BALATONFŰZFŐ VÁROS VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT ELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNYTERV
V. MELLÉKLET
Képviselő-testületi határozatok Jegyzőkönyv az egyeztető tárgyalásról Beérkezett vélemények összefoglaló táblázata Beérkezett vélemények
VÁROS ÉS HÁZ BT – KÖRNYEZETTERV KFT – 2014. NOVEMBER
43
BALATONFŰZFŐ VÁROS VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT ELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNYTERV
VÁROS ÉS HÁZ BT – KÖRNYEZETTERV KFT – 2014. NOVEMBER
44
BALATONFŰZFŐ VÁROS VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT ELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNYTERV
VÁROS ÉS HÁZ BT – KÖRNYEZETTERV KFT – 2014. NOVEMBER
45
BALATONFŰZFŐ VÁROS VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT ELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNYTERV
191/2014. (06. 24.) Kt. határozat Balatonfűzfő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 335/2013. (12.17.) és 54/2014. (03.03.) számú határozatai alapján előkészített vízpart-rehabilitációs tanulmányterv módosítását előkészítő dokumentációban, a 2. (tervezési) területet érintően, a 357/76 hrsz-ú Kikötő utca jelenlegi szélességét nem kívánja 6 m-re csökkenteni, azt jelenlegi szélességében megtartja. Felkéri a polgármestert, hogy a változás átvezettetéséről intézkedjen. Felelős: Marton Béla polgármester Határidő: azonnal
VÁROS ÉS HÁZ BT – KÖRNYEZETTERV KFT – 2014. NOVEMBER
46
JEGYZŐKÖNYV A 2014. július 30-én Balatonfűzfő Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának tárgyalójában tartott Egyeztető tárgyalásról Tárgy:
Balatonfűzfő Vízpart-rehabilitációs Tanulmányterv módosításának előkészítése
Jelen vannak:
a jelenléti ív szerint: Takács László Hornyák Attila Bucsiné Nemesi Anikó Bárdosi Andrea Lázár Tibor Bárdosi György Kadlicskó Krisztián Nagy Károly
jegyző, Balatonfűzfő Város Önkormányzat főépítész, Balatonfűzfő Város Önkormányzat önkormányzati főmérnök, Balatonfűzfő Önkormányzat vezető tervező, Város és Ház Bt vezető tervező, Környezetterv Kft ügyvezető, Város és Ház Bt SMKH, Állami Főépítész munkatársa Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Takács László jegyző: Köszöntötte a megjelenteket, a módosításokkal kapcsolatban elmondja, hogy azok rendkívül fontosak a város számára és szeretnék, ha a TNT rendelet módosítása után a párhuzamosan folyó Településrendezési eszközök módosítási folyamatába is beilleszthetők lennének a kiküldött Előkészítő Tanulmányterv szerinti módosítások. Átadja a szót a tervezőknek. Bárdosi Andrea, vezető tervező: Előzményként elmondja, hogy 2013 decemberében kezdeményezte az Önkormányzat a Belügyminisztériumnál a 2005-ben elfogadott TNM rendelet módosítását a Balaton törvény 59. § (2) bekezdésének megfelelően, az előkészítő Tanulmányterv az Önkormányzat finanszírozásával valósul meg. A jelen egyeztetésre nemcsak a 283/2002. (XII.21.) Korm. rendelet szerinti államigazgatási szervek, hanem a Településrendezési eszközök módosításában illetékes államigazgatási szervek is meghívásra kerültek, illetve tervdokumentációt kaptak. Lázár Tibor, vezető tervező: Sokan nem tudtak eljönni, de megküldték írásos véleményüket, ezeket felsorolja: Somogy Megyei Kormányhivatal Állami Főépítész - a módosításokat támogatja, apróbb kiegészítéseket kér, illetve további javaslatokkal él, ezek az egyes módosítások részletezésénél ismertetésre kerülnek. Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség – a módosításokat összességében nem kifogásolja, környezeti értékelés elkészítését nem tartja szükségesnek; Nemzeti Környezeti Intézet Közép-Dunántúli Kirendeltsége – nem emel kifogást; Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Balatoni Vízügyi Kirendeltsége: a módosítással egyetért, kifogást nem emel. VMKH Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv a Vízpart-rehabilitációs Tanulmányterv módosításához közegészségügyi szempontból hozzájárul. Nemzeti Közlekedési hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal tájékoztatásul felsorolja a vonatkozó jogszabályokat, de közúti közlekedési szempontból észrevételt nem tesz Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ: a terület nem tartozik a Világörökségi és világörökség várományos területbe, ezért nem kíván részt venni az egyeztető tárgyaláson, Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala: a módosítás ellen kifogást nem emel; Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság: a módosítás ügyében kifogást nem emel, külön észrevételt nem tesz, Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal, a honvédelem érdekeit nem érintik, külön észrevételt nem tesz. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala: a módosítás ellen kifogást nem emel. A BM is elküldte előzetes észrevételeit, felhívják a 4-es módosításnál a Balaton törvény 4/B § c) pontjában foglalt szabályaira a figyelmet, illetve a dokumentációban a településrendezési eszközök kifejezést kérik következetesen szerepeltetni. Az OTrT szerinti Tájképvédelmi terület használatával kapcsolatban is megjegyzést tesz, a 2014. december 30-tól hatályos Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetének figyelembe vétele nem jogszerű.
Bárdosi Andrea: Bemutatja az Előzetes szakmai egyeztetési tervdokumentáció szerinti módosításokat és kéri azokkal kapcsolatban a jelenlévő államigazgatási szervek véleményét. Az 1-es módosítással kapcsolatban a jelenlévő államigazgatási szerveknek nincs kifogása vagy észrevétele. A 2-es módosítással kapcsolatban elmondta, hogy az önkormányzat eredetileg a Kikötő utca szélességét is csökkentette volna, de a BM ezt nem tartotta eléggé indokoltnak, ezért az Önkormányzat utólag döntött ennek a kérelemnek a visszavonásáról. Kadlicskó Krisztián észrevételezte, hogy az utcaszélesség csökkenés ellentétes lett volna az önkormányzat érdekeivel is, kérdezi, hogy mindenképpen zsákutca-e a Kikötő utca illetve mi a funkciója az épülő épületnek a kemping területén? Hornyák Attila főépítész: megjegyzi, hogy az utcaszélesség csökkentése nem ellentétes az önkormányzat érdekeivel, mert az utca túloldalán is önkormányzati területek vannak, és ezekhez csatolódott volna az utcaterület. A négy telekből álló önkormányzati területet hosszú távú bérleti szerződéssel éppen a kikötő és kemping tulajdonosa fejleszti. A kemping területén (357/70 hrsz) épülő épület közösségi célú és szállás célú helyiségeket fog tartalmazni. Bárdosi Andrea: a Kikötő utca jelenleg és a távlati tervekben is zsákutca, összekötése nincs az átjáró felé. Az önkormányzati tulajdonú területeken van a hatályos szabályozási tervben kiszabályozva egy 3 m széles gyalogút. A kemping bejárata épp a Kalóz utcánál van, így gyakorlatilag a Kikötő utcára csak mint gyalogos forgalmú utcára van szükség. Az Állami Főépítész levele tartalmaz egy javaslatot a kemping területén a „beépítetlenül megőrzendő part területsáv” pontosítására. Valóban szükséges majd ennek a jelnek is a korrekciója, mint ahogy sok más egyéb jelnek is, a megváltozott alaptérkép és egyéb körülmények miatt, azonban jelenleg ennek a módosításnak ez nem tárgya, ez már inkább a felülvizsgálat körébe tartozó kérdésként kezelendő. Nagy Károly, BfNP Ig. : egyetért a módosítással. A 3-as területtel kapcsolatban megjegyzi, hogy azt szerinte érinti az új OTrT szerinti ökológiai hálózat (magterület) és kéri, hogy a Natura 2000 területet a módosítás kerülje el. Lázár Tibor: valóban nagyobb az ökológiai hálózat a módosított OTrT-ben és ráfed a jelenlegi 357/6-7 hrsz-ú zöldterületre, mely Natura 2000 terület is egyben, ezt a területet azonban a módosítás nem érinti. Megjegyzi, hogy a Balaton törvény ezt a magterületi jelölést még nem tartalmazza. Az ökológiai hálózat Balaton törvény szerinti elemeit a Településrendezési terv határolta le 2012-ben. Hozzáteszi, hogy a módosítás az összefüggő zöldterületet még bővíti is. Nagy Károly: Ha a magterületet nem érinti, akkor kifogásuk nincs a módosítás ellen. Bárdosi Andrea: a 4-es módosításnál az Állami Főépítész észrevételében szerepel, hogy a módosítás a közigazgatási határtól 200 m-nél közelebb van, ezért a Balaton törvény szerint beépítésre szánt terület nem jelölhető ki, illetve csak területrendezési hatósági eljárás alapján. A közigazgatási határ valóban a strandnál van, de miután Balatonkenese beépítésre szánt illetve beépített területei jóval 200 m-nél messzebb vannak, csak a balatoni terület van közelebb, ezért ezt a szempontot nem vették figyelembe. Az Állami Főépítész javaslata elfogadható, miszerint a módosítandó terület beépítésre nem szánt terület is maradhat. Lázár Tibor hozzáteszi, hogy úgy értelmezik, hogy ezt nem a településrendezési tervnél, hanem itt kell eldönteni, mert a Balaton törvény vonatkozó szabálya nem tartalmazza a „településrendezési eszközökben” kifejezést. De szerinte sem probléma, ha az önkormányzat nem akarja a két strandterületet összevonni. A BM előzetes véleménye is felhívja egyébként erre a szabályra a figyelmet. Nemesiné Bucsi Anikó: nem tervezik összevonni a két területet, nekik így is megfelelő, az ezen a területen lévő két korábbi épületet már elbontották. Az alaptérkép még valóban tartalmazza az épületeket, az új épületeket tartalmazó épületfeltüntetési vázrajzot majd csak akkor akarják beküldeni a földhivatalnak, amikor a hiányzó két
strandi épület is felépül. Az Önkormányzat csak birtokba szeretné venni a jelenleg állami tulajdonú, vízügyi kezelésű területet. Nagy Károly a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság képviseletében a helyszínen Nyilatkozatot tesz arról, hogy a tervezett módosítások ellen nem emel kifogást és környezeti vizsgálat elvégzését nem tartja szükségesnek. A Nyilatkozat az Emlékeztető melléklete. Takács László jegyző, miután más észrevétel nem volt, megköszönte a részvételt és bezárta az egyeztető tárgyalást. k.m.f. Összeállította emlékeztető formában: Bárdosi Andrea
Balatonffizff Yaros Onkormanyzata 8184 Balatonfilzf6, Nike konit 1. Telefon: 06-88/596-900 Fax : 06-88 /596-901 e-mail:
[email protected] Sum: 1/9-4/20 14.
NYILATKOZATI LAP
Keszult: Balatonfuzfoi K6z6s Onkormanyzati Hivatal (8184 Balatonfuzfo, Nike lat. 1.) hivatalos helyisegeben 2014. julius 30-fm Targy:
Balatonfuzfo, Vizpart-rehabilitacios Tanulmanyterv modositas elokeszitese. Elozetes szakrnai egyeztetes (a 283/2002. (XII.21.) Korm. rendelet 1. mellekleteben felsorolt allamigazgatasi szervekkel) t
>~,,---~~ I,J,-",--~ '?~ ~~'1\~~
Kepviselt szervezet:
lJA- (A --< Y.A r££) LX
N ev:
Elerhetoseg: ~rtiq 1\ .--oo~~ . "
.+ " ..~ . " . " " .... " " " " " .~4-0~--P~ " " " " " .. " " .. " " " " " " "
"
..
" "
"
~
~
.. " " " " .. " " .. " " " " " "
"
..... !'it#:·-t.~:··· t,:: ~~C~:'-.~ .. . ... . ~ ~
"
"
"
..
"
"
"
II
"
....
"
"
.....
......
,
•
"
......
"
"
....
"
"
..
"
..
"
"
"
..
"
....
"
..
,
,
...
"
"
"
"
"
"
"
"
....
"
....
"
"
"
...
"
"
"
III
...
"
~~
. " " . " " " ...
..
" "
. ." " "
.
~tt"':0-. ..
.
"
"
•
"
"
"
"
"
"
....
"
"
"
..
"
"
"
"
"
"
..
"
"
...
"
"
..
"
"
"
"
..
"
"
..
"
"
..
"
,
"
"
..
"
"
..
"
..
"
......
"
"
"
"
"
"
..
"
"
"
"
"
..
"
"
"
....
...
"
..
"
"
"
..
KMF
~ -c.:>:) ................. ~~
.
BalatonfiizfO Yaros Onkormanyzata 8184 Balatonfiizfo , Nike konit 1. Te1efon: 06-88 /596-900 Fax: 06-88 /596-901 e-mail:
[email protected]
Szam: 1/9-4/20 14.
JELENLETIIV Kesztilt: Balatonfiizfoi K6z6s Onkorrnanyzati Hivatal (8184 Balatonfuzfo, Nike krt. 1.) hivatalos helyisegeben 2014. julius 30-an Targy: Balatonfiizfo, Vizpart-rehabilitacios Tanulmanyterv modositas elckeszitese. Elozetes szakmai egyeztetes (a 283/2002. (XII.21.) Konn. rendelet 1. mellekleteben felsorolt allamigazgatasi szervekkel)
Ssz ;j
--
.
.\')0 \l.-a.~
~~~
\
~ 'O '-'U-t
o..L~\, v
i
\1 ~:roJ
3
k:.O'QJ0'"1'cz.-S-TI e-l2..0 ,-
r
e.' J
~ ~ 1...-$t
Lr
\)oCJrv-o s
i J \{ck-
r
IM{J/-f
tou
r,
~~
t
Elerhetoseg
Nev
Kepviselt szervezet .'f
\~'-f V iorC "j So( 4
Ci ,7.£ ~q-
t'
~
?sJ{Sft .2- '1 5 lt
2~ \~ ::> e:, . . . \
'to I '2 ~-o 36 0 3
-g~WOj( ~ ZD [1 =tSS- - .f.rr •
I
'20( 2raC- ?C-? 7
Alairas
\O~~L-
~'~
~Cl~ I ~CiG ~(0 '- {~
A:;:-1
I..{ADl (C...f'tLo VtfV'z;-rA
Q 7J .~~~ lLoK
'}>.r~C\\L
\{
~~1 ~ 3uC~ AN\J4,
10 Siq- -ao 3 2-
~~'G1v{
i\~~~1ui Iz A1f1- fjQ, - [...= 0\
~/G~-<(:>1
,!J
B
~l4-
~d~
I
~
~Q3i~
BALATONFŰZFŐ VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁS ELŐZETES EGYEZTETÉSÉBEN RÉSZT VETT ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK VÉLEMÉNYEINEK ÖSSZEFOGLALÁSA (A 283/2002. (XII. 21.) KORM. RENDELET 1. MELLÉKLETE VALAMINT A 314/2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 9. MELLÉKLETE ALAPJÁN) Államigazgatási szervek és egyéb véleményezők
Címük
Véleményt adott
Előzetes véleményük
1.
Balatoni Fejlesztési Tanács
8600. Siófok, Bathyány u. 1
2.
Somogy Megyei Kormányhivatal Állami Főépítész Ifj. Horváth János állami főépítész
7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.
x
3
Közép-dunántúli Környezetvédelmi, és Természetvédelmi Felügyelőség
8000. Székesfehérvár Hosszúsétatér 1.
x
4
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
1016 Budapest, Mászáros u. 58/a 1539 Budapest, Pf.: 675
x
Az ügyet áttette a területileg illetékes Közép-dunántúli Környezetvédelmi, és Természetvédelmi Felügyelőséghez illetve a Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához.
5
Nemzeti Környezetügyi Intézet
1012 Budapest, Márvány u. 1/d
x
A módosítás ellen kifogást nem emel. A továbbiakban kéri, hogy közvetlenül a kirendeltségükre részére (Nemzetközi Környezetügyi Intézet Közép-dunántúli Kirendeltségére, 8000. Székesfehérvár, Balatoni út 6.) küldjék a kapcsolódó dokumentációkat.
6
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága
8229 Csopak, Kossuth u. 16
x
Az egyeztető tárgyaláson nyilatkozott: A módosítás ellen kifogást nem emel. A környezeti vizsgálat elvégzését nem tartja szükségesnek.
7
Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
8000 Székesfehérvár, Balatoni út 6.
x
A Balatoni Vízügyi Kirendeltség (8600 Siófok, Vámház u. 6.) válasza: a módosítással egyetért, a TNM rendelet módosítása ellen vagyon gazdálkodási és kezelői szempontok alapján kifogást nem emel.
8
Közép-dunántúli Vízügyi Hatóság
8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 1.
x
A módosításokat elfogadja.
9
Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
10
Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
8200 Veszprém, József A. u. 36.
x
11
Nemzeti Közlekedési hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal
1066 Budapest, Teréz körút 62. 1387 Bp. Pf. 30.
x
12
Veszprém Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége
8200 Veszprém, Kádártai utca 33.
x
1014 Bp.,Táncsics Mihály u. 1..
x
A terület nem tartozik a Világörökségi és világörökség várományos területbe, ezért nem kíván részt venni az egyeztető tárgyaláson. A Történeti települési terület övezete megszűnt.
8200 Veszprém, Radnóti M. tér 2/B. Posta: 8210 Veszprém, Pf. 2042
x
Kifogást nem emel.
13
14
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ VMKH Veszprém Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal
Nem válaszolt és az egyeztető tárgyaláson sem vett részt.
8201 Veszprém Pf.: 403.
A tervezett módosításokat támogatja. A 2. sz. területnél javasolja a kemping területén a „beépítetlenül megőrzendő parti területsáv” korrekcióját is. A 3-as sz. területnél a kiegészítést (igazolást) kér a Btv. 6/ (2) bekezdés d és g pontja alapján. (A végleges dokumentációban benne lesz.) A 4-es területnél felhívja a figyelmet a Btv. 4/B.§ c) pontjában foglaltakra, ezért javasolja, hogy az átsorolandó terület beépítésre nem szánt különleges területbe kerüljön. A módosításokkal kapcsolatban környezetvédelmi, táj- és természetvédelmi szempontból kifogást nem emel. Megjegyzi, hogy az 1. és 3. sz. (tervezők szerint a 3-as helyett a 2-es) terület módosítása a 2000. évi CXII. tv alapján az ökológiai hálózat pufferterületének övezetét érinti. A környezeti vizsgálati eljárás lefolytatását, környezeti értékelés elkészítését nem tartja szükségesnek.
Nem válaszolt és az egyeztető tárgyaláson sem vett részt. Megállapították, hogy a változások kapcsán jelentős környezeti terhelés nem keletkezik, ezáltal szignifikáns humán-egészségügyi kockázatnövelő hatással nem kell számolni. A Vízpart-rehabilitációs Tanulmányterv módosításához közegészségügyi szempontból hozzájárul. Tájékoztatásul felsorolja a vonatkozó jogszabályokat. Közúti közlekedési szempontból a módosításokkal kapcsolatban észrevételt nem tesz Felhívja a figyelmet a közúti közlekedésről szóló1988 évi I tv betartására, valamint arra, hogy az ingatlan kiszolgáló útjaként szabályozott közút szabályozási szélességének összhangban kell lennie a kiszolgálandó ingatlan forgalomi terhelésével. A levélben felsorolt észrevételek a településrendezési terv módosítás alátámasztó munkarészében kerülnek indoklásra.
Államigazgatási szervek és egyéb véleményezők
Címük
Véleményt adott
15
Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala
8200 Veszprém, Vörösmarty tér 9.
x
A módosítás ellen kifogást nem emel.
16
Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság
8200 Veszprém, Szent Margit park 2
x
A módosítás ügyében kifogást nem emel.
17
Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága
8200 Veszprém, József Attila u. 36.
18
Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal
1885 Budapest, Pf.: 25
19 20
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Veszprémi Bányakapitányság Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala
Előzetes véleményük
A módosítás ellen kifogást nem emel. x
8210 Veszprém, Pf.: 1098
Honvédelem érdekeit nem érintik, külön észrevételt nem tesz. Nem válaszolt és az egyeztető tárgyaláson sem vett részt.
9401 Sopron, Pf.: 123.
x
A módosítás ellen kifogást nem emel.
x
Véleménye szerint nem érintett.
21
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal
1437 Budapest, Pf.: 839
22
Magyar Építész Kamara
1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
Nem válaszolt és az egyeztető tárgyaláson sem vett részt.
23
Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarája
8200. Veszprém Bajcsy-Zsilinszky u. 16. A ép. I. em. 1.
Nem válaszolt és az egyeztető tárgyaláson sem vett részt.
1051 Budapest, József Attila u 2-4 1903 Budapest Pf.: 314
A VPRT-ben szereplő területhasználati változtatások javaslatai a kialakult használat szerinti jogi szabályozást biztosítják, illetve hozzájárulnak a Város fejlesztési céljainak megvalósításához. A 4-es területnél felhívja a figyelmet a Btv. 4/B.§ c) pontjában foglaltakra, mely miatt le kell folytatni a területrendezési hatósági eljárást, vagy a terület besorolását különleges beépítésre nem szánt terület – stand területi besorolásra javasolt módosítani. A dokumentáció 14. oldalára vonatkozóan megjegyzi, hogy a településrendezési eszközök készítésénél az övezetek vonatkozásában az OTrT átmeneti rendekezéseit tartalmazó 31/B. f) és j) pontjaiban lévő szabályokat kell figyelembe venni.
Belügyminisztérium előzetes vélemény
Balatonffizff Yaros Onkormanyzata 8184 Balatonfilzf6, Nike konit 1. Telefon: 06-88/596-900 Fax : 06-88 /596-901 e-mail:
[email protected] Sum: 1/9-4/20 14.
NYILATKOZATI LAP
Keszult: Balatonfuzfoi K6z6s Onkormanyzati Hivatal (8184 Balatonfuzfo, Nike lat. 1.) hivatalos helyisegeben 2014. julius 30-fm Targy:
Balatonfuzfo, Vizpart-rehabilitacios Tanulmanyterv modositas elokeszitese. Elozetes szakrnai egyeztetes (a 283/2002. (XII.21.) Korm. rendelet 1. mellekleteben felsorolt allamigazgatasi szervekkel) t
>~,,---~~ I,J,-",--~ '?~ ~~'1\~~
Kepviselt szervezet:
lJA- (A --< Y.A r££) LX
N ev:
Elerhetoseg: ~rtiq 1\ .--oo~~ . "
.+ " ..~ . " . " " .... " " " " " .~4-0~--P~ " " " " " .. " " .. " " " " " " "
"
..
" "
"
~
~
.. " " " " .. " " .. " " " " " "
"
..... !'it#:·-t.~:··· t,:: ~~C~:'-.~ .. . ... . ~ ~
"
"
"
..
"
"
"
II
"
....
"
"
.....
......
,
•
"
......
"
"
....
"
"
..
"
..
"
"
"
..
"
....
"
..
,
,
...
"
"
"
"
"
"
"
"
....
"
....
"
"
"
...
"
"
"
III
...
"
~~
. " " . " " " ...
..
" "
. ." " "
.
~tt"':0-. ..
.
"
"
•
"
"
"
"
"
"
....
"
"
"
..
"
"
"
"
"
"
..
"
"
...
"
"
..
"
"
"
"
..
"
"
..
"
"
..
"
,
"
"
..
"
"
..
"
..
"
......
"
"
"
"
"
"
..
"
"
"
"
"
..
"
"
"
....
...
"
..
"
"
"
..
KMF
~ -c.:>:) ................. ~~
.
Kozep-dunantidi Viziigyi Igazgatosag Balatoni Vizugyi Kire ndeltsege
I~
•
8600 Si6fok, Vamhaz u. 6. Postacim: 8600 Si6fok, P.f.: 32. Tel. :(84) 311-1 00 Telefax: (84) 310-837
fJ gyfelfogadas:
H6tf6 es Pent ek : 8,3 0h - 12,OOh
Sze rda : 8,30h - 12,OOh es 13,OOh - 15,OOh
(Y"'(y 4D':f ;:.y.~~.J2014. Ugyiratszam : SIOFOK-: 0........ ••
r
Targy: Balatonfuzfo Varos Onkorrnanyzat
vizpart rehabilita cios terv rnod ositasi kerelme
Ugyinh~zo: Vardai J6zsef SiOfok, 2014. julius 17.
Tisztelt Fdmerndk Asszony!
Targyb an meghatarozott,
ingatlanokat
es resziinkre megkuld ott a varas kozigazgatasi teriilet en leva vizparti
erintoen elkeszitett vizpart rehabilitacios tervezetet attekintettuk, az abban
fogla1takkal egyetertunk, a TNM re ndelet m odosit asa ellen vagy ongazdalkodasi, es kezeloi
szempontok alapjan kifoga st nem emehink.
Udvozlettel:
Kapjak Cimzcu. E16ad6, Irat tar
"'
VESZPREM MEGYEI
KORMANYH IVATAL
NEPEGESZSEGUGYISZAElGAZGATASISZERVE Ugyiratszam: VERl092/0 1208-4/20 14.
Tanulrnanytervenek reszleqes
Ogyintez6 : Uhrin Csaba
rnodosltasa
Telefon: 88/424-866/163
Hiv. szam: 1/9/2014.
Targy: BaiatonWzf6 Vlzpart-rehabilitacios
BaiatonfCizf6 Varos Onkormanyzata Marton Bela polqarmester
BaiatonfUzf6 Nike krt. 1. 8184
Tisztelt Polqarrnester Or!
BaiatonfQzf6
Varos
Vizpart-rehabilitaci6s
Tanulrnanytervenek
modosltasa
kapcsan rneqkuldott dokurnentaclot szakmai szempontb61 attekintettuk. A
rneqkuldott
tanulrnanytervben
foglaltak
alapjan
meqallapitottuk,
hogy
a
BaiatonfUzf6 varas reszterultet erinto valtozasok kapcsan jelent6s kornyezeti
terheles
nem
keletkezik,
ezaltal
sziqnifikans
human-egeszsegligyi
kockazatnovelo hatassal nem kell szamolni, Veszprern Megyei Korrnanyhivatal NepegeszsegOgyi Szakiqazqatasi Szerve, mint az eqyeztetesi
eljarasba
bevont
allarniqazqatasi
szerv,
a Vizpart-rehabilitaci6s
Tanulrnanyterv rnodositasahoz kozegeszsegligyi szempontb61 hozzajarul .
Teleici"
(~.s
2,20 0 '.ies zP IPlll. , l o 2 S ~ j 1\111!" IJ :_~ (
li2'; -36 l:\ F,», 8 b:<-4L 5--11A e- l l)a:1 !H~ L"'; t ~ <::l'n i' ~ ( (
<-:_(~t~~- .L! ! J
2
A tanutrnanytervben foganatosftott rncdosftasoknak a varos telepulesrendezes! eszkbzeiben
torteno
atvezetese
telepules-
es
kornyezeteqeszsequqyl
szempontb61 nem esik kifogas ala.
Veszprern, 2014. julius 24 .
UdvQzlettel:
c;200 Vf"SZp re rll . jn zsp.f 1\1111 ;·, 1I
.~ (')
Tc lfkr : , E:(:, -~ 2 L! -(j L,l' FZ'1..
2014. JUL.3 0 12:35
0 03613319917
UVHH Ut-
Tirgy: BalatonfOzf15 Varos Onkonn4nyzata Polginne&ter
~s
H1dUgyi FCosztaly
#3067 P. OOl / 0 03
Batatonf0zf5 Varos Vizpart rehabilit8cl6s Tanulm8nyterv
m6dcsltaslM el6keszltt5 tanulmany
lerv ve!emenyez8se
lIet. sz:
Hiv. u:
Marton Bela
UVHAJHI856f4I2014.
119fl014. .
Ogyintez6; 5zilcslal Tamas
+3614741-748 18lefon;
[email protected] E-mail:
.BalatonfUzfo Nike krt. 1.
8184 FAX: 06180/596-901
.mlil~I~~lnI
i~RPo~anneserO~
NKH00899485
BaiatonfQzf6 Varos vizpart-rehabilitaci6s tanulmanyterv rn6dosftasat eloke~ tanulminytE,rv ~eme., nyezesevel kapcsolatos megkere.ere a Nemzeti KOzJekedesl Hat6sag UtClgyi, Vas(rtl as HaJ6zasi Hivatal reszerOl az a1Mlbl valaszt adorn.
kz 1. szamu m6dositAssal kapcsolatban haj6Usi szempontb61 tajekoztatom, hogy:
- az erintett teruleten azesetIegesen magval6sltanl kfvanL metve mar engedellyel mOkOdtetett ki kOtokkel kapcsolatos jogszabtllyi kOvetelmenyeket a kik6ro, komp- es rewtke/~heJy, tovMJba , mas hajOzasi lefesltmeny lMesTteserdl, haszn6latbavetelerOl, Crzemben tartasBr6/ as megszOn t8te~r6I sz616 50/2002. (X1l.29.) GKM rendelet tartalmazza; -
a terlileten tervezett. illetve haj6zas1 hat6stlg1 engedeUyel rn0k0d6 kikOtok terUlete~ ennta vallo- . zasok engedelyezesevel kapcsolatos eljarasokban a fijldhivata/okr6/, a FOId~resi es kelfis; /ntezetr6/, a FOIdrajzinev BlzottsAgr6/lJs az Ingatian-nyilvantarMsI r6szJe~ SZ8 balyalr6J sz616 33arHKl6. (XlI. 23.) Konn. rendelet 17/C. § (1) bekezdese es a4. szam~ mellek- . let 4, pontja alapjan a haj6~ hat6silg szakhat6s8gkent mukOdik kOzre;
*ras
•
ravena·'
eplteslJgyi as epltesfeJDgyeIetJ hat6sag/ eUtlr8s0kr6/ ~ e/1&n6llesekrO/. va/amint az epltes iigyi hatOsflg/ szolgaltatBsr6I sz6J6 312J2012. (XL 8.) Korm. rendelet 6. mell6k1etenek 33. pontja a1apj6n a ha~1 hat6s69 SZ6khat6s6g~nt mOkOdlk kDzre ~p(tesQQyI hat6sf1g engedetyezesi eljarasaban annak vonatKozasaban, hogy a tervezett epitmimy nern ko~ato~ indokolatJanul vagy Indokola~an mertekben a poIgan c6lC1 vlzI kOzlekedest. R1etve a haj6zaslletesftmenyek ma~' 8Z
kOd~t,
a kOmyezetv6delmi, termaszetwde/mi, vaOgyl hst6sag/ as igazgatilsl fe/adatok8t eOat6 szervek
kf}8/Oles6r6/5%616 48212013. (XII. 23.) Konn. rendelet 10. § (1) bekezdes 0ponija alapJAn a viz· , joglletesrtesi engedelyez6si eQWiIs eset6n, ha az eljmas vIzIutat eri~~ - a vizikOzlekedes blzton saga, haj6zasl erdekek 6rvenyre juttatasa jogszab~ rOgzftett kOvelelmenyelnek val6 megfe Jeles kerdeooben a haj6z~at6s8g szakha~kent mOkOdlk kOzre.
lit. 6s HldOgyi F60sZWy Enged~
its Forgalomszabttlyoztlsl OWly . 1066 Budapest. Terez krl62.• 1387 Budapest 82., Pf.: 30. • telefon: +361 4741770 • fax; ...361 331 9917 www.nkh.hu
20 14 . JUL .30 12: 36
UVHH Ut -
003 6 133 1 991 7
~s
HidOgyi FOoBztal y
#30 67 P. 0 02 /003
AdatszolgaJtataskent az erintett tenileten hajozilsi hat6sagi engedellyeJ mtik6do hajozasi Ietesftmimyek (kikOt5k) alapadataIt ez alabbiak szerlnl mel!eklem.
,
BalatonfOzf6
.' .' . ,. ':: :..>. . Balatonfl1zf6
A3. wm~ m6d0sUassal kapcsolatban vasuti wmpontb61 ~jekoztatom, hogy;
a megkOidott Vlzpart·rehabffrtSc16s TanulrMnyterv felUlvizsgaJata a hat6sag altai ismert vasut· fejJesztest es folyamatban lew engedefyezesl UgYet nem erlnti, rgy azzal kapcsolatban eszre vetelt nem teszek.
-
-
-
-
..
_._._._.
-- - - - - - -
UVHH
U~-
~s
H1 d UgYl
~ OOS Z~Al y
I J Ub "'
P.UU ~
-3~
~
Am6dOsitf!s soran figyelembe kell venni~ hogy az orszagos telepulesrendezesi es epltesi k6ve telmenyekrOl sz6I6 25311997.(X1I. 20.} Korm. rendelet (OTEK) 38.§. (B) bekezdes c} ponija er~ telmeben - kOmyezeti ha~~lathoz kiitf>tt vas(rti pAlya eset.eben a vasut szels6 vitganya t61 szamftott 100m szeles terOleten - vasUtvonal mallett nem jelolhet6 kI (gazdasagi teriilet bAnya, huUad6kkezelO, mez6gazdastlgl Q:zeml tenJlet kivetelevel) uj bOOpttesre szant teriilet. l
~
Meglev6 beepftesre szant teraleten az OTEK 38. § (10) bekezd~ erfelmeben orszagos torzs MI6zati vasUti palya mise vaganyat61 szmnJ10tt 50 m, valamint egyeb komyezeti hatasvizsga lathoz kOtOtt vastW Ozemlletesltmeny eseteben 100 mtawlsagon belOI 6pftmeny cssk avonat koz6 feltl!tefek szerint helyezhebS el. Az ~pitesi engedelyezesi eljiuas soran az O~K 38. § (10) bekezdes6ben emlrtett vonatkoz6 fetteteleket a hagyomanyos vas~ti re~szerek kOlcs6nes at jarhat6s8~r61 sz6I6 10312003. (XII. Z7.) GKM rendelet 4. szamu melleldet Orszagos Vasati SzaMtyzat (OVSZ I.) 8. fejezatben foglalfak betart6sllval kell biztositani.
• -
kz OVSZ J. 1.3.1. ponlja ertefmeben vasuti palya keresztezesekor vagy vecJotavolsagon balUl tortlmo megkOzeUte5ekor minden esetben meg ken szerezni a vasot enged6lyesenek vagy ke ze16jenek hozzajarulasat.
KOzUti kOzJekedesi szempontb61 a lervezett - ovezeti lrtsorotasokat tartalmaz6 - m6dosltasokkal kap csolatban eszrevetelt nem teszek. Fentiek figyelembevMeIe mellett a vizpan-rehabilitaci6s tanulmany1erv m6dcsf~at elOkeszltO ·tanul- " m6nytervet kOzJeked6s1 szempontb61 tamogatom. egy(rttal tajekoziatom, hogy a 2014. jQlius 3O-an tar tand6 egyeztet6 targyaJason nem veszek reszt. Fenti velemenyemet a balaton; vfzpart-rehabifitaci6s szabtJJyozas kovet9Jmenye;~1 sz616 28312002. (XII. 21.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdese alapj~n, a rendelet 1. melleklet 9. ponqa szerinti velemenyezesi jogkOromben adtam.
Budapes~
2014. julius 29.
/UU J
-.
•.tJ •
FORSTER
KOZPONT
• Marton Bela polqarrnester reszere
Datum : 2014. julius 25 . lkt.szarn : 100/637-,l.!2014
Balatonfuzfo Varos Onkorrnanyzata
8184 Balatonfuzto, Nike krt.1 .
Targy: BaiatonfGzf6 Vlzpart-renabilitacios tanulrnanyterv modositasanak elokeszttese
eqyezteto Ogyiratszam: 1/9/2014 Ogyintezo: Szenczi Reka Zs6fia
Tisztelt Polqarmester Ur!
A Forster Gyula Nemzeti Orokseqqazdalkodasi es Szolqaltatasi Kozpont koszonettel megkapta BaiatonfGzf6 Vlzpart-rehabilitacios tanulrnanyterv tarqyaban 2014. julius 30- an tartand6 eqyezteto tarqyalas meqhivojat.. A megye hatalyos Teruletrendezesi Terve alapjan BaiatonfOzf6 nem tartozik a vilaqorokseqi - es vilagbroksegi varornanyos terOletbe, de a torteneti telepulesi terulet ovezetebe tartozott. A 2013. evi CCXXIX. torveny (a tovabbiakban: MTv.) megszOntette a Totteneti tetepoles! terOlet ovezetei.
Az Mtv. 34 . §-a ertelmeben az MTv. renoelkezeseivel a megyei teruletrendezesi terveket 2015 . december 31-[g kell bsszhangba nozni . A kiemelt terseqi es a megyei teruletrendezesi terveknek az MTv.-vel val6 osszhanqba hozatalaiq a telepulesrendezesi eszkozok keszitesenel, rnodosltasanal az alabbi atmeneti rendelkezeseket kell alkalmazni: Mtv. 35 . § e) : "azokat az orszaqos ovezeteket, amelyeket a kiemelt terseqi es megyei teruletrendezesi terv alkalmaz, azonban az MTv. megszontetett, a telepulesrendezesi eszkozok keszitesenel , modosltasanal nem kell alkalmazni" . A terOlet nem tartozik a vilag6r6ksegi es vilagbroksegi varomanyosi terOletbe, ezert a fenti temaju egyeztet6 tarqyalason a Forster Gyula Nemzeti Orokseqqazdalkodasi es Szolqaltatasi Kozpont nem klvan reszt venni. Budapest, 2014. 07.25 . Tisztelettel :
G , 1
" "
Cselovszki Zoltan ,.\ eln6k " : . :·: ', :,> . . . :", J
.
:~ . ~_.-
1 ~_
-'
;
~l~
,-
, ~ ' ,"
-- ELNOK
•
i
:;r. l
FORSTER GYULA NENZETI OROK SEGGA ZDA L KO DA S! ES SZOL GALTATA sl KO ZPO NT H - 1014 Budapest, Tan cs ics Mih ~ly u, 1. - Postaclrn : 1535 Budapest Pf.: 721 Tel eforr (+ 36 1) 225 4850 - Fax: ( +36 1) 225 4 8 55 www.fo rste rk ozpo nt. hu
VESZPREM MEGYEI KORMANYHIVATAL
FOLDHIVATALA
Ogyiratszam: 10.093/4/2014. Ogyintezo : T6th Katalin
Tarqy: BaiatonfGzf6 Vlzpart rehabilitacios Tanulmanyterv mcdosltas elokeszltese . EI6zetes szakmai eqyeztetes (a 283/2002. (Xii.21.) Korm. rendelet 1. meilekleteben felsorolt allarniqazqatasi szervekkel) Ogyiratszamuk: 1/9/2014.
BaiatonfUzf6 Varos Onkormanyzat Marton Bela Polqarrnester Or reszerel BaiatonfUzf6 Nike krt. 1. 8184
Tisztelt Polqarrnester Ur!
Hivatkozassal a 1/9/2014. szarnon erkezett levelOkben rneqkuldott tervdokurnentaciora a Veszprern 'Megyei Korrnanyhivatal Foldhivatala (a tovabblakban : Hivatalunk) az alabbi tajekoztatast adja: Az orszaqos telepulesrendezesi es epltesi koveteimenyekrol sz616 253/1997. (XII. 20.) Korm . rendelet 5. § (1) bekezdeseben foglaltak alapjan a velernenyezesi eljarasban a Hivatalunk a terrnofold vedelrnevel kapcsolatosan vesz reszt .
Hivatalunk a reszere rneqkuldott dokurnentaciokat a hataskorebe tartoz6 szempontra - a term6fOid vedelmerol sz616 2007. CXXIX torveny (a tovabbiakban : TM.) ertelmeben a terrnofold rnennyiseqi vedelrnere figyelemmel vizsqaljuk meg az alapjan, hogy a tervezett tartalmaz-e olyan ingatlanokat melyek Tfvt. 2. § 19. pontja szerint termofoldnek tekintheto-e . Vizsqalat soran rneqallapitottuk, hogy a dokurnentacioban a rnodositassal erintett ingatanok a Tfvt. elolrasai alapjan nem term6fOldek, fgy Hivatalunk a modositas ellen kifoqast nem ernel,
8200 v esz prern, Vo ros rnarty ter 9 ,
Tel efon: 88/ 577-0 10, Fax : 88/577-022 , e-mail : veszprem_m@takarn et.hu
2
10.093/4/2014. •
A telepulesrendezesi terv tovabbi rnodositasanak eqyeztetesi eljarasaban a fentiek miatt a Veszprern Megyei Korrnanyhivatal Foldhivatala reszt klvan venni. A kesobbiekben elfogadott tervdokumentacio egy peldanyat az epitett k6rnyezet alakitasarol es vedelrnerol sz616 1997. evi LXXVIII. torveny 9. § (8) bekezdeseben foglaltak ertelrneben sziveskedjenek a Veszprern Megyei Korrnanyhivatal F61dhivatala clrnere meqkuldeni.
Veszprem , 2014 . julius 21.
Tisztelettel
VESZPREM MEGYEI
KoRMANYHI VATAL
ERDESZETI IGAZGATOSAGA Ugyiratszam: VEG/01 /3734-4/2014.
Targy: BalatonfOzf6 Vlzpart-rehabllitacios Tanulmanytervenek rnodosltasa
Ugyintezo: Kapcsandi Janos
Hiv. szarn : 1/9/2014 .
Telefon: 88/576-005
Melleklet::-
Balatonfilzfd Varos Onkorrnanyzata 8184 BaiatonfUzf6 Nike krt. 1. Tisztelt Cirnl Az igazgat6sagomhoz velernenyezesre meqkuldott BaiatonfUzf6 varas Vizpart-rehabilitacios Tanulrnanytervenek m6dosHani kivant reszet atvizsgaltam. A tervezett valtoztatasok nem enntenek erd6tervezett teruletet, valamint az erd6r61 , az erda vedelmerol esaz erd6gazdalkodasr61 sz616 2009. evi XXXVII. t6rveny (Evt.) hatalya ala es6 objektumot.
Ezert hataskor hianyaban BaiatonfGzf6 Vtzpart-rehabl'ltaclos Tanulrnanytervenek megkOldott reszteruleteire vonatkoz6 modosltasaban megfogalmazottak ellen klfogast nem emelek, hozza megjegyzest nem fUzok. A rnodositas Ogyeben tartand6 Egyeztetesi tarqyalason hataskor hlanyaban nem kivanok reszt venni. Hataskoromet a fovarosi es megyei korrnanyhivatalok mezogazdasagi szakipazqatasi szerveinek kijel61eser61 sz616 328/2010. (XII . 27.) Korm. rendelet (Rend.) 12. § (4) g) pontja, az epltett kbrnyezet slakitasarol es vedelmer61 sz616 1997. evi LXXVIII. Torveny (Etv) 9. §-a, es az OTEK 5. §-a biztosilja. llletekesseqernet a Rend. 2.§ (3) bekezdese allapltja meg. Veszprem, 2014. 07. 21. Tisztelettel :
Kapjak: WCimzett 2. lrattar
8200 Veszprern , Szent Margit park 2.; I8'JLevelcim: 8210 Veszprem, Pf. 1122.; aTe!. : +36-88 /576-000 Fax: +36-8 8/428-111 ; honlap: www .vpmkh.hu; e-mail:
[email protected]
HONVEDELMI MINISZTERIUM
HATOSAGI IllVATAL
1135 Budapest, Lehel utca 35-37.• Postacim: 1885 Budapest Pf.: 25. Telefon: 06 (1) 237-5556· HM 27-933· Fax: 06 (1) 237-5557· HM 27-945 e-mail: hatosaihiv~!~l@hm~o~;E-.!1. .~eb: httR:/!lEE;~!:!9.~~g!~}.~~!(ll. korE}an ~:b_~.
Nyt. SZ8m: 5044-1/20 14/hhi Hiv. SZ3m: 1/9/2014
1. szarnu peldany
Balatonffizfo Yaros Onkonminyzata
Polgarmesteri Hivatal
8184 Balatonfiizfo Nike korut 1.
Targy: Balatonfuzfo Vizpart-rehabilitacios Tanulmanyterv modositas
elozetes szakmai egyeztetes
Tisztelt elm!
Megkeresesukre ertesitern, hogy a targyi dokumentaciot megvizsgaltattam es azzal kapcsolatban az alabbi allasfoglalast adorn: A fenti hivatkozasi szarnon erkezett dokumentacioban foglaltak a honvedelern erdekeit nem erintik, a Magyar Honvedseg nemzeti es szovetsegi vedelmi feladatai vegrehajtasa biztositott, ezert az abban foglaltakkal kapcso1atban kulon eszrevetelt nem teszek. A targy szerinti temaban meghirdetett 2014. julius 30. 10.00-kor tartand6 egyezteto targyalason mas iranyu elfoglaltsag miatt nem all m6domban reszt venni. Jelen allasfoglalast, mint a balatoni vizpart-rehabilitacios szabalyozas kovetelmenyeirol sz616 283/2002. (XII. 21.) Konn. rendelet 1. melleklet 17. pontjaban megjelolt allamigazgatasi szerv adtam ki. Budapest, 2014. julius 22.
Tisztelettel:
Dr. Gulyas Andras ezredes HM Hatosagi Hivatal foigazgato neveben es megbizasabol
~Y/ c:/?~) e. z- . ~-rOtt Gabor alezredes kiemelt referens f6tiszt Keszult : 2 peldanyban Egy peld any: 1 lap Ugyintezo (tel/fax): Bucsan szky Zoltan alezredes (teL:+36 ( I) 474-1111 /27-749; HM 022-27-749; fax: + 36 (1) 237-5557) Kapjak : l. sz, pld. : Clrnzctt 2. sz, pld.: Irattar
NEMZETI MEDIA - ES H IRKOZLES I HATOSAG
9400 Sop ron , KOS, Ulh Laj o s uica 26. ' Level ckn : 940 1 Sop ron , Pf. 123 Telefo n (+36 99) S18 500 · Fax: (+36 99) 518 5'18
E-mail info@n mhh.hu · Web: w w w.nm hh.hu
Soproni Hatosagl Iroda Iktat6szam: CS/20823-2/2014. Targy: Tanulmanyterv rnodosftas Ogyintezo: Nemeth Edit E-mail elm:
[email protected] Telefon: (99) 518-546 Hlvatkozasf szam: 1/9/2014.
BalatonfUzfo Varos Onkormanyzat Polgarmester BalatonfUzfo Nike krt. 1.
8184 Tlsztelt elml Tajekoztatom, hogy a BaiatonfGzf6 Vlzpart-rehabllltaclos Tanulmanyterv modosftas elokeszftese EI6zetes szakmai egyeztetese ternaban 2014. juuus 30-ra meghirdetett egyezteto targyalason reszt vennt .nem tudok. Targyi Tanulrnanyterv modosftas hfrkozles! erdeket nem sert, a modosltes ellen a Hatosag kltogast nem ernel. Fenti vfHemenyt a te/epiilesfejlesztesi koncepci6r6/, az integralt tefepii/esfejlesztesi strategiar6f es a teJepD/es rendezesi eszkozokrof, valamint egyes te/epOiesrendezesi sajatos jogintezmenyekr6f sz616 314/2012. (XI. 8. ) Korm. rendelet (a tovabbiakban: Rendelet.) 41. § (2) b) pontjaban meghatarozottak szerint a Rendelet. 9. mellek let 20. pontiaban foglalt teltiatalmazas alaplan acta a Hatosag,
Sopron, 2014. Julius 29.
Kapjak:
2.
Balatonnlzfd varos Onkorrnanyzat Polgarrnestere
irattar
Nike krt. 1.
8184 Balatonflizf6
Internet Hetline \·V IN W
internethothne hu
~ media to rvenv www.rn ed iatorven y hu