10. Albert Kázmér-puszta, kis "Stephansdom", 2009. >> Kegyelem nékünk és békesség Istentől, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, (egyetlen)egy, örök, igaz, élő Isten. Ámen. << A Tízparancsolatot eredetileg megőrző, Jézus idejére a hellenizmus, ezen belül az ógörög logika szellemisége által éppen csak megérintett szentföldi zsidó népből ( Mk 12,28 ) egy írástudó odament Jézushoz, és megkérdezte Tőle: „melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?”; mások ( Mt 22,35-36 ) úgy emlékeztek e jelenetre, hogy egy törvénytudó kísérteni akarta Őt [ kísérteni: zavarba hozni, belekeverni valami olyan válaszadásba, amely ellenkezik a zsidó vallási felfogással, ez által a válaszadó - esetünkben Jézus - bűnösnek nyilvánítható ], és megkérdezte Tőle: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?”, végül a szem- és fültanuk egy harmadik csoportjának emlékezete és tanúságtétele szerint ( Lk 10,25 ) »Előállt egy törvénytudó, [ ezen a Mózesi Törvény, a Tóra jó ismerőjét érti a szöveg ], hogy megkísértse Őt, és ezt kérdezte: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”«. [ A kérdés lényege ugyanaz, mert e kor zsidósága már hitt a halál utáni életben, és papjaitól, írástudóitól azt tanulta, hogy aki betartja a Tízparancsolatot, az üdvözül ]. Márk és Máté evangélista szerint erre a - kérdésfeltevő akármilyen szándékától függetlenül tehát azonos lényegű, és alapvetően fontos kérdésre közvetlenül Maga az Úr válaszolt, idézve az Ószövetségi Szentírás 2 helyét, azokat egybefűzve, de rangsorolva: „a legfőbb ez”, ill. „a második hasonló ehhez” formulával. Máté szerint zárómondatként az Úr azt mondja: „E 2 parancsolattól függ az egész törvény, és a próféták”, Márk informátorai szerint így hangzott a zárómondat: „Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat”, tehát itt is nyelvtanilag egyértelmű a többes-szám. A kérdező „a nagy parancsolat”-ról kérdez, egyes számban, és ez a kérdésfeltevés felel meg a korabeli, ún. lényeg-kereső hellenisztikus logikának is, továbbá éppen ettől tűnik megoldhatatlan csapdának, kísértésnek ez a kérdésfeltevés. Hiszen jól tudjuk: a Tízparancsolat egyik táblája a Teremtő Isten és a teremtmény ember közötti viszonyt hivatott rendezni, míg a másik táblája az ember~ember, tehát a ( limitáltan ) szabad akaratú teremtmények egymás közötti viszonyát. Hogyan is lehetne egyetlen közös nevezőre hozni, egyetlenegy parancsolatba foglalni az Istenhez, ill. a társteremtményekhez fűződő viszonyunkat ?! Maga a kérdés vallásfilozófiai-logikai problémaként már a Jézus földi életét megelőző szentföldi nemzedéknél is szó szerint ugyanígy fogalmazódott meg, és a zsidóság egyik legnagyobb gondolkodója, Hillél rabbi a Tízparancsolat, ez által a Tóra ( a mózesi Törvény ) summájaként azt az ószövetségi szentírási részt idézte, hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” --- ám hallgatóságát, kortársait ez a válasz éppen azért nem elégítette ki, mert hiányzik belőle az Isten és ember kapcsolatát szabályozó Tízparancsolatrész, ha úgy tetszik: a mózesi egyik kőtábla summája. Pál apostol munkatársa, a rendkívül gondos és részletes, gyakran természettudományos igényeknek is megfelelő forrás-feltárást végző művelt orvos, Lukács evangéliumában a feljegyzett emlékezet, hagyomány azt mutatja, hogy Jézus Krisztus e kérdés tekintetében sem volt kísérthető, és a Maga égi bölcsességével oldotta meg a pusztán emberi ésszel megoldhatatlannak tűnőt. Továbbá: Jézus megoldási módszere a kérdező egyéni, és a hallgatóság csoportlélektani
szempontjából is csodálatos: magával a kérdezővel adatja meg a helyes feleletet. Lássuk Lukács előadásában: »… előállt egy törvénytudó, … és ezt kérdezte: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”. Ő [ azaz Jézus ] pedig ezt mondta neki: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?”. Ő [ a törvénytudó ] pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.”«. Nagyon fontos, hogy Jézus szó szerint egyetért ezzel a megfogalmazással, amely mellérendelő szerkezetű: és-sel köti a mondat két felét, s amelyben egyetlenegy nyelvtani ige van, éspedig felszólító módban: szeresd ! És nagyon fontos meglátni, hogy Jézus így (!) egyetlenegy parancsolatba sűríti a választ azzal, hogy egyetlenegy alapmotívumra, mégpedig az embert, a Homo sapiens-t minden más élőlénytől megkülönböztető adottságra, adományra: a szeretetre alapozza a követendő magatartást, élet-stratégiát. A szeretetre, amely az ember esetében nem ösztön, hanem a lélektan, benne a viselkedéstan megállapítása szerint is tudatosan vállalt ún. tartós és rendszeres altruizmus, azaz tartós és rendszeres önzetlenség. Ennek fokozatai vannak, a 3 közül a legfelső foka: az önfeláldozásnak az a mértéke, amely az agapé ógörög szó eredeti, az apostolok által is használt őskeresztény értelmének felel meg, és így bontható ki magyarul: „akkor is szeretlek, ha…”, ill. „annak ellenére szeretlek, hogy …”. Azonnal megértjük, miről van szó, ha pl. az anya~gyermek közti szeretetre, vagy ha az igaz testvérek és/vagy igaz barátok közti szeretetre, vagy ha a szerelmesek közötti szeretetre, vagy ha a hazaszeretetre gondolunk: „akkor is szeretlek, ha…”, ill. „annak ellenére szeretlek, hogy …”. Mindez emberi = teremtményi szintű tükröződése a Teremtő és Gondviselő Isten végtelen szeretetének: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”,( Jn 3,16 ). Magának a történetnek a végén a kérdező tovább faggatja Jézust: „De ki a felebarátom?”. Az Úr az irgalmas samaritánus példázatával mutatja be, hogy nem az azonos hitelveket valló, Istent azonos vallásos rítus szerint tisztelő, ám a bajba jutotton nem segítő, hanem a segítséget nyújtó idegen, sőt: eretnek - a példázatban a samaritánus - a felebarát. Ezzel Jézus a cselekvő szeretetet a hitelvek elé és fölé helyezi. Szent Pál emlékév van, hallgassuk őt magát, mit is mond a szeretet fontosságáról, amely Jézus Krisztus főparancsolata értelmében mind Isten, mind a társteremtmények iránti viszonyunk közös alapja kell, hogy legyen: Pál: 1 Korinthus 13. ( fordította: Károli Gáspár ): »A SZERETET HIMNUSZA« [ ezt a címet az utókor adta e kijelentésnek ]
Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, Szeretet pedig nincsen én bennem, Olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot, minden tudományt ismerek is;
És ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, Szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
És ha vagyonomat mind feléltem is, és ha testem tűzre adom is, Szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, Nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy. De legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; Vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: Minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; Most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig Úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.
Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; Ezek között pedig legnagyobb a szeretet. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Van ebben a Pál-i himnuszban egy mondat, amely első olvasásra meghökkentő: „És ha egész hitem van is, … Szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok”. A kérdés megoldásához ide kell vonni a hit, a jócselekedet/cselekvő szeretet és a kegyelem kapcsán az apostoli állásfoglalásokat. Péter azt mondja: „A ti hitetek mellé ragasszatok jócselekedeteket” ( 2.Pét.1,5 ), Jakab levele szerint: „A hit cselekedetek nélkül meghalt” ( Jak.2.20.), Pál pedig az Efézusiakhoz írott levelében így foglalja össze: „Kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” ( Ef.2,8-9). Szembeállíthatók-e ezek a kategóriák, ezek a kijelentések, netán vagylagosak-e ?! Semmiképpen ! A kegyelem Istenhez tartozó kategória: az Ő „hatásköre”. És mivel Isten nem „üzletfél”, kegyelme nem vásárolható meg. Amióta Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatát bemutatta a kereszten - kínszenvedését a mi bűneink miatt, az én bűneim miatt; kínszenvedését helyettünk, helyettem; kínszenvedését érettünk, érettem - , és amióta ennek az egyszeri és tökéletes áldozatnak az Ő harmadnapon feltámadása lett az egyetemes üdvtörténeti értékmérője, „visszaigazolása”, nos, azóta és ezért (!) Isten kegyelme közvetlenül számunkra - számodra, számomra - ingyenes. Egyébként is: a krisztusi áldozathoz nem mérhető a teremtmények összes többi jócselekedete együttvéve sem. A kegyelem tehát már 2 évezrede - Jézus vére és feltámadása által - láthatóan/egyértelműen és szó szerint „adva van”: egy keresztény számára megkerülhetetlen adottság. Isten egyetemes üdvözítő kegyelme korábban is, és a kereszténységen kívül is létezett, létezik, ha nem is ennyire történelmi konkrétságában, mint a Jézus Krisztus által. Mert Isten végtelen szeretete és végtelen igazságossága mindenkor és mindenhol együtt, egyszerre érvényesül: ezek aktuális harmóniája a kegyelem. A hit és a jócselekedet/cselekvő szeretet viszonya egy folyamatábra 1~1 pontja, ez az ábra azonban térbeli modell: egy spirál. A hitem - kapcsolatom Istennel - az Iránta érzett szeretetben nyilvánul meg: e szeretet az ima és dicséret-mondás mellett konkrét hálát is jelent, amely arra ösztönöz, hogy munkatársa legyek, tehát a cselekvő szeretetet gyakoroljam: jócselekedeteket igyekezzek végrehajtani. Jakab apostol a visszacsatolásra, a feed back-re is utal: „A hit együtt munkálkodik a cselekedetekkel, és a cselekedetekből lesz teljes a hit” ( Jak, 2,22 ). A jócselekedetem tehát nem „fizetőeszköz”, amivel megvásárolom Isten megvásárolhatatlan kegyelmét, így pl. a saját üdvösségemet, hanem a hálám kifejezése, a rendeltetésem betöltése. Hála azért, hogy vagyok. Hogy Isten méltónak talál arra, hogy a munkatársaként tevékenykedjek. Hogy
ehhez minden valóban szükséges eszközt megad. Hogy teremt lehetőségeket, alkalmakat, amikor és ahol a kettős-egy főparancsolatban foglalt rendeltetésemet betölthetem. És eleve megadja a munkatársiság, a Vele együttműködés szellemi hátterét: kijelenti Magát a természetben, a történelemben, a próféták által, végül betetőzésképpen Jézus Krisztusban. Csak a szabad akarat-beli, ezért felelős válasz függ tőlem, tőlünk, nem a kegyelem, amelynek egyik alkotóeleme Isten végtelen szeretete, a másik alkotóeleme pedig Isten végtelen igazságossága. A felelős válaszban az érem egyik oldala a hit, a másik a munkatársi rendeltetésnek megfelelő jócselekedet. Önmagukban egyikük sem érdem, de bármelyikük elmulasztása: vétek, bűn. Emlékezzetek: a bűnbánat, a gyónás vallomásában az aktív rossz főbb változatainak felsorolása mellett mindenkor elmondjátok a passzivitást: a jó, a helyes, a rendeltetésszerű elmulasztását is. A cselekvő szeretet tehát a kettős-egy főparancsolatnak kizárólagosan megfelelő emberi létmód. Pál az Efézusi levél idézett részében ezért is hangsúlyozza, hogy jócselekedeteivel senki ne kérkedjen, a Szeretet-himnuszban pedig még egyetemesebben fogalmaz: a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Jézus Krisztus kettős-egy főparancsolatából világos, hogy annak van egy - Szt. Lukács evangélista szem- és fültanú informátorainak emlékezete szerint az Úr által nem mellékmondati alárendelt, hanem a főmondat egyenrangú „másik feleként” mellérendelt szerkezetben jóváhagyott, ez által kijelentett - része: szeresd felebarátodat ! A felebarát a magyarban külön magyarázat nélkül is tökéletesen kifejezi, hogy a felebarátomhoz képest önmagamban valami épnek, teljesnek, egésznek csakis a fele lehetek. A csángó-magyarok és a székely-magyarok egy része még őrzi azt a bölcs és szép ősmagyar szokást, hogy házasságban az asszony is feleségnek hívja a hites urát, mert a dolog kölcsönös: a 2 házasfél együtt alkotja az egységet. Azt az egységet, amely a katholikus egyházban szentségi rangú. Továbbá: már a legrégibb összefüggő magyar szövegemlékben, a Halotti beszéd és Könyörgésben is a gyászszertartást végző pap jelzi, hogy a hívekkel együtt alkot egy közösséget, egy egységet, egy gyülekezetet, amikor így szólítja meg őket: „látjátok feleim szemetekkel, mik vagyunk: bizony, por és hamu vagyunk”. Minden igazi emberi közösség - akárhány tagú - [ persze nem számtani értelemben értve a „fél” szót ]: tagjait tekintve csak felekből áll, akiknek a szeretet-teljes együttműködése teszi azt - a résztvevők puszta számszaki összeadódása helyett - egy sokkal magasabb rendű jelenséggé: egységgé, [ szakszóval: entitássá ], tehát „ember-halmaz” helyett közösséggé. A felebarát fogalmának teljes gazdagságát annak Jézus Krisztustól megerősítése után több mint egy évezreddel Assisi Szent Ferenc fejtette ki: nemcsak a másik ember a felebarát, hanem valamennyi társteremtmény. Ma, a környezettudatosság felvirágzásakor tudnunk kell, hogy a Jézus Krisztus-i kettős-egy főparancsolat - szeresd felebarátodat ! - szociális és ökológiai tartalmát Isten egy szentje, a Krisztus-stigmákat testén hordozó Ferenc fejtette ki először a világon. Szent Ferenc »Naphimnusz«-a [ Elemzés, magyarázat: többnyire Vincenzo Cherubini Bigi alapján ]
Ferenc e legnépszerűbb és legismertebb művének keletkezését a Perugiai Legenda meséli el minden részletével együtt. Az utolsó két strófa kivételével 1225 áprilisában született. Szent Ferenc a természet elemeiben a Teremtő szimbólumait látja, amelyek Isten jelenlétének titkát tárják fel. Így a természeti elemekkel és elemekben … Istent imádja. Isten megszólításával kezdi a himnuszt, amelyben Úrként tiszteli Istent, aki mindenható, fölséges és jóságos. Szent Ferenc ünnepli Isten fölségét, de az ember nem méltó, hogy Isten nevét kimondja. Máshol is szerepel Szent Ferenc írásaiban a gondolat, hogy Isten „megközelíthetetlen fényben lakozik”, hogy „mi bűnösök arra sem vagyunk méltók, hogy a nevét kimondjuk”. Ugyanis, hogyha valaminek ismerjük a nevét, s azt kimondjuk, azzal mintegy birtokoljuk. A Teremtő saját magát mondja ki [[ jelenti ki ]] teremtményeiben. Lehetetlen a teremtés Teremtő nélkül. „Áldott légy, Uram, s minden alkotásod.” Így is mondhatnánk: „Dicsértessél, én Uram, és veled együtt minden teremtményed.” [ Szent Ferenc a Naphimnuszban ] a teremtményeket párban hívja meg Isten dicséretére, testvér és nővér névvel ellátva: „urunk-bátyánk, a Nap” és Hold nénénk, Szél öcsénk és Víz húgunk, Tűz bátyánk és Földanya nővérünk. Ferenc az Úr teremtményeiről szóló himnuszt azért nevezte el a Naptestvér énekének, mert úgy gondolta és mondta, hogy a Nap a legszebb teremtmény az összes többi közül, és ő hasonlít a legjobban a mi Urunkra. Ferenc ujjongott és örvendezett a Nap fényének. A Naptestvér mindenkinek a testvére, mindenkinek ragyog és világít. A Nap képét olyan igékkel és alanyokkal alkotja meg, amelyek telve vannak erővel, és mindennek az eredménye [ hogy a Nap ] a hatalom és a nagylelkűség képe a teremtmények között. A Ferenc által megálmodott és elképzelt Nap újra felidézi a legősibb mitikus Nap képet, amely atyai szimbólum: az Atya képe, a „Magasságbelinek, a Mindenhatónak és a Jónak” a szimbóluma. Az új Nap pedig maga Jézus Krisztus, akinek a halálakor a fizikai Nap is elsötétült. [ Majd Húsvétkor ] Benne ragyogott fel a Feltámadás napja. Miután megénekelte a „Naptestvér” dicsőségét, a Nap fényét és ragyogását, Ferenc költői elmélkedésében az éjszaka fényeiről énekel: „Hold nénénk és a csillagok”. Ferenc lelki ege [ éjjel-nappal ] szép, ragyogó. A Nap és a Hold kozmikus kép-pár ott van az emberi psziché archeológiájában [[ = az emberi lélek legősibb rétegeiben ]] és az ősi vallások mítoszaiban. Ezt a képet személyesíti meg Ferenc költői intuíciójában: „Naptestvér és Hold nővér és a csillagok”. A szelet öccsének nevezi. Mint minden más, a szél is testvére. A Szentlélektől újjá született lélek --Ferenc pünkösdi lelke, amely érzi a szél testvériségét, [ a szélét ], „amely ott fúj, ahol akar”, és nem tudod, hogy honnan jön, és hová megy. Sehol nem ver állandó gyökeret, mindig nyitott a nagy sugallatokra és a mély átalakulásra. [ Ferenc ] a Lélek áradásának szimbólumát látja benne, amely megújít, amely által újjászületünk. Ferenc a közönséges vizet énekli meg, a mindennapi vizet: az ég vízét, a hasznos esőt, amely a földet áztatja, a barátságos forrást, amely a vándort felüdíti, a történelem és dicsőség nélküli patakot… Alázatos víz! Milyen meglepő és váratlan melléknév a vízre vonatkozólag! Az alázatos Ferenc megénekli a víz húgunk alázatosságát. Azért tartja alázatosnak a vizet, mert az mindig lefelé folyik. Ugyanakkor értékesnek, drágának nevezi. „Ferenc számára a tűz szép, erős, hatalmas és vidám.” Ferenc a lángban a szeretet titkát véli felfedezni, amely átalakítja az ember szívét, felülemelkedvén minden félelmen és kétségen. Ferenc földje nem egy „dolog”, nem egy áru tárgya az ember számára. Teremtmény, amely dicséri az Urat. Ennek a dicséretnek a szavai az anyai gondoskodást fejezik ki: „fönntart és kormányoz, sokféle gyümölcsöt terem és színes virágot”. Ebben az anyai gondoskodásban a Teremtő, a Nagyfölségű gondoskodása nyilvánul meg, akit a föld dicsőit, teremtményként, mint mi. És ezért ő a mi nővérünk. Ferenc költői képében a föld nem csupán az anyag kiterjedése, amire az ember lábával ráléphet; hanem inkább haza vagy ház, amely gondosan védi az ember életét. Mindenki nővére és anyja. Nem az ember az, aki a földet, a házat és a hazát építette; [ hiszen ] már [ ember-léte ] előtt meg volt alkotva
a föld az ő számára, azért hogy [ az ember ] fönntartsa és kormányozza azt*. *[[ a bibliai teremtéstörténet fonalát követve pontosan ugyanez az Országos Erdészeti Egyesületi Helyi Csoportunk logójának időbeli sorrendiségi~céloksági alapgondolata: Silvae pro homine, homo pro silvis = az erdők az emberért, az ember az erdőkért !!! ]]. A föld befogadta az embert hosszú évek és századok átalakulásában és a környezeti változásokban, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az ember megtalálja a földön a hazáját és házát, amelyet fönntart és kormányoz. [ A föld ]…sokféle gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat ... A Magasságbeli jelenléte a megbocsátó ember szeretetében van jelen. A dicséret hangja visszaadja az embert az Úrnak, aki jelen van benne, és a szeretetet hagyatékozza, amely megbocsát és békességgel viseli a szenvedéseket és gyötrődéseket. Szent Ferenc az 5. intelemben így ír: „Szívleld meg, ó ember, milyen nagy kitüntetésben részesített téged az Úristen, mikor test szerint szeretett Fiának képére, lélek szerint pedig saját hasonlatosságára teremtett és alkotott. És ímé, az összes teremtmény, amely az ég alatt található, a maga módján jobban szolgálja és ismeri Teremtőjét és készségesebben engedelmeskedik Neki, mint te. És nem is a gonosz lelkek feszítették Őt keresztre, hanem velük szövetkezve te feszítetted és feszíted meg újra meg újra, valahányszor a vétkekben és a bűnökben gyönyörűségedet találod.” A Krisztus-központúság a ferences élet és gondolkodás támaszpontja… Csak az ember az, aki szabadságában megvalósulhat, mint Krisztus [ testi ] képmása és [ lelki ] hasonlatossága. [ A cél: ] Szeretni úgy, ahogy Ő [ tehát Krisztus ] szeret, megbocsátani az Ő szerelméért, elviselvén a szenvedéseket, így befogadva a békét, mint ahogy [ Maga ] a Krisztus-ember[/ember-Krisztus ] tette. Végül: minden élőlény közül csakis az emberben van meg a meghalás tudata. Az a tudat, hogy a saját halálunk kikerülhetetlen: [ életünk során ] végigkísér bennünket, és ez az emberi faj alapvető jellegzetessége. Innen származik az érdeklődés életünk vége iránt. Saját halálunk tudata teszi föl félelemmel és aggódással - a kérdést saját életünk értelmé[t illetően is ].
* * * * * * * * * Íme Ferenc üzenete, amelyet élete teljén figyelmeztetésképpen ajánl minden embernek. Üzenet, amelyet a teremtmények hangja különböző módon közvetít az ember számára, megjeleníti az apaság és anyaság szépségét, a Teremtő hatalmát, bölcsességét és jóságát. Az Istennel való kiengesztelődés üzenete ez, amelyre mélyen szüksége van a mai embernek. A teremtményekkel való kiengesztelődés üzenete ez, amelyre szükség van a mostani idők félelmében. Az erőitől szétszaggatott ember önmagával való kiengesztelődésének üzenete ez. Ferenc üzenete: dicsérjétek, áldjátok, hálával és nagy alázattal szolgáljátok az Urat. Ez az üdvösség és a boldogság útja. Assisi Szt. Ferenc: CANTICUM FRATRIS SOLIS vel LAUDES CREATURARUM = Naptestvér éneke és a többi teremtmény [ Isten-]dicsőítése 1
Mindenható, fölséges és jóságos Úr, Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás, És minden áldás.
2
Minden egyedül téged illet, Fölség, És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
3
Áldott légy, Uram, s minden alkotásod, Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap, Aki a nappalt adja és aki reánk deríti a te világosságod.
4
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes: A te képed, Fölséges.
Hold nénénk és a csillagok éneke 5
Áldjon, Uram téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek; Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek! Szél öcsénk éneke 6
Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk, Levegő, felhő, jó és rút idő, kik által élteted minden te alkotásodat.
Víz húgunk éneke 7
Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk, oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.
Tűz bátyánk éneke 8
Áldjon, Uram, Tűz bátyánk; Vele gyújtasz világot éjszakán. És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
A Földanya nénénk éneke 9
Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad. És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat. A megbocsátás és a testi halál nővérünk éneke 10
Áldjon, Uram téged minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát. És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
11
Boldogok, kik tűrnek békességgel, Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.
12
Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál, Aki elől élő ember el nem futhat.
13
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak, És boldogok, akik magukat megadták te szent akaratodnak, Második halál nem fog fájni azoknak.
14
Dicsérjétek Uramat és áldjátok, És mondjatok hálát neki, és nagy alázatosan szolgáljátok.
( Sík Sándor fordítása, a mai fordító 2 apró módosításával )
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Assisi Szt. Ferenc életvitele, regulája, és rendje tagjainak puritánsága az apostolok alapította ősgyülekezetekét mintázta. Pontosan ugyanezt célozták meg - a pápai és helyi egyházfejedelmi udvartartások és templomi szertartások korabeli reneszánsz pompájával szemben - Luther is, Kálvin is, akik az ez időben feltalált könyvnyomtatás lehetőségeit is felhasználva, mind könyv formájában kézbe adva, mind a szószékekről a nép nyelvén szólva minden egyes embernek közvetlenül át akarták adni Isten üzenetét, kijelentését. Nem véletlen tehát, hogy Magyarországon is a reformációt valló prédikátorok 1. és 2. generációja tagjainak túlnyomó többsége ferences szerzetesből lett protestánssá. És ugyanazt a kéziratos korábbi magyar nyelvű ferences Bibliát vagy annak válogatott szöveggyűjteményét használták ez után is, amit korábban, mindaddig, amíg a magyar nyelvű Szentírások nyomtatványai meg nem jelentek. A teremtett világhoz, a társteremtményekhez való viszony - egyetlen és egyazon gondolatiságnak a történelem különböző időpontjaiban kifejtése okán - ugyanabba a sorozatba illeszti be Szt. Pált, Szt. Ágostont, Gerbert d’Aurillac/II. Szilveszter pápát, Assisi Szt. Ferencet és Kálvin Jánost, hogy csakis az újkor hajnaláig terjedő időszak keresztény szellemtörténetére gondoljunk. [ Az idén Kálvinemlékévek kezdődtek élete és munkássága kerek számú évfordulói kapcsán: 2009~2014 ]. Mert mit is mond nem csak a teremtett világhoz, hanem Istenhez való viszonyunkban is elengedhetetlen észről, értelemről e „névsor” elején álló Szt. Pál ? ( 1.Kor. 14.15 ): „Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet énekelek lélekkel, de dicséretet énekelek értelemmel is.” És az előbbi „névsor” végéről hogyan visszhangozza ugyanezeket a társteremtmények vonatkozásában Kálvin ?: „… illik, hogy az ember Isten műveit komoly buzgósággal szemlélje, mivel e fényes és tündöklő világba [ az ember ] azért helyeztetett, hogy szemlélője [ értsd: → megvizsgálója, kutatója ] is legyen annak.” ( Institutio I/VI/2 ). Noha ma már közismert, hogy igaztalan a »„sötét” középkor« megfogalmazás, hiszen Európában is számos tudományos felfedezés és műszaki újítás éppen e századokban született, jelesül többnyire a római katholikus szerzetesrendek kolostoraiban, és/vagy a theológiai fakultást is mindig magukba foglaló egyetemeken, ám az kétségtelen, hogy Róma minden kutatást felügyelt, és a tudományos eredmények közzétételét, ill. hasznosítását, vagy ellenkezőleg: a vallásos eszmekörre veszélyesnek megítélés miatt „ad acta” ( = irattárba ) helyezését tekintélyi alapon döntötte el, és e döntés megvalósulását akár az inkvizícióval is kikényszerítette. Kálvin és a svájci központú ún. református reformáció idézett hozzáállása a tudományos kutatásokhoz „kivitte” [[ mégpedig elsőként vitte ki ]] a kolostorok falai közül a teremtett világra
rácsodálkozás, a Teremtés művének rendszeres tanulmányozása, kutatása ügyét, és ezt szinte minden egyes ember „istenes” feladataként határozta meg. E kor Európában az ipari társadalom kibontakozásának a kora, ezért pl. a műszaki kutatások és fejlesztések szekularizálása ( = az egyházi felügyelet alól kivonása ) alapvetően járult hozzá a korai kapitalizmus kibontakozásához. Egyértelmű kölcsönhatás állapítható meg a korai ( manufakturális ) gépipar németalföldi ( hollandiai ) és angliai elterjedése és nevezett országok kálvinista protestantizmusa között. Tudománytörténeti kutatások igazolják, hogy a XVI.~XVII. sz.-ban a fizika és a biológia tudományát messze túlnyomó többségben kálvinista reformátusok művelték, de a Tridenti zsinatot követő római katholikus megújulás ellenére Európában még a XVIII. sz.-ban is többségben voltak a protestáns természettudósok a nem protestánsokhoz képest.
Kálvin szerint a teremtett világ a maga rendezettségével a Teremtő Isten jelenlétét és bölcsességét hirdeti. E gondolatot implicite a római katholikus egyház tanítóhivatala is átvette, és beépítette az ún. hitvédelmi ( apologetikai, itt: Isten létét logikailag bizonyító ) érvrendszerébe, mint a teremtett világból, a természetből kiolvasható Isten-bizonyítékot; [ és ez az Isten-bizonyíték is mindmáig minden ún. alapvető ( = alapozó ) katholikus hittankönyvben megtalálható ]. Kálvin szerint a természet szemlélése, vizsgálata, kutatása tehát a hit megerősítésének és a Teremtőre való rácsodálkozásnak alkalma lehet --- persze csakis akkor, ha a Szentírásban adott kijelentés nézőpontján át a hívő ember a jelenségek mögött Istent keresi és találja meg. Ha így vizsgáljuk a teremtett világot, Isten közelségét érezhetjük meg. Kálvin szerint „illő tehát, hogy Isten dolgait mi is szorgalommal kutassuk, és e kutatás oly bámulatba ringassa lelkünket, hogy bensőnket a legmélyebb érzésekkel hassa át” ( Institutio I/V/9 ) Kálvin tehát - a középkori szemlélettel szemben - azt hirdette, hogy egyfelől Isten természetét, irántunk való jóságát csakis a Bibliából kell megismernünk [ sola Scriptura = csakis a Szentírás ]; másfelől azonban a teremtett világot magából a teremtett világból kell megismernünk, mert a Biblia nem „természettudományos kézikönyv”, hanem Isten Önmagáról és céljairól, továbbá a Jézus Krisztus általi megváltásunkról szóló kijelentés-gyűjteménye. Az azonban Kálvin és minden hívő ember számára természetes volt, és a hívők számára ma is az, hogy Istennek és a teremtett világnak csakis más-más megismerési eszközei, formái a hit és az ész, azaz: a hit és az ész egymást kiegészítve, de mindenkor együttműködve rendezik el kapcsolatainknak ránk, a mi erőfeszítéseinkre bízott részét Istennel és a társteremtményekkel. Így a keresztény vallás eszmeköre és a tudomány végső fokon nem lehet és nincs is ellentétben egymással; pl. a XX. sz. atomtudósainak egyik legjelesebbje már így vall erről: „[ a természettudományos részeredmények és ] a kis tudás elvezethet Istentől, ám a nagyobb tudás újra visszavezet Hozzá”. *
*
*
*
*
*
*
*
*
Albert Kázmér-puszta római katholikus templomában is valljuk meg magyarként, európaiként és keresztényként/keresztyénként a mi múltunk, jelenünk és jövőnk legfőbb alapját, fundámentumát az Úrtól rendelt imádsággal, fennhangon és felállva:
( Mt 6,9~13.) MI ATYÁNK, AKI A MENNYEKBEN VAGY, SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED, JŐJJÖN EL A TE ORSZÁGOD, LEGYEN MEG A TE AKARATOD, AMINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS; MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA, ÉS BOCSÁSD MEG VÉTKEINKET, MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK; ÉS NE VÍGY MINKET A KÍSÉRTÉSBE, DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL; MERT TIÉD AZ ORSZÁG, A HATALOM ÉS A DICSŐSÉG MINDÖRÖKKÉ. ÁMEN. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Megemlékezésünk alkalmából babérkoszorút készíttettünk, amelynek nemzeti szalagjain a következő felirat olvasható : »URAM ! HÁLÁVAL KÖSZÖNJÜK, HOGY A SZERETET SOHA EL NEM FOGY. ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET, ALBERT KÁZMÉR-PUSZTA, 2009. JÚLIUS 25.«
Felkérem Ormos Balázs urat, az OEE főtitkárát, Halász Gábor urat, számos OEE-tisztsége mellett Helyi Csoportunk tiszteletbeli tagját, és Pintér Csaba urat, Helyi Csoportunk titkárát, hogy a koszorút helyezzék el az oltárasztalra --- az üdvösség forrását kiábrázoló feszület mellé.
******* Befejezésül valamennyien együtt kérjük a Kegyelmes Istent, hogy a Kárpát-medence e g é s z é b e n is, a jelenlévők többsége számára az édes haza illetve a szülőföld élményét közvetlenül jelentő Győr, Moson, Pozsony és Sopron szentistváni vármegyék mai területén is további évezredeket adjon a magyarságnak: közösen énekeljük el egyik nemzeti hitvallásunkat, a Szózatot.
(( Írta, és az Albert Kázmér-pusztai „kis Stephansdom”-ban felolvasta: Bolla Sándor ))