D K . N A G Y JENŐ
A Hortobágy madárvilága. A Hortobágy jelentősége a madárvonulásban. Az itt átvonuló vadludak. Irta : D K . N A G Y
JENŐ.
I. Közlemény. A h o l a B o d r o g g a l egyesült T i s z a áttöri lösz-fensikját, egy
meg a T o k a j i
határtalan
síkságot
maga
elölt,
ösmocsarakat.
amelyen
most
a
már
létrehozta
azokat
páratlan
madár
Tiszaszabályozás előtt
természeti látványosságszámba
E n n e k a z árterületnek
az
akadály
végigkíséri a Tiszának a z egész
mélyedéseiben, f e n e k e i b e n
amelyek
gazdagságukkal európaihirü
és
hullámait.
E mély sikság, mint t i s z a i árterület folyását és k i s e b b - n a g y o b b
futóhomok
h e g y közt a l a k u l t völgyszűkületet, e g y s z e i r e
talál
nélkül hömpölygetheti Dél felé s z e n n y e s
az
a Nyírség
mentek.
északi része a N y í r s é g
fensikja
és a
T i s z a között terül e l , s i g y két oldalról is k a p t a a z árvizet és a felszivárgó talajvizet.
Bmd-Szentmihály
és
Tisza-Dob
között
s
Dél
felé
le
terjed egész a b i h a r i Sárrét e g y k o r szintén vízben és madárban bővelkedő rétségéig. E z t a z óriási a
szélein
területet
keletkezett
kiterjedésű
épen
falvak
az
veszik
egykori körül,
áradásos
míg
a
az
területnek
belseje
legelök és rétek, — a h o l még a l e g n a g y o b b
volt legelője a jószágnak — a z i g a z i m a g y a r szilaj
réti
mint
nagy
szárazságban
pásztorkodásnak
is volt
őshazája. E z e g y k o r i n a g y árterületet, a közepén végig folyó Hortobágy folyóról
mint
egy
földrajzilag
egységes
területet
egészében
„Hortobágyinak
nevezzük, jóllehet c s a k a közepén fekvő és D e b r e c e n városához tartozó részét n e v e z i k általában kező
a követ
falvak
majd
Nyírség majd
e név alatt.
E területet, a m e l y n e k a kiterjedése k i t e s z k b . 2 . 0 0 0 k n l M veszik
szélének
körül. a
Északon
falvai:
Balmaa-U j város,
Karcag,
Madaras
B ü d-S z e n t m i h á I y.
Hajdu-Nánás, délen
s nyugaton
a
H a j d u - B ö s z ö r m é n y,
Nádudvar, Tisza-Füred,
Püspökladány. Egyek,
Gsege,
T i s z a-P o 1 g á r. Manapság
természetesen
egész
máskép
m i n t a szabályozások előtt, s igy a természeti
lest
már
viszonyokhoz
ez a
terület
hűén
alkal
partosabb
füves
mazkodó f a u n a is némi változást m u t a t . V a n n a k itt müvelés
alá
fogott
területek,
vannak
A HORTOBÁGY MADÁRVILÁGA.
273
legelő részletek, mélyebb zsombékosok, vizenyős rétek,
sikvizzel
tarkított
nádasokkal övezett m o c s a r a k , bolt Tisza-ágak : Morotvák, söt vannak még folyómenti berek-erdők és tölgyesek i s . A változatos természeti
viszonyoknak
megfelelöleg
a
madárvilága
is elég változatos. A l e g n a g y o b b változást o k o z t a e terület
természeti
viszonyaiban
a
T i s z a szabályozása és a N y i r - v i z e k n e k északfelé való levezetése. A m i g a Hortobágyot évente egyszer-kétszer végigjárta a T i s z a árvize és a m i g a N y í r s é g
fennsíkjából bővizű erek hozták le a kiszüremkedö
talajvizet, a d d i g a Hortobágy el volt látva bőven vízzel, s az erek, fenekek, laposok még a l e g n a g y o b b szárazságban
is megőriztek a n n y i nedvességet,
h o g y a v i z i és mocsári növényzet s vele együtt a fauna
is n e m tünt e l
s nem pusztult e l . Amióta gátak közé v a n szorítva a T i s z a szabályozás m e g c s a p o l t a és Észak felé talaj vizeit, azóta csak
a
felszín csapadék
sivatagok
nagy
s amióta
le a
vize
h e l y e k e n s ez p e d i g a nyári szárazságok s a t a v a s z i és nyáreleji
árja,
vezette
nagy
Nyirviz fennsík
gyűlik össze a mélyebb
alkalmával egy c s e p p i g eltűnik,
tavak s erek helyén c s a k
éktelenkednek. Így s z i k e s e d i k
a
nyíri
most
szikes
mindjobban
agyagos
a Hortobágy,
mert a tiszai árvizek megszűnte óta lefolyástalan laposok és fenekek vize az
agyagos
talajból
kilúgozott sziksót egyre
concentiáltabb
minőségben
t a r t a l m a z z a . Természetesen u g y itt, de m e g a z egész környéken
is kisül
a fű s a legeltetés lehetetlenné válik. A m i g a z i l y e n l a p o s o k b a n egy élő mocsár volt. a n n a k
m e g volt
a
maga fészkelő madárvilága is, de m e g a közvetlen környékén üde pázsit zöldéit még a k k o r is, a m i k o r már a p a r t o s a b b h e l y e k e n rég kisült a z utolsó fűszál is. I l y e n k o r tehát a legelő m a r b a a z i l y e n h e l y e k e n szépen kihúzta a m o s t o l y veszélyes, e s a
rendszeres
állattenyésztést
lehetetlenné
tevő
nyári szárazságokat. N e m nehéz belátni, hogy a
Hortobágy élő m o c s a r a i n a k
fokozatos
eltűnése, — mert a n y i r i vizek csak f o k o z a t o s a n apadtak, — magával h o z t a az ott fészkelő fajoknak a z eltűnését i s . A z e g y k o r darvak,
hattyúk,
létfeltételeik
kócsagok,
megszűntével
kárókatonák, mint
átvonulok s z e r e p e l n e k e vidék
s
pár
kisebb-nagyobb
mocsári
madarain
eltűntek,
gödények,
gémek,
s azóta
sirályok
csak
mint
madárfaunájában. ősnádasok
madárvilága
még m e g m a r a d t
kivül.
szürkéi adak.
fészkelők
A mélyebb vizek s háborítatlan a zsombékos és a steppe
itt fészkelő
Ilyenek
már
csak
maradt
meg, a
Hortobágy
folyó
nádas
mocsár
terület
voltak
az
eltűnte
állapotok
után
egész
uszó
és
1915-ig,
a m i k o r a H a l a s t a v a k létesítésével egy egész uj k o r s z a k kezdődik a Hortobágy madárvilágára nézve. Amit Aquila
a
fejlődő
kultúra
elvont
egykor
több,
mint
félszázaddal 18
DR
274
N A G Y JENŐ
ezelőtt a Hortobágytól: a z életadó vizet, a T i s z a vizét, csak a kultúra v i s s z a is a d t a n e k i . A mesterséges ugyanis
a középső Hortobágy amúgy
azt most
ugyan
h a l a s t a v a k létesítésére
is legmélyebb helyét
töltésekkel
körülvették s a z t a Tiszáig vezetett csatornán keresztül T i s z a v i z z e l árasz tották e l . 2
12, e g y e n k i n t 1 — 1 k m - e s tómedence v a n közvetlen egymás mellett, amelyekben a Tisza varázsütésre
vizének csodálatos
egy bámulatos
flórájának, m i n t faunájának
életfakasztó
gazdagságú teljes
hatása
mocsárvilág
alatt
fejlődött
szinte
ki,
ugy
pompájában.
A T i s z a hullámai életrekeltettek e g y gyönyörű lápországot, a h o l kisebb-nagyobb
sikvizek
váltakoznak
a
sürü
nádas
s a h o l egy o l y a n g a z d a g madárvilág talált h a n e m is épen de
a
és gyékényesekkel, háborítatlan,
a fészkelésre mégis a l k a l m a s o t t h o n t , hogy valójában a régi, szabályozás
előtti
— a természetvizsgálóra nézve — s z e b b
állapotokra
gondolunk
v i s s z a , a m i k e t m i , a legújabb k o r szülöttei sajnos n e m ismerhettünk. Visszatértek a z újonnan
született mocsárvilágba a szárcsák,
danka
sirályok, kormos szerkők, bölömbikák, kacsák (Anas boschas, A. strepera, Nyroca ferruyinea), búbos vöcskök, söt még a t i s z a m e n t i ősmocsarak igazi öslakója a sziirkelud i s . Igaz, hogy nagy m o c s a r a i n k e g y k o r i d i s z e i , a hattyú, yödény, kócsag n e m t e l e p e d t e k
vissza,
háboritallan. E két utóbbi újonnan
született
nekik
faj feltétlenül
mocsárterület
a r e n d s z e r e s munkálatok
mert
e z m é g n e m elég megtelepedne
nem volna
egyúttal
itt, h a halastó
daru,
v a d és ez a z
is, ahol
örökösen zavarják a terület nyugalmát, s másod
s z o r a túlzásba vitt halvédelem m i a t t
is n i n c s e n
biztonságban
egyetlen
fészek s e m a z egész területen. A Hortobágy múltjában
tehát, csupán c s a k a z i t t fészkelő m a d a r a k a t
véve t e k i n t e t b e : 3 k o r s z a k o t t u d u n k megkülönböztetni. A z első k o r s z a k b a n a Hortobágy m é g árterület,
a m e l y m é g összefügg a Sárrét
l e t e i v e l . E z a z időszak tart k b . a m u l t század megcsinálták
a T i s z a védőtöltését. Ettől
50-es
kezdve
hasonló
éveiig, a m i k o r már
a második
korszakban
a m i n d e g y r e apadó nyíri v i z e k m e l l e t t m i n d j o b b a n kiszáradnak a fenekek. E z a második
korszak
tart
egész a H a l a s t a v a k
nyaranként létesítéséig,
1 9 1 5 - i g , a m i k o r , a m i n t fentebb vázoltain, a z u j , egész nyáron (1—2
m.) mocsárterület
ismét
s o k régi
fészkelő
terü
fajt
mélyvizü
csalogatott
vissza.
E z a legújabb, a 3 - i k k o r s z a k , a m i k o r ismét v a n egy állandó, fészkelésre a l k a l m a s mocsárterület a z ármentesitett
pusztaságon.
A Hortobágy madárvilágának a zömét a z o n b a n n e m a z ott fészkelő fajok teszik, sőt n e m alkották korában háborítatlanul m e s s z e Északról lejövő Már
MARSILI
még a k k o r
sem, amikor
az
ősmocsarak
fészkelhettek mindenfelé, h a n e m a z erre átvonuló, fajok.
megemlíti 1 7 2 6 - b a n
megjelent
munkájában,
hogy
a
A HORTOBÁGY MADÁR V n ~ A G A .
„tavaszi
napéjegyenlőség
idején"
—
azaz
a
275
tavaszi
vonuláskor
—
„csodálatos tömegekben érkeznek a vízimadarak a D u n a - T i s z a mentére*. Valóban a Hortobágy, a z a z a T i s z a e g y k o r i egész b a l p a r t i árterülete felett átvonuló és megszálló m a d a r a k száma m i n d e n időben túlhaladhatta a z itt fészkelők számát. E z a tünemény első s o r b a n földrajzi alakulásával
a magyar
medence
v a n k a p c s o l a t b a n . A m a g y a r medencének legmélyebb
v o n a l a épp a T i s z a völgye. A h o g y k i a l a k u l t a m a i folyórendszerünk,
már
a k k o r a Tiszavölgye, k e z d v e a tokaji völgyszükülettöl egész a z Aldunáig a m o c s a r a k n a k egy összefüggő s o r o z a t a v o l t . A z a k k o r i árterület feltétlen kiterjedt egész a z . A l f ö l d k e l e t i határhegységeinek a lábáig. Ismerjük, hogy a legsűrűbben
használt vonulási utak
ép a
tenger
partok, a z a z nagy vizek partjai felett, avagy n a g y o b b folyók fölött v e z e t n e k , mint p l . Európa n y u g a t i p a r t j a i n ; m i s e m áll közelebb, m i n t a m a föltevés, hogy itt egy o l y a n madaraknak,
ősrégi
amelynek
vonulási
az
utvonala
eredete
még
a m i k o r még a z Alföld k e l e t i peremén
a
van a
Hazánkon
visszanyúlik
a
átvonuló
harmadkorba,
m a i k e l e t i középhegység, m i n t
tengerpart állott k i a tengerből. Ez
a z ősrégi
vonulási
ut
bejön
a
Szarmata
Északkeleti Kárpátok hágóin át a m a g y a r
medencébe
előbb
a
S W , majd
S
felé.
Így
vonulnak
sikság
felől
az
s itt l e k a n y a r o d i k
darvak
is. m e g
az
északi
ludak i s . H o g y m e n n y i r e m e g s z o k o t t s bizonyára tavasszal
is betartott
útvonal
vezet
ép
a
a
legtöbb fajtól
ősszel
Hortobágyon
a n n a k egyik bizonyítékát látom egy a z itt átvonuló hattyúkról
és
keresztül,
való érdekes
megfigyelésben i s . 1920.
október
hó
végén
21
darab
Gygwttó
musicus
szállt
az egyik tómedencében. H i r t e l e n hidegre válván a z idő, pár
nap
meg múlva
eltűntek. 1 9 2 1 . február végén u g y a n a b b a n a tóban újra megjelent 21 d a r a b Cygnus
musicus, s ott
is m a r a d t a k
3
hétig,
a m i g végre
a
rájuk
való
puskázás e l r i a s z t o t t a őket. Semmi
okunk
sincs
abban
kételkedni,
hogy
ez egy és
ugyanaz
a csapat volt. Igaz, hogy kevés a valószinüsége a n n a k , hogy egy 21 főnyi hattyufalka nagyon
veszteség nélkül
valószínűtlen,
hogy
megjárja az
a
esetleges
nagy
utat,
de
viszont
veszteséget ismét
épen
az
is
2l-re
egészítették k i a hozzájuk szegődött útitársak. A z itt átvezető vonulási ut tehát
egyrészt nemzedékről-nemzedékre
való átöröklés révén ösmeretes és használt útiránya a z északi vonulóknak, de másrészt m e g természeti viszonyainál fogva is a lehető l e g a l k a l m a s a b b ugy megszálló, m i n t táplálék felvevő E
roppant
terület
ép
a
területnek.
vonulás
idején
összel-tavasszal
l a k a t l a n és elhagyott. A z i l y e n k o r már v i z z e l megtelt s m e g m a g a a sarjadzó
fűvel
borított
határtalan
fenekek,
legelő
is 18*
teljesen mocsarak,
nagyszerűen
DR. NAGY
27fi
JKNO
megfelel a l a k a t l a n , embertől n e m háborgatott területekhez szokott
Inndrai
madaraknak,
táplál
a m e l y e k itt
- különösen
a
libák
-— nagyszerűen
kozhatnak. A
Hortobágy
után — e l t e k i n t v e
fészkelő a
madárvilága
steppe madaraitól
tehát
—
a
folyószabályozások
majdnem
teljesen
eltűnt,
ámbár a H a l a s t a v a k létesítésével egyrészük csekélyebb számban tért, a z még n e m jöhet számításba fajok
s
vissza is
a még j e l e n n a p j a i n k b a n is átvonuló
óriási tömegei m e l l e t t . A Hortobágyon
szetesen
átvonuló
fajoknak
a
túlnyomó
része
a z úszók és futók közé t a r t o z i k , s ezek között p e d i g
termé
a
kacsák.
de főleg a libák dominálnak. E két népes madárcsoport közül a kacsáknak kevésbbé a l k a l m a s a k a sekély és csak a csapadékvizekből létrejött t a v a k s fokok, m i g a libák részére j o b b legelöterület e l s e m képzelhető. E z e k m e l l e t t a z o n b a n a vonuláskor átvonulnak e r r e úgyszólván talán az összes madárfajok.
I l y e n k o r a legsivárabb
puszta
kellő közepén egy
kis árok oldalában magashegyvidéki, avagy a pár fából álló útszéli fasorban a h e g y i erdők m a d a r a i t találhatjuk m e g . A Hortobágy a madárvonulás szempontjából ép o l y érdekes és fontos hely, m i n t p l . a nyugateurópai parti vonulási u t o n H e l g o l a n d . E parányi kis sziget egyedüli pihenő és m e n h e l y e a z Északi T e n g e r
fölött
átvonuló
m a d a r a k n a k , a m e l y e k főleg v i h a r o k s köd alkalmával tömegesen szállnak m e g itt. A m i itt megszáll e z e n IV« k m . hosszú k e s k e n y kis s z i g e t e n ,
az
dk vétlen s z e m elé is kerül. Hasonlókép a Hortobágy végtelen pusztasága is egy tenger, a m e l y b e n pár
k i s akácerdö,
kertek
alkotják
okvetlen útjának
a csárda mellett, a Mátán
a
szigeteket,
ahol
és
a Halastónál
levő k i s
a fákhoz, b o k r o k h o z vonzódó madár
megszáll, ha akár a fáradtság, akár a z éhség avagy az időjárás megszakítására
kényszeríti.
Itt
azután
könnyen
a szemünk elé
kerül. A
madárvonulás
egy-egy
öszi
és
említett
k i s ..szigetek"
megfigyeléseket Mivel libákra
a
tanulmányozása
szempontjából m i l y értékes v o l n a
t a v a s z i idényt itt a pusztán k i n t tölteni, a m i k o r a fentnaponkénti
bejárásával
a legértékesebb vonulási
szerezhetnénk. már
lentebb
említett
nézve o l y kedvezőek, ezért
természeti ezek
v i s z o n y o k különösen
a
nemcsak
pihenő es megszálló
h e l y n e k tekintik átvonuláskor a Hortobágyot, h a n e m
h a ezt a z időjárás is
m e g e n g e d i , s fagy és hó n e m jön, a k k o r a l e g n a g y o b b részük át is telel itt. A libák már k o r a ősszel, s z e p t e m b e r elején megérkeznek — a z erythropus-ók : a egyre
kis
lilik-vk
növekedik. D e c e m b e r b e n
az
elsők —
s
számuk
november
Anser végéig
és januárban a számuk erősen csökken,
s h a hó és fagy v a n , a k k o r m i n d e l is v o n u l n a k a z Alföld délibb részeire. I l v e n k o r , h i r t e l e n beálló havazásnál csakúgy h e m z s e g a sok, az Alföld északibb
A HORTOBÁGY
277
MADÁRVILÁGA.
tájairól leszorult l i b a a Bácska és Bánatban. A behavazott határban éjjelnappal
nagy
lármával
vizet. Ezért n e v e z i
keresnek
egy kis zöld
vetést és be n e m fagyott
a déhnagyarországi sváb ezeket az örökösen lármázó
libákat — leginkább nuyy
liliké/,- — $chne
mert vagy a hava
zással együtt j e l e n t e k m e g , vagy m a r közvetlen előtte. Még a tavasz
messze v a n , de már a z olvadó hóval együtt
február
megjelennek
a z első visszatérő ludak, r e n d s z e r i n t a szürke
ludak.
végén Ettől
kezdve
eleien
érik
egyre el
szaporodnak,
legnagyobb
fokozatosan csökken a
s rendesen
szamukat,
számuk,
március végen vagy április
amely
időponttól
kezdve
azután
ugy hogy májusban már csak a z utolsó
pár csapatot találhatjuk itt. P e r s z e az időjárás lényegesen befolyásolja a vonulás menetét. Száraz, m e l e g tavasz alkalmával a z átvonulás gyors, nedves, hűvös időben p e d i g ellenkezőleg, tovább m a r a d n a k itt. Májustól őszig azután csak a nyári Iád. a szürke lúd. vagy ahogv a Hortobágyon hívják a „szőke lil>
a
a
Halastavakkal
együtt
telepedett be újra. Lehetséges,
Hortobágy déli részének m o c s a r a i b a n is költ. de e z e k e t én még
n e m jártam be s igy n e m i s m e r e m . A Halastavakon fészekaljai
fészkelő
fölnevelni,
kevés
pár
nyári
lúd a z o n b a n n e m tudja
mert sajnos, a z örökké tojások után kutató toörök
kiszedik a z o k a t . Augusztus
közepén
mar
V— öUO főnyi nyári
Iád gyülekezett össze
a Hortobágyra a z elmúlt nyáron, a m e l y e k , nünthogv a Hortobágy folyón kivül az egész pusztán n e m volt már egy kanálnyi v i z s e m , m i n d a H a l a s t a v a k h o z jártak. Naplelkölte előtt kijártak
10-—20-as tálkákban a t i s z a i n e n t i tarlókra,
a h o n n a n azután jóllakottan reggeli <S—'/»9 tájban Itt
eltöltik
az
s kimennek
idői
egész
a tarlókra
délután
V. 4-ig,
jöttek vissza a t a v a k h o z .
amikor
ismét
lelkerekednek
szemet s z e d n i , s esak a beállt a l k o n y a t t a l
térnek
ismét v i s s z a . Így töltik
el a
nyarat
ezek a szép. h a t a l m a s m a d a r a k , a m e l y e k a
buzatarlón egész tekintélyes hájat k a p n a k , úgy hogy a n e m n a g y o n
öreg
példányok pecsenyéje n e m áll m e s s z e mögötte a háziliba pecsenyéjének. Hogy
ezek
a
nyári
vagy
pedig
vannak
adni.
Arra
sincs
ládák
(Anser
fórm)
már
északi
vonulok
köztük
még
elég
m i n d m a g y a r példányok,
megfigyelési a d a t o m ,
is, a r r a nehéz feleletet hogy
e
nyári
ludak,
mindjárt az északi ludak megérkeztekor v o n u l n a k - e már dél felé? Nehéz is ezt megfigyelni, mert az a z öOO l i b a a z északiak sok 1 0 0 0 - i i y i tömegei közt
igazán
elenyészik, p e d i g
ők n e m igen k e v e r e d n e k össze aféle jött
ment népséggel. A Hortobágyon megjelenő északi ludak a. következő fajokra o s z l a n a k ,
D R . N A G Y JENŐ
278
Legtöbb 90vát
van a
2 féle l i l i k , néha. m i n t p l . m u l t év októberében, ezek a
tették a z egésznek. S z e p t e m b e r b e n
thropus, m a j d azután a két l i l i k e g y f o r m a
több
a
kis
lilik,
Anser
ery
mennyiségben v a n ; n o v e m b e r b e n
már a nagy lilik, a z Anser albifrons j u t túlsúlyra. A m e g m a r a d t p e d i g a z Anser fabalis. Anser neylectus és Anser ferus tette k i .
lOVot
D e c e m b e r 9-én a következő v o l t a z egyes fajok aránya: 80"/.. Anser
albifrons,
10% Anser erythropus.
ferus-t.nmT
1 0 % Anser
fabalis és neylectus.
Anser
se n e m láttam se n e m h a l l o t t a m . T a v a s s z a l március 17-én is k b .
ugyanezt
a z arányt
t a p a s z t a l t a m : 9 0 % Anser
ferus, fabalis, erythropus.
ulhifrous.
IIl./24-én már több a z A.
a többi
Anser
fabalis..
E számok természetesen c s a k a z általam bejárt területre v o n a t k o z n a k . A
Hortobágy a z o n b a n
tudnám járni,
akkor
Hasonlóképen idevágó
óriási terület és h a én a z egészet g y a k r a b b a n be feltétlenül
a z itt összegyűlt
megfigyelései n m e k
becsülni.
Annyit
megbízhatóbb
is tudnék a d n i .
l u d a k n a k számbeli mennyiségét i s ,
elégtelensége
már m o s t
számokat
miatt,
is m o n d h a t o k
még n e m t u d o m
azonban,
hogy
meg
a hortobágyi
libák számáról a vadászok a d a t a i m i n d erősen túlzottak. N e m rosszindulatú lódítás e z , h a n e m egész öntudatlan nagyítás, a m e l y hibába b e l e e s i k denki,
a k i n e m g y a k o r o l elég önkritikát
a z i l y e n f o r m a számbeli
min
becsles
fölött. C s a k röviden a n n y i t , hogy v a n eset rá, a m i k o r látóhatárunkon belül mindenfelé m i n t birkanyájak A
fent
már emiitett,
sötétlenek a legelön a. l u d a k százezrei. rendszeresen
még ritkábban, k i s e b b számban
ezek a következők : Branta Tadorna cornuta. Branta, jelenik
ruficollis
kisebb
láttak
leueopsis-l
sőt
épen
alá
a
mert
is láttak a z elmúlt
állításait
berniela,
hogy
ezek
hogy
— de rózsapiros
l i b a S p i t z b e r g e n jellemző
majdnem évben.
A mert
a
Norvégia
kopenhágai
meg
lőttek
vagy
berniela és lehetetlen,
c s a k o l y ritkán f o r d u l n a k e l ő , d e azért a piszeesőrü lúd
m e g . E z a rövid tömzsi csörü — m i n t
csőrgyürűs és halvány violás rózsaszín
lábu
ugy Nyugat-, mint
Közép-
ritkaság.
a z Anser
erythropus,
partvonalán
északi jönnek
szigeten keresztül a F e k e t e t e n g e r A
évben Bra/nta
a z Anser brachyrhynchus,
F i n n m a r k e n -ben, nyugati
lencopsis,
m a d a r a . U g y látszik, hogy e z a l i b a S E irányban
mindenütt n a g y
kis lilik,
minden szerint
Nincs benne s e m m i
v o n u l lefelé a Kelet-Európai k o n t i n e n s r e , mert Európában
Branta
— már tisztelet a kevés kivételnek — kellő k r i t i k a
Hortobágyon se található
a kis lilik
Branta
Libavadászok állítása
k e l l v e n n i . Feltűnő,
még
ruficollis,
csapatokban,
csodálatos,
a vadászok
vagy csak egész ritkán megjelenő fajok i s ,
úgy látszik a z utolsó években r e n d s z e r e s e n
1—2 példányt.
Br.
megjelenő fajokon kivül v a n n a k
természetrajzi
szintén délkeleti irányban Norvégiában le s
múzeumban
S
felé,
fészkelő hanem
a Kaspi-tó
vonul,
ludak n e m Kola
fél
medencéje felé.
v a n e g y Anser
erythropus
a
DIE VOGEL WELT DER PUSZTA-HORTOBÁGY
„ Kirgiz
steppéröl,"
viszont
a b e r g e n i (Norvégia) múzeumban n i n c s e n e z
a faj képviselve, mert a n y u g a t i tengerparton A kis lilik-nek
279
elö n e m f o r d u l .
l e g n y u g a t i b b g y a k o r i előfordulási és telelő helye ugy
látszik a H o r t o b á g y , a z a z a z egész T i s z a v ö l g y e . az Anser albifrons a
RADDE
is inkább K e l e t - E u r ó p á n
Kaspi-tó
2 liliket.
mellől csak a
erythopns-V és A. albifrons-ol
Do a nagy
keresztül
lilik,
v o n u l S felé.
Anser >»inotus-\ a z a z
az
e m l i t i mint áttelelöt. M i g Közép-Európában
mindkettő r i t k a téli vendég. De Magyarországon is főleg a T i s z a völgyétől keletre v a n a lüik-vk igazi van
vonulási
utja.
A D u n a - T i s z a közének
déli részein
némely időben
elég l i l i k , de korántsem a n n y i , mint a Tiszától keletre. A Dunántúlon
azonban
az
irodalmi
LOVASSY a B a l a t o n
adatok
szerint
mindkét
lilik
ritkán
fordul
elő.
madarai
között n e m is e n d i t i m e g őket. C H E R N É L
egyáltalán egész Magyarországon ritkának tartja őket Magyarország M a d a r a i c. munkájában, tobágyon a
de
már a m a g y a r
sok A. erythropus
lilik-ek
2 0 évvel
ezelőtt
BREHM-ben
vau. Szinte még
i n e g e m l i t i , hogy
a
Hor
ugy tűnik fel a d o l o g , m i n t h a
n e m keresték
v o l n a fel o l y tömegesen
Én már 1 9 0 7 - b e n is 80"., Anser albifrons-ot
találtam a Hortobágyon
Hazánkat. és
nincs
semmi
okunk
tömegesen tartózkodtak
kételkedni
kességü
újra
ismét a Hortobágy közelébe vezérelt, termé
hozzáfogtam e madárvonulás szempontjából
terület madárvilágának
járásnak is a l a p o s szakszerű E
h o g y a l i l i k e k már azelőtt is
itt.
M o s t , hogy j ó s o r s o m szetesen
abban,
tősgyökeres
magyar
vázlatos képét t u d t a m
páratlan érde-
s igy a legendás birü hortobágyi
tanulmányozásához puszta
és
madárvilágának
vadlüd-
megismeréséhez. egyelőre csak ezt a
adni.
Die Vogelwelt der Puszta-Hortobágy in Ungarn. Die Bedeutung der Puszta-Hortobágy für den Vogelzug. Die hier durchziehenden Wildgänse. Von
Dr. E U G E N
NAGY.
1-te Mitteilung.
A l s d e r m i t d e m B o d r o g vereinigte T i s z a - F l u s s d i e T a l e n g e z w i s c h e n d e m F l u g s a n d u n d Löss-plateau d e r Nyírség u n d d e r B e r g k u p p e v o n T o k a j durchbrach, welcher
sich
fand seine
wälzen k o n n t e n .
derselbe
plötzlich
schmutzigen
eine
ungeheure
Ebene vor sich, i n
trüben F l u t e n u n g e h i n d e r t gegen
Süden
D r . EUGEN NAGY
280
Diese und
Ebene
als
Inundationsgebiet
begleitet d e n g a n z e n
Flusslauf,
i n k l e i n e r e n u n d grösseren V e r t i e f u n g e n , i n längst v e r l a s s e n e n F l u s s
betten
entstanden
jene
Ursümpfe,
welche
v o r d e r Entwässerung dieses
G e b i e t e s d u r c h i h r e n V o g e l r e i c h t u n i weltberühmte Natur-Sehenswürdigkeiten bildeten. Der Fluss
nördliche
und
dem
Teil
Plateau
von
diesem
des
Nyirség-Gebietes,
G e b i e t liegt gerade z w i s c h e n d e m und
erhielt d e s h a l b v o n
b e i d e n S e i t e n das H o c h - u n d G r u n d w a s s e r . Dieses G e b i e t beginnt z w i s c h e n den
Ortschaften
Büdszentnühäly
und
Tisza-Dob und
dehnt
sich
gegen
Süden g a n z bis z u m R i e d - u n d K a m p f g e b i e t d e r Sárrét a u s . das v o r der C a n a l i s i e r u n g ebenfalls e i n D o r a d o für Am
Rande
dieses
das
ungeheuren
Innere
Gebietes
entstanden
schaften,
aber
wo
auch
noch
und
sonnt
w a r h i e r die U r h e i m a t d e r e c h t e n u n g a r i s c h e n
in der
war
W a s s e r - u n d Sumpfvögel
war.
natürlich Ort
eine ausgedehnte W e i d e u n d
Riedfläche
grössten Dürre das V i e h genügende W e i d e hatte nomadisierenden
Hirtenbevölkerung. D i e s e s einstige I n u n d a t i o n s g e b i e t Mitte
desselben
fliessenden
nennt
man
F l u s s e „Hortobágy"
d e r i n der M i t t e liegende u n d
unter diesem N a m e n
zur
Stadl
folgenden
Nádudvar,
wird
Norden
k m hat.
H ü d s z e n t m i h á 1 y,
Teil
Püspökladány,
an d e r T h e i s s T i s z a f ü r e d , sieht
es
Karcag,
Madaras,
Egyek, Gsege,
hier
natürlich
umfasst im
H a j d u - H ö s z ö r m é n y, R a 1 m a z - U j v á r o s ,
Heutzutage
jedoch
gehörende
verstanden.
Ortschaften : i m
H a jdu-N ánás,
geographische
Eigentlich
Debrecen
D i e s e s G e b i e t , das eine A u s d e h n u n g v o n c a 2 0 0 0 • die
dem durch die
als eine
E i n h e i t in i h r e r g a n z e n A u s d e h n u n g H o r t o b á g y . nur
nach
Osten
i m Süden
und im Westen
T i s z a polgár.
ganz
anders
aus,
als vor d e r
F l u s s - r e g u l i e r u n g . U n d die m i t d e n Natur-Verhältnissen streng z u s a m m e n hängende P f l a n z e n u n d T i e r w e l t hat a u c h Änderungen erlitten. Es flächen, und
gibt
hier
l a n d w i r t s c h a f t l i c h b e a r b e i t e t e Flächen, höhere W e i d e -
Grassteppen,
Niederungen
mit nassen
W i e s e n , Riede, mit Schilf
R o h r d i k i c h t e n u m r a h m t e Wasserflächen, alte F l u s s b e t t e n , sogar G a l e r i e
wälder (Uferwälder) Mannigfaltig entsprechend Die rung,
u n d Flachland-Eichenwälder. sind
die
naturgeographischen
Verhältnisse
und
dem
mannigfaltig a u c h die V o g e l w e l t .
grösste Umänderung r i e f a u f d i e s e m G e b i e t e die T h e i s s - r e g u l i e -
und
die
Ableitung der
Gewässer
aus
dem
Nyírség
—
hervor.
S o l a n g e das Hortobágy jährlich von d e m H o c h w a s s e r d e r T h e i s s 1 — 2 - m a l überflutet Plateau die
wurde der
Tümpel.
und
Nyírség Lachen
solange
die
genügendes und
Sümpfe
ausgiebigen Grundwassei auch
g e n u g u m die F l o r a u n d F a u n a d e r s e l b e n
in am
Wasseradern lieferten,
der
grössten
Leben zu
aus
dein
solange
waren
Dürre
feucht
erhalten.
DÍF
Seitdem fliessen
die
VOGELWELT
Fluten
der
DER PUSZTA
281
HORTOBÁGY
Theiss zwischen
Dämmen
eingeschlossen
u n d s e i t d e m d i e G a n a h s i e r u n g das ( i r u n d w a s s e r des Nyirség ver
m i n d e r t e u n d n a c h N o r d e n ableitete, s e i t d e m k o m m t n u r das R e g e n u n d Schmelzwasser
in
Betracht, das sieb e b e n f a l l s in d e n
Bodenvertiefungen
s a m m e l t . Im H o c h s o m m e r , i n d e r g r o s s e n Dürre, v e r s c h w i n d e n jedoch diese im
Frühjahr u n d i m H e r b s t e so r i e s i g grossen a b e r n u r s e i c h t e n T e i c h e
bis
zum
letzten Tropfen derart,
zurückbleibt
und
ausgedehnte grauweisse
So wird von hältiger, keinen
weil
sodahaltige T e i c h s c h l a m m
F l e c k e n a u f der l ' u s z t a bildet.
J a h r z u J a h r d e r B o d e n des Hortobágy i m m e r
diese
Abfluss
d a s s nur der
Gewässer
haben, der
von
aus
der
dem
Theiss
abgeschnitten
Lehmboden
ausgelaugte
soda-
sind
und
Soda
das
W a s s e r d i e s e r Tümpel und Teichen i m m e r c o n c e n t r i e r t e r m a c h t . Natürlich trocknet
das
Gras
hier
ständig aus, u n d das
und
auch
in
Viehweiden wird
d e r U m g e b u n g 111,1 S o m m e r v o l l unmöglich.
Solange in solchen Bodenvertiefungen ein wasserbestandener
Sumpf
v o r h a n d e n w a r , hatte d i e s e r seine e i g e n e n Brutvögel, a u c h n o c h z u jener Z e i t , als a n d e r s w o a u f d e n höher g e l e g e n e n (irashabn während
ausgebrannt der
nichtenden Ks Sümpfe
sonst
war.
A u f solchen
auch
das
Verschwinden Reiher.
vernichtet
nur Durchzügler oder Nach Menschen
der
l'eiika.ne,
waren,
hier
hier
brütenden
K r a n i c h e ,
brüteten,
Möieeu
ver
nicht
mehr
Vögel
Sclurüue.
seitdem und
mit
sich
E d e l r e i h e r .
ihre
Lebens
sind seitdem
hier
Irrgäste.
dem V e r s c h w i n d e n der nicht
Vieh
Viehzucht
k l a r , dass das allmähliche V e r s c h w i n d e n der ständigen
(i'rangänse.
bedingungen
konnte a l s o d a s
regelrechte
aushalten.
brachte, die einst h i e r brütenden Scharben,
l'lätzen
so gelährlichen u n d die
trockenen Jahreszeit
ist g a n z
S t e l l e n a u c h s c h o n d e r letzte
gestörten
tieferen Gewässer u n d d e r von d e m
Ursümpfen.
verblieb
hier
abgesehen
von d e r
S u m p f u n d W a s s e r v o g e l f a u n a des F l u s s e s Hortobágy u n d e i n i g e n k l e i n e r e n grösseren n o c h zurückgebliebenen Sümpfen, n u r d i e V o g e l w e l t d e r l e u c h t e n Wiesen u n d d e r S t e p p e
zurüek.
D i e s w a r e n d i e Zustände bis z u m J a h r e teich-Anlagen
für
die Vogelwelt der
1 9 1 5 , als d u r c h die F i s c h
Hortobágy ein g a n z neues Z e i t a l t e r
begann. Was
einst v o r e i n e m halben J a h r h u n d e r t
d e m Hortobágy e n t n o m m e n gab
i h r jetzt
ebenfalls
die fortschreitende
hatte : das l e b e n e r h a l t e n d e
dieselbe
Kultur
zurück.
mittleren
Hortobágy
mit
Dämmen umfasst,
das
M a n hatte nämlich z u r
A n l e g u n g d e r künstlichen F i s c h t e i c h e n die a u c h ansonst der
Kultur
Theisswasser,
Leiste Niederung
u n d das so e n t s t a n d e n e
künstliche B e c k e n d u r c h e i n e n l a n g e n G a n a l m i t T h e i s s w a - ^ e r überllutet. 12 j e d e r 1 • einander,
in
k m g r o s s e T e i c h b e e k e n liegen h i e r g a n z d i c h t neben
w e l c h e n w i e a u f e i n e n Z a u b e r s e h l a g , als
Folge der
leben-
282
Dr. E U G E N
erregenden
Wirkung
NAGY
des Theisswassers
e i n wundervoll reiches
l e b e n m i t i h r e r prächtigen F l o r a u n d F a u n a Grosse
klare Wasserspiegel
Sumpf
erschien.
wechseln mit dichten Schilf u n d Rohr
d i c k i c h t e n , i n w e l c h e n eine z i e m l i c h r e i c h e , m a n n i g f a l t i g e V o g e l w e l t , w e n n auch Man
k e i n e ungestörte, fühlt
jedoch
z u m Nisten
geeignete
Heimstätte
fand.
s i c h h i e r jetzt g a n z i n d i e früheren Z e i t e n n o c h v o r d e r E n t -
sumpfung
versetzt,
als noch
unberührte
jungfräuliche
Naturzustände
herrschten. In
diese
neugeborene
möwen, Trauerseesehwalben, strepera,
Ngroca)
Sumpfwelt
kehrten d i e Wasserhühner, Lach
Rohrdommel-
u n d Entenarten
Haubensteissfüsse u n d sogar
auch
(A. boschas, A.
die wahren
Urein
w o h n e r d e r Theiss-Sümpfe, d i e Graugänse zurück. Leider
Ursümpfe
siedelten
sich
die einstigen
d i e Schwäne, Pelikane,
grossen
Kraniche
l'rachtvögel
unserer
u n d d i e Edelreiher
noch
schönen Vögel s i n d diese Verhältnisse n o c h
immer
nicht
a n . Für diese
nicht
w i l d u n d ungestört g e n u g . D i e b e i d e n l e t z t e r e n A r t e n könnten s i c h
villeicht noch ansiedeln, w e n n dieser n e u enstandene nicht
ein Fischteich
wäre,
w o zuerst
S u m p f gleichzeitig
d i e alltäglichen B e t r i e b s a r b e i t e n
stören, d a n z w e i t e n s u n t e r d e m T i t e l d e r V e r n i c h t u n g d e r für d e n F i s c h bestand
schädlichen V ö g e l , a l l e N e s t e r geplündert w e r d e n .
In d e r V e r g a n g e n h e i t d e s Hortobägys können m i t Berücksichtigung der
Brutvögel
drei
Zeitalter
unterschieden
w e r d e n . In d e m ersten
Zeit
alter ist d a s Hortobágy n o c h e i n I n u n d a t i o n s g e b i e t , d a s m i t d e n ähnlichen G e b i e t e n d e r Sárrét n o c h zusammenhängt. D i e s e s Z e i t a l t e r d a u e r t beiläufig bis z u d e n 1 8 5 0 - e r J a h r e n , a l s d i e Schutzdämme d e r T h e i s s s c h o n fertig w a r e n . V o n d i e s e r Z e i t angefangen, den
allmählich
zur Sommerszeit
in d e m zweiten Zeitalter, verschwan
d i e Gewässer. D i e s e s Z e i t a l t e r d a u e r t
bis z u m J a h r e 1 9 1 5 , b i s z u r A n l e g u n g d e r F i s c h t e i c h e n , a l s d a s n e u entstan dene
u n d auch
im Sommer
wasserreiche
Sumpfgebiet
v i e l e , einst h i e r
brütende A r t e n w i e d e r zurücklockte. D i e s ist d a s dritte n e u e s t e Z e i t a l t e r , in
d e m w i r a u f d e r sonst
entwässerten P u s z t a w i e d e r e i n e n ständigen
u n d a u c h z u m Brüten geeigneten
Sumpf
haben.
Die M e h r z a h l d e r V o g e l w e l t d e s Hortobägys m a c h e n a b e r n i c h t d i e hier
brütenden A r t e n a u s
Ursümpfe
der Fall
u n d w a r dies
- sondern
auch
aus d e m N o r d e n
i n d e m Zeitalter der erscheinende
Durch
zügler. Schon
MARSILI
erwähnt
in s e i n e m ,
im Jahre 1726, erschienenem
W e r k e , d a s s d i e Wasservögel z u r Z e i t d e s Frühjahrszuges i n u n g e h e u r e n Massen in der Donau-Theiss-Gegend
erscheinen.
Fürwahr übertraf d i e Z a h l d e r über d e m Hortobágy u n d d e m g a n z e n einstigen
Inundationsgebiete
der Theiss
durchziehenden
u n d eventuell
a u c h h i e r überwinternden Vögel i n a l l e n Z e i t e n d i e Z a h l
d e r Brutvögel.
DIE V O G E L W E L T D E RPUSZTA-HORTOBÁGY.
Diese
interessante
Erscheinung
w i c k l u n g des u n g a r i s c h e n Die rischen war als
Linie
an
hängt m i t d e r g e o g r a p h i s c h e n
A l s sich
schon
hier
damals
d e r tiefsten
das
an
Linie,
die
heutige
der
tiefste
S t e l l e des u n g a
Fluss-System
Stelle
des
entwickelte,
jetzigen
Theiss-Tales
v o n d e r T o k a j e r T a l e n g e bis z u m U n t e r e n -
D o n a u - P a s s , eine u n u n t e r b r o c h e n e Inundationsgebiet
Ent
zusammen.
des T h e i s s - T a l e s ist g e r a d e
Beckens.
auch
Beckens
283
breitete
sich
Kette
v o n Ursümpfen.
unbedingt
ganz
Das
damalige
bis z u d e n Füssen des
östlichen R a n d g e b i r g e s d e r g r o s s e n T i e f e b e n e a u s . Es
ist eine
bekannte
Tatsache,
dass d i e a m häufigsten
benützten
Z u g s t r a s s e n g e r a d e d e n Meeresküsten, s o w i e d e n Ufern v o n Binnengewässer, oder grösseren Flüssen e n t l a n g führen. B e i s p i e l e s i n d d i e Westküste E u r o p a s u n d d i e grossen n a c h Süden l a u f e n d e n Zweifel deren
dass
noch
kann,
als n o c h
Tiefebene Diese
uralte
nach
mit einer
i n das
uralten
geologische
Zugstrasse
zu tun
Tertiärzeitalter
haben,
zurückgeführt
das östliche M i t t e l g e b i r g e a m östlichen
als eine Küste a u s d e m Tertiärmeer
Nordost-Karpaten zuerst
hier
Ursprung
werden der
w i r es
Ströme R u s s l a n d s . E s steht a u s s e r
Zugstrasse
führt
nach
hervorragte.
von der Sarmata-Ebene
i n das ungarische
S W , später
B e c k e n , u n d wendet
Süden.
Diese
Rande
Zugstrasse
durah
die
sich von hier benützen
auch
die K r a n i c h e u n d Gänse. D i e s e altangewöhnte u n d w a h r s c h e i n l i c h a u c h v o n d e n m e i s t e n A r t e n i m Frühjahr e b e n s o w i e i n H e r b s t e regelmässig benützte Z u g s t r a s s e gerade
über
die
Puszta-Hortobágy.
was
auch
B e o b a c h t u n g über d i e h i e r d u r c h z i e h e n d e n Im J a h r e
1920 erschienen
Ende Oktober
21
Singschwäne,
Teich
wieder
21
Schwäne
welche
liegt
Schwärm
trotzdem
bezeugt. der
Fischteiche
Ende Feber
1921 e r s c h i e n e n
Kälte
i n dem
Singschwäne, w e l c h e s i c h dort 3 W o c h e n l a n g
gar kein Grund vor daran
war,
interessante
b e i plötzlich e i n t r e t e n d e r
aufhielten, bis sie d u r c h Schüsse v e r t r i e b e n Es
sehr
an einem Teichbecken
nach einigen Tagen verschwanden. selben
eine
führt
es
worden.
z u z w e i f e l n , dass dies
eigentlich unwarsercheinlich
derselbe
ist, dass
ein
S c h w a n e n s c h w a r m v o n 21 Stück d e n g r o s s e n W e g ohne V e r l u s t e zurück gelegt
haben
könnte,
aber
ebenfalls so u n w a r s c h e i n l i c h ist es, d a s s die
e v e n t u e l l e n V e r l u s t e d u r c h zufällig beigestellte Reisegefährten w i e d e r gerade auf 21 ergänzt w o r d e n wären. Diese
Zugstrasse
ist also
durch V e r e r b u n g bekannte vögel,
welche
auch
eine
von Generationen z u Generationen
u n d benützte Z u g r i c h t i m g d e r n o r d i s c h e n Z u g
w e g e n i h r e r Naturverhältnissen
Bedingungen z u m Rasten und zur Nahrungsaufnahme Diese
ungeheure
Fläche
die denkbar
besten
bietet.
ist gerade i n d e r Z u g z e i t , also i m Früh
jahr u n d Herbst v o l l k o m m e n m e n s c h e n l e e r
u n d verlassen.
Ür. E U G E N
Der u b e r w i e g e n d e
NAGY
T e i l d e r a n f d e m Hortobágy d u r c h z i e h e n d e n A r t e n
gehört
d e n S c h w i m m u n d Watvögeln a n , u n d a u c h unter diesen d o m i
nieren
die Enten
u n d besonders
d i e Gänse, w e l c h e hier
ausgezeichnete
Äsungsplätze f i n d e n . Für die
die Enten
seichten
Pfützen man
sind
und nur
d i e Äsungsverhältnisse
von Niederschlagswasser
nur wenig Nahrung
nirgends
zenden
bessere
bieten
n i c h t so günstig, w e i l gebildeten Teiche u n d
können. A b e r für d i e Gänse könnte
G r a s - W e i d e finden
als h i e r u n d a u f d e n a n g r e n
Saatfeldern.
N e b e n d i e s e n A r t e n p a s s i e r e n a b e r b e i m Z u g d i e Puszta-Hortobágy beinahe fas falle A r t e n d e r m i t t e l - u n d n o r d e u r o p a e i s e h e n Zu
Vogelfauna.
d i e s e r Z e i t können w i r i n d e r .Mitte d e r ödesten Fläche a n d e r
Böschung Akazien
eines
Grahens
bestehenden
oder
an einer
nur
B a u m r e i h e n Waldvögel
aus e i n i g e n
armseeltgen
o d e r a u c h Hoehgebirgsvögel
antreffen. D a s Hortobágy ist bezüglich des V o g e l z u g e s eine gerade so w i c h t i g e und
interessante
S t e l l e , als z . B . a u f d e r
strasse d i e Insel ist
die e i n z i g e
Rast
u n d Bergestelle
V ö g e l , w e l c h e h i e r besonders nen.
westeuropäischen
Der V o g e l ,
der hier
d e r über
ungeheure
die Nordsee
ziehenden
bei S t u r m u n d N e b e l oft massenhaft
a u f dieser
endlose
erschei
s c h m a l e n u n d n u r Vi*, k m l a n g e n
w i n z i g e n Insel H a l t m a c h t , w i r d a u c h u n b e d i n g t Diese
Küstenzug
H e l g o l a n d . Dieses winzige Felseneiland der Nordsee
beobachtet.
S t e p p e k a n n a u c h m i t e i n e m M e e r e ver
g l i c h e n w e r d e n , i n w e l c h e m d i e w e n i g e n Bäume u n d Gebüsch-Gärten — bei d e m alten W i r t s b a u s Hortobágyi Csárda, bei d e m M e i e r h o f M ä t a u n d bei d e n F i s c h t e i c h e n — d i e Inseln b i l d e n , w o d i e v o n B a u m u n d Gebüsch angezogenen
Vögel, w e n n sie e n t w e d e r
Witterungsverhältnissen
aufgehalten
j e d e n f a l l s a u c h gesichtet
werden.
Wie
unbedingt. H a l t m a c h e n u n d
w e r t v o l l wäre es v o m S t a n d p u n k t e
Frühjahr u n d H e r b s t die Z u g p e r i o d e wo
vor Anstrengung und Hunger, oder
werden,
der Vogelzugforschung im
hier auf der Puszta
zu verbringen,
m i t dein täglichen B e s u c h e n d i e s e r o b e n erwähnten k l e i n e n „Inseln"
reiche
u n d überaus w e r t v o l l e Nachdem
die
schon
Beobachtungen
oben
erwähnten
gemacht
werden
Naturverhältnisse
könnten. besonders
für d i e Gänse so günstig s i n d , b e n u t z e n sie d a s Hortobágy n i c h t n u r für kurzen
Aufenthalt,
erlaubt
und kein
sondern Schnee
bleiben
die m e i s t e n , w e n n es d i e W i t t e r u n g
und Frost
sich
einstellt,
auch
über
Winter
bei u n s . Die im
erste,
Frühherbste,
die kleine
Blässgans,
Anfang September
Anaer
erythropus
an, und vermehrt
E n d e N o v e m b e r . Im D e z e m b e r u n d J a n u a r
kommt schon
sich ihre Z a h l b i s
n e h m e n sie an Z a h l stark a b ,
b e i S c h n e e u n d F r o s t z i e h e n sie alle fort a u f südlichere
teile der unga-
Dil.
V O G E L Vt I I I
DER PUSZTA-HORTOBÁGY
28f>
r i s c h e n T i e f e b e n e . Z u dieser
Z e i t . Itei plötzlich e i n t r e t e n d e m
wimmelt
in der
es
in
Süd-Ungarn
Bácska
und
Banal
Schneefalle
von den v o n
nördlicheren G e g e n d e n h e r u n t e r g e z o g e n e n Gänsen. A u f d e n s c h n e e b e d e c k t e n F e l d e r n s u c h e n sie T a g u n d N a c h t m i t l a u t e m G e s c h r e i n a c h schneefreien grünen
Saaten
u n d eisfreiem W a s s e r .
D e s h a l b n e n n t d e r südungarische
D e u t s c h e diese e w i g lärmenden Gänse — meistens Blässgänse, — S c h n e e gänse, weil diese e n t w e d e r g l e i c h z e i t i g mit d e m S c h n e e f a l l o d e r u n m i t t e l bar v o r i h m e r s c h e i n e n . Schon
mit der
erscheinen die
auch
grossen
Schneeschmelze zu
d i e ersten a m
gleicher
Zeit,
Anfang
Rückzüge b e f i n d l i c h e n Gänse,
Graugänse. V o n n u n a n v e r m e h r e n
Feber, meistens
sie sieb allmählich', u n d
gewöhnlich E n d e März o d e r A n f a n g A p r i l e r r e i c h e n sie i h r e grösste Z a h l , und
von diesem
Zeitpunkt
an
nehmen
sie w i e d e r a n d e r Z a h l ab, so
dass i m M a i b i s a u f einige Flüge alle v e r s c h w i n d e n . Selbstverständlich stark
beeinllussen.
schnell
vorüber,
kann
d i e W i t t e r u n g d e n G a n g des Z u g e s
B e i t r o c k e n e m w a r i n e n Frühjahre b e i nasser
kühler
sehr
gebt d e r D u r c h z u g
Witterung bleiben
die Durchzügler
längere Z e i t bei uns. Vom auf
haben
w i r n u r eine Gänse-Art
d e m Hortobágy, u o d das ist die Grauguns.
Monat
Diese h a t s i c h a u f d e n
Fischteichen
M a i bis z u m Herbste
wieder
angesiedelt.
Möglich dass s i e a u c h in d e n Sümpfen
des südlichen Hortobágy brüten, aber diese G e b i e t e k e n n e i c h aus e i g e n e r Erfahrung derzeit noch nicht. Die a u f d e n F i s c h t e i c h e n nistenden e i n - z w e i P a a r Graugänse aber
ihre J u n g e n i c h t g r o s s z i e h e n , w e i l d i e l e i d e r fortwährend n a c h E i e r n
suchenden
Teichwächter a u c h ihre E i e r a u s n e h m e n ,
Hausgänseu Im
u m die Jungen
zusammen,
Tropfen
l e i c h e täglich
Wasser
J a h r e Mitte August, rotteten s i c h s c h o n ea welche,
nachdem
auf der ganzen
ausser
dem
Fluss
Hortobágy
besuchten. entlang der Theiss, von w o sie nachher
morgens m i t W e i z e n angefüllten Hier
4—500
Puszta z u linden war, die Fisch
V o r S o n n e n a u f g a n g z o g e n sie i n 1 0 — 2 0 - e r K e t t e n a u f weit Stoppelfelder, kehrten.
unter
aufzuziehen.
vergangenen
Graugänse kein
sie
können
gelegene
u m S—'1*9 U h r
Kröpfen w i e d e r z u m F i s c h t e i c h zurück
v e r b r i n g e n sie d i e Z e i t bis 8 — 4 U h r N a c h m i t t a g s , w o r a u f
wieder die Stoppelfelder aufsuchen,
Abenddämmerung z u m W a s s e r
v o n w o sie erst b e i eingetretener
zurückkehren.
So v e r b r i n g e n diese schönen s t a t t l i c h e n Vögel d e n S o m m e r u u d w e r d e n auf d e n W e i z e n - S t o p p e l f e l d e r n , ganz a n s e h n l i c h fett, so dass d a s W i l d p r e t fast so gut s c h m e c k t , w i e das v o n e i n e r üb auch
diese
Graugänse
Hausgans.
alle u n g a r i s c h e E x e m p l a r e s i n d , oder ob s i c h
s c h o n n o r d i s c h e Durchzügler unter
i h n e n befinden, ist sehr
schwer
Dr. E U G E N
286
zu entscheiden. ob
NAGY
E b e n s o k a n n i c h a u c h darüber k e i n e R e c h e n s c h a f t
diese Gänse i m H e r b s t e sofort, w e n n i h r e n o r d i s c h e n
Vetter ankom
m e n , n a c h Süden z i e h e n , w i e d a s s a l l g e m e i n b e h a u p t e t w i r d . überhaupt s e h r s c h w e r z u b e o b a c h t e n ,
geben,
E s i s t dies
w e i l diese 4 — 5 0 0 Graugänse
unter
d e n h u n d e r t t a u s e n d e ! ) d e r n o r d i s c h e n Gänse e i n f a c h v e r s c h w i n d e n , trotz d e m sie s i c h n i c h t g e r n e m i t a n d e r e m Unter den
auf
dem
Hortobágy
hergelaufenen erscheinenden
können w i r die folgende A r t e n u n t e r s c h e i d e n .
die z w e i Blässgänse Anser albifrons manchmal, machten zuerst
wie
es
z.
B. im
Gänsevolk m i s c h e n . nordischen
In überwiegender Z a h l s i n d
u n d Anser erythropus
vorigen
Gänsen
Jahre
im
Oktober
vorhanden;
der
Fall
diese b e i d e n A r t e n 9 0 % des G a n z e n aus. I m S e p t e m b e r
viel
mehr
A . erythropus,
war,
gab
es
später w a r e n die b e i d e n Blässgänse i n
g l e i c h e r A n z a h l , u n d i m N o v e m b e r d o m i n i e r t e A . a l b i f r o n s . In d e n übrig
gebliebenen 10% s i n d Anser fabalis, A. negleetus u n d A. ferus i n g l e i c h e m Verhältniss Am
9-ten
folgende. A.
vertreten. Dezember
80% Anser
negleetus. Anser
w a r d a s Verhältniss d e r e i n z e l n e n A r t e n das
albifrons,
10% A. erythropus,
10% A. fabalis u n d
ferus k o n n t e i c h überhaupt n i c h t
I m Frühjahr a m
90% Anser albifrons,
beobachten.
17-ten März w a r das Verhältniss b e i n a h e
das übrige A. ferus,
24-ten März w a r e n s c h o n m e h r A.
fabalis
dasselbe.
u n d erythropus. A m
fabalis.
D i e s e Z a h l e n b e z i e h e n s i e h natürlich n u r a u f das v o n m i r b e s u c h t e Gebiet.
Das
Hortobágy
ist
dasselbe
öfter d u r c h s t r e i f e n
deshalb
kann
ich
hier aufhaltenden schon auf
oft
zu
schätzungsweise
Angaben jeder
absichtliches
Übertreibung, scharfe
die
Hortobágy
kein
die
Gänse n o c h n i c h t a n g e b e n .
mitteilen, dass dem
aber
auch
a b e r e i n e u n g e h e u r e Fläche, u n d i c h müsste unt verlässlichere D a t e n z u b e k o m m e n .
Fehler
Selbstkontrolle
ausübt.
vorkommt,
dass
innerhalb
Soviel
Z a h l der
sich
k a n n i c h a b e r jetzt
d e r Jäger über die Z a h l d e r Gänse
Zeit
Jägerlatein,
welchen
berechnete
Eben
stark
übertrieben
sondern
ein
jeder
eine
begeht,
sind.
ganz der
Das
unwillkürliche
keine
genügend
N u r i n Kürze sei b e m e r k t , d a s s es unseres
Horizontes
ist
sehr
hunderttausende
der
Gänse, w i e S c h a f t e r d e n d i c h t n e b e n e i n a n d e r überall a u f d e r S t e p p e w e i d e n . A u s s e r d e n s c h o n erwähnten u n d kommen
noch
seltenere,
uns
nur
regelmässig e r s c h e i n e n d e n
in geringer
Anzahl,
oder nur
v e r e i n z e l t a u f s u c h e n d e A r t e n vor. S o l c h e s i n d : Brantu rufieoilis, Br.
Br. leucopsis, Tadoma in
kleineren
Flügen
E x e m p l a r e erlegt Nach bernicla zu
sein,
Arten ganz
bernicla,
cornuta. Br. rufieoilis scheint i n d e n letzten J a h r e n regelmässig
zu
erscheinen,
weil
jedes
Jahr
1—2
wurden.
Angaben
der
Gänsejäger
wurden
auch voriges J a h r
Branta
u n d Br. leucopsis b e o b a c h t e t . E s scheint dies n i c h t a u s g e s c h l o s s e n sondern
im
Gegenteil.
Obwohl
man
die
A n g a b e n der
Jäger
DIE VOGEL WELT DER PUSZTA-HORTOBÁGY
i m m e r m i t einer gewissen Vorsicht annehmen eher
wundern
darüber,
dass
diese
Arten
287
muss, kann m a n sich doch
so
selten
z u uns
A u f f a l l e n d ist es a u c h , dass d i e K u r z s c h n a b e l g a n s , Anser nicht
a u f d e m Hortobágy
Gans — mit rosarotem ist
der
zu
finden
Schnabelring
Charakter-Vogel
ist. D i e s e u n d licht
Spitzbergens.
R i c h t u n g z u z i e h e n a u f d e n östlichen
kleine
Inrachyrhynehus kurzschnäbelige
violett r o s a
Es
scheint
Teilen
des
kommen.
diese
Füssen
Gans
—
in S E
Kontinentes,
w e i l sie
s o w o h l i n W e s t - , als i n M i t t e l - E u r o p a eine grosse S e l t e n h e i t ist. Die k l e i n e Blässgans Anaer erythropus,
w a n d e r t ebenfalls i n S E R i c h
tung, w e i l d i e i n F i n n m a r k e n u n d i m nördlichen Norvégen brütenden Gänse nicht
a u f d e r Westküste N o r v e g e n s n a c h Süden, s o n d e r n über d i e H a l b
insel
Kola
ziehen.
gegen
das
B e c k e n des S c h w a r z e n u n d K a s p i s c h e n M e e r e s
In d e m M u s e u m
Anser
erythropus
Bergens M u s e u m
aus d e r
für
N a t u r g e s c h i c h t e i n K o p e n h a g e n steht eine
„Kirgisensteppe*',
dagegen
z u B e r g e n gar nicht vertreten,
ist diese
Art im
so selten s i n d sie a u f
der n o r v e g i s c h e n Küste. Die
w e s t l i c h s t e n regelmässig a u f g e s u c h t e n V e r b r e i t u n g s u n d Überwin
terungsplätze d e r Anser erythropus
s c h e i n e n a u f d e m Hortobágy, respektive
e n t l a n g d e r T h e i s s z u s e i n . A b e r a u c h die grosse Blässgans A. zieht
ebenfalls
e h e r über
Ost-Europa
n a c h Süden. R A D D E erwähnt v o m
K a s p i s c h e n - S e e als überwinternde n u r Anser albifrons während in M i t t e l - E u r o p a beide n u r seltene Auch
albifrons,
u n d A.
erythropus,
Gäste s i n d .
i n U n g a r n führt die Z u g s t r a s s e
d e r Blässgänse
hauptsächlich
über die v o n d e r T h e i s s östlich g e l e g e n e n T e i l e d e r T i e f e b e n e . In Südungarn zwischen der Theiss vor,
und Donau kommen
aber d o c h b e i w e i t e m n i c h t
Jenseits d e r D o n a u beobachtet
sie a u c h
so massenhaft
m a n sie n a c h
manchmal zahlreich
als östlich d e r T h e i s s .
literarischen
Angaben nur
selten. L O V A S S Y erwähnt i n seiner A r b e i t über d i e V o g e l w e l t des B a l a t o n s die Blässgänse überhaupt n i c h t . C H E R N É L
hält i n s e i n e m e p o c h a l e n W e r k
„Magyarország M a d a r a i " n o c h beide A r t e n für U n g a r n als selten. In s e i n e m später e r s c h i e n e n e m erwähnt
W e r k e , i n d e m ungarischen
er aber s c h o n , dass A. erythropus
„BREHM"
a u f d e m Hortobágy z a h l r e i c h
vorkomme. Est Jahren
scheint
Ich gänse
beinahe,
a l s o b d i e Blässgänse n u r erst seit 2 0 aufsuchen.
habe s c h o n a u f d e m Hortobágy a u c h i m J a h r e 1 9 0 7 80% Bläss
—
keinen
fast
b e i m D u r c h z u g U n g a r n s weite S t e p p e n so massenhaft .4. albifrons
u n d A.
erythrophus
gefunden,
und w i r haben
G r u n d d a r a n z u z w e i f e l n , dass d i e Blässgänse s c h o n d a m a l s u n d
a u c h s c h o n i n älteren Z e i t e n h i e r massenhaft Jetzt, als m i c h
mein
vorkamen.
gutes Sclücksal w i e d e r i n d i e U m g e b u n g des
Hortobágy führte, b e g i n n e i c h natürlich w i e d e r m i t d e r gründlichen, f a c h männischen
E r f o r s c h u n g dieses v o m S t a n d p u n k t e
des V o g e l z u g e s ausser-
SZEMK.IU: tSÁSZliÓ
ordentlich interessanten
Gebietes,
mit dessen
V o g e l w e l t u n d fabelhaftem
Z u g e d e r Wildgänse. Die nur
A r b e i t geht
n u r l a n g s a m v o n statten, d e s h a l b k a n n i c h vorläufig
e i n skizzenartiges Bild geben von der Vogelwelt, respektive v o n d e n
Vogelzugsverhältnissen d i e s e r e c h t u n g a r i s c h e n
Puszta.
Adatok a széncinege, parlagi veréb és nyaktekercs
hangjához.
Irta: SZFMF.BE
Ssénémefffi — Pants csak
finom
LÁSZLÓ.
nmjor L . — A esak pár n a p o s
sz | : | : | * hangot
Néha a hangjukat Később
a
hang
z i - c i |:|:|:|:j,
Még később p tónusú
szípj:|:|.
igy jegyezhettem
lezárt:
eleinte
h a l l a t t a k . Növekedésükkel a z s z m i n t h a e,
vagy c i - b e m e n n e át, e s z e r i n t jelzése c | : , cLfífíj. lett a h a n g : c i p l : | : j : | v a g y
fiókák
f e l : ic (vagy isz) | : | : , s z i : |.
í - ci | : | : | - cic.
z é - c i | : j : j . E hangjukat
A már kirepült
fiókák
hangja:
sürün h a l l h a t j u k o l y a n h e l y e n , a h o l
portyázgatni s z o k t a k . Időnként a Q c i n e g e szárnyrezegtetve elkéri a cf-töl a h o z o t t eledelt.
zr-:j:|:i, c - r | : | : | : i , szr
Ekkor
- c i |:j
formán szólt. Többször észleltem
és j e g y e z t e m e hangját, e g y s z e r igy, másszor u g y h a l l o t t a m . Közismert d o l o g , hogy a széncinege igen sokféleképpen szól, télböltavaszba
menő
hangváltozatait
MATUNÁK
kottázva
Aquilában ( 1 9 1 1 . évf. 3 2 0 . lap). 1)*; még lehetne hogy m i l y e n
ismertette
a l k a l o m r a h o g y a n s z o l a széncinege, h o g y a n
E z a z o n b a n hosszantartó, türelmes munkát, s o k időt Mint a l k a l m i hettem
hangját, a támadást
kisérö
is már a z
továbbkutatni o l y irányban, értekezik s t b .
igényel.
sp-szerü
hangját
jegyez
f e l . E g y a l k a l o m m a l a z o d u m e l l e t t levő tamariszkuszfáról p a r l a g i
verebeket támadás zatosan
akart
elűzni
finiseként erősödő,
a
széncinege.
hallatta
Ahogy a
azt a jellegző
m i g a p nyomatékos
és a
verebekre
csapott — a
ssp hangol. csőrkávák
Az s
foko
összecsapásától
eredhet. Ugy mellette
intézi a széncinege a z attakot, ejti
ki a
befejezést
s repülés
h o g y m i r e a z ellenfélhez ér, ott közben
kezdi
az
s
hangon
* A hangok ismétlésének ilyen módon való jelzését P E T K N V J vezette be a magyar madártani
irodalomba.
(CSÓBGET:
Madártani
töredékek
PETÉNYI
J. S A L A M O N
irataiból.)
Ha külön megemlítve nincsen, csak a j e l j : j előtti szótag, vagy betű isméllendő. SzEMERK.