DEBRECENI EGYETEM Laki Kálmán Doktori Iskola Doktorandusz hallgatóinak 2014. évi konferenciája 2014. június 6.
Program Előadás kivonatok Helyszín: DE, Klinikai Központ, Auguszta nagyelőadó terem
Program
13:00 Megnyitó
Prof. Dr. Balla György
13:10-14:40
Szekció I.
Moderátor:
Prof. Dr. Édes István Prof. Dr. Kappelmayer János
13:10-‐13:25
Dr. Ujj Zsófia
A Wilms tumor gén (WT1) expressziója malignus hematológiai kórképekben Témavezető: Prof. Dr. Udvardy Miklós Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Haematológiai Tanszék
13:25-‐13:40
Dr. Kiss Alexandra
Pulmonális véna izoláció során kialakuló agyi mikroembolizáció: különböző ablációs technikák összehasonlítása Témavezető: Dr. Csanádi Zoltán Intézet: DE, Kardiológiai Intézet, Kardiológiai Klinika
13:40-‐13:55
Dr. Kovács Árpád
A jobb kamrai szívizomsejtek passzív ereje csökken a miozin kötő C fehérje Ser-‐282 alulfoszforilációja következtében a poszt-‐iszkémiás szívelégtelenség patkány modelljében Témavezető: Dr. Barta Judit Intézet: Debreceni Egyetem, ÁOK, Klinikai Fiziológiai Tanszék
13:55-‐14:10
Dr. Kulcsár Julianna
A haptoglobin (2-‐2) polimorfizmus és emelkedett homocysteinszint együttes előfordulása fokozott atherosclerosis kockázatot hordoz 2-‐es típusú cukorbeteg férfiakban Témavezető: Dr. Káplár Miklós
1
Intézet: DE, Belgyógyászati Intézet, Anyagcsere Betegségek Tanszék
14:10-‐14:25
Dr. Nagy László
Az omecamtiv mecarbil, mint új terápiás stratégia akut szívelégtelenség kezelésében Témavezető: Prof. Dr. Papp Zoltán Intézet: Debreceni Egyetem, ÁOK, Klinikai Fiziológiai Tanszék
14:25-‐14:40
Potor László
A kénhidrogén antioxidáns hatásának vizsgálata Témavezető: Dr. Jeney Viktória Intézet: MTA-‐DE Thrombózis, Hemosztásis és Vaszkuláris Biológiai Kutató Csoport
14:40-15:00
Szünet, frissítő italok és sütemények
15:00-16:45
Szekció II.
Moderátor:
Prof. Dr. Muszbek László Prof. Dr. Kiss Csongor
15:00-‐15:15
Dr. Sipeki Nóra
Anti-‐foszfolipid antitestek (APLA) vizsgálata gyulladásos bélbetegségekben (IBD) Témavezető: Dr. Papp Mária Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Gasztroenterológiai Tanszék
15:15-‐15:30
Dr. Tar Balázs
A vazodilatáció alatt adott kontrasztanyag sebességének és az erek 3D rekonstrukciójának felhasználásával megalkotott áramlási modell alkalmazása a koszorúér szűkületeken kialakuló teljes nyomásesés, valamint a sztentimplantációt követő reziduális nyomásváltozás becslésére Témavezető: Dr. Kőszegi Zsolt Intézet: Debreceni Egyetem, Kardiológiai Intézet
2
15:30-‐15:45
Tolnai Emese
Oxidált hemoglobin formák szerepe az intraventriculáris vérzést követő neuro-‐inflammációban Témavezető: Dr. Jeney Viktória Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Vaszkuláris Biológiai Kutató Laboratórium
15:45-‐16:00
Balogh Enikő
Vas-‐ferritin-‐ferroxidáz rendszer hatása vaszkuláris kalcifikációban Témavezető: Dr. Jeney Viktória Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Vaszkuláris Biológiai Kutató Laboratórium
16:00-‐16:15
Dr. Árokszállási Anita
Kardiovaszkuláris rizikófelmérés a magyar hemofíliás betegek körében -‐ a kezdeti eredmények Témavezető: Dr. Schlammadinger Ágota Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Thrombosis és Haemostasis Központ
16:15-‐16:30
Gindele Réka
Az antitrombin deficiencia mutációs spektruma Magyarországon, gyakori mutációk feltérképezése, és egy új (p.Leu205Pro) mutáció biokémiai karakterizálása Témavezető: Dr. Bereczky Zsuzsanna Intézet: DE, ÁOK, Laboratóriumi Medicina Intézet, Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék
16:30-‐16:45 Dr. Gacsal Nikoletta A CLL prognosztikus vizsgálatainak továbbfejlesztése – avagy van-‐e új a nap alatt? Témavezető: Prof. Dr. Udvardy Miklós Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Haematológiai Tanszék
16:45-‐
Összegzés – Prof. Dr. Balla György 3
A Wilms tumor gén (WT1) expressziója malignus hematológiai kórképekben Dr. Ujj Zsófia Témavezető: Prof. Dr. Udvardy Miklós Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Haematológiai Tanszék Bevezetés: A Wilms tumor gén transzkripciós faktort kódol, mely számos tumorsejtben megjelenik, például mesotheliomákban, carcinomákban. A hematológiai betegségek körében részletesebben tanulmányozott a WT1 expresszió prognosztikai szerepe akut myeloid leukémiában. A lymphomák és WT1 antigén expressziójának kapcsolatáról kevés adat található az irodalomban. Immunhisztokémiai módszerrel vizsgálva a WT1 expresszióját nyirokszövetben az ALK pozitív anaplasztikus nagysejtes és a Burkitt lymphomás mintákban 75-‐80%-‐ban lehetett kimutatni. A diffúz nagy B sejtes lymphomák egyharmada volt pozitív, míg a follikularis-‐ és köpenysejtes lymphomák esetében nem lehetett szignifikáns WT1 expressziót kimutatni. Más szerzők a köpenysejtes lymphomás betegek vérének 20%-‐ban mutattak ki magas WT1 gén expressziós szintet. Anyag és módszer: Megvizsgáltuk, hogy módszerünk alkalmas-‐e a lymphomás és leukémiás betegek perifériás vérmintáiban és az autológ őssejttel végzett transzplantációhoz előállított őssejtszuszpenzióban a WT1 gén detektálására. A WT1 expresszióját az Applied Biosystems 7500 Real Time PCR módszerrel detektáltuk, melyben a gén kimutatása a TaqMan reakción alapulva az Applied Biosystems Hs00240913-‐m1 próba segítségével történik. A WT1 gén kifejeződését az intézetben negatív kontrollként használt GAPDH génre vonatkoztatva fejeztük ki. Eredmények: Lymphomás – elsősorban diffúz nagy B sejtes lymphomában (DLBCL) szemvedő – betegeink eredményeit áttekinve szignifikáns különbséget észleltünk a betegek teljes – és betegségmentes túlélését tekintve a WT1 expressziót kifejező, és a gént nem expresszáló betegek között. Akut myeloid leukémiás betegeink esetében az irodalomban ismert összefüggést a WT1 gén expressziója és a betegség rossz prognózisa között eredményeink alapján reprodukálni tudtuk. A betegek követése során változó WT1 expressziós státusz prognosztikai jelentőségét is igazoltuk. Következtetés: Eredményeink alapján meghatározható, hogy a DLBCL-‐ben szenvedő betegek esetében a WT1 gén expresszója mind a prognózis megítélésében, mind a betegség követésében hasznos segítséget nyújt. Akut myeloid leukémiás betegeink esetén a terápia alatt megjelenő WT1 expresszónak nagyobb szerepe lehet a betegség kimenetelét illetően, mint a diagnóziskor észlelhető WT1 gén expressziójának.
4
Pulmonális véna izoláció során kialakuló agyi mikroembolizáció: különböző ablációs technikák összehasonlítása Dr. Kiss Alexandra Témavezető: Dr. Csanádi Zoltán Intézet: DE, Kardiológiai Intézet, Kardiológiai Klinika Bevezetés: A pitvarfibrilláció (PF) miatt végzett pulmonális véna izolációt (PVI) követően klinikailag tünetmentes, úgynevezett „néma” cerebrális iszkémiás léziók (SCI) mutathatók ki diffúziós MR vizsgálattal a betegek mintegy 5-‐40%-‐ában, az ablációs technikától függően . Habár a korábbi irodalmi adatok alapján a multipoláris körkörös rádiófrekvenciás (RF) technika (PVAC) esetén alakultak ki leggyakrabban ezek a léziók, azonban a legújabb közlemények a beavatkozással kapcsolatos módosításoknak köszönhető, jelentős incidencia csökkenésről számolnak be. Vizsgálatunkban a beavatkozások során transcranialis Dopplerrel (TCD) detektálható cerebrális mikroembólusok (MES) számát hasonlítottuk össze PVAC abláció és másik két ún. „single-‐shot” PF ablációs technika, a Cryoballon(CB) és az nMARQ katéter használata során. Módszerek és eredmények: 89 paroxismális vagy perzisztens pitvarfibrillációban szenvedő betegben (átlag életkor:57 ±12 év; 62 férfi) végeztünk PVI-‐t, akiket 5 különböző vizsgálati csoportba soroltunk be: PVAC I: PVAC abláció a kezdeti szakmai ajánlások szerint (7 beteg); PVAC II: PVAC abláció technikai módosítások és újabb RF generátor (GENius 14.4) alkalmazása mellett (37 beteg); PVAC III: abláció a legújabb RF generátor (GENius 15.0) használatával (18 beteg). A CB csoportban 13, az nMARQ csoportban pedig 14 beteg adatait rögzítettük. A beavatkozások alatt bilateralisan az a.cerebri mediaban, transcranial Doppler-‐rel detektáltuk a MES-‐eket, melyek átlagos száma az egyes csoportokban a következő volt: 2703±918 a PVAC I., 1087±542 a PVAC II., 719±469 a PVAC III. csoportokban, 1057±784 a CB és 2166±1047 az nMARQ katéterrel (p <0.01). Következtetés: A MES szám szignifikáns csökkenését sikerült elérni a beavatkozással kapcsolatos módosításoknak és az újabb RF generátornak köszönhetően PVAC abláció esetén. Az nMARQ katéterrel végzett abláció az első generációs PVAC-‐hez hasonlóan jelentős agyi mikroembolizációval jár.
5
A jobb kamrai szívizomsejtek passzív ereje csökken a miozin kötő C fehérje Ser-‐282 alulfoszforilációja következtében a poszt-‐iszkémiás szívelégtelenség patkány modelljében Dr. Kovács Árpád Témavezető: Dr. Barta Judit Intézet: DE, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Fiziológiai Tanszék Bevezetés: Korábban részletesen tanulmányoztuk a bal kamra (BK) átépülését a miokardiális infarktus (MI) kiváltotta szívelégtelenség (SZE) patkány modelljében. Kevesebbet tudunk azonban a jobb kamra (JK) ezzel párhuzamos potenciális változásairól. Jelen vizsgálatunkban ezért célunk volt: 1) a SZE állatokból származó JK-‐i szívizomsejtek mechanikai tulajdonságainak meghatározása, 2) a JK és a BK celluláris kontraktilitásának összehasonlítása, 3) a JK kontraktilitását meghatározó molekuláris folyamatok feltérképezése. Anyagok és módszerek: Méréseinket patkány szívizom mintákon végeztük 8 héttel az elülső leszálló koronária ág lekötését követően középsúlyos SZE stádiumban. Sham-‐ operált állatok szolgáltak kontrollként. Ezt követően membránfosztott izolált JK-‐i és BK-‐i szívizomsejtek (n=12-‐15) Ca2+-‐aktivált aktív erejét, Ca2+-‐érzékenységét (pCa: 4,75-‐7,0 Ca2+-‐koncentrációk mellett), valamint Ca2+-‐független passzív erejét mértük2,3µm-‐es szarkomerhosszon. A titin, miozin kötő C fehérje (MyBP-‐C) és Troponin I (TnI) foszforiláció szintjét poliakrilamid gélek festésén alapuló és Western immunoblot technikákkal vizsgáltuk. Eredmények: A SZE állatokban a JK tömege nagyobb volt, mint a Sham csoportban (0,48±0,04g vs. 0,31±0,02g, átlag±SEM) (P<0,05). A SZE állatok JK-‐i szívizomsejtjeinek aktív ereje nem különbözött a Sham csoportétól (18,3±2,1kN/m2 vs. 21,1±1,8kN/m2). A passzív erő a SZE csoportban alacsonyabb volt (2,1±0,2kN/m2) mint a Sham csoportban (3,3±0,3kN/m2) (P<0,05). BK-‐i szívizomsejteken végzett összehasonlító mechanikai méréseink során a SZE állatokból származó sejtek aktív erejének fokozódását és pCa50 értékeik növekedését tapasztaltuk a Sham csoporthoz képest (34,9±2,7kN/m2;5,97±0,03 vs. 26,9±1,6kN/m2; 5,85±0,03) (P<0,05). Biokémiai vizsgálataink során a Sham csoporthoz képest a SZE állatokban a titin és a MyBP-‐C összfoszforilációs szintje nem mutatott változást sem a JK-‐ban, sem a BK-‐ban, azonban a JK-‐ban csökkent a MyBP-‐C Ser-‐282 foszforilációja. SZE-‐ben a TnI teljes és Ser-‐22/23 foszforilációja is csökkent mind a JK-‐ban, mind pedig a BK-‐ban a Sham csoporthoz képest. Összefoglalás: Megfigyeléseink arra utalnak, hogy BK-‐i MI-‐hez társuló SZE-‐ben JK remodelláció is zajlik. Ugyanakkor, a JK-‐i és BK-‐i szívizomsejtek eltérő strukturális és funkcionális változásokon mennek át. A SZE állatok JK-‐ban megfigyelt csökkent passzív erő függetlennek tűnik a titin foszforilációtól, inkább a MyBP-‐C protein kináz A-‐mediált alulfoszforilációjának tulajdonítható.
6
A haptoglobin (2-‐2) polimorfizmus és emelkedett homocysteinszint együttes előfordulása fokozott atherosclerosis kockázatot hordoz 2-‐es típusú cukorbeteg férfiakban
Dr. Kulcsár Julianna Témavezető: Dr. Káplár Miklós Intézet: DE, Belgyógyászati Intézet, Anyagcsere Betegségek Tanszék Bevezetés: A diabetes érszövődmények kialakulásában a legfontosabb az anyagcsere állapota, de emellett egyéb tényezők is befolyásolják. A haptoglobin (Hp) antioxidáns és a vasanyagcserét befolyásolja. A haptoglobin polimorfizmus és coronariasclerosis, valamint carotis intima-‐media vastagság (carotid artery intima-‐media thickness -‐ cIMT) között erős összefüggés áll fenn, a Hp (1-‐1) előnyös, a Hp (2-‐2) kedvezőtlen hatású az arteriosclerosis kialakulására, a Hp (1-‐2) pedig átmenetet képvisel. A magas homocysteinszint az érelmeszesedés és az össz-‐halálozás kockázati tényezője. Lioupis vizsgálata szerint 2-‐es típusú férfi cukorbetegek arteria carotis plakkjainak vastartalma Hp (2-‐2) polimorfizmus és emelkedett homocysteinszint együttes előfordulása esetén nagyobb. Célkitűzés: A haptoglobin polimorfizmus és homocysteinszint atherosclerosis kialakulására gyakorolt együttes hatásának vizsgálata 2-‐es típusú diabeteses betegekben. Anyagok és módszerek: Összesen 212 beteget vizsgáltunk, akikből a nem, a haptoglobin polimorfizmus és a homocysteinszint alapján 8, korban és nemben illesztett vizsgálati csoportot állítottunk fel, így 86 beteg adatait értékeltük. Meghatároztuk az cIMT-‐t, a homocysteinszintet, a Hp polimorfizmust és az atherosclerosis hagyományos kockázati tényezőit. Eredmények: A női nem, a Hp (1-‐1;1-‐2) polimorfizmus és alacsony, 12.5 (μmol/l) alatti homocysteinszint mellett mértük a legkedvezőbb, míg a férfi nem, Hp (2-‐2) polimorfizmus és magas, 12.5 (μmol/l) feletti homocysteinszint együttes fennállásakor a legnagyobb cIMT értékeket, ezen két csoport közötti különbség szignifikáns volt (p=0.04). A többi vizsgálati csoport eredményei a nem, a haptoglobin polimorfizmus és a homocysteinszint alapján folyamatosan emelkedő értékeket képeztek. Az egyes csoportok között a HbA1c és lipidértékekben szignifikáns különbség nem volt. A férfi nem, a Hp (2-‐2) polimorfizmus és a magas homocysteinszint együttes előfordulása diabeteses betegekben fokozott atherosclerosis kockázatot jelent. Összefoglalás: Irodalmi adatok szerint a magas homocysteinszint és a haptoglobin (2-‐2) polimorfizmus együttes előfordulása férfiakban szignifikánsan növeli az arteria carotis plakkjainak vasdenzitását. Vizsgálatunk szerint az emelkedett homocysteinszint, haptoglobin (2-‐2) polimorfizmus és férfi nem együttes fennállása 2-‐es típusú diabeteses betegek körében erőteljesen fokozza az arteria carotis plakkmentes területén mért IMT-‐ vel jellemezhető szubklinikus atherosclerosist. Vizsgálatunk szerint az említett kockázati tényezők együttes fennállása 2-‐es típusú diabeteses betegek körében erőteljesen fokozza az arteria carotis plakkmentes területén mért IMT-‐vel jellemezhető szubklinikus atherosclerosist.
7
Az omecamtiv mecarbil, mint új terápiás stratégia akut szívelégtelenség kezelésében Dr. Nagy László Témavezető: Prof. Dr. Papp Zoltán Intézet: Debreceni Egyetem, ÁOK, Klinikai Fiziológiai Tanszék Bevezetés: A szív pumpafunkciójának hirtelen kialakuló károsodása akut szívelégtelenséghez vezet. A tradicionális inotróp szerek (dobutamin, milrinon) különféle szignalizációs folyamatok útján javítják a szív pumpafunkcióját, ugyanakkor alkalmazásuk a szívizomzat oxigén iránti igényének fokozódásához vezet. Ezzel szemben a „szarkomer célzott szerek” úgy javítják a miokardium kontraktilitását, hogy nem változtatják meg annak oxigén-‐fogyasztását. Ezen gyógyszercsoportba tartozó szer a kardiális miozin aktivátor hatású omecamtiv mecarbil, mely az anorganikus foszfát (Pi) miozin fejekről történő disszociációját elősegítve fokozza a miozin ATPáz aktivitását. Anyagok és módszerek: Kísérleteinket hím Wistar patkányok bal kamrai eredetű szívizomsejtein, valamint rekeszizomból származó vázizomsejtjein végeztük. A mechanikailag izolált és kémiailag permeabilizált izomsejteket egy érzékeny erőmérő és egy elektromágneses motorhoz kapcsolt rovartű között rögzítettük. Méréseink során a szívizomsejteket emelkedő koncentrációjú (3 nM-‐10 µM) omecamtiv mecarbil tartalmú teszt-‐ oldatokkal kezeltük, majd 2,3 µm-‐es szarkomerhosszon izometriás kalcium-‐ kontraktúrákat váltottunk ki, meghatározva ezzel a Ca2+ aktiválta aktív-‐ (Factive) és a Ca2+-‐ tól független passzív (Fpassive) erőértékeket, valamint sejtek Ca2+-‐érzékenységét (pCa50). Eredmények: Egy adott szubmaximális Ca2+ koncentráció (pCa 6,1 mellett) végzett méréseink során (n=10) az omecamtiv mecarbil szignifikáns mértékben (P<0,05) fokozta a szívizomsejtek kontraktilitását. Az alkalmazott 0,1 és 1 µM-‐os alkalmazott koncentrációban az omecamtiv mecarbil szignifikáns mértékben növelte a szívizomsejtek kalcium-‐érzékenységét (kontroll pCa50: 5,85±0,02; valamint 0,1 µM és 1 µM koncentrációkban: pCa50: 5,98±0,02 and 6,452±0,05; n=10; átag±SEM). Az omecamtive mecarbillal végzett kezelés ugyanakkor fokozta a szívizomsejtek passzív erejét is 0,3 µM-‐os koncentrációtól kezdődően (kontroll Fpassive: 1,41±0,14 kN/m2, 0,3 µM koncentráció mellett: 2,24±0,31 kN/m2; n=16). Az omecamtiv mecarbil Ca2+-‐ érzékenyítő hatását rekeszizomból izolált izomsejteken (n=8) is vizsgáltuk, ahol a miozin aktivátor hatására a kontrollhoz viszonyítva (pCa50: 5,61±0,02) a Ca2+-‐ érzékenység emelkedését figyeltük meg (pCa50 1 µM omecamtiv mecarbil jelenléte mellett 5,85±0,02; n=8). A szívizomsejtekhez hasonlóan az omecamtiv mecarbil a vázizomsejtek passzív erejét is fokozta (kontroll Fpassive: 0,68±0,09 kN/m2, 1µM koncentrációban: 0,93±0,08 kN/m2; n=10). Konklúzió: Eredményeink alapján megállapítható, hogy az omecamtiv mecarbil rendkívül potens pozitív inotróp vegyület, amely a miozin aktivátor mechanizmusának köszönhetően erőteljes Ca2+-‐érzékenyítő hatással is bír. Ugyanakkor méréseink során az omecamtiv mecarbil non-‐szelektív hatású miozin-‐aktivátornak bizonyult, fokozva a rekeszizom kontraktilitását is. A terápiás dózis-‐tartomány feletti koncentrációkban alkalmazva a szer a szívizomsejtek passzív erőkomponensének fokozásával kedvezőtlen hatású lehet a diasztolés funkcióra.
8
A kénhidrogén antioxidáns hatásának vizsgálata Potor László Témavezető: Dr. Jeney Viktória Intézet: MTA-‐DE Thrombózis, Hemosztásis és Vaszkuláris Biológiai Kutató Csoport Bevezető: Az oxidatív módosulások, mint például a lipidperoxidáció és a hemoglobin (Hb) oxidáció fontos szerepet töltenek be az aterogenezis folyamatában és hozzájárulnak a plakkok fejlődésének progressziójához. A legújabban felfedezett endogén gáztranszmitter a kénhidrogén (H2S), amely képes megakadályozni az alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) oxidatív módosulását. Nemrégiben több H2S donor molekulát hoztak létre, amellyek stabilan képesek H2S-‐t kibocsájtani. Ebben a munkában összehasonlítottuk a különböző H2S-‐t felszabadító molekuláknak azon képességét, hogy megakadályozzák a lipidperoxidációt és a Hb oxidációt; a két kulcsfontosságú reakciót, amelyek hozzájárulnak az ateroszklerótikus plakkok progressziójához. Módszerek: A következő H2S donor molekulákat teszteltük: NaHS, GYY, AP67 és AP72 (2-‐200 µmol/L). Egészséges, felnőtt önkéntesből LDL-‐t és Hb-‐t izoláltunk. Köldökzsinórból humán köldökzsinór véna endotél sejteket (HUVEC) izoláltunk. Eredmények: Az összes tesztelt H2S-‐t felszabadító molekula gátolja a hem mediálta LDL oxidációt, bár vannak eltérések a bennük rejlő potenciálban. Emellett a H2S-‐t kibocsájtó molekulák képesek voltak arra, hogy megakadályozzák a humán lágy plakk-‐ból származó lipidek peroxidációját. Lipidperoxidáció során a H2S-‐t felszabadító molekulák megakadályozzák a lipid-‐hidroperoxidok felhalmozódását, ezáltal csökkentik az endotél sejtek toxicitását. Továbbá a H2S donorok gátolják mind a H2O2 és az oxLDL mediálta Hb oxidációját és így a prooxidáns és proinflamatórikus Hb forma képződését. A tesztelt H2S-‐t felszabadító molekulák közül az AP67 volt a leghatásosabb a lidiperoxidáció és a Hb oxidáció gátlásában. Következtetés: A H2S-‐t felszabadító molekulák hatásosan gátolják a lipidperoxidációt és a Hb oxidációt. Az eredmények rávilágítanak ezen vegyületek potenciális terápiás alkalmazásának lehetőségére az ateroszklerózis és az endotéliális diszfunkció megelőzésében és kezelésében.
9
Anti-‐foszfolipid antitestek (APLA) vizsgálata gyulladásos bélbetegségekben (IBD) Dr. Sipeki Nóra Témavezető: Dr. Papp Mária Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Gasztroenterológiai Tanszék Elméleti háttér: Az anti-‐foszfolipid antitestek (APLA) különféle gyulladásos betegségekben megjelenő thrombogén hatású antitestek, melyek képződésének oka, előfordulási gyakorisága és klinikai jelentősége gyulladásos bélbetegségekben (IBD) egyelőre nem kellően tisztázott. Célkitűzések: Jelen tanulmányban célul tűztük ki, hogy nagy esetszámú, prospektíven követetett IBD beteg kohorszban meghatározzuk az APLA előfordulási gyakoriságát, valamint az antitesteknek a betegség klinikai megjelenésével, a gyógyszeres kezelésre adott válasszal, és a betegség klinikai lefolyásával való összefüggését. Betegek és módszerek: 458 IBD-‐ben szenvedő beteg (CD: 271 [átlagéletkor: 33,6±12,5 év, ffi/nő: 115/156, átlagos betegségtartam: 6,0±6,7 év] és UC: 187 [átlagéletkor: 41,3±14,9 év, ffi/nő: 86/101, átlagos betegségtartam: 7,4±8,6 év]) és 103 egészséges egyén szérumában vizsgáltuk a különböző izotípusú (IgG/A/M) anti-‐β2-‐glikoprotein I (GPI), anti-‐kardiolipin (ACA), és anti-‐foszfatidilszerin/prothrombin komplex (PS/PT) antitestek jelenlétét ELISA módszerrel. A betegség klinikai fenotípusát a betegdokumentáció áttekintése alapján, míg a betegség progresszióját (szövődmények kialakulása és műtéti igény) a prospektív követése során határoztuk meg (medián követési idő, [IQR]: CD esetén 57,4 [40,9-‐80,1] és UC 61,6 [46,5-‐81,3] hónap). Eredmények: CD-‐ben szignifikánsan gyakoribbnak találtuk az ACA (23,4%) és anti-‐ PS/PT (20,4%) antitestek gyakoriságát mind a kontroll (2,9% és 15.5%, p ACA < 0,0001 és p anti-‐PS/PT = 0,018), mind pedig az UC csoporthoz (4,8% és 10,2, p ACA<0,0001 és p anti-‐PS/PT = 0,03) képest. Az anti-‐β2-‐GPI gyakoriságában nem találtunk szignifikáns eltérést a különböző csoportok között (7,2-‐9,7%). Nem találtunk összefüggést az APLA státusz és a diagnóziskori, illetve a követés során észlelt klinikai kép, gyógyszeres kezelés és thrombotikus események kialakulása között. Kaplan-‐Meier analízisben az APLA státusz nem mutatott kapcsolatot sem a szövődmények időbeni kialakulásával, sem pedig a műtéti kezeléssel. Következtetések: Jelen tanulmányban – mely a legnagyobb esetszámú és az első prospektív tanulmány az irodalomban – fokozott APLA képződést tudtunk kimutatni CD-‐ ben, azonban az APLA antitestek jelenléte nem mutatott összefüggést sem a betegség klinikai fenotípusával, sem a trombotikus eseményekkel, sem pedig a betegséglefolyással. Adataink nem támasztják alá az APLA meghatározás használatának klinikai előnyét IBD-‐ben.
10
A vazodilatáció alatt adott kontrasztanyag sebességének és az erek 3D rekonstrukciójának felhasználásával megalkotott áramlási modell alkalmazása a koszorúér szűkületeken kialakuló teljes nyomásesés, valamint a sztentimplantációt követő reziduális nyomásváltozás becslésére
Dr. Tar Balázs Témavezető: Dr. Kőszegi Zsolt Intézet: Debreceni Egyetem, Kardiológiai Intézet Bevezetés: A frakcionális áramlási rezerv (FFR) megmutatja, hogy egy adott koszorúérben egy szűkület hányad részére csökkenti a vazodilatáció alatti áramlást. Értékét a szűkület morfológiai tulajdonságai és a mikrovaszkulatúra állapotától függően elérhető maximális áramlás együttesen határozza meg. Egy koszorúér lézió funkcionális következményét vizsgálva, az FFR mérése során a kapott eredmény eltérő lehet a szűkülettől disztális nyomásmérő drót eltérő pozíciója esetén. A klinikai döntéshozatal szempontjából fontos annak ismerete, hogy a kezelni kívánt szűkületen és a disztális érszakaszon kialakuló nyomás gradiens milyen arányban járul hozzá a teljes nyomáscsökkenéshez, illetve azon okok feltárása, melyek az intervenciót követően mért reziduális nyomáseséshez vezethetnek. Anyagok és módszerek: 18 beteg 20 koszorúér szegmensén végeztünk FFR meghatározást. Az Axiom Artis (Siemens) röntgenkészülékkel végzett angiográfiás felvételeket felhasználva a 3D rekonstrukciót egy dedikált számítógépes programmal végeztük (QAngio XA Research Edition1.0, Medis Specials byLeiden, The Netherlands). Az így kapott morfológiai adatok (a szűkület hossza, a minimális lumen area, a szűkület átlagos átmérője, a szürkületet követő vizsgált érszakasz átlagos átmérője, a disztális referencia area) és a kontrasztanyag adott idő alatt megtett (szintén 3D módszerrel rekonstruált) útja alapján számított áramlási sebességek felhasználásával kalkuláltuk az adott koszorúér szakasz volumetrikus véráramlását és a folyadékáramlási egyenletek szerint kiszámítottuk a nyomásgrádienseket nyugalomban és a vazodilatáció alatt. 10 beteg esetében e fenti kalkulációt a szentelést követően mért adatok alapján is elvégeztük. A kalkulált teljes nyomásgrádienst (melyet felosztottunk a szűkületben kialakuló lamináris és turbulens, valamit a szűkületet megelőző és azt követő lamináris áramlás okozta nyomáscsökkenésre) hasonlítottuk össze a mért nyomásváltozásokkal. Eredmények: A kontrasztanyag vazodilatáció alatti áramlási sebessége és a 3D rekonstrukcióból származó adatokból számított FFR szignifikánsan nagyobbnak adódott abban az esetben ha csak önmagában a lézión kialakuló nyomásváltozást kalkuláltuk összehasonlítva azzal , amikor a disztális érszakasz okozta nyomásgrádienst is figyelembe vettük( 0.90±0.06 vs 0,86±0.08, p < 0.001 ). A mért és a számolt FFR értékek között nem volt statisztikailag szignifikáns a különbség , ha nem hagytuk figyelmen kívül a disztális érszakasz okozta lamináris nyomásváltozást. A szentelt alcsoportban a szentelést után mért és a számított nyomásértékekből származtatható FFR értékek (r = 0,79; p= 0,0003) statisztikailag szignifikáns, jó korrelációt mutattak Összefoglalás: FFR mérése során nemcsak a vizsgált szűkület nyomásesést okozó hatását észleljük, hanem a - nyomásmérő drót helyzetétől függően- a posztsztenotikus érszakasz ellenállására is következtethetünk. Az intervenciót követő FFR mérés során pedig gondolnunk kell a diffúz érbetegség kapcsán fellépő nyomáscsökkenésre is. Mindezen tényezők ismerete hatással lehet a klinikai döntéshozatalra.
11
Oxidált hemoglobin formák szerepe az intraventriculáris vérzést követő neuro-‐inflammációban Tolnai Emese Témavezető: Dr. Jeney Viktória Intézet: DE, Belgyógyászati Intézet, Vaszkuláris Biológiai Kutató Laboratórium Bevezetés: Kis súlyú koraszülteknél az agyi érrendszer éretlensége gyakran vezet intraventriculáris vérzéshez (IVH), mely súlyos idegrendszeri károsodásokat okozhat. Jelenleg nincs elérhető terápia, ami alkalmas lenne az IVH-‐t követő gyulladásos folyamatok megakadályozására. A megfelelő terápia kialakításához fontos, hogy az IVH-‐t követő gyulladás kezdeti molekuláris mechanizmusait azonosítani tudjuk. Kísérleteinkben az oxidált hemoglobin (Hb) formák pro-‐inflammatórikus hatását vizsgáljuk, feltételezzük, hogy az IVH-‐t követő gyulladásos folyamatokban a Hb oxidációja kóroki szereppel bír. A 24-‐34. terhességi korú koraszülöttekben az agykamrákat vékony, éretlen erek veszik körül. IVH során számos etiológiai faktor együttes fennállása (hypoxia, emelkedett jobb pitvari nyomás) következtében az agyi vénás nyomás megemelkedik és a kapilláris-‐venula junkciónál vérzés keletkezik, ami ventriculáris ödémához és vér megjelenéséhez vezet a cerebrospinalis folyadékban (CSF). Az ezt követő hemolysis magas koncentrációjú extracelluláris Hb megjelenéséhez vezet az intraventriculáris térben. A Hb az extracelluláris térben könnyen oxidálódik, melynek során metHb illetve ferrylHb képződik. A ferrylHb nem egy homogén kémiai struktúra, hanem különféle oxidációs termékek elegye, melyben megtalálhatók porfirin és globin gyökök, kovalens kötéssel keresztkötött globin-‐globin multimerek, valamint globin-‐porfirin adduktok. Anyagok és Módszerek: Jelen munka során eddig 56, a DE Gyermekklinikáján IVH-‐t követően gyűjtött CSF analízisét végeztük el. A Hb, metHb szinteket spektrofotometrálással, a teljes heme tartalmát 3,3′,5,5′-‐Tetramethylbenzidine reagenssel (TMB) és a keresztkötött globin-‐globin multimereket Western Blot technikával mutattuk ki. Az endothel sejteket (HUVEC) humán köldökzsinór vénából izoláltuk. A HUVEC kezelés hatására indukálódó VCAM-‐1, ICAM-‐1 E-‐selectin, interleukin-‐ 1β és a TNFα mRNS szintjét kvantitatív RT-‐PCR módszerrel határoztuk meg. Eredmények: Kimutattuk, hogy IVH-‐t követően a CSF-‐ben a Hb oxidációja bekövetkezik, melynek során globin-‐globin keresztkötött multimerek képződnek. Meghatároztuk IVH illetve kontrol csoporttól vett CSF teljes hem tartalmát is. Az IVH csoporttól vett CSF teljes hem tartalma a 121.4±69.9 mmol/L, míg a kontrol csoportból származó CSF-‐ban hem nem volt kimutatható. A CSF abszorpciós spektrumának analízisével meghatároztuk a minták Hb és metHb tartalmát. Az átlagos metHb koncentráció az IVH csoportban 20.47±14.7 mmol/L, míg a kontrol csoportban 0.37±0.64 mmol/L. A CSF szabad hem koncentrációja az IVH csoportban 73.3±41.6 mmol/L, míg a kontrol csoportban nincs kimutatható mennyiségben szabad hem. Összefoglalás: Az eredményeink azt mutatják, hogy a hemoglobin oxidációja és degradációja megfigyelhető az intraventricáláris vérzést követően. Meghatároztuk a különböző oxidáltsági állapotú hemoglobinok koncentrációját a CSF-‐ben.
12
Vas-‐ferritin-‐ferroxidáz rendszer hatása vaszkuláris kalcifikációban Balogh Enikő Témavezető: Dr. Jeney Viktória Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Nephrológiai Tanszék, Művese Állomás, Vaszkuláris Biológiai Kutató Laboratórium Bevezetés: A vaszkuláris kalcifikáció számos érbetegség pathogenezisében megfigyelhető és súlyos klinikai következményekkel jár. A vaszkuláris kalcifikáció egy aktív és jól szabályzott folyamat, melynek során a simaizomsejtek és mesenchymális őssejtek (MSC) csontsejt-‐specifikus fehérjéket kezdenek el expresszálni és a csontsejtekre jellemző extracelluláris mátrixot termelnek. Emellett az atheroscleroticus plakkokban az osteogenicus potenciál további forrásai lehetnek a mesenchymalis őssejtek, amelyek osteoblastos fenotípussá alakulnak át, illetve képesek még adipo-‐ és chondrogenezis irányába differenciálódni. Kutatócsoportunk kimutatta, hogy a vas gátolja az oszteoblasztos transzformációt. Jelen projekt célja a MSC és a vas anyagcsere közötti kapcsolat pontosabb feltárása. Anyagok és módszerek: MSC (Mesenchymal Stem Cell) tenyésztése, differenciáltatása chondrocyte és adipocyte irányba. Kalcifikáció indukálása: inorganikus foszfáttal és calcium kloriddal. Kalcium depozíció, alkalikus foszfatáz aktivitás, oszteocalcin és inorganikus foszfát mérése. Ferritin (H és L), osteocalcin és ALP,Sox9 expressziójának meghatározása Western Blottal. Lipid cseppek megfestése Oil Red O módszerrel. Eredmények: Kimutattam, hogy in vitro körülmények között a vas gátolja a mesenchymális őssejtek kalcifikációját és chondrogenezisét, így kalciumban, foszfátban és csont-‐specifikus fehérjékben gazdag kemény extracelluláris mátrixot nem képesek kialakítani, viszont az adipogenezist nem befolyásolja. Összefoglalás: Eredményeim alátámasztották, hogy az extracelluláris matrix calcium és oszteocalcin szintje vas hatására csökken, továbbá az alkalikus foszfatáz enzim aktivitását is gátolja. A vaszkuláris kalcifikáció vassal való gátlásának job megértése új terápiás lehetőségeket nyújthat a vaszkuláris kalcifikáció és az oszteoporózis elleni küzdelemben.
13
Kardiovaszkuláris rizikófelmérés a magyar hemofíliás betegek körében -‐ a kezdeti eredmények
Dr. Árokszállási Anita Témavezető: Dr. Schlammadinger Ágota Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Thrombosis és Haemostasis Központ Bevezetés: A gondozói hálózat kiépülése és a biztonságos faktorkészítmények alkalmazása révén a hemofíliás betegek életkilátásai látványosan javultak Magyarországon az elmúlt negyedszázadban. Az idősödő hemofíliásoknál azonban jelentkezhetnek a korral járó betegségek, így a szív-‐ és érrendszeri kórképek is. Mivel a magyar férfiak korai kardiovaszkuláris halálozása kiemelkedően magas, várhatóan a magyar hemofíliás betegek szív-‐ és érrendszeri kockázata is jelentős. A kardiovaszkuláris betegségek kezelése igen nagy vérzésveszéllyel jár, így a rizikófaktok felismerése kiemelten fontos a korosodó hemofíliás populációban a megelőzés érdekében. Célkitűzések: Célunk, hogy Magyarországon elsőként felmérjük a felnőttkorú hemofíliás férfiak kardiovaszkuláris terheltségét. Anyag és módszer: A vizsgálati csoportba a 18 éves és idősebb A és B hemofíliás (súlyos, középsúlyos, enyhe) betegek tartoznak. Az első fázisban a két budapesti és a kelet-‐magyarországi központok bevonását tervezzük. Eredményeinket a nem vérzékeny magyar férfiak adataival kívánjuk összevetni. Eredmények: Az absztrakt beadásáig 41 hemofíliás beteg rizikófelmérését végeztük el. Medián életkoruk 39 év (22-‐81), 31 beteg faktoraktivitása <1%. A vizsgálati csoport 22%-‐a szenved magasvérnyomás-‐betegségben, 27%-‐a hiperkoleszterinémiában, 7,3%-‐a 2. típusú cukorbetegségben; 27% obez (BMI≥30 kg/m2) és 37% dohányzik rendszeresen. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyar férfiak 30%-‐a áll kezelés alatt hipertónia, 10%-‐a hiperkoleszterinémia és 8,3%-‐a diabetes mellitus miatt. A rizikófaktorok összegzése alapján három-‐három (7,3-‐7,3%) hemofíliás beteg tartozik az igen magas rizikójú és a magas rizikójú csoportba az Európai Kardiológiai Társaság klasszifikációja szerint. Következtetések: Kezdeti megfigyeléseink alátámasztják a feltevést, hogy a magyar hemofíliás populáció és a nem vérzékeny férfiak kardiovaszkuláris kockázata összevethető mértékű. Az adatgyűjtés jelenleg folyamatban van, az újabb eredményeket is szeretnénk a kongresszuson prezentálni.
14
Az antitrombin deficiencia mutációs spektruma Magyarországon, gyakori mutációk feltérképezése, és egy új (p.Leu205Pro) mutáció biokémiai karakterizálása Gindele Réka Témavezető: Dr. Bereczky Zsuzsanna Intézet: DE, ÁOK, Laboratóriumi Medicina Intézet, Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék Bevezetés: Az antitrombin (AT) a trombin és az aktivált X-es faktor gátlója, a gátlás heparin jelenlétében jelentősen felgyorsul. Az örökletes AT deficiencia egy ritka, de jelentős kockázati tényező a vénás thromboembóliában, kvantitatív és kvalitatív típusú deficienciáról beszélhetünk. A II-es típusú deficiencia előfordulhat a reaktív helyen (RS), a heparin kötőhelyen (HBS) bekövetkező mutációk hatására és lehet pleiotróp (PE) hatású is. Míg az RS és PE deficienciák súlyos trombózis kockázattal járnak heterozigóta formában és homozigóta formában letálisak, a II HBS deficiencia enyhébb trombózis kockázattal jár és homozigóta formában is előfordul. Az AT Budapest3 (ATBp3, p.Leu131Phe) egy misszensz mutáció, a IIHBS csoportba tartozik. Vele kapcsolatban eddig csak szórványos közlések jelentek meg és nagy populáción sem vizsgálták. Célunk volt a magyarországi AT deficiens egyének mutációs spektrumának feltérképezése, gyakori mutációk keresése, valamint az új mutációk biokémiai karakterizálása. Betegek és módszerek: A SERPINC1 génben előforduló mutációkat fluoreszcens DNS szekvenálással térképeztük fel (n=135 beteg). Összesen 16 különböző okozati mutációt találtunk, leggyakrabban az ATBp3 mutáció fordult elő (a betegek 74%-ában), mely felvetette alapító hatás lehetőségét. Exoni (rs5877 és rs5878) és introni SNP-ket (rs2227596, rs941989 és rs2227612), valamint 4 mikroszatellita markert (SERPINC1-‐Alu8, D1S196, D1S218 és negatív kontrollként: F13A01) vizsgáltunk. Az új mutációk közül eddig a p.Leu205Pro variánst vizsgáltuk. A vad típusú és mutáns plazmidokat HEK293 sejtekbe transzfektáltuk és az expresszált AT-t a sejtek médiumából és a sejtlizátumból ELISA módszerrel és Western blotting technikával mutattuk ki. A p.Leu205Pro variáns intracelluláris lokalizációját kettős immunfluoreszcens festéssel detektáltuk konfokális lézer szkenning mikroszkópiával. A szerkezeti eltéréseket molekula modellezéssel vizsgáltuk. Eredmények: Az ATBp3 egyetlen SNP haplotípussal fordult elő, míg a normál variáns különböző haplotípusokban volt megfigyelhető. A SERPINC1-Alu8 és a SERPINC1 génhez közelebbi (D1S218 – 0.6 cM) marker kapcsolt öröklődést mutatott az ATBp3-al. A SERPINC1 géntől távolabbi marker (D1S196-‐6.3 cM) nem mutatott kapcsoltságot az ATBp3al. A családfaelemzés az alapító hatást erősíti. A p.Leu205Pro AT fehérjét intracellulárisan a vad típushoz hasonló mennyiségben detektáltuk, míg csak egy kis mennyiségű mutáns fehérje szekretálódott a médiumba. E mutáns fehérje szignifikáns kolokalizációt mutatott a 26S proteoszómával. In silico vizsgálatok során a 6 µs-os molekuladinamikai szimuláció mélyreható szerkezeti változást mutatott. Következtetések: Az AT deficiens betegek körében a leggyakoribb genetikai eltérés az ATBp3 a magyarországi populációban. Ez a magas előfordulás arány feltehetően alapító hatás következménye. A p.Leu205Pro mutáns AT olyan erős strukturális változást szenved, ami
15
megakadályozza a sejtből történő szekrécióját és a mutáns AT a 26S proteoszómában megrekedve intracelluláris degradációt szenved.
A CLL prognosztikus vizsgálatainak továbbfejlesztése-‐avagy van-‐e új a nap alatt?
Dr. Gacsal Nikoletta Témavezető: Prof. Dr. Udvardy Miklós Intézet: Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Haematológiai Tanszék Bevezetés: A CLL egy heterogén betegségcsoport, ahol az induláskori prognózist több tényező is befolyásolja. Ilyenek az immunglobulin nehéz lánc gén eltérései (IGHV mutációval illetve mutáció nélkül), továbbá a kromoszomális szinten bekövetkező változások pl: p53 (17p-‐), ATM deléció (11q23), ill. többszörös cytogenetkiai eltérések, a 12-‐es kromoszóma triszómiája, RB-‐1 (13q14) is. Jól ismert prognosztikai faktorok közé tartozik továbbá a kiindulási fehérvérsejt szám, az LDH érték, LDT, B2MG, ZAP 70 és CD 38 felszíni markerek vizsgálata. Ezek mellé sorolják a lipoprotein-‐lipázt (Lpl) is. Vizsgálatunk célja az volt, hogy esetleg új prognosztikai markert találjuk (Hp, MBL), továbbá, hogy az mRNS-‐szintű Lpl mérési eredményeket valamilyen egyéb, de azzal korreláló vizsgáló módszerrel is igazolni tudjuk. Anyagok és módszerek: A haptoglobin (Hp) egy akut fázis protein, melynek az α-‐láncát meghatározó génnek két allélja kodomináns módon íródik át, így három fenotípust hoz létre: Hp1-‐1, Hp2-‐2, Hp1-‐2. Ezen fenotípusokat gélelektroforézissel meghatározva a genotípust is megkapjuk. Az MBL -‐ vagyis mannóz kötő lektin-‐ egy döntően a máj által szintetizált lektin, mely az innate immunitás fontos szereplője, feladata a kórokozók felismerésében és eliminálásában van. Meghatározásához szendvics ELISA módszert használtunk két monoclonális antitest felhasználásával. A LPL az izom-‐, zsírszövetben, valamint az emlőmirigyben megtalálható enzim, a lipidanyagcsere egyik kulcsenizme. A Kilomikronok és a VLDL triglicerid részét hidrolizálja. Kutatások szerint normál lymphocytákban nem mérhető szignifikáns Lpl expressio, míg a CLL-‐es, kóros lymphocytákban igen! A mérésre általában m-‐RNS szintjén kerül sor, de kutatómunkánk során biológiai mérést végeztünk. Ez egy funkcionális aktivitás mérés, melyhez C14-‐es izotóppal jelölt triglicerideket (ezt hasítja a LPL) és Na-‐heparinnal alvadásgátolt vért használtunk. Eredmények: A Hp fenotípus (így genotípus) megoszlása a kontroll csoportéval megegyező volt (korábbi irodalmi adatokkal megegyező). A MBL eredmények kiértékelése folyamatban van. A LPL-‐mérés kapcsán betegeinket kontroll csoport – ezt tekintettük nullának-‐ ellenében vizsgáltuk. A kapott eredmények alapján 3 csoport különült el. Az elsőben jelentős Lpl-‐aktivitás emelkedés volt látható. A második csoportban az aktivitás a kontroll csoportéval megegyező volt, a harmadik csoport „jelzetten emelkedett” volt. Összefoglalás: Egyenlőre nem találtunk szignifikáns összefüggést egyik markerrel sem, de a Lpl aktivitás mérés kapcsán még összehasonlító western blott van folyamatban, illetve az MBL eredmények kiértékelése sem teljes. Egyes faktorok (Hp, MBL)
16
immunitásban játszott szerepe miatt a fertőzéses eredetű társbetegségekkel is vizsgáljuk az összefüggést.
Készült a TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0045 sz. „Vaszkuláris és kardiális kutatóhálózat: Az ér- és a kardiovaszkuláris betegségek patomechanizmusai, diagnosztikái, farmakológiai befolyásolhatóságuk az alapkutatás szintjén” című pályázat támogatásával.
17
