Diszkaveri Eredeti magyar eposz kilenc énekben A szerző az olvasókhoz Hogy ki e néhány éneknek főhőse, ha kérded – nem tudom. Egy bizonyos: szinte akárki lehet. Férfiu szól neked itt, magyarul, (bár hangja se hallik). Sokfele elbolygott, hosszan hányódott, sok szép nyelvezetet, s eszejárást jól kitanult ő, s most ezt tárja elénk; ebből áll ez a mű. Első ének Hát, mert nem szoktam sose én fölvenni a stoppost. Nem tudhatjuk azér’, hogy ki az és mit akar. Hall sokfélét, oszt, ugye, nem tudhatja az ember. Így van, hát nem igaz? Így hát, jól tudom én! Húzzad az ablakodat lentebb mán, hogyha nem érzed jól magadat, baszki. Látom, sápadozol. Hát, mer’ a nagy rohadék buszok aztán tényleg okádják füstöt, ahogy bírják. Sok rohadék Ikarusz! Hogy megláttalak itt, mondom, hát mit keres ez mán két falu közt idekint? Stoppos vagy mi a fasz? Inge fehér, meg táska, baszod, meg nincs sehol itten tíz kilaméterig egy kis falu. Semmise sincs. Hát meg az is, tudod, úgy van, hogy mit tudna csinálni buszvezető akkor, rosszul hogyha leszel. Mert hát ő le nem állhat! Mennie kell, hogy időre pontosan ott legyen, oszt… nékije mennie kell. Csak hát éppen szar helyen is jött rád ez a bajság, mert itt busz sose jár, csak kibaszott ritkán. Hogyha ma nem jövök éppen, a buszt majd várhatod estig. Hogyha nem épp gyalogolsz, oszt lábad lekopik. Én tudom én, hogy jár ez a busz, mert buszvezető is voltam már ezelőtt, vagy négy hónapig is. Aztán mentem vissza is én inkább, kamionra. Nem tetszett a izé. Meg nem jól fizetett. Nem volt az túl jó. Sok részeggel veszekedni. Reggel a sok gyerek itt állatmódra vonul. Hétvégén meg jár a piacra a száz öregasszony. Szatyrában liba, oszt fossák össze a buszt. Sokkal jobb kamionnal. Egy nagy ruszki Kamazzal járkáltam. Tudod azt, hogy melyik az? Nemigen! Kurvanagy és ruszki. Van hatvan tonna üresben. Nagy piros! Ej, abban megvolt még az anyag! Kuplungnak volt tíz centis játéka! De zörgött! Körbetekergettem rongyokkal odalent. Abban semmise pászolt egymáshoz, csak ugy ippen. Oszt a motorja meg itt ordított közepütt.
Főleg nyáron volt az kurva szar. Este megálltam, lábast vettem elő, oszt a motor tetején tegnapi pörköltet melegítettem! De betyár volt! Jaj, de sokat szívtam nagy szutykos Kamazon. Hát azt tudtad-e, hogy hát ezt a Kamazt meg a ruszkik kikkel gyártatták ott a Kamazgyárban? Arra Szibéria környékén élt őslakosokkal! Udmurotok, vagy mik, így hívták azokat. Merthogy a földben volt sok gáz, meg minden egyéb is… Úgy, úgy, Udmurtok. Tudsz róluk valamit? Nyelvrokonok? Tényleg? Nem tudtam. Hogy de milyen jó, így oszt én tanulok tőled meg valamit. Ruszkiknak meg kellet Udmurtoknak a földje, oszt elvtársakká lettek az őslakosok. Épült aztán sorba’ panelház, úgy, ahogy az kell, oszt ide költöztek mind be, az őslakosok. Ott gyártotta Kamazt most már az olyan gyerek is, ki sátorban született, meg lóháton aludt! Honnan tudtad, nyelvrokonok? Egyetembe’ tanultad? Mer’ most épp oda jársz? Osztan már hanyad év? Hogyhogy péhádé? Hogy majd doktor leszel akkor? Oszt orvosdoktor, vagy csak majd amolyan? Jól teszed azt, jó is mán, hogy ha tanulhat az ember! Van nekem egy lányom, jó eszü gyermek az is. Hát, a középsulit, azt ott hagyta, de más oka végett. Anyja lelépett oszt szart bele mindenbe. Jó eszü, én mondom. Nagyjából egykoru véled. Mit mondasz? Az idén egykoru lesz teveled. Hát meg egyébként hall sok rosszféléket az ember. Hogy mi van ott az ilyen kollegium-bulikon. Félti az ember a kislányát elereszteni szinte. Részegség, szipuzás! Sok hülye szórakozás! És tényleg van ilyen, bulikon meg kollegiumban? Hát nem azér’ mondom. Mert hát csak legurul hétvégén az a sör, mert hát, ugye, férfinak az jár, csak hát féktelenül! Hányásig csak ivás! Így volt? Azt mondod, hogy nem szoktál? Sose szégyelld! Tényleg nem szoktál? Tényleg nem? Sohasem? Hát na de mások azér’… Na igen, jól gondolom én azt! Csak jól mondom azér’! Gondoltam, hogy igaz. Hallod-e, az volt akkor a szép! Járkálni Kamazzal! Külföldön nemigen, itthon ment az ipar. Volt sok gázolaj, oszt hát aztat lopta az ember. Otthon néha alig fértem a hordóktól. Egyszer a két szerelőaknát majdnem teli loptam. Hát, szaglott, az igaz, két rétegnyi linót fektettem pedig arra, baszod. Nade, látod, az ember mindent jól kitalál! Gazdálkodj okosan! Oszt te nem is cigizel? Meg kávét, azt se iszol tán? Látod, hát legalább van valamicske hibád. Lányok meg? Mán úgy értem, hogy hát az ilyen helyt, kollegiumba’ talán könnyebben megy azér’.
Ismerkedni, meg ez meg amaz. Hát „semmi komoly”-t, azt hogy kell érteni? Hogy minden napra kerül másik nő, vagy hogy még nincs nyoma nagy szerelemnek? Hát, pedig úgy látom, menne az épp, teneked. Rosszképű se vagy, épp csak kissé vézna, sovány vagy. Mondjuk ez így van hát, hogyha sokat te tanulsz. Mert nem dolgozol és nem sportolsz. Éppen ezért vagy rosszul mán a buszon. Többet kéne egyél! Vagy hát nem vagy tán te vegás, vagy olyan micsodás, mi? Csak húst hússal egyél! Attól áll fel a fasz! Nem vagy-e mán éhes? Mert én mindjárt haza érek, oszt majd hát bejövöl, oszt majd nálam eszünk. Szólok a lányomnak, hogy majd többet melegítsen. Szusszanj egyet azér’ még mielőtt tovamész. Aj, dehogyis zavarol! Mán biztos kész van a pörkölt, megmelegíti a jány, oszt majd jól megegyük. Hármunknak csak elég. Ne siess mán úgy egyetemre. Úgy se nem érsz oda mán. Inkább nálam egyél. Majd elküldjük a jányt kóláért, hogyha a bort hát tényleg meg nem iszod. Mert, mondtad, nem iszod! Lányom, az otthon van biztos, nem dolgozik ő most, mert hát most becsukott éppen a kocsma, ahol eddig pultos volt. Becsukatták. Jól van ez így is. Ketten csak mi vagyunk. Nincs kérője neki. Volt már kettő is, komolyabb, börtönbe került az egyik, a másikkal meg nem jöttem ki. Megmutatom, hogy a múlt hétvégéken micsináltam. Mindig bütykölök, oszt még pézt is keresek. Múltkoriban kitaláltam, hogy hát rossz Ifafelnit felhasználni hogyan kell, hogy haszna legyen. Egy kútkávaszerűt ha betonból öntöl alája, oszt tetejére teszed, oszt közepében a lyuk, osztan a lyukba meg ott pont jól beleillik a bogrács – kész is a bográcsos! Mert ha a boltba veszed egy ilyenér’ elkér vagy tíz-húszezret a boltos. Én meg bárkinek ezt hétezerér’ eladom. Látod-e? Furfanggal jól gazdálkodhat az ember! Még ha nem is doktor! Jól jár, hogyha eszes! Persze azért hát sokkal jobb az, hogyha tanult, és nem gürcölve keres. Könnyebben jön a péz. Felkelsz, oszt lezavarsz mán egy-kettő hagyatékit, válópert, oszt mán ott van a zsebbe a péz. Hogy van, mennyi a péz, amit így-úgy kapsz te olyankor? Hogyhogy nem tudod? Épp azt kérdeztem előbb, hogy: amolyan doktor leszel-é, vagy majd sima orvos. Hogy? Bölcsészdoktor? Hát olyan is van még? Hát az meg micsinál? Eszterházit? Csuda tudja, hogy tán ismerem-e. És hát jól fizet ez? Nézd már, hogy beborult arról. Majd ott, a megállón megnézed, jön-e busz. Táskád itt ne… Szevasz.
Második ének Hát, mostmár pihenő. Mire megfordulnak ezek majd, eltelik egy óra. Üljünk hát ide le. Míg odaérnek – az Avia, bazmeg, nem repülőgép –, felrakják a cumót, szusszanok egy kicsikét. Itt ez a lépcső. Üljél hát le. Na, baszki, a hátam. Elfáradtam azér’. Volt egy kurvanehéz szekrény, lépcsőn vittük a félemeletre Sunesszel. Baszki, ilyen nehezet! Nem segitett heveder semmit rajta, a lépcsőn majdnem visszaborult rám. Nem lehetett aztat jól megfogni se, mert hogyha alul fogtam, tetejét meg jól odabasztuk. Hát de szerencsénkre nem látták meg a nők. Hogy tudnak kiabálni ezek! Kicsikét odakoccan. Hát jóhogy! Asziszik, nem koccan sohase? Sok hülye nő! Ezek azt hiszik ám, hogy hát a bab is hús! Üljél hát ide le. Fáradt vagy, nem igaz? Látszik rajtad. Másfél, vagy két óra alatt fog majd ide érni a cucc. Addig csak pihenés. És te amúgy mi vagy? Én úgy értem, mán ide hozzánk hogy jöttél ide te? Hogy? Ja, diákmunkás! Csak hát kéne a péz, igaz? Értem hát. Azután meg? Majd magyarórákat meg nyelvtant tanitasz? Hogy? Nem akarsz? Hát, érted, azért hát, az pedig így megy! Akkor mér’ tanulod, hogyha nem is szereted? Értem már: tanulod szivesen, de tanítani útálsz. Ezt jól ismerem én! Téemkás vagyok egy nagy ruhagyárban, csak most hétvégén a Sunesszel hordjuk a bútorokat. Jókis izomra-meló – inkább volna való nekem ez! Nem az ottan a gyárban! Cérnát szaggat a gép, – apró kis szarozás! Mit? Hogy még azután is akarsz még majd te tanulni? Harminc múlsz, mire majd onnan is elballagsz! Az mire jó, ha teszem fel, megvan a doktori címed? Mint irodalmár majd hol kaphatsz te melót? Én még az se tudom, mit dolgozik egy irodalmár. Hogy? Kutat? És akkor? Hát… Lófaszt se csinál! Mit kutat? Azt, hogy hány népdalt írt József Attila, kétszáznegyvenötöt vagy kétszázhuszat-e? Olvasgatni azért szoktam. Még verseket is. Hát. Mán újabban alig. Vagy két éve talán. Még a Petőfi, Arany jó volt, meg a Puskin – a többi értelmetlen mind. Az rohadék hülyeség. Innen már ami jött, az mind szar volt. Ugye, érted. Jött Adi, oszt beleszart. Gyenge nyavalygás mind. Olvastál Hajnócit? Az ér még csak valamicskét. Hát, a világ legjobb könyve az, elhiheted! Még feleségem is olvas néha. A Jókaihoz már nincs idegem. Hosszú. Asszonykézbe való. Oszt, na de tényleg, mit kutatol majd mint irodalmár?
Meg, főleg, hogy olyat, hogy te olyan sok pézt kapsz majd egy kutatásért? Fontos lesz a parasztnak? Könyvtárban nekiülsz, oszt kutatod Anyegint! Oszt ha te felfedezel valamit? Akkor hova szarjunk? Hát ez, bazmeg, olyan, mintha Sunesszel ilyen nagy tudományos gyűlést rendeznénk, hogy a szekrényt mégis visszavigyük, mert filozófikusan már bizonyított tény, hogy jobb volt ott neki eddig! Hát, na de, persze, igaz, mert ha a visszafuvart majd kifizetnék, hát akkor fene bánja! Igy aztán egy szekrény is elég – mindig lenne meló! Hát de nem erről szól? Dehogyisnem! A többi nyavalygás! Egyfolytába’ rinyál minden nagy kitanult! Hogy szarul él, öngyilkos lesz, meg még csuda tudja! Elvileg ő az okos, oszt lófaszt se tud az! Lófaszt! Csak kibaszik mind egyfolytába’ magával kétszeresen mindig, hogyha kiadja a pézt sok hülye könyvre! Igen, mert így elszórja a pézét, másrészt meg behülyűl, oszt kicsinálja magát! Sok hülye könyvektől lesz öngyilkos ma az ember! Senkise nem nyavalyog annyit mint ma ezek! Nem téged baszogatlak, hidd el. Látom, emellett dolgozol is. Belüled tán még lesz valami. Csak hát sok nagyokos! Kutat! Ott a hüvösbe’! De én meg! Hátam majd’ leszakad, mégse nyavalygok azér’! Harmadik ének Tégedet is dógozni kerítettek? Mihe’ értel? Fönt, a tetőhöz kell most a segítséged. Még sose vótá’ fönn? Dógozni ilyen lecelésné’? Nem baj. Majd segitel. Majd vágol leceket. Meg hozod és majd bontod a sört is, hogyha leszólok. Hogy hívnak, mi, komám? Baszki, de jó kevesen jöttünk, bazmeg, máma csak ennyi melósra futotta? Aj, de cigánykodnak! Nincs pézük, mi, nekik?! Nagy kibaszott házat húzatnak föl, de a lóvét sajnálják a gecik! Hát, így oszt haladunk! Én meg a Petyka vagyunk csak a két mester, beleverjem! Hát, akkor… Gyere, oszt majd segitel te nekem. Ott, az a bajszos meg, ha beszól, majd mond oda néki: „szopd ki a langyos faszt”, vagy: „geci verje a szád”! Hallottad, Petya? Nem hallottad, verjem a szádba?! Mit, hát mit?! Idejössz, majd mondok valamit!! Hát, akkor, lássunk hozzá. Azt kéne csinálni… hogy majd, hát a izét. Látol-e itt leceket? Hát, a buzik hova tették mán? Ahun, ott van, a, hátul. Nem lehetett messzibb tenniük, ó, bazmeg! Hát, azt kéne csinálnunk, hogy majd felmegyek, osztan megmérném a izét. Ott a… Milyen hosszút kell lenyiszálni a lecbűl. Értel-e? Érted a dörgést?
Még sose láttad, hogy itt micsinálnak, igaz? Hát, az a lényege, baszki, hogy ott van fönn a gerenda, oszt a gerenda közét most beleceljük mink. Hogy majd arra jöhessen rá a cserép. Ugye, érted? Akkor felmegyek, oszt megmérem… mi a szart. Mekkora távolságra van egymástól a gerenda. Elvileg épp ugyanúgy mindenhol, nade hát Petyka, a faszkalap, ezt is szemmértékre csinálta. Így van-e, Petyka komám? Elszartad, fogadom! Petyka, a seggeddel szarjál, bazmeg, ne a száddal! Egyhatvan, de emitt, aljánál, meg amott egy kicsikét több. Hagyjál majd rá, hogyha levágod. Ó, bazmeg, sohasem láttál még te ilyet?! Hát, a tetőlec mind négy méteres, úgyhogy a lect majd egyhatvannyi helyett háromhúsznyira vágd! Oszt azután le se mérjed, mellé tartod az elsőt, elfűrészeled ott, oszt jó is van ez így. Petyka, te! Hol vagy mán? Petya! Hozzad mán a csövet, he! Nem hallod, mi, Petya? Hozzad mán a csövet! Hát amivel szívatlak, bazmeg! Baszd meg anyádat. Jötté’ má’ ide, mi? Nagy gecibajszú, te! Látod, Petyka, milyen segitőt kaptam? Nekiáll, oszt feldarabolja nekem egyhatvanra lecet! Hát! Le nem állítom végül, mind feldarabolja! Mit röhögöl, bazmeg! Haj, Petya, csirkefogó voltál mindig is! Az vagy hát! Koma, hallod, a Petykát ismerem ágybaszarós, ágybafosós, -hugyozós kiskora óta. Bezony. Lakodalmán úgy beivott, hogy mán éjfélkor aludt! Mondom, nem hazudok! Mán töltött káposztát sem nem bírta kivárni, kint a verendán úgy eldőlt, mint ez a zsák. Egy-két széket toltak alá, ott, kint a verendán, hajnalig ott aludott, oszt reggel – figyeled? – fölkelt, oszt hát akkor aszongya, saját lakodalmán néki mulatnia kell! Oszt mulatott egyedül! Este meg oszt elvitte a mentő, úgy beszivott már. Oszt a detoksziba’ vót három-négy napig is! Vizsgálták, sziijáter, meg kicsodák. Azután meg egy hétig feküdött otthon a gyógyszertűl. Nászestére az asszonynak meg várnia kellett két hetet. Így-e, Petya? Lagzi után, amikor hát, hogy az asszonynak pókhálós lett a pinája! Hát de ha így az igaz! Így vót, mér’ tagadod? Petyka, gecit fossá’, bazmeg, hát mér’ tagadod le? Ágyba feküdtél egy hétig. Húslevesen meg szar gyógyszeren éltél, asszonyod úgy kanalazta egyenként tebeléd! Akkor baszd meg anyád! Mennyit vágtál mán le? Na, jól is van, megyen ez, mint este az ágybaszarás! Hogyha egy ölre való kész lesz, majd azt horgyad föl nekem, ott, a tetőre.
Hoztál még leceket? Látod-e, ott a tető legtetejénél elkezdtem, ni, a… eztet a mércét itt odatartom alá, oszt szépen beverem itten alája a másikat. Így jön sorba a sok lec. Hogy verjem bele mán! Hozzál mán szegeket! Nem leled? Ott, a sörök mellett, meg az ácskapocsoknál! Ottan e! Hogy mi az ott? Ácskapocs. Azt. Ezeket így hívják. Sose hallottad még? Ott a gerendát összefogatni ilyen ácskapccsal lehetett. Eztet a szót nem is ismerted még? Hát ezelőtt mit dógoztál te, komám? Semmit sem? Nade hát akkor meg miböl éltél, bazmeg? Hát, ja vagy úgy! De hát egyetemre ha jársz, akkor mit keresel itten az építésen? A sógorodé ez a ház e? Mér’ nem mondtad előbb? Oszt nemjóba’ vagyol sógorral, hogy téged dógoztat? Nade, érted, szórakozásbol azér’… pont a tetőlecelés… El hát, bazmeg, mondhatod. Én megtartom a titkot. Várjál csak… Te tehát egy nyelvész vagy, azér’ jöttél most ide, hogy hát meghallgasd a beszédünk. Hát, koma, eztet azér’… hogyha tudom hamarébb, meg se merek szólalni, baszod, mert biztosan eddig sokmindent nem is úgy mondtam, ahogy kéne. Nem vagyok én kitanult. Nem, tájszólásom azér’ nincs. Ennek a… Petykának! Biztos van nekije! Mert az olyan hülye, oszt hát… Furcsa szavat se tudok. De azt is csak Petya tud inkább, én nemigen. Ő használ csak olyan szavakat, hogy az ember… elámul. Hogy micsodát? Igen, azt, szlenget is ő, inkább. Hát, jól rászedtél minket! Sok nyelveket ismersz? Egy nyelvész, ugyebár, tud sok nyelveket is. Hát. Idehívjam a… Pétert, oszt majd mittudomén, majd kérdezek ezt meg amazt, vagy megkérdezem őt, hogy mondjon valamit. Történetet életiből, oszt majd amikór elment, elmondod, miket is mondott rosszul, meg mik voltak a furcsa szavak. Mi? Hát, ippen, ha muszáj, nem bánom, ha neked mindenképpen az én szövegem kell. Kiskorom óta eldöntött dolog az, hogy hát én mi leszek. Épületasztalos így lettem, mert már az apám is az volt. Oszt örökül hagyta az édesapám. Emlékszem, ugye, egy nagy problémára, mivelhogy kiskorom óta a bal kézre vagyok hiteles, és a szekercével nem tudtam bánni. A szerszám, mert, ugye, félkezes. És mind jobbkézre való. Mái napig se feledtem el azt a napot, mikor este jött haza édesapám, tolta kerékpárját hátra, letámasztotta, a táskáját odaadta, abban volt ugyanis bent a szekerce, amit egy Fogarasról jött mester kalapálta nekem, mert hát az balkezes! Ó, ezt sohasem feledem!
Negyedik ének Erre borítsad rá oda. Adjad a… Így, e, pakoljad. Rúgjad rája a ezt. Így, e, a rá. Faszomat. Aztat is ott, legurult a faszom. Most. Nézzed a végit. Olvassuk le a szart. Így, e, a mérlegen. Itt. Így, e, aszongya, ha itt a… Figyeld mán itten a nyelvit. Nyolcvan… hát, a faszom… Nyolcvan… hét… igaz-e? Nyolcvanhétről írjál mán papirost, he, ezeknek. Nyolcvanhét kila vas. Átvételt igazolt. Ezt ide írd, így, eztet alá. Úgy hát, a izébe. Vagy hát tudja faszom. Majd tudják odabent! Nyolcvanhét, az a lényeg – fogja a fasz bogarászni! Egy néhány kila, hát nem mindegy! Faszomat! Ú, inkább, bazmeg, leülök. Hány óra van? Öt lesz? Még egy óra szopás! Ezt a vasat, nade, mán máma ez itt marad oszt majd hétfőn eltakarítjuk. Jól van a mérlegen is. Hagyjad mán. Legalább hétfő reggel lesz micsinálnunk. Nem csak a farkunk lógatjuk. Ide mán nem hoznak ma vasat! Szarjad mán, le, hogy egy órát még munkaidő van! Nem fizetik jobban hogyha te dolgozol oszt… Jól van az ottan a mérlegen is, hagyjad. Keritésnél ellopnák. Azután hoznák vissza megint! Volt mán úgy. Ide hozták vissza a… azt a vasat két nap múltán, amiket innen loptak, e, el. Nézd mán azt a izét. Micsodákat hoznak a Mébe! Tiszta izé még ez! Jókis izé! Mi ez, e? Itten, e. Kávéfőző alja, baszod. Dinamó vagy kis motor ez? Mi a fasz. Sok jókis micsoda! Majd jönnek Feriék, oszt átnézik, micsodákat hoztak. Hogy van-e még közte izé… Valami. Hátul, e, azt a Skodát is szétbontják Feriék majd. Alkatrész, mi a fasz. Bontójuk van, azér’. Látod-e eztet a hűtőt itt, e. Lakat van, e, rajta. Hogyha találsz valamit, szólsz, oszt ebbe tegyük. Menjünk hátra, papírokhoz. Majd arra ledűlünk. Csak menjél. A izét… Megnézném a… előbb, hűtőben, hogy meg van-e minden. Majd jövök, aztán… Itt is néha talál érdekeset, mi a faszt, Nemzeti Sportot vagy motoros lapokat, mifenéket. Még pornó is akad. Pléboj meg mi a fasz. Mit te találtál? Könyvet? Az értékes? Ki az író? Óvidiusz? Bizony, az… értékes lehet az. Versek, vagy mi a fasz? Mi? Eposz? Hát az mi a fasz, mi? Hőstörténet? Olyan, mint a Szupermen? Hát? Oszt ki a főhős? Senkise? Történet van-e benne? Szóval, nincs, csak ilyen kis történetek, oszt… Hát akkor meg mér jó ez? Van-e benne tanulság? Hát hogy mittudomén. Hát hogy a hős feszt győz.
Szóval olyan korban készült, amilyenbe ma élünk? Mér? Hát most se nagyon vannak hősök nem? Egyszerü munkás emberek élünk. Oszt mivelünk sem történik sohasem semmi tanulságos. Biztos jó. Az meg mán ott ki a fasz lehet ottan? Tolja be ott a kocsit! Látom mán… A izé… Most akkor te, izé… Üljél itt, osztan a könyvet olvasgasd, amig én… Vagy, hát jobb, ha izé… Jöjjél csak velem, oszt hát… Fogjad, e, ezt a csövet. Hát. Mintha bevinnénk. Mér’ integet ott a buzi! Menjünk így oda hozzá. Gyorsan, amíg odabent nem… Jóska, szevasztok. Azér’ halkabban, buzikám! Most te meg… Itten a kulcs, fogjad… Két kanna veresbort megfogod, oszt beteszed abba a hűtőbe! Arra vigyázz, bentről nehogy ezt meglássa a főnök! Fordulj így, e. Vigyázz. Még a zsebedbe befér, így, e, a pálinkás üvegek. Gyere most! De vigyázzál! Eltetted? Lakatot rázártál? A izét, kulcsát add ide, oszt gyere, oszt pakolásba’ segítel. Felpakolunk kocsira. Mindegy, rakj, amit érsz! Hát. Hogy a Jóskáék el tudják tolni a cuccot. Nézzél arrafelé! Jó most? Senki se lát? Toljad, Jóska. Szevasztok. Most menjünk a izéhez. Vissza papírokhoz. Mint aki csak hugyozott. Oszt, hogy a hűtőben mit láttál… Tartsad a szádat! Rakd el a könyvedet, oszt én sem szólok azér’.
Ötödik ének Nemrég, vagy tíz éve talán még két tucat ember söprögetett itten! Három műszakban! Hogyha az udvar végihez ért, hát kezdte elölről. Mert, ugye, akkor még hogyha netán valaki nem ment el dolgozni, a rendőr vitte el érte. Büntették az olyant! Mint botrányt okozó munkakerűlő. Oszt ide hozták, hogy, na seperjél! Volt itt sepregetés! Nem csak a DAMba, de így volt ez mindenhol: valamit dolgozni muszáj volt! Akkoriban még bent voltam a raktárban. Hátul, az öntöde raktáránál. Hát, az igen rég volt. Januárba talán harminc éve. Igen. Lassan húzzad a seprűt, mert így felvered, oszt száll szertefelé a mocsok. Így, ni, el. Arrafelé. Minden nap százszám özönölt be a gyárba az ember. Három műszak, apám! Nagyban ment az ipar! Sínvasakat gyártottunk. Összes sínvasat itten gyártották, amiket országszerte találsz! Északon, arra Szerencs fele van még tán csak olyan sín, hogy nem a DAMbul eredt. Akkor még a Csepel
volt meg, az ottani öntöde, DAM még majd azután lett, rá száz évre talán. Mert a szerencsi vasút még Szécsényik meg Kosutok kora tájt üzemelt be. Hát! A nagy emberek! Oszt máshova DAM sineket feltettek le. A lengyelek is, meg még a Jugoszláv ország is. Repülőn vitte a sínvasakat! Épp csak a ruszkik nem vitték, mert más a sinük. Tán széles a nyomtávja, vagy hát mittudomén. Hát ez a csikk? Rúzsos, látod? Hát mit keres itt ez? Tán ide fújta a szél. Vagy hát mán valakik esténként kurvát hoznak be a gyárba? Ilyet még nem hallottam azér’ itten a DAMban. Ide járt dolgozni a fél város. Régen legalábbis. Hogyha emerre kimész, balfele elkanyarodsz, ott olyan utcákat látsz, balfele, hogy DAMosok mind. Ott a DAM épített négy vagy öt utcát is. Arra. Verestéglából épült ház valamennyi. Felfele domboldalt. Mind olyan egyformák. Hétvégén a Dunában olyan filmet vetitettek, abban voltak ilyen utcák. Pont ilyenek. Dablinban, vagy hol játszódott. Biztosan ott is gyárnegyedek voltak. Nézd a bogárt, a hülyét, itt e, komám, a szakállamban, beakadt a hülyéje. Hogy mi? Bakancsomat, e? Hát mer’ azért ilyen ez, mert DAMos. Így van, régi is ez mán, mégse avégett néz így ez ki, hanem mert hogy a DAM-divat ez, hogy hát, látod-e, itt az acélig mind lereszeljük fentrül a bőrt, oszt így nincs ottan, csak a vas. Minden régi DAMosnak mán így néz ki cipője. Mit tudom én. A divat harminc éve ilyen. Erről ismerszik meg a DAMba való, hogy ilyet hord. Nincsen az orrán bőr. Meg szép fényes is így. Hőálló gépzsírral az orrát néha bekenjük. Emberiség ugye hát mán csak ilyen: mindent átalakít. Mindent, amivel csak dolga van. Így e. Környezetét, hogy olyan lesz, ami megfelelő. Házakat épít gyár mellé – nem kell vonatozni! Hát. A bakancs is ilyen. Tudják, hogy ki DAMos. Dolgozik itt egy ember, targoncás. A panelház aljában kinyitott, pont a lakása alatt egy kisbolt, vagy hát mi az. Inkább kocsma az inkább. Oszt ez a targoncás meg kitalálta, hogy egy Teszkós nejlonszatyrot lógat madzagon ott le, benne a péz, ugye, oszt így veszi mindig a sört. Nagy szarházi az! Ott lakik, oszt hát lusta lemenni! Hát de az ötlete jó. Jól kitalálta azér’. Álljunk itt meg. Nem jön senkise? Itten a jókis házi. Igyál kicsikét. Hát. Jószívvel adom. Ásványvíz, mi, aszitted? Azért van ilyen kis üvegbe’. Hagyjad mán, ne seperj. Hadd mondjak valamit. Most a világ mán arrafelé tart, hogy kimerüljön. Feltűnt mán neked is? Nincs mán semmise új!
Most már semmilyen újat nem tudnak kitalálni. Mind kitalálták már. Már csak olyasmi lehet minden, amit hát mostmár csak majd újracsinálnak. Példa lehetne a DAM. Itt a kohóban tíz éve van annak, hogy nem hoznak semmi vasércet. Csak rozsdás vasakat. Abból készül el itt minden, apám. Hát már luxus kocsi sincsen egyébből. Sok rozsdás lavorok, fémforgács, ilyenek. Vécepapír újságdarabokból van! Bizonyisten! Oszt mindenfele így mennek a dógok, apám! Hetvenes évek slágereit hallgatja az ember. Még csak a hűtőt is mind becseréli a bolt. Azt széjjelszedik, oszt abból gyártják le az újat. Ezt a szelektivikus válogatást is azér tervezték meg, apám, ugye, más-más fajta kukákkal. Így nincs válogatás, egybül a gyárba mehet. Még a ruhák is. Minden olyan, kész hatvanasévek! Mert a világ kitalált mindent. Nincs sose új! Hát de nem is kell. Mert például vasbul elég van már a világon, ezér’ nem kell gyártani mán. Olvasztják be a régit, az ócskavasat. De a gikszer abbul ered, hogy a gyár pont nem is erre való. Osztan ezért olcsóbb még gyártani, és ami nem kell, dobni szemétre, ahol szennyezi környezetet. Átépíteni gyárat meg túl sokba kerülne. Pont olyan ez, mint hogy drága a pellenka, oszt befosott gyereket hagyjuk, hogy benne rohadjon. Fogjad a seprűdet. Menjünk arrafelé. Mán kitaláltak olyan kocsikat, víz benne a berzin! Mán olyan is van tán, hogy fűvel tüzelik! Mégsem látni ilyent, mert átépíteni gyárat rá, túl drága, nameg későn hozna haszont. Én mondom neked, ennél jobb is volna világ, ha egy olyan ember, izé… mint én is vagyok, e, rá hallgatna világ, hogy hát megmondja a jókat. Iskola nem számít, nem jártam ki sokat. Hát de azért tudok én számolni, meg írni, meg aztán kémia meg fizikát, mind tudom én, de azért nem jó abbul a sok, nem kell túlzásba se vinni. Hát. Lovon átesni! Mint ez a sok fejes itt! Nyolc elemist végez, meg majd azután gimi, hat meg négyosztály, egyetem! Meg még mittudomén! Nem volt még alkalmuk semmit látni világból. Hát. Huszonegynéhány évesen azt hiszi, hogy tud valamit! Dehogyis tud! Honnan tudna olyat, hogy háromműszakozás! Gyárban szopni a faszt! Honnan tudná, hogy mit kell eltűrni a pézér’! Azt hiszi, zsebbe’ terem! Hogy csak költeni kell! Oszt kikerülnek az iskolapadból, jönnek a DAMba, rögtön művezetők vagy micsodák lesznek! Tiszta gyerek még, semmit nem tud még a világból. Oszt majd elkövet itt mindenféle hibát.
Nézd már, hogy mi ez itten e. Kumpribogár. Idelent, e. Ott, e. Tapossál rá. Hogy recsegett, igaz-e? Hát de, barátom, ez így van már. Így is marad ez már. Emlékezz, micsodát mondott most Laci bá’. Emlékezzél rá, Laci bátyád akkor aszonta: egyre keservesedik minden már ezután! Hát. Debizony. Dehogyisnem. Véled is épp az a baj, hogy nem látsz át az izén. Dolgokon. Elhiszed-e? Hát, mer’ azér lesz mán ezután majd szörnyü keserves minden, mer’ hogy izé. Elsorolom teneked. Most az idén a vejem lecserélte a Dácsia kombit, mert csak nyelte a sok berzint. Sokba került. Most, ugye, drága a berzin, apám, nade még legalább van! Eljön majd az idő, hogy nem lesz. Kifogyunk berzinből. Addig majd még föntebb megy az ára. Úgyhogy a vőm ahelyett, hogy kisebb kocsira költene, jobban tenne, ha inkább venne lovat. Hát. Egy lovat. Azt. Ne röhögj. Mit gondolsz, amikor nem lesz majd berzin, micsodával utazhat az ember? Meg hát áramot is berzinből nyeri az összes erőmű. Hát mit gondolsz, hogy mi egyébből? És amig egy gyár sem gyárt le vizes kocsikat, addig hát úgy közlekedik mindenki, ahogy tud. Egyre keservesedik minden már ezután. Emlékezz Laci bá’ra, ha lóval jár a vasút majd! Hát, pedig elhiheted. Majd meglátod, apám. Gőzgépek lesznek, lovak is, meg hát a bicikli. Nem csak a közlekedés bénul meg, hanem ez együtt jár sokmindennel, mert hogyha teszem fel például baleset történik valahol, nem jön gyorsan az orvos, nincs mentőhelikopter! Tiszta középkor lesz! Majd meglátod, apám. Gondold meg, télen nem lesz fűtés a panelban, nincs se melegvíz oszt hát a cserépkályhát sincs mire rákösd, mert, ugye, nincs kémény se a házban. Sokmilió ember megfagyik, éhenhal… Látod az árnyékos helyet ottan a nyárfa tövében? Ezt a padot már én készítettem el itt. Jó itt ülni, apám, mert pont nem lát ide senki, árnyék is van, a nap nem süti szét a fejünk. Hogyha kifárad az ember, csak leül, elfilozófál, síránkozgat azon, hogy kimerűl a világ. Néha meg inkább azt gondolja, hogy ő az okos szót elmondotta nekik, úgyhogy az ő bajuk. Ő már megtette magáét. Hát úgy kell nekik akkor. Hát, ez a söprögetés úgyse nagyon fontos. Tényleg nem. De kirúgni azért hát mégsem akartak. Harminc éve vagyok DAMbeli, tán csak ezért. Hát ide küldtek, az udvart sepreni. Merthogy, aszonták antiszocális vagy mittudomén mi vagyok. Azt se tudom, micsodát mondtak rám. Ide jött egy művezető, vagy ki, oszt az okos fejivel
hát kitalált már egy olyan indokolást, amiről én azt se tudom, micsoda. Oszt ide áthelyezett. Eztet még le is írta papírra nekem, hogy aszongya, hogy Jónás Laci bá’ munkástársait az ápokaliptikus eszméjével folytonosan csak fölzaklatja. Ilyet mondtak. Kész hülyeség. Azt se tudom, mit mondott ezzel. Bánja a rosseb. Úgyis minden már egyre keservesedik. Hatodik ének Láttad-e múlt hétvégén, szombaton este a Sztárost? Láttad-e, azt kérdem, szombaton estefelé. Sztárost. Hogyhogy. Hát, tudod, azt a beválogatósat. Sztáros. A címe is ez. Arról szól az egész, hogy küldjél esemest, meg, hogy felhívjad a műsort, oszt beszavazni lehet, hogy ki nyer, oszt… ez ilyen. Biztos, hogy tudod. Ismeri ezt mindenki. A tévé mindíg ad valamit. Jókis ilyen szavazóst. Otthon a kedvencünk az a Szilver, tíz esemest most szombaton is küldtünk. Megnyeri, az biztos. Ott van a másik, a nője, a lófogu csajszi, a Zsóci, most azzal kavar épp. Szilver. A Zsócival. Ő. Hát hogyhogy kicsodák ezek? Épp most mondom: a sztárok. Szombaton esténként. Szilver, a sztár. Ugye most szórakozol velem. Értem a tréfát. Hogyne, ha mondod, elhiszem én, hogy még nem láttad sohasem! Jó vicc. Persze, na, elhiszem én. Vagy hát… komolyan, te még sohasem láttál sztáros műsorokat? Hát mi pedig mindig nézzük. Feleségem a múltkor még képeslapot is küldött. Munkahelyén gyűjtött ötven aláírást. Megkapta a Szilver, oszt majd vissza is ír, mondta a műsorban. Hát akkor te milyet nézel? Sportot se csipázod? Nem hiszem el. Meccset sem nézel sohasem? Formula egy? Azt sem? Se teniszt? Nem nézted a vébét? Én megnéztem. Olyan tévénk van, hogy a rossz műsoridőbe’ vetített műsort felveszi, oszt majd később, hogyha időm engedi, megnézem. Így oszt hétvégenként végignéztem a vébét teljes egészében. Pénteken estétől néha vasárnap reggelig ott ültünk, haverokkal. Á, csak a nagytévén. Nem nyafogott a gyerek, van neki is tévéje, azon bámulja a műsort. Hát, Minimaksz, ilyenek. Néha a Diszkaveri. Nappaliban van a nagytévé, plazmás. Az idén már részleteket majdnem mind kifizetjük rá. Jó a vinyós tévé, mert így, ugye, nincsen olyan, hogy dolgozol, oszt valamit nem látol, lemaradsz… Hát, nade, híreket, azt ugye biztos nézed azér’, nem? Hallottad, hogy a kis Martina is micsinált?
Nem hallottad, a Martina-ügynek a vége mi lett? Nem? Hogy mi a Martina-ügy? Hát, ezt nem hiszem el! Hírek nem szól másról sem, csak a Martina-ügyről! Hát ez a Martina egy kisgyerek, oszt beizélt egyszer majdnem, mert majdnem fellökte a szomszéd. Mer’ fellökte, azér’. Hát ez a hír. Hogyhogy? Meg kell lesz már nézzél egy hiradót valamék nap. Mondom, a Martina-ügy biztos szóba kerül. Szombaton estefelé meg majd jól nézd meg a Sztárost. Mondom, a Szilver a jó. Küldjél majd esemest. Egy-két feltöltőkártyát már elpazaroltunk, így deviszont bele is szólhatok abba, hogy a Sztárost majd végül melyikük nyeri meg. Tudod, akkor kap miliókat a sztár, hogyha te megszavazod. Most majd, hétfőn este meg indul a Sztári Kavalkád. Sztárpletykák, a világ érdekes oldalai. Énekesek, meg sportművészek. Bárhol a földön bármi ha történt, itt majd teritékre kerül. Téged még az ilyen se nem érdekel? Éppen olyan vagy, mint Leonardinnyó. Nem tudod azt se, ki az? Hát te hol élsz, bazdmeg? Leonardinnyó. Az izében. Mondjad már, mi is az. Délfele adják. Egy argentin sorozat. Van benne a féleszü fickó. Nem hülye, csak mer’ izé. Egy repülőn lezuhant, oszt hát egy szigeten landolt, oszt ott egyedül volt jó hosszú ideig. Csakhogy a testvére végül mégis rálelt, oszt most visszahozatta. Oszt nem tudja mi az, tévé, mikrosütő… Hát te is éppen olyan vagy, hogy tévét sose nézel, meg minden furaság. Hát, ez… alig hiszem el. Oszt amikor minden más ember nézi a tévét, mit te csinálsz? Semmit? Olvasol? Éppen azér’ jobban tennéd, filmen néznéd mán ugyanazt meg. Filmen jobb az azér’! Látvány, meg miegyéb. Hát, tudod, ötpontegyes hangfalszettel azér’ az… Könyvben nincsen olyan! Érzed azér’! Ilyen ez. Mondom, nézd meg a Sztárost inkább szombaton este. Hogy micsodát? Szilver? Hát sztár. Hogyhogy? Izé… Nem rokksztár, se zenész, csak sztár. Igen. Én nem is értem! Hogy micsinál? Hát sztár. Tévében van, azér’. Szombaton este a tévében van. Hát nem elég az? Hát, ez a műsor ilyen. Szombaton. Estefelé. Hetedik ének Persze, novellákat. Régebben több tucatot, meg verseket is százszám írtam. Az egyszerü; csak jól nekiülsz, oszt kész is a vers. Nem sok szarozás kell. Gyorsan megvan a vers; néhány sornyi elég. Nem szabad attól túl sokat elvárnod. Mi a fasznak? Hát Adi is sokezer, sokmilió verset
szerzett, mégsem hallani csak vagy négyet-ötöt. Hát. Egyszer elolvasták, oszt jóvan. Minek az! Négy-öt jókis versnél többet senkise írt még. Mármint, hogy micsodát. Hogy, tudod, emlegetik, meg, hogy az iskola is magyarórán szólna felőle. Meg hát, az bizonyos, hogyha megírsz sokezer jó szar verset, biztos lesz majd benne olyan, hogy jó lesz. Vak liba is néha talál szemeket! Nagy számok törvénye alapján értem a dolgot. Verseket irkáltam, meg vagy száz kis ilyen egy oldalnyi novellát, meg két hosszu regényt is. „Óda, az ékfejü ló” – ez volt címe neki. Másik meg: „Ló meg hal meg madarak, mi a pálya?” Még a novellákat kedveltem, mer’ az úgy… mittudomén, az olyan korlátlan; nincs meg a séma. Persze, a gikszer is ez. Mert sok vállfaja van, nem tudhatja az íróember mégse előre, hogy mi a jó, ugye, vagy, hogy mi a szar, tudod. Ez… Mert hogy nincs igazán befutott formája. Az újság néha leközli, de más írást meg kiröhög, még ha az egybe’ olyan volt is, mint múltkor a másik. Nincsen séma, tudod, hogy milyen is kéne. Olvassák, oszt ezt mondják rá: „Ez milyen egy szar!” Persze, hogy az, nade hát hogyha a szerkesztők ezt közölik, hát, akkor olyat kell írni nekik! Hát, nagy kibaszás az egész. Bűzös szartelevény. Mégis, a legnehezebb a regényírás. Pedig így van. Szinte nem is lehet. Én mondom, nem lehet, úgy hidd el, hogy tényleg lehetetlen. Nem csak azért, mert írod hónapokig, míg csak a végihez érsz, oszt majd pénzt csak majd azután látsz, nem csak ezért. De persze, ez is szempont. Pénzből él a magyar. Meg, mer’ ahogy mondtad, sokkal nehezebb kiadatni. Mert ha, teszem fel, olyan költő, vagy micsoda, író lennél, hogy nem tudnál verseket írni, mert nem jönne ki úgy mindig a ritmus, vagy nem tudnál jókis szép rímeket összetalálni, oszt nem is írnál, csak hosszu regényeket, oszt elmennél kiadatni – a szerkesztő meg aszondja: „Ettöl a fickótól még soha egy írást egy újság se adott le – na, akkor húzzon a bélbe. Anyja picsáját, majd hogyne! Mi kéne… regény!” És meg egyébként is lehetetlen. Nincs a regénynek már helye mostanság. Mondjam-e végig, mért? Hosszú lesz. Ott kezdjük el inkább, hogy micsodát is látsz a regénybe’. Igen, hogy miböl áll a regény. Annak van sémája, tudod, néhány. Azokat kell mindig elővenned, még ha unalmasak is. Mert csak néhány történet van, könnyü belátni: vagy szerelemről szól, vagy nyomozós a regény, vagy pont háboru zajlik benne, vagy éppen a hősről szól, hogy ilyen volt, oszt másmilyen ember lett.
Ez van. Mán többfajta regény nincs is. Lehet éppen még a családiregényt hozzátoldani, de az nem más, mint hogy hát ebböl a többiböl egy még hosszabbat nyújtunk úgy, hogy a hős ugyanaz. Még, hogy a teljesség kilegyen, van még a kalandos, hősközpontu regény, csakhogy ilyen nincs is. Az csak az eddig is elmondott sémákra megírott hosszu novellafüzér. Ezt nem is értem, mért nem külön, egyenként próbálják mégse eladni. Úgy jobb volna a pénz, mert a regény nem kell. Hát, a szerelmes történetnek jó a piacja, csak ha te nagy hírű, messze elismert nagy író lennél, arra ezekkel nincsen esélyed. Hát, túl egyszerü ez, mert az alapsztori, az annyira elcsépelt, hogy vagy csak a régi meséket ismétled, vagy olyan szinten megkavarod, hogy csak túlvariált szarság lesz majd az egészből, hogy majd azt hiszik, egy vicces, irónikusabb történetnek kell inkább olvasni; hogy ezt te szinte paródiaként írtad meg. De ilyen éppen a rendőrös, nyomozós krimiféle regény is. Egy kutya kölykedzte. Mondom, a pornófilm erre a legjobb példa, tudod, hát abba baszás kell, oszt lehet itt, lehet ott, ketten, hármasban, mégis a lényeg a lényeg, minden más körités csak. Szánalmas körités, hogy ne a régi legyen. Háboruban játszódó történettel a gond az, hogy nincs benne erő. Mert miután Halivúd ontja a sok szar filmet, senkise hinne regénynek. Írásban, fene sem tudja… a lassúság, látvány sincs, meg hát ki se jön jól benne a túlzás. Azt írnám, hogy a hős harmincmétereset ugrott fél lábban, hátában… zongoralábbal! Filmben meg hihető; ott már fel se tünik! Mit mondtunk, mi maradt ki a sorból? A lelki regény, mi? Hát, hogy a főhősből hogy lesz más ember. Ezzel már az a baj, hogy unalmas lenne magában. Kell bele történet, mégis, mit tesz a hős, mért akar átváltozni. De itten is épp az előbbi történetsémák egyike lesz domináns. Mit gondolsz, mi egyéb? Bazmeg, nincs más lehetőség! Művészfilmekben semmise történik, hogyha viszont te regényben akarnál egy sztorimentest… Hát… De, megírhatod. Oszt… senkise olvassa. Szép leirások kellenek akkor, vagy telirakni magvas okossággal, úgy majd egy-kettő ember tán még tényleg elolvashatja. De ezzel nem sok semmire jutsz. Meg nem könnyü azért: könyvnyi okosságot kell hozzá összeagyalnod, hogy ki se siklódjon, szócséplés se legyen… Persze, a sémákat variálni lehet, ha szerelmes lesz pont egy nyomozó, oszt pont háboru van…
Vagy még mittudomén, még más ilyenek. Nade ezzel még nem jutsz sehová. Lásd, ugye: pornófilm. Ezzel még, hogy mondjam, nem szartál be a kútba, épp csak a káváját szartad még le. Ha-ha. Aztán, persze, na, tényleg előfordúl olyan is, hogy nem sémákra hajaz, van néhány olyan is. Éppen nem lehetetlen ilyet kitalálni, de ezzel még csak az első kört nyerted meg. Kiadót úgyse találsz hozzá. Ha netán mégis, ne becsüld túl. Senki sem olvas majd, meg pénzt sem keresel. Merthogy a sémákat keresik, mindenki, ha olvas. Annak van piaca. Nem kockáztatnak. Hogyha olyan, mint Jókai, mondjuk – kapnak utánad. Érdekes újszerüt írsz, újító valamit, még irodalmárszemmel is értékest – a picsába küldenek el. Írd át holmi szerelmesre! Aztán még a regényírás lehetetlen azért, mert… háttér sincs hozzá. Merthogy kellene egy nem-normális történelmi kor. Érded, amelyben történnek valamik. Mert csak olyan korban történhetnek az érdekesebb események, ahol nincs normális rend. Mint példáúl a világháboruban, vagy forradalomkor, vagy… mi is az már… Vagy komunizmusban, vagy hát mittudomén. Csakhogy az ötvenhatban játszódó sztori mostmár senkit sem köt le. Mintha a Rákócik vagy kicsodáknak a dolgairól hadoválna az ember. Hatvan alatt az már csak történelem, oszt éppúgy nem foglalkoztatja a mostani embert. Így aztán mi maradt? Ezt, ami mostanság történik, még át se igen láthatja az ember. Meg hát nincs is mit. Semmi nagy és fontos történelmi dolog nem történik. Mi lehet hát ebben a korban a jó? Semmi regénybe-való. Nem hagytunk semmit ki? A főhőst kéne a végén megtárgyalni, de hát meg van lőve az is. Mostanság, ugye, bárki, ha olvas, a hős neki úgy jó, hogyha olyan, kivel ő emberként hasonúl. Érted? A hős még mindig az alter-egó-lehetőség. Azt kívánja a nép, hogy majd ő a tutit mindig jól megmondja. Aszondja, tudod, hogy „a jó hős mindig olyan mint mink, mink, akik olvassuk, csak kicsikét mindig sokkal jobb”. Nem hiszed el? Hát, ez pedig így van. Akár mint a reformkorban. Majd meglátod, hogyha a visszakapott szövegedhez azt mondják, hogy a hős még nem elég „érett”. Hogyha meg éppen olyan szöveget küldesz be, amelyben példázatszerü, vagy még bonyolultabb hős fog szerepelni, na, azt a regényt, jobb lesz, be se küldjed. Mennyi csomó bélyeg meg boriték marad így, meg jó sok hónapnyi meg évnyi türelmi idő, míg várod a válaszokat. Mondom: szartelevény.
Stílussal nincs akkora baj, ha a klasszikusat, vagy mást ha le másolsz, baj nem lehet abból, csak hogyha beújítasz, azzal kibaszol te magaddal. Semmibe’ nem szabad új dolgot kezdeni el. Később persze igen, ha te már egy jónevü író lettél, akkor igen. Addig a szart termeld! Végül még a regénynek a vége a legkibaszósabb. Úgy elszarja a rossz vég az egész szöveget!! Ellentétbe’ viszont az mégsem igaz, hogy a jó vég felhúzná az egész közhelyes, uncsi regényt. Legnehezebb mindíg ez, a vége. Hol is van a vége, itt legyen inkább, vagy még írjunk valamit… Meg hát, hogy mi legyen. Hepiend, ugye, ellaposítja. Közhelyes is, meg hát egy kicsikét se igaz. Hogyha az ellentétével zárnád a regényt le, azt mondják, hogy: „Ilyen jó szar végü regényt még sose olvastam, hülyeség az egész. Ki az író? Csak, hogy tudjam, hogy tőle ne olvassak!” Van még egy lehetőség hogy befejezni az írást: megszakad, oszt jól van. Persze, na… ez sem jó. Nyolcadik ének Jötté mán? Ide jöttél? Hozzám? Mára igértem, hogy mi az isten mán, hogy mit igértem, mi? Hogy hova menjünk? Persze, na, emlékszek! Hogy a… mindjárt. Fürdöttem csak előbb. Öltözök, oszt mehetünk. Nem fürdesz le a munka után? Sietel? He, ez ingyér van, ne utáld. Eztet. Otthon meg fizeted! Itt a melegvíz, fürgyél. Vagy hát, máma, igaz, mán menjünk el, na, előbb. Fogjad a táskádat. Erre e, hátra megyünk e. Igen, mert úgy van ez itten, hogy… Na, az udvar, ez itt egy terület volt. Úgy, hogy hát régen, a múlt rendszerben ez itt, ugye, egy nagy gyárudvar-terület volt. Ez a sok gyár itt ebbe a sok kicsi épületekben e, látod, ez itt mind állami gyár volt. Egy. Csak mostmár ilyenek, sok kis káefté megvette az épületeknek egy-egy részeit, oszt jóvan. Ez így üzemel. Oszt ez a gyárudvarnak a végibe, ott van a kocsma. Itt bent. Vagy nem is itt, csak hát úgy van ez itt, hogy hát hátul a gyárudvar keritése kinéz a Bádogos utcára. Ottan, e, kertfarosan. Ott van a kocsma a Bádogos utcán, arra ki, nyílik, csak hogy a ház itt van. Épület itt van, e bent, ebben a gyárudvarban. A raktár, meg budi meg mi. Hátul majd bemegyünk. Merthogy a kocsmába most ki se fogjunk menni. Az úgy van, hogy mi csak itten hátul majd beülünk. Itt ez a konyha. Azért, mert hogy a kocsmáséknak kell ez, hogyha kajálnak. Mert hát végülis itt… itt a személyzeti rész.
Csakhogy. A kocsmárosné inkább jó adagot főz, oszt az ilyen vendég, mint mostan mi vagyunk, megkaphatja a sör mellé a kaját, ha kivánja. Persze, na, ez tilos. Ezt hogyha köjál tudná, vagy mi, az áentéesz vagy mi, na, hogyha kitudná, jól becsukatnának mindent, bazmeg, ezért nem jöhet ám ide hátra kajálni akárki, na, érted. Rántotthús szag ez itt? Hát majd jól megegyük. Üljél ott le a székre, előre megyek, hogy a tányért meg mifenét hozzák. Róla beszéltem, Icu. Azt kérdezte, hogy errefelé hol tudna kajálni, Oszt, mondom, teneked itt ez a konyhád, oszt… Jó lesz hát, Icukám. Rántotthús, messzirül érzik. Hát, vagy két szeletet. Van savanyúd hozzá? Jó lesz az hidegen, hagyjad, kapcsold ki a mikrót. Jó tapadós a rizsád! Tán le se szűrted, azért? Jaj, hát én nem azért mondtam, na, Icám, nem azért, na. Van leves is hozzá? Nem liha ez! Jó ez! Jó sűrű lé ez, van benne galuska is. Ez, ni. Meg répás micsodák. Jó leves ez, na, Icu. Hát, a levest kicsikét csak tedd oda mégis a tűzre. Úgy jó, hogyha meleg. Csak hogy a zsírja kicsit meglágyuljon, merthogy amúgy a kanálra tapadna. Jó lesz, tedd csak elénk. Majd megfújjuk, Icu. Elment mán Icu? Nem hall? Hát majd arra ügyeljél, hogy dícsérd a levest, mert Icu azt szereti! Mindig a kedvibe kell hogy járjál majd Icukának. Dícséred, hogy ilyen jót sose ettél még! Legfőképp a levest dícsérjed. Mert ugyanis volt mán baj is abból, hogy megkritizálták. Hát. Járt ide egy öregember, olyan volt, hogy ha ivott már, hogy mindent kritizált. Oszt az Icus levesét is kritizálta, aszongya, olyan liha ez, hogy a lábát mosni se jó volna. Oszt mizserált, mizserált, addig meddig, hogy végül megfogta a lábost, földre letette, ide, rúgta le bakkancsát, oszt belemosta a lábát, közbe meg azt kiabálta: „Káli O. Péterné, erre való ez a lötty!” Így hívják Icukát. Oszt, mondom, azóta dicsérni kell. A levest főleg. Még ha nem is túl jó. Kapcsold csak be a tévét. Ott, a Junosztyot a hűtőn. Nincsen gombja, a kék tyúkbelet ott oldalt dugd be a konnektorba. A kettest fogja csak úgyis Hagyd, ne tekergessed. Mindig a kettes szól. Nézd már! Kéred-e eztet a zöldet az én levesemből? Mind ide rakta Icus. Petrezselyem, vagy mi. Ezt te megennéd? Nem? Mert én sem. Most hova rakjuk? Visszategyük? Nade hát ott meglátja Icu. Mekkora cirkuszt csapna ez akkor! Most micsináljunk? Hát, betekergetem ezt ebbe az újságba,
aztán zsebre rakom. Később meg majd kihajintom. Látod-e, épp ez a gond mindig az asszonnyal. Nem csak Icával, az összessel! Hogy mindig a cirkusz! Szinte az életük ez! Feszt csak a cirkuszolás! Mekkora már ez a rántott hús, mi, lelóg az izéről! Pont az ilyesmi miatt éri meg így is a nő! Nem hogy a cirkuszolás, hanem úgy értem, hogy egyébként, mindenféle egyéb szempontból. Mer az úgy van, hogy a nő csak a cirkuszolásért él, mi, a férfik meg, hogy a cirkuszolást pont kikerülgessük. Hogy kibulizzuk a rántott húst Icu cirkusza nélkül. Érted a példámat? Csak hát jó szar ez így, merthogy a nő szab meg mindent. A saját hülyesége. Oszt ha te férfiu vagy, csak hozzá idomulsz. Főleg míg fiatal vagy. Később már beleszarhatsz. Úgy, mint én is. Igen. Hát dehogyisnem azért! Mindent pont csak azért visz véghez, hogy pina végett. Jól nézzen ki, okos, meg hogy erős legyen, oszt ezzel könnyebben tudjon beszerezni pinákat. Hát dehogyis. Se a pézt és se a nagy kariert nem csak azért kívánja a férfi, hogy önmaga végett. Hát micsinálna vele? Tán a hajára keni? Hát mire költene sok pézt, mondd már? Hát na de látod, házat meg kocsikat mért vesz az ember, mi? Hát pina végett! Azzal könnyebb nőt beszerezni! Nem hát, nem csak a péz. Hát, az elismertség például, vagy a jó duma, hírnév, mind olyanok, hogy mind csak a nőkért kell. Hát mi egyébért, mi? Hát nem? Hány nagy színész vagy művész van olyan, hogy például teszem azt, mint Zámbódzsimi volt. Nem szép meg nem okos, meg tán nincs péze se túl sok, mégis vagy sokezer nőt megkutymákolt, épp csak azért, mert híres. Van csirkétek-e otthon? Hát, mer a nő is olyan. Hogyha a csirkéhez egy madzagdarabot behajintasz, hát bezabálja. Azt hiszi, gilliszta. Hogyha elébe csulálsz, rögtön ráharap. Éppen ezért mondják, hogy a nő egy tyúkeszü lény. Az hát. Tök hülye. Mindegy az, hogy micsodával vagy te különb mint mások, elég az hogyha a bajszod szép, vágja hanyattra magát. Hát, na a legrosszabb példát mondtad. Hisz a művész pont hogy a legjobban mind a pináért van. Versek, például, nem azért vannak, hogy a nőket megszédíteni? Hogy meghódítani a lelküket aztán meg jól széjjelbaszni pinájuk! Persze. Előjáték mind a szerelmes vers. Minden, az összes vers ilyen, erre való, ha szerelmes vagy ha nem is. Hogy a nőt elbűvölni, azért. Gondolj mán bele, hogy mért mind nők voltak a múzsák! Mert a világ egy fasz. S minden a nőkért van. Széttegye lábát, oszt… De nagyon jó itt ez a hús is!
Hát. A rizsád is jó. Kíváló, Icukám! Hoznál most már egy vébékát? Hát. Kofolával. Hát sose adjuk alább! Én tudok élni, igaz?! Nem vagyok ínyenc, csak szeretek jól élni, Icám, nem? Hát te hová? Mennél? Azt hittem, hogy iszunk egy-két sört. Vár otthon az asszony? Van feleségem, csakhogy az engem nem vár már annyira, nem. Á, én nem szoktam hazamenni korán. Minek? Otthon feszt csak a cirkusz van. Mintha a farkadra végire görcsöt kötnél, pont olyan egy feleséggel. Kezdetben persze nem, na de majd azután! Az asszony, az azt várná, hogy a férje az újra meg újra meghódítsa! De hát fasz kivan ezzel már! Dolgozol egy kis pézér, elfáradsz, de az asszony mindig többet akar. Meg neki semmi se jó. Így aztán én inkább itt maradok, na. Lefekszek itt a dikóra, hogy így nézzem a tévét. Hát. Á, Icu nem bánt, engedi. Gyakran még olyan is van, hogy haza sem megyek. Itt alszok olyankor. Bár túl sokat akkor mégse nem alszok, mert Icu szája esténként is jár. Érted már, ugye, hogy. Kilencedik ének Jó, örülök, hogy megjöttél. Még itt vagy időben. Láttam már ilyet és később már nemigen látni az értelmét az ilyen meglátogatásnak. Még jókor jöttél. Később majd… ne gyere. Hát, tudod, így jártam. Mindegy na, a lényeg a lényeg: hát úgyis valahogy kell, hogy vége legyen. Próbálom magyarázni anyádnak is ezt; valahogy hát kell, hogy vége legyen. Meg kell halni, ugye. Senkise élhet örökké. Hát, nekem ennyi jutott, na. És lényegtelen az, hogy most vagy később. És mindegy az is épp, hogy mért ér véget az élet. Meg kell, hogy legyen, ezt mondom anyádnak is én. Persze, a prosztatarák nem a legszebb módja a végnek. Nem kíméletes, és… hát, de… olyan mindegy. Mintha te mondtad volna nekem, hogy az ember az úgysem hal meg, mert a halált senki sem élheti át, mert, ugye én csak olyasmiket élhetek át, miröl aztán emlékem marad, és, hát, a halál nem olyan. Így aztán, hogy szétmar a rák, vagy csendben elalszok, az nekem oly mindegy. Csak hát… ott van anyád. Sajnálom, hogy végig kell, hogy nézze a végét. Mondogatom neki, hogy nem szörnyű a halál. Nem mondom, hogy nincs a halálban semmi rohadt, de most az enyémben nincs. Tényleg nincs, hiszen én végig tudtam rendesen élni az életemet. Mert mindig amíg fiatal voltam, s dolgoztam,
azt kívántam, hogy csak végül elérjem a nyugdíjt. Hogy legyen úgy is, hogy nem kell gürcölnöm, hajnalban kelnem, vonatoznom. Végre ne kelljen senki parancsát sem hallgatnom. Kicsikét hogy majd hadd legyek én a saját uram. Ennyit akartam. Hogy nyugalom legyen, azt. Nézni a tévét vagy szomszéddal kibeszélni a dolgokat. Enni az édes, kertünkben szüretelt szőlőt, hogyha hagyott még a darázs és hogyha a jég sem verte el őszig. Vagy pisszegni a kis torzonborz pulinak hogyha a postás hó elején majd hozza a nyugdíjt. Gyűjteni zsákba diót, s ott, tövinél ülve törni. Anyádnak, bejglibe. Mittudoménmibe. Mindegy. Régi bicikliket is meggenerálozni. Járni piacra. Füvet lekaszálni Kötözni a szőlőt. Ezt, a nyugalmat. S hát végül megkaptam. Furcsán hangzik tán, de a legjobbkor szakad itt most vége az életnek. Még mostan, mielőtt még beleunnék ebbe a nagy pihenésbe. A végén még beleunnék, azt mondtam. Most hallod? Úgy, gyere, üljél csak közelebb. Nem bírja a hangom. Merthogy a lényeg az ez; hogy ne maradjon olyan semmi, amit félben kell itt hagynom. Befejeztem minden dolgot, amit elkezdtem. Ez a jó. Semmit sem hagyok itt félkészen, s épp ez a lényeg. Így könnyű az egész. Így is kell valahogy. Mondtam anyádnak is ezt, de azért mondom neked is, hogy azt akarom, hogy majd… majd égessetek el. Hogy ne a férgek rágjanak. Ez tisztább lehetőség. És hogy anyádra figyelj egy kicsikét jobban. Gyakrabban járjál haza majd. Igen, azt tudom én, hogy nem rajtad múlik, mégis próbáld meg. Mostanság legalább, hogy megszokhassa, hiányom. Hallgasd majd meg anyád. Most kell majd neki ez. Úgy van, hogy majd el kell hogy majd mondja a dolgot. Majd elmondja, hogy is volt az utolsó hét és az utolsó nap mik történtek. Meg utána. Hallgasd, hogyha mesél, mert majd közben anyád lassan múlt idejűként kezdi mesélni a dolgot. Még ha banálisnak hangzik is, így lesz majd; végül olyan történet válik majd az egészből, mint ami régen volt, gyakran mondogatott – és lassan lecsitult, s ami már nem fáj. Na de ezt te biztosan ismered is. Hogy milyen is, mikor egy elmúlt emberi életből sztori lesz. Ha szövegben létezik egy ember. Hogyha szöveggé lesz. Hallgasd csöndben majd, ha anyád engem szövegez meg. Kell a mesélő és kell, hogy hallgassák. Régen nem volt így, de ma már nem bánom a döntést, hogy nem is orvosnak mentél. Merthogy olyan nagy tetüláda gazember az orvos mind. Nem azért, mert nem gyógyít meg. A rák már csak ilyen. Nem azért.
Itt ezek elvárnák tőlünk is a pénzt a zsebükbe! Tőlünk! Hát mire fel? Meghalok úgyis, nem? Én megmondtam anyádnak, hogy nehogy adjon ezeknek. Mégis biztos adott. Hát tudod ezt, hogy ilyen. Szóval, jó, hogy nem lettél orvos. Becsülettel éljen az ember. Még hogyha szegényesen is. Mert a szegénység éppen olyan, mint egy szöges öv: szúr, kínoz, rossz viselet, mégis a lelkedet, azt rendben tartja. Az íróember meg sose gazdag. Ezt sose bánd; így jó, És hát végül is az írók szoktak mindent megszövegezni, s ez úgyis lényegesebb, mint egy bármilyen orvosság.
