TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELYEINK PROGRAMJA három résztvevő hallgatónk szemével:
Diósgyőri Nestlé gyár, lillafüredi Palota Szálló és Zipf’s Brewhouse házi sörfőzde látogatása 2015. április 24-én a szakkollégiumosokkal, a TDK-sokkal és további BGF-es hallgatótársaimmal látogattunk el Miskolc környékére tanulmányi kirándulás céljából, hogy bővítsük ismeteteinket és a gyakorlatban is lássuk, hogy miként működnek ezek a gyárak, illetve vendéglátó egységek és rendszerek. Reggel, 6:20- kor indultunk a főiskola elől, 9 óra körül már megérkeztünk az első állomásunkra, a diósgyőri Nestlé gyárba. Itt a vállalat helyi vezetői fogadtak minket, rögtön egy-két húsvéti csoki nyuszival és tojással és az üzem szervezeti felépítésének a bemutatásával. Megtudtuk, hogy a dolgozói létszám 400 fő körül van, ezen kívül még alkalmi munkásokat is bérelnek, amikor nagyobb megrendeléseket kapnak a szezonokra (a bérelt munkaerő állomány kb. 150-200 fő körül van). Kiderült, hogy a svájci Nestlének nem csak Diósgyőrön van gyára, hanem Szerencsen is. Azonban a szerencsi gyárban csak kakaót gyártanak. A diósgyőri „csokigyár” nem csak a magyarországi piacra termel, hanem számos európai országot lát el az itt legyártott csokoládéval, mint például Angliát, Csehországot vagy Szlovákiát. A csokoládémasszát már készen kapják, így itt csak a formázással, a csomagolással és a szállítással foglalkoznak. Elmondták, hogy a megrendeléseket minimum fél évvel előre le kell adni az adott
csokoládékra. Az elkészült csokoládéknak a tárolásával nem igazán foglalkoznak, hanem rögtön küldik is a megrendelőnek, amint megtelik egy kamion, ez is része a LEAN-nek, ezáltal is megspórolják a raktározás költségeit. Jelenleg már a karácsonyi csokoládéfigurákat gyártják az előző leállás után. Részletesen ismertették velünk a LEAN-t, azaz azt a vállalatszervezési, vállalatirányítási rendszert, amelynek fő célja, hogy a vállalat minél gazdaságosabban működjön, állítsa elő a termékeit, szolgáltatásait. Majd később bevittek minket a gyárba, ahol megtekinthettük a csokigyártás folyamatait és a manuális illetve gépi csokoládécsomagolást. Beszéltek még a HACCP-ről és a NCE- ről, azaz a Nestlé Continuous Excellence-ről is. Különösen tetszett, hogy az úgynevezett „Open Door” elméletnek megfelelően bármelyik dolgozó megoszthatja a véleményeit, észrevételeit és ötleteit akár személyesen a vezetőséggel, vagy pedig írásban- a kihelyezett postaládába bedobva az ötleteket. A következő állomásunk a festői Lillafüred volt, azon belül is a Hunguest Hotel Palota kastélyszálló. Itt először a gyönyörű, 2. világháborúból megmentett, az Anna-barlangban megőrzött reneszánsz festett, ólomüveg ablakokkal díszített Mátyás éttermet néztük meg, ahol a szálloda történetéről, az épületről, a szobákról, a szervezeti felépítéséről és a szállodai szolgáltatásokról meséltek nekünk. Ezután elhaladtunk a Wellness részleg mellett, majd levittek minket a hangulatos borospincéjükbe, ahol borkóstolókat illetve egyéb rendezvényeket szoktak tartani. A
borospince után feljebb mentünk, egészen az egyik toronyba ahol megtekintettük az épület történeti kiállítását, majd felmentünk a legtetejére, a kilátóhoz, ahonnan remek kilátás nyílt a Garadna patakra, a Hámori-tóra és a Függő kertre is. A szállodalátogatás után a szálloda függőkertjében, a parkban illetve a Szinva patak vízesésénél élvezhettük a klimatikus üdülőhely nyújtotta friss levegőt, a festői tájat és a nyugodt, zöld környezetet. Végső állomásunk a Miskolc belvárosához közeli Zipf’s Brewhouse kézműves sörfőzde volt. Itt betekintést kaptunk a sörkészítés folyamataiba, illetve megtudtuk, hogy mennyi alapanyag, energia és idő szükséges egy hordó sör elkészítéséhez. Később meg is kóstolhattuk az itt készített söröket és sörpárlatot. Ez a kirándulás remek alkalom volt arra, hogy részben magunk is tapasztaljuk a Főiskolán tanultakat, mind a gasztronómiát, a kultúrát és az idegenforgalmat. Lehetőségünk volt meglátogatni az Idegenforgalmi Földrajz órán tanult csodás helyek közül jó néhányat: A Bükk-hegységet, a Hámori-tavat, a Szinva-patakot és vízesését, a Garadna-patakot, Diósgyőrt és Miskolcot. Sok mindent megtudhattunk, a gyárak illetve a vendéglátói egységek dolgozóinak köszönhetően, akik lelkesen válaszoltak az összes feltett kérdésünkre. Remélem, hogy még sok ilyen szuper kiránduláson részt tudok majd venni a jövőben. 2015. 04. 25.
Készítette: Répászky Márk Tamás
SZAKMAI TANULMÁNYÚT BESZÁMOLÓ 2015. április 24-én a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának Tehetséggondozó Műhelyeinek szervezésében egynapos szakmai kiránduláson vehettünk részt, amely során a diósgyőri Nestlé gyárat, a lillafüredi Hunguest Hotel Palotát, valamint a miskolci Zip’s Brewhouse étterem-sörözőt látogattuk meg A program a Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati támogatásával jött létre. A kirándulás során először a Nestlé diósgyőri üzemét tekintettük meg, amely többek közt azért is fontos programpont volt, mert
meglátogatása egyénileg nem lehetséges. Az előírásoknak megfelelő ruházatban először a csokoládéöntő formákat, majd az üzembe érkező csokoládé átvevő helységébe nyertünk bepillantást. A szakmai vezetés során részletesen megismertük a gyáregység munka- és minőségpolitikáját, illetve a MCE és a LEAN ellátási rendszerre való áttérés gyakorlati munkát. A termelési területen a temperáló, a formázó és a csomagoló részleget is megismertük. Mivel a nem forgástest alakú csokoládé figurákat nem lehet géppel csomagolni, a gyár egyedisége, hogy ott a mai napig kézi csomagolást is végeznek. A körbevezetés után számos kérdés fogalmazódott meg a csoportban a környezetvédelemtől az operational managementig, a HACCP-től a kereskedelem, a logisztika és a piackutatás területéig.
Programunk második elemeként a festői reneszánsz hangulatú lillafüredi Palotaszálló életébe nyertünk betekintést. A hotelben az éttermet, a pincét, a szállodatörténeti kiállítást, továbbá tornyának lélegzetelállító panorámáját tekintettük meg. Körbevezetőink itt is készséggel várták szakmai kérdéseinket és észrevételeinket. A nap zárásaként a miskolci Zip’s Brewhouse étterem-sörözőt néztük meg, amelynek fő vonzerejét helyben készített sörkülönlegességei adják. A kisüzem főzőmestere bemutatta a sörkészítés sok ezer éves folyamatát, majd megismertük a gépek felépítését és a különböző sörtípusok jellegzetességeit. A vezetés végén záporoztak a kérdések és valóban sok új, hasznos információval lettünk gazdagabbak. Természetesen a sörkóstoló sem maradhatott el, amelyre a koronát egy nem mindennapi sörpárlat tette rá. A hely fényét és különlegességét tovább emelte, hogy mi magunk csapolhattuk a négyféle friss folyékony kenyeret. Maradandó élményben volt részünk, amelyért nem győzünk elég hálásak lenni szervező tanárainknak, akik éjt nappallá téve szervezték meg ezt a szakmai jutalom kirándulást, hogy mi a lehető legjobban érezzük magunkat. Mindenfajta elfogulatlanság nélkül kijelenthetem, hogy sikerült Nekik. Nagyon sokat nevettünk, még jobban megismertük egymást és természetesen sok hasznos gyakorlati tudással gazdagodtunk. 2015. 04. 26.
Készítette: Bodó Pál Bence
TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Izgatottan vártam a Nestlé gyárlátogatás napját. Teljesen felülmúlta az elvárásaimat, főleg az, hogy minden kérdésünkre készségesen válaszoltak, nem volt előttünk semmi (üzleti) titok. A hajnali kelésnek köszönhetően minden program belefért a napba és a nap végén elégedetten megbeszéltük az útitársammal, hogy ezért megérte korán kelni! Nem is tudom hol kezdjem és mit hagyjak ki, hiszen annyi mindent láttunk, hogy nem fér bele egy oldalba, de azért túl lépni sem szeretném nagyon a keretet. Első utunk a várva várt Nestlé gyárba vezetett, ahol a komoly minőség-ellenőrzési szabályoknak eleget téve talpig beöltözve betekintést nyertünk a kulisszák mögé. Legfontosabb törekvésük, középtávú céljuk, melyet hosszú távon szeretnének alkalmazni a Lean rendszer kialakítása. Lényege az, hogy a vállalat szabaduljon meg a feleslegektől, megszüntesse a veszteségforrásokat. Ezek adódhatnak a selejtek nagy mennyiségéből, a készletek, alapanyagok raktározási költségeiből, szállításból, mozdulatokból, folyamatokból, várakozásból és többlettermelésből. Nem mindegy, hogy a szerelő 8 óra alatt állítja át a gyártósort vagy 5 óra alatt, ehhez leginkább a dolgozók tudnak segítséget nyújtani, akik nap, mint nap részt vesznek a termelési folyamatokban. Az innovatív ötleteket díjazzák különféle prémiumokkal, juttatásokkal, díjakkal. Ebből adódik, hogy a pénzügyi ösztönzés az egyik legfontosabb motivációs eszköz. Példaértékű az, ahogyan a dolgozókat ösztönzik, nincs büntetés azért, ha valamit elrontottak, megszegtek egy szabályt, viszont jutalmazzák azt, aki igyekszik és törekszik a vállalattal együttműködni az éves kitűzött cél
elérése érdekében. Az alkalmazottak teljesítményét mérik, azonban mivel monoton munkáról van szó, kétszer-háromszor is munkafázist váltanak a 8 órás műszak alatt a jobb teljesítmény érdekében. Egészen az alapanyag (kakómassza) összekeverésétől a késztermék előállításáig (csomagolás, címkézés, kartonokba helyezés) végigkísérhettük a munkafolyamatokat. Legérdekesebb részt nem tudnék mondani, hiszen minden új volt számomra és rendkívül hasznos információkkal gazdagodtam, minden egyformán tetszett. A végén megkóstolhattuk az itt előállított csokoládékat, mondanom sem kell, hogy nem csalódtunk a Nestlé minőségben. Második állomásunk a Palotaszálló volt Lillafüreden, ahol történelmi áttekintést kaptunk a szállóról és információkat a vendégösszetételről, szezonális hatásokról. Csodálatos volt a természet, maga a szálloda
hangulata és a toronyból a kilátás. A nap végén, utolsóként egy feledhetetlen élményben volt részünk, ellátogattunk a Zip’s Brewhouse-ba, ahol különböző kézműves söröket kóstolhattunk. Az érdekessége az az, hogy a helyszínen főzik a söröket és egyenesen a „hordóból” csapolják az asztalokon lévő sörcsapba. Mikor beléptünk, már feltűnt, hogy a hely kialakítása sem megszokott. Megtudtuk, hogy egy miskolci műszaki berendezéseket gyártó
vállalatnak az ötlete volt létrehozni ezt az étteremmel egybekötött sörházat. A sör előállításában négyen vesznek részt, egy sörséf, egy kóstoló „minőségellenőr” és két alkalmazott, akik előállítják a sört az instrukciók alapján. Minden egyes munkafolyamatot elmagyaráztak és szemléltettek, minden kérdésre készséggel válaszoltak, itt sem maradtak megválaszolatlan kérdések.
Fantasztikus volt belelátni a szervezetek operatív működésébe a gyakorlatban, véleményem szerint, ezt minden tanulónak látnia kellene, már csak azért is, mert legalább meglátják, hogy nem tanulnak hiába. Aki tényleg közgazdászként szeretne érvényesülni, annak mindenképp látnia kellene ezt a folyamatot legalább egyszer, hiszen rengeteg tantárgy visszaköszönt, mint az emberi erőforrás menedzsment, bevezetés a kereskedelembe, kontrolling, vállalati gazdaságtan, menedzsment alapjai, stb. Mindent egybevéve nagyon szépen köszönöm a szervező Tanárnőknek a fantasztikus élményt, ilyen tartalmas tanulmányi kirándulásban még sosem volt részem ezelőtt. 2015. 04. 26.
Készítette: Medve Ildikó
ÉRDEMES CSATLAKOZNI TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELYEINKBE?
A TANSZÉKEK TDK MŰHELYEI ÉS A SZAKKOLLÉGIUM VÁRJA AZ ÉRDEKLŐDŐ HALLGATÓK JELENTKEZÉSÉT!