ZSÁKA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testület 4/2011.(II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérbeadásáról Zsáka Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. §. (2) bekezdése alapján az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérbeadásáról az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya 1.§. (1) E rendelet hatálya kiterjed Zsáka Nagyközség Önkormányzatának tulajdonában álló lakásokra, a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre, valamint a hozzájuk tartozó közös használatra szolgáló helyiségekre és területekre, azok bérbeadás útján történő hasznosítására. (2) E rendeletben foglalt helyiségek – egyéb (lakossági célú, közcélű, közérdekű tevékenységhez) – nem bérbeadás útján történő tartós hasznosítása tárgyában a képviselő-testület dönt a vagyonrendeletében foglaltak figyelembevételével, alkalmankénti esetben a polgármester a képviselő-testület tájékoztatása mellett. Értelmező rendelkezések 2.§. (1) A lakás, helyiség fogalmát, az önkormányzat tulajdonában lévő lakások komfortfokozat szerinti besorolásához szükséges feltételeket, és a rendelet által használt egyéb fogalmakat a Polgári Törvénykönyvben és a Lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény értelmező rendelkezéseiben foglaltak határozzák meg. (2) E rendelet alkalmazásában jövedelem a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben, és az önkormányzat szociális rendeletében meghatározott jövedelem. A jövedelem-számításnál irányadó időszak – egyéb rendelkezés hiányában - a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelme. Bérbeadói jogok gyakorlása 3.§. (1) Az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérbeadása írásos kérelem alapján történik. (2) Zsáka Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az e rendelet hatálya alá tartozó ingatlanok tekintetében a bérbeadói jogok gyakorlását a polgármesterre ruházza. (3) A polgármester az (2) bekezdésben kapott jogok gyakorlása során a magasabb szintű jogszabályok, e rendelet, valamint a mindenkor hatályos önkormányzati vagyonrendelet rendelkezéseit köteles betartani.
(4) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a jelen rendeletben nem szabályozott kérdésekben a bérlővel történő megállapodás tartalmának meghatározására és a szerződés aláírására. A lakás átadása 4.§. (1) A bérbeadó a lakást a bérlő részére szerződésben meghatározott feltételekkel és időpontban, tisztán és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban adja át. A lakás átadásakor észlelt hibák, hiányosságok megszüntetéséről a bérbeadó köteles gondoskodni. (2) A lakás átadásakor leltárt kell felvenni, abban fel kell tüntetni a lakás, illetve a lakásberendezések tényleges állapotát (pl. a lakásberendezések hiánya, üzemképessége, a burkolatok, festés, mázolás állapota, közüzemi mérők gyári száma, megnevezése, állása), valamint a bérlő esetleges észrevételeit. A bérlő az átvételt a leltár aláírásával ismeri el. (3) A bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak, hogy a lakást a bérlő teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá, és látja el a komfortfokozatnak megfelelő lakásberendezésekkel. A megállapodásban a felmerülő költségek megtérítéséről, és annak feltételeiről is meg kell állapodni. (4) A bérbeadó köteles gondoskodni - az épület karbantartásáról; - az épület központi berendezéseinek állandó üzemképes állapotáról; - a közös használatra szolgáló helyiségek állagában, továbbá e helyiségek berendezéseiben keletkezett hibák megszüntetéséről, - az épület felújítása, a vezetékrendszer meghibásodása miatt a lakáson belül szükséges munkák elvégzéséről. (5) Az épülettel, illetőleg a közös használatra szolgáló helyiségekkel és területtel összefüggő – a (4) bekezdésben nem említett – egyéb kötelezettségek teljesítésére a bérlő köteles. (6) A bérlő köteles gondoskodni: - a lakás tisztántartásáról, - a lakás állagmegóvásáról, - mindazon feladatokról, melyek nem bérbeadói kötelezettségek. A befogadás szabályai 5.§. A lakásba a bérlő házastársán, gyermekén, befogadott gyermekének a gyermekén, valamint szülőjén kívül más személyt csak a bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával fogadhat be.
Lakáshasználat 6.§. (1) A lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni. (2) A bérlő a lakásból történő két hónapot meghaladó távollétét, annak indokát, és időtartamát köteles írásban a bérbeadó részére bejelenteni. (3) A 2 hónapot meghaladó indokolt távollét esetei különösen: - egészségügyi ok, - munkahely megváltozása, - tanulmányok folytatása. (4) A bérlő az indokolt távollét ideje alatt a bérleti díj fizetése alól nem mentesül. A lakás rendeltetésszerű használatának ellenőrzése 7.§. (1) A bérbeadó, illetve megbízottja a rendeltetésszerű és gondos használatot, továbbá a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését évente legalább két alkalommal, valamint a bérbeadó által megítélt indokolt esetben - a bérlő ellenőrzést megelőző 3 nappal történő értesítése mellett /június 30., és december 31. napjáig/ - ellenőrzi. (2) A bérlő a lakásba történő bejutást biztosítani, és az ellenőrzést tűrni köteles. (3) Az ellenőrzés során a lakás rendeltetésszerű használatával, a lakhatás körülményeivel kapcsolatos kérdésekre a bérlő köteles válaszolni, valamint tájékoztatást nyújtani a bérbeadó, illetve megbízottja részére. (4) Az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvet a jelenlévők aláírásukkal látják el. A lakás helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése 8. § (1) A bérbeadó hozzájárulhat, hogy a bérlő a lakás helyreállítását, átalakítását, korszerűsítését, egyéb épület-fenntartási munkát saját költségén elvégezzen. (2) Bérbeadó hozzájárulása esetén, amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott munkák költségeinek megfizetését nem vállalja, a bérlő ezen költségeket a lakás rendeltetésszerű állapotban történő visszaadása esetén sem kérheti. (3) A bérbeadó hozzájárulása esetén, amennyiben ezen költségek megfizetését átvállalja, köteles bekérni a bérlő által elvégezni kívánt munkák várható költségét a munka jellegétől függően a műszaki leírást és terveket. A munkálatok elvégzéséhez szükséges hatósági engedélyek beszerzése bérlői kötelezettség.
(4) Ha a bérlő az (1) bekezdésben foglalt munkát bérbeadói hozzájárulás és hatósági engedély nélkül végzi el, a bérbeadó kötelezheti a bérlőt az eredeti állapot helyreállítására. (5) Az (1) bekezdésben foglalt munkák költségeinek átvállalása esetén a bérbeadó és bérlő megállapodást köt. A megállapodásnak tartalmaznia kell az elvégzendő munkák: a./ konkrét megjelölését, b./ költségeit és annak megfizetési feltételeit, módját, c./ befejezésének határidejét. (6) A lakás átalakítását, korszerűsítését követően a lakásbérleti szerződést módosítani kell, ha a lakás komfortfokozata megváltozott, és a munkák költségeit a bérbeadó viseli. Lakáshasznosítás formái 9.§. (1) A képviselő-testület a tulajdonában álló lakásokat bérbeadás útján, szociális alapon szükséglakásként, költségelven, piaci alapon, valamint szolgálati lakás céljára, illetve nem lakás céljára történő igénybevétel útján hasznosítja. (2) A hasznosítható lakások adatait a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. Lakás bérbeadása 10.§. (1) Önkormányzati lakásra, helyiségre - a hasznosítás módjától függően - határozott vagy határozatlan idejű bérleti szerződés köthető. A határozott időtartamú szerződés maximum 5 évre köthető, melyet a felek a szerződésben foglalt kötelezettségeik teljesítése esetén megújíthatnak. (2) A lakás, helyiség bérbevételére vonatkozó kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani. Házastársak, élettársak az igénylésüket együttesen nyújthatják be. Önkormányzati lakásra bérlőtársi szerződést csak házastársak, vagy élettársak esetében lehet kötni. (3) A kérelem tartalmazza az igénylő személyi adatait, az igényelni kívánt bérlakás adatait. (4) A kérelemhez csatolni kell az igénylő, és vele együtt élő, illetve együtt költöző családtagok személyi adatait, a vagyoni és jövedelmi helyzetre vonatkozó igazolásokat, nyilatkozatokat. (5) A beérkező kérelmek alapján a bérlő személyéről a rendelkezésre álló lakások figyelembevételével a polgármester dönt.
Lakás bérbeadása szociális alapon 11.§. Szociális alapon bérlakás (szükséglakás) bérbe adható annak, akinek, illetve a vele együtt költözőknek Zsákán a tulajdonában, haszonélvezetében nincs beköltözhető, lakhatásra alkalmas ingatlana, és a kérelmező családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj 150%-át, egyedülálló esetén annak 200%-át. (2)A bérbeadásra, a bérbeadás feltételeire, és egyebekre a rendeletben foglaltak az irányadók. Lakás bérbeadása költségelven 12.§. (1)Költségelven megállapított lakbérű bérlakás bérbe adható annak, akinek, illetve a vele együtt költözőknek Zsákán a tulajdonában, haszonélvezetében nincs beköltözhető, lakhatásra alkalmas ingatlana, és a kérelmező családjában legalább egy fő a kérelem benyújtását megelőző 3 hónap óta folyamatos munkaviszonnyal vagy rendszeres bér- vagy egyéb jövedelemmel rendelkezik, vagy a jövőre nézve rendszeres jövedelmére vonatkozó szerződést, határozatot bemutatja. (2)A bérbeadásra, a bérbeadás feltételeire, és egyebekre a rendeletben foglaltak az irányadók. Lakás bérbeadása piaci alapon 13.§. (1)Piaci alapon történő bérbeadás útján lakás bérbeadható az igénylőnek, ha a kérelmező családjában legalább egy fő a kérelem benyújtását megelőző 3 hónap óta folyamatos munkaviszonnyal vagy rendszeres jövedelemmel rendelkezik, vagy a jövőre nézve rendszeres jövedelmére vonatkozó szerződést, határozatot bemutatja. (1) A bérbeadásra, a bérbeadás feltételeire, és egyebekre a rendeletben foglaltak az irányadók.
Lakás bérbeadása szolgálati jelleggel 14.§. (1)1 Szolgálati jelleggel a szakemberellátás javítása érdekében annak a természetes személynek adható lakás bérbe, aki: - az önkormányzat közös önkormányzati hivatalával közszolgálati jogviszonyban; - az önkormányzat intézményeinél közalkalmazotti vagy munkaviszonyban áll. (2) Lakás szolgálati jelleggel az (1) bekezdésben foglaltak esetén legfeljebb 5 évre, de a közszolgálati, közalkalmazotti, illetve munkajogviszony fennállásának időtartamára adható bérbe.
(3) Az (1) bekezdés szerint bérbe adott lakásba a bérlő, a vele együtt élő házastársával (élettársával), gyermekével, továbbá - a bérleti jogviszony létrejöttét követően - született vagy örökbefogadott gyermeke költözhet be. (4) A bérleti szerződés a közszolgálati, közalkalmazotti vagy munkaviszony megszűnésével egyidőben megszűnik. (5) A lakást használó munkavállaló a közszolgálati, közalkalmazotti, illetve munkajogviszony megszűnését követő 30 napon belül köteles a lakást üres, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaadni. (6) Figyelemmel a lakásbérlet e paragrafusban foglaltak szerinti jellegére a bérlő a lakásbérleti díj 75%-ának megfelelő összeget köteles megfizetni.
Az önkormányzati lakás nem lakás céljára történő bérbeadása 15.§. (1) Az üresen álló vagy a megüresedett önkormányzati bérlakás nem lakás céljára csak a képviselő-testület erre vonatkozó döntése alapján - a település lakosságát, illetőleg a lakosság szélesebb körét érintő, a helyi közszolgáltatás érdekeit szolgáló feladatok megoldása céljából a képviselő-testület által meghatározott személynek (szervnek) és feltétetekkel - adható bérbe. A lakások bérleti díja 16. §. A lakásokra fizetendő bérleti díjat a képviselő-testület a lakás alapterülete és komfortfokozata alapján határozza meg. A lakbér havi mértéke: a) összkomfortos lakás esetén
205,- Ft/m2
b) komfortos lakás esetén
186,- Ft/m2
c) komfort nélküli lakás esetén
4000.- Ft/hó
d) költségelvű lakás esetén
255.- Ft/m2/hó
A bérbeadó e rendelet módosítása esetén jogosult a szerződés bérleti díjra vonatkozó részét egyoldalúan módosítani. (4)Bérbeadó köteles a bérlőt a bérleti szerződés módosításáról, valamint a bérleti díj összegéről értesíteni. (5)A bérlőt kérelmére a képviselő-testület különös méltánylást igénylő esetben, egyedi elbírálás alapján legfeljebb a bérleti díj 100% erejéig történő megfizetése alól mentesítheti.
A lakás visszaadása 17.§. A bérlő a bérleményét és a lakáshoz tartozó helyiségeket, tisztán, rendeltetésszerű használatra alkalmas, beköltözhető állapotban köteles visszaadni (ez kiterjed: a lakás festésére, mázolására, illetve a bérlői kötelezettség teljesítésében foglaltakra). A lakás visszaadásakor észlelt hibák, hiányosságok megszüntetéséről a bérlő köteles gondoskodni. Ha a bérlő e kötelezettségét nem teljesíti a bérbeadó a szükséges munkát helyette és költségére elvégezheti. A lakás visszaadásakor a bérlő köteles gondoskodni az energia-, és egyéb közüzemi lakásüzemeltetéssel kapcsolatos költségek elszámolásáról.
A szerződés megszüntetése 18. §. (1) Ha a bérlő a lakbért a fizetésre megállapított határidőig nem fizeti meg, feltéve, hogy a bérbeadó a bérlőt a következményekre figyelmeztetéssel a teljesítésre írásban felszólította, és a bérlő a felszólításnak 8 napon belül nem tett eleget, a bérbeadó további 8 napon belül felmondással él.
A NEM LAKÁS CÉLJÁRA SZOLGÁLÓ HELYISÉGEK BÉRBEADÁSA 19.§. (1) A nem lakás céljára szolgáló helyiségek (továbbiakban: helyiség) bérletének létrejöttére, a felek jogaira és kötelezettségeire, valamint a bérlet megszűnésére, a kedvezményekre a lakásbérleti szabályokat a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (2) Bérbeadó a helyiséget igény szerint kérelemre adja bérbe. (3) A kérelemben meg kell jelölni a bérlő személyét, adatait, a bérbevétel célját, időtartamát. A kérelemmel együtt be kell nyújtani a helyiségben folytatni kívánt tevékenység végzéséhez szükséges hatósági engedélyeket. (4) A fizetendő helyiségbérben e rendelet alapján a szerződés megkötésekor kell megállapodni. (5) A nem lakás céljára bérbeadható ingatlanok jegyzékét a 2. sz. melléklet tartalmazza.
(6) Az e rendeletbe nem foglalt egyedi, külön igény alapján felmerülő helyiségbérletre vonatkozó igényeket a felek külön megállapodásban szabályozzák. A helyiség átadása, visszaadása 20.§. (1) A bérbeadó a meghirdetett, megtekintett állapot szerint adja át a helyiséget, mely állapotot a felek jegyzőkönyvben rögzítik. (2) A helyiséget az eredeti átadott állapot szerint kell visszaadni, kivéve ha abban a felek másként nem állapodtak meg, illetve ha abban további, a bérlőt terhelő felújítási, karbantartási kötelezettségek elvégzésre kerültek.
Bérbeadói, bérlői kötelezettségek 21.§. (1) A bérbeadónak nem feladata a helyiségben folytatni kívánt tevékenységhez a helyiséget kialakítani, átalakítani, felszerelni, illetve berendezni, és az ahhoz kapcsolódó szükséges felújításokat elvégezni. (2) Az átalakítási munkálatokhoz a bérlő köteles a bérbeadó hozzájárulását megkérni, valamint a hatósági engedélyek beszerzéséről gondoskodni.
előzetes
írásbeli
(3) A bérlő - eltérő tartalmú megegyezés kivételével - nem követelheti a bérlemény használatával kapcsolatban a ráfordított költségeinek megtérítését. A bérbeadó elrendelheti az eredeti állapot visszaállítását, vagy külön megállapodással ettől eltekinthet. (4) A bérlő köteles a helyiségre és az kapcsolatban biztosítási szerződést kötni.
abban
folytatni
kívánt tevékenységgel
(5) A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére egyebekben a lakásbérlet szabályait kell értelemszerűen alkalmazni. Vegyes rendelkezések 22.§. (1)1 A közös önkormányzati Hivatalnak folyamatos nyilvántartást kell vezetni az önkormányzat tulajdonában lévő és e rendelet hatálya alá tartozó bérbeadás útján hasznosított
lakásokról, és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről. (2) A rendelet hatálya alá tartozik, és ezen szabályok szerint kell eljárni valamennyi, az Önkormányzat tulajdonát képező ingatlan bérbeadása vonatkozásában. Záró rendelkezések 23. § Ez a rendelet 2011. március 1. napján lép hatályba. Zsáka, 2011. február 10. /: Kovács Kálmán:/sk. polgármester
/: Kinter Helga Kinga:/sk. körjegyző
Kihirdetve: Zsáka, 2011. február 15. napján. /: Kinter Helga Kinga:/sk. jegyző
1.
számú melléklet a 4/2011.(II.15.) Önkormányzati rendelethez Megnevezés
Hrsz.
Cím
lakás . 255 /költségelvű/
Zsáka, Bocskai István u.1 lakás 500,502 Zsáka, /piaci alapú/ Bethlen Gábor út 5. lakás I. 465/1 Zsáka, /piaci alapú/ Bethlen Gábor út 6. Zsáka, lakás II. 465/1 /piaci alapú/ Bethlen Gábor út 6. rendőrségi 555 Kossuth u.7. szolgálati lakás 1. lakás
Alapterület /m2/ 101.33
összkomfortos
bérleti díj Ft/m2/hó 255
88+22
összkomfortos
205
83,2
összkomfortos
205
83.2
összkomfortos
205
87
összkomfortos
* rendőrségi bérlő kijelölési joggal 41/2000.(XII.21.) BM rendelet szerint * rendőrségi bérlő kijelölési joggal 41/2000.(XII.21.) BM rendelet szerint
besorolás
rendőrségi 555 szolgálati lakás 2. lakás
Kossuth u.7.
87
összkomfortos
lakás I. 462 /piaci alapú/
Zsáka, Bethlen Gábor út 16. Zsáka, Bethlen Gábor út 16. Zsáka, Bethlen Gábor út 16. Zsáka, Bethlen Gábor út 9. Zsáka, Petőfi u.5.
57
komfortos
186
57
komfortos
186
57
komfortos
186
89
komfortos
186
65
komfort nélküli
4000.- Ft/hó
lakás II. 462 /piaci alapú/ lakás III. 462 /piaci alapú/ lakás /piaci alapú/
498/3
lakóépület /szociális alapú szükséglakás/
478
2.
számú melléklet a 4/2011.(II.15.) Önkormányzati rendelethez
Megnevezés
Hrsz.
garázs tűzoltószertár helyiség /árusító/ régi Óvoda épület irodahelyiség
465/1 3 498/3 548 498/6
műhely
498/6
garázs GAMESZ
498/6
iroda
498/6
tároló /szolg,lakás/
498/3
garázs /szolg,lakás/ mázsaház +tároló TELEHÁZ művelődési ház + pince
498/3 0853/7 742/2 460/8
sportöltöző
520/3
iskolai tanterem művelődési terembérlet tornaterem bérlet
559 ház 460/8 559
Alapterület /m2/ Zsáka, Bethlen Gábor út 6. 15 Zsáka, Kossuth u.2. 125 Zsáka, Bethlen Gábor út 9. 68,4 Zsáka, Kossuth u.21. 184+9 Zsáka, Bethlen Gábor út 78 11. Zsáka, Bethlen Gábor út 125 11. Zsáka, Bethlen Gábor út út 18 11. Zsáka, Bethlen Gábor út 10 11. Zsáka, Bethlen Gábor út 9 9. Zsáka, Bethlen Gábor út 9. 15 Zsáka, Bethlen Gábor út. 24+8 Zsáka, Szabadság tér 3. 288 Zsáka, Bethlen Gábor út. 252+48 24 Zsáka, Bocskai István u. 85 2/3 Zsáka, Kölcsey F. u. 2. helyiségenként Zsáka, Bethlen Gábor út helyiségenként 24. Zsáka, Kölcsey F. u. 2. helyiség Cím
92/2011. (IX.8.)ZSÖ. számú határozat Zsáka Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete a 14/2011.(II.10.) számú határozatát módosítja az alábbiak szerint: Az önkormányzat a tulajdonában álló sportöltöző (hrsz: 520/3) térítésmentes használatba adására vonatkozó szövegrészt törli. Végrehajtásért felelős: Kovács Kálmán polgármester Határidő: 2011. szeptember 30.
93/2011. (IX.8.)ZSÖ. számú határozat Zsáka Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti díjának megállapításáról szóló 10/2011.(II.10.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja:
Megnevezés
Hrsz.
Cím
garázs tűzoltószertár helyiség /árusító/ régi Óvoda épület irodahelyiség műhely garázs GAMESZ iroda tároló /szolg,lakás/ garázs /szolg,lakás/ mázsaház +tároló TELEHÁZ művelődési ház + pince sportöltöző, füves pálya, kézilabdapálya
465/1 3 498/3 548 498/6 498/6 498/6 498/6 498/3 498/3 0853/7 742/2 460/8 520/3
Zsáka, Felszabadulás út 6. Zsáka, Kossuth u.2. Zsáka, Felszabadulás út 9. Zsáka, Kossuth u.21. Zsáka, Felszabadulás út 11. Zsáka, Felszabadulás út 11. Zsáka, Felszabadulás út 11. Zsáka, Felszabadulás út 11. Zsáka, Felszabadulás út 9. Zsáka, Felszabadulás út 9. Zsáka, Felszabadulás u. Zsáka, Szabadság tér 3. Zsáka, Felszabadulás u. 24 Zsáka, Máté J. u. 2/3
Alapterület /m2/ 15 125 68,4 184+9 78 125 18 10 9 15 24+8 288 252+48 85
bérleti díj Ft/m2/év 2500 3800 3800 4000 2000 2000 2500 2000 2500 2500 2000 2000 2000 60.000,-Ft/hó
iskolai tanterem
559
Zsáka, Kölcsey F. u. 2.
559
művelődési ház terembérlet
460/8
Zsáka, Felszabadulás út 24.
460/8
559
Zsáka, Kölcsey F. u. 2.
559
- lakodalom céljára tornaterem bérlet
(tornaterem, öltöző és aszfaltpálya) Végrehajtásért felelős: Határidő:
legfeljebb 4 órára 3000.Ft/alkalom 4 órán felül óránként 500.Ft legfeljebb 4 órára 4500.Ft/alkalom 4 órán felül óránként 1000.Ft 10.000,-Ft + rezsi/nap legfeljebb 4 órára 6000.Ft/alkalom 4 órán felül óránként 1000.Ft 35.000,-Ft/hó
Kovács Kálmán polgármester
2011. szeptember 30.
10/2011. (II.10.)ZSÖ. számú határozat: Zsáka Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete figyelemmel a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 36.§. (2) bekezdésére az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti díjainak mértékét 2011. március 1. napjától az alábbiak szerint állapítja meg: 2.számú melléklet a 4/2011.(II.15.) ZSÖ. számú határozathoz Megnevezés
Hrsz.
garázs tűzoltószertár helyiség /árusító/ régi Óvoda épület irodahelyiség műhely
465/1 3 498/3 548 498/6 498/6
Cím Zsáka, Felszabadulás út 6. Zsáka, Kossuth u.2. Zsáka, Felszabadulás út 9. Zsáka, Kossuth u.21. Zsáka, Felszabadulás út 11. Zsáka, Felszabadulás út 11.
Alapterület /m2/ 15 125 68,4 184+9 78 125
bérleti díj Ft/m2/év 2500 3800 3800 4000 2000 2000
garázs GAMESZ iroda tároló /szolg,lakás/ garázs /szolg,lakás/ mázsaház +tároló TELEHÁZ művelődési ház + pince sportöltöző
498/6 498/6 498/3 498/3 0853/7 742/2 460/8 520/3
Zsáka, Felszabadulás út 11. Zsáka, Felszabadulás út 11. Zsáka, Felszabadulás út 9. Zsáka, Felszabadulás út 9. Zsáka, Felszabadulás u. Zsáka, Szabadság tér 3. Zsáka, Felszabadulás u. 24 Zsáka, Máté J. u. 2/3
18 10 9 15 24+8 288 252+48 85
iskolai tanterem
559
Zsáka, Kölcsey F. u. 2.
559
művelődési terembérlet
tornaterem bérlet
ház 460/8
559
Zsáka, Felszabadulás út 24.
Zsáka, Kölcsey F. u. 2.
460/8
559
2500 2000 2500 2500 2000 2000 2000 500.- /alkalom + rezsi legfeljebb 4 órára 3000.Ft/alkalom 4 órán felül óránként 500.- Ft legfeljebb 4 órára 4500.Ft/alkalom 4 órán felül óránként 1000.Ft legfeljebb 4 órára 6000.Ft/alkalom 4 órán felül óránként 1000.Ft
Végrehajtásért felelős:
Határidő:
Kovács Kálmán polgármester
2011. március 1. 2012. március 1.