CITTERIO
Design:
Antonio Citterio with Toan Nguyen
Ez valóban luxus? Olyan kérdés, amire nem csupán lényegi, hanem filozofikus választ is lehet adni. Olyan kérdés, amellyel Antonio Citterio elmélyülten foglalkozott. Amikor Philippe Grohetól, az Axor márka vezetőjétől felkérést kapott egy fürdőszobai sorozat tervezésére, a csaptelepeket már kezdettől fogva nem különálló termékeknek tekintette, hanem a helyiség szerves részeinek. Antonio Citterio ezért a fürdőszobát két részre osztja – a tisztaság és a nyugalom helyszínére, ahol a víz létszükséglet, ahol a mosdás szertartássá válik. Ennek a helynek Antonio Citterio új meghatározást talált: „A víz gazdagság, a víz luxus. A fürdőszobai vízforrás tehát fontos hely, ezért a terméknek tükröznie kell a jelentőségét.” Munkatársával, Toan Nguyennel közösen Antonio Citterio megalkotott egy fürdőszobai sorozatot, amely élvezhetővé teszi a víz gazdagságát: tiszta formákkal, pompás részletekkel, a lehetőségek sokaságával. Az Axor Citterio fürdőszobai sorozat újfajta luxust biztosít – luxust a második ránézésre. Mi jelent tulajdonképpen a gazdagság? Talán egészen egyszerűen csak azt, hogy a napot Axor Citterioval kezdjük.
Antonio Citterio
Philippe Grohe
Ragyogás, éles körvonalak és harmónia határozzák meg a fürdőszobai sorozat értékét, és ismét tudatosítják a víz mint elem rituális jellegét. A nagy, fényes króm felületek a megmunkálás jó minőségéről tanúskodnak, és meggyőző a szegélyek folyamatos, részletekbe menően pontos vonalvezetése: minden felület, az átmenetek és összeköttetések megnyerően jó megoldást adnak a szögletes és kerek formák közötti harmóniára.
Formatervezőként, építészként és belsőépítészként Antonio Citterio ideális kapcsolatot teremt tér és termék között. Térbeli gondolkodása újfajta, innovatív megoldásokat tesz lehetővé: a fürdőkád/mosdó rendszer kiváló formatervezést testesít meg, nemes anyagokkal. Apropó anyag: króm helyett szépséges alternatívaként a teljes fürdőszobai sorozat értékes platinából is kapható, ami különleges tisztaságával és kellemes megjelenésével tűnik ki.
A zuhany. A reggel legvonzóbb pontja. Átmenet az álomból az ébrenlétbe. Itt is a hely rituális karakterét hangsúlyozza a formatervező és építész Antonio Citterio. Munkájának impozáns gyümölcse a Showerpipe, egy falra szerelt zuhanyrendszer, amely összetéveszthetetlen jelleget kölcsönöz a fürdőszobának. A zuhanyozó személynek pedig azt nyújtja, amire valóban szüksége van.
Meggyőző és nem csupán első ránézésre: a mosdócsaptelep keresztfogantyúval. A finoman megmunkált meleg-/hidegvíz jelölés precizitása szembeszökő. A luxus új formájának különleges jellegzetessége a fémlemez. Ennek megmunkálása és értékes volta mellett igen meggyőző rendkívül következetes egyenes vonalvezetése. Az eredmény: egyedülálló. A hatás: lenyűgöző.
A 3-lyukú mosdócsaptelep tiszta geometriai formái a víz folyását tükrözik vissza – szép és találó utalás az elem természetes származására. Az építész Antonio Citterio kívánságának megfelelően az ikermosdó rafinált beépített megoldásával elsőbbséget biztosít a térnek –, és ezzel csak kihangsúlyozza a fürdőszoba összhatását.
Antonio Citterionak valójában már semmit nem kell bizonyítania. Az Axor Citterio sorozattal mégis bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az ember újra és újra képes meghatározni és megtapasztalni a fürdőt. Mégpedig hihetetlen sokféleséggel: a komplett Axor Citterio programhoz kereken 70 termék tartozik, amelyeket a legkülönbözőbb változatokban ajánlunk, elegáns keresztfogantyúval és fordítókarral, fémlemezzel vagy anélkül.
A kád. A melegség és védettség, a lazítás és a felfrissülés helyszíne. Antonio Citterio a fürdőszobának ezt a részét is újragondolta, és az Axor Citterio sorozattal a megfelelő termékeket szolgáltatja. És bár a csaptelepek és zuhanyfejek rendkívüli formanyelve itt is magára vonja az elragadtatott tekinteteket, soha nem feledteti a teljességet, az egész fürdőszoba összhatását.
A tusoló a fejzuhannyal és a falsík alatti egykaros csapteleppel ugyancsak hatásosan bizonyítja: a sarkok és élek ellenére ritkán lehet ilyen formaharmóniával találkozni. A szögletes és kerek formákat összekapcsoló Axor Citterio a legkorszerűbb gyártási technológiákat és az egyedi formatervezést juttatja kifejezésre. Legközelebb talán már az Ön fürdőszobájában is?
Egykaros mosdócsaptelep # 39010, -000, -420
3-lyukú mosdócsaptelep keresztfogantyúval # 39134, -000, -420
3-lyukú mosdócsaptelep keresztfogantyúval – lemez nélkül # 39133, -000, -420
3-lyukú mosdócsaptelep fordítókaros s pákovými držadly # 39136, -000, -420
3-lyukú mosdócsaptelep fordítókaros – lemez nélkül # 39135, -000, -420
3-lyukú fali csaptelep mosdókagylóhoz, keresztfogantyúval kifolyó: 166 mm színkészlet # 39314, -000, -420
3-lyukú fali csaptelep mosdókagylóhoz, fordítókarral kifolyó: 166 mm – lemez nélkül színkészlet # 39315, -000, -420
Egykaros bidécsaptelep # 39200, -000, -420
3-lyukú bidécsaptelep fordítókaros # 39236, -000, -420
Egykaros kádcsaptelep # 39400, -000, -420
Egykaros falsík alatti kádcsaptelep színkészlet # 39455, -000, -420
Kádtöltő kifolyócső # 39410, -000, -420
4-lyukú keresztfogantyús kádcsaptelep színkészlet kádperemre # 39445, -000, -420
4-lyukú fordítókaros kádcsaptelep színkészlet épített peremre # 39456, -000, -420
Egykaros zuhanycsaptelep # 39600, -000, -420
Egykaros falsík alatti zuhanycsaptelep színkészlet # 39655, -000, -420
Showerpipe részei: falra szerelhető zuhanycsaptelep, tányér fejzuhany, kézizuhany, gégecső és tartó # 39620, -000, -420
Falsík alatti termosztát színkészlet keresztfogantyús # 39715, -000, -420
Falsík alatti termosztát színkészlet elzárószeleppel keresztfogantyús # 39705, -000, -420
Falsík alatti termosztát színkészlet elzárószeleppel fordítókaros # 39700, -000, -420
Kézizuhany # 38850, -000, -420
Zuhanyszett részei: zuhanyfej, fali zuhanyrúd 90 cm, gégecső 160 cm # 27981, -000, -420
Fejzuhany # 28489, -000, -420 Zuhanykar, hosszú # 27413, -000, -420 Fali lemez # 27419, -000, -420
Fürdőkád
Fürdőkád
szabadon álló
szabadon álló – oldallap nélkül
# 39950000
# 39952000 (kép nélkül)
-000 króm
-420 platina
Az Axor Citterio sorozathoz illő kiegészítők:
Fogmosó pohár
Szappantartó
Törülközőtartó karika
# 41734, -000, -420
# 41733, -000, -420
# 41721, -000, -420
Kapaszkodó
Törülközőtartó
WC-papír tartó
külső méret: 334 mm
külső méret: 654 mm
# 41738, -000, -420
# 41730, -000, -420
# 41760, -000, -420 külső méret: 854 mm (ábra nélkül) # 41780, -000, -420
Az ábrázolt termékek csak egy válogatást mutatnak be az Axor Citterio programból.
Impresszum: Koncepció, kivitelezés: Werbung etc., Stuttgart; fürdőszoba tervezés: Antonio Citterio and Partners, Milano; termékfotók: Gionata Xerro, Milano/Uli Maier, Stuttgart; styling: Ravaioli Silenzi Studio; litográfia: Eder, Ostfildern; nyomtatás: Das Druckbüro, Stuttgart. Külön köszönet: B&B Italia, Enzo degli Angiuoni, Flos, Ivano Redaelli, Sharp, ALTAI, Bosa Ceramiche, Maryflor H.I.D., McSelvini, Millefiori, Novo Design – Divisione Design, Tanzi, TerreBlu, Tisettanta, TRE-Piu, Understate, William Xerra, Zeus – Noto részére.
www.axor-citterio.com
Hansgrohe · H-1139-Budapest, Forgách u. 11-13. · Telefon 236-9090, 236-9083 Telefax 236-9098 · email:
[email protected] · internet: www.hansgrohe.hu
H- Axor Citterio prospektus A nyomdatechnológiából adódó színeltérésekért felelősséget nem vállalunk. Form-Nr84260054 · 05/03/1.5 · Printed in Germany 100% klórmentes papírra nyomva.