DÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ________________________________________________________________ Készült a 2007. június 21-én 17.00 órakor a Községházán megtartott soron kívüli képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Gódor András polgármester, Alekosz Iliász, Baglyas János, Bugyi Sándor, Dóczi Erzsébet képviselő, Kővágó Róbert képviselő, Ladányi László képviselő, Nyári Jánosné képviselő, Szamosvölgyi Attiláné képviselő, Szénási István képviselő, Sződi Mária Magdolna képviselő, Ujfalusi János képviselők Igazoltan távol van: Távolmaradását nem jelentette: Tanácskozási joggal jelen van: Jánosik György mb. jegyző Gódor Lajosné Kommunális KHT vezető Az ülésen érdeklődőként megjelent …….. fő dányi lakos. Gódor András: Tisztelt Képviselő-testület, megkezdjük munkánkat. Jó estétét kívánok, ülésünk határozatképes. Az ülésen a meghívóban szereplő napirendi pontokat is megtárgyaljuk. Köszöntöm az érdeklődőket, akik eljöttek meghallgatni ezt a testületi ülést. Tisztelt képviselőtestület mielőtt szavaznánk az ülés napirendi pontjairól, célszerű lenne, a Bethlen utcai telkek értékesítését felvennénk a napirendi pontok közé. A mai nap délelőttjén értünk ennek a végére, hogy az értékesítésével kapcsolatosan talán más irányba kellene menni az ügy menetének. Elnök úr parancsoljon. Van-e esetleg más javaslat? Tessék… Soós József: A napirendi pontokból való szavazás előtt célszerű lenne, az új képviselő eskütétele, hiszen jogosult a szavazása már a napirendről is. A harmadik ponttal kapcsolatban semmilyen anyagot nem kaptunk, nem tudom, hogy lesz-e valamilyen szavazás, döntéshozás. Mit kell róla tudni? Vagy csak egy tájékoztató lesz a Kameniczky Ákos Úr részéről? Sződi Mária: Még egy javaslatom lenne, szeretném, hogy vegyük fel napirendi pontra, a Pénzügyi Bizottság újra csonka és, hogy javaslom, hogy a Pénzügy Bizottság tagját válasszuk meg. Gódor András: Megmondom őszintén én nem javaslom ezt, mert még egyeztetni kellene előtte. Sződi Mária: Teszek egy javaslatot mielőtt napirendi pontra kerülne, üljünk össze az itt jelenlevő képviselők és beszéljük át a szünetben, mert akkor megint húzódik, és megint nem tud dolgozni a Pénzügyi Bizottság. Gódor András: A Pénzügyi Bizottság tud dolgozni, mert megegyezett egymással, téged szavazott meg, hogy ha nincs Pénzügyi Bizottság elnöke, akkor te ezt a feladatot ellátod.
100
Sződi Mária: Úgy gondolom, hogy ez csak akkor érvényes, vagy beteg vagy, olyan elfoglaltsága van, hogy össze kell hívni a Pénzügyi Bizottságot, akkor ott vagyok helyettesként. De így csonka a bizottság, nem működő képes, mert kettő külsős és kettő képviselő tagja van. Gódor András: Nem javaslom a napirendre vételét. Egyeztetni kellene, ezt nem öt percben nem tíz percben, hanem komoly érvekkel egyeztetni kellene. Annak a logikának megfelelően, ahogy ma összetevődik a Képviselő-testület, illetőleg ahogyan a bizottsági tagságok, és bizottsági elnökök személye ennek megfelelően lesz prezentálva a bizottságokba. Tisztelt Képviselő-testület tehát azt javasolnám, hogy elsőként a Bethlen utcai telkeket beszéljük meg…. Szénási István: Nekem lenne egy kérdésem a jegyző úr fele, szeretném a jegyző urat kérni, hogy 2006. október elsejétől, ami eddig a testületi ülésen készült jegyzőkönyvet illetve hanganyagot, hétfő estig eljuttatni hozzám legyen szíves. Mert nem áll rendelkezésünkre semmi nem tudunk miből dolgozni, nem tudjuk a határozati javaslatokat, hogy mik születettek. Így elég nehéz dolgozni. Jánosik György: Kérem, szépen a hanganyagnak semmi akadálya nincs, majd szólok a rendszergazdának, hogy másolja le, de a jegyzőkönyvek sajnos csúsznak. A hanganyag mindenféleképpen a rendelkezésükre áll. Szénási István: Meddig vannak kész a jegyzőkönyvek? Lázárné Dóczy Erika: Február 22. Szénási István: Legalább a meglévő jegyző könyveket had kapjuk meg ha egy mód van rá. Köszönöm szépen. Ladányi László: Lenne egy-két hozzá szólásom, és kérdésem a jegyző úrhoz. A jegyző úr említett bizonyos pályázati pénzeket, amit Valkó Község megnyert aszfaltozásra. Azt szeretném megtudni, hogy azon a pályázaton nyert Valkó Nagyközség bizonyos összeget, ami az én javaslatomra, és a testület el is fogadta, amin Dány nem indult, azon nyerte? Jánosik György: Következőket mondottam bocsánat. Valkó Nagyközség 4 millió 700 ezer forintot nyert aszfaltozásra illetve útburkolatra. Én ilyen kijelentést nem tettem, Ladányi úr, hogy az ön javaslatával megegyező pályázaton indult. Én azt a kijelentést tettem, hogy Valkó Nagyközség 4 millió 700 ezer forintot nyert aszfaltozásra illetve útburkolatra. Ladányi László: Akkor itt van a kezemben az előző testületi ülés hanganyaga egy pár mondat. „Jánosik György: Bocsánat, Tisztelt Képviselő-testület ugyan ezen a pályázaton 4 millió 700 ezer forintot nyert Valkó Nagyközség Önkormányzata aszfaltozásra. Bocsánat hangosabban, ha lehetne bocsánat Jánosik György 4 millió 700 ezer forintot nyert ugyan ezen a pályázaton Valkó. Aszfaltozásra? Igen.” Jánosik György: Nem tudom, hogy mire akar itt kilyukadni? Gódor András: Majd én elmondom, hogy miről van szó tehát, van egy pályázat, amit Ladányi úr elmondta, hogy majd kiírják ekkor és ekkor, de a kezembe van egy ismertető, azt mondja, hogy pályázati összefoglaló a Közép–Magyarországi operatív program belterületi utak című
101
pályázati felhívásáról. Pályázat kiírása előre láthatólag 2007 júniusában, pályázat beadási határideje 2007. augusztusában 16. és 2007. november 16. között, ugye? Tehát te erről a pályázatról szóltál, ezt szorgalmaztad, hogy majd ki fogják írni a pályázatot. Amit Valkó nyert 4 millió 700 ezer forintot, Zsámbok nyert 1 millió 700 ezer forintot. Arra a pályázatra mi nem adtunk be pályázatot, mert azt mondtad, hogy ki fognak írni egy nagy pályázatot, ami júliusban lesz várhatóan, ami nagyon nagy pénz lesz, ahol 10% saját erő szükséges és akkor ott nagy volumenű munkát lehet majd végezni. Tehát te arról beszéltél, a Jánosik úr meg az aszfaltburkolat megerősítéséről beszélt, amiről sajnos tavaly sem nyertünk, és tavaly előtt sem nyertünk. Mert éppen egy ilyen vita kapcsán elhúzódott az idő és a pályázati időből kifutottunk. Tehát most is kifutottunk ebből, a te javaslatodra, hogy majd lesz egy nagy pályázat ez a bizonyos júliusi augusztusi. Tehát ez az, amiről te szóltál, de amiről Jánosik úr szólt az a pályázat, amiről kicsúsztunk az idén is és tavaly és tavalyelőtt is. Ladányi László: Bocsánat valami nem stimmel ugyan is a jegyző úr, azt mondta, hogy azon a pályázaton, amin nem indultunk azon nyert Valkó. Gódor András: Azon nyert pontosan azon. Legyen kedves, foglaljon helyet Ladányi úr. Ladányi László: Itt van a hivatalos lista, hogy kik nyertek. Gódor András: Tisztelt képviselő testület lássunk azért valamit tisztán a jelenlevők is. Ennek a dolognak járjunk a végére. Van egy pályázat, amit kiírnak aszfalt megerősítésre, az azokra az utakra vonatkozik, amik Dányban az úgynevezett itatott makadám utak, amit még annak idején csináltunk és szépen az évek során elláttuk aszfaltburkolattal. Először Finn aszfalttal és tavaly már meleg aszfalttal, a Szent Imre téren és a telepen, a Táncsics utcában. Azt mondta Ladányi úr, hogy ne pályázzunk erre, mert jön a nagy pályázat. Most ebből a nagy pályázati felhívásból szeretnék idézni. Kedves Ladányi úr! Nem támogatható tevékenységek: szilárd útburkolattal rendelkezők vagy portalanított utak fejlesztése. Nekünk csak ez van, csak ez van. Tehát még egyszer nem támogatható tevékenységek szilárd útburkolattal rendelkezők vagy portalanított utak fejlesztése. Mi ugyebár a makadám utakat akarjuk fejleszteni aszfalttal beborítani, következő kitétel: a támogatás mértéke legfeljebb 70% lehet, értéke minimum 50 millió forint. Tehát olyan beruházást kell nekünk csinálni poros utakon, földutakon, ami legalább 50 millió forintba kerül. A mi utjaink ebbe nem fértek bele, és ezért lemaradtunk arról a pályázatról. Lett volna egy 3-3,5 millió forint, mert 8 millió forint saját erőt tudtunk volna vinni. 3-3,5 millió forintot tudtunk volna nyerni nem, de nem, mert te azt mondtad, várjunk a nagy pályázatra. Itt van a nagy pályázat, amibe nem férünk bele. Tisztelt képviselőtestület,……. érdemben, tessék szíves szólni Ladányi úr megkérem. Gódor András: Ezt a Kulcsár Ilona küldte el, és ezt most kaptam tegnap előtt. A múlt csütörtöki pályázatírókkal történő beszélgetése után ez a legfrissebb uram, ez a legfrissebb. Tehát kijelenthetjük azt, hogy Ladányi úr javaslatára kimaradtunk vagy lemaradtunk arról a pályázatról. A nagy pályázat majd érkezik a nagy pályázatba, meg nem férünk bele, mert ennek az értéke minimum 50 millió forint. Tessék szíves ezt majd áttanulmányozni. Ladányi László: Én kb. egy órával, ezelőtt néztem az interneten én ilyen írást nem találtam. Gódor András: Én nem tehetek róla, hogy te nem találod az interneten a jó Isten áldjon meg. Azért mert te nem találod az interneten azért még ez, létezhet. Amiből én idézek Ladányi úr… had, mondjam végig. Amiből idézek feladó Kulcsár Ilona címzett stb. stb. Kulcsár Ilonával, tegnap nem tudtam beszélni ma hosszan beszéltem vele a részletekről. Tessék szíves majd az
102
interneten megnézni majd akkor megmondani, hogy lesz-e belőle valami. Erről a vitát lezárom. Majd érdemben. Ladányi László: Nem lehet a vitát lezárni, Gódor András: Ki vezeti a vitát Ladányi úr? Ladányi László: Teljesen mindegy polgármester úr ki vezeti. Gódor András: A vitát lezártam. Tisztelt képviselőtestület, szavazás következik. Ladányi úr megadom még utoljára a szót, tessék. Ladányi László: Itt a kulcs szó ugyanaz a pályázat, polgármester úr a jegyző úr határozottan kijelentette, hogy ugyanazon a pályázaton, amin mi nem indultunk nyert Valkó 4 millió 700 ezer forint. Én azt el is tudom hinni, hogy 4 millió 700 ezer forintot nyert Valkó. 2 millió 700 ezer forintot én is megtaláltam ebből, pontosan Iskolák, Orvosi rendelők, járdaszakaszok felújítására. Megjegyzem abban a pályázatban ezért nem indultunk, mert a nyertesek 80% - a ravatalozó felújítására kapta a pénzt. Baglyas János: Azon a pályázaton azért nem indultunk, mert azt mondtad, ne induljunk ezen a pályázaton és a képviselők többsége, illetve nem szerezte meg azt a többséget, ami az induláshoz kellett volna azért nem indultunk, ezt javasoltad. Ezért nem indultunk ezen a pályázaton a másikon meg esélyünk sem lett volna, ne tereld el a dolgot másmerre. Ezt a pénzt elbuktuk. És ide visszavezethető hogy ezt a pénzt elbukta a falu és nem ez az első olyan összeg, amit elbuktunk. És ezt nem okoskodással kell magyarázni, hanem kellő időben és kellő bölcsességgel és kellő szakismerettel rendelkező szakemberekre kell bízni a döntést. Nem amatőrökre. Ladányi László: Nem erről van szó. A jegyző úr azt mondta, hogy azon a pályázaton… Gódor András: Tisztelt képviselőtestület Ladányi úr, ha ön hazugságon vagy füllentésen akarja a jegyző urat fogni, akkor én szerintem,……. meg engedi, hogy elmondjam? Akkor én szerintem, meg kellene vizsgálni a lelkiismeretét, bele kellene nézni a lelkébe. Ebbe a nagypályázatba nem férünk bele és az idén megint elúszott 3-3,5 millió forint pályázati lehetőségünk hát nekünk ez fáj jobban. Nem az, hogy Jánosik György, hogy mit mondott, hogy mennyit nyert Valkó ravatalozóra meg útra. Nekünk az fáj, hogy az idén sem, pályázhattunk útra, és az idén sem nyertünk. És itt van az új pályázat, tessék szíves majd odaadom, majd a végén, és itt van nem támogatható és minimum 50 millió forint. Tessék. Szekeres Sándor: Ezen a pályázaton azért is nem indulhattunk, mert feltételezem, hogy a felszíni vízelvezetés megoldása kellene lenne erre a pályázatra .Ami arra az útszakaszra……………. Gódor András: Kérem szépen a következőt, mondanám, olyan szinten megy most már a dolgoknak az elferdítése, ami egyszerűen döbbenetes én nekem is azt kell mondani. Mert ezen a pályázaton a felszíni vízelvezetés megoldott, azt mondtuk, mert árkok mindig voltak . Ezt a helyzetet vissza kell állítani. Már megint kezdjük elölről ezt a vitát eddig mindig tudtunk Sándor ezen nyerni, minden pályázaton. Akkor nem nyertünk, amikor nem indultunk illetőleg volt egy gikszer egyetlen pályázatnál. Ezt, tessék a lelkiismeretével megbeszélni kedves László. Jó? Tisztelt képviselőtestület visszatérünk az eredeti napirendi pontra, ami úgy
103
gondolom…Kérem szépen, kérem szépen. Tanácskozási joggal, van ön jelen akkor, ha Ügyrendi kérdéseket tárgyal a képviselőtestület. Tárgyalja? Nem tárgyalja. Ügyrendi Bizottsággal kapcsolatos kérdést nem tárgyal a testület. Én úgy gondolom, hogy a képviselőtestület 11 taggal határozatképes. Tehát a napirendről szavazhatunk. Napirend a meghívóban szerepeltetett napirendi pontok, ebbe kértem én, hogy vegyük fel a Bethlen utcai telkek értékesítését, és kérte Sződi Mária vegyük fel a Pénzügyi Bizottság tagjainak kiegészítését. Fölteszem tehát …………. Ladányi László: Bocsánat. Szeretnék én is még egyszer szólni a napirendhez, hogy tartottunk kedden egy bizottsági ülést és ezen szó volt a hulladékgyűjtés ……….. Gódor András: Nem, nem. Ladányi László: Szeretném, ha napirendre vennék ezt a dogot, mert ott egy határozat született ezzel kapcsolatban. Gódor András: Tessék szíves leírni és tájékoztatni a képviselőtestületet erről. Fölteszem tehát szavazásra, a Bethlen utcai telkek értékesítését.... tessék Szénási István: Még egy kérésem, lenne nekem is, hogy a Lakásügyi Bizottság sem tudja végezni a munkáját, mert ott is két belső képviselő van és két kültag, mivel Nyári Erzsébet visszamondta. Hogy ha már szavazunk az egyebekről, akkor szeretném, ha ezt is megbeszélnénk. Gódor András: Tisztelt Képviselő-testület akkor előterjeszteném a Bethlen utcai telkekkel kapcsolatos előterjesztést, aki úgy érzi, hogy vegyük fel napirendi pontba kézfeltartással, szavazzon. Aki ellene van? Aki tartózkodik? 6 igennel, 5 tartózkodással a Bethlen utcai telkek értékesítését napirendre vettük. 56 /2007. (VI.21.) sz. határozat
Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a napirendi pontok közé felveszi a Bethlen utcai telkek értékesítésével kapcsolatos előterjesztést. Határidő: azonnal Felelős: Jánosik György mb. jegyző Gódor András: Kérem, hogy a Pénzügyi Bizottság és a Lakásügyi Bizottság tagjainak pótlását a mostani ülésen vegyük napirendre, kéri ezt Sződi Mária. Én ezt a kérést nem javaslom éppen az ügynek a bonyolultsága miatt, nem is egy bizottságról van szó most már, ha nem két bizottságról ezt alaposan meg kell tárgyalni. Ezt tárgyalják meg a bizottságok is, hogy kit jelölnek, és kit lenne célszerű ,és tűzzük a következő ülés napirendjére. Tehát aki azzal ért egyet, hogy a bizottság tagjainak kiegészítését tárgyaljuk a mai képviselőtestületen az kéz felemeléssel szavazzon. Hat igennel, 5 nemmel a képviselőtestület nem tárgyalja a bizottságok kiegészítésre tett javaslatot. Jánosik György: Volna egy javaslatom az új képviselő tag megválasztásával kapcsolatban.
104
Soós József: Ez volt a szavazás előtt, joga lett volna szavazni. A jegyző úrnak feladata lett volna, hogy fel álljon és mondjon……….. Gódor András: Tisztelt képviselőtestület… Soós József: Kioktatom önt, ha nem tudja a feladatát, akkor kioktatom. Gódor András: Én figyelmeztetem Soós Józsefet, rendre utasítom. Kérem szépen őrizze meg mindenki a nyugalmát. Tisztelt Képviselő-testület, szavazás közben vagyunk a meghívóban szereplő napirendi pontokat, teszem föl szavazásra, azzal, hogy kiegészítjük a Bethlen utcai telkek értékesítésével kapcsolatosan, amit a hetedik napirendi pont után javaslok tárgyalásra. Aki ezzel egyet ért,….. tessék. Ladányi László: Nekem is volt egy javaslatom a napirenddel kapcsolatban, azt nem szavazta meg a testület…, hogy vegyük fel napirendre, a Településfejlesztési bizottságon hozott határozati javaslatunkat. Gódor András: Hol van az a határozati javaslat? Ladányi László előterjesztését akkor az egésznek a megszavazása előtt szavazásra teszem föl, hogy a bizottság legutóbbi ülésének a kommunális hulladék kezelése és a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos állásfoglalását, határozati javaslatát tárgyaljuk meg azt javaslom, hogy vegyük fel a napirendi pontok közé. Aki ezzel egyet ért kézfelemeléssel szavazzon. Köszönöm szépen. (egyhangú) 59 /2007. (VI.21.) sz. határozat
Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a napirendi pontok közé felveszi a kommunális hulladék kezelésével és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos állásfoglalást, határozati javaslat megtárgyalását. Határidő: azonnal Felelős: Jánosik György mb. jegyző
Gódor András: Akkor ez a Bethlen utcai telkek értékesítése után a kilencedik napirendi pontban tárgyaljuk. Tisztelt Képviselő-testület most felteszem szavazásra a meghívóban szerepeltetett és a módosított napirendekkel kiegészült napirendet. Aki ezzel egyetért, az kézfelemeléssel szavazzon. Hét igen szavazattal, négy ellenében. 63 /2007. (VI.21.) sz. határozat
Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a meghívóban szerepeltetett és módosított napirendekkel kiegészült napirendet elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Jánosik György mb. jegyző
105
Gódor András: Akkor elfogadtuk, a napirendi pontokat akkor meg kezdjük a munkánkat. Az első napirendi pont Nyári Jánosné lemondó nyilatkozata képviselői tagságáról. Tessék Jánosik György. Jánosik György: Tisztelt képviselőtestület Nyári Jánosné személyesen megkeresett, és a lemondás okát indokolva arra kért, hogy ismertessem a képviselőtestülettel az alábbi gondolatait. Addig még elviselte, míg a támadások az ő személyét érintették, de mivel, hogy a gyermekei is fenyegetettségbe, veszélybe lettek ezért volt szükség arra, hogy lemondjon. Ezt mindenki úgy értékeli, ahogy akarja. Én arra kérek mindenkit, hogy az ilyen megtartástól tartózkodjon, ez indulatokat gerjeszt és az indulatok sokszor fékezhetetlenek. Gódor András: Tisztelt képviselőtestület. Nem tettem volna, nem tettem volna, hogy ehhez fűzzek én is valamit, de most már megteszem. Megteszem, hogy ártatlan és a község érdekét szolgáló dolgokat így akarják szétszedni egyesek, akkor meg kell tennem a lemondással kapcsolatosan egy jelzést. Még egyszer mondom nem tettem, volna, de most kénytelen vagyok tenni ezzel kapcsolatosan. A Nyári Jánosné lemondását mindenki megkapott mellékletben, amit a polgármesternek címzett, ahogy ezt kell. Ezt behozta a Polgármesteri Hivatalba, és leadta délelőtt folyamán az ott dolgozó munkatársnak. Ezért megdöbbenéssel olvastam a következőt, a Soós József által aláírt levelet, amit a Választási Bizottság elnökének írt ennek az első részét szeretném felolvasni. „Tisztelt Elnök asszony! 2007. június. 12–én délelőtt tudomásomra jutott, hogy Nyári Jánosné helyi Önkormányzati képviselő asszony, lemondott a képviselői mandátumáról. A hír valóság tartalmának ellenőrzése céljából délután felkerestem a Polgármesteri Hivatal titkárságát, és az eredetivel megegyező másolatot kértem a képviselő asszony, írásba benyújtott lemondó leveléről. A másolatot rendelkezésemre bocsátották.” Szeretném ennek az igazi valóságtartalmát elmondani amellett, hogy ezt nem vitatom. Szeretném ezt a következő mondatban kiegészíteni a hír valóság tartalmának ellenőrzése céljából, délután felkerestem a dányi Polgármesteri Hivatal titkárságát, ahol senkit nem találtam. Szabadságon volt Dóczy Erika kolléganő egésznap és Szilvi sem volt, így senkit nem találtam, ezt elhallgatta ez a levél, és az eredetivel meg egyező másolatot kértem a képviselő asszony, írásba benyújtott lemondó leveléről. A másolatot rendelkezésemre bocsátották, egy köztisztviselő, akit a folyosón találtam, és őneki mondtam, hogy menjen be egy idegen irodába és keresse meg azt a levelet, amiről a polgármester nem is tudott. Mert az internetről értesültem én is illetőleg valaki felhívott, mert én is szabadságon voltam. Valaki felhívott, hogy interneten olvasta, hogy valóban lemondott-e Nyári Erzsi? Én nem tudom, hogy le mond-e Nyári Jánosné most hallom Tőled mondtam a kérdezőnek. Mi történt Tisztelt Képviselő-testület? Az történt, hogy bejött Soós József és Oláh Tibor, megtalált egy köztisztviselőt a folyosón és ennek azt mondta, hogy menybe az irodába és keresd meg a Nyári Jánosné lemondó levelet, készíts róla egy fénymásolatot nekem. Ez a köztisztviselő nyilvánvaló, hogy fegyelmi vétséget követett el. Ha valakinek, Soós Józsefnek, de főleg Oláh Tibornak kellett volna tudni, hogy nem hoz olyan helyzetbe egy köztisztviselőt, hogy fegyelmi vétséget kövessen el. Ennek ez az egész tartalma és ez az egész igazsága, ami itt van. Soós József: Polgármester úr, én bejöttem a Hivatalba, igen nem internetről értesültem róla csak egyszerűen annyi volt, hogy a Nyári Jánosné kiment a Hivatalból és lobogtatta a papírt a Tibor feleségének és mindenkinek, akivel találkozott. Ezt tette az után, hogy az iskolából kijött és Iliász tanár úrral összeveszett tudomásom szerint vagy valami hasonló volt. Nem tudom, hogy mi a valóságtartalma. Bementem és nem tudom, hogy kitől kell kérni attól, aki
106
ott van, attól kérem el. Nem kényszeríttettem senkit, csak megkértem, hogy adjon egy másolatot. Gódor András: Soós úr azt szeretném mondani ezzel kapcsolatban ez a hír nyilvánosságot, érdemel ez nem titok. Nagyon sajnálom Soós József - úgy látszik nagyon heves volt a napirend előtti vita -, hogy ha nem érzed ki belőle azt, hogy volt jegyzővel, akinek pontosan kell tudni a műveletet bejössz és egy köztisztviselőnek azt mondod, hogy menj be egy idegen irodába és adj nekem erről egy fénymásolatot. Mindezt úgy, hogy a címzett, a polgármester, akihez ezt írták, még csak nem is tudott, róla . Én azokat a kérdéseket nem akarom feltenni, hogy miért kellett ezt ellenőrizni, miért… tessék Bugyi Sándor: Inkább az a szomorú az egész dologban és Én ezt látom ez így is, van. Azért kellett elkérni a fénymásolatát, hogy nehogy közben Erzsébet meggondolja magát. Az lett volna tisztességes, hogy Tiborral odamentek és megpróbáljátok erről lebeszélni nem pedig hogy minél előbb lemondjon. Gódor András: Kérem, szépen szeretnék annyit mondani, hogy nem kell elvinni a dolgot másfelé, nem tetszenek érezni ennek a fonákságát! Én tagja vagyok ennek a Megyei Önkormányzatnak, bemegyek a Megyei Önkormányzathoz, és azt mondom, tudom, hogy kapott az elnök valakitől egy levelet és a folyosón valakitől kérem. És teszi ezt egy államigazgatási főiskolát végzett ember, aki jegyzői minősítésben dolgozott itt és teszi ezt Soós József. Soós József egyébként az ellenőrzéssel kapcsolatban nagy-nagy aktivitással van az ellenőrzések iránt. Azt már tapasztaltam. Tehát kérem, ennek az erkölcsi súlyát, ha Soós József nem érzi, hogy egy embert olyan helyzetbe hozott, hogy vele szemben fegyelmi eljárást kellene, vagy kell indítani én ezt nagyon-nagyon, sajnálom. Jánosik György: Tisztelt képviselőtestület, következőt szeretném hozzáfűzni ehhez az esethez, hogy a helyi Önkormányzati képviselők jogállásáról hozott törvény egyértelműen fogalmaz, hogy a polgármesterhez átadott vagy eljutatott lemondó nyilatkozat ugyanaz, mint ha a képviselőtestület előtt tenné meg a lemondó nyilatkozatát a képviselő. Kérem szépen nem jutott el a polgármesterhez ez a lemondó nyilatkozat, nem értesült róla, illetve a másik része, tessék nekem megnevezni azt a Hivatalt ahol mindenféle ellenőrizetlen iratmásolatot ki lehet adni. Gódor András: Kérem, szépen nagyon sajnálom, hogy még mindig nem érzi Oláh Tibor is ennek a súlyát. Ujfalusi János: Engem is megdöbbentett ez az írás, kicsit de más okból, ha egy képviselő kíváncsi egy vitatott iratra, akkor köteles megkérdezni vagy mondani, hogy belenézek. Itt úgy kezdődik, hogy Tisztelt Polgármester úr. A polgármestert illett volna megkérdezni, hogy készíthet-e másolatot. Ha nem magán jellegű a levél, akkor joga van kérni. Joga van ehhez a levélhez. De addig, míg az illető nem adja oda, mint ahogy most megkaptuk addig senkinek nincs joga, ez számomra a levéltitok meg sértése. Soós József: Egy kicsit előrébb lépjünk egy másik napirendre. Van a Forgács úrnak az Önhöz intézett levele, amelyből öntől kaptunk másolatot. A Forgács úr a harmadik oldal első bekezdésében utal arra, hogy 2006. december. 4-én, hogy ismételten törvényességi felhívással fordult a képviselőtestület felé. Ezt nem kapta meg a testület ehhez nem lett volna joga, hogy megkapja? Vagy neki is be kellett, volna jönni és mindenkinek és elkérni, hogy tudom, hogy van ilyen.
107
Gódor András: Kedves Soós József most nem azt tárgyaljuk. Ott majd el kell mondani. Nem kell nevetni, nem azt tárgyaljuk nem kell elkenni a dolgokat uraim. Ha Soós József nem érzi ennek, és aki ezt kineveti, nem érzi ennek az erkölcsi súlyát , hogy ő mit csinált egy köztisztviselővel, akit fegyelmileg felelősségre kellene vonni, ezt nem érzi, ha nem mindenféle utcai beszélgetésre meg a hetvenkettedik napirendre hivatkozik, és ezt nem érti, akkor azt mondom, hogy ennek az embernek az erkölcsi értékítéletét kellene kicsit felülvizsgálni. Sződi Mária: Egyetlen egy mondatot szeretnék mondani. Egy, nincs itt az Erzsi, sajnálom. A háta mögött beszélünk. Kettő, itt sorra emberekről ítélkezünk senkinek nincs hozzá joga. Gódor András: Kérem szépen én, azt hiszem, hogy a polgármesternek és a Képviselőtestületnek joga van ahhoz, hogy ítélkezzen… Sződi Mária: Nincs joga, ahhoz, hogy azt mondja az egyikre, hogy ilyen vagy olyan vagy, amolyan. Azt mondta, hogy XY erkölcstelen. Gódor András: Nem én azt mondtam, hogy felül kell bírálni. Heim József: Akkor miért bűnöző a polgármester, már ne haragudj meg érte? Gódor András: Gódor Lajosnénak megadom a szót. Gódor Lajosné: A Választási Bizottság, Soós Józseftől kapott egy kioktató levelet, amit kikérek magamnak. Soós úr két hónapja ül a képviselő székében de, mindenről jobban tud, mint mi. 1990 óta veszek részt a Választási Bizottságban, tisztességesen elláttam a munkámat, tudom, hogy mi a kötelességem, tudja a Választási Bizottság, hogy mi a kötelessége. Nem kell minket kioktatni, hogy meg kell keresni a soron következő képviselő jelöltet, mi meg keressük a nélkül is. Köszönöm a kioktatást, tanultam belőle egyébként is a Képviselő-testület hozta létre a Választási Bizottságot. Ha nincsenek megelégedve a munkánkkal, akkor, tessék minket visszahívni és elbúcsúzunk egymástól. Köszönöm szépen. Gódor András: Tisztelt képviselőtestület Nyári Jánosné lemondó nyilatkozatát a képviselő tagságról természetesen tudomásul vesszük. Rátérünk a második napirendi pontra. Új képviselő megnevezése és eskütétele, kérem a Választási Bizottság elnökét, ismertesse. Gódor Lajosné: Nyári Jánosné lemondása kapcsán a Választási Bizottság megkereste a soron következő Tóthné Török Editet írásban és megkérte, hogy szintén írásba jelezze a Választási Bizottságnak, hogy elfogadja-e a képviselői tisztséget. Török Edit ennek a kötelezettségnek eleget tett írásba jelezte a Választási Bizottság felé, hogy elfogadja a tisztséget. Nyári Jánosnénak egy időben a Választási Bizottság köszönőlevelet írt és megköszönte az eddigi munkáját. Megkérem Török Editet, hogy a polgármester úrnak az esküt tegye le. Gódor András: Tisztelt képviselőtestület kedves jelenlévők, most ünnepélyes eskületétel következik. Megkérem Tóthné Török Editet, fáradjon a szék mögé. Tessék szíves utánam mondai az eskü szövegét. Tóthné Török Edit eskütétele
108
Gódor András: Köszönöm szépen Edit jó munkát kívánok, tessék foglalj helyet. Tisztelt képviselő- testület, harmadik napirendi pont, tájékoztató az autóbusz-közlekedésről, bemutatom és köszöntöm az irodavezető urat, Kameniczky Ákost, aki rövid tájékoztatót ad nekünk. Köszönjük, hogy eljött hozzánk és azt kérjük, hogy a dányi közlekedés helyzetéről, lehetőségeiről szíveskedjen nekünk egy rövid összefoglalót adni. Kameniczky Ákos: Köszöntök mindenkit. Amit önök is tapasztaltak ez a legfontosabb dolog gyakorlatilag Magyarországon szinte egyedül álló,sikerült egy Európai szolgáltatást csinálni, hogy a Gazdasági és a Közlekedési Minisztériummal kötött szerződésünk alapján látjuk el a település helyközi közlekedését. Önöknek fontos tudniuk, hogy az ellátásért nem a Volánbusz a felelős. A Volánbusznak egy szerződés alapján, lehetősége van arra, hogy bevonják a vállalkozókat. A Szekér Transz a második fordulóban sikeresen pályázatot erre a Budapest –Dány vonalra, és egy olyan közlekedést tudunk így biztosítani, ami tényleg egyegyedülálló, korszerűek a buszok. Mi ezt a szerződést négy évre megkötöttük. Továbbra is a Volánbusz a szolgáltatásért felelős, tehát a Szekér Transz a Volánbusz nevében, és a számlájára látja el a feladatát. Minden észrevételt köszönettel veszünk. Mi nagyon szeretnénk, hogy ez az együtt működés a jövőben is megmaradna. A Budapest-Dány útvonalon gyakorlatilag tíz éven belül nem került volna fejlesztésre. Terveinkben szerepel, hogy a Gödöllő-Dányt és az isaszegi részt is kiadjuk vállalkozásba, hát ez egy kicsit nagyobb falat és nehezebb. A fővárosban különböző munkabizottságok jöttek létre szám szerint tizennégy. Minekünk naponta három-négy jut, hál’ Isten, ezen mindig részt veszünk. Ezekbe van menetrend-harmonizáló, tarifa egységesítő bizottság. Menetrendi közlekedés, javítását célzó bizottságok jöttek létre. Minden képen az a cél, hogy az elő városi vasútnak adni kell egy lökést. Az elővárosi vasút lesz az, ami hosszú távú, nyilván való, hogy átalakul az egész közlekedés. Sok kósza hír kering arról, hogy hogyan változik a tanulóknak a kedvezménye. Minekünk az számít, hogy alapvetően a gazdaságos közlekedésre törekedjünk. Nyilván az Önkormányzati igényeket a lehetőségeinkhez mérten figyelembe vesszük, csak addig tudunk így közlekedni, míg segítséget kapunk. Amint az állam ezt a közlekedési formát nem szponzorálja akkor nekünk más fajta ellátást, kell nyújtanunk. Nyilván ez hozzátartozik, hogy ha egy légkondicionált vonatra fel tudnak szállni Isaszegen, mondjuk egy kulturált pályaudvaron, akkor eszükbe sem jutna, hogy ezekkel a szép légkondíciónál busszal akár Rákoskeresztúrig buszozzanak el. Ha van kérdés, akkor én szívesen válaszolok. Gódor András: Köszönjük szépen irodavezető úr. Egy néhány rövid kérdés és egy néhány rövid válasz, tessék. Ladányi László: Én azt szeretném megkérdezni, hogy tervezik-e közeljövőben, ZsámbokDány buszjárat bővítését. Dánynak nagyon jó lenne, mert jelen pillanatba csak Gödöllőre és Budapestre tudnak utazni. Kameniczky Ákos: Ez egy visszatérő probléma ezt valamikor megírtam csak nem küldtem el, elfelejtettem ezért elnézést kérek. Ez már régóta visszatérő, hogy Zsámbokra , Kókára, legyen buszjárat. Dány ne legyen egy zárt település az autóbusz közlekedés szempontjából. Azt látni kell, hogy amit az előbb mondtam, hogy két járatért ellátásáért felelős a Volánbusz, mint Gazdasági Részvény Társaság, csak akkor, ha a bevételük fedezik a költségeket. Készültek kimutatások, hogy a keresztirányú közlekedések nyugat Pest megyében pl: ÉrdEsztergomban kimutatták, hogy napi hatvan ezer utas utazna, Budapest- Érd között tizenháromezer ingázó van naponta. Ezek félre visznek. Az egésznek az a lényege, ha találunk egy finanszírozási konstrukciót, akkor a Volánbusz ezt meg tudja csinálni. De
109
önmagában mi nem látunk benne gazdasági lehetőséget. Megcsináltuk tavaly a Tópartit, hát oda sem kell rásegítő járatot adni. Ladányi László: Nem is csak a Zsámboki járatra gondoltam, hanem, igazából a dányi emberekre gondoltam, hogy át tudnának menni, Dányból- Zsámbokra, vagy onnét Turára, vagy a másik irányba, Jászberénybe. Kameniczky Ákos: Hivatalosam ez úgy megy, ha önnek van egy ilyen igénye, és mi megállapodunk, hogy valaki finanszírozza ezt a közlekedés. Másik lehetőség a gazdaságos közlekedés, ez eltér a Volánbusztól, hogy ezt csinálja . A Volánbusz ezt nyilván megmondja, hogy ez neki mennyibe kerül, és az állam eldönti, hogy akarja-e ezt támogatni vagy nem. Veszteségtérítés a költségvetésben nincsen. Feltehetően az állam nem fogja támogatni. Beszéltünk itt Kókáról is. Kókáról vannak fejlesztési elképzeléseink. Volt arról szó, hogy Kóka- Budapest járatot Dányon keresztül visszük, és arról visszük vissza. Itt útjavításról van szó. Ha meg javítják, akkor erre visszatérünk. Szénási István: Járati bővítő lépést nem tervezel? Kameniczky Ákos: Nem. Miért? Szénási István: Mert a gyerekek jönnek az iskolából, Pestről meg jönnek haza fele, nem férnek fel, lógnak az ajtóba. Kameniczky Ákos: Mikor? Szénási István: Három negyed kettőkor? Kameniczky Ákos: Megnézzük, de nem tervezünk. Szénási István: Isaszegről egyre többen veszik igénybe ezt a szolgáltatást, mert olcsóbb, mint ha vonattal jönnének. Kameniczky Ákos: Az, az igazság, hogy a MÁV csatlakozott hozzánk a tarifáival. Utas növekedésről nem kaptunk jelentést, sőt, úgy néz ki, hogy országos szinten mondom, 10%-os utasszám csökkenésről beszélünk. Amit látni kell, hogy az egyik oldalon van egyen fejlődés a másik oldalon, van egy fogyasztott ár kiegészítés. Most a májusi jegyemelést, ami 10% volt összességében ez nekünk ebbe az évben 5-6% veszteséget okoz. Mert a tanulók után nem kapjuk, meg ami megillet minket. A tanulók után kapott összeget csökkentették. Összességében, amikor azt kérdezik, hogy sűrítjük-e a járatokat, magunktól nem. Járat tologatásokra van lehetőség. Sződi Mária: Azt mondta, hogy Gödöllő-Isaszeg-Dány között is elkezdődtek a tervezések, arra vonatkozólag, hogy az alvállalkozóknak kiadják. Nagyon kezdetlegesek ezek? Kameniczky Ákos: Jelenleg tegnap jelent meg a Gödöllöi vonalcsoport kiírásunk, ez egy kicsit komolyabb vállalkozást igényel. Sződi Mária: Miért, muszáj csuklós buszt használni?
110
Kameniczky Ákos: Nem, muszáj. Egy csuklós helyett reggel van két járat. Tehát hogyha jelenlegi alvállalkozásaink működni fognak, és lesznek olyan autóink, amiből ki tudjuk váltani a csuklós autóbuszt. Ez egy hosszú folyamat. Sződi Mária: Az Ön megítélése szerint erre mikor kerülhet sor? Kameniczky Ákos: Ha találunk egy vállalkozót, akkor januárra. Sződi Mária: Ideális esetben január vagy körülbelül egy év. Kameniczky Ákos: Igen, gyakorlatilag, ha sikeres. Oláh Tibor: Van egy olyan probléma, ami elég gyakori ami, nem csak engem érint, hanem többen is megkerestek már vele. Gödöllő- Isaszeg- Dány járat, Isaszegen keresztül Dányba érkező buszok közül nagyon sok nem megy be a vasútállomásra, hanem kihagyja a vasútállomást és úgy közlekedik tovább. Pedig nagyon sokszor jön Budapest felől vagy Hatvan felől vonat, ami ha a busz bemenne, akkor fel tudnának szállni rá. Nem kellene akkor háromnegyed, vagy egy órát várni, míg jön a Pest felől a következő vonat, és ahhoz busz. Kameniczky Ákos: Gyakorlatilag nekem teljesen mindegy, hogy bemegy Isaszegre a vasútra a busz vagy nem. Azokon múlik, akik ott ülnek a buszon. Akkor ezt meg nézzük és a Polgármester úrnak jelezni, fogjuk. Gódor András: Tisztelt képviselőtestület, kedves vendégek én örülök, hogy változás történt Dány közlekedésében és valóban rengeteg beszélgetésünk volt és vitánk is, levelek tömkelege ment a Minisztériumba is. Én nem akarom igazolni, hogy mennyit mentem, Dány közlekedés ügyében, de ő tudja, mások tudják. Ezek már csak nyavalygások részemről, azt híresztelték, hogy büntetik Dányt. Én nagyon sokat beszéltem velük, a minisztériumi osztályvezető úrral, és a vezérigazgató helyettessel. Köszönjük szépen irodavezető úr. Gódor András: Tisztelt képviselőtestület rátérünk a négyes számú napirendi pontra a Zsellérpaskomi földek értékesítése. Bemutatom Kolozsy Csaba Urat, aki itt van közöttünk. Aki írt a Képviselő-testületnek, egy levelet, amit mellékeltünk és erre született egy előterjesztés. Ez a terület a képviselőtestület vagyona, régebbi tagjaink tudják, de hogy mindenki tudja, és ezért kellő képen hangsúlyozzuk ki itt is, nem jött volna létre ez a terület, ha Dr. Oláh Lajos és Oláh Sándor ezt nem szorgalmazta volna. Amit a képviselőtestület tagjai a múltkor a helyszínen láttak, Ujfalusi János megmutatta, arról a területről van most szó. Úgytudom, hogy ezzel kapcsolatban is tárnyalt a Községfejlesztési Bizottság. Van-e valakinek ezzel kapcsolatban kérdése, vagy véleménye? Ladányi László: Ami a bizottsági ülésen elhangzott arról szeretnék párszóban tájékoztatást nyújtani. A bizottsági ülésen egyetértettünk abban, hogy ezt a területet eladnánk, Kolozsy úrnak. Egyetlen egy pontban nem jutottunk dűlőre, nagyon fontos a vételár. Kolozsy Csaba ajánlatta a 750ezer forintos hektáronkénti ár volt, mi úgy gondoltuk, hogy 850 ezer forintos hektáronkénti ár, az reális lenne. Amennyiben meg tudunk egyezni akkor természetesen a jelen formájában át, adnánk. Innentől az ő dolga lenne, hogy a megálmodott kis farmját ott létre hozza. Az ő dolga lenne ennek a területnek a rendbe hozása is. Ami az Önkormányzatot terhelné, ennek a területnek az átminősítése, és a kimérés költsége, amennyiben elfogadja ezt a 850 ezer forintos vételárat.
111
Kolozsy Csaba: Ezt a 850 ezer forintos vételárat nem tartanám reálisnak. Az induló árból elég sok mindent kell nekünk létre hozni, hogy ez megvalósuljon. Nem tudom, hogy a többiek, tudják-e ez egy lovas centrum lenne. Az árakat már mi is felkértünk, hogy mi mennyibe kerülne. Igazából a 850 ezer forintot egy, nagyon picit sokallom, az én áram és az önök ára között meg tudunk egyezni akkor nagyon szívesen, benne vagyok, és el tudjuk fogadni. Baglyas János: Nagyon örülünk, hogy ilyen érdeklődés van, és a Kolozsy úrnak tájékoztatásul szeretnénk mondani, hogy az a környék, ha minden a jelenlegi szándék szerint alakul, akkor szépen ki fog alakulni. Ott egy vételi szándékkal már bejelentkezett egy másik lovas ember, aki ló gyógyászattal foglalkozna, illetve tenyészeti telep és egy gazdasági telephely is kialakulhat. Megközelíthetősége viszonylag jó, jól megoldott két irányból is, talán még a gáz is elérhető, a villany is ott van a közelben. Úgy gondolom, hogy a mi ajánlatunk is méltányos de természetesen nem vagyunk merevek. Örömmel fogadjuk és csupán csak annyit, kérünk, hogy a falu javára és a falu érdekében és a faluval jó együtt működve működtesse a vállakózását. Kolozsy Csaba: Én véletlenül sem mondtam azt, hogy az önök ajánlata nem méltányos, viszont azt tudni kell, hogy a többi területről, amit az előbb említett azon jóval kevesebb a munka. Ahhoz, hogy a lovas centrum meg valósuljon ahhoz a tuskókat, ki kell szedni, ami nem egy kis összeg, és nagyon sok földmunkát kell elvégezni, ahhoz, hogy ezt a tevékenységet meg tudjuk valósítani. Én azt azért mondtam, hogy ha ez az ár egy kicsit lejjebb jön, akkor meg tudunk egyezni. Önöknek is jó, az hogy fel tudom ajánlani, hogy előnybe részesítem az itteni vállalkozókat, de természetesen csak akkor, ha piaci áron tudnak dolgozni. Sződi Mária: Csak egy rövid kérdés most ezt bruttó árként kell érteni? Gódor András: Igen. Meg kell, hogy mondjam, hogy az Önkormányzatnak lesz, még ott sok munkája. Ez az átminősítés nagy költséggel jár. Szeretnénk, ha elfogadná a bizottság ajánlatát az egy közeledésnek és egy jó, gesztus lenne. Kolozsy Csaba: Nem kell az egész területet átminősíteni, mert teljesen fölösleges. Mert a lovardának maradhat, mint legelő, tehát ha mi beadunk egy tervrajzot, hogy hova szeretnénk a felépítményeket elhelyezni, akkor lehet, hogy önöknek is sokkal könnyebb lenne egy kisebb területet átminősíteni. Ujfalusi János: Én következővel tudom kiegészíteni, hogy kérem a testületet, hogy először a vevővel, a leendő vevővel az árban egyezzenek meg, és utána bízzanak meg valakit, valakiket, mondjuk három embert, Stári Gábort, Kolozsy Csabát és egy harmadik ember, leülnek és az átminősítést pontosan, beszéljék meg egymással, és tisztázzák le, hogy mekkora a terület. Ugyanis annak a területnek még előtte van egy mérnöki kimérése. Ha már kijön a mérnök akkor már ne egy vonalat, húzzon be, hanem még másik kettőt. Bízzanak meg ebbe a három emberben, jól fognak dönteni. Jó lesz a vállalkozónak és jó lesz az önkormányzatnak, és az ott lakóknak is. Gódor András: Tisztelt képviselőtestület föl teszem szavazásra a bizottság javaslatát a 800 ezer forint / hektár, aki ezzel egyet ért, kézfelemeléssel szavazzon. Ugyan, úgy ahogy a határozati javaslatban szerepel tehát 800 ezer forint hektáronként és a négyzetméteri árát ki fogjuk majd számolni. Ahogy a határozati javaslatban szerepelt, hogy az átminősítés és a föld kimérés az Önkormányzat feladata. (Egyhangú)
112
64 /2007. (VI.21.) sz. határozat
Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ady Endre utca folytatásában lévő határvonalat figyelembe véve a Zsellérpaskomi magánterületű földekig terjedő önkormányzati tulajdonban lévő terület 800 Ft/m2 vételárért Kolozsy Csaba számára értékesíti. Az átminősítés és a földkimérés az önkormányzat feladata. A Képviselő-testület egyetért Kolozsy Csaba földhasznosítási szándékával. Hozzájárul az önkormányzat ahhoz, hogy az átminősítésig Kolozsy Csaba a területet rendezze, a tuskókat kiszedje, gyommentesítse és szükség szerint bekerítse. A terület értékesítésre vonatkozó szerződés aláírásakor a kérelmező a vételár felét, az átminősítést követően pedig a másik felét az önkormányzatnak befizeti. Határidő: folyamatos Felelős: Gódor András polgármester Gódor András: Tisztelt Képviselő-testület rátérünk az ötös számú napirendi pontra. Közterület használati kérelmek. Soós József: Kérdésem az lenne, hogy búcsú lesz, hogy nem lehetne ezt más módon elintézni, hogy tényleg ne vigyük a testület elé, mert… Gódor András: Én is így gondoltam de azt mondták így szabályos. Nem az egész területről, csak erről a területről, mert ezek több napig itt lesznek. A három ember, Jankovics Zoltán, Horváth Károlyné, Szénásiné Kovács Éva. Ők azok, akik nem búcsú előtt közvetlen, foglalják el a területet, hanem jóval előtte. Ladányi László: Az elmúlt évben ennyi volt ez a….. Gódor András: Ennyi. Ladányi László: Nem kellene kicsit, módosítani ezen? Gódor András: Hát arra vonatkozólag nincs előterjesztés. Baglyas János: Bizottság vizsgálja fölül a közterület használati díjat, hogy ez így meg felelőe? Ha nem tartja meg felelőnek, akkor javasoljon egy új összeget. Gódor András: Szerintem a közterületet biztosítsuk neki most ezzel az összeggel, és nagy valószínűség szerint, csak júliusba még kellene tartani egy testületi ülést, bár az már nincs betervezve, mert ott nyári szünet van. Az Intézményvezető kinevezésről és a várhatóan a gyermekorvosi pályázatról is kellene döntenünk. Aki egyetért azzal, hogy a három vállalkozó előtte ide költözzön az kéz felemeléssel szavazza meg. Határozat Gódor András: A Pedagógia Szakszolgálati Feladatok Ellátásáról szóló Megállapodások elfogadása a következő napirendi pont, de még mielőtt rátérnénk, az Oktatási Bizottság
113
tárgyalta a testületi ülés előtt. Ez nincs aláírva mindjárt megmondják, hogy miért nincs ez aláírva? Ezt az anyagot nem én készítettem, hanem a Gödöllői Polgármesteri Hivatal úgy sokszorosította le. Minden Önkormányzat ezt az előterjesztést tárgyalja. A lényege, a Pedagógiai Szakszolgálat ezen belül nevelési tanácsadás és a logopédiai szolgálat, olyan formába, ahogyan ez a megállapodás részében foglalva van. Egyébként törvény írja elő ennek a szolgálatnak a működését, ami valamilyen formába történt eddig, nem abba a formába, amibe most terjesszük elő, hogy a több célú Kistérségi Társulást, amelyre állami normatívát is igényelhet, plusz igényelhet Kistérségi hozzá járulást is és természetesen Önkormányzatok hozzájárulása az a harmadik forrás, amiből ez a szolgáltatás működik. Van-e kérdés ezzel kapcsolatban. Bugyi Sándor: A bizottság támogatja. Sződi Mária: Csak egy rövid kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. Vannak olyan kötelezettségek, hogy helységek, stb.mi hol biztosítunk….. Gódor András: Mind megvan, az iskolában, a nevelési tanácsadóba, tehát nem kell külön helység ennek. Ez az Önkormányzatot 1 millió forinttal fogja érinteni. Kővágó Róbert: Költségvetésbe bele terveztük? Gódor András: Ezt a költségvetésbe nem tervezhetjük. Kővágó Róbert: A Pénzügyi Bizottság mit mond? Gódor András: A Pénzügyi Bizottság csak annyit tud mondani, hogy várható bevételek terhére. Ez kötelező feladat. Ennek a működési formája így a leggazdaságosabb. Ez tulajdon képen már a több célú Kistérségi Társulás létre jötte kor, talán már tavaly is működhetett volna. Ha a képviselő testület úgy gondolja, hogy ebbe nem veszünk részt akkor magunkra maradunk, van-e kérdés? Nincs kérdés, akkor föl teszem a határozati javaslatot. Tehát elfogadja a Dány Önkormányzati képviselő testület a Pedagógiai Szakszolgálati Feladatok Ellátásáról szóló előterjesztést, magára nézve kötelezően elismeri és biztosítja a pénzügyi fedezetet. Aki egyetért, az kézfelemeléssel szavazzon. (Egyhangú) 65 /2007.(VI.21.) sz. határozat Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozati javaslat mellékletét képező megállapodást a pedagógia szakszolgálati feladatok ellátásáról, valamint magára nézve kötelezőnek tartja az abban foglaltakat. A képviselő-testület vállalja a meghatározott feltételek szerinti pénzügyi hozzájárulás teljesítését. A település képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: 2007. június 30. Felelős: Gódor András polgármester Gódor András: Tisztelt Képviselő-testület, a Tura Központi Orvosi Ügyelet Társulás létrehozásáról szól a hetes napirendi pont. Ezt már tárgyaltuk. A Regionális Közigazgatási Hivatalnak volt egy módosító illetve egy helyesbítő indítványa az ötödik és a hatodik ponttal ennek a beemelésével, történik az előterjesztés. Van-e kérdés ezzel kapcsolatban? Ha nincs.
114
Aki egyet ért vele, a határozati javaslattal, miszerint módosítja a megállapodásban foglaltakat, a Központi Ügyelet Társulás létrehozásáról, az ötödik és a hatodik pontnak megfelelően. Részletezve pedig a végén van. Van-e kérdés, nincs kérdés, aki egyet ért vele, kézfelemeléssel szavazzon. (Egyhangú) 81/2007.(VI.21.) sz. határozat
Dány Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Központi Orvosi Ügyeleti Társulás létrehozásáról szóló megállapodást az alábbiak szerint módosítja: 5. A társulás szervezete: 5.1. A társulási tanács: A társulás tagjait a társulási tanácsban a tag önkormányzatok polgármesterei képviselik (továbbiakban a társulási tanács tagjai). 5.2. A társulási tanács tagját akadályoztatása esetén a társulás tagjai által írásban meghatalmazott személy helyettesíti. 5.3. A döntéshozatalnál a társulási tanács tagjai szavazati joggal költségvetési hozzájárulásuk arányában rendelkeznek. 6. A társulás működésének szabályai 6.1. A társulási tanács évente legalább 2 alkalommal, illetőleg szükség szerint ülésezik 6.2. A társulási tanács ülését az elnök hívja össze és vezeti le. 6.4. A társulási tanács akkor határozatképes, ha – a székhely településsel együtt – a szavazatok több mint felével rendelkező képviselő jelen van.
Határidő: azonnal Felelős: Gódor András polgármester Gódor András: A Bethlen utcai telkek értékesítéséről, a Képviselő-testület 2006. 07. 06.-án határozott. Itt van előttem a határozati javaslat, Dány Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Bethlen Gábor utcai telek, telkenkénti árát, 750 ezer forint összegbe állapítja meg. A telekmegosztás, kimérési költségei, az eladót és az Önkormányzatot terhelik. Tudjuk, hogy a Bethlen utcai telkek ezek a roma telepen találhatók. A Képviselő- testület és a Kisebbségi Önkormányzat között volt egy megállapodás, ha itt történik fejlesztés, vagy eladás akkor a Képviselő-testület, a Kisebbségi Önkormányzat határozata alapján fog eljárni. A Kisebbségi Önkormányzat 2006. 08. 08.-án azt javasolta Dány Község Önkormányzatának, hogy Dudás Diana és Kanalas Pál valamint Vidák Katalin és Kanalas Péter számára ezt a területet értékesítse. Velük többször beszéltünk az elmúlt napokban még a mai napon is, még Dudás Diana és Kanalas Pál nem nyilatkozott, nem jött ki a helyszínre, Vidák Katalin és Kanalas Péter azt kérik, hogy 400 ezer forintot tudnak be fizetni és a többit, azt pedig egy év alatt tudnák csak kifizetni. Ezek a telkek nem piaci értékeken vannak, tudjuk, hogy a Bethlen utcai telkek teljes összközműves telkek, a csatorna kivételével rendelkezésre áll a víz, a villany, a gáz, földút van, nincs szilárdburkolatú út. Tehát, Vidák Katalin és Kanalas Péter fizetési kedvezményt kért, de eddig nem fizetett semmit. Szajkó úrnak volt egy kérése illetve a mostani Kisebbségi Önkormányzatnak, mivel nem kelt el ez a telek, hogy bízza meg a Képviselő-testület a Kisebbségi Önkormányzatot, hogy járjon el vevő kijelölési javaslattal. Önkormányzatnak kellenek a bevételek, ott is az a két foghíjas telek beépítésre vár, azért is olcsóbb ennek az ára nem csak a hiányzó infrastruktúra miatt, ha nem ez valamikor egy szeméttelep volt.
115
Ujfalusi János: Még annyi, hogy ugyanolyan feltételekkel, mint a Vörösmarty illetve az Arany János utcai telkek, 50-50%-ba. Gódor András: Az 50%-kot befizeti és a maradékot három év alatt fogja teljesíteni. Szajkó Béla: Csak annyi lenne a Tisztelt testület felé, hogy mivel szeméttelep volt, megkérem a testületet, hogy az áron, változtasson, vagy olyan döntést hozzon részükre, ami méltányos. Olyan megoldást kellene alkalmazni, hogy járuljon hozzá a testület, hogy míg meg nem kapja a szoc.polt addig, valamilyen toleranciát, hogy részletbe fizesse. Kővágó Róbert: Polgármester úr, ha jól értelmezem, akkor a Cigány Kisebbségi Önkormányzat megjelöl vevőket, és a Képviselő-testület ezt véleményezni fogja valamilyen formában, hogy eladják-e azoknak a személyeknek vagy nem adják el azoknak személyeknek. Gódor András: Igen-igen, de a Képviselő-testület…. Baglyas János: Bocsánat, ha egyszer már felkínáltuk a Kisebbségi Önkormányzatnak, a vevő kijelölési jogot, akkor már ne csorbítsuk. Gódor András: Ha a képviselőtestület kedvezményt ad, mint ahogy azt kéri, a Szajkó úr akkor már az egyik telekre van vevő, Vidák Katalin és Kanalas Péter személyében, mert ők 400 ezer forintot azonnal be tudnak fizetni. Akkor már csak egy telekre kell kérni újabb javaslatot, az a kérdés most, hogy a korábbi döntéssel szembe, hogy nem kéri a képviselőtestület, hogy 750 ezer forintot egy összegben fizessen be, ha nem, fizessen be 400 ezer forintot, úgy ahogy ezt Vidák Katalin és Kanalas Péter javasolta, és a fönn maradó 350 ezer forintot pedig egy éven belül fizessen be. Baglyas János: Javaslom, hogy adjuk meg ezt a fizetési javaslatot, és a másikat jelöljék ki. Gódor András: Határozott az Önkormányzat Vidák Katalin és Kanalas Péter, Bocskai utca 34. szám alatti lakosoknak a fizetésre vonatkozólag a 400 ezer forintot egy összegbe, 350 ezer forintot pedig tizenkét havi egyenlő részletre történő kifizetését engedélyezzük. Felkérjük a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot, hogy a meglévő telekre jelöljön ki egy vevőt. Van ezzel kapcsolatban valami kérdés? Ha nincs akkor, fölteszem határozati javaslatot, hogy Vidák Katalinnak és Kanalas Péternek Bocskai utca 34. szám alatti lakosoknak 400 ezer forint egy összegbe való kifizetése mellet, 350 ezer forint befizetését tizenkét hónap alatt teljesítse az Önkormányzat számára. Úgy ahogyan ez a Vörösmarty utcai telkekkel kapcsolatos, amennyiben ezt a fizetési kötelességét nem teljesíti, valamelyik hónapban akkor retorziónak van helye. Egyetértünk vele Tisztelt Képviselő-testület? Aki egyetért, az kézfelemeléssel szavazzon.(11 igennel, 1 tartózkodással)
66 /2007. (VI.21.) sz. határozat
Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bethlen utcai 2 db építési telek közül 1 db telket Kanalas Péter és Vidák Katalin Dány, Bocskai utca 34. szám alatti lakosoknak értékesíti, 400 ezer Ft egyösszegben történő befizetése illetve a 350 ezer Ft tizenkét hónap alatt történő teljesítése mellett.
116
Egyben felkéri a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot a meglévő 1 db telekre vevőt jelöljön ki. Határidő: azonnal Felelős: Jánosik György mb. jegyző
Gódor András: Tisztelt Képviselő-testület a Településfejlesztési Bizottság ülésezett, Ladányi László mondta, a szilárd hulladék, és a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos állásfoglalását el akarja mondani. Tessék. Ladányi László: Először is a kommunális hulladékkal kapcsolatban a bizottság azt a döntést hozta, hogy a Polgármester urat megkéri arra, hogy a turai szemétlerakó tulajdonosa, hogy az Önkormányzat kérjen tőlük egy befogadó nyilatkozatot és kérdezze meg, hogy milyen anyagi feltételek mellet tudnák a mi szemetünket befogadni. Gódor Lajosné: Azt szeretném mondani, hogy ez év december 31-én a Környezetvédelmi Felügyelőség álláspontja alapján, be fogják zárni a dányi lerakót, a Környezetvédelmi Felügyelőség még az ősz folyamán kért, tőlünk egy nyilatkozatot, december 31. után, amikor bezárják a lerakót, hogy hova fogjuk szállítani a Dány község kommunális hulladékát. Ezt szállíthatjuk Gyálra, szállíthatjuk Csömörre, szállíthatjuk Turára . Mi azt szeretnénk, hogy Turára szállíthatnánk, mert közelebb van, mint a Gyáli lerakótelep . Árajánlatot is kell kérni, esetleg egy levelet írni Turára, hogy mennyiért , hogy egyáltalán, befogadnának úgy, mint egy beszállítót. Mert már tárgyaltunk a Turaiakkal. Úgy, mint tulajdonos akkor tudjuk, hogy 50 milliót kérnek. Én föl hívtam a Berkes Sándort a szelektív hulladék igazgatóját, Ő szíve szerint vállalná, mint beszállító egy évig vagy két évig nekik ez bevétel, de ez nem az Ő kompetenciája a polgármester vagy a Képviselő-testület dönt ezen a környéken. Baglyas János: Szeretnék egy gondolatot hozzá fűzni, valóban hamarosan betelik a szemét bánya, valahová raknunk kell a szemetet. Ebben az ügyben előre kell lépnünk, nyilván mindenkinek meg van a maga feladata, tehát haladjunk ebbe a dologban. Gódor András: Fölteszem szavazásra akkor a bizottság javaslatát, hogy a turai szelektív hulladékgyűjtőnek a tulajdonosi közösségét keressük meg a dányi kommunális hulladék, 2008. január. 1-től történő befogadására. Adjon árajánlatot. Egyet értünk ezzel? Aki egyet ér, az kézfelemeléssel szavazzon. Köszönöm szépen, egyhangú szavazás. 67/2007. (VI.21.) sz. határozat
Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a turai szelektív hulladékgyűjtő tulajdonosi közösségét megkeresi a dányi kommunális hulladék 2008. január 01-től történő befogadása végett, egyben árajánlatot is kér. Határidő: azonnal Felelős: Gódor András polgármester Ladányi László: Következő részben a szelektív hulladékgyűjtésről, az egy visszatérő téma, a bizottság arra az álláspontra jutott, hogy későbbi időpontban egy- két héten belül tartanánk egy lakossági fórumot. Amire meg hívnánk a település lakosait, és elmondanánk, hogy, hogy
117
történne, és várnánk erre is a javaslatokat. Egy szerződést a HUKÉ-tól, hogy ez hogy is szól. Talán az lenne a legjobb, hogy ha velük kötnénk egy szerződést ugyan is nagy kötelezettséget róna, az Önkormányzatra. De ez egy későbbi időpont lesz. Gódor András: Tisztelt képviselőtestület nem tudom, hogy miről volt szó. Gódor Lajosné: Elmondhatom? A decemberi közmeghallgatáson itt voltak ezek a képek. Arról lenne szó, hogy augusztusban vagy szeptembertől ez a zsákos szelektívgyűjtés házhoz megy, bevezetnék a településen. Elkezdenék egy pár emberrel, a kukás autó kivinné a zsákokat, elszállítanák, ennek anyagi vonzata nincs. Gódor András: Igen nekem lenne egy javaslatom ezzel kapcsolatban. Jelöljünk ki a településnek egy utcáját egy jól meghatározható regionális körzetet, vezessük be ezt. Ezeknek az embereknek, akik ebbe részt vesznek, tegyük őket érdekelté, adjunk nekik kedvezményt. Ujfalusi János: Ezt a négy- öt hónapot, míg az idei évben van a szelektívgyűjtéssel, nem tudjunk pénzügyileg támogatni, én ezt nem javasolnám, mert ezzel borulna a KHT költség vetése elég jelentősen. Ez a négy- öt hónap ez nem olyan nagy összeg egyetlen családnál, viszont egy beszoktató jelleggel mindenki hozzászokna, hogy abba zsákba bele teszi az üveget, a fémdobozt, a műanyag flakonokat, és ha most azt mondjuk, hogy a Vörösmarty utcától kifele eső terület akkor azt mondják a Széchenyi utcaiak, hogy mi miért nem? Az egész településre legyen ez bevezetve. Januártól mindenki jelentősen fogja érezni a befizetését. Ugyan is, aki szelektíven gyűjti annak nem fog jelentősen emelkedni a szemét díja, aki nem gyűjti tőle, sokat kell elvinni az igen komoly emelésre, számíthat. Mert Tőle tonnába mérve is sokat kell el vinni, és messzire kell elszállítani. Mert a szállítási költség, és a lerakási költség ez mind terhelni fogja a hulladékot. Gódor Lajosné: A kukák ürítések számában nem adhatunk kedvezmény, hanem elég sok a zsák, főleg a nyári időszakban, amikor a kristályvizes palackok egyéb palackok, akkor elég sok zsákot eladunk. Lehet, hogy a zsák mennyisége csökkenne, de az ürítési díj maradjon. Ennyiben tud a KHT hozzájárulni. Még szeretném elmondani a Tisztelt képviselőknek, hogy a szerződést nem az önkormányzatnak kell, kötni-e ha nem a közszolgáltatónak. Ott ahol nincs közszolgáltató ott a szerződést, nem is tudják létre hozni. Gódor András: Én azt mondom változatlanul, hogy ki kell dolgozni ennek a pontos paraméterei, hogyan működik, hogyan érinti a lakosságot, hogyan érinti a közszolgáltatót, hogyan érinti ezt az Ökoplasztot. Ujfalusi János: Szükség van ugyanis egy testületi határozatra, hogy lakossági fórumot kell tartani, egy záros határidőn belül, tehát amikor a lakossági fórumon túl leszünk akkor nagyon-nagyon szinte néhány napon belül, össze lehet ülni a fórum tapasztalatai alapján, amit a polgármester úr javasolt meglehet csinálni. Gódor András: Tehát azt javaslom, hogy fogadjuk el, hogy a szelektívhulladékra, való felkészülésre szervezzen az Önkormányzat egy lakossági fórumot, nem egyet, hanem többet. Ezeknek a tapasztalatait feldolgozva készítsék el a szelektívhulladék gyűjtésnek megfelelően egy javaslatot. A szolgáltatónak és az Ökoplasztnak a szerződésére vonatkozóan. Ladányi László: A lakossági fórum időpontját nem tudjuk időben meghatározni? Jó lenne minél hamarabb.
118
Gódor András: Július végéig több helyen, és erre vonatkozóan a KHT és a Hivatal készítse el a meghívókat, és az előterjesztéseket. Aki egyet ért ezzel, az kézfelemeléssel szavazzon. (Egyhangú) 68 /2007. (VI.21.) sz. határozat
Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szelektív hulladékgyűjtésre való felkészülés jegyében szervezzen több lakossági fórumot. Ezek tapasztalatát felhasználva, feldolgozva készítsék el a szelektív hulladékgyűjtésnek megfelelő javaslatot a szolgáltatónak és az Ökoplasztnak szerződésére vonatkozóan. 2007. év július hó végéig több helyen szervezett lakossági fórumra a Kht. és a Hivatal készítse el a meghívókat és az előterjesztéseket. Határidő: 2007.07.31. Felelős: Gódor András polgármester Gódor András: Rátérünk a tízes napirendi pontra, Tájékoztató a Közép Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetőjének az önkormányzat működését illető jelzéséről. Közigazgatás Hivatal vezetőjének Forgács Imrének a levelét beterjesztettem, és mellékeltem két anyagot, az egyik a Jánosik György úr írt a másik pedig az, amit én írtam Forgács úrnak. Nekem az lenne a feladatom, hogy az intézkedéseket terjesszem vagy az intézkedések megtételét terjesszem a Hivatal vezetői felé. Megnyitom a napirend fölött a vitát. Van-e valakinek kérdése, vagy véleménye? Ujfalusi János: Azt sajnálom, hogy a Közigazgatási Hivatal részéről senki nincs itt, mert illett volna, hogy itt legyen. Szerettem volna Forgács doktornak a felhívni a figyelmét, néhány apróságra. Kifogásol egy csomó dolgot. Én úgy érzem, mint a Képviselő-testület korelnöke, nagyon régen a közigazgatásban benne levő, kezdettől fogva képviselő, előtte pedig tanácstagként szerepeltem. A megújulást én folyamatában látom, Forgács úr a hivatal vezetője nem. Ő azt látja, ami kifogás hozzá érkezett. Az interneten bárki számára föl lelhető el olvasható jegyzőkönyvekbe beleolvastam, hogy azok a kifogások a jegyzőkönyvekbe jelen vannak-e. Csak néhányat szeretnék, Pl. 3/2004-es be, ez a 3/1993-as rendelet módosítása, nincs kimondva a határozat de, van róla szavazás. Ilyen még a 46/2004, a 48/2004, sőt a 48/2004-ben olyan szöveg is van a határozatban, ami előtte nem lett kivonva. Szerettem volna a Forgács úr figyelmét arra felhívni, hogy ami ma szabálytalan, ami ma hiba, az szerintem az 2004-ben is az volt és az 2005-ben is hiba volt. Ha akkor megvizsgálták volna tisztességgel a jegyzőkönyveket, akkor nem kellene ma ezen vitatkozni. Forgács úr illetve, bárki, aki a hivatalából a jegyzőkönyveket munka idejében ellenőrizte, nem tudom, hogy ellenőrizte-e egyáltalán, nem voltam jelen, én feltételezem, hogy igen. Egyet tudtam volna ajánlani ennek az úrnak vagy a hölgynek, aki itt lett volna a hivatal részéről, hogy fogja azokat a lakossági beadványokat, amiket mostanában kapnak Dányból és kifogásolnak valamit, ami megtörtént esetleg régebben, fogja és teszi az iktatóba. Ha kivizsgálja akkor, viszont elvárom, hogy 2000től valamennyi jegyzőkönyvet tessenek kivizsgálni, meg nézni mi történt van-e benne olyan, ami az akkor szabálytalan vagy törvénytelen. Mert fognak találni, ha akarnak találni, mert én nagyon gyorsan találtam. De ha most nem szabad és ezt most kifogásoljuk, akkor említsük meg azt is, hogy ez bizony régebben is így volt és akkor sem volt szabályos. Szeretnénk megújulni, ha bárki megújulni óhajt vagy megújítani akar, az szépen apró lépésekben történik.
119
Ehhez pedig nagyon komoly politikai egyeztetés szükséges. Pillanatnyilag az látszik, hogy Dányban ugyan az van, mint a nagy politikában. Van az asztal két oldala, amit az egyik oldal határozottan állít, azt a másik meg próbálja azt valahogy akadályozni. Ha így folytatjuk, főleg ebben az állapotban, amikor a baráti kör és a másik oldal hat-hat, tehát egálba vagyunk. Ha nem egyeztetjük magunkat a testületi ülések előtt, bizottsági formális és nem formális szinten, nem fogunk haladni, egy év helybenjárás lesz az, hogy a falu lemarad az egy dolog. Egy év helybenjárás után a Közigazgatási Hivatal és az Országgyűlés új választásokat fog kiírni. Nem hiszem, hogy ez lenne a cél bárkinek is. Gódor András: Ami Dányban van, az az itt élő emberek kárára van. Soós József: Nem volt időm, hogy utánanézzek, így a kapott anyagból dolgoztam én. Egy megjegyzésem lenne hozzá, a héten kint voltam a Julikánál, értesültem a feleségemtől, hogy azon a napon tartották az iskolában a beadott pályázatok véleményezését. A pályázatok beadási határideje jövő hónap 05-e, nem így van? Felhívta a kolléganőjét, aki ebben járatos, és ő azt mondta, hogy ez mindenképpen törvénytelen. Nem szabad semmit törvénytelenül tenni, én emlékszem rá, hogy Alekosz tanár úrtól határozott ígéretet kaptunk arra, hogy az igazgatóválasztáson ne lesz törvénytelen semmi. Alekosz Iliász: Ha mégegyszer a nevemet a szájára veszi Soós úr, zárt ülést kérek akkor. Soós József: Akkor azért elmondanám a véleményemet. Én úgy érzem, hogy a Majláth Konrád Konstantin elég pártatlan ebben az ügyben, és az ő véleményére én adok. Először is a jegyző úr levelét vettem a kezembe, gyakorlatilag a köztisztviselők teljesítményértékelésére vonatkozó jogszabályváltozásról és egyéb dolgok. Szeretném megkérdezni, hogy 2007. évben mi volt a képviselőtestület által meghatározott kiemelt cél, és a köztisztviselőknek mi került megállapításra. Tudomásom szerint ezt január elsejéig meg kell, hogy kapja valamennyi köztisztviselő, érdekelne, hogy ezek elkészültek-e? A következő, a harmadik pont, a csalás bűntette megvalósításának nem akadálya. A csaláshoz hozzájárul az is, hogy rokonomnál, ismerősömnél jelentkezzen haszon, de akkor, amikor azt én megcsináltam akkor annak tudatában kell lenni, hogy törvénytelenül szedem be a pénzt. Ezt bebizonyítani nagyon nehéz. Az ötödik pont, kaptunk itt néhány bírósági végzést, ahol azt mondják, hogy az I. fokú hatóság határozatai törvénysértők voltak, ezt a Közigazgatási Hivatal is elfogatta, és a Közigazgatási Hivatal fizeti ki azt az 50-60ezer forint eljárási illetéket. Itt az Ujfalusi tanár úrral beszéltünk a Környezetvédelmi Bizottság ülésén és ott arról volt szó, hogy bizonyára ő is rosszul tudta, azt mondta, hogy azért került rossz helyzetbe ismételten a Hivatal, mert ezt ki kell fizetni most nekünk. Nem kell ki fizetnünk semmit. Ne legyen ez, hangulatkeltés hogy minden második mondatnál a Tibort vesszük elő, hogy miatta tartunk itt. A jegyző úr leveléről ennyit szerettem volna elmondani. Gódor András: Szeretnék válaszolni erre a teljesítményértékelésre, és a követelményrendszerre. Már Oláh Tiborral megvolt az első vitánk ezzel kapcsolatban. A képviselőtestület a Hivatal felé a teljesítményértékeléssel kapcsolatosan az alapelveket elfogadta, de nem fog készíteni, 2008-ban sem fog készíteni, ha a Hivatal el nem készíti. Tehát 2003-ba, 2004-be nem volt, 2005-ben volt, mert én elkészítettem ez már megint csak egy, ki-kire mutogat, hogy engem a Munkaügyi bíróság elmarasztalt, mert én elkészítettem az értékelést. De Oláh Tibor el sem készítette az értékelést a Hivatal dolgozóival szemben, azt nem marasztalhatta el. Tehát mi ebből a tanulság, ne csinálj semmit akkor nem lesz semmi bajod. Ha csinálsz valamit, akkor szembe nézel azzal, hogy elmarasztalhatnak. Tessék mérlegre tenni a kettőt, ha valaki készít valamit, akkor elmarasztalják, mert készítette, a másik
120
nem készít semmit annak, pedig semmi baja sem történik. Akkor érdemes ezeket a dolgokat meg csinálni? Soós József: A Művelődési házzal kapcsolatban többször vitatkoztunk, felmerült testületi ülésen a polgármester úr azt hajtogatta, hogy Művelődési ház nincs, itt gyakorlatilag kiderült mégis van a Közigazgatási Hivatal véleménye szerint. Én úgy érzem, hogy az észrevételünk jogos. Gódor András: Művelődi ház nincs én ilyet, nem mondtam, hogy mondhattam volna ilyet. Soós József: Intézményvezetői pályázatot nem írtunk ki. Ezt több alkalommal megkifogásolták, azt hiszem, hogy ez is egy tejesen ésszerű, jogszerű észrevételük nekik, tehát nem tudok mit mondani, következő vita. Amire az előbb is utaltunk itt gyakorlatilag a jegyzőkönyvek begépelése, beküldési ideje, nem érkeznek be. Számomra úgy látszik, hogy február tizenötödikén ért be az utolsó értékelhető, irat tőlünk. Én ezt nagyon rossz időnek tartom, én úgy emlékszem az Oláh Tibor jegyzőt, a testület kéthetes-egyhetes késésekért kirúgta. Gódor András: Azért?? Csak azért?? Soós József: Biztos, hogy ő is hibázott, nem akarom őt védeni. A pályázat nem lett kiírva a Művelődési házra, azért mert az Oláh Tibor és édesanya a költségeket nem tervezte be a költségvetésbe. Most kiírtunk egy iskolai és egy óvodai pályázatot, én úgy tudom, hogy a költségvetésbe ez sem volt betervezve. Tényleg nem volt, idén sem tudtuk be tervezni? Következő volt, amit itt végig megnéztem a GAMESZ megszűnése, Pénzügyi Bizottság elnöke. A Pénzügyi Bizottság nem ülésezett, ezt megbeszéltük. Pénzügyi Bizottság elnöke, mint elnök nem tehet beszámolót, nem mondhat állásfoglalást. A Dóczi Erzsébet, mint képviselő az elmondhatja véleményét, de az nem a Pénzügyi Bizottság véleménye. Következő, szintén idéznék egy testületi ülésből, az Oláh Tibor jegyző jelenléti ív alapján felolvassa a képviselők nevét, szóban adják le, ez egy névszerinti szavazás volt, feltételezem, gyakorlatilag utána néztem az Önkormányzat SZMSZ-ét, ez ekkor volt hatályos, teljesen jogszerűen történt az a szavazás, én úgy érzem, nem kell minden egyes alkalommal leírni, hogy melyik volt a jogszerű ez jogszerű volt egész biztosan. Hiszen akkor még nem úgy szólt, hogy abc rendben. Írásban előterjesztés, itt gyakorlatilag a Nemzetőrség iroda előterjesztése, szeretném meg mutatni az akkori előterjesztést, itt egy előterjesztés írásban megtörtént ez is. Nem szóban, írásban történt. Itt az ötödik pontba a polgármester úr utal arra, hogy az Oláh Tibor utasítására szószerinti jegyzőkönyvek készültek, ami végül is nagyon nehéz volt elkészíteni. Most összefoglalók készülnek nem szó szerinti jegyzőkönyvek, most ott tartunk, hogy több hónapos a lemaradás, és a polgármester úr azt mondja, hogy így egyszerűbb a jegyzőkönyv elkészítése. Ezt elküldtük a Forgács úrnak, nem tudom, hogy miért kellett elküldeni, hiszen nem azt mondta, hogy azonnal kell válaszolni rá, hanem azt mondta, hogy a testületi ülés után öt nappal kell válaszolni rá, hogy a Képviselő-testületnek is mi a véleménye. Egy dolgot kihagytam, amiben egy testületnek írt levélről volt szó, amit a testület nem kapott meg. Gódor András: Nem hiszem, hogy végig kellene menni ezeken, a dolgokon. A jegyzőkönyvek nem szószerinti készítése talán egy vagy kettő, a legutóbbi ülésen történtek. Azt mondod, hogy a jegyzőkönyvek nem szó szerint készülnek és most is, vannak csúszások, akkor én azt mondom, hogy ez csúsztatás. Megnézem, hogy van-e jegyzőkönyv 2005-ből szó szerinti jegyzőkönyv hetven oldal. A tények azok tények nyilván való magyarázom a magam
121
szemszögéből. Forgács Imre azt kérte, hogy a GAMESZ megszűnésével kapcsolatban írjam meg, én az egészet megírtam. Ő majd értékeli a saját szemszögéből és erről értesíteni fog valószínűleg. Baglyas János: Teljesen meglep ez a hozzá állás ehhez a kérdés körhöz, mert teljesen nyilván való, hogy itt mindenki egy kicsit, mis-másol, sumákol, mellé beszél. Határozottan a következő a véleményem, olyan ember tesz feljelentést a falu ellen, folytatólagosan is rendre, olyan dolgokat kér számon, amit maga is rendszeresen elkövetett. Folyton abba a képbe tünteti föl magát, hogy ő itt a törvényesség, tőle, az ő véleményétől eltérni nem szabad, mert az már törvénysértő, és kiderül, jé lám, ő is elkövetett. Senki nem akarta őt ezért számon kérni mindaddig, míg ez a dolog mederbe tarható volt és kezelhető. De ez már annyira elfajult, hogy ezt már nem lehet tolerálni. Még a mai napon is számon kér olyanokat, amik rendszeresen jelen voltak. Elkövették őket, ő is elkövette őket. Hát honnan veszi a morális alapot, hogy a saját hibáit másokon, számon kéri. Honnan veszi, hogy törvénytelen határozatokat hoz. A bíróság kimondja a döntést róla, jogszabálysértő volt az a határozat. A jegyző úr meg állapítja, hogy törvénytelenül hajtott be pénzt a lakosságtól erdőknél, mezőőri járulék címén. Remélem, hogy ez a vizsgálat alapján hamarosan számszerűsíthető lesz. Jánosik György: Következőt engedjen meg Soós képviselő úr, hogy reagáljak a levélben fel vetettekre. Én nem minősítettem egy bűncselekményt én egy feltételezést mondtam. Ha én kényszer képzetben lennék, de ha annyira képbe van Soós képviselő úr, akkor, biztos el olvasta a Sebestyén János által aláírt beadványt, ami úgy meg van határozva, az ultimátum,ha június 30-ig nem teszi, akkor közokirat hamisítás miatt az ügyészségen följelentést tesz. Azt gondolom, hogy ez sokkal durvább, mint énnekem ez az utalás. Azt gondolom, hogy ha így korrekten helyi bevezetett problémát, valamely szinten….formájában kezeljük sokkal előbbre fog menni. Ebből senki nem fog politikai tőkét kovácsolni, ennek egyetlen egy hátránya, vesztese lesz, a település. Ezek a feljelentések mind egy szerzőtől származnak, inkább valami másra használja az energiáját szerintem. Soós József: A jegyző úrnak igazat adok abban, hogy nem ezzel kellene foglalkozni. A másik oldalt mondanám, hogy törvényes keretek között vinném végig. Tehát ugyan, úgy ahogy elmondtam itt, hogy semmilyen választ nem kaptam rá, hogy mi fog történni az iskolának az igazgatói választásával kapcsolatban. Foglalkozhatnánk végre valami értelmes dologgal. Sződi Mária: Nem ez az első Közigazgatási Hivataltól érkezett levél, nem számoltam meg az egészet, de van egy pár. Most egyetlen egy dolgot szeretnék megérteni, hogy a Közigazgatási Hivatal kifogásolt dolgokat, most ha számunkra ez nem megfelelően jártak el, vagy nem elég körültekintően járt el egyes ügyekben, ha nemcsak kis szegmenseket nézett, akkor nekünk ezt kifogásolni kellene. De viszont itt, amit látok, hogy ezeket nem csináltuk meg és kifogásolják ezeket. Én azt szeretném tudni, hogy ezeket, a kifogásokat hogy hozzuk helyre. Baglyas János: Ha egy notórius beadványgyártó felvetéseire reagálunk, akkor már pontosan látjuk, hogy a falu mennyit halad előre. Apró szabálysértések, ismerethiány miatt előfordulhatnak. Ki az akinek a véleményére építhetünk, mert a Közigazgatási Hivataléra nem, az a két bírósági ítéletből tisztán következik. Mert amint az Ujfalusi is utalt rá, az elmúlt időszakban akárhová kutatunk, ugyanezeket a hibákat föllelhetjük. Sződi Mária: Több reakció, egy a Közigazgatási Hivatal legalább is úgy tudom, hogy a felügyeleti szervünk. Na ha mi nem fogadjuk el, vagy hogy kell ezt érteni, hogy nem fogadjuk el azt, amiket ők leírnak. Ha nem értünk velük egyet, amit leír a Közigazgatási Hivatal, akkor
122
tegyük meg az észrevételeinket, hogy igenis Közigazgatási Hivatal te ezt nem jól gondolod. Vagy meg kell kérdőjelezni, hogy esetleg a bíróság jól járt-e el. Akkor itt mindent meglehet kérdőjelezni. Tehát nekünk nem ez a feladatunk, az a feladatunk, hogy 2006. októberétől mióta mi képviselők vagyunk, ne legyenek ilyen észrevételek, és ezt küszöböljük ki. Gódor András: Azt szeretném mondani, hogy a két dolgot együtt kell kezelni, Mária. A törvényességre mindenkinek kell, hogy törekedjen. A törvénytelenséget valaki vagy elkövette vagy, nem, szabálytalanságot vagy követett el vagy nem. Erre természetesen meg kell lenni valami fajtajelzésnek. Azt mondom neked, és mindenkinek, ha az Oláh Lajosnak az a levele nem jutott volna ahhoz, aki abból él, hogy ezt rágalmazó szinten használja fel. Ha nem lett volna az a nyilatkozat, amit visszavont a Gódor Lajosné akkor ma nem lenne miről beszélni. És így dolgozunk évtizedek óta és ez a szörnyű, és amit a Baglyas János mondott, hogy az, az ember, aki maga is a dolgok természeténél fogva, követ el hibákat, szabálytalanságokat annak az embernek nincs joga, és egyikünknek sincs joga csak a másik felé mutogatni. Az pedig egy nagyon álságos dolog, hogy te azt mondod, hogy ez óta vagyunk mi itt, ez óta kell nekünk a törvényességet figyelni, hogy előtte mi volt és most közben mi zajlik ahhoz nekünk semmi közünk. A Közigazgatási Hivatal azt mondta, hogy átfogó vizsgálatot fog a dányi Polgármesteri Hivatalnál végezni. Ennek én nagyon örülte, és kértem is, hogy mondja meg, hogy a polgármester hol nem tartja be a számára kijelölt pályát, és mondjon meg mindent, és annak mentén beszéljük meg a hivatal dolgait. Vajon a Közigazgatási Hivatal miért nem végezte ezt el? A választásoknál kétoldalú a csapat de a munkában egy oldal legyen méghozzá Dány fejlesztése. Nem erre megy ki a dolog. Hát esünk el pénzektől egymás után nincsenek benn pályázataink, most amikor harsog a világ, az európai Unióból ide zúduló pénzekért, ami vagy jön vagy, nem jön. Dány a beadványok, megválaszolásával tölti el az időt, meg bírósági tárgyalással, meg ügyészséggel, hát azért mindennek van határa és józan ítélő képessége. Baglyas János: Ráadásul egy olyan ember beadványaival, aki morálisan, erkölcsileg meg bukott. Hát ezek teljesen nyilvánvalóan látszanak ezekből a ……… Gódor András: Nem hülye Dobos úr ismételje meg mit mondott, azt mondta, hogy ez hülye, ezt mondta, de azt mondta ez hülye. Látja, leolvastam a szájáról, azt mondta ez hülye, hát nem hülye kikéri magának, Baglyas János. A Dobos úr azt mondta ez hülye. Tessék János folytasd. Baglyas János: Ilyen ember befolyásolja, ezért toporgunk itt, sajnos ezt ki kell mondanom. Ezzel foglalkozunk és ezért toporgunk. Gódor András: Szeretném figyelmeztetni a Képviselő-testületet, hogy Dobos László folyamatosan trágár szavakat használ, nem lehet hallani, mert hátra húzódik csak a szájáról, lehet leolvasni. Tóthné Török Edit: Nincs igazán rálátásom az eddigiekre azt hallom egy félórája, hogy nem tudunk együtt működni ehhez képest én, úgy látom, hogy hét pontban teljesen együtt működnek csak ez az egy pont van. Folyamatosan azt mondják, hogy nem tudnak együtt működni, dehogy nem hét pontban már együtt is működnek csak ez az egy, amiben nem tudunk megegyezni. Jánosik György: Egyszerűen pár lépést tettem az Alkotmány Bírósági határozata alapján a Közigazgatási Hivatal állásfoglalása ellen, én nem akarok a Közigazgatási Hivatallal szembe menni. A másik része a dolognak, amit az utolsó mondatokba leírtam soha nem tettem
123
egyetlen egy észrevételezést sem a Közigazgatási Hivatalba, akkor küldtek volna egy……. Azt hiszem nem az acél, hogy a hivatal kapacitását ilyen dolgokkal lekössük. Mondom ez egy beteges, ez egy nem akarok csúnya szót használni, mert nem illik. De valami depresszió zavarokban van, aki ilyen leveleket irkál, ez a meg győződésem és ezért vállalom a felelősséget. Alekosz Iliász: Csatlakoznék Török Edit hozzá szólásához, de mondanám Sződi Máriát is sőt Ujfalusi urat is az első hozzászólását is. De nem értem Soós József későbbi hozzáállását, ő elolvasta ezt a Forgács levelet és a lényeget nem értette meg úgy látom. Forgács úr azt írja, a levele végében, hogy milyen intézkedéseket kell nekünk együtt tenni azért, hogy ezek ne forduljanak elő többet. Nem kell kívülálló módjára bírálni, nem autszájder Soós József, hogy kijelentsen dolgokat, hogy egy egész tantestület törvénytelenségeket követ el, velem az élen. Van egy háromtagú bizottság, ez a háromtagú bizottság felelős azért, amelyik demokratikusan lett választva, hogy az igazgató választás törvényesen folyjék le. Nem értem miért szegezi nekem a kérdést. A háromtagú bizottság úgy döntött, hogy Kéménczyné Kozák Elvira mostani pályázatát most bíráljuk el, és ha a jövőben lesz egy újabb pályázat, akkor újra összejövünk, és újra el fogjuk bírálni azokat. Ez teljesen törvényes dolog. Harminc napon belül kell leadni, április 24-én jelent meg a pályázat, Kéménczyné Kozák Elvira május 24-én beadta, június 24-én lejár a harminc napos határidő. Nem merte a bizottság meg kockáztatni azt a veszélyt, hogy jogvesztő hatályú legyen a véleményezése. Mert ha valaki harminc napon belül azt nem juttatja el az, jogvesztő hatályú, egyéb ként nem szavazott a tantestület, hanem véleményt írt alá, két dologról a pályázónak a pályázati elképzeléséről, és a pályázónak a személyéről. De hangsúlyozom nem választ, véleményét, hogy támogatja vagy nem. Soós József: Én tudomásom szerint a pályázati kiírás, egyszer kiírtuk a pályázatot, ezt követően újra összejöttünk, igaz? És megjelent a módosítása. Alekosz Iliász: Nem, az eredeti bocsánat és az eredetinek és annak a módosítása jelent meg jóval később. Soós József: Igen. Honnan számoljuk a határidőt a módosítás meg jelenésétől…….Én úgy tudom, hogy ez a módosítás ötödikén jelent meg, legalább is az interneten az van, de a papíron hivatalos, de a neten így van rajta. Tehát azt jelenti, hogy a jövő hónap ötödikén. Alekosz Iliász: Az első kiírás. Gódor András: Tisztelt képviselő testület várja a hivatalvezető úr a képviselő testületnek az intézkedését. El kell küldeni öt napon belül. Javaslom, hogy Alekosz Iliász vezetésével alakuljon egy háromtagú bizottság, aki a hivatalvezető levelének az áttanulmányozása minden különösebb politikai és más felhangtól mentesen a soron következő intézkedéseket a legközelebbi testületi ülés elé tárja, a soron következő javasolt intézkedéseket. Mert azzal, hogy pl.a GAMESZ megszűnt azzal intézkedés arra vonatkozóan, hogy a GAMESZ nem szűnt meg, azt hiszem, nem lehet most is, azt mondom, hogy a legszilárdabb véleményem, hogy amit leírtam azt nem akarom még egyszer elmondani, békésebb időkben biztos… hogy a dolog így megy, mert minden olyan kritériumnak meg felelt, ami az Önkormányzat és a falu érdekét szolgálja. Nem felelt meg egyes emberek igényének és ízlésének, annak elhiszem, hogy nem felelt meg. Tíz perc szünet (vihar és áramszünet miatt)
124
Gódor András: A problémaköröket vagy csomópontokat górcső alá vesz, nézeteket egyeztet, álláspontokat közelebb visz, mindazoknak a dolgoknak az érdekében, hogyne legyen Dány Pest megye szégyenfoltja, vagy az ország szégyen foltja. A Közigazgatási Hivatal levelének értemében próbálja munkáját jogi keretek között végezni. Meg lehet azt nézni, hogy egy dolog a határidők, tónusok, különböző pontok szempontjából kifogás alá esik-e, meg lehet vizsgálni, hogy ugyan ez a dolog a település érdeke tekintetében, mondjuk meg az Önkormányzat érdekének tekintetében kívánatos és jó. Gondolunk a pl. a GAMASZ megszűnésével kapcsolatos kérdésekre, vagy ha ezzel, akkor kérem a képviselő testület tagjaitól, hogy a megteendő intézkedéseket sorolják föl, tegyenek fel javaslatot. Így szól a Közigazgatási Hivatal javaslata, további intézkedések megtétele céljából, terjessze a soron következő képviseleti ülés elé ezt a levelet a Képviselő-testület állás pontjáról, illetve a tervezett intézkedésekről az ülést követő öt napon belül szíveskedjen tájékoztatni. Amennyiben nincs javaslat, nincs hozzá szólás akkor a napirend tárgyalását be, fejezem. Sződi Mária: Mi fog történni? Gódor András: Akkor az fog történni, hogy a képviselő testület a tervezett intézkedésekről nem döntött. Sződi Mária: Két fontos témáról hívja fel a figyelmet, a jegyzőkönyveket meg ilyeneket, főleg tehát a Műv. Ház, hogy amit magamnak kihúztam, hogy az említett pályázatok kiírása 2004. október. 28-a óta nem került sor, úgy gondolom, hogy akkor ebben tudunk lépni vagy meddig kell még visszamenően megvizsgálni. Szamosvölgyi Attiláné: Nagyon bízom abban, hogy 2008-ban lesz olyan anyagi helyzetben az Önkormányzat, hogy valóban ki tudja ezt a pályázatot hirdetni. Mert azt hiszem annyi pénz van betervezve a költségvetésben, hogy egy főiskolát végzett Művelődési Ház igazgatónak édes kevés. Ahhoz , hogy idejöjjön egy főiskolát végzett, több éves szakmai gyakorlattal egy népművelő annak nem csak az anyagi, ha nem a tárgyi feltételeket is biztosítani kell. 2008ban lesz olyan anyagi helyzetben az Önkormányzat, hogy kiírhatja a pályázatot, én nagyon bízom benne, hogy olyan pályázó fogja ezt megpályázni, aki helyi, mert ha egy idegen választunk, a falu szeretete és ismerete nélkül semmit nem tud végezni. Talán még annyit, hogy……ezen a pár év alatt, míg itt voltam, meg próbáltam minden olyat megtenni, pénz nélkül és tárgyi feltételek nélkül. Ezt a nagyon sok minden be tudom bizonyítani. Én is nagyon várom, hogy legyen kiírva a pályázat 2008-ban, ha úgy gondoljátok, hogy az idén tudjátok erre az anyagi fedezetet biztosítani, ám legyen kiírva a pályázat. És olyan legyen, aki négy órában meg csinálja a könyvtárosi munkát, népművelő plusz még elmegy a Múzeumba és még ott is rendet tesz. Mert az sem kellet senkinek az égvilágon, úgy mentem oda a Múzeumba, hogy senki nem mondta nekem, a nyugdíjasokkal rendet tettünk egy nagy rakás múzeumi piszkot takarítottunk el. Azóta minden héten elmegyünk, ki meszelünk, ki takarítunk. Másik meg az, hogy nem vagyok se meg bízott igazgató, se kinevezett tehát az én fizetésem olyan, mint akármelyik közalkalmazotté. Sződi Mária: Tehát két oldala van az egyik,hogy amit te csináltál az mind szép és jó korrekt, és rendbe van, tudom, hogy ezt nem kifogásolja senki. Ami kifogásolva van az, hogy sok év óta húzódik egy dolog, ami mondjuk úgy, hogy nem igazán könnyű. No most erre kell csinálni valamit, tehát meg kell nézni azt, hogy mi mennyibe kerül de, ki kell írni rá a pályázatot, hogy nézzük meg , lehet , hogy van egy, lehet, hogy egy sem lesz, lehet, hogy soha nem lesz, nem tudjuk fogalmunk, sincs.
125
Baglyas János: Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez megint egy olyan kérdés, amiről vitatkozni kezdtünk, ami nem igazán a tárgyról kívánt szólni. Nyilván való hogy nagyon pontosan és jól látszik, hogy ezt az oldalt szalámizni szépen fokozatosan leszeletelgetni és mindenféle törvényesség és hivatkozásokkal. Tíz éve így működik Dányon a közművelődés, mert erre van fedezetünk, erre van sajnos igényünk, és erre vannak feltételeink. De ez a dolog már megint nem arról beszélünk, amiről szól itt szépen az Erzsikét is ki akarják ütni a testületből, ez arról szól, mert ez is egy tőről fakad a többivel. Soós József: Ezt tényleg nem értem, biztos vagyok benne, hogy tényleg olcsóbb lenne az általános iskola igazgatói posztjára is azt mondai, hogy nem találunk senkit és ellátja más, ez nem arról szól. Ez arról szól, hogy vannak itt tanárok a képviselő testületben, azért tanítják a gyerekeket, hogy az a gyerek el tudjon helyezkedni, mert iskola nélkül nem tud elhelyezkedni. Én úgy érzem, az hogy nincs rá igény, nem tudom, szégyellem magam én is a Művelődési Házba csak tüdőszűrés alkalmával megyek csak be, de azt tegyük hozzá, hogy miért is mennék oda be másért, nincs más. Könyvtárban voltam talán háromszor…. Gódor András: Nem a Művelődési Ház igazgatójának a munkájáról, meg a Művelődési Ház tevékenységéről van vita, ha nem egy helyzetnek a megoldásáról. Baglyas Jánosnak volt egy szubjektív megjegyzése ő ezt ilyennek véli. Van egy helyzet, van egy intézmény és ennek az intézménynek nincs igazgatója, tehát erről van szó. Szamosvölgyi Attiláné mondta az intézménynek nem igazgatója, hanem közalkalmazotti jogviszonyban megbízott munkása. Ha most azt mondjuk, hogy írjuk ki a pályázatot és mindjárt mellé fogunk tenni hatmillió forintot, akkor azt mondjuk, hogy jó akkor írjuk ki a pályázatot és van a Művelődési Háznak most már igazgatója. Mert eddig nem volt neki igazgatója, ha lett volna igazgatója, akkor Szamosvölgyiné mint beosztott művelődési szervező, ugyan azt a dolgot csinálná valószínű, mint most és sokkal kevesebb támadásért, sokkal kevesebb munkáért .Valóban helyre lehetne tenni ezt a dolgot, helyre lehetne tenni ezt a dolgot úgy is, hogy azt mondjuk, hogy mint intézményre nincs szükség, ha nem valamin másra, amit a törvény megenged. Ujfalusi János: Akkor menjünk már pontosan lépésenként. Marikának volt egy javaslata legyen meghirdetve, illetve ezt javasolja a Közigazgatási Hivatal. Másik javaslat erre a megoldásra, hogy legyen a Művelődési Ház vezető, nem tudok rá szebbet mondani az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának egy alkalmazottja, aki a közművelés referense. Ez elfogadható? Másik nem készültek el a jegyzőkönyvek, azért nem tudtak elkészülni, akkor is nagyon nagy késéssel készültek el, amikor itt volt egy olyan alkalmazott aki szédületes sebességgel tudott gépelni. Most a számítógépet a Magdikához képest nagyságrendekkel jobban ismerő ember került a helyére. Sajnos ő azzal a sebességgel nem tud gépelni. Nem tud öt-tíz percnél többet a jegyzőkönyvekkel foglalkozni, telefon- , látogató jön, ügyfél, így nem lehet dolgozni. Erre is tessék egy megoldást, javaslatot kitalálni, hogy hogyan lehetne azt, megoldani, hogy egy valakinek az ég egy világon semmi dolga ne legyen csak a jegyzőkönyvek készítése. Akkor talán szinten tudja tartani ezt a több hónapos lemaradást. A több hónapos lemaradásra kellene valamit kitalálni. Egy javaslatot nem tudom sajnos pénzügyi oldal, egyedi megbízással a hangfelvételek alapján, egy külsős ember végezze el, hozza el a mai napig. Utána a mai naptól kezdve, átszervezéssel valaki folyamatosan csak ezt csinálja, de ha bármi más munkát is kap, már nem tudja ezt csinálni, nem tud haladni. Gódor András: Ha nem kell szó szerinti jegyzőkönyv, ha nem kell 40 oldal a mai ülésről, hanem csak 6 jól megfogalmazott. Erika valóban tanul, ami hála a Jóistennek egy jó dolog, elment a Magdika, aki úgy gépelt, hogy zavarban volt az ember, mert előbb járt a keze, mint másnak a gondolata. Ha ezeket mind-mind egymás mellé tesszük, kell, hogy belátással
126
legyünk, és nem kell azt mondani, hogy jaj, miért nincsenek jegyzőkönyvek. Állandóan attól kell félni, hogy jaj, mikor jönnek ezt kérni, azt kérni, másolatot kérni, beadványok érkeznek. Azt már látjuk, hogy senki nem volt szent, ugyanolyan hibák voltak ezelőtt is és vannak most is. Azt miért nem lehet megkérdezni, hogy Polgármester Úr, Ön mennyit foglalkozott az előterjesztések elkészítésével? Visszatérve erre az anyagra, nézzük, mit tudunk mondani. A Művelődési Házat nézze meg egy bizottság, legyen néhány ember, aki ezután is utána tud menni és tud javaslatot mondani. Sződi Mária: Azt szeretném mondani, hogy az Oktatásügyi Bizottságnak, Pénzügyi Bizottságnak meg még legalább egy bizottságnak, hogy a következő ülésre tegyenek olyan javaslatot, hogy melyik ügyben hogyan lépjünk tovább. Gódor András: Egyet értünk azzal a javaslattal? Soós József: A javaslattal egyetértek, de két bizottságunk gyakorlatilag működésképtelen. Gódor András: Egyik sem működő képtelen. Soós József: A Pénzügyi Bizottságnak két belső és két külső tagja van. Gódor András: Ha most nem tudunk olyat mondani, konkrétumot, amit a Közigazgatási Hivatalnak írni tudok, akkor én is azzal egyet értek, hogy promongáljuk ezt, legyenek a bizottságok és nézzék meg és az ő kompetenciájukba tartozó kérdést tárgyalják meg, és beszéljenek arról is, hogy tud–e ez a Képviselő-testület együtt dolgozni vagy nem. Elfogadjuk Tisztelt Képviselő-testület? Aki elfogadja kézfelemeléssel szavazzon. (Egyhangú) 69 /2007. (VI.21.) sz. határozat
Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetőjének a Dány Önkormányzat működését illető jelzéseinek tárgyában megbízza a bizottságokat, hogy a kompetenciájukba tartozó kérdéseket tárgyalják meg. Beszéljenek arról is, hogy tud-e ez a Képviselő-testüket együtt dolgozni vagy sem. Határidő: folyamatos Felelős: Jánosik György mb. jegyző Gódor András: Az egyebek napi rendi ponthoz értünk. Van-e valakinek hozzászólása? Jánosik György: Tisztelt Képviselő-testület! Kaptak egy anyagot, van benne egy lakossági bejelentés, aminek a tartalmát megismerték. Az lenne a lényege, hogy a mezőőrök valamiféle szolgáltatásra kaptak utasítást, illetve ezen belül az Ambrózia Kft. részére valamilyen szolgáltatást végeztek. Én megnéztem a szerződések tárát, az Ambrózia Kft.-vel nincs szerződése, megállapodása az önkormányzatnak, illetve a 2004. november vonatkozásában 3 db menetlevél is igazolja, hogy az önkormányzat szolgálati gépjárműjével (DányCserhátszentiván) 450 km-t futott három nap alatt ez az autó elszabadult tehenek befogása céljából. Én megkérném, ha itt van a lakossági panasz bejelentője és a Polgármester Úr is engedélyezi, hogy pár szóban mondja el a történetet. Még egy dolog, nincs bűncselekmény feljelentési kényszerem., ezt azért hozzáteszem.
127
Gódor András: Hátha közelebb jutunk a dologhoz és ide tartozik. Heim József: Jóformán arra akarnám felhívni a figyelmet ezzel kapcsolatban, hogy mindenki a polgármestert tartja bűnözőnek, és nem tudom, ki volt az, …… a dologban, de ez a szálka gerenda téma megállja a helyét itt is. A lényege az egésznek az, hogy a mezőőrség kapott egy feladatot, hogy teheneket kell elaltatni a Cserhátban. Mivel Pest megyében csak nekünk volt ilyen altató puskánk, meg az állatkertnek, vagy az Anivet Kft.-nek, teljesen mindegy, így hozzánk küldték ki az úriembert. Ő az Ambrózia Kft. Farmnak a vezére volt, megkérdezte, hogy megcsinálnánk-e a munkát? Felhívtuk a Jegyző Urat, aki engedélyt adott rá. Ezért bizonyos összeget kaptunk, amire nem kértünk számlát, hogy a mezőőrségnek legyen bizonyos dolgokra, amiket ebből finanszíroztunk. Mivel felmerültek jogi kérdések, azért is bátorkodtam ezt a kérést előhozni, hogyha a polgármester olyan sok dolgot követett el, törvénysértést, akkor ez mi, hogy az önkormányzat számla nélkül dolgoztathat. Ez lenne az egyik kérdésem, a másik pedig az, hogy ebből a pénzből hogy kaphatott Palyaga József nem szolgálati, hanem saját, magán célú mobiltelefont 60.000,-Ft értékben? Ki tud erről? És mi a testület hozzászólása ehhez a témához? Szeretném, ha kivizsgálnák ezt az esetet, és nem csak azzal foglalkozna mindenki, hogy ki milyen hibát követett el, hanem úgy ahogy mondták itt egyesek, inkább a munkával foglalkozni. Szerintem ennek bőven megáll a büntetőjogi felelőssége és én valamilyen szinten azt szeretném, ha ez ki is lenne vizsgálva. Jánosik György: A következőt szeretném mondani, tisztelt Képviselő-testület! Ki fogjuk vizsgálni hogy ezek milyen jellegű munkavégzések voltak. Tehát amit említett Heim József Úr, hogyha ez olyan jövedelem volt, ami után nem lett adózva, mivel adózatlan jövedelemre nem lehet szert tenni, illetve ha van olyan eset, hogy hivatali beosztással való visszaélés, vagy hivatali hatalommal, ezt is meg fogjuk nézni és esetleg büntető feljelentést is lehet tenni, de ennek ne menjünk elébe. Ez egy kivizsgálást igényel, amiben azt hiszem legkompetensebb az Ügyrendi Bizottság lenne, de akár összevont bizottsági ülés keretében is lehetne, most úgyis összeülnek a bizottságok, mindenki véleményezi a Forgács Imre által írt levelet is, én azt javasolnám, hogy az Ügyrendi Bizottság a többi bizottsággal együtt ezt vizsgálja meg. Soós József: Egy kérdésem lenne az állampolgár úrhoz, aki ezt a beadványt tette, hogy milyen utasítást kapott itt, az Oláh Tiborról volt szó. Milyen utasítást kapott írásban kapta azt, vagy szóban vagy, esetleg mondták önnek, hogy számla nélkül kérje a pénzt, ezt tudja bizonyítani ugye? Heim József: Nézze, nem erről szól a történet. Én csak arra lennék kíváncsi, remélem hangfelvételre kerül ez a dolog, hogy Oláh Tibor elismeri-e, hogy minket elengedett oda, elismeri-e hogy engedélyt adott arra, hogy mezőőri kocsival, a testület nélkül, a gazdák nélkül, három napra a Cserhátba, az erdőbe elmehettünk? Soós József: A kérdésre nem kaptam válasz. Heim József: Az egész tranzakciót én bonyolítottam le, tehát pontosan tudom, hogy miről van szó. Soós József: Tibor mondta, hogy számla nélkül kérje el a pénzt és hozza haza? Heim József: Arról beszéltem, hogy megalkudtuk, hogy mennyiért altassuk el az állatokat. Az Önkormányzat nem tehetne ilyet, én erről beszélek.
128
Jánosik György: Tisztelt képviselők, én azt javaslom, hogy vizsgálják meg a bizottságok, nézzük meg, hogy valóban van-e ennek büntetőjogi következménye. Palyaga urat is meg fogjuk jegyzőkönyvbe hallgatni. Ennek alapján ha szükséges, megtesszük a büntetőjogi feljelentést. Szajkó Béla: Tisztelt Testület! Én is az Oláh Tibor Jegyző Úrhoz szeretnék egy kérdést feltenni, tessék már mondani Oláh Úr, hogy igaz-e, hogy Ön megütött egy cigány asszonyt itt bent a polgármesteri hivatalban, hogy pofonvágta őt? Oláh Tibor: Szajkó Úr, Ön ezt látta? Szajkó Béla: Van aki látta. Oláh Tibor: Akkor tessék panaszt tenni. Szajkó Béla: Elnézést, megtörtént ez a dolog, hogy bejött egy cigányasszony és Ön pofonvágta és kilökte az önkormányzat épületéből? „Te piszkos cigány, takarodj kifelé!” Oláh Tibor: Semmi ilyesmi nem történt. Kérem, tegye meg a feljelentést. Szajkó Béla: Jó akkor megtesszük a feljelentést. A másik dolog, hogy Oláh Úr már nemcsak a testület tagjaival foglalkozik sajnos, hanem a cigánysággal is. Azért vettem fel ezt a garbót (melynek felirata: „Cigány vagyok, nem bűnöző”), hogy Oláh Úr is vegye tudomásul, hogy a cigányok nem bűnözők. Oláh Úr esetleg nem ismer engem, én egy igazságos ember vagyok, kiharcolom a cigányoknak az igazságot. Itt vagyok minden ülésen, szerintem meg kellene magát vizsgáltatni, hogy maga normális-e vagy nem! Az előbbi fellépése a hentes úrral szemben is, amit csinált, olyat egy jogvégzett ember nem csinál. Egy jogvégzett ember úriember módra viselkedik, azt javaslom a Cigány Testület nevében, hogy vizsgáltassa meg magát. A testülettel kapcsolatban az a véleményem, hogy maga felé orientálódik a nekem balra lévő oldal. Vegyék tudomásul, hogy Dány község híre, továbbá pályázatok és azok a dolgok vesznek el, amelyek esetleg a cigányságot is érintenék valamilyen formában. A bal oldali rész egyetlen ülésen sem kérdezte meg, hogy: - Na cigányok, ti hogy vagytok? Miért csak a másik oldalnak kell kijönni a cigánytelepre? Miért nem keresik meg a Cigány Önkormányzatot? Kijönnének a cigánytelepre szétnézni, hogy mi van! A másik oldalt állandóan csak piszkálgatják, jogilag, ezért, azért. A cigányok is úgy vitatkoznak egymással, hogy nem csinálnak egymásnak betartást, és nem leveleznek egymással, hanem közösen megegyeznek, csak így lehet haladni. Itt meg csak azt látjuk, hogy egyik hónapban az egyik megy el, a másik hónapban ezt készítik ki, de hát ezt meg kell akadályozni!! Egy demokráciában ilyet nem lehet, hogy magyar emberek így viselkedjenek egymással. Én ezt úgy ,mondom, mint egy cigány. Nem bűnöző, csak egy cigány. Át kellene ezt gondolni Önöknek, mert még van idő, mert lehet hogy lesz majd olyan is, amikor mindenki azt fogja mondani, hogy de kár, hogy nem hallgattuk meg ezt a dolgot! Volt már ma is egy ilyen, ugye Ladányi Úr, milyen jó lett volna pályázni az útra, de az is elmúlt, már nem lehet. Azt szeretnék kérdezni a Testülettől és Öntől is Oláh Úr, hogy ami a honlapon megjelent, hogy a dányi cigányok bűnözésből élnek, ez hogyan került fel az internetre? Amiben egyetértenek azzal, hogy itt Dányon is a cigányok megélhetése, bűnözésből áll. Megkérném Oláh Urat, hogy válaszoljon erre a kérdésre, mert én amióta itt vagyok, cigány bűnözésről nem is hallottam!
129
Oláh Tibor: Azt gondolja, hogy én írtam? Szajkó Béla: A Dány fórumon jelentkezett ez a dolog, gondolom, hogy nem a Polgármester Úr vagy a Jegyző Úr írta! Oláh Tibor: Elhiheti, hogy nem én írtam! Lehet, hogy itt van a helységben, aki írta! Szajkó Béla: Én csak annyit szeretnék javasolni, hogy jó lenne, ha a cigányságról leszállna, mert ha a cigányság Önre száll, akkor abból baj lesz. Nem tettlegességről van szó, Uram! Odaviszek a háza elé 300 cigányt, kihívom a televíziót, hogy Ön egy cigányasszonyt megpofozott a Községházán. Oláh Tibor: Ezt Ön állítja vagy látta? Szajkó Béla: Akit Ön megpofozott és kilökött, az állítja és akik látták azok állítják. Jánosik György: Én azt érzem ebből, hogy ami az interneten megjelent, az egy népcsoport elleni izgatás gyanúját is megalapozza. Gódor András: Köszönöm szépen a megjelenést, a testületi ülést bezárom. Annyit szeretnék még mondani, hogy júliusban az intézményvezetői állásokkal kapcsolatban még össze kellene jönnünk.
Kmf.
Gódor András polgármester
Jánosik György mb. jegyző
130