Az építési szabályzat módosításokkal egységes szerkezetű hatályos szövege. Dr. Varga-Nagy Szilvia jegyző 2014. évi módosítási javaslatokkal
Mórahalom Város Képviselőtestületének 11/1999.(VII.1.) számú rendelete Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról Mórahalom város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben biztosított jogkörében, az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló, 1997. évi LXXVIII. törvény végrehajtása érdekében - figyelemmel az Országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Kormány sz. rendelet (továbbiakban: OTÉK) előírásaira - a következőket rendeli el: ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1.§. (1)1 E rendelet hatálya Mórahalom város közigazgatási területére terjed ki. (2)2 A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, építési telket, építési területet kialakítani, építményt, építményrészt, és épületegyüttest tervezni, építeni, felújítani, helyreállítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, korszerűsíteni, karbantartani, javítani, lebontani, és elmozdítása érdekében rajta építés-szerelési vagy bontási munkát végezni, valamint ezekre hatósági engedélyt adni jelen rendeletben megfogalmazott előírások és annak mellékletét képező szabályozási tervben foglaltak szerint szabad. A nem szabályozott kérdésekben az egyéb (országos és helyi) jogszabályok vonatkozó előírásait kell figyelembe venni. (3)3 A rendelet a) 1. számú melléklete az SZ-1 jelű, a város igazgatási területére vonatkozó szabályozási terv (továbbiakban: SZ-1 terv), b) 2. számú melléklete az SZ-2 jelű, a város belterületén, és a közvetlenül csatlakozó beépítésre szánt területeken hatályos szabályozási terv (továbbiakban: SZ-2 terv) c) 3. számú melléklete a régészeti lelőhellyel érintett telkek listája d) 4. számú melléklete az önkormányzat elővásárlási jogával terhelt ingatlanok helyrajzi számlistája (e) 1. számú függeléke a honos fák és cserjék listája. (4) 4Az SZ-1 és SZ-2 terv előírásait a jelmagyarázatuk szerint kell figyelembe venni. a) Kötelező érvénnyel kezelendők a jelmagyarázat kötelező elemeiben foglalt jelölések. b) Az irányadó érvényű tervi előírások a részletesebb tervműveletek (pl. megvalósíthatósági, engedélyezési illetve kivitelezési terv) során pontosítandók. c) Az országos jogszabályokban előírt követelmények szabályozási tervi jelöléseit a mindenkori hatályos, vonatkozó országos jogszabályok szerint kell betartani. d) Az alaptérképi és vizsgálati elemek tájékoztató jellegűek, a szabályozási tervektől függetlenül változhatnak. Belterületbe vonás 1
Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 3 Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 4 Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 2
1
2.§. (1) A belterületbe vonás ütemezetten történhet, melynek költségeit a belterületbe vonást kezdeményező viseli. (2)5 A szabályozási terv a belterületbe vonást az alábbiakban határozza meg: I. ütem: A Zákányszéki úttól K-re fekvő lakóterület. II. ütem: Kissortól Ny-ra fekvő lakóterület. III. ütem: Zákányszéki úttól K-re fekvő lakóterületek (3)6 A jelen rendelet hatályba lépésekor meglévő belterületi határ vonalát és a tervezett belterületi beépítésre szánt terület határvonalát az SZ-1 terv határozza meg. Engedélyezési eljáráshoz kapcsolódó helyi követelmények 7 3.§. (1) Jelen rendelet részét képező szabályozási tervlapon szereplő telekhatárok közül kötelező a közterületeket (közutak, zöldterületek) határoló telekhatárok kialakítása. (2) Helyi egyedi értékvédelem alá tartozó épületre vonatkozó engedélyezési tervnek a kötelezően előírt dokumentáción túl tartalmaznia kell a) átalakítás, bontás esetén a jelenlegi állapot felmérési rajzait két példányban; b) homlokzatot érintő munkák esetén a színezésre vonatkozó javaslatot (színvázlatot) egy példányban; c) belső dekoratív (ornamentális és figurális) falfestések esetén ezek színhű vázlatait egy példányban; d) építési munkák által érintett épületrészek jelenlegi állapotának fénykép-dokumentációját egy példányban. (3) Az SZ-2 tervben kijelölt „Helyi városképvédelmi terület”-en az utcaképben változást eredményező építési engedélyezési ügy kérelméhez csatolni kell az érintett telekből és két-két szomszédos telekből álló – saroktelek esetén kétoldali – utcaképét változás előtt és után, rajzolt, vagy fotómontírozással feldolgozott formában. (4) Közparknak, valamint közintézmény kertjének növénytelepítési, parképítési, mélyépítési munkái csak építészkamarai tagsággal rendelkező kert- és tájépítészmérnök közreműködésével készített terv alapján végezhetők. Területek rendeltetése 4.§. (1) 8A város közigazgatási területének egyes részei használatuk általános jellege, valamint sajátos használatuk szerint: a) beépített illetve beépítésre szánt területen 1. lakó-, 1.1. kisvárosias lakó- (Lk), 1.2. kertvárosias lakó- (Lke), 1.3. falusias lakó- (Lf), 2. vegyes-, 2.1. központi vegyes- (Vk), 2.2. településközpont vegyes- (Vt),
5
Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 7 Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 8 Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 6
2
3. gazdasági-, 3.1. kereskedelmi, szolgáltató- (Gksz), 3.2. ipari- (Gipe), 4. különleges-, 4.1. gyepmesteri telep (Kgy), 4.2. hulladékkezelő (Khu), 4.3. idegenforgalmi tanya- (Kid), 4.4. mezőgazdasági üzemi (Kmg) 4.5. szennyvíztisztító (Kse), 4.6. sportpálya (Ksp), 4.7. szabadidő- és pihenőpark (Ksz), 4.8. temető (Kte), 4.9. vízmű- (Kv), 4.10. vásártér (Kvr), b) beépítésre nem szánt területen 1. közlekedési- és közműelhelyezési, hírközlési1.1. közúti közlekedési- és közműelhelyezési, hírközlési- (KÖu), 1.2. vasúti közlekedési (KÖk) 2. zöld2.1. közpark (Zp), 2.2 közkert (Zk), 3. erdő-, 3.1. gazdasági erdő- (Eg), 4. mezőgazdasági4.1. általános, tanyás gazdálkodású (Mát), 4.2. általános, ökológiai gazdálkodású (Máö), 4.3. általános, építési korlátozással érintett (Mák), 5. vízgazdálkodási (V), 6. különleges6.1. homokbánya- (Kb), 6.2. sportközpont (Ksk) 6.3. turisztikai (Kt) 6.4. gyógyászati-szabadidős (Kgyo) területbe tartoznak az SZ-1 és SZ-2 terv besorolásának megfelelően. (2) 9E rendelet és szabályozási terv jóváhagyása előtt érvényben lévő belterületi határon belül új benzinkút nem létesíthető. (3) 10Az (1) (b) pont 3. és 4. felsorolásában szereplő erdőterületen és mezőgazdasági területen a rendeltetés szerinti építés csak akkor megengedett, ha a telek művelési ága a rendeltetési besorolásnak megfelelő. (4) 11Homokbányászat a bányászatról szóló mindenkor hatályos törvény alapján megszerzett engedély szerint, a Kb jelű különleges bánya területeken végezhető, de ezen túlmenően az Mát jelű általános tanyás gazdálkodású mezőgazdasági területen is megengedhető, amennyiben a külfejtés területe egyszerre nem haladja meg az 5 ha-t, s a terület 2 éven belül az eredeti, vagy erdőművelési ágba visszakerül. (5) 12Épület létesítését nem igénylő (műtárgynak tekinthető) szélerőmű elhelyezése a „Mát” jelű mezőgazdasági, a „Gipe” jelű ipari és az „Kmg” jelű különleges mezőgazdasági üzemi területen engedélyezhető. 4/A §13 9
Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 11 Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 12 Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 13 Hatályon kívül helyezve a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 10
3
4/B.§14 Településrendezési kötelezettség, közművesítettség, környezetterhelés15 5.§. (1) Közérdekből elővásárlási jog jegyzendő be az önkormányzat javára a jelen rendelet 4. számú mellékletében helyrajzi számaikkal listázott alábbi területekre: a) Vt településközpont vegyes terület, Vk központi vegyes terület és a Kvr különleges vásártéri terület telkeire a városi intézményfunkciók távlati helybiztosítása érdekében, b) Máö ökológiai gazdálkodású mezőgazdasági terület telkeire, a természetvédelem szempontjainak érvényesítése érdekében, c) Mák általános, építési korlátozással érintett mezőgazdasági terület telkeire, a melioráció megvalósíthatósága illetve a beépített terület távlati fejlesztési szempontjainak érvényesítése érdekében, (2) Az elővásárlási joggal érintett területeken a kisajátítás településrendezési indokoltsága áll fenn, ha az (1) bekezdésben megjelölt célokat másként nem lehet megvalósítani. (3) A településkép javítása érdekében szükséges helyrehozatali kötelezettség a települési értékvédelemről szóló helyi rendelet szerint állapítandó meg. (4) Az általános szabályok szerinti teljes közművesítettség biztosítandó az SZ-2 terv hatályos területén fekvő építési telkeken. Az előírt ellátás hiányában a teljes közművesítettség kiépítéséig az építési telek közműellátása közműpótló berendezésekkel biztosítandó.16 (5) Az SZ-1 terv hatályos területén fekvő építési telkeken az energia- és vízellátás, valamint a keletkező szenny- és csapadékvíz gyűjtése, elvezetése illetve ártalmatlanítása közműpótló berendezésekkel is biztosítható, kivéve, ha a népegészségügyi, állategészségügyi vagy a környezetvédelmi hatóság konkrét jogszabály alapján másként határoz. (6) a) A város igazgatási területén az üzemi létesítménytől (üzemi telephelytől, berendezéstől, technológiától, kulturális, szórakoztató, vendéglátó, sport-, reklámcélú, közösségi, továbbá minden hangosítást igénylő rendezvénytől és egyéb helyhez kötött külső zajforrástól), az építőipari kivitelezési tevékenységtől és a közlekedéstől, valamint a lakóházak és intézmények épületgépészeti berendezéseitől származó zaj terhelési határértékei a mindenkor hatályos országos érvényű jogszabályok /jelen rendelet hatályba lépésekor a 284/2007.(X.29.) Korm., a 93/2007. (XII. 18.) KvVM, és a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM rendelet/ szerint állapítandók meg. b) A terhelési határértékek országos jogszabály szerinti megállapításakor a zajtól védendő területek 14. sorszámú kategóriába való besorolása megegyezik a jelen rendelet szerinti területhasználati besorolással, kivéve a különleges kategóriába tartozó „Ksz” jelű szabadidő- és pihenőpark különleges területet, ami a 2. jelű zajvédelmi kategóriába tartozik. (7) A város területére vonatkozó levegőtisztasági környezetterhelési határértékeket a mindenkor hatályos országos érvényű és helyi jogszabályok szerint kell meghatározni. (8) Lakóterületen és vegyes területen az OTÉK szerint egyébként megengedhető „egyéb gazdasági tevékenység céljára szolgáló épület” „kézműipari építmény” és „egyéb – nem nagyüzemi – gazdasági tevékenység céljára szolgáló építmény” létesítése csak akkor engedélyezett, ha a tevékenység zajkibocsátása megfelel a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló, mindenkor hatályos országos jogszabály /jelen rendelet hatályba lépésekor a 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet/ előírásainak és levegőtisztaság-védelmi hatásterülete a telekhatáron belül marad.
14
Hatályon kívül helyezve a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Módosítva a 8/2007. (III. 30.) Ör.,, a 26/2007. (VIII. 30.) Ör. és a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 16 Módosítva a 17/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelettel 15
4
(9) Az (8) bekezdés szerinti építmények közül a potenciális zaj-, vagy levegőszennyező forrást jelentő – kovács-, lakatos-, járműjavító, faipari, kőfaragó stb. – tevékenység építménye engedélyezéséhez a környezeti hatásterület kiterjedésére vonatkozó szakvéleményt kell készíteni. (10) A lakó- vagy vegyes területen már meglévő (8) bekezdés szerinti építményeken építés, átalakítás, bővítés, korszerűsítés, illetve rendeltetés-változás akkor engedélyezhető, ha az a környezet terhelését tovább nem emeli. (11) Az Sz-1 szabályozási terven lehatárolt vízminőség-védelmi terület által érintett földrészleteken belül a felszíni és a felszín alatti vizekbe közvetlenül vagy közvetetten bevezetésre kerülő szennyezett vizek esetében vizsgálni szükséges, hogy a bevezetésre tervezett szennyező komponensek nem okozzák-e a felszíni és a felszín alatti víz aktuális állapotának romlását. Amelyek rontják az aktuális vízállapotot, azokat csak a szükséges tisztítás után lehet bevezetni a vizekbe. (12) Új elektromos hálózat földkábellel létesíthető, meglévő hálózat kiváltása csak a mindenkori vonatkozó jogszabályokban meghatározott legkisebb költség elvét szem előtt tartva történhet.
Övezeti előírások megállapítása, telken belüli védősáv, kerthasználatú telekrész17 5/A § (1) Az építési övezetek előírt beépítési módját, megengedett maximális beépítettségét, az OTÉK szerint számítandó „H” építménymagasság határértékeit, s a kialakítható legkisebb telekterület nagyságát az SZ-1 és SZ-2 tervben bejegyzett értékek szerint kell megállapítani. (2) Az egyes építési övezetekben az általános szabályok szerinti minimális zöldfelületi fedettség biztosítandó, de a lakást is tartalmazó épületek esetében nem lehet kisebb 30 m2/lakás értéknél. (3) Vízfelület csak akkor számítható be a zöldfelületi fedettségbe, ha földmedrű, növényzettel betelepített, s a rézsű kiképzése 30 %-nál nem meredekebb. (4) Terepszint alatti építmény vegyes övezetben korlátlanul, egyéb övezetben csak az építési helyen belül létesíthető. (5) Az SZ-2 terven „telken belüli védősáv” jellel megkülönböztetett területen fa- és cserjeültetés valósítandó meg a jelen rendelet 1. sz. függelékében közölt honos növények telepítésével, kifejlett állapotban teljes fedettséget biztosítva. (6) A „kerthasználatú telekrész” területén épület nem helyezhető el. BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK Lakóterület (Lk, Lke, Lf)18 6.§. (1) Az Lk jelű kisvárosias lakóterületen az országos előírások szerinti építmények helyezhetők el, kivéve a „termelő kertészeti építmény”-t és „üzemanyagtöltő”-t, melyek nem létesíthetők. (2) Az Lke jelű kertvárosias és az Lf jelű falusias lakóterületen az országos előírások szerinti építmények helyezhetők el, de üzemanyagtöltő nem létesíthető és 500 m2-nél nagyobb eladóterű áruház nem helyezhető el. Vegyes területek (Vt, Vk)19 7.§. A területen az országos előírások szerint helyezhetők el építmények, kivéve a „termelő kertészeti építmény”-t és az „üzemanyagtöltő”-t, melyek nem létesíthetők.
17
Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 19 Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 18
5
Településközponti vegyes területek (Vt)20 8.§. (1) A Szegedi úttal határos Csend utca - Honvéd utca közötti, valamint Munkácsy Mihály utca Tömörkény utca közötti telkeken új lakóépület építése esetén a kialakítandó előkert 10,00 m, az épület utcafrontján garázs nem létesíthető. (2) Saroktelekre vonatkozóan a maximális beépítettség mértéke az övezeti előíráshoz képest 10 %-ponttal emelt érték, de nem nagyobb, mint az általános szabályokban megengedett maximális beépítettség. Központi vegyes területek (Vk)21 9.§. A terület telkein lakóépület nem létesíthető, lakásszám-növekménnyel járó bővítés, átalakítás nem engedélyezhető. Gazdasági területek (Gipe, Gksz)22 10.§. (1) Hulladék gyűjtésével és kezelésével foglalkozó tevékenységek közül az egyéb országos szabályok, különösen a levegőtisztaságról szóló rendelkezések szerint védőtávolságot nem igénylők bármely gazdasági területen folytathatók, ha 50 m-es körzetükben nincs közhasználatú épület, vagy lakóépület. (2) Gazdasági övezet telkén a nem gazdasági rendeltetésű szomszédos ingatlanok felőli telekhatár mentén az 1. számú Függelékben szereplő honos fajú cserje- és fasor telepítendő. A telekhatár hosszának minden 7 m-ére számított 1-1 db fa és minden 2 m-ére számított 1-1 db bokor alkotja a zöldsáv minimális növényállományát, melynek kiültetését a telket érintő építési engedélyezés kapcsán legalább a használatbavétel időpontjáig meg kell valósítani. (3) Az előírt építménymagassági érték a telek beépíthető területének 30 %-án technológiai szükségesség (daruzott csarnok, targoncás rakodás, stb.) esetében 20,0 m-ig emelhető. Kereskedelmi és szolgáltató területeket (Gksz)23 11.§ (1) A területen az országos előírások szerint helyezhetők el építmények, az övezeten túlnyúló esetleges zavaró hatás kizárására a potenciális zaj-, vagy levegőszennyező forrást jelentő tevékenység építménye engedélyezéséhez a környezeti hatásterület kiterjedésére vonatkozó szakvéleményt kell készíteni. (2) A területen végzett tevékenység kiszolgálása érdekében lakóépület is létesíthető a gazdasági, szolgáltató funkciójú épületek mellett az övezeti besorolásból eredő zavaró hatások tűrése mellett. A lakóépület létesítése szempontjából a telken álló üvegház vagy fóliasátor is gazdasági épületnek minősül, az összeépítés nyitott-fedett épületrésszel is megengedett. Ipari területek (Gipe)24 12.§. (1) A város iparterületei az OTÉK előírásainak értelmezésében „egyéb ipari terület”-nek minősülnek. 20
Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Módosítvaa a 10/2006. (III. 31.) Ör és a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 22 Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 23 Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 24 Módosítva a 8/2007. (III. 30.) Ör és a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 21
6
(2) A terület az országos előírásokban foglaltak szerint használható fel, de olyan ipari, tárolási, raktározási, gazdasági szolgáltatási, hulladékhasznosítási tevékenység végzésére nem vehető igénybe, amely a) az országos jogszabályok szerint védőtávolságot igényel, b) a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló mindenkori jogszabály szerint környezeti hatásvizsgálat köteles, illetve egységes környezethasználati engedélyhez kötött létesítmények elhelyezését igényli, c) a mindenkor hatályos, a „veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló” jogszabály szerint veszélyesnek minősül. (3) Amennyiben a tevékenység a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló mindenkori jogszabály szerint előzetes vizsgálat köteles akkor a tevékenység a Gipe övezetben csak akkor folytatható, ha a környezetvédelmi hatósági eljárás azzal zárul, hogy a tevékenységnek nincs jelentős környezeti hatása, környezeti hatásvizsgálatot nem kell lefolytatni. Különleges területek (Kgy, Khu, Kid, Kmg, Kse, Ksp, Ksz, Kte, Kv, Kvr, Kh)25 13. § (1) A „Kgy” jelű gyepmesteri telepen a szabályszerű felszámolást és rekultivációt szolgáló tevékenység építményeinek elhelyezése engedélyezhető. (2) A „Khu” jelű hulladékkezelő területen belül a) a bezárt szeméttelepen a szabályszerű felszámolást és rekultivációt szolgáló tevékenység építményeinek elhelyezése engedélyezhető, b) a hulladékudvarban és a veszélyes hulladék begyűjtő telepen a szabályszerű működést szolgáló építmények helyezhetők el oly módon, hogy a tevékenység legfeljebb 500 m védőtávolságot igényeljen. (3) A „Kid” jelű idegenforgalmi tanyaterületen a kinnlakásos mezőgazdaság és a gazdálkodáshoz kapcsolódó turizmus építményei (lakó-, szállás-, gazdasági-, tároló épületek lovarda, stb.) helyezhetők el. (4) A „Kmg” jelű mezőgazdasági üzem (major) területén a mezőgazdasághoz kapcsolódó üzemi tevékenység (tárolás, feldolgozás, állattartás, gépjavítás, stb.), lovassport és kapcsolódó idegenforgalmi építményei, valamint a kinnlakást szolgáló lakások és a tanösvényeket használók elhelyezését és kiszolgálását biztosító szállásépületek helyezhetők el; bármely gazdasági tevékenység építményeinek létesítése illetve meglévő építmények bővítése, átalakítása, rendeltetésváltoztatása akkor megengedett, ha a majorban jogszerűen folytatott tevékenységek építményeinek rendeltetés szerinti használatát nem korlátozza. Az összeférhetőséget szükség szerint eseti szakhatósági vélemények alapján kell megállapítani. (5) A „Kse” jelű szennyvíztisztító telep területén a rendeltetéséhez szükséges üzemépületek és építmények helyezhetők el; az üzem úgy alakítandó ki, hogy működése a telekhatártól mérve legfeljebb 150 m védőtávolságot igényeljen. (6) Az „Ksp” jelű sportpálya terület közhasználatú, vagy közhasználat elől elzárt sportpályák és kapcsolódó építményei (öltöző-, szállás-, vendéglátó illetve karbantartó épület, lelátó, edzőtermek) elhelyezésére szolgál. (7) A „Ksz” jelű szabadidő- és pihenőpark területén szálláshely szolgáltató épület, lakóépület, kemping, a területet használók számára szolgáló napicikk bolt, megújuló energiatermelés és kapcsolódó létesítményei, sport, vendéglátó-, s az idegenforgalmat vonzó egyéb, nem zavaró hatású épület és kiszolgáló építményei helyezhetők el. A Ksz jelű szabadidő- és pihenőpark területén az előírt építménymagassági érték a telek beépíthető területének 30 %-án az idegenforgalmat szolgáló épület funkciójának betöltéséhez elengedhetetlen esetben (például: kilátótorony, magasles) 20,0 mig emelhető26 25 26
Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Módosítva a 9/2010. (V. 27.) Ör. rendelettel
7
(8) A „Kte” jelű temetőterület temetkezésre és a a temetkezés építményeinek elhelyezésére szolgál. (9) A „Kv” jelű vízmű területen a rendeltetésnek megfelelő építmények helyezhetők el. (10) A „Kvr” jelű vásártér területén a vásártartáshoz szükséges és a vásárlátogatókat kiszolgáló építmények helyezhetők el. (11) A „Kh” különleges határátkelő területen a határrendészeti feladatok ellátását szolgáló építmények helyezhetők el. 13/A.§27 BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK Beépítésre nem szánt különleges terület (Kb, Ksk, Kt, Kgyo)28 14. § (1) A „Kb” jelű homokbánya területen a kitermelés és az utóhasznosítás céljából feltétlenül szükséges építmények helyezhetők el legfeljebb 2 % beépítettséggel, maximum 3,5 m „H” építménymagassággal, szabadonálló elhelyezéssel. (2) A „Ksk” jelű sportközpont terület a sportolás és kapcsolódó építményei elhelyezésére szolgál a telek legfeljebb 2 % beépítettségével, maximum 6,0 m „H” építménymagassággal, szabadonálló elhelyezéssel. (3) A „Kt” turisztikai területen szálláshely szolgáltató épület, lakóépület, kemping, megújuló energiatermelés és kapcsolódó létesítményei, vendéglátó-, s az idegenforgalmat vonzó egyéb, nem zavaró hatású épület és kiszolgáló építményei helyezhetők el. (4) A „Kgyo” gyógyászati-szabadidős övezetben egészségüggyel, gyógyászattal, sporttal, szabadidővel, turisztikával kapcsolatos épületek és járulékos létesítményeik helyezhetők el. Épületek létesítési engedélyezési tervét előzetesen egyeztetni kell az illetékes nemzeti park igazgatósággal a védett természeti értékek megőrzéséről, a tájjelleg megtartásáról. Közúti közlekedési és közműterület (KÖu, KÖk)29 15. §. (1) A város szerkezeti jelentőségű, a szabályozási tervekben „KÖu” jellel megkülönböztett útjai minősülnek közúti közlekedési és az alábbi övezeti felosztásban: 1. KÖu-1: 55. jelű országos főút övezete 2. KÖu-2: országos mellékút övezete 3. KÖu-2*: 55. jelű országos főút városi átkelési szakasza, amely az elkerülő útszakasz megvalósítását követően városi forgalmi úttá minősül vissza 4. KÖu-3 városi gyűjtőút 5. KÖk vasúti terület (2) Az (1) bekezdésben szereplő utakon kívüli (nem közúti közlekedési és közmű- rendeltetésű területen fekvő) utak kiszolgáló utak, melyek városrészek közötti átmenő forgalomra nem szolgálnak, rendeltetésüket tekintve annak az övezetnek a közterületei, amelyet feltárnak, szabályaikat jelen rendelet 26. szakasza tartalmazza. (3) A közutak számára a szabályozási tervlapon meghatározott építési területet kell biztosítani. (4) A „KÖk” jelű övezetben vasúti közlekedéssel kapcsolatos létesítmények helyezhetők el. Parkvasút közút telkén is vezethető.
16. §.30 27
Hatályon kívül helyezve a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 29 Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 28
8
Zöldterület (Zp, Zk)31 17.§. (1) Zöldterületnek minősülnek az SZ-2 tervben „Zp” jellel körülhatárolt 1,0 hektárnál nagyobb közparkok és a „Zk” jellel ellátott 1,0 hektárnál kisebb közkertek. (2) Zöldterületen elhelyezhető: a) pihenést, testedzést szolgáló létesítmények (sétaút, pihenőhely, gyermekjátszótér, stb.) b) köztéri szobrok c) szórakozást, vendéglátást szolgáló létesítmények ideiglenes jelleggel legfeljebb 3 napig, a zöldfelület károsodása nélkül, annak helyreállítási kötelezettségével d) nyilvános illemhely e) a zöldterületet kiszolgáló közműhálózat (öntözőhálózat, köz- és díszvilágítás) f) parkvasút építményei (3) Zöldterületen nem helyezhető el: a) közművezeték és annak műtárgya, b) gépkocsi várakozóhely c) hirdető berendezés, tábla, plakát sem önállóan, sem utcabútoron, köztéri szobron és növényzeten. (4) Zöldterületeken meglévő közművezeték felújítása, a terület több, mint harmadát érintő átalakítás, új beültetés csak az építész kamara kertépítész tagozatának tagságával rendelkező táj- és kertépítész által készített kivitelezési terv alapján végezhető. (5) A zöldterületek burkolatai és berendezési tárgyai természetes, illetve korszerű, tartós alapanyagokból készüljenek, a játszótéri elemek EU szabvány szerint választandók meg. Erdőterület (Eg)32 18. §. (1) A település erdőterületei építésjogi szempontból elsődlegesen gazdasági célokat szolgálnak. (2) Az ún. „Nagyistványi erdő” 0324/2,3,4; 0326/2,6,9; 0328/1,2,8,9,10,11 hrsz-ú telkeken fekvő területei nem vonhatók ki erdőművelés alól, felújításuk, betelepítésük a jelen rendelet 1. sz. Függelékében szereplő honos fajtákból álló lombos-elegyes állománnyal történjen. (3) A rendezési terv szempontjából minden 100.000 m2-t meghaladó erdő – a véderdők kivételével – egészségügyi-szociális-turisztikai erdőként is hasznosítható. (4) Az „Máö” és „Mák” jelű mezőgazdasági területen, valamint az SZ-1 tervben „látványvédelem területe” jellel meghatározott kilátási mezőben tilos erdőt telepíteni. Mezőgazdasági terület általános szabályai (Mát, Máö, Mák)33 19. §. (1) Birtokközpont csak a „Mát” jelű területen alakítható ki, ha a telek a KÖu-2 vagy KÖu-2* jelű országos úthoz illetve külterületi gyűjtőúthoz (KÖu-3) közvetlenül, vagy legalább 12 m telekszélességű kiszolgálóúttal csatlakozik. (2) Záportározó- vagy halastó a „Mák” jelű terület kivételével bárhol elhelyezhető, ha jogszabályon alapuló szakhatósági ellenvélemény azt nem zárja ki. Öntözőgödör kizárólag a „Mát” jelű területen létesíthető. (3) A 2009. január 1-én igazolhatóan faliszámmal rendelkező ingatlanok telkén érvényes szabályok: a) A meglévő épületek felújíthatók. 30
Hatályon kívül helyezve a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 32 Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 33 Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 31
9
b) „Mát” jelű területen épületbővítés, illetve a régi épület bontását követően új épület létesítése a jelen rendelet hatályba lépésekor földhivatali és építésügyi nyilvántartás szerint már kialakult beépítettség erejéig engedélyezhető vagy az alábbi táblázat szerint: Telekméret Beépítettség 2 1500-3000 m 7 % de max. 120 m2 (lakóépület max. 90 m2) 2 3000-6000 m 5 % de max. 180 m2 (lakóépület max. 90 m2) (c) Az előírt beépítési mód: szabadonálló. (4) Épület csak a 16 m szélességet elérő telken létesíthető, szabadonállóan, vagy oldalhatáron álló módon a telekhatártól legalább 1,5 m csurgótávolságra, minimum 5 m-es előkerttel, de az országos főút (Köu-1) tengelyétől legalább 30 m, országos mellékút (KÖu-2, KÖu-2*) tengelyétől 25 m, a települési gyűjtőút (Köu-3) tengelyétől legalább 15 m, kiszolgáló út tengelyétől legalább 12 m távolságot tartva. (5) Lakó- illetve lakó-gazdasági épület földszintes, vagy tetőfelépítmény nélküli tetőtérbeépítéses, falazott, vakolt, fa-, vagy téglahomlokzatú, 35 25-45o hajlásszögű cseréptetővel fedett kialakítású legyen. (6) A megengedett építménymagasság különálló lakóépület esetén legfeljebb 4,5 m, növényház (üvegház) és fóliasátor esetén legfeljebb 9,0 m, egyéb építményeknél maximum 7,5 m, illetve a mezőgazdasági terménytárolást vagy -szárítást szolgáló építményeknél, szélkerekeknél maximum 20,0 m. (7) A művelés alól kivont földrészlet É-Ény-i határa mentén a belső oldalon fásszárú növények (fák, bokrok) zöldsávja telepítendő a jelen rendelet 1. sz. Függelékében szereplő fajták egyedeiből. A határvonal hosszának minden 7 m-ére számított 1-1 db fa és minden 2 m-ére számított 1-1 db bokor alkotja a zöldsáv minimális növényállományát, melynek kiültetését a telket érintő építési engedélyezés kapcsán legalább a használatbavétel időpontjáig meg kell valósítani. (8) Az övezet telkén bárhol elhelyezhető termálkút és a hozzá kapcsolódó üzemi-szociális épület. (9) A (3) bekezdésben foglalt ingatlanok birtokközponttá minősíthetők, ha területük eléri a 2500 m2-t. (10) A (3) bekezdésben foglalt földrészletek a tanyagazdálkodást szolgálják, területükön a fásítás nem haladhatja meg az 1500 m2-t vagy a telek területének 50%-át. 19/A § 34 Tanyás gazdálkodású általános mezőgazdasági terület (Mát) sajátos előírásai35 20. §. A szélerózió csökkentésére a 100 m-nél szélesebb szántóművelésű földrészleteken az É-Ény-i határvonal mentén mezővédő erdősáv telepítendő a jelen rendelet 1. sz. Függelékében szereplő fajták egyedeiből. A határvonal hosszának minden 7 m-ére számított 1-1 db fa és minden 2 m-ére számított 1-1 db bokor alkotja a zöldsáv minimális növényállományát. Ökológiai gazdálkodású általános mezőgazdasági terület (Máö) sajátos előírásai36 21. §. A területen a jelen rendelet 19. § (3) bekezdés (a) pontjában foglalt felújítási jogon túlmenően kizárólag a gyepműveléshez, a legeltetéses állattartáshoz és a természetközeli állapot oktatási célú bemutatásához feltétlenül szükséges, épületnek nem minősülő építmények helyezhetők el. Építési korlátozással érintett általános mezőgazdasági terület (Mák) sajátos előírásai37 22. § 34
Hatályon kívül helyezve a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 36 Módosítva a 15/2000. (IV.27.) Kt. és a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 37 Módosítva az 5/2008. (III. 1.) Ör és a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 35
10
A terület a beépítésre szánt terület távlati bővítését, vagy az öntözéses gazdálkodás megvalósíthatóságát szolgálja, ezért a jelen rendelet 19. § (3) bekezdés (a) pontjában foglalt felújítási jogon túlmenően kizárólag a mezőgazdasághoz kapcsolódó tárolás építményei és az OTÉK által minden építési övezetben megengedett építmények helyezhetők el, az ettől eltérő meglévő építmények nem bővíthetők. Vízgazdálkodási terület (V)38 23. § (1) A mellékelt szabályozási tervekben „V” betűmegjelöléssel ábrázolt területek (csatornák, tavak) vízgazdálkodási területnek minősülnek. (2) A területen építményt elhelyezni, jelentős földmunkát végezni, művelési ágat változtatni csak úgy szabad, hogy a beavatkozás a) csökkentse a belvízveszélyt, b) segítse elő a csapadékvizek tárolását, a vízhiányos időszakra való visszatartását, c) biztosítsa a meglévő élőhelyek védelmét és újak kialakulását. ÉPÍTMÉNYEK ELHELYEZÉSE Építési telkekre vonatkozó szabályok39 24.§ (1) Szabályozási vonallal leszabályozott telekre vonatkozó szabályok: a) A tervezett közterületre eső telekrészen új épület nem létesíthető, a meglévő építményekben építési engedélyköteles értéknövelő beavatkozás nem végezhető. b) Új épület létesítésére engedély akkor adható, ha a tervezett közterületrész az ingatlannyilvántartásban közterületként, vagy önálló telekként magánút művelési ágban szerepel. c) Kerítés csak a szabályozási vonalon létesíthető. d) Új közműbekötés a szabályozási vonal, mint utcai telekhatár figyelembe vételével létesítendő. (2) Oldalhatáros előírt beépítési mód esetén – ha a szabályozási terven bejegyzett építési vonal másként nem rendeli – a) a 20 m-nél kisebb szélességű telken csak oldalhatáron, vagy 1,20 m csurgótávolságon álló épületelhelyezés megengedett, b) a 20 m-es vagy nagyobb szélességű telken szabadon álló beépítési mód is alkalmazható, ha a szomszédos telken álló épületektől és a kedvezőbb tájolású oldalhatártól legalább az előírt „H” építménymagasság mértékével megegyező nagyságú oldalkert biztosított, c) a 14 m-nél kisebb szélességű telken ikres, vagy zártsorú beépítési mód is alkalmazható, ha a telek a szomszédos telken álló épületek elhelyezkedése miatt másként nem építhető be. (3) Zártsorú előírt beépítési mód esetén a beépítés két ütemben is végrehajtható 4,0-6,0 m széles beépítési hézag hagyásával, ezen az utcaszakaszon azonban a zártsorú beépítés megvalósulásáig terjedő időszakban zárt, falazott, 1,8-3,0 m magas kerítés létesítendő tömör, vagy áttört kapuzattal. További elhelyezési szabályok: a) zártsorú építési helynek tekintendő az utcavonal és a vele párhuzamosan 13 m-re meghúzott építési határvonal között fekvő telekrész, amely az övezetre előírt „H” építménymagasságú épülettel beépíthető, b) az épületelhelyezés általános előírásai (tűz-, és vagyonvédelem, zaj- és rezgésvédelem, egészségvédelem, stb.) és a telekre vonatkozó helyi előírások betartása mellett, legfeljebb 4,0 m építménymagasságú épületszárny illetve épület létesíthető a telek ÉK-ÉNy-i oldalhatára mentén, a másik oldalhatártól 6,0 m oldalkert elhagyásával.
38 39
Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel
11
(4) Az előkert mérete – ha a szabályozási terv másként nem rendeli – lakó- és vegyes övezetben a kialakult állapotnak megfelelő, illetve – kialakult előkertek hiányában – 0 méter, egyéb övezetben legalább 5,0 m. Az előkert előírt mérete megnövelhető a) kertészmérnök támogató szakvéleménye esetén, ha az érintett kertrészen koros, értékes favagy cserje egyedek találhatók, b) egyéb jogszabályok betarthatósága végett, c) közútkezelői nyilatkozat szerint, ha a telek a közút egyeztetési kötelezettségű sávjába esik. (5) Kötelező építési vonalként kell értelmezni – ha a szabályozási terv másként nem rendeli – a lakó- és vegyes övezetben az előkert vonalát. (6) Hátsókertet az utcavonalra merőlegesen mért 35 m-nél kisebb hosszméretű telken nem kell tartani, a hátsó telekhatáron álló határolófal nyílásmentesen, legfeljebb 4,0 m eresz- illetve párkánymagassággal alakítandó ki. (7) Jelen rendelet hatályba lépésekor meglévő, az előírt övezeti paramétereknek nem megfelelő telekre és beépítési állapotra vonatkozó előírások: a) Ha a meglévő épület építménymagassága nem felel meg az övezeti előírásnak, akkor változás csak az előírás teljesülésének irányában engedélyezhető. b) Az övezetre előírt minimális kialakítható telekterületet és telekméretet el nem érő méretű, vagy a közterület leszabályozása miatt lecsökkenő méretű telek beépíthető, ha építési tilalom nem vonatkozik rá. c) Az újjáépítés során amennyiben a telek geometriája, adottságai megengedik, az előírt beépítési mód szerint kell beépíteni a telket . (8) Lakótelken az övezetre vonatkozó minimális építménymagassági érték az utcafronton, vagy előkert-vonalon álló épületekre vonatkozik, a további épületek maximum 4,50 m „H” építménymagassággal létesítendők. (9) Saroktelken az előírt beépítettségi érték megnövelhető, ha csak egy épület áll rajta a) „Lk” jelű kisvárosias övezetben 5%-ponttal, b) „Vt” jelű vegyes övezetben 60 %-ra. Telekalakítás40 25. § (1) Lakóövezetben az előírásokban szereplő minimális telekterület háromszorosánál nagyobb telek nem alakítható ki. (2) A kialakítandó telek kisebbik mérete (szélessége vagy mélysége) nem lehet kevesebb 1. szabadon álló beépítésre jelölt övezet esetén 17,0 m-nél, 2. oldalhatáron álló beépítésre jelölt övezet esetén 13,0 m-nél, 3. zártsorú beépítésre jelölt övezet esetén 9,0 m-nél. (3) A szabályozási tervekben a telken belül kijelölt védősávot telekalakításkor úgy kell figyelembe venni, hogy a keletkező telk(ek)en az övezetre vonatkozó maximális beépítettséget biztosítani lehessen a védősávon kívül eső telekrészen. Közterület kialakítása, szabályai41 26. § (1) A nem közúti közlekedési és közműrendeltetésű területen (KÖu) fekvő utak területét a szabályozási terv jelölése szerint kell kialakítani, megszüntetni, vagy határát megváltoztatni. (2) Az ingatlannyilvántartásban útként bejegyzett telek, vagy idegen tulajdonú telek kizárólagos megközelítésére szolgáló földrészlet használati módja nem változtatható meg, kivéve, ha a róla megközelített ingatlanok közterületi kapcsolata más módon biztosított. (3) A területek feltárására és közműellátásának biztosítására az (1)-(2) bekezdésben foglalt utakon kívül újabb kiszolgáló utak létesíthetők, maximum 3 telek feltárása esetén legalább 6,0 m, 40 41
Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel
12
maximum 9 telek megközelítésére legalább 8,0 m, 9-nél több telek kiszolgálására pedig legalább 12,0 m szélesség biztosításával. (4) Az SZ-2 tervben „telken belüli gyalogos átjárás” céljára megkülönböztetett terület korlátlan közhasználata biztosítandó, kerítés csak a terület határvonalán létesíthető. (5) A közművek földmunkával és burkolatbontással járó karbantartása és fejlesztése során biztosítandó: a) a szabályozási tervekben szereplő „értékes fa, facsoport”-ok megtartása, b) a szabályozási tervekben előírt „tájfásítás” megvalósítása, c) a szabályozási tervekben előírt „kerékpárút” és „vegyesforgalmú út” nyomvonalának betervezése és szabadon hagyása. Tájképvédelem42 27. § (1) Távközlési adó akkor létesíthető, ha mérések igazolják, hogy a környezetében lévő állandó emberi tartózkodásra szolgáló épületekben sugárbiológiai szempontból nem fejt ki káros hatást; elhelyezésének helyi szabályai a következők: a) Meglévő építményen belül bárhol építhető. b) Meglévő építmény legfeljebb 6,0 méter magas felépítményeként az „Máö” jelű mezőgazdasági területek és az SZ-2 terven jelölt „helyi városképvédelmi terület”kivételével bárhol létesíthető. c) Önálló építményként (torony) kizárólag a „Mát” jelű mezőgazdasági, a „Gipe” jelű ipari és az „Kmg” jelű különleges mezőgazdasági üzemi területen engedélyezhető, a védett természeti területektől legalább 300 m távolságban, az SZ-1 tervben jelölt „látványvédelem” látószögén kívül. (2) A szabályozási tervekben jelölt „tájképvédelmi terület”-en az épületek külső megjelenésében nem használhatók feltűnő, figyelemfelkeltő, tájidegen építési elemek; homlokzatokon (falburkolat, tető) olyan színárnyalatok alkalmazandók, melyek a hagyományos építőanyagokra (cserép, fa, egyéb természetes anyagok) és hagyományosan alkalmazott vakolatokra jellemzők. (3) Közterületi telekhatáron létesülő kerítés legalább ¼ részben átlátható legyen. Védőterületek43 28. § A szabályozási tervekben bejegyzett védőterületekre a következő szabályok vonatkoznak: a) A „Khu” jelű különleges hulladékkezelő terület védőzónájában (határaitól mért 500 m-en belül) állandó emberi tartózkodásra szolgáló épület csak közegészségügyi szakhatósági vélemény, állattartó épület csak állategészségügyi szakhatósági vélemény alapján engedélyezhető. b) A „Kse” jelű különleges szennyvíztisztító-telep 150 m-es védőtávolságán belül állandó emberi tartózkodásra szolgáló épület nem létesíthető. c) A vízműkutak 100 m-es védőtávolságán belül trágya-, trágyalé tároló, 300 m-es védőtávolságán belül árnyékszék nem helyezhető el. d) Olajvezeték, gázvezeték védősávjában, védett természeti terület védőterületén a vonatkozó mindenkor hatályos országos előírások érvényesítendők. EGYÉB RENDELKEZÉSEK Régészeti lelőhelyek védelme44 29. § 42
Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 44 Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel 43
13
A jelen rendelet 3. számú mellékletében felsorolt telkeken építési és földmunka során régészeti leletek előkerülése várható, a kulturális örökségvédelem országos érvényű szabályait ennek megfelelően kell rájuk alkalmazni. Helyi értékvédelem45 30. § (1) A helyi egyedi értékek listáját az építészeti és természeti értékek helyi védelmének általános szabályairól szóló mindenkor hatályos helyi önkormányzati rendelet állapítja meg a következő megosztásban: a) helyi építészeti érték 1. kiemelkedő helyi építészeti érték 2. jelentős helyi építészeti érték b) helyi művi érték: műalkotás, emlékmű c) helyi táji érték d) helyi természeti érték, értékes fa, facsoport (2) A szabályozási tervek a 2009. júniusban lezárt örökségvédelmi vizsgálatok szerint ábrázolják a helyi egyedi értékeket. (3) A kiemelkedő helyi építészeti értékek körébe tartozó védett épületre az alábbi szabályok érvényesítendők: a) bontása nem engedélyezhető, életveszélyessé vált műszaki állapot esetén az ottlakókat máshol kell elhelyezni, s az épület megmentését azonnal meg kell kezdeni. b) felújítás során az eredetivel megegyező anyagok és szerkezeti megoldások használandók, c) az épület homlokzatát érintő építési engedélyezési kérelemhez a homlokzatokat részletesen bemutató fotómellékletet kell benyújtani, d) az épület homlokzatát illetően csak az eredeti homlokzati állapot visszaállítására irányuló munka engedélyezhető, e) közterületre néző homlokzatra csak különálló, legfeljebb 20 cm magas, nem műanyag, belülről nem világító betűelemekből álló felirat, vagy az építészeti és természeti értékek helyi védelmének általános szabályairól szóló mindenkor hatályos helyi önkormányzati rendeletben előírt egységes feliratmező (tábla) helyezhető el az épület rendeltetéséhez kapcsolódóan, a homlokzatdíszítések takarása nélkül, más felirat az emléktáblákat és az állami vagy önkormányzati intézmények címereit kivéve nem alkalmazható, f) az e) pontnak meg nem felelő reklámhordozót az épület engedélyköteles építési munkái során el kell távolítani, g) homlokzati nyíláson csak a fellelhető legrégebbi homlokzati állapot szerinti külső árnyékoló (redőny vagy zsalugáter) elhelyezése megengedett. (4) A jelentős helyi építészeti értéknek minősülő épület a) bontási engedélyéhez fotódokumentációt kell benyújtani, amely bemutat minden homlokzatot, az utcaképet a szomszédos épületekkel és a jellemző épületrészleteket, b) bontását követően épülő új épület közterületről látható tömegének, homlokzatának arányai, a tető formája, hajlása idézze a bontott épület eredeti állapotát, c) bővítése ne érintse a közterület felőli homlokzatot, kivéve, ha más műszaki megoldás telken belül nem lehetséges, új utcai bejáratok és kirakatok létesítése elsősorban az ablakmezők lemélyítésével, vagy az eredeti nyílásrendbe és homlokzatdíszítési rendszerbe illeszkedő új homlokzati nyílások beépítésével oldandó meg, d) a közterületre néző homlokzat elkerülhetetlen átépítése során a nyílászárók és faltömegek ritmusát, a párkányok, ablakkeretek s a homlokzat egyéb díszítőelemeit meg kell őrizni, vagy eredeti kialakításukkal megegyezően vissza kell építeni,
45
Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel
14
e) tetőtérbeépítés során a meglévő felépítményeket kell bevilágításra használni, másodsorban tetősíkban lévő ablakok alkalmazandók, s – ha más műszaki megoldás nem lehetséges – legfeljebb egy-egy maximum 90x120 cm névleges méretű nyílászáró beépítésére alkalmas felépítmény helyezhető el a közterületre néző homlokzat minden 5 m vetületi hosszúságú szakaszán, f) az épület jellegéhez szorosan hozzátartozó építmények (pl. kerítés, kapu, szegletkő, rács, stb.) lehetőség szerint eredeti szituációban megőrzendők, g) felújítás, bővítés, átalakítás esetén a közterületről látható nyílászárók belső osztásai megtartandók, a közterületről látható épületrészeken hagyományos anyag-használat írandó elő, ilyenek: fa-, téglakerítés, fa vagy kovácsoltvas jellegű kapuzat, fa nyílászárók, falazott kémények, meszelt-vakolt fal, szilikát festékek, vas-kiegészítők, hódfarkú cserép, h) közterületre néző homlokzatra nem helyezhető ki belülről megvilágított reklámdoboz, üvegtapéta felirat a nyílászárókon nem alkalmazható, reklámtábla legfeljebb a homlokzat felületének 5 %-át fedheti be. (5) Helyi városképvédelmi területre vonatkozó szabályok: a) A kisfeszültségű elektromos hálózat és a hírközlési hálózatok létesítése, átépítése esetén földkábeles megoldás alkalmazandó. b) Közműfelújítás és -fejlesztés során az elkerülhetetlenül a térszín fölé kerülő műtárgyak és építmények típusai a városképvédelmi szempontokat is figyelembe véve választandók meg. c) A lakóépületek cserépfedésű, 40-45o hajlású magastetővel létesítendők. d) Közterületre néző homlokzaton legfeljebb egy db faburkolatú garázsajtó vagy szárazkapu nyitható. e) A közterületről látható homlokzatokon nem létesíthető fémlemez-, vagy műanyag falburkolat, nem helyezhető el parabola antenna, hűtő- fűtő vagy klímaberendezés, belülről megvilágított reklám-, vagy betűdoboz (kivétel: védett logo). Növénykiültetés módja, belvízveszély, állattartás46 31. § (1) Közterületen kiültetésre kerülő növényanyag főként a jelen rendelet 1. számú Függelékében szereplő fa- és cserjefajták egyedeiből álljon, egyebekben feleljen meg a helyi természeti viszonyoknak és a magyar szabvány szerinti kertészeti minőségnek. (2) Erdőművelésen kívüli telkeken fát, cserjét, bokrot a szomszédos, nem közterületi telek határához legalább az alábbi lista szerinti távolságra kell ültetni: 1. virág, szamóca, hagyma, stb. 0,50 m 2. 1 m-nél magasabbra nem növő cserje, bokor 1,50 m 3. szőlő, 2 m-nél magasabbra nem növő cserje, bokor, sövény, díszfa 2,00 m 4. 3 m-nél magasabbra nem növő minden egyéb bokor és díszfa 2,50 m 5. 4 m-nél magasabbra nem növő, nem terebélyes díszfa 3,50 m 6. alacsony növésű gyümölcsfa, 4 m-nél magasabbra növő, terebélyes díszfa 5,00 m 7. cseresznyefa, továbbá az 1-6. pontokban fel nem sorolt gyümölcsfa, valamint fűz, akác, fenyő 7,00 m 8. diófa, gesztenyefa, nyárfa 8,00 m (3) Az SZ-1 terven jelölt „rendszeresen belvízjárta terület”-en az épületek földszinti padlószintje a telek rendezett terepszintjéhez képest legalább 60 cm-rel magasabban épüljön, a lábazat és szigetelések víznyomás ellen méretezendők, építési engedélyezési terv részletes talajmechanikai szakvéleménnyel alátámasztva készítendő. (4) Nagylétszámú állattartó telep kizárólag a „Kmg” jelű különleges mezőgazdasági üzemi övezetben valamint a mezőgazdasági terület legalább 5 hektár nagyságú telkén, más telek huzamos emberi tartózkodásra is szolgáló épületétől legalább 300 méter távolságban folytatható. (5)47 46 47
Beiktatva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel (5) –(6) bekezdést hatályon kívül helyezte a 16/2012. /X.1./ Ör.
15
(6) (7) Trágyadomb a telekhatártól legalább 10 m-re helyezendő el, magassága nem haladhatja meg a 2,0 m-t. (8) Településközpont vegyes (Vt), kisvárosias lakó- (Lk) és kertvárosias lakó- (Lke) övezetben, valamint intézmények telekhatárától számított 50 méteren belül állattartás csak a kedvtelésből tartott állatokra engedhető meg. (9) 48 Záró rendelkezések 32. §. (1) Jelen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell, ha az építtető számára kedvezőbbek. (2) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének figyelembevételével készült és azzal összeegyeztethető szabályozást tartalmaz. Mórahalom, 2013. március 28.
Nógrádi Zoltán sk. polgármester
48
Dr. Varga-Nagy Szilvia sk. jegyző
(9) bekezdést hatályon kívül helyezte a 16/2012. /X.1./
16
3. számú melléklet49 Mórahalom Város Képviselő-testületének 11/1999.(VII.1.) számú rendeletéhez RÉGÉSZETI LELŐHELLYEL ÉRINTETT TELKEK LISTÁJA Lelőhely sorszáma 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Megnevezése Őskori település, Árpád-kori szórvány Szarmata település, szórványos későközépkor Szarmata település Szarmata település Szarmata település, szórványos újkor Avar település és Árpád-kori szórvány Szarmata település Bronzkori és szarmata település
9. 10. 11.
Szarmata település Bronzkori és Árpád-kori település Avar és Árpád-kori település
12. 13. 14. 15. 16.
Őskori, avar és Árpád-kori település Őskori település Szarmata és Árpád-kori település Árpád-kori település Szarmata és Árpád-kori település
17. 18.
Szarmata település Őskori, avar és Árpád-kori település
19. 20. 21. 22.
Őskori település Őskori és avar kori település Szarmata, avar és Árpád-kori település Őskori (?), szarmata település, Árpád-kori szórvány Őskori és szarmata település Szarmata település
23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.
49
Szarmata település Bronzkori, szarmata és Árpád-kori település Őskori település Bronzkori település Árpád-kori település Szarmata és Árpád-kori település
Érintett telkek helyrajzi száma 0304/10, /26, /27 095/14, /27 095/17, /18, 28 094, 095/17, 18, 28 095/18, 23, 37 099/9, /10 093/35, 093/2, 0300/26 0299/23. /102, /103, /105, /106, /107, /108, /109, /110, /111, /113, /116, /118, /119, /120, /121, /134 0300/24, /25, 132 05/8, /10 092/11, /12, /13, /14, 20, /21 092/23, /24 0301/13, /34, /35, 0303 0301/71, /72, 73, /78 0301/22, /76 0301/17, /23, /78, /79, /80, /81 089/76, /205 089/97, /98, /157, /191, /192, /193 089/97 089/82, /83, 206 098/172, /173 089/119, /113, /114, /115 089/13, /14, /15 089/108, /109, /110, /111, /112, /113 072/17, /18, /27 072/21, /22, /23, /24, /29 0115/34 0116/22 0115/31 0242/43, /28, /113, /114, /115, /116, /117, /118, /120, /122
Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel
17
32. 33.
Árpád-kori, késő középkori (?) és ismeretlen korú település Szarmata és avar település Szarmata és avar település
34. 35.
Árpád-kori és késő középkori település Őskori (?) és szarmata település
36. 37. 38.
Árpád-kori település Árpád-kori és középkori település Avar és késő középkori – kora újkori település Szarmata település
31.
39.
40.
Őskori, szarmata, avar és Árpád-kori település
41. 42.
Ős–, vagy népvándorlás kori település Őskori, vagy népvándorlás kori település
43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57.
Szarmata település Szarmata és Árpád-kori település Szarmata és Árpád-kori település Szarmata és avar település Őskori (?) és szarmata település Népvándorlás kori és Árpád-kori település Népvándorlás kori és Árpád-kori település Árpád-kori település Árpád-kori település Árpád-kori település Árpád-kori település Középkori település Árpád-kori település Szarmata település és Árpád-kori szórvány Szarmata település
58.
Árpád-kori település, középkori újkori szórvány Árpád-kori település Őskor, szarmata, avar és Árpád-kori település
59. 60.
61. 62. 63. 64.
Késő középkori település Kora bronzkori település Szarmata és Árpádkori település Avar és Árpád-kori település
0242/18, /114, /115, /116 0242/45, /52, /109, /110 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1978 0242/101 1959, 1960, 1961, 1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 0397/19, /20, /21, /22, /23, /24, /25, /26, /27 0406/126, /138 0237/87, 0240 0246/12, /34, /50, 0242/75 Mórahalom - Röszke határon, Csányi tanyától kb. 60 méterre északra 0129/6, /7, /19, /20, /67, /68, /69, /70, /90, 93, /94, 108, /109, /110, /113, /115, /116, /137, 0138/18, /20, /21, 24, /25, /26 0129/97, /100, /112, /118, Széksóstói főcsatorna keleti partján 0254/31 0254/34-41, /48, /49, /69 0254/72, /73, 74, /75, /76 0254/88, /89, /90, 91 0397/47, /48, /49, /50, /51 0129/50, /51, /52, /53, /54 0129/49 0129/83 0129/84 0117/19, /21, /22 0176/29, /30, /31, 32 0176/29, /30, /31, 32 0176/31, /32 0176/69 0168/17, /18, 0182/3, /30, /32 0176/67, 0182/24, /25 0178/23 1937, 0406/43, /107, /120, /121, /122, /129, /131, /132 0254/100, /101 0254/23, 24 0258/42, /44, /47, /48, /49 0258/34, /36 18
74. 75.
Szarmata és Árpád-kori település Árpád-kori település népvándorlás kori szórvány Árpád-kori település Árpád-kori település Szarmata, avar és Árpád-kori település Szarmata település Árpád-kori település és őskori, szarmata szórvány Bronzkori, szarmata, avar és Árpád-kori település Bronzkori, szarmata, avar és Árpád-kori település Bronzkori település Őskori és szarmata település
76. 77. 78. 79. 80.
Őskori település, Árpád-kori szórvány Szarmata és Árpád-kori település Őskori és avar település Árpád-kori település Őskori, szarmata és avar kori település
81. 82. 83. 84. 85. 86. 87.
Szarmata és középkori, újkori település Árpád-kori település, újkori (?) szórvány Árpád-kori település Őskori (?), szarmata település Szarmata település Őskori (?), szarmata település Kora bronzkori, szarmata és Árpád-kori település
88.
Árpád-kori település, szarmata szórvány
89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98.
Árpád-kori település Őskori és népvándorlás kori település Szarmata, avar és Árpád-kori település Őskori település, avar szórvány Rézkori (?) és kora bronzkori település Árpád-kori település, őskori szórvány Őskori és középkori szórvány Árpád-kori szórvány Árpád-kori szórvány Őskori és Árpád-kori szórvány
99. 100.
Szarmata és Árpád-kori település Árpád-kori szórvány
65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73.
0258/32, /33, /85 0129/122 0116/30, /31 0129/50 0299/79, /81, 83 0299/1, /19, /131 0299/53, /55, 56 0311/39, /40, /42, 43, /54, /131 0311/39, /40, /42, /43, /54, 131 0311/43, /90 0290/7, /8, 0373/2, /3, /4, 0375/1 0196/22 0235/12 0248/31, /32, /33, /38, /40 0195/60 0195/18, /53, /54, /55, /56, /57, /58, /59, /66, /85 0195/6, /45 0195/89, /90 0191/11, /12 0196/45 0196/29 0193/9 0232/18, /19, /22, /23, /24, /25, /26, /27, /28, /29, /30, /31, /32, /33, /34, /35, /36 0232/2, /14, /15, /16, 0233/17 0237/57 0237/48 0237/8, /49, /50, /96, 123 0233/49, 0237/32 0158/83, /84, /85 0185/78, /79, /80, /81, /82 0301/53 095/27 093/18 A várostól keletre, bajai úttól kb. 200 méterre 0406/76 0117/4, /5, /19, /20, /21, /22, 0129/29, /84, /85, /87, /88
19
101.
Árpád-kori szórvány
102. 103.
Szarmata szórvány Árpád-kori szórvány
104. 105. 106.
Szarmata település Szarmata és középkori település Szarmata és Árpád-kori szórvány
107.
Árpád-kori szórvány
108. 109.
Szarmata szórvány Késő bronzkori település, szarmata temető
110. 111. 112.
Szarmata temető Szarmata temető Őskori, népvándorlás kori, és Árpád-kori település Szarmata település, késő középkori szórvány Avar és késő középkori település Őskori, népvándorlás kori település Bronzkori település, szarmata szórvány Szarmata település, Árpád-kori szórvány Népvándorlás kori település, őskori szórvány Ismeretlen korú település Őskori település Szarmata, népvándorlás kori Árpád-kori település Árpád-kori település, őskori és népvándorlás kori szórvány Bronzkori és Árpád-kori település Népvándorlás kori település, szarmata és Árpád-kori szórvány Szarmata település Őskori, szarmata és Árpád-kori település, késő középkori szórvány Őskori, szarmata kelta és Árpád-kori település Szarmata és Árpád-kori település Szarmata és Árpád-kori település, kelta szórvány
113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128. 129.
Kisszéksós-tótól kb. 300 méterre keletre röszkei határ közelésben 0186/20 Kisszéksós-tótól 900 méterre délnyugatra, röszkei határtól kb. 20 méterre 0258/49 0405/18 0129/60, /64, /65, /102, /103 Kisszéksós-tótól nyugatra Bóka- tanyától 250 méterre 0233/49 A város belterületén az országhatár felé vezető műút, valamint az 55. sz. műút találkozásánál Móra Ferenc Múzeum 0274/20 0360/31 0274/51 0198/40, /42, /55 0248/56, /64 0198/56, /58, /60 0272/42, /43 0272/49 0274/51, /52 0207/40 0274/57, /58, /84 0139/9, /26 0226/18, /21 087/28, 025/2, 027/41 0274/21, /22, /23, /59, /62 069/33, /34 0264/47, /48, /49 0139/26, /30 0284/4, /39
20
130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159. 160. 161. 162. 163. 164. 165.
Szarmata és Árpád-kori település, őskori szórvány Szarmata település Szarmata település Árpád-kori település, késő középkori szórvány Őskori és szarmata település Szarmata és késő középkori település Szarmata, késő avar és késő középkori település Szarmata település Népvándorlás kori és Árpád-kori település Szarmata település Árpád-kori település Középkori település, népvándorlás kori szórvány Árpád-kori település Szarmata és Árpád-kori település Szarmata és Árpád-kori település Bronzkori, szarmata, népvándorlás kori és késő középkori település Szarmata és Árpád-kori település Ismeretlen korú település Bronzkori település Népvándorlás kori és késő középkori település Szarmata és újkori település, kelta és késő középkori szórvány Bronzkori település, középkori szórvány Szarmata település Szarmata település Szarmata település Szarmata település Bronzkori település Bronzkori és középkori település Avar település, késő középkori szórvány Bronzkori település Bronzkori, avar és kora újkori település Népvándorlás kori település, Árpád-kori és kora újkori szórvány Szarmata település Árpád-kori település, népvándorlás kori szórvány Árpád-kori szórvány Ismeretlen korú település
0138/10 0268/53 0266/53, /58 013/7, /20, /24, /25, /26, /27 0207/85 0262/51 0262/42 0262/11, /25, /50, /59 087/13, /14 0248/122 055/22, /23, /24 0268/27, 31 0268/31 069/33, /34 0268/34, /35 0274/51 0274/19, /51 0360/60 0248/63, /65, /66 0198/57, /58 0198/84, /87 0198/90, /92 0264/25, /26 0268/37, /38, /39 0268/16, /40, /41, /52 0274/20 0198/17, 92 0198/82, /83, /92 04/12, /13, /14, /15 07/9, /12 010/10 0272/49, /65 0268/35 0360/52, /53 013/21 0207/50
21
1
2 3 4 5 6 7
A KÖH azonosí tó 29669 29670
B Lelőhely sorszáma 0 0
29680 29672 29673
0 0 0
29674
0
29675
0
29676 29677 29678 29681 29682 29683 29684
0 0 0 0 0 0 0
29685 29686
0 0
29687
0
29688 29689 29690 29691
0 0 0 0
29692 29693 29694 29695 29696
0 0 0 0 0
29697
0
29698 29699 29700 29701
0 0 0 0
29702 29703
0 0
29704
0
Megnevezése Szent János-csatorna II. Bajai úttól D-re Orosz Mihály 480. sz. földje Szeged-Alsóközpont Szeged-Alsóközpont-Dobó Szeged-Alsótanya, Mórahalmi kapitányság Szeged-Alsótanya, Mórahalmi kapitányság II. Szeged-Alsóközpont, Dobó II. 191. sz. föld Engi-tanya V. Mórahalom-Királyhalom Szeged-Nagyszéksós Szeged-Nagyszéksós II. Szeged-Alsótanya Szeged-Alsótanya, Nagyszéksós Alsótanya, Volfort tanya Alsótanya-Királyhalom, Volfort tanya Szeged-Alsótanya, Karóstanya Szeged, Alsótanya II. Szeged-Nagyszéksós III. Szeged-Nagyszéksós IV. Nagyszéksós, 547. sz. Oltványi tanya Szeged-Királyhalom Szeged-Nagyszéksós V. Szeged-Nagyszéksós VI. Szeged-Nagyszéksós VII. Királyhalom, Felső Ásotthalmi erdő Királyhalom, Felső Ásotthalmi erdő II. Szeged-Alsótanya III. Alsótanya, Királyhalom Szeged-Királyhalom II. Szeged-Királyhalom, Csehó Lajos földje Szeged-Királyhalom III. Szeged-Alsótanya, Nagyszéksós II.
29560 29561
1 2
Szécsi-tanya Makra-tanya
29563 29564 29565
4 5 6
Csóti-tanya II. Szabó-tanya Otványi-tanya
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35
C
36 37 38 39 40
D Érintett telek helyrajzi száma
0304/27, 0304/10, 0304/9, 0304/26, 0304/11, 0304/13 095/27, 095/14, 095/28 094, 093/28, 093/31, 095/14, 095/28, 095/18, 093/22, 093/29 094, 093/18, 095/37, 095/23 099/3, 099/10, 099/8
22
41 42
43 44 45 46 47
7
29567 29568 29569
8 9 10
29570 29571
11 12
29572
13
29573 29574
14 15
29575
16
0102/1, 093/2, 0300/26, 093/35, 093/36 0299/23, 0299/114, 0299/119, 0299/120, 0299/109, 0299/110, 0299/107, 0299/113, 0299/108, 0299/134, 0299/106, 0299/111, Gácsér-dűlő, Benák-tanya 0299/115, 0299/116, 0299/117, 0299/118 Ásotthalom-Kissori út II. 0300/1, 0300/25, 0300/24 Hajbel-tanya 0100/2 092/21, 092/20, 092/22, 092/13, 092/11, Madarász-tói főcsatorna 092/14, 092/26 Madarász-tói főcsatorna II. 0100/46 0303, 0305, 0301/13, 0301/64, 0301/57, Balogh-tanya 0304/7, 0306/3, 0301/34, 0301/35 0301/19, 0301/78, 0301/71, 0301/64, 0301/72, Gajdács-tanya 0301/73, 0301/90 Szécsi-tanya 0301/22, 0301/76, 0301/88 0301/23, 0301/17, 0301/80, 0301/78, 0301/79, Tanács- Szűcs-tanya 0301/81
29576
17
Csutka-tanya
29577 29578
18 19
Molnár-tanya Oltványi-tanya
29579 29580 29581
20 21 22
Csipak-semlyék Oltványi-tanya II. Ásotthalom-Kissori út III.
29582
23
Ásotthalom-Kissori út IV.
29583
24
Ásotthalom-Kissori út V.
29584 29585 29586 29587 29588 29589
25 26 27 28 29 30
Kis-erdő Vörös Október TSZ Szabó-tanya Dobák-tanya László-erdő Szennyvíz-derítő telep
29590
31
Benák-tanya
29591
32
Benák-tanya II.
29592 29593
33 34
Benák-tanya III. Fürtön-tanya
29594 29595 29596 29597 42383
35 36 37 38 39
Benák-tanya IV. Farkas-tanya Savanya László tanyája Konzervgyár I. homokbánya
29599 29600 29601
40 41 42
Madarász-tó Kószó-tanya Ábrahám-tanya
48
49 50
51 52 53 54 55 56 57 58
Ásotthalom-Kissori út
29566
59 60 61 62 63 64 65 66 67
68 69 70 71
72 73 74 75 76
77 78 79
089/34, 089/205, 089/76 089/97, 089/157, 089/191, 089/98, 089/193, 089/52, 089/95, 089/26 089/97, 089/192 091, 089/81, 089/14, 089/15, 089/82, 089/83, 089/206 089/46, 089/173, 089/107, 089/97 089/115, 089/114, 089/113, 089/112 089/114, 089/113, 089/112, 089/110, 089/111, 089/109 089/108, 089/113, 089/112, 089/110, 089/111, 089/109 072/18, 072/27, 072/19, 072/17, 072/16, 072/15 072/1, 072/21, 072/22, 072/23, 072/24, 072/29 0115/34 0116/5, 0116/21 0115/31 0242/28 0242/28, 0397/44, 0397/45, 0397/46, 0397/47, 0397/48, 0399, 0242/122, 0242/43, 0242/18, 0242/114, 0242/115, 0242/116 0242/16, 0242/99, 0242/100, 0242/110, 0242/101, 0242/109, 0242/52, 0242/45 0397/33, 0397/32, 0397/31, 0397/35, 0397/34, 0397/30, 0399, 0242/99 0242/101, 0242/17 0397/23, 0397/30, 0397/29, 0397/28, 0397/27, 0397/26, 0397/25, 0397/24, 0397/22, 0397/21, 0397/20, 0397/32, 0397/31, 0397/19 0406/111, 0406/126, 0406/124 0242/75, 0242/5 0246/50, 0246/34 0146/9, 0146/1 0139/10, 0129/113, 0135/3, 0137, 0138/18, 0138/19, 0138/25, 0138/26, 0138/20, 0136/3, 0138/24, 0129/40, 0138/21, 0139/34, 0144/3 0133/9, 0133/6 0406/148, 0406/124, 0406/77
23
80 81
29602
43
Farkas-tanya II.
29603
44
Gyulai-tanya
29604
45
Börcsök- tanya
29605
46
Börcsök- tanya II.
29606
47
Délalföldi Pincegazdaság
29607 29608 29609 29610
48 49 50 51
Engi-tanya Engi-tanya II. Engi-tanya III. 23. számú tanya
29611 29612 29613 29614 29615
52 53 54 55 56
23. számú tanya II. Guszi-tanya Guszi-tanya II. Guszi-tanya III. Koszó-hegy
29616
57
Kószó-hegy, Bóka-tanya
29617
58
29618
59
Dicső-tanya Kis-Széksós-tó, Kószótanya
29619 29679
60 61
Babarci-tanya Babarci-tanya II.
29620
62
Ördögh-tanya
29621
63
Szél-tanya
29622 29623 29624 29625 29626
64 65 66 67 68
Tanács István tanyája Fábi József tanyája Madarász-tó II. Dobák-tanya II. Engi-tanya IV.
29627
69
Gácsér-dűlő
29628 108 29629 109 29630 110 29631 111 29632 112 29633 113 29634
70 71
73 74
Frank-tanya Tücsök-sor Balogh-tanya-20. sz. Kopasz tanya Balogh-tanya-20. sz. Kopasz tanya II. 20. sz. Kopasz-tanya
75 76
Egyetértés Tsz központ Biteszék-Kupak tanya-
82 83
84 85
86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97
98 99
100 101 102 103 104 105 106 107
72
0407/2, 0254/30, 0406/114, 0254/31 0254/34, 0254/35, 0254/36, 0254/38, 0254/39, 0254/40, 0254/41, 0254/48, 0254/43, 0254/44, 0254/37, 0254/32, 0254/69, 0254/33, 0254/100, 0254/9 0254/98, 0254/76, 0254/75, 0254/73, 0254/74, 0254/99, 0254/77 0228/1, 0254/89, 0254/88, 0254/56, 0258/29, 0254/87, 0258/27, 0254/90, 0254/91, 0258/28, 0254/98 0397/46, 0397/47, 0397/48, 0397/49, 0397/50, 0397/51, 0397/64, 0397/65 0129/122, 0129/55, 0129/50, 0129/51, 0129/54, 0129/52, 0129/103, 0129/104, 0129/53, 0129/60, 0129/102, 0129/14 0129/49, 0129/46 0129/55, 0129/83, 0129/48, 0129/8 0129/84, 0129/85 0128, 0129/84, 0117/21, 0117/22, 0117/19, 0129/85 0176/71, 0176/72, 0176/26 0176/71, 0176/27 0176/32, 0176/72, 0176/31, 0176/26 0171, 0176/69, 0176/50, 0176/13 0182/3, 0182/32, 0168/19, 0168/10, 0168/18 0182/27, 0176/67, 0182/25, 0182/24, 0182/26 0178/19, 0178/23 0406/132, 0406/120, 0406/121, 0406/129, 0406/122, 0406/107, 0406/131, 1937, 1475, 1474, 1476 0407/2, 0406/137, 0254/101, 0254/100 0250, 0406/143, 0406/151, 0407/2, 0254/24, 0254/23, 0248/26, 0248/19, 0248/82, 0248/25, 0248/80, 0248/81, 0254/22 0258/44, 0258/45, 0258/47, 0258/48, 0258/46, 0258/49 0258/36, 0258/29, 0258/32, 0258/33, 0258/34, 0258/13, 0258/85, 0258/14, 0258/30 0258/32, 0258/85, 0258/33 0136/1, 0136/2, 0136/3 0116/31, 0116/30, 0116/32 0129/50, 0129/54 0299/86, 0299/81, 0299/83, 0299/84, 0299/79 0299/1, 0299/19, 0299/130, 0299/135, 0299/131, 0299/129 0299/51, 0299/53, 0299/55, 0299/56 0311/39, 0311/54, 0311/66, 0311/40 0311/42, 0311/131, 0311/43, 0311/40 0311/90, 0311/43 0375/1, 0290/7, 0373/2, 0373/4, 0290/8, 0290/11 0196/22
24
114 29635 115 29636 116 29637 117
77
29638 29639 29640 29641 29642 29643 29644
80 81 82 83 84 85 86
29645
87
29646 126 29647 127 29648 128 29649 129 29650 130 29651 131 29652 132 29653 133 29654 134 29655 135 29656 136 29657 137
88 89 90
118 119 120 121 122 123 124
78 79
125
91 92 93 94 95 96 97 98 99
29658 29659 29660 29661 29662 29663
100 101 102 103 104 105
29664 144 29665 145 29666 146 29667 147 29671 148 29668
106 107 108
138 139 140 141 142 143
109 110 111
Vörös Október TSZ 142. sz. Masa-tanya
0235/12 0245/33, 0245/32, 0245/38, 0245/34, Széksós-tói főcstorna 0245/40, 0245/31 Széksós-tó 0195/26, 0195/60 0195/18, 0195/19, 0195/20, 0195/21, 0198/58, 0198/59, 0198/10, 0198/61, 0198/63, 0198/62, 0198/64, 0195/53, 0195/54, 0195/88, 0195/57, 0195/56, 0195/58, 0195/55, 0195/74, 0195/17, Széksós-tó, 164, 166 és 0195/59, 0195/85, 0195/66, 0198/32, más tanyák 0197/2, 0198/57 Széksós-tó II. 0195/34, 0195/46, 0195/6, 0195/27 Széksós-tó III. 0195/32, 0195/90, 0195/39 Tandari szélmalom 0191/11, 0191/12 Nagyszéksós-tó 0196/45 Nagyszéksós-tó II. 0196/29 Nagyszéksós-tó III. 0193/9, 0193/7 0232/26, 0232/27, 0232/25, 0232/23, 0232/24, 0232/22, 0232/28, 0232/6, 0232/34, 0232/46, 0232/54, 0232/53, 0232/8, 0232/36, 0232/39, 0232/37, 0232/38, 0232/41, 0232/29, 0232/33, 146-147-148-149.sz. 0232/40, 0232/35, 0232/30, 0232/4, tanyák 0232/21, 0232/19, 0232/32, 0232/31 0233/2, 0233/17, 0233/16, 0232/14, 149. sz. tanya 0232/15, 0232/16, 0232/12, 0232/13 93. sz. tanya 0230/4, 0237/57 Dobó-dűlő, Bernáth-tanya 0237/45, 0237/44, 0237/48 Dobó-dűlő, Ábrahám 0237/8, 0237/48, 0237/123, 0237/92, Szilveszter tanyája 0237/90, 0237/49, 0237/50 Dobó-dűlő, 99. sz. tanya 0233/49, 0237/32 208-219-220. sz. tanyák 0185/20, 0185/114, 0185/85, 0185/83 0185/77, 0185/82, 0185/79, 0185/24, 218. sz. tanya 0185/78, 0185/81, 0185/80 Balogh-sor 0301/51 Királyhalom 095/27 Szabó-tanya 093/18 Konzervgyár II. 0245/5 Bajai úttól É-ra 0406/76 0117/5, 0128, 0129/79, 0129/78, 0129/80, 0129/82, 0129/84, 0117/21, 0117/23, 0117/22, 0117/27, 0117/19, 0129/88, 0129/87, 0129/85, 0129/29, 0129/91, Madarász-tó, Papp-tanya 0129/5, 0117/20, 0129/107 Kis-Széksós-tó 0172/1 Nagyszéksós-tó IV. 0186/19 Kisszéksós-tó II. 0161/10, 0162/5 Szent János-csatorna 0258/49 Konzervgyár III. 0405/19, 0405/18 0129/122, 0129/66, 0129/112, 0129/65, 0129/101, 0129/100, 0129/118, 0129/64, Madarász-tó, Koszó-tanya 0129/18, 0129/97, 0129/102 Kószó-hegy II. 0172/1 99. sz. tanya 0233/49 Szeged-Alsótanya, Kenyérváró halom 684/2 Szeged-Alsóközpont Piactér 672, 675, 572/1, 572/3 Szeged-Alsótanya, 0274/20
25
Mórahalom Bajai úttól É-ra Belső járás, Holdi-tanya
149 29705 150 29706 151
112 113
29707 29708 29709 29710 29711 29712 29713 29714
114 115 116 117 118 119 120 121
29715
122
29716 161 29717 162
123 124
Csiszár-tanya Széksósi-főcsatorna II. Mórahalmi úttól É-ra Mohaillés-tanya Dobó István utca Szűcs-tanya Makra-tanya Apró-tanya Madarász-Csárda dűlő, Börcsök-tanya Felső-mórahalmi Kerekiskola Csipak iskola
29718
125
Papdi-tanya
29719 29720 29721 29722 29723 29724
126 127 128 129 130 131
29725
132
Bírótag Széksósi-főcsatorna III. Madarásztói-főcsatorna III. Bajai út mentén Virágh-tanya Belső-járás, Holdi-tanya II. Belső-járás, Széksósifőcsatorna IV.
29726 172 29727 173 29728 174 29729 175 29730 176 29731 177 29732 178 29733 179 29734 180 29735 181 29736 182 29737 183 29738 184 29739 185 29740 186 29741 187 29743 188 29744 189 29745 190 29746 191 29747
133 134
152 153 154 155 156 157 158 159 160
163 164 165 166 167 168 169 170 171
135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 150 151 152 153 154
Bér-Óhegyi szőlők Batancs-szőlő Mórahalom-Zákányszék határ út Mórahalom-Zákányszék határ út II. Vágói csatorna Csipak iskola II. Széksósi-főcstorna V. Madarász-Csárda dűlő, Börcsök-tanya II. Németh-tanya Németh-tanya II. Bírótag II. Belső-járás, Holdi-tanya III. Szűcs-tanya II. Belső-járás, Holdi-tanya IV. Bajai úttól É-ra III. Bodó-tanya Pap-tanya Mórahalmi úttól É-ra III. Kriszti-tanya
0360/31, 0360/30, 0360/29 0274/51, 0274/8 0198/40, 0198/42, 0198/5, 0198/47, 0198/50, 0198/51, 0198/55, 0198/52, 0198/53 0248/65, 0248/64 0198/60, 0198/58, 0198/59 0272/42, 0272/67 0272/49 0274/52, 0274/51, 0274/86 0207/40, 0207/50 0274/56, 0274/53, 0274/54 0139/9, 058/1, 055/25, 0139/26, 055/9, 055/24 0228/2, 0226/21, 0226/18, 0248/109 027/41, 025/2, 087/17, 087/28 0274/21, 0274/12, 0274/62, 0274/22, 0274/59, 0274/60, 0268/40, 0268/41, 0268/16, 0268/52, 0274/61, 0271 058/1, 069/35, 069/34 0264/49, 0264/47, 0264/48, 0264/42 0139/4, 0175/2, 0139/26, 0139/30, 0139/13 0285/1, 0283, 0284/39 0138/10 0268/53, 0268/35, 0268/34 0266/2, 0265, 0266/58, 0266/50, 0264/45, 0264/2, 0266/53, 0264/31, 0266/52 013/7, 013/26, 013/25, 013/20, 013/24, 013/23, 013/6 0207/85 0262/45, 0262/51 0262/42, 0262/43 0262/61, 0262/19, 0262/50, 0262/25, 0261, 0262/59 087/13, 087/14 0248/2, 0248/4, 0248/122 055/23, 055/25, 055/22, 055/9, 055/24, 055/20 0268/8, 0268/27 0268/6, 0268/31 069/34, 069/33 0268/35, 0268/34 0274/51
0274/19 0360/60, 0360/15 0248/66 0198/84, 0198/7 0198/92, 0198/90 0264/25, 0264/26 0274/51, 0268/37, 0268/39, 0268/38, Belső-járás, Holdi-tanya V. 0274/20, 0271 Bálint-tanya 0268/16, 0274/21, 0268/40, 0268/41,
26
0268/52, 0274/12, 0274/62, 0274/61, 0274/22, 0271
162 163
Belső-járás, Holdi-tanya VI. Mórahalmi úttól É-ra IV. Batancs-tanya Tanaszi-határ dűlő, Iliatanya Tanaszi-határ dűlő, Márkitanya Tanaszi-határ dűlő, Csiszár-tanya Börcsög-tanya Belső-járás, Holdi-tanya VII. Tandary-tanya
164 165 166 167
Vas-tanya Makra-tanya II. Halaszkai-csatorna I. Halaszkai-csatorna II.
192 29748 193 29749 194 29750 195 29751 196 29752 197 29753 198 29754 199 29755 200 29756 201 202 29757 203 29758 204 72971 205 72973 206 207
155 156 157
72991 208 72993 209 82619 210 82621 211
169 170 171 172
Ábrahám-tanya (RL 11) Szabó-tanyától D-re Masa- kanyar I. Masa- kanyar II.
85555
173
Dobó-dűlő
85557
174
Széksóstói főcsatorna
158 159 160 161
212
0274/20, 0274/9 0198/17, 0198/60, 0198/92, 0198/61 0198/83, 0198/82 04/13, 04/15, 04/12, 04/24 07/12, 07/9 010/10, 010/8, 010/15, 010/14 0272/65, 0272/49, 0272/13 0268/35 0360/53, 0360/52 013/2, 013/12 0207/28, 0207/50 0224/27, 0224/26 0224/7, 0224/17, 0224/32, 0224/26 0247/18, 0248/50, 0247/19, 0247/5, 0247/6, 0197/2, 0247/20, 0248/49, 0248/30, 0248/44, 0248/45, 0248/74, 0247/17, 0248/117, 0248/51, 0248/31, 0248/2, 0248/116, 0248/54, 0248/53, 0248/115 0245/40, 0245/25, 0245/24 0274/75, 0274/76, 0274/77 0360/36, 0360/61, 0360/28 0237/48, 0237/94, 0230/4, 0119/6, 0237/92, 0237/90, 0237/50, 0237/40, 0237/89 0271, 0270/30, 0270/33, 0272/62, 0270/32, 0270/31, 0272/59, 0272/60, 0272/61, 0272/58
27
4. számú melléklet50 Mórahalom Város Képviselő-testületének 11/1999.(VII.1.) számú rendeletéhez ÖNKORMÁNYZAT ELŐVÁSÁRLÁSI JOGÁVAL TERHELT INGATLANOK HELYRAJZI SZÁM-LISTÁJA Vt 18, 19, 20, 46, 47, 48, 50, 51, 52, 53, 78, 79, 80, 82, 83, 84, 85, 111, 112, 113, 116, 117, 118, 119, 120, 148, 149, 150, 152, 153, 154, 155, 176, 177, 374, 375, 376, 377, 378, 379, 462/5, 464, 573/5, 604, 672, 674, 675, 676, 677, 678/1,2, 679, 680, 681, 682, 683, 684/1,2,3, 685, 686, 687, 688, 689, 690, 691, 692, 693, 694, 695, 696, 722, 723, 724, 725, 726, 727, 728, 729/1,2, 730, 731, 733, 734, 735, 736, 737, 738, 739, 74, 1827/5, 830/2, 833/1,2, 892, 894/3,4,7,8, 895/1,2, 896, 897, 898, 899, 902-911, 916/1,4, 922/1,2, 923, 1221, 1223/1-2, 1222, 1227/1-2, 1228, 1229, 1230, 1262 1263, 1264, 1265/2-3-4, 1267, 1268, 1269, 1292, 1293/1-2, 1294, 1296, 1297, 1298, 1324, 1325/2, 1326/1-2, 1328/1-2, 1329, 1330, 1354/1-2, 1355, 1356, 1357, 1359, 1360, 1361, 1385, 1386, 1388, 1389, 1390, 1391, 1415, 1416/1-2, 1430, 1431, 1433, 1434, 1435/1-2, 1436, 1437, 1438, 1439, 1440, 1441, 1442, 1443, 1444/1-2, 1445, 1446, 1447, 1448, 1449, 1450, 1451, 1452, 1453, 1454, 1455, 1456, 1459/1-2, 1460/3,5,6, 1461, 1462/2, 1463/1,2,3, 1525, 1524, 1535, 1536, 1568, 1569, 1570, 1571, 1572, 1573, 1574, 1589, 1590, 1591, 1592, 1620, 1621, 1654, 1655, 1656/1, 1656/2, 1726, 195,1, 1952, 1953 026, 0185/30,32,33,96,126, 0193/3,17, 0226/4,9, 0231 Vk 1, 2/1,2,4,5,6, 3/1,2, 6, 7, 8, 9/1,2, 10, 11, 12/1,2, 13, 14, 15/3,4,5,7,8,16 Kvr 1726, 0288/2, 4,5,13,16, 18,19,20, 21, 22, 0375/2 Mák 0211/23,28,29, 0213/1,4,5,7,8,9,10,11, 0214/2, 0215, 0216/3, 0218/3,5,6,7,8,9,10,13,14,15,18,19,20,21,22,23,24, 0219/1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13 0223/3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13,14,15,16,17,18,20,21,22,23,24,25,26,27,28,29,30,31,32,33 0224/1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13,16,18,19,20,21,22,23,24,25,26,27,28,29,30,31,32 0226/3,6,7,8,11,12,13,14,15,16,17,18,19,20,21,22,23, 0242/7,8,12,13,16,17,18,20,21,22,23,24,40,41,43,45,52,53,77,78,79,80,81,82,83,98,99,100,101, 102,105,106,107,108,110,109,111,112,113,114,115,116,117,118,120,122,124,128,135,136,137, 138,139, 0249/1,2,6,7,8,9,10,11,12, 0256/1,3,4,5,6,7,8,9,10,12,13,15,16,17,18,19,21,22,23,24,25, 0253/1,3,4,5,6,7,9,11,12,13,14,15,17,18,19, 0260/12-14,22-28, 0262/4,18,19,25, 0270/9,10,11,12,13,20,47,48,49,61,62,63,50,51,52,53,54,55,56,57,59,60,68, 0272/11,12,16,19,34,35,36,37,39,40,41,42,43,44,45,46,47,66,67, 0276/2,3,4,5,8,9,10,11,12,13,14,15,16,17,18,20,21,22,31, 0406/16,23,24,40,70,71,78,77,80,85,87,88,89,90,91,92,114,115,124,126,138,144,145, 146,147,148,149,150,151,152,153, Máö 04/1, 05/1,8,13, 07/7,9,11,21,25, 010/ 5,14,15,16, 50
Módosítva a 30/2009. (XII. 15.) Ör. számú rendelettel
28
011/9,14,21,30,31,40,44, 072/21,22,29, 085/1,13, 087/1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13,14,15,17,18,19,20,21,22,24,27,28,29,30,31,32,33, 089/87,101,102,114,115,116,117,118,121,180,181,201,203, 092/4,11, 099/2,7, 0100/1,3,9,11,19,20,21,23,36,38,39,45,46, 0115/22,23,24,31,32,33,34,35,36, 0129/23,24,25,30,32,33,86,117,35,36,37,38,39,92,114, 0190/3, 0191/1,13,14,15,23, 0195/6,12,13,47,51,52,53,54,71,74,79,80,81,82,83,87,88,91, 0196/2,3,5,7,11,12,14,15,17,18,21,24,25,26,28,29,30,34,35,36,39,42,43,44,45, 0198/1,19,40,41,55,56,57,58,60,80,83,84,88, 0207/11,29,37,38,39,40,41,52,54,55,58,59,70,71,72,75,76,80,81,82,84,85,89,90,91,92,93,94,95, 96,97,98,117,118,119,120,121, 0211/9, 0223/7,8,11,13,14,15,28,29,30,31,32,33,35,36,37, 0224/7,9,10,11,12,13,14,15,31,32,33,34, 0237/5,23,24,25,27,28,29,31,43,44,46,47,48,54,56,57,58,67,68,70,71,75,76,77,80,81,82, 83,84,85,86,87,88,97,100,104,105,107,108,109,106,112,114,115,119,120,121,122,123, 0235/30,33,40,41,46, 0239/3,8,25, 0240, 0242/37,38,54,46,61,64,69,73,75,76,125,127, 0245/35,37,39, 0246/20,21,22,23,24,51, 0247/1,9,10,11,12,13,17,20, 0248/18,19,25,26,28,29,64,56,71,72,73,74,76,77,79,82,83,84,85,86,92,97,98,99,100,104,105,107, 108,110,111,112,113,114,117,118,119,120,122,123,126,127, 0253/1,8,9,10,11,13,14,15,17,18,19, 0254/6,10,18,19,20,21,24,26,34,38,42,44,46,47,48,49,34,55,56,59,67,66,68,80,70,71,72, 73,74,75,76,77,78,79,50,51,52,53,54,81,82,83,84,85,86,95,97,99,100,101,104,108,109, 115,114, 0256/13,18,19,20,25, 0258/23,31,32,36,39,40,41,46,47,48,49,50,53,68,70,78,79,85,86, 0260/9,29,30,31,32,34,35,36,43,44,45,48,49,51, 0266/16,30,31,32,33,34,36,47,56,57,63,64,65, 0268/1,26,27,30,31,32,33,36,38,37,39,40,48,49,50,53,54, 0299/1,21,28,41,50,51,54,55,56,58,61,67,78,84,90,91,92,93,94,95,96,97,104,112,128, 129,130,135,137,142,143,145,146,148,147,151, 0300/1,7,9,10,11,12,13,14,15,19,25,26,28,29,30,31,32,33,34,35,36,37,3,39, 0318/20,60,61,62,86,92,96,97,98,99,100,101,105,111,113, 0358/21,22,23, 0359/1, 0360/8,23,29,31,32,38,39,40,41,42,43,44,45,46,47,48,49,50,51,52,53,54,55,57,58,59,60,60/1,62, 0274/17,18,19,27,41,46,47,48,49,51,66,69,70,80,81, 0406/2,31,34,35,36,43,44,45,47,55,75,76,78,95,96,97,98,99,100,101,102,103,104,115, 118,119,120,122,132,133,137,147,154,155,
29
1. számú függelék Mórahalom Város Képviselő-testületének 11/1999.(VII.1.) számú rendeletéhez HONOS FÁK ÉS CSERJÉK LISTÁJA Természetesen előforduló, illetve természetvédelmi szempontból a védett természeti területen történő erdőtelepítésben, erdőfelújításban elfogadható fafajok, továbbá fontosabb őshonos erdei cserjefajok a Duna-Tisza közén KST - kocsányos tölgy - Quercus robur MOT – molyhos tölgy – Quercus pubescens GY - gyertyán - Carpinus betulus MJ - mezei juhar - Acer campestre EJ - egyéb juhar (tatárjuhar) - Acer tataricum MSZ - mezei szil - Ulmus minor VSZ – vénic-szil - Ulmus laevis MK - magas kőris - Fraxinus excelsior MAK - magyar kőris - Fraxinus angustifolia ssp. pannonica CSNY - madárcseresznye - Cerasus avium ZSM - zselnicemeggy - Padus avium AL - vadalma - Malus sylvestris KT - vadkörte - Pyrus pyraster KBO – közönséges boróka – Juniperus communis
FRNY - fehér nyár - Populus alba SZNY - szürke nyár - Populus canescens RNY - rezgő nyár - Populus tremula FTNY - fekete nyár - Populus nigra TNY - tiszaháti nyár - Populus nigra v. thevestina (csak fasorokban) FFÜ - fehér fűz - Salix alba TFÜ - törékeny fűz - Salix fragilis KFÜ - kecskefűz - Salix caprea EFÜ - egyéb füzek MÉ - mézgás éger - Alnus glutinosa HÉ - hamvas éger - Alnus incana KH - kislevelű hárs - Tilia cordata NYI - közönséges nyír - Betula pendula SZNYI - szőrös nyír - Betula pubescens
Aláhúzott: örökzöld Berberis vulgaris - sóskaborbolya Cerasus fruticosa - csepleszmeggy Clematis vitalba - erdei iszalag Colutea arborescens – pukkanó dudafürt Cornus mas – húsos som Cornus sanguinea - veresgyűrű som Corylus avellana - mogyoró Crataegus laevigata – cseregalagonya Crataegus monogyna - egybibés galagonya Crataegus nigra – fekete galagonya Euonymus europaeus - csíkos kecskerágó Euonymus verrucosus – bibircses kecskerágó Frangula alnus - kutyabenge Hedera helix - borostyán Ligustrum vulgare - fagyal
Prunus spinosa – kökény Rhamnus catharticus – varjútövis Ribes rubrum – piros ribiszke Rubus caesius - hamvas szeder Salix caprea – kecskefűz Salix cinerea – rekettyefűz Salix rosmarinifolia – serevényfűz Salix triandra – mandulalevelű fűz Salix viminalis – kosárkötő fűz Sambucus nigra - fekete bodza Staphylea pinnata - hólyagfa Viburnum lantana - ostorménfa Viburnum opulus - kányabangita Vitis sylvestris – ligeti szőlő
30