DOKTORI DISSZERTÁCIÓ RÓKA ENIKİ. A Doktori Iskola vezetıje: Dr. Kelényi György egyetemi tanár

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

RÓKA ENIKİ

ERNST LAJOS GYŐJTEMÉNYE ÉS AZ ERNST MÚZEUM

Mővészettörténet Doktori Iskola

A Doktori Iskola vezetıje: Dr. Kelényi György egyetemi tanár

A bizottság tagjai: Dr. Kelényi György egyetemi tanár Dr. Sisa József, Dr. Passuth Krisztina, Dr. Ágoston Julianna Bírálók: Dr. Keserü Katalin egyetemi docens, Dr. Tímár Árpád Titkár: Dr. Eörsi Anna

Témavezetı: Dr. Sinkó Katalin

Budapest, 2008.

Tartalomjegyzék

Köszönetnyilvánítás

5

Bevezetı

7

I. Ernst győjteménye

12

I. 1. Családi háttér

12

I. 2. Ernst Lajos mőveltsége, inspirációi és a győjtés kezdete

16

A Történelmi Képcsarnok és a Nemzeti Múzeum inspirációja

18

Jankovich Miklós példája

25

A millenniumi kiállítás és Ernst

28

I. 3. Ernst győjteménye 1898-ban

34

I. 4. A győjtés módja

36

I. 5. Vázlatok

40

II. Ernst és a századvég nemzeti ideológiája

44

II. 1. Ernst politikai álláspontja

51

II. 2. Modern nemzeti mővészet. De hogyan?

56

Beöthy Zsolt, Pekár Károly, Palágyi Menyhért, Malonyay Dezsı 57 Lázár Béla II. 3. Ernst publikációi

III. Ernst és a Nemzeti Szalon 1901–1909

62 70

76

III. 1. Az elızmények

77

III. 2. Tárlatok

85

III. 3. 19. századi sorozat

86

III. 4. Modern Magyar Mővészek

88

III. 5. Grafika a Nemzeti Szalonban

93

III. 6. A Nemzeti Szalon új otthonában és a MIÉNK

96

III. 7. Külföldi képzımővészet

107

2

III. 8. Ernst kibuktatása a Nemzeti Szalonból

118

IV. Mőgyőjtés és zsidó asszimiláció

125

V. Kísérletek a győjtemény állandó kiállítására

131

V.1. Kérvények a fıvároshoz

131

V.2. A Vágó testvérek múzeumterve

135

VI. Az Ernst Múzeum megnyitása

138

VI.1. Az épület programja

139

VI.2. A győjtemény kiállítása

143

Történeti termek

144

Mővelıdéstörténeti termek

152

VII. Az Ernst Múzeum kiállítási programja 1912–1919 között

158

VII. 1. Az indulás éve, 1912

158

VII. 2. A magyar mővészet múltja

161

VII. 3. Kortárs kiállítások, külföldi mővészet

165

VIII. Aukciók

171

IX. Az Ernst Múzeum 1920–1937 között

179

IX. 1. A győjtemény újrarendezése

179

IX. 2. Kiállítások, mővésztársaságok

183

IX. 3. Kapcsolat a múzeumokkal

190

IX. 4. Anyagi válság

193

X. Ernst győjteménye a Nemzeti Múzeumban

196

XI. Tárgyalások az állammal és öngyilkossága

203

3

Elsıdleges irodalom és egykorú nyomtatott források

213

Korabeli kiállítási katalógusok

217

Nemzeti Szalon

217

Ernst Múzeum

221

Bibliográfia

237

Források rövidítéseinek jegyzéke

245

4

Köszönetnyilvánítás

Mindenekelıtt szeretném megköszönni témavezetımnek, Sinkó Katalinnak ösztönzését, segítségét, tanácsait, és hasznos kritikus megjegyzéseit, melyekkel irányította munkámat. Az ı gondolatébresztı tanulmányai nyomán kezdtem Ernst Lajos győjteményével foglalkozni, szemlélete nagy hatással volt rám, s úgy gondolom, hogy az általa az elmúlt évtizedekben felvetett problémák nemcsak az én generációm, de a jövı nemzedék számára is bıven nyújtanak még feladatokat. Hálával tartozom Keserü Katalinnak, aki a 2002-es Ernst Múzeumban rendezett kiállítást lehetıvé tette, s a kiállításban közremőködı muzeológusoknak, hogy az anyag összegyőjtésében segítettek. Elsısorban Lichner Magdolnának köszönöm, aki noha kezdetben csak egy tanulmány írását vállalta, ám végül mint az iparmővészeti anyag „felelıse” a rendezésbıl is jelentıs mértékben kivette a részét, sıt a kiállítás koncepciója is vele folytatott beszélgetések során formálódott. Hasonlóan aktívan közremőködött Szücs György, Basics Beatrix, Dávid Ferenc, Gömöry Judit, Földes Mária, Kalla Zsuzsa és Kiss Erika, lelkesedésük, ötleteik és tanácsaik nagyban segítették akkor a munkámat. A továbblépéshez, a disszertáció megírásához óriási segítséget nyújtott Tímár Árpád azzal, hogy rendelkezésemre bocsájtotta kritikai győjtését. Ernst Nemzeti Szalon-beli tevékenységének elemzése jelentıs részben az ı anyagára épül, ezúton szeretném megköszönönni önzetlenségét. Hálás vagyok Bakos Katalinnak az elmúlt évtizedben folytatott beszélgetésekért, melyekbıl annyit tanultam, s köszönöm, hogy elsıként elolvasta szövegemet. Köszönöm Földi Eszternek a sok beszélgetést – „szakmázást” –, a tanácsokat, a szövegem javítását és a több mint egy évtizedes közös munkát. Kopócsy Annának az Ernst Múzeum két világháború közötti mőködésére vonatkozó megjegyzéseit köszönöm. A Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályán dolgozó munkatársaimnak pedig a szolidaritását, hogy míg én a doktorit írtam oly sokszor helyettesítettek. Elsısorban Zsákovics Ferencnek köszönöm, aki ebben az idıszakban rengeteg győjteményi feladatot átvállalt tılem. A Magyar Nemzeti Galéria vezetıségének a tanulmányírás idején tanusított türelméért, és a számos lehetıségért tartozom köszönettel. Végül, de nem utolsósorban köszönöm a különbözı kutató intézetekben dolgozó kollégák

5

segítségét: Dörögdi Sándorné (Szépmővészeti Múzeum Adattár), Debreczeni-Droppán Béla (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Adattár), Nagy Leventéné (Mővészettörténeti Kutató Intézet Adattár), Orbán Lívia (Magyar Nemzeti Galéria Adattár), Szikszay Béla és Tímár Judit (Magyar Nemzeti Galéria Könyvtár), Tamási Balázs (Országos Széchényi Könyvtár Plakáttár). Ezen kívül köszönöm családomnak és barátaimnak, hogy – mint mindig – most is mellettem voltak.

6

Bevezetı

Ernst Lajos hajdani múzeumának falai között, az épületben mőködı utódintézmény, a Mőcsarnoktól ebben az idıszakban függetlenné vált Ernst Múzeum 2002 tavaszán Egy győjtı és győjteménye. Ernst Lajos és az Ernst Múzeum címő kiállítással emlékezett meg a megnyitás 90. évfordulójáról.1 A tragikus sorsú múzeumalapító győjteménye még a második világháború elıtt szétszóródott, s anyagának összegyőjtésében, rekonstruálásában 2002-ben számos múzeum munkatársa közremőködött. Keserü Katalin, a kiállítóhely igazgatója támogatta az egykori Ernst Múzeum múltjának feltárását, s biztosította a kutatások hátterét. Ekkor több mint 450 tárgyat győjtöttünk össze a kiállításhoz, melyeknek többsége az egykori győjtemény anyagából került ki. Ezek mellett, mintegy felidézve Ernstnek a modern mővészet pártolásában játszott szerepét is, a Japán asztaltársaságra vonatkozó tárgyakat, valamint az akkori kortárs kiállításokról válogatott mőveket is láthatott a közönség, utalásképpen a múzeum szélesebb közegére, és a fıváros mővészeti életében 1912 és 1937 között játszott szerepére is. A kutatás – és a 2002-es kiállítás – egyik elızményéül az 1981-ben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Válogatás magyar magángyőjteményekbıl címő kiállítás szolgált. Ez volt ugyanis az az idıszak, amikor, a társadalmi változásoktól korántsem függetlenül, a magyarországi mőgyőjtés története ismételten a mővészettörténeti érdeklıdés homlokterébe került.2 A magángyőjtemények és a múzeumtörténet összefonódó históriája jelent meg az 1985-ben Belitska-Scholtz Hedvig által szerkesztett Jankovich Miklós a győjtı és mecénás címő kötet tanulmányaiban. Az 1981-es kiállítás és ez a kidavány

mondhatni

tudománytörténeti

fordulatot

hozott

a

mőgyőjtés

és

magángyőjtemények kutatása terén.3 A rendszerváltást követıen a mőkereskedelem

1

EGY GYŐJTİ 2002. A magyarországi mőgyőjtemények anyagát vette számba közvetlenül a második világháború után a Szépmővészeti Múzeum kiállítása: Régi mesterek magyar magántulajdonból (Összeállította: Garas Klára és Pigler Andor) Szépmővészeti Múzeum, Bp., 1946. 1963-ban a Magyar Nemzeti Galéria a modern magyar mőgyőjteményeknek szentelt egy tárlatot: XX. századi mővek budapesti magángyőjteményekbıl. Bp., 1963. 3 Az 1969-tıl a Képcsarnok Vállalat által kiadott Mőgyőjtı címő folyóirat számos rövid cikket közölt a hazai mőgyőjtés múltjáról, megjelenése mutatta a mőgyőjtés hivatalos megítélésének változását; Válogatás magyar 2

7

sokszínőségének kialakulásával és a mőgyőjtés fellendülésével párhuzamosan szélesebb körben is megnıtt az érdeklıdés a győjtéstörténet iránt. Számos publikáció jelent meg, melyek bemutatták a 19. századi és a századfordulón kialakult győjteményeket, valamint a kortárs mőgyőjteményeket.4 A kutatás tárgyává vált a múzeumi győjtés múltja is, a kiállítások figyelmet fordítottak a múzeumokban ırzött tárgyak eredeti kontextusára. Újabb kutatási szempontnak számított a múzeumok ideológiai közvetítı szerepének elemzése és értelmezése, a múzeumok, kiállítások által közvetített történelemkép megváltozása az idık során.5 A kutatásoknak ebbe a folyamatába illeszkedett Ernst győjteményének fentebb említett részleges rekonstrukciója 2002-ben. A közgyőjteményekben és magántulajdonban fellelhetı,

Ernsttel

kapcsolatos

mőtárgyak

legfontosabb

hányadát

a

kiállításra

összegyőjtöttük. A tárlatot követıen világossá vált, hogy a további anyaggyőjtés alapvetıen nem módosítana az Ernst győjteményérıl kialakult képen, inkább további adalékokkal szolgálna az eddigi ismeretekhez. Fontosabb volt annak a látszólagos diszkrepanciának az értelmezése, amely Ernst tevékenységének két oldala, históriai győjteménye és a modern mővészet pártolása között húzódott. Ezért doktori dolgozatomban nem a győjtemény további tárgyainak felkutatására, hanem annak értelmezésére helyeztem a hangsúlyt. Szándékom az volt, hogy feltárjam Ernst történelem-, és mővészetfelfogásának ideológiai hátterét, együttesen vizsgálva magát a győjteményt és – az eddigi kutatásokban ez utóbbival szinkronban nem elemzett – mővészetszervezıi munkásságát, rámutatva a két tevékenység közötti szerves összefüggésre. Ernst történeti felfogásának forrásául a Nemzeti Múzeumi győjtemények, a millenniumi kiállítás történeti tárlata, valamint Jankovich

magángyőjteményekbıl. (Rendezte: Sinkó Katalin és Mravik László) Magyar Nemzeti Galéria Kat. Bp., 1981.; BELITSKA-SCHOLTZ 1985. 4 GESKÓ–MOLNOS 2003.; MRAVIK 2001.; MRAVIK 2003.; JANKOVICH 2002.; HORVÁTH 2007.; NÉMETH 2003.; NÉMETH 2004.; Pulszky Ferenc (1814 – 1897) emlékére. Kat. Magyar Tudományos Akadémai Mővészeti Győjteménye. Bp., 1997.; Sinkó Katalin: Győjtemények változó világa. In: A magyar festészet rejtızködı csodái. Válogatás magyar magángyőjteményekbıl I. 1853–1919. (Szerk.: Virág Judit, Törı István) MőTerem Galéria. Bp., 2004. 9-40.; A 20. századi győjtésrıl: Ébli Gábor: Magyar mőgyőjtemények 1945–2005. Bp., 2006.; Ébli Gábor: Mőgyőjtés, múzeum, mecenatúra – esettanulmányok a jelenkori magyar győjtéstörténetbıl. Bp., 2008.; Ébli Gábor: Budapest: Mőgyőjtık városa. Beszélı, X/3. 2005. március– április, 16-28. 5 Pulszky Károly emlékének. Kat. (Szerk.: Mravik László) Szépmővészeti Múzeum, Bp., 1988.; Radványi Orsolya: Térey Gábor, 1864–1927: egy konzervatív újító a Szépmővészeti Múzeumban. Kat. Szépmővészeti Múzeum, Bp., 2006.; A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum győjteményei. (Szerk.: Pintér János) Bp., 2002.; SINKÓ 1995.; Ébli Gábor: Az antropologizált múzeum. Bp., 2005.; 1994-ben a Café Bbel folyóirat szentelt egy külön számot a mőgyőjteményeknek és múzeumoknak: Café Bábel, 1994/4.

8

győjteménye

szolgált.

Győjtésében

megnyilvánuló

szemléletét

már

a

korábbi

dolgozatomban körvonalaztam, ám Ernst modern mővészethez való viszonyáról – Szücs György 2002-es tanulmányát leszámítva6 – eddig kevés szó esett. Ebben a tekintetben legjelentısebb az 1901–1909 közötti idıszak volt, amelyet Ernst a Nemzeti Szalon ügyvezetı igazgatói posztján töltött el, itt formálódtak ki ugyanis kortárs mővészetrıl vallott elképzelései. Fontos ez az idıszak azért is, mert a Szalonban megvalósított kiállítási programot Ernst következetesen továbbvitte az Ernst Múzeum tárlatain. Ezért került hangsúly a mostani kutatás során fıként a Nemzeti Szalon kiállításpolitikájának feltárására. Feltételezésem szerint Ernst tevékenységének mindkét oldala, azaz győjteménye, valamint

kiállításszervezı

munkája számos

ponton

kapcsolódott

a konzervatív

nacionalizmus 1880-as évektıl egyre inkább teret nyerı ideológiájához. A nemzetek között zajló „kultúrharc” elképzelései (Ernst és kortársai a „faj” fogalmát is használták kulturális és nem biológiai értelemben), a „szociál-darwinizmus” eszméi, valamint a századforduló politikai

és

kulturális

nacionalizmusa

is

nyomon

követhetıek

Ernst

történelemszemléletében. Már maga a győjtemény is a kultúrnacionalizmus jegyében született, de a modern mővészetet pártfogoló akciói mögött is konzervatív eredető nemzetkarakterológai

elképzelések

húzódtak

meg.

A

korszak

pozitivista

fejlıdéselméletének talaján a múlt és jelen, a történelem és kultúrtörténet, valamint a modern

mővészet

folytonosságának

eszméi

szorosan

bizonyítékául

összekapcsolódtak,

szolgáltak.

Ernst

nemzeti

s

a

nemzeti

kultúra

kultúrafelfogásában

a

konzervatív vonások ellenére ugyanakkor egyfajta nyitottság is megragadható, amennyiben a mővészetben felfedezett magyar karaktervonások hangsúlyozása mellett fontosnak tartotta a külsı hatások befogadását, a nyugat-európai kulturális eredmények megismerését és beépítését is. Ernst Nemzeti Szalonban végzett munkája mutatja kulturális nyitottságát, emellett bizonyítja a modern mővészet népszerősítésében és elfogadtatásában betöltött jelentıs szerepét, tágabb értelemben pedig részben új megvilágításba helyezi a hazai modernizmus recepciójának eszmei hátterét is. Példája tanúsítja, hogy a konzervatív nacionalista ideológia egyes elemeivel való azonosulás nem feltétlenül jelentett ízlésbeli konzervativizmust, sıt, egy alapvetıen nacionalista közegben a kultúrnacionalizmusból táplákozó érvrendszer felhasználható volt a modern mővészet propagálására is. 6

Szücs György tanulmányában elsısorban az Ernst Múzeum programjáról volt szó és nem a gyökerekrıl a

9

Ernstnek a század elsı évtizedében született, viszonylag kevés írásából, valamint mővészetszervezı tevékenységébıl szemléletének körvonalai részben megrajzolhatóak voltak. Tekintettel arra, hogy Ernst 1902-ben már biztosan kapcsolatban állt Lázár Bélával, támaszkodni lehetett az ı munkáira is, annál is inkább, mivel 1912-tıl az Ernst Múzeumban ı volt Ernst legközelebbi munkatársa. A modern mővészet propagátoraként a század elsı éveitıl fellépı Lázár vállalta az „ideológus” szerepét Ernst mellett, s így több évtizedes közös tevékenységük, valamint írásaik alapján feltételezhetı, hogy a magyar mővészetrıl vallott elképzeléseik alapvetıen hasonlóak lehettek. Ez a dolgozat ugyanakkor nem vállalkozhatott Lázár Béla munkásságának szélesebb körő elemzésére, hanem csupán a modern nemzeti mővészetrıl vallott elképzeléseinek rekonstruálását tőzte ki célul, mintegy kiegészítéseképpen Ernst mővészetrıl vallott nézeteinek értelmezéséhez. Nem tehetı azonban még a nézeteket tekintve sem kettejük közé egyenlıségjel. Ernst szemlélete erısen kötıdött a 19. század végének romantikus historizmusához, amennyiben minduntalan a nemzeti nagyság példáit emelte ki a múltból, s ezeket hangsúlyozta győjteménye tervezett és megvalósított kiállításain. Nemzeti mővészetre vonatkozó nézetei kevésbé voltak kidolgozottak, szisztematikusak. Lázár nemzetkarakterológiára építı mővészetelmélete

alapvetıen

a

pozitivizmus

milieuelméletének

hatása

nyomán

formálódott ki. Ernst indulása, pályája, a győjtemény kialakulása, valamint kollekciójának sorsa, és személyes tragédiája a különbözı levéltári és adattári források, korabeli sajtóban megjelent cikkek alapján rekonstruálható volt. Ilyen források a modern mővészetet illetı nézeteirıl minimális mennyiségben álltak rendelkezésre. A nemzeti mővészet fogalmának elemzéséhez ezért az egykorú szerzık mőveit hívtam segítségül, azokat a szerzıket, akik hatást gyakoroltak Lázár Bélára, s valószínőleg Ernst személyes ízlésére, továbbá Lázáron keresztül az Ernst Múzeum programjára is. Noha Lázár írásait a szorosabban vett, vagy egyetemi mővészettörténet-tudománytörténet nem a tényleges tudományos teljesítmények, hanem csupán a „publicisztika” körébe sorolja, ezen dolgozatok hatása azonban igen jelentıs volt a mővészeti közgondolkodás területén.7 A mővészetre vonatkozó azon nézetek, melyek Lázár és Ernst világképét egyaránt meghatározták, nem csupán sajátjaik Nemzeti Szalon idıszakáról. SZÜCS 2002. 7 Marosi Ernı: A magyar mővészettörténeti gondolkodás korszakai. In: A magyar mővészettörténet-írás programjai. Válogatás két évszázad írásaiból. (Szerk.: Marosi Ernı) Bp.,1999. 344.

10

voltak, hanem a korszakéi is. Mondhatni a populáris mővészeti irodalmon túl a szaktudomány egyes szereplıinek a nemzeti mővészetrıl vallott elképzeléseihez is alapul szolgáltak. A dolgozat megírásánál jelentıs mértékben támaszkodtam az általános-, a mőgyőjtés-, és múzeumtörténeti szakirodalmon kívül a hazai filozófiatörténet és történettudomány újabb eredményeire is. Ez utóbbi segítségével lehetett azt a történeti, politikai, ideológiai közeget felrajzolni, amelyben Ernst győjteménye kialakult, s segítségével

feltárultak

Ernst

győjteményének,

illetve

kiállításuk

módjának

koncepcióváltásai. Ernst mővészetpolitikai tevékenysége szoros kapcsolatban állt nem csak kora kultúrpolitikájával, hanem a köztörténet eseményeivel is. Ernst zsidó származása, ugyanakkor propagatívan hazafias győjteménye, valamint a nemesi cím megszerzésére irányuló lankadatlan törekvése, a társadalmi felemelkedés iránti vágya indokolta, hogy pályájának ezeket a társadalomtörténeti aspektusait is röviden felvázoljam.

11

I. Ernst győjteménye

1912. május elején megnyitotta kapuit az Ernst Múzeum a Nagymezı utcában. Az épület elsı emeletén 14 teremben kiállították Ernst mintegy 25 éve gyarapodó győjteményének válogatott anyagát, s az utcai fronton a már több egy bı évtizede a magyar modern magyar mővészet atyjaként kanonizálódott Szinyei Merse Pál tárlata kapott helyet. Ettıl kezdve a nemzeti szellemő történeti, kultúrtörténeti győjtemény és a kortárs kiállítások párhuzamosan voltak láthatóak, hangsúlyozva a múlt és jelen kontinuitását. Milyen út vezetett idáig, milyen forrásokból táplálkozott Enst nemzeti szellemő győjteménye és hogyan jött létre? Mi volt az ideológiai háttere, s milyen történelem és kultúra szemléletet közvetített? Hogyan kapcsolódott össze győjteménye és modern mővészetpártfoló szerepe? A dolgozat ezeknek a kédéseknek a megválaszolására tesz kísérletet.

I. 1. Családi háttér

Ernstre és családjára vonatkozó dokumentumok sajnos nem maradtak ránk. Csak késıbbi visszaemlékezésekre, újságcikkekre, illetve néhány levéltári adatra hagyatkozhatunk. A visszaemlékezések közül talán a legérdekesebb az a valószínőleg közvetlenül Ernst Lajos halála után megjelent kis könyv, amelyet egy Valér Grant nevő szerzı adott közre, és amely Ernst életútját kíséri végig8. Viszonylag kevés konkrét adatot tartalmaz, viszont személyes, néhol egészen lírai hangvétele közeli ismerıst sejtetett. Az írói álnévlexikon feloldása szerint Grant Valér neve mögött egy Grünwald Valéria nevő szerzı rejlik, akirıl a családi ingatlanok kutatása során derült ki, hogy Ernst Lajos unokahúga volt.9 Grant 8

GRANT 1941. BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Damjanich utca 26/b. 10293 helyrajzi számú ingatlan 4263 számú betét tulajdoni lap. Ezt az ingatlant 1914-ben vásárolta Ernst Mór és felesége, Steiner Róza. Ernst Mór halála után a három gyermek, Ernst Lajos, Ernst Sándor és Grünwald Vilmosné Ernst Paula örökölte. 1915-ben a testvérektıl és a fele részt birtokló anyától Grünwald Vilmos megvette a telket és a rajta álló házat. 1917-ben Grünwald Vilmos meghalt és az ingatlan tulajdonjogának fele Ernst Paulára, másik fele két kiskorú gyermekükre, Grünwald Andorra és Valériára szállt.

9

12

Valér, alias Grünwald Valéria szerint Ernst Lajos 1872. április 20.-án született az Üllıi út egyik régi házában. Apja Ernst Mór, zsidó származású lisztkereskedı volt. Más források vagyonos pesti nagyvállalkozóként és ingatlantulajdonosként emlegették, de voltak, akik egyenesen uzsorásnak tartották.10 Felesége, Steiner Róza három gyermeket hozott a világra: Sándort, Paulát és Lajost. Gyermekei jövıjét az atya, kereskedelmi ügyletei mellett, jó ingatlan-befektetésekkel igyekezett megalapozni. 1877 és 1914 között kilenc ingatlanvásárlási, eladási, illetve csereügyletérıl tudunk, de valószínőleg ennél több telekkel és házzal is rendelkezett. Az üres telkeken két-háromemeletes bérházakat építtetett. Ezeket részben eladta, és a pénzbıl újakat vásárolt, részben megtartotta és gyermekeire hagyta ıket. Két ingatlan esetében feltőnı, hogy a vásárlás után néhány évvel – anélkül, hogy jelentıs építkezéseket folytatott volna – nagy haszonnal adott túl tulajdonán, ami már az ingatlanspekuláció gyanúját veti fel.11 Ernst Mór a század második felének jellegzetes budapesti kereskedıje volt, aki a kiegyezés után rohamosan fejlıdı vasúthálózat következtében Budapesten kialakult és fellendült malomipari ágazat termékének kereskedelmébıl gazdagodott meg.12 Az ı esetében is kimutatható az a jelenség, amelyre Budapest legnagyobb adófizetıinek tanulmányozása kapcsán Vörös Károly mutatott rá: a korszakban a kereskedelmi tıke nagy mértékben fordult a háztulajdon felé. Az ingatlanbirtoklás ugyanis amellett, hogy jelentıs jövedelmet biztosított, a vagyoni helyzet stabilitását jelezte és a kereskedı társadalmi tekintélyének növekedését jelentette.13

10

Pesti Hírlap, LIX/83. 1937. április 14. 5.; Interjú Fränkel Józseffel MTA MKI Adattár MKCs C-I-150/3. 178.; Bende János: A mővészeti egyesületek története. Kézirat MTA MKI Adattár MDK C-II-20. 194. 11 BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Akácfa utca 59. 34090 hrsz. 4833 sz. betét; Vay Ádám (volt Thököly utca) utca 4. 34761 hrsz. 5948 sz. betét; Erkel utca 20. 36815. hrsz. 9420 sz. betét; Üllıi út 53/a-b, 3711737118 hrsz. 9225 sz. betét; Üllıi út 57-Páva utca 41, 37125 hrsz. 9139 sz. betét; Üllıi út 91/a-b, 3718337184 hrsz. 13680 és 1400 sz. betét; Dohány utca 57. 33657 hrsz. 4517 sz. betét tulajdoni lapjai; BFL VII. 6/C Budai telekkönyvek Alkotás utca 21. 1452/2 hrsz. 9021 sz. betét tulajdoni lap, valamint lásd 2. sz jegyzet. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok II. 456/1900 lev. sz. 2715/1900; VI. 415/1906 lev.sz. 42298/1906; X.2195/1906 lev.sz. 93471/1906; III. 2134/1905 lev. sz. 207250/1905. A továbbiakban a tárgyalt ingatlanok esetében nem jelzem újra ezeket az adatokat, csak ha ettıl eltérı iratról van szó. 12 Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása 1839–1880. In: Tanulmányok Budapest Múltjából XIII. Bp., 1959. 374-380. A terménykereskedelemben és malomiparban nagy számban vett részt a hazai zsidóság, részben a korábban tevékenységüket korlátozó intézkedések miatt. Magyarország története 1848– 1890 Bp., 1987. I.k. 590-591, II. k. 1267. 13 Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetıi 1873-ban. In: Tanulmányok Budapest Múltjából XVIII. Bp., 1971. 252., 259., 276-284. A virilistákról szóló nyomtatásban megjelent tanulmányokban nem találtam nyomát, hogy Ernst Mór virilista lett volna. Lásd: Vörös Károly fent, valamint uı. Budapest legnagyobb adófizetıi 1903–1907. In.: Tanulmányok Budapest Múltjából XVII. Bp,. 1966.; Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetıi 1873–1917. Bp., 1979.; Magyar Almanach 1888. (Szerk.: Máté J. Lajos) Bp., 1888.

13

Ernst Mór általunk ismert elsı ingatlanvásárlására 1877-ben került sor. Ekkor vette meg 19 763 forintért az Üllıi út és Páva utca sarkán (Üllıi út 57. illetve Páva utca 41.) azt a telket, amelyre 1889-ben kétemeletes házat építtetett, és amelyben az Ernst család élt.14 További vásárlásainak egy része is ehhez a környékhez kötıdött: a következı három évtizedben még három ingatlant vett az Üllıi úton és közvetlen környékén. Ezek közül számunkra talán csak az Üllıi út 53. számú telek érdekes. Ezt 1889-ben ingatlancserével szerezte meg Ernst Mór, és 1892-ben két háromemeletes házat építtetett rá, majd a kettıs épület felét 1901-ben fiának, Lajosnak és menyének, Ekler Elzának adta nászajándékba. Az ingatlantól Ernsték csak 1912-ben váltak meg, az újonnan épült Nagymezı utcai múzeum költségeinek fedezése kényszerítette erre ıket15. Ezen a néhány adaton kívül Ernst Mórról semmit nem tudunk, mint ahogyan felesége személye is teljesen homályban marad. Semmi nyoma nincs annak, hogy a mővészet szeretetét és a magyar történelem iránti érdeklıdését Ernst Lajos otthonról hozta volna, ilyen indíttatást kapott volna a szülıi házban. Sıt Grünwald Valéria leírása szerint Ernst Mórtól idegen volt fia „fellengıssége”.16 A család szívesebben látta volna, ha a gyermekük tisztes polgári szakmát választ, avagy az üzleti vállalkozást viszi tovább. Ezt a késıbbi visszaemlékezések is megerısítik, amikor így szólnak: „...a reális élető vagyonos kereskedıcsalád eleinte megdöbbenéssel nézte ezt a munkakerülı úri passziózást.”17 Maga Ernst így írt errıl: „Atyám ki üzletember volt és vagyonszerzésre fordította egész idejét nem igen lelkesedet (sic!) az efféle passzió iránt, melyet ugyan szép dolognak tartot (sic!), de nem ilyen szegény ember részére valónak tartotta, mind (sic!) mi voltunk.”18 Az ifjú rajongónak kezdetben ágya alatt kellett rejtegetnie győjteményét és köpenye alatt

14

A telken valószínőleg volt egy korábbi, bizonyára kisebb épület is, hiszen Ernst Mór 1882-ben már ezt jelölte meg lakóhelyeként a cím és utcajegyzékben. Noha az ingatlant 1902-ben a Pozsonyi Elsı Takarékpénztárral elcserélte 320 000 korona értékben, lakásukat a házban mégis fenntartották, hiszen a cím és névjegyzékben még 1909-ben is ez szerepel Ernst Mór lakcímeként. Budapesti czim és lakásjegyzék. Bp., 1882; Bp., 1909. 15 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok III 444/1905 lev. sz. 17831/1905; VI. 3090/1901 lev. sz. 74097/1901. 16 GRANT 1941. 15. 17 JESZENSZKY 1938. 158. 18 Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211. . Kézirata datálatlan, de valószínő, hogy a század elsı évtizedében keletkezhetett kapcsolatban a fıvároshoz intézett beadványaival, melyekben önálló múzeuma felállításához kért helyet.

14

hazacsempészni újabb szerzeményeit19. A helyzet csak házasságát követıen változott meg, amikor az Üllıi úti házat megkapta: „részben felszabadultam a folyamatos pénz kérésektıl, és ez idı alat (sic!) csinált adósságaimat is kifizethetem. (sic!) Igen sokszor már ugy volt, hogy elárverezik a dolgaimat” Az egyre nagyobb győjtemény számára egy külön lakásra volt szükség, s ezért – kéziratának tanúsága szerint – évente kétszer költöztetnie kellett anyagát apja bérházainak egyik éppen üresen álló lakásából a másikba.20 Nem csoda, hogy a század elejétıl kezdve Ernst Lajos állandó kiállítási helyiséget keresett győjteményének. Annyi azonban bizonyos, hogy az anyagi bázist, amely lehetıvé tette Ernst Lajosnak, hogy szenvedélyének, a mőgyőjtésnek, majd a mővészetszervezésnek hódoljon, az atya teremtette meg, aki, ha nem is értett egyet fia pályaválasztásával mégis jó ideig támogatta ıt. Még 1912-ben, az Ernst Múzeum felépítésekor is 100 000 korona kölcsönt adott fiának, melyet azonban hivatalosan az ingatlan teherlapjára is rávezettetett.21 Ezután azonban már nem sokáig volt lehetısége fia segítésére. Az ingatlanok irataiból tudjuk, hogy 1914-ben elhunyt. A ránk maradt 1915 augusztusában keletkezett hagyatéki végzés szerint tulajdonát gyermekei között arányosan osztotta szét. Az Akácfa utca 59. számú bérházat feleségére hagyta azzal a kikötéssel, hogy halála után kétnegyed részben Lajos, egynegyed-egynegyed részben Sándor és Paula örökölje. A Dohány utca 57-ben levı házat Sándor, az Üllıi út 91/a és b ikerházat Paula örökölte. A Damjanich utca 26/b-ben található ingatlan felét, mely Ernst Móré volt, a három gyermek arányosan örökölte, majd szinte rögtön az apa halála után, 1915-ben a feleség, Steiner Róza fele tulajdonrészével együtt Ernst Paula férje, Grünwald Vilmos vásárolta meg. A hagyatéki irat utolsó tétele az Ernst Múzeum épületére terhelt 100 000 korona kölcsöntıke elengedését tartalmazta.22 Ezek szerint csak Lajos nem örökölt egész ingatlant, hiszen ı már korábban kapott nászajándékba egy fél házat, és a Nagymezı utcai épület elkészülését is bizonyára – a bejegyzett kölcsönön túl is – segítette az apa. Az Akácfa utcai ház, melynek kétnegyed

19

Maga Ernst visszaemlékezve győjtésének kezdeteire a család ellenállásáról számol be. „…szüleimtıl emiat (sic!) sok kellemetlenségem volt, verés, koplalás stb.-vel büntettek ha rajtacsíptek hogy képeket vágok ki az ujságokból és felragasztom ıket” Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211. 20 Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211. 21 BFL VII 12/D Pesti telekkönyvi iratok 29356 hrsz. 3941 betét szám Nagymezı utca 8. 22 BFL IV. 1407/b III. 3263/1915 lev. sz. 90376/1915.

15

részét Ernst Lajos örökölte, egyenlıre az anya kezében maradt, és csak az ı halála után, 1922-ben vált elidegeníthetıvé, ekkor a tulajdonosok nyomban el is adták.23

I. 2. Ernst Lajos mőveltsége, inspirációi és a győjtés kezdete

Ernst Lajos tanulmányairól eddig kevés, és igen ellentmondásos adattal rendelkeztünk. İ maga egyáltalán nem beszélt iskoláiról, a kortársak pedig ködösen fogalmaztak.24 1898-ban a Vasárnapi Ujság egy egész számot szentelt Ernst Lajos győjteményének és ebben Esztegár László, a cikk szerzıje pontosan meg nem határozott „szorgalmas egyetemi tanulmányokról”

beszélt.25

A

halálakor

megjelent

egyik

nekrológ

egyetemi

mővészettörténeti tanulmányokat említett, a zsidó lexikon pedig csak egyszerően egyetemet írt.26 A rokon Grünwald Valéria nem utalt semmiféle egyetemi tanulmányra. Szerinte Ernst rendszertelenül tanult, az üzlet pedig egyáltalán nem érdekelte.27 Bende János – a mővészeti egyesületek történetérıl írott és kéziratban maradt összefoglalójában, az általa használt forrás megjelölése nélkül – azt állította, hogy „Ernst nem volt nagymőveltségő ember. Iskolai tanulmányait korán befejezte, illetve abbahagyta és serdülı éveit atyjának lisztkereskedésében töltötte.”28 Az újabban elıkerült irattári anyagok alapján azonban ennél jóval pontosabb kép rajzolható meg. Az egyik tanulmányaira vonatkozó biztos adatunk, hogy 1898-ban Wlassics Gyula miniszter egy levelében azzal az indoklással utasította el Kammerer Ernı javaslatát, melyben a győjtı kitüntetését kérte, hogy „Ernst Lajos (…) jelenleg harmadéves bölcsészhallgató, csak huszonhét éves, amiért is a legfelsıbb kitüntetését ezidıszerint még korainak tartom.”29 Ernst nyolc évvel ezután, 1906-ban, majd 1907-ben újra azzal a kéréssel fordult Kammerer Ernıhöz, a 23

Az Akácfa utca 59.ingatlan tulajdoni lapjáról tudjuk Steiner Róza halálozási évét. Egyetlen egy fennmaradt piszkozat-kézirata van, mely hemzseg a helyesírási hibáktól. Ennek két magyarázata lehet, hogy vagy nem magyar tannyelvő iskolába járt, vagy valakinek diktálta a szöveget és nem az ı kézírása. PIM Kézirattár 22f - V. 2211. 25 ESZTEGÁR 1898. 722. 26 Pesti Hírlap, LIX/83. 1937. április 14. 5.; Magyar Zsidó Lexikon (Szerk.: Ujvári Péter) Bp., 1929. 238239. 27 GRANT 1941. 9. 28 Bende János: A mővészeti egyesületek története. Kézirat MTA MKI Adattár MDK C-II-20. 192. 29 Wlassics Gyula levele Kammerer Ernınek, 1898. szeptember 15. SzM Adattár 1898/307. 24

16

Szépmővészeti Múzeum igazgatójához és a Történelmi Képcsarnok vezetıjéhez, hogy nevezzék ki a képcsarnok rendes múzeumi ırének. Kammerer miniszterhez írt soraiból kiderül, hogy Ernst öt reál és kereskedelmi iskolai osztály után kezdte meg egyetemi tanulmányait. Ernst leveléhez mellékelte bizonyítványait, ezek szerint 1896–1898 között összesen

hat

félévet

végzett

rendkívüli

hallgatóként

a

budapesti

m.

kir.

tudományegyetemen. Beöthy Zsolt esztétika, Pasteiner Gyula mővészettörténet, Dr. Békefi Remig magyar mővelıdéstörténet, Hampel József görög szobrászat, Dr. Czobor Béla középkori mővészet óráit látogatta. Úgy tőnik azonban, hogy noha Ernst levelében állította, hogy befejezte tanulmányait, valójában ez sosem történt meg, mert Kammerer „Ernst Lajos úr elméleti képesítettségének fogyatékosságára”, „qualificatio” hiányára hivatkozva 1906ban csak „tiszteletbeli ır” cím megadását javasolta. 1907-ben az intézmény anyagi helyzetére hivatkozva már ezt sem tartotta megvalósíthatónak.30 Hamar világossá vált, hogy Ernst Lajos nem fogja továbbvinni apja vállalkozását. Visszaemlékezése

szerint

ifjú

korában

sokat

rajzolt

és

festett.31

Nyiladozó

győjtıszenvedélyérıl és a magyar történeti képek iránti érdeklıdésérıl így írt 1912-ben: „Már kora ifjúságomban is csak az lelkesített, ami magyar volt. Ez az érzésem abban nyilvánult elsı sorban, hogy minden magyar vonatkozású tárgyat, amit képes lapban láttam, kivágtam és összegyőjtöttem. Tizenötéves koromban már jól ösmertem a pesti régiségkereskedıket, akiket gyakran felkerestem. Kezdtem litografiai lapokat és metszeteket vásárolni. Szorgalmasan eljárogattam a Nemzeti Muzeumba, ahol elsısorban a képtárban levı magyar történeti képek ragadták meg a figyelmemet.” Ezek szerint 1887 körül elkezdett győjteni, és leírása alapján azt gondolhatjuk, hogy ez ekkor még csupán ösztönös szenvedély volt és csak késıbb vált tudatossá. A Nemzeti Múzeumot látogatva fokozatosan ismerkedett meg Jankovich Miklós győjteményével és „nemzeti kultúrában gyökerezı gondolataival”. A múzeum régiségtárának és könyvtárának tanulmányozása, ahogyan késıbb megemlékezett róla: „lelkesedésemet egy komoly és csendesen elmerengı gondolatvilágba mélyítette.”32 De mit láthatott ez a fogékony fiatalember az 1880-as évek végén a Nemzeti Múzeumban, milyen szemléletet közvetített neki a múzeum akkori kiállítása? Milyen 30

Kammerer a múzeumi szabályzat összeférhetetlenségi passzusa alapján problematikusnak találta azt is, hogy győjtıként múzeumi funkcióba kerüljön. SzM Adattár 958/ 1906., 1084/1907. 31 Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211.

17

példát látott Jankovich Miklósban? Mit tudhatott a nem sokkal korábban a Történelmi Képcsarnok felállítása körül kialakult elméleti vitáról és ha ismerte, befolyásolta-e ez késıbbi győjtését?

A Történelmi Képcsarnok és a Nemzeti Múzeum inspirációja

A 19. századi múzeumok gyakran nem csupán a múlt tárgyi anyagának voltak győjtıhelyei, de a nemzet nagyjainak arcképcsarnokát is magukban foglalták. Ezek a korábbi nemesi ısgalériákkal szemben nem egy család, a rendi nemesség ısiségét voltak hivatottak alátámasztani, hanem a polgári nemzet identitását erısítették. A nemzeti múlt nagyjai – akiknek jelentıs része a korábbi nemesi-nemzet kiemelkedı tagjaiból került ki – cselekedeteikkel, dicsıségükkel példát szolgáltatnak a jelen számára, így emlékük megörökítendı és megırzendı. Múltbéli tetteik morális üzenetet hordoznak, dicsıségük immár az egész nemzet nagyságát jelzi, ezért az épület, ahol képmásaikat összegyőjtik, szakrális jelleggel bír. Ilyen jellegzetes, nemzeti-szakrális funkciójú épületek voltak a nemzeti pantheonok is. E fogalom, szőkebb értelemben, neves férfiak temetkezıhelyét, avagy kifejezetten azok portréinak elhelyezésére és ırzésére emelt épületet jelent. A pantheon tehát „olyan kvázi-szakrális alkotás, melynek az a funkciója, hogy egy nemzeti mitológia temploma legyen”, ahová elzarándokolva a kései honfiak elelmélkedhetnek eleik nagyságáról, kik így együtt, hamvaikban, vagy képmásaikban együvé hordva, magát a nemzeti géniuszt testesítik meg.33 Azonban már a 18. század végétıl, 19. század elejétıl létezett a szónak egy másik, tágabb értelmezése is, mely szerint minden, erényes férfiak képmásait tartalmazó győjtemény pantheon.34 Így a pantheon megjelenhetett a múzeumban is, ha annak csupán egy részét töltötte is ki. A Magyar Nemzeti Múzeum esetében már az alapítás idején felmerült egy képes pantheon felállításának gondolata az épületben.35 Az 1820-as évektıl sokszorosított grafikai sorozatok népszerősítették a magyar történelem kiemelkedı alakjainak arcképeit,

32

ERNST 1912. 4-5. 33 VADAS 1989. 159-160. 34

SINKÓ 1995. 22. 1807-ben Müller Jakab Ferdinánd fogalmazta meg az országgyőlés elé terjesztett múzeumalapítási javaslatában. FEJİS 1957. 37.; SINKÓ 1995. 22.; SZVOBODA DOMÁNSZKY 1997. 61-62.

35

18

amely kifejezte és fenntartotta a mőfaj iránti érdeklıdést.36 A múzeum, az alapítás 1808-as törvénybe foglalása után csak majdnem negyven évvel késıbb, 1846-ban nyitotta meg kapuit. Ekkor újra elıtérbe került a pantheon eszme, s a múzeumban nemzetünk nagyjainak szobrait kívánták felállítani. 1859-ben a Nefelejts címő lap egy, az épület körül felállítandó Walhalla javaslatával állt elı. Végül, 1867-ben egy, a magyar mővelıdés kiemelkedı alakjainak büsztjeibıl álló sorozatot állítottak fel a múzeum díszlépcsıházában a falak mentén.37 De továbbélt a pantheon gondolat a múzeum épületétıl függetlenül is. Az 1870-es évektıl kezdve többször felmerült egy nemzeti pantheon építésének gondolata, immár a millennium megünneplésével kapcsolatban. Az 1890-es évek elején az is szóba került, hogy a tervezett szoborsorozatot a Magyar Nemzeti Múzeum elıcsarnokában helyezzék el, visszakanyarodva eképpen a „pantheon a múzeumban” kézenfekvı és viszonylag olcsó megoldásnak ígérkezı eszméjéhez.38 A millenniumi pantheon körüli javaslatokról és vitákról a lapok rendszeresen beszámoltak, a nemzet nagyjai képmásainak ilyen kultikus és heroikus elhelyezése, beállítása mindenki – így Ernst Lajos – számára is ismert lehetett. A Nemzeti Képcsarnok Alapító Egyesületnek az a törekvése, hogy neves férfiak arcképeit beszerezze és a múzeumban elhelyezze, az alapítás kori pantheon elképzelés folytatásának tekinthetı. A Nemzeti Múzeum akkori igazgatója és az egylet egyik létrehozója, Kubinyi Ágoston, következetesen törekedett arra, hogy lerakja egy történeti arcképcsarnok alapjait. Ennek a leendı portrégalériának a célját szolgálta az a lépése is az 1850-es években, hogy felszólított magyar mővészeket: önarcképükkel gazdagítsák a képtárat.39 Az egylet már 1847-ben elhatározta, hogy a mővészképmásokat a történeti portrékon belül, külön csoportként kezeli és győjti, Kubinyi néhány évvel késıbb valójában ezt a döntést igyekezett megvalósítani.40 A mővészportrék győjtésének ténye, ilyen hangsúlyos szereplése az egylet munkásságában jól tükrözi a mővészek magyarországi 36

Ehrenreich Ádám Icones Principium rézmetszetsorozatának kiadását feltehetıen maga József nádor támogatta. Másik példa Marczinkey Elek 13 darabból álló történelmi portrésorozata. SZVOBODA DOMÁNSZKY 1997. 65-66. 37 SINKÓ 1995. 22. 38 VADAS 1989. 165.; Vadas Ferenc: Millenniumi piramis és Gellért-hegyi Akropolisz. Budapesti Negyed, II/1. 1994 tavasz, 98-101. 39 FEJİS 1957. 40-41. Ebben a felszólításban nem csak arcképekrıl volt szó, Kubinyi kérte a mővészeket, hogy más mőveikkel is gazdagítsák a múzeum győjteményét. Mővész arcképgyőjtésrıl még: BASICS 2001. 78.

19

kultuszának kialakulását és a múzeum hozzájárulását a kultuszhoz. A portrégyőjtésen kívül a Nemzeti Múzeumban az 1860-as években, majd 1880 körül kialakított Markó-, Zichy- és Munkácsy-emlékszobák is a mővészkultusz múzeumi jelenlétére, általánosabban a múzeumi kiállítás és emlékhely szoros kapcsolatára, és a múzeum, mint a dicsıség csarnoka értelmezésre utalnak.41 Az 1880-as években a Munkácsy- és Zichy-termet láthatta Ernst a múzeumban, mővészekrıl készült sokszorosított grafikai portrék és portrésorozatok már a 19. század közepén elterjedtek, példányszámuk miatt széles körben ismertek voltak, és ezek is a mővészek kultuszának kialakulását szolgálták.42 Ezek ismeretében Ernst Lajos már a győjtésének kezdetén törekedett a magyar mővészek arcképeinek megszerzésére. A század közepén kiadott litográfiai sorozatok közül többet megvásárolt.43 1898-ban kollekciójának egy jelentıs és különálló csoportját ilyen tárgyú képek tették ki, és győjteményének késıbbi kiállításain e festmények és grafikák külön teremben, mint önálló mővészpantheon jelentek meg.44 A Nemzeti Múzeum kezdettıl fogva feladatának tartotta mővészek relikviáinak, életükre, tevékenységükre vonatkozó dokumentumoknak a beszerzését. A múzeum könyvtárát bújó fiatal Ernst innen meríthetett inspirációt, hogy maga is magyar képzımővészek leveleinek, dokumentumainak győjtésébe kezdjen.45 A múzeumban külön metszetgyőjtemény is létezett, ennek fejlesztésérıl Kubinyi, igazgatósága alatt gondoskodott. Fontosnak tartotta a köteles példányok beszolgáltatását, kiemelve, hogy az újonnan nyomott litográfiák majd az utókornak hiteles történeti forrásul fognak szolgálni. Kubinyi e kijelentésében, valamint Bubics Zsigmondnak, a grafikák rendezıjének és elsı publikálójának elıszavában a szemlélı erkölcsi nemesedését

40 Csernitzky Mária: Önarcképek, mővészképmások In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 185.; A mővészek portréinak győjtése végsı soron a firenzei Uffizi azonos tárgyú győjteményére vezethetı vissza. 41 SINKÓ 1995. 25.; A magyarországi mővészkultusz kialakulásáról, annak antik elızményeirıl lásd: Király Erzsébet: „Laudatio arti” 19. századi képzımővészetünk dicséretének egykorú emlékei. In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 56-73. 42 Csernitzky Mária: Marastoni József mővészképmás-galériája 1858–1868. In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 192-196.; Már az 1820-as években megjelentek költık, írók litografált portréi, majd a negyvenes években Barabás Miklós litográfiái népszerősítették hazánk jeles mővészeit. Gerszi Teréz: A magyar kırajzolás története a XIX. században. Bp., 1960. 22, 24, 50, 54. 43 Ezek konvolutumból kerültek az 1939-es aukción a Fıvárosi Képtárba, onnan a Magyar Nemzeti Galériába. Lásd: Barabás Miklós litográfiái MNG Grafikai Osztály Ltsz.: 1955-4373-4388. 44 ESZTEGÁR 1898. 724-725.; PETROVICS 1931. 1. 45 Szabó László: Mővész-relikviák, egyesületi rekvizítumok. In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 197.; FEJİS 1957. 39.; ESZTEGÁR 1898. 722.

20

elsıdlegesnek tartó, idealizáló pantheon gondolattól eltérı, immár tudományos szempont, a történeti hitelesség követelményének felmerülését érhetjük tetten.46 1882-ben a Magyar Írók és Mővészek Társasága tervezetet készíttetett egy új történelmi képcsarnok létesítésérıl, mely szerint a hazafias szellem ápolására, a nemzeti eszme terjesztésének érdekében és a történetírás életszerőségének biztosítására kell e győjteményt megteremteni. A képek kiválasztásánál a terv szerint három szempontot kellett volna szem elıtt tartani: az ábrázolt történelmi fontosságát, a kép mővészi vagy viselettörténeti értékét. A kritériumok között nem szerepelt a történelmi forrásérték. A szerzık egy „nemzeti Pantheum” létrehozását képzelték el, a győjtemény illusztratív és morális jelentıséggel bírt volna. A tervezettel szemben Pulszky Károly, az Országos Képtár ıre szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy dönteni kell: egykorú, hiteles képmásokat, vagy modern festık képzelete által „elferdített” arcképeket akarnak-e kiállítani. İ maga a korabeli ábrázolások mellett foglalt állást, elvetve az elavultnak tartott pantheon eszmét. A képcsarnok győjtési körét – már mint a tervezet kidolgozásával megbízott felelıs személy – a történeti, irodalmi, mővészeti szereplık arcképeiben, a viselet és a családi élet ábrázolásaiban, valamint várak, városok és események képeiben határozta meg. A kiállítás a Nemzeti Múzeum anyagából 1886-ban a Várkert-bazárban nyílt meg elıször.47 A kép tárgyának és hitelességének elsıdlegessége különítette el e kiállítást a korábbi múzeumi bemutatóktól. A rendelkezésre álló tíz teremben a 15–16. századtól a kiegyezésig mutatták be az anyagot.48 Az 1884-ben az Országos Képtár és a Történelmi Képcsarnok igazgatójának kinevezett Pulszky Károly törekvéseit tükrözte, hogy e kiállításon az esztétikai

szempont

és

romantikus

történelemszemlélet

helyébe

objektív

történettudományos értékrend került, legalábbis elméletben. Mivel szisztematikus történeti ikonográfiai kutatásokról azonban egyenlıre nem lehetett beszélni, inkább az egykorúság, mint a hitelesség elve érvényesülhetett. A korai idıszakra vonatkozóan azonban még ezt is nehezen lehetett megvalósítani, ezért a 15–16. századi anyagban nagy számban szerepeltek másolatok.49

46

FEJİS 1959. 285. BASICS 2002. 111-114. 48 FEJİS 1959. 287.; RÓZSA 1984. 173-174.; SINKÓ 1995. 32.; VAYER 1940. 283-285. 49 A másolatok mővészeti oktatásban betöltött szerepérıl, valamint múzeumi jelenlétérıl: RÉVÉSZ 2004. 47

21

Nem tudjuk biztosan, hogy Ernst Lajos látta-e az 1886-os kiállítást, hiszen megnyíltakor még alig volt tizennégy éves. Az 1890-es évek elején azonban már biztosan kapcsolatba került a Történelmi Képcsarnokkal, mert 1894-ben, amikor a falak nedvesedése miatt a Várkertben korábban lebontott kiállítást a városligeti régi mőcsarnokban (ma Palme-ház) és királypavilonban Pulszky Károly és Peregriny János vezetésével újrarendezték50, Ernst Lajos kölcsönadott 59 mőtárgyat a kiállításra. Ezen a kiállításon már az Árpád házi királyoktól a jelen koráig mutatták be a történeti arcképeket 11 teremben. Ahogyan az 1886-os képcsarnoki bemutatón, itt is külön termet kaptak a költık, írók, mővészek portréi, melyek Ernst anyagának is fontos részét tették ki a késıbbiekben, s kiállításain is külön helyiségben szerepeltek. Maga Ernst 1906-ban megemlítette, hogy fáradozásait Pulszky Károly ekkor nagyra értékelte, s felszólította, hogy lépjen be a Történelmi Képcsarnokba, sıt, ıt bízta meg leíró lajstrom elkészítésével. Valószínőleg azonban ez csak saját termének anyagára vonatkozott.51 A hetedik teremben külön egységként szerepeltek Ernst Lajos letétben levı mőtárgyai.52 Az ekkor 22 éves Ernst eszerint már jelentıs győjteménnyel rendelkezett, és olyan arcképek, csataképek, íróportrék is birtokában voltak, amelyek megfeleltek a Történelmi Képcsarnok Pulszky Károly által vázolt kritériumainak. Nagyra becsülhette Pulszkyt, hiszen Székely Bertalan Pulszkyt ábrázoló rajzát ırizte győjteményében.53 A történeti hitelességrıl vallott elveivel is egyetérthetett annyiban, hogy törekedni kell egykorú, hiteles képek megszerzésére. 1898-ban a Vasárnapi Ujságban Ernst győjteményérıl megjelent cikk több 15–16. századi portrét és viseletképet közölt. A szerzı megjegyezte: „Összegyőjteni politikai és szellemi életünk jeleseinek egykorú eredeti képmásait, a nemzeti történelem nagy eseményeit a mővészet eszközeivel megörökítı alkotásokat s mindezeket a tudomány és mővészet számára mennél hozzáférhetıbbnek tenni: erre törekszik ı...”54 A cikk szerint a hiteles portrékat a történettudomány forrásként tudja használni, de hasonlóan szolgálják a 50

A városligeti régi mőcsarnok és királypavilon az 1885-ös országos kiállításra épült, ma Palme-ház. Ernst Lajos levele Kammerer Ernınek. 1906. május 31. SzM Adattár 958/1906. 52 ESZTEGÁR 1898. 722.; FEJİS 1959. 287.; A kiállításnak ezúttal készült katalógusa, melyben külön függelékben van jelezve a VII. teremben levı Ernst győjtemény. PEREGRINY 1894. 53 E mővet Ernst 1933-ban a Szépmővészeti Múzeumnak ajándékozta. Tudjuk, hogy Ernst ekkor már jócskán el volt adósosdva, s hogy szorult helyzete ellenére mégsem eladta, hanem ajándékozta mutatja Pulszky iránti tiszteletét. Inkább lemondott a jövedelemrıl, de mindenképpen múzeumban akarta tudni a portrét. Ma Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztály, Ltsz.: 1933-2524. 51

22

mővészeket, akik történeti vásznaikhoz e képek ábrázolásaiból meríthetnek inspirációt. Ernst győjteményének ezt a Történelmi Képcsarnok szemléletével és Pulszky Károly törekvéseivel egybecsengı vonását az utókor mintha elfelejtette volna. Pedig a történeti hitelesség kritériumainak megfelelı mővek győjtését bizonyára fontosnak tartotta, csakhogy ezzel nem elégedett meg. Ez volt a nehezebb feladat, hiszen nyilvánvalóan jóval kevesebb egykorú, legalábbis a kor kutatásának színvonalán hitelesnek tekinthetı ábrázolás állt rendelkezésre, mint késıbbi mő. Másrészt Ernst kiindulópontja a magyar múlt iránti rajongás volt, tehát elsısorban nem esztétikai, hanem tartalmi alapon vásárolta mőtárgyait, de emellett legalább annyira lelkesítette a kortárs nemzeti mővészet, mint a história. A 19. század második felének legkedveltebb, egyben a hagyományos akadémiai szemlélet szerint a legrangosabb mőfaja a történeti eseményábrázolás volt, melyekben a győjtı rajongásának tárgya, a nemzeti mővészet és történelem összekapcsolódott. E mőfaj az 1870–1880-as években jutott népszerősége csúcspontjára, amikor az állam történeti kompozíciókat rendelt mővészetıl, és pályázatokat hirdetett meg történeti témákban, az 1890-es években pedig a millenniummal összefüggésben keletkeztek nagy számban reprezentatív történeti festmények.55 Jelentıs történeti vásznak kerültek a Nemzeti Múzeumba, melyeket Ernst még tizenévesen láthatott kiállítva. Kézenfekvı volt tehát, hogy éppoly lelkesen győjteni kezdte a régmúlt eseményeket megidézı akadémista történelmi pannókat, mint a hiteles ábrázolásokat. Koncepciójáról a század elején így írt: „Történelmi képeknél pedig arra kell törekedni, hogy minden király, fejedelem, hadvezér stb. történeti fıbb esemény meg legyen festve, egykoru viselet képek gyüjtése, karikatúrák és szobrok még peddig (sic!) büsztök és történelmi jelenetekre egy formán nagy sulyt kell fektetni.”56 A Nemzeti Múzeumba az 1850-es évektıl folyamatosan kerültek be történeti festmények részben a Pesti Mőegylet57, részben magánszemélyek és testületek ajándékaként, vásárlás és megrendelés révén. A múzeum reprezentatív felsı világítású nagytermében 1888 körül olyan kulcsfontosságú történeti vásznak voltak láthatók, mint 54

ESZTEGÁR 1898. 722. Sinkó Katalin: Az állami történeti képpályázatok. In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 313-314. 56 Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211. 57 A mőegylet 1852-ben alelnökévé választotta Kubinyi Ágostont, aki egyben a Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egylet helyettes elnöke is volt és mőegyleti befolyását felhasználta a Nemzeti Múzeum képtárának gyarapítása érdekében. A Pesti Mőegylet, miután évente egy festményrıl mőlapot adott ki az eredetit a múzeumnak adományozta. Így 1866-ig sok, részben történeti témájú festmény került a múzeum 55

23

Benczúr Gyula Vajk megkeresztelése (1875), Székely Bertalan Egri nık (1867) és II. Lajos holttestének föltalálása a mohácsi csatatéren (1859), Madarász Viktor Hunyadi László siratása (1859), vagy Liezen-Mayer Sándor Magyarországi Szent Erzsébet (1882) címő festménye, de a képtár többi termében is számtalan további történeti vászon győlt össze a nyolcvanas évek végére. A Nemzeti Múzeum kiállításai egyértelmően hatottak Ernstre, innen ered a történeti festészet iránti rajongása, a nemzet nagyjai arcképeinek győjtésére irányuló törekvése. Itt találkozhatott elıször történelmi személyiségek és mővészek kultuszával, annak múzeumi megjelenítésével. Nagy hatással volt rá a múzeum kiállításai által sugallt heroizált, idealizált történelemkép. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint saját, korábban idézett vallomása, és az a tény, hogy késıbb törekedett a múzeumban látott, emblematikussá váló mővek vázlatainak illetve változatainak a megszerzésére. Így a legfontosabb történeti mővek közül megszerezte Than Mór Imre király elfogja pártütı öccsét Endrét 1204-ben, valamint Kun László és Habsburg Rudolf találkozása, Orlai Petrics Soma: Zách Felicián, Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán, valamint Hunyadi László siratása, Székely Bertalan: Dobozi Mihály és hitvese, valamint II. Lajos holttestének föltalálása címő mővek vázlatait, melyeknek kész változatai a Nemzeti Múzeum képtárában függtek.58 Ugyanakkor ismerhette és értékelhette a Történelmi Képcsarnok tudományosabb, a hitelességet immár fontos szempontnak tartó szemléletmódját is. Bár győjtötte az egykorú, forrásértékő mőtárgyakat is, mégsem ez vált győjteménye jellemzıjévé. A hitelesnek nevezhetı mővekkel egyenrangúan kezelte a múlt században keletkezett történeti festményeket, melyek számban is felülmúlták a kortárs ábrázolásokat, különösen a régebbi idık történetére

vonatkozóan.

Késıbbi

kiállításain

nem

választotta

szét

eredetiség

szempontjából az anyagot, ahogyan ezt a századfordulón megjelent történeti munkákban sem tették meg a tudós szerzık és szerkesztık. Ezekben a könyvekben éppúgy megtalálhatók a történeti festmények, mint az oklevelek másolatai, egykorú metszetek

kiállítótermeibe. SINKÓ 1995. 20.; Szvoboda Dománszky Gabriella: A Pesti Mőegylet története. A képzımővészeti nyilvánosság kezdetei a XIX. században Pest-Budán. Miskolc, 2008. 58 Than Mór: Imre király elfogja pártütı öccsét Endrét 1204-ben. Olaj, vászon, MNG Ltsz.: FK 4510, Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán. Olaj, vászon, MNG Ltsz.: FK 4110, Székely Bertalan: Dobozi Mihály és hitvese. Biszter, fedıfehér, papír, MNG Ltsz.: 1955-5650, valamint II. Lajos holttestének föltalálása Olaj, fa, MNG Ltsz.: 6822.

24

reprodukciói.59 Pulszky törekvései valójában csak jóval késıbb váltak a történettudomány alapelveivé, a két világháború között egy újabb történész generáció vetette el egyértelmően ezt a „hamis szemléletességnek” nevezett illusztrációs eljárást.60 Ernst egyszerre volt a nemzeti história és mővészet rajongója, győjteménye így nem más, mint a mővészi géniusz által megelevenített, képes történelem. Ebben korabeli, hitelesnek tekinthetı ábrázolások helyet kaptak ugyan, de az általános célnak alárendelve: feladatuk elsı sorban az, hogy életre keltsék a történelmet. Saját elbeszélése szerint Ernstben e cél 17 éves korában egy velencei utazás alkalmával fogalmazódott meg világosan. Így írt errıl 1912-ben: „Amikor a Doge palota termeiben elıször pillantottam meg Velence nagyjainak arcképeit és azokat a képeket, amelyek Velence történeti eseményeit megörökítik, mintha egy újszerő, s lelkesítı buzdítás szava szólalt volna meg bennem. Ahogy ezeket a képeket hosszasan elnézegettem, az járt az eszemben, hogy a mi nemzetünk nagyjait, történeti eseményeit is így kellene megörökíteni (...) Akkor érlelıdött meg bennem az a tudat, hogy valamely nemzet történetének nagyságát, multját elsı sorban képekkel lehet legáltalánosabb hatással megérzékíteni s maradandóvá tenni, míg könyvek, okmányok, érmek, fegyverek stb. kulturális jelentıségének megértése már bizonyos fejlettebb mőveltséget s alaposabb tárgyilagosságot követel...”61 Az amúgy is ösztönösen a képek iránt vonzódó fiatalember e velencei élmény, és a korábban már a Nemzeti Múzeumban látottak hatására indult el azon az úton, amelyen élete végéig következetesen haladt. Mindenekelıtt a nemzeti történelem képeit győjtötte, ami egyben eltérést jelentett az általa nagyrabecsült Jankovich Miklós koncepciójától.

Jankovich Miklós példája

Saját győjteményérıl 1912-ben írott kis összefoglalójában Ernst így emlékezett Jankovichra: „A legnagyobb magyar mőgyőjtı Jankovich Miklós volt. Legkiválóbb érdeme az, hogy elsınek ismerte föl idehaza azt a fontos szerepet, amelyet egy nemzeti 59

A magyar nemzet története 1–10. (Szerk.: Szilágyi Sándor) Bp., 1895–1898; Populárisabb könyvekben a század elején is érvényesült ez a szemlélet. Lásd pl.: Történelmi arcképcsarnok az ifjúság és a nép számára. Bp., 1909. 60 VAYER 1938. 61 ERNST 1912. 5.

25

mőgyőjtemény valamely ország kultúrájának megítélésénél betölt, felösmerte azt, hogy az a nemzet, amely emlékeit, kincseit be tudja mutatni, már bizonyos magasabb kulturfejlettséget ért el. (...) céljául tőzte ki hát, hogy a magyar hajdankort felidézi.(...) Amikor győjteni kezdtem, Jankovich Miklósnak ezek a nemzeti kultúrában gyökerezı gondolatai még ismeretlenek voltak elıttem. De amíg ı könyveket, okiratokat, érmeket és ötvösmőveket győjtött elsı sorban, addig én képek győjtésével kezdtem győjteményem alapját lerakni.” 62 Világosan kiderül e néhány mondatból, hogy Ernst nem Jankovich hatására, az ı életmővének ismeretében fogott hozzá a győjtéshez. Mégis valószínő, hogy igen korán, talán már az 1880-as évek végén a Nemzeti Múzeum könyvtárában kutatva találkozott a nevével, a múzeumba került anyagával, és ez, ha nem is közvetlen inspirációt, de igazolást jelenthetett számára: ı is helyes irányban halad. Hiszen mindkettıjük alapvetı törekvése a dicsı nemzeti múlt feltárása, a múlt emlékeinek megmentése és összegyőjtése, ezáltal a hajdankor nagyságának igazolása és a nemzeti mővelıdés szolgálata volt. Egészen másként viszonyult azonban e múlthoz a 18–19. század fordulójának tudós győjtıje, mint majdnem egy évszázaddal késıbb egy nemzeti lelkesedéssel főtött, mővészetért rajongó ifjú. Jankovich elsısorban forrásértékő hungaricákat, kéziratokat, okleveleket, könyveket, és a magyar mővészet és kézmővesség múltbéli nagyságát igazoló tárgyi anyagot – ötvöstárgyakat, érmeket, pecséteket – győjtött, és ezeket igyekezett feldolgozni is. Ezzel szemben Ernst, ahogyan egy szerzı a halálakor megjelent cikkében találóan megjegyezte „...nem volt tudós, nem volt történész (...) megmaradt végig rajongónak. (...) méltányoljuk Ernst Lajosnál ezt az örökké friss ifjúi szenvedélyt, mely ıt a győjtésnek nem tudósává, hanem inkább mővészévé teszi, mert a lélek rajongásából ered.”63 Ernstnél a tudományos forrásérték mindvégig alárendelıdött a heroikus, a történeti festmények által közvetített idealizált történelemképnek, a hangsúly nem a história egyre alaposabb megismerésén, hanem minél teljesebb kifejezésén volt. A század elsı évtizedében mégis Jankovich győjtıköréhez hasonló anyagokkal, régészeti leletekkel, oklevelekkel, érmekkel, fegyverekkel bıvítette tárgyanyagát.64 Ez azonban inkább alátámasztását, de nem alapvetı megváltoztatását jelentette győjteményének. Mintha 62

ERNST 1912. 3-4.; Szinte szó szerint ugyanígy ír Jankovichról fennmaradt kéziratában: PIM Kézirattár 22/f. V. 2211.; A Jankovich-győjteményrıl: BELITSKA-SCHOLTZ 1985.; JANKOVICH 2002. 63 JESZENSZKY 1938. 158.

26

hitelesíteni akarta volna a falakon látható mőveket e dokumentumok által. Hogy Jankovich győjteménye, vagy a millenniumi történeti kiállítás ösztönözte-e arra, hogy ilyen irányban bıvítse kollekcióját, arra vonatkozóan nincsen hiteles adatunk. Valószínőnek tőnik, hogy mindkettı ebben a tekintetben is hatást gyakorolt rá.65 Nem tudjuk, hogy Ernst ismerte-e Jankovich győjteményének ókori anyagát, vagy tudta-e azt, hogy elıdje győjtötte a magyarországi nemzetiségek írott emlékeit is.66 Talán ha találkozott volna ezekkel Ernst, akkor sem említi késıbb, hiszen távol álltak győjteményének szemléletétıl. Ugyanakkor valószínő, hogy tudomása volt Jankovich történeti arcképgyőjteményérıl. Több kortársához hasonlóan Jankovich is törekedett arra, hogy a magyar történelem nevezetes férfiainak portréit megszerezze, melyek között egykorú és késıbbi ábrázolások is voltak.67 Ezek a mővek a Nemzeti Múzeumba kerültek, majd a Történelmi Képcsarnok elsı darabjai lettek.68 Olyannyira beolvadtak azonban a Képcsarnok állományába, hogy az 1894-es katalógusban, melyben egyébként általában közölték az adományozók nevét, Jankovich győjteményének kiállított darabjainál egyáltalán nem jelezték a provenienciát.69 Ennek oka az lehetett, hogy az állam megvásárolta a győjteményt, de noha az összeg egyharmadát Jankovich elengedte, a múzeum – és a közvélemény – mégsem tekintette adománynak.70 Ernst ismerhette ezeket a képeket, hasonlóan Jankovich metszetgyőjteményhez71, melyet a múzeumban kutatva láthatott. Annak ellenére, hogy e mővek származása ekkor már nem volt köztudott ı valószínőleg tisztában volt vele, hogy Jankovich győjteményének darabjai. A győjtemény egészét érintı problémát ugyanis megfogalmazta, amikor így írt: „A nagy anyagot szétosztották s Jankovich nemzeti munkájának eredménye jelentékeny kárt szenvedett. 64 ERNST 1912.

5. Sinkó Katalin szerint a millenniumi kiállítás hatása alatt szélesítette ki győjtését. Lásd: SINKÓ 1981. 16. 66 Mravik László: Jankovich Miklós és a magyarországi mőgyőjtés a 19. század elején. In: JANKOVICH 2002. 342. 67 Gróf Teleki Sámuel és Marczibányi István győjteményérıl lásd: ENTZ 1937. 68., 82. 68 Entz Géza: A Jankovich-győjtemény festményeirıl. In: BELITSKA-SCHOLTZ 1985. 79-81. 69 Így például Richter Dávid két, Rákóczi Ferencet és feleségét, hesseni Amáliát ábrázoló portréjánál, gróf Esterházy Miklóst, illetve a magyar követséget megjelenítı képeknél, melyek biztosan Jankovich győjteményéhez tartoztak nem utalt a katalógus Jankovich személyére. PEREGRINY 1894. 47. 143. tétel, 7576. 222-223. tétel, 21. 72. tétel. Ez utóbbi, a Magyar követség a kievi nagyfejedelemnél címen szerepel, de a leírás alapján azonos a Jankovich tanulmánykötetben közölt mővel. Reprodukálva lásd: BELITSKA-SCHOLTZ 1985. 14. kép., a többi említett mő: 11-13. kép. 70 Bényei Miklós: A mővelıdés feladatainak, formáinak és intézményrendszerének átalakulása a polgárosodás idıszkában. In: BELITSKA-SCHOLTZ 1985. 20. 71 ENTZ 1937. 83. 65

27

Nevét ezután már csak egy-egy szakember említette meg olyankor, amidın a győjtemény valamelyik nagybecső darabjáról volt szó, mely Jankovich révén került a múzeumba.”72 1912-ben a Nemzeti Szalon Almanachjában pedig egy hosszú idézetet közölt Jankovich 1835-ös levelébıl, melyben feljánlotta győjteményét a nemzetnek, s ebben szerepelt a következı részlet is: „…Képtára a legısibb idıktıl fentartatott Hazánkbéli öntött, faragott és rajzolt képeknek…”73 Tehát biztos, hogy tudott Jankovich képgyőjteményérıl, mégsem csupán ebbıl a szempontból értékelte, hanem általánosságban emlékezett meg róla mint a nemzeti múlt felidézését célul tőzı „legnagyobb magyar mőgyőjtırıl”. És Jankovich ennyiben bizonyosan példa volt Ernst Lajos számára, megerısítette törekvéseiben, bizonyította számára, hogy a magyar múltra vonatkozó tárgyak győjtése nemes, hazafiúi cselekedet. Modellértékő lehetett az is, hogy Jankovich anyaga a Nemzeti Múzeumba került, hiszen tönkremenve, élete végén, Ernst is erre törekedett. Látta, ahogyan egy átlagos középnemesi család sarja győjteménye révén a nemzet nagyjai közé kerülhetett, úgy a felemelkedésnek ez az útja talán számára is nyitva áll. Jankovich iránti tiszteletét jelzi, hogy Perlaszka Domokos 1834-ben a győjtırıl készített rézmetszetét megvásárolta. 74 Ernst 1912-es bevezetıjének sorai, noha jelzik, hogy kezdetben nem Jankovich hatására

kezdett

a

győjtésbe,

valójában

mégis

saját

győjtıi

koncepciójának

leszármazástörténetét adják. İ, aki nagyon tudatosan építette győjtıi, mecénási és mővészetszervezıi karrierjét Jankovich említésével megteremtette saját geneológiáját, s az egyik legrangosabb ısre hivatkozott.

A millenniumi kiállítás és Ernst

Jankovichnak és kortársai egy részének győjteménye a 18–19. század fordulóján a nemzeti múlt forrásai, tárgyanyaga iránt megélénkülı érdeklıdést tükrözte. Példájukat követte néhány magángyőjtemény a 19. század második felében is, melyekben a nemzeti mőtárgyak kultusza gyakran európai ízléssel keveredett. E magángyőjteményekben összegyőlt tárgyakat az 1860-as évektıl különbözı kiállításokon mutatták be, melyeket 72 73

ERNST 1912. 4. Ernst Lajos: Az Ernst-Múzeum. NEMZETI SZALON ALMANACH 1912. 99.

28

korábbi bécsi történeti tárlatok inspiráltak. A kiállítások meglehetısen vegyes anyagai között egyre több magyar történeti mőtárgy és emlék is szerepelt. 1879-ben Székesfehérváron, majd 1885-ben Budapesten rendeztek országos kiállítást, melynek külön történeti részlege is volt. E tárlatok az 1896-os millenniumi kiállítás elızményeinek tekinthetık.75 A millenniumi kiállítás, a századvég legfontosabb, hangsúlyozottan hivatalos kulturális eseménye, a 1896. május 2-án nyitotta meg kapuit. Az ország fennállásának ezeréves ünnepén szükségszerően került középpontba a nemzeti történelem, melyet a korszak szemléletének megfelelıen feltétlen tisztelet övezett. A história kultusza mögött többek között a nemzeti ideológia olyan fontos elemei húzódtak meg, mint a történeti folytonosság és a fejlıdésbe vetett hit.76 A kiállítás a maga teljességében a nemzeti identitás, a „történelmi tudat demonstrációja” volt77, melynek hatására a látogató újra definiálhatta múltját és jelenét. A millenniumi programtervezetek közül a nemzeti pantheon építésének gondolata a nemzet nagyjainak kultuszát tükrözte.78 A javaslatok közül a nemzeti történelem korszakolása, melyet 1893-ban publikáltak Ernst késıbbi kiállítása szempontjából érdekes. Eszerint hazánk történetének a korszakai a következık: A honfoglalás és a vezérek kora Szent Istvánig; Szent Istvántól az Árpád-házi királyok kihalásáig; A vegyesházi királyok (hazánk fénykora: Nagy Lajos, Hunyadiak) a mohácsi vészig; A mohácsi vésztıl a törökök kiőzéséig (a török hódoltság kora); Az újabb kor, a nyugati befolyások uralomra jutása (Rákóczi); A nyugati befolyások kora gr. Széchenyi István fölléptéig; A nemzeti 74

Perlaszka Domokos Kohn rajza után 1834-ben készített rézmetszete 1939-ben az Ernst aukcióról a Fıvárosi Képtárba, onnan a Magyar Nemzeti Galériába került. MNG Grafikai Osztály Ltsz.: 1955-4453. 75 1864-ben Bécsben, majd 1867-ben Pesten Fırangú magyar hölgyek tárlatát, 1876-ban a Károlyi palotában jótékony célú magángyőjteményi kiállítást, 1884-ben Ráth György szervezésében történeti ötvösmő kiállítást rendeztek. Ezeken olyan fıúri győjtemények darabjai szerpeltek, mint pl. Zichy Edmund, Zichy Jenı, Andrássy Manó mőtárgyai, valamint Ipolyi Arnold, Ráth György és Pulszky Ferenc birtokában levı tárgyak. 1888-ban régi és újabb festményekbıl rendeztek kiállítást a régi mőcsarnokban, melyen Andrássy Manó például győjteményében levı magyar történeti arcképeket állított ki. Nincs nyoma annak, hogy az ekkor 16 éves Ernst Lajos látta volna e tárlatot. A kiállításokról és győjtıkrıl lásd: SINKÓ 1981. 12-14.; SINKÓ 1993. 133-134. 76 SINKÓ 1993. 132. 77 Werner Hoffmann kifejezése, melyet a világkiállításokra alkalmazott, és amely a magyar millenium esetében különösen találó. A milleniumi kiállítás mintái is a világkiállítások voltak. Werner Hoffmann: A földi Paradicsom. Bp., 1987. 86. 78 A pantheon, noha szinte majdnem minden tervezetben szerepelt, mint pantheon nem, csak mint emlékmő, és csak jóval késıbb valósult meg. SINKÓ 1993. 135.; VADAS 1989. 164.; VADAS 1996. 9. A millenniumi

29

föllendülés, a szabadságharc, az alkotmányosság visszaállítása; Legújabb kor, alkotmányos élet, a királykoronázás jubileumáig. A történeti kiállítás végül ezt a tagolást csak fıbb vonalakban követte. A rendelkezésre álló tárgyanyag, valamint azon törekvés, miszerint az egyházi élet, a magánélet és a hadviselés története is kidomborodjék, gyakran megváltoztatta az elrendezést, elmosta a határokat bizonyos, e tervezetben különálló korszakok között. A másik programtervezet, Zichy Jenı 1890-ben publikált elképzelése. Szerinte a millenniumi ünnepségek egyik fontos eseménye lett volna a történelmi menet, melyen a késıbb megvalósult banderiális felvonuláson kívül tíz évszázad kosztümös menete igazi látványosságot nyújtott volna. Az ezerév tíz évszázadra osztását késıbb többen átvették, nagy hatással volt a kortársakra és még sokáig kísértett a kultúra különbözı területein.79 1912-ben, amikor az Ernst Múzeum megnyitotta kapuit a győjtemény históriai részét a fentihez hasonló történeti tagolásban, és tíz teremben mutatták be. Noha Ernstre bizonyíthatóan nagy hatást gyakorolt a millennium csak néhány sorát ismerjük, melyben a kiállításra így emlékezett: „Csak 1896-ban, amidın ezeréves fennállását ünnepelte a nemzet, elevenedett meg és bontakozott ki ismét Jankovich nagy gondolata:

bemutatni

a

magyarság

kulturális

munkájának

eredményét

egykori

emlékekben!”80 A Történeti fıcsoport kiállításán valóban az eredeti, forrásértékő mőtárgyak felsorakoztatásának koncepciója érvényesült. Pedig az eredeti elképzelés szerint a hiányosan dokumentálható korszakokat neves képzımővészek történeti festményeivel akarták szemléltetni.81 Ezáltal két különbözı szempont, a történelem idealizált, és hiteles megjelenítése keveredett volna. A két szempont áttételesen a történettudománynak a század középsı harmadától fellépı két iskoláját reprezentálta: az újromantikán keresztül megjelenı történeti historizmust és az összehasonlító módszeren alapuló pozitivizmust.82 Végül azonban az objektív, pozitivista értékrend kerekedett felül, és a történeti emlékmőrıl lásd: GÁBOR 1983. 202-217.; GÁBOR 1996. 38, 41-42, 143-153.; Gerı András: Az Ezredévi Emlékmő In: Uı: Magyar polgárosodás. Bp., 1993. 343-377. 79 Terveztek 1000 x 1000 méter alapterülető piramist, melyben múzeumot képzelt el 10 emeleten a szerzı, de felbukkant úgy is, mint 10 részes országos ünnepségsorozat, melynek keretén belül az adott századnak megfelelı helyszíneken és megfelelı hansúlyokkal lehetett volna ünnepelni. SINKÓ 1993. 135.; VADAS 1996. 12-15. Vadas Ferenc: Millenniumi piramis és Gellért-hegyi Akropolisz. Budapesti Negyed, II/1. 1994. tavasz, 86-92. 80 ERNST 1912. 4. 81 Benczúr Gyula, Zala György, Lotz Károly, Stróbl Alajos, Székely Bertalan kaptak megbízást a históriai illusztrációk megtervezésére. SINKÓ 1986. 14.; SINKÓ 1993. 135.

30

festményeket „átutalták” az újonnan épült mőcsarnok termeibe. E probléma felmerülése szemlélteti azt is, hogy 1896 körül még nem gyökeresedett meg a korábban a Történelmi Képcsarnok által felvetett történeti elv. A tárgyak hitelessége ellenére azonban a kiállítás egészében, díszleteivel, a história piedesztálra állításával a történelem sőrített, szükségszerően idealizált képét adta. Ha a nemzeti hısök tetteit – legalábbis a Történeti fıcsoportnál – nem is kortársi teátrális ábrázolások idézték meg, mégis minden részlet a nemzet kulturális és morális nagyságának bemutatását célozta, természetesen a hivatalos ideológiának megfelelıen az uralkodóhoz lojális szempontból. A Történeti fıcsoport helyszíne – Alpár Ignác munkája – példaszerő historizáló mő83, melyben minden épületrész egy-egy történeti periódust testesített meg és e korszakot képviselték az adott termekben kiállított tárgyak is. A folyosókat, termeket beborították a fegyverek és zászlók, a tárlókban okleveleket, korabeli iratokat, pecséteket, érmeket, régészeti leleteket állítottak ki. Részben olyan tárgyakat tehát, melyek késıbb – ha nem is olyan számban és hangsúllyal, mint itt – megjelentek Ernst győjteményében is. A falakra korabeli portrék, csataképek kerültek részben a Történelmi Képcsarnok, másrészt magángyőjtık, köztük Ernst anyagából, aki 15. századi magyar szenteket ábrázoló táblaképeket, történelmi hısök arcképeit, huszárok, testırök képeit és néhány iparmővészeti tárgyat – egy 1778-ból származó fésőt és egy turulmadaras-címeres 19. századi órát – kölcsönzött a kiállításra. A reneszánsz traktus emeletén külön szobát kapott a 17–19. századi magyar irodalom. Itt Ernst győjteménye már nagyobb számban volt képviselve, összesen 13, magyar írókról, költıkrıl készített, tulajdonában levı arckép szerepelt, ami jelezte, hogy már ekkor ez volt győjteményének egyik legfontosabb része. A tárlat utolsó elıtti termében zene és színházmővészetünk emlékeit helyezték el, köztük a pesti német színház égésének ábrázolásával, mely szintén Ernsté volt. Késıbb 1912-ben saját múzeumában millenniumi mintára ı is külön termet szentelt a zenészeknek és színészeknek, és külön szobában helyezte el a magyar írókra vonatkozó anyagát is.84 A Történeti fıcsoport kiállítására közgyőjteményeken kívül nagyobb részt magángyőjtık kölcsönözték tárgyaikat. Ezek szinte kivétel nélkül fınemesi származásúak voltak, akik kastélyaik díszeit, ısi, családi örökségeiket, és saját győjtésük darabjait 82 83

R. VÁRKONYI 1973. 171-199. Alpár Ignác mőve valójában Schickedanz Albert pályatervének ötletét használta fel. GÁBOR 1996. 36.

31

engedték át a kiállítás idejére. A Batthyány, Zichy, Andrássy és Esterházy családok sarjainak anyagai között számban ugyan eltörpült az a néhány tárgy, amivel Ernst hozzájárult a kiállításhoz, mégis több szempontból példaértékő lehetett számára. Egyrészt felemelı élmény lehetett ilyen ısi famíliák tulajdonában levı mőtárgyak között ekkor még szerényebb anyagát látni. A kiállításon való részvétele igazolta számára, hogy a nemzeti történelem és mőtörténet teljességének szempontjából szükség van a győjteményére. Másrészt az ekkor 24 éves fiatalembernek világossá válhatott: a győjtemény gyarapításával és kulturális tevékenységgel fel lehet emelkedni a társadalmi ranglétrán, nevet, rangot szerezhet magának. Ezt a felismerést megerısíthette, hogy a millennium évében felvételt nyert a Mőbarátok Körébe, melyben szinte az összes arisztokrata család képviseltette magát. A tagság egyfajta tekintélyt jelentett és a kapcsolatteremtés lehetıségét nyújtotta a fiatal győjtınek.85 Míg apja vagyonát ingatlanvásárlásokba fektette, mellyel nemcsak a család anyagi stabilitását biztosította, de társadalmi tekintélyét is megalapozta, fia a felemelkedés egy más útját választotta. A század elején ez egészen konkrétan megfogalmazódott, amikor Petıfi győjteményének kölcsönzéséért nemességet kért cserébe. Ez az eset világosan mutatta felfelé igazodását, vágyát, hogy a történelmi osztályba lépjen. 1896. május 4.-én, a király jelenlétében nyílt meg a Schickedanz Albert tervei szerint épült új Mőcsarnok és a benne látható millenáris képzımővészeti kiállítás.86 A festészeti részt egy retrospektív válogatás indította, melyben a 19. század neves mővészeinek mőveit állították ki. E retrospektív tárlat célja a magyar képzımővészet folyamatosságának érzékeltetése volt. A mőfajilag és stilárisan heterogén anyagban jelentıs szerepet kaptak az akadémikus történeti festmények. A Mőcsarnokban kiállított történeti ábrázolásokon kívül a különbözı pavilonokban elhelyezett nagymérető történeti vásznak – például Csók István Báthory Erzsébete, melynek vázlatát késıbb Ernst megszerezte – hangsúlyozták a mőfaj aktualitását a millenniumi környezetben.87 A kiállításon külön részben, a „Retrospektív Osztályban” mutatták be a 19. század nagymestereit: Markó, Mészöly, Brocky, Ligeti, Barabás és Madarász munkáit. A millenniumi képzımővészeti 84

A kiállítás ismertetése a következık alapján: 1896-iki Ezredéves Országos Kiállítás A Történelmi fıcsoport hivatalos katalógusa I-II. Bp., 1896; SINKÓ 1993. 138-141. 85 LICHNER 2002. 135-136. 86 GÁBOR 1996. 36-38.; 134-136.; BERNÁTH 1993. 149.; Az 1896 -iki Ezredéves Országos Kiállítás Budapesten. A Képzımővészeti Osztály képes tárgymutatója. Bp., 1896.; SINKÓ 1986. 17-19.

32

tárlat alapvetıen konzervatív anyagában felbukkant néhány modernebb szemlélető kép: Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Vaszary János mőveit is láthatta a közönség. E mővek betagozódtak a kiállítás anyagába, nem igazán hangsúlyosan, de mégis jelen voltak a tárlaton, mintegy azt sugallva, hogy a modern törekvések is részei a folyamatos mővészeti fejlıdésnek. 88 Késıbb Ernst mővészetszemléletében e kontinuitás a modern képzımővészethez való viszonyának meghatározó eleme lett. Nem valószínő, hogy a millenniumi képzımővészeti kiállítás hatására, inkább a század elejének mővészeti törekvéseivel találkozva, és a modern mővészetkritika ismeretében hangsúlyozta a modern magyar képzımővészet folyamatosságát, a történeti festészettel egyenrangú, nemzeti karakterét. Mindenesetre ez a szellemiség, ha nem is túl nyilvánvalóan, mégis jelen volt már e tárlaton. A millenniumi kiállítás egészében a nemzeti történelem és kultúra széles keresztmetszetét adta, koncepciójában kezdettıl fogva jelen volt a nemzet nevelésének, erkölcsi nemesítésének szándéka, s a történeti festészet pártolása, bemutatása is részben ezt a célt szolgálta. Ernst múzeuma megnyitásakor ugyanebben a népnevelı szellemben nyilatkozott, amikor így írt: „...meg van adva a keret s a szellem, mely eddig is vezetett a győjtésben és vezetni fog ezen túl is: összegyőjteni mindazt, a mi a magyar kulturának emléke, hogy az ifjuság megtanulja multját megbecsülni, hogy így jövıjét szolgálhassa.” A nemzet nevelésének elve mellett ugyanakkor az asszimiláció fontosságára is felhívta a figyelmet: „de elsırangú nemzeti érdek, hogy itt az ország szivében: Budapesten keltsük föl ez iránt az érdeklıdést, miután a fıváros lakossága csak az utóbbi két-három évtizedben került ide és különféle nemzetiségő és vallású emberekbıl áll s így szükséges, hogy a nemzet multjának, nagyságának és kulturájának ismeretében megerısítsük.”89 A millenniumi programtervezetekben nyíltan megfogalmazódott az asszimilációs szándék, és a megvalósult kiállítás is az államalkotó nemzet kulturális elsıbbrendőségét hangsúlyozta az alig kisebbségben levı nemzetiségekkel szemben. Ernst saját győjteményében – ahogyan az idézetbıl kiderül – hasonlóan nemzetnevelı és kulturális asszimilációt erısítı tényezıt látott.

87

E vázlatot az Ernst győjtemény 1939-es aukcióján a kultuszminisztérium vásárolta meg, innen került ajándéként a Szépmővészeti Múzeumba, majd a Magyar Nemzeti Galériába. MNG Ltsz.: 7571. 88 BERNÁTH 1993.

33

I. 3. Ernst győjteménye 1898-ban

1898-ig Ernst győjteményérıl a Történelmi Képcsarnok és millenniumi Történeti fıcsoport kiállításán megjelent mőveken kívül nem sokat tudunk. Az elsı részletes híradás 1898-ban a Vasárnapi Ujságban látott napvilágot. A cikk szerzıje dr. Esztegár László, a Nemzeti Szalon titkára90 szerint Ernst az elmúlt tíz évben hozta létre kollekcióját, tehát a győjtést körülbelül 16 évesen kezdte. A cikkíró lelkesült hangon fejtegette Ernst hazafias buzgóságát, nemzeti érzését és múlt iránti érdeklıdését, felkészültségét, majd velencei elhivatásának történetét ismertette. Hangot adott annak, hogy mielıbb nyilvánossá kéne tenni e győjteményt, melyrıl tudományos katalógus van éppen készülıben.91 A győjteményt Esztegár nyolc csoportba osztva ismertette. Az elsı csoportba a politikai arcképek tartoztak, melyek „eredeti egykorú olajfestmények” és metszetek voltak: uralkodóportrék, 17. századi követek arcképei, egy Kossuth portré 1848-ból. A második csoportba az irodalomtörténeti arcképgyőjteményt sorolta, ezen belül a legjelentısebbnek a Petıfi-győjteményt, Barabás és Orlai Petrics Soma Petıfirıl készített képeit tartotta. Harmadik volt a magyar mővészek portréit tartalmazó csoport. Ernst elsısorban önarcképek megszerzésére törekedett, amit a cikk szerzıje párhuzamba vont az Uffizi és a Louvre mővészportré galériájával, majd kiemelte: „Ez arczképek egy része nem is volt a nyilvánosság elé szánva, s csak az Ernszt Lajos utánajárásával és áldozatkészségével lehetett ezeket összegyőjteni.” Negyedik része a győjteménynek magyar történeti képekbıl állt, melyek jelentıs részben vázlatok voltak. Legfontosabb közülük Székely Bertalan kollekciója volt. Az ötödik csoportba irodalmi és politikai humorisztikus rajzok (Jankó János munkái) tartoztak. Külön csoportot képeztek a szobrok, melyek lényegében Izsó Miklós hagyatékát, szobrainak vázlatait jelentették. A hetedik a metszetek és viseletképek csoportja, a nyolcadikba a mővészkézirat győjtemény tartozott, a cikkíró szerint az elıbbit a történettudomány, az utóbbit a mővészettörténet tudja forrásként használni. Esztegár 89

ERNST 1912. 6. A Nemzeti Szalon Évkönyve 1897. Bp., 1898. o.n. 91 E katalógusnak semmi nyomát nem találtam, valószínőleg sosem készült el. 90

34

megemlített példáinak egy részét az újságban megjelent fotók illusztrálták. Az írást egy Fraknói Vilmostól vett idézet zárta, mely Ernstet dicsérte: „Hın óhajtom, hogy a máris gazdag és értékes győjteményt, mely a nemzeti történelemre és mőtörténelemre egyaránt fényt áraszt, lelkes megalapítója még sok évtizeden keresztül gyarapíthassa.”92 Eszerint 1898-ra lényegében kialakult a győjteménynek az a struktúrája, amely mellett Ernst mindvégig kitartott. Tárgyanyaga természetesen bıvült és némileg győjtıköre is, hiszen a század elejétıl okleveleket, kisebb mértékben fegyvereket és zászlókat is csatolt győjteményéhez, de ez nem jelentett hangsúlyeltolódást, csak a képek történeti „megtámogatását”. Már a millennium idején szerepelt a kiállításon néhány iparmővészeti tárggyal, de akkoriban ez még nem volt fontos része a kollekciónak, nyilván ezért nem említette Esztegár sem ismertetıjében. Valószínőleg csak a század legvégén és az új század elején bıvült e téren is a győjteménye. Ekkor kezdhetett ötvösmővek, kerámiák, szınyegek és bútorok győjtésébe. A századfordulón keletkezhetett az a datálatlan kézirat, amelyben így írt: „…csak utolsó években éreztem szükségét győjtésem anyagát kiegészíteni elsısorban okiratok, könyvek, pénzek és fegyverekkel is, melyeket egy történeti győjteménybe feltétlenül szükségesnek tartok, hogyha egyes korszakokat hően és tanulságosan akarunk bemutatni.”93 Ezek között a magyar kézmővesség, iparmővészet olyan darabjai voltak, amelyek többségén valamilyen magyaros, figurális ábrázolás, történelmi vonatkozású felirat volt. Valójában tehát a győjtıkör kibıvítése nem koncepcióváltást, hanem annak következetes folytatását jelentette. A képek, festmények és grafikák végig megırizték központi helyüket, csak kiegészültek egyéb, elsısorban történeti szempontból érdekes anyagokkal. Esztegár cikke az elsı részletes írás volt Ernst Lajosról és győjteményérıl. Az a tény, hogy ilyen terjedelemben, az egyik legkedveltebb korabeli képes lapban, a Vasárnapi Ujságban megjelent egy cikk róla, a hírnevet jelentette számára. Ezt még inkább megerısítette, hogy a század végétıl történeti, irodalomtörténeti és mővészeti kiadványokban publikálták a tulajdonában levı mővek reprodukcióit, mindig jelölve nevét.94 Már 1894-tıl törekedett arra, hogy nevét a múzeumok is megırizzék, és adományaival biztosítsa magának a közintézmények tisztviselıinek jóindulatát. Ekkor Izsó 92 93

ESZTEGÁR 1898. 721-736. PIM Kézirattár 22 f – V.2211.

35

Miklós Petıfi szoborvázlatát ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak, 1898-ban pedig három további Izsó mővel gyarapította a múzeum anyagát.95 S valóban, 1898-ra már neve volt a múzeumi szakemberek körében is, ezért javasolta Kammerer Ernı, hogy koronás érdemkereszttel jutalmazza ıt a miniszter. Levelében a következı sorokkal támasztotta alá indítványát: „A vezetésem alatt álló Történeti Képcsarnok szempontjából figyelemmel kell kisérnem mindazt, ami történeti vonatkozásban festmények, vagy metszetek érdekében történik. Fel kellett tehát tőnnie elıttem Ernst Lajos ur mőködésének is, aki e téren a legáldozatkészebb agitációt fejti ki. Éber figyelemmel kíséri a piacz és mővész-világ minden mozzanatát, a megszerzésnél nagy áldozatoktól sem riad vissza, gazdag győjteményét a tudomány színvonalán a legszebb rendben tartja és határtalan elızékenységgel bocsájtja az érdeklıdık rendelkezésére. Szilágyi Sándor úr kiadványai, a „Történeti életrajzok” és a „Magyar nemzet története” győjteményébıl nagy számu reproductiot közölnek, az egész történeti és mővelıdéstörténeti irodalmunk az állami győjtemény után a legfıbb anyagot az ı múzeumából meríti, amely oly könnyen hozzáférhetı, mint a Történeti Képcsarnok. Az Ezredéves kiállítás anyagát érdekesen gyarapította s a Történeti Képcsarnoknak is jótevıi közé tartozik. (…) Ernst Lajos akaratereje és kitartása annál is érdekesebb, mert a gyakorlati felfogású kereskedık társadalmi osztályából származik, és atyjával is küzdelmei vannak, ki fia idealis czéljait alig érti és méltányolja, mivel azok eddig az elismerés jeleit nem eredményezték.”96 Noha javaslatát Wlassics elutasította, az Országos Képtár, a Történeti Képcsarnok és a Szépmővészeti Múzeum ügyeivel megbízott kormánybiztos, Kammerer levele jelzi Ernst elismertségét és jó kapcsolatait.

I. 4. A győjtés módja

Ernst győjtésére vonatkozólag kevés forrás áll rendelkezésünkre. Nem tudjuk, régi mőtárgyait hogyan, kitıl szerezte be, csak a kortárs, vagy majdnem kortárs mővekre 94

A magyar nemzet története 1-10. (Szerk.: Szilágyi Sándor) Bp. 1895-1898; Petıfi-album. Adatok, okmányok és képek Petıfi Sándor diadalútjáról Bp. é.n.; MALONYAY 1905. 95 Soós Gyula: Izsó Miklós. Kézirat MTA MKI Adattár MKCS-C-I-37/596-7.

36

vonatkozóan vannak adataink. Egyáltalán nem tudunk mőkereskedıkrıl, olyan személyekrıl, akik közvetítették számára a festményeket, grafikákat. Fennmaradt azonban a mővészekkel, illetve mővészözvegyekkel, leszármazottakkal folytatott levelezésnek az a töredéke, amelyet az utókor az illetı mővészre vonatkozólag érdekesnek ítélt. A levelekbıl kiderül, hogy Ernst már az 1890-es évek második felében felvette a kapcsolatot az akkor még élı, jelentıs 19. századi történeti festıkkel. Miután a Nemzeti Szalon igazgatója lett, még több mővészt megismert, és mint a kiállítások szervezıje, levelezett velük, néha pedig győjteményébe illı mőveket rendelt meg tılük. Madarász Viktort például 1897-ben már személyesen ismerte, tudjuk, hogy meglátogatta mőtermében.97 1900-ban Madarász egy Ernsthez írott, meglehetısen arrogáns levelébıl arra következtethetünk, hogy a győjtı megpróbált megszerezni egy Madarász anyjának tulajdonában levı képet, amit az nem akart odaadni. Ernst ennek ellenére tovább próbálkozott, amit a mővész zaklatásnak fogott fel.98 Madarász lányának, Adeline-nek a naplójából és az 1950-es években Székely Zoltán mővészettörténészhez írt leveleibıl néhány egészen apró részletre is fény derül, melyek arról vallanak, hogyan is kutatott Ernst a tárgyak után. Úgy tőnik, valóban nem riadt vissza a tapintatlan viselkedéstıl sem, ha mővek megszerzésérıl volt szó. Így írt errıl Madarász lánya: „Mikor még a Városligeti fasorban laktunk, emlékszem az Ernst Lajos, aki akkor egészen fiatal ember volt sokat járt hozzánk. Mindig kutatott, kérdezte ebben a fiókban mi van, az a sok papirosféle a szekrény tetején micsoda? Nagyon ügyetlenül még a székre is állott s úgy iparkodott megállapítani mik vannak rajzolva a lapokra. – Képek vázlatait kereste és nem találta.”99 Egyszer egy ládából elıhalászott egy „kis Hunyadi Lászlót”, máskor rongyos vázlatokat vitt el.100 Egy alkalommal igazi családi perpatvart okozott: „Egyszer tudom nagy veszekedés volt anyám halála után pár évvel, mert a német nevelını a nagytakarítási dühben a rongyos papírokat kidobta. ( – így veszett el egy Kossuth írta nagy boríték Al Baracconéból – ) veszekedés

96

Kammerer Ernı levele Wlassics Gyula kultuszminiszternek. 1898. május. SzM Adattár Ltsz.: 1898/ 173. Madarász Viktor levele Ernst Lajosnak. 1898. május 14.-én MOL R 277/602.; MTA MKI Adattár MKCS C-I-105/29/20. 98 Madarász Viktor levele Ernst Lajosnak. 1900. november 2.-án MOL R 277/599. MTA MKI Adattár MKCS C-I-105/29/13 99 Madarász Adeline emlékiratai I. MTA MKI Adattár MKCS-C-I-10/2477. 100 Madarász Adeline levele Székely Zoltánhoz. egyik é.n., másik 1953. máj 26. MTA MKI Adattár MDK CI-10/2446, 2451. 97

37

közben aztán kiderült, hogy azt az Ernst elvitte – azt mondta az úgyis rongyos”101 Ernst ezek szerint gyakori és közvetlenül fogadott vendége lehetett a Madarász háznak, amit alkalom adtán ki is használt. Mindenesetre az 1900-as szóváltás után sem romlott meg viszonya a családdal.102 A családtagok – nyilván az eladás reményében – informálták a győjtıt a házban megtalált vázlatokról, meglevı festményekrıl.103 1903-tól kezdve egyre sőrőbbek a levélváltások, amit az 1904-ben a Nemzeti Szalonban rendezett Madarász Viktor retrospektív kiállítás indokolt.104 E kiállítás célja – ahogyan az anyagot összegyőjtı és a katalógus bevezetıjét író Ernst leszögezte – a méltatlanul elfeledett mővész oeuvrejének bemutatása, a mővek összegyőjtése és megmentése volt.105 A mővész pályáját nagyra értékelı Ernst Madarász 1917-ben bekövetkezett halála után 20 mővet – kész, félkész festményeket és vázlatokat – „árengedménnyel” vásárolt meg a mővész hagyatékából, ezek részben élete végéig győjteménye darabjai maradtak.106 Hasonló volt a helyzet Székely Bertalannal is. Ahogyan 1904-ben írta: Székelyt és Madarászt, e „két kiváló mővészt már kora ifjúságom óta tanulmányozom”.107 Székelynek egy 1897-ben Ernsthez írt levelének tanúsága szerint a mővészt igen meglepte és megörvendeztette, hogy régi vázlatait Ernst összevásárolta és így megóvta a pusztulástól. Ezért fiatalkori Önarcképét és még három vázlatát a győjtınek ajándékozta.108 Ernst valószínőleg Székely mőtermében pillanthatta meg a képet, mely 1898 elıtt egyáltalán nem volt ismert. Lyka Károly visszaemlékezése szerint „Székely félretette ezt az arcképet, annyira félre, hogy évekig nem is tudott róla senki sem, ellepte a por s csak a véletlen mentette meg.”109 E véletlen Ernst látogatása lehetett a mővésznél.110 Székely fımőve a győjtemény emblematikus darabja lett, Ernst különösen nagyra értékelte. Egy 1901-ben írt cikkében Székelyt Vörösmartyhoz hasonlította: „Székely oly nagy a festészetben, mint Vörösmarty az irodalomban.” – írta, és megjegyezte, hogy a mőkritikusok és mővészek 101

Madarász Adeline levele Székely Zoltánhoz. 1953. május 25. MTA MKI Adattár MDK C-I-10/2450 1903-ban Madarász felesége például kéri, hogy Ernst szerezzen férjének mőtermet. Madarászné levele Ernst Lajoshoz 1903. január 11. MOL R 277/596. MTA MKI Adattár MKCS C-I-105/29/26. Madarászné késıbb is többször kérte Ernst közbenjárását és segítségét.: MOL R.277/587, 589. 103 MOL R 277/590-591, MTA MKI Adattár MKCS C-I-105/29/18, 32-33. 104 MOL R 277/592-594, 596-597. 105 NEMZETI SZALON 1904 B. 5-11. 106 MOL R 277/583. 107 NEMZETI SZALON 1904 B. 10. 108 Székely Bertalan levele Ernst Lajoshoz.1897 április 30. MNG Adattár 5441/1954., MNG Ltsz.: 7588. 109 Lyka Károly: Székely Bertalan. Mőcsarnok, III/11. 1900. március 18, 137. 102

38

Önarcképét egyértelmően a mester legjobb mővének tartják.111 Késıbb, Székely halála után, örökösétıl, Székely Árpádtól a maradék, számára érdekes vázlatokat is megvette.112 Ernst levelezett Jankó János özvegyével is, akitıl a fiainál levı képeket akarta megszerezni113; írt Munkácsy feleségének Párizsba, hogy férje portréját adja át, ám ı nem tudott megválni tıle.114 Már 1898-ban kapcsolatban volt Than Mórral, akitıl egy millenniumi vázlatot akart megvásárolni.115 A fiatalabb generációtól is megpróbált mővekhez jutni, Ferenczy Károlytól egyik „rajzolt” Önarcképét akarta megszerezni.116 A század elejére a mővészek már tudták, ha vázlataik eladásáról van szó, érdemes Ernsthez fordulniuk. 1907-ben Kırösfıi Kriesch Aladár a boroszlói békekötést ábrázoló mővének vázlatát tulajdonosa el akarta adni, ezért a mővész közbenjárt Ernstnél: „mivel egyike legjobb vázlataimnak, mindjárt az Igazgató Úrra gondoltam” – írta.117 Kevés adatunk van rá, de ezekbıl úgy tőnik idınként konkrét mőveket is megrendelt mővészektıl. 1898-ban az ekkor Oroszországban élı Zichy Mihály arról számolt be lányának, hogy Ernst egy nagy mővet rendelt meg nála, egy magyar Parnasszust. Zichy ugyan igen hízelgınek találta a feladatot, de öregségére és elfoglaltságára való tekintettel visszautasította a megbízást. Sajnálhatjuk, hogy nem készült el ez a mő, melyen Apolló közelében a magyar irodalom nagyjait láthattuk volna.118 1905 körül Glatz Oszkárt bízta meg Ernst, hogy neves kortársak portréit elkészítse. Így a mővész ellátogatott Rákosi Jenı, Lechner Ödön, Mikszáth Kálmán, Schulek Frigyes, Mednyánszky László, Szana Tamás otthonába és lerajzolta ıket, akiket úgy látszik győjteményébıl nélkülözhetetlennek talált Ernst.119

110

RÓKA 2004. 470-472. ERNST 1901. 3.; Az 1900-as Nemzeti Szalon-beli kiállítás katalógusában a belsı címoldalon szerepel a kép, jelezve az életmővön belüli emblematikus pozícióját. NEMZETI SZALON 1900 A 112 Szerzıdés Székely Árpád és Ernst Lajos között. 1911. április 9. MNG Adattár 21374/1982/1-3. 113 Jankó Jánosné levele Ernst Lajoshoz. 1896. október 24. MNG Adattár 5465/1354 114 Munkácsy feleségének levele Ernst Lajoshoz. 1906. február 24. MOL R 277/4. 115 Than Mór levele Ernst Lajoshoz. 1898. március 9. MOL R 277/617. 116 Ferenczy Károly levele Ernst Lajoshoz. 1902. augusztus 19. MNG Adattár 5474/1354. 117 Kırösfıi Kriesch Aladár levele Ernst Lajoshoz. 1907. február 1. MNG Adattár 5609/1354. 118 Zichy Mihály levele lányának Marie-nek. 1895. január 9. Zala Zichy Mihály Emlékmúzeum, CsicseryRónay István tulajdona; Erre a megbízásra még 1907-ben is visszatért Zichy: Zichy Mihály ismeretlen barátjához írott levele. MOL R 277/281. 119 Glatz a rajzokat egy nagyobb megrendelés reményében viszonylag olcsón számította meg Ernstnek, s többször panaszkodott, hogy ez így neki nem éri meg. Az összes levél évszám nélküli: Glatz Oszkár levelei Ernst Lajoshoz. MNG Adattár 3575, 5565, 5572-5575, 5577-5579, 5580, 5583, 5587, 5600/1354. A Magyar Nemzeti Galériában fennmaradt egy Szana Tamás portré, ami az egyik 1912-es Ernst Múzeum enteriırfotón 111

39

I. 5. Vázlatok

Ernst nagy történeti mővek vázlatait valószínőleg kezdetben „jobb híján” győjtötte, hiszen a kész képek ott függtek a közintézmények falán, azokat már nem tudta megszerezni. A levelezésekbıl azonban úgy tőnik, hogy egyre tudatosabban kutatott a vázlatok után, melyeknek jelentıségét a kortársak is kezdték felismerni. 1898-ban Esztegár László így írt errıl: „Ernsztnek helyes érzéke azonban megsúgta, hogy ezeknek a nagy képeknek többékevésbé kidolgozott vázlatai mővészeti és fıleg mővészettörténeti szempontból sokszor épen oly becsesek, mint maguk a kész mővek.” Az Ernst-győjteményben levı Székelyvázlatokat értékelve, az V. László neveltetése címő festmény kapcsán megjegyezte: „...hatásaiban komoly versenyre kél magával a kész mővel. Mintha a tragikai hangulat sokkal természetesebben áradna szét ezen; mintha a világítás titokzatos varázsa itt sokkal hathatósabban ragadna meg bennünket”120 A vázlatok autonóm mőként való értékelése a romantika korában alakult ki, de igazán csak az impresszionizmus esztétikájának gyızelmével, a 20. század elején vált evidenciává Magyarországon. A romantikus felfogás szerint az arc- és kézjegyekben az emberi karakter, mővészek esetében maga a mővészi zseni és végsı soron a nemzeti géniusz nyilatkozik meg. Ez az elmélet a romantikus zseni és relikviakultusz egyik kiindulópontjává vált, melyet Magyarországon Kazinczy kézírásgyőjteménye példázott.121 Nem tudjuk, hogy Ernst ismerte-e Kazinczynak a század végén kiadott levelezését, avagy Goethének mővészek vázlatairól írott megjegyzéseit. De nem is kellett feltétlen ilyen tudós tanulmányokba mélyednie. A Nemzeti Múzeum otthont adott a mővészek kultuszának, relikviáikat, kézirataikat is kezdettıl fogva győjtötték. Ernstre rendkívül nagy hatással volt a mővészkultusz, ı is valószínőleg már a legkorábbi idıktıl igyekezett mővészek önarcképeit és leveleit beszerezni, sıt mővészautogramm győjteménye is volt.122 És

jól látható és amely bizonyára azonos a levélben említettel. Ez a jelzés szerint 1905-ben készült. MNG Grafikai Osztály Ltsz.: 1939-5408 120 ESZTEGÁR 1898. 725. 121 SINKÓ 1989. 192-202. 122 Dr. Jakubovich Emil és dr. Rédey Tivadar szakértıi becslése Ernst kéziratgyőjteményérıl és régi nyomtatványairól. 1934 október 27. MOL K 726. 845/1934.

40

amennyire egy mővész levele nemcsak tartalmi szempontból, de mint kézírás is csodálatra méltó, annyira értékes bármilyen hevenyészett vázlata is, hiszen abban ugyanúgy kézjegyén keresztül jelen van a géniusza. Másfelıl Ernstet valószínőleg izgatta, hogyan, milyen fázisokon keresztül születtek meg a kész vásznak, milyen változások történtek a kompozíciókban. Belátván, hogy csak részben tud kész történeti mővekre szert tenni, és felismerve a vázlatok dokumentatív-mővészettörténeti és mővészi értékét, részben ezek győjtésére specializálódott. Nem kizárt, hogy a vázlatok értékelésében hatással voltak rá Szana Tamás írásai is. Szana 1887-ben és 1889-ben megjelentetett Magyar mővészek címő köteteinek mővészéletrajzaiban többször felbukkan a vázlatoknak a fent mondottakhoz hasonló értékelése, s illusztrációs anyagában is nagy számban szerepelnek ilyen reprodukciók.123 Ezek zsánerjelenetek és nem történeti kompozíciók voltak, tehát olyanok, melyek tárgyuk alapján nem illettek volna Ernst győjteményébe. Ennek ellenére mégis találkozunk elvétve néhány hasonló példával Ernstél is, de feltételezhetı, hogy ezeket a mőveket eleve múzeumi adományozás céljával vásárolta. Munkácsy Siralomházához készített két ceruzarajzáról legalábbis biztosan tudjuk, hogy direkt a Szépmővészeti Múzeumnak szánta, ami ugyanakkor mutatja, hogy a múzeumi győjtés szempontjából is fontosnak tartotta a vázlatok megırzését.124 Szana feltételezett hatását támasztja alá személyes kapcsolatuk is: tudjuk, hogy Szana Ernst győjteményét jól ismerte125, s Ernst is Szana munkáit, bár Magyar mővészet századunkban címő kötetét annak második kiadása alkalmával Ernst vitriolosan megkritizálta, számonkérve rajta a rossz tagolást és a hiányos, egyenetlen illusztrációs válogatást.126 Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy Szana arcképét győjteménye számára beszerezze: a korábban említett Glatz portrén kívül más, Szanáról készült mővet is ırzött győjteményében.127 Több, Szana könyveiben reprodukált

123

Lásd például Munkácsy Mihály, vagy Baditz Ottó életrajzában: Szana Tamás: Magyar mővészek. Bp., 1887. 7, 67.; Egy késıbb megjelent mővében Munkácsy vázlatairól: Szana Tamás: A magyar mővészet századunkban. Bp., 1890. 124. 124 Az 1920-as években Ernst ajándékaként került a Szépmővészeti Múzeumba Munkácsynak és Barabásnak néhány, zsánerjelenetekhez és nagy kompozíciókhoz készült vázlata. Barabás Miklós: Fedélzeten zenélı társaság. MNG Ltsz.: 1924-1064; Munkácsy Mihály: Részeges férj hazatérése. MNG Ltsz.: 1928-2086; Munkácsy Mihály: Tanulmány a Siralomház fıalakjához. MNG Ltsz.: 1920-618-619.; Ez utóbbira vonatkozó irat: SzM Adattár Ltsz.: 1920/57. 125 Szana említi Ernstet a kortárs győjtık között. Szana Tamás: Egy amateur naplójából. Bp., 1899. 47. 126 ERNST 1901. 4-5. 127 Temple János: Szana Tamás képmása olaj, 137x107 cm. ERNST AUKCIÓ 1939. kat.. 591.

41

mővészönarckép késıbb felbukkant Ernst győjteményében.128 Bár Esztegár László 1898-as cikkében megjegyezte, hogy Ernst győjteményébıl „Szana Tamás (…) több nevezetes darabot közölt (…) magyar mőtörténeti munkáiban” azt sugallva, hogy Ernst kölcsönözte azokat Szanának, de könnyen lehet, hogy valójában e mővek csak késıbb, Szana köteteinek megjelenése után „vándoroltak” Ernsthez.129 A közönség a század végétıl kezdte értékelni a vázlatokat. 1900-ban Székely Bertalan Nemzeti Szalon-beli kiállításán a tárgyaknak majdnem a fele vázlat volt, részben Ernstnek köszönhetıen, aki a tárlatra e mőveknek egy jelentıs részét kölcsönadta. A még élı mester bizonyára egyetértett ezzel a koncepcióval, hiszen levelében méltatta Ernst vázlatgyőjtését, fontosnak tartotta, hogy azokat megırizte. Valószínő, hogy bár Ernst ekkor még nem volt igazgatója a Nemzeti Szalonnak a kiállítás koncepciójának kialakítására mégis befolyással volt. E kiállítást követıen alakult ki az a toposz, hogy Székely vázlatai jobbak, mint a kész mővek így közvetetten neki is köszönhetı, hogy a vázlatok ilyen fontos szerepet kaptak a Székely-recepcióban.130 A mővész zseni romantikus értelmezése mellett a vázlat spontaneitása, befejezetlensége, könnyedsége lehetıvé tette, hogy a modern mővészet elızményeit ismerjék fel benne. A vázlatszerőség – nyilván utólagos visszavetítésként – már mint esztétikai kategória jelent meg Szinyei Merse Pál század elején saját mővészetérıl írt szövegében is: „A figurális részt, a redıket jól megföstöttem, szem elıtt tartva azonban mindig a kis vázlat >vázlathatását<”.131 Az 1910-es években az impresszionizmus esztétikájának általános elfogadásával a magyar mővészettörténet-írás a vázlatos 128

1898-ban Ernst tulajdonában volt Munkácsy Mihály és Benczúr Gyula Önarcképe. Szana Tamás 1887. i. m. 4., 36. (repr.); Vasárnapi Ujság, 45/42. 1898. október 16, 729. (repr.); ERNST MŐVÉSZARCKÉPEK 1931. kat. 110., 72. Munkácsy Önarcképérıl egy levélbıl tudjuk, hogy Szana rendelte meg a mővésztıl, s innen került Ernsthez. Levél közölve: Modern Mővészet, I/1. 1905. október, 16-17. és melléklet.; Hasonlóan 1898-ban már Enstnél volt az a Horovitz Lipót Önarckép, melyet Szana 1889-ban megjelent mővében közölt. Szana Tamás 1889. i. m. 116; Vasárnapi Ujság, XLV/42. 1898. október 16. 730. (repr.); ERNST MŐVÉSZARCKÉPEK 1931. kat. 88. (repr.). Valószínőleg Szana Tamástól került Ernsthez Zichy Mihály egyik Önarcképe is. Szana 1886-ban Zichy Mihálytól megrendelt egy önarcképet, de az idısödı mővész ehelyett egy korábbi portréját küldte. „Szanya (sic!) Urral se oly könnyen végezhetek. Honnan vegyem az idıt, hogy saját pofámat rajzoljam? Van is kedvem rajta gyönyörködni! A mint mondják egy rendkívül sikerült arczképemet közölte egy mővészi orosz lap. (…) Ez még a legjobban megjárná.” Zichy Mihály levele Zichy Antalhoz. 1886. április 28-án Livádiából. OSzK Kézirattár. Fond 108/1/58. Nem kizárt, hogy e rajz azonos a késıbb Ernstnél felbukkant darabbal. ERNST MŐVÉSZARCKÉPEK 1931. kat. 143. Ma budapesti magántulajdonban. 129 ESZTEGÁR 1898. 722. 130 NEMZETI SZALON 1900 A. 15-18.; Székely vázlatairól és azoknak befogadás történetérıl lásd: SZİKE 1999. 317-318.; 1910-ben így ír Ernst Székely vázlatairól: „E képekhez készült elsı vázlatok oly nagyértékek a kész képekhez mérten, hogy bátran mltónak mondhatjuk ıket Rembrandt ecsetjére.” ERNST 1910. 51.

42

alkotásokat már mint autonóm értékő, nemzeti géniuszt kifejezı mőveket tartotta számon.132 Mintha a vázlatok az összekötı elem szerepét töltötték volna be múlt és jelen mővészete között lehetıvé téve a kontinuitást a 19. századi mővészet és a modernizmus között. A törekvés, hogy 19. századi külföldön sikert aratott nagymestereink – Zichy Mihály, Munkácsy Mihály – adaptálhatóak legyenek a modernista elbeszélésbe a század elejétıl nyomon követhetı133, s ebbe a folyamatba illeszkedik be a Székely-recepció vázlatértékelése is. Mindenesetre Ernst valamivel korábban ismerte fel a vázlatok értékét, mint ahogyan az általánosan elfogadottá vált134 E tekintetben Ernst értékmentı szerepe is kétségtelen: győjteménye aukciójáról olyan pótolhatatlan vázlatok kerültek közgyőjteményekbe, amelyek nélkül sokkal kevesebbet tudhatnánk a 19. századi történeti festészetrıl és mestereikrıl. A vázlatoknak, s általában a rajzoknak a századfordulón kibontakozó átértékelésében Ernst aktív szerepet játszott, nem csak győjteménye révén135, de a Nemzeti Szalonban általa megindított grafikai kiállítássorozatoknak köszönhetıen is.

131

A mővész monográfusa, Malonyay Dezsı felkérésére írta meg életrajzát. MALONYAY 1910. 14. SINKÓ 1989. 196-199.; A Wolfner győjteményrıl lásd: Lázár Béla: Egy magyar győjtemény. Bp., 1922. 133 Gosztonyi Ferenc: A magyar modernizmus Munkácsy-monográfiája. Feleky Géza: Munkácsy (1913).In: Munkácsy a nagyvilágban. Magyar Nemzeti Galéria Kat. (Szerk.: Gosztonyi Ferenc) Bp., 2005. 122-128.; RÓKA 2007. 22-25, 27. 93. lábj. 134 Legfontosabb hazai elızménye Delhaes István 1880-as években kialakított rajzgyőjteménye volt. Delhaes István emlékkiállítás. XIX. századbeli külföldi mővészek rajzai, vízfestményei és olajvázlatai a Delhaeshagyatékból. Kat. (Bev.: Meller Simon) Szépmővészeti Múzeum, Bp., 1910. 135 BAKOS 2004. 44-46.; Koronghi Lippich Elek tulajdonában is számos Mészöly Géza szín- és ceruzavázlat volt. MALONYAY 1905. képmellékletek o.n. 132

43

II. Ernst és a századforduló nemzeti ideológiája

Az Osztrák-Magyar Monarchia egyszerre abszolutisztikus és parlamentális államrendjében mőködı, soknemzetiségő és többnyelvő Magyarország a század végén számos belsı ellentmondással küzködött. A milleniumi kiállításban testet öltött, koherensnek tőnı történelmi tudat nagyfokú bizonytalanságot és identitászavart leplezett, ami a kor politikai küzdelmeiben és áttételesen magában a kiállításban is tükrözıdött. Az 1880-as évektıl jelentkezı válságtünetek mögött a kiegyezést követı gazdasági konjunktúra következményeként kialakult mélyreható gazdasági változások és társadalmi átrétegzıdési folyamatok húzódtak meg. A kilencvenes évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági verseny vesztese a hagyományos közép- és kisbirtokos nemesség, amely egyre nagyobb számban vesztette el birtokait, miközben a folyamatok haszonélvezıje, a – nagy arányban zsidó illetve német – vállalkozó polgárság jelentıs vagyonokat halmozott fel, s fokozatosan növekvı befolyásra tett szert a hazai politikában. A gazdasági erejét vesztett, ám a politikai hatalomban továbbra is vezetı szerepet játszani kívánó nemesi és dzsentri réteg a konzervatív politikai ideológia képviselıjévé vált, hatalmi pozícióját azzal igyekezett biztosítani, hogy magát a magyar nemzeti sajátosságok, a magyar identitás letéteményesének hirdette.136 Magáévá tette azt a közjogi historizáló koncepciót, mely szerint a modern polgári állam az idealizált, és hangsúlyozottan közjogi szellemő középkori rendi képviseleti rendszer egyenes folytatása, s ezért a jogfolytonosság elve alapján továbbra is az immár polgárosodott nemesség hivatott az ország politikai vezetésére.137 A közjogi historizálás azonban nem csak a dzsentri érvrendszerére volt jellemzı, teljes mértékben áthatotta a dualizmus korának politikai életét, s a magyar jogtörténet elemei, a múlt tényei bizonyító erejő, eleven jogi anyagot szolgáltattak a politikai vitákban. 136

Margittay Dezsı: A dzsentri marad! címő 1885-ös röpiratában foglalja össze kultúrnacionalista ideológiáját. Lásd: SZABÓ 2003. 117, 159. 137 A közjogi koncepciót Hajnik Imre fejtette ki még 1867-ben, s hamarosan a magyar politikai gondolkodás központi eleme lett. Eszerint a magyar „ısi alkotmány” alapján már a középkorban képviseleti rendszer volt, s nem épült ki a teljes hőbéri láncolat, ezért a magyar feudalizmus nem magán, hanem közjogi természető volt. A középkori magyarság államélete pedig fejlettebb, a modernhez közelebb álló volt, mint a korabeli nyugat európai. SZABÓ 2001. 127.; SZABÓ 2003. 106-107.

44

A század végén a helyzetet nehezítették a felélénkülı agrárszocialista és nemzetiségi mozgalmak, melyek növelték a társadalmi átrétegzıdési folyamatok eredményeként amúgy is meglévı bizonytalanság érzést. A kor egész Európában a nacionalizmus kora, de ebben a fenyegetettségi tudatban különösen szükségképpen került elıtérbe Magyarországon. A fajok közötti kultúrharc darwinizmusból leszőrt eszméje nemzeti létkérdéssé tette a kultúrát, melynek önállósága és fejlettsége a nemzet jövıjének biztosítéka. A kultúrharc Magyarországon két irányú küzedelmet jelentett: kifelé az európai versenyben való helytállást, befelé pedig a nemzetiségekkel szembeni felsıbbrendőség megtartását és állandó igazolását. A nemzet kulturális fejlettsége tehát egyfelıl az asszimilációs politika indoklásául szolgált, másrészt a nyugati kultúrák asszimilációs erejével szembeni védelmet szolgálta. A kiélezett nemzeti és társadalmi problémákból fakadóan Magyarországon a kulturális – s mővészeti – megújulásnak is, a nyugatihoz képest erısebben közéleti töltése volt, és az új törekvések is szorosabban kapcsolódtak a nemzeti gondolathoz.138 Magyarországon a nacionalizmus konzervatív, elzárkózó, a nemzetit és a kozmopolitát élesen szembeállító és megújulásra kész, az európai fejlıdést szem elıtt tartó, nyitottabb változata egyaránt jelen volt, s áthatotta a kultúra területét is.139 A kilencvenes években a kiegyezéskor kialakult pártstruktúra is jelentıs változásokon ment keresztül. A ’48-as Függetlenségi Párt egyre inkább eltávolodva a progresszív demokratikus elvektıl a konzervatív nacionalista ideológiának adott teret, és a ’67-es alapon álló Szabadelvő Párton belül is nagyobb hangsúlyt kapott a nacionalizmus. Különbség a két párt között az eltérı társadalmi csoportok érdekképviseletében és az Ausztriához való viszonyban volt, de világnézetileg mindkettı a nemesi liberalizmus talaján állt, mely a század végén egyértelmően konzervatív irányba tolódott el.140 A nacionalista szlogeneket mindkét párt hangoztatta, s egyaránt fegyverként használta a nemzetiségekkel szemben. Mindkét fél alapvetıen elfogadta a kiegyezést, csak annak értelmezése, betartása tekintetében és fıleg a közös ügyeket érintı kérdésekben volt vita. A

138

Lackó Miklós: Kulturális megújulás és népmővészet. A folklorizmus szerepe a századelı Magyarországán. Jelenkor, XXVI/3. 1985. március, 255. 139 John Plamenatz: A nacionalizmus két típusa. In: Eszmék a politikában: a nacionalizmus. (Szerk.: Bretter Zoltán – Deák Ágnes) Pécs, 1995. 52-67. A szerzı itt a nacionalizmus két, nyugati és keleti típusát, s azok liberális és antiliberális vonásait tárgyalja. Véleménye szerint a keleti típusú nacionalizmus jellemzı vonása az ellentmondásos viszony a nyugati fejlett modellhez: egyszerre modellkövetı és elenséges az utánzott modellel szemben. 140 SZABÓ 2001. 131-132.

45

Függetlenségi Párt jobbra tolódó ideológiája mögött inkább a hazai gazdasági-társadalmi változások húzódtak meg, mint az Ausztriához főzıdı viszony, a valós helyzetet azonban elfedték a nemzeti függetlenséget hangoztató szólamok. A közös ügyek váltak az érdekharcok terepévé, s a belsı feszültségek a hadsereg és vámkérdések parlamenti vitáiban fejezıdtek ki egyre élesebben. A függetlenségi nacionalista ideológia ereje igazán a század elején mutatkozott meg Tisza Istvánnak az obstrukció letörésére tett kísérletét követıen, amikor a Szabadelvő Párt választási vereséget szenvedett.141 A közjogi harcok idején sokan átálltak a függetlenségi oldalra, köztük olyanok akik a kultúra területén is fontos szerepet játszottak így a késıbbi kultuszminiszter Apponyi Albert, a Nemzeti Szalon volt igazgatója Hock János, és elnöke gróf Andrássy Gyula. Mint látni fogjuk a közjogi harcok elmélyülésekor Ernst Lajos is egyértelmően a Függetlenségi Párt által vezetett nemzeti ellenállás álláspontjára helyezkedett. Ideológiai érvrendszert a múlt példái szolgáltattak, s a politikai historizálás kétféle, függetlenségi és a dinasztiához lojális hagyományra épült. Így a kuruc kor, vagy az 1848-as forradalom és szabadságharc a kortársak számára a század vége felé közeledve függetlenségi párti áthallásokat hordoztak, míg pl. Mária Terézia kora a dinasztiával megegyezésben élı nemzetre, így a kiegyezés talaján álló szabadelvőség történelmi hitelesítésére szolgált. A nemzeti történelem bemutatása és a nemzeti ünnepek kapcsán is megmutatkozott a múlthoz és jelenhez – az uralkodóházhoz – való ellentmondásos viszony. Így a millenniumi Történeti fıcsoport 1848–49-es forradalom és szabadságharc termében például óvatosan kihagyták a császári leiratokat a dokumentumokból és hallgattak a megtorlásokról is.142 Azonban 1898-ban, amikor Ferenc József uralkodásának ötvenedik jubileuma napirendre került, óhatatlanul szembesülni kellett – Hanák Péter szavait idézve – a „két egymást kizáró hagyománnyal”, hiszen ez egyben a forradalom félévszázados évfordulója is volt. A képviselıházban ekkor zajló heves csatározások már megelılegezték a század elején bekövetkezett politikai válságot.143

141

Hanák Péter: A századelı történeti tendenciái. In: Magyarország a Monarchiában. Bp., 1975. 405-437. SINKÓ 1993. 141. 143 Hanák Péter: 1898 a nemzeti és az állampatrióta értékrend frontális ütközése a Monarchiában. Medvetánc, 1984. 2-3., 55-72.; Hasonlóan ellentmondásos volt a helyzet az 1894-ben Kossuth halálakor, hiszen Ferenc József merev ellenállása miatt nem állami, hanem fıvárosi költségen temették el. Borus Judit: Kossuth a fıváros halottja. Budapesti Negyed, II/1. 1994. tavasz. 35-58. 142

46

A nyomasztó nemzetiségi viszonyok között a millenniumkor az államalkotó képességre helyezıdött a hangsúly, mely történelmi indoklást nyert a múlt példáiban. Szőcs Jenı megfogalmazása szerint: „Minél nagyobb elvi és gyakorlati nehézségek árán lehetett az „államnemzet” posztulátumához ragaszkodni, annál nagyobb szerepet kapott az újraácsolt ideológiai híd régmúlt és a jelen között.”144 A hazai jogi gondolkodás nagy múltra visszatekintı vonása, a történeti jogfolytonosság elve a polgári nemzetre vonatkoztatva némileg korszerősített formában jelent meg.145 A magyarság – jelenig ható – kivételes államalkotó erejének bizonyítékát látták Árpád és Szent István mővében, s ez szolgáltatott ideológiai alapot a nemzetiségek feletti politikai irányításhoz is. Így lett a biztonságos jövı záloga a történelmi honalapítók öröksége, s nyert megfogalmazást a milleniumi ünnepi beszédek fordulataiban: „De az öröm, a megelégedettség érzésébe kétely és aggodalom is vegyül. Mi sors vár ránk? Van-e még remény, hogy élni fogunk a távoli jövıben is, mint magyar nemzet, magyar állam? (…) Élni fogsz oh magyar, ha megszívleled a magasztos tanulságot, melyet Árpád vére hagyott rád drága örökségül.”146 Az államalkotó képesség eszméjének alátámasztásában a század végétıl jelentıs szerephez jutott a nemzetkarakterológia, mely az államalapítás óta változatlan nemzeti vonások megfogalmazását tőzte ki célul, és ezáltal az összetartozás tudatát volt hivatva erısíteni.147 Az uralkodó millenniumi beszédében is megjelentek azok a konstans motívumok, melyek a karakterológiákban is a nemzeti értékek alapját képezték: „A magyar nemzet lángoló haza és szabadságszeretete, harczi vitézsége s balsorsban tanusitott szívós kitartása, az isteni gondviselés segélyével mindig leküzdötte a veszélyeket, fényes tanuságát adva eképen életerejének s államfentartó képességének.”148 A német idealizmusból (népszellem, Herder, Hegel) és a pozitivizmusba beépült szociáldarwinizmusból (kiválasztódás, fajok harca) eredı, s a korabeli közép- és keleteurópai gondolkodást is átható nemzetkarakterológia Magyarországon az 1880-as, 1890-es 144

SZŐCS 1997. 339. Szücs Jenı éppen ebben a folytonosság tudatban látja a dualizmus közgondolkodásának tévedését. „1867 után az uralkodó magyar közgondolkodás ott került a végzetes illúzió csapdájába, hogy azt képzelte: a sok évszázados múltú Hungarus alattvalói kötelék és a rendi-politikai „államnemzet” modern állampolgári szintre emelve fúzióba hozható, azaz valamiképpen átfordítható modern államnemzetté.” SZŐCS 1997. 338. 146 Kállay Béni pénzügyminiszter beszéde a Magyar Tudományos Akadémia díszünnepén 1896. május 18-án. Közölve: Budapesti Negyed, IV/1. 1996 tavasz, 357-358. 147 A nemzetkarakterológia korábbi történetéhez lásd: PERECZ 2008. 99-103. 148 Ferenc József beszéde a felvonuló bandériumokhoz. 1896. június 8-án. Közölve: Budapesti Negyed, IV/1. 1996 tavasz, 347. 145

47

évektıl a társadalmi és nemzeti fenyegetettség tudattal összefüggésben jelent meg.149 Az önmeghatározás igénye mögött a gyors modernizáció, az ellentmondásos polgári fejlıdés, a nemzetiségi kérdés és az asszimiláció problémái húzódtak meg. Valójában az volt a kérdés, hogy a „fajok harcában” képes-e megmaradni a nemzet, melyek azok a történelmileg is igazolható vonások, amik erre alkalmassá teszik, s kik azok, akik a nemzet fennmaradása érdekében vezetı szerepre hivatottak. A hazai nemzetkarakterológiában egy pozícióit elveszíteni látszó csoport, a nemesi-dzsentri réteg identitása fejezıdött ki, s ezért alapvetıen konzervatív jellegő volt. 150 A konstans nemzeti jelleg megfogalmazására nem a történettudományban, hanem a kultúra más területein, s szisztematikusan elıször az irodalomtörténetben került sor. Míg a kiegyezést követıen a hun-magyar legenda elvetésével és a finnugor eredet bizonyításával a pozitivista tudományosság jelentıs eredményeket tudott felmutatni a nemzeti múlt demitizálásában, a század végén épp a nemzetkarakterológiával összefüggésben új mítosz született.151 A nemesi-dzsentri réteg konzervatív irodalomtörténész ideológusa, Beöthy Zsolt a millennium évében kiadott A magyar irodalom kis-tükre címő mővében a „volgai lovas” szimbolikus-mítikus alakjából vezette le a „magyar lelket”, „magyar szellemet”, s nyomait végigkísérte a magyar irodalom évszázadain keresztül.152 Széchényinél a keleti jelleghez még a magyarság hibái és bőnei tapadtak, ám a ’80-as-’90-es években bekövetkezett konzervatív eltolódás jegyében Beöthynél a keleti ıs már egyértelmően pozitív vonások hordozójává vált. A lovas-pásztor népek, valamint a magyar paraszt és pásztor az irodalomból közismert úri mentalitását és a köznemesség idealizált tulajdonságait tükrözte a jellemkép: bátor, egyenes, szemlélıdı, józan, szabadságszeretı, a közérdeket szem elıtt tartó, erıs, ügyes, nemzetszeretı.153 E vonásokból állt össze nála az 149

Szabó Miklós Lackó Miklós elıadását követı vitában a nemzetkarakterológiát a közép- kelet-európai politikai kultúra sajátos jelenségnek írja le, és csak a harmincas évekbıl hoz más európai példát. Hozzászólását lásd: LACKÓ 1987. 22-24. 150 LACKÓ 1987. 3-7.; LACKÓ 1988. 143-154.; SZABÓ 2003. 145-154. 151 Hanák Péter: A tudomány egyetemessége és nemzeti jellege In: A tudománytól a tömegkultúráig. Mővelıdéstörténeti tanulmányok 1890–1945. (Szerk.: Lackó Miklós) Bp., 1994. 51. 152 NÉMETH 1970. 330-356.; Beöthy a hun-magyar eredet történetet a mondák kontextusában tárgyalja. BEÖTHY 1896.9-14. 153 A magyar paraszt és pásztor mentalitását ezekben a karakterológiákban alapvetıen a köznemességéhez hasonló úri mentalitásként írták le, aminek a funkciója a múltba visszavetített demokratikus elvek, a jogfolytonosság és a köznemesség modern polgári államban betöltendı szerepének bizonyítása volt. Amennyiben ugyanis egy országban mindenki úr, az alapvetıen demokratikus. Kossuth Ferenc pl. millenáris elıadásában az örök magyar demokrácát közvetlenül az ısmagyar pásztortársadalomból származtatta. SZABÓ 2003. 145-146.

48

„alapító faj lelki típusa”, s e típus páratlan erejének köszönhetı, hogy fenn tudott maradni a folytonos fajkeveredés ellenére is. Sıt, az ısi pusztához oly hasonló, s ezért a jellem folytonosságát biztosító magyar föld, valamint az erıs faji jelemzık együtt képessé tették a magyarságot arra is, hogy magához asszimilálja az itt élı népeket is.154 Beöthy támaszkodhatott Herman Ottó munkáira, aki az 1890-es években a pásztorok életmódjában és karakterében – „lelkületében” – látta a magyarság ısi kultúrájának folytonosságát, s a millenniumi kiállításon győjtésébıl a pásztorélet tárgyait be is mutatta. A pásztorok jellemrajza már Hermannál is a közjogi historizálásban is domináns nemesi-dzsentri értékrend elemeit viseli: vagyonilag független, józan, „nem cselédje senkinek”, vagyis úri.155 A magyarság ısi, pusztai életformájának hangsúlyozása összefüggött a történetírásban zajló eredet vitával, vagyis hogy a magyar faj finnugor, vagy türk eredető. A történeti kérdés aktuális felhangokkal telítıdött, a türk származás a hódító, nemzetiségek fölött szupremációt gyakorló magyarság történeti alátámasztásul szolgált.156 Beöthy és Herman milieu-jébıl indult ki egy évtizeddel késıbb Beöthy tanítványa, Pekár Károly A magyar nemzeti széprıl címő terjedelmes esztétikai mővében, amikor az ısi síksághoz hasonló Alföld meghatározó élményével hozta összefüggésbe a „magyar lelket”, gondolkodásmódot, érzést, jellemet, s végsı soron az egész nemzeti kultúrát.157 Bár Pekár részletesebben és néhol kritikusabban értékelte a nemzeti sajátosságokat, ezek azonban lényegében nem tértek el a Beöthy által vázolt eszményített nemesi vonásoktól. Pekár azonban olyan területeket is bevont vizsgálódása körébe, melyeket Beöthy csak érintett, de alaposan nem tárgyalt. Míg Beöthy egy-egy korszaknál csupán néhány képzımővészeti példát említett, Pekár külön fejezetet szentelt a festészetnek,

154

„Így a magyar föld természete, a magyar faj uralma és közintézményei, a magyar történet jelleme a folytonos és erıs keveredés ellenére is, legalább fı vonásaiban, mind fenntartották az eredeti magyar lelket (…) alig van Európában nemzet, mely a legkülönfélébb népelemeknek oly erıs és szinte szakadatlan vegyülését mutatná: alig van egyszersmind olyan is, mely mindennek ellenére az alapító faj lelki típusát oly híven és félreismerhetetlenül megırizte volna.” Meghatározó a taine-i elveknek megfelelıen a race és milieu. BEÖTHY 1896. 6. 155 Lambrect Kálmán: Herman Ottó élete. Bp., 1933. 180, 189. 156 Vámbéry Ármin vezette türk és Hunfalvy Pál képviselte finnugor álláspontról és annak aktualitásáról: GUNST 2000. 208. Herman Ottó természetesen a finnugor iránnyal szemben foglalt állást, sıt a türk népek között is kiemlkedı jelentıséget tulajdonított a magyarságnak. „Az állam alkotó erıt ugyan más török-tatár nép is bírta, de az államfenntartás hatalmát egyedül a magyar tartotta meg.” Herman Ottó: A magyar nép arcza és jelleme. Bp., 1902. 112-113. 157 PEKÁR 1906.

49

szobrászatnak, építészetnek, sıt a viseletre, az ötvösségre és az ornamentikára is kiterjedt elemzése. Malonyay Dezsı századfordulón keletkezett mővészmonográfiáinak is egyik vezérfonalát ezek a nemzetkarakterológiai toposzok képezték.158 Az Alföld, mint magyar milieu, s az ott élı nép, mint faj, magyar race felbukkan a Mednyánszkyról 1905-ben kiadott könyvében, s könnyen lehet, hogy ebben Pekár hatása érhetı tetten.159 Egy évvel késıbb A fiatalok címő mővének bevezetıjében Malonyay a magyarság ázsiai eredetére utalt, amikor festıinket, a „fajbeli magyar mővészt” arra biztatta, hogy a magyar vidékeken „Ázsia lelkét” keresse, s amikor rónáinkban az „ázsiai nagy síkságok majesztását” vélte felismerni.160 A nemzeti vonások megragadása a múltban, a magyar mővészet történetében és megırzése a jelenben – éppúgy, mint a nemzetkarakterológia politikai, történeti koncepciója – a századfordulón megjelent a publicisztikában, áthatotta a képzımővészeti sajtót s a közgondolkodás részévé vált. Érvei, sémái beilleszkedtek a fajok közötti kultúrharc általános ideológiájába. Alapvetıen konzervatív és nacionalista karaktere ellenére, sajátosan mítikus konstrukciója miatt mégis alkalmasnak bizonyult arra, hogy segítségével a modern mővészet egyes jelenségeit a nemzeti diskurzusba beemeljék. Ilyen nemzetkarakterológián alapuló, de a nyugati áramlatokat is integráló nyitott nemzeti mővészeteszmény nyomonkövethetı Lázár Béla írásaiban is.

158

SINKÓ 1989. 196-197.; „A nemzeti jelleget, a nemzeti tartalmat nyomoztam mindenik mővész alkotásaiban – annak kiáltom a hozsannát, ahol rátaláltam s annak a hijáért panaszkodom, a hol az kevés (…) és a hol nincs.” MALONYAY 1905. o.n. 159 Pekár Károly munkáját Malonyay már megjelenése elıtt ismerhette, hiszen kapcsolatban volt Pekár Gyulával, Pekár Károly unokatestvérével, valamint a mő kézirata már 1902-ben készen állt, s a szerzı számos elıadásban népszerősítette gondolatait. Az elıszóban Pekár megjegyzi, hogy „kéziratban több helyen forogván, a pszichologiai hatások természeti törvényénél fogva szükségképen hatása eddig is érvényesülhetett.” PEKÁR 1906. VIII.; Gosztonyi Ferenc: Kész regény. Malonyay Dezsı 1905-ös Mednyánszky-monográfiája. In: Mednyánszky Magyar Nemzeti Galéria Kat. (Szerk.: Markója Csilla) Bp., 2004. 80. 160 „Nyelvünkben s bízvást zenénkben is, a turáni elem dominál. Megérzik mindkettın az ázsiai eredet, – a végtelen rónák s a nomád élet poézise…” MALONYAY 1906. 27.

50

II. 1. Ernst politikai álláspontja

1906. február 25.-i keltezéssel Ernst, aki ekkor már mintegy öt éve a Nemzeti Szalon igazgatója volt, néhány oldalas bevezetıvel látta el Iványi Grünwald Béla győjteményes kiállításának katalógusát.

161

A szöveg két elkülönülı részbıl áll, csak a második

szakaszban olvasható Iványi rövid életrajza s mőveinek ismertetése. Az elsı rész hangvétele a politikai sajtó és röpiratirodalom vehemenciájára, manifesztumszerő megfogalmazásaira emlékeztet, s ha tömörsége miatt csak részlegesen is, mégis bepillantást enged Ernst magyar mővészetrıl vallott nézeteibe, sıt bizonyos mértékig politikai gondolkodásmódjába is. A hangsúly ezen a szövegrészen van, s úgy tőnik az Iványi-kiállítás csupán ürügyül szolgált az elsı szakaszban foglaltak megfogalmazására. Mert valójában nem is a kiállítás, hanem a napi politikai helyzet diktálta e sorokat. 1906. február 19-én királyi parancsra katonaság szállta meg a magyar parlamentet és környékét. Az uralkodónak az országgyőlés feloszlatására vonatkozó levelét a teljhatalmú királyi biztos megkísérelte felolvasni az ülésteremben, de a képviselık ezt jogszerőtlenségre hivatkozva megakadályozták. Végül az épületet elfoglaló karhatalmi alakulat biztosításával, annak vezetıje hirdette ki a teremben a parlament feloszlatásáról szóló határozatot. Az ülést ezt követıen bezárták, a képviselık távoztak, a rendırség pedig – nehogy a képviselık visszatérjenek – „az egész épületet ırizetbe vette”. A vármegyékbe, melyek 1905 óta az ellenállás bázisai voltak, királyi megbízottakat helyeztek. A dualizmus korának legmélyebb válsága végpontjához jutott.162 A kortársak számára az események forgatókönyve a Bach-korszak rémét idézte fel. Ernst bevezetıjében erıs felütéssel azonnal párhuzamot vont a magyar mővészet és a közjogi harcok törekvései, a jelen és a kiegyezést megelızı idıszak abszolutizmusa között. „A modern magyar mővészet ez idıszerint ugyanazt a nemes és nagy küzdelmet vívja, mint az egész magyar nemzet. Ki akarja és ki fogja küzdeni az önálló magyar mővészetet, hogy 161

ERNST 1906. 5-6. GRATZ 1934.114.; Lányi Bertalan: A Fejérváry-kormány kormányzatpolitikai és alkotmányjogi megvilágításban. Bp., 1909. 424-437.; Horánszky Lajos: Tisza István és kora. Bp., 1995. 472-656. Mindhárom szerzı személyes szabadelvő elkötelezettsége okán elfogultnak minısíthetı a politikai helyzet megítélésében, de a tények közlésében megbízhatóak. 162

51

annak mindenik vonásán és minden tárgyán a magyarság sajátos nemzeti jellegét mindenki azonnal észrevehesse. A magyar mővészetnek ezen harca nem mai kelető, mert már az ötvenes és hatvanas években, amikor a nemzet hasonlóan az abszolutizmus békójában (sic!) sínylıdött, s mikor nem volt szabad megírni az írónak, amit gondol s a hogy érez, egy Székely Bertalan és egy Madarász Viktor ecsetjükkel tolmácsolták a nemzeti gondolatokat.”163 Világos, hogy Ernst a Fejérváry-darabont kormánnyal és az uralkodói politikával szembeni nemzeti ellenállás táborában foglalt helyet, melynek élén a Függetlenségi Párt állt, magába fogadva a Szabadelvő Pártot 1905 után tömegesen elhagyó disszidenseket. Talán nem túlzás állítani, hogy a szövegben szándékoltan bukkan fel háromszor az áruló szó a történeti festészet elemzésénél s egy-egy konkrét festmény kapcsán. A szó indulati töltete a közjogi harc ütésváltásaira utal, a korabeli politikai közhangulatot és az elfajult közbeszédet tükrözi. Amikor Ernst Madarász ónodi országgyőlést ábrázoló képérıl ír, „amelyen fölkoncolják a két áruló követet” akaratlanul is a parlament feloszlatását törvényellenesen kihirdetni akaró királyi biztosra gondolunk, különösen, mert Madarász kapcsán ’48 reaktiválódása is megfogalmazódik: „Madarász, a kuruc érzelmő festı, már kíméletlenül reá mutat képeiben, hogy a 48-hoz hasonló dolgokat a nemzet már átélt és ezentúl is átfog még küzdeni.” A „kuruc érzelem”, kuruc témák aktuális függetlenségi áthallásokat hordoztak, s talán ezzel függhet össze, hogy 1905-ben a Vasárnapi Ujságban több kuruc ábrázolás jelent meg Ernst győjteményébıl.164 A nemzeti ellenállás álláspontját az Iványi-katalógus egy késıbbi passzusa még egyértelmőbbé teszi: „S a hogy a magyar politika vezérei zászlójukra az önálló magyar hadsereget, udvartartást s a külföldi képviseletben is a magyar állameszme kidomborítását írják, akként ezek a modern magyar mővészek a magyar formák, a magyar színek megteremtéséért küzdenek s így bátran nevezhetjük ıket az önálló magyar nemzeti mővészet képviselıinek. Ezek a vérbeli mővészek jöttek csak reá, hogy csak ezzel tudnak itthon és a külföldön sikereket és elismerést kivívni és így lettek a magyar kultúra legszámottevıbb harcosai.” A direkt politikum, az Ausztriával szembeni ellenállás és a 163

ERNST 1906. 5. A képekhez főzött szöveg szerint ezek külföldi mesterek munkái, s ennek köszönhetı, hogy rajtuk „nem a szabadságért küzdı vitéz daliákat”, hanem inkább a „vad harczosokat, torzonborz alakokat” ábrázoltak, „nem a minıket látott a festı, de a minıket félelme mutatott.” Vasárnapi Ujság, LII/33. 1905. augusztus 13., 524536.

164

52

kultúrharc toposzai itt összeérnek, s ez utóbbi sarokpontja a nemzeti jelleg kifejezése a mővészetben. A közjogi küzdelmek tetıpontján ezek máshol is összekapcsolódtak, például az 1906-ban függetlenségi párti arisztokrata asszonyok által indított Tulipán mozgalomban, mely a háziipar felkarolását, a népmővészet támogatását, s egy felújított védegyleti politikát tőzött a zászlajára. Ideológiájában a magyar sajátosságokat túlhangsúlyozó, nyugattól elzárkózó elem volt a domináns165, Ernst szövegében azonban ilyennel egyáltalán nem találkozunk. A fajok küzdelmében a gyızelem záloga tehát a nemzeti jelleg, s Ernst bevezetıjében a 19. századi képzımővészetben ennek ívét rajzolta meg. Közkézen forgó gondolatokat vázolt, amikor a század közepének történeti festészetébıl indult ki, s az aktuális események magyarázzák, hogy oly mértékben a korszak mővészetének hazafias missziójára helyezte a hangsúlyt.166 A nemzeti jelleg nem több nála, mint a magyar téma, elıbb a történeti, majd a zsáner, tájfestészet, és a népi zsáner mőfajában.167 De a magyar mővészet még nem egyenrangú a „külföld mővészetével”, s e feladat elvégzését Ernst véleménye szerint azok a mővészek vállalták fel, akiknek ı a Nemzeti Szalonban győjteményes kiállításokat rendez. Majd hozzátette: csak egy olyan generáció állhatja meg a helyét az európai perspektívában, a külfölddel való összevetésben, amelyet – túllépve a magyaros témán – „szigorúan a mővészi szempont és az egyéniségre való törekvés” jellemez. És ez nagybányai iskola, melynek mővészei a „magyar formákért” és színekért 165

Bellák Gábor: A historizmus és a szecesszió népmővészetfelfogása. In: Lélek és forma. Magyar mővészet 1896–1914. Kat. (Szerk.: Éri Gyöngyi és O. Jobbágyi Zsuzsa) Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 1986. 23-24. Bellák ezt a nemzeti elzárkozó szemléletet a Tulipán szövetség 1907-es albumából vett találó idézettel mutatja be: „Dobjuk el magunktól a nyugati mőveltséget, fejlesszük nemzeti sajátságainkat, hogy ezáltal naggyá, erıssé és szabadokká legyünk.” 166 „Székely Bertalan nyugodtabb, a kevésbé (sic!) kuruc természető, megfesti az Egri nıket, Dobozyt és Zrínyi kirohanását, melyekkel a nemzet hıseire hívja fel a figyelmet; mi Cylleyben, a ki V. Lászlóval Hunyady László halálos itéletét iratja alá, az árulókra céloz; a mohácsi csatában, a 48-ban leigázott nemzetre céloz; ellenben Madarász, a kuruc érzelmő festı, már kíméletlenül reá mutat képeiben, hogy a 48-hoz hasonló dolgokat a nemzet már átélt és ezentúl is átfog még küzdeni.Ilyenek a lefejezett Hunyady László, amint a véres kard alatt fekszik a ravatalon, Zrínyi és Frangepán, ahogy láncraverve ülnek a bécs-újhelyi fogságban, Zrinyi Ilona a munkácsi várban, midın két gyermekét elrabolják, Zách Felicián, mikor a leányán elkövetett gyalázatot megbosszulni indul a királyhoz, s buzogányára rá van írva: ne bántsd a magyart, az ónodi országgyőlés, amelyen felkoncolják a két áruló követet stb. Ezek az örökbecső történelmi mővek világító fáklyaként fogják mindenkor hirdetni, hogy a magyar mővészet mindig együtt érzett korának nemzeti küzdelmével. A képzımővészet tehát az elnyomatás idejében nemcsak kulturális, hanem hazafias missiót is teljesített.” ERNST 1906. 5. 167 „Az alkotmány visszaállítása után a történeti festészetrıl a magyar zsánerfestészetre térnek át mővészeink és folytatódik a munka a magyar mővészetért. Munkácsy Mihály ujoncozásával a magyar zsánerképet alkotja meg, Mészöly Géza a magyar tájképet, Izsó Miklós Busuló juhászával a magyar zsánerszobrászatot teremtik

53

küzdenek, s Iványi is ezek közé tartozik.168 Mint látni fogjuk ez volt a szemléleti kiindulópontja a Nemzeti Szalon és késıbb az Ernst Múzeum kortárs kiállítási programjának. Cikkének végén Ernst még egyszer elfújta a harci indulót, aláhúzva függetlenségi álláspontját: „A mester kiállítását, mely a legszomorúbb politikai viszonyok között nyílik meg, a legnagyobb lelkesedéssel rendezzük, mert ezzel a magyar géniusz újabb nagyságát hirdetjük, mert Iványi Grünwald Béla mővészetével ugyanazért küzd és harcol, amely a magyarság mai küzdelmét dominálja: az önálló magyarságért minden vonalon.”169 Politikai állásfoglalása

mutatja

erıs

’48-as

kötıdését,

függetlenségi

érzelmeit,

melyek

meghatározták történeti alapállását, s különbözı mértékben ugyan, de kifejezıdött győjteményének tervezett, illetve megvalósított bemutatóin. Hogy a válságos idıszakot megelızıen a Szabadelvő, vagy a Függetlenségi Pártot támogatta-e, vagy csak ekkor igazolt át ı is sokakkal együtt a függetlenségi oldalra nem tudjuk. Ez a kérdés egy ponton túl azonban nem is releváns, hiszen a századfordulón a közjogi kérdéseket leszámítva, a két párt között nem igazán volt ideológiai szakadék, s éppen ez tette lehetıvé a nagyszámú átállást. Nem kizárt, hogy Ernstre ekkor ifj. Andrássy Gyulának, a Nemzeti Szalon elnökének határozott politikai állásfoglalása is hatást gyakorolt. Andrássy, miután a Tiszaféle házszabályrevíziónak a törvényellenessége felháborította, kilépett a Szabadelvő Pártból, s a függetlenségi koalíció gyızelmét követıen annak képviselıjeként részt vett az uralkodóval folytatott tárgyalásokban.170 Ezeken az audienciákon mindvégig hajthatatlan maradt, még akkor is, amikor 1906 januárjában, néhány héttel a parlament „megszállása” elıtt Ferenc József felszólította, hogy alakítson kormányt. Andrássy persze nem fogadhatta el a felkérést, hiszen a tárgyalásokon általa képviselt koalíció álláspontja a hadsereget érintı kérdésekben egyenlıre éppoly merev volt, mint az uralkodóé. Az álláspontok ilyetén mozdulatlansága mélyítette el a válságot és vezetett végsı soron az 1906 februári drámai

meg és viszik elıbbre a magyar mővészetet. Ezt a munkát folytatja Jankó János, Deák Ébner Lajos, Bihari Sándor, Vágó Pál és Révész Imre, akik a magyar népsajátosságokat örökítik meg képeiken.” ERNST 1906. 6. 168 ERNST 1906. 6-7. 169 ERNST 1906. 7. 170 Andrássy részt vett a koalícióban, de nem mint a Függetlenségi Párt tagja, hanem saját, 1905-ben alapított Alkotmánypártjának képviselıjeként.

54

eseményekhez.171 Mindenesetre Andrássy függetlenségi állásfoglalása és a koalíció eredeti céljai melletti kiállása Ernst számára példamutató lehetett. Amúgy is nagyar becsülte ıt, mint olyan arisztokratát, aki modern győjteményével és hazai mővészet pártfogolásával a magyar mővészet ügyét szolgálja.172 1901-tıl, Ernstnek a Szalonba történt igazgatói kinevezésétıl kezdve állandó kapcsolatban voltak, s Andrássy iránti tiszteletét jelzi, hogy kéziratgyőjteményében ereklyeként ırizte az elnöknek egy hozzá írott levelét. E levélben, melyben Andrássy kimentette magát a Nemzeti Szalonban eltöltött tízéves évfordulójára rendezett ünnepségen való részvétel alól, szentenciózusan megfogalmazta a közös célt, mely Ernstet is egész pályáján vezette. Nemzeti hivatástudattal és lelkesedéssel átitatott sorai a kultúrharc általános sémáit ismétlik: „Tudom, hogy a magyar mővészet ügye a magyar nemzet ügye. Kötelességünk hozzájárulni ahoz (sic!), – hogy a magyar faj fényes tulajdonságai kifejlıdhessenek. Az emberiség culturáját gazdagítva: a magyar faj saját fennmaradásának biztosítékát is erısíti. Mennél tökéletesebb alkotásokra vagyunk képesek, – annál mélyebb és indokoltabb nemzeti önérzetük, – és annál hasznosabb létünk az emberiség szempontjából.”173 A szabadelvő, avagy függetlenségi koalíciós politikai álláspontnak a modern képzımővészet viszonylatában nem voltak egyértelmő ízlésbeli konzekvenciái. Tisza István következetes liberalizmusa ellenére határozottan konzervatív ízlést képviselt. Andrássy viszonylag modern szemléletével Apponyi szélsıséges konzervativizmusát lehet szembehelyezni, pedig politikai pályájuk ekkor teljesen párhuzamosan haladt: mindketten a Szabadelvő Pártból váltak ki, s a Wekerle-kormány idején egy kabinetben dolgoztak.174 A kérdés inkább az volt, hogy a mindkét párt esetében azonos, s a magyar közgondolkodást a korszakban átható nacionalista kultúreszménybe mennyire fértek bele a nyugati hatások, s elvileg lehetségesnek tartották-e ezek integrációját a magyar kultúrába – mővészetbe – úgy, hogy annak nemzeti jellege ne sérüljön. És itt várt a modern képzımővészetet propagáló 171

GRATZ 1934. 83-112. GESKÓ–MOLNOS 2003. 21-22. 173 Gr. Andrássy Gyula levele Ernst Lajoshoz. é.n. [1908] MTA MKI Adattár MKCS-C-I-84/49/1-2. A levél „Ernst Lajos győjteménye” pecséttel ellátva. 174 Apponyi a kultuszminiszteri, Andrássy a belügyminiszteri tárcát kapta. 1909-ben a Nemzeti Szalon botrányos tisztségváltásának idején Gr. Andrássy Gyulának ízlését és politikai álláspontját a következıképpen sommázták : „Andrássy Gyula grófot hagyták meg az elnöki székben, akinek a mővészeti fölfogása csudálatosképpen homlokegyenest ellenkezik politikai meggyızıdésével” N.N.: Feketék a Nemzeti Szalonban. Népszava, 1909. május 19. Tímár Árpád győjtése.; GESKÓ–MOLNOS 2003. 21-22. 172

55

írókra és kritikusokra az igazán jelentıs feladat, hiszen megfelelı érvrendszerrel teoretikusan nekik kellett megalapozni ezt az integrációs folyamatot. A nacionalista ideológiával alapvetıen azonosuló, s a mővészetet is ebbıl a szempontból megközelítı szerzık tollán az eredendıen erısen konzervatív töltető nemzetkarakterológia lett az a fegyver, mellyel paradox módon mégis sikerrel lehetett képviselni a modern nemzeti mővészet ügyét, legalábbis egy bizonyos határig. S ez a határ – úgy tőnik – a század elsı évtizedének „ultramodern” törekvéseinél húzódott.

II. 2. Modern nemzeti mővészet. De hogyan?

Ernst valószínőleg kevéssé volt elméleti szellem, inkább a mővészeti közéleti tevékenység vonzotta, s győjteménye érdekelte. Azon túl, hogy a fenti szövegben „magyar színek” és „magyar formák” megteremtésében jelölte meg a kortárs mővészet feladatát, nem írt a modern nemzeti mővészet kérdésérıl. Sajnos így nem tudjuk milyen kritériumok alapján képzelte el a magyar színt és formát, s milyen érvrendszerrel támasztotta volna alá az e „programot” megvalósító kortárs mővek nemzeti karakterét. Lázár Béla azonban, aki 1902tıl bizonyíthatóan kapcsolatban volt Ernst Lajossal, s 1912-tıl az Ernst Múzeum kortárs kiállításainak szervezését is magára vállalta, annál többet értekezett errıl a kérdésrıl. Mint a Nemzeti Szalonban közremőködı és huszonöt éven keresztül az Ernst Múzeum kiállítási politikájának egyik kialakítója Lázár „saját jogán” is érdemes az elemzésre, de rajta keresztül talán közelebb kerülhetünk Ernst kortárs mővészetrıl vallott elképzeléseihez is. Természetesen nem lehet egyenlıségjelet tenni kettejük közé, s 1902 és 1912 közötti viszonyukról keveset tudunk. Lázár tagja volt a Nemzeti Szalonnak, s rendszeresen közölt cikkeket a tárlatokról, de Ernsttel való kapcsolatukra vonatkozóan ebbıl az idıszaból nem maradt fenn adat. Késıbbi közös mőködésük alapján azonban feltételezhetjük, hogy legalábbis mővészeti alapkérdésekben egyetértettek. Mivel Lázár képzettségénél, s írói készségénél fogva alkalmasabb volt a kívánt mővészeti propaganda kifejtésére – noha a kiállításokat az Ernst Múzeumban végig együtt rendezték – Ernst 1912-tıl valószínőleg könnyő szívvel engedte át neki a kiállítási katalógusok bevezetıinek megírását. Lázár

56

írásain kívül valójában csak a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum programja az, aminek alapján Ernst szemlélete körvonalazható. A korszak mővészeti írói számára az egyik alapkérdés a modern mővészet és a nemzeti jelleg kapcsolata volt, s a nemzeti vonások körülhatárolásával összefüggésben a külföldi hatások befogadásának mikéntjét, és mértékét igyekeztek meghatározni. A nemzeti kultúra autochton, vagy receptív jellege, azaz zártságának illetve nyitottságának a kérdése az 1890-es években a kultúrharc jegyében és a nemzetkarakterológiával összefüggésben került a középpontba.175

Beöthy Zsolt, Pekár Károly, Palágyi Menyhért, Malonyay Dezsı

Beöthy Zsolt 1896-ban A magyar irodalom kis-tükre címő könyvében ugyan elismerte, hogy a magyar mővelıdés nyugati „eszméket és formákat” is befogadott, de véleménye szerint erıs nemzeti sajátságainknak köszönhetıen ezeket mindig képes volt saját képére formálni. Az autochton „magyar lélek” feltételezésébıl a nemzeti elsıbbrendőség eszméje, és a nemzeti különállás gondolata fakadt, aminek eredményeként a mőalkotásokat nem egyetemes léptékkel mérte, hanem a nemzeti jellem szempontjából vizsgálta.176 A „magyar szellem folytonossága” volt a fontosabb számára, ezért a kortárs irodalomban is azt értékelte, ami nem a külföldi áramlatokat utánozza, hanem azokra reflektál, de a nemzeti hagyományokba illeszkedik.177 Beöthynek – aki Lázár professzora volt – ez a kötete

175 A történettudományban már az 1860-as évektıl dúl a vita a tudomány egyetemes illetve nemzeti jellege körül. Az egyik párton Toldy Ferenc, állt, aki a modern „egyetemes igényő” tudományt és a nemzeti érdeket egymást kizárónak tartotta, a másik oldalon Eötvös József, akinek vélekedése szerint a tudomány nemzeti hivatását csak egyetemes értékkategóriák szerint tudja teljesíteni. R. VÁRKONYI 1973. 203-204. 176 NÉMETH 1970. 366-368.; Konzervativizmusa és nacionalizmusa miatt a század elejének modern írógenerációja elítélte, s mítikus volgai lovasát kigúnyolta. Hatvany Lajos „a magyar irodalom haladásának kerékkötıjét” látta benne. Hatvany Lajos: Beöthy Zsolt. In: Hatvany Lajos: Irodalmi tanulmányok. Bp., 1960. 251. 177 „Amit idegenbıl, a mővelıdésben elıtte járó nyugattól vesz, azokat az eszméket és formákat is mindig akként módosítja és idomítja, hogy a magyar nemzeti érdekek szolgálatára minél alkalmasabbá tegye.” Máshol: „Sokuk szelleme már nagyobb fogékonyságot mutat a külföld áramlatai, mint a magunk valója iránt: hol vaskos, hol csillogó rajzaik nagyobbára utánzatok. Azonban épen az önállóbb tehetségek, kikhez az irodalom jövı felfedezése főzıdni szokott, úgy a lírában, mint az elbeszélés terén megırizték a magyar szellem folytonosságát, változó alakokban kifejezıdı erejét. A jelen iránt való teljes fogékonységuk mellett kapcsolatosak elıdeikkel és elıdeik elıdeivel.” BEÖTHY 1896. 5, 178.

57

fennmaradt Lázár Béla hagyatékában, s Lázár e vonatkozó passzusokat fontosnak ítélhette, hiszen rendre aláhúzta ıket.178 Pekár Károly – mint hő tanítvány – ugyanarról az elméleti alapról indult, mint Beöthy. A nyugati befogadás lehetıségét elvileg ugyan nem zárta ki, az idegen hatásokat azonban csak „meghonosítva” tartotta elfogadhatónak.179 A korábban már említett A magyar nemzeti széprıl címő 1906-ban megjelent nemzetkarakterológiai munkájában a magyar föld és faj az autocton nemzeti kultúra forrása, tehát minden, ami ezzel kapcsolatos eleve nemzeti, s minden, ami elveszti kapcsolatát vele, kívül kerül a nemzeti kategóriáján. Képzımővészeti koncepciója is erre épült: a magyar tájkép, életkép, történeti festmény témájánál s ábrázolt alakjainál fogva nemzeti.180 Azok a mővek azonban, amelyeken ilyen módon magyar vonás nem felismerhetı – így pl. Markó Károly festészete –említésre kerülnek ugyan, de lényegében kizáródnak a diskurzusból.181 Munkácsy Krisztus-trilógiáját azzal a kissé nehézkes okfejtéssel sikerült megmentenie a nemzeti mővészet számára, hogy Munkácsy Siralomházában a „nemzeti magyar, a sírva vigadó magyar lélek borúja” tőnik ki, s „ezért lesz ı hivatott festıje Krisztus kínszenvedésének”182. Hosszas leírása közben persze hallgatott arról, hogy több nemzeti vonást nem tud e mővekben felfedezni, ám annál nagyobb vehemenciával vetette bele magát a Honfoglalás faji típusainak elemzésébe.183 Tanulmányának végén – Thorma János és Csók István életképeit leszámítva – elsısorban a mőcsarnoki festık mőveit említette, s nyíltan állást foglalt a „plein-air-ista és szecessziós külföldieskedı áramlatokkal” szemben.184 E könyvében azonban néhány elutasító megjegyzést leszámítva valójában nem érintette a befogadás kérdését. Csak a halála után 178

MTA MKI Adattár MKCs-C-44. Lázár könyvei a hagyatékban külön leltári szám nélkül szerepelnek.; Lázár említi Beöthyt önéletrajzában: MTA MKI Adattár MKCs-C-44/218. 179 „Amilyen kívánatos ez idegen hatások érvényesülése, annál kárhoztatandóbb, ha e hatások szolgai módon hatalmukba kerítik a nemzeti mővelıdést. A külföldieskedés, az idegen-majmolás ellen tiltakoznia kell a nemzeti mővelıdésnek.” Az „idegen elemeket sajátunkká kell tennünk, magunkba kell olvasztanunk, fajunk, nemzetünk sajátos bélyegét ütnünk rá. Csak így válik az idegen elem javára a nemzeti mővelıdésnek.”. PEKÁR 1916. 4.; PERECZ 1998. 64. ; PERECZ 2008. 172. 180 Így kerül be az elbeszélésbe Dürer, aki ugyan német festıvé lett, de atyjának arcképén kimutatható a „magyaros típusz”. PEKÁR 1906. 263. 181 „Ha még olyan kiválók is e tájképek, rajtuk magyar vonást, motivumot egyáltalán nem találunk.” PEKÁR 1906. 264-265. 182 PEKÁR 1906. 270. 183 A kompozícióról: „Tiszta, világos, érthetı, mint a puszták képei, hol tiszta, átlátszó a levegı. A puszták fia nem képzelıdik, szereti a valóságot, tisztán, élesen látja ennek minden részletét.” Tehát Munkácsy megkapja a dicsı „puszták fia” címet. PEKÁR 1906. 276-278.

58

megjelent Magyar kultúra címő munkájában foglalkozott behatóbban a témával, s ebben közrejátszhatott a polgári radikálisokkal való szakítása, akiknek „nemzetközivé kisajátított tudományos felfogásával” nem tudott azonosulni. Írása szerint a fajok közötti kultúrharcban elengedhetetlen, sıt a megmaradás feltétele a nemzeti és kulturális egység létrehozása, s ez csak a külföldi vívmányok asszimilálásával és a faji jelleggel ellenkezık elvetésével lehetséges. „Odajutottunk tehát, hogy nemcsak a kulturát nemzetinek kellett kijelentenünk, hanem a valóságban nincs is, nem is lehet más, mint nemzeti kultúra. Csak egy faj, egy nemzet hozhatja létre azt, amit kulturális fejlıdésnek nevezünk.”185 Elvileg tehát nem zárta ugyan ki a recepciót, valójában azonban a kultúrát kizárólag nemzetinek tartotta, s alapvetıen zárt kultúraeszményben gondolkodott. Palágyi Menyhért filozófus és esztéta cikkeiben már az 1880-as évektıl egy nyitott, ugyanakkor kritikai befogadáson alapuló kultúraeszmény mellett foglalt állást. Elvetetette a nemzeti elzárkózást, s fontosnak tartotta a külföldi tudományok és kultúra befogadását, de hangsúlyozta e recepció kritikai jellegét. A „nyugati szellem eltévelyedéseinek”, nyugati divatok „bódító italai”-nak direkt átvétele véleménye szerint a nemzeti szellem sivárrá válását eredményezi, de a különbözı áramlatok és elméletek magyarosan átalakítva, a fordítás, magyarázat és kritika fázisain túllépve részét képezhetik a magyar tudománynak. Sıt, így léphet kölcsönhatásba a nyugati tudománnyal, s válhat tényezıjévé az általános európai haladásnak.186 Az új magyar tudományosság és kultúra iskolateremtıjének, „jelképének” a szociológia területén Széchényi Istvánt, a képzımővészetben Székely Bertalant tartotta.187 Választásai jelzik alapvetıen konzervatív beállítottságát.188 Székelyt elsısorban teoretikus képességei, esztétikai, filozófiai képzettsége és erkölcsi érzéke 184

PEKÁR 1906. 315. Építészetben, bár részletesen nem elemzi Lechner mőveit, legalább kitér az Iparmővészeti Múzeumra. Lechner e munkájában, Bálint és Jámbor párizsi pavilonjában és a királyi palota Hauszmann-féle belsı dekorációjában a „népiesen magyar építészeti stíl” kialakulását regisztrálja. Uo. 126. 185 PEKÁR 1916. 124. 186 BOGDANOV 2004. 97-99.; PERECZ 2008. 172-175.; A kritikátlan befogadást láthatta a Huszadik Század szellemi közegében, s egyrészt ezért lépett ki 1906-ban a Társadalomtudományi Társaságból. Másrészt míg Palágyi a nemzetet a fejlıdés legmagasabb fokának tartotta, Pikler Gyula és Jászi Oszkár elmélete szerint létre fog jönni egy magasabb integrációs forma, nagyobb egység, mely úgy fogja meghaladni a nemzetállamot, mint az a feudális széttagoltságot. Ez olyan szemléleti eltérést jelentett Palágyi nemzeti gondolatától, mely lehetetlenné tette a résztvételt a Társaságban. SZABÓ 2001. 142, 147.; SZABÓ 2003. 238239. 187 A „nemzet örekvéseinek egyes emberekben, mint jelképekben kell kifejezésre jutniuk” Idézi: BOGDANOV 2004. 106.

59

alapján találta alkalmasnak arra, hogy a nemzeti mővészet atyja legyen. Történeti festészetében Palágyi egyenesen a nemzeti festészet megnyilvánulását látta, s kimutatta, hogy erkölcsi kiválóságának következményeként, s magyar lelkébıl eredıen a mővész elkerülte a németre jellemzı túlzott vonalhatást és a szláv exaltáltságot.189 Abban a gondolatban, hogy Székely e két szélsıség követése helyett egy egyensúlyt tudott létrehozni, s hogy ez „Székely Bertalan egészséges, magyaros mővészeti álláspontja” a századforduló nemzetkarakterológiai toposzát lehet felfedezni, mely szerint a magyar jellem vonása az erkölcsi emelkedettség mellett a józanság, a szélsıségek kerülése, a középút keresése.190 Véleménye szerint a jövı festészete a történeti festészet, s elképzelése találkozott Székely ambícióival. Székely kapcsán kifejtett képzımővészeti esztétikájának alapgondolatai, elvont és konkrét kategóriái, valamint fantáziaelmélete ösztönzıleg hatott Lázár Bélára, aki Székely vázlatairól írt 1912-es cikkében felhasználta ezeket a fogalmakat, immár a Palágyi-féle elmélettıl elrugaszkodva.191 A mővészi képzelet struktúrájának elemzése végigvonul Lázár életmővén és egy többszáz oldalas opus megszületéséhez vezet, mely azonban nyomtatásban sosem jelent meg.192 Malonyay Dezsı ugyan nem zárta ki a külföldi hatások befogadását, egy bizonyos mértéken túl azonban károsnak ítélte azokat. A magyar képírás úttörıi címő, 1905-ben megjelent könyvének mővészéletrajzaiban – melyeket számos Ernst győjteményébıl származó mővel illusztrált –, minden életmővet a nemzeti jelleg szempontjából vizsgált, s éppúgy mint Pekár, azokról a mővészekrıl, akiknek mővein nem tudott nemzeti vonást felfedezni hangsúlyozta, hogy kívül állnak a magyar mővészet kategóriáján. Ezek olyan alkotók – Mányoki, Markó, Brocky – akik életük java részét külföldön töltötték.193 A hazai talajtól, gyökerektıl való elszakítottság lett Malonyay Munkácsy-monográfiájában a mővész hanyatlásának oka, s ennek kapcsán hangzott el „a kozmopolitizmus Herkulese 188

A Széchényi-kultusz ekkor jelent meg, mint az újkonzervatív liberalizmus-kritika eleme. Eszerint ha Széchényi konzervatív-patriarchális szociálpolitikája megvalósul, ez meggátolta volna a nemesi középbirtok tönkremenetelét, mely a szabadverseny miatt következett be. SZABÓ 2003. 232-233. 189 SZİKE 1999. 322. 190 SZABÓ 2003. 148. 191 Lázár Palágyin kívül hivatkozik Riegl-re és Worringerre is. Lázár Béla: A mővészi képzelet. Mővészet, XI/7. 1912. 257-263.; SZİKE 1999. 329-330. 192 E mőnek, s forrásainak végigkövetése Lázár életmővén egy másik doktori témája lehetne. Mindenesetre a legkorábbi írásaiban is már felbukkan. A kézirat a Lázár hagyatékban megtalálható MTA MKI Adattár MKCS-C-4/399-402. 193 MALONYAY 1905. o.n. A kötetben megjelentetett mővészönarcképek jelentıs része Ernst tulajdona volt, de több vázlatot is reprodukált anyagából Malonyay.

60

fojtotta meg a mi daliás Anteusunkat” sokat idézett mondata, mely már magában rejti a Malonyay-féle programot.194 Eszerint a magyar mővész sajátítsa el a mestersége fogásait külföldön, de éljen itthon, mert „egész ember, egész mővész sohase lesz az idegenbe szakadt magyarból (…) [mert] hiányzik mőveibıl teljesen, vagy pedig apránkint vész ki belılük az éltetı nemzeti jelleg”.195 Hazatérve pedig „tanulja meg ezt a földet, ezt a népet”, s így védekezni lehet „az idegen sablonok, az idegen irányok inváziója ellen”.196 Ezen az alapon minden mővész, aki hazatért, visszakapcsolódott a magyar kultúrába integrálhatóvá vált a nemzeti mővészetbe. Noha valószínőleg Malonyayra hatott Pekár Károly munkája, ezen a ponton gyökeresen eltért tıle. Pekár teljesen elutasította a plein air törekvéseket, Malonyay azonban ezeket beemelte konstrukciójába. Szinyei, Ferenczy, Iványi, Katona, Magyar-Mannheimer

„csak

annyit

tanultak

az

idegen

mővészektıl,

amennyire

kultúrájukhoz szükségük volt, de amennyi egyéni fejlıdésükben meg nem zavarta ıket”.197 Malonyay elképzelései sok tekintetben rokonságot mutatnak Hock Jánoséval, aki néhány évvel Malonyay köteteinek megjelenése elıtt, 1898-ban így fogalmazott: „amely mővészetben a fajszeretet és vele együtt a nemzeti érzéseknek kultusza satnyul, ott vérszegény a mővészet is, mert nincs benne faji erı és nemzeti karakter. (…) Minden nemzet becsülje meg a saját mővészetét és idegenbıl csak anyagot vegyen kölcsön, amelyet a fajában rejlı talentumosssággal nemzeti alapokon tovább építhet”198 Az egyéni Malonyaynál eredendıen nemzeti, s a szándékolt idegenné válás vonja csak magával az egyéniség elvesztését. De ha valaki megırzi egyéniségét egyben nemzeti karaktere is sértetlen marad, kivéve – mint Munkácsy példája mutatja – , ha túl sok idıt tölt külföldön. Ezért – bár melegen ajánlotta a magyar táj tanulmányozását – a nemzeti karakter nála nem mőfajhoz, vagy témához, hanem egyéniséghez kötött, s így lényegében bármiben jelentkezhet. Az egészséges egyéniség megtestesítıje Malonyaynál Szinyei, aki befogadva a különbözı környezetébıl érkezett hatásokat, mégis megırizte eredendıen magyar dzsentri karakterét. Malonyay érvelésében a nemzeti jellem egyik negatív vonása, a – talán Pekártól kölcsönzött – magyar fatalizmus lett az oka annak, hogy Szinyei több évtizedre

194

Gosztonyi Ferenc: Két fejezet a Munkácsy-recepció történetébıl. Enigma, XII/43-44. 2005. 74.; SINKÓ 1989. 196-197. 195 MALONYAY 1905. o.n. 196 MALONYAY 1906. 29-30. 197 MALONYAY 1906. 26.; MALONYAY 1905. o.n. 198 HOCK 1898.173-175.

61

visszavonult a festészettıl, azaz az elmélettel különös módon épp a nem festés magyarsága nyert alátámasztást.199

Lázár Béla

Lázár Béla az európai szellemi és mővészeti hatások befogadását elengedhetetlennek tartotta, s 1899-ben írott cikkében az európai kortárs mővészet bemutatásában látta a mővészeti társulatok feladatát.200 Néhány évvel késıbb, az 1901-es téli tárlatról szóló kritikájában már kísérletet tett a nemzeti és modern fogalmának tisztázására. A nemzeti jellem nála nem állandó, hanem a fajkeveredés által változik, s a korszakban szerinte még nem olvadtak egybe a hazánkba került „népfajok”, ezért nincs is még egységes mővészi kultúra. A megfogalmazott ideálból, hogy a mővészek „magyar szellemben modern mővészetet fejezzenek ki” véleménye szerint egyenlıre csak a modern adott. A modernség alapvetıen az új színfelfogásban ragadható meg, s ebben a magyar festészet „már modern lett, de még nem magyar”.201 Ám már megfigyelhetık azok a közös vonások, amelyekbıl mégis kifejlıdhet a jövıben a nemzeti mővészet, s itt megragadhatóak azok az elemek, melyek késıbb Lázár mővészi nemzetkarakterológiájának a bázisát képezték. Eszerint a „sírva

vigad

a

magyar”

jellegzetes

magatartásából

„az

érzések

szenvedélyes

megnyilatkozása” következik, s ebbıl fakad a magyar festészet sajátos vonása, a kolorizmus.202 A milieu pedig ennek tökéletesen megfelel: a „magyar levegı tiszta fénye”, a „magyar napsugár sárgás ragyogása”, a „magyar ég gazdag felhızete”, „magyar klíma” és a „magyar föld topográfiája” mind lehetıvé teszik a magyar kolorizmus megszületését.203

199

A gondolatmenet Malonyay elsı, 1903-mas Szinyei cikkében nagyjából kész, csak a fatalizmus és a dzsentri kifejtése hiányzik. Malonyay Dezsı: Szinyei Merse Pál. Mővészet, II. 1903. 225-232.; Pekár a „magyar fatalizmust”, „nemtörıdömséget”, „megnyugvást” keleti vonásnak tartja. PEKÁR 1906. 85.; „Ami mővészünk magyarságának lényegét illeti, az nem lehet egyéb, mint éppen az a belsı egyensúly, mely néha fatalizmussá lustul. Veszi az életet úgy, amint az élet ıt magát idomítja; az ár ellen nem úszik, nem megy bele komplikációkba.” MALONYAY 1910. 33.; Mikszáth szerint Szinyei „A gentry életrevalóságának bizonyítéka.” M-th K-n [Mikszáth Kálmán]: Szinyei Merse Pál. Vasárnapi Ujság, LIII/5. 1905. február 4., 73-75. 200 LÁZÁR 1899 A. 7, 9. A cikkben éppen azt kifogásolja, hogy a mőcsarnok kiállításán nem szerepelnek a „vezetı festıegyéniségek”, így nehezen tudja a modern mővészi törekvéseket a közönség megítélni. 201 LÁZÁR 1901. 242-246. 202 Malonyay és Lázár karakterológiájának összefüggéseirıl: SINKÓ 1989. 197. 203 Tompa, Petıfi és Arany kapcsán Beöthy Zsolt Lázárhoz hasonlóan fogalmaz: „Megszületik az új kornak az a költészete, mely jellemzı színeit és illatát magyar földbıl és magyar levegıbıl kapja.” BEÖTHY 1896. 155.

62

Lázár tehát kezdetben némileg más ideológiai alapról indult, mint Beöthy, Pekár, vagy Malonyay. Noha tételezte a nemzetkarakter létezését, de ezt eredetileg nem tartotta változtathatatlannak, s az egységgé olvadt nemzet lététıl tette függıvé. Eszménye feltétlenül nyitott, egyenlıre se kritikai befogadásról, sem elzárkózásról nincsen nála szó. Programmá tette a modern nemzeti mővészet karakterológiai definícióját és ennek érdekében teljesen ellentmondva korai írásainak késıbb mégis feltételezte az egységes nemzetkarakter létezését, s igyekezett a változatlan nemzeti elemet megragadni a modern magyar mővészet nagy elıdjeinek tekintett alkotók mőveiben. İ sem tudta kivonni magát Beöthy és a többi kortárs hatása alól, amikor 1903-as Paál monográfiájában a mővész származása okán a székelységet visszavezette egészen a pusztai nomádéletig. A székely jellem megragadására olyan karakterológiai toposzokat használt, melyekkel valójában Paál személyiségét igyekezett alátámasztani, s amelyek néhány oldal különbséggel egymásnak ellentmondó vonásokat hordoztak.204 Ugyanakkor már ebben az írásban felmerült a késıbb nagy pályát befutott képzelet fogalom, mint az egyéniséget és fajt tükrözı állandó, a környezeti hatásokra sem változó elem. Paált eszerint faji tulajdonságaiból és személyes vonásaiból táplálkozó képzelete vezette a tájképfestés felé, ahol „veleszületett kolorisztikus hajlandósága kifejlıdött”. 205 Egy bı évtizeddel késıbb Szinyei monográfiájában a sárosi táj emlékével hozta kapcsolatba a Majálist. Malonyayhoz hasonlóan hangsúlyozta, hogy a mővész az idegen hatások között is meg tudta ırizni faji eredető vonásait, ami Lázárnál nem más, mint a „színfelfogás”, az „otthon színei”.206 Szinyeivel persze könnyő dolguk volt a szerzıknek. A mindenki által idézett történet szerint Szinyei ugyanis anélkül fedezte fel a plein air-t, hogy látta volna a francia mővészek munkáit, s amikor törekvéseikrıl hírt kapott rádöbbent, hogy ugyanazt akarják a franciák is, mint ı. Vagyis életmővének kulcsfontosságú fordulata nem közvetlen idegen hatásra, hanem saját belsı indíttatásból következett be, s ez csak megerısítést kapott a külföldi törekvések megismerésével. Tökéletesen megfelelt ez a motívum annak a gondolati sémának, vagy inkább vágyképnek, mely a modern nemzeti 204

Mélabúra hajló/derült kedélyő, szófukar/aranyos humorú, fojtott indulatok/fellobbanó szenvedélyesség. Nem véletlen, hogy Alexander Bernát épp ezeket kritizálta meg a könyvrıl szóló recenziójában. LÁZÁR 1903. 24, 38.; Alfa [Alexander Bernát]: A tájkép. 1903. Cikkivágat ismeretlen helyrıl. MTA MKI Adattár MKCSC-I-44. ltsz.n. 205 S a végszó: „Magyar volt színei komorságában, felfogása komolyságában, érzései viharos lángolásában.” LÁZÁR 1903. 51., 76., 147. 206 SINKÓ 1989. 197.; LÁZÁR 1913. 80., 85.

63

mővészetet szerves, egyben az európai mővészettel egyenrangú fejlıdésben képzelte el. A kérdés innentıl már csak az volt, hogy a mővész géniusz e radikális fordulata mögött miként húzódik meg a nemzeti géniusz, s ebben tértek el az interpretációk is egymástól. Lázár kortárs mővészekrıl a tízes években írott cikkeiben fel-felbukkan a szenvedélybıl fakadó „magyar szín”, vagy a „nemzeti stílus”, de ezek nem nyernek részletesebb kifejtést.207 Írásai azonban lassan összeállnak egy történetté, melyben a közelmúlt magyar mővészete és a jelen szerves folyamatot képeznek. Lyka Károly megfogalmazása szerint Lázár „kereste az összefüggést a tegnap és a ma közt s megtalálta néhány kimagasló géniuszban.”208 Nagyobb összefoglalásra csak az elsı világháború alatt vállalkozott, s ebben a mőben – nevezzük inkább terjedelmes röpiratnak –a fent említett szerzık nemzeti kultúráról vallott elképzeléseinek elemeire ismerhetünk. A magyar mővészet jövıjének hangvétele a háborús cikkek nacionalista propagandáját idézi, s mintegy harcba hív a magyar mővészetért. Ambíciója Pekáréhoz hasonló: összefoglalni a nemzet „hatalmas” munkáját a mővészet területén, s lehetıleg kidomborítani magyarságát. Ebben a szándékban minden rendszer nélkül Mányoki végre magyarrá lett, Borsosból „ittott kicsap magyar temperamentuma”, Markó pedig „faji jelleg híján (…) zamatját vesztett gyümölcs”. Az „áradó érzés heves lüktetése a magyar mővészet alapsajátossága”209, de emellett a „magyar lélek”, „magyar érzés”, „magyar táj” és „magyar szín” vissza-visszatérı motívumok a szövegben. Munkácsy elemzésénél Lázár Malonyay érveit visszhangozta a hadiállapotnak megfelelı ízléssel átfogalmazva: „A mővész ott nagy, ahol érintkezik a hazai talajjal, – de ha engedi, hogy azt kirántsák alóla, ellenfelének könnyő diadalt aratni rajta.”210 A külföldi hatásokat továbbra is fontosnak tartotta, sıt panaszkodott, hogy nem lehet idegen mővészetet látni Budapesten, de – elıször itt – határozottan támadta a tiszta kozmopolitizmust, mely szerinte gyökértelenséget jelent. Az üres külsıségek átvételének egyik oka szerinte, hogy csak az általa konkrétnak nevezett, a természet megfigyelésén alapuló naturalista szemlélet érvényesült a hazai mővészoktatásban, s azok a mővészek,

207

Pl. Csókról: a „napsugártól feléled az ı mővészetében is a nemzeti stílus”. Ferenczyrıl: „…színei elfojtott szenvedélyének kitörı ereje nem magyar-e?” LÁZÁR 1912. 33., 48 208 LÁZÁR 1912. 9. 209 LÁZÁR 1916. 27. 210 Ferenczy példáján keresztül is ezt gondolatot fejti ki Lázár, szerinte hazatérésének köszönhetıen teljesedett ki a mővész pályája. LÁZÁR 1916.12-15., 20.

64

akiket a dekoratív, monumentális stílus, az absztrakt felfogás vonzott, „Matisse és iskolájának bódító mérgét szívták magukba, de kellı alap hiján, azokat meg nem értették és naturalista látásukat abstrakt felfogásba beszoritani nem tudták”. „Így kerültek ifjaink Matisse pusztító hatása alá, s a nyolcasok irányát egy egész mővésznemzedék megsínyli.”211 Könyvének ez a kitétele jól mutatja Lázár sarkosan elıször itt megfogalmazott nemzeti mővészetfelfogásának alappozícióját: mindaz, ami valamilyen módon nem szervesen következik a hazai fejlıdésbıl, avagy nem tud abba visszakapcsolódni, számára felületes utánzás. Rippl-Rónai mővészete képviseli az ellenpéldát. Ripplre Lázár szerint hatott ugyan Gauguin dekoratív felfogása, „de ebbıl a rokonságból nem lett szolgai alárendelés. Az ı magyarosan áradó érzése új szinformához juttatta.”212 Lázár írásában kiteljesedik Beöthy ideája, a nem utánzó, hanem a hatásokat beépítı, átformáló, szerves nemzeti mővészet. Az asszimiláció általános erejének bizonyítékaként szolgál a szövegben a képzımővészeti asszimiláció, s a „magyar impresszionizmus” jeles példája lebegett a szerzı szeme elıtt, mint ami képes volt arra, hogy „elmagyarosítsa, mégpedig igen sok árnyalatban, gazdag változatosságban” a külföldi hatásokat.213 De Lázár ennél is továbbment. Ahogyan Rippl világmővészetet csinált, úgy a feladat „kimagasló egyéniségek által a világkultúra csúcspontjait megalkotni (…) egy szóval világmővészetet csinálni”– hangzik programja.214 Lechner, aki a Feszl-féle építészeti ornamentika használatának hagyományát folytatta azzal, hogy népmővészeti elemeket alkalmazott épületein, Lázár szerint szintén egy világmővészeti alapot hozott létre, „mert a német és angol, a francia és olasz egyaránt felhasználhatja, persze mindenik a maga népmővészetébıl merítve ihletét, ilyképp az internacionális szerkezeti alapnak nemzeti íző formanyelvvé való nemesítését hozhatja létre.”215 Annyira messzire azért nem merészkedett Lázár, hogy a világ mővészetének magyarosítását tőzte volna ki célul: „nem, mi nem akarjuk a világot elmagyarosítani” – írta egy helyen.

216

A magyar mővészek e

211 LÁZÁR 1916. 25., 79-80. Bálint

Aladár a könyvrıl szóló kritikájában éppen ezt a passzust emelte ki, s ezen törekvészek tisztaságát hangsúlyozta. Bálint Aladár: A Magyar mővészet jövıje. Nyugat, IX/14. 1916. 142143. 212 LÁZÁR 1916. 23. 213 LÁZÁR 1916. 20. 214 LÁZÁR 1916. 28. 215 LÁZÁR 1916. 51. 216 LÁZÁR 1916. 64.

65

kultúrnacionalista modell szerint kijelölhetik egész Európa számára a modern mővészet új irányát,

körvonalazhatják

annak

új

lehetıségeit.

Egyfajta

mővészeti

expanzió

megvalósításának lehetıségét vázolta itt Lázár, mely a nemzeti és modern elemek szerves egységbe foglalásán alapul, s melyen keresztül a magyar mővészet programot és mintát nyújthat. Lázár elképzelésésnek egyik ideológiai forrása a magyar birodalmi gondolat – vagy magyar imperializmus – elmélete lehetett, ami a nemzetiségi mozgalmakkal, az összmonarchiai magyar hegemónia gondolatával és a balkáni expanzióval összefüggésben az 1890-es években jelent meg. A háborús gyızelem illúziójában új életre kelt ez a századfordulón néhány prominens szerzı tollán – Beksics Gusztáv, Hoisty Pál – kidolgozott eszme, mely Rákosi Jenı publicisztikájának köszönhetıen széles körben elterjedt, s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a háborúba lépı ország közvéleménye túlértékelte a nemzet erejét, s nem látta reálisan az ország helyzetét.217 Lázár itt ennek finomított, európai horizontú kulturális verzióját, a magyar mővészeti expanzió gondolatát vetette fel. A magyar birodalmi gondolat eszmekörébe illeszkedett, annak leszármazottja volt a turáni mozgalom, melyre Lázár kitért könyvében. Lechner építészete és az építészeti ornamentika kapcsán utalt a Turáni Társaság tevékenységének jövıbeli feladatára, a keleti építészet formakincse kutatásának fontosságára. Az 1910-ben alakult Turáni Társaság eszmeileg az 1890-es évek keleti eredetkultuszához kötıdött, s a magyarság ıshazájának, a rokon nomád népeknek a tudományos kutatását tőzte ki célul. Tudományos jellegén túl azonban a turanizmus szélesebb politikai-ideológiai kontextusba ágyazódott: a magyarság hegemón szerepét hangsúlyozta, s feladatát a kelet és a nyugat közötti kulturális közvetítésben jelölte meg. Szélsıséges leágazásában a turáni népek magyar vezetés alatti egyesülésével a magyar világuralom elképzeléséig, kulturális területen pedig a nyugattól való elzárkózásig is eljutott. Az elsı világháború alatt a Monarchia balkáni politikájával összefüggésben fontos ideológiai szerepet kapott, amit jól mutat, hogy a Társaság 1916-os újjászervezésére már a kultuszminisztérium égisze alatt került sor.

218

Lázár ebbıl az

ideológiai konglomerátumból a nemzeti fomakincs forrásainak feltárását, azok építészeti 217

Rákosi Jenı gondolatait más vonatkozásban idézi Lázár könyvében. LÁZÁR 1916. 72.; ROMSICS 2004. 139-143.; SZABÓ 2003. 144. 218 A századvég ısmagyarság-kutatásához való kötıdését mutatja, hogy választmányi tagja volt Vámbéry Ármin, a türk eredet irányának vezetı történésze. Mint propagátor itt is fontos szerepet kapott Rákosi Jenı. SZABÓ 2003. 292-297.

66

alkalmazását, s a kelet-nyugat közötti közvetítıi szerepet emelte ki. „A mi nemzeti feladatunk hivatásszerősége épen az, hogy átmenetül és közvetítıül szolgál a Kelet és Nyugat között.” – írta.219 Az elzárkózás nála pusztán a német és osztrák építészet expanziójával szembeni védekezést jelentette: „ha nem állunk falankszként össze, becsempészik elıbb stílusukat, aztán jó magukat”. Kijelentése valószínőleg nem független az 1915–1916 folyamán zajló Mitteleurópa-vitától, ami ráirányította a figyelmet a központi hatalmak gyızelme esetén a német terjeszkedés veszélyeire. Mindent összevetve kissé elragadta a háborús hév itt Lázárt, de nyers megfogalmazásait és túlzó kijelentéseit leszámítva írása valójában nagyon is szervesen következett a korábbiakból. A cél a modern magyar mővészet megteremtése és elfogadtatása, s a módszer: ’magyarítani’ a közelmúlt és a jelen modernjeit, hogy ezzel be lehessen emelni ıket a nemzeti diskurzusba. Hogy fogalmilag milyen gyenge lábakon áll a nemzeti

definíciója

Lázárnál,

hogy

mővészetfilozófiailag

milyen

mértékben

megalapozatlan gondolatmenete, s mennyire puszta frázisokra épül, Fülep Lajosnak szúrt szemet,

aki

kíméletlen

kritikájában

egyszerően

a

„nagyigényő

dilettantizmus”

produktumának nevezte Lázár könyvét. Lázár válaszában azzal védekezett, hogy nem elméleti, hanem agitatív könyvet írt. Ami Fülep számára tehát filozófiai kérdés volt, Lázárnak eszköz, szisztematikus kifejtés nélkül: célja a nemzeti elem hangsúlyozásán keresztül a modern mővészet propagálása. A propaganda végsı eredménye pedig Lázár szerint egy önálló magyar mővészeti múzeum létrehozása lehetne, s e gondolatának könyvében egy külön fejezetet szentelt.220 Lázár tollán a magyar mővészet története a kor történeti folytonosság elvének és evolucionista felfogásának megfelelı folyamatos fejlıdéstörténetté vált, melynek immár részét képezték a jelen mővészeti törekvései is. A befogadás elvi szükségessége megfogalmazódott nála, de épp a szerves nemzeti fejlıdés feltételezése és akarása szabott

219

A turanizmus szellemében párhuzamot von az indiai építészeti ornamentika és a magyar között. LÁZÁR 1916. 56-57. 220 Fülep Lajos: A magyar mővészet. Lázár Béla: A magyar mővészet jövıje. In: FÜLEP 1974. 222-225. Lázár válasza u.o. 625.; Bölöni György harcos röpiratnak nevezi Lázár könyvét, s recenziójában a nemzeti tartalom programszerő fejlesztését helytelennek és károsnak ítéli. Ugyanakkor elismeri Lázár mővének pozitív, propagandisztikus erejét, s egyetért az önálló magyar mővészeti múzeum felállításának szükségességével. Bölöni György: A magyar mővészet jövıje. Lázár Béla könyve. Világ, 1916. június 25., 25.; Bálint Aladár a Nyugatban megjelent recenziójában az egységes világnézet hiányát és a gondolatmenet zavarosságát kéri számon Lázáron. Emellett a Nyolcak védelmére kel, s Lázár rájuk vonatkozó sarkos ítéletét, valamint a könyv ízléstelen borítóját kritizálja. Bálint Aladár: A Magyar mővészet jövıje. Nyugat, IX/14. 1916. 142-143.

67

korlátot neki. Ezen a ponton Lázár sok hasonlóságot mutat Palágyi gondolatmenetével, aki az idegen szellemi produktumok fordítását „konszumálás”-nak nevezte, mely „még nem productió”,

s

hangsúlyozta,

hogy

kritikai

befogadással,

mintegy

a

hatásokat

„megemésztve” lehet eljutni az önálló magyar tudományossághoz.221 Lázár számára is fontos a külföldrıl hozott modern jelenségek ismerete és beépítése, de ı is azok „megemésztését” várja el a mővészektıl. A külföldi hatásokat is tükrözı mővek csak így válhatnak részévé a nemzeti mővészet folyamatos történetének. A nemzeti tehát eszköz, amivel legitimizálható a közelmúlt, s a jelen mővészete, kapocs múlt és jelen között, fegyver, amivel harcolni lehet a modern mővészetért, egyben egyfajta szőrı, melyen keresztül létrejön a nyugati hatásokból az önálló modern mővészet. Definíciója homályos, változó, hol tárgy, hol környezet, hol jellem, hol érzés, hol festıi eszköz. Az így létrehozott önálló nemzeti mővészet nézete szerint pedig lehetıséget teremt az európai mővészet fejlıdésével való lépéstartáshoz, sıt a világmővészet esetében a dominanciához is. A nemzeti mővészet folytonosságának Lázáréhoz hasonló elképzelését tükrözte Ernst 1906os írása, s ahogyan azt a Nemzeti Szalon kiállításpolitikája mutatni fogja, Ernst is egy eredendıen

nyitott,

befogadó,

ugyanakkor hangsúlyozottan nemzeti eszményben

gondolkodott. Az itt felsorolt gondolkodók közül szinte kivétel nélkül mindenki a kultúra receptív álláspontjára helyezkedett elvileg, s ebben a konzervatívabb pólust Beöthy és Pekár képviselik. Elvi állásfoglalásuk ellenére ugyanis ık a nemzeti kultúra belsı, önmagából kiinduló fejlıdését hangsúlyozták. Beöthy romantikus-mítikus nemzetkarakterológiájából, Pekár naturalista-biologista megalapozottságú pozitivista szemléletébıl – mely szerint a természeti környezethez való alkalmazkodás szükségszerően eltérı nemzeti jellemeket fejleszt ki – logikusan következett a kultúra autochton szemlélete. Malonyay Pekárhoz hasonlóan biologista alapon eleve feltételezte a nemzeti jellem meglétét, de nála a taine-i race, milieu, moment kategóriáiból a milieu különös hangsúlyt kapott. Ennek írásaiban az volt a következménye, hogy amennyiben a környezettel és földdel nem veszti el az egyén a kapcsolatát, egyszerre képes befogadni a külsı hatásokat és megırizni nemzeti vonásait, ami legalábbis egy korlátozott nyitottságot jelentett. Palágyi a herderi nemzetfogalomból kiindulva az emberiség és nemzet szoros összetartozását feltételezte, s ezen az alapon a

221

PERECZ 2008. 174-175.

68

nemzetit és egyetemest állandó kölcsönhatásban vizsgálta.222 A befogadás szempontjából legprogresszívebb oldalon korai írásaival Lázár helyezkedik el, ugyanakkor nemzetfogalma talán neki a legzavarosabb. A nemzet létrejöttét a fajok egybeolvadásától várta, vagyis tételezte,

hogy

egységes

nemzet

még

nincs,

ugyanakkor

önellentmondóan

nemzetkarakterológiai megközelítésével mégis eleve adottnak vélte azt. 223 Számos elemet átvett a pozitivizmus milieuelméletébıl, s a környezet és faj meghatározó jellegét ı is hangsúlyozta. Ebbe a felsorolásba csak olyan szerzık kerültek bele, akiknek szemléletmódjában a nemzeti jelleg központi szerepet játszott, és akik számára ilyen módon egyáltalán kérdésként fogalmazódott meg a befogadói, vagy elzárkózó attitőd.224 A minta tehát nem reprezentatív, nem a kultuális spektrum keresztmetszetét, hanem Lázár gondolatainak geneológiáját nyújtja: Beöthy, Pekár, Palágyi és Malonyay hatással voltak mővészetrıl és nemzeti vonásokról vallott felfogására. 225

222

PERECZ 2008. 167-169.; PERECZ 1998. 45. LÁZÁR 1901. 242-246. „Teremtsünk elıször egységes nemzetet, egységes mővészi kultúrát! Akkor aztán lesz nemzeti elem is…” 224 Így marad ki pl. Lyka Károly, aki a modern mővészetet alapvetıen kozmopolitának tartotta. Szücs György: Lyka Károly (1869–1965). In: „Emberek és nem frakkok” A magyar mővészettörténet-írás nagy alakjai (Szerk.: Markója Csilla – Bardoly István) Enigma, XIII/47. 136.; Lyka pozitivizmustól eltávolodó szemléletérıl: PERECZ 1998. 71-73.; Gerı Ödönnél helyenként felbukkan a „magyar festés” témája, de nem áll össze rendszerré. Fényes Adolf mővészetének elemzése kapcsán a magyar mővészet definiálásába bonyolódott: „Magyar festés a magyar festık eredeti mővészete. Magyarul az a magyar piktor fest, aki úgy fest, ahogy más senki sem fest. A magyar mővész sajátos festése: a magyar festés. Nem a témák magyar vonatkozása, hanem a festésnek idegen vonatkozástól való mentessége teszi magyarrá a festést.” GERİ 1905. 25. 225 A kulturális hatások kritikai befogadásának és asszimilálásának elképzelését osztotta maga Tisza István is: „Már pedig a magyar nemzet sorsát az biztosította egy viszontagságos évezreden át, hogy szerves kapcsolatban tudott maradni a nyugattal, hogy elsajátította a nyugati kultúra összes vívmányait, de annak csak egészséges hajtásait ültette át a nemzeti élet talajába és reá tudta nyomni nemzeti egyéniségének, speciális viszonyainak, érdekeinek és felfogásának bélyegét.” Ugyanakkor – miként Palágyi – Tisza is a befogadás mikéntjében kritikai, egyben értékkonzervatív liberális álláspontot képvisel: „A rostálás munkáját (ellenben) öntudatosan, a vitatkozás, a bírálat, az analízis segítségével kell végeznünk. El kell a búzát választanunk a konkolytól; ki kell rostálnunk a léha szemetet. Már pedig e mőveletet csak a szabad vizsgálódás, az érvek szabad mérkızésének tisztító szele hajthatja végre.” Tiszának a Nyugattal és általában a 20. század elejének modern mővészetével szembeni állásfoglalása közismert. Konzervativizmusa mélyebb nyomot hagyott az utókorban, mint elvi liberalizmusa, melyben a szabad gondolkodás, az „eszmék harcának” szabadsága megkérdıjelezhetetlen alapelv volt. Tıkéczky László: Tisza István. Bp., 79-80. 223

69

II. 3. Ernst publikációi

1898-ban Ernst egy forráskiadvány sorozatot indított, Magyar mőtörténeti adatok címmel, melynek végül csak két száma jelent meg. Ahogyan az elsı füzet elıszavában megjegyezte a magyar mővészettörténeti irodalmat kívánja szolgálni a jövıben azzal, hogy a győjteményében található anyagokat közreadja. Szándéka a mővészettörténet területén párhuzamba állítható a század második felében elsıdlegesen adatgyőjtésre és forráskiadásra fókuszáló történetírás irányával.226 Az elsı kis füzetben Hesz János Mihály festınek egy képzımővészeti akadémia felállításáról 1820-ban írott tervezetét közölte.227 A 19. század közepétıl a nemzeti mővészet megteremtésére irányuló törekvések szorosan összekapcsolódtak az önálló mővészképzés létrehozásának szándékával, érthetı, hogy Ernst éppen az akadémia alapításának egy fontos korai dokumentumát választotta publikálásra. 228 Hesz tervezetében a századelı „hazafias irányának” példáját látta, s a szöveg elé írt rövid bevezetıben külön hangsúlyt kapott Hesz munkájának úttörı jellege, hiszen az még Széchényi akadémia alapítását is megelızte. A didaktikus epilógus összefoglalta a késıbbieket: a mővészeti akadémia alapítása még fél évszázadot váratott magára, s e fél század alatt számos mővészt veszthetett el a haza. A második, 1900-ban megjelentetett számban Schauff János magyar oszloprendrıl szóló, 1790-ben publikált kis könyvét ismertette, s szövegét fordításban közreadta. 229 Ernst választása ez esetben tudatos historizálás: Schauff oszloprendje a magyar stílus, s azon belül nemzeti építıstílus megteremtésére irányuló törekvések távolra nyúló gyökereit bizonyítja. A bevezetı történeti áttekintése is ezt az ívet rajzolja meg. Itt Divald Kornélra és Myskovszky Viktorra hivatkozva a magyar építészeti stílus elızményeit a felvidéki pártázatos reneszánszban jelöli meg, a 18. századot ebben az irányban Schauff tervezete, a

226

GUNST 2000. 197-202. ERNST 1898. 228 KESERÜ 1988. 219.; Szalay Imre, a Nemzeti Múzeum igazgatója 1901 januárjában a mővészeti intézményrendszer kiépítésével kezdte elıadását, s hivatkozott Ernst Hesz publikációjára. Szalay Imre: Magyar festés a XIX. században. Mőcsarnok, IV/5. 1901. január 27, 84-86. 229 ERNST 1900 A. 227

70

19. századot pedig Feszl Vigadója és Lechner Iparmővészeti Múzeuma képviseli. Huszka József győjtését (hibásan Huszka Jánosnak írva) a keleti eredető magyar karakter megragadásán túl, mint Lechner forrását tartja fontosnak megemlíteni. Miután ismerttette Schauff pályáját Ernst, szinte morális példázatul állította a pozsonyi német építész befogadó hazájához való viszonyát. Azokat a mondatokat, melyek a mővész egyetemes hivatásáról szólnak Schauff szövegében egyáltalán nem tartotta említésre érdemesnek, így egyszerően kihagyta ıket.

230

Számára a hangsúly azon volt,

hogy a 18. században egy mővész idegenként is „hazafiui kötelességnek” tartotta a nemzet szolgálatát. Miközben Schauff példája a magyar építészeti stílus kutatásának történeti alátámasztását szolgálja, az ismertetés egy ponton e törekvések finom kritikájába fordul át. Schauff ugyanis a magyarok bátorságának szimbólumát a huszárcsákó formájában látta, s ezt a magyar korona motívumaival kombinálva az oszlop és gerenda különbözı részeire applikálta. Azaz „Schauff is csak a külsı díszre adott”, s ez az is rögtön értelmet nyer Ernst következı soraiban: „nem úgy, mint most, hogy a népies és régi magyar hímzéseken elıforduló ornamentikát használta fel, hanem a magyar nemzet vitézségét akarta elég naivul kifejezni.”231 Bár formaválasztásában nem, de módszerében eszerint analóg Schauff és Lechner, s ha a naiv jelzı nem is Lechnerre és követıire vonatkozik, az eljárás, a magyarosnak tartott motívumok építészeti alkalmazása önmagában nem tőnik Ernst számára tökéletesnek. „Legyenek ezek a példák a jövıben a kisérletezıkre tanulság, hogy nem csak a külsı dísz, de a forma az, mi a dolgoknak karaktert ad. Ott van a festészetben Munkácsy Mihály Siralomháza, a szobrászatban pedig Izsó Miklós Juhásza, mely két mő örökké fogja hirdetni a magyar mővészetet, nem pedig, mint eddig volt a magyarországi mővészetet. Ezek után szabad remélnünk, hogy a magyar építészeti stílus sem tartozik az utópiák közé.”232 Lechner és követıi tehát még nem jutottak el a nemzeti építészeti stílushoz, s ez magyarázza, hogy néhány oldallal korábban miért oly óvatosan fogalmazott, amikor Lechner Iparmővészeti Múzeumát a „nagyobb szabású kísérletek” közé sorolta.

230

Ezt a részt Bibó István idézi: „A mővész zsenijének megnyilatkozása az egész emberiségnek szól; a mővésznek az egész földkerekség a hazája, s minden ember testvérük. Az igazságért dolgoznak, az emberiségnek használnak, s díszére szolgálnak az országnak, mely befogadja ıket.” Lásd: Bibó István: Johann Schauff nemzeti oszloprend-terve 1790-bıl. In: Sub Minervae Nationis Praesidio Bp., 1989. 60-63. 231 ERNST 1900 A. 6. 232 ERNST 1900 A. 6.

71

Ernst megjegyzései a század elején Lechner építészete körül zajló viták ismeretére utalnak, melyek a magyar stílus és a magyaros építészeti dekoráció körül zajlottak.233 Bár a nagyreményő „mőtörténeti sorozat” megakadt, a század elsı évtizedében Ernst különbözı folyóiratokban több győjteményében ırzött levelet közreadott.234 Rövidesen egy nagyobb munka megírására és publikálására vállalkozott, mely 1910-ben jelent megy A magyar történeti festészet címmel. A könyv Ernst egyik levele szerint 1906ban kéziratban már készen volt, s közreadásának ambíciója mögött valószínőleg 1907-es sikertelen kísérlete húzódhatott meg, hogy a Történelmi Képcsarnok ırévé nevezzék ki. Ekkor ugyanis Kammerer Ernı nemcsak azért nem javasolta erre a posztra, mert nem volt megfelelı képesítése, de azért sem, mert „irodalmi vagy tudományos foglalkozásáról sem adott tanubizonyságot, amelynek alapján a qualificatio alól felmenthetı volna.”235 A könyv bevezetésében világosan megfogalmazta kettıs célját: „hogy tılem telhetıen hozzájáruljak a magyar históriai festészet irodalmának kiépítéséhez és modern mővészeink figyelmét felhívjam e tárgyra.”– írta, majd leszögezte: a történeti festészet vallásos témáival nem foglalkozik, hanem csak „a magyar történeti festészettel. Kizárólag azokkal, amelyek hazánk fényes tettekben gazdag múltjának jelentıs momentumait ábrázolják” 236 A rövid történeti áttekintésben a reneszánszban jelöli mega azt a korszakot, melyben a mővészek már „nemzetük múltjából” merítik tárgyaikat. Ez a korszak a 18. századig tart, de anélkül, „hogy különösebben igyekeztek volna kifejezni az illetı kort, sajátosságait, jellegzetességeit.” Valódi történeti festészetrıl – véleménye szerint – csak „az újabb korban” lehet beszélni, mert ekkor a történettudomány segítségére sietett a mővészetnek azzal, hogy „kikutattak s leírták az egyes fajok, népek és nemzetek történetét, szokásait, viseletét, fegyvereit, ékszereit s egyéb holmiját. Igy a festıknek most már

233

A vitába néhány évvel késıbb, 1902-ben még a kultuszminiszter Wlassics Gyula is bekapcsolódott. Parlamenti beszédében a szecessziós építészettel szemben foglalt állást és leszögezte, hogy a magyaros dekoráció még nem magyaros stílusú építészet: „…az építészet terén a stílusnak két része van. Az egyik az architektonikus stílus, és ez a fı; a másik pedig a dekoráció. Ha pedig alkalmaz valaki dekorációul egy magyar kakast, ez még nem teszi a stílust magyar stílussá.” Wlasics Gyula: Parlamenti beszéd. (Eredezi megjelenés: Budapesti Közlöny, 1902. április 18. Országgyőlési Értesítı) In: Lechner Ödön. Az építészet mesterei. (Vál. és szerk.: Gerle János) Bp., 2003, 29. 234 Zichy Mihály levele a Segítség album egyik szerkesztıjéhez. 1889. Modern Mővészet, I/5. 1906. február, melléklet. 289.; Eötvös József báró gondolatai. Közreadja Ernszt Lajos. Budapesti Hírlap, XXIX/125. 1909. május 28, 1. 235 SzM Adattár 1084/1907. 236 ERNST 1910. 5.

72

megvolt a biztos történelmi alapjuk.”237 A történeti festészet alapkritériuma tehát a történeti hőség, ami egybecseng a historizmus általános felfogásával. Az irodalomról szóló rövid fejezetben Rómer, Henszlmann, Ipolyi generációjától Lyka

Károlyig

sorolja

a

szerzıket,

s

a

megemlített

tanulmányaikhoz

főzött

megjegyzéseiben elsısorban azok adatgazdagságát emeli ki. Ebbıl az ismertetésbıl határozottan Ernst tudományos ambíciója érzékelhetı: szándéka a nagy elıdök nyomdokaiba lépni, és hozzájárulni a mővészettörténeti anyaggyőjtéshez. Ez az adatgyőjtı szemlélet éppúgy, mint korábban a forráskiadványok megjelentetése a hazai pozitivista történettudomány irányához kapcsolható. A kötet fejezeteinek tagolása a következı: I. Árpád- és vegyesházbeli királyok kora, II. A mohácsi vész után, III. a XVIII. század falképei, IV. A magyar történeti festészet úttörıi, V. A renaissance elıkészítıi, VI. A renaissance, VII. Újabb történeti festık, VIII. Millennium. A pozitivista feljıdéseszme talaján a könyv a történeti festészet jelenig tartó fejlıdésének ívét rajzolja meg. Noha bevezetıje szerint a magyar történeti festészet csak a 19. század elején született meg, ennek ellenére a középkorral, s a királyszentek ábrázolásaival indítja ismertetését. A mővek említésénél a viselettörténeti értékre különös hangsúlyt helyez. A 18-19. század fordulójától kezdve a viseletek korhő megfestését a históriai hőség alapkritériumának tartja. A könyvillusztrációnál például Axmann József, Blaschke János, Czetter Sámuel, Johann Ender metszeinek elsırendő hibájául rója fel, „hogy nem tanulványozván az elmúlt századok viseletét, szokásait, a saját koruk ruháiba öltöztetik s így ábrázolják Árpádot vagy Mátyást.”238 Fejezetei valójában jórészt egyszerő felsorolások. Egyáltalán nem foglalkozik az ábrázolások hitelességének kérdésével, s mélyebben nem megy bele a mővek történeti hátterének elbeszélésébe sem. Mindez azonban csupán elızményként szolgál a valódi történeti festészet ismertetéséhez. Ez már igazán Ernst terepe volt, ahol biztosabban mozgott, de a felsorolás-jelleg jórészt a továbbiakban is megmaradt. Nagy Lajos korát az elsı reneszánsznak nevezi, az 1860-as évektıl 1880-as évekig tartó idıszakot pedig „A” reneszánsznak. Valójában ebben nagyon is következetes: már 1900-ban a Mőcsarnokban megjelentett egyik cikkében megjegyezte, hogy Madarász,

237 238

ERNST 1910. 5-6. ERNST 1910. 32.

73

Székely, Than korszakát „ma már mindenki a magyar reneszánsz elnevezéssel” illeti.239 A reneszánsz fogalmát tehát „virágkor” értelemben használja, s számára a 19. század második felének történeti festészete ezt a csúcspontot jelenti. Madarász és Székely Ernst szemében a fajmagyar mővész: szemben Lotz-zal, Liezenmayerrel, vagy Thannal, akik német származásúak voltak, ık ketten régi magyar nemesi családok sarjai, s mővészetük „a magyar fajnak mővészetre termettségét” bizonyítja. Madarászt Ernst „a nemzeti mártírium festıje”-ként aposztrofálja, Székelyrıl pedig Palágyi nyomán megjegyzi, hogy történeti festményeiben „a magyar mővészeti stílust és érzést teremtette meg, de talán még ennél is nagyobb érdeme, hogy ahol az európai históriai festészet megállott, azt ı egy nagy lépéssel elıbbre vitte, amennyiben sikerült plasztikus gruppban megjeleníteni neki a lelki tartalmat.”240 Székely mint igazi nemzeti mővész az európai képzımővészet fejlıdéséhez is képes volt hozzáadni, mővészete tehát Ernst szerint a legmagasabb rendő történeti festészetet képviseli. Ernst az 1910-es Palágyi-féle Székely monográfia leegyszerősített konklúzióin ezt követıen lépett csak tovább: Székelyt a freskófestészet területén „kifejezés tekintetében” jobbnak ítélte, mint Puvis de Chavannes-t. Az összehasonlítás egészen abszurdnak tőnik, de a következı sorok megmagyarázzák: Ernst „teljesen modern” mővésznek tartotta Székelyt. Valójában ennek az alapját is Palágyi fektette le, amikor a mővészrıl kijelentette, hogy nem egy fejlıdési vonal végén, hanem elején áll. Így lett Székely Ernstnél, majd a késıbbiekben számos más kritikusnál is a 19. századi és a 20. század elejének modern mővészete között az összekötı kapocs. 241 A történeti képek nemzeti mártíriumot megfogalmazó sorozata 1867-tel lezárul. Benczúr Vajk megkeresztelése kapcsán Ernst így ír a korszakról: „Benczúr itt hően fejezte ki kora uralkodó hangulatát. Mintha érezte volna, hogy Ferenc József király alkotmányos uralkodásának megkezdésével Magyarországon a mővészetekre is Mátyás ideje fog visszatérni.” Benczúrral véleménye szerint lezárult a „magyar történeti festészet renaissance-ja”242. Az újabb történeti festıknél Vágó Pálnak szentel nagyobb figyelmet, s elemzésében nagyra értékeli, hogy Vágó a magyarságot mint lovas nemzetet mutatja be. A jelenkor „modern történeti képei” közül legjobbnak Kırösfıi parlamentbe készített képeit

239

Ernst Lajos: Magyar mőtörténeti irodalom a XIX. században. Mőcsarnok, IV/1. 1901. január 1., 4. ERNST 1910. 51. 241 SZİKE 1999. 324-328. 242 ERNST 1910. 64. 240

74

tartja. Ezt követıen a történeti témát ajánlja a kortárs mővészeknek: „Reméljük azonban, hogy mővészeink végül is megint visszatérnek a történeti festészethez. Mert a franciák mondják: a grande art mégis csak ez.”243 A millenniumnál Csók, Kırösfıi, Bihari képeit sorolja fel, és a fejezet végén így sommázza a teendıket: „Vágó és Thorma megmutatták, hogy mily irányban haladjon újabb történeti festészetünk, ha érdeklıdést s lelekesedést akar kelteni a mővészet e klasszikus szépségő ága iránt. Nem szükséges, hogy ehhez okvetlen a messze multban keresgéljünk. Itt van a hátunk mögött az 1848 körül összefutó história, amely tele van a festı ecsetje alá kínálkozó eseményekkel. Ezek közel állnak mindnyájunkhoz.”244 Palágyi is ugyanebben az évben megjelent Székely monográfiájában hasonlóan vélekedett, mint Ernst, s a történeti festészetet a jövı mőfajának tartotta. Úgy tőnik ez a hagyományhoz ragaszkodó szemlélet jóval túlélte a századfordulót. A nemzeti történeti téma elég erısnek bizonyult, s még a két világháború között is, a neonacionalizmus közegében számos mővész igyekezett megfelelni ennek az elvárásnak. Ernst erıs ’48-as kötıdését ismerve pedig nem meglepı, hogy éppen ezt ajánlotta a festıknek témául. A magyar mővészettörténet-írásban Ernst vállalkozott elıször arra, hogy a középkortól összefoglalja a történeti témákat, különös tekintettel a 19. századra. Könyve végén az 1800–1900 közötti magántulajdonban és közgyőjteményekben található magyar történeti tárgyú festmények jegyzékét adta, melyet a kortársak is nagyra értékeltek245, és amely ma is fontos forrása a történeti festészet kutatóinak.

243

ERNST 1910. 67. ERNST 1910. 73. 245 Mővészet, X. 1911. 94. A könyv recenziójában e lajstromot nagyra értékelte a szerzı. 244

75

III. Ernst és a Nemzeti Szalon

A 19. század végén a mővészet társadalmi szerepének elemzése folyamatosan napirenden volt, bevonva a pozitivista elméletet az érvrendszerbe. A mővészetnek értelemfejlesztı, erkölcsnemesítı szerepet tulajdonítottak, az altruizmus, s a sociabilité, az együvé tartozás tudatának erısítését várták tıle. Lázár Béla Herbert Spencerre hivatkozva az ízlés nemesítésének fontosságára hívta fel a figyelmet, s a mővészetben „egy ujabb, mély és mindeneket összeforrasztó eszmét” látott, mely harmóniát hoz „a megrendült szellemi világba.”246 Ugyanakkor alapvetıen a mővészet és mőpártolás államilag is propagált fellendítése mögött gazdasági okok húzódtak meg, s az új mővészeti egyesületeket is a gazdasági kényszer, az értékesítés új lehetıségeinek keresése hívta életre a korszakban. A nagyszámban külföldön képzett mővészek ugyanis tanulóéveiket letöltve hazatértek és mőveiket nem tudták eladni, nem lévén erıs hazai középosztály, tıkeerıs és mővészet iránt érdeklıdı polgárság.247 A kultuszminisztérium legnagyobb lendülettel Wlassics Gyula minisztersége alatt számos programot dolgozott ki ennek a helyzetnek az orvoslására, hiszen az állam nem volt képes a mővészeket eltartani, ezért gondoskodni kellett a magánszférában megfelelı vásárlóerırıl. Ezt a célt, egy stabil jövıbeni vásárlóréteg megteremtését szolgálták a mővészettörténet oktatás iskolai bevezetésérıl, az ifjúság tárlatlátogatásáról szóló intézkedései. Wlassics rendeleteit alapvetıen pozitívan fogadták, de számos reflexió, javaslat megjelent ezekkel kapcsolatban, többek között Ernst és Lázár tollából. „Föllendült, sıt túltermelésbe esett képzımővészetünk” pedig „önszervezı” módon piacot keresett nemcsak vidéken, de külföldön is, s a terjeszkedés útjának ugyanaz a Balkán kínálkozott, mely a magyar ipari tıke expanziójának, s a külpolitikának is célpontja volt.248 A század elsı évtizedének végén elsısorban ezek a gazdasági okok vezettek a Szalonon belüli konfliktusokhoz is. 246

LÁZÁR 1899 B. 3-7. Szana Tamás a kereslet-kínálat aránytalanságait elemezte, s rávilágított arra a problémára, hogy az ösztöndíjjal külföldön tanult, s jórészt dilettáns mővészek továbbra is állami gondoskodásra várnak. „Ha adtál ösztöndíjat, hogy mővésszé képezzem amagmat, most már nyujts módot arra is, hogy ezen a pályán megélhessek, – mondja a fiatalember…” Ezért Szana az ösztöndíjasok erıteljesebb szelekcióját javasolta. Szana Tamás: Mizeriák. Mőcsarnok, III/7. 1900. ferbruár 11, 91-92. 248 Pauer Károly: Magyar mővészeti kiállítás Bukarestben. Mőcsarnok, IV/2. 1901. január 6, 25-26. 247

76

III. 1. Az elızmények

A Nemzeti Szalont a mőcsarnokkal elégedetlen festık egy – Margitay Tihamér és Roskovics Ignác körül kialakult – csoportjának a kezdeményezésére 1894-ben alapították A magyar mővészek és mőpártolók egyesülete – Nemzeti Szalon néven.249 Létrehozása mögött nem annyira mővészi, mint inkább egzisztenciális, érdekképviseleti okok húzódtak meg, s alapítása nem jelentett igazi szecessziót. Noha egyfajta generációs elkülönülés érzékelhetı volt, az alapítók nem fogalmaztak meg új esztétikai célokat, vagy egységes mővészeti programot. Nem a szakításon, hanem a folyamatosságon volt a hangsúly, s – Munkácsy ünneplésével és Zichy mővészete elıtti tisztelgéssel – az elıdökhöz való kötıdést demonstrálták. Igyekeztek magas rangú és pozícióval rendelkezı pártfogókat megnyerni, s hangsúlyozták, hogy nem akarnak szembeszállni a Képzımővészeti Társulattal, szerepüket inkább a Társulat munkájának kiegészítésében jelölték meg.

250

Céljuk valójában a mőpiac kiszélesítése volt, a rendszeres tárlatokkal, vidéki kiállításokkal nagyobb támogatást, s reménybeli vásárlóközönséget kívántak biztosítani a magyar mővészeknek. Egy 1894-bıl fennmaradt katalógus tanúsága szerint az idıszaki kiállítások között „állandó mőkiállítást” tartottak nyitva, ahol a mőveket meg lehetett vásárolni.251 A Szalon díszelnöki pozíciójának betöltésére gróf Zichy Jenıt kérték fel, elnökké Vastagh Györgyöt, alelnökké pedig Margitay Tihamért és Endrıdi Sándort választották.252 A Szalon anyagi válsága miatt 1898-ban ırségváltás következett be, az elnöki posztot az egyébként neves mőgyőjtı, ifjabb gróf Andrássy Gyula foglalta el, az alelnökök Feszty Árpád és Hock János szabadelvő párti képviselı lettek. Hock vette maga mellé Rózsa Miklóst, aki 1904-ig a Nemzeti Szalon titkári teendıit látta el.253 A Szalon tárlatain résztvevık nagy része a mőcsarnoki szalonfestészettıl cseppet sem eltérı irányt képviselt, ám a katalógusokban fel-felbukkan egy-egy modernebb mővész

249

DÉRY 1904. 8-9. TÍMÁR 2002. 412-413. 251 NEMZETI SZALON 1894. 252 N.N.: Nemzeti Szalon. Pesti Napló, XLV/72. 1894. március 13, 7-8. Közli: TÍMÁR 2002. 426-428. 253 DÉRY 1904. 18, 29.; LÁZÁR 1904.; A Nemzeti Szalon Évkönyve 1898. Bp., 1899. 5-6.; Adatok a Nemzeti SZalon tízéves történetéhez. MNG Adattár 3565/939 250

77

neve is. Az 1897-es „rendkívüli kiállítás” katalógusa azonban már elsı látásra feltőnıen eltér a többitıl. Virágornamentikával borított és rajzolt betőkkel írt, merített papírra készített litografált címlapját Rippl-Rónai József tervezte, s a mővész harmincöt alkotásával – többek között Hock János portréjával – szerepelt a kiállításon. Valószínőleg ezt a kivételes tárlatot a mővészek modern mővészeti demonstrációnak szánták, s ezért kérték fel a párizsi modern irányzatok ismerıjét a plakát és címlap elkészítésére, valamint részvételre.254 Hock az alapítók szellemében a kortárs tárlatok, vidéki bemutatók mellett a nagy elıdök anyagából győjteményes kiállításokat rendezett. 1899-ben a Markó-család és Wagner Sándor255, 1900-ban Székely Bertalan mőveit láthatta a közönség. Ez utóbbin nemcsak a kiállított mővek egy részét lehetett megvásárolni, de az elsı teremben bemutatott „festmény-szalagok” – fríztervek – kivitelezését is meg lehetett rendelni.256 Ernst nemcsak a Székely-kiállításra adott kölcsön győjteményébıl anyagot, de 1900-ban a nemrég elhunyt Munkácsyra emlékezve 1879-es Munkácsy Önarcképét is bemutatta a Szalon, ami mutatja, hogy a „Hock-aerá”-ban már szoros kapcsolata volt az intézménnyel.257 A Markó-kiállítás kapcsán pedig már megfogalmazódott az a törekvés, melyet Ernst is a késıbbiekben többször hangsúlyozott, hogy a győjteményes kiállítások célja a mővek megmentése a hazai győjtık számára.258 A nagybányaiakat kezdettıl fogva támogató Hock 1899-ben helyet adott Hollósy és tanítványai kiállításának is, s a kitőnı szónok hírében álló alelnök a katalógusban „a magyar mővészet Rákóczy indulójának egetverı hangjával” hívta harcba híveit.

259

E felhívás és a feltartóztathatatlan hév mögött,

amivel bevezetıjében érvelt egy súlyos, s évekig eltartó konfliktus húzódott meg. 1898-ban Hock János megjelentette Mővészi reform címő mővét, melyben heves támadást intézett a Mőcsarnok és a Benczúr vezette Mintarajziskola ellen, ami óriási vitát kavart. Benczúr kezdettıl távol maradt a Szalontól, ami jelezte ugyan a frontvonalakat, de 254

NEMZETI SZALON 1897.; Földi Eszter: Plakát a Nemzeti Szalon kiállításához, 1897. In: Rippl-Rónai József győjteményes kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria Kat. (Szerk.: Bernáth Mária, Nagy Ildikó) Bp., 1998. 437-438.; Ez Rippl-Rónai talán elsı alkalmazott grafikai munkája. Bajkay Éva: Rippl-Rónai József, a modern magyar litográfia atyja. In: Modern magyar litográfia 1890–1930. A sokszorosított grafika száz éve I. Kat. (Szerk.: Bajkay Éva) Miskolci Galéria, Miskolc, 1998. 53. 255 NEMZETI SZALON 1899 A; NEMZETI SZALON 1899 B. 256 NEMZETI SZALON 1900 A. 257 Déry Béla nevezi „Hock-aerá”-nak. DÉRY 1904. 17.; NEMZETI SZALON 1900 B. 8. kat. 41. 258 A Nemzeti Szalon Évkönyve 1898. Bp., 1899. 8. 259 SZÜCS 1997. 8-9.; NEMZETI SZALON 1899 D.

78

az alapítók éppen ezt a konfliktust igyekeztek elkerülni, amikor csupán alternatív lehetıségként és nem ellenszalonként definiálták magukat. Ez a békés helyzet szőnt meg, s a mővészek tömegesen léptek ki a Szalonból. 260 A könyv körüli vita hosszan győrőzött, 1899-ben Hock a parlamentben felszólította Wlassics Gyula kultuszminisztert, hogy „akik az ı nemzeti munkáját akadályozzák és a gáncsvetést a mővészet terjedése ellen folytatni akarják, azoktól vonja meg az állami támogatást, mert ezek úgy sincsenek rászorulva.”261. Kijelentése mély felháborodást keltett a mővészek körében. Az állandó hírlapi csatározások kereszttüzében lévı Nemzeti Szalon megrendült helyzetét 1901 elején tovább nehezítette, hogy a nagy reményekkel frissen alelnökké választott László Fülöp néhány hónapnyi regnálás után lemondott tisztségérıl. Az esetet Lyka Károly kommentálta a Mőcsarnok hasábjain. Véleménye szerint a tárlatok mővészi színvonalát tartotta képviselhetetlennek László, s ezért diszkréten külföldi elfoglaltságaira hivatkozva távozott. A neves mővész lemondása találgatásokra, s a Szalon, valamint Hock terveinek és munkájának bírálatára adott alkalmat. Elsı és legfontosabb célpontja a kritikáknak az általános színvonaltalanság volt, azután a vidéki kiállítások fıvárosinál alacsonyabb minıségét ítélték etikátlannak a cikkírók. De mély ellenérzést keltett a szerzık többségében az is, hogy Hock külföldi mővészeket kíván hamarosan bemutatni, holott a Szalon célja épp a hazai mővészet pártolása, s a külföldi versenytıl való megóvása volt. Hock indulatosan és vagdalkozva reagált a támadásokra, ami nem segítette elı a helyzet konszolidálását.262 Szana Tamás a Nemzeti Szalont kritizálva szintén bekapcsolódott a vitába, s az ıt ért heves támadásokra való reagálásként is többen kiléptek a Szalonból.263 Ezek után jött az újabb botrány: Ujváry Ignác „felgöngyölítette” az 1900-as párizsi világkiállítás

magyar

képzımővészeti

osztályának

anyagáról

vehemens

kritikát

megjelentetı, s ezzel többeket megsértı Gabriel Mourey kapcsolatait. Kiderítette, hogy a francia kritikus tollát Hock János és a hozzá közel álló, Párizsban élı festı, Szikszay 260

Bende János: A mővészeti egyesületek története. Kézirat MTA MKI Adattár MDK C-II-20191-192.; Mőcsarnok IV/4. 1901 január 20, 60-65.; Adatok a Nemzeti Szalon tízéves történetéhez MNG Adattár 3565/ 939.; HOCK 1898.; DÉRY 1904.; SZÜCS 1997. 9-11. 261 Ambrozovics Dezsı idézi az Országgyőlési Naplóból. Amrozovics Dezsı: Válasz Maszák Hugó úrnak. Mőcsarnok, IV/7. 1901. február 10, 123.; Megjelent:: N.N.: Mővészet a képviselıházban. Mőcsarnok, II/13. 1899. április 16., 179. 262 Lyka Károly: A Nemzeti Szalon válsága. László Fülöp esete. Mőcsarnok, IV/4. 1901. január 20.,60-62. A sajtóból idézett cikkek, a Szalon hivatalos nyilatkozata, valamint szerkesztıi kommentár u.o. 62-65.

79

Ferenc irányították, noha a korábban felmerült vádat Hock tagadta. Valójában az a nagy hévvel beharangozott „világtárlat”, amivel éppen tekintélyét igyekezett visszaszerezni – s amit ugyanaz a „Mourrey úr” közvetített és rendezett – világította meg Hock kapcsolatrendszerét. A kiállítás február 16-án meg is nyílt a Nemzeti Szalonban, s többek között olyan mővészek alkotásait lehetett látni, mint Benjamin Constant, Dagnan Bouveret, Paul Albert Besnard, Jules Chéret, Jean Paul Laurens és Jules Breton. Ám Hock propagandája visszafelé sült el, a sajtó rávilágított, hogy Mourey busás hasznot húz a tárlatból, s nem a magyarokért lelkesedik, hanem a Kelet felé terjeszkedı francia mőpiacot képviseli. Az újabb botrányok hatására további hat mővész lépett ki a Szalonból. 264 Az elfajult helyzetet Andrássy Gyula a mérleg nyelvének szerepét játszva igyekezett megoldani, s közremőködésével a mővészek és Hock között létrejött egy különös paktum. Eszerint Hock három évre visszavonul a Szalontól, ebbıl két évig „szabadságra megy”, amennyiben megválasztják. Erre az idıre a paktumot aláíró mővészek „bevonultak volna” a Szalonba, és a vezetést Ernst Lajos vette volna át.265 Az 1901. április 20-án tartott rendes éves közgyőlésen a Mőcsarnok szerzıje szerint mindenki azt várta, hogy e megállapodás alapján Hockra szavaznak a tagok. Ám nem így történt. Andrássy Gyulát természetesen megválasztották elnöknek, de a mőpártoló alelnök Vészi József, a mővész elnök pedig Csók István lett. Hock Jánost tehát kibuktatták a Szalonból. Az elsı választmányi ülésen ügyvezetı igazgatónak Ernst Lajost választották, a titkári teendıket Andrássy javaslatára továbbra is Rózsa Miklósra bízták. Ernst a személyi kérdések megtárgyalását követıen elıadta programját, mely szerint a Szalon évente két nagy kiállítást rendez „új és eredeti mővekbıl”, ezen kívül egy-két kiállítást „jelesebb mővészek munkáiból”.266

263

Lyka Károly: A Nemzeti Szalon támadásai. Mőcsarnok, IV/5. 1901. január 27.,77-78. A sajtóból idézett cikkek, a kilépık hivatalos nyilatkozatai u.o. 78-82¸ Az üggyel foglalkozott a Magyar Képzımővészek Egyesülete is. A Nemzeti Szalon ügye. Mőcsarnok, IV/6. 1901. február 3.,101-103. 264 Ujváry Ignác: A Nemzeti Szalon „világtárlata”. Mőcsarnok, IV/7. 1901. február 10, 117-122.; N.N.: A Nemzeti Szalon világtárlata. Mőcsarnok, IV/8. 1901. február 17. 129-132.; LÁZÁR 1904. 265 Mőcsarnok, IV/16. 1901. április 28., 222-223.; A paktumnak fennmaradt egy piszkozati és egy eredeti példánya is. A kettı lényegében csak annyiban különbözik, hogy az Ernst győjteményi pecséttel ellátott piszkozaton van még egy pont, amit már ezen a lapon is kihúztak, és a késıbbire már rá sem került. Eszerint 500 koronás aranyérmet alapítottak volna a tavaszi és téli tárlaton elıször kiállított legjobbnak ítélt magyar mőnek. Az egyezség másik, 18 résztvevı által aláírt példányából kiderül, hogy Hock zsőrizéseken, igazgatósági és választmányi üléseken nem vesz részt. Külön kihangsúlyozza az egyezség, hogy Hock „az egyesület bensı mővészi ügyeinek hírlapi megvitatásától tartózkodik.” Mindkét irat 1901 márciusra datálva. MNG Adattár Ltsz.: 5439/1954/1-2. 266 Mővészeti igazgató Bruck Miksa lett, igazgatósági tagok: Kardos Gyula, Kézdi-Kovács László, Kammerer Ernı. N.N.: A Nemzeti Szalon évi rendes közgyőlése. Mőcsarnok, IV/16. 1901. április 28, 222-

80

Ernst a fennmaradt alapító jegyzék szerint azonnal tagja lett a Nemzeti Szalonnak.267 1900-ban a Mőcsarnok címő lapban néhány cikket tett közzé az olajnyomatok terjedésének káros hatásáról, valamint mővészeti neveléssel, mőpiaccal kapcsolatos gondolatairól. A két indítvány a magyar mővészet jövıje érdekében címő írásában felhívta a kereskedelmi és a vallás és közoktatásügyi minisztert, hogy – francia mintára – tiltsa be az olajnyomatos képek gyártását és behozatalát, mert „szinte ijesztı mértékben való elterjedése” okozza, hogy a mővészek alig tudnak megélni, s „intelligens és gazdag emberek lakásai is telis teli vannak” ilyenekkel.

268

Másik, talán legérdekesebb

javaslata szerint Keleten – Bukarestben, Belgrádban és Szófiában – kellene magyar kiállításokat rendezni, s érvelésében leginkább a mőpiac gazdasági viszonyainak elemzésére helyezte a hangsúlyt. Mivel hazai mővészeink száma az utolsó tíz évben annyira fölszaporodott, hogy sem a kormány, sem a magánemberek nem tudják eltartani ıket szükségessé vált a vidék bevonása a mőpiacba, ám a vidéki tárlatok szervezése sem oldotta meg a problémát. A terjeszkedés véleménye szerint elengedhetetlen, de Nyugat felé „tért hódítani” a nagyfokú verseny miatt lehetetlen, ezért vetette fel a keleti tartományokban rendezendı magyar kiállítások eszméjét, mert „így csaknem minden kétségen felüli az, hogy mővészetünkkel ott úgy anyagilag, mint erkölcsileg egész szép sikereket érhetnénk el.”269 Magában az ideában már benne van a kulturális expanzió gondolata, természetesen nem függetlenül a magyar gazdasági terjeszkedés irányától és a Monarchia balkáni politikájának aktualitásaitól. Az Ernst cikkére válaszoló ismeretlen szerzı ezt egészen világosan megfogalmazta, amikor egy éppen folyamatban lévı, s Ernst elképzelésétıl független, de hasonló célokat maga elé tőzı kiállítás kapcsán így írt: „Ha meg Erdélyi Béla bukaresti tervére gondolok, akkor az Árpádok magyar birodalmát látom, mely idefőzte Rómát, Bosnyákországot és Havasalföldet. Miért is ne válhatna ez újból valóra a mővészet térképén? Ha igaz, amit Arany László hirdet, hogy még egyre tart a

223.; DÉRY 1904. 22-24.; Ernst 1907-ben, terészetesen saját szerepét hangsúlyozva úgy emlékezett vissza, hogy neki sikerült rávennie Andrássy Gyulát, hogy maradjon meg az elnöki poszton. NEMZETI SZALON 1907 A. 6. 267 Nemzeti Szalon alapító tagjainak jegyzéke: MTA MKI Adattár MKCS-C-I-5/8231/1. Ugyanakkor sem az 1894-es sajtóhíradásokban, sem a Nemzeti Szalon által kiadott jegyzékekben, sem az 1912-es almanachban nem szerepel a neve az alapítók taglistáján. A Nemzeti Szalon Évkönyve 1897. Bp., 1898.; NEMZETI SZALON ALMANACH 1912. 268 Ernst Lajos: Két indítvány a magyar mővészet jövıje érdekében. Mőcsarnok, II/19. 1900. május 20., 264. 269 Ernst Lajos: Két indítvány a magyar mővészet jövıje érdekében. Mőcsarnok, II/19. 1900. május 20., 265.

81

húnok „csatája”, de nem többé íjjal s kelevézzel, hanem a kultúra békés fegyvereivel, akkor mért ne vezetnénk mi ismét hódító sereget a Balkánra?...”270 A kulturális terjeszkedés e terve mögött is a fentebb már említett magyar birodalmi gondolat elmélete húzódik meg. Ez az újkonzervatív historizáló ideológia a történelmi alkotmány és az államalkotó képesség alapján a magyarság Monarchián belüli vezetı szerepét tételezte, s a Monarchiának jelentıs szerepet szánt az európai egyensúly fenntartásában. Az egyensúlyi pozíció lényege pedig, hogy elválasztja egymástól a német és szláv népeket, de egyben a híd szerepét is játssza a nyugati mőveltséget közvetítve kelet felé. Az ebbıl fakadó következtetés a Monarchia népei közötti magyar hegemónia ideológiája és a balkáni expanzió szükségessége volt.271 A balkáni terjeszkedésben érdekelt gazdasági körök a nacionalista sajtóval karöltve népszerősítették az elméletet, ami így eljutott a közbeszéd szintjére. A magyar birodalmi gondolatnak a mővészet területére vonatkoztatott változata, mint láthattuk felbukkant Lázár Béla elsı világháború alatt íródott programmővében is. Ott azonban némileg elvontabb formában jelentkezett, s túllépve a balkáni ambíciókon, az elsı világháború nacionalista közegében európai horizontot kapott. Lázárnál a nemzeti mővészet egyéni, a nyugat európai fejlıdéshez hozzáadó különleges kvalitásai teszik lehetıvé azt, hogy a jövıben az európai porondon vezetı szerepet töltsön be a magyar képzımővészet. Ebben a magyar mővészetet a Balkánra exportáló elképzelésben azonban nem a kvalitáson, a nemzeti mővészet sajátos karakterének az erején van a hangsúly, inkább a mőkereskedelmi gazdasági érdeken és a kulturális erıdemonstráción. Ez utóbbi természetesen legalább annyira szól a balkáni államoknak, mint – Bukarest és Belgrád esetében – a hazai nemzetiségeknek, hiszen siker esetén azok saját anyaországukban lennének kulturálisan „legyızve”. Noha Ernst felvetése egy egyszerő, praktikus és gazdaságilag indokolt javaslatnak tőnik, ideológiai töltete vitathatatlan, amit jól mutat, hogy az ismeretlen szerzı megjegyzésére reagálva elégedetten kommentálta, hogy indítványa „általános elismerésre talált”, s nem tiltakozott a mőpiacból kiinduló javaslatának kulturális expanzót hangsúlyozó interpretálása ellen.272

270

K.K.: Egy laikus levél a szerkesztıhöz. Mőcsarnok, III/31. 1900. december 16., 541. Erdélyi Béla a Szegedi Képzımővészeti Egyesület igazgatója volt.; Pauer Károly: Magyar mővészeti kiállítás Bukarestben. Mőcsarnok, IV/2. 1901. január 6., 25-26. 271 SZABÓ 2003. 144-145. 272 Ernszt Lajos: Válasz V. E. úr Mővészet és közerkölcs címő cikkére. Mőcsarnok, IV/3. 1901. január 13., 38.; Abban a légkörben született ez a javaslat és valósult meg a bukaresti kiállítás, melyben Hoisty Pál „Nagy

82

A következı, Három indítvány a magyar mővészet jövıje érdekében címő cikke kapcsán több válaszcikkbıl álló polémia alakult ki, s ráirányította a figyelmet Ernstre. Írásával abba a vitába kapcsolódott bele, melyet Wlassics Gyula 1899-es intézkedései váltottak ki. Wlassics javasolta, hogy a középiskolákban a tanárok minden tárgynál ügyeljenek a „mővészi érzék felkeltésére”, valamint diákjaikkal látogassák a tárlatokat. S hogy mindezt szakszerően tudják végezni az egyetemen tanfolyamokat indíttatott, ahol a tanárok mővészettörténeti képzést kaphattak. Emellett elrendelte, hogy a minisztérium olyan magyar mővészettörténet könyvet írasson, melyet használni lehet az oktatásban, a múzeumokat pedig felhívta, hogy készítsék el győjteményi katalógusaikat.273 Wlassics intézkedéseire reflektálva jelentette meg a kritikusi ambíciókat tápláló, ekkor még középiskolai tanár Lázár Béla A mővészi nevelés a középiskolában címő röpiratát274, s kezdett iskolájában maga is mővészettörténeti oktatásba.275 Ernst a Mőcsarnok hasábjain reagált Wlassics reformjaira. Véleménye szerint az ifjúságot nem mőcsarnoki tárlatokra kell vinni, hanem a múzeumba, ami érthetıbb számukra, mert ott az anyag „iskolák és lehetıleg tárgy szerint” van elrendezve, s ne tanárok, hanem múzeumi szakemberek vezessék ıket. A múzeumok ne egyszerően leíró, hanem magyarázó katalógusokat adjanak ki, hogy minden látogató számára érthetıvé váljon az adott kép „mővészeti és történeti jelentısége”. Ezen kívül felvetette, hogy a Társulat a részletfizetéses rendszer bevezetésével jobban tudná értékesíteni a mőveket.276 Cikkét többen félreértették, s azt gondolták a tárlaton látható „nuditásoktól” félti az ifjúságot. Válaszában részletesen megindokolta álláspontját: nem az a baj, hogy meztelen figurákat látnak, hanem hogy nem veszik így komolyan a képzımővészetet, nem tanulnak belıle, hiszen „a tárlatokon rendesen sok kezdı és kiforratlan mővész munkái vannak kiállítva, továbbá mivel tárgy szerint sincsenek rendezve, hanem össze van keverve arckép, tájkép, történelmi kép.”277

Magyarország” eszményét megfogalmazta. 1902-es elképzelésében magyar szupremácia alá tartozna Szerbia, Bulgária, Bosznia. GRATZ 1934. 372-373. 273 Wlassics Gyula mővészeti politikája. Mőcsarnok, II/13. 1899. április 16. 177-178. 274 LÁZÁR 1899 B 275 A VII. kerületi állami fıgimnáziumban tanított Lázár irodalmat és mővészettörténetet, majd összeállította a diákok számára oktatási célra alkalmas mővek jegyzékét is. Cikkivágatok Lázár Béla hagyatékából. MTA MKI Adattár MKCs-C-I-44. 276 ERNST 1900 B. 277 Ernszt Lajos: Válasz a „Három indítvány” címő cikkem ellen fölhozott kifogásokra. Mőcsarnok, IV/1. 1901. január 1, 12-13. E cikkében megemlíti, hogy például többek között Vaszary Aranykorát a fiatalok ceruzával összefirkálták.; V.E. [Vajda Ernı]: Mővészet és közerkölcs. Mőcsarnok, IV/2. 1901. január 6., 27-

83

Mások vele szemben éppen arra hoztak példákat, hogy a tárlatok látogatása pozitív hatást vált ki a fiatalokból.278 Mindenesetre a fiatalok mővészi kultúrára való nevelésének fontossága 1912-ben, múzeuma katalógusának bevezetı szövegében is visszaköszönt, a részletfizetéses rendszert pedig a Nemzeti Szalon igazgatójaként késıbb alkalmazta is. 1901-ben Ernst a mővész és közönség igényeit vette számba. Cikkében hangsúlyozta, hogy „ezt a hideg viszonyt melegebbé” kell tenni, méghozzá úgy, hogy a mővész engedményt tesz a tárgyban, azaz az unalmas tájképet benépesíti, ami érdekesé teszi képét. Ezzel piacképessé teszi mőveit, egyben mintegy ráneveli a nézıt a finomabb részek mővészi értékeinek felismerésére. Másik probléma véleménye szerint az volt, hogy a festık túl magas árat szabnak képeiknek, s mivel „hiányzik az a gazdag középosztály, mely külföldön annyit tesz a mővészetért”, végül nem tudják mőveiket eladni.279 Ezek a megjelent javaslatok, szervezésre, mőtárgyeladásra, mővészi nevelésre vonatkozó írások közrejátszhattak abban, hogy a Nemzeti Szalon vezetıi posztjára jelölték. A mővészek úgy érezhették, hogy olyan józan és praktikus emberrel állnak szemben, aki kitőnıen átlátja a hazai mőpiacot, s a Szalon vezetıjeként érdekeiket jól fogja tudni képviselni. Támogatottságát mutatja, hogy a Hock megbuktatását követı választmányi ülésen az új vezetık és a mővészek szavaztak bizalmat neki, „a jeles mőtörténész és ismert nevő amatır”-nek.280 Megválasztása után sikerült meggyızie a kilépett mővészeket, hogy térjenek vissza, s viszonylag hosszú termékeny és békés idıszak következett be a Szalon életében. Az elcsendesedett viharok után a Szalon az állami támogatásból újra a Képzımővészeti Társulattal azonos mértékő, 8000 koronás összeggel részesült, amire különösen nagy szükség volt, mert az intézmény pénzügyi átvételénél kiderült, hogy majd 40.000 korona hiánya van a Szalonnak.281

28.; Ernszt Lajos: Válasz V. E. úr Mővészet és közerkölcs címő cikkére. Mőcsarnok, IV/3. 1901. január 13., 38-39. 278 V.E. [Vajda Ernı]: Mővészet és közerkölcs. Mőcsarnok, IV/2. 1901. január 6, 26-28.; V.E. [Vajda Ernı]: Az ifjúság a tárlaton. Mőcsarnok, IV/2. 1901. január 20, 65-68. 279 Ernszt Lajos: Miért vásárolnak nálunk aránylag oly kevés képet. Mőcsarnok, IV/4. 1901. január 20. 7071. 280 N.N.: A Nemzeti Szalon évi rendes közgyőlése. Mőcsarnok, IV/16. 1901. április 28, 222-223. 281 A mővészet a költségvetéseben. Mőcsarnok, IV/30. 1901. december 1.,368.; A 8000 koronás állami szubvenciót 1899-tıl kapta az intézmény.; A Nemzeti Szalon Évkönyve 1899. Bp., 1900. 5., 9.; DÉRY 1904. 21.

84

III. 2. Tárlatok

Az elsı választmányi ülésen vázolt program évi két tárlattal s egy-két győjteményes kiállítással bıven megvalósult a következı években, sıt ennél több kiállítást is rendeztek. Az 1901-es tavaszi tárlat volt az elsı bemutatkozása az új gárdának, amit a sajtóban egy új korszak nyitányaként üdvözöltek: „Megszünvén az ok, amely a magyar mővészek többségét több mint három esztendeig távoltartotta a Nemzeti Szalon minden akciójától, most a mővészeknek csaknem összessége bevonult az egyesületbe, melynek az utóbbi idıben kissé megrozsdásodott címerét erélyes, de tapintatos és mővészi kezek vezetése remélhetıleg hamarosan ki fogja fényesíteni.”282 Az elıcsarnokban Carl Wuttke olajvázlatait lehetett látni, melyek „Zichy Jenı gróf úr ı exellentiájának ázsiai utazásáról készültek”, a második részben magyar mővészeknek beküldött mőveit mutatták be, a harmadik szakaszban pedig a Hazai Mővásárlók Egyesülete által vásárolt tárgyakat állították ki, melyeket késıbb tagjaik között sorsoltak ki. 283 1901 nyarán is nyitva tartott a Szalon, s „állandósított nyári tárlatot” rendeztek, melyen 50 képet el is tudtak adni. Bár a Mőcsarnok ezt mint újdonságot emelte ki, tudjuk, hogy már 1894-ben is volt rá példa, hogy két szalon között állandó kiállítás keretében árulták a képeket.284 A piac élénkítését szolgálta a rendszeresen megrendezett sorsjáték és a Hazai Mővásárlók Egyesületének tevékenyége.285 A Szalon igyekezett a fıvárost is megnyerni, s 1902-ben azzal fordult a tanácshoz a képzımővészeti célokra szánt összeg egy részét a Nemzeti Szalon tárlatain költsék el.286 A tavaszi, ıszi és téli tárlatokon átlag 200-300 mővet láthatott a közönség, s gyakran elıfordult, hogy egy termet, vagy az elıcsarnokot egy külön csoportnak, vagy 282

N.N.: A Nemzeti Szalon kiállítása. Mőcsarnok, IV/18. 1901. május 12., 253-254. NEMZETI SZALON 1901 A; A Hazai Mővásárlók Egyesülete 1887-ben alakult, évi 16-20 ezer koronáért vásároltak mővészektıl, s ezeket a mőveket sorsolták ki tagjaik között. NEMZETI SZALON ALMANACH 1912. 139-140.; BUZINKAY 2000. 159, 284 N.N.: A Nemzeti Szalonból. Mőcsarnok, IV/26. 1901. október 30., 331-332.; A Nemzeti Szalon Évkönyve 1901. Bp., 1902. 8.; Valószínőleg ekkor készülhetett Vaszary János Magyar mővészek állandó mőkiálítása feliratú plakátja. Földi Eszter: „…modern plakátot csinálni…” In: Vaszary János (1867–1939) győjteményes kiállítása. Kat. (Szerk.: Veszprémi Nóra) Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 2007. 115., kat. 296. 285 Mőcsarnok, IV/31. 1901. december 8., 378. 286 ERDEI 2003. 84. 283

85

mővésznek szenteltek. Így történt ez az 1901-es ıszi kiállításon, ahol a III. teremben a Hollósy-iskola növendékei mutatkoztak be, vagy a téli tárlaton ugyanott Faragó József karikatúráit láthatta a közönség.287 A résztvevı mővészek különbözı generációkat és mővészi irányokat képviseltek, s ezzel elég széles reménybeli vásárló rétegeket céloztak meg, ugyanakkor az anyag meglehetısen heterogén volt. A nagybányai mővészek mindenesetre nagy arányban voltak jelen, de otthont adott a Szalon a legfiatalabb tehetségeknek is. „Jól teszi a Szalon, hogy a fiatalokat magához bocsátja. Egész sor jeles tehetségő ilyen fiatalja van.”– írta Gerı Ödön 1903-ban a téli tárlatról, kiemelve Gulácsy Lajos és Czigány Dezsı munkáit.288 Ennek ellenére a tárlatok anyagában a katalógusok tanúsága szerint többségben voltak a kevésbé jelentıs, jórészt konzervatív mővészek. Modernebb szemléletet majd a győjteményes kiállítások közvetítettek, bár ezek közül az elsı – Margitay Tihamér kiállítása – inkább a Nemzeti Szalon legrégebbi alapító tagjának és szellemi atyjának szólt, semmint a Szalon modern mővészeti programjának.289

III. 3. 19. századi sorozat

Ernst és az új vezetés több, még a Hock-korszakból örökölt kezdeményezést továbbvitt. A Hollósy-iskola is bemutatkozott már korábban a Szalonban, s amikor a 19. századi magyar nagymestereknek Ernst egy-egy önálló kiállítást szentelt, valójában akkor is csak Hock koncepcióját folytatta. Így került sor 1902-ben Zichy Mihály és Paál László, 1904-ben pedig Madarász Viktor győjteményes kiállítására, melyeknek mind az életmővek megırzése, mind értékelése tekintetében óriási jelentısége volt. Zichy életében legnagyobb önálló hazai kiállításának megrendezésére születésének 75. évfordulója adott alkalmat. Ernst felszállíttatta a mővész zalai mőtermében ırzött rajzokat és festményeket, valamint összgyőjtötte a többi Magyarországon fellelhetı mőveit.290 A katalógus értı bevezetıjét Rózsa Mikós írta, s ugyanekkor jelent meg az Athenaeum gondozásában egy reprezentatív

287

NEMZETI SZALON 1901 B. 27. Listát ezekrıl a tárgyakról nem közölnek.; NEMZETI SZALON 1901 C. Gerı Ödön: A Nemzeti Szalon téli tárlata. Pesti Napló, 1903. december. 20., 8. Tímár Árpád győjtése. 289 NEMZETI SZALON 1903 B. 290 Ernst és Kézdi-Kovács László együtt mentek le Zalára összegyőjteni az anyagot. Kézdi-Kovács László: Zichy Mihály szülıházában. Pesti Hírlap, XXIV/29. 1902. január 30, 1-2. 288

86

Zichy-album is. 291 A bemutató nagy sajtóvisszhangot kapott, s több kritikus vállalkozott a szinte lezártnak tekinthetı életmő értékelésére Zichy illusztrációs mővészetében jelölve meg a pálya csúcspontját.292 E tárlatnak köszönhetı, hogy a kultuszminisztérium megvásárolta Zichy nagymérető festményeit, köztük A Rombolás géniuszának diadalát, melyet elsı bemutatója után évtizedekkel itt láthatott elıször újra a közönség. Az 1902-es Paál-kiállításnak hasonlóan értékmentı jelentısége volt. Lázár Béla, akivel bizonyíthatóan itt dolgozott elıször együtt Ernst, kultuszminisztériumi támogatással győjtötte össze az addig – néhány Nemzeti Múzeumban ırzött festményt leszámítva – szinte ismeretlen életmő 47 darabját. A katalógus bevezetıjében Lázár beszámolt arról, hogy Andrássy Gyula és Ernst is kezdettıl támogatta a kiállítás tervét. Sajnos a rendezéskor azonban tőz ütött ki a Szalon termeiben, s több festmény elpusztult, illetve megsérült. A kiállítás azonban ráterelte a figyelmet a magyar barbizoni mővészre, ennek köszönhetıen a legtöbb eladásra szánt mő hazai győjteményekbe került, Sedelmeyer Munkácsy Paál arcképét, J. S. Forbes angol győjtı Paál Napnyugtáját a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta,

Lázár Béla pedig rövidesen megjelentette Paálról szóló

monográfiáját.293 Az 1902-es ıszi tárlatra Ernst már megszerzett öt Munkácsy olajképet, s ezt a sor folytatta, amikor az 1903-as téli tárlat keretén belül kisebb, 12 darabból álló Munkácsykollekciót mutatott be, mely Sedelmeyertıl jutott hozzá. A katalógus bevezetıjében Ernst felvetette ugyan egy nagyobb Munkácsy-kiállítás idıszerőségét, de ezt, mivel a festmények egy része Amerikába került kivihetetlennek tartotta. Rámutatott arra is, hogy Munkácsy mőveibıl igen kevés van hazai tulajdonban, s reményét fejezte ki, hogy képei a kiállítás révén itthon találnak gazdára. 294 Ebbe a vonulatba illeszkedett bele az 1904-es Madarász-kiállítás is, noha az ı életmővének nagy része ismert volt és itthon ırizték, többek között Ernst győjteményében is. A még élı mester elsı nagyszabású retrospektív kiállításával a Nemzeti Szalon az elıtt a

291

NEMZETI SZALON 1902 A.; Lándor Tivadar, Gerı Ödön, Londesz Elek: Zichy Mihály. Élete, mővészete, alkotásai. Bp., 1902. 292 RÓKA 2007. 23-24. 293 NEMZETI SZALON 1902 B.; A Nemzeti Szalon Évkönyve 1902. Bp., 1903. 6.; LÁZÁR 1903.; DÉRY 1904. 27.; J.S. Forbes Düsseldorfban ismerte meg Paált. Iván Ede: Paál László ismeretlen levelei. Mővészet, X/6. 1911. 243-250. 294 NEMZETI SZALON 1903 F.; Már az 1902-es ıszi kiállítás 5 db Munkácsy-vázlattal indult, melyeknek ára négy-ötszöröse volt a többiének. Az eladások után jövedelemhez jutott a Szalon is. NEMZETI SZALON 1902 D

87

19. századi mester elıtt tisztelgett, aki – mint Munkácsy, vagy Zichy – külföldön szerzett elismerést a magyar mővészetnek. Madarász szinte személyes ügye volt Ernstnek, benne a „magyar nemzet vértanúinak és a nemzet szabadságáért küzdı hısök”-nek a festıjét látta.295 A Madarász-kiállítással a retrospektív tárlatok egy fontos sorozata lezárult. A múlt magyar mővészeinek bemutatóját olyan győjteményes kiállítások követték, melyeket immár a modern mővészet nagyjainak szenteltek. A nagyívő koncepció, a múlt és jelen közötti folytonosság kifejezése a kiállításokon keresztül megvalósult.

III. 4. Modern Magyar Mővészek

Ernst talán erre a sorozatára volt a legbüszkébb: egy 1906-os levelében úgy említette, mint amivel „a Nemzeti Szalon hivatását és irányát megszabta”296. Ernst valójában a Hock-tól örökölt tradíciót folytatva és továbbfejlesztve, elıdjénél jóval szisztematikusabban valósította meg a modern mővészek bemutatását. Az Ernst idıszaka alatt rendezett elsı tárlatokon már érzékelhetı volt a nagybányai mővészek hangsúlyos jelenléte, s ennek folytatásaként a Modern Magyar Mővészek kiállítássorozat elsı bemutatóját 1903-ban Ferenczy Károly mővészetének szentelték.297 Az egy hónapig nyitvatartó késııszi kiállításon több mint nyolcvan Ferenczy mővet láthatott a közönség, s már a katalógus megváltozott formátuma is jelezte, hogy ezzel egy új sorozat vette kezdetét. Ernst leírása szerint négy évig járt Stobentz Frigyes után kutatva, míg végül sikerült egy bemutatóra elegendı mővet összegyőjtenie. A külföldön a maga korában jól ismert mővész kiválasztása a második győjteményes kiállításra ma már különösnek tőnik, pedig Ernst számára Stobentz Szinyei és Ferenczy mellett a nagy úttörık közé tartozott. Képeiben a modern mővészet plein air törekvéseit ismerte fel, s a katalógus bevezetıjében gazdag kolorizmusát emelte ki.298

295

NEMZETI SZALON 1902 D; NEMZETI SZALON 1904 B Ernst Lajos levele Kammerer Ernınek. 1906. május 31. SzM Adattár 958/1906. 297 Az 1902-es tavaszi tárlaton pl. több Iványi, Glatz és néhány Ferenczy mint külön egység a III. teremben voltak kiállítva. NEMZETI SZALON 1902 C.;NEMZETI SZALON 1903 E 298 „Be fogjuk mutatni a közel jövıben Szinyei Merse Pált is, mivel e három neves mővészünk, Szinyei Merse, Ferenczy és Strobentz voltak azok, akik a modern magyar mővészet megteremtésében a legkiválóbb 296

88

Szinyei csak a sorozat harmadik részében, 1905-ben került sorra, s Ernst a katalógus bevezetıjében hangsúlyozta, hogy csupán praktikus okok miatt nem ı lett az elsı. Pedig „Szinyei Merse Pál kollektív kiállításával kellett volna kezdeni a modern magyar mővészek kiállításának sorozatát a Nemzeti Szalonban, aki nemcsak hazánkban, hanem külföldön is azon elsık közé tartozott, akik a modern mővészetnek hirdetıi és úttörıi voltak.”299 Szinyei munkásságáról szóló rövid összefoglalásában Ernst a mővész eredendıen erıs színérzékét emelte ki, valamint megfogalmazta azt a gondolatot, mely Malonyay és Lázár késıbbi monográfiáinak is kiindulópontja volt: a mővész megırizte egyéniségét az ıt ért erıs hatások, fıleg Böcklin befolyása ellenére is. A kiállításnak óriási jelentısége volt, hiszen elıször lehetett együtt látni Szinyei életmővét. A mővész is jól érzékelte a tárlat súlyát: „Így ha minden összegyül azt hiszem elég complett collectiót mutathatunk be a Budapesti publicumnak, – ítéljenek – dıljön el már egyszer a Szinyei kérdés, – érek-e valamit vagy sem?”– írta 1904-ben Ernst Lajosnak.300 A legendás 1896-os fordulópont és az 1900-as párizsi világkiállításon aratott siker után ez a kiállítás volt a kövekezı, talán legjelentısebb lépcsıfok Szinyei fogadtatásának szempontjából, s a tárlat nyomán Szinyei vitathatatlan atyamesterévé vált a magyar modernizmusnak.301 Ennek szellemében Ernstnek késıbb, saját múzeumában sikerült megvalósítania azt, amire itt még nem volt lehetısége: Szinyei tárlattal indította a kiállításokat, kijelölve ezzel a frissen megnyílt múzeum programját. A Modern Magyar Mővészek sorozatának két következı darabja a szolnoki mővésztelep alkotói közül válogatott. Ennek a történeti megalapozása már 1903-ban megtörtént, amikor egy nagyobb Pettenkofen anyagot mutattak be az ıszi tárlaton belül.302

szerepet vitték, s azt ma is irányítják.” NEMZETI SZALON 1904 C; Fülep szerint csak külföldi sikereinek köszönhette pozitív fogadtatását. Fülep Lajos: A mővészet útvesztıje. In: FÜLEP 1974. 31. 299 NEMZETI SZALON 1905 A. 3. 300 SZINYEI 1989. 213.; SZINYEI 1990. 128-129. 301 Lásd pl. Bölöni kritikáját: BÖLÖNI 1967.11-13. ; „s íme teljes nagyságában kaptuk vissza, a modern mővészetnek egyik nagy munkását s a magyar képírás legjobbjaiból való nagyot.” FÜLEP 1974. 39-47.; A Nemzeti Szalon-beli kiállítás sikerének eredményeként az 1905. április 30-án tartott közgyőlés – Székely Bertalan és Madarász Viktor mellett – Szinyeit a Nemzeti Szalon Egyesület tiszteletbeli tagjává választotta. Jegyzıkönyv a Nemzeti Szalon mővészeti egyesület 1905. április 30-án tartott rendes évi közgyőlésérıl. MNG Adattár 14093/60. 302 DÉRY 1904. 27.; Az I. teremben tizenhárom Pettenkoffen olaj, akvarell, pasztell. NEMZETI SZALON 1903 D; Pettenkoffen jelentıségét a Szalon választmányi jelentése így foglalta össze: „Pettenkoffen osztrák létére sok ideig élt közöttünk s annyira megszerette a magyar földet és levegıt, hogy képeinek legsajátosabb tárgyait a magyar népéletbıl merítvén, ı volt az elsı, aki népünket és sajátosságait a mővészet számára fölfedezte.” A Nemzeti Szalon Évkönyve 1903. Bp., 1904. 7.

89

A szolnoki mővésztelep a 19. századi mővészeti tradícióba ágyazódó modern magyar mővészet, s ezzel az Ernst szemléletében meghatározó mővészeti folytonosság példája volt. A negyedik kiállítóról, Olgyay Ferencrıl szóló katalógus bevezetıjében ez különös hangsúlyt kapott, s feltőnt az ismert séma is, mely szerint a Olgyay a hazai földre visszatérve vált igazán jelentıs alkotóvá. „Azon képei, melyeket második idıszakában Münchenben készített, a német tájak szinességét adják elénk és még mindig – hogy úgy mondjam – kemények e mővei s önönmagát még itten sem találta meg egészen; (…) Szolnok volt azonban az a hely, ahol a benne rejlı finom színérzék kifejezésre jutott és ahol megértette a természet mindent megigézı fönségét. Szolnokon fejlıdött igazi modern magyar mővésszé Olgyay Ferenc, azon a Szolnokon, melyet Pettenkofen fedezett föl a magyar képzımővészetre nézve…”303 Ugyanebben az évben, 1905-ben rendezték meg Fényes Adolf kiállítását a sorozat ötödik részeként. Ernst Fényes szegényemberek ciklusát a beköszöntı szövegben „nemzeti szempontból” értékelte, s mivel a magyar témákat örökített meg képein, „Fényest bátran mondhatjuk egyik legeredetibb és legmagyarabb modern festınknek.” – írta.304 A sort 1906-ban Magyar-Mannheimer Gusztáv kiállítása folytatta. Az Ernst által „igazi festı-zseni”-nek nevezett mővészt a katalógusban kiemelt kolorizmusa, valamint velencei sikerei tehették méltóvá arra, hogy ebbe a rangos mezınybe bekerüljön.305 1906 februárjában következett a korábban említett Iványi Grünwald Béla kiállítás, s a mővész Ernst kommentárja szerint, mint a nagybányai mővésztelep tagja vált a modern nemzeti mővészet harcos zászlóvivıjévé.

306

Jellemzı, hogy a kiállítást egyébként dicsérı Fülep

Lajos szinte kizárólag Ernst korábban elemzett aktuálpolitikummal áthatott bevezetıje ellen kelt ki. „Két baja van csak: a Nemzeti Szalon rossz világítása és a katalógus elıszava, mely az igazgató úr tollából cseppent ki. Minden jó lélek dicséri az Urat. De ez egy kicsit mégis sok.” – írta.307 A Modern Magyar Mővészek nyolcadik bemutatóján Vaszary János anyagát tekinthették meg a látogatók. Ernst a katalógus bevezetıjében a nemzetközi példákat, a 303

NEMZETI SZALON 1905 C. 6. Gerı Ödön is Fényes Adolfot tartotta az abszolút magyar festınek ugyanebben az évben kiadott könyvének szövege szerint, de nem témái, hanem közelebbrıl meg nem határozott magyar festésmódja miatt. GERİ 1905. 25.; NEMZETI SZALON 1905 F. 305 NEMZETI SZALON 1906 A 306 NEMZETI SZALON 1906 C. 304

90

francia impresszionistákat elemezve jutott el Vaszary mővészetéhez kimutatva, hogy ıt is a szín és fényproblémák foglalkoztatták, s ebben a külföldiekkel egyenrangúvá vált. Miközben pályaívét megrajzolta, Vaszary stilizáló munkáit „csak egy izgatott és folyton kutató mővészlélek következményei”-nek nevezte, s mintegy kitérıként értelmezte az alapvetıen kolorista mővész életmővében.308 Vaszary minden bizonnyal ennek a kiállításnak az alkalmából készítette el azt a „barátságképet”, melyen a Modern Magyar Mővészek-sorozat résztvevıi mellett Ernst Lajost is megörökítette, s amely a modernek csoportos fellépésének fontos dokumentuma.309 1908-ra Glatz Oszkár győjteményes kiállítást terveztek, de ez végül nem valósult meg.310 Az 1907-es palotaavatót követıen László Fülöp, Kacziány Ödön és Márk Lajos mőveinek győjteményes bemutatásával folytatódott a Modern Magyar Mővészek-sorozat, s ebben nem kell feltétlenül konzervatív irányba való eltolódást látnunk. László Fülöpöt vitathatatlanul kora legjobb arcképfestıjének tartották, s Ernst is modellt ült neki 1907-ben, amikor a mővész a kiállítás emlékére megörökítette vásznán a Szalon igazgatóját.311 Ernst Kacziány Ödönt is nagyra becsülte, ı kapta a Szalon elsı Ernst-díját, Márk Lajost pedig egyértelmően modern festınek tartotta. Lázár Béla az 1907-es palotaavatóról kifejezetten hiányolta Márk mőveit312, Ernst pedig a Szalon katalógusának bevezetıjében hangsúlyozta, hogy Márk stílusával egészen különleges helyet vívott ki magának a modern mővészek között, témaválasztása pedig – a fıváros „szép asszonyait”, „leányait” festi meg – eltér a többi magyar mővészétıl, akik a „magyar tárgyat és embert” örökítik meg. Valójában Ernst szövege azt mutatja, hogy nem annyira az urbánus téma, mint Márk könnyed festıisége, a szín és fényhatások megragadása teszik alkalmassá arra, hogy a modern mővészek sorába kerüljön313, s valószínő, hogy ez a festıiség az oka a másik két mővésznél is annak, hogy résztvevıi lettek a rangos sorozatnak.

307

Fülep Lajos: Iványi-Grünwald Béla. In: FÜLEP 1974. 162. NEMZETI SZALON 1906 D. 309 DÖMÖTÖR 1913. 1. kép; KOPÓCSY 2007. 137-138. 310 Glatz Oszkár levele Ernst Lajoshoz. 1907. július 23. MNG Adattár Ltsz.: 5594/1354. 311 László Fülöp: Ernst Lajos arcképe, 1907. olaj, lemezpapír, J.j.l.: Ernst Lajosnak baráti tiszteletel collectiv kiállításunknak emlékéül. Bécs 1907. László Fülöp. MNG Ltsz.: 55.1.; NEMZETI SZALON 1907 B.; Gábor Bellák: Philip de László in Hungary. In: A Brush with Grandeur. Philip Alexius de László (1869–1937) Kat. (Ed.: Sandre de Laszlo) Christies, London, 2004. 18-19. 312 (r.-a.) [Lázár Béla]: A Nemzeti Szalon megnyitása. Magyar Szó, 1907. március 9., 7. 313 NEMZETI SZALON 1907 D. 5-7. Ugyanakkor Márk rajzait is nagyra becsüli Ernst, egy nagyobb anyagot be is mutat a Nemzeti Szalon. 308

91

A Nemzeti Szalon sorozatával lényegében párhuzamosan jelent meg ugyanaz a modern szemlélet a Könyves Kálmán Szalon tárlatain. A Könyves Kálmán 1904-es „Modern magyar festık” tárlatán – mely az 1907-es Nemzeti Szalon palotaavató elızményének tekinthetı – a Szalon törzsgárdája jelen volt: Fényes, Glatz, Iványi Grünwald, Kosztolányi Kann, Kernstok, Magyar-Mannheimer, Mednyánszky, Olgyay és Rippl-Rónai. A két intézmény párhuzamos propagandája erısítette a modernek pozícióit, ugyanakkor a Könyves Kálmán részben a Szalon konkurrenciáját is jelentette ebben az idıszakban. Ezt Rippl-Rónai példája mutatja legjobban: a mővész már 1903 körül jó kapcsolatban volt a Könyves Kálmán Mőkiadóval, s valószínőleg ennek köszönhetı, hogy 1906-ban győjteményes kiállítását is ott, és nem a Nemzeti Szalonban rendezte. 314 A Modern Magyar Mővészek kiállítássorozat bevezetıiben Ernst igyekezett a mővészeket nemzetközi kontextusba helyezni, a pályák ismertetésénél mindig megemlítette azokat a külföldi mővészeket, akik hatást gyakoroltak a magyarokra. Ugyanakkor a hangsúlyt a modern magyar mővészeknek a külföldiekkel való egyenrangúságára helyezte, s kiemelte egyediségüket, önállóságukat. Minden alkalmat megragadott, hogy kitérjen a mővek nemzeti jellegére, s ezt alapvetıen a témában tudta megragadni, de nála is megjelent a Lázár által is emlegetett „magyar szín” és „magyar forma” fogalma. A Modern Magyar Mővészek sorozat címlapjára elıszeretettel választott valamilyen magyaros témájú mővet. Így példul a Vaszary-katalóguson a Részes aratókat, vagy Iványi esetében a Bércek között címő festményt reprodukáltatta, s ez utóbbi különösen tudatos koncepciót sejtet. A magyaros történelmi jelmezbe öltöztetett mulatozó alakok Iványi képén az Ernst győjteményében megidézett történelmi múltat, egyben a katalógus bevezetıjében hangsúlyozott nemzeti jelleget is reprezentálták. A 18. századi jelmezek épp a függetlenségi harcok idejét idézték, melyet a katalógus bevezetıjének harcos függetlenségi szövege aktualizált.

314

TÍMÁR 2008. 50-53.; SZURCSIKNÉ 1985. 172-173.; ZSÁKOVICS 1998.; KOPÓCSY 2007. 137-138.

92

III. 5. Grafika a Nemzeti Szalonban

Az új mőfajok iránti nyitottságot, a „kapcsolatépítı képességet” és a gazdasági vállalkozás-jelleget egyaránt mutatja a Nemzeti Szalonban 1903-ban megrendezett PhotoClub kiállítás. Az 1899-ben megalakult Photo-Club egyik alapítója Wlassics Gyula kultuszminiszter volt, aki maga is mőkedvelı fotográfus lévén, pátfogolta az új mőfajt. Tagsága jórészt arisztokratákból állt, s elnöke gróf Esterházy Mihály volt. Nyilván arisztokrata kapcsolatainak volt köszönhetı, hogy a tárlat védnökségét József Ágost fıherceg vállalta, aki a kiállításon Auguszta fıhercegnıvel együtt jelent meg. A tárlat jelentıs anyagi sikert hozott, a képek kétharmadát eladták. Legközelebb 1905-ben rendezett újra a Nemzeti Szalon fotókiállítást, ekkor azonban korlátozottabb volt a sajtófigyelem, amit talán a Photo-Club kettéválásával lehet magyarázni.315 1903-ban a Nemzeti Szalon megindította vízfestmény, rajz- és metszetkiállításainak sorozatát. A grafikai tárlat gondolata nem volt minden elızmény nélküli, hiszen 1900-ban ugyanitt Székely Bertalan mővei mellett a II. és III. teremben nemzetközi grafikai kiállítást rendeztek, ahol neves francia és angol mővészek mellett olyan magyarokat is bemutattak, akiknek jelentıs rajzi, vagy sokszorosított grafikai munkássága volt. Így a II-III. teremben Fantin Latour, Puvis de Chavannes, Toulouse-Lautec, Whistler, Jules Chéret, Mary Cassat és Eugène Carrière mővei mellett Munkácsy számos vázlata, Mészöly Géza, Ligeti Antal, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Olgyai Viktor munkái voltak láthatók.

316

Hock János már

1898-as Mővészi reform címő – sokat vitatott – munkájában hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Szalon feladatának tekinti, hogy felhívja a figyelmet a mővészi rajzokra, melyekhez az egyébként olajnyomatokat vásároló réteg hasonló áron hozzájuthat.317 Ernst ezen a 315

DÉRY 1904. 27-28.; Simon Mihály: Összehasonlító fotótörténet. A magyar fotográfia történetébıl 16. Magyar Fotográfiai Múzeum Kecskemét, 2000. 82, 87.; Mővészet, II/1. 1903. 77.; Baki Péter: A Vasárnapi Újság és a fotográfia kapcsolata. http://www.fotoklikk.hu/cikk/baki-peter-vasarnapi-ujsag-es-fotografiakapcsolata; 1902-ben a Photo-Club egy torinói kiállításra készült, s a zsőrizett mővek kiállítását tervezte. Lehet, hogy ez valósult meg 1903-ban a Nemzeti Szalonban, de az is lehet, hogy még 1902-ben ott megrendezték, csak nincs rá több adatunk. N.N.: Mővészi fényképek kiállítása. Magyar Iparmővészet, V. 1902. 31. 316 BAKOS 2004. 50.; NEMZETI SZALON 1900 A.; Az 1903-as ıszi tárlaton is az elıcsarnokban külön grafikai részt rendeztek. NEMZETI SZALON 1903 D 317 HOCK 1898. 152.

93

területen is a Hock-korszakban kijelölt úton haladt, csak következetesebben vitte végig koncepcióját, hiszen önálló grafikai tárlat megrendezésére korábban nem volt példa. A tárlatok megindítása összefüggött a grafikai mőfajok értékelésében a századfordulón bekövetkezett változásokkal, melyeknek vázlatgyőjteménye révén Ernst is részese volt. Az impresszionista esztétika vázlat felfogásán túl a grafika fellendülése alapvetıen az általános európai tendenciába illeszkedett. A régi rajzokat és grafikákat már korábban győjtötték, az akvarell pedig hagyományosan elfogadottabb, a festészethez közel álló, sıt annak részeként kezelt mőfaj volt. De a kortárs rajz, és a sokszorosított grafika Magyarországon csak a 20. század elején nyerte el autonómiáját, s vált kiállításra méltó mőalkotássá. A hazai közönség Rippl-Rónai József és Olgyai Viktor tevékenysége, a Mővészetben Lyka Károly és a Magyar Iparmővészetben Czakó Elemér cikkei nyomán ismerhette meg a mőfajt. A grafika népszerősítésének állami szintő pártolását – mely a kevésbé tıkeerıs vásárlóréteg megnyerését célozta meg – mutatja, hogy a vallás és közoktatási miniszter a Nemzeti Szalon elsı, 1903-ban rendezett grafikai kiállítása alkalmából grafikai díjat tőzött ki öt kategóriában, ezzel is növelve a grafika mőfajának emelkedı presztízsét, s a kiállítás iránti érdeklıdést.318 A század elején a grafika elfogadtatásának szándéka nyilvánult meg a Könyves Kálmán Mőkiadó Rt. mővészi litográfia-sorozatának elindításában is, melynek szerkesztıje és szellemi atyja a Nemzeti Szalon választmányi tagja, Lázár Béla volt. Az elsı lapok 1903-ban jelentek meg, ugyanabban az évben, amikor a Nemzeti Szalon elsı grafikai tárlata megnyitotta kapuit.319 Nem tudjuk, hogy Lázár szerepet játszott-e a kiállítássorozat megindításában, de tény, hogy az 1904-es második rajz és metszetkiállításon bemutatták a Könyves Kálmán mőlapokat, külön-külön a mővészekhez besorolva. Az egyik katalógus példányban fennmaradt egy nyomtatott reklámcédula, melynek tanulsága szerint ezeket a lapokat részletfizetéssel is meg lehetett vásárolni.

320

Úgy tőnik azonban, a lelkes próbálkozás, a mőfaj

népszerősítésére tett kísérlet nem vezetett eredményre. Hiába reklámozta a Könyves Kálmán Rt. lapjait, a litográfiák szinte eladhatatlanok voltak, s 1905 körül kiadásuk is megtorpant. Ugyanebben az évben a Nemzeti Szalon harmadik grafikai kiállításán kisebb számban, s a tavaszi tárlat anyagával együtt, az olajképek között szerepeltek a grafikák, s a 318

NEMZETI SZALON 1903 A 319 BAKOS 2004. 49.; ZSÁKOVICS 1998. 69-71.

94

grafikai díjakról is hallgatott a katalógus.321 Az 1905-ös választásokat követı bizonytalan politikai helyzet valószínőleg közrejátszott abban, hogy nem tőztek ki díjat, hiszen a pályázatot a vallás és közoktatási minisztérium írta ki. A Szalon évkönyvében is utaltak a „nyomasztó gazdasági és politikai helyzetre”, melyet „a képzımővészet pártolása is megérzett.” A mővészek pedig megtudván, hogy a versengés elmarad, nagy számban visszaléptek, tehát nem győlt össze elegendı anyag egy önálló grafikai kiállításra.322 Az 1906-os negyedik grafikai tárlaton azonban újra kitőzték a pályadíjakat, s e kiállítás anyaga mennyiségileg és minıségileg sem maradt el az két évvel korábbi bemutatótól.323 1908-ban ismét a tavaszi tárlat keretén belül került sor a grafikai kiállításra, de technikák szerint igyekeztek elkülöníteni az anyagot. A nagyteremben kaptak helyet az olajképek, s a többi kiállítóhelyiségben a különbözı grafikai technikákat egymással harmonizáló csoportokba rendezték.324 Egyes győjteményes kiállításokon is nagy hangsúllyal szerepeltek grafikák, erre példa az 1908-as Paczka Ferenc és Cornélia bemutató.325 A grafika területén különösen jól érzékelhetı, hogy a Nemzeti Szalon, mint egy polgári magánegyesület részben államilag kezdeményezett feladatköröket látott el. A Wlassics

Gyula

miniszter

által

meghirdetett

„programcsomagba”

nemcsak

a

mővészettörténet oktatás beindítása, vagy a tárlatok látogatásának kívánalma tartozott, amivel a jövı nemzedék mővészeti érdeklıdésének felkeltése lehetséges, de a grafikai díjakon keresztül egy olyan mőfaj fejlesztése is, mely egy új mővészetpártoló polgári réteget nevelhet. Az alapvetıen gazdasági problémák megoldására, a mővészek megélhetésének

biztosítására

vonatkozó

kísérletek

állami

támogatással,

de

a

magánszférában valósultak meg. A Nemzeti Szalon teremtette meg ehhez a keretet, s Ernst alatt a köz- és a magánszféra ily módon tökéletesen együttmőködött.326

320

NEMZETI SZALON 1904 A. A Magyar Nemzeti Galéria könyvtárának példányában található a reklámcédula. 321 A lapok 1906 után alig szerepeltek kiállításon, s a kiadó még tíz évvel a megjelenés után is eladásra kínálta ıket. ZSÁKOVICS 1998. 79-80.; NEMZETI SZALON 1905 A 322 A Nemzeti Szalon Évkönyve 1904. Bp., 1905. 8., 11. 323 NEMZETI SZALON 1906 B. 324 Így az akvarell és pasztell egy terembe került éppúgy, mint a litográfia, a ceruza, szén, kréta technikával készített munkákkal együtt szerepelt. NEMZETI SZALON 1908 C. 325 NEMZETI SZALON 1908 B. 326 A közszféra és magánszféra összefonódásáról lásd: Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Bp., 1993. 217-265.

95

Ernst a vázlatokat, rajzokat egy-egy életmő szerves részeként kezelte, és mint a mővész keze nyomát ırzı, s az alkotófolyamatba betekintést nyújtó alkotásokat győjtésre méltónak, s kiállításra alkalmasnak tartotta. Ezzel lényegében eljutott a grafika autonómiájának felismeréséig. Személyes elkötelezıdése is körejátszhatott abban, hogy szerepet vállalt a korszak kritikusai, s kultúrpolitikusai által felkarolt, s oktatási-szervezeti kereteit éppen ekkor elnyerı grafika népszerősítésében is.327 Késıbb az Ernst Múzeum győjteményes kiállításain egyenrangúan szerepeltek a mővészek festményei mellet rajzaik, s otthont adott számos mővész grafikai kiállításának, valamint a Magyar Rézkarcolók Egyesületének is.328 Okkal emlékezett meg 1913-ban Dömötör István Ernstrıl, mint aki „különös passzióval” rendszeresítette a grafikai tárlatok sorozatát.329

III. 6. A Nemzeti Szalon új otthonában és a MIÉNK

A Nemzeti Szalon 1894-tıl a József körút 45. szám alatti ház elsı emeletén, majd 1896-tól a Kossuth Lajos utca és Újvilág (ma Semmelweis) utca sarkán bérelt helyiségben mőködött.330 Ernst 1904–1905 körül a Hauszmann Alajos által 1873–1874 folyamán emelt, középen három szintes, s két kapcsolódó földszinti szárnnyal rendelkezı neoreneszánsz Erzsébet téri kioszkot szemelte ki a Nemzeti Szalon új épületének céljára. Az ügynek megnyerte Andrássy Gyulát is, s tárgyalásokat kezdett a fıvárossal, és az épületben mőködı kávéházzal, valamint terveket kért a Korb–Giergl építészpárostól az átalakításról. A tervek sem a Szalonnak, sem a kávéházi bérlıknek nem feleltek meg, s idıközben a

327

A Magyar Grafikusok Egyesületét bı egy évtizedes tervezés után 1908-ban alapították. Olgyai Viktor 1906-os kinevezése a Mintarajziskola grafikai szakosztályának vezetésére hozott fordulatot az oktatásban, s jelezte az elmozdulást a kézmőves tevékenységnek tartott reproduktív grafikától az autonóm grafika irányába. Egy évtizedes elızmények után 1910-ben alakult meg az Iparmővészeti Iskolában a grafikai szakosztály, mely a magas színvonalú hazai alkalmazott grafika mőhelyévé vált. Noha itt nem autonóm grafikával foglalkoztak az itt tanult mővészek és tanárok – Helbing Ferenc – számos olyan önáló grafikai mővet hoztak létre, mely kiállításra került, s ık is részt vettek a grafika népszerősítésében. Földi Eszter: A színes litográfia technikája és zserepe az alkalmazott grafika megszületésében 1896–1914. In: Modern magyar litográfia 1890–1930. A sokszorosított grafika száz éve I. Kat. (Szerk.: Bajkay Éva) Miskolci Galéria, Miskolc, 1998. 23-27.; BAKOS 2004. 50. 328 ERNST MÚZEUM 1923 B 329 DÖMÖTÖR 1913. 24. 330 DÉRY 1904. 11., 14.

96

kávéház szerzıdését a fıváros meghosszabbította, így csak az épület egy részének birtokba vételére volt lehetıség. Ekkor fordult Ernst a Vágó-testvérekhez, hogy próbálják megoldani nehéz feladatot, hogy a kávéház is megmaradjon és megfelelı kiállítóterek is rendelkezésre álljanak. Eközben a Nemzeti Szalon vállalkozását Bárczy István polgármester, az 1906-ban kinevezett új kultuszminiszter, Apponyi Albert, valamint Koronghi Lippich Elek is felkarolta. A kultusztárca 57.000 forinttal, a fıváros pedig 50 éves ingyenes használati jog biztosításával támogatta az ügyet.331 Az építészeknek tehát dönteniük kellett, hogy alkalmazkodnak-e a neoreneszánsz formákhoz, vagy valami radikálisan új mellett határoznak. Vágó László és József ez utóbbit választották, s a keleti rész meghagyva a nyugati szárnyban a földszinten és az emeleten végig kiállítótereket alakítottak ki. Az emeleten mobil falakat alkalmaztak, a földszinti – grafikáknak és szobroknak szánt – kiállítótereket felülvilágítással látták el. A nyugati oldalra monumentális fıbejáratot helyeztek, s a kaput körülölelı ívet mozaikkal, és eozin mázas Zsolnay kerámiával díszítették. Felette a lépcsıfeljáróban elhelyezett, Kırösfıi-Kriesch Aladár és Nagy Sándor tervei szerint Róth Miksa által kivitelezett hat üvegablak Ernst és a kortársak megfogalmazása szerint a „a Mővészet Apotheosisát” ábrázolta, hat nıalakot jelenített meg, amint a „mővészet virágát” nevelik, gondozzák.332 Az épület átalakítása egy meghatározott program szerint történt, ami a Nemzeti Szalon Ernst idején képviselt, s a minisztérium által is pártfogolt mővészetszemléletét közvetítette. A szecessziós struktúra, az építészeti részletek, a dekoráció a szándék szerint mind a „magyaros” mind a „modern” kategóriáinak megfeleltek, s a Lechner Ödön által kijelölt irányt képviselték.333 Az épület tehát a modern nemzeti stílus létét bizonyította, s ezt ünnepelték benne a kritikusok is: „a Nemzeti Szalon, mint a fiatal magyar mővészet otthona nem fogadhatott el más megoldást, minthogy mővész otthona is: új, magyaros,

331

NEMZETI SZALON 1907 A. 10-11.; A Szalon évkönyvei szerint a megállapodás 1905-ben jött létre a fıváros és a mővészeti intézmény között a kioszk átalakításáról, s a beköltözést eredetileg 1906 ıszére tervezték. A megállapodás szerint évi 10.000 koronát kellett kártalanításként fizetni a bérlınek öt éven keresztül, de 1957-ig a Szalonnak ingyenes épülethasználati joga volt. A Nemzeti Szalon Évkönyve 1905. Bp., 1906. 11.; A Nemzeti Szalon Évkönyve 1906. Bp., 1907. 6-7. 332 Zboray Aladár: Az uj Nemzeti Szalon. Magyarország, XIV/59. 1907. március 9., 2-4.; Az üvegablak felirata: „Mővészet virága / ismerjük, szeressük / gonddal megápoljuk / erejét növeljük / nemessé neveljük / lelkünkké fogadjuk.” GELLÉR 2003. 62-66. 333 „… a tervezı építészeket is az vezette, hogy modern, de lehetıleg magyar stylusban épüljön fel az új épület. Ezen óhajuk fényesen sikerült, amennyiben a Lechner által megkezdett modern magyar építészeti stylus folytatódik.” Ernst Lajos: A Nemzeti Szalon új kiállítási palotája. In: NEMZETI SZALON 1907 A. 13.

97

modern legyen.”334 Hauszmann Alajos az átépítést több fórumon megtámadta, így a Szalon átalakítása kapcsán két iskola, s két generáció egy épületen csapott össze. Ernst nemhogy nem hallgatta el az építés körüli viharokat, hanem külön hangsúlyozta azt palotaavató katalógus bevezetıjében, mintegy a megvalósult épülettel bizonyítva a modern nemzeti irány létjogosultságát, sıt diadalát. Eljárását Hauszmann védelmére kelve többen kritizálták, pedig valószínőleg okkal tért ki a Hauszmann-konfliktusra ilyen részletesen: egyértelmővé akarta tenni az elkülönülést.335 A kritikusok jól érzékelték az épület demonstratív jellegét. Malonyay Dezsı az építészeti váltást hangsúlyozta: „csataüzenet akar ez lenni a maradi építés mővészietlensége ellen”, a Vasárnapi Ujság szerzıje pedig a „Janus-arczú” épületben és a kiállításban egyaránt egy nemzedék küzdelmét látta: „Az épület egész kiképzése szinte tüntetıleg hirdeti a modernségre való törekvést, mintha harczi kiáltása akarna lenni a fiatal mővésznemzedéknek. A mit aztán (…) a kiállítási termekben látunk: az már szinte hadüzenet számba megy minden maradiság, minden olyan szellem ellen, a melyet a mővészek nyelvén az >akadémia< gúnyosan ejtett neve alatt értenek.”336 A palota nyitó kiállítása – melyet Vaszary János igényes plakátjával hirdettek – az építészeti programra rímelt: ambíciója a modern magyar mővészet bemutatása volt.337 Ernst a katalógus bevezetıjében világosan megfogalmazta a tárlat genezisét: „Modern magyar mővészeink győjteményes kiállításával érte el a Nemzeti Szalon nagy sikereit. (…) 334

Kézdi-Kovács László írta ezt, s odáig ment, hogy Ernstet ördöngıs kitartása miatt, s mert a lehetetlent megvalósította maró iróniával Mefisztónak, Vágóékat „isteni erıvel” rendelkezınek, Andrássyt és Apponyit pedig „atyaisteneknek” nevezte. Az épületet „arany kapus mővészpalota” címmel értékelte. Kézdi-Kovács László: A Nemzeti Szalon új otthonában. Pesti Hírlap, XXIX/59.1907. március 9. 8.; „Vágó László és József (…) tudja, hogy a nemzeti stílus egységesen, harmonikusan meg fog születni, sıt kezdik dokumentálni, hogy már meg is van, már itt is van!”; K.M. [Komor Marcell]: A Nemzeti Szalon. Vállalkozók Lapja, XVIII/11. 1907. március 13., 5. 335 Ernst katalógus bevezetıjét Komor Marcell meglehetısen tapintatlannak ítélte, véleménye szerint Hauszmann szemponja is érthetı és elfogadható volt, hiszen egy általa tervezett épület radikális átalakításáról volt szó. Ernst Lajos: A Nemzeti Szalon új kiállítási palotája. In: NEMZETI SZALON 1907 A. 11-12.; K.M. [Komor Marcell]: A Nemzeti Szalon. Vállalkozók Lapja, XVIII/11. 1907. március 13., 5.; Gerı Ödön is kitért a Hauszmann-vitára. Gerı Ödön: Az uj Szalon. Pesti Napló, LVIII/59. 1907. március 9., 2-4.; A Magyar Építımővészek Szövetsége ülésén Bálint Zoltán tiltakozott Ernst eljárása ellen. N.N.: A Nemzeti Szalon háza és Hauszmann Alajos. Pesti Napló, 1907. március 17., 16. Tímár Árpád győjtése; A Nemzeti Szalon épületérıl még: Ernszt Lajos: A Nemzeti szalon uj kiállítási palotája. In: Magyar Mővészeti Almanach VIII. évf. Bp., 1908. 77-79.; MTA MKI Adattár C-I-5/8843-8844. 1080-87; 8827; Gábor Bognár: The History of the National Salon. In: Artists’ Studios and Exhibition Spaces. 2. (Ed.: Katalin Keserü, Zsófia Németh) Ernst Museum, Bp., 2003. 199-209. 336 Malonyay Dezsı: A Nemzeti Szalon házavatása. Budapesti Hírlap, XXVI/59. 1907. március 9., 10.; N.N.: A Nemzeti Szalon új épülete. Vasárnapi Ujság, LIV/11. 1907. március 17., 211.

98

Ezek a sikerek adtak különösen erıt és bizalmat egyesületünk vezetıségének, hogy egy nagyszabású s a modern mővészeti igényeknek megfelelı új kiállítási palotát építsünk magunknak. Hogy modern mővészeink csoportkiállításával nyitjuk meg új palotánkat csak a legcsekélyebb elismerés és köszönet akar lenni, amelyet irántuk egyesületünk érez. Évek óta tárgyalnak és tervezgetek már, hogy egy csoportba alakulva rendezhessék kiállításaikat, hogy (…) a polgári és a modern mővészet közti különbséget feltüntethessék. (…) Már többször állottak közel tervük megvalósításához, de úgy látszik nem bírtak megfelelı és célszerő kiállítási helyiséget találni. Ahogy azonban megkezdtem a győjteményes kiállítások rendezését s ahogy azoknak szép sikerei voltak: bizalommal lettek további mőködésem iránt, hogy nemsokára megfelelı és a mővészetükhöz méltó kiállítási épületben állandóan és csoportosan léphetnek fel. (…) Már megvan a modern mővészet fényes új otthona, melynek elsı kiállítását azoknak a modern mővészeknek mőveibıl óhajtottam rendezni, akik eddig győjteményes kiállítások keretében mutatták be mővészetüket a Szalonban.”338 A szövegbıl kiderül, hogy a csoportos kiállítás a Modern Magyar Mővészek-sorozatból született, s elıször a Szalon életében itt fogalmazódott meg a tárlatokon jelen lévı „polgári mővészettıl” való elkülönülés.339 Emellett az idézet még egy kulcsfontosságú megjegyzést tartalmaz: a csoporttá alakulás és közös fellépés szándékát. A Modern Magyar Mővészek kiállításaitól tehát egyenes út vezetett a palotaavató tárlathoz és – mint látni fogjuk – a MIÉNK-hez.340 A csoportos kiállítás, melynek anyagát Ferenczy Károly válogatta, egyben azt is jelentette, hogy a Szalon tagságának nagy része nem mutatkozhatott be a palotaavatón, ami már elırevetítette a késıbbi konfliktusokat. Kézdi-Kovács László cikkében meg is jegyezte, hogy az eset „250 magyar festımővész közül 225-öt felingerelt a Szalon ellen, azon egyszerő oknál fogva, mert tapintatlanságnak tartják azt, hogy egy uj magyar mővészotthon felavató kiállításából a magyar mővészek összességét kizárják.”341 Az Ernst bevezetıjében hangsúlyozott elkülönülés, mely magában hordta a szecesszió gesztusát valójában egy demonstratív „bevonulás” volt a szándékoltan modern szellemben épített 337

Földi Eszter: „…modern plakátot csinálni…” In: Vaszary János (1867–1939) győjteményes kiállítása. Kat. (Szerk.: Veszprémi Nóra) Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 2007. 117., kat. 298-299. 338 Ernst Lajos: Modern Magyar Mővészek. Elsı csoportkiállítás. In: NEMZETI SZALON 1907 A. 19-21. 339 Ez alatt minden bizonnyal a mőcsarnoki, szalonfestészetet értették. 340 Tímár Árpád kimutatta az 1907-es palotaavató és a MIÉNK közötti összefüggést. TÍMÁR 2008.

99

Szalonba. Lehetıséget erre a „modernek” immár viszonylagos elfogadottsága, valamint egy kissebb puccsal felérı akció teremtett. A modern-sorozat sikerei alapján joggal gondolhatták a szervezık, hogy a kritika pozitívan fogja fogadni a tárlatot, már csak a palotamegnyitóra tolakodó többi Szalon-tagot kellett semlegesíteni. Ferenczy vállakozott arra, hogy a választmány határozata ellenére véghezvigye tervét, de ehhez szüksége volt Ernst támogatására is, aki az építkezés miatti elfoglaltságokra hivatkozva egyszerően nem hívott össze ülést, amíg a tárlat meg nem nyílt.342 Ernst nyilván Ferenczy mellett állt, de egyenlıre még ügyesen lavírozott. A tárlaton összesen huszonegy mővész mőveit lehetett látni: Csók István, Ferenczy Károly, Ferenczy Valér, Fényes Adolf, Hatvany Ferenc, Iványi Grünwald Béla, Jávor Pál, Kacziány Ödön, Kernstok Károly, Kosztolányi Kann Gyula, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Mednyánszky László, Nyilassy Sándor, Perlmutter Izsák, Réti István, Rippl-Rónai József, Stobentz Frigyes, Szinyei Merse Pál, Thorma János, Vaszary János, Zombory Lajos, közülük heten szerepeltek már önálló kiállítással a Modern Magyar Mővészek-sorozaton. Ferenczy koncepciója Ernst bevezetıje szerint az volt, hogy „lehetıleg egy mővészeti irányt képviselık kerüljenek össze az elsı csoport-kiállításon minél jobb mővekkel”343. Gerı Ödön írásában éppen ezt a csoportos fellépést emelte ki, szerinte ez a tárlat pont ennek köszönhetıen „élmény”, s „nem igaz, hogy az a kiállítás a legjobb, amely minden nézınek valami tetszetıset nyújt.” Ebben az utóbbi megjegyzésében ha burkoltan is, de benne van a többi tárlat kritikája, s következı sorai egyértelmővé teszik állásfoglalását a modern szellemő csoportkiállítások mellett: „Az egyformán festık nem érdekelnek bennünket, míg az egyformán forrongók iránt lázas, izgalmas az érdeklıdésünk.”344 Bár Kézdi-Kovács Ferenczyvel szembeni elfogultságáról tett tanúbizonyságot, amikor a mővész képeinek néhány darabját „elrajzoltnak” illetve „színben nyersnek” nevezte, az egész kiállítást a sajtóban megjelent kritikákkal összhangban pozitívan értékelte, kiemelve az anyag egységes plein air jellegét.345 Pedig Kézdi-Kovács a konzervatív vonalat, valamint a sértett mővészeket képviselte, tehát Ernst reménye, hogy a 341

TÍMÁR 2008. 57.; Kézdi-Kovács László: A Nemzeti Szalon új otthonában. Pesti Hírlap, XXIX/59.1907. március 9. 8. 342 N.N.: Botrányos mővész-közgyőlés. A „hóbortos” és a „komoly mővészek”harca. Pesti Hírlap, 1907. május 7. 6-7. 343 Ernst Lajos: Modern Magyar Mővészek. Elsı csoportkiállítás. In: NEMZETI SZALON 1907 A. 19-21. 344 Gerı Ödön: Az uj Szalon. Pesti Napló, LVIII/59. 1907. 1907. március 9., 2-4.

100

tárlaton szereplık immár vitathatatlan tekintélyek, s megfelelı mértékben elfogadottak, s ezért a kiállítás alapvetıen sikeres lesz, beigazolódni látszott. Lázár Béla például egy külön kis füzetben ünnepi pátosszal elemezte a kiállítást, s szövegében ismét a nemzeti karakter megragadására helyezte a hangsúlyt: a kiállító mővészek munkáiban „a magyar karakter elsı alapjellemvonását” az „İszinteséget” vélte felfedezni. 346 Neki, a palotaavató a „Szent Tavasz” eljövetelét, egy új kor kezdetét jelentette, míg Fülep a „ver sacrumról” az ifjúság kiseprőzésére asszociált. Fülep nem a frissességet és fiatalságot, vagy a tüntetı modernizmust emelte ki kritikájában, hanem egy valaha új, de mára már elaggott mővészetet látott a tárlat anyagában, s összességében egy korszak lezárásaként értékelte.347 Konzervatív oldalon is voltak, akik kissé fanyalogtak, de a többség kitőnınek tartotta a tárlatot.348 Kézdi-Kovács írásának végkicsengésébıl, a „száz jó magyar mővész”-re tett megjegyzésébıl sejteni lehetett, hogy a mővészek nem bocsájtanak meg.349 Ernstnek sikerült elérnie a katalógus bevezetıjében említett elkülönülést, ám ez a Szalon többi tagjának rovására történt, s így nem maradhatott megtorlás nélkül. A sértettségen túl az anyagi érdek mozgatta a Szalon tagságát. Az elsı összehívott közgyőlésen, május elején a kiállítás kockázatát magára vállaló Ferenczyt kibuktatták az alelnöki pozícióból, s vele távozott Jánossy Béla győjtı és Rózsa Miklós is. A viharos hangulatú ülésen Ferenczy – aki képeit igen magas áron értékesítette, s ezzel csak növelte az iránta meglévı ellenszenvet – nem tagadta, hogy vétett az alapszabály ellen, sıt a mővészet arisztokratizmusát szegezte szembe az ıt a demokrácia megsértésével vádolókkal. A közgyőlés elıtt a tagok egy csoportja Ferenczyék ellen hangoló röpiratot küldött körbe, s ebben így jellemezték a fennálló helyzetet. „El akarnak őzni mindenkit a Szalon alapítói 345

Kézdi-Kovács László: A Nemzeti Szalon új otthonában. Pesti Hírlap, XXIX/59.1907. március 9. 8. LÁZÁR 1907. 6-7. 347 „A tegnap még fiatal mővészet ma kissé kikenve-kifenve, megráncosodva, fáradtan, fásultan, örömtelenül kínálja magát az aranykapu mögött. A csírázás és a kezdet helyett a Szalon kiállítása a megérést és befejezést jelenti.” Éles kritikájában a pozitivizmussal kapcsolatba hozott impresszionizmus ellenesség érzékelhetı. Két mővészt értékel csak pozitívan Kernstokot és Rippl-Rónait. Fülep Lajos: Nemzeti Szalon. In: FÜLEP 1974. 189-192.; Fülep változó Rippl-Rónai értékelésérıl: Tímár Árpád: A mőkritikától a mővészetfilozófiáig. In: Sub Minervae nationis praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdéskörébıl Németh Lajos 60. születésnapjára. (Szerk. ELTE BTK Mővészettörténet Tanszék) Bp., 1989. 208-213.; TÍMÁR 2008. 57., 59. 348 „A Nemzeti Szalon már becsesebbet, szebbet is produkált, s nézetünk szerint az új mővészeti otthont impozánsabb kiállítással lehetett volna felszentelni.” N.N.: Nemzeti Szalon. A Kor, I/7. 1907. április 1., 26.; „A kiállítást állandóan igen sokan látogatták és a képek közül igen sokat megvásároltak.” N.N.: Képzımővészet. Budapesti Hírlap, 1907. április 3. 10. Mindkét cikk Tímár Árpád győjtése. 349 Kézdi-Kovács László: A Nemzeti Szalon új otthonában. Pesti Hírlap, XXIX/59.1907. március 9., 8. 346

101

közül, hogy az új palotában a maguk számára magyar szecessziót csináljanak.”350 Az elkülönülés szándéka mindenki számára nyilvánvaló volt, különösen a palotaavatón résztvevık mőcsarnoki tavaszi tárlatról való távolmaradását követıen.351 Azt azonban nem gondolhatták komolyan, s inkább ijesztgetésnek szánhatták, hogy a palotaavatót egy valódi „lefoglalás” követhet. Az építkezéssel eladósodott Szalon ezt semmi esetre sem engedhette volna meg magának. Azt, hogy menyire nem mővészi, hanem személyes – Ferenczy elleni – fellépésrıl és pénzügyi kérdésekrıl volt szó, jól bizonyítja, hogy a tagság végül a modernek „atyjának” tartott, s a kiállításon ismét sikert aratott Szinyeit választotta meg Ferenczy helyére.352 A konzervatív oldal egységes fellépése a – szintén elsı ízben egységesen fellépı s valóban antidemokratikusan elıtérbe kerülı – modernekkel szemben vitathatatlan. A választmányban valóban jelentıs pozíciókra tettek szert, de ez önmagában még nem jelentette a Szalon kizárólagosan konzervatív irányba tolódását. Csak a frontvonalak rajzolódtak ki a gazdasági érdek és – egyenlıre csak másodsorban – a mővészi értékrend mentén. Noha Ernstet a tagok vérmesen lehurrogták, amikor megpróbált Ferenczy védelmében egy régebbi határozatra hivatkozni, melyben a kiállítások rendszerének megváltoztatása már felmerült, de valójában senki nem próbálta meg ıt ellehetetleníteni, vagy elmozdítani. İ maga ugyan megkísérelte elhagyani a Nemzeti Szalont, s a Történelmi Képcsarnokban szerezni állást, de ez végsı soron nem sikerült neki.353 Pozíciójában maradt, s így a választmányon belül továbbra is biztosítani tudta az álatala preferált mővészek bemutatását. A következı két évben ı és Szinyei volt a garanciája annak, hogy a korábban érvényesített modern szellem továbbra is jelen legyen a Szalon kiállításain.354 A helyzet kiélezıdése közrejátszott a MIÉNK megalakulásában. Ugyanakkor gyökerei korábbra vezethetıek vissza, fokozatosan formálódott a Nemzeti Szalon győjteményes kiállításainak eredményeként az igény, hogy a modern mővészek együttesen lépjenek fel, s maga a palotaavató is ennek volt a demonstrációja. A kiállítás körüli botrány 350

N.N.: Botrányos mővész-közgyőlés.A „hóbortos” és a „komoly mővészek”harca. Pesti Hírlap, 1907. május 7. 6-7. Tímár Árpád győjtése.; TÍMÁR 2008. 61-64. 351 TÍMÁR 2008. 59-61. 352 Szinyei csak 1909-ben mondott le alalnöki tisztségérıl. SZINYEI 1990. 132. 353 SzM Adattár 1084/1907. 354 Lázár Béla: Kavarodás a mővészet körül. Magyar Szó, 1907. május 7., 6.; N.N.: Botrányos mővészközgyőlés.A „hóbortos” és a „komoly mővészek”harca. Pesti Hírlap, 1907. május 7. 6-7. Tímár Árpád győjtése.

102

csak az utolsó lökést adhatta meg ahhoz, hogy szervezkedni kezdjenek. A viharos ülés motiválhatta

a

konzervatívoktól

való

erıteljesebb

elkülönülést

és

a

nagyobb

érdekérvényesítés érdekében a csoporttá alakulást, s erre biztatta ıket számos kritikus is.355 Valószínő, hogy a Szalon teljesen konzervatív fordulatától tartottak amikor a tömörülést kezdeményezték, de ez ekkor nem következett be, s néhány pozíciót még tartani tudtak. Ezért nem teljesen egyértelmő, hogy a Szalon ellenében jött létre a MIÉNK, s ezt mutatja, hogy kezdetben az Ernst vezetése alatt álló Szalon adott otthont kiállításaiknak.356 1907 májusában a MIÉNK-be meghívottak Szinyei, Ferenczy és Rippl-Rónai aláírásával egy levelet vehettek kézbe, melyben a „kiállításoknak önálló és független rendezését” jelölték meg célnak, s ez jórészt meg is valósult késıbb a Nemzeti Szalon keretein belül.357 Az év végén a sajtóban megjelent a megalakult csoport tagjainak névsora: Csók István, Czóbel Béla, Ferenczy Károly, Ferenczy Valér, Fényes Adolf, Glatz Oszkár, Iványi-Grünwald Béla, Kann Gyula, Kernstock Károly, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Márffy Ödön, Olgyay Ferenc, Réti István, Rippl-Rónai József, Strobentz Frigyes, Szinyei Merse Pál, és Vaszary János.358 Közülük nyolcnak volt győjteményes kiállítása a a Szalonban korábban, s a tizenhétbıl tizenhárman már jelen voltak a palotaavatón is, s Olgyay is csak betegsége miatt nem állított akkor ki. Gyakorlatilag tehát a MIÉNK törzse már 1907 elején összeállt. A palotaavatón részt vevı 21 mővész közül néhányan kiestek, de vannak közöttük olyanok – Perlmutter, Hatvany, Jávor Pál – akik a MIÉNK kiállításokon vendégként szerepeltek késıbb, tehát szoros kapcsolatuk megmaradt a mővésztársasággal. Még a palotafelavatót ismertetı cikkében Lázár Béla megemlítette, hogy „Márffy, Cserna, Gulácsy s fıleg Czóbel Béla szerencsésen egészítették volna ki a kiállítást”, s Lázár véleményét osztották mások is.359 Rippl-Rónai és Szinyei támogatásával Czóbel és Márffy beléptek a MIÉNK-be Gulácsy pedig, bár nem lett tag, de rendszeresen kiállított velük. A három új tag közül Ferenczy Valér természetesen apja közbenjárására 355

TÍMÁR 2008. 64. Parádi Judit tanulmányában Lázár Béla cikkére hivatkozva a Szalonból való kivonulás lehetıségét és a MIÉNK megalakulását szorosabb kapcsolatba hozza. PARÁDI 2006. 123-124.; 1907 októberében, hivatalos megalakulásukat követı cikkekben már jelzik, hogy a Nemzeti Szalonban fognak kiállítani. N.N.: Képzımővészet. Budapesti Hírlap, 1907. október 27., 15.; N.N.: Magyar Szecesszió. Egyetértés, 1907. október 27., 11. Ez utóbbi cikkben ugyan felmerül az esetleges szakítás lehetısége, de megjegyzi a szerzı, hogy egyenlıre meg tudtak állapodni a Nemzeti Szalonnal. Mindkét cikk Tímár Árpád győjtése. 357 MNG Adattár 8198/1955. Idézi: ROCKENBAUER 2006. 27. 358 N.N.: Képzımővészet. Budapesti Hirlap, 1907. október 27., 15. Tímár Árpád győjtése; Mővészet, VI. 1907. 412. 356

103

került a csoportba.360 İk képviselték – a kiállításokra meghívott vendégekkel együtt – a késıbb oly sokat emlegetett legfiatalabbakat. A MIÉNK mozaikszó megszületésében talán nemcsak a stílusirányokat körülhatároló szavak lerövidítése játszott szerepet. A csoport gerincét azok a mővészek tették ki, akiknek munkáit a század elsı évtizedében már vitathatatlanul a nemzeti mővészet részének tekintettek. A miénk/mienk kifejezés, egészen egyszerően azt is jelentette, hogy magyarrá lett modern mővészet. Zboray Aladár éppen a palotaavató kiállításról szóló kritikájában írta le ilyen értelemben a szót: „ez a sok modern, látni tudó, érezni akaró, mővészi problémákat fejtegetı mővészember mind magyar, mind a mienk.(…) A modern magyar mővészet határozottan a külföldtıl kapta impresszióit s aki holnap végignézi a Nemzeti Szalon kiállítását, egy-két képet leszámítva csak magyar képet fog ott találni.”361 Így élcelıdtek a hírlapírók a „miénk” kifejezéssel késıbb is az elsı MIÉNK kiállításról írt kritikákban különbözı töltettel. Kézdi-Kovács László szerint a „MIÉNK elsı óriási hibája, hogy nem a miénk. Vagyis a magyarsághoz semmi köze. Ez nem modern magyar mővészet, hanem a nemzetköziség, az idegen mővészi bálványok utánérzésének mővészete. Ha Londonba ilyen kiállítást küldünk a modern magyar mővészet cégére alatt, akkor az angolok jogal hihetik, hogy a magyar fajból kiveszett a nemzeti érzés.”, vagy másik oldalról Malonyay Dezsı szerint „európai szintre emelkedett magyar mővészet, ez a miénk”.362 A MIÉNK 1908-as és 1909-es kiállításain az új generáció fellépése váltotta ki a legtöbb kritikát, s jelölte ki a határt a már elfogadott és a még radikálisan új, s oly sokak által elutasított mővészi felfogás között.363 A fiatalok által bemutatott, s egyértelmően francia hatásokat tükrözı posztimpresszionista – „ultramodern” – mővek nyomán az utánzás, a külföldi hatások kritikátlan befogadásának toposzát ismételték, ami 359

r.-a. [Lázár Béla]: A Nemzeti Szalon megnyitása. Magyar Szó, 1907. március 9., 7. Tímár Árpád győjtése ROCKENBAUER 2006. 27. 361 Zboray Aladár: Az uj Nemzeti Szalon. Magyarország, XIV/59. 1907. március 9., 2-4. 362 Kézdi-Kovács László: A „MIÉNK” csoportkiállítása a Nemzeti Szalonban. Pesti Hirlap, 1908. január 11., 6-7.; (Md) [Malonyay Dezsı]: M.I.É.N.K. Budapesti Hirlap, 1908. január 11., 9-10. Mindkét cikk Tímár Árpád győjtése.; TÍMÁR 2008. 73. 363 A helyzetet jól jellemezte, hogy Balló Ede 1908-as Velázquez-másolatainak Nemzeti Szalon-beli kiállítása is Balló szándéka szerint a fiatalok mesterségbeli fogyatékosságaival szembeni demonstrációvá vált, s a konzervatív tábor szócsöve, Kézdi-Kovács László is így értelmezte. RÉVÉSZ 2004. 26. Ernst már a Történelmi Képcsarnok század végi bemutatóinál felismerhette a másolatok jelentıségét, s mint győjtı is szembesült ezekkel saját történeti anyagánál is. Késıbb 1924-ben az Ernst Múzeumban újra bemutattak egy nagyobb anyagot Balló másolataiból. NEMZETI SZALON 1908 E .; ERNST MÚZEUM 1924 E. 360

104

összekapcsolódott az 1907 tavaszán rendezett Gauguin-kiállítás viharos fogadtatásával is.364 Nem csak a kifejezetten konzervatív szerzıknél bukkantak fel ezek a kritikai megjegyzések, Lyka Károly, Bárdos Artúr, Lengyel Géza is megemlítette a külsıségek utánzásának problémáját.365 Bár ez a ritkán jelentkezett a nemzeti mővészet problematikájával ötvözve, helyenként mégis találkozunk olyan cikkekkel, melyekben a fiatalok fellépése alkalmat adott arra, hogy megfogalmazzák a nemzetközi hatások hazai hagyományokba való illesztésének kívánalmát. Ilyen dimenziót kapott például Malonyay Dezsı cikkeiben, aki a „Cézanne – Van Gogh – Gauguin epidémia áldozatainak rángatózásait, Czóbel Béla megmosolyogni való titánkodását” elítélte, s a fiatalok elé példaként állította az elızı generáció nemzeti szellemő mővészetét. Ezért a nagybányaikak mintájára javasolta, hogy a „Ismerkedjenek meg mővésznövendékeink a külföld remekeivel, de gondjuk legyen rá, hogy el ne szakadjanak hazulról, hogy elég erıs legyen bennük a magyar érzés s a magyar öntudat már akkor, amikor idegenbe indulnak.”366 Malonyay számára itt volt a határ: a posztimpresszionista hatást már nem tudta beilleszteni nemzetkarakterológián alapuló koncepciójába, s éppen az általa veszedelmesnek tartott túlzott idegen befolyás példáját látta benne. Egy másik, ismeretlen szerzı a hagyományos nemzetkarakterológiai elemekhez nyúlt, amikor a jellegzetes magyar józansággal és a magyar Alföld hatásával hozta kapcslatba azt, hogy a szolnokiak és nagybányaiak „a külföldi mővészek vívmányait a magukévá tették”, s ezzel a józansággal helyezte szembe az „ultramodernek”, különösen Czóbel „gauguineskedı, emészthetetlen vízióit”.367 Lázár Béla a MIÉNK második kiállításáról írt füzetében éppen ellenkezıen magyarázta a „legifjabbak” fellépését: az európai mővészetet magyarrá tevı idısebb generáció példájából kiindulva egy organikus fejlıdést vázolt. Véleménye szerint a deformációig eljutott merész fiatalok mővészete is „magyar ritmusra fog felépülni”, s „magyar színharmóniák szintézisét hozza a jövı”. A Rippl-Rónait követı és az európai dekoratív 364

Tudatosan kerülöm a Magyar Vadak, és használom helyette a posztimpresszionista, vagy a korabeli „ultramodern” kifejezést ennek a generációnak a munkáira. Ennek részletes magyarázata szétfeszítené a dolgozat kereteit. 365 Bárdos Artúr: M.I.É.N.K. Egyetértés, 1908. január 11., 1-3.; Lengyel Géza: Új tárlatok. Huszadik Század, IX/1. 1908. január, 67-70.; Lyka Károly: Magyar naturalisták és impresszionisták. Uj Idık, 1908. január 19., 78-79. Mindhárom cikk Tímár Árpád győjtése.; PARÁDI 2006.125. 366 (Md) [Malonyay Dezsı]: M.I.É.N.K. Budapesti Hirlap, 1908. január 11., 9-10. Tímár Árpád győjtése. 367 „Ez az önmegtartóztatás egyik fı erénye, aminthogy ennek ellenkezıje nagy hátrányára van Czóbel Bélának, akinek a képeit a magyar közönség nem fogja bevenni soha. Rippl-Rónai, Czóbel és Vaszary, no

105

törekvéseket beépítı fiatalok mővészete pedig a jövı modern magyar építészetével kapcsolatos nagy szintetikus, dekoratív feladatokban fog kiteljesedni.368 Lázár elfogadta ezt az általa dekoratív, absztraháló mővészetnek nevezett irányt, s elıször csak fentebb idézett 1916-os könyvében kelt ki a Nyolcak ellen. is A legújabb franciás törekvéseket azonban már nehéz volt beemelni a nemzeti diskurzusba, s a kiállítások nyomán a lapokban az idegen mővészeti hatások elleni hang felerısödött. „Hiába erılködnek a támogatók és fogják rá minderre, hogy ez nemzeti, nem hisznek már oly könnyen az emberek a nyomtatott frázisoknak, inkább annak, amit látnak.” – írta Szalkay Gusztáv, aki cikkében a kulturális elzárkózás gondolatáig is eljutott: „Ne Párizsban fejlesszük a nemzeti mővészetet, hanem itthon. A magyar mővészetnek nem lehet a külföld, fıleg Franciaország a bölcsıje.”369 A MIÉNK kiállítás kapcsán a nemzeti és internacionális igazán éles szembehelyezését Koronghi Lippich Elek fogalmazta meg, kijelentve, hogy „a kormány határozottan ellene van annak, hogy a fiatalok a külföldi mővészet konyhájának hulladékait hozzák haza. Kis tökéletlen emberek odarajzanak Párizsba, s eklektikusan megterhelve abban a hitben térnek vissza, hogy igaz mővészet az, amit csinálnak. İsi tradíciók arra tanítanak meg bennünket, hogy minden igaz mővészet csakis a honi talajból fakad, s a magyar mővész-ifjak tanulják meg, hogy csakis a magyar föld szeretetébıl és kultuszából sarjadzik ki igazi magyar mővészet.”370 Koronghi nemzeti mővészetrıl vallott álláspontjának ismeretében a kirohanás nem olyan meglepı, de a kormányzati körökbıl jövı állásfoglalásnak természetesen komoly súlya volt.371 Különösen, hogy a kultuszminiszter Apponyi Albert a legújabb mővészeti fejlemények ismeretében az ösztöndíjakról nyilatkozva állítólag igyekezett a fiatalokat távol tartani Párizstól, sıt Réti István egy 1909 októberében kelt cikke szerint a MIÉNK-kiállításról állami vásárlásra javasolt mőveket kihúzott azzal a felkiáltással, hogy „Ezt a mővészetet

meg egy-két zseni képezik a kiállítás legultramodernebb részét, ellentétben azzal a klasszikus józansággal, amelyet a többi képek nagy része elárul.” N.N.: Magyar szecesszió. Alkotmány, 1908. január 31., 1-2. 368 LÁZÁR 1909. 369 Szalkay Gusztáv: M.I.É.N.K. Szabad Mővészet, I/1. 1908. január 15., 7-8. Tímár Árpád győjtése. 370 N.N.: A kormány és az ultramodern fiatalok. Pesti Hirlap, 1908. február 14., 9. Tímár Árpád győjtése. 371 Jurecskó László: K. Lippich Elek a hivatalos mővészetpolitika irányítója és a gıdöllıiek. In: Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982. 9-33.; Jurecskó László: A népies szecesszió elméletének kialakulása. In: A gödöllıi mővésztelep 1901-1920. Kat. (Szerk.: Gellér Katalin, G. Merva Mária, İriné Nagy Cecília) Gödöllıi Városi Múzeum, Gödöllı, 2003. 59-61.

106

nem pártolom”.372 Ha mindez csupán sajtóhírverés volt, akkor is jól tükrözi azt, hogy mi volt a közvélekedés a kultuszminisztérium álláspontjáról a modern mővészettel kapcsolatban.373 Mindez nyilvánvalóan megnehezítette a Nemzeti Szalon modern gárdájának helyzetét, s az „ultramoderneket” támadó, sajtóban megjelent kritikák felerısíthették a konzervatív tagok aktivitását. Mindenesetre a MIÉNK elsı kiállítását 1908 januárjában a Nemzeti Szalon még a mővésztársasággal szoros együttmőködésben készítette elı, hiszen a katalógus szerint ezt a tárlatot Ernst Lajos rendezte. Egy évvel késıbb azonban már teljesen hiányzik neve a szervezık közül, s kérdés, hogy miért.374 Lehet, hogy a MIÉNK nagyobb szabadságot kívánt a rendezésben, de az sem kizárt, hogy a fennálló helyzetben Ernst politikusabb megoldásnak talála, ha a Nemzeti Szalon csak helyet ad a kiállításnak, s látványosan nem vesz részt annak megszervezésében. Nem tudjuk hogyan vélekedett Ernst az „ultramodernek” mővészetérıl, osztotta-e Lázár ekkori véleményét, vagy óvatosabb, esetleg várakozó álláspontra helyezkedett, s távolmaradása a második kiállítás rendezésétıl ezt jelezné. A kiállítások negatív sajtóvisszhangja és a minisztériumi állásfoglalás azonban valószínőleg elbizonytalanította és mint a késıbbiekbıl kiderül, meg is rendítette pozícióját.

III. 7. Külföldi képzımővészet

Ernst igazgatósága alatt a külföldi mővészet bemutatása szintén a tudatos program része volt. A magyar mőpártolók és mővészek e kiállítások révén találkozhattak a közelmúlt és jelen nyugat-európai törekvéseivel. Ezzel a hazai képzımővészet is tágabb, európai horizontot kapott, s a legprogresszívebb mővészet megismerése inspirálóan hatott a magyar alkotókra. A külföldi kiállítások sora a 18. századi angol és 19. századi barbizoni

372

L-s A-d [Lakos Alfréd]: Hová menjenek a fiatal festık, Párizsba vagy Rómába? Magyar Szó, 1907. augusztus 23., 2-3.; Réti István: Tizennégy esztendı a nagybányai festıkolónia életébıl. Nagybánya és Vidéke, 1909. október 31., 1-2. Mindkét cikk Tímár Árpád győjtése. 373 A. E. [Ady Endre]: Magyar világ Párizsban. Párizsi levél. Budapesti Napló, 1907. április 3., 6. Tímár Árpád győjtése. 374 NEMZETI SZALON 1908 A.; NEMZETI SZALON 1909 A

107

mesterektıl a francia posztimpresszionistákig ível, s ha nem is tökéletes sorrendben követték egymást e tárlatok, 1901 és 1907 között rajtuk keresztül a 19. századi európai festészet történetének legfontosabb irányai kirajzolódtak. Az Országos Képzımővészeti Társulat nemzetközi kiállításain rendszeresen szerepeltek külföldi kortárs mővészek, de ezekben nem érvényesülhetett semmilyen koncepció, mert az anyag összetétele attól függött, hogy kik – mővészek, mőkereskedık – és mit küldtek a budapesti kiállításra. Képeik a tárlatok anyagába betagozva lettek bemutatva meglehetısen esetlegesen. A kivételek közé tartozik néhány olyan eset, amikor a tárlatok anyagán belül elkülönítve szerepeltek mővészek, vagy csoportok. Ilyen volt az 1903-as tavaszi tárlat francia terme, ahol Kunffy Lajos válogatásában Maurice Denis, Manet, Monet, Sisley, Pissaro, Puvis de Chavannes, Renoir mőveket láthatott a közönség.375 Csak elvétve rendeztek a Mőcsarnokban győjteményes kiállítást külföldi mesternek, ezek közül kiemelkedik, s talán a legprogresszívebb kísérletnek tekinthetı az 1895-ös Water Crane kiállítás. Abban a rövid idıszakban tehát, amikor Ernst vezetése alatt állt a Nemzeti Szalon, a külföldi mővészeti kiállítások tekintetében szinte nem volt versenytársa. A szisztematikus európai történeti bemutatók látogatottság szempontjából eredményesek voltak, és jelentıs társadalmi presztízst is jelentettek a Szalonnak. A mővek értékesítése szempontjából pedig – nem lévén versenytárs – kifejezetten sikeresek voltak. A külföldi kiállítások rendezésének feladatát Ernst távozását követıen rövidesen a Mővészház vette át.376 Valójában Ernst ebben a tekintetben is a Hock-korszak örökségét folytatta, hiszen még Hock idejében, s valószínőleg Andrássy közremőködésével került sor 1901-ben az elsı nemzetközi kiállításra, ahol a francia akadémia mővészei mellett Puvis de Chavannes, Carrière és Andrássy győjteményébıl Corot, Dupret, Millet, Troyon, Diaz stb. alkotásai voltak láthatók, de az is lehet, hogy a Mőcsarnok 1903-as kiállítása inspirálta Ernstet hasonló vállalkozásra.377 Ernst végül 1904 januárjában rendezte az elsı ilyen tárlatot. „Hosszas utánajárással sikerült a külföldrıl közel száz darab angol és francia mester 375

GESKÓ–MOLNOS 2003. 17.; Tavaszi nemzetközi kiállítás. Országos Magyar Képzımővészeti Társulat. Bp., 1903 376 Pl. 1910-es Nemzetközi impresszionista kiállítás. A Mővészházról lásd: Zwickl András: „A modern törekvések gyızedelmes elırenyomulása.” – Osztrák mővészet a mővészházban. In: Az áttörés kora. Bécs és Budapest a historizmus és az avantgárd között. (1873–1920) I. Budapesti Történeti Múzeum, Kat. (Szerk.: F. Dózsa Katalin) Bp., 2004. 461-471. 377 GESKÓ–MOLNOS 2003. 17.

108

mőveit megszereznünk.”– írta valószínőleg Ernst a Szalon éves jelentésében, s hozzátette, hogy a kiállításnak köszönhetıen jelentıs erkölcsi és anyagi sikert könyvelhetett el a Szalon magának.378 A „Mővészettörténeti kiállítás” címe jelezte az anyag történeti távlatát és mintegy megelılegezte a Szalon következı években felvállalt küldetését a mővészet nemzetközi eredményeinek történeti bemutatására vonatkozóan. Az anyag angol részében Turner tizenöt mővét külön szakaszban, valamint Reynolds, Bonnington, Sir Thomas Lawrence, Gainsborough, Constable stb. képeit lehetett látni, s a katalógusban, gondolva a magyar közönségre minden mővésznél rövid életrajzot közöltek. A katalógus és valószínőleg a kiállítás is Turner mőveivel indult, akit a szöveg az „elsı impresszionisták egyikének” nevezett.379 Turner az impresszionizmushoz vezetı festıi törekvések egyik szálát példázta, míg a másikat, a barbizoni iskola francia mővészei képviselték. A barbizoniaknál Daubigny, Corot, Diaz de la Pena, Théodore Rousseau, Courbet mőveit, valamint Delacroix két olajképét lehetett látni, s ez utóbbiak valószínőleg azért kerültek a végére, mert némileg kilógtak a sorból. Constable számos tájképe a francia anyagban szerepelt, utalva az angol és francia törekvések hasonlóságára a 19. század elsı felében.380 A kiállítás francia része végsı soron megteremtette az 1902-es Paál László kiállítás nemzetközi kontextusát, világossá téve az európai és magyar mővészet közötti összefüggéseket. 1905-ben Hans Makart mőveit mutatták be a karácsonyi tálaton belül. Ernst a katalógus bevezetıjében párhuzamot vont „három világraszóló zseni”, Munkácsy, Matejko és Makart között, „akik mind azt a célt tőzték maguk elé, hogy nemzetük érzelmeit és vágyait örökítsék meg”. Nem stílus, mőfaj, vagy téma, hanem kizárólag a nemzeti érzés megléte alapján kapcsolta össze a három mővészt. Hangsúlyozta, hogy mindhármukat az Oszták-Magyar Monarchia „I. Ferenc József nagy alkotása” adta a világnak, s Makart a dualizmus megkötésében az osztrák birodalom fellendülését látta. Makart dekoratív, színekben tobzódó mővészetét elemezve hozzátette: „Persze ezek az idık letőntek s most más világot élünk, amelyben nem az ábrándokat keressük, hanem a valót érezzük és látjuk

378

A Nemzeti Szalon Évkönyve 1903. Bp., 1904. 8. Budapesten a Fı utcai Andrássy-palotában volt egy Turner festmény (Velence látképe), melyet Ifj. Andrássy Gyula apja győjteményébıl örökölt, aki Londonból hozta magával a képet. GESKÓ–MOLNOS 2003. 21.; The „Sacco di Budapest” and depredation of Hungary 1938–1949. (Compiled by László Mravik). Bp., 1998. 141-142. 380 NEMZETI SZALON 1904 D 379

109

meg csupán, de nincs már messze az idı, amikor újra visszaesünk Makart ideális szép világába. Mert ez a világ folyása s ez a mővészet történelmében is így van. A küzdelmes realisztikus idık után kimerültség következik s ezt nyomon követi az élet újraébredése, amely a pompa és nagyszerőség jegyében virágzik, de ebben a jegyben bukik is el.” E vázolt körforgásszerő mozgás az olvasót visszaterelte a jelenhez, majd Ernst egy újabb virágkor reményét fogalmazta meg: „Makartnak ez a képe, a >Tavasz< legyen elıhírnöke a mai sulyos viszonyok között a közeli jobb idıknek, midın majd nem kell többé keservesen küzdenünk azért, hogy nemzetünk kivánságait és ideáljait minden vonalon elérhessük!”381 A szöveg csak néhány hónappal a közjogi válság korábban említett eszkalálódása elıtt íródott, s az a különös helyzet állt elı, hogy a dualizmus korának osztrák festıfejedelme, Makart mővészetének ismertetése végül Ernst függetlenségi álláspontjára való utaláshoz vezetett. Ernst kissé nyakatekertnek tőnı okfejtése azonban nagyon is logikus: a pozitív jövıt a függetlenségi ellenállás vezetıi sem a dualizmus felrúgásában, az Ausztriával való szakításban, hanem a nemzeti érdekek erıteljesebb érvényesítésében, illetve a Monarchia súlypontjának Magyarországra helyezésében látták. Az Ausztriával közös közelmúlt kulturális eredményeinek hangsúlyozása tehát nem zárja ki a függetlenségi aktuálpolitikai állásfoglalást, különösen, hogy Munkácsy Makart mellé helyezésével a a szövegben a nemzeti kompenzáció is megtörtént. A külföldi kiállítások szempontjából az új palota nyitóéve, 1907 volt a leggazdagabb. Tavasszal Gauguin, nyáron Courbet mőveit, télen pedig francia impresszionista anyagot mutattak be. A Gauguin kiállítást nagy várakozás elızte meg. Lázár Béla lapjában, a Modern Mővészetben egy ismeretlen szerzı – talán épp a szerkesztı Lázár – már 1905-ben felhívta a figyelmet egy cikkben Gauguin mővészetére, hivatkozva Maurice Denis 1903-ban, a Mőcsarnokban kiállított mőveire, s utalva Denis festıi világának gauguin-i forrására.382 Czóbel Béla ugyanebben az évben a párizsi ıszi szalonról szóló ismertetésében már Gauguin és Van Gogh követı fiatalokról számolt be.383 Igazán az 1906-os Gauguin és Courbet retrospektív anyagot bemutató párizsi ıszi szalonról szóló híradásoknak köszönhetıen került Gauguin az érdeklıdés homlokterébe, s a kritikusok 381

NEMZETI SZALON 1905 G. 5-7. N.N.: Paul Gauguin. Modern Mővészet, I/1. 1905. október, 49-52. Tímár Árpád győjtése 383 Czóbel Béla: Levél a párizsi ıszi szalonról. Modern Mővészet, I/2. 1905. november. o.n.; A mőcsarnoki téli tárlatról beszámoló ismeretlen szerzı hasonlóan a „Gauguin-Van Gogh tanítványok párizsi sikereire” hivatkozik. N.N.: Téli tárlat. Modern Mővészet, I/2. 1905. november, 97. 382

110

hamar felismerték az összefüggést a Párizst megjárt fiatalok mővészete és a francia posztimpresszionizmus között.384 Zboray Aladár Kernstok Kertben címő mővét a Nemzeti Szalon palotaavatóján „Gauguines”-nek nevezte, az 1907 tavaszán az Urániában megrendezett Márffy–Gulácsy kiállítás kapcsán már folyamatosan szó volt Gauguinhatásról a kritikában.385 A Nemzeti Szalon meglepıen gyorsan reagált a párizsi fejleményekre, s ennek egyik oka talán a hazai mővészeknél is regisztrált francia posztimpresszionista hatás lehetett. Gerı Ödön várakozással teli soraiban épp azt a problémát vetette fel, hogy a kritikusok minden újszerő mővet a „Gauguin” jelszóval illetnek, s a közeledı Gauguinkiállítástól a fiatalok francia mesterhez való viszonyának tisztázását várta.386 A másik ennél egyszerőbb, s praktikusabb ok, hogy az anyag 1907 márciusában Bécsben, a Galerie Miethkében volt kiállítva, s innen könnyen – és nyilván viszonylag olcsón – meg lehetett szerezni.387 A kiállítás május 12-én nyitott meg, megrendezésére pontosan a viharos májusi Szalon-közgyőlés idején került sor, ami meglehetısen kiélezte a konzervatív és modern irányzat képviselıi közötti viszonyt. A Szalon reprezentatív emeleti termeiben Gauguin, Émile Bernard, Maurice Denis, Louis Valtat, Cézanne, Jean Puys mőveit, egy Manet és egy Courbet festményt lehetett látni. A földszint eredetileg is grafikáknak tervezett termeiben kaptak helyet Signac, Seurat, Marquet, Theo van Rysselberghe, Gauguin, Matisse, valamint számos magyar mővész rajzai és sokszorosított grafikái, s a magyarok közül néhány olajfestmény is.388 A magyar anyag a lista alapján inkább a Szalon elégedetlen mővészeinek a „hatástalanítását” szolgálta, s nem egy koncepciózus, a francia mővekhez 384

A számos híradás közül a legismertebb: Fülep Lajos: Salon d’Automne. In: FÜLEP 1974. 418-424. Zboray Aladár: Az uj Nemzeti Szalon. Magyarország, XIV/59. 1907. március 9., 2-4.; Bányász László: Márffy és Gulácsy képei. Ország-Világ, 1907. XXVIII/13. március 31., 257-258. 386 „Az általános kritika mindig jelszót választ, hogy azt, amiben még nem állapodott meg, vele jellemezze. A fiatalok jellemzésére most a Gauguin jelszót választotta. Mindent, amin vagy megütközik, vagy csak csudálkozik, mindent, ami újszerő s amit már ezért is meg nem értett: gauguinesnek mond. E kritikai kényelem folytán egész sor fiók-Gauguinre tettünk szert. Néhány nap multán módunkban lesz a valóságos Gauguint megláthatni, s akkor majd a nagyközönség is meggyızıdik róla, hogy nem minden gauguines, ami vagy érthetetlenül vagy másképpen modern. Meg fogja látni, hogy gauguinesnek mondott festıink jó részének színskálája, foltelosztása, vonaljárása más, mint a mesteré. Annak a néhány nagy tehetségő ifjúnak megbecsülése érdekében, akinek sajátos eredményekre szert tenni sikerült, kívánatos, hogy az új jelszó hamarosan sutba kerüljön.” g. [Gerı Ödön]: A tavaszi tárlat. A Hét, XVIII/18. 1907. május, 5302. Tímár Árpád győjtése. 387 Molnos Péter mutatta ki a Galerie Miethke és a Nemzeti Szalon tárlata közötti összefüggést. MOLNOS – GESKÓ 2006. 106-107.; „A világhírő franciák képei most egy bécsi mőkereskedınél vannak kiállítva. Onnan hozza le és állítja ki a kollekciót a Nemzeti Szalon tavaszi kiállításával kapcsolatosan.” N.n.: Gauguin és Cézanne a Nemzeti Szalonban. Budapesti Napló, 1907. április 6., 9. Tímár Árpád győjtése 385

111

alkalmazkodó válogatást tükrözött.389 Jellemzı, hogy Malonyay Dezsı a kiállításról szóló kritikájában épp ezeket a magyarokat értékelte, és a maga biologista szemlélete alapján, s A fiatalok 1906-os kötetének bevezetıjében már kifejtett nézeteinek megfelelıen „betegesnek” titulálta francia neo- és posztimpresszionisták munkáit.390 A kiállítás a sajtót radikálisan két csoportra osztotta, nagyjából ugyanazok a törésvonalak rajzolódtak ki, mint a majd egy évvel késıbb rendezett MIÉNK-tárlat kapcsán. A konzervatív elítélı hangok mellett erıteljes volt a Gauguin-értık tábora is, s ez utóbbiakhoz tartozott Lázár Béla is. Cikkeiben a francia mővészek jelentısége mellett foglalt állást, elıadást tartott a Nemzeti Szalonban Gauguin mővészete és annak tanulságai címmel, valamint még ebben az évben nagyobb Gauguin-tanulmányt közölt egy belga lapban.391 Lázár Szalon-beli elıadásának bevételét a Herczeg Ferenc vezette Petıfi-Ház javára fordították, s ez nyilván összefüggött Ernstnek a Petıfi-Házzal kapcsolatos – késıbbiekben ismertetett – személyes aspirációival.392 A Petıfi-Ház berendezése mögött a századvég Petıfi-kultusza húzódott meg, mely jórészt a konzervatív nacionalista ideológia talaján virágzott, s vált hivatalossá az 1880-as évektıl.393 A két „ügy” összekapcsolása jól mutatja, hogy a modern mővészet – sıt, ez esetben a radikálisan modernnek számító külföldi mővészet – propagálása és a nemzeti kultuszok támogatása bıven megfért egymással Ernstnél. Az 1907 június elején megrendezett budapesti Courbet-tárlat – a Gauguinkiállításhoz hasonlóan – az elızı évi párizsi retrospektív után kurrensnek mondható. A tavaszi kiállításon csak egy Courbet nıi arckép volt látható, s Malonyay szarkasztikusan meg is jegyezte, hogy „az alibi igazolása végett”, mintegy a posztimpresszionisták származástörténetét megmutatandó, s azok legitimizálásának az érdekében válogatták be az

388

NEMZETI SZALON 1907 C. Boros Judit: „Ez az ember lett a mővészet választóvize…” Thorma János és az 1907-es Gauguin-kiállítás. Thorma János 1870–1937. Kiskunhalas, 2003. 126. 390 Malonyay Dezsı: Nemzeti Szalon. Budapesti Hirlap, 1907. május 11., 10.; MALONYAY 1906. 10-14.; Bárdos Artúr rámutatott a franciák és magyarok „különös összeházasításának” disszonanciájára. Bárdos Artúr: Gauguin és a többi. A Nemzeti Szalon tavaszi kiállítása. Egyetértés, 1907. május 11., 14-15. Tímár Árpád győjtése. 391 Lázár Béla: Anarchista mővészet. A Nemzeti Szalon kiállítása. Magyar Szó, 1907. május 11., 1-3. Tímár Árpád győjtése.; Ugyanez a cikkivágat Lázár Béla hagyatékában MTA MKI Adattár MKCs-C-I-44/1071.; Lázár Béla: Gauguin. L’Art Moderne, XXVII/49-51. 1907. december 8, 15, 22., 385-387., 393-395., 401403.; Ugyanezt a következı évben megjelentette Párizsban: Lázár Béla: Gauguin. Paris, 1908., valamint a Mővészet folyóiratban.: Lázár Béla: Gauguin. Mővészet, VII/1. 1908. 34-43. 392 Budapesti Hirlap, 1907. május14., 18. Tímár Árpád győjtése. 393 KALLA 1994. 72-73., 80. 389

112

anyagba.394 A sajtóban megjelent híradások szerint júniusban kb. hét-tíz Coubet kép volt látható, többek között a Birkózók, mely késıbb a Hatvany-győjteménybe került.395 A kritikusok egyrészt hangsúlyozták, hogy a modern mővészet „ennek a nagy mesternek a vállán épült fel”, s felismerték a szándékot, hogy a Gauguin-kiállítás után Courbet mőveivel a Szalon vezetıi a modern mővészet gyökereit kívánják bemutatni a budapesti közönségnek. Másrészt épp a Gauguin-tárlat közelsége mutatott rá, hogy az egykori forradalmár mővészete a maiak tükrében immár mennyire klasszikusnak tőnik. Lázár Béla megfogalmazása szerint Courbet olyan, mint akit „az idı már megemésztett”.396 Márkus Géza a kiállításról szóló ismertetésében Courbet festıi eljárásának Munkácsy és Paál mővészetével való összefüggéseire is utalt, s ez mutatja, hogy a Courbet anyag lehetıséget adott arra is, hogy a magyar modernek közé sorolt mővészek európai kontextusba kerüljenek.397 Ezen az úton lépett tovább Lázár Béla is, aki inspirációt merítve a budapesti Courbet-bemutatóból, 1908-ban közreadta A modern mővészet kezdetei címő tanulmányát a Mővészetben, melyben Munkácsy, Szinyei és Leibl mővészetét a francia mesterrel összefüggésben tárgyalta. Lázár Courbet Munkácsyra – és az egész müncheni körre – tett hatását hangsúlyozta, ellentétben a korabeli német szakirodalommal. Elsısorban MeierGraefe-vel vitatkozott hevesen, aki Munkácsyt Leibl-tanítványnak aposztrofálta. Lázár ezzel a cikkével valójában a francia-német kultúrharcba kapcsolódott bele, s egyértelmően a francia oldalon. Nem véletlen, hogy írását három évvel késıbb épp franciául jelentette meg, az sem csoda, hogy hangzatos címével – Courbet et son influence à l’étranger – sikerült rá francia kiadót találnia, s hogy a francia kritika oly nagy lelkesedéssel fogadta.398 394

Malonyay Dezsı: Nemzeti Szalon. Budapesti Hirlap, 1907. május 11., 10.; Már A fiatalokban összefoglalta a neoimpresszionisták származástörténetét, s elemezte hol léptek át „a túlzás” mezejére. MALONYAY 1906. 10-11.; 395 MOLNOS – GESKÓ 2006. 107.; MRAVIK 2003. 144-146.; N.n.: A Nemzeti Szalon nyári kiállítása. Pesti Hírlap, XXIX/130. 1907. június 2., 8. 396 Lázár Béla: Egy kizsákmányolt anarkista – A Nemzeti Szalon Courbet kollekciója. Magyar Szó, VIII/131. 1907. június 5., 8.; Lázár cikke késıbbi, harmincas években íródott részekkel együtt újraközölve: Lázár Béla: Kis írások nagy mővészekrıl. Bp., 1942. 66-83.; Róka Enikı: A realizmus válaszútjai. In: Modernizmusok. Kat. (Szerk.: Bakos Katalin, Ulrike Gauss, Róka Enikı) Magyar Nemzeti Galéria, Staatsgalerie Stuttgart. Bp., 2004. 77-78. 16.j.; „Courbet képeit ma már a régi felháborodottak is kegyeletesen nézik. Most másoknak szánják az átkaikat és szidalmaikat.” Gerı Ödön: A Nemzeti Szalon nyári tárlata. Pesti Napló, 1907. június 2., 15-16. Ez utóbbi Tímár Árpád győjtése. 397 (m. g.) [Márkus Géza]: Nemzeti Szalon. Magyar Hirlap, 1907. június 2., 11. Tímár Árpád győjtése. 398 LÁZÁR 1908.; Meier-Graefe az Entwicklungsgeschichte der moderne Kunst címő mővében fejtette ki a Leibl-tanítvány Munkácsyról nézeteit. Lázár néhány évvel késıbb elégedetten konstatálta, hogy az Entwicklungsgeschichte új kiadásában az ı franciául közreadott cikkének hatására, valamint az 1914-ben az Ernst Múzeumban rendezett Munkácsy-kiállításnak köszönhetıen Meier-Graefe változtatott álláspontján.

113

Lázár írásain keresztül a Courbet-recepció kérdése tehát, mint mővészetörténeti probléma egy tágabb, európai kulturális kontextusba ágyazódva győrőzött tovább, s „startpontja” úgy tőnik a Nemzeti Szalon Courbet-tárlata volt. Június közepén a Nemzeti Szalon nyári kiállítása újabb teremmel bıvült, ahol a francia impresszionisták mőveit állították ki. Monet, Pissaro, Raffaëlli, Sisley, Degas és Daubigny képei mellett egy Courbet tájképet és két Gauguin mővet mutattak be.399 Az újonnan megnyílt Szépmővészeti Múzeum az itt láthatóak közül rövidesen Daubigny, Sisley és Pissaro egy-egy képét meg is vásárolta Durand-Rueltıl.400 Legközelebb a karácsonyi tárlaton belül kerültek kiállításra francia impresszionisták, s Ernst Lajos az újabb bemutatót azzal indokolta, hogy a korábbiakról „hiányzott a francia mővészet két olyan nagy mestere, mint Manet és Renoir, akiknek bemutatása nélkül helyes fogalmat a modern francia mővészetrıl alkotni nem lehet.” Itt egy kicsit ugyan tévedett Ernst, hiszen Manet egy képe korábban már látható volt a Gauguin-kiállításon de fontosabb ennél a szándék, a teljesség igénye: „Hogy tehát a magyar mőbarát közönséggel s a mővészekkel a francia naturalista és impresszionista irányt teljes egészében megismertessük ez alkalommal nagy utánajárással sikerült a most kiállított kollekciót megszereznünk s egyuttal bemutatjuk a modern szobrászmővészet legnagyobb mesterének Rodinnek rajzait is…”– írta Enst bevezetıjében.401 Többek között Delacroix, Corot, Millet, Degas, Renoir, Boudin, Puvis de Chavannes, Jongkind, Manet, Monet és Berthe Morisot képei szerepeltek az összesen 44 francia mővet felvonultató bemutatón, s közöttük volt Puvis de Chavannes Magdolnája, melyet Kohner Adolf ekkor vásárolt meg győjteménye számára.402 A külföldi kiállítások szervezésében nyilván az adódó lehetıségek, a véletlen is közrejátszott, – pl. Gauguin kiállítás éppen Bécsben volt – mégis áttekintve a Nemzeti Szalon 1907-es sorozatát úgy tőnik, mintha ebben az évben különösen szisztematikusan LÁZÁR 1916. 19.; Lázár Béla: Courbet et son influence à l’étranger. Paris, 1911.; Lázár könyvének francia fogadtatásából egy eklatáns példa: „Munkácsy à Paris, Leibl en Bravière, Szinyei en Hongrie devaient mettre à profit la bienfaisante influence de Courbet et devenir les rénovateurs de la peinture moderne.” Lázár Béla átirata a korabeli kritikákból. Lázár Béla naplója. MTA MKI Adattár MKCs–C–I–44/237/44. 399 N.n.: Nemzeti Szalon. Budapesti Hirlap, 1907. június 15., 11.; N.n.: Impresszionisták kiállítása. Budapesti Napló, 1907. június 15., 10. Mindkét cikk Tímár Árpád győjtése. 400 GESKÓ–MOLNOS 2003. 19.; MOLNOS – GESKÓ 2006. 107. 401 MOLNOS – GESKÓ 2006. 107.; NEMZETI SZALON 1907 E. A Rodin anyag Bölöni György közvetítésével került a Szalonba, Bölöni személyes, szinte baráti kapcsolatban állt Rodin-nel. BÖLÖNI 2005.; Itt nincs mód rá részletesen kitérni, de Rodin rajzmővészete nagy hatást gyakorolt az „ultramodern” fiatalokra. Ennek az összefüggésnek az elemzése további kutatásokat igényel. 402 NEMZETI SZALON 1907 E.

114

készültek volna a kortárs és közelmúlt külföldi mővészetének bemutatására. Erre utal Ernstnek az év végi kiállítás kapcsán írt bevezetı szövege is, melyben a teljességre való törekvés szándékát foglmazta meg, s így látta a helyzetet 1907 decemberében Lengyel Géza kritikus is: „A Nemzeti Szalon nem elıször ismerteti a magyar közönséggel a friss, új európai mővészi irányok úttörı vezéreit. Milyen megbecsülni való, milyen hasznos ez a tanítás. (…) a Nemzeti Szalon az idegen mővészeket programszerően hozza ide, iskolát állít össze belılük (…) A mi mővészeink, legalábbis Munkácsy óta, mind Párizsban igyekeznek a megéréshez eljutni. Mennyire szükséges tudnunk: kinek a társaságában, kiknek a hatása alatt növekedtek.”403 Ez utóbbi mondatával Lengyel azt fogalmazta meg, ami valószínőleg a Szalon vezetıségét is részben motiválta: szándékuk a magyar mővészet európai kapcsolódási pontjainak megismertetése volt. Noha a kiállítások nem idırendben tárták a budapesti közönség elé a nyugat-európai mővészet folyamatát, a bemutatók 1907-ben olyan gyorsan követték egymást, hogy a mőértık és a közönség számára könnyen kirajzolódhatott a modern európai festészet fı áramlatainak íve. A kiállítások ismeretterjesztı, ízlésnevelı szándéka és szerepe vitathatatlan, de valószínőleg ennél konkrétabb funkciójuk is volt. A karácsonyi kiállítás kevesebb, mint egy hónappal elızte meg a MIÉNK bemutatkozását, s a MIÉNK-tárlat beharangozása már 1907 karácsonya elıtt, tehát a nemzetközi kiállítással egyidıben megkezdıdött.404 A sorozat záródarabjának idızítése, valamint Ernst bevezetıjének a címe – Francia naturalisták és impresszionisták – a MIÉNK-kel való összefüggésre enged következtetni. Mintha a nemzetközi tárlatok tudatosan arra (is) szolgáltak volna, hogy elıkészítsék a talajt a MIÉNK számára, az európai kontextus megteremtésével mintegy elıre legitimizálják a mővészcsoportot. Ha e kiállítások felıl nézzük a MIÉNK-et nagyon is logikusnak tőnik a „gauguinista” jelzıvel illetett „ultramodern” mővészek szerepeltetése a csoporton belül. Persze felvételük a MIÉNK-be több dologgal függött össze, s részben személyes kapcsolatokon alapult, de résztvételük kitőnıen beilleszkedett a Nemzeti Szalon által az 1907-es év folyamán nyújtott európai összképbe. Különösen elgondolkodtató, hogy a MIÉNK toborzó levelének megfogalmazására, melyben Czóbel és Márffy már szerepeltek, néhány héttel a Gauguin-kiállítás megnyitása után került sor. 403

Lengyel Géza: A Nemzeti Szalon. Budapesti Napló, 1907. december 10., 2-3. Tímár Árpád győjtése. Híradások 1907. december 22-én. Budapesti Hirlap, 1907. december 22., 15; Pesti Hirlap, 1907. december 24., 7. Tímár Árpád győjtése. 404

115

A magyar naturalista és impresszionista irány „bevezetésére” 1903-tól, Ferenczy Károly kiállításától, s a Modern Magyar Mővészek-sorozat indulásától kezdve szisztematikusan került sor a Nemzeti Szalonban. Az 1907-es év kulcsfontosságú volt, hiszen egy – ellentmondásoktól sem mentes – folyamat következményeként ekkor váltak adottá a feltételek a csoporttá alakuláshoz. A MIÉNK létrejöttében alapvetıen a hazai mővészeti szcénán zajló események játszottak szerepet. Ezzel párhuzamosan 1904-tıl, de nagy lendülettel és igazán fajsúlyosan 1907-ben megjelentek a Nemzeti Szalonban a naturalista, impresszionista és posztimpresszionista európai irányzatok is. A MIÉNK alakulása, és készülı elsı bemutatkozása szinte pontosan egy idıbe esett az európai kiállítási program megvalósításával: e kettı nemcsak erısítette egymást, hanem valószínőleg kölcsönösen hatott is egymásra. A magyar mővészeti életben regisztrálható fejlemények így közrejátszhattak az európai kitekintés igényében, s a budapesti bemutatókra elhozott anyag megválasztására is befolyással lehettek. A megrendezett Gauguin-kiállításnak könnyen lehet, hogy szerepe volt abban, hogy néhány „ultramodern” fiatal is bekerült a csoportba, az európai mővészet megismertetése a közönséggel pedig mintegy „elıkészítette a terepet” a MIÉNK, s azon belül a legfiatalabbak mővészetének befogadásához.405 Ez a jól felépített rendszer mindenképpen sikeresen mőködött: 1907-re a mővészeti közéletet a naturalista, impresszionista és „gauguinista–ultramodern” törekvések foglalkoztatták, s eredményességébıl nem von le semmit az a tény, hogy épp e kiállítási program következményként polarizálódott a mővészeti kritika és közélet. A kritikusok e program megvalósítása mögött Ernst személyét sejtették: „Ismételten fölemlítem a Nemzeti Szalon igazgatójának nagy érdemét, aki céltudatosan, fáradhatatlan buzgalommal szolgálja a mővészet ügyét s gondoskodik arról, hogy a magyar közönség megismerkedjék a külföld legnagyobb mestereivel.”– írta Zboray Aladár 1907-ben.406 Noha láthattuk, hogy a század elején Ernst a nacionalista ideológia harcos képviselıje volt, 405

Ezeket az összefüggéseket forrásokkal nehéz alátámasztani, a fennmaradt megfogalmazások inkább általános jellegőek. A Nemzeti Szalon valószínőleg Ernst tollából származó éves választmányi jelentésében, így foglalták össze szándékukat: „…hogy az általános kiállítások nagyobb érdeklıdést keltsenek, arra törekedtünk, hogy idınként a mővészeti világot érdeklı külföldi kiállítások itt Budapesten is a közönség bírálata elé kerüljenek. Így rendeztük a rendes tavaszi kiállítást, amelyre elhoztuk Gauguin, Cézanne és a francia neoimpresszionisták egy csoportjának képeit, megtartottuk a rendes nyári kiállításunkat, melyet Courbetnak a „Birkózók” címő nagy festményének bemutatásával tettük érdekesebbé s ugyanakkor a francia modern mővészet úttörıinek néhány érdekesebb és kiválóbb mőveibıl is adtunk a közönségnek egy kisebb kollekciót.” A Nemzeti Szalon Évkönyve 1907. Bp., 1908. 6.

116

a külföldi mővészet hazai bemutatása, s nagyívő kiállítási koncepciója azt mutatja, hogy a nemzeti elem és jelleg hangsúlyozása nem párosult nála az európai mővészettıl való elzárkózással. A Modern Magyar Mővészek-sorozat bevezetıibıl kirajzolódott, hogy hangsúlyozottan nemzeti mővészeteszményben gondolkodott, de ezt a külföldi áramlatok befogadása és nemzeti elemmel való gazdagítása révén képzelte el. Nemzeti jellegrıl való vélekedésérıl keveset tudunk, nincs nyoma, hogy komolyabb karakterológiai definícióra kísérletet tett volna, de alapvetıen ı is feltételezte az eredendı nemzeti vonások meglétét, mely koronként különbözıképpen fejezıdik ki. Kortársai – Malonyay, Pekár és Lázár – mőveit nyilván ismerte (Malonyay A magyar képírás úttörıit biztosan, hiszen nagyon nagy számban voltak reprodukálva benne Ernst mővei407), s írásai alapján annyi regisztrálható, hogy a nemzeti szerinte éppúgy megjelenhet a témában, mint a modern mővészet esetében – Lázárhoz hasonlóan – a „magyar színek” és „magyar formák” kifejezésében. E nehezen meghatározható fogalmak tisztázatlanságuk ellenére a század elsı évtizedében betöltötték szerepüket, azaz kellıképpen szolgálták egy alapvetıen nacionalista közegben a mővészeti propagandát, s hozzájárultak ahhoz, hogy a modern mővészet irányzatai legalább részben elfogadottakká váljanak. Ernst idıszaka alatt a Nemzeti Szalon kiállításpolitikájában alapvetıen egy modern és nyitott szemlélet érvényesült, s ennek jegyében a magyar mővészet európai kontextusban jelent meg.

406

(z. a.) [Zboray Aladár]: Courbet-képek a Szalonban. Magyarország, 1907. június 2., 12. Tímár Árpád győjtése. 407 Malonyay Éber Gyula Mészölyrıl készített arcképe kapcsán meg is jegyzi, hogy azt Ernst Lajos ırzi „az ı, nemzeti mővészetünkre vonatkozó oly becses győjteményében.” MALONYAY 1905. 87.

117

III. 8. Ernst kibuktatása a Nemzeti Szalonból

Azok a kritikusok is, akik Ernst győjteményének szemléletét elavultnak tartották azon az alapon, hogy nem esztétikai, hanem tartalmi szempontok szerint válogat, nagyra értékelték Nemzeti Szalon-beli tevékenységét: „Az immár híres Ernszt féle kép- és szoborgyőjtemény abból a nem éppen artisztikus tendencziából győjtıdik és gyarapodik, hogy mentıl több történelmi eseményt és alakot ábrázoló kép és szobor győljön együvé. Szinte azt lehetne mondani, hogy itt a legagyonvertebb, legavultabb akadémia, a téma, a könnyen kapiskálható irodalmi tartalom kultusza él ebben a tendencziában, s ha Ernszt egyebet nem tett volna, minthogy összegyőjti ezt a sok vásznat, bronzot, gipszet és fát, aminek nagyrészben a történelemhez van csak némi köze, a mővészethez azonban semmi sincs, akkor ez az írás nem íródott volna meg. De Ernszt sajátosan kettıs lényő ember, egy magyar amatırbıl és egy európai mőértıbıl van összealkotva, s miután ez a második énje dolgozik fıképpen a nagy nyilvánosság számára, megkülönböztetett tisztelettel kell néznünk azt a résztvételt, amely ıt részesévé teszi a mi mővészeti életünknek.”408 Ernst győjteményének és mővészetszervezı munkásságának ilyetén szembeállítása azonban elfedi koncepciójának lényegét, hiszen e két terület nála nem ellentétes, hanem szerves egységet alkot. Győjteményében a nemzeti kultúra múltját és a nemzeti történelmet idézte meg, a Nemzeti Szalonban pedig a jelen nemzeti mővészeti eredményeinek elfogadtatásáért küzdött. A kettı közötti folytonosságot késıbb az Ernst Múzeumban tudta ideálisan demonstrálni a győjtemény és a modern mővészet együttes bemutatásával, de e kontinuitás már a század elején megfogalmazódott írásaiban. A Nemzeti Szalon igazgatói posztjának elnyerésével Ernst aktív résztvevıje lett a budapesti mővészeti életnek, jelentıs kapcsolatokra, tapasztalatokra tett szert, melyeket késıbb saját múzeumában is kamatoztatni tudott. Megismerte a kortárs magyar mővészetet, és magukat a mővészeket is. Részt vett a kiállítások megszervezésében, lebonyolításában, a képek értékesítésében is. A Nemzeti Szalonban árulták a tárlatokon a kiállított mővek egy részét, amelyek közül állami múzeumok, intézmények és magánemberek is vásároltak, így

408

m. [ismeretlen szerzı]: Ernszt Lajos. A Hét, XVII/16/841. 1904. április 22., 266.

118

Ernst győjtıkkel, múzeumok vezetıivel is mindennapos kapcsolatba került.409 İ maga azonban – egy-két kivételtıl eltekintve410 – csak akkor vásárolt kortárs festıtıl, ha az önarckép, mővészarckép, történeti tárgyú mő volt, amely beillett győjteménye koncepciójába, ami mellett egész pályája során kitartott. Pedig a visszaemlékezések alapján tudjuk, hogy agitációjának köszönhetıen maradt itt a nagy francia mesterek több alkotása, tanácsaival győjtıket vett rá, hogy kortárs magyar mővészektıl vásároljanak.411 A Nemzeti Szalonban eltöltött évek alatt Ernst felismerte, hogy a nemzet néhány nagy mővészének életmőve külföldön van, és elsırendő feladat ezeket hazahozni és itthon értékesíteni, hogy hazai múzeumokba és magángyőjteményekbe kerüljenek. Zichy, Munkácsy,

Paál

László

Nemzeti

Szalonban

megrendezett

kiállításának,

Ernst

szervezésének és kapcsolatainak köszönhetıen e mesterek több jelentıs alkotása itthon talált gazdára.412 Ekkor döbbenhetett rá arra, hogy a honi mőkereskedelem olyan kezdetleges, hogy képtelen ezt a feladatot ellátni, sıt a magyar győjtemények darabjait külföldön értékesítik. Ez utóbbi tendencia igazán az elsı világháború idején öltött nagy méreteket, amikor Ernst ennek ellensúlyozására – és természetesen tisztes haszon reményében – megindította az aukcióit. Ernst a Szalon igazgatójaként nemcsak mőértı, mővészetszervezı kívánt lenni, de ambíciója volt, hogy a modern mővészet mecénásaként is fellépjen. Ezért 1904-ben, az intézmény fennállásának tizedik évfordulóján egy 10 000 koronás alapítványt hozott létre, melynek kamatai olyan festmények díjazására voltak szánva, amelyeket elıször a Nemzeti Szalonban mutattak be.413 Az Ernst-díjat 1904-ben Kacziány Ödön Városégés címő mőve kapta, de a további díjazottakról 1909-ig nem tudunk.414 1905-ben Rózsa Miklós a Nemzeti Szalon közgyőlésén sérelmezte, hogy az Ernst-díj adományozásának feltételei nincsenek rögzítve, s hogy az alapítvány összege nem lett egy összegben befizetve. Vészi József ugyan kiállt Ernst mellett, s példaként – enyhén hízelgıen – Széchényire hivatkozott, aki 409

Magángyőjtık vásárlásai a Nemzeti Szalonban lásd: NEMZETI SZALON ALMANACH 1912. 1901-ben a Nemzeti Szalonban megvette Büttner Helén Szénakaszálás és Lámné Hilberth I. Nyaraló címő olajfestményét. NEMZETI SZALON ALMANACH 1912. 264. 411 JESZENSZKY 1938. 159. 412 Ernst Lajos: Munkácsy Mihály 12 képe. In: NEMZETI SZALON 1903 F. 5-6.; NEMZETI SZALON 1902 A; NEMZETI SZALON 1902 B. 413 A Nemzeti Szalon Évkönyve 1903. Bp., 1904. 10. 414 A Nemzeti Szalon Évkönyve 1904. Bp., 1905. 10.; Nemes Marcell is alapított díjat a Nemzeti Szalonban bemutatott mőveknek, s 1909-ben azt is Kacziány Ödön kapta Leselkedı címő mővéért. Ezt az adatot köszönöm Németh Istvánnak. 410

119

szerinte szintén nem egy összegben tette meg alapítványát, de valószínőleg Rózsa felszólalása rossz szájízt hagyott maga után és az sem kizárt, hogy ezt követıen ezért nem osztottak ki éveken keresztül díjat.415 Persze lehet, hogy Ernst bejelentette ugyan a díj megalapítását, ami igazi mecénási gesztus volt, de valójában ekkor nem rendelkezett megfelelı mozgó tıkével, s erre a visszás helyzetre akart Rózsa rávilágítani. Mindenesetre a következı díj adományozására csak 1909-ben került sor, ekkor Kéményffy Jenı kapta.416 1905-tıl Ernst többször kísérletet tett arra, hogy kilépjen a Nemzeti Szalonból és múzeumi állást szerezzen magának. Az 1905-ös közgyőlésen valamilyen sértettség okán egészségi állapotára hivatkozva le akart köszönni állásáról, de ekkor visszakozott, vagy visszatartották. Elıször 1906. május 31-én adott be kérvényt – Andrássy Gyula ajánlásával –, hogy a Történelmi Képcsarnok ırévé nevezzék ki, kérelmét azonban ekkor visszavonta, majd egy évvel késıbb újra júniusban újította meg. A Szalon éves közgyőlései májusban voltak, s lehet, hogy kérvényei ezekkel függenek össze. Az 1906-os közgyőlés jegyzıkönyve nem ismert, de az 1907-esrıl tudjuk, hogy nagy összecsapás volt a palotaavató mővészei és a konzervatív irány képviselıi között, ami indokolja „kiugrási kísérletét”.417 Próbálkozásait nem koronázta siker, ezért maradt, s csak 1909-ben próbálkozott újra posztjának elhagyásával, amikor helyzete a Szalonban megrendülhetett. Lehet, hogy ez a labilis pozíció volt az Ernst-díj 1909-es felújításának is az oka, mintha ezzel akarta volna visszaszerezni a tagok bizalmát. Nemzeti Szalon-beli igazgatói státusza jelentıs társadalmi presztízst jelentett Ernst számára. Több volt már, mint lelkes ifjú győjtı: karrierjét tudatosan építı, neves mőértıvé vált. 1909-ben elérkezettnek látta az idıt, hogy rangot is szerezzen magának. 1909 tavaszán Feszty Árpád volt Bajza utcai palotájában megnyitásra készen állt a Petıfi Társaság által létrehozott Petıfi-Ház. Ernst Lajos, aki az egyik legjelentısebb Petıfi győjteménnyel rendelkezett ekkorra, felkereste Herczeg Ferencet és felajánlotta a múzeum számára győjteményét. Egy feltételt szabott: az egyik közgyőlésen megválasztják a Petıfi-Ház igazgatójának. Anyagát a Bajza utcába szállíttatta, és elkezdte rendezni. Ekkor azonban újabb feltételekkel állt elı. Eszerint győjteménye letét, bármikor jogában áll visszakérni, és ha elszegényedne a Petıfi-Ház köteles 100. 000 koronáért megvenni. A Petıfi Társaság 415 Jegyzıkönyv a Nemzeti Szalon mővészeti egyesület 1905. április 30-án tartott rendes évi közgyőlésérıl. MNG Adattár 14093/60. 416 NEMZETI SZALON ALMANACH 1912. 128.

120

pedig közbenjár, hogy kulturális érdemeiért nemességet kapjon. Ezt a Társaság természetesen elutasította, egyrészt, mert a teljes győjtemény A Nap cikkírója szerint 30. 000 koronát ér, másrészt Herczeg Ferenc kijelentette, hogy a nemesség ügyében ık nem tudnak – valószínőleg nem is akartak – lépni. Ernst lebontotta és elszállíttatta anyagát, a ház megnyitását elhalasztották. A Pesti Futár gúnyosan megjegyezte: Ernst „arra gondolt, hogy na most itt az ideje, hogy szép, finom elıkelı pozíciót szerezzen magának”.418 Az eset több szempontból is érdekes. Egyrészt valószínőleg azért törekedett egy másik rangos poszt megszerzésére, mert 1909 áprilisában már érezte, hogy helyzete a Szalonban megingott. S valóban, az 1909. május 16-án tartott, nagy port kavart közgyőlésen többekkel együtt ıt is kibuktatták a Szalonból. Nagyjából megismétlıdött az 1907-es forgatókönyv, csak ezúttal Ernst is az „áldozatok” között szerepelt. A sajtóhíradások alapján úgy tőnik Vaszary János, Iványi Grünwald Béla, Kriesch Aladár, a mőpártolók közül Batthyány Lajos és Hadik-Barkóczy Endre grófok, Nemes Marcell kényszerültek távozni, Szinyei Merse Pál pedig önként lemondott alelnöki pozíciójáról.419 A progresszív mővészetet pártoló sajtó azonnal temette a Szalont, s az Apponyi-rezsim konzervativizmusát vélte a forulat mögött felfedezni. Csodálkozva konstatálta, hogy „Andrássy Gyula grófot hagyták meg az elnöki székben, akinek a mővészeti fölfogása csudálatosképpen homlokegyenest ellenkezik politikai meggyızıdésével.”420 A politikai összefüggések sejtéséhez hozzájárult, hogy Molnár Viktort, Apponyi államtitkárát választották meg Edelsheim-Gyulai Lipót gróf helyére az alelnöki pozícióba, de idıközben kiderült, hogy Molnár Viktort még Ernst kérte fel a közgyőlés elıtt, hogy vállalja el az alelnöki tisztet.421 A Szalon részérıl Déry Béla titkár igyekezett a konfliktushelyzetet elsimítani, s nyilatkozatot tett közzé, mely szerint a közgyőlésen történtek semmiképpen nem jelentenek konzervatív irányba való eltolódást. Ugyanekkor felreppent a hír, hogy ha a fordulat következtében esetleg Andrássy is lemondana, megválasztanák a MIÉNK elnökének, 417

SzM Adattár 958/1906, 1084/1907. N.N.: Ernszt Lajos kútbaesett nemessége. Pesti Futár, II/53. 1909. április 25., 7-8.; Sz.N. (ismeretlen szerzı): Igazgatóválság a Petıfi-Házban. A Nap, VI/98. 1909. április 24., 4.; Ez utóbbira hivatkozik: KALLA 1994. 75-76. 419 N.N.: A Nemzeti Szalon közgyőlése. Az Ujság, 1909. május 18., 13.; N.N.: Iparosok és mővészek. Független Magyarország, 1909. május 18., 2-3. Tímár Árpád győjtése. 420 N.N.: Feketék a Nemzeti Szalonban. Népszava, 1909. május 19. Tímár Árpád győjtése. 421 N.N.: A Nemzeti Szalon ügye. Magyar Szó, 1909. május 20., II. Tímár Árpád győjtése. 418

121

melynek igazgatója Ernst Lajos, alelnöke pedig Szinyei lehetne.422 Az elégedetlen modernek, a MIÉNK tagjai és pártolói küldöttséget menesztettek Andrássy Gyula elnökhöz, aki ismét abba a helyzetbe került, mint 1901-ben: neki kellett a békítı szerepét játszania. A Szinyei Merse Pál vezetésével – Fényes Adolf, Kernstok Károly, Kosztolányi Kann Gyula és Rózsa Miklós részvételével – megjelenı küldöttséggel szemben a Szalont Déry Béla képviselte, aki a MIÉNK-kel való megegyezést szorgalmazta. Déry a MIÉNK tagjainak pozíciókat ajánlott a Szalonban, de felvetette a mőpártolók között allítólag elterjedt ötletet is, mely szerint a MIÉNK-nek lehetne egy „külön kiállítási palotát emelni”. A MIÉNK tagjai természetesen az utóbbi terv mellett lettek volna, s ezzel az eshetıséggel számolva – a korábbi híreknek megfelelıen – Andrássyt kérték fel az elnöki szék elfoglalására. Andrássy jó politikushoz híven minden támogatásáról biztosította az új épület tervét, s elvileg elfogadta a felajánlást, ugyanakkor igyekezett meggyızni a feleket a békés megegyezés szükségérıl. Ennek érdekében javasolta, hogy a MIÉNK három jelöltje és a Nemzeti Szalon küldöttsége közösen üljön össze megtárgyalni a vitás kérdéseket. Az Andrássy lakásán rendezett megbeszélésen megszületett megállapodás szerint a MIÉNK mővészei egyénileg és csoportosan is részt vesznek a jövıben a Szalon tárlatain, sıt ehhez még hozzátették, hogy a Mőcsarnok kiállításain is. Ugyanakkor a MIÉNK tagok nem fogadták el a Szalon által felajánlott pozíciókat, s Szinyei sem vonta vissza lemondását, ami jelzi a Szalonnal szembeni tartózkodó álláspontjukat.423 Ebben a fázisban már két dologról nem esett szó: egyrészt a MIÉNK kiállítási palotájáról, melyrıl Lakos Alfréd gúnyosan meg is jegyezte, hogy „egy kissé illúziókon épült”, valamint Ernst Lajos jövıjérıl.424 Úgy tőnik a MIÉNK tagjai a saját érdekeiket képviselték, s Ernstrıl megfeledkeztek. Ernst a konzervatív mővészek szemében minden politikus egyensúlyozási kísérlete ellenére a modern irány képviselıje és azok érdekeinek érvényesítıje volt, s ez önmagában elég lehetett volna kibuktatására. A Japán mővészasztal körében született pletykák szerint makacsul kitartott álláspontja mellett, s a zsüri által elutasított mőveket gyakran visszavisszacsempészett a kiállításra – ahogyan Márk Lajos ironikusan megjegyezte: „Zsőri 422

N.N.: A Nemzeti Szalon ügye. Az Ujság, 1909. május 19., 11. Tímár Árpád győjtése. N.N.: A „MIÉNK” Andrássy Gyula grófnál. Az Ujság, 1909. május 20., 11.; N.N.: A Nemzeti Szalon botránya. Népszava, 1909. május 21., 5.; N.N.: Mővészbéke. Független Magyarország, 1909. május 27., 10. Tímár Árpád győjtése 424 Lakos Alfréd: A Nemzeti Szalon tárlata. Budapesti Napló, 1909. május 28., 7. Tímár Árpád győjtése. 423

122

tervez, Ernst végez” – s ez minden bizonnyal ellenérzéseket válthatott ki a Szalonban.425 Ugyanakkor a Petıfi-Ház igazgatói posztjának megszerzésére vonatkozó kísérlete, valamint ambíciója, hogy nemességet szerezzen magának, szintén visszatetszést kelthetett a Szalon tagjainak körében. Margitay Ernı egy cikkében erre utalt, amikor így írt: „ha a Petıfi-ereklyék meg az Ernst magyar nemességének ügyét ismeri az ember, nem csodálkozhatik azon, hogy akadtak olyanok, akiknek ez a história egyáltalán nem tetszett.”426 Nem kizárt, hogy ez a botrány járatta le ıt, és lendítette támadásba amúgy is meglevı ellenségeit. Másrészt azonban a májusi közgyőlés napján felvett kimutatás szerint a Szalon tartozásai ekkorra majd 92.000 koronát tettek ki.427 Ha arra gondolunk, hogy a minisztérium 1907-ben 114.000 koronát (57.000 forintot) adott az építkezésre, ez hatalmas összegnek számított.428 Nem kizárt, hogy bukásában ez az óriási deficit is szerepet játszott. A május 16-i jegyzékhez képest Ernst június 15-én tett nyilatkozatában csak 53.000 korona adósságról számolt be.429 Az ügyvezetıi tisztség átadásánál amúgy is elrendelt számvevıi vizsgálat eredménye októberben eljutott a sajtóhoz is: rendetlen pénzkezelésrıl, és rengeteg adósságról számoltak be a lapok.430 A Petıfi-Ház esete más szempontból is tanulságokkal szolgál: mutatja Ernst általános feltörekvését, hogy kulturális tevékenysége, győjteménye révén megfelelı pozíciókat, és végsı soron nemességet kívánt megszerezni. A magyarországi nemesítések abba az egész Európára jellemzı folyamatba illeszkednek, melynek során a polgárság vezetı rétegei magukba szívták a nemesi-feudális hagyományt, s a megmaradt nemesi vezetı réteggel összeolvadva így legitimizálták hatalmi pozíciójukat.431 A polgárság szimbolikus refeudalizációja – nemesi cím szerzése birtokadomány nélkül – egyben gyakran konzervatív irányba való eltolódást is jelentett. Ernst esetében a konzervatív politikai ideológiával való azonosulás megragadható függetlenségi álláspontjában, bár ennek mélységeirıl és árnyalatairól nem sokat tudunk. Ugyanakkor a tény, hogy a Petıfi425

LÁZÁR 1918. 157-158.; GÖMÖRY 2002. 217. Margitay Ernı: A Nemzeti Szalon kiállítása. Élet, 1909. június 6., 751-752. Tímár Árpád győjtése. 427 A Nemzeti Szalon tartozásai 1909. május 16-án, a közgyőlés napján. MTA MKI Adattár MDK-C-I5/8774. 428 Ráadásul a minisztérium 1907–1908 folyamán az építkezésbıl fennmaradt adósságait is kifizette a Szalonnak. A Nemzeti Szalon Évkönyve 1907. Bp., 1908. 7. 429 MTA MKI Adattár MDK-C-I-5/8775. 430 N.N.: A Nemzeti Szalon. Független Magyarország, 1909. október 27., 1-2.; N.N.: A Nemzeti Szalon válsága. Adósság mindenfelé. Független Magyarország, 1909. október 27., 6. Tímár Árpád győjtése 431 SZABÓ 2003. 23. 426

123

Házzal próbált ilyen módon kapcsolatba kerülni, nemcsak Petıfi győjteményének jelentıségét, de a konzervatív nacionalizmus Herczeg Ferenc és a Petıfi Társaság által képviselt szemléletének elvi elfogadását is jelentette. Ernst és Herczeg kultúrafelfogása számos ponton analóg: a nemzeti irodalom és képzımővészet pártfogolásának ügye, a nemzeti elem hangsúlyozása a kultúra különbözı területein, aktív közremőködés a Petıfi kultusz, s általában a nemzeti kultuszok fenntartásában. Egyedül a nyugati áramlatok recepciójában lehetett megragadni elvi különbözıséget közöttük, hiszen Herczeg óvta az irodalmat a modernségtıl a nyugattól és világpolgároktól, míg Ernst ennél lényegesen nyitottabb szemléletet képviselt.432 Petıfi-Házzal való kapcsolata mögött tehát a konzervatív nacionalizmus elemeire ismerhetünk s a nemessé válás vágya mögött is részben ez húzódhat meg. Ernst nacionalista, historizáló és a történeti folytonosságot hansúlyozó szemléletének logikus következménye, hogy egy olyan réteghez – a függetlenségi nemesi-dzsentri világhoz – kívánt kötıdni, mely magát a nemzeti ideológia letéteményesének hirdette, a középkorra vezette vissza származását, s a jogfolytonosság elvébıl következıen továbbra is a nemzet jövıjének biztosítójaként kívánt vezetı szerepet betölteni. Ernst refeudalizációs kísérlete ugyanakkor nem pusztán ideológiai, de természetesen szociális természető is. A nemesség megszerzése társadalmi rangot, jelentıs státuszemelkedést, egyben – tekintettel Ernst zsidó származására – asszimilációs magatartást jelentett.

432

KALLA 1994. 83.

124

IV. Mőgyőjtés és zsidó asszimiláció

Ernst zsidó családban született, s zsidóként temették el. Nem keresztelkedett ki, nem változtatott nevet, tehát bizonyos, a zsidó asszimiláció folyamatára jellemzı lépcsıfokokat nem lépett meg. Ugyanakkor a magyar mővészet iránti rajongása, hazafias szellemő győjteménye, függetlenségi nacionalista ideológiája a magyar nemzettel való mély azonosulására utal, s a kulturális magyarosodás, az akkulturáció vitathatatlanul magas fokát mutatja. Az akkulturáció az asszimiláció felé vezetı elsı lépés, ami alapvetıen nyelvi és nemzeti azonosulást jelent, s amit általában a külön identitás fokozatos feladása és a nemzetbe való teljes beolvadás követ. Ebben a folyamatban számos köztes fázis lézetett, s Ernst példája is ezt mutatja. A hozzá szemléletben legközelebb álló, s régi nagyváradi zsidó kereskedıcsaládból származó Lázár Béla például az asszimilációban elılrébb járt: felmenıi valószínőleg már régebben magyarosították nevüket, ı pedig 1903-ban felvette a római katolikus vallást (mellesleg keresztapja Koronghi Lippich Elek, a keresztelést elvégzı pap pedig Hock János volt).433 Noha Ernst tehát megtartotta zsidó identitásának számos elemét, nemzeti szellemő győjteményében, társadalmi szerepvállalásában, a magyar nemesség kérésében nála is megragadható az asszimilációs magatartás, szándék. Magyarországon a 19. század második felében a zsidóság kulturális alkalmazkodása és asszimilációja európai viszonylatban is rendkívül nagy intenzitással folyt. A liberalizmus századában a vallási identitás nem pótolta a zsidóság számára a hiányzó nemzeti identitást. A liberális nemzeteszme zsidóságra gyakorolt hatása a nemzeti közösség hiányával függött össze, és a liberalizmus által nyújtott vonzó gazdasági és társadalmi lehetıségekkel párosult. A század második felében bekövetkezett gazdasági fejlıdés rendkívüli lehetıséget nyújtott számukra. Kereskedelmi és hitelügyleteik a prosperitás idıszakában gyors anyagi gyarapodással kecsegtettek, ezzel párhuzamosan a liberalizmusnak és a korszakra jellemzı páratlan társadalmi mobilitásnak köszönhetıen megnyíltak a korábban elzárt társadalmi érvényesülési csatornák. A magyar zsidóság 433 1940-ben kiállított polgár személyi lapja szerint apja Lázár Leopold, anyja Krausz Teréz. A keresztlevél szerint 1903. november 21-én tért át a római katolikus hitre. Keresztlevél: 1944. július 15-i keltezéssel. MTA MKI Adattár MKCs–C–I–44/12, és 1085-4.

125

gazdasági és társadalmi felemelkedése akkor következett be, amikor a társadalmi csoportokon belül erıteljes mozgások, gyors és nagyarányú felfelé irányuló átrétegzıdési folyamatok voltak tapasztalhatók. Az általános társadalmi mobilitással együtt változott a zsidóság státusza, legalábbis a fejlettebb régiókban, elsısorban a nagyvárosokban. Az urbanizáció, társadalmi mobilitás és asszimiláció szorosan összefüggött. Karády Viktor a magyarországi zsidóság asszimilációjáról írott tanulmányában az asszimilációt, mint kétirányú folyamatot vizsgálta.434 Az állam részérıl a liberális törvények megteremtették a társadalmi integráció feltételeit, a zsidóság pedig a neológ vallásosság és a nyelvi, etnikai akkulturáció révén a felkínált lehetıségekkel élni tudott. Karády asszimiláción kívül így a zsidóság önasszimilációjáról is beszélt, mely – véleménye szerint – a társadalmi felemelkedés mértékével arányosan növekedett.435 A század végén mindenesetre a befogadó nemzethez való kulturális adaptáció – akkulturáció – nagy mértéke regisztrálható az urbánus, neológ zsidóság esetében és ebben a közegben erıs további asszimilációs magatartás és szándék is kimutatható. Az 1867 utáni gazdasági fejlıdést követı anyagi gyarapodás igazi haszonélvezıje, a vállalkozó – s jelentıs arányban zsidó – polgárság kezdetben meglehetısen puritán beállítottságú volt. A század végén élı leszármazottak, a második-harmadik generáció mentalitása azonban megváltozott a családi vagyont megalapozó szülıkhöz, nagyszülıkhöz képest. A gazdasági pozíciók birtoklását követıen a kulturális életben is jelentıs szerepet kívántak vállalni. A nagypolgárság és a vagyonos középpolgárság számára a 19. századi nemesség és arisztokrácia mővészetpártolása és mőgyőjtése, palotáinak berendezése

434

Karády Viktor: Asszimiláció és társadalmi krízis – A magyar zsidó társadalomtörténet konjunkturális vizsgálatához. In: Világosság, XXXIV/3. 1993. 34-50. 435 Karády Viktor történeti szociológiai kutatásaira alapozva bevezette az „asszimilációs társadalmi szerzıdés” fogalmát, mely egy hallgatólagos megállapodást jelent a magyarországi zsidóság és a magyar liberális vezetı réteg között. A magyar fél belátta, hogy gazdaságilag éppúgy, mint az etnikai egyensúly miatt szüksége van a zsidóságra, ezért a zsidóságnak jogilag rendezett polgári státuszt biztosított, s cserébe asszimilációt várt el. Fejtı Ferenc és számos más, a témával foglalkozó kutató átvette Karády elméletét. Emellett Karády asszimilációs igények túlteljesítésérıl is beszélt, mely a zsidóság részérıl a beilleszkedési szándék nagy mértékét mutatja. Gyáni Gábor Karády konstrukcióját sok tekintetben megtámadta, s rámutatott, hogy egyrészt a Karády által használt források nem támasztják alá kellıképpen „társadalmi szerzıdés” és „asszimilációs túlteljesítés” elméletét, és a zsidóság asszimilációjának problematikáját sokszor a korabeli magyar kontextusból kiragadva tárgyalja. A társadalomtörténészek között a polgárosodás és asszimiláció kérdésében dúló vita eldöntése semmiképpen nem feladata a dolgozatnak. Itt csak olyan megállapításokat emeltem be e kérdésekbıl a dolgozatba, melyet Ernst és a mőgyőjtés szempontjából relevánsnak tartottam, illetve amik e jelenségek háttereként a megértést szolgálják, s amik úgy tőnik nem képezik a felek között vita tárgyát. KARÁDY 1997.; GYÁNI 2002.; FEJTİ 2000.

126

mintává

vált436,

a

győjtés

egyfajta

státusszimbólum

lett.

Bár

a

zsidóság

magánmecenatúrában való résztvételi arányára vonatkozóan nincsenek pontos adatok437, az arisztokrata minta követése és a mecenatúra státuszkompenzáziós szerepe vitathatatlan. A zsidó polgárság a mecenatúra révén felfelé – a nemességhez, arisztokráciához való – igazodásának adta tanújelét, és a mőpártolástól, győjteményépítéstıl saját társadalmi státuszának emelkedését várta. A mecénási szerep ugyanakkor a nemzettel való kulturális azonosulást is jelentette, így a zsidóság akkulturációjának és asszimilációjának folyamatával is összefügg. A század végére már nem szorult magyarázatra a magángyőjtemények jelentısége, a nemzeti értékek mentésében és megırzésében betöltött szerepük evidenciává vált. A nemzeti kultúra szolgálatának eszméje, mely tehát e tevékenységekhez kötıdött, etikai alapot nyújtott a győjtı számára, s a nemzeti közösséghez tartozás érzését növelte benne. Általában a zsidóság hagyományoktól, kötöttségektıl való mentességével magyarázzák a zsidó mecénások és mőgyőjtık kortárs mővészetre való nyitottságát, modern szemléletét.438 Kohner Adolf, Hatvany Ferenc, vagy Nemes Marcell esetében mindenképpen érvényesült ez a modern koncepció, de ugyanúgy jelen volt például az arisztokrata Andrássy Gyula győjteményében, tehát nem kizárólag a zsidó származásúak győjteményének volt ez specifikuma.439 Ernst esete ennél még összetettebb. Nála a modernség elsısorban mővészetszervezı, mővészeti közéleti tevékenységben ragadható meg, de egészen más irányt képviselt győjteménye. Fejtı Ferenc a zsidóság magyar kultúrában betöltött szerepét taglalva elkülönített egy, a századforduló nagy irodalmi-mővészeti forradalmát megelızı idıszakot. Ebben az általa „asszimilációs-nemzeti szakasznak” nevezett periódusban a zsidó értelmiségiek és

436

MRAVIK 2001.156-158. Gyáni Gábor: A polgárosodás, mint zsidó identitás. In: GYÁNI 2002. 142. A szerzı itt Karády Viktor felvetésével vitatkozik, mely szerint a nemzeti vagy helyi ügyekre áldozó honpolgár mintáját a zsidó polgár testesítette volna meg. Gyáni felhívja a figyelmet arra, hogy a korszakban az arisztokrácia továbbra is aktív szerepet vitt ezen a téren, s hogy egyenlıre hiányoznak az átfogó kutatások, melyek megmutatnák, hogy a mővészi mecenatúrában és magánfilantrópiában milyen arányban vették ki a részüket az elit egyes csoprtjai. 438 A zsidó polgárok mőgyőjtésének karakterisztikumait a modernizmushoz való viszonyban kísérelte megragadni Sármány Ilona. Ilona Sármány Parsons: Jüdische Kunstmazenatentum in Budapest und die Rolle der Künstler im Aufbruch zur moderne. In: Tanulmányok Budapest Múltjából XXV. Bp., 1996. 249-268.; HORVÁTH 2007. 95.; Fejtı Ferenc nem a mecenatúráról, hanem általában a hagyományokhoz való oldottabb viszonyról, és ebbıl következıen irodalmi és mővészeti téren a modern áramlatokra való nagyobb fokú nyitottságról írt. FEJTİ 2000. 148. 439 MRAVIK 2001. 158-175. 437

127

mővészek hangsúlyozottan a nemzeti témák, sıt területek felé – mint pl. a nemzeti identitástudatot hordozó történettudomány – fordultak. Ennek a korszaknak az irodalomban talán legpregnánsabb képviselıje Kiss József volt, aki költıként a népnemzeti irányt követte, ugyanakkor 1890-ben indított A Hét címő politikai és irodalmi hetilapjában otthont adott az irodalmi modernizmus képviselıinek. Ambíciója a hivatalos Magyarország elismerése és az ekkorra már konzervatívvá vált Kisfaludy Társaság tagságának elnyerése volt, melyre azonban csak jóval késıbb, 1913-ban ítélték érdemesnek.440 Bár pályája majd két évtizeddel korábban indult, mint Ernst győjtıi tevékenysége, példája sok szempontból analógnak tőnik Ernstével és épp azt a generációs és szemléleti váltást reprezentálja, mely a zsidó értelmiségnél a századfordulón bekövetkezett. Ernst győjteménye – éppúgy, mint Kiss József költészete – az elızı század végének konzervatív, nacionalista szellemiségéhez kötıdött, de egyben mindketten nyitottak voltak az újabb áramlatokra, bár „alkotói” pályájukon – s Enstnél értsük ezalatt a győjteményt – ez nem is hozott gyökeres változást. Ernst is a hivatalos körök elfogadására vágyott, amikor a Petıfi-Ház igazgatói posztját kívánta megszerezni, s mindezt akkor tette, amikor a Nemzeti Szalonban már évek óta a modern

mővészet

egyik

legfontosabb

propagátora

volt.

Győjteménye

még

a

millenniumhoz, mővészetpártoló munkássága már az új századhoz kötıdött, s a kettıt nála a modern mővészet jelenségeiben is felismerni vélt nemzeti jelleg kapcsolta össze. A nemzeti vonások ilyen erıteljes hangsúlyozása tehát a századvég zsidó értelmiségére jellemzı

identitáskereséssel,

összefüggött.441

Ahogyan

az

befogadás-igénnyel antikvárius

és

asszimilációs

Stemmer Ödön

Ernstrıl

szándékkal

is

megjegyezte:

„Cselekedeteit olyan lelki motívumok irányították, melyek lelkes mővészet- és kultúraszeretetbıl fakadtak, s melyeknek a magyar talajhoz tartozandóság érzése volt a mozgató rugója.”442 A korszakban a zsidó gazdasági elit a refeudalizáció jegyében nagy számban vásárolt, vagy kapott nemességet.443 Ritkább volt, hogy valakit kulturális, vagy tudományos

440 FEJTİ 2000. 147-148.; Ács Gábor: Kiss József irodalmi indulása. Budapesti Negyed, XVI/2. 60. sz. 2008. nyár, 225-241. 441 Hasonló példa lehetne a nemzeti filozófia harcosa, Alexander Bernát. PERECZ 2008.147-164. 442 STEMMER 1985. 34. 443 1850–1890-ig 74, 1890–1900 között 46, 1910–1908 között 210-en kaptak nemességet. Vörös Károly: A budapesti zsidóság két forradalom között. 1849–1918. Kortárs, XXX/12. 1986. december, 100-117.

128

tevékenysége miatt nemesítettek volna.444 Ilyen különleges példának számít a szénkereskedıbıl lett mőgyőjtı, Nemes Marcell (eredeti nevén Klein Mózes) esete, aki Ernsthez hasonlóan a társadalmi felemelkedésnek a kulturális tevékenységhez kötıdı útját választotta. A kortársak véleménye szerint Nemest győjtıi ízlésének formálódásában Ernst is befolyásolta, s nem kizárt, hogy Ernsthez főzıdı személyes kapcsolatának szerepe volt abban is, hogy 1904-tıl rendszeresen vásárolt modern magyar mővészektıl festményeket a Nemzeti Szalonban.445 Győjteményébıl, vagyonából bıkezően – és tudatosan – adományozott a Szépmővészeti Múzeumnak, ezért elıször királyi tanácsosi címet, majd 1910-ben Jánoshalmi elınévvel nemesi rangot kapott a királytól kifejezetten „a culturális téren tanusított áldozatkészsége elismeréséül”.446 Amikor a Petıfi-Háznak felajánlotta győjteményét Ernst, pontosan ugyanazok az ambíciók főtötték, mint Nemest, csak – a hírlapok cikkei szerint – kevésbé volt nagyvonalú, s ez okozhatta az elutasítást. Mindenesetre a nemesség valószínőleg mindkettejük számára hasonló jelentıséggel bírt: a társadalmi elismerést és a nemzetbe való befogadást jelentette. Ugyanakkor Ernst konzervatív politikai nézeteibıl és historizáló szemléletébıl még logikusabban következik a nemesség megszerzésére vonatkozó vágya. Ernst írásait a nemzeti kultúrával való teljes azonosulás, hazafias lelkesedés és a magyarság jövıjébe vetett hit hatja át. A kultúrnemzet felfogásból kiindulva számára a nemzethez tartozás érzése, a kulturális azonosságtudat volt a fontos, s nem tartotta szükségesnek zsidó identitása teljes feladását, ezért nem keresztelkedett ki, vagy változtatott nevet.447 Tisztában volt mőgyőjteményének kulturális jelentıségével és speciális történeti anyagának népnevelési, sıt – ahogyan ez 1912-es írásából kiderül –

444

Általában is alacsony a tudományos területen a nemesítések száma. Az 1867-1918 közötti nemesítések közül 36% gazdasági tevékenységet folytató, 31% katona, 21% hivatalnok és csak 8%-ot tesznek ki a tudomány képviselıi. GYÁNI – KÖVÉR 2006. 101-102. 445 NÉMETH 2004. I. 6. 446 Dr. Pogány Kálmán: Jánoshalmi Nemes Marcell. Vasárnapi Ujság, LVII/ 30. 1910. 625-626.; Az Est XXI. 1930. október 30., 3-4.; Sümegi György: Nemes Marcell, a mőgyőjtı. Adalékok a magyar mőgyőjtés századeleji történetéhez. In: Cumania III. Historia Bács-Kiskun megyei múzeumok közleményei (Klny.) Kecskemét, 1975. 278.; Barkóczi István: El Greco festményeinek győjtése Magyarországon a XX. század elején. In: Hommage á El Greco Kat. (Szerk.: Barkóczi István) Szépmővészeti Múzeum, Bp., 1991. 27.; NÉMETH 2003.; NÉMETH 2004. I. 8-9. 447 Acsády Ignác felfogása is pl. hasonló volt. A kultúrnemzet fogalmából kiindulva azt tartotta magyarnak, aki nyelvre, nemzeti érzésre nézve annak vallja magát, s a nemzethez tartozás nem etnikai, vagy vallási kérdés. Az Egyenlıség címő lap, melyben Acsády tanulmányát publikálta a vallási (neológ) és nemzeti identitás összeegyeztetésének programját vallotta. Prepuk Anikó: A neológ sajtó a zsidóság társadalmi befogadásáért a 19. század utolsó harmadában. Budapesti Negyed, XVI/2. 60. 2008. nyár, 199.

129

asszimilációs erejével: a soknemzetiségő fıvárosban győjteményével a nemzeti azonosságtudatot kívánta erısíteni. Mővészetpolitikai, mecénási tevékenységét és győjtését missziónak tartotta, ugyanakkor tudatosan felhasználta arra, hogy a társadalmi ranglétrán ennek révén feljebb jusson, ami bizonyítéka annak, hogy úgy érezte, kulturális szerepvállalása és társadalmi státusza nincsenek összhangban. Ernst családjában is kimutatható a generációk közötti mentalitásváltás. Apja, a józan kereskedı még ellenezte az „úri passziózást”, fia, Ernst Lajos a hazafias céllal való azonosulás mellett már lehetıséget látott ebben a felemelkedésre is. Mintha szerette volna magát 19. századi nemesi mőgyőjtık leszármazottjának látni, és betölteni Jankovich hivatását. A kortársak között volt olyan aki elég sarkosan fogalmazta meg a kérdést: hogy lehet, hogy egy kvázi parvenu ilyen mértékben a magyar múlt emlékeinek győjtésére koncentráljon. Dömötör István 1913-ban így fogalmazott: „Mi ez? Győjtıszenvedély? Helyes, ám legyen győjtıszenvedély, de miért van az, hogy ép a régi magyar gloire nekünk tragikusan szép dokumentumait szedegeti össze. Hogy Ernst Lajos írt és rajzolt hungaricumok után kutat, amikor annak a világnak, életnek, társadalomnak, amelyrıl rég beszáradt kalamárisok és gyöngéd ecsetek nyomai szólnak – a történelmi magyarságnak s a benne szerepelt osztálynak ma Ernst Lajos nem exponense s nem is csöndes maradéka. Választ erre olyat, ami kielégítsen, adni nem tudunk.”448 Dömötör nem ismerte fel azt, ami Stemmer Ödön számára egyérelmő volt: a következetes koncepció mögött a nemzethez való tartozás vágya húzódik meg. Bár Ernstnek a nemességet végül nem sikerült megszereznie, törekvése, hogy zsidó polgárból magyar nemessé legyen, befogadást nyerjen a nemzetbe és felemelkedjen, analóg a korszak gazdag zsidó polgárságának törekvéseivel. Igazán különlegessé Ernst pályáját személyes érdeklıdése, győjteményének nemzeti történelmi, propagatívan hazafias jellege, és kulturális tevékenysége teszi. İ, aki kezdetben a történelem és a mővészet ösztönös rajongója volt, egyre tudatosabban vállalta fel azt a mecénási, mővészeti közéleti és győjtıi szerepet, amely a 19. század végére elismerten hazafias cselekedetnek számított. A nemzeti történelem és kultúra glorifikálása győjteményében egyszerre volt eszköz és cél: út a felemelkedéshez és saját magyar identitásának deklarációja. Hazaszeret, identitáskeresés, jó értelemben vett karrierizmussal keveredett nála.

448

DÖMÖTÖR 1913. 31.

130

V. Kísérletek a győjtemény állandó kiállítására

1904-ben a Mővészeti Krónika címő lapban napvilágot látott egy cikk Ernst győjteményérıl. Az ismeretlen szerzı írása végén abbéli reményét fejezte ki, hogy a győjtemény mielıbb nyilvános lesz.449 A közvélemény nem tudhatta, hogy Ernst már a század utolsó éveitıl törekedett egy állandó kiállítási helyiség megszerzésére, és tárgyainak kiállítására, sikertelenül. 1898-ban már Esztegár László is hangsúlyozta, hogy a győjteményt meg kellene nyitni, amiben „a legnagyobb akadály – szerinte – a szerencsés fiatal ember szerénysége”.450

V.1. Kérvények a fıvároshoz

1899 tavaszán, fél évvel a Vasárnapi Ujságban megjelent cikk után, Ernst két, levéllel fordult

a

fıvároshoz.

Kérvényében

hosszasan

ecsetelte

„Magyar

történeti

képgyőjteményének” „elsırangú mőtörténeti becsét”, alátámasztásul mellékelve Esztegár cikkét. Ismertetésébıl kiderül, hogy ekkorra már a korábban említett mőcsoportokon kívül jelentıs történeti és mővészettörténeti szakkönyvtárral, és mintegy ötezer metszettel rendelkezett. Győjteményének ismertetésében a mővek egykorúságára helyezte a hangsúlyt: „Mert győjteményem épen a különleges magyar nemzeti mővelıdést szolgálja, kizárólag magyar történeti és mőtörténeti tárgyakat tartalmazván. További jellemvonása, hogy kizárólag eredeti és pedig csakis egykorú mővekbıl áll, melyeket egytıl egyig magyar mővészek és pedig oly mővészek készítettek, kik az általuk ábrázolt korban éltek s igy azt saját közvetlen tanulmányaikra támaszkodva tükröztetik vissza. Győjteményem egyik része a magyar nemzet politikai történetét kiséri ennek bölcsıkorától a legujabb idıkig. Második része pedig eredeti és egykorú arczképeit tartalmazza a magyar királyoknak, hadvezéreknek államférfiaknak, iróknak mővészeknek akként, hogy a festımővészek (egy Munkácsy, 449

N.N.: Egy budapesti magángyőjtemény. Mővészeti Krónika, I/ 6. 1904. június 15., 5-6.

131

Horovitz, Lotz, Than stb.) megannyian önmaguk által készített eredeti arczképeik által vannak képviselve.” Érvrendszerében a hazafias cél, a nemzeti kultúra fejlesztésének eszméje, az idegenforgalmi vonzerı hangsúlyozása mellett az ifjúság nevelésének gondolata is megfogalmazódott: „Nem szorúl bıvebb megokolásra, hogy az ily parexcellence nemzeti jellegő győjtemény nemcsak a szaktudós szemében bir nagy értékkel, hanem arra is kiválóan alkalmas, hogy az ifjuságban a nemzeti érzést megszilárdítsa, és a hazaszeretetet kifejlessze, mert a magyar politikai és a magyar mőtörténetet rendszeres egymásutánban vezeti szemeink elé.” Az ifjúság mővészettel kapcsolatos nevelésének gondolata itt is Wlassics 1899-es rendeletével függhet össze, s a szisztematikus kiállítási rendezés szükségességérıl is egy évvel késıbb értekezett a Mőcsarnok hasábjain.451 Mindenesetre ezen indokok alapján kérte, hogy a tanács a városligeti régi mőcsarnok (ma Palme ház) épületét adja bérbe neki. A szövegben bérleti díjként elıször évi ötszáz forintot említett, majd ezt a passzust áthúzva az összeget nagyvonalúan a duplájára emelte. Javaslata szerint az épület bérletét tíz évente kellene meghosszabbítani, a karbantartási és fenntartási költségeket ı állná. A leglényegesebb azonban az, hogy a győjtemény ötven év elteltével automatikusan a fıváros tulajdonába menne át, amely csak arra lenne kötelezve, hogy továbbra is fenntartsa, mint magyar történeti képtárat. Egyetlen dolgot kötött csak ki: ha anyagi viszonyai úgy alakulnak, mielıtt az ötven év lejárna – a fıváros és az állam elıvásárlási jogának bizosítása mellett – eladhassa a győjteményt. Ernst késıbbi sorsának ismeretében megdöbbentı, hogy már 1899-ben tartott a tönkremeneteltıl, és próbálta magát anyagilag bebiztosítani. Kéziratos datálatlan visszaemlékezésébıl azonban tudjuk, hogy házassága elıtt olyannyira eladósodott, hogy elárverezés fenyegette, s valószínőleg ennek a réme kísértette a késıbbiekben is.452 Ernst mindent megmozgatott a siker érdekében. Levele mellé három illusztris személyiség ajánlását is csatolta. Szalay Imre a Nemzeti Múzeum, Radisics Jenı az Iparmővészeti Múzeum igazgatója és Kammerer Ernı képviselı, kormánybiztos meleg

450

ESZTEGÁR 1898. 722. ERNST 1900 B. 452 „Egész házasságomik (sic!) midın atyám egyik házát kaptam és úgy részben felszabadultam a folyamatos pénz kérésektıl, és ez idı alat (sic!) csinált adósságaimat is kifizethetem. (sic!) Igen sokszor már ugy volt, hogy elárverezik dolgaimat melyek oly keservesen (…) gyüjtöttem össze.” Ernst Lajos: Győjtésem története. é.n. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211. 451

132

szavakkal ajánlotta a fıváros pártfogásába Ernst ügyét.453 Radisicsot a Mőbarátok Körébıl ismerhetette Ernst, tudjuk, hogy 1898-ban három legyezıt ajándékozott az Iparmővészeti Múzeumnak.454 Sajnos azonban rosszkor próbálkozott. A városligeti régi mőcsarnokkal tervei voltak a fıvárosnak. Ernst beadványával egyidıben, 1899. április 26.-án a fıvárosi közgyőlés határozatot hozott, hogy felállítják a Fıvárosi Múzeumot, méghozzá a tervek szerint a városligeti régi mőcsarnokban, így Ernst kérvényét elutasították.455 Ernst valószínőleg több okból kifolyólag választotta ezt az eredetileg az 1885-ös országos kiállításra készült épületet. Egyrészt tárgyai itt voltak láthatók 1894 és 1896 között, a Történelmi Képcsarnok anyagával együtt. Másrészt ezen a területen volt a millenniumi kiállítás, a közelben nyílt meg 1896-ban az új Mőcsarnok, 1898-ban pedig határozat született arról, hogy az új Szépmővészeti Múzeumot is itt, a Mőcsarnokkal szemben fogják felépíteni.456 E környék így folyamatosan fejlıdıdı múzeumi, nemzeti kulturális és – az 1898 tavaszán elkezdett millenniumi emlékmő építésével – nemzeti szakrális központtá vált. Nem csoda hát, ha a magyar történelmet és mővészetet ötvözı győjteményét e helyen látta volna legszívesebben Ernst. Ám a városatyák is úgy gondolták, hogy ez az épület lesz méltó helye új múzeumuknak. Világos, hogy mit veszíthetett volna a fıváros, ha elfogadja Ernst ajánlatát. Valamilyen helyiséget kellett volna bérelni a Fıvárosi Múzeumnak, hosszú távon pedig új épületet kellett volna emelni. És mit nyerhetett volna? Szerencsés esetben egy méreteiben és minıségében jelentıs győjteményt. Csakhogy ötven év múlva, és semmi nem garantálta, hogy valóban megkapják az anyagot, hiszen ha Ernst tönkremegy, jogában áll mindent eladni. „Dupla vagy semmi” játék volt ez, ami teljességgel elfogadhatatlannak tőnt a város vezetısége számára. Ernst egyik, 1900-ban írott tervezetébıl egyértelmően kiderül, hogy a Városligetet leginkább múzeumi célokra tartotta alkalmasnak. A Mőcsarnok hasábjain közreadott indítványában megjegyezte, hogy a Mőcsarnokot azért nem látogatják eléggé, mert távol 453

Mindhárom levél datálatlan, a hátoldalon látható pecsét szerint 1899. március 23.-án, illetve április 29.-én érkeztek a Székesfıvárosi Tanácshoz. BFL IV. 1407/b. Tanácsi iratok VII./1792/1899. lev. sz. 15346/1899 és 22569/1899; Az ajánlások külön szám nélkül ugyanabban az iratcsomóban. Kammerer Ernı, Pulszky Károlynak az Országos Képtár igazgatói székébıl való botrányos eltávolítása után lett az Országos Képtár és a Szépmővészeti Múzeum ügyeivel megbízott kormánybiztos. GÁBOR 1996. 43. 454 LICHNER 2002. 137. 455 Jelentés a fıvárosi múzeum állapotáról 1900. március 3.-án. BFL IV. 1407/b. Tanácsi iratok VII./2628/1896 iratcsomóban; LENKEI 1957. 515.; Földes Emília: A Fıvárosi Képtár története és győjteménye 1890–1945. Bp., 1998. 8-9. 456 GÁBOR 1996. 44. katalógus: 134-136, 142-143, 172-174.

133

esik a központtól, épülete azonban „a vele szemben épülı új Szépmővészeti Múzeumnak kiegészítéséül szobor-galériának vagy történeti arcképcsarnoknak kitünı lenne és ezáltal a megtakarított pénzen a város közepén valahol lehetne az uj Mőcsarnokot fölépíteni.”457 Nem véletlen, hogy saját győjteményének elhelyezését továbbra is ezen a területen képzelte el. Az 1899-es kudarc nem kedvetlenítette el. 1903 májusában, annak a hírnek a hallatán, hogy a Fıvárosi Múzeum a Sándor utcai volt országházba költözik, azonnal újra ostromolni kezdte a fıvárost. Megújította ajánlatát, és öntudatosan hozzátette: „meg vagyok gyızıdve, hogy (...) a Székesfıvárosi Tanács is csak örömmel látná ha a fıváros egy oly magyar nemzeti és történeti képgyőjteménnyel gazdagodnék, a milyennek az enyémet úgy a szakkörök, mint a kormány, és mővészeti irodalom ismerik. (...) csak utalok arra, hogy a fıváros ezzel egy uj és kizárólag historiai muzeummal gyarapodnék, mely úgy a közönségre mint az ifjuságra, de a fıvárosba ránduló idegenekre is (...) ritka és ellenállhatatlan vonzerıt gyakorolna s igy a fıvárosra belıle nagy erkölcsi haszon háramolnék.”458 A tanács válasza nem maradt ránk, de nyilvánvaló, hogy javaslatát ismét elutasították, mert a múzeum nem költözött a Sándor utcába, sıt végül 1907-ben, a városligeti régi Mőcsarnokban nyitotta meg kapuit.459 Ernst ezt követıen 1904-ben újabb verzióval állt elı. A Városligetben (ismét!) a Stefánia úton levı úgynevezett régi vendéglıt szemelte ki magának, melyet – mint a levélbıl megtudhatjuk – le akartak bontani. Ezért évi 500 forint bérleti díjat lett volna hajlandó fizetni. Az ismert érvek mellett ezúttal a szaksajtó és napilapok „nyomását” is megemlítette, melyek „évek óta sürgetik, hogy győjteményemet (...) a nagy közönség számára megnyissam”. A fıváros ezúttal is elutasító választ adott. Indoklásukban kiemelték: az épület bontását elhatározták, sıt a munkákat már el is kezdték, ezért Ernst kérelmét nem tudták figyelembe venni.460

457

ERNST 1900 B BFL IV. 1407/b. Tanácsi iratok VII./1792/1899. lev. sz. 116867/1903. 459 LENKEI 1957. 515. 460 BFL IV. 1407/b. Tanácsi iratok VI. 186/1904 lev. sz. 28179/1904. 458

134

V. 2. A Vágó testvérek múzeumterve

Az 1904-es eset után semmi nyoma nincs, hogy Ernst újabb kérelemmel fordult volna a fıvároshoz. Bizonyára feladta, hogy ilyen úton szerezzen kiállító helyiséget. De nem tett le arról, hogy valamilyen módon mégis „megvesse a lábát” a Városligetben. A Ház 1908-as évfolyama az újonnan megépült Nemzeti Szalon fotói mellett közölte a Vágó testvérek egyik eddig azonosítatlan tervét.461 A képek aláírása szerint a terv 1904-ben készült, s a rajzokon a következı felirat olvasható: „Egy kisebb történelmi múzeum vázlata. Budapest Városliget”. Tudjuk, hogy Ernst 1904–1905 folyamán már foglalkozott a Nemzeti Szalon új épületének gondolatával, s az 1907-es palotaavató katalógusában a Szalon tervezıjét „Vágó építımővész barátom”-nak nevezte, tehát ekkor már kapcsolatban volt az építésszel (építészekkel). Ernst Vágóékhoz főzıdı kapcsolata, a múzeum anyagának összetétele, s az épület berendezése alapján elég egyértelmőnek tőnik, hogy e terv Ernst Lajos számára készült, s ezt a feltételezést megerısíti, hogy 1900 körül önálló múzeumban kívánta bemutatni anyagát, s helyszínnek a Városligetet szemelte ki. A múzeum és kiállítás elképzelése jól rekonstruálható a közölt alagsori, földszinti és emeleti alaprajz, valamint a távlati kép alapján. Eszerint egy reprezentatív bejárattal rendelkezı széles homlokzat mögött félkörívben helyezkedtek volna el a termek, s a bejárat feletti központi centrális részt kívültıl kupola jelezte volna. Az elıcsarnokból jobbra és balra nyílt a homlokzat síkja mögött teljes szélességben meghúzódó két nagy téglalap alakú terem, melyben a történeti festmények kaptak volna helyet. A téglalap rövidebb száraiban a homlokzat két végén két félkörő bıvítmény helyezkedett volna el. A homlokzat mögötti szakasz félköríves részének közepén szobrokat, körülötte az ív mentén sugarasan leválasztott termekben arcképeket állítottak volna ki. A fıbejárat felıl érkezı látogató az elıcsarnok után elıször a középen lévı szobrokat, majd vele szemben a körív bıvítményében – mely mint egy szentély egészítette ki a fıtengelyt – a „Rákóczy korabeli fejedelmek” anyagát pillanthatta volna meg. Ezután az emeleten, a múzeumépületek

461

A Ház, I. 1908. 223.

135

hagyományos kupolával fedett centrális magjában a szabadságharc ereklyéinek tanulmányozásában mélyedhetett volna el. Az épület szcenírozása, a történeti anyag ilyetén elrendezése több szempontból is érdekes. Egyrészt a késıbbi, 1912-es rendezéstıl nagyon nagy mértékben eltér: míg ott mellérendelı, a magyar történelem évszázadait sorban, egyenletesen bemutató, illetve a kultúrtörténeti anyagot tematikusan elrendezı szisztémával találkozunk, itt egy erıteljesen hierarchikus rendszer érvényesül. A magyar történelem bemutatása és befogadása ebben az elképzelésben hangsúlyosan kultikus módon történik: a földszinten a fıtengely végén a „kvázi apszisban” a Rákóczi kor emlékei adják az egyik, a „kvázi oldalkápolnákban” pedig a Petıfi- és Kossuth-ereklyék a másik kultikus csomópontját a rendezésnek. Az egész koncepció – és az épület – középpontjában végsı soron az emeleti „Szabadságharc ereklyék” terme áll. A rituális útvonalat követı látogató elıtt tehát fokozatosan bontakozik ki egy meghatározott értékrendszer: az ikonográfiai program a nemzet nagyságának bemutatását szolgálja, s a kultusz centrumában egyértelmően a függetlenségi háborúk és a függetlenségi hısök állnak. Az 1912-es elrendezésben késıbb ilyen hangsúlyokkal nem találkozuk. Nagyon valószínő, hogy a függetlenségi eszme ilyen erıs kidomborítása összefügg az 1904-ben már javában zajló közjogi harcokkal. Tisza István 1904 elejétıl többször tett kísérletet az ellenzék technikai obstrukciójának letörésére, majd mivel ezek a próbálkozások

nem

vezettek

eredményre,

november

19-én

házszabályellenesen

megszavaztatta a házszabályrevíziót, amire az ellenzék a parlament berendezésének szétverésével válaszolt. Ez a történelembe „zsebkendıszavazás” néven bevonult, s az ország jelentıs részét felháborító akció vezetett a kormánypárt széteséshez és végsı soron az 1905-ös választásokon a függetlenségi gyızelemhez.462 Valójában arról volt szó, hogy egyik oldalon a technikai obstrukció megbénította az ország demokratikus mőködését, a parlament nem tudta ellátni feladatát, ennek a helyzetnek a megszüntetése azonban a fennálló viszonyok között csak antidemokratikus módon volt lehetséges. Másik oldalon a kettıs monarchiában a mindig is legkényesebbnek számító közös ügyek, a hadsereg és vámkérdések élezték ki ilyen mértékben a vitát a felek között, s a függetlenségi oldalnak egyetlen hatékony fegyvere az obstrukció volt. Ebben a tökéletes patthelyzetben a

462

GRATZ 1934. 49-58.

136

függetlenségi oldal a nemzeti érdekek képviselıjeként lépett fel, s nemzeti szólamokat hangoztatva, a magyar történelem függetlenségi hagyományaira apellálva tudta maga mögé allítani a szavazók többségét. Az események sodra, a harcok heve állásfoglalásra kényszerítette a kortársakat, s Ernst a függetlenségi oldalon tette le voksát. Olyan múzeumot tervezett, mely kifejezte ezt a szellemiséget, s a kortársak számára aktuális üzenetet hordozott. Hozzá köthetı a múzeum kialakításának koncepciója, amihez a tehetséges építészpáros megfelelı struktúrát és méltó külsıt teremtett. Az épület terve a benne elhelyezett anyagnak és a megfogalmazott eszmének megfelelı kultikus asszociációkat kelt. A város legnagyobb parkjában mint a kollektív emlékezés szigete áll a tömeghatásában is impozáns múzeum, mely kupolájával nemcsak a múzeumépületekre, de egyben a mauzóleumok kialakítására is emlékeztet. A kiállítás a nemzeti múlt tragikus felfogását, a „nemzeti szenvedéstörténet” legsúlyosabb stációit állítja a középpontba463, s ezt a hatást erısíti a halotti kultuszra utaló építészeti megformálás is. A tervben a tragikus múlton, az emlékezésen túl a a feltámadás gondolata is megfogalmazódik: a homlokzat magyaros jellegével a jelen modern nemzeti építészeti törekvéseit tükrözi, s a nemzeti újjászületés üzenetét hordozza. Az utókor csak sajnálhatja, hogy a terv nem valósult meg, hiszen benne a 19. század kultikus nemzeti történelemfelfogásának koherens és komplex összefoglalását láthatjuk.

463

Sinkó Katalin: A nemzeti szenvedéstörténet képei. In: TÖRTÉNELEM-KÉP 2000. 598.

137

VI. Az Ernst Múzeum megnyitása

A Nemzeti Szalonból való távozása és a múzeum megnyitása közötti idıkbıl kevés adatunk van Ernst életére vonatkozólag. Herman Lipót visszaemlékezéseibıl kiderül, hogy Ernst ekkor már rendszeres vendége volt az Andrássy út és a Liszt Ferenc tér sarkán levı Japán kávéház híres mővészasztalának. Az Abbázia tulajdonosával összeütközésbe került mővészek 1907–1908 körül elhagyták a kávéházat. Lechner Ödön átvonult a Japánba, letelepedett az Andrássy útra nézı egyik ablaknál, s körülötte csoportosultak a mővészek, mőbarátok, győjtık. Így alakult ki a mővészasztal, melynek „törzsfınökei” – ahogyan Herman nevezte ıket – a magyar építészet és festészet két úttörı egyénisége, az alapító Lechner Ödön, és Szinyei Merse Pál voltak. Gyakori vendége volt az asztalnak Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Iványi Grünwald Béla, Csók István, Fényes Adolf, Perlmutter Izsák. Részben tehát a Nemzeti Szalon törzstagjaiból verbuválódott a társaság, de hozzájuk csatlakoztak fiatalok is, Falus Elek, Herman Lipót, Pólya Tibor, Kisfaludi Stróbl Zsigmond. A mőbarátok közül ide járt Hatvany Lajos, Lázár Béla, Majovszky Pál, Meller Simon, Petrovics Elek, Nemes Marcell, és Ernst Lajos. A Japán körében formálódott a MIÉNK mővészcsoport, s a tagok listája mutatja, hogy jórészt a naturalista-impresszionista irányt képviselték.464 Ernstre a Japán krónikása, Herman így emlékezett vissza. „A beszélgetésekben nem nagyon vett részt. İt leginkább csak a győjteményébe illı magyar tárgyú dolgok érdekelték, s mindaz ami azokkal vonatkozásban állott. (Állítólag a bécsi régiség- és képhamisítók direkt Ernst Lajos számára hamisítottak „magyar” képeket.)”465 Ernst

mindennapjainak

része

volt

a

Japán,

itt

találkozott

a

kortárs

képzımővészekkel, a mővészasztalnál létrejött személyes kapcsolatokon alapulhattak a múzeum egyes kiállításai. A Japán közelsége közrejátszott abban is, hogy a Nagymezı utcát választotta múzeuma helyszínéül, s a belsıépítészeti részleteket is olyan mővészekkel terveztette, akikkel a Japánban is állandó kapcsolatban állt. Ha a mővészasztalnál lezajlott vitákban nem is igen vett részt, a kortárs mővészet központi kérdéseirıl tudott, és nem esett

464 465

MELLER 1946. 3-5.; GÖMÖRY 2002. 213-215. HERMAN 1958. 121.; A Japánról még: NÉMETH 1991. 31-32.

138

ki a mővészeti közéletbıl, sıt a múzeum megnyitása után újra aktív szerepet vállalt annak szervezésében.

VI. 1. Az épület programja

Az önálló múzeum létesítése érdekében Ernst már 1909-ben megtette az elsı lépéseket. A Nagymezı utca 8. szám alatti ingatlanra 1909. augusztus 18.-án letett 80 ezer korona foglalót, majd 1911. február 27-ig összesen 380 ezer koronát fizetett ki érte.466 1909. december 22-én négyemeletes bérház és „képkiállítási termek” létesítésére kért építési engedélyt a fıvárostól, de a terveket csak módosításokkal, másodszorra, 1911. május 7-én fogadta el a tanács. Csak ekkor kezdhették el a kivitelezést, a kevéssé ismert Fodor Gyula építész tervei alapján.467 Az építkezés nyilván jelentıs anyagi áldozatokkal járt, melyet nem lehet pontosan tudni, mibıl fedezett Ernst. Az mindenesetre tény, hogy 1912 május-június folyamán az ı és felesége, Ekler Elza tulajdonában levı Üllıi út 53. szám alatti bérházat eladták, mintegy 330 807 koronáért.468 Úgy tőnik azonban, még ez is kevés volt, mert ez év júniusában Ernst még 100 ezer korona kölcsönt kapott apjától. Az épület 1912 április 29-én teljesen készen állt.469 A Világban április 6-án megjelent cikk ismertette és dicsérte az épületet, kiemelve elınyös fekvését: „jó forgalmi ponton van (...) ez a pezsgı, mozgalmas miliı azonban mindenesetre jobb, mint valami csöndes, de félreesı, elıkelı, de holt városi pont, ahogy a múzeumokat általában elhelyezni szokták.”470 Pedig tudjuk, hogy Ernst eredetileg a kialakulóban levı városligeti múzeumnegyedben képzelte el múzeumát. Miután a fıvárosi tanács bérleti kérelmeit elutasította, részben anyagi okokból kifolyólag dönthetett végül e belvárosi hely mellett, 466 A megvétel azért tartott ennyi ideig, mert az elızı tulajdonos cég, az Egyesült Magyarhoni Üveggyár rt. felszámolás alatt állt. BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Nagymezı utca 8. 29356. hrsz. 3941. sz. betét 467 BFL IV 1407/b Tanácsi iratok III.3970/1909 lev. sz. 111396/1909, 23682/1911, 27843/1911. Az építészrıl: Gerle János – Kovács Attila – Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Bp., 1990. 5051.; Tétényi Éva: Fodor Gyula építész munkássága. In: Városok és mőhelyek a száadfordulón. Konferencia a Kiegyezés utáni magyar építészetrıl (1867–1914). Bp., 2000. 165-167.; DÁVID 2002. 468 BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Üllıi út 53/a-b 37117-37118 hrsz. 9225 és 11772 sz. betét 469 Ernst Lajos levele a Fıvárosi Tanácshoz 1912 október 3.-án. BFL IV 1407/b Tanácsi iratok III.3970/1909 lev. sz. 124639/1912. 470 Világ, III/83. 1912. április 6., 9.

139

ahol olyan épületet emelhetett, melyben a jövedelmezı bérház és a múzeum is helyet kapott. A bérház funkciója az volt, hogy eltartsa a múzeumot, bár mint utóbb látni fogjuk ehhez kevésnek bizonyult. Ugyanakkor 1900-ban a Mőcsarnokban megjelentetett indítványában megjegyezte, hogy tárlatoknak, idıszaki kiállításoknak alkalmasabb a városi miliı.471 Mivel múzeuma végül nemcsak győjteményének adott otthont, de benne tárlatokat is tervezett, ezért is választhatta a Nagymezı utcát, ahol ráadásul 1903-tól már sikeresen mőködtette kiállítótermét és mőkereskedését a Könyves Kálmán Mőintézet.472 A Japánhoz való közelség, az idıszaki kiállítások, a Könyves Kálmán eredményeinek példája és a bevételt biztosító bérház építésének szüksége mind közrejátszhattak a helyszín kiválasztásában. Az építész, Fodor Gyula eredetileg a flandriai középkori és reneszánsz építészet tömegét, s historizáló részletformákat alkalmazta, s csak a végleges terven módosított. Az épület így leegyszerősített formáival, homlokzati tört ívekbıl összefőzött vonalával Lechner stílusához közelített. A többfunkciós épület magában foglalta a földszinten tervezett mozit: eredetileg kávéházat akart Ernst, de 1911-ben szerzıdést kötött a Projectograph részvénytársasággal, s nekik adta ki a termeket. Az emeleten az udvari szárnyban 14 múzeumi, a homlokzati fronton pedig négy, idıszaki kiállítások céljára szolgáló helyiséget alakíttatott ki, melyet 1922–1925-ben a télikert beépítésével bıvítettek. 473

Az emeleten lakások voltak, a legfelsı szinten pedig két – egy kisebb és egy nagyobb –

mőtermet, melyeket Ernst legkedvesebb mővészbarátainak, Fényes Adolfnak s Zádor Istvánnak adott ki, valószínőleg ingyen.474 A nagyon tudatosan végiggondolt épületben az építészeti kialakítás és minden díszítıelem a győjteménnyel, Ernst nemzeti és modern mővészetrıl vallott felfogásával függött össze. A szecessziós bejárat két oldalán a jól ismert, ekkor még Bécsben ırzött Mátyás királyt és Beatrixot ábrázoló dombormővek másolatai a múzeum történeti győjteményére, jelen és múlt mővészetének összekapcsolódására és a mecenatúra terén Ernst elıtt lebegı történelmi példára utaltak. 475 Koncepcionálisan a Mátyás dombormőhöz kapcsololódott az elıcsarnok reneszánsz jellegő kazettás, rozettákkal díszített mennyezete, 471

ERNST 1900 B SZURCSIKNÉ 1985. 171-172. 473 Az építéstörténetet lásd: DÁVID 2002. 474 Gömöry Judit írja ezt Kádár János Miklós szóbeli közlése alapján. GÖMÖRY 2002. 218. 475 A dombormő sorsáról Mikó Árpád katalógus cikkét lásd: TÖRTÉNELEM-KÉP 2000. 232-233. 472

140

a fal mentén beépített szecessziós íveléső, Lechner Ödön által tervezett márványpadok pedig funkcionálisan a középkori ülıfülkéket idézték. Ez a historizálás ugyanakkor modern formában jelentkezett, s összességében egy korszerő, impozáns, dekoratív együttest alkotott. Az épület kiemelkedı dísze, a lépcsıház nagymérető üvegablaka volt, melyet Rippl-Rónai József tervezett és Róth Manó kivitelezett. Az enteriırök falainak kifestését a neves grafikus és a Japán asztal törzstagja, Falus Elek tervei alapján Bobitsch Arthur kivitelezte.476 A múzeum megnyitásáról a lapok május 9-én és 10-én számoltak be477, a Vasárnapi Újság május 19-i száma is lelkes cikkben tudósított a fontos eseményrıl, és két teljes oldalon fotókat közölt a múzeum enteriırjeirıl.478 Az egyik fényképen a lépcsıfordulóban Rippl-Rónai József színes üvegablaka látszik, melyet a Falus Elek által tervezett ornamentális falfestés keretez. Az ablak alatti márványposztamensen Pásztor János Munkácsy-szobrára ismerünk, s az ablak jobb oldali nıalakja, mely pontosan a Munkácsybüszt felett helyezkedik el mintha Munkácsyt, a „Mestert” akarná megkoszorúzni.479 A posztamens elıtt a múzeum megnyitásakor elhelyezett csokor virág az egész együttest oltárszerővé tette, megerısítve a koszorúzási aktus kultikus jellegét. A mő jelentésének ilyen gazdagodása Ernst szemléletébıl következett, hiszen Rippl-Rónai csak egy szimbolikus jelentéső, árkádikus kompozíciót kívánt megvalósítani: élénk színő, idillikus kertben elhelyezett nıalakjai csak áttételesen – az egyik nıalak kezében tartott koszorú révén – utalnak a Múzsákra és a mővészetek otthonára. Ernst azonban ennél többet akart, mindenáron direkt összefüggésbe szerette volna hozni az üvegablakot múzeumának szellemiségével. Miután Rippl-Rónai ablakterveit megtekintette, levélben fordult a mővészhez: „A vázlat igen tetszik, csak egy kérésem lenne még, hogy a két álló alaknak drapériát adjál, mely színben igen jól fog kinézni, és esetleg a kezükbe lehetne valamit adni, mely az egyes mővészeteket jelképezné, miáltal összefüggésbe hozzuk a képet a helyiségek tartalmával és czéljával.”– írta. A koncepciója mellett mindvégig kitartó Rippl

476

Sz.K. [Sztrakoniczky Károly]: Az Ernst Múzeum. Magyar Iparmővészet, XV. 1912. 161-162. Válogatás a cikkekbıl: ERNST MÚZEUM 1912 B. 478 Vasárnapi Ujság, LIX/20. 1912. május 19., 397-399. 479 Lázár Béla hagyatékéban két fotón látszik a Munkácsy-büszt, felirata szerint Pásztor János munkája. MTA MKI Adattár MKCs-C-44/845/10. 477

141

dühösen ráfirkálta a lapra tömör véleményét: „Marhaság”480 Ernst szeme elıtt ekkor a Nemzeti Szalon dekorációs programja lebeghetett, ahol a Nagy Sándor és Kırösfıi Kriesch Aladár által tervezett üvegablakokon a nıalakok a mővészet virágát ápolták, s ahol az egész belsı díszítés a mővészet szent tavaszára, a ver sacrumra utalt.481 Ernst azonban rövidesen ennél is továbbment. 1912 februárjában Rippl-Rónai így panaszkodott Lázár Bélának a megrendelı elképesztı kéréseirıl: „Nem megyek én sem rendesen a Japánba, és nem is igen jövök össze az Ernszt-tel (aki most már – mikor készen van a dolog – nem bánná, ha Petıfy (sic!) helyett Mátyás király állna a meztelen nık között. Mit szól ehhez? Én természetesen lefújtam, mint teljesen lehetetlent – egészen elmegy az ember kedve az együttmőködéstıl, ha ilyeneket kell zsebre dugni.)”482 Ezek szerint Ernst még legalább két, a maga rendszere szerint nagyon is logikusnak tőnı javaslattal állt elı. Anyagának egyik legkiemelkedıbb része a Petıfi-győjtemény volt, s Mátyásnak is külön termet szentelt múzeumában, sıt Mátyás, mint a mecenatúra terén legnagyobb történelmi példa a múzeum homlokzatán

is

helyet

kapott.

Rippl-Rónai

azonban

sikerrel

állt

ellen

Ernst

próbálkozásainak. „Megy a munka, ami ha akaratom szerint megy, igen jól fog sikerülni. Gazdag színő – térben egyöntető üvegkép színorgiáját, ami nagy fontossággal bír az adott helyen” – írta levelében.483 Ernstnek nem maradt más választása, mint hogy ı maga ruházza fel az ablakot többletjelentéssel. Lehet, hogy az ablak elhelyezését követıen jutott eszébe, hogy a múzeum belsıépítészeti részleteinek tervezıjével, Lechner Ödönnel egy posztamenst alakíttasson ki alatta, melyre Munkácsy büsztjét helyezheti. Egész mővészetszemlélete és az Ernst Múzeum koncepciója is a múlt, a 19. század, és a 20. század képzımővészete közötti folytonosságnak a gondolata köré épült, s ezt fejezte ki az üvegablak és az alatta elhelyezett Munkácsy szobor együttese is. Két generáció találkozott itt, az elızı és az új század mővészei, ráadásul mester és tanítvány. A program tehát megvalósult, s a múzeumba érkezı látogató, miközben az emeleti kiállítótér felé

480 Rippl-Rónai József levele Ernst Lajosnak, 1911. december 5. PIM Kézirattár V. 4320/66/9.; Ernst Lajos levele Rippl-Rónai Józsefhez, é.n. [1912.] MNG Adattár 5118/1950/III.71.; A megbízás körülményeirıl részletesebben: RÓKA 2002 B. 289-290. 481 GELLÉR 2003. 63-66. 482 Rippl-Rónai József levele Lázár Bélának. 1912. február 14. MNG Adattár 3651/939/32. 483 Rippl-Rónai József levele Lázár Bélának. 1912. február 14. MNG Adattár 3651/939/32

142

igyekezett, fokozatosan érzékelhette a múzeum üzenetét. Mátyástól Rippl-Rónaiig minden a magyar kultúra, s a régi és modern magyar mővészet kultikus tiszteletét fejezte ki.484 Ahogyan az üvegablak elkészítésének egyik fázisában a Nemzeti Szalon volt Ernst irányadó mintája, úgy valószínőleg a Múzeum belsı dekorációja is bizonyos mértékben összefüggött vele. A Falus Elek által tervezett újbiedermeier festés – ahogyan erre a kortársak is rávilágítottak – egyfelıl a kor nyugat-európai divatját követte, másrészt magyaros ornamentikája megfelelt a Japán-kör ízlésének, a lechneri dekorativitásnak is.485 Annak ellenére, hogy a dekoráció visszafogottabb, általában polgáriasabb volt, mint a Nemzeti Szalonban – Bálint Aladár joggal nevezte „otthon-hangulatúnak” –, a bordőrökben elhelyezett virágok, és Rippl-Rónai üvegablaka együtt a Nemzeti Szalonhoz hasonlóan, a tavasz, a frissesség, a mővészet szent tavaszának gondolatát idézhették fel.486 Falus a belsı festés mellett tulajdonképpen az Ernst Múzeum egész ekkori arculatát megtervezte: a múzeum logóját, melyet a katalógusokon és a levelezıpapíron is fejlécként használtak, és a katalógusok elsı sorozatának címlapját is, melynek tulipános díszítésében az épület dekorációján is felbukkanó, s a kritika által oly nagyra becsült magyaros ornamentika köszönt vissza. Falus grafikai és dekorációs munkája, Rippl-Rónai üvegablaka, – melyet Feleky Géza Theo van Ryssegberghe egy évvel korábban kiállított pannójához hasonlított – összességében kifejezte a nyugat-európai irányokkal lépést tartó, de hangsúlyosan modern magyar mővészet eszmeiségét.487

VI. 2. A győjtemény kiállítása

Ernst mőgyőjteményét a múzeum udvari frontján, tizennégy teremben állította ki. A megnyitó alkalmából megjelent kis füzetben közölt, valamint a sajtóban is napvilágott látott fotók tanúsága szerint a festményeket és grafikákat a falakon több sorban helyezték el, s szinte minden teremben helyet kapott néhány, az adott kornak megfelelı stílusú bútor 484

RÓKA 2002 B. 289-291. DÁVID 2002. 98-101., 105-108. 486 „Nem is múzeumi termekben, hanem meleg, színes otthon-hangulatú szobákban idızik a látogató.” Bálint Aladár: Ernst Múzeum. Nyugat, V. 1912. I.k. 981. 487 Feleky Géza: Rippl-Rónai ablaka. Nyugat, V. 1912. 271. 485

143

is. Az enteriırszerő historizáló rendezés valószínőleg a Mőbarátok Körében már az 1890es évek elején felmerült történeti szobasorozat-tervvel függött össze, ami végül ugyan csak az 1920-as években valósult meg az Iparmővészeti Múzeumban, de koncepciójának kidolgozása Radisics Jenı nevéhez főzıdik, akivel Ernst már a század végén jó kapcsolatban volt.488 Ugyanakkor már a millenniumi kiállítás Történeti fıcsoportjában is sor került a magánélet tárgyainak, s helyszíneinek megjelenítésére, s ez is hatással lehetett Ernstre, de a század végén külföldön megrendezett magángyőjteményi kiállítások is hasonló szellemiséget képviseltek.489 1906-ban a Nemzeti Múzeum egyik tervezetében is szerepel az „interieur-szerő” kiállításrendezés, ami mutatja a mővelıdéstörténeti jellegő kiállítások iránti igényt, aminek részei a korabeli berendezési tárgyak.490 Az enteriırök Ernstnél egyrészt a nemesi győjtemények hangulatát idézték meg, másrészt komplex módon érzékeltették a különbözı történeti korszakokat. A kiállítóterekben a történelem valójában három szinten jelent meg. A fıszereplık Ernst koncepciójában a falon látható, s legnagyobb részben patetikus, historizáló mővek voltak, melyek a történelem nagy pillanatait mutatták be. A látványos történeti festmények hitelesítését szolgálták a tárlókban elhelyezett egykorú tárgyak és dokumentumok, melyek egyben lehetıséget nyújtottak a látogatóknak az elmélyülésre, a múlt értékes forrásainak tanulmányozására is. A bútorok, berendezési tárgyak utalásszerően a történeti életteret termtették meg, a magánélet szférájának beemelésével hozzájárultak a teljesség élményhez, és a múzeum termeinek intim hangulatához.

Történeti termek

A tizennégy terembıl tíz helyiség a millenniumi tervezetek szellemében a magyar történelem tíz évszázadának volt szentelve, de nem következetesen évszázadonkénti

488

LICHNER 2002. 140. Pl. 1898-ban Berlinben az Akadémián rendeztek középkori és reneszánsz magántulajdonban lévı mővekbıl kiállítást, ahol hasonlóan korabeli bútorokat helyeztek el az enteriırökben. Peter-Klaus Schuster: Bodes als problem. In: Wilhelm von Bode als Zeitgenosse der Kunst. Zum 150 Geburstag. Nationalgalerie Staatliche Museen zu Berlin Ausstellung vom 9. Dezember 1995 bis 25. Februar 1996. (Ausstellung und Katalog: Angelica Wesenberg) Berlin, 1995. 490 KÖRMÖCZI 2002. 357. 489

144

bontásban, hanem értelemszerően a történeti tagolásnak megfelelıen. 491 Az elsı teremben a Vezérek kora kapott helyet. Nagyrészt Székely Bertalan vázlatain, Vágó Pál és Feszty Árpád rajzain keresztül elevenedett meg a honfoglalás, a vérszerzıdés, Álmos, Árpád és a vezérek alakja. Árpáddal egyenlı súllyal jelent meg Attila az ábrázolásokban. A 19. századi mővészek képein keresztül továbbélt a nemzettudatba mélyen belevésıdött hunmagyar rokonság elmélete. Ennek szellemében kapott helyet a hun-magyar mondakörbıl a csodaszarvas regéje Székely Bertalantól, vagy Emese álma Paczka Ferenctıl. A szekrényben egyedüli egykorú történeti dokumentumként a pilinyi árpádkori temetı leletei voltak kiállítva. A második teremben az Árpádházi királyok korának képeit helyezte el Ernst. Itt többnyire árpádházi szentek életébıl vett jelenetek voltak láthatók, 19. századi neves történeti festık tolmácsolásában, s közöttük legnagyobb számban Székely Bertalannak a pécsi székesegyház Mária-kápolnájához készített vázlatai szerepeltek. A teremben a millenniumi kiállítás szellemében a honalapító Szent István került a középpontba. A szent királyok ábrázolásai mellett helyet kapott Benczúr Gyula Bánk bánt ábrázoló tusrajza, I. András koronázási jelenete és Than Mór Habsburgi Rudolf és Kun László találkozása a morvamezei ütközetben címő mővének vázlata is. Ennek kész változata 1873-tól a Nemzeti Múzeum képtárában függött, itt láthatta elıször Ernst. A kép keletkezése idején, s a késıbbiekben is egyértelmően a kiegyezésre utalt, mintegy történelmi elıképét nyújtva a magyarok és Habsburgok szövetségének.492 A 19. századi mővészek munkái mellett egy Szent Erzsébetet és egy Szent Lászlót ábrázoló középkori faszobor is ki volt állítva.493 Ezek a tárlóban elhelyezett árpádkori oklevelekkel és pénzekkel együtt, az elızı terem honfoglalás kori leleteihez hasonlóan a történeti hitelesítést szolgálták. A terem egyik oldalán az ablakok között egy vagy középkori, vagy késıbbi, historizáló baldachinos szék a középkori várak berendezésére utalt. A harmadik helyiségben a vegyesházi királyok korát megidézı anyagok kaptak helyet. Ernst felfogásában a Nagy Lajossal kezdıdı idıszak volt az elsı reneszánsz, mert

491

A továbbiakban a kiállítás ismertetése a következı alapján: ERNST MÚZEUM 1912 A; ERNST MÚZEUM 1912 B., Ez utóbbi kiadványban számos enteriırfotó található, melyek alapján a berendezés rekonstruálható. 492 ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 319. 493 A Szent Lászlót ábrázoló szobor látszik az egyik enteriırfotón. Vasárnapi Ujság LIX/20. 1912. május 19., 398. Mindkét szobor a győjtemény aukciójáról a Szépmővészeti Múzeumba, onnan a Magyar Nemzeti Galériába került. MNG Ltsz: 7596 és 7597, ERNST AUKCIÓ 1939 kat. 690-691. (repr.)

145

„Magyarország ı alatta lett a leghatalmasabb országok egyike”494, s valószínőleg ennek köszönhetı, hogy Zsigmondnál sokkal nagyobb számban szerepeltek Nagy Lajos életébıl vett jelenetek. A falakon az Anjou uralkodók rézmetszetes arképei is láthatóak voltak, s bár a katalógus ezekrıl több adatot nem közöl, feltételezhetı, hogy a Nádasdy Mausoleum metszetei lehettek.495 A teremben külön csoportot képezett Kırösfıi Kriesch Aladár Zách Klára történetéhez készített sorozata, Székely Bertalan egyik tusrajzán pedig Toldi alakja is megelevenedett. A tárlókban szokás szerint oklevelek és egyéb forrásértékő tárgyak voltak bemutatva. A Hunyadiaknak két teljes termet szentelt Ernst, amiben eltért az 1893-as millenniumi tervezet tagolásától. A Hunyadiak kora a század közepén és második felében a képzımővészetben különös jelentıséget kapott. Madarász Viktor 1859-ben festett Hunyadi László siratása címő képe – melyet a Nemzeti Képcsarnokot Alakító Egyesület azonnal megvásárolt, a Nemzeti Múzeumban állandóan ki volt állítva – a kortársak számára világos aktuális üzenetet hordozott. Az elbukott hıs alakja a történet hátterében az esküjét megszegı idegen uralkodóval egyértelmően az elvesztett szabadságharcra emlékeztette a nézıket. Ernst maga is így emlegette a festményt korábban idézett 1906-os szövegében, s nála a képnek már nemcsak ’48-as, de direkt aktuálpolitikai üzenete is volt.496 Ernst ennek az emblematikus mőnek megszerezte egy vázlatát és úgy állította ki, hogy a festmény felett a falon egy középkori angyalszobrot helyezett el. Ezzel a pietà kompozíciókat idézı kép körül valódi szakrális közeget teremtett: a földi – történelmi – szférában történik Hunyadi László áldozata, s az angyal jelenléte az égi áldásra és a feltámadásra utal. A festmény melletti gótizáló posztamensre szintén valószínőleg okkal állított egy középkori gyertyatartót. Ez egyrészt harmonizált a siratás jelenet kandellábereivel, másrészt olyan hatást keltett, mintha a „Hunyadi oltárkép” mellett egy templomi gyertyatartó funkcióját töltené be. A gyertyatartó, a háta mögött a múzeum keskeny ablakaival pedig a festmény hátteréhez hasonló templomi közeg benyomását keltette. Ernst múzeumában külön termet kapott Mátyás. A nemzeti király – Szent István és Nagy Lajos mellett – a nagy magyar birodalom megteremtıjeként a birodalmi patriotizmus jegyében került be a 19. század közepén báró Mednyánszky Alajos nemesi Pantheonjába. 494

ERNST 1910. 13. BASICS 2002. 123.; EGY GYŐJTİ 2002. Kat. 213. 496 NEMZETI SZALON 1906 C. 5.; A képrıl még: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 244-245. 495

146

Mátyás alakja a század végén is része volt a Habsburg reprezentációnak, s így jelent meg a budavári palota Hauszmann-féle átalakításánál.497 Ugyanakkor Mátyás kora a nemzeti királyság és függetlenség eszményét, a nemzeti történelem aranykorát is jelentette az utókornak, s némi Habsburg ellenes éle is volt.498 Mátyásnak a millenniumi kiállításon bemutatott levele, melyben Bécs város kiváltságait erısítette meg, a magyarság hajdani, Habsburgokat is legyızni képes nagyságát példázta, éppúgy, mint Koroknyai Ottónak a millenniumi képzımővészeti tárlaton bemutatott Mátyás király bevonulása Bécsbe címő festménye, amit a lapok tudósítása szerint Ferenc József „hosszan szemlélt”.499 A Mátyáskultusz a századfordulón függetlenségi jellegét megtartotta, de magyar birodalmi jelentése felerısödött, s elsısorban a nemzetiségekkel szembeni demonstrációt szolgálta. Ennek szellemében készült el és állították fel 1902-ben Fadrusz János monumentális Mátyás szobrát is Kolozsváron.500 Kifejezetten az asszimilációs politika szolgálatába állította Mátyás államának példáját a szabadelvő, ám az 1890-es évektıl az újkonzervatív ideológiával azonosuló Beksics Gusztáv. A magyar birodalmi gondolat, vagy magyar imperializmus eszméjének egyik szülıatyja 1905-ben adta közre Mátyás király birodalma és Magyarország jövıje címő munkáját, melyben arra a következtetésre jutott, hogy Mátyás uralkodása alatt az állam erejének titka két dologban rejlett: egyrészt a lakosság 7080 %-a „fajmagyar” volt, másrészt Mátyás külpolitikájában felismerte, hogy a középdunai hatalom súlypontjának Magyarországnak kell lennie. Magyarország jövıjét tehát Mátyás példájának folytatásában látta, s ennek érdekében még határozottabb asszimilációs politikát javasolt, amivel létrehozható az egységes nemzetállam, s ezzel a biztos háttérrel a Monarchia

perszonálúniós

átalakítása,

és

a

dunai

magyar

hatalom

terve

is

megvalósítható.501 Ernst részben valószínőleg a század elején virágzó és bizonyos 497

Sinkó Katalin: Magyarországi Habsburg reprezentáció 1900 körül. Kézirat. SINKÓ 1983. 188-189. 499 Budapesti Negyed, IV/1. 1996 tavasz, 352-353., 408. 500 A szobor állítása jelentıs esemény volt, melynek alkalmával reprezentatív díszalbumot is kiadtak. Mátyás király emlékkönyv kolozsvári szobrának leleplezése alkalmára. (Szerk.. Dr. Márki Sándor) Bp., 1902.; Fadrusz szobrának forrásairól, értelmezésérıl: Marosi Ernı: „A tudományos ikonográfiai kutatásnak nagy mővészi eredménye” Fadrusz János Mátyás-arcáról. Korunk, 2003. december. 501 Beksics nem tartotta elegendınek a nyelvi asszimilációt, hanem faji beolvasztást várt el. Beksics Gusztáv: Mátyás király birodalma és Magyarország jövıje. Bp., 1905.; Pikéthy Károly: Beksics Gusztáv. A szabadelvő magyar nemzeti gondolat publicistája. Kolozsvár, 1944.; A függetlenségi párti Hoisty Pál a balkáni terjeszkedéstıl azt várta, hogy Magyarország „Hatalmasabb állam lesz (…) mint a minı volt Hunyady Mátyás alatt.” ROMSICS 2004. 139-142.; Rákosi Jenı 1899-ben a 30 milliós magyarság eszményét hirdette és egy új, Nagy Lajos korára emléketetı birodalom lehetıségét látta maga elıtt. GRATZ 1934. 370-371.; SZABÓ 2003. 144-145. 498

147

tekintetben újabb jelentéstartalommal is bıvülı Mátyás-kultusszal összefüggésben döntött amellett, hogy külön helyiségben mutatja be a nagy magyar uralkodóra vonatkozó anyagát. A terem legdominánsabb mőtárgya épp Fadrusz János kolozsvári Mátyás szobrának hatalmas feje volt, mely egy reneszánsz könyvszekrény tetején kapott helyet. A sarokban posztamensen állt Alexy Károly egészalakos Mátyás szobra, a falakon Liezenmayer, Than, Madarász és Székely rajzai, vázlatai és festményei mellett „Mátyás legrégibb rézmetszető arcképe” is ki volt állítva.502 A szekrényekben a Túróczy és Schedel krónikák, Mátyásra vonatkozó egykorúnak nevezett könyvek, okmányok és érmek, valamint Kapisztrán János imádságoskönyve képviselték a hiteles dokumentumanyagot. A századelı politikai ideológiájával összefüggı Mátyás-értelmezés mellett Ernst számára az uralkodó, mint a mecenatúra terén legjelentısebb történelmi példa is fontos volt, ezért került a múzeum bejáratához dombormőve és ezért akarta, hogy Rippl-Rónai üvegablakán is megörökítse alakját. A hatodik, török hódoltság korának termében a török háborúknak történeti festmények által közvetített heroikus jelenetei kerültek középpontba. Orlai Petrics Soma és Székely Bertalan mohácsi vészt ábrázoló képei, Székely II. Lajos holttestének megtalálása, Egri nık vázlata és Dobozi és hitvese éppúgy a magyarság hısiességének és Európa védelmében hozott áldozatának példái voltak, mint Székely Zrínyi kirohanása címő vászna. A falon a harcok jelenetein kívül Madarász Dózsa György portréja, és Dózsa népe címő képei a parasztháborúnak állítottak emléket. A legértékesebb darabja a teremnek egy 1613-as datálású magyar lovas vitézt ábrázoló akvarell volt.503 A tárlókban itt is a korszakra vonatkozó okleveleket helyeztek el, közöttük Zrínyi Miklós dokumetumokat, II. Lajos

mohácsi

vésszel

kapcsolatos

okmányát,

egykorú

városábrázolásokat

és

viseletképeket. Werbıczy, a magyar nemesi identitás legfontosabb alakját necsak dokumentumok, de Izsó Mikós szobra is megidézte. A hetes számú terem az Erdélyi fejedelmek kora címet kapta. Orlai és Madarász Ónodi országgyőlése, Székely Thököly búcsúja, Thököly és Rákóczi portéin keresztül a 17–18. századi függetlenségi mozgalmak, a kuruc kor elevenedett meg a látogatók elıtt. A jegyzék alapján úgy tőnik, itt már nagyobb számban szerepeltek egykorú mővek, köztük 502 FÖLDES 2002. 199-201.; Mátyás legrégibb rézmetszető képének valószínőleg Franz Leopold Schmitter uralkodósorozatának egyik lapját tartotta, mely a győjtemény aukciójáról került be a Nemzeti Múzeumba. BASICS 2002. 123.; EGY GYŐJTİ 2002. Kat. 298.

148

olyanok, mint Rákóczi fiatalkori arcképe, illetve számos korabeli kuruc ábrázolás. A tárlókban Tököly, Rákóczi, Bethlen Gábor, Báthory István okmányai kaptak helyet. A fıfalat Than Mór Nyáry és Pekry elfogatása címő festménye és alatta egy 18. századi menyasszonyi láda foglalta el, a következı terembe vezetı ajtó két oldalán Izsó Miklós Zrínyi Ilonát és Zrínyi Miklóst ábrázoló büsztjei, s egy Rákóczi korabeli karosszék volt elhelyezve.504 A nyolcadik és kilencedik helyiség Habsburg királyok kora I-II. címet viselte, és a nemzeti függetlenségi mozgalmak anyagai e termeken belül, mintegy „alternatív történetként” lettek elhelyezve. A VIII. terem az I. Ferdinándtól I. Lipótig tartó korszakot fogta át. Egykorú uralkodóportrék játszották benne a fı szerepet, s számos dokumentum, oklevél keretben, mint mőtárgy immár a falakra került. Emelett kisebb számban, de továbbra is jelen voltak a 19. századi mővek: Than Mór, Szemlér Mihály, Benczúr Gyula rajzai. A Wesselényi, Frangepán, Nádasdy és Zrínyi-féle öszeesküvések szereplıi képviselték a függetlenségi törekvéseket, s az egykorú olajfestményekbıl, Székely, és Madarász – Zrínyi és Frangepán a fogságban – mőveibıl álló anyag külön számozással önálló csoportot alkotott a teremben. A IX. helyiség a magyar történelem Mária Teréziától 1848-ig tartó szakaszát mutatta be. Than Mór és Székely kompozíciói mellett számos Mária Teréziát ábrázoló egykorú rézmetszet, magyar testıröket ábrázoló olajfestmény, magyar katonákat és viseletet megörökítı mő került a falakra, s itt is többségben voltak már az egykorú ábrázolások. A szekrényekben a Martinovich összeesküvés, a napóleoni háborúk dokumentumai és Mária Terézia levelei kerültek kiállításra. A szabadságharc emlékeinek szánt külön részben több Kossuth portré, Guyon Richárd, Klapka György, Türr István, Görgei Artúr és Batthyány Lajos arcképei mellett a nemzetért életét áldozó „ismeretlen katona” típusa is megjelent Hahn Antal haldokló honvédot ábrázoló festményén. A terem koncepciója szerint a magyarok a 18. században a Habsburg ház hő szövetségesei voltak, ám a Martinovics összeesküvés levelezései, a szabadságharc emlékei már a megbomlott egyensúlyt voltak hivatottak bemutatni. Mindenesetre az a különös helyzet állt elı, hogy a függetlenségi és ’48-as érzelmő Ernst kiállításán a lojalitás példázata, a Vitam et sanguinem jelenete végsı soron egy térbe került a Kossuth portrékkal. 503

EGY GYŐJTİ 2002. 113., Kat. 298.

149

A Habsburg királyok kora III., a tizedik terem Ferenc József és Erzsébet királyné korát mutatta be. Itt a fıfalon középen dekoratív neoreneszánsz keretben Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál címő festményének vázlata kapott helyet. A kép – különösen az Ernstnél fennmaradt kisebb, fıalakokra koncentráló verzió – a nemzeti hıs siratása típushoz, s végsı soron Madarász Hunyadi László siratásához kapcsolható. Ráadásul Ernst itt is megismételte a Madarász-festménynél alkalmazott rendezést: a kerettel oltárkép-szerővé tett festmény felett egy lebegı angyalt helyezett el, ezzel megteremtve a kultuszkép szakrális közegét. A festmény kortársak számára érthetı üzenete szerint Deák halála után Erzsébet királyné a kiegyezés folytonosságának garanciája. Nagymérető változata a század végéig a Nemzeti Múzeumban volt elhelyezve, majd átkerült a Történelmi Képcsarnokkal a Magyar Tudományos Akadémia épületébe. Elsı kontextusában, a Nemzeti Múzeumban, – ahol Ernst nyilván látta – a Habsburg terem fı képe volt, s azt sugallta, hogy a többi Habsburg portré általa, a kiegyezés – Deák és Erzsébet – által nyert legitimizációt a nemzeti pantheonban.505 Az Ernst Múzeumban hasonlóan Erzsébet és Ferenc József portréi övezték a festményt, amely Erzsébet tragikus halála után a királyné növekvı kultuszának tárgyává is vált. Ezt a jelentésréteget húzta alá a kiállításon Róna Józsefnek a kép alatti asztalon elhelyezett, Erzsébetet ábrázoló viaszszobra is. A teremben helyet kaptak Székely Bertalan 1867-es koronázást megörökítı mővei és a közelmúlt politikusainak portréi is. Andrássy Gyula, Deák Ferenc alakja mellett feltőnı, hogy csak szabadelvő politikusok portréi tőnnek fel a képek között pl. Szilágyi Dezsı, Tisza Kálmán, amit persze hosszas kormányzásukkal is lehet magyarázni. Tudjuk, hogy Glatz Oszkárral le akarta festetni a harcos függetlenségi Thaly Kálmánt, de mivel a történész-politikus nem tudott rendelkezésre állni, ez valószínőleg elmaradt.506 Mindenesetre kortárs, aktív politikusok nem szerepelnek a listán, sem Függetlenségi Párt vezére, Kossuth Ferenc sem Tisza István, ami óvatos távolságtartást jelez. Az egész kiállítást tekintve az 1904-es Vágó-féle tervtıl nagyban eltérı koncepció regisztrálható. Míg ott a nemzeti függetlenségi mozgalmak kerültek egyértelmően a középpontba, itt a Habsburg-házzal szembeni ellenállás története az uralkodóház oldaláról 504

Dr. Körmöczi Katalin: Bútorok az Ernst-győjteménybıl. In: EGY GYŐJTİ 2002. 167. Róka Enikı: Egy kultuszkép története. Zichy Mihály: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál. In: Zichy Mihály Kat. (Szerk.: Róka Enikı, Csicsery-Rónay István) Zala, Zichy Mihály Emlékmúzeum, Bp., 2001. 36-44. 506 Glatz Oszkár levele Ernst Lajoshoz. é.n. MNG Adattár Ltsz.: 5578/1354 505

150

bemutatott elbeszélés alá rendelve, kevésbé hangsúlyosan jelent meg. A változás magyarázata valószínőleg ismét a politikai körülmények alakulásában rejlik. Az 1906-ban hatalomra került függetlenségi koalíció 1909-re válságba jutott: belsı erıforrásai meggyengültek, a jelszavakat nem követték valós eredmények. Az önálló magyar bank körüli viták következményeként Ferenc József 1909 áprilisában lemondatta a kormányt, majd a Függetlenségi Párt belsı küzdelmei a párt két részre szakadásához vezettek. A koalíció bukását követıen ugyan újra kísérleteztek a megyei ellenállás megszervezésével, azonban eddigre világossá vált, hogy pusztán közjogi alapú politika nem vezethet eredményre. Egyrészt az udvar merev ellenállása miatt, másrészt azért, mert a koalíció bukását megelızıen a parlament elé került az uralkodóval kötött paktum, mely a valós követelések feladását tartalmazta, s a látványos politikai megalkuvások mellett ez is a függetlenségi eszme elértéktelenedését okozta. A megváltozott helyzetet tükrözte, hogy a meghirdetett ellenállás végsı soron kudarcot vallott, már nem lehetett tömegeket felsorakoztatni a közjogi szólamok mögé. A koalíció ’67-es tábora, akik a közjogi válság idején igazoltak át, Khuen-Héderváry kormánya mögé álltak, majd késıbb jelentıs részben újra Tisza táborában kötöttek ki. Az 1910-es választásokon a Tisza által szabadelvő alapon létrehozott Nemzeti Munkapárt gyızelmet aratott, s ez az uralkodó osztályok új koalíciójának

létrejöttét

jelezte

ismét

Tisza

mögött.

Andrássy

feloszlatta

az

Alkotmánypártot, s onnan sokan átléptek a Nemzeti Munkapárt oldalára, bár Andrássy maga nem.507 A múzeum megnyitásának idejére tehát a függetlenségi ideológia látványosan megkopott. Bár nincsen ebbıl az idıbıl semmi adatunk Ernst politikai állásfoglalására vonatkozóan, de nem kizárt, hogy ı is érzékelte a függetlenségi politika kifulladását. Lehet, hogy eredendıen szabadelvő disszidens volt, csak a közjogi válság alatt állt át, és ekkora már – sokakkal együtt – ı is revideálta nézeteit. Mindenesetre tény, hogy az 1904-es Vágó testvérek-féle múzeumtervhez képest ez a kiállítás kevésbé hierarchikus, az elrendezés sokkal inkább mellérendelı. Az egész magyar történelmet nem a „nemzeti szenvedéstörténet” köré szervezve mutatta be, hanem az uralkodóház és a függetlenségi harcok története párhuzamosan jelent meg benne, mintha máshogy, reálisabban viszonyult volna itt a kettıs államisághoz. Ugyanakkor a kiállítás összességében továbbra is a történelem idealizált, mővészek által megelevenített felfogását tükrözte, s különbözı

507

GRATZ 1934.

151

részleteiben a nemzeti hısökhöz való kultikus viszonyulás is érvényesült. Ezt a rendezésben tetten érthetı szakrális felfogást tükrözi a megnyitó után kiadott illusztrált kis füzet bevezetıje is, mely párhuzamot vont a templomi képek és a múzeum között: „Ha a szegények bibliája volt a templomi freskók sorozata, a történeti festmények itt látható sorozata élı illusztrációja a magyar történetnek…”508 A magyar birodalmi gondolat, mely Ernst Mátyás kultusza mögött sejthetı, nem volt feltétlenül pártokhoz kötött: noha Mátyás kapcsán a szabadelvő Beksics propagálta, de hasonló eszmeiséget közvetített a függetlenségi Hoisty Pál, vagy Rákosi Jenı is. Ez a tény is mutatja, hogy a századforduló konzervatív nacionalista ideológiája lehetıvé tette számos ponton az átjárást a két poltikai pólus között.

Mővelıdéstörténeti termek

A millenniumi kiállítás mintájára Ernst múzeumában is külön termet kaptak a zenészek és színészek, valamint a magyar írók pantheonja is külön szobában lett elhelyezve. A kiállításnak ez a része a késıbbi színház, irodalom és zenetörténeti múzeum csíráit hordozta magában.509 Kazinczy portréja egy saját korát idézı empire asztalkán fogadta a látogatókat az írók termének közepén, másik irányból ugyanott Tinódi Lantos Sebestyén keretbe foglalt nemesi levele volt látható. A falakon Arany és Kölcsey arcképei kerültek központi helyre. Glatz Oszkár számos, Ernst közvetlen megbízásából készített rajza is ki volt állítva, így Mikszáth Kálmán, Rákosi Jenı, vagy Szana Tamás portréja. Székely Pulszky Károlyt ábrázoló rajza is itt kapott helyet. A tárlókban kéziratokat, s dedikált könyveket mutattak be. Különleges része volt a győjteménynek a Petıfi-anyag, melynek 1912-ben önálló termet szentelt Ernst. Már az építészeti tér is mutatta a győjtemény ezen részének jelentıségét: ez volt az egyetlen helyiség, melyet íves boltozat fedett, mintegy jelezve, hogy a terem Petıfi szentélye kíván lenni. A kultikus viszonyulás a magyarság múltjához a kiállítás egészében megragadható, de talán itt fejezıdött ki a legközvetlenebbül. A nemesinemzeti hısök mellett Petıfi a polgári hıs ideálját testesítette meg, akinek kultusza a század végére hivatalossá vált. A Petıfi-kultusz – és általában a profán kultuszok – elfedve 508

ERNST MÚZEUM 1912 B. 4.

152

a valós történelmi helyzetet és a társadalmi konszenzus hiányát látszólagos nemzeti egységet sugalltak, a nemzet önmitológiáját teremtették meg. A Petıfi Társaság ennek jegyében a leegyszerősített, ellentmondásaitól megfosztott, a nemzetért önmagát áldozó mártír Petıfi képét propagálta. A század végén a kultuszokra jellemzı szakrális felfogás nyilvánult meg a Petıfit ünneplı beszédekben, a befogadók ösztönös reakcióiban és az ereklyék győjtésében is, s ezzel a felfogással Ernst teljes mértékben azonosult s kifejezésre juttatta kiállításán is.510 A Petıfi szobában kiemelt helyet kapott az ajtó felett Madarász Viktor Petıfi halálát ábrázoló népszerő festménye, melyen a haldokló költı a szentképekhez hasonló gesztussal égre emeli tekintetét, s utolsó erejével a földre írja: „Hazám”. A kép Madarász Hunyadi László siratásához hasonlóan a nemzeti hıs pietàtípusú ábrázolásai közé tartozik, s Ernst a korábbiakhoz hasonlóan, a Hunyadi képnél már látott szakrális közeg megteremtésére törekedett. A mellette lévı falon közvetlen közel, a képpel egymagasságban, egy sötét drapéria elıtt keresztrefeszített Krisztus szobrot helyezett el a falra felerısítve, hangsúlyozva Petıfi nemzetért hozott áldozatának Krisztus passiójával való analógiáját. A falakon – mint Krisztus élete a templomi freskósorozatokon – a passióhoz vezetı út elevenedett meg. Orlai Petics Soma Petıfi szüleit megörökítı rajzai, a költı legkorábbi arcképe, majd Barabás Petıfi, mint nemzetır, Orlai Petıfi Debrcenben és Petıfi pesti lakásában, Vágó Pál Petıfi a szabadságharcban, Madarász Petıfi mint honvéd címő képei a költı éltének különbözı stációit mutatták be. Ezt számos illusztráció (pl. Zichy Mihály Jövendölés, Feltámadott a tenger illusztrációi, Székelynek az Apostolhoz készített rajzai), portré és Izsó Miklós és Dunaiszky Lırinc szobrai egészítették ki. A győjtemény egyik legértékesebb darabja a hiteles „ısképhez” legközelebb álló Jankó János rajz volt, melyet a mővész az ekkor elveszettnek hitt dagerrotípia után készített. A múzeum 1922-es újrarendezésekor Ernst a Petıfi szobáról külön kis katalógust adott ki, melynek bevezetıjében hosszasan, rengeteg anyagot felvonultatva, tudósi igénnyel taglalta Petıfi hiteles képmásának kérdését. Minden alapossága ellenére azonban az elemzésnél átlépett az intuitív megérzés és a szakrális asszociációk terepére. A Petıfi arcképek két különbözı ikonográfiai típusát különítette el: a szakállas és szakálltalan Petıfi arcképet, ami a Krisztus ábrázolások e kétféle típusát idézi fel, Jankó János rajzát pedig saját belsı 509

SINKÓ 1981. 16. KALLA 1994. 67-90.; Ratzky Rita: Petıfi relikviák – az idıben. In: Kegyelet és irodalom (Szerk.: Kalla Zsuzsa) Petıfi Irodalmi Múzeum Bp., 1997. 144-151.; KALLA 2002.; SINKÓ 1983. 193.

510

153

Petıfi képe alapján választotta ki: rajza Petıfi elszánt, egzaltált, dacos, mintha „a maga ıseredeti alakjában lépett volna elı”.511 Petıfi alakjához való személyes és kultikus viszonyulását mutatja Heller Andor emléklapja is, mely felirata szerint „Petıfi százéves születés napjának emlékére” született, s „Ernst Lajosnak, a Petıfi ereklyék győjtıjének” lett dedikálva. A rajz egyszerre tisztelgés Petıfi, Zichy és a győjtı Ernst elıtt. A kép a képben elven győjteményének egyik darabját, Zichy Mihály Jövendölés illusztrációját tartja kezében Ernst, mely Petıfi versébe foglalt apoteózisát ábrázolja. A következı jelentésrétegben a győjtı megdicsıülése is megtörténik, hiszen ı áll a mő középpontjában, s öntudatosan egy meztelen nıalakkal szimbolizált géniuszra tekint, miközben Zichy rajzára mutat. A mővészi képzelet által megjelenített költıi dicsıség így a győjtıre, a kultusz ápolójára és továbbörökítıjére is rávetül.512 Talán győjteményének a Petıfi-anyag volt az egyik legnagyobb büszkesége, nem véletlen, hogy – a házban lakó, s lakbér helyett mővekkel fizetı – Zádor Istvánnal ebben a helyiségben rajzoltatta le magát. 513 Az utolsó, XIV. terem vezette át a látogatót a múltból a jelenbe, a mővelıdéstörténeti anyagtól a kortárs kiállításokhoz. Magyar mővészek arcképei zsúfoltan, több sorban egymás felett sorakoztak a falakon. A mővészkultusz 19. századi hagyományait követı teremben lényegében felvonult az elızı század összes fontos mestere, s közöttük mővészi szempontból is olyan fontos festmények szerepeltek, mint Telepy Károly, Madarász Viktor, Balassa Ferenc Önarcképei, vagy Kovács Mihály ifjabb Markó Károlyról, Madarász Viktor Izsó Miklósról készített portréja. A tárlókban a magyar mővészet „ıseinek”, Kupeczkynek és Mányokinak a levelei mellett a múlt századi nagymesterek dokumentumanyaga szerepelt. A modernek közül külön csoportként voltak megjelölve a katalógusban azok a mővészek, akiknek Ernst „a Nemzeti Szalon külön kiállításait” megrendezte. Szinyei, Magyar-Mannheimer, Iványi, Fényes, Vaszary, Olgyay portréi mellé Ernst saját arcképét is kiállította, s mindez mutaja mennyire fontosnak tartotta pályáján késıbb is a Modern Magyar Mővészek-sorozatot, saját szerepvállalását a modern képzımővészet propagálásában. Csak Ferenczy nem került be ebbe az egységbe, az ı arcképei a legfontosabb helyeken, a fıfalon és a terem oldalán külön állványon szerepeltek. Ferenczy kiemelése mővészi látásmódjának megbecsülésén túl a nagybányai mővészet 511

KALLA 2002. 192.; ERNST 1922. 6. KALLA 2002. 189-190. 513 Zádor István: Részlet az Ernst Múzeum Petıfi-termébıl. FERENCZI 1922. 3. 512

154

kiemelt jelentıségére utal, mely már a Nemzeti Szalonban is megmutakozott és az Ernst Múzeumban is központi szerephez jutott. A MIÉNK-ben kiállító legfiatalabb, még nem kanonizálódott mővészek közül egy sem szerepelt az anyagban. E győjteményrész legemblematikusabb darabja Székely híres ifjúkori Önarcképe volt. Személyes kötıdését mutatja, hogy Ernst két rajzon is Székely Önarcképével együtt ábrázoltatta magát. Az egyiket maga Székely Bertalan készítette, valószínőleg az 1900-as Nemzeti Szalon-beli kiállításához kapcsolódóan, bizonyára Ernst kérésére. Az elegáns, magabiztosan a képbıl kitekintı karbatett kező győjtı mögött a háttérben látszik Székely korai Önarcképe. Zádor István késıbbi rajzán Ernst a mővészarckép teremnek egyik szegletében ülve áll, háttérben Székely Önarcképével és Greguss János portréjával, miközben kezében Székely kismérető, korábbi Önarcképét tartja, mely szintén a győjteményének egy jelentıs darabja volt.514 Székely fımővének tekintett ifjúkori Önarcképében Ernst az általa oly nagyra becsült nemzeti mővész géniusz megnyilatkozását látta, Székely mővészetében pedig példaértékő életmővet, melynek megırzésében ı is aktívan részt vett. Így ezek az ábrázolások éppúgy kifejezik a győjtı szerepvállalását, saját tevékenységének fontosságába vetett hitét, mint tiszteletét a nemzet költıje és mővésze elıtt.515 A korabeli lapok a múzeum megnyitását lelkesen üdvözölték. A Vasárnapi Ujság cikkírója nemcsak a győjtı ambcióját fogalmazta meg, de győjtésének kiindulópontjait is körvonalazta, amikor így írt: Ernst győjteménye „mintegy kiegészítı részévé lesz a történelmi képcsarnok s más közintézetek győjteményeinek”. A szerzı emellett kiemelte az „ízléssel és dekoratív szándékkal” készített enteriırszerő rendezést, s nem annak historizáló, egyes korok magánszféráját megidézı jellegét hangsúlyozta, hanem véleménye szerint a közeg – a kultuszokra oly jellemzı – kegyeleti érzést közvetít: „gazdag faragású régi keretek, szép mővő antik szekrények és egyéb berendezési tárgyak figyelmeztetnek arra, hogy a kiállított tárgyakat a szeretı kegyelet győjtötte össze azzal a szándékkal, hogy hasonló kegyeletet ébresszen velük.”516 A Magyar Iparmővészetben Sztrakoniczky Károly az organikus nemzeti kulturális fejlıdés eszményét vázolta az Ernst Múzeum megnyitása kapcsán: „A nemzeti múlt, amely majdnem az egyetlen és mindenesetre a legfıbb kincsünk ezen a világon új 514

A Székely és Zádor rajz reprodukálva: ERNST MŐVÉSZARCKÉPEK 1931. 2. és o.n. RÓKA 2004. 470-473. 516 N.n.: Az Ernst-Múzeum és Szinyei-Merse Pál kiállítása. Vasárnapi Ujság, LIX/20. 1912. május 19., 397. 515

155

megbecsüléshez, új emlékezéshez jutott s joggal remélhetjük, hogy az új emlékezések keltette szeretet és rajongás meg fogja tenni a magáét abban az irányban, hogy az új magyar kulturális törekvések felkutassák a nagy nemzeti mult termıtalaját és anak dús nedveibıl szivjanak bıséges erıt a jövı kialakítására szükséges harchoz.” Sztrakoniczky Malonyay szemléletéhez nagyon közelálló eszmefuttatásában az elzárkózás nem, de az idegen hatások beolvasztásának

igénye

egyértelmően

megfogalmazódott,

s

Malonyay közvetlen

insprációját mutatja, hogy a szállóigévé vált Anteus-mondás is felbukkan soraiban: „az új magyar mővészet (…) csak akkor kaphat önnönmagához méltó lendületet (…), ha az idegen eredmények üdvös beolvasztása mellett mindig visszatér ahhoz az örök bázishoz, amelyre utalva van s amely boldogulásának, megnövekedésének egyedüli alapja lehet: a magyarságához. Az Anteus-monda már nagyon banális és kopott, de, amikor a magyar mővészet dolgáról van szó, még mindig aktuális, mert az anyaföldhöz való visszatérésben rejlik a magyar mővészet legnagyobb ereje.”517 Bálint Aladár a Nyugat hasábjain értékelte Falus enteriırjeit, s kissé ironikusan így írt a győjteményrıl: „Ma az Ernst múzeum nagyjában az ötvenes évek szemléletének tengelyébe állított történelmi emlékezés testtéválásának látszik. (...) Történelmet pedig sohasem festettek oly mohósággal és oly elszántan, mint az ötvenes években.(...) Ezek a képek ma már úgy hatnak, mint a tósztok. Azonban Ernst Lajos nagy szerencsével a nagy vásznak színvázlatait szerezte meg. Ezek a vázlatok még frissek, és a meleg mozgást, az elsı fellobbanás cikázó vibrálását még nem fagyasztotta meg rajtuk a végzetként rátelepedı sujtás, görögtőz. Majdnem értékesebbek, mint a szépmővészeti múzeumban és a történelmi képcsarnokban kongó kész mővek.”518 Bálint Aladárnál is a vázlatok mentik meg az elavultnak tartott 19. századi mőveket, s bennük a mővész zsenije, ösztöne közvetlenül nyilatkozik meg. Ugyanez a szemlélet jelenik meg Lázár Béla írásaiban is. 1913-ban valószínőleg Ernst és Wolfner Gyula vázlatkollekciójára gondolva így írt a mőgyőjtık egy típusáról: „Ösmerek győjtıt, akit a zseni felcsillanása, az elsı ötlet születése, az érzés lángralobbanása érdekel: vázlatokat győjt.” 519 A múzeumról 1912-ben kiadott füzetben közreadtak egy nagyobb válogatást a megnyitás alkalmából született cikkekbıl. A Budapester Presse eszerint amellett, hogy 517

Sz.K. [Sztrakoniczky Károly]: Az Ernst-Múzeum. Magyar Iparmővészet, XV. 1912. 161-162. Bálint Aladár: Ernst múzeum. Nyugat, 1912. 981. 519 Lázár Béla: Dr. Sonnenfeld Zsigmond győjteménye. In: ERNST MÚZEUM 1913 A.; SINKÓ 1989. 518

156

kiemelte a győjtemény kultúrhistóriai jellegét, rámutatott, hogy a kiállításban nemcsak a történelem, de a magyar festık mővein keresztül a magyar mővészet fejlıdése is megelevenedik. A Független Magyarország kritikusa szembehelyezte a szokásos régiségtár jellegő kiállításokkal és hozzátette: „Ez a muzeum olyan, mintha egy poétalelkő tudós, színes mesékben mondaná el a magyar históriát. Az Ernst Lajos tudó, finom és mővészi lelke teszi közvetlenné ezt a győjteményt.”520 A 1912-ben és késıbb megjelent konzervatívabb és progresszívebb szellemiségő cikkek egyaránt nagyra értékelték Ernst történeti koncepcióját, mővészarckép győjteményét és Petıfi termét. A cikkírók lelkesen üdvözölték Ernst kitartását, hangsúlyozták hazafias tettét. Egyesek a helyválasztást emelték ki: a mozik, orfeumok, kávéházak közelében e múzeum, „mint az elmélyedésre sarkalló mult szigete mereng”, illetve „ez a pezsgı, mozgalmas miliı azonban mindnesetre jobb, mint valami csöndes, de félreesı, elıkelı, de holt városi pont, ahogy a múzeumokat általában elhelyezni szokták.”521 Mások az anyag egynemőségét, a történelem megelevenítését dicsérték.522 Ernst Lajos múzeuma a megnyitást követı években Budapest fontos kulturális központjává vált. A lapok az idıszaki kiállításokról rendszeresen beszámoltak, a múzeumban rendezett elıadások szélesebb közönség érdeklıdésére is számot tarthattak. Ernst így a Nemzeti Szalonból való kibuktatása után is mővészeti élet elismert, központi személyisége maradt. Múzeumában többször rendezett régi mővészeti kiállításokat magángyőjtemények anyagából, melyek eredményeként a győjtıkkel fenntartott korábbi kapcsolatai szorosabbá váltak. E kapcsolatok a késıbbiekben, aukciói megindításakor rendkívül fontossá váltak.

520

ERNST MÚZEUM 1912 B. 11-12. Sz.Z. [ismeretlen szerzı]: Az Ernst-Múzeumról. Pesti Hírlap, XXXIV. 1912. július 6., 8.; Világ, III/83. 1912. április 6., 9. 522 Cikkek még a győjteményrıl: Elek Artúr ismertetése a múzeumról: Az Ujság, 1912. május 19. MTA MKI Adattár MDK-C-II-63. Ybl Ervin győjtése; Pesti Hírlap, XLIV/25. 1922. szeptember 22. 521

157

VII. Az Ernst Múzeum kiállítási programja 1912–1919 között

Az Ernst Múzeum kiállítási programja már az elsı években kirajzolódott: egyszerre otthont adni a múltnak, a gyökereknek, és bemutatni a jelent, a modern, európai színvonalú magyar mővészetet. Tíz évvel késıbb Lázár Béla így fogalmazta meg a célokat: Ernst „A magyar történeti multon felépülı modern mővészeti haladás szolgálatára vállalkozott...”.523 Az idıszaki kiállítások rendszere nagyjából azt a mintát követte, melyet Ernst már a Nemzeti Szalonban megvalósított. A rendszeres modern mővészeti bemutatók – csoportos és egyéni tárlatok – mellett olyan retrospektív kiállításokat is szerveztek, amelyken a régebbi magyar mővészetet ismertették meg a közönséggel. Lázár Béla így tekintett vissza a múzeum tevékenységére 1922-ben: „be akartuk mutatni (...) azokat a mővészeket, kik a magyar természet glorifikálásával, magyar lelkük ıszinte kifejezıi, s a magyar mővészi tradíció öntudatos továbbfejlesztıi, amint azt a klasszikus mestereink állandó szemléltetésével igazolni is tudtunk.” 524

VII. 1. Az indulás éve, 1912

Az 1912. május elején tartott megnyitó már jelezte a kijelölt irányt: az eddigre kodifikálódott naturalista-impresszionista modern magyar mővészetnek kíván elsısorban otthont adni a múzeum. Szinyei Merse Pál retrospektív kiállításával indult a sorozat, melyet az utcai front termeiben rendeztek, s mellette Gara Arnold grafikái voltak láthatóak.525 Ernst már 1905-ben, a Nemzeti Szalonban Szinyei tárlatának bevezetıjében hangsúlyozta, hogy a modern magyar mővészek kiállításának sorozatát Szinyeivel kellett

523

LÁZÁR 1922. 4. LÁZÁR 1922. 15. 525 Az épületrıl már 1912. április 6.-án megjelent egy cikk, de a múzeum megnyitásáról csak május 9-10-én írtak a lapok. 524

158

volna kezdeni.526 Ezt valósította meg saját múzeumában akkor, amikor Szinyei mővészetének jelentıségében már senki sem kételkedett. Lázár Béla a katalógusban a Szinyei-értékelés legfontosabb elemét, francia festészettel való egyenrangúságát, ugyanakkor a mester önállóságát emelte ki: „Ma már külföldön is elismerik, hogy a mikor a vezérnek hirdetett francia festészet kiszélesbítette a festıi lehetıségek határait, volt egy magyar festı, aki ugyanolyan eredményre jutott, egyedül, más utakon haladva, a maga zsenijébıl, mint a hogy Goya és Guardi is, egymásról mit sem tudva, egyidıben oldották meg az impresszionista tömegfestés problémáját.”527 A bevezetıben megfogalmazott célja a bemutatónak az volt, hogy a Szépmővészeti Múzeumban látható anyagot kiegészítsék, s az ifjúkori mővekkel és rajzokkal hozzájáruljanak az eddig tismertekhez. Szinyei elismertségét jelezte és a megnyitó fényét növelte, hogy ekkor és itt adta át gróf Zichy János kultuszminiszter Szinyeinek a Szent István-rend kiskeresztjét.528 A múzeum második kiállításán Kernstok Károlynak a debreceni vármegyeházára készített Hét vezér címő üvegablak-terveit mutatták be. A történeti mőfaj modern alkalmazása valójában Ernst 1910-ben megfogalmazott eszméjének, a történeti téma életképességének volt a bizonyítéka. De nemcsak Ernst, a progresszív kritikusok is így értékelték, pl. Bölöni György az „elsı modern magyar történelmi festmény” születését ünnepelte benne.529 1912 szeptemberében kora divatos spanyol festıjének, Ignacío Zuolagának és angol grafikusának Frank Brangwynnak anyagából rendeztek nagyszabású tárlatot az Ernst Múzeumban. Camille Mauclair katalógusban közölt bevezetıjében Zuolaga mővészetében hangsúlyozta annak spanyol jellegét és Manet mővészetébıl való származását.530 A grafika pártolásának már a Nemzeti Szalonban is meghirdetett programjába illeszkedett a Brangwyn bemutató, s Ernst 1900-as olajnyomatokkal szemben írott cikkének szellemében a bevezetı szöveg szerzıje – Ernst vagy Lázár – Angliát példaként állította: „Anglia az egyetlen ország, ahol oly társadalmi osztály lakásának falain, melyeken mindenütt másutt közönséges

fényképek

vagy

színnyomatok

dísztelenkednek,

igazi

rézkarcokkal

526

NEMZETI SZALON 1905 A; A múzeum megnyitásáról és a Szinyei kiállításról: Vasárnapi Ujság, LIX/ 20. 1912. május 19., 397-399. 527 ERNST MÚZEUM 1912 C. 528 LÁZÁR 1922. 9. 529 BÖLÖNI 1967. 363.; SZÜCS 2002. 231.; ERNST MÚZEUM 1912 D.

159

találkozunk.”531 Az Ernst Múzeum kulturális, de egyben kereskedelmi vállalkozás is volt. Ettıl a tárlattól kezdve a katalógusok tanúsága szerint a hallban, az „üvegházban” – azaz télikertben, amit a húszas években kiállítótérré alakítottak át – idırıl idıre különbözı festményeket, szobrokat, iparmővészeti tárgyakat mutattak be, melyeket meg lehetett vásárolni.532 Fényes Adolf 1912 okóberi bemutatkozása az Ernst Múzeumban a Szinyeivel kezdıdı sort folytatta és visszautalt a Nemzeti Szalon Modern Magyar Mővészek sorozatának hangsúlyozta

koncepciójára. a

Lázár Béla Fényes

katalógusban,

s

a

mővész

mővészetének

nemzeti vonásait

„magyarszinharmóniáiról”

így

írt:

„Harmóniájának elemeit a mi világunkból meríti. Magyaros voltukat mindenki fölismeri. Nemcsak egyéni voltukat.”533 Hivatkozott a MIÉNK-re, s a csoport feloszlásának okaira is: „Amig ezek a kiállítások egységes szellemü mővészek mőveinek harmonikus egybeállításai voltak, a kiállítás összhatását, de az egyes mesterek fejlıdési fokozatait zavartalan odaadással figyelhettük meg. De amikor az impresszionista és naturalista törekvésekbe idegen, sıt ellentétes áramlatok ékelıdtek be, a felbomlásnak nem lehetett utját állani.”534 Bár nem ítélte el az „ultramoderneket”, némi távolságtartást azért itt kiérezhetünk velük szemben a szövegbıl. A rajz jelentıségét emelte ki Lázár Vadász Miklósnak, Az Est lapok rajzolójának az élet „örökké szomjas megfigyelıjének” novemberben rendezett kiállítása alkalmából.535 Egy évtizeddel késıbb ezt a tárlatot, valamint az egy évvel késıbb megrendezett Ligeti Miklós kiállítást mint újítást említette, mert „ elıször mutattak be egy grafikust majd egy szobrászt, – s kiderült, hogy lehet rajzokat és lehet szobrokat is külön, önmagukban, nemcsak mint kiegészítést, nagy élvezettel szemlélni, csak a bemutatás módja legyen megfefelı”.536

530

„Mővei elıtt érezzük, hogy itt egy fajt, egy országot – a vizionárius erejével és a realista megfigyelésével – ábrázoltak.”; „ı a spanyolság legintenzívebb kifejezése.” ERNST MÚZEUM 1912 E. 6., 9. 531 ERNST MÚZEUM 1912 E. 532 Ebben az esetben a kiállítással kapcsolatban bemutatásra került Csók István Önarcképe, melyet az olasz kormány felkérésére a firenzei Uffizi képtár önarcképgyőjteménye számára készített, valamint Róna József Savoyai szobra, az „üvegházban”pedig „Ó-kínai festmény és szoborgyőjtemény”, valamint Munkácsy, Paál László egy-egy képe, Sámuel Kornél és Szentgyörgyi István szobrai. ERNST MÚZEUM 1912 E.19. 533 ERNST MÚZEUM 1912 F.5-6. 534 ERNST MÚZEUM 1912 F. 3. 535 ERNST MÚZEUM 1912 G.3-4. 536 LÁZÁR 1922. 9.

160

Az évadot decemberben egy kisebb francia impresszionista kiállítás zárta, s mivel az anyag alig tett ki harminc darabot, mellé kerülhetett Herman Lipót, a fiatal „barockmővész” tárlata is. Manet, Courbet, Monet, Renoir, Monticelli, Gauguin, Signac, Vuillard, Toulouse-Lautrec festményeinek és grafikáinak a Szalon korábbi tárlataihoz képest jóval szerényebb bemutajója amolyan elsı kísérletnek tekinthetı az Ernst Múzeumban, melyet egy évvel késıbb egy jóval fajsúlyosabb tárlat követett.537 A Japán-mővészasztal körébe tartozó Herman beválogatása a francia tárlat mellé nem mővészi szempont szerint, inkább valószínőleg ad hoc módon történt. Az elsı év mérlegét megvonva látható, hogy Ernst és Lázár a Nemzeti Szalonban kialakított koncepciót folytatta mind a magyar, mind a külföldi kiállítások tekintetében. Ugyanakkor már itt is – Herman bemutatója nyomán –, érzékelhetı, ami a késıbbiekben is a kiállítások rendezésében szerepet játszott, hogy nem csak mővészi szempontok, de a személyes kapcsolatok is befolyással voltak a program kialakítására. A kiállítások mellett a múzeum megnyitásától fogva külön kereskedelmi tevékenységet is folytatott, s felvállalta a népszerősítés feladatát is. A kiállításokhoz kapcsolódva neves mővészeti írók, szakértık elıadásokat tartottak, de helyet kapott a kortárs modern irodalom is a programokban. Így Ybl Ervin Zuolagáról, Olgyai Viktor Brangwynról, Feleky Géza Fényes Adolfról tartott felolvasást, de a résztvevık meghallgathatták Szép Ernı költeményeit és Kemény Simon novelláit is az írók elıadásában.

VII. 2. A magyar mővészet múltja

A régi magyar mővészet bemutatóinak sorozata 1913-ban indult. Ebben az évben rendezték a legnagyobb, s valóban tudománytörténeti jelentıségő kiállítást Magyar biedermeiermővészet címmel. A kiállításon Barabás, Brocky, Borsos, Grimm Rezsı, Györgyi Alaljos, Weber Henrik, Canzi Ágost stb majd kétszáz mőve volt látható. Lázár Béla a katalógusban a történeti emlékezet revideálásának szükségességét fogalmazta meg, s rávilágított, hogy egy-két adatot, s ismert mővet vagy mővészt leszámítva addig a magyar mővészettel csak

537

ERNST MÚZEUM 1912 H.

161

az 1860-as évektıl számoltak. Lázár a korszak mővészeinek magyarságát is kiemelte, s munkáikban felfedezni vélte a tıle megszokott „magyaros érzést”. Brocky mővészete kapcsán pl. így írt: „aktjaiban és festményeiben magyar érzése erıben teljes kifejezésre talált”, s Markó mőveiben is ugyanezt a „magyaros érzés-kitörést” látta. Pekár és Malonyay nem egész egy évtizeddel korábbi tanulmányaihoz képest Lázár tehát kísérletet tett a korszak mővészeinek nemzeti diskurzusba való beemelésére.538 A századfordulótól Európa több országában a biedermeier újraértékelése zajlott, melynek során az osztrák mővészek (Adolf Loos, Otto Wagner) felismerték a biedermeier premodern vonásait, s benne a nemzeti stílust és a bécsi genius loci mővészi megnyilatkozását látták. De nemcsak az osztrákok, hanem a német és dán mővészettörténészek is hasonlóan a nemzeti jelleget hangsúlyozták a biedermeier kapcsán. Az Ernst Múzeum kiállítása, s Lázár értékelése valójában ebbe a folyamatba illeszkedett.539 A kor európai kulturális és mővészeti jelenségeit egy évvel késıbb Farkas Zoltán foglalta össze A biedermeier címő kötetében, s magyar vonatkozásban gyökeresen ellenkezı állásponra helyezkedett, mint Lázár. Könyvének végén feltette a kérdést utalva az Ernst Múzeum kiállítására is: „hogy lehetséges az, hogy ebbıl a könyvbıl kimaradt a magyar biedermeier kor ismertetése? Erre egészen ıszintén, kereken és röviden azzal felelhetünk: kimaradt, mert egyáltalán nincsen. (…) Hát a magyar biedermeier festészet, melynek oly nagysikerő kiállítása volt nemrégiben a székesfıvárosban? Hát a forradalom utáni idık társaséleti szokásai és iparmővészeti termékei nem tanuskodnak egy magyar biedermeier korról? Nem.” Sarkos véleményét számos ténnyel támasztotta alá, melyek szerint végsı soron csak átmeneti divat szintjén jelent meg hazánkban a biedermeier, s közel sem hatotta át oly mértékben az élet, s a gondolkodás minden területét, mint német vagy osztrák területeken.540 Itt érzékelhetı a szakadás a tudományos igényő Farkas és a nemzeti mővészetet minden áron propagáló Lázár – és Ernst – szemlélete között. Az európai kontextusba helyezés igényét mutatja a biedermeier magyar verziójának utólagos konstrukciója, ugyanakkor e szándék

538

ERNST MÚZEUM 1913 D. Laurie Winters: The Rediscovery of the Biedermeier Period. In: The Invention of Simplicity. (Ed.: Hans Ottomeyer, Klaus Albrecht Schröder and Laurie Winters) Kat. Milwaukee Art Museum, Milwaukee, Albertina Vienna, Deutsches Historisches Museum, Berlin, 2007. 54-55., Christian Witt-Dörring: The Aesthetics of Biedermeier Furniture. In. U.o. 59-62. 540 Farkas Zoltán: A biedermeier. Bp., 1914. 135-136.; A véleménykülönbözıség ellenére Farkas értékelte magát a kiállítást. FARKAS 1932. 4. 539

162

eredményeként a valóban regisztrálható biedermeier vonások és jelenségek finom distinkciók nélkül, egy vitatható történeti kategória megszületését eredményezték. 1913 végén az I. Csoportkiállítás mellett rendezték meg Kupeczky és Mányoki mőveinek kiállítását. Valójában a tárlaton összesen nyolc eredeti Mányoki képet lehetett látni, a többit csak fotókon mutatták csak be, ezt az eljárást már a Nemzeti Szalon Paál László kiállításán is alkalmazták. Kupeczky anyaga a Fıvárosi Múzeumnak köszönhetıen valamivel nagyobb volt, összesen tizenhét mő volt kiállítva. A katalógus beköszöntıjében, mely név nélkül jelent meg, de valószínőleg Lázár írta, a tárlat aktualitását a következıképpen fogalmazta meg: „A nemzeti mult kultuszát, melynek élı fája az Ernstmúzeum, szolgáljuk most ezzel a bemutatásunkkal is, a Rákóczi-kor két magyar festıjét, Kupeczkyt és Mányokyt, elsı ízben nagyobb győjteményben, a magyar közönség elé vezetve. A csehek csak az imént zárták be Kupeczky-kiállításukat, megpróbálkozva ezzel elhódítani a Rákóczi-kor magyar születéső mesterét, – de Mányoky Ádám minden kétségen kívül magyar, eredetére és érzésére egyaránt. Mint a biedermeier-kori mővészetet bemutató kiállításunk ez is csak azt igazolja, mennyire égetı és elodázhatatlan kérdés a nemzeti mővészet egész folyamatát felölelı „Magyar Muzeum” szervezése, hogy mővészeti multunk emlékeit egybegyüjthessük.”541 A Magyar Múzeum tervét Lázár néhány évvel késıbb A magyar mővészet jövıje címő programmővében részletesen kifejtette, de úgy tőnik, terve néhány évvel korábbra vezethetı vissza. 1914-ben majdnem száz mőbıl álló Munkácsy-kollekciót mutattak be többek között Rákosi Jenı, Andrássy Gyula, Sonnenfeld Zsigmond, Kohner Adolf, Hatvany Ferenc, Nemes Marcell, Károlyi Mihály, Wolfner József, Majovszky Pál és Rippl-Rónai József győjteményébıl, s köztük – szokás szerint – nagy arányban szerepeltek vázlatok. Ernst személyes ügyének tartotta a Nemzeti Szalon elsı idıszakától kezdve a Munkácsy-mővek hazahozatalát, olyannyira, hogy Lázár szerint „felkért egy ujságírót, aki amerikai tanulmányutra ment, hogy kezdjen tárgyalásokat Wanemakerrel.”542 A katalógus bevezetıjében némileg méltatlankodva emlékezett meg Lázár arról is, hogy külföldön mennyire leértékelik Munkácsy mőveit, milyen alacsonyak az árai. Más oldalról nézve azonban ez azt is jelentette, hogy ha Ernst e képeket hazahozta, s itthon értékesítette nem pusztán „hazafiúi cselekedetet” hajtott végre, de az üzletbıl busás hasznot is húzott. Az 541

ERNST MÚZEUM 1913 G.

163

Ecce Homo egyik verziója például a Petıfi-teremben ki volt állítva és hihetetlenül magas összegért, 300.000 koronáért árulták.543 1916-ban Lotz Károlyra került sor. Lázár utalt a bevezetıjében a háborús közegre, s valószínőleg ezzel függött össze a katalógusban reprodukált két mő kiválasztása is. A Hunyadi János halála és a Kapisztrán Szent János hadat győjt a magyarság hısi áldozatát példázta, s a világháborús közegben aktuális felhangokkal telítıdött.544 A Lotz-kiállítás után a Német és osztrák mesterek és magyar követıik (Than, Gerhardt) címő tárlaton belül még csak mint Rahl-tanítvány szerepelt Than Mór545, de egy évvel késıbb már nagyobb szabású bemutatására is sor került. Ennek, a negyedik csoportkiállítással együtt, 1917-ben rendezett Than és Lotz tárlatnak a bevezetıje megmagyarázza, milyen aktuális kontextusba került ekkor a két mővész. A német-francia kultúrharc példája nyomán, mely a gótika értékelése és eredete körül zajlott, felmerült a Rahl-tanítvány magyar mővészek nemzeti jellegének kérdése is. Pusztán követık, mint az 1916-os kiállítás címe sugallta, vagy éppen ennek korrekciójaként önálló, s a nemzeti vonásokat is kifejezı mővészeknek tekinthetık? Lázár itt a németek által képviselt álláspontra helyezkedett, mely szerint nem a motívum eredete a lényeg, hanem az, hogy mivé alakították. Ez a modell lehetıséget nyújtott számára, hogy kifejtse többször hangoztatott nézeteit: „Az a mővészet, mely a maga érzése szerint alakitja át az átvett motívumokat, nemzetivé lesz mindenkor. Az érzés a lényeges a mővészetben.” – írta. Ezt követıen Rahlhoz képest Thannál a kompozicionális, Lotznál a színbeli felszabadulást regisztrálta, s Lotz színharmóniáiban egyenesen „a modern mővészethez való átmenetet” vélte felismerni. A kiállításon a jelen lévı modernek, Iványi, Thorma mővei Thannal és Lotzzal együtt a magyar mővészet állandó elemének, kolorizmusának további bizonyítékaiként szolgáltak. „Régiek vagy modernek, mindegy, – a magyar mővészet a szinre van felépitve, ez tartja össze és ez által válik egységgé. Áradó érzésének hordozójává a ragyogó szint teszi mindig.”546 A magyarázat szerint tehát az egész tárlat a magyar mővészet Lázár-féle karakterológiáját példázta.

542

ERNST MÚZEUM 1914 C. ERNST MÚZEUM 1914 C.. 27. 109. tétel. 544 ERNST MÚZEUM 1916 B. 545 ERNST MÚZEUM 1916 C. 546 ERNST MÚZEUM 1917 C. 543

164

VII. 3. Kortárs kiállítások, külföldi mővészet

Lázár, akit még a Nemzeti Szalonban eltöltött években ismert meg Ernst, a múzeum megnyitásától haláláig állandó munkatársa volt a győjtınek. Nem világos a közöttük levı „munkamegosztás”, valószínőleg alapvetıen egyetértettek a mővészek kiválasztásában, és a kiállításrendezéseket együtt jegyezték. Ugyanakkor úgy tőnik, Ernst az idıszaki tárlatok szervezését, bonyolítását, s meglehet, hogy a program alakítását is részben rábízta Lázárra, aki innentıl a katalógusok szerkesztıje és szinte állandó szerzıje volt. Ernst feltételezhetıen megbízható embert tudva maga mellett fokozatosan inkább győjteményére és régi magyar mővészek anyagainak összegyőjtésére koncentrált. Lázár Béla éppen a múzeum megnyitásának évében, 1912-ben jelentette meg a Tizenhárom magyar festı címő könyvét, melyben – Csók István, Ferenczy Károly, Fényes Adolf, Glatz Oszkár, Iványi-Grünwald Béla, Katona Nándor, Kernstok Károly, Kosztolányi-Kann Gyula, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Mihalik Dániel, Perlmutter Izsák, Rippl-Rónai József és Vaszary János – szerepelt. Ez volt a „kínálati alapanyag”, ami a késıbbi évtizedekben különbözı mővészcsoportok, s fiatalabb alkotók munkásságának bemutatásával bıvült.547 1913 és 1919 között összesen 38 kiállítást rendezett a múzeum. A győjteményes bemutatókon résztvevık közül Iványi-Grünwald Béla, Ferenczy Károly, Fényes Adolf, Kosztolányi Kann Gyula, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Vaszary János vagy mint meghívott Hatvany Ferenc a régi, MIÉNKcsapathoz tartoztak. 1913-ban rendezték az elsı csoportkiállítást az Ernst Múzeumban, melyet 1919-ig további nyolc követett, s az ezeken résztvevık többsége is a MIÉNK törzstagjai, vagy vendégei közül került ki. Így Csók István, Szinyei Merse Pál, Fényes Adolf, Ferenczy Károly, Glatz Oszkár, Jávor Pál, Feiks Jenı, Orbán Dezsı, Perlrott Csaba Vilmos a MIÉNK-hez, vagy annak holdudvarába tartozott. A kortárs kiállítások programját is tehát alapvetıen a Nemzeti Szalonban létrejött személyes kapcsolatok formálták, s az Ernst és Lázár által is preferált naturalista-impresszionista, valamint – Rippl-Rónai, Iványi mővein keresztül – a Lázár által dekoratívnak nevezett irány határozta meg. Ugyanakkor

547 SZÜCS 2002.

235.

165

feltőntek új nevek is: Herman Lipót, Pólya Tibor a Japán mővészasztal társaságából, Zádor István, mint Ernst barátja és a Nagymezı utca 8. lakója állított ki. Koszta József, DeákÉbner Lajos kiállításával a múzeum a Szalonban már elkezdett szolnoki hagyományokat bemutató sort folytatta, a realista-naturalista irányt Mednyányszky, vagy pl. Tornyai János képviselte. A Munkácsy-tradíció 1918-ban Rudnay Gyula és Pásztor János – az Ernst Múzeum Munkácsy-szobrának alkotója – közös kiállításában jelent meg. A nagybányai mővészetet a MIÉNK törzstagjain kívül Thorma János, a szobrászatban pedig Ligeti Miklós reprezentálta.548 Ahogyan a korábbi idézetek már jelezték Lázár viszonya az új nemzedékhez nem volt egyértelmő. A MIÉNK fiataljait még támogatta, 1910-ben a Galilei körben rendezett vitaesten az absztraháló mővészet jelenlétét konstatálta a Nyolcaknál, s Kernstok mőveiben is ezt vélte felfedezni, ahogyan „régebbi festésének minden segédeszközét elveti, hogy megteremtse a világnak értelemmel való elvonatkoztatását”549 1916-ban A modern mővészet jövıjében azonban már határozottan kikelt a Nyolcak ellen. Valószínőleg 1910-es párizsi tanulmányútja és a Mővészház Nemzetközi impresszionista kiállítása jelentett nála fordulatot megítélésükben. 1911 elején született írásaiban Picasso kubizmusát a primitivizmus eltorzulásának és „mővészi játéknak” nevezte, Matisse Táncát pedig rafinériának.550 1916-os sarkos ítélete a Nyolcakról éppen Matisse követésének elutasításán alapult. Nem kizárt, hogy Vaszary véleménye is hatással volt rá, aki elsısorban a fiatalok mesterségbeli tudásának hiánya miatt állt az 1909-es szakításkor az idısebb nemzedék mellé.551 Mindenesetre Kernstok 1917-es kiállításának bevezetıjében elég világosan megfogalmazta, hogy számára akkor elfogadható az „elvonatkoztatás”, ha nem utánzáson, hanem a természet megfigyelésén alapul: „A világháború kitörésének pillanata forradalomban találta a festészetet. Az impressziók közvetlen visszaadásával szemben egyesek az értelmi belátások számbavételét, a természetbenyomások véletlenségeitıl való elvonatkoztatások keresését, a formák egymásközti viszonyának erısebb hangsúlyozását 548

Lázár szerint Ligetit „egészen benne élve a nagybányai festık világában, ahol a fényprobléma állott homloktérben, – elsısorban a levegıhatás alatt megváltozott formajáték érdekelte.” ERNST MÚZEUM 1913 C. 5. 549 Modern mővészet. Egyetértés, 1910. január 18., 13. Tímár Árpád győjtése. 550 Hivatkozik a Mővészház kiállítására és Picassónál tett személyes látogatására is. Lázár Béla: Mővészi torzszülöttek. Uj Idık, 1911. XVII/8. február 19., 203-204.; Lázár Béla: Modern primitívek. Uj Idık, XVII/11. 1911. március 12., 278. Tímár Árpád győjtése. 551 KOPÓCSY 2007. 138.

166

követelték.

E

követelésben

volt

sok

igazság.

Szemben

az

iskolává

süllyedt

impresszionizmussal helyet követeltek a mővészi munkában a természetet gondolkodva felfogó, megértı, harmóniákban összefoglaló mővészi alakitásnak. Csakhogy az uj igazság – hogy észrevétessék – tulzott, tuhajtott és végletes formában jelentkezett. Mihamar akadtak hivei, akik csakis ezt a külsıséget, a tulzott megjelenései formát és annak is csak az olcsó külsıségeit utánozták és a mesterséges zajjal, melyet csaptak, szinte az uj igazságot magát veszélyeztették. A futurista, expresszionista, kubista formák mögött – ezt mi jól láttuk az elsı perctıl fogva! – egészséges mag is rejtızködött, mely a természetnek uj oldaláról való megfigyelésében és ábrázolásában fog kicsucsosodni.” Lázár véleménye szerint Kernstok újabb mővei ennek az „érett gyümölcsei”, s a Mővészházban utolsó kiállításán „stiluskeresésben még erısen ingadozott, de mi már akkor láttuk, hogy harmóniához fog jutni, ha, megırizve az elért eredményeket, a természet megfigyelésén okult müvészi leegyszerüsitésig fejlıdik.”552 A késıbbi esetek mutatni fogják, hogy Lázár – noha itt elvileg nem zárta ki az avangárd irányzatokat – valójában már nem tudta ıket elfogadni, s mindvégig kitartott alapvetıen naturalista-impresszionista értékrendje, s a természetbıl való kiindulás elve mellett. 1913-ban elıször Sonnenfeld Zsigmond győjteményébıl láthatott nagyobb külföldi anyagot a budapesti közönség, közöttük Greuze, Lépine, Meissonnier, Corot, Pissaro, Decamps, Courbet, Prud’hon, Ribot, Rousseau, Raffaelli, Rodin mőveit, majd ısszel sor került a nagy francia bemutatóra is.553 A XIX. század nagy francia mesterei címet viselı tárlaton a mővek java része „Dr. Eissler H. úr” bécsi győjtı tulajdonából került ki, de volt közöttük Nemes Marcell és Kohner Adolf anyagából is néhány darab a maradékot pedig eladásra szánták. A majd száz képbıl álló kiállításon szerepelt Goya, Ingres, Delacroix, Manet, Daumier, Millet, Decamps, Millet, Courbet, Carpeaux, Whistler, Géricault, Turner, Constable, Puvis de Chavannes, Corot, Daubigny, Monet,

Berthe Morisot, Sisley,

Vuillard, Bonnard, Gauguin Van Gogh, Manguin, Van Donghen, Signac, Picasso, Toulouse-Lautrec, Roussel, Denis, Cézanne, Bonnard, Berthe Morisot és Delacroix. Két teremben mellettük két híres francia grafikus, Chares Méryon és Paul Helleu munkáit mutatták be illeszkedve a grafika népszerősítésének század elejétıl felvállalt programjába, másrészt kevéssé tıkeerıs vásárlókört célozva meg. A tárlat valójában egyben átívelte azt a 552

ERNST MÚZEUM 1917 E. 3-4.

167

korszakot, melyet a század elsı évtizedében Ernst kiállítások során keresztül mutatott be a Nemzeti Szalonban. Lázár ugyan nem rajongott a kortárs francia mővészet legradikálisabb irányzataiért, megismertetését azonban fontosnak tarthatta, s a katalógus bevezetıjében Picassóról is óvatos távolságtartással nyilatkozott. A kiállítás jelentıségét – egyben jövedelmezıségét – mutatja, hogy a Szépmővészeti Múzeum Delacroix, Constable festményeket, egy Millet rajzot, valamint Gauguin Fekete sertések és Toulouse-Lautrec Ezek a hölgyek az ebédlıben címő festményét is ezen a tárlaton vásárolta meg. 554 Az anyag nagy része már 1913-ban is Bécsbıl érkezett, a világháború kitörése azonban valószínőleg nehezebbé tette a francia mőtárgyak áramlását és bemutatását a központi hatalmak országaiban. A politikai helyzettel függhetett össze, hogy a következı, 1916-ban megrendezett külföldi kiállítást német és oszták mővészeknek szentelték. Német és osztrák mesterek és magyar követıik (Than, Gerhardt) címő tárlaton egészen különleges anyagot tártak a látogatók elé. Az osztrák mővészet a biedermeier nagymesterektıl indult, s a bevezetıben Lázár rávilágított Waldmüller premodern átértékelésére, aminek köszönhetıen az osztrák mővészet is, mint egy folytonos történet került bemutatásra. Waldmüller, Feuerbach, Amerling, Danhauser, Füger, Romako, Eybl, Kanus, Lieder képei mellett Kohner Adolf győjteményébıl Pettenkoffen és Tina Blau mővek képviselték a naturalista-plein air törekvéseket. Ebbe a válogatásba illesztették be Than és Gerhardt mőveit is. A német részben Liebermann, Slevogt, Corinth, Marées, Menzel, Stuck, Kollwitz mőveit állították ki, s a nagyterem mellett az „üvegházban” is bemutattak néhány Feuerbach, Jakab Alt, Pettenkoffen, Makart, Waldmüller, Menzel alkotást.555 A magyar mővészet európai kontextusba helyezésének koncepcióját fogalmazta meg Lázár Béla 1916-ban A magyar mővészet jövıje címő munkájában, s sajátos módon ennek lehetıségét éppen a Szépmővészeti Múzeumról való leválásban látta. „Maga a Szépmővészeti Múzeum tehát a régi és külföldi mővészeti győjtéseket tartsa meg – a magyar anyagnak Magyar Mővészeti Múzeumot kell teremteni, mely fényesen képviselje és mutassa be nemzetünk mővészi kulturáját” – írta.556 Véleménye szerint azonban a magyar múzeumban is szerepelne külföldi mővészet, de ennek a válogatása két szigorú szempont 553

ERNST MÚZEUM 1913 A.; ERNST MÚZEUM 1913 E. ERNST MÚZEUM 1913 E.; GESKÓ–MOLNOS 2003. 18-19.; SzM Adattár Ltsz.: 1914/927 555 ERNST MÚZEUM 1916 C 556 LÁZÁR 1916. 122.; Lázár 1915-ben már elıadást tartott a magyar mővészet jövıjérıl, s ennek folyamán kristályosodhatott ki 1916-ban kiadott könyvének szövege. ERNST MÚZEUM 1917 A. 554

168

szerint történne: „amennyiben megvilágítja a magyar mővészet kapcsolatait, azt, hogy mely külföldi mester hatott a magyarra s másodsorban, hogy mely külföldire hatott a magyar.”557 Így Cogniet, Courbet, Rethel, Böcklin, Bastien-Lepage, mint hatást gyakorlók szerepelnének, s ez mutatná, hogy „a magyar mővészet mindenkor a nagy európai áramlatokban élt és fejlıdött”, ugyanakkor bizonyítaná, hogy „a magyar mővészetnek igen erıs nemzeti jellege van”.558 Másrészt Munkácsy európai mővészetre tett hatását lehetne bemutatni Liebermann, Uhde és Chase néhány képével. Lázár múzeumterve valójában a kultúrharc jegyében fogant, koncepcióját a „magyarság kulturteremtı erejének” bizonyítása alakította, s célja a nemzeti büszkeség szolgálata lett volna. 1919. február 25-én, a Károlyi-kormány utolsó hónapjában került sor Lázár Béla ötven éves születésnapjának, egyben huszonöt éves írói jubileumának megünneplésére a Royal szállóban. Az ünnepi alkalommal beszédet tartott Ligeti Miklós, Diener-Dénes József, Ferenczi Zoltán; Kunfi Zsigmond, Kernstok Károly és felolvasták Lukács György üdvözletét is. Ernst Lajos ezt követıen a kor hangulatának megfelelıen „rámutatott arra, hogy a forradalmi szellem a mővészetben mindent megelızıen nyilatkozott meg s ez alaklommal Lázár Béla nevére az Ernst-Múzeum közeli grafikai kiállítására három díjat tőzött ki.” A beszédeket követıen Lázár Béla foglalta össze munkásságát, s az Ernsstel való együttmőködésrıl így emlékezett meg: „Ez könnyen ment, aminek két oka volt. Ernst Lajos, aki oly nagy hozzáértéssel és szeretettel gyüjtötte össze a magyar kultúra multjának emlékeit, megértette azt a felfogásomat, mely a magyar modernséget történetünk folyamán végighaladó törekvésnek tünteti fel, mert hiszen a magyar mővészet minden korban jelentısen megnyilatkozott, sajnos, ez a kérdés még nincs kellıleg kifejtve. De másrészt Ernst Lajos abban a törekvésemben is támogathatott, hogy az intézet a magyar modernség szolgálatába álljon, hisz ı már a Nemzeti Szalonban tiz éves igazgatósága alatt ugyanazon irányt szolgálta.” Saját tevékenységét és céljait, egyben nauralista-impresszionista mővészi ideálját pedig röviden így foglalta össze: „Jelentett harcot az akadémikus mővészet, a konvencióvá jegecesedett formulák ellen – követelte az impresszionista látás, a pleinair, a természet egyéni interpretálásának jogát. Ezek az ideálok még mindég a messzi távolban állnak elıttünk, küzdünk hát értük tovább is.”559 557

LÁZÁR 1916. 129. LÁZÁR 1916. 130. 559 Lázár Béla ünneplése 1869–1919. Bp., 1919. 558

169

1919-ben a Tanácsköztársaság idején „magyar forradalmárokra”, Táncsics Mihályra és Dózsa Györgyre vonatkozó mőtárgyakat kért a hatalom kölcsön Ernsttıl, majd rövidesen szocializálták az intézetet, és a mőtárgyakat köztulajdonba vették. A kiállítások szüneteltek, Ernstet pedig – Lázár Béla szerint – „üldözték”. Ennek ellenére a forradalmakat különösebb veszteség nélkül vészelte át a múzeum.560 1912-tıl rendszeresen tartottak a múzeumban felolvasásokat, melyeknek témája is sok esetben valamelyik külföldi nagy mester életmővének ismertetése volt. Az elıadások a klasszikus mővészetrıl, a modern képzımővészet problémáiról, mőgyőjtésrıl, nemzeti mővészetrıl és irodalomról szóltak. Az elıadók között magyar mővészettörténészek (Ybl Ervin, Farkas Zoltán, Felvinczi Takács Zoltán, Lázár Béla) mellett neves külföldi szakértık (Meier-Graefe, Dr. Biermann) és is felbukkantak. Egyik alkalommal Bartók Béla zongorán adta elı magyar rapszódiáját az érdeklıdıknek.561

560

A mőtárgykölcsönzés apropója a Nemzeti Múzeumban a magyar forradalmárok emlékeibıl rendezendı kiállítás volt. Lásd: Ernst Lajos és Lázár Béla levele a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárosának 1919 április 19. OSZK Kézirattár Levelestár; LÁZÁR 1922. 13. 561 Uo. 23-24. ERNST MÚZEUM 1916 B.

170

VIII. Aukciók

1914-ben meghalt Ernst apja, akitıl csak a Damjanich utcai bérház egyhatodát örökölte, melyet rögtön eladott sógorának, Grünwald Vilmosnak.562 Ezzel lényegében egyetlen ingatlan, a Nagymezı utcai épület maradt a birtokában, melynek jövedelme azonban úgy tőnik, nem volt elegendı arra, hogy a múzeum és a győjtemény gyarapításának költségeit fedezze. Mint láthattuk, Ernst már 1899-ben, a városligeti régi mőcsarnok (Palme-ház) bérleti ügyének idején próbálta bebiztosítani magát, tisztán látta, hogy a győjtemény bıvítése, az állandó vásárlások a tönkremenetel kockázatát hordozzák magukban. Ernst Mór végrendeletében elengedte ugyan fiának házára jelzálogként bejegyzett kölcsönét, de ez nem sokáig jelentett könnyítést: már 1915 novemberében újabb 100 ezer koronával terhelte meg ingatlanát.563 Világos lehetett számára, hogy ahhoz, hogy múzeuma tovább mőködjön és győjteménye megmaradjon, valamilyen jövedelmezı vállalkozásba kell fognia. Mivel leginkább a mőtárgyakhoz értett és már kiterjedt kapcsolathálózattal rendelkezett ezen a területen, kézenfekvınek tőnt, hogy mővészeti aukciók rendezésével biztosítsa intézménye anyagi hátterét. A múzeum idıszaki kiállításain – a Nemzeti Szalonhoz hasonlóan – a mőtárgyak egy részét eladásra kínálta, de ez nem volt elég jövedelmezı üzlet. Az 1910-tıl a Magyar Amatırök és Győjtık Egyesülete – ismertebb nevén a Szent György Czéh – már rendezett rendszeresen aukciókat Budapesten, nagyobb aukciók tartásához azonban megfelelı hely és tıke kellett, amivel a kezdetleges keretek között mőködı magyarországi mőkereskedık nem rendelkeztek.

564

Ráadásul kockázatos

vállalkozásnak tőnt akkor, amikor vevık és eladók egyaránt megszokták, hogy a közeli Bécsben,

vagy Berlinben,

Londonban,

Párizsban

értékesítsék

tárgyaikat,

avagy

vásároljanak, s ezen a Szent György Czéh sem tudott változtatni.565

562

BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Damjanich utca 26/b. 10293 hrsz. 4263 sz. betét BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Nagymezı utca 8. 29356. hrsz. 3941sz. betét teherlap 564 Lyka Károly: Festészeti életünk a millenniumtól az elsı világháborúig. Bp., 1953. 102.; Az aukciók anyaga kvalitás és tárgyak szempontjából is meglehetısen heterogén volt. Az aukcióra bocsátott mőtárgyak jegyzékeit a Szent György céh lapja, A Győjtı (Szerk.: Dr. Siklóssy László) közölte. 565 A tıkét a Szent György Czéh a tagoktól szedte össze. BUZINKAY 2000. 170-171. 563

171

Az elsı világháború kitörése után a helyzet megváltozott. A Szent György Czéh lapja, A Győjtı 1915-ben arról számolt be, milyen meglepı sikerrel járt elızı év végén rendezett aukciójuk, a gazdasági pangás mennyire nem éreztette hatását e piacon.566 A hazai mővásárló közönség anyagi ereje tehát nem csappant. Ez azonban csak az egyik tényezı volt, amiért Ernst bízhatott abban, hogy vállalkozása sikeres lesz. Más részrıl ugyanis az inflációtól félı tıkeerıs vásárlók maradandó értéket, jó befektetést láttak a mőtárgyvásárlásban, a határok lezárásával pedig az egész európai mőpiac átalakult. A központi hatalmak országai számára olyan fontos lelıhelyek záródtak el, mint Itália, Franciaország, vagy Anglia, ami által felértékelıdött a közép-európai régió. Immár innen igyekeztek beszerezni a bécsi, berlini kereskedık a mőtárgyakat, melyeknek az értéke is jelentısen megnıtt. Elkezdıdött a mőtárgyak kiáramlása az országból, ami azt a veszélyt hordozta magában, hogy kulturális javaink külföldön szétszóródnak. Ernst 1917-ben elsı aukciójának katalógusában hangsúlyozta, hogy célja ennek megakadályozása volt. Valószínőleg e hazafias cél azonban csak részben játszott közre az aukciók megindításában. Valójában ebben a helyzetben a mőkereskedelem kitőnı üzleti lehetıség volt, melyet Ernst józanul felmért. A mőtárgyak honi árverezése nagyobb lehetıséget nyújtott a hazai közönségnek a vásárlásra, de nem jelentette azt, hogy külföldiek nem jutnak hozzá a tárgyakhoz, sıt ezekre szükség is volt, hogy licitjeikkel az árakat fenntartsák. Ennek felismerésérıl árulkodik az a tény, hogy Ernst már az elsı aukciós katalógus munkálataiba osztrák és német szakértıket is bevont, akik a külföldieknek is garanciát jelentettek.567 Az aukciók lebonyolításához megfelelı hely biztosítása nem jelentett problémát Ernst számára. A múzeum ugyan a háború kitörése után bezárt, termeinek többségében hadikórház mőködött, de az 1915-ben megrendezett Rippl-Rónai tárlat után újra megindultak a kiállítások.568 Ettıl kezdve az idıszaki kiállítási termek felszabadultak, és váltakozva hol az aukcióknak, hol a kiállításoknak adtak otthont.569 Az elsı aukció megszervezését 1917 januárjában kezdte Ernst Lajos és Lázár Béla. Ekkor kérvényezték, hogy a fıváros engedélyezze számukra Holitscher Róbert mőépítész

566

A Győjtı, IV/1-3. 1915. január-március 49. Ernst-Muzeum aukciói I. Holitscher Róbert építész győjteménye. Kat. Bp., 1917. 568 ERNST MÚZEUM 1915 A. 569 LÁZÁR 1922. 10., 16. 567

172

porcelángyőjteményének elárverezését. A tanács február 13-án a fıváros vásárjoga alapján az engedélyt a következı árverési feltételekkel adta meg: az árverés helyét, idejét, jegyzékét közölni kell, az árverésen sem Ernst, sem megbízottja nem vehet részt és tilos az összebeszélés, ami az árak felverését célozza. Az aukción a tárgyakat tételenként kell árverezni, a vételár 5 %-át a fıvárosi szegényalap számára be kell fizetnie.

570

Néhány

nappal késıbb Ernst az 5%-os szegényalapba befizetendı adó csökkentésének kérelmével fordult újra a fıvároshoz és hangsúlyozta, hogy vállalkozása az ország kulturális szolgálata és nem rideg üzlet: „Költséget és fáradtságot nem kimélve, számos német és semleges lapban közzétett hirdetéssel hivtuk fel a szakkörök figyelmét erre a magyar és jelesen budapesti kulturvállalkozásra, mely iránt fél európaszerte nagy érdeklıdést keltettünk”. Bár e külföldi hírverést a valutajavítás céljával indokolta, nyilvánvalóan szigorú üzleti szempontok miatt, a külföldi résztvevık árnövelésének reményében hirdette aukcióját.571 Az árverést 1917. február 28. és március 5. között tartották meg. A katalógusban Ernst külön megköszönte Holitscher Róbertnek, hogy nála bocsátotta aukcióra győjteményét, melyet egyben „hazafias cselekedetnek” minısített. Emellett megköszönte Steiner Lajos régiségkereskedı közremőködését572, aki ettıl kezdve az aukciók állandó vezetıje lett.573 Az árverés anyagi sikerrel zárult, az adók levonása után több mint 220 ezer korona tiszta jövedelme volt Ernstnek574, ami még akkor is nagy bevétel volt, ha jelentıs költségekkel járt a katalógus és a hirdetések megjelentetése, a személyzet alkalmazása.575 Második aukcióját 1917 decemberében tartotta a múzeum. Ernst Lajos már júniusban kérvényezte az engedély megadását576, majd szeptemberben azzal a kéréssel fordult a fıvároshoz, hogy ne kelljen alkalmanként külön folyamodnia az engedélyért, hanem kapjon állandó aukciós jogot. Levelében hangsúlyozta a múzeum kulturális jelentıségét, és azt, hogy annak fenntartása állandó deficittel jár, emiatt szükségesek az aukciók. Kiemelte, hogy árverései megakadályozzák, hogy jeles győjteményeket külföldön aukcionáljanak, és a külföldi amatırök és mőértık figyelmét felhívják a fıvárosra. A 570

BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 10335/1917. A fıváros február 20.-án tartott ülésén végül módosította a feltételeket, így Ernst csak a tiszta jövedelem 5%-át volt kénytelen a szegényalapnak befizetni. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 18157/1917. 572 Ernst-Muzeum aukciói I. Holitscher Róbert építész győjteménye. Katalógus Bp., 1917. 573 LÁZÁR 1922. 16. 574 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 35507/1917. 575 LÁZÁR 1922. 16. 571

173

költségek nagyságát taglalva megjegyezte azt is, hogy a decemberi aukción szereplı Kilényi győjtemény megszerzése úgy volt lehetséges, hogy egymillió koronáig személyes felelısséget vállalt az árverésért.577 Kilényi Hugót egyébként már 1913-ban biztosan ismerte, mert a múzeum biedermeier kiállítására a győjtı több mővet kölcsönzött.578 Ezeknek a személyes kapcsolatoknak az anyagi garancia mellett nyilván része volt abban, hogy Kilényi beleegyezett, hogy Ernstnél bocsátsa árverésre anyagát. Ernst kérvénye immár a kereskedelmi miniszter hatáskörébe tartozott, aki az alkalmi engedély megadását javasolta, de arra hivatkozva, hogy az árverési ügyek törvényi szabályozása függıben van, elutasította az állandó aukciós jogra vonatkozó kérését.579 Az 1917. november 26.-tól december 2.-ig lefolytatott aukcióról annyit tudunk, hogy némi „csúsztatás” történt a tárgyak leütése körül, amit a kerületi elöljáróság küldöttje jelentésében kifogásolt. Eszerint a Kilényi győjtemény mellett egy „E.V.” nevő győjtınek külön katalógusban felsorolt mőtárgyait is értékesítette, így a kevésbé tájékozott és mőértı közönség azt gondolhatta, hogy ezek a tárgyak a Kilényi győjtemény részei. Ilyen módon a vásárlók kihasználhatók, hiszen egy neves győjtemény egyfajta garanciát jelent. Az egész árverés bevétele 3 264 360 koronára rúgott580, ami majdnem két és félszerese volt a Holitscher aukciónak581. Lázár Béla néhány évvel késıbb az árverést teljes mértékben sikeresnek nevezte. Kiemelte az aukciók etikai jelentıségét, hiszen az állami múzeumok is több mőtárgyhoz ily módon jutottak hozzá, nem csak vásárlások, de adományozás és az aukción folyt győjtés révén. Ettıl kezdve több állandó munkatársat alkalmazott a múzeum. Holitscher Róbert vállalta az aukciók szervezését, dr. Térey Gábor, a Szépmővészeti 576

BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 66789/1917. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. ikt. sz. n.; Talán ezzel függ össze, hogy ez év júliusában újabb 400 ezer koronával volt kénytelen a Nagymezı utcai ingatlanát megterhelni. BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Nagymezı utca 8. 29356. hrsz. 3941sz. betét teherlap. 578 Erre a kiállításra Kilényi Hugó mellett olyan neves győjtık kölcsönözték tárgyaikat, mint például Wolfner Gyula, Glück Frigyes, A Győjtı fıszerkesztıje Dr. Siklóssy László, Nemes Marcell. ERNST MÚZEUM 1913 D.; A Kilényi-győjteményrıl lásd: SINKÓ 1981. 17-18. 579 Az aukciós engedélyt az 1888/ XXII. törvénycikk alapján adták meg. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz 114215/1917.; Novemberben Ernst újabb levelekkel fordult a fıvároshoz, melyben a szegényalapnak fizetendı adó leszállítását kérte. Egyik levelébıl kiderül, hogy a múzeumban kiállító mővészektıl a képek eladása után 10%-ot kapott, mely nem volt elegendı a múzeum fenntartásához. E kérvényéhez egy jövedelem kimutatást is csatolt, mely szerint 1915-16-ban mintegy 15 ezer korona deficite volt. A tanács elutasította kérvényét és a 2%-ot végül kénytelen volt befizetni. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 123449/1917, 114215/1917. 580 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 59081/1917. 581 A Holitscher aukció teljes bevétele 1 315 949 korona volt. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 35507/1917. 577

174

Múzeum régi képtárának igazgatója a képeket, Csányi Károly az Iparmővészeti Múzeum igazgatója az iparmővészeti tárgyakat írta le a katalógusokban, ez utóbbiak az aukciók színvonalának és szakmai hitelének garanciái voltak.582 Ernst 1918-ban újabb levélben kérte a fıvárostól az árverési jogot, évenként kétszer tartandó aukcióra, de ezt ismét elutasították. Valószínőleg 1919–1920 körül végül megkapta az engedélyt, ugyanis 1918 után a fıvárosi iratok között semmi nyoma nem maradt további kérvényeknek.583 Az aukciók megindításával Ernst már nem csak lelkes győjtı, mővészeti szaktekintély, de kiterjedt európai és magyar szakmai kapcsolatokkal rendelkezı marchand-amateur

lett.

Saját

aukciójának

anyagából

gyakran

adományozott

a

Szépmővészeti Múzeumnak festményeket és rajzokat584, s ennek köszönhetıen, valamint Ernst korábbi, Nemzeti Szalon-beli tevékenységét hangsúlyozva Petrovics Elek 1918-ban a következı kéréssel fordult a vallás és közoktatásügyi miniszterhez: „ S mivel ı, mint magyar történeti győjtı, a magyar nemességet óhajtaná már rég elnyerni, bátor vagyok javasolni, hogy Ernst Lajos urnak a hazai mővészeti kultúra terén kifejtett sok évi hasznos mőködésével szerzett érdemei elismeréséül a magyar nemességgel való kitüntetését – és pedig atyja és nagyatyja származási helye okán „sasvári” elınévvel – legfelsıbb helyen kezdeményezni méltóztassék.”585 Ernst tehát 1909-óta továbbra is a nemességet szerette volna elnyerni, s bizonyára Nemes Marcell példája lebegett elıtte. Petrovics javaslatát ugyan elsodorta a történelem, Ernst azonban tovább folytatta az aukciókról a múzeumnak az adományozást.586 Az aukciók megindításának valóban nagy kulturális jelentısége volt. Amint Lázár Béla és Ernst Lajos a korábban idézett írásokban többször említette, az árverések révén a hazai győjtık értékes tárgyakhoz juthattak, az eladott mővek – legalábbis részben – az 582

LÁZÁR 1922. 16-17. Két 1918-as aukcióra vonatkozó iratanyag maradt még fenn. Az egyik Gróf Vay Péter és kisebb győjtemények, a másik Dr. Balassa Istvánné és más magángyőjtemények anyagait vonultatta fel. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 7040/1918, 20485/1918, 9440/1918, 676407/1918, 127756/1918.; TAMÁS 2004. 77-79. 584 SzM Adattár Iktatókönyvek: 1918/443.; 1919/123.; 1920/57, 352, 412.; 1921/188.; 1923/147.; 1924/243, 847.; 1930/1081.; 1931/892.; 1933/885.; 1936/533.; SzM Adattár 352/1920, 412/1920, 756/1920.; Az iratoknak csak egy része aukcióról való adományozás, emellett kortárs mővészektıl is vásárolt mőveket, melyeket a Szépmővészeti Múzeumnak juttatott.; Az Ernst-Aukción 1922-ben egy Munkácsy-vázlatkönyv megvételéhez pl. 10.000 koronával járult hozzá. SzM Adattár 1922/399.; Az összes múzeumnak 1922-ig tett adományairól: LÁZÁR 1922. 19-20. 585 Petrovics Elek levele a kultuszminiszterhez 1918. augusztus 11. SzM Adattár Ltsz.: 1918/626. 586 Pl. ekkor adományozta Deák Ébner Lajos Szolnoki parasztszoba címő festményét és Munkácsy Mihály két ceruzarajzát a Siralomházhoz. SzM Adattár Ltsz.: 1919/123, 1920/57. 583

175

országban maradtak. A mőgyőjtésre felhívták a figyelmet a győjtési kedvet fokozták, a tulajdonosokat pedig arra ösztönözték, hogy közgyőjteményeknek juttassanak anyagukból. Múzeumok gazdagodtak nemcsak adományok, de rendszeres vásárlások révén is. Ezeknek a vételeknek az egyik módja az aukción való licitálás volt, de Ernst gyakran közvetlenül is beszállított a Szépmővészeti Múzeumba eladás céljából képeket.587 Ugyanakkor a múzeumokkal való kapcsolatnak volt egy másik oldala is. Több adatunk van arra vonatkozólag, hogy a múzeumok leselejtezett tárgyaikat a húszas években az Ernstaukciókon értékesítették. A Szépmővészeti Múzeum 1920-ban hat festményt, a Nemzeti Múzeum 1924-ben fajanszokat, ékszereket, fafaragásokat és márvány dombormőveket adott el Ernstnél.588 A múzeum és a győjtı-mőkereskedı közötti intenzív kapcsolatoknak volt egy ilyen, üzleti oldala is, s a levelekbıl úgy tőnik, mintha mindez a kölcsönös korrektség jegyében történt volna. Az Ernst-aukciók – szemben a Szent György Czéh egyesületi alapon nyugvó kereskedelmi rendszerével – az elsı modern, tisztán üzleti szempontú mővészeti árverések voltak, s következetesen a berlini vagy bécsi árverezıházakkal egyenlı színvonalat tartottak.589 A mőkereskedelem ilyetén fejlettebb formájának őzése hosszú ideig virulens üzletnek bizonyult. A két világháború közötti gazdasági krízisek eredményeként győjtık vesztették el anyagi hátterüket és kényszerültek mőtárgyaik eladására, és újabb győjtemények alakultak. Ebbıl a bizonytalan, változékony helyzetbıl egy darabig nagy hasznot tudott húzni a mőkereskedelem. 1920-ban bevezették a fényőzési és luxusadót, amit minden mőtárgyeladás után a vevınek be kellett fizetni, és ami fékezıleg hatott a mőpiacra, de elsısorban a kortárs mővészeknek jelentett nehézséget. Az aukciós házak a gazdasági világválságig jól mőködtek, amit az is bizonyít, hogy hamarosan több árveréssel foglalkozó intézet is alakult. 1920-ban kezdte meg mőködését az Állami Árverési Csarnok, amely eleinte a ki nem váltott zálogtárgyak árverezésével foglalkozott, s csak idıszakonként rendezett mővészeti aukciót. 1921-ben alapították a Magyar Studio Rt.-t, a társaság a szakma legkiválóbbjait, nagyrészt neves mővészettörténészeket, állami múzeumok vezetıit alkalmazta, ami amellett, hogy az aukciós ház tekintélyét növelte, összeférhetetlenségi kérdéseket is felvetett. 1921-ben ezért a Mőbarátban a Szépmővészeti 587

SzM Adattár Iktatókönyvek:1913/116, 132.; 1914/419.; 1922/744.; 1935/757, 765. SzM Adattár Ltsz.: 1921/45.; MNM Történeti Adattár É.R. Ltsz.: 1924/258, 1925/5, 1926/22. 589 BUZINKAY 2000. 172-173. 588

176

és Iparmővészeti Múzeum igazgatósága úgy nyilatkozott, „hogy a múzeumi tisztviselıknek aukció körül való közremőködése az illetıknek tisztán egyéni vállalkozása (…) de amely egyébként

semmiféle

vonatkozásban

sincs

magával

a

múzeummal.

Igy

a

meghatározásokért is az illetı tisztviselık csak egyénileg felelısek.”590 A húszas évektıl a fentieken kívül több helyen is rendeztek árverést: a Magyar Nemzeti Reneszánsz Társaság, és az Állami Árverési Csarnokkal 1925-ben fuzionált Magyar Királyi Postatakarékpénztár is foglalkozott aukciókkal.591 Források hiányában nehéz képet alkotni a két világháború közötti mőkereskedelem helyzetérıl, melynek bemutatása fontos lenne ahhoz, hogy világosan lássuk Ernst tönkremenetelének okait. Néhány korabeli cikk tartalmából következtetve úgy tőnik, hogy a válság elsı jelei már a húszas évek második felében megmutatkoztak. A Mőgyőjtı címő lap 1927-ben az Ernst Múzeum aukciójának ismertetése kapcsán az árak csökkenésérıl számolt be, és hangot adott abbéli félelmének, hogy a budapesti aukciók nem fogják betölteni hivatásukat, mert nem tudják megvédeni az eladók érdekeit és képtelenek megakadályozni a mőkincsek külföldre vándorlását. A cikkíró szerint jobb reklámmal és az árverési csarnokok garanciavállalásával életképesebbé lehetne tenni a mőpiacot, amely a gazdasági helyzet miatt „most csak tengıdik”.592 Egy évvel késıbb ugyanaz a szerzı megemlítette ugyan, hogy az Ernst Múzeum és a Postatakarékpénztár „szép eredménnyel dolgozik”, de hozzátette, hogy az eladók nem bízva abban, hogy az aukciók elegendı vásárlót vonzanak, gyakran külföldön árvereztetik el anyagukat.593 Az igazi válság jele azonban az volt, hogy 1930-ban Ernst az aukciós illetéket leszállította, 22% (10% fényőzési adó és 12% árverési illeték) helyett csak 16%-ot kellett fizetnie a vásárlóknak, így próbálta magához édesgetni a vevıket. Ám hogy ez a kedvezmény „valami túlságosan ösztökélı hatással lett volna a vásárlási kedvre azt a legjobb akarattal se lehet mondani” – írta a cikk szerzıje.594 Genthon István 1931-ben a mőkereskedelem világmérető válságának 590

Mőbarát, I/4. 1921. április 1., 91. Magyar Studio Elsı mővészeti aukció. Kat. Bp., 1921.; IM Irattár 1922/5.; A múzeumok vásárlása Ernst aukción pl.: IM Irattár 1922/6.; Magyar Mővészet 1919–1945. (Szerk.: Kontha Sándor) Bp., 1985. 55, 110111.; BUZINKAY 2000. 175-177. 592 Sz.V. [Szilárd Vilmos]: Helyzetkép az aukciókról. A Mőgyőjtı, 1927. 105. 593 A szerzı szerint kisebb idıközökben kellene aukciókat tartani, és akkor a megszorult eladónak nem kellene várnia, vagy külföldre vinnie mőtárgyait. Szilárd Vilmos: Az aukciók szaporítása. A Mőgyőjtı, 1928. 325. 594 N.N.: Az aukciós vásárló illetékei. A Mőgyőjtı, 1930. 26.; Az Ernst Múzeum aukciói XLIII. Katalógus Bp., 1929.és XLIV. Bp., 1930. 591

177

okait a gazdasági krízisen, általános pénztelenségen túl a bizalom megrendülésében, az árak manipulálásában és a hamisításban látta.595 Mindezek a tényezık nyilván közrejátszottak az üzletág hanyatlásában, azonban leginkább arról volt szó, hogy az egyre elmélyülı gazdasági válság elérte a mőkereskedelmet is. Mindaddig, amíg a krízisek csak bizonyos rétegeket érintettek, máshol pedig a fejlıdés, gazdagodás volt tapasztalható, a mőtárgyak csak kicserélıdtek, jelentıs jövedelmet biztosítva a mőkereskedıknek. Mivel azonban a harmincas évek elejére a válság olyan méretővé vált, hogy tömegesen próbáltak pénzt csinálni értékeikbıl, a mőtárgypiacon túlkínálat lépett fel.596 Ez a vásárlóképesség csökkenésével együtt a mőkereskedelem hanyatlását idézte elı. Ha Ernst személyére vetítjük ezeket a jelenségeket világos, hogy ı két szempontból is nehéz helyzetbe került. Egyrészt a múzeuma fenntartásához és győjteményének gyarapításához szükséges pénzt nem tudták „kitermelni” az immár kevéssé jövedelmezı aukciók (melyeket ennek ellenére haláláig évente kétszer megrendezett), másrészt magánvagyonának legnagyobb részét képezı győjteményének az értéke óriásit esett. Ráadásul az aukciós anyagokra Ernst elıleget adott, melyet banki kölcsönökbıl fedezett.597 A válság miatt az árverések deficitesek lettek, gyakran a tárgyak értéke, – mire aukcióra került – annyit zuhant, hogy kevesebbet értek, mint a korábban rá felvett kölcsön. Ernst így végleg eladósodott, 1931-ben arra kényszerült, hogy Nagymezı utcai házát eladásra kínálja.598 Ettıl kezdve az életébıl hátralevı hat év hosszú agónia volt, melynek öngyilkossága vetett véget.

595

Genthon szerint a válságból kivezetı út a hazai mőtárgyak vásárlása lenne, ez esetben ugyanis kisebb az esély a szakemberek tévedésére. Fejtegetéseihez hozzátette: „Magyarországon is erısen érezhetı a hungaricák iránti érdeklıdés” Genthon István: Mőgyőjtés és mőkereskedelem mai válságok okai. Magyar Szemle, 1931. november, 235-242. 596 A gazdasági válság eredményeként felbomlott és szétszóródott győjteményekrıl lásd: MRAVIK 2001. 169, 184-185. 597 Tamás Henrik: A Tamás Galéria története. Kézirat MTA MKI Adattár MDK-C-II-25/1. 20.; Kiadva TAMÁS 2004. 78. 598 A Mőgyőjtı, 1931. 248. A cikk szerzıje úgy tudja, a bérház eladása után Ernst valószínőleg a Váci utcában bérelt helyen fogja bemutatni győjteményét.; Herman így ír errıl naplójában: „Ernst persze kissé sötéten lát s most az a terve, hogy a Váczi uccában csinál kiállítási helyiséget és képkereskedést.” Lásd: Herman Lipót naplója 6860. MNG Adattár 19920/1977. 1931. augusztus 9. bejegyzés.

178

IX. Az Ernst Múzeum 1920–1937 között

Az idıszaki kiállítások 1919 novemberében indultak újra, a háború kitörése óta bezárt állandó győjteménynek 1920-ban csak a mővész arcképcsarnok része nyílt meg.599 A teljes győjteményt végül 1922 szeptemberében, a múzeum fennállásának tizedik évfordulóján rendezték újra, és nyitották meg a nagyközönség számára. Ez alkalmat adott a sajtónak arra, hogy a múzeum történetét összefoglalja és az elmúlt tíz év tevékenységét értékelje. A cikkek kivétel nélkül nagy elismeréssel szóltak Ernstrıl.600 A Magyar Iparmővészet cikkírója például megjegyezte: „Valóban nehéz volna (...) dönteni afelett: a múzeumalakító és históriai levegıt teremtı Ernst érdemei nagyobbak-e, vagy azé, aki lökést adott a magyar mővészetpártolásnak és egy jómódú polgári társadalomban meggyökereztette az élı, értékes magyar tehetségek megbecsülését.”601

IX. 1. A győjtemény újrarendezése

Lázár Béla az 1922-es évforduló alkalmára kiadott füzetben a következı módon foglalta össze a múzeum jellegét: „…az elsı typusát adta nálunk az olyan muzeális bemutatásnak, mely életeleven képét adja a koroknak, a maguk környezetébe állítva be holt tárgyakat, ilykép az élet illúzióját keltve. Valóságos néma történelem lett ilykép a muzeum, de annak, aki ismerte a nemzet történetét, annál beszédesebb.”602 Az állandó kiállítás koncepciója lényegét tekintve a háború elıtthöz képest nem változott. A termek tagolása megmaradt, és csak két ponton következett be változás: az egyik, hogy a vezérek korának anyagát elraktározták, így a kiállítás a II. teremmel, az árpádházi királyok korával indult. Lázár Béla

599

ERNST MÚZEUM 1920 D. Pesti Hírlap, XLIV/25. 1922.szeptember 22.; Az Ujság, XX/215. 1922. szeptember 22.; MTA MKI Adattár MDK-C-II-6/3 Ybl Ervin győjtése. 601 Magyar Iparmővészet, XXVI. 1923., 30. 602 LÁZÁR 1922. 5. Lázár Béla 1922-ben megjelent írása szavait visszhangozza a sajtó: Újságkivágás ismeretlen helyrıl: MTA MKI Adattár Lyka Károly hagyatéka. 600

179

a jubiláris kiadványban felsorolta az újabb szerzeményeket, és itt, az árpádházi teremnél külön kiemelt egy oklevelet. Ez az 1292-bıl származó dokumentum III. András oláhok letelepítésére vonatkozó engedélyét tartalmazta, mely Lázár szerint „bizonyítéka annak, hogy az oláhokat az árpádházbeli királyok alatt telepítették be Magyarországba”603. Nem kell különösebben magyaráznunk e sorok aktuális jelentését. Nyilvánvaló, hogy a vesztett háború, a forradalmak megrázkódtatásai és Trianon után az „ezeréves nemzeti kultúra folyamatosságát” bemutató győjtemény, részleteiben és egészében különös jelentıséget kapott. A többi terem anyaga oklevelekkel, magyar festık történeti mőveivel és egy Corvinával bıvült. Egy hungarica-győjtı számára Corvinára szert tenni a legnagyobb dolog volt, s Ernst elıdei közül is csak Teleki Sámuel és Jankovich Miklós dicsekedhetett ilyen rangos mőtárggyal. Úgy tőnik ezt Ernst 1912-ben szerezte be, s noha csak 1922-ben mutatta be a közönségnek, győjteménye emblematikus darabjának tartotta. 1913-tól a Falus Elek

által

tervezett

katalógus

borítót

lecserélte,

s

a

címlapokon

Corvináját

reprodukáltatta.604 Az elrendezésben bekövetkezett másik változás az volt, hogy az erdélyi fejedelmekre vonatkozó tárgyakat a VII. terembıl a nyolcadikba tették át, a VII. terem pedig a külföldi mesterek magyar vonatkozású képeinek adott otthont. Lázár már 1916-os könyvének magyar múzeumtervében felvetette, hogy a 17–18. századi magyar anyagot ki kellene egészíteni „a magyar kultúra folyamatosságának igazolására – a külföldi nagymestereknek magyar vonatkozású mőveivel.”605 Tervét, mely a háborús gyızelem reményében született végül Ernsttel együttmőködve kicsiben itt sikerült megvalósítania, s ehhez lehetıséget adott Ernst győjteményének gyarapodó külföldi anyaga. Itt kapott helyet Bernhard Strigel II. Ulászlót és családját ábrázoló festménye606, Barend van Orley II. Lajos portréja és a győjtemény egyik legértékesebb darabja, Jacopo Tintoretto festménye, 603

LÁZÁR 1922. 7. Az 1912-es katalógus még nem említ eredeti Corvinát. 1913-ban a Vasárnapi Ujság egy cikkben beszámolt Ernst új Corvinájáról, melyet Stemmer Ödön szerint a győjtı 1912-ben vásárolt, és amit csak 1922-ben láthatott elıször a közönség. Vasárnapi Ujság, LX/39. 1913. szeptember 28., 771.; STEMMER 1985. 34.; A Corvina 1939-ben az Ernst-aukcióról az Országos Széchényi Könyvtárba került. ZICHY 2002. 172; A borító változásával együtt új cimkét is terveztek, ekkortól jelenik meg a „Pro Cultura Hungariae” a katalógusokban, s ugyanezt a cimkét ragasztották a győjtemény mőtárgyaira is. 605 LÁZÁR 1916. 128. 604

180

melyrıl Ernst azt gondolta, hogy a Patrona Hungariae jelenetet ábrázolja, Szent Istvánt, amint Szőz Mária oltalmába ajánlja Magyarországot. A kutatók azonban ezzel az értelmezéssel nem értettek teljesen egyet. Herman Lipót érdekesen írta le, hogyan szerette volna meggyızni, illetve megtéveszteni Ernst a nagyközönséget. „A kép érdekes és jó (mégha Tintoretto fia festette is). Csak persze tárgyában kételkedtek a szakértık. A. L. Mayer, a Pinakotheka másodigazgatója cikket írt a képrıl, és elismerte, de a kávéházi kételkedık csak kitartottak rosszalló véleményük mellett. A kép jobb sarkában homályos körvonalakban látszott a szent korona. Ernst rábeszélte a fényképészt, hogy némi retussal erısítse meg azt. És íme, a fénykép-másolaton oda volt rajzolva a korona felsı része alá az alsó rész is, amely Szent István idejében meg nem is létezett, és a Tintoretto képen még csak homályosan sem volt rajta. Ez a túlbuzgalom hátránya.”607 Amennyiben hihetünk a jóíző adomák kedvelıjének, Herman Lipótnak, ez a történet mutatja, hogy mennyire szerette volna Ernst, ha olyan mőtárgyakat talál, melyeket az európai mővészettörténetben elismert, régi mesterek alkottak, és magyar történeti témákat dolgoznak fel. Túlzott lelkesedésében pedig még a valóság meghamisítástól sem riadt vissza. A kép témájának azonosítása körül volt némi összefonódás is. Az említett müncheni múzeumigazgató jól ismerte Ernstet, aki aukcióinál szakértıként alkalmazta ıt, ráadásul az említett cikket is Ernst adta ki.608 A győjtemény történeti részének kiállításában legközelebb 1926-ban következett be kisebb változás. Ekkor Ernst a mohácsi vész emlékére berendezett egy külön termet, s a múzeum lépcsıházát is „feldíszítették” erre az alkalomra: „...észrevették-e mi lett a Muzeum bejárójából? – írta Lázár Béla – Egy kis magyar Pantheon, nagy szobrászmesterünk, Izsó Miklós alkotásainak felsorakoztatott győjteménye”. A magyar történelem és irodalom neves alakjai „állnak ırt a feljáróban, mint jelképei a magyar multnak és vezérszellemei a magyar jövendınek”609. Megvalósult tehát a szobor-pantheon Ernst múzeumában is, és mint a Nemzeti Múzeumban, itt is a lépcsıházban, elmélyedésre szólítva fel a látogatót, mielıtt még az a termekbe belépne. A Mohácsnak szentelt terembe 606

E képet német magántulajdonból szerezte meg Ernst. Lázár elemzésében az arcképek hitelességének bizonyítása játszik központi szerepet. Dr. Lázár Béla: Bernhardt Strigel: II. Ulászló és családjának arcképe. Ernst Muzeum II. Bp., 1918. 607 HERMAN 1958. 122. 608 Ernst halála után, győjteménye aukcióján a kép már A Tiburi Sibilla címen szerepelt. ERNST AUKCIÓ 1939. 9-10., 630. tétel., repr. II.; ERNST MÚZEUM 1926 D. 2.

181

tematikusan ide tartozó darabokat tettek. E válogatásban II. Lajos, II. Ulászló és Anna királyné egykorú ábrázolásai mellett éppúgy helyet kaptak Székely Bertalan és Orlai Petrics Soma képei, mint ahogyan 1912 óta múzeuma termeiben a hiteles és idealizáló történeti festmények együtt szerepeltek. A korábbiakhoz hasonlóan a tárlókban okmányok, metszetek egészítették ki az anyagot. A mohácsi csata évfordulójáról a Magyar Történelmi Társulat is megemlékezett. A kiadásában megjelent Mohácsi emlékkönyvben szinte kizárólag egykorú ábrázolások voltak, s ritka kivételnek számított a Török martalócok üldözése Vágó Pál rajza, mely az elıszót illusztrálta, vagy Székely Bertalan II. Lajos holttestének feltalálása címő festménye. Törekedtek tehát a történeti hitelességre, de ekkor még nem zárkóztak el teljesen a heroizáló történeti képek felhasználásától. A könyv bevezetıjében Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a Történelmi Társulat elnökének minıségében a mohácsi csata aktualitására világított rá, párhuzamot vonva Mohács és a háborút és Trianont elszenvedett generáció áldozata között: „Trianon után a mai magyar nemzedék hasonló helyzetben van, mint a XVI. század elsı felének nemzedéke volt Mohács után. De a mai helyzet mégis vigasztalóbb, mert míg ekkor hazánknak éppen a magyarságlakta részei, a Dunántúl és a Nagyalföld kerültek török uralom alá, addig Trianon után ez az áldott magyar föld megmaradt nekünk, amelybıl erıt szívunk a regeneráció és a rekonstrukció nagy mővéhez. De a nemzet hangulata komor és a Trianont átélt generáció, éppen a tragikus helyzet párhuzamos voltánál fogva, sokkal inkább meg tudja becsülni a mohácsi hısök áldozatkészségét, mint azok a korábbi nemzedékek, amelyek Nagy-Magyarországon jó módban és megelégedettségben élhettek. A világháború sokat szenvedett nemzedéke kegyeletes tisztelettel emlékszik meg a mohácsi harctér hısi halottairól.”610 A „nemzeti szenvedéstörténet” egyik fontos pillanata tehát újra érzelmekkel, s aktuális áthallásokkal telítıdött, a politikai retorika pátosza pedig párhuzamba állítható a más közegben született, de hasonlóan a romantikus nemzeti hıskultuszban gyökerezı történeti festmények heroizmusával. A millenniumi szellemiségő győjtemény szinte változatlan maradt, ám Trianon után új aktualitást nyert. Eredendıen azon a kultúrnacionalista nemzetfelfogáson alapult, amire a két világháború közötti neonacionalista kultúrfölény ideológiája is épült. Az egy évtizede álló kiállítás koncepciója ráadásul éppen azon a ponton változott, ami a klebelsbergi eszme 609

ERNST MÚZEUM 1926 D. 4., 10-11.

182

középpontjában állt. Bár Lázár a múzeumban zajló „újabb átalakítással” indokolta a Vezérek kora termének lebontását, mégis az, hogy a történeti tárlat Istvánnal és az Árpádházzal indult nagyon jól illeszkedett a szent istváni állameszme közegébe.611 Az 1926-os mohácsi kiállítás pedig kifejezetten a hivatalos irányt követte.

IX. 2. Kiállítások, mővésztársaságok

A húszas-harmincas években az Ernst Múzeum kiállításai a Nemzeti Szalonban kialakított, és az Ernst Múzeumban a háború elıtt követett rendszert folytatták. Sor került győjteményes egyéni kiállítások, valamint csoportkiállítások rendezésére, a régi magyar mővészet, és – kisebb hangsúllyal ugyan –, de a külföldi mővészet bemutatására is. A rendszeres tárlatokon a múzeum több évtizedes mőködése alatt a magyar képzımővészek színe-java szerepelt. Ernst viszonylag nyitott volt a modernebb tendenciákra, saját múzeumában saját egyszemélyi döntése alapján – Lázár asszisztenciájával – állíthatta ki az általa elfogadott mővészek kollekcióit. E szabadság nyitottságával párosulva eredményezte azt, hogy az Ernst Múzeum a korszakban határozottan modern szemléletet közvetített. Ugyanakkor az intézmény egyben kereskedelmi vállalkozás is volt, a mővek eladása után „levette” a maga százalékát – Tamás Henrik visszaemlékezései szerint Lázár is ebbıl jutott jelentısebb jövedelemhez612 – ezért törekedtek egyrészt már befutott alkotók bemutatására, másrészt olyan mővészek szerepeltetésére, akik a közönség körében népszerőek voltak, s mőveik értékesítése haszonnal kecsegtetett pl. ilyenek voltak Pólya Tibor, Herman Lipót, Góth Móric, Vidovszky Béla vagy Basch Andor. Hasonlóan részben mőfaji nyitottság, részben kereskedelmi okok miatt számos iparmővész is bemutatkozott a kiállításokon, vagy azok mellett párhuzamosan árulták mőveiket. A leggyakrabban kiállító mővészek továbbra is a MIÉNK volt tagjai és meghívottjai közül kerültek ki, függetlenül attól, hogy mővészetükben a század elsı évtizedét követıen milyen újabb irányokat képviseltek. Ferenczy Károly hagyatékából többször bemutattak 610

Mohácsi emlékkönyv 1526. Bp., 1926. 8. LÁZÁR 1922. 5.; A klebelsbergi kultúrpolitikáról források, valamint késıbbi értékelésébıl szemelvények: Klebelsberg Kuno. (Szerk.: T. Kiss Tamás) Bp., 1999. 611

183

nagyobb anyagot, Iványi, Magyar-Mannheimer, Vaszary, Csók, Rippl-Rónai, Kernstok, Fényes, a fiatalabb nemzedék közül Márffy, Czóbel, Perlmutter Izsák is több alkalommal kiállítottak (csoportos tárlaton, vagy egyénileg), de szerepelt Kosztolányi Kann Gyula és Glatz Oszkár is.613 Lázár Béla a múzeum által a húszas években beindított mővészkönyvsorozatában is jórészt ebbıl a körbıl választotta monográfiáinak témáját: Csók, Iványi, Rippl-Rónai, Perlmutter, valamint Vaszary mővészetérıl születtek összefoglalók, s mellettük az egyetlen kortárs új mővész Rudnay Gyula volt.614 1920-ban meghalt Szinyei Merse Pál, és még ebben az évben megalakult a mővészekbıl, mővészettörténészekbıl, kritikusokból álló Szinyei Merse Pál Társaság. E csoportosulás célja a kortárs fiatal mővészek támogatása, érvényesülésük elısegítése volt, elnöke Csók István lett. Alapítványi finanszírozással, díjakkal, utazási lehetıségek, ösztöndíjak biztosításával, kiállítások szervezésével valósították meg a kitőzött célt. Ernst éppúgy, mint Nemes Marcell, vagy Lázár Béla az alapítók között szerepelt, az Ernst Múzeum több ízben otthont adott kiállításaiknak.615 A széles társadalmi elismerés mellett az állam is támogatta ezt az ekkora már mérsékelten modernnek számító mővészeti társulást, mely valójában a MIÉNK impresszionista irányának csoportjaként fogható fel.616 Ernst a Szinyei Társaságon kívül tagja volt a Japán másik nagy öregének, Lechner Ödönnek a nevét viselı társaságnak is, mely 1928-ban alakult, és amely a „nemzeti építımővészet barátait” győjtötte maga köré. A társaság alapító ülésén Ernstet gazdasági

612

TAMÁS 2004. 77. Ferenczy Károly: ERNST MÚZEUM 1918 F.; ERNST MÚZEUM 1925 F.; ERNST MÚZEUM 1935 F.; ERNST MÚZEUM 1935 G.; Iványi Grünwald: ERNST MÚZEUM 1919 A.; ERNST MÚZEUM 1920 A.; ERNST MÚZEUM 1921 B.; ERNST MÚZEUM 1922 A.; ERNST MÚZEUM 1925 A.; ERNST MÚZEUM 1927 A.; ERNST MÚZEUM 1929 C.; ERNST MÚZEUM 1932 H.; Magyar-Mannheimer: ERNST MÚZEUM 1920 C.; ERNST MÚZEUM 1922 B.; ERNST MÚZEUM 1925 C.; ERNST MÚZEUM 1929 D.; ERNST MÚZEUM 1933 A.; Vaszary: ERNST MÚZEUM 1920 B.; ERNST MÚZEUM 1924 B.; ERNST MÚZEUM 1930 C.; ERNST MÚZEUM 1935 C.; ERNST MÚZEUM 1937 B.; Csók: ERNST MÚZEUM 1921 C.; ERNST MÚZEUM 1925 C.; ERNST MÚZEUM 1928 A.; Rippl-Rónai: ERNST MÚZEUM 1920 E.; ERNST MÚZEUM 1923 F.; ERNST MÚZEUM 1925 H.; ERNST MÚZEUM 1927 G.; ERNST MÚZEUM 1928 G. (emlékkiállítás) ; ERNST MÚZEUM 1936 G.; Kernstok: ERNST MÚZEUM 1928 B.; ERNST MÚZEUM 1933 C.; Fényes: ERNST MÚZEUM 1923 G.; ERNST MÚZEUM 1927 I.; ERNST MÚZEUM 1932 H.; ERNST MÚZEUM 1932 K.; Márffy: ERNST MÚZEUM 1925 G.; ERNST MÚZEUM 1928 A.; ERNST MÚZEUM 1930 D.; ERNST MÚZEUM 1932 H.; ERNST MÚZEUM 1937 D.; Czóbel: ERNST MÚZEUM 1931 H.; ERNST MÚZEUM 1937 D.; Perlmutter: ERNST MÚZEUM 1921 F.; ERNST MÚZEUM 1930 A.; Kosztolányi-Kann: ERNST MÚZEUM 1920 B.; Glatz: ERNST MÚZEUM 1925 F. 614 SZÜCS 2002. 235.; Lázár Béla: Csók István. Bp., 1921.; Lázár Béla: Iványi-Grünwald Béla. Bp., 1921.; Lázár Béla: Perlmutter Izsák. Bp., 1921.; Lázár Béla: Rippl-Rónai József. Bp., 1923.; Lázár Béla: Vaszary János. Bp., 1923.; Lázár Béla: Rudnay Gyula. Bp., 1921. 615 ERNST MÚZEUM 1926 A.; ERNST MÚZEUM 1931 A. 616 Magyar Mővészet 1919–1945. (Szerk.: Kontha Sándor) Bp., 1985. 72-74.; KOPÓCSY 2007. 140. 613

184

igazgatóvá választották617, így a névadót megörökítı szobor elkészíttetésében is aktív szerepet vállalt, a szoboralap számláját ı kezelte, a befizetések az Ernst Múzeumban történtek. A szobor végül 1936-ban készült el, és a mővészbarátok szándékának megfelelıen a Liszt Ferenc téren, a Japán közvetlen közelében helyezték el.618 A Szinyei Társaság Lyka Károly, Csók István, Réti István és Vaszary János személyén keresztül szorosan kapcsolódott a Képzımővészeti Fıiskolához, s valószínőleg ennek köszönhetı, hogy 1923-ban és 1924-ben az Ernst Múzeumban rendezték meg a növendékek kiállítását.619 A Társaság 1920-ban elsı ízben kiadott díját a fiatal Szınyi István kapta, s kitüntetése mutatja, hogy az idısebb generáció a nagybányai hagyományok folytatóját látta benne. Ezt követıen Szınyi 1921-ben az Ernst Múzeumban a XVII. Csoportkiállításon mutathatott be nagyobb anyagot, melyen mővei egyértelmő sikert arattak, majd 1924-ben és 1929-ben is a múzeum adott otthont önálló győjteményes kiállításának.620 De nemcsak Szınyi volt itt látható a fiatalok közül, hanem Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Tarjáni Simkovics Jenı, Korb Erzsébet, Paizs-Goebel Jenı, és Varga Nándor Lajos is.621 Az újabb mővészgeneráció jelentkezése részben összefüggött az Ernst Múzeum profiljával, hiszen az intézmény terei és a csoportkiállítások rendszere lehetıvé tették, hogy kisebb, de önálló anyaggal bemutatkozzanak. Ugyanakkor az avantgárd eredményeit is beépítı neoklasszicista irány Lázár és Ernst számára is elfogadható volt. Lázár Béla ezt 1922-ben így fogalmazta meg: „İk is, mint Cézanne a „muzeumok mővészetét”, tehát a tradíciót akarják átalakítani uj természetlátásukkal, csakhogy nem mint Cézanne Poussinbe kapcsolódva hanem impresszionistaellenes érzésbıl, a korareneszánsz kubistikus formalátásából kiindulva. Uj csapást törnek, a kubismus helyes értelmezése alapján, a tér és volumen viszonyának uj értelmezésével, erıs plasztikai hatásokra törekedve. Ez az uj látás uj eredményekkel kecsegtet. Egy uj magyar 617

A Lechner Ödön Társaság alakuló közgyőlésének jegyzıkönyve. 1928. OMvH Magyar Építészeti Múzeuma Lechner hagyaték. Ltsz. n. 618 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XIV.2976/1914 lev. sz. 50769/1929, 96863/1930.; A Mőgyőjtı, V/6-7. 1931.184.; Budapest köztéri szobrai 1692–1945. (Szerk.: Szöllıssy-Szilágyi-Hadházy) Budapest Galéria Katalógus. Bp., 1987. 147. 341 tétel.; Magyar Mővészet 1919–1945. (Szerk.: Kontha Sándor) Bp., 1985. 49. 619 KOPÓCSY 2007. 140.; ERNST MÚZEUM 1923 B.; ERNST MÚZEUM 1924 I. 620 ZWICKL 2001. 24.; ERNST MÚZEUM 1921 E..; ERNST MÚZEUM 1924 A.; ERNST MÚZEUM 1929 A. 621 Aba-Novák: ERNST MÚZEUM 1922 E.; ERNST MÚZEUM 1924 G.; ERNST MÚZEUM 1927 B.; Patkó: ERNST MÚZEUM 1924 G.; ERNST MÚZEUM 1927 B.; ERNST MÚZEUM 1932 B.; Tarjáni Simkovics: ERNST MÚZEUM 1927 A.; ERNST MÚZEUM 1929 B.; Korb: ERNST MÚZEUM 1923 E.; ERNST MÚZEUM 1927 C.; Paizs-Goebel: ERNST MÚZEUM 1925 E.; ERNST MÚZEUM 1926 F.; ERNST MÚZEUM 1931 G.; ERNST MÚZEUM 1935 B.; Varga Nándor Lajos: ERNST MÚZEUM 1925 G.; ERNST MÚZEUM 1932 A.;

185

mővészet izgalmas megindulásának vagyunk a tanui, lázas érdeklıdéssel várva az uj csodákat.”622 1924-ben Vaszary János vezetésével megalakult a korszak legmodernebbnek számító mővészeti társulása a KUT. Valószínőleg Vaszary és Ernst még a Nemzeti Szalonbeli idıszakból datálódó személyes kapcsolatának köszönhetıen adott az Ernst Múzeum otthont kiállításaiknak 1924-ben és 1926-ban. A kiállításokat Ernst Endre, a győjtı fia rendezte, aki az Ars Unában köreadott egy cikket a Képzımővészek Új Társasága megalakulásának alkalmából és ı írta a katalógusok bevezetıjét is. Ernst Endre némileg új szellemet képviselt, hiszen a Nyolcakról egészen másként vélekedett, mint Lázár: számára elfogadható mővészeti törekvéseket képviseltek. 1924-es KUT katalógus bevezetıjében megjegyezte, hogy a csoport „három érdekes és felettébb tanulságos kiállításban mutatta be, hogy miképen fogták fel egyes mővészek a XX. század elsı két évtizede által adott uj mővészi szempontokat és mint igyekeztek azokat saját tehetségük és meggyızıdésük szerint tovább fejleszteni.” A KUT kiállítás anyagában ugyanakkor ı is azt az új mővészi világot értékelte, mely távol tartja magát az absztrakciótól: „…azon mővészeket látjuk itt egy csoportban, kik korunk ujabb mővészeti áramlatait kultiválják, azokat tovább fejlesztik és alkotásaikkal gazdagítani igyekszenek. Egy mővész sem beszél itt érthetetlen nyelven, a forma szentségét megırzik…”623 Rendszeres kiállítói voltak a múzeumnak Bernáth Aurél, Vass Elemér, már a húszas években, majd a római ösztöndíjakat követıen Molnár C. Pál, Basilides Sándor és Basilides Barna, Istokovits Kálmán624, és még sorolhatnánk a neveket az Ernst életében megrendezett majd 170 kiállításról. A kérdést, hogy valójában hol húzódtak meg Ernst és Lázár ízlésének határai Szücs György tette fel a 2002-es Ernst Múzeumban rendezett kiállítás katalógusában, s két szemléletes példával mutatta be, mit ítélt elfogadhatatlannak a múzeum két vezetıje. Jándi Dávid Nıi aktját Lázár nevezte elítélıen „kubistának”, 622

ERNST MÚZEUM 1922 E. 3.; ZWICKL 2001. 27. KOPÓCSY 2007. 141, 144..; ERNST MÚZEUM 1924 D. 3-4.; ERNST MÚZEUM 1926 B.; Kopócsy Anna: A Képzımővészek Új Társasága, a KUT elsı korszaka (1924–26) Mővészettörténeti Értesítı, XLVI/3-4. 1997. 221-235. 624 Bernáth: ERNST MÚZEUM 1928 D.; ERNST MÚZEUM 1928 E.; ERNST MÚZEUM 1930 D.; ERNST MÚZEUM 1932 J.; Vass: ERNST MÚZEUM 1921 C.; ERNST MÚZEUM 1922 F.; ERNST MÚZEUM 1923 E; ERNST MÚZEUM 1925 H.; ERNST MÚZEUM 1927 H.; ERNST MÚZEUM 1929 B.; ERNST MÚZEUM 1932 A.; Molnár C. Pál: ERNST MÚZEUM 1927 F.; ERNST MÚZEUM 1934 A.; Basilides Sándor: ERNST MÚZEUM 1928 D.; ERNST MÚZEUM 1933 B.; Basilides Barna: ERNST MÚZEUM 1928 D.; Istokovits Kálmán: ERNST MÚZEUM 1925E.; ERNST MÚZEUM 1927 G.; ERNST MÚZEUM 1932 I.; ERNST MÚZEUM 1936 G. 623

186

Gadányi Jenı absztrakt festményét pedig, melyet fordítva akasztottak fel Ernst „ennek a képnek mindegy hogy lóg” megjegyzéssel utasította el.625 Lázár korábbi írásaiból is már kiderült, hogy a kubizmushoz meglehetısen kritikusan viszonyult, s szemlélete ebben a tekintetben sem változott az elmúlt évtizedekhez képest. Az Ernst Múzeum és személy szerint Lázár továbbra is a nagybányai hagyományok folytatásában látta a modern nemzeti mővészet jövıjét. Az 1920-as évvel kezdıdı idıszakban külföldi mővészek szinte alig-alig szerepeltek az Ernst Múzeumban, aminek valószínőleg anyagi okai voltak. Az egyik ilyen bemutatóra 1920-ban a Grafikai kiállításon belül került sor. Ekkor Gustav Klimt, Egon Schiele és Jules Pascin mővei mellett Paczka Kornélia, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Herman Lipót, Hatvany Ferenc és Pólya Tibor rajzait láthatta a közönség. Lázár Béla ennek a katalógusnak a bevezetıjében fogalmazta meg az Ernst Múzeum törekvését a rajzok népszerősítésére vonatkozóan: „Nagy mesterek kézrajzai a mővészi gyönyörőség kiapadhatatlan forrásai. (…) egy-egy festıi ötlet egyéni kifejezıje, benne van a mővész lelke, hajlandósága, mővészi törekvése, egész stilusa. (…) Ebben a tudatban nagy gondot fordítottunk mindenkor arra, hogy kiállításainkon megmutassuk a közönségnek a mőhelytitkokat eláruló rajzokat is és gyüjteményes kiállításainknak szerves részei voltak a mővészek kézrajzai is mindenkoron. Ezzel a kiállításunkkal azonban megkezdjük a kimondottan grafikai kiállítások sorozatát, még pedig mindjárt egy sor olyan mővésszel, kiknél döntı szóhoz jut a rajz.”626 A meghirdetett program ellenére önálló grafikai kiállítás megrendezésére a továbbiakban nem került sor, általában csoportos kiállításon belül szerpeltek csak mővészek grafikai mővekkel. 1923-ban ily módon, csoportos tárlaton belül adott otthont a múzeum a Magyar Rézkarcolók Egyesülete kiállításának, majd 1924-ben 19. századi francia mesterek kézrajzainak. Ez utóbbin összesen 44 Renoir, Pissaro, Millet, Delacroix, Courbet, Forain, Degas rajz volt látható, s a legmodernebbnek minden bizonnyal Vlaminck mővei számítottak.627 A régi mővészet bemutatása is folytatódott. 1921-ben Kisfaludy Károly, 1925-ben Munkácsy Mihály és Paál László, valamint Izsó Miklós, 1927-ben, a mővész születésének századik évfordulóján Zichy Mihály emlékkiállítást rendeztek, 1926-ban Mohács 625

SZÜCS 2002. 237-238. ERNST MÚZEUM 1920 C. 3-4. 627 ERNST MÚZEUM 1923 C. 626

187

emlékének szentelték a már elemzett bemutatót. 1930-ban Csontváry-Kosztka Tivadar mőveit lehetett látni.628 Igazán szentenciózus összefoglalása volt az Ernst Múzeum – és Lázár – koncepciójának az 1921-es Magyar remekmővek kiállítás, melyben a 18. századtól a plein air törekvésekig mutatták be a magyar mővészet történetét. Érdemes Lázár bevezetıjét hosszan idézni, mert jól mutatja, hogy a század elsı évtizedében kialakult európai áramlatokkal szinkron nemzeti mővészet elképzelése éppúgy, mint kubizmusról vallott felfogása mit sem változott a világháborút követıen sem: „Mi a magyar mővészet egységét akartuk bemutatni; amint a magyar lélek megszólal festészetükben; egyivásuan a magyar költészettel és zenével; amint az érzés áradó heve kilobban a magyar festészetbıl, szinei tüzet fognak, gazdag és kifogyhatatlan melodiákban; azt a felösmerésünket akartuk demonstrálni, hogy a magyar festészetben a szin az uralkodó, hogy az ihlet önfeledt pillanataiban kolorista minden magyar festı.(…) a magyar festészet, amiota önálló életet él, kibontakozva a külsı körülmények kovácsolta elzárt és fejlıdésében megakasztott helyzetébıl, tehát fıleg a XIX. század közepe óta, noha soha, egy pillanatra sem adta fel szoros kapcsolatát az általános európai kulturáramlatokkal, noha az azokban uralkodó mővészi formaproblémák foglalkoztatták ıt is mindenkoron, a magyar festészet megtudta ırizni a maga nemzeti jellegét s egyetemes értékei éppen ebben a nemzeti sajátosságából folyó jellegében gyökereznek. A nagy, általános formaproblémák mind visszhangra kelnek benne, de a megoldást mindég ehhez az ı sajátos nemzeti jellegéhez, szinlátásának sajátosan érzéki voltához alkalmazta és abból fejlesztette ki. Csak elfogulatlan szem kell hozzá és meglátjuk, hogy a kolorista magyar, bármilyen iskolát járt legyen, minden formamegoldást sajátosan tud szinezni s ez a népmővészetben gyökeredzı látás – az ısi tradíció! – kiütközik minden korban, minden iskolán, minden formaproblémán keresztül. Mővészeink járhatnak szerte szét a világon, minden környezetben és minden hatáson által, az ıseredeti színlátást – természetesen igen gazdag árnyalatokban – meg tudják ırizni mindenkoron. Mikor pedig – de ezt csak most, utólag tudjuk megállapítani, akkor is csak ilyen történeti összefoglalások alkalmával – ez a sajátosan nemzeti látás eredményei, a sajátos formamegoldások egységbe kapcsolódnak, elıáll az a világmővészeti érték, amely a magyar festészetet világosan elkülöníti az európai közösségben, tisztára felösmerhetıvé 628

ERNST MÚZEUM 1921 A.; ERNST MÚZEUM 1925 D.; ERNST MÚZEUM 1925 G.; ERNST MÚZEUM 1927 E.;

188

teszi és ujfajta eredményeivel, formamegoldás árnyalataival az egyetemes mővészeti fejlıdésben is kijelöli a helyét.” Így lett Mányoki „törzsökös magyar és tiszta kolorista tehetség”, vagy Barabás, Borsos és Györgyi akik ugyan „a biedermeier összes problémáját felvetették, de mind kolorista szemével igyekezett megoldáshoz jutni. Míg a bécsiek nem tudtak eltérni a rajzlátástól, a magyar biedermeierben a szinlátás uralkodik.” „Nem volt olyan forma-problémája a nyugati mővészetnek, melynek megoldásából ki ne vette volna részét és ne segítette volna nemzeti sajátosságának megfelelıen, kolorisztikus irányban a végsı eredményhez. Ez az a fonál, mely végig huzódik az egész fejlıdésen, a fejlıdés egész folyamatosságán és összeköti a multat a jelennel. Ezért hiszem, hogy ezen fog felépülni a jövı. Az uj csapásokat vágók – legyen szabad csak Vaszaryra hivatkozni – erre a kolorisztikus erıre építenek, az uj nemzedék, csak Rudnayt említjük, kolorista hatásokban jeleskedik. Láttuk, hogy az ihlet vakmerıségei mind kolorisztikus értékeket szülnek s a magyar festészet jövıjénk utja ezzel ki van jelölve. S nem kolorista-e Vörösmarty? Petıfi? Arany? Lavotta? Fadrusz? Izsó? Lechner? S nem kolorista-e a magyar nyelv? A magyar föld, még Budapest is, tiszta festıi atmoszféra, még az alföldi, balatonmenti szürkeség is szinessé lesz, legalább is Mészöly palettáján – ebbıl a földbıl nıtt ki az igazi magyar piktúra, az, amely a népek egyetemességében kolorisztikus értékeivel különálló teret biztosít neki.”629 A Lázár és Ernst által elvetett absztrakt, kubizáló, formabontó és tegyük hozzá idegennek tartott mővészetet leszámítva, mely Lázár érvrendszerében a nemzeti mővészet kategóriáján kívül került, ebbe a kolorista eszménybe nagyjából mindenki besorolható volt a két világháború közötti hazai mővészeti szcénán. Ennek köszönhetı az a rendkívül széles spektrum, mely a a múzeum kiállításpolitikáját a korszakban jellemezte, s amibe a legmodernebb törekvések – pl. Képzımővészek Új Társasága – is belefértek. 1932-ben Farkas Zoltán a múzeum szerepét joggal a Nyugatéhoz hasonlította: „elısegítette a megújhodást, szerette a fiatalságot, tisztelte a múlt igaz értékeit és nem hódolt be azoknak, akik elmúlt idık nagyságából tıkét szerettek volna kovácsolni.”630 Noha a múzeum egy historizáló győjteményen alapult, s a történeti és a képzımővészeti kontinuitás állt koncepciója középpontjában a mővészi nemzetkarakterológia érvrendszere, az eredendıen ERNST MÚZEUM 1926 D.; ERNST MÚZEUM 1930 F. 629 ERNST MÚZEUM 1921 D. 3-9. 630 Farkas Zoltán: Az Ernst-múzeum húsz esztendeje. Nyugat, 1932. II. 670-671.

189

magyar vonásnak tartott kolorizmus hangsúlyozása mégis lehetıvé tette a megújulást, s a modern törekvések befogadását, legalábbis a fentebb vázolt határokig.

IX. 3. Kapcsolat a múzeumokkal

Ernst a két világháború között továbbra is jó kapcsolatokat ápolt a múzeumokkal. A múzeumi szakemberek értesítették arról, ha valamilyen győjtıkörébe illı tárgy elıkerült, s rendszeresen kölcsönöztek az Ernst Múzeum kiállításaira mőveket, de fordítva, Ernst győjteményére is számíthattak egy-egy kiállításnál.631 Folytatta a korábban megkezdett adományozást és győjtést is, melyekkel a mővészeti közintézményeket gazdagította.632 1921-ben 25 ezer korona tıkével létrehozta a Radisics Jenı alapítványt, melynek révén az Iparmővészeti

Múzeum

adományozott

a

juthatott

Szépmővészeti

mőtárgyakhoz.633 Múzeumnak

1924-ben

1.000.000

győjteménygyarapításra,

koronát

majd

még

ugyanebben az évben 5.000.000 korona tıkével alapítványt hozott létre, melynek célja „évenként egy régibb vagy ujabb magyar mővészet történetébıl meritett tárgyu dolgozatnak a kitüntetése.” volt.634 Az alapítvány koncepciója nagyon is jól illeszkedett a tudományos szempontokat elıtérbe helyezı klebelsbergi kultúrpolitikába, s az elismerés végül nem maradt el. E mecénási tevékenysége a magyar mővészet – s a magyar mővészettörténet – ügyét volt hivatott szolgálni, ugyanakkor saját társadalmi szerepvállalását is szemléltette. Tudatosan törekedett a társadalmi elismerés megszerzésére, mint ahogyan azt már az 1909es és 1918-as eset is bizonyította. Herman Lipót visszaemlékezése szerint Ernstet „nagyon ambicionálta, hogy kormány-fıtanácsos legyen.”635 Végül ismét Petrovics Elek járt közben ügyében. Petrovics Végh Gyulával, az Iparmővészeti Múzeum igazgatójával egyetértésben 1923-ban levében fordult Klebelsberg Kunó kultuszminiszterhez, melyben utalt korábbi 631

MNM Történeti Adattár T.O. 120/1929, 46/1937, 193/1934, 284/1929.; MNM Történeti Adattár É.R. 313/1925; SzM Adattár 757/1920. 632 Egyik ilyen adomány pl. Ybl Miklós akvarellje a lipótvárosi bazilikáról a Fıvárosi Múzeumnak. Iratanyaga: BFL IX. 3362/1926. lev. sz. 139441/1927, 134369/1926 633 LÁZÁR 1922. 19-20.; A vall. és közokt. miniszter levele Dr. Végh Gyulának az Iparmővészeti Múzeum igazgatójának 1921. december 27. IM Irattár Ltsz.:1922/9. 634 SzM Adattár Ltsz.: 1924/81, 1924/319. 1924-ben még a Szépmővészeti Múzeumnak ajándékozta Vaszary János Krisztus keresztfán címő színes krétarajzát is. SzM Adattár Ltsz.: 1924/847.

190

javaslatára és a történelmi körülményekre, hiszen kérvényét „a csakhamar bekövetkezett katasztrofális bonyodalmak miatt már nem intézhettek el.” Felsorolva Ernst Szépmővészeti és Iparmővészeti Múzeumnak tett adományait, és a modern mővészetért tett erıfeszítéseit kérte a minisztert, hogy járjon közben a kormányfıtanácsosi cím adományozásáért, mert „Ernst Lajos (…) eddig semminemő külsı elismerésben nem részesült.”636 Ezúttal sikerrel járt, s a címet végül 1925-ben kulturális érdemeiért meg is kapta, mely a hın áhított hivatalos állami elismerést jelentette számára.637 A múzeum 1922-es lajstromában Lázár Béla megjegyezte, hogy Ernst iparmővészeti győjteményét helyszőke miatt sajnos ezúttal sem tudják bemutatni.638 Ernst valószínőleg a Mőbarátok Köre és Radisics Jenı hatására kezdett a század végén iparmővészeti tárgyak győjtésébe, hiszen 1898-ban már három különleges legyezıt ajándékozott az Iparmővészeti Múzeumnak. Radisics, Csányi Károly, esetleg Holitscher Róbert inspirálhatta Ernstet a a század elsı évtizedében győjtemény kibıvítésére.639 Az iparmővészeti kollekciót teljességében elıször 1926-ban, az Iparmővészeti Múzeumban láthatta a közönség, ami egyrészt a múzeummal ápolt régi jó kapcsolatnak volt az eredménye, másrészt jelentıs presztízst jelentett Ernst számára. A győjtemény mintegy ezer darabból, nagyobbrészt magyar mesterek munkáiból állt. E többnyire névtelen mővészek által készített mőveknek magyar eredetét általában a rajtuk levı ábrázolás vagy felirat igazolta. Másik részét a győjteménynek olyan külföldi mőhelyekben készült iparmővészeti remekek tették ki, melyeknek szintén ábrázolásuk mutatta kapcsolatukat a magyar kultúrával. A kiállításról író kritikusok a magyar stílus szempontjából ítélték rendkívül fontosnak az anyagot, Ernst győjteményében bizonyítékát látták annak, hogy a magyaros stílusra való törekvés már a régi mestereknél is megvolt, és korábban is létezett „nemzeti jellegő mővészet”. A győjtemény az Iparmővészeti Múzeum elegáns földszinti csarnokában volt „hosszabb idıre” kiállítva.640

635

HERMAN 1958. 122. Petrovics Elek levele Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszterhez. 1923. június 10. SzM Adattár Ltsz.: 1923/488. 637 A Magyar Társadalom Lexikona. Bp., 1930. 140. 638 LÁZÁR 1922. 8. 639 LICHNER 2002. 137-138. 640 Dr. Lázár Béla: Egy magyar kultúrtett. Cikk a Pesti Hírlap, 1926 június 3. számából. OSZK Poss. V. 94./89/1969 Analekta; Csányi Károly: Ernst Lajos iparmővészeti győjteménye. Magyar Iparmővészet, XXIX. 1926. 121-122.; CSÁNYI 1926. 636

191

1930 körül Ernst győjteménye bizonyos részeinek kölcsönzése többször is szóba került. 1930-ban a Nemzeti Színház számára ígérte oda letétbe színháztörténeti anyagát, 1931-ben pedig valóban kölcsönözte mővészarcképeit a Szépmővészeti Múzeum Magyar Mővészképmások címő kiállítására. Ez utóbbinál Ernst mőtárgyai két teljes termet töltöttek be, saját képeinek kiállítását maga rendezte meg.641 A húszas-harmincas években az Ernst Múzeum, és maga Ernst Lajos a mővészeti közélet középpontjában maradt. 1928 decemberében a múzeum 100. kiállításának megrendezésére került sor642, ami nemcsak számszerőleg, de minıségében is az intézmény jelentıségét bizonyította. 1932-ben a múzeum húszéves jubileuma alkalmával Ernst és Lázár tiszteletére Fényes Adolf, Iványi Grünwald Béla, Szınyi István, Csók István, Sidló Ferenc, Rudnay Gyula, Beck Ö. Fülöp, Márffy Ödön és Márk Lajos több mint 250 tárgyból álló reprezentatív kiállítást rendeztek, melyen majd minden nemzedék és mővész részt vett, akiknek otthont adott az Ernst Múzeum. A katalógusban hosszú listán közölték azoknak a mővészeknek a nevét, akik elıször itt szerepeltek kollektív kiállításon. Farkas Zoltán bevezetıjében meleg szavakkal méltatta Ernst és Lázár érdemeit, s „nagysikerő színmővek társszerzıihez” hasonlította ıket. Megemlékezett a múzeum kiállításainak indulásáról, „a nagybányai festık és velük rokon alkotómővészek” fellépésérıl, de hangsúlyozta, hogy itt jutott elıször bemutatkozási lehetıséghez a következı festıgeneráció, Aba-Novák, Bernáth, vagy Szınyi is.643 Az ünneplés idején azonban már súlyos nehézségekkel küszködött Ernst: anyagi problémái hamarosan aggasztóakká váltak, bár a közönség ezt még jó ideig nem érzékelte. Az aukciók tovább folytak, a kiállítások sem szüneteltek, ám a háttérben egyre keményebb küzdelem folyt. A mőtárgypiac válsága és Ernst fékezhetetlen vásárlásai megingatták a múzeum financiális bázisát, ami nem más volt, mint Ernst magánvagyona és mőkereskedelmi vállalkozása. Kölcsönöket vett fel, adósságai pedig idıvel fedezet nélkül maradtak.

641

Bálint Lajos: A Színházi Múzeum és a Nemzeti Színház győjteménye. Mőgyőjtı, 1930. 48.; Az Est, XXII/101. 1931. május 6., 6.; Az Ujság, 1931. május 6. 12.; Magyar Mővészképmások kiállítása. Szépmővészeti Múzeum Kat. Bp., 1931. 16-22.; GRANT 1941. 16-17.; BASICS 2001. 8. 642 Lázár Béla: Száz kiállítás. Az Ernst-Múzeum modern mővészetünkért. A Mőgyőjtı, 1928. 310-11. 643 FARKAS 1932. 3.; ERNST MÚZEUM 1932 H.

192

IX. 4. Anyagi válság

1922-ben meghalt Ernst anyja, akitıl az Akácfa utcai bérház felét örökölte. Az ingatlant rögtön értékesítette is644, ezáltal ismét nem maradt más a birtokában, mint a Nagymezı utcai ház és győjteménye, és nem is remélhetett senkitıl további támogatást. A pénzt nyilván mőkereskedelmi vállalkozásába és mőtárgyvásárlásokba fektette. 1930 körül e szférát is elérte a gazdasági válság, mely felemésztette Ernst vagyonát is. A halálakor megjelent cikkek egyöntetően állították, hogy Ernst képtelen volt visszafogni vásárlásait, az árveréseken túllicitált, hogy biztosan hozzájusson a vágyott tárgyakhoz. Már a század elején írott kéziratában megjegyezte, hogy „Ehez (sic!) még hozzájárult elégedetlen természetem és gyüjtıi szenvedélyem hogy lehetıleg legalább minden fontosabb dolgot megszerezhesek (sic!)”.645 Tehát szenvedélyes győjtı volt, aki meggondolatlanul nagy kiadásokba verte magát: az egyik lap tudósítója szerint 1928-ban 230 ezer pengıt költött mőtárgyakra. Úgy tőnik a húszas évek végétıl e vásárlásokat már nagyrészt kölcsönökbıl fedezte, melyek 1931-re oly nagyra duzzadtak, hogy háza bérjövedelme, melybıl adósságait törlesztette, nem volt elegendı.646 1932 novemberében kénytelen volt a Nagymezı utcai bérházat eladni, és a kapott összegbıl a hitelezıket kielégíteni.647 A kiállításokat és aukciókat ezentúl is ott rendezte, ami egyrészt fenntartotta a látszatot, másrészt további költségeket jelentett számára, hiszen immár bérelnie kellett a helyiségeket. A kortárs visszaemlékezésekbıl és a halálakor megjelent cikkekbıl kiderül, hogy rendszeresen kártyázott, dominózott. A Japánban és a Fészekben esténként többszáz pengıt veszített, mégis valószínő, hogy ez csak kisebb részben volt oka tönkremenetelének. A 644

BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Akácfa utca 59. 34090 hrsz. 4833 sz. betét Ernst Lajos: Győjtésem története. é.n. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211. 646 Herman Lipót naplója 6652. MNG Adattár 19920/1977. 1931 február 18. bejegyzés szerint a ház jövedelme a tartozások fejében le volt foglalva. 647 Az épületet a Magyar Orvosszövetség vette meg, mintegy egymilió pengı értékben, de ebbıl 550 000 pengı Ernst tartozásának kifizetése volt a Hitelbanknak. Újságkivágat ismeretlen helyrıl. 1932. november 21. MTA MKI Lexikongyőjtemény.; Herman máshol azt említi, hogy az épület egy részét már korábban eladta, úgy tőnik ez az újsághír azonban az egész értékesítésére vonatkozik. Herman Lipót naplója 7037, 7298. MNG Adattár 19920/1977.; Pesti Hírlap, LIX/83. 1937. április 14., 5.; Magyarország, 1937. április. 14.; Pesti 645

193

kölcsönöket a ház eladásával nem tudta maradéktalanul visszafizetni, sıt, valószínőleg újabbakat vett fel, így győjteménye eladásának gondolatával is foglalkoznia kellett.648 De ki vette volna meg ezt a magyar tárgyú győjteményt? Azok a tönkrement győjtık, akiknek egyetemes képzımővészeti vagy iparmővészeti anyaguk volt, reménykedhettek benne, hogy külföldön valamivel jobb áron tudják eladni győjteményüket. Ám Ernst kollekciójának egy jó része teljesen értéktelen volt a külföldi vásárlók számára, így csak hazai értékesítésre gondolhatott. Ráadásul győjteménye, mint egység volt igazán érdekes, külön-külön elvesztette volna legfontosabb eszmei tartalmát, melynek lényege tíz évszázad nemzeti történelmének, kultúrájának képek, tárgyak segítségével való bemutatása volt. Petrovics Elek, a Szépmővészeti Múzeum igazgatója 1921-ben, a győjtık és a múzeumok kapcsolatáról írt cikkében kitőnıen rámutatott arra az általános problémára, mely Ernstre is érvényes volt: „A valódi győjtıkre nézve nincs szomorúbb és egyúttal nyugtalanítóbb gondolat, mint az, hogy szeretett győjteménye valamikor szétszóródik, idegen s talán rossz kezekbe kerül. Ez az aggodalom szubjektíve mindíg érthetı, de objektíve is a legnagyobb mértékben jogosult abban az esetben, mikor olyan győjteményrıl van szó, melynek fıértéke éppen egységes voltában van, s melynek felbomlása ezért egy következetes és értelmes emberi munka eredményének vesztét jelentené. Mi mentheti meg az ilyen győjteményt a reá váró végzettıl, mi szabadíthatja meg a győjtıt kínzó aggodalmától? Semmi más, mintha a győjtemény bevonul a múzeumi örökkévalóságba.” – írta.649 Kézenfekvınek tőnt, hogy a nemzeti múltra vonatkozó győjteményt valamely közintézmény vásárolja meg, az állam költségén. A tárgyalások a Nemzeti Múzeum és Ernst között már 1928-ban megindultak, ami mutatja, hogy már a huszas évek végén bizonytalanná vált anyagi helyzete. Ernst ez év tavaszán ajánlatot tett a múzeumnak, mely szerint győjteményét örökletétbe helyezi, ám ez a letét valójában egy 3 millió pengıs vételi ajánlat volt. Ernst javaslatában az állam részérıl esetleges késıbbi fizetés lehetısége is

Napló, 1937. április 25. Ez utóbbi kettı: OSZK Kézirattár Poss. V. 94/89/1969 Analekta; Az ingatlan megterhelésére és eladására vonatkozólag a Budapesti Fıvárosi Levéltárban a huszas évektıl nincsen anyag. 648 HERMAN 1958. 121-122.; Kelemen Emil levele Pogány Ödön Gáborhoz MNG Adattár 18972/74/a; Pesti Napló, 1937 április 14. 7.; Hunyadi Sándor: Egy szerencsétlen ember halálához. Ez utóbbi kettı: OSZK Kézirattár Poss. V. 94/89/1969 Analekta; Herman 1931 február 18-án így ír naplójába: „Sokat is költ, kártyázik, nıkre ad ki pénzt egészen infantilis módon. (...) Azt hiszem Ernszt szivesen adná át győjteményét az államnak bizonyos összegekért.” Herman Lipót naplója 6653. MNG Adattár 19920/1977. 649 Petrovics Elek: Múzeumok és győjtık. Mőbarát, 1921/I. 3.

194

szerepelt, de ezt a Nemzeti Múzeum fıigazgatója, Hóman Bálint problematikusnak ítélte, mert „az államra késıbbi idıpontban nagyobb terhet rovó és költségvetésileg most sem biztosított adásvételi ügyletbe sem a kultuszminiszter, sem a pénzügyminiszter nem bocsátkozhatik s azért felelısséget nem vállalhat”. Hóman Varjú Elemérhez, a múzeum Történeti Osztályának vezetıjéhez írott levelébıl tudjuk, hogy Ernst személyesen is járt a fıigazgatónál, s ekkor annak a lehetıségét is felvetette, hogy vegye át a múzeum egyszerő letétként a győjteményét az elıvásárlási jog biztosításával. Hóman jogilag ezt is aggályosnak találta, mert „az intézkedésben implicite bennfoglaltatik, hogy ennek a győjteménynek többé a múzeumból kikerülni nem szabad.”, az elıvásárlás jogi helyzetének esetén pedig az állam kényszerhelyzetbe kerülne. İ maga három megoldást tartott elképzelhetınek: adásvételt szakértıi becslés alapján, örökletétet, vagy ajándékozást. Ernst anyagi viszonyainak és a késıbbieknek ismeretében tudjuk, hogy ezek közül csak az elsı volt valóban elfogadható variáció a győjtı számára. Varjú Elemér valószínőleg Höllrigl Józsefnek írott soraiban tanácskozásra hívta kollágáját az ügyben, s reményét fejezte ki, hogy „Végül is megtalálható lesz a mindenik felet kielégítı álláspont”.650 Nem így történt… De az egyeztetések megkezdıdtek és az anyag a tárgyalások idejére letétként a Nemzeti Múzeumba került651, ahol 1933-ban megnyílt Ernst történeti győjteményének eddigi leggazdagabb tárlata.

650

Hóman Bálint levele Varjú Elemérnek 1928. március 20. Az elılapon Varjú Elemér levele valószínőleg Höllrigl Józsefhez március 28-i dátummal. MNM Történeti Adattár T.O. 104/1928. 651 Herman így ír a beszállításról: „... Ernst miatt, illetıleg múzeumi letéte miatt kényelmetlenségek vannak a minisztériumban. Állítólag le akarják foglalni a dolgait s ı quázi oda mentette a győjteményt a lefoglalás elıl.” Herman Lipót naplója 7121. MNG Adattár 19920/1977. 1932. június 16. bejegyzés.

195

X. Ernst győjteménye a Nemzeti Múzeumban

1931 decemberében Ernst győjteményét beszállították a Nemzeti Múzeumba és megkezdték a rendezését.652 A kiállításhoz a múzeum munkatársai alapos katalógust készítettek, melynek beköszöntıjét 1932 októberében a fıigazgató Hóman Bálint írta. Ebben kiemelte, hogy a győjtemény anyagát teljességében nem tudták kiállítani, hiányzik a tárlatról a mővészportré kollekció, mely az 1931-es mővészarckép kiállítás után a Szépmővészeti Múzeumban maradt, a színháztörténeti anyag és sok rajz, oklevél, kézirat, könyv is. Ám a történeti győjteményt így is imponáló méretekben és környezetben tudta bemutatni a múzeum. A múzeum részérıl a rendezést és a katalógus összeállítását Varjú Elemér, a Történeti Osztály igazgatója és Höllrigl József múzeumi ır vállalta, akik együttmőködtek Ernst Lajossal a munkák során.653 Bár a katalógus 1932-es, maga a kiállítás csak 1933. május 3-án nyílt meg. A megnyitón Hóman Bálint és József fıherceg is jelen voltak. A múzeum, a kultuszkormányzat és Ernst közötti tárgyalásokról mindenki tudott. Herman Lipót így írt naplójába a megnyitó napján: „Derék munka volt ezt összegyőjteni. Vajjon visszakerül-e ez még Ernsthez? Azt hiszem nem. Az állam meg akarja váltani a dolgot, ha pénze lesz (a mint ezt az államtitkár mondta velünk beszélgetve).” 654 A rendezés nem teljesen követte a korábbi kiállítások beosztását, amit a helyszín adottságai indokoltak. Az elsı terem a magyarság ıskora címet kapta és benne lényegében az 1912-ben rendezett tárlat anyaga kapott helyet. A hun-magyar legenda ábrázolásai kapcsán a tudós szerzık leszögezték: „ a magyar ıstörténet és a legendák világa elevenedik meg elıttünk…” Így az ábrázolt jeleneteket a nemzeti mítoszok körébe sorolták megoldva ezzel a múlt történetileg hiteles megjelenítésének problémáját. Székely mőveinek

652

A Mőgyőjtı, 1931. 247.; Herman 1931. december 5.-én kelt bejegyzése szerint három évre letétbe helyezi anyagát a múzeumba. Herman Lipót naplója 6943. MNG Adattár 19920/1977. 653 A kiállítás leírása a következı alapján: VARJÚ-HÖLLRIGL 1932. 654 Herman Lipót naplója 7450. MNG Adattár 19920/1977.; Magyar Nemzeti Múzeum 1933 évre vonatkozó jelentése. MNM Történeti Adattár T.O. 1/1934. Ebbıl kiderül, hogy a rendezés és a katalogizálás nagyrészt 1932-re esett, de még 1933 elején is dolgoztak a kiállításon.

196

elsısorban mővészi kvalitásait emelték ki, Munkácsy Honfoglalás-vázlatait pedig, mint a „mester tervezı-módszerébe” bepillantást engedı mőveket értékelték. A második helyiség az Árpádházi királyok korának emlékeit tárta a nézı elé, szintén az 1912-es kiállítás szellemében, bár a kéziratok, korabeli kódexek úgy tőnik, nagyobb számban szerepeltek, és ide került Tintoretto képe is. A terem leírásánál a szerkesztık Lázár Béla 1922-es katalógusához hasonlóan külön kiemelték II. Endre említett oklevelét, mely „cáfolat a románság autochton voltának legendájával szemben”. A termet ismertetı szövegben a szerkesztık fontosnak tartották megemlíteni, hogy csak „a mővész csapongó képzelete tud a kor emberérıl megfogható képet nyújtani.”, s hogy ezért a „teremben párhuzamosan találjuk az egykorú, eredeti tárgyakat és késıbbi, nagyrészben jelenkori mővészi alkotásokat.” Különösen érdekes Brocky és Markó megítélése: „A terem fıfalán függ Brocky Károly lebilincselı alkotása, az Aranybulla. A messze földre szakadt nagy mester képén már tagadhatatlanúl érezhetı az idegen hatás; mégis ez a hatalmas vászon erıteljes vallomás, amellyel a nemzetéhez hő mővész odamondja az utókornak: Magyar voltam! Majdnem ezt lehetne elmondani id. Markó Károly a IV. Béla menekülése címő pompás kis képérıl.” A század elejének irodalmát – s valószínőleg Ernst véleményét – visszhangozzák a sorok az idegenné lett magyar mesterekrıl, akiknek nemzeti történelmet idézı képeiben azonban mégis felcsillan valami a nemzeti géniuszból.655 A harmadik teremben Magyarország fénykorát mutatták be az Anjou uralkodóktól a mohácsi vészig, így összevonva az Ernst Múzeum korábbi három termét. „Minél inkább elıre haladunk az idıben, annál jobban kezdenek a jelenkori mővészet alkotásai háttérbe szorulni.” – írták a bevezetıben. A mosóci szárnyasoltár656 kapcsán a terem összefoglalásában és külön a tárgyleírásnál is megemlítették, hogy azt Mátyás kincstartója, Ernst János készíttette. Bár szó nem esik arról, hogy Ernst Lajos e család leszármazottja lenne, hiszen a szöveg szerint a 15. században született a család utolsó férfiivadéka, mégis elgondolkodtató a névrokon többszöri szerepeltetése. Talán nem túlzás állítani, hogy Ernst Lajos történelmi elıdöt, példát látott a régi Ernst családban, hiszen a kiállított oltár a középkori Ernstek mecénási tevékenységének bizonyítéka. Nagy Iván magyarországi nemes családokról írt, közismert könyve szerint az Ernstek svéd, avagy zsidó (vagy 655

A késıbbiekben a kép leírásából kideerül, hogy az emigrációban festett és Kossuth és Pulszky rejtett portréját tartalmazó alkotást 1880 körül angol tulajdonból szerezte meg Ernst. VARJÚ-HÖLLRIGL 1932. 20-21.

197

mindkettı) származású budai polgárok voltak. Innen emelkedett fel Ernst János a kincstartósági posztra Mátyás idejében, gyermekei pedig már bánok, püspökök, udvarnokok lettek.657 A család története a felemelkedés, saját erıbıl, saját tehetséggel kiküzdött karrier, egyben a nemessé vált zsidó polgárság történelmi szerepvállalásának példája lehetett Ernst számára, aki nyilván ismerte Nagy Iván összefoglalóját.658 A negyedik helyiségben a török háborúk korszakának anyagát lehetett látni. A katalógus bevezetı elsı sorai az 1926-os Mohácsi emlékkönyv pátoszát idézték: „A magyar szenvedés és hısiesség másfél századának emlékeit egykorú és késıbbi mővészeti és ipari alkotásokban tárja elénk a terem.” A kiállításnak ebben a részében tőntek fel elıször iparmővészeti tárgyak – köztük pl. az ún. Rákóczi kupa, vagy Báthory Zsófia kannája –, melyeket tárlókban helyeztek el.659 Az ötödik teremben a kurucvilág kapott helyet. Ez utóbbi az 1912-es kiállításon nem szerepelt külön teremben, hanem a Habsburg uralkodókkal együtt volt bemutatva. Az elrendezés változását a teljesen más beosztású teremsor indokolta, s nem valószínő, hogy bármilyen konkrét többletjelentést tulajdonítottak volna neki. Késıbb az irodalmi teremnél meg is jegyezték, hogy a „döntı tényezı ezúttal is a helyiségek mérete volt.”. A hatodik teremben, mely a szatmári békétıl a szabadságharcig tartó idıszakot ívelte át viszonylag kevesebb volt a nem egykorú tárgy és ábrázolás, mert e korból „kultúrális és történeti emlékek nagyobb mennyiségben maradtak” fenn. A bevezetı a Védegylet korából említett olyan szekrényeket „amelyeknek vonalvezetése egykor Lechner Ödönt elragadta.” Lechner, aki Ernst szoros köréhez tartozott, nyilván jól ismerte anyagát, ugyanakkor ez a megjegyzés utal arra is, hogy a szövegeket részben Ernst közlései alapján írták a szerzık. A hatodik terem után megszakadt a kronológiai sor és a hetes számú folyosón a magyar irodalmi és színháztörténeti emlékek egy részét helyezték el. A folyosó legvégén az utolsó szakaszban Ferenc Józsefre és Erzsébet királynéra vonatkozó mőtárgyak és relikviák zárták a kiállítást.

656

A mosóci oltár 1937-ben került a Szépmővészeti Múzeumba. Ma MNG Ltsz.: 52.645-647.; MNM Történeti Adattár T.O. 14/1937. 657 Nagy Iván: Magyarország családai. Bp., 1858, 1987. IV. k. 73-74. 658 Nagy Iván cikkeire hivatkozik: ERNST 1910. 9. 659 Kiss Erika: Ötvöstárgyak az Ernst-győjteménybıl. In: EGY GYŐJTİ 2002. 169.

198

E tárlat sem volt teljes, de elıször fordult elı, hogy az iparmővészeti anyag felsorakozott a képzımővészet mellett. A leíró lajstromból úgy tőnik, lényegesen nagyobb számban és hangsúllyal szerepeltek a kéziratok, oklevelek, dokumentumok is, mint a korábbi tárlatokon. Ami a győjtemény rekonstrukciója szempontjából igazán fontos, hogy az erre a kiállításra megjelent alapos, tudományos igényességő katalógus tartalmazza a mőtárgyak adatait, mely a korábbi lajstromokra nem volt jellemzı.660 A közölt enteriırfotókon látszik, hogy igyekeztek a többsoros akasztással, mőtárgyak érzékeny csoportosításával, tárlókkal és bútorokkal elegáns tereket kialakítani, ugyanakkor a termek nagyobb mérete, s eltérı arányai miatt elveszett az Ernst-Múzeum rendezésének intim jellege. Eltőntek az 1912-es kiállításon látható kultikus elemek is, a harmincas évekre ez a megközelítés a múzeumi közegben már idıszerőtlenné vált.661 Varjú Elemér a katalógus bevezetıjében Ernst győjteményét „a nemzeti múlt múzeumának” nevezte, a korábbi kritikusokhoz hasonlóan nagyra értékelte teljességét, hogy „folyamatos, összefüggı képet tud adni az elmúlt századokról. (...) Benne a magyar századok úgy peregnek le a nézı elıtt, mintha a régmúlt alakokat a mozgó film szalagjáról vetítenék a falakra.” – írta. Ennek az „életeleven” megjelenítésnek rendkívüli közmővelıdési, népnevelési jelentıségét emelte ki. A győjteménynek mőtörténeti és a „történelmi hangulatot aláfestı tárgyak”, dokumentumok szempontjából is meglevı óriási értékére hívta fel a figyelmet. Szövegében élesen elválasztotta a közgyőjteményi és magángyőjtıi szerzeményezés szempontjait és lehetıségeit: „Szerencse, hogy Ernst Lajost győjtımunkájában senki se szoríthatta korlátok közé. A közgyőjteményeket mindenféle, sokszor nem is jogosúlt tekintetek gátolják. Hiába szeretné a vezetı a megkívánható kultúrképet kikerekíteni, ha más közgyőjtemények vélt vagy valódi jogcímei, néha tudományos vaskalaposságból folyó „elvek”, kényszerő álszemérem és sok más, aminek részletezése nem lenne helyénvaló, megkötik a kezét. A magángyőjtı elé nem tornyosúlnak efajta akadályok. Az eredmény meglepı. Ha a kétféle győjtemény között megvonjuk a párhuzamot (amire a mostaninál jobb alkalmat képzelni is alig lehetne), akkor világossá válik, mi az a plusz, amelynek a közgyőjteménybıl szükségképpen hiányozni kell és aminek a közmővelıdés szempontjából mégis jó lenne nem hiányozni.” Véleményét ezt követıen egy találó példával támasztotta alá: „ E látszólagos ellentétet példával lehet 660

Ez alól egy kivétel: CSÁNYI 1926.

199

legjobban megvilágosítani. Egy történeti irányú magyar győjteményben (…) Dózsa György képének, akirıl az iskolában minden gyerek tanúl valamit, ott kell lenni. De ki hallott valaha a hírhedt pórvezetı hiteles képmásáról? A múzeumnak tehát eleve le kell mondania róla, hiszen – így szól az íratlan törvény – képzeleti képmásokkal nem tévesztheti meg látogatóit. Ám nem mond le róla a győjtı, aki mindenáron ki akarja kerekíteni történeti arcképesorozatát. Fölfedezi és győjteményébe illeszti tehát Madarász Viktor reneszánsz mesterekhez méltó hatalmas Dózsa-képét. Majdnem bizonyos, hogy a XVI. század zord parasztvezére nem ilyen volt. De lehetett ilyen, s biztos, hogy ez a kép egy nagy mővész tolmácsolásában sokkal hívebben adja vissza Dózsa egyéniségét és karakterét, mint ahogy azt ennek hiján a nézık nagy tömegének pallérozatlan képzelete meg tudná formálni. Egy ilyen képen keresztől megelevenedik a történelem egy-egy ködbeveszı alakja, megtermékenyül a képzelet, testet ölt az elröppenı szavak mögött rejtızı valóság.”662 Varjú szerint tehát egy történeti szempontú közgyőjtemény nem győjthet és nem állíthat ki nem hiteles portrét. Megjegyzése mutatja, hogy a Pulszky Károly által felvetett hiteles ábrázolás elvárása ekkorra muzeológia alapelvvé vált. Ezzel magyarázható, hogy az Ernstkiállítás katalógusában a szerzık minden fejezet bevezetıjénél óvatosan külön elemezték az egykorú és késıbbi ábrázolásokat, ezzel mintegy „átvágva” a tudományos és magángyőjtıi szempont között tátongó szakadékot. Varjú kortársainak „vaskalaposságára” vonatkozó kritikus megjegyzései személyes tapasztalataival magyarázhatóak: 1925-ben a Régészeti Társulat bevádolta ıt Hóman Bálintnál, mert a múlt értékeit elıtérbe helyezı mővelıdéstörténeti kiállítást kívánt rendezni a hagyományos kincstárszerő bemutató helyett. Ebbıl a mővelıdéstörténeti szemléletébıl, a tanító, nevelı, nagyközönség számára is befogadható kiállítások elvébıl következett az Ernst-anyag iránti lelkesedése is.663 A történeti ikonográfia segédtudományának feladatait, a történeti mővek illusztrálásnak kérdéseit, valamint a képi források egykorúságának problematikáját, mely már a század végén femerült, néhány évvel az Ernst-kiállítás megnyitását követıen Vayer Lajos körvonalazta doktori dolgozatában, majd a Szentpétery Emlékkönyvben. A történeti mővek illusztrálása címő írásában szellemtörténeti alapról indulva a kép és szöveg szerves 661

Nem úgy a monumentumok esetében. Lásd: SINKÓ 1983. 197-198. VARJÚ-HÖLLRIGL 1932. 7-8. 663 KÖRMÖCZI 2002. 357., 360-361.; Tápay-Szabó Gabriella: Varjú Elemér (1873–1945) Századok, LXXIXLXXX. 1945–1946. 310-311.; B.B. [Bottó Béla]: Varjú Elemér. Turul, LVIII–LX. 1944–1946. 37.; Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002. 925-926. 662

200

egységben való vizsgálatát tőzte ki célul. A történeti rekonstrukcióhoz véleménye szerint elengedhetetlen az „életteljes” szemléletesség, s ezen belül két típust különített el. Az egyik „hamis szemléletességnek” nevezett típus a millenniumi történeti kiadványokat jellemezte, melyekben a történeti festmények töltötték be az illusztráció szerepét. Ezek a historizmus kora mővészettörténetével foglalkozók számára érdekesek ugyan, de történeti forrásértékük nincs. A második szakasz, a szerzı kora, melyben a „szintetikus történettudomány” segítségül híva a történeti ikonográfiát „ideális szemléletes rekonstrukcióra” törekszik. Így tudományos történeti mőben csak a történeti ikonográfia mővészettörténeti módszerével megállapított hitelességő ábrázolást lehet reprodukálni. Ha Ernst győjteményére vetítjük ezeket az elvárásokat nyilvánvaló, hogy az a hamis szemléletesség kategóriáját meríti ki. A kortárs történészeknek ebbıl a harmincas évek elején már szakmai berkekben valószínőleg ismert, s napirenden lévı szemléletébıl következett, hogy minden tiszteletük ellenére el kellett határolódniuk Ernst egykorú és késıbbi anyagot keverı kiállításától.664 Ugyanakkor magától a győjteménytıl nem, hiszen Vayer írása szerint a 19. századi festmények mővészettörténeti szempontból éppoly fontosak, mint az egykorú ábrázolások történetileg. A kortárs történészek véleménye – melyrıl valójában Varjú bevezetıjét leszámítva nemigen tudunk – sokat nyomhatott a latba (különösen Hómané) a győjtemény megvásárlásának kérdésénél. Ha a szellemtörténeti irány oldaláról vizsgáljuk, a győjtemény egészében a romantikus liberalizmus talaján álló laikus történelemszemléletet képviselte, melyet az irányadó történészek – Hóman Bálint, Szekfő Gyula – a Függetlenségi Párt politikai céljaival kapcsoltak össze, s erıs kritikával illettek. Ugyanakkor a szellemtörténet a pozitivizmus távolságtartásával szemben a tudomány területére beemelte, s legitimmé tette az intuíciót és szubjektivizmust, mely ezzel részévé válhatott a történeti interpretációnak.665 Magában a szellemtörténetben tehát két egymásnak ellentmondó értékelési lehetıség rejlett Ernst győjteményére vonatkozóan. Egyrészt a teljes egységet nézve egy elvetett szemléletet közvetített, másrészt mégis olyan összképet tudott adni a 664 VAYER 1938.; Sinkó Katalin: Vayer Lajos és a történeti ikonográfia. In: Kiállítás Vayer Lajos tiszteletére 80. születésnapja évében. Kat. Magyar Nemzeti Galéria. Bp., 1993. 63-72. 665 Hóman Bálint: A történelem útja. In: A magyar történetírás új útjai. Bp., 1931. 35-37.; Tóth László: Hóman Bálint a történetíró. Bp., Klny. A Pannonia 1938–1939-es évfolyamából.; GUNST 2000. 237-238.; LACKÓ 1988. 53-73., 84..Lackó Miklós itt jelzi, hogy Hóman bevezetıje nem tisztán szellemtörténeti manifesztum, hanem a pozitivista szemlélet szellemtörténeti módszerrel való kiegészítését javasolja. Valójában Vayernél is errıl van szó: a mikrofilológiai alapkutatásra felépülı, s a történeti ikonográfián

201

történelemrıl, mely bizonyos szempontból ugyan idejétmúlt, de szubjektív, koherens és átélhetı. És mivel nem a tudomány területén történt ez a rekonstrukció, hanem a győjtı egyéni ízlésébıl és szellemébıl fakadt elméletileg, megfelelı distinkcióval elfogadható volt. Végsı soron ez a finom elhatárolódás meg is történt Varjú szövegében. A tárgyak külön-külön pedig feltétlenül érdekesek voltak vagy történeti, vagy mővészettörténeti szempontból. A kiállítás megvalósulása a Nemzeti Múzeumban, a késıbbi levelezés a győjtemény eladásáról, valamint Vayer Lajos személyes közlése mind azt bizonyíták, hogy a történész és mővészettörténész szakma meg akarta vásárolni a győjteményt.666 Nem kívánták volna egybentartani, hiszen a tárgyalásokban több intézmény is részt vett, s ezek fogadták volna be az anyag különbözı részeit, másrészt mint egység, a muzeológiai szempontoknak már nem felelt meg. Ernst egységes koncepciója így mindenképpen megsemmisült volna.

keresztül megvalósuló „szemléletes rekonstrukcióban” a szellemtörténeti elem leginkább csak a komplex látásmódban ragadható meg. 666 Itt ellent kell mondanom a korábbi publikációmban állítottaknak, mely szerint az elutasításban szerepe lehetett a történeti hitelesség tudományos kritériumainak. Vayer Lajos visszaemlékezése, s személyes közlése szerint a szakmai közvélemény egyértelmően a megvétel mellett volt. Korábbi verzió: RÓKA 2001. 153-154.

202

XI. Tárgyalások az állammal és öngyilkossága

Ernst, akit a Nemzeti Múzeum kiállításai inspiráltak a győjtésre, majd fél évszázaddal késıbb visszaérkezett a múzeumba. Ám e visszatérés nem volt boldog találkozás. Unokahúga emlékei szerint ekkor még az államnak akarta adományozni győjteményét, de tudjuk, hogy amikor a múzeumba letétbe helyezte anyagát, ajándékozásra már nem gondolhatott. Grünwald Valéria így írt a megnyitóról és az azt követı eseményekrıl: „Jártkelt, mámorosan, ittasan, madárszerő csúf feje egyre lüktetett az ajándék gondolatától telítve (...) Mikor a kényszer beállott, (...) felvette a kultuszminiszterrel életének legnagyobb és legtöbb fájdalmat jelentı menekülését, – a tárgyalást, melyben felajánlott egy üzleti koncepciót. Vegyék meg győjteményét!! Az állam látszólag örömmel bocsátkozott a tárgyalásba. (...) Ernstet ígéretekkel titkon biztatták (...) İ (...) nem látott csak további terveket és ámokfutószerő hittel, élete munkájának biztos és méltó elhelyezését remélte. Szent törekvésének, a hazát szolgáló gyümölcsét, az utókor részére teljességében megırizve akarta látni. Azonban sem zsidó görbültsége, sem a minisztériumban tanuk elıtt sírásba való fulladása, nem segített abban, hogy megvalósuljon az ígért terv. Visszautasították és így gyönyörő országunk egy remek ékszerrel lett szegényebb. Nem vették meg győjteményét. İ nem tarthatta meg így teljesen összeroppant! (...) Ötszázezer pengı volt már a megállapított megvételi tétel (...) Folyton ígérték neki, de nem tartották be. Rejtélyes!”667 Hogy mi történt az 1933-as kiállítás és 1937-es öngyilkossága között, az valóban rejtélyes. Az állammal folytatott tárgyalások részleteirıl és a visszautasításról csak töredékes ismereteink vannak. A fennmaradt levéltári és adattári források alapján is meglehetısen komplikált összkép bontakozik ki. Az biztos, hogy a Nemzeti Múzeum tisztában volt azzal, hogy Ernst mőveinek egy része kézizálogul le van kötve, hiszen 1931 november 30-án, majd 1934 januárjában a Büchler és Társa bankházzal aláírta a zálogtartói jegyzıkönyvet.668 Ugyanakkor Ernst anyagi viszonyait és a mővek státuszát teljesen mégsem látták át és a hitelügyletekkel járó nehézségekre sem voltak felkészülve. A 667

GRANT 1941. 23-27.

203

Nemzeti Múzeum munkatársa, Varjú Elemér 1934 elején arról tudósította Petrovics Eleket, a Szépmővészeti Múzeum igazgatóját, hogy Ernst Lajos néhány mővet a kiállításról elvitt, majd eladott egy győjtınek, és hozzátette: „...nem kellene-e Ernst Lajost figyelmeztetni, hogy ilyen módon győjteményének az állam részére leendı megszerzését teszi kockára.”669 Felháborodása annyiban jogosnak tőnik, hogy Ernst ezek szerint mintegy aukciós kiállításként kezelte a múzeumi bemutatót, ugyanakkor szorult helyzete indokolja lépését. Ernst kétségbeesését mutatja, hogy 1934. január 4-én levélben fordult Hóman Bálint kultuszminiszterhez,

melyben

szinte

könyörögve

kérte,

hogy

az

állam

a

Postatakarékpénztárnál elzálogosított kéziratanyagát vegye meg 15 000 pengıért: „Excellentiád, mint a magyar kultura legfıbb gondviselıje nem engedheti meg, hogy egy élet odaadó munkájával s felmérhetetlen anyagi áldozatokkal a magyar kultúra javára összehozott kéziratgyőjteményem szerte széjjel hulljon s így megsemmisüljön.” A hivatali és múzeumi vezetık úgy tőnik, kevéssé érezték át Ernst tragikus helyzetét, nem különösebben sürgették az ügy intézését. Sıt, amikor 1934 márciusában immár negyedszer jelent meg bírósági végrehajtó a kiállításon, hogy tárgyakat foglaljon le, Varju felvetette, hogy a kiállítás kapcsán felmerült költségeket úgy biztosítsa a múzeum magának, hogy a győjtemény még szabad tárgyaira zálogjogot vezet be.670 1934 májusában csak az Ernstkódexet (más néven Szent István kódexet) vásárolta meg miniszteri jóváhagyással a közintézményeket tömörítı Országos Magyar Győjteményegyetem, bár a szerzıdésben leszögezték, hogy „...tárgyalások vannak folyamatban aziránt, hogy az Országos Magyar Győjtemény Egyetem megvásárolja Ernst Lajostól az utóbbinak tulajdonában levı mőtárgyakból álló győjteményt.” 671 Ezt követıen 1934 koraıszén Ernst valószínőleg azért, hogy kéziratgyőjteménye elárverezését megakadályozza, egy negyven darabból álló, és az Iparmővészeti Múzeumban letétben ırzött anyagot ajánlott a Nemzeti Múzeumnak megvételre. A kultuszminszteri székbe távozni készülı Hóman Bálint azonban errıl úgy nyilatkozott, hogy a „gyenge minıségő, selejtes darabokból álló kollekciónak megvételére 668

SzM Adattár 1936/243 MNM Történeti Adattár T.O. 2/1934. 670 MNM Történeti Adattár T.O. 2/1934; a rajta levı rövid VE aláírás alapján feltételezhetıen Varjú Elemér írta. 671 MOL K 726. 324/1934, 343/1934; ZICHY 2002. 171-172.; Az Országos Magyar Győjteményegyetemet Klebelsberg Kunó kultuszminiszter idején hozták létre, az 1922/XIX. törvénycikk rendelkezik felállításáról. Eszerint a legfıbb közgyőjtemények, múzeumok és kutatóintézetek, majd késıbbiekben a külföldi magyar 669

204

magamat elhatározni nem tudom”.672 Az anyag összetételét pontosan nem ismerjük, s nincs okunk kételkedni a szakmai döntésben, mely szerint nem múzeumi kvalitású tárgyakról volt szó, de nyilvánvaló, hogy Ernstet ez az eset is igen súlyosan érintette. A hivatalok lassúságára és érdektelenségére jellemzı, hogy a kéziratgyőjtemény felmérése ügyében egészen addig nem tettek semmit, míg 1934. október 3-án ki nem tőzték az árverés idıpontját.673 Majd kilenc hónappal Ernst kérvényének beadása után, pánikszerően elkezdték megbecsülni a kéziratokat, régi nyomtatványokat és a Postatakarékpénztárnál két külön ládában elhelyezett metszet, mővészarckép és vázlatanyagot.674 Nem lehet pontosan tudni, hogy végül mi történt, Ernst tudott valahogyan fizetni, vagy az állam vállalt garanciát, mindenesetre ez az árverés egyenlıre elmaradt.675 Az Országos Magyar Győjteményegyetem jogörököse, az 1934-ben felállított önkormányzati elven mőködı Magyar Nemzeti Múzeum676 legközelebb 1935 márciusában vásárolt az Ernst-anyagból: iparmővészeti tárgyakat, festményeket, kéziratokat és okleveleket, összesen 20 000 pengı értékben. Ebbıl tíz festmény – Székely, Orlai és ismeretlen 17. századi mővészek munkái – a Szépmővészeti Múzeumba, illetve a Történelmi Képcsarnokba lettek beleltározva.677 1935 októberében a minisztérium további 17 tárgyat – Székely, Than, Orlai vázlatokat, miniatőröket, olajképeket – vett meg a közgyőjtemények számára 15 000 pengıért.678 Ezek révén elodázható volt az aukció, a minisztérium és Ernst is idıt nyert, ám valójában megkezdıdött az anyag kiszemelgetése. 1935 novemberében Zichy Isván, a Magyar Történeti Múzeum (Nemzeti Múzeum) igazgatója levélben köszönte meg a kultuszminiszter Hóman Bálintnak a múzeumnak intézetek különálló önkormányzati testet alkotnak, önkormányzati jogaikat az Országos Magyar Győjteményegyetem Tanácsa által gyakorolják. 672 Hóman Bálint levele Ernst Lajosnak. 1934. szeptember 14. MNM Történeti Adattár F.I. 1934/46.; Hóman az 1932. okróber 1-én megalakult Gömbös-kormánynak lett kultuszminisztere, majd a Darányi-kormány idején is megtartotta pozícióját. (1938. május 13-ig). 673 Valószínőleg nem véletlen, hogy az árverési hirdetmény és az elsı minisztériumi levél az ügyben szintén október 3-án kelt, bár a Győjteményegyetemhez csak október 17-én érkezett meg az árverés híre. MOL K 726. 766/1934, 905/1934. 674 MOL K 726. 845/1934. 675 MOL K 726. 949/1934, 956/1934. 676 1934-ben Hóman Bálint kultuszminiszter idején az 1934/VIII. törvénycikk, majd a 9300/1935 számú Vallás- és közoktatási miniszteri rendelet szerint az Országos Magyar Győjteményegyetem a jövıben Magyar Nemzeti Múzeum nevet viseli és önkormányzati jogait a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa által gyakorolja. 677 MOL K 726. 175/1935, 274/1935.; MNM Történeti Adattár T.O. 44/1935.; SzM Adattár 1935/206. 678 A szerzıdés: SzM Adattár 1936/243.; Jellemzı, hogy a vásárlás után a Magyar Nemzeti Múzeum Gazdasági Tanácsa felvetette, hogy ne a Nemzeti Múzeum fizesse a kiállítási termek kifestését, hanem vonják

205

juttatott értékes darabokat, ugyanakkor jelezte, hogy „amennyiben hasonló vételre a jövıben ismételten sor kerülne, ez esetben a megvásárolandó tárgyak kiválasztásánál a Magyar Történeti Múzeum szakvéleményét is kegyesen tekintetbe venni méltóztassék, hogy így a vétel utján valóban olyan tárgyak birtokába juthasunk, amelyek a győjteményben hézagpótlóak és szükségesek.”679 A levélbıl kitőnik, hogy nem mindig sikerült az elızetes egyeztetés a különbözı intézményekkel. Az anyag sokféleségébıl következett, hogy több múzeum is érintett volt az ügyben, ami valószínőleg megnehezítette a vásárlásokat, valamint a teljes győjtemény felmérését is. A hatalmas – szinte riasztó mennyiségő – tárgy, a teljes győjtemény felmérésére csak 1936. január 10-én szólította fel a minisztérium az illetékes múzeumokat, emellett bekérte a javaslatokat, mely tárgyakra tartanának igényt az intézmények.680 A Büchler és Társa bankház februári levelében közölte a Történeti Múzeummal, hogy mely mőveket kötötte le neki kézizálogul Ernst, ezzel elindult a tárgyak jogi státuszának tisztázása is.681 A tárgyak értékének meghatározásával a múzeumi munkatársak áprilisra végeztek.682 Az egyik, a becslést sürgetı minisztériumi levélbıl kiderül, hogy a győjtemény megvásárlására az állam hitelt vett volna fel, ezt pedig az adott – 1936-os – költségvetési évben lehetett felhasználni.683 Elég furcsának tőnik, hogy miközben az egész győjtemény megvételére tesznek lépéseket, júniusban a minisztérium további 41 tárgyat, kizárólag történeti festmények vázlatait vásárolja meg a Szépmővészeti Múzeum számára majdnem 15 000 pengıért, július végén pedig mintegy 25 000 pengıs további vételrıl folytatnak tárgyalásokat. Feltételezhetı, hogy ismét egy fizetési határidı lejárta elıtt állt Ernst, és csak így volt elkerülhetı az árverés. Erre utal, hogy Ernst még a kiállításán díszítésként szereplı

le a költségeket a vételárból. MOL K 726. 722/1935, 779/1935.; MNM Történeti Adattár T.O. 55/1936 (1935 évre vonatkozó jelentés) 679 Gróf Zichy István levele Hóman Bálint kultuszminiszternek. 1935. november 11. MNM Történeti Adattár F.I. 1935/230. 680 Az iratok a levéltárban fennmaradtak, de a katalógusok, melyeket a levelekhez csatoltak, és amelyekben bejelölték, hogy mely tárgyakra tartanának igényt, nem. MOL K 726. 32/1936.; MNM Történeti Adattár T.O. 31/1936, 32/1936, 36/1936, 62/1936. 681 SzM Adattár 1936/243.; A Szépmővészeti Múzeumnak már 1935. decemberében megküldte a Büchler bankház a kézizálogul lekötött képek jegyzékét. SzM Adattár 1936/422. 682 MOL K 726. 32/1936.; MNM Történeti Adattár F.I. 1936/70; SzM Adattár 1936/243.; 1936/47. 683 MOL K 726. 170/1936.

206

szınyeget is elvitte, valamint ezt erısíti meg a miniszteri államtitkár levele is, melyben gyors ügyintézésrıl és a vételár sürgıs kifizetésérıl rendelkezett.684 A győjtemény megvételére vonatkozó szerzıdés szövege 1936. július 10-én elkészült, egyik piszkozati példánya fennmaradt az Országos Levéltárban. Eszerint Ernst Lajos 500 000 pengıért eladja a győjteményt a Magyar Nemzeti Múzeumnak (Győjteményegyetemnek), „a magyar királyi vallás- és közoktatási miniszter ur utólagos jóváhagyásának kifejezett fentartása mellett”. Ezt az összeget tíz éven keresztül évi 50 000 pengı részletekben fizették volna ki. A Postatakarékpénztárnál és a Büchler és Társa banknál kézizálogként lekötött tárgyak a múzeum tulajdonába mennek át, ezért cserébe Ernst részletekben évenként kifizeti a mintegy 345 000 pengıt kitevı tartozását az érintett hitelintézeteknek. A szerzıdés egyik problémás pontja néhány tárgyra vonatkozott, melyek a Postatakarékpénztárnál letétbe voltak helyezve, de melyeknek a letéti papírjait Ernst nem találta meg. Ezért a szövegbe bevették, hogy azt nem adta át, de Ernst elmondása szerint másnak nem kötötte le, ám ha mégis, azoknak az értéke levonásra kerül. Ez mindenesetre arra utal, hogy bizonyos esetekben maga Ernst sem tudott elszámolni a tárgyakkal. Lehetett ez szórakozottság, de az sem kizárt, hogy végsı kétségbeesésében több helyrıl is hitelt vett fel, és a fedezet ugyanaz a tárgy volt. Július 11-én a Nemzeti Múzeum Igazgatói Tanácsa a szerzıdést elfogadta, de a miniszteri ellenjegyzés elmaradt.685 Mivel aláírt példány a szerzıdésbıl nem maradt ránk, csak a késıbbi iratokból tudjuk, hogy a szerzıdést a felek megkötötték, de a miniszter nem hagyta jóvá.686 Mi történt? Az Ernst eltőnésekor és halálakor megjelent cikkek kivétel nélkül azt írták, hogy a megegyezés a felek között létrejött és az állam meg akarta venni a győjteményt.687 Halála után Az Ujság azonban – valószínőleg a hitelvizsgálatok alaposabb ismeretében – érdekes hírt tett közzé. Eszerint Ernst összes mőtárgya fedezetként volt lekötve, amirıl az állam nem tudott, ezért nem merte aláírni a szerzıdést. 688 Az valószínőtlen, hogy Ernst ne akarta volna elfogadni a feltételeket, hiszen ez volt az egyetlen lehetısége a túlélésre. A szerzıdés 684

MOL K 726. 393/1936.; SzM Adattár 1936/422.; MNM Történeti Adattár T.O. 1936/69.; MNM Történeti Adattár F.I. 302/1938 685 MOL K 726. 441/1936. 686 „...az 1936. évi augusztus hó 10-én megkötött, de jóvá nem hagyott adásvételi szerzıdés...” MOL K 726. 418/1938.; MNM Történeti Adattár F.I. 1938/20. 687 Az Est, 1937. április 14., 3.; Pesti Napló, 1937 április 14., 7. és 1937. április 25. OSZK Kézirattár Poss. V.94/89/1969. Analekta; Pesti Hírlap, LIX./83. 1937. április 14., 5. 688 Az Ujság, XIII. 1937. április 16., 6

207

szövegének ismeretében világos, hogy az államnak tudomása volt a tárgyak zálogjogáról. 1936 augusztusában több különbözı cég végrehajtási értesítése futott be a Szépmővészeti Múzeumba, de nem lehet tudni, hogy ezekrıl a hitelügyletekrıl tudtak-e a múzeumi munkatársak, vagy váratlanul érte ıket.689 Nem kizárt tehát, hogy bizonyos esetekben a zálogviszonyok bonyolultabbak, esetleg jogilag problémásak voltak, s ez is hátráltathatta a szerzıdés miniszteri ellenjegyzését.690 A minisztérium visszalépése mögött azonban a kortársak, barátok mást sejtettek. Visszaemlékezéseik szubjektív, de érdekes adatokat szolgáltatnak erre vonatkozólag. A kortárs mőgyőjtéstörténettel foglalkozó amatır, Géber Antal valószínőleg személyes információk alapján állította, hogy Wlassics Gyula691 a minisztériumban közölte Ernsttel, hogy a győjtemény megvétele elhatároztatott: „Azonban a dolog kiszivárgott, a képviselıházban bizonyos nyilas Hómant meginterpellálta, igaz-e, hogy nagy összeggel bajbajutott zsidó megmentésére siet? Hóman kereken kijelentette, hogy a szállongó hírekbıl egy szó sem igaz. – A porig lesujtott Ernszt megint a kártyaszenvedély örvényébe vetette magát...”692 Nemcsak Géber gyanakodott arra, hogy Ernst zsidó származása hátráltatta a megállapodást. Stemmer Ödön antikvárius, aki közeli kapcsolatban volt Ernsttel, hasonló következtetésre jutott: „Az urak utólag rájöttek, hogy a Nemzeti Múzeum állományához nem tartozhat egy Ernst Lajos nevezető egyén győjteménye, akinek még állampolgári jogait is megvonták akkoriban!”693 – írta memoárjában. Vayer Lajos, aki akkoriban a Történelmi Képcsarnok vezetıje volt, szintén megerısítette azt a feltételezést, hogy Ernst zsidó származása közrejátszott a végsı elutasításban.694 Stemmer valószínőleg a Darányi-kormány alatt 1938-ban megszavazott zsidótörvényre gondolt, s összemosta az 1936-os és 1938-os belpolitikai helyzetet. Amikor az Ensttel kötött szerzıdés ügye napirenden volt, 1936 nyarán még Gömbös Gyula volt a miniszterelnök, s az ı idıszakában jogilag semmi hátrány nem érte a zsidóságot. Sıt, 1932-es parlamenti bemutatkozó 689

SzM Adattár 1936/422. Az Ujság szerint a kölcsönzık között volt például Herczog András is, akinek a Tintoretto kép volt a fedezet, valamint több bank, és magánszemély is. Bizonyára volt igazságalapja ennek a hírnek, amit alátámaszt, hogy Herczog András, mint anyagilag érdekelt vett részt a győjtemény 1939-es aukcióján. Az Ujság, XIII. 1937. április 16. 6.; Az Ujság, XV/ 27. 1939. február 2., 6.; A Herczog bankháznak való adósságról: MNM Történeti Adattár F.I. 1838/302. 691 Ifj. báró Wlassics Gyula helyettes államtitkárról van szó. 692 Géber Antal: Magyar győjtık I. Kézirat. 176. Másolata: MNG Régi Magyar Osztály 693 STEMMER 1985. 267. 694 Vayer Lajos szóbeli közlése 2001 februárjában. 690

208

beszédében úgy nyilatkozott, hogy a ”zsidóságnak azt a részét, amely sorsközösséget ismer el a nemzettel, éppen úgy testvéremnek kívánom tekinteni, mint magyar testvéreimet.”, s politikájában következetesen épített a zsidó tıke támogatására.695 Hóman Bálint a zsidóság legalább részben asszimilált rétegét a magyar állam hő és hasznos polgárainak, velük szemben a nem asszimilálható „rossz” zsidókat azonban a magyarság ellenségének tartotta. Bár nem nem faji alapon, hanem a számarányoknak megfelelı jogbiztosítás elvén, késıbb ı egyértelmően támogatta a zsidótörvényeket.696 Elméletben tehát a kormányzati körök állásfoglalása nem gördíthetett volna akadályokat az Ernst-győjtemény megvétele elé, ugyanakkor az egyre elılretolódó szélsıjobboldali pártok és mozgalmak valóban nyomást gyakorolhattak a kormányra. 1936 ıszétıl rendszeresen – majd 1937 elejétıl még gyakrabban – futottak be a Szépmővészeti Múzeumba végrehajtási értesítések, s az Ernst ellen végrehajtást kérı személyek között volt testvére, Ernst Sándor és unokahúga Grünwald Valéria, alias Grant Valér is…697 Ernst ekkor rendszeresen a Fészekben kártyázott. 1937-ben egy tavaszi estén a Fészekbıl hazaindult, ám sosem érkezett meg. Az újságok azonnal felkapták a hírt, a lavina elindult. A megriadt hitelezık és az Országos Hitelvédı Egylet összeült, és rövidesen kiderítették: Ernst adóssága több mint félmillió pengı.698 Egyenlıre reménykedtek, hogy Ernst csak bújkál, nem meri mutatni magát a hitelezık miatt. Ernst holttestét 1937. április 25.-én Ráckevénél partravetette a Duna. Néhány nappal késıbb, április 28-án a rákoskeresztúri izraelita temetıben hantolták el, a szertartáson a kultuszkormányzat, a fıváros, mővészeti egyesületek képviselték magukat.699 A győjtı sorsa bevégeztetett. A győjtemény sorsáról még csak találgattak. A győjtemény megvételének ügye Ernst halála után is napirenden maradt. 1937. június 12-én a minisztérium szóban felszólította az intézményeket a győjtemény becslésére, majd a Nemzeti Múzeum Gazdasági Hivatalához 150 000 pengıt utalt át az Ernst

695

Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Bp. 2001. 132-135. Ujváry Gábor: Klebelsberg Kuno és Hóman Bálint kultúrpolitikája. In: Társadalom és kultúra Magyarországon a 19-20. században. (Szerk.: Vonyó József) Pécs, 2003. 90-100. 697 SzM Adattár 1937/69; 1938-ban maga Lázár Béla is végrehajtást kért nem kis, mintegy 5000 pengı értékben Ernst Endre ellen. MNM Történeti Adattár F.I. 220/1938. 698 A lapok híreiben hol 600, hol 700 ezer pengırıl beszéltek. 699 Pesti Hírlap, LIX./93. sz. 1937. április 25., 4.; Az Est, XXVIII/94. 1937. április 27., 5.; Az Ujság, XIII/1937. április 29., 8.; Partecédulája: MNG Adattár 17729/67, 8768/1955. 696

209

győjtemény megvételére.700 1938 márciusában a Közalapítványi Királyi Ügyigazgatóság a minisztérium megbízásából az 1936-os szerzıdési feltételek alapján szerzıdést szándékozott készíteni, de elıtte kérte, hogy a győjtemény összes tárgyát szállítsák a Nemzeti Múzeumba, ami április folyamán meg is történt.701 1938. május 13-án Hóman Bálintot Gróf Teleki Pál követte a kultuszminiszteri székben, lehet, hogy a miniszterváltás hozott ismét fordulatot az ügyben, bár furcsa, hogy ez év júniusában további 85 000 pengıt utaltak át a Nemzeti Múzeumnak az Ernst győjtemény megvételére. Így összesen 235 000 pengı, a győjtemény értékének majdnem a fele rendelkezésre állt!702 A következı fennmaradt, július 15-én kelt iratban Ernst fia, Ernst Endre a múzeumban letétben levı győjtemény visszaszolgáltatását kérte, mivel „A Nagyméltóságú Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Ur közölni méltóztatott (...), hogy édesapám, néhai Ernst Lajos magyar történeti győjteményére vonatkozó és hivatali elıdje, Dr. Hóman Bálint İnagyméltósága által történt vásárlást nem kívánja perfektuálni.” A levelek tanúsága szerint az év második felében az anyagot átadták703, megkezdıdött az elıkészítés az aukcióra. A valódi okok, indokok ismét homályba vesznek. Az sem kizárt hogy az alaposabb hitelvizsgálatok eredményeként napvilágra került adatok ösztönözték ismét visszakozásra a kultuszkormányzatot, bár ezt amikor a Közalapítványi Királyi Ügyigazgatóság az anyag múzeumi beszállításáról rendelkezett már jórészt tudhatták. A lapok értesülései szerint Ernst eltőnésekor több mint harminc hitelezı rohamozta meg az Országos Hitelvédı Egyletet.704 Bár ezeknek a zavaros kölcsönügyleteknek a kibogozásáról nem tudunk eleget, valószínőleg bonyolították a vásárlás ügyét. Ugyanakkor meglehet, hogy Teleki Pál kevésbé viselte szívén az ügyet, mint a múzeumi szakember Hóman, s ez húzódott meg a visszalépés mögött. 700

Becslési felszólításról: MNM Történeti Adattár F.I. 220/1938.; MOL K 726 8/1940.; Máshol 145.000 pengırıl van szó: MNM Történeti Adattár T.O. 57/1939; A Nemzeti Múzeumban elkülönített Ernst vásárlási összegrıl: MNM Történeti Adattár T.O. 45/1939. 701 A Postatakarékpénztárnál levı letét is bekerült a múzeumba. MOL K 726. 176/1938.; MNM Történeti Adattár F.I. 1938/108.; Egy késıbbi iratból az derül ki, hogy ekkor nem a teljes győjtemény megvétele merült fel, ami ellentmondani látszik, annak, hogy az 1936-os szerzıdést akarták felújítani. Lásd: MNM Történeti Adattár T.O. 45/1939. „Az 1938-i jegyzék akkor készült, amikor az Ernst győjtemény csak kis részének megvételérıl volt szó...” 702 MOL K 726. 8/1940. 703MOL K 726. 401/1938.; MNM Történeti Adattár F.I. 302/1938.; SzM Adattár 558/1938. 704 Pesti Hírlap, LIX/83. 1937. április 14., 5.; Herman, aki Ernst Endrével is szoros kapcsolatban volt így írt az Ernst eltőnését követı hetekrıl: „...rengeteg sok elintézetlen ügy van itt – olyanok is, melyek börtönnel járnának. Az uzsorások, a hitelezık járnak a nyakára a muzeumnak. borzasztó dolgok derülnek ki.” Herman Lipót naplója 8630. MNG Adattár 19920/1977. 1937. április 5. bejegyzés.

210

Nem sokkal Ernst Endre kérvénye után, mivel világossá vált, hogy a győjteményt egyben nem vásárolja meg az állam és az árverésre lesz bocsájtva, a miniszter bekérte a múzeumoktól azoknak a mőveknek a listáját, melyekre igényt tartanak, s ezt az intézmények augusztus folyamán be is nyújtottak.705 A minisztérium összesen 145 000 pengı elköltését engedélyezte a múzeumoknak, ami nagyságrendekkel kevesebb volt, mintha a teljes anyagot megvásárolták volna.706 Ha ebbıl a szempontból nézzük, akkor meglehet, hogy egyszerő anyagi megfontolások miatt döntött a tárca végül a visszautasítás mellett. 1939. január-február folyamán a M. Kir. Postatakarékpénztár aukcióján két részletben elárverezték az anyag nagy részét, külön a kéziratokat, külön a mőtárgyakat. Feltételezhetıen azok a tárgyak szerepeltek itt, melyek a Postatakaréknak voltak lekötve, a többi hitelintézet által kézizálogként kezelt anyag más módon kerülhetett eladásra.707 Az árverés katalógusában megfogalmazott igény, mely szerint „...ha már ez a szép és értékes győjtemény a maga egészében nem maradhatott együtt, legalább bıségesen merítsenek belıle nyilvános győjteményeink...”708 megvalósult. Az aukción „a közönség távolmaradt, a múzeumi vezetık vették meg az érdekesebb mőtárgyakat” – számolt be az árverésrıl Az Ujság. 709 Tegyük hozzá, közel sem vettek meg mindent, amire lehetıségük lett volna. Gróf Zichy István lelkes beszámolója szerint a Történeti Múzeum a vásárlásra elıirányzott és rendelkezésre álló 60 000 forintos összegnek mintegy a felét megspórolta, egyben gyorsan kérvényezte, hogy Teleki Pál miniszter engedélyezze, hogy a múzeum ezt az összeget saját mőködésére költhesse. A Széchényi Könyvtár ugyanígy elraktározta a pénz felét, majd más iratok megszerzésére fordította.710 A múzeumok valószínőleg arra használták az Ernstaukció kapcsán befolyt pénzeket, hogy egyébként pénzügyileg reménytelennek látszó, de szakmailag indokolható vásárlásokat eszközöljenek, valamint a fıhatóság által kellıképpen nem támogatott szakmai alapfeladatokat láthassanak el. Csakhogy ezzel számos mőtárgy végleg elveszett a győjtemények számára. Ennek ellenére a múzeumok vásárlásainak 705

MOL K 726. 418/1938. MNM Történeti Adattár F.I. 45/1939. 707 Részben ezért találkozunk olyan tárgyakkal, melyek Ernsté voltak, de nem szerepelnek az aukciós katalógusban. Egyik iratban a Postatakarékpénztár várható Ernst győjteményi aukcióról írva említik, hogy ott a „győjtemény nála zálogolt tárgyai kerülnek sorra. MOL K 726. 519/1938 708 ERNST AUKCIÓ 1939.17. 709 Az Ujság, XV/27. 1939. február 2., 6.; Az aukción történt vásárlásokról, a megvett mővek átvételérıl hivatalos jelentések: MNM Történeti Adattár T.O. 45/1939, 85/1939, 115/1939, 445/1939. 706

211

köszönhetıen a győjtemény egy kisebb része különbözı közintézmények anyagát gazdagítja a mai napig. Másik része magántulajdonba került, némely darabjai ma is felbukkannak aukciókon.

710

MNM Történeti Adattár F.I. 45/1939.

212

Elsıdleges irodalom és egykorú nyomtatott források

BEÖTHY 1896 Beöthy Zsolt: A magyar irodalom kis-tükre. Bp., 1896. BÖLÖNI 1967 Bölöni György: Képek között. (Válogatta és szerk.: Erki Edit) Bp., 1967. BÖLÖNI 2005 Párizstól pocsolyavárosig. Bölöni György és Itóka levélnaplója 1906–1912. (Válogatta és szerk.: Nagy Csaba) Petıfi Irodalmi Múzeum. Bp., 2005. CSÁNYI 1926 Csányi Károly: A magyar iparmővészet emlékei. Ernst-Múzeum VI. Bp., 1926. DÉRY 1904 Déry Béla: A Nemzeti Szalon mővészeti egyesület tiz esztendeje. Bp., 1904. DÖMÖTÖR 1913 Dömötör István: Egy mővészeti propagáló. Bp., 1913. ERNST 1898 Hesz János Mihály tervezete 1820-ban Magyar Képzımővészeti Akadémia felállítása iránt. (Ismerteti: Ernszt Lajos) Magyar Mőtörténeti Adatok I. Bp., 1898. ERNST 1900 A Schauff János tervezete 1790-bıl agy magyar nemzeti oszloprendrıl. (Ismerteti: Ernszt Lajos) Magyar Mőtörténeti Adatok II. Bp., 1900. ERNST 1900 B Ernszt Lajos: Három indítvány a magyar mővészet jövıje érdekében. Mőcsarnok, III/30. 1900. december 9., 528-529. ERNST 1901 Ernst Lajos: Magyar mőtörténeti irodalom a XIX. Században. Mőcsarnok, IV/1. 1901. január 1., 3-6. ERNST 1906 Ernst Lajos: Iványi Grünwald Béla. Nemzeti Szalon Kat. Bp., 1906. ERNST 1910 Ernszt Lajos: A magyar történeti festészet. Bp., 1910. ERNST 1912 Ernst Lajos: Elıljáró beszéd. In: Ernst Múzeum ideiglenes katalógus Bp., 1912. 3-5.

213

ERNST 1922 Ernst Lajos: Petıfi arcképei. Bp., 1922.

ERNST AUKCIÓ 1939 A M. Kir. Postatakarékpénztár Árverési Csarnokának aukciója az Ernst-Múzeum kiállítási helyiségeiben. Árverési Közlöny, XX/1. 1939. január, rendkívüli szám. ERNST MŐVÉSZARCKÉPEK 1931 Magyar Mővészek Arcképei. (Bev. Petrovics Elek) Ernst Múzeum leíró lajdtroma. Bp., 1931. ESZTEGÁR 1898 dr. Esztegár László: Egy magyar történeti képgyőjtemény – Ernszt Lajos győjteménye. Vasárnapi Újság XLV/42. 1898. október 16., 721-736. FARKAS 1932 Farkas Zoltán: Az Ernst-Múzeum huszéves jubileuma. In: ERNST MÚZEUM 1932 H. 3-4. FERENCZI 1922 Ferenczi Zoltán: A Petıfi-terem. Az Ernst-Múzeum leíró lajstroma. Bp., 1922. FÜLEP 1974 Fülep Lajos: A mővészet forradalmától a nagy forradalomig. I-II. (Szerk.: Tímár Árpád) Bp., 1974. GERİ 1905 Gerı Ödön: Új mővészet, új mővészek. In: Modern Magyar Festımővészek. Bp., 1905. 5100. HOCK 1898 Hock János: Mővészi reform. Bp., 1898. JESZENSZKY 1938 Jeszenszky Sándor: Ernst Lajos, Pólya Tibor és Thorma János emlékezete. Magyar Mővészet XIV. 1938. 157-159. LÁZÁR 1899 A Lázár Béla: Magyarázó tanulmány az 1899-iki tavaszi tárlathoz. Mővészeti tanulmányok I. Bp., 1899. LÁZÁR 1899 B Lázár Béla: A mővészi nevelés a középiskolában. Bp. 1899. LÁZÁR 1901 Lázár Béla: A téli tárlat. Magyar Szalon, XIX/36. kötet 1902. december, 242-252.

214

LÁZÁR 1903 Lázár Béla: Paál László. Bp., 1903. LÁZÁR 1904 Lázár Béla: A Nemzeti Szalon története. Mővészet, III/2. 1904. 80-85. LÁZÁR 1907 Lázár Béla: Magyar mővészet a Nemzeti Szalonban. Mővészeti kérdések I. Bp., 1907. LÁZÁR 1908 Lázár Béla: A modern mővészet kezdetei. (Munkácsy és Szinyey-Merse) [sic!] Mővészet, VII/5-6. 1908. 281-295., 390-417. LÁZÁR 1909 Lázár Béla: A M.I.É.N.K. második kiállítása. Mővészeti kérdések I. Bp., 1909. LÁZÁR 1912 Lázár Béla: Tizenhárom magyar festı. Bp., 1912. LÁZÁR 1913 Lázár Béla: Szinyei Merse Pál. Bp., 1913. LÁZÁR 1916 Lázár Béla: A magyar mővészet jövıje. Bp., 1916. LÁZÁR 1918 Lázár Béla: Írók és mővészek között. Bp., 1918. LÁZÁR 1922 Lázár Béla: Az Ernst muzeum elsı tiz éve. Bp., 1922. MALONYAY 1905 Malonyay Dezsı: A magyar képírás úttörıi. Bp., 1905. MALONYAY 1906 Malonyay Dezsı: A fiatalok. Fereczy Károly, Grünwald Béla, Katona Nándor, MagyarMannheimer Gusztáv, Rippl-Rónai József. Bp., 1906. MALONYAY 1910 Malonyay Dezsı: Szinyei Merse Pál. Bp., 1910.

MELLER 1946 Meller Simon: A Japán-kávéház mővészasztala. In: Budapest, 1946/12. 3-6.

215

NEMZETI SZALON ALMANACH 1912 A Nemzeti Szalon Almanachja. Almanach (Képzımővészeti lexikon) (Szerk.: Déry Béla, Bányász László, Margitay Ernı). Bp., 1912. PEKÁR 1906 Dr. Pekár Károly: A magyar nemzeti széprıl. A magyar géniusz esztétikája. (Nemzeti vonások mővészetünkben, zenéinkben, költészetünkben, irodalmunkban).Bp., 1906. PEREGRINY 1894 A Magyar Történelmi Képcsarnok lajstroma. (Szerk.: Peregriny János) Bp., 1894. PETROVICS 1931 Petrovics Elek: Elıszó. In: ERNST MŐVÉSZARCKÉPEK 1931. 1-2. SZINYEI 1989 A Majális festıje közelrıl. Szinyei Merse Pál levelezése, önéletrajzai, visszaemlékezések. (Válogatta és a szövegeket gondozta: Szinyei Mrse Anna) Bp., 1989. TAMÁS 2004 Tamás Henrik: A Tamás Galéria története. In: Tamás Henrik emlékezései (mővészekre, képszalonokra, a Tamás Galériára…) és mőgyőjteménye. Kat. (Szerk.: Nagy András) Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 2004. 66-140. VARJÚ-HÖLLRIGL 1932 Ernst Lajos magyar történeti győjteménye. (Jegyzékbe vették és leírták: Varjú Elemér és Höllrigl József) Magyar Nemzeti Múzeum Kiállításai VII. Bp., 1932.

216

Korabeli kiállítási katalógusok

Nemzeti Szalon

NEMZETI SZALON 1894 A Nemzeti Szalon állandó mőkiállításának tárgymutatója. I. sorozat. 1894 október. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1894. NEMZETI SZALON 1897 A Nemzeti Szalon rendkívüli kiállítása. 1897. dec.8. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1897. NEMZETI SZALON 1899 A Tárgymutató a „Nemzeti Szalon” Markó győjteményének kiállítására. 1899. február 15-tıl 1899 márczius 5-ig. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1899. NEMZETI SZALON 1899 B Wágner Sándor rajzainaktanulmányainak és festményeinek győjeményes kiállítása. 1899 szeptember 21-tıl október 30-áig. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1899. NEMZETI SZALON 1899 C A „Nemzeti Szalon” tavaszi tárlata. 1899. május 21-én. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1899. NEMZETI SZALON 1899 D A Nemzeti Szalon téli tárlatának katalógusa. [Benne a II. teremben „A nagybányai Hollósy-féle iskola győjteményes kiállítása”.] 1899. december. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1899. NEMZETI SZALON 1900 A Székely Bertalan kollektív kiállítása és nemzetközi grafikai kiállítás. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1900. NEMZETI SZALON 1900 B A Nemzeti Szalon tavaszi kiállításának katalógusa. 1900 május-június. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1900. NEMZETI SZALON 1900 C A Nemzeti Szalon téli kiállításának katalógusa. 1900 november-december. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1900. NEMZETI SZALON 1901 A A Nemzeti Szalon tavaszi kiállítása elsı sorozatának katalógus. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1901.

217

NEMZETI SZALON 1901 B A Nemzeti Szalon ıszi kiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1901. NEMZETI SZALON 1901C A Nemzeti Szalon téli kiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1901. NEMZETI SZALON 1902 A Zichy Mihály mővei. (Bev.: Rózsa Mikós) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1902. NEMZETI SZALON 1902 B Paál László mővei. (Bev.: Lázár Béla) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1902. NEMZETI SZALON 1902 C A Nemzeti Szalon tavaszi kiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1902. NEMZETI SZALON 1902 D A Nemzeti Szalon ıszi kiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1902. NEMZETI SZALON 1902 E A Nemzeti Szalon téli kiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1902. NEMZETI SZALON 1903 A A Nemzeti Szalon vízfestmény-, rajz- és metszetkiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1902. NEMZETI SZALON 1903 B Margitay Tihamér mővei. (Bev.: Rózsa Miklós) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1903. NEMZETI SZALON 1903 C A Nemzeti Szalon tavaszi kiállításának katalógusa. Bp., 1903 NEMZETI SZALON 1903 D A Nemzeti Szalon ıszi kiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1903. NEMZETI SZALON 1903 E Ferenczy Károly képei. Modern Magyar Mővészek I. November 19-december 15. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1903. NEMZETI SZALON 1903 F A Nemzeti Szalon téli tárlata. (Bev.: Ernszt Lajos: Munkácsy Mihály 12 képe)1903. deczember 20 – 1904. január 22. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1903. NEMZETI SZALON 1904 A A Nemzeti Szalon második vízfestmény-, rajz- és metszetkiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1904.

218

NEMZETI SZALON 1904 B Madarász Victor történeti festı mővei. (Bev.: Ernszt Lajos) Kat. Nemzeti Szalon, Bp. 1904. NEMZETI SZALON 1904 C Stobentz Frigyes mőveinek kollektív kiállítása. Modern Magyar Mővészek II. 1904. november. (Bev.: Ernszt Lajos) Kat. Nemzeti Szalon, Bp. 1904. NEMZETI SZALON 1904 D Mővészettörténeti kiállítás. I. XVIII. század angol mesterei. II. A francia barbizoni iskola mesterei. Kat. Nemzeti Szalon 1904. január hó 24 – február hó 21. Bp., 1904. NEMZETI SZALON 1905 A Szinyei Merse Pál mőveinek győjteményes kiállítása. Modern Magyar Mővészek III. 1905. január. . (Bev.: Ernszt Lajos) Kat. Nemzeti Szalon, Bp. 1905. NEMZETI SZALON 1905 B A Nemzeti Szalon 1905. évi tavaszi és III-dik grafikai kiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1905. NEMZETI SZALON 1905 C Olgyay Ferenc mőveinek győjteményes kiállítása. Modern Magyar Mővészek IV. (Bev.: Ernszt Lajos) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1905. NEMZETI SZALON 1905 D A Nemzeti Szalon ıszi- és Szenes Fülöp arcképkiállításának katalógusa. (Bev.: Ernszt Lajos) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1905. NEMZETI SZALON 1905 E Böhm Pál mővészi hagyatéka. 1905 szeptember (Bev.: Ernszt Lajos) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1905. NEMZETI SZALON 1905 F Fényes Adolf győjteményes kiállítása. Modern Magyar Mővészek V. (Bev.: Ernszt Lajos) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1905. NEMZETI SZALON 1905 G A Nemzeti Szalon karácsonyi tárlata és Makart képeinek kiállítása. (Bev.: Ernszt Lajos) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1905. NEMZETI SZALON 1906 A Magyar Mannheimer Gusztáv győjteményes kiálítása.. Modern Magyar Mővészek VI. (Bev.: Ernszt Lajos) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1906. NEMZETI SZALON 1906 B A Nemzeti Szalon 1906. évi és IV-dik grafikai kiállításának katalógusa. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1906.

219

NEMZETI SZALON 1906 C Grünwald Iványi Béla. Modern Magyar Mővészek VII. (Bev.: Ernszt Lajos) 1906. febr.márc. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1906. NEMZETI SZALON 1906 D Vaszary János mővei. Modern Magyar Mővészek VIII. (Bev.: Ernszt Lajos) 1906. márc.ápr. Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1906. NEMZETI SZALON 1907 A A Nemzeti Szalon elsı csoportkiállításának katalógusa. . Modern Magyar Mővészek X. (Bev.: Ernszt Lajos) 1907. március Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1907. NEMZETI SZALON 1907 B László Fülöp mővei. 1907. április Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1907. NEMZETI SZALON 1907 C Gauguin, Cézanne, stb. mővei. 1907. május Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1907. NEMZETI SZALON 1907 D A magyar érem és plakett-kiállítás lajstroma. Éremkedvelık Egyesülete (Szerk.: Csányi Károly) Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1907. NEMZETI SZALON 1907 D Márk Lajos győjteményes kiállítása. Modern Magyar Mővészek XI. (Bev.: Ernszt Lajos) 1907. november Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1907. NEMZETI SZALON 1907 E Modern francia nagymesterek tárlata. Magyar mővészek karácsonyi mővásárja. Éremkedvelık Egyesületének kiállítása. 1907. december Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1907. NEMZETI SZALON 1908 A M.I.É.N.K. Kat. Nemzeti Szalon, 1908. január Bp., 1908. NEMZETI SZALON 1908 B Paczka Ferencz és Cornélia kiállítása 1908. április Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1908. NEMZETI SZALON 1908 C A Nemzeti Szalon V. grafikai és tavaszi kiállításának katalógusa. 1908. május Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1908. NEMZETI SZALON 1908 D A Nemzeti Szalon ıszi kiállításának katalógusa. 1908. szeptember-október Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1908. NEMZETI SZALON 1908 E Balló Ede Velázquez képei. 1908. november Kat. Nemzeti Szalon, Bp., 1908.

220

NEMZETI SZALON 1909 A M.I.É.N.K. második kiállítása Kat. Nemzeti Szalon, 1909. február-március Bp., 1909.

Ernst Múzeum

ERNST MÚZEUM 1912 A Ernst Múzeum ideiglenes katalógus. Bp., 1912. ERNST MÚZEUM 1912 B Ernst Múzeum. A magyar történet, irodalom, színészet és zene emlékeinek győjeménye. Bp., 1912. ERNST MÚZEUM 1912 C I. Szinyei Merse Pál győjteményes kiállítása. május, Bp., 1912. ERNST MÚZEUM 1912 D II. Kernstok Károlynak a debreceni megyei székház számára készült üvegfestményeinek kiállítása. szeptember, Bp., 1912. ERNST MÚZEUM 1912 E III. Zuloaga Ignacio és Brangwyn Frank győjteményes kiállítása. szeptember, Bp., 1912. ERNST MÚZEUM 1912 F IV. Fényes Adolf újabb festményei és rajzai győjteményes kiállítása. október, Bp., 1912. ERNST MÚZEUM 1912 G V. Vadász Miklós vizfestményei és rajzai győjteményes kiállítása. november, Bp., 1912. ERNST MÚZEUM 1912 H VI. Francia impresszionisták (Manet) és Herman Lipót győjteményes kiállítása. december, Bp., 1912. ERNST MÚZEUM 1913 A VII. Iványi-Grünwald Béla festményeinek és Magyar mőgyőjtemények bemutatása I. Dr. Sonnenfeld Zsigmond győjteményébıl. január, Bp., 1913. ERNST MÚZEUM 1913 B VIII. Ferenczy Károly újabb festményeinek és rajzainak győjteményes kiállítása. február, Bp., 1913. ERNST MÚZEUM 1913 C IX. Ligeti Miklós szobormőveinek győjteményes kiállítása. március, Bp., 1913.

221

ERNST MÚZEUM 1913 D X. Magyar biedermeier mővészet. április–május, Bp., 1913. ERNST MÚZEUM 1913 E XI. A XIX. század nagy francia mesterei. szeptember–október, Bp., 1913. ERNST MÚZEUM 1913 F XII. Magyar-Mannheimer Gusztáv kiállítása. október–november, Bp., 1913. ERNST MÚZEUM 1913 G XIII. Kupetzky János és Mányoky Ádám mővei és I. Csoportkiállítás: Szinyei Merse Pál, Csók István, Fényes Adolf, Ferenczy Károly, Herman Lipót, Iványi-Grünwald Béla, Ligeti Miklós, Sámuel Kornél, Vadász Miklós és a Budapesti Textilmővészeti Mőhely. november– december, Bp., 1913. ERNST MÚZEUM 1914 A XIV. Báró Hatvany Ferenc festményeinek győjteményes kiállítása. január, Bp., 1914. ERNST MÚZEUM 1914 B XV. Gróf Batthyány Gyula festményeinek és Beck Ö. Fülöp szobrainak győjteményes kiállítása. február–március, Bp., 1914. ERNST MÚZEUM 1914 C XVI. Munkácsy Mihály jubiláris kiállítása: 1864–1914. április–május, Bp., 1914. ERNST MÚZEUM 1915 A XVII. Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása. október– november, Bp., 1915. ERNST MÚZEUM 1915 B XVIII. II. Csoportkiállítás: Magyar mesterek: Vadász Miklós, Csók István, MagyarMannheimer Gusztáv, Glatz Oszkár, Herman Lipót, Mednyánszky László, Major Henrik, Beck Ö. Fülöp, Rippl-Rónai József, Sámuel Kornél. december, Bp., 1915. ERNST MÚZEUM 1916 A XIX. Kosztolányi-Kann Gyula és Mattyasovszky-Zsolnay László festményeinek és rajzainak kiállítása. január–február, Bp., 1916. ERNST MÚZEUM 1916 B XX. Lotz Károly emlékkiállítás. március–május, Bp., 1916. ERNST MÚZEUM 1916 C XXI. Német és osztrák mesterek és magyar követôik: Than Mór, Gerhardt Alajos. szeptember–október, Bp., 1916.

222

ERNST MÚZEUM 1916 D XXII. Jávor Pál festményei és rajzai. október–november, Bp., 1916. ERNST MÚZEUM 1916 E XXIII. A Ferenczy-család (Károly, Valér, Béni és Noémi) győjteményes kiállítása. november–december, Bp., 1916. ERNST MÚZEUM 1917 A XXIV. III. Csoportkiállítás: Magyar mesterek: Szinyei Merse Pál, Csók István, IványiGrünwald Béla, Faragó Géza, Feiks Alfréd, Feiks Jenı, Plány Ervin, Kisfaludi Strobl Zsigmond. január–február, Bp., 1917. ERNST MÚZEUM 1917 B XXV. Rippl-Rónai József újabb rajzai és festményei. április, Bp., 1917. ERNST MÚZEUM 1917 C XXVI. IV. Csoportkiállítás: Magyar mesterek: Than Mór, Lotz Károly, Iványi-Grünwald Béla, Thorma János, Tornyai János, Biró Mihály, Pólya Tibor, Vágó Pál. május, Bp., 1917. ERNST MÚZEUM 1917 D XXVII. V. Csoportkiállítás: Magyar mesterek: André Rezsı, Koszta József, Zombory Lajos és koronázási képek. szeptember–október, Bp., 1917. ERNST MÚZEUM 1917 E XXVIII. Kernstok Károly győjteményes kiállítása, Lukátsovits Ily iparmővészeti tárgyai, Ligeti Miklós szobrai. október–november, Bp., 1917. ERNST MÚZEUM 1918 A XXIX. Báró Hatvany Ferenc festményeinek és Báró Hatvany Lajosné Winsloe Christa szobrainak győjteményes kiállítása. január–február, Bp., 1918. ERNST MÚZEUM 1918 B XXX.– VI. Csoportkiállítás: Csók István, Iványi-Grünwald Béla, Feiks Alfréd, Feiks Jenı, Gara Arnold, Kádár Béla, Zádor István festımővészek és Lányi Dezsı szobrászmővész. február, Bp., 1918. ERNST MÚZEUM 1918 C XXXI. Deák-Ébner Lajos győjteményes kiállítása. március, Bp., 1918. ERNST MÚZEUM 1918 D XXXII. VII. Csoportkiállítás: Magyar mővészek: Czencz János, Jobbágyi Gaiger Miklós, Orbán Dezsı, Gy. Sándor József festık és Szász Vilmos szobrász. május, Bp., 1918.

223

ERNST MÚZEUM 1918 E XXXIII. Rudnay Gyula festımővész és Pásztor János szobrászmővész győjteményes kiállítása. szeptember, Bp., 1918. ERNST MÚZEUM 1918 F XXXIV. Ferenczy Károly hagyatéka és Ferenczy Béni, Noémi és Valér győjteményes kiállítása. október, Bp., 1918. ERNST MÚZEUM 1918 G XXXV. Fényes Adolf győjteményes kiállítása. december, Bp., 1918. ERNST MÚZEUM 1919 A XXXVI. VIII. Csoportkiállítás: Iványi-Grünwald Béla, Kandó László, Perlroth-Csaba Vilmos, Csáktornyai Zoltán, Pólya Tibor és a fiatal Heller Andor. január, Bp., 1919. ERNST MÚZEUM 1919 B XXXVII. Vaszary János győjteményes kiállítása. március, Bp., 1919. ERNST MÚZEUM 1919 C XXXVIII. IX. Csoportkiállítás: Rudnay Gyula, Basch Andor és Lux Elek. november, Bp., 1919. ERNST MÚZEUM 1920 A XXXIX. X. Csoportkiállítás: Iványi-Grünwald Béla, Koszta József, Garay Ákos, Beron Gyula. január, Bp., 1920. ERNST MÚZEUM 1920 B XL. XI. Csoportkiállítás: Vaszary János, Kosztolányi Gyula, Czencz János, Belányi Viktor festımővészek és Lukátsovits Ily iparmővésznı. február–március, Bp., 1920. ERNST MÚZEUM 1920 C XLI. [XII. Csoportkiállítás]: Grafikai kiállítás: Gustav Klimt, Egon Schiele, Jules Pascin, Paczka Cornélia, Báró Hatvany Ferenc, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Pólya Tibor, Herman Lipót. május, Bp., 1920. ERNST MÚZEUM 1920 D XLII. [XIII. Csoportkiállítás]: Pentelei Molnár János és Gy. Sándor József győjteményes kiállítása és Magyar mővészek arcképei. szeptember, Bp., 1920. ERNST MÚZEUM 1920 E XLIII. Rippl-Rónai József győjteményes kiállítása. november, Bp., 1920. ERNST MÚZEUM 1921 A XLIV. [XIV. Csoportkiállítás]: Horthy Béla festımővész és Szentgyörgyi István szobrászmővész győjteményes kiállítása, Kisfaludy Károly (1788 – 1830) festményei. január, Bp., 1921.

224

ERNST MÚZEUM 1921 B XLV. XV. Csoportkiállítás: Csáktornyai Zoltán, Herman Lipót, Iványi-Grünwald Béla, Kandó László, Zádor István festık, Kisfaludi Stobl Zsigmond szobrász és Románné Goldzieher Klára iparmővész. január, Bp., 1921. ERNST MÚZEUM 1921 C XLVI. XVI. Csoportkiállítás: Gróf Batthyány Gyula, Csók István, Mattyasovszky-Zsolnay László, Pólya Tibor, Vass Elemér festık, Kalmár Elza szobrász, Gara Arnold, Lakatos Artur és Loibl Ferenc iparmővészek. március, Bp. 1921. ERNST MÚZEUM 1921 D XLVII. Magyar Remekmővek: Elsı sorozat. május, Bp., 1921. ERNST MÚZEUM 1921 E XLVIII. XVII. Csoportkiállítás: Beron Gyula, Boris László, Jobbágyi-Gaiger Miklós, Szınyi István. szeptember, Bp., 1921. ERNST MÚZEUM 1921 F XLIX. Perlmutter Izsák. október, 1921. ERNST MÚZEUM 1921 G L. Rudnay Gyula festményei. december, Bp., 1921. ERNST MÚZEUM 1922 A LI. XVIII. Csoportkiállítás: Iványi-Grünwald Béla, Basch Andor, Herman Lipót,Kandó László, Vidovszky Béla, Zádor István festık és Kisfaludi-Strobl Zsigmond szobrász. január, Bp., 1922. ERNST MÚZEUM 1922 B LII. XIX. Csoportkiállítás: Magyar-Mannheimer Gusztáv, Koszta József, Prihoda István,Csáktornyai Zoltán, Feiks Alfréd, Feiks Jenı festık, Beck Ö. Fülöp szobrász. február, Bp., 1922. ERNST MÚZEUM 1922 C LIII. Báró Hatvany Ferenc győjteményes kiállítása. április, Bp., 1922. ERNST MÚZEUM 1922 D LIV. Gulácsy Lajos győjteményes kiállítása. szeptember, Bp., 1922. ERNST MÚZEUM 1922 E LV. XX. Csoportkiállítás: Aba-Novák Vilmos, Jeges Ernı, Szinyei Merse Rózsi festık, Karácsonyi Géza szobrász. szeptember, Bp., 1922. ERNST MÚZEUM 1922 F LVI. XXI. Csoportkiállítás: Fáy Dezsı, Pállya Celesztin, Pólya Tibor, Vass Elemér festık és Petri /Pick/ Lajos szobrász. október, Bp., 1922.

225

ERNST MÚZEUM 1922 G LVII. XXII. Csoportkiállítás: Benkhard Ágost, Gara Arnold, Székely-Kovács Olga festık és Reményi József szobrász. december, Bp., 1922. ERNST MÚZEUM 1923 A LVIII. XXIII. Csoportkiállítás: Kohner Ida, Márk Lajos és Szüle Péter festık, Lux Elek szobrász. január, Bp., 1923. ERNST MÚZEUM 1923 B Az Országos Magyar Királyi Képzımővészeti Fıiskola növendékei munkáinak kiállítása. március 18–25., Bp., 1923. ERNST MÚZEUM 1923 C LIX. XXIV. Csoportkiállítás: Magyar Rézkarcolók Egyesülete, Feszty Masa, Frank Frigyes, Szirt Oszkár festık, Berán Lajos szobrász. április, Bp., 1923. ERNST MÚZEUM 1923 D LX. XXV. Csoportkiállítás: Deli Antal, Gaál Ferenc, Parobek Alajos és Pándy Lajos festık, Moiret Ödön szobrász. szeptember, 1923. ERNST MÚZEUM 1923 E LXI. XXVI. Csoportkiállítás: Bató József, Korb Böske és Vass Elemér festık,Gádor István szobrász. [téves számozás miatt az LXII. kiállítás helyett az LXIII. következett !] szeptember, Bp., 1923. ERNST MÚZEUM 1923 F LXIII. Rippl-Rónai József győjteményes kiállítása. október, Bp., 1923. ERNST MÚZEUM 1923 G LXIV. Fényes Adolf győjteményes kiállítása. december, 1924. január, Bp., 1923. ERNST MÚZEUM 1924 A LXV. Szınyi István győjteményes kiállítása. január, Bp., 1924. ERNST MÚZEUM 1924 B LXVI. Vaszary János győjteményes kiállítása. február, Bp., 1924. ERNST MÚZEUM 1924 C LXVII. XXVII. Csoportkiállítás: Basch Andor, gróf Batthyány Gyula, MattyasovszkyZsolnay László, Pólya Iván, Pólya Tibor és Rudnay Gyula. február–március 9., Bp., 1924. ERNST MÚZEUM 1924 D LXVIII. Képzımővészek Uj Társasága elsı együttes csoportkiállítás. Rendezte: Ernst Endre. május, Bp., 1924.

226

ERNST MÚZEUM 1924 E LXIX. XXVIII. Csoportkiállítás: Bor Pál és Komjáti Wanyerka Gyula festık, Balló Ede klasszikus mesterek után készült másolatai. szeptember, Bp., 1924. ERNST MÚZEUM 1924 F LXX. XXIX. Csoportkiállítás: Farkas István, Gimes Lajos és Schilling Oszkár festımővészek. Szeptember, Bp., 1924. ERNST MÚZEUM 1924 G LXXI. XXX. Csoportkiállítás: Aba-Novák Vilmos, Feszty Masa és Patkó Károly festımővészek és a XIX. század mestereinek kézrajzai. október, Bp., 1924. ERNST MÚZEUM 1924 H LXXII. Herman Lipót győjteményes kiállítása. december, Bp., 1924. ERNST MÚZEUM 1924 I Az Országos Magyar Királyi Képzımővészeti Fıiskola kiállítása a mővészifjúság munkáiból. december 18. – 1925. január 7., Bp., 1924. ERNST MÚZEUM 1925 A LXXIII. Iványi-Grünwald Béla és Kisfaludi Strobl Zsigmond győjteményes kiállítása. január, Bp., 1925. ERNST MÚZEUM 1925 B LXXIV. Rudnay Gyula festımővész és Pásztor János szobrászmővész győjteményes kiállítása. február, Bp., 1925. ERNST MÚZEUM 1925 C LXXV. [XXXI. Csoportkiállítás]: Csók István, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Zádor István festımővészek és Szentgyörgyi István szobrászmővész győjteményes kiállítása. március, Bp., 1925. ERNST MÚZEUM 1925 D LXXVI. Munkácsy Mihály és Paál László emlékkiállítás. május–augusztus, Bp., 1925. ERNST MÚZEUM 1925E LXXVII. XXXII. Csoportkiállítás: Barcsay Jenı, [Paizs] Goebel Jenı, Istokovits Kálmán, Kotász Károly, Szemere Lenke és Tóth Gyula festımővészek. szeptember, Bp., 1925. ERNST MÚZEUM 1925 F LXXVIII. XXXIII. Csoportkiállítás: Ferenczy Károly hagyatéka és Glatz Oszkár, Orbán Dezsı és Végh Gusztáv festımővészek. október, Bp., 1925. ERNST MÚZEUM 1925 G LXXIX. XXXIV. Csoportkiállítás: Izsó Miklós emlékkiállítás és Feiks Jenı, Márffy Ödön, Perlrott-Csaba Vilmos, Varga Nándor festımővészek és Kalmár Elza szobrásznı. október, Bp., 1925.

227

ERNST MÚZEUM 1925 H LXXX. XXXV. Csoportkiállítás: Rippl-Rónai József, Beron Gyula, Gara Arnold, Szüle Péter, Vass Elemér, Vértes Marcell festımővészek és Liipola Yrjı szobrász. december, Bp., 1925. ERNST MÚZEUM 1926 A LXXXI. A Szinyei Merse Pál Társaság mővésztagjainak második kiállítása az Ernst Múzeumban. január–február, Bp., 1926. ERNST MÚZEUM 1926 B LXXXII. A Képzımővészek Uj Társaságának (KUT) III. nagy kiállítása. március–április, Bp., 1926. ERNST MÚZEUM 1926 C LXXXIII. Munkácsy Mihály két remekmőve: Krisztus Pilátus elıtt és A Kálvárián bemutatása. április, Bp., 1926. ERNST MÚZEUM 1926 D LXXXIV. Mohács emléke. Fiatal magyar mővészek. szeptember, Bp., 1926. ERNST MÚZEUM 1926 E LXXXV. Csoportkiállítás: Boldizsár István, Fáy Dezsı, Holló László, Nemes József, Tordai Schilling Oszkár és S. Schossberger Klára bárónı. október, Bp., 1926. ERNST MÚZEUM 1926 F LXXXVI. Csoportkiállítás: [Paizs] Goebel Jenı, Góth Móric, Gy. Szabó Kálmán, Pártay István, Vidovszky Béla és Weil Erzsébet. november, Bp., 1926. ERNST MÚZEUM 1927 A LXXXVII. Csoportkiállítás: Hatvany Ferenc báró, Iványi-Grünwald Béla, MattyasovszkyZsolnay László, Márk Lajos és Simkovics Jenı festık, Kisfaludi-Stróbl Zsigmond szobrászmővész. január, Bp., 1927. ERNST MÚZEUM 1927 B LXXXVIII. Csoportkiállítás: Aba-Novák Vilmos, Feiks Jenı, Kelemen Emil, Patkó Károly és Ziffer Sándor festık. február, Bp., 1927. ERNST MÚZEUM 1927 C LXXXIX. Négy magyar festını: Feszty Masa, Korb Erzsébet †, Szemere Lenke és SzékelyKovács Olga. március, Bp., 1927. ERNST MÚZEUM 1927 D Liptóujvári Strobl Alajos hagyatéki kiállítása (1856–1926). május, Bp., 1927. ERNST MÚZEUM 1927 E LXXXX. Zichy Mihály emlékkiállítás. június, Bp., 1927.

228

ERNST MÚZEUM 1927 F XCI. Csoportkiállítás: Derkovits Gyula, Molnár C. Pál, Rauscher György, Simon György János, Cselényi Walleshausen Zsigmond festımővészek és Kósa Mária szobrászmővésznı. szeptember, Bp., 1927. ERNST MÚZEUM 1927 G XCII. Csoportkiállítás: Gyıri Frigyes, Istokovits Kálmán, Lahner Emil, Lehel Mária, Orbán Dezsı, Simkovits Jenı és Rippl-Rónai József festımővészek. október, Bp., 1927. ERNST MÚZEUM 1927 H XCIII. Csoportkiállítás: Frank Frigyes, Orsós Ferenc, Scheiber Hugó, Tihanyi J[ános] Lajos, Vass Elemér festımővészek és Esseö Erzsébet szobrászmővésznı. október, Bp., 1927. ERNST MÚZEUM 1927 I XCIV. Fényes Adolf győjteményes kiállítása. december, Bp., 1927. ERNST MÚZEUM 1928 A XCV. Csók István és Márffy Ödön festımővészek és Lux Elek szobrászmővész kiállítása. január, Bp., 1928. ERNST MÚZEUM 1928 B XCVI. Kernstok Károly győjteményes kiállítása. február, Bp., 1928. ERNST MÚZEUM 1928 C XCVII. Csoportkiállítás: Békeffi György, Berény Róbert, Ecsıdi Ákos, Biai-Föglein István, ifj. Kernstok Károly és Körmendy Frim Ervin festımővészek. március, Bp., 1928. ERNST MÚZEUM 1928 D XCVIII. Csoportkiállítás: Basilides Barna, Basilides Sándor, Bernáth Aurél, Réfi-Kádi János, Péter Mária, Gy. Szabó Kálmán, Vaszkó Ödön festımővészek. szeptember, Bp., 1928. ERNST MÚZEUM 1928 E XCIX/a. Csoportkiállítás: Bernáth Aurél, Bertalan Albert, Feszty Masa, Nagy Sándor, Rózsaffy Dezsı, Simon György János és Zilzer Gyula festımővészek. szeptember, Bp., 1928. ERNST MÚZEUM 1928 F XCIX/b. Csoportkiállítás: Hubay Andor festımővész, Telcs Ede szobrászmővész, Fadrusz János emlékkiállítás. október, Bp., 1928. ERNST MÚZEUM 1928 G C. Rippl-Rónai József emlékkiállítása. december, Bp., 1928.

229

ERNST MÚZEUM 1929 A CI. Szınyi István kiállítása. január, Bp., 1929. ERNST MÚZEUM 1929 B CII. Csoportkiállítás: Abonyi Tivadar, Burghardt Rezsı, Istokovics Kálmán, Simkovics Jenı, Szüle Péter, Vass Elemér festık és Petri Lajos szobrász. február, Bp., 1929. ERNST MÚZEUM 1929 C CIII. Csoportkiállítás: Batthyány Gyula gróf, Cserepes István, Gallé Tibor, IványiGrünwald Béla, Nagy Imre, Rudnay Gyula festık és Sidló Ferenc szobrász. február– március, Bp., 1929. ERNST MÚZEUM 1929 D CIV. Csoportkiállítás: Andrássy Géza gróf és Magyar-Mannheimer Gusztáv festık és Sidló Ferenc szobrász. március, Bp., 1929. ERNST MÚZEUM 1929 E CV. Csoportkiállítás: Vörös Géza, Domanovszky Endre, Hollós-Mattioni Eszter,Medveczky Jenı festık és Kelemen Emil, Vadász Endre rajzai. szeptember, Bp., 1929. ERNST MÚZEUM 1929 F CVI. A Munkácsy-Céh II. reprezentatív kiállítása. október, Bp., 1929. ERNST MÚZEUM 1929 G CVII. Csoportkiállítás: Herman Lipót festményei, Gárdos Aladár szobrai, Francia mesterek rajzai. november, Bp., 1929. ERNST MÚZEUM 1930 A CVIII. Csoportkiállítás: Csók István, Perlmutter Izsák, Csóka István és Feszty Masa festımővészek. Ismeretlen magyar remekmővek: Elsı sorozat. január, Bp., 1930. ERNST MÚZEUM 1930 B CIX. Csoportkiállítás: Holló László, Haranglábi Nemes József, Vydai-Brenner Nándor, Schlossberger Klára bárónı és Weil Erzsi festımővészek. január, 1930. ERNST MÚZEUM 1930 C CX. Vaszary János képei. február, Bp., 1930. ERNST MÚZEUM 1930 D CXI. Csoportkiállítás: Bernáth Aurél, Cserepes István és Márffy Ödön festık, Belányi Viktor és Kemény László grafikusok, Kaszás Miklós szobrász. március, Bp., 1930.

230

ERNST MÚZEUM 1930 E CXII. Csoportkiállítás: Biai-Föglein István, Ecsıdi Ákos, Klie Zoltán, Márkus Imre, Szantrucek Jenı, Luigi Servolini (Livorno) és Bruno da Osimo (Osimo) festımővészek. szeptember, Bp., 1930. ERNST MÚZEUM 1930 F CXIII. Csontváry-Kosztka mőveinek győjteményes kiállítása. október, Bp., 1930. ERNST MÚZEUM 1930 G CXIV. Csontváry-Kosztka Tivadar, Fenyı György, Kirchner Jenı, Peterdi Gábor festımővészek. október, Bp., 1930. ERNST MÚZEUM 1930 H CXV. A Munkácsy-Céh III. reprezentatív kiállítása. november, Bp., 1930. ERNST MÚZEUM 1931 A CXVI. A Szinyei Merse Pál Társaság mővésztagjainak harmadik kiállítása. január–február, Bp., 1931. ERNST MÚZEUM 1931 B CXVII. Aba-Novák Vilmos és Pátzay Pál győjteményes kiállítása. február, Bp., 1931. ERNST MÚZEUM 1931 C CXVIII. Csoportkiállítás: Fáy Dezsı, Feiks Alfréd, Ferenczy Valér, Feszty Masa, Gallé Tibor, Perlrott-Csaba Vilmos, Reiter László festık és Ligeti Miklós szobrászmővész. március, Bp., 1931. ERNST MÚZEUM 1931 D CXIX. Csoportkiállítás: Hámor Ilona, Miháltz Pál, Nagy Imre, Pólya Iván, Várkonyi Ferenczy László festık, Kéz Kornis József ötvös és Finta Gergely szobrász. Kazinczy Ferenc emlékkiállítás. szeptember, Bp., 1931. ERNST MÚZEUM 1931 E CXX. Csoportkiállítás: Ferenczy Noémi, Herman Lipót, Istokovics Kálmán, Lehel Mária festık és Péri László szobrászmővész. október , Bp., 1931. ERNST MÚZEUM 1931 F CXXI. Csoportkiállítás: Barzó Endre, Biai Föglein István, [Diener] Dénes Rudolf, Jobbágyi Gaiger Miklós, Orbán Dezsı festımővészek és Gárdos Miklós szobrászmővész. november, Bp., 1931. ERNST MÚZEUM 1931 G CXXII. Csoportkiállítás: Gedı Lipót, Paizs-Goebel Jenı, báró Hatvany Ferenc, SzékelyKovács Olga, Cselényi Walleshausen Zsigmond festımővészek. november, Bp., 1931.

231

ERNST MÚZEUM 1931 H CXXIII. Csoportkiállítás: Ágoston Vencel, Czene János, Czóbel Béla, Csóka István, Jankai D. Tibor, Vadász Endre festımővészek mővei és az Alkotó Iparmővészek kiállítása. december, Bp., 1931. ERNST MÚZEUM 1932 A CXXIV. Csoportkiállítás: Boldizsár István, Csabai-Wágner József, Medveczky Jenı, Meitner László, Varga Nándor és Vass Elemér festımővészek mővei és az Alkotó Iparmővészek kiállítása. január, Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 B CXXV. Patkó Károly festımővész győjteményes kiállítása. január, Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 C CXXVI. Farkas István festımővész kiállítása és a Jaschik tanítványainak Goethe drámáihoz készült színpadi maquettejei. február, Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 D CXXVII. Basch Andor és Orsós Ferenc festımővészek és Harmos Károly, Szopori Nagy Miklós, Weil Erzsébet rajzolómővészek. március, Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 E CXXVIII. A Munkácsy-Céh IV. sorsolással egybekötött reprezentatív kiállítása. április, Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 F CXXIX. Csoportkiállítás: Basch Edit, Dési Huber István, Fried Pál, Gergely Tibor, RéfiKády János, Román György festımővészek és Mikus Sándor szobrászmővész. április, Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 G CXXX. Csoportkiállítás: Batthyány Gyula, Feiks Alfréd, Feiks Jenı, Fried Pál, Jándi Dávid, Lesznai Anna, Sugár Andor festımővészek és Mikus Sándor szobrászmővész. május, Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 H CXXXI. Az Ernst-Múzeum fennállásának XX. évfordulója alkalmából Ernst Lajos és Dr. Lázár Béla tiszteletére rendezett jubiláris kiállítás. Rendezték: Fényes Adolf, IványiGrünwald Béla, Szınyi István, Csók István, Sidló Ferenc, Rudnay Gyula, Beck Ö. Fülöp, Márffy Ödön és Márk Lajos. Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 I CXXXII. Istokovits Kálmán festımővész győjteményes kiállítása. október, Bp., 1932.

232

ERNST MÚZEUM 1932 J CXXXIII. Bernáth Aurél festımővész és Mészáros László szobrászmővész győjteményes kiállítása. október, Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 K CXXXIV. Fényes Adolf, Cserepes István, Kontuly Béla, Zádor István festımővészek és Mészáros László szobrászmővész győjteményes kiállítása. november, Bp., 1932. ERNST MÚZEUM 1932 L CXXXV. Márk Lajos, Barcsay Jenı, Förstner Dénes, Jakab Ödön, Simkovits Jenı festımővészek és Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászmővész győjteményes kiállítása. Magyar mesterek mestermővei. december, Bp., 1932 ERNST MÚZEUM 1933 A CXXXVI. Magyar-Mannheimer Gusztáv, Borbereki Kovács Zoltán, Haranglábi Nemes József, Kádár Béla, Ruzicskay György, Weil Erzsébet festımővészek és Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászmővész győjteményes kiállítása. Magyar mesterek mestermővei. január, Bp., 1933. ERNST MÚZEUM 1933 B CXXXVII. Horváth Béla, Basilides Sándor, Csébi Pogány István, José Clemente Orozco (Mexikó) festımővészek és Meller Kató iparmővésznı győjteményes kiállítása. Magyar mesterek mestermővei. február, Bp., 1933. ERNST MÚZEUM 1933 C CXXXVIII. Kernstok Károly, Bencze László, Gallé Tibor, Pohárnok Zoltán, Vadász Endre festımővészek és Petri Lajos szobrászmővész győjteményes kiállítása. Magyar mesterek mestermővei. február, Bp., 1933. ERNST MÚZEUM 1933 D CXXXVIII. [sic! CXXXIX.] A Munkácsy-Céh sorsolással egybekötött V. reprezentatív kiállítása. március, Bp., 1933. ERNST MÚZEUM 1933 E CXL. Batthyány Gyula, Hollós-Mattioni Eszter, Koffán Károly és Lehel Mária festımővészek győjteményes kiállítása. május, Bp., 1933. ERNST MÚZEUM 1933 F CXLI. Jobbágyi Gaiger Miklós, Kákay-Szabó György, Kern Andor, Kotász Károly, Rónay Kázmér, Vásárhelyi Gyızı festımővészek győjteményes kiállítása. szeptember, Bp., 1933. ERNST MÚZEUM 1933 G CXLII. Ambrosi Gustinus (Wien) szobrászmővész és Jánoshalmi Nemes Marcell festımővész győjteményes kiállítása. október, Bp., 1933.

233

ERNST MÚZEUM 1933 H CXLIII. Biai Föglein István festımővész és Ambrosi Gustinus szobrászmővész győjteményes kiállítása. november, Bp., 1933. ERNST MÚZEUM 1934 A CXLIV. Molnár C. Pál festımvővész győjteményes kiállítása. január, Bp., 1934. ERNST MÚZEUM 1934 B CXLV. Csoportkiállítás: Cserepes István, Erdei Viktor, Förstner Dénes, Istokovics Kálmán, Novotny Emil Róbert, Vörös Géza festımővészek és Gádor István szobrászmővész. január, Bp., 1934. ERNST MÚZEUM 1934 C CXLVI. Csoportkiállítás: Fáy Lóránt, Peterdi Gábor, Pohárnok Zoltán, Reiter László, Udvardy Pál festımővészek és Körmendi Frim Jenı szobrászmővész. március, Bp., 1934. ERNST MÚZEUM 1934 D CXLVII. A Munkácsy-Céh sorsolással egybekötött V. [sic! VI.] reprezentatív kiállítása. május, Bp., 1934. ERNST MÚZEUM 1934 E CXLVIII. Beczkói Bíró Henrik győjteménye (Elsı sorozat). október, Bp., 1934. ERNST MÚZEUM 1934 F CXLIX. Bálint Rezsı festımővész kiállítása. október, Bp., 1934. ERNST MÚZEUM 1934 G CL. Derkovits Gyula † győjteményes kiállítása. október, Bp., 1934. ERNST MÚZEUM 1935 A CXLIX. Csók István jubiláris kiállítása. január, Bp., 1935. [a CXLIX. sorszám megismétlıdése után nem korrigálták a téves számozást!] ERNST MÚZEUM 1935 B CL. Gr. Batthyány Gyula, Detre Szilárd (Páris), Paizs-Goebel Jenı, Gr. Széchenyi Irma és Tóth B. László festımővészek és Beck András szobrászmővész együttes kiállítása. február, Bp., 1935. ERNST MÚZEUM 1935 C CLI. Vaszary János győjteményes kiállítása. február, Bp., 1935. ERNST MÚZEUM 1935 D CLII. Csoportkiállítás: Ámos Imre, Remsey Jenı festımővészek és Patai Mihály, Redı Ferenc grafikusok. Április, Bp., 1935

234

ERNST MÚZEUM 1935 E CLIII. A Szinyei-Merse Pál Társaság reprezentatív kiállítása. június, Bp., 1935. ERNST MÚZEUM 1935 F CLIV. Fenyı György győjteményes kiállítása és Ferenczy Károly hagyatékában maradt ismeretlen mőveinek kiállítása. szeptember, Bp., 1935. ERNST MÚZEUM 1935 G CLV. Marosi Gyula, Brabécz-Wellisch Margit festımővészek kiállítása és Ferenczy Károly hagyatékában maradt ismeretlen mûvei. Október, Bp., 1935. ERNST MÚZEUM 1936 A CLVI. Farkas István falfestményei, újabb képei és rajzainak kiállítása. január, Bp., 1936. ERNST MÚZEUM 1936 B CLVII. Csoportkiállítás: Boldizsár István, Csók István, Herman Lipót, Rudnay Gyula, Szüle Péter festımővészek. január, Bp., 1936. ERNST MÚZEUM 1936 C CLVIII. Csoportkiállítás: Basch Andor, Domanovszky Endre, Ijjász H. Imre, Kontuly Béla, Vadász Endre festımővészek, Halmágyi István szobrászmővész. február, Bp., 1936. ERNST MÚZEUM 1936 D CLIX. Barcsay Jenı festımővész és Vilt Tibor szobrászmővész csoportkiállítása. március, Bp., 1936. ERNST MÚZEUM 1936 E CLX. Mattyasovszky-Zsolnay László festımővész emlékkiállítása. (Rend. és kat. elıszó: Petrovics Elek.) március, Bp., 1937. ERNST MÚZEUM 1936 F CLXI. Csoportkiállítás: Ámos Imre, Anna Margit, Gertler Tibor, Th. Th. Heine (Brünn) festımővészek. szeptember, Bp., 1936. ERNST MÚZEUM 1936 G CLXII. Csoportkiállítás: Rippl-Rónai József arcképfestı, Istokovits Kálmán, Barna Elek, Gulyás Ferenc, Kenéz János festımővészek. október, Bp., 1936. ERNST MÚZEUM 1936 H CLXIII. Csoportkiállítás: Hollós Mattioni Eszter, Dr. Ehrenhaftné Hevesi Margit, Marosi (Marosán) Gyula, Pohárnok Zoltán festımővészek és Csáky József (Párizs) szobrászmővész. december, Bp.,1936. ERNST MÚZEUM 1937 A CLXIV. Koszta József festımővész, Szentgyörgyi István szobrászmővész, Urumoff Péter (Szófia) festımővész győjteményes kiállítása. január, Bp., 1937.

235

ERNST MÚZEUM 1937 B CLXV. Csoportkiállítás: Vaszary szobrászmővész. február, Bp., 1937.

János

festımővész

és

Borbereki

K.

Zoltán

ERNST MÚZEUM 1937 C CLXVI. Csoportkiállítás: Batthyány Gyula gróf, Csabai Rott Margit, Fáy Lóránt, Feiks Jenı, Kun Sándor festımővészek és Bernstorff May grófnı szobrászmővész. február, Bp., 1937. ERNST MÚZEUM 1937 D CLXVII. Csoportkiállítás: Barcsay Jenı, Czóbel Béla, Egry József, Farkas István, Hincz Gyula, Kmetty János, Márffy Ödön festımővészek és Medgyessy Ferenc, Vilt Tibor szobrászmővészek. március, Bp., 1937.

236

Bibliográfia711

ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995 Aranyérmek, ezüstkoszorúk. Kat. (Szerk.: Nagy Ildikó és Imre Györgyi) Magyar Nemzeti Galéria. Bp., 1995. BAKOS 2004 Bakos Katalin: Grafika a modern magyar mővészetben 1900–1930. In: Modernizmusok. Kat. (Szerk.: Bakos Katalin, Ulrike Gauss, Róka Enikı) Magyar Nemzeti Galéria Bp., 2004. 44-71. BASICS 2001 Basics Beatrix: Mővész (ön)arcképek. Kat. (Szerk.: Holló Szilvia Andrea) Budapesti Történeti Múzeum Bp., 2001. BASICS 2002 Basics Beatrix: Ernst Lajos győjteménye és a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka. In: EGY GYŐJTİ 2002. 111-131. BELITSKA-SCHOLTZ 1985 Jankovich Miklós a győjtı és mecénás (1772–1846). (Szerk.: Belitska-Scholtz Hedvig) Bp., 1985. BERNÁTH 1993 Bernáth Mária: Stílustendenciák a millenáris kiállítás festészeti anyagában. In: A historizmus mővészete Magyarországon (Szerk.: Zádor Anna) Bp., 1993. 148-176. BOGDANOV 2004 Bogdanov Edit: Mővészetelméleti gondolatok befogadása és kreatív átalakítása Palágyi Menyhért esztétikájában. In: A kreativitás mintázatai. Magyar tudósok, magyar intézmények a modernitás kihívásában. Recepció és kreativitás. (Szerk.: Békés Vera) Bp., 2004. 94-129. BUZINKAY 2000 Buzinkay Péter: Az „aukcióügy” kezdetei. Az elsı rendszeres hazai mővészeti árverések (1910–1925). In: Jelentés– Report 2000. (Szerk.: Marton Erzsébet) Bp., 2000. 156-179. DÁVID 2002 Dávid Ferenc: Ház és enteriır. Az Ernst Múzeumról és Falus Elekrıl. In: EGY 2002. 93-108.

GYŐJTİ

711

A bibliográfiába azokat a mőveket vettem csak bele, melyekre legalább kétszer hivatkozom a dolgozatban.

237

E. CSORBA 2000 E. Csorba Csilla: A költészet apotheózisa. In: Az irodalom ünnepei. (Szerk.: Kalla Zsuzsa) Bp., 2000. 35-47. EGY GYŐJTİ 2002 Egy győjtı és győjteménye. Ernst Lajos és az Ernst Múzeum. Kat. (Szerk.: Róka Enikı) Ernst Múzeum, Bp., 2002. ENTZ 1937 Entz Géza: A magyar mőgyőjtés történetének vázlata 1850-ig. Bp., 1937. ERDEI 2003 Erdei Gyöngyi: Mőpártoló Budapest. 1873–1933. Bp., 2003. FEJİS 1957 Fejıs Imre: A Nemzeti Képcsarnok Alapító Egyesület története. Mővészettörténeti Értesítı VI/1. 1957. 37-47. FEJİS 1959 Fejıs Imre: A Magyar Történelmi Képcsarnok 75 éve. Mővészettörténeti Értesítı VIII/4. 1959. 285-289. FEJTİ 2000 Fejtı Ferenc: Magyarság, zsidóság. Bp., 2000. FÖLDES 2002 Földes Mária: XIX. századi magyar szobrászat az Ernst-győjteményben. In: EGY 2002. 199-210.

GYŐJTİ

GÁBOR 1983 Gábor Eszter: Az ezredéves emlék Schickedanz Albert millenniumi emlékmő koncepciójának kialakulása. Mővészettörténeti Értesítı XXXII/4. 1983. 202-217. GÁBOR 1996 Gábor Eszter: Schickedanz Albert építımővész. In: Schickedanz Albert (1846–1915) Ezredévi emlékmővek múltnak és jövınek. Kat. (Szerk.: Gábor Eszter, Verı Mária) Szépmővészeti Múzeum, Bp., 1996. GELLÉR 2003 Gellér Katalin: Mester hol lakol? Nagy Sándor mővészete. Bp., 2003. GESKÓ–MOLNOS 2003 Geskó Judit–Molnos Péter: Francia impresszionista mővek győjtése Magyarországon. In: Monet és barátai. Kat. (Szerk.: Geskó Judit) Szépmővészeti Múzeum, Bp., 2003. 15-31.

238

GÖMÖRY 2002 Gömöry Judit: Ernst Lajos és a Japán kávéház mővészasztala. In: EGY GYŐJTİ 2002. 213226. GRANT 1941 Grant Valér (Grünwald Valéria): Ernst Lajos. Bp., é.n. [1941.] GRATZ 1934 Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867–1918. Bp., 1934. GUNST 2000 Gunst Péter: A magyar történetírás története. Bp., 2000. GYÁNI 2002 Gyáni Gábor: Történészdiskurzusok. Bp., 2002. GYÁNI – KÖVÉR 2006 Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete. Bp., 2006. HERMAN 1958 Herman Lipót: A mővészasztal Bp., 1958. HORVÁTH 2000 Iparmővészeti kincsek Magyarországon. (Összeállította: Horváth Hilda) Bp., 2000. HORVÁTH 2007 Horváth Hilda: Gróf Pállffy János mőgyőjteménye. Bp., 2007. JANKOVICH 2002 Jankovich Miklós (1772–1846). Kat. (Szerk.: Mikó Árpád) Magyar Nemzeti Galéria Bp., 2002. KALLA 1994 Kalla Zsuzsa: Irodalmi relikviák-világi ereklyék (A Petıfi-relikviák története). In: Tények és legendák-tárgyak és ereklyék (Szerk.: Kalla Zsuzsa) Petıfi Irodalmi Múzeum Bp., 1994. 67-90. KALLA 1997 Kalla Zsuzsa: A Petıfi relikviák története. In: Beszélı tárgyak. A Petıfi család relikviái. (Szerk.: Kalla Zsuzsa, Ratzky Rita.) Bp., 1997. 20-23. KALLA 2002 Kalla Zsuzsa: Egy magyar kultúrtett. Petıfi-kultusz az Ernst Múzeumban. In: EGY GYŐJTİ 2002. 181-196.

239

KARÁDY 1997 Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Bp., 1997. KESERÜ 1988 Keserü Katalin: A képzımővészet szerepének érzékelése a nemzeti jelleg reprezentálásában. In: Forradalom után – kiegyezés elıtt.(Szerk.: Németh G. Béla) Bp., 1988. 215-233. KOPÓCSY 2007 Kopócsy Anna: A modern magyar mővészet emancipációja.Vaszary János és a mővészcsoportok, mővésztársulatok. In: Vaszary János (1867–1939) győjteményes kiállítása. Kat. (Szerk.: Veszprémi Nóra) Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 2007. 137-145. KÖRMÖCZI 2002 Körmöczi Katalin: A bútorgyőjtemény. In: A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum győjteményei. (Szerk.: Pintér János) Bp., 2002. 353-369. LACKÓ 1987 Lackó Miklós: Viták a nemzeti jellemrıl a XX. Század elsı felében. Bp., 1987. LACKÓ 1988 Lackó Miklós: Korszellem és tudomány. Bp., 1988. LENKEI 1957 Lenkei Andrásné: A Budapesti Történeti Múzeum kialakulása. In: Tanulmányok Budapest Múltjából XII. Bp., 1957. LICHNER 2002 Lichner Magdolna: Ernst Lajos ipermővészeti győjteménye a dokumentumok tükrében. In: EGY GYŐJTİ 2002. 135-154. MOLNOS – GESKÓ 2006 Molnos Péter – Geskó Judit: Vincent van Gogh mővei Magyarországon. In: Van Gogh Budapesten. Kat. (Szerk.: Geskó Judit, Gosztonyi Ferenc) Szépmővészeti Múzeum, Bp., 2006. 105-129. MRAVIK 2001 Mravik László: Budapest mőgyőjteményei a két világháború között. Budapesti Negyed, IX/32-33. 2001. nyár-ısz, 156-190. MRAVIK 2003 Mravik László: Báró Hatvany Ferenc mőgyőjteményének története. In: Hatvanyak emlékezete. Hatvany Lajos Múzeum füzetek 18. Hatvan, 2003. 113-266. NÉMETH 1970 Németh G. Béla: Beöthy Zsolt. In: Mő és személyiség. Bp., 1970. 329-371.

240

NÉMETH 2003 Németh István: A flamand primitívektıl a holland expresszionistákig. Nemes Marcell (1866–1930) németalföldi képgyőjteménye. Múlt és jövı, XIV/4. 2003. 107-117. NÉMETH 2004 Németh István: Legendák és tények Nemes Marcellrıl I. Miért lett nemes – a Nemes? Artmagazin, II/4. 2004. szeptember, 4-10., Legendák és tények Nemes Marcellrıl I. Apostol, vagy képkereskedı? Artmagazin, 2004 II/5. 2004. november, 5-13.; Legendák és tények Nemes Marcellrıl III. A tutzingi várúr. Artmagazin, 2005 III/1. 2005. januárfebruár, 5-13. PARÁDI 2006 Parádi Judit: Szintézis és megújulás a MIÉNK keretében. In: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig. Kat.(Szerk.: Passuth Krisztina, Szücs György) Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 2006. 123-128. PERECZ 1998 Perecz László: A pozitivizmustól a szellemtörténetig. Bp., 1998. PERECZ 2008 Perecz László: Nemzet, filozófia, „nemzeti filozófia”. Bp., 2008. RÉVÉSZ 2004 Révész Emese: A mővészi másolat helye és szerepe a századforduló magyar mővészetében. In: „Eredeti másolat” Balló Ede és XIX. századi magyar kortársainak mővészi másolatai a reneszánsz és barokk festészet remekmővei után. Kat. (Szerk.: Révész Emese) Magyar Képzımővészeti Egyetem. Bp., 2004. 11-53. ROCKENBAUER 2006 Rockenbauer Zoltán: Márffy Ödön. Bp., 2006. RÓKA 2001 Róka Enikı: Ernst Lajos győjteménye és az Ernst Múzeum. Budapesti Negyed, IX/32-33. 2001. nyár-ısz, 119-155. RÓKA 2002 A Róka Enikı: Az eleven múlt. Ernst Lajos múzeuma. In: EGY GYŐJTİ 2002. 9-90. RÓKA 2002 B Róka Enikı: Ernst Lajos és Rippl-Rónai József. Még egyszer az Ernst Múzeum üvegablakáról. In: Mővészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére. A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve. 1997–2001. Bp. 2002. 289-292. RÓKA 2004 Róka Enikı: Ernst Lajos pályája és mőgyőjteménye. In: Maradandóság és változás. (Szerk.: Bodnár Szilvia, Jávor Anna ) Bp., 2004. 467-478.

241

RÓKA 2007 Róka Enikı: A „rajzoló fejedelem”. In: Zichy Mihály, a „rajzoló fejedelem”. Kat. (Szerk.: Róka Enikı) Magyar Nemzeti Galéria Bp., 2007. 9-27. ROMSICS 2004 Romsics Ignác: A magyar birodalmi gondolat. In: Múltról a mának. Bp., 2004. 127-147. RÓZSA 1984 Rózsa György: Százéves a Történelmi Képcsarnok. Folia Historica, XII. 1984. 173-178. R. VÁRKONYI 1973 R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történelemszemlélet a magyar történetírásban. Bp., 1973. SINKÓ 1981 Sinkó Katalin: A magyar mőgyőjtés 1850 után – a magángyőjteményi kiállítások tükrében. In.: Válogatás magyar magángyőjteményekbıl. Kat. (Rendezte: Sinkó Katalin és Mravik László) Magyar Nemzeti Galéria Bp., 1981. 11-29. SINKÓ 1983 Sinkó Katalin: A nemzeti emlékmő és a nemzeti tudat változásai. Mővészettörténeti Értesítı XXXII/4. 1983. 185–201. SINKÓ 1986 Sinkó Katalin: A valóság története, avagy a történelem valósága. A millennium-ünnep historizmusa In: Lélek és forma. Magyar mővészet 1896–1914. Kat. (Szerk.: Éri Gyöngyi és O. Jobbágyi Zsuzsa) Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 1986.12-20. SINKÓ 1989 Sinkó Katalin: A vázlat mint a nemzeti géniusz kézjegye. In: Sub Minervae nationis praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdéskörébıl Németh Lajos 60. születésnapjára. (Szerk.: ELTE BTK Mővészettörténet Tanszék) Bp., 1989. 192-202. SINKÓ 1993 Sinkó Katalin: „A História a mi erıs várunk.” A millenniumi kiállítás mint Gesamtkunstwerk. In: A historizmus mővészete Magyarországon. (Szerk.: Zádor Anna) Bp., 1993. 132-147. SINKÓ 1995 Sinkó Katalin: A mővészi siker anatómiája 1840–1900. In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 15-47. STEMMER 1985 Stemmer Ödön: Egy antikvárius visszaemlékezései. Bp., 1985.

242

SZABÓ 2001 Szabó Miklós: Nemesi és polgári liberalizmus. In: Filozófia és kultúra. Írások a modern magyar mővelıdéstörténet körébıl. (Szerk.: Lackó Miklós) Bp., 2001. SZABÓ 2003 Szabó Mikós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története (1867–1918). Bp., 2003. SZINYEI 1990 Szinyei Merse Anna: Szinyei Merse Pál élete és mővészete. Bp., 1990. SZİKE 1999 Szıke Annamária: „...ostoba angyalkákkal játszik üres óráiban" A kutató és elmélkedı Székely Bertalan kép a kritikában és a mővészettörténet-írásban. In: Székely Bertalan 1835–1910. Kat. (Szerk.: Nagy ildikó, Bakó Zsuzsa) Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 1999. 311-348. SZURCSIKNÉ 1985 Szurcsikné Molnár Erika: A Könyves Kálmán Mőintézet tevékenységének történte. Ars Hungarica, XIII/2. 1985. 161-179. SZÜCS 1997 Szücs György: „In Hock signo vinces”. Hock János és a nagybányaiak. Nagybánya konferencia 1997. február 27-28. Szombathelyi Képtár. Szombathely, 1997. 7-14. SZÜCS 2002 Szücs György: Mővészeti tárlatok a Nagymezı utcában. Az Ernst Múzeum kiállítása 1912– 1937. In: EGY GYŐJTİ 2002. 229-241. SZŐCS 1997 Szőcs Jenı: Történeti „eredet”-kérdések és a nemzeti tudat. In: Szőcs Jenı: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Bp., 1997. 334-369. SZVOBODA DOMÁNSZKY 1997 Szvoboda Dománszky Gabriella: József nádor mint mőpártoló. In: József nádor (1776– 1847) Pest-Budán Kat. (Szerk.: Szvoboda Dománszky Gabriella) Budapesti Történeti Múzeum, Bp., 1997. 51-75. TÍMÁR 2002 Tímár Árpád: A Nemzeti Szalon alapítása. Cikkek, híradások a korabeli sajtóban. Ars Hungarica, XXX/2. 2002. 411-428. TÍMÁR 2008 Tímár Árpád: A MIÉNK mővészegyesület története a korabeli sajtó tükrében. I.. Mővészettörténeti Értesítı, LVII/1. 2008. 47-82.

243

TÖRTÉNELEM-KÉP 2000 Történelem-Kép. (Szerk.: Mikó Árpád és Sinkó Katalin) MNG Katalógus. Bp., 2000. VADAS 1989 Vadas Ferenc: Nemzeti pantheon és ezredéves emlékmő. In: Sub Minervae Nationis Praesidio (Szerk.: ELTE Mővészettörténeti Tanszék) Bp., 1989. 159-169. VADAS 1996 Vadas Ferenc: Programtervezetek a millennium megünneplésére (1893). Ars Hungarica XXIV/1. 1996. 3-55. VAYER 1938 Vayer Lajos: A történeti mővek illusztrálása. Klny. A Szentpétery-emlékkönyvbıl. Bp., 1938. 1-20. VAYER 1940 Vayer Lajos: A Történelmi Képcsarnok metszetgyőjteménye. Magyar Könyvszemle, LXIV. 1940. 283–285. ZICHY 2002 Zichy Mihály: Néhány szó az Ernst-győjteménynek az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába került darabjairól. In: EGY GYŐJTİ 2002. 171-178. ZWICKL 2001 Zwickl András: Az ideális és a reális valóság képei között – A Szınyi-kör Árkádiafestészete. In: Árkádia tájain. Szınyi István és köre 1918–1928. Kat. (Szerk.: Zwickl András) Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 2001. ZSÁKOVICS 1998 Zsákovics Ferenc: A Könyves Kálmán Mőkiadó Rt. mővészi litográfiasorozata. In: Modern magyar litográfia 1890–1930. A sokszorosított grafika száz éve I. Kat. (Szerk.: Bajkay Éva) Miskolci Galéria, Miskolc, 1998. 69-82.

244

Források rövidítéseinek jegyzéke 712

BFL / Budapest Fıváros Levéltára IM Irattár / Iparmővészeti Múzeum Irattár MNG Adattár / Magyar Nemzeti Galéria Adattár MNM Történeti Adattár É.R. / Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Adattár Érem és Régiségtár MNM Történeti Adattár F.I. / Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Adattár Fıigazgatósági iratok MNM Történeti Adattár T.O. / Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Adattár Történeti Osztály MOL / Magyar Országos Levéltár MTA MKI Adattár / Magyar Tudományos Akadémia Mővészettörténeti Kutatóintézet Adattára OSZK Kézirattár / Országos Széchényi Könyvtár Kézirattár PIM Kézirattár / Petıfi Irodalmi Múzeum Kézirattár SzM Adattár / Szépmővészeti Múzeum Adattár

712

A forrásjegyzékben csak a rövidítéseket és jelölöm, a többi pontos adat a lábjegyzetekben található.

245