» 2. | FONTOS BERUHÁZÁSOK BAJÁN » 10.| KÉT SZUPERPRODUKCIÓ
BácskaiNapló 2 0 1 5 . A U G U S Z T U S 1 3 . • V I I I . É V F O LY A M 1 3 . S Z Á M
W W W. B A J A . H U
Rekordközeli látogatószám a halászléfőző fesztiválon
7-9. OLDAL
Fotó: Kelemen Áron
Forró hangulatban
FEJLESZTÉS Jól halad a Sugovica magasparti szakaszának megtámasztása. A július 16-i tájékoztatón a kivitelező Duna Aszfalt Kft. és a városüzemeltetési iroda számolt be a munkálatokról. A part omlás- és csúszásveszélyes állapota sürgős beavatkozást igényelt. 100 százalékos támogatással, összesen 2,2 milliárd forintos beruházásról van szó. A Sugovica-hídtól a Szeremlei utcai volt komplejáróig tartó 1300 méteres partszakasz állapota évtizedek óta romlott. Ráadásul a közelben 5 milliárd forint értékű ingatlan is található. A pályázat új létesítmények elhelyezését nem tette lehetővé, csak a már meglévő elemek rehabilitálására vonatkozott. Ezért a Szentháromság téri sétány felújítását és speciális „Baja” típusú kerítéssel való ellátását a városvezetés finanszírozta. Sárosi György, a városháza munkatársa elmondta: elkészült a Szentháromság téri felső sétány burkolata, korlátja, valamint közvilágításának rekonstrukciója és átépítése. – Az alsó partfalrész rekonstrukciója, átépítése, megtámasztása zajlik. Befúrtunk 49 dréncsövet, ezek vezetik ki a felszín alatti vizeket. A lábazati kőszórás a tel-
Fotó: Kelemen Áron
Jó ütemben épül és zöldül a magas partfal
Bócsa Barnabás és Fercsák Róbert a bejáráson jes tervezett hosszban elkészült a part mellett. A kialakított rézsűket RENO matracokkal fedjük le elmosódás ellen, utána következik a parkosítás, a szervizút és az alsó járdák megépítése – mondta a szakember. Lőke Ákos (Duna Aszfalt Kft.), a projekt vezetője hozzátette: jelentős problémát okozott a partfalból elő-
törő nagy mennyiségű talajvíz, emiatt csúsztak kicsit a munkálatokkal. A napokban Fercsák Róbert polgármester is megtekintette a munkálatok menetét. – Egyre többen gyönyörködnek a megújuló partfalban, pedig még közel sincs kész. A teljes kizöldülésre jövőre számíthatunk, miután meggyökereztek a nö-
Lufik leplezték le a fotókat
SUGOVICA-HÍD Rendhagyó helyszínen, a Sugó-hídon nyílt meg Pump Károly fotóművész 20 éves a Bajai Halfőző Fesztivál című kiállítása, ahogy a most megjelent könyvét is ott mutatták be. Baja díszpolgára ismét kitett magáért, a városvezetéssel karöltve értékteremtésre törekedett, sikerrel. A képeket fedő vásznat héliummal töltött lufik emelték a magasba, némi kézi segítséggel. Vedelek Norbert alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta: már több alkalommal, Pump Károly a megnyitón több városban láthatták az érdeklődők Pump Károly fotóit hídra függesztve, Baján sem ez az első alkalom. – A Petőfi-szigetre vezető híd fontos momentum az alkotó életében, számos gyermekkori élménye kötődik hozzá. Ezeket örökítette meg képekben. Ma könyvbemutató helyszíne is a bajai híd, s a kiadvány ugyancsak bővelkedik halas témákban. Kívánom a művésznek, hogy a következő nagy jubileumra, a 40. halászléfőző ünnepre a némileg hosszabb bajai Duna-hidat vértezze fel képeivel.
2. B Á C S K A I N A P L Ó •BAJA ÉS KÖRNYÉKE • 2015. augusztus 13.
vények. A változás azonban most is látható, egyre rendezettebb a környezet. Természetesen a kezdés felfordulással járt, de már látszik, milyen szép lesz a sétány. A zöldövezetre továbbra is nagy figyelmet fordítunk – mondta a városvezető. Hozzátette: a magas partfal rehabilitációja év végig SÁNDOR BOGLÁRKA befejeződik.
Az ünnepi eseményen Pump Gábor, a művész testvére is méltatta az alkotásokat: „Fantasztikus képek a lényegre koncentrálva.” A könyvbemutató előtt a fesztivál idei díszvendége, Erdőszentgyörgy kórusa népdalokat énekelt (huszárezrede pedig díszőrséget állt az ünnep alatt a hídon). A Baja című kiadványt Kovács Zita múzeumigazgató ajánlotta a népes közönség figyelmébe. Kiemelte sokszínűségét (a kiváló halfőzős fotók mellett Fercsák Róbert polgármester, Szentiványi Fotó: Kelemen Áron Gábor nagykövet, a halünnep ötletgazdája írása és Radnóti Miklós receptje is helyet kapott), érdekességeit. „Kézbe kell venni, lapozgatni!” Végezetül Pump Károly megköszönte a sok segítséget. „Nagy ajándék, hogy itt lehetek a hídon, s ilyen sokan eljöttek!” A program ünnepi koccintással és dedikálással ért véget a Sugovica-hídon, mely ezen alkaGÉCZY ZSOLT lomra kulturális helyszínné lett.
Fotó: Kelemen Áron
Felbonthatatlan kötelékek parkja
PETŐFI-SZIGET Erdőszentgyörgyi kopjafa és marosvásárhelyi szikladarab került elsőként a testvérvárosok parkjába. A Turisztikai Központ előtti teret július 11-én adták át és áldották meg, a halászléfőző fesztivál egyik kiemelt eseményeként. Amint azt Vedelek Norbert alpolgármester köszöntőjében felidézte, a romjaiból újjáéledt Turisztikai Központ csodás környezete megihlette az önkormányzat két referensét. Dr.
Munczig Dénesné és Bánfalvi Gáborné javasolta, hogy szolgálja a testvérvárosi kapcsolatok köztéri megjelenítésének célját. – Baján eddig nem rendelkeztünk ehhez hasonlóval, holott testvértelepülési kapcsolataink baráti kötelékeken alapulnak. Jó barátként megköszönjük minden településnek az együtt töltött évtizedeket. Ma kiemelten két városra: Erdőszentgyörgyre és Marosvásárhelyre figyelünk – részle-
tezte az alpolgármester. Kiemelte: igaz magyar emberek számára Erdély mindig szívszorító jelképe a határokkal elválasztott nemzetnek. – Át tudjuk hidalni a határokat, kötelékünk felbonthatatlan! A bajai alpolgármester marosvásárhelyi kollégájával, Peti Andrással leplezte le a szikladarabot, a kopjafáról pedig Csibi Attila erdőszentgyörgyi polgármester és Szabó Ferenc önkormányzati képviselő közreműkö-
désével került le a lepel. Peti András meleg szavakkal méltatta a bajaiak azon képességét, hogy élni tudnak a természet kínálta lehetőségekkel. Kiemelte: a Baja-Marosvásárhely Baráti Társaságnak köszönhetően a két település kapcsolata különösen gazdag és értékes. Az erdélyi város által adományozott szikladarab felirata is ezt jelképezi: A jó emberek közötti barátság olyan szilárd, mint a szikla! Csibi Attila kiemelte: Baján itthon érzik magukat. – Minden magyar felelős minden magyarért. Ezt rótták a székely faragómesterek a kopjafába. Ezt kellene kiterjesztenünk, felelősséget vállalva minden emberért. A parkot, a kopjafát és a sziklát Binszki József plébános, id. Bán Béla református lelkipásztor és Tőkés Lóránt erdőszentgyörgyi unitárius lelkész szentelte fel és áldotta meg. Az ünnepi műsort a 6. Württenberg Sándor Huszárezred és a Csíkszéki Gál Sándor Huszár Egyesület, az erdőszentgyörgyi hagyományőrzők és muzsikusok, a bajai fúvósok és Vesztergám Miklós tárogató művész szolgáltatta.
SÁNDOR BOGLÁRKA
Fotó: FöldvÁri istvÁn
Ajándék a huszároknak Bográcsoztak, beszélgettek
Kovács Csaba a huszárokkal Baja testvérvárosai közül idén Erdőszentgyörgy díszvendégként vett részt a halfőző fesztiválon. A több mint hetven tagból álló delegációban helyet kaptak a 6. Württenberg Sándor Huszárezred és a Csíkszéki Gál Sándor Huszáregyesület tagjai (húsz ékes ruhájú vitéz), akik több programban is részt vettek. Kovács Csaba önkormányzati képviselő különleges ajándékkal kedveskedett. – Számos 1848-as relikviát őrzök, így az október 18-i keltezésű agyagfalvi kiáltványt is. Ennek története, hogy 1848-ban, amikor ellenünk küldték a szerbeket és a horvátokat, próbálták a széke-
lyeket is uszítani. Ez azonban nem sikerült: 1848. október 18-án 80 ezer székely gyűlt össze Agyagfalván, és kimondták: nem hajlandók szülőföldjük ellen fegyvert fogni. A kiáltvány eredetijének másolatát kereteztettük be, ezt adtam át a huszároknak az ágyúnál. Fontosnak tartottam ezt a gesztust. 1848-ban kiálltak mellettünk, most nekünk kötelességünk kiállni az elszakított részeken élő magyarokért – mondta a bajai képviselő. Hozzátette: a huszárok nagy örömmel fogadták az ajándékot. Viszonozták is egy erdélyi S. B. huszárkulaccsal.
DÁVOD Hatodik alkalommal rendezték meg június 27-én a bográcsfesztivált. A szervezők célja az volt, hogy egy szórakoztató gasztronómiai rendezvényt biztosítsanak a családoknak és a baráti társaságoknak. Az időjárás kegyes volt a fesztivál vendégeihez, így a hatalmas sátor csak a napszúrástól védhette a résztvevőket. A rendezvényt a helyi polgárőr egyesület szervezte, s a bemutatók mellett a színpadon énekesek, zenekarok és néptáncosok léptek fel. A bográcsfesztiválon Zsigó Róbert, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: az ehhez hasonló rendezvények a közösségek megerősödését segítik. „Azért fontosak az ilyen rendezvények, mert összehozzák a közösségeket. A 6. alkalommal megrendezett dávodi bográcsfesztivál, számos ilyen ünnepi programhoz hasonlóan segíti, hogy legyen idő kicsit beszélgetni.” A Ferenc-csatorna partján késő estig tartott a mulatozás, a szervezők pedig úgy látják, jövőre ismét fellobban a tűz a bográcsok alatt. BAJAI TV
BÁCSKAI NAPLÓ •HÍREK , I N F O R M Á C I Ó K • 2015. augusztus 13.
3.
Hírek
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÉRDEKÉBEN
Széljegyzet
Kis híján megtapasztaltuk idén, milyen a minden szakmai jellemzés szerint csúcsra járatott csopaki strand. Szűk hetet töltöttünk a Balaton vonzásában, s valahány reggelen kisétáltunk a tópartra. Olcsó volt, sőt ingyenes, tekintettel az alig-alig 20 fok fölé kúszó hőmérsékletre. A víz kicsit melegebb volt, legalább egyszer megmártóztunk. És láttuk, valóban remek hely, kiváló étterem, kávézó, söröző és borozó a hűvösre forduló időben is tárt kapukkal várta a látogatókat. Csak épp a klasszikus strandolás maradt el, így nem tudom, milyen ott az igazi kánikulában. A csopaki rizling viszont kiváló, arról több alkalommal is meggyőződtünk. Tekintettel a hűvös időre. GÉCZY ZSOLT
Bácskai Napló
Megjelenik havonta kétszer 36.000 példányban Baja, Sükösd, Érsekcsanád, Bátmonostor és Nagybaracska valamennyi háztartásában. Lapszerkesztő: Géczy Zsolt Munkatárs: Sándor Boglárka Tördelő: Kelemen Áron Felelős kiadó: Baja Marketing Kft. A szerkesztőség postacíme: 6500 Baja, Szentháromság tér 11. Telefon: +36-20/369-14-10 E-mail: bacskainaplo@ bajamarketingkft.hu Internet: www.baja.hu Hirdetésfelvétel: +36-20/398-53-80 Nyomdai munkálatok: Lapcom Lapkiadó Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Felelős vezető: Szabó Ferenc ISSN 0201-114X A következő számunk 2015. augusztus 27-én jelenik meg, lapzárta augusztus 24-én.
4. BÁCSKAI NAPLÓ • HÍREK • 2015. augusztus 13.
SEMMELWEIS-NAP A Bajai Szent Rókus Kórház két dolgozója kapott kitüntetést Semmelweis-nap alkalmából a fővárosi ünnepségen. Dr. Hal Viktorosztályvezető-főorvos és Göbl Vilmosné ápolási igazgató az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként részesült Pro Sanitate-díjban, melyet dr. Zombor Gábor államtitkár adott át Budapesten. Dr. Hal Viktor a pécsi egyetem befejezése után a bajai kórházba került, közel 30 éve dolgozik itt. A pszichiátriai osztályt több mint 15 éve vezeti. „Nagyon szép helyen, ünnepélyes keretek között vehettük át a díjat, megható volt minden tekintetben. Felemelő érzés volt.” Göbl Vilmosné közel 40 éve tevékenykedik a bajai intézményben, ez az első munkahelye. Korábban a szülészetnőgyógyászat főnővére volt, 9 éve pedig ápolási igazgató. A díjra a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója, dr. Tóth Gábor javasolta. Göbl Vilmosné ápolási igazgató: „Az ember nem azért végzi a munkáját, mert elismerést vár, de köszönöm, hogy ilyen szintűre értékelik a munkámat. Persze, az ilyen elismerés általában a kollektívának szól. Köszönöm a Bajai Szent Rókus Kórház menedzsmentjének, illetve összes dolgozójának a támogatást.”
Az egészségügyben dolgozni, embereket gyógyítani nagyon szép, egyben nehéz szolgálat, mondta Zsigó Róbert, a térség országgyűlési képviselője, aki dr. Hal Viktort javasolta a díjra. „Nagyon fontos, hogy szakmai elismeréseket kapnak a városi kórház dolgozói. Ez is bizonyítja, hogy Baján, miközben fejlesztjük az egészségügyet, magas szintű szakmai munka folyik. Gratulálok a kitüntetetteknek. Fontos kitüntetés ez számukra, ahogy fontos a városnak és a térségnek is.”
GURULÁS: KÉTKEREKŰ ÉLMÉNY IDEGENFORGALOM Új szolgáltatással bővült Baja turisztikai kínálata, jelentette be július 2-án Schäfer Andrea, a Bajai Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója a Turisztikai Központban. Az új járgányokat Pongó Tamás (Pongó Fotóstúdió) mutatta be. – Kétkerekű élménytúrákra nyílik lehetőség, a járművek a főtéri Tourinform Irodában bérelhetők. Együtt gondolkodunk a várossal az idegenforgalmat élénkítő fejlesztések során. Csodálatos a belváros és a Petőfi-sziget, továbbá hamarosan a Nagy-Pandúr-szigeten is lehetőség nyílik a kerékpárúton az új járgánnyal közlekedni. A járművön elektronikus rendszer tart egyensúlyban. Kétkerekű élménytúrára a Tourinform Irodában lehet jelentkezni. – Ott vagyunk a nagyobb bajai rendezvényeken. Készülünk továbbá csapatépítő tréningekre: játékokat rendezünk ilyenkor. Összességében elmondhatom: a járműre szállva 3 perc után lehet azt mondani: szenzációs – hangsú-
lyozta Pongó Tamás. A tájékoztató után rögvest bemutatót is tartottak a rutinos fiatalok, majd többen (így Fercsák Róbert polgármester, Dancsa Bálint tanácsnok, Kovács Csaba helyi képviselő és Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. igazgatója is) kipróbálták a kétkerekű élményt.
MEGFIGYELT ÜDÜLŐTERÜLET
DUNAFÜRDŐ Az illegális hulladéklerakás ellen harcol a város az üdülőövezetben. Június végén kamerát szereltek fel, amely folyamatosan figyeli a központi helyen lévő vendéglátó egység melletti szemétlerakó környékét. A márciusi testületi ülésen fogadták el a városatyák Csomor Csaba (Sikeres Bajáért) javaslatát, mely révén az üdülőövezetekben élők körülményei javulhatnak. Dunafürdő egyik kedvelt szórakozóhelye mellett szelektív gyűjtőhely van. A műanyag tárolók közelében sok a zsákban elhelyezett szemét. Ez törvényellenes, hiszen nincs rajtuk feltüntetve a szolgáltatásért felelős cég emblémája. Ide szereltek fel kamerát, mely rögzíti az eseményeket. Utóbb visszanézik a felvételeket a szakemberek. Perlaky Ferenc városüzemeltetési referens kérdésünkre elmondta: a városnak sokba kerül az illegálisan lerakott
GÉCZY ZSOLT
hulladék elszállítása, ráadásul gyorsan megjelennek az új szemétdombok. Úgy véli, megoldás lehetne a törvény szigorítása, mivel a városban és az országban is több helyütt megjelentek az illegális lerakók.
FotóK: Kelemen Áron
Újabb utak készülnek el
FEJLESZTÉSEK A nagy melegben is javában tartanak az útépítési és karbantartási munkálatok városszerte. – Idei költségvetési forrásainkat, az adóbevételek jelentős részét közműfejlesztésekre, járda- és útjavításokra fordítjuk. Nagy a lemaradás, és jogosak a lakossági észrevételek. Soha nem látott tempóban haladunk, de rengeteg munka vár még ránk – értékelte Fercsák Róbert polgármester, aki augusztus 10-én több helyszínre is ellátogatott. A Vám utcában már elkészült az aszfaltozott felület. – Évtizedes probléma oldódott meg. A korábban homokos-földes, zúzott kővel folyamatosan javított útfelszín helyett szegélyezett, aszfaltozott utat alakítottunk ki, mintegy 500 méter hosszan. Mindez jelentős mértékben javítja a lakók életminőségét, megszűnik a por, eltűntek a kátyúk – sorolta a fejlesztéssel járó előnyöket dr. Vácity József, a körzet önkormányzati képviselője. Az Ifjúság utcában ugyanezzel a technikával jelenleg is folyik a munka, míg a Csillag utcában teljesen új utat építenek.
Perlaky Ferenc városüzemeltetési referens elmondta: hosszú távú megoldásokat találtak a problémákra. – Korábban zúzott kővel stabilizáltuk ezeket az utakat, aminek nagy a karbantartási igénye. Most minőségi változás következik be, pormentes burkolatot húzunk az utakra, így nem kell évente hozzányúlni. A teherforgalmat pedig kitiltjuk ezekről a szakaszokról – mondta a szakember. Hozzátette: a Csillag utcában négy utcára szóló csomag beruházása kezdődött. A tükör már elkészült, hamarosan aszfalt kerül rá szegélyJavában zajlik a munka lyel. Még az év vége előtt elkészül a Szivárvány és a Tél utca közötti szakasz, valamint a Klapka utca. Perlaky Ferenc felhívta a figyelmet: a város történetében még nem fordult elő, hogy egy év alatt ennyi aszfaltos utca készüljön el. SÁNDOR BOGLÁRKA
Fercsák Róbert, dr. Vácity József és Perlaky Ferenc
Lovagoltak és limuzinba ültek a gyerekek
TÁBOR Egy héten át 20 hátrányos helyzetű, általános iskolás táborlakó vehette birtokba az Ifjúsági Szálló szobáit. A program megvalósítására fordítható támogatási összeget pályázaton nyerte el az Egészséges Baja Városért Közalapítvány. A 100 millió forintot az Egészséges Bács-Kiskunért komplex emberi erőforrás fejlesztési program keretében használják föl. Debelláné Ditelyán Éva, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa, családgondozó nagy örömmel számolt be a Bácskai Naplónak a hét eseményeiről: – Mozgalmas és tartalmas programokkal dúsított hetet tudhatunk magunk mögött. A teljesség igénye nélkül sorolok fel párat. A gyerekek interaktív foglalkozások keretében az egészséges táplálkozásról, a szenvedélybetegségek megelőzéséről hallhattak.
Dr. Zöld Lászlóné (középen)
Személyiségfejlesztő foglalkozások segítették a tábori életbe való beilleszkedést. Sok időt töltöttek a szabadban: lovagoltak, eveztek, tornáztak és sokat sétáltak. A napjainkat kézműves foglalkozások színesítették, ahol ajándék- és használati tárgyak készültek. Komplex foglalko-
zással vártak bennünket Faldum Gáborék a Remény Lovasiskolában. A gyerekek nagyon élvezték az ottlétet. Dr. Zöld Lászlóné, az Egészséges Baja Városért Közalapítvány koordinátora elmondta, hogy nagy lehetőséget jelentett számukra a pályázat. – Örülünk, hogy támogathattuk a
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat programját. Itt köszönöm meg a munkatársak és vezetőjük hozzáállását a tábor mindennapjainak eredményes lebonyolításában. A pályázati forrásból szeptember 4-től további programokat valósítunk meg. Ekkor indulnak az iskolai foglakozásaink, amelyek számos gyermeket és pedagógust mozgatnak meg. A lakosság számára szűrő és prevenciós programok lesznek. Minden programot kiértékelünk, az eredményeket rögzítjük, és igyekszünk levonni a következtetéseket. Újfajta egészségnapot is tervezünk, a tejérzékenyeket növényi, gabonaés magtejből készült tejtermékekkel ismertetjük meg. Javasoljuk, hogy figyeljék és keressék programjainkat, amelyekkel november végéig a lakosság rendelkezésére állunk – RAB RITA mondta a koordinátor.
BÁCSKAI NAPLÓ • BAJA ÉS KÖRNYÉKE •2015. augusztus 13.
5.
LÓSPORT Hagyományosan ismét augusztus 20-án mérkőznek meg a térség legjobb lovasai. Baján immár hetedik éve szervezik meg a Nemzeti Vágta helyi előfutamát. A rendezvény az évek során igazi családi ünneppé nőtte ki magát, amely egész napos szórakozást kínál minden korosztály számára a Petőfi-szigeten. A lovasok 7 -10 óra között sorakoznak fel regisztrációra, ellenőrzésre, a lovak vizsgálatára. 10 órakor a Baja Kupa IIes fogatok akadályhajtásának első fordulója kezdődik, majd 11 órakor a nagyközönség számára is megnyitják a rendezvényt a Brass Team Rézfúvós Quintett közreműködésével. Az előfutamok délig tartanak, ebédszünetben a Pántlika zenekar szórakoztatja a közönséget. 13.30-15 óra között a Baja Kupa II-es fogatok akadályhajtásának második fordulója zajlik, majd 15 órától csikósbemutató szórakoztatja a nézőket. 15.30-tól a bajai lovardák versenyzői számára szerveznek szinkronugró versenyt, ezt lovas idomító show követi Jelenics Mercedesz és lovai közreműködésével. 16.30-kor
Fotó: Kelemen Áron
Bácskai Vágta a Petőfi-szigeten
kezdődik a legizgalmasabb rész: a döntő futama, amely után kiderül, idén ki képviseli a bácskai térséget a Hősök terén, a Nemzeti Vágtán. A díjátadás ünnepélyes pillanatának 17 órakor lehetnek tanúi a nézők, a hangulat fokozásáról ismét a Brass Team
Rézfúvós Quintett gondoskodik. A szervezők természetesen ezúttal is gondoltak a legkisebbekre, számukra is egész napos programokat, szórakozási lehetőséget kínálnak: lesz pónicikli, kézműves foglalkozások, gyermekíjászat, ugrálóvár, csúszdák,
vágtavonat, a jurtában pedig különféle hagyományos eszközökkel ismerkedhetnek kicsik és nagyok. Augusztus 20-án ne maradjon otthon: legyen tanúja lovasaink nemes versengésének, szurkoljon kedvencének!
Fotó: Kelemen Áron
Igazi túlélő műfaj: ismét az operáé a főszerep
Énekszótól hangos a héten a Bácskai Kultúrpalota. Augusztus 11-én megkezdődött a VI. Luciano Pavarotti Emlék Mesterkur-
zus. A megnyitón Szécsi Máté, a Baja Marketing Kft. művészeti vezetője, a mesterkurzus ötletgazdája köszöntötte az éneke-
seket, a tanárokat (Gulyás Dénes, Király Miklós) és zenészeket. Elmondta, hogy a rendezvény immár egy hagyomány része. A részvevők pedig sokat tehetnek azért, hogy a fiatalok minél inkább megkedveljék az operát, ami igazi túlélő műfaj. Idén a Rotary Club Baja is csatlakozott a támogatók köréhez. Lentner Lehel, a klub nemrég kijelölt elnöke elmondta: a Rotary mindig fontosnak tartotta a művészetek támogatását. Ezúttal magukra vállalták, hogy a kurzus egyik diákja, Nagy Johanna részvételi díját fedezik. Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft.
igazgatója köszönetet mondott a Rotarynak, utalva a két szervezet közötti jó viszonyra és a közös szervezésekre. Ugyancsak támogatással vesz részt idén a műhelymunkákban Ruszó Alexandra. Őt a tavalyi legsikeresebb diákként a Baja Marketing Kft. szponzorálja. A kurzus művésztanárai nevében Gulyás Dénes mondott üdvözlő szavakat. Kifejtette: ahol az igazi értékeket és a művészetet képviselik, az csak jó hely lehet. A legsikeresebb résztvevők és a művésztanárok augusztus 20-án este, a víziszínpadon koncerteznek. S ÁNDOR BOGLÁRKA
Forgalmi és parkolási korlátozások augusztus 20-án PETŐFI-SZIGET A Bácskai Vágta rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében augusztus 20-án, csütörtökön 6-20 óráig lezárják a Petőfi-szigeten az Ifjúsági Szállótól a Vizafogó Panzióig tartó útszakaszt. A kétirányú közlekedés az alábbi útvonalon biztosított: Sugovica-híd– Május 1. sétány (uszoda)–teniszpálya. Teniszpálya–Május 1. sétány (uszoda)–Sugovica-híd. A Petőfi-szigeten kijelölt parkolóhely: Radnóti
6. BÁCSKAI NAPLÓ • PROGRAMOK • 2015. augusztus 13.
kollégium előtti parkoló, uszoda utáni terület. HALÁSZPART: A VI. Luciano Pavarotti Emlék Mesterkurzus gálakoncertjének biztonságos lebonyolítása érdekében augusztus 20-án, csütörtökön 6-24 óráig lezárják a Halászparton a Serrano Salonnal és a Müller Reklámirodával szemközti , vízpartra merőleges parkolóhelyeket. A szervezők a városlakók türelmét, megértését kérik!
Ma mindenki bajai! Inotai Csabáné Vincze Zsuzsanna alkotása
véli: a magyar nemzet egyik kincse jó kezekben van. – Baján alkotó emberek, együtt élő nemzetiségek közössége őrzi a tradíciókat. A halászlé hagyománya évszázadokra nyúlik viszsza. Több ez, mint egy ételrecept. Olyan kincs, amely méltán került be a magyar értéktárba, a hungarikumok között van a helye – szögezte le a miniszter. A köszöntőket követően Fercsák Róbert polgármester, Csu-
Fercsák Róbertet a Szabadtűzi Lovagrend tagjává avatták
Fotó: KoPri/snassz.hu
bákné Besesek Andrea és Vedelek Norbert alpolgármester, valamint Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. igazgatója és helyettese, Dobos Edit átadta a támogatóknak járó kiemelt, valamint arany-, ezüst- és bronz bogrács díjakat. Baja borait is díjazták. Az április 30-án megrendezett hagyományos verseny résztvevői közül Koch Csaba (2014-es Irsai Olivér és 2014-es cabernet sauvignon rozé), valamint a Sümegi és Fiai Pincészet
(2012-es cabernet sauvignon) érdemelt díjat. Miután a fogadás résztvevői meghallgatták a Halászlédalt, Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője pohárköszöntőjét követően Fazekas Sándorral közösen törte össze a csodás grillázstortát, Inotai Csabáné Vincze Zsuzsanna alkotását. A Bajai Települési Értéktár után immár a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba is felvételt nyert grillázskészítő mester munkássága méltán lett Baja egyik nevezetessége. A rombolás sem öncélúan történt: minden meghívott megkóstolhatta a csodás, bográcsot és halat formázó torta darabkáit. Közben pedig mindenki kaphatott egy példányt abból a kiadványból is, amely Bajai halászlé – A hungarikummá válás útján címmel mutatja be a bajaiak halfogyasztással és vízi élettel kapcsolatos szokásait. A fogadást követően, a 20. Halfőző Fesztivál hivatalos megnyitóján a Szentháromság téri színpadon Szöllősi Györgyi köszöntötte a vendégeket, majd Fercsák Róbert mondott rövid köszöntőt. Kiemelte: a legegészségesebb étel ünnepén senki sem érezheti magát idegennek Baján, itt nem lehet szomorú arcot látni. Arra kérte a messziről érkezetteket, tekintsék meg az új fejlesztéseket, tapasztalják meg a változásokat. Biztosított mindenkit: Baja mindent megtesz azért, hogy a városok szintjén az elsők között lehessen. (Folytatás a következő oldalon.)
Pump Károly fotóművész és Szentiványi Gábor, a halünnep ötletgazdája gyújtotta meg a tüzet
FotóK: Kelemen Áron
Csodás dekorációval, a 20. Halfőző Fesztivált megidéző grillázstortával várták a meghívott vendégeket július 11-én, szombat délután a városháza udvarán megtartott fogadáson. A szervezők és a városgazdák átadták a támogatóknak járó díjakat. Az egybegyűlteket Fercsák Róbert, Baja polgármestere köszöntötte. Kiemelte: a 20 évvel ezelőtt indult népünnepély mára százezres tömegeket vonzó, világszinten ismert rendezvénnyé nőtte ki magát. – Ünnepeljük ezt sok beszélgetéssel, emberi kapcsolatokkal, hiszen nincs ennél fontosabb. Éljünk egészségben, békében, szeretetben és tiszteletben egymás mellett, hogy minden évben ünnepelhessünk – mondta a városvezető. Köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki 1996 óta tett a fesztivál sikeréért. Hagyománynak számít, hogy Baja egy-egy testvérvárosa kiemelt szerephez jut. Idén Erdőszentgyörgy volt a díszvendég. Ezt a megtisztelő státust köszönte meg Csibi Attila polgármester, ajándékkal is kedveskedve. – Büszkeség számunkra itt lenni, bemutatni hagyományainkat, értékeinket, életünket bajai barátainknak. Példaértékű testvéri kapcsolatunkat folyamatosan ápoljuk, gazdagítjuk. Magyarország legismertebb halgasztronómiai rendezvényét méltatta dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Úgy
BÁCS K A I N AP LÓ •ESEMÉNYEK • 2015. augusztus 13.
7.
A köszöntő után a polgármestert a Szabadtűzi Lovagrend tagjává avatták: ünnepélyes esküt tett a népi gasztronómiai hagyományok ápolására, megőrzésére. A színpadra állított bogrács alatt ezúttal Pump Károly fotóművész és Szentiványi Gábor egykori nagykövet, a halünnep ötletgazdája gyújtotta meg a tüzet. Példájukat a téren több százan követték, elkezdődött a nagy jubileumi halfőzés. A fesztivál négy napja alatt több
helyszínen szórakoztató programok sokasága közül válogathattak a bajaiak és az ide látogatók. Helyi és környékbeli néptánccsoportok léptek fel több alkalommal. Nemcsak a nagy színpadon, de a sétáló utcai Centrál zeneszigeten is. Utóbbi helyszínen spontán utcai táncmulatságokba is könnyen belekeveredhetett az arra járó. A bunyevácok idén is elkülönítettek maguknak egy kis szigetet a nagy forgatagban: a Roosevelt téren nemcsak ha-
8. BÁCS KAI NAPLÓ• H A L Á S Z L É F Ő Z Ő Ü N N E P • 2015. augusztus 13..
lászlével, hanem zenével és tánc-házzal is várták a vendégeiket. A Petőfi-szigeti sörsátrat főként a keményebb zenei műfajok kedvelői látogatták szívesen, itt a helyi együttesek (így például a Bad Times és a Metál Daze) mellett vendég zenekarok is felléptek. A kisgyerekes családok is szívesen látogattak ki a szigetbe, nem csak az ezerféle portékát kínáló árusok miatt, de a gyerekek szórakoztatására szervezett koncertek vagy a Népek
Udvara miatt is: ez utóbbi szokás szerint Vesztergám Miklós tárogató művész és Nagy Bandó András humorista-író fellépéseinek is helyet biztosított. Az esti koncertek mindig nagy tömegeket vonzottak, nem csak a Szentháromság tér, hanem a Petőfi-sziget is rendszeresen megtelt fesztiválozókkal, akiket idén még időjárási viszontagságok sem riogattak, így igazán napsütötte jubileumi fesztivált tudhatunk magunk mögött. S ÁND OR BOGLÁR KA
FotóK: Kelemen Áron
BÁC SK A I N AP LÓ • H A L Á S Z L É F Ő Z Ő Ü N N E P • 2015. augusztus 13.
9.
Két szuperprodukció a főtéri színpadon
Ha nyár, akkor Baja! A Budapesti Operettszínház nyári programjából immár negyedik éve nem hiányozhat a Bács-Kiskun megyei város. „Amikor a színházban kiderül, hogy abban az évben mivel megyünk Bajára, mindenki azt kérdezgeti: ugye, én is benne leszek? Ez nem véletlen. A bajai emberek mindig nagy szeretettel fogadnak minket a színházban és azon kívül is. Minden alkalommal meghívnak minket például egy igazi bajai halászlére, amit én nagyon szeretek. Meg is tanultam tőlük, hogyan kell elkészíteni. Idén karácsonykor azt főztem a családnak. Egész jól sikerült. Nekem legalábbis nagyon ízlett” – meséli Dolhai Attila, aki idén augusztus 28-29-én A Csárdáskirálynő Edvinjeként lép majd színpadra a Szentháromság téren. Kerényi Miklós Máté szerint igazán jól eltalált szlogen a Csodálatos Baja elnevezés. Számukra például Baja minden évben csodálatos. A teátrum művészei – mint mondják – már hazajárnak a Sugovica parti településre. Szendi Szilvi ténylegesen is, hiszen a mindössze 50 kilométerre lévő Kecelen nőtt fel, középiskolai tanulmányait pedig Baján végezte. „Nagyon sokat jelent nekem ez a város. Ismerem minden zegzugát. A Sugó mellett töltöttem a fiatalságomat, a bulikkal, a kollégiumból való éjszakai szökésekkel, mindennel együtt. Boldog vagyok, hogy most a volt osztálytársaim és tanáraim is láthatnak kedvenc szerepemben A Csárdáskirálynő Stázi-
jaként.” Szendi Szilvi első alkalommal lép színpadra Baján az Operettszínház csapatával. Épp úgy, ahogy A Csárdáskirálynő címszerepét alakító Fischl Mónika, hiszen az idei év újdonságaként a rendezvénysorozat történetében első alkalommal a fővárosi zenés teátrum társulata a már rendhagyónak számító musical előadás mellett operettet is játszik. A műfaj talán legnagyobb klasszikusával, Kálmán Imre legtöbbet játszott, legnépszerűbb művével, az éppen 100. születésnapját ünneplő A Csárdáskirálynő Kerényi Miklós Gábor által rendezett változatával
adásokat. „A kollégák mindig rengeteget mesélnek a fergeteges hangulatról, a halászléfőzésekről, a közösen eltöltött estékről. Ezek a pillanatok fontosak a társulat életében, mert az intenzív együttlét összekovácsolja a társaságot. Azt mondják, igazi csapatépítés van odalent. Persze legendák szólnak arról is, milyen fantasztikus a tér, ahol játszunk, a színpad és természetesen a közönség”. Abban mindannyian egyetértenek, hogy felemelő érzés szabadtéren, a csillagos ég alatt, rengeteg ember előtt játszani, még akkor is, ha időnként
mutatkoznak be az „operettesek” a bajai publikumnak. Bár nem ebben, hanem a Szakcsi Lakatos Béla, Müller Péter Sziámi és Kerényi Miklós Gábor által jegyzett Szentivánéji álomban, de Peller Anna is debütál Baján. A Helénát megformáló színésznő izgatottan várja a helyszíni próbákat és az elő-
a természet „közbeszól”. Fischl Mónika bízik abban, hogy most nem történik vele olyan kellemetlenség, ami annak idején egy Mörbisch-i Csárdáskirálynő előadáson. „Belerepült egy bogár a számba, és ott volt a torkomon végig a fináléban. Csak könnyek között, krákogva, fuldokolva tudtam énekelni.”
10. BÁCSKAI NAPLÓ • O P E R E T T S Z Í N H Á Z • 2015. augusztus 13..
„Utoljára talán a nagymamám várt olyan szeretettel, mint ahogy a bajaiak várnak minket évről évre – mondja Janza Kata, akit az Elisabeth tavalyi nagy sikere után idén augusztus 21-22-én egy másik, nem e világi királynő szerepében, a Szentivánéji álom Titániájaként láthatnak a nézők. „A városban az évek alatt kialakultak nagy baráti társaságok. Tavaly az egyik legnagyobb élményünk az volt, amikor kivittek bennünket a Dunára hajókázni. A fiúk, Dolhai Attila, Mészáros Árpi, Szerényi Laci pedig őrült mód versenyeztek a folyón úszó fákkal. Jó móka volt. Olyan jól esett kicsit megint gyereknek lenni. Persze első az előadás! Mindig arra törekszünk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, hogy ebből a felénk áradó hatalmas szeretetből valamit vissza tudjunk adni. ” A Budapesti Operettszínház tehát két produkcióval érkezik augusztus végén Bajára. A Csárdáskirálynő mellett a 2008-ban színpadra állított és három év szünet után most először a Szentháromság téren látható Shakespeare klasszikusból született worldmusical, a Szentivánéji álom szerepel műsoron. Utóbbi előadás különlegességét csak növeli az a tény, hogy a mű 2015-ben kizárólag a Csodálatos Baja programsorozat keretében lesz látható két alkalommal. A Csárdáskirálynő, mely egyik legemblematikusabb darabja a ma már hungarikum magyar operettnek, egyben az Operettszínház zászlóshajója is. Kerényi Miklós Gábor 2002-es rendezése visszanyúlik az eredeti műhöz, miközben leporolja, felfrissíti azt a mai közönség igényeinek megfelelően, és hangsúlyossá teszi azt az alaphelyzetet – ami az ’50-es évektől fokozatosan háttérbe szorult –, hogy a cselekmény idején javában dúl az I. világháború, és a szereplők, akik szerelmükért harcolnak, háborús helyzetben vannak. Információ és jegyvásárlás: Bácskai Kultúrpalota jegyirodája (Szentháromság tér 3., 79/321-341). Tourinform iroda (Szentháromság tér 11., 79/420-792), valamint az Interticket országos hálózatában. Online jegyvásárlás: www.bajaiszabadteri.hu, www.operett.hu
Csúsztak a vendégek Felvonulás és gála NÉPTÁNC Jó hangulatban és napfényes időben kezdődött a 20. Halfőző Fesztivál. Néptánccsoportok gyülekeztek július 9-én, csütörtökön 18 órakor a Bácskai Kultúrpalota előtt. Az erdőszentgyörgyi Württenberg
erdélyi testvérváros, Erdőszentgyörgy volt. A Küküllő-menti kisváros 74 fős küldöttséggel érkezett Bajára. – Nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy mi lehetünk a 20. Halfőző Fesztivál díszvendégei. Nagy létszámú
Sándor Huszárezred húsz tagjának vezetésével járták végig a felvonulási útvonalat, több állomáson megállva, körtáncba vonva a járókelőket. A program sokakat kicsalogatott, te-
küldöttséggel érkeztünk. Szimbolikusan húsz Würtenberg-huszárt hoztunk magunkkal, két néptánccsoportot, valamint zenészeket, még cigányprímást is –
kintélyes létszámú közönség várta a Szentháromsági téri színpadnál is a VIII. Felső-Bácskai Néptáncgála kezdését. Magdali Anna háziasszonyi szerepkörben egyenként mutatta be a színpadra lépő hagyományőrző csoportokat. A műsort az erdőszentgyörgyiek kezdték: előbb a huszárok, majd a Százfonat Néptánc Egyesület táncosai léptek fel. A jubileumi fesztivál díszvendége az
mondta el a Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere. Hozzátette: a delegáció mintegy 60 százaléka most jár itt először. Az elöljáró szerint minden testvérkapcsolatnak olyannak kellene lennie, amilyen Baja és Erdőszentgyörgy között fennáll. – Tele van tartalommal. Nehéz olyan pontot találni, ahol nincs kapcsolódásunk.
Mosolyogva csúszkáztak a francia testvérek BAJA/ARGENTAN A francia testvérváros 38 fős küldöttsége látogatott el július 8-án a strandközponthoz, hogy kipróbálja a csúszkapályát. Jó példát mutatott a csoport vezetője, a testvérvárosi kapcsolat fáradhatatlan motorja, Tumó István, aki 76 éves kora ellenére sem hagyta ki az élményt. – Szép pálya, az ember közben kedvére gyönyörködhet a természetben. Argantan és Baja testvérvárosi kapcsolatában hagyomány, hogy
évente látogatjuk egymást. Mindig a halászléfőző fesztivál hetében érkeznek, mondta Csubákné Besesek Andrea alpolgármester. – Megkérdeztük, szeretnék-e kipróbálna a csúszkapályát. Sokan jelentkeztek. Erdőszentgyörgy népes küldöttsége is nagyon lelkesen csúszott. Huszárok, néptáncosok és közszereplők egyaránt szívesen tapasztalták meg a Sugovica fölötti lebegés élményét.
SÁNDOR BOGLÁRKA
SÁNDOR BOGLÁRKA
FotóK: Kelemen Áron
FotóK: Kelemen Áron
A székelyek is élvezték a csúszkát
BÁC SK A I N AP LÓ • H Í R E K , I N F O R M Á C I Ó K • 2015. augusztus 13..
11.
Nemes vetélkedő vasi sikerrel
lésében arra hívta fel a figyelmet, hogy elméleti tudás nélkül nem sokat ér a gyakorlat. – A szervezésről csak felsőfokon tudok beszélni. Jó, hogy immár 2 napos a verseny, így érdekes szabadidős programokra is jutott idő. Köszönöm a felkészítők munkáját, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság szakértelmét és a Bács-Kiskun megyei főkapitányság segítségét. A díjátadás után dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke zárásként elmondta: vándorserleget alapít a győztes csapat számára. Idén Vas megye vihette haza a kupát. – Kérem a versenyzőket, tudásukat adják tovább iskolatársaiknak, mert rendkívül fontos a biztonságos közlekedés – mondta az elnök, majd megköszönte a felkészítők és a szervezők profi munkáját.
GÉCZY ZSOLT
Fotó: Kelemen Áron
KÖZLEKEDÉS A Bácskai Kultúrpalotában kezdődött és ért véget a Ki a mester két keréken? című országos közlekedésbiztonsági verseny. A július 7-i megnyitón, a Bácskai Kultúrpalotában dr. Bari Bernadett, a jogi bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, tolmácsolva Fercsák Róbert polgármester üdvözletét is. – Örülünk, hogy Baja a helyszín. Fontos a biztonságos közlekedés. Sok gyerek kerékpározik nyáron, vakáció idején, ilyenkor gyakoribbak a balesetek, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a megelőzésre. Baján ebben a tekintetben is harmonikus az együttműködés a városvezetés és a rendőrség között. Remélem, vendégeinknek lesz ideje megtekinteni a sok szempontból megújult Baját! A július 8-i záráskor Pintér József, a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági üzletágának igazgatója értéke-
HORGÁSZAT Baján számos helyen horgászhatnak a turisták is. Számukra kedvező a turista állami horgászjegy bevezetése. A városba érkezőnek, ha van horgászengedélye, csak napi, illetve heti területi jegyet kell váltania. Ha nem rendelkezik érvényes állami jeggyel, akkor kell a turista állami jegy. Petrity György, a Bajai Sporthorgász Egyesület elnöke elmondta: a turista állami jegy horgászvizsga és minden befektetés nélkül megszerezhető az internetről 2000 forintért. A dokumentumot a NÉBIH honlapjá-
12.
Megmutatták a Mária-szobrokat
ról lehet letölteni. Ennek birtokában lehet napi, illetve heti jegyeket kiváltani a horgászegyesületeknél, illetve a horgászboltokban. Érvényes három hónapra és egy botra. Lejárta után 30 napon belül a fogási naplót el kell juttatni a NÉBIH-hez. A külföldieknél egyszerűbb a helyzet. Akik igazolják, hogy az adott országban érvényes engedéllyel rendelkeznek, azoknak állami jegyet adnak ki, amivel kiválthatják a napi és heti jegyeket. A környékbeli vizek között segít eligazodni a Bajai Turisztikai Kft. kiadványa. Schäfer Andrea ügyvezető elmondta: többen érdeklődtek már hasonló füzet iránt, ezért készült el az összeállítás. Bemutatják, hogy Baján és a környéken hol van lehetőség horgászni. Összeszedték azokat a javaslatokat is, miket érdemes megnézni a horgászat kapcsán.
B Á C S K A I N A P L Ó • H Í R E K , H I R D E TÉ S • 2015. augusztus 13..
VASKÚT Ismét megrendezték a Mária-szobrok hordozóinak hagyományos találkozóját. A Vaskúti Vendégváró Vigasságok keretében a helyi római katolikus egyházközség július 5-én szó szerint forró hangulatban várta a Szentháromság templomban és a mellette lévő téren a szoborhordozókat, akik hatodik alkalommal gyűltek egybe. A vajdasági Szenttamás mellett Bácsbokod, Bátmonostor, Dunafalva, Dusnok, Fajsz, Mórahalom, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Szeremle és Vaskút lányai, asszonyai nemzetiségek népviseletébe öltözve hozták el római katolikus templomaik szalagokkal és virágokkal feldíszített hordozható Mária-szobrait. A találkozóval egybekötött ünnepi szentmisét dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek és Szűcs Tibor ezüstmisés plébános celebrálta. A 25 éve felszentelt Szűcs Tibor atya odaadó szolgálatát Vaskút község hívei nevében Alszegi Zoltánpolgármester köszönte meg. Tibor atya szolgálja szülőfaluja, Bácsszentgyörgy, Gara és Vaskút katolikus közösségét. Az érsek prédikációjában hangsúlyozta a manapság különösen fontos társadalmi értékeket: az erkölcsiséget, az emberi élet tiszteletét. A misét követő körmenet a vaskúti Kraul Antal Fúvószenekar kíséretében a templomteret megkerülve tért vissza a templomi áldásra. A mise, a körmenet, a Mária-szobrok és hordozóik szemet gyönyörködtető viselete a jelenlévő hívek számára az összetartozás érzését erősítette. Kling Jánosné Erzsébet vezetésével 2016 júliusának első vasárnapjára tervezik a Mária szobrok hordozóinak 7. találkozóját. GAUGESZ JÓZSEF
Kitüntetett halászléfőző bajnokok Gombás László
FotóK: ÁdÁm Péter
Halmosi Zoltán
A Bajai Halászléfőző Bajnokok Klubja tagjai több elismerésben, kitüntetésben részesültek mostanában. Fercsák Róbert polgármestert a Szabadtűzi Lovagrend tagjává fogadta. Lovaggá ütötte a XX. Bajai Halfőző Fesztiválon dr. Simon Tamás nagymester. Halmosi Zoltán, a Duna Hotel igazgatója számára a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Elnöksége a gasztronómia területén végzett kimagasló munkája elismeréseként Gasztronómiáért Érdemérmet adományozott. Gombás László alapító tagunk a Magyar Testnevelési Egyetemen éppen 50 évvel ezelőtt szerzett diplomát, most Arany Diplomával tüntették ki. Gratulálok a klub nevében az elért sikerekhez tagjainknak. Ádám Péter, a Bajai Halászléfőző Bajnokok Klubja elnöke
Bátran élni - Félelmeink és gátlásaink leküzdése Szeptember 15-én újabb felejthetetlen estét ígér Baján a Nyitott Akadémia sorozat: ezúttal Dr. Almási Kittivel találkozhatunk. A remek humoráról és gyakorlatias megoldásairól ismert pszichológus előadásait országszerte vastapssal köszöni meg a közönség. Almási Kitti idén új könyv megírásába fogott, melyben azt kutatja, mi hívja életre a szabad mozgásterünket korlátozó, életünket beszűkítő félelmeket és gátlásokat, és hogyan küzdhetjük le ezeket. Ebből a témá-
ból ad ízelítőt bajai előadásában is. Sokan szenvedünk attól, hogy vágyunk valamire, van valamilyen ambíciónk, vagy kilépnénk abból, ami fojtogató a számunkra, de azt érezzük: úgyis kudarcot vallanánk. Ezért inkább meg se próbáljuk, megmaradunk a langyosban vagy a szenvedésben. Ilyen helyzetben fontos egyrészt felkutatni, hogy miből eredhetnek a félelmeink, gátlásaink (hiszen azok sokszor a múlt fájdalmas élményeiben gyökereznek), másrészt tudatos munkával csökkenteni erejüket, hogy ne akadályozzanak bennünket céljaink elérésében, abban, hogy méltó és tartalmas emberi életet élhessünk. De hogyan tegyük? Erre a kérdésre igyekszik választ adni Dr. Almási Kitti, rengeteg lehetséges eszközt adva hallgatói kezébe. A helyszínen felállított standon - sok más, pszichológiai témájú mű mellett az országban elsőként Baján vásárolhatjuk meg Dr. Almási Kitti új könyvét is, melyet a szerző szívesen dedikál. A szeptember 15-i előadásra jegyek már kaphatók a Bácskai Kultúrpalotában és a www.nyitottakademia.hu oldalon.
A hungarikummá válás útján
Fotó: KoPri/snassz.hu
Dr. Almási Kitti Baján!
Vedelek Norbert és Zsigó Róbert Vedelek Norbert alpolgármester, a helyi értéktár bizottság elnöke és Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője mutatta be a Bajai Halászlé - A hungarikummá válás útján című füzetet. A 20. Bajai Halfőző Fesztivál ideje alatt megjelent kiadvány elkészítésében szinte valamennyi bajai iskola diákjai részt vettek. Kérdőívek kitöltésével segítették a füzet elkészítését, mely választ ad arra a kérdésre: mi az, ami összeköt minket, mitől vagyunk bajaiak. A kiadvány melléklete egy gépjármű matrica. Az érdeklődők a városháza portáján kérhetnek a rendhagyó kiadványból. BÁC S K AI N APLÓ• H Í R E K , I N F O R M Á C I Ó K • 2015. augusztus 13..
13.
Baja a vizek városa
Akár itthon, akár külföldön járunk, sokszor találkozunk azzal, hogy Baját vízivárosként emlegetik. A bajai polgár életéhez mindig elválaszthatatlanul hozzátartozott a Dunával és a Sugovicával való bensőséges kapcsolat. A halászat és a horgászat kedvelt szórakozása volt a bajaiaknak, alkalmanként pedig megélhetésének forrása. Családi csónakkirándulásoktól, az evezős egyesülettől a Cserba György alapította vízi cserkészetig számtalan alkalom kínálkozott a vízzel való együttélésre.
Idős bajaiak elbeszéléséből tudjuk, hogy a mai Árpád tér nevezetes hely volt hajdanán. Az itteni Koplalón vagy Köpködőn ácsorogtak, várakoztak és kínálták munkaerejüket a hajók rakodására vállalkozó emberek. A Köpködőről egyszerű falépcső vezetett a Sugovica alsó partjára, a halpiacra. Nézzük, milyen szépnek látta Baját egy újságíró elődöm, amidőn 1838 nyarán a Sugovica kikötőjében kiszállt az I. Ferenc gőzösből. „Biztos, magas parton fekvő homlokzatával, nyulánk tornyaival, tanácsházával, kastélyával a Dunára néz; kikötőjét a Duna egyik ága, a Sugo-
vica képezi, mellyben a rakodó hajók horgonyzanak; míg a kikötő feletti karfás piaczon pezsgő gabonás szekerek, valamint a házakban levő hambárok (magtárak) s ama bizonyos mozgó élet, virágzó élénk kereskedésre mutatnak. Utczáji hosszak és szélesek, s a majd mindenütt viruló akáczfák, messze kilátszó magas topolyfák, és házikertek a városból némileg szép nagy kertet alakítnak. Még a nagyon tisztán tartott udvarok is itten többnyire virág virányokká alakítvák, s a házi-élet egyik kényelmével - üveges folyosókkal diszlők.” Abban az időben a halat asszonyok árulták. Árusító helyül két, hátrafelé lejtő tetejű, rekeszekre osztott faépítmény szolgált. Asztalokra állított fakádakban fickándoztak a halak. A ponty mellett volt bőven kecsege, süllő, sügér, sőt rák is a kínálatban. A halásznék a kiválasztott példányt lengősúlyos egykarú piaci mérlegre helyezték. Hangos kiáltozással kínálták portékájukat, vidám vásári hangulatot teremtve csalogatták a vevőket.
Sorakoztak a halászbárkák
A halpiaci partszakasz előtt álltak a halászbárkák. Általában állóbárkák vol-
tak, melyek legfeljebb nagyritkán hagyták el helyüket. A kifogott halat élve tárolták bennük, majd vitték fel az árusító helyre. A bárkák fedélzete majdnem a víz szintjével volt egyenlő. Két fontos vízi alkalmatosság járult még a halászmesterséghez. A rendszerint szurokkal feketére mázolt ladik és egy kis átlyuggatott, nyitható fedelű csónakféle, melybe a hálóból azonnal átrakták élve a kifogott halat (ilyet láthatunk a Türr István Múzeumban). A halpiactól kis fahíd vezetett át a Kis Pandúr-szigetre (ma Petőfi-sziget). A fahidat azonban nem mindenki vette igénybe. Már a múlt század elején elterjedt a szokás, hogy a bajai családok saját csónakot készíttettek maguknak. Széles és lapos fenekű vízi alkalmatosságok voltak, egy-két evezőspaddal, vasból készült villával ellátva az evezőslapátok számára. A csónakok karbantartásáról gondoskodni kellett, tároltatni és őriztetni. Fogalom volt e téren Madarász bácsi, akinek örökét az egyik fia vette át.
GÁL ZOLTÁN
EGYESÜLET, ALAPÍTVÁNY
Amennyiben Ön alapítványt, egyesületet szeretne alapítani, vagy már működő civil szervezete van és a jogszabályi megfelelés kapcsán segítségre van szüksége, keresse fel a GORDIUSZ IRODÁT!
PÁLYÁZATÍRÁS
Ha tevékenységét, telephelyét pályázati forrásból szeretné fejleszteni, keresse fel a GORDIUSZ IRODÁT! A pályázatírásért csak akkor kell fizetnie, ha a projekt nyer!
NYUGDÍJ
Nyugdíja nem éri el a 75.000 Ft-ot (egyedül élő esetén a 85.000 Ft-t) és szeretné, hogy több legyen? Csak élnie kell a jogszabály adta lehetőséggel! Keresse fel a GORDIUSZ IRODÁT!
GORDIUSZ IRODA Baja, Oroszlán u. 6. – a Nagypostánál www.facebook.com/gordiusz.iroda Időpont egyeztetés: dr. Jagicza Mónika 70/62-70-750
14. BÁCSKAI NAPLÓ • H Í R E K , H I R D E TÉ S • 2015. augusztus 13..
FotóK: Kelemen Áron
Indulhat az új vízügyi szak
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár FŐISKOLA A hallgatói létszám növeléséről és az ősszel beinduló új vízügyi alapszakról folytatott megbeszélést a bajai Eötvös József Főiskola vezetőivel Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár augusztus 3-án a Szegedi úti épületben. A tanácskozást követően az államtitkár elmondta: lényeges az intézmények működésének átszervezése. Ugyanakkor szerinte a bajai főiskola országos szinten az egyik legjobb példa a megfelelő működésre. – Nem terve-
SÁNDOR BOGLÁRKA
zünk további átalakításokat, amire szükség volt, az végbement. Most inkább arról beszéltünk, hogyan tudjuk a hallgatói létszámot növelni, új diszciplínákat építeni, az intézményt még működőképesebb állapotban tartani. A bajai főiskola az egyetlen példa Magyarországon, amelyre folyamatosan hivatkozunk az átalakítása után. Ha egy kis intézmény nem túl széles képzésű portfólióval foglalkozik (megfelelve a hallgatói igényeknek), és ehhez alakítja infrastruktúráját, oktatói, kutatói
Jelentős fejlesztések a bajai főiskolán
BAJA Komoly beruházások indultak idén az Eötvös József Főiskola Bajcsy-Zsilinszky utcai campusán. A vízügyi mérnökök kutatóbázisának fejlesztésére közel negyed milliárd forintot nyert el az intézmény. További 105 millió forintból napelem kerül az épületre, őszre, mely a villamos-energia felhasználás több mint 50%-át termeli meg. A duális képzésre pedig 200 millió forintos uniós forráshoz jutott tavasszal a főiskola. A pedagógusképzés szeptembertől a régi, Szegedi úti épületből átköltözik a modern, Bajcsy-Zsilinszky utcai campusba. Ezzel a tanító- és óvodapedagógus hallgatók – a mérnök és
létszámát, akkor tud sikeresen működni. Fontos, hogy erősíteni tudjuk a jellegzetességét is, a vízzel kapcsolatos szakemberképzést – emelte ki az államtitkár. Folyamatban van az új vízügy üzemeltetői alapszak kidolgozása, ami várhatóan csak Baján indul a következő félévtől. Dr. Melicz Zoltán rektor a megbeszélés után optimistán nyilatkozott. – A szakállamtitkár is megerősítette: a bajai főiskolának van jövője. Külön öröm, hogy elképzeléseinkkel is egyetértett. Az új vízügyi szak zöld utat kapott, reményeink szerint minél előbb el tudjuk kezdeni a képzést Baján.
A Bajcsy-Zsilinszky utcai campus
közgazdász hallgatókkal együtt – a Sugovica-parton kezdhetik meg tanulmányaikat, az országos viszonylatban is magas színvonalú főiskolai kollégium és könyvtár épületegyüttese mellett. A nemzetközi kapcsolatokkal, valamint a számos hazai gyakorlati képzőhellyel, duális vállalati partnerrel büszkélkedő főiskolán a minőségi pedagógusképzés változatlan tartalommal folytatódik a korszerű környezetben. A fejlesztések és beruházások mellett az intézmény jövőjét erősíti, hogy 15%kal nőtt a jelentkezők aránya az idei felvételi eljárásban, mely pozitív viszszaigazolása a főiskolán folytatott színvonalas oktatói munkának.
BÁC S K A I N APLÓ• F E L S Ő O K TA T Á S • 2015. augusztus 13..
15.
Fotó: Kelemen Áron
Tisztelet a hajósoknak: koszorúzás
EMLÉKEZÉS Hajós küldöttség érkezett Bajára, megkoszorúzni a Kálvária temetőben álló síremléket és a Duna Wellness Hotel teraszának falán található emléktáblát. Farkas Juditot, a Zebegényi Hajózási Múzeum tulajdonosát ezúttal a Honvéd Auróra Sportegyesület motorcsónak szakosztálya tagjai kísérték el, Baján pedig a helyi hajósélet képviselői csatlakoztak hozzá.
Július 19-én, vasárnap délelőtt a Kálvária temetőben megemlékezést tartottak Csicsery László sorhajóhadnagy és Mahr Jenő parancsnok síremlékénél. – 2011-ben mutattuk be Baján a Lajta monitort, akkor felújíttattuk a síremléket, és emléktáblát helyeztünk el a Duna Szálló falán. Elhatároztuk, ha erre járunk, megkoszorúzzuk. Most három hajóval érkeztünk a Dunán. Jövőre nagyobb
rendezvényre készülünk, hiszen 145 éves lesz a Lajta monitor – mondta el Farkas Judit, az ország legnagyobb, magánkézben lévő hajózási gyűjteményének tulajdonosa. A hősök temetőjében található síremléknél két bajai hajóskapitány, Bánhidi Andor és Kovács Sándor állt díszőrséget, majd utóbbi felidézte az 1919. június 24-én történteket. Ekkor a Ludovika Katonai Akadémia 254 nö-
vendéke puccsot kísérelt meg a kommunista rendszer ellen. A Lajta legénységét elfogták, és az akkori Nemzeti Szálloda pincéjében tartották fogva július 4-ig. A történelmi viszszatekintés után Balogh Vivien matróz Ábrányi Emil versét olvasta fel, Kovács Sándor nyugalmazott hajóskapitány tengerész imát mondta el, majd Farkas Judit és Fodor Jenő, a HASE ügyvezetője koszorúzott. A Duna Hotelben Halmosi Zoltán igazgató is csatlakozott a csoporthoz. Elmondta: az intézmény fennállásának 150 esztendeje alatt rengeteg fontos esemény történt itt, és számtalan jeles vendég megfordult a szállodában. – Nem ez az első tábla a szállodán, és valószínűleg nem is az utolsó. Bővelkedünk még olyan emlékekben, amelyeket illő volna megörökíteni, most azonban ennek az eseménynek örvendünk – mondta az igazgató az emléktábla előtt, amelyet a Duna Kft. és a Leitha Emlékév Szervező Bizottsága helyezett el 2011-ben. A táblát szintén Farkas Judit és Fodor Jenő koszorúzta meg díszőrség és tiszteletaSÁNDOR BOGLÁRKA dás mellett.
Erasmus+ a Bélában Az oktatás és a képzés rendkívül fontos szerepet játszik a fiatalok foglalkoztathatóságának elősegítésében, Európa, ezen belül Magyarország versenyképességének növelésében. Az EU Erasmus+ programja ehhez nyújt támogatást a köznevelésben, elősegítve a tanítás és a tanulás minőségének javítását. A III. Béla Gimnázium két tevékenységi formában pályázott. Nemzetközi stratégiai partnerség keretében szeretnénk együttműködni hét európai intézménnyel, a köznevelésben eredményt elérő és hatást kiváltó környezetvédelem témakörben. A pályázat eredményéről nyáron értesítenek. A másik program a pedagógusok szakmai fejlődését támogatja nemzetközi környezetben. Gál Krisztina orosz nyelvi továbbképzésre megy két hétre Lettországba, Bakainé Páli Noémi pedig öt napos iskolai menedzsment kurzuson vesz részt Spanyolországban. A projekt időtartama egy év, a kapcsolattartó Bakainé Páli Noémi. A tanárok a képzésről visszatérve tapasztalataikat megosztják az iskola és a régió pedagógusaival, illetve online módszertani ötletgyűjteményt hoznak létre. Ezzel az iskola kiemelt céljait szolgálják: a felhalmozott tapasztalatok nyomán új értékeket, új tudást alkossunk meg, melyet a szervezeten belül megosztunk, ösztönözve a testület minden tagját, hogy alkalmazza azokat. A kollégák által újonnan elsajátított kompetenciák, készségek fontos elemei lesznek az iskola stratégiai fejlesztési tervének oly módon, hogy az európai értékek, interkulturális, digitális kompetenciák kialakítása, fejlesztése kiemelt szerepet kap. Ezen tudás birtokában tudunk hagyományt teremteni nemzetközi kapcsolatok kialakításában, gondozásában. A diákokat és a tanárokat érintő csereprogramok minőségi változást hoznak az intézmény mindennapi életébe. A belső munkaközösségi képzések a jó gyakorlatok átadását szolgálják, valamint segítik az egységesség kialakítását a III. BÉLA GIMNÁZIUM szervezeti célok elérése érdekében.
16. BÁCSKAI NAPLÓ • I N F O R M ÁC I Ó K , H I R T D E TÉ S • 2015. augusztus 13.
Fotó: zalavÁri lÁszló
Eltemették Bánáti Tibort Elhunyt Mezeiné dr. Kopasz Mária
GYÁSZ Rokonai és családtagjai mellett tisztelői, egykori munkatársai és közéleti szereplők kísérték utolsó útjára Bánáti Tibort július 3-án, a Rókus-temetőben. A több generáció által tisztelt lokálpatrióta, a város díszpolgára életének 90. évében távozott. Ám még megélhette a tiszteletére szervezett májusi konferenciát, amelynek keretében a hozzá hasonlóan nagyra tartott bajai személyiségek emlékét idézték fel. Erre emlékeztette a gyászolókat Kovács Zita, a Türr István Múzeum igazgatója, aki a város nevében is búcsúzott a múzeum egykori munkatársától, a Bajai Honpolgár volt főszerkesztőjétől, felidézve életének és pályájának jelentősebb állomásait. – Belső gazdagsága, szellemi kincsestára bőven sugárzott környezetére. Minden pillanatát szeretteinek, családjának, barátainak, városának szentelte. Emlékét őrzi a város, a közintézmények, számos cikke, könyvei, felvételek sokasága. Szenvedélyes bajai honpolgár volt. Nem búcsúzunk tőle, csak búcsút intünk a viszontlátásig – mondta az intézményvezető. Bánáti Tibor hamvait a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. SÁNDOR BOGLÁRKA
GYÁSZ Augusztus 5-re virradó hajnalban, türelemmel és méltósággal viselt, hosszú, gyógyíthatatlan betegség után elhunyt Mezeiné dr. Kopasz Mária, a III. Béla Gimnázium nyugalmazott biológiatanára, számos országos és helyi kitüntetés birtokosa, a Bajai Honpolgár Alapítvány kuratóriumának elnöke. Mezeiné dr. Kopasz Mária 1942. június 13-án Baján született. A Tóth Kálmán Leánygimnáziumban érettségizett 1960-ban. Biológia-földrajz szakos diplomáját 1965-ben szerezte meg a szegedi József Attila Tudományegyetemen, egyetemi doktori címét biológiából 1986-ban védte meg summa cum laude minősítéssel. 1965 és 2007 között mindvégig a III. Béla Gimnázium tanára volt. Tanítványai számos országos és megyei szintű versenyeredményt értek el, köztük az OKTV a Ki miben tudós, valamint a Kitaibel Pál Országos Biológiaversenyen. Hosszú pályája során számos kitüntetésben részesült, többek között megkapta a Baja
Felhívás közterületek elnevezésére Tisztelt Bajai Polgárok!
Baja Város Önkormányzat egyedi ügyek, továbbá kifejezett kérelmek kapcsán észlelte, hogy Baja városban az alábbi közterületek elnevezése szükséges. I. A Baja, 5650/5 helyrajzi számú – a Gránátos utca természetes meghosszabbításaként elhelyezkedő – belterületi út, amelyre javaslatként érkezett a IV. Károly rakpart elnevezés. II. A Baja, 6972/14 helyrajzi számú – a Nagy-Pandúr-szigeten az AlsóDuna-völgyi Vízügyi Igazgatóság folyami szakmérnöksége telephelye mellett jobbra elhelyezkedő – belterületi út, amelyre javaslatként érkezett a köztudatban már rögzült Daru utca elnevezés. III. A Baja, 0378/59 helyrajzi számú – a volt Szegedi úti laktanya területén található, a Neumann János utcára merőlegesen elhelyezkedő – külterületi út, amelyre javaslatként érkezett a köztudatba már beépült Teller Ede utca elnevezés. Az I. és III. pontban megjelölt köz-
területek elnevezésével összefüggésben telekalakítási eljárások lefolytatása is szükséges. Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének a városrész nevek, közterület nevek megállapításáról, házszámozás, valamint a névtáblák és házszámtáblák elhelyezésének rendjéről szóló 40/1999. (XI. 5.) Ktr. számú önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdése alapján az elnevezéssel kapcsolatos eljárásban biztosítani kell, hogy a város lakossága a javasolt elnevezés tekintetében véleményt nyilváníthasson. A fentiek értelmében kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy az említett közterületek javasolt elnevezésével kapcsolatos véleményüket, esetlegesen eltérő javaslataikat írásban, 1.) papír alapon 2015. augusztus 19-ig juttassák el a Bajai Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Irodájára (6500 Baja, Szentháromság tér 1.), dr. Margit Emese jogi előadó részére, vagy 2.) elektronikus levélben 2015. au-
gusztus 23-án 24:00 óráig a
[email protected] e-mail címre szíveskedjenek megküldeni. Az elnevezésre vonatkozó javaslatban kérem, szíveskedjenek feltüntetni, hogy a javaslat, vélemény pontosan mely közterületre vonatkozik! Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete a közterületek elnevezéséről várhatóan 2015. augusztus 27-i rendes ülésén dönt, ezt megelőzően Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének Ügyrendi és Jogi Bizottsága készíti elő, véleményezi a beérkezett javaslatokat a 2015. augusztus 25-i rendes ülésén. A fent említett közterületek pontos elhelyezkedését tartalmazó térképrészletek megtekinthetőek a www.bajavaros.hu honlapon. Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete a közterületek elnevezéséről várhatóan 2015. augusztus 27-i ülésén dönt. Fercsák Róbert polgármester
Város Oktatásáért díjat (2003), a Rátz Tanár Úr Életműdíjat (2005). Mezeiné dr. Kopasz Mária számos közéleti tisztséget is viselt. Tiszteletbeli tagja volt a Rotary Club Baja szervezetének, férje halálát követően 2009-től a Bajai Honpolgár Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Önzetlen támogatója a helyi kulturális életnek, pl. a Bajai Fiatalok Színházának is. Gyászszertartása augusztus 14-én (péntek) 16.30-kor lesz a Rókus temetőben. ∎
A Déri sétány lett a helyi buszközlekedés központja.
Július 20-tól nem a Vonatkertből, hanem a belvárosból indulnak, és ide érkeznek a helyi járatok. Perlaky Ferenc városüzemeltetési referens szerint az átszervezéssel növekedhet az utaslétszám, valamint megoldódhatnak az átszállási problémák. Az átszervezés célja, hogy bármely városrészből meg lehessen közelíteni a belvárost átszállás nélkül. – A korábbi végállomásnak az volt a hátránya, hogy aki például Bajaszentistván vagy a Szegedi út felől érkezett, csak átszállással tudta megközelíteni a városközpontot. Amikor kikerült a helyi buszpályaudvar, drasztikusan csökkent az utaslétszám, tehát az utasoknak nem kedvezett ez a megoldás. Igyekeztünk most orvosolni a hibát – mondta a szakember. Hozzátette: tömeges igénylés esetén a menetrend is módosítható. Hamarosan 15 fedett várakozó fülkét helyeznek ki a színvonal növelése érdekében. BAJAI TV
BÁC S K AI N APLÓ • H Í R E K , I N F O R M Á C I Ó K • 2015. augusztus 13.
17.
2015. július 23-án az Axiál Kft. 1 tonna búzát adományozott a Magyarok Kenyere program számára, melyet a jánoshalmai gyűjtőponton adtak le. Az adományt magyarországi, erdélyi és kárpátaljai egyesületek, alapítványok rászorultjainak juttatják el. 2015. augusztus 20-án már ötödik alkalommal sütik meg Pécsett a Magyarok Kenyerét, amely a nemzeti összetartozás és szolidaritás politikamentes jelképévé vált. Magyarország valamennyi megyéjéből – minden olyan termelőtől, cégtől, szövetkezettől, magánszemélytől vagy településtől, aki a programban részt kíván venni – várnak búza felajánlásokat a szervezők. Ezekből a felajánlásokból, az összmagyar lisztből sütik meg a Magyarok Kenyerét, amely a korábbi évek hagyományaihoz híven idén is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány erdélyi árva gyermekeinek, a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon gyermekeinek, valamint az Oltalom Karitatív Egyesület rászorultjainak készül. További cél, hogy minden magyarországi megye egy-egy karitatív szervezete is részesülhessen az összmagyar lisztadományból. Az évről évre egyre több búzaadományból készülő Magyarok Kenyere a Magyarok Kenyere Alapítvány, Pécs városa és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara stratégiai partnerségében valósul meg. Míg 2011-ben csupán 10 tonna, addig 2014-ben már 215 tonna búzaadományból őröltek lisztet. Az Axiál Kft. gyakran működik együtt különböző civil szervezetekkel és alapítványokkal, vesz részt jótékonysági eseményeken, hogy környezetének is közvetítse vállalati kultúrájának egyik fontos elemét, a felelős magatartást.
Fedezze fel a vízi világot!
Fotó: gemenc zrt.
Magyarok Kenyere Axiál búzából
GEMENC Titokzatos vadon és csodálatos vízi világ tárul fel azok előtt, akik kenuval járják be az erdőben megbújó dunai mellék- és holtágakat. Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejének egyedi növény- és állatvilágát legkönnyebben a vízitúrázók figyelhetik meg. Idén nyáron várják a Gemenc Zrt. szakemberei a kenuzni vágyókat.
Az Ártérleső túrán a Rezéti-Dunán evezve, a Veránka-sziget megkerülésével ismerhetik meg Gemenc kincseit. Gázló- és ragadozómadarakat, hűsölő nagyvadat és akár hódot is lehet látni. Időpont: augusztus 22., a túra hossza 17 km. A kenutúrákat csak megfelelő időjárási viszonyok és vízállás esetén tartják meg! Részletek: www.gemenczrt.hu.
www.baja.hu
Belvárosi Orgonaesték Augusztus 29-én, szombaton 19 órakor a Belvárosi templomban nyárbúcsúztató hangversenyt hallgathatunk. Orgonál Tóka Ágoston Fischer Annie ösztöndíjas orgonaművész, az újpesti baptista gyülekezet orgonistája. Közreműködik Bán Máté fuvolaművész. A sorozat szerkesztője dr. Kosóczki Tamás.
Könyvtár
Augusztus 23-áig a gyermekkönyvtár hétfő-péntek 13 -17 óráig nyitva, szombat-vasárnap zárva! A felnőtt részleg zárva, a szolgáltatásokat a gyermekkönyvtárban vehetik igénybe! Augusztus 24-30. között a gyermekkönyvtár hétköznap 9-17 óra között nyitva, szombat-vasárnap zárva.
www.baja.hu • www.baja.hu • www.baja.hu
18. BÁCSKAI NAPLÓ • I N F O R M ÁC I Ó K , H I R D E TÉ S • 2015. augusztus 13..
2015. augusztus 13. SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
SAJTÓMEGJELENÉS
ÚJ PEDAGÓGIAI MÓDSZEREK ÉS SZEMLÉLET BEVEZETÉSEA BAJAI SZENT LÁSZLÓ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁBAN – TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0100 SZ. PÁLYÁZAT
Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszerében megvalósuló, új pedagógiai módszerek és szemlélet bevezetését segítő programokra 11 999 988 Ft összegű, 100%-ban vissza nem térítendő európai Uniós Támogatást nyert.
A projekt megvalósulási időszakában (2015. 05.12 2015.10.31) az általános iskolai intézményegységben, 70 diák részvételével több területen megvalósuló programokkal kívánjuk a pályázatban foglalt célokat elérni. A nevelési-oktatási tevékenységek közül a természet közeli sporttábor, valamint tanórán kívüli szabadtéri mozgásos tevékenységek szervezésével erősítjük a környezettudatos egészségnevelést. Robotika szakkörön ismerkednek diákjaink a modern kor technológiai követelményeivel, és elengedhetetlen az idegen nyelv tanításának fejlesztése, amelyet nyelvi tábor keretében érünk el. A fenti időszak egyik kiemelt területe a hátrányos helyzetű tanulók esélykülönbségének csökkentése, melyet tanulási motivációt serkentő mentori támogatással valósítunk meg. Egészségfejlesztő-szemléletformáló iskolai programok keretében egy egészségnap megvalósítását tervezzük, ahol az egészségmegőrzés, higiéné, egészséges táplálkozás és a testmozgás fontosságára irányítjuk a figyelmet, kóstolóval egybekötött foglalkozásokon keresztül. A testmozgás, fizikai aktivitás gazdagításának keretében lovaglás-oktatás elemeivel is megismerkednek a részt vevő diákok. A pedagógiai kultúra fejlesztését célzó 30 órás akkreditált tanár továbbképzési programon vesznek részt tanáraink, tanítóink, akik a lelki egészség fejlődését szolgáló, személyközpontú pedagógiai módszert átadó, illetve a pedagógiai műhelymunkát segítő témákban gazdagítják eszköztárukat.
MINI
ITALDISZKONT Baja, Kölcsey utca 96.
Nyitva 9-21óráig
a hét minden napján Üdítők, sörök, borok, szeszes italok széles választéka Édességek, jégkrémek
SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ képzés indul 7x28eFt
OKTATÁSI CENTRUM
Felnőttképző E-680/2014 Tel.: 79/322-629, 30/370-4185
MOHAI HASZNÁLTRUHA ÜZLET Augusztus 14-től őszi árukészlet!
Augusztus végéig a vállfás nyári ruhákra 50% kedvezmény.
Jelky tér 8.
BÁC S K AI N APLÓ • H Í R E K , I N F O R M Á C I Ó K • 2015. augusztus 13.
19
ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek, 2015. június 25. és július 23. között anyakönyvezettek: Györök István Gyula (Sztojka Anita) Vaskút, Balla Martin Titusz (Balla Szilvia) Bácsalmás, Tóth Noel Flórián (Kőmüves Erzsébet) Madaras, Aladics Dorina (Farkas Ágnes) Bátmonostor, Kosztics Kármen (Kosztics Ildikó) Sükösd, Tojzán Edina (Solti Edina) Felsőszentiván, Kozáp Richárd Csaba (Kozáp Alexandra Ivett) Csátalja, Babity Barnabás (Kotyesz Nárcisz) Felsőszentiván, Kovács Zselyke (Mihálykövi Edina) Madaras, Almási Dávid (Lévai Melissza Nikolett) Baja, Maruzsa Flóra Sarolta (Hodován Mária) Dunaharaszti, Páncsics-Patik Áron (Patik Gabriella) Baja, Kovács Viktória (Szöllősi Noémi) Bátmonostor, Kulcsár Noel (Szabó Bianka) Felsőszentiván, Samu Ármin László (Huszár Nóra) Baja, Mészáros Mátyás (Tancsa Diána) Baja, Hódos Luca (Hernek Andrea) Felsőszentiván, Asztalos Jázmin (Kollár Tünde) Kalocsa, Kovács Péter (Pap Edina) Bácsalmás, Szabó Dorka (Ács Rebeka) Baja, Kovács Radojka (Andrasity Annamária) Gara, Vörös Edina (Csáky Eszter) Baja, Faddi Kata (Morvai Noémi) Nemesnádudvar, Pálffy Zoé (Papp Vivien) Vaskút, Tomsity Olivér (Dudás Anita) Bácsborsód, Bóna Áron (Horváth Diána) Rém, Vigh Míra (Salamon Andrea) Sükösd, Mendi Róbert János (Gnád Anikó) Vaskút, Horváth Dzsesszika (Jakab Viktória) Sükösd, Faddi Zoé (Futó Diána) Nemesnádudvar, Ságodi Csenge (Bereczki Alexandra) Mélykút, Almási Fanni Luca (Szeiberling Evelin) Baja, Bach-Nyirati Réka (Nyirati Brigitta) Baja, Szudár Zsófia (Obádovics Dóra) Baja, Rátóti Roland Gergely (Tóth Kinga) Csávoly, Bús Anna (Horváth Ágnes Erzsébet) Kalocsa, Vogl Annamária (Haberbusch Mónika) Gara, Fábrik Milán és Zalán (Fábrik Andrea) Borota. Házasságot kötöttek 2015. június 27-én: Heincz Zoltán és Dóra Ilona Júlia, Nievel Lajos és Illés Ildikó, Makó József és Horváth Anita, Páris József és Hellenpárth Helga, Fodor András és Perlaki Adrienn, Tóbiás Gábor és Miklós Zsófia Mónika. Július 2-án: Varga István és Seres Rozália. Július 4-én: Kollányi Miklós György és Gáspár Henriette. Július 7-én: Somogyi István és Tóth Marianna Rita. Július 9-én: Baranyai Tibor és Pálinkás Erika, Husti János és Rádai Anita. Július 18-án: Gunics Dávid és Pokorny Noémi, Szalai Csaba és Novák Petra, Mátrai András és Varga Cecília, Hodri József és Burány Noémi. Meghaltak, 2015. június 25. és július 23. között anyakönyvezettek:Ferencz Ildikó Piroska 67 éves bajai, Lukács Lajos 66 éves ózdi, Juhász Sándor 73 éves bajai, Jankóné Koch Gabriella 51 éves bajai, Németh Jánosné (Hajós Zsuzsánna Vilma) 84 éves bajai, Vizhányó Mihály 60 éves keceli, Kucsera Józsefné (Zeller Mária) 83 éves dávodi, Tumbász János 73 éves bácsalmási, Balla Gyula 81 éves bácsalmási, Hirmann István 86 éves császártöltési, Sámán Márk Jánosné (Cziczelszki Piroska) 65 éves bajai, Rutai Ferencné (Biró Viktória) 76 éves bajai, Ikotics Lajos 70 éves rémi, Lázár József 57 éves csikériai, Molnár Antalné (Kispéter Anna) 85 éves bácsbokodi, Rácz Józsefné (Simonyi Ilona) 84 éves dávodi, Peszmeg Jenő József 67 éves bajai, Mészáros József Sándor 70 éves bajai, Raffai Klára 94 éves vaskúti, Fehér Mihályné (Schneider Tünde) 53 éves bajai, Radics Andrásné (Malik Etelka) 81 éves dusnoki, Novák Irma Jozefa 83 éves bajai, Retek Antal István 70 éves felsőszentiváni, Hatala József 87 éves bajai, Végel István Imre 84 éves mélykúti, Kovács Géza 90 éves csávolyi, Breitigam Jakabné Fogl Rozina 88 éves bajai, Molnár Sándorné Müller Margit 67 éves bajai, Brality József 73 éves dávodi, Kehl Albertné Agatity Mária 93 éves bajai, Hegedűs Sándorné Rabb Margit Jolán 82 éves bajai, Faragó Béláné Kajdácsy Julianna Katalin 85 éves bajai, Galambos Gáspár 73 éves garai, Fekete János Mátyás 86 éves bácsbokodi, Valkai Tamás 60 éves császártöltési, Ackermann Mátyásné Vörös Terézia 76 éves császártöltési, Czuri András 75 éves bajai, Márton Pál 73 éves vaskúti, Szabó Mihályné Nagy Terézia 95 éves bajai, Rubus József Illésné Sárvári Zsófia 68 éves bajai, Bagóczki Mihályné Birkás Anna 80 éves bajai, Fábián Józsefné Szeitz Erzsébet 89 éves bajai, Konkoly Imre Márton 78 éves bácsalmási, Gajdócsi Lászlóné Balog Ilona 81 éves szeremlei, Mezei Tamás 37 éves bajai, Kovách Imréné Ozsvald Erzsébet 91 éves bajai, Csatai József 66 éves bajai, Páncsics István 67 éves csávolyi, Mészáros Zoltán József 70 éves nemesnádudvari, Burány Jánosné Jakab Ilona Éva 72 éves bajai, Kett István 62 éves bajai, Szaploncai László András 70 éves bácsalmási, Schindler Tamásné Polgárdi Julianna 84 éves érsekhalmi, Kismándor Béla 67 éves bajai, Molnár Jánosné Kolozsvári Zsófia 93 éves dávodi, Jaszenovits Máténé Karagits Katalin 85 éves bajai, Felső Illésné Elek Margit 82 éves szeremlei, Ilyés Jenőné Oláh Irma Márta 86 éves bajai, Makk István 62 éves bajai, Lovasi Ottó Lászlóné Osváth Ilona 71 éves bajai, Rácz Attila 55 éves vaskúti, Szili Istvánné Muzár Terézia 74 éves nagybaracskai, Barthné Horváth Erika 35 éves csávolyi, Vörös Jánosné Őszi Etelka 89 éves sükösdi, Marusa Ferenc 81 éves sükösdi, Bodri József 79 éves hercegszántói, Krisztmann Ferencné Frey Katalin 87 éves bajai, Guzsván László 55 éves bajai lakos.
20. BÁCSKAI NAPLÓ • INFORMÁCIÓ , HIRDETÉS • 2015. augusztus 13.
Medúzák a tőzegtóban! Virág Tibor a főigazgató SZAKKÉPZÉS Aláírta a július 1-jével létrejövő szakképzési centrumok alapító okiratait és kinevezte a centrumok főigazgatóit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerülő köznevelési intézmények 44 szakképzési cent-
Medúza (illusztráció) SÜKÖSD Édesvízi medúzák felbukkanása okán került középpontba a település. A sükösdi tőzegtó-rendszer egyikének hasznosítói jelezték a különös esetet. Kiss Ferenc tógazda elmondta: egy horgász vette észre, majd fotózta le telefonjával a szokatlan élőlények egyik példányát a 10 hektárra tehető, 4 tóból álló vízrendszer egyik 2,5-3 hektáros területű tavában. Ezt követően bejárták csónakkal a tavat, s több helyen nagyobb számban látták a felszín közelében úszó medúzákat. A tógazda jelezte: bár senki nem tudja, a medúzák hogyan kerülhettek oda, minden bizonnyal már hosszabb ideje élnek itt. Tekintettel arra, hogy helyenként egyszerre 15-20 egyedet is láttak belőlük, valószínűleg szaporodnak. Mivel a víz a rendszer többi tavával is összeköttetésben áll, feltehetőleg a többiben is élnek.
Felidézte: felemelő élmény volt megpillantani a különleges, körülbelül 2 centiméter átmérőjű, áttetsző, hópehelyhez hasonló formájú, lüktető mozgásukkal az ilyenkor mindössze 10 centiméter mélységig áttetsző vízben lassan mozgó élőlényeket. Bár a víz nem áttetsző, minősége megfelel a medúzáknak. A korábban telepített tokhalak is szépen fejlődnek az átlagosan 2-2,2 méter mélységű, mára vízi növényzettel és bedőlt fákkal szegélyezett, vadregényes tóban. Az esetről Csányi Béla, az MTA Ökológiai Kutatóközpont DKI Restaurációs- és Állatökológiai Osztály intézeti mérnöke úgy nyilatkozott: a délkelet-ázsiai eredetű, Európában nem őshonos édesvízi medúza megjelenése kiváló vízminőséget jelez. Az édesvízi medúzák emberre egyáltalán nem ártalmasak. ∎
rumba szerveződnek. Bács-Kiskun megyében három szakképzési centrum lesz: Baján, Kecskeméten és Kiskunhalason. A Bajai Szakképzési Centrum főigazgatójának Virág Tibort nevezték ki, az intézmény alaptevékenysége szakmai középfokú oktatás.
Tárlat a kastélyban
HAJÓS Kadza Viktor festőművész tárlata látható a hajósi Barokk Kastélyban. A kiállítást dr. Marczin István egyetemi docens nyitotta meg. A fiatal művész a bajai vizuális iskola és a firenzei Design Intitute képzései, majd budapesti fizikai tanulmányai után 2010-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán. A kiállítás megtekinthető augusztus 30-ig.
KÉP ÉS SZÖVEG: ÁDÁM PÉTER
A Komplex telepprogram keretében valósult meg az a tábor, ahol a bajai IV. kerületi szociális munkások gondoskodtak a fiatalok izgalmas és tartalmas programjairól a múlt héten. – Egy hétig táboroztattunk 20 hátrányos helyzetű gyermeket az Ifjúsági Szállón. Minden nap más-más érdekes programot kínáltunk számukra – mondta, a kompKÉP ÉS SZÖVEG: RAB RITA lex program szakmai vezetője. BÁC S K A I N APLÓ • I N F O R M Á C I Ó K • 2015. augusztus 13.
21
Halászlé ünnep a Türr-kilátónál A Bajai Hajómalom Egyesület 2007 óta minden évben a Halfőző Fesztivál kísérő rendezvényeként Halászlé Ünnepet tart a Duna és a Sugovica találkozásánál, a Halászati Mini Skanzenben. Idén az 1965 ös nagy dunai árvízre emlékeztünk, annak 50. évfordulóján. Dr. Faludi Gábor és Szádeczky Attila anyaggyűjtéseit, kutatásait mutattuk be, fénykép kiállítással együtt. A résztvevők között több olyan „vízügyes”és bajai illetőségű lakos is volt, akik emlékeztek az 50 év előtti hosszantartó nyári árvízre. A tárgykör kapcsán érdekes, színes, színvonalas beszélgetés alakult ki. Megható volt a nagy érdeklődés, az élményszerű beszélgetés, a fiatalok részéről mutatkozó tisztelet és csodálat. A gyerekek részére a szokásos kézműves foglalkozás jelentett élményt. A városba érkező vidéki és külföldi látogatók közül sokan – a meleg ellenére – szívesen sétáltak ki a Türr-kilátóhoz, hogy megismerjék a Dunai élet hagyományait sűrítő- bemutató Halászati Mini Skanzent. A délben főzött halászlé a vidéki látogatóknak külön élményt jelentett, mivel természetes környezetben, a Duna parton fo-
gyaszthatták el, a fűzből font rekesztőfallal körülvett esőbeálló alatt. A fiatalok szívesen segítettek a lepény, illetve a borsos kalács elkészítésében. A dunafalvi önkéntesek szakszerű kemence kezelésének köszönhetően különlegesen finomra sikeredtek a kemencéből kikerült sütemények. A víz testközelsége, látványa, illata, a kellemes levegőmozgás a nagy meleget is elviselhetőbbé tette a Duna parton, a vadgyümölcsfák élménye is gazdagította a Bajai Hajómalom Egyesület legfontosabb ünnepét.
PALIK VERA, A BAJAI HAJÓMALOM EGYESÜLET ELNÖKE
Városőrök Javában végzi munkáját a májusban megalakult Bajai Városőrség. Nappal a közterületeket tartja rendben, éjszaka pedig járőrszolgálatot teljesít. Az őrség a hét minden napján 24 órás szolgálatot teljesít. A városőrség megalapítását Fercsák Róbert polgármester kezdeményezte. Májusban kilenc fővel kezdte meg munkáját, mondta el Kammermann Péter, az egység vezetője. Éjjel-nappal jelen vannak Baja utcáin, egyfajta parkőrként is tevékenykednek. Amennyiben a városőrök szabálytalanságot, szabálysértést, bármilyen problémát, intézkedést igénylő helyzetet észlelnek, jelenthetik a közterület-felügyeletnek, a polgármesteri hivatalnak és a rendőrségnek. Így a hatóságok munkáját is hatékonyabbá tudják tenni.
Tagfelvétel a Cantabile kórusban Egészségnap Baján
PÓTFELVÉTELI A VIZUBAN A Vizuális Iskola (a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola képző- és iparművészeti ága) –- pótfelvételit hirdet a 2015/2016-os tanévre, 6-20 éves korosztály számára. Szeretettel várjuk minden rajzolni szerető, a képző-és iparművészet iránt érdeklődő tanuló jelentkezését. A pótfelvételi időpontja: 2015. augusztus 24-27-ig (hétfőtől-csütörtökig) 8.00 -14.00 óráig. Helye: Baja, Deák F. u. 8. KÉPZŐMŰVÉSZETI MŰHELY FELNŐTTEKNEK A Vizuális Iskola (a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola képző- és iparművészeti ága) Képzőművészeti Műhelyt hirdet 20 éven felüliek részére, melynek célja a különböző képző- és iparművészeti technikák (grafika, festészet, szobrászat) alapjainak megismerése, kipróbálása. Jelentkezni lehet: személyesen 2015.- augusztus 24-27-ig (hétfőtől-csütörtökig) 800 -1400 óráig Baja, Deák Ferenc u. 8. szám alatt. Bővebb információ a 79/321-845-ös telefonszámon vagy a
[email protected] ímélcímen kérhető.
22. BÁCSKAI NAPLÓ • INFORMÁCIÓK • 2015. augusztus 13.
EGÉSZSÉGNAP Baján július 23-án rendezték meg az Egészségnapot. Az Egészséges Bács-Kiskunért komplex emberi erőforrás fejlesztési program keretében a Máltai Szeretetszolgálat áprilistól előadássorozatot indított. Témák: stresszkezelés, konfliktuskezelés, vírusfertőzések, mondta el Maros Beáta, a Máltai Szeretetszolgálat bajai csoportjának koordinátora. A rendezvény sokakat vonzott a helyszínre. Csubákné Besesek Andrea alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta: fontos a betegségek megelőzése, hiszen felbecsülhetetlen érték az egészség. – Éppen ezért hirdette meg Fercsák Róbertpolgármester idén az Egészséges bajai családok évét. Köszönjük a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy segíti az egész-
ségmegőrzést, sokat tesz a megelőzés érdekében – monda az alpolgármester, kiemelve az Egészséges test, egészséges lélek jelmondatot. Budainé Nagy Katalin szakmai vezető beszámolója szerint a megye 6 városában zajlik a program, s év végéig 10 ezer embert szeretnének megszólítani az egészségmegőrzés jegyében. – Három dolog kell a boldogsághoz: egészség, derű, nyugalom. Számos vizsgálat volt térítésmentes: vérnyomás, vércukorszint, koleszterin, testzsír százalék, testtömeg index stb. Baján a Mozgáskorlátozottak Egyesülete biztosította a helyszínt, míg a Bácskaiak Egymásért Egyesület segített a vizsgálatok lebonyolításában.
GÉCZY ZSOLT
Csubákné Besesek Andrea alpolgármestert is „mérték”
Fotó: Kelemen Áron
Szeptembertől folytatja tevékenységét a Cantabile Baja Város Gyermekkórusa, amely új tagok számára hirdet felvételt. Szeretettel várja azokat a 8-14 év közötti gyermekeket, fiatalokat, akik szeretnek énekelni, és szívesen töltenek hetente egy-két órát jó társaságban, új dalokat tanulva. A felvételi meghallgatás szeptember 7-én, hétfőn 16.30–19 óra között lesz a Bácskai Kultúrpalotában, a jelentkezőknek 2-3 népdallal kell készülniük. Az első kóruspróba (régi és új tagok részére) időpontja szeptember 15., kedd, 16.30, ugyancsak a Bácskai Kultúrpalotában. Kérik, a próba elején a szülők is szíveskedjenek bent maradni egy rövid megbeszélésre.
VÁROSKÉP Tizenegy éve hirdeti meg a Kommunális Kft. és a városüzemeltetési bizottság a Virágos Bajáért versenyt. Ugyanennyi ideje nevez be a város a Virágos Magyarországért elnevezéssel meghirdetett megmérettetésre is. Tavaly különdíjat kapott Baja, de idén a sok fejlesztés sokkal több zöldövezetet és környezetvédelemmel összefüggő tevékenységet eredményezett, így a városvezetés még jobb eredményben bízik. Az országos bizottság részéről július 15-én városunkba
látogatott Kirrné Feicht Ágnes, a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség elnöke, a Virágos Magyarországért szervezőbizottság alelnöke, valamint Soós Attila, a Lián Kertészeti Kft. ügyvezetője. A város részéről Kovács Csaba, a városüzemeltetési bizottság elnöke, Viszmeg Istvánné bizottsági tag, Perlaky Ferenc városüzemeltetési referens, Felső Darinka, a Kommunális Kft. kertészeti ágazatvezetője és Rosta Lajos piaci ágazatvezető fogadta a vendégeket. A megbeszélés során a
Balesetvédelmi szimuláció
berben lesz. A Virágos Bajáért versenyt idén hat kategóriában hirdették meg. Az okleveleket és pénzjutalmat a nyertesek július 10-én vehették át a városházán. A győztesek: családi, társas, üdülőépülethez tartozó közterület: Kékesi Lászlóné (Deák Ferenc u. 18/a). Lakótelepi kert: Szűcs Sándorné (Csónak utca 16.) és Kovács Henrietta (Csónak utca 1.). Közintézmény: Egységes Gyógypedagógiai Intézmény (Barátság tér 18.). Szolgáltató, üzlet, vendéglátó kerthelyiség: CHOCCO Fagyizó (Garibaldi utca 28.). Előkertek: Varga Istvánné (Dömötör utca 29.). Virágos ablak, erkély: Halász Anikó (Sólyom utca 4/b). Részletek a baja.hu oldalon.
Rosta Lajos, Perlaky Ferenc, Kovács Csaba és Felső Darinka
Fotó: Kelemen Áron
Még virágosabb Baja
házigazdák ismertették az elmúlt év eredményeit, fejlesztéseit. A megbeszélés után ellátogattak a speciális iskolába és a Halászati Mini Skanzenhez, majd megtekintették a belvárost, főként a templomok és templomkertek környékére fókuszálva. – A Virágos Magyarországért pályázat egyik alpontja az Együtt veled címet viseli, ebben a fogyatékkal élőkkel közösen tudunk részt venni. Baján a közös oktatás az óvodától a szakiskoláig megvalósul, gyönyörű a speciális iskola tankertje – ismertette Felső Darinka. Kovács Csaba hozzátette: az energetikai fejlesztések, a kerékpárút és a környezeti nevelés iránt is érdeklődtek a vendégek. A Virágos Magyarországért verseny eredményhirdetése októ-
Máltai életmódtábor a szigeten
A Szent László ÁMK általános iskolájának kézműves táborában kerékpáros balesetet szimuláltak a vendégségbe érkező mentősök. Reményi László és munkatársai bemutatták, mi történik, ha egy súlyosan sérült gyermek ellátása szükséges. A résztvevő gyerekek megtanulhatták, hogyan kell értesíteni a mentőket, mit kell pontoKÉP ÉS SZÖVEG: RAB RITA san tenni, ha balesetet észlelnek.
IFJÚSÁGI SZÁLLÓ Egészséges életmódra való nevelés és a máltai szellemiség átadása. Ezen célokkal szervezett ifjúsági tábort augusztus 10-15. között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bajai csoportja. Az Ifjúsági Szállóba 20 bajai kisdiák költözött be, mondta el Maros Beáta, a Máltai Szeretetszolgálat bajai csoportjának koordinátora. – A tábort a Bács-Kiskun megyei komplex egészségfejlesztő program keretében szervezzük, a résztvevőket a megkeresett iskolák vezetői jelölték ki.
A város nevében Szabó Hajnalka önkormányzati képviselő köszöntötte az egybegyűlteket. Felhívta a figyelmet arra, hogy Fercsák Róbertpolgármester meghirdette az egészségesen élő bajai családok évét. – Az egészség számos tényezőtől függ, magunk is sokat tehetünk érte. Szeretettel, becsülettel, az erkölcsi értékeket szem előtt tartva mindenki megvalósíthatja álmait. Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dél-alföldi régióvezetője elmondta, a megyében nagyívű program zajlik, Baja kiemelt helyet kapott.
BÁC S K AI N AP LÓ • INFORMÁCIÓK • 2015. augusztus 13.
23.
Összesen harmincketten jelentkeztek donornak a hagyományos augusztusi véradásra. Közülük kb. 5-6 személyt egészségügyi okok miatt kiszűrtek, így a valós véradók száma 25-re becsülhető. Török Sándorné, a Vöröskereszt bajai szervezetének vezetője szerint ez átlagos létszámnak nevezhető. – Ennél azonban sokkal nagyobb aktivitásra lenne szükség, de sajnos, egyre kevesebb a véradó. A nyári időszakban a meleg és a szabadságok miatt
mindig kevesebben jönnek, pedig nyáron sokkal több a balesetekből adódó műtét is, és a legkisebb beavatkozáshoz is vérre van szükség. Nagyon fontos lenne, hogy aki csak teheti, éljen a véradással való segítség lehetőségével – mondta a szakember, aki az összes bajai véradáson jelen van. Hagyományosan minden hónap első keddjén, 13 és 17 óra között a Bácskai Kultúrpalota aulájába várják mindazokat, akik ilyen módon kívánnak segíteni, de nagyobb rendezvények, fesztiválok alkalmával is lehetőséget biztosítanak a véradásra. Egy alkalommal 4 és fél dl vért vesznek le, ebből plazmakészítményeket, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátumot állítanak elő. Egy véradás termékével három betegnek tudnak segítséget nyújtani, ugyanakkor a véradás a donor egészségét is szolgálja, hiszen több szűrővizsgálatot is elvégeznek közben. Átlagos, magát egészségesnek érző férfi évente ötször, míg egy nő négy alkalommal jelentkezhet véradásra, az adatfelvételhez személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ-szám szükséges. Baján sok a lelkes, visszatérő véradó, de mindig szükség van újabb és újabb jelentkezőkre. Az első véradást a szervezők emléklappal
FotóK: Kelemen Áron
Több véradó kell!
és vércsepp alakú kitűzővel jutalmazzák. A nyári hónapokban a Magyar Vöröskereszt a sajtó fokozott segítségét kérte a véradásokhoz. A média képviselőit nem csak véradással való példamutatásra buzdította, hanem kiemelten kérte az akciók népszerűsítését. Baján az augusztus 4én megtartott hagyományos alkalmon szerkesztőségünk mellett a Bajai Televízió, a Bajai Rádió és a Bajai Honpolgár munkatársai is jelen voltak. Török Sándorné azt is elmondta: augusztus 13án, csütörtökön 13-17 óra között retró véradásra várnak mindenkit. – Az esemény retró jellegét az adja, hogy ezúttal a véradás után nem a szokásos reform ételekkel kínáljuk a donorokat, hanem sört és virslit kap minden véradó. Aki azonban erre az alkalomra nem jöhet el, azt szeptember 1-jén, kedden várjuk a hagyományos alkalomra, a Bácskai Kultúrpalotában.
SÁNDOR BOGLÁRKA
Gondolatok a szakképzés átalakításáról Az utóbbi évtizedben tapasztalható, hogy kevesen tanulnak szakmát, pedig a szakma komoly megbecsüléssel rendelkezik. Egyre nehezebben találunk ma jó mestert az apróbb hibák elhárításához. Többek közt ezt az igényt ismerték fel a szakképzés irányítói. Az átalakítás célja, hogy hivatalnokok helyett a szakmát és a gyakorlati életet közelebbről ismerő szakemberek irányítsák az iskolákat. Olyan intézményeket szeretnének működtetni, ahol sikeres szakmai oktatás folyik. A központosító irányítás helyett viszszaáll a minisztérium általi szabályozás. Az átalakítás során fontos szempontnak számított, hogy az országunkban működő kb. 360 szakképző iskola ne különböző módon fejlődjön. Ezért az intézményeket 44 Szakképzési Centrumba tömörítették. Örömünkre szolgál, hogy a városvezetés és Zsigó Róbert országgyűlési képviselő közbenjárására Baja is egyike lett a szakképzési centru-
moknak, és öt jól működő intézmény – városunkban a Türr István, a Jelky András, a Bányai Júlia, Kalocsáról a Kossuth Lajos és a Dózsa György Szakképző Iskola – tevékenységét hangolja össze. A centrum anyagi téren is gazdája lesz az
kezdődött, szerkezetüket július 20ra nyerték el. Mivel a központ Bajára került, jobban érvényesülhetnek a város és a lakosság elvárásai. Az új centrumok már a pályaválasztás előtt részletesen bemutatják, hol és milyen szakmákat kínálnak.
intézményeknek, melyek ezentúl önállóan gazdálkodnak, ezért ha felelősen és jól szervezik meg működésüket, akkor anyagilag is kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek. A központok kialakítása július 1-jén
Központi nagy keretek helyett helyben születő döntéseket kívánnak hozni, melyek gyorsan reagálnak az iskola körüli térség igényeire. Baján így volt ez korábban a helyi kórház esetében is: szerettek volna egész-
24. BÁCSK AI NAPLÓ • INFORMÁCIÓK • 2015. augusztus 13.
ségügyi képzettséggel rendelkező fiatalokat alkalmazni, ezért a városvezetés segítségével a Jelkyben beindult a képzés, és ez által munkahelyekhez jutottak az itt végzett tanulók. Az iskolák működésükkel szeretnének felzárkózni Baja testvérvárosi kapcsolataihoz is, valamint a jövőben szándékukban áll elmozdulni a nemzetiségek szakképzési oktatása felé. Kérjük a térség lakosságát, tekintse értéknek továbbra is iskoláit, továbbtanulás miatt bátran érdeklődjenek az intézményekben! Az átszervezés legfontosabb célja, hogy piacképes szakmákat oktassunk, gyerekeink pedig ne úgy kezdjék el felnőtt életüket, hogy az iskolapadból kilépve a munkanélküliség várja őket.
DANCSA BÁLINT
ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ, A KULTURÁLIS, KÖZNEVELÉSI, IFJÚSÁGI, SPORT ÉS KISEBBSÉGI ÜGYEK TANÁCSNOKA
Nemes ügyért horgoltak BÁCSKAI KULTÚRPALOTA Ismét rekordkísérlet helyszíne volt a halászléfőző fesztivál. Ezúttal horgolt óriástakaró készült szombaton. Az ország számos pontjáról érkezett kézimunkázó hölgyek az Óriástakaró – rekorddal vagy anélkül! Csak mert sze-
Nem lesz gyűjtőtábor Baján
nénk túlszárnyalni a tavalyi eredményt. Rászoruló gyerekek kapják meg a darabokat. Baján a kézimunkázók Illésné Ambrus Klára szervezésében kapcsolódtak be a mozgalomba: – Mintegy húszan gyűltünk össze a Bácskai Kultúrpalotában. 50x50
KÉPVISELŐ-TESTÜLET Napirend előtti beszámolóval kezdődött a július 9-i rendkívüli ülés. Fercsák Róbert polgármester kérésére András István rendőrkapitány a bevándorlókkal kapcsolatos tényállást ismertette a lakosság nyugalma érdekében. A rendőrség idén már két ízben felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly nyáron dinamikus bevándorlási hullám indult el. A szerb határszakaszon egy időben főként koszovói állampolgárok érkeztek. Jelenleg inkább szír, afgán és pakisztáni menekültek kelnek át. A 113 km-es határszakaszból 19 km Kelebia, 94 km pedig Baja vonzáskörzetéhez tartozik (Bácsalmás, Bácsbokod és Hercegszántó határrendészeti kirendeltségeivel). A határokon átkelőket a kiskunhalasi gyűjtőközpontba szállítják. A rendőrkapitány beszámolójához Fercsák Róbert hozzátette: a szóbeszéddel ellentétben Baján nem épül befogadó tábor. – A városban nincs laktanya, sem más, erre a célra alkalmas ingatlan. Mindenkit arra kérek: ne zavarja meg a város S. B. lakóinak nyugalmát alaptalan híresztelésekkel.
Új képzőművészeti albumok
retjük! elnevezésű kampány résztvevői, munkájukat jótékony célra ajánlják fel. A mozgalom tavaly indult útjára a Fejér megyei Csákberényből, az ötletgazda Mátyásné Csobán Erika. – A tavalyi felhívásra közel hétszázan jelentkeztek. Magyar rekordot sikerült elérnünk: 625 négyzetméter lett a hitelesített eredmény, ez 2500 darab. Szeret-
cm-s négyzeteket horgolunk. Hat darabból álló takaróvá dolgozzuk össze, majd egyetlen hatalmas takaróvá varrjuk. Ez a Guinness-rekord kísérlet – mondta a bajai szervező. Az elkészült darabokat augusztus 29-én Csákberényben varrják össze. Az eredmény hitelesítése után ismét szétszedik, majd szétosztják a takarókat.
S. B.
KULTÚRA Két erdélyi városban – július 13-án, hétfőn Nagybányán, 14-én, kedden pedig Kolozsváron – is bemutatták azt a két képzőművészeti albumot, amelyeket társszerzőként Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatója jegyez. A két kötetet Thorma János kiskunhalasi festő, a Nagybányai Művésztelep egyik megalapítója és meghatározó személyisége kapcsolja össze. Amint arról Kovács Zita beszámolt, az egyik album Thorma életművének feldolgozása, a másik pedig a Szatmárnémetiből elszármazott műgyűjtő házaspár, Bay Miklós és Éva csaknem háromszáz darabból álló, a Nagybányai Művésztelep alkotóinak munkáit tartalmazó gyűjteményét mutatja be. Mindkét kötet a kiskunhalasi Thorma János Múzeum kiadásában, jelentős szponzori öszszefogással valósult meg, Kovács Zita és Büki Barbara, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténészének szakmai irányításával. Kovács Zita arról is biztosított: a két album hamarosan megvásárolható lesz a bajai múzeumban. A képzőművészetek rajongói bizonyára örömmel fogadják majd, és szívesen lapozgatják a többszáz illusztrációval ellátott köteteket.
SÁNDOR BOGLÁRKA
Hagyományőrző mosás DUNA/MOHÁCS Idén is nagy sikere volt a Mohácsi Sokacok Olvasóköre rendezvényének a Pranje na Dunavu, vagyis a Dunai Mosásnak. Az évszázados hagyományos mosást a mohácsi asszonyok egészen az 1960as évekig, a mosógépek elterjedéséig életben tartották. A sokac negyedből nyaranta csoportosan jártak ruhát mosni a Sokac-révbe. A néhány éve újjáélesztett hagyományt már nemcsak a partról nézte a rengeteg érdeklődő, a Dunán közlekedő turistahajó utasai is hírét viFORRÁS: BAMA hetik a különleges látványosságnak.
A Nosztalgia Nyugdíjas Klub a Közösségi Házba várja az érdeklődőket augusztus 21-én, pénteken 18 órakor. Köszöntőt mond dr. Zöld Lászlóné önkormányzati képviselő, tanácsnok, majd következik az ünnepi kenyérszentelés és kóstolás. Fellép az Orfeusz 69 és a Szeremlei Néptánc Együttes. A műsor után nosztalgia bál. A rendezvény támogatója a Baja Marketing Kft. és az Ady Endre VKMK. BÁC S K A I N APLÓ • INFORMÁCIÓK • 2015. augusztus 13.
25.
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt
SAJTÓKÖZLEMÉNY
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL HUMÁNERŐFORRÁS FEJLESZTÉS VALÓSULT MEG AZ ÉGÁZ-DÉGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÓ ZRT.-NÉL
Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 10 804 500 Ft támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretén belül meghirdetett „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára a konvergencia régióban” tárgyú pályázatán. A projekt keretében cégünk tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó, a működéséhez szükséges képzések valósultak meg.
Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Magyarország hat megyéjében (Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, BácsKiskun, Csongrád és Békés megye), valamint Veszprém megye néhány településén (mindösszesen 668 településen) végez földgázelosztási tevékenységet. A társaság három gázüzembe szervezetten, önállóan végzi a földgázelosztó vezeték üzemeltetésével, karbantartásával, javításával és veszélyhelyzet elhárításával kapcsolatos tevékenységét. A piaci szereplők részére diszkriminációmentes hozzáférést biztosítunk elosztói rendszerünkhöz. Társaságunk vezetése és munkatársai elkötelezettek, hogy folyamatos és biztonságos földgázellátást nyújtsanak a fogyasztók részére. Cégünk célja a képzési program megvalósításával az volt, hogy azon kollégáink számára, akiknek a munkaköre megkívánja a sok utazást és közlekedést, biztosítva legyen a megfelelő gépjárművezetői tudás. Cégünk a következő képzéseket valósította meg: 1. Balesetmentes közlekedés 2. Gazdaságos és környezetkímélő közlekedés
GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt
SAJTÓKÖZLEMÉNY
EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL HUMÁNERŐFORRÁS FEJLESZTÉS VALÓSULT MEG A GDF SUEZ ENERGIA MAGYARORSZÁG ZRT.-NÉL A GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 5 733 000 Ft támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretén belül meghirdetett „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára a konvergencia régióban” tárgyú pályázatán. A projekt keretében cégünk tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó, a működéséhez szükséges képzések valósultak meg.
A GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. az ország Észak-dunántúli régiójában (Győr-Moson-Sopron, Vas és Komárom-Esztergom megyében), valamint a Dél-Alföldön (Bács-Kiskun, Csongrád, ill. Békés megye területén) végez földgázértékesítést az egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztók részére. A társaság üzletpolitikájában elkötelezett a fenntarthatóság és a biztonságos energiaellátás iránt. Cégünk célja, a képzési program megvalósításával az volt, hogy azon kollégáink számára, akiknek a munkaköre megkívánja a sok utazást és közlekedést, biztosítva legyen a megfelelő gépjárművezetői tudás. Cégünk a következő képzéseket valósította meg: 1. Balesetmentes közlekedés 2. Gazdaságos és környezetkímélő közlekedés
26. BÁCSK AI NAPLÓ • HIRDETÉS • 2015. augusztus 13.
Bajnokok az Öreg-tónál Cseh Tamás-élmény
ÁDÁM PÉTER, A KLUB ELNÖKE
Tamás – szerzőtársával, a szövegíró Bereményi Gézával együtt – ikonikus alakja és hű krónikása is volt. És bár a dalszövegek üzenetét időnként találgatni kell, sok esetben nincs is szükség szó szerinti értelmezésre: hagyni kell, hogy elragadjon a hangulatuk, hiszen maga Cseh Tamás is elismerte, hogy esetenként ő maga sem értette konkrétan Bereményi szövegeit. – Hangulatokat, érzéseket, képeket énekelt, ezek pedig mindenkinek mást jelenthetnek – hívta fel a figyelmet Dely Géza. Azt is felidézte, hogy Cseh Tamás többször úgy nyilatkozott: két dolgot nem tud, énekelni és gitározni. Ehhez képest azonban egy nemzedék bálványa lett, aki azt vallotta: a zászlót nem kibontani kell, hanem lengetni, tehát a meglévő értékeinket kell táplálni, nem feltétlenül újakat (ki)találni. Az est során többek között olyan dalok csendültek fel, mint a Csönded vagyok, Költözködés, Illegalitás, Anna, Télikabát, Eszembe jutottál és a ráadásként előadott Budapest. Az est nagy sikert aratott, könynyed nyáresti élményt nyújtva a víziszínpadon. SÁNDOR BOGLÁRKA
Fotó: Kelemen Áron
HALÁSZLÉ Tatára hívták a Bajai Halászléfőző Bajnokok Klubját. A Zsigmond Mihály Borlovagrend nagymestere, Szöllősi Mihály, a bajai klub híres borásza, Koch Csaba révén lépett kapcsolatba a bajnokokkal. Július 31-én az Eszterházy-kastélyban az I. Neszmélyi Borvidék Borünnep alkalmából 90 főnek kellett halat főzni. Mivel a folyosó volt a helyszín, már a megnyitó ideje alatt is érezhették az illatokat a vendégek. Így alig várták, hogy leülhessenek a gyönyörűen terített asztalokhoz, megízlelni a híres bajai halászlét. Remek kritikákat kaptunk. Másnap az Öreg-tó partján, a Kastély-téren látványfőzésre invitálták csapatunkat. Mintegy 100 adag bajai halászlét főztünk és osztottunk ki, tovább öregbítve a kultikus étek hírét. A nagy sikerre való tekintettel délután ismételtünk! Köszönet a klub nevében a remeklő tagoknak: Horvát László (titkár), Péter András, Göldner Tibor, Lovrity Ferenc. Külön köszönet a Fiskars képviselet vezetőjének, Urbán Balázsnak az önzetlen segítségért.
VÍZISZÍNPAD Az estére is csak alig-alig enyhülő kánikula ellenére is szép számú érdeklődő gyűlt össze augusztus 8-án este Cseh Tamás-dalokat hallgatni. A Rábl Színpad és Zenei Közösség a Baja Marketing Kft. szervezésében idézte fel a legendás gitárosénekes alakját, aki 2009. augusztus 7-én hunyt el. Amint azt Dely Géza, a Rábl Színpad vezetője, az est énekese felidézte: Cseh Tamás dalait nem lehet szolgai módon utánozni, sem túl alternatív formában feldolgozni. Előadni lehet ezeket a szerzeményeket úgy, ahogyan az előadó belső világa diktálja. Ennek a folyamatnak lehetett tanúja a bajai est közönsége: Dely Géza, Fazekas Péter (ének, gitár), Fischerné Stengárt Renáta (hegedű) és Dudás Júlia (furulya, ének) valóban a maga értelmezésében adta elő a sajátos hangulatú dalokat. Amint azt est során elhangzott: felkészülés közben a csapat sokat inspirálódott Bérczes László beszélgetőkönyvéből, ebből osztottak meg a zenész-énekesről szóló anekdotákat, jellegzetes mozzanatokat, felidézve a kort, amelynek Cseh
Pályázati kiírás Baja város önkormányzat képviselő-testületének pályázati
kiírása az Eötvös József Főiskolára jelentkező hallgatók támogatására vonatkozó Eötvös József felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázatra a 2015/2016. tanévre vonatkozóan. Az Eötvös József Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló bajai fiataloknak az Eötvös József Főiskolán folytatott tanulmányainak támogatása. A pályázat kiírója: Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Határidő: augusztus 14. Részletek: www.bajavaros.hu. BÁC S K AI N AP LÓ •INFORMÁCIÓK, HIRDETÉSEK • 2015. augusztus 13.
27
BAJA Több beruházás zajlik a városban, ezek közül tekintett meg néhányat augusztus 6-án Fercsák Róbert polgármester. A III. Béla Gimnázium teljes mértékben felállványozott épületén javában dolgoznak a munkások. Energetikai felújítás zajlik, így a további üzemeltetés jelentős megtakarításokkal járhat. A homlokzat hőszigetelést kap, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a fűtési rendszert. Utóbbit az önkormányzat állja. – A gimnázium épülete a hosszú évtizedek során méltatlan állapotba került. Zsigó Róbert országgyűlési képviselővel közös szándékunk volt, hogy már a ciklus legelején lépjük ebben az ügyben. Idén 150-200 millió forintot tudunk az épületre fordítani. A munkálatok minden bizonnyal okoznak majd fennakadásokat az évkezdésben, de biztos vagyok benne, hogy a kivitelezők a lehető legkörültekintőbben járnak majd el. Az épület fenntartása az önkormányzat hatáskörébe tartozik, így a felújítással a magunk számára is takarékoskodunk – összegezte a polgármester. Elkészült a kerékpárút a Nagy-Pandúr-szigeten, a Futrinka utca pedig bitumenes borítást kapott: – Régi lakossági igény, hogy tegyük járhatóvá a nyaralók előtti útszakaszt a Futrinkában. Az erdőn keresztül pedig zúzott köves, tömörített terület várja a kerékpározókat. Ez árterület, lesznek idő-
A Nagy-Pandúr-szigeti kerékpárúton szakok, amikor víz alá kerül az út. Így a karbantartás nagy figyelmet igényel. Ezzel együtt is megérte a felújítás, kitűnő kikapcsolódási lehetőség itt kerekezni, hiszen gyönyörű a sziget – értékelte a polgármester. Árvízvédelmi intézkedések is történtek, hamarosan korszerűsítik a sziget legmagasabb pontján található zsilip működését, tájékozatott Perlaky Ferenc városüzemeltetési referens. – Ezen a zsilipen keresztül engedjük le a szigetről a vizet. Pillanatnyilag két sor palló között homokzsákra
halmozott földdel zártuk le. Ha lemegy a víz, a kibontás életveszélyessé válhat. Ezért építünk bele egy csőzáró zsilipet, amelyet könnyedén lehet majd fel- és leengedni. Sokkal gyorsabb lesz a sziget ürítése. Ez 1,5 millió forintos beruházás – mondta a szakember. Hozzátette: a jövőbeni minél hatékonyabb árvízvédekezés érdekében tervbe vették úgynevezett árvízi bukók építését. Ez burkolt mélyedést jelent a töltés vonalvezetésében, így a mélyebb részen keresztül SÁNDOR BOGLÁRKA tud bejönni a víz.
Fotó: Kelemen Áron
Szakmai fórum az árvizekről
A legutóbbi nagy árvíz VÍZÜGYBár Magyarország az Európai Unió egyik legveszélyeztetettebb országa árvízvédelmi szempontból, a védekezési stratégiánk egyáltalán nem marad el az uniós irányelvek mögött. Ez derült ki azon az egész napos szakmai konferencián, amelyet július 30-án szervezett az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság a bajai főiskolán. Dobó Kristóf, az Országos
Vízügyi Főigazgatóság referense elmondta: az árvízi kockázatkezelési, térképezési projektet az EU írta elő tagországai számára. – Az Európai Parlament és Tanács 2007-ben kiadott egy irányelvet, célja az árvízkockázat csökkentése és a káros hatások mérsékelése. Magyarországnak év végéig el kell készítenie az elöntés- és veszély térképeket, valamint a kockázati térképeket és kezelési terveket. A többi
28. BÁCSK AI NAPLÓ •INFORMÁCIÓK • 2015. augusztus 13.
tagállamhoz képest is jó a helyzetünk – ismertette a referens. A konferenciára egybegyűlteket Telkes Róbert, az ADUVIZIG igazgatója köszöntötte. Elmondta: a 2000-es években jelentkező árhullámok komoly kihívást jelentettek a védekezőknek, erre reagált az Európai Unió, előírva tagállamai számára a kockázati tényezők felmérését. Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósághoz tartozó árvízvédelmi létesítmények működését Veréb Dávid folyamszabályozási ügyintéző mutatta be. – Az országhatár és Baja között található a Margitta-szigeti fővédvonal, valamint a Baja és Solt közötti árvízvédelmi fővédvonal, amelyeket csúcsszerű létesítmények, illetve zsilipek és szivattyútelepek kereszteznek. Lényegében ezek védik meg az itt élőket a dunai elöntésektől. Az Európai Unió által meghatározott irányelveket Illés Lajos, a Viziterv Environ Kft. ügyvezető igazgatója ismertette: – Az EU 2007-ben elfogadott egy irányelvet arról, hogyan kell az uniós országokban egy-
ségesen megteremteni az árvízbiztonságot. Az elmúlt években Európán jelentős, emberéletet is követelő árvizek sorozata vonult végig, ez indukálta az intézkedést. Eszerint föl kell mérni azokat a területeket, amelyek veszélyeztetettek. Intézkedési javaslatokat kell kidolgozni: mit kívánnak tenni az országok a biztonság érdekében. Magyarország Európa legveszélyeztetettebb térségei közé tartozik, arányaiban az ország területének 25-30 százaléka érintett. Jelen szakmai fórumon ezeket a területeket ismertetjük, pontosítva határaikat. Ismertetjük továbbá az esetleges árvizek következményeit, a várható vízmennyiséget, illetve a kockázat csökkentésének teendőit. A fórum a délutáni órákban a vízgyűjtő gazdálkodási tervezés felülvizsgálatával folytatódott. – A terv lényege, hogy vizeinket jobb minőségi állapotra hozzuk. Ez nem csak a víz tisztaságára, hanem állapotára, minőségére, mennyiségére is vonatkozik – mondta el Dobó Kristóf.
SÁNDOR BOGLÁRKA
Fotó: Kelemen Áron
Fontos fejlesztések zajlanak a városban
Jól szerepeltek a Tomori Pál Főiskola oktatói
Idén tavasszal is értékelték tanáraikat a Tomori Pál Főiskola hallgatói. Az adatfelvétel keretében 400-nál is több kérdőív érkezett vissza az intézmény három képzési helyszínéről. A Kalocsán tanulók átlagosan 4,26-ra, a kecskemétiek 4,29-ra értékelték az oktatókat, ami önmagában is igen impozáns, míg a Budapesten tanulók által adott osztályzatok átlaga 4,38. Az oktatói kar tehát minden helyszínen jó értékelést kapott a hallgatóktól. Több szempont szerint is igyekeztek felmérni, milyen véleménnyel vannak a hallgatók oktatóikról. Rákérdeztek a róluk kialakult összképre, az idő kihasználására, a szakmai felkészültségre, a tananyag-átadási, valamint előadókészségre, a tanórán kívüli viselkedésre, korrektségre, és végül arra is, hogy a tanórák hány százalékán vettek részt a diákok. A felmérés adatainak elemzésekor kitűnik, hogy a hallgatók oktatóik szakmai felkészültségét értékelik a legmagasabb pontszámmal, amire átlagosan jelest (4,63) adtak. Meglehetősen sok oktató kapott kereken 5,00-t a feltett kérdésre. A hallgatók elégedettségét egy másik felmérés is igazolja, amely szerint a legtöbben azért jelentkeztek a Tomori Pál Főiskolára, mert valamely ismerősük ajánlotta nekik az intézményt. Ez azért jó,
mert azt is jelzi, hogy akik korábban kapcsolatba kerültek a főiskolával, azok elégedetten hagyták el a padsorokat. Ugyanezen felmérésben a válaszadók az intézmény legnagyobb előnyének a kedvező árazást tartják, ami miatt másoknak is szívesen ajánlanák az intézményt. Kiemelik továbbá a családias légkört, valamint a kimagasló oktatói gárdát, amely szempontokat a főiskola legfontosabb előnypontjaiként is említik. Nagyon sokan nevezik meg ugyanakkor a Tomori Pál Főiskola jó hírnevét, mint döntő szempontot az intézmény
megválasztásakor. A felmérésből az is kiderül, hogy hallgatói szemmel mit jelent a családias légkör. Vannak, akik szerint a kiscsoportos foglalkozásokon könnyebben lehet önálló gondolkodásra serkenteni a résztvevőket, könnyebben alakulnak ki a közösségek, fejlődik az empátia, tolerancia és tisztelet. Mások azt emelik ki, hogy közvetlenebb a kapcsolat a tanárokkal, akik megismerik a hallgatóikat, emberileg is közel tudnak kerülni hozzájuk. Így személyre szabottan, hatékonyabban tudják alkalmazni oktatási módszereiket. A felmérések eredménye jó vissza-
jelzés az intézmény vezetése és dolgozói számára, igazolva, hogy érdemes minőségi munkát végezni. Mutatja azt is, hogy nem szabad követni más intézmények gyakorlatát, és ráállni a „sorozatgyártásra”. A Tomori Pál Főiskola képzéseit Kalocsán, Budapesten és Kecskeméten is indítja, de tervben van a konzultációs központ újraindítása Székesfehérváron is. A főiskola fő profilja továbbra is a közgazdasági képzés, ami a gyakorlatban három alapszakban (BA) testesül meg: Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel, valamint Nemzetközi gazdálkodás. Az említett szakok mellett Szabad bölcsészet, valamint Nemzetközi tanulmányok (BA) szakot választhatnak az emberileg is igényes tanulni vágyók. A Tomori Pál Főiskola árazása is igen versenyképes, hiszen az országban a legalacsonyabb költségtérítési díjak mellett kínálja képzéseit. A folyamatba később sem épülnek be rejtett költségek. Az intézménybe a 2015. évi pótfelvételi eljárás során július 26. és augusztus 10. között jelentkezhetnek mindazok, akik a 2015. évi általános felvételin nem jelentkeztek sehová, vagy nem vették fel őket. Aki kimaradt, vagy még nem döntött, most itt van az ideje. ∎
Csávolyon a kvartett
A Four Bones Quartet a tavalyi sikeres, teltházas csávolyi koncert után idén augusztus 30-án, 15 órakor nyárbúcsúztató koncerttel örvendezteti meg a bácskai közönséget. A harsona kvartett nyári, belföldi turnésorozata záró állomásaként érkezik Csávolyra, ahol tavaly már bebizonyították: igazi elkötelezettjei elegáns és különleges hangszerüknek. A koncertre a megszokott lendületes műsoruk mellett ismert klasszikusokkal, modern, könnyed dallamokkal s igazi zenei csemegékkel várják a közönséget. ∎ HIRDETÉS, INFORMÁCIÓ • 2015. augusztus 13. BÁC S K AI N APLÓ •H
29.
SPORT
Baja és a Duna remek helyszín MOTORCSÓNAK
GLASGOW Negyedik helyen ért célba 50 méter hátonVereczkei Zsolt (S5) a glasgow-i paraúszó-világbajnokság hétfői nyitónapján. Amint a bajai sportoló elmondta, a Skóciában július 13-19-én megrendezett világbajnokság kiemelt verseny volt az idei naptárban. Sokan voltak az 50 m hát mezőnyben, izgalmas verseny volt. – Nagyon jó idővel szereztem meg a negyedik helyet, 4 tized másodperccel lemaradva a dobogóról. Úgy utaztunk ki, hogy ez egy nagyon fontos verseny. Itt láthatjuk, hogy kik lehetnek a nagy ellenfeleim a riói olimpián – ha kijutok. Sajnos, a brazil és az angol úszó legyőzhetetlen, de a bronzérmes, fiatal török verhetőnek tűnik. Így a cél Rió és a dobogó – fogalmazott a bajai úszó. Hozzátette: köszöni Pass Ferenc segítségét, valamint a városvezetés és a Corvus+Med Kft. támogatását.
Fotó: Kelemen Áron
Cél a dobogó
Izgalmas futamokat láthattak a nézők Jövőre is számítanak ránk, és mi is számítunk rájuk. Röviden így foglalható össze az idei motorcsónak verseny. A közönség remek futamokat láthatott a Türr-emlékműnél , a sportolók pedig önfeledten ünnepelték egymást eredményhirdetéskor. Az F-125-ös géposztály Európa-bajnokságán az olasz Alex Zilioli diadalmaskodott, aki mindhárom futamban az élen zárt. Az F-250esek között Bodor Péter megnyerte az első két futamot, majd a harmadikon vezető pozícióból esett ki műszaki probléma miatt. Ezt kihasználta az olasz Massimiliano Rossi, megszerezte az összetett győzelmet. A legnagyobb érdeklődés természetesen az F500-as kategóriát övezte, ahol világbajnoki futam zajlott. A szlovák Marian Jung mindhárom futamot
megnyerve végzett az élen. Második lett az olasz Guiseppe Rossi, harmadik pedig Hencz Róbert. A július 4-5én zajló verseny zavartalan volt, sem nagyobb baleset, sem más probléma nem okozott gondot. Phil Stacey (Nemzetközi Motorcsónak Szövetség): „Nagy a meleg, de a verseny élvezhető volt. Már negyedik alkalommal vagyok itt, nagyon jó a szervezés. Mindennel elégedett vagyok.” A nemzetközi szövetség képviselője kiemelte: Baja remek helyszín, s külön megköszönte Szécsi Máté, a Baja Marketing Kft. művészeti igazgatója munkáját. Fercsák Róbert polgármester elmondta: a bajaiak számára fontos valamennyi vízisport, így a motorcsónak is. Baja örömmel ad otthont a nagy nemzetközi versenynek minden évben. „Külön öröm szá-
momra, hogy sokan érkeztek vidékről, az ország távolabbi részeiről is. Ez egy technikai sport, melynek külön rajongó tábora van.” A díjakat Bócsa Barnabással, a Baja Marketing Kft. igazgatójával adta át a polgármester. A győztes sportolók vidáman locsolták egymást pezsgővel, miközben biztosították egymást: jövőre is jönnek. GÉCZY ZSOLT
Fercsák Róbert adta át a díjakat
Megvédte, majd megkérte TRIATLON Megvédte címét Flander Márton. A Mogyi SE sportolója Nagyatádon, a hosszú távú országos bajnokságon magabiztosan győzött. A nagyatádi Ironman versenyt (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km futás) Flander Márton kevesebb, mint 8,5 óra alatt teljesítette. Juhász Ágnes összetettben 2., míg korosztályában Veréb Dávid és Jámbor Dániel 5., Faldum Fanni pedig 10. lett. Flander Márton a célban féltérdre ereszkedve megkérte Faldum Fanni kezét. A hölgy igent mondott.
30. BÁCSK AI NAPLÓ • SPORT • 2015. augusztus 13.
SÁRKÁNYHAJÓ Fadd-Domboriban rendezte meg a Magyar Sárkányhajó Szövetség az I. magyar 10. személyes bajnokságot. A Sugó Sárkányhajó Club legénysége a Premier Open 200 m-es versenyosztályban az időfutamok eredményei alapján a B Dimenzióba került, a döntőben 2. lett. A 2000 m-es maratoni távon szintén a B Dimenzióban versenyeztek, itt jó időeredménnyel nyertek. „Az eredmények azt bizonyítják, hogy jó úton haladunk az edzésmunkában. Koros legénységük még mindig felveszi a harcot a fiatalokkal”, mondta el Ódor Tibor, az SSC elnöke.
KOSÁRLABDA Tisztújító közgyűlést tartottak a Bajai Bácskánál. Az eddig kilenc fő helyett öten vezetik a klubot. Pálkerti Tamás, Radnóti Miklós, Nagy István és Franczva László mellett az elnök Hosszú István maradt. A klub első emberének eddigi munkájával elégedettek voltak, így újabb öt évre tervezhet. Ugyanakkor edzőváltás történt a felnőtt csapatnál. Hosszú István és Pump Gábor három éve dolgozott a gárdával, most azonban átadta az irányítást. Az új edző Kajtár Zsolt, segítője Cservék Csaba. A Bácska a nyolcadik helyen fejezte be a 2014/2015-ös bajnoki idényt. Az eredmény megfelel az előzetes elvárásoknak, hiszen a cél a felsőházi rájátszásba kerülés volt. Ennek ellenére a duó úgy döntött, átadja a kispadot. Kajtár Zsolt korábban már dolgozott a felnőtt csapatnál, míg az elmúlt időszakban az utánpótlásnál tevékenykedett. „Ha rajtam múlik, nagyon gyors kosárlabdát játszó csapatunk lesz. Megpróbálunk sebességben a többiek fölé kerekedni. A védekezési repertoárt bővítjük.” Munkáját másodedzőként Cservék Csaba segíti, aki az elmúlt években szép sikereket ért el a klub utánpótlás csapataival.
Két világbajnoki aranyérem
mti Fotó: KovÁcs aniKó
Régi elnök, új edző
Az idei volt a legjobb KOSÁRLABDA Az idei Rátgéber Kosárlabda Táborbankét héten át pattogott a labda a szabadtéri pályákon, illetve a sportcsarnokokban. A táborban mintegy 400 fiatal húzott szerelést 60 edző felügyelete mellett. Török, szlovák, román, német, valamint szerb kosarasok is részt vettek a képzéseken. A hazai szakembereken túl Szerbiából, Olaszországból, Boszniából és Romániából érkeztek trénerek. Rátgéber László évek óta városunkba szervezi nyári táborát, a szakember most is elégedetten értékelt. „A gyerekek megszeretik Baját, a sportot, a kosárlabdát. Telt ház volt, s bár nagyobbá tehetnénk, inkább ezekben a normatívákban maradunk. Nem mel-
lékesen: kiváló edzőink voltak.” A táborban edzői továbbképzést is tartottak, több kiváló szakember csak ezért utazott Bajára. BAJAI TV
Gálos Roland aranyöves
ÖKÖLVÍVÁS Gálos Roland (Mogyi Felsővárosi Ökölvívó SE) nyerte meg súlycsoportjában a romániai Krajova városban rendezett Golden Belt nemzetközi bokszversenyt. Három kontinens (Afrika, Ázsia, Európa) 17 országának bokszolói csaptak össze, tudatta edzője és édesapja, Gálos Tamás. A bajai ökölvívó így indult a Szamokovban zajló ökölvívó Európabajnokságon is. Sajnos, a 60 kilogrammban szereplő Gálos Roland 3-0-s pontozással alulmaradt brit riválisával szemben, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe. A magyar csapat tájékoztatása szerint a 20 éves, magyar bajnok sima mérkőzésen veszített.
Aranyöves edzője nyakában
ÚSZÁS A 200 méter után 400 méter vegyesen is megvédte világbajnoki címét Hosszú Katinka Kazanyban vasárnap. A vizes vb úszóversenyeinek vasárnapi zárónapján a 26 éves magyar az országos csúcstól nyolc századdal elmaradva, 4:30.39 perces eredménnyel ért célba. A bajai Hosszú Katinka az aranyérmet Orbán Viktor miniszterelnöktől vehette át. A miniszterelnök abból az alkalomból tartózkodik Kazanyban, hogy a következő, 2017-es vizes világbajnokságnak Magyarország (Budapest és Balatonfüred) ad otthont. Hosszú – aki önmaga ötödik, a magyar úszósportnak pedig a 26. világbajnoki címét szerezte – a harmadik érmét nyerte a tatár fővárosban, miután hétfőn 200 méter vegyesen világcsúccsal védte meg titulusát, majd szombaton 200 méter háton lett harmadik. „Amit megígértem, ahhoz tartottam magam, mindent kiadtam magamból. Begörcsölt a lábam az utolsó ötven méterre, el sem hiszem, hogy sikerült végigcsinálnom” – nyilatkozta a döntőt követően az M4 Sportnak. „Kemény nyolc nap volt, nemcsak fizikálisan, mentálisan is kifárad az ember ilyen kemény teljesítések között.”
Vízbe szállnak a Rozmárok VÍZILABDAIsmét összejönnek az egykori Robbanó, ma már inkább csak Öreg Rozmárok, az ’50-es években virágzó egykori bajai vízilabdaélet kiválóságai augusztus 19-én, szerda délután. A rendezvény főszervezője a kezdetek óta Ápity Milos, aki a rozmár barátság jegyében hívta meg ezúttal is egykori társait az immár 27. vízilabdás találkozóra. A mérkőzés előtti napon, este 7 órától az elhunyt társakról megemlékező ortodox szertartást is tartanak a Nagy szerb templomban. Másnap a résztvevők 15 órától az uszodánál gyülekeznek. Az esemény 15.15-kor gyermek vízilabda bemutatóval kezdődik. 16 órakor Fercsák Róbert polgár mester, a rendez-
vény fővédnöke mond köszöntőt. Ezt követően pólós cirkusz a nagymedencében. A játékvezetői párost ezúttal is dr. Bodóczky László és dr. Pataki László alkotja. Természetesen az ügyeletet idén is a Rozmárok örökös tiszteletbeli orvosa, dr. Szlavikovics Ilona látja el. Fél 8-tól az Öreg Rozmárok a Szerb Nemzetiségi Ház nagytermében bajai halászlét vacsoráznak. Zene: Petike István és tamburazenekara. A rendezvény védnöke dr. Beck György, a Vodafone Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Vízilabda Szövetség elnök-helyettese és dr. Bodóczky László nyugalmazott megyei főbíró, a megyei sportszövetségek elnöke. Z. L.
BÁC S K A I N APLÓ • SPORT • 2015. augusztus 13.
31.
Nagydíjas gemenci kócsagok
TERMÉSZETFOTÓ Ismét gemenci kócsagokra figyel a világ. A Kaliforniai Tudományos Múzeum Big Picture nemzetközi természetfotó-pályázatának nagydíjasa lett Kudich Zsolt Repülő kócsagok című képe. A fotó Európa legnagyobb ártéri erdejében, a gemenci erdőben készült. A 2013 nyarán, a dunai árhullám által feltöltött időszakos Peti-tó kiszáradóban lévő vízfelületén készült kép különleges technikával örökítette meg a gemenci kócsagokat, olvasható a gemenci erdőgazdaság honlapján.
Információ és jegyvásárlás: Bácskai Kultúrpalota (Baja, Szentháromság tér 3.), tel.: 79/321-341, Tourinform Iroda (Baja, Szentháromság tér 11.), tel.:79/420-792. Online jegyvásárlás: www.bajaiszabadteri.hu