SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. /IV. 5. / rendelete A közterület használatáról és az üzemképtelen járművek elhelyezésének rendjéről Salföld Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az alábbi rendeletet alkotja. I. FEJEZET A közterület használatáról 1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Salföld Község közigazgatási területén az ingatlannyilvántartás helyrajzi számmutatójában közterületként (pl. közút, járda, tér, közpark) nyilvántartott földrészletre, valamint ezek, továbbá építmények közhasználatra átadott részére. (2) A rendelet személyi hatálya kiterjed a közterületet használó, valamint a reklámtevékenységet folytató természetes és jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra. (3) A rendelet hatálya nem terjed ki a piacokra és vásárokra. Azokról az e tárgyban megalkotott országos és helyi jogszabályok az irányadók. A közterület-használati engedély 2. § (1) Közterület-használati engedély az e témakörben kiadott hatályos jogszabályokban és e rendeletben meghatározott célokra adható ki. Az engedély kiadásánál figyelembe kell venni az építésügyi, községrendezési, községképi, köztisztasági, közlekedési és környezetvédelmi előírásokat. (2) Nem kell közterület-használati engedélyt kérni: a) a közút (járda) építésével, javításával fenntartásával kapcsolatban az építéssel érintett közút (járda) területének elfoglalásához, b) az úttartozékok és a közúti közlekedés irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezéséhez, c) a közterületen, illetőleg az alatt vagy felett elhelyezett kábelek illetve közművek hibaelhárítása érdekében végzett munkához. d) az élet- és balesetveszély elhárítási munkákhoz, ha az igénybevétel a 72 órát nem haladja meg. (3) Közterület-használati engedélyt kell kérni: a) önálló hirdető-berendezés elhelyezésére, b) kereskedelmi árubemutató céljára
2
c) építési munkával kapcsolatos állvány és építőanyag elhelyezésére, d) alkalmi és közterületi értékesítésre valamint mozgóbolti tevékenység végzésére i) vásári, piaci és kereskedelmi tevékenységre, ha nem az erre a célra kijelölt területre vonatkozik, e) vendéglátó-ipari előkert céljára, f) kiállítás, sport- és kulturális rendezvények, továbbá mutatványos tevékenység céljára, g) kerékpártároló kihelyezésére, létesítésére, h) zöldfelület igénybevételére, i) árusító automata elhelyezésére, j) a 3500 kg össztömeget meghaladó jármű közterületen történő tárolására, (4) Nem adható közterület-használati engedély: a) olyan közterületekre, ahol a tervezett létesítmény a közlekedést és a forgalom biztonságát zavarja. b) üzemképtelen jármű tárolásához. A község közterületein és a parkolókban üzemképtelen gépkocsik tárolása tilos. c) tömegközlekedési járművek megállóiban, d) járművek közterületen történő mosására, iparszerű javítására, e) zajos, bűzös, tűz-és robbanásveszélyes tevékenység - kivéve tűzijáték- gyakorlására, erotikus termékek bemutatására és értékesítésére, szeszes-ital (kimért és palackozott) forgalmazására. f) a közlekedés biztonságát veszélyeztető berendezések és anyagok elhelyezésére, g) Község-és utcaképbe nem illeszkedő berendezések létesítésére, h) elárusítóhelyek, üzletek környékén áru-és göngyöleg tárolására, i) azokra a helyekre, ahol a tevékenység gyakorlása közút, járda, vagy járdasziget (gépi) fenntartását akadályozza. (5) Amennyiben a kérelmező és az engedélyező között véleményeltérés van, a (4) bekezdés f) pont esetében a Rendőrkapitányság, a g) pont esetében a képviselő-testület által felkért építész véleményét kell figyelembe venni. (6) Közterületi létesítmények elhelyezése építéshatósági eljárás hatálya alá tartozik. A közterületen folytatott kereskedelmi- és vendéglátó-ipari tevékenységek szabályai 3. § (1) Az üzlettel rendelkező vállalkozó (kereskedő) árukészletét – közterület-használati engedély birtokában– az üzlet homlokzatával érintkező közterületen árubemutató céljából kihelyezheti, árusíthatja. (2) Az üzlettel nem rendelkező vállalkozó (kereskedő) közterületen, a szükséges hatósági engedélyek, a közterület kezelőjének hozzájárulása esetén csak kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. /IX. 29./ Kormányrendelet 5.sz.melléklet alapján meghatározott termékeket értékesítheti. (1. számú melléklet)
3 (3) Az üzlettel nem rendelkező kereskedő vállalkozói jogosultságát ellenőrzéskor eredeti okirattal, vagy hiteles másolattal köteles igazolni. A kereskedőnek az árusítás helyén rendelkeznie kell az árusított termék eredetét hitelt érdemlően igazoló okirattal. (4) Vendéglátás keretében közterület helyben fogyasztás, valamint a vendégek közvetlen kiszolgálása céljából vehető igénybe. A vendéglátás minősítése szempontjából a ténylegesen végzett tevékenység irányadó. (5) Kereskedelmi céllal mozgóboltot, egyéb mobil alkalmatosságot üzemeltetni csak az engedélyező hatóságnál beszerzett engedélyt követően lehet. A hirdetőtáblák elhelyezésének részletes szempontjai 4. § (1) Nem helyezhető el reklámhordozó bármely KRESZ és útbaigazító tábla előtt és után – a menetirány szerinti oldalon – 50 m távolságon belül, illetve csomópont, szintbeli gyalogátkelőhely és minden esetben vasúti átjáró előtt és után 150 m távolságon belül. (2) Kivételt képeznek és egyedi elbírálás alapján esetenként engedélyezhetőek a forgalmi sávval párhuzamosan elhelyezett hirdetőtáblák a "rálátási háromszög" szabadon tartása mellett. (3) Reklámhordozót csak az úttest területén kívül, az útburkolat szélétől min. 0, 6 m távolságra lehet elhelyezni. (4) Mozgatható reklámhordozó csak a hirdetett üzlet 30 méteres körzetében, annak nyitvatartási ideje alatt lehet közterületen, ha a megállapodásban (önkormányzat) meghatározott kivitelben gyártották le, és a megállapodásban leírtak szerint helyezték el. 5. § (1) Hirdetőtábla átfeszítése a közút és járda területe felett tilos! (2) Kivételt képez ideiglenes jelleggel, (legfeljebb egy hónap) engedéllyel kihelyezett közérdekű eseményeket, rendezvényeket hirdető, nem merev anyagú tábla, ha a rögzítéshez felhasznált berendezés, vagy az épület tulajdonosa hozzájárult, és a közút kezelőjének a hozzájárulása megadott. (3) Tilos reklámot elhelyezni közúti jelzésen, annak tartóelemén vagy bármely más, a forgalom szabályozására vagy védelmére szolgáló berendezésen, úttartozékon. 6. § (1) A községben az engedélyezett reklámhordozókon kívül tilos mindennemű plakát, falragasz elhelyezése középületek falain, kapuin, autóbuszváró helyiségeken, közműfenntartók létesítményein, utca és házszámtáblán, emléktáblán, köztéri plasztikán (szobor, emlékmű, kút stb. )
4 (2) Amennyiben a plakátragasztó helyeken üres felület található, azokon lakossági hirdetmény a rendelet előírásainak betartásával díjtalanul elhelyezhető, legfeljebb 210*297 mm nagyságú (A/4) mérettel. (3) Aktuális plakátokat egymásra ragasztani (rátakarni) nem szabad. Ez alól kivételt képeznek az ingyenes lakossági hirdetmények, melyek felülragaszthatók. (4) Reklámok, hirdetmények, elsősorban magyar nyelven jelentethetők meg. A magyar nyelvű hirdetmény mellett azzal, azonos tartalommal más nyelvű szöveg is feltüntethető. (5) A reklámhordozó tulajdonosának, kezelőjének gondoskodni kell a reklámhordozók karbantartásáról, az elavult reklámok eltávolításáról a közterület szennyezése nélkül, a közterület eredeti állapotának megfelelő helyreállításáról. Az önkormányzat által tervezett és gyártatott hirdetőtáblák kihelyezésének feltételei 7. § (1) A községkép védelme, alakítása, a gyalogos forgalom zavartalanságának elősegítése érdekében előtérbe kell helyezni az egységes hirdetőfelület kihelyezését. (2) Ennek feltételei a következők: a) A tábla gyártását és kihelyezését kérelmező finanszírozza. Az érvényben lévő díjszabás figyelembevételével közterület-használati díjat kell fizetni a bekerülési költség megtérüléséig. b) Amennyiben a táblát az önkormányzat helyezi ki, az érvényben lévő díjszabás kétszeresét kell megfizetni addig az időpontig, amíg a bekerülési költség meg nem térül. Ezután a normál díj fizetendő. (3) A községközpontban egységes hirdetőtáblák elhelyezéséhez a Képviselő-testület véleményét is ki kell kérni. (4) Salföld Község Képviselő-testülete felhatalmazza Salföld Község Polgármesterét, hogy döntése alapján az egységes információs táblarendszer kiépítésével és működtetésével egy meghatározott vállalkozót megbízzon. Építési és bontási munkálatok 8. § (1) Közterületen építési anyagot tárolni, amennyiben az építési telken belül erre nincs lehetőség, kérelemre a lehető legkisebb hely- és időigénnyel, a megállapított díj ellenében lehet, a gyalogos és járműforgalom akadályozása nélkül, a beláthatóság biztosításával. (2) Tilos a közterületen bontásból, tatarozásból származó hulladék anyag tartós tárolása. A község kiemelt területein, a rendszeres autóbusz forgalom által igénybe vett utakon és az ehhez csatlakozó közterületeken, valamint a műemléki környezetben elhelyezett ilyen anyagokat 48 órán belül, egyéb területekről pedig 3 napon belül kell a kijelölt törmeléklerakóhelyre elszállítani. (3) Ha a közterület használata során a burkolt felületen, zöldsávban, növényzetben kár keletkezik, annak helyreállításáról a használó 30 napon belül saját költségén köteles gondoskodni.
5 (4) A közterületeken tárolt építési anyag rendezettségéről gondoskodni kell, nem kerülhet csapadékvíz-elvezető létesítményekbe, nem akadályozhatja a gyalogos és gépjárműforgalmat. Ettől eltérni csak az engedélyező hatóság rendelkezése alapján lehet. Zöldterületek és zöldfelületek használata 9. § (1) A zöldterületek és zöldfelületek rendeltetésszerű használatáról a zöldterület és zöldfelület tulajdonosa, kezelője és fenntartója gondoskodik. (2) A zöldterületeket rendeltetésüknek megfelelő célra és módon állaguk sérelme nélkül mindenki használhatja. (3) A közcélú közterületek és zöldfelületek játszótereit rendeltetésüknek megfelelően mindenki használhatja. (4) Járművel csak a zöldterületek erre a célra kijelölt útjain lehet közlekedni. (5) Gyepfelületre, parkosított területre gépjárművel behajtani, beállni tilos. (6) Zöldterületen, zöldfelületen szemetelni, törmeléket vagy tárgyakat lerakni tilos. Egyéb használati módok 10. § (1) A közút nem közlekedési célú használatához mellékelni kell az érintett útvonalon tömegközlekedést lebonyolító szervezettel történt egyeztetési jegyzőkönyvet, a Rendőrkapitányság, valamint az útkezelő hozzájárulását. (2) Tehergépjárművek és vontatmányaik, munkagépek, autóbuszok, mezőgazdasági vontatók, lassú járművek és járműszerelvények a község közterületein történő tárolásához, telephelyezéséhez amennyiben jármű a 3500 kg össztömeget meghaladja, kivételesen indokolt esetben közterület-használati engedély akkor adható, ha az alábbi feltételek teljesülnek: a) az üzembentartó nem köteles járműveit telephelyen tárolni, b) a jármű a közúti és gyalogos forgalmat nem zavarja, c) a jármű nem zavarja a szomszédos ingatlan tulajdonosait és a szomszédban lakók nyugalmát és pihenését. Az erre vonatkozó nyilatkozatokat írásban kell csatolni a közterület-használati engedély kérelemhez. d) a jármű közterületen történő tárolása környezetvédelmi előírásokat nem sért. A közterület-használati engedély 11. § A közterület használati engedély kiadása a polgármester hatáskörébe tartozik.
6 A közterület használatára vonatkozó kérelem 12. § (1) A közterület-használatára vonatkozó kérelmet annak kell benyújtania, aki a közterületet használni kívánja. (2) Ha a közterület ideiglenes jellegű használata építési munka végzésével kapcsolatos állvány, építőanyag, gépek stb. elhelyezése céljából szükséges, a kérelmet a tulajdonosnak, az építtetőnek, vagy a kivitelezőnek kell benyújtania. (3) Építkezés céljára történő közterület használati engedély csak a műszakilag indokolt területre adható. (4) A közterület használatára vonatkozó kérelemhez a kérelmezőnek be kell beszerezni az illetékes szakhatóságok hozzájárulását. (5) Kérelmet az arra rendszeresített formanyomtatványon kell előterjeszteni. (2. sz. melléklet) 13. § (1) A közterület használatára vonatkozó kérelemben meg kell jelölni: a) a kérelmező természetes személy nevét, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetén a cég nevét, és a felelős ügyintéző nevét, b) állandó lakóhely, telephely címét, telefonszámát, c) a közterület használat célját és időtartamát, d) a közterület használat helyét, módját és mértékét (2) A kérelemhez mellékelni kell: a) a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat (pl. vállalkozói igazolvány, gazdasági szervezetalapító okirat) másolatát, b) a 12. §. 4) bekezdésben meghatározott esetekben a hozzájárulásokat. (3) Hirdető berendezés és kirakatszekrény elhelyezése esetén mellékelni kell továbbá: a) térképkivonatot, b) M=1: 500-as léptékű helyszínrajzot a berendezés helyének megjelölésével, méretezésével, c) a berendezés terveit olyan méretarányban, amely a részleteket is egyértelműen ábrázolja (betűforma, illetve felirat egységes megjelenése, színek megjelölése), vagy a berendezés fényképét. (4) Ha a közterület használata építési munka végzésével kapcsolatos, mellékelni kell továbbá a helyszínrajzot, M: 1: 1000, vagy M: 1: 500-as léptékben az építmény és az igénybe venni kívánt területköz helyének pontos megjelölésével, (5) Alkalmi és közterületi értékesítés esetén csatolni kell továbbá a) az elárusító-berendezés elbírálásra alkalmas terveit, vagy fényképét, b) helyszínrajzot, az árusítási útvonal kijelölésével. (6) A kérelem beadása a közterület-használat megkezdésére nem jogosít.
7 Az engedély kiadása 14. § (1) Közterület-használati engedély az e rendeletben foglaltak alapján annak a kérelmezőnek adható (újítható) meg, aki a megadáshoz szükséges feltételekkel rendelkezik, és csatolja a 13. § (2-5) bekezdésben meghatározott dokumentumokat. (2) A közterülethasználat engedélyezésével kapcsolatos elsőfokú önkormányzati hatósági hatásköröket Salföld község polgármestere (a továbbiakban: engedélyező) gyakorolja. (3) A polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseivel szemben benyújtott fellebbezések elbírálására a képviselő-testület jogosult. (4) A fellebbezést a polgármester az iratok csatolásával a képviselő-testület következő ülése elé terjeszti, kivéve, ha a Ket. 103. §-a alapján a döntést módosítja vagy visszavonja. (5) A döntésekkel összefüggő további jogorvoslatokat a Ket. VII. fejezete szabályozza. (6) Mutatványos tevékenységgel kapcsolatos közterület-használati engedély kiadása előtt tanúsítani kell a berendezés műszaki alkalmasságát. Ennek hiányában az engedély nem adható meg. (7) Vendéglátó-ipari előkert esetében a közterület-használó kérelmére indokolt esetben lehetőség van a közterület szezonon kívüli használatára. Ez esetben az egyébként megállapított díj 50%-át kell megfizetni. (8) A meghatározott időtartamra szóló közterület-használati engedélyt egész évre, hónapra, napra lehet megadni. (9) Közterület időszakonként megismétlődő használatára (pl. gyümölcs- és zöldségárusítás céljára), esetenként legfeljebb egy évre (idényre, hónapra) lehet engedélyt megadni. (10) Amennyiben egy közterületi helyet több kérelmező kíván használni, a kérelmeket érkezési sorrendben kell elbírálni. 15. § (1) A közterület-használati engedély kiadása során minden körülményt mérlegelve vonatkozó jogszabályokban foglaltak figyelembevételével azt kell vizsgálni, hogy szerződés a közérdeket nem sérti-e, a környezetre milyen hatást gyakorol, a közrendet, közbiztonságot, közerkölcsöt, egészséget veszélyezteti-e, az ott lakók nyugalmát nem zavarná.
a a a e
(2) A közterület-használat helyét és mértékét indokolt esetben a kérelmező jelenlétében a helyszínen kell kijelölni és felmérni. (3) Az engedélynek tartalmaznia kell: a) a bérlő nevét és állandó lakó- (telep) helyének címét,
8 b) a közterület- használat célját és időtartamát, vagy azt, hogy a bérleti szerződés milyen feltétel bekövetkeztéig érvényes, c) felépítmény esetén annak funkcióját, valamint az ott végzendő tevékenységi profilt, d) a közterület-használat helyének, módjának, mértékének és feltételeinek pontos meghatározását, e) anyagok és szerkezetek tárolásával kapcsolatos közterület-használatnál annak kikötését, hogy a tárolás csak a munka- és egészségvédelmi előírásokban foglaltak szerint történhet, f) építési munka végzésének tartamára – szükség szerint – közterület felőli oldalon a községképi követelményeket kielégítő kerítés (palánk) létesítésének kikötését, g) a bérleti szerződés megszüntetése vagy visszavonása esetére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását, h) közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetében a díj mértékét és fizetésének módját, i) utalást arra vonatkozóan, hogy közérdekből, kártalanítási kötelezettség nélkül bármikor felbontható a szerződés. (4) Engedélyes köteles a közterület használati engedélyt a helyszínen tartani, illetve a létesítményen vagy hirdető-berendezésen a nevét vagy a szerződés számát (kereskedő esetében a székhelyet is) jól látható helyen és módon feltüntetni. (5) A közterületet használó köteles az igénybevett területet és annak közvetlen környékét folyamatosan tisztán tartani, a téli síkosság-mentességet biztosítani, a göngyöleg és szemét elszállításáról naponta gondoskodni, valamint a közterületi létesítmény karbantartásáról gondosodni. (6) Közterületen szervezett alkalmi rendezvény esetén a használó – a közterület-használati engedély előfeltételeként – az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettsége biztosítékaként, azzal arányosan a használatba adó által megállapított mértékű a 18. §. alapján megállapított óvadékot köteles előzetesen megfizetni. Az óvadék összege csak a (5) bekezdésben meghatározott feladatok elvégzésére használható fel. (7) Az engedély csak a bérlőt, magánszemély esetén annak alkalmazottját és segítő családtagját, jogi személy esetén annak tagját, vagy megbízottját jogosítja fel a közterület használatára. A közterület-használati engedély megszűntetése 16. § (1) Az engedélyt a határozott időn belül meg kell szüntetni, ha: a) az engedélyes a területet nem az engedélyezett tevékenységre, vagy nem az előírt feltételeknek megfelelően használja, b) az engedélyes a közterület-használati díjat, az esedékességet követő 8 napon belül felszólítás ellenére nem fizeti meg, c) a közterület-használati engedély bérlő kérésére, közös megegyezéssel is megszüntethető, ha a közterületet a engedélyben meghatározott célra nem tudja használni, vagy bármely okból (pl. betegség; tevékenység, jogosultság elvesztése, megszűnése stb.) a közterületet nem kívánja igénybe venni.
9 A közterület-használati díj 17. § (1) Az egyszeri közterület-használatért a közterületi-használati díjat az engedély kiadásával egyidejűleg kell megfizetni. (2) A három hónapnál hosszabb időtartamú közterület-használatért az első három hónapra járó közterület-használati díjat az engedély kiadásával egyidejűleg, a további részleteket negyedévente előre kell megfizetni. (3) Lehetőség van a közterület-használati díj féléves vagy évi egy alkalommal történő kifizetésére is, de ezt a kérelemben fel kell tüntetni. Ilyen esetekben az éves díjat és a féléves díjfizetésnél az első félévi részletet az engedély megadásakor megkötésekor, a második félévre esedékes részletet pedig előre kell kifizetni. (4) A létesítményekkel elfoglalt közterületek nagyságának meghatározásánál a létesítmény közterületből elfoglalt - a talajszintre vetített - alapterületét (pl. előtető, napvédő, ponyva stb.) kell figyelembe venni. A díjkötelezettség megállapításánál minden töredék négyzetmétert teljes négyzetméternek kell számítani. (5) Reklámberendezések esetén a terület díjövezetének megfelelően a teljes reklámfelület (lábakon álló felület esetén a talaj síkjáig meghosszabbított) méretét (területét) kell a díjfizetés alapjának tekinteni. (6) A közterület-használati díj évi, havi, napi, négyzetméterre, illetve darabszámra vetített, továbbá alkalmi árusítási díj. 18. § (1) A közterület-használati díjat Salföld Község Önkormányzata költségvetési elszámolási számlájára kell befizetni. (2) A közterület-használati díj mértékét a 3. számú melléklet tartalmazza. (3) Ünnepi, községi rendezvények esetén a polgármester a közterületi-használati díj fizetése alól felmentést adhat. (4) A falikarok és cégérek után megállapítandó közterület-használati díj fizetése alól a képviselő testület egyetértésével - a polgármester felmentést adhat. II. FEJEZET A közterületbontás helyi feltételei 19. § (1) A közterületbontással kapcsolatos közútkezelői hozzájárulás kiadmányozása a jegyző hatáskörébe tartozik.
10 (2) A közútkezelői hozzájárulás iránti kérelemnek (4. számú melléklet) fontos tartalmi eleme a felelős kivitelező neve, címe, kivitelezői jogosultsága és nyilatkozata arról, hogy vállalja a közterület igénybevételével járó kivitelezési munka elvégzését vagy felügyeletét. (3) Felelős kivitelezőként elfogadásra kerül az a személy, a) aki legalább középfokú útépítő, mélyépítő, kert vagy parképítő végzettséggel rendelkezik vagy b) aki a Magyar Mérnöki Kamara Hivatalos Tervezői és Szakértői Névjegyzékében szerepel, mint útépítési és útfenntartási szakértő (V-K4), vagy c) aki az útfelbontással érintett közmű tervezésére jogosult. (4) A munka elvégzésével kapcsolatos garanciális kötelezettség az engedélyest terheli. (5) Különösen indokolt esetben adható közútkezelői hozzájárulás az alábbiaknál: a) A június 1-től -augusztus 31-ig terjedő időszakban az idegenforgalmi szempontból jelentős nagy forgalmú utak burkolatának felbontása esetén. A beruházó ez esetben terelőút igénybevételére, építésére, illetve megerősítésére kötelezhető. b) A november 15-től március 01-ig terjedő időszakban. (6) Ha a kivitelező nem megfelelő ütemben végzi munkáját újabb hozzájárulás kiadása megtagadható mindaddig, amíg a folyamatban lévő munkák üteme a kívánt mértéket el nem éri. (7) Út és járda esetén az építés befejezését követő 5. naptári év december 31-ig, aszfaltszőnyeg készítés esetén a befejezést követő 3. év december 31-ig azok bontásához hozzájárulni tilos. Ez a tilalom nem vonatkozik a halasztást nem tűrő (veszélyt elhárító) bontásokra. Igénybevételi díj 20. § (1) A közút területén végzett közmű fenntartási és rekonstrukciós munkák esetében a 5. számú mellékletben foglalt igénybevételi díjat kell fizetni. A közút igénybevételéért fizetendő díj a kezelői hozzájárulásban foglalt tervezett időtartam alapján előre esedékes napi díj. (2) A díj megfizetéséig a közutat érintő munkavégzés nem kezdhető meg. A díjat a hozzájárulásban meghatározott mértékben, módon és időpontban kell a közút kezelője részére megfizetni. (3) A közút igénybevételéért fizetendő díjat Salföld Község Önkormányzata költségvetési elszámolási számlájára kell befizetni. (4) „Nem kell díjat fizetni a közút kezelője által vagy megrendelésére végzett üzemeltetéshez, fenntartáshoz és építéshez kapcsolódó nem közlekedési célú igénybevétel esetén.”(a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet 6. § (4) bekezdése alapján) (5) Nem kell díjat fizetni a közműhálózat építése és fejlesztése esetén, azonban a közterület felbontásához szükséges kezelői hozzájárulást a közműhálózat építése és fejlesztése esetén is meg kell kérni.
11 (6) A közút kezelőjének kérelme alapján a közlekedési hatóság az igénybe vevőt az eredeti állapot helyreállítására, a hozzájárulásban előírt feltételek betartására, illetve a közút állagának védelme és a forgalom biztonsága érdekében szükséges intézkedések megtételére kötelezheti, továbbá pótdíj fizetésére kötelezheti. 21. § (1) Az igénybevétel helyszínét a) a meglévő közműhálózatra történő csatlakozás esetében két héten belül, b) a rendkívüli igénybevétel esetében két héten belül, c) a 20. § (5) bekezdés szerint történő igénybevétel esetében 1 hónapon belül pedig az igénybevevőnek helyre kell állítani. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartamok indokolt esetben egy alkalommal ismételt kérelemre meghosszabbíthatók. (3) A közút kezelői hozzájárulás nélküli igénybevétele esetén, az adott igénybevételre vonatkozóan az (1) bekezdésben megállapított időtartamra a 6. számú melléklet alapján számított igénybevételi díjat az igénybevevőnek a közút kezelője részére meg kell fizetni. Az adott igénybevételre vonatkozóan az (1) bekezdésben megállapított időtartam letelte után, illetve a kezelői hozzájárulástól eltérő igénybevétel esetén a szabálytalanság fennállásának időtartamára, a közút kezelőjének kérelmére a közlekedési hatóság pótdíjat állapíthat meg, és szabhat ki az igénybevevővel szemben. (4) „Az alapdíj, illetőleg a pótdíj késedelmes megfizetése esetén az igénybevevőnek a késedelmi kamatot is meg kell fizetni.” (a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet 6. § (9) bekezdése alapján) 22. § (1) Kezelői hozzájárulás nélkül közterületet felbontani csak közmű üzemzavarának halasztást nem tűrő elhárítása - rendkívüli igénybevétel - érdekében szabad. (2) A rendkívüli igénybevétel miatt végzett bontást a közút kezelőjének 24 órán belül be kell jelenteni, aki azt nyilvántartásba veszi. (3) A bejelentéshez mellékelni kell helyszínrajzot, és közölni kell az ideiglenes és a végleges helyreállítás várható időpontját. (4) A hibaelhárítási munkálatok végzése előtt és alatt a forgalom biztonságos tereléséről a közmű fenntartója köteles gondoskodni. (5) A 19. § (5) bekezdés b) pontja szerinti időszakban történő rendkívüli igénybevétel esetén ideiglenes helyreállítást (30 cm. ckt. cement stabilizáció) kell végezni, majd március 1-je után – a közút típusának megfelelő – végleges helyreállítást. (6) Ha a hibaelhárítási munkálatok helyreállítása a bejelentéstől számított 2 héten belül nem történik meg, a 21. §. (3-4) bekezdés alapján, a kezelői hozzájárulás nélküli útfelbontásra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni.
12 (7) Ha a (2) bekezdésben megjelölt határidőn belül nem jelentik be a közterület felbontását, akkor az igénybevevőnek az észleléstől számított két héten belül a helyreállítást el kell végezni, továbbá a közút kezelőjének a 21. §. (3-4) bekezdés alapján a kezelői hozzájárulás nélküli útfelbontásra vonatkozó előírásokat kell alkalmaznia. 23. § (1) A község lakott területén bontási munkálatok 22 órától reggel 06 óráig nem végezhetők. Kivételek azok a rendkívüli munkák, amelyek végzését közérdekből a nappali órákig elhalasztani nem lehet, de csak külön engedéllyel vagy vis maior esetben végezhetők. (2) A munkák kezdési és befejezési időpontját a Körjegyzőségen be kell jelenteni. (3) Az engedélyes köteles az érintett terület lakóit a felbontás kezdésének és a helyreállítás befejezésének időpontjáról értesíteni. Az értesítés elmulasztása esetén a szolgáltatás és ellátás akadályoztatásából származó károk megfizetése az engedélyest terheli. A munkálatok időtartamára az engedélyes minden esetben köteles az érintett telkek, épületek megközelítését ideiglenes átjáró (híd-provizórium) építésével biztosítani. (4) Ha a szemétszállító jármű a közterületbontás miatt 30 méternél távolabb képes csak megállni a szemétszállítással érintett ingatlan bejáratától, úgy a munkálatokat végző szerv, vagy személy köteles gondoskodni a gyűjtőedények kiszállításáról. (5) Az engedélyes köteles a munkálatok időtartama alatt a csapadék akadálytalan lefolyását biztosítani, a sár és egyéb szennyeződés eltakarítását elvégezni. (6) A munkaárok végpontjain jelölni kell a kivitelező nevét, a bontási engedély ügyiratszámát és érvényességének határidejét. 24. § (1) A burkolat végleges helyreállításáig az engedélyes köteles a felbontott helyet karbantartani, a felbontott és újrahasznosítható anyagokat gondosan megtisztítva szétválogatni és a burkolóanyagot idomba rakni úgy, hogy a közlekedést ne zavarja. Amennyiben a bontási anyag tárolása közlekedés zavarása nélkül nem oldható meg, az engedélyes köteles azt azonnal elszállítani. (2) A közterülettel határos ingatlanok beépítése során megrongálódott burkolat teljes felújítása is elrendelhető, ha az a funkciónak nem megfelelő használatra vezethető vissza (pl.: járdán átvezetett tehergépkocsi-forgalom). (3) Amennyiben az igénybevétel során az érintett útszakasz területének több mint 70 %-át felbontják, az építtető köteles az utat teljes szélességében és eredeti burkolattal azonos módon újjáépíteni. Ha a bontás a felület 50-70 %-át érinti a teljes felület kopórétegének újjáépítése kötelező. Az igénybevétel után az érintett járdaszakaszt minden esetben az építtető köteles teljes szélességben az eredeti burkolattal azonos módon újjáépíteni. (4) Burkolatépítés vagy helyreállítás esetén az aknák, szekrények és egyéb szerelvények közúton való elhelyezését az aszfaltozás előtt el kell végezni. (5) Aszfaltburkolatú utak esetén a korábbival megegyező, vagy annál magasabb egyenértékű aszfaltminőségben és szemszerkezettel történhet a helyreállítás. Az aszfaltjárdák esetén az alkalmazható kopóburkolat szemszerkezetében 5 mm-nél nagyobb szemcsenagyság nem lehet.
13 24/A. §1 1) A közterület eltérő célú használatának szabályait a közterület filmforgatási célú használata esetén az e szakaszban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. (2) A közterület filmforgatási célú használatához szükséges hatósági szerződés jóváhagyásával kapcsolatos hatáskört a polgármester gyakorolja. (3) A (2) bekezdés szerinti jóváhagyás megtagadható, ha a filmforgatás a) a lakosság nyugalmának túlzott, aránytalan mértékű zavarásával járna b) a természeti vagy az épített környezet túlzott, aránytalan megterhelésével járna c) a településen való közlekedést jelentősen korlátozná d) a közerkölcs vagy a közízlés sérelmével járna. (4) A közterület filmforgatási célú használatának időtartama a 30 napot nem haladhatja meg. (5) A közterület filmforgatási célú használatának díja a használat célja szerint: a) forgatási helyszín 200 Ft / m2 / nap; b) technikai kiszolgálás 150 Ft / m2 / nap; c) stáb parkolás 100 Ft / m2 / nap. (6) Közérdekű célokat szolgáló filmforgatás esetén a közterület használati díj mértéke 50 %-al csökken. (7) A forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek fel nem róható, valamint a rendkívüli természeti események esetén a közterület használatot az akadály megszűnését követő 8 napon belül újra biztosítani kell azzal, hogy a közterület használat időtartama az akadályoztatás időtartamának megfelelő idővel meghosszabbodik.
III. FEJEZET Üzemképtelen járművek közterületen történő tárolásának tilalma 25. § (1) Közterületen üzemképtelen járművek nem tárolhatók. Az üzembentartó vagy a tulajdonos az üzemképtelenné vált járművet saját költségén köteles haladéktalanul eltávolítani és bármely nem közterületi ingatlanra szállítani. (2) Ha a jármű csupán azért minősül üzemképtelennek, mert hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkezik, azt a) a főútvonalon és erdőterületen egyáltalán nem, b) mellékútvonalon legfeljebb 15 napig szabad tárolni. (3) A közterületen tárolt üzemképes személygépkocsi pótkocsikra és lakókocsikra is ezen fejezet előírásait kell alkalmazni.
1
Kiegészítette: 10/2013. (VII.26.) rendelet, hatályos 2013. július 27.
14
26. § (1) Üzemképtelen jármű tárolására közterület-használati engedély a 2. § (4) bekezdés b pontja alapján nem adható.
27. § (1) Az üzemképtelen illetve baleset során megsérült és elhagyott járműveket a rendőrhatóság, valamint az út kezelője eltávolíthatja, és az erre a célra kijelölt telephelyre szállíthatja, mindkét esetben azonban a rendőrhatóságot és az üzembentartót – amennyiben a tulajdonos kiléte megállapítható – értesítenie kell. (2) A hatósági elszállításnál a jármű műszaki állapotát a szállító – szükség esetén szakértő bevonásával – állapítja meg, és arról jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni a járműben talált tárgyakat is. 28. § (1) A hatóságilag elszállított, üzemképtelen járműveket a szállítással illetve tárolással megbízott, az üzembentartó vagy a tulajdonos költségére és veszélyére tárolja. (2) A kényszerelszállítás és a tárolás költségei az üzembentartót, hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkező jármű esetében a tulajdonost terhelik. (3) Amennyiben az üzembentartó vagy a tulajdonos kiléte megállapítható, az üzemképtelen illetve baleset során megsérült és elhagyott járműveket a rendőrhatóság, valamint az út kezelője eltávolíthatja, és az erre a célra kijelölt telephelyre szállíthatja, mindkét esetben azonban a rendőrhatóságot és az üzembentartót értesítenie kell. (4) Amennyiben a tulajdonos kilétének megállapítása a jármű felnyitását igényli, úgy a beszállítást követő 15. és 30. nap között jegyzőkönyv felvétele mellett a járművet fel kell nyitni és a szükséges adatok megállapítását követően le, kell zárni. A jegyzőkönyvben a felnyitás és a lezárás tényén felül rögzíteni kell az azonosításhoz szükséges adatokat (alvázszám, motorszám), a járműben talált tárgyak felsorolását és a felnyitás során tapasztalt, beszállításkor nem rögzített sérüléseket. Szükség esetén fényképet kell készíteni. Az önkormányzat a tulajdonos vagy üzembentartó kilétének megállapítását követő 15 napon belül köteles a tulajdonost vagy az üzembentartót írásban felszólítani a jármű 30 napon belüli elszállítására. (5) Amennyiben az üzembentartó vagy a tulajdonos kiléte nem állapítható meg, a jelzés nélküli járművek listáját a községi hirdetőtáblán közzé kell tenni. 29. §
15 (1) A hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkező, továbbá 28. § (4) bekezdésében meghatározott 30 nap elteltével ki nem váltott üzemképtelen járműveket Salföld Község Önkormányzata értékesítheti. (2) A járművek és az azokban talált dolgok értékesítésére és megsemmisítésére vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell. A gépjárművek árát az önkormányzattal, a szállítóval illetve tárolóval egyetértésben az a szerv állapítja meg, amelynek a járművet vagy dolgot értékesítésre vagy annak eredménytelensége esetén megsemmisítésre a szállító illetve tároló átadja. (3) Az értékesítés során befolyt összeget a szállítással illetve tárolással megbízott igazolt költségei levonása után az önkormányzat számlájára utalja. (4) A jármű üzembentartója vagy tulajdonosa a polgári jogi elévülési időn belül az értékesítés során befolyt – a szállító és tároló költségeivel csökkentett – összegre akkor jogosult igényét érvényesíteni, amennyiben a tulajdonjogát, hitelt érdemlően igazolja. (5) A szállító, illetve a tároló is jogosult az elszállított jármű üzembentartójával, tulajdonosával szemben érvényesíteni az értékesítés során felmerült és a befolyt összegből nem fedezett, de felmerült költségét. (6) Amennyiben a járművel kapcsolatos költségek a jármű értékét elérik vagy meghaladják, úgy az közvetlenül értékesíthető. IV.
FEJEZET
Értelmező és záró rendelkezések 30. § (1) E rendelet alkalmazásában: a) közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére – az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között – a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.) a közművek elhelyezése. b) közterületi létesítmények: az épület közterületről látható homlokzatán, tetőzetén, a kerítésen vagy támfalon elhelyezett, üzlethomlokzat, portál, kirakatszekrény, védőtető, előtető, üzleti ernyő szerkezet, hirdető berendezés, fényreklám, cég vagy címtábla, falikarok, kandelábereken elhelyezett hirdető-berendezések. c) közterület-használat: a közterület eredeti rendeltetésétől eltérő használatával kapcsolatos magatartás, tevékenység, állapot. d) idényjellegű árusítás: az árusítás időtartamára a közterületre kihelyezett, árusítóhelyre alapozott, időszakonként megismétlődő, esetenként legfeljebb egy szezonra – maximum 1 év időtartamra – eseményre szóló kereskedelmi, javító, szolgáltató tevékenység. e) alkalmi és közterületi értékesítés: az idényjellegű árusításhoz hasonló feltételek mellett, de annál lényegesen rövidebb időtartamra, szezononként legfeljebb egy
16 alkalommal – 1-30 napot meg nem haladó – mobil vagy hordozható berendezésből történő közterületi árulási lehetőség. f) hirdetőtáblák és eszközök: minden olyan eszköz és KRESZ-ben illetve ágazati szabványban nem szereplő tábla, amelynek az a célja, hogy a közúton közlekedők figyelmét valamilyen szolgáltatásra, gyártmányra, termékre, eseményre, létesítményre stb. felhívja. g) Vendéglátó-ipari előkert: vendéglátóegység közterületen lévő fogyasztótere. h) Üzemképtelen jármű: az a jármű, amely a) a közúti forgalomban csak hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt, de a hatósági jelzése hiányzik vagy az engedélye lejárt (érvénytelen), b) baleset során megsérült vagy elhagyott jármű, c) műszaki állapotánál fogva a közúti közlekedésben való részvételre alkalmatlan (hiányos, roncs, sérült), d) hatósági jelzéssel rendelkező, de főbb alkotórészbeli hiányosságai alapján közlekedésben való részvételre alkalmatlan jármű, e) egyéb őrizetlenül hagyott és tartozékaiban folyamatosan csökkenő, romló állapotú jármű. i) Főútvonal: a KRESZ 11. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott „Főútvonal” jelzőtáblával jelölt út. j.) Mozgóbolt: kiskereskedelmi tevékenység folytatására kialakított jármű, illetve járműre szerelt vagy általa vontatott eszköz. (2) E rendelet hatálybalépésének idejétől a közterület-használati díjakat az új díjszabásnak megfelelően kell megállapítani. (3) Ez a rendelet kihirdetés napján lép hatályba, egyidejűleg Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatáról és üzemképtelen járművek elhelyezésének rendjéről szóló 11/2007. /VII.26./, és az azt módosító 7/2008. /VIII.01./ rendeletei hatályukat vesztik. (4) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a kereskedelmi tevékenység végzésének feltételeiről szóló 210/2009. /IX.29./ Kormányrendelet, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény , a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelet, és a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet előírásait kell alkalmazni.
Salföld, 2012. március 30.
Fábián Gusztáv polgármester Záradék: egységes szerkezetbe foglalva 2013. július 27.
Soltész Attila címzetes főjegyző
17 Dr. Szabó Tímea jegyző
1. számú melléklet az 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
„Kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről" szóló 210/2009. /IX. 29./ Kormányrendelet 5.sz.melléklet alapján
18 A közterületen árusítható termékek: Napilap és hetilap, folyóirat, könyv Levelezőlap Virág Léggömb Zöldség és gyümölcs Pattogatott kukorica Főtt kukorica Sült gesztenye csomagolt pirított tökmag, napraforgómag, földimogyoró Vattacukor és gyárilag vagy az előállító által csomagolt cukorka Fagylalt, jégkrém Nyers tej Büfétermék a szeszesital kivételével Sütőipari termékek Előre csomagolt sütemények, édességek
2. számú melléklet a 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
Közterület használati hozzájárulás iránti kérelem Kérelmező (gazdasági társaság esetén cégneve, és a felelős ügyintéző neve): …………………………………………………………………………………….azzal a
19
kérelemmel fordulok Salföld Község Polgármesteréhez, hogy az alábbi tevékenységre a megjelölt helyen, a megjelölt időtartamra és célból a közterület-használatát engedélyezni szíveskedjen. 1. Kérelmező állandó lakóhelye, telephelye, telefonszáma: …………………………………………………………………………………………………. 2. Közterület-használat célja: …………………………………………………………………………………………………. 3. Közterület-használat időtartama: …………………………………………………………………………………………………. 4. Közterület-használat helye (igénybe venni kívánt közterület pontos meghatározása, egyértelmű leírással vagy helyszínrajzzal): ……………………………………………….. …………………………………………………………………………………………………. 5. Közterület-használat módja (tábla, asztal, standar stb.) és mértéke (m2): …………………………………………………………………………………………………. 6. A tevékenység végzésében részt vevő segítő családtagok, alkalmazottak neve, címe: …………………………………………………………………………………………………. …………………………………………………………………………………………………. 7. Ha a kérelmező gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó, adószáma: …………………………………………………………………………………………………. 8. A közterület-használati díjat egy összegben
negyedévente
félévente
évente
kívánom megfizetni (megfelelőt aláhúzni). Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek. Kijelentem, hogy Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének a közterületek használatáról és az üzemképtelen járművek elhelyezésének rendjéről szóló
20 számú rendeletében foglaltakat ismerem, az abban foglaltakat a hozzájárulás megadása esetén magamra nézve kötelezőnek ismerem el. A kérelemhez mellékelni kell: 1) Hirdetőberendezés és kirakatszekrény elhelyezése esetén: a) térképkivonatot, b) M=1:500-as léptékű helyszínrajzot a berendezés helyének megjelölésével, méretezésével, c) a berendezés terveit olyan méretarányban, amely a részleteket is egyértelműen ábrázolja (betűforma, illetve felirat egységes megjelenése, színek megjelölése), vagy a berendezés fényképét , 2) Ha a közterület használata építési munka végzésével kapcsolatos, mellékelni kell a helyszínrajzot, M: 1:1000, vagy M: 1:500-as léptékben az építmény helyének pontos megjelölésével, és az építési engedély másolatát. 3) Árubemutató esetén mellékelni kell helyszínrajzot M: 1:500-as léptékben az árubemutató helyének pontos megjelölésével, 4) Alkalmi és mozgóárusítás esetén csatolni kell a) az elárusító-berendezés elbírálásra alkalmas terveit, vagy fényképét, b) helyszínrajzot Ábrahámhegy, ………………………………………………… …………………………………………………… kérelmező aláírása
21 3. számú melléklet a 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
A rendelet 18. § (2) bekezdése alapján tervezett közterülethasználati díjak
Közterület-használat megnevezése a./ A közterületre 10 cm-en túl benyúló - üzlethomlokzat - kirakatszekrény - üzleti védőtető - hirdető berendezés - cég- és címtábla - fényreklám - falikarok, cégérek b./ Árusítófülke kereskedelmi és szolgáltató pavilonok, Könyv- és hírlapárusítás, Árusítósátor, árusító asztal, Automata
Díja Ft/m2/hó 1200 1200 1200 1200 1200 1200 1200 1200
m2
Hó
Összesen Ft
m2
hó
Összesen Ft
m2
hó
Összesen Ft
m2
hó
Összesen Ft
Ft/m2/hó 700
m2
hó
Összesen Ft
Ft/m2/nap
m2
hó
Összesen Ft
2000 2000 2000 2000 Ft/m2/nap
Építési állvány - anyag elhelyezése, c./ tüzelőanyag tárolása d./ Önálló hirdető-berendezések elhelyezése, reklámtábla, óriásplakát, oszlop, vitrin, árubemutató 3 m2-ig,
35 Ft/m2/hó
3 – 10 m között
1200 1500
10 m2 felett
2 000
2
e./ Vendéglátó-ipari előkert ( ápr. 15 és okt.15között) f./ Egyéb kulturális rendezvény, mutatványos tevékenység, cirkusz vendégszereplés
50
22 Összesen: Közterület-használat megnevezése g./ Alkalmi árusítás, javító és szolg. tevékenység, valamint a 210/2009./IX.29./ Korm. rendelet alapján árusítható termékek (pl. fenyőfa, szilveszteri cikkek) h./ EON kandeláberen elhelyezett hirdetőberendezés
i./ Mozgóbolt
Díja Ft/m2/nap
400 Ft/m2/hó 1400 Ft/ alkalom 0
m2
23 4. számú melléklet a 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
Közútkezelői hozzájárulás iránti kérelem közút nem közlekedési célú igénybevételhez (közműépítéshez és útterület foglalásához) 1. Az igénybevétel helye: ................................................................................. célja: ................................................................................. 2. A beruházás (jogosult)neve: …………………………… címe:…………………………………………………….. telefonszáma:…………………………………………… 3. Az elfoglalni kívánt
útterület
közterület
a) hosszúsága:
…………………………
………………………...
b) szélessége:
…………………………
………………………...
c) nagysága(m2):
…………………………
………………………...
4. Az igénybevétel a) kezdetének tervezett időpontja: ................................... b) befejezésének tervezett időpontja: ............................... 5. A kezelői hozzájárulásban foglalt feltételek betartásáért felelős személy a) neve: ............................................................................. b) címe: ............................................................................ c) telefonszáma: ................................................................ d) aláírása:……………………………………………….. 6. Az igénybevétel eredményeként a közút területén (az alatt vagy felett) elhelyezett építmény (létesítmény) a) tulajdonosának neve: .................................................... címe: ............................................................................. b) üzemeltetőjének neve: .................................................. címe: ............................................................................. 7. Az útvonalat lezárják: -
kétirányú forgalmat biztosítjuk
-
egyirányú forgalmat biztosítjuk
8. A bontandó útburkolat fajtája:..........................................
24 .............................................................................................. m2 9. A bontandó járda fajtája: .................................................. .............................................................................................. m2 10. A bontandó zöldterület, földút, földpadka: .................... m2 11. A bontási helyek száma: ................................................. db 12. Nyomvonalas bontások hossza: ..................................... fm 13. A kivitelező neve:........................................................... képesítése:…………………………………………….. címe: ............................................................................... telefonszáma: ................................................................... Ábrahámhegy, ……….. év …………………hó …….. nap
............................................. (cégszerű) aláírás
Melléklet: - az igénybevételt feltüntető terv (helyszínrajz, vázlat, műszaki leírás) 3 példányban - a közút érintett szakaszának hossz- és keresztszelvénye 3 példányban - az igénybevétel miatt szükséges forgalomszabályozás (korlátozás, forgalomelterelés) terve 3 példányban
25 5. számú melléklet a 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
A rendelet 20. § (1) bekezdése alapján a közút területének építési munkaterület céljából történő igénybevételéért fizetendő díj Közút kategóriája Aszfaltbeton és öntöttaszfalt
Díja Ft/m2/nap 50
Utótömörödő aszfalt
30
Kő
20
m2
Közút teljes lezárása esetén alkalmazott szorzószám:
Nap
Összesen
2
Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének
8/2010. (XII. 29.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről
26 Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testülete az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. tv., 2.§ és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § és 31. §. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. § A rendelet célja azoknak a helyi szabályoknak a megállapítása, amelyek biztosíthatják a település köztisztaságával összefüggő feladatok eredményes végrehajtását a köztisztasági szolgáltatás és igénybevételének rendjét. 2. § E rendelet hatálya a település közigazgatási területére terjed ki, a magánszemélyekre, a jogi személyekre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre (továbbiakban: igénybevevők), amelyek állandó vagy ideiglenes jelleggel a település területén tartózkodnak, illetve tevékenykednek. 3. 2§. Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes hulladékokra és a velük összefüggő tevékenységekre. 4. § (1) 3A Képviselő-testület a település terültén a települési szilárd hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgáltatás útján biztosítja. A fenti közszolgáltatást a helyi közszolgáltatással ellátott területen lévő ingatlan használója a jelen önkormányzati rendeletben meghatározott módon - köteles igénybe venni, ha jogszabály vagy hatósági határozat eltérően nem rendelkezik. (2) A szolgáltató a háztartási hulladék elszállítását az önkormányzattal kötött megállapodás szerinti gyakorisággal, meghatározott napokon végzi. (3)4 A település hulladékkezelése magában foglalja anyagok és energiák hulladékból történő kinyerését (hulladékok újra értékesítése) a hulladékok depónián való lerakását (hulladékok eltávolítása), valamint az ehhez szükséges műveleteket, amelyek: a) igény esetében bérleti díj ellenében az edényzet rendelkezésre bocsátása; b) közterületen elhelyezett konténerek mosása és fertőtlenítése (külön díj ellenében, megállapodás alapján); c) begyűjtéses szállítás; d) közbenső raktározás; e) átrakás és távfuvarozás; f) kezelés; g) újra értékesítés; h) lerakás.
2
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
3
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 11. §-a. Hatályos: 2013. november 20. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatályos: 2013. november 20.
4
27 (4) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás nyújtásának lényeges feltételeiben bekövetkező változásról a szolgáltató haladéktalanul - lehetőleg a változás bekövetkezte előtt - írásban köteles az önkormányzatot értesíteni. (5) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás lényeges feltételeiben előre nem látható vagy más rendkívüli okból következik be a változás, a szolgáltató értesítési kötelezettségének egyéb alkalmas módon is eleget tehet. (6) 5A hulladék kezeléssel kapcsolatos közleményeket az önkormányzat a helyben szokásos módon közzé teszi. (7) 6A szolgáltatás ellátásra vonatkozó részletes feltételeket az önkormányzat és a szolgáltató által kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés rögzíti, mely a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény és a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről szóló 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendeletben meghatározottakon kívül tartalmazza: a) a közszolgáltatási szerződés időbeli hatályát; b) a közszolgáltatás ellátásához szükséges vagyonnal és a finanszírozással kapcsolatos rendelkezéseket; c) a szerződés módosításával kapcsolatos rendelkezéseket. (8) A Képviselő-testület döntése alapján a szolgáltatóval a közszolgáltatás ellátására vonatkozó szerződést a Polgármester köti meg. 5. § (1) A közszolgáltatás eszközeit kizárólag az engedélyezett telephelyen szabad tárolni. (2) Az eszközök rendszeres tisztítását és fertőtlenítését olyan térburkolattal ellátott mosótérrel rendelkező területen szabad végezni, ahonnan az elhasznált víz a külön jogszabály szerint végzett előkezelést, előtisztítást követően közműpótló berendezésbe vagy közcsatornába kerül. (3) A gépi eszközök tároló területének féreg- és rovarmentesítését szükség szerint el kell végezni. (4) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője kérésére az idegen beszállító köteles igazolni a szállított hulladék eredetét. Ennek hiányában az üzemeltető elutasíthatja a hulladék elhelyezését, illetve leeresztését. (5) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője nyilvántartást köteles vezetni a beszállított hulladék adatairól. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a hulladék a.) mennyiségét, b.) minőségét (konyhai hulladék, csomagolóeszköz, zöldhulladék, lom stb.), c.) eredetét (településrész, utca, intézmény, üzem megnevezése és címe).
II. FEJEZET 5 6
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 11. §-a. Hatályos: 2013. november 20. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos: 2013. november 20.
28 Az ingatlanok és közterület tisztántartása 6. § (1) 7Az ingatlan használója köteles gondoskodni: a.) Az ingatlan előtti járda (járda hiányában 1 m széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöld sáv is van, az úttestig terjedő teljes terület), továbbá ha a járda és az út között kiépített vagy kiépítetlen terület van, annak gondozásáról, tisztántartásáról, szemét- és gyommentesítéséről, a hó eltakarításáról és a síkosság mentesítésről. b.) 8A járdaszakasz melletti vagy az ingatlanon átvezető nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartásáról, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásáról, független annak tulajdonjogától. c.) Tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terült tisztántartásáról és csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról. d.) A beépítetlen telekingatlan tisztántartásáról és gyommentesítéséről. e.) A telekingatlanról a járda és az úttest fölé nyúló valamint az elektromos vezetékeket megközelítő növényzet megfelelő nyeséséről. f.) 9Az ingatlan használója az ingatlanon áthúzódó természetes úton kialakult vagy épített vizes árkot meg nem szüntetheti, annak folyásirányában akadályt nem építhet. (2)10 Két szomszédos terület, épület közötti közforgalmi területsáv vagy átjáró esetén a tisztántartási kötelezettség a ingatlanhasználók között 50-50%-ban oszlik meg. (3)11 Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátóegységek, intézményeik és szolgáltató egységek előtti járdaszakaszt, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet - a nyitva tartás ideje alatt - az ingatlanhasználó köteles tisztántartani. (4) 12Az ingatlan előtti járdát az ingatlanhasználó naponta mind a téli, mind a nyári időszakban legkésőbb reggel 7.00 óráig köteles letakarítani és a hulladékot az összegyűjtött háztartási hulladékkal együtt elszállíttatni. (5) A közterületek tisztántartása nappal és éjszaka időbeni korlátozás nélkül végezhető. (6) A közterület rendeltetéstől eltérő célra (szerelési munka, építés, árusítás stb.) történő használata esetén a használattal érintett közterült közvetlen környezetét a használó köteles tisztántartani. 7. § (1) A közterületen bárminemű burkolat (térburkolat, úttest, járda stb.) felbontása, csapadékvíz elvezető árkon átvezető gépkocsi kihajtó építése, gyalogátkelő építése csak a jegyző, az országos közúthálózatba tartozó utak tekintetében a területileg illetékes közúti hatóság engedélyével, az abban foglalt feltételek betartásával történhet. (2) Az építési és bontási, valamint a felújítási munkálatok helyét - szükség esetén - a környező közterülettől el kell zárni. Amennyiben a munkálatok végzése során építési 7
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 2013.november 20. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 9 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 10 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 11 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 12 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 8
29 törmelék, illetve hulladék anyag keletkezik, úgy azt folyamatosan, de legkésőbb a munka befejezésétől számított 48 órán belül el kell szállítani és a közterültet helyre kell állítani, illetve meg kell tisztítani. 8. § (1)13 Az ingatlan használók a közterületi sávok feltakarításából keletkezett szemetet, kerti hulladékot, a háztartási hulladékot a háztartási hulladékgyűjtő tartályban kötelesek elhelyezni. Amennyiben a szokásos mennyiségnél nagyobb mennyiségű szemét keletkezik, annak elszállításáról a használó köteles gondoskodni. (2) Tilos helyiségek és területsávok feltakarításából, felmosásából keletkezett szennyeződést, szennyvizet a közterületre, a csapadékvíz elvezető rendszerbe beleseperni, illetőleg beleönteni! (3) A közterületen elhelyezett állványos szemétgyűjtőbe háztartási hulladék elhelyezése TILOS! 9. § (1) Mindennemű anyag szállításánál ügyelni kell arra, hogy a közterület ne szennyeződjék be. Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, vagy szállítás alatt a közterület beszennyeződik, a szállító köteles azt a fel- vagy a lerakás elvégzése után, illetőleg a szállítás során nyomban megtisztítani. (2) Építési munkálatoknál, illetőleg egyéb közterület használata során a fákat, valamint a közterületi létesítményeket védőburkolatokkal kell körülvenni. A rongálódásból keletkezett kárt annak okozója köteles megtéríteni. (3) Közterületen a gépjárművek mosása - erre alkalmas helyen - csak karosszéria mosással és mosószer használata nélkül, illetőleg a környezetre nem káros mosószerrel végezhető. Az alvázmosás TILOS! A mosással okozott szennyeződést és csúszásveszélyt haladéktalanul meg kell szüntetni. Tömegközlekedési útvonalakon és az útvonalak mentén gépjárművek mosása TILOS! 10. § Vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely biztosításáról, üzemeltetéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a terület tisztántartásáról. (2) Az úttestet, járdát és egyéb közterületet bármiféle szeméttel beszennyezni TILOS! (3)14 Az ingatlan használó köteles az ingatlan előtt hótól, jégtől és ónos esőtől síkossá vált járdaszakaszt (szükség esetén többször is) síkosságtól mentesíteni. (4)15 Tilos az összerakott hó elhelyezése: a) a gyalogos közlekedési útvonalon, b) az útkereszteződésben, c) az úttorkolatban, d) a kapubejárat elé, annak szélességében,
13
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 13. §-a. Hatályos: 2013.november 20. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 14. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 15 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 3. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 14
30 e) a tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyénél, a jármű megállóhelye és a járda között, f) a közüzemi, szolgáltatási, felszerelési tárgyon és annak közérdekű létesítményein. (5) Síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélő anyagokon kívül (homok, salak) klorid tartalmú (pl. konyhasó) fagyáscsökkentő szer használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatás maximális mértéke 40 g/m2-nél több ne legyen. Ezeknek az anyagoknak a tárolása tárolóedényben, környezetszennyezést kizáró módon történhet. (6) Klorid tartalmú vegyszerek használata zöld területeken és azok közvetlen környékén TILOS! 11. § (1) A közterült felszerelési és berendezési tárgyainak beszennyezése, illetőleg megrongálása TILOS! (2) Közterületen lévő növények (fák, díszcserjék, stb.) rongálása, csonkítása, leszakítása TILOS! (3) A közterületeken a fák gallyazásáról, szükség szerinti csonkításáról való gondoskodás a feladat ellátásával megbízott vállalkozó feladata. Közterületen fakivágás a jegyző engedélyével végezhető. (4) A parkosított és füves területeket rendeltetés ellenesen használni TILOS! (5) Fákon, közterülten álló építményeken, épületek falán, kerítéseken - a rendeltetésszerűen hirdetésre szolgáló berendezések kivételével - hirdetni, falragaszt vagy reklámot elhelyezni TILOS!
III. FEJEZET Települési szilárd hulladék kezelése Köztisztasági szolgáltatás 12. § (1) Települési szilárd hulladékot, ezen belül települési háztartási hulladékot és egyéb szilárd hulladékot csak az erre a célra kijelölt és legálisan működtetett hulladéklerakó telepen (depónián) a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások betartásával szabad elhelyezni. (2) Nem minősül települési kommunális hulladéknak a különleges (veszélyes) hulladék, az állati hulla, trágya, jég, hó, sár, fertőző vagy robbanásveszélyes anyag, a tűzveszélyes hulladék, a nagyméretű, eredeti alakjában a szabványos gyűjtőedényben el nem helyezhető göngyöleg. (3) Háztartásokból származó lakossági veszélyes hulladékok (akkumulátorok, festékek, vegyszerek, gyógyszermaradékok) begyűjtését és elszállítását külön megrendelésre a szolgáltató végzi az arra jellemző mennyiségben a tulajdonos terhére. 13.16 § (1) 17 A települési szilárd hulladék begyűjtését, elszállítását Salföld Község közigazgatási 16
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
31 területén az Észak-Balatoni Hulladékkezelési Konzorcium tagja, a REMONDIS Tapolca Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) jogosult és kötelest végezni. A települési szilárd hulladék környezetkárosítást kizáró módon történő ártalmatlanítását, a szelektíven gyűjtött hulladék begyűjtését, előkezelését, hasznosításra történő átadását az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Kft. (a továbbiakban: ÉBH. Kft.) 8200 Veszprém, Házgyári út 1. biztosítja. Az ÉBH Kft. a szelektíven gyűjtött hulladék begyűjtését a Szolgáltató bevonásával végzi. (2) 18A szolgáltató köteles a szabályozott rend szerint a települési szilárd (háztartási) hulladék folyamatos elszállításáról, kezeléséről gondoskodni. A szolgáltató az ingatlan használójával szemben a teljesítést csak jogszabályban, illetve a jelen rendeletben meghatározott esetben szüneteltetheti, illetve korlátozhatja. A szolgáltató egyébként valamennyi használó tekintetében rendszeresen köteles teljesíteni. (3) A nem háztartási hulladék és folyékony hulladék elszállításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodni. (4)19 ;20A települési szilárd hulladékkal (háztartási hulladékkal) kapcsolatos kötelező közszolgáltatás megkezdéséről és nyújtásának lényeges feltételeiről a használót (a jelen rendelet 2. §-ában rögzített, a rendelet hatálya alá tartozó szolgáltatást igénybevevőt) írásban értesíteni kell. A kötelező közszolgáltatással kapcsolatos jogviszonyt a kötelező közszolgáltatás igénybevételi kötelezettsége hozza létre, a közszolgáltatás részletes kérdéseit a szolgáltató és a használó között kötött szerződés rendezi. A szolgáltató köteles az ingatlanhasználó részére szerződéskötést felajánlani. Az igénybevételi kötelezettség nem teljesítése az e rendeletben lévő jogkövetkezményeket vonja maga után.” (5) A rendszeres szemétszállításba bekapcsolt terülteken (a település közigazgatási területén) az értesítésben meghatározott módon és időpontban a lakosságtól való háztartási szemétszállítás alapvetően heti egy alkalommal történik. Közületektől, intézményektől, vendéglátó egységektől szükség szerint (külön megállapodás alapján), de legalább hetente egy alkalommal történik a szállítás. (6) A szolgáltató köteles az ürítést úgy végezni, hogy az edényzetek természetes elhasználódáson túli sérülést ne szenvedjenek, az ürítés során a közterület ne szennyeződjön. (7) A hulladékgyűjtő edény vagy zsák az ingatlanon belül vagy a helyi közterület használati rendelet szerint közterületen helyezhető el. Az ingatlanon belül elhelyezett hulladékgyűjtő edényt (zsákot) a szállítás napján az ingatlan elé kell helyezni, ahol a szolgáltató a hulladékot közterülten veszi át. (8)21 A szelektíven gyűjtött hulladék előkezelése, valamint hasznosításra történő átadás a Közszolgáltató válogatóművében történik. A települési szilárd hulladék a Királyszentistváni Hulladékkezelő Központban kerül elhelyezésre (9) 22A KÖZSZOLGÁLTATÁST A KÖZSZOLGÁLTATÓ HETI RENDSZERESSÉGGEL, ELŐRE MEGHATÁROZOTT NAPON, ELŐRE MEGHATÁROZOTT IDŐPONTBAN BIZTOSÍTJA, MELYRŐL AZ IGÉNYBEVEVŐKET ÍRÁSBAN TÁJÉKOZTATJA. A
17
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 15. §-a. Hatályos: 2013. november 20. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 15. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 19 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 20 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 15. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 21 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 22 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 18
32 SZOLGÁLTATÁS IDŐPONTJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL AZ IGÉNYBEVEVŐKET LEGALÁBB 7 NAPPAL KORÁBBAN TÁJÉKOZTATNI KELL.” (10)23 AZ INGATLAN TULAJDONOS KÖTELES AZ INGATLANÁN KELETKEZŐ TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKOT SZELEKTÍVEN GYŰJTENI, A KÜLÖN GYŰJTÖTT ÜVEGET, PAPÍRT, MŰANYAG HULLADÉKOT AZ E CÉLRA KIALAKÍTOTT HULLADÉKGYŰJTŐBEN ELHELYEZNI, MELYET A KÖZSZOLGÁLTATÁST VÉGZŐ SZÜKSÉG SZERINT ELSZÁLLÍT.” (10a)24 A szelektív hulladékgyűjtés céljára kihelyezett konténer kialakítása jelzi rendeltetését: a) jelöléssel, felirattal ellátott vagy b) speciális kialakítású, így különösen más színű. (11) 25; 26;27Az ingatlanhasználóköteles az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást hetente igénybe venni, illetve a hulladékot a begyűjtésre e rendeletben feljogosított szolgáltatónak átadni. 14. § A köztisztaság megőrzésében mindenki köteles hathatósan közreműködni és a települési környezet szennyeződését, fertőzését eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni. 15.28;29 § (1)Jelen rendelet alkalmazása szerint az ingatlanhasználó és a Szolgáltató közötti szerződés főbb tartalmi elemei a következők: a szerződő felek megnevezése, címe; a szolgáltatással érintett ingatlan megnevezése, címe; a szállítás helye és gyakorisága; a gyűjtőedény használatára, a ki- és behelyezésre vonatkozó kötelezettségek; e) a szolgáltatási díj megállapításának alapja; f) a változásokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettség; g) a szolgáltatási díj megfizetésének módja, határideje; h) a díjfizetés elmulasztásának jogkövetkezményei; i) a késedelmes fizetés esetére alkalmazható késedelmi kamat mértéke. a) b) c) d)
(2)30 Az ingatlanhasználó köteles az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon és helyen gyűjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. E kötelezettség teljesítése során az ingatlantulajdonos köteles: a) az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani, b) a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig a tulajdonában, használatában lévő ingatlanon gyűjteni, illetve tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a 23 24
25 26
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Kiegészítette a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályos: 2013. november 20.
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 15. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 27 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. § a)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 28 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 29 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 30 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20.
33 hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, (3) A hulladék elszállítás céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedénybe úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. (4) A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogosforgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5)31 Az ingatlanhasználó köteles gondoskodni a gyűjtőedény tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és környezetének tisztántartásáról. (6) 32Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet kiüríteni, az ingatlanhasználó a szolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. (7) Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek életét, testi épségét, egészségét. (8) A szolgáltató köteles a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot az e rendeletben előírt szabályok szerint rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladék lerakóhelyre, illetve annak ártalmatlanításáról a szakmai környezetvédelmi szabályoknak megfelelő módon gondoskodni. (9) A szolgáltató köteles a gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni, a kiürített gyűjtőedény úgy elhelyezni, hogy az a közlekedést ne akadályozza. (10) A szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedény ürítése során esetleg keletkező szennyeződés takarításáról a szolgáltató köteles gondoskodni. (11)A gyűjtőedényben okozott kárt a szolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A szolgáltató köteles az ebből eredő karbantartási munka és javítás időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt biztosítani. Ha a károkozás nem róható fel a szolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyűjtőedény javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlantulajdonost terheli. (12) A lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról a szolgáltató évente egy alkalommal – külön díj felszámítása nélkül gondoskodik. (13)A lomtalanítás során az ingatlanonként kihelyezhető, a háztartási hulladék körébe nem tartozó hulladék mennyisége a 2 m3-t nem haladhatja meg. (14)33A hulladékot az ingatlanhasználó az önkormányzat által közzétett hirdetményben megjelölt helyen és időpontban helyezheti ki elszállítás céljából (15) Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy a jármű és a gyalogosforgalmat ne akadályozza, a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a 31
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 33 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 32
34 zöldterületet és növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (16) A Közszolgáltató az e rendeletben és a közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint – a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlantulajdonosoktól, a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírások megtartásával – köteles a) a szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vegyesen gyűjtött települési hulladék rendszeres begyűjteni és elszállítani b) 34 rögzíteni annak tényét, hogy az ingatlanhasználó a közszolgáltatást igénybe vette-e és az igénybevétel milyen mértékben történt meg és erről az önkormányzatot negyedévente tájékoztatni, c) az által fenntartott és működtetett szelektív hulladékgyűjtő szigeteken, szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben, vagy más eszközben szelektíven gyűjtött települési szilárd hulladék begyűjtése, d) a Közszolgáltató által erre a célra biztosított szállítóeszközén az ingatlanon összegyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente egyszeri - a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen - történő begyűjtése és elszállítása, a e) közterületi hulladéknak a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vagy a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott más eszközben, egyedi megrendelés alapján történő alkalmi begyűjtése és elszállítása (17) A Közszolgáltató a magasabb szintű jogszabályokban és e rendeletben foglaltak szerint köteles eleget tenni adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségének. (18) A Közszolgáltató köteles a képviselő testület számára közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes beszámolót, valamint költségelszámolást készíteni a közszolgáltatási tevékenység éves értékeléséhez. (19) A hulladékkezelési közszolgáltatás az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb gazdasági tevékenység, valamint a közintézmények működése során keletkezett hulladékra nem terjed ki. „
16. § (1)35
(2)36 ;37A közszolgáltatás igénybevétele és a szolgáltatási díj megfizetése az alábbiak szerint történik: a) állandó ingatlanok esetében a közszolgáltatás igénybevétele és a szolgáltatási díj megfizetése egész évben kötelező; b) üdülő ingatlanok esetében a közszolgáltatást az ingatlanhasználó április 1-től szeptember 30-ig köteles igénybe venni, és erre az időszakra a szolgáltatási díjat megfizetni; c) annak tényéről, hogy az ingatlan állandó vagy üdülő jelleggel használt, a Polgármester állít ki igazolást az ingatlanhasználó és a Szolgáltató számára, a Szolgáltató köteles ezt elfogadni, ennek megfelelően szolgáltatni és számlázni; 34
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatálytalan 2013. április 9-étől; 36 Módosította a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatályos 2013. április 9-étől; 37 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 5. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 35
35 (3) A Szolgáltató a szolgáltatást igénybe vevők felé negyedévente 3 db egyenlő összegű havi számlát bocsát ki. (4)Tulajdonosváltás esetén az ingatlan új tulajdonosa a tulajdonosváltozást követő hónap első napjától köteles a szolgáltatás díját megfizetni. (5) Az újépítésű ingatlanok esetében a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő hónap első napjától kell a szolgáltatás díját megfizetni. (6)38 (7)39 Kérelmére mentesül a kötelező közszolgáltatási díj ürítési díjának megfizetése alól az-az ingatlanhasználó, aki fogyasztásmentes közüzemi számlákkal bizonyítja, hogy az ingatlant igazoltan sem ő, sem más nem használja, települési hulladéka nem keletkezik és állandó lakóhelye más településen van. (8) A használaton kívüli ingatlan esetében, a tulajdonos köteles évente március 1-ig a megelőző évre vonatkozó közüzemi igazolást (víz vagy elektromos áram) írásban megküldeni a közszolgáltató részére. Amennyiben a közüzemi igazolások nem igazolják, hogy az ingatlant nem használták úgy a teljes szünetelő időszak a mindenkori jegybanki alapkamattal terhelten kerül kiszámlázásra. (9) Az üdülő ingatlanok esetében a használati szezon a II. III negyedév. (10) 40;41Mentesül a kötelező közszolgáltatási díj adott havi ürítési díj részének megfizetése alól távollétének idejére az az ingatlanhasználó, aki az ingatlanát állandó lakás céljára használja, és az ingatlanától megszakítás nélkül legalább 60 napig távol van, és a távollétét megelőzően legalább 15 nappal korábban írásban a Szolgáltatónak bejelentette. Az ingatlanhasználó ingatlan ismételt használatba vételét követő 5 napon belül köteles írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak. (11) Az időlegesen használt ingatlanokra vonatkozó bejelentés iratmintáját a rendelet 2. melléklete tartalmazza. (12) A folyamatosan és időlegesen használaton kívüli ingatlanok használatát a Szolgáltató ellenőrizheti. 17. § (1) 42Az ingatlanhasználó a gyűjtőtartályban a háztartásokban szokásosan keletkező hulladékot tömörítés nélkül úgy helyezhető el, hogy az a hulladék elszállítása során alkalmazott gépi ürítést ne akadályozza. (2) 43;44 Az alkalmazható gyűjtőtartály a szolgáltató járművéhez rendszeresített:
a) 60 l űrtartalmú gyűjtőtartály; 38
Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatálytalan 2013. április 9-étől; Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 17. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 40 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 41 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 17. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 42 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 18. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 43 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 44 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 5. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 39
36 b) 80 l űrtartalmú gyűjtőtartály; c) 120 l űrtartalmú gyűjtőtartály; d)Szolgáltató által forgalmazott hulladékgyűjtő zsák, mely kizárólag a gyűjtőedényhez képest keletkezett többlethulladék elszállítására szolgál. (3)45 Az ingatlanhasználó köteles a gyűjtőtartályt (zsákot) fedéllel lezárva (bekötve) a háztartási hulladék elszállítása céljából a szolgáltató által megjelölt időben a gyűjtőjárművel megközelíthető és az ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A zsákos gyűjtés esetén, amennyiben a tulajdonos közvetlenül a gyűjtés előtt nem tudja kihelyezni, olyan tároló helyet köteles kialakítani (pl. acélkosár), mely meggátolja az állatok által a hulladék szétszórását. (4) A háztartási hulladék elszállítása céljára kihelyezett tartály nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5) A hulladékgyűjtő tartályba nem szabad mérgező, robbanó, folyékony, veszélyes hulladékot, vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozó testi épségét vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálást idézhet elő és ártalmatlanítása során veszélyezteti a környeztet. (6) 46Lomhulladék kikészítésére és elszállítására az alábbi feltételek érvényesek: a) lomhulladék elszállítására az előre meghirdetett lomtalanítási napon kerül sor; b) a kikészített lomhulladékot az előírt kikészítési helyről, a járda széléről kell elszállítani, a kirakás időpontja a meghirdetett lomtalanítási napot megelőző két napnál nem lehet korábbi; c) a szolgáltató az áttöltésre nem kötelezhető, minden, az utcára kikészített tárolóedényzet elszállításra kerül, melyért kártérítést követelni nem lehet (6a) 47Nem minősül lomhulladéknak: a) az építési hulladék; b) fák, fák részei, melyek a gyűjtőjárműveket megsérthetik, kivéve a karácsonyfák; c) széntüzelésű kályhák és tűzhelyek, kivéve ha a samotkövet már eltávolították; d) olajtartályok; e) autórészek, motorkerékpárok, mopedek, autóroncsok és fáradt gumik; f) csomagolóanyagok, zsákok, kartonok; g) a folyékony hulladék h) minden más hulladék, mely e rendelet szerint a begyűjtésből és a szállításból ki van zárva (7) Építési, bontási munkálatok során képződő építési, bontási törmelék (sitt, bontásból származó anyagok) hivatalos lerakóhelyre történő elszállításáról az építtetőnek vagy megbízottjának kell gondoskodni. Az építtető vagy megbízottja felhívásra köteles igazolni a hivatalos lerakóhelyre történő elszállítást. Igazolásként elfogadható: szállítólevél, menetlevél vagy lerakási jegy. 45
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 18. §-a. Hatályos: 2013.november 20. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 7. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 47 Kiegészítette a 15/2013. (XI.19.) önkormányzati rendelet 8. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 46
37 18. § (1)48 Amennyiben a szolgáltató a kötelező közszolgáltatás keretében megtagadja a háztartási hulladék elszállítását, az ürítő személyzetnek a kifogás okát megfelelő módon dokumentálhatóan, erre a célra rendszeresített nyomtatványnak a kifogásolt tárolótartályra való felragasztásával közölnie kell a hulladékszállítást igénybe vevővel. A hulladék elszállítása abban az esetben tagadható meg, ha a) az nem a rendszeresített, szabványos gyűjtőtartályban került elhelyezésre, átadásra; b) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy olyan anyagot tartalmaz, mely a háztartási hulladékkal együtt nem gyűjthető, szállítható, illetve ártalmatlanítható. (2) Az (1) bekezdés a.) és b.) pontjában említett esetekben a szolgáltató külön díj megfizetése esetén gondoskodik az így átadott háztartási hulladék egyedi többletszolgáltatás keretében való összegyűjtéséről, elszállításáról, illetve ártalmatlanításáról. 19. § (1) Az önkormányzat, illetve az intézmények, vendéglátóegységek, üzemek stb. (szolgáltatást igénybevevők) megtagadhatják a díj megfizetését abban az esetben, ha a szolgáltató közszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget. (2) Nem tagadható meg a díj fizetése az (1) bekezdés szerint, ha a szolgáltatót a közszolgáltatás nyújtásában az időjárás vagy más elháríthatatlan ok akadályozta és a szolgáltató az akadály elhárulását követően a lehető legrövidebb időn belül pótolta mulasztását. 20. § (1)49 Az ingatlanhasználó köteles írásban a kért szállítást megelőző járat időpontjáig a szolgáltatónak bejelenteni, ha ingatlanán a szokásos háztartási hulladék mennyiségét jelentősen meghaladó mennyiségű hulladék keletkezése várható. A bejelentésnek tartalmaznia kell a hulladék fajtáját (pl. törmelék), a várható mennyiségét és esetlegesen igényelt edényzet méretét, típusát. (2)50 A bejelentés alapján a szolgáltató köteles a megjelölt időpontra vagy időtartamra a háztartási hulladék megfelelő gyűjtéséhez, tárolásához, illetve elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú vagy további gyűjtőtartályt az ingatlanhasználó rendelkezésére bocsátani. A többletszolgáltatásért a szolgáltató külön térítési díjat számol fel. (3) Közületeknél (intézmények, vendéglátóegységek, üzemek stb.) tulajdonosváltozás esetén a szolgáltatónak történő bejelentés napjáig a kommunális hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás díját a régi tulajdonos viseli. 21. § (1) A rendszeres szemétszállítás módjának meghatározását és a szolgáltató részletes feladatát, valamint a szabványos gyűjtőedényzet alkalmazását a szolgáltató és az önkormányzat megállapodása rögzíti. (2) A szolgáltatást igénybevevő köteles együttműködni a hulladék mennyiségi csökkentését célzó, illetve a háztartásokban képződő veszélyes hulladék komponensek elkülönített gyűjtését igénylő kezdeményezésekben, különösen a szelektív hulladékgyűjtésben.
48
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 9. §-a. Hatályos: 2013. november 20. Módosított a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 19. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 50 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 19. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 49
38 22. § (1) A szolgáltató meghatározott anyagi minőségű és tulajdonságú elkülönítetten gyűjtött szilárd hulladék begyűjtésére és tárolásának vagy kezelésének mechanikai előkészítésére hulladékgyűjtő udvart létesíthet a tevékenységhez szükséges hatósági engedélyek birtokában. (2) A hulladékgyűjtő udvar önálló telephely vagy telepen belüli gyűjtőhely. (3) A hulladékgyűjtő udvaron történik a hulladék válogatása, aprítása, tömörítése, csomagolása és átrakása. 22/A.51 § (1) A Szolgáltató a közszolgáltatással összefüggő személyes adatok kezelésére az adatvédelemre és adatkezelésre vonatkozó szabályok szerint és e rendeletben foglalt mértékben és terjedelemben jogosult. (2) A közszolgáltatással összefüggő személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető. (3) A Szolgáltató az adatok biztonságáról a megfelelő technikai és szervezeti intézkedésekkel köteles gondoskodni. Az adatokat védeni köteles, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás vagy törlés, illetőleg sérülés vagy megsemmisülés ellen. (4) A Szolgáltató a közszolgáltatással összefüggő személyes adatokat az ingatlantulajdonos azonosítására, jogszabályban előírt ellenőrzések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására, számlázásra, postázásra, közüzemi díj hátralékok behajtására használja fel. (5) A Szolgáltató nem jogosult az általa kezelt közszolgáltatással összefüggő személyes adat nyilvánosságra hozatalára.
IV. FEJEZET Köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése 23. § 52 Tiltott kirívóan közösségellenes magatartások 24. § 53 V. FEJEZET Értelmező rendelkezések 25. § E rendelet alkalmazása szempontjából: a) Közigazgatási terület:Salföld Önkormányzatának működési területe, amely belterületből (beépített és beépítésre szánt terület) és külterületből (belterületen kívüli terület) áll.
51
Kiegészítette a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 10. §-a. Hatályos: 2013. november 20. Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. b)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 53 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. c)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 52
39 b) Szolgáltató:Remondis Tapolca Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. 8300 Tapolca, Halápi u. 33. c) Köztisztaság:A község belterületén lévő közutak, terek, járdák és ezekhez tartozó műtárgyak, továbbá közcélú közterületeken keletkezett szemét összetakarításáról, elszállításáról, a közterületek állandó tisztántartásáról, szükség szerint portalanításáról való gondoskodás. d) Közterület:Az ingatlan-nyilvántartásban közterületként bejegyzett földterület, mely rendeltetés szerint használható (út, park stb.). e) Köztisztasággal összefüggő tevékenység:Az egyes ingatlanok, ezen belül különösen a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás stb. céljára) szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségek és hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztántartása. f) Köztisztasági szolgáltatás (továbbiakban: szolgáltatás):A szolgáltató által végzett települési szilárd hulladék összegyűjtése, kezelése, kijelölt lerakóhelyre való elszállítása, hulladék ártalmatlanítási és hasznosítási tevékenysége, a közterületek tisztántartása. g) h)
54 55
i) Tisztántartás:Az egyes ingatlanok és közterületek tisztántartása, hó- és síkosság mentesítése, illetve pollenmentesítése. j) k)
54
56 57
l)
58
m)
59
n)
60
Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 55 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 56 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 57 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 58 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 59 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 60 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20.
40 o) Zöld terület:Nagyobb rész, növényzettel borított, közhasználatú terület, beleértve a kerti bútorokat és az építmények területét is. p) Parkosított terület:Füvesített növényzettel borított közterület, amely magában foglalja a kavicsozott és nem parkolás céljára kijelölt közterülete és a szegéllyel elválasztott úttest és járda közti szigetet is. q) Lakás és helyiségei:Lakótelkeken a lakóépületekben és melléképületében huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek.
a
lakóépület
r) Mezőgazdasági tevékenységet kiszolgáló építmények:Olyan épület, építmény (présház, pince, magtár stb.), mely a telekingatlanokon a mezőgazdasági tevékenység kiszolgálását biztosítja és a max. 20 m alapterületű lakás vagy tartózkodásra nem alkalmas pihenőhelyiségeket tartalmaz. s)
61
t)
62
u)
63
Állandó ingatlanok:A település közigazgatási területén lévő azon ingatlanok, melyeket az év teljes időszakában életvitelszerűen állandó jelleggel használnak, települési háztartási- és egyéb hulladék rendszeresen keletkezik. Üdülő ingatlanok:A település közigazgatási területén lévő azon nyaraló- és üdülő ingatlanok, melyeket jellemzően nem az év teljes időszakában használnak, de a település
sajátosságaira, az ingatlan és az ingatlanhasználat jellegére tekintettel megállapítható egy használati szezon, mely időtartam alatt települési háztartási- és egyéb hulladék keletkezik. v)
64
Időszakosan használt ingatlanok: A település közigazgatási területén lévő azon ingatlanok, melyeket az év folyamán többszöri megszakítással, de rendszeresen használnak, az ingatlanhasználat időszakai alatt települési háztartási- és egyéb hulladék keletkezik.” VI. FEJEZET Hatályba léptető rendelkezések
26. § (1)65 E rendelet 2011 január 1 napján lép hatályba. A rendelet kihirdetéséről az SZMSZ szerint, helyben szokásos kihirdetési módon az Önkormányzat hirdetőtábláján (Salföld, Kossuth u. 31.) történő kifüggesztéssel a jegyző gondoskodik. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) számú rendelet, valamint a a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező
61
Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 62
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 64 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 65 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 20. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 63
41 igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) rendeletének módosításáról szóló 1/2010 (III. 12.) számú rendelet VII. FEJEZET Jogharmonizációs záradék 27. § Ez a rendelet „a belső piaci szolgáltatásokról” szóló 2006. december 26-i, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja. Salföld, 2010. december 22. Fábián Gusztáv polgármester A kihirdetés napja:2010. december 29. Soltész Attila címzetes főjegyző
Záradék: egységes szerkezetbe foglalva 2013. november 19. Hatályos: 2013. november 20. Dr. Szabó Tímea jegyző .
Soltész Attila címzetes főjegyző
42
1.
66 67
66
számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez 67
Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatálytalan 2013. április 9-étől; Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatálytalan 2013. április 9-étől;
43 2.
(15)
számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez
„ Bejelentés az időlegesen használt ingatlanok ürítési díja alóli mentesség igényléshez Név:…………………………………………...Leánykori név:……………………….….…. Anyja neve:……………………….……..…………Születési hely:……………………… Születési év, hónap, nap……………………………Szem. ig. szám:…………………… Állandó lakóhely:…………………………..……………………………………….…........ Tartózkodási hely:……………….…………………………………………...……………… Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közszolgáltatással érintett, Salföld, …………………...……….utca………....hsz……….em……..ajtó című lakásban nem rendelkezem állandó lakóhellyel, a lakást sem én, sem más nem használja. Az ingatlan a következő időponttól üres: Bejelentem, hogy a közszolgáltatással érintett ingatlan átmenetileg év hó naptól év hó nap Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat a valóságnak megfelel és az 1978. évi IV. törvény (Btk) 274. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezés értelmében tudomásul veszem, hogy aki közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglal közokiratba, büntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A feltüntetett adatok valódiságának a központi személyi adat és lakcím-nyilvántartási adatokon keresztül történő ellenőrzéséhez hozzájárulok. …………………, 201…………………….. ………..……………………….. Kérelmező aláírása
(15)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
44
Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének
8/2010. (XII. 29.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről
Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testülete az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. tv., 2.§ és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § és 31. §. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. § A rendelet célja azoknak a helyi szabályoknak a megállapítása, amelyek biztosíthatják a település köztisztaságával összefüggő feladatok eredményes végrehajtását a köztisztasági szolgáltatás és igénybevételének rendjét. 2. § E rendelet hatálya a település közigazgatási területére terjed ki, a magánszemélyekre, a jogi személyekre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre (továbbiakban: igénybevevők), amelyek állandó vagy ideiglenes jelleggel a település területén tartózkodnak, illetve tevékenykednek. 3. 68§. Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes hulladékokra és a velük összefüggő tevékenységekre. 4. § (1) 69;70A Képviselő-testület a település terültén a települési hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgáltatás útján biztosítja. A fenti közszolgáltatást a helyi közszolgáltatással ellátott területen lévő ingatlan használója a jelen önkormányzati rendeletben meghatározott módon - köteles igénybe venni, ha jogszabály vagy hatósági határozat eltérően nem rendelkezik. (2) A szolgáltató a háztartási hulladék elszállítását az önkormányzattal kötött megállapodás szerinti gyakorisággal, meghatározott napokon végzi.
68 69 70
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 11. §-a. Hatályos: 2013. november 20. Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § a)pontja. Hatályos 2014. november 15-től
45 (3)71 A település hulladékkezelése magában foglalja anyagok és energiák hulladékból történő kinyerését (hulladékok újra értékesítése) a hulladékok depónián való lerakását (hulladékok eltávolítása), valamint az ehhez szükséges műveleteket, amelyek: a) igény esetében bérleti díj ellenében az edényzet rendelkezésre bocsátása; b) közterületen elhelyezett konténerek mosása és fertőtlenítése (külön díj ellenében, megállapodás alapján); c)72 összegyűjtéses szállítás; d) közbenső raktározás; e) átrakás és távfuvarozás; f) kezelés; g) újra értékesítés; h) lerakás. (4) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás nyújtásának lényeges feltételeiben bekövetkező változásról a szolgáltató haladéktalanul - lehetőleg a változás bekövetkezte előtt - írásban köteles az önkormányzatot értesíteni. (5) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás lényeges feltételeiben előre nem látható vagy más rendkívüli okból következik be a változás, a szolgáltató értesítési kötelezettségének egyéb alkalmas módon is eleget tehet. (6) 73A hulladék kezeléssel kapcsolatos közleményeket az önkormányzat a helyben szokásos módon közzé teszi. (7) 74A szolgáltatás ellátásra vonatkozó részletes feltételeket az önkormányzat és a szolgáltató által kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés rögzíti, mely a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény és a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről szóló 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendeletben meghatározottakon kívül tartalmazza: a) a közszolgáltatási szerződés időbeli hatályát; b) a közszolgáltatás ellátásához szükséges vagyonnal és a finanszírozással kapcsolatos rendelkezéseket; c) a szerződés módosításával kapcsolatos rendelkezéseket. (8) A Képviselő-testület döntése alapján a szolgáltatóval a közszolgáltatás ellátására vonatkozó szerződést a Polgármester köti meg. 5. § (1) A közszolgáltatás eszközeit kizárólag az engedélyezett telephelyen szabad tárolni. (2) Az eszközök rendszeres tisztítását és fertőtlenítését olyan térburkolattal ellátott mosótérrel rendelkező területen szabad végezni, ahonnan az elhasznált víz a külön jogszabály szerint végzett előkezelést, előtisztítást követően közműpótló berendezésbe vagy közcsatornába kerül. (3) A gépi eszközök tároló területének féreg- és rovarmentesítését szükség szerint el kell végezni. 71
Módosította a Módosította a 73 Módosította a 74 Módosította a 72
15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § a)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 11. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos: 2013. november 20.
46 (4) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője kérésére az idegen beszállító köteles igazolni a szállított hulladék eredetét. Ennek hiányában az üzemeltető elutasíthatja a hulladék elhelyezését, illetve leeresztését. (5) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője nyilvántartást köteles vezetni a beszállított hulladék adatairól. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a hulladék a) mennyiségét, b) minőségét (konyhai hulladék, csomagolóeszköz, zöldhulladék, lom stb.), c) eredetét (településrész, utca, intézmény, üzem megnevezése és címe).
II. FEJEZET Az ingatlanok és közterület tisztántartása 6. § (1) 75Az ingatlan használója köteles gondoskodni: a) Az ingatlan előtti járda (járda hiányában 1 m széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöld sáv is van, az úttestig terjedő teljes terület), továbbá ha a járda és az út között kiépített vagy kiépítetlen terület van, annak gondozásáról, tisztántartásáról, szemét- és gyommentesítéséről, a hó eltakarításáról és a síkosság mentesítésről. b)76A járdaszakasz melletti vagy az ingatlanon átvezető nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartásáról, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásáról, független annak tulajdonjogától. c)Tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terült tisztántartásáról és csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról. d)A beépítetlen telekingatlan tisztántartásáról és gyommentesítéséről. e)A telekingatlanról a járda és az úttest fölé nyúló valamint az elektromos vezetékeket megközelítő növényzet megfelelő nyeséséről. f)77Az ingatlan használója az ingatlanon áthúzódó természetes úton kialakult vagy épített vizes árkot meg nem szüntetheti, annak folyásirányában akadályt nem építhet. (2)78 Két szomszédos terület, épület közötti közforgalmi területsáv vagy átjáró esetén a tisztántartási kötelezettség a ingatlanhasználók között 50-50%-ban oszlik meg. (3)79 Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátóegységek, intézményeik és szolgáltató egységek előtti járdaszakaszt, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet - a nyitva tartás ideje alatt - az ingatlanhasználó köteles tisztántartani. (4) 80Az ingatlan előtti járdát az ingatlanhasználó naponta mind a téli, mind a nyári időszakban legkésőbb reggel 7.00 óráig köteles letakarítani és a hulladékot az összegyűjtött háztartási hulladékkal együtt elszállíttatni. 75
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 77 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 78 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 79 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 80 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 12. §-a. Hatályos: 76
2013.november 20. 2013.november 20. 2013.november 20. 2013.november 20. 2013.november 20. 2013.november 20.
47 (5) A közterületek tisztántartása nappal és éjszaka időbeni korlátozás nélkül végezhető. (6) A közterület rendeltetéstől eltérő célra (szerelési munka, építés, árusítás stb.) történő használata esetén a használattal érintett közterült közvetlen környezetét a használó köteles tisztántartani. 7. § (1) A közterületen bárminemű burkolat (térburkolat, úttest, járda stb.) felbontása, csapadékvíz elvezető árkon átvezető gépkocsi kihajtó építése, gyalogátkelő építése csak a jegyző, az országos közúthálózatba tartozó utak tekintetében a területileg illetékes közúti hatóság engedélyével, az abban foglalt feltételek betartásával történhet. (2) Az építési és bontási, valamint a felújítási munkálatok helyét - szükség esetén - a környező közterülettől el kell zárni. Amennyiben a munkálatok végzése során építési törmelék, illetve hulladék anyag keletkezik, úgy azt folyamatosan, de legkésőbb a munka befejezésétől számított 48 órán belül el kell szállítani és a közterültet helyre kell állítani, illetve meg kell tisztítani. 8. § (1)81 Az ingatlan használók a közterületi sávok feltakarításából keletkezett szemetet, kerti hulladékot, a háztartási hulladékot a háztartási hulladékgyűjtő tartályban kötelesek elhelyezni. Amennyiben a szokásos mennyiségnél nagyobb mennyiségű szemét keletkezik, annak elszállításáról a használó köteles gondoskodni. (2) Tilos helyiségek és területsávok feltakarításából, felmosásából keletkezett szennyeződést, szennyvizet a közterületre, a csapadékvíz elvezető rendszerbe beleseperni, illetőleg beleönteni! (3) A közterületen elhelyezett állványos szemétgyűjtőbe háztartási hulladék elhelyezése TILOS! 9. § (1) Mindennemű anyag szállításánál ügyelni kell arra, hogy a közterület ne szennyeződjék be. Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, vagy szállítás alatt a közterület beszennyeződik, a szállító köteles azt a fel- vagy a lerakás elvégzése után, illetőleg a szállítás során nyomban megtisztítani. (2) Építési munkálatoknál, illetőleg egyéb közterület használata során a fákat, valamint a közterületi létesítményeket védőburkolatokkal kell körülvenni. A rongálódásból keletkezett kárt annak okozója köteles megtéríteni. (3) Közterületen a gépjárművek mosása - erre alkalmas helyen - csak karosszéria mosással és mosószer használata nélkül, illetőleg a környezetre nem káros mosószerrel végezhető. Az alvázmosás TILOS! A mosással okozott szennyeződést és csúszásveszélyt haladéktalanul meg kell szüntetni. Tömegközlekedési útvonalakon és az útvonalak mentén gépjárművek mosása TILOS! 10. § Vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely biztosításáról, üzemeltetéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a terület tisztántartásáról.
81
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 13. §-a. Hatályos: 2013.november 20.
48 (2) Az úttestet, járdát és egyéb közterületet bármiféle szeméttel beszennyezni TILOS! (3)82 Az ingatlan használó köteles az ingatlan előtt hótól, jégtől és ónos esőtől síkossá vált járdaszakaszt (szükség esetén többször is) síkosságtól mentesíteni. (4)83 Tilos az összerakott hó elhelyezése: a) a gyalogos közlekedési útvonalon, b) az útkereszteződésben, c) az úttorkolatban, d) a kapubejárat elé, annak szélességében, e) a tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyénél, a jármű megállóhelye és a járda között, f) a közüzemi, szolgáltatási, felszerelési tárgyon és annak közérdekű létesítményein. (5) Síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélő anyagokon kívül (homok, salak) klorid tartalmú (pl. konyhasó) fagyáscsökkentő szer használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatás maximális mértéke 40 g/m2-nél több ne legyen. Ezeknek az anyagoknak a tárolása tárolóedényben, környezetszennyezést kizáró módon történhet. (6) Klorid tartalmú vegyszerek használata zöld területeken és azok közvetlen környékén TILOS! 11. § (1) A közterült felszerelési és berendezési tárgyainak beszennyezése, illetőleg megrongálása TILOS! (2) Közterületen lévő növények (fák, díszcserjék, stb.) rongálása, csonkítása, leszakítása TILOS! (3) A közterületeken a fák gallyazásáról, szükség szerinti csonkításáról való gondoskodás a feladat ellátásával megbízott vállalkozó feladata. Közterületen fakivágás a jegyző engedélyével végezhető. (4) A parkosított és füves területeket rendeltetés ellenesen használni TILOS! (5) Fákon, közterülten álló építményeken, épületek falán, kerítéseken - a rendeltetésszerűen hirdetésre szolgáló berendezések kivételével - hirdetni, falragaszt vagy reklámot elhelyezni TILOS!
III. FEJEZET Települési szilárd hulladék kezelése Köztisztasági szolgáltatás 12. § (1) 84Települési hulladékot csak az erre a célra kijelölt és legálisan működtetett hulladéklerakó telepen (depónián) a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások betartásával szabad elhelyezni. 82 83
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 14. §-a. Hatályos: 2013.november 20. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 3. §-a. Hatályos: 2013. november 20.
49 (2)85 (3)86 Háztartásokból származó lakossági veszélyes hulladékok (akkumulátorok, festékek, vegyszerek, gyógyszermaradékok) összegyűjtését és elszállítását külön megrendelésre a szolgáltató végzi az arra jellemző mennyiségben a ingatlanhasználó terhére. 13.87 § (1) 88;89;90 A települési hulladék begyűjtését, elszállítását Salföld Község közigazgatási területén az Észak-Balatoni Hulladékkezelési Konzorcium tagja, az NHSZ Tapolca Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) jogosult és kötelest végezni. A települési hulladék környezetkárosítást kizáró módon történő ártalmatlanítását, az elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtését, előkezelését, hasznosításra történő átadását az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Kft. (a továbbiakban: ÉBH. Kft.) 8200 Veszprém, Házgyári út 1. biztosítja. Az ÉBH Kft. az elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtését a Szolgáltató bevonásával végzi. (2) 91;92A szolgáltató köteles a szabályozott rend szerint a települési hulladék folyamatos elszállításáról, kezeléséről gondoskodni. A szolgáltató az ingatlan használójával szemben a teljesítést csak jogszabályban, illetve a jelen rendeletben meghatározott esetben szüneteltetheti, illetve korlátozhatja. A szolgáltató egyébként valamennyi használó tekintetében rendszeresen köteles teljesíteni. (3)93;94;95 A nem háztartási hulladék elszállításáról az ingatlan használójának kell gondoskodni. (4)96 ;97;98A települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás megkezdéséről és nyújtásának lényeges feltételeiről a használót írásban értesíteni kell. A kötelező közszolgáltatással kapcsolatos jogviszonyt a kötelező közszolgáltatás igénybevételi kötelezettsége hozza létre, a közszolgáltatás részletes kérdéseit a szolgáltató és a használó között kötött szerződés rendezi. A szolgáltató köteles az ingatlanhasználó részére szerződéskötést felajánlani. Az igénybevételi kötelezettség nem teljesítése az e rendeletben lévő jogkövetkezményeket vonja maga után.” (5) A rendszeres szemétszállításba bekapcsolt terülteken (a település közigazgatási területén) az értesítésben meghatározott módon és időpontban a lakosságtól való háztartási szemétszállítás alapvetően heti egy alkalommal történik. Közületektől, intézményektől,
84
Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § b)pontja. Hatályos 2014. november 15-től Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § c)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 86 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § b)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 85
87 88
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 15. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 89 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § c)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 90 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § a)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 91 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 15. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 92 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § d)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 93 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § d)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 94 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § f)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 95 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § f)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 96 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 97 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 15. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 98 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § e)pontja. Hatályos 2014. november 15-től
50 vendéglátó egységektől szükség szerint (külön megállapodás alapján), de legalább hetente egy alkalommal történik a szállítás. (6) A szolgáltató köteles az ürítést úgy végezni, hogy az edényzetek természetes elhasználódáson túli sérülést ne szenvedjenek, az ürítés során a közterület ne szennyeződjön. (7) A hulladékgyűjtő edény vagy zsák az ingatlanon belül vagy a helyi közterület használati rendelet szerint közterületen helyezhető el. Az ingatlanon belül elhelyezett hulladékgyűjtő edényt (zsákot) a szállítás napján az ingatlan elé kell helyezni, ahol a szolgáltató a hulladékot közterülten veszi át. (8)99;100;101 Az elkülönítetten gyűjtött hulladék előkezelése, valamint hasznosításra történő átadás a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő veszprémi válogató csarnokban történik. A települési hulladék a Királyszentistváni Hulladékkezelő Központban kerül elhelyezésre (9) 102A KÖZSZOLGÁLTATÁST A KÖZSZOLGÁLTATÓ HETI RENDSZERESSÉGGEL, ELŐRE MEGHATÁROZOTT NAPON, ELŐRE MEGHATÁROZOTT IDŐPONTBAN BIZTOSÍTJA, MELYRŐL AZ IGÉNYBEVEVŐKET ÍRÁSBAN TÁJÉKOZTATJA. A SZOLGÁLTATÁS IDŐPONTJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL AZ IGÉNYBEVEVŐKET LEGALÁBB 7 NAPPAL KORÁBBAN TÁJÉKOZTATNI KELL.” (10)103;104;105 AZ INGATLANHASZNÁLÓ KÖTELES AZ INGATLANÁN KELETKEZŐ TELEPÜLÉSI HULLADÉKOT ELKÜLÖNÍTETTEN GYŰJTENI, A KÜLÖN GYŰJTÖTT ÜVEGET, PAPÍRT, MŰANYAG HULLADÉKOT AZ E CÉLRA KIALAKÍTOTT HULLADÉKGYŰJTŐBEN ELHELYEZNI, MELYET A KÖZSZOLGÁLTATÁST VÉGZŐ SZÜKSÉG SZERINT ELSZÁLLÍT.” (10a)106;107 Az elkülönített hulladékgyűjtés céljára kihelyezett konténer kialakítása jelzi rendeltetését: a) jelöléssel, felirattal ellátott vagy b) speciális kialakítású, így különösen más színű. (11) 108; 109;110;111Az ingatlanhasználó köteles az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást hetente igénybe venni, illetve a hulladékot az összegyűjtésre e rendeletben feljogosított szolgáltatónak átadni.
99
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § e)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 101 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § a)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 102 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 103 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 104 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § f)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 105 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § a)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 106 Kiegészítette a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 107 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § g)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 100
108 109
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 15. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 110 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. § a)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 111 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § h)pontja. Hatályos: 2014. november 15.
51 14. § A köztisztaság megőrzésében mindenki köteles hathatósan közreműködni és a települési környezet szennyeződését, fertőzését eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni. 15.§112;113 § (1)Jelen rendelet alkalmazása szerint az ingatlanhasználó és a Szolgáltató közötti szerződés főbb tartalmi elemei a következők: a)a szerződő felek megnevezése, címe; b)a szolgáltatással érintett ingatlan megnevezése, címe; c)a szállítás helye és gyakorisága; d)a gyűjtőedény használatára, a ki- és behelyezésre vonatkozó kötelezettségek; e)a szolgáltatási díj megállapításának alapja; f)a változásokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettség; g)a szolgáltatási díj megfizetésének módja, határideje; h)a díjfizetés elmulasztásának jogkövetkezményei; i)a késedelmes fizetés esetére alkalmazható késedelmi kamat mértéke. (2)114;115 ;116Az ingatlanhasználó köteles az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési hulladékot az e rendeletben meghatározott módon és helyen gyűjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. E kötelezettség teljesítése során az ingatlanhasználó köteles: a) az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani, b) a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig a tulajdonában, használatában lévő ingatlanon gyűjteni, illetve tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, (3) A hulladék elszállítás céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedénybe úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. (4) A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogosforgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5)117 Az ingatlanhasználó köteles gondoskodni a gyűjtőedény tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és környezetének tisztántartásáról. (6) 118Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet kiüríteni, az ingatlanhasználó a szolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni.
112
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 114 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 115 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § j)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 116 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § a)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 117 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 118 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 113
52 (7)119 Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti az összegyűjtést, ürítést végző személyek életét, testi épségét, egészségét. (8) A szolgáltató köteles a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot az e rendeletben előírt szabályok szerint rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladék lerakóhelyre, illetve annak ártalmatlanításáról a szakmai környezetvédelmi szabályoknak megfelelő módon gondoskodni. (9) A szolgáltató köteles a gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni, a kiürített gyűjtőedény úgy elhelyezni, hogy az a közlekedést ne akadályozza. (10) A szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedény ürítése során esetleg keletkező szennyeződés takarításáról a szolgáltató köteles gondoskodni. (11)120A gyűjtőedényben okozott kárt a szolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A szolgáltató köteles az ebből eredő karbantartási munka és javítás időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt biztosítani. Ha a károkozás nem róható fel a szolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyűjtőedény javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlanhasználót terheli. (12) A lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról a szolgáltató évente egy alkalommal – külön díj felszámítása nélkül gondoskodik. (13)121A lomtalanítás során az ingatlanonként kihelyezhető, hulladék mennyisége a 2 m3-t nem haladhatja meg. (14)122A hulladékot az ingatlanhasználó az önkormányzat által közzétett hirdetményben megjelölt helyen és időpontban helyezheti ki elszállítás céljából (15) Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy a jármű és a gyalogosforgalmat ne akadályozza, a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöldterületet és növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (16)123 A Közszolgáltató az e rendeletben és a közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint – a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlanhasználóktól, a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírások megtartásával – köteles a) 124a szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vegyesen gyűjtött települési hulladékot rendszeresen begyűjteni és elszállítani b) 125 rögzíteni annak tényét, hogy az ingatlanhasználó a közszolgáltatást igénybe vette-e és az igénybevétel milyen mértékben történt meg és erről az önkormányzatot negyedévente tájékoztatni, c) 126;127 az által fenntartott és működtetett elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtő szigeteken, szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben, vagy más eszközben elkülönítetten gyűjtött települési hulladék összegyűjtése, 119
Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § j)pontja. Hatályos: 2014. november 15. Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § k)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 121 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § g)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 122 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 123 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § l)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 124 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § m)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 125 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 126 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § n)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 127 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § a)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 120
53 d) 128;129a Közszolgáltató által erre a célra biztosított szállítóeszközén az ingatlanon összegyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési hulladék évente egyszeri - a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen - történő összegyűjtése és elszállítása, a e) 130 közterületi hulladéknak a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vagy a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott más eszközben, egyedi megrendelés alapján történő alkalmi összegyűjtése és elszállítása (17) A Közszolgáltató a magasabb szintű jogszabályokban és e rendeletben foglaltak szerint köteles eleget tenni adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségének. (18) A Közszolgáltató köteles a képviselő testület számára közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes beszámolót, valamint költségelszámolást készíteni a közszolgáltatási tevékenység éves értékeléséhez. (19) A hulladékkezelési közszolgáltatás az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb gazdasági tevékenység, valamint a közintézmények működése során keletkezett hulladékra nem terjed ki. „
16. § (1)131
(2)132 ;133A közszolgáltatás igénybevétele és a szolgáltatási díj megfizetése az alábbiak szerint történik: a)134 a közszolgáltatás igénybevétele és a szolgáltatási díj megfizetése a b) pontban meghatározott kivétellel egész évben kötelező b) üdülő ingatlanok esetében a közszolgáltatást az ingatlanhasználó április 1-től szeptember 30-ig köteles igénybe venni, és erre az időszakra a szolgáltatási díjat megfizetni; c) annak tényéről, hogy az ingatlan állandó vagy üdülő jelleggel használt, a Polgármester állít ki igazolást az ingatlanhasználó és a Szolgáltató számára, a Szolgáltató köteles ezt elfogadni, ennek megfelelően szolgáltatni és számlázni; (3) A Szolgáltató a szolgáltatást igénybe vevők felé negyedévente 3 db egyenlő összegű havi számlát bocsát ki. (4)135 Ingatlanhasználó-váltás esetén az ingatlan új használója a ingatlanhasználó-változást követő hónap első napjától köteles a szolgáltatás díját megfizetni. (5) Az újépítésű ingatlanok esetében a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő hónap első napjától kell a szolgáltatás díját megfizetni. 128
Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § o)pontja. Hatályos: 2014. november 15. Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § a)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 130 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § o)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 131 Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatálytalan 2013. április 9-étől; 132 Módosította a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatályos 2013. április 9-étől; 133 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 5. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 134 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatályos: 2014. november 15. 135 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § p)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 129
54 (6)136 (7)137 Kérelmére mentesül a kötelező közszolgáltatási díj ürítési díjának megfizetése alól azaz ingatlanhasználó, aki fogyasztásmentes közüzemi számlákkal bizonyítja, hogy az ingatlant igazoltan sem ő, sem más nem használja, települési hulladéka nem keletkezik és állandó lakóhelye más településen van. (8)138 A használaton kívüli ingatlan esetében, az ingatlanhasználó köteles évente március 1-ig a megelőző évre vonatkozó közüzemi igazolást (víz vagy elektromos áram) írásban megküldeni a közszolgáltató részére. Amennyiben a közüzemi igazolások nem igazolják, hogy az ingatlant nem használták úgy a teljes szünetelő időszak a mindenkori jegybanki alapkamattal terhelten kerül kiszámlázásra. (9)139 (10) 140;141Mentesül a kötelező közszolgáltatási díj adott havi ürítési díj részének megfizetése alól távollétének idejére az az ingatlanhasználó, aki az ingatlanát állandó lakás céljára használja, és az ingatlanától megszakítás nélkül legalább 60 napig távol van, és a távollétét megelőzően legalább 15 nappal korábban írásban a Szolgáltatónak bejelentette. Az ingatlanhasználó ingatlan ismételt használatba vételét követő 5 napon belül köteles írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak. (11) 142 (12) 143 Az ingatlan használaton kívüliségét a Szolgáltató ellenőrizheti. 17. § (1) 144Az ingatlanhasználó a gyűjtőtartályban a háztartásokban szokásosan keletkező hulladékot tömörítés nélkül úgy helyezhető el, hogy az a hulladék elszállítása során alkalmazott gépi ürítést ne akadályozza. (2) 145;146 Az alkalmazható gyűjtőtartály a szolgáltató járművéhez rendszeresített:
a) 60 l űrtartalmú gyűjtőtartály; b) 80 l űrtartalmú gyűjtőtartály; c) 120 l űrtartalmú gyűjtőtartály; d) Szolgáltató által forgalmazott hulladékgyűjtő zsák, mely kizárólag a gyűjtőedényhez képest keletkezett többlethulladék elszállítására szolgál.
136
Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatálytalan 2013. április 9-étől; Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 17. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 138 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § q)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 139 Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § h)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 140 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 16. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 141 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 17. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 142 Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § h)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 143 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos: 2014. november 15. 144 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 18. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 145 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 146 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 5. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 137
55 (3)147;148 Az ingatlanhasználó köteles a gyűjtőtartályt (zsákot) fedéllel lezárva (bekötve) a háztartási hulladék elszállítása céljából a szolgáltató által megjelölt időben a gyűjtőjárművel megközelíthető és az ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A zsákos gyűjtés esetén, amennyiben az ingatlanhasználó közvetlenül a gyűjtés előtt nem tudja kihelyezni, olyan tároló helyet köteles kialakítani (pl. acélkosár), mely meggátolja az állatok által a hulladék szétszórását. (4) A háztartási hulladék elszállítása céljára kihelyezett tartály nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5)149;150 A hulladékgyűjtő tartályba nem szabad mérgező, robbanó, veszélyes hulladékot, vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozó testi épségét vagy összegyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálást idézhet elő és ártalmatlanítása során veszélyezteti a környeztet. (6) 151Lomhulladék kikészítésére és elszállítására az alábbi feltételek érvényesek: a) lomhulladék elszállítására az előre meghirdetett lomtalanítási napon kerül sor; b) a kikészített lomhulladékot az előírt kikészítési helyről, a járda széléről kell elszállítani, a kirakás időpontja a meghirdetett lomtalanítási napot megelőző két napnál nem lehet korábbi; c) a szolgáltató az áttöltésre nem kötelezhető, minden, az utcára kikészített tárolóedényzet elszállításra kerül, melyért kártérítést követelni nem lehet (6a) 152;153Nem minősül lomhulladéknak: a) az építési hulladék; b) fák, fák részei, melyek a gyűjtőjárműveket megsérthetik, kivéve a karácsonyfák; c) széntüzelésű kályhák és tűzhelyek, kivéve ha a samotkövet már eltávolították; d) olajtartályok; e) autórészek, motorkerékpárok, mopedek, autóroncsok és fáradt gumik; f) csomagolóanyagok, zsákok, kartonok; g)154 h) minden más hulladék, mely e rendelet szerint a összegyűjtésből és a szállításból ki van zárva (7) Építési, bontási munkálatok során képződő építési, bontási törmelék (sitt, bontásból származó anyagok) hivatalos lerakóhelyre történő elszállításáról az építtetőnek vagy megbízottjának kell gondoskodni. Az építtető vagy megbízottja felhívásra köteles igazolni a hivatalos lerakóhelyre történő elszállítást. 147
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 18. §-a. Hatályos: 2013.november 20. Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § r)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 149 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § s)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 150 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § i)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 151 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 7. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 152 Kiegészítette a 15/2013. (XI.19.) önkormányzati rendelet 8. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 153 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § t)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 154 Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § j)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 148
56 Igazolásként elfogadható: szállítólevél, menetlevél vagy lerakási jegy. 18. § (1)155 Amennyiben a szolgáltató a kötelező közszolgáltatás keretében megtagadja a háztartási hulladék elszállítását, az ürítő személyzetnek a kifogás okát megfelelő módon dokumentálhatóan, erre a célra rendszeresített nyomtatványnak a kifogásolt tárolótartályra való felragasztásával közölnie kell a hulladékszállítást igénybe vevővel. A hulladék elszállítása abban az esetben tagadható meg, ha a)az nem a rendszeresített, szabványos gyűjtőtartályban került elhelyezésre, átadásra; b) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy olyan anyagot tartalmaz, mely a háztartási hulladékkal együtt nem gyűjthető, szállítható, illetve ártalmatlanítható. (2) Az (1) bekezdés a.) és b.) pontjában említett esetekben a szolgáltató külön díj megfizetése esetén gondoskodik az így átadott háztartási hulladék egyedi többletszolgáltatás keretében való összegyűjtéséről, elszállításáról, illetve ártalmatlanításáról. 19. § 156 20. § (1)157 Az ingatlanhasználó köteles írásban a kért szállítást megelőző járat időpontjáig a szolgáltatónak bejelenteni, ha ingatlanán a szokásos háztartási hulladék mennyiségét jelentősen meghaladó mennyiségű hulladék keletkezése várható. A bejelentésnek tartalmaznia kell a hulladék fajtáját (pl. törmelék), a várható mennyiségét és esetlegesen igényelt edényzet méretét, típusát. (2)158 A bejelentés alapján a szolgáltató köteles a megjelölt időpontra vagy időtartamra a háztartási hulladék megfelelő gyűjtéséhez, tárolásához, illetve elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú vagy további gyűjtőtartályt az ingatlanhasználó rendelkezésére bocsátani. A többletszolgáltatásért a szolgáltató külön térítési díjat számol fel. (3)159 21. § (1) A rendszeres szemétszállítás módjának meghatározását és a szolgáltató részletes feladatát, valamint a szabványos gyűjtőedényzet alkalmazását a szolgáltató és az önkormányzat megállapodása rögzíti. (2)160 A szolgáltatást igénybevevő köteles együttműködni a hulladék mennyiségi csökkentését célzó, illetve a háztartásokban képződő veszélyes hulladék komponensek elkülönített gyűjtését igénylő kezdeményezésekben, különösen az elkülönített hulladékgyűjtésben. 22. § (1)161;162 A szolgáltató meghatározott anyagi minőségű és tulajdonságú elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtésére és tárolásának vagy kezelésének mechanikai előkészítésére hulladékgyűjtő udvart létesíthet a tevékenységhez szükséges hatósági engedélyek birtokában. 155
Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 9. §-a. Hatályos: 2013. november 20. Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § k)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 157 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 19. §-a. Hatályos: 2013. november 20. 158 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 19. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 159 Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § k)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 160 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § u)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 161 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § v)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 162 Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § a)pontja. Hatályos 2014. november 15-től 156
57 (2) A hulladékgyűjtő udvar önálló telephely vagy telepen belüli gyűjtőhely. (3) A hulladékgyűjtő udvaron történik a hulladék válogatása, aprítása, tömörítése, csomagolása és átrakása. 22/A.163 § (1) A Szolgáltató a közszolgáltatással összefüggő személyes adatok kezelésére az adatvédelemre és adatkezelésre vonatkozó szabályok szerint és e rendeletben foglalt mértékben és terjedelemben jogosult. (2) A közszolgáltatással összefüggő személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető. (3) A Szolgáltató az adatok biztonságáról a megfelelő technikai és szervezeti intézkedésekkel köteles gondoskodni. Az adatokat védeni köteles, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás vagy törlés, illetőleg sérülés vagy megsemmisülés ellen. (4)164 A Szolgáltató a közszolgáltatással összefüggő személyes adatokat az ingatlanhasználó azonosítására, jogszabályban előírt ellenőrzések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására, számlázásra, postázásra, közüzemi díj hátralékok behajtására használja fel. (5) A Szolgáltató nem jogosult az általa kezelt közszolgáltatással összefüggő személyes adat nyilvánosságra hozatalára.
IV. FEJEZET Köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése 23. § 165 Tiltott kirívóan közösségellenes magatartások 24. § 166 V. FEJEZET Értelmező rendelkezések 25. § E rendelet alkalmazása szempontjából: a)Közigazgatási terület:Salföld Önkormányzatának működési területe, amely belterületből (beépített és beépítésre szánt terület) és külterületből (belterületen kívüli terület) áll. b)167 163
Kiegészítette a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 10. §-a. Hatályos: 2013. november 20. Módosította a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 3. § w)pontja. Hatályos: 2014. november 15. 165 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. b)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 166 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. c)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 164
167
Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § m)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től
58 c)168 d)Közterület:Az ingatlan-nyilvántartásban közterületként bejegyzett földterület, mely rendeltetés szerint használható (út, park stb.). e)169 f) 170 g) 171 h) 172 i) Tisztántartás:Az egyes ingatlanok és közterületek tisztántartása, hó- és síkosság mentesítése, illetve pollenmentesítése. j) 173 k)
174
l) 175 m) 176 n) 177 o) Zöld terület:Nagyobb rész, növényzettel borított, közhasználatú terület, beleértve a kerti bútorokat és az építmények területét is. p) Parkosított terület:Füvesített növényzettel borított közterület, amely magában foglalja a kavicsozott és nem parkolás céljára kijelölt közterülete és a szegéllyel elválasztott úttest és járda közti szigetet is.
168
Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § m)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 169 Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § m)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 170 Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § m)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 171 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 172 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 173 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 174 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 175 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 176 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 177 Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20.
59 q) Lakás és helyiségei:Lakótelkeken a lakóépületekben és a lakóépület melléképületében huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek. r) Mezőgazdasági tevékenységet kiszolgáló építmények:Olyan épület, építmény (présház, pince, magtár stb.), mely a telekingatlanokon a mezőgazdasági tevékenység kiszolgálását biztosítja és a max. 20 m alapterületű lakás vagy tartózkodásra nem alkalmas pihenőhelyiségeket tartalmaz. s)
178
t) 179;180 u) 181
v)182 VI. FEJEZET Hatályba léptető rendelkezések 26. § (1)183 E rendelet 2011 január 1 napján lép hatályba. A rendelet kihirdetéséről az SZMSZ szerint, helyben szokásos kihirdetési módon az Önkormányzat hirdetőtábláján (Salföld, Kossuth u. 31.) történő kifüggesztéssel a jegyző gondoskodik. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) számú rendelet, valamint a a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) rendeletének módosításáról szóló 1/2010 (III. 12.) számú rendelet VII. FEJEZET Jogharmonizációs záradék 27. § Ez a rendelet „a belső piaci szolgáltatásokról” szóló 2006. december 26-i, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja. Salföld, 2010. december 22. Fábián Gusztáv polgármester
Soltész Attila címzetes főjegyző
A kihirdetés napja:2010. december 29.
178
Hatályon kívül helyezte a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 21. §. d)pontja. Hatálytalan: 2013.november 20. 179
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § m)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től 181 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 182 Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. 183 Módosította a 15/2013. (XI. 19.) önkormányzati rendelet 20. §-a. Hatályos: 2013.november 20. 180
60 Soltész Attila címzetes főjegyző
Záradék: egységes szerkezetbe foglalva 2014. november 11. Hatályos: 2014. november 15. Dr. Szabó Tímea jegyző .
61 3. számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez 184185
184
Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatálytalan 2013. április 9-étől;
185
Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (IV. 8.) önkormányzati rendelet; hatálytalan 2013. április 9-étől;
62
2. számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez 186;187
Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének
8/2010. (XII. 29.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről
Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testülete az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. tv., 2.§ és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § és 31. §. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. § A rendelet célja azoknak a helyi szabályoknak a megállapítása, amelyek biztosíthatják a település köztisztaságával összefüggő feladatok eredményes végrehajtását a köztisztasági szolgáltatás és igénybevételének rendjét. 2. § E rendelet hatálya a település közigazgatási területére terjed ki, a magánszemélyekre, a jogi személyekre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre (továbbiakban: igénybevevők), amelyek állandó vagy ideiglenes jelleggel a település területén tartózkodnak, illetve tevékenykednek. 3. § Nem terjed ki a rendelte hatálya a veszélyes hulladékokra, a települési folyékony hulladékokra és a velük összefüggő tevékenységekre. 4. § (1) A Képviselő-testület a település terültén a települési szilárd hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgáltatás útján biztosítja. A fenti közszolgáltatást a helyi közszolgáltatással ellátott területen lévő ingatlan tulajdonosa, használója, bérlője (továbbiakban együtt: tulajdonos) - a jelen önkormányzati rendeletben meghatározott módon - köteles igénybe venni, ha jogszabály vagy hatósági határozat eltérően nem rendelkezik. 186
187
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Hatályon kívül helyezte a 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet 4. § n)pontja. Hatálytalan 2014. november 15-től
63 (2) A szolgáltató a háztartási hulladék elszállítását az önkormányzattal kötött megállapodás szerinti gyakorisággal, meghatározott napokon végzi. (3) A település hulladékkezelése magában foglalja anyagok és energiák hulladékból történő kinyerését (hulladékok újra értékesítése) a hulladékok depónián való lerakását (hulladékok eltávolítása), valamint az ehhez szükséges műveleteket, amelyek: -
igény esetén bérleti díj ellenében az edényzet rendelkezésre bocsátása, közterületen elhelyezett konténerek mosása és fertőtlenítése (külön díj ellenében, megállapodás alapján), begyűjtéses szállítás, közbenső raktározás, átrakás és távfuvarozás, kezelés, újra értékesítés, lerakás.
(4) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás nyújtásának lényeges feltételeiben bekövetkező változásról a szolgáltató haladéktalanul - lehetőleg a változás bekövetkezte előtt - írásban köteles az önkormányzatot értesíteni. (5) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás lényeges feltételeiben előre nem látható vagy más rendkívüli okból következik be a változás, a szolgáltató értesítési kötelezettségének egyéb alkalmas módon is eleget tehet. (6) A hulladék kezeléssel kapcsolatos közleményeket az önkormányzat a sajtó szerveken keresztül vagy más megfelelő módon közzé teszi. (7) A szolgáltatás ellátására vonatkozó részletes szabályokat az önkormányzat és szolgáltató által kötött szerződés rögzíti. (8) A Képviselő-testület döntése alapján a szolgáltatóval a közszolgáltatás ellátására vonatkozó szerződést a Polgármester köti meg. 5. § (1) A közszolgáltatás eszközeit kizárólag az engedélyezett telephelyen szabad tárolni. (2) Az eszközök rendszeres tisztítását és fertőtlenítését olyan térburkolattal ellátott mosótérrel rendelkező területen szabad végezni, ahonnan az elhasznált víz a külön jogszabály szerint végzett előkezelést, előtisztítást követően közműpótló berendezésbe vagy közcsatornába kerül. (3) A gépi eszközök tároló területének féreg- és rovarmentesítését szükség szerint el kell végezni. (4) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője kérésére az idegen beszállító köteles igazolni a szállított hulladék eredetét. Ennek hiányában az üzemeltető elutasíthatja a hulladék elhelyezését, illetve leeresztését. (5) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője nyilvántartást köteles vezetni a beszállított hulladék adatairól. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a hulladék
64 d.) mennyiségét, e.) minőségét (konyhai hulladék, csomagolóeszköz, zöldhulladék, lom stb.), f.) eredetét (településrész, utca, intézmény, üzem megnevezése és címe).
II. FEJEZET Az ingatlanok és közterület tisztántartása 6. § (1) Az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni: g.) Az ingatlan előtti járda (járda hiányában 1 m széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöld sáv is van, az úttestig terjedő teljes terület), továbbá ha a járda és az út között kiépített vagy kiépítetlen terület van, annak gondozásáról, tisztántartásáról, szemét- és gyommentesítéséről, a hó eltakarításáról és a síkosság mentesítésről. h.) A járdaszakasz melletti vagy a tulajdonos terültén átvezető nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartásáról, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásáról, független annak tulajdonjogától. i.) Tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terült tisztántartásáról és csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról. j.) A beépítetlen telekingatlan tisztántartásáról és gyommentesítéséről. k.) A telekingatlanról a járda és az úttest fölé nyúló valamint az elektromos vezetékeket megközelítő növényzet megfelelő nyeséséről. l.) A telek tulajdonosa a telkén áthúzódó természetes úton kialakult vagy épített vizes árkot meg nem szüntetheti, annak folyásirányában akadályt nem építhet. (2) Két szomszédos terület, épület közötti közforgalmi területsáv vagy átjáró esetén a tisztántartási kötelezettség a tulajdonosok között 50-50%-ban oszlik meg. (3) Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátóegységek, intézményeik és szolgáltató egységek előtti járdaszakaszt, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet - a nyitva tartás ideje alatt - a tulajdonos köteles tisztántartani. (4) Az ingatlan előtti járdát a tulajdonos naponta mind a téli, mind a nyári időszakban legkésőbb reggel 7.00 óráig köteles letakarítani és a hulladékot az összegyűjtött háztartási hulladékkal együtt elszállíttatni. (5) A közterületek tisztántartása nappal és éjszaka időbeni korlátozás nélkül végezhető. (6) A közterület rendeltetéstől eltérő célra (szerelési munka, építés, árusítás stb.) történő használata esetén a használattal érintett közterült közvetlen környezetét a használó köteles tisztántartani. 7. § (1) A közterületen bárminemű burkolat (térburkolat, úttest, járda stb.) felbontása, csapadékvíz elvezető árkon átvezető gépkocsi kihajtó építése, gyalogátkelő építése csak a jegyző, az országos közúthálózatba tartozó utak tekintetében a területileg illetékes közúti hatóság engedélyével, az abban foglalt feltételek betartásával történhet.
65 (2) Az építési és bontási, valamint a felújítási munkálatok helyét - szükség esetén - a környező közterülettől el kell zárni. Amennyiben a munkálatok végzése során építési törmelék, illetve hulladék anyag keletkezik, úgy azt folyamatosan, de legkésőbb a munka befejezésétől számított 48 órán belül el kell szállítani és a közterültet helyre kell állítani, illetve meg kell tisztítani. 8. § (1) Az ingatlan tulajdonosok a közterületi sávok feltakarításából keletkezett szemetet, kerti hulladékot, a háztartási hulladékot a háztartási hulladékgyűjtő tartályban kötelesek elhelyezni. Amennyiben a szokásos mennyiségnél nagyobb mennyiségű szemét keletkezik, annak elszállításáról a tulajdonos köteles gondoskodni. (2) Tilos helyiségek és területsávok feltakarításából, felmosásából keletkezett szennyeződést, szennyvizet a közterületre, a csapadékvíz elvezető rendszerbe beleseperni, illetőleg beleönteni! (3) A közterületen elhelyezett állványos szemétgyűjtőbe háztartási hulladék elhelyezése TILOS! 9. § (1) Mindennemű anyag szállításánál ügyelni kell arra, hogy a közterület ne szennyeződjék be. Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, vagy szállítás alatt a közterület beszennyeződik, a szállító köteles azt a fel- vagy a lerakás elvégzése után, illetőleg a szállítás során nyomban megtisztítani. (2) Építési munkálatoknál, illetőleg egyéb közterület használata során a fákat, valamint a közterületi létesítményeket védőburkolatokkal kell körülvenni. A rongálódásból keletkezett kárt annak okozója köteles megtéríteni. (3) Közterületen a gépjárművek mosása - erre alkalmas helyen - csak karosszéria mosással és mosószer használata nélkül, illetőleg a környezetre nem káros mosószerrel végezhető. Az alvázmosás TILOS! A mosással okozott szennyeződést és csúszásveszélyt haladéktalanul meg kell szüntetni. Tömegközlekedési útvonalakon és az útvonalak mentén gépjárművek mosása TILOS! 10. § Vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely biztosításáról, üzemeltetéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a terület tisztántartásáról. (2) Az úttestet, járdát és egyéb közterületet bármiféle szeméttel beszennyezni TILOS! (3) Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlan előtt hótól, jégtől és ónos esőtől síkossá vált járdaszakaszt (szükség esetén többször is) síkosságtól mentesíteni. (4) Hó lerakást TILOS elhelyezni: útkereszteződésben, útburkolati jeleken, járdasziget és a járda közé, a tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyén, a közszolgáltatási felszerelési tárgyra (vízelzáró csap, gáz- és egyéb közlétesítmény, lámpaoszlop, hirdetőoszlop stb. köré)k - kapubejárat elé, annak szélességében. -
66 (5) Síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélő anyagokon kívül (homok, salak) klorid tartalmú (pl. konyhasó) fagyáscsökkentő szer használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatás maximális mértéke 40 g/m2-nél több ne legyen. Ezeknek az anyagoknak a tárolása tárolóedényben, környezetszennyezést kizáró módon történhet. (6) Klorid tartalmú vegyszerek használata zöld területeken és azok közvetlen környékén TILOS! 11. § (1) A közterült felszerelési és berendezési tárgyainak beszennyezése, illetőleg megrongálása TILOS! (2) Közterületen lévő növények (fák, díszcserjék, stb.) rongálása, csonkítása, leszakítása TILOS! (3) A közterületeken a fák gallyazásáról, szükség szerinti csonkításáról való gondoskodás a feladat ellátásával megbízott vállalkozó feladata. Közterületen fakivágás a jegyző engedélyével végezhető. (4) A parkosított és füves területeket rendeltetés ellenesen használni TILOS! (5) Fákon, közterülten álló építményeken, épületek falán, kerítéseken - a rendeltetésszerűen hirdetésre szolgáló berendezések kivételével - hirdetni, falragaszt vagy reklámot elhelyezni TILOS!
III. FEJEZET Települési szilárd hulladék kezelése Köztisztasági szolgáltatás 12. § (1) Települési szilárd hulladékot, ezen belül települési háztartási hulladékot és egyéb szilárd hulladékot csak az erre a célra kijelölt és legálisan működtetett hulladéklerakó telepen (depónián) a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások betartásával szabad elhelyezni. (2) Nem minősül települési kommunális hulladéknak a különleges (veszélyes) hulladék, az állati hulla, trágya, jég, hó, sár, fertőző vagy robbanásveszélyes anyag, a tűzveszélyes hulladék, a nagyméretű, eredeti alakjában a szabványos gyűjtőedényben el nem helyezhető göngyöleg. (3) Háztartásokból származó lakossági veszélyes hulladékok (akkumulátorok, festékek, vegyszerek, gyógyszermaradékok) begyűjtését és elszállítását külön megrendelésre a szolgáltató végzi az arra jellemző mennyiségben a tulajdonos terhére. 13. § (1) Az önkormányzat közigazgatási területén a települési szilárd hulladék összegyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása, elhelyezése kizárólagos joggal a Remondis Tapolca Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. (Tapolca, Halápi u. 33.) által végzett szolgáltatás útján történik. (2) A szolgáltató köteles a szabályozott rend szerint a települési szilárd (háztartási) hulladék folyamatos elszállításáról, kezeléséről gondoskodni. A szolgáltató az ingatlan tulajdonosával
67 szemben a teljesítést csak jogszabályban, illetve a jelen rendeletben meghatározott esetben szüneteltetheti, illetve korlátozhatja. A szolgáltató egyébként valamennyi tulajdonos tekintetében rendszeresen köteles teljesíteni. (3) A nem háztartási hulladék és folyékony hulladék elszállításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodni. (4) A települési szilárd hulladékkal (háztartási hulladékkal) kapcsolatos kötelező közszolgáltatás megkezdéséről és nyújtásának lényeges feltételeiről a szolgáltató a tulajdonost (a jelen rendelet 2. §-ában rögzített, a rendelet hatálya alá tartozó szolgáltatást igénybevevőt) írásban értesíti. A kötelező közszolgáltatással kapcsolatos jogviszonyt a szolgáltató és a tulajdonos között megkötött szerződés hozza létre. A kötelező közszolgáltatás igénybevételi kötelezettsége és szerződéskötés kötelezettsége alól az igénybevevők nem térhetnek ki. A szerződéskötési kötelezettség nem teljesítése az e rendeletben lévő jogkövetkezményeket vonja maga után.
(5) A rendszeres szemétszállításba bekapcsolt terülteken (a település közigazgatási területén) az értesítésben meghatározott módon és időpontban a lakosságtól való háztartási szemétszállítás alapvetően heti egy alkalommal történik. Közületektől, intézményektől, vendéglátó egységektől szükség szerint (külön megállapodás alapján), de legalább hetente egy alkalommal történik a szállítás. (6) A szolgáltató köteles az ürítést úgy végezni, hogy az edényzetek természetes elhasználódáson túli sérülést ne szenvedjenek, az ürítés során a közterület ne szennyeződjön. (7) A hulladékgyűjtő edény vagy zsák az ingatlanon belül vagy a helyi közterület használati rendelet szerint közterületen helyezhető el. Az ingatlanon belül elhelyezett hulladékgyűjtő edényt (zsákot) a szállítás napján az ingatlan elé kell helyezni, ahol a szolgáltató a hulladékot közterülten veszi át. 14. § A köztisztaság megőrzésében mindenki köteles hathatósan közreműködni és a települési környezet szennyeződését, fertőzését eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni. 15. § (1) Salföld település belterületén található ingatlanok tulajdonosainak, használóinak (vagy haszonélvezőinek) - a mezőgazdasági tevékenységet kiszolgáló építmények kivételével - gazdasági tevékenységet folytató egységeinek, szolgáltatást végzőknek a szemét rendszeres elszállításának igénybevétele kötelező. (2) Jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervek, valamint az állampolgárok tulajdonában (használatában, haszonélvezetében) lévő idény jellegű nyaralónál és üdülőingatlanon keletkezett háztartási és egyéb szemét elszállítását a tulajdonos (használó) április 1-től szeptember 30-ig köteles igénybe venni. A meghatározott időszakon kívül a használat folytán keletkezett háztartási és egyéb szemét vagy hulladék rendeltetésszerű kezelése és elszállítása szükség szerint kötelező. (3) A rendszeres hulladékszállításért az ingatlan tulajdonosok (használók) díjat kötelesek fizetni. (4) Az érvényes szolgáltatási díjtétel mértékét az 1. számú melléklet tartalmazza.
68 (5) A díj a hulladék önkormányzattal kötött szerződésben meghatározott gyakoriságú összegyűjtésnek, elszállításának, ártalmatlanításának költségeit tartalmazza. 2. számú melléklet (6) A rendszeres szemétszállításba bekapcsolt terülteken (a település közigazgatási területén) az ingatlantulajdonosok (használók) nem vonhatják ki magukat a díj fizetése alól, az összegyűjtött szemét mennyiségére, a szemét más irányú hasznosítására, illetőleg arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást nem, vagy csak időszakosan veszik igénybe. (7) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás díját az Remondis Tapolca Kft szedi be.
A szolgáltatási díjat a szolgáltatatást igénybevevő a kiállított számla alapján: - állandó lakos negyedévente, a negyedév első hónapjában, - idény jellegű szolgáltatást igénybevevő július 15-ig köteles megfizetni. Késedelmes fizetés esetén a késedelem idejére a szolgáltató késedelmi kamatot jogosult felszámolni. (8) A beépítetlen ingatlan esetében a szolgáltatás mindaddig szünetel, amíg az ingatlanon szilárd háztartási hulladék nem keletkezik. (9) Annak érdekében, hogy a szolgáltató, illetve a szolgáltatást igénybevevők a jelen rendelt 15. § (1) bekezdésében rögzített kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni, a jegyző folyamatosan tájékoztatja a szolgáltatót a jogerős használatbavételi engedélyekről, valamint a vállalkozási engedélyek kiadásáról. 16. § (1) Az ingatlan tulajdonosa a háztartási szemetét zárt edényzetben köteles összegyűjteni oly módon, hogy ne idézzen elő szennyezést sem az ingatlanon belül, sem pedig a közterületen. Rendszeresített zárt edénynek minősül: 80 l-es gyűjtőtartály (kuka), 120 l-es gyűjtőtartály (kuka), 4,5 m3-es nyitott vagy zárt konténer, valamint az egyszeri gyűjtőtartály ürítés mértékét meghaladó többlet háztartási hulladék elszállítására, a szolgáltató által forgalmazott, „REMONDIS” feliratú emblémával ellátott 110 l-es műanyag zsák A háztartási hulladék meghatározott gyűjtési gyakoriságú (heti egyszeri) elszállításához szükséges tartály (zsák) űrtartalmának megállapításánál legkevesebb 4 l/fő/nap hulladék mennyiséget kell figyelembe venni. (2) Az ingatlan tulajdonosa köteles a megadott szállítási napon az edényzetet (zsákot) a szolgáltatónak átadni. (3) Az intézményeknek, vendéglátóegységeknek, üzemeknek stb. az általuk biztosított konténereket, gyűjtőtartályokat jól látható módon meg kell különböztetni. (Pl. eltérő színű gyűjtőtartályok biztosításával.)
69 (4) Saját tulajdonú szemétgyűjtő kukák (edények, konténerek) karbantartásáról és fertőtlenítéséről a tulajdonos (használó, kezelő) szükség szerint köteles gondoskodni. Amennyiben az edényzet sérülése a szabálytalan és nem körültekintő ürítésre vezethető vissza, a szolgáltató köteles az edényzetet saját költségére azonos kategóriájú edényzetre cserélni. 17. § (1) A tulajdonos a gyűjtőtartályban a háztartásokban szokásosan keletkező hulladékot tömörítés nélkül úgy helyezhető el, hogy az a hulladék elszállítása során alkalmazott gépi ürítést ne akadályozza. (2) A gyűjtőtartályban elhelyezhető háztartási hulladék súlya: - 80 l gyűjtőtartály esetén legfeljebb 30 kg - 120 l gyűjtőtartály esetén legfeljebb 40 kg (3) A tulajdonos köteles a gyűjtőtartályt (zsákot) fedéllel lezárva (bekötve) a háztartási hulladék elszállítása céljából a szolgáltató által megjelölt időben a gyűjtőjárművel megközelíthető és az ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A zsákos gyűjtés esetén, amennyiben a tulajdonos közvetlenül a gyűjtés előtt nem tudja kihelyezni, olyan tároló helyet köteles kialakítani (pl. acélkosár), mely meggátolja az állatok által a hulladék szétszórását. (4) A háztartási hulladék elszállítása céljára kihelyezett tartály nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5) A hulladékgyűjtő tartályba nem szabad mérgező, robbanó, folyékony, veszélyes hulladékot, vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozó testi épségét vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálást idézhet elő és ártalmatlanítása során veszélyezteti a környeztet. (6) Terjedelmes hulladékok elszállítása, lomtalanítás: A terjedelmes hulladékokhoz azok a háztatásból származó hulladékok tartoznak, melyeket más módon nem lehet megsemmisíteni és méretük miatt az engedélyezett maradék hulladék tárolókba nem férnek be. A terjedelmes hulladékok kikészítésére és elszállítására az alábbi feltételek érvényesek: a) a terjedelmes hulladékok elszállítására az előre meghirdetett lomtalanítási napon kerül sor, b) a kikészített terjedelmes hulladékot az előírt kikészítési helyről, a járda széléről kell elszállítani, a kirakás időpontja a meghírdetett lomtalanítási napot megelőző két napnál nem lehet korábbi c) minden, az utcára kikészített tárolóedényzet elszállításra kerül, melyért kártérítést követelni nem lehet (a szolgáltató az áttöltésre nem kötelezhető). A terjedelmes hulladékok közé nem tartozik: a) az építkezésekről és átépítésekből származó kövek, gerendák, téglák, építési törmelék stb. b) fák, fák részei, melyek a gyűjtőjárműveket megsérthetnék, kivéve a karácsonyfák, c) széntüzelésű kályhák és tűzhelyek, kivéve ha a samotkövet már eltávolították, d) olajtartályok,
70 e) autórészek, motorkerékpárok, mopedek, autóroncsok és fáradt gumik, f) csomagolóanyagok, zsákok, kartonok, g) minden más hulladék, mely a hulladékrendelet szerint a begyűjtésből és a szállításból ki van zárva, h) minden folyékony hulladék. (7) Építési, bontási munkálatok során képződő építési, bontási törmelék (sitt, bontásból származó anyagok) hivatalos lerakóhelyre történő elszállításáról az építtetőnek vagy megbízottjának kell gondoskodni. Az építtető vagy megbízottja felhívásra köteles igazolni a hivatalos lerakóhelyre történő elszállítást. Igazolásként elfogadható: szállítólevél, menetlevél vagy lerakási jegy. 18. § (1) A szolgáltató a kötelező közszolgáltatás keretében megtagadhatja a háztartási hulladék elszállítását, ha: a.) az nem a rendszeresített szabványos gyűjtőtartályban kerül elszállításra, átadásra, b.) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy olyan anyagot tartalmaz, mely a háztartási hulladékkal együtt nem gyűjthető, szállítható, illetve ártalmatlanítható. Az ürítő személyzetnek a kifogás okát megfelelő módon dokumentálható, erre a célra rendszeresített nyomtatványnak a kifogásolt tárolótartályra való felragasztásával a hulladékszállítást igénybevevővel közölni kell. (2) Az (1) bekezdés a.) és b.) pontjában említett esetekben a szolgáltató külön díj megfizetése esetén gondoskodik az így átadott háztartási hulladék egyedi többletszolgáltatás keretében való összegyűjtéséről, elszállításáról, illetve ártalmatlanításáról. 19. § (1) Az önkormányzat, illetve az intézmények, vendéglátóegységek, üzemek stb. (szolgáltatást igénybevevők) megtagadhatják a díj megfizetését abban az esetben, ha a szolgáltató közszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget. (2) Nem tagadható meg a díj fizetése az (1) bekezdés szerint, ha a szolgáltatót a közszolgáltatás nyújtásában az időjárás vagy más elháríthatatlan ok akadályozta és a szolgáltató az akadály elhárulását követően a lehető legrövidebb időn belül pótolta mulasztását. 20. § (1) A tulajdonos köteles írásban a kért szállítást megelőző járat időpontjáig a szolgáltatónak bejelenteni, ha ingatlanán a szokásos háztartási hulladék mennyiségét jelentősen meghaladó mennyiségű hulladék keletkezése várható. A bejelentésnek tartalmaznia kell a hulladék fajtáját (pl. törmelék), a várható mennyiségét és esetlegesen igényelt edényzet méretét, típusát. (2) A bejelentés alapján a szolgáltató köteles a megjelölt időpontra vagy időtartamra a háztartási hulladék megfelelő gyűjtéséhez, tárolásához, illetve elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú vagy további gyűjtőtartályt a tulajdonos rendelkezésére bocsátani. A többletszolgáltatásért a szolgáltató külön térítési díjat számol fel. (3) Közületeknél (intézmények, vendéglátóegységek, üzemek stb.) tulajdonosváltozás esetén a szolgáltatónak történő bejelentés napjáig a kommunális hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás díját a régi tulajdonos viseli.
71 21. § (1) A rendszeres szemétszállítás módjának meghatározását és a szolgáltató részletes feladatát, valamint a szabványos gyűjtőedényzet alkalmazását a szolgáltató és az önkormányzat megállapodása rögzíti. (2) A szolgáltatást igénybevevő köteles együttműködni a hulladék mennyiségi csökkentését célzó, illetve a háztartásokban képződő veszélyes hulladék komponensek elkülönített gyűjtését igénylő kezdeményezésekben, különösen a szelektív hulladékgyűjtésben. 22. § (1) A szolgáltató meghatározott anyagi minőségű és tulajdonságú elkülönítetten gyűjtött szilárd hulladék begyűjtésére és tárolásának vagy kezelésének mechanikai előkészítésére hulladékgyűjtő udvart létesíthet a tevékenységhez szükséges hatósági engedélyek birtokában. (2) A hulladékgyűjtő udvar önálló telephely vagy telepen belüli gyűjtőhely. (3) A hulladékgyűjtő udvaron történik a hulladék válogatása, aprítása, tömörítése, csomagolása és átrakása. IV. FEJEZET Köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése 23. § A köztisztasággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére a jegyző jogosult. Szabálysértési rendelkezések 24. § A külön jogszabályban meghatározott köztisztasági szabálysértésen túl szabálysértést követ el és 30.000.- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki: a.) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, b.) a tulajdonában, használatában álló, a tömeges forgalmat lebonyolító üzletek és egyéb elárusítóhelyek, vendéglátó üzletek, intézmények bejáratai mellett - használatbavételi engedélyben előírt - hulladékgyűjtőt nem helyez el, illetve szabályszerű ürítéséről nem gondoskodik, c.) a tulajdonában, használatában álló ingatlanok, vendéglátó egységek, intézmények, szolgáltató egységek előtti járdaszakasz és műtrágyainak tisztántartásáról, síkosság mentesítéséről nem gondoskodik, d.) a közterület burkolatot engedély nélkül felbontja, vagy építési munkával kapcsolatban közterületet szennyez, közterületet engedély nélkül vesz igénybe, az építési törmeléket határidőn belül nem szállíttatja el, vagy lerakásra ki nem jelölt területre rakja le, e.) anyagszállításnál közterült szennyezését követően tisztítási kötelezettségének nem tesz eleget, közterületen forgalmat zavaró helyen gépjárművet mos vagy környezetvédelmet sértő mosószert használ, illetve alvázmosást végez, f.) a rendelet 10. § (1) bekezdésében írt tilalom ellenére közterületi rendezvények tartását követően tisztántartási kötelezettségének nem tesz eleget, közterületet szennyez, síkosság elleni mentesítési kötelezettségének nem tesz eleget, g.) a közterületi, felszerelési és berendezési tárgyakat beszennyezi, rongálja, növényekben kárt tesz, h.) háztartási hulladékot nem a kijelölt helyen rak le, vagy az előírásokat megszegi,
72 i.) hulladékgyűjtő edényt rendeltetéstől eltérően használ, nem háztartási hulladékot rak az edénybe, rothadó, nagyon bűzös szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról nem gondoskodik, j.) háztartási hulladékot közterülten felhalmoz, k.) a szemétgyűjtő edényben visszamaradt, összefagyott agy összetömörödött szemetet nem üríti ki és az edényt nem teszi használhatóvá, l.) hulladékkal kapcsolatos szolgáltatást jogosulatlanul végez vagy azt jogszabályellenesen végzi . E fentiekben felsorolt szabálysértések elkövetőivel szemben a jegyző helyszíni bírságot szabhat ki. V. FEJEZET Értelmező rendelkezések 25. § E rendelet alkalmazása szempontjából: a.) Közigazgatási terület: Salföld Önkormányzatának működési területe, amely belterületből (beépített és beépítésre szánt terület) és külterületből (belterületen kívüli terület) áll. 1. Szolgáltató: Remondis Tapolca Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. 8300 Tapolca, Halápi u. 33. 1. Köztisztaság: A község belterületén lévő közutak, terek, járdák és ezekhez tartozó műtárgyak, továbbá közcélú közterületeken keletkezett szemét összetakarításáról, elszállításáról, a közterületek állandó tisztántartásáról, szükség szerint portalanításáról való gondoskodás. 1. Közterület: Az ingatlan-nyilvántartásban közterületként bejegyzett földterület, mely rendeltetés szerint használható (út, park stb.). 1. Köztisztasággal összefüggő tevékenység: Az egyes ingatlanok, ezen belül különösen a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás stb. céljára) szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségek és hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztántartása. 1. Köztisztasági szolgáltatás (továbbiakban: szolgáltatás): A szolgáltató által végzett települési szilárd hulladék összegyűjtése, kezelése, kijelölt lerakóhelyre való elszállítása, hulladék ártalmatlanítási és hasznosítási tevékenysége, a közterületek tisztántartása. 1. Települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenység: A települési szilárd hulladék kezelése, ártalmatlanítása és hasznosítása. 1. Kezelés: A települési szilárd hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása. 1. Tisztántartás: Az egyes ingatlanok és közterületek tisztántartása, hó- és síkosság mentesítése, illetve pollenmentesítése. j.) Ártalmatlanítás: Települési szilárd hulladéknak a kijelölt lakóhelyre, illetve létesítményekben történő hasznosítás nélküli elhelyezése, rendezett lerakása vagy elégetése. k.) Hasznosítás:
73 Települési szilárd hulladékból hasznosítható másod nyersanyagok (fém, üveg, papír, rongy, műanyag stb.) kiválogatása, továbbá a hulladék feldolgozásával, komposztálásával, illetőleg elégetésével vagy más technológiai megoldásokkal (esetleg ezek együttes alkalmazásával) új termékek, tüzelőanyag, hő és villamos energia stb. előállítása. l.) Települési szilárd hulladék: Háztartási hulladék (szemét) és egyéb szilárd hulladék. m.) Háztartási hulladék (szemét): Lakások, valamint a lakás, üdülés, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, valamint a lakók közös használatára szolgáló helyiségekben és területeken keletkezett szilárd hulladék, így pl. a salak, a rongy, a söpredék, a hamu, a korom, edény, eszköz, ablaküveg, papír, konyhai hulladék (ide értve a műanyag konzervdobozt, üveget, kisebb méretű bútordarabot), továbbá kisebb mennyiségű falvakolat, kerti, gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, valamint a lakásban folytatott kisipari tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a naponta keletkezett mennyiség nem haladja meg a meghatározott - szokásosnak minősülő - mennyiséget. n.) Egyéb szilárd hulladék: A lakásban és az emberi tartózkodás szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb méretű berendezési tárgy, lom, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb.), valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg közterületeken keletkezett szilárd hulladék (szemét). 1. Zöld terület: Nagyobb rész, növényzettel borított, közhasználatú terület, beleértve a kerti bútorokat és az építmények területét is. 1. Parkosított terület: Füvesített növényzettel borított közterület, amely magában foglalja a kavicsozott és nem parkolás céljára kijelölt közterülete és a szegéllyel elválasztott úttest és járda közti szigetet is. r.) Lakás és helyiségei: Lakótelkeken a lakóépületekben és a lakóépület melléképületében huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek. s.) Mezőgazdasági tevékenységet kiszolgáló építmények: Olyan épület, építmény (présház, pince, magtár stb.), mely a telekingatlanokon a mezőgazdasági tevékenység kiszolgálását biztosítja és a max. 20 m alapterületű lakás vagy tartózkodásra nem alkalmas pihenőhelyiségeket tartalmaz. t.) Nagyobb méretű berendezési tárgy: Háztartási hulladéknak nem minősülő, a lakás használata folytán feleslegessé, nagyobb részt használhatatlanná vált tárgy, melynek hosszmérete a 2 m-t, területi mértéke a 9 m2t és térmértéke a 2 légköbmétert nem haladja meg. VI. FEJEZET Hatályba léptető rendelkezések 26. § (1) E rendelet 2011 január 1 napján lép hatályba. A rendelet kihirdetéséről az SZMSZ szerint, helyben szokásos kihirdetési módon az Önkormányzat hirdetőtábláján (Salföld, Kossuth u. 27) történő kifüggesztéssel a jegyző gondoskodik. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) számú rendelet, valamint a a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező
74 igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) rendeletének módosításáról szóló 1/2010 (III. 12.) számú rendelet VII. FEJEZET Jogharmonizációs záradék 27. § Ez a rendelet „a belső piaci szolgáltatásokról” szóló 2006. december 26-i, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja. Salföld, 2010. december 22. Fábián Gusztáv polgármester A kihirdetés napja:2010. december 29. Soltész Attila körjegyző
Soltész Attila címzetes főjegyző
75 1. számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez ÖNKORMÁNYZAT TERÜLETÉRŐL ELSZÁLLÍTOTT HULLADÉK SZÁLLÍTÁS DÍJA
1. 2011. évi díjak: -
80 l befogadóképességű tároló esetében
1426-Ft/ hó
-
120 l befogadóképességű tároló esetében
1616- Ft/hó
-
az egyszeri ürítés mértékét meghaladó többlet háztartási hulladék „REMONDIS” emblémás 110 l-es zsák:
354.-Ft/zsák
76
2. számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez Költségelemzés a közszolgáltatás rendje és módjára tekintettel
Az Önkormányzat és a Szolgáltató között létrejött megállapodás alapján a szolgáltatónak a szerződés szerinti teljesítményekkel járó havi szolgáltatási díj (amely a gyűjtés, elszállítás, ártalmatlanítás, hulladék lerakó utógondozás ellenértéke) mértéke 2011. évben január 1-től nettó 66.733 -Ft /hó A szolgáltatónak fizetendő éves díj 66.733.-Ft x 12 hó Lakosság által befizetett éves díj Önkormányzat által fizetendő fennmaradó díjrész
= 800.796.-Ft+Áfa 792.460.-Ft 208.540.-Ft
SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. /IV. 5. / rendelete A közterület használatáról és az üzemképtelen járművek elhelyezésének rendjéről Salföld Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az alábbi rendeletet alkotja. I. FEJEZET A közterület használatáról 1. § (4) A rendelet hatálya kiterjed Salföld Község közigazgatási területén az ingatlannyilvántartás helyrajzi számmutatójában közterületként (pl. közút, járda, tér, közpark) nyilvántartott földrészletre, valamint ezek, továbbá építmények közhasználatra átadott részére.
77 (5) A rendelet személyi hatálya kiterjed a közterületet használó, valamint a reklámtevékenységet folytató természetes és jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra. (6) A rendelet hatálya nem terjed ki a piacokra és vásárokra. Azokról az e tárgyban megalkotott országos és helyi jogszabályok az irányadók. A közterület-használati engedély 2. § (7) Közterület-használati engedély az e témakörben kiadott hatályos jogszabályokban és e rendeletben meghatározott célokra adható ki. Az engedély kiadásánál figyelembe kell venni az építésügyi, községrendezési, községképi, köztisztasági, közlekedési és környezetvédelmi előírásokat. (8) Nem kell közterület-használati engedélyt kérni: a) a közút (járda) építésével, javításával fenntartásával kapcsolatban az építéssel érintett közút (járda) területének elfoglalásához, b) az úttartozékok és a közúti közlekedés irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezéséhez, c) a közterületen, illetőleg az alatt vagy felett elhelyezett kábelek illetve közművek hibaelhárítása érdekében végzett munkához. d) az élet- és balesetveszély elhárítási munkákhoz, ha az igénybevétel a 72 órát nem haladja meg. (9) Közterület-használati engedélyt kell kérni: a) önálló hirdető-berendezés elhelyezésére, b) kereskedelmi árubemutató céljára
c) építési munkával kapcsolatos állvány és építőanyag elhelyezésére, d) alkalmi és közterületi értékesítésre valamint mozgóbolti tevékenység végzésére i) vásári, piaci és kereskedelmi tevékenységre, ha nem az erre a célra kijelölt területre vonatkozik, e) vendéglátó-ipari előkert céljára, f) kiállítás, sport- és kulturális rendezvények, továbbá mutatványos tevékenység céljára, g) kerékpártároló kihelyezésére, létesítésére, h) zöldfelület igénybevételére, i) árusító automata elhelyezésére, j) a 3500 kg össztömeget meghaladó jármű közterületen történő tárolására,
(10)
Nem adható közterület-használati engedély: a) olyan közterületekre, ahol a tervezett létesítmény a közlekedést és a forgalom biztonságát zavarja. b) üzemképtelen jármű tárolásához. A község közterületein és a parkolókban üzemképtelen gépkocsik tárolása tilos.
78 c) tömegközlekedési járművek megállóiban, d) járművek közterületen történő mosására, iparszerű javítására, e) zajos, bűzös, tűz-és robbanásveszélyes tevékenység - kivéve tűzijáték- gyakorlására, erotikus termékek bemutatására és értékesítésére, szeszes-ital (kimért és palackozott) forgalmazására. f) a közlekedés biztonságát veszélyeztető berendezések és anyagok elhelyezésére, g) Község-és utcaképbe nem illeszkedő berendezések létesítésére, h) elárusítóhelyek, üzletek környékén áru-és göngyöleg tárolására, i) azokra a helyekre, ahol a tevékenység gyakorlása közút, járda, vagy járdasziget (gépi) fenntartását akadályozza. (11) Amennyiben a kérelmező és az engedélyező között véleményeltérés van, a (4) bekezdés f) pont esetében a Rendőrkapitányság, a g) pont esetében a képviselő-testület által felkért építész véleményét kell figyelembe venni. (12)
Közterületi létesítmények elhelyezése építéshatósági eljárás hatálya alá tartozik.
A közterületen folytatott kereskedelmi- és vendéglátó-ipari tevékenységek szabályai 3. § (6) Az üzlettel rendelkező vállalkozó (kereskedő) árukészletét – közterület-használati engedély birtokában– az üzlet homlokzatával érintkező közterületen árubemutató céljából kihelyezheti, árusíthatja. (7) Az üzlettel nem rendelkező vállalkozó (kereskedő) közterületen, a szükséges hatósági engedélyek, a közterület kezelőjének hozzájárulása esetén csak kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. /IX. 29./ Kormányrendelet 5.sz.melléklet alapján meghatározott termékeket értékesítheti. (1. számú melléklet) (8) Az üzlettel nem rendelkező kereskedő vállalkozói jogosultságát ellenőrzéskor eredeti okirattal, vagy hiteles másolattal köteles igazolni. A kereskedőnek az árusítás helyén rendelkeznie kell az árusított termék eredetét hitelt érdemlően igazoló okirattal. (9) Vendéglátás keretében közterület helyben fogyasztás, valamint a vendégek közvetlen kiszolgálása céljából vehető igénybe. A vendéglátás minősítése szempontjából a ténylegesen végzett tevékenység irányadó. (10) Kereskedelmi céllal mozgóboltot, egyéb mobil alkalmatosságot üzemeltetni csak az engedélyező hatóságnál beszerzett engedélyt követően lehet. A hirdetőtáblák elhelyezésének részletes szempontjai 4. § (5) Nem helyezhető el reklámhordozó bármely KRESZ és útbaigazító tábla előtt és után – a menetirány szerinti oldalon – 50 m távolságon belül, illetve csomópont, szintbeli gyalogátkelőhely és minden esetben vasúti átjáró előtt és után 150 m távolságon belül. (6) Kivételt képeznek és egyedi elbírálás alapján esetenként engedélyezhetőek a forgalmi sávval párhuzamosan elhelyezett hirdetőtáblák a "rálátási háromszög" szabadon tartása mellett.
79 (7) Reklámhordozót csak az úttest területén kívül, az útburkolat szélétől min. 0, 6 m távolságra lehet elhelyezni. (8) Mozgatható reklámhordozó csak a hirdetett üzlet 30 méteres körzetében, annak nyitvatartási ideje alatt lehet közterületen, ha a megállapodásban (önkormányzat) meghatározott kivitelben gyártották le, és a megállapodásban leírtak szerint helyezték el. 5. § (4) Hirdetőtábla átfeszítése a közút és járda területe felett tilos! (5) Kivételt képez ideiglenes jelleggel, (legfeljebb egy hónap) engedéllyel kihelyezett közérdekű eseményeket, rendezvényeket hirdető, nem merev anyagú tábla, ha a rögzítéshez felhasznált berendezés, vagy az épület tulajdonosa hozzájárult, és a közút kezelőjének a hozzájárulása megadott. (6) Tilos reklámot elhelyezni közúti jelzésen, annak tartóelemén vagy bármely más, a forgalom szabályozására vagy védelmére szolgáló berendezésen, úttartozékon. 6. § (6) A községben az engedélyezett reklámhordozókon kívül tilos mindennemű plakát, falragasz elhelyezése középületek falain, kapuin, autóbuszváró helyiségeken, közműfenntartók létesítményein, utca és házszámtáblán, emléktáblán, köztéri plasztikán (szobor, emlékmű, kút stb. ) (7) Amennyiben a plakátragasztó helyeken üres felület található, azokon lakossági hirdetmény a rendelet előírásainak betartásával díjtalanul elhelyezhető, legfeljebb 210*297 mm nagyságú (A/4) mérettel. (8) Aktuális plakátokat egymásra ragasztani (rátakarni) nem szabad. Ez alól kivételt képeznek az ingyenes lakossági hirdetmények, melyek felülragaszthatók. (9) Reklámok, hirdetmények, elsősorban magyar nyelven jelentethetők meg. A magyar nyelvű hirdetmény mellett azzal, azonos tartalommal más nyelvű szöveg is feltüntethető. (10) A reklámhordozó tulajdonosának, kezelőjének gondoskodni kell a reklámhordozók karbantartásáról, az elavult reklámok eltávolításáról a közterület szennyezése nélkül, a közterület eredeti állapotának megfelelő helyreállításáról. Az önkormányzat által tervezett és gyártatott hirdetőtáblák kihelyezésének feltételei 7. § (5) A községkép védelme, alakítása, a gyalogos forgalom zavartalanságának elősegítése érdekében előtérbe kell helyezni az egységes hirdetőfelület kihelyezését. (6) Ennek feltételei a következők:
80 a) A tábla gyártását és kihelyezését kérelmező finanszírozza. Az érvényben lévő díjszabás figyelembevételével közterület-használati díjat kell fizetni a bekerülési költség megtérüléséig. b) Amennyiben a táblát az önkormányzat helyezi ki, az érvényben lévő díjszabás kétszeresét kell megfizetni addig az időpontig, amíg a bekerülési költség meg nem térül. Ezután a normál díj fizetendő. (7) A községközpontban egységes hirdetőtáblák elhelyezéséhez a Képviselő-testület véleményét is ki kell kérni. (8) Salföld Község Képviselő-testülete felhatalmazza Salföld Község Polgármesterét, hogy döntése alapján az egységes információs táblarendszer kiépítésével és működtetésével egy meghatározott vállalkozót megbízzon. Építési és bontási munkálatok 8. § (5) Közterületen építési anyagot tárolni, amennyiben az építési telken belül erre nincs lehetőség, kérelemre a lehető legkisebb hely- és időigénnyel, a megállapított díj ellenében lehet, a gyalogos és járműforgalom akadályozása nélkül, a beláthatóság biztosításával. (6) Tilos a közterületen bontásból, tatarozásból származó hulladék anyag tartós tárolása. A község kiemelt területein, a rendszeres autóbusz forgalom által igénybe vett utakon és az ehhez csatlakozó közterületeken, valamint a műemléki környezetben elhelyezett ilyen anyagokat 48 órán belül, egyéb területekről pedig 3 napon belül kell a kijelölt törmeléklerakóhelyre elszállítani. (7) Ha a közterület használata során a burkolt felületen, zöldsávban, növényzetben kár keletkezik, annak helyreállításáról a használó 30 napon belül saját költségén köteles gondoskodni. (8) A közterületeken tárolt építési anyag rendezettségéről gondoskodni kell, nem kerülhet csapadékvíz-elvezető létesítményekbe, nem akadályozhatja a gyalogos és gépjárműforgalmat. Ettől eltérni csak az engedélyező hatóság rendelkezése alapján lehet. Zöldterületek és zöldfelületek használata 9. § (7) A zöldterületek és zöldfelületek rendeltetésszerű használatáról a zöldterület és zöldfelület tulajdonosa, kezelője és fenntartója gondoskodik. (8) A zöldterületeket rendeltetésüknek megfelelő célra és módon állaguk sérelme nélkül mindenki használhatja. (9) A közcélú közterületek és zöldfelületek játszótereit rendeltetésüknek megfelelően mindenki használhatja. (10)
Járművel csak a zöldterületek erre a célra kijelölt útjain lehet közlekedni.
(11)
Gyepfelületre, parkosított területre gépjárművel behajtani, beállni tilos.
81 (12)
Zöldterületen, zöldfelületen szemetelni, törmeléket vagy tárgyakat lerakni tilos. Egyéb használati módok 10. §
(3) A közút nem közlekedési célú használatához mellékelni kell az érintett útvonalon tömegközlekedést lebonyolító szervezettel történt egyeztetési jegyzőkönyvet, a Rendőrkapitányság, valamint az útkezelő hozzájárulását. (4) Tehergépjárművek és vontatmányaik, munkagépek, autóbuszok, mezőgazdasági vontatók, lassú járművek és járműszerelvények a község közterületein történő tárolásához, telephelyezéséhez amennyiben jármű a 3500 kg össztömeget meghaladja, kivételesen indokolt esetben közterület-használati engedély akkor adható, ha az alábbi feltételek teljesülnek: a) az üzembentartó nem köteles járműveit telephelyen tárolni, b) a jármű a közúti és gyalogos forgalmat nem zavarja, c) a jármű nem zavarja a szomszédos ingatlan tulajdonosait és a szomszédban lakók nyugalmát és pihenését. Az erre vonatkozó nyilatkozatokat írásban kell csatolni a közterület-használati engedély kérelemhez. d) a jármű közterületen történő tárolása környezetvédelmi előírásokat nem sért. A közterület-használati engedély 11. § A közterület használati engedély kiadása a polgármester hatáskörébe tartozik. A közterület használatára vonatkozó kérelem 12. § (6) A közterület-használatára vonatkozó kérelmet annak kell benyújtania, aki a közterületet használni kívánja. (7) Ha a közterület ideiglenes jellegű használata építési munka végzésével kapcsolatos állvány, építőanyag, gépek stb. elhelyezése céljából szükséges, a kérelmet a tulajdonosnak, az építtetőnek, vagy a kivitelezőnek kell benyújtania. (8) Építkezés céljára történő közterület használati engedély csak a műszakilag indokolt területre adható. (9) A közterület használatára vonatkozó kérelemhez a kérelmezőnek be kell beszerezni az illetékes szakhatóságok hozzájárulását. (10) Kérelmet az arra rendszeresített formanyomtatványon kell előterjeszteni. (2. sz. melléklet) 13. § (7) A közterület használatára vonatkozó kérelemben meg kell jelölni:
82 a) a kérelmező természetes személy nevét, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetén a cég nevét, és a felelős ügyintéző nevét, b) állandó lakóhely, telephely címét, telefonszámát, c) a közterület használat célját és időtartamát, d) a közterület használat helyét, módját és mértékét (8) A kérelemhez mellékelni kell: a) a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat (pl. vállalkozói igazolvány, gazdasági szervezetalapító okirat) másolatát, b) a 12. §. 4) bekezdésben meghatározott esetekben a hozzájárulásokat. (9) Hirdető berendezés és kirakatszekrény elhelyezése esetén mellékelni kell továbbá: a) térképkivonatot, b) M=1: 500-as léptékű helyszínrajzot a berendezés helyének megjelölésével, méretezésével, c) a berendezés terveit olyan méretarányban, amely a részleteket is egyértelműen ábrázolja (betűforma, illetve felirat egységes megjelenése, színek megjelölése), vagy a berendezés fényképét. (10) Ha a közterület használata építési munka végzésével kapcsolatos, mellékelni kell továbbá a helyszínrajzot, M: 1: 1000, vagy M: 1: 500-as léptékben az építmény és az igénybe venni kívánt területköz helyének pontos megjelölésével, (11)
Alkalmi és közterületi értékesítés esetén csatolni kell továbbá a) az elárusító-berendezés elbírálásra alkalmas terveit, vagy fényképét, b) helyszínrajzot, az árusítási útvonal kijelölésével.
(12)
A kérelem beadása a közterület-használat megkezdésére nem jogosít. Az engedély kiadása 14. §
(11) Közterület-használati engedély az e rendeletben foglaltak alapján annak a kérelmezőnek adható (újítható) meg, aki a megadáshoz szükséges feltételekkel rendelkezik, és csatolja a 13. § (2-5) bekezdésben meghatározott dokumentumokat. (12) A közterülethasználat engedélyezésével kapcsolatos elsőfokú önkormányzati hatósági hatásköröket Salföld község polgármestere (a továbbiakban: engedélyező) gyakorolja. (13) A polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseivel szemben benyújtott fellebbezések elbírálására a képviselő-testület jogosult. (14) A fellebbezést a polgármester az iratok csatolásával a képviselő-testület következő ülése elé terjeszti, kivéve, ha a Ket. 103. §-a alapján a döntést módosítja vagy visszavonja. (15)
A döntésekkel összefüggő további jogorvoslatokat a Ket. VII. fejezete szabályozza.
83 (16) Mutatványos tevékenységgel kapcsolatos közterület-használati engedély kiadása előtt tanúsítani kell a berendezés műszaki alkalmasságát. Ennek hiányában az engedély nem adható meg. (17) Vendéglátó-ipari előkert esetében a közterület-használó kérelmére indokolt esetben lehetőség van a közterület szezonon kívüli használatára. Ez esetben az egyébként megállapított díj 50%-át kell megfizetni. (18) A meghatározott időtartamra szóló közterület-használati engedélyt egész évre, hónapra, napra lehet megadni. (19) Közterület időszakonként megismétlődő használatára (pl. gyümölcszöldségárusítás céljára), esetenként legfeljebb egy évre (idényre, hónapra) lehet engedélyt megadni.
és
(20) Amennyiben egy közterületi helyet több kérelmező kíván használni, a kérelmeket érkezési sorrendben kell elbírálni. 15. § (8) A közterület-használati engedély kiadása során minden körülményt mérlegelve vonatkozó jogszabályokban foglaltak figyelembevételével azt kell vizsgálni, hogy szerződés a közérdeket nem sérti-e, a környezetre milyen hatást gyakorol, a közrendet, közbiztonságot, közerkölcsöt, egészséget veszélyezteti-e, az ott lakók nyugalmát nem zavarná.
a a a e
(9) A közterület-használat helyét és mértékét indokolt esetben a kérelmező jelenlétében a helyszínen kell kijelölni és felmérni. (10)
Az engedélynek tartalmaznia kell: a) a bérlő nevét és állandó lakó- (telep) helyének címét, b) a közterület- használat célját és időtartamát, vagy azt, hogy a bérleti szerződés milyen feltétel bekövetkeztéig érvényes, c) felépítmény esetén annak funkcióját, valamint az ott végzendő tevékenységi profilt, d) a közterület-használat helyének, módjának, mértékének és feltételeinek pontos meghatározását, e) anyagok és szerkezetek tárolásával kapcsolatos közterület-használatnál annak kikötését, hogy a tárolás csak a munka- és egészségvédelmi előírásokban foglaltak szerint történhet, f) építési munka végzésének tartamára – szükség szerint – közterület felőli oldalon a községképi követelményeket kielégítő kerítés (palánk) létesítésének kikötését, g) a bérleti szerződés megszüntetése vagy visszavonása esetére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását, h) közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetében a díj mértékét és fizetésének módját, i) utalást arra vonatkozóan, hogy közérdekből, kártalanítási kötelezettség nélkül bármikor felbontható a szerződés.
(11) Engedélyes köteles a közterület használati engedélyt a helyszínen tartani, illetve a létesítményen vagy hirdető-berendezésen a nevét vagy a szerződés számát (kereskedő
84 esetében a székhelyet is) jól látható helyen és módon feltüntetni. (12) A közterületet használó köteles az igénybevett területet és annak közvetlen környékét folyamatosan tisztán tartani, a téli síkosság-mentességet biztosítani, a göngyöleg és szemét elszállításáról naponta gondoskodni, valamint a közterületi létesítmény karbantartásáról gondosodni. (13) Közterületen szervezett alkalmi rendezvény esetén a használó – a közterület-használati engedély előfeltételeként – az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettsége biztosítékaként, azzal arányosan a használatba adó által megállapított mértékű a 18. §. alapján megállapított óvadékot köteles előzetesen megfizetni. Az óvadék összege csak a (5) bekezdésben meghatározott feladatok elvégzésére használható fel. (14) Az engedély csak a bérlőt, magánszemély esetén annak alkalmazottját és segítő családtagját, jogi személy esetén annak tagját, vagy megbízottját jogosítja fel a közterület használatára. A közterület-használati engedély megszűntetése 16. § (2) Az engedélyt a határozott időn belül meg kell szüntetni, ha: a) az engedélyes a területet nem az engedélyezett tevékenységre, vagy nem az előírt feltételeknek megfelelően használja, b) az engedélyes a közterület-használati díjat, az esedékességet követő 8 napon belül felszólítás ellenére nem fizeti meg, c) a közterület-használati engedély bérlő kérésére, közös megegyezéssel is megszüntethető, ha a közterületet a engedélyben meghatározott célra nem tudja használni, vagy bármely okból (pl. betegség; tevékenység, jogosultság elvesztése, megszűnése stb.) a közterületet nem kívánja igénybe venni. A közterület-használati díj 17. § (7) Az egyszeri közterület-használatért a közterületi-használati díjat az engedély kiadásával egyidejűleg kell megfizetni. (8) A három hónapnál hosszabb időtartamú közterület-használatért az első három hónapra járó közterület-használati díjat az engedély kiadásával egyidejűleg, a további részleteket negyedévente előre kell megfizetni. (9) Lehetőség van a közterület-használati díj féléves vagy évi egy alkalommal történő kifizetésére is, de ezt a kérelemben fel kell tüntetni. Ilyen esetekben az éves díjat és a féléves díjfizetésnél az első félévi részletet az engedély megadásakor megkötésekor, a második félévre esedékes részletet pedig előre kell kifizetni. (10) A létesítményekkel elfoglalt közterületek nagyságának meghatározásánál a létesítmény közterületből elfoglalt - a talajszintre vetített - alapterületét (pl. előtető,
85 napvédő, ponyva stb.) kell figyelembe venni. A díjkötelezettség megállapításánál minden töredék négyzetmétert teljes négyzetméternek kell számítani. (11) Reklámberendezések esetén a terület díjövezetének megfelelően a teljes reklámfelület (lábakon álló felület esetén a talaj síkjáig meghosszabbított) méretét (területét) kell a díjfizetés alapjának tekinteni. (12) A közterület-használati díj évi, havi, napi, négyzetméterre, illetve darabszámra vetített, továbbá alkalmi árusítási díj. 18. § (5) A közterület-használati díjat Salföld Község Önkormányzata költségvetési elszámolási számlájára kell befizetni. (6) A közterület-használati díj mértékét a 3. számú melléklet tartalmazza. (7) Ünnepi, községi rendezvények esetén a polgármester a közterületi-használati díj fizetése alól felmentést adhat. (8) A falikarok és cégérek után megállapítandó közterület-használati díj fizetése alól a képviselő testület egyetértésével - a polgármester felmentést adhat. II. FEJEZET A közterületbontás helyi feltételei 19. § (8) A közterületbontással kapcsolatos közútkezelői hozzájárulás kiadmányozása a jegyző hatáskörébe tartozik. (9) A közútkezelői hozzájárulás iránti kérelemnek (4. számú melléklet) fontos tartalmi eleme a felelős kivitelező neve, címe, kivitelezői jogosultsága és nyilatkozata arról, hogy vállalja a közterület igénybevételével járó kivitelezési munka elvégzését vagy felügyeletét. (10)
(11) (12)
Felelős kivitelezőként elfogadásra kerül az a személy, d) aki legalább középfokú útépítő, mélyépítő, kert vagy parképítő végzettséggel rendelkezik vagy e) aki a Magyar Mérnöki Kamara Hivatalos Tervezői és Szakértői Névjegyzékében szerepel, mint útépítési és útfenntartási szakértő (V-K4), vagy f) aki az útfelbontással érintett közmű tervezésére jogosult. A munka elvégzésével kapcsolatos garanciális kötelezettség az engedélyest terheli. Különösen indokolt esetben adható közútkezelői hozzájárulás az alábbiaknál: c) A június 1-től -augusztus 31-ig terjedő időszakban az idegenforgalmi szempontból jelentős nagy forgalmú utak burkolatának felbontása esetén. A beruházó ez esetben terelőút igénybevételére, építésére, illetve megerősítésére kötelezhető. d) A november 15-től március 01-ig terjedő időszakban.
86 (13) Ha a kivitelező nem megfelelő ütemben végzi munkáját újabb hozzájárulás kiadása megtagadható mindaddig, amíg a folyamatban lévő munkák üteme a kívánt mértéket el nem éri. (14) Út és járda esetén az építés befejezését követő 5. naptári év december 31-ig, aszfaltszőnyeg készítés esetén a befejezést követő 3. év december 31-ig azok bontásához hozzájárulni tilos. Ez a tilalom nem vonatkozik a halasztást nem tűrő (veszélyt elhárító) bontásokra. Igénybevételi díj 20. § (7) A közút területén végzett közmű fenntartási és rekonstrukciós munkák esetében a 5. számú mellékletben foglalt igénybevételi díjat kell fizetni. A közút igénybevételéért fizetendő díj a kezelői hozzájárulásban foglalt tervezett időtartam alapján előre esedékes napi díj. (8) A díj megfizetéséig a közutat érintő munkavégzés nem kezdhető meg. A díjat a hozzájárulásban meghatározott mértékben, módon és időpontban kell a közút kezelője részére megfizetni. (9) A közút igénybevételéért fizetendő díjat Salföld Község Önkormányzata költségvetési elszámolási számlájára kell befizetni. (10) „Nem kell díjat fizetni a közút kezelője által vagy megrendelésére végzett üzemeltetéshez, fenntartáshoz és építéshez kapcsolódó nem közlekedési célú igénybevétel esetén.”(a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet 6. § (4) bekezdése alapján) (11) Nem kell díjat fizetni a közműhálózat építése és fejlesztése esetén, azonban a közterület felbontásához szükséges kezelői hozzájárulást a közműhálózat építése és fejlesztése esetén is meg kell kérni. (12) A közút kezelőjének kérelme alapján a közlekedési hatóság az igénybe vevőt az eredeti állapot helyreállítására, a hozzájárulásban előírt feltételek betartására, illetve a közút állagának védelme és a forgalom biztonsága érdekében szükséges intézkedések megtételére kötelezheti, továbbá pótdíj fizetésére kötelezheti. 21. § (5) Az igénybevétel helyszínét d) a meglévő közműhálózatra történő csatlakozás esetében két héten belül, e) a rendkívüli igénybevétel esetében két héten belül, f) a 20. § (5) bekezdés szerint történő igénybevétel esetében 1 hónapon belül pedig az igénybevevőnek helyre kell állítani. (6) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartamok indokolt esetben egy alkalommal ismételt kérelemre meghosszabbíthatók. (7) A közút kezelői hozzájárulás nélküli igénybevétele esetén, az adott igénybevételre vonatkozóan az (1) bekezdésben megállapított időtartamra a 6. számú melléklet alapján
87 számított igénybevételi díjat az igénybevevőnek a közút kezelője részére meg kell fizetni. Az adott igénybevételre vonatkozóan az (1) bekezdésben megállapított időtartam letelte után, illetve a kezelői hozzájárulástól eltérő igénybevétel esetén a szabálytalanság fennállásának időtartamára, a közút kezelőjének kérelmére a közlekedési hatóság pótdíjat állapíthat meg, és szabhat ki az igénybevevővel szemben. (8) „Az alapdíj, illetőleg a pótdíj késedelmes megfizetése esetén az igénybevevőnek a késedelmi kamatot is meg kell fizetni.” (a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet 6. § (9) bekezdése alapján) 22. § (8) Kezelői hozzájárulás nélkül közterületet felbontani csak közmű üzemzavarának halasztást nem tűrő elhárítása - rendkívüli igénybevétel - érdekében szabad. (9) A rendkívüli igénybevétel miatt végzett bontást a közút kezelőjének 24 órán belül be kell jelenteni, aki azt nyilvántartásba veszi. (10) A bejelentéshez mellékelni kell helyszínrajzot, és közölni kell az ideiglenes és a végleges helyreállítás várható időpontját. (11) A hibaelhárítási munkálatok végzése előtt és alatt a forgalom biztonságos tereléséről a közmű fenntartója köteles gondoskodni. (12) A 19. § (5) bekezdés b) pontja szerinti időszakban történő rendkívüli igénybevétel esetén ideiglenes helyreállítást (30 cm. ckt. cement stabilizáció) kell végezni, majd március 1-je után – a közút típusának megfelelő – végleges helyreállítást. (13) Ha a hibaelhárítási munkálatok helyreállítása a bejelentéstől számított 2 héten belül nem történik meg, a 21. §. (3-4) bekezdés alapján, a kezelői hozzájárulás nélküli útfelbontásra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. (14) Ha a (2) bekezdésben megjelölt határidőn belül nem jelentik be a közterület felbontását, akkor az igénybevevőnek az észleléstől számított két héten belül a helyreállítást el kell végezni, továbbá a közút kezelőjének a 21. §. (3-4) bekezdés alapján a kezelői hozzájárulás nélküli útfelbontásra vonatkozó előírásokat kell alkalmaznia. 23. § (7) A község lakott területén bontási munkálatok 22 órától reggel 06 óráig nem végezhetők. Kivételek azok a rendkívüli munkák, amelyek végzését közérdekből a nappali órákig elhalasztani nem lehet, de csak külön engedéllyel vagy vis maior esetben végezhetők. (8) A munkák kezdési és befejezési időpontját a Körjegyzőségen be kell jelenteni. (9) Az engedélyes köteles az érintett terület lakóit a felbontás kezdésének és a helyreállítás befejezésének időpontjáról értesíteni. Az értesítés elmulasztása esetén a szolgáltatás és ellátás akadályoztatásából származó károk megfizetése az engedélyest terheli. A munkálatok időtartamára az engedélyes minden esetben köteles az érintett telkek, épületek megközelítését ideiglenes átjáró (híd-provizórium) építésével biztosítani.
88 (10) Ha a szemétszállító jármű a közterületbontás miatt 30 méternél távolabb képes csak megállni a szemétszállítással érintett ingatlan bejáratától, úgy a munkálatokat végző szerv, vagy személy köteles gondoskodni a gyűjtőedények kiszállításáról. (11) Az engedélyes köteles a munkálatok időtartama alatt a csapadék akadálytalan lefolyását biztosítani, a sár és egyéb szennyeződés eltakarítását elvégezni. (12) A munkaárok végpontjain jelölni kell a kivitelező nevét, a bontási engedély ügyiratszámát és érvényességének határidejét. 24. § (6) A burkolat végleges helyreállításáig az engedélyes köteles a felbontott helyet karbantartani, a felbontott és újrahasznosítható anyagokat gondosan megtisztítva szétválogatni és a burkolóanyagot idomba rakni úgy, hogy a közlekedést ne zavarja. Amennyiben a bontási anyag tárolása közlekedés zavarása nélkül nem oldható meg, az engedélyes köteles azt azonnal elszállítani. (7) A közterülettel határos ingatlanok beépítése során megrongálódott burkolat teljes felújítása is elrendelhető, ha az a funkciónak nem megfelelő használatra vezethető vissza (pl.: járdán átvezetett tehergépkocsi-forgalom). (8) Amennyiben az igénybevétel során az érintett útszakasz területének több mint 70 %-át felbontják, az építtető köteles az utat teljes szélességében és eredeti burkolattal azonos módon újjáépíteni. Ha a bontás a felület 50-70 %-át érinti a teljes felület kopórétegének újjáépítése kötelező. Az igénybevétel után az érintett járdaszakaszt minden esetben az építtető köteles teljes szélességben az eredeti burkolattal azonos módon újjáépíteni. (9) Burkolatépítés vagy helyreállítás esetén az aknák, szekrények és egyéb szerelvények közúton való elhelyezését az aszfaltozás előtt el kell végezni. (10) Aszfaltburkolatú utak esetén a korábbival megegyező, vagy annál magasabb egyenértékű aszfaltminőségben és szemszerkezettel történhet a helyreállítás. Az aszfaltjárdák esetén az alkalmazható kopóburkolat szemszerkezetében 5 mm-nél nagyobb szemcsenagyság nem lehet.
III. FEJEZET Üzemképtelen járművek közterületen történő tárolásának tilalma 25. § (1) Közterületen üzemképtelen járművek nem tárolhatók. Az üzembentartó vagy a tulajdonos az üzemképtelenné vált járművet saját költségén köteles haladéktalanul eltávolítani és bármely nem közterületi ingatlanra szállítani. (2) Ha a jármű csupán azért minősül üzemképtelennek, mert hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkezik, azt f) a főútvonalon és erdőterületen egyáltalán nem, g) mellékútvonalon legfeljebb 15 napig szabad tárolni.
89 (3) A közterületen tárolt üzemképes személygépkocsi pótkocsikra és lakókocsikra is ezen fejezet előírásait kell alkalmazni. 26. § (1) Üzemképtelen jármű tárolására közterület-használati engedély a 2. § (4) bekezdés b pontja alapján nem adható. 27. § (1) Az üzemképtelen illetve baleset során megsérült és elhagyott járműveket a rendőrhatóság, valamint az út kezelője eltávolíthatja, és az erre a célra kijelölt telephelyre szállíthatja, mindkét esetben azonban a rendőrhatóságot és az üzembentartót – amennyiben a tulajdonos kiléte megállapítható – értesítenie kell. (2) A hatósági elszállításnál a jármű műszaki állapotát a szállító – szükség esetén szakértő bevonásával – állapítja meg, és arról jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni a járműben talált tárgyakat is. 28. § (6) A hatóságilag elszállított, üzemképtelen járműveket a szállítással illetve tárolással megbízott, az üzembentartó vagy a tulajdonos költségére és veszélyére tárolja. (7) A kényszerelszállítás és a tárolás költségei az üzembentartót, hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkező jármű esetében a tulajdonost terhelik. (8) Amennyiben az üzembentartó vagy a tulajdonos kiléte megállapítható, az üzemképtelen illetve baleset során megsérült és elhagyott járműveket a rendőrhatóság, valamint az út kezelője eltávolíthatja, és az erre a célra kijelölt telephelyre szállíthatja, mindkét esetben azonban a rendőrhatóságot és az üzembentartót értesítenie kell. (9) Amennyiben a tulajdonos kilétének megállapítása a jármű felnyitását igényli, úgy a beszállítást követő 15. és 30. nap között jegyzőkönyv felvétele mellett a járművet fel kell nyitni és a szükséges adatok megállapítását követően le, kell zárni. A jegyzőkönyvben a felnyitás és a lezárás tényén felül rögzíteni kell az azonosításhoz szükséges adatokat (alvázszám, motorszám), a járműben talált tárgyak felsorolását és a felnyitás során tapasztalt, beszállításkor nem rögzített sérüléseket. Szükség esetén fényképet kell készíteni. Az önkormányzat a tulajdonos vagy üzembentartó kilétének megállapítását követő 15 napon belül köteles a tulajdonost vagy az üzembentartót írásban felszólítani a jármű 30 napon belüli elszállítására. (10) Amennyiben az üzembentartó vagy a tulajdonos kiléte nem állapítható meg, a jelzés nélküli járművek listáját a községi hirdetőtáblán közzé kell tenni. 29. § (7) A hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkező, továbbá 28. § (4) bekezdésében meghatározott 30 nap elteltével ki nem váltott üzemképtelen járműveket Salföld Község Önkormányzata értékesítheti.
90 (8) A járművek és az azokban talált dolgok értékesítésére és megsemmisítésére vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell. A gépjárművek árát az önkormányzattal, a szállítóval illetve tárolóval egyetértésben az a szerv állapítja meg, amelynek a járművet vagy dolgot értékesítésre vagy annak eredménytelensége esetén megsemmisítésre a szállító illetve tároló átadja. (9) Az értékesítés során befolyt összeget a szállítással illetve tárolással megbízott igazolt költségei levonása után az önkormányzat számlájára utalja. (10) A jármű üzembentartója vagy tulajdonosa a polgári jogi elévülési időn belül az értékesítés során befolyt – a szállító és tároló költségeivel csökkentett – összegre akkor jogosult igényét érvényesíteni, amennyiben a tulajdonjogát, hitelt érdemlően igazolja. (11) A szállító, illetve a tároló is jogosult az elszállított jármű üzembentartójával, tulajdonosával szemben érvényesíteni az értékesítés során felmerült és a befolyt összegből nem fedezett, de felmerült költségét. (12) Amennyiben a járművel kapcsolatos költségek a jármű értékét elérik vagy meghaladják, úgy az közvetlenül értékesíthető. IV.
FEJEZET
Értelmező és záró rendelkezések 30. § (5) E rendelet alkalmazásában: a) közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére – az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között – a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.) a közművek elhelyezése. b) közterületi létesítmények: az épület közterületről látható homlokzatán, tetőzetén, a kerítésen vagy támfalon elhelyezett, üzlethomlokzat, portál, kirakatszekrény, védőtető, előtető, üzleti ernyő szerkezet, hirdető berendezés, fényreklám, cég vagy címtábla, falikarok, kandelábereken elhelyezett hirdető-berendezések. c) közterület-használat: a közterület eredeti rendeltetésétől eltérő használatával kapcsolatos magatartás, tevékenység, állapot. d) idényjellegű árusítás: az árusítás időtartamára a közterületre kihelyezett, árusítóhelyre alapozott, időszakonként megismétlődő, esetenként legfeljebb egy szezonra – maximum 1 év időtartamra – eseményre szóló kereskedelmi, javító, szolgáltató tevékenység. e) alkalmi és közterületi értékesítés: az idényjellegű árusításhoz hasonló feltételek mellett, de annál lényegesen rövidebb időtartamra, szezononként legfeljebb egy alkalommal – 1-30 napot meg nem haladó – mobil vagy hordozható berendezésből történő közterületi árulási lehetőség. f) hirdetőtáblák és eszközök: minden olyan eszköz és KRESZ-ben illetve ágazati szabványban nem szereplő tábla, amelynek az a célja, hogy a közúton közlekedők
91 figyelmét valamilyen szolgáltatásra, gyártmányra, termékre, eseményre, létesítményre stb. felhívja. g) Vendéglátó-ipari előkert: vendéglátóegység közterületen lévő fogyasztótere. h) Üzemképtelen jármű: az a jármű, amely a) a közúti forgalomban csak hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt, de a hatósági jelzése hiányzik vagy az engedélye lejárt (érvénytelen), b) baleset során megsérült vagy elhagyott jármű, h) műszaki állapotánál fogva a közúti közlekedésben való részvételre alkalmatlan (hiányos, roncs, sérült), i) hatósági jelzéssel rendelkező, de főbb alkotórészbeli hiányosságai alapján közlekedésben való részvételre alkalmatlan jármű, j) egyéb őrizetlenül hagyott és tartozékaiban folyamatosan csökkenő, romló állapotú jármű. i) Főútvonal: a KRESZ 11. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott „Főútvonal” jelzőtáblával jelölt út. j.) Mozgóbolt: kiskereskedelmi tevékenység folytatására kialakított jármű, illetve járműre szerelt vagy általa vontatott eszköz. (6) E rendelet hatálybalépésének idejétől a közterület-használati díjakat az új díjszabásnak megfelelően kell megállapítani. (7) Ez a rendelet kihirdetés napján lép hatályba, egyidejűleg Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatáról és üzemképtelen járművek elhelyezésének rendjéről szóló 11/2007. /VII.26./, és az azt módosító 7/2008. /VIII.01./ rendeletei hatályukat vesztik. (8) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a kereskedelmi tevékenység végzésének feltételeiről szóló 210/2009. /IX.29./ Kormányrendelet, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény , a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelet, és a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet előírásait kell alkalmazni.
Salföld, 2012. március 30.
Fábián Gusztáv polgármester
Soltész Attila címzetes főjegyző
92
1. számú melléklet az 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
„Kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről" szóló 210/2009. /IX. 29./ Kormányrendelet 5.sz.melléklet alapján A közterületen árusítható termékek: Napilap és hetilap, folyóirat, könyv Levelezőlap Virág Léggömb
93 Zöldség és gyümölcs Pattogatott kukorica Főtt kukorica Sült gesztenye csomagolt pirított tökmag, napraforgómag, földimogyoró Vattacukor és gyárilag vagy az előállító által csomagolt cukorka Fagylalt, jégkrém Nyers tej Büfétermék a szeszesital kivételével Sütőipari termékek Előre csomagolt sütemények, édességek
2. számú melléklet a 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
Közterület használati hozzájárulás iránti kérelem Kérelmező (gazdasági társaság esetén cégneve, és a felelős ügyintéző neve): …………………………………………………………………………………….azzal a kérelemmel fordulok Salföld Község Polgármesteréhez, hogy az alábbi tevékenységre a megjelölt helyen, a megjelölt időtartamra és célból a közterület-használatát engedélyezni szíveskedjen.
94 9. Kérelmező állandó lakóhelye, telephelye, telefonszáma: …………………………………………………………………………………………………. 10. Közterület-használat célja: …………………………………………………………………………………………………. 11. Közterület-használat időtartama: …………………………………………………………………………………………………. 12. Közterület-használat helye (igénybe venni kívánt közterület pontos meghatározása, egyértelmű leírással vagy helyszínrajzzal): ……………………………………………….. …………………………………………………………………………………………………. 13. Közterület-használat módja (tábla, asztal, standar stb.) és mértéke (m2): …………………………………………………………………………………………………. 14. A tevékenység végzésében részt vevő segítő családtagok, alkalmazottak neve, címe: …………………………………………………………………………………………………. …………………………………………………………………………………………………. 15. Ha a kérelmező gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó, adószáma: …………………………………………………………………………………………………. 16. A közterület-használati díjat egy összegben
negyedévente
félévente
évente
kívánom megfizetni (megfelelőt aláhúzni). Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek. Kijelentem, hogy Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének a közterületek használatáról és az üzemképtelen járművek elhelyezésének rendjéről szóló számú rendeletében foglaltakat ismerem, az abban foglaltakat a hozzájárulás megadása esetén magamra nézve kötelezőnek ismerem el. A kérelemhez mellékelni kell: 5) Hirdetőberendezés és kirakatszekrény elhelyezése esetén: a) térképkivonatot, b) M=1:500-as léptékű helyszínrajzot a berendezés helyének megjelölésével,
95 méretezésével, c) a berendezés terveit olyan méretarányban, amely a részleteket is egyértelműen ábrázolja (betűforma, illetve felirat egységes megjelenése, színek megjelölése), vagy a berendezés fényképét , 6) Ha a közterület használata építési munka végzésével kapcsolatos, mellékelni kell a helyszínrajzot, M: 1:1000, vagy M: 1:500-as léptékben az építmény helyének pontos megjelölésével, és az építési engedély másolatát. 7) Árubemutató esetén mellékelni kell helyszínrajzot M: 1:500-as léptékben az árubemutató helyének pontos megjelölésével, 8) Alkalmi és mozgóárusítás esetén csatolni kell a) az elárusító-berendezés elbírálásra alkalmas terveit, vagy fényképét, b) helyszínrajzot Ábrahámhegy, ………………………………………………… …………………………………………………… kérelmező aláírása
96 3. számú melléklet a 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
A rendelet 18. § (2) bekezdése alapján tervezett közterülethasználati díjak
Közterület-használat megnevezése a./ A közterületre 10 cm-en túl benyúló - üzlethomlokzat - kirakatszekrény - üzleti védőtető - hirdető berendezés - cég- és címtábla - fényreklám - falikarok, cégérek b./ Árusítófülke kereskedelmi és szolgáltató pavilonok, Könyv- és hírlapárusítás, Árusítósátor, árusító asztal, Automata
Díja Ft/m2/hó 1200 1200 1200 1200 1200 1200 1200 1200
m2
Hó
Összesen Ft
m2
hó
Összesen Ft
m2
hó
Összesen Ft
m2
hó
Összesen Ft
Ft/m2/hó 700
m2
hó
Összesen Ft
Ft/m2/nap
m2
hó
Összesen Ft
2000 2000 2000 2000 Ft/m2/nap
Építési állvány - anyag elhelyezése, c./ tüzelőanyag tárolása d./ Önálló hirdető-berendezések elhelyezése, reklámtábla, óriásplakát, oszlop, vitrin, árubemutató 3 m2-ig,
35 Ft/m2/hó
3 – 10 m között
1200 1500
10 m2 felett
2 000
2
e./ Vendéglátó-ipari előkert ( ápr. 15 és okt.15között) f./ Egyéb kulturális rendezvény, mutatványos tevékenység, cirkusz vendégszereplés
50
97 Összesen: Közterület-használat megnevezése g./ Alkalmi árusítás, javító és szolg. tevékenység, valamint a 210/2009./IX.29./ Korm. rendelet alapján árusítható termékek (pl. fenyőfa, szilveszteri cikkek) h./ EON kandeláberen elhelyezett hirdetőberendezés
i./ Mozgóbolt
Díja Ft/m2/nap
400 Ft/m2/hó 1400 Ft/ alkalom 0
m2
98 4. számú melléklet a 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
Közútkezelői hozzájárulás iránti kérelem közút nem közlekedési célú igénybevételhez (közműépítéshez és útterület foglalásához) 1. Az igénybevétel helye: ................................................................................. célja: ................................................................................. 2. A beruházás (jogosult)neve: …………………………… címe:…………………………………………………….. telefonszáma:…………………………………………… 3. Az elfoglalni kívánt
útterület
közterület
a) hosszúsága:
…………………………
………………………...
b) szélessége:
…………………………
………………………...
c) nagysága(m2):
…………………………
………………………...
4. Az igénybevétel a) kezdetének tervezett időpontja: ................................... b) befejezésének tervezett időpontja: ............................... 5. A kezelői hozzájárulásban foglalt feltételek betartásáért felelős személy a) neve: ............................................................................. b) címe: ............................................................................ c) telefonszáma: ................................................................ d) aláírása:……………………………………………….. 6. Az igénybevétel eredményeként a közút területén (az alatt vagy felett) elhelyezett építmény (létesítmény) a) tulajdonosának neve: .................................................... címe: ............................................................................. b) üzemeltetőjének neve: .................................................. címe: ............................................................................. 7. Az útvonalat lezárják: -
kétirányú forgalmat biztosítjuk
-
egyirányú forgalmat biztosítjuk
8. A bontandó útburkolat fajtája:..........................................
99 .............................................................................................. m2 9. A bontandó járda fajtája: .................................................. .............................................................................................. m2 10. A bontandó zöldterület, földút, földpadka: .................... m2 11. A bontási helyek száma: ................................................. db 12. Nyomvonalas bontások hossza: ..................................... fm 13. A kivitelező neve:........................................................... képesítése:…………………………………………….. címe: ............................................................................... telefonszáma: ................................................................... Ábrahámhegy, ……….. év …………………hó …….. nap
............................................. (cégszerű) aláírás
Melléklet: - az igénybevételt feltüntető terv (helyszínrajz, vázlat, műszaki leírás) 3 példányban - a közút érintett szakaszának hossz- és keresztszelvénye 3 példányban - az igénybevétel miatt szükséges forgalomszabályozás (korlátozás, forgalomelterelés) terve 3 példányban
100 5. számú melléklet a 5/2012. /IV. 5. / önkormányzati rendelethez
A rendelet 20. § (1) bekezdése alapján a közút területének építési munkaterület céljából történő igénybevételéért fizetendő díj Közút kategóriája Aszfaltbeton és öntöttaszfalt
Díja Ft/m2/nap 50
Utótömörödő aszfalt
30
Kő
20
m2
Közút teljes lezárása esetén alkalmazott szorzószám:
Nap
Összesen
2
Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének
8/2010. (XII. 29.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről
Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testülete az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. tv., 2.§ és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § és 31. §. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I. FEJEZET Általános rendelkezések
101 1. § A rendelet célja azoknak a helyi szabályoknak a megállapítása, amelyek biztosíthatják a település köztisztaságával összefüggő feladatok eredményes végrehajtását a köztisztasági szolgáltatás és igénybevételének rendjét. 2. § E rendelet hatálya a település közigazgatási területére terjed ki, a magánszemélyekre, a jogi személyekre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre (továbbiakban: igénybevevők), amelyek állandó vagy ideiglenes jelleggel a település területén tartózkodnak, illetve tevékenykednek. (1)
3. §. Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes hulladékokra és a velük összefüggő tevékenységekre. 4. § (1) A Képviselő-testület a település terültén a települési szilárd hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgáltatás útján biztosítja. A fenti közszolgáltatást a helyi közszolgáltatással ellátott területen lévő ingatlan tulajdonosa, használója, bérlője (továbbiakban együtt: tulajdonos) - a jelen önkormányzati rendeletben meghatározott módon - köteles igénybe venni, ha jogszabály vagy hatósági határozat eltérően nem rendelkezik. (2) A szolgáltató a háztartási hulladék elszállítását az önkormányzattal kötött megállapodás szerinti gyakorisággal, meghatározott napokon végzi. (3) A település hulladékkezelése magában foglalja anyagok és energiák hulladékból történő kinyerését (hulladékok újra értékesítése) a hulladékok depónián való lerakását (hulladékok eltávolítása), valamint az ehhez szükséges műveleteket, amelyek: (1)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
-
igény esetén bérleti díj ellenében az edényzet rendelkezésre bocsátása, közterületen elhelyezett konténerek mosása és fertőtlenítése (külön díj ellenében, megállapodás alapján), begyűjtéses szállítás, közbenső raktározás, átrakás és távfuvarozás, kezelés, újra értékesítés, lerakás.
(4) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás nyújtásának lényeges feltételeiben bekövetkező változásról a szolgáltató haladéktalanul - lehetőleg a változás bekövetkezte előtt - írásban köteles az önkormányzatot értesíteni. (5) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás lényeges feltételeiben előre nem látható vagy más rendkívüli okból következik be a változás, a szolgáltató értesítési kötelezettségének egyéb alkalmas módon is eleget tehet. (6) A hulladék kezeléssel kapcsolatos közleményeket az önkormányzat a sajtó szerveken keresztül vagy más megfelelő módon közzé teszi. (7) A szolgáltatás ellátására vonatkozó részletes szabályokat az önkormányzat és szolgáltató által kötött szerződés rögzíti.
102 (8) A Képviselő-testület döntése alapján a szolgáltatóval a közszolgáltatás ellátására vonatkozó szerződést a Polgármester köti meg. 5. § (1) A közszolgáltatás eszközeit kizárólag az engedélyezett telephelyen szabad tárolni. (2) Az eszközök rendszeres tisztítását és fertőtlenítését olyan térburkolattal ellátott mosótérrel rendelkező területen szabad végezni, ahonnan az elhasznált víz a külön jogszabály szerint végzett előkezelést, előtisztítást követően közműpótló berendezésbe vagy közcsatornába kerül. (3) A gépi eszközök tároló területének féreg- és rovarmentesítését szükség szerint el kell végezni. (4) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője kérésére az idegen beszállító köteles igazolni a szállított hulladék eredetét. Ennek hiányában az üzemeltető elutasíthatja a hulladék elhelyezését, illetve leeresztését. (5) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője nyilvántartást köteles vezetni a beszállított hulladék adatairól. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a hulladék g.) mennyiségét, h.) minőségét (konyhai hulladék, csomagolóeszköz, zöldhulladék, lom stb.), i.) eredetét (településrész, utca, intézmény, üzem megnevezése és címe).
II. FEJEZET Az ingatlanok és közterület tisztántartása 6. § (1) Az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni: m.) Az ingatlan előtti járda (járda hiányában 1 m széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöld sáv is van, az úttestig terjedő teljes terület), továbbá ha a járda és az út között kiépített vagy kiépítetlen terület van, annak gondozásáról, tisztántartásáról, szemét- és gyommentesítéséről, a hó eltakarításáról és a síkosság mentesítésről. n.) A járdaszakasz melletti vagy a tulajdonos terültén átvezető nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartásáról, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásáról, független annak tulajdonjogától. o.) Tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terült tisztántartásáról és csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról. p.) A beépítetlen telekingatlan tisztántartásáról és gyommentesítéséről. q.) A telekingatlanról a járda és az úttest fölé nyúló valamint az elektromos vezetékeket megközelítő növényzet megfelelő nyeséséről. r.) A telek tulajdonosa a telkén áthúzódó természetes úton kialakult vagy épített vizes árkot meg nem szüntetheti, annak folyásirányában akadályt nem építhet. (2) Két szomszédos terület, épület közötti közforgalmi területsáv vagy átjáró esetén a tisztántartási kötelezettség a tulajdonosok között 50-50%-ban oszlik meg.
103 (3) Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátóegységek, intézményeik és szolgáltató egységek előtti járdaszakaszt, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet - a nyitva tartás ideje alatt - a tulajdonos köteles tisztántartani. (4) Az ingatlan előtti járdát a tulajdonos naponta mind a téli, mind a nyári időszakban legkésőbb reggel 7.00 óráig köteles letakarítani és a hulladékot az összegyűjtött háztartási hulladékkal együtt elszállíttatni. (5) A közterületek tisztántartása nappal és éjszaka időbeni korlátozás nélkül végezhető. (6) A közterület rendeltetéstől eltérő célra (szerelési munka, építés, árusítás stb.) történő használata esetén a használattal érintett közterült közvetlen környezetét a használó köteles tisztántartani. 7. § (1) A közterületen bárminemű burkolat (térburkolat, úttest, járda stb.) felbontása, csapadékvíz elvezető árkon átvezető gépkocsi kihajtó építése, gyalogátkelő építése csak a jegyző, az országos közúthálózatba tartozó utak tekintetében a területileg illetékes közúti hatóság engedélyével, az abban foglalt feltételek betartásával történhet. (2) Az építési és bontási, valamint a felújítási munkálatok helyét - szükség esetén - a környező közterülettől el kell zárni. Amennyiben a munkálatok végzése során építési törmelék, illetve hulladék anyag keletkezik, úgy azt folyamatosan, de legkésőbb a munka befejezésétől számított 48 órán belül el kell szállítani és a közterültet helyre kell állítani, illetve meg kell tisztítani. 8. § (1) Az ingatlan tulajdonosok a közterületi sávok feltakarításából keletkezett szemetet, kerti hulladékot, a háztartási hulladékot a háztartási hulladékgyűjtő tartályban kötelesek elhelyezni. Amennyiben a szokásos mennyiségnél nagyobb mennyiségű szemét keletkezik, annak elszállításáról a tulajdonos köteles gondoskodni. (2) Tilos helyiségek és területsávok feltakarításából, felmosásából keletkezett szennyeződést, szennyvizet a közterületre, a csapadékvíz elvezető rendszerbe beleseperni, illetőleg beleönteni! (3) A közterületen elhelyezett állványos szemétgyűjtőbe háztartási hulladék elhelyezése TILOS! 9. § (1) Mindennemű anyag szállításánál ügyelni kell arra, hogy a közterület ne szennyeződjék be. Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, vagy szállítás alatt a közterület beszennyeződik, a szállító köteles azt a fel- vagy a lerakás elvégzése után, illetőleg a szállítás során nyomban megtisztítani. (2) Építési munkálatoknál, illetőleg egyéb közterület használata során a fákat, valamint a közterületi létesítményeket védőburkolatokkal kell körülvenni. A rongálódásból keletkezett kárt annak okozója köteles megtéríteni. (3) Közterületen a gépjárművek mosása - erre alkalmas helyen - csak karosszéria mosással és mosószer használata nélkül, illetőleg a környezetre nem káros mosószerrel végezhető. Az alvázmosás TILOS! A mosással okozott szennyeződést és csúszásveszélyt haladéktalanul
104 meg kell szüntetni. Tömegközlekedési útvonalakon és az útvonalak mentén gépjárművek mosása TILOS! 10. § Vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely biztosításáról, üzemeltetéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a terület tisztántartásáról. (2) Az úttestet, járdát és egyéb közterületet bármiféle szeméttel beszennyezni TILOS! (3) Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlan előtt hótól, jégtől és ónos esőtől síkossá vált járdaszakaszt (szükség esetén többször is) síkosságtól mentesíteni. (4) Hó lerakást TILOS elhelyezni: útkereszteződésben, útburkolati jeleken, járdasziget és a járda közé, a tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyén, a közszolgáltatási felszerelési tárgyra (vízelzáró csap, gáz- és egyéb közlétesítmény, lámpaoszlop, hirdetőoszlop stb. köré)k - kapubejárat elé, annak szélességében. -
(5) Síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélő anyagokon kívül (homok, salak) klorid tartalmú (pl. konyhasó) fagyáscsökkentő szer használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatás maximális mértéke 40 g/m2-nél több ne legyen. Ezeknek az anyagoknak a tárolása tárolóedényben, környezetszennyezést kizáró módon történhet. (6) Klorid tartalmú vegyszerek használata zöld területeken és azok közvetlen környékén TILOS! 11. § (1) A közterült felszerelési és berendezési tárgyainak beszennyezése, illetőleg megrongálása TILOS! (2) Közterületen lévő növények (fák, díszcserjék, stb.) rongálása, csonkítása, leszakítása TILOS! (3) A közterületeken a fák gallyazásáról, szükség szerinti csonkításáról való gondoskodás a feladat ellátásával megbízott vállalkozó feladata. Közterületen fakivágás a jegyző engedélyével végezhető. (4) A parkosított és füves területeket rendeltetés ellenesen használni TILOS! (5) Fákon, közterülten álló építményeken, épületek falán, kerítéseken - a rendeltetésszerűen hirdetésre szolgáló berendezések kivételével - hirdetni, falragaszt vagy reklámot elhelyezni TILOS!
III. FEJEZET Települési szilárd hulladék kezelése Köztisztasági szolgáltatás
105 12. § (1) Települési szilárd hulladékot, ezen belül települési háztartási hulladékot és egyéb szilárd hulladékot csak az erre a célra kijelölt és legálisan működtetett hulladéklerakó telepen (depónián) a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások betartásával szabad elhelyezni. (2) Nem minősül települési kommunális hulladéknak a különleges (veszélyes) hulladék, az állati hulla, trágya, jég, hó, sár, fertőző vagy robbanásveszélyes anyag, a tűzveszélyes hulladék, a nagyméretű, eredeti alakjában a szabványos gyűjtőedényben el nem helyezhető göngyöleg. (3) Háztartásokból származó lakossági veszélyes hulladékok (akkumulátorok, festékek, vegyszerek, gyógyszermaradékok) begyűjtését és elszállítását külön megrendelésre a szolgáltató végzi az arra jellemző mennyiségben a tulajdonos terhére. 13. § (2) (1) A települési szilárd hulladék begyűjtését, elszállítását Salföld Község közigazgatási területén a REMONDIS Tapolca Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. 8300 Tapolca, Halápi u. 33. (a továbbiakban: Szolgáltató) jogosult és kötelest végezni. A települési szilárd hulladék környezetkárosítást kizáró módon történő ártalmatlanítását, a szelektíven gyűjtött hulladék begyűjtését, előkezelését, hasznosításra történő átadását az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Kft. (a továbbiakban: ÉBH. Kft.) 8200 Veszprém, Házgyári út 1. biztosítja. Az ÉBH Kft. a szelektíven gyűjtött hulladék begyűjtését a Szolgáltató bevonásával végzi. (2) A szolgáltató köteles a szabályozott rend szerint a települési szilárd (háztartási) hulladék folyamatos elszállításáról, kezeléséről gondoskodni. A szolgáltató az ingatlan tulajdonosával szemben a teljesítést csak jogszabályban, illetve a jelen rendeletben meghatározott esetben szüneteltetheti, illetve korlátozhatja. A szolgáltató egyébként valamennyi tulajdonos tekintetében rendszeresen köteles teljesíteni. (2)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
(3) A nem háztartási hulladék és folyékony hulladék elszállításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodni. (3)
(4) A települési szilárd hulladékkal (háztartási hulladékkal) kapcsolatos kötelező közszolgáltatás megkezdéséről és nyújtásának lényeges feltételeiről a tulajdonost (a jelen rendelet 2. §-ában rögzített, a rendelet hatálya alá tartozó szolgáltatást igénybevevőt) írásban értesíteni kell. A kötelező közszolgáltatással kapcsolatos jogviszonyt a kötelező közszolgáltatás igénybevételi kötelezettsége hozza létre, a közszolgáltatás részletes kérdéseit a szolgáltató és a tulajdonos között kötött szerződés rendezi. A szolgáltató köteles az ingatlantulajdonos részére szerződéskötést felajánlani. Az igénybevételi kötelezettség nem teljesítése az e rendeletben lévő jogkövetkezményeket vonja maga után.” (5) A rendszeres szemétszállításba bekapcsolt terülteken (a település közigazgatási területén) az értesítésben meghatározott módon és időpontban a lakosságtól való háztartási szemétszállítás alapvetően heti egy alkalommal történik. Közületektől, intézményektől, vendéglátó egységektől szükség szerint (külön megállapodás alapján), de legalább hetente egy alkalommal történik a szállítás.
106 (6) A szolgáltató köteles az ürítést úgy végezni, hogy az edényzetek természetes elhasználódáson túli sérülést ne szenvedjenek, az ürítés során a közterület ne szennyeződjön. (7) A hulladékgyűjtő edény vagy zsák az ingatlanon belül vagy a helyi közterület használati rendelet szerint közterületen helyezhető el. Az ingatlanon belül elhelyezett hulladékgyűjtő edényt (zsákot) a szállítás napján az ingatlan elé kell helyezni, ahol a szolgáltató a hulladékot közterülten veszi át. (4)
(8) A szelektíven gyűjtött hulladék előkezelése, valamint hasznosításra történő átadás a Közszolgáltató válogatóművében történik. A települési szilárd hulladék a Királyszentistváni Hulladékkezelő Központban kerül elhelyezésre (5) (9) A KÖZSZOLGÁLTATÁST A KÖZSZOLGÁLTATÓ HETI RENDSZERESSÉGGEL, ELŐRE MEGHATÁROZOTT NAPON, ELŐRE MEGHATÁROZOTT IDŐPONTBAN BIZTOSÍTJA, MELYRŐL AZ IGÉNYBEVEVŐKET ÍRÁSBAN TÁJÉKOZTATJA. A SZOLGÁLTATÁS IDŐPONTJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL AZ IGÉNYBEVEVŐKET LEGALÁBB 7 NAPPAL KORÁBBAN TÁJÉKOZTATNI KELL.” (6) (10) AZ INGATLAN TULAJDONOS KÖTELES AZ INGATLANÁN KELETKEZŐ TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKOT SZELEKTÍVEN GYŰJTENI, A KÜLÖN GYŰJTÖTT ÜVEGET, PAPÍRT, MŰANYAG HULLADÉKOT AZ E CÉLRA KIALAKÍTOTT HULLADÉKGYŰJTŐBEN ELHELYEZNI, MELYET A KÖZSZOLGÁLTATÁST VÉGZŐ SZÜKSÉG SZERINT ELSZÁLLÍT.” (7)
(11) Az ingatlantulajdonos köteles az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást hetente igénybe venni, illetve a hulladékot a begyűjtésre e rendeletben feljogosított szolgáltatónak átadni és a közszolgáltatás alapdíját az igénybevételtől függetlenül, továbbá mentességi időszakon kívül minimum a legkisebb (60l) rendszeresített űrmérték ürítési díját megfizetni.
14. § A köztisztaság megőrzésében mindenki köteles hathatósan közreműködni és a települési környezet szennyeződését, fertőzését eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni.
(3)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (5) Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (6) Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (7) Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (4)
(8)
15. § (1)Jelen rendelet alkalmazása szerint az ingatlantulajdonos és a Szolgáltató közötti szerződés főbb tartalmi elemei a következők: a szerződő felek megnevezése, címe; a szolgáltatással érintett ingatlan megnevezése, címe; a szállítás helye és gyakorisága; a gyűjtőedény használatára, a ki- és behelyezésre vonatkozó kötelezettségek; n) a szolgáltatási díj megállapításának alapja; o) a változásokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettség; p) a szolgáltatási díj megfizetésének módja, határideje; j) k) l) m)
107 q) a díjfizetés elmulasztásának jogkövetkezményei; r) a késedelmes fizetés esetére alkalmazható késedelmi kamat mértéke. (2) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon és helyen gyűjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. E kötelezettség teljesítése során az ingatlantulajdonos köteles: c) az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani, d) a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig a tulajdonában, használatában lévő ingatlanon gyűjteni, illetve tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, (3) A hulladék elszállítás céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedénybe úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. (4) A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogosforgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedény tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és környezetének tisztántartásáról. (6) Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet kiüríteni, az ingatlantulajdonos a szolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. (7) Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek életét, testi épségét, egészségét. (8) A szolgáltató köteles a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot az e rendeletben előírt szabályok szerint rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladék lerakóhelyre, illetve annak ártalmatlanításáról a szakmai környezetvédelmi szabályoknak megfelelő módon gondoskodni. (9) A szolgáltató köteles a gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni, a kiürített gyűjtőedény úgy elhelyezni, hogy az a közlekedést ne akadályozza. (10) A szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedény ürítése során esetleg keletkező szennyeződés takarításáról a szolgáltató köteles gondoskodni. (8)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
(11)A gyűjtőedényben okozott kárt a szolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A szolgáltató köteles az ebből eredő karbantartási munka és javítás időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt biztosítani. Ha a károkozás nem róható fel a szolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyűjtőedény javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlantulajdonost terheli. (12) A lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról a szolgáltató évente egy alkalommal – külön díj felszámítása nélkül gondoskodik.
108 (13)A lomtalanítás során az ingatlanonként kihelyezhető, a háztartási hulladék körébe nem tartozó hulladék mennyisége a 2 m3-t nem haladhatja meg. (14)A hulladékot az ingatlantulajdonos az önkormányzat által közzétett hirdetményben megjelölt helyen és időpontban helyezheti ki elszállítás céljából (15) Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy a jármű és a gyalogosforgalmat ne akadályozza, a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöldterületet és növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (16) A Közszolgáltató az e rendeletben és a közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint – a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlantulajdonosoktól, a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírások megtartásával – köteles f) a szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vegyesen gyűjtött települési hulladék rendszeres begyűjteni és elszállítani g) rögzíteni annak tényét, hogy az ingatlantulajdonos a közszolgáltatást igénybe vette-e és az igénybevétel milyen mértékben történt meg és erről az önkormányzatot negyedévente tájékoztatni, h) az által fenntartott és működtetett szelektív hulladékgyűjtő szigeteken, szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben, vagy más eszközben szelektíven gyűjtött települési szilárd hulladék begyűjtése, i) a Közszolgáltató által erre a célra biztosított szállítóeszközén az ingatlanon összegyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente egyszeri - a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen - történő begyűjtése és elszállítása, a j) közterületi hulladéknak a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vagy a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott más eszközben, egyedi megrendelés alapján történő alkalmi begyűjtése és elszállítása (17) A Közszolgáltató a magasabb szintű jogszabályokban és e rendeletben foglaltak szerint köteles eleget tenni adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségének. (18) A Közszolgáltató köteles a képviselő testület számára közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes beszámolót, valamint költségelszámolást készíteni a közszolgáltatási tevékenység éves értékeléséhez. (19) A hulladékkezelési közszolgáltatás az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb gazdasági tevékenység, valamint a közintézmények működése során keletkezett hulladékra nem terjed ki. „ (9)
16. § (1) Képviselő-testület a települési szilárd hulladékbegyűjtés és elszállítás céljából rendszeresített gyűjtőedények ürítéséért fizetendő közszolgáltatási díjat (a továbbiakban: közszolgáltatási díj) egyéves díjfizetési időszakra, egy tényezős díjként állapítja meg, melyet a Remondis Tapolca Kft (8300 Tapolca, Halápi u. 33) szed be.
(9)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
(2) Az adott évre megállapított egységnyi díjtételt a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Állandó ingatlanok esetében A közszolgáltatás igénybevétele, és a szolgáltatási díj megfizetése a település közigazgatási területén életvitelszerűen állandó jelleggel élő ingatlantulajdonosnak egész évben kötelező.
109 Üdülő ingatlanok esetében az idényjellegű nyaralónál és üdülő ingatlannál keletkező háztartási és egyéb hulladék elszállítását az ingatlantulajdonos április 01-től szeptember 30-ig köteles igénybe venni, és erre az időszakra a szolgáltatási díjat megfizetni. A számlázás június hónapban esedékes két egyenlő összegű számlában. Az időszak első negyedéves számlájának befizetési határideje június 30, a második negyedéves számla befizetési határideje szeptember 30. Időszakosan használt ingatlanok esetében azon ingatlantulajdonos, aki ingatlanát az év folyamán többszöri megszakítással, de rendszeresen használja, a szolgáltatási díjat egész évben köteles megfizetni az egy tényezős díj 50%-át. Annak tényéről, hogy az ingatlan állandó vagy üdülő jelleggel használt, a Polgármester állít ki igazolást az ingatlantulajdonos és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató köteles ezt elfogadni, ennek megfelelően szolgáltatni és számlázni. Az időszakosan használt ingatlan tulajdonosa az időszakos használat tényének elfogadását a Szolgáltató által rendszeresített nyomtatványon kérheti. (3) A Szolgáltató a szolgáltatást igénybe vevők felé negyedévente 3 db egyenlő összegű havi számlát bocsát ki. (4)Tulajdonosváltás esetén az ingatlan új tulajdonosa a tulajdonosváltozást követő hónap első napjától köteles a szolgáltatás díját megfizetni. (5) Az újépítésű ingatlanok esetében a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő hónap első napjától kell a szolgáltatás díját megfizetni. (6) A díj késedelmes megfizetése esetén az ingatlantulajdonos a számára első ízben megküldött felszólításban meghatározott fizetési határidőtől a késedelemmel érintett naptári napot megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamattal növelt díjat köteles megfizetni. (7) Kérelmére mentesül a kötelező közszolgáltatási díj ürítési díjának megfizetése alól az-az ingatlan tulajdonos, aki fogyasztásmentes közüzemi számlákkal bizonyítja, hogy az ingatlant igazoltan sem ő, sem más nem használja, települési hulladéka nem keletkezik és állandó lakóhelye más településen van. (8) A használaton kívüli ingatlan esetében, a tulajdonos köteles évente március 1-ig a megelőző évre vonatkozó közüzemi igazolást (víz vagy elektromos áram) írásban megküldeni a közszolgáltató részére. Amennyiben a közüzemi igazolások nem igazolják, hogy az ingatlant nem használták úgy a teljes szünetelő időszak a mindenkori jegybanki alapkamattal terhelten kerül kiszámlázásra. (10)
Az üdülő ingatlanok esetében a használati szezon a II. III negyedév.
(10) Mentesül a kötelező közszolgáltatási díj adott havi ürítési díj részének megfizetése alól távollétének idejére az az ingatlantulajdonos, aki az ingatlanát állandó lakás céljára használja, és az ingatlanától megszakítás nélkül legalább 60 napig távol van, és a távollétét megelőzően legalább 15 nappal korábban írásban a Szolgáltatónak bejelentette. Az ingatlantulajdonos ingatlan ismételt használatba vételét követő 5 napon belül köteles írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak. (11) Az időlegesen használt ingatlanokra vonatkozó bejelentés iratmintáját a rendelet 2. melléklete tartalmazza.
110
(12) A folyamatosan és időlegesen használaton kívüli ingatlanok használatát a Szolgáltató ellenőrizheti. 17. § (1) A tulajdonos a gyűjtőtartályban a háztartásokban szokásosan keletkező hulladékot tömörítés nélkül úgy helyezhető el, hogy az a hulladék elszállítása során alkalmazott gépi ürítést ne akadályozza. (2) Az alkalmazható gyűjtőtartály a szolgáltató járművéhez rendszeresített:
(10)
- 60 l gyűjtőtartály - 80 l gyűjtőtartály - 120 l gyűjtőtartály - Szolgáltató által forgalmazott hulladékgyűjtő zsák, mely kizárólag a gyűjtőedényhez képest keletkezett többlethulladék elhasználására szolgál.
(3) A tulajdonos köteles a gyűjtőtartályt (zsákot) fedéllel lezárva (bekötve) a háztartási hulladék elszállítása céljából a szolgáltató által megjelölt időben a gyűjtőjárművel megközelíthető és az ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A zsákos gyűjtés esetén, amennyiben a tulajdonos közvetlenül a gyűjtés előtt nem tudja kihelyezni, olyan tároló helyet köteles kialakítani (pl. acélkosár), mely meggátolja az állatok által a hulladék szétszórását. (4) A háztartási hulladék elszállítása céljára kihelyezett tartály nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5) A hulladékgyűjtő tartályba nem szabad mérgező, robbanó, folyékony, veszélyes hulladékot, vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozó testi épségét vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálást idézhet elő és ártalmatlanítása során veszélyezteti a környeztet. (6) Terjedelmes hulladékok elszállítása, lomtalanítás: A terjedelmes hulladékokhoz azok a háztatásból származó hulladékok tartoznak, melyeket más módon nem lehet megsemmisíteni és méretük miatt az engedélyezett maradék hulladék tárolókba nem férnek be. A terjedelmes hulladékok kikészítésére és elszállítására az alábbi feltételek érvényesek: d) a terjedelmes hulladékok elszállítására az előre meghirdetett lomtalanítási napon kerül sor, e) a kikészített terjedelmes hulladékot az előírt kikészítési helyről, a járda széléről kell elszállítani, a kirakás időpontja a meghírdetett lomtalanítási napot megelőző két napnál nem lehet korábbi f) minden, az utcára kikészített tárolóedényzet elszállításra kerül, melyért kártérítést követelni nem lehet (a szolgáltató az áttöltésre nem kötelezhető). (10)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
A terjedelmes hulladékok közé nem tartozik: i) az építkezésekről és átépítésekből származó kövek, gerendák, téglák, építési törmelék stb. j) fák, fák részei, melyek a gyűjtőjárműveket megsérthetnék, kivéve a karácsonyfák,
111 k) széntüzelésű kályhák és tűzhelyek, kivéve ha a samotkövet már eltávolították, l) olajtartályok, m) autórészek, motorkerékpárok, mopedek, autóroncsok és fáradt gumik, n) csomagolóanyagok, zsákok, kartonok, o) minden más hulladék, mely a hulladékrendelet szerint a begyűjtésből és a szállításból ki van zárva, p) minden folyékony hulladék. (7) Építési, bontási munkálatok során képződő építési, bontási törmelék (sitt, bontásból származó anyagok) hivatalos lerakóhelyre történő elszállításáról az építtetőnek vagy megbízottjának kell gondoskodni. Az építtető vagy megbízottja felhívásra köteles igazolni a hivatalos lerakóhelyre történő elszállítást. Igazolásként elfogadható: szállítólevél, menetlevél vagy lerakási jegy. 18. § (1) A szolgáltató a kötelező közszolgáltatás keretében megtagadhatja a háztartási hulladék elszállítását, ha: c.) az nem a rendszeresített szabványos gyűjtőtartályban kerül elszállításra, átadásra, d.) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy olyan anyagot tartalmaz, mely a háztartási hulladékkal együtt nem gyűjthető, szállítható, illetve ártalmatlanítható. Az ürítő személyzetnek a kifogás okát megfelelő módon dokumentálható, erre a célra rendszeresített nyomtatványnak a kifogásolt tárolótartályra való felragasztásával a hulladékszállítást igénybevevővel közölni kell. (2) Az (1) bekezdés a.) és b.) pontjában említett esetekben a szolgáltató külön díj megfizetése esetén gondoskodik az így átadott háztartási hulladék egyedi többletszolgáltatás keretében való összegyűjtéséről, elszállításáról, illetve ártalmatlanításáról. 19. § (1) Az önkormányzat, illetve az intézmények, vendéglátóegységek, üzemek stb. (szolgáltatást igénybevevők) megtagadhatják a díj megfizetését abban az esetben, ha a szolgáltató közszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget. (2) Nem tagadható meg a díj fizetése az (1) bekezdés szerint, ha a szolgáltatót a közszolgáltatás nyújtásában az időjárás vagy más elháríthatatlan ok akadályozta és a szolgáltató az akadály elhárulását követően a lehető legrövidebb időn belül pótolta mulasztását. 20. § (1) A tulajdonos köteles írásban a kért szállítást megelőző járat időpontjáig a szolgáltatónak bejelenteni, ha ingatlanán a szokásos háztartási hulladék mennyiségét jelentősen meghaladó mennyiségű hulladék keletkezése várható. A bejelentésnek tartalmaznia kell a hulladék fajtáját (pl. törmelék), a várható mennyiségét és esetlegesen igényelt edényzet méretét, típusát. (2) A bejelentés alapján a szolgáltató köteles a megjelölt időpontra vagy időtartamra a háztartási hulladék megfelelő gyűjtéséhez, tárolásához, illetve elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú vagy további gyűjtőtartályt a tulajdonos rendelkezésére bocsátani. A többletszolgáltatásért a szolgáltató külön térítési díjat számol fel.
112 (3) Közületeknél (intézmények, vendéglátóegységek, üzemek stb.) tulajdonosváltozás esetén a szolgáltatónak történő bejelentés napjáig a kommunális hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás díját a régi tulajdonos viseli. 21. § (1) A rendszeres szemétszállítás módjának meghatározását és a szolgáltató részletes feladatát, valamint a szabványos gyűjtőedényzet alkalmazását a szolgáltató és az önkormányzat megállapodása rögzíti. (2) A szolgáltatást igénybevevő köteles együttműködni a hulladék mennyiségi csökkentését célzó, illetve a háztartásokban képződő veszélyes hulladék komponensek elkülönített gyűjtését igénylő kezdeményezésekben, különösen a szelektív hulladékgyűjtésben. 22. § (1) A szolgáltató meghatározott anyagi minőségű és tulajdonságú elkülönítetten gyűjtött szilárd hulladék begyűjtésére és tárolásának vagy kezelésének mechanikai előkészítésére hulladékgyűjtő udvart létesíthet a tevékenységhez szükséges hatósági engedélyek birtokában. (2) A hulladékgyűjtő udvar önálló telephely vagy telepen belüli gyűjtőhely. (3) A hulladékgyűjtő udvaron történik a hulladék válogatása, aprítása, tömörítése, csomagolása és átrakása. IV. FEJEZET Köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése 23. § A köztisztasággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére a jegyző jogosult. Szabálysértési rendelkezések 24. § A külön jogszabályban meghatározott köztisztasági szabálysértésen túl szabálysértést követ el és 30.000.- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki: m.) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, n.) a tulajdonában, használatában álló, a tömeges forgalmat lebonyolító üzletek és egyéb elárusítóhelyek, vendéglátó üzletek, intézmények bejáratai mellett - használatbavételi engedélyben előírt - hulladékgyűjtőt nem helyez el, illetve szabályszerű ürítéséről nem gondoskodik, o.) a tulajdonában, használatában álló ingatlanok, vendéglátó egységek, intézmények, szolgáltató egységek előtti járdaszakasz és műtrágyainak tisztántartásáról, síkosság mentesítéséről nem gondoskodik, p.) a közterület burkolatot engedély nélkül felbontja, vagy építési munkával kapcsolatban közterületet szennyez, közterületet engedély nélkül vesz igénybe, az építési törmeléket határidőn belül nem szállíttatja el, vagy lerakásra ki nem jelölt területre rakja le, q.) anyagszállításnál közterült szennyezését követően tisztítási kötelezettségének nem tesz eleget, közterületen forgalmat zavaró helyen gépjárművet mos vagy környezetvédelmet sértő mosószert használ, illetve alvázmosást végez, r.) a rendelet 10. § (1) bekezdésében írt tilalom ellenére közterületi rendezvények tartását követően tisztántartási kötelezettségének nem tesz eleget, közterületet szennyez, síkosság elleni mentesítési kötelezettségének nem tesz eleget,
113 s.) a közterületi, felszerelési és berendezési tárgyakat beszennyezi, rongálja, növényekben kárt tesz, t.) háztartási hulladékot nem a kijelölt helyen rak le, vagy az előírásokat megszegi, u.) hulladékgyűjtő edényt rendeltetéstől eltérően használ, nem háztartási hulladékot rak az edénybe, rothadó, nagyon bűzös szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról nem gondoskodik, v.) háztartási hulladékot közterülten felhalmoz, w.) a szemétgyűjtő edényben visszamaradt, összefagyott agy összetömörödött szemetet nem üríti ki és az edényt nem teszi használhatóvá, x.) hulladékkal kapcsolatos szolgáltatást jogosulatlanul végez vagy azt jogszabályellenesen végzi . E fentiekben felsorolt szabálysértések elkövetőivel szemben a jegyző helyszíni bírságot szabhat ki. V. FEJEZET Értelmező rendelkezések 25. § E rendelet alkalmazása szempontjából: w) Közigazgatási terület:Salföld Önkormányzatának működési területe, amely belterületből (beépített és beépítésre szánt terület) és külterületből (belterületen kívüli terület) áll. x) Szolgáltató:Remondis Tapolca Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. 8300 Tapolca, Halápi u. 33. y) Köztisztaság:A község belterületén lévő közutak, terek, járdák és ezekhez tartozó műtárgyak, továbbá közcélú közterületeken keletkezett szemét összetakarításáról, elszállításáról, a közterületek állandó tisztántartásáról, szükség szerint portalanításáról való gondoskodás. z) Közterület:Az ingatlan-nyilvántartásban közterületként bejegyzett földterület, mely rendeltetés szerint használható (út, park stb.). aa) Köztisztasággal összefüggő tevékenység:Az egyes ingatlanok, ezen belül különösen a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás stb. céljára) szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségek és hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztántartása. bb) Köztisztasági szolgáltatás (továbbiakban: szolgáltatás):A szolgáltató által végzett települési szilárd hulladék összegyűjtése, kezelése, kijelölt lerakóhelyre való elszállítása, hulladék ártalmatlanítási és hasznosítási tevékenysége, a közterületek tisztántartása. cc) Települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenység:A települési szilárd hulladék kezelése, ártalmatlanítása és hasznosítása. dd) Kezelés:A települési szilárd hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása.
114 ee) Tisztántartás:Az egyes ingatlanok és közterületek tisztántartása, hó- és síkosság mentesítése, illetve pollenmentesítése. ff) Ártalmatlanítás:Települési szilárd hulladéknak a kijelölt lakóhelyre, illetve létesítményekben történő hasznosítás nélküli elhelyezése, rendezett lerakása vagy elégetése. gg) Hasznosítás:Települési szilárd hulladékból hasznosítható másod nyersanyagok (fém, üveg, papír, rongy, műanyag stb.) kiválogatása, továbbá a hulladék feldolgozásával, komposztálásával, illetőleg elégetésével vagy más technológiai megoldásokkal (esetleg ezek együttes alkalmazásával) új termékek, tüzelőanyag, hő és villamos energia stb. előállítása. hh) Települési szilárd hulladék:Háztartási hulladék (szemét) és egyéb szilárd hulladék. ii) Háztartási hulladék (szemét):Lakások, valamint a lakás, üdülés, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, valamint a lakók közös használatára szolgáló helyiségekben és területeken keletkezett szilárd hulladék, így pl. a salak, a rongy, a söpredék, a hamu, a korom, edény, eszköz, ablaküveg, papír, konyhai hulladék (ide értve a műanyag konzervdobozt, üveget, kisebb méretű bútordarabot), továbbá kisebb mennyiségű falvakolat, kerti, gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, valamint a lakásban folytatott kisipari tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a naponta keletkezett mennyiség nem haladja meg a meghatározott - szokásosnak minősülő - mennyiséget. jj) Egyéb szilárd hulladék:A lakásban és az emberi tartózkodás szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb méretű berendezési tárgy, lom, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb.), valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg közterületeken keletkezett szilárd hulladék (szemét). kk) Zöld terület:Nagyobb rész, növényzettel borított, közhasználatú terület, beleértve a kerti bútorokat és az építmények területét is. ll) Parkosított terület:Füvesített növényzettel borított közterület, amely magában foglalja a kavicsozott és nem parkolás céljára kijelölt közterülete és a szegéllyel elválasztott úttest és járda közti szigetet is. mm) Lakás és helyiségei:Lakótelkeken a lakóépületekben és a lakóépület melléképületében huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek. nn) Mezőgazdasági tevékenységet kiszolgáló építmények:Olyan épület, építmény (présház, pince, magtár stb.), mely a telekingatlanokon a mezőgazdasági tevékenység kiszolgálását biztosítja és a max. 20 m alapterületű lakás vagy tartózkodásra nem alkalmas pihenőhelyiségeket tartalmaz. oo) Nagyobb méretű berendezési tárgy:Háztartási hulladéknak nem minősülő, a lakás használata folytán feleslegessé, nagyobb részt használhatatlanná vált tárgy, melynek hosszmérete a 2 m-t, területi mértéke a 9 m2-t és térmértéke a 2 légköbmétert nem haladja meg.
115 pp) (11)Állandó ingatlanok:A település közigazgatási területén lévő azon ingatlanok, melyeket az év teljes időszakában életvitelszerűen állandó jelleggel használnak, települési háztartási- és egyéb hulladék rendszeresen keletkezik.
qq) (12)Üdülő ingatlanok:A település közigazgatási területén lévő azon nyaraló- és üdülő ingatlanok, melyeket jellemzően nem az év teljes időszakában használnak, de a település sajátosságaira, az ingatlan és az ingatlanhasználat jellegére tekintettel megállapítható egy használati szezon, mely időtartam alatt települési háztartási- és egyéb hulladék keletkezik. rr) (13)Időszakosan használt ingatlanok: A település közigazgatási területén lévő azon ingatlanok, melyeket az év folyamán többszöri megszakítással, de rendszeresen használnak, az ingatlanhasználat időszakai alatt települési háztartási- és egyéb hulladék keletkezik.” VI. FEJEZET Hatályba léptető rendelkezések 26. § (1) E rendelet 2011 január 1 napján lép hatályba. A rendelet kihirdetéséről az SZMSZ szerint, helyben szokásos kihirdetési módon az Önkormányzat hirdetőtábláján (Salföld, Kossuth u. 27) történő kifüggesztéssel a jegyző gondoskodik. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) számú rendelet, valamint a a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) rendeletének módosításáról szóló 1/2010 (III. 12.) számú rendelet VII. FEJEZET Jogharmonizációs záradék 27. § Ez a rendelet „a belső piaci szolgáltatásokról” szóló 2006. december 26-i, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja. Salföld, 2010. december 22. Fábián Gusztáv polgármester
Soltész Attila címzetes főjegyző
A kihirdetés napja:2010. december 29. Soltész Attila címzetes főjegyző (11)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (13) Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (12)
116
3.
(14)
számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez
A települési szilárd hulladék (háztartási hulladék) gyűjtésére rendszeresített szabványos hulladéktároló edények alap- és egyszeri ürítési díja A közszolgáltatás díja
A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatási díjat a következők szerint határozza meg: A települési szilárd hulladék elszállításának díja két tényezős díj meghatározásával 2012.július 1-től 2012 december 31-ig a megállapított legmagasabb hatósági ár az általános forgalmi adót nem tartalmazza. 2013 január 1-től a KSH által közölt inflációs rátával megemelten kell alkalmazni 2013 január 1-től 2013 december 31-ig. 1 2 3 4 5 6
A
B
Alapdíj Ürítési díj Közszolgáltatási díj összesen
60 liter/hét 222 175 397
c Edényméret 80 liter/hét 222 234 456
D 120 liter/hét 222 351 573
A hatósági ár a szolgáltató által készített költségelemzés alapján kerül megállapításra, és a megállapított díjat a szolgáltató szedi be.
-az egyszeri ürítés mértékét meghaladó többlet háztartási hulladék emblémás zsák
(14)
621.-Ft
Beiktatta: 6/2012 (VI.29.) önkormányzati rendelet hatályos 2012 július 1-től.
117 4.
(15)
számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez
„ Bejelentés az időlegesen használt ingatlanok ürítési díja alóli mentesség igényléshez Név:…………………………………………...Leánykori név:……………………….….…. Anyja neve:……………………….……..…………Születési hely:……………………… Születési év, hónap, nap……………………………Szem. ig. szám:…………………… Állandó lakóhely:…………………………..……………………………………….…........ Tartózkodási hely:……………….…………………………………………...……………… Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közszolgáltatással érintett, Salföld, …………………...……….utca………....hsz……….em……..ajtó című lakásban nem rendelkezem állandó lakóhellyel, a lakást sem én, sem más nem használja. Az ingatlan a következő időponttól üres: Bejelentem, hogy a közszolgáltatással érintett ingatlan átmenetileg év hó naptól év hó nap Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat a valóságnak megfelel és az 1978. évi IV. törvény (Btk) 274. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezés értelmében tudomásul veszem, hogy aki közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglal közokiratba, büntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A feltüntetett adatok valódiságának a központi személyi adat és lakcím-nyilvántartási adatokon keresztül történő ellenőrzéséhez hozzájárulok. …………………, 201…………………….. ………..……………………….. Kérelmező aláírása
(15)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
118
Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének
8/2010. (XII. 29.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről
Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testülete az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. tv., 2.§ és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § és 31. §. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. § A rendelet célja azoknak a helyi szabályoknak a megállapítása, amelyek biztosíthatják a település köztisztaságával összefüggő feladatok eredményes végrehajtását a köztisztasági szolgáltatás és igénybevételének rendjét. 2. § E rendelet hatálya a település közigazgatási területére terjed ki, a magánszemélyekre, a jogi személyekre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre (továbbiakban: igénybevevők), amelyek állandó vagy ideiglenes jelleggel a település területén tartózkodnak, illetve tevékenykednek. (1)
3. §. Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes hulladékokra és a velük összefüggő tevékenységekre. 4. § (1) A Képviselő-testület a település terültén a települési szilárd hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgáltatás útján biztosítja. A fenti közszolgáltatást a helyi közszolgáltatással ellátott területen lévő ingatlan tulajdonosa, használója, bérlője (továbbiakban együtt: tulajdonos) - a jelen önkormányzati rendeletben meghatározott módon - köteles igénybe venni, ha jogszabály vagy hatósági határozat eltérően nem rendelkezik. (2) A szolgáltató a háztartási hulladék elszállítását az önkormányzattal kötött megállapodás szerinti gyakorisággal, meghatározott napokon végzi. (3) A település hulladékkezelése magában foglalja anyagok és energiák hulladékból történő kinyerését (hulladékok újra értékesítése) a hulladékok depónián való lerakását (hulladékok eltávolítása), valamint az ehhez szükséges műveleteket, amelyek: (1)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
119
-
igény esetén bérleti díj ellenében az edényzet rendelkezésre bocsátása, közterületen elhelyezett konténerek mosása és fertőtlenítése (külön díj ellenében, megállapodás alapján), begyűjtéses szállítás, közbenső raktározás, átrakás és távfuvarozás, kezelés, újra értékesítés, lerakás.
(4) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás nyújtásának lényeges feltételeiben bekövetkező változásról a szolgáltató haladéktalanul - lehetőleg a változás bekövetkezte előtt - írásban köteles az önkormányzatot értesíteni. (5) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás lényeges feltételeiben előre nem látható vagy más rendkívüli okból következik be a változás, a szolgáltató értesítési kötelezettségének egyéb alkalmas módon is eleget tehet. (6) A hulladék kezeléssel kapcsolatos közleményeket az önkormányzat a sajtó szerveken keresztül vagy más megfelelő módon közzé teszi. (7) A szolgáltatás ellátására vonatkozó részletes szabályokat az önkormányzat és szolgáltató által kötött szerződés rögzíti. (8) A Képviselő-testület döntése alapján a szolgáltatóval a közszolgáltatás ellátására vonatkozó szerződést a Polgármester köti meg. 5. § (1) A közszolgáltatás eszközeit kizárólag az engedélyezett telephelyen szabad tárolni. (2) Az eszközök rendszeres tisztítását és fertőtlenítését olyan térburkolattal ellátott mosótérrel rendelkező területen szabad végezni, ahonnan az elhasznált víz a külön jogszabály szerint végzett előkezelést, előtisztítást követően közműpótló berendezésbe vagy közcsatornába kerül. (3) A gépi eszközök tároló területének féreg- és rovarmentesítését szükség szerint el kell végezni. (4) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője kérésére az idegen beszállító köteles igazolni a szállított hulladék eredetét. Ennek hiányában az üzemeltető elutasíthatja a hulladék elhelyezését, illetve leeresztését. (5) A hulladék ártalmatlanító hely üzemeltetője nyilvántartást köteles vezetni a beszállított hulladék adatairól. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a hulladék j.) mennyiségét, k.) minőségét (konyhai hulladék, csomagolóeszköz, zöldhulladék, lom stb.), l.) eredetét (településrész, utca, intézmény, üzem megnevezése és címe).
120 II. FEJEZET Az ingatlanok és közterület tisztántartása 6. § (1) Az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni: s.) Az ingatlan előtti járda (járda hiányában 1 m széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöld sáv is van, az úttestig terjedő teljes terület), továbbá ha a járda és az út között kiépített vagy kiépítetlen terület van, annak gondozásáról, tisztántartásáról, szemét- és gyommentesítéséről, a hó eltakarításáról és a síkosság mentesítésről. t.) A járdaszakasz melletti vagy a tulajdonos terültén átvezető nyílt árok és ennek műtárgyai tisztántartásáról, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásáról, független annak tulajdonjogától. u.) Tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terült tisztántartásáról és csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról. v.) A beépítetlen telekingatlan tisztántartásáról és gyommentesítéséről. w.) A telekingatlanról a járda és az úttest fölé nyúló valamint az elektromos vezetékeket megközelítő növényzet megfelelő nyeséséről. x.) A telek tulajdonosa a telkén áthúzódó természetes úton kialakult vagy épített vizes árkot meg nem szüntetheti, annak folyásirányában akadályt nem építhet. (2) Két szomszédos terület, épület közötti közforgalmi területsáv vagy átjáró esetén a tisztántartási kötelezettség a tulajdonosok között 50-50%-ban oszlik meg. (3) Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátóegységek, intézményeik és szolgáltató egységek előtti járdaszakaszt, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet - a nyitva tartás ideje alatt - a tulajdonos köteles tisztántartani. (4) Az ingatlan előtti járdát a tulajdonos naponta mind a téli, mind a nyári időszakban legkésőbb reggel 7.00 óráig köteles letakarítani és a hulladékot az összegyűjtött háztartási hulladékkal együtt elszállíttatni. (5) A közterületek tisztántartása nappal és éjszaka időbeni korlátozás nélkül végezhető. (6) A közterület rendeltetéstől eltérő célra (szerelési munka, építés, árusítás stb.) történő használata esetén a használattal érintett közterült közvetlen környezetét a használó köteles tisztántartani. 7. § (1) A közterületen bárminemű burkolat (térburkolat, úttest, járda stb.) felbontása, csapadékvíz elvezető árkon átvezető gépkocsi kihajtó építése, gyalogátkelő építése csak a jegyző, az országos közúthálózatba tartozó utak tekintetében a területileg illetékes közúti hatóság engedélyével, az abban foglalt feltételek betartásával történhet. (2) Az építési és bontási, valamint a felújítási munkálatok helyét - szükség esetén - a környező közterülettől el kell zárni. Amennyiben a munkálatok végzése során építési törmelék, illetve hulladék anyag keletkezik, úgy azt folyamatosan, de legkésőbb a munka befejezésétől számított 48 órán belül el kell szállítani és a közterültet helyre kell állítani, illetve meg kell tisztítani.
121 8. § (1) Az ingatlan tulajdonosok a közterületi sávok feltakarításából keletkezett szemetet, kerti hulladékot, a háztartási hulladékot a háztartási hulladékgyűjtő tartályban kötelesek elhelyezni. Amennyiben a szokásos mennyiségnél nagyobb mennyiségű szemét keletkezik, annak elszállításáról a tulajdonos köteles gondoskodni. (2) Tilos helyiségek és területsávok feltakarításából, felmosásából keletkezett szennyeződést, szennyvizet a közterületre, a csapadékvíz elvezető rendszerbe beleseperni, illetőleg beleönteni! (3) A közterületen elhelyezett állványos szemétgyűjtőbe háztartási hulladék elhelyezése TILOS! 9. § (1) Mindennemű anyag szállításánál ügyelni kell arra, hogy a közterület ne szennyeződjék be. Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, vagy szállítás alatt a közterület beszennyeződik, a szállító köteles azt a fel- vagy a lerakás elvégzése után, illetőleg a szállítás során nyomban megtisztítani. (2) Építési munkálatoknál, illetőleg egyéb közterület használata során a fákat, valamint a közterületi létesítményeket védőburkolatokkal kell körülvenni. A rongálódásból keletkezett kárt annak okozója köteles megtéríteni. (3) Közterületen a gépjárművek mosása - erre alkalmas helyen - csak karosszéria mosással és mosószer használata nélkül, illetőleg a környezetre nem káros mosószerrel végezhető. Az alvázmosás TILOS! A mosással okozott szennyeződést és csúszásveszélyt haladéktalanul meg kell szüntetni. Tömegközlekedési útvonalakon és az útvonalak mentén gépjárművek mosása TILOS! 10. § Vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely biztosításáról, üzemeltetéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a terület tisztántartásáról. (2) Az úttestet, járdát és egyéb közterületet bármiféle szeméttel beszennyezni TILOS! (3) Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlan előtt hótól, jégtől és ónos esőtől síkossá vált járdaszakaszt (szükség esetén többször is) síkosságtól mentesíteni. (4) Hó lerakást TILOS elhelyezni: útkereszteződésben, útburkolati jeleken, járdasziget és a járda közé, a tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyén, a közszolgáltatási felszerelési tárgyra (vízelzáró csap, gáz- és egyéb közlétesítmény, lámpaoszlop, hirdetőoszlop stb. köré)k - kapubejárat elé, annak szélességében. -
(5) Síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélő anyagokon kívül (homok, salak) klorid tartalmú (pl. konyhasó) fagyáscsökkentő szer használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatás maximális mértéke 40 g/m2-nél több ne legyen. Ezeknek az anyagoknak a tárolása tárolóedényben, környezetszennyezést kizáró módon történhet.
122 (6) Klorid tartalmú vegyszerek használata zöld területeken és azok közvetlen környékén TILOS! 11. § (1) A közterült felszerelési és berendezési tárgyainak beszennyezése, illetőleg megrongálása TILOS! (2) Közterületen lévő növények (fák, díszcserjék, stb.) rongálása, csonkítása, leszakítása TILOS! (3) A közterületeken a fák gallyazásáról, szükség szerinti csonkításáról való gondoskodás a feladat ellátásával megbízott vállalkozó feladata. Közterületen fakivágás a jegyző engedélyével végezhető. (4) A parkosított és füves területeket rendeltetés ellenesen használni TILOS! (5) Fákon, közterülten álló építményeken, épületek falán, kerítéseken - a rendeltetésszerűen hirdetésre szolgáló berendezések kivételével - hirdetni, falragaszt vagy reklámot elhelyezni TILOS!
III. FEJEZET Települési szilárd hulladék kezelése Köztisztasági szolgáltatás 12. § (1) Települési szilárd hulladékot, ezen belül települési háztartási hulladékot és egyéb szilárd hulladékot csak az erre a célra kijelölt és legálisan működtetett hulladéklerakó telepen (depónián) a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások betartásával szabad elhelyezni. (2) Nem minősül települési kommunális hulladéknak a különleges (veszélyes) hulladék, az állati hulla, trágya, jég, hó, sár, fertőző vagy robbanásveszélyes anyag, a tűzveszélyes hulladék, a nagyméretű, eredeti alakjában a szabványos gyűjtőedényben el nem helyezhető göngyöleg. (3) Háztartásokból származó lakossági veszélyes hulladékok (akkumulátorok, festékek, vegyszerek, gyógyszermaradékok) begyűjtését és elszállítását külön megrendelésre a szolgáltató végzi az arra jellemző mennyiségben a tulajdonos terhére. 13. § (2) (1) A települési szilárd hulladék begyűjtését, elszállítását Salföld Község közigazgatási területén a REMONDIS Tapolca Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. 8300 Tapolca, Halápi u. 33. (a továbbiakban: Szolgáltató) jogosult és kötelest végezni. A települési szilárd hulladék környezetkárosítást kizáró módon történő ártalmatlanítását, a szelektíven gyűjtött hulladék begyűjtését, előkezelését, hasznosításra történő átadását az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Kft. (a továbbiakban: ÉBH. Kft.) 8200 Veszprém, Házgyári út 1. biztosítja. Az ÉBH Kft. a szelektíven gyűjtött hulladék begyűjtését a Szolgáltató bevonásával végzi. (2) A szolgáltató köteles a szabályozott rend szerint a települési szilárd (háztartási) hulladék folyamatos elszállításáról, kezeléséről gondoskodni. A szolgáltató az ingatlan tulajdonosával szemben a teljesítést csak jogszabályban, illetve a jelen rendeletben meghatározott esetben
123 szüneteltetheti, illetve korlátozhatja. A szolgáltató egyébként valamennyi tulajdonos tekintetében rendszeresen köteles teljesíteni. (2)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
(3) A nem háztartási hulladék és folyékony hulladék elszállításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodni. (3)
(4) A települési szilárd hulladékkal (háztartási hulladékkal) kapcsolatos kötelező közszolgáltatás megkezdéséről és nyújtásának lényeges feltételeiről a tulajdonost (a jelen rendelet 2. §-ában rögzített, a rendelet hatálya alá tartozó szolgáltatást igénybevevőt) írásban értesíteni kell. A kötelező közszolgáltatással kapcsolatos jogviszonyt a kötelező közszolgáltatás igénybevételi kötelezettsége hozza létre, a közszolgáltatás részletes kérdéseit a szolgáltató és a tulajdonos között kötött szerződés rendezi. A szolgáltató köteles az ingatlantulajdonos részére szerződéskötést felajánlani. Az igénybevételi kötelezettség nem teljesítése az e rendeletben lévő jogkövetkezményeket vonja maga után.” (5) A rendszeres szemétszállításba bekapcsolt terülteken (a település közigazgatási területén) az értesítésben meghatározott módon és időpontban a lakosságtól való háztartási szemétszállítás alapvetően heti egy alkalommal történik. Közületektől, intézményektől, vendéglátó egységektől szükség szerint (külön megállapodás alapján), de legalább hetente egy alkalommal történik a szállítás. (6) A szolgáltató köteles az ürítést úgy végezni, hogy az edényzetek természetes elhasználódáson túli sérülést ne szenvedjenek, az ürítés során a közterület ne szennyeződjön. (7) A hulladékgyűjtő edény vagy zsák az ingatlanon belül vagy a helyi közterület használati rendelet szerint közterületen helyezhető el. Az ingatlanon belül elhelyezett hulladékgyűjtő edényt (zsákot) a szállítás napján az ingatlan elé kell helyezni, ahol a szolgáltató a hulladékot közterülten veszi át. (4)
(8) A szelektíven gyűjtött hulladék előkezelése, valamint hasznosításra történő átadás a Közszolgáltató válogatóművében történik. A települési szilárd hulladék a Királyszentistváni Hulladékkezelő Központban kerül elhelyezésre (5) (9) A KÖZSZOLGÁLTATÁST A KÖZSZOLGÁLTATÓ HETI RENDSZERESSÉGGEL, ELŐRE MEGHATÁROZOTT NAPON, ELŐRE MEGHATÁROZOTT IDŐPONTBAN BIZTOSÍTJA, MELYRŐL AZ IGÉNYBEVEVŐKET ÍRÁSBAN TÁJÉKOZTATJA. A SZOLGÁLTATÁS IDŐPONTJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL AZ IGÉNYBEVEVŐKET LEGALÁBB 7 NAPPAL KORÁBBAN TÁJÉKOZTATNI KELL.” (6) (10) AZ INGATLAN TULAJDONOS KÖTELES AZ INGATLANÁN KELETKEZŐ TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKOT SZELEKTÍVEN GYŰJTENI, A KÜLÖN GYŰJTÖTT ÜVEGET, PAPÍRT, MŰANYAG HULLADÉKOT AZ E CÉLRA KIALAKÍTOTT HULLADÉKGYŰJTŐBEN ELHELYEZNI, MELYET A KÖZSZOLGÁLTATÁST VÉGZŐ SZÜKSÉG SZERINT ELSZÁLLÍT.” (7)
(11) Az ingatlantulajdonos köteles az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást hetente igénybe venni, illetve a hulladékot a begyűjtésre e rendeletben feljogosított szolgáltatónak átadni és a közszolgáltatás alapdíját az igénybevételtől függetlenül, továbbá mentességi időszakon kívül minimum a legkisebb (60l) rendszeresített űrmérték ürítési díját megfizetni.
124 14. § A köztisztaság megőrzésében mindenki köteles hathatósan közreműködni és a települési környezet szennyeződését, fertőzését eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni.
(3)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (5) Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (6) Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (7) Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (4)
(8)
15. § (1)Jelen rendelet alkalmazása szerint az ingatlantulajdonos és a Szolgáltató közötti szerződés főbb tartalmi elemei a következők: a szerződő felek megnevezése, címe; a szolgáltatással érintett ingatlan megnevezése, címe; a szállítás helye és gyakorisága; a gyűjtőedény használatára, a ki- és behelyezésre vonatkozó kötelezettségek; w) a szolgáltatási díj megállapításának alapja; x) a változásokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettség; y) a szolgáltatási díj megfizetésének módja, határideje; z) a díjfizetés elmulasztásának jogkövetkezményei; aa) a késedelmes fizetés esetére alkalmazható késedelmi kamat mértéke. s) t) u) v)
(2) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon és helyen gyűjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. E kötelezettség teljesítése során az ingatlantulajdonos köteles: e) az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani, f) a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig a tulajdonában, használatában lévő ingatlanon gyűjteni, illetve tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, (3) A hulladék elszállítás céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedénybe úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. (4) A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogosforgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedény tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és környezetének tisztántartásáról. (6) Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet
125 kiüríteni, az ingatlantulajdonos a szolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. (7) Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek életét, testi épségét, egészségét. (8) A szolgáltató köteles a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot az e rendeletben előírt szabályok szerint rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladék lerakóhelyre, illetve annak ártalmatlanításáról a szakmai környezetvédelmi szabályoknak megfelelő módon gondoskodni. (9) A szolgáltató köteles a gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni, a kiürített gyűjtőedény úgy elhelyezni, hogy az a közlekedést ne akadályozza. (10) A szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedény ürítése során esetleg keletkező szennyeződés takarításáról a szolgáltató köteles gondoskodni. (8)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
(11)A gyűjtőedényben okozott kárt a szolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A szolgáltató köteles az ebből eredő karbantartási munka és javítás időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt biztosítani. Ha a károkozás nem róható fel a szolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyűjtőedény javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlantulajdonost terheli. (12) A lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról a szolgáltató évente egy alkalommal – külön díj felszámítása nélkül gondoskodik. (13)A lomtalanítás során az ingatlanonként kihelyezhető, a háztartási hulladék körébe nem tartozó hulladék mennyisége a 2 m3-t nem haladhatja meg. (14)A hulladékot az ingatlantulajdonos az önkormányzat által közzétett hirdetményben megjelölt helyen és időpontban helyezheti ki elszállítás céljából (15) Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy a jármű és a gyalogosforgalmat ne akadályozza, a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöldterületet és növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (16) A Közszolgáltató az e rendeletben és a közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint – a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlantulajdonosoktól, a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírások megtartásával – köteles k) a szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vegyesen gyűjtött települési hulladék rendszeres begyűjteni és elszállítani l) rögzíteni annak tényét, hogy az ingatlantulajdonos a közszolgáltatást igénybe vette-e és az igénybevétel milyen mértékben történt meg és erről az önkormányzatot negyedévente tájékoztatni, m) az által fenntartott és működtetett szelektív hulladékgyűjtő szigeteken, szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben, vagy más eszközben szelektíven gyűjtött települési szilárd hulladék begyűjtése, n) a Közszolgáltató által erre a célra biztosított szállítóeszközén az ingatlanon összegyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente egyszeri - a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen - történő begyűjtése és elszállítása, a
126 o)
közterületi hulladéknak a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vagy a Közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott más eszközben, egyedi megrendelés alapján történő alkalmi begyűjtése és elszállítása
(17) A Közszolgáltató a magasabb szintű jogszabályokban és e rendeletben foglaltak szerint köteles eleget tenni adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségének. (18) A Közszolgáltató köteles a képviselő testület számára közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes beszámolót, valamint költségelszámolást készíteni a közszolgáltatási tevékenység éves értékeléséhez. (19) A hulladékkezelési közszolgáltatás az ingatlanon folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató és egyéb gazdasági tevékenység, valamint a közintézmények működése során keletkezett hulladékra nem terjed ki. „ (9)
16. § (1) Képviselő-testület a települési szilárd hulladékbegyűjtés és elszállítás céljából rendszeresített gyűjtőedények ürítéséért fizetendő közszolgáltatási díjat (a továbbiakban: közszolgáltatási díj) egyéves díjfizetési időszakra, egy tényezős díjként állapítja meg, melyet a Remondis Tapolca Kft (8300 Tapolca, Halápi u. 33) szed be.
(9)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
(2) Az adott évre megállapított egységnyi díjtételt a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Állandó ingatlanok esetében A közszolgáltatás igénybevétele, és a szolgáltatási díj megfizetése a település közigazgatási területén életvitelszerűen állandó jelleggel élő ingatlantulajdonosnak egész évben kötelező. Üdülő ingatlanok esetében az idényjellegű nyaralónál és üdülő ingatlannál keletkező háztartási és egyéb hulladék elszállítását az ingatlantulajdonos április 01-től szeptember 30-ig köteles igénybe venni, és erre az időszakra a szolgáltatási díjat megfizetni. A számlázás június hónapban esedékes két egyenlő összegű számlában. Az időszak első negyedéves számlájának befizetési határideje június 30, a második negyedéves számla befizetési határideje szeptember 30. Időszakosan használt ingatlanok esetében azon ingatlantulajdonos, aki ingatlanát az év folyamán többszöri megszakítással, de rendszeresen használja, a szolgáltatási díjat egész évben köteles megfizetni az egy tényezős díj 50%-át. Annak tényéről, hogy az ingatlan állandó vagy üdülő jelleggel használt, a Polgármester állít ki igazolást az ingatlantulajdonos és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató köteles ezt elfogadni, ennek megfelelően szolgáltatni és számlázni. Az időszakosan használt ingatlan tulajdonosa az időszakos használat tényének elfogadását a Szolgáltató által rendszeresített nyomtatványon kérheti. (3) A Szolgáltató a szolgáltatást igénybe vevők felé negyedévente 3 db egyenlő összegű havi számlát bocsát ki. (4)Tulajdonosváltás esetén az ingatlan új tulajdonosa a tulajdonosváltozást követő hónap első napjától köteles a szolgáltatás díját megfizetni. (5) Az újépítésű ingatlanok esetében a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő hónap első napjától kell a szolgáltatás díját megfizetni.
127 (6) A díj késedelmes megfizetése esetén az ingatlantulajdonos a számára első ízben megküldött felszólításban meghatározott fizetési határidőtől a késedelemmel érintett naptári napot megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamattal növelt díjat köteles megfizetni. (7) Kérelmére mentesül a kötelező közszolgáltatási díj ürítési díjának megfizetése alól az-az ingatlan tulajdonos, aki fogyasztásmentes közüzemi számlákkal bizonyítja, hogy az ingatlant igazoltan sem ő, sem más nem használja, települési hulladéka nem keletkezik és állandó lakóhelye más településen van. (8) A használaton kívüli ingatlan esetében, a tulajdonos köteles évente március 1-ig a megelőző évre vonatkozó közüzemi igazolást (víz vagy elektromos áram) írásban megküldeni a közszolgáltató részére. Amennyiben a közüzemi igazolások nem igazolják, hogy az ingatlant nem használták úgy a teljes szünetelő időszak a mindenkori jegybanki alapkamattal terhelten kerül kiszámlázásra. (11)
Az üdülő ingatlanok esetében a használati szezon a II. III negyedév.
(10) Mentesül a kötelező közszolgáltatási díj adott havi ürítési díj részének megfizetése alól távollétének idejére az az ingatlantulajdonos, aki az ingatlanát állandó lakás céljára használja, és az ingatlanától megszakítás nélkül legalább 60 napig távol van, és a távollétét megelőzően legalább 15 nappal korábban írásban a Szolgáltatónak bejelentette. Az ingatlantulajdonos ingatlan ismételt használatba vételét követő 5 napon belül köteles írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak. (11) Az időlegesen használt ingatlanokra vonatkozó bejelentés iratmintáját a rendelet 2. melléklete tartalmazza. (12) A folyamatosan és időlegesen használaton kívüli ingatlanok használatát a Szolgáltató ellenőrizheti. 17. § (1) A tulajdonos a gyűjtőtartályban a háztartásokban szokásosan keletkező hulladékot tömörítés nélkül úgy helyezhető el, hogy az a hulladék elszállítása során alkalmazott gépi ürítést ne akadályozza. (2) Az alkalmazható gyűjtőtartály a szolgáltató járművéhez rendszeresített:
(10)
- 60 l gyűjtőtartály - 80 l gyűjtőtartály - 120 l gyűjtőtartály - Szolgáltató által forgalmazott hulladékgyűjtő zsák, mely kizárólag a gyűjtőedényhez képest keletkezett többlethulladék elhasználására szolgál.
(3) A tulajdonos köteles a gyűjtőtartályt (zsákot) fedéllel lezárva (bekötve) a háztartási hulladék elszállítása céljából a szolgáltató által megjelölt időben a gyűjtőjárművel megközelíthető és az ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A zsákos gyűjtés esetén, amennyiben a tulajdonos közvetlenül a gyűjtés előtt nem tudja kihelyezni, olyan tároló helyet köteles kialakítani (pl. acélkosár), mely meggátolja az állatok által a hulladék szétszórását.
128 (4) A háztartási hulladék elszállítása céljára kihelyezett tartály nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével. (5) A hulladékgyűjtő tartályba nem szabad mérgező, robbanó, folyékony, veszélyes hulladékot, vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozó testi épségét vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálást idézhet elő és ártalmatlanítása során veszélyezteti a környeztet. (6) Terjedelmes hulladékok elszállítása, lomtalanítás: A terjedelmes hulladékokhoz azok a háztatásból származó hulladékok tartoznak, melyeket más módon nem lehet megsemmisíteni és méretük miatt az engedélyezett maradék hulladék tárolókba nem férnek be. A terjedelmes hulladékok kikészítésére és elszállítására az alábbi feltételek érvényesek: g) a terjedelmes hulladékok elszállítására az előre meghirdetett lomtalanítási napon kerül sor, h) a kikészített terjedelmes hulladékot az előírt kikészítési helyről, a járda széléről kell elszállítani, a kirakás időpontja a meghírdetett lomtalanítási napot megelőző két napnál nem lehet korábbi i) minden, az utcára kikészített tárolóedényzet elszállításra kerül, melyért kártérítést követelni nem lehet (a szolgáltató az áttöltésre nem kötelezhető). (10)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.
A terjedelmes hulladékok közé nem tartozik: q) az építkezésekről és átépítésekből származó kövek, gerendák, téglák, építési törmelék stb. r) fák, fák részei, melyek a gyűjtőjárműveket megsérthetnék, kivéve a karácsonyfák, s)széntüzelésű kályhák és tűzhelyek, kivéve ha a samotkövet már eltávolították, t) olajtartályok, u) autórészek, motorkerékpárok, mopedek, autóroncsok és fáradt gumik, v) csomagolóanyagok, zsákok, kartonok, w) minden más hulladék, mely a hulladékrendelet szerint a begyűjtésből és a szállításból ki van zárva, x) minden folyékony hulladék. (7) Építési, bontási munkálatok során képződő építési, bontási törmelék (sitt, bontásból származó anyagok) hivatalos lerakóhelyre történő elszállításáról az építtetőnek vagy megbízottjának kell gondoskodni. Az építtető vagy megbízottja felhívásra köteles igazolni a hivatalos lerakóhelyre történő elszállítást. Igazolásként elfogadható: szállítólevél, menetlevél vagy lerakási jegy. 18. § (1) A szolgáltató a kötelező közszolgáltatás keretében megtagadhatja a háztartási hulladék elszállítását, ha: e.) az nem a rendszeresített szabványos gyűjtőtartályban kerül elszállításra, átadásra, f.) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy olyan anyagot tartalmaz, mely a háztartási hulladékkal együtt nem gyűjthető, szállítható, illetve ártalmatlanítható.
129 Az ürítő személyzetnek a kifogás okát megfelelő módon dokumentálható, erre a célra rendszeresített nyomtatványnak a kifogásolt tárolótartályra való felragasztásával a hulladékszállítást igénybevevővel közölni kell. (2) Az (1) bekezdés a.) és b.) pontjában említett esetekben a szolgáltató külön díj megfizetése esetén gondoskodik az így átadott háztartási hulladék egyedi többletszolgáltatás keretében való összegyűjtéséről, elszállításáról, illetve ártalmatlanításáról. 19. § (1) Az önkormányzat, illetve az intézmények, vendéglátóegységek, üzemek stb. (szolgáltatást igénybevevők) megtagadhatják a díj megfizetését abban az esetben, ha a szolgáltató közszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget. (2) Nem tagadható meg a díj fizetése az (1) bekezdés szerint, ha a szolgáltatót a közszolgáltatás nyújtásában az időjárás vagy más elháríthatatlan ok akadályozta és a szolgáltató az akadály elhárulását követően a lehető legrövidebb időn belül pótolta mulasztását. 20. § (1) A tulajdonos köteles írásban a kért szállítást megelőző járat időpontjáig a szolgáltatónak bejelenteni, ha ingatlanán a szokásos háztartási hulladék mennyiségét jelentősen meghaladó mennyiségű hulladék keletkezése várható. A bejelentésnek tartalmaznia kell a hulladék fajtáját (pl. törmelék), a várható mennyiségét és esetlegesen igényelt edényzet méretét, típusát. (2) A bejelentés alapján a szolgáltató köteles a megjelölt időpontra vagy időtartamra a háztartási hulladék megfelelő gyűjtéséhez, tárolásához, illetve elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú vagy további gyűjtőtartályt a tulajdonos rendelkezésére bocsátani. A többletszolgáltatásért a szolgáltató külön térítési díjat számol fel. (3) Közületeknél (intézmények, vendéglátóegységek, üzemek stb.) tulajdonosváltozás esetén a szolgáltatónak történő bejelentés napjáig a kommunális hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás díját a régi tulajdonos viseli. 21. § (1) A rendszeres szemétszállítás módjának meghatározását és a szolgáltató részletes feladatát, valamint a szabványos gyűjtőedényzet alkalmazását a szolgáltató és az önkormányzat megállapodása rögzíti. (2) A szolgáltatást igénybevevő köteles együttműködni a hulladék mennyiségi csökkentését célzó, illetve a háztartásokban képződő veszélyes hulladék komponensek elkülönített gyűjtését igénylő kezdeményezésekben, különösen a szelektív hulladékgyűjtésben. 22. § (1) A szolgáltató meghatározott anyagi minőségű és tulajdonságú elkülönítetten gyűjtött szilárd hulladék begyűjtésére és tárolásának vagy kezelésének mechanikai előkészítésére hulladékgyűjtő udvart létesíthet a tevékenységhez szükséges hatósági engedélyek birtokában. (2) A hulladékgyűjtő udvar önálló telephely vagy telepen belüli gyűjtőhely. (3) A hulladékgyűjtő udvaron történik a hulladék válogatása, aprítása, tömörítése, csomagolása és átrakása. IV. FEJEZET Köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése
130 23. § A köztisztasággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére a jegyző jogosult. Tiltott kirívóan közösségellenes magatartások 24. § A külön jogszabályban meghatározott köztisztasági szabálysértésen túl tiltott kirívóan közösségellenes magatartást követ el és 50.000.- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki: y.) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, z.) a tulajdonában, használatában álló, a tömeges forgalmat lebonyolító üzletek és egyéb elárusítóhelyek, vendéglátó üzletek, intézmények bejáratai mellett - használatbavételi engedélyben előírt - hulladékgyűjtőt nem helyez el, illetve szabályszerű ürítéséről nem gondoskodik, aa.) a tulajdonában, használatában álló ingatlanok, vendéglátó egységek, intézmények, szolgáltató egységek előtti járdaszakasz és műtrágyainak tisztántartásáról, síkosság mentesítéséről nem gondoskodik, bb.) a közterület burkolatot engedély nélkül felbontja, vagy építési munkával kapcsolatban közterületet szennyez, közterületet engedély nélkül vesz igénybe, az építési törmeléket határidőn belül nem szállíttatja el, vagy lerakásra ki nem jelölt területre rakja le, cc.) anyagszállításnál közterült szennyezését követően tisztítási kötelezettségének nem tesz eleget, közterületen forgalmat zavaró helyen gépjárművet mos vagy környezetvédelmet sértő mosószert használ, illetve alvázmosást végez, dd.) a rendelet 10. § (1) bekezdésében írt tilalom ellenére közterületi rendezvények tartását követően tisztántartási kötelezettségének nem tesz eleget, közterületet szennyez, síkosság elleni mentesítési kötelezettségének nem tesz eleget, ee.) a közterületi, felszerelési és berendezési tárgyakat beszennyezi, rongálja, növényekben kárt tesz, ff.) hulladékgyűjtő edényt rendeltetéstől eltérően használ, nem háztartási hulladékot rak az edénybe, rothadó, nagyon bűzös szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról nem gondoskodik, gg.) a szemétgyűjtő edényben visszamaradt, összefagyott agy összetömörödött szemetet nem üríti ki és az edényt nem teszi használhatóvá, hh.) hulladékkal kapcsolatos szolgáltatást jogosulatlanul végez vagy azt jogszabályellenesen végzi . E fentiekben felsorolt szabálysértések elkövetőivel szemben a jegyző helyszíni bírságot szabhat ki. V. FEJEZET Értelmező rendelkezések 25. § E rendelet alkalmazása szempontjából: ss) Közigazgatási terület:Salföld Önkormányzatának működési területe, amely belterületből (beépített és beépítésre szánt terület) és külterületből (belterületen kívüli terület) áll.
131 tt) Szolgáltató:Remondis Tapolca Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. 8300 Tapolca, Halápi u. 33. uu) Köztisztaság:A község belterületén lévő közutak, terek, járdák és ezekhez tartozó műtárgyak, továbbá közcélú közterületeken keletkezett szemét összetakarításáról, elszállításáról, a közterületek állandó tisztántartásáról, szükség szerint portalanításáról való gondoskodás. vv) Közterület:Az ingatlan-nyilvántartásban közterületként bejegyzett földterület, mely rendeltetés szerint használható (út, park stb.). ww) Köztisztasággal összefüggő tevékenység:Az egyes ingatlanok, ezen belül különösen a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás stb. céljára) szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségek és hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztántartása. xx) Köztisztasági szolgáltatás (továbbiakban: szolgáltatás):A szolgáltató által végzett települési szilárd hulladék összegyűjtése, kezelése, kijelölt lerakóhelyre való elszállítása, hulladék ártalmatlanítási és hasznosítási tevékenysége, a közterületek tisztántartása. yy) Települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenység:A települési szilárd hulladék kezelése, ártalmatlanítása és hasznosítása. zz) Kezelés:A települési szilárd hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása. aaa) Tisztántartás:Az egyes ingatlanok és közterületek tisztántartása, hó- és síkosság mentesítése, illetve pollenmentesítése. bbb) Ártalmatlanítás:Települési szilárd hulladéknak a kijelölt lakóhelyre, illetve létesítményekben történő hasznosítás nélküli elhelyezése, rendezett lerakása vagy elégetése. ccc) Hasznosítás:Települési szilárd hulladékból hasznosítható másod nyersanyagok (fém, üveg, papír, rongy, műanyag stb.) kiválogatása, továbbá a hulladék feldolgozásával, komposztálásával, illetőleg elégetésével vagy más technológiai megoldásokkal (esetleg ezek együttes alkalmazásával) új termékek, tüzelőanyag, hő és villamos energia stb. előállítása. ddd) Települési szilárd hulladék:Háztartási hulladék (szemét) és egyéb szilárd hulladék. eee) Háztartási hulladék (szemét):Lakások, valamint a lakás, üdülés, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, valamint a lakók közös használatára szolgáló helyiségekben és területeken keletkezett szilárd hulladék, így pl. a salak, a rongy, a söpredék, a hamu, a korom, edény, eszköz, ablaküveg, papír, konyhai hulladék (ide értve a műanyag konzervdobozt, üveget, kisebb méretű bútordarabot), továbbá kisebb mennyiségű falvakolat, kerti, gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, valamint a lakásban folytatott kisipari tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a
132 naponta keletkezett mennyiség nem haladja meg a meghatározott minősülő - mennyiséget.
- szokásosnak
fff) Egyéb szilárd hulladék:A lakásban és az emberi tartózkodás szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb méretű berendezési tárgy, lom, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb.), valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg közterületeken keletkezett szilárd hulladék (szemét). ggg) Zöld terület:Nagyobb rész, növényzettel borított, közhasználatú terület, beleértve a kerti bútorokat és az építmények területét is. hhh) Parkosított terület:Füvesített növényzettel borított közterület, amely magában foglalja a kavicsozott és nem parkolás céljára kijelölt közterülete és a szegéllyel elválasztott úttest és járda közti szigetet is. iii) Lakás és helyiségei:Lakótelkeken a lakóépületekben és melléképületében huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek.
a
lakóépület
jjj) Mezőgazdasági tevékenységet kiszolgáló építmények:Olyan épület, építmény (présház, pince, magtár stb.), mely a telekingatlanokon a mezőgazdasági tevékenység kiszolgálását biztosítja és a max. 20 m alapterületű lakás vagy tartózkodásra nem alkalmas pihenőhelyiségeket tartalmaz. kkk) Nagyobb méretű berendezési tárgy:Háztartási hulladéknak nem minősülő, a lakás használata folytán feleslegessé, nagyobb részt használhatatlanná vált tárgy, melynek hosszmérete a 2 m-t, területi mértéke a 9 m2-t és térmértéke a 2 légköbmétert nem haladja meg. lll)
Állandó ingatlanok:A település közigazgatási területén lévő azon ingatlanok, melyeket az év teljes időszakában életvitelszerűen állandó jelleggel használnak, települési háztartási- és egyéb hulladék rendszeresen keletkezik. (11)
Üdülő ingatlanok:A település közigazgatási területén lévő azon nyaraló- és üdülő ingatlanok, melyeket jellemzően nem az év teljes időszakában használnak, de a település
mmm)
(12)
sajátosságaira, az ingatlan és az ingatlanhasználat jellegére tekintettel megállapítható egy használati szezon, mely időtartam alatt települési háztartási- és egyéb hulladék keletkezik. (13) nnn) Időszakosan használt ingatlanok: A település közigazgatási területén lévő azon ingatlanok, melyeket az év folyamán többszöri megszakítással, de rendszeresen használnak, az ingatlanhasználat időszakai alatt települési háztartási- és egyéb hulladék keletkezik.”
VI. FEJEZET Hatályba léptető rendelkezések 26. § (1) E rendelet 2011 január 1 napján lép hatályba. A rendelet kihirdetéséről az SZMSZ szerint, helyben szokásos kihirdetési módon az Önkormányzat hirdetőtábláján (Salföld, Kossuth u. 27) történő kifüggesztéssel a jegyző gondoskodik.
133 (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) számú rendelet, valamint a a köztisztaságról és szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 14/2007 (XII. 27.) rendeletének módosításáról szóló 1/2010 (III. 12.) számú rendelet VII. FEJEZET Jogharmonizációs záradék 27. § Ez a rendelet „a belső piaci szolgáltatásokról” szóló 2006. december 26-i, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja. Salföld, 2010. december 22. Fábián Gusztáv polgármester
Soltész Attila címzetes főjegyző
A kihirdetés napja:2010. december 29. Soltész Attila címzetes főjegyző (11)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (13) Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től. (12)
134
5.
(14)
számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez
A települési szilárd hulladék (háztartási hulladék) gyűjtésére rendszeresített szabványos hulladéktároló edények alap- és egyszeri ürítési díja A közszolgáltatás díja
A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatási díjat a következők szerint határozza meg: A települési szilárd hulladék elszállításának díja két tényezős díj meghatározásával 2012.július 1-től 2012 december 31-ig a megállapított legmagasabb hatósági ár az általános forgalmi adót nem tartalmazza. 2013 január 1-től a KSH által közölt inflációs rátával megemelten kell alkalmazni 2013 január 1-től 2013 december 31-ig. 1 2 3 4 5 6
A
B
Alapdíj Ürítési díj Közszolgáltatási díj összesen
60 liter/hét 222 175 397
c Edényméret 80 liter/hét 222 234 456
D 120 liter/hét 222 351 573
A hatósági ár a szolgáltató által készített költségelemzés alapján kerül megállapításra, és a megállapított díjat a szolgáltató szedi be.
-az egyszeri ürítés mértékét meghaladó többlet háztartási hulladék emblémás zsák
(14)
621.-Ft
Beiktatta: 6/2012 (VI.29.) önkormányzati rendelet hatályos 2012 július 1-től.
135 6.
(15)
számú melléklet a 8/2010. (XII. 29. )önkormányzati rendelethez
„ Bejelentés az időlegesen használt ingatlanok ürítési díja alóli mentesség igényléshez Név:…………………………………………...Leánykori név:……………………….….…. Anyja neve:……………………….……..…………Születési hely:……………………… Születési év, hónap, nap……………………………Szem. ig. szám:…………………… Állandó lakóhely:…………………………..……………………………………….…........ Tartózkodási hely:……………….…………………………………………...……………… Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közszolgáltatással érintett, Salföld, …………………...……….utca………....hsz……….em……..ajtó című lakásban nem rendelkezem állandó lakóhellyel, a lakást sem én, sem más nem használja. Az ingatlan a következő időponttól üres: Bejelentem, hogy a közszolgáltatással érintett ingatlan átmenetileg év hó naptól év hó nap Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat a valóságnak megfelel és az 1978. évi IV. törvény (Btk) 274. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezés értelmében tudomásul veszem, hogy aki közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglal közokiratba, büntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A feltüntetett adatok valódiságának a központi személyi adat és lakcím-nyilvántartási adatokon keresztül történő ellenőrzéséhez hozzájárulok. …………………, 201…………………….. ………..……………………….. Kérelmező aláírása
(15)
Beiktatta: 14/2011 (XII.22.) önkormányzati rendelet hatályos 2012. január 1-től.