Iktatószám:1307-10/2010.
JEGYZŐKÖNYV Készült:
Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 7. napján 18:00 órakor, a Művelődési Ház nagytermében (8123 Soponya, Petőfi S. u. 158.) tartott rendkívüli nyílt képviselőtestületi ülésén
Jelen vannak: Hollósi László Lendvai Gyula Nagy Zsolt Sajtos József Simon Zoltán Szolga Péter Varga István Varga Zoltán Völgyi János
polgármester képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő
Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta Miklós Imréné
jegyző jegyzőkönyvvezető
Hollósi László polgármester: Köszöntöm a képviselő-testület tagjait, a lakosság részéről megjelenteket. Megállapítom, hogy a megválasztott 10 fős Képviselő-testületből 9 fő jelen van, így az ülés határozatképes. Tájékoztatom a képviselő-testületet, hogy Dr. Ulcz Gyula képviselő távollétét előzetesen bejelentette, hiányzása igazolt. Jegyzőkönyv hitelesítőnek javasolom Varga Zoltán és Völgyi János képviselőket. A Képviselő-testület Varga Zoltán képviselő jegyzőkönyv hitelesítővé történő megválasztására tett javaslatot 8 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadta. A Képviselő-testület Völgyi János képviselő jegyzőkönyv hitelesítővé történő megválasztására tett javaslatot 8 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadta. Hollósi László polgármester: Ismertem a napirendi javaslatot:
1
Napirendi pont: 1. Szennyvízcsatornázás jogi képviselet ügye 2. Polgárőr autó költségeinek további viselése 3. Dr. Kerkovics Gyula emléktábla ügye 4. Soponya Napok rendezvény megbeszélése 5. Varga Zoltán képviselő interpellációja 6. Lendvai Gyula bejelentése 7. Egyebek. A képviselő-testületnek a napirenddel kapcsolatban egyéb javaslata, módosító indítványa nem volt. Hollósi László polgármester: Kérem a Képviselő-testületet, hogy a napirendet hagyja jóvá, fogadja el. Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következők szerint elfogadta a nyílt ülés napirendjét:
Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 7. napján 18.00 órakor tartott rendkívüli nyílt képviselő-testületi ülésének napirendjéről Soponya Nagyközség Önkormányzata a nyílt testületi ülés napirendjét az alábbiakban határozza meg:
RENDKÍVÜLI NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉS NAPIRENDJE: 1.) Szennyvízcsatornázás jogi képviselet ügye Előterjesztő: Molnárné Tarman Renáta jegyző Előadó: Molnárné Tarman Renáta jegyző Előkészítő: Molnárné Tarman Renáta jegyző 2.) Polgárőr autó költségeinek további viselése Előterjesztő: Molnárné Tarman Renáta jegyző Előadó: Molnárné Tarman Renáta jegyző Előkészítő: Molnárné Tarman Renáta jegyző 3.) Dr. Kerkovics Gyula emléktábla ügye Előterjesztő: Sajtos József képviselő Előadó: Sajtos József képviselő Előkészítő: Sajtos József képviselő
2
4.) Soponya Napok rendezvény megbeszélése Előterjesztő: Sajtos József képviselő Előadó: Sajtos József képviselő Előkészítő: Sajtos József képviselő 5.) Varga Zoltán képviselő interpellációja Előterjesztő: Molnárné Tarman Renáta jegyző Előadó: Molnárné Tarman Renáta jegyző Előkészítő: Molnárné Tarman Renáta jegyző 6.) Lendvai Gyula bejelentése Előterjesztő: Lendvai Gyula képviselő Előadó: Lendvai Gyula képviselő Előkészítő: Molnárné Tarman Renáta jegyző 7.) Egyebek
NAPIREND TÁRGYALÁSA: 1.) Szennyvízcsatornázás jogi képviselet ügye Előterjesztő: Előadó: Előkészítő:
Molnárné Tarman Renáta jegyző Molnárné Tarman Renáta jegyző Molnárné Tarman Renáta jegyző
Az 1307-2/2010. számú előterjesztés jegyzőkönyv 1. számú mellékleté képezi. Hollósi László polgármester: Az előző alkalommal is elmondtam, hogy tulajdonképpen jogi képviselettel rendelkezünk. Dr. Hetzmann Albert a kivitelezővel szemben a négy településnek biztosítja a jogi képviseletet, ezért nem tartom most olyan fontosnak, hogy most ebben dönteni kellene. Még nem is tudjuk, hogy mivel bíznánk meg az ügyvédet, hiszen a Dr. Hetzmann ügyvéd úr a szerződéseket átnézte. Plusz pénzeket kiadni ezért nem tartom szerencsésnek. A többi település nem kíván jogi képviseletet létrehozni. A pénzügyi fedezetet sem látom biztosítottnak az ügyvédre. Felesleges kiadásnak tartom. A Pisti a múltkor nagyon jól elmondta a véleményét erről. Nem hajt most bennünket semmi, hiszen a kivitelezővel szemben van jogi képviseletünk. Dr. Hetzmann ügyvéd urat el tudom képzelni, kevesebb pénzért. A megbízás pénzügyi oldalát nem látom biztosítottnak, és értelmetlennek tartom. Ez az én egyéni véleményem, és a plusz felesleges kiadás pénzügyi oldalát nem látom biztosítottnak és értelmetlennek tartom. Nagy Zsolt képviselő: Egyszer már eldöntöttük, hogy jogi képviselőt kívánunk választani. A jegyző asszony bekérte az ajánlatokat. Megbeszéltük, hogy miért kell jogi képviselet. Soponyára leszűkítve megvizsgálja az anyagot, megállapítsa, hogy milyen követeléseink lehetnek a gesztorral és a kivitelezővel szemben. Végig lehet játszani még egyszer, de én abban már nem kívánok részt venni. Nem kívánok bohóckodni.
3
Hollósi László polgármester: Valóban ezt már eljátszottuk. A könyvvizsgáló nem talált olyan követelést a gesztorral szemben, amiért jogi képviselet kellene. Ez az én véleményem. A képviselő-testület dönt, csak nem tartom magunkat olyan gazdagnak, és tulajdonképpen nem sürget bennünket semmi. A következő testület is megteheti majd. Lendvai Gyula képviselő: Az 1. számú melléklet utolsó bekezdése szerint a Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai ügyvédi iroda a gesztor által megbízott tevékenységet végzi. A felek kölcsönösen rögzítik, hogy a jelen megbízás semmilyen formában nem tejed ki a közös csatorna és szennyvíztisztító telep beruházás kapcsán esetlegesen a megrendelő önkormányzatok közötti elszámolásokkal, esetleges nézeteltérésekkel kapcsolatos képviseletre. Az Aba Nagyközséggel fennálló megbízás illetve a jelen megbízás is kizárólag a kivitelezéssel és kivitelezővel szemben fennálló jogvitára vonatkozik, egyik megbízás sem terjed ki semmilyen módon az Önkormányzatok között fennálló jogvitákban történő képviseletre. Hollósi László polgármester: Igen, így van. Egységesen kell fellépni a kivitelezővel szemben. Ha a négy önkormányzat egymást is elkezdi marni, abból semmi jó nem származik. Völgyi János képviselő: Szeretném felhívni a képviselő-testület figyelmét, hogy Aba által megbízott ügyvédi iroda, aki a gesztor és a kivitelező között teljesít. Volt két műszaki ellenőrünk, kell egy ügyvéd, aki átnézi mi nem készült el: nincsenek meg a rákötések, élő szerződések vannak. A Vadex-el, 2006. 12.19-i szerződés, nincs kész, a Munkácsy utcánál és a Vadexnél 200 m cső nincs meg, a későbbiekben jelentkezni fognak a problémák. Műszakilag úgy néz ki, hogy lassan át lesz adva, viszont ezek nincsenek megcsinálva. Át kell nézetni külön emberrel, aki odafigyel. Varga István képviselő: Műszaki emberrel kell átnézetni. Simon Zoltán képviselő: Rendes műszaki ellenőrünk sincs, aki van, az Aba embere. 5 évvel ezelőtt ez a társaság amatőr módon kezdett bele ebbe a beruházásba, és azóta is amatőr módon dolgozik. Miért? Varga István képviselő: Az előző ülésről úgy mentünk haza, hogy ma egy emberről szavazunk. Simon Zoltán képviselő: Nem ezt mondtad egy perccel ezelőtt. Varga István képviselő: Azt mondtam nem ügyvéddel kell megnézetni, hogy hiányzik 200 m. Nem lehet csak ügyvédet megbízni mindennel.
4
Völgyi János képviselő: A polgármester úrnak, mint társulat elnöknek tudnia kellene, hogy hiányoznak dolgok. Nagy Zsolt képviselő: Eldöntöttük, hogy kell ügyvéd. Ne vitatkozzunk. Hollósi László polgármester: Külön véleményen vagyok akkor. Lendvai Gyula képviselő: Egyetértek maximálisan. Pár mondatot idéztem a szerződésből. A kivitelezővel szembeni jogvitákat fogja majd képviselni az átadásnál. Az ügyvédnek konkrét feladatot kell adni, el kell, neki mondani mit kell megnézni. Nagy Zsolt képviselő: Azzal szeretném megbízni az ügyvédet, hogy nézze át a papírokat, amik Soponyára vonatkoznak, határozza meg milyen jogi követelésünk lehet a kivitelezővel és a gesztorral szemben. Nem érdekel a többi település követelése. Nézze át, hogy mi mit követelhetünk. Követelhetjük az utakat, vagy már nem lehet követelni, mert van szerződés, amit nem láttunk. Követelhetjük-e a Munkácsy utcában a 200 m-t, a garanciális javítást stb. Lendvai Gyula képviselő: Kell 2-3-4 embert megbízni, aki adja a feladatokat. Nagy Zsolt képviselő: Követelhetjük-e, hogy az utakat nem sávosan, hanem rendesen tegyék rendbe stb. Nem kell támadnunk senkit, a kivitelezőt sem, a többi önkormányzatot sem. Várjuk meg, hogy mi lesz a vége, és ha arra kerül a sor, tudjunk lépni. Az ügyvéd folyamatosan kapja a papírokat, folyamatosan képben lesz, az összes papírt átnézi és mindenről tudni fog. Én ezt várom ettől. Azért jöttünk ide, hogy mindenki mondjon egy nevet. Azon már túl vagyunk, hogy kell ügyvéd. Hollósi László polgármester: Akkor mondom a neveket. Simon Zoltán képviselő: Mennyi kötbérrel, kártérítéssel tartoznak például Dr. Orosz Ilonát én ajánlottam. Havi 200 ezer Ft-ért mindennemű ügyvédi szolgáltatást nyújtana a lakosságnak, és akár hetente 2 órában jogi tanácsadást adna a lakosságnak. Elsődleges most természetesen a csatorna ügye. A két milliónál nincs állandó megbízási szerződés, 5 év anyagát átnézni nem kevés munka. Hollósi László polgármester: Kiadtuk az ajánlatokat. Nem mellékes ki mennyiért vállalja.
5
Simon Zoltán képviselő: Nagy Katalinnak kifizettünk 3,5 millió Ft-ot, Időben jeleztem, hogy ne fizessük ki, mégis ki lett fizetve. Hollósi László polgármester: Ez most nem a témához tartozik. Mindig a tárgynál maradjunk. Simon Zoltán képviselő: Szorosan a témához tartozik, az hogy elszúrtunk a műszaki ellenőrnél 3,5 milliót, a Stork Gézánál 1,2 milliót. Semmi értelme annak az anyagnak, amit kiadott. Több helyen elszórtuk a pénz összességében. Most több százmilliós kártól kellene megóvni Soponyát, erre elő kell venni akár 2 milliót, ezt meg kell tenni. Hollósi László polgármester: Ez a te véleményed. Mondom sorban a neveket, kérem szavazzunk. Aki egyetért Dr. Hetzmann Albert ügyvéd megbízásával, kérem kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 9 nem szavazattal az alábbi határozatot hozták:
100/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy nem támogatja, és nem fogadja el Dr. Hetzmann Albert ajánlatát a szennyvízcsatornázás jogi képviseletére. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Hollósi László polgármester: Aki egyetért Dr. Szabó Róbert ügyvéd megbízásával, kérem kézfeltartással jelezze.
6
A képviselő-testület tagjai 9 nem szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozták:
101/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy nem támogatja, és nem fogadja el Dr. Szabó Róbert ajánlatát a szennyvízcsatornázás jogi képviseletére. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Hollósi László polgármester: Aki egyetért Dr.Pataki Márta ügyvéd megbízásával, kérem, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 9 nem szavazattal az alábbi határozatot hozták:
7
102/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy nem támogatja, és nem fogadja el Dr. Pataki Márta ajánlatát a szennyvízcsatornázás jogi képviseletére. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Hollósi László polgármester: Aki egyetért Dr. Orosz Ilona ügyvéd megbízásával, kérem, kézfeltartással jelezze. Lendvai Gyula képviselő: Neki van két ajánlata, eseti és folyamatos. Egy évre kéri az alkalmazást? Molnárné Tarman Renáta jegyző: Határozatlan időre szokták kötni a szerződést és bármelyik fél felmondhatja. Simon Zoltán képviselő: 3 hónap a minimum, ha nem tetszik a munkája, megszakíthatjuk a megbízást. Lendvai Gyula képviselő: Nincs arányban az eseti és a folyamatos ajánlata. Hollósi László polgármester: Eseti 2 millió Ft-os ajánlatot, aki elfogadja, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 9 nem szavazattal az alábbi határozatot hozták:
8
103/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy nem támogatja, és nem fogadja el Dr. Orosz Ilona egy összegben tett ajánlatát a szennyvízcsatornázás jogi képviseletére. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Hollósi László polgármester: Havi 200 ezer Ft +ÁFA. A képviselő-testület tagjai 2 igen szavazattal, 7 ellenszavazat mellett az alábbi határozatot hozták:
9
104/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy nem támogatja, és nem fogadja el Dr. Orosz Ilona ajánlatát általány díjas szerződésre az önkormányzat jogi ügyeinek képviseletére. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Hollósi László polgármester: Dr. Kóté Csaba ügyvéd ajánlatát, aki elfogadja, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 9 nem szavazattal az alábbi határozatot hozták:
10
105/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy nem támogatja, és nem fogadja el Dr. Kóté Csaba ajánlatát a szennyvízcsatornázás jogi képviseletére. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Hollósi László polgármester: Dr. Mikó Péter visszavonta ajánlatát. Ballóné Dr. Varga Krisztina ügyvéd ajánlatát, aki elfogadja, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 9 nem szavazattal az alábbi határozatot hozták:
11
106/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy nem támogatja, és nem fogadja el Ballóné Dr. Varga Krisztina ajánlatát a szennyvízcsatornázás jogi képviseletére. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Hollósi László polgármester: Dr. Mező Balázsa ügyvéd ajánlatát, aki elfogadja, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 7 igen szavazattal, 2 ellenszavazat mellett az alábbi határozatot hozták:
12
107/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta szennyvízcsatornázással kapcsolatos jogi képviselet ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy Dr. Mező Béla Balázs egyéni ügyvéd (8000 Székesfehérvár, Várkörút 32. I/2.) ajánlatát fogadja el a beérkezett ajánlatok közül. Soponya Nagyközség Önkormányzat önálló jogi képviseltével Dr. Mező Béla Balázs ügyvédet bízza meg, az általa adott árajánlat szerinti 10.000.Ft/óra rezsióradíj megfizetésével. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Molnárné Tarman Renáta jegyző: Ő nem egészítette ki és nem javította ki az ajánlatát. Nagy Zsolt képviselő: Én beszéltem vele és azt mondta, hogy átnézi az egész anyagot. Varga Zoltán képviselő: Dr. Mező Balázs Béla mikortól lenne? Varga István képviselő: Bekéri az anyagot, 10.000 Ft-os óradíjért átvizsgálja. Lehet kb. egymillióba fog kerülni, és elmondja a véleményét, megmondja, hol van keresnivalónk. Szerintem a kötbérek el vannak hallgatva. Molnárné Tarman Renáta jegyző: Gondolom július 15-től tudja vállalni a megbízást.
13
2.) Polgárőr autó költségeinek további viselése Előterjesztő: Előadó: Előkészítő:
Molnárné Tarman Renáta jegyző Molnárné Tarman Renáta jegyző Molnárné Tarman Renáta jegyző
Az 1307-3/200. számú előterjesztés a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi. Hollósi László polgármester: A polgárőrök túllépték az idei évre megállapított a 200 ezer Ft-os keretet. Emelkedtek az üzemanyagárak. Szükség van a polgárőrségre, ezért valami megoldást kell találnunk. Azt is el tudom képzelni, hogy szűkített keretben, esetleg hétvégeken működjenek. Lendvai Gyula képviselő: 200 ezer Ft támogatás honnan került ide? Úgy tudom nem hagyta jóvá a testület, csak a sarok számokat. Molnárné Tarman Renáta jegyző: Így van, de a sarokszámok mögött ott volt a részletezés. Szolga Péter képviselő: Arról volt szó, hogy ha kell, akkor átcsoportosítjuk az Iskolánkért Alapítvány miatt. Lendvai Gyula képviselő: A kimutatás alapján feltűnt, hogy az önkormányzat használta az autót, és erről nincs menetlevél Sárbogárd--Soponya között. A Rendőrség is használta az autót, ha jól emlékszem, és az sincs benne. Molnárné Tarman Renáta jegyző: Akkor sürgősen Sárbogárdra kellett mennem, 3 gyermek élete fontosabb volt, mint a menetlevél kitöltése. Völgyi János képviselő: Azért kell a menetlevél, hogy pontosan tudjuk ki használta az autót. A polgárőrség a működéshez kapta a támogatást, nem kirándulásra. Nagy Zsolt képviselő: Az előírás szerint menetlevél nem kötelező, viszont kötelező a km elszámolást csinálni. A menetlevélnél egyszerűbb lenne egy táblázatban vezetni a használatot. Kinek lett véve az autó? Simon Zoltán képviselő: Kifejezetten a polgárőrségnek lett véve. Hollósi László polgármester: Pályázati pénzből vette az önkormányzat.
14
Varga Zoltán képviselő: Szükség van az autóra. Támogassuk a polgárőrséget. Nappal ne használja senki az autót, mert lehet, hogy éppen szükség lenne rá. Maradjon a polgárőrség tulajdona, karbantartja, vigyáz rá. Nappal ne legyen használva az autó. Szolga Péter képviselő: Az önkormányzat tulajdona az autó. Fél év alatt egyszer átment Sárbogárdra hivatali ügyben. Azt gondolom, hogy ezzel nem fog a település biztonsága sérülni. Ha van autónk, ne kelljen taxit hívni. 150.000 Ft-ot használtak el üzemanyagra az első félévben, szavazzunk meg még 150.000 Ft-ot és menjünk tovább. Varga Zoltán képviselő: A jegyző asszony havonta mennyi üzemanyag térítést kap? Molnárné Tarman Renáta jegyző: 70.000.-Ft-ot. Varga Zoltán képviselő: Ebből meg lehetett volna oldani. Molnárné Tarman Renáta jegyző: Így van, de az nap a férjemnél volt az autónk, és nem tudtam megvárni, hogy hazajöjjön. Nagy Zsolt képviselő: Reprezentáció, biztosítás, javítás. Simon Zoltán képviselő: Kértem összefoglalót, de nem jött meg. Visszamenőlegesen kértem több évre. Nagyon sokat lett javítva az autó. Molnárné Tarman Renáta jegyző: 2010. évre vonatkozóan kérte a testület a kimutatást. Hollósi László polgármester: Javaslom adjunk 150.000 Ft-ot. Zárjuk le ezt az ügyet. Varga Zoltán képviselő: Aki kérdezni szeretne, had mondja el a kérdést. Hollósi László polgármester: Mindenki kihasználta a két percet. Nagy Zsolt képviselő: Az autó többszörösébe került az önkormányzatnak. Szabadbattyánban? Ki a felelőse az autónak nappal és éjjel?
Mit
keresett
az
autó
Hollósi László polgármester: Polgárőrség használja, ők a felelősök.
15
Godó István Polgárőr Egyesület tagja: Szabadbattyánban én voltam az autóval, mert anyagot Polgárőrszövetségbe, és ott tankoltam, mert ott olcsóbb a benzin.
kellett
vinnem
a
Simon Zoltán képviselő: Az autó kézből-kézbe kerül. Kellene egy táblázat, aláírásokkal a használatról, ami menetlevélként is használna. A normál járőrözés tervezhető, előre meg lehet mondani, hogy egy nap x km-t fog futni az autó. 150.000,-Ft-ot vissza kellene számolni és olyan tarifát beállítani, ami erre az összegre elég, mert különben 3 hónap múlva megint elfogy a pénz. Godó István: Napi 20-30 km. Simon Zoltán képviselő: A II. félévre 150.000,- Ft és lehet csak 15 km-t lehet menni. Cserna József Polgárőr Egyesület elnöke: A 15 km kevés. Az autót nem csak a polgárőrség használta. Godó István: Elég lenne a 150 ezer Ft, ha nem csak a polgárőrség pénzéből tankolnák. Önkormányzat, sportolók is használták. Önkormányzati ügyben egyetlen menetlevél sincs. Mi nem használtunk el januártól több mint 4000 km-t. A napközbeni szaladgálások nincsenek dokumentálva, és el kellett írni valahova. Simon Zoltán képviselő: A Polgárőrség a km alapján számoljon el. Cserna József: Itt nehéz a km-t számolni, mert nem lehet úgy közlekedni, mint hosszabb útvonalon. Simon Zoltán képviselő: Saját érdeketekben jó lenne egy rendes km elszámolás. A polgárőrség beírja dátumot, a vezető nevét, az indulás helyét, a km óra állását és kész. Lendvai Gyula képviselő: Nem ilyen egyszerű ez. Éjszaka 95 km állás van, nappal megy az autó 8 km-t, 103 km-nél áll az óra, de hiányozni fog a 8 km. Ezért a napközbeni használónak is kell menetlevelet vezetni. Magyarul, a menetlevelet annak kell vezetni, aki az autóba beül. Simon Zoltán képviselő: Azt azért tegyük, hozzá, hogy sem a polgármester úr, sem a pénzügyi bizottság vezetője, sem a jegyző asszony nem tudta úgy támogatni az ügyet, mert nem lett rendesen vezetve a menetlevél. Mindenki vitte az autót, tankoltak bele és nem lett rendesen vezetve a menetlevél.
16
Molnárné Tarman Renáta jegyző: Most két hete áll az autó az udvarban. Előtte fogalmam sem volt, hogy hol van az autó. Simon Zoltán képviselő: A hivatalon belül kinek a felelőssége megnézni a menetlevelet? Molnárné Tarman Renáta jegyző: Ha a Polgárőrség használja, és kölcsön adja az autót, az nem az én felelősségem. Godó István: A Polgárőrség nem adja kölcsön az autó. Az autó teljes km-t a Polgárőrség támogatásából finanszírozták. Senki nem tankolt az autóba. Hollósi László polgármester: 95 %-bán a Polgárőrség használta az autót. Nagy Zsolt képviselő: Az autót az önkormányzat vette. Annak idején szó volt arról, hogy az önkormányzat és a polgárőrség is használja. Napközben is vezetni kell a menetlevelet. Ha kifogy a benzin, meg kell nézni ki ment az utóval és arányosan leosztani a költséget. Nehéz lemérni, de kell a polgárőrség, szükség van rájuk. Legyen az önkormányzatnál felelős az autóért, meg kell nézni a menetlevelet az átvételnél, ha eltérés van meg kell beszélni. Varga Zoltán képviselő: A 150.000.-Ft-ot kevésnek találom, ki kellene számolni mennyi pénz kellene legalább év végéig. Szolga Péter képviselő: Fél órája arról beszélünk, ami 3 éve rögzítve lett, a menetlevél használatról. Menetlevelet kell vezetni annak, aki használja az autót. Simon Zoltán képviselő: Miért nem vezették a menetlevelet? Akik nem vezették rendesen a menetlevelet, azok el akarták takarni a valós útját az autónak. Hollósi László polgármester: Javaslom, hogy adjunk 150.000,-Ft támogatást a Polgárőrségnek és kérjük a menetlevél használatot. Simon Zoltán képviselő: Ki ellenőrzi rendszeresen a menetlevelet? A polgármester úr és pénzügyi bizottság elnöke. Hollós László polgármester: Én nem ellenőrzöm a polgárőröknek.
17
Varga István képviselő: Miért nem vállalod te? 20.000.-Ft-ot a tiszteletdíjamból átutalok, a többit befizetem mint Varga Farm Kft támogatásból. Simon Zoltán képviselő: Vállalkozó, aki veri a mellét. Varga István képviselő: Nem. Arról volt szó, hogy jöjjünk ide 10 percre ügyvédet választani. Megint egy órája beszélgetünk 20.000.-Ft-ról. Ellenőrizd te vagy a Varga Zoli. Hollósi László polgármester: Javaslom, szavazzuk meg a 150.000,- Ft támogatást. A képviselő-testület tagjai 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozták:
108/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Polgárőrség támogatása, illetve az autó használatával kapcsolatos további költségek viselése Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta a Polgárőrség támogatása, illetve az autó további költségeinek viselése ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a soponyai Polgárőrséget a költségvetésben meghatározott 2010. évi támogatáson felül további 150.000.-Ft, azaz Százötvenezer 00/100 forint összeggel támogatja. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
18
Hollósi László polgármester: Borda László felkeresett, hogy a Babai Józsefet nem tudja elhelyezni, és szeretné, ha fedél lenne a feje felett. A Nagylángnál lévő régi gázcsere telep épületére gondolt, de azt 20 évre bérbe adtuk. A volt tejcsarnokot a Borda Laci rendbe tenné és ott lakhatna a Babai József. Nagy Zsolt képviselő: Ki fizeti a rezsi költséget? Varga István képviselő: Szerintem nem kötelességünk gondoskodni az elhelyezésről. A gázcsere telepet önkényesen foglalta el a Nyernye Laci akkoriban és nem lett kitéve. Ez nem a mi feladatunk, nem lehet ilyet csinálni. Hollósi László polgármester: A tejcsarnokról van szó. Megengedjük, hogy oda költözzön a Babai József? A képviselő-testület tagjai 2 igen szavazattal, 6 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozták:
109/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Babai József épület használattal kapcsolatos ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta Babai József épület használattal kapcsolatos ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy nem támogatja Babai József épület használat iránti megkeresését. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
19
3.) Kerkovits Gyula emléktábla ügye Előterjesztő: Előadó: Előkészítő:
Sajtos József képviselő Sajtos József képviselő Sajtos József képviselő
4.) Soponya Napok rendezvény megbeszélése Előterjesztő: Előadó: Előkészítő:
Sajtos József képviselő Sajtos József képviselő Sajtos József képviselő
Hollósi László polgármester: Augusztus 20-ra a Kulturális Bizottság készíti elő a programot. A tűzijátékkal kapcsolatban döntenünk kell. Az árvízkárosultak javára általában lemondanak a tűzijátékról az országban. Sajtos József képviselő: Nem csak a tűzijátékról, hanem a kitüntetésekről is beszélni kell, és akkor lehet szűkebb kerettel programot összeállítani. Hollósi László polgármester: Aki szeretné, hogy legyen tűzijáték, kérem kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 3 igen szavazattal, 6 ellenszavazat mellett az alábbi határozatot hozták:
20
110/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat 2010. évi tűzijáték ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta 2010. évi tűzijáték ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy 2010. évben nem rendez tűzi játékot a Soponyai Napok rendezvény keretében. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Varga Zoltán képviselő: A tűzijáték árát az utakra és járdákra kellene fordítani. Luxusnak találom a tűzijátékot. Hollósi László polgármester: Kitüntetés, díjazás legyen-e? Varga Zoltán képviselő: Úgy érzem jelen pillanatban nincs olyan személy, aki érett lenne a kitüntetésre. Az összeget a falura fordítanám. Hollósi László polgármester: Aki szeretné, hogy legyen augusztus 20-án kitüntetés, kérem kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 1 igen szavazattal, 8 ellenszavazat mellett az alábbi határozatot hozták:
21
111/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat 2010. évi kitüntetések ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta 2010. évi tűzijáték ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy 2010. évben nem adományoz önkormányzati kitüntetést és díjat. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Hollósi László polgármester: A Képli Józsefet szerettem volna díjazni, mert sok társadalmi munkát végzett az orvosi garázs építésnél. Varga Zoltán képviselő: Adjunk neki egy oklevelet. Hollósi László polgármester: Dr. Kerkovics Gyula emléktáblájával kapcsolatban kell még döntenünk. Sajtos József képviselő: Dr. Kerkovics Gyula községünk díszpolgára idén lenne 85 éves. Javasoltam, hogy állítsunk egy emléktáblát, elismerve európai hírű munkásságát. Két árajánlatot szereztem be. Az egyik 150.000 Ft, a másik 250 ezer Ft-os. Ehhez kérem a képviselőtársakat, hogy karolják fel. Hollósi László polgármester: Van észrevétel, vélemény? Varga Zoltán képviselő: Én csináltattam emléktáblát és olcsóbban jöttem ki. A Soponyáért Alapítványból kell megoldani. Miért van az alapítvány? Ilyen dolgokért jött létre. Sajtos József képviselő: Hagyományteremtésre jött létre az alapítvány. Most lesz citeratalálkozó is. Az emléktábla mellet készül egy 25 cm átmérőjű bronzplakett is arcképpel. Így lesz 150.000,-Ft.
22
Varga Zoltán képviselő: A Soponyáért Alapítvány mennyi pénzt ad ehhez? Sajtos József képviselő: A tiszteletdíjamból ajánlok fel az alapítványnak. Varga Zoltán képviselő: Én is alapítványi tag vagyok, és nem tudom hova mennek el a pénzek. Sajtos József képviselő: Elmondtam már, hogy a Sárvíz tükörre, még nem is fedezi. Átlagban 32 ezer Ft a postaköltsége az újságnak. Most nem az alapítványról van szó, hanem Dr. Kerkovics Gyula emléktáblájáról. A világon a 2. legnagyobb kardiológus volt. A Semmelweis Kiadó kiad egy emlékkötetet. Hollósi László polgármester: Aki támogatja az emléktábla elkészítését, kérem kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 2 igen szavazattal, 5 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozták:
112/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Dr. Kerkovits Gyula születésének 85. évfordulójára emléktábla elhelyezés ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta Dr. Kerkovits Gyula születésének 85. évfordulójára emléktábla elhelyezés ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy anyagilag nem támogatja, nem járul hozzá Dr. Kerkovits Gyula születésének 85. évfordulójára emléktábla elhelyezéséhez. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
23
Sajtos József képviselő: A tisztelt képviselőtársakat megkérdezem, van-e aki felajánlja egy havi képviselői tiszteletdíját? Simon Zoltán képviselő: Én felajánlom. Völgyi János képviselő: Én is. Varga István képviselő: Én is. Szolga Péter képviselő: Én is. Sajtos József képviselő: Köszönöm szépen. Aláírás legyen-e az emléktáblán? Dr. Kerkovics Gyula, évszámok, európai kardiológus emlékére a felirat, és az aláírás a jobb alsó sarokban lenne. A II. világháborús emlékműnél végig jártam a falut, és a végén azt írattuk rá, hogy Soponya község népe. Szolga Péter képviselő: A Soponyai Alapítvány támogatja. Simon Zoltán képviselő: A felirat, Soponya község lakossága legyen szerintem. Sajtos József képviselő: A Soponyai Önkormányzat nem adott pénzt, ezért ezen kár vitázni szerintem. Völgyi János képviselő: Az önkormányzat nem adott pénzt. Varga István képviselő: A Soponyáért Alapítványnak adjuk a támogatást. Sajtos József képviselő: A szülői háznál, a Petőfi u. 200. szám alatt, vagy az orvosi rendelőnél helyezzük el? Hollósi László polgármester: Az orvosi rendelő központi hely, szerintem ott legyen elhelyezve az emléktábla. Aki ezzel egyetért, kérem kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
24
113/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Dr. Kerkovits Gyula születésének 85. évfordulójára emléktábla elhelyezés ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta Dr. Kerkovits Gyula születésének 85. évfordulójára emléktábla elhelyezés ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a Soponyáért Alapítvány által, Dr. Kerkovits Gyula születésének 85. évfordulójára emléktábla elhelyezését a 8123 Soponya, Petőfi S. u. 189. cím alatti Orvosi Rendelő épületének falán engedélyezi, az épület állagának megóvása mellett. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
5.) Lendvai Gyula bejelentése Előterjesztő: Előadó: Előkészítő:
Lendvai Gyula képviselő Lendvai Gyula képviselő Lendvai Gyula f képviselő
Lendvai Gyula képviselő: A szociális bizottság levelet kapott az MSD Kft-től, és a méh nyakrák megelőzésére tesz ajánlatot. Dr. Tordai György javasolja a 12 év feletti lányoknak a védőoltást, mely három oltásból állna és 90.000 Ft /fő az oltás díja. Összesen 21 lányról van szó, most 8 fő, 7 és 6. Azért hoztam ide a testület elé, mert érdemes lenne ezzel foglalkozni, csak elég sokba kerül. A doktor úr javasolja. Kellene egy személyt megjelölni, aki tudna a Kft-vel érdemben tárgyalni költség csökkentése érdekében. Gondolkodásra hoztam ide az anyagot. Hollósi László polgármester: Állítólag lehet erre pályázni önkormányzati vagy kistérségi szinten. Ez nagy probléma, fontos dolog. Gondolkozzunk rajta.
25
Molnárné Tarman Renáta jegyző: Az első körben jelent 2 millió Ft-ot. Lendvai Gyula képviselő: A Kft-vel vegye fel valaki a kapcsolatot. Hollósi László polgármester: Pénzügyi fedezet miatt most felesleges tárgyalni. A képviselő-testület tagjai 9 igen szavazattal,ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozták:
114/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat HPV védőoltás biztosításának ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta HPV védőoltás biztosításának ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete úgy dönt, hogy költségvetésének nehéz helyzete miatt 2010. évben nem támogatja anyagilag a HPV védőoltás beszerzését és biztosítását. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Varga Zoltán képviselő: A Sallai utcai árok nyomvonal kitűzésével mennyire van a jegyző asszony? Molnárné Tarman Renáta jegyző: Kértem ajánlatot, de még nem jött meg. Varga Zoltán képviselő: Nem lenne olcsóbb, ha egy távolságot kimérnénk a kerítéstől és a közhasznúak megcsinálnák? A Béndek úr nem tudna hozzászólni ezzel kapcsolatban? Béndek József Munkács utcai lakos: Megnéztem az utcát, de a többi utcánál is probléma ez. Nincs értelme árkot csinálni, mert a kis csapadék elszivárog, a nagynál meg nem old meg semmit. 26
Nagy Zsolt képviselő: Ők egy normális bejárót akarnak kialakítani, azért kell a nyomvonal. Én annak idején letettem a gyűrűket és kész volt a híd. A szennyvízzel kapcsolatban itt vannak a papírok a rákötésről. Elindultak olyan hírek, hogy 15-50 ezer Ft-ba kerül a rákötés a műszaki szemle miatt. Szerintem aki szeptember 1-5i ráköt, annak nem kell fizetni. Hollósi László polgármester: Szeptember 15-ig nincs rákötési díj, nem kell fizetni semmit. Nagy Zsolt képviselő: A kiálló csonkot az egyénnek kell fizetni. Hollósi László polgármester: Így igaz, a tisztító csonk az egyén költsége. Ki kell tölteni a kérelmet, megnézzük, hogy a fizetés rendben van-e, és ha nincs fizetési elmaradás, akkor rá lehet kötni a hálózatra és lehet használni. Nagy Zsolt képviselő: A lényeg, hogy a műszaki szemle díja szeptember 15-ig 0 Ft.
6.) Varga Zoltán interpellációja Előterjesztő: Előadó: Előkészítő:
Molnárné Tarman Renáta jegyző Molnárné Tarman Renáta jegyző Molnárné Tarman Renáta jegyző
Az 1307-4/2010. számú előterjesztés a jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képezi. Molnárné Tarman Renáta jegyző: Varga Zoltán képviselő úr juttatott el egy beadványt a szemétszállítással kapcsolatban, melyet most osztottam ki, mert ma délután kaptam meg rá a választ. Szeretném név és cím szerint tudni, hogy kitől nem vitték el a szemetet, mert csak úgy tudom velük felvenni a kapcsolatot a kártalanítás céljából. Varga Zoltán képviselő: A szerződés szerint reggel 7 órától van szemétszállítás. Aki netán nem tette ki csütörtök este a kukát, péntek reggel nem tudta reggel kitenni, mert 5.53 perckor ment az autó a felső faluvégén. Milyen jogon fosztották meg a szemétszállítástól? A Vertikál miért rúgta fel a szerződést? Molnárné Tarman Renáta jegyző: A Vertikál megindokolta, miért mentek korábban. A szerződést lehet módosítani, melyre tett javaslatot. Továbbra is kérem a neveket, mert így tudok velük kapcsolatot teremteni. Varga Zoltán képviselő: A Gábor Áron közben ott maradt a szemét, a mai napig nem rá választ.
27
Molnárné Tarman Renáta jegyző: Én bejelentettem a Vertikálhoz. A szolgáltató nyilatkozott, mely szerint amennyiben olyan típusú lakossági panasz érkezett feléjük, hogy a korai szállítás miatt nem ürítették ki az edényzetet, a lehetőségekhez képest ezeket még aznap, vagy a következő szállítás alkalmával pótolják. Ennél többet nem tudok hozzátenni. Varga Zoltán képviselő: A szerződést nem kell felrúgni, maradjon, de ha jövőre megint emelni akarják a díjakat, engedjen a költségekből. Szavazzunk róla, maradjon a reggel 7 óra. A lakosság így szokta meg. Molnárné Tarman Renáta jegyző: A szerződésben 7 óra van, de ettől függetlenül szinte mindenhol 6 órától van szemétszállítás. Hollósi László polgármester: Két lehetőség van, maradjon a 7 óra, vagy legyen 6 óra. Varga Zoltán képviselő: Maradjon a 7 óra. A szerződést ne módosítsuk. Szolga Péter képviselő: Akitől nem vitték el a szemetet, a Vertikál ingyen biztosítson számukra zsákot. Völgyi János képviselő: A Vadex rákötésre szeretnék visszatérni. Hollósi László polgármester: Befizették a díjat? Völgyi János képviselő: Nem tudom. Szolga Péter képviselő: A gerincet bevittük az Ökocentrumhoz, és rá van kötve, át van vágva az abai út. Völgyi János képviselő: Nincs rákötve a gerincre. Hollósi László polgármester: Utánanézünk. Varga Zoltán képviselő: Mondtam a múltkor, hogy legyen a faluban polgárőrség működik tábla és házalás tilos tábla.
28
Molnárné Tarman Renáta jegyző: Nem kaptam még állásfoglalást az Államigazgatási Hivataltól a házalással kapcsolatban. A polgárőrséges táblát készíttetni kell. Mennyi pénzből lehet rendelni? Varga Zoltán képviselő: Legyen határidő. Simon Zoltán képviselő: A Közútkezelő szerintem biztosan csinál ilyen táblát is. Hollósi László polgármester: Kérjünk árajánlatot és majd eldöntjük. 4 db tábla kell szerintem. Még egy döntést meg kell hoznunk. A Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit KFT kéri társasági szerződés módosítás elfogadását a saját tőke emelés miatt, illetve nyilatkozni kell, hogy a tőke emelésben részt kívánunke venni. Szolga Péter képviselő: Szerintem a tőke emelésben az anyagi helyzetünk miatt nem tudunk részt venni. Hollósi László polgármester: Én is így gondolom, de a szerződés módosításhoz hozzá kell járulnunk. Aki ezzel egyetért, kérem kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület tagjai 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozták:
29
115/2010. (VII. 7.) számú képviselőtestületi határozat Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tőkeemelés ügye Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta Sárvíz Kistérségi Járó-beteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tőkeemelés ügyét, és az alábbi döntést hozta: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete felhatalmazza Hollósi László polgármestert, hogy a Fejér Megyei Bíróság, mint Cégbíróság által Cg.07-09-016811 cégjegyzékszámon nyilvántartott Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 8127 Aba, Rákóczi u. 12.) taggyűlésén 1.) Aba Nagyközség Önkormányzat tag által az abai 463/1 helyrajzi számú, 5910 m2 alapterületű, kivett, gazdasági épület és udvar megjelölésű belterületi ingatlant nettó 32.501.667.-Ft, azaz Harminckettőmillió-ötszázegyezerhatszázhatvanhét 00/100 forint értékben a Társaságba történő apportálásáról döntő napirendnél igennel szavazzon. 2.) Soponya Nagyközség Önkormányzata tőkeemelésben nem kíván részt venni.
a
3.) A Társasági Szerződésnek kizárólag a tőkeemelés miatt megkövetelt módosítása tárgyú napirendnél igennel szavazzon.
30
Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete felhatalmazza Hollósi László polgármestert, hogy a jelen határozatnak megfelelően a Társaság taggyűlésén elfogadott társasági szerződés módosítást, illetve az annak alapján elkészített egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződést, valamint a változások cégbírósági átvezetéséhez szükséges egyéb dokumentumokat aláírja. Felhatalmazza Hollósi László polgármestert és Molnárné Tarman Renáta jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő:
Hollósi László polgármester 2010. július 31.
Hollósi László polgármester megköszönte a képviselők munkáját és a képviselő-testületi ülést 19.35 órakor berekesztette.
k.m.f.
Hollósi László polgármester
Molnárné Tarman Renáta jegyző
Varga Zoltán képviselő
Völgyi János képviselő
jegyzőkönyv hitelesítők
31