Kérdezhetnéd, kedves Olvasó, hogy miért kellene nekem ez a Zsebkönyv? Talán azért, válaszolhatnám, mert néha jobb, ha nem ott vagy, ahol éppen vagy. Ugye? Ilyenkor, ha nálad van a Zsebkönyv, csak előveszed, megsimogatod, kinyitod, és hipp-hopp elviszlek tíz percre a Himalájába buddhista szerzetesekkel kosarazni. Esetleg csiribá, és már ott is vagy a Mekong-vízeséseknél a dzsungel fái alatt a kommunista Laoszban. Biztosan nem ott vagy, ahol éppen vagy. Aztán visszatérsz, és azt mondod, hú. Vagy hű. Esetleg hö. Mottóm: „Csak objektíven, mint a CNN”. Összetevők: 50% trópusi napfény, 25% kacagás, 15% kölcsönös ázsiai csodálkozás. Fajlagos igazságtartalma 10%. Vigyázat: nyomokban szarkazmust és iróniát tartalmaz! A TMN faktor (Trehányság, Mocsokság, Nemtörődömség) esetenként magas. Tartósítószert nem tartalmaz. Kinyitása után azonnal elolvasandó. Mit tud még a Zsebkönyv? Segítségével, kedves Olvasó, piros pontokat gyűjthetsz az Őrangyalodnál. Akár többet is. A Zsebkönyv ugyanis kizárólag adomány, amivel hozzájárulsz egy kedves kisfiú, Peti gyógyításához. Ha többet akarsz tudni Petiről, lapozz vissza négyet!
Mi van a mellékelt CD-n? Hétszáz válogatott kép ázsiai tájakról és emberekről. Tartalmaz még szupertitkos geokoordinátákat olyan helyekről, ahová globalizált civilizációnk még nem hatolt be. Vigyázat: néhány búvóhely az idő túlpartján van!
Demeter Hunor
A’ Zinteren: • Blog a könyvhöz, letölthető zenék és videók: www.beveremafejem.hu • Blog Peti gyógyításáról: www.hajrapeti.com
Országok, ahol mindig beverem a fejem
Laár András: Ez egy közlekedékeny Zsebkönyv. Ajánlom.
Demeter Hunor
tartalom
9 12 15 23 27 30 33 36
Thaiföld, 2003. 12. 05.–2004. 01. 16. Helsinkitől Bangkokig Kurvák és nemzeti parkok Koh Tao avagy a Teknősbéka-sziget A Teknősbéka-szigettől az Andaman-tengerig Similan-szigeteki búvártúra Az esőerdőben Bangkok, a csodás, újra Észak-Thaiföld: Ayutthaya, Chiang Mai és környéke
51 52 53 57 60 70 74 82 88
Laosz, 2004. 01. 17.–2004. 02. 12. Benyomások Történelmi foszlányok Lefelé/felfelé a Mekongon Luang Prabang és környéke Luang Prabang környéke, Észak-Laosz Vang Vieng és környéke Vientiane-tól Savannakhetig Pakse és a Bolaven-plató Mekong-vízesések
99 104 106 112
Kambodzsa, 2004. 02. 13.–2004. 02. 19. Lefelé a Mekongon: Stung Treng–Phnom Phen Phnom Phen Angkor Angkor–Poipet–Bangkok
25 1 126 128 133 136 137 139 141 153 157 159
Új-Zéland, 2004. 02. 19.–2004. 03. 18. Benyomások Történelmi foszlányok Dolgok, amelyek fordítva vannak / Auckland és környéke Vulkánok, esők, sártavak Az Északi-sziget déli csücskétől a Déli-sziget északi csücskéig A Buller-folyótól a nyugati partig Szubtrópusi páfrányerdők Gleccserek és esők minden mennyiségben Aoraki, a Tapu Vissza északra, Ázsia felé Bangkok tizenkét pontban
71 1 173 176 179 194 200 204 212 221 227 236 244 249 256 262
India, 2004. 03. 23.–2004. 05. 25. Benyomások Sajnos India / India közlekedik, jesz Átverések Indiában Az arany háromszög: Delhi–Agra–Dzsajpur Indiai nagyvárosok: Új-Delhi újra és Amritsar A kánikula végének kezdete, Himachal Pradesh Lóséta és az első könnyű, vegetáriánus túra Repülés és mászás Kullu fele Három testőr Indiában Esők és keselyűk Ötezer méteren, a hindu istenek lakhelyén Lahul: völgy a világ végén Spitti: völgy a világ végén túl Buszozás helyett harántirányt keresztbe a hegyen át Zsebvasút, a bőröndhalak és a BKV
© Demeter Hunor, 2003–2004. Minden jog fenntartva.
Magánkiadás A fedélterv Énekes Adrienn és Kevei Kolos Tamás munkája Tipográfia: Kevei Kolos Tamás Fotók: Demeter Hunor, Schreithofer Nóra (180., 214., 243., 287. lap) és Youri Cap (20. lap) Rendelés: e-mail:
[email protected] Telefon: 0630 748 4575 Varga Pál Információ: www.beveremafejem.hu www.hajrapeti.com Nyomás és kötészet: Dabasi nyomda Felelős vezető: Vágó Magdolna vezérigazgató Készült 18 (B/5) ív terjedelemben ISBN 978-963-06-8103-2
Ez a könyv nem jöhetett volna létre, ha Cz-t (ejtsd Cézét) hónapokon keresztül nem bosszant hatom Ázsiában. Köszönöm, hogy tűrte minden rossz viccemet, és mai napig jó barátok vagyunk. Köszönöm Nórának, hogy végigbarangolta velem a fél évet, és hogy sokat kacagott a beszámolóimon, ezzel is motivált, hogy folytassam. Köszönöm Zitának, Emesének és Liának, hogy áldozatos munkával helyes magyar nyelvre fordították az ázsiai internet-kávézókban összedobott beszámolóimat. Köszönöm Adrinak, Kolosnak, és Daninak, hogy végső formába öntötték a könyvet. Köszönöm Orsinak és Zsuzsinak a javításokat. Akit pedig véletlenül kihagytam, kérem írja ide a nevét, ....................... Neki szintén köszönöm. Demeter Hunor
A szereplők mind kitalált személyek. Vagy nem. D.H. úr, D.A. úr, Cz úr és Nóra.
1
Jó, tudom, négyzethálós, de a kockás valahogy azért jobban hangzik.
7
e l o˝ s z ó
Köszöntelek, kedves Olvasó! Belefutottál a naplómba, illetve a naplómnak azon részébe, amelyet különböző ázsiai internetkávézókban írtam két utazás között a barátaim, illetve magam szórakoztatására. Ha éppen nem volt internet, megtette egy kockás füzet1 is a Mekongon vagy az indiai Himalájában. Volt úgy, hogy a beszámoló felénél elvették az áramot. Annak a résznek fuccs, sőt a naplóm egyszer a Mekongban végezte. A többi viszont itt van szépen összegyűjtve: történetek ázsiai barangolásaimról és életképek olyan világokról, amelyek radikálisan változnak a globalizáció nyomása alatt, és lassanként átalakulnak vagy eltűnnek. Felmerülhet benned kedves Olvasó, hogy egy látszólag normális emberre hogyan jön rá egy ilyen utazó-csavargó, mondhatni nomád roham? Nálam öt év programozói munka után jelentkeztek a tünetek. Ekkorra meguntam, hogy színes betűket kergetek nap mint nap a képernyőn, és eldöntöttem, hogy szabadságot veszek ki saját magamtól, hogy megnézzem, mi van a légkondicionált iroda üvegablakának másik oldalán. Ahol nincs napi nyolcórás rutin, felelősség, értekezlet, teljesítmény, stressz, program, nyelvlecke, buli, hétvégi feltöltődés és nyári szabadság. Csak rengeteg idő arra, hogy rácsodálkozz egy mosolyra, egy ismeretlen világra. Így visszatekintve sok mindent találtam Ázsiában, amire nem is számítottam. A rohamnak természetesen voltak előzményei is. Egyik évben nyári szabadság helyett ősszel Nepálba, a Himalájába utaztunk három hétre. Nepál akkor még álmos, elvarázsolt királyság volt, egy kapu a múltra, amely lassan bezárul. Valahogy más volt, mint a görög tengerpart, pedig az sem rossz. A háromhetes szabadságunk viszont csak derűt váltott ki a világutazókból, akikkel találkoztunk. Ki három hónapig volt ott, ki fél évig. Sőt találkoztunk egy angol úrral is, aki házat építetett a Himalája egyik gyönyörű völgyében, és éppen azzal foglalkozott, hogy felírta, milyen madarakat látott aznap a dzsungelben. Bizonyára felírta akkor a három magyar jómadarat is, akik közül az egyik Nóra volt, a másik Cz barátom, a harmadik pedig jómagam. Végül egy finn tó partján lévő nagy bazaltsziklán egy telepatikus gondolatváltás után született meg az elhatározás: belevágunk a féléves utazásba, lesz, ami lesz.
2003. 12. 05.–2004. 01. 16. Helsinkito˝l Bangkokig, 2003. 12. 05.–2003. 12. 10. Úgy kezdődött, hogy elindultunk délnek, mint a fecskék, csak egy kicsit késve, december elején, és Helsinki irányába. Ezt az utat a fecskék még nem ismerik, pedig így sokkal kényel mesebb. A fecskékről még csak annyit, hogy Thaiföldön nyaralnak, mert megtehetik. És minden évben fél évet. De fecskének születni kell. Helsinkiben decemberi napsütés fogadott. Aki nem volt még télen Finnországban, az nem tudhatja, hogy ennek pont annyi az esélye, mint megnyerni az ötöslottót. Az újságok vezércikkben hozzák le az eseményt. Mindegy, mi láttuk: kicsi volt, sárga volt, de legalább az övék. Mármint a finneké. Nekik kellett, jöhettek volna délre borozni velünk anno, de hát mi, magyarok, megléptünk a lovakkal, nekik csak a síléc maradt – így tartja a finn hagyomány. Na, ez a finn 9
thaiföld
nap tizenegy órakor nagy nehezen felkapaszkodott a horizont szélére, kicsit pislogott ránk savanyúan, aztán három órakor dobott egy fejest a Balti-tengerbe. Úgy nézett ki, mint egy kicsi, sárga citrom. Gondoltuk, megnézzük magunknak a nagyobbik testvérét Thaiföldön. Este a reptéren túlkönyvelés nevezetű varázslattal próbáltak Finnországban tartani minket. Kilencszáz euró, ezt mondta aggódó arccal a légiutas-kísérő. Ennyit fizetnek, plusz ötcsillagos szállodát, csak maradjunk még egy napot. Szomorú, felhős arccal mondtuk, ám legyen, tudunk mi áldozatot hozni, ha kell. De hát két csoda nem eshet meg egy napon, és aznap már láttunk decemberi finn napot. Nemsokára jött is a finn problémamegoldó Mr. Wolf. Mosollyal az arcán közölte, hogy mégis sikerült helyet találni nekünk a gépre. E’ van. Így hát néhány finn úriember -> ember -> disznó (idő-alkohol diagramm) társaságában élveztem az utazást Szibéria, Tibet és India fölött Thaiföldre. Aztán „Welcome to Tichuana”, illetve „Welcome to Bangkok”. Egyből kiszúrtuk a finn nap nagyobbik testvérét fent a szép kék égen. Harminchárom fok volt a pálmafák árnyékban, mégsem hozták le vezércikkben, mert Thaiföldön télen ilyen az időjárás. Jöttek is a benyomások szépen sorban: • A thai építészet egyik jellegzetessége, hogy mindenhová beverem a fejemet. • A thai nyelv még a finnél is szebb. Csak néha azt sem lehet tudni, hogy éppen angolul beszélnek thai kiejtéssel, vagy a thai nyelvvel küzdök. Most olvasom, hogy minden magánhangzót ötféleképpen kellene tudni kiejteni, hogy valami értelme legyen annak, amit mondok. 10
• Napokig röhögtek rajtam, amikor megköszöntem valamit. Pedig pont azt mondtam, mint ők: köszönöm. Mígnem valaki felvilágosított, hogy mindent nőnemben köszönök meg. Vagy úgy, mondtam én. „Me ladyboy no” – tettem hozzá határozottan. • Ha tudok készíteni egy jó képet a thai királyról, akkor gazdag ember leszek. Kereslet lenne rá: körülnéztem az internetkávézóban, s úgy egyméteres nagyságban itt is látható a képe, mint ahogy mindenhol. • A thai kaja csípős. Általában nem mozog. A kaja mellé hoznak kis tányérban csilipaprikát. Óvatosan kell bánni a piros színű dolgokkal. Én például kaptam ananászhoz piros színű cukrot. Kitalálhatjátok, hogy mitől volt olyan szép piros. • A z éjszakai piacon mindenféle finom dolgot sütnek-főznek. Néhány sör után nem árt koncentrálni egy kicsit, mert az alapanyagok között kígyó, béka, sáska vagy óriáscsótány egyaránt előfordulhat. Amíg ezt az ember nem tudja, addig jó. Láttam olyan őslényes-paradicsomos egytálételt is, amiből az őslény szerintem sok millió évvel ezelőtt kihalt. • Valahogy meg kellene tanulnom a thai ételek nevét, mert otthon nem lehet majd azt mondani egy thai vendéglőben, hogy abból a banános trutyiból kérek egy adagot. • A cipőt, éppúgy, ahogy nekem otthon tanították, le kell venni, ha valakinek a házába belépsz. Ez még annyira nem meglepő, de például a Teknősbéka-szigeten ez a szokás kiterjed a boltokra is. • A tuk-tuk, amint az a nevében is benne van, kétütemű motor. Ha a kerekeinek számát néznénk, akkor tuk-tuk-tuk kellene, hogy legyen a neve. Motorbicikli és riksa közötti átmenet: elöl a sofőr, hátul igény szerint öt-hat utas, és már lehet is nyelni a finom szmogot tuk-tuk füsttel vegyítve. • A mikor az első ülésre akarsz beülni egy taxiba, azt veszed észre, hogy ott a taxis ül. Könnyű megismerni az európai motorost: üres mellékutcákban a jobb oldalon halad. Ennél érdekesebbet csak Katmanduban láttam, ahol ad hoc módon alakult ki az egyik utcában a jobboldali, a mellette levő utcában pedig a bal oldali forgalom. Aztán megszokták. 11
thaiföld
• Dél-Thaiföldön három évszak van: nyár, nagyon meleg nyár és meleg, esős nyár. Most decemberben volt a leghidegebb évszak, vagyis nyár. Hideg kánikula volt, thai embert láttam már kabátban is. Olyankor borzongtam a harminchárom fokban. • A hány időzónát felelőtlenül átugrasz a repülővel, annyi nap zombiüzemmód garantált. Este lefekszel, de nem tudsz elaludni, mert otthon még délután van. Aztán valahogy elalszol, de éjjel kettőkor nagyon éhesen ébredsz fel, mert otthon éppen vacsoraidő van, és a gyomrod erre jól emlékszik. Reggel, sőt délelőtt is jól aludnál, de a bangkoki közlekedés gyöngéden felébreszt. Bangkok szép nagy város, akár Helsinkiben is lehet szimulálni a klímát és a hangulatot. Valahogy így: végy egy szaunát, fűtsd fel harmincnégy fokra, gyújtsd be az autódat, és a kipufogót vezesd be a szauna ablakán. Kell még egy csipetnyi motoros rock a rádión, és máris olyan, mintha Bangkokban ébrednél fel egy olcsóbb hotelben. Nem meglepő, hogy Bangkokból egyelőre semmit sem láttunk, mert visítva futottunk el déli irányba. Először igazából keletre, mert ott volt a vonatállomás.
Kurvák és nemzeti parkok, 2003. 12. 11.–2003. 12. 14. Jegyet váltottunk a légkondicionált(!) III. osztályra. A vonaton érdemleges dolog nem történt, amerikai hetes nevezetű kártyajátékkal öltük egymás idegeit Cz-vel. Sokáig gyönyörködhettünk volna Bangkok gyönyörű külvárosaiban is, de ezt nem tettük, Nóra nagy bánatára, aki szerint kártyázni lehet otthon is. Estére hatvan parti amerikai hetes után, Bangkoktól kétszáz kilométerre délre, egy hirtelen ötlettől vezérelve leszálltunk Hua Hin királyi városban. A királyi jelző onnan származik, hogy a királyi család valamelyik tagja nyaralót építtetett itt magának, és azóta a thai középosztály valamiért nagyon király helynek tartja, bár régen ezt nem tette. A városka méretéhez képest meglepően sok ötcsillagos hotel van itt. Mi a Hilton hotel árnyékában, a bordélynegyed közepén találtuk meg kicsiny szállásunkat. Ez estefelé még nem annyira látszott, a kurvák még aludtak. Később, amikor kimentünk a királyi városba, minden bárban csajok lógtak fürtökben, és bájosan integettek, hogy szívesen látnak. Talán még Nórát is. 12
Még később már kövér, bajszos németek fogdosták a berúgott lányok combjait. Látszott, hogy van itt szerelem első látásra, sok. Másnap kimentünk a partra, az is gyönyörű szép volt, felhőkarcolókkal tele, ameddig a szem ellát. Azt mondtuk, ez király, és leléptünk. A kivétel kedvéért egy nemzeti park felé vettük az irányt, amit Roy Yotnak hívnak. Ez nem a teljes igazság, mert két szóra nem emlékszem, de magyarra lefordítva azt hiszem, Háromszáz Hegycsúcs Nemzeti Park a neve. Volt egyszer egy sportos király, V. Ráma, aki mindenhová elment Thaiföldön, és általában belevéste a nevét egy sziklába, amelyet attól kezdve imádni kezdtek az emberek. Ebben a nemzeti parkban is van egy hasonló barlang, „király”-graffitival ellátva, ahogy azt kell. A barlang teteje valamikor régen beszakadt, és egy hatalmas, ötven méter magas csarnokba bekukucskál a nap a dzsungelen keresztül. Lent a barlangban egy kis fatemplom áll a „király”-graffitis szikla mellett, és fák ágaskodnak a betört kupola felé. A nemzeti park mangrove erdőkből és egy mészkőhegységből áll. Évente itt néhány hónapig nem esik eső, ezért a tengerparttól a mészkőhegyek csúcsáig átmenet alakul ki a mocsártól a sivatagig. Megmásztuk a második legmagasabb csúcsot, nem számoltam meg a háromszáz csúcsot, de elég reálisnak tűnt fentről. A nemzeti parkban, a mocsárban, van egy falu is, ahol az emberek rákokat tenyésztenek futballpálya méretű, körülkerített tavakban. A ráktenyésztés fontos tartozéka egy kínai traktormotor, amit egy dzsunkára szerelnek, és ezzel keserítik a rákok amúgy sem túl harmonikus életét. Este lementünk a tengerpartra, és a kénytelenek voltunk a partot megosztani öt másik emberrel. Ettől a hangulatunk lényegesen javult Hua Hin után. A szél úgy fújt, hogy bele lehetett dőlni, és megtartott. Nem baj, gondoltuk, legalább teszteljük az expedíciós sátrat Új-Zéland előtt. Én is tesztelhettem a kitűnő, hóra tervezett, pehellyel töltött matracomat. Még díjat is nyert. Minden jó volt, amíg a nap le nem ment. Ekkor a szelet valaki elzárta. Az expedíciós sátor kitűnően állt a szélcsendben, de nem ez a tulajdonsága tűnt fel. Inkább az, hogy kiválóan izolált, és a kinti harminc fokot sikerült igen gyorsan harminchat fokra felmelegítenie. A dolog szépsége az volt, hogy kimenni nem mertünk, mert a nemzeti parkban előfordul a maláriaszúnyog. 13
thaiföld
A matracomon szép patakokban folyt az izzadság, csak akkor röhögtünk, amikor Cz néha fel ült, és megforgatta a feje fölött a trikóját, mint az Edda-koncerten tinédzser korában. Ilyenkor mindig hűlt teljes fél fokot a levegő. Pont olyan jó volt az egész, mint szaunában aludni. Én fogytam vagy két kilót izzadásból kifolyólag. Másnap is a nemzeti parkban csavarogtunk, este egy elhagyott tengerparton aludtunk. Kormányzati pénzből itt is tudnak építkezni. Tartozott a tengerparthoz egy gyönyörű szép zuhanyzókomplexum, csak éppen a víz nem volt bevezetve, és a kagylók alól hiányzott a lefolyócső. Sátrat béreltem, amelynek mind a négy oldala hálóból volt. Kellemesen elaludtam az esti szellőben, a moszkitók epekedve zümmögtek a fülem mellett a háló túlsó felén mindaddig, amíg egy kutya a fülemtől úgy tíz centiméterre kezdett el vonyítani a holdra. A sátor tetejéről pattantam vissza. A kutya még él, mert amire annyira magamhoz tértem, hogy jogos bosszút álljak, eltűnt. Kicsit azért kimentem, hátha mégis előkerül a kedves kutyuska, hadd dobjam jól oldalba egy kővel. A látványtól azonban nemcsak a kutyáról, de még a moszkitókról is megfeledkeztem. Apály volt, a tenger több száz métert visszahúzódva ezüstösen csillogott a horizont szélén, valószínűtlen tájat hagyva maga után. Másnap Prachuap Khiri Khan következett, egy csendes kisváros, ahol mindenki azonos típusú Honda robogóval közlekedett. Meglátogattuk a közeli éjszakai piacot. Sült szöcskét még mindig nincs gusztusom enni. Másnap a nappali piacon, mindent meg lehetett nézni élőben, ami a tegnapi a menüben szerepelt. Helyi specialitásnak számít, hogy a kifogott halakat és más nem definiálható tengeri fajokat a napon megszárítják, és úgy eszik, mint a csipszet, mondanom sem kell csilivel. A városban található a Tükör-hegy, amelyet azért neveznek így, mert van rajta egy lyuk, és a thai logika szerint ez nem egy lyuk, hanem a hegy tükrözi az eget. Ennek a logikának az örömére, valamint hogy V. Ráma király is megmászta 14
a hegyet, és belefirkantotta a nevét egy sziklába, egy kolostort építettek a tetejére. Mi is elhatároztuk, hogy megmásszuk. A hegy tele volt mérsékelten barátságos majmokkal. Cz vidáman lengette a mandarinos zacskóját, mit sem sejtve a narancsdetektoros, röntgenszemű majmokról. Egyikük azonnal ráugrott a zacskóra, és Cz választhatott, hogy egy vicsorgó majommal vigye tovább a zacskót, vagy hagyja veszni a mandarint. Az utóbbit választotta. A majom pedig három méterrel a fejünk felett látszólag jó étvággyal falatozta az extra drága mandarint. Cz arca pedig olyan lett, mintha extra savanyú citromot evett volna éppen. Zsugori szíve hamarosan átkonvertálta a drága mandarin elvesztése fölött érzett fájdalmát a majmok iránti érzett gyűlöletbe. Órákig ecsetelte a majmok negatív tulajdonságait, és később is a majomkirály átkáról beszélt, ha megvertem kártyában. Hamarosan úgy éreztük, hogy a Prachuap Khiri Khan nyújtotta civilizáció Tükör-heggyel, majmokkal és mandarinnal már nem szórakoztat igazán, ezért elhatároztuk, hogy a kivétel kedvéért meglátogatunk egy nemzeti parkot.
Koh Tao avagy a Tekno˝sbéka-sziget, 2003. 12. 15.–2003. 12. 25. A nemzeti parkos program kicsit megcsúszott, mert félúton megint leszálltunk a vonatról Chumpon városban, és felpattantunk az éjszakai zöldséges kompra, amely később a Teknősbéka-szigetre szállított, szerény komfort és árazás mellett. Én szépen leheveredtem az expedíciós matracomra, néhány tétel ananász, és banán közé a fedélzetközben, és hamarosan álomba szenderültem. Nóra és Cz még harcolt egy darabig a fehér embereknek fenntartott fülkében, majd a tömegre való tekintettel csatlakoztak hozzám, némi fejes saláta és uborka tőszomszédságába. A program úgy volt meghirdetve, hogy kellemes sétahajókázás a holdfényes tengeren, de ahogy kiértünk a nyílt tengerre, egy decemberi vihar némileg módosította a programot. Inkább vadvízi evezésre emlékeztetett, mint sétahajókázásra. Az első nagyobb hullámnál csak átfordul tam a másik oldalamra, de amikor már másodszor esett rám egy láda ananász, kezdtem jobban figyelni. Bár a hajó elején Buddha ült, és vigyázott ránk, a turisták nagy része mégis a 15
thaiföld
Rókaistenhez imádkozott. Igen hangosan. Valahányszor nagyobb hullám közeledett, a kormányos leállította a motort, szembefordult a hullámmal, majd jött a buli: hol egy tétel ananász, hol egy láda banán esett a fejemre. Szó szerint kiverte az álmot a szememből, szinte a szememmel együtt. Nóra minden motorleállításnál felült, és csirke üzemmódban megpróbálta egyszerre figyelni a térben elhelyezkedő összes lehetséges vészkijáratot. Hajnalra úgy háromszáz felülésnél tartott, de Buddha és a Rókaisten együttesen vigyáztak ránk. Nemsokára megpillantottuk a Teknősbéka-szigetet a hajnali fényben. Néhány szó a szigetről: régen lakatlan volt, a XX. század elején politikai foglyokat tároltak itt, hosszú távú megőrzés céljából. Mondjuk, ha választani lehetett volna a Teknősbéka-sziget és Szibéria között, lehet, hogy a sziget hamarabb megtelt volna. Később globális amnesztia tört ki a szigeten, és újra lakatlanná vált. Végül a „Három hegy, háromszáz ember, hárommillió kókuszpálma” program keretén belül újra benépesült, és azóta veszélyes dolog bukósisaknélkül közlekedni. Tipikus baleset a szigeten: kókuszdió az ember fejére, laza agyrázkódás, leesés a motorbicikliről negyvennel, mindkét láb eltörése. A sziget jellemzői közé tartozik, hogy kicsi, ügyes, hét kilométer hosszú, három kilométer széles, és hetven kilométerre fekszik a szárazföldtől. Pompás korallzátonyok veszik körül. Kevés ember látott itt havat, és még kevesebb ember tudja, mi az a stressz. A politikai múlt egyetlen maradványa, hogy a szigeten sehol sem láttam még kifüggesztve a király képét. Koh Tao a döglött kutyák szigete is, melyek csak arra a rövid időre reinkarnálódtak, amíg éppen kitették az asztalra az ételt. Ilyenkor mozdulatlanná merevedtek, rajongó szemmel néztek rád, és csak nedves orruk mozgott. Mihelyt kaptak valamit, vagy úgy ítélték meg, hogy a helyzet reménytelen, rögtön összeroskadtak, és csak néhány sóhajból lehetett tudni, hogy nagyon szenvednek, majd rövidesen karikába dermedtek. Koh Tao a teknősbékák szigete is. Óriás teknősbékák élnek a környező vizekben. Én csak egyet láttam. Kajakozás közben ki akartam szállni egy sziklára a tengeren, amelyről kiderült, hogy teknősbéka volt, és elmerült. Amúgy a sziget több teknősfaj költőhelye, de sajnos az emberi tevékenység miatt egyre kevesebben jönnek. 16
Koh Tao a terepjárók szigete is. Az úthálózat nem mondható kiterjedtnek, mindössze tíz kilométer. A szigetlakóknak mégis presztízskérdés a légkondicionált, vadonatúj terepjáró. Úgy kell az, mint egy falat kenyér. Finom érzés is az, amikor az ember beül a kellemes, tizenhat fokos, sötétített ablakú, kétszáz lóerős terepjárójába, és tíz perc alatt eléri vele a sziget végét. Igazából nincs is sok értelme, de tíz perc alatt legalább nem hűl meg2. Koh Tao a búvárkodás szigete is. Az egy négyzetméterre eső búvárok számánál már csak a kókuszdiók száma nagyobb. Nem titkolt célunk az volt, hogy Cz és Nóra megtanuljanak búvárkodni. Én már jó rég CMAS búvár vagyok, úgyhogy nekem már nem kell tanfolyam, kicsit sem. Csak amikor elő kellett volna rántani a búvárigazolványt, akkor jutott eszembe, hogy hát azt kioptimalizáltam Bangkokban, és ott csücsül egy könyvben. Jellemző, tudom. Választhattam egy bangkoki örömutazás, és egy PADI búvártanfolyam között. Én inkább ez utóbbit választottam, és mától Feledékeny Búvár legyen a nevem. A tanfolyam jól sikerült, a legnagyobb állat, akit a víz alatt láttam Cz volt és két holland vízitehén. A többi állat lényegesen színesebb és érdekesebb volt. Egyik nap egy meggondolatlan pillanatunkban elhatároztuk, hogy megmásszuk a sziget legmagasabb csúcsát, amely 312 m. Ez nem hangzik 2
Később fény derül a légkondis terepjárók titkára is: Thai
földön divat mindent kilencvenkilenc év kölcsönre venni. Így például terepjárót is. Aztán az unokák, sőt a dédunokák is áldják a kedves nagypapa nevét. Havonta egy csekkel emlékeznek meg róla, ami azért egy szép szokás.
17
thaiföld
annyira vészesnek, de harminchárom fokon, százszázalékos páratartalom mellett olyan, mintha a Széchenyi fürdőbe, a gőzbe beszerelnének egy futógépet. Rövid távú fogyókúrának minden esetre hatékony. Felfelé főként dzsungel borítja a hegyet. Találkoztunk kókuszmókussal (saját elnevezés) és láncfűrészbogárral. Egy darabig azt hittem, hogy tényleg az erdőt vágják ki, de egy bogár adta ki a hangot. Komoly állat, többféle hangot is tud: felpörgő láncfűrész, vágó láncfűrész, beakadó láncfűrész. Valószínűleg bűnös kanadai favágók reinkarnálódnak így, és vágják a fát hűvös halomba. A reggel kiválóan indult. A kiváló Canon objektívemnek új funkcióját fedeztem fel három év után: csörgőnek is lehet használni. Mint később kiderült, egy csavar önállósította magát, amelyet aztán sikerült is valahogy kibányászni egy porvédő alól, de az alátét még mindig vidáman zörgött benne, az objektív pedig vidáman bólogatott. Délben kitaláltuk, hogy megkerüljük kajakkal a szigetet. Amikor azonban be akartunk ülni a kajakba, elkezdett zuhogni az eső, szerencsére csak rövid ideig. Elindultunk, szép szélcsendes délutánnak ígérkezett, amíg el nem értük a sziget északi csücskét. Innentől kezdve a tengerből futószalag lett, amelyet egyre nagyobb fokozatra kapcsolt a szél. Ennek a vége az lett, hogy álltunk egy helyben szép tarajos hullámok között, és annyi vizet kaptunk, hogy végül búvárszemüvegben eveztünk tovább. Később rájöttünk, hogy bár kilencven fokot elfordultunk a sziget körül, még mindig szembe fúj a szél. Visszafordultunk, később pihenés közben sikeresen beleborítottuk magunkat a tengerbe, nem lehetett rossz látvány. Este kiderült, hogy az igazán brutális szél a sziget másik oldalán fújt, amit mi kaptunk, az csak a szigetet megkerülő kis turbulencia volt. A szél annyira megerősödött, hogy a halászok bejöttek az öblökbe, és összekötötték a hajói kat. Mi még bevállaltunk egy éjszakai merülést, a szélcsendes oldalon esőben indultunk ki a tengerre. Éjszaka minden egy kicsit más, a nappali halak üregekben alusznak, a nappal egyszínű tengeri sünök most mindenféle neonkék, fehér és piros színben pompáznak, és a nagyobb ragadozóhalak is tiszteletüket teszik. Cápát még mindig nem láttunk. Kiderült, hogy lusta dögök, és a hűs harmincméteres mélységből még egy jóízű turista kedvéért sem jönnek fel. Bár a közmondás szerint, hogyha a cápa a kezedből eszik, akkor fog a lábadból is. 18
Este a hajóskapitány nagyokat nyögött, amikor az időjárás-jelentést mondták be a rádióban. Finom szél kerekedett a szélcsendes oldalon is, és már a műanyag székeket kezdte elfújni, mire visszaértünk. Kérdeztem Nórától, hogy akkor holnap este akarunk-e elhajózni Surat Taniba? A meglepő válasz ez volt: „A lópikula akar holnap este Surat Taniba hajózni”. Ebből annyi az igazság, hogy a lópikula sem. Leálltak a hajók, vihar van. Lehet, hogy öt napig kénytelenek leszünk a szigeten semmit tenni. A kókuszdió ára a kókuszdiókkal együtt zuhant, de lehet, hogy három nap múlva már csak kókuszdiót és német turistákat lehet majd enni itt a szigeten. Már azzal nyugtattak minket, hogyha elfogy az ennivaló, a haditengerészet majd kimenekít a szigetről. A hajók nem jártak, kicsit Robinsonnak érezhettük magunkat. Teljes apátia, sütött a nap, hullámzott a tenger. Ez van. Bírtuk is egy teljes napig, aztán jobb híján úgy döntöttünk, hogy haladó búvárok leszünk. Ez egyelőre abban merült ki, hogy mindenfelé könyveket olvastunk, és néhány órát naponta a víz alatt töltöttünk el. Nórának, amióta haladó búvár akar lenni, feltett szándéka, hogy valakit ki is nyír. A víz alatti mozgása ugyanis eléggé szétszórt, a végtagjai nem determinisztikus mozgást végeznek, átmenet a vízibicikli és egy egzotikus afrikai tánc között. Főként, ha valami érdekeset lát. Az eredmény fatális minden élőlényre nézve, aki a halálsugáron belül kerül. Úgy kétméteresre saccolom ezt a sugarat. Egy erős áramlatban megpróbálta a fejemről letépni a maszkot, erre később persze nem emlékezett. Néhányszor jól fejbe is rúgott, mert lassan tanulok. Nórához közel menni, nem. Állattörténetek a víz alól és mellől: • Kutya helyett a bungalónkat egy házőrző gekkó védi, amely egy kicsi, szárazföldi gyíkfajta. Á ltalában ujjnyi hosszú, és rovarokat eszik. A mi gekkónk igen deli legény, lehet vagy tizenöt centiméteres. A házunk falát tisztogatja a szúnyogoktól. Méretét meghazudtoló módon félénk, főként, ha lámpával világítunk rá. Tegnap történt, hogy Cz köszönteni akarta, de a fény hatására iszonyatos sebességgel elkezdett rohanni a falon. Sajnos a falnak vége szakadt, és ezt ő szegény nem vette észre. Mint a rajzfilmekben, még a levegőben is tovább futott, majd hos�szabb repülés után a kertben landolt, igen esetlenül és hangosan. Amikor Cz ismét rávilágított, kiderült, hogy a hátára esett, és elég lassan indult vissza a falra szúnyogokat rettenteni. 19
thaiföld
• Lakik a Teknősbéka-szigettől mindjárt balra, a korallzátonyon egy öreg bekattanó titáníjhal. Becsületes neve Trevor, és egy bili alakú területen tanyázik, ezt védelmezi minden erejével. Ezt a bilit csak ő látja igazán, ami a búvárok szerint száz méter széles lehet. Onnan tudják, hogy aki járt ott, Trevor névjegyét viseli jobb esetben az uszonyán, rosszabb esetben a lábán. Mert ő bizony harap. A bekattanó halak már csak ilyenek. Trevor is szép, méretes példány, hetvenöt centiméteres hossza tekintélyt parancsoló. Gyanútlanul beúszol a territóriumára, mire azonnal ott terem a semmiből, és kezdődik a haddelhadd. Támad, eltávolodik, lendületet vesz, megint támad. Mintha minden irányból jönne ez a fránya Trevor. Mindezt addig folytatja, amíg pánikszerűen ki nem úszol onnan. És mi az ember első reakciója? Elkezd úszni felfelé. Bele a bilibe, bizony. Ez pedig Trevort roppantul ingerli. És tudja, hol van a gyenge pontod. Rámegy a búvárszemüvegre, ha azt sikerül levernie, akkor már csak nyugodtan kiharapdál a biliből. Fogod tudni, merre kell kifelé úszni. Szemüveg nélkül is. Úgyhogy az okos búvár először lesüllyed és azután úszik el. Ezt a tanulságos történetet osztotta meg a főbúvár velünk. Ehhez képest kissé csalódottak voltunk, amikor Trevor húsz méterre tőlünk békésen elúszott. Valószínűleg a fészkétől távol úsztunk, de az is lehet, hogy öregszik. • Érdekes állat a pufi (gömbhal) is. Őt nem szabad idegesíteni, mert ha bekattan, felfújja magát, és olyan lesz, mint egy mérges tüskés focilabda. Nem mintha nagyon megijedne tőle az ember, de állítólag csak korlátozott számú ilyen mutatványra képes, aztán elpusztul szegény. Úgyhogy békén hagytuk. • Érdekes állat a bőröndhal is. Ez tényleg olyan alakú, mint egy sárga színű doboz, sötétkék pettyekkel, és nagy emberi szemekkel. Csak néz, kicsit megvetően, kicsit undorodva, de hagyja, hogy egész közel menj hozzá. Hülye falang turisták, gondolja. (Falang itt mindenki, aki nem thai.) 20
•A karácsonyfa-féreggel nem volt kegyes a sors. Mert sokkal szebb, mint ahogy a nevéből gondolnád. Ráadásul nem is fa. Bár karácsonykor láttuk, máskor is ott horgonyoz a korallok tetején, és úgy mozog az áramlatban, mintha a szél fújná. Bár igazából állat, mégis úgy néz ki, mint egy miniatűr szivárványszínű fa. Érzékeny nagyon. Ha közelíted hozzá a kezed, villámgyorsan visszahúzódik a házába. •A zt is elmondom, hogyan találkoztam az első cápával. Egyik nap csak úgy magánszorgalomból a közeli zátony fölött lebegve figyeltem a halakat, amikor megjelent mellettem egy tapadóhal. Ezek főként cápákra szeretnek tapadni. Amikor beazonosította, hogy én nem vagyok cápa, csalódottan továbbállt. Illetve továbbállt volna, mert most már én tapadtam rá. És el is vezetett a cápához, majd boldogan rátapadt. A cápa kicsi volt, és úgy megijedt, hogy alig bírtam követni. Végül otthagyott. • A znap találkoztam egy murénával is. Ott üldögélt a barlangjában, és kedélyesen tátogott, mire én elkezdtem mérgesíteni egy törött horgonydarabbal. Jó néhányszor megharapta a horgonyt, míg végül teljes másfél méteres hosszában kijött a barlangból és a sodrából. Gondoltam, most jól megharap engem is, de csak megvetően végigmért, és elúszott. •A korallzátony nagyon szép világ. Ha az ember fejjel lefelé nézi, olyan mintha a víz lenne a padló, a korallok az ég, és mindenféle színű, fejre állt halak repülnek benne. És ha az ember ráadásul még forog is a tengelye körül, mint a helikopter, akkor az teljesen más, mint karácsonykor dolgozni. A Teknősbéka-szigeten ért a karácsony. Karácsonyi programként először búvárkodtunk, megittunk nagyobb mennyiségű koktélt, aztán rákásztunk egy kicsit az apályban. Este aztán az angyalvárás helyett elmentünk a spanyolhoz vacsorázni. Ez a spanyol úgy érezte egyszer csak, hogy eszi a stressz nagyon a mediterrán Spanyolországban, és lelépett gyorsan a Teknősbékaszigetre. Itt elvett egy helyi thai leányzót feleségül, aki fent lakott a hegyen, és vendéglőt nyitott. Az út meglepő meredekséggel vezet fel a hegyre. Még meglepőbb, hogy lent csak meg kellett nyomni egy csengőt, és két perc múlva már érkezett is a kedves vendégért a légkondicionált terepjáró mosolygós sofőrrel. A kilátás fentről tényleg pazar volt, az árak viszont szokatlanul sok 21
thaiföld
nullát tartalmaztak. Cz optimalizálgatott, hogy csak egy levest eszik, merthogy drága, és valószínűleg úgyis sokat hoznak. Igencsak meglepődött, amikor egy vacak, porból készült üres levest kapott, benne három igen csinos csillag alakú murokdarabbal3. Mivel előzőleg Cz hosszan értekezett a bőséges karácsonyi vacsoráról, nem csoda, hogy a spanyol a majmokat is megelőzve az első helyet foglalta el Cz feketelistáján. Pedig viszonylag még jól járt, mert egy dán gyereknek vacsora helyett négy sört hoztak ki. A pincérek nagyon hatékonyan dolgoztak, minden sört külön hoztak ki, és csak néha kellett szólni, hogy ki is kellene nyitni a sört, mert azt mi úgy is�szuk. A rendelés felvétele volt a gyenge pontjuk, nekem először „frájd srimp” helyett „mítból ”-t hoztak ki, pedig eléggé másképpen hangzik a két szó, legalábbis szerintem. Vacsora után, szépen megfejve, legyalogoltunk a partra, mert lefelé már terepjáró nem járt. A parton újra terepjáróra pattantunk, és a platón utaztunk a Tengeri Majom nevezetű kedélyes karácsonyi mulatóhelyre. A dán fiú itt további sörökkel táplálkozott, szidta a spanyolt, és elmesélte, hogy annyit esznek karácsonykor Dániában, hogy utána már a szaloncukorra rá sem tud nézni. Majd elnézett a távolba, és könnyes szemmel annyit mondott, hogy egy kiló szaloncukrot is meg tudna enni. Hat sör után, vacsora helyett. Éjfél után a buli a tengerparton egy rave-partiban csúcsosodott ki. A dán fiú a söröket egy kisebb veder jeges whiskyvel öblögette, így nem csoda, hogy hamarosan a kommunizmus előnyeit kezdte ecsetelni nekem, egyre kevesebb mássalhangzóval. Innen már rövid út vezetett a tradicionális részeg pozíciókhoz: a kobra, a tyúk, az órajavító, végül a szupermen pozícióban aludt el a bárpulton a boldog kommunizmusról álmodva, ahol még karácsonykor 3
Ami nálunk Csíkban murok, az nálatok lehet, hogy sárgarépa.
22
vacsora is jár. A buli sajátos karácsonyi hangulatot árasztott, félmeztelen európai csajok, villogó mikulás sapkás thai csajok. Meg minden. Inkább a pokol demó verziójának tűnt, üstök nélkül. Több thai lány is élénken érdeklődött, hogy melyik az én bungalóm. Nem akartam cifrázni, hogy abban már lakik egy Cz, aki még csak eltűrné, de van ott egy házisárkány-egyetemre beiratkozott Nóra is, inkább elindultam haza. A taxi tarifák így karácsony táján a helsinki árak körül mozogtak, így hát taxizás helyett egy kellemes órás sétát választottam a holdfényes szigeten. A kutyák nagyon ugattak, de beszereztem egy nagyobb botot, és minden kutya haver srác lett, amikor megmutattam. Másnap négy óra alvás után, Cz azzal a hírrel ébresztett, hogy megkerüljük kajakkal a szigetet. Vidáman pattantam fel, mint egy csiga, és magamban hosszú életet kívántam Cz-nek. Jól megerősödött a tegnapi muroklevestől. Az életfunkcióim néhány óra alatt jelentkeztek, és egy zöld, illetve egy kék fürdőkádban elindultunk a sziget körül. A kajak szót ezekre a fürdő kádakra inkább nem használnám. Minden jól ment, amíg Nóra meg nem éhezett. Cz rutinosan elindult a legközelebbi település felé, én pedig hallótávolságon kívül követtem őket. Nóra, ha éhes, akkor olyan, mint az agresszív kismalac: mindjárt odaérünk ‒ NEM ÉRÜNK ODA, lesz kaja ‒ NEM LESZ KAJA. Pedig volt kaja. Sőt láttunk fogságban tartott kókuszmókusokatis. Sikeresen megkerültük a szigetet, pont a lemenő nap által kiszabott úton értünk be az öbölbe. Ahol újabb meglepetés várt: flekken és sült krumpli minden mennyiségben. A tulaj meglepetése. Cz csak háromszor vett, megértem, a murokra jól csúszik a flekken. Másnap Cz panaszkodott, hogy álmában egy zombival birkózott reggelig. Bezzeg, a murok után milyen jól aludt… Áldott jó ember ez a spanyol, mondom én.
A Tekno˝sbéka-szigetto˝l az Andaman-tengerig, 2003. 12. 26.–2003. 12. 29. Elhagytuk a Teknősbéka-szigetet, szerintem a világ legszebb szigetét. A vihar elvonult, és legnagyobb meglepetésünkre Surat Tani felé nem zöldségeshajó, hanem légkondicionált, videós gyorsjárat közlekedett. Kisebb hiba csak a hollywoodi filmek ütemezésében történt, mert két fél filmet sikerült megnéznem: egyszer hajót kellett váltani egy szigeten, egyszer pedig a film vége 23
Laosz 2004. 01. 17.–2004. 02. 12.
Benyomások Amikor megérkeztem Laoszba, úgy éreztem magam, mint Han Solo, amikor a Csillagok háborúja első részében visszakapcsolt hiperűr sebességről fénysebesség alá. Az idő Laoszban nem rohan, nem folyik, csak pereg. Azt is csak megfontoltan teszi. Nagyon emberi ez az időérzékelés: bármi is történik, van idő körüljárni, megbeszélni, átgondolni. A laosziak órához való viszonya láthatóan újkeletű. Ha mondjuk, ki van írva, hogy a hajó kilenckor indul, akkor ez azt jelenti, hogy kilenckor biztosan nem indul. Lehet, hogy nyolc óra három perckor, valószínűbb, hogy tizenegy előtt hat perccel, de hogy kilenckor nem, az biztos. Ez egy fix pont, és így igazából nehéz bármit is lekésni. Laoszban a pénz neve KIP. A legnagyobb címlet két amerikai dollárt kóstál, de ilyet csak ritkán láttunk. A jellemző címlet az 51
peti
Hajrá Peti! 2006. december 2-án este történt az a szomorú és máig felfoghatatlan baleset, amely teljesen megváltoztatta egy, az akkor másfél éves kisfiú életét. Vacsora közben az addig tökéletesen egészséges Peti félrenyelt, szinte azonnal leállt a légzése, majd a keringése is. A percek alatt helyszínre érkező gyermek rohamkocsi profi csapatának sikerült újraélesztenie, ám az intenzív osztályon, lélegeztető gépen töltött több hét alatt világossá vált, hogy Peti súlyos idegrendszeri sérülést szenvedett az oxigénhiány miatt. Az első hetek a kórházban teltek, az éjszakák és a nappalok egy széken kuporogva, aggódva és reménykedve, lesve minden szívverést, lélegzetvételt, pici mozdulatot. Természetesen mindannyian reménykedtünk, hogy Peti viszonylag rövid idő alatt teljesen felépül, és minden a régi lesz. Azóta tudjuk, hogy ez sokkal összetettebb folyamat annál, mint amit korábban el tudtunk képzelni. Peti akkori állapotát alapvetően az alábbiak jellemezték: végtagjai görcsösen feszesek és mozdulatlanok voltak, látása egyáltalán nem működött, hetekig kizárólag orrszondán keresztül lehetett táplálni, valamint légzésének biztosításához gégekanült ültettek be. Akkoriban soha nem aludt két-három óránál többet és az ébren töltött órákban folyamatosan sírt a görcsösen feszülő izmok okozta fájdalom miatt. A két hónapos kórházi kezelés után Peti hazajöhetett – és kezdetét vette egy komplex rehabilitációs program, amelyben szakemberek, családtagok, barátok és ismerősök dolgoznak Petivel együtt azon, hogy a kisfiú mihamarabb teljes életet élhessen. Számtalan csodálatos embernek köszönhetően Peti több sikeres kínai őssejtbeültetésen és hiperbárkezelésen van túl. Ezek olyan lehetőségek, amelyekkel az idegrendszerben rejlő potenciál megsokszorozható – az „új”, vagy „éberebb” idegsejteket, idegpályákat azonban folyamatosan „tanítani” is kell. Ezt célozza a mindennapi komplex fejlesztés, amiben része van a Pető-módszernek, a nap 24 órájában végzett Doman-programnak, a Dévény-terápiának – és természetesen a rengeteg ember felől áradó óriási erejű szeretetnek. Peti látása mára szinte teljesen rendbe jött, az első őssejtkezelés után lezajlott hiperbárterápia óta mosolyog, a második ilyen kezelés óta újra tud rágni, semmilyen gyógyszeres kezelésre nem szorul. A mindennapi eseményeket nyomon követi, velünk nevet – sokszor ő nevettet; nagyszerű humorérzéke 282
van. Végtagjai nem feszesek már, mozgatni tudja őket, de egyelőre csekély koordinációval. Speciális lejtőn tanul kúszni. Hosszú másodpercekig képes törökülésben ülni egyedül. Segítséggel, támasszal fel tud állni. Fantasztikus akarata van! Peti most újabb nagy lépés előtt áll: az eddigi leglátványosabb sikereket hozó őssejtkezelés megismétlésére, majd azt követően hiperbárterápiára készül. A kezelések finanszírozásához olyan mértékű anyagi segítségre van szükség, amely egyelőre nem áll rendelkezésünkre. Ennek a könyvnek a megvásárlásával ehhez a lépéshez hozza közelebb Petit a kedves Olvasó, ugyanis a szerző a befolyt összes bevételt erre a célra ajánlotta fel. Köszönjük! Akik többet szeretnének megtudni Peti fejlődéséről, és arról, hogy milyen más módon segíthetnek még neki kérjük, hogy látogassák meg a www.hajrapeti.com oldalt. A Hajrá Peti! Alapítvány a Baleseti Oxigénhiányos Gyerekek Gyógyulásáért néven létrehozott a lapítvány 11600006-00000000-28527068 (Erste Bank) bankszámlaszámára „Peti” megjelöléssel befizetett adományokat is az ő kezelésére fordítjuk. Varga Pál Petike édesapja
283
