995 ft nyár XXIII. évf szám. ujmuveszetfolyoirat.hu. újművészet

995 ft

újművészet 2012 07-08

2012. nyár XXIII. évf. 07-08. szám

BIRKÁS ÁKOS BLUE NOSES BUETTI, DANIELE CRAGG, TONY CSÖRGŐ ATTILA DUMAS, MARLENE ELIASSON, OLAFUR IRWIN KSIĄŻEK, PAWEŁ KUNATH, FRIEDRICH MAURER DÓRA MIYAJIMA, TATSUO MUNTEAN/ROSENBLUM PERJOVSCHI, DAN SARACENO, TOMAS SCHNELL, DAVID SOCIÉTÉ RÉALISTE SOLAKOV, NEDKO SOTO, JESUS RAFAEL SPOERRI, DANIEL STOYANOV, KAMEN

ujmuveszetfolyoirat.hu

KILÁTÁS AUSSICHT VIEW Nemzetközi művészet Somlói Zsolt és Spengler Katalin gyűjteményéből

A politikai image és a képek manipulációja Tót Endre nagyon speciális örömei

Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény

Société Réaliste: Empire, State, Building Pokolbéli víg napok: Mapplethorpe, Hirst, Muntean & Rosenblum

Művészetek Háza Veszprém

2012. július 21-október 13.

Iskola a határon túl

hétfőtől szombatig 10–18 óráig 8200 Veszprém Vár u. 3–7. +36 88 561 310 www.arthouseweb.hu [email protected] A kiállítás az E.ON Hungária Zrt. főtámogatásával jött létre Tomas Saraceno, Cím nélkül, 2008, részlet

GYŰJTEMÉNY LÁSZLÓLÁSZLÓ GYŰJTEMÉNY

DIGITALDIGITAL ART’S ART’S

PINCEGALÉRIA PINCEGALÉRIA

GALÉRIA CSIKÁSZCSIKÁSZ GALÉRIA

VASS GYŰJTEMÉNY VASS GYŰJTEMÉNY

MŰVÉSZETEK MŰVÉSZETEK HÁZA HÁZA

VÁRGALÉRIA VÁRGALÉRIA

VÁRMŰHELY UCCA MŰHELY VÁR UCCA

WIM WIM

EUROPAEUROPA SZOBORSZOBOR PARK PARK

TŰZTORONY TŰZTORONY

BAKONYI BAKONYI HÁZ HÁZ

7

HU ISSN 08662185 12008

9 770886 218004

somsprengujmuv01.indd 1

2012.07.24. 8:52

Uhl Gabriella

A politikai image és a képek manipulációjának kérdéséről* Haus der Kunst, München, 2012. VI. 9-10.

Az átfogó kánonoktól megszabadított (megszabadult) művé-

Miklós: Szigeti veszedelem) kifejezés jelen esetben nemcsak

szettörténet-írás és teória néhány meghatározó kérdéséről

szófordulat, hanem utal arra, hogy mindkét helyszínen

és talán a főcsapást kijelölő kutatási témákról és megközelí-

a (történeti időben lezajlott és zajló) háború témája ural-

tési módokról, elemzési szempontokról adtak (adnak) képet

kodik, a konfliktus és a trauma művészi eszközökkel való

a müncheni Haus der Kunstban nyílt kiállítások és a megnyi-

mediatizálása, illetve megjelenítése elsődleges feladata a

tókhoz kapcsolódó kétnapos konferencia.

társadalmilag elkötelezett alkotóknak.

Az emlékezetpolitikai kérdésekre és az image-ek manipulációjára fókuszáló, azt történeti (Történetek konfliktusok közepette) és jelenkori szemszögből felvető (Képek ellenképek) és körbejáró kiállítás, valamint a világ vezető művészettör-

Image) a háborús képeket és azok kommunikációját veszi

ténészeit, teoretikusait invitáló konferencia része annak az

górcső alá, (újra) megkérdőjelezve a fotó (illetve mozgókép)

erős társadalmi elkötelezettségű koncepciónak, amelyet a

dokumentum értékét. Nem kevesebbet állít, minthogy a

közel egy éve kinevezett új igazgató, Okwui Enwezor képvi-

háború manapság elsődlegesen képek között folyik, s a

sel az intézményben. A tárlatok és az előadások határozott

test-test elleni küzdelem háttérbe szorult, ugyanolyan kevés

Langlands & Bell: Osama bin Laden háza (Bunker) 2003 Langlands & Bell

4

I. A Képek – ellenképek (Bild – Gegen- Bild / Image-Counter

összefüggésben állnak a nagy németorszá-

ismeretünk van róla, mint az ünnepelt technikai vívmányok

gi kortársművészeti seregszemle, a kasseli

feltalálása előtt, mivel a törékeny image-ek erősen kitettek

Documenta 13-on látható művekkel. A

a hatalmi manipulációnak. Az ellentét a rejtett és megje-

seregszemle / seregszámla (lásd Zrínyi

lenített képek között feszül, a háború még misztikusabb,

újművészet 2012 07

Politikai divatok

ció központú, illetve politikailag elkötelezett, vagy megkötött) rangsort, illetve a kitaszítottak és elesettek iránti valós elkötelezettségre és felelősségre épülő humanitás befolyását. A tárlat és az előadók igyekeztek azt a finom és rejtett hálót felrajzolni, ami ezen értelmezési és értékelési struktúrák és folyamatok mögött húzódik. A konferencia első napjának sztár előadói: Michael Diers (Humboldt Universität, Berlin), Georges Didi-Huberman (Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales, Párizs) és W. J. T. Mitchell (University of Chicago) és Mieke Bal (University of Amsterdam) voltak. A

Radenko Milak: A „What Else Did You See? I Couldn’t See Everything!” című sorozatból

sőt éteribb lett a műholdakkal és

médiateória Mitchell a politikai image-ek és a politikai nyelv

frekvenciákkal sűrített világunk-

körében folytatott vizsgálódásainak néhány újabb elemét

2011, olaj, vászon, 40×60 cm

ban. (A kiállításban Trevor Paglen

ismertette (a közelmúltban megjelent publikációi nyomán

fotói kifejezetten a szatellitekkel

haladva újabb példákkal és ikonográfiai párhuzamokkal

zsúfolt éjszakai eget tanulmányozzák – The Other Night Sky-

szolgálva a „csuklyás ember” képi megjelenésének és a

sorozat, 2007 –, amelyek rejtett, láthatatlanul leadott jelein

klón-gondolatkörnek). Kiemelte, hogy a képek és ellenké-

az erőszak megfertőzi és behálózza az étert. Illetve más

pek hatása a sűrű és folyamatos ismétlésben rejlik, Barack

összefüggésben a Limit Telephotography-sorozat (2005-től) a

Obama médiamegjelenésein és azok mutációin keresztül

telekommunikációs eszközök megzavarásával (vételi lehe-

mutatta be az ellenségkép alakulását, valamint a szó (jelen

tőségeinek korlátozásával) elrejtett katonai objektumokat

esetben a kommentárok) és a kép ellentétes, széttartó olva-

igyekszik távoli felvételeivel láthatóvá tenni.

satát. Michael Diers a Bin Laden haláláról megjelent tudósí-

A tárlat és az előadók igyekeztek árnyaltan felvázolni azt

tásokat elemezte, amelyek fordulatot jelentenek a politikai

a játékteret (talán inkább harcteret), ahol a művész, a ripor-

image-ek történetében. Eddig közvetlenül láttuk a filmet /

ter, a média, a hivatalos kommunikátorok és az alternatív

képet a diktátorok kivégzéséről (lásd Caucescu házaspár,

híradási csatornák küzdelme az „igazságért”, a humanitás

Szaddam Husszein), most csak Bin Laden hűlt helyéről je-

és a demokrácia, illetve ideológiai nézetek nevében folyik.

lentek meg képek, illetve a gondosan kiválasztott hivatalos

A kérdés technikai oldalról is megerősítést nyert, mivel az

fotó a „kiválasztottak” reakciójáról: Obama és bizalmas csa-

okostelefonok, a blogok és közösségi oldalak világában a

pata nézik (Situation Room) a „világ fő ellenségének” kivég-

képfolyamok áradata és értékelése egészen más dimen-

zését. Az azonnali közvetlen információsugárzás (csúcspont:

zióban zajlik. Az értékelésre erős hangsúlyt fektet mind a

9/11) időszaka után az evidencia már nem elsődleges képi in-

Omer Fast: CNN Concatenated 2002, egycsatornás videó, 18’17’’

kiállítás, mind a konferencia első napja

formációból származik, hanem egy bonyolult viszonyrend-

ütköztetve az államérdekek szerinti

szert felvillantó, erősen teoretizált csoportkép eredője – az

besorolást, a média irányította (szenzá-

értelmezés felől kulcsfontosságúvá emelve ezáltal a hiányt. Gondolatmenete a kiállított művek legtöbbjének imitált / épített valóságát, a fikció és a realitás egyre homályosabb határát helyezi el az elméleti keretek között. A francia művészettörténész professzor Georges újművészet 2012 07

5

Jon Thomson and Alison Craighead: Rövidfilm a háborúról 2009/2010, kétcsatornás videóinstalláció, 9’39’’

Didi-Huberman Harun Farocki videóit

jektjei közül azok, amelyek a breitenaui munkatábor törté-

elemezte Aby Wartburg és Walter

netét és funkcióját vizsgálják. A Haus der Kunst kiállítása

Benjamin, valamint Theodor Adorno

az épületet és az intézményt lokalizálta a történelmi válto-

szövegei mentén a szenvedő ember és

zások elszenvedőjeként és reprezentációjaként. A szigorú

világ megjelenítésének tükrében.

és alapos kutatásra épülő tárlat a dokumentumok (fotók,

A szimpozion szervezői nemcsak teoretikusoknak adtak

szövegek, filmrészletek, katalógusok, plakátok) halmazának

teret, hanem művészeket (a tárlatra válogatottakból) is invi-

prezentálására hívta meg Christian Philipp Müller svájci

táltak, hogy közvetlenül az alkotás oldaláról láttassák néze-

alkotót, hogy az installáció értelmező és kontextualizáló

teiket, oldva a „szigorú tudományt”, de nem a feszültséget.

funkcióval ruházódjék fel. A tárlat designjával megismételte

Alfredo Jaar, a chilei származású, New Yorkban élő művész

azt a gesztust, amit a Haus der Kunst mint szimbolikus je-

prezentációja különleges és megdöbbentő volt. A kiállítás-

lentésű és megjelenésű épület a hitleri érában hordozott. Az

ban is látható, a ruandai genocídium körülményeit feltáró

installáció központi – ám vitatott – eleme a Haus der Kunst

és reflektáló műveit mutatta be. A Cím nélkül (Newsweek),

csokoládémodellje. Az épület kicsinyített másának kultusza

1994 a világ egyik vezető hetilapjának címlapjait sorakoz-

a 1930-as években gyökerezik: a megnyitása ceremóniáján

tatja fel a ruandai mészárlás idején, amely a világ súlyos és

a makettet mitikus történeti kosztümbe öltözött legények

antihumánus hallgatásának kommentárja. Miközben az

hordozták (lásd a korabeli filmrészletet a kiállításon), majd

öldöklés folyik, a címlapok bulvárhírekkel voltak teli, más-

más változata a párizsi világkiállítás (1937) német pavilon-

fél millió halott és megszámlálhatatlan menekült kellett

jában kapott helyet (fotódokumentáció), s legértékesebb

ahhoz, mire vezető hírekké emelődik az afrikai ország kegyetlen rémképe. A halottak megemelt temetését is elvégzi Alfredo Jaar (Real Pictures, 1995-2012), fekete archiváló dobozokba helyezve el a helyszínen készí-

mása aranyból, Hitler asztalán állt (Göring A Haus der Kunst modellje (a Német Történelem Nagy Eseményei napján rendezett felvonulás, Szt. Ludwig-templom, 1937)

születésnapi ajándékaként). A kultikus tárgy blaszfémikus átfordítása a gasztronómiai anyagba nem a szimbolikus jelentés bagatelizálása, hanem

tett fotóit, dokumentációul felírva rájuk a készülésük körülményeit, a halottak élettörténetét. A temetővé sűrűsödő térinstalláció a tisztesség megadásával morálisan (talán, illetve részben) kiigazítja azt, amit a világ részvétlenségével elkövetett. II. A nemzetiszocialista múlttal való kritikai szembenézés folyamatosasan jelen van a német társadalomtudományban, s jelenleg a lokális történetre, a mikroközösségeken belüli megosztottságra és szerepvállalásokra fókuszál. A művészettörténet, illetve a művészet mint kutatási módszer használatával erre reflektálnak a kasseli dokumenta pro© Zentralinstitut für Kunstgeschichte

6


Politikai divatok

a kultusz fogyasztóivá válásának állomásait mutatja meg. Az épület és az intézmény történetével foglalkozó kiállítással kapcsolatban a design / installáció kiemelését azért is tartottam fontosnak, mert a konferencia második, a Haus der Kunstra fókuszáló előadásai is kiemelt szerepet tulajdonítottak e témának. Elsőként Benjamin H. D. Buchloh (Harvard University) professzor az 1937-es „Entartete Kunst” kiállítás totalitárius, megfélemlítő és kifejezetten romboló enteriőrjét vetette össze az 1938-as párizsi szürrealista tárlat Duchamp és Breton megálmodta sejtelmes, látomásos hatásra törekvő belső terével – előadásában elemezve az 1920-as, 30-as évek kiállítási installációinak fontosságát és jelentéseit, identitásképző funkcióját, a politikai reprezentációban betöltött szerepét. A tömörebb állásfoglalásokat tartalmazó vita részben Herald Bodenschatz (Technische Universität, Berlin) professzora a diktatúrák városépítészetét és reprezentációs funkcióját elemezte, Walter Grasskamp művészettörténész professzor (Akademie der Bildenden Künste, München) pedig a tér installáció általi dramatizálást emelte ki előadásában. A kiállítás (és az előadások) foglalkozik még az 1937es „Entartete Kunst” és ellenpontjaként az 1937-44/45 között rendezett a „purifikált”, „nagyszerű német művészetet” bemutató ideologikus kiállítássorozattal. Nem kívánja rekonstruálni e tárlatokat, hisz az egykori „német művészet háza” kiállítóhely- és nem múzeum-funk-

Alfredo Jaar: Cím nélkül (Newsweek) 1994 17 digitális print keretezve, egyenként 48,25×33 cm

ciót töltött be (ahogy elődje, a rejtélyes körülmények

tárlat kevésbé kidolgozott része a Haus der Kunst 1945-55 közötti identitásképző funkciójában, ideologikusan ugyanolyan fontos

között leégett Üvegpalota is). A kitaszított és elfogadott

történetét mutatja be. Az amerikai zónában fekvő épület

művek installáció szerinti egy térbe szervezett tudatos

monumentális tereit tenisz- és kosárlabdapályának hasz-

szembeállítása, az alkotások randomszerű beváloga-

nálták, majd 1946-tól fokozatosan újra a művészet vette

Az 1937-es párizsi világkiállítás Német Pavilonjában a Haus der Kunst modellje

tása az alkotások esetleges és

birtokba, először a müncheni Pinakothek megőrződött

véletlenszerű megmaradásának és

műveit állították ki, majd 1949-től kiállítási programja ki-

életének bemutatása is egyben. A

fejezetten a nácik által megsemmisítésre ítélt avantgárd művészet bemutatására, kontextualizálására tett kísérletet azzal a szándékkal, hogy az 1955-től megrendezett kasseli Documentával visszahelyezze a német művészetet és Németországot a globális kortársművészetet elfogadó és befogadó, nyitott pozícióba. Jegyzet: *Az Image-Counter Image című kiállításhoz kapcsolódó konferencia résztvevői: Mieke Bal (University of Amsterdam), Benjamin H. D. Buchloh (Harvard University, Cambridge MA), Klaus Bußmann (Párizs), Chris Dercon (Tate Modern, London), Georges Didi-Huberman (L’École des Hautes Études en Sciences Sociales, Párizs), Michael Diers (HumboldtUniversität zu Berlin), Walter Grasskamp (Akademie der Bildenden Künste München), W. J. T. Mitchell (University of

Heinrich Hoffmann fotója, Bayerische Staatsbibliothek München/Fotoarchiv Hoffmann

Chicago), Okwui Enwezor (a Haus der Kunst igazgatója).


7

Láng Eszter

Nagyon speciális örömök – Tót Endre-retrospektív MODEM, 2012. VI. 2–IX. 9.

Tót Endre négy évtizedet átfogó retrospektív tárlatának látszólagos egyszerűsége ellenére sem könnyű megbirkózni a tartalmi minimalizmussal, amely a „szép” esztétikájától eltávolodva és a tradicionális művészeti eszköztárat elutasítva a semmit kívánja megragadni, a hétköznapi, banális dolgokat, állapotokat, folyamatokat emelve be, illetve fel a művészetbe/hez, hozzájárulva a modern művészeti paradigma lebontásához. Művészetét a konceptuális alapú folyamatos ismétlés és az apró változtatások által sem változó tartalom jellemzi. Változatos módon ábrázolja a semmit, amely ezáltal is valamivé válik. Egyes munkáiban kitakarással, tehát tényleges hiánnyal operál (Káma-szútra és az Erotikus képek sorozatai). Monokróm fekete vagy fehér, általában üres felületek jellemzik legtöbb táblaképét, amit néhány műben a semmi szó halvány feltüntetésével bővít oly módon, hogy a szó beleolvadjon és homogén egységet képezzen a háttérrel. Három, megítélésem szerint kiemelkedő munkája (Semmi sem

sötét, pl. magentából barnába hajló felületen (A hőzöngők lázadása New York-

semmi; Nix I.; Nix II., 2005) éppen ezért monokronitásukban

ban, 2004). Minimalizáló, konceptuális tartalmat a „fotó”

is festőiek, harmóniát sugárzók. A semmi harmóniája? – kér-

elképzeléséhez a személyek számhoz kötött felsorolása ad.

dezhetnénk. Kiemeli e képeket a rendezés is: külön blokk-

A képzőművészetet valamennyire ismerő befogadó számá-

ban, más képek hangsúlyaitól nem bolygatva láthatjuk őket.

ra mégsem elsősorban a festők arca jelenik meg, sokkal

Életművében gyakoriak az Örülök, ha… kezdetű monda-

inkább a nevükhöz kötődő képek, pl. Pollock nagyméretű,

tok. Ismétlődésük és képi megjelenítésük művek hosszú

csorgatásos-fröcsköléses, színes vásznai vagy Reinhardt

során át a fluxushoz és a mail arthoz fűzi. Ezek eszköztárát

minimálba hajló felületei – utóbbi kétségkívül hatott Tótra.

gyakran egyszerre alkalmazza. MODEM-beli kiállításán

Az éjszakának nem a fényeit, hanem vakságát mutatja az

ezt több művében nyomon követhetjük, egyik akciójában

Éjszakai múzeumlátogatás (2005) című sorozatán, ahol fehér

(fotó, 1980) autóstoppoláskor Nowhere (sehova) feliratú

alapon fekete téglalapokkal jelzi a német expresszionizmus,

táblát tart kezében.

Picasso vagy az amerikai pop-art alkotásait.

A 90-es évek munkái közül falra került néhány törté-

A magyar vonatkozású Iparterv-csoport indiai sárga alapján

nelemmel, történelmi eseménnyel kapcsolatos munka:

fehér mezővel s az abban megjelenő apró, fekete számok-

A Mao betűi piros, geometrikus alakzatok formájában

kal szinte kiragyog a többi, főleg fekete-fehér vagy szürke

fehér mezőből világítanak és keltenek asszociációkat,

tónusú munkák közül, mint amilyen az Emigráns művészek

érzeteket mindazokban, akiknek vannak a kommuniz-

New Yorkban (1997) vagy a Bauhaus mesterek csoportképe

mussal kapcsolatos tapasztalatai. A Hruscsov Amerikában

Dessauban (1992). Ezeket a minimalista, többnyire mono-

cukrosrózsaszínje az amerikai álom rikító cukormázára

króm munkákat a ritmus és az erős kiegyensúlyozottság, a

hajaz, a Hegyeshalom szürke alapon fehér mezője hideget

mértani komponáltság, a gondos kivitelezés jellemzi.

és tisztaságot sugall. A hiány jelenik meg a 2000 utáni alkotásokban is. Eszkö-

8

René Block és Tót Endre a kiállításmegnyitón

A semmi megjelenítését erősíti némelykor a díszes, cikornyás „keretezés”, amelyet a művész falfestő hengerrel visz

zei között a világos felületeken sötét geometriai alakzatot

fel a vászon szélére, az üres képmező köré, vörös, fekete,

(négyzet, téglalap, kör) említhetjük, vagy fordítva, sötét

arany színek alkalmazásával, pl. a Golgota-triptichon (1993) és

alapon világos, apró, fehér számokat alkalmaz, szétszórva,

a Krisztus mennybemenetele (1992).


Politikai divatok

A tárlat betekintést ad Tót Endre mail art tevékenységébe

Ám soha a hatalommal nyíltan nem ütközött (ahogy maga

is. Akciói szintén a semmi megfogalmazásai (látható egye-

is mondja, a félelem megmentette attól, hogy hőssé váljon),

bek között a jól ismert Zéró-demonstráció 1991-ből, vagy a

„történelmi” képei valójában nem idéztek elő, s nyilván nem

Remény a semmiben sorozat).

is akartak előidézni komolyabb konfliktusokat, legfeljebb

A kiállítás címadó blokkja a Nagyon speciális örömök. Ennek

mosolyt s késztetést arra, hogy elgondolkodjunk az értékek-

főfalán a Symmetry makes me mad című, pólókból és vörös

ről, ezek változásáról, a művészet és a mindennapok kap-

csillagokból készített fali installáció a kommunista totalitárius

csolatáról, a dolgok esetlegességéről, a kifejezésmódok és a

rendszert idézi, a pólókon vörössel saját portréja – művésze-

mondanivaló átalakulásáról.

tében a semmin kívül saját egója is erőteljesen jelen van* –,

Mindenképpen tiszteletreméltó az a következetesség,

körben a szöveg: Communism makes me glad. Jobb rajz, Bal

amivel az életművet létrehozza, és felépíti a „Semmi” épü-

rajz, Fel vagy le? Örülök, ha jobbra nézek, Örülök, ha balra nézek,

letét. A semmi ilyen részletes és hosszadalmas ábrázolása,

Örülök, ha mindenfelé nézek című munkái, ahogy általában a

évtizedeken át tartó megjelenítése, mondhatnám, kutatása

többi is, a mindennapi élet banális dolgait emeli művészeti,

és szembeállítása a megelőző korok ábrázolás- és kifeje-

esztétikai kontextusba, legvégső formában a zéróval fejezve ki

zésmódjával, makacsul konzekvensen, senki másnál nem

azt. Tót munkásságában a képértelmezéshez nem a látvány,

látható. Tót Endre rátalált valamire, amivel a művészet ko-

hanem a szöveg vezet el. Nem látjuk fizikailag, de elképzelhet-

rábban nem foglalkozott, s erre alapozva megkonstruálta a

jük a képet. A szöveg, azaz a képcím idézi fel a befogadóban

saját (anti?)művészetét, amennyiben magát a művészetet

a művet. Az 1998-99-es Kioltott képek esetében még ez sem.

és a művészeti intézményrendszert kérdőjelezi meg. Tegyük

Lehet, hogy Tótnak e képek mögött feldereng valami, amit

hozzá azonban, annyira mégsem konzekvensen, hogy maga

megfesthetett volna, ám a látogatónak a semmin kívül nincs

is ne jelenne meg e kritizált intézmény gyűjteményeiben, s a

mihez kötnie e munkákat. Eljuthat tehát a semmi totális ér-

semmit ily módon is ne változtatná valamivé, műveit művé-

zékeléséhez (nyilván ezt is akarta Tót), s talán először érezhet

szeti gyűjteményi darabbá.

fölöslegességet, hiábavalóságot, unalmat és fáradtságot. Tótnak sem akciói, sem művei nem mentek túl a karikíroKiállítási enteriőr a ZerO-képekkel

Jegyzet:

záson, még ha közvetve meg is kérdője-

*Bordács Andrea A távol- és a jelenlét esztétikája Tóth Endre művészetében

lezte a társadalmi intézményrendszert.

című PhD-dolgozatában (2008) ezt „egoművészetként” aposztrofálta.


9

Tatai Erzsébet

Société Réaliste: Empire, State, Building LUMÚ, 2012. IV. 20–VIII. 5.

A két művészből álló társaságot már ismerhetjük: a

elénk. És mindemellett megerősítik azt az észleletet, amit

2010-es AVIVA-díj (Műcsarnok) nyertese állított már ki a

a kiállítás (és a Société Réaliste egész tevékenysége is)

Trafóban, az acb-ben és a Kisteremben is. Gróf Ferenc és

sugall, nevezetesen azt, hogy maga a kiállítás egy nagy,

Jean-Baptiste Naudy Empire, State, Building című kiállítása

bejárható könyv, amit olvasni kell – a könyvbe belebú-

voltaképp a Jeu de Paume-ban bemutatott1 projektjük

jás élményét kínálja fel – a maga nehézségeivel együtt.

budapesti adaptációja – egy helyspecifikus és több új

A másik épp átellenben látható: a Hódolat Courbet-nak

művel kiegészítve.

című (2010) kép-szövegük. A kép a párizsi kommün alatt

Érdemes két olyan, kisebb, az oldalterek szélső falain(ál)

lebontott „Trajanus”-oszlopot mutatja a Vendôme téren, a

elhelyezett alkotásból kiindulni, amelyek mintegy mellé-

szöveg pedig elbeszéli Courbet állítólagos vezető szerepét

kesen, véletlenül az értelmezés sarokpontjainak is bizo-

a kommünben és azt a szerződést tartalmazza, melyben

nyulnak. Az egyik, egy idézőjeleket mintázó „szoborpár”

a büntetésül kiszabott (ma 3.415.014,44 euró) összeget a

az Idézet és az Idézet vége (acél, 2010) egymás mellett –

Société Réaliste átvállalja – ezzel mintegy Courbet örö-

már az elhelyezés is hordoz valamiféle iróniát – a kiállítás

köseinek nevezi magát. Anarchizmusára jellemző módon

elején, a termek jobb oldali falánál áll. A muris tárgyak

– ahogy azt a kiállítás mottó-művében ki is jelentik: Tedd,

azonban ebben a helyzetben messzebbre vezetnek, mint

amit akarsz2 – Courbet örökségével él.

ha „önmagukban” volnának, bár ilyen jelek – alapértel-

Kritikája a nacionalizmust, a lassaiz-fair kapitalizmust,

mezésben – önmagukban soha nem állnak. Így magára a

a patriarchális és a diktatorikus hatalmi berendezkedést

kontextualitásra terelik a figyelmet. Ezen kívül így, egy-

(sztálinizmus, fasizmus), illetve ezek összefonódását egy-

más mellett egyszerre jelentenek ki önmagukba záródást,

aránt érinti. A cím: Birodalom, Állam, Épület pontosan jelzi

a kezdet és a vég összeérését (a körkörösség, az önma-

előre, miről is szól a kiállítás. A New York legmagasabb3

gához való visszatárés másféle jelét ezen a kiállításon

épületének nevével (mely New York államra utal) csak-

Kiállítási enteriőr 2012, Ludwig Múzeum, Budapest

másutt is észrevehetjük), ugyanakkor

nem egyező címben két vessző elhelyezésének elegáns

a kiállítás egészét mint idézetet tárják

gesztusával az alkotók kettős jelentést generálnak.

© Bujnovszky Tamás / Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Adattára

10 újművészet 2012 07

Politikai divatok © Arno Gisinger. A művészek jóvoltából.

kontextusba kerülve újabb jelentéseket generálnak, más összefüggésekre mutatnak rá, ráadásul a munkák térbeli elosztása így gondolatok egész hálózatát alkotja meg. Az I. (bevezető) teremben levő Spektrális erózió (2011, gravírozott vecurite) témája megismétlődik a III. teremben: Kultúrállamok. Az európai politikai határok egymásrahelyezése minden századfordulón időszámításunktól kezdve 2000-ig (2009, térkép, digitális nyomat). De, míg a dombormű egy csaknem a felismerhetetlenségig felszabdalt Európa-térképet mutat, az időbeli távolságot a 3. dimenzió érzékelteti, és ahogy a cím utal rá, a hódító (határ)háborúk mélyen erodálják Európát. A nagyobb felületű print azonban egy tudományos alapossággal kidolgozott szemléletes ábra, amelyről jól leolvashatók a határeltolódások. A kultúrnép/ állam e keretben ironikussá válik, és csak a nagy fehér ember üres önhittségét láttatja. A II. (nacionalizmus, vagy a terra irredenta cream C0% M49% Y49% K0% színű) terem központi műve a Világ kozmopolitái, még egy erőfeszítést! (2010, alumínium) című, 2 párhuzamos síklapból álló szobor, melynek körvonalát az ENSZ valamennyi tagországának egymásrahelyezése adja, középtájon egy ötágú csillag alakú ablakkal, mely a fővárosok átlagos elhelyezkedését mutatja. Egyik oldalán a nemzeti himnuszokban szereplő jelzők vannak begravírozva angolul, megjelölve azt is, honnan származnak (pl. dicsőséges, felszabadított, hatalmas, Société Réaliste: Empire, State, Building c. kiállítás Jeu de Paume, Párizs, 2011

hősies, jó, szent). Az országhatárok alakja és mérete az Két dolog azonnal szembeötlő: az

V. teremben is megjelenik (Vonalvilág, 2012), ahol a világ

egyik a perfekcionista kivitelezés, a

valamennyi szárazföldi országhatárát abc-rendben egy

másik, hogy a látványos megvalósítás

vonallá fűzték, és a himnusz-téma is ugyanitt ismétlődik

egyáltalán nem teszi könnyűvé a befo-

meg (A szabadság földjének kakofóniája, 2012), de csupán a

gadó dolgát, a kiállítás nem adja meg könnyen magát. Itt minden pontosan tervezett és gépiesen szerkesztett, semmi lágyság. A szokásos szigorú fekete-fehér megjelenés helyett (mellett) azonban nagy szerepe van a színeknek, ám

66 „adóparadicsomnak” tartott országéi, igaz azok szövege Société Réaliste: Birobidzsáni ajándék,

folyamatosan olvasható angolul, koncentrikus körívekre írva (a Föl-

2011

az nem kevésbé kritikus. Minden terem falát széles színsáv fedi (melyek színösszetételét tudományoskodón a CMYK százalékszámarányokkal meg is adják) – azok kvázi színkódoltak. Van rózsaszínes, narancsos árnyalatú, zöld, barna és persze fekete is. A középső, fő terem falait egyetlen mű foglalja el, a State of Shades4: magyar nemzeti festészet szürke C57% M46% Y64% K26%. A Magyar Nemzeti Galéria festészeti gyűjteményéből származó 684 főmű átlagszíne. A falakra festett 684 színes függőleges sáv mindegyike egy-egy festmény „színátlaga” a –1√-1-től Zrínyi kirohanásáig (képcímekkel, festőkkel és CMYK-kóddal). A szürke színátlagot az egyes képek színátlagából nyerték. A 10 terem tartalmilag 10 különböző téma köré szerveződik (pl. pénz, nacionalizmus, diktatúrák, forradalom, Európai Unió) úgy, hogy bizonyos ötletek, motívumok problémák egy-egy másik teremben is megismétlődnek. Más © Société Réaliste. A művészek jóvoltából.


11

© Bujnovszky Tamás / Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Adattára

Société Réaliste: State of Shades: Magyar nemzeti festészet szürke 2012

dön való elhelyezkedésük szélességi

szimbólumaival, eszközeivel: térképekkel, tornyokkal,

foka szerint), az ország neve a Freedom

pénzzel; az utalások, ki- és rámutatások egy egész ironi-

szóval helyettesítve. A jövő a múlt meg-

kus rendszert hoznak létre, melynek célpontja a politika.

hosszabbítása – így, vagy úgy – áll a le-

Politikai kritikája azonban olyan esztétikus formát nyer,

bombázott Láchíd-montázson futura fractur betűkkel5,

mely – a kritikai hangot ugyan nem tompítja, ugyanakkor

és ugyanez a IX. teremben hatalmas falfeliratként jelenik

– az esztétika kritikájává is válik. Annak az esztétikának,

meg „limes new romannal”, fekvő nyolcas alakban, ahol

mely szerint a politikum tőle idegen entitás.

az egyik mű, a Limes new roman (2008) betűkészlet megadja a „titkosírás kódját”: a nagybetűk különböző orszá-

Jegyzet:

gok, a kisbetűk a városok között, politikai okokból emelt

1

falak alakját (alaprajzát) követik.

Olivier Chefer, Giovanna Zapperi. Editions Amsterdam / Jeu de Paume /

A Société Réaliste voltaképpen a társadalmi, hatalmi

Société Réaliste: Empire, State, Building. With texts by József Mélyi,

Ludwig Múzeum, Paris, Budapest.

struktúrák egy-egy többnyire szimbolikus jelentőségű

2

elemét szemeli ki elemzése tárgyaként. „Elemzései” során

festve, melynek kulcsa egy távoli teremben olvasható. Az anarchizmus

a kutatási tárgy olykor át is alakul, például oly módon,

eme jelmondata nem ugyanaz, mint a súlytalan „minden elmegy”, és

hogy visszásságai lelepleződnek. Az átalakítás módja

pláne nem a káoszt, nem a háborút és ellenségeskedést implikálja,

alapvetően a vizualizálás, másodsorban az esztétizálás

hanem minden egyén szabadságát.

(hideg, precíz kiszámított formálás, tökéletes kivitelezés

3

és rendezés). Az átalakítások logikája persze nem egyfor-

már meghaladta az Empire State Building magasságát – de még nincs

Csakhogy ez a latin mondat „Fac quod vis”, titkosírással van a falra

Az újjáépülő World Trade Center Freedom-tornya a megnyitó óta

ma, és miközben különféle tudományokban használatos

befejezve.

módszereket használ (statisztikait, történelmit, földrajzit,

4

térképészetit), geometriai transzformációkat hajt végre,

angol eredetit, hogy megmaradjon a jelentések lebegtetése, hisz fordít-

nyilvánvalóan nem tudományos művet alkot, inkább já-

hatnánk e címrészt Színárnyalatok állapotának is.

téknak látszik az egész. Csak miközben játszik a hatalom

5


A Ludwig Múzeum fordításában: Árnyékállam. Azért szerepeltetem az

A betűtípus a S. R. terve, a náci politikára utal.

Pokolbéli víg napok

Bordács Andrea

Robert Mapplethorpe fotói

All Mapplethorpe Works © Robert Mapplethorpe Foundation. Used by permission.

Ludwig Múzeum, 2012. V. 25–IX. 30.

„Nos, ha valaki a helyes fiúszeretet útján

Robert Mapplethorpe: Self Portrait 1985

a földiektől ide emelkedik föl, és kezdi látni e szépséget magát, az már közel van a célhoz. A szerelem helyes útja – akár magunk járjuk, akár más kalauzol –, hogy az itteni egyes szépségeken elkezdve a szépség eléréséért mind ma-

Robert Mapplethorpe: Self Portrait 1988

A politikai nézőpont a nálunk is erősödő kisebbségellenesség miatt

gasabbra hágunk, mintegy lépcsősoron haladva: egyetlen szép

vált különösen indokolttá, bár a botrányos sajtóvisszhang

testtől a másikhoz, onnan mind többhöz, mindhez, aztán a szép

elmaradt, ami többek közt talán annak tudható, hogy a

testektől a szép tettekhez, a szép tettektől a szép ismeretekig, s

Robert Mapplethorpe Alapítvány a botrányt keltő műve-

innen végezetül ahhoz az egyetlen ismerethez, amelynek tárgya

ket1 újabban eleve távol tartja a bemutatástól, így alapjai-

maga a Szépség, és így megismerjük a végső Szépséget.”

ban csonka életművet ismerhettek meg a látogatók.

Platón: A lakoma

A Mapplethorpe-ról szóló cikkekben és a róla szóló kommunikációkban is az életmű kettőségére helyezik

A Ludwig Múzeum Robert Mapplethorpe-kiállítása a jelen-

a hangsúlyt, így rendre különválasztják a portrék és a

tős fotós életművek bemutatásának sorába illeszkedik.

csendéletek perfekcionizmusát és a gaykultúra, az S/M

Életművét több kontextusban is fel lehetne villantani, így

világ és a nemiszervekről készült fotók bizarrságát. Ám

például a testkép, az identitásvállalás vagy a választott

ennek a dichotómiának a felállítása mesterséges és hely-

ikonok szempontjából nyilvánvalóan máshova helyeződ-

telen, hisz az alkotó személyiségében mindez egységes

nek a hangsúlyok, ám a mostani kiállítás a politikai olva-

egészet alkot. Az életműben nincs kényes egyensúly, ez

satot választotta, az identitás kérdését, ami jelen esetben

kizárólag csak a befogadók, de főleg a kiállító intézmé-

főleg a nemi és faji kisebbségi problémákra fókuszálna.

nyek, kurátorok szemszögéből létezik, sőt kifejezetten hi-

Bár épp ebből az aspektusból különösen érthetetlen, hogy

bás álláspont is kettéválasztani az életművet.

az életművet meghatározó S/M szubkultúrát legmarkán-

Mapplethorpe gyökerei valójában az antik kultúráig

sabban bemutató képek miért hiányoztak a kiállításról.

nyúlnak vissza, ahol a klasszikus ábrázolásmód2 és a hoújművészet 2012 07

13

Robert Mapplethorpe: Pictures / Self Portrait

moszexuális kultúra bemutatása

1975

nem két külön világba tartozik, a

Robert Mapplethorpe: Pictures / Self Portrait 1975

rozat – melyek valamelyest erotikusnak nevezhetők – hiányzik a ki-

csendélet és a szexualitás témái sem a vagy-vagy kategó-

állításról. E képek készítése során különösen meghatáro-

ria terepei. Sőt, ez nemcsak természetes volt, hanem a

zó a modell és a fotós közti bizalom6, s ezt tükrözik, hogy

férfi-férfi közti szerelem Platón Lakomája tanúsága sze-

mind a fekete, mind a fehér férfiak nemcsak a klasszikus

rint magasabb rendűnek számított , „ha férfiakkal hál-

portrék szereplőiként adják nevüket a képekhez, hanem a

hatnak és ölelkezhetnek, s ezek a legpompásabb fiúk és

hiányzó, a gay-kultúrát, sőt az S/M kultúrát látványosan

serdülők, hiszen a legvitézebb természetűek. Akadnak

reprezentáló fotókéiként is.7

3

gáncsoskodók, akik szemérmetleneknek ócsárolják őket,

Ennek tudható be, hogy a mapplethorpe-i fotók men-

de ez hazugság, mert nem szemérmetlenségből cse-

tesek a voyeurségtől, ráadásul a kompozíció, a szigorú

lekszenek így, hanem mert bátrak és férfiasak lévén, a

szerkezet is inkább esztétikai, mint erotikus élmény ré-

magukfajtájúakat kedvelik. Nagy bizonysága ennek az a

szesévé teszi nemcsak az aktokat, legyen szó akár női,

tény, hogy emberré serdülvén, épp az ilyenekből lesznek

akár férfi testekről, de még a férfi nemi szerveket is.

a legférfiasabb közéleti emberek.” . Az ókori Rómában

Maga Mapplethorpe több helyen is hangot adott a szexu-

még a férfiak és férfiak közötti házasságkötés is rendsze-

alitás iránti csodálatának, számára a „szexualitás a leg-

res gyakorlat volt.

magasabb rendű művészet”8.

4

Az antik kultúrához való kötődését tükrözik a görög

Mapplethorpe művészetének megítélése még a 80-as

szobormásolatokról készült fotói, melyeken ezek a szo-

évek Amerikájában is változó volt. Nemcsak a konzerva-

borarcok szinte megelevenednek. De amíg Apolló vagy

tív kultúrpolitika nem győzött felháborodni a melegkul-

Hermész szobrát a fény-árnyékkal való játék révén szin-

túra, sőt az S/M kultúra bemutatásán, hanem ez utóbbit

te élővé varázsolja, addig más képein az élőket meg szo-

a meleg társadalom sem fogadta egyáltalán jól – még

borszerűvé, így például érdemes összehasonlítanunk

esztétizált formában sem –, s elutasították az extrém sze-

Philip Prioleau dobómozdulatot végző hátaktját és a The

xet bemutató képeket, hisz folyamatos emancipációjuk

Sluggard szoborfotót. Ez a szoborszerűség számos portré-

során épp azt akarták bizonyítani, hogy a nemi orientáci-

ján is megfigyelhető – láthatóan erőteljesen érvényesül-

ójuk ellenére épp olyan emberek, mint mások.

5

nek is a szobrászati és festészeti előtanulmányai –, de az

Ugyanakkor a 80-as évek végén, a 90-es évek elején a

ezt az attitűdöt legjobban képviselő képek (Keblek, 1987,

különböző kultúrák saját vizuális nyelvük legitimálására

vagy a Lydia Cheng, 1987) nem láthatók a kiállításon.

törekedtek, így a művészeti élet számos alakja számára

Az, hogy ezek egy identitás kérdésére épülő kiállítás vá-

Mapplethorpe tökéletességre, a szépség megragadására

logatásába hogy nem kerültek be, nem tekinthető prob-

irányuló művészete már-már giccsesnek tűnt, de furcsa

lémának. Az viszont annál inkább, hogy az ún. botrányos

mód ebben a kisebbségi szemlélettől átpolitizált légkörben

képek, így szinte az egész S/M szubkultúráról készült so-

munkásságát számukra épp a melegkultúrának a felválla-



lása és ábrázolása tette legitimmé. A művészeti világ

Robert Mapplethorpe: Louise Bourgeois 1982

számára attól vált elfogadhatóvá, amitől a konzervatív politika számára vállalhatatlan volt. A Ludwig Múzeum kiállításindító műve, a Pictures/Önarckép (1977) a kettős befogadói attitűdöt demonstrálja. Az egyiken az elegáns ing, a márkás karóra a felső osztály identitásához való kötődést ragadja meg, míg a másikon a vadságot sugalló ujjatlan bőrkesztyű és vastag fém karkötő a szadomazo közösséghez való tartozást. Ezt az amúgy lényegileg el nem választható kettősséget tükrözte a két 1979-es kiállítása is. „Két egyidejű kiállításom is volt itt New Yorkban, az egyik portrékat mutatott be a belvárosi Holly Soloman Galériában, a másik szexképeket állított ki a The Kitchenben, ami egy non-profit szervezet, és részben kormányzati támogatással működik.”9 A Ludwig Múzeum tárlatán már ez a mű adja meg az alaphangot, hogy a képeket folyamatosan az adott kontextus ismeretében tudjuk érdemben befogadni. Az önarcképei minden beállítottságuk és szerepjátékuk ellenére a legőszintébb munkái, a benne lévő többszörös én demonstrációi: a lázadó, az androgün, a Duchamp Rrose Selavy-jét megidéző, az agresszív, a mintegy krisztusi küldetést és áldozatot vállaló, a pajkos és sorolhatnánk. Mindenesetre a legmarkánsabbak az ördög és a halál jelképeit viselő, ezek szellemiségében született önmeghatározásai. Ráadásul az ördög- és halálikonográfia végigkíséri a munkásságát. Ez hol direkt módon, hol rejtettebben jelentkezik nála. A legördögibb azon az 1978-as Önarcképén, melyen „fenékperspektívából” tekint vissza a nézőre. A bőrcsizma, a feneket szabadon hagyó bőrnadrág és a bőrmellény még hagyján lenne, ám az ánuszból kilógó, mintegy farok látványát imitáló korbács végképp ördögivé avatja, ennek ellenére semmit sem veszít a dandyt jellemző, veszélyt hordozó eleganciából. Ehhez képest jóval szelídebb és látványosabb az 1986-os ördögszarvas Önarcképe, mely Arthur Rimbaud Egy évad a pokolban című könyvéhez készített illusztrációk alkalmával született. Ez az attitűd szintén igen direkt módon jelenik meg a Farok és ördög című képén, s ennek szellemében a szoborfotói között az Olasz ördög10 is más konnotációt kap, de számos

Robert Mapplethorpe: Patti Smith 1975


15

Robert Mapplethorpe: Ken Moody és Robert Sherman 1984

arcképe (1988) a maga eleganciájával, ahol csak a koponyás sétapálcát tartó keze és a rezignált beletörődést sugalló, nemcsak a nézővel, de a halállal is

farkasszemet néző arca villan elő a sötét háttérből. Az életmű egyik jelentős szegmensét az ismert emberekről készített portréi alkotják, bár Mapplethorpe vallomása szerint a celebség egyáltalán nem hatotta meg őt, sőt olykor épp a tiszteletlenség által sikerült jó kapcsolatot kialakítania közismert modelljeivel. A mostani tárlaton többek közt Andy Warhol, Cindy Sherman, Annie Leibovitz, Isabella Rossellini, Donald Sutherland, David Hockney énjének egyegy szelete tárul elénk. A leglehengerlőbb „celeb”-fotója mégis a Louise Bourgeois-t ábrázoló, aki széles mosollyal az arcán, egy saját készítésű hatalmas textilfallosszal a hóna alatt a tökéletes szabadság légkörét demonstrálja. Az idős asszony bájos természetességétől, könnyedségétől távol áll mindenfajta társadalmi konvenció. Külön termet kaptak az első szerelméről, élettársáról, majd örök barátjáról, Patti Smith-ről készült fotók, melyek szintén a személyiségben lévő többszörös én kiRobert Mapplethorpe: Lisa Lyon 1980

váló demonstrációi, az egészen nőies, sőt madonnás képektől a szinte androgün, majd a férfias fotókig. Szintén külön szekciót képviselnek

az első női testépítőről, Lisa Lyonról készített képei, melyek részben a szintén androgün személyiségről, a férfias sportot űző nőről, részben magáról a testről szólnak, a véső helyett az edzés faragta szoborszerű tökéletességről. Ismét külön helyszínen szerepeltek azok a portrék, amelyeket a gay szubkultúra képviselőiről készített, itt keverednek a portrék és a „nemi szervek mint portrék” típusú fotók. A férfi aktok tökéletes teste is a fény-árnyékoknak, no és a fotós szemének köszönhetően válnak különösen plasztikussá, mint ahogy például a Philip Prioleau háttal látható aktja összecseng a szoborfotók Sluggardjával. A különböző rasszjegyek szépsége legszembetűnőbben az egyik leggyakoribb modellje, Ken Moody és barátja, Robert Sherman közös profilképén tükröződik. Mapplethorpe csendéletei legalább annyira érzékiek, mint a nemi szerveket ábrázoló fotói. De legyen szó csendéletről, emberekről, testekről vagy csak nemi szervekről, Mapplethorpe számára minden fényekről-árnyékokról modelljén láthatunk ördögtetoválást, például a Mark

szól, a tökéletes pillanat kereséséről és rögzítéséről, ahogy

Stevens című képen, ahol a piedesztálra helyezett nemi

ezt az 1988-as Perfect Moment vándorkiállításának a címe

szerv érthető módon elvonja a néző figyelmét a karon

is jelzi. Éppúgy esztétizálta a falloszt, ahogy a virágokat,

lévő ábráról.

csendéletének többi elemét és az emberi testeket. A fotó-

A halál motívumai is gyakoriak, főleg tetoválások képé-

in mintha megállítaná az időt, ezáltal az enyészetet is, s

ben (pl. Nick Biens), de a portrék között is van egy kinagyí-

a romlás virágai még a teljes pompájukban tündökölnek,

tott koponya, s az egyik utolsó, halál közelségét érző ön-

ahogy minden más. S ebben a tökéletesség utáni megszál-



lottságban az átesztétizáltságtól a vágykeltő testrészek is a

Mapplethorpe fényképészeti vívmányai. Bp., Enciklopédia Kiadó, 2004

fény-árnyék fogságában meredő tárgyakká válnak.

György Péter a Művészet és média találkozása a boncasztalon (Bp.,

Mapplethorpe fotói épp arról szólnak, hogy a szépség az élet minden jelenségében fellelhető, ahogy egy sző-

Kulturtrade Kiadó, 1995) című könyvének Mapplethorpe-ról szóló, Klasszicizmus, névtelenség, pornográfia című fejezetében szintén erre

lő bármely szögből fotózva maga a tökéletes szépség,

helyezi a hangsúlyt, feltehetően Danto nyomán.

éppúgy az emberi test minden porcikája is azzá válhat a

7

kamerája alatt. Ráadásul több interjúban11 is kifejtet-

egyetlen, aki az arcát sem vállalta.

te, hogy számára virágokat és péniszeket fényképezni

8

Danto, im.

ugyanolyan, sőt a péniszt virágnak, a virágot pénisznek

9

Inge Bondi: The Yin and Yang of Robert Mapplethorpe, Print Letter,

Egyedül a Férfi poliészter ruhában modellje nem nevesített, és az

tekinti. „A művészet mint megváltás feladata nem a re-

1979/január-február. Az interjút idézi A. Danto, im. 71.

dundáns szépség létrehozása, hanem megszépíteni azt,

10

ami olyan messze áll a szépség ideáljától, mint a test-

an szavát itáliaira fordítani, hisz a szobor születésének korában még

nedvek kiáramlása.”12

messze nem beszélhetünk Olaszországról, csak Itáliáról.

Bevált gyakorlat, az újabb és újabb rácsodálkozást se-

A magyar fordítás helytelen, helyesebb lett volna az angol cím Itali-

Janet Kardon: Robert Mapplethorpe: The Perfect Moment, Philadel-

11

gítendő szokás, hogy az egyes alkotókat, különösen a

phia, Institute of Contemporary Art, University of Pennsylvania, 1990;

már lezárult életműveket más-más tematikus szegmens

Gerrit Henry: Robert Mapplethorpe – Collecting Quality: An interview,

mentén mutassák be, más-más műveik középpontba ál-

The Print Collector’s Newsletter, 1982/9-10

lításával. A változó hangsúlyok újabb és újabb olvasatra

12

adnak lehetőséget. Ez a tematikus válogatás számos mű-

13

vész esetében lehetséges, de úgy vélem, Mapplethorpe

igazságtalan, az is tény, hogy miközben a szakmai lapok cikkei rendre

munkássága pont nem ilyen. Nem lehet csak klasszikus,

hiányolják a keményebb képek jelenlétét a kiállításról, ők maguk még

csendéletekre vagy portrékra fókuszáló Mapplethorpe-

a kiállításon jelenlévő esztétizált falloszokat bemutató képekből sem

kiállítást rendezni – amivel anno még 1979-ben a Holly

közöltek egyet sem. S ez alól ez a jelen recenzió sem kivétel…” Közben

Soloman Galéria is próbálkozott – mivel az egészet átlen-

kiderült, hogy ebben a lapok felelőssége nem bizonyítható, mivel az

gi a művészetét meghatározó homoszexualitás és az S/M

Alapítvány semmi olyan képet nem ad ki külön kérésre sem sajtóköz-

kultúra légköre, s minden ilyen tárlat csak látszatbemutató volna egy hamis illúzióval, aminek a reklámértékét amúgy az épp nem látható művek adnák. Ilyet érdem-

Danto, im. 65 Eredendően így fejezetem volna be az írásom: „Ám, hogy ne legyek

Robert Mapplethorpe: Két tulipán

lésre, melyeken genitáliák láthatók, így az egyik képkérésem vissza is lett utasítva.

1984

ben csak akkor lehetne rendezni, ha az életmű most még mindig botránykeltőnek, neccesnek stb. számító része is evidencia volna. A Ludwig Múzeum kiállítása – noha néhány lap a pornográfia határát súrolónak titulálta, bár kérdés, hogy egy egészséges szexualitással bíró felnőtt számára egy akt, illetve nemiszerv képe miért is tartozik a pornográfia kategóriájába – Mapplathorpe életművét tekintve igencsak lightosra sikeresedett, a koffeinmentes kávé vagy az alkoholmentes sör feelingjét viselte magán. Ahogy a Mátyás király meséjében szereplő lány, aki vitt is ajándékot, meg nem is. Volt is Mapplethorpe életmű-kiállítás, meg nem is…13 Jegyzet: Ide elsősorban az S/M szexet bemutató és a részben vagy teljesen mezte-

1

len gyerekeket – pl. a hírhedtté vált Rosie – ábrázoló művek sorolandók. 2

Mapplethorpe munkásságával kapcsolatban érdekes módon az antik

művészetet csak az ábrázolási mód tekintetében szokták emlegetni. Platón: A lakoma, ford. Jánosy István, mek.oszk.hu/06100/06151/06151/htm

3 4

Uo.

5

Szintén nem szerepeltek a kiállításon.

6

Ezt Danto is hosszasan elemzi: Arthur C. Danto: Borotvaélen. Robert


17

Rudolf Anica

Damien Hirst retrospektív kiállítása Tate Modern, London, 2012. IV. 4– IX. 9.

„Witman fia a bagolyra gondolt, és átvillant az eszében az, hogy

ezzel a tettével a műalkotás egyszeri és megismételhe-

mindaz, ami az életben szép, nagyszerű és izgalmas, miért ret-

tetlen voltának problémáját is felvillantsa. És tartalmi

tenetes, megmagyarázhatatlan és véres egyszersmind.”

kapcsolódás is akad az idézett szöveggel: a – látszólagos

Csáth Géza: Anyagyilkosság

– ellentmondás, hogy életünk motívumai, minőségei egyszersmind magukban foglalják saját ellentétüket is. Jó és

Damien Hirst kapcsán több okunk lehet a fent idézett

rossz, szép és csúf, szeretet és gyűlölet, a boldogság irán-

Csáth-novella sorozatos állatkínzásokat, majd végül

ti olthatatlan vágy s az arra való képtelenség – ellentétek,

anyagyilkosságot elkövető Witman fivéreire asszociál-

a poláris világ egymásba forduló végpontjai. Élet és halál:

nunk. Főleg annak ismeretében, hogy elhíresült cápája, a

a művészet örök témája. „Műalkotásaimmal mindig kö-

The Physical Impossibility of Death in the Mind of Someone

zölni szeretnék valamit, és ezt a valamit egyúttal meg is

Living (A fizikai halál képtelensége egy élő gondolatai sze-

cáfolni.” – mondja Hirst.

rint, 1991) kimondottan a mű kedvéért gyilkoltatott meg,

A londoni kiállítás, a művész első retrospektív tárlata,

hogy azután formaldehidben ázva a Saatchi&Saatchi

az elmúlt huszonöt évre tekint vissza, utalva egyúttal a

védjegye legyen, majd végül mégis áruba bocsássák, s az

Freeze és a YBA (Young British Artist) hoszonöt éves múlt-

amerikai milliárdos, Steven A. Cohen tulajdonába kerüljön minden idők műalkotásért kifizetett legmagasabb összegéért. Ráadásul az idővel oszlásnak indult testet később egy másik cápával helyettesítette a művész, hogy

Damien Hirst: Mother and Child Divided (Anya és gyermeke szétválasztva) 1993/2007, Natural History-sorozat, üveg, rozsdamentes acél, szilikon, tehén, borjú formaldehidben, tehén két fele egyenként: 113,6×168,9×62,2 cm; borjú két fele egyenként: 208,6×322,5×109,2 cm

© Damien Hirst and Science Ltd. Fotó: Tate



jára is. Az 1988-as Freeze-zel a művészeti életbe berob-

© Damien Hirst and Science Ltd. Fotó: Prudence Cuming Associates

bant bristoli születésű Hirst ma a kortárs képzőművészet egyik legprominensebb képviselője – s egyszersmind a leggazdagabb is, ahogy ezen a brit és a nemzetközi sajtó előszeretettel csámcsog kapzsisággal, a képzőművészeti piac manipulálásával gyanúsítva Hirstöt a gyűjtő és mecénás Saatchival együtt. Hirst mindenesetre – napjaink Midas királyaként – mindent arannyá változtat, amihez hozzáér, amely tényt azután témaként fel is használja a következő műveihez – persze azokból újabb busás haszonra szert téve. A Turbinateremben felvezetésként mindjárt látható is ennek a(z ördögi) körnek a manifesztuma, a híres For the Love of God (Az Isten szerelmére, 2007), amely egy 18. században élt férfi nyolc és fél ezernél is több gyémánttal kirakott koponyája, s amelyet Hirst saját bevallása szerint azért készített, mert már nem tudott mit csinálni a sok pénzével, így inkább újabb műalkotásba fektetett. A mű anyagi értékét emberi ésszel szinte fel sem foghatjuk, de nem is ez a lényeg. A mérhetetlen gazdagságot megteste-

Damien Hirst: Lullaby, the Seasons (Altatódal, az évszakok) 2002, részlet, üveg, rozsdamentes acél, alumínium, nikkel, bizmut, festett tabletták és kapszulák, 4 részes sorozat, egyenként 183,3×275,3×10,2 cm

sítő drágakövek a halál szimbólumaként számon tartott

rendelkeznek. A színes pirulák dobozaik nélkül is szere-

koponyába vannak beékelve: ilyen a Hirst-féle memento

pelnek a már említett, Lullaby, the Seasons című műben,

mor(b)i(d), az Isten szerelmére... Ugyanezt a témát jár-

ahol keskeny, tükörrel borított polcocskák alkotta fali-

ja körül az arannyal borított és gyémántokkal telerakott

szekrényekben sorakoznak a négy évszak összes létező

faliszekrény, a Judgement Day (Az ítélet napja, 2009) is a

színárnyalatában pompázva – utalva az élet és a halál

kiállítás egyik utolsó termében, amely a korábbi gyógy-

körforgására, de a gyógyszerek nyugtató-altató-feledtető

szerkabinetek, illetve a Lullaby, the Seasons (Altatódal, az

hatására is, amelynek segítségével az ember elhitetheti

évszakok, 2002) továbbgondolása gyémánttal: itt a drága-

magával, hogy halhatatlan, miközben feltétlen bizalma

kövek – a gazdagság – helyettesítik a pirulákat.

irántuk és az ebből eredő mértéktelen fogyasztásuk ön-

Az első termekben a korai munkák láthatók, beleértve egy fotót, amely a 16 éves Hirst közös portréja egy bonc-

gyógyításból önpusztításba fordul át. Az ember önpusztítása mint téma más művekben is tár-

asztalon lévő hulla levágott fejével – mondhatni, „fej fej

gyiasul: az egyik teremben a pirulák helyett cigarettacsik-

mellett” (With Dead Head, Halott fejjel, 1991). Bár a mű-

keket találunk a faliszekrények keskeny polcain, mintegy

vész úgy nyilatkozott, hogy velejéig irtózott a holttest

titkosírásként elrendezve (Dead Ends Died Out, Examined, A

közelségétől és alig várta, hogy elkészüljön a fotó, arcki-

zsákutcák kihaltak, ellenőrizve, 1993), másutt egy játszótéri

fejezésében ott találjuk azt a pimaszságot, már-már ördö-

homokozó méretű hamutartóban bokáig ér a millió szál el-

giességet, amely előrevetíti jövendőbeli művészetét. Ilyen

szívott Benson&Hedges és Marlboro (Crematorium, 1996).

értelemben ez a korai portré méltó bevezetője és egyben összefoglalója a kiállításnak. Az első három teremben kaptak helyet a 80-as, 90-es

A Natural History-sorozatból a cápán kívül itt találjuk a Mother and Child Divided (Anya és gyermeke elválasztva, 1993) címűt, amelyet először a Velencei Biennálén látha-

évek jól ismert Spot Paintingjei („Pötty-festmények”),

tott a közönség. A művet egy hosszában precízen félbevá-

valamint a gyógyszerszekrények (Medical Cabinets) egy

gott tehén – amelynek két fele külön-külön van formalde-

csoportja, a Spot Paintingek színkavalkádjára rímelve,

hidbe helyezve egy-egy üvegtartályban – és egy ugyanilyen

amelyek – a művészet gyógyító ereje helyett – a gyógy-

eljárással kettészelt és preparált borjú alkotja. Mindkét ál-

szerekbe vetett feltétlen bizalmunkat ábrázolják. Első

latnak megtekinthetjük a metszetét is, mert a két-két tar-

gyógyszerszekrényét (Sinner, Bűnös, 1988) a nagymamá-

tály egymástól pont olyan távolságra van, hogy kényelme-

ja által ráhagyott receptek kiváltása után alkotta meg. A

sen átsétálhatunk közöttük, távolabbról pedig úgy tűnik,

szekrényekben elrendezett gyógyszereket nemcsak do-

mintha anya és gyermeke egymás mögött haladnának.

bozuk színe, de hatásuk szerint is különválogatta – az

„Tisztában vagyok az élet nagy ellentmondásával, hogy

egyes testrészek, illetve betegségek saját szekrénnyel

örökké szeretnék élni, de meg fogok halni. Az ember nem újművészet 2012 07

19

hagyhatja figyelmen kívül a tényeket, ugyanakkor nem tud

tásra mint ipari teljesítményre is reflektál – úgy, ahogy

szabadulni a vágyakozástól” – vallja Hirst, s műveiben ezt a

az A Thousand Years (Ezer év, 1990) című vagy a Natural

nagy ellentmondást kutatja. A Natural History-sorozatban

History-sorozat műveinél a vágóhídra mint ipari létesít-

a néző a minimalista kubusokban kívül-belül szemügyre ve-

ményre. Hirstöt alapvetően munkáinak kivitelezésekor is

heti az állatokat, de nem tapinthatja meg őket, nem nyúl-

érdekli a(z ipari) „gyártás”, több művét komplett stábbal,

hat hozzájuk – ahogy például egy kitömött állatot adott

mintegy vállalkozásban készítik (pl. a Spot Paintingeket,

esetben akár meg is simogathatunk –, ami egyfelől eltávolít

amelyeket már a kezdetektől nem saját kezűleg ő festi).

a tárgytól, ugyanakkor felkelti a vágyat az érintésre. Egy-

A legbizarrabb, legizgalmasabb mű az 1990-es A Thou-

szerre borzadunk mindentől, ami egykor élt, de ma már

sand Years. Egy kisszobányi üvegdoboz két helyiségre van

nem él, mindamellett vonzza a szemünket, nem tudunk

osztva, az egyikben egy levágott marhafej hever a földön

tőle szabadulni, újra és újra meg akarjuk tapasztalni – a

egy tócsa alvadt vérben, a sarokban cukor erjed kis tá-

borzongás maga is vonzerő. S ez is a koncepció része.

lakban, a másikban legyek kelnek ki, amelyek, ha megta-

A gyógyszerszekrényeken és a pirulás fali installáció-

lálják az üvegfalon az átjárót, lakmározhatnak a bomló

kon kívül a gyógyszergyártás és -értékesítés egy egész ter-

tetemből és a cukorból. Ha viszont nincs szerencséjük,

met elfoglaló, komplex műben teljesedik ki. A Pharmacy

és belerepülnek az elektromos légycsapdába, akkor élet-

(Gyógyszertár, 1992) című installációban megannyi mű-

telenül hullanak alá. A mű az élet körforgása: születés,

szer, üvegcse és egyéb patikai kellék sorakozik tökéletesen

kiválasztódás, utódok nemzése, halál. Csakhogy ez a kör-

steril, fényesre polírozott fém és üveg vitrinekben, szekré-

forgás egyúttal véres, rothadó, büdös (egy bizonyos pon-

nyekben. Az itt található, régi, használt patikai üvegekbe

ton ki is szivárog némi illat) és légypiszokkal borított. A

töltött különböző színű folyadékok a négy őselemet szim-

minimalista üvegdoboz padlója ugyanaz, mint amin mi,

bolizálják. Hirst ezzel a művével egyúttal a gyógyszergyár-

nézők lépkedünk, csak az üvegfal választ el a vértócsától,

Damien Hirst: A Thousand Years (Ezer év) 1990, üveg, acél, szilikon, festett MDF-lapok, rovarölő berendezés, szarvasmarhafej, vér, legyek, lárvák, fém tányérok, vatta, cukor, víz, 207,5 x 400 x 215 cm

ez most épp felerősíti a véres valóság érzetét. Az elhullott legyekből készített vastag, puha, szőnyegszerű tondó a kiállítás egy távolabbi pontján látható.

© Damien Hirst and Science Ltd. Fotó: Roger Wooldridge


© Damien Hirst and Science Ltd.


Damien Hirst: The Physical Impossibility of Death in the Mind of Someone Living (A fizikai halál képtelensége egy élő gondolatai szerint) 1991, Natural History-sorozat, üveg, festett acél, szilikon, cápa, formaldehid, 217×542×80 cm

pillangók százai kelnek ki és szállnak szabadon; virágokkal és cukros vízzel táplálkoznak, amíg el nem hullanak. A következő teremben a falakon monokróm festmények sorakoznak a festékbe véletlenszerűen beleragadt halott

Ez a műalkotása, amely saját megfogalmazása szerint

lepkékkel. Csakúgy, mint az A Thousand Years című mű-

az első műve, amely „önálló életet él”, mutatja Hirst

ben, ezúttal is az életciklusról van szó, de itt a szépség, a

vonzalmát a bio arthoz, amely irányzat előszeretettel al-

könnyedség, a természet alkotta színek és mindezek tö-

kalmaz a tudományos kutatások során használatos el-

rékenysége képezi a horrorfaktort. A halott lepkék bizarr

járásokat, teremt sokszor laboratóriumi körülmények

mandalák és rózsaablakok formájában köszönnek vissza

között művészetet akár élőlények, vér és egyéb test-

az utolsó termek egyikében. (Sympathy in White Major –

nedvek felhasználásával – és amelynek többek között a

Absolution II., Együttérzés a fehér nagysággal – Felmentés

szintén YBA-felfedezett Marc Quinn is a művelője, aki

II., 2006; I Am Become Death, Shatterer of Worlds, Halottá

a saját fagyasztott véréből faragta ki a fejszobrát (Self,

leszek, világok pusztítójává, 2006; Doorways to the King-

1991), illetve szilikonos eljárással tartósított előzetesen

dom of Heaven, A mennyei királyság ajtaja, 2007)

lefagyasztott virágokat és növényeket (Garden, 2000).

Az utolsó teremben látható The Incomplete Truth (Befe-

„Négy fontos dolog van az életben: a vallás, a szerelem,

jezetlen igazság, 2006) című műben formaldehiddel teli

a művészet és a tudomány. Mindegyik át akar segíteni a

üvegtartályban Hirst egy fehér galamb utolsó felemelke-

világ sötét oldalán, de egyik sem működik igazán... azért

désének pillanatát rögzíti. A béke, a remény, az alászálló

valamelyest segítenek. Talán a tudomány tesz pillanatnyi-

Szentlélek szimbólumának fizikai jelenléte a folyadékkal

lag a legtöbbet” – fogalmaz Hirst.

teli kubusban éteri távlatokat nyit, a formaldehid mint-

Szintén élő műalkotás a lepkeröptető (In and Out of

ha víz vagy sűrű levegő lenne, s a halott madár szárnyán

Love, Szerelemben és azon kívül, 1991). Egy a többi terem-

apró légbuborékok csillognak, mint a gyöngyök. Valószí-

től fóliával elválasztott, magas páratartalmú helyiségben

nűleg azok mentén kezdődik el idővel a bomlás. újművészet 2012 07

21

Muladi Brigitta

Muntean és Rosenblum kiállítása Georg Kargl Fine Arts, Bécs, 2012. V. 11–VI. 20.

Muntean/Rosenblum: Nemesims 2012, enteriőr, Georg Kargl Galéria, Bécs

Egy térben találkoznak a művészek fejében sokfelől konvergáló kifejezési módok, kiegyensúlyozott térkompozíciókba állítódnak az európai modernis-

ta design formái a szürrealizmus mesterműveivel, az alkotópáros képei a 20. századi alkotásokkal – tulajdonképpen egy művészeti manifesztumot látunk. Így az egész rendszer egy ideológiaként áll előttünk, ami éppen Baudrillard azon kijelentésével száll szembe, amely kimondja a „szimulákrumok társadalmának” ideológiamentességét, pontosabban korunkban az ideológiák eltűnését. Muntean és Rosenblum karakterisztikájának egyik meghatározója, az illusztrációnak látszó, szöveggel ellátott kissé szentimentális, klasszikus rajz vagy festmény A bosszú istennője, Nemesis nem egy szimpla lélek, az

ezekben az installációkban is központi szerepet kap. Ha

igen vitás erkölcsökre vigyáz, és igyekszik mindenkit ér-

bár a korábbi gyakorlattól eltérően a jelenetek szereplő-

demei szerint megítélni. A komputeres játékokat, szenve-

inek karaktere az új képeken közelebb áll a hétköznapi

délyünk legújabb próbáit, kis kulturális képzavarral Maya

emberéhez, mint a divatlapokból kölcsönvett fotómodel-

legújabb, legcsábítóbb fátylát joggal érezzük a görög

lekéihez, a keserédes alaphangulat és a női lapok felszí-

istennő abszurd büntetésének, mindentudó pökhendisé-

nes „okoslexikonjaiból” ollózott mondatok ugyanúgy a

günk megtorlásának, mint ahogy Muntean és Rosenblum

fiatalok megoldhatatlan problémákkal teli, reménytelen

sugallja – felhasználva minden idők legsikeresebbikét,

életérzésének mélységeit hivatott kifejezni, mint 7-8 év-

milliók napi tevékenységpótlékát, Will Wright kompu-

vel ezelőtt, amikor berobbantak a művészeti köztudatba.

teres játékát, a Simset, amit az alkotópáros egy rövid

Az osztrák és izraeli művészpárt számon tartja a Saatchi

időre visszafordít „eredetibe“. A játék az amerikai átlag-

Galéria, és a bécsi Georg Kargl Fine Arts képviseli. Mi is is-

polgár minden részletében jól kitalált hétköznapjairól

merjük őket pár évvel ezelőttről a Műcsarnokból; a csúcsra

szól, ahol a felhasználó a madárperspektívából látszó házának kialakításától saját figurájáig, személyes tárgyait, akár műalkotását is megválasztva játszhatja el napi életét, a játékidőben igazinak tűnő, a pénztől és társadalmi helyzettől független jólétet teremtve – egy a számítógép által felkínált virtuális térben. A cél a megadott keretek között a fogyasztás maximálása, a megvásárolható boldogság, amelynek nagy játékát a két művész az amerikai álom helyett saját kultúrájára fordítja át, egy gondosan megtervezett, általuk folyamatában megélt európai art networköt állít elénk – architekturális és design motívumok, előképek és pályatársak alkotásai révén, a múlt és jelen együttes megjelenítésével. A cím, Nemesims az európai kultúra korszakait öleli fel, egészen a görög időktől máig, Nemesis nevének és Wright játékának, a Simsnek az összekapcsolásával.



2004-ben a Tate Britain Art Now kiállításán értek fel, amikor is a Guardian szerzője, Jonathan Jones még azt írta



róluk, hogy nincs semmi „heroikus” a

jektet valósított meg. Korábban Matthew Barney akciói-

két művész munkáiban, egyszerűen a

ban, filmjeiben (Björkkel együtt is), vagy mostanában Bécs-

„forradalmi optimizmus” végjátékát

ben és a három évvel ezelőtti Manifestán Tirolban Ragnar

látjuk mind a top magazinokból kimásolt fiatal modellek

Kjatarsson, de ha nagyon messzire merészkedünk időben,

gesztusaiban, mind a feliratok kissé kopott bölcsességében.

akkor Dalí és társai az Andalúziai kutyában ugyanezt a kon-

Georg Kargl galériájában a nem alacsony költségvetéssel

cepciót valósították meg, azzal a különbséggel, hogy mind-

megvalósult kiállításra már bátran használhatnánk a hero-

ezek az előzmények hátborzongatóan irracionálisak voltak,

ikus kifejezést is, ahogyan saját maguk világát belehelyezik

és nem csupán üres díszletként álltak, hanem a művészek a

ebbe a legendás, de eddig csak virtuálisan létező rendszerbe,

kiállítás (filmforgatás) ideje alatt ezekben éltek.

aminek ilyetén átalakítása a művészet zárt világának parabo-

Mindenesetre közös bennük a szándék, hogy szembesíte-

lája, amelynek azonban csápokat kell növesztenie, stratégiát

ni akarnak a pótlékként használt virtualitás (vagy korábban

kell építenie a tágabb környezet felé, merthogy támogatók,

az álmok és a fantázia) abszurditásával, és Guy Debord és

mecénások nélkül nem tud működni. A Nemesims projekt

társai* megállapítása szerint a műalkotásokat mint dísz-

erősen emlékeztet a Truman Show sztorijára, amiben a fő-

letelemeket tekintik, az egész nagyvonalú konstrukciót a

hős (Jim Carrey) nem sejti, hogy kulisszák között, egy hatal-

múló idő eltűnő elemeként kezelik, és a szürrealizmushoz

mas városméretű TV stúdióban él, és kamerákon keresztül

nagyon hasonlóan az egész kölcsönvett formavilágot egy

milliók figyelik együttérzően napi életét, s amikor kiderül,

elérhetetlen vágy szublimációjaként fogják fel. Muntain és Rosenblum mint egy nagy monitort kezeli a

hogy kívül létezik egy másik világ, s a főhős kijut oda, a néző már nem ismeri meg Truman új életét.

kiállítóteret, ahol a néző ugyanúgy, mint a számítógépes

A különböző miniuniverzumok megfeleltetésén dolgo-

játékok fogyasztója, képzelőerő hiányában is készen kapja

zó Muntean és Rosenblum korábbi művei is valamiképpen

a művek mellé a lakásbelsőt, a gyűjtő akár egész berende-

egy vágyott világ melankolikus képét vetették fel, de ez az

zett sarkokat, szobákat, sőt egész házat vihet haza.

„összművészeti” megvalósítás számomra a pályájuk csúcspontját jelenti, manapság nem példa nélküli módon, hiszen

Jegyzet:

a Velencei Biennálén Elmgreen és Dragset is hasonló pro-

*

Vö: Nicolas Bourriaud: Utómunkálatok, Műcsarnok Nonprofit Kft., Bp., 2007


23

Béresi Csilla

Kolozsvári képzőművészet az ezredforduló után Műcsarnok, 2012. IV. 19–VII. 1.

A Műcsarnok kiállítása a Kolozsvár-jelenség megértésére

faliszőnyeg jut eszébe (Akiknek van foguk, és akiknek nincs,

törekszik, s tematikusan, stilisztikai rokonság alapján, nem

2012). A fal előtt fekete üveglap, egy része „teleírt”, ilyen-

pedig szerzők szerint csoportosítja az egyes munkákat,

olyan visszanéző alakokkal vagy egy arc széteső körvona-

amelyek műfajuk szerint sokszínűbbek nem is lehetnének:

laival. De több négyzetben magunkat is láthatjuk ebben a

vannak itt videóinstallációk, olajfestmények, van szőnyeg,

fekete tükörben. Koromfekete napkorong szélén fekete csík

plasztika, színházi előadás felvétele, fotó. A kiállítás felsora-

– napfogyatkozás egy kiégett, apokaliptikus világból. Oldalt

koztatja a Kolozsvár művészeti életét felvirágoztató intéz-

a földön fekete, összetekert szőnyeg. A dicsőségé, piros he-

mények sokaságát: folyóiratokat, a legendás Ecsetgyárat és

lyett? Az időé? A sorsé, amely előbb-utóbb előgöngyöli kinek-

más kulturális színtereket, a Művészeti Egyetemet. Élénk a

kinek a maga gyászát?

párbeszéd a város és a művészközösség, valamint ez utóbbi

Ha nem a fekete az uralkodó szín, akkor mondjuk a szür-

és a nagyvilág, Európa között. A művek nagy része külföldi

ke. Leonardo Silaghi gyárudvarai egymásra dobált kusza tö-

képtárakból vagy magángyűjtőktől származik. Lelkesedés-

megekből állnak: konténerek, kemencék pokolszája, böhöm

re, derűlátásra serkentő környezet, pezsgő szellemi élet,

teherautók vagy épp tankok, rakéták? Nem tudjuk most

és mégis… Az első installáció, ami fogad minket, Mircea

sem. Ez a „nem ismerem ki magam” érzés valahogy közös

Cantoré: Úgy döntöttem, hogy nem mentem meg a világot

sajátja a kolozsváriaknak. Serban Savunál már megjelenik

(2011). Aztán ott van mindjárt a második munka, egy olaj-ak-

az ember, alvó munkásainak arcán édesded mosoly ül (Cím

ril festmény Andrian Ghenie-től, Alagsori érzés (2007). Fekete

nélkül, 2004). Rideg hiperrealista művek ezek, panelházak

enteriőr ez, ablaktalan, klausztrofób limbó. Bútorok sorjáznak szembenézetben, mint egy családi csoportkép felsorakozott szereplői: szorosan egymás mellé zsúfolva, üresen,

Veres Szabolcs: Herpesz 2

tömbjei zárják közre a teret, a söprögető, szőnyeget poroló, ebédelő,


az élet minden jele nélkül. Csupán a szófa fekete huzatán látszik valamiféle gyűrődés, talán mégis járt itt valaki. Adrian Ghenie minden képe ezt a szurokfekete színskálát ismétli. A Szentestén (2008) embert is látunk, egy haját mosó fiú hajol a mosdótál fölé, meztelen felsőtestének íve válik csak ki az „alagsori” sötétből. Élettársa neki háttal a tévét bámulja, nincs kapcsolat a két ember között. Az előteret betlehemes jászol tépett darabjai töltik ki, ugyanolyan kusza, bizonytalan térérzetet keltve, mint Ghenie többi képén. Festmények halmaza veszi körül a magányos gyűjtőt egy kollázson (Tanulmány a Gyűjtő című képhez, 2008), csak épp vaksi üresség ásít ki belőlük is, mint a sehová sem nyíló ablakokból. Elöl egy képen mégis látható valaki, tán maga a gyűjtő, oldalt meg összebújó szerelmesek még sötétebb árnyát véljük kivenni a fekete alapon. Ez a komor színvilág másutt is ott kísért. Gabriela Vanga Fény című munkája világítódoboz, a feketéből születő pisla szikrával (2008). De ugyanő üres fekete vásznat is produkál, Malevics nyomdokain. Victor Man és Papp Anna-Bella egész termet betöltő freskója fekete alapra szürkével rajzolt figurákból áll. Többnyire nyíllal, buzogánnyal szerelkeztek fel, harcolnak vagy trónon országolnak, az embernek a bayeux-i A Prometeogallery di Ida Pisani, Milánó jóvoltából


Iskola a határon túl Fotó: Berszán Zsolt, A művész jóvoltából

tika dermeszti szívünket (Cristi Pogacean: Ólom, 2012; László István: Üzletember, 2008). Berszán Zsolt ezt a lehúzó, ólomnehéz anyagszerűséget Koporsóiban fogalmazza meg, ahol az elporladt holt immáron a föld göröngyei közé rothadt (Koporsó, 1-2., 2011). A sokoldalú, magát sokféle médiumban kifejező Ciprian Muresan Ugrás a semmibe – három másodperccel később című fotóján (2004) fekete holttest hever sötét tömegével, elterülve a kövezeten. Alakját egy befoltozott kátyú ismétli meg. A fotórealizmus hidegsége veszi Berszán Zsolt: Koporsó 2011, hungarocell, csemperagasztó, fekete oxid por, 200×100×80 cm

körül Mircea Suciu figuráit is. Sáolvasgató embereket (Takarítás,

patag barnák, szürkék közül derengenek elő a vérszegény

2010; Nyárikonyha, 2008). Betonvilág,

testszínek. Egy lány háttal áll a sarokban, arcát nem,

lombnyi zöld nélkül. A természet

csupán hosszú fekete haját látjuk. A cím is valamiféle

kívül rekedt, kerítés zárja ki ebben a

misztikus, „tükör által homályosan” élményre utal (Me-

fordított Édenben. Egy kobaltkék villamosszerelvény üvegén

rülés, 2008). Egy kamaszfiú lehúzza csíkos ingét, amely

át kiint a kalauz, de mivel ugyanúgy nincs előtte tér, mint

eltakarja az arcát. Mozdulata felfedi meztelen, csenevész

Ghenie alagsorában, nem tudjuk, végállomás-e ez, vagy a

felsőtestét (Átöltözés, 2009).

következő pillanat már egy baleseté (65 0944-2, 2009). És ha nem az olajfesték sötétje, hát az Mircea Suciu: Merülés 2008, olaj, vászon, 120×100 cm

Egyáltalán, sok, nagyon sok az arctalan, maszkos lény. Sergiu Toma, A fény birodalmának határán című olajfestmé-

ólom hidege – ezúttal harci sisakként –,

nye ugyancsak hiperrealista. Csakhogy a fotografikus hűség-

avagy szürke gyantába fogalmazott plasz-

gel megfestett csoport széléről kinéz ránk egy kamaszfiú. Mintha mit sem számítana a családtagokkal szemben álló maszkos szörny (2011). „Keep it unreal”, utasítja magát Gabriela Vanga, és igen, ez már a szürrealizmus birodalma. Veres Szabolcs olajfestményeinek színes, kusza vonalakból összetákolt, szétfolyó arcú figurái Goyára, James Ensorra és Francis Baconre egyaránt hajaznak répaorrukkal, ásító szájüregükkel, fantomszerű lényükkel. Nemibeteg ragály lázában égnek, herpeszt és gonorrheát terjesztenek (Majális 1-2., 2012). Némelyik arca előtt áttetsző géz. De maszkosak Cristi Pogacean terroristái is virágmintás gyapjúszőnyegén (Szöktetés a szerájból, 2006). Alex Mirutzin fotóján egyenesen egy Zokniarc néz ránk (2012). Betuker István Az alvó című képén az arc teljesen árnyékba borul (2011) a vörösök, szürkék és feketék álomnehéz, sűrű közegében. Muresan videóra vette Saviana Stanescu Dog luv (Kutyaszerelem) című színművét, ahol különféle fajú ebek a szereplők: véreb, doberman és egy denevérre emlékeztető csivava (2009). A gyűlésező kutyák az emberi történelemből szándékoznak példát meríteni, sorra veszik hát a kínzások és kegyetlenségek fajtáit Caligulától napjainkig. Mint kiderül, a válogatott kihallgatási módszerekben is

Magángyűjtemény, a TAJAN SA, Párizs jóvoltából

járatosak. Kicsit Orwell Állatfarmja jut róluk eszünkbe, újművészet 2012 07

25

a fegyverét, másvalaki meg a földre rogy. Mégsem világos, mi történik. Ugyanez a kétértelműség sugárzik László István Eltörölt 8g manipulált fotósorozatáról, ahol a különböző helyzetekben megjelenő katonák eltűnnek, ha más szögből nézzük a fotókat (2008–2010). A közelmúlt konkrétabban is megjelenik, például Cristi Pogaceannál. A tudatalatti történelem szereplői című videóinstalláción (2004) kommunista felvonulást látunk, vérvörös zászlókkal, ember formálta alakzatokkal, az integető Ceausescuval és a first ladyvel, akik 1986-ban még mit sem tudnak hamarosan beteljesülő végzetükről. Betuker István: Az alvó 1. 2011, pasztell, gouache, papír, 100×150 cm

A történelem lement kutyába. Vadállati ostobaságukról a Godot. Ha már itt

ösztönök lesnek ránk Victor Man és Papp Anna-Bella már em-

tartunk, Dog felvilágosítja ebtársait,

lített freskóján, a fekete fal előtt kitömött rókafej. Sergiu Toma

hogy nevének fordítottja: God. A

egy másik kisfiúja kikészített rókabőrt simogat (Fiú rókabőrrel,

harci kutyák szuperközelikben tolakodnak elénk csillogó

2011). Az élet egy ribanc szuka, mondja Maddog a Dog luvban,

üvegszemükkel. Az őket mozgató bábosok megint csak

aki arra készül, hogy kimondja a „félelem minden nevét”.

arctalanok, maszkjuk, akár a hóhéroké.

Nehezen múló félelem ez, a múltból ragadhatott itt. Máig úgy

A történelem másutt is jelen van, s nem kevésbé ijesztő, Mircea Cantor: A boldogság nyomában 2009, videó, 16 mm-es (keskeny) film HDCAM-re átírva, 11’


komorlik a kolozsváriak munkáin, ahogy Bodor Ádám novellá-

elbizonytalanító. Adrian Ghenie

iban vagy Pintilie filmjeiben, ahol a csapból rozsdás víz folyik,

Lehetne akárhol című festményén

de az értelmiségi hősök Wittgensteinről vitatkoznak.

(2008) vélhetőleg kivégzést látunk, mert a sötét éjben valaki felemeli

Várjuk, hogy megszínesedjenek a műveik. Most azonban így hitelesek.


Kupcsik Adrián

Beszélgetés Adrian Ghenie-vel és Serban Savuval

Évtizedes dilemma, hogy a magyar kortárs művészet miért nem része a nagy nyugati művészeti véráramnak. Az egyik probléma pont az, hogy soha nem volt elég rossz (!) itt az életszínvonal, illetve a kortárs művészeti piac ahhoz, hogy a művészek tömegesen és egyöntetűen úgy érezzék, hogy külfödön kell megpróbálni érvényesülni. Igazán jó sohasem volt, de a fennálló állapot – a „most-még-nem-de-majdmindjárt-jó-lesz” életérzés – pont a küszöbérték alatt tartotta a késztetést. A 2000-es évek körül, még azt is lehetett hinni, hogy saját festészetünk lesz. A kolozsváriak számára Budapest volt a fény az éjszakában. Ha valaki ide el tudott jutni, úgy érezhette, hogy az álmai megvalósulásának útjára Zenoviu Ioan Haiduc gyűjteménye, Kolozsvár

lépett. Persze az utóbbi évek kulturális és közéleti eseményei már világossá tették mindannyiunk számára, hogy ez nem fog bekövetkezni. Adrian Ghenie-vel és Serban Savuval beszélgettünk többek között erről is. Hogyan kezdődött? Adrian Ghenie: Talán a legfontosabb tapasztalat az volt, hogy mindannyian éltünk külföldön egy ideig. Segített az idősebb generáció? Perjovsky, Cantor? A. G.: Nem. Talán egy kicsit Cantor és Ciprian Muresan. Ha festettél az ezredforduló után Kolozsváron, akkor egy régebbi kurzussal azonosítottak. Csinálj valami konceptuális újmédi-

Serban Savu: Nyárikonyha 2009, olaj, vászon, 130×106 cm

niában az én generációmból mindenki, a filmesek is, a kommunista múlttal foglalkozik. A korábbi generáció nagyon pateti-

ás dolgot. Romániában az összes festő elszigetelődött az új

kusan dolgozott vele, a 2000-es évek művészei már nagyobb

intézményesített kortárs művészettől, ideológiától. És akkor

távolságtartással, ami elég sok sikert hozott, pl. Cannes-ban.

mi úgy döntöttünk, hogy megyünk. Pár év külföd után haza-

Ma már sokkal tisztább rálátással, jobb megértéssel tudunk

jöttünk, és még mindig ugyanazt a helyzetet találtuk.

hozzányúlni. De ha megnézed a Műcsarnok-beli kiállítást,

Szóval az intézményesített kortárs művészet mentén festőként nem lehet sikeresnek lenni? A. G.: Pontosan. Megszerveztük a Plan B-t, ahogyan nyu-

már sokkal több téma előjön, a szexualitás, a személyes problémák, a nemi identitás, nem csak politikai témák. Ha megnézzük az intézményesített kortárs művészetet és

gaton láttuk. Fontos megemlíteni, hogy Mihai Pop tudta

a vásárokon látható művészetet, azt gondolhatnánk, hogy

összehozni a művészeti szcéna két szegmensét. Új média

két különböző univerzum kortársművészeti kánonját látjuk.

és konceptuális művészet együtt a festészettel. Pár év alatt

Magyarországon olyan erősen meghatározza az értékítéletet

kiderült, hogy ez kiválóan működik. Ez a kombináció kibékí-

a neoavantgárd és konceptualista szellemi örökség, hogy a

tette a különböző médiumok képviselői közötti feszültséget,

festészetet teljesen kirekesztette a művészeti közbeszédből.

köszönhetően a Plan B-nek.

Azt gondolhatnánk, hogy a festészet halott, pedig nem az, elég

Nektek nem volt problémátok azzal, amiről Magyarországgal

bizonyíték van rá. Nálunk a 2000-es évek elejétől az új média

kapcsolatban beszéltél, hogy a múlt érinthetetlen, és nem dol-

határozta meg a művészeti tevékenység gerincét. Ez volt a

gozhattok vele?

„kortársművészetiség” védjegye. Ezt próbáltuk nyugatra expor-

Serban Savu: Mi dolgozunk, foglalkozunk a múlttal. A múlt

tálni, ami persze nem sikerült, mert a Nyugatnak már megvolt

tulajdonképpen a jelenünk alapja. Nem kerülheted ki. Romá-

a médiaművészet 10 évvel korábban. újművészet 2012 07

27

A Galerie Hussenot, Párizs jóvoltából

Serban Savu: Lerakat 2010, olaj, vászon, 83×130 cm

S. S.: Tőlünk, posztkommunista kultúráktól teljesen mást várnak. Los Angelesben teljesen más dolgok történnek. Nem ér-

S. S.: Igen az a festmény azon a sztorin áll, és egy jó festmény. De mégis a történet ad ideológiai értelemben hitelt és értéket a képnek. Például, ha annak a csendéletnek nem ez a

dekli őket, ha valami videódologgal jövünk. Ez az ő sajátjuk,

sztorija, hanem csak egy tökéletesen megfestett csendélet,

nem tudsz egy második Bill Viola lenni. Persze a festménye-

akkor senkit nem érdekel.

inket sem tudják tökéletesen leolvasni, de azért éreznek,

A. G.: Elisabeth Peyton például portrékat fest barátokról.

elkapnak belőle valamit.

A téma nem annyira releváns, de teljesen forradalmi a

A befogadás első szintjén mégiscsak festményként látják.

festésmód, és ez a legfontosabb. A legnagyobb félreértés

S. S.: Elég allergiásak vagyunk a művészet ideológiai meg-

az, hogy nekünk nem azt kell csinálni, amiről a nyugat-

közelítésére. Amerikában pl. nincs figuratív festészet. Az

európai, vagy az amerikai kortársművészeti diskurzus

absztrakt festészet a festésről magáról szól. Emiatt Ame-

folyik. Tulajdonképpen valahol a tartalom is jelen van, de

rika elsősorban a festmény minőségét nézi. Nem fogéko-

a minőség a legfontosabb.

nyak az ideológiai háttérre, túl bonyolult nekik. A kép tör-

Mit gondoltok az erős akadémista háttérről?

ténete valami komplikált európai marhaság, a lényeg az,

A. G.: Ez egy mítosz. Ez igaz lehet az orosz művészeti ok-

hogy a kép jó, vagy rossz. Persze nem mindenki gondolko-

tatásra, de a mi akadémiai éveink alatt a legtöbb tanár

dik így, de általában igen. Tulajdonképpen a festményeket

absztrakt festő volt. Az első két évben absztrakt festők

mi is így nézünk. Ha megnézünk egy Velazquezt, mi sem

voltak a mesterek, a második kettőben pedig expresszi-

tudjuk, mit is reprezentál pontosan. Úgy értem, hogy ha a

onista beállítottságúak. Az első két évben legalább volt

festmény erős, mágikus, akkor nincs szükségünk további

modell, amit beállíthattunk. Utána hatalmas konceptuális

háttérismeretre, hogy tudjuk azt, hogy az egy jó kép.

absztrakt képeket festetett velünk a tanár, amit mi vissza-

Az egész művészeti szcéna így gondolkodik amerikában a

utasítottunk. Fellázadtunk, figuratív festészetet akartunk

festészetről?

csinálni, ezért mi inkább könyvekből, albumokból, múzeu-

A. G.: Nem feltétlenül, de nem az lesz az első kérdés, hogy ki

mokban tanultunk.

az a jampi a képen. Másfelől azért van jelentőssége a témának: az, hogy honnan jövünk, kik vagyunk. Itt Európában a történet sokkal fontosabb. Vegyünk egy Luc Tuymanns-képet. Egy csendélet gyümölcsökkel és vizes kancsóval, ami tulajdonképpen a 9/11 tragédiájáról szól.


Volt olyan, ami nagy hatással volt rátok? A. G.: Másodéves voltam, mikor felfedeztem magamnak Francis Bacont. Nem mondhatnám, hogy pl. Luc Tuymanns neve bármit is mondott nekem akkoriban. Ha a kommunista múltból dolgoztok fel témákat, nem lesz-


tek kommunistának bélyegezve? El tudsz képzelni olyan témát, ami buktatója lehet egy karriernek? A. G.: Nem. Én rengeteg képet festettem Hitlerről. A legtöbb gyűjtőm zsidó identitású, és kapkodtak a Mengele vagy Hitler témájú képekért. Hogyan adod elő, hogyan fogod meg? A legfontosabb az, hogy hogyan csinálod. Nem vagy Fotó: Adrian Gheni, Magánygyűjtemény, a TAJAN SA, Párizs jóvoltából

mentegetőző, de nem vagy a rajongójuk sem. Négy képet festettem Göringről, mindegyik nagyon komoly zsidó gyűjteményekben van. Egyébként az orosz zsidók reagáltak erre nagyon elutasítóan. Számukra ez botrányos, szerintem meg műveltség kérdése. Teljesen más perspektívából nézik. Az amerikai zsidóság számára az egy festmény, és a kép nem arról szól, amit te képviselsz. Az oroszok ezzel elentétben szó szerint veszik, azt mondják, hogy náci vagy. Amikor témát választok, többek között az is a célom, hogy a források keresése közben többet megtudjak, az adott témáról. A. G.: Francis Bacon soha nem vette a fáradtságot, hogy megnézze az eredeti Velazquez-festményt az Ince pápás sorozatához. Szerintem ez elég jó hozzáállás. Nem kell Auschwitzba utaznom, túlélőkkel beszélgetnem, hogy

Adrian Ghenie: Tanulmány a tortacsatához 4

festményt csináljak. Nem kell tudósnak lennem az adott


témában, mert festő vagyok, nem történész. A különbség

ködik a kapitalizmus, pont fordítva van. Egy forprofit

az, hogy hogyan csinálod. Nyilván van olyan mód is, hogy

galéria elkezd foglalkozni egy művésszel, szakembereket,

azt mondják, te Hitler-rajongó vagy, de a művészet nem

kurátorokat, szakírókat hív meg stb., akik aztán továbbvi-

Mao, vagy Sztálin, vagy Hitler.

szik a hírét az intézmények felé. További félreértés, hogy a művészek alanyi jogon jónak ér-

Magyarországon, ha valaki komolyan akarja vetetni ma-

tékelik a műveiket, emiatt a külföldi érdektelenség felelős-

gát a művészeti elittel, illetve az elit gyűjtői körökkel, ak-

ségét kizárólag az intézményekre és a galeristáikra hárítják.

kor éveken keresztül az intézményi, nonprofit szférában

Nagyon fontos tudni azt, hogy hogyan nézi a nyugati szem

Ciprian Muresan: Az ötéves terv vége

kell bizonyítania. Nyugaton, ahol

a kelet-európai művészetet. Ami itthon zajlik, ahogyan itt a

jól, vagy legalábbis jobban mű-

művészek gondolkodnak a művészet szerepéről, az nyugat-

2004, szobor (viasz, gyanta)

ról nézve egy B-kategóriás importideológiára épülő utángyártásnak tűnik. Senki ne értse félre, nem azt állítom, hogy ez így is van, csak éppen ilyennek látszik. Amitől viszont érdekes lehetne, pont azt nem sikerül a művekben megfogalmazni, vagy legalábbis érzékelhetővé tenni. Senki nem látott olyan kínai, indiai, szlovén, orosz stb. művészt, aki a saját kultúrája reprezentációjának a teljes nélkülözésével tett szert komoly nemzetközi figyelemre. Hát drága művészbarátaim, a felelősség nagyobbik része nálunk van. Lehet hogy a művek szakmai értelemben jók, csak éppen nyugatról

Fotó: Studio Protokoll, Kolozsvár, A művész és a Plan B, Kolozsvár/Berlin jóvoltából

nézve nem érdekesek. újművészet 2012 07

29

Tértérítő

P. Szabó Ernő

Hetey Katalin és Konok Tamás kiállítása Zsolnay Negyed – M21 (Pécsi) Galéria, 2012. V. 11–VI. 30.

Harmincöt évig tartó függetlenség után június elejétől

leverni a jövőben sem, ami persze nem a galériában meg-

a Zsolnay Kulturális Negyed intézményeként folytatja

jelenő életművek jelentőségére vonatkozik, hiszen Konok

tevékenységét a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Mű-

Tamás és Hetey Katalin kiállítása után ezt kérni több len-

hely. Az önálló léttől búcsúzó, az új szervezeti keretek

ne, mint maximalizmus, hanem a kiállítássorozat sajátos

között bemutatkozó intézmény a kortárs magyar festé-

karakterére, a bemutatott művek kvalitására.

szet egyik legjelentősebb képviselője, Konok Tamás fest-

A kvalitást és a sajátos karaktert illetően egyaránt példa

ményeit és felesége, Hetey Katalin szobrászművész (1924–

értékű a két életmű, amely több mint négy évtizeden át

2010) plasztikáit mutatja be tevékenysége két különböző

egymásra is hatva, de végeredményben saját belső törvé-

szakasza találkozási pontján, ami mindenképpen kiváló

nyei alapján alakult, ezer szállal kötődve a tradícióhoz, de

döntésnek bizonyult. Egyrészt méltó lezárása egy há-

attól újra és újra elrugaszkodva, az idehaza töltött ifjúkori

rom és fél évtizedes, rendkívül sokszínű, de a bemutatott

években megszerzett szellemi muníció, szakmai tudás bir-

művek kvalitását tekintve példamutatónak nevezhető

tokában (Hetey Katalin Szőnyi István, Konok Tamás pedig

Konok Tamás: Csíkos piros piramis 2010, akril, vászon, 200×180 cm

kiállítássorozatnak. Másrészt igényes

Bernáth Aurél növendéke volt a Képzőművészeti Főisko-

indítás, ha úgy tetszik magasra helye-

lán), az 50-es évek végi, 60-as évekbeli Párizsban találva

zett léc, amelyet nem lenne ildomos

meg azt az utat, amelyen járva a 70-es évek elejére Konok Tamás eljutott azokhoz a geometrikus struktúrákhoz, amelyek később a geometrikus absztrakció meghatározó jelentőségű mesterévé tették, s amely a festőnek indult Hetey Katalin figyelmét nagyjából szintén azokban az években egyre inkább a plasztikai formálás, a rész lehetőségei felé terelte. Ezt az utat kiválóan érzékeltette kettejük első magyarországi, 1981-ben a Szépművészeti Múzeumban rendezett közös kiállításuk, amely után – párizsi, illetve zürichi műtermüket megtartva – újra egyre több időt töltöttek Magyarországon, és több jelentős egyéni kiállítást rendeztek műveikből. Konok Tamás művészetének bemutatására az utóbbi két évtizedben több nagy kiállítás is lehetőséget adott: az egyiket a Ludwig Múzeumban rendezték 1995-ben, a másik 2006-ban a 75. születésnapját ünneplő művész előtt tisztelgett, az Ernst Múzeumban, A gondolatmenet struktúrája című kiállítását 2009-ben láthattuk a Kiscelli Múújművészet 2012 07

31

vele a vonalrajz szépségét, az ő nagybátyja volt Ferenczy István. Nemcsak a családi história, hanem saját életének fordulatai vagy épp a 20. század művészetének története is izgalmas élményt kínálnak azonban a művész számára, feldolgozni vagy inkább rendezni való anyagot A gondolatmenet struktúrája számára, ahogyan több kiállított művének a címe is fogalmaz. A Pécsi Galériában rendezett kiállításon szereplő Konokművek néhány kivétellel az ezredforduló utáni években készültek, s nem a visszatekintés, hanem a folyamatos jelenidő megélése, ha lehetséges, a gondolatmenet struktúrájának, logikai rendszerének további finomítása jegyében. Utalnak az alkotások a többi között arra, hogy a rajz továbbra is igen fontos szerepet játszik Konok Tamás művészetében, de arra is, hogy milyen erőteljes festői hatást képes elérni a kifejező eszközök minimumával, az erősen Hetey Katalin: Jel kettős elmozdulásban 1982, polírozott vörösréz, 46×32×24 cm

redukált grafikai eszközökkel, színekkel is. A folyamatoszeumban, hasonló című albuma Katalin életműkiállítását 2005-ben

rendezte meg a győri Városi Művészeti Múzeum, a tárlatot reprezentatív katalógus kísérte. A szobrász legkorábbi Pécsett kiállított művei, a poliészterből, festett fából és cementből készült Összegyűjtött erő (1969), az alumínium és bronz Rész és egész (1974– 78) a váltás, a plasztika felé való fordulás éveit idézik meg. További, a 70-es, 80-as években készült művei pedig szinte a múló idő ritmusát követve mutatják be, hogyan bomlik ki művek sorozatában, variációiban a jelállítás, a forma absztrahálása, a rész és az egész viszonya, az egyensúly problematikája, hogyan jelenik meg vagy sejlik föl az egyes egységek közötti kapcsolat, a teljesség lehetősége a legtömörebb, legminimálisabbra redukált jelben, a klasszikus szobrászati normáknak megfelelő, illetve ezeket a normákat felülírni kívánó anyagválasztásban. Hasonló folyamat figyelhető meg Konok Tamás művészetében is, amelyet a kiállításon a legérzékletesebben talán a több mint négy évtizede, a 70-es évek eleje óta festett Graphidion-ciklus művei mutatnak meg, a pécsi kiállításon a 80-as évek elején született Graphidion noirral indítva és a 2008-as változatokkal lezárva a sort. E sorozat darabjai több okból is kitüntetett helyet foglalnak el életművében. A cím Ferenczy István, az „első magyar szobrász” Pásztorlánykájára, más nevén Graphidionjára utal, ezen keresztül pedig arra a mítoszra, amely a szerelmes istennőről szól, aki távoli kedvese profilképét a homokba rajzolta. Ez volt a rajzművészet születésének pillanata. Ferenczy Istvánhoz azonban nemcsak szellemi-művészeti kérdések, de családi kapcsolatok révén is kötődik Konok Tamás. Nagyapja, Sándy Gyula építész ismertette meg


ságra hívja fel a figyelmet a kiállításra került művek vá-

2010-ben látott napvilágot. Hetey

logatása azzal is, hogy az ezredforduló Konok Tamás és Hetey Katalin kiállításának megnyitója az M21-ben

előtti évtizedekből néhány igen karakteres művel, közöttük Konok Tamás egyik főművének számító Hommage a Kodály

Tértérítő

című 1981-es alkotással vezeti fel a 2000 után készült képek hatvandarabos együttesét. A folyamatosság és a folytonos gazdagodás, a ráció és az

Az építészet, a festészet és a plasztika egymást erősítő kapcsolata a Pécsi Galéria kiállításán is kiválóan megvalósul, hiszen Konok Tamás festményei és Hetey Katalin

emóció, a szerkesztő logika és a sejtetés tökéletes elegye

plasztikái az őket körülvevő tágas, a bemutatott anyag

jellemzi Konok Tamás ezredforduló utáni művészetét is.

tagolására kiváló lehetőséget adó termekben folyamatos

Több sorozatot (Vonalritmusok, Vonalmozgások, Vonalalakí-

eszmecserét folytatnak, ha úgy tetszik, a rendezésnek kö-

tások, Vezetett sorok) szentel a Graphidion-sorozatban fel-

szönhetően tökéletesen belakják a rendelkezésre álló teret.

vetett problémák kibontásának, a fekete és a fehér, illetve

És a falak által határolt tereken túl azt a végtelen teret is,

az intenzív színek és a szürke árnyalatai kapcsolatának,

amelyre a festő több, az utóbbi két évben készült alkotása

a grafikus és a festői elemek egymásra hatásának. Mű-

(Vers l’infini, 2011; In centro, 2012) címével is konkrétan utal.

vei Sine loco et anno, ahogyan a vissza-visszatérő képcím

Azt a teret, amelyről egy néhány évvel ezelőtti beszélgeté-

mondja, a kompozíció mesteri példái. És nem egyszerűen

sünkben Konok Tamás az ezoterika, a transzcendens tar-

a festői-grafikai elemekből összeálló kompozícióé, hiszen

talmak műveiben való felerősödésére utalt: „Talán az élet

a művek egyszerre zenei hatásúak és az építészeti alkotá-

bizonyos szakaszához is kapcsolódik, hogy egyre kevésbé a

sokéhoz hasonló logika alapján épülnek fel. Mindez sze-

materialista világhoz tartozó, rejtett életérzés alakul ki az

rencsére nemcsak a kiállításlátogató benyomása, hanem

emberben, amely tételes valláshoz nem kötődik, de köze

az építészeti-urbanisztikai szakemberek véleménye is, így

van a mindenséghez, a végtelen térhez, melyben létezünk.

hát a közeljövőben valószínűleg megvalósulhat Oszoli Dé-

Utolsó párizsi kiállításomon beírta valaki a vendégkönyvbe:

nes pécsi tervező elképzelése, amely szerint Konok Tamás

elvágyódás ez a térbe, de meggyökerezés a föld mélyében.

1986-os Válogatott ritmusok című festményének alapján

Valóban így van. Mindig volt bennem egyféle racionalitás,

alakítják át a Pécsi Kereskedelmi Központ tizenkét emele-

de vonzódtam a misztikumhoz is. Ha úgy tetszik, sosem

tes épületének homlokzati megformálását.

nyugodtam bele a totális elmúlásba.”


33

Dékei Krisztina

Erdélyi Gábor kiállítása Paksi Képtár, 2012. V. 11–VII. 11.

Kézenfekvőnek tűnhet, de Erdélyi Gábor művészetét nem sorolhatjuk az érzéki konceptualizmus terminus technicusa alá. Műveit ugyan bizonyos kettősség jellemzi, hiszen egyszerre fedezhető fel bennük a komolyan végiggondolt elméleti háttér és a finom anyagszerűség, a határozott állítás és az érzéki sejtetés, de mégis inkább ezen entitások határvidéke érdekli, egyfajta minimalista mozgás az értelem és látvány, ezen belül pedig a monokróm és az „ábrázolás” közötti szűk határmezsgyén. Ez a fajta rejtett polaritás paradox módon még az ún. „fekete képek” (2006–2008) alkotói kommentárjában is megjelenik. A „koncentrált ésszerűtlenséggel” készített munkák ugyanis egyszerre kívánják figyelmen kívül hagyni az értelem vezérszerepét és a képi nyelvtől elvárt formai jellegzetességeket – a dekomponált, semmiféle rendszerbe (a kalligráfiába vagy geometrikus festészetbe, a spontán gesztusok vagy ritmikus formanyelv körébe) sem illeszkedő művek azonban csakis szándékoltan, egyfajta tudatos koncepciónak alárendelődve jöhettek létre. A Paksi Képtár

Erdélyi Gábor: Csíkharmat 2001, olaj, vászon, üveg 110×90 cm

A keret problémája a 2009-től induló, Nincs címe-sorozatban csúcsosodik ki, melyben az elvárásokkal ellentétben nem

levegős terében bemutatott életmű-kiállítás így két egy-

az egynemű és sík képtér, hanem a barokkosan vad színek-

másba illeszkedő nézőpontot kíván: mert ugyan a finom,

ben tobzódó, néhol fél centiméter széles festékréteggel bo-

transzparens munkák látványa az elsődleges, sok esetben

rított él a valódi „téma”: maga a perem, amely egy „meg-

mégsem érthetőek meg az elméleti háttér, Gáspár Móni-

hámozott”, az éleken sniccerrel körbevágott, felfejtett és

ka alapos tanulmányának részletei nélkül.

eltávolított festékrétegekből összeállt kép maradványa. A

Erdélyi munkásságának csomópontjait áttekintve feltű-

festmény hűlt helyének nyoma, az elbontott múlt jele, ez

nő, hogy körkörösen visszatér a sík és a tér, a festmény és

a senki földjén egyensúlyozó peremvilág a szélek pozíció-

a keret, a vászon és a ráma, a lehatárolt tér és a külvilág

jának kiemelésére szolgál, a határvidék önállóságát hang-

viszonyának kérdéseihez. Már egy korai, 1994-es objektje

súlyozza, és vizuálisan megfoghatóan ábrázolja a semmit

is a szegély kérdésével foglalkozott, a diplomamunkája-

körülölelő lényeget. Legutóbbi, fehér dobozkeretbe helye-

ként elkészített sorozatban pedig a képformátum síkbeli

zett munkáin, a képeslap méretű, egy-egy alapozott vá-

jellegzetességének megtörésére törekedett: a vásznat „el-

szon felületéről készült fotók sarkain igen apró, szinte már

mozdította” és bebújtatta a vakkeret lécei közé. A tradi-

csak nagyítóval látható kinövések, a gombostű fejéhez ha-

cionális festmény (mint tárgy) felbontásának végpontja a

sonlító képtárgyak találhatóak. A kerettől kiindulva Erdélyi

Teregetett levegős színek (1997) című munka. Itt a vakke-

tovább minimalizálja a festmény potenciális jelentését: a

ret falécei egyfajta hordozóként, támasztékként szolgál-

sarkok önálló életre kelt folytatásai miniatűr háromdimen-

nak, melyeken – akár a száradó lepedők vagy asztalterí-

ziós szobrokként jelennek meg.

tők – szépen egymás mellé teregetve, de aszimmetrikus

A keret és kép, és ennek előzménye, a térbeliség és

rendszerben „lógnak” a monokróm vásznak. Kilépnek a

a sík felület kettősségének kérdése számos munkában

keretből és a síkból, mintegy túlcsordulnak a látható kép-

megjelenik. Ha visszafelé haladunk az időben, a Nincs

mezőn, a reliefhatást pedig még tovább fokozza, hogy –

címe-sorozat előzményének a 2001-es Harmat-sorozat

akár a szobrok esetében – a hátulnézet csak oldalirányból

tekinthető, melyben a látszólag egyneműen megfestett

válik megtapasztalhatóvá.

monokróm vásznak felső szélén – mint alig látható „de-


Tértérítő

korációs” elemek – parányi üvegcseppek sorakoztak. E csöppek pedig magáról a kép felületéről „vándoroltak el” (Verejték), ahol, szinte észrevétlenül és aszimmetrikusan „rácsimpaszkodva” a kép monokróm síkjára, kitüremkedErdélyi Gábor: Széktalpak, 1-10 2005, fotó, 21×21 cm

Erdélyi Gábor: Kiállítási enteriőr a Távolság közelében, 1992-2012 című kiállításon 2012, Paksi Képtár

vész ugyanis ettől kezdve készít ún. selyemképeket. E műveken a hígított olajjal vagy lakkal készült festék anyagiságát vagy a „témát”, azaz az egyedi

tek a tér felé. Ez a felület azonban már

kézjegyet mintegy elfedi, transzparensen „eltakarja” egy

1999-től rétegzettnek tekinthető: a mű-

(ipari technikával készített, tehát az egyéni, az ecsetkezelés jellegzetességeit kiiktató) áttetsző selyem „burkolat”, egy második sík felület, amely utóbbi ráadásul előre kiszámíthatatlan, azaz teljességgel a művészen kívül álló módon működő kapcsolatba lép a megfestett vászonnal. Ezek a derengő festmények, rajtuk a szinte leheletnyien előbukkanó motívumok pedig a festmény ábrázoló, és azáltal a valóságot leképző funkciójára kérdeznek rá: egy a térbeli jellegzetességeit elimináló absztrahált tárgy, a valóság képi tradíciókon átszűrt, valószerűtlen méretű „mása” (Talp), az efféle „pingpongozás” a realitás és az absztrakció között, a határvidék demonstrálása finoman kibillenti a befogadó elváráshorizontjait. Akárcsak e munkák kiindulópontja, az 1992-es Játéktér című alkotás, amely azon kívül, hogy finoman játszik a kép, szobor és installáció közötti átmenettel, megelőlegezi a több sík egymásra nyomódásának és transzparenciájának problémáját (a virtuális pingpongasztal zöld színe a sárga és a kék homokfújt üvegek egymásra rakódásából alakul ki). Erdélyi elkövetkező alkotásainak pedig az a tétje, hogy mit tud még kihozni e minimális területből – hiszen már megmutatta, a senki földje is bejárható. újművészet 2012 07

35

Tolnay Imre

Radosza Attila kiállítása PS Galéria, Győr, 2012. V. 14–VI. 10.

„Örök vándorai vagyunk önmagunknak,

tű gesztusra épülnek, a szűkülő kolorithoz a fakturális

nincsen más tájkép, csak az, ami mi magunk vagyunk.”

eszköztár gazdagodása társul. A Radosza-képek alapját

Fernando Pessoa: Kétségek könyve

a közelmúltban olyan rusztikus, szürkés csemperagasztó-gesztusok jelentik, melyek lendületét fogazott simító-

Kék, szürke és fekete gesztusok, lendületes, de kifinomult

eszközök segítik a kéz csapásirányainak hangsúlyozásá-

mozdulatok bársonyos felületű vagy fényrácsszerű imagi-

ban vagy finomításában. Ezeken az immár nem csupán

nárius terekben. Anyagtalanná lényegülő festői megnyil-

sík gesztusokon terülnek el, sőt zúgnak-zengenek, vagy

vánulások, képpé rendeződő zenei elemek. Hideg színű,

csordulnak alá a „black and blue”, vagy olykor szürkés

mondhatni komor, mégis tüzes, emocionális tartalmakat

és narancsos, széles ecsetvonások. Radosza Attila ele-

felszínre hozó lendület, a ráció intellektuális harca és

mi erejű festői mozdulatait ugyanakkor nemcsak a mo-

szelíd összeérlelése. Festői, plasztikai elemek, megzabo-

numentális, vízszintesen vagy függőlegesen nyújtott

lázott és felülírt véletlenek, finoman kiemelt rusztika és

képformátum, hanem a kis méret is jól viseli (és hagyja

talányosan sejtetett tériség.

mégis monumentálissá válni). Kis táblaképei mostanság

Azért kíséreltem meg az imént megközelítő tárgyila-

hosszanti sávstruktúrájú transzparens polikarbonát és

gossággal leírni Radosza Attila legutóbbi, igen egységes

plexilemezekre, azok bordázatát fel-feltépve is készül-

festménysorozatát, mert – mint a leírásból kitűnhet – a

nek, melyek vizuális és fizikai értelemben is többrétegű

művészet produktumait valószínűleg csak az érzékszerveink által együttesen megtapasztalt világból tudjuk jól feldolgozni. A kérdés a közvetlenség, illetve a közvetettség jellege, mértéke. Az, hogy bármilyen jellegű absztrakciót, bármely mű absztrakt mivoltát miként vagyunk képesek a legteljesebben elfogadni, átélni, úgy tűnik azzal van összefüggésben, hogy melyik érzékszervünk tapasztalása az elsődleges. Az ember esetében az információk legjelentősebb részét a látásból nyerjük, ez után jön a hallás majd a szaglás, a tapintás és az ízlelés. Ebből az következik, hogy látásunk felelőssége a legnagyobb, és itt bocsájtjuk meg, illetve akceptáljuk az absztrakciót a legnehezebben. Hasonló gondolatokat boncolgatva nyitotta meg a fiatal szlovákiai grafikus alkotótárs, Gyenes Gábor, Radosza Attila Black and blue című kiállítását a közelmúltban Győrött. A vernisszázson Radosza is zenélt, a két éve elhunyt barát, Enyingi Tamás képzőművésszel közösen komponált szerzeményeket játszott el. Radosza a grafikából jött, mert az MKE képgrafika szakára járva és onnan kikerülve a 80-as években expres�szív, de egyúttal szürreális-szimbolikus lírai grafikákat készített. Festői és absztraháló alkata már itt egyértelmű utat és útkereséseket nyitott meg számára a 90-es évek felszabadult, oldott szín- és formaképzésű festményei és elektrografikái felé. 2000 után egyre redukáltabb szín- és motívumvilág jellemzi, képei egy-egy nagyobb lélegze-


Radosza Attila: Fonódások 2012, vászon, csemperagasztó, akril, 110×75 cm

művekké alakulnak, a rusztikus fehér falra vetülő gesztusaik árnyékai révén is. Sőt, reprózásuk pillanatnyi

Tértérítő

Radosza Attila: Fonódások 2. 2012, vászon, csemperagasztó, akril, 80×180 cm

fény-véletlenei lírai rembrandti átde-

Radosza festészetét vizsgálva. Piktúrája markáns példája

rengéseket, így talán új műveket is

annak, hogy a döntések láncolatából érzelmi megnyil-

hívnak életre.

vánulások és értelmi megfontolások konstrukciójaként

„A tudományos elméletek összecsapásaiban már csak

megszülető műalkotás is komplex, ugyanakkor rendkívül

a semmi bizonyossága maradt meg, s a kín, hogy ez a bi-

leredukált modell, az univerzum káoszának és rendjének

zonyosság nem birtokolható” – írja a mottóban idézett

egyszeri és megismételhetetlen vizuális-evolúciós fázisa.

műve előszavában F. Pessoa. Ilyen közelítésben a világ

Hogy miért éppen black and blue, és miért nem fordítva,

összetett történéseinek, az intellektus és a külvilág ös�-

vagy magyarul? Talán mert a meghívó és a plakát tipog-

szefüggéseinek egyfajta modellezéseivel állunk szemben

ráfiája így lett a legjobb, az sem mindegy.


37

Pataki Gábor

Fény, szín, mozgás Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém, 2012. VI. 23–XI. 11.

„Már a régi görögök is ismerték a fényt” – parafrazeálhat

S ennek a helyzetnek a mentén keresgethetnénk e mű

nánk Karinthyt, s valóban, a magyar konstruktív lumino-

vészet kulcsszavait is: a dinamikus, korlátok nélküli szabad

kinetikus művek nyomában akár a népmesék kacsalábon

ságeszményt, az utópisztikus rendet, a társadalom bajait be

forgó, tükröződő üvegkastélyaiig is visszamehetnénk.

gyógyítani képesnek hitt technikát. Ugyan nem lehet tételes

Komolyabbra fordítva a szót, mindenesetre tény, hogy a

összefüggést felállítani egy társadalom fejlettsége s a művé

múlt század eleji magyar avantgárd legfontosabb műve

szetét meghatározó utópiafaktor között, mindenesetre a ma

iben Kállai Ernő szavaival „a modern gépek mechanikája

gyar művészetben mégis feltűnő intenzitással jelentkezik ez a

és mozgásrendszere váltódik művészetté”, onnan „szabad

szabadság szülte rendet, bejárható pályákat, tisztaságot, fényt,

szellemarchitektúrák világába emelkedik, és újból lehajlik

normálisan és igazságosan működő társadalmat áhító attitűd.

a technika síkjára”. Moholy-Nagy, Kassák és a többiek

Akár egy öntőforma negatívjában, bennük volt mindaz, ami

műveit, ha egy, a korabeli társadalmi-földrajzi viszonyokat

hiányzott a kor mindennapjainak perspektívájából. A művé

nem túl jól ismerő néző elé bocsátanánk, nyugodtan vél

szek pedig szétszóródtak, mert ideáiknak nemcsak Magyaror

hetné azokat egy fejlett, indusztrializált társadalom üzene

szág, de szinte Európa, sőt Amerika is szűknek bizonyult. Így

teinek. Mi tudjuk azonban, hogy egy félfeudális, deformál

lettek világválogatottak, a konstruktivista Aranycsapat tagjai:

Bolygó Bálint: Petri-dish Universe (Petri-csésze univerzum) 2008, korom, akril, led világítás, 20×20 cm


tan polgárosult és iparosult közeg

Moholy, Kepes, Schöffer, Vasarely, Beöthy, Weininger, Breuer,

szülöttei, alkotóik az emigráns lét

Ébneth, Gyula Kosice és a többiek: micsoda névsor!

viszonyai között álmodták papírba s üvegbe-fémbe vízióikat.

Az 50-es, 60-as években indult utódaiknak még nehezebb volt a dolguk. Friss információktól, utazási lehetőségektől

Fénytörés

megfosztva, töredékekre, halványuló emléknyomokra támasz-

kus aurává változtató konstrukcióihoz, de ez a hol csapdába

kodva kellett felépíteni világukat. S nem bízhattak immár az

eső, hol diadalmasan feltörő energia járja át Paizs László ple-

elődök álmainak gyors teljesülésében sem, sőt az úgynevezett

xiplasztikáit is. A hajlított, domborodó fémfelületeken bucs-

létező szocializmus valósága szinte opponálta az egykori ideá-

kázó, sokszorozódó fény varázslatának felidézése határozta

kat. Egy-egy pillanatra ugyan úgy tűnhetett, hogy a zászlajára

meg gyakran Dohnál Tibor és a tragikusan fiatalon elhunyt

a modernizációt tűző rendszer legalábbis nem tesz keresztbe

Dohnál Áron, Fajó János alkotásait. E plasztikák új nézetei új

elképzeléseiknek, valójában újra és újra ideológiai korlátok-

fény-árnyék viszonylatokat villantanak fel, a fény mozogni

nak, a konzervatív felfogásból fakadó értetlenségnek, a szak-

kezd e virtuális mobilokon. S folytatja színeváltozását a való-

mai hitelt megcsúfoló gányolás terjedésének ütköztek.

ságosokon (jusson eszünkbe e műtípus origója, Moholy-Nagy

Akarva-akaratlan így lettek hát egy elvekben haladó, való-

Fény-tér modulátora!). Dargay Lajos műve bevallottan is tisz-

jában „maszatoló” korszak művészetének belső ellenzékévé.

teleg előtte. Haraszty István Kiskapusa egyszerre mutatja fel

Néha csoportokba, rokon gondolkodású alkotók társaságába

a matéria visszavonhatatlan tökéletességét és ezzel a nemes

rendeződve – gondoljunk csak a Szürenonra vagy a Józsefvá-

perfekcióval látszólag szemben álló játékösztön szertelensé-

rosi Műhelyre – a legtöbbször azonban egyéni utakon küzdve.

gét. Az illúziók és a 70-es, 80-as évek valósága jóvátehetetle-

Nem álmodtak már orbitális pályán lebegő üvegvárosokról, a

nül kapcsolódik össze Pauer Gyula pszeudo-műveiben, melyek

célszerű szükségletek alapján felépült társadalmakról, csupán

– sajnos – ma sem vesztettek semmit aktualitásukból.

tiszta, a fizika törvényszerű csodáin, pontosságán alapuló műveket kívántak megalkotni. S emellett eleven bizonyságát adhatták a két, intenciójában

Más művek a folyamatos változásra fektetnek nagyobb súlyt. Haris László immár klasszikusnak számító fotószekvenciái úgy bontják fel az időt és a látványt, hogy közben

gyakran eltérő, de gondolkodási, megvalósulási processzusá-

fantasztikus raszterszerkezetté változtatják azt. A színsoroza-

ban rokon folyamat, a művészet és tudomány szimbiotikus

tok dinamikájával, módosulásaival hosszú évtizedeket töltő

lehetőségeinek. Csak néhány példát említve: Z. Gács György

Nemcsics Antal táblái fegyelmezetten pontosak, s mozgat-

ma már kissé triviálisnak ható anyagkísérletei szolgáltathat-

ható elemeik segítségével képesek a szó szoros értelmében

Mengyán András: 3D lézer animáció 2010, üveg, folyadék, festett fa, lézer fény, 160×40×40 cm

tak kiinduló terepet Bohus Zoltán

felpörgetni a látványt.

üveglapokból ragasztott, a meg-

Művészet és tudomány elválaszthatatlansága tán Pócsy

törő és tükröződő fényt dinami-

Ferenc esetében a legszembeötlőbb. A plazmatechnikával foglalkozó mérnök-művész (művész-mérnök?) mobiljai és konstrukciói, trükkös tükrei valósággá változtatják az illúziót, illúzióvá a látványt, mindeközben szigorú fizikai törvényszerűségeknek engedelmeskednek, akárcsak az Angliában élő, fiatal Bolygó Bálint alkotásai. S egy további kapcsolat Kroó Norbert atomfizikus és Csáji Attila együttműködése a koherens lézerfény és a holográfia segítségével készülő művekben. Ám valójában életműve centrumában mindvégig a jelteremtés-jelhagyás áll, lett légyen ez súrlófények által megvilágított színcsomókkal vagy fekete pászmákkal vagy a hologram teremtette fénykalligráfiákkal. A fényinstallációk, virtuális térberendezések másik kiemelkedő képviselője Mengyán András. Egyszerre több érzékszervet megmozgató, az érzékelés különböző tartományait feltérképező, új dimenziók nyomába induló összeállításai a térhasználat komplex, csapdákat és felfedezetlen terrénumokat rejtő lehetőségeire hívják fel a figyelmet. Hozzá kell tenni, hogy ez a kiállítás éppen csak felvillantja a magyar kinetikus és fényművészet gazdagságát, hisz a Kepes Társaság számos más alkotójával, így Waliczky Tamással vagy épp Csörgő Attilával is bővülhetne a névsor, csak hát a múzeum falai végesek… Végesek, de talán érzékeltetni tudnak valamit az ilyen típusú művészet végtelen lehetőségeiből. újművészet 2012 07

39

Somogyi Zsófia

Jonas Mekas 365 napos projektje 2B Galéria, 2012. VI. 8–VII. 6.

Jonas Mekas New Yorkban élő litván művész az amerikai

neki sorsunk láthatatlan, sőt, a feszülés híján létre sem

és a nemzetközi avantgárd filmművészet kulcsfigurája.

jövő falainak. Nem tartunk ellent az áramló energiának,

Évtizedek óta alkot a hollywoodi filmkészítéstől minden

amelynek részei és teremtői is vagyunk egyszerre. Ez az

ízében eltérő filmeket. Korszakos jelentőségű filmarchí-

elengedettség sugárzik a művészből, az élet minden szin-

vumában1 szinte a szó szoros értelmében a két kezével

tű folyamatának végtelen és bölcs szeretete és tisztelete.

mentett meg egy sor rendkívül fontos alkotást. Filmkriti-

Mekas személyes élete és művészete nemcsak a sok-

kái, vetítései alapvetőnek és úttörőnek számítottak. Ver-

sok éve, jóval a Youtube és a blogok előttre datálható,

sei révén a litván irodalom része, s emellett jelenleg is (a

azok kiindulópontjaként tekinthető filmnaplói, mint

művész idén 90 éves) több együttesben énekel New York-

például a most kiállított 365 napos project révén fonód-

ban. Kultúrateremtő mivolta minden lélegzetvételében

nak össze, tehát amikor művészetének témája a saját

megnyilvánul: filmnaplóiban a hétköznapok észrevétlen

élete. Hanem azáltal válnak eggyé, hogy ugyanazzal a

semmiségei és az egyszer csak ránk törő világmegváltó

hozzáállással és természetességgel hozza létre filmjeit,

katarzisok (általában a vacsoraasztal mellett, egy pohár

ahogyan az életét is maga körül. Egy interjúban elmesél

borral kísérve) filmmé válásukkal és publikálásukkal már

egy meghatározó gyermekkori jelenetet: hatéves körüli

minden nézőnek árasztják ugyanazt az életelvet. A lé-

lehetett, amikor egyik este azt érezte, énekelnie kell:

nyegtelen és a lényeges rögzítődik, helyzetek barátokkal,

és megénekelte az édesapja napját. A szülei lenyűgözve

művészekkel, filozófusokkal, zenészekkel, családtagokkal,

hallgatták, őt pedig elemi erővel járta át, hogy közvetlen

növényekkel és állatokkal : a velük együtt megélteket

közelségben van a mindennapi valósággal. Azóta is ezt az

ismerhetjük meg. Koncertekbe, beszélgetésekbe pillant-

egységérzetet és lelkesedést keresi mindennel, amit tesz.3

2

hatunk bele, történeteinek színtereibe. Mindezekben a Jonas Mekas: 365 napos projekt, 2007, március 23.

A 365 napos projekt rendkívüli munka: a párizsi Galerie du

közös és a legfontosabb tanulság: az

jour agnès b. és a Stendhal Galériákkal közösen, több barát

elégedettség. Amikor nem feszülünk

és a saját fia együttműködésében valósult meg. 2007. január 1. és december 31. között minden nap felkerült egy új videóanyag az internetre. A napló mint visszatekintés, összegzés írásban, fotóban eleve sűrít és szűr. Ezt a filmes napló is megteheti, noha ez a műfaj a legalkalmasabb arra, hogy spontán, az épp aktuális pillanat azonnali rögzítése lehessen.4 Mekas, főleg amióta videóval dolgozik, egyre jobban törekszik erre a valóságban megélt és a bemutatottak között törést okozó gesztusok mint előre eltervezettség, vágás stb. kiiktatásával.5 Így amit látunk, azt sok esetben a megélésnek a valós idejében mutatja, mintha lelassítaná az időt, noha csak a reklámok, a klipek, a hollywoodi filmek gyorsították fel azt. A kamera mint Jonas Mekas tekintete és figyelme


Fotó: Kerekes Zoltán

Fénytörés

Kiállítási enteriőr a 2B Galériában 2012

működik, belehelyeződünk abba, és ahogy

adásul mindez adott egy kis kóstolót abból, hogy milyen

ő megnéz és megél valamit, ám ahogy

is lehet a művésszel beszélgetni – majdnem valójában. A tárlaton eredetiben is kiállított manifesztumában7

magunkra is pillantunk olykor – úgy szimbolikus, mint konkrét értelemben –, saját maga felé is fordítja a kamerát,

írja, hogy „Egy szuper 8-as kamera csak kattan egyet vala-

amely ilyenkor a mi tekintetünkké és figyelmünkké válva

hol, New York alsó keleti felén és a világ már sosem lesz

követi és közvetíti Jonas Mekast. Előfordult, hogy korábban

ugyanaz.” „A barátok kötik össze a helyeket” – mondta

készült anyagot hozott be a művész, ami megfelel az emlé-

a megnyitón, és bizonyította ezzel is, hogy nemcsak az

kezet működésének: élményeink filmjei egyszerre vannak

a bizonyos kattanás vált(oztat)ja meg a világot, hanem

jelen a tudat archívumában, és nem az időrend, hanem az

akár a legkisebb öröm is, amit a másik ember létezése

újabb élmények generálta kapcsolódások szerint vetítőd-

miatt érzünk.

nek ki éppen elménkben. Ami eszünkbe jut a múltból, az a felidézéssel ismét a jelenünk részévé válik. Jonas Mekas többször járt hazánkban, de kiállításra

Jegyzet: Anthology Film Archives, 1970-től.

1

most először került sor munkáiból Kerekes Anna kurá-

2

tor, a 2B Galéria, a támogatók és a barátok odaadásának

turális és Művészeti Alapítvány, 2012, Bp., 14

köszönhetően. A tárlat létrejötte minden ízében megva-

3

lósítja azt a világhoz való viszonyt, ami a lényege Mekas

C International Photo Magazine, 2010/április. Forrás: jonasmekasfilms.

életének és tevékenységének. Az installáció „filmtekercs-

com/images/cmag_interview.pdf Letöltés: 2012. július 2.

szobor”6 formájában sorolja egymás mellé a 12 monitort,

4

amelyeken az egyes hónapok filmnaplói „játszódnak”, s

5

azonosítja ezzel a gesztussal vizuálisan is a kettőt, filmet

6

és életet, és utal az időrendre is, noha a filmkockák (mo-

7

nitorok) egyszerre is láthatók, ha „kitekerjük” a szalagot.

Központban 1996. február 11., fordította: Kerekes Anna. (Anti-100 years

A megnyitón Mekasszal csak Skype-kapcsolat létesülhe-

of cinema manifesto. Idézet: „A Super 8mm camera just made a little

tett: ismerős helyzet volt a kiállításnézők számára élő-

soft buzz somewhere, somewhere on the lower east side of New York,

ben, real time-ban látni őt egy monitoron kivetítve, rá-

and the world will never be the same.”)

Kerekes Anna: Budapesti Anzix Jonas Mekasszal (katalógus). 2B Kul-

Hans Ulrich Obrist: Interview. Brief Glipmses of Beauty. Jonas Mekas.

Kerekes Anna, im. Kerekes Anna, im. Kerekes Anna, im. Manifesztum a 100 éves mozi ellen, bemutatva a párizsi Amerikai


41

Aknai Katalin

Interjú Eike Berggel

Eike Berg 1993 óta Magyarországon élő német képzőművész,

nük erő, és tudnak valami olyasmit mutatni, ami mások

művészetszervező legutóbbi kiállításai a Kiscelli Múzeum-

számára is érdekes lehet. Éveken keresztül hordozok

ban és a Deák Erika Galériában voltak láthatók*. A beszélge-

magamban ötleteket, és vannak helyzetek, amikor ezek

tés ebből az alkalomból készült 2012 júniusában.

a cipelt dolgok maguktól összeállnak, mint egy mozaik. A sokféleség meg talán abból is fakad, hogy nagyon

A közelmúltban két kiállításod is látható volt Budapesten.

sokminden érdekel. És nem is kizárólag vizuális műfa-

Ami a leginkább feltűnt, hogy a munkáid a dokumentatív-ar-

jokra gondolok, hanem arra az izgalomra, amit az ilyen

chív felvételektől a látványmodellezésig, a mozgóképes installá-

dolgokkal való foglalatosság, gondolkodás jelent. Ehhez

ción át a különböző nézőpontok, emlékek szubjektív és objektív

keresek médiumokat, és mindenféle alakul közben.

szembesítéséig mennyire sokfélék. Hogyan áll össze ebben a

Azt hiszem megzavart valami, mert sokféleséget mondtam,

pillanatban ez a vizuális univerzum?

de személyességre gondoltam. Különösen arra a retrospektív

Eike: Sokféleség ilyen szinten mindig is volt. A min-

értelmű személyességre, amit a Privat View (a kiállítás címadó

dennapokban is így létezem; összegyűjtök magamban

munkája) láttán éreztem. Persze, sokszor használod magadat

egy csomó dolgot, amúgy is sokat archiválok. Így egyik

a filmjeiden, de mindig valamilyen médiumként, szemléltető-

kiállítóhelyen sem az a helyzet állt elő, hogy kitaláltam

eszközként. Személyességet nem társítunk hozzá, miközben

egy munkát és azt kiviteleztem, hanem mozgósítottam

konstatáljuk, hogy igen, Eike a maga figurájával, testével

Eike: Kiáltvány


2012, Kiscelli Múzeum


felvételeket és fotókat, amikről azt

dolgozik. Itt viszont meglepően személyes volt, ahogy a 93-as

gondoltam, éreztem, hogy van ben-

braunschweigi években hosszú hajjal beszélsz egy megnyitón.

Fénytörés

Az eltelt időre és a fizikai változásra engedtél rátekinteni, de latensen benne van az áttelepülés, amögött meg a rendszerváltás, valamiféle kitágult idő- és téri dimenzió egyetlen aktusban. A változás az állandónak tekintett társadalmi szerepvállalások közepette... nekem ilyesmik jutnak eszembe. Eike: Amikor magamat használom, az olyan, mint amikor a régi festők önarcképet festettek. A stílust, a képességet akarták megmutatni, és a legkézenfekvőbb dolog ilyenkor önmagadhoz fordulni, amikor a képnek nincs más, különösebb tartalma. Magammal dolgozni eléggé neutrális dolog, jól kontrollálható, és nem is igazán fontos, hogy én vagyok. Akkor jutna jelentőséghez ez a kérdés, ha másvalaki lenne. És az is jó, hogy nem valami szuperül kinéző emberről van szó, mert akkor máshogy kódolnánk az egészet. Ez a Privat View-ban sincs másként. És az is nagyon praktikus kérdés, hogy ugyan kitől találnék ilyen hosszú időn keresztül fölvételeket! Ráadásul nem is bármilyen fölvételt – és itt kezd

Eike: Private View 2012, Deák Erika Galéria

két oldalt mutatok meg. A kiscelli egy nagy videós munka, az Erikánál

absztrakttá vagy általánossá válni a koncepció –, mert ne-

egy szorosabb, intimebb nézést lehetővé tevő változatot

kem nagyon fontos volt, hogy ezek a fölvételek ugyanabban

akartam csinálni. És örülök, ha a munkák képesek össze-

a helyzetben és hasonló kontextusban történjenek. Mert

kapcsolódni, valahogy így is gondoltam. Az Erózió című

nyilván az egyik szintje az is volt ennek a munkának, hogy

videómunka az, ami mindkét helyszínen megjelenik, de

hogyan változik egy ember, külsőleg is, de kicsit bizonyára

teljesen máshogyan – mintha nem is ugyanaz a mű lenne,

a magatartása is, a tartása vagy a személyisége. A legjob-

hanem egy A és egy B verzió. Máshová kerültek a súlypon-

ban akkor tudod ezt összehasonlítani, amikor hasonló

tok egyiknél és másiknál is, és a különböző változatokon is

helyzetek sorozatában látod magad – vagy mást. És akkor

teljesen másra figyel az ember. A kiscelliben nem minden

már nem feltétlenül csak rólam szól ez a történet, hanem

lett kijátszva, amit még szívesen megmutattam volna.

egy emberről, aki valamit bemutat, mindig megnyitó vagy

Ott a térélmény volt az, aminek hatása volt a nézőre; a

bemutató környezetben, ahol van előadó és hallgatóság,

folyamatosan változó szívó-emelő hatás, a mozgás hatott

és van benne egyfajta feszültség és szerepvállalás. Hogy

erősebben, viszont háttérbe szorult az, hogy a képen belül

éveken át volt valami visszatérő tevékenység, mint egy

is van egy történet. A monitoron a részleteket is látod, a

létezési keret. Így sokkal jobban össze lehetett hasonlítani

képen belüli folyamatokat.

a helyzeteket és az időt is. És ezen a szinten már nem an�-

Ami pedig a politizálást illeti, arra már tulajdonképpen

nyira fontos, hogy én vagyok-e vagy sem. Aki ismer, persze

iskolás koromban is erősen gondoltam. Végül is ezért

összehasonlít. A feleségem, Andrea például mondta is,

mentünk Kelet-Németországból Nyugat-Németroszágba.

hogy milyen jó ez a 93-as pasi.

Azt nem állítom, hogy direkten politizáltam volna, de

Akkor úgy mondom, hogy van a személyes rész, van az az

volt az érdeklődésemben és a beállítódásomban valami,

állandó, ami számodra a megfigyelésről, a változásról, vagy

ami nem zárkózott el a dolgok politikumától. Én például

éppen ezek viszonylagosságáról szól. Engem most mégis ez a

jó tanuló létemre nem mehettem gimnáziumba tovább-

személyes rész érintett meg jobban, hogy meglepően állandóak

tanulni, és innentől fogva tudtuk, hogy nincs jövőm a

a gesztusaid, a beszédmód 1993-tól 2012-ig szinte alig változott.

NDK-ban. Márpedig ha egyszer így döntöttek, akkor azon

Eike: Ja, és még a nyelv is összehasonlítható, ott van egy

nem volt mit változtatni. A szocialista időkben nagyon

ugrás.

kivételes módon még írásban is megkaptuk a döntést. De

Igen, áttételesen arról is szól, hogy te 1993 óta vagy jelen a

még azelőtt az anyukám különböző felső döntéshozó hiva-

budapesti képzőművészeti világban. Felépítettél egy művészeg-

talokban megkérdezte, hogy akkor most mi lesz. Ilyenkor

zisztenciát, itt lett családod, barátaid, itt maradtál. Ez egy ha-

rendszerint az volt a válasz, hogy nincs indoklás. Általában

tározott választás. És akkor jön a kiscelli kiállítás, ahol egy po-

mindenre ez volt a hivatalos válasz, legalábbis két-három

litikusnak tetsző felütéssel kezdesz a kiállításhoz írt vezetőben.

lépcsőn át, amíg valaki tényleg válaszolt érdemben. Ez

Óhatatlanul összekötöm a Privat View személyes történetiségét

megint csak ritka volt, és az értelme körülbelül az volt,

azzal, ami most van. Miért Kiáltvány a címe?

hogy nekem nincs biztos osztályálláspontom. Ez magyarán

Eike: Én most szándékosan két különböző kiállítást és

azt jelentette, hogy reménytelen vagyok, és mivel a szüújművészet 2012 07

43


az NSZK-ban lakik (ami persze egy nonszensz). 1983-84 környékén több százezer embert engedtek ki. Azt azért felmérték, hogy ha tömegesen sorakoznak az áttelepülési kérelmek, akkor mi más lennél, mint osztályellenség, így aztán inkább kiengedtek családokat. És ha már egyszer ilyen helyzetben voltál, akkor kön�nyebben is beszéltél, tudtad, hogy ros�szabb nem nagyon lehet. Volt valami furcsa szabadság Eike: Kiáltvány 2012, Kiscelli Múzeum

ebben a bizonytalan, leim közben elváltak, úgy döntöttek,

átmeneti helyzetben. Nem kellett azokkal a kényszerekkel

hogy a fél család átmegy az NSZK-ba.

foglalkozni, amikkel eddig. Várakoztunk.

Tegyünk egy kis kitérőt ezzel a történettel, most amikor az

Mi a második hullámmal mentünk ki, és az volt szerin-

1989-es rendszerváltások feldolgozása és értékelése folyik (a leg-

tem az egész összeomlás első lépése. Már az első hullám

utóbb például Forgács Péter és Hámos Gusztáv filmje a Német

után is olyan sok jóbarát hiányzott, a legérdekesebb és a

egység a Balatonnál című narratív installációja kapcsán).

legaktívabb emberek. Azok mentek ki először, akik nem bír-

Eike: Nekem nagyon sok ilyen tipikus történetem van.

ták tovább. Én azért hezitáltam, hogy el lehet-e menni, cser-

Például az apám 89-ben az új családjával a magyarországi

benhagyni a többieket. Volt egy kis szabadságharcos gon-

zöldhatáron át menekült, Fekete Ibolya még egy filmet is

dolat is bennem, hogy ezt így nem lenne szabad, de amikor

csinált róla. És a mi életünk is elég tipikus volt; 1984-ben

láttam hogy tényleg egy csomó ember elment, és nyilván

mentünk át az anyukámmal és az öcsémmel. Akkoriban

egy kicsit a saját életedre is tekintettel kell lenni – röviddel

már kérvényezni lehetett az áttelepülést, mivel az NDK ak-

a kérvény beadása után sikerült átmennünk. Na és ezt azért

kor már nemzetközi szerződéseket írt alá. Ha viszont poli-

mondtam, mert ilyen szinten mindig bennem van a napi

tikai indokkal akartál kimenni, akkor inkább börtönbe zár-

politika. Régen tényleg sokkal absztraktabb, strukturális

tak, sem mint hogy kiengedjenek. Szóval ki kellett találni

dolgokat csináltam, többen is kérdezték, hogy hol van a

valami nemzetközileg is elfogadható családi ügyet. Egyéb-

kapcsolat a mindennapi, az emberi dolgokkal, a politikával,

ként meg teljes bizonytalanság uralkodott, és volt, aki már

a szociális kérdésekkel stb. Mindig mondtam, hogy abban

öt éve várta a választ a kérvényére. Folyamatos készen-

is benne van, csak én a politikát mindig szélesebben és mé-

létben álltunk, hogy mikor lehet indulni, és az anyukám

lyebben gondoltam tematizálni. Az, hogy az én dolgaimat

se tudott ebben a helyzetben munkát találni, úgy értem

máshogyan látja a világ, az ugyanolyan politikai gondolat

normális munkát. Ő magától hagyta ott a munkahelyét, a

volt, mint hogy veszek valamilyen felületet a mai világból,

mérnököket nehezen engedték el, mert az egy megbecsült

és ahhoz csinálok valamit. A belső gondolkodás ilyen szin-

szakma volt, szükség volt rá, akár csak az orvosokra, akik

ten mindig politikai. A mostani munkáknál, majd mondom

szintén nyugatra szerettek volna menni a több fizetés, jó

hogy miért, egy kicsit máshova léptem. A struktúra és a

megélhetés reményében. Az apukám egyébként mindig

logika továbbra is fontos, csak egy kicsit kiegyeztem ezzel a

is szívesebben ment volna – ő volt az elégedetlenebb. De

személyes oldallal, ami pár évvel ezelőtt kezdődött...

közbejött a válás, és a végén mégis anyukám lépte meg

A személyesség nem is szorosan a témában jelenik meg, ab-

ezt az egészet azzal az indokkal, hogy az összes testvére

ban amit látunk, hanem minden másban, ami a képek mögött


Fénytörés

van, és amit leginkább az idő érlelt meg – az események vi-

ilyen szinten mindig a szabadságról és a szokások vagy

szonylatában. Azt mondod, kiáltványokra bizonytalan időkben

rendszerek elleni gondolkozásról is szólnak.

van szükség. Ez elég határozott kijelentés.

Miután egy kiáltványról van szó, nagyon direkt, felszólító

Eike: A mostani helyzetünkre akartam reflektálni, de nem

módú, határozott mondatokat vár az ember. Ehhez képest,

akartam teljesen egyértelművé se válni, mert nem állok

eléggé lebegtetett, vagy úgy mondanám, költői megoldások-

semmilyen politikai oldalon. A nyitottabb, irreálisabb gon-

hoz folyamodtál.

dolkodás mindig is közelebb állt hozzám.

Eike: Igen, ez így van, de benne van az is, hogy miért ki-

A legpolitikusabbnak éppen ezért a tüntetéses munkámat mondanám. Régóta foglalkoztat, hogy több monitorral

áltanék én. Ha a kiscelli kiállítás tereit nézem, akkor az egyik meg-

hogyan lehet monumentális módon megtölteni egy falat

nyitja a plafont, a másik kanyonszerűen mélyíti a padlót.

úgy, hogy annak értelme és funkciója is legyen. Nagyon

Megjelenik a virtuális határtalanság a függőleges tengelyen,

érdekel a tömegmegmozdulások természete. A másik

kitágult dimenziók „fönt” és „lent”. Ez nyilván szándékos

munkám, a Kártyavár is erről szól. Nagy különbség van egy

volt, ha már a tér szóba került.

örömelven működő és egy protestáló tömeg között. A tün-

Eike: Két éve terveztük ezt a kiállítást, és végre úgy sikerült

tetésnél az a jó, ha minél többen vannak. A követő köröket

minden, ahogy szerettem volna. Talán az is volt a baj, hogy

azért csináltam, hogy a képeket és a kivágatokat össze-

sok tervet és forgatókönyvet csináltam, tíz másik kiállításra

hozzam egy kicsit. A szereplő átmegy egyik képernyőről a

elég lett volna. Pedig a kiscelli nagyterében igazából csak

másikra, és követed a kört, miközben más részletekre nem

egy nagy mű fér el, és a döntés mindig lemondással jár. Itt

figyelsz. Ezzel el akartam kerülni azt, hogy ornamentálissá,

most minden a padlószintre került. Egyrész megnyílt a tető

mintázattá váljon a felület. Összefüggő képet akartam, és

felé, a nagyteremben alul nyílt ki, és a hátsó tér installációja

ez a változat, ami ott volt, azzal a lépcsős installációval egy

a padlószinten működött, viszont blokkolta a teret. Az egész

kicsit játékosan, de nyitva is hagyta a dolgot... lehet belőle

kiállításnak ez volt a szándéka, hogy elbizonytalanítsa, majd

még nagyobb tömeg. A filmen azért van egy egészen kicsi

blokkolja a teret. A bizonytalanság, a veszély, a kiáltvány talán

transzparens, éppen csak átmegy a felületen és alig észre-

így kapcsolódott össze. Azt az érzelmi kitörési pontot akartam

vehetően rá van írva, hogy demokrácia. Egy mélyen érin-

megjelölni, mint a tüntetők esetében is, amikor a passzivitás

tett, rezignált tömegben. Én nem vagyok tüntető fajta, de

aktivitásba csap át. És a középső teremben pedig szó szerint

van egy pont, amikor úgy érzem, hogy muszáj valamit csi-

az érzést akartam modellálni, amikor elveszítjük a lábunk alól

nálni, vagy legalább megmutatni. Ez az egész politikai oldal

a talajt. Végülis az egzisztenciális bizonytalanság megélésének

Eike: Kiáltvány

nyilván ezért is jött közbe, és a címben

a metaforájaként használtam. Ez a bizonytalansági helyzet

is jobban vállaltam, mert a munkáim

lokálisan és globálisan is tapasztalható, én ma ezt gondolom

2012, Kiscelli Múzeum

a legjellemzőbbnek. Ami meg a személyes életemet illeti, akkor is egy korszak végén állok. Vége lett a Videospace-nek, sűrűsödő megélhetési problémák, korfüggés, a bizonytalanban időzünk. Szóval azt tudtam, hogy körülbelül ugyanarról fog szólni mindkét kiállítás: a kiscelliben általánosabb munkákat fogok mutatni, és az Erikánál személyesebbeket. Az életérzés mindkettőben egy korszak, vagy valaminek a végét jelzi. Persze ettől még minden munkának van saját élete. Jegyzet: *Kiáltvány, Kiscelli Múzeum, 2012. IV. 5–V. 13.; Private View, Deák Erika Galéria, 2012. Fotó: Kerekes Zoltán

V. 11–VI. 16.


45

Muladi Brigitta

David Claerbout kiállítása Secession, Bécs, 2012. V. 03–VI. 17.

A fotó, a film és a videó – definíciója szerint – az idő egy pil-

homogén, fémes csillogású padlójú, steril térben látható-

lanatát rögzíti, a múlt és a jelen viszonyát változtatja meg.

ak, az érzékelés a szokásosnál intenzívebben alakul annak

A múlt újra és újra jelenné válik, ha egy ismeretlen néző

ellenére, hogy David Claerbout látszólag igen kevés eszköz-

találkozik vele, és saját idejével egyidejűként, élményszerű-

zel él, műveiben nincs semmi hollywoodi elem, tiszta mo-

en éli meg. A régi és az új, a távoli és a közeli között elmo-

zit látunk, a manipulálatlan, egyszerű kép és mi vagyunk

sódik a határ, az időnek az állandóan jelenlevő, így megha-

jelen. De mindez csak puszta látszat, a filmekben rengeteg

tározott formája rajzolódik ki. Mégis meglepődünk, ha egy

talányos, a néző számára kibogozhatatlan módszer valósul

videókiállítás – amit sokszor megnézhetetlennek ítélünk a

meg, aminek a létezése nem azonnal realizálódik, mert

vele eltöltött idő miatt – ennyire leköt, és modellezve a róla

a látvány teljesen eltereli a figyelmünket. Valami olyan

Kiállítási enteriőr a bal oldalon

David Claerbout: A csendes part 2011, videó loop, 36 perc 32 másodperc; a jobb oldalon

Bordeaux-i darab


tanultakat, iskolapéldája a külön-

élményt élünk át, mint Fritz Lang A város keresi a gyilkost

böző videókészítési és megjelenítési

című első hangosfilmjétől, amikor nem várunk semmit,

módszereknek, mintegy történeti

csak ismereteink gazdagítására vesszük elő a klasszikust.

áttekintést ad a műfajról.

Nem sejtjük előre, hogy oda fog szögezni a fotelhez, mert

A bécsi Secession épületében a sötét kiállítóteremben a művek

minden ismeretet felsorakoztat, amit az utána jövő nemzedék már evidenciaként kezelt. Claerbout ugyanezt éri el,

Fénytörés

végletekig letisztított gondolkodásával, amit úgy közvetít,

léktalanra eső fénysugár, szociális érzékenységet kifejező

hogy a mozgóképet alig különbözteti meg az állótól, a

mű, a Rodin Weimarban pedig egyszerűen egy szép fotó.

klasszikus harmóniára törekvő komponálást alkalmazza, a

A két zárt teremben elhelyezett film már jóval bonyolul-

filmjei lassú, alig változó beállításokból, vagy spontánnak

tabb megközelítést feltételez. Az egyik a Napfény / Sunrise

tűnő képek egymásutánjából állnak össze.

(2009) Rahmanyinov Vocalise című, zongorára és csellóra

A művek elhelyezése körpanoráma-szerű, egy térben

írt, rendkívül lírai, romantikus darabjának mozgóképi

látunk szinte egyszerre hatot, s a padló ezüstös csillo-

megfelelője – Claerbout szerint. Amikor először meghallot-

gása miatt mindez megkétszereződik. Körülvesz a sűrű

ta a zenét, arra gondolt: tökéletes, de valójában egy aláfes-

sötétség, mégis a szemünkbe hatoló projektorok gyenge

tő zene, és hogy ami mindehhez hiányzik, az a videóklip.

fényét érezzük erősebbnek. A részben hangokkal is kom-

A napfelkelte totál banális témáját sikerült egy valóban

binált művek olyan erősen hatnak a fizikai érzékeinkre és

költői és több oldalról érdekes esztétikai „mesterművé”

a tudatalattinkra, ami miatt evidenciának, magunkhoz

tennie azáltal, hogy egy kerékpárossal lekövettette a nap

közelinek, sajátunknak érezzük a látottakat, s csak később

fényét, miközben egy modern architektonikus környezet-

gondolkodunk el a mikéntjükön. A csendes part a bejárat-

ben egy fiatal lány a reggelit készíti elő a felkelő nap suga-

tal szemben szélesvásznon, diaszerűen vetített állóképek

rainak beszűrődésében. A természeti jelenség finomsága

sorozata, amelyek mindannyiunk által fotózott apró moz-

és az épület szigorú arányai ellentmondásos viszonyba

dulatokat rögzítenek a tengerparton pihenő, játszó em-

kerülnek, és a nézőben nem az idill, inkább a napi tevé-

berekről. Ismerős mozieffektek: nagytotálok és arcközelik

kenység kötelező érvényű terhe erősödik fel.

váltakoznak, ahogy gyors pillantásunk átugrik egyikről a

A másik Az algériai szegmens – Boldog pillanat (2008),

másikra. A fekete-fehér technika megnöveli a kontrasz-

amelyhez Claerbout több mint ötvenezer kockából válo-

tok erejét, és elkülöníti a színesben felvett Bordeaux-i

gatott, hogy minden lehetséges nézőpontból megmutas-

darabtól, amely Godard A megvetés című filmjét tekinti

sa azt a felhőtlen momentumot, ahogyan egy algériai fér-

előképének, és egy szerelmi háromszöget, két férfi és egy

ficsoport egy tagja egy városi grund épületekkel körülvett

nő történetét meséli el, egy jelenetet többször leforgatva,

futballpályáján a felettük köröző sirályokat etetni kezdi.

s arra rákérdezve, hogy miként lehet egyetlen jelenetet a

A videón egy soha véget nem érő pillanat bontakozik ki:

megfelelőnek érezni.

a 37 perces film hatszáz kockáján újra és újra ugyanazt

A különböző befogadási metódussal megközelíthető mű-

a mozdulatot látjuk, más helyről fotózva, de nem értjük,

vek egy térbe helyezésével a kiállítás folyamatosan ébren

hogyan is készülhetett. Miként látta a művész ennyiszer

tartja a figyelmet – azzal, hogy az egyik érzéki élmény (A

ugyanazt a történést más-más helyről egyszerre? Pár

csendes part, 2011), a másik narratív történet (Boerdeaux-i

évvel ezelőtt 2009-ben az Ernst Múzeumban volt látható

Kiállítási enteriőr, Bécs Secession

darab, 2004), a harmadik (Várakozás /

Claerboutnak egy hasonló műve, a Boldog pillanat első

The Stack, 2002) egy híd alatt alvó haj-

része, egy labda feldobásának egyetlen másodpercéről, a Vérité Exposée – About Memory című, Simon Kati által kurált kiállításon. A művész akkor annyit elárult, hogy a munkáihoz használja a számítógépet is. Ránk marad tehát a feladat, hogy elgondoljuk, miként rögzíthetők a látottak ennyi képkockán egyszerre? Fényképezőgéppel, kamerával, vagy számítógéppel készültek? Hosszas nyomozómunkám a neten eredménytelen lett, Claerbout módszere semmilyen formában nem fejthető fel, a szövegek csak találgatnak, a youtube-on elérhető interjújában annyit árul el, hogy a technikája rendkívül bonyolult, s számára a művei az idő természetéről szólnak. Az idő egy háromszög, amely három pont által meghatározott, a múltat, a jelent és a jövőt keretezi be. újművészet 2012 07

47

Lakics Nóra

Magyarósi Éva kiállítása Műcsarnok, Mélycsarnok, 2012. V. 17–VI. 24.

„Mindegyikük vérem egy-egy cseppjével átitatódva itt táncol

létezik, ám pontosan sosem fogja ugyanazt kifejezni

előttem, mint megannyi szomorú szúnyog egy komor falon,

számukra, mint amit nekünk jelent. Magyarósi plexibe

melyre nem süt már a boldog napok fényes égi sugara.”

karcolt képeinek alapját fényképek szolgáltatták. Ezeket

Hugo von Hofmannsthal: Levél

utazásai során, illetve barátaitól szerezte be. Átdolgozás után kerültek a képek az átlátszó felületre, melyen csak

Egy marék homok, a szemek észrevétlenül, tölcséralak-

a fény által válnak láthatóvá a rajzok. A fény ilyen szin-

ban peregnek ki kezünkből. Ám ha kinyitjuk, tenyerünket

ten is meghatározza tehát a műveket, hiszen nemcsak

beborítják a hozzáragadt kis szemcsék, s csak dörzsölés

létrejöttükkor, hanem a kiállítás során is csak ennek

útján tudjuk őket eltávolítani. Aztán mindig újra és újra

segítségével érzékelhetőek. A sötét térben ezek maréknyi

markolunk a tengernyi homokból, ám ugyanazok már

emlékezetként egyesülnek a zene (Víg Mihály filmzenéje)

biztosan sosem akadnak kezünk közé. Minden merítés

és a szöveg (Siegfried Lenz: Németóra című könyvéből;

egyedi és megismételhetetlen, ám mint olyan, mulandó

Pilinszky János: A mélypont ünnepélye; illetve Magyarósi

is. Pillanatnyi csupán, s hasonlóan a többi eseményhez,

Éva saját írásai) segítségével. A képekről mereven ránk

rögtön elkönyvelődik a múlt számláján. Minél távo-

tekintő figurák mindannyian a saját történetüket mesé-

labb kerülünk a tényleges eseménytől, annál fakóbbá,

lik. A néző azonban vegyíti ezeket a sztorikat saját emlé-

amorfabbá válik. Az arcok, tárgyak eltűnnek, a színek

keivel, s múltjából idéz fel hasonló vagy az adott képhez

felcserélődnek, s hamarosan már csak fekete-fehér képek

köthető élethelyzetet, érzést, illatot. Így távozáskor

rendszertelen tömegeként emlékszünk rájuk. Bizonyos

mindenki magával vihet egy albumot emlékbe, a saját

történések pedig teljesen a homályba vesznek.

láthatatlan rajzaival, emlékeivel, melyek a kiállítás során

Magyarósi Éva Láthatatlan rajzok című kiállítása találóan fejezi ki az emlékek, a múlt e sajátosságát. Kiállított

újra- és át is értelmeződnek számunkra. A szellemszerű figurák nemcsak a mi fejünkben kezde-

művei is egy merítés eredményei, hiszen mindannyiunk

nek el élni, hanem a művésznő 26 perces animációs film-

fejében töménytelen mennyiségű kép él, de ezek a kül-

je (mely az Apámnak alcímet viseli) is megeleveníti őket,

Magyarósi Éva: Láthatatlan rajzok 2012, ismeretlen eredetű fotó, illetve a művész rajzai alapján, üvegnyomat, 80×200 cm

Sajtófotók


világ számára láthatatlanok.

ahogyan az alkotó látja. A fényképről származó alakok

A művészet eszköze lehet,

bár elkezdnek mozogni, mégsem válnak élővé. Szabad

hogy mások is lássák, hallják,

akaratuk már nincsen, egy örök körforgás részeként so-

érezzék, ami a mi fejünkben

sem szabadulnak adott helyzetükből. Az idők végezetéig

Fénytörés

Ha a műveket egyesével vizsgáljuk, össze-összeáll a múlt egy ismerős darabkája. Ám nagyon fontos, hogy nemcsak egyéni múltunkról van szó, hanem tágabb értelemben minden, az emberhez köthető dologról, akár a művészetről is. A családi fotók mítoszokká, legendákká lényegülnek át az apró módosítások, illetve magának a hordozónak köszönhetően. A mítoszok pedig, ahogyan Schelling is gondolkozott erről, egy olyan általános életérzést fejeznek ki az emberi nem számára, mely Magyarósi Éva: Anyai ág 2012, a művész családi fotóalbumából, üvegnyomat, 42×60 cm

mindenkinek ugyanazt kell, egy csoportkép részét alkotják, aho-

hogy jelentse, s épp ezért oly alkalmasak e történetek

gyan a csoporthoz való tartozás őket

arra, hogy a művészetben megjelenjenek. Akárcsak

is meghatározza már.

Magyarósi alakjai, akik mindenki által átélt események-

A kiállítás alatt folyamatosan ver-

ről, pillanatokról duruzsolnak a fülünkbe.

sek, idézetek hangzanak el, melyek úgy tűnnek, mintha

A kiállítás címadó műve, a Láthatatlan rajzok az állat

egyenesen a túlvilágról szólnának hozzánk, s valamiféle

és ember között húzódó analógiát erősíti bennünk, mi-

ítéletet hirdetnének a még élők felett. Pilinszky János

szerint az elmúlásban egyenlők vagyunk. A szellemszerű

A mélypont ünnepélye című versének sorai vészjóslón,

lények mintha élet és halál között várnának ítéletükre,

hidegen csengenek fülünkben, ősi félelmeket keltve ben-

mely érzetet a színek vészjósló harmóniái is közvetítik

nünk. A tárlat tehát nemcsak a múlt történeteiről mesél,

felénk. A fényképeken hol erőteljesebbek az alakok, hol

hanem egyben arra is kötelez, hogy nézzünk szembe

szinte láthatatlan, kit is ábrázoltak egykor (Itt volt; Osz-

Magyarósi Éva: Korkülönbség 2012, a Lovag család fotóalbumából, üvegnyomat, 42×60 cm

emlékeinkkel. Letűnt korok fantomjai

tálytalálkozó). Ez ismét remekül szimbolizálja azt a fajta

kísértenek minket életünkön át, ame-

ritmust, felépítést, amit emlékeink követnek. Amikor

lyek elől megfutamodunk, de akár

felidézünk egy pillanatot például egy osztálytalálkozóról,

szembe is nézhetünk velük.

csak arra emlékszünk, ki ült előttünk és ott hátul, de minden arcot és helyet biztosan nem tudunk már beazonosítani, s foltokká, ködös, homályos figurákká egyesülnek képzeletünkben. Az is előfordul, hogy egy pillanatból nem az emberi arcot ragadja meg az emlékezet, hanem egy lágy kézfogást, a kapcsolatot a másikkal (Rajzok, de nem látja senki sem). Végül pedig érdemes megfigyelnünk, hogy ezek a fotók a művész által módosítottak – belerajzolt, hozzátett, átrajzolta őket –, s így képessé vált a múlt befolyásolására. Pontosan úgy, ahogyan az emberi eleme is, mely az átélt eseményekből újabb és újabb láthatatlan rajzokat kreál… újművészet 2012 07

49

Fénytörés

Móré Levente

Mátrai Erik kiállítása acb Galéria, 2012. V. 11–VI. 1.

A fény: mindig hordoz valamilyen filozófiai tartalmat.

ami szemmel nem látható, kimondhatatlan vagy épp

Számtalan megnyilvánulásával és elképesztő sokszínűsé-

érthetetlen. Ez egyben a filozófia alapja is.

gével a befogadó lelkének mélyére hat, és éppen ezért az

Mátrai Erik kísérletező alkotó, aki mindig az egyszerű

egyik leghatásosabb eszköz az expresszív képzőművészeti

szimbólumokra törekszik. A tér és a fény kettősségének,

alkotások megvalósítására. Megragadhatatlanságával a

egymásra hatásának jelentősége a transzcendens világ

transzcendencia egyik legjellemzőbb kifejezőeszköze.

bemutatásában, kifejezésében rejlik. A fény lesz a fizikai

A füst: az elrejtett dolgok allegóriája, felzaklat, mert

anyag, amellyel építészeti teret, jelen esetben antik osz-

tudatában van vele a szemlélő, hogy van mögötte vala-

lopcsarnokot hoz létre. Kiállítása egyetlen monumentális

mi, de mégsem láthatja meg azt. Ez a zaklatottság nem

installáció, amely ezt a két tézist, egyben szintézisüket

kevesebb, mint egyfajta félelem az ismeretlentől, ami

méltán reprezentálja. Alkotása a kézzel fogható valóság

Mátrai Erik: Portius 2012, fényinstalláció

egységbe tömöríti a különböző vallá-

helyett a szellem szárnyalásának legalapvetőbb helyszínét,

sok sokaságát. Minden arról beszél,

a templomot imitálja. Műve a teljes légiesség, amely úgy tűnhet, kizárólag vizualitással kísérel meg teljes élményt nyújtani, ennek érdekében kombinálja e két nagy filozófiai manifesztumot: a fényt és a füstöt. Ahogy a néző sétálni kezd az elvarázsolt termek oszlopai közt, úgy tűnhet, minden igazság, amit szemei látnak, háttérbe szorul, érzi, többről lehet itt szó annál, mint füsttel megtöltött sötét termekkel operáló hangulatkeltésről. Ez az élmény akkor válik igazi katarzissá, mikor a befogadó a világból kiszakadva megérinti a fényoszlopot. Ezzel új világot nyit maga előtt, belép a művészeti térbe, az alkotás részévé válik. A meditatív tér mélysége húzza magával, elragadja, és új belső összhangot teremt benne. Nem történhet másként, vallásossá lesz minden, sőt, csakis így válik értelmezhetővé a „kinti”, materialista szürkeség. Mikor a látogató kilép ezekből a sötétségből szellemi fényt létrehozó termekből, átlényegülése maradandó, már nem érzi magát ugyanabban a létben, mint amikor bement oda. Az installáció nem mondható a keresztény kultúrkör sematizált templomának, afféle őstemplom ez, mely minden vallások fölött és előtt állva bizonyítja, hogy a világnézetek különbségei fölött a transzcendencia egyként képes megragadni az embert. A szakrális tér teremtésének célja minden kultúra számára, hogy elmélyülésre való törekvésének szimbólumot és helyszínt hozzon létre, amelyet Mátrai Erik lenyűgöző alkotásban, elementáris formában tudott megragadni. újművészet 2012 07

51

Fitz Péter

IV. Textilművészeti Triennále Szombathelyi Képtár, 2012. VI. 30–IX. 29.

Negyvenkét évvel ezelőtt költözött a textilművészet Szombathelyre, ami már szinte emberöltőnyi idő. Június végén nyílt meg a 4. Textilművészeti Triennále, amely folytatása a Fal- és Tértextil Biennáléknak, az Ipari Textilművészeti Biennáléknak, a Nemzetközi Miniatűrtextil Biennáléknak, s kiegészül a Szalagbiennáléval, a Zászlóbiennáléval és a többi kísérőkiállítással, mint például a lengyelországi Łódz Textilmúzeumának pazar textiltörténeti (az 1960-as évektől máig) kiállításával. Szokás szerint ehhez társul még a Kőszegen, a Zwingerben megrendezett, az előző triennále díjnyerteseinek jutalomkiállítása. Mindig felvetődik, hogy a tizenkét évvel ezelőtti elgondolás, miszerint a különféle kategóriák összevonása egyetlen nagy kiállítássá beválik-e, és a kétévenkénti forduló helyett a hároméves visszatérés nem túl nagy idő-e a folyamatok bemutatására. A mostani kiállításegyüttes minden kételkedőt meggyőzhet, érdemes volt új ritmust bevezetni, sokkal izgalmasabbá, sokszínűbbé lett a sokféle textilt bemutató triennále. Ez a művészeti sorozat, ami a Szombathelyi Képtár és a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért együttes dicsősége, nemzetközileg is szinte egyedülálló. Különös, hogy már jószerivel csak egy ilyen társa van, az is térségünkben, a lengyelországi Łódzban. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy ennek a művészetnek minden korábbi „létfeltétele” tulajdonképpen már évtizedek óta megszűnt, eltűnt, eladták, elvitték, kiment a divatból, ha valamiféle gazdasági racionalitás felől szemléljük, ez a művészet nincs is. A 70-es évek azon belsőépítészeti ide-

Kecskés Ágnes: Síremlék Bódy Irénnek 2012, kékfestő dúc, selyem, vegyes technika, 150×95 cm Emberi Erőforrás Minisztérium (fal és tértextil kategória)

meglehetősen szabadon értelmezhető tematika senkinek nem kötötte meg kezét a Fal- és Tértextil kategóriában, a seregszem-

ája, miszerint a köztereket lehet puha anyagokkal díszí-

lének pontosan az a legfőbb erénye, hogy minden alkotó

teni, meghatározni – akár a tradicionális és igen költsé-

az őt éppen foglalkoztató művészeti gondolatot fogalmaz-

ges luxuscikkel, a kárpittal, akár más, lágyplasztikai mó-

ta meg. Ez a textilművészetben persze sosem a virtuóz

don –, elmúlt. A tértextil mégis létezik.

pillanatot jelenti, hiszen ez egy lassú műfaj, még akkor is,

Egy periodikus kiállítás összképét mindig a beadott mű-

ha nem feltétlenül falkárpitról vagy tradicionális gobelin-

vek hozzák létre, s nem a kurátori koncepció, pontosan

ről van szó. Mellesleg ez is érv a háromévenkénti rendezés

ebben áll az ilyen típusú kiállítás izgalma. A válogató zsűri

mellett. A „nagy megújulások” időszaka az 1970-es évek-

a felhozatal színvonalán nem sokat tud változtatni, ahogy

ben zajlott le, az ezt követő évtizedek a gyarapodást, a mű-

a pályázati felhívás témameghatározása – Textil + – sem

faji gazdagodást és nem a gyökeres változást eredményez-

befolyásolja túlzott mértékben a versengő műalkotások

ték. Nincs ez most sem másként. Ennek minden bizonnyal

mikéntjét. Mint ahogy Wehner Tibor fogalmazta a felhí-

az egyik oka a műfajból fakad, a másik, hogy a részt vevő

vásban: „A Textil + program az alkotói szabadság és a ter-

művészek névsora is lassan változik. Vannak alkotók, akik

mékeny gondolat, a fantázia előtt nyitja tágra a kaput.” A

szinte a textiles mozgalom elejétől kezdődően vannak je-


len Szombathelyen – Ardai Ildikó, Háger Ritta, Kecskés Ágnes, Kókay Krisztina, Polgár Csaba, Solti Gizella –, a „közép generáció” tagjai, akik a 80-as évektől kezdve rendszeres kiállítók – mint Csókás Erzsébet, Ék Erzsébet, Hauser Beáta, Kelemen Kata, Lencsés Ida, Olajos György, Penkala Éva – és vannak egészen fiatalok, szinte pályakezdők, mégis a döntő tényező sokkal inkább a frissesség, mint a művészek kora. Ez az egymásra épülő folytonosság a szombathelyi textilfolyam talán legfontosabb tulajdonsága. A korszakokon és szereplőkön átívelő, megújuló hagyomány jelképe is lehet Kecskés Ágnes fődíja, melyet a Síremlék Bódy Irénnek című munkájáért kapott. Bódy Irén a közelmúltban távozott az élők sorából, s a kékfestő tradíció megújítója volt, a teremtve megőrzés modern mestere a textilművészet területén. Kecskés Ágnes, aki elsősorban finom technikájú, érzékeny gobelinjeiről ismert, mostani munkájában a kékfestő technikát is beemelte alkotásába. Ugyancsak díjazott Harmati Hedvig monumentális munkája, a 3 x 3 x 3 méteres, fémspirálból készült Fonatpozíció +, amely nem is textilként, hanem sokkal inkább szobrászati műként jelenik meg a térben. Vajda Mária Térhálójának 17 x 13 darab kis négyzete minimális grafikaként érzékelhető, amiben a papíralap a hordozó, akár egy grafikánál, de szerszáma nem a színes ceruza volt, hanem a színátmenetek varrottak. Ugyancsak varrott technikával készült Temesi Apolka, az egyik legfiatalabb kiállíHarmati Hedvig: Fonatpozíció + 2012, vas spirál, szövés és fonás, 300×300×300 cm Magyar Művészeti Akadémia (fal és tértextil kategória)

tóművész Torzó című munkája, ez viszont egy összképében teljesen festői módon megvalósított férfifej. A Fal- és Tértextil kategória díjazott-

Vajda Mária: Térháló I. 2010, papír, cérna, varrott, 200×85 cm Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége (fal és tértextil kategória)

jai, érdemeiken túl, a műfaj sokszínűségére is jó példát jelentenek. A Design kategória sokkal

nehezebb eset, mint a „művésztextil”. A hajdani Ipari Textilművészeti Biennále utóda nagyon megváltozott, hiszen a textilipar mint olyan, eltűnt, s mögötte csak az egyedi, a tervezői lehetőség maradt. Másrészt ez a legsokfélébb terület, hiszen a ruháktól kezdve a függönyökig, a terítőkig, a bőrtáskától a szőnyegig, a textilékszertől a kalapig sok minden tartozik a csoportba. Külön teremben kaptak helyet, s ez talán a triennále legszebben, szellősen és elegánsan megrendezett része. (Rendező itt és a Fal- és Tértextil részen Urbán Ágnes.) Rendkívül nehéz persze összevetni mondjuk Ardai Ildikó Égi madár című kifinomult gyapjúszövését, finom geometriastruktúráját Szalma Ágnes díjnyertes, Gesztus és vonal címet viselő, máskülönben szintén határozott geometrikus formájú és díszítésű táskaegyüttesével. Könnyebb az összevetés a másik két design díj esetében, így Vigh Krisztina Viselések I. női öltözéke fémszállal hímzett, fóliákra applikált anyagból készült, míg az YSSI Csoport (Vereczkey Szilvia, Szűcs Blanka, Ács Ilona, Nyíri Katalin) Fénycsengés címet viselő női kollekciója – ruha, táskák, ékszerek, hímzett, varrott, szövött, fűzött együttese – bizarran elegáns és nagyvonalú. újművészet 2012 07

53

A Nemzetközi Miniatűrtextil csoport az, ahol talán a leginkább érezhető az állandóság. Hozzávetőleg azonos számú mű képviseli, mint korábban, az alkotók is jobbára ugyanazokból az országokból valók, talán csak a török művészek hangsúlyosabb jelenléte az újdonság. Különös ellentmondás, hogy miközben valószínűleg ez talán a legszabadabb, leginkább autonóm kategória, a kifejezés lehetőségei, a megjelenő formák és gondolatok mégsem sokban különböznek a korábban ismertektől. Mindhárom díjazott – Czifra Ágnes, Gertraud Enzinger, Sejben Lajos – munkája szabad anyaghasználatú, ami alatt egészen kevés textiljelenlétet kell érteni. A triennále miniatűr textil része kicsit szétszórva jelenik meg a Szombathelyi Képtár termeiben, ettől aztán valódi, átfogó képet nehéz teremteni. A minitextil terén viszont jó hír, hogy Nagano Goro japán művész, aki 1982 óta vesz részt a kiállítássorozaton, egy alapítYSSI Csoport: Fénycsengés kollekció 2011, pamut, gyapjú, hernyóselyem, viszkóz, csont, bőr, kézi szövés, egyedi varrott és fűzött technika Szombathely Megyei Jogú Város (design kategória)

vány létrehozását jelentette

Richter Sára: Szalag 2009, vászon, hímzés, festés, applikálás, 2500cm x 11cm Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége (szalag kategória)

be, amelynek kamata három

Az autonomitás, a függetlenség sokkal több újdonságot, könnyedséget hozott idén az olyan, szinte dévaj kategóriákban, mint a szalag és zászló. A kvázi zászlók lib-

év múlva már a nemzetközi

benő könnyedsége, minden kötöttségtől való távolsága, vagy

minitextil triennále díjazására

a szalagok funkcionális semmirevalósága azt a kötetlenséget,

fordítható.

felszabadult szellemet jelenítik meg, ami a textilművészet legvonzóbb sajátja. A zászló kategória díját Göbölyös Márta Rózsafa című, vászon-csipke-varrás munkája kapta, míg a szalagok közül Richter Sára 25 méteres, hímzett-festett pántlikája lett a nyertes. Az áttekintés ezekben a csoportokban sem könnyű, hiszen különféle helyeken, mellvédeken, erkélyeken, lépcsőkorlátokon tekeregnek, lengedeznek a művek. A triennále egyik legizgalmasabb részéről, az előző, a 3.Tex tiltriennále díjnyerteseinek kiállításáról sajnos csak katalógusélményem van, mert a nyitónapon délutánján, lévén péntek volt, teremőrhiány vagy más kifürkészhetetlen okból már nem volt nyitva a kőszegi Zwinger csodálatos tere. A katalógusból kiderült, hogy elég kalanSzalma Ágnes: Gesztus és vonal 2009, táskák, bőr, réz, batik Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége (design kategória)


dos a nyitva tartás: kedd-csütörtök 10-17, péntek 10-14, és szombatonvasárnap-hétfőn zárva.

Tömegjelenetek

Muladi Brigitta

Válogatás a Völgyi–Skonda Kortárs Gyűjteményből Virág Judit Kortárs Galéria, 2012. IX. 6–27.

A 21. században nem teszünk mást, mint folyton kultúránk formáinak állandó ismétlésére kényszerülünk – mondja Baudrillard. Ez a kijelentés a művészeti szcéna minden részt1

Hecker Péter: Csendélet útifűvel és bőrönddel 2008, olaj, vászon, 96×117

talokat egyaránt, és saját vonzalmaikat vállalva építik kollekciójukat. Az átláthatóbb gyűjtési koncep-

vevőjére jellemző lehet, a művészekre, akik a mesterek ta-

ció érdekében két tematika szerint kiválasztott művé-

pasztalatait magukévá téve dolgoznak, azokra, akik folyton

szekkel 2011-ben a MODEM-ben, a KOGART-ban és a bécsi

kísérleteznek, a teoretikusokra, akik követik a fordulatokat,

Collegium Hungaricumban Magyar Fürdőélet címmel ren-

és azokra is, akik nem feltétlenül az aktuális elméleti model-

dezték meg a kortárs festészeti kiállításukat2; és e siker-

leknek kívánnak megfelelni, valamint a gyűjtőkre, akik ra-

től ösztönözve készült el a Ki a szabadba! anyaga, amely

gaszkodnak a hagyományos műfajokhoz, de azokra is, akik

kis eltérésekkel megtartotta a művészlistát, s ezennel a

az újakra nyitottak csak.

művek a Virág Judit Galéria kiállításán katalógusba szed-

A Völgyi Miklós–Skonda Mária-gyűjtőpár nem kötelezte el magát egy irányba, figyelik a művészeket, az érettebb mestereket és az egyetemről éppen kilépett, szárnypróbálgató fia-

ve kerülnek publikálásra. Ma is nagyon „romantikusan” hangzik Petőfi sora, a Ki a szabadba! hívószó, ami egyszerűségében egy állandó emújművészet 2012 07

55

lását „hekkeli” meg egy abszurd ötlettel. Fiatal nőket látunk egy jóga ászanában állva, miközben egyik hónaljuk alatt palota pincsiket tartanak. A nőkről találgathatjuk, hogy a szinglikultúra állandóan önmagukkal foglalkozó szerzetei, vagy a folyton a telefonnal a fülükön közlekedő vállalkozók elmagányosodott feleségei lehetnek. Nagy Kriszta a kortárs képzőművészet celebjeként saját magát használja modellnek, provokál, a romantikát fordítja ki, a giccset eltúlozva kényszerít véleményre. Festményei régi kalendáriumok évszakábrázolásaihoz hasonlítanak, amelyekkel a női lét eszeveszett kiszolgáltatottságát állítja a fókuszba. Egyedüli művészként ebben az anyagban a fotót Fehér László: Vízparton 2006, olaj, vászon, 80×110 cm

használva, idilli jeleneteket állít be a természetben, beri igényt fejez ki, és emiatt alkalmas a

a párkapcsolatot egy Hello Kitty póló stílusában ábrázolja

művekben megjelenő korszakok karakte-

flitteres feliratokkal, enyhe szellő fújta hajjal álmodozván.

risztikájának megfigyelésére. A romanti-

Érdemes megfigyelni éppen a többségben levő kön�-

ka művészeinek látásmódjában a 19. században az ember

nyed, lányos, színes képek apropóján (amelyek életkortól,

csupán staffázsfigura volt a tájban, s a nemes, határtalan,

státusztól és stílustól függetlenül többségben vannak),

isteni táj, a burjánzó természet ábrázolása kötötte le a

Radák Eszter, Mátis Rita, Sipos Eszter, Jakatics-Szabó Veroni-

művészek figyelmét, majd egyre közelebb lépve a táj alko-

ka, Osgyáni Sára, Bereczky Kata, Kiss Márta, Tamási Claudia

tóelemeihez – a természettudományos érdeklődéstől hajt-

művein keresztül, hogy a szabadtéri téma kezelése ho-

va – a sziklák, a fűcsomók, az élőlények részleteibe merül-

gyan áll szemben azzal az urbánus léttel és életélménnyel,

tek el. Caspar David Friedrich, minden idők legsikeresebb

amely minden művésznek sajátja, és hogyan kerüli ez az

romantikus festője filozófiai magasságokba emelte a te-

anyag azokat a problémákat, amely a kortárs művészetben

remtett táj jelentését, amelynek végtelen erejét a benne

a globális emberi önfenntartáshoz kapcsolódnak. A világ

szemlélődő ember néma hódolattal veszi tudomásul nagy

gazdasági térképének átrendeződése, a hatalmi struktúra

magányában ezen a Földön.

megváltozása, a népességrobbanás és a környezeti károk

A kortárs művészek, számomra nem várt fordulattal, ezennel szinte kizárólag az embert helyezték a művek

következményei, Európa kultúrájának perifériára szorulása olyan kérdések, amelyekkel minden percben szembe kell néznünk. Nem véletlen ebben az anyag-

középpontjába, minden mű emberi tevékenységről szól, nem látunk analizálandó természeti képződményeket, meditatív, elmélyülésre késztető helyszíneket, objektumokat, még azoknál a művészeknél sem, akiknél megszoktuk a kontemplatív hangsúlyokat. Ez a kis gyűjtemény éppen ezért egységes képet mutat, miközben a művészek a hasonlóság ellenére különbözőképpen pozícionálják magukat, természetesen sajátosságaik alapján. A legbanálisabb „kirándulós” témákat talán Bács Emese választotta, s a legtávolabb Lóránt János Demeter merészkedett a Zsuzsanna és a vének felemlítésével. A városi ember rekreációs helyszínei számos művésznél tűnnek fel, mint a budai hegyek Kósa Jánosnál, de annak is a civilizáltabb vége felől közelítve, a fogaskerekű egyik állomásának megörökítésével. Hecker Péter a humorával, Nagy Kriszta a feminista felhanggal üdítően billentette ki a már-már monoton egyensúlyt. Kedvencem a Kutyajóga, ahol Hecker egy a női magazinok unásig ismételt témáját, a jóga gyakor-


Nagy Kriszta: Feminista kiáltás 2011, fotóprint, flitter, vászon, 40×60 cm

ban az ettől való eltávolodás: a megválaszolhatatlan dilemmák kerülése helyett egy idilli, bukolikus, békés, boldog

Tömegjelenetek Szűcs Attila: Hegytetőn é.n., olaj, vászon, 42×68 cm

méltó valóság ellenében. Kósa János mozaikszerűen egymás mellé helyezett képmezőivel a mai gondolkodást képezi le, és a témaválasztásával utal

az értelmiségi élet régmúltjára, akár a szűkebb politikára, akár a társadalmi szokásokra gondolunk. Ide tartozónak érzem még a 80-as évek egyik meghatározó alakját, Ujházy Pétert is, aki fanyar humorral mutatja be a városi kutyatartók és kutyáik viselkedését, egy etológiai kézikönyvbe illő tablón. A változatos művészlista az egyetemi tanártól az éppen végzett hallgatóig leképezi a mai magyar festészetet, és példát ad arra, hogyan tud egy tematikus válogatás személyes hangú, de mégis érvényes metszetet adni, amelyben a különböző felfogásmódok és művészi gyakorlatok mégis egy nevezőre kerülnek. és önfeledt világképet tár elénk megnyugvásként, ahogy maga a felkérés elvárja. Kivételt két egymást követő generáció, a 90-es évek trend-

Jegyzet: 1

Jean Baudrillard: A művészet összeesküvése. Esztétikai illúzió és de-

jeit képviselők között találunk, Fehér László, Kósa János és

zillúzió, Műcsarnok Nonprofit Kft., Budapest, 2009, 23

Szűcs Attila személyében. Fehér éppen egzisztenciális és

2

identitásbeli kérdésekkel foglakozik, a múlt családi képeinek

lek, törökfürdő, bikinivonal (Új Művészet, 2011/augusztus);

szikár, fekete-fehér feldolgozásával, Szűcs

http://artportal.hu/aktualis/kiallitasok/magyar_fuerdoelet_

pedig egy lebegő látszatvilágot, egy gon-

valogatas_a_skondavoelgyi_kortars_gyujtemenybol

dolati modellt fest meg, a nem említésre

http://kitarulovilag.blogspot.hu/2011/08/normal.html

Sipos Eszter: Noteszlapok 2011, olaj, vászon, 60×80 cm

Magyar Fürdőélet című kiállításról: Debreceni Boglárka: Strandleve-


57

Szeifert Judit

Szentendrei színes szobrok Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2012. VI. 23–VIII. 26.

A kortárs (magyar) szobrászat igen gazdag mind műfaji-

egy másik képzőművészeti ággal, a festészettel való kap-

lag, mind anyaghasználatát, mind tartalmi megközelíté-

csolatot sugall. Azonban, ha jobban belegondolunk, min-

seit tekintve. Épp ezért minden kortárs plasztikai kiállítás

den szobor színes. Sokszor a hagyományos bronz patinája,

a lehetőségek széles tárházából szükségszerűen valamely

vagy más anyagból készült szobrok esetében a síkfelületek

rendezőelv, koncepció alapján válogat. A Szentendrei szí-

megmunkálása festett faktúrákra emlékeztet. De a plaszti-

nes szobrok című kiállítás kurátora, Mazányi Judit is két-

kus megformálás következtében minden esetben fény-ár-

féle szempont szerint gyűjtötte egybe az anyagot. A tárlat

nyék játékok és tónuskülönbségek keletkeznek a szobrok

egyrészt lokalizálja a kiállítókat, azaz Szentendréhez kö-

felületén, amelyek szintén színhatásokat eredményez-

tődő, ott élő, illetve alkotó művészeket hívott meg, más-

nek. Jelen tárlaton is akadnak olyan alkotások, amelyek

részt a színes szobrok megjelölés némiképp behatárolja a

vagy monokrómak, vagy minimális a színezésük, illetve

művek körét is. Az így bemutatásra került anyag mégis

a szobor felületi hatásaiból következő tónuskülönbségek

úgy tűnik, a kortárs magyar szobrászat szinte minden jel-

eredményezik színességüket. Ugyanakkor vannak konk-

legzetességét tükrözi.

rétan festészeti eszközökkel készült, plasztikai kérdéseket

A szentendrei művészet művészettörténeti fogalommá

feldolgozó művek is (pl. Haász István Sárga objekt, 2012),

vált, de a szókapcsolatról elsősorban a festészet jut eszébe

amelyek egyértelműen a festészet és a szobrászat kölcsön-

mindenkinek. A mostani kiállítás a szentendrei szobrászat-

hatásában születtek. A bemutatott kortárs plasztikák sok

ra fókuszál, egyrészt ezzel hangsúlyozva, hogy a plasztikai

esetben túllépnek a műfaji határokon: hol festői értéke-

műfajok is jelen vannak a Duna-parti városban, másrészt

ket hordoznak, hol újabb médiumokkal kombinálva jelen-

a tárlat a kiállított anyag által is bizonyítja, hogy a kortárs

nek meg. Ez az áthatás és kölcsönhatás azzal is összefügg,

szobrászat sokszínű, és átjárást, összeköttetést, áthatást

hogy a kiállítók között többen alkotnak grafikákat, festmé-

Kiállítási enteriőr, Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2012

jelent a különböző műfajok és művészeti ágak között. Már maga a színes jelző is

nyeket vagy konceptuális műveket is. A szobrászat elsődlegesen a térrel áll összefüggésben: kitölti, viszonyul hozzá és hatással van érzékelésére, valamint alapvetően meg is változtatja azt. Az alkotó, a plasztika és a néző relációi szerint változó, mégis a szobor által meghatározott téri viszonylatokat alakít műveivel. A körbejárható művek átalakítják az őket befogadó környezetet. Ezáltal a szobrász, amikor alkot, egyben teret rendez és teremt. Így nem véletlen, hogy a plasztikai formálás egyre inkább a térrendezés irányába nyitott utat, így a klasszikus szoborművek mellett a kiállításon is megjelennek a hagyományos plasztika kereteiből kilépő alkotások: a térbe helyezett műegyüttesek, koncepcionális objektek, installációk (Szirtes János: Rakéta I-III. 2009; FeLugossy László: Higiénia, 2012; Hugyecsek Balázs: 30 réteg, 2010). De akadnak a térbe alig kiemelkedő munkák, nevezhetjük őket


Tömegjelenetek

Kiállítási enteriőr, Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2012

reliefeknek is (pl. Krizbai Sándor: Fej,

tében az antropomorf és az absztrakt (Farkas Ádám: Kék kap-

1991), amelyek azonban éppúgy plaszti-

csolat, 2012; Asszonyi Tamás: Figura kék keretben, 2011; Szabó

kai problémákra keresik és adják meg a válaszokat, mint

Tamás: Pöttyös fej I-II., 2006–2011), a hétköznapi és a groteszk

a háromdimenziós alkotások.

(Holdas György: Sétáló fa, 2004), az organikus és a geometri-

Napjainkban a szobor fogalma is kibővült. A mostani

kus (Velekei József: Élet-járom, 2010; Hajdú László: Párbeszéd a

tárlaton is látható, hogy a tradicionális szobrászi anya-

négyzettel, 2009), a klasszikus és modern, a valós (anyag) és

gok (kő, fém, fa) és eljárások (bronzöntés, kő- és fafara-

a gondolati (anyagtalan) határán érhető tetten. A kiállításon

gás) mellett alternatív matériák (pl. üveg, textil, dróthu-

a humor immár a kortárs szentendrei művészet védjegye-

zal – Márkus Péter: Víz, 2008) és újabb módszerek és mé-

ként szövi át a művek egy csoportját (pl. Ef Zámbó István:

diumok kerültek a kortárs szobrászat eszköztárába.

Koponya, 2012; Pacsika Rudolf: GAZPROM, 2007; Pistyur Imre:

A tárlaton szereplő művészek többsége a jelenkori magyar alkotók középgenerációjához tartozik, de a fiatalabb nemzedék tagjai is megjelennek, mint Benkovits Péter (1975)

Narcissus /Transzvesztitoka/, 2011), míg más részüknél a meditatív tartalmak erősödnek fel. Ha a most látható művek közös nevezőjét keressük, ak-

vagy Rizmayer Péter (1977). A szobrászat jellegzetességéhez

kor az mindenképpen az, hogy egyszerre rejlik bennük a

és adottságaihoz képest talán meglepő, hogy milyen sok és

hagyomány tisztelete és az újdonság, az újítás iránti nyi-

jó női szobrászunk van. Így, ha arányaiban ugyan nem is, de

tottság, ami a szentendrei művészetet kezdetektől fogva

szellemiségében mindenképpen jelentős, hogy a jelenlegi

jellemezte. A kiállítás nem csak azt bizonyítja, hogy új-

tárlaton négy alkotó, Farkas Zsófia, Kotsis-Nagy Margit, Szi-

szerű anyaghasználat és technikai megoldások által meg

lárd Klára és Várnagy Ildikó, képviseli a szobrásznőket.

lehet újítani ezt a klasszikus műfajt, hanem azt is, hogy

A szobrászi alkotói folyamat metamorfózis, amelynek so-

tradicionális szobrászi eszközökkel és technikákkal is le-

rán az anyag a művész keze által átalakul, és spirituális tar-

het korszerű jelenkori plasztikákat alkotni. A fehértől a

talmakkal telítődik. Ez az átalakulás a kiállító művészek ese-

feketéig, a spektrum minden színével. újművészet 2012 07

59

Debreceni Boglárka

Russian Renaissance 2.0 Knoll Galéria, 2012. VI. 14–VII. 28.

A Knoll Galériában látható Russian Reneissance 2.0 címe ös�szetett. Egyrészt arra a jelenségre utal, hogy az orosz terüle-

Polina Kanis: Tojások 2010, videó

tulajdonában lévő bécsi Brot Kunsthalle. Személy szerint sajnálom, hogy a Liszt Ferenc

teken időről időre újjáélednek a reneszánsz hagyományok a

téri kiállítóhely adottságai nem tették lehetővé a teljes anyag

művészetben, ahogyan Vasilina Verdi nagyon találóan meg-

átvételét, ám ettől függetlenül, az itteni válogatás is feltárt

fogalmazta: „az »orosz reneszánsz« csak elő volt készítve,

valamit a legújabb tendenciák lényegéből.

de valamilyen okból sosem valósult meg időben és hosszú-

Pozitív, hogy olyan műalkotások is szerepelnek, ame-

távra szóló elképzeléssé vált.” Felütötte a fejét a 20. század

lyek Bécsben nem kaptak helyet, mint például az Alexander

elején, a kommunizmus idején, a peresztrojka éveiben és a

Brener–Barbara Schurz művészpáros akvarellképei. A botrá-

legutóbbi időkben, a Putyin-érában is. Az újjáébredés fogal-

nyos akcióiról elhíresült Brener, aki 1997-ben, az amszter-

ma azonban az aktuális társadalmi jelenségekhez kapcsolód-

dami Stedeljik Múzeumban a művészeti világban uralkodó

va folyamatosan bővül és változik, nem feltétlenül klasszikus

kommercializmus és korrupció ellen tüntetett, amikor dol-

értelemben használandó, hanem inkább a nemzet újjászü-

lárjelet festett Malevich Szuprematizmus 1920-1927 című

letésének ideológiai hátterét adja, a „rosszal”, az elnyomó

festményére, később Schurz-cal a hivatalos intézmény-

hatalommal szemben feltámadó, fellelhető szép és előremu-

rendszer merev, mesterkélt, lassú, manipulatív értékrend-

tató szinonimájává vált. A 2.0 pedig egyfajta megkülönbözte-

del bíró formái ellen lépett fel a Ludwig Múzeumban1, ez

tés, azt jelzi, hogy a budapesti kiállítás a Russian Renaissance

alkalommal párjával, a női szerepek változását vizsgálja. A

újabb értelmezése, sűrítménye, hiszen az Oroszországhoz

nők a főszereplői, alakítói történeteiknek.

kötődő, illetve orosz származású képzőművészek anyagából egy jóval bővebb anyagot mutatott be a szintén Hans Knoll


Szőnyegszerű, aprólékosan kidolgozott, színes sorozatukban a testiséget állítják a középpontba, a szexualitást ös�-

Tömegjelenetek

készítették, ez a vándorlás párhuzamba állítható a térbeli elmozdulás jelenségével, az oroszok tömeges külföldre költözésével. Ebben a teremben kaptak még helyet Ivan Gorshkov szobrászművész kedves, játékos, félig állat, félig ember, abszurd, kísértetszerű alakokat felvonultató rajzai és a rasztafari mozgalmat követő PG-Group2 forradalmi hagyományokhoz kapcsolódó, a Szomália már itt van projektjéből kiválasztott három posztere. A Kremlt, a Dumát, a Ljubljanka téren álló régi KGB központot gépfegyverrel és aknavetővel támadó, maszkos terroristák a csoport tagjai. Montírozott fotóik nem akarják azt a látszatot kelteni, hogy ez a valóság, csak sugallják, mi játszódik le a ra-

Victoria Lomasko: A Tiltott művészet c. sorozatból

szekapcsolják a brutalitással, miközben

dikális gondolkodású „szabadságharcosok” fejében, hogy

2011, nyomatok, 42,5×59,4 cm

reflektálnak a hagyományos mitológiai,

Oroszország a következő palotaforradalom határán áll.

bibliai témákat feldolgozó ábrázolásokra, és kapcsolódnak a művészettörté-

A második teremben Victor Ribas katonai eszközök-sorozatából kiválasztott lézergrafikái maszkulin szimbólumokat

neti tradíciókhoz. Többek között megidézik Zsuzsanna és

vizsgálnak. A technika tulajdonságaiból adódóan a tank és a

a vének történetét (Susanna Sitting by the River in the Old

rakétavető vörös sziluettje a sötét, éjfekete háttérbe veszik,

Garden), ahol a nő nem áldozatként jelenik meg, hanem

a tárgyak átlényegülnek, szinte légiessé válnak, áttételesen

szemérmetlenül tárja fel nemi szervét. A Reggeli a szabad-

utalva a régi szovjet hadsereg átalakulására, jelenlegi hely-

ban Manet-parafrázisán (Le dejeuner sur le’herbe – Number

zetére. Viktoria Lomasko a törvényszéki rajzok formáját vá-

1) sem alárendelt pozícióban piknikeznek a hölgyek, a férfi-

lasztotta, hogy számot adjon a napi eseményekről, amikről

ak rabszolgaként elégítik ki szexuális igényeiket. Emellett a

a média nem tudósíthat szabadon. Németországban kiadott

boszorka-királynők átlagosnak mondható élethelyzetekben

könyvében összegyűjtött munkái a peresztrojka előtt nem

is feltűnnek (Woman Sleeping in Her New Kitchen), például

kívánatos képregényműfajt idézik meg. Lomasko a 2011 de-

új konyhájukban, ahol a gáztűzhely jelenléte kontrasztot

cemberében lezajlott, megbundázott választáshoz kapcsoló-

Brener & Schurz: Woman Sleeping in Her New Kitchen 2010, tus és akvarell papíron, 31×23,5 cm

képez a tajgával, az elmaradottnak tar-

dó, utcai eseményekről hírt adó Nagy találkozás című soro-

tott vidéken álló egyszerű faházzal. A

zatának riportrajzai pedig fontos információkat juttatnak el

másik érdekes jelenség, hogy munká-

az orosz sajtót nem olvasó külföldiekhez. A tüntetők a Világ

ikat jelzetten különböző helyszíneken

proletárjai egyesüljetek! felirattal ellátott Marx szobor talapzatánál, a Bolotnaja téren gyülekeznek. A fiatal Polina Kanis a harmadik teremben látható Tojások című videója 2010-ben elnyerte a Kandinszkij-díjat az év új művésze kategóriában. Kanis egy orosz meséhez kapcsolódva vizsgálja a tradicionális történetek érvényességét, miközben a mai világ lenyomatát adja. Műve a totalitárius sportesztétika, a kényszermunkavállalás és a popkultúra modern olvasata egyben. Jegyzet: Alexander Brener és Barbara Schurz tortadobálós akci-

1

ója, 2001. június, a Knoll Galéria „An artist who does not speak English is not an artist” című kiállítása kapcsán. 2000-ben alakult, tagjai: Ilya Falkovsky, Alexey Katalkin,

2

Boris Spiridonov.


61

Bakos András

Az Unicredit Tehetségprogram díjazottjai Dorottya Galéria, 2012. VI. 7-ig

A helyzet itthon némileg prózaiabb: a kimerülőfélben lévő állami tartalékok nem képesek a pályakezdő művészeket megfelelő támogatással ellátni, amely biztosítaná a művészek szellemi beéréséhez szükséges hátszelet. Elnézve a világ művészeti intézményeinek hangsúlyosodó problémáit, azt kell mondanom: ebben a tekintetben nem mi vagyunk lemaradva időben, fejlettségben a nyugathoz képest, az idő hagyott le bennünket, művészeket, kurátorokat és művészeti írókat. A szakma helyét fokozatosan az esztétikai kutatásokat, művészi kísérletezéseket árgus szemmel figyelő, azokra az A fiatal pályakezdő művészek helyzete bizonytalan. Ez a mondat szakmai körökben mára már közhelynek számít. Mégis van benne igazság, nem is kevés. A friss diplomás

Orr Máté: Az első csók 2012, olaj, vászon, 60×80 cm

értékesítés vagy a birtoklás szándékával lecsapó piac, a művészeti marketing és a magángyűjtemények foglalják el. Ezért lehet az, hogy míg a művészet in-

alkotók egzisztenciája, alkotásra való lehetősége néha

tézményei látszólag őrzik pozícióikat, mint a „textuális és

tényleg egy-egy szalmaszálon múlik, amelybe kapaszkod-

vizuális szemét” (Groys)2 kiválogatása céljából fenntartott

va, szorgos munkával kibontakoztathatják tehetségüket. A

szervezetek, valójában egyre több művész folyamodik ún.

szalmaszál lehet állami ösztöndíj (Derkovits-díj), de érkez-

gerillataktikákhoz – azért, hogy a művészet intézménye-

het művészeket támogató privát intézményektől, alapítvá-

inek megkerülésével közvetlenül szólhasson a művészet

nyoktól is. Ahogy Boris Groys budapesti látogatása során

iránt érdeklődő közönséghez (pl. street art). Ilyen premis�-

rendezett Ludwig Múzeum-béli konferenciáján1 hallhatták

szák mellett természetes, hogy említést érdemelnek azok

az érdeklődők, az államilag támogatott művészeti intéz-

a magán kezdeményezések, amelyek valamilyen formában

mények jövője nyugaton is kérdésessé vált, hiszen tevé-

pozitívan szeretnének hatni a kultúra itthoni fejlődésére,

kenységüket nehéz megkülönbözetni a galériák tevékeny-

anyagi, de egyben szellemi támogatást is nyújtva a hazai

ségétől: mindkettő sikeres művészek alkotásainak gyűjté-

művészet kibontakozásához.

sével, katalogizálásával, kanonizációjával foglalkozik. Csak-

Ilyen kezdeményezésként hirdették meg az idén először

hogy a kortárs galériák a szabad verseny szülöttei, míg

megrendezésre kerülő Unicredit Tehetségprogramot is.

a múzeumok egy felvilágosodás korabeli kultúrideológia

A fiatal alkotókat négy féléves ösztöndíjjal és további tíz

képviselői. Azt, hogy az adófizető állampolgárok zsebéből

egyszeri díjjal támogató kezdeményezés hiánypótló vállal-

kiemelt összegeket a kortárs kultúra bizonyos elvek alap-

kozásnak számít, amelynek bevallott célja a hazai kortárs

ján összeválogatott képviselőinek „eltartására” fordítsák,

művészet fellendítése. Hogy ezt a feladatát betölthesse, a

egyre többen támadják. És mindez a kulturális identitására

pályázatnak nem elég anyagi támogatást nyújtania a vá-

oly büszke, azt mindenáron megőrizni szándékozó nyugati

lasztott művészek számára, szellemi csapást, irányt kell

kortárs szellemi élet egyik jelensége.

mutatnia a kortárs művészeti élet egésze számára. Ehhez


Tömegjelenetek

iból is építkező monokróm aktot (Csabai Renátó: Meztelen lány). Vajon trend lenne a fiatal alkotóknál a nyugati kultúra legviharosabb, de művészeti szempontból talán legizgalmasabb századának nagyjait idézni? Vagy talán csak a mindent eldöntő, omnipotens piac választ ki a kulturális étlapról aktuális ízlésének megfelelő, némi nosztalgiával is megfűszerezett „ínyencségeket”? A kiállítás művei közül Bereczki Kata munkája (Képfotózók) ragadja meg legjobban a rendezés szellemiségét. Papírmasészerű, profilban megfestett pop-alakjai Andy Warhol Marilynsorozatát és más 20. századi műveket céloznak meg digitális fényképezőgépeik objektívBereczki Kata: Képfotózók

jeivel. Modern turisták ők, a kultúra turistái, a kortárs művészeti diskurzus iránt érzé-

akik LCD-képernyők pixelei segítségével értelmezik a mű-

keny, azt friss, egyedi szemszögből megkö-

veket, akik számára a kultúra szerves részét képezi a mú-

zelítő alkotókat kell tudnia bemutatni.

zeumi gyorsbüfé választéka is, amely, valljuk be, gyakran

A pályázat csak festészet kategóriában került meghir-

könnyebben fogyasztható, mint az örökös önigazolással,

2012, akril vászon, 50×70 cm

detésre, ezért jogosan vetődik fel a kérdés: a szűkített

öndefinícióval küszködő, a kortárs művészet helyzetére is

monomediális keresztmetszet milyen képet „fest” a fiatal

reflektáló műalkotások. A Dorottya Galéria kulturális svéd-

alkotók világképéről? Felfedezhetőek-e tendenciák, amelyek

asztala legalábbis ezt látszik igazolni.

esetleg meghatározóvá, példaképekké válhatnak egy még egyetemi hallgató vagy friss diplomás művész számára? Az Unicredit tehetségprogramja ezt a szellemi csapást

Jegyzet: Boris Groys: On Similarity; Ludwig Múzeum: A marginalitás elméleti és

1

végső soron nem jelöli ki. A műveket összefogó, egységes

kritikai problémái napjaink művészetében (előadássorozat).

választási szempont hiánya miatt létrejövő szellemi vá-

2

kuumot a művek sokszínűsége csak részben képes betöl-

adó, Bp., 1997

Boris Groys: Az utópia természetrajza. Ford: Sebők Zoltán; Kijárat ki-

teni. Láthatunk itt Matisse-parafrázisokat (Zékány Diána: Anya laza), Gulácsy Lajos álomvilágát megidéző ködös, fiktív szobabelsőket (Pinczés József: Cím nélkül) Lakatos Áron Grant Wood Amerikai gótikáját (1930) laza stílusban parafrazeáló, Jane Austentől címet kölcsönző Büszkeség és Balegyenese mellett. Kiemelném a második helyezett Orr Máté alkotását (Az első csók), amely szürreális látványvilágával Hieronymus Bosch szörnyalakjainak domesztikált változatain keresztül idioszinkratikus megvilágításban mutat be bizonyos társadalmi normák által elfojtott, de bújtatottan mindenkiben jelen lévő ösztönöket és vágyakat. Úgy tűnhet a néző számára, a fiatal művészek kevés szállal kötődnek a kortárshoz, sokkal otthonosabban mozognak a művészettörténet szilárd talaján, azon belül is inkább a 20. század első felének vibráló, kozmopolita és expresszív világában. Egymás mellet láthatunk Goya fekete korszakát idéző, monumentális hatású, gyermekei felfalása után elégedetten szunyókáló Szaturnuszrára hajazó fejet (Betuker István: Az Alvó), a pop-art szabad szín- és formavilágát is felhasználó fotórealista portrét (Szerdi Gábor: Bala-tone) és Jean Dubuffet korai munká-

Szerdi Gábor: Bala-tone 2012, olaj, vászon, 100×100 cm


63

Lóska Lajos

Bogdándy Szultán gyűjteményes tárlata Erdős Renée Ház, 2012. V. 25–VI. 24.

Az íráshoz készülődve az emlékeim

vörösbor mellett egy magas és egy ala-

kony anyagokból – nyers hús, csont,

között kutattam. Azon töprengtem,

csony lány társaságában. Azóta sok víz

csirke vagy marhabél –, valamint

hogy mióta, illetve honnan ismerem

lefolyt a Dunán, az FMK is megszűnt

ipari, később elektronikai hulladékból

Szultánt. És akkor, ahogy a múltba

régen, csak egyvalami maradt töretlen,

asszamblázsokat, illetve dobozokat ké-

révedtem, hirtelen felvillant egy em-

Bogdándy alkotókedve. Ennek meggyő-

szíteni, melyek napjainkig meghatároz-

lék az 1980-as évek végéről, de az is

ző példája az Erdős Renée Házban meg-

zák művészetét. Ilyen típusú munkák

elképzelhető, hogy még korábbról.

rendezett, több mint három évtizedet

azok a plasztikus kollázsok is, melyeket

Az időpont lehet, hogy nem egészen

átfogó retrospektív kiállítás.

1988-ban az Ernst Múzeumban betil-

pontos, a hely azonban igen, mégpe-

Bogdándy Szultán indulása azonban

tottak. A három kompozíciót – Kloro-

dig a szép emlékű Fiatal Művészek

az emlékemnél korábbra datálható.

form, Massza, Rozsdás íny – azzal az

Klubja, ahol én akkoriban gyakran

Grafikusként kezdte a pályáját a 80-

indokkal távolíttatta el Néray Katalin

megfordultam, sőt művészeti veze-

as évek elején, és már első nyomatai

közreműködésével a kiállításról a KÖ-

tőként dolgoztam is. Az emlékkép a

is hűen kifejezték világnézetét, mely

JÁL, hogy romlandó anyagokat, nyers

következő: az étteremben, amit ak-

elsősorban etikus, szigorúan kerül

húst tartalmaznak. Ma már furcsának

koriban Schwender Ervin vezetett és

minden esztétikumot, sőt mint Paksi

tűnik a cenzúra, de abban az időben, a

nagyon jó cordon bleu-t lehetett enni

Endre Lehel írja, művészete „nem tár-

késő Kádár-korban megtörtént ilyesmi,

olcsón, nos, ott, a pinceétterem egyik

sadalomkritikus, hanem világkritikus.”

valamivel korábban záratták be például

asztalánál gyakran

Ezek a korai szitanyomatok komponá-

Bukta Imre és Samu Géza tárlatát azzal

múlatta az időt

lásmódjukat nézve montázs jellegűek,

az indokkal, hogy trágyából készült ké-

Szultán egy üveg

szellemiségüket tekintve pedig a da-

peket, illetve installációkat mutatnak

Bogdándy Szultán: Massza 1988, vegyes technika, 90×70 cm

daizmus, az art brut

be. Magam is láttam azt a kiállítást, sőt

vagy az arte povera

még írtam is róla, de bizton állíthatom,

provokatív hétközna-

hogy az ott felhasznált szerves anya-

pi tárgy- és kacatkul-

goknak – avarnak, szénának – nem sok

tuszához kapcsolha-

közük volt a trágyához. Szultán mulan-

tók. Művészetének

dóságra, romlandóságra utaló provo-

ezt az első korszakát,

katív tárgykollázsait száműzték ugyan

olyan szitanyomatok

a bemutatóról, paradox módon mégis

illusztrálják, mint a

elérték céljukat: sajtónyilvánosságot

különböző betűkkel,

kaptak, vitát generáltak, több dicsérő,

szavakkal operáló

illetve elmarasztaló cikket írtak róluk.

Sintér hagyatéka I. (1982) vagy az Elin-

konfliktus után – szókimondó igazság-

dulás (1985), melyen

kereső elveit nem feladva – sterilebb,

szövetszerű felületet

kevésbé romlandó, de állati csontokat

képeznek sokszo-

mindig tartalmazó objekteket, dobo-

rosan felnagyított,

zokat, szobrokat kezdett el készíteni.

mindent elpusztító

Közülük valók a kútaknában álló, cson-

rákos sejtek.

tokkal körülvett figurát megjelenítő

A 80-as évtized


Bogdándy ez után a számára sértő

Dögkútásó (2001), illetve a Látomás a

közepétől kezd el

hentesboltban (2002) című, szinte már

szerves, romlé-

horrorisztikus alkotások.

Kiállítások

Bogdándy Szultán: Brókervacsora 2005, fa, fém, 43×177×34 cm

A kiállításon

ül, az egyiknek a karjában injekciós tű,

Befejezésül elmondhatom, hogy

felsorakoztatott

az asztalon alumínium kanál. A mű

Bogdándy Szultán avantgárd gyö-

dobozobjektek

mondanivalója egyértelmű, a kábító-

kerű alkotó, ugyanakkor napjaink,

képezik a bemutató legtetemesebb

szer, akár csak a nyomor, megöl. De

az avantgárd utáni kor gyűjtögető,

részét, és egytől egyig Bogdándy

ugyanilyen aktuális jelentéssel rendel-

újrahasznosító művésze. Az emberi

Szultán igazságkereső, provokatív

kezik a mohón a tányér fölé hajló bró-

gyarlóságot ostorozó örök idealista

programjának látványos, sőt sokko-

kert és kutyát ábrázoló Brókervacsora

próféta, aki bár haragszik ránk, em-

ló, ám gondolatébresztő dokumen-

(2005) vagy a hulladékból kivitelezett,

berekre, mégis jobbá szeretne tenni

tumai. Az enyészetre, a bomlásra,

nemcsak a krónikus szemetelésre, de

bennünket, meg akarja változtatni az

az elmúlásra figyelmeztetnek ezek a

a kilátástalan szegénységre,

munkák, az elmúlásra, melyet ko-

a csavargó létre is utaló Sze-

runk fogyasztói társadalmának örök

métevő otthona (2009) is.

jelenében élő egyedei nem hajlan-

Bogdándy Szultán: A szemétevő otthona 2009, vegyes technika, 65×72×23 cm

életünket, a társadalmat, a világot, azért szidja, azért lázad ellene.

dók tudomásul venni. Szultán kultúra- és társadalomkritikájának kifejező dokumentuma például a Tutajsüllyesztés (2006). Ez a hármas osztású dobozmű végső soron egy áltriptichon, melynek két oldalsó szárnyában, fülkéjében egy-egy szobor magasodik. Az egyik, egy törött karú és lábú torzó a görögséget, a klasszikus kultúrát jelképezi, a másik, a vasból hegesztett, terminátorra emlékeztető lény korunk harcosa. A két figura a középső dobozban található elektromos és híradástechnikai hulladékból összeépített táblát, a romlott világot jelképező „tutajt” készül elsüllyeszteni. Az Emberpár hangyákkal (2007) című alkotás pedig egy szobabelsőt idéz meg ablakkal, két sámlival és egy asztallal. A két hokedlin két szögletes fejű groteszk figura újművészet 2012 07

65

P. Szabó Ernő

Szóbel Géza festményei Makláry Galéria, 2012. V. 24–VI. 23.

Párizs akkoriban egyik legrangosabb galériájában, a Galerie de France-ban rendeztek kiállítást 1947 tavaszán Szóbel Géza (vagy ahogyan maga használta a nevét, hogy Czóbel Bélával ne keverjék, GézaSzóbel, a Szlovákiában használatos neve szerint pedig Gejza Szóbel) 1939–1947 közötti festményeiből. Nehéz kategorizálni ezt a művészetet, írta a katalógus előszavában Frank Elgar: nem fauve és nem kubista, nem expresszionista és nem szürrealista, nem figurális, de nem is absztrakt. Az apokaliptikus idők festészete, a harag és a felindulás korának művészete. Az álmok és a látomások művészete az övé, sejtette a bevezető szöveg, hozzátéve, hogy az álmoknak is meg vannak a maguk törvényei. Szóbel Géza festészete izgalmas

Szóbel Géza: Cím nélkül 1951, olaj, falemez, 81×100cm

vészeti életének

metországi megszakítás után Prágá-

mozgatója, a mű-

ba, ahol a 30-as évek elején élt, első-

vészek generációját

sorban újságrajzokból tartotta fenn

jelensége, fejezete a 20. századi ma-

felnevelő Harmos Károly volt, első

magát, illetve teremtette meg a hát-

gyar, illetve egyetemes művészet-

kiállítását is a komáromi Kultúrpalo-

terét annak, hogy 1934-ben a pozso-

nek. Még akkor is, ha a művekről,

ta nagytermében rendezte 1928-ban.

nyi Prímáspalotában önálló kiállítást

amelyekkel a maga korában Szóbel

Melanchólia című festménye Harmos

rendezzen műveiből. Élettársával, a

párizsi, londoni és Európa számos

Károly szecessziós-szimbolista mű-

prágai francia gimnázium tanárával,

más városában rendezett kiállítá-

vészetének hatásáról tanúskodik,

Lucienne Jolyval még ebben az év-

sain sorra érte el sikereit, a magyar

a barátját, Tilkovszky Béla felvidéki

ben újra Párizsba költözött, ha úgy

művészettörténetírás alig-alig ejtett

származású, később Prágában élő

tetszik végleg, hiszen utazásait leszá-

szót ezidáig. Nevét talán jobban

művészettörténészről készült port-

mítva csak a második világháború

ismerik Prágában vagy Pozsonyban,

réja viszont egyrészt a nyilván Ber-

alatt hagyta el a francia fővárost.

mint Budapesten, bár persze az is

linben megismert Neue Sachlichkeit,

Ekkor a csehszlovák légióba belépve

jókora torzítás, amikor az idézett

illetve a Kassák-körrel való kapcso-

részt vett a németek elleni harcban,

Frank Elgar azt írta róla, hogy külö-

latának hatására született. Több

majd éveken át, a háború végéig Lon-

nös karakterét talán szülőhazájából,

forrás szerint egy ideig Budapesten is

donban élt, és képzőművészként mű-

Csehszlovákiából hozta magával.

tanult, de a Képzőművészeti Főiskola

veivel – többek között a Civilisation

1905-ben, amikor Szóbel Géza

diákjai között nem találni a nevét. Az

című albumával majd a Lidice című

megszületett, Révkomárom még

bizonyos, hogy beiratkozott a prágai

festményével – támogatta a fasizmus

Magyarország része volt, s első

Ukrán Akadémiára, majd Párizsban

elleni küzdelmet. Belfastban 1943-

mestere a város és a Trianonnal

Fernand Léger tanítványa lett. Párizs-

ban Dávid csillaga címmel rendezett

a határon túlra került régió mű-

ból érkezett vissza egy rövidebb né-

kiállítást az európai zsidóság üldöz-


Kiállítások

tetését és szenvedéseit bemutató

ban rejlett, hogy a maguk számára

hozni, amelyben a szereplők, az

műveiből, a katalógus előszavát

újra felfedezték az impresszionizmus

erőteljesen absztrahált, de egészen

Jan Masaryk és Herbert Read írta.

időszaka óta a háttérbe szorult la-

az 50-es évek végéig a figuralitás

A háború után visszatért szülővá-

zúrtechnikát, amely rendkívül izgal-

határán belül maradt motívumok

rosába, de otthonukban akkor már

massá, összetetté, finom festői ha-

különös metamorfózison mennek

idegenek éltek: szüleit és testvéreit

tásokban gazdaggá tették műveiket.

át. Ahogyan André Lhote fogalmaz,

elhurcolták és megölték. Ez a tény

Másrészt éppen a fenti technikának

Szóbel létrehozott egy különös em-

annyira lesújtotta, hogy Párizsba

köszönhetően az, hogy sikerült egy

beri világot, bogarak, hüllők által

visszatérve felvette a francia állam-

bizonytalan, de mindenképpen ös�-

inspirált faunát, sosem volt, vagy

polgárságot, és sohasem tért vissza Kelet-Európába. Egy igazi művészfilm forgatókönyvét lehetne megírni a fentiek

Szóbel Géza: Artisták 1947, olaj, falemez 51×32cm

szetett, különös,

megújult lényeket, amelyek egy va-

mondhatni misztikus

lóságon túli világba transzponálják

hatású teret létre-

a történéseket. Ennek a világnak

alapján, ahogyan brutális dramaturgiai megoldás volt az is, hogy ereje teljében, a Galeria Blumenthalban rendezett kiállítása bezárása előtt néhány nappal saját Boulogne sur Seine-i műterme előtt, az autójában ülve halt meg szívroham következtében 1963. június 12-én. De beleillenének egy ilyen filmbe a párizsi kulisszák is, amelyek között mozgott. A Closeire des Lilas teraszán megismerkedett Chagallal, Aragonnal és Le Corbusier-vel, Delaunay vezetésével dolgozott az 1937-es párizsi világkiállítás egyik pavilonjának dekorálásán, s miután 1934-től rendszeresen részt vett a Függetlenek Szalonja és a Májusi Szalon kiállításain, 1937-ben sikerrel rendezte meg első egyéni bemutatkozását is a Galerie du Journal des Beaux Arts-ban, majd 1938-ban a Galerie Montparnasse-ban Yves Tanguy mellett egyik résztvevője volt az öttagú Equipe csoport kiállításának. Ennek a kiállításnak a kapcsán írta róla André Lhote: „Mint egy buzgó alkimista, úgy építi Geza-Szóbel eszményi konstrukciók vetületéből képei architektúráját. Így tárja elénk Leonardo e kései, renegát tanítványa álomvilága gazdag motívumait.” Szóbel Géza és barátja, Fedor Löwenstein rendkívüli sikereinek a titka egyrészt, ahogyan a kiállításon látható művek is mutatják, abújművészet 2012 07

67

az előzménye a kiállításon a leg-

kontúrok finom grafikai megoldásai.

A szilárd struktúra, a mély, intenzív, a

korábbi mű, az 1934-es Bretagne-i

A 40-es évek végétől ezek a kontúrok

lazúrtechnikának köszönhetően igen

halászok, ide sorolható a 40-es évek

megerősödnek, az addigi játékos,

összetett színek azt az érzést keltik

közepe táján született Szerelmespár,

dinamikus formák egyre statikusab-

a nézőben, hogy a festő a kortárs

a Huszárfigura, a Duó, és ezzel a

bakká válnak, az oldott szerkezetet

üvegablak-művészet mestereként is

világgal érintkezik a második vi-

az erőteljesen geometrizáló váltja fel,

jelentőset alkothatott volna. Ennek az

lágháború alatt festett kisméretű,

a vörösek, barnák helyébe a kékek,

időszaknak a termését Szóbel Géza az

sötét tónusú kép a megalázottakról

zöldek lépnek, ahogyan azt az 1950-

1951-es Galerie de France-ban rende-

és megszomorítottakról.

ben festett Zenészek, a Corrida vagy az

zett tárlatán mutatta be.

A 40-es évek végéig tartó perió-

1951-es triptichon, a Danaidák egyik

Az újabb váltás az 50-es évek végén

dus műveit elsősorban a rendkívül

darabja jelzi. Az alakokból szinte csak

következik be, úgy tűnik, hosszas

intenzív hatású színek, a vörös Szóbel Géza: Szerelmesek 1940, olaj, falemez, 76×51cm

a tömegek, a fő szerkezeti elemek

meditáció, elmélyülés után – a kor-

misztikus árnyalatai

maradnak, ahogyan Taillandier írja

társak szerint a korábban rendkívül

jellemzik, a fényes,

egy helyen, mintha „kőrobotokat lát-

gyakran kiállító művész ezt az évti-

lazúros felületek és a

nánk misztikus vízmélybe merülve”.

zedet meglehetősen visszavonulva, a nyilvánosság elé csak a Májusi Szalon éves kiállításain lépve töltötte el. Az új képek az 50-es, 60-as évek fordulóján a figurától való teljes elszakadás jegyében születtek meg, és ugyanolyan dinamikusak, mint amilyenek a 30-as évek közepétől a 40-es évek végéig született alkotások voltak. Ami a korábbi műveken geometrikus, statikus volt, az most organikussá, mozgalmassá válik, a körvonalak föloldódnak, maguk is gyakran foltszerű képződményekké lesznek, másutt mintha csak a fa lombjának, a növények szárának struktúrájaként alakulnának általunk ismeretlen belső törvények szerint. A korábbi fényes felületek bemattulnak, rétegezettségük azonban megmarad, összetett színhatásuk képről képre, foltról foltra változik. Olykor mintha jégtáblák torlódnának egymásra, máskor a kiszáradt föld cserepei jutnak eszünkbe, vagy a fakéreg változatos faktúrája. Ikarusz bukása, Sabbath, Kermesse, Gondolatok – mondják a festmények címei, utalva arra a tág asszociációs körre, amely felé a művek a nézők gondolatait, lelki rezdüléseit elindítják. Mondhatni, határok nélküli ez az asszociációs kör – hogyan is lehetne másmilyen egy olyan festő esetében, aki a lezárt határok és a zárt gondolkodási rendszerek Európájában a teljességet kereste?


Kiállítások

Pataki Gábor

Kováts Albert kiállítása Bálint Ház, 2012. IV. 25–V. 27.

A labirintus – nem számítva most az eredeti Thézeusz-mondakört – legalábbis a manieristák és Comenius óta a valóság megismerhetetlenségének visszatérő jelképe. Általában negatív konnotáció kapcsolódik hozzá, mint azt a magyarítások – az útvesztő, vagy a nyelvünkből már kikopott tévelykert is jelzik –, s ez esetben most tekintsünk el az „izgalmas, megoldandó feladat” jelentésű lehetőségektől. A „hálózat” kifejezés viszont alapvetően rendteremtő, a káoszba szabályokat hozó, az áttekinthetőséget elősegítő eszközt, lehetőséget sugall. Így hát első, felületes ránézésre akár optimista fordulatként is értékelhető, hogy Kováts Albert labirintus-kompozíciói az évek során hálózat-képekké alakultak, hogy a kanyarodó-ívelődő zsákutcák sokasága szögletesebb, egymáshoz látszólag logikusabban kapcsolódó formák szőttesévé változott. S valóban sűrű, vastagabb-vékonyabb vonalakból álló rácsozatok tagolják az anarchisztikus módon viselkedő alapfelületet, szorítják kordába a kitüremkedni igyekvő véletlenszerűségeket. Az ekként kialakuló rácsrendszer még merevnek sem mondható, inkább afféle „bársonyos diktatúra”. Mert tényleg eldönthetet-

Kováts Albert: Délibáb 2012, 80×60 cm, ragasztás, akril

cióáramlásra. Esély a

dolgot, részben visszatér kedvelt

bolyongásra, a jóleső

kollázstechnikájához. Régi, két világ-

cserkészésre a vadnyom

háború közötti német szabásmintá-

len, hogy a vonalak hálózata a börtön

után, esély a kalandra. Ám a hálózat

kat, Közép-Kelet-Európa különböző

tartozéka-e, vagy a mérés, megisme-

egyben fogolytábor is. A szabadság

helyeiről származó térképlapokat,

rés megkerülhetetlen segédeszköze?

álmával biztató csapda, ahol a végcél

esetenként hímzésekhez használatos

Talán mindkettő.

előtt mindig csattan a zár. Végtelen

előrajzokat ragaszt a felületre, s erre

labirintus, ha tetszik, melyből csak vir

feszül rá a vastagabb-vékonyabb vo-

tuális kapuk nyílnak.

nalak hálózata. A két hálózat akarva-

Hiszen a hálózat esély. Esély addig nem sejtett kapcsolatokra, lehetetlennek vélt asszociációkra. Esély egy

Kováts Albert képeiben ott

akaratlanul, intenzív kölcsönhatásba

demokratikus – persze a véletlenge-

van mindkét lehetőség. S hogy

lép egymással: az alsó, dokumentatív

nerátor által is befolyásolt – informá-

bonyolítsa, izgalmassá tegye a

jellegű réteg a formalizált, absztrahált újművészet 2012 07

69

kapcsolatok modellje. Legyen szó

rótt vonalstruktúrával való konfrontá-

befonó élősködővé, valódi kapcsolatok

Prága külvárosi utcahálózatáról, a

cióban mutatkoznak meg.

megfojtójává, cellanyílás drótozatává –

S az igazi kaland itt kezdődik. Az

vagy épp furcsa tájak mezsgyéivé, psze

településszerkezetéről vagy egy ele-

első, tétován lendülő vonaltól, mely-

udo-németalföldi városok csatornáivá,

gáns kiskosztüm összeállításához

hez aztán vastagabb és vékonyabb,

kalandok terepévé.

szükséges segédvonalakról, ugyan-

szellősebb vagy sűrűn a felületet

olyan formalizált kapcsolatrendszer

bevérző, határozottabb vagy reszkető

kulcsokat hozzájuk. Kulcsokat, hang-

olvasható le róluk. Formalizált,

igyekezettel nyomuló további vonalak

súlyozottan többes számban, hiszen

mechanikus, de a maga módján

kapcsolódnak, míg a felület négyzetek

egyszerre érvényes rájuk a többes

titokzatos melléktartalmakkal teli,

és trapézformák zegzugos puzzle-

olvasat. De persze ezek az olvasatok

s ez esetben tán mindegy is, hogy

jává nem válik. Ezek a vonalak pedig

csak annyit segíthetnek, mint a képek

a távoli vidékek sugallta asszociáci-

„élnek” a szó klee-i értelmében, törté-

segédvonalai. Ami igazán fontos rajtuk

ók, vagy számomra mindenképpen

netük, egyéniségük, sorsuk, jellemük

(s általuk): a művészi invenció ereje és

racionálisan felfoghatatlan segéd-

van. A rács különféle vonalegyedek

kegyelme. A teremtés súlya s primér

vonalak és varrási utasítások egyve-

kapcsolatából válik élő hálózattá, s

öröme, a formavariációk végtelennek

legének formájában jelennek meg.

lesz a művészi szándékok szerint min-

tűnő gazdagsága. A mindig egyedivé s

Sajátosságaik mindenképpen a rájuk

dent szívós elszántsággal repkényként

számunkravalóvá tett hálózat.

kelet-pomerániai síkság falvainak

Valahol efelé lehetne keresni a

Lóska Lajos

Nayg István újabb munkái Rákospalotai Múzeum, 2012. V. 22–VI. 9

Nayg István a Block csoport meg-

minősítés, inkább tipológiai besoro-

Danto – nagy vitákat kavarva a tudós

határozó személyisége, a társulás

lás; mint köztudott, a figurális kép

művészettörténészek körében – exp-

egyik legkövetkezetesebb művésze.

épp olyan jó lehet, mint az absztrakt

ressis verbis kijelentette végének

Állhatatossága véleményem szerint

vagy a monokróm festmény, és ez

bekövetkeztét. Az meg már csak hab

végső soron alkati kérdés, így nem

fordítva is igaz.

a tortán, hogy nálunk éppen abban

az esztétika, hanem az etika felől

A monokróm stílust nem véletlenül

az időben, a múlt század végén telje-

értelmezhető. Nayg következetes-

említettem az előbbiekben, ugyanis

sedett ki a színes, narratív új figurális

sége számomra azt jelenti, hogy

miután Nagy Pista az 1980-as évek

festészet. Mindezen események azon-

míg társai ábrázolásmódját meg-

végén befejezte a Képzőművészeti

ban Nayg következetes tevékenységét

meg érintette, inspirálta az érzék-

Főiskolán a posztgraduális stúdiu-

nem befolyásolták, művészete ma is

letes, figurális festészet, például

mait, több monokróm, fekete képet

közelebb áll a minimalizmushoz, a

Sebestyén Zoltánt a pályája elején,

festett, egyszerre utalva velük Kazimir

konceptualizmushoz, mint a figurati

Katona Zoltánt a pályája második

Malevics Fekete négyzetére és az

vitáshoz akár objekteket készít, akár

felében (hogy most csak a csoport

avantgárd művészet egyik közkedvelt

bársonyra vagy velúrra dolgozik méh-

Zoltánjait említsem), ő megmaradt

szlogenjére, a festészet végének az

viasszal, akár vászonra csorgatásos

a reduktív, neoavantgárd kifejezés-

eljövetelére. Ma már visszatekintve

technikával. Még akkor is így van ez

módnál. Mielőtt azonban bárki is

jól tudjuk, hogy a művészet vége nem

ha – lám-lám – a jelen kiállításon ta-

megorrolna rám, sietek leszögezni,

jött el még azt követően sem, hogy

lálkozunk azért vászonra, figurálisan

hogy kijelentésem nem esztétikai

a neves művészetfilozófus, Arthur C.

megfestett maszkokkal is.


Kiállítások

Az Önismétlés és disszonancia című bemutató technikailag igen sokszínű. Egyaránt szerepelnek itt grafikák, fotók és festmények. A kollekció ennek Nayg István: Disszonancia/ Maszk mögött 2012, olaj, vászon, 80×120 cm

Nayg István: Metamorfózis/Félelem 2011, fotóprint, papír, grafit, ceruza, 30×20 cm

maszkok teszik

tó ez a kultikus tárgy, mint a római

ki. A témára

művészetben. (Római kori arany

való tekintettel

álarcot magyarországi múzeum is

szükséges tehát

őriz.) Hans Belting írja a Képant-

visszautazni a

ropológia című könyvében, hogy a

múltba, és váz-

kőből faragott maszkok megjelenése

latosan érinteni

szinte a történelem előtti időkre,

a maszkok tör-

az időszámításunk előtti hetedik

ténetét. Fontos

évezred tájékára tehető, és a halotti

ezt azért is meg-

kultuszhoz köthető. A maszk „Egyfe-

tennünk, mert ez

lől képes volt, a halott anonim arcát

a motívum már

egy névvel és történettel bíró sze-

hosszabb ideje

mélyhez tartozó alternatív arc mögé

foglalkoztatja a

rejteni, a képpel tehát az identitás

művészt. Hét esz-

felbomlása elé állít akadályt. Más-

tendővel ezelőtt,

részt hordhatták a táncosok is, akik

2005-ben az azóta

így a színpadon keltették életre a ha-

megszűnt Dorot�-

lottat.(…) Az álarc így egy és ugyan-

tya Galériában

azon felületen ugyanúgy véghez

megrendezett

viszi az elrejtést mint a képként való

tárlatán is kiállí-

megmutatást” (176. old.) A színházi

tott már huszon-

maszkok viszont a görögökhöz kap-

öt darab síkfilmre

csolhatók, hiszen a Dionüszosz-kul-

készült, számító-

tusz kellékeiből alakultak át színházi

géppel alakított,

tárggyá, majd Casanova korában

színezett, szépen keretezett álarcot.

váltak karneváli álarcokká.

A maszk gazdag históriája igen

Természetesen a 20. századi

ellenére jól körül-

távolra nyúlik vissza az időben. Az

modern művészetnek is jellemző

határolható, mi-

egyiptomi, a dél-amerikai, az afrikai

motívumai, elég most csak a kubiz-

vel a nagy részét

kultúrákban éppen úgy megtalálha-

mus maszkkultuszára utalnom. A két háború közötti magyar festőknek is kedvelt témái voltak, bizonyságul szolgálnak erre Aba Novák Vilmos és Vajda Lajos munkái. A maszk elsősorban a rejtőzködés szimbóluma. Ez utóbbi jelentést hordozzák Nayg István egyszerre konceptuális és érzékletes művei is, nála az álarc ugyanis egyrészt (talált) tárgy, másrészt a titokzatosság jelképe. újművészet 2012 07

71

Bagyó Anna

Art Hong Kong 2012 Hong Kong, 2012. V. 17–20.

A nemzetközi műkereskedelem aré-

az Art Basel igényeinek, elvárásainak is

szesen 38 galériával. Őket az európai

nájában az ázsiai versenyzők ma már

igyekezett eleget tenni.

oldalról a britek követték (32), majd a

igen jelentős, sőt domináns helyet fog-

A vásárt ez alkalommal is a Hong

kínaiak következtek (25). A helyi kiál-

lalnak el. Többek között ezt bizonyítja

Kong Szigeten, a HK Kongresszusi

lítók száma is hárommal növekedett

a korát tekintve még csak gyerekcipő-

és Kiállítási Központ két szintjén

(23), amíg a japánoké annyival csök-

ben járó, de már gigantikussá csepere-

szervezték, ahol rekordszámú, 266

kent (18). A németek (15) tartották

dett, fél évtizedes jubileumát ünneplő

(2008-ban 101) galéria volt jelen 39 or-

magukat a tavalyi kiálláshoz, amíg

Art Hong Kong rendezvény is. Ázsia legnagyobb kortárs művészeti vására idén már az új résztulajdonos (60%),

Shen Shaomin: I Sleep on Top of Myself 2011-2012, szilikon gél, állati szőr, ipari só, elektromos berendezés

szágból. A részvételi arány

a koreaiak 12-en, az indiaiak 10-en

részben hasonlított a tava-

érkeztek. Ausztráliából 9 galéria vett

lyi kiállításhoz: az idén is az

részt az eseményen. A franciák, az

amerikaiak vezettek, ös�-

olaszok, a svájciak, a tajvaniak 8-8 kiállítóval voltak jelen. 6 galéria szerepelt Ausztriából, 5-5 Indonéziából és Szingapúrból, 4-4 Spanyolországból és Törökországból, illetve 3-3 az Arab Emirátusokból és a Fülöp-szigetekről. Máshonnan 1-2 résztvevő érkezett, így Kelet-Európát a moszkvai XL és a budapesti acb galéria képviselte. A galériák a tavalyi tapasztalatokból okulva, a nemzetközi sztárok felsorakoztatása mellett törekedtek jelentős, több esetben monumentális, nagyméretű műveket is kiállítani. A műkereskedők viszont biztosra mentek, és az ismert művek mellett tették le a voksukat. A rizikót, a kísérletező szellemet kerülő munkák hiányában a vásár kissé „egyhangúnak” bizonyult. A „nagyhalak” között és jelentős méretű standokkal szerepelt például a Hong Kongban is galériát nyitott Perrotin, mely mások mellett felfedezettjét, a japán és a nemzetközi műkereskedelmi piac sztárját, Takashi Murakami műveit és a szomszédos Macao Művészeti Múzeumban éppen kiállító Jean-Michel Othoniel monumentális gyöngysorszoborinstallációit hozta el. A szintén helyi kiállítótérrel dicsekedő londoni White Cube a világsztár,


Kiállítások

Az Art Hong Kongon az említett galériákon kívül,

helyi Ora-Ora Galéria Kum Chi Keung

még jelentős számban

bambusznádból konstruált építmé-

szerepeltek más neves

nyével hívta magára a figyelmet.

nemzetközi kiállítók,

A neugerriem schneider Gallery (Berlin) standja

Damien Hirs egyik a gyógyszeres

kelésre rájátszó szobrait állította ki. A

Az Art Futures projekt keretében 35

melyeket nemcsak az

nyolc évnél fiatalabb galéria stand-

ígéretes ázsiai piacba

jain a 35 évnél nem idősebb korosz-

fektetett remények

tály kapott kiállításra lehetőséget.

vonzották oda, de az

A delhii Exhibit 320 Galéria standján

Art Basel neve is. New

Sumakshi Singh interaktív installáció-

Yorkból például olyan

ja szerepelt. A lakásként berendezett

galériás sztárok érkez-

térben a művész a bútorokra festette

tek, mint a legendás Leo Castelli, a James Cohan,

fel egy műterem jelenetét, miköz-

a Gagosian, a Gladstone,

térbe egy kamerának köszönhetően.

a Marian Goodman, a

A tokiói Take Ninagawa galéria a

Pace, a David Zwirner.

japán Misaki Kawai nagyméretű szí-

Európából a Karsten a

nes absztrakt és a pop art keverékét

Greve, a Hauser & Wirth,

ábrázoló festményeit mutatta be. A

az Annely Juda Fine

szöuli EM Galéria standján a koreai

Art, az Yvon Lambert, a

Juree Kim agyagból készült házakat

Marlborough, az Almine

„épített” fel, melyek a folyamatos

Rech, a Timothy Taylor, a

öntözés közepette rogyadoztak.

ben a látogató alakja is kivetült a

Daniel Templon, a Sprüth

Az idén is domináns szerepet ka-

Magers és mások egészí-

pott az ART HK Projects szekció, mely

tették ki a sort.

a japán Yuko Hasegawa, a tokiói Kor-

Az általános program mellett idén

társművészeti Múzeum főkurátora

is voltak projektek. Az Asia One szek-

válogatásában valósult meg. A össze-

vitrinét és egy kör alakú absztrakt

cióban a térségből érkező galériák

sen száz négyzetméter alapterületen

festményét, Georg Baselitztől és

szerepeltek, a 49 kiállító standján az

a standok között kiállított művek

Gary Hume-től nagyméretű képeket

ázsiai, az ausztráliai és a diaszpórá-

igen nagy érdeklődésre tartottak szá-

mutatott be. A Svájcban három vá-

ból származó ismert és feltörekvő

mot. Többek között a berlini Aando

rosban is galériát működtető Galerie

művészek egyéni kiállításai kerültek

Fine Art Galéria képviseletében a

Gmurzynska standját a klassziku-

bemutatásra. Itt a médiumok sokfé-

koreai pop művészet vezető egyénisé-

sabb nevek mellett, mint Fernando

lesége, de jelentős részben a hagyo-

ge, Choi Jeong Hwa Lélegző virág című

Botero, a Londonban élő iraki

mányosabb ábrázolásmódot követő

installációja örvendett népszerűség-

származású építésznő, Zaha Hadid

munkák voltak a jellemzők. A pekingi

nek, mely a levegő pumpálásának

bútorai, fémből-üvegből készült

PIN Galéria standját Lee Seahyun a

szabályzása mellett egy gigantikus

asztalai, fotelei és az építésznő pro-

kínai tájképfestészetre emlékeztető,

(5m magas, 11 m átmérőjű) virágfej

jektjeinek fotói díszítették. A berlini

piros színű, nagyméretű olajfest-

formájában nyilvánult meg. A szinte-

neugerriemschneider a galériára

ményei díszítették. Az isztambuli Pi

tikus anyagból készült virág szirmai

jellemző módon, projekttel, kurátolt

Artworks Galéria a török Ahmet Sel a

élettől duzzadóan ágaskodtak vagy

kiállítással rukkolt elő. Az ázsiai

fürdők üres tereiben egy kamerának

éppen „hervadtak” le. Kevésbé volt

közönség körében igen népszerűnek

pózoló férfiről készített színes fotóit

tetszetős, inkább sokkoló a helyi

mutatkozó stand négy művész mun-

tárta a közönség elé. Az ausztráliai

Osage Galéria bemutatásában Shen

káit reprezentálta, így Ai Weiwei, Pae

Sullivan+Strumpf Galéria Alexander

Shaomin Magamon fekszem című ins-

White, Pawel Althamer munkái és

Seton fehér márványba faragott,

tallációja, ahol megnyúzott állatok

Olafur Eliasson felfüggesztett sok-

arctalan emberalakokat, ruhákat,

(kutya, macska, nyúl, galamb, csirke,

szögű csillogó, reflektáló objektjei

kémlelő kamerákat és más tárgyakat,

liba, kecske stb.) fészkelték be magu-

kerültek kiállításra.

az optikai illúzióra és a felszíni érzé-

kat egy sórakásba. újművészet 2012 07

73

Hudra Klára

Vásárhelyi Antal műveiről Gaál Imre Galéria, Pesterzsébet, 2012. IV. 5–22 Új Kriterion Galéria, Csíkszereda, 2012. IV.13–VI. 10. Artistic Move Europe, Sochaux, Association Culturelle Franco-Hongroise, 2012.VI. 10–29.

„Tér és megint csak tér: ez az a végtelen istenség, amely körülvesz minket. Max Beckman: Előadás a festészetről (1938) Vásárhelyi Antalnak az idei év első felében egymás után három egyéni kiállítás megrendezésére is alkalma nyílt, mégpedig nemcsak hogy három különböző kiállítóhelyen, hanem Európa három igencsak eltérő sajátosságú, meghatározó pontjain. A koherens, kompakt életmű a Kelet és a Nyugat művészeti szcénáit kötötte tehát össze egy adott intervallumban, melynek a fenti Beckmann-i idézethez híven valóban eredendő lényege a tér. A most 62 éves mester több évtizedes életművének szubsztanciája, meghatározója a térarchitektúrák rendszere a képsíkon, az ember alkotta és az emberi létezést uraló térbeli struktúrák egységes, rigorózus és mégis ezerarcú megjelenítése rajzok, nyomatok, vásznak megannyi felületén. Ezért érthető az első hallásra meglepő öndefiníció, miszerint művészetét kulturális antropológiának tartja. A három kiállítás tulajdonképpen betekintést adott Vásárhelyi művészeti gondolkodásmódjának, világlátásának és alkotói módszerének egyes etapjaiba, miközben régi és új összefüggések és differenciáltságok kerülhettek egyaránt reflektorfénybe. A művész nem kevesebbel foglal-

Vásárhelyi Antal: Éva 2012, papír, tus, 70×50 cm

meg a nézőt. „Mű-

racionális megzabolázását láthatjuk

veimben keresem az

és élvezhetjük képeimben.”

örök állandóságot,

Vásárhelyi Antal képzőművészeté

kozik, mint a térábrázolással, annak

az örök otthont, a végleges megnyug-

nek origói látszólag eszközjellegűek,

évezredes és multikulturális tanulsá-

vás kozmikus örömét. Ezt persze soha

ám az értelmezés rétegei összetettek

gaival a háta mögött. Képeiben tob-

nem érem el, de ennek köszönhetően

és képzeletgazdagok (a nagy elődök e

zódva sok-sok paradoxonnal, melyek

tovább kutatom a világmindenségbe

tárgyban, sokfelől: Holbein, Magritte,

mégis egyfajta magától értetődő tö-

nyúló labirintusrendszert. (…) Az ér-

Dalí, Escher avagy Piranesi és Chirico).

kéletességélménnyel ajándékozzák

zelmi túlfűtöttségnek ilyen morális,

A művész a képalkotás mértékadó ele-


Kiállítások

erről érdekes módon amúgy tisztaságot sugárzó fotói tanúskodnak, melyek pontosan úgy fragmentálják az ember hiányával időtlennek ható, az ember alkotta épített műemlékeket éppen abban a harmonikus mértani rendben megmutatva, ahogyan ezt a művész alkotta grafikákon, festményeken látjuk. A pitagoraszi kordában tartott képzelet tehát három válogatásban került a különböző befogadói közegek elé. A pesterzsébeti kiállításon a 90-es évek ún. színes műveit mutatta be, míg a másik kettőn az utolsó évek műveiből válogatott. Színes akril képei azzal a többlettel bírnak a tompított, visszafogott kékes-szürkés, barnás árnyalatok, a vonalrendszert gondosan kitöltő koloritok által, hogy ezek a legtöbbször fehér háttérrel megrajzolt térdinamikák lágyabbakká, „hangulatosakká” válnak („lepermetezett képek”, többek között Lépcsőforduló, Töredezett emlék stb.). Vásárhelyi Antal: A ceruzát fogó kéz 1992, fa, akril, tus, ceruza, 50×50 cm

Képeimnek nincs története – mondmeiből indul ki,

minanciájával, hiszen – amint számos

hatná. Ha a képeket nézem, rajtam

konkrét és átvitt

méltatója behatóan taglalja – egyedi és

kívül nincs ott senki – mondhatom

értelemben egy-

sokszorosított grafikái, festményei az

én számos irodalmár híveinek egyi-

aránt, s ezzel egyszerre határolja be,

urbánus építészeti, építészettörténeti

kével szólva. A legfrissebb grafikai

jelöli ki saját látványvilágát és ad „te-

fragmentumok, veduták és az azokat

lapokon folyamatosan artikulálódik

ret” a képzettársítások, a vizuális bőség

kiaknázó játékos illúziókeltések, a meg-

tovább a Római architektúra-, a Belső

kibontakoztatásának. Esetében ezért

tévesztések izgalmas játékairól szól-

architektúra-, a Fekete-fehér architek-

az egyéni, a személyes mintha nem is

nak. Emellett megjelenik a drámaiság,

túra- és a Térarchitektúra-sorozatok

lehetne tetten érhető, hacsak nem a

a magány költőisége, amint írtam, kép-

szellemi és formavilága azzal a kiegé-

képzőművészet és az építőművészet

architektúrái visszafogottságuk ellené-

szítéssel, hogy megjelennek (újra) az

fundamentumaiban. Reduktivizmusa

re (?) izgalmasak, emociókat váltanak

enigmatikusabb, emblematikusabb

a vonalban, a mértani pontosságban, a

ki. Ezzel összefüggésben kiemelendő

lapok is. Ilyen az Ádám, ill. az Éva és Kí-

geometrikus és perspektivikus térábrá-

Vásárhelyi képeinek állandó vándormo-

gyó című kép. A geometrikus formák

zolások kettősségében jut érvényre. A

tívuma, a lépcső. Lépcsők, melyek nem

ebben a periódusban tipikus jelek és

képarchitekturális gondolkodás műve-

vezetnek sehová, ám allegorikus erejük

szimbólumok, összefonódva, montíro-

in mégsem válik szárazzá és lelketlen-

tagadhatatlan.

zódva az archaikus formákra, a női és

né. Az eredmény kettős: rigorózus és szürreálisan csapongó.

A szerkesztett képzelet – mondhat-

férfi princípiumra. Vásárhelyi zárt di-

nánk művei összességére, mely művek

namikájú képisége ezúttal (ismét) or-

azonban egységességükben is több stí-

ganikus, figuratív vonásokkal gazdago-

tíva tudományát oktatva, így összeg-

lusfordulatot mutatnak. Aranyfedezete

dik, a látványra emlékező ábrázolás és

zett: a perspektíva alkalmas a tágasság,

a térben és időben tett utazások által

az absztrakció azonban a megszokott

a mérték és a tér kifejezésére. A pers-

bejárt kultúrtörténet Szatmárnémeti-

módon válik együtthatóvá. Amennyire

pektíva Vásárhelyi képeivel kapcsolat-

től (szülőhelyétől) Európán át Izraelig,

jellemző tehát az addíció a művészre,

ban éppúgy kulcsszó, mint a vonal, de

Egyiptomig, Izlandig stb. És aranyfe-

olyannyira jellemző a kettősség is s

korántsem egy elvont absztrakció do-

dezete a látottak sajátos feldolgozása,

ezek együtthatója.

Turner, a Royal Acadamyn a perspek-

újművészet 2012 07 75

P. Szabó Ernő

Pistyur Imre kiállítása Kölcsey Központ Bényi László Terme, Debrecen, 2012. IV. 20–V. 20.

Fotók: Deim Péter

Több mint tíz év terméséből ad áttekintést Pistyur Imre Munkácsy-díjas szobrászművész, a tavalyi, XXI. Debreceni Országos Nyári Tárlat fődíjasa a debreceni Kölcsey Központ Bényi Árpád Termében rendezett egyéni tárlatán. A legkorábbi művek, az As�szony, a Vándor, a Szfinx, a Meditáló 2001-ben születtek, a legutolsón pedig még olyan frissek a vésőnyomok, mintha csak ma fejezte volna be alkotója. Kátyúkezelő – ezt a címet adta ennek a szobornak, amelynek olvastán az autósok akár abban is reménykedhetnek, hogy a művészet eszközeivel talán eredményesebben küzdhetünk a magyar utak eme igencsak akut betegségének gyógyulásáért – de gondolhatunk azokra a kátyúkra is, amelyek gondolkodásunkban, önmagunk és a világ megértése felé vezető utakon tátonganak. Pistyur Imre ismeri, műveivel megidézi és ezzel valamilyen módon kezeli is ezeknek és azoknak, azaz a külvilág felé, illetve a psziché, az emberi lélek mélyei felé vezető utaknak a kanyarulatait, veszélyes kereszte-

Pistyur Imre: Szfinx 2001, andezit, 53×40×41 cm

Pistyur Imre leg-

évmilliókat léphetünk vissza az idő-

újabb művei faragása

ben, az élet titokzatos kezdetei felé.

közben is az anyag-

Műveinek anyaga, az andezit, vul-

ződéseit, zsákutcáit is. És ismeri azo-

ban rejlő üzenet kibontására törek-

káni kő. Olyan kemény, érdes, hogy

kat az örök természeti törvényeket is,

szik, hozzátéve azt, amit ő maga

simára csiszolni, mint a márványt,

amelyek betartása nélkül sem ezen,

mondani szeretne, mondani tud a

nem is lehet. De éppen ettől válnak

sem azon az úton járva nem érhe-

világról. Mintha maga is a természe-

igazán rusztikus hatásúvá a mű-

tünk célba, de nem találhatjuk meg

ti folyamatokat modellezve alkotná

vek, ettől hitetik el, hogy a szobrász

még a helyes irányt sem, amely a cél

szobrait, úgy formálódnak vésője

munkája és a természeti erők között

felé vezet. Művei arról a rokonságról,

alatt az alakzatok, s miközben a kő

létezik mélyebb, lényegi kapcsolat.

szerves kapcsolatról beszélnek, amely

ember, állat vagy démon vonásait

S azt is, hogy minden a szobrászat

a természetet és a művészeti alko-

veszi föl – mondjuk Gyalogos sassá,

témája lehet, ahogyan a művész

tómunkát összeköti – olykor mintha

Böjti széllé, Meztelen királlyá válik

tartja, a Bogárdémonoktól a mitoló-

maguk sem emberi kéznek, hanem

–, megmarad az idő és az időjárás

gia hősein keresztül a szentendrei

a természeti erőknek köszönhetően

alakította anyagnak, amelyet meg-

patakparti piacon megfigyelt karak-

születtek volna meg.

tapintva évezredeket vagy éppen

terekig. Vannak művei, amelyeket a


Kiállítások

görög mitológia ihletett, mint pél-

és a változásukat eredményező ter-

dául a Herkules, mások az Ószövet-

mészeti törvényszerűségeknek iga-

ség történeteiből eredeztethetőek,

zi tudósává, ettől képes rá, hogy

mint a Sára és Izsák, de akárhon-

litorámájában a világ egészének

nan is származnak, mindegyikben

törvényeit éppen úgy képes legyen

az örök emberi értékek és persze

modellezni, ahogyan egy-egy karak-

velük együtt visszásságok, jellem-

tert megragadva, rokonszenves vagy

vagy éppen karakterhibák jelennek

megmosolyogtató személyiséget

meg. A Meztelen király története a

állítani elénk. S ahogyan a kiállítás

meséből ismerős, de a szentendrei

jónéhány, mondhatni szinte majd-

piac vagy a közélet jellegzetes figu-

nem mindegyik darabja mutatja,

ráját, szituációját is megragadhat-

egyáltalán nem mellékesen így válik

ja, s A vágy kortalansága egyszerre

azon kevés magyar szobrászok egyi-

beszél örök igazságokról, és itt és

kévé, akik úgy vélik, a komolyság

most megfigyelhető jelenségekről,

és a humor nem zárják ki egymást,

Pistyur Imre: Asszony 2001, vörös homokkő, 28×18×65 cm

mint a Legendacipe-

hanem feltételezik, hisz azokat az

lő. Ettől válik a mű-

erőket, melyek sorsunkat alakítják,

vész a litogenia, azaz

sokszor csak a gyógyító mosoly se-

a kövek születésének

gítségével lehet elviselni.

Somogyi Zsófia

Sipos Marica kiállítása Budapest Galéria Kiállítóháza, 2012. IV. 19–VI. 10.

Sipos Marica a test mélyébe rántja a látogatót Trauma című tárlatán. Nagyon is konkrét az, amit látunk, mármár ijesztően az, ám mégis éppen an�nyira marad elvonatkoztatott, hogy a „kukkolás”, „vájkálás”, kíváncsiság késztetései és eredményei mind kívül maradjanak a galéria falain. A hófehér falak között furcsa kórházi díszletek között vezet utunk teremről teremre – furcsa, mert olyan, hiszen transzfúziós tasakokból csepeg a vér csövekbe, vagy azok tekeregnek hol vérrel teli, hol üres állapotban. És furcsa, mert nem olyan, mégsem kórházmegidézés az, amit látunk,

Sipos Marica: Trauma

hanem annak elvont,

installáció (részlet)

újművészet 2012 07 77

zér: a zsigereinkbe hatol, ahogy az a félelem, fájdalom, amelyet asszociálunk a hófehér, azaz steril falak előtt tekergő, vért hozó csövek láttán, a zsigereinkbe mar, ahogyan az alkotó is az ebben a szférában megszületett traumát dolgozza ki magából éppen. A nyitó installációja még szinte nem is leplezi le azonnal, hogy mit is fogunk látni, utólag rendeződik csak el bennünk az élmény. Elsőre azt látjuk, hogy kétoldalt, egymással szemben két videó fut, s amíg az egyiken leeresztik a narancssárga folyadékot, addig a másikon emelkedik a szint, mintha egy közlekedőedény két függőleges szára között állnánk, s a talpunk alatt folyna ide-oda a folyadék – a vér. A többi helységben mintha csak hinták volnának, úgy sorakoznának a hatalmas, változó mélységig leérő csövek, mindegyikük piros a vértől – éppen ugyanaddig a szintig. Tehát, ismét van összeköttetés a csövek között, gondolhatjuk, hiszen a „vérszint” mindnél azonos. Majd a falakra kúsznak fel a csövek, hogy szabálytalan mintázatot rajzoljanak ki – eleinte színtelenül, majd a felső tasakokból csepegő vérnek köszönhetően, a kiállítás ideje alatt fokozatosan telítődve, kiszínesedve, megtelve „élettel”. S mintha a legbelső rétegektől távolodva a végén Sipos Marica: Trauma installáció (részlet)

elérnénk az emberig, legalábbis a absztrahált változata

a két munka. A személyes kiindulás

legkonkrétabb megidézéséig: az utol-

tárul elénk.

ugyanakkor nagyon is személytelen

só teremben egy fehérlepedős ágy

Milyen az, amikor az életet adó

közlési módban mutatkozik meg – az

fogad, amelyre a felette lévő üveg-

vért szállító, kizárólag a test vala-

emberi alak szinte teljesen hiányzik

lapra tűkből csepegő vér rajzolata

milyen megnyílását – szülés, mű-

a tárlatból. Illetve egészen máshogy

vetül, mintegy „összevérezve” azt.

tét, betegség – követően belénk

van jelen: hiszen az általa készített

Hogy szülés, első nász, halál esett-e

kerülő csövek és eszközök teljesen

eszközöket látjuk és a vért, amely éle-

meg, nem tudjuk. Lehetett ugyan,

funkciótlanul állnak össze szobrá-

tének alapja, magja, hordozója. Más

de én képtelen voltam ráfeküdni az

szi-képzőművészeti látvánnyá? Hát

dimenzióban jelenik meg: a testünk

ágyra. Hiába tudtam, hogy az asszo-

ilyen. Sipos Marica nem először nyúl

mélyébe hatol, testünk belsejét hoz-

ciációim éppen úgy csak rávetülnek

ehhez a témához, Vérkép című tár-

za elénk. Így, ha netán mélyeket kell

az ágyra, ahogy a vér foltja. Elég erős

lata után a trauma szó kicsit jobban

lélegeznünk, vagy intellektuális tuda-

volt a vízió, hogy azt érezzem: a má-

sejteti a saját élményt, amely a tárla-

tossággal nyomjuk le feltörő viszoly-

sik történetének helyét én nem vehe-

tok mögött húzódik, s amelynek fel-

gásunkat, akkor csupán azt tapasztal-

tem birtokba. Csak átélhetem azt – a

dolgozása, kibeszélése is egyúttal ez

juk, hogy működik az installáció-fü-

zsigereimben.


In memoriam

(Nyíregyháza, 1943. 11. 24 – Budapest, 2012. 04. 25.)

Az elmúlt egy-két esztendőben, ha találkoztam vele meg-

szerkesztés egyidejű alkalmazásával, az árnyékok hangsú-

nyitókon vagy a műtermében, gyakran mondta, ha meg-

lyozásával teremtette meg. Nekem azt is elmondta, hogy

hal, annak legalább annyi pozitív hozadéka lesz, hogy

színvilágukban a magyar piktúra hagyományaiból merí-

emelkedni fog képeinek ára. E szarkasztikus kijelentésén

tett, hiszen figyeljem csak meg, a sötétbarna koloritból

természetesen mindketten jót mosolyogtunk. Évek óta

gyakran kivillan egy-egy világosabb folt és alakzat. Művé-

küzdött betegségével, mozogni járókerettel is alig tudott

szetét az 1980-as évektől számos cikk és tanulmány mél-

már, beszélni is elég nehezen beszélt, de csodálatos mó-

tatta, 2001-ben pedig Gellér Katalin monográfiát írt róla.

don jó kedélye és munkakedve megmaradt. Mindezek

A könyv megjelenése után nyolc esztendővel került sor

ellenére sem számítottunk rá, hogy ilyen hamar elmegy.

Zsámbékon a Zichy kastélyban megrendezett, közel két-

Hatvankilenc éves korában megállt a szíve. Szülei kívánságára Leningrádban kohómérnöknek ta-

száz művet felvonultató gyűjteményes kiállítására (Új Művészet, 2009/3), melyhez reprezentatív katalógus készült.

nult, de mindig is festő szeretett volna lenni, ezért haza-

Szikora azon szerencsés alkotók közé tartozott, akiket

térte után nem sokkal elvégezte a Magyar Képzőművé-

szinte mindenki kedvelt. Ennek bizonyítéka – többek kö-

szeti Főiskolát (1970–76). Korai, még útkereső munkáinak

zött – a barátaival és tanítványaival megvalósított székes-

stílusára hatott az expresszionizmus, de mindenekelőtt a

fehérvári közös tárlata (A mi képeink, 2010).

pop art tárgykultusza. Új fordulat következett be művé-

Jelentős oktatói munkássága is. Másfél évtizedig ta-

szetében, miután megismerte Antoni Clavé írásos mun-

nított az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán, majd meg-

káit, festészete mégis akkor vált igazán karakteressé, ami-

hívott tanárként előadott a Magyar Iparművészeti Főis-

kor az 1980-as évek elején megtalálta nagy motívumát,

kolán is. Számos ösztöndíj és művészeti díj tulajdonosa:

a dobozt. Képeinek eme örökös, ám mégis mindig más

Derkovits ösztöndíjas volt (1977–80), elnyerte a Pollock-

modelljére, az első avítt, szúette dobozra, fiókra a fáma

Karsner Alapítvány támogatását (1992-93), Munkácsy-díj-

szerint az Ecseri ócskapiacon lelt rá. Először rajzokat ké-

jal 1994-ben, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj-

szített róluk, ezeket követték a nyitott, a zárt, az egyma-

jal 2010-ben ismerték el tevékenységét.

gában álló vagy egymásra helyezett dobozokat ábrázoló

Szinte élete végéig dolgozott, halála előtt néhány hét-

festmények. Kompozícióinak formarendjét a térábrázolás

tel, áprilisban nyílt Kecskeméten önálló tárlata. Akkor

szubjektivizálásával, a perspektivikus és az axonometrikus

még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó üzenete. -elel-


79

A Herendi Porcelánmanufaktúra története és sikerei

A világ porcelángyártásának élvonalába tartozó Herendi Porcelánmanufaktúra közel 900 munkavállalót foglalkoztat, ami annyit jelent, hogy jelenleg a világ legnagyobb kézi készítésű porcelánt előállító porcelánmanufaktúrája. A kiváló minőségű luxusporcelánt előállító és értékesítő céget 1826-ban alapította Stingl Vince fazekasmester. Az alapító a kis műhelyében a kőedénygyártás mellett porcelánkészítéssel is kísérletezett. 1839-től a Manufaktúra új tulajdonosa, Fischer Mór kezdett kizárólag porcelánt gyártani. Az új tulajdonos, jó üzleti érzékkel, eleinte főleg neves hazai és külföldi megrendelők ízlését elégítette ki. A dekorok zöme azóta is az első neves megrendelője után kapja nevét: így születnek a Viktória-, a Rothschild-, az Apponyi-, az Esterházy- vagy a Batthyány-minták. A hazai közönség előtti bemutatkozásra kiváló lehetőség volt 1842-ben az Első Magyar Iparműkiállítás. Kossuth

kitüntetések egész sora igazol: 1855, 1867, Párizs; 1853, New York; 1873, Bécs, 1901, Szentpétervár; 1904, St. Louis, Philadelphia; 1935, 1958, Brüsszel.

véleménye szerint a nagy feltűnést keltett Herendi porcelánok „egy hercegi asztal igényeinek is megfelelnek”. A Herendi termékek az első világméretű elismerést az

Prominens vásárlók

A hivatalos elismeréseken túl az igazi sikert az jelentette,

1851-es I. Londoni Világkiállításon kapták, amikor is – a

amikor az angol királynőt követően további kiemelkedő

hivatalos díjakon kívül – Viktória királynő is megrendelt

személyiségek is megtisztelték a Herendi Porcelánmanu-

egy teljes, stilizált kínai virág- és pillangómintás étkészle-

faktúrát megrendeléseikkel, akik között nem kisebb sze-

tet a windsori kastély számára. A minta azóta is a király-

mélyiségek voltak, mint Ferenc József császár, II. Sándor

nő nevét viseli, és máig Herend legnépszerűbb dekorjai

cár, Viktor Emánuel olasz király, a Rothschild család és

közé tartozik.

Alexander von Humboldt.

Több nemzetközi kiállításon szerepeltek a Herendi porcelánok kiemelkedő sikerrel, amit aranyérmek és


Az utóbbi évtizedekben a japán császár, a brunei szultán, az angol királyi család, a thai király, a Kennedy család és

Ronald Reagan mellett több világhírű cég és szervezet tulajdonába is kerültek Herendi porcelánok. A sort folytathatnánk a művészetek és a sport jeles képviselőivel, akik között Celine Dion, Harrison Ford, Paul Newman vagy Lewis Hamilton, valamint Jenson Button is megtalálhatók. Dekor- és formavilág

Évtizedek kitartó munkája, termékfejlesztése és erőfeszítése hatására fejlődött ki a jelenlegi dekor- és formaválaszték. A vevők így 16 000 különböző forma, illetve több mint 4000 különféle dekor (azaz 64 millió különböző porcelán termék) közül választhatnak – ízlésüknek megfelelő – Herendi porcelánt. Az óriási termékválaszték

bolthálózatot alakított ki Magyarországon. Ebből négy

lehetővé teszi, hogy a vevői igényeket a lehető legmagasabb

márkabolt Budapesten található, és egy-egy üzlet van

szinten sikerüljön kielégíteni. A Herendi porcelán alternatívát

Herenden, Sopronban, Kőszegen, Pécsett, Szegeden, Kecs-

kínál a gyorséttermek papírtálcás világával szemben, egyben

keméten és Szentendrén.

hirdeti a porcelán mint anyag örök létét, a kulturált humá-

A Manufaktúra idegenforgalmi fejlesztése, a Porcela

num tárgyi környezetének természetes részét. A meglevő

nium, is példaértékűnek mondható: a Minimanufaktúra,

formákon és mintákon felül – a termelés kézműves jellegéből

a Múzeum, valamint az Apicius Étterem és Kávéház a He-

fakadóan – egyedi rendeléseket is elfogad a Manufaktúra.

rendre látogatóknak kínál komplex turisztikai élményt.

A Herendi porcelán értékét főleg a termékbe fektetett élőmunka, a dolgozók magas szintű képzettsége,

Herend az Esterházyaknál

szakmaszeretete, a formázás és a festés manufakturális

A Herendi Porcelánmanufaktúra önként vállalt kulturális

jellege adja. A szakembereket (korongosokat, gipszminta-

missziójának is meg kíván felelni. Feladatának tekinti a

készítőket, festőket) a több mint száz éve működő saját

magyarországi és európai értékek ápolását, megőrzését és

iskolájában képezi a Manufaktúra. A korongosok és festők

jövő nemzedékek számára történő átörökítését. Ebből a

munkájának köszönhetően Herend olyan kézzel készített

célból kiindulva jutott el a Herendi Porcelánmanufaktúra a

termékeket állít elő, amelyek ma is kivívják a műértő fo-

Herend a kastélyban kiállítássorozat részeként a kismartoni

gyasztók legmagasabb elismerését.

(eisenstadti) Esterházy-kastélyba*. A Magyar Örökség és az

A Herendi Porcelánmanufaktúra termékfejlesztési tevé-

Európai Kulturális Örökség részeként, mint Magyarország

kenységében nagy hangsúlyt fektet a stílusteremtésre, cél,

egyik legjelentősebb Hungarikuma, így hirdeti Magyarország

hogy ne Herend kövessen másokat, hanem mások kö-

határain túl is a Herendi értékét, szépségét, rangját. (x)

vessék Herendet. A Herendi termékfejlesztés intenzitását mutatja, hogy minden munkanap egy új termék születik a

Jegyzet:

Manufaktúra falain belül. A Herendi újdonságok minden

*Megtekinthető 2012. október 31-ig.

év februárjában a Frankfurti Ambiente Szakvásáron kerülnek bemutatásra. Főbb piacok

A termék értékét jelentősen növeli a márkanév és a Manufaktúra imázsa, ami annak is köszönhető, hogy a Manufaktúra termékeit a világ immár több mint 60 országában értékesíti luxus szaküzletekben. Legjelentősebb exportpiacai az Amerikai Egyesült Államok, Japán, Olaszország, Oroszország, Anglia, valamint a Közel- és a Távol-Kelet. A belföldi értékesítés terén Herend reformjellegű tevékenységet végzett: egy modern és a márkához méltó újművészet 2012 07

81

Kiállítások


Kiállítások


83

2012 07

995 ft nyár XXIII. évf szám. ujmuveszetfolyoirat.hu. újművészet

Recommend Documents