1 MŰVÉSZET ÉS NEVELÉS MITROVICS GYULA PEDAGÓGIAI ÉLETMŰVÉBEN Tanulmányok 2007/2008. KFRTKF, Debrecen, 2009. 20-29. „Mert magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését.” (Gogol, 1835) Absztrakt Mitrovics Gyula pedagógiai rendszerében fontos helyet foglal el az esztétika, amivel indokolja, hogy az ember magasabb rendű differenciáltságának lényeges jegye a művészet. A művészet nevelésre gyakorolt hatását egyrészt abban látja, hogy az esztétikai értékelés az ember érzelmi életét gyarapítja, nemesíti és ezáltal neveli. Az esztétikai érzések nyomán válik még érzékenyebbé, finomabbá, magasabb rendűvé az ember világnézete. Másrészt az állandó művészi ráhatás gyakorlati eredménye szociális jelentőségű, az esztétikai élményszerzés az erkölcsi életközösség mellett esztétikai közösségbe is foglalja az embert. A nevelés során az emberre jellemző tiszta humánum nem bontakozik ki az esztétikai szempontok érvényesítése nélkül, mert ezek a szempontok vezetik az embert leghatározottabban önmagához. Az ember lénye legteljesebben a művészetben tükröződik. Abstract Aesthetics has an important place in Mitrovics Gyula’s pedagogical system as it justifies that art is a significant attribute of man’s higher order differentiation. According to Mitrovics the effect of art on education is the fact that man’s emotional life is extended and fostered by aesthetical assessment. Through aesthetical senses man’s philosophy becomes more sensitive, refined and of a higher order. On the other hand, the practical result of permanent artistic effect is of social importance, as man becomes the member of an aesthetical community as well as of a moral life community through aesthetical experiences. Through education the clear humanity characterizing man cannot form without valid aesthetical aspects, as these aspects lead men to his own self most definitely. The essence of a human being is best expressed in art. Kulcsszavak: művészet, nevelés, esztétika, pedagógia, műalkotás 1. Bevezetés Mitrovics Gyula (1871. Sárospatak - 1965. Stuttgart) munkásságának bemutatása és értékelése hosszú ideig nagy adóssága volt a magyar nevelésügynek. Az ötvenes évektől egészen a rendszerváltásig mellőzött, sőt „agyonhallgatott” professzora volt az egyetemnek. A róla írott Mitrovics- Emlékkönyv (1939) is zárolttá vált. Ezért fokozottan szükségesnek tűnt, hogy a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszékén folyó, Brezsnyánszky László professzor által vezetett „A debreceni iskola”. Pedagógiai-tanárképzési irányzatok és képviselőik történeti-regionális összefüggésben című OTKA-kutatás kötetében egy az életműhöz méltó Mitrovics Gyula-portré szerepeljen, melynek oroszlánrészét Vincze Tamás főiskolai adjunktus (Sárospatak), doktorjelölt végezte el. 2. Mitrovics pályájának alakulása a) Az indulás A debreceni egyetem első pedagógia-professzora 1871-ben született Sárospatakon. Id. Mitrovics Gyula, a református lelkész édesapa, pataki teológiai tanár, nagy hatású egyházi író. Írásait halála után fia jelentette meg Debrecenben. Az ifjabb Mitrovics budapesti, bécsi és berlini
2 egyetemi tanulmányai befejeztével a sárospataki gimnázium tanára lett 1893-ban. 1904-ben a Miskolci Református Felsőbb Leányiskola igazgatójává választották, majd a Debreceni Református Kollégiumban kapott tanári állást 1909-ben. 1914-től 1918-ig a kollégium könyvtárának igazgatója. Eközben az egyetem magántanára lett 1917-ben. A pedagógia tanszék élére 1918-ban nevezték ki. Neveléstudományi koncepciója elsősorban a sárospataki és a debreceni kollégium, valamint a kolozsvári egyetem protestáns tradícióiból merít, de szorosan kapcsolódik az I. világháború utáni külföldi keresztény pedagógiai irányzatokból is. Filozófiai felfogása Kant nyomán halad, de Spencer és Wundt is hatással volt rá, valamint Paul Barth, aki elsősorban elméleti pedagógiai nézeteit befolyásolta. Műveiben jól nyomon követhető a koppenhágai professzor, Harald Höffding etikai felfogásának hatása is. Arra, hogy a Kollégium teológiai és pedagógiai, etikai és filozófiai öröksége milyen szoros kapcsolatban állt egymással a 20. század elején, keresve sem találnánk jobb példát, mint Mitrovics Gyulát, aki a Kollégium és az Egyetem pedagógiai tanszékének hídembere volt. Egyetemi tanárrá történt kinevezése táján, 1917 őszén tartott egyik előadásában három olyan örökséget látott mint református pedagógiai szakember, melyeket tovább kell vinni: 1. az egyéniség jogának tiszteletben tartása 2. az erkölcsi eszmény ereje 3. a nemzeti közösségek melletti elkötelezettség. Ezeket a sorokat úgy is vehetjük, mint pályája korai szakaszának pedagógiai ars poeticáját. Ezzel a habitussal indult el egyetemi tanári pályáján, amelyben újra és újra visszaköszöntek a Kollégium szellemi örökségének elemei: az egyéniség joga, az erkölcsi eszmény és öntudat ereje, a nemzeti közösség melletti elkötelezettség. b) A kiteljesedés Mitrovics pályájának első feléből szinte minden fent említett „örökséghez” társul egy-egy jelentősebb tanulmány, könyvfejezet vagy könyv: Az egyéniség jogából indul ki „Az egyéni nevelés főbb szempontjai” címmel 1917-ben írt tanulmánya. Az erkölcsi eszményre tekintő antropológiára építi 1933-ban „A neveléstudomány alapvonalai” című könyvét, amely veretes megörökítése a korábbi, kötelesség etikára épülő protestáns neveléstudományi örökségnek. Öntudata és a nemzeti közösség melletti elkötelezettsége támadt fel akkor, amikor a letűnni látszó magyar esztétikai alkotásokat mutatta be, s megszervezte a Magyar Esztétikai Társaságot és megteremtette annak orgánumát, az Esztétikai Szemlét. Nemzeti felelőssége művészetpolitikussá és - ha olykor bírálható felfogással is, de - kora egyik kultúrpolitikusává avatta. Mitrovics Gyula feltűnés nélkül, csendben, vidéki elszigeteltségben végzett tudományos munkájának a 30-as évek elejére értek be a gyümölcsei. Az 1933-as esztendőben két szép eredményt is elkönyvelhetett: ekkor jelent meg összefoglaló neveléselméleti műve, A neveléstudomány alapvonalai, és ekkor alakult meg a Magyar Psychologiai Társaság Esztétikai Szakosztálya az ő elnökletével. A szakosztály régi hiányt pótolt létrejöttével, hiszen addig valódi kinevezett fóruma nem volt az esztétika művelésének. Az eredetileg az esztétika felkarolásának céljával alapított Kisfaludy Társaságban egyre inkább megritkultak az esztétikai témájú előadások, az akadémia első osztályában úgyszintén, még leginkább az Atheneum hasábjain lehetett publikálni és olvasni esztétikai tárgyú tanulmányokat. Mitrovics Gyula, mint szakosztályi elnök már addigi munkásságával garanciát jelentett arra, hogy a Pszichológiai Társaság égisze alatt megalakuló új szakosztály tevékenysége megfelel majd a neki működést biztosító társaság célkitűzéseinek, tehát pszichológiai alapozású, pszichológiai meghatározottságú lesz. Ezt a reményét Benedek László egyetemi tanár, a Pszichológiai Társaság elnöke is kifejezte a szakosztály alakuló ülésén. A következő módon méltatta az új szakosztályi elnök addigi érdemeit: „Mitrovics Gyula tudományos tevékenysége úgy a magyar pedagógiában, mint az esztétikában egyetemes érték. Ennek a két tudományágnak párhuzamos művelését az teszi lehetővé és számunkra érthetővé, hogy mindkettőnek igen fontos segédtudománya éppen a pszichológia. És tényleg Mitrovics Gyula minden munkájában elsősorban pszichológus marad.”
3 Megállapítása igazolásául Benedek megemlíti Mitrovics egyik jelentős összefoglaló munkáját, A magyar esztétikai irodalom története című könyvet (1928), amelyben Mitrovics a különböző nemzetek bölcseleti és széptani irányzatainak lelki kölcsönhatásaiból vezeti le a magyar esztétikai gondolkodás fejlődését. Mitrovics az 1933. november 12-i alakuló ülésen „Esztétika és esztétikai evolúció” címmel tartott felolvasást. Ebben a műértő közönség ízlésének neveléséről, fejlesztéséről értekezett. Arról is szólt, hogy ebben a fejlődési folyamatban milyen szerepe és lehetősége van a műbírálatnak. Így foglalja össze a műbírálat szerepét a közönség esztétikai érzékének fejlesztésében: „Az elfogulatlan és magas szempontoktól vezetett műbírálat a legjobb nevelője a közönségnek. Szempontokat nyújt a műalkotások megértéséhez és élvezéséhez; kiemeli azok jeles tulajdonságait; felhívja a figyelmet az árnyékoldalakra; törekvések lehetőségeire mutat rá; eszményeket tűz ki; beilleszti a jelenségeket a fejlődési vonalba; megállapítja az új értékeket; mint a teremtő géniusz új vívmányait és a művészet sajátos fejlődését.” Előadását egy rövid programadó nyilatkozattal zárta. A következőképpen fogalmazta meg a frissen alakult szakosztály feladatait: „ …de az is igaz, hogy az esztétikai elvek ismerete nemcsak a közönség műértését fokozhatja, s fejlődését siettetheti, hanem a művészekét is. Nagy költők s művészek igen sok esetben folytattak mélyreható tanulmányokat. Eme kölcsönös fejlődés előmozdításában kérünk szerény részt a magunk számára, mint a M. Psych. Társaság esztétikai szakosztálya. Ezért arra törekszünk, hogy az egészen elméleti jellegű problémák vizsgálata mellett aktuális kérdéseket is napirendre tűzzünk. Ezek megvitatására aztán lehetőleg két előadót kívánunk megnyerni: egyet az elméleti esztétikusok sorából, egyet a művészet mesterei közül, hogy így különböző oldalú megvilágítás után tudósok, s művészek között barátságos megbeszélést folytathassunk a fölmerült tárgyak körül.” Mitrovics már ebben a programbeszédben felveti az Esztétikai Füzetek és egy kritikai szemle kiadásának a tervét. 1934-ben el is indult az Esztétikai Füzetek című periodikum, amely elsősorban a szakosztályban elhangzott előadások írásos változatának biztosított megjelenést. Az Esztétikai Füzetek mellett 1935-ben útjára indult Mitrovics főszerkesztősége alatt az Esztétikai Szemle című folyóirat is. Ebben már a szakosztályban elhangzott felolvasások szövege mellett más tanulmányok is helyet kaptak, és súlyt fektettek a külföldi és hazai szakmunkák ismertetésére is. Rövid ideig párhuzamosan létezett a két folyóirat, végül az Esztétikai Szemle egyesítette a két periodikum vállalt céljait. Az Esztétikai Szemle célkitűzéseit az alábbi módon összegezte Dénes Tibor az Esztétikai Szakosztály 1935-ben végzett munkáját értékelő jelentésében: „Szigorúan a tudományos érték igényével lép fel ez az orgánum, de nem tagadja meg a pedagogikus célzatot sem, amikor egyrészt példát kíván mutatni a különféle irányú és iskolázottságú esztétikusoknak azonos keretek között való megszólaltatásával a szellemi összefogás megvitathatatlan erejére, másrészt lezárt és folyamatos művészetek elméletének ismertetésével a mindig érvényes szép értékelésére.” A Magyar Pszichológiai Társaság keretei között megalakult szakosztály 1937-ben önálló társaság lett, s attól kezdve az Esztétikai Szemle is a Magyar Esztétikai Társaság folyóirataként szerepelt. A társaság elnöke természetesen Mitrovics professzor volt, a tiszteletbeli elnök Ravasz László lett. Társelnökké Benedek Lászlót és Kornis Gyulát választották, alelnökké pedig Baránszky-Jób Lászlót. A társaság választmányának tagjai között a korabeli tudományos és irodalmi élet legnagyobb neveit találjuk: Áprily Lajost, Brisits Frigyest, Császár Elemért, Hamvas Bélát, Kószó Jánost, Marczell Mihályt, Pintér Jenőt, Prahács Margitot, Rubinyi Mózest, Sík Sándort, Szerb Antalt és Vajthó Lászlót. Közülük sokan tanulmánnyal is tisztelegtek az 1939-ben irodalmi működésének 50. évfordulóját ünneplő Mitrovics professzor előtt. Ezek a tanulmányok a Mitrovics-emlékkönyv mellett az Esztétikai Szemle 1939-es évfolyamában is megjelentek. Az esztétikai szakosztály, később Esztétikai Társaság felolvasóüléseire általában havonta került sor, eleinte az Apponyi Poliklinikán, majd a Fészek Klub előadótermében, végül az egyetem bölcsészeti kara adott otthont a rendezvényeknek. Mitrovics tekintélyét és tudományszervező munkájának elismerését mutatja, hogy az esztétikai szakosztály 1936. május 24-én már egy vidéki ülést is tartott, éppen Debrecenben. A havonta szervezett üléseken a filozófia, a pedagógia, az irodalomtörténet jeles kutatói, az akkor megszületőben lévő színháztudomány első művelői tartottak előadásokat. Mitrovics, ez a vidéki professzor a főváros szellemi elitjének legkiválóbb képviselőit tudta mozgósítani. Ekkorra természetesen már ő is
4 kinőtt a régi „vidéki professzor” skatulyából, s éppen az Esztétikai Társaság kapcsán is, meg a képzőművészeti élet különböző eseményei, az egymást gyors ütemben követő kiállítások kapcsán egyre gyakrabban utazott a fővárosba. Mitrovics pedagógiai munkássága esztétikai tevékenysége mögött bizonyos fokig háttérbe szorult. A Magyar Esztétikai Társaság elnöki tisztének betöltése és az Esztétikai Szemle című folyóirat szerkesztése mellett a neveléstudományi kutatásokra kevesebb időt fordított. Nemcsak pedagógiai rendszere volt esztétikai alapozású, jóformán minden tárgyat az esztétika nézőpontjából szemlélt. Nyilatkozataiból egyértelműen kitűnik a „protestáns esztéta” valláshoz való hozzáállása: a vallás dimenzióiban is a fenséges ragadja meg, a Bibliáról is esztétikai kategóriákban gondolkodik. Mitrovics szerint a tiszta humanitász legjobban az emberi műalkotásokban fejeződik ki: „Az ember legteljesebben művészetében tükröződik, mert abban mutatja meg, hogyan látja s ítéli meg a világot s arra milyen érzelmekkel reflektál.” A valóság megismerésén túl a művészet abban is segíti az embert, hogy önmagát minél mélyebben, alaposabban megismerje. Ebből pedig egyenesen következik a művészet és a nevelés kapcsolatára nézve az a tétel, amely az esztéta-pedagógus egész pedagógiai rendszerének alapját képezi: „Ezért a nevelés munkájában fontos szerep vár a művészeti, általában az esztétikai szempontok érvényesítésére. A tiszta humanitász ezek érvényesítése nélkül ki nem bontakozhatik, már pedig mindenféle nevelési iránynak főcélja a tiszta emberiesség eszményének a kiteljesítése, egyénekben és tömegekben lehető megvalósítása. A nevelés, az esztétikai szempontok irányításával, vezeti el az embert leghatározottabban önmagához.” A szerző a művészetnek tulajdonítja a legnagyobb jelentőséget az érzelmek fejlődésének szempontjából is: „[…]; világszemlélete érzékennyé és finommá lesz, mellyel míg egyfelől a legapróbb részletekig is képes behatolni, másfelől mindig megkülönbözteti a lényeget az esetlegestől. Megismervén a részleteket és azoknak, de a nagyobb egészeknek is a jelentőségét, mindent megfelelően értékel, ami főleg érzelmi életét gazdagítja; de nemesíti és emeli is. […] Ezért alig emeli valami olyan magasra és akkora intenzitással az ember életszínvonalát, mint az esztétikai érzelmek. Azért folyamodik a vallás is az egyházművészet eszközeihez, mert segíti abban, hogy az ember lelkét Istenhez emelje föl.” Az ember erkölcsiségének kialakulásában (Höffding etikai rendszerének hatására) négy fokozatot (1. a pillanatok szuverenitása, 2. az egészséges lelkület, 3. az egyén öntudatra ébredése és 4. a kozmikus életközösség egyetemessége) különböztet meg. A negyedik fokozat a fejlődés legmagasabb szintje - ezen a ponton kapcsolódik pedagógiai rendszerébe az esztétika, amivel indokolja, hogy az ember magasabb rendű differenciáltságának lényeges jegye a művészet: „A művészetekben jut el az ember a differenciáltságnak legmagasabb fokához.” A művészet nevelésre gyakorolt hatását egyrészt abban látja, hogy az esztétikai értékelés az ember érzelmi életét gyarapítja, nemesíti, és ezáltal neveli. Másrészt az állandó művészi ráhatás gyakorlati eredménye szociális jelentőségű, mert az esztétikai élményszerzés az erkölcsi életközösség mellett esztétikai közösségbe is foglalja az embert. A nevelés során az emberre jellemző tiszta humánum nem bontakozik ki az esztétikai szempontok érvényesítése nélkül, mert ezek a szempontok vezetik az embert leghatározottabban önmagához. Az ember lényege legteljesebben a művészetben tükröződik. Mitrovics 1918-1941 között volt tanszékvezető, aki többször is letette névjegyét a tanárképzés modernizálása ügyében. Több előadásában, tanulmányában is közölte véleményét a tanárképzés akkori helyzetéről, hiányosságairól, és felvázolta az általa szükségesnek tartott reform főbb lépéseit. A képzés során tanárnevelést is sürgetett, és a nevelői világnézet kialakítását, a nevelői céltudatosság biztosítását. Nagyra értékelte a gyakorlógimnáziumok szerepét. Pedagógiája a teljes ember nevelését tűzte ki célul. Ennek gyakorlótere az internátusokkal egybekötött szemináriumi képzés volt. c) A pályaív vége 1940-ben új tevékenységi kör várt Mitrovicsra: megbízták az egyetemi rektorsággal. Egy éven át viselte a rektori méltóságot, egy olyan tanévben, amelyben számos nehéz feladattal, problémával kellett szembesülnie az egyetem elsőszámú vezetőjének. 1941-ben ismét egy jelentősebb munkája
5 jelent meg A műalkotás szemlélete című rendszerező igénnyel fellépő terjedelmes műve. E könyv célja - a tudományos rendszeralkotás mellett - az volt, hogy az esztétikai elveket a művelt közönség szélesebb rétegeiben is tudatossá tegye és megkedveltesse. Mitrovics szinte majdnem mindegyik művészeti ág esztétikai megértésének belső titkaiba bevezeti az olvasót: elmélyült ismertetést ad a térbeosztásról, a vonalvezetésről, a hangok, színek misztikájáról, az iparművészeti, építészeti, szobrászati, zenei és irodalmi művek értelmezési lehetőségeiről, széptudományi megközelítéséről. Kun Sándor debreceni református főgimnáziumi tanár az alábbi elismerő mondatokkal méltatta Mitrovics e könyvének értékét: "Az egész munkát tudományos felelősségtudat lengi át, amennyiben a pszichológiai és fenomenológiai módszer következetes alkalmazásával, továbbá az ismeretelméleti tanulságok és filozófiai vonatkozások gondos kidomborításával összes mondanivalóit egységesen és szervesen elgondolt tudományos alapokra fekteti a szerző. Az aztán külön értéke a könyvnek, hogy a komoly tudományos jelleg megőrzése mellett világos, érthető és élvezetes stílusban szól az olvasóhoz, akinek munkáját még azzal is igyekszik megkönnyíteni, hogy az idegen nyelvű terminus technicusok helyett igen sok önállóan alkotott magyar műkifejezést használ. (...) Ma, amikor felsőbb utasítások erősen hangsúlyozzák a középiskolában is az esztétikai nevelés szükségességét, minden tanár íróasztalán ott kell lennie ennek a hatalmas, összefoglaló széptudományi munkának. Különösen a magyar irodalom tanárai nem nélkülözhetik tanítás közben azokat a mély értelmű fejtegetéseket, melyeket az irodalmi művek esztétikai megértéséről elénk tár." A műalkotás szemlélete című könyv volt Mitrovics utolsó jelentősebb publikációja. 1941 augusztusában nyugalomba vonult, s nyugdíjasként már nem jelentetett meg magvas tanulmányokat. Át kellett élnie azt, hogy katedráját az a magántanára kapta meg, akitől az általa vezetett tanszéket és az eddig elért eredményeket annyira féltette, és akiről tudta, hogy teljesen más rendszerű és más felfogású pedagógiát fog előadni - Karácsony Sándor. A sors iróniája az volt, hogy nemcsak az általa Debrecenben meghonosított neveléstudományi irányzat mellőzését, de utóda egyedi pedagógiai rendszerének megfojtását, sőt Karácsony halálát is megérte. Hanák Tibor így rajzolta meg egy mondatban Mitrovics pályafutásának és nyugdíjban töltött éveinek érdekes ívét az adott kor viszonyaiba ágyazva: „…sok évtizedes munkásságán és hosszú életén végighullámoztak a korszak politikai és szellemi hatásai a századelő reformhangulatától, a nemzetféltő és fajmítoszba kapaszkodó ideológiákon át a gyors kiábrándulásig, majd a marxizmus megjelenéséig, melyet azonban már csak nyugdíjasként élt meg.” Nem tudjuk, csak sejthetjük, mi lehetett Mitrovics véleménye az 1948 után kibontakozó pedagógia jellegéről, gyökereiről és művelőiről. Nem is kívánta sokáig élvezni az új rendszer „áldásait”, az ötvenes években elhagyta Magyarországot, s 1965-ben Stuttgartban hunyt el. 3. Összefoglalás Nem egyszerű Mitrovics Gyula életművének értékelése. Közvetlen utóda, habilitáltja, Karácsony Sándor így nyilatkozott róla székfoglalójában: „…Mitrovics Gyula…kultúrpolitikus volt, akinek belső indításból szakadatlanul hirdetnie kellett igazságait, agitálnia azok érvényéért, politizálnia, hogy a gondolatokból és tervekből valóságok legyenek. Nem lehetett el, nem élhetett katedra nélkül, tanítania, hatnia kellett alkalmas és alkalmatlan időkben… …Meglehet, megfulladt volna …, ha …át nem alakítja esztétikai eredetű energiáit pedagógiai természetű tudományos munka végzésére is alkalmas pszichológiai érdeklődéssé.” Karácsony - ha becsülte is Mitrovicsban az esztétát - elődje neveléstudományi munkásságát nem tartotta jelentősnek. Karácsony hivatali elődjével szemben nehéz helyzetben van, „hiszen ő az én szeretetemet, becsülésemet és tiszteletemet talán nem is tapasztalta elegendő mértékben, meglehet el sem hitte, úgy is történhetett, hogy nem fogadta el, elég az hozzá, hogy nem viszonozta.” Helyzete nehéz mondja, amikor Mitrovics munkáját kívánja értékelni. Nem akar farizeus dicsérője sem lenni, de nem akar elfogult értékelővé sem válni, aki nem használja elődje eredményeit. Mindenesetre Mitrovics pályájának ívét tragikusnak nevezi, mert olyasmivel kellett foglalkoznia, amihez nem kötődött teljes szívével. Pedagógiával, pedig egész lelkével az esztétikáé volt. Miért vállalta mégis a neveléstudomány
6 katedráját? – kérdezi Karácsony. Azért, válaszolja meg a kérdést, mert kultúrpolitikus volt, olyan ember, akinek első indíttatásból szakadatlanul hirdetnie kellett igazságait, valóra kellett váltania eszméit. „Nem lehetett el, nem élhetett katedra nélkül, tanítania, hatnia kellett alkalmas és alkalmatlan időben. Egy eljövendő kor ökonomikusabb kultúrpolitikája bizonnyal esztétikai tanszéket szervezne számára, nem pedig megszervezett katedrát láttatna el helyettesítéssel, miközben a megfelelő embert meg nem felelő helyen gyötri valójában.” Mitrovics menekülését a helyzetből az esztétika pszichologizálása jelentette, ami aztán lehetővé tette a pedagógiai természetű tudományos munkát is számára. „A pedagógiai pszichológia területén aztán nemcsak derekas munkát végzett maga is, hanem utódot is nevelt, a debreceni ref. Tanítóképző tanárának, Zombor Zoltánnak a személyében.” A Mitrovics által kinevelt „utód” „tiszteletbeli tanársegéde”, Zombor Zoltán volt, akinek értékelő írásait követően (az 1930-as évek végétől) évtizedekig nem születtek munkásságának egészét vagy részletkérdéseit taglaló írások. Az akkori időkben nem volt ajánlatos Mitroviccsal foglalkozni, a tanszék történetét ismertető munkán kívül 1990 előtt nem tettek említést Mitrovics professzorról. A rendszerváltást követő években kezdtek megjelenni vele kapcsolatos írások: a PukánszkyNémeth, illetve a Mészáros-Pukánszky-Németh-féle neveléstörténet szerény keretek között elemzi pedagógiájának fontosabb alkotóelemeit. Vaskó László pedig egy tanulmányában vázolja oktatáspolitikai és pedagógusképzési elképzeléseit. Mitrovics és Karácsony között kétségtelenül az utóbbi volt a nagyobb hatású, de mint a debreceni iskola másik meghatározó alakja, „műhelyéhez” kevesebb alkotót sorolhatunk. Azt mondhatjuk, hogy nem is egy debreceni pedagógiai iskola volt, hanem kettő: a Mitrovicsé, meg a Karácsonyé, mivel a debreceni egyetem pedagógiájának története jól leírható kettejük munkásságával, valamint a köréjük csoportosulókéval. Mitrovics Gyula élete 94 esztendeje alatt többféle ideológia uralomra jutását átélte. Nyilvánvaló hibái ellenére is értékelnünk kell Mitrovicsban a debreceni tanárképzés megszervezőjét, s egy olyan pedagógiai iskola kialakítóját, amely - különösen a neveléstörténet és a kísérleti pszichológia, ill. pedagógia terén - igen hamar említésre méltó tudományos írásokat tudott felmutatni. FELHASZNÁLT IRODALOM • BÁBOSIK ZOLTÁN: Mitrovics Gyula In.: Irányzatok és elméletek a magyar nevelésfilozófiában. Bp., 2006, Eötvös. 59-68.
•
ÉLES CSABA: Ember és esztétikum. Az esztétikai befogadás élményvilágai. Adalékok az esztétikai közoktatás és felnőttképzés alapjaihoz. Bp., 2007, Napkút. 10. •
FEKETE KÁROLY: A Debreceni Református Kollégium tanárai az egyetemen In.: A Debreceni Iskola. Acta Paedagogica Debrecina. A Debreceni Egyetem Bölcsészkar Neveléstudományi Tanszékének Közleményei. Szerk. Brezsnyánszky László. Db., 2004, Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszék. 71-89. • KOZMA TAMÁS: A debreceni iskola debrecenisége In.: A Debreceni Iskola. Acta Paedagogica Debrecina. A Debreceni Egyetem Bölcsészkar Neveléstudományi Tanszékének Közleményei. Szerk. Brezsnyánszky László. Db., 2004, Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszék. 226-242. • KOZMA TAMÁS: Hasonlóságok és különbségek a debreceni iskola pedagógiájában In.: A „Debreceni Iskola” neveléstudomány-történeti vázlata. Szerk. Brezsnyánszky László. Bp., 2007, Gondolat. 91-112. • VINCZE TAMÁS: Mitrovics Gyula In.: A Debreceni Iskola. Acta Paedagogica Debrecina. A Debreceni Egyetem Bölcsészkar Neveléstudományi Tanszékének Közleményei. Szerk. Brezsnyánszky László. Db., 2004, Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszék. 26-34. •
VINCZE TAMÁS: Mitrovics Gyula, az egyetemi professzor
7 In.: A „Debreceni Iskola” neveléstudomány-történeti vázlata. Szerk. Brezsnyánszky László. Bp., 2007, Gondolat. 44-71.
