| litera - az irodalmi portál
A NÉZŐTÉRREL SZEMBEN 4.
1. oldal, összesen: 6 oldal
2007. 03. 09.
Addig jó Beszélgetés Egressy Zoltánnal
Darabjait számos feldolgozásban, színházban vagy filmen is láthatta a közönség: a Kamrában 1998-ban Lukáts Andor által rendezett Portugál-előadás a Katona nagyszínpadára került, s kilencedik éve teltházzal megy, a darabból film is készült. A Sóska, sültkrumpli köré egész rajongótábor alakult, a Sóska-kommandó tagjai legalább négyszer látták már a darabot − s nincsenek kevesen. Ebből most készült el a film. Egressy Zoltánnal beszélgettünk.
1991-ben jelent meg az első köteted, egy verseskötet, a címe Csókkor. Ezek a diákkor természetes hozadékaiként jelentkező költemények, vagy költőnek készültél? Nem készültem én semminek. Gimnáziumban Szabolcsi János magyartanáromtól kaptunk olyan jellegű házi feladatokat, hogy például írjunk verseket valamilyen témára. Az ember nem komoly tizenhét évesen… Megtetszett a versírás, elégedett voltam a műveimmel. Nagyon tetszettek. Ma már nem annyira. A későbbieket el is küldözgettem újságokhoz, kezdtek megjelengetni. És ha az ÉS-ben, vagy más komoly helyen megjelenik egy-egy vers, az ember húszévesen nyilván költőnek tartja magát. Sőt. Húszévesen akkor is, ha nem ír verset. De ez mindegy. Harmad-negyedéves főiskolás koromban az akkor induló Kapu című folyóirat környékére keveredtem, ők köteteket is megjelentettek, így született meg a Csókkor. A Kapu ma is létezik, de jó pár éve nem az már, ami volt. Nagyon nem. Milyen szerepe volt az életedben a versírásnak? Nagyon meg tudtam hatódni egy-egy soromon. És élveztem, hogy nyomtatásban látom. Emlékszem, a Népszavának szombaton volt versrovata, egyszer Nyilas Attila barátommal − aki szerintem az egyik legjobb magyar költő mostanság − már péntek éjszaka vártuk a lapot a Blaha Lujza téren. Ilyesmi velem csak akkor fordult elő, amikor évekkel korábban a Népsport megjelenését vártam egy-egy fontos meccs után. S miért vártad a Népsportot? Gyakorlatilag azon tanultam meg olvasni. Sportőrült voltam. Azt gondoltam, hogy nincs nagyobb dolog az életben, mint olimpiai bajnoknak lenni. Esetleg válogatott futballistaként játszani a Népstadionban piros-fehér-zöldben, az még valami. Ez utóbbi egyébként megadatott nekem tavalyelőtt, a színészválogatott tagjaként. Életem végéig emlékezni fogok az öt méterről fölé lőtt helyzetemre. Lelassult az idő. Balesetek túlélői mesélik, három másodperc hogy tart egy óráig. Jött a labda, és átvillant bennem: én mindjárt gólt rúgok a Népstadionban. Persze, hogy fölé ment. Tanulságos, ez is bizonyítja, hogy a dologra magára kell figyelni, nem a következményekre. Lövés közben a lövésre, írás közben meg az írásra, nem a fogadtatásra. Mondjuk ezt mindig is így gondoltam. Az időkezelés sajátosságait alkalmazod a Veszprémben most bemutatott Baleset című darabodban. A sport pedig visszaköszön a 4X100-ban vagy a Sóska, sültkrumpli-ban. Az más. Nem biztos, hogy a sportszeretetem miatt sport-témájúak ezek a darabok. Hanem ebben a közegben, ebben a miliőben működnek… Rengeteg közös van a sportban és a színházban. Indulatok, akaratok feszülnek egymásnak mindkét területen. Egy jó dialógusban például. Másrészt fantasztikusan jó modellhelyzet a sport, ahol az emberi viszonyokat tisztán és szépen lehet ábrázolni. A Sóska, sültkrumpli esetében konkrétan háromszereplős darabot szerettem volna írni, gondolkodtam, hol van összezárva három ember úgy, hogy nem tudnak kimenni. Eszembe jutott egy bíró és két partjelző. Meg egy meccs. Miért gondoltál arra, hogy egy háromszereplős darabot írj? Megvolt a három színészed, vagy úgy gondoltad, hogy ez egy olyan forma, amit mindenhol jól tudnak adaptálni − mert zárt közegben játszódik, nem kell a színpadképen sokat változtatni, olcsón előállítható a díszlet és összesen három színész kell hozzá −? Ha ilyen szempontjaim lennének, vagy erre gondolnék, akkor nem írtam volna meg a Balesetet, ami tele van színházellenes dolgokkal, játszódik jelenet a Balatonban is például. Kicsit meglepő is. Írtad a Reviczkyt, ez volt az első darabod, ami tizennégy évet fog át, rengeteg szereplővel, rengeteg helyszínnel… …még nem figyeltem a praktikus szempontokra… ...s talán ezért nem is volt 2005-ig bemutatója, bár jó darab. 1995-ös. Utána szűkebb, zártabb térben játszódó darabok következtek, s most a Baleset nyíltabb térkezelése. Nem gondoltál rá, hogy talán azért nem állították színpadra a Reviczkyt, mer sok pénz kéne hozzá, hogy rendesen megcsinálják?
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\000335.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
2. oldal, összesen: 6 oldal
Nem pénz, inkább elhatározás. Voltak rendezők, akik szerették, csak ők nem voltak színháznál. Bal Józsi, a szegedi színház művészeti vezetője annak idején kecskeméti igazgató korában ismerte meg a darabot, kábé akkor, amikor ott is hagyták a színházat. Most, hogy Szegedre került, és kiírták a Katona József pályázatot, felvetődött, hogy be kéne adni rá. Na és nyert. Nem hiszem, hogy drágább a Reviczky színpadra állítása, mint más darabé, a költségek nem a szereplők számán múlnak, ráadásul Galambos Péter díszlete tulajdonképpen egyszerű, minden végig a színpadon volt. A Reviczky volt a „tanulódarabom”, nagyon epikus, rengeteg évet fog át, nem is tudtam, mi ez, tényleg darab-e, felhívtam ismeretlenül Radnóti Zsuzsát, mondja meg… Minden további ebből következett. Erre kaptam egy ösztöndíjat, arra írtam a Portugált. Színdarabnak írtad… A Reviczkyben a főszereplő majdnem folyamatosan színpadon van, ettől iszonyatosan filmszerű az egész. Azt hittem, ez baj, de érdekes módon ez nem vetődött fel Szegeden problémaként. Hogyan vetődött fel benned, hogy darabot írj? Írtad a verseket, utána eltelt négy-öt év. 1995-ös a Reviczky. Közben 1995-ben jelent meg a színészinterjúkat tartalmazó köteted is. Igen, újságíróként dolgoztam sok éven keresztül. Meg játszottam egy zenekarban is, azt jobban szerettem. Közben folyamatosan a színház közelében éltem, állandóan színházba jártam, utólag biztos úgy kell fogalmazni, hogy meg kellett érnem a darabírásra… Nem tudom… Éppen a Cash Flow című gazdasági magazinnál dolgoztam. Ma se értem, miért. Vezető szerkesztőként semmiféle napi munkám nem volt, mégis bent kellett ülnöm négyig vagy ötig. Volt előttem egy számítógép, azon kezdtem el pötyögni Jászai Mari és Reviczky Gyula elképzelt dialógusát unalmamban egy délután. Amikor megírtam a darabot, sok minden mást kihúzogattam, de ez, az először írt párbeszéd benne maradt. Radnóti Zsuzsa hamar visszahívott, mondta, hogy van egy Nyílt Fórum nevű szerveződés, szerepeltetnék rajta a Reviczkyt. Örültem. A szakmából sokan ott voltak, megismerték – persze akkor egy színház se mutatta be, de tudtak róla, hogy van. Mondanád a Reviczkyből Korodával, hogy „irodalomra nem adnak pénzt. Így aztán előbb-utóbb mindenki eladja magát. Csak van, aki halogatja…”? Írtam akkor, amikor újságíró voltam. S azóta is az összes darabommal kapcsolatban felvetődik, hogy biztos önéletrajzi ihletésű. Például a Portugálban a fiú, Bece, aki Portugáliába akar menni… Merthogy te portugál nyelvből fordítottál. Portugál szakos is voltam, de aki ír, óhatatlanul sok mindent felhasznál az életéből, vagy nagyon konkrétan, vagy nem annyira konkrétan. Portugália vagy az újságírás tényleg beazonosítható velem, de bűvész például nem voltam, és sprinter se. Vagy szökött katona. Ez az író-újságíró dolog alapvetően Reviczky Gyula problémája volt. Tehát nem úgy lettél újságíró, hogy azt gondoltad, sikeres költő leszel, de kiderült, hogy nem élsz meg a verseidből? Nem, velem egyszerűen történtek a dolgok. Amikor elvégeztem a tanárképző magyar-történelem szakát, elmentem nyaralni Párizsba. Nem tudtam, utána mi lesz velem, mert tanítani nem akartam, és nem is tettem semmit ez ügyben. A Kapuban mondták, hogy indulnak új újságok, a Kurírnál szereznek nekem állást a kulturális rovatban, mire visszajövök. Az nagyon jó lesz, közben meg majd irogatok. Elmentem Párizsba, jó volt, aztán mikor visszajöttem, mondták, hogy bocs, nem Kurír, hanem Pesti Hírlap, de mindegy! Ahogy telt-múlt az idő, egyre kevésbé lett mindegy, nem nagyon bírtam az egyre durvuló szellemiségét, pont más irányba ment az újság, mint amerre én. Érdekes, hogy később a Kurírnál is dolgoztam. A Reviczkyt a Nyílt Fórumon bemutatták, s kaptál egy ösztöndíjat, amivel… Duró Győző intézett ösztöndíjat az Új Színházhoz, volt egy évem a darabírásra. Akkor írtam meg a Portugált. 1997-ben. Honnan jött a darab ötlete? Miért foglalkoztatott az elindulás/itt maradás problematikája, a felelősség és a felelősségvállalás kérdései? A Reviczkyre jobban emlékszem: őt nagyon szerettem, mint költőt, és sokáig kerestem valami formát, hogy írhassak róla, tanulmányra gondoltam, regényre gondoltam, de elég sok tanulmányt és regényt írtak már róla. Aztán észrevettem, hogy drámai jelenetek füzére az élete. A Portugál? Nem tudom, hogy jött. Arra emlékszem, hogy négyéves kisfiammal egy homokozóban játszottam a kelenföldi lakótelepen, ott találtam ki, hogy kocsmában játszódjon, és ott kezdtem el gondolkodni a szereplőkről is. Ez egyébként mindig így van, a történet a legvégén alakul ki. Mindig előbb van meg a helyszín, utána a szereplők? A szereplők vannak meg alapvetően, a történet a legeslegutolsó. Az megvan persze, nagyjából tudom, hogy mi felé szeretnék menni, de hogy mi lesz egy darab vége, azt nem tudom. Ha minden rendben megy, akkor valahogy magától íródik. Volt már, hogy másfelé kanyarodott a történet. Akkor azt hagyni kell. Tudsz arról beszélni, hogy mikor következik be az a pillanat, hol az a határ, ahol másfelé kanyarodik? Nem elemeztem különösebben ezt, nincs is nagy jelentősége. Általában sok jegyzettel kezdem el a darabírást, minden szereplőről vannak papírkáim. Mikor már tudom, hogyan beszélnek, mit akarnak, akkor egy szereplő egyszerűen nem mondhat mást, mint amit mond. Viszont néha meglepnek. Minden nap leülsz, s írsz bizonyos számú órát? Nem. Egy darabot körülbelül tíz nap alatt írok meg. Előtte nagyon sok idő, amíg kitalálom. Akkor viszont már
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\000335.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
3. oldal, összesen: 6 oldal
muszáj megcsinálnom, de azt meg nem tudom sokáig húzni. Ez a kitalálási folyamat hogyan zajlik? Próbálod elkapni a szereplőket, kitalálod a nevüket, megvan egy-kettő, jellemet alkotsz nekik, kitalálod, hogyan beszélnek, aztán sorsot és múltat is képzelsz, alkotsz nekik? Igen. Néha azt is szoktam tudni, hogy milyen jegyben születtek. Amikor a 4X100-at írtam, ahol négy futónőről van szó, nagyon kellett tudnom. Én rendeztem a Merlin Színházban, adtam a színészeknek életrajzot is, amelyben szerepelt, kik a szülei, mi a foglalkozásuk − mert tudtam. Milyen élmény volt a színészeknek, hogy az író rendezi meg a darabot? Ezt tőlük kéne megkérdezni. Nem beszélgettünk erről sokat, de nem hiszem, hogy félrevittem őket. Mondjuk, a darabon nem vesztem össze az íróval… Guelmino Sándorral összevesztél az ő 4X100 rendezésén? Nem vesztem össze vele, csak nem értettem, hogy miért alakította át a darabot. Párhuzamosan készült az ő és az én verzióm. Ő Székesfehérváron rendezte a 4X100-at, egy nap volt a különbség a két bemutató között. Nem járkáltam próbákra, ő meg nem mondta, hogy össze-vissza szerkesztgette a darabot. A mai napig nem értem, hogy gondolta. Rémülten néztem a bemutatót. Miközben Guelmino kimondottan tehetséges rendező, és tulajdonképpen jó volt az az előadás is, szerették a nézők, elég sokszor ment, semmi baj nem volt vele, csak én éreztem úgy, hogy nem az én darabom. Ha már itt tartunk, te hogy látod: a darabból előadás korában készül el a mű, vagy a darab leírva az, ami? Felelősséget a leírt darabért tudok vállalni, az előadás vagy ilyen, vagy olyan. Az ajándék. Én akkor örülök, ha megírok valamit, nem akkor, ha bemutatják. Na jó, könnyen beszélek ilyeneket, eddig még minden darabom színpadra került. De mégis, az a legjobb, elkészülni vele. Hogy hol és milyen előadás születik belőle, az már majdnem olyan, mint amikor az ember a gyereke felnőtté válását figyeli. Sok mindenen múlik, mi lesz vele, a gyereken is, a környezeten is, hogy kinek a keze alá kerül, rengeteg összetevője van. A drámaírásban az a legdrámaibb, hogy másokon, egy rendezőn, és persze színészeken keresztül jut el a nézőkhöz a mű − kivéve, ha valaki elolvassa. De színdarabot kevesen olvasnak. Általában az előadás kapcsán ítélik meg a darabot is. A nézők esetében ez természetes, de a kritikusok kilencven százaléka sem képes különbséget tenni darab és előadás között. Igaz, meg se próbálják. Amikor te rendezted a saját darabodat, milyen rendező voltál? Keményen fogtad a színészeket, pontosan vezetted őket, vagy hagytad, hogy szabadon menjenek annak alapján, amit már tudtak a darabról, s a nekik adott szereplői önéletrajzokból? Az életrajzot csak a végén adtam nekik. Nem voltam kemény rendező, mindenki olyan rendező, amilyen ember, gondolom. A rendezés alapvetően pszichológia. Kell anyaggal foglalkozni, szöveggel, színpaddal, mindenfélével, de főleg lelkekkel. A 4X100 nagyszerű szereposztással készült, de hat elég különböző lelkületű ember jött össze. Természetesen mindenkivel máshogy kell beszélni. Van, akit csak dicsérni szabad, van, akit nem szabad dicsérni. Ezt az évek során némi pszichológiai érzékkel rendelkező rendező nyilván megtanulja. Élveztem, csak rettentő ideges voltam végig, nem aludtam, és borzalmas lelkiállapotba kerültem, amikor nem értettem, hogy miért nem születik meg az, ami számomra teljesen evidens. De aztán a bemutató nagyon jól sikerült, tehát… … olyan lett, amilyennek megálmodtad? Leszámítva azt, hogy elképzeltem egy díszletet, aztán pár nappal a bemutató előtt megérkezett, és gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy használhatatlan. Így egy stilizált formát találtunk ki, de tényleg két-három nappal a bemutató előtt, ami azért nem normális dolog, viszont utólag azt mondom, nagyon jó, hogy így történt. Bátran és gyorsan kellett dönteni, és valahogy ettől felszabadultak a színészek is. Amikor a szereplőket tervezgeted, akkor a mellékszereplők élettörténetét is kitalálod? Tehát mondjuk Tablettának az élettörténetét is ismered, aki csak mint lehetséges póttag merül fel a dialógusban egy 4X100-as váltóban? Ez viszonylag egyszerű volt, mert áttételesen a négy parlamenti pártról szól a darab. Tabletta a MIÉP, aki valahol a Hősök tere körül lakik, s meg nem engedett eszközökkel, nagyon veszélyesen sportol, ha neveznék, szétverné a váltót. Március 19-én született… Tehát ez egy politikai parafrázis? …vagy október 15-én. Igen, az is. A színésznők persze nem pártokat játszottak, hanem embereket, de ez is benne volt. A nyelvi sajátosságok miből eredeztethetőek? Minden karakternek, minden szereplődnek megvan a saját nyelve: Perec elszólásai kifejezetten érdekesek: „Én nem kvalifikálom az ilyen dolgokat, Kiseszter! Próbáld már zöldágra verni, hogy mit akarsz mondani […] kemény dióba vágod a fejedet” vagy „Én nem vagyok ebben komponens egyébként, tényálladék, hogy ez a dolgom”, vagy „az orvos is megálla…” „megállipatika” …„megállipatika”. Hát igen, Perec. Ha indulatba jön, így beszél. Erről nem sokat tudok mondani. A kérdés az, volt-e ennek valami köze ahhoz, hogy politikai parafrázisnak is szántad a darabot, vagy nem. Tasnádi István például a HazámHazámban a pártokhoz, az azokat alakító karakterekhez méri a nyelvet is.
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\000335.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
4. oldal, összesen: 6 oldal
Inkább csak úgy, hogy mind a négy szereplőnek voltak erre utaló mondatai. Perec például azt mondja, tetszett volna gyorsabb utolsó százat futni. Vagy a személyiségük: Grafikát nem értik meg, ő nem jól fut, hanem okos. Inkább így… Hóvirág újraméretné az időt. Na ő melyik párt lehet?.. Kicsit barátnője Tabletta, kicsit nem. Utalgat rá, hogy jöhetne a váltóba, de nyíltan nem mondja. De emberek ők, és a történetnek mindenféle áthallás nélkül is működnie kell. Bemutatták például Ausztriában, nekik teljesen mindegy volt ez a vonatkozás. A szereplők nyelvi karaktere teljesen pártokhoz azért nem kötődő. Ugyanakkor a nyelvi slendriánságok, a helytelen beszéd gyakran jellemzik a darabjaid szereplőit. A 4X100-ban, a Portugál-ban is egyes karaktereknél, a Kék, kék, kék-ben Fil cerluxot mond cellux helyett, a 4X100-ban egy férfi színészből… A cellux saját problémám volt, nagyon sokáig azt hittem, hogy cerlux. Ez az ’r’-’l’ hang keverés saját probléma? Nem csak a cerluxnál alkalmazod; egy helyen John Malkovich-ból lesz Markovich, de más helyeken is lesz l-ből r. Ezt nem vettem észre. De a celluxra emlékszem, már felnőtt voltam, mikor rácsodálkoztam: cellux, jé, két l-lel írta valami hülye. Malkovichot csak Perec tudja rosszul. A nyelvi részre visszatérve: nem az összes szereplőm beszél így, van darab, amelyben mindenki máshogy beszél rosszul. Azt kérdezte tőlem egyszer Zsámbéki Gábor, tudome, hogy nyelvvel jellemzem a szereplőimet. Ez tényleg így van. Addig ez nem volt tudatos − mióta mondta, tudatosodott. Korábban nem volt az? Nem. A Portugálnál nem volt az? A Reviczkynél biztos nem volt az. De a Reviczkynél azért van valami történelmi távolság, ott sokkal szebben, sokkal választékosabban beszélnek a szereplők. Ott sem mindenki. Nem mindenki, a Portugálban sem mindenki ugyanazon a nívón beszél. Én hibának tartom, ha felcserélhető, hogy melyik mondatot ki mondja. Az életben sem így van: mindenkinek van külön stílusa, ha nem is külön nyelve. Lehet, hogy annyira látványosan nem válik el egymástól, mint egy műalkotásban, de hát a műalkotás mindig túloz. Ennek szerintem van egyfajta humora. Iróniája, amit én szeretek. S a verbális humort elsősorban a karakterek jellemzéseként írod meg, vagy a néző szórakoztatására? A nézők kedvéért? A nézők kedvéért semmi nincs. Biztos vagyok benne, hogy arra nem szabad gondolni. Egy szobrász sem gondol a nézőire, amikor a szobrot faragja. Nem, kizárólag saját magamat szórakoztatom. Tényleg, magamnak írom ezeket a darabokat. Figyelek persze a megvalósíthatóságra, a gyakorlati részre, arra, hogy ha kimegy valaki WC-re, akkor ne három és ne is negyvenöt mondat után jöjjön vissza. Nem akarok megoldhatatlan feladatokat adni rendezőknek. De tulajdonképpen nem ez az elsődleges… Egyébként nem lehet mindig kiszámítani, hogy minek milyen a hatása a színpadon. A Portugálban van néhány olyan mondat, amely mindig nagyon hálás, de amikor megírtam, egyáltalán nem gondoltam rá. Ez fordítva is igaz: olyan, hogy „minden szín alatt”, olyan nincs, de senki nem veszi észre, soha. A Sóskánál pedig hatalmasan röhögnek azon, hogy „gondoltam, begyaloglok”. Fogalmam sincs, miért. A közönség minőségét persze nem a hangosság alapján kell megítélni, még komédia esetén sem. Veszprémben nemrég volt bemutatója a Balesetnek, volt már, hogy végigröhögték, volt, hogy néma csendben figyelték. Mondjuk az nyugdíjas bérlet volt. A végén nagyon tapsoltak, de közben nem értettem, hogy tegnap itt végig visongtak, most meg semmi, mi történt, baj van? Semmi, csak más a közönség. Simon Balázs veszprémi Baleset-rendezésével elégedett vagy? Speciális darab, nagy szabadságot ad az aktuális rendezőnek. Azt hiszem, sokkal nagyobbat, mint más darabjaim. Egy rémálomról van szó, s ebben a rémálomban minden előfordulhat. Vannak is olyan rendezői betétek, amelyek nem a szöveget érintik, hanem vizuálisan egészítik ki. Nekem tetszik. Megtalálnak a témák, vagy keresgéled őket? Semmiféle görcs nincs bennem az ügyben, hogy kéne már írnom egy darabot, mert régen írtam. Most fejeztem be egyet, de ezelőtt elég régen írtam, a Balesetet valami két-három éve, vagy még több… …2003… …2003. Most meg 2007 van, nem írtam közben… az elég sok idő… …négy év… Négy év. Egyébként megint van a fejemben valami. Amit most írtál, hol játszódik? Budapesten. Az a címe, hogy Június, 2007. június 29-én és 30-án játszódik, konkrétan ezen a két napon.
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\000335.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
5. oldal, összesen: 6 oldal
Hány szereplős? Hány szereplős? Sok. Hét vagy nyolc nagy szerep van benne, és vannak tömegjelenetek is. Nagyszínpadi darab, ez nem könnyíti meg a színpadra kerülést, de nem baj. A Reviczky is elég sokat várt szegény. Elmész a darabjaid bemutatóira? A Portugált legalább tizennégyszer mutatták már be belföldön és külföldön… Általában megnézem, igen. A külföldiekre meg szoktak hívni. Többnyire. Kaptam nemrég egy hírt: valahol Bulgáriában valamelyik darabomat valamelyik városban valakik játsszák. Nem sikerült kideríteni, ki, hol, mikor. Nem nagyon hívtak meg. De tényleg nagyon rendesen meg szoktak, most például két cseh bemutató ügyében kerestem fel Csehországot. Van olyan magyarországi előadás is, amit még nem láttam: Szombathelyen játsszák hat éve a Sóska, sültkrumplit, azt mondják, jó. A Portugál előadásaiból melyik tetszett neked a legjobban? Volt egy nagyon szép lengyel előadás, de a szívemhez persze a Katonás Portugál áll a legközelebb. Ez volt az első, mindig szép siker, és nagyon sokat köszönhetek neki. Volt rossz Portugál-élményem is, az egyik külföldi előadás például kínosan gyenge kabarénak tűnt. Láttad majdnem az összes próbáját és húsz-harminc előadását a Portugálnak Lukáts Andor rendezésében. Milyen élmény volt? Azt figyelted, hogyan rendez? Volt olyan, ahol azt gondoltad, hogy én ezt nem így csinálnám? Van a Portugálnak egy másik szála, vagy vonulata is, ami nem nagyon jelenik meg ebben az előadásban − egyébként sok más előadásban sem. A Portugál tragikomédia, és valahogy mindig a komédia felé billen. Ez nyilván részben a verbális humor miatt van, részben azért, mert a rendezők többsége ilyenkor a verbális poénokra még különböző helyzetkomikumokat épít. Ez egy darabig jó, de kérdés, hol a határ, hol van az a jó egyensúly, ahol meg kell állni. Készült egy lengyel film is a Portugálból, na ott meg humor nem volt. Egyáltalán. Kedves, szomorú történet, ott voltam a díszbemutatón, nagyon szépen sírt mindenki. Azt mondtad, hogy a műalkotás túlozni szokott. Nem érzed időnként azt, hogy már szinte átfordul vagy nagyonnagyon billeg egy-egy darabban a történet, hogy ami végbemegy, már szinte hihetetlen? Mondjuk a 4X100-ban, hogy majdnem minden szereplő volt Dali kedvese, vagy a Sóska, sültkrumpliban, hogy Mariann volt az első partjelzővel, onnan a bíróhoz került, onnan kerül az ellenőrhöz, s közben kiderül hogy Szappan, a másik partjelző is részesült belőle… De, ez abszurditást nyilván ad neki. A Sóska női párdarabja a 4X100, nagyon sok olyan momentum van, ami szándékosan arra játszik rá, de persze, ez egy kis abszurd… Hogy találod el azt a vonalat, ahol még megőrzi a komolyan vehetőségét a darab, még nem billen át a teljesen hiteltelenbe, hihetetlenbe? Nem tudom, hogy eltalálom-e… Szerintem még így is innen vannak a határon. Ha marad tétje a történetnek, akkor nem lépte túl. Ha átmegy a komédia bohózatba, akkor már nem jó. A színésznek is van felelőssége. Bizonyos pillanatokban, ha tud nagy csönd lenni a nézőtéren, akkor jó. Ha nem, akkor elveszett a tét. S mi a bajod ezzel a szegény Bittnerrel? Semmi. Ki az a Bittner?! Nézzük, ki is ő. A Portugálban Bittner az, aki elviszi Sátán nejét, állítólag veri a gyerekét is, s ezért aztán Retek leszúrja a búcsúban. A 4X100-ban Bittner az, aki ezt a 44,15-ös szintidőt kitűzi, s aki, mint kiderül, Hóvirág apukája. A Kék, kék, kékben Bittner a World Circusnak a magyar tagja, egy nem túl szimpatikus figura. A Sóskában ő az ellenőr. A Három koporsóban Bittner Viktor az, aki tönkreteszi az őrnagy házasságát, s evvel saját menyasszonyával együtt három embert juttat a sírig. Mi volt még… A Reviczkyben emlegetik. A Reviczkyben emlegetik, mint egy budapesti bárót, aki nagyon kellemetlen anekdoták tárgya, saját vizeletébe hullik bele… Viszont a Balesetben meg a Vesztett édenben nincs Bittner. Igen, de csak ez a kettő, amiből kimaradt… A Vesztett édenben nem lehet, mert oda nem fért be, a Balesetben meg elfelejtettem. A Portugálban elvette a Sátán feleségét, de kiderül, hogy nem verte a gyereket. A 4X100-ban… …ott aztán ő lesz az apuka, mint kiderül… …az nem baj. Mond egy szintet, teljesen igaza van, meg kell futni. A Sóskában ő az ellenőr. Tulajdonképpen majdnem mindig igaza van. Az ember mindig szid valakit, sohasem gondolja, hogy ő maga a hibás. Az életben nem történik semmi, amiről magyar ember azt mondaná, ő tehet róla, mindig más a hibás: a világ, a körülmények, vagy egy másik ember. Hiszen hát Magyarországon vagyunk, magyar darabok ezek. S úgy döntöttél, minden darabodban ő lesz ez a másik?
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\000335.mht
2013.06.19.
| litera - az irodalmi portál
6. oldal, összesen: 6 oldal
Mi az, hogy minden darabomban? A Balesetben nincs! De most a Júniusban sikerült megint elhelyezni… nagyon jó név. Lehet szívből, fröcsögve szidni. Tehát csak a hangzás miatt? Jó név, maradjunk annyiban. Különös örömet szerez nekem, amikor idegen nyelven hallom, „Scheisse, Bittner”, kurrva Bittner, a cseheknél… Bittnernek hívták a nagyon utált matektanárodat? Nem, nem. Nem volt nagyon utált matektanárom… nem fontos ez szerintem… Nem létezik, hogy valaki ennyire odategye ezt a Bittnert, s életében ne találkozott volna szegény Bittner archetípusával… Most már muszáj beleírnom a darabjaimba − ha el nem felejtem. De nem csak Bittner ismétlődik, a Három koporsóban Irgács is visszajön, ami a Portugál helyszíne, s még van egy-két dolog, ami visszatér. Egy-egy mondat. „Színben is jól mennek egymáshoz”. A Júniusban két korábbi darabom szereplője találkozik. Kik? A 4X100-ból Grafika és a Kék, kék, kékből Totó. El is mesélik, hogy az egyik cirkuszban dolgozott, a másik meg futónő volt. Eltelt annyi év, hogy ez megtörténhet. Ők élnek, éltek tovább. Figyeltem rá, hogy annyival legyenek idősebbek, ahány évvel későbbi a Június. Bittner mindig más, valóban, ez igaz, ebben nincs következetesség. Az új darabban egyébként egy rossz orvos, aki sok térdet tett tönkre. Bittner tehát most sem ússza meg. Egyedül a Vesztett Édenből maradt ki természetszerűen, s nem feledékenység miatt. A Vesztett éden, a Madách, Fráter Erzsébet és Majthényi Anna kapcsolatának történetét feldolgozó darabod témáját hogyan találtad? A Petőfi Irodalmi Múzeumból Petrányi Ilona keresett meg azzal, hogy Madách Imre, a felesége és az anyukája viszonyáról sok levél fennmaradt, ez egy érdekes háromszögtörténet, nem írnék-e belőle felolvasószínházi darabot. Megírtam; de annyira izgalmas volt, hogy továbbra is foglalkoztatott. Különösen Fráter Erzsi alakja, akiről mindenki azt tanulja az iskolában, hogy ő volt az a gonosz nő, aki eltékozolta Madách pénzét, milyen szörnyű volt mellette Madáchnak. Elolvasva a dokumentumokat, egészen mást gondoltam erről. Fráter Erzsi fantasztikus nő volt, olyan gyönyörűséges leveleket írt, olyan gyönyörűeket… Volt, amit majdnem egy az egyben beletettem a darabba. Egyébként is sok dokumentumot szerepeltetek, picikét átdolgozott formában. Nem akarok túlzásokba esni, de szerintem tulajdonképpen Fráter Erzsi volt az igazi költő, bár Az ember tragédiája nyilvánvalóan fantasztikus mű. Sok életrajzi-önéletrajzi elem van Madách művében a házasságából. Plusz volt még egy nagyon érdekes anyukája, őrületes túlszeretésével tulajdonképpen megfojtotta őt − ebben semmi túlzás nincs. Madách a két nő között őrlődött, ez a dokumentumokból világosan kiderül. Ez is kellett Az ember tragédiájához. Nekem Fráter Erzsi a főszereplő, ő érdekelt elsősorban. Most van egy nagyon érdekes felkérésem, Árpád-házi Szent Erzsébetről kellene írnom. Először hallani sem akartam róla, de annyira izgalmas és érdekes az ő története is… ebbe nem mennék bele, mert lehet, hogy nem is lesz belőle semmi. Ez az a téma, ami most foglalkoztat? Nem, ez nem az, vagyis hát most már ez is foglalkoztat. Ez egy megkeresés egyelőre, aminek egyébként ilyen formán nem szoktam örülni. Nem is szoktam vállalni ilyeneket, nem szeretem, ne mondják már meg, miről írjak. Mondják azt, hogy amit akarok… S mi az a téma, ami most érdekel? Egy ördögös dolog. Lesz benne ördög. Ha megírom. Te sosem tanultál dramaturgiát? Megfigyelés, darabok olvasása során szedted össze a darabokról való tudásodat? Van egy-két dolog, amit meg lehet tanulni, persze. Vannak időnként drámaírói kurzusok, de azért alapvetően ezen mindig röhögök. Nincsenek szabályok. Hollywoodi filmeknél vannak, ott tényleg megvan a recept, hányadik percben minek kell történnie, és működik is. Az kipróbált dolog, de színházban szerintem ez nem így van. Inkább valami érzék, és persze valamiféle rutin kell. De az meg olyan, mintha nem lenne, amikor nekilátok egy darabnak, semmit nem jelent, ami korábban volt, jön a kétségbeesés. Ezt éreztem most is, amikor elkezdtem a Júniust: hogy is kell elkezdeni? Mi van? Hogy kell ezt csinálni? Soha nem tudja az ember. De szerintem addig jó, amíg nem tudja.
mhtml:file://D:\Oszmi\20130614\mht\000335.mht
2013.06.19.
