Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir
294. szám
2014. május 12.
Rendezvények, konferenciák, előadások 1. Berta Tibor egyetemi docens (Hispanisztika Tanszék) márciusban két előadást tartott az Alicantei Egyetemen. A két előadás címe: -Morfosintaxi dels clítics pronominals: perspectiva sincronica, diacronica i comparativa en les llengües romaniques peninsulars -L'hongarés i les llengües romaniques en contrast 2. Lénárt András egyetemi tanársegéd (Hispanisztika Tanszék) április 16-án előadást tartott Budapesten a Politikatörténeti Intézetben "A hivatalos változat: katonai diktatúra Argentínában" címmel. 3. A Neveléstudományi Intézet és a Neveléstudományi Doktori Iskola 2014. május 1. és 3. között az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházában tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Pedagógiai Értékelési Konferenciát, melynek elnöke Korom Erzsébet egyetemi docens volt. A konferencián az intézet oktatói közül tematikus vagy szimpóziumi előadáson mutatta be kutatási eredményét Csapó Benő, Csíkos Csaba, D. Molnár Éva, Fejes József Balázs, Józsa Krisztián, Kasik László, Kinyó László, Korom Erzsébet, Molnár Edit Katalin, Molnár Gyöngyvér, Vidákovich Tibor, Vígh Tibor és Zsolnai Anikó. Az Oktatáselméleti és az MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport munkatársai közül előadást tartott B. Németh Mária, Hódi Ágnes, Nagy Zsuzsanna és Tóth Edit. A Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatói közül előadás keretén belül ismertette empirikus vizsgálatának eredményét Altorjay Tamás, Asztalos Kata, Benedekfi István, Buzás Zsuzsa, Dancs Katinka, Debreczeni Dániel Géza, Dombi Edina, Fülekiné Joó Anikó, Fűz Nóra, Gál Zita, Kiss Renáta Mária, Kontai Tünde, Magyar Andrea, Major Lenke, Pásztor Attila, Pásztor-Kovács Anita, Pinczés Tamás, Prievara Dóra Katalin, Rausch Attila, S. Hrebik Olga, Simon Tünde, Szálas Tímea, Szili Katalin, Tánczos Tímea, Thékes István, Tongori Ágota, Török Tímea, Tóth Krisztina, Vígh-Kiss Erika és Zentai Gabriella, valamint a Neveléstudományi Intézet hallgatói közül Bús Enikő, Kállai István László, Nagy Krisztina, Sipos Judit és Szabó Dóra Fanni. Poszteren ismertette kutatási eredményeit Győri-Dani Dóra, Habók Anita, Lele Anita és Molnár Milán.
Kari Kurír 294. A konferenciát a TÁMOP 3.1.9-11/1-2012-0001 azonosító jelű "Diagnosztikus mérések fejlesztése" című pályázat keretében az Európai Unió támogatta. 4. A Neveléstudományi Intézet, a Neveléstudományi Doktori Iskola és az Oktatáselméleti Kutatócsoport 2014. április 29. és 30. között rendezte meg a 6th Szeged Workshop on Educational Evaluation rendezvényt az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. Az intézet oktatói közül Csapó Benő és Molnár Gyöngyvér; a Doktori Iskola hallgatói közül Ingo Barkow és Thékes István tartott előadást. 5. Az Oktatáselméleti Kutatócsoport 2014. május 5-én rendezte meg a Diagnostic Assessment Workshop-ot, amelyet Molnár Gyöngyvér (Neveléstudományi Intézet) és Pásztor Attila (Neveléstudományi Doktori Iskola) vezetett. 6. Az Európai Unió hetedik keretprogramjának támogatásával megvalósuló SAILS (Strategies for Assessment of Inquiry Learning in Science) projekt 2014. május 5-7. között tartotta konzorciumi találkozóját Szegeden, az MTA SZAB Székházában. A találkozó szervezésében és szakmai megvalósításában az SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoport (Neveléstudományi Intézet) tagjai (Csapó Benő, Csíkos Csaba, Korom Erzsébet, Molnár Gyöngyvér, B. Németh Mária, Pásztor Attila, Nagy Lászlóné) vettek részt. 7. Szabados György (MTA–HIM–SZTE–MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport) „Nyugati végek a IX–XI. században. Áttekintés” címmel 2014. április 29-én Őriszentpéteren előadást tartott az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága által szervezett „Eörségnek leírása – Őrök, lövők és határvédő népek az Árpád-kori Magyarországon” elnevezésű konferencián.
Könyvespolc 1. Megjelent Pihurik Judit (Történeti Segédtudományok Tanszék): A felismert felelősség. Gondolatok a hallgatni nem tudó Márairól. In: Irodalmi Jelen. http://www.irodalmijelen.hu/2014-apr12-2202/felismert-felelosseg-gondolatok-hallgatni-nem-tudo-marairol
Tudományos és PhD hírek 1. PhD-szigorlatok: Misits Éva (nyelvtudomány) PhD-szigorlatára 2014. március 19-én került sor. A szigorlat eredménye: 66,6%. Hafner Zoltán (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2014. május 14-én 12 órai kezdettel kerül sor Balázs Mihály egyetemi tanár tanári szobájában Pál Katalin (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2014. május 20-án 10 órai kezdettel kerül sor Szörényi László egyetemi tanár tanári szobájában. Balázsné Nagy Zsuzsanna (neveléstudomány) PhD-szigorlatára 2014. május 26-án 11 órai kezdettel kerül sor Vidákovich Tibor egyetemi tanár tanári szobájában. Kétyi András (neveléstudomány) PhD-szigorlatára 2014. május 26-án 12 órai kezdettel kerül sor Csapó Benő egyetemi tanár tanári szobájában. Molnár Pál (neveléstudomány) PhD-szigorlatára 2014. május 26-án 13 órai kezdettel kerül sor Csapó Benő egyetemi tanár tanári szobájában. 2
Kari Kurír 294. Gál Zita (neveléstudomány) PhD-szigorlatára 2014. május 26-án 14 órai kezdettel kerül sor Csapó Benő egyetemi tanár tanári szobájában. Sarkadi Bence (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2014. június 11-én 12 órai kezdettel kerül sor Szőnyi György Endre egyetemi tanár tanári szobájában. Thomas Éva (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára 2014. június 12-én 13.30 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferenciatermében. 2. PhD-védések: Gönczöl Andrea (irodalomtudomány) PhD-védésére 2014. április 24-én került sor. A védés eredménye: 96% Tóth István (történelemtudomány) PhD-védésére 2014. április 30-án került sor. A védés eredménye: 100%. Novák Anikó (irodalomtudomány) PhD-védésére 2014. május 6-án került sor. A védés eredménye: 90%. Tóth Gábor (filozófiatudomány) PhD-védésére 2014. május 7-én került sor. A védés eredménye: 76%. Szalisznyó Lilla (irodalomtudomány) PhD-védésére 2014. május 12-én került sor. A védés eredménye: 100%. Mátyás Dénes (irodalomtudomány) Phd-védésére 2014. május 14-én 11 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferenciatermében. Abdallah Aty (történelemtudomány) PhD-védésére 2014. május 15-én 13 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferenciatermében. Maczelka Csaba (irodalomtudomány) PhD-védésére 2014. május 20-án 13 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferenciatermében. Szabó Pál (történelemtudomány) PhD-védésére 2014. május 21-én 11 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferenciatermében. Borkovits Margit (neveléstudomány) PhD-védésére 2014. május 23-án 13 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferenciatermében. Tánczos Tímea (neveléstudomány) PhD-védésére 2014. május 27-én 15 órai kezdettel kerül sor a BTK Kari Konferenciatermében. 3. A Tudományterületi Doktori Tanács 2014. május 29-én 13 órai kezdettel tartja soron következő ülését a Kari Tanácsteremben, a következő napirendi pontokkal: 1. Új eljárás indítása: Történelemtudomány: a) Hadnagy Szabolcs. Filozófiatudomány: a) Horváth Henrietta. Irodalomtudomány: a) Kőhalmi Péter. 2. Védési bizottság kijelölése: Irodalomtudomány: a) Kristó Sándor b) Veres Magdolna. c) Draskóczy Eszter Történelemtudomány: a) Pintér Nagy Katalin Nyelvtudomány: a) Balogh Erzsébet. 3
Kari Kurír 294. 3. Doktori védések megtárgyalása: Történelemtudomány: a) Tóth István b) Abdallah Aty c) Szabó Pál. Irodalomtudomány: a) Oroszlán Anikó b) Gönczöl Andrea c) Szalisznyó Lilla d) Mátyás Dénes e) Novák Anikó f) Maczelka Csaba Neveléstudomány: a) Borkovits Margit b) Tánczos Tímea. Filozófiatudomány: a) Tóth Gábor. 4. Professor Emeritus felterjesztés: Történelemtudomány: a) dr. Wojtilla Gyula. 5. Címzetes egyetemi docensi felterjesztés: Történelemtudomány: a) Palkovics Andrea. 6. Felvételi eljárás változtatásainak megbeszélése. 7. Egyéb.
Pályázatok 1. Kis–mentor – tematikus tábor középiskolás és felsőfokú intézményben tanuló diákoknak, a „Csányi Alapítvány a Gyermekekért” pályázata. A pályázat célja: Lehetőséget biztosítani a gyerekek számára ismereteik tapasztalataik átadására, közösségformálás valamint a közösségért való aktív tenni akarás előmozdítása. Az Életút Programba foglaltaknak megfelelően az idősebb „csányisok” a fiatalabb generáció tematikus táboraiban mutathat követendő példát társainak. A pályázók köre: A Csányi Alapítvány a Gyermekekért támogatottja, aki az alábbiak közül valamelyik feltételnek megfelel: – jeles vagy 4,5 feletti tanulmányi eredmény – kiváló versenyeredmények – kiváló sporteredmények – a közösségért tett kimagasló munka – az életkor kategóriánként került meghatározásra Jelentkezés módja: egyénenként a Jelentkezési lap beküldésével az
[email protected] címre április 30. A pályázat benyújtásának határideje: 2013. május 19. A pályázatból való kizárást vonja maga után: – a pályázat hiányos vagy határidőn túli benyújtása – a tanulmányi szerződésben vállaltaktól való eltérés – az Alapítvány Együttélési Szabályzatának és Házirendjének megsértése 4
Kari Kurír 294. – valamint, ha a pályázó a pályázatban kiírt feltételeknek nem felel meg A pályázat benyújtásának módja: Minden tanuló egy pályázattal indulhat el. Az elbírálást bizottság végzi. A pályázatot a Csányi Alapítvány a Gyermekekért 1526 Budapest Pf. 3. címre kell beküldeni 2013. május 19-ig. A határidő után beérkező pályaművek nem kerülnek elbírálásra. A pályázat tartalma – Kategóriák 1. „Gólyatábor” (Életkori kikötés: a Csányi Alapítvány minden támogatottja pályázhat, aki a 2013/14es tanévben a 9-12. évfolyamon tanul.) – motivációs levél, melyben a pályázó összefoglalja, hogy miért szeretne pályázni. – részletes programterv benyújtása napra lebontva, melyben kifejti a pályázó milyen tevékenységgel (játékszervezés, előadás, tánctanítás, énektanítás stb.) kíván hozzájárulni a program eredményességéhez (2014. június 15-21.) – az eddig elért verseny és tanulmányi eredmények, közösségért végzett munka felsorolása – rövid összefoglaló a pályázóról (mentori ajánlás) 2. „Angol tábor – Zsögödfürdő” (Életkori kikötés: a Csányi Alapítvány minden támogatottja, aki felsőfokú tanulmányokat folytat.) – motivációs levél, melyben a pályázó összefoglalja, hogy miért szeretne pályázni. – részletes programterv benyújtása napra lebontva, melyben kifejti a pályázó milyen tevékenységgel (játékszervezés, előadás angolul, tánctanítás, angol énekek tanítása, az idegen nyelv gyakorlása stb.) kíván hozzájárulni a program eredményességéhez (2013. július 13-18.) – feltétel a jó angol nyelvtudás, mert a táborban a kommunikáció nyelve az angol – nyelvvizsgák, az eddig elért verseny és tanulmányi eredmények, közösségért végzett munka felsorolása – rövid összefoglaló a pályázóról (mentori ajánlás) A pályázat értékelése: A beérkező pályázatok elbírálását egy bizottság végzi. A nyertesek nevét 2013. május 31-én a Csányi Alapítvány honlapján (http://www.csanyialapitvany.hu) tesszük közzé. A pályázat díjazása: „Gólyatábor” – a legjobb 3 pályázó részt vehet a 2014. június 15-21. között Sarlóspusztán megrendezésre kerülő táborban kis-mentorként. „Angol tábor – Zsögödfürdő” – a pályázat nyertese részt vehet a 2014. július 13-18. között Zsögödfürdőn (Hargita megye) megrendezésre kerülő táborban kismentorként. 2. Új Campus Hungary ösztöndíjfelhívás az SZTE hallgatóinak, munkatársainak. Jelentkezési határidő: 2014. május 30. Bővebb információ: http://www.campushungary.hu/palyazoknak/
Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala Felelős kiadó: Dr. Csernus Sándor dékán Felelős szerkesztő: Pereszlényi Gábor pályázati referens Következő lapzárta: 2014. május 27.
5
Kari Kurír 294.
Aktuális pályázatok határidő-táblázata Határidő 2014. máj. 19. 2014. máj. 19. 2014. máj. 30. 2014. jún. 1. 2014. .szept 1. 2014. .szept 11. 2014. szept. 15. 2014. okt. 13. 2014. dec. 1.
Meghirdető Fulbright Csányi Alapítvány Campus Hungary Visegrádi Alap Visegrádi Alap MSCA Visegrádi Alap Fulbright Visegrádi Alap
A pályázat célja, címe Ösztöndíjak Kis-mentor Ösztöndíjak Small Grants Small Grants Egyéni ösztöndíjak Standard Grants Ösztöndíjak Small Grants
Megjelenés helye Kurír 292. Kurír 294. Kurír 294. Kurír 290. Kurír 290. Kurír 293. Kurír 290. Kurír 292. Kurír 290.
Folyamatos Folyamatos Folyamatos Folyamatos
OTKA OTKA Tempus Közalapítvány Kanadai Nemzetk. FÜ
Kiadástámogatás Alapkutatások támogatása Comenius, Pestalozzi Utazástámogatás
Kurír 289. Kurír 289. Kurír 279. Kurír 173.
6