DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR
ÓRATERV IBOTITI, AVAGY KI AZ ERŐSEBB
KÉSZÍTETTE: SZÉKELY ANETT (IFWDXD) IV. éves Biológia-Magyar tanári szakos hallgató 2015. március 14.
1
A tanárjelölt neve: Székely Anett A vezetőtanár neve: Czimer Györgyi Műveltségi terület / tantárgy: magyar nyelv és irodalom Az óra témája: A láncmese: Ibotiti, avagy ki az erősebb (madagaszkári mese). Az óra cél- és feladatrendszere: Az óra célja, hogy megismerjék a tanulók a láncmese fogalmát, jellemzőit. Előzetes ismereteikre alapozva saját maguk is képesek lesznek a fogalomalkotásra. Az Ibotiti, avagy ki az erősebb című madagaszkári mesén keresztül vizsgáljuk meg a láncmese elemeit. Az órán világossá kell válnia a tanulók számára Ibotiti önképének, a környezetéhez való viszonyának, valamint a dolgok kapcsolódásának. Le kell vonniuk a tanulságot, a megfelelő következtetéseket. Az óra didaktikai feladatai: A tanulók motivált módon lássák be ezeket az alapvető célokat: ráhangolás, ismeretbővítés. Miközben korábbi ismereteik felidézésével párhuzamosan megjelennek az új tudáselemek, a fogalomalkotások és absztrakciók, hogy beépülve alapjává lehessenek a későbbi sokoldalú elemzéseknek. Tantárgyi kapcsolatok: Irodalmi, történelmi, kultúrtörténeti kapcsolódás. Felhasznált források: https://www.youtube.com/watch?v=A0N-5ZOqGsk https://www.mozaweb.hu/Lecke-MGY-Sokszinu_irodalom_5Csalimese_hazugsagmese_lancmese-107617
2
Nevelési oktatási stratégia
Időkere t
Az óra menete
percben 2 perc
I.
Ráhangolódás:
Egy meserészletet fogok nektek lejátszani. • Melyik gyerekkori mesétek ez? • Kik a szereplők? • Mi a mese cselekménye? • Szerettétek ezt a mesét? • Tudnátok-e még hasonló meséket mondani?
Módszerek Frontális tanári irányítással az új anyag bevezetése, előzetes egyéni ismeretek előhívása.
Tanulói munkaformák Frontális tanulói válaszok, ötletbörze.
Eszközök Barátságos légkör megteremtése. A video lejátszásához szükséges eszközök: projektor, kivetítő, számítógép, hangfalak.
Megjegyzések
A meserészlet a Répameséből származik. 1:20-2:00-ig játszom le a felvételt. Ez egy tipikus láncmese, amit minden gyerek ismer. Azzal, hogy a tanulók emlékeznek vissza a történetre, szinte maguk teremtik meg magát a „láncmesét”. Ha tudnak más láncmesét, majd elvonják a megfelelő következtetéseket, maguk is meg tudják alkotni a láncmese fogalmát. A tanulók válaszai: • Répamese. • Szereplők: répa, apóka, anyóka, unoka, kutya, cica, egér. • Cselekmény: Apóka ültetett egy répát, ami akkorára nőtt, hogy nem tudta kihúzni. Apóka segítségül hívta anyókát, majd anyóka az unokát, unoka a kutyát, a kutya a macskát, a macska az 3
2 perc
II.
Jelentésteremtés:
Tanári hangos olvasás.
A tanulók figyelnek.
Nyomtatott szöveg. A tanulók figyelmének fenntartása.
Tanári magyarázat.
A tanulók figyelnek.
Projektor, számítógép, kivetítő, Power Point.
Tanári közlő módszer, tanári magyarázat.
Csoportmunka.
Toll, feladatlap.
Felolvasok egy új mesét, melynek címe: Ibotiti, avagy ki az erősebb. Mindenki helyezkedjen el kényelmesen, és képzelje magát a mese világába!
2 perc
8 perc
Ezeket a meséket nevezzük láncmeséknek. A láncmese kiindulópontja általában valamilyen sérelem vagy baj. A mesehős elindul, hogy segítséget kérjen. Vándorútja során mindenütt elmondja az addig vele történteket. Mondatai ritmusosan ismétlődnek. Sikerül a mese elején jelentkező problémát megoldani. A feltételek, amelyeket az újabb és újabb szereplők szabnak, láncot alkotnak. Ezért ezeket a meséket láncmesének nevezzük. A láncmese próbára teszi a mesélő és a hallgató emlékezőtehetségét is. Csoportmunkában fogunk tovább dolgozni. 3 csoportot és 3 kontrollcsoportot fogunk alkotni. A feladatok megoldására 5 perc áll
egeret, és végül együtt húzták ki a répát. • Szerettük a mesét. • Hasonló mesék: pl.: a Kóró és a kismadár. Kiosztok mindenkinek egy nyomtatott példányt, amit használni tudnak mind az olvasás folyamán, mind a feladatok megoldásánál. A hangos olvasás során a tanulók megismerkednek Ibotiti történetével. Miután megismerkedtek a tanulók Ibotiti történetével, elmagyarázom nekik, hogy ez a történet a mese világán belül hol helyezkedik el, és ez mit jelent, miért fontos nekünk. Így a következő feladatok megoldásában és a mese értelmezésében is segítséget adok nekik.
Kijelölöm, hogy ki melyik csoportba fog tartozni. Kiosztom az általam készített feladatlapokat. Minden 4
rendelkezésetekre!
4 perc
2 perc
A feladatok megbeszélése, valamint a feladatokhoz kötött értelmezés megbeszélése.
Tanári kérdésekkel, rövid magyarázatokkal a szempontok közös megbeszélése. Fókuszban: Ibotiti önképe, kapcsolata a környezetéhez, mit gondolnak a dolgok kapcsolódásának rendjéről? Tanulásszervezés: III. Reflektálás: az ismeretek után Mindenkinek kiosztok egy kilépőkártyát, mindenki leírhatja a saját véleményét. töltsétek ki, kitöltés után pedig adjátok be! Házi Feladat: Mindenki írja le 10 mondatban a füzetébe, hogy képzelte el Ibotitit a mese alapján!
Közös megbeszélés, műértelmezés.
Feladatlap, projektor, számítógép, kivetítő. A tanulói jegyzetelés segítése.
Kilépőkártya kitöltése, házi feladat leírása.
Érdeklődés, figyelem fenntartása.
csoporthoz odamegyek, és elmagyarázom, hogy mi a feladat. A feladatok megoldása során folyamatosan ellenőrzöm, hogy hol tartanak az egyes csoportok. Csoportról csoportra haladva meghallgatjuk a csoportok feladatát (ezt ki is vetítem), valamint a csoportok válaszait. A feladatmegoldásokkal kapcsolatban segítő kérdéseket teszek fel a tanulóknak, együtt megbeszéljük a műértelmezést. Végül pedig közösen levonjuk a tanulságot.
A kilépőkártyán az alábbi kiegészítendő mondatok szerepelnek: • Amit megértettem: • Amin elgondolkodtam: • Amit kérdeznék: A kilépőkártyák segítségével a tanulók pár mondatban kifejthetik a véleményüket, melyekből én is tanulok. A házi feladattal a kreatív írást fejlesztem.
5
Melléklet – Az órán kiadott feladatok 1. feladat: Gyűjtsetek minél több tulajdonságot Ibotitiről! Határozzátok meg, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik Ibotiti, hogyan viszonyul a környezetéhez és milyen Ibotitinek a világhoz való viszonya!
6
2. feladat: Értelmezzétek a kapott ábra összefüggésrendszerét és a megismerés természetét a mesében! (Gondoljatok egyfajta hierarcikus rendszerre, valamint a Teremtés folyamatára!)
7
3.a. feladat: A mesében több láncmotívummal találkoztatok. Mi a lehetséges jelentése ezeknek a láncmotívumoknak? Keressétek ki a jelképtárból! Hogyan kapcsolódnak ezek a jelentésképzéshez? Láncmotívumok
Jelentés
HEGY FA
SZÉL
3.b. feladat: A mesében több láncmotívummal találkoztatok. Mi a lehetséges jelentése ezeknek a láncmotívumoknak? Keressétek ki a jelképtárból! Hogyan kapcsolódnak ezek a jelentésképzéshez? Láncmotívumok
Jelentés
MACSKA
PATKÁNY
EMBER
8
A kilépőkártyákon szereplő feladatok: 1. Amit az órán megtanultam:__________________________________________________________________________________________ 2. Amin elgondolkodtam:_____________________________________________________________________________________________ 3. Amit kérdeznék:__________________________________________________________________________________________________
9