Szerkesztőség: Vác, Csányi körút 45. Tel.: 27/316-100 Fax: 27/305-581 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: előfizetőknek 125, árusoknál 145 forint.
V Á C É S V O N Z Á S K Ö R Z E T É N E K FÜGGETLEN L A P J A
Váci Napló A VÁCI NAPLÓ AZ INTERN ETEN :
WWW.VACI-NAPLO.HU
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XXI/1. szám 2013. január 4. péntek
Az ünnepek között is vitázott a testület
Újabb baleset az M2-esen: ez most Emelkedik a lakossági szemészállítás díja halállal Már a decemberi, munkaterv szerinti ülésen kiderült, hogy lesz az ünnepek között egy rendkívüli ülés is. Tudható volt, végzõdött hogy a fõ téma a szemétszállítás díjának megváltoztatása lesz. Ezen kívül még bekerült a napirendbe az orvosokkal kötendõ feladatellátási szerzõdés, a Váci Dunakanyar Színház szándéknyilatkozata és a Váci Hulladékgazdálkodási Kft élére történõ testületi kinevezésre irányuló pályázatról szóló rendelet visszavonása. Az ülésen az ünnepek ellenére minden képviselõ megjelent. A háztartások esetében 7 százalékos áremelést fogadjanak el, vagyis 4 forint 30 fillérben (+ áfa) állapítsák meg a literenkénti havidíjat. A plafont azonban maximalizálják, 4,90 forintban (+ áfa). » további információk a 2. oldalon
Idén is beteg gyermeken segített a DMRV Zrt: 700 kilónyi kupakot gyûjtöttek össze a dolgozók
» 5. oldal
Vihar a foci körül: John Marsall továbbra is kitart a váciak mellett
» 13. oldal
ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR
» 4. oldal Január 4. Gyöngyvirág Gyógyszertár, január 5. Duna Gyógyszertár, január 6. Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár, január 7. Váci Levendula Gyógyszertár. » elérhetõségek a 15. oldalon
Anyakönyv
RENDEZVÉNY
28
január 6. vasárnap 10 óra Verõce, iskola
születések száma:
házasságkötések száma: elhalálozások száma:
9
27
» 15. oldal
a Szent Korona ünnepe » 11. oldal
2
Váci Napló
Az ünnepek között is vitázott a testület Emelkedik a lakossági szemészállítás díja Már a decemberi, munkaterv szerinti ülésen kiderült, hogy lesz az ünnepek között egy rendkívüli ülés is. Tudható volt, hogy a fõ téma a szemétszállítás díjának megváltoztatása lesz. Ezen kívül még bekerült a napirendbe az orvosokkal kötendõ feladatellátási szerzõdés, a Váci Dunakanyar Színház szándéknyilatkozata és a Váci Hulladékgazdálkodási Kft élére történõ testületi kinevezésre irányuló pályázatról szóló rendelet visszavonása. Az ülésen az ünnepek ellenére minden képviselõ megjelent. Rendkívüli kezdet, rendkívüli végzet A napirend elfogadása előtt Bóth János (MSZP) kért szót. Elmondta: ennek az évnek méltó befejezése ez a rendkívüli ülés, mert több ilyen volt, mint munkaterv szerinti. Ezt a gyakorlatot szerinte azonban jó lenne beszűntetni. De a témák fontosságára tekintettel azt is bejelentette, hogy elfogadják a napirendet. Vita a hulladékgazdálkodásról A majdnem félórás késéssel elkezdett ülésen - a Zöld Híd tanácskozásról Pető Tibor (Fidesz) alpolgármester később érkezett vissza a tervezettnél elsőként a házorvosokkal (felnőtt-, gyermek-, fogorvosi praxisok) kötendő feladatellátási szerződésről tárgyaltak. Az előterjesztő Bánhidi Péter (Fidesz) volt. Kisebb vita, kérdések és válaszok után végül egyhangúlag fogadta el a testület ezt a napirendi pontot. A szerződés nem érinti a polgárok alapellátásának minőségét - jelentette ki először Jakab Zoltán (MSZP) képviselő, majd Deákné Szarka Anita aljegyző. "A települési szilárd hulladék összegyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására szer-
vezett kötelező helyi közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet módosítása" - ez annak a napirendnek a címe, melyben a 2013-as szemétszállítási díjat határozták meg. Pető Tibor alpolgármester reggel a Zöld Híd
ülésén vett részt, melyről be is számolt a testületnek. Most is elismételte azt, hogy azért volt szükség a tanácskozásra amely egyébként ezúttal nem volt határozatképes -, mert az októberi ülésen a társulásban résztvevő települések 35 százalékos áremelést határoztak meg és fogadtak el. Így a díj a mostanihoz képest drasztikusan nőtt volna. Mivel több település nem értett ezzel egyet, összefogtak és újabb ülést hívtak össze. Időközben azonban a parlament elfogadta, hogy a maximális emelés mértéke 4,2 százalék lehet. Így a mostani ülésen Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a társulás vezetője bejelentette, hogy nem hajtják végre az októberben elfogadott emelést. Viszont azt is elmondta, hogy a szakminiszterhez fordul és kérvényezi, hogy az európai uniós finanszírozásban létrejött társulásokra az emelés maximalizálása ne vonatkozzon. Reményei szerint ezt jóváhagyják és akkor a januári ülésen újra döntenek az emelésről. Pető Tibor azt javasolta, hogy a háztartások esetében 7
százalékos áremelést fogadjanak el, vagyis 4 forint 30 fillérben (+ áfa) állapítsák meg a literenkénti havidíjat. A plafont azonban maximalizálják, 4,90 forintban (+ áfa). Elsőként Bóth János szólt hozzá a témához. Szerinte ugyanis nagy zűrzavar van és a tájékoztatás sem megfelelő. Pető Tibor azonban elmondta: a lakosság már elkezdte a kukák átvételét, melyet ezúton is megköszönt nekik. A tájékoztatás sem fog elmaradni, hamarosan mindent megtud a lakosság a szállítások időpontjáról. Azt is hozzátette, hogy a kft minden környezetvédelmi engedélyt beszerzett működéséhez. Mint előterjesztő jelezte, hogy befogadta Jakab Zoltán bizottsági ülésen tett javaslatát, így ünnepnapokon is lesz hulladékszállítás. Kiss Zsolt (MSZP) is kapkodásnak látja az átállást. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a Remondis-nál dolgoztak, hiszen nekik megszűnt a munkaviszonyuk. Pető Tibor reagálásában elmondta, megtesznek mindent az ott dolgozók továbbfoglalkoztatásáért. Balkovics Péter (Fidesz) kritizálta a szocialista frakciót, mert szerinte tagjaik viselkedésükkel hátráltatják az átállást. Ezt a baloldal visszautasította. Kiss Zsolt a tervezet tanulmányozásához szünetet kért, amit azonban sem a polgármester, sem pedig a testület többsége nem támogatott. Végül a rendeletmódosítást 9 igennel fogadták el. Így 2013-ban 4,30 forintra nő az aktuális egységnyi ürítési díj háztartásonként. A döntés után mind Fördős Attila polgármester (KDNP), mind pedig Pető Tibor köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal segítették, hogy megtörténhessen a váltás.
Az MSZP frakcióvezetője felszólalásában a városvezetés nevében kért elnézést az okozott "káoszért". A harmadik tárgyalandó napirend a Váci Dunakanyar Színház szándéknyilatkozata volt. Ez arról szólt, hogy a közhasznú jogok megszerzése után a város nyolcmillió forint erejéig támogatja a 2013-as költségvetésében a színházat azért, hogy így könnyebben jusson TAO támogatáshoz, illetve pályázati forrásokhoz. Bóth János nem értett egyet azzal, hogy más egyesületek nem kapnak támogatást, míg a színház igen. A határozatot szintén kilencen támogatták. Utolsóként pedig visszavonták azt a határozatot, hogy ismételten pályázatot írnak ki a Váci Hulladékgazdálkodási Kft ügyvezetői posztjára. Azért tették ezt, mert a december 13i ülésen elfogadták, hogy ez a cég a holdinghoz kerüljön. Így már a holding vezetője nevez ki majd a kft élére igazgatót. További információk a szemétszállításról: - az elképzelések szerint egy hónapig üríti a Váci Hulladékgazdálkodási Kft az embereknél megmaradt remondisos kukákat is, aztán már csak a 120 literes chipeseket; - Vác szeretné saját kézbe venni a válogatást, így megszűnne az, hogy a teljes szemetet elszállítják Gödöllő környékére, ott válogatják, majd nagy részét visszahozzák a DDC-be, ahol elégetik - a válogatást Vác egy mobil berendezéssel saját maga csinálná; - a tervek szerint 2014-től a teljes önkormányzati tulajdonú kft két részre osztja a szemétdíjat: lesz rendelkezésre állási fix alapdíj, illetve a chip által mérve ürítési mennyiség szerinti összeg; - az ígéret szerint, aki nem ment el az ünnepek alatt a chipes kukáért, azoknak folyamatosan kiszállítják; - tervezik zsákok árusítását különböző boltokban. Ezek ára egyben az elszállítási költséget is tartalmazza, így abba lehet gyűjteni a szemetet (ez elsősorban a külterületieknek lehet megoldás, ahol sokan egyáltalán nem fizetnek szemétdíjat, igaz, nem is volt szervezett elszállítás). (F. A.)
Váci Napló
3
Fördõs Attila: “nem tétlenkedtünk Felhívás ebben az esztendõben sem” Az év utolsó sajtótájékoztatóján aktuális témákról és a város gazdasági helyzetérõl beszélt a városvezetés. Fördõs Attila polgármester bevezetõjében az elõzõ napon megtartott testületi ülés részleteit osztotta meg
(errõl lapunk 2. oldalán olvashattak). Petõ Tibor alpolgármester a hulladékgazdálkodásról, míg kollégája, Mokánszky Zoltán alpolgármester pedig az oktatási intézmények átadásáról beszélt.
A polgármester arról szólt, hogy a város a kormányengedélyhez nem kötött 360 milliós kötvényen túl, az engedélyhez kötött 250 milliós kötvénycsomagot már nem bocsátotta ki, holott az engedélyt megkapta rá. Fördős Attila azt is elmondta, hogy e nélkül is finanszírozható volt a büdzsé, ezért nem éltek a lehetőséggel, valamint azért sem, mert ez már nem képezte volna a hitelkonszolidáció részét. A városvezető pozitívan értékelte, hogy a szigorú gazdálkodásnak köszönhetően többlettel zárt a költségvetés. Azért tartotta ezt fontosnak hangsúlyozni, mert 50 százalékos bevételkiesés mellett változatlan formában tudott működni a város. Mint mondta, úgy gondolja, és reméli, hogy 2013-ban könnyebben tudják a feladatokat megoldani. - Nem tétlenkedtünk ebben az évben sem - mondta végezetül a polgármester. Pető Tibor alpolgármester ismét a szemétszállítási díj emeléséről beszélt. A testületi döntés értékelése és magyarázata mellett köszönetet mondott az embereknek a türelemért, és azért, hogy nagyon sokan sorban álltak az új edényekért. Mint mondta, több bejelentés is érkezett hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy miért így osztják a kukákat. De csak így tudják gyorsan eljuttatni a polgárokhoz, hiszen ha a kft munkatársai vitték volna ki, az
2012-ben a nehézségek ellenére is finanszírozható volt a büdzsé, és ez nagy eredmény - fogalmaztak a városvezetõk közel két hónapig tartott volna. A szemétszállítással kapcsoltban elmondta azt is, hogy hamarosan minden fontos információt megtud a lakosság a részletekkel kapcsolatban a helyi médiumokon keresztül. Az oktatási intézmények átadásáról beszélt Mokánszky Zoltán alpolgármester. El-
mondta: minden intézményt átadtak december 15-én, a szerződés aláírása december 27-én történt meg. Hangsúlyozta: az óvodák továbbra is városi fenntartásban maradnak. Végezetül mindhárom városvezető boldog új esztendőt kívánt minden váci lakónak! (F. A.)
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Váci Hulladékgazdálkodási Kft a hulladék begyûjtését a Remondis Duna Kft. által rendszeresített napokon végzi 2013. január 1. napjától. Az átmeneti idõszakban a Remondis féle edényzetek tartalma is ürítésre kerül, azonban megkérjük a Tisztelt Lakókat, amennyiben az új edényzettel rendelkeznek, az elsõ ürítést követõen azokat használják. Január 1-tõl az alábbi szemétdíjak hatályosak: 80 literes edényzet: 3.786 Ft/2 hó (bruttó); 120 literes edényzet: 5.679 Ft/2 hó (bruttó) Hulladékszállítással kapcsolatos kérdések esetén hívják a 06/30-4338593-as telefonszámot. Segítségüket és megértésüket megköszönve: Váci Hulladékgazdálkodási Kft
Új szereplõ az igazságszolgáltatásban: itt a közigazgatási és munkaügyi bíróság Az igazságügyi reform részeként elfogadott törvényi rendelkezés folytán 2013. január 1jétől a jelenlegi munkaügyi bíróságok és a törvényszékeken működő közigazgatási kollégiumok egy szervezeti egységben, új elnevezéssel, közigazgatási és munkaügyi bíróságként működnek tovább. A közigazgatási és munkaügyi bíróságok a munkaügyi bíróságok jogutódai lesznek, s ami a lényeg: az ügyintézés helye és rendje nem változik. Az új elnevezésű bíróságok első fokon járnak el a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránti, a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó, valamint a törvény által hatáskörükbe utalt egyéb ügyekben. Minderre tekintettel 2013.
január 1-jétől a Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság, mint külön bíróság, valamint a Budapest Környéki Törvényszék Polgári és Közigazgatási Kollégium Közigazgatási Szakága megszűnik, és Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságként működik tovább. Az ügyintézés helye és rendje nem változik. A beadványokat 2013. január 1-jétől a munkaviszonyból származó perek-
ben, továbbá a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozó közigazgatási, társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránti perekben a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Munkaügyi Szakágának címezve, a közigazgatási határozatok felülvizsgálata iránti perekben a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Közigazgatási Szakágának címezve, lehet előterjeszteni. (munkatársunktól)
Szabaduljon meg káros szenvedélyétõl
egyszerûen!!! www.vaporcafe.hu Vác, Csányi krt. 29/b.
4
Váci Napló
Idén is beteg gyermeken segített a DMRV Zrt: 700 kilónyi kupakot gyûjtöttek össze a dolgozók Õszinte, gyermeki örömmel vette át karácsonyi ajándékát december 19én, a DMRV Zrt váci központjában Tóth István vezérigazgatótól a négy éves Molnár Mira. A játék hatalmas mosolyt csalt a beteg kislány arcára, aki akkor még nem tudta, hogy a vízmû dolgozói egész évben azért gyûjtötték a mûanyag kupakokat, hogy hozzájárulhassanak ahhoz a fájdalmas, de nélkülözhetetlen mûtéthez, melynek révén teljes életet élhet a jövõben. Mira egy rendkívül ritka, Magyarországon pusztán
nem egész évben nagy hangsúlyt helyez a helyi támogatásra. Mint a térség felelős szereplője és közösségének aktív résztvevője a DMRV Zrt patronálta többek között a FUTaVácot és a váci Mikulás futást is. December végével a szintén egész éves ruhagyűjtési akciójuk is lezá-
150 embert érintő betegségben, achondrosplasiaban szenved. A megrövidült végtagok, a görbe lábszár, a lassult mozgásfejlődés tünetei a kislány három éves korára állandósultak. A csöppség azonban azon „szerencsések” közé tartozik, akinek van lehetősége teljes életet élni, az odáig vezető út azonban hosszú és költséges műtétsorozaton keresztül vezet. A DMRV Zrt munkatársainak január óta zajló, kitartó gyűjtőakciója idén több mint 700 kg műanyag kupakot eredményezett. A segítő összefogásnak, s a vállalat további pénzadományának köszönhetően most végre vaA beteg kislány igazi gyermekörömmel vette át karácsonyi ajándékát Tóth Istvántól
Mira édesapja vette át Tóth István vezérigazgatótól azt az ajándékot, mely segíthet kislányán
lóra válhat a család régi álma. Tavasszal sor kerülhet arra a végtagokat érintő csonthosszabbító műtétre, melyre a szülők már másfél éve gyűjtenek, s ami nagymértékben hozzájárul gyermekük állapotának javulásához. A kupakgyűjtés a társaság három éves hagyománnyal bíró jótékonysági, dolgozóknak meghirdetett sikeres kampánya. 2010-ben a kupakokért kapott összegből a súlyos balesetet szenvedett, 13 éves Sunima Annamáriának vásároltak speciális kerekes széket, tavaly pedig Papp Andriska fejlesztő terápiájának költségeihez járultak hozzá. A szolgáltató nemcsak az ünnepek közeledtével, ha-
rul. A munkatársak által felajánlott ruhadarabokat a gödi Topház Speciális Gyermekotthon lakói kapják – az ünnepélyes átadásra 2013 januárjában kerül sor.
Zebegényben választanak Mint arról korábban beszámoltunk Zebegényben január 6-án, vasárnap időközi választást tartanak, mert a testület feloszlatta önmagát. A választók 4 polgármester-jelöltre és 12 képviselőjelöltre adhatják le voksaikat.
Váci Napló
5
Újabb baleset az M2-esen: ez most halállal végzõdött
Halálos baleset történt december közepén, tavalyi utolsó lapunk zárása után csütörtökön kora reggel az M2-es autóúton, Dunakeszinél a gödi kihajtónál. András Tamás, az ORFK ügyeletvezetõje az MTI-nek elmondta: egy Budapest felé tartó személygépkocsi eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, ott ütközött egy nyerges vontatóval, majd egy másik személyautó is beléjük hajtott. A balesetben a másik sávba áttérõ autó sofõrje, egy 31 éves budapesti férfi meghalt. (MTI-fotó: Mihádák Zoltán)
Gyûjtött és osztott a KDNP helyi csoportja
KDNP Váci Szervezetének Ön is tud, te is tudsz segíteni csoportja tartósélelmiszer gyûjtést végzett Karácsony elõtt a váci rászorulók részére. Az adományozók segítségével 50 rászoruló családnak tudtak tartósélelmiszer csomagot adni, átlagosan 2600 forint értékben.
Nyugodt évváltás Nagy érdeklődéssel kísért, jó hangulatú, változatos programokkal és szerencsére különösebb baleset és bűncselekmény nélkül tért át az új esztendőre Vác lakossága. A 2012-es év záró óráiban több mint ezren búcsúztak ugyanitt a lepergett esztendőtől. (forrás: vac.hu)
Negyvenezer a büntetés, ha nincs a kutyában mikrochip Január elsejétől büntethetők a kutyatulajdonosok, ha kedvencükben nincsen chip. Az azonosító behelyezéséért az állatorvosok 3500 forintot kérhetnek. A chip nélkül rendelőbe vitt kutyákat az állatorvosok nem láthatják el a chip beültetéséig, illetve az orvosoknak az önkormányzat és az állategészségügyi hatóság felé jelenteniük kell a chipezetlen kutyák tulajdonosait. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője arra kéri a hatóságokat, hogy 2013 első egy-két hónapjában az anyagi okokból be nem chipezett kutyák tartóinál még ne alkalmazzanak komoly pénzbüntetéseket. Az önkormányzatok pedig helyi fórumokon segítsék elő, hogy minden kutyatulajdonos szerezzen tudomást a chipbeültetési kötelezettségről. Sajnos a kisebb településeken vagy a szegényebb területeken a kötelező féregtelenítés, a veszettség oltás is rendszerint elmarad, pedig a védelem nélküli állatokon keresztül az emberek egészsége is veszélybe kerülhet. A chipes azonosítás egy elkeveredett állat esetében egyenesen életmentő, hiszen az azonosítás révén az állat tartója könnyebben vissza tudja kapni.
6
Váci Napló
Ismét HÓDoltak az informatikának a Juhász Gyula iskola diákjai HÓDítsd meg a biteket címmel nemzetközi informatikai és számítógépkészség versenyt rendeztek az elmúlt év végén. A 15 európai országban szervezett megmérettetésen Magyarországról 35 iskola 3233 diákja vett részt. Városunkat a Juhász Gyula Általános Iskola 86 tanulója képviselte. A világhálón, elõre megadott idõpontban oldották meg a gyermekek a feladatokat. Az elért eredmények alapján kialakult a résztvevő iskolák sorrendje: 1. ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola (Budapest) 2. NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely)
A nemzetközi informatikai és számítógép versenyen kíváló eredményt elérõ kis csapat a Juhász Gyula Általános Iskolából (balról-jobbra): Dolnay Ádám, Alexy Milán és Alexy Marcell
Igazi földvárys karácsony volt A Földváry Károly Általános Iskola december 17-én este az aulában tartotta meg hagyományos karácsonyi ünnepségét.
visszatekintve a 2012-es évre. A 4.a osztályosok betlehemes jelenetet adtak elő. Volt diákjaink, Divald Regina zongorán és Jámbor Tí-
lokat adott elő, Inotay Gergely tanár vezényletével. Zongorán kísérte Patrik Judit zenetanárnő. Ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Koczkáné Kiss Orsolya alapítványi elnök; dr. Molnár Lajos, a Boronkay műszaki középiskola nyugalmazott igazgatója; Floch Istvánné vállalkozó; Lambekné Gál Gabriella óvodavezető.(fotó: Tamás Bence)
3. II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (Budapest) 4. Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Sopron) 5. Juhász Gyula Általános Iskola (Vác) A 2012. december 7-én, az ELTE informatikai karán megtartott eredményhirdetésen három tanulónk kapott jutalmul egy pólót, és 5000 forintos könyvutalványt. Gratulálunk a kategóriájukban második és harmadik helyezést elért Alexy Marcell 7.a osztályos, valamint Alexy Milán és Dolnay Ádám 6.a osztályos tanulóknak. (Berkes Ferenc informatika tanár)
Ismét forrt a bor a fõtéren Idén már az ötödik alkalommal szervezték meg a váci forraltbor-főző versenyt, melyen 18 csapat vett részt. A programot Fördős Attila polgármester nyitotta meg. A nagy érdeklődés kísérte versenyen a 4 tagú zsűri értékelése szerint az I. helyezést a Kedvencek csapata, II. helyezést a Baloldali Baráti Társaság csapata, III. helyezést pedig a Sertés Team csapata ért el.
Plasztikai sebészet! Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész
Rab Noémi 8.a osztályos tanuló nyitotta meg a rendezvényt, ezt követően Meláth Attila baptista lelkész és Váradi Iván Attila igazgató köszöntötték a résztvevőket,
mea gitáron játszott. Kis Rebeka 5.t osztályos tanuló Ady Endre versét mondta el. A műsor második részében a diákokból, pedagógusokból álló énekkar karácsonyi da-
Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása Rendelési idõ: szerda 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3. járóbeteg szakellátás épülete
Váci Napló
7
Hûsítõ segítség érkezett a váci Hit Gyülekezetétõl December 19-én délelõtt a Váci Mentõállomás épületében ünnepélyes átadásra került sor, melynek keretében a Váci Hit Gyülekezete több mint 100 ezer forint értékû, égési sebek hûtésére és kezelésére alkalmas gél csomaggal ajándékozta meg a mentõállomást. Az adományt Surjányi Csaba, a váci Hit Gyülekezetének lelkésze adta át az állomás vezetõjének és munkatársainak, illetve rajtuk keresztül a betegek számára. Az ajándékozás célja az volt, hogy a gyülekezet segíteni tudjon ott, ahol szükség van rá, és hogy a hívők életfelfogásával összhangban érvényesüljön az a bibliai alapelv, mely szerint „jobb adni, mint kapni”. A lelkész megköszönte a mentőállomás eddigi munkáját, és a 2013-as évhez is erőt, kitartást kívánt az ott dolgozóknak.
Bábiné Szottfried Gabriella és Surjányi Csaba az ajándékot nézegetik. A sebek hûsítésére alkalmas gél sok betegnek segíthet Lóbefogás Németországban. Nálunk is gyakoriak az ilyen jellegû balesetek. Arra kérik a szakemberek a gépjármûvezetõket, hogy amennyiben ilyen elszabadult lovakkal találkoznak, akkor lassítsanak le, illetve ha tehetik, álljanak meg, vészvillogóval és kézzel jelezzenek a többi autósnak. Ne használjanak hangjelzést és ne közelítsék meg az állatokat gépjármûvel, mert a lovak ettõl még jobban megijednek.
Elszabadult lovakat fogott be egy nagymarosi önkéntes tûzoltó A Nagymarosi Önkéntes Tûzoltó Egyesület egyik tagja az év utolsó napján két elszabadult lovat "fogott" a Nagymaros és Kismaros közötti fõúton.
Nagymaros irányából két hátasló (egy kanca és egy csikó) vágtázott Szilveszter napján Kismaros felé a 12-es úton. Az autósok a veszéllyel mit sem törődve előzték a
megvadult lovakat, ezzel még jobban megijesztve az állatokat. Az egyesület tűzoltója, látva az azutósok felelőtlen viselkedését, a lovak mellé hajtott és autójával addig
Bábiné Szottfried Gabriella országgyűlési képviselő is jelen volt az átadáson. Csatlakozva a lelkész úr gondolataihoz, a képviselő asszony arra buzdított mindenkit, hogy ne csak karácsony idején ajándékozzuk meg egymást, hanem mindig figyeljünk oda a környezetünkben lévő szükségekre és embertársainkra. Megköszönte a gyülekezet adományát, a jövőre vonatkozóan pedig azt kívánta, hogy egyre kevesebb embernek legyen szüksége ezekre a készítményekre. Zárásképpen Rusvay Balázs, az intézmény vezetője elmondta, hogy a készítmény nem hiányozhat egyetlen mentőautóból sem, elengedhetetlen az égési sérülések gyors és hatékony kezeléséhez, azonban magas ára miatt a folyamatos utántöltés nem mindig megoldható, ezért nagy segítséget jelent ez a támogatás. Az átadás után a mentőállomás dolgozói is kifejezték hálájukat az adományért, illetve röviden ismertették a készítmény jótékony hatását az égési sérülésekre. A jelenlévők mind abban bíznak, hogy a folytatás is sikeres lesz, és a következő évben csökkenni fog az ellátandó sérültek száma. kísérte őket, amíg az állatok a főútról a Duna felé lekanyarodtak. Onnan már gyalogosan követte őket és nem engedte, hogy visszamenjenek a főútra, amíg a ló tulajdonosa a helyszínre nem érkezett. Gazdájukat a nagymarosi állatorvos segítségével sikerült telefonon elérni, aki ekkor már harmadmagával az elszökött lovak nyomába eredt. Korábban is volt hasonló eset, akkor a Verőce és Vác közötti szakaszon futott egy ló a 12-es főúton. Akkor a tulajdonosának sikerült gyorsan befognia az elszabadult állatot, így nem történt baleset. Ilyen esetekben sokszor csak a gyors cselekvés segít! A mostani esetnél is a szerencsének köszönhető, hogy a megrémült állatok nem okoztak közúti balesetet, és élve megúszták a vágtát! (munkatársunktól)
8
Váci Napló
Januártól már a postás olvassa le a villanyórákat A villamos energiáról szóló törvény elõírásának megfelelõen az ELMÛ-ÉMÁSZ Társaságcsoporthoz tartozó elosztói engedélyesek (DSOk) – az ELMÛ Hálózati Kft és az ÉMÁSZ Hálózati Kft – pályázatot írtak ki a leolvasási tevékenységük elvégzésére. Ezt a postások nyerték. A beérkezett pályázatok közül a legkedvezőbb ajánlatot a Magyar Posta Zrt adta le és egyben vállalta az elvárt szolgáltatási minőség további javítását. Ebből kifolyólag a két vállalat egy ünnepélyes munkaindítási sajtótájékoztatót tartott az ELMŰ budapesti cégközpontjában. A megállapodás részleteiről Béres József,
az DSO-k ügyvezető igazgatója, valamint Molnár Róbert, a Magyar Posta levél és csomag üzletágának vezetője adott tájékoztatást a sajtónak. - A 2013. január 1-vel kezdődött együttműködés értelmében a Magyar Posta munkatársai olvassák le társaságcsoportunk kisfogyasztói mérőóráit, ami évente mintegy 2,7 millió leolvasást jelent. A
Idén hatnapos karácsony lesz Kedvébe jár mostanában a magyaroknak az 1585 áprilisában elhunyt XIII. Gergely pápa: a nevéhez fûzõdõ naptárreformnak köszönhetõen idén rekord mennyiségû hosszú hétvégénk volt. Az évet ráadásul úgy zárhatjuk, hogy az utolsó tizenegy napból – részben munkanap-áthelyezéseknek köszönhetõen – kilencet pihenéssel tölthettünk. A helyzet jövőre részben még jobb lesz. Ugyanis az összes elképzelhető ünnepnapunk munkanapra esik majd, kezdve a keddi január 1-jétől és befejezve a csütörtöki december 26-tal. Összesen nyolc olyan ünnepnap van, ami fix dátumú – január 1., március 15., május 1., augusztus 20., október 23., november 1., december 25-26. –, míg további kettő, a húsvétés a pünkösdhétfő értelemszerűen mindig hétfőre esik. Vagyis jövőre tíz nap plusz szabadságot nyerünk a naptárnak köszönhetően. Ilyen jól legközelebb majd 2018-ban fogunk járni, de addig lesznek sovány éve-
ink, például 2016-ban a nyolc fix dátumú ünnep fele hétvégén lesz majd. További jó hír, hogy az év vége a mostanihoz hasonló, bár attól kissé elmaradó intenzitású pihenésdömpinget ígér. A 2013as munkanapok áthelyezéséről szóló miniszteri rendelet szerint az alapban kétnapos ünnepnek számító karácsony legközelebb rekord hosszúságúra nyúlik. A szerda-csütörtöki december 2526-a előtti, keddi 24-ét és az azt követő pénteki december 27-ét is ledolgozzuk, vagyis 24-től december 29-ig, vasárnapig összesen hat napot lehetünk otthon. Igaz, ezt követően egynapos lesz az újévi ünneplés az idei néggyel szemben, 2014 ugyanis szerdán kezdődik majd. A hatnapos karácsonyt két decemberi szombaton, december 7-én és 21-én kell majd ledolgoznunk. Ezeken kívül egyetlen szombati munkanapunk lesz, a keddi augusztus 20a előtti hétfőt augusztus 24-én, szombaton dolgozzuk le.Ez egyben azt is jelenti, hogy míg idén a vdéki szállodák nagy örömére zsúfolt volt a naptár a
négynapos ünnepekkel, jövőre sokkal kevesebb meghosszabbíhirdetés
tott hétvégén lesz. Négynapos csak ez az egy augusztusi lesz, háromnaposat a pénteki március 15-e, az ezúttal igen korai, április elsejei húsvét, a májusi pünkösd és a pénteki november elseje jelent majd. Közgazdászok szerint egyébként az ünnepnapok hatása nemigen látszik a gazdaság teljesítményén. A fideszes Kósa Lajos nemrég azt mondta, hogy a hosszú hétvégék miatt a ma-
posta 100 százalékos leolvasási hatékonyság mellett vállalata a feladatot, így az éves elszámoló számlák akár teljes köre tényadatok alapján készülhet el. A leolvasáshoz egy Android alapú okostelefon kerül bevetésre, mely segítséget nyújt a leolvasási adatok elektronikus rögzítésében és továbbításában, valamint a merőállások és a mérőhelyek fotókkal történő dokumentálásához - mondta Béres József. - A Magyar Posta Zrt-vel kötött partnerség több szempontból is előnyt jelent az ELMŰÉMÁSZ számára, hiszen egyrészt egy nagy múlttal rendelkező, stabil alapokon álló vállalat végzi ezentúl mérőóráink leolvasását, másrészt közös ügyfélkörrel rendelkezünk, így a posta munkatársainak kiváló helyismerete és személyes kapcsolatai ügyfeleinkkel, számunkra is nagy előnyt jelent tette hozzá Molnár Róbert. A puding próbája, ha megeszik. Kiváncsian várjuk a tapasztalatokat. gyar gazdaság teljesítménye körülbelül 0,4 százalékkal volt kisebb – egyszerűen azért, mert az ezeket kiváltó szombati munkanapokon a gazdaság teljesítménye körülbelül a megszokott fele alatt van. Mivel jövőre az idei hattal szemben csak három ledolgozós szombat lesz, a kósai elmélet szerint ez a gazdasági növekedést 0,2 százalékkal veti vissza. Igaz, olyankor, amikor nulla egész néhány százalékos bővülésről van szó, akár egy-egy munkanap vagy munkanap-áthelyezés is befolyásolhatja, bekövetkezik-e a Matolcsy György által 2010 vége óta látott és várt növekedési fordulat, és ha igen, milyen mértékű lesz az. A kisebbik kormánypárt, a KDNP egyébként az elmúlt években inkább a további szabadnapok mellett kardoskodott. Tavaly novemberben Pálffy István kezdeményezte, hogy munkaszüneti nap legyen december 24-én is, és a párt korábban már javasolta nagypéntek és Mária mennybemenetelének munkaszüneti nappá nyilvánítását is; végül egyik sem kapta meg a támogatást a törvényhozásban. (index.hu)
Váci Napló
9
Sikeres programokat szervezett a városi könyvtár helyismereti gyûjteménye Jelentõs állami támogatás segítségével 2011 tavaszán sikerült a városi könyvtárban létrehozni egy önálló helyismereti gyûjteményt, amelynek mûködésérõl készült egy összefoglaló dokumentum. Egy újfajta szolgáltatás bevezetésére került sor, az intézményen belüli rendezvények mellett megkezdõdött a városi helytörténeti séták szervezése. Várostörténeti séták 2011. októbertől Kápolnai Zoltán vezetésével 22 tanulócsoportot fogadtunk, összesen 397 fővel az alábbi iskolákból: Madách Imre Gimnázium, Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola, Király Endre Ipari Szakközépiskola, Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Földváry Károly-, Juhász Gyula-, Petőfi Sándor-, Radnóti Miklós-, Árpád fejedelem Általános Iskolákból, valamint 7 csoport a városkörnyékről érkezett. A diákok a városnéző séta után, a könyvtárba visszatérve, egy meleg tea elfogyasztását követően, csoportokra szabott feladatlapot töltöttek ki, melyben leellenőrizhették frissen megszerzett tudásukat. A 14 feladatot tartalmazó totóból átlag 13 feladatra helyesen válaszoltak a diákok, de sok hibátlan is volt. A 20 csoportból 10 csapat az Életút Alapítvány Vác Vetélkedő keretében vett részt a túrán. A tanárok az írásos értékelés alapján nagyon elégedettek voltak, érthetőnek, érdekesnek tartották az előadást és sok új, Vác történelméhez kapcsolódó információval lettek gazdagabbak. A rendhagyó, 2011. év december 10-i adventi várostörténeti vezetésen 40 érdeklődő vett részt. A séták sikere miatt 2012 tavaszán újabb sétákat szerveztünk, március 15-e környékére, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére. 2012 tavaszán és nyarán újabb 16 csoportot vittünk kör-
be a városban. A legkisebb csoport 12 főből, míg a legnépesebb 50 főből állt. A csoportok közt volt a Cházár András Óvo-
da, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat, a Pivár Ignácz Általános Iskola és Speciális Szakiskola teljes tanári kara, az Esze Tamás Nyugdíjas Klub tagsága, valamint a város által szervezett nyári napközisek csoportja. 2012. december 15-én került sor a II. Adventi Várostörténeti Sétára. A rendkívül rossz időjárási viszonyok - ónos eső - dacára közel 30 fő vett részt a 2. adventi városnéző sétán, melyet a Katona Lajos Városi Könyvtár és a Diadalív között tettünk meg. A séta során az érdeklődők számos érdekességet megtudhattak városunk régmúltjáról, kiemelten a helyiek mindennapi életéről. Külön célként tűztük ki, hogy ezen alkalommal ne csak városunk híres személyeinek a tetteit, hanem az un. "kisemberek" világát is bemutassuk az érdeklődőknek. Helytörténeti Gyűjtemény használata 2011 szeptembere óta több mint 500 olvasói kérést teljesítettünk, ezen kívül telefonos és szóbeli tájékoztatást is adtunk az érdeklődőknek. A részleg látogatóinak száma dinamikusan növekszik. Egyre több kutató vagy csak a térség múltjára kíváncsi olvasó kéri a segítségünket. Legtöbben Vác 19-20. századi történelme felől érdeklőd-
nek, de sokakat érdekel a városunk ipara, mezőgazdasága és őseink mindennapi élete is. Wikipédia Létrehoztuk a könyvtár "wiki oldal"-át, mely még nagyon friss, de folyamatosan fejlesztjük, szépítjük és tartalommal töltjük fel. Az oldalon elsősorban a könyvtár történetével és egyéb Vác városához kapcsolódó történelmi eseménnyel, műemlékkel, intézményekkel, természeti értékekkel, híres váci vagy Váchoz kötődő személyekkel kapcsolatos szócikkek létrehozását tervezzük. Igyekszünk a helyi témákra koncentrálni és főként olyan szócikkeket készíteni, melyek még a Wikipédiában nem találhatók meg, viszont váci vonatkozásban érdekesek és keresettek lehetnek. Az oldalt 2011 novemberétől indítottuk útjára és innentől kezdve folyamatosan bővítjük. A Médiawiki felület alkalmazása lehetővé teszi, hogy az oldal könnyen kezelhető és szerkeszthető legyen, így az olvasók is szerkeszthetik az online enciklopédiát, melyek a szerkesztők ellenőrzése után válnak nyilvánossá, ezzel is garantálva a minőség és tartalom ellenőrzöttségét. Vetélkedők A könyvtár feladatai közé tartozik az iskolák számára szervezett vetélkedők előkészítésében való közreműködés, a gyűjteményben lévő dokumentumok használatának biztosítása. Erdély vetélkedő 2012 februárjában került megrendezésre az "Erdély, a testvérhaza vetélkedő", melynek a feladatsorát a helyismereti gyűjtemény munkatársai állították össze. A versenyen a diákok, történelmi, földrajzi, népművészeti, zenei, honismereti, irodalmi és közéleti ismereteikről tehettek tanúbizonyságot. A versenyt a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium diákjai nyer-
ték meg. A rendezvény és az azt követő táncház nagy sikerrel zárult. Otthonunk a nagyvilág: Testvérvárosi vetélkedő a Földváry Károly Általános Iskolában 2012. április 13-án került megrendezésre Otthonunk a nagyvilág című vetélkedő a Földváry Károly Általános Iskolában. A vetélkedőre a Földvárynapok rendezvénysorozat keretein belül került sor, melyet 2012. április 11-13-a között rendezett az iskola. A vetélkedőre való felkészülést segítették a Katona Lajos Városi Könyvtár és a Váci Értéktár munkatársai. Egy vetítéssel egybekötött előadást tartottak az Értéktárban, melyben részletesen, bőséges képanyaggal illusztrálva bemutatták Vác testvérvárosait. Az érdekes előadáson részletesen bemutatták Deuil-La-Barre, Donaueschingen, Givatayim, Ipolyság, Järvenpää, Máriatölgyes, Székelyudvarhely, Sariyer és Técső városát. A felkészülést segítette, hogy a gyerekek egy részletesen összeállított anyagot kaptak kézhez a könyvtárban, mely mind a kilenc testvérvárosról tartalmazott információkat, valamint a városokhoz és országaikhoz kapcsolódó útikönyveket, történelmi könyveket, illetve ismertetőket. A vetélkedőn 8 iskola mérette meg magát: két középiskola, az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola és a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium; valamint a hat általános iskola: az Árpád Fejedelem-, a Földváry Károly-, a Juhász Gyula-, a Karolina-, a Petőfi Sándor- és a Radnóti Miklós Általános Iskola. A versenyt az eredményhirdetés zárta. Az általános iskolák közül első lett a Földváry Károly Általános Iskola, második helyezést ért el az Árpád Fejedelem Általános Iskola, a harmadik helyet pedig a Juhász Gyula Általános Iskola tanulóinak sikerült megszereznie. A két középiskola holtversenyben végzett. A verseny jól sikerült, jó hangulatban telt, az iskolás gyerekek többsége alaposan felkészült, a Földváry iskolának pedig köszönjük az igazán színvonalas szervezést. (folytatjuk)
10
Váci Napló
JOGOSÍTVÁNY
Frissítve: 2013. január 3-án
Garázs Deákváron Vácon a Cserhát u. 7/d szám alatt garázs eladó. Érd.: 06-20/323-5174es telefonszámon. (43/06)
Kis ház erdõben Kismaros Börzsönyliget lakóövezetében, csendes, erdõs területen 90 nm lakóterû, felújított, szigetelt, bõvített faépítésû családi ház eladó 1051 nm-es telekkel, rendezett kerttel 17 millió Ft-ért! Érd.: 06-30/6482130. (41/06)
Ha lakást keres... 58 négyzetméteres földszinti lakás elaó Vácon a Zöldfa utcában. Érd.: 06-20/490-6393. (50/06)
Házrész eladó
kisebbre cserélhetõ. Érd.: 06-20/ 964-6801-es telefonszámon lehet.
Korrepetálás Matematika-fizika-kémia korrepetálást vállalok, akár hétvégén is. Házhoz megyek. Érd.: 06-70/5541395.
Deákvári lakás Eladó Vác-Deákváron 69 négyzetméteres lakás.Vennék kis családi házat. Érd.: 06-30/327-7653.
Hagyatékot vennék Örökölt, költözne? Hagyatékot, gyûjteményt (bélyeg, pénz, képeslap, jelvény stb.) vásárol magángyûjtõ. Hétvégén is! Pál István Tel.: 06 20 947 39 28
Alsó-Törökhegyen 140 nm-es önrésszel 3 szobás, konyhás-étkezõs, két garázsos, pincés házrész eladó vagy
Gyógytorna A gyógytorna elsődleges célja a gerincproblémák megelőzése, illetve enyhítése. A foglalkozásokra minden héten kedden és csütörtökön délelőtt 11-től egy óra időtartamban kerül sor. Kérjük, egy törülközőt hozzanak magukkal. A tornába bármikor be lehet kapcsolódni. Foglalkozások: kedden 9 és 11 órától, szerdán 18.30 órától 60 perces időtartamba. Kérjük, egy törülközőt hozzanak magukkal. A tornába bármikor be lehet kapcsolódni!
KONI BT AUTÓSISKOLA VÁC, CSÁNYI KRT. 45. TELEFON: 06-27/316-300, E -MAIL: KONIBT @ DUNAWEB .HU
Int. akkreditációs lajstromszám: AL-0175; felnőttképzési nyilvántartási szám: 12-01204) Gépjárművezetői tanfolyamot indítunk: M, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, ADR, TARGONCA VEZETŐI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELŐGÉPKEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, MOTORFŰRÉSZ-KEZELŐI SZAKTANFOLYAM.
SZÁMÍTÁSTECHNIKA + SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusírtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítők, LCD monitorok, nyomtaHALLÓ tók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, Mintabolt fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD leme(VÁC, CSÁNYI KRT. 29/A. zek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLŐ (2-ES FŐÚT) ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktaA VÁROS KÖZPONTJÁBAN. fonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál TELEFON: 27/317-380, papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, 06-20/931-7380, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. FAX: 27/511-382. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépNYITVA TARTÁS: be, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és H-P: 8-17, utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, SZO.: 8-12 ÓRÁIG lézertoner, utántöltő- másoló-, fotó-, fax-, tekercs, leporelló papírok. SODASTREAM TERMÉKEK: gépek 9.990 Ft-tól, szörpök, SodaStream CO2 patroncsere 2.690 Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegző készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fűzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
Vezetője: dr. Kunné Krecsik Margit gyógytornász. Bővebb információ: 30/9836-037
Köszönet a segítségért Köszönetet mondok Fördõs Attila polgármester úrnak, stábjának idõsekrõl való megemlékezésért. Kívánok boldog új kitartást, sikert munkájukban. Moravecz Irén
Apróhirdetését ingyen is feladhatja:
www.vaci-naplo.hu
Mindig a legfrissebb:
www.vaci-naplo.hu
Váci Napló
11
Programajánló Elmarad az előadás Tájékoztatjuk önöket, hogy a 2013. január 24-re tervezett, Két férfi sakkban című előadás Détár Enikő betegsége miatt elmarad. A jegyek visszaválthatóak 2013. január 24-ig a jegypénztár nyitva tartási ideje alatt. A kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük! Madách Imre Művelődési Központ
A Szent Korona ünnepe Január 6-án 10 órától Verőcén 2011. január 6-án ünnepeltük 33. évfordulóját annak, hogy pontosan 33 év távollét után végre hazaérkezett a Magyar Szent Korona. Ez a pillanat duplán hordozta magában a krisztusi impulzust és sejteni engedte, hogy már senki és semmi nem állhatja útját a nemzeti feltámadásunknak. Ezzel a hittel szerveztem meg a Nemzeti Feltámadásunk Ünnepét Verőcén, mely ünnepségnek a Géza fejedelem Református Általános Iskola és a hozzá tartozó sportcsarnok adott méltó helyszínt. Egy esztendővel később azt szeretettem volna elérni, hogy legyen legalább állami ünnepe a Magyar Szent Koronának. A döntéshozók még csak nem is tárgyalták a képviselői indítványt. Mintha valami rejtélyes félelem lappangna a mélyben, mintha az ember azt gondolná, hogy maga képes uralni Isten szent akaratát. Mintha vitatható lenne a Magyar Szent Korona legfőbb közjogi méltósága… Lassan itt van újra január 6. s gondoljon bárki bármit, mi egyre többen tudjuk már, hogy Isten e világi „képmása” Őfelsége Magyar Szent Korona, kizárólagos forrása az élet szentségének, s így az egész, bűnbe zuhant emberiség egyedüli megmentője. Ezért mi
most is ünnepelni fogunk. Ugyanott, ahol a nemzetünk feltámadásában vetett hittel ünnepeltünk,- Verőcén. Volt idő, mikor még mindenki tudta, hogy Szent Korona alatt, az Ő Felsége alatt van a teremtett világban a helye. Aztán a híjúságba, kapzsiságba, erkölcsi romlásba zuhant emberek elfordultak Istentől és félelmükben tovább zúzták Isten gyönyörű világát. Ezért Isten elküldte egyszülött fiát, a Megváltót. Ezt sem értették meg az emberek… Mi, akik ezen a napon hittől ragyogó tekintettel ünnepelünk, mi tudjuk, hogy egy út áll előttünk. Egyetlen egy. S ezen az úton Isten vezet bennünket, az Élet Koronájával, a Magyar Szent Koronával. Nirschné Henn Edith
A malenkij robotra emlékeznek A második világháborút követő málenkij robotra emlékeznek Nagymaroson január 6-án vasárnap 10 órakor a katolikus templomban tartott szentmisén. A megemlékezésen köszöntőt mond Harrach Péter országgyűlési képviselő is.
12
Váci Napló
“Jövõre pedig újra támadunk a Rali Elsõ osztály Túra és az SRT Sprint Bajnokságban!“ minden szinten
Testvérével az oldalán láthattuk a Szilveszter Rallye rajtrácsán Holecz „Kicsy” Krisztiánt. A Maricsek Racing Team fiatal pilótája nem a legjobb ritmusban kezdte az évzáró futamot, ám a szombati nap folyamán egyre jobb idõket tudott autózni a Lada 2105-tel. A 188 fõt számláló mezõnyben a Holecz „Kicsy” Krisztián-Holecz László duót végül a H3 kategória 20., az abszolút értékelésben pedig a 87. pozícióban intették le a Hungaroringen. hirdetés
hirdetés
Klivinyi Kinga megsérült KÉZILABDA. A papírformának megfelelően nyertek ugyan női kéziseink az óesztendő utolsó bajnokiján, ám teljesítményük mellett Klivinyi Kinga sérülése is problémát jelent a folytatásra: BSE – Váci NKSE 20-26 (12-12).
KÉZILABDA. Az NB I 16. fordulójában: Váci KSE – Grundfos Tatabánya KC 3028 (13-15). Vác, 500 néző. Vezette: Dobrovits, dr. Tájok. Vác: Vitáris (k) – Munkácsi, BAJORHEGYI 4, Korsós 1, TYISKOV 3, Nikolicza 1, Császár 2. Csere: NAGY (k) – SZABÓ 4 , Kökény 2, Simányi 1, PÁL 5, Szikra 2, GÁBORI 5 (3). Edző: Rosta István. Kiállítások: 8, illetve 4 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 2/2. Első osztályú férfi kézilabdásaink első osztályú játékkal, első osztályú közönséggel és hangulattal játszották le a 2012-es esztendőbeli utolsó mérkőzésüket hazai pályán a dobogóesélyes Tatabánya együttesével szemben. Így Karácsony előtt többféle szempontból is készülhettünk a találkozóra, hiszen először közvetített a Váci KSE-nek a Sport Klub a helyi sportcentrumban, valamint a Segítünk Alapítvány gyermekei számára jótékony plüssállat gyűjtés is szerepelt a programban. A lefújás előtt már 30-27re is elhúzott a Vác, mindenki egyetlen dolgot várt, hogy végre hangozzon el a három rövid sípszó és legyen karácsonyi váci örömünnep ismét. Ez meg is történt: 60. perc 30-28, nyert a Váci KSE! Rosta István: - A sok nehézség ellenére kiválóan teljesítettek a játékosok. Ezúton kívánunk minden vácinak és beteg kisgyermeknek nagyon boldog Karácsonyt. (Feith Tímea)
Váci Napló
13
Vihar a foci körül: John Marsall továbbra is kitart a váciak mellett LABDARÚGÁS. Valóságos nyilatkozatháború bontakozott ki karácsony tájékán a váci NB II-es csapat körül. Az egész hátterében a régi és az új tuladonos közötti háború áll, amely már eljutott odáig, hogy
várhatóan jogi úton dől el, kinek van igaza. A korábbi tulajdonos környezetéből olyan hír kapott lábra, hogy az angol tulajdonos elhagyta a csapatot, ám ezt John Marsall (képünkön) személyesen cáfolta, amikor nemrég Vácott járt. Rendezték az elmaradt béreket is, s a csapat kiállt az új tulajdonos mellett. A lavinát egy, a neten megjelent hír indította el. Eszerint “a Vác vezetősége szerda délutánra összehívta a csapat játékosait. A labdarúgók kezdetben azt hitték, hogy elmaradt járandóságaikhoz jutnak hozzá, ehhez képest jött a fekete leves. Az új tulaj, az angol John Marshall üzenet útján bejelentette, hogy nem hajlandó több pénzt áldozni a klubra. Pár hónap volt a honi labdarúgásban vállalt szerepe. Facskó József sportigazgató tájékoztatása szerint a klubnál új befektetőt keresnek és igyekeznek némi anyagi juttatást adni a játékosoknak még az ünnepek előtt” – olvashattuk a sport365.hu cikkében. Az információ több médiában is megjelent, néhány szerkesztőségben epés megjegyzéseket is fűztek a hírhez.
Ám hamar kiderült, hogy ez nem hír, hanem álhír volt. John Marsall közleményt adott ki, amelyben egyebek között azt írja a sajtóban elterjedt hírekre reagálva, hogy nem kíván valótlanságokkal foglalkozni. - A klub átvételekor feltárt visszásságok rendezése most az elsődleges cél – mondta az angol üzletember a pepsifoci.hu-nak -, amelynek nagy része már jogi útra terelődött, több feljelentés is született. Hozzátette: “jelenleg is minden erőmmel azon vagyok, hogy zökkenőmentes legyen a klub működése és nyugodt környezetet biztosítsak a játékosok számára. Ezért a szakmai stábbal és a játékosokkal is folyamatosak az egyeztetések, tájékoztatjuk őket a helyzetről. John Marshall kihangsúlyozta: mint ahogy eddig is, a viták – remélhetőleg mielőbbi – lezárása után is finanszírozom a klubot, abban a reményben, hogy az általunk kitűzött célokat mielőbbi elérhessük. A folyamatban lévő ügyek lezárásához szakértői gárda támogatja munkánkat, valamint az MLSZ szakemberi is segítsé-
változtak. Szeretnénk mielőbbi lezárni ezt az ügyet, hogy a csapat felkészülésével foglalkozhassunk”. John Marsall álláspontját lapunk érdeklődésére Orbán Levente klubigazgató is megerősítette és jelezte: még karácsony előtt minden pénzt kifizettek a játékosoknak. A Dunakanyar-Vác korábbi tulajdonosa, bár még mindig bevételekre tesz szert a klub kapcsán, de nem költ az NB II Keleti-csoportjának hatodik helyén telelő csapatra. John Marshall, a klub angol tulajdonosa karácsony előtt személyesen köszönt el a téli szünetre a játékosoktól. A találkozón a labdarúgók megkapták elmaradt béreiket, valamint tájékoztatást a jelenleg kialakult helyzetről. Rusvay Gergő csapatkapitány a találkozó után elmondta a rangado.hu-nak: a csapat bízik az új tulajdonosban, aki tartja a szavát az ígértekhez,
ból történt – tette hozzá a játékos. Vácon soha nem volt még ekkora egység, mint most! A csapatkapitány úgy nyilatkozott: John Marshall személyében egy erőskezű vezető érkezett a klubhoz, aki már eddig is rengeteget bizonyított. Szinte elképzelni sem lehet, hova fejlődhetne a váci futball vele! Már most látványosak a változások – folytatta Gergő. A csapat úgy gondolja, hogy az új angol tulajdonossal és természetesen a szakmai stábbal közösen el lehet érni Vácon a futball felvirágoztatását! John Marshall egy újságírói kérdésre csupán annyit reagált: mint ahogy az elmúlt hónapokban, most is azon igyekszik stábjával, hogy tiszta és nyugodt feltételeket teremtsen a csapatának. Hozzátette: nagyon sajnálja, hogy a klub átvétele a feltárt visszásságok miatt ilyen sokáig elhúzódik. Folyamatosak az egyeztetések az MLSZ-szel, megoldást kell találni az ügy mielőbbi lezárására, ehhez a szövetségre is szükség van. Be kell látniuk, a váci futballnak van jövője, támogatni kell! Az angol üzletember reméli, hogy januárban végre pont kerülhet a történet végére, és megtörténnek majd a felelősségre vonások is. A csapat már bizonyította egységességét, bízik abban, hogy jövőre zavartalanul folytatódhat a munka
A csapat a stadionban a zöld gyepen a vezetõkkel: egységben az erõ! günkre vannak, és célunk az, hogy közösen mielőbb megoldjuk a felmerülő problémákat, hiszen a korábbi céljaink nem
hogy futballt csinál Vácon! Minden híresztelés, ami az utóbbi időben napvilágot látott, csupán zavarkeltés céljá-
Vácon. Van nálunk Angliában egy mondás: You cannot fail if you never give up! (munkatársunktól)
»» Klimász János kőfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
14
Váci Napló
Sikeresen zárult le az idei K.É.K. A Váci Értéktár k.é.k. - Kortárs Értékek Kiállítása fiatal mûvészeknek nyújt lehetõséget, hogy megmutassák, mit tudnak. A december 9én zárt kiállítás sikerét jelzi, hogy a kiállított 23 kép közül kettõ, Garay Nagy Norbert és Küllüs László egy-egy alkotása már vevõre is talált. A 2012-ben immár második alkalommal megrendezett kiállítás programját a fiatalokat megszólító eseményekkel bővítettük. A programokat szervező Nagy Viktor Gusztáv művészettörténész célja az volt, hogy a kortárs művészetet közelebb hozza a mai fiatalokhoz. A program kiemelt részét képezte egy olyan múzeumpe-
dagógiai foglalkozássorozat, amelyen maguk a kiállító művészek mutatkoztak be, meséltek művészetükről és inspirációjukról, majd közös alkotásra invitálták a résztvevőket. A foglalkozásokon a váci és környékbeli iskolák diákjai és hallgatói vettek részt. Minden csoportot más-más előadás és feladat várt, mindezek mellett egy kötetlen beszélgetés folyamán tehették fel kérdéseiket a hozzájuk korban is közel álló művészeknek. A programok alkalmával mindenki megtalálta a neki tetsző alkotást, vagy éppen egyéniséget, és jó élményekkel, új ötletekkel hagyták el az Értéktárat. A programok sikerét jelzi, hogy egyes csoportok már a következő évre bejelentették, hogy ha-
sonló programokon szívesen részt vennének, ami tovább erősítheti a múzeum és a fiatalok közötti kapcsolatot, lehetőséget és támogatást biztosít a számukra. A foglalkozásokról fotó- és videodokumentáció készült, amelyek 2012. december 17-től az interneten is elérhetők. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően újonnan indított www.ertektar.vac.hu/kek weboldal tájékoztat a k.é.k. Kortárs Értékek Kiállítása projekt céljairól, megismertet a kiállítást válogató zsűrivel, s átfogó képet ad a Dunakanyarban élő vagy ide kötődő fiatal képző- és iparművészek munkájáról. (Váci Értéktár)
Nyugdíjas pedagógusok találkozója a Földváryban December 14-én a közalkalmazotti tanács szervezésében köszöntöttük nyugdíjas kollégáinkat. A 2.a osztály tanulói adtak műsort, verset mondtak, énekeltek, zenéltek. Ezt követően egy vetítettképes előadás keretében mutattuk be iskolánk jelenét. Köszöntöttük Bakter Ferencné és Sík Jánosné tanítókat, akik nemrégiben arany és vas díszdiplomát kaptak. A rendezvényen szép számmal vettek részt kollégáink, tanítók, tanárok, igazgatóhelyettesek, igazgatók. Az iskola korábbi vezetői közül a találkozót megtisztelték jelenlétükkel Szalóczy Sándorné és Mátyásffyné Jenei Gabriella nyugalmazott igazgatók. (Váradi Iván Attila)
Névnapok
január 4. január 5. január 6. január 7.
Titusz, Leona Simon, Edvárd Boldizsár Attila, Ramóna, Ramón
“Van aki azt mondja: Menj érte... Én azt mondom: Vedd rá, hogy hozzád jöjjön.” Jim Davis
Idõjárás NAPPAL: -1 - 0 oC ÉJSZAKA: -4 – -7 oC Ma távozik a csapadékmezõ, a megerõsödõ szélnek köszönhetõen felszakadozik a felhõzet. Hétvégén folytatódik a változékonyság, szombaton többfelé csapadékosra fordul az idõ. Vasárnap már csak kevés helyen eshet. Hétfõn már kellemesebb idõre számíthatunk. A hét vicce
A nyugdíjas pedagógusokat köszöntötték a Földváry Károly Általános Iskolában. A diákok elõadása is színesítette az estet (fotó: Blaha Mónika)
ÍZÕRZÕK szakácskönyv sorozat
Kisgyerek reggel: - Anya, fontos megenni ezt a tojást? - Jaj kicsim ne nyavajogj, edd meg! - De anya, ez nem úgy néz ki mint szokott! - Mondtam már, hogy edd meg! Kicsit később: - De anya, legalább a csőrét meghagyhatom?
Régi konyhák házias ízeit, vidéki ételek utánozhatatlan gazdagságát mutatja be a közkedvelt „Ízőrzők” című televíziós ismeretterjesztő sorozat. Gasztronómiai barangolásunk során hazánk számos településére ellátogattunk, mindig új ízek, hagyományok, és helyi látványosságok után kutatva. Több mint öt év alatt Magyarország minden szegletében megfordultunk, hatszáz felett van a könnyen hozzáférhető, helyi alapanyagokat felhasználó receptek száma. Megjelenik kéthetente, 30 kötet. 1. rész ÉTELEK ADVENTTŐL VÍZKERESZTIG - TÖLTÖTT CSUKA és a többiek. Ára: 695 Ft
Váci Napló
15
De jó a dió! Vácott születtek: Kellner István és Bacskai Andrea fia István, Zsíros László és Kosik Regina lánya Luca Zorka, Dr. Simora Csaba és Szalatnyai Tímea fia Konrád, Kiss Mátyás és Drexler Klára lánya Boróka, Zombori Márk és Prága Zsuzsanna fia Ádám, Jakab János és Radó Brigitta lánya Hanna, Dudás Norbert és Hevesi Rita fia Szebasztián, Kapornai Gábor és Szűcs Lívia lánya Hanna Lívia, Krébesz Róbert és Volentér Veronika fia Gellért, Szekeres Ferenc és Harsányi Izabella lánya Boglárka, Gembolya Csaba és Gulyás Csilla fia Oszkár, Hegedűs Tamás és Turza Barbara fia László József, Péterfi Zoltán és Bottyáni Evelin lánya Mira, Szabadka Tamás és Ponicsán Anett lánya Dóra, Hajdu Tibor és Brieska Ágnes lánya Hanna, Varga József és Szabó Zsófia fia Barnabás, Fejes György és May Teréz lánya Noémi, Ferincz Gyula és Pukli Viktória lánya Viktória, Kelemen Béla és Rózsa Gyöngyi fia Dénes Sebestyén, Siku Szabolcs és Béni Zsuzsanna lánya Lujza, Bíró Zsolt és Tóth Brigitta lánya Nóra, Román Rajmund és László Hajnalka fia Milán, Hegedűs László és Brecs Annamária lánya Kira, Mészáros Gábor és Némedi Ildikó fia Attila, Horváth Gyula és Pikács Zsanett lánya Zsanett Zsaklin, Éberli Balázs és Bucsán Marianna lánya Eszter, Nagyházi Attila és Záhorszki Edit lánya Linett Anna, Csányi János és Sleng Mónika lánya Rebeka. Házasságot kötöttek: Szedmák Attila és Lénárd Nikoletta, Dr. Fótos Csaba és Dr. Polónyi Adrienn, Nagy Imre és Szathmáry Szilvia, Andók Sándor és Turányi Adrienn, Szabó Sándor és Bugyi Ildikó, Nyári Zsolt és Tábori Fruzsina, Traupert János László és Horváth Ágnes, Mészáros Attila és Schuszter Klára Hermina, Jancsó József és Kovács Izolda. Vácott hunytak el: Tóth János (1944) Göd, Hanula József (1928) Keszeg, Bolka István (1939) Vác, Szabó János (1933) Ipolytölgyes, Golán Mihály (1945) Kismaros, Seressné Keresztes Éva Valéria (1951) Szob, Gyurcsányi Józsefné sz. Gódor Ágnes (1954) Fót, Králik József (1960) Diósjenő, Petrovicz Sámuelné sz. Kovács Mária (1924) Csővár, Sztankó Istváné sz. Sztankó Anna (1927) Nógrádsáp, Magyar Jánosné sz. Majer Magdolna (1926) Horpács, Wágner János István (1938) Dunakeszi, Kertész Józsefné sz. Rajkai Irén (1931) Dunakeszi, Dragula Zoltán (1970) Csörög, Tóth Mihályné sz. Tóth Klára (1932) Vác, Varga Miklós (1930) Vác, Forgács Istvánné sz. Turai Borbála (1938) Fót, Kántor Pálné sz. Kulcsár Sára (1931) Nagymaros, Kapás Istvánné sz. Gyuris Mária (1929) Drégelypalánk, Krupa György (1938) Kosd, Monos József (1932) Vác, Czinege Ferenc (1960) Vác, Bölkény Katalin (1945) Vác, Árvai István (1940) Göd, Etlényi Andrásné sz. Gadó Julianna (1936) Göd, Nágay Károly Béla (1920) Nagymaros, Linszter Árpád (1957) Dunakeszi.
A diófélék a természet maroknyi ajándéka, tele vannak szívbarát zsírokkal, fehérjével, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Nem mind egyforma azonban, van hirdetés
köztük táplálóbb és soványabb, a sok pedig ebből is megárt. Fontos, hogy inkább önmagukban fogyasszuk a dióféléket, mert cukros vagy sós környezetben nem egészségesek. Valamennyiről elmondható, hogy egészséges táplálék-kiegészítő, de a legalacsonyabb kalóriatartalma a mandulának, a kesudiónak és a pisztáciának van. Kerüljük az olajban pirított diót, inkább pörkölve vagy nyersen együk.A szívnek legelőnyösebb a dió és a földimogyoró. Bár valamennyi dióféle gazdag omega-3 zsírokban, a dióban ezen kívül van alfa-linolénsav (ALA) is.
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi!
Nálunk már bankkártyával is fizethet!* Keresse autóinkat a * Bankkártyával történő fizetését Dunakanyar áruháznál. kérjük előre jelezze! Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a váci tüdõgondozó épülete a kórház területén. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
PATIKÁK A VÁROSBAN Duna Gyógyszertár (TESCO - Deres u. 2. tel.: 501-415, nyitva H-P 9-20, Szo 9-20, V 9-19), Gyöngyvirág (Széchenyi út 3-7. tel.: 303343, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.), Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Papp Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/411-7820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Vácz Remete (Magyar utca 3., tel.: 305-997, tel/fax: 305997, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.00, Alsóvárosi Patika (Zöldfa u.1. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12.
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szerkesztõségi
olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Dunapress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 1085 forint, negyedévre 3255 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
16
Váci Napló
Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztõ Kft. Vagyonhasznosítási Részlege értékesítésre hirdeti - nyílt pályáztatáson Vác, Hóman Bálint utca - Gombási út - Téglaház út által határolt "volt Laktanya" - jelenleg egyesítés alatt álló: 1620/2, 1620/5, 1620/6, 1620/9, 1620/10, 1620/11, 1620/12, 1620/13, 1620/14, 1620/15, 1620/16, 1620/17, 1620/18, 1620/19, 1620/20, 1620/21, 1620/22, 1620/23, 1620/24, 1620/25, 1620/27, 1620/28 hrsz-ú kivett beépítetlen megnevezésû terület, mindösszesen 26 ha 4705 m2 nagyságú ingatlant Az ingatlan jellemzõi: az ingatlan közmûvekkel részben ellátott, a közmûvekre való rákötés a vevõ költsége és feladata. A város rendezési terve - Helyi Építési Szabályzat - Szabályozási Terv - a www.vac.hu honlapon megtekinthetõ. Az ingatlan induló értékesítési vételára:1.650.000.000,- Ft pályázati biztosíték:15.000.000,- Ft Pályázat benyújtása: 2013. január 7-én (hétfõ) 18 óráig A pályázatok benyújtásának módja: írásban - 3 példányban, hiteles aláírással ellátva (minden oldalán szignálva, zárt borítékban, 1 példányát "eredeti megjelöléssel a "volt Laktanya értékesítése" címmel, a Váci Városfejlesztõ Kft Vagyonhasznosítási Részlegnek címezve: 2600 Vác, Köztársaság út 34. szám. A pályázatnak tartalmaznia kell: - nyilatkozat a kiírás feltételeinek elfogadásáról - nyilatkozat a vételár összegére - a pályázati biztosíték befizetésének igazolása - visszavonhatatlan banki átutalás bizonylata, vagy csekk - személyének illetve az általa képviselt társaságnak hitelt érdemlõ igazolása - 1 hónapnál nem régebbi hiteles cégkivonat és aláírási címpéldány A pályázók közül az ingatlan megvásárlására az nyer jogot, aki a pályázati feltételek elfogadását követõen, a legkedvezõbb feltételeket kínáló, megalapozott ajánlatot tette. A pályázatok bontását, illetve elbírálását a kijelölt Bíráló Bizottság végzi. A nyertes pályázó kihirdetését követõ 15 napon belül, a nyertes pályázó köteles adásvételi elõszerzõdést kötni az ingatlanra, melyben vállalja, hogy az elõszerzõdés aláírásától számított 90 napon belül az adásvételi szerzõdés aláírásával egyidejûleg a vételár 15 %-át megfizeti az Önkormányzat számlájára, illetve ezen befizetést követõ 90 napon belül a fennmaradó - pályázati biztosítékkal csökkentett - vételárat egy összegben megfizeti. A nyílt pályáztatás szabályaira az Önkormányzat vagyonának értékesítése, hasznosítása során alkalmazandó versenyeztetési szabályokról szóló 38/1996.(XI.26.) számú önkormányzati rendelet 3.§- 7.§ az irányadóak. A nem nyertes pályázók részére az pályázati biztosíték, a nyertes pályázóval megkötött adásvételi elõszerzõdés aláírását követõ nyolc banki nap alatt kerül visszautalásra. További információ kérhetõ : Váci Városfejlesztõ Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, Tel: 27/510-103