Versenykiírás
A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület orosz-magyar mesemondó versenyt hirdet minden olyan hazai és határon túli általános iskola számára, ahol tanítják az orosz nyelvet, illetve azoknak a Magyarországon élő orosz gyermekeknek, akik vállalják, hogy magyar nyelven mondanak mesét. A versenyre a Lakiteleki Népfőiskolán, 2014. november 21-22-én kerül sor. I. Általános tudnivalók: 1. A versenyen 5-től 8. osztályos korig azok a magyar tanulók vehetnek részt, akik vállalják, hogy a jelen versenykiírás I. számú mellékletében megadott Lev Tolsztojmesét oroszul, könyv nélkül előadják, illetve egy szabadon választott orosz mesét is megtanulnak kívülről. (A szabadon választott mese kiválasztásához az I. számú mellékletben adunk némi segítséget.) Illetve azoknak az 5-8. osztályos orosz anyanyelvű tanulóknak a jelentkezését is várjuk, akik a versenykiírás II. mellékletében szereplő kötelező magyar népmesét kívülről megtanulják, elmondják, illetve szintén választanak maguknak még egy magyar mesét. (II. melléklet). A szabadon választott mese terjedelme 4 és 10000 karakter terjedelmű, azaz kb. 2-4 oldalas szöveg lehet. 2. A versenyre ugyanabból az iskolából több tanuló is nevezhet, s a felkészítő tanáruk személye is megegyezhet. 3. A mesemondó versenyhez - nem kötelező jelleggel – tartozik egy rajzpályázat is: amelyik tanuló kedvet érez hozzá, meséjéhez – akár a kötelező Tolsztoj-meséhez vagy a magyar népmeséhez, akár a szabadon választott szöveghez - készíthet illusztrációt. A rajz tetszőleges méretű lehet, és tetszőleges eszközökkel készülhet, lehet ceruzarajz, de lehet festmény is. 4. A mesemondást a magyar és az orosz gyerekeknél a zsűri természetesen külön értékeli, illetve a beküldött rajzokat is külön bírálja, mivel ez utóbbi elkészítése nem kötelező. II.
A pályázás menete: 1. A mesemondó versenyen részt venni kívánó tanulók a versenykiírás III. számú mellékletében található regisztrációs lapon jelentkezhetnek a versenyre. Kérjük, hogy a kitöltött regisztrációs lapokat a szervezés zökkenőmentessége érdekében 2014. október 20-áig küldjék vissza a főszervező, Dr. Gyürky Katalin e-mail-címére, a
[email protected], vagy a
[email protected] címre. 2. Aki az illusztráció elkészítését is vállalja, kérjük, hogy rajzát 2014. november 5éig küldje el a verseny helyszínére: Népfőiskola Alapítvány, 6065 Lakitelek,
Felsőalpár 3. Az elkészített rajz hátulján a tanulók tüntessék fel a nevüket, iskolájuk nevét, címét, az e-mail-címüket vagy telefonszámukat, a mese szerzőjét és címét, amelyből készült az illusztráció, illetve felkészítő tanáruk nevét. Az elkészült pályamunkákat a Lakiteleki Népfőiskolán kiállítjuk.
III.
A verseny menete: 2014. november 21-én, a verseny első napján minden magyar és minden orosz tanuló a kötelező mesét adja elő. A második napon, november 22-én kerül sor a szabadon választható mese előadására. A verseny helyszínén dramaturgokból, valamint egyetemen oktató tanárokból, irodalmárokból álló zsűri dönt, s értékeli a beküldött rajzokat is. A mesemondó verseny győzteseinek fődíja egy moszkvai öt napos utazás, ahová a 2015-es középiskolai orosz kulturális vetélkedő első helyezettjeivel együtt fognak utazni. A rajzpályázat győztese is különleges jutalmat vehet át. A második és harmadik helyezettek értékes könyvjutalmakban részesülnek.
I.
számú melléklet
A mesemondó verseny magyar résztvevői számára a kötelezően előadandó mese Lev Tolsztoj: Filipok című alkotása, amelyet a Lev Tolsztoj: Az aranyhajú királyleány című kétnyelvű kötetben találnak meg, (Európa Kiadó, Budapest, 1978.), illetve a Tolsztoj Társaság honlapjáról: www.tolsztojtarsasag.hu, közvetlenül letölthetik.
A szabadon választott mese megtalálásához is adunk tippeket, ötleteket. A mesemondó versenyre lehet a klasszikus szerző, Lev Nyikolajevics Tolsztoj vagy Vladimir Szutyejev meséiből választani. Mindkét szerző műveinek megtalálásához segítséget nyújtunk.
-
Lev Tolsztojjal kapcsolatban egyfelől Az aranyhajú királyelány című kétnyelvű kötetet ajánljuk. A három medve és más mesék címmel a CASH Kiadó adott ki egy válogatáskötetet a szerzőtől 2011-ben. Magyarul ezen kívül a Magyar Elektronikus Könyvtár szintén minden magyarra lefordított Tolsztoj-mesét tartalmaz: www.mek.niif.hu/03600/03680/03680.htm Oroszul a Tolsztoj-szövegeket a www.hobbitaniya.ru/tolstoyln.php oldalon találják meg.
-
-
Vladimir Szutyejev meséit oroszul a www.skazkivcem.com/index.php/en/skazkisuteeva internetes oldalon találják. Az ő meséit magyarul a Vladimir Szutyejev: Vidám mesék című kötetben (Móra Ifjúsági Kiadó Zrt, Budapest, 2014.) olvashatják el. Ezen kívül bármilyen orosz népmesét is szívesen fogadunk szabadon választott szövegként. Ezeket oroszul a www.lukoshko.net/storyList/russkie-narodnyeskazki.htm címen, illetve a www.hyaenidae.narod.ru címen találják meg. Magyarul a Boldizsár Ildikó válogatta A csuka parancsára – orosz népmesék című kötetet ajánljuk a készüléshez. (Manó Könyvek, 2011.)
II.
számú melléklet
Az orosz gyermekek számára a kötelezően, magyar nyelven előadandó népmese A kétszívű királyfi, amelyet Benedek Elek: A legszebb magyar népmesék gyűjteménye című kötetében (Black and White Kiadó, Budapest, 2007.) találnak meg, vagy a Tolsztoj Társaság honlapjáról www.tolsztojtarsasag.hu, közvetlenül is letölthetik.
Ami a szabadon választott mesét illeti: a választáshoz figyelmükbe ajánljuk a fent említett Benedek Elek-köteten kívül Illyés Gyula 77 magyar népmese című kötetét (Móra Könyvkiadó, Budapest, 2014.), vagy a magyarnepmese.lap.hu internetes oldalt, ahol számos, különböző tematikájú magyar népmese szövegét közvetlenül el tudják érni.
III.
számú melléklet
Regisztrációs lap:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
A pályázó neve: Életkora, osztálya: Iskolája neve, címe, e-mail-címe, telefonszáma: A pályázó e-mail-címe vagy telefonszáma: Felkészítő tanárának vagy - az orosz gyerekek esetén - szülőjének neve: A szabadon választott mese szerzője, címe: Kíván-e rajzot is készíteni? Igen Nem
Ha a versenykiírással kapcsolatban bármilyen kérdésük felmerülne, kérjük, elektronikus levélben forduljanak Dr. Gyürky Katalin főszervezőhöz a fent megadott e-mail-címei egyikén! Ezúton is kérjük a határidők betartását: a regisztrációt 2014. október 20-a után nem áll módunkban elfogadni, illetve a november 5-ee után beérkezett rajzokat automatikusan be nem érkezettnek tekintjük.
Budapest, 2014. 09. 03.
Dr. Szűcs Olga A Tolsztoj Társaság elnöke
Lezsák Sándor A Magyar Országgyűlés alelnöke A Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnöke