Szerkesztőség: Vác, Csányi körút 45. Tel.: 27/316-100 Fax: 27/305-581 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: előfizetőknek 125, árusoknál 145 forint.
V Á C É S V O N Z Á S K Ö R Z E T É N E K FÜGGETLEN L A P J A
Váci Napló A VÁCI NAPLÓ AZ INTERNETEN:
WWW.VACI-NAPLO.HU
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XXI/97. szám 2012. december 4. kedd
Joulupukki miatt késett a nagykövet
Karácsonyi évzáró a focistáknál
Egy szûk negyedóra késéssel érkezett a városházára Pasi Tuominen finn nagykövet pénteken délután, s mindjárt egy magyarázattal kezdte: nem sokkal korábban szállt le az a repülõgép Ferihegyen, amelyen megérkezett Joulupukki, a lapföldi Mikulás, s bizony neki ott kellett lennie, hogy fogadja finn barátját. Fördõs Attila polgármester természetesen megértõen fogadta a késés magyarázatát, mert tudja: a Mikulás egy nagyon fontos személyiség, nem csak a finneknél, hanem nálunk is. » 3. oldal
Immár hagyomány, hogy a labdarúgók megünneplik a karácsonyt, az idén erre ötödször kerül sor. Az ünnepség ma, kedden 17 órakor kezdődik a művelődési központban. A rendezvényen a Vác Városi Labdarúgó SE és a Dunakanyar Vác Kft focistái is részt vesznek a vezetőkkel együtt.
Fázós szabadtéri tanteremavató Az erdő is újrahasznosítja önmagát - szólt közbe egy kisiskolás az ünnepi beszédnél Szabadtéri tantermet avattak pénteken a Göncöl házban. A beruházás költségeihez három támogató is hozzájárult, így tudták kialakítani az elsõsorban nyáron használható kis létesítményt, amelyet most hûvös télelõi szélben adtak át hivatalosan. » 6. oldal
ÖTÖSLOTTÓ 15, 33, 56, 60, 76
benzin gázolaj MAGÁN 405 Ft/l 426 Ft/l OMV 406,9 Ft/l 428,9 Ft/l MOL (Kisvác) 404,9 Ft/l 428,9 Ft/l M. PETROL 404,9 Ft/l 426,9 Ft/l MOL (Diadal t.) n.a. n.a.
HATOSLOTTÓ 9, 17, 22, 25, 28, 34
ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR
TELITALÁLAT
Friss benzinárak
December 4. Vácz Remete Gyógyszertár, december 5. G yöng yvir ág Gyógyszertár, december 6. Duna Gyógyszertár.
» elérhetõségek a 11. oldalon
2
Váci Napló
Katona Tamás: az MSZP-nek ismét bizalmat kell nyernie Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja, korábbi pénzügyminisztériumi államtitkár tartott fórumot csütörtökön a Madách Imre Mûvelõdési Központban, ahol az igazságos forráselosztásról, valamint a valódi munkahelyteremtõ és a gazdasági helyzethez igazodó, azt fellendíteni képes válságmenedzselésrõl beszélt, melynek szerinte a kulcsa lehet a kilábalásnak a számos ország mellett hazánkat is sújtó recesszióból. A politikus egyfajta önvallomással kezdte mondandóját. Katona Tamás úgy fogalmazott, hogy nincs olyan kormány, amely tévedhetetlen lenne, s bizony ők is követtek el hibákat. Úgy véli: a Medgyessy Péter vezette szocialista kormány idején meghirdetett és teljesített száz napos program meghaladta az ország gazdasági szempontból vállalható teherbíró képességét. Egy későbbi miniszterelnök, Bajnai Gordon által meghirdetett "kiegyenlítő" program az előadó szerint ugyan jó volt, de az Ame-
Közmeghallgatás tartanak a ruszinok Váci Rus z i n Nemzetiségi Önkormányzat Képviselõtestülete 2012. december 10-én (hétfõn) 15 órakor közmeghallgatást, nyílt testületi ülést tart a Polgármesteri Hivatal 101. termében. A képviselõtestület minden érdeklõdõt tisz t
e
l
e
t
t
e
l
v
á
r
.
Katona Tamás, a Medgyessykormányban 2004. február 15étõl vezette a miniszterelnöki kabinetet, 2004. október 4. és 2005. június 15. között a pénzügyi tárca politikai államtitkára, majd 2006. július 3-áig közigazgatási államtitkára volt (forrás: wikipédia) rikából elindult és Európába is átterjedt gazdasági válság felülírta az elképzeléseket. Mint azt hozzátette: az ország pénzügyi válságmenedzselése azonban így is sikeresnek tekinthető, hiszen a választások évében, 2010 elején növekvő pályán volt a gazdaságunk. A jelenlegi kormány gazdaságpolitikájára a kon-
frontatív jelző illik a legjobban, s ami a legnagyobb baj, hogy a jelen helyzetből kiutat, azaz a gazdaság fejlődését kizárólag a munkahelyteremtő, illetve megtartó beruházások finanszírozására szolgáló, kedvező banki kölcsönök adhatnák, de a jelenlegi bankrendszer nem hitelez. Beszélt arról is, hogy az általános forgalmi adó 27 százalékos, mellyel gyakorlatilag megadóztatnak mindenkit. A leginkább szenvedő alanyai ennek azonban a nyugdíjasok, a nagycsaládosok és azok, akik egyébként is hátrányos helyzetűnek mondhatók. A jelenlegi adórendszer azoknak a multiknak kedvez, aki ellen szabadságharcot vív a kormányfő. Az országos politika mellett saját pártja sorsáról is beszélt Katona Tamás. Szerinte a szocialista párt a legnagyobb ellenzéki pártnak számít, és csak akkor lesz képes újra kormányozni, ha visszanyerik az emberek bizalmát. De ezen mindenképpen nagyon elszántan dolgozni kell. (munkatársunktól)
Városi adventi gyertyagyújtások A váci kereszténydemokraták az idén is megszervezték a hagyományos adventi gyertyagyújtást. Az első mécsesen most vasárnap lobbant fel a láng. Előtte Detre János evangélikus lelkész mondott imát, közreműködtek a Váci Evangélikus Egyházi Óvoda óvodásai. December 9-én 18 órakor az elmélkedést vezeti dr. Varga Lajos váci segédpüspök, közre-
működik a Kis Váci Kápolna énekkara. Ezt követően december 16-án 18 órakor az elmélkedést vezeti Fónagy Miklós református esperes, közreműködik a Kis Váci Kápolna énekkara. Az utolsó gyertyagyújtásra pedig december 23-án 18 órakor kerül sor, az elmélkedést ekkor Meláth Attila baptista lelkipásztor vezeti, közreműködik a Váci Baptista Gyülekezet Ifjúsági Kórusa. A gyertyagyújtás helyszíne Advent négy vasárnapján a Fehérek Temploma oldalában lévő Szent Hedvig szobor előtti tér. (munkatársunktól)
Thorsten Frei a nyerõ, akiért még a nõk is odavannak Mint azt egy korábbi lapszámunkban megírtuk, Thorsten Frei, testvárvárosunk, Donaueschingen főpolgármestere bejelentette, hogy indulni szeretne a berlini (Bundestag) parlamenti székért. Ehhez azonban párton belüli szavazással kellett eldönteni, hogy az eddigi képviselő, Siegfried Kauder, vagy ő maga kapja-e meg a bizalmat. A közelmúltban mindkét fél 20 perces bemutatkozó beszéde után a német Keresz-
Thorsten Freit 2004-ben választották meg fõpolgármesternek, 2012-ben pedig újra bizalmat kapott (fotó: online)
ténydemokrata Párt (CDU) titkos szavazással döntött, hogy Thorsten Freit akarják a parlamentben látni. A 732 szavazatból mintegy 502 vokssal fölényesen győzött, amit a 230 szavazatot kapó Kauder sértődötten fogadott, és gratuláció nélkül távozott a helyszínről. Thorsten Freiról azt írta a Frankfurter Allgemeiner Zeitung: "Úgy beszél, mint egy pap, bejön a fiataloknak, és még a nők is odavannak érte…" (munkatársunktól)
Váci Napló
3
Joulupukki miatt késett a nagykövet Egy szûk negyedóra késéssel érkezett a városházára Pasi Tuominen finn nagykövet pénteken délután, s mindjárt egy magyarázattal kezdte: nem sokkal korábban szállt le az a repülõgép Ferihegyen, amelyen megérkezett Joulupukki, a lapföldi Mikulás, s bizony neki ott kellett lennie, hogy fogadja finn barátját. Fördõs Attila polgármester természetesen megértõen fogadta a késés magyarázatát, mert tudja: a Mikulás egy nagyon fontos személyiség, nem csak a finneknél, hanem nálunk is.
Vácott mély gyökerei vannak a finn barátságnak - emelte ki Fördős Attila polgármester, amikor a városházán fogadta Pasi Tuominen finn nagykövetet, akivel ezt követően részt vettek a Finn Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a zeneiskolában rendezett díszhangversenyen. A kötetlen megbeszélésen ott volt Mokánszky Zoltán alpolgármester és Mikulai Dániel, az erős és gyümölcsöző finn kapcsolatokkal rendelkező váci evangélikus gyülekezet presbitere is. A városvezető elmondta: Vác első testvérvárosa Järvenpää volt, s az együttműködés a két települése között az utóbbi években újabb lendületet vett. Városunkban megalakultak a baráti társaságok, amelyek sokat tettek a testvérvárosi együttműködésért. Pasi Tuominen örömét fejezte ki annak, hogy hagyományosan mélyek és fejlődnek a finnmagyar kapcsolatok. Fontos-
Pasi Tuominen és Fördõs Attila. Szorosak a baráti kapcsolatok Vác és Järvenpää között (fotó: Váci Napló) nak tartotta kiemelni, hogy náluk elsősorban a fiatalok cserelátogatásai kerültek a középpontba. A városházi találkozó utána zeneiskolában emlékeztek meg Finnország nemzeti ünnepéről. A díszhangversenyen amelyen a zeneiskola tanárai és növendékei léptek fel - finn szerzők műveiből is felcsendültek részletek. (munkatársunktól)
Készül az emlékkép. A finn nagykövet a lapföldi Mikulást fotózza a repülõtéren (fotók: index.hu)
HÁTTÉR Finnország a függetlenségét 1917. december 6-án kiáltotta ki, ezt a napot 1919 óta ünneplik. Elsõként Helsinkiben felvonják a finn zászlót a Tähtitorni-dombon. Ezután a székesegyházban istentiszteletet tartanak, amelyen a köztársasági elnök is hagyományosan részt vesz. A honvédség díszszemlét rendez, több ezer tartalékost és hivatásos állományút is elõléptetnek. Este 6 órakor a házakban leoltják a villanyt és két kék-fehér gyertyát raknak az ablakokba, amelyeket azoknak az emlékére gyújtanak meg, akik a finn függetlenségért harcoltak az orosz elnyomás idején. December 6-án este az elnöki palotában a köztársasági elnök függetlenség napi fogadást ad, ahová körülbelül kétezer embert hívnak meg, köztük a politikai élet képviselõit, diplomatákat, egyházi vezetõket, élsportolókat, valamint díszvendégként jelen vannak az ország háborús veteránjai is. Ezt az eseményt minden évben élõben közvetíti a televízió, az adást évente körülbelül kétmillióan nézik.
Rubindiploma 70 év után A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen november 17-én vette át Zemplényi Ernõné dr. gyógyszerész a rubindiplomáját, melyet a diploma megszerzésének 70 éves évfordulója alkalmából adott ki az egyetem. 1950 óta dolgozik városunkban, több évtizeden keresztül vezetője volt az Mártírok úti Szent Antal patikának, majd 1972-től, a patika átköltözése után, a Földváry téri Alsóvárosi Gyógyszertárnak. Nyugdíjba vonulása után még további 10 évig szolgálta a váci betegeket.
Jelenleg jó egészségben, családja szeretetével körülvéve éli tartalmas nyugdíjas éveit. Most legnagyobb boldogsága, öröme 7 hónapos gyönyörű dédunokája. Szeretettel köszöntöm én is a választókörzetemben lakó, Vác város legidősebb gyógyszerészét. További jó egészséget kívánok, és ezen túl is várom a körzetemmel kapcsolatos észrevételeit. Mokánszky Zoltán a 7. vk. képviselője alpolgármester
Ítélkezési szünet lesz A Budapest Környéki Törvényszék szervezeti egységei, valamint a helyi bíróságai, köztük a váci esetében is a téli ítélkezési szünet megtartására december 27. napjától december 28. napjáig kerül sor. Ezen időszak alatt nem folynak tárgyalások, a pénztári, elnöki félfogadás és a bűnjelek átvétele szünetel. (forrás: vac.hu)
4
Váci Napló
Színpadról a képernyõre Smál Gábor mára a szikronstúdióban is kipróbálta magát, és szívesen folytatná Az ES TV nézõi egy új arccal találkozhatnak hétrõl hétre a képernyõn. Smál Gábor a Fónay – HUMÁNIA – Társulat tagja a színészet mellett most hírolvasóként is kipróbálja magát. - Hogyan kerültél a televízióhoz? - Régóta érdekel a média világa. Korábban Vácon egy másik tévénél dolgoztam már hírbemondóként, de a csatorna megszűnése miatt ezt egy időre abba kellett hagynom. Most újabb lehetőséget kaptam Retzler Pétertől, az ES TV igazgatójától. Hamarosan befejezem az első évemet a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, később rádiós-tévés műsorvezetéssel szeretnék foglalkozni, így a hírolvasás nem csak munka, hanem tulajdonképpen gyakorlat is számomra. Nagyon szerencsés vagyok, hogy már most azt csinálhatom, amivel később, szeretnék foglalkozni. Természetesen azért a színészettel kapcsolatos terveimet sem adom fel.
előnyt jelent (kiállás, művészi beszéd stb.), de így is sok kihívást rejt, nem könnyű például a súgógépről olvasás. Amiben mégis a legfőbb különbséget látom, hogy míg a színpadon el kell játszanom, amiről beszélek, itt épp ellenkezőleg, nincsen „színészkedés”, az érzelmeket meg kell próbálnom teljesen kiiktatni. Le kell küzdenem, hogy jelentőséget tulajdonítsak annak, ha győz az általam kedvelt kézilabda csapat, de ha más hírek elszomo-rítanak, azt sem szabad kifejezésre juttatnom. Ezt érdekesnek találom.
lek teszik ki ebben a közegben, ezeket nem látja a hallgató. Nyilván a rádióban is használja az ember a testét, csak másképp - a beszéden valamennyire érződik a testtartás, a mimika, az érzelmi állapot -, de a figyelem sokkal inkább a beszédre összpontosul, annak segítségével kell mindent közvetíteni. Ezen kívül azért is vonz a rádiózás, mert vállalkozó szellemű vagyok, és úgy érzem, ez az, ami igazán közel állhat hozzám, de még nem volt alkalmam kipróbálni - Keresed a kihívásokat?
- Miben különbözik a hírközlés a színészettől? Mi benne az új számodra? - Sok tekintetben más műfaj. Az, hogy évek óta színészettel foglalkozom, biztosan
- Említetted a rádiózást is. Az miért vonz? - Szeretek beszélni, a hangom kifejező erejét használni. A kommunikáció nyolcvan százalékát a nem verbális je-
Plasztikai sebészet! Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása Rendelési idõ: szerda 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3. járóbeteg szakellátás épülete
- Igen, minél több mindenben szeretném kipróbálni magam, úgy gondolom, ez visz előre. Nemrég a színészetnek
egy újabb formájával ismerkedtem meg, Lux Ádámot kísérhettem el az egyik budapesti szinkronstúdióba, ahol épp egy sorozatszinkronon dolgozott. A vágó- és szinkron szobában is jártam, beleláthattam a munkafolyamatba, sok szakemberrel találkoztam - többek között beszélgettem egy negyven éve a szakmában lévő vágóval -, de magát a szinkronizálást is kipróbálhattam. Teljesen megváltozott az erről kialakult képem. Nehéz szakma, nagyobb fokú koncentrációt igényel, és összetettebb, mint amennyire gondoltam. Látja az ember a mozgóképet, olvassa a szöveget, hallja a fülesben a szereplő hangját, figyelnie kell arra is, hogy közvetítse az érzelmi viszonyulást és azt is, ami épp történik. Ritmus, hang, játék, pontosság - sok mindenre kell egyszerre odafigyelni, bevallom eleinte nehezen tudtam vele boldogulni. Megnyugtattak, hogy van érzékem hozzá, de ahhoz, hogy mindez gördülékenyen menjen, sokat kell gyakorolni. Ez persze mindkét szakmára igaz, a koncentráció, a gyakorlás a színházban éppolyan fontos, mint a médiában. Szerencsére a Fónay társulat révén sok tapasztalatot szerezhetek, több médiummal kapcsolatban vagyunk, melyből lehetnek a jövőben együttműködések. Nagy öröm számomra, hogy Póka Évával (leányfalui Szekér Színház) is együtt dolgozhatok, továbbá a városban megalakult Váci Dunakanyar Színház is izgalmas, új lehetőségeket kínál majd a jövőben. (Fehérvári Fruzsina fotó: Cservenák Péter)
Az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola » szakmai igazgatóhelyettes állást hirdet Pályázati határidõ: 2012. december 14. További információ: www.kozigallas.hu Telefon: 06-27/504-245
Váci Napló
5
Álló kamionba rohant egy terepjáró az M2-esen Vácnál
Álló kamionba rohant egy terepjáró az M2-es autóút Rétság felé vezetõ oldalán péntek délután Vác térségében, emiatt lezárták a fél útpályát. A balesetben a terepjáró vezetõje könnyebben megsérült. Az Országos Rendõr-fõkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese, Sagyibó Melinda szerint a kamion a leállósávban várakozott az autóút 45ös kilométerénél, amikor egy Budapest felõl érkezõ terepjáró hátulról belerohant. (MTI)
Megnyílt a fõtéri karácsonyi vásár A tavalyi nagysikerű premierhez hasonlóan az idei esztendő végén is karácsonyi vásározókkal népesülhet be városunk főtere. Az elmúlt hét kedd délutáni rendezvénnyel ünnepélyesen megnyitották a váci karácsonyi vásárt. November 27-én a nyitórendezvényen Fördős Attila polgármester idézte fel a váci főtér közelmúltját és miután minden jelenlévőnek és váci polgárnak békés és áldott adventi időszakot és boldog karácsonyt kívánt, megnyitottnak nyilvánította az idei váci karácsonyi vásárt. A főtéri karácsonyvárás színes program kavalkádjának sorát december 5-én este hatkor az ideérkező Mikulás nyitja, majd december 15-én sor kerül a második bejglisütő versenyre. Szilveszter napját ezúttal is éjfélkor látványos tűzijáték teszi majd még emlékezetesebbé. (forrás: vac.hu)
Máris bedõlt a Bumeráng A lap tulajdonosai pénteken bejelentették, hogy a héten még megjelenik, de decembertõl már nem lesz több Bumeráng Magazin - írja a nol.hu. A kiadó és a márkatulajdonosok döntései következtében kivonul a hetilap a piacról. Pedig a Bumeráng Vácott kelendõ volt: a lapunknak egy neve elhallgatását kérõ, a terjesztést jól ismerõ szakember azt mondta, hogy az elsõ számból több százat adtak el. Október végén nagy sajtókampánnyal jelentették be, hogy megjelenik a Bumeráng
című hetilap. A címválasztás sem volt véletlen: a Neo FMen megszűnt reggeli műsor, a Bumeráng két műsorvezetője, Bochkor Gábor és Boros Lajos neve fémjelezte az új orgánumot. A magazin első számát 150 ezer példányban nyomták ki. Az eredeti koncepció az volt, hogy a Bumeráng a külföldi és a hazai sztárvilág életét "belülről" bemutató írásaival túllép a hagyományos bulvárlapok tematikáján. "Az első lapszámok után új szempontok merültek fel, de a konkrét ötletekben, koncepcióban nagyon eltérőek voltak a vélemények a kiadó cég, a Bu-
meráng Magazin Kft és közöttünk" – közölte Bochkor Gábor egy közleményben. Földes Ádám, a Bumeráng Magazin Kft ügyvezetője – aki egyben a lapot finanszírozó Geomédia Zrt vezérigazgató-
helyettese – hozzátette, hogy "ezután sajnos egyértelmű volt a döntés, hogy összehangolt koncepció hiányában nincs értelme a folytatásnak”. Hozzátette: barátságban válnak el egymástól. (munkatársunktól)
6
Kizártuk a világot Zoránnal Ha Koncz Zsuzsa, vagy Zorán nevét meghallja a váci közönség, még reklámra sincsen szükség, hogy megtöltsék a Madách Imre Művelődési Központ színháztermét. Aki valamelyik művész koncertjén már részt vett, tudja miről beszélek.
Tavaly december 30-án Budapesten volt Zorán Körtánc Kóló című új albumának bemutatója. Emlékszem, mennyire vártuk. És persze nem okozott csalódást, sem nekünk, sem annak a több ezer embernek, aki velünk együtt táncolta és énekelte végig az egész koncertet. Egy bajunk volt csupán: nem sokat láttunk. De most, november 29-én már ez sem volt baj, hiszen a művelődési központ színháztermében minden sorból jól lehetett látni Zoránt és csapatát. Persze nem csak jól láttunk, hanem minden jól hallottunk is. A koncert elején még csak visszafogottan énekelt a közönség, a végén viszont már teli torokkal. Zorán nem változik. A Kell ott fenn egy országnál még sok év után is előkerültek a papírzsebkendők, hiszen mindenkit megérint ez a dal. De az új számainak is van mondanivalója, amelyet mindenki megértett. Természetesen a régi dalok mellett felcsendültek újak is, köztük a Körtánc is, melyet az est végére tartogatott a művész. De ezt már a második visszatapsolás után felállva énekelte és táncolta végig a közönség. Másfél órára elfelejthettük gondjainkat, kizártuk a világot és ez most, nagyon kellett… Köszönjük Zorán! (Furucz Anita)
Váci Napló
Fázós szabadtéri tanteremavató Az erdő is újrahasznosítja önmagát - szólt közbe egy kisiskolás az ünnepi beszédnél Szabadtéri tantermet avattak pénteken a Göncöl házban. A beruházás költségeihez három támogató is hozzájárult, így tudták kialakítani az elsõsorban nyáron használható kis létesítményt, amelyet most hûvös télelõi szélben adtak át hivatalosan. Mokánszky Zoltán alpolgármester köszöntőjében a Göncöl természet iránti elkötelezettségét, sokoldalú és eredményes munkáját emelte ki, majd Kiszel Vilmos, a Göncöl Szövetség elnöke mondott köszönetet a beruházás támogatóinak, a városi önkormányzatnak, a Diákhitel Központnak és az ELMŰ-nek. Beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos a természet védelme, az, hogy az emberek kevesebbet és tudatosabban vásároljanak, s az újrahasznosítható anyagokat szelektíven gyűjtsék. Mondandója közben az egyik kisiskolás közbeszólt: az erdő is megújítja önmagát, hiszen ilyenkor ősszel a lehulló falevelek és ágdarabok kom-
A diákok a Göncöl népszerû lapját a Süni magazint lapozgatják. A legtöbbjük azt mondta, naponta órákat töltenek a számítógép elõtt - ez egy komoly figyelemztetés a szülõknek! (fotó: Váci Napló) posztálódnak a természetben. A kis megnyitó ünnepség végén a jelenlévő forró teát és friss pogácsát kaptak, majd a
kicsik egy, a meleg tanteremben megrendezett kézműves foglalkozáson vettek részt. (munkatársunktól)
A Kõkapu marcipánból négy hónap alatt Immár második váci kiállítását rendezte Haraszti Béla Venesz-díjas cukrászmester. Tavasszal csak a dóm méretarányos, marcipánból készült mását mutatta be, most egy egész tárlatnyi anyag került a váci közönség elé a művelődési központban. A nyolcvanon túl is aktívan alkotó váci származású mester tavasszal kezdett hozzá és nyár végére fejezte be a Kőkapu ugyancsak méretarányos mását, amelyet szintén láthattak az érdeklődők. Béla bácsi egyébként a kiállítás kezdete óta személyesen várta és kalauzolta az édes alkotásokra kíváncsiakat. A megnyitón Födős Attila polgármester emlékplakettel ismerte el Haraszti Béla teljesítményét. (munkatársunktól)
Váci Napló
7
A díjak éve Matkovich Ilona életében
Szombaton drágult a cigaretta
Csak szép ruhába bújni ne kellene
A korábban tervezett januári és májusi emelés helyett decembertõl ment fel a dohánytermékek ára. Egy doboz cigaretta hetven forinttal drágább. A parlament október közepén az egészségügy többletforráshoz juttatásának érdekében döntött az emelésrõl.
Az eredetileg fordítóként és tolmácsként tevékenykedõ, Vácott élõ Matkovich Ilona kilenc esztendeje cserélte le a szótárt tollra, s azóta számos újságban találkozhatunk nevével tárcák, interjúk, riportok, tényfeltáró riportok szerzõjeként. Két novellás kötet, illetve egy kisregény is megjelent tõle az elmúlt esztendõkben, melyek címei: Óriásszekrény, Semmi dráma és Férjfoglaló. Ez az év különleges számára, hiszen irpdalmi munkásságát számos díjjal ismerték el. Újságcikkeiben több híres közéleti személyiséget is sikerült megszólaltatnia, legyen az illető politikus, vagy művész. Az elmúlt években átvehette az Európai Uniós Újságírásért elnevezésű elismerést szegregációs problémákat feszegető, tényfeltáró írásaiért. Az idei esztendőben több elismerést is kapott. Áprilisban Minőségi Újságírásért díjat vehetett át a Siklóst megújító beruházásokat taglaló cikke miatt. Ezt a díjat minden hónapban egy szerző kaphatja meg, de az Élet és Irodalom tárcanovella pályázatán is díjazták egyik írását. A pályázatra több mint ezer alkotás érkezett. November 30-án pénteken pedig az a megtiszteltetés érte, hogy szűkebb pátriája is elismeri eddigi munkásságát, ugyanis a Prima Primissima regionális különdíjat vehette át magyar nyelv és köznevelés kategóriában Budapesten. A kitüntetés írói tevékenységének elismerése mellett annak is szól, hogy számos pódium est szervezése fűzödik a nevéhez, melyen részben saját, részben mások művei hangoznak el. Eddig Vácon, Budapesten és vidéken is szeretettel fogadta a közönség ezeket a műsorokat. Városunkban december 8án láthatja a publikum a Madách Imre Művelődési Központban Büszke Joli című estjét, mely hasonlóan az eddigiekhez, sajátos módon, igényesen ötvözi a zenét és az irodalmat. A saját és más neves szerzők nevéhez köthető szórakoztató, irodalmi esten Sándor Erzsi és a Kossuth-díjas Kulka János tomácsolásában hallha-
tók az alkotások, a zenéről pedig az Orosz Dóra vezette Váci Harmónia Kórus gondosodik. S bár ez a pódiumest még nem zajlott le, fejében máris körvonalazódik egy jövő évi, hasonló program megrendezése, melynek központi témája a kutya lenne. Igen, Ilona emberi oldalához tartozik, hogy szereti a kutyákat, neki is van egy tizenkét éves vizslája, Pityke. S ami szintén az emberi oldala: a péntek esti regionális Prima díjátadás egy sajátos kihívást is jelentett számára, hiszen az írónő ritkán bújik elegáns ruhákba, most viszont
nyilván kénytelen volt, de ehhez előbb el kellett jutnia egy nőiruha bolt próbafülkééig. Viccesen úgy fogalmazta meg e mérhetetlenül nagy problémáját: lehet, hogy tovább tart majd az alkalomhoz illő ruha kiválasztása, mint megírni egy novellát, vagy elbeszélést. (Lakatos Csaba)
A kormány korábban úgy tervezte, hogy két lépésben 2013. január 1-jén, illetve május 1-jén - emeli a dohánytermékek jövedéki adóját, amely az akkori elképzelések szerint a cigarettánál ezerdarabonként 15.500 forint és a kiskereskedelmi eladási ár 31 százaléka, de minimum 29.300 forint lett volna. A parlament költségvetési bizottságának javaslatára azonban csak egy ütemben, a tervezettnél kisebb mértékben, de még az idén emelkedett a dohánytermékek jövedéki adója, így az költségvetési többletbevételt hoz. Eszerint a cigaretta adója 11.900 forintról 12.500 forintra emelkedett ezerdarabonként. (MTI)
Téli szünet a múmiakiállításon
Tragor Ignác Múzeumának Memento Mori kiállítása december 1-tõl technikai okok miatt zárva tart, a látogatás csak elõzetesen bejelentkezett csoportok számára lehetséges. További információ, bejelentkezés: 27/500-750, 30/520-6252, 30/681-6395
8
Váci Napló
JOGOSÍTVÁNY
Frissítve: 2012. december 3-án
Telek Rádon
Igényes ház eladó
Eladó telek Vác mellett 1-2 percre Rádon! Eladásra kínálok egy 700 nm-es építési telket Rádon, a telek összközmûves, kiváló infrastruktúrával rendelkezik, pár száz méterre ABC, cukrászda, iskola, óvoda, buszmegálló, zöldséges, posta, templom ...stb. A telek Rádnak az új és kedvelt (panorámás) zöldövezeti részén található!!! A környék, nagyon kellemes, csendes, ideális kis és nagy családosoknak egyaránt, a településhez közel lehetõség van kirándulni, horgászni, biciklizni, lovagolni vagy csak egyszerûen a Duna-parton sétálni. További információért vagy megtekintésért, kérem az alábbi telefonszámon keressenek: 06-30/716-1334. Akciós ár csak ebben az évben: 3.699.999 forint!
Vác belvárosában igényesen felújított családi ház kis kerttel eladó. Duna-part és dóm 5 perc séta. Irányár: 24,9 millió forint. Érd.: 06-30/ 207-6800.
Garázs Deákváron
Takarítõnõt keresek, négy órás elfoglaltsággal. Tel.:06-30/9457-276.
Vácon a Cserhát u. 7/d szám alatt garázs eladó. Érd.: 06-20/323-5174es telefonszámon. (43/06)
Kis ház erdõben Kismaros Börzsönyliget lakóövezetében, csendes, erdõs területen 90 nm lakóterû, felújított, szigetelt, bõvített faépítésû családi ház eladó 1051 nm-es telekkel, rendezett kerttel 17 millió Ft-ért! Érd.: 06-30/6482130. (41/06)
Ha lakást keres... 58 négyzetméteres földszinti lakás elaó Vácon a Zöldfa utcában. Érd.: 06-20/490-6393. (50/06)
Házrész eladó Alsó-Törökhegyen 140 nm-es önrésszel 3 szobás, konyhás-étkezõs, két garázsos, pincés házrész eladó vagy kisebbre cserélhetõ. Érd.: 06-20/ 964-6801-es telefonszámon lehet.
Korrepetálás Matematika-fizika-kémia korrepetálást vállalok, akár hétvégén is. Házhoz megyek. Érd.: 06-70/5541395.
Deákvári lakás Eladó Vác-Deákváron 69 négyzetméteres lakás.Vennék kis családi házat. Érd.: 06-30/327-7653.
Munkatársakat keresünk Jármûipari ágazatba keresünk kecskeméti munkahelyre electroniki karbantartókat, PLC programozókat, diszpécsereket (német nyelvtudással), mechanikai karbantartókat CNC-PLC pneumatikus ismerettel, mûszakvezetõket PLC-CNC ismerettel és német nylvtudással. Érd.: 06-70/384-7138, 06-70/366-3401 illetve
[email protected] e-mail címen.
Takarítónõt keresnek NC forgácsolók figyelem Keresünk NC forgácsolókat Skoda 160-as gépre, marósokat, légszerszámos karbantartókat, 135-136-os hegesztõket, szerkezet lakatosokat budapesti munkahelyre. Szállás biztosított. Érd.: 06-70/384-7138, 06-70/ 366-3401,
[email protected].
CNC szakemberek CNC szakembereket keresünk betanulási lehetõséggel megmunkáló központra (Mazak) illetve köszörûsöket (palást, sík) és CNC horizontosokat tatabányai munkahelyre. Szállás biztosított. Érd.: 06-70/ 384-7138, 06-70/366-3401,
[email protected]
KONI BT AUTÓSISKOLA VÁC, CSÁNYI KRT. 45. TELEFON: 06-27/316-300, E -MAIL: KONIBT @ DUNAWEB .HU
Int. akkreditációs lajstromszám: AL-0175; felnőttképzési nyilvántartási szám: 12-01204) Gépjárművezetői tanfolyamot indítunk: M, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, ADR, TARGONCA VEZETŐI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELŐGÉPKEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, MOTORFŰRÉSZ-KEZELŐI SZAKTANFOLYAM.
SZÁMÍTÁSTECHNIKA + SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusírtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítők, LCD monitorok, nyomtaHALLÓ tók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, Mintabolt fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD leme(VÁC, CSÁNYI KRT. 29/A. zek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLŐ (2-ES FŐÚT) ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktaA VÁROS KÖZPONTJÁBAN. fonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál TELEFON: 27/317-380, papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, 06-20/931-7380, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. FAX: 27/511-382. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépNYITVA TARTÁS: be, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és H-P: 8-17, utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, SZO.: 8-12 ÓRÁIG lézertoner, utántöltő- másoló-, fotó-, fax-, tekercs, leporelló papírok. SODASTREAM TERMÉKEK: gépek 9.990 Ft-tól, szörpök, SodaStream CO2 patroncsere 2.690 Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegző készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fűzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
Ezüstfenyõ vásár Kiültetésre és Karácsonyra is ezüstfenyők vásárolhatók Váchartyánban a termelőtől. Karácsonyra, előre kivágott: 1,20 m-ig 1600 Ft/db; 1,30 m-től 1300 Ft/m ártól (december 10-től); földlabdás 3500 Ft/db ártól. (A fenyőket kiválasztás után ásom ki!) Cím: Váchartyán, József Attila u. 40. (Rudnaykert MÁV megállótól 300 méter). Érdeklődni lehet a 06-27/367-107-es telefonszámon esténként!
Váci Napló
9
Visszavágott a Csurgó a váratlan váci vereségért A második félidőben egy pillanatra azt hittük, felzárkózhatunk, de aztán jól megszórtak minket KÉZIALBDA. A férfi NB I 13. fordulójában sajnos nem volt kérdés, ki a jobb: Csurgói KK – Váci KSE 29-21 (16-9). Csurgó, városi sportcsarnok, 550 néző. Vezette: Natkai, Szalay. Vác: Nagy (k) – Munkácsi, Pál 2 (1), KORSÓS 3, TYISKOV 5, Bajorhegyi 1, SZIKRA 5. Csere: Vitáris (k) – Simányi 1, Császár, Gábori, Kökény, Szabó, Nikolicza 3, György 1 (1). Edző: Rosta István. Kiállítások: 4, illetve 2 perc. Hétméteresek: 3/2, illetve 3/2. Majd három hónappal ezelőtt mostani vendéglátónk legyőzésével tettük le névjegyünket az első osztályban. Azóta a csurgóiak megtalálták igazi formájukat és jelenleg a harmadik helyen vártak minket a visszavágás reményével, amit szerettünk volna megnehezíteni. Tíz percig sikerült is lépést tartanunk a nagy iramot diktáló hazaiakkal, főleg a beálló posztján voltunk erősek, de a folytatásban a hazaiak védőfala felőrölte átlövőinket, akiknek ezen a mérkőzésen szinte semmi sem jött össze. Mindemellett a védekezés sem volt az igazi és a kapusbravúrok is elmaradtak, bár a 12-7-es állásnál becserélt Vitárisnak sikerült kiváló védéseket bemutatnia, a mérkőzés gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt. A második játékrész is ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, de tíz perc után sikerült új erőre kapnunk és felzárkóznunk. Átmeneti volt azonban a fellendülés és pár
A csurgóiak legjobbja Szöllõsi Szabolcs volt, aki már a válogatottban is megmutatta tudását. Ezúttal tíz gólt dobott csapatunknak (fotó: online) perc múlva már tíz gól volt a különbség, amit az utolsó 5 percben sikerült csak csökkentenünk. A folytatás hazai pályán az
MKB Veszprém ellen, december 8-án 18 órai kezdettel. Rosta István: - Megérdemelt volt a hazai győzelem. (munkatársunktól)
A december 8-án 18 órai kezdettel sorra kerülõ Váci KSE MKB Veszprém KC mérkõzésre a nagy érdeklõdésre való tekintettel és a váci sportcsarnok limitált befogadóképessége miatt a jegyeket csak elõvételben lehet megvásárolni, mivel a nagy létszámú szurkolósereg miatt biztonságtechnikai szempontból a helyi árusítás nem megoldható.
Két váci a díjazottak között EVEZÉS. Díjátadó ünnepségen köszöntötte a Magyar Egyetemi-Főiskolai Szövetség (MEFS) az idei esztendő legkiválóbb sportolóit. A díjazottak között két váci evezős is szerepelt. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a MEFS rendezvényén többek között Magyar Zoltán, a MOB alelnöke méltatta a 2012-ben elért eredményeket, valamint kiemelte a felsőoktatás és az élsport kapcsolatának fontosságát. Az olimpiai bajnok, illetve az olimpián érmet szerző, egyetemi-főiskolai tanulmányokat végző sportolóknak járó elismerések átadását követte a 2012. évben egyetemi világbajnokságokon kiemelkedő eredményt elérő versenyzők kitüntetése, köztük öt evezős sportoló díjazása. Mások mellett elismerést vehetett átvehetett át Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club), aki a Kazanyban megrendezett egyetemi világbajnokságon aranyérmet szerzett, illetve az egyetemi világbajnokság ezüstérmesei, Gyimes Krisztina (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) és Szabó Katalin (Vác Városi Evezős Club). (vac.hu)
A váci lányoknak is jutott elismerés KÉZILABDA . A Magyar Kézilabda Szövetség idén is megválasztotta a sportág legjobbjait. A névsort kedden tették közzé, amelyben három váci játékos is szerepel. A szakszövetség összesen húsz kategóriában ítélte oda az elismerést. (A teljes névsor az MKSZ www.keziszovetseg.hu címen elérhető weboldalán megtekinthető.) A legjobb női junior játékos Klivinyi Kinga (Váci
NKSE) lett, míg a legjobb női ifjúsági strandkézilabdásnak Ivanics Dórát (Váci NKSE) választották. A férfi felnőtt strandkézilabdások sorában az év játékosa díjban Nikolicza Renátó (Váci KSE) részesült. Ugyancsak napvilágra került a decemberi női kontinensbajnokságra utazó magyar felnőtt játékoskeret, amelyben helyet kapott Klivinyi Kinga (képünkön) is. (vac.hu)
»» Klimász János kőfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
10
Váci Napló
Díszítse fel a mûvelõdési központtal a város legszebb karácsonyfáját Úgy gondolja, hogy az ön karácsonyfája a legszebb minden évben? Szeretné ezt megmutatni a nagyvilágnak? Akkor itt az alkalom, jelentkezzen ön is a Madách Imre Mûvelõdési Központ által szervezett karácsonyfadíszítõ versenyre. Az ünnepi készülődés jegyében tart családi délutánt a művelődési központ ezüstvasárnapon, december 16-án, 14 órától. A program keretében lesz játszóház, interaktív előadás a Magyar Népmese Színház művészeinek tolmácsolásában, kézműves foglalkozás és kirakodóvásár. És itt kerül először sor a karácsonyfa-díszítő versenyre is, melyre minél ötletesebb, kreatívabb alkotásokat várnak. A karácsonyfákat - melyek lehetnek élő és műfenyők egyaránt - otthon is feldíszíthetik a jelentkezők, de a Madách Imre Művelődési Központ is lehetőséget biztosít a fák helyszínen (az intézmény aulája) történő feldíszítésére december 7-én,
december 8-án, december 10én és december 11-én. Mindegyik napon 8 és 16 óra között. A verseny célja, hogy karácsonyi hangulatú, egyedi karácsonyfa-dekorálási ötletek valósuljanak meg. A három tagú zsűri díjazza a kész kompozíciókat aszerint, hogy mennyire kreatívak, a díszek házilagos készítése nem feltétel. Az ünnepi díszbe öltöztetett fák a művelődési központ aulájában maradnak január 13-ig, így az intézmény ünnepi programjainak ideje alatt is megtekinthetőek lesznek. A versenyre egyénileg és maximum négyfős csoportokat alkotva lehet nevezni. A zsűri döntése során az első három helyezett 20, 15, illetve 10 ezer forint értékű díjat kap. Az eredményhirdetésre december 16-án, vasárnap 14 órakor kerül sor. A nevezés feltétele az intézményben beszerezhető jelentkezési lap kitöltése és leadása. A Madách Imre Művelődési Központ szertettel vár minden érdeklődőt a karácsonyváró programokra.
December 16. vasárnap
"Kiskarácsony, nagykarácsony" 14 órától - jászol élő állatokkal és karácsonyi kézműves kirakodóvásár 14 óra - a karácsonyfa-díszítő verseny eredményhirdetése és díjkiosztása 15 óra - színházterem: "Üdvösségünk, égi ország!" - a Magyar Népmese Színház interaktív betlehemes játéka, mely Jézuska születését idézi meg, a szálláskereséstől egészen az ajándékozásig karácsonyi énekekkel, hangszeres zenével. A belépőjegy ára: 500 Ft, amely tartalmazza a kézműves foglalkozások díját is. 16 óra - Csilingelő gyermek műsor Gyarmati Viki és Csohány Gábor előadásában. 16 órától - kézműves foglalkozások
Elõ a csizmákkal és futás a Mikulással! Épp hogy befutottatok a forró déli napon a Fut a Vác céljába, megpihentetetek egy kicsit és már el is kezdődött a rohanás, el is telt lassan az év. Nemsokára eljön az a nap, amikor elkezdjük tisztítani cipőinket, bízván benne, hogy közben újra elhisszük a csodákat. De amikor tétován megállsz, és az ablakba raknád, előjönnek az emlékek és felhúzod a cipőt, ki-
lépsz a télbe és ismét futásnak eredsz a metsző hidegben - áll a felhívásban. A hétvégén ismét megrendezik Bíró György és barátai immáron 16. alkalommal a Mikulásfutást. December 9-én, vasárnap 9 órakor újra elrajtol a Mikulás és a versenyzők, akik több táv közül is választhatnak. A versenykiírást a www.visevac.hu honlapon olvashatják el.
Ma-Ling Lee: A legfiatalabb madám
Névnapok
december 4. Borbála, Barbara
december 5. Vilma december 6. Miklós, Döníz
“Csak egy voltam a világon, de arról álmodtam, bárcsak a világot jelenteném valakinek.”
Tonya Hurley Idõjárás NAPPAL: 0 - 2 oC ÉJSZAKA: -2 – -4 oC Kedden napközbe újabb csapadékzóna érkezik, havazás, havasesõ várható. A déli szél sokfelé megélénkül. Hajnalban már mindenhol fagyni fog. Szerdától a fagyos hajnalokat hideg nappalok követik, idõnként kisebb havazás, hózápor elõfordulhat. A nap vicce
A tanár felelteti Mórickát: - Móricka, tudod-e honnan jön az áram? - Az őserdőből. - Ezt miből gondolod? - Mert amikor a múltkor elment az áram, apa azt mondta: “Már megint lekapcsolták az áramot ezek a majmok.” Provokatív beszámoló a világ legősibb foglalkozásának legújabb kori alakulásáról, tele szaftos részletekkel. A Koreában született, de örökbefogadás útján Amerikába került Ma - Ling Lee még csak tizennégy éves, amikor kellemes connecticuti kertvárosi otthona után a csillogó, de törvényen kívüli „eszkortiparban” találja magát. Sztriptíztáncosnők, stricik és prostituáltak fogadják be magukhoz, hamar megtanulja a kemény utcai élet csínját-bínját. Szerencséjére veleszületett érzéke van a marketinghez és az üzleti élethez, így tizenhat évesen megnyitja az első saját bordélyházát. Ára: 2.980 Ft helyett, kedvezményesen 700 Ft
Váci Napló
11
Lisztérzékenység, egy új civilizációs betegség A lisztérzékenység a leggyakoribb felszívódási zavar, megelõzni nem lehet és a felismerése is nehéz, fõleg ha felnõtt korban alakul ki. Pedig ha nem diagnosztizálják, súlyos tüneteket, akár meddõséget is okozhat. A fejlett társadalmakban, így Magyarországon is, a lakosság egy-két százalékánál van jelen, vagyis minden 50. ember lisztérzékeny, döntő többségük pedig nő – erre hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikájának orvosa. A lisztérzékenységet az egyes gabonafélékben (búza, rozs, árpa) található anyag, a glutén idézi elő. Dr. Juhász Márk gasztroenterológus szakorvos szerint részben civilizációs betegségnek tekinthető, de azért is nő az érintettek száma, mert ma már egyre gyakrabban fedezik fel ezt a betegséget. Az elmúlt 15 évben ugyanis egyszerűsödött a diagnosztizálás, már egy vérvétel is elegendő ehhez, de pozitív eredmény esetén elkerülhetet-
len az eredmény szövettani vizsgálattal történő megerősítése. Mivel még nem tudják pontosan, hogy mitől és hogyan alakul ki a lisztérzékenység, nem lehet megelőzni. Annyi biztos, hogy közrejátszik a genetikai hajlam. Kimutatták ugyanis, hogy egy lisztérzékeny ember első fokú rokonainak (fia, lánya, testvére) 2025 százalék esélye van a betegségre, vagyis csak minden negyedik, ötödik közeli hozzátartozó lesz beteg. Tévhit tehát, hogy egy lisztérzékeny embernek mindenképpen lisztérzékeny lesz a gyermeke.
A lisztérzékenységgel kapcsolatban több más tévhitről is beszámolt dr. Juhász Márk. Ezek egyike például, hogy ez a betegség allergia. A gasztroenterológus elmondta, hogy inkább intoleranciáról van szó. Tévhit az is, hogy csak gyerekkorban alakulhat ki. Egyre többen felnőttként lesznek betegek, ráadásul többségüknél nem a gyermekkorban jellemző hasi tünetek (haspuffadás, krónikus hasmenés, hasi fájdalom) jelentkeznek, hanem például vashiányos vérszegénység, csontritkulás, vagy ismétlődő vetélés. Többször évek telnek el, míg kiderül, hogy lisztérzékenység áll ezen betegségek mögött, tehát a kezdeti tünetek megjelenésétől számítva gyakran évekig nem diagnosztizálják. Az is tévhit, hogy ki lehet nőni a lisztérzékenységet. Sajnos ez sem igaz, a betegeknek életük végéig tartaniuk kell a gluténmentes diétát. A lisztérzékenységre jelenleg nincs gyógyszer, egyetlen kezelési módja a szigorú gluténmentes diéta. Ha ezt
nem tartják, járászavart, egy viszketéssel és hólyagos elváltozásokkal járó bőrbetegséget (Duhring betegség), sőt kivételes esetben rosszindulatú daganatot is okozhat. Hosszútávú szövődmény lehet még a csontritkulás és a fogamzóképesség mindkét nemet fenyegető zavara. Fokozottan ajánlott figyelni az 1-es típusú cukorbetegeknek, az autoimmun pajzsmirigygyulladásban és a Down-kórban szenvedőknek, ők ugyanis a rizikócsoportba tartoznak. A lisztérzékenyek nem ehetnek búzából, rozsból, árpából készült ételeket, tehát az ilyen kenyereket és a többségében búzalisztből készült tésztákat, süteményeket is kerülniük kell. Speciális lisztet kell beszerezniük, ezzel kell elkészíteniük minden tésztaés kenyérfélét. Az alapanyagok drágábbak és nem mindenhol szerezhetők be, ez főleg kistelepüléseken okoz gondot. A lisztérzékeny gyerekek például nem étkezhetnek az iskolai menzán, de még egy vendégségben sem ehetnek szabadon. A karácsony közeledtével nagyobb a kísértés, de Juhász doktor szerint egy sütemény elfogyasztása nem okoz drámai rosszullétet, általában nem vált ki heveny tüneteket, ez azonban senkit nem sarkallhat a gluténmentes diéta tudatos megszegésére. (informed.hu, foto:online)
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Nálunk már bankkártyával is fizethet!* Keresse autóinkat a Bankkártyával történő Dunakanyar áruháznál! Tel.: 06-27/301-555 *fizetését kérjük, előre jelezze Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a váci tüdõgondozó épülete a kórház területén. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
PATIKÁK A VÁROSBAN Duna Gyógyszertár (TESCO - Deres u. 2. tel.: 501-415, nyitva H-P 9-20, Szo 9-20, V 9-19), Gyöngyvirág (Széchenyi út 3-7. tel.: 303343, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.), Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Papp Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/411-7820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Vácz Remete (Magyar utca 3., tel.: 305-997, tel/fax: 305997, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.00, Alsóvárosi Patika (Zöldfa u.1. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12.
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szerkesztõségi
olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Dunapress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 1085 forint, negyedévre 3255 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
12
Váci Napló
Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztõ Kft Vagyonhasznosítási részlege lakást hirdet bérbeadásra - SZOCIÁLIS alaponVác, Zöldfa u. 23. 4/14., 1,5 szoba (44 m2, összkomfortos) Lakbér: 8.602,-Ft/hó (195,50,-Ft/m2/hó) Külön szolgáltatás: - Távhõ alapdíj: bruttó 4.533,-Ft - melegvíz díja: mérés szerint kb. 1.600,-Ft - fûtés díja: mérés szerint kb. 25.000,-Ft Mûszaki állapot: megtekintett, késõbb sem kifogásolható állapotban kerül átadásra Lakás megtekintésének idõpontja: 2012. december 7. (péntek) 10.00 - 10.20 óráig A pályázatok benyújtásának módja: formanyomtatványon Váci Városfejlesztõ Kft, Vagyonhasznosítási részleg, Vác, Köztársaság u. 34. szám alatt átvehetõ. Pályázatok benyújtásának határideje: 2012. december 21. (péntek) 12 óráig. A pályázatokat a Gazdasági - Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság a határidõt követõ bizottsági ülésén bírálja el, amelyrõl csak a lakásra bérleti jogot elnyerõ pályázó kap értesítést. További információ kérhetõ: Váci Városfejlesztõ Kft, Vác, Köztársaság u. 34. szám alatti irodájában, Tel: (27) 510-103.