DDRIÜ HÍRLEVÉL
2011. augusztus | IV. évfolyam 8. szám
DDRIÜ havi hírlevél Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség
KÖSZÖNTŐ Tisztelt Partnerünk és Olvasónk! A most megkapott hírlevél, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség által megújított, a kor követelményeit követő, elektronikus formában szerkesztett innovációs információkat tartalmazó hírforrás. Az új hírlevél fejlesztésénél a modern olvasói elvárásoknak és igényeknek megfelelően az volt a célunk, hogy jól átlátható, strukturált, és lényegre törő információkat tartalmazó kiadványt szerkesszünk, hogy a lényegesen lerövidült hírlevelet ezáltal hatékonyabban tudja hasznosítani a tisztelt Olvasó. Reméljük az új arculat, tartalom és szerkezet elnyeri Olvasóink tetszését és további Olvasókkal bővül a régió innovációs nagy családja! Olvassák és hasznosítsák hírlevelünket, amellyel reméljük hozzájárulunk minden kedves Olvasónk kutatásfejlesztés és innováció területén megvalósuló további sikereihez! Tisztelettel a szerkesztők nevében is: Kocsis Tamás ügyvezető igazgató
A
kutatás-fejlesztés továbbra is magas prioritást élvez az Európai Unió politikái között, hiszen az Európai Bizottság eddigi legnagyobb volumenű, 7 milliárd eurós támogatási csomagját mutatták be 2011. július 20-án Brüsszelben. A csomag a Hetedik Kutatási Keretprogramon belül (FP7) kerül megvalósításra annak reményében, hogy a közeljövőben ezzel 174 ezer új munkahelyet generáljon, ami hosszabb távon 80 milliárd eurós GDP növekedést és összesen 450 ezer munkahely megteremtését jelenti majd. Az uniós forrásokat egyetemek, kutató szervezetek és az ipar 16 ezer képviselője között osztják szét, különös hangsúlyt (1 milliárd eurós keret) fektetve a KKV-k támogatására is. Az információs technológia fejlesztésére 1,3 milliárd eurós forrás áll rendelkezésre, egészségügyi kutatásokra 656 milliót fordíthatnak, nanotechnológia fejlesztések támogatására pedig 488 milliós keret érhető el. A közlekedés fejlesztésére, tisztább technológiák kutatására 313 milliót fordítanak, a biogazdaságnak 307 millió euró áll majd rendelkezésére, környezetvédelemre 265 milliós keretet biztosít az Unió. Kutatói mobilitásra 900 millió euró pályázható, emellett az Európai Kutatói Tanács 1.6 milliárdos keretet különített el, amelyből Európa legjobb vezető és fiatal kutatóit díjazná, külön elismerésben részesítve a női kutatókat. Máire Geoghegan-Quinn kutatásfejlesztésért felelős EU-biztos hangsúlyozta, a kezdeményezés fontos a válságból való kilábalás elősegítésében is: „Ha Európa nem alakul át Innovatív Unióvá, a gazdaság sorvadni kezd, és hatalmas tehetség veszhet kárba, mely ötleteket generálhatna. Az innováció kulcsa a fenntartható növekedés, valamint egy igazságosabb, zöldebb társadalom kiépítése. Európa innovációs teljesítményének széleskörű átalakítása az egyetlen módja a tartós és jól fizetett munkahelyek megteremtésének, melyek ellenállnak a globalizáció nyomásának, ugyanis Európa csak teljesen egységes szabályokkal tudja felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával szemben.”
Impresszum
Tartalom Interjú
3
Hírek
4
Pályázatok
8
K+F
14
Eseménynaptár
15
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
Hétmilliárd eurós kutatási pályázatcsomag
Felelős szerkesztő: KOCSIS Tamás, HORVÁTH Viktória Munkatársak: KISS Milán, KAKAS Andrea, DERJANECZ Anita, ERŐS István, TEMESVÁRI Rita Közreműködők: Dr. NÉMETH Péter, KUPA Krisztina Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. H-7621 Pécs, Király utca 23-25. Telefon: +36 (72) 511-676 Fax: +36 (72) 511-675 www.ddriu.hu
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM IMMUNOLÓGIAI ÉS BIOTECHNOLÓGIAI INTÉZETÉNEK IGAZGATÓJÁVAL
Pécs és Eszék kétmillió euró uniós támogatást nyert el közös biotechnológiai központ létrehozására. Ennek apropóján Dr. Németh Péterrel, a PTE-ÁOK korábbi dékánjával, a biotechnológiai innováció egyik meghatározó szereplőjével készítettünk interjút. Magyarország rengeteg találmányt és felfedezést adott már a modern világnak. Jelenleg milyennek látja az innováció és ezen belül a biotechnológiai innováció helyzetét Magyarországon és a Dél-Dunántúli régióban? Milyen lehetőségeket rejt ez a terület a kisvállalkozások számára? Nem túl rózsás a kép. Az innovációra nyitott szakemberek körében egyértelmű a csalódottság. Nemhogy újabb pályázatok jelennének meg, de a korábbi pályázatok is vagy visszavonásra kerültek (pl. a régió szempontjából kulcsfontosságú PEIK infrastruktúra pályázat), vagy a még futó támogatások kifizetése is nehézkes. Látjuk, hogy egyre több biotechnológiai kisvállalkozás „dől be”, és nem a szakmai problémák miatt. Mint minden területen, így a biotechnológia szempontjából is fontos a nemzetközi együttműködés. Jelenleg milyen jelentősebb nemzetközi kooperációban vesz részt, illetve korábbi tapasztalatok alapján milyen előnyökkel jár egy ilyen együttműködés? Beszállítóként több nemzetközi céggel is kapcsolatban állunk. Az innováció területén a kapcsolatok egy része nem több mint laza szakmai együttműködés. Kiemelkedik ebből az Eszéki Egyetemmel kialakított – egyelőre döntően az akadémiai szférában mutatkozó – együttműködés. Ebből jelentős kooperáció indulhat a kutatás-fejlesztés és a kutatás-hasznosítás területén is, ami már a vállalkozói szférát érinti. Eszékkel nemrég kétmillió eurót nyertek el közös biotechnológiai központ létrehozására. Milyen konkrét fejlesztések valósulhatnak meg a projekt keretein belül és milyen jellegű kutatásokat végeznek majd? Az orvosi biotechnológus képzés lehet az alapja a jövőbeli fejlődésnek. Jól képzett szakemberek nélkül nem valósítható meg már a szinten tartás sem, pláne nem a fejlesztés. Az immundiagnosztikumok fejlesztése a következő terület. Ugyanígy az egészségipar további területei: funkcionális képalkotó eljárások, sebészeti eszközök, laboratóriumi mérőmódszerek fejlesztése, de a környezet egészségügy is ebbe a témakörbe tartozik. A kutatási eredményeken kívül milyen további előnyök származhatnak a központ létrejöttéből? Milyen területeken van lehetősége a helyi kis- és középvállalkozásoknak a központ életébe való bekapcsolódáshoz? DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
Milyen lehetőségeket tartogat a központ a szakemberek és kifejezetten a fiatal kutatók számára? Hozzájárul a projekt foglalkoztatásukhoz és munkahelyteremtéshez? Természetesen. Évente több tucat olyan fiatal hagyja el a régiót, aki szívesen maradna, ha megfelelő – intelligens munkát és egy elfogadható megélhetést biztosító – perspektivikus karriert látna itt helyben maga előtt. Az általunk elindított projekt ezt a célt szolgálja elsősorban. A biotechnológiai innováció egyik elsődleges „felhasználója” az egészségipar. A kutatási eredmények milyen formában juthatnak el a piaci szereplőkhöz? Mind közvetlenül, a kifejlesztett termékeken és eljárásokon keresztül; mind indirekt módon, a lehetőségek megmutatásával. Az általunk kiképzett szakemberek munkájuk során a régió kisvállalkozásait és kutatóhelyeit fogják előnybe részesíteni. Ugyanakkor a szakemberképzés ebben a hasznosítási aspektusban is kulcskérdés. Véleménye szerint melyek azok a területek, ahol kifejezett erősítésre lenne szükség annak érdekében, hogy a régióban – nem csak a biotechnológia területén – hatékony innovációs tevékenység valósuljon meg? Nem kérdés: a működő tőke bevonására van égető szükség. A kisvállalkozások kivéreztek, természetüknél fogva sosem voltak tőkeerősek, de a jelen helyzetben már a megélhetésükért is sokan eredménytelenül küzdenek. Ebben a helyzetben kizárólag a külső beavatkozás, a közvetlen projektfinanszírozás, ill. a kockázati tőkekihelyezés lenne a járható út. Ennek nyomait sem látom. Tudna felsorolni pár pozitív példát a biotechnológiai innováció területéről, melyek mintaként szolgálhatnak a régió KKV-i előtt? Természetesen számos pozitív példa van a múltból. Elég a biotechnológiai klaszter cégeinek export tevékenységét felhozni, de ugyanígy jelentős nemzetközi sikereket könyvelhet el a funkcionális képalkotó diagnosztikai fejlesztés területe is. Ezek a kisvállalkozások – az akadémiai szférával szoros együttműködésben – képezik az alapját a sikereknek. Ezért is aggasztó, hogy a jelenlegi válságban veszélybe kerültek ezek a kisvállalkozások. Köszönjük szépen az interjút!
3
Interjú
Interjú dr. Németh Péterrel
Egyértelműen gazdasági előnyök, a – reményeim szerint hamarosan megszűnő - határ mindkét oldalán. Ipari szerkezetváltásra van szükség a DélDunántúlon. Az orvosi biotechnológia az a terület, amely alkalmas arra, hogy helyben tartsa a fiatal szakembereket, a meglevő és a folyamatosan generálódó innovációt a piacon hasznosítsa, és egy fenntartható fejlődési pályára segítse a kiegészítő iparágakat is.
Hírek
4
Hírek
1. Hazai Hírek 1.1 Régió Dél-Dunántúli Borrégió Szakmai Kerekasztala 2011 011. július 15-én került sor a Dél-Dunántúli Borrégió és a Pécsi Tudományegyetem szakmai találkozójára Villányban, a CROCUS Gere Borhotelben, annak érdekében, hogy a régió szőlészeti-borászati vállalkozásait ösztönözze a PTE-vel való szorosabb együttműködésre. Az egyetemi kutatók ismertették a szőlészet-borászat területéhez kapcsolódó kutatásaikat valamint az Idegennyelvi Lektorátus által kínált borászati szaknyelvi képzés tematikáját. A résztvevő szőlészek, borászok felvázolták innovatív tevékenységeiket és a jelenlevők megosztották véleményeiket, tapasztalataikat a Dél-Dunántúli Borrégió innovációs lehetőségeiről. Forrás: DDRIÜ
2
A DDRIÜ és a Kék gazdaság klaszter együttműködése 2011. július 21-én Kocsis Tamás, a DDRIÜ ügyvezető igazgatója és dr. Ulbert József, a PTE KTK dékánja előzetes egyeztető megbeszélést folytattak a DDRIÜ és a Kék Gazdaság Klaszter együttműködéséről. Forrás: DDRIÜ Innoinvest Kick-off meeting 011. július 1-től elindult új határon átnyúló projektünk InnoInvest néven. A projekt az Európai Unió Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló együttműködési programja által finanszírozott, összesen nyolc partnerszervezet (5 horvát, 3 magyar) részvételével kerül végrehajtásra. Fő célja létrehozni egy olyan szinergikus és együttműködő határ menti régiót, mely alapja a tudás és az intenzív kölcsönhatás az innovatív gazdasági fejlődés szereplői között. A program első, mérföldkőnek számító eseménye a 2011. július 11-én Eszéken megrendezett partneri (Kick-off) találkozó volt, melynek keretein belül a partnerek több fontos témában is konszenzusra jutottak. Megegyeztek a nyolc fő ipari innovációs szektort illetően illetve a Pécsre tervezett nyitókonferencia dátumában is, mely 2011. szeptember 22-én lesz. Forrás: DDRIÜ
2
Nyugat-Magyarországon is elindulhat a klasztermenedzser képzés 011.07.25-i hármas megbeszélésen a DDRIÜ, a PBKIK és a Nyugat-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezető képviselői egyeztető megbeszélést folytattak a klasztermenedzser képzés nyugat-dunántúli régióba történő bevezetéséről. Forrás: DDRIÜ
2
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
I2K Klaszter gyűlés z Információmenedzsment Innovációs Klaszter 2011. július 22-én tartotta legutóbbi ülését, melyen a DDRIÜ Nonprofit Kft. is képviseltette magát. Az ülés helyszínét ezúttal a Dexter Informatikai Kft. biztosította Majorossy Imre utcai irodájában. Az ülésen Brachmann Ferenc klasztermenedzser a napirendek között ismertette a klaszter pályázati portfólióját és a fontosabb stratégiai pontokat. Köztük a nemrég beadott DDOP 1.1.3. klaszterpályázatot, illetve a jövőbeli pályázati lehetőségekről is szó esett. Forrás: DDRIÜ
A
Magyar EUREKA Elnökség Nyitókonferencia 011. július 08-án rendezték meg Budapesten a magyar EUREKA elnökség nyitókonferenciáját. A Magyarország 25 éves tagságát is ünneplő, az EU 2020 stratégiával és az “Innovációs Unió” zászlóshajó kezdeményezéssel összhangban, a konferencia célja volt, hogy fórumként szolgáljon annak megvitatására, hogy a nemzetközi együttműködések, különösen az EUREKA hogyan járul hozzá az európai kis-és középvállalkozások versenyképességének növeléséhez és a régiók fenntartható fejlődéséhez. A konferencián a DDRIÜ is részt vett. Forrás: DDRIÜ
2
Zöld utat kapott a DDRIÜ brüsszeli irodája 011.07.20-án a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ülésén a tagok egybehangzó szavazatukkal támogatták a DDRFT, a DDRFÜ és a DDRIÜ közös brüsszeli irodájának 2011.december 31-ig történő fenntartását. Júliustól így új helyre, a Magyar Régiók Házába költözött a Képviselet. Az irodaházban a DDRIÜ az ÉszakAlföldi Régió Brüsszeli Képviseletével valamint egyéb magyar országos szervezetek képviseleteivel együtt folytatja munkáját. A képviseleten nagyobb tárgyalóhelyiség és egy konferencia terem is rendelkezésre áll a régiós szervezetek számára.
2
A DDRIÜ Brüsszeli Képviseletének új elérhetőségei: Derjanecz Anita képviseletvezető Bld. Bischoffsheim 11 B-1000 Brussels Tel: +32-2/737-1500 Fax: +32-2/735-6599 Forrás: DDRIÜ
A
Nanofágterápiás központ létrehozása z ENVIROINVEST Zrt. a GOP-2010-1.3.2 programra “Nanofágterápiás központ létrehozása” címmel sikeres pályázatot nyújtott be. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 260.444.098 Ft, a beruházás teljes összege: 434.073.497 Ft. A projekt során új kutatóintézet kerül létrehozásra, ahol 10 új munkahely létesül. A kutatóintézet fő profilja fágterápiás és nanofágterápiás termékek fejlesztése és nyomonkövetése lesz. A sajtótájékoztatóval egybekötve sor került a kutatóintézet alapkőletételére, mellyel egyidőben megkezdődtek a kivitelezési munkálatok is. Forrás: PBKIK
A
Tudta Ön… … hogy online is elérhető a PTE teljes K+F portfóliója a kutatási terület, iparág, termék, szolgáltatás, speciális műszer vagy labor megnevezésével együtt?
MISZ dél-dunántúli találkozó igi Gyula, a MISZ Dél-dunántúli Régiójának igazgatója szervezésében, a Magyar Innovációs Szövetség dél-dunántúli tagjai 2011. június 28-án, Szentlőrincen tartották soron következő találkozójukat, vacsorával egybekötve. A találkozó vendége dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke volt, valamint dr. Győrvári Márk, Szentlőrinc város polgármestere. Forrás: MISZ
H
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
Együttműködünk az Új Széchenyi Programirodával 2011. július 07-én a DDRIÜ és a Széchenyi Programiroda felvette egymással a kapcsolatot. Szentgyörgyi Dávid, a Pécsett nyíló programiroda regionális igazgatója elmondta, nyitott arra, hogy ÚSZT programok releváns fejezeteiben együttműködjön a DDRIÜ-vel. Forrás: DDRIÜ Munkahelyteremtő beruházás Pécsett Strauss Metál Biztonságtechnikai Kft. 1990. óta óriási fejlődésen ment keresztül. Az egyszemélyes vállalkozás mára fejlesztő mérnököket, értékesítőket, gyártási szakembereket foglalkoztató vállalkozássá nőtt, amely árbevételének 30-50%-t exportból teremti meg. 2011. július 6-án egy összesen több mint 220 millió forint értékű beruházás elindítását köszöntötték, amely egy munkahelyteremtő és egy csarnoképítési projektből áll. A munkahelyteremtő projekt keretében 12 fő felvételét vállalja a vállalkozás. Forrás: PBKIK
A
Inkubátorház a Lakits Villában vtizedekig elhanyagolt műemlék kap új funkciót Pécsett, egy vegyes finanszírozású beruházásnak köszönhetően. A Lakits Villa 2012 második felétől inkubátorházként a szolgáltató szektorban működő kezdő mikro-, kis- és középvállalkozások székhelye lehet. A belső terek közel 800 m2 hasznos alapterületet adnak. A kedvezményes feltételekkel bérelhető 11 irodához további tárgyalók, időszakosan bérelhető irodák, konferenciaterem, oktatóhelységek, műhelyek és raktárak is kapcsolódnak. Forrás: PBKIK
É
PTE felvételi adatok Pécsi Tudományegyetem megőrizte meghatározó szerepét, biztosan tartja helyét az ország legnépszerűbb egyetemei között: továbbra is az ország és a régió vonzó egyeteme. A Pécsi Tudományegyetem kis mértékben növelte a felvett hallgatóinak számát, idén 7 437 hallgató jutott be az általános eljárás keretében. Forrás: PTE
A
5
Hírek
ClusterCOOP Nyitókonferencia klaszterek jövője Közép-Európában „utrum sub sole novum” címmel került megrendezésre 2011. július 13-án a ClusterCOOP projekt nyitókonferenciája. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap Közép-Európa programjából támogatott ClusterCOOP projekt régiókon, határokon átívelő klaszter-együttműködések kialakítását, a meglévők megerősítését célozza meg hét ország tíz partnerszervezetének közös részvételével. A konferencián Ügynökségünk, mint a Dél-Dunántúli Régió klasztereket támogató meghatározó szervezete, képviseltette magát Forrás: DDRIÜ
6
1.2 Magyarország A Kormány elfogadta a Nemzeti Energiastratégiát kormány július 13-i ülésén elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti az új alapokon nyugvó Nemzeti Energiastratégiát, amely a hazai energiaellátás hosszú távú fenntarthatóságát, biztonságát és gazdasági versenyképességét biztosítja. A Nemzeti Energiastratégia kiszolgálja az elsődleges nemzeti érdekeket – garantálja az ellátásbiztonságot, figyelembe veszi a legkisebb költség elvét, érvényesíti a környezeti szempontokat, és biztosítja, hogy hazánk nemzetközi súlyával és erőforrásainak mértékével megfelelő arányban hozzájárulhasson a globális problémák megoldásához. Forrás: Magyar Mérnöki Kamara
Adókedvezményekkel ösztönözné a kormány a magánszférát az innovációra séfalvay Zoltán, „A kutatók képzése, karrierlehetőségei és mobilitása az Innovatív Unióban” című budapesti kétnapos nemzetközi konferencián kijelentette, a cél a kutatási és fejlesztési (K+F) munkahelyek létrehozása. A magyar kormány ennek érdekében át kívánja formálni a kutatás finanszírozását: szeretnék a vállalkozói szférát is érdekeltté tenni a K+F jellegű befektetésekben, ezért adó szempontjából kívánják megközelíteni a kérdést. „Tiszta rendszerben gondolkozunk: adókedvezményt annak, aki kutatás-fejlesztésre fordít” – mondta az államtitkár. Forrás: €urActiv
Több száz kisvállalat kaphat támogatást
A
C
Akadémiai kutatócsoportok támogatása 2012 és 2016 között 4 akadémiai kutatócsoport támogatására tett javaslatot az MTA elnökének az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa. A 2012 és 2016 között támogatandó kutatócsoportok létrehozására beérkezett 164 pályázatot anonim bírálók értékelték és egy 22 szakemberből álló zsűri rangsorolta. Az érvényes pályázatokban 1200 kutatói álláshelyre és kutatási feladatokra összesen több mint 6 milliárd forintot igényeltek. Idén a korábbiaknál jóval szűkebb keretösszeg állt rendelkezésre a felsőoktatási intézményekben és közgyűjteményekben működtethető akadémiai kutatócsoportokra. Forrás: MTA
5
Megújuló kutatóintézet-hálózat: folytatódó egyeztetések egkapták megbízólevelüket, és megkezdték munkájukat az akadémiai intézethálózat megújításának irányításáért felelős elnöki biztosok és gazdasági igazgatók. A kiválóságot, a fenntarthatóságot és a versenyképességet szem előtt tartó megújítási folyamatot koordináló személyeket az MTA elnöke bízta meg. Forrás: MTA
M
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
A
Régiónként 120-150 olyan kisvállalat részesülhet a Széchenyi Tőkebefektetési Alap forrásaiból, amely számottevő piaci pozícióval rendelkezik, és a tőkejuttatás révén termék-, kapacitás-, vagy piacfejlesztést valósít meg. A programra 2015 végéig összesen 14 milliárd forint áll rendelkezésre. A program elsődleges célja, hogy a már piacon lévő, és jelentős piaci pozícióval rendelkező vállalatok számára tőkét biztosítson, amelynek segítéségével azok termék-, kapacitás-, vagy piacfejlesztést tudnak megvalósítani. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap legalább 100 000, legfeljebb 500 000 euró értékű tőkebefektetést hajt végre, adott esetben további, a juttatott tőkéhez képest maximum 25 százalékot kitevő kölcsönnel is kiegészítve. Forrás: HVG
Energiahatékonysági programok a lakosság és a KKV szektor számára Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1,6 milliárd forint keretösszegben ír ki pályázatot energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos új otthonok építésére az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében. A Mi otthonunk felújítási és új otthon építési Alprogram forrásait a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből biztosítják. A Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) részeként pedig 9 milliárd forint pályázati forrás került megnyitásra, melynek keretében mikro-, kis-, és középvállalkozások kaphatnak segítséget ahhoz, hogy működésük során növeljék az energia- és nyersanyaghasználat hatékonyságát Forrás: NFÜ
A
Hírek
Újra van motorgyártás Magyarországon z elektromos járműveiről ismert, Amerikában piacvezető Brammo és nemzetközi partnere, a szingapúri tulajdonú Flextronics a sárvári üzemet választotta, ahol ezentúl az európai és amerikai piacra gyártanak majd motorkerékpárokat. Az új gépsorokon az Enertia és Enertia Plus modellek készülnek majd, havi 660 darab. A sárvári gépsor világszinten is ultramodernnek számít. Brian Wismann fejlesztési vezető nyilatkozata szerint a nyolc hónapos előkészítő munka mérföldkövet jelent mindkét cég életében. Forrás: totalbike
7
2. Nemzetközi Hírek
M
A lengyel EU soros elnökség prioritásai 011. július 1. és december 31. között Lengyelország veszi át az EU soros elnökségének staféta botját. Magyarország lezárta a spanyol-belga-magyar trióelnökséget, amelyet most a lengyel-dán-ciprusi trió követ. A lengyel elnökség három fő prioritás köré szervezi programját: „Európai integráció, mint a növekedés forrása”, „Biztonságos Európa” és „Nyitottságból profitáló Európa”. Forrás: PBKIK
2
Tudta Ön… … hogy a DDRIÜ közreműködésével készült el az Európai Bizottság Regionális Innovációt bemutató online felülete?
Jóváhagyták az Európai Unió Duna Régió Stratégiáját z Európai Beruházási Bank (EBB) és Magyarország képviselői egyetértési nyilatkozatot írtak alá az Európai Unió Duna régióra vonatkozó stratégiájáról. A stratégiai együttműködés kiemelt céljai között megtalálhatók az infrastruktúrafejlesztés, a környezetvédelem, valamint a tudásalapú gazdaság és a régióban működő vállalkozások versenyképességének előmozdítása. Az EBB a balti tengeri stratégia keretében kidolgozott modell mintájára vesz részt a régióban folyó műveletek irányításában, koordinálásában. Az uniós stratégia a több, mint 100 millió lakost érintő nagy-Duna régióra terjed ki, melyhez nyolc EU-s tagállam (Németország, Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Bulgária és Románia) mellett hat másik ország (Horvátország, Szerbia, Bosznia és Hercegovina, Montenegró, Ukrajna és Moldova) tartozik. Forrás: europa.eu
A
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
Kisvállalkozói Intézkedéscsomag (SBA) felülvizsgálata 011. június 28-án, kedden az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) nyilvános meghallgatást tartott Brüsszelben az európai kisvállalkozói intézkedéscsomag felülvizsgálatáról. A résztvevők üdvözölték a végrehajtás terén elért eredményeket, és új lépéseket kértek a gazdasági válságból eredő kihívások kezelése érdekében. A kért új intézkedések között volt a bürokrácia csökkentése, az irányítási eszközök megerősítése, valamint egy valódi megvalósítási menetrend összeállítása. A nyilvános meghallgatáson részt vevő érdekcsoportok szerint a nyomon követés érdekében ki kellene fejleszteni olyan mutatókat is, amelyek valódi értéktöbbletet jelentenek a vállalkozók számára Európában – ahol a kkv-k alapvető szerepet töltenek be. Az EU 23 millió kis- és középvállalkozása az összes vállalkozás 99%-át képviseli, és egyes ágazatokban (például a textiliparban) a kkv-k a munkahelyek akár 80%-át is biztosíthatják. Forrás: europa.eu
2
1 billiós EU büdzsé 2020-ig – „HORIZONT 2020” több forrás a kutatás és innováció támogatására Június végén az Európai Bizottság publikálta a következő 7 éves pénzügyi ciklus (2014-2020) várva várt költségvetési sarokszámait. José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke 4,8%-os növelést, a jelenlegi 976 milliárdos keretet 1.025 milliárdra való emelését javasolta. Ezen inflációt meghaladó emelés ellenére, az EU két legnagyobb kiadási területének – a mezőgazdasági s a regionális politika – büdzséje nagyjából változatlan marad. A Bizottság bejelntette, az EU Közös Kutatási és Innovációs Stratégiai Keretét 2014-től „Horizont 2020”-nak fogják hívni, mely magába olvasztja a korábbi Kutatási és Demonstrációs Keretprogramot (PF7), a Versenyképességi és Innovációs Keretprogramot (CIP), valamint az Európai Innovációs ás Technológiai Intézetet (EIT). A Programban a Bizottság növelni kívánja a kutatásra és innovációra fordított befektetések mértékét. Forrás: TII Fiatal kutatók támogatása urópának legalább egymillió új kutatói munkahelyre van szüksége ahhoz, hogy teljesítse azon törekvéseit, hogy a világ leginnovatívabb régiójává váljon. Az Európai Bizottság bátorítja és elősegíti a tudomány fontosságának megértését az európai fiatalok körében, melyet az ERA-NET és a 185. számú kezdeményezéssel is támogat. A fiatal európai kutatók közül kifejezetten előnyben vannak a finnek, magyarok, izraeliek és írek, akik előtt számos, határon átnyúló és nemzetközi kutatási lehetőség áll. Forrás: European Commission
E
Hírek
Tizedére csökken 2014-től a szabadalom díja egállapodtak az uniós tagállamok az egységes európai szabadalmi rendszer tartalmi és nyelvi elemeiről. A magyar elnökség elképzelései szerint 2014-től már az új rendszerben, a mostani ár tizedéért lehet európai oltalmat szerezni a találmányokra. Olaszország és Spanyolország továbbra sem vesz részt az együttműködésben. Michel Barnier, a belső piacért felelős EU-biztos elmondta, a jelenlegi rendszerben 23 300 euróba kerül egy európai vállalkozónak, hogy mind a 27 tagországra kiterjessze a bejegyzett szabadalmát. Ennek nagy részét a fordítási költségek teszik ki. Forrás: BruxInfo
Pályázatok
8
PÁLYÁZAT
PIACORIENTÁLT KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSA
Pályázat kódszáma
GOP-2011-1.1.1
Rövid leírás
A jelen pályázat célja olyan kutatás-fejlesztési tevékenységek támogatása, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, ill. ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik.
Támogatás mértéke Beadási határidő
PÁLYÁZAT
AKKREDITÁLT INNOVÁCIÓS KLASZTEREK KÖZÖS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓJÁNAK TÁMOGATÁSA
Pályázat kódszáma
GOP-2011-1.2.1
Rövid leírás
A konstrukció célja az együttműködő innovatív vállalkozások közös, a klaszter érdekét is szolgáló technológiai innovációs projektjeinek segítése; a műszaki fejlesztés háttérnek a biztosítása.
40 millió – 500 millió Ft, max. 65%
Támogatás mértéke
100 millió – 1 milliárd Ft, max. 60%
2011. augusztus 01. - 2011. december 31.
Beadási határidő
2011. július 15. - 2011. december 31.
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=64&ID=320
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=65&ID=322
PÁLYÁZAT
VÁLLALATOK KOMPLEX TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓJÁNAK TÁMOGATÁSA
PÁLYÁZAT
Pályázat kódszáma
GOP-2011-1.3.1.A.
AKKREDITÁLT KLASZTER TAGVÁLLALATOK KOMPLEX TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓJÁNAK TÁMOGATÁSA
Pályázat kódszáma
GOP-2011-1.3.1.B.
Rövid leírás
Kísérleti fejlesztés céljából, fejlesztők bérköltségének támogatására, eszközbeszerzésre, információs technológia fejlesztésére, piacra jutás támogatására, iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenységre lehet támogatást igényelni.
Rövid leírás
Támogatás mértéke
15 millió – 500 millió Ft, max. 40%
Kísérleti fejlesztés céljából, fejlesztők bérköltségének támogatására, eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlan beruházásra, információs technológia fejlesztésére, piacra jutás támogatására, iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenységre lehet támogatást igényelni.
Beadási határidő
2011. december 31.
Támogatás mértéke
15 millió – 500 millió Ft, max. 55%
Beadási határidő
2011. december 31.
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_ palyazatok.html?cat=66&ID=323
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=67&ID=324
PÁLYÁZAT
INNOVÁCIÓS EREDMÉNYEK HASZNOSÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA KKV-K RÉSZÉRE
PÁLYÁZAT
KÖRNYEZETI CÉLÚ FEJLESZTÉSEK
Pályázat kódszáma
GOP 1.3.1.C.
Pályázat kódszáma
GOP-2011-2.1.4
Rövid leírás
A pályázat célja újszerű technológiák, eljárások alkalmazásának bevezetése a termelés folyamataiba, és az elért innovációs eredmények iparjogvédelme. Pályázni lehet eszközbeszerzésre, iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenységre, munkatársak alkalmazásának támogatására.
Rövid leírás
A pályázat főként eszközbeszerzést, infrastrukturális és ingatlan beruházást, információs technológia-fejlesztést, licenc és know-how beszerzését; emellett szabványokat és Környezetbarát Termék, EU öko-címke minősítésre való felkészülést, a minősítés megszerzését is támogatja.
Támogatás mértéke
5 millió – 25 millió Ft, max. 65%
Támogatás mértéke
15 millió – 100 millió Ft, max. 40%
Beadási határidő
2011. december 31.
Beadási határidő
2012. december 31.
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=68&ID=325
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=69&ID=326
PÁLYÁZAT
MIKRO- ÉS KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉSE
PÁLYÁZAT
Pályázat kódszáma
GOP-2011-2.1.1/A
KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIAFEJLESZTÉS MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA
Pályázat kódszáma
GOP-2011-2.1.1/B
Rövid leírás
Jelen pályázati kiírás célja a mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzéseinek és információs technológiai fejlesztések támogatása annak érdekében, hogy versenyképességük javuljon és piaci helyzetük stabillá váljon.
Rövid leírás
Jelen pályázati kiírás célja kis- és középvállalkozások különféle belső fejlesztéseinek (pl. eszközvásárlás, ingatlan-beruházás, marketing) támogatása egy pályázati projekt keretében.
Támogatás mértéke
5 millió – 25 millió Ft, max. 40%
Támogatás mértéke
15 millió – 100 millió Ft, max. 35%
Beadási határidő
2011. december 31.
Beadási határidő
2011. december 31.
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=71&ID=328
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=72&ID=340
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
Pályázatok
1. Hazai Pályázatok
MIKROVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSE
PÁLYÁZAT
KOMPLEX TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉS ÉS FOGLALKOZTATÁS TÁMOGATÁSA
Pályázat kódszáma
GOP-2011-2.1.1.M
Pályázat kódszáma
GOP-2011-2.1.3
Rövid leírás
A mikrovállalkozások fejlesztése érdekében eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlan-beruházásra valamint információs technológia-fejlesztésre lehet támogatást igényelni.
Rövid leírás
A támogatást igényelni lehet új munkavállalók foglalkoztatására, eszközbeszerzésre, információs technológia-fejlesztésre.
Támogatás mértéke
1 millió – 4 millió Ft, max 45%
Támogatás mértéke
100 millió - 1 milliárd Ft, max 35%
Beadási határidő
2011. december 31.
Beadási határidő
2011. december 31.
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=73&ID=341
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=74&ID=342
PÁLYÁZAT
VÁLLALATI FOLYAMATMENEDZSMENT ÉS ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM TÁMOGATÁSA
PÁLYÁZAT
VÁLLALATI SAAS KÖZPONTOK LÉTREHOZÁSÁNAK ÉS FEJLESZTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA
Pályázat kódszáma
GOP-2011-2.2.1
Pályázat kódszáma
GOP-2011-3.4.1
Rövid leírás
A pályázati kiírás keretében támogatják az információs technológia-fejlesztéseket és tanácsadás igénybevételét a pályázati felhívásban foglalt feltételek szerint.
Rövid leírás
Támogatás mértéke
1 millió – 10 millió Ft, max 50%
A pályázat regionális beruházási támogatásként információs technológia fejlesztést, csekély összegű támogatásként piacra jutást, vállalati HR fejlesztést és tanácsadás igénybevételét támogatja.
Támogatás mértéke
30 millió – 250 millió Ft, max. 40%
Beadási határidő
2012. december 31.
Beadási határidő
2011. augusztus 31.
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=70&ID=327
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=75&ID=332
PÁLYÁZAT
TELEPHELYFEJLESZTÉS A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
PÁLYÁZAT
IPARTELEPÍTÉS A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
Pályázat kódszáma
DDOP-1.1.1/D -11
Pályázat kódszáma
DDOP-1.1.1/E-11
Rövid leírás
A pályázati kiírás keretében támogatják új épületek építését, létesítését, épületgépészeti beruházásokat, meglévő épületek felújítását, alapinfrastruktúra kiépítését, eszközbeszerzést, eszköz lízinget.
Rövid leírás
A pályázati kiírás a KKV-k működési helyszínéül szolgáló meglévő, működő telephelyek modernizációját és bővítését, nem megfelelő telephelyeik cseréjét, új telephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését kívánja elősegíteni
Támogatás mértéke
10 millió – 20 millió Ft, max. 60%
Támogatás mértéke
100 millió – 1 milliárd Ft, max. 40%
Beadási határidő
2011. augusztus 30.
Beadási határidő
2011. december 30.
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=76&ID=333
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=77&ID=334
PÁLYÁZAT
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA
PÁLYÁZAT
MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA
Pályázat kódszáma
TÁMOP-2.1.3. A
Pályázat kódszáma
TÁMOP 2.1.3.B
Rövid leírás
A pályázati kiírás keretében támogatják a szakmai, idegen nyelvi, számítástechnikai, informatikai, munka- és egészségvédelmi, vállalkozás működésével kapcsolatos (pénzügyi, számviteli, adó, vám, társadalombiztosítás, stb.) képzéseket vásárolt és belső képzés esetén is.
Rövid leírás
A pályázati kiírás keretében támogatják a szakmai, idegen nyelvi, számítástechnikai, informatikai, munka- és egészségvédelmi, vállalkozás működésével kapcsolatos (pénzügyi, számviteli, adó, vám, társadalombiztosítás, stb.) képzéseket vásárolt és belső képzés esetén is.
Támogatás mértéke
max. 5 millió Ft, max. 80%
Támogatás mértéke
max. 5 millió Ft, max. 80%
Beadási határidő
2013. december 31.
Beadási határidő
2013. december 31.
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=78&ID=335
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=79&ID=336
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
9
Pályázatok
PÁLYÁZAT
PÁLYÁZAT
AKKREDITÁLT INNOVÁCIÓS KLASZTER CÍM ELNYERÉSE
Pályázat kódszáma
AIK-2011
Támogatás mértéke
Pályázatok
Rövid leírás
10
A jelen pályázati kiírás célja innovatív, KKV- és exportorientált, jelentős foglalkozatási hatású klaszterek akkreditálása oly módon, hogy a már működő klaszterek közül kiválasztásra (akkreditálásra) kerülnek azok, amelyek a meghatározott stratégiai céloknak megfelelnek. A cím odaítélésekor a klaszterek nem részesülnek közvetlen pénzügyi támogatásban.
Beadási határidő
2011. augusztus 1. - 2013. január 15.
Bővebb információ
http://www.ddriu.hu/htmls/hazai_palyazatok. html?cat=80&ID=337
2. Nemzetközi Pályázatok 2.1 CIP program pályázati felhívásai
PÁLYÁZAT
CIP ÖKO-INNOVÁCIÓ – 2011. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázat kódszáma
CIP-EIP-ECO-INNOVATION-2011
Rövid leírás
Innovatív környezetbarát anyagok termékek, technológiák és szolgáltatások piaci elterjesztését, a piaci akadályok megszüntetését támogató pályázati felhívás, kiemelten kis- és középvállalkozásoknak több prioritási területen.
Forrás
€ 36 000 000
Pályázat határideje
2011. szeptember 8.
További információk
http://ec.europa.eu/environment/ecoinnovation/getting-funds/call-for-proposals/ index_en.htm
2.2 FP7-es program pályázati felhívásai
PÁLYÁZAT
EGÉSZSÉG-2012 - KKV INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁSA (Együttműködés egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-HEALTH-2012-SMES-FOR-INNOVATION
Rövid leírás
Kétkörös pályázati kiírások az alábbi tématerületeken: 1. Biotechnológia, generikus eszközök és humán orvostudományi eszközök 2. Átültető kutatás az emberi egészség szolgálatában
€ 546 000 000
Forrás
€ 108 000 000
Pályázat határideje
2011. október 4. 2012. február 8.
Pályázat határideje
2011. szeptember 13. 2011. december 13.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7HEALTH-2012-INNOVATION-1
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7HEALTH-2012-INNOVATION-2
PÁLYÁZAT
EGÉSZSÉG-2012 PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (Együttműködés egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-HEALTH-2012-INNOVATION-1
Rövid leírás
Kétkörös pályázati kiírások az alábbi tématerületeken: 1. Biotechnológia, generikus eszközök és humán orvostudományi eszközök 2. Kutatás az emberi egészség szolgálatában 3. Az európai polgárok számára nyújtott egészségügyi szolgáltatások optimalizálása
Forrás
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
ÉLELMISZER, MEZŐGAZDASÁG ÉS HALÁSZAT ÉS BIOTECHNOLÓGIA – EGY KÖRÖS PÁLYÁZATI KIÍRÁS (Együttműködés egyedi program)
PÁLYÁZAT
INFORMÁCIÓS ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIÁK 8. (IKT) (Együttműködés egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-KBBE-2012-6-singlestage
Pályázat kódszáma
FP7 -ICT-2011-8
Rövid leírás
1. Mindent átható és megbízható hálózati és szolgáltatási infrastruktúra 3. Egyedi megoldások az alkatrészek és rendszerek területén 4. Technológiák a digitális tartalom és nyelvek területén 5. IKT az Egészség, az Öregedés jólétben és a Befogadás és Kormányzat területeken 6. IKT az alacsony széndioxid felhasználású gazdaságért 7. Jövőbeli és kialakulóban lévő technológiák 8. Horizontális támogató akciók
Rövid leírás
Egykörös felhívás az alábbi területeken: 2.1 A szántóföldi, erdei és vízi környezet biológiai erőforrásainak fenntartható előállítása és az azokkal való fenntartható gazdálkodás 2.2 A konyhaasztaltól a szántóföldig: élelmiszerek, egészség és jólét 2.3 A fenntartható nem élelmiszer-ipari termékeket és folyamatokat alátámasztó élettudományok és biotechnológia
Forrás
€ 304 570 000
Forrás
€ 787 000 000
Pályázat határideje
2011. november 15.
Pályázat határideje
2012. január 17.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/portal/ page/cooperation?callIdentifier=FP7-KBBE2012-6-singlestage
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7ICT-2011-8
PÁLYÁZAT
IKT A KÖRNYEZETBARÁT JÁRMŰVEK FEJLESZTÉSÉHEZ 2012 (Együttműködés egyedi program)
PÁLYÁZAT
ENERGIA-HATÉKONY ÉPÜLETEK 2012 (Együttműködés egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-2012-ICT-GC
Pályázat kódszáma
FP7-2012-NMP-ENV-ENERGY-ICT-EeB
Forrás
€ 30 000 000
Forrás
€ 140 000 000
Pályázat határideje
2011. december 01.
Pályázat határideje
2011. december 02.
További információk
http://cordis.europa.eu/fp7/dc/index.cfm?fuseaction=UserSite. CooperationDetailsCallPage&call_id=331
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/portal/ page/cooperation?callIdentifier=FP7-2012NMP-ENV-ENERGY-ICT-EeB
PÁLYÁZAT
A JÖVŐ GYÁRAI (Együttműködés egyedi program)
PÁLYÁZAT
ENERGIA – 2012-1 EGYKÖRÖS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (Együttműködés egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-2011-NMP-ICT-FoF
Pályázat kódszáma
FP7-ENERGY-2012-1-1STAGE
Forrás
€ 160 000 000
Rövid leírás
2. Megújuló villamos energiatermelés 5-6. Horizontális akciók
Pályázat határideje
2011. december 01.
Forrás
€ 81 000 000
Pályázat határideje
2011. október. 25.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/portal/ page/cooperation?callIdentifier=FP7-2012NMP-ICT-FoF
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/portal/ page/cooperation?callIdentifier=FP7-ENERGY2012-1-1STAGE
PÁLYÁZAT
ENERGIA – 2012-1 KÉTKÖRÖS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (Együttműködés egyedi program)
PÁLYÁZAT
ENERGIA – 2012 – 2 (Együttműködés egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-ENERGY-2012-1-2TAGE
Pályázat kódszáma
FP7-ENERGY-2012-2
Rövid leírás
Kétkörös kiírások az alábbi területeken: 2. Megújuló villamos energiatermelés 5-6. Horizontális akciók
Rövid leírás
Forrás
€ 138 000 000
Az Energia tématerület 2012-es felhívás második része az alábbi területeken: 2. Megújuló villamos energiatermelés 3. Megújuló üzemanyag termelés 5-6. Horizontális akciók
2011. október 25. 2012. április 3.
Forrás
€ 81 000 000
Pályázat határideje
Pályázat határideje
2012. március 8.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7ENERGY-2012-1-2STAGE
További információk
http://cordis.europa.eu/fp7/dc/inde x .c f m? f u s e ac t ion = Us e r Site. FP7DetailsCallPage&call_id=397
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
11
Pályázatok
PÁLYÁZAT
Pályázat kódszáma
FP7-NMP-2012-LARGE-6
Forrás
€ 110 000 000
Pályázat határideje
2011. november 8. 2012. május 3.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7NMP-2012-LARGE-6
PÁLYÁZAT
NANOTUDOMÁNYOK, NANOTECHNOLÓGIÁK, ANYAGTUDOMÁNY ÉS ÚJ GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁK - KIS- ÉS KÖZÉPMÉRETŰ, CÉLZOTT KUTATÁSI PROJEKTEK. KÉTKÖRÖS KIÍRÁS. (Együttműködés egyedi program)
PÁLYÁZAT
NANOTUDOMÁNYOK, NANOTECHNOLÓGIÁK, ANYAGTUDOMÁNY ÉS ÚJ GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁK – KKV CÉLÚ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROJEKTEK. EGYKÖRÖS KIÍRÁS. (Együttműködés egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-NMP-2012-SMALL-6
Pályázat kódszáma
FP7-NMP-2012-SME-6
Forrás
€ 124 000 000
Forrás
€ 48 000 000
Pályázat határideje
2011. november 8. 2012. május 3.
Pályázat határideje
2012. május 3.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7NMP-2012-SMALL-6
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7NMP-2012-SME-6
PÁLYÁZAT
NANOTUDOMÁNYOK, NANOTECHNOLÓGIÁK, ANYAGTUDOMÁNY ÉS ÚJ GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁK – KOORDINÁCIÓS ÉS TÁMOGATÁSI AKCIÓK (CSA PROJEKTEK) (Együttműködés egyedi program)
PÁLYÁZAT
NANOTUDOMÁNYOK, NANOTECHNOLÓGIÁK, ANYAGTUDOMÁNY ÉS ÚJ GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁK - ANYAGOK KÖRNYEZETBARÁT AUTÓKHOZ (Együttműködés egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-NMP-2012-CSA-6
Pályázat kódszáma
FP7-2012-GC-MATERIALS
Forrás
€ 10 500 000
Forrás
€ 35 000 000
Pályázat határideje
2012. január 24..
Pályázat határideje
2011. december 1.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7NMP-2012-CSA-6
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP72012-GC-MATERIALS
PÁLYÁZAT
KKV-K JAVÁRA VÉGZETT KUTATÁS (Kapacitások egyedi program)
PÁLYÁZAT
KUTATÁSI INFRASTRUKTÚRA-1 (Kapacitások egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-SME-2012
Pályázat kódszáma
FP7-INFRASTRUCTURES-2012-1
Rövid leírás
A meglévő európai kutatási infrastruktúra integrációja, fejlesztése és új, integrált infrastruktúra létrehozása: - Humán- és társadalomtudományok, - Élettudományok, - Környezet- és földtudomány, - Energia, - Anyagok és analitikai eszközök, - Fizika és asztronómia területén.
Forrás
€ 90 300 000
INTELLIGENS VÁROSOK 2012 (Együttműködés egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-ENERGY-SMARTCITIES-2012
Rövid leírás
1. Stratégai fenntartható tervezés és városi stratégiák áttekintése 2. Nagyszabású rendszerek városi területek hűtés/fűtés ellátásához
Forrás
€ 40 000 000
Pályázat határideje
2011. december 1.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/cooperation?callIdentifier=FP7ENERGY-SMARTCITIES-2012
Rövid leírás
A kis- és középvállalkozások javára végzett kutatási projektek támogatására bármely kutatási területen.
Forrás
€ 214 700 000
Pályázat határideje
2011. december 6.
Pályázat határideje
2011. november 23.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/capacities?callIdentifier=FP7SME-2012
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/capacities?callIdentifier=FP7INFRASTRUCTURES-2012-1
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
12
Pályázatok
PÁLYÁZAT
NANOTUDOMÁNYOK, NANOTECHNOLÓGIÁK, ANYAGTUDOMÁNY ÉS ÚJ GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁK NAGYMÉRETŰ, CÉLZOTT KUTATÁSI PROJEKTEK. KÉTKÖRÖS KIÍRÁS (Együttműködés egyedi program)
PÁLYÁZAT
A TUDÁS RÉGIÓI - REGIONÁLIS TUDÁSALAPÚ KLASZTEREK TRANSZNACIONÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉSE (Kapacitások egyedi program)
PÁLYÁZAT
KUTATÁSI POTENCIÁL - A KUTATÁSI POTENCIÁL FEJLESZTÉSE ÉS FELSZABADÍTÁSA AZ EU KONVERGENCIA- ÉS LEGKÜLSŐ RÉGIÓIBAN (Kapacitások egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-REGIONS-2012-2013-1
Rövid leírás
Regionális tudásalapú klaszterek transznacionális együttműködése – energia hatékony Európa és K+F és Digitális Agenda területeken.
Pályázat kódszáma
FP7-REGPOT-2012-2013-1
Forrás
€ 66 570 000
Forrás
€ 17 990 000
Pályázat határideje
2012. január 31.
Pályázat határideje
2012. január 3.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/capacities?callIdentifier=FP7REGIONS-2012-2013-1
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/capacities?callIdentifier=FP7REGPOT-2012-2013-1
PÁLYÁZAT
MARIE CURIE NEMZETKÖZI BEJÖVŐ ÖSZTÖNDÍJAK (IIF) (Emberek egyedi program)
PÁLYÁZAT
MARIE CURIE EURÓPÁN BELÜLI (IEF) ÉS KIMENŐ (IOF) ÖSZTÖNDÍJPROGRAM KARRIERFEJLESZTÉSRE (Emberek egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-PEOPLE-2011-IIF
Rövid leírás
Ösztöndíjprogram harmadik országból érkező, kiváló kutatók részére.
Pályázat kódszáma
FP7-PEOPLE-2011-IEF, FP7-PEOPLE-2011-IOF
Rövid leírás
Tapasztalt kutatók karrierfejlesztésére, Európán belüli nemzetközi ösztöndíjprogramok.
Forrás Pályázat határideje
€ 40 000 000
Forrás
IEF: € 109 850 000; IOF: € 40 000 000
2011. augusztus 11.
Pályázat határideje
2011. augusztus 11.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/people?callIdentifier=FP7PEOPLE-2011-IIF
További információk
PÁLYÁZAT
MARIE CURIE KARRIER INTEGRÁCIÓS ÖSZTÖNDÍJ (CIG) (Emberek egyedi program)
PÁLYÁZAT
MARIE CURIE NEMZETKÖZI KUTATÓCSERE PROGRAM (IRSES) (Emberek egyedi program)
Pályázat kódszáma
FP7-PEOPLE-2012-CIG
Pályázat kódszáma
FP7-PEOPLE-2012-IRSES
Rövid leírás
Tapasztalt kutatók európai integrációját támogató ösztöndíjprogram.
Rövid leírás
Forrás
€ 40 000 000
Az EU tagállamok és társult államok, valamint az EU-val nemzetközi egyezményt vagy partnerségi megállapodást aláírt harmadik országbeli kutatóhelyek kölcsönös kutatócseréjét támogató program.
Pályázat határideje
2012. március 8. 2012. szeptember 6.
Forrás
€ 40 000 000
Pályázat határideje
2012. január 18.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/people?callIdentifier=FP7PEOPLE-2011-CIG
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/people?callIdentifier=FP7PEOPLE-2012-IRSES
PÁLYÁZAT
MARIE CURIE ALAPKÉPZÉSI HÁLÓZATOK 2011 (ITN) (Emberek egyedi program)
PÁLYÁZAT
Pályázat kódszáma
FP7-PEOPLE-2012-ITN
Pályázat kódszáma
Rövid leírás
Nemzetközi képzési hálózatok kialakítása kezdő kutatók képzésére – közfinanszírozású és privát kutatóhelyek számára egyaránt.
Forrás
€ 423 230 000
Pályázat határideje
2012. január 12.
További információk
http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/people?callIdentifier=FP7PEOPLE-2012-ITN
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
Rövid leírás
Forrás Pályázat határideje További információk
http://ec.europa.eu/FP7-PEOPLE-2011-IEF http://ec.europa.eu/FP7-PEOPLE-2011-IOF
ERC INDULÓ FÜGGETLEN KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJAK (ERC STG) (Ötletek egyedi program) ERC-2012-StG_20111012, _20111109, _20111124 Kezdő kutatók egyéni karrierjének támogatása, akik saját önálló kutatócsoportjuk kialakításának vagy megszilárdításának, illetve saját önálló kutatási programjuk kialakításának szakaszában tartanak. € 729 982 620 2011. október 12. 2011. november 9. 2011. november 24.. http://ec.europa.eu/research/participants/ portal/page/ideas
13
Pályázatok
PÁLYÁZAT
K+F
E
Rangos nemzetközi elismerés magyar kutatónak Az idén Barabási Albert-László fizikus kapta meg az olasz CRT Alapítvány Lagrange-díját. A magyar származású hálózatkutató, akit 2004-ben választott külső tagjainak sorába az MTA, június 30-án Torinóban az emberi cselekedetek nyomon követhetőségének és megjósolhatóságának terén végzett, világszerte figyelmet keltő, úttörő jellegű kutatásaiért vehette át a rangos elismerést. Az erdélyi származású, ám évek óta az Egyesült Államokban élő fizikus 2003-ban jelentette meg első, komplex hálózatokról szóló könyvét Behálózva címmel. A tizenöt nyelvre lefordított kötet a kapcsolódások általános tulajdonságait írta le, amelyekkel a molekuláktól kezdve az interneten át az emberi társadalomig számos hálózat jellemezhető. Forrás: MTA
Nyelvészek a digitális térben nyelvtechnológiai kutatás-fejlesztés egyik fő célja, hogy az ember nyelvi tudását a számítógéppel feldolgozhatóvá tegye, és így megkönnyítse a digitális eszközökkel való kommunikációt. Váradi Tamás, az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatóhelyettese szerint a legújabb technológiák hozzájárulhatnak, hogy a felhasználók anyanyelvén is egyre több digitális tartalom váljon elérhetővé. Az európai nyelvtechnológiai kutatás-fejlesztésben vezető szerepet betöltő MTA Nyelvtudományi Intézet falai között folyó munkát külföldön és Magyarországon is elismerik. Váradi Tamás, aki március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át Pálinkás Józseftől, az Akadémia elnökétől, felhívta rá a figyelmet, hogy jelenleg az Európai Bizottság által odaítélt összes infokommunikációs technológiai projektből hármat magyar partner vezet, közülük pedig a két nyelvtechnológiai témájút a Nyelvtudományi Intézet koordinálja. Forrás: MTA
A
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
Szerkezetkész a győri tudományos játszótér közlekedés, a járműipar és a mozgás fizikájának bemutatására specializálódó kiállítás látogatói megismerhetik majd a legújabb ipari és tudományos megoldásokat, illetve ki is próbálhatják azokat. A földszinten helyezik el a konferenciatermeket, a digitális könyvtárat és az irodablokkot. A háromszintes, 2737 négyzetméteren elhelyezkedő épület lapos tetejét szabadtéri bemutatók tartására teszik alkalmassá. A projekt megvalósításához csaknem 1,7 milliárd forint európai uniós támogatást nyert a győri önkormányzat, és ehhez körülbelül 200 millió forint önrészt tett hozzá. Forrás: HVG
A
Szoftver a népbetegségek ellen z emberi génállomány pontosabb megismeréséhez vihet közelebb az az interdiszciplináris nemzetközi kutatási program, amelyben Magyarországot az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet képviseli. Keretében biológusok, orvosok, informatikusok és matematikusok közösen egy olyan szoftver elkészítésén dolgoznak, amely segíthet a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás gyógyításában. A gének szabályozási folyamatainak pontosabb ismerete jelentős mértékben segítené a kutatókat és orvosokat az olyan civilizációs és népbetegségek diagnosztikájában és terápiájában, amelyeknél a genetikai hajlam is közrejátszik. Forrás: MTA
A
Kihívások és lehetőségek a gyógyszerkutatásban z Alzheimer kór és a rák bizonyos típusainak gyógyításában jelenthetnek segítséget azok a kutatások, amelyeket Martinek Tamás vegyész és munkatársai folytatnak a Lendület program keretében. A szegedi csoport tagjai azt remélik, hogy olyan programozható, mesterséges láncszerkezetű molekulákat tudnak létrehozni, amelyek új megközelítést jelenthetnek a gyógyszerkutatásban. A kutató kiemelte: munkájuk a felfedező kutatások sorába illeszkedik. Forrás: MTA
A
Platformként alakult meg a magyar e-community -community néven közösséget alakítottak azok a társaságok, amelyek szerepet kívánnak vállalni az elektromos járművek közúti elterjesztésében, az erről szóló megállapodást kedden írták alá Budapesten. MarieTheres Thiell, a csoport igazgatóságának elnöke az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendes tagok elektromos járműveket használnak, a támogatók a közös munka finanszírozásában segítenek, a vendégtagok pedig szellemi munkával, ötletekkel, javaslatokkal segítik az e-mobilitás elterjesztését. Forrás: autopro.hu
E
K+F
Magyar IT-siker Ománban gy magyar kisvállalkozást, az Atoll Technologies Kft.-t bízta meg az ománi Információtechnológiai Hatóság (Information Technology Authority, ITA) egy a teljes kormányzati informatikai rendszert a hatóság által kidolgozott szabványok szerint modellezni képes szoftver szállításával. Az idén már az ománi telekommunikációs vállalatnál, az Omantelnél is bizonyító magyar csapat 2011-ben mintegy egymillió dollár bevételre számít az arab országból. A hazai magánszemélyek tulajdonában lévő, közel 40 fős kisvállalkozás dolgozott már oroszországi, romániai, szlovákiai, horvátországi és ukrajnai megrendelésre is. Árbevételének körülbelül harmada származik külföldről. Forrás: VG
14
Eseménynaptár
15
»»Augusztus
»»Szeptember
2011. augusztus 11. Szekszárd 2011. augusztus 12. Villány Szőlészeti és borászati tanácskozás Dr. Bakonyi Károly születésének 90. évfordulója emlékére kerül megrendezésre a Szőlőtermesztési és Borászati Tanácskozás, ahol az előadásokon túl szőlészeti gépek és eszközök valamint borászati segédanyagok bemutatója és vására is lesz egyben. A szekszárdi részletes program ITT , a villányi ITT érhető el.
2011. szeptember 7. Zürich Üzletember találkozó A Nemzeti Külgazdasági Hivatal Üzletfejlesztési Főosztály Enterprise Europe Network Osztálya 2011. szeptember 7-én az Euresearch és a Cleantech Switzerland szervezésében az Enterprise Europe Network kiemelt támogatásával nemzetközi üzletember találkozót szervez. Regisztráció és további információ ITT érhető el.
2011. augusztus 18-21. Debrecen XX. JUBILEUMI FARMER-EXPO 20. alkalommal kerül megrendezésre Debrecenben a FARMER-EXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás. A kiállítás célja, hogy bemutassa a mezőgazdaság, élelmiszeripar és a zöldség-gyümölcs ágazat eredményeit. Részletes program ITT érhető el.
2011. szeptember 7, 8, 14, 20 különböző helyszíneken Nemzeti Ipari Szimbiózis Program A program célja a fenntartható ipari termelés, a hulladék újrahasználat és -hasznosítás elősegítése, olyan partnerek felkutatása, melyek fölöslegessé vált anyagaiktól környezetbarát módon kívánnak megválni, vagy termelésükben egy másik vállalatnál keletkező felesleget tudnak felhasználni. További információ ITT érhető el.
2011. augusztus 29-31. Miskolc XI. Magyar Mechanikai Konferencia A konferencia elsődleges célja, hogy áttekintse és összefoglalja a hazai mechanikai kutatásokat, beleértve az ipari alkalmazásokat és a mechanika oktatási kérdéseit is. Ezzel összhangban a konferencia az elméleti és az alkalmazott mechanika valamen�nyi területét felöleli. Részletes információk ITT érhetők el. 2011. augusztus 31. Regisztráció Innovation Convention 2011 Az Európai Bizottság 2011. december 5-6-án rendezi meg az Innovation Convention 2011 elnevezésű rendezvényt, melyhez kapcsolódóan kiállítást szerveznek az EU-s támogatással létrehozott legújabb kutatási és innovációs eredmények bemutatására. Regisztráció és további információ ITT érhető el.
DDRIÜ hírlevél | 2011. augusztus
2011. szeptember 8. München Innováció - vállalkozói csúcstalálkozó 2011 Az „Innováció, üzlet és társadalom” c. nyitótéma mellett több különböző témakörben tanácskoznak a trendekről, ötletekről és a kulcsfontosságú iparágak innovációs lehetőségeiről. Regisztráció és további információ ITT érhető el. 2011. szeptember 14. Budapest European Biotechnology Showcase A 5th Medical and Biological Engineering Conference keretei között kerül megrendezésre a rendezvény, melynek fókuszában a célzott terápiák és orvosi technológiák állnak. Részletes információ ITT, jelentkezési lap ITT érhető el.
2011. szeptember 15. Budapest „Az új Polgári Törvénykönyv Magyarországon” A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány, a Magyar Jogász Egylet és a BME Üzleti Jog Tanszéke, „Az új Polgári Törvénykönyv Magyarországon” címmel konferenciát szervez. További információ:
[email protected] 2011. szeptember 28-30. Szentpétervár Innovációs Fórum Szentpéterváron Az orosz innovációs hét keretében Szentpéterváron tartják a 4. Nemzetközi Innovációs Fórumot, mely bemutatja az orosz és külföldi innovációs gyakorlatokat, innovatív stratégiák kialakítását és a megvalósítását. Regisztráció 2011. szeptember 10-ig. További információ ITT érhető el.
»»Október 2011. október 6-7. Esztergom II. Magyar Energetikai Vállalkozók és Feltalálók Fóruma Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Esztergomi Szervezete (ETE-Esztergom) második alkalommal rendezi meg a Magyar Energetikai Vállalkozók és Feltalálók Fórumát. Fő témái az energiatakarékosság és hatékonyság, és a megújuló energiák lesznek. Jelentkezés lap ITT érhető el. 2011. október 10-13. Brüsszel Open Days 2011 - Regisztráljon A 2003 óta évente megrendezésre kerülő rendezvényen az EU régiói és városai bemutathatják a kohéziós politika helyi megvalósításának eredményeit, sikereit. Előzetes program ITT érhető el.
Eseménynaptár
1. Konferenciák, előadások
Regionális Innovációs Ügynökségek elérhetőségei Észak-Alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. Cím: 4031 Debrecen, Kürtös u 4. Email:
[email protected] www.innova.eszakalfold.hu
Észak-Magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. Cím: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 107. Email:
[email protected] www.norria.hu
Dél-Alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület Cím: 6720 Szeged, Kígyó u. 4. Email:
[email protected] www.darinno.hu
Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. Cím: 7621 Pécs, Király utca 23-25. Email:
[email protected] www.ddriu.hu
Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. Cím: 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u. 113. Email:
[email protected] www.kdriu.hu
Közép-Magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület Cím: 2103 Gödöllö, Páter Károly u. 1. Email:
[email protected] www.innoreg.hu
Nyugat-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. Cím: 9700 Szombathely, Kőszegi u. 23 Email:
[email protected] www.pannonnovum.hu