1. A kirakós hiányzó darabja
Ez a történet az őrületről szól. Egy különös találkozással kezdődik, amely London belvárosában, a Bloomsbury negyed egyik kávézójában történt. Ez volt az a Costa Coffee, ahova nagy számban jártak neurológusok, mivel a University College London School of Neurology egysaroknyira volt. És jött egy neurológus, éppen befordult a Southampton Row sarkán, kissé zavartan integetett nekem. Neve Deborah Talmi. Úgy nézett ki, mint aki laboratóriumokban tölti a napjait, és szokatlan számára, hogy újságírókkal randevúzzon kávéházakban és elképesztő talányok közepén találja magát. Nem volt egyedül. Vele volt egy magas, borostás, tudósforma fiatalember is. Leültek. – Deborah vagyok – mutatkozott be. – Jon vagyok – mutatkoztam be. – James – mutatkozott be a férfi. – Tehát elhozták? – kérdeztem. Deborah bólintott. Szó nélkül az asztalra csúsztatott egy csomagot. Felnyitottam és megfordítottam. – Nagyon szép – mondtam.
Tavaly júliusban Deborah furcsa csomagot kapott postán. A fakkjában találta. Svédországi, göteborgi bélyeg volt rajta. 9
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
A bélelt borítékra valaki azt írta: További információk, ha viszszaérek! De nem volt rajta a feladó neve. A csomagban egy könyv volt. Mindössze negyvenkét oldal terjedelmű, melyből huszonegy – minden második oldal – teljesen üres volt; de a papír, az illusztráció, a betűkép alapján nagyon drágának tűnt. A borítón finom, félelmetes rajz: két levágott kéz egymást rajzolja. Deborah felismerte M. C. Escher Rajzoló kezek című képét. A szerző bizonyos Koe K. (utalás Franz Kafka regényalakjára, Joseph K-ra, vagy talán a joke, vicc szó anagrammája?), a cím: A lét vagy a semmi, ami valamiféle célzás lehet Sartre 1943-ban írt A lét és a semmi című tanulmányára. Valaki ollóval gondosan kivágta azt az oldalt, ami a kiadói és szerzői jogi adatokat, az ISBN számot és a többit tartalmazta volna. Tehát erről semmi nyom. A lapra ragasztott matricán ez állt: Figyelem! Kérem, olvassa el figyelmesen a Hofstadter professzor úrnak írt levelet, mielőtt a könyvet olvasni kezdi. Sok szerencsét! Deborah belelapozott a kötetbe. Nyilvánvalóan valami megoldandó rejtély volt, titokzatos versekkel és olyan oldalakkal, amelyekből szavak voltak kivágva. Aztán újra a További információk, ha visszaérek szövegre pillantott. Egyik kollégája Svédországban járt, és bár általában nem tűnt olyan embernek, aki titokzatos csomagokat küldözget, a leglogikusabb magyarázatnak az tűnt, ő lehetett a feladó. De amikor a kolléga visszatért, és rákérdezett nála, a férfi azt mondta, fogalma sincs a könyvről. Deborah nem értette a helyzetet, és kíváncsi lett. Az interneten próbált tájékozódni. És akkor jött rá, hogy nincs egyedül. – A címzettek mind neurológusok voltak? – kérdeztem.
10
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
– Nem. Sok neurológus volt köztük. Egyikük például tibeti asztrofizikus. Kapott ilyen küldeményt egy iráni teológus is – felelte Deborah. – De mindannyian a tudományos világban mozognak – tette hozzá James. Mind ugyanolyan módszerrel kapták a csomagot, mint Deborah: bélelt borítékban Göteborgból, amire az volt írva, hogy További információk, ha visszaérek! A címzettek blogokon és üzenőfalakon találkoztak a virtuális térben; próbálták megfejteni a rejtélyt. Az egyik résztvevő felvetette, hogy a könyv talán keresztény allegóriaként értelmezendő, erre utal a További információk, ha visszaérek szöveg is (nyilvánvalóan Jézus második eljövetelét jelenti). A szerző/szerzők mintha ellentmondanának Sartre ateista A lét és a semmi – angolul Being AND Nothingness – gondolkodásának, helyette a lét vagy a semmi – Being OR Nothingness; rövidítve born, vagyis született – teológiai vonatkozású gondolat szerepel. Sarah Allred kognitív pszichológus egyetértett vele: „Az a halvány gyanúm, hogy ez valami vírusmarketing lesz; valami vallási szervezet reklámfogása, hogy tudósokat, értelmiségieket, kutatókat, filozófusokat ostobának tüntessenek fel.” Mások kételkedtek ebben. „A költségesség tényezője kizárja a virális elméletet, hacsak a kampány nem arra irányul, hogy gondosan kiválasztott célszemélyek online elmélkedjenek a titokzatos könyvről.” A címzettek többsége szerint a válasz furcsamód magukban a címzettekben rejlik. Abban, hogy éppen őket választották ki, nekik küldték a csomagot. Nyilván van ebben valami rendszer, de mi az? Mind részt vettek egy konferencián évekkel ezelőtt,
11
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
vagy valami ilyesmiről van szó? Esetleg egy fejvadász cég teszteli őket titkos, vezető pozícióra? „Aki legelőször megfejti a kódot, az kapja a munkát?” – tette fel írásban a kérdést egy osztrák címzett. Ami biztosnak tűnt: egy nagyon okos ember vagy szervezet, akinek vagy amelyiknek göteborgi kapcsolatai vannak, kitalált egy olyan bonyolult rejtvényt, amit, úgy tűnik, az olyan okos tudósok sem képesek megfejteni, mint ők. Talán azért nem lehet megfejteni a kódot, mert az nem teljes. Lehet, hogy egy eleme hiányzik. Valaki azt javasolta, hogy „tartsuk a levelet lámpa fölé vagy próbáljuk jódgőzben olvasni. Előfordulhat, hogy másfajta tintával, normál fényben láthatatlanul írtak a papírra.” De nem találtak semmilyen titkos írást. Ha ezt a rejtélyt a tudósok nem tudják megfejteni, talán rámenősebb embert kéne megbízni a feladattal; magándetektívet vagy újságírót. Deborah érdeklődött és kérdezősködött. Van olyan riporter, aki elég kitartó és kíváncsi ahhoz, hogy foglalkozzon ezzel a rejtéllyel? Felvetődött néhány név. Aztán Deborah barátja, James azt mondta: – Esetleg Jon Ronson?
Azon a napon, amikor megkaptam Deborah e-mailjét, amelyben a Costa Coffee-ba hívott, elég kellemetlen pánikrohamom volt. Egy Dave McKay nevű emberrel készítettem interjút. McKay egy kis ausztrál vallási csoport, a Jézus Krisztus-követők karizmatikus vezetője volt, nemrégiben azt javasolták az egyház tagjainak, hogy egyik veséjüket adományozzák egy idegennek. Dave meg én az elején egészen jól kijöttünk egymással – érdekesen különcnek tűnt, én pedig rendesen gyűjthettem a jó anyagot 12
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
a cikkemhez, kitűnő agyament szövegeket jegyzeteltem tőle –, de amikor megjegyeztem, hogy a hívekre gyakorolt csoportnyomás lehet az oka annak, hogy egyes sérülékenyebb tagok úgy dönthetnek, lemondanak egy veséjükről, teljesen kiakadt. Üzenetet küldött nekem, melyben közölte, hogy megjegyzésemért móresre fog tanítani, és megakadályoz egy, már előkészített veseadományozást. Hagyja, hogy a vesére váró személy meghaljon, és halála az én lelkiismeretemen szárad majd. Sajnáltam a recepienst, de egyben örültem, hogy Dave ilyen őrült üzenetet küldött, ami jól jött a történetemhez. Egy újságírónak megjegyeztem, hogy a pasi pszichopatának tűnt (semmit sem tudtam a pszichopatákról, de feltételeztem, hogy valahogy így viselkedhetnek). Az újságíró ezt leírta, az idézet megjelent. Néhány nappal később Dave e-mailt küldött nekem: „Megbélyegzőnek és becsületsértőnek találom, hogy pszichopatának nevezzenek. Konzultáltam jogásszal. Azt mondták, hogy jó eséllyel beperelhetem. Az irántam való rosszindulata sem jogosítja fel arra, hogy a jó hírnevemet megsértse.” Emiatt voltam erős pánikban azon a napon, amikor Deborah e-mailje megérkezett.
– Ugyan, mi ütött belém, hogy ezt mondtam? – szóltam feleségemhez, Elaine-hez. – Csak élveztem, hogy az újságíró interjút készít velem. Csak élveztem a társalgást. És most minden totálisan fel van dúlva. Ez a Dave McKay beperel. – Mi van? – kiáltott fel Joel fiam, a szobába lépve. – Miért üvölt mindenki? – Hibát követtem el. Pszichopatának neveztem egy embert, aki most elég dühös – magyaráztam. 13
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
– És mit fog tenni velünk? – kérdezte Joel. Rövid csend következett. – Semmit – feleltem. – Na de ha semmit nem fog tenni velünk, miért aggódsz? – Csak azért aggódom, mert felbosszantottam. Nem szeretem felzaklatni, felbosszantani az embereket. Ezért vagyok zaklatott. – Hazudsz – közölte Joel, a szemét összehúzva. – Tudom, hogy különösebb szívfájdalom nélkül képes vagy felzaklatni és felbosszantani embereket. Mi az, amit nem mondasz el nekem? – Mindent elmondtam. – Ránk fog támadni? – kérdezte Joel. – Nem! – feleltem. – Nem, nem! Ez egészen biztosan nem fog megtörténni. – Veszélyben vagyunk? – kérdezte Joel üvöltve. – Nem fog megtámadni minket! – üvöltöttem vissza. – Be fog perelni. Csak a pénzemet akarja. – Szent ég! – szólt Joel. E-mailt küldtem Dave-nek, amiben bocsánatot kértem, hogy pszichopatának neveztem. „Köszönöm, Jon”, felelt azonnal. „Irántad való tiszteletem lényegesen mélyült. Ha egyszer esetleg találkozunk, talán egy kicsit közelebb juthatunk ahhoz az állapothoz, amit barátságnak neveznek.” Ez után úgy gondoltam, újra lehetek gondtalan. Aztán elolvastam a postámat, benne Deborah Talmi levelével. Azt írta, hogy a világ számos pontján különböző tudósok titokzatos csomagot kaptak. Egy barátjától – aki olvasta a könyveimet – azt hallotta, hogy olyan újságíró vagyok, aki szereti a furcsa krimiket. Levele végén azt írta: „Remélem, sikerült megfelelően átadnom önnek, hogy milyen furcsa érzésem van 14
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
az egész üggyel kapcsolatban, és milyen érdekes ez a történet. Olyan, mint egy kalandregény vagy alternatívvalóság-játék, és ebben mindannyian bábok vagyunk. Azzal, hogy a csomagot kutatóknak küldték, felkeltették kíváncsiságomat, de nem sikerült megtalálnom a választ. Nagyon remélem, hogy vállalja.”
Ott, a Costa Coffee asztalánál a könyvet nézte, amit éppen megfordítottam a kezemben. – Ennek az egésznek az a lényege – összegezte Deborah –, hogy valaki nagyon titokzatosan igyekszik felkelteni a tudósok figyelmét valami iránt, és igen kíváncsi vagyok, hogy miért. Úgy vélem, ez túl kiterjedt kampány ahhoz, hogy egyetlen magánszemély legyen mögötte. Ez a könyv mondani akar nekünk valamit. De nem tudom, mit. Szeretném tudni, ki küldte nekem, és miért, de nincs tehetségem a nyomozáshoz. – Hát… – szólaltam meg, aztán elhallgattam és komoran tanulmányoztam a könyvet. A kávémat szürcsölgettem. Majd befejeztem a mondatot: – …megpróbálom.
Közöltem Deborah-val és Jamesszel, hogy a nyomozást a munkahelyükön akarom kezdeni. Azt mondtam, szeretném látni a fakkokat, ahol Deborah a küldeményt találta. Lopva egymásra néztek. Pillantásukkal mintha azt mondták volna: ez elég furcsa hely a nyomozás kiindulópontjául, de ki merné megkérdőjelezni a nagy detektívek ösztönös megérzéseit? Lehet azonban, hogy pillantásuk mégsem ezt mondta, hanem: Jon nyomozása talán nem halad lényegesen előre azzal, hogy körbevezetjük az irodánkban, és kicsit furcsa, hogy ezt 15
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
akarja. Reméljük, nem rossz újságírót választottunk. Reméljük, nem olyan fura alak, vagy nincs mögöttes célja azzal, hogy be akar jutni az épületbe. Ha ezt jelentette a tekintetük, igazuk lett volna: valóban mögöttes célom volt azzal, hogy bejussak az épületbe. James munkahelye átkozottul ronda betontömb volt a Russell Square mellett: a University College London School of Psychology. A London’s Global University pszichológia tanszéke. A falakon az 1960-as és 1970-es évekből való fakó fényképek lógtak: félelmetesnek tűnő gépekbe szíjazott gyerekek, akiknek drótokat kötöttek a fejéhez. Értetlen izgatottsággal mosolyogtak a kamerába. Látható nyomai voltak annak, hogy megkísérelték rondaságmentesíteni ezeket a nyilvános helyeket azzal, hogy a folyosót élénksárgára festették. Mint kiderült, ezt azért tették, mert ide kisbabákat hoznak, akiknek az agyát vizsgálják, és valaki úgy gondolta, hogy a sárga szín nyugtatóan hat rájuk. De nem értettem, hogyan. Maga az épület olyan nyomasztóan ronda volt, hogy ennek a műveletnek körülbelül olyan értéke volt, mintha piros orrot ragasztanánk egy hullára, és elneveznénk Ronald McDonaldnak. Irodákba lestem be. Mindenhol neurológusok vagy pszichológusok görnyedtek íróasztaluk fölé, és koncentráltak valamire, ami az aggyal kapcsolatos. Mint megtudtam, az egyik helyiségben egy olyan walesi gazdával foglalkoztak, aki minden birkáját egyéniségként tudta megkülönböztetni, de nem ismerte fel az emberi arcokat; a feleségét sem, és önmagát sem a tükörben. Ezt a betegséget prosopagnosiának, azaz arcvakságnak hívják. Akik ebben a betegségben szenvednek, úgy tűnik, önkéntelenül megsértik kollégáikat, szomszédaikat, házastársukat azzal, hogy nem mosolyognak vissza rájuk, amikor elmennek mellettük az 16
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
utcán. Az emberek ezt sértésnek veszik, bár tudják, hogy az illető nem nagyképű, hanem beteg. A rossz érzés ragályos. Egy másik helyiségben egy neurológus egy 1996. júliusi esetet tanulmányozott: egy orvos, a Brit Királyi Légierő egykori pilótája, elrepült egy mező felett, és amikor tizenöt perccel később visszafelé ugyanúgy elrepült ott, egy hatalmas gabonakörmintát látott. Mintha épp akkor keletkezett volna. Körülbelül tíz hektár kiterjedésű volt, és százötvenegy különböző körből állt. A Julia köröknek nevezett képződmény a gabonakör-történelem leghíresebb esete lett. Pólókat és posztereket nyomtattak róla. Konferenciákat rendeztek belőle. Addigra a gabonakör-mozgalom elhalt már, mert minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a gabonaköröket nem földönkívüliek, hanem konceptuális művészek készítik éjszaka, deszkával és kötéllel. De az a semmiből bukkant elő a mezőn, a pilóta első és második áthaladása közötti tizenöt percben. A neurológusok, akik ebben a szobában dolgoztak, azt próbálták kideríteni, hogy a pilóta agya miért nem érzékelte a köröket az első átrepüléskor, hiszen egész idő alatt ott voltak. Előző éjjel készítette a Team Satan nevű konceptuális művészeti csoport, deszkákkal és zsinegekkel.
A Julia gabonakörök 17
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
A harmadik szobában egy nőt láttam; könyvespolcán egy Little Miss Brainy kötet. Vidámnak, lendületesnek tűnt, és csinos volt. – Ki ő? – kérdeztem Jamest. – Essi Viding – felelte. – Mi a szakterülete? – A pszichopaták – felelte James. Essire pillantottam. Meglátott minket, mosolygott és integetett nekünk. – Ez biztosan veszélyes – jegyeztem meg. – Hallottam róla egy történetet. Pszichopata pácienssel vett fel interjút. Rémült arcú ember fényképét mutatta neki és arra kérte, nevezze meg, milyen érzelmet lát. A páciens erre azt mondta, nem tudja, mi ez az érzelem, de pont ilyen képet vágnak az emberek, mielőtt megöli őket.
Elindultam a folyosón. Aztán megálltam és visszanéztem Essi Vidingre. Addig a pillanatig nem sokat gondoltam a pszichopatákra, de akkor elgondolkodtam azon, nem kéne-e esetleg találkoznom eggyel. Rendkívülinek találtam, hogy vannak emberek, akiknek neurológiai állapota, azok alapján, amiket James mondott, olyan rémisztő, mint egy sci-fi filmbeli ellenséges űrlényé. Halvány emlékem jelentkezett arról az általános pszichológusi megállapításról, hogy a pszichopatáknak nagyobb befolyásuk van a csúcson, a vállalati szférában és a politikában; ezekben a környezetekben az empátia kóros hiánya előny. Ez valóban igaz lenne? Essi megint intett nekem. És úgy határoztam, hogy nem, hiba lenne belekeveredni a pszichopaták világába, és különösen nagy hiba lenne ez egy olyan embertől, mint én, aki
18
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
éppen szorongásos tünetektől szenved. Visszaintegettem neki és elindultam a folyosón.
Deborah munkahelye, a University College London Wellcome Trust Centre for Neuroimaging nem messze, a Queen Square sarkán volt. Modernebb épület volt, Faraday-kalitkákkal és fMRI-szkennerekkel; geek kinézetű, komikus pólóban megjelenő technikusokkal. Idétlen viselkedésük nagyban csökkentette a gépek félelmetességét. Célunk, hogy megértsük, hogyan keletkeznek a gondolatok és az érzetek az agytevékenységből, írta a központ honlapja, valamint, hogy ezek a folyamatok miképpen sérülnek neurológiai és pszichiátriai betegségekben. Odaléptünk Deborah fakkjához. Alaposan megvizsgáltam. – Rendben – mondtam. – Rendben. Egy pillanatig csak álltam ott és bólogattam. Deborah viszszabólogatott. Egymásra néztünk. Elérkezett az idő, hogy felfedjem titkos tervemet, miért akartam bejutni munkahelyeikre. Azért, mert az elmúlt hónapokban szorongásszintem az egekbe szökött. Ez nem normális. Normális ember nem érez ilyen pánikot. Normális ember nem érzi úgy, mintha valami meg nem született gyerek belülről sokkolóval kínozná, ami olyan áramütést mér az emberre, mint marhára a villanypásztor. A Costa Coffee-beli találkozástól kezdve azon járt az agyam, hogy a beszélgetést túlságosan szorongó elmémre tereljem, és Deborah talán felajánlja, hogy fMRI-vizsgálatot végeznek rajtam, vagy ilyesmi. De úgy tűnt, nagyon elégedett azzal, hogy elvállaltam a Lét vagy a semmi rejtély megfejtését
19
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
és eddig még nem volt szívem említést tenni erről a gyengeségemről, nehogy elrontsam a pillanat misztikumát. Ez az utolsó esélyem. Deborah nézte, ahogy bámulom, mintha valami fontosat akarnék mondani. – Mondja csak – biztatott. Rövid csend lett. Ránéztem. – Majd értesítem, hogyan haladok – mondtam.
A reggel hat órakor induló fapados göteborgi Ryanair-járat tele volt utasokkal; klausztrofóbia, zsúfoltság. Próbáltam benyúlni a nadrágzsebembe, hogy elővegyem a jegyzetfüzetemet, hogy listát írhassak a tennivalókról, de a lábam kiszabadíthatatlanul beszorult a lehajtható tálca alá, amin fóliába csomagolt reggelim maradványai voltak felhalmozva. Szükségem volt egy tervre, hogy mit csinálok majd Göteborgban. Nagy hasznát vettem volna a noteszemnek. A memóriám már nem a régi. Ami azt illeti, manapság elég gyakran előfordul, hogy izgatott, céltudatos arckifejezéssel megyek el otthonról, aztán egy idő után lelassulok, és csak állok zavartan. Ilyen pillanatokban minden álomszerű és kusza. Emlékezetem talán egy napon teljesen tönkremegy, és akkor majd nem tudok könyveket írni. Jobb lesz, ha már most gondolok erre az időre. Próbáltam lenyúlni, megvakarni a lábamat. Nem tudtam. Csapdába estem. Kibaszott csapda volt. Kibaszott… – AAAGHHH! – kiáltottam fel önkéntelenül. Lábam felfelé rándult, beleütközött a lehajtható tálcába. A mellettem ülő utas döbbenten nézett rám. Önkéntelenül tört elő belőlem a kiáltás. Magam elé bámultam, rémülten, de kissé csodálkozva. Nem is vettem észre, hogy ilyen titokzatos, idióta hangok rejtőznek bennem. 20
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
Volt egy nyomom Göteborgban. Annak az embernek a neve és cégének címe, aki ismerheti Joe K. identitását vagy identitásait. Neve Petter Nordlund. Bár a kutatóknak küldött csomagok egyikében sem volt semmilyen nyom, utalás – lehetséges szerző vagy terjesztő neve –, a Svéd Nemzeti Könyvtár archívumának mélyén rátaláltam Petter Nordlundra, A lét és a semmi angol fordítójának neveként. A böngészés nem adott róla bővebb információt, csak egy BIR nevű göteborgi cég nevét, amivel valahogy kapcsolatban állt. Ha az a helyzet, amint azt a könyv címzettjei sejtették, hogy egy csapat okos rejtvényfeladó áll e mögött a drága, titokzatos kampány mögött, melynek okai még ismeretlenek (vallási propaganda? vírusmarketing? fejvadászat?), Petter Nordlund az egyetlen, aki támpontot adhat a kutatáshoz. De nem tudta, hogy jövök. Attól tartottam, ha előre értesítem, eltűnik. De lehet, hogy tippet adna annak a homályos szervezetnek a kilétére vonatkozólag, ami A lét vagy a semmi mögött állhat. Lehet, hogy valahogyan megpróbálnának akadályozni, bár fogalmam sem volt, hogyan. Akárhogy is, úgy döntöttem, hogy az a legbölcsebb, ha váratlanul állítok be Petter Nordlundhoz. Hazárdjáték volt. Az egész utazás egy hazárdjáték volt. A fordítók gyakran fizikailag nagy távolságra élnek megbízóiktól, és lehet, hogy Petter Nordlund semmiről sem tud.
Egyes címzettek szerint A lét vagy a semmi olyan rejtély, ami nem fejthető meg, mert hiányos, és miután egy hétig tanulmányoztam a könyvet, én is erre jutottam. Mintha minden oldal külön rejtvény lenne, aminek megoldása elérhetetlen. 21
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
A szöveg elején volt egy megjegyzés, miszerint a kéziratot egy elhagyott vasútállomás egyik szegletében találták: Kinyitva hevert, mindenki láthatta, de csak én voltam elég kíváncsi ahhoz, hogy kézbe vegyem. Ez után furcsa idézetek következtek: Gondolkodásom izmos. ALBERT EINSTEIN Furcsa csomó vagyok. DOUGLAS HOFSTADTER Az élet rendeltetése szerint vidám kaland. JOE K. A könyvben csak 21 üres oldal van, de némelyik oldalon csak egyetlen mondat áll. A 18. oldalon például ez: Miután abbahagytam a könyv írását, leültem B.-nél, és megírtam a könyvet. Mindezt drága kivitelben, a legjobb papíron és festékkel – az egyik oldalon, négyszín-nyomással, gyönyörű pillangó volt –, és a könyvküldemény valakinek nagyon sok pénzébe került. Mint kiderült, a hiányzó darab nem láthatatlan tintával írt titkos írás, hanem talán valami más. Minden példány 13. oldalán egyes szavakat gondosan kivágtak. Bizonyos szavak hiányoztak. A rejtély megoldása valahogy összefügghet a hiányzó szavakkal?
A göteborgi repülőtéren bérelt autóba szálltam. A szaga – a frissen takarított bérelt autó szaga – mindig a nyomozókalandok boldog emlékeit idézi fel bennem. Heteket töltöttem azzal, hogy követtem az összeesküvéselmélet-gyártó David Icke-ot, aki azt az elméletét fogalmazta meg, miszerint a világ titkos urai hatalmas, vérivó, gyerekáldozatot bemutató pedofil gyíkok, akik 22
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
emberi alakot öltöttek. Ez jó sztori volt. És az is, mint ez, egy frissen takarított bérelt autó illatával kezdődött. A GPS utasításait követve az üzleti negyed felé menet elhaladtam a Liseberg vidámpark és a mellett a stadion mellett, ahol másnap este Madonna lépett fel. Azt hittem, valahol ott találom Petter Nordlund irodáját, de a navigációs eszköz éles, váratlan bal kanyarra utasított, és máris egy fasoros lakóövezeti utcán hajtottam egy nagy, fehér, faszerkezetes ház felé. Az eszköz szerint ez az úti célom. A bejárati ajtóhoz léptem és becsengettem. Melegítőnadrágos nő nyitott ajtót. – Ez Petter Nordlund irodája? – kérdeztem. – Ez a lakása – felelte a nő. – Ó, kérem, bocsásson meg – mondtam. – Nordlund úr itthon van? – Ma rendel – közölte a nő amerikai akcentussal. – Orvos? – kérdeztem. – Pszichiáter. Ott álltunk a küszöbön és beszélgettünk még egy ideig. A nő bemutatkozott: ő Petter felesége, Lily. Gyerekkoruk óta szeretik egymást (Petter Amerikában járt iskolába), és egy ideig fontolgatták, hogy a nő hazájában, Kaliforniában telepednek le, de Petter nagybátyja meghalt, Petter megörökölte ezt a nagy házat, és egyszerűen nem tudtak ellenállni neki. Lily elmondta, hogy Petter nemcsak fordító, hanem nagyon sikeres pszichiáter. (Később elolvastam LinkedIn oldalát, amiből megtudtam, hogy skizofrénekkel, pszichotikusokkal, obszesszívkompulzív megbetegedésben szenvedőkkel foglalkozik, egyben „proteinkémikus”, valamint „egy nemzetközi befektetési cég” és egy „cambridge-i biotechnológiai vállalat” tanácsadója a „terá23
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
piás peptidkutatás és -fejlesztés területén.”) Az asszony közölte, hogy férje egy klinikán dolgozik, ami Göteborgtól kétórányi autóútra van, és nem, semmi értelme, hogy oda menjek. Megfelelő jogosultság nélkül úgysem engednének be. – Nem is tudom felhívni, amikor betegekkel van – mondta Lily. – Ez nagyon intenzív dolog. – Miben intenzív? – Fogalmam sincs. Néhány nap múlva hazajön. Ha még Göteborgban lesz, jöjjön el, próbálja újra keresni. – Elhallgatott. – Milyen ügyben is? Miért akar találkozni a férjemmel? – Egy nagyon érdekes könyvet fordított. A lét vagy a semmi. Ez a címe. Annyira lenyűgözött a könyv, hogy elhatároztam, megkeresem és megkérdezem, kinek dolgozik és miért íródott a könyv. – Ó! – szólt a feleség. Meglepettnek tűnt. – Ismeri A lét vagy a semmi című könyvet? – Igen. … Én… Igen. Tudom, melyik könyvről beszél. Én… Szóval Petter sok könyvet fordít. Cégeknek. És ez… – Elhallgatott. Aztán azt mondta: – Nem avatkozunk egymás munkájába. Őszintén szólva nem is igazán tudom, min dolgozik. Azt tudom, hogy sokat foglalkozik valami molekuláris dologgal, de nem értem. Néha olyasmit mond, hogy ezt most fordítottam egy cégnek, és ha svédül van, vagy ilyesmi, akkor nem is értem, szóval meg sem próbálok belenézni a munkájába. – Mindenesetre öröm volt önnel beszélgetni. Tehát jöjjek vissza pár nap múlva? – Igen – felelte Lily. – Igen.
24
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
A következő napok lassan teltek. Hotelszobámban feküdtem és furcsa európai tévéadásokat néztem, amiknek értelme is lehetett volna, ha értettem volna a nyelvet, de mivel nem értettem, a csatornák csak afféle álomszerű blablaként hatottak rám. Egy stúdióműsorban skandináv tudósok figyelték, ahogy egyikük folyékony műanyagot öntött egy vödör vízbe. A műanyag megkötött, kivették a vízből és körbeadták, és ha jól sejtettem, a véletlenszerű alakzatokat elemezték. Hazatelefonáltam, de a feleségem nem vette fel a telefont. Eszembe jutott, hogy talán meghalt. Pánikba estem. Aztán kiderült, hogy nem halt meg. Csak vásárolni volt. Teljesen feleslegesen pánikoltam. Sétáltam egyet. Amikor visszaértem, üzenet várt. Deborah Talmi üzent. Gyanakszanak valakire. Fel tudnám hívni? Legnagyobb bosszúságomra a gyanúsított nem Svédországban van, hanem Bloomingtonban, Indiana államban. Neve Levi Shand, és igen valószínűtlen történetet adott elő az interneten A lét vagy a semmi ügyében való érintettségéről. Mint Deborah elmondta, Levi Shand sztorija a következő volt: az Indiana University diákja. Céltalanul autózott a városban, amikor egy vasúti híd alatt észrevett egy nagy barna dobozt. Megállította a kocsit, és kiszállt, hogy közelebbről megnézze. A dobozon nem volt semmiféle jelzés, és azzal keltette fel a figyelmét, hogy nagyon tiszta volt, mintha csak nemrégiben tették volna ki. Bár Levi nagyon idegesen nyitotta ki, hiszen bármi lehetett benne – egymillió dollár vagy egy levágott fej –, valahogyan mégis bátorságot merített, és A lét vagy a semmi nyolc érintetlen példányát találta benne. Mindegyiken ugyanazt a címkét látta: Figyelem! Kérem, olvassa el figyelmesen a Hofstadter professzor úrnak írt levelet, 25
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
mielőtt a könyvet olvasni kezdi. Sok szerencsét! Ez még jobban felkeltette az érdeklődését. Mert tudta, ki az a Hofstadter professzor, és hol lakik. – Én nem ismerem Hofstadter professzort – mondtam Deborah-nak. – Csak azt tudom, hogy A lét vagy a semmi szövegében rengeteg utalás van rá. De nem jöttem rá, hogy valós személy vagy kitalált karakter. Közismert személy? – Ő írta a Gödel, Escher, Bach című könyvet – felelte. Mintha meglepődött volna tudatlanságomon. – Nagyon jelentős mű volt. Nem válaszoltam. – Ha valaki geek – sóhajtott Deborah –, különösen, ha hímnemű, annak a Gödel, Escher, Bach maga a Biblia. Ez a könyv arról szól, hogyan használhatjuk Gödel matematikai elméleteit és Bach kánonját arra, hogy értelmezzük a tudat megtapasztalását. Nagyon sok fiatal rajong ezért a könyvért. Igen játékos. Nem olvastam minden részét, de a könyvespolcomon van. Elmondta, hogy Hofstadter ezt a könyvet az 1970-es évek végén jelentette meg, és nagy sikert aratott. Pulitzer-díjat kapott érte. Végig csupa kitűnő rejtvény, szójáték és elmélkedés, a tudat értelméről és a mesterséges intelligenciáról. Olyan könyv ez – mint A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete és Az idő rövid története –, amit mindenki a könyvespolcán akar tudni, de kevesen elég okosak ahhoz, hogy tényleg meg is értsék. Bár a világ a lábai előtt hevert, Hofstadter 1979-ben visszavonult, és az utóbbi három évtizedben csendes tudósi elvonultságban az Indiana University kognitív pszichológia tanszékén dolgozott. Sűrű ősz haja volt, mint Andy Warholnak, és hatalmas háza a kampusz mellett. Levi Shand sztorija úgy folytatódik, hogy a professzor házához hajtott A lét vagy a semmi 26
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
nyolc kötetével, amit állítólag a vasúti híd alatt egy dobozban talált. – Azt mondja, vasúti híd alatt – jegyeztem meg. – Észrevette a párhuzamot? A Douglas Hofstadternek szóló levélben a szerző azt állítja, hogy egy elhagyott vasútállomás sarkában találta a régi, géppel írott lapokat. Most pedig Levi Shand A lét vagy a semmi példányait egy vasúti híd alá dobva találja. – Igaza van! – szólt Deborah. – Mit mond Levi Shand? Mi történt, amikor elvitte a könyveket Hofstadter házához? – kérdeztem. – Azt mondja, kopogott Hofstadter ajtaján, és az ajtó hirtelen kinyílt, és legnagyobb meglepetésére gyönyörű francia nők valóságos háremét találta odabent. És a hárem közepén maga Hofstadter állt. Beinvitálta a tátott szájjal bámuló fiatalembert, átvette tőle a könyveket, megköszönte, aztán kikísérte. Deborah ezzel zárta Levi Shand történetét. Többet nem lehetett tudni. Döbbent csend lett, csak hallgattunk. – Gyönyörű francia nők háreme? – kérdeztem. – Nem hiszem el a történetet. – Nem tűnik valószínűnek – jegyeztem meg. – Kíváncsi lennék, elérhetném-e Levi Shandot telefonon. – Egy kicsit kutattam utána. Fent van a Facebookon. – Ó, rendben. Akkor majd ott keresem. Csend. – Deborah? Ott van? – Nem hiszem, hogy létező személy – mondta Deborah hirtelen. – De van Facebook-oldala. – És háromszáz hasonló amerikai barátja – közölte Deborah. 27
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
– Gondolja, hogy…? – Úgy gondolom, hogy valaki létrehozott Levi Shand névre egy meggyőző Facebook-személyiséget. Mérlegeltem ezt a lehetőséget. – Gondolkodott a nevén? – kérdezte Deborah. – Levi Shand? – Nem jött rá? Ez egy anagramma. Elhallgattam. – Lavish End! – kiáltottam fel hirtelen. Pompázatos vég. – Nem – felelte Deborah. Elővettem egy darab papírt. – A devil, vagyis ördög szóban van n betű? – kérdeztem kis idő múltán. – Live hands – felelte Deborah. – Ez a live hands anagrammája. Élő kezek. – Ó, tényleg! – Mint A lét vagy a semmi borítórajza – folytatta Deborah. – Két egymást rajzoló kéz… – Ha tehát ez a Levi Shand nem létezik, akkor ki találta ki? – Szerintem Levi Shand és Petter Nordlund ugyanaz a személy – jelentette ki Deborah. – Úgy gondolom, hogy mindkettőt Douglas Hofstadter alakítja.
Elmentem egyet sétálni Göteborgban; elég zavart és csalódott voltam, hogy már napok óta ott vagyok, miközben a gyanúsított valószínűleg egy kitűnő professzor, aki több ezer mérföldre innen, az Indiana Universityn található. Deborah bőségesen ellátott további bizonyítékokkal, amelyek alátámasztják elméletét,
28
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
miszerint az egész rejtélyt Douglas Hofstadter professzor pajkos elméje találta ki. Deborah szerint az ilyesfajta játék teljesen rá vall. És egy nemzetközi bestseller szerzőjeként megvannak az anyagi forrásai is ahhoz, hogy kivitelezze. Nem idegen Svédországban sem. A Wikipedia szócikke szerint az 1960-as évek közepén ott élt. Ráadásul A lét vagy a semmi pontosan úgy nézett ki, mint egy Hofstadter-könyv. A tiszta fehér borító nagyon hasonlít az I Am a Strange Loop című könyvre, amit Hofstadter a Gödel, Escher, Bach után, 2007-ben jelentetett meg.
Tény, hogy az Indiana University egy nem létező diákjának hamis Facebook-oldalt kreálni, valamint a gyönyörű francia nők háreme furcsa adalékok, de semmi értelme találgatni egy olyan briliáns elme, mint Hofstadter mögöttes indítékait. Ráadásul Deborah úgy vélte, megfejtette a rejtélyt. Igen, volt hiányzó elem, de ezt nem láthatatlan tintával írt szöveg és nem is a 13. oldalról kivágott szavak adták ki. Deborah szerint ez az volt, hogy a könyv kihozta a címzettekből a velük született nárciszizmust. – Erről szól az I Am a Strange Loop című könyv – mondta Deborah. – Konkrétan arról, hogy életünk során újra és újra önértékelést végzünk, ami valami furcsa hurkot, visszacsatolást képez. Most sokan felteszik maguknak a kérdést: Miért választottak ki, hogy nekem is elküldik ezt a könyvet? Nem a könyvről és az üzenetről beszélnek. Hanem önmagukról. Így A lét vagy a semmi furcsa, önmagukra való visszacsatolást képzett a címzetteknél, és ez számukra az önreflexió eszköze lett. – Elhallgatott. – Szerintem ez Hofstadter üzenete.
29
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
A lét vagy a semmi és a boríték, amelyben érkezett. Az I Am a Strange Loop amerikai kiadásának borítója.
Igen impozáns elmélet volt, és egy teljes óráig el is hittem, hogy valóban ez a megoldás. Ám egy óra múlva Skype-on beszéltem Levi Shanddal, aki, mint az hamar kiderült, nem Douglas Hofstadter kitalálmánya, hanem valóban az Indiana Egyetem hallgatója volt. Csinos fiatalember; fekete haj, szomorú szempár, rendetlen diákszoba. Könnyű volt lenyomozni. A Facebook-oldalán keresztül üzentem neki. Rögtön válaszolt (folyton a neten lóg), és pár másodperc múlva virtuális-személyesen beszéltünk. Elmondta, hogy minden úgy igaz, ahogy leírta. Tényleg egy vasúti viadukt alatt találta a csomagot, és Douglas Hofstadternek tényleg van francia nőkből álló háreme otthon. – Mondd el, mi történt pontosan, amikor meglátogattad. – Nagyon ideges voltam – mondta Levi –, hiszen a professzor a kognitív tudomány egyik nagy alakja. Gyönyörű francia lány nyitott ajtót. Megkért, hogy várjak. Beláttam a házba. Odabent még több szép francia lány volt. – Összesen hányan lehettek? 30
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
– Legalább hatan – felelte Levi. – Barnák, szőkék. Ott álltak a konyha és a nappali között. Mindegyik megdöbbentően szép volt. – Komolyan? – De lehettek belgák is. – És aztán mi történt? – Hofstadter professzor kijött a konyhából. Soványnak, de egészségesnek tűnt. Karizmatikus embernek. Átvette a könyveket, megköszönte, és távoztam. Ennyi. – És ennek a történetnek minden szava igaz? – kérdeztem. – Minden szava – felelte Levi.
De valami nagyon nem stimmelt. Levi történetének, és valójában Deborah történetének is csak akkor lehet valami igazságtartalma, ha Douglas Hofstadter amolyan játékos, dilettáns tréfacsináló, ám a szövegekben, amiket róla találtam, semmi nem utalt erre. 2007-ben például Deborah Solomon a New York Timesban enyhén tréfás kérdéseket tett fel neki, a válaszokból azonban komoly, meglehetősen türelmetlen ember képe bontakozott ki: DEBORAH SOLOMON: Ön 1979-ben, Gödel, Escher, Bach című művének megjelenésekor vált széles körben ismertté. Ez az egyetemi klasszikussá lett mű párhuzamot von Bach, M. C. Escher és a matematikus Kurt Gödel elméje között. I Am a Strange Loop című új könyvében mintha kizárólag a saját elméjével foglalkozna. DOUGLAS HOFSTADTER: Ez a könyv sokkal nyíltabb. Kevésbé eszement. Talán kevésbé merész. D. S.: Ön igazán ért ahhoz, hogyan kell reklámot csinálni egy könyvnek. 31
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
HOFSTADTER: Hát, ami azt illeti, nem értek hozzá. A tudatosság és a lélek kérdései – ezek motiválták az új könyvet. D. S.: A Wikipedia szócikke szerint az ön munkássága sok diákot inspirált arra, hogy a számítástechnika és a mesterséges intelligencia területén tanuljanak tovább. HOFSTADTER: Engem nem érdekelnek a számítógépek. A szócikk tele van pontatlanságokkal, és ezt eléggé lehangolónak találom. S a többi. Mint megtudtam, Hofstadter munkásságára két neurológiai tragédia volt hatással. Tizenkét éves korában nyilvánvalóvá vált, hogy húga, Molly nem fog tudni beszélni és a beszédet érteni: Már akkor nagyon érdekelt, hogyan működik az elme, nyilatkozta a Time magazinnak 2007-ben, amikor Molly sajnálatos állapota nyilvánvalóvá vált; úgy tűnt, az egész a fizikai világgal áll kapcsolatban. Arra késztetett, hogy elgondolkodjam, hogyan működik az agy, és hogyan határozza meg a személyiséget. Aztán 1993-ban felesége, Carol agydaganat következtében hirtelen elhunyt. Gyermekeik ekkor két- és ötévesek voltak. Hofstadtert lesújtotta a gyászt. Az I Am a Strange Loop szövegében azzal a tudattal vigasztalja magát, hogy az asszony az ő tudatában tovább él. Hiszem, hogy van nyoma az ő énjének, az ő bensőségességének, az ő belső ragyogásának, akárhogy is nevezzük, ami megmarad bennem, nyilatkozta a Scientific American riporterének 2007-ben, és ez a nyom, ami megmarad, hiteles nyom róla, a lényéről, a személyiségéről, ha úgy tetszik, a lelkéről. Hangsúlyoznom kell, az a szomorú tény, hogy ami bennem létezik róla, az ő lényének csak nagyon halvány másolata. Csökkentett, valamiféle alacsony felbontású verzió, durva szemcsés kép… Ez
32
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
természetesen nem vonja ki a halál fullánkját. Nem úgy van, hogy „ó, nem számít, hogy meghalt, mert az elmémben ugyanúgy tovább él.” Bárcsak így lenne! De akárhogy is, ez némi vigaszt jelent. Mindez egyáltalán nem olyan emberre vall, akinek gyönyörű francia nőkből álló háreme van és hajlamos komplikált, furcsa összeesküvéseket kiagyalni, ezek részeként pedig névtelenül több tucat fura könyvet küldeni különböző tudósoknak a világban. Írtam neki egy e-mailt. Az iránt érdeklődtem, igaz-e Levi Shand története a híd alatt talált dobozról és a francia nők háreméről, aztán sétálni mentem. Amikor visszaértem, a következő levél várt a postafiókomban: Kedves Mr. Ronson! Semmi közöm A lét vagy a semmi című könyvhöz azon kívül, hogy említenek benne. A projekt „ártatlan áldozata” vagyok. Igen, Mr. Shand eljött hozzám és átadta a könyv néhány példányát, de a történet többi része merő kitaláció. A lányomnak éppen francia társalgási órája volt a francia tanárnőjével a nappaliban; Mr. Shand talán kettőjüket látta és franciául hallotta beszélni őket. Olaszul is beszélek otthon a gyerekeimmel, és lehetséges, hogy Mr. Shand összetévesztette az olasz nyelv hangzását a franciával. Lényeg az, hogy egészen biztosan nem volt a ház „tele gyönyörű francia nőkkel”. Ez teljes badarság. Mr. Shand egyszerűen titokzatosabbnak és érdekesebbnek kívánta feltüntetni a küldetését. Szégyen, hogy emberek ilyesmit tesznek és ezt a világhálón is publikálják. Üdvözlettel: Douglas Hofstadter
33
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
E-mailben válaszoltam Hofstadternek. Azt írtam, hogy Levi Shand történetének nagy része nem tűnt igaznak; nemcsak a hárem rész, hanem az a történet sem, hogy hogyan találta a dobozt a vasúti viadukt alatt. Lehetséges, hogy valójában Levi Shand A lét vagy a semmi szerzője? Mire azt felelte: Egészen biztosan nem Levi Shand a kis fehér könyv szerzője. A szerző nekem körülbelül 80 példányt küldött (70-et angolul, 10et svédül). Érintetlenül hevernek az irodámban. A könyv létezése előtt több rendkívül titokzatos e-mailt kaptam, mindegyiket svéd nyelven (mindegyiket el is olvastam, bár nem nagyon gondosan, de egyikben sem találtam értelmet). Normális (azaz lelkileg egészséges, értelmes) ember nem úgy próbál kommunikációs csatornákat nyitni teljesen idegenekkel, hogy összefüggéstelen, zavaros, furcsa, rejtett értelmű üzeneteket küldözget neki. Aztán a dolgok még vadabbá váltak; előbb a könyv több példányát kaptam meg csomagban, aztán hónapokkal később vagy 80 példány érkezett az irodámba azzal a bizarr állítással, hogy a csomagot „egy híd alatt találták” az egyetem területén, aztán a világ különböző egyetemeire érkeztek ilyen csomagok olyanoknak, akiknek szakterülete valamilyen szinten kapcsolódik a mesterséges intelligencia, a biológia témáihoz. Aztán kaptam ollóval kivágott szavakat (igen furcsákat!), és jött a nekem címzett képzelt levél. Az egész teljes zagyvaság volt. Még sokat tudnék mesélni erről az egészről, de nincs rá időm. Nagy tapasztalatom van olyan emberekkel, akik okosak, de lelkileg kiegyensúlyozatlanok; olyanokkal, akik azt hiszik, megtalálták a világegyetem megértésének kulcsát. Ez a konkrét eset rendkívül átlátszó, mert nagyon rögeszmés jellegű.
34
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
Igen, van a rejtvénynek egy hiányzó darabja, mondta Douglas Hofstadter, de a címzettek ezt rosszul értelmezik. Azt feltételezték, hogy ez a vállalkozás briliáns és racionális, mert ők briliáns és racionális elmék, és hajlamosak vagyunk automatikusan azt feltételezni, hogy alapvetően mindenki olyan, mint mi. Valójában azonban a hiányzó darab az, hogy a szerző őrült. Azért nem lehet megfejteni a rejtvényt, mert szerzője egyszerűen elmebeteg. Petter Nordlund? – gondoltam. Lehetséges, hogy Petter Nordlund az egész kiötlője? Valószínűtlennek tűnt, hogy egy ilyen sikeres ember, egy kitűnő pszichiáter, proteinvegyész vagy kicsoda, biotechnológiai cégek tanácsadója, aki terápiás peptidek kutatásában-fejlesztésében vagy micsodában vesz részt, Hofstadter meghatározása szerint „rendkívül rögeszmés elmebeteg”. De aznap este hétkor személyesen találkoztam vele, és hamar nyilvánvalóvá lett, hogy ő a tettes. Magas, ötvenes férfi volt, arca szép, a tudósság légköre vette körül. Tweedzakót viselt. Ott állt az ajtóban, mellette a felesége. Rögtön megkedveltem. Széles, kedves, titokzatos mosolya volt és úgy tördelte a kezét, mint egy megszállott. Én is gyakran nagyon hasonlóan tördelem a kezemet. Önkéntelenül arra gondoltam, hogy – mivel túl sokat aggódom jelentéktelen ostobaságok miatt – Petter és én talán hasonszőrűek vagyunk. – Meglep, hogy eljött – szólt Petter. – Remélem, nem kellemetlen meglepetés – mondtam. Rövid csend következett. – A lét vagy a semmi kötetet tanulmányozva az ember arra a következtetésre jut, hogy sosem találja meg a szerzőt.
35
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
– Azt hiszem, tudom, ki a szerző. Szerintem ön az. – Könnyű erre… – szólt Petter, de aztán elhallgatott. – Könynyű erre a következtetésre jutni. – Helyes következtetés? – Természetesen nem – felelte Petter. Petter (a Petter Nordlund nem a valódi neve, ahogy a feleségét sem Lilynek hívják) egy kicsit himbálózott a sarkán. Olyan ember benyomását akarta kelteni, akihez valamelyik szomszédja állított be váratlanul, éppen akkor, amikor a főzés kényes műveletét végezte a konyhában. De láttam, hogy barátságos nyugtalansága csak álca, és meglehetős meglepetésként hatott rá érkezésem. – Petter, hadd kérdezzek valamit. Miért éppen azok a címzettek kapták a könyvet? Mi volt a szempont? Erre Petter szusszant egyet. Arca felderült. Mintha a lehető legcsodálatosabb kérdést tettem volna fel neki. – Szóval… – kezdte. – Nem is tudhatod, kik kapták meg a könyvet – vágott férje szavába hirtelen Lily éles hangon. – Hiszen te csak fordítottad. Ezzel a pillanat odalett. Petter arcára visszakerült az udvarias érdektelenség álarca. – Igen – mondta. – Valóban. Sajnálom, de most be kell fejeznünk… Eleve csak az volt a szándékom, hogy kijövök, köszönök és visszamegyek. Többet mondtam, mint kellett volna… Beszéljen a feleségemmel. Azzal Petter mosolyogva visszalépett háza árnyékába. Lily és én egymásra néztünk. – Most elmegyek Norvégiába – mondta az asszony. – Viszontlátásra.
36
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
– Viszontlátásra – köszöntem el. És hazarepültem Londonba.
Otthon e-mail várt Pettertől: Maga egészen kedves, kellemes embernek tűnik. A projekt első fázisa hamarosan véget ér, és a többiektől függ, hogy átviszik-e a következő szintre. Azt, hogy magának ebben lesz-e szerepe, nem tudom… de idejében meg fogja tudni… Örömmel játszanék benne szerepet, ha valami útmutatást adna, hogy ezt hogyan tehetném, válaszoltam. Tudja, éppen ez a trükkös rész a dologban; tudni, hogy mit tegyünk, felelte. Ezt nevezzük életnek! Higgye el, ha eljön az ideje, majd megtudja. Hetek teltek el. Nem jött el az időm, vagy ha eljött, nem vettem észre. Végül felhívtam Deborah-t, és megmondtam neki, hogy megoldottam a rejtélyt.
London központjában, a Russell Square-en, a Brunswick Centre épületében, a Starbucks kávézóban ültem; néztem, ahogy Deborah befordul a sarkon és gyors, határozott léptekkel közeledik felém. Leült és elmosolyodott. – Tehát? – kérdezte. – Szóval… – feleltem. Felidéztem neki a Levi Shanddal és Douglas Hofstadterrel folytatott beszélgetéseimet, találkozómat Petterrel és Lilyvel, és az ezt követő e-mail váltásokat. Amikor befejeztem, Deborah rám nézett és azt mondta: – Ennyi az egész?
37
A PSZICHOPATATESZT | KÖRUTAZÁS AZ ŐRÜLTSÉGIPARBAN
– Igen – feleltem. – Ez az egész azért van, mert a szerző Hofstadter megállapítása szerint elmebeteg. Mindenki a hiányzó elemet kereste, és kiderült, hogy a hiányzó elem ez: a szerző elmebeteg. – Ó! Csalódottnak tűnt. – De ez egyáltalán nem lehangoló – mondtam. – Hát nem érti? Ez hihetetlenül érdekes. Nem csodálkozik el azon, hogy mennyi minden történt csak azért, mert valakinek az agyában valami nem úgy működik, ahogyan kéne? Olyan ez, mintha a racionális világ, az ön világa nyugodt vizű tó lenne, és Petter agya a beledobott kő; minden irányban terjedő hullámokat vet. Ez a gondolat hirtelen nagy izgalmat keltett bennem. Petter Nordlund őrültsége nagy hatással van a világra. Intellektuális vizsgálódást, gazdasági tevékenységet generált, és egyfajta közösséget alkot. Különböző kontinenseken élő, különféle tudományterületekkel foglalkozó tudósok figyelmét keltette fel, felébresztette bennük a paranoid és narcisztikus vonásokat. Blogokon és üzenőfalakon találkoznak és órákig vitatkoznak; összeesküvés-elméleteket gyártanak homályos keresztény szervezetekről és mindenféléről. Egyikük indíttatást érzett, hogy találkozzon velem egy Costa Coffee-ban. Elrepültem Svédországba abban a reményben, hogy meg tudom oldani a rejtélyt. És így tovább. Saját aggódó elmémre, saját őrületemre gondoltam. Mi az, ami a racionalitásomnál is erősebb hajtóerő az életemben? Eszembe jutottak azok a pszichológusok, akik szerint a pszichopaták viszik előre a világot. Ezt komolyan gondolják. Szerintük a társadalom ennek az egyedi őrületnek a kifejeződése.
38
A KIRAKÓS HIÁNYZÓ DARABJA
Hirtelen mindenütt őrültséget véltem felfedezni és elhatároztam, hogy tanulmányozom, milyen hatással van az őrültség a társadalom fejlődésére. A társadalmat mindig is alapvetően racionális képződménynek tekintettem. De mi van akkor, ha az őrültségre épül? Ezt elmondtam Deborah-nak. Elfintorodott. – Biztos benne, hogy A lét vagy a semmi egy őrült svéd miatt jutott el hozzánk?
39