CZIFRA MARIANN KAZINCZY FERENC ÉS AZ ORTOLÓGUSOK

CZIFR A M A R I A NN

KA ZINCZY FERENC ÉS AZ ORTOLÓGUSOK

CZIFR A M A R I A NN

A SOROZATOT SZERK ESZTI: Szilágyi Márton Scheibner Tamás Vaderna Gábor

KA ZINCZY FERENC ÉS AZ ORTOLÓGUSOK Á R N YA K ÉS A LA KOK AZ 1810-ES ÉV EK N Y ELV ÚJÍTÁSI MOZGA LM Á BA N

A SOROZATBAN EDDIG MEGJELENT: Csetri Lajos: Amathus. Válogatott tanulmányok I–II. T. Szabó Levente: Mikszáth, a kételkedő modern. Történelmi és társadalmi reprezentációk Mikszáth Kálmán prózapoétikájában Labádi Gergely: A magyar episztola a felvilágosodás korában. Műfaj- és médiatörténeti értelmezés Milbacher Róbert: Arany János és az emlékezet balzsama. Az Arany-hagyomány a magyar kulturális emlékezetben Kerényi Ferenc: Színek, terek, emberek. Irodalom és színház a 18–19. században Keszeg Anna: Gyöngyössi János. Szövegek és kontextusok Török Zsuzsa: Petelei István és az irodalom sajtóközege. Média- és társadalomtörténeti elemzés Sándor István: Író és társadalom. Fejezet a magyar felvilágosodás irodalomtörténetéből Vaderna Gábor: Élet és irodalom Az irodalom társadalmi használata gróf Dessewff y József életművében

R ÁCIÓ K I A DÓ BU DA PEST, 2013

A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap

támogatt a

„Hamvamat a maradék áldani fogja, tudom.”1

A kötet a Debreceni Egyetem BTK Magyar Irodalomés Kultúratudományi Intézete támogatásával jelenik meg.

K azinczy Ferenc

„A síremlék […] a tetemek fejénél a sírnak északi részén állott , azonban a Magyar Tudományos Akadémia 1882-ben elhatározta, hogy a sír díszes vasrácsozatt al vétessék körül, a mikor aztán szépészeti szempontból az emlék a sírnak déli végéhez vitetett által, így az mostan Kazinczy Ferencz tetemeinek nem fejénél, de lábainál áll!” 2

A kötet kiadásához hozzájárult a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány.

Kazinczy Ferenc unokája

A borítót és a sorozati logót Kálmán Tünde tervezte.

1

© Czifra Mariann, 2013 © Ráció Kiadó, 2013

2

Kazinczy Szokott és szokatlan című epigrammájából származó sorát Toldy Ferenc idézi az Apotheosis című könyvfejezet egyik szakaszának mottójaként. Lásd Toldy 1856: 259. Modern kiadását lásd Kazinczy 1998: 109. Becske 1909: 576–577.

TARTALOM

Köszönetnyilvánítás

9

Előszó

11

ELSŐ FEJEZET

Határkijelölés a nyelvújítás vizsgálatához

15

MÁSODIK FEJEZET

Az Orthologus és Neologus a nyelvújítás dramaturgiájában

35

HARMADIK FEJEZET

Egy alig ismert paszkvillus: Kisfaludy Sándor, Kazinczy és Ruszek József levelezése. Egy alig ismert paszkvillus

59

NEGYEDIK FEJEZET

Füredi Vida tanulmányának szövegkapcsolatai a Tudományos Gyűjteményben 77 ÖTÖDIK FEJEZET

Márton István pöre a nyelvújítás szolgálatában

111

HATODIK FEJEZET

Az Orthologus és Neologus kéziratos változatának értelmezése

141

HETEDIK FEJEZET

Kazinczy Ferenc kéziratos hagyatéka és A’ Glottomachusok

165

Kérdések és távlatok

199

FÜGGELÉK

Az Orthologus és Neologus Tudományos Gyűjteményben megjelent változatának és továbbírt variánsának párhuzamos szövegkiadása

205

Irodalom- és rövidítésjegyzék

279

Személynévmutató

303

7

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a könyv forrásául szolgáló kéziratos hagyatékot főállásbeli tevékenységem során szisztematikusan át kellett tanulmányoznom. Ez a munka alapozta meg kutatásom. Köszönettel tartozom Debreczeni Att ilának, hogy a Kazinczy Ferenc műveinek kiadásán dolgozó kutatócsoportjában megbízott többek között a Kazinczy-hagyaték kéziratos anyagának archiválásával és rendszerezésével. Amikor a feladatot megkaptam, még fogalmam sem volt róla, mire vállalkozom. Csak a körülbelül hetvenezer fotómásolat elkészítése után döbbentem rá, milyen kincsesbányába kaptam bebocsáttatást. A kutatócsoporti háttér egyrészt biztos egzisztenciát nyújtott (amely minden eredmény alapja), másrészt egy olyan közegben dolgozhattam, ahol a kutatócsoport vezetője teljes gondolati szabadságot biztosított és bizalommal fordult az összegyűjtött anyag méretével párhuzamosan formálódó terveimhez. A könyv 2011-ben megvédett doktori disszertációmon alapul. A köszönet így Bíró Ferencet is illeti, aki a vezetésével működő az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészett udományi Kara A magyar és európai felvilágosodás megnevezésű doktori programjában elvállalta a témavezetésemet, és a képzésem ideje alatt irányította a munkámat. Nem készültem erre a pályára, ezért köszönettel tartozom neki, hogy lehetővé tette számomra, hogy a benne rejlő szépségeket felfedezzem. Nem tudtam volna kivitelezni a munkát Szilágyi Márton, az említett doktori iskola újabb programvezetője emberi és szakmai támogatása, és a doktori óráin érvényesülő befogadó tudományos légkör nélkül. Az eredmények rendszerezésében segítséget nyújtottak disszertációm bírálói: Balogh Piroska és Labádi Gergely. A Vetésforgó nevű szakmai rendezvénysorozaton két alkalommal is előadhattam részeredményeimet. Az ott elhangzott hozzászólásokért hálás vagyok. Debreczeni Att ilától, Szilágyi Mártontól, Orbán Lászlótól, Granasztói Olgától és a kutatócsoportom tagjaitól rengeteg segítséget kaptam, amelyek az eredmények pontosítását szolgálták. A továbbiakban azokat a személyeket szeretném felsorolni, akik részleteiben vagy egészében olvasták vagy beszélgetéseink során tanácsaikkal segítették, konferencia-előadások utáni megjegyzéseikkel járultak 9

KÖSZÖNETN Y ILVÁ NÍTÁS

hozzá a könyv befejezéséhez a hagyaték archiválásától fogva egészen a kézirat véglegesítéséig: Borbély Szilárd, Dávidházi Péter, Eisemann György, Gyapay László, Keszeg Anna, Körmendy Kinga, Margócsy István, Onder Csaba, Scheibner Tamás, Vaderna Gábor. Az alapkutatást öt nagy gyűjteményben végeztem. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár Kézirattára, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára, a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára és a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár munkatársainak közreműködése és támogató hozzáállása nélkül ez a kötet nem jöhetett volna létre. A könyv írása idején a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjában részesültem. A munkát (az MTA-DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport keretei között) a Magyar Tudományos Akadémia, az NKA és az OTKA (K 81585) támogatta.

ELŐSZÓ

A 2009-es, Kazinczy Ferenc születésének kettőszázötvenedik évfordulóját ünneplő emlékév határpontnak tekinthető: ekkor szembesülhetett első alkalommal a szélesebb közönség azzal, hogy az ünnepeltről nem feltétlenül a nyelvújításnak kell eszébe jutnia. Kulturális események, konferenciák, kiállítások, irodalmi körutak, tanulmánykötetek és monográfiák Kazinczy számtalan arcát mutatták meg: mint esztétát és fordítót, kertkultúrában és divatban jártas, viseletre fogékony belletristát, mint naplóírót és szabadkőművest, utazót és útirajz-írót, politikust és irodalomszervezőt, levelezőt. Az eseménysorozattól függetlenül, annak hatását nem vizsgálva mégis valószínűsíthető, hogy annak a személynek a neve, akiről a Szép magyar beszéd és a Szép kiejtési verseny elneveztetett , és akinek rég leomlott lakóháza egykori kertjében, a munkásságának emlékül állított mauzóleum szomszédságában a Magyar Nyelv Múzeuma építtetett, a magyar fülekben még mindig mint nyelvújító cseng ismerősen. Minden bizonnyal eszmei hagyatékának középpontjában egyelőre továbbra is nyelvújítási, a magyar nyelv és stílus „megjobbítására” irányuló tevékenysége áll. Ez a kötet, látszólag maradi módon, szintén Kazinczy és a nyelvújítás sokat tárgyalt viszonyát választotta témájául. Felvethető, hogy a szakma vajon miért nem azon fáradozik, miért nem úgy értékeli és vizsgálja felül a kánont, hogy Kazinczy nyilvánvalóan jelentős hatását egyéb szerzők munkásságának felderítésével rajzolja át. Egyáltalán: minek ennyi új könyv épp Kazinczyról? A kérdés jogos, hiszen a korszak számos jelentős írójának még a teljes életművet feldolgozó szövegkiadása sincsen, s ezekhez képest a Kazinczy-œuvre sokkal jobban elérhető. Az ún. kazinczyánusoknak, így többek közt Kölcsey Ferencnek,3 Szemere Pálnak, 4 Kis Jánosnak,5 Dessewff y Józsefnek6 nem hogy életművük, de még levelezésük is részben kiadatlan, s a meg3 4

5 6

10

KFMM, Lev, I–III. A kritikai kiadás 1808-tól 1833-ig írt leveleket közöl. Szemere 1890, III. kötet. Szelektált közlés, amely csupán az irodalomtörténeti vonatkozású levelek kiadására szorítkozik, személyenkénti csoportosítással, de a kiadásban csak Szemere levelei olvashatók. Az ő Kazinczyhoz írott leveleit Kazinczyné adta át Szemerének férje halála után. Ekkor az anyag két kötetbe volt rendezve, de az 1824 utáni levelek elvesztek, a közlés emiatt is csonka. Soós 1987. Dessewffy 1860–1864; Dessewffy 1888. Dessewff y József teljes levelezését összegyűjtötte és azoknak kiadását tervezi Vaderna Gábor.

11

K A ZINCZY FER ENC ÉS A Z ORTOLÓGUSOK

ELŐSZÓ

lévő szövegkiadások sem teljesek. A Kazinczyval hagyományosan ellenkező álláspontra sorolt szerzőkről ez éppen így elmondható: Verseghy Ferenc,7 Pázmándi Horváth Endre, 8 Kisfaludy Sándor9 és a dunántúli literátorok, a pesti írók körének levelezése is mind csupán válogatás, s műveikre ugyanez áll. A felsorolás mindkét oldalon jócskán folytatható volna. Vajon kontrollforrások használata nélkül adható-e egyáltalán megalapozott értékelés, körültekintő elemzés magáról Kazinczyról? Ahogy Szilágyi Márton Fogságom naplóját körüljáró kutatásai mutatják, ez sem kizárt.10 Csakhogy egy vitahelyzet elemzése során – s a nyelvújítás esetében ilyennel van dolgunk – különösen fontosnak tűnhet minél több nézőpont felkutatása. Ez az igény jelenleg kizárólag kéziratos forrásokra támaszkodva elégíthető ki. Kazinczy Ferenc munkásságának korszakos jelentősége sosem volt kétséges, művei válogatott kiadására már közvetlenül halála után indultak kezdeményezések, ahhoz viszont félszázad évnél is többnek kellett eltelnie, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából az Eredeti művek, Fordítások, Levelezés hármasságára épülve meginduljon a teljes életműkiadás. A sorozatot Váczy János levelezéskiadása11 nyitotta meg a 19. század végén. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy kizárólag az ebbe az osztályba rendelt szövegek kiadása zárul sikerrel, míg az egész életmű közlésére az elmúlt száz évben nem történt kísérlet.12 A szövegkiadói gyakorlatnak köszönhetően a levelezés összkiadása is inkább tekinthető egy nagyon alapos és körültekintő válogatásnak, mint teljes levelezésnek. A hagyaték jelentős része így nem érhető el másként, csupán kézirattári kutatással. Valós szükségletet tölt be tehát az a jelen századunk elején indult szövegkiadási és kutatási projekt,13 amely a munkát a bibliográfiai források 14 és kézirattári katalógusok 15 revíziója valamint a kéziratok archiválása után már több Kazinczy szöveg kiadását véghezvitte16 – és amely vállalkozásnak magam is részesévé

válhattam. Az archiválás során készült képekkel az eddig nehézkesen, kizárólag a gyűjtemények szabályai szerint hozzáférhető hagyaték egyszerűen elérhetővé vált, s nyitvatartástól és darabszám megkötéstől függetlenül, bármikor, bármenynyi iratanyag akár egyszerre is tanulmányozható. Utoljára a 19. század közepén, Kazinczy Gábornak, a hagyaték első tulajdonosának volt hasonlóan briliáns lehetősége az iratok efféle vizsgálatára, mivel a kéziratok az ő birtokosi időszakát követően különböző gyűjtők és gyűjtemények tulajdonába került, szétszóródva országon belül és határokon kívül. A rengeteg feldolgozatlan forrással szembesülve nem vállalkozhattam a másik kánon vagy a még ezen is kívül maradt életművek bemutatására; szerencsére vannak ennek is elhivatott kutatói.17 Ehelyett kontrollforrások rendszerszerű bevonása nélkül, csupán a Kazinczy-hagyatékra összpontosítottam, és azt tapasztaltam, hogy a kéziratos források és a Kazinczyról alkotott kanonikus elbeszélések összevetése is figyelemreméltó újdonságokkal szolgál. A munka során általános benyomásommá vált, hogy a kanonizált Kazinczy-kép nem minden esetben rajzolódik ki az alapforrásokban. Az sejthető volt, hogy a kéziratos anyag nem igazolja vissza azt a statikus figurát, amelyet Kazinczyról és álláspontjáról a kiadott szövegeken alapuló szakirodalom formált, hiszen a nyomtatás együtt jár a válogatással, a források leszűkítésével, végső soron az egyszerűsítéssel. Az már talán váratlanabb felismerés, hogy a szakirodalomban megjelenített Kazinczy Ferencnek olyan tettei is a kánon részét képezik, olyan szövegei is hatottak az irodalmi kánonra, amelyek nem láttak napvilágot nyomtatásban. Az alábbi könyvben nem Kazinczy szépírói munkásságának, nyelvészeti vagy stílusreformeri tevékenységének elemzésére vállalkozom – ezt már megtették a közelmúltban más tanulmányok és monográfiák.18 Célom kizárólag Kazinczy Orthologus és Neologus; nálunk és más Nemzeteknél19 című írásának újraértelmezése és rekontextualizálása. Az új életműkiadás munkálatai által nyílt lehetőségekre támaszkodva nemcsak a tematikusan rokonítható vagy gyűjteményi tárolás alapján egyértelműen kapcsolódó szövegeket tekinthettem át, hanem munkám során a teljes ismert korpuszt alkalmam volt felhasználni.

7 8 9 10 11

12

13

14 15 16

Gálos Rezső 1935; Horváth Konstantin 1937. Levelezésének nincsen gyűjteményes kiadása. Kisfaludy 1892–1893: VIII. kötet. Szilágyi 2008. KazLev, I–XXI. Váczy János korszakos művét két pótkötet egészítette ki a 20. században: KazLev, XXII–XXIII. A kritikai kiadás indító darabjának bevezetőjében Debreczeni Att ila összefoglalja a Kazinczy-életmű kiadására vállalkozó korábbi nagyobb volumenű próbálkozásokat és az általa vezetett kritikai kiadás várható kötetrendjét adja: Debreczeni 2009a. A munkát az MTA–DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport végzi, három egyetem (a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem) konzorciumi együtt működésében. Busa 1981; Busa 1994. Gergye 1993; Busa 2001. Kazinczy 2009a; Kazinczy 2009b; Kazinczy 2009c; Kazinczy 2011a; Kazinczy 2012; Kazinczy 2013. Kiadás alatt áll továbbá a levelezés újabb két kötete (Orbán László és Soós István szerkesztésében).

12

17

18

19

Hogy csak a legfontosabbakat említsem, nem „kazinczyánus” szövegkiadással foglalkozik a szorosabban értett korszak szakértői közül újabban: Balogh Piroska (Schedius Lajos János, Palásthy Márton, Koppi Károly), Doncsecz Etelka (Verseghy Ferenc, Batsányi János), Hász-Fehér Katalin (Döbrentei Gábor), Hegedüs Béla (Kalmár György), Keszeg Anna (Gyöngyössi János), Vaderna Gábor (Dessewff y József), a Szegedi Egyetem kutatói (Gyulay Lajos) stb. Ezek közül első helyen érdemel említést Bíró Ferenc monográfi ája, irodalomtörténet-írásunk első olyan Kazinczy munkásságát értékelő írása, amely nem áll meg a kronológiában a fogság utáni éveknél. (Bíró 2010.) További monográfiák, tanulmánykötetek, tematikus folyóiratszámok és egy kiállítási katalógus: Miskolczy 2009a; Miskolczy 2009b; Miskolczy 2010a; Miskolczy 2010b; Tóth Orsolya 2009; Debreczeni–Gönczy 2010; Balázs 2009; Sic Itur ad Astra, 61 (2009); Irodalomtörténet, 90.4 (2009); Kovács 2009; Kováts 2009; Fried 2009; Czifra 2009. Kazinczy 1819b. (A tanulmányra a továbbiakban Orthologus és Neologus rövidített címmel hivatkozom a főszövegben.)

13


A 19. század első évtizedét irodalomtörténet-írásunk a nyelvújításnak mondott korszak legzajosabb időintervallumaként jegyzi. Ezért tehát másodlagosan a nyelvújításnak nevezett mozgalom Kazinczy neve által fémjelzett időszaka végének, és Kazinczy benne vállalt szerepének újraértelmezésére is vállalkozom. A 2009-es Kazinczy-emlékév tudományos teljesítményét tekintve talán indokolatlannak tűnhet ez a kísérlet, hiszen ismeretesek olyan újabb keletű kutatások, amelyek Kazinczy nyelv- illetve stílusújítási mozgalmával foglalkoznak.20 Jelen vállalkozás újszerűsége voltaképpen abban rejlik, hogy jelentős részben más szövegkorpuszra épít, mint az eddig megjelent monográfiák és tanulmányok. A korábbiakban figyelmen kívül hagyott dokumentumok vizsgálata arra késztetett, hogy ne csak a fent nevezett szöveg átértelmezésére tegyek kísérletet, hanem ennek kapcsán a nyelvújítás bevett elbeszéléseinek és a korszakhatárok érvényességének kérdését is felvessem.

Első fejezet

HATÁRKIJELÖLÉS A NYELVÚJÍTÁS VIZSGÁLATÁHOZ

Kazinczy Tövisek és Virágok21 című epigrammakötete az a mű, amellyel a szakirodalmi konszenzus szerint a tízes évek heves nyelvújítási mozgalma elindult. A vékony kötetecske korszakalkotó jelentőségű opusz, az irodalomtudomány rendszeresen kutatott tárgya. Az irodalomtörténészeket, olykor nyelvészeket leginkább az epigrammák keletkezési ideje és a Kazinczyt ihlető elméleti hatások érdekelték, de foglalkoztak a versek és a hozzájuk tartozó magyarázatok előszövegeivel, vagy a kiadott kötet példányszámával is.22 Atekintetben teljes az egyetértés, hogy a kötet a nyelvújítás leghevesebb viták által jelzett korszakának nyitánya. A gyűjtemény darabjairól már Váczy János, Kazinczy első monográfusa is úgy véli, hogy a szerző ezekkel vonta meg nagyjából a barázdákat a haladás és veszteglés, a kellő készűltség alapján való bírálat s a mindenhez érteni akaró nyegleség, a nemzeti élet kifejtésére czélzó újítás és a fásúlt közönynek kedvező régihez ragaszkodás között . […] Kazinczy barátai és ellenfelei egyre hangosabban követelték, hogy az újítás elvei részletesebben és világosabban kifejtessenek. Kazinczy maga is érezte, hogy gyakorlati példáit immár múlhatatlanúl meg kell magyarázni és leveleiben elszórt tanításait összefoglalnia. 23

A Kazinczy születésének 150. évfordulóján megjelent monográfia gondolatmenete mindvégig azt érezteti, hogy a Tövisek és Virágok versei egy világos elméleti tartalom epigramma formájába öntött megtestesülései, amelyek határozott és célzott fellépésük folytán két táborra választották a magyar irodalmat és irodalmárokat, „ellenfelekké” és „hívekké” osztották a korabeli tudós főket. A 20. század végének szakértői sem vélekedtek másképp. „A Tövisek és virágok ajánlóverse, a Herkules világosan és igen határozottan jelzi a szerző alapcélkitűzését, 21 22

20

Bíró 2010. Johanna Laakso az etnopolitikai emancipációs folyamatok függvényében európai kontextusban és a rokon nyelvek nyelvújítási mozgalmaival összehasonlítva vizsgálja a magyar nyelvújítást. Laakso 2009; Tolcsvai Nagy 2007.

14

23

[Kazinczy] 1811c. Bajza 2004. Az értekezés eredeti (és teljes) megjelenése: Bajza 1828; Balassa 1900; Balassa 1902; Tolnai 1929: 108–110; Csetri 1990: 64–67; Gergye 1995: 145–162; Hász-Fehér 2000: 74–86; Fried 2009: 51–70. A felsoroltakon kívül számtalan példa volna még hozható. Váczy 1909a: 105. Váczy János az epigrammákkal együtt Kazinczy Vitkovics Mihályhoz írt episztoláját is említi.

15


H ATÁ R K IJELÖLÉS A N Y ELV ÚJÍTÁS V IZSGÁ L ATÁ HOZ

a nyelvújítási harc megindításának eltökélt szándékát”24 – hangzott a tétel egyik legélesebb megfogalmazása. Nem sokkal korábban Csetri Lajos is hasonlóképp vélekedett, még közel kétszáz évvel a mű születése után is: Kazinczy „irodalmi harcaira készülve, megírja a későbbi Tövisek és Virágok c. epigrammakötet első darabjait, anélkül, hogy Goethe és Schiller Xéniái a kezébe kerültek volna; csak hallott róluk harangozni, s mivel célkitűzésüket – az irodalmi élet harcaiba való beleelegyedésüket – hallomásból is aktuálisnak ítélte, ő maga is elkezdett epigrammákat írni.”25 Hász-Fehér Katalin új kontextusba helyezte a művet, de abból a szempontból csatlakozott a korábbiakhoz, hogy Kazinczy művének publikálása mögött a gyors kánonváltás szándékát feltételezi.26 Bármennyire is különbözzön a szaktudósok megközelítésmódja, abban nem kételkedtek, hogy a verseskötet megjelenése hátterében Kazinczy tudatos fellépése állt, s egyöntetűen azt állítják, Kazinczy a kötet által nézeteit összefoglalta, szándékos hadjáratba kezdett, vagy – ahogy Fried István írta – a kötet „a nyelvújítási küzdelem egyik darabjaként kijelölte a küzdők helyét és irányát”.27 A Tövisek és Virágok ennek értelmében a nyelvújítás legtüzesebb korszakának megfontolt, tudatos, stratégiailag megalkotott és a célnak megfelelően időzített kezdő- és gyújtópontja. Ám az epigrammák valamint a kötet keletkezését elkülönítve egymástól, és a vizsgálódást a későbbi, kéziratos kötettervekre is kiterjesztve, szükséges ezt a megközelítést újragondolni. Ha azt feltételezzük, hogy az 1810-es években egy nagyszabású tudományos „csata” zajlott, amely a magyar nyelv és stílus megújítására irányult és amely mellesleg 1819-ben zárul, vagyis csatlakozunk Takáts Sándor, Váczy János, Csetri Lajos, a magyar irodalom nagyhatású irodalomtörténete28 és a középiskolai tankönyvek, valamint a Kazinczy emlékév kiadványainak álláspontjához, úgy illik tüzetesebben megvizsgálnunk, hogyan is kezdődött ez a törekvés. Kétség nem fér hozzá, hogy a mozgalom nem a tízes években indult. Számtalan nevet lehetne felsorolni Baróti Szabó Dávidtól, Barczafalvitól, egyesek szerint Apáczai Csere Jánostól, Zrínyi Miklóstól és Gyöngyösitől29 Révai Miklósig, akik ugyanazt a célt írták zászlajukra, mint a tízes évek nyelvújítói. Ha viszont szorosan az 1810-es évek mozgalmával kívánunk foglalkozni, úgy elsősorban a Tövisek és Virágok keletkezéstörténetét szükséges megvizsgálni. Kazinczy egyik Berzsenyihez szóló levelében, 1810 novemberében számolt be először arról, hogy Nyilak és Virágok cím alatt epigrammákat kíván meg-

jelentetni, „mellyeknek tárgya a’ mesterség”. 30 A számtalanszor újrakeresztelt epigrammakötet néhány darabjának születése viszont ennél sokkal korábbra tehető. 31 Az epigrammák keletkezése nyomon követhető Kazinczy leveleiben, némelyiknek pontos megírási dátuma is ismeretes, ám ebből az időszakból naplófeljegyzés nem áll rendelkezésre, így ha nem is gazdagok, de bőségesek a forrásaink. A levelezésből lehet tudni, hogy Kazinczy először 1810 januárjában nevezte a verseket ún. „Aesthetico-Critica” epigrammáknak. 32 A megnevezés, a levélben elküldött epigramma, s egyéb levelek is azt mutatják, hogy Kazinczy esztétikai tanokat öltöztetett lírai köntösbe. 33 A kontextushoz azonban az is hozzátartozik, hogy 1809 áprilisában Kazinczy a napóleoni háborúktól való félelmében elégette a teljesen el nem készült verseit, attól tartván, hogy ha meg találna halni, ki ne adják őket befejezetlenül. 34 1810 elején már sajnálkozott óvatoskodása felett, és nekilátott a versek emlékezetből való újraírásának. Ezzel egy időben fogalmazta meg azt a vágyát, amely a következő hónapokban szépírói munkálkodásának célt adott: „Az elme’ virága a’ Poezis és rokon mesterségek. Mit ér minden dolgozásom, ha magam után eggy kis kötet poezist nem hagyok! Csak annyit hagyhatnék, mint a’ mennyit a’ Berzsenyi versei mostan tesznek már. Pedig ő nekem fiam lehetne. Ez a’ vágyás töltötte-el most lelkemet.”35 A lelkesült sorokat annak a néhány versnek a levélbe másolt példánya követi, amelyek az 1810-es év első napjainak – egész pontosan éjeinek („mert én setétben szoktam írni verseimet”)36 – szüleményei voltak. A jónak ítélt verseket Kazinczy letisztázta, s szisztematikusan összegyűjtötte, ugyanakkor kicsi számuk fölött sajnálkozott.

24

34

25 26 27 28 29

Gergye 1995: 160. Csetri 1990: 42. Hász-Fehér 2000: 77. Fried 2009: 69. Takáts Sándor 1890: 533. skk; Váczy 1909b; Csetri 1990: 59–103; Pándi 1965: 275–281. Imre 1873: 47.

16

30

31

32

33

35

36

Kazinczy Ferenc Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. november 3., in: KazLev, VIII, 1862. lev., 146–148. Itt: 146. Fried István Kazinczynak egy 1807-es, Kis Jánoshoz írt levelére hivatkozik, amelynek dátuma: 1807. május 29. (KazLev, V, 1119. lev., 38–41.) A levélben Kazinczy két 1805-ben írt epigrammáját küldi el Kisnek. Vö. Fried 2009: 53. Az epigrammák ugyan nem beazonosíthatóak, mert a boríték, amelyre íródtak nincsen meg – talán megsemmisült: a levél végén arra kéri Kist Kazinczy, hogy küldeményét égesse el – de a levél témájából arra következtet Fried, hogy a későbbi Tövisek és Virágok két darabjáról lehet szó. Kazinczy egyik naplófeljegyzéséből ismerhetjük meg egy másik, a Fonákság című epigramma keletkezési idejét. 1808. október 29. mellett ez a két szó áll: „Repkényes poharam”. S ez köztudott an az epigramma első két szava. Lásd MTAKK, K760, 29a folio. Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. január 12., in: KazLev, VII, 1641. lev., 204–205. Itt: 204. „Ich will ästhetische Lectionen in Distichen bringen.” Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1810. január 19., in: KazLev, VII, 1646. lev., 217–220. Itt: 220. Magyarul: „Esztétikai leckéket akarok disztichonba foglalni.” Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. január 19., in: KazLev, VII, 1645. lev., 211–217. Itt: 212; Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1810. január 25., in: KazLev, VII, 1653. lev., 237–240. Itt: 238. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. január 19., in: KazLev, VII, 1645. lev., 211–217. Itt : 215. Uo. 215.

17



Tökélletesen elkészűlt verseimet én ólmozott lineákra írom, hogy ha hirtelen kidűlök is, úgy nyomtatt athassék, [!] mint magam fognám corrigálni. Képzeld! mind öszve még csak öt árkus! Mikor lesz kétszer annyi! – Bár csak 12. Sonettet csinálhatnék! mert annak zengése engem nagyon gyönyörködtet. […] – Eggy árkus ezen felyülírás alatt NYILAK aesheticai regulákból fog állani. 37

Miklós), s a levél zárultával még néhány vers az alábbi bevezetéssel: „Beléereszkedvén új versezésem elmondásába, értsd ez idei munkámat, a’ meddig a’ papiros engedi közléseket.”42 Az eztán következő versek mind disztichonban íródott rövidebb lélegzetű művek (A boldog alkony; Könyörgés), s mögött ük vannak a későbbi Tövisek és Virágok darabjai is, de kizárólag a felsorolás legvégén, némi magyarázó kommentár körítésével (Soloecismus; Erdőkhöz; A nehéz nyelvű; A neo- és palaeo-logus).43 A sorban hátrébb vannak rendezve azok az írások tehát, amelyekért kevésbé lett volna kár, ha betelt volna a papír.44 Ezek is alátámasztják azt, hogy Kazinczy mentegetőzése a készülő epigrammák miatt nem a munkája felett aggodalmaskodó szerző bizonytalankodása: a stilisztikai, grammatikai, esztétikai tárgyú epigrammáit abban az időszakban, amikorra a szakirodalom a stílus- és nyelvújítói fellépést teszi, ő írói termése gyengébb darabjainak vélte. S így volt ez még jóval később, áprilisban is, amikor költői műveiről írva nem is említette többé a majdani Tövisek és Virágok darabjait, egyéb, azonos időben keletkezett műveit viszont számba vette a felsorolásnál.45 Március fordulatot hozott az epigrammák születéstörténetében. Papírra került az első költemény, amely egyetlen személy művészetét tematizálta. Igaz, ez az írás épp annyira mondható csípősnek, mint amennyire a címszereplő érdemeit méltatja. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a költeményt Kazinczy a stilizált művész közeli ismerősének úgy küldte el, mint annak érdemeit bizonyító monumentumot.46 Az interpretáció mégis jellegzetes, s a további versek esetében is fennmaradó írói intenciót fed fel.

Vagyis 1810 elején Kazinczy verset akart írni, s mivel ízlésének leginkább a szonett felelt meg, szorongva tárta barátai elé az éjszakánként született kisebb lélegzetű időmértékes költeményeket, köztük a későbbi Tövisek és Virágok darabjait. A verseknek eleinte nem sok költői jelentőséget tulajdonított , azt írta, „poétai érdemek nincs”, 38 és „soványak”. 39 Vagyis mikor 1810 januárjában a levelezés fórumán előállt egy kizárólag esztétikai tárgyú epigrammákat tartalmazó gyűjtemény gondolatával, szinte restelkedett szülöttei miatt. „Ezen technicára tartozó Epigrammák’ soványságát üsse helyre, két más, mellyet forró szívvel írtam.”40 S itt a Nagy Gáborhoz írt levélben a Könyörgés és Az erdő című epigrammák következnek, amelyek lírai hangvételükkel s tárgyukkal különböznek a levélben előbb felsorolt daraboktól. Nem a művek műfaja miatt magyarázkodott Kazinczy. Az imént említett Az erdő című írást például ezekkel a sorokkal vezette be Dessewff y Józsefnek: Értsed poétai új dolgozásaimat. – Aprílban elégettem azon kis csomóját verseimnek, mellyekkel meg nem tudtam elégedni, hogy ha a’ háború el talál ölni, valaki a’ készűletlen dolgokat ki ne adhassa. Ezek köztt volt 4 vagy 5 négy sorú stanzákból álló énekem. 1786-ban Kácsándy Susitól Gálszécsből Kassára menvén, a’ Dargón a’ szép erdő poétai elragadtatásra szenderített . Ezt a’ dalt is elégettem, ’s most eszembe nem jut az elégetett dal. A görög Anthologia’ Epigrammájinak ízlések szerént kezdtem újra csinálni, ’s az énekből eggy olly Epigramma lett , mellyel felette meg vagyok elégedve.41

Nem azért vélte „soványnak” tehát írásait, mert a fenti műfaji hierarchia alacsonyabb fokán álltak (például mert nem szonettek vagy dalok voltak), hanem a témát, illetve valószínűleg a versek költői érdemét firtatta. Ugyanebben a levélben olvasható Wesselényi Miklós halálára írt epigrammája (Báró Wesselényi 37 38 39

40 41

Uo. 216. „Én azt hiszem, hogy ezek a’ nyilak, ha poétai érdemek nincs is, nem lesznek károsak.” Uo. 216. Kazinczy Ferenc Nagy Gábornak, Széphalom, 1810. február 19., in: KazLev, VII, 1668. lev., 276–278. Itt: 277. Uo. Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1810. január 25., in: KazLev, VII, 1653. lev., 237–240. Itt: 238.

18

Ismeri e Uram Öcsém [ti. Kölcsey Ferenc] a’ Fábchich Pindarusát és poetai munkájinak manierját? Az originális ember volt. Sokan meg nem foghatják, mit tudtam én abban becsűlni, ’s a’ Semlyéni Pap nevetve leste-ki orczám elváltozását, midőn azon verseiről volt szó, mellyeket Fábchich a’ lyányom halálakor írt ’s a’ Hazai Tudósításokba iktattatott . Tagadhatatlan hogy azok irtóztató versek. 15. Martius nem alhatván reggel felé, ’s őtet forgatván szemem előtt , megszállott 42 43

44

45

46

Uo. 239. A verseket a levélben megadott címükkel tüntettem fel, abban az esetben is, ha Kazinczy később átnevezte őket, s a legutóbbi modern kiadásban is más címen szerepelnek. Vö. Kazinczy 1998. Ez a verssorrend – vagyis a jól sikerültnek mondott versek elsőbbsége, s a bizonyára nem ártalmas, még ha nem is jó epigrammák hátra sorolása – érvényesül abban a korábban már idézett levélben is, amelyben Kazinczy az 1810-es év terméseit mutatja be barátjának, Kis Jánosnak. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. január 19., in: KazLev, VII, 1645. lev., 211–217. Itt: 213–216. „Semmit sem óhajtanék annyira mint öt hat ív énekeket (Lied). De a’ Ráday nemében az a’ leggyötrőbb munka magyarban. Eggy idő olta a’ distichonok’ írása foglalt-el ’s Wesselényim, Báróczym, Iphigeniem, Erdőm, a’ Könyörgésem olly darabok, a’ mellyekbe szerelmes vagyok.” Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. április 7., in: KazLev, VII, 1704. lev., 356–358. Itt: 357. Kazinczy Ferenc Balogh Sándornak, Széphalom, 1810. március 22., in: KazLev, VII, 1689. lev., 325–326. Itt: 326.

19



a’ gonoszság, hogy reá is írok eggy Epigrammát, de nem distichonban, hanem olly zengésű versekben ’s ha tudnék ollyat, az ő manierjában ’s az ő magyarságával. […] Én ezeket megküldöm Kultsárnak. Addig nevessen rajta Uram Öcsém ’s barátjai.47

Előző év végén halt meg az imitált költő. Amikor Kazinczy 1806-ban megkapta Fábchich József az idézetben is említett Pindarosz-fordítását, a tréfálkozás szándékával részleteket küldött belőle barátainak.48 A Fábchich nevével jelzett költemény bemutatásakor a korábban jellemző elméleti magyarázat természetszerűleg eltűnt, hisz a vers nem valamely stilisztikai vagy grammatikai kérdést érintő lecke versbeöntött mása. Ebben az esetben a vers megmutatása hátterében kizárólagosan a humor állt – s ezzel együtt megszűnt a korábban oly jellemző költői értéket mentegető magyarázkodás is. A humor forrásául szolgált a verselés is, hiszen Kazinczy az általa kevésbé kedvelt jambikus lejtésű, ám ereszkedő verslábat is tartalmazó versformában írt, s ezáltal – írja – „[o]llyan a’ schéma mint a’ bomlott óra’ verése”.49 Ez a hangnem a versek bemutatásánál a későbbiekben is megmaradt, leszámítva azt a néhány epigrammát, amelyet a közelmúltban elhunyt személyek tiszteletére írt, s amelyek nem a tövisek, hanem a későbbi virágok számát gyarapították (például a Báróczy című, az 1809-ben elhalt Báróczy Sándor tiszteletére). A kéziratos versek olvasói visszajelzései a buzgó igenlés és a visszafogott , inkább hallgatásba hajló óvatosságra intés között ingadoztak.50 Fontos körülmény viszont, hogy a verseket kizárólag Kazinczy belső baráti körébe tartozó személyek kapták meg (legalábbis tőle), másrészt a kiadás esetleges terve csak a távoli jövőben összpontosult, s vegyült el a beteljesületlen írói tervezgetéssel. Áprilisban valamilyen betegség, nyáron pedig tüdőgyulladása akadályozta a munkában. Az év középső része bővelkedett olyan eseményekben, amelyek átlagon felül foglalkoztatták. Meghalt az idősebb Wesselényi, s Kazinczy a te-

metés és emlékműállítás körüli teendőkben nyújtott tanácsokat fia számára. Berzsenyi Pestre látogatott, s erről több barátjával levelet váltott. Czinke Ferenc51 1810 elején kiadott Uj Holmijáról megjelent Szemere Pál recenziója, amely heteken keresztül témaként szolgált a Kazinczy részvételével szerveződő baráti körben. Csípős vagy lírai hangvételű epigrammák születéséről mindenesetre nincsen a köztes időszakból fennmaradt forrás. Kazinczy továbbra is elégetett korábbi műveit próbálta új formában rekonstruálni, s egy júniusi napon egy átvirrasztott éjszaka háromsoros, bár – legalábbis szerinte – háromkötetnyit is érő termése után így írt: „Sanyarú munka a’ versírás: De ha osztán elsűl, nem képzelhetni a’ satisfactiót, mellyet értte kapunk.”52 Szükséges megkülönböztetni egymástól a levelek csatolmányaként, illetve a levelekbe ágyazva elküldött verseket a kiadandó kötetbe rendezés céljával készülő versektől53 – eddig kötet terve még nem merült fel, utóbbiakról tehát nem eshetett szó. Kazinczy fél éves szünet után, októberben állt ismét új epigrammákkal barátai közül először Kis János elé: „Te buzdítál hogy Nyilaimat folytassam. Buzdításod olta nem kovácsoltam újakat. De ez álmatlanúl töltött éjjel megszálla ismét a’ Vulkánus lelke, ’s ímhol van a’ mit készítettem.”54 A szűkszavú felvezetés és az istenek kovácsának múzsává tétele valóságos nyilak létrejöttét előlegzi. S valóban, az öt új epigramma (A’ két természet; Külömbség a’ prózai ’s poétai mív között [Prózai s poetai szollás]; Szokás [Szokott és szokatlan]; Zeng dalod… [A fülemile és a czinege]; Subai [Lukai])55 közül több egy-egy konkrét személy, illetve csoportosulás írói gyakorlata ellen támadó versként is értelmezhető. Az egyik poéma esetében erről pár sor ad világos iránymutatást: „erre az utolsóra egy boldogtalan Hubai Miklós nevű Kálvinista deákból Prókátorrá lett emberke adott Originált.”56 Az említett személy 1810-ben adott ki verseskötetet, amelyben Csokonai verseit imitálja, egyes verseit jelöletlenül átírta, ekként is érthető az epigramma hatszor ismételt igen erős „poéta nem vagy” félsora. 57

47

51

48

49

50

Kazinczy Ferenc Kölcsey Ferencnek, h. n., 1810. március, in: KazLev, VII, 1697. lev., 343–345. Itt: 344–345. Vö. Kazinczy Ferenc Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. március 16., in: KazLev, VII, 1682. lev., 308–311. Itt: 310–311; Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. március 16., in: KazLev, VII, 1683. lev., 312–315. Itt: 314–315. „Levelei meg érdemlik a’ megtartást csak originalitása miatt is. Képzelj eggy franciscanusi testben ’s ruhában eggy jót látó és szerető lelket, a’ Gött inga fijai sem lehetnek szívesbb barátjai a’ hazai nyelvnek, mint ez a’ lourd Öreg. És jól beszéll, ha bilingvis levelének fele deák sorokkal van is elhintve. Megnevettetlek holmijével az utolsó leveléből.” Lásd Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Ér-Semlyén, 1806. február 25., in: KazLev, IV, 882. lev., 63–65. Itt: 64. Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. március 16., in: KazLev, VII, 1683. lev, 312–315. Itt: 315. Utóbbira példa Dessewff y József reakciója: „Epigrammáid furtsák; – örvendek hogy a’ kalap, mellyet fejedbe nyomtam, terebély árnyékával el nem homályosított .” Dessewff y József Kazinczy Ferencnek, Eperjes, 1810. február 13., in: KazLev, VII, 1666. lev., 273–274. Itt: 273.

20

52

53 54

55 56

57

Czinke Ferenc (1761–1835), Révai Miklós halála után a magyar királyi egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára volt. Kazinczyék köre felháborodással vegyes tehetetlenséggel szemlélte a nem épp haladó szellemiségű személy kinevezését és folyóirat-kezdeményezését, amelyet Uj Holmi címmel jelentetett meg 1810-ben. A periodikus írás két kötetet élt meg, s meglehet, Szemere Pál Képlaki Vilhelm álnéven megjelent recenziója hatására torpant meg kiadása. Lásd [Szemere Pál] 1810. Kazinczy Ferenc Cserey Farkasnak, Széphalom, 1810. június 3., in: KazLev, VII, 1765. lev., 493–497. Itt: 493. Kézírás és nyomtatás eltérő szövegformáló hatásáról lásd Labádi 2008: 108–228. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. október 29., in: KazLev, VIII, 1861. lev., 144–146. Itt: 144. A szögletes zárójelben álló címek a későbbi verscímeket takarják. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. október 29., in: KazLev, VIII, 1861. lev., 144–146. Itt: 146. Hubay 1810. Hubay Csokonai műveihez való viszonyáról lásd Alszeghy 1915.

21



A nyíl metaforája és Vulcanus csókja megteremtette a harc közegét, s a versek hangneme itt vált valósággal kausztikussá. Az intencióváltás hátterében az önálló kötet koncepciójának megszületése rejlik, amelyet a címadó darab létrejöttével egy időben tárt fel Kazinczy:

használatát (homuncio) idézi meg.60 A citált rész Terentius Az eunuch című vígjátékából származik. A jelenetben az áhított nőt megszerezni vágyó férfiszereplő Zeusztól vesz isteni, követendő példát, aki a bezárt szobában őrzött Danaét, mivel egyéb módja nem adódott, aranyeső formájában termékenyítette meg. Ő heréltnek öltözve férkőzik az imádott kedves közelébe és teszi magáévá a szüzet. Ez a textus hoz némi jelentéstöbbletet Héraklész történetéhez viszonyítva, hiszen Zeusz tette kétségtelenül élvezetesebb az istállótakarításnál, a művelt olvasó számára pedig nyilvánvalóvá válik nemcsak az, hogy még Terentius is alkotott új szavakat, hanem az is, hogy az epigrammák szerzője a szöveget a szerepjátékok és imitációk által a komédia regiszteréhez közelíti.61 Kazinczy szóteremtése – amelyre különben a Tövisek és Virágok végjegyzetében külön felhívta olvasói figyelmét – követőre talál, ahogy azt majd később láthatjuk, de a legkevésbé sem Terentiusnak köszönhetően. A koncepció születésével azonos időben kristályosodott ki a kötet ma ismert címe: „Kevés napokkal ezelőtt ment hozzád [ti. Kis Jánoshoz] eggy levelem egynehány Nyilammal. Vedd itt, a’ mi azolta készűlt. De a’ Nyilak és Virágok czímet Tövisek és Virágok-ká változtattam-el azolta; rendesnek tetszvén a’ két eggyüvé nem illő symbolicus ideája a’ Nyil és Virág-nak. A’ tövis is szúr, mint a’ nyíl.”62 A határozott szerepvállalás és Vulcanus gyakori éjjeli csókjainak eredményeképp tíz hónappal az első epigramma papírra vetése után Kazinczyban először sejlett fel egy verseskötet koncepciója, s a Herkuleszhez című epigramma imént vázolt értelmezése is közelít ahhoz, amelyet ma a szakirodalom a későbbi Tövisek és Virágokról állít. A kötet célkitűzései ugyanakkor kizárólag az erőszakos figyelemfelhívásban és a nevettetésben körvonalazódnak – az epigrammák gyűjteményes kiadását tekintve egyéb célkitűzés még nem fogalmazódik meg. Kazinczy a kötetterv darabszámát is meghatározta: „Tövisek és Virágok titulusa alatt akarok kibocsátani 50 vagy 100 Aestheticai materiájú Epigrammát. Most ez a’ gond fogott el egészen.”63 Egy bökkenő volt csupán. A számokat tekintve nem sikerült a tervekhez tartania magát. December közepén már elegendőnek tartott 50 epigrammát a kiadáshoz: „Töviseim ’s Virágaim 31 számra nevekedtek. Mihelytt 50re szaporítatnak, azonnal kiadom”.64 December végére

(Nyilak és Virágok czímje alatt készűlök kiadni azon epigrammáimat, mellyeknek tárgya a’ mesterség.) Az első darabja az lesz a’ mi íme következik: Hatalmas Herculesz, nagy Emberisten! Dics fajzatja a’ Mennyropogtatónak, Kinek most már fényében osztozol! Te nem csak a’ föld’ undok szörnyeit, (monstra) A’ hétfejű Hydrát, a’ holdszülötte Oroszlánt, és a’ Créta’ vad bikáját, ’S a’ mind ezeknél rettentőbb Buzíriszt, Diomedeszt, a’ hármas Géryont, ’S a’ tűzokádó Cácuszt öldöséd-el. Hogy jót tehess, te nem kerűlted a’ Kevésbbé bajnok tettet is, ’s az óll Marháinak szemetjeit kihánytad; ’S ég ’s föld javallá hasznos tettedet. ’S a’ mit te nem szégyenlél, Bajnokisten! Dicső fajzatja a’ Mennyropogtatónak! Én, nyomorúlt embercse szégyeneljem?58

Az epigramma hősének, a tizenkét próba elé állított Héraklésznek ötödik feladata Augeiász híresen hatalmas istállójának kitakarítása volt. A munka alantassága sérthette volna származását s méltóságát – ám nem sértette. S ezzel az intertextussal megteremtődik a versek javasolt értelmezési kerete: a szerző mint ítéletalkotó bíró, példát véve az isteni Héraklésztől, méltósággal nem törődve, az erejéhez és tehetségéhez illő tevékenységet félretéve munkának lát, s rendet tesz a magyar literatúra gyülekezetében. El akarja választani az értékest az értéktelentől, kánont épít. A hasonlat, ahogyan erre Hász-Fehér Katalin felhívta a figyelmet, Pápay Sámuel munkájának recenziójában is felbukkant már. 59 Ugyanakkor fontos az is, hogy ez a magát Héraklészhez hasonlító lírai én, a dőlttel is kiemelt végű „embercse” kifejezéssel utal magára, s így Terentius szó58

59

Kazinczy Ferenc Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. november 3., in: KazLev, VIII, 1862. lev., 146–148. Itt: 146. „[A]kkor még a nyelvészkedő Révaira alkalmazva, aki Kazinczy szerint Augiász összes istállóját nem tisztíthatt a ki, mégis herculesi erővel gázolt át rajta.” Hász-Fehér 2000: 76.

22

60

61 62

63

64

A citált sor: „Ego homuncio hoc non facerem?” Eunuchus, 3,5,689. Fordítása nem adja vissza a szófordulatot: „Hasonlót mért nem tennék? Megteszem.” Lásd Terentius 1895: 159. Vö. Bodrogi 2010. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. november 7., in: KazLev, VIII, 1864. lev., 151–152. Itt: 151. Kazinczy Ferenc gróf Dessewff y Józsefnek, h. n., d. n. [1810. november 16. vagy 17.?], in: KazLev, VIII, 1870. lev., 163–166. Itt: 165. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. december 16., in: KazLev, VIII, 1890. lev., 208–211. Itt: 208.

23



még hárommal gyarapodott számuk: „Már csak 16 Epigramma kell hogy számok ötvenre szaporodjék, mert 34 van készen.”65 Január 10-én már nyomdában volt a kötet, bár csak 43 epigrammát tartalmazott. Az év eseményeit végigtekintve Kazinczy levelezése alapján nem lehet azt biztonsággal megállapítani, hogy az epigrammák a spontán nevettetés66 s véleménynyilvánítás szándékán, továbbá a valamikori esetleges kiadás lehetségességén túl bármilyen szerzői cél érdekében gyűltek volna. Ez alól kivételt képez az év utolsó két hónapja, amikor Kazinczy már törekedett arra, hogy egy valamilyen szempontból egységes kötetet alkosson meg. Egyetlen alkalommal sem olvashatunk azonban a készülő kötet koncepcióját érintő gondolatokat. Mikor a kritikai célzatú verseket félretéve, méltató költeményeket kezdett írni, akkor sem tudjuk meg, miért pont a megnevezett szerzőket választotta: „Én Töviseim és Virágaim Epigrammáji köztt (a’ mint azt minap is írtam) némelly íróinknak képeiket igyekezem festeni.”67 Nem világos azonban, melyek a némellység kritériumai. Egy összefoglaló jellegű, koncepcionális megnyilatkozás számonkérése Kazinczyn, ha későbbi nagy volumenű írásait figyelembe vesszük, jogos követelés, hiszen a tízes évek elejétől kezdve minden esetben, amikor stratégiai szempontból jelentős publikáció megjelentetésére készült, erről részletekbe menően tájékoztatta barátait. A Tövisek és Virágok viszont sosem fő témaként, csak mellékszálként kerül elő a levelekben. A kötet koncepciózus születésének az is ellene mond, hogy miként a levelezésben, úgy a kéziratos hagyatékban sincsen nyoma kötettervnek, vagy elméleti tervezetnek. Sajnos önéletrajzi feljegyzései ebből az időből, 1810-ből nem, csupán évekkel későbbről maradtak fenn, így a levelezés anyagára kell hagyatkoznunk. A kötet konkretizálódásának hírére a baráti visszajelzések megsűrűsödtek, s igen pozitívnak mondhatók. Néhányan viszont óvják Kazinczyt a nyílt támadásoktól: „Egyedűl azt óhajtanám” – írja Berzsenyi – „hogy nyilaid nyilván ne sértenének, hanem csak titkon és látatlan, mint az Apolló’ nyilai. […] Az illyenekért bosszúságot nyerhetsz, mellytől én Téged inkább féltlek mint magamat.”68 Dessewff y József is csatlakozott a dicsérők s egyben óvatosságra intők táborához: „Olly édessen szúrsz, és döfsz, mint a’ Lampsacusi Isten. De kéméld Barátidat;

mert azok szűzek, és Te magyar vagy, nem pedig Görög.”69 Kazinczy bátorságra kapott az óvások ellenére is, s a közeli levelezőtársakon kívül másoknak is elküldte írásait.70 Senki nem látta viszont azokat a darabokat, amelyek később vihart kavartak, a Himfyt, A békákat és Az Olvasóhozt, ezeket csak akkor említette már, amikor a kötet nyomdában volt.71 A nyilvános megjelenés indoklása az epigrammakötet kinyomtatásával egyszerre jelent meg írásos formában.72 Kazinczy ajánlásszerű sorokat írt Pápay Sámuelnek, akit korábban nem értesített a könyv készüléséről. Az alábbi sorokban a szerző befogadást segítő instrukciói olvashatók. Említést tévén már Töviseim és Virágaim felől, hadd szólljak rólok; […] Édes barátom! Literatúránk nem tud előmenni, nem tud gyomaitól megtisztúlni. De én vagyok e épen, a’ ki őket (Íróinkat) munkájikat tisztongatni tanítsam? ezt kérdhetné valaki; ’s felelek: Én is ’s más is; szabad az út. Tegye kiki a’ mit tud; mint én írok más ellen, úgy írjon más énellenem is, recenseáljon, epigrammázzon, ’s tegye valami eszébe jut: nem ismér engem, a’ ki el nem tudja hinni felőlem, hogy tanítása, útba vezetése, ’s még szurkálása is, csak elmés legyen, […] engem bántani fog; noha én is a’ Prometheusz’ nemzetéből vagyok, ’s inkább szeretem ha baráti kezek simongatnak, mintha, a’ Horátz képe szerént, vakaróval vakarnak […]. Így termettek nálam a’ Tövisek és Virágok. Mit mond reá a’ Világ – az az: az a’ felette parányi Világ, mellyet a’ Magyar Olvasók Publicumocskája teszen, nem tudom, de tudni nagyon szeretném. A’ több okok köztt én ezt azért is írtam, hogy Íróink valaha merjenek abból az istentelen gravitás tónusából kilépni, mellyben eddig jártak.73

Az ajánlásból megtudjuk, hogy a szerző csípős, esztétikai tárgyú epigrammákat írt a magyar literatúra korcs termései ellen, s megtudjuk azt is, feljogosítva érzi magát arra, hogy kritikáját nyilvánossá tegye (bár némi pszichologizálás69

70

71 65

66

67

68

Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. december 27., in: KazLev, VIII, 1897. lev., 223–227. Itt: 225. „Ide zárom egynehány Aestheticai tárgyú Epigrammámat hogy addig is míg nyomtatásban eggy két holnap alatt megjelennek, lássa az Ur, ’s nevessen rajta.” Kazinczy Ferenc Fazekas Istvánnak, Széphalom, 1811. január 2., in: KazLev, VIII, 1904. lev., 247–250. Itt: 248. Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. december 27., in: KazLev, VIII, 1897. lev., 223–227. Itt: 224. Berzsenyi Dániel Kazinczy Ferencnek, Mikla, 1810. november 23., in: KazLev, VIII, 1873. lev., 168– 169. Itt: 169.

24

72

73

Dessewff y József Kazinczy Ferencnek, Alsóolysó, 1810. december 1., in: KazLev, VIII, 1876. lev., 178–183. Itt: 181. És: „Tsinályunk hát Epigrammákat akár mennyit és akár kire is, tsak hogy sósok legyenek és hogy ne boszszonkodgyunk, ha mások is reánk tsinálnak.” Uo. 182. Kazinczy Ferenc Sipos Pálnak, Széphalom, 1810. december 8., in: KazLev, VIII, 1882. lev., 192–193. Itt: 193; Kazinczy Ferenc Fazekas Istvánnak, Széphalom, 1811. január 2., in: KazLev, VIII, 1904. lev., 247–250. Itt: 248–250. Kazinczy Ferenc Fazekas Istvánnak, Széphalom, 1811. január 2., in: KazLev, VIII, 1904. lev., 247–250. Itt: 250; Kazinczy Ferenc Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1811. január 10., in: KazLev, VIII, 1907. lev., 258–262. Itt: 257–260. Az Olvasóhoz című vers csak akkor került szóba, mikor a cenzor nem engedte megjelentetését és vagy változtatást, vagy magyarázó jegyzeteket vagy törlést kért Kazinczytól. Lásd Vályi Nagy Ferenc Kazinczy Ferencnek, Sárospatak, 1811. január 21., in: KazLev, VIII, 1915. lev., 283–285. Itt: 284. Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1811. február 21., in: KazLev, VIII, 1943. lev., 338–343. Itt: 340–343. Kazinczy Ferenc Pápay Sámuelnek, Széphalom, 1811. március 11., in: KazLev, VIII, 1957. lev., 377–382. Itt: 378–379.

25



sal hozzátehető az is, hogy az önmagunknak szegezett kérdés nem ritkán hezitálást és bizonytalanságot rejt). Közli, írásával az volt a célja, hogy a magyar írókat komoly, méltósággal teli hangnemükből („gravitás tónus”) kimozdítsa. A kötetnek ilyetén célját eddig kevesen vették figyelembe.74 Ez elméleti megalapozásnak nem sok, figyelemfelkeltésnek s válaszadásra való felhívásnak azért épp elég volna, abban az esetben, ha a Pápay Sámuelnek írott levelet nyilvánosan publikálta volna Kazinczy. Mivel azonban a felhívás egy magánlevélben olvasható, úgy kizárólag a Tövisek és Virágok epigrammáit lehet a programadás szöveges megnyilatkozásaként olvasni és a fenti ajánlástól el kell tekinteni. Figyelembe kell venni, hogy Kazinczy először a Dayka’ életében75 és a Báróczy Sándor életében76 foglalta össze a nyelvújítással kapcsolatos javaslatait. Ezek a művek azonban 1811-ben még nem jelentek meg. A tízes évek közepétől visszatekintve több nyomtatott kiadványnak és számtalan kézírásos levélnek köszönhetően világosan tudható, milyen esztétikai nézetek tulajdoníthatók a Tövisek és Virágok szerzőjének, 1811-ben viszont még csak annyi bizonyos, amennyit a szerző állít. A kevés példányban megjelent kötet csekély számú olvasója kizárólag az alig négy ívnyi munkára hagyatkozhatott, s az epigrammáknak nem is mindegyikéhez tartozik magyarázat a végjegyzetben. Az olvasói reakciók remekül tükrözik ezt, mert bár Kazinczy a kötetecske viharos fogadtatását várja, meg kell jegyezni, hogy a kiadástól számított két éven belül a Magyar Olvasók Publikumocskáját lényegesen nem sikerült felkavarnia. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy a kötet nem gyorsan fogyott , júniusig Pesten mindössze öt példányt sikerült eladnia az ezzel megbízott személyeknek.77 Néhány íróról hírlett csupán, hogy bántva érezték magukat, de nem az epigrammák elméleti hátterével kerültek összeütközésbe, hanem inkább azok hangnemével békültek meg nehezen. Az egyik közülük Kisfaludy Sándor, a rendkívül népszerű dunántúli költő, Kazinczynak levelezőtársa, akinek miután műveit a Himfy című epigrammában Dayka Gábor tűzre dobálja, őt maga mellé invitálja az Olümposzra. Dayka Gábor ekkor önálló kötettel sem rendelkezett jóformán,78 és bár versei igen fiatalon megjelentek különböző folyóiratokban, az igazi ismertséget számára csupán a Kazinczy által sajtó alá rendezett verseskötet hozta 1813-ban. Érthető tehát, hogy Kisfaludy Sándor – akinek Himfyje közönségsiker, hiszen több kiadásban is megjelent ekkorra – nem kívánt Dayka Gáborral az istenek lakhelyén trónolni.79 Az első kiadást követően néhány évvel már plagi-

zálták is művét,80 és ez azt jelenti, hogy utánzása üzleti haszonnal járt. Különösen azért nagy eredmény ez, mert akkoriban már önmagában véve is szép teljesítménynek számított, hogy a kötetek értékesítése nem jelentett deficitet.81 A másik magát megtámadott nak érző személy Láczai Szabó József, aki A lúdhatt yú című epigramma hatására iskolai óráján a kevélység nemeinek tipizálása során a tudományos dölyfre Kazinczy egyik versét hozta példa gyanánt,82 az Epigrammai morál 83 című verset pedig a keresztény erkölccsel összeegyeztethetetlennek tartotta.84 A Tövisek és Virágok megjelenésének inkább Kazinczyra volt hatása, mint a publikumra, ugyanis a kiadást követően esztétikai és szépirodalmi olvasmányok után nézett. Szemere Pált megbízta Schiller Xeniáinak és Klopstock epigrammáinak megszerzésével.85 Szemere, aki Schedius Lajos János86 esztétikaprofesszor tanítványa, Pölitz esztétikáját javasolta neki.87 Kazinczy az írást nem sokkal később megszerezte és olvasta: Szemere Pál „Pölitznek Aestheticáját magával hozta ’s itt hagyta. Én még jobbat ennél nem ismerek.”88 Levelezésének dokumentumai szerint ismeretei gyarapításához kezdett – mintha támadásra készült volna. A Tövisek és Virágokat pedig szöveggyűjtemény gyanánt, példatárként használta írásaiban. A csönd, s a kizárólagosan pozitív visszajelzés Kazinczyt is zavarta. A közeli barátok hasonló állásponton állnak levélben és nyomtatott formában is. Három recenzió is megjelent a Tövisek és Virágokról, s ezek közül kettő Kazinczy legjobb barátainak tollából.89

74 75 76 77 78 79

Pálos 1929: 38. Kazinczy 1813. Kazinczy 1814. Vitkovics Mihály Kazinczy Ferencnek, Pest, 1811. június 19., in: KazLev, VIII, 2021. lev., 583. Itt: 583. Két alkalmi verseket tartalmazó kiadványa: Dayka 1792a; Dayka 1792b. [Kisfaludy] 1801; [Kisfaludy] 1807.

26

Engem ezek a’ Recensensek agyon magasztalnak. Már protestáltam ellene. […] Ma vevém Kisnek levelét, némelly vele barátságos végig tekintés, és nem dicséret, hanem gáncs hallás végett közlött verseimre. Tesz eggy két crisist: de privatus levélben és 4 szem közt sem hallok egyebet annál a’ mit a’ Recensens […] mond. Én azért óhajtom barátimtól […] a’ gáncsot hallani, hogy munkám piszkot ne hozzon 80 81

82

83 84 85

86 87 88

89

Dési Nagy 1803. Fenyő István adatai szerint Takáts József, a kiadó 524 forint 56 fi llér haszonnal zárta le a mű kiadását. „Első verseskönyv, melyre nem fi zet rá a gazdája!” Fenyő 1961: 97. Kazinczy Ferenc Kölcsey Ferencnek, Széphalom, 1814. április 9., in: KazLev, IX, 2639. lev., 331–334. Itt: 334. Kazinczy 1998: 122. Szemere Pál Kazinczy Ferencnek, Onga, 1814. április 9., in: KazLev, XI, 2640. lev., 334–335. Itt: 335. „Sajnálom, hogy a’ Xeniák és Klopstock Gramm. Epigrammáji felöl semmit sem írhatok.” Szemere Pál Kazinczy Ferencnek, Pest, 1811. május 17., in: KazLev, VIII, 2005. lev., 520–528. Itt: 521. Schedius Lajos János munkásságához lásd Balogh 2007. Szemere Pál Kazinczy Ferencnek, Pest, 1811. május 17., in: KazLev, VIII, 2005. lev., 520–528. Itt: 521. Kazinczy Ferenc Ragályi Tamásnak, h. n., 1811. augusztus 1., in: KazLev, XXII, 5523. lev., 284–285. Itt: 285. [Kis] 1811; [Rumy] 1812. További bírálatok: [Név nélkül] 1811. Valamivel később: Szemere Pál 1824.

27



reám. Az Iró néha nem veszi észre a’ mit más mingyárt meg lát. Néha észre veszi magától is de későn.90

A Mondolat hatására 1814 és 1815 során Kazinczy levéllel fordult több epigramma által valósan vagy vélhetően megsértett szereplőhöz a maga igazát bizonygatva, vagy békülést kezdeményezve. Az első közülük Láczai Szabó József,98 később írt Pethe Ferencnek99 és Kisfaludy Sándornak.100 A békülési kísérletekkel egy időben vetette fel a Tövisek és Virágok új kiadásának tervét:

A mondatok mögött rejtőző óvatosság nem alaptalan. Az 1814-es év során a Tövisek és Virágok újra terítékre került, de jóval kedvezőtlenebb fogadtatással. Az epigrammakötet hírnevét a botrány hozta meg. A Mondolatot91 1814. január 7-én92 vitte el a posta Széphalomra. A kötet nyitómetszetén annak az időmértékes és rímes verselés védelmére megírt szatírának a sorai köszöntek vissza, amely Czinke Ferenc Uj Holmijában jelent meg: „Nints paripád? Nyergelj szamarat! Jobb, ülve dötzögni, / Mint gyalogolni.”93 Közismert, hogy a szamárháton a dicsőség halmára nyargaló férfi alakja Kazinczyban nem Czinke Ferenc felette gyenge szatíráját vagy egyéb szóújító literátorokat idézett meg, hanem egyenesen és kizárólagosan őrá célzott, s ezzel a Tövisek és Virágok disztichonokban „döcögő” sorait is az olvasó elé idézte. Onder Csaba rámutatott, hogy Kazinczy képértelmezését nem szabad evidenciaként kezelni. Nemcsak azt a korábban már lejegyzett 94 körülményt említi, hogy a Mondolat nem pusztán Kazinczy írásait figurázza ki, hanem amellett is érvel, hogy a nyitómetszet ugyancsak értelmezhető, akár Kazinczytól függetlenül is.95 Fontos tehát hangsúlyozni, hogy a Mondolat kizárólag Kazinczy nézőpontjából, egyetlen „támadást”, a Tövisek és Virágok sértéseit számon tartva értelmezhető ellencsapásként. A Mondolat névtelenül jelent meg, ezért Kazinczy a szerző kereséséhez látott. És mivel azt a Dunántúlról hozta a posta, az ő vizslató tekintete is az országnak ezt a felét pásztázta – még akkor is, ha a levél nyíltszívű fogalmazója a paszkvillus íróját is felfedte Kazinczy előtt (Somogyi Gedeon).96 Kazinczynak Somogyi Gedeonnal addig dolga nem volt. Úgy tűnik, a lehetséges okokat mérlegelve úgy találta, a Mondolat élességét egy másik élességnek kellett indokolnia, s így esett figyelme Kisfaludy Sándorra, akiről egyébként is tudta, hogy a Tövisek és Virágok Himfyepigrammája miatt neheztelt rá.97 90

91 92

93 94

95 96 97

Kazinczy Ferenc Nagy Gábornak, Széphalom, 1812. március 23., in: KazLev, IX, 2182. lev., 354–356. Itt: 354–355. [Név nélkül] 1813. Modern kiadása: Balassa 1898. Kazinczy Ferenc Helmeczy Mihálynak, Széphalom, 1814. január 8., in: KazLev, XI, 2571. lev., 174–177. Itt: 175. [Czinke] 1810. A címlap a kötet elején, az első lapon található. Takáts Sándor evidencia szintjén kezeli, hogy a Mondolat több személy ellen született , ezzel is indokolható, hogy megjelenése után mozgalmat indított . Ennek következtében nemcsak írói levelezésekben válik központi témaként, hanem megyegyűlési beszédek is óva intenek a nyelvrontástól. Lásd Takáts Sándor 1891: 281–282. Onder 2010. Radó Sándor Kazinczy Ferencnek, h. n., 1814. május 17., in: KazLev, XI, 2657. lev., 370–371. Itt: 370–371. Az epigramma híre előbb járt, mint magáé a köteté: „A’ Töviseket és Virágokat nem látt am ekkorig. A’ napokban közlötte velem Döbrentei Úr azokat. Itt olvastam, a’ mit csak hallomásból tudtam eddig,

28

Töviseimet újra ki akarom adni. Himfy Csokonaira van elváltoztatva. Kihagyok némelly kisebb Epigrammokat is, és a’ Baróti Szabóét, ’s Láczaiét; ellenben eggyet fogok dolgozni, mellyben a’ két Szabó Dávid ’s Verseghi mint szócsináló tiszteltetni fog, nem tekintvén hogy nehány jók mellett temérdek rosszakat is csináltak. ’S a’ Magyarázatokban kiöntöm magam, úgy hogy hét ’s nyolcz árkusra is nevekedik a’ kis munka.101

A kötet támadó hangneme enyhült, a kritikus, botrányt gerjesztő és sértődésre okot adó epigrammák eltűntek, s a középpontba azok kerültek, amelyek a szóteremtés szükségességéről, az újítások elkerülhetetlenségéről szólnak (A’ nyelvrontók). Kazinczy Láczaival való békülése szégyenletesen zárult. Egy gúnyiratot kapott postán névtelenül, ezúttal egy kéziratosat. Annak címzésében szemben találta magát a Tövisek és Virágok nyitóepigrammájával: „Nyomorult Embertse! a magyar Literatura óljának fel gyürkőzött marka köpő Szarkotrójja. Ne háborodjon meg a te pitzin nagy lelked, hogy a két haza előtt esmeretes modastiádat meg sérteni nem kivánván, illy magad által választott titulusodonn és dilettant foglalatosságodnál fogva kívánlak megszóllitani.”102 Az írás szereplői egy házaló olasz feleségétől a Tövisek és Virágokat veszik magukhoz – aki épp árnyékszéken készül azt használni – s olvasgatják, ám kizárólag a németül és cigányul írt részeket értik meg belőle. Majd az eszmecsere során válogatott galádságokat mondanak a néven is nevezett Kazinczyra, életvitelére s anyjára. A gúnyirat szerzőjeként hagyományosan Láczai (Lúdhatt yú) Ferencet szokás megnevezni, ám az is igaz, hogy a szerzőség kérdésére korántsem kaphatunk bizonyos választ.103 Bárki is

98

99 100

101

102 103

a’ Tűzbe-felét.” Döme Károly Kazinczy Ferencnek, Kolozsvár, 1816. december 16., in: KazLev, XIV, 3344. lev., 478–480. Itt: 479. Csetri Lajos szerint az epigramma (és a Himfy kritika) megingatt a Kazinczy saját táborának egységét. Csetri 1990: 199. Kazinczy Ferenc Láczai Szabó Józsefnek, Széphalom, 1814. április 20., in: KazLev, XI, 2647. lev., 347–350. Kazinczy Ferenc Pethe Ferencnek, Széphalom, 1815. december 14., in: KazLev, XIII, 3065. lev., 339–340. Nem személyesen, hanem Ruszek József dunántúli apáton keresztül fordul Kisfaludyhoz. Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefnek, Széphalom, 1816. január 7., in: KazLev, XIII, 3093. lev., 399–401. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1815. december 28., in: KazLev, XIII, 3081. lev., 372–376. Itt: 373. [Név nélkül 1815?]: 100. Harsányi 1917. A megkérdőjelezhető módszertannal nyomozó tanulmány azt próbálja meg bizonyítani, hogy a szerző nem Láczai.

29



volt a gúnyirat szerzője, Kazinczy Láczait hitte annak, amikor a gúnyiratot kézhez kapja.104 Az írók gravitás tónusát valószínűleg nem ebbe a stílusregiszterbe kívánta kimozdítani Kazinczy a Tövisek és Virágokkal. Kudarccal végződött a Kisfaludy barátságát kereső levélpróbálkozás is. Kisfaludy Sándor Kazinczynak nem felelt, csak közvetítőjüknek, Ruszek Józsefnek írta meg igen hosszú oldalakon Kazinczyt illető sérelmeit. Nem az előző íráshoz fogható mértékben alacsony tónusúak ugyan Kisfaludy levelei, de azért még közel sem szépírói stílus jellemzi őket. Kazinczy is, Kisfaludy is három-három levelet írt Ruszeknek.105 Kisfaludy végső levelében mindenfajta Kazinczyval való érintkezési módtól elzárkózott. Kazinczy tudta már, hogy az epigrammákat nem bocsáthatja közre megfelelő elméleti alapozás nélkül, s ez a korábbi kötettel kapcsolatos elméleti-stratégiai természetű hiányérzetünket sem bizonyíthatná jobban. A Tövisek és Virágok új kiadása mellé Wielandnak Adelung ellen készült írását106 és Schiller Levelek az ember esztétikai neveléséről107 című értekezését tervezte csatolni,108 s még januárban el is kezdte a beszerzésüket.109 Szerette volna kihagyni a kötetből a legbántóbb írásokat, például a Láczai ellen szóló A lúdhattyút vagy a Herkuleszhez című epigrammát, Dayka Gáborral pedig a már évek óta halott Csokonai műveit dobáltatta tűzbe,110 s Himfy új, kedvezőbb hangvételű verset kapott. Ezen túl Kazinczy a magyarázatok bővítését is tervezte. A kötetterv a mellékelt esztétikai írások és a kibővített jegyzetapparátus folytán szilárdabb elméleti megalapozottság reményével kecsegtet – a megváltozott tartalomnak köszönhetően pedig törekedett arra, hogy fölösleges indulatokat ne gerjesszen. A kötet sosem jelent meg ebben a formájában, de kéziratos formában ránk maradt egy tervezete.

Ezek a’ Gramm[aticai] ’s Aesth[eticai] Epigrammák elsőben Patakon 1811 jelentenek-meg. Az vala célom írásokban ’s kiadásokban, hogy némelly megtévedéseinket a’ Ny[elv] és Litt[eratura] körül felfedjen, némelly Iróinknak nagy érdemeiket az Olvasóval elevenebb éreztessem, másoknak megsikamlásaikat kimutassam, ’s egy bizonyos nem énellenem vítatott képtelenséget elnémítsak; s minthogy az illy körül a’ szelídebb szerek keveset szoktak használni, az epigramma musájára bíztam, hogy ennek vítatóját tövisével karcolgassa-meg.111

104

105

106 107 108

109

110

Kazinczy Ferenc Horváth Ádámnak, Széphalom, 1814. október 27., in: KazLev, XII, 2756. lev., 140–148. Itt: 144–146. Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefnek, Széphalom, 1816. január 7., in: KazLev, XIII, 3093. lev., 399–401; Kisfaludy Sándor Ruszek Józsefnek, Sümegh, 1816. április 17., in: Kisfaludy 1892–1893: VIII, 280–292; Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefnek, Széphalom, 1816. május 15., in: KazLev, XIV, 3210. lev., 191–193; Kisfaludy Sándor Ruszek Józsefnek, Sümegh, 1816. június 3. in: Kisfaludy 1892–1893: VIII, 292–309; Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefnek, Széphalom, 1816. október 2., in: KazLev, XIV, 3279. lev., 306–309; Kisfaludy Sándor Ruszek Józsefnek, Sümegh, 1817. január 25., in: Kisfaludy 1892–1893: VIII, 341–355. Kazinczy fordításában megjelent: Kazinczy 1825b. Modern magyar kiadása: Schiller 2005. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1815. december 28., in: KazLev, XIII, 3081. lev., 372–376. Itt: 373. Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1816. január 6., in: KazLev, XIII, 3088. lev., 385– 386. Itt: 385. „Himfy Csokonaira van elváltoztatva” – írta Kis Jánosnak. Lásd Széphalom, 1815. december 28., in: KazLev, XIII, 3081. lev., 372–376. Itt: 373. A vers nem sokban változott , Himfy neve Csokonaira cserélődött: „Dayka. Tűzbe felét. Csokonay. Vetem. D. Újra felét. Cs. Ím. D. Harmadikát még. Cs. Lándol az is. D. Jer most; vár az Olympuszi kar.” Lásd MTAKK, K622, 67r.

30

A szövegnek, amelybe az idézett mondatok illeszkednek, az az érdekessége, hogy minden tételmondatot tartalmaz, amelyet ma a Tövisek és Virágokról el szokás mondani. Pontosan ezt ismételte meg Toldy Ferenc is Kazinczy írói életrajzában, mégpedig a lehető legalaposabban: ugyanezt a tervezetet idézve.112 A szöveg azt a határozott fellépésű Kazinczyt festi az olvasó előtt, aki hideget és meleget szétválasztani ült a magyar literatúra ítélőszékébe, s azt a Kazinczyt, akinek nyoma sem volt még 1810-ben. A levelezésben zajló viták során a Tövisek és Virágok által érintett grammatikai és nyelvművelési, esztétikai nézetek innentől számítva tematizálódtak hangsúlyosabban. Megfigyelhető, hogy a Tövisek és Virágok éle, a darabok csípőssége és a cím is, a környező események kontextusával, azokra reagálva változott kiadási tervről kiadási tervre. Hasonló változásokra mutatott rá Doncsecz Etelka Kazinczynak egyik Révai Miklóshoz írt levele kapcsán. A Verseghyt kritikusan érintő magánlevél Kazinczy tudta nélkül került publikálásra. Az idő előrehaladtával Kazinczy interpretációja az esetet illetően folyamatos módosuláson ment keresztül, az emlékezet és az aktuális szituáció felülírta a korábbi eseményeket és egy új múltvariánst alkotott meg.113 Mikor 1819-ben – az Orthologus és neologus írása idején – Kazinczy újra a publikálás gondolatával játszott,114 annak érdekében, hogy a cím ne legyen bántó, ne hordozza magában az eszményteremtés metaforáját, ne közvetítsen pozitív értékítéletet, újrakeresztelte a kötetet: Tövisek és Gyomokra. Az új cím magyarázatára új epigrammát írt: „Karcoltak Töviseink kiszedénk; gyom terme helyettek. / Van gyom is, a’ mi sebez, ’s sebzeni néha nem árt.”115 A kissé zavaros képet a korábbi címmel azért nehéz párhuzamosan értelmezni, mert a szöveg szerint a tövisek eltávolításra kerültek – a címben ennek ellenére megmaradtak. Annyi állapítható meg, hogy a versek még ha nem is értékesek, kritikus hangnemük adja érdemüket. Egy szempont nem változik, 111 112 113 114

115

MTAKK, K622, 156. folio. A jegyzet kiadása: Kazinczy 1998: 313. Toldy 1871: 36. Doncsecz egészen a húszas évek végéig követi nyomon a szövegmódosulásokat: Doncsecz 2009. Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1819. június 6., in: KazLev, XVI, 3746. lev., 399–402. Itt: 401. Uo.

31



mikor a Tövisek és Virágokat említi: a szándékos civakodáskeltés előre megfontoltan bevetett eszközeként nevezte meg az epigrammakötetet. Ismeretes még egy 1822 után keletkezett feljegyzés116 is az epigrammakötet születéséről, amely vagy az 1825-ös,117 vagy az 1827–1828-as118 kiadási tervhez kapcsolódik.

A szöveg egy Magyarázatok a’ Kiadó’ és a’ Nyomtató’ számára című szövegegység része, amely valószínűleg Toldy Ferenc kezébe került. Neki volt utoljára esélye arra, hogy még Kazinczy életében újra sajtó alá rendezze a Tövisek és Virágokat. Kazinczy mindvégig aktualizálni szerette volna az epigrammakötetet, ahogy addig is. Toldy viszont már a cím megváltoztatását sem gondolta szerencsésnek. Ő a ma elgondolt kánonpozícióval olvasta és szánta az olvasók kezébe a kötetet, és ezzel az att itűdjével az idősödő literátor füleit a legnagyobb tisztelet érveivel igyekezett elbájolni. „Híres munkák rebaptisátiója, úgy hiszem, nem czélirányos. E néven ismeri e nevezetes könyvet a publicum; s mint ilyen az poesisunk, sőt nyelvünk historiájában oly factum volt, melytől ezt megfosztani nem szabad. Csak mint egésznek lesz annak befolyása teljesen érthető a jövendőség előtt.”120 Negyvenöt évvel Kazinczy halála után, Toldy Ferenc szöveggyűjteményében, A magyar költészet kézikönyvében, a Tövisek és Virágok darabjai közül az alábbiak kaptak helyet: A vak; Az igazságkereső; Írói érdem; Arbuscula; A két természet; Az iskola törvényei; A békák; A distichon feltalálása; Ráday; Báróczy; Sylvester; Kis és Berzsenyi; Epigrammai morál; Az én sugallóm.121 Nem egyszerűen

azt mondhatjuk tehát, hogy a provokatív darabok hiányoznak, hanem azt, hogy Kazinczy közeli utókora tudatosan azokat a darabokat emelte az egész kötetet jellemző költemény rangjára, amelyek az akkori irodalmi kánon tételeinek alátámasztására kiválóan megfeleltek. Az epigrammák itt a nyelvújítási vitákban különböző fórumokon megnyilvánuló Kazinczy elméleti tételeinek összefoglalásai vagy az általa érvényesnek vélt irodalmi kánon közvetítői, s nyomuk sincs a közvetlen hatást kiváltó, személyeskedő, botrányt keltő daraboknak.122 A következtetést a megfelelő irányba fordítva tehát: az irodalomtörténet tézisei Kazinczy közeli utókorában gyökereznek – s ha figyelembe vesszük, hogy Toldy Ferenc válogatása a húszas évek végének Kazinczyval folytatott eszmecseréiben gyökerezik, azt is mondhatjuk, Kazinczy még életében láthatt a saját művének kánonbeli helyét. A tízes évekbeli viták nyitóaktusaként számon tartott szöveg megítélését ez a felfedezés alapjaiban változtatja meg. Úgy tűnik ugyanis, a nyelvújítás legmozgalmasabb időszakának felütése nem olyan dramaturgia szerint történt, ahogyan azt a szakirodalomban olvasni lehet. A „haladás és veszteglés határait” Kazinczy mégsem vonta meg olyan élesen az epigrammakötettel, inkább a tízes évek irodalma és kulturális történései kényszerítették arra, hogy nézeteit tisztázza, és hogy eszközeiben mérsékletet tanúsítson. Az eset érdekessége nem pusztán a Tövisek és Virágok határszövegként való átértékelésében áll. Sokkal fontosabb arra felhívni a figyelmet, hogy a századelő irodalomtörténeti és nyelvtörténészi periodizációs gyakorlatai a tízes években zajló nyelvújítási törekvéseknek nemcsak az elejét, hanem a végét is egyetlen írásműben határozzák meg. A zárószöveg egy (főcímében) szintén mellérendelő szintagmával jelölt írás, az Orthologus és Neologus; nálunk és más Nemzeteknél című tanulmányban határozódik meg, amelyet szintúgy Kazinczy publikált. A könyv tulajdonképpeni célja ennek a szövegnek az elemzése. Nem kerülhetem meg sem a nyelvújítási mozgalmak123 vitaanyagának újraértelmezését, sem a tízes évek narratívájának

116

122

1808ból jövén Bécsből, ’s egyedül űlve szekeremben, Literaturánk lassú elömenésén törödvén, az a’ gondolat szálla-meg, hogy czivakodást támasszak Iróink köztt, hogy virrongásunknak az a’ haszna legyen, a’ mi volt a’ Bodmerének Gott schéddal. A’ ködöt [fölé írva: felhőket] mennydörgés és […] verhetik-el legkönnyebben. Nyerges Ujfaluban egy éjjel írtam Verseginek Aglajáját tettem szemem előtt ezt: Jót ’s jól… Kis [János] tüzelt többekre. Igy szaporodtak Epigramjaim.119

117

118 119

120

121

Kazinczy a szövegben említ egy 1822-ben megjelent írást, innen a következtetés. Kazinczy Ferenc Zádor Györgynek, Ujhely, 1825. december 16., in: KazLev, XIX, 4562. lev., 485–487. Itt: 486. A címváltozat: Forgácsok. A kiadás a Toldy által szerkesztett életműsorozatba illeszkedik. MTAKK, K608, 81b folio. Kazinczy 1808. szeptember 7-én indult Bécsbe, s feljegyzései között az október 15-ös dátum mellett szerepel Nyergesújfalu neve, de ezen kívül semmi más. Lásd MTAKK, K760, 29a folio. A vers keletkezési dátumát támasztja alá egy piszkozatban található kéziratos példány datálása: „Nyergesújfalu, Octob. 14d. 1808.” Lásd MTAKK, M. Ir. RUI 2r. 2. I., 10a folio. Toldy Ferenc Kazinczy Ferencnek, Pest, 1827. október 1., in: KazLev, XX, 4841. lev., 364–365. Itt: 365. Máshol: „Engedd meg Tek. Úr, hogy kimondjam, hogy itéletem szerint jó volna a Tövisek és Virágokban mentől kevesebbet változtatni. Az utókor historiai okokból is úgy fogja látni szeretni, a mint azok először jöttek ki, mert nálunk nevezetes historiai tünemény voltak.” Toldy Ferenc Kazinczy Ferencnek, Pest, 1827. december 29., in: KazLev, XX, 4884. lev., 441–443. Itt: 443. Toldy 1876: III, 121–129.

32

123

Toldy kiadja szöveggyűjteményében a Tövisek és Virágok új, még addig kötetként nem publikált darabjait is. A címadás – ahogyan Kazinczyval még életében megegyeztek – a régi kötetre utal, ezzel is megerősítve az előbbinek kanonikus pozícióját: Az Új Tövisek és Virágok. A válogatásba került versek: A Nyelvrontók; A tusázó; Pór gőg; Nehéz és könnyű; A mi nyelvünk. Közismert, hogy a nyelvújítás időszaka az 1810-es éveknél jóval terjedelmesebb, még ha itt ezzel nem is foglalkozom, ahogy nem törekszem arra sem, hogy a nyelvújítást a stílusújítás, irodalmi nyelvalkotás távlatába helyezzem el vagy nemzetközi kontextusait megvilágítsam, ahogyan ezt mások megtették. (Lásd Csetri 1990: 14–25; Bíró 2004; Bojtár 2008: 111–127; Laakso 2009; Tolcsvai Nagy 2007; Kulin–Margócsy 1990.) Az is kétségtelen, hogy nem csupán az aktuális fél évszázad rendelkezik ún. nyelvújítási” célkitűzésekkel, de ennek vizsgálata sem tartozik céljaim közé. Talán mégsem fölösleges néhány alapvető szakirodalmi értelmezési és periodizációs kísérletet megemlíteni. Zsilinszky Éva a nyelvújítás korszakait bemutató dolgozatában az 1772-től 1867-ig terjedő időszakot vizsgálta, és az irodalomtörténet-írás által nyelvújításnak nevezett mozgalmon kívül – amelyet ő az 1780-as évektől 1821-ig határolt – még két fontosabb időszakot jelölt meg: az egyiket a reformkorban, a másikat az önkényuralom

33


átírását, de a Tövisek és Virágok példájából kiindulva fő célom a szöveg határpont státuszának megkérdőjelezése, amellyel valamelyest a tízes évekbeli mozgalom dramaturgiájának korrekcióját is szorgalmazom. Amennyiben a szöveg újrakontextualizálása sikeresen zárul, ez óhatatlanul új súlypontok kijelölését kell hogy maga után vonja.

Második fejezet

AZ ORTHOLOGUS ÉS NEOLOGUS A NYELVÚJÍTÁS DRA MATURGIÁJÁBAN

Az irodalomtörténet-írás az Orthologus és Neologusnak éppoly határozott dramaturgiai funkciót tulajdonít, mint Kazinczy epigrammakötetének. A tanulmány volt a „békítő eszköz”, amelynek hatására a századelő literátorai befejezték a csatát, visszavonultak, és amelynek köszönhetően az újítók elnyerték a pálmát. A narratíva a 19. század irodalomtörténet-írásában kezdődött, de a huszadik század folyamán végig jelen van.124 Csetri Lajos 1990-ben megjelent könyvében Kazinczy írásának merőben új értelmezését adta, amikor a szöveg elemzésekor azt hangsúlyozta, hogy Kazinczy nem az ortológia és neológia, hanem a neológiának hazánkban jelenlévő három iránya között teremtett egyességet, kitágítva a neológia addig általa használt fogalmát. Azt azonban Csetri sem kérdőjelezte meg, hogy a szöveg lezárásaként, mégpedig győztes lezárásaként értelmezhető a nyelvújítási vitáknak.125 A példák száma szinte a végtelenségig szaporítható, ha a kézikönyveket, iskolai tankönyveket, a Kazinczy-emlékév során megjelent népszerűsítő kiadványokat és az interneten elérhető tudásbázisokat is sorra vesszük. A források a nyelvújítási vita lezárására irányuló szándék mellett, egy ehhez társuló, addig példa nélküli szakmai felkészülést feltételeznek a tanulmányírás hátterében. Mintegy az alkotó törekvésének megkoronázásaként állapítják meg, hogy Kazinczy szövege berekesztette a nyelvújítási vitákat: „a tüzes orthologust és tüzes neologust egymással kibékíti” – fogalmaz velősen Váczy János.126 Ezek a megállapítások két alapvető kérdést sürgetnek: (1) miben ragadható meg az Orthologus és Neologus írása közben jelenlévő a lezárás előmozdítására törekvő írói tudatosság?; (2) mi alapján tekinthetjük zárásnak Kazinczy tanulmányát? 1. A TUDATOSSÁG KÉRDÉSE

idejében. (Zsilinszky 2003.) Takáts Sándor a nyelvújításokat a régi magyar irodalommal érezte bevezetve, s a legfőbb nehézséget annak eldöntésében látt a, mely szót, melyik író alkalmazta először. (Takáts Sándor 1890.) Tolnai Vilmos A nyelvújítás című könyvében szintén távolabbra helyezte a végpontot, bár kiemelte, hogy a heves viták lezárulása Kazinczy 1819-es fellépéséhez köthető. (Tolnai 1929: 134–146.) Balassa József a Magyar Nyelvőr című folyóirat történetének feldolgozása közben a 19. század végi új ortológia és új neológia kezdeményezését ismertette. (Balassa 1941.) Murányi Gábor egészen az ezredfordulóig tekintette végig a nyelvújítási, szóújítási időszakokat az akkoriban készülő magyar nyelvtörvény apropóján. (Murányi 1997.)

34

Tolnai Vilmos nyelvújításról szóló monográfiájában azt írja az Orthologus és Neologusról: „Kazinczynak egyetlen tanulmánya sem készült annyi gonddal és 124

125 126

Hasonló gondolatmenetre építve efféle konklúzióra jutnak olyan különféle érdeklődésű tudósok is, mint Horváth János, Balassa József, Tolnai Vilmos, Szemere Gyula vagy Zsilinszky Éva. Lásd Horváth János 1956: 129; Balassa 1904: 6; Tolnai 1929: 137; Szemere Gyula 1974: 13; Zsilinszky 2003: 96. A lista folytatható volna. Csetri 1990: 97. Váczy 1909b: 6.

35


A Z ORTHOLOGUS ÉS NEOLOGUS A N Y ELV ÚJÍTÁS DR A M ATURGI ÁJÁ BA N

figyelemmel. Szinte minden mondatát megbeszélte előbb híveivel, úgy hogy a levelezésben az egésznek fejlődése szemmel kísérhető.”127 A keletkezéstörténetet128 a levelezésben nyomon követve a szakirodalom hagyományosan kiemeli, hogy Kazinczy Füredi Vida Tudományos Gyűjteményben megjelent dolgozatára129 válaszul írta a művet, amelyre úgy kívánt felelni, hogy többé ne kelljen a témával kapcsolatban nyilatkoznia. Pedig a dolog nem ilyen egyértelmű még a levelezés adatait figyelembe véve sem. Elhatározásában a szerző eleinte ingadozott, és a felelet módja, műfaja is folyamatosan változott. Található példa még arra is (1818. október), hogy Kazinczy irodalmi alkotással szeretett volna felelni Füredi Vidának.130 Az is igaz, hogy máskor meg azt jelentette ki, hogy Füredinek nem felel, ahogy a Mondolatra sem válaszolt (1818. november).131 A két levelet két hét választja el egymástól, de más-más személyhez szólnak. Kissé zavarba ejtő az is, hogy az utóbbi megnyilatkozástól számítva egy hónap sem telt el, és már készen állt a dolgozat: „Én vége felé vagyok valaha Philologiai Munkámnak” – írta decemberben – „mellynek ime czímje is, Mottója is: A’ Magyar Nyelvről, annak természetéről, mostani koráról, szükségeiről. Quid velit et possit linguae CONCORDIA DISCORS. Horat.”132 Ez a levél egy harmadik személynek szól, és az Orthologus és Neologus mottóját idézi. Bár Csetri Lajos észrevétele egyáltalán nem a témát érinti, mégis hasznos itt idézni, hogyan vélekedik Kazinczy esztétikai rendszere kapcsán, amikor határozott elméleti rendszer helyett egymásnak ellentmondó szöveghelyeket talál: „Gondoljuk csak meg azt a sokszor emlegetett arisztokratikus vonást, amellyel [Kazinczy] elkülönözi magát a község ízlésétől, s ugyanakkor […] megállapításait arról, hogy a szépség a közízlésben gyökerezik, s mindjárt világossá válik, mennyi kutatásra volna szükség, hogy az egyes Kazinczy-vallomások kategóriaértelmezéseit elvégezhessük az adott kommunikációs szituáció sajátosságainak tekintetbevételével, s ezzel kiküszöböljük a félreértés lehetőségeit; bár azt hiszem, az álláspontok között megmutatkozó kontroverziákat úgy sem lehetne teljesen megszüntet-

ni.”133 Egyetértek abban Csetri Lajossal, hogy Kazinczy ellentmondásosnak ható kijelentései hátterében nyomós okok állnak. A háttér felderítéséhez a kapcsolódó szövegekhez kell fordulni. Kazinczy leveléből akár az is következhetne, hogy a fontos mottójú szövegváltozat akár egyezhet is az Orthologus és Neologus szövegével. Persze arra a dolgozatra is utalhatott Kazinczy, amely nyomtatásban máig nem jelent meg.134 Akár erről a szövegről van szó, akár az Orthologus és Neologusról, akkor is egy terjedelmes, lezárt dolgozattal készült el Kazinczy 1818 végére. Meglepő, hogy eztán mégis tovább dolgozott: februárban már „félig kész” apológiáról írt, amelynek akkorára nőtt a terjedelme, hogy a Tudományos Gyűjtemény nem adhatta ki csak folytatásokban (maximum két íves értekezéseket közöltek).135 A levelek azt mutatják, hogy Kazinczy valamivel készül, de nem árulja el a terveit, titkolózik.136 Erre minden oka meg is volt, hiszen leveleit felbontották, s néhány figyelmeztető felhívás miatt is úgy érezte, valamilyen összeesküvés készült ellene. Ez alatt az idő alatt, úgy látszik, folyamatos változtatásokat hajtott végre a szövegen: „a’ Neologismus apologiáját dolgozgatom, de az a’ bizonytalanság, a’ mellyben vagyok azok eránt a’ mik velem történnek, mindég megváltoztatja a’ Munka plánumát.”137 Még ha a „Neologismus apológiájával” egy másik írásra utalt is, az elméleti készülődést nem lehet kétségbe vonni. Kazinczy mintha várakozó álláspontra helyezkedett volna. Az Orthologus és Neologushoz tematikusan kötődő dolgozat már előző év végén készen volt valamilyen formában, egy névtelen bírálónak írt válasz138 pedig már egy éve elkészült. Mindkettőn tehetett volna addig javításokat, és mindkettőről többször írta azt is, hogy újra befejezte őket. Ennyi idő alatt, ha szerette volna, megjelentethette volna mindkettőt. Kazinczy mégis kivár: „én eggy ideig elnézem mi történik, ’s akkor szólok majd, ’s egész modestiával, de a’ magam tüzemmel, mellyet megtagadni sem nem tudok, sem tudni nem akarok.”139 Március közepén leszögezte, 133

127 128

129 130

131

132

Tolnai 1929: 134. A szöveg keletkezéstörténetét megírták már többen – legalaposabban Bíró Ferenc (Bíró 2010: 637– 640.) – a gondolatmenet teljességéhez mégis szükséges azt összefoglalni. Füredi 1818. Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1818. október 27., in: KazLev, XVI, 3655. lev., 207–210. Itt: 208–209. A Dédácsi reggelek utalhat az Erdélyi levelek egy el nem készült szakaszára, vagy a Dédácson, Hunyad várm[egyében]. című epigrammára, amelynek keletkezési idejét a kritikai kiadás 1818 és 1823 közé teszi. Kazinczy 1998: 256. „Füredinek épen nem fogok felelni, ’s azért nem, a’ miért Somogyinak nem feleltem. Tilt a’ superbia quaesita meritis. De N. úr nem Anticriticát, hanem egész könyvet kap válaszúl. El lesz fojtva a’ legigazságosbb neheztelésnek legszelídebb rezgése is.” Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. november 10., in: KazLev, XVI, 3665. lev., 228–230. Itt: 229. Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1818. december 7., in: KazLev, XVI, 3675. lev., 245–251. Itt: 246.

36

134 135

136

137

138

139

Csetri 1990: 122. MTAKK, M. Nyelvt. 4r. 43., 37–68 f. (III. csomó). „A’ Neologismus Apologiáját, melly félig kész, kézírásban fogod olvasni. Az hosszabb, mint hogy a’ Tud. Gyüjt.-be bémehessen” Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, 1819. február 16., in: KazLev, XVI, 3702. lev., 298–300. Itt: 300. „[W]ill ich mich an Roms-Classiker machen, u. noch etwas thun was man von mir nicht erwartet.” Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1819. január 2., in: KazLev, XVI, 3684. lev., 267–271. Itt: 270. Magyarul: „hozzá akarok látni a római klasszikusokhoz, és még tenni valamit, amit nem várnak el tőlem” Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1819. március 7., in: KazLev, XVI, 3711. lev., 315–319. Itt: 318. Az N. betűvel jegyezve, név nélkül megjelent kritika Kazinczy kilenckötetes életműsorozatát bírálja a Tudományos Gyűjtemény áprilisi kötetében. [Név nélkül] 1818c. Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1819. március 7., in: KazLev, XVI, 3711. lev., 315–319. Itt: 318.

37



hogy a készülő írás az „utolsó is lesz”.140 Majd a Tudományos Gyűjtemény 1819. áprilisi kötetében végre megjelent antikritikája a névtelenül publikáló N. írása ellen. Kazinczy közben Füredi Vida személyazonosságát találgatta a levelezőpartnerek bevonásával. Miután a Tudományos Gyűjtemény júniusi kötetében valaki kemény hangon reflektált Füredi Vida írására, Kazinczy haragosan kikelt.141 Ebben a levélben (1819 júliusában) ismertette először az Orthologus és Neologus teljes gondolatmenetét, és itt hivatkozott a „Concordia discors”-ra is, amely ugyebár 1818. december 7-e óta aktuális mottó. Kis Jánossal142 és Majláth Jánossal megismertette a szöveg bizonyos részleteit,143 másról azonban nem lehet tudni, aki olvasta volna a tanulmányt megjelenés előtt, vagyis távolról sem igaz, hogy a dolgozatnak „szinte minden mondatát” megvitatta volna, ahogyan azt Tolnai állítja. Dessewff y Józsefnek is már csak akkor küldött belőle részleteket, amikor az megérkezett, vagy legalábbis úton volt a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségébe.144 Mindhárom barát pozitívan reagált, talán Dessewff y a legkevésbé.145 Ismert a dolgozat dátuma: 1819. augusztus 15., vagyis a szöveg első „elkészülte” óta (1818. december 7.) nyolc hónapra volt szükség a lezárásig. Amennyiben ezt a hosszadalmas készülődést a tudatos zárásra való felkészülésnek tekintjük, a végső csapás előkészítő fázisának, akkor felhozhatóak érvek amellett, hogy Kazinczy alaposan, minden tudását felhasználva írta meg a tanulmányát, még akkor is, ha a részletek zavarosan állnak rendelkezésre, és ha nincsen adatunk arra, hogy a három jóbaráton kívül más is olvasta volna és építő kritikát mondott volna az írásról. A jó munkához, gondolhatjuk, sok idő kell. Ebben az esetben viszont nehéz megmagyarázni, hogy szeptemberben miért írta újra a szöveget. Váratlan fordulat következett be ugyanis szeptember végén: Kazinczy új fogalmazvány alakulásáról tájékoztatta a folyóirat szerkesztőségét és egyben jelezte, hogy a náluk lévő Orthologus és Neologus kéziratot nem szeretné megjelentetni. De nem a szokványos módon, borítékban, postán küldte el ezt a kérést a folyó-

irat kiadójának, hanem egy másik személynek, gróf Teleki Lászlónak írt levelébe rejtve. „Alázatosan kérem a’ Mélt. Grófot, ne végye megbántásnak, ha arra kérem, hogy az ide zárt levelke Thaisz Úr által juttassék Trattnernek kezéhez.”146 Az a furcsa helyzet áll elő, hogy ahelyett, hogy Trattner Jánoshoz címezné a kéziratot, elküldi először Teleki Lászlónak, hogy ő küldje tovább Thaisz András ügyvédnek, aki végül majd Tratt nerhez fogja eljutt tani dolgozatát. Postáját egy ideje felbontják, erről panaszkodott barátainak, sőt ezt kiküszöbölendő a levélírási szokásain is változtatott, és jelentősen kevesebbet írt. A gyakori levélfeltörések hátterében talán a húszas években csúcspontjára érő jelenség áll, amely a postahálózat és a titkos rendőrség rendkívül szoros együttműködésében ragadható meg,147 s amelyet nyilván gyanítottak a levelezők. A Kazinczy-levelezés érzékenyen reagált az eseményekre, a levélírás gyakoriságában tapasztalható visszaesés szokatlanul jelentős: 1819-ben feleannyi levélváltás tanúja Széphalom, mint 1815-ben. A posta iránt bizalmatlan Kazinczynak viszont tudnia kellett , hogy ha egy olyan politikailag aktív személy levelébe rejtett üzenetet, mint Teleki, azt a titkosrendőrség megtalálhatja a postaállomáson. A hagyományos posta kikerülése, levelek nem hivatalos postai küldeményként való továbbítása nem javasolt, különösen nem egy volt politikai elítélt számára. A kockázatvállalás hátterében erős oknak kell állnia. A postai díjakat a küldemény súlya alapján rótt ák ki (1817 után féllatonként és három postaállomásonként emelkedett a fizetendő tétel).148 Mivel a rövid levélke nem lehetett túlságosan nehéz, valószínűleg nem emelte a díjszabást. Ha viszont külön borítékban küldte volna Kazinczy, a legkisebb árat meg kellett volna fizetnie. Ez azonban aligha bírt jelentőséggel még egy adósságok között vergődő személy számára sem, és példa sincs, mely alátámasztaná ezt az indoklást. Fontosabb szempont, hogy Thaisz András nemcsak a Teleki-család ügyvédje, hanem a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője volt egyben. Márpedig egy Teleki gróf kezéből átvett értekezést Thaisz is bizonyára más hangsúllyal juttat el a folyóirat kiadójához: már az is elegendő, ha a kézbesítő csak megemlíti, hogy Kazinczy a Telekiekkel áll levelezésben. Vagyis a levélbe rejtett üzenet mögött akár a nyomásgyakorlás, előnyszerzés szándéka is gyanítható. Nem ez

140

141

142

143

144

145

„[M]ost készítem a Neologismusnak eggy Apologiáját, melly osztán utolsó is lesz.” Kazinczy Ferenc Gyulay Lajosnak, Széphalom, 1819. március 16., in: KazLev, XVI, 3717. lev., 328–330. Itt: 329. Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1819. július 18., in: KazLev, XVI, 3763. lev., 454–456. Itt: 455. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. július 20., in: KazLev, XVI, 3765. lev., 460–462. Itt: 461. Majláth válaszleveléből lehet erre következtetni: Majláth János Kazinczy Ferencnek, Klausenburg, 1819. augusztus 3., in: KazLev, XVI, 3774. lev., 484–485. „Pestre leküldém a’ Neologismus Apologiáját”. Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1819. szeptember 13., in: KazLev, XVI, 3783. lev., 503–505. Itt: 504. A részleteket lásd: 504–505. Majláth János Kazinczy Ferencnek, Klausenburg, 1819. augusztus 3., in: KazLev, XVI, 3774. lev., 484–485. Itt: 485; Kis János Kazinczy Ferencnek, 1819. augusztus 13., in: KazLev, XVI, 3777. lev., 488–489. Itt: 488–489; Dessewff y József Kazinczy Ferencnek, Szentmihály, 1819. október 11., in: KazLev, XVI, 3787. lev., 512–517. Itt: 514–515.

38

146

147

148

Kazinczy Ferenc Teleki Lászlónak (benne: Th aisz Imrén át Tratt nernek), Széphalom, 1819. szeptember 28., in: KazLev, XXII, 5569. lev., 356–358. Itt: 357. Lásd Hennyey 1926: 142–143. Az 1780. évi április 17-én kelt helytartótanácsi rendelet arról rendelkezik, hogy a „postán szállított magán levelek, ha sürgős körülmények úgy követelik, a vármegyei törvényhatóságoknak alárendelt helységekben nem másképen, mint az alispánnak vagy a szolgabírónak, a városokban pedig a tanács kiküldéssel ellátott tagjának jelenlétében a postán visszatartandók, másolataik ő felsége elé terjesztendők, az eredetiek azután lepecsételve további döntésig a postahivatalban hagyandók.” Uo. 131. Takáts Sándor a magyarországi postahivatalokat a titkosrendőrség szerveinek nevezi, és az összefonódás kezdetét 1792-ben jelöli meg. Takáts Sándor 1980: 64–83. Hennyey 1926: 151.

39



volt az első eset (és nem is az utolsó), amikor a Telekiekkel zajló levelezésen keresztül juttatott el Kazinczy információt a Tudományos Gyűjteményhez. Az Orthologus és Neologus első változatát is Teleki Lászlón keresztül küldte a Gyűjteménybe augusztus 27-én: „Imhol vagyon tehát egy Értekezésem a’ Tudom. Gyűjtemény’ számára; méltóztassa azt meg tekintésére a’ Mélt. Gróf, ’s adja-által, esedezem alázatosan, nagylelkű kedves fijának [ti. Teleki Józsefnek], ki reménylem, nem bántatik-meg azon kérésem által, hogy onnan mehessen a’ Tratt ner’ kezébe.”149 Ez a kétszeri óvatosság és befolyásos személyeken keresztüli küldeményezés arról árulkodik, hogy kitüntetett jelentőségű ügyről van szó. Hiszen legközelebb csak akkor kérte újra ezt a szívességet a Telekiektől, mikor a levélbe tett üzenet által családi peres ügyében kért segítséget Thaisz Andrástól.150 Valamiért úgy gondolta Kazinczy, hogy a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőihez érdemes a Teleki-család támogatásával járulni. Rumy Károlyt az első eset után arról tudósította, hogy Tratt ner megtévesztése végett küldte áttételesen a dolgozatot: hogy Tratt ner ne tudja, kitől került hozzá a szöveg.151 S valóban, ha ez volt a cél, akkor Tratt nerre talán elbizonytalanítólag hatott a küldemény – erről sajnos semmit nem tudunk. Fontosabb kérdés, hogy miért ír új dolgozatot Kazinczy, illetve hogy teljesítik-e a kérését, megjelenik-e az új tanulmány? A második kérdésre egyszerűbb a válasz: nem. Vagyis az író szándéka ellenére a szövegnek az első, augusztus 15-én lezárt változata jelent meg a folyóirat novemberi számában – és épült bele a nyelvújításról szóló narratívákba. Az esetből látszik az is, hogy hiába zajlik épp a „nyelvi háború”, Kazinczy értekezéséről nem pletykáltak a Tudományos Gyűjtemény szerkesztői ülésén, hiszen akkor biztosan tudta volna Teleki József, hogy Kazinczy az ő apja postáját használva épp arra kérte Trattnert, ne jelentesse meg az írást. Amennyiben tudott volna erről, bizonyára nem újságolta volna örömmel Kazinczynak, hogy a tanulmány, amelyet Kazinczy a közléstől visszavont, éppen az ő segítségével jelent meg.152 A Tudományos Gyűjtemény jegyzőkönyvei némi fogódzót kínálnak arra nézve, hogy vajon a tanulmány megjelené-

sét valóban Teleki László segítette-e: és mivel a nyelvi témájú vagy recenziókhoz kötődő írások bírálatát gyakran Teleki József végezte el, ezért a szolgá lattételről való híradása hátterében egyszerűen az is állhat, hogy a tanulmányt fia bírálta.153 Kazinczy nyomós érvekkel lép vissza a publikálástól, ezért amikor mégis nyomtatva látja munkáját, magánlevelekben védekezik a szöveg hiányosságai miatt. A megjelent Orthologus és Neologus túlságosan rövid, az utolsó bekezdések éppen csak végigfutnak a tárgyon, ennél több mondanivalója lett volna – írja Kazinczy. „Sok dolog marada-ki az Orthologusok és Neologusokból, mert a’ Redactió 2 ívnyinél hosszabb Értekezést nem veszen-fel, vagy két Kötetben adja; ezt nem akarhattam.”154 Vagyis azért alkotott új szöveget, mert az elsővel nem volt megelégedve.155 Éppen ezért november 11-én, amikor a folyóirat tizenegyedik kötetét kézben tartva a saját írásával szembesült, elkeseredéssel tudósította Kis Jánost a sikertelen szövegcseréről.

149

150

151

152

Kazinczy Ferenc Teleki Lászlónak, Széphalom, 1819. augusztus 27., in: KazLev, XXII, 5569. lev., 356–358. Itt: 355–356. Kazinczy Ferenc Teleki Lászlónak (benne: Th aisz Andrásnak), Széphalom, 1819. január 4., in: KazLev, XXII, 5571. lev., 359–362. „Ich schickte den Aufsatz an Jos. Teleki, liess ihm aber frey, ihn an Tratt ner so zu schicken, dass dieser nicht wisse, durch wen der Aufsatz zu ihm kam.” Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1819. augusztus 31., in: KazLev, XVI, 3781. lev., 495–501. Itt: 498–499. Magyarul: „Elküldtem az értekezést Teleki Józsefnek, de belátására bíztam, hogy Tratt nernek úgy küldi-e el, hogy az ne tudja, kin keresztül jutott el hozzá az értekezés.” „Hogy a Tettes Úr szép és lelkes Értekezéseinek dolgában mennyibe jártam el, megbizonyíthatja a Tudományos Gyüjt. idei XIdik kötete.” Teleki László Kazinczy Ferencnek, K. n., in: KazLev, XVI, 3790. lev., 522–523. Itt: 522.

40

Aug. 27dikén küldém-le a’ Tud. Gyűjt. Kiadójihoz feleletemet a’ Füredi Vida (Verseghy) Értekezésére. De Octób. elején kértem őket, hogy azt halasszák mind addig, míg eggy bővebb dolgozásban veendik tőlem. Az még is kezemben van. Úgy akarok szólani, hogy többet ne legyen szükség szólanom. Mit adnék értte, ha azt veled megolvastathatnám elébb hogy sajtó alá megyen! Senkim sincs, a’ kivel láttassam, senkim, a’ ki megsugná melly szirtektől őrizkedjem.156

A csalódás hangjaiba tanácstalanság keveredett , és ekkortól számítva valóban nagyon gyakran írta le, hogy utoljára szeretett volna szólni. Ezek a megjegyzések 153

154

155

156

A Tudományos Gyűjtemény szabályzata, szerkesztőségi üléseinek jegyzőkönyvei, bekerülései jegyzőkönyve és néhány a folyóirathoz beküldött dolgozat megtalálható az OSZK Kéziratt árában (Fol. Hung. 3., Fol. Hung. 4., Fol. Hung. 1100., Quart. Hung. 12.). A fennmaradt dokumentumokat a legalaposabban feldolgozta: Krompecher 1931. Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1820. január 19., in: KazLev, XVII, 3816. lev., 22–27. Itt: 26–27. Erről lásd: „Értekezésem, mellyet a’ Tud. Gyüjtem. a’ Novemberi fűzetben veve-fel, ’s így alig ha magam nem vagyok az, a’ ki vele legkevésbbé elégedhetem-meg. Az eleje jó talán: de a’ hátulsóbb felén kitetszik, hogy siettem, attól félvén, hogy a’ Redactio hosszúnak fogja találni, ’s nem eggyszerre adja, hanem darabonként.” Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1820. február 5., in: KazLev VII, 3825. lev., 58–61. Itt: 58; „E’ szerint, minden játék nélkül mondom, az az Értekezés másoknak sokkal inkább tetszik mint magamnak. Még sok mondani valóm volna. De annyi a’ dolgom, hogy nem érek rá.” Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1820. február 20., in: KazLev, XVII, 3828. lev., 78–80. Itt: 79; „Attól féltem, hogy a’ dolgozás hosszúnak fog találtatni, ’s feldarabolva vétetik-fel. Sok elmaradván, eggy új dolgozás fogja kipótlani a’ hézagot.” Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1820. április 24., in: KazLev, XVII, 3847. lev., 138–141. Itt: 140. Lásd például: Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. november 11., in: KazLev, XVI, 3794. lev., 527–531. Itt: 528. További, folytatást ígérő sorok: „De még ezzel nincsenek kielégítve; ismét fogok szólani.” Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1819. december 20., in: KazLev, XVI, 3801. lev., 543–545. Itt: 544; „A’ mi elmaradt, tovább fogom előadni, a’ legkomolyabb nyugalomban, de Verseghy azt még kevésbbé fogja szenvedni mint a’ tatárostort.” Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1820. január 19., in: KazLev, XVII, 3816. lev., 22–27. Itt: 27.

41



főképp azokban a levelekben jelennek meg, amelyekben az írás fogadtatását kémleli. Nemcsak a levélpartner, hanem az illető környezetének véleményére is rákérdezett,157 és információkat gyűjtött a további munkához. „Hát arra kérhetném e az én kedves barátomat, hogy Orthologusaim és Neologusaim felől adja ítéletét? Négy vagy öt embereinknek már ismerem gondolkozásaikat, ’s így azt reménylem, hogy a’ per nem sokára lefoly.”158 Talán ezekre a levelekre utalt Tolnai, amikor azt írta, a dolgozatnak minden mondata szakmai egyeztetés eredménye volt. Csakhogy ez a készülődés nem előzte meg az Orthologus és Neologus Tudományos Gyűjteménybeli megjelenését, mivel egy későbbi szövegváltozat elkészüléséhez kapcsolódik. Tudatos és példátlan felkészülés tehát csak ennek a második szöveg továbbírását előzte meg. Az első változat nem hoszszas egyeztetés eredményeképp született, ahogyan megjelenése is a véletlennek köszönhető.

Ugyanezek a szempontok a kortársi recepció elemzése során is fel kell merüljenek, ezért – másrészt – meg kell vizsgálni, vajon a kortársak, a tízes és húszas évek szaktudományos szövegei hogyan reflektáltak Kazinczy tanulmányára. Ha azt feltételezzük ugyanis, hogy a „nyelvújítási küzdelem” lezárult, nem lehetne a kérdést tárgyazó írások seregével szembesülni az 1820-as években. Kazinczy az Orthologus és Neologus megjelenése után nemcsak újabb, bővebb és alaposabb szöveget fogalmazott a Tudományos Gyűjteményben való újbóli publikálás igényével,159 hanem ettől függetlenül további értekezéseken is dolgozott. Először csak egyetlen cikkre szeretett volna válaszolni, amely a Tudományos Gyűjtemény decemberi számában jelent meg.160 Ezzel párhuzamosan az új Orthologus és Neologus külhoni jövőjét egyengette: Rumy Károly Györgyöt arra kérte meg, hogy amennyiben az új szöveg nyomtatásban megjelenne, fordítsa azt le németre.161 1820 februárjában már újabb tervéről tájékoztatta egyik erdélyi barátját: egy tanulmánykötet kiadását tervezte nyolc értekezéssel: „Füredi Vidának feleltem a’ Novemberi Kötetben, ’s gondolnám ezután hallgatni fog: most a’ Horváth József Elek vádjaira fogok, ’s Értekezésemet még vagy 8 más Értekezéssel toldom-ki. Addig szólunk, még felvilágosodik a’ mit most sokan nem látnak. Nem magunknak kell győzni, hanem az ügynek.”162 Ezek a tervek arra utalnak, hogy a szöveg nem hozott tematikus zárást a Kazinczy-életműben. És valóban, a húszas évek cikktermésében is feltűnnek a nyelvújítás tárgykörébe rendelhető szövegek. Kazinczy 1825 elején jelentette meg nyelvtörténeti tanulmányát,163 és ugyanazon év közepén publikálta a Mondolat megjelenése után tervbe vett Adelung ellen írt Wieland-szöveg fordítását.164 Ennél jóval hevesebb oldalát mutatja az elveiben egyet nem értők tábora. Beregszászi Nagy Pál Kazinczynak címzett kötete 1820-ban jelent meg.165 A kötet darabjai két Kazinczy-írásra válaszolnak, amelyek a Tudományos Gyűjteményben jelentek meg (egyikük G. H. I. álnéven).166 Szempontunkból a kötet első

2. A ZÁR ÁS KÉRDÉSE

Két vizsgálati kör merül fel, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi alapján tekinthetjük a nyelvújítás zárószövegének Kazinczy tanulmányát. Egyrészt a tanulmányszerző att itűdjét kell megvizsgálni, vagyis azt, hogyan gondoskodott a véletlenül megjelent szöveg fogadtatásáról, milyen értelmezést javasolva ajánlotta olvasását. Vagyis a elsősorban azt kell megvizsgálni, Kazinczy vajon lezártnak tekintette-e az Orthologus és Neologus megjelenése után a nyelvvel kapcsolatos vitákat, illetve milyen további szakmai tevékenységet folytatott a publikálást követően, ezek összhangban állnak-e egy feltételezett zárási att itűddel. 157

158

„[H]a nem volna terhedre, kérd, kérlek Prof. Pongrácz Urat, tudassa velem mit ítél ezen Értekezés felől, ’s mit szeretne benne vagy másként, vagy világosabban.” Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1819. december 20., in: KazLev, XVI, 3801. lev., 543–545. Itt: 544; „[M]i tetszett és mi nem tetszett a’ munkában magának az én barátomnak, – és hogy mit ítél azon Értekezésem felől, a mellyet a’ Tud. Gyüjt. Novemberi Fűzete felvett .” Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1820. január 2., in: KazLev, XVII, 3806. lev., 3–4. Itt: 3; „Mein Anti-Verseghischer Aufsatz im Tudom. Gyüjt. Novemb. muss in Pesth viel Beifall gefunden haben, da man es früher aufnahm, als ich es erwartete, ja trotz meines Verbotes aufnahm. Aber ich achte den Beifall nur von Einigen, und bin begierig zu hören, was Sie über mein Verfechten der guten Sache urtheilen. Ich bitte Sie, mein Herr Graf, inständigst darum, und das gewiss nicht aus Eitelkeit, sondern wegen Belehrung.” Kazinczy Ferenc Majláth Jánosnak, Széphalom, 1820. január 3., in: KazLev, XVII, 3807. lev., 4–7. Itt: 6. (Magyarul: „A novemberi Tudom. Gyűjt.-be szánt Verseghi-ellenes tanulmányom nagy tetszést arathatott Pesten, mivel a vártnál korábban fogadták el, sőt tiltásom ellenére. Számomra viszont csak néhány ember tetszése számít, és kíváncsian hallanám, miként ítéli meg Ön a jó ügy mellett i kiállásomat. Esdekelve kérem erre, gróf úr, méghozzá nem hiúságból, hanem a tanulság végett .”); „Mit mondasz Értekezésemre, mellyet a’ Tud. Gyűjt. Novemberi Kötete felveve?” Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1820. január 25., in: KazLev, XVII, 3819. lev., 32–35. Itt: 34; „Várom az ítéletet az Erd. Lev. és az Orth. és Neol. felől.” Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1820. február 4., in: KazLev, XVII, 3824. lev., 52–55. Itt: 53. Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1820. január 23., in: KazLev, XVII, 3818. lev., 29–32. Itt: 31.

42

159

160

161

162

163 164 165 166

„[N]em sokára Verseghy a’ maga Grammaticai Systemájának Würdigungját fogja tőlem venni ugyanott .” Kazinczy Ferenc Szentgyörgyi Józsefnek, Széphalom, 1819. december 23., in: KazLev, XVI, 3802. lev., 545–546. Itt: 546. A Tudományos Gyűjtemény 1819. decemberi kötetében megjelent írással kapcsolatosan szegez kérdéseket Horváth József Eleknek, hogy a válaszát ne kelljen fölöslegesen terhelnie ezekkel a tárgyakkal. Lásd Kazinczy Ferenc Horváth József Eleknek, Széphalom, 1820. január 20., in: KazLev, XVII, 27–29. A mű: Horváth József Elek 1819. Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1819. november 16., in: KazLev, XVI, 3796. lev., 534–536. Itt: 535. Rumy megjegyzi, hogy a Pannonia számára készítené a fordítást. Kazinczy Ferenc Cserey Miklósnak, Széphalom, 1820. február 4., in: KazLev, XVII, 3823. lev., 49–52. Itt: 50–51. Kazinczy 1825a. Kazinczy 1825b. Beregszászi [1820]. Kazinczy 1817; Kazinczy 1818b.

43



szövege a fontosabb, amely Kazinczy Beregszászi és Sípos József írását vizsgáló recenzióra való felelet. A Penna-háború, nemzeti nyelvünk’ dolgábann címen megjelent válaszszöveget 1818. április 4-én rögzítették a folyóirat bekerülési naplókönyvébe.167 Felőle a Tudományos Gyűjtemény szerkesztősége az 1819. február 5-i ülésen döntött, a közlést megtagadva.168 A bírálat is elolvasható abban a kötetben, amelyet az írása elutasítását megtudó Beregszászi kénytelenül, magán úton adatott ki. A bírálatból is kiderül, hogy éppen a szöveg hangnemét nem találta méltónak a recenzens, mert az nemcsak nem békülékeny, de durva is. Beregszászi szövege azokkal a problémákkal is foglalkozik, amelyeket az Orthologus és Neologus is érint. Ha ezzel a könyvvel még nem számolunk is, arra hivatkozva, hogy az Orthologus és Neologus előtt i és nem a vizsgálat tárgyát képező Kazinczy-szövegre reflektál, mindenképpen meg kell említeni azt, amelynek jelentős része egyenesen az Orthologus és Neologusra válaszul született. Ennek készültéről Kazinczy még megjelenése előtt értesült. A hírt hozó levél a levelezés életműkiadásában is olvasható: „Most készűl épen ellened a’ véres ütközöt. Batsányi, a’ Nagy s, az a’ Rhodusi nagy Colossus, fog nem sokára letzkére tanítani Faludi uj kiadásának négy vagy öt árkusra nőtt Jelentésében. Úgy hiszi, mint látom, hogy meg fogja a’ Hazát a’ végső veszélytől, mellyel Te azt fenyegeted, menteni!”169 Vagyis azon túl, hogy sem a vitázók egyik táborába sorolt Kazinczy nem zárta le a polémiát az Orthologus és Neologus megjelenése után (értekezéskötet kiadását tervezte), a tőle különböző elveket valló Batsányi Jánostól hamarosan választ is kapott tanulmányára. A Kazinczynak szóló figyelmeztetés véres ütközet eljöveteléről ad hírt, s a levélíró Horvát István a tízes éves eseményeinek sorába állítja Batsányi írását. A dolgozat, amely Faludi Ferenc műveinek kiadásához előkészület, 1821-es dátummal jelent meg,170 de a Tudományos Gyűjtemény 1822. januári kötetével, a folyóirathoz mellékelve jutott el az olvasókhoz. Ugyanazon a fórumon jelent meg, mint az Orthologus és Neologus. A szituációt jellemzi, hogy a Batsányi szövegét elolvasó Kisfaludy Sándorról így tudósítottak Batsányinak:

Utóbb még is tsak az fog meg állani a’ mi magában jobb, és a nemzet jobb és bölcsebb részének helyben hagyását meg érdemli.171

Meg kapta [ti. Kisfaludy Sándor] a Magyar Tudósokat illető Tudósításodat a’ Tudományos Gyűjtemény mellett. Erre meg azt írja: Hogy a Neologusokat igen magadra ingerletted általa, és jobbnak itéli a toll csatát el kerülni, és inkább dolgozni valamit, addig, a kitül ki tellik, és a Neologusokat szebb, és jobb példával meg czáfolni.

Kisfaludy arra biztatta Batsányi Jánost, hogy kerülje a vitázást, épp elég felfordulást okozott az írásával. Kazinczy mikor tudomást szerzett a szövegről, azt a Füredi Vidával, Horváth József Elekkel,172 Pázmándi Horváth Endrével173 és Somogyi Gedeonnal174 vívott csaták sorába állította, mint végső rá mért csapást, vagyis a vita folytatódott.175 Még akkor is így van ez, ha Kazinczy Batsányi írására már nem válaszolt,176 mert felelt helyette Szentmiklóssy Alajos a Tudományos Gyűjtemény 1822. évi kötetében, Szerényi Vilmos álnéven. Recenziójában néhány mondattal reagált csak a nyelvújítókat ért vádakra, ezek közül egyik sem használta fel az Orthologus és Neologus tételeit. Annyit jegyzett meg, hogy Batsányi kritikája idejétmúlt, „’s a’ megtámadott személye ellen is csak a’ régi vádakat ismétli, azokra az illető felek már régen megfelelvén, a’ Rec. ezen ügy’ megbírálásába belé bocsátkozni nem akar, hanem azt a’ részre hajlatlan Olvasó’ bölcs itéletére bízza.”177 Ennek alapján arra is következtethetnénk, hogy Szent miklóssy többekkel együtt az Orthologus és Neologushoz irányítja a független olvasót, ítélje meg a tanulmány alapján maga, hogy Batsányi kifogásai fölöslegesek. Batsányi János válasza azért szolgál fontos adalékokkal az Orthologus és Neologus korai recepciótörténetéhez, mert Kazinczy levelezésében a baráti szálakkal hozzá kötődő Dessewff y József fi nom megjegyzéseit leszámítva nem találkozunk a kritikai attitűd szinte leghalványabb nyomával sem. Miért is találkoznánk? Az egyet nem értők nem mindig éreznek visszatarthatatlan késztetést arra, hogy ellenkező álláspontjukat nyilvánosságra hozzák, és ezt még a helytelenített szöveg írójával is közöljék. Batsányi szövege viszont – amely A’ Magyar Tudósokhoz – I. Faludy Ferentz’ ’s több más Magyar Költők’ Munkájinak Kiadásáról. II. A’ Nemzeti Nyelvről ’s Poézisről, és a’ Mái Nyelvrontók’ törekedésiről178 címmel jelent meg a Tudományos Gyűjtemény 1822. évi első számának mellékle171

172 173

174 175 167 168 169

170

OSZK Kt, Fol. Hung. 3., 10v. A bejegyzés sorszáma: 252. OSZK Kt., Fol. Hung. 4., 61r. Az írást Teleki bírálta, lásd OSZK Kt, Fol. Hung. 4., 73r. Horvát István Kazinczy Ferencnek, Pest, 1820. október 28., in: KazLev, XVII, 3911. lev., 271–273. Itt: 272. Batsányi 1821. Kritikai kiadása: Batsányi 1961: 55–111. A jegyzeteket lásd uo. 522–569.

44

176

177 178

A levelet a kritikai kiadás idézi: Uo. 527. Az eredeti szöveghely: Juranits László Batsányinak, Érteny, 1823. április 26., in: Gálos Magda 1933: 322–323. Horváth József Elek 1819. [Név nélkül] 1818. Az N. betűjellel, névtelenül publikált írás mögött Kazinczy Pázmándi Horváth Endrét sejti. A Mondolat Somogyi Gedeon nevéhez kötődik. Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1820. november 11., in: KazLev, XVII, 3915. lev., 281–287. Itt: 285. 1822. február 4-én kapja meg. Lásd Kazinczy Ferenc Pápay Sámuelnek, Széphalom, 1822. február 13., in: KazLev, XVIII, 4050. lev., 36. Itt: 36. [Szentmiklóssy] 1822: 94. Kritikai kiadása: Batsányi 1961: 55–111. A jegyzeteket lásd uo. 522–569.

45



teként – a szimpatizánsok rövidebb visszajelzéseivel szemben egy terjedelmesebb tanulmány formájában és egyedüli vállalkozóként nyilvánosan foglalkozott Kazinczy dolgozatával. Eltekintünk azoknak a személyeskedő utalásoknak az ismertetésétől, amelyek nem a tárgyhoz tartoznak, de kikövetkeztethetően Kazinczyra vonatkoznak (a kassai Magyar Museumnál esett sérelmek, a Dayka-kiadás jogosságának kérdése, Baróti Szabó Dávid ugyanazon személytől származó negatív, majd pozitív kritikája, Berzsenyi műveinek 1816-os kiadása stb.). Ahol Batsányi arra a bizonyos „tavaly megjelent tanulmányra” reagált, jelentősen eltérő nézeteket fogalmazott meg, mint a 20. századi olvasatok bármelyike. Szövegolvasásának középpontjában egy másik téma állt: elsősorban Kazinczy kánonát kifogásolta, vagyis azt a tíz szerzőt, akiket az Orthologus és Neologus megnevez. Szerinte a felsoroltak közül néhányat még versificatornak sem igen volna szabad nevezni. Ehhez kapcsolódva vitatta azt is, hogy saját jelenkora volna a költészet csúcsa, majd védte Gyöngyösi Istvánt Kazinczyval szemben. Érdekes módon Kazinczy nyelvújításra vonatkozó megjegyzéseire tartalmilag alig reflektált, és a rövid replikát is a gúny hangneme határozza meg. Szabad legyen az ide vonatkozó sorokat hosszabban idézni:

foglalásától a szimpatikus és visszafogott írófigurát illetően. Talán a korabeli olvasó számára nem teljesen volt magától értetődő a nyelvújításról szólván „vezéri” szerepet említeni, vagy irodalomról szót ejtve a kortársak körében „klaszszikus írót” kinevezni – még akkor sem, ha a kifejezésekkel megjelölt személy épphogy tiltakozott ezek ellen a defi níciók ellen. Úgy tűnik, már maguk a szavak irritálóan hatottak Batsányira. Kazinczy öntudata, a kiválasztottságtudat, a vezetői szerepélmény, amelynek nyelvi rekvizítumait ma a legnagyobb természetességgel olvassuk a saját vagy a szimpatizánsainak szövegeiben, nem feltétlenül volt elfogadott a kortársak számára. Batsányi azonban kívül állt az értelmezési körön, és onnan érzékelte a nyelvhasználatot is. Valószínűleg ezért reagált az Orthologus és Neologus mentegetőző soraira – hiszen Kazinczy éppen hogy elutasította a megjelölést –, és nem is akárhogyan:

Okát adván ott az egygyik leghíresebb és megátalkodottabb Nyelvújító, miért tiszteltetett légyen ő meg a’ Neologusok’ vezérének nevével: – noha tudgya, ’s nyilván megisméri, hogy ez a’ „nevezet” már az egész Hazában valósággal „gyűlöletes”, és noha nem lehet nem éreznie, ’s naponként nem tapasztalnia, hogy ezen nevezetnél a’ dolog, melly az által jelentetik, (a’ nyelvrontás) még „gyűlöletesebb,” – világos szókkal, és szinte ditsekedve, megvallya még-is: hogy ő „ezen úton távolabb méne, mint mindenek mások” és hogy „a’ mit mások tsak példájok által tanítottak”, azt ő „védelmezni-is merte!” Ez az olly igen bátor, és azonn az útonn olly igen meszsze, ’s mindeneknél másoknál tovább menő Nyelvújíttó; ez az olly igen híres, és olly igen tudós, derék Kritikus, ’s „a’ vízi Kaménák’ egyedűl kedvelltt fija”, – jelenti (ugyan ott) és az egész Hazának tudtára adgya még azt-is: „hogy a’ Magyarnak nem e g y e d ű l ő a’ classicus Írója”, és hogy ezt, több effélével egygyütt, „a’ Németek” ő tőlle magától „hallák”; minthogy ezt (és a’ mit ott kiki saját szemeivel bővebben láthat) „a’ Németeknek maga a’ Kérkedő beszéllé el!” Illy rendbéli betegekkel bajlódni, nékünk sem időnk, sem kedvünk[.]179

Illyen rendbéli betegekkel bajlódni, nékünk sem időnk, sem kedvünk, se e’ végre szükséges vagy elegendő tudományunk ’s tapasztalásunk nem lévén, a’ mí részünkről nints egyéb hátra: hanem, hogy, őket a’ tengeri vitorlás hajókra seregesen felülni, ’s a’ partoktól sebessen eltávozni látván, mindnyájoknak jobb egészséget, és a’ fellyebb említett zászpa-sziget felé kedvező kellemetes szeleket, ’s szerentsés elérkezést kívánnyunk, ’s F a l u d i val Útra-valót énekellyünk.180

Az Orthologus és Neologust időben tehát semmiképp nem tekinthetjük záró szövegnek, hiszen utána is jelentek meg nyelvújítást tematizáló írások. Ezek sora a húszas években folytatódott. Vidovics Ágoston nevével jelent meg egy nyelvészeti témájú tanulmány,181 amelyben a szerző majd kétszáz oldalon keresztül sorolta a neológia hibáit, amelyet nem magában az újításban, hanem annak elméleti megalapozatlanságában lát. A vezér és első neológus szerepében Kazinczyt festette le, műveiből is citált. A grammatikai példák sorolása előtt személyeskedésekbe is bocsátkozott a szerző: kitért többek közt arra, hogyan „tömjénezték” egymást Kazinczy táborának literátorai, hogyan hagyták el Kazinczyt hívei és hogyan szervezett új tábort maga köré. A nyelvészeti kritikák után, végső tanácsként azt javasolja a nyelvújítók számára, hogy próbálják meghatározni az újítások elméleti rendszerét. Toldy Ferenc szerint az álnév mögött Pápay Sámuel és a dunántúli írók köre rejtőzik.182 180

A szöveg élcelődő utalásai mögött fontos észrevétel rejtőzik: a korabeli – de nem kazinczyánus – olvasó szemében az Orthologus és Neologus hangneme gőgös volt, vagyis a szöveg megítélése merőben különbözik az irodalomtörténet-írás állás181 179

182

Uo. 109–110.

46

Batsányi 1961: 110. A zászpa egy fehér liliomfaj, amelyet elmebaj elleni orvosságként használtak a régi görögök. Az idézett Faludi-vers: „Ne marasszuk, elmehet, / Amint tetszik, úgy vehet / A faképtül végbúcsút, / Előtte az országút! / Hajdi! elment jó korán, / Éjfél után szaporán. / A kakas is megörült, / Vígan szólott , hogy felült. / Minden lova rúgjon fel, / A rúdszege hulljon el, / Repedjen a gyeplőszíj, / Pincetokja folyjon ki. / A forgószél kergesse, / Záporeső vezesse, / Igen fi nom ember volt, / Jó, hogy tőlünk elpatkolt!” Faludi 1985: 63. Vidovics 1826. Lásd Toldy Ferenc Kazinczy Ferencnek, Pest, 1827. február 5., in: KazLev, XX, 4736. lev., 201–202. Itt: 201.

47



Maróthy Mátyás írása nem tudományos fejtegetés, de éppúgy a neológia ellenzője. A pamflet, amelynek címe Új szellem vagy is új magyarok útja Helikonra183 a neológusok, azon belül is Kazinczy táborát állítja az események középpontjába. „Kakogeniusz” (a név nyilvánvalóan szellemes utalás a nyelvgéniusz-vitára) Zeusz engedelmével meg akarja szállni a magyarokat, és mivel nem tudja, csak a magyarok felét szállja meg: beléjük oltja az új-vágyat, rontó-vágyat, gyógyíthatatlanul. A Helikonra nyargaló magyarok vezérében, Kolomposi alakjában tisztán kivehető Kazinczy személye az idegenes szóhasználatáról, és a nyilvánvaló utalásokon túl amiatt is, mert a Himfy-recenzió stilizált változatából olvastat fel egy szereplővel (a Schelmeczki néven szereplő Helmeczivel). Az OSZK példányába az eredeti tulajdonos az egyértelműség kedvéért be is jegyezte a nevek feloldását. A történet szerint Kolomposiék azért indulnak már életükben a Helikonra, mert a haza már most megjutalmazta őket a halhatatlansággal. A Helikonon tartózkodó Gyöngyösi, Révai és Csokonai nem értik a felfelé igyekvő társaság beszédét, azt hiszik, nem magyarok. Majd egy égi szózat elkergeti az érkezőket, hozzáfűzve az ítéletet: sok munkával keveset végeztek. Ezeken az írásokon kívül természetesen bőven van még sorolható. Magda Pál Értekezés, a’ Magyar nyelvben teendő újítások’ barátjai és ellenségei köztt lévő perpatvarkodásról című cikkéből a neológiával szimpatizáló, de a Kazinczy által helyesnek elképzelt iránytól különböző nézetek olvashatók.184 Nátly József viszont egy olyan vérbeli ortológus elveket valló könyvet publikált, amelyben kizárólag a tiszamelléki dialektus szavait javasolta újítás helyett.185 Ide számítható még az Élet és Literatura 1827-es szövegközlése. A cikk Döbrentei Gábor és Kölcsey 1815–1816 során váltott leveleiből ad válogatást.186 A két literátor kritikaírásról, nyelvújításról értekezik, szellemileg Kazinczytól teljesen független, őt nem mocskoló, de nem is magasztaló, kritikus, értekező hangnemben. Egy kései nyelvújítás ellenes darab Megyeri Károly Nyelvprity című vígjátéka. A pamflet története szerint Tölgyvári Júlia, egy falusi birtokos leánya és Réty Lajos szegény nemesifjú szerelmesek egymásba, de a lánynak új kérője akad Okos Lőrincz, ügyész és nyelvprity (póriasan költő) személyében. Okos és cselédje, László – akit csak Lónak nevez, mivel a László név túl hosszú – érthetetlen magyar nyelvet beszélnek, de a többi szereplőt nevezik műveletlennek, mert nem értik őket, nem beszélik a nyelvüket.187 Lovász Imre könyve szintén már a harmincas évek termését gazdagítja. A szerző a nyelvújítást nyelvrontásnak nevezte, és a neologizmus nevezetesebb hibáit gyűjtötte

ki. Ahol a nyelvújítással kapcsolatban a fölösleges szóteremtésekről írt, Kazinczy békáit idézte.188 A nyelvújítási vita végét tekintve, a végső fegyverkezés, a tudatosság kérdését vizsgálva, nem csak azért tűnik fölöslegesnek annak hangsúlyozása, hogy a vitát lezáró monumentumként tervezte megjelentetni Kazinczy a Füredi Vidának szánt választ, mert szerinte a megjelent Orthologus és Neologus nem felelt meg zárószövegnek. Mint láthatt uk, Kazinczy fennmaradt kéziratai igazolják, hogy újabb tanulmányokat fogalmazott – köztük egy új Orthologus és Neologust – és valamilyen nyelvészeti tárgyú kötet megjelentetését tervezte nyolc értekezéssel. Az a kevés válaszreakció, amelyet Kazinczy tanulmánya kiváltott (Batsányi írása) a megjelent szövegre felelt, pedig az a végleges, revideált szöveg, amellyel Kazinczy azonosulni tudott, 1819. november 4-én készült el. Aznap írta: „Épen ez órában végzém-el eggy 48 lapnyi Értekezésemet a’ Tud. Gyűjt. számára, melylyen sok holnapok olta dolgozom.”189 Ez az értekezés sohasem jelent meg teljes terjedelmében nyomtatásban,190 a szöveget senki nem vizsgálta még meg. Szerencsére 48 oldalnyi terjedelmében, november 4-i dátumával a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában ma is megtalálható,191 s átiratát e könyv Függelékében közlöm. Úgy tűnik, hogy a Tudományos Gyűjteményben megjelent Orthologus és Neologus nem csak Kazinczy szerint nem zárta le a nyelvi vitákat. Erre a nyelvi tematikájú írások sorozata, és az Orthologus és Neologus viszonylagos reflektálatlansága utal.192 Kazinczy dolgozata az említett írásokban ugyanis nem kerül abba a státuszba, amelybe a később kialakult irodalomtörténeti elbeszélés helyezte. Természetesen van olyan szöveg, amely a mai olvasatunknak megfelelően és az elismerés hangján szólt Kazinczy tanulmányáról, ilyen Bitnitz Lajos 1827-es könyve.193 A magyar nyelvbeli előadás’ tudománya című írás az Orthologus és Neologust a nyelvszokás tárgyalása során említi, több más írással egyetemben. A szerző megállapítja, hogy nem szükséges afelett aggódni, hogy az írók újítása megrontja a nyelvet, mert az újításokat a nyelvszokás dönti el: „Az írásbeli szokás

183

184 185 186 187

Az írás először 1824-ben jelent meg Szegeden, M. és N. szerzői névmegjelöléssel. Második kiadása: Thewrewk 1834. Magda 1825. Nátly 1825. Döbrentei–Kölcsey 1827. Megyeri 1833.

48

188

189

190

191 192

193

„Az illyen írásmód nem egyéb, mint a’ magyar prozának kipasquilizálása. Illyen potsolyába vezette a’ Brekeke! Brekeke! Chloax, Thuu, Brekeke! az új iskolának a’ jó és szép ízlés sanctuariumába be nem avatott tanítványit, azon papirosmázolókat, kikre születésekkor sem a’ kötött sem a’ kötetlen beszéd musái nem mosolyogtak.” Lovász 1835: 25. Kazinczy Ferenc Szentgyörgyi Józsefnek, Széphalom, 1819. november 4., in: KazLev, XVI, 3791. lev., 523–524. Itt: 523. Egy rövidebb töredékének egy variánsa megjelent cím nélkül, Kazinczy Ferenc szignóval: Kazinczy 1826. MTAKK, K631, 34r–55v. Ha valóban ez a szöveg zárta volna le a nyelvújítást, Szentmiklóssy Alajosnak utalnia kellett volna rá például Batsányihoz írt válaszában. Lásd [Szentmiklóssy] 1822. Megjegyzendő, hogy az imént felsorolt vitatkozó írások sem tesznek említést az Orthologus és Neologusról. Bitnitz 1827.

49



itéli meg az egyes író által javasolt újításokat, az fogadja vagy veti el azokat, melly Horatius szerént »ebben mint teljes kéjű bíró ’s Úr parancsol.«”194 A fejezet végén felsorolt művek között megtalálható az Orthologus és Neologus is. Bitnitz írása szép példája az Orthologus és Neologus kanonizálódásának, de ez akkor még nem tendencia, inkább kivétel volt. A fenti példák sora állítható vele szembe, mint olyan szövegek, amelyek nem vesznek tudomást Kazinczy tanulmányáról. Így nemcsak a szerzői viselkedés, hanem a korai recepció, illetve annak viszonylagos hiánya is kétségbe vonja a mű korszakzáró jellegét.

eddig teljesen természetes, hiszen minden elnevezés fogalmi elválasztás is egyben (az asztal szó megkülönbözteti egymástól a világnak azokat az entitásait, amelyek asztalok és amelyek nem). (2) A nyelvújítás kifejezés értékhordozó jellegéből viszont az következik, hogy az újítással ellentétes tevékenységet folytatók rosszabbítanak, rontanak. Ez persze nem törvényszerű, ahogyan a pólusok is megfordultak a tízes évek retorikájában, amikor Kazinczy a nyelvújítókat, az önelnevezés értékpólusát megváltoztatva nyelvrontóknak kezdte nevezni, s innentől az akarva rontás hasznosságát emelte ki, a 16. századi észak-itáliai építészre, Andrea Palladióra hivatkozva. A nyelvújítás szó használói vagy az általa érintettek azonnali érzelmi elhatárolódásra vannak kényszerítve. S ha az elnevezésekhez még a csata fogalma is társul, mindjárt kirajzolódik egyfajta elvi megosztottság mintázata. Ha ezt valóban Kazinczy találta ki, s mindemellett képes volt arra, hogy egy nemzet nyelvi normájában a szó- és egyben fogalomhasználatot egységessé tegye, akkor ezt a teljesítményt mindenképpen zseniálisnak kell tartanunk, káros vagy hasznos következményeitől eltekintve. Mindez azonban eléggé kétséges, különösen a nyelvhasználatot tekintve. Kevés szónak állapítható meg a keletkezési ideje és alkotója is, de az ortológus kifejezés valószínűleg ilyen. Születése a 19. század elejére tehető, jelenlegi ismereteink szerint a Mondolat megjelenése után használatos először: Kazinczy Ferenc írta le 1815-ben.197 A kifejezés a neológia ellenpárjának leírására született, a vallási értelemben vett ortodox megnevezés analógiájára. Ez utóbbi kifejezés negatív jelentéstöbbletet hordozott, és gyakran állt egymás mellett Kazinczy szóhasználatában a „nyakas kálvinista” szintagmával és egyéb degradáló, főképpen református vallásúakra vonatkozó leírásokkal. Az ortológus szó akkor érvényes jelentésmezejébe az ortográfia (‘helyesírás’) szó jelentése is belevegyült. A két fogalom (ortodoxia és ortográfia) felől tekintve ortológus volt az, aki a saját nyelvhez és nyelvhasználathoz való viszonyát tartotta mindenekelőtt érvényesnek, és ezt az álláspontját felsőbbnek hitt pozíciójából megkérdőjelezhetetlennek vélte. A fogalom jelentésmezejére az akkor divatos bölcseleti iskolák terminológiája is beszüremkedett. Kazinczy fi lozófiai érdeklődését jellemzi – és egyben tájékozottságának mintázatáról is árulkodik –, hogy szövegeiben az ortológia értelmében használt „nyelvi empirizmussal” szemben a kantianizmus értelmében használt „nyelvi kriticizmus” kifejezés helyezkedett el.198 Innen tekintve az ortológus jelentése a maradiság színezetével árnyalódott, egy korszerűtlen, meghaladott iskolához ragaszkodók társaságát jelölte ki.

3. A HARCI RETORIKA MINT A NYELVÚJÍTÁS NARRATÍVÁJÁT FORMÁLÓ TÉNYEZŐ

A nyelvújítás története Kazinczy írásait hivatkozva formálódott, s átsiklott bizonytalankodó, az Orthologus és Neologus megjelenése miatt sajnálkozó megjegyzései felett. A tanulmányról szólván a szerzőt magabiztos vezérként jeleníti meg, aki mintha tökéletesen kontrollálná az eseményeket, s látnoki képességeivel megérezte volna a pillanat értékét, „elérkezett nek látta az időt, hogy a vitát lezárja”.195 A tanulmány végponttá válik, amelyet következetesen alkalmazott retorikai eszközökkel és narratív eljárással kiviteleznek. A kritikai szövegkorpusz retorikai jellegzetességei Kazinczy korában gyökereznek. A Tövisek és Virágok értelmezése közben fogant, a vitára serkentő és recenzióírásra buzdító hangnem az évtized végén már uralja Kazinczy egyéb megnyilvánulásait is, akár a publikálásra szánt művekre, akár a levelekre gondolunk. Különösen fontos a vita kognitív metaforájának, a csata, a küzdőtér, a háború retorikájának hangsúlyossá válása, s a nyelvújítási nézetek konzekvens megnevezése által a különböző elméleti irányzatok egymástól való elválasztása. Csetri Lajos már idézett, korszakos jelentőségű könyve óta ennek a retorikának a bevezetését Kazinczy leleményének szokás tartani. A neológia, nyelvújítás196 elnevezés eleve nem tekinthető értéksemlegesnek: az újítás szó a kazinczyánus szóhasználatban implicite tartalmazta a jobbítás fogalmát, s ez indukálta egyrészt azt, hogy (1) van, aki újít, van, aki nem. Ez 194 195 196

Uo. 145. Tolnai 1929: 134. Ez a szó a levelezésben egy Kis János-levélben fordul elő először: Kis János Kazinczy Ferencnek, Sopron, 1814. október 7., in: KazLev, XII, 2794. lev., 236–241. Itt: 241. A neologizmus szót viszont már 1803-ban használta Kazinczy: Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Ér-semlyén, 1803. április 6., in: KazLev, III, 588. lev., 47–49. Itt: 49. A 19. század végén újra tematizálódó nyelvújításkérdés kapcsán az új ortológus Joannovics Györgytől számos defi nícióját kapjuk a neológia kifejezésnek. Lásd Joannovics 1891. A szónak a reformteológiában gyökerező vallási jelentése is van, vö. Ritt el–Gründer 1981: 719. (Lásd a 2. és 3. jelentést.)

50

197

198

Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1815. február 4., in: KazLev, XII, 2849. lev., 368–373. Itt: 368. Elég legyen csak egy példát hozni: „Az Úr a nyelvet az empiria dolgának tekinti (nem egészen), – de mi a criticismusénak (főképen én is)”. Kazinczy Ferenc Beregszászi Pálnak, Széphalom, 1815. szeptember 18., in: KazLev, XIII, 2997. lev., 163–165. Itt: 164.

51



A neológus kifejezést Kazinczy először nyilvánosan a Tövisek és Virágokban használta, A Neo-és Palaeologusz című epigrammához fűzött magyarázatban. A vers végjegyzetbeli magyarázata: „Neósz, új; Palaeósz, régi; Lógosz, beszéd, beszéllő”.199 Ezek szerint megvolt már mindkét fogalom a Tövisek és Virágok keletkezése idején; 1810 januárjában pedig már biztosan, amikor a verset először említette egyik levelében.200 Mindkét kifejezést (neologus, paleologus) átvette a Mondolat is,201 ahol a szöveg a Tövisek és Virágok „támadásait” dramatizálta. A küzdelmet ábrázoló textus Kazinczyhoz köti a kifejezéseket. A közvélemény később sem reagált másképpen: nemcsak az évtized elején, hanem később is túlzásnak számított az a harci retorika, amelyből a Mondolat tréfát űzött. Jól mutatja ezt Beregszászi Nagy Pál korábban már említett írása.202 A szerző a Kazinczyval folytatott vitát csaták sorából álló hadviselésként mutatja be. Érdemes hoszszabban idézni Beregszászitól, hogy láthatóvá váljék, miként elevenednek meg a harci retorika fordulatai és milyen fontos szerepet játszanak a hatáskeltésben:

ben mint az elsőbbeket. Egy szóval eleitől fogva mind végig úgy viselte magát, mint illik egy Vitézhez magát viselni az elválasztó ütközetben. És hogy a’ győzedelem annál nagyobb legyen, egyszerre kettőnket, engem és Sipost, támadott meg e’ nagy Bajnok; és mind kettőnket jól meg is vere, úgy, hogy ez nem Ts a t a , hanem igaz ’s valódi üt-közet vala. De nekem több jutott még is mint Síposnak; és én nagyobb ütlekeket kaptam mint ő. Mert p. o. engem mindjárt az Ütközet eleinn Sípostól elvágván, ama Hadi Principium szerént „divide et vinces”, és két veszedelmes K o r l á t közzé szorítván (lap 92. sor 21–24.), ollyat vonított hármat a’ fejem lágyjára (ezer szerentsém hogy már régen bé nőtt), hogy akármelly Tökfi lkónak is oda illenék a’ fejére; oda biz’ a’. De tsak hármat, pedig már egy úttal többet is voníthatott vólna, ’s talán azért hogy t r i nu m p e r f e c t u m . És minekutánna ezt megtette, úgy bánhatott én velem a’ Vitéz Bajnok a’ hogy akarta ’s tetszett: de valósággal úgy is bánt, a’ mint az Ü t közetnek említett leírásából világos. Mellyet olvasván a’ Felekezetén lévők, méltán kiálthatták, megkettőztetve is: Victoria! Victoria! Sőt győzedelmi fényes Innepet is tarthattak; mivel azon Relátióból nem tsak azt láthatták hogy én tetemesen meg vagyok verve, hanem gyaníthatták még azt is, hogy elestem az Ütközetben. Az igaz magam is megvallom hogy én ezen kemény ’s tüzes Ü t közetben ’s Ve r ekedésben sok szúrást, vágást, döfést, ütést, puffot, paffot, poffot, egy szóval, sok ütlekeket, sebeket is kaptam, de elesni el nem estem; sőt a’ vett sebek nem is halálosok, úgy érzem. Mellyről hogy mások is, nevezetesen a’ Felekezetemen lévők meggyőződjenek, majd mindjárt rendre fel fogom azokat fedezgetni, és előttök ’s szemek láttára, az E t y molo g i a Pa t i k á j á b ó l vett gyógyító írral ’s flastrommal, mert az illyen sebekre abban a’ Patikában legjobb, leghathatósabb orvosság találtatik, bé is kötözgetem. Meg fogom mutatni azt is, hogy néha a’ Vitéz Bajnok mikor engem kergetett , megbotolván úgy orrára bukott hogy szinte fejét is betörte. Vagy hogy Író nyelven szóljak, a’ Dissertatio Recensioját a’ nagyjából elő-adván, a’ mi benne igaz, helybe hagyni, a’ mi pedig nem igaz, vagy hamis, megtzáfolni fogom. 206

Ezen megtámadtatásom, ’s tsatázás utánn fegyver-nyugvás lőn. Én az akkori állásomat Rákos mezejénél meg nem tarthatván, a’ Dunától vissza vontam magamat Nap-kelet felé egészen a’ Bereg Vármegyei Erdőségbe, és Beregszásztól nem messze egy szép Szőlő-hegy alatt , a’ Basa víze partján kies helyenn megállapodván, vártam napról napra, tsendesen, minden ingerkedés nélkűl, mint magát e’ Háborúban tsak d e f e n s i v e viselő Fél, a’ megígért utólsó megtámadtatást; a’ melly végre osztán a’ mult őszön tsakugyan meg is történék; és pedig úgy, a’ mint az a’ Tudományos Gyűjtemény XII-dik Kötetjében (lap 87–103.)203 hitelesen leírva ’s kihirdetve vagyon. – Már e’ Megtámadást igen hevesen kezdte, tüzesen folytatta, ’s hajtotta végre a’ Vitéz Bajnokom 204 (Antagonisztám);205 sokkal hevesebben és tüzeseb199 200

201

202 203 204

Kazinczy 1998: 324. Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1810. január 25., in: KazLev, VII, 1653. lev., 237–240. Itt: 240. „[Ny]ilam, melly eggyre sért barátot és patvarkodót, ölt akkor – míg végre (de, ki győzné az öklelő Hajdú’ vivását lefesteni?) kivánságomnak legfőbb tetőjét értem; a Chimaerát győztes talpam’ alá szegtem, a’ szavas Idióta potrohos hasát hatalmas jobbom gyászpadra nyújtván. Tüzem lohadt: – én ástam néki a’ véglakást meg; ’s a’ szörnyet odalökém, hogy a’ vén Kántorral, könyvpenészű Tántzossal, Lukaival, ’s az avatlanok’ egész gyarmatjával Lucifernél örökre szurkot faljon. Ellemben a’ Purismuszt, melly a durva mellyet, és a’ meredet fület ne fussa, minden Para – Neo – Paleo – Mikro – Pikró – Makró – Makarológó szokkal, Zugdi ’s Fürmender Uraimékkel eggyütt helyekbe felidéztem, ’s magam is mellyemnek szent érzései között – eggy újj Isten levék..!..” Lásd Balassa 1898: 41. Beregszászi [1820]. Ez itt Kazinczynak már említett Beregszászi és Sípos műveit tárgyaló recenziójára tett utalás. Az elnevezést irónia nélkül is alkalmazták Kazinczyra ekkortájt. A Tudományos Gyűjteményben megjelent P. Sz. A. szignójú írás például így fogalmaz: „Mi csak azon új szók közűl kívánunk itt némellyeket vizsgálat alá venni, mellyeket nyelvünk’ ama koszorús Bajnoka szerzett , ki magát örökké, ’s egészen a’ Grátziák’ súgallatitól szokta felfüggeszteni.” A bajnok szó korabeli jelentését, illetve a hadi retorikában való alkalmazását jellemzi, hogy a szöveg az alábbi módon kezdődik: „A’ nyelvbeli újítások eránt

52

Az idézet sokkal hosszabbra, oldalakra volna nyújtható, mivel a többi ütközet is körvonalazódik az olvasó előtt, de talán ennyi is elég a stílus és a retorikai sajátosságok érzékeltetéséhez. A kettejük között zajló vitát, ahogyan az a címben is

205

206

támadott harcz, melly a’ Publicum’ egy részét nevetségre, a’ másikát pedig méltó bosszonkodásra kísztette, még mindég foly, noha nem olly dühhel többé, mint az első elkeseredés’ hevében. Más mívelt Nemzetek’ példájiból tudhatjuk, hogy a’ pálmát bizonyosan a’ Neologok nyerendik-el”. [Név nélkül] 1818b: 78. Kazinczy használja ezt a kifejezést a vitázó felekre, egy Beregszászihoz írt 1815-ös levelében. Lásd Kazinczy Ferenc Beregszászi Nagy Pálnak, Széphalom, 1815. július 15., in: KazLev, XIII, 2945. lev., 38–40. Itt: 40. A levelet Beregszászi a kötetében közli. Beregszászi [1820]: 21–23.

53



olvasható (Penna-háború, nemzeti nyelvünk’ dolgábann), defenzív háború mintájára jeleníti meg. És ha az olvasó az „Író nyelvre” való átváltás alapján még nem következtette ki, hogy a retorikai fordulatok nem sajátjai, hanem ironizáló túlzások, Beregszászi a Béka-egér harcra utal: „Ha a’ békáknak, ’s egereknek az ő hartzok megérdemlette a’ leírást (Homérban) hát ez hogy ne érdemlené azt meg?”207 Azzal, hogy az Íliász-paródia párhuzamaként tárgyalja a közte és Kazinczy között zajló vitát, nemcsak annak kisszerűségét hangsúlyozza, hanem azt is kiemeli, hogy a militáns retorika csúsztatásokhoz vezet. Az elválasztó, harci att itűd áthatja Kazinczy leveleit és publikációit a tízes évek második felében, a kortársak is érzékelték ezt, amelynek alátámasztására számos példa idézhető volna. Ez a metaforika olyannyira hozzátapadt Kazinczyhoz, s általa a tízes évek vitairodalmához, hogy szinte részévé vált a róla, s egyben a korszakról való beszédnek. Mégsem biztos, hogy célravezető irodalomtörténészként is átvennünk ezt a retorikát, még ha olyannyira magával ragadóak is a csatametafora elemei, és ha mégoly egyszerűvé is teszi a feladatot egy ilyesféle metaforikus sorvezető használata az események rendszerezése során. Hasonlónak ítélem Onder Csaba az Árkádia-pör kapcsán érzékelt felfedezését a vitához kapcsolódó szövegek fogalomhasználatáról és retorikai megformáltságáról. A tanulmány az Árkádia-pör történéseit a korabeli polgárjogi perek elemeinek kimutatásával vizsgálja. Onder kiválóan érzékelteti a vita esetében a per fogalmi működését, amely a vitaszövegek szóhasználatát uralja miután rámutat, hogy a „műfaji megnevezés, azaz a pör vagy per […] mintha túlontúl egyértelmű, vagy éppen magától értetődő, és inkább metaforikus megnevezésévé vált volna ennek a »vitának«.”208 A pennacsata és az ehhez a kifejezéshez kapcsolódó szótár pedig nem Kazinczy találmánya.209 Már a penna mint a kard helyébe vagy mellé lépő, a nemzet felemelkedését szolgáló eszköz is régi hagyományra tekint vissza. Magát a szót még Bessenyei György fordította németből.210 A Holmi XXXIX. részével211 olyan nagyhatású sorokat alkotott, amelyekre évekkel később is hivatkoztak a vitázni vágyó literátorok. Elég legyen itt Verseghy Ferenc Tiszta Magyarságára212 és Révai Miklós írására, a Versegi Ferentznek megtsalatkozott illetlen motskolódási

a’ Tiszta Magyarságban213 című vitairatára utalni. Verseghy „véretlen harcznak”214 nevezi a kirobbant vitát. Ám ő ezt a csatahelyzetet még olyan kínos körülményként írja le, amely ellenére van, s amelyben kénytelen magát védelmezni:

207 208 209

210

211 212

Uo. 8. Onder 2009: 152. A tudós hazafi ság beszédmódjának bemutatása során elemzi: Debreczeni 2009b: 205–208. Keszeg Anna Gyöngyössi János monográfi ájában a leoninus-per esetében figyel fel a nyelvhasználat militáns jellegére. Lásd Keszeg 2011: 105–106. Legalábbis a Batsányi kritikai kiadásban a A Pennatsata című írásának jegyzeteinél ez olvasható („Federstreit–Federkrieg”). Vö. Batsányi 1961: 638. Kritikai kiadása: Bessenyei 1983: 352. Verseghy 1805.

54

Tudom én, melly nevetségessé teszi magát az ember a’ bölcs Publicum előtt az efféle tudós viadal által, és ha ki nem kellene illy bajnok’ képében kelnem, sokért nem adnám. […] De mivel az ellenség ollyankor támadta meg in Antiquit. Litter. hung. legfőbb és legkedvesebb birtokimot, nem csak Proludiumomot tudnillik és ezzel együtt fejemet, hanem még szívemet és erkölcsömöt is, mikor ezeket általam védelmezhetetleneknek vélte; megbocsátanak, reménylem, az Olvasó Urak, ha tudós pánczélban és sisakban a’ viadalpiaczonn látnak. 215

Hasonlóképp vélekedik a vitahelyzetről a Fényfalvi Kardos Adorján név mögött rejtőző Révai. Ő Verseghy vitakedvét Bessenyei Holmijából eredezteti, s annak XXXIX. részét teljes terjedelmében idézi: Ah! bártsak el érhetném azon vigasztalásomat: hogy tiz, vagy húsz, meg sértetet Magyar Iró ellenem támadna! Mihent az Irók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a’ szép elmélkedés. Ezt keresném én, azért garázdálkodom néhol irásomba. Tudom hogy a’ ki tzáfolni akarna, igyekezne hozzám szeb magyarsággal beszélleni, mint én szoktam. Harmadik jönne, ki mind kettőnket felül kivánna haladni. A’ nemzet mulatná vélünk magát, ’s nevetne mikor mi egy másnak elötte bosszúságokat mondanánk, de a’ tudomány, magyarság azonban épülne. Ah! atyámfiai, iró barátim, támadjatok reám pennával, magyar könyvekkel! – mondjátok: nints eszem, itéllyetek Szentzre, mind örömmel el fogadom, tsak tzáfollyatok töb elmével, magyarsággal mint én írtam.216

A csatametaforika elemei még a húszas éveken keresztül is hatottak a humán diszciplína minden alakulóban lévő területén. Batsányi János A Pennatsata217 című írásán még a harmincas években is dolgozott, s nem zárta le a sort a század derekán hivatásossá váló kritika harci színezete sem. T. Szabó Levente a 19. század közepén hivatásosuló kritika harci-vitázó jellegére rámutatva az „egyik legexkluzívabb korabeli társadalmi gyakorlatot”, a párbajt nevezi meg a kritikai att itűd modelljeként.218 A harci att itűd jellemezte a tízes évek írásait is, ugyan213 214 215 216 217 218

[Révai] 1806. Lásd Verseghy 1805: 164. Uo. 164–165. [Révai] 1806: 352. A dolgozat Batsányi életében nem jelent meg. Kritikai kiadása: Batsányi 1961: 229–357. T. Szabó Levente azt vizsgálja, hogy ez a szabályozott hadviselésként, erkölcsi reguláknak alárendelt csatázásként szövegbe öntött műfaj metaforikus háttere honnan származik. Lásd T. Szabó 2010.

55



akkor az exkluzivitás korántsem volt jellemző rá. A vitában résztvevő műfajok széles spektrumon helyezkedtek el. A tízes évek esetében ráadásul mintha a fogalmi háttér generálta volna a problémákat és a kérdésfeltevéseket is. Kérdés, hogy a csata mintázata valóban megjelent-e a nyelvújítás jelenségeiben. A háborúk jellegzetessége a felek táborokra oszlása, az ellenség és a szövetségesek elhatárolása. Mindez a kirobbanással, vagyis egyetlen csatával vagy valamilyen erőszakos cselekedettel veszi kezdetét, s eztán kisebb-nagyobb harcokban, ütközetekben teljesedik ki. Az ütközetek halállal és sérülésekkel járnak, a felekből győztesek és vesztesek válnak, a döntő csatát pedig békekötés zárja. A tízes évek nyelvi vitái kapcsán köztudomású és a szakirodalom hangsúlyozza is, hogy az ortológusok szintén újítottak és a nyelvújítók sora sem egységes. Könynyen találni a két táborban egymással bizonyos kérdésekben egyetértő feleket, így a két csoport elszigetelődése vitatható, vagyis nehezen különböztethetünk meg világosan, egymástól élesen elhatárolódó táborokat. A vitában való részvétel (amely itt írásos formában, magánolvasásra szánt, valamint publikált szövegekben zajlik)219 sem határozható meg olyan élesen, mint egy csata esetében. Sokszor azt is nehéz megállapítani, hogy maguk a szövegek vagy a szövegek alkotói úgymond harcolnak-e egymással. Humán diszciplínák területén ráadásul a verifi káció követelménye – s ezzel együtt az egymásnak ellentmondó állítások igazságtartalmának megítélése – hagyományosan komoly nehézségekbe ütközik. Retorikai előnyökkel kecsegtet valamilyen módon azt sugallni egy negatív kritika megjelenése kapcsán, hogy a vizsgált műre és szerzőjére ütést mértek, s ezt segítik kognitív metaforáink is (lásd lesújtó kritika, támadó írás, védekező szöveg), mégis egy 19. század eleji vita esetében, döntőbíró híján, igen nehéz megállapítani, hogy melyik tanulmány tekinthető „győztesnek”. Tudományos halálra pedig lehet ugyan példát találni: Czinke Ferenc felfüggesztette az Új Holmi kiadását Szemere Pál kritikája220 után, mégis megmaradt a magyar királyi egyetemen a magyar nyelv professzoraként, mégis ott volt a Tudományos Gyűjtemény alapításánál, a folyóiratban publikált is, és több éven át szerkesztőségi tag volt. Ráadásul elég nehéz volna bizonyítani, hogy Szemere kritikája volt a „halálosztó” fegyver. A nyelvújítás indulásával kapcsolatosan is elvethetjük a harci metafora alkalmasságát, legalábbis a kiindulópontként kitüntetett szöveg, a Tövisek és Virágok nem hozott „robbanást”, az írók figyelme nem hirtelen, hanem fokozatosan for-

dult a téma felé (már amennyire ez megítélhető). S a másik végpontot tekintve, míg egy háborúban az utolsó csata eldönt mindent, a felek győztesre és vesztesre oszlanak, majd békekötéskor megállapodnak: a vesztesek hadisarcot fizetnek, vagy – az évszázadtól és szokásoktól függően – lemészárolják őket, a földjeiket sóval hintik be, vagy humánusabb korokban tárgyaláson elkobozzák javaikat és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélik őket s ezt követően a győztesek dicsőségesen uralkodnak. De kire is mérte a neológia az utolsó csapást? Miben is nyilvánul meg a nyelvújítás győzedelme? Vajon csupán a nyelvhasználatba került újonnan alkotott szavak magasabb számában? Vagy az írói szabadságjogok gya korlásában? Szokás azt mondani, hogy a húszas évek fiatal tehetségei a nyelvújítás győzelmének köszönhetik írói nyelvüket, és ezáltal művészi egzisztenciájukat. Kazinczy ezt írja: „nekem semmi szükségem a’ győzedelemnek ezen újabb jelére; Hébe és Auróra végtől végig azt kiáltják, ’s a’ kérdés örökre el van dőjtve. –”221 Ugyanez Balassa József interpretációja szerint így hangzik: „A Kazinczy köré csoportosult fiatalabb írók is folytatták a magyar nyelv szókészletének gyarapítását, híven követték Kazinczy elveit s az ő segítségükkel a nyelvujítás diadalt aratott az irodalomban.”222 De vajon nem túlzás-e azt állítani, hogy mivel a nyelvújítás a neológia „győzelmével” zárult, ezért a magyar romantikus formanyelv Kazinczy Orthologus és Neologusából s egyéb vitairataiból bújt elő? A kognitívmetafora-tanáról ismert George Lakoff szerint: „A metafora behatárolja, amit észreveszünk, kiemeli, amit látunk, illetve annak a kikövetkeztetett struktúrának képezi részét, amivel gondolkodunk.”223 Innen tekintve belátható, miért emelkedik felül a szakirodalom a húszas évek nyelvújításkritikáján vagy miért tekint el Kazinczy újabb törekvéseitől. Akárhogy is, a tények is amellett szólnak, hogy a tízes évek irodalmi életének alakulása ugyan nem írható le jól a harc metaforikájával, de maga a metafora mint egyik legtermékenyebb kognitív metaforánk, visszahat a problémakör elemzésére, ugyanakkor annak megformálására is befolyással van.224 A továbbiakban nem azt kell vizsgálni tehát, hogy az Orthologus és Neologus hogyan nem vált a nyelvújítás zárószövegévé, illetve milyen státusza van a nyelvújítási mozgalom eseménytörténetében. A célom a Kazinczy-hagyaték szövegei nyújtott a új kontextus kiaknázása. Ezért olyan írásokat is az elemzés körébe fogok vonni, amelyek hagyományosan nem kapnak figyelmet a nyelvújítással foglalkozó kutatásokban.

219

220

(A dolgozat az akkor még MTA ITI, ma MTA BTK ITI XIX. Századi Osztály értekezleteinek egyikén került megvitatásra.) Furcsa módon, amikor a viták szereplői személyesen találkoznak, és szóban beszélik meg nézeteiket, ezt a legritkább esetben nevezzük nyelvújítási harcnak. [Szemere Pál] 1810.

56

221

222 223 224

Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1822. december 23., in: KazLev, XVIII, 4143. lev., 220–223. Itt: 222. Balassa 1898: 5. Lakoff 2001: 35. A vitát háborúként megragadó kognitív metaforáról lásd Lakoff–Johnson 1980.

57

Harmadik fejezet

EGY ALIG ISMERT PASZKVILLUS: KISFALUDY SÁNDOR, KA ZINCZY ÉS RUSZEK JÓZSEF LEVELEZÉSE

A kéziratokra mint igazabb, hitelesebb szöveg hordozójára szokás tekinteni, melyektől kiegészítés, kiteljesedés, feltárulkozás várható. Leggyakrabban a kézirat valamilyen korábban nem ismert információ hordozójaként kerül elő, mintegy pontosítva egy már publikált szöveget. Dávidházi Péter ezt az eredeti állapot helyrehozatalára irányuló tevékenységet, ti. a szövegkritikát az exhumálás, agnoszkálás műveletéhez hasonlítja.225 Fölösleges hosszan fejtegetni: olykor még a kritikai kiadásokra is érvényes, hogy a szövegromlások, esetenként szándékos szövegrontások valóban indokolttá tesznek a nyomtatott szöveg olvasásakor némi gyanakvást. Az emberi természet, a hibázás lehetősége is erősíti a sejtést, hogy a szövegellenőrzésre tett kísérlet valószínűleg valamilyen eredményt hoz. Az óvatos olvasónak ezért olykor úgy kell tekintenie a nyomtatott szövegekre, mint a tavirózsa leveleire, amelyek néha elbírják, máskor a mélybe engedik merülni tünde feltevéseit. A kéziratokhoz való fordulás mint kutatói attitűd régi hagyományra tekint vissza, de időről-időre új impulzusok érik. A klasszikus szövegkritika a 19. században született, de a 20. század eredményének tekinthető, hogy a kéziratos szövegek tanulmányozása immár nem csak a fenti célkitűzések elérése miatt fontos: ezeken az értékes és rendkívül számottevő felismeréseken túl is kínál információtöbbletet a kéziratok tanulmányozása. Bernard Cerquiglini a kéziratot a könyvhöz viszonyítva egy alapvető különbséget határozott meg: a kéziratok létmódját a variabilitás jellemzi. Az utóbbiak lényegéhez tartozó változatosság a nyomda térnyerésével párhuzamosan egy technikai értelemben vett megoldandó problémává vált, mert létre kellett hozni azt a hiteles szöveget, amely aztán a maga egyetlen (?) változatában az olvasók kezébe kerülve a műként jelent meg. Cerquilini szerint a kéziratos irodalomban jelen lévő variabilitás nem csupán gyönyörködtet, hanem jelentés-megkülönböztető hatása is kimutatható, emiatt a kéziratok galaxisa jelentősen megkülönbözteti magát a könyvek világától. Bár a szerző példáit középkori iratanyagból hozza, ez a kitétel a 19. századi irodalomra is vonatkoztatható.226 225 226

Dávidházi 1989: 328. CERQUIGLINI 2011. Labádi Gergely műfajtörténeti kutatásai során hasonló eredményre jutott a szövegek írásmédiumonként változó természetét vizsgálva, amikor felfedezte, hogy a nyomtatás nem

59


EGY A LIG ISM ERT PASZK V ILLUS

A variabilitás – még ha nem is olyan szembetűnő módon – persze a nyomtatott szövegeket is jellemzi.227 A szöveg kiadásról kiadásra módosulhat a nyomdai hibák és a szerkesztői vagy szerzői változtatások miatt, a digitális írástér pedig hatványozottan nyújtja ezt a változatosságot, ráadásul az itt megvalósuló szövegkiadások még a lezáratlanság érzetét is kelthetik 228 – és ebben nagyon hasonlítanak a kéziratokra. Lehetséges, hogy elsősorban nem a szövegkiadás aktusával keletkező emberi és technikai hibák és módosítások, vagyis a variancia felderítése a fontos, bár kétségtelenül ilyen információk is jócskán nyerhetők a kéziratok tanulmányozásából. Érdekesebb eredményre vezet magára az írás médiumára fókuszálni, akár a nyomtatott szöveghez való viszonyulásában, akár önmagában. A nyomtatott műhöz képest a kézirat anyagisága az, amely különleges jelentéstöbblettel bír, mert a kéziratot a rajta lévő kézírás originalitással ruházza fel, s ez megkülönbözteti bármely más szöveghordozótól. Nyilvánvaló, hogy az egyediség kisebb jelentőséggel bíró jelekben is megmutatkozik. Az a zsigereinél fogva a papíron ragadt, mumifi kálódott légy például, amelyet nem tudni, mióta őriz egy levél az akadémiai Könyvtárban a Magyar Irodalmi Levelezés 4r. 29-es jelzet iratainak egyikén,229 talán még entomológusok számára sem említésre méltó forrásanyag.230 Ugyanígy Busa Margit levelezésgyűjteményében rejtőző évről-évre őszebb hajszálai, valamint a felbukkanó adatok rögzítésére szolgáló egyre rozsdásabb gombostűk sem érdekesek.231 Vannak azonban olyan egyedi ismertetőjegyek, amelyek befolyásoló tényezők lehetnek a művek értelmezésére és befogadástörténetére.

A kézirat originalitását biztosító kézírás azt hangsúlyozza, hogy a kéziratok nem műtől műig tartanak, hanem eseménytől eseményig, feljegyzéstől feljegyzésig. Egy-egy szöveg elolvasására következtethetünk e jelekből, a javítások és törlések számából tanulságokat vonhatunk le a szöveg megalkotottságára vonatkozóan, a tinta színéből kivehetjük, hol hagyta abba és hol folytatta az írást a tollforgató.232 Vagyis a kézirat anyagisága a történésre, az írás aktusára irányítja a figyelmet, és ez a szöveg befejezetlenségének és esetlegességének érzetét kelti, amely a nyomtatással általában elenyészik. Néha persze még a nyomtatott változat is hordoz ilyen jeleket, hiszen olykor ezeken is találhatók szerzői kritikai megjegyzések, s a mű kiadásról kiadásra, mégpedig a szerzői instrukciók hatására is módosulhat. Mivel a kéziratos szövegek a cselekedetnek, az írás aktusának testet öltött monumentumai, ezért egyrészt sokkalta jobban alkalmasak egy-egy jelenség történeti összefüggéseinek felderítésére, mint egy megjelent szöveg. Más oldalról tekintve, amíg a nyomtatott szöveg megfoszt annak tudásától, hogy egy bizonyos szempontból a mű sosem zárul le, addig a kézirat mindig magában hordozza annak lehetőségét, hogy újabb szövegváltozat keletkezett, javítás történt a szövegen, vagy továbbíródott, és az utókor ezt a variánst felfedezi. Ebben az értelemben a kéziratok szükségszerűen töredékesek, még abban az esetben is, ha címmel kezdődnek és dátum, aláírás van a végükön. A kéziratoknak nemcsak megjelenési dátumuk nincs, hanem korrektúra vagy végső verziójuk sem. A cenzor pecsétje már a nyomtatott változat kezdetét jelzi és nem a kéziratosnak a végét. A kéziratos szöveg emiatt sosem ideális írás, egyediségében áll a különlegessége, bármikor található egy másik példány, amely különbözik tőle. Annak ellenére, hogy sokszor a megjelent műveken is látható szerzői korrektúra,233 a nyomtatás aktusa a befogadó számára „véglegesíti” a szöveget abban az értelemben, hogy kiválaszt és ideálissá emel, a környező szövegekből kimetsz,234 és egy a szerkesztő által meghatározott rendbe illeszt egy vagy több szövegvariánst. Amikor a szövegkiadás ezzel az aktussal elérhetővé teszi a szöveget, akkor a textológus – írja Dávidházi Péter – „nemcsak helyreállítja a múlt szövegeit, s újra hozzáférhetővé teszi az egykori ismeretet, azaz tudásunkat gyarapítja, hanem egyszersmind felhatalmazza e szövegeket: részt vesz hivatalos jóváhagyásukban, a terjesztés jogának rájuk ruházásában, s ezzel közvetve szerzőik hivatalos elismerésében.”235 A kiadó/szerkesztő tehát a kánon szabályainak engedelmeskedve

227

228

229 230 231

csekély jelentés- és műfajformáló hatással bír a művekre. Könyvében a költői levél felvilágosodáskori műfajtörténetének bemutatása során misszilis, illetve misszilisnek szánt episztolák elemzését végezte el, és azt követte nyomon, hogyan változnak meg ezek a művek a nyomtatás és a kötetbe szerkesztés során. Mivel a nyomtatott írás szélesebb olvasóközönséghez jut el, mint a kézírásos, a nyomatásra kerülő szövegek tematikája is, hangneme is módosul kéziratos változatukhoz képest, s a szövegek tipológiája és címadása ugyancsak változik. Cerquiglini könyvén kívül az „új fi lológia” iskolájának más alapkutatással foglalkozó követője is hasonló következtetésekre jutott . A fi lológia ezredvégi elméleti fejleményeiről lásd a Helikon Új filológia-számát: Helikon, 46.4 (2000). Lásd még Helikon, 44.4 (1998); 50.3 (2004); Déri–Kelemen–Krupp 2011; Kecskeméti–Tasi 2012. A nyomtatott variabilitásnak 18–19. századi iskolapéldáját mutatja Devescovi Balázs monográfi ája Kármán József Fanni hagyományai elemzése során: Devescovi 2000. Greetham szerint a szövegkiadások csak akkor kelthetik a posztmodern tapasztalatát, ha a lezáratlanság, a folytathatóság kritériumának megfelelnek, s így papíralapú kiadásokban nem, csak elektronikus felületen képzelhetők el. Greetham 1993. Vay Ábrahám Kazinczyhoz írott , 1826. július 2-án, Zsolcán kelt levelének a hátuljára ragadva. Az esetről lásd Czifra 2012c. Busa Margit (1914–2009) bibliográfus, Kazinczy-kutató. A Kazinczy-bibliográfi a és -kéziratkatalógus alkotója, számos szövegkiadás sajtó alá rendezője (Busa 1981; Busa 1994; Busa 2001; KazLev, XXIII; Kazinczy 1991). Élete végéig Kazinczy hagyatékán dolgozott . Abban a szerencsében részesülhettem, hogy módom nyílt az általa a Kazinczy-levelezés újabb pótkötetéhez összegyűjtött anyagot személyesen átt anulmányozni. Ekkor kerültem érintkezésbe a jegyzeteléshez használt gombostűkkel és a jegyzetek között bujkáló hajszálakkal.

60

232 233

234

235

Ilyen elemzést végzett: Orbán 2009. Kazinczy Ferenc esetében ez az eljárásmód rendkívül gyakori. Ennek tipikus példáját mutatja: Kazinczy 2012. George Bornstein a The Norton Anthology of Poetry című szöveggyűjteményben megjelent Keats-szonett kapcsán éppen ezt hangsúlyozza. Bornstein 2011: 95. Dávidházi 1989: 330.

61



kiemel kéziratos anyagokból (sokszor a megjelentekből is) arra érdemesnek vélt szövegeket, és azokat egyéb szövegek (kritikai kiadás esetében a mű egyéb variánsai) mellett, egy választott struktúra rendjében közli. Még a genetikus kiadás is, amely egyetlen főszöveg mellett sem kötelezi el magát, csupán azáltal, hogy rámutat a szöveg változatainak keletkezésére, változására, valamint közli a törléseket és javításokat is, egy tökéletes – akár töredékességében is tökéletes – alkotás megjelenítésére törekszik. A textusok hálójából írásokat ragad ki, így teremt lehetőséget a kánon alakulására és így emel a mű rangjára szövegeket. Ugyanez az aktus megfosztja a szöveget eredendő paratextusaitól, és újakat rendel hozzájuk. Csakhogy mivel a szövegkiadások – beleértve a kritikai jegyzetapparátussal rendelkező szövegkiadást is – általában szerző- és műközpontúak, egyazon szerző művének variánsait, jegyzetben annak keletkezését, genetikus kiadás esetében a mű változatait közlik. Emiatt számos olyan szöveg esik el a kiadástól, amely az írás eredeti médiumával viszont kapcsolatban állt. Sokszor ilyenek az idegenkezű megjegyzések, vagy a kézirat egyéb, nem az írásban megragadható jellegzetességei. A kéziratok tanulmányozásának egy speciális módját alkalmaztam kutatásaim során, amely a fenti megfigyelések érvényesítésével alakult ki. Az egyszerűség kedvéért hadd nevezzem ezt az olvasásmódot foliális olvasásnak.236 A megnevezés alapjául az ív papír megjelölésére máig használt ‘levél, lap’ jelentésű latin szó szolgál. Az ív papírt leggyakrabban félbe- és még tovább hajtva kötötték be, kisebb darabokba fűzve, majd metszve használták fel, írták tele. Ahogyan a kisebb lapok eredeti egysége feltételezhető, úgy értelmezi a foliális olvasás a kisebb szövegeket nagyobb kontextusukban elhelyezve. Ez azt jelenti, hogy néha nem a meglévő kéziratos rend a releváns kutatási környezet, hanem egy rekonstruálható, bizonyos dátumhoz köthető kéziratos egységből kell kiindulni. A foliális olvasás nem csupán a kéziratos szöveg és a nyomtatott szöveg öszszevetéséből származó szövegszerű különbség figyelembevételére szorítkozik, és nem a kézirat írássajátosságaiban, elrendezettségében és egyéb anyagi jegyeiben rejlő látványának, fizikai sajátosságainak összességében megnyilvánuló jelentéstöbblet értelmezését célozza meg. Nem elég azt tudni, hogy nem teljesen azonos információt szolgáltat a kritikai kiadás jegyzetében közölt „törlés” ténye nyomtatásban, a kéziraton látható akkurátus, sűrű kisatírozással, vagy egy könnyed mozdulattal ejtett, teljes szakaszt áthúzó tollvonással. Fontosabb szempont, hogy egyetlen, még egy teljes életműre terjedő kritikai kiadásnak sem

lehet célja annak a kéziratos rendnek a bemutatása, amely szerencsére elég sok levéltárban és kézirattárban eredeti formájában fellelhető, s ha mégsem, hát a lehetőségekhez mérten237 felderíthető. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a kéziratos szövegkontextus komplex megjelenítése nem lehet feladata a szövegkiadásnak, s azért, mert a szövegkiadások leggyakrabban szerzőcentrikusak (vagyis idegen kéz írásai semmi esetben nem jelenhetnek meg bennük), s ezen kívül számos egyéb gyakorlati kényszerből következően (gazdaságosság, praktikusság, érthetőség), minden kiadott kötet egy-egy személy vagy csoportosulás alkotó-rendező-válogató kezének jegyeit hordozza magán, amely a kéziratos rendtől természetszerűleg eltér. Ebből a diszkrepanciából eredő információtöbbletet igyekszik felfedni és felhasználni a kéziratok foliális olvasása: egy olyan szövegkomplexum elérését és olvasói hozzáférését célozza meg, amely nyomtatott formában még akkor is elképzelhetetlen, ha az anyagi és egyéb gátló tényezőktől független, alaposságban a legmerészebb reményeinket is felülmúló, a szövegszelekciót a végletekig mindenre kiterjesztő könyvkiadást képzelünk el. Két egymástól teljesen különböző párhuzamos szöveggalaxis egymás mellé helyezésével a foliális olvasás figyelembe veszi azokat a kéziratos szövegszerű kötődéseket, amelyek nem a könyvbéli intertextualitás letükröződései, másképpen: teljesen különböző szövegkapcsolódást mutatnak, mint amellyel ugyanazon szöveg nyomtatott változata rendelkezik. Kereshetővé válnak a materiális kötődések: megvizsgálható, hogy a szöveg hordozójának bizonyos példánya hol kezdődik és végződik, a töredékei hogyan rendeződnek el a kéziratok öszszességében.238 A hatástörténet szempontjából pedig azt vizsgálja – (könyveknél sokkal) jobban rekonstruálhatóan, – hogy ki fért hozzá a szövegekhez, ki vált olvasóvá. Ide kapcsolódik egy újabb szempont: ahogyan a nyomtatott könyveknél, úgy a kéziratosoknál is létezik szerkesztő, a kéziratokat is egységbe rendezte valaki. Ez a személy nemcsak értelmezte a rendezett kéziratokat, hanem mindezek által egy javasolt befogadói intencióval ruházta fel őket. S mi sem izgalmasabb annál, amikor ez a személy valamilyen kitüntetett szerepkör birtokosa, netalán egyenesen Kazinczy.239 Reindhard Wittmann azt írja a 19. századi olvasási

236

A fogalmat először egy előadásom során használtam. (A hálózat – a Kazinczy-levelezés kritikai kiadásának tanulságai MTA [ma: MTA BTK] Irodalomtudományi Intézet, 18. Századi Osztály, Budapest, 2009. június 3.) Az azt követő hozzászólásokat köszönettel megfontoltam és beépítettem. Az elmélet korai, megjelenése óta átdolgozott változata: Czifra 2011b.

62

237

238

239

Kazinczy mindenes feljegyzésgyűjteményének elektronikus kiadása és a hozzá készített bevezetésben Granasztói Olga találó példáját adja annak az esetnek, amikor az eredeti, a szerző/szerkesztő által intencionált szövegszerkezet rekonstruálhatatlan. Lásd Kazinczy 2011b. Debreczeni Att ila hasonló elveket fogalmaz meg, amikor jellegük szerint tipizálja a szövegforrásokat – amelyeket „fi zikailag létező, a vizsgált szövegkorpusz alapjegységét képező dokumentum[ként]” defi niál – és a szövegforrásokhoz szövegállapotokat rögzít. Debreczeni szerint a szövegállapot és a szövegforrás nem tekinthető azonosnak, mivel „egy fi zikai szövegforrás több szakaszban készülve több szövegállapotot is megőrizhet, illetve több szövegforrás is rögzíthet egyazon szövegállapotot.” Debreczeni 2012: 18–19. Az egyik Kazinczy által szerkesztett kéziratos levelezéskötetet egy korábbi tanulmányomban bemutatt am: Czifra 2008c.

63



forradalmat tárgyaló tanulmányában, hogy a könyv, azaz a „mechanikusan sokszorosított szöveg a maga teljes uniformitásában sokkal automatikusabb olvasásmódot kínált a kéziraténál, azért gyakorolhatott olyan szívóerőt olvasójára, amely azt teljesen kiszolgáltatta a könyv fantáziavilágának.”240 A megállapítással egyet lehet érteni, ám Witt mann a kéziratnak egy olyan defi níciójával dolgozik itt, amely még a könyvkultúra áttörése előtt i iratokat jellemzi. Nem azzal a szubjektumtól átitatott , teljesen egyedi írásmóddal számol, amely a köny vek világával párhuzamosan is létezett a 19. században. Pedig ez a kézirat a könyvhöz viszonyítva személyessége által is megkülönbözteti magát, és nem csak az írásgyakorlat szabályok által kevésbé behatárolt volta miatt, hanem mert a kézírás egyéni karakterjegyeit hordozza, s ezáltal az írói szubjektumot közelebb hozza az olvasóhoz. Ehhez hozzájárul még, hogy ugyanazon papírral érintkezik az olvasó, amelyet a szövegalkotó is érintett, ami még közvetlenebbé teszi az olvasást. A kézirat olvasása által tehát a szerző intenzívebben testesül meg, mint egy nyomtatott szöveg olvasása során, és ez is jelentős „szívóerőt” fejt ki befogadáskor. Abban az esetben, amikor ráadásul ezek a szubjektumtól átitatott iratok egy szerkesztő révén egységbe vannak komponálva az olvasói megszólítások, a szövegkommentárok már-már elementáris erővel hatnak. Különösen igaz ez akkor, ha olyan személy lép olvasói státuszba, aki személyes ismeretségben állt a szövegíróval, esetleg baráti vagy rokoni viszony szövődött közöttük. A mai kor embere személyes ismeretség és benyomások nélkül a kortársakhoz képest jobban el tud határolódni egy 19. századi kézirattól, még akkor is, ha olvasmányélménye és életrajzi háttértudása kirajzol előtte egy írói figurát. A 19. században viszont a kéziratos irodalmat tekintve egy sokkal korlátozottabb olvasói közönséggel kell számolni, akik gyakran ismeretségben álltak az alkotóval. Amikor a 19. század olvasási szokásaiból indulunk ki, akkor a kéziratok szöveggalaxisát a nyomtatványokkal egyenrangú olvasmányként kell kezelnünk, így tekintetbe kell azt is vennünk, hogy azok szövegszerű kötődései és befogadásuk rendje, valamint hatástörténetük is más mind szövegkapcsolataik széleskörűségét, mind a recepciójuk hatókörét tekintve. Az Orthologus és Neologus rekontextualizálása során megpróbálom működtetni a szöveg eddig fel nem tárt nyomtatott és kéziratos kontextusait is. Első lépésként – az időrendet szem előtt tartva és a kauzalitás nyomába eredve – azt a tanulmányt fogom megvizsgálni, amely Kazinczy dolgozatát inspirálta.

1. FÜREDI VIDA SZEMÉLYÉRŐL

240

Witt mann 2000: 324.

64

Közismert, hogy Kazinczy tanulmánya Füredi Vida A’ Recensiókról című cikkére válaszul született,241 amely 1818-ban jelent meg a Tudományos Gyűjteményben. Az álnévről a 20. század eleje óta tartja a közvélekedés, hogy Kisfaludy Sándor személyét rejti. Ekkor tartott előadást Viszota Gyula Füredi Vida dolgozatáról, és ekkor azonosította Kisfaludy hagyatékában a szöveg kéziratát.242 A költőfejedelem Kazinczyval való kapcsolatát a tízes évektől fogva problémák terhelték. A két irodalmi méltóság között álló viszony és irodalmi nézeteik szembenállása mérsékelten, de kutatott témája az irodalomtörténet-írásnak,243 a szakirodalom azonban máig sem jutott közös álláspontra nézeteltérésük mozgatóit illetően. A munkásságuk feldolgozását célul kitűző, vagy életművüket ismertető írásoknál ritkán tapasztalható, hogy kapcsolatukat legalább érintőlegesen ne tárgyalnák, s mind különböző értelmezését adják a két literátor érintkezésének. Bizonyos írások szerint vitájuk tétje az irodalmi polgárosodás vagy a patriotizmus győzelme volt,244 mások szerint a klasszicizmus szabályai csaptak össze azokban a zseni szabadságával,245 ismét mások arra törekedtek, hogy érvelésükkel morális igazságot ítélhessenek valamelyik félnek,246 de ismert olyan nézet is, amely a kettőjük közötti elvi ellentét közelítésére tett kísérletet, és irodalmi-nyelvújítási nézeteik hasonló jegyeit hangsúlyozta.247 A tárgyról született írásokban megfigyelhető, hogy a különböző konklúziók premisszáit tendenciózusan ugyanazokban az alapszövegekben és eseményekben határozzák meg, és ez nem is olyan evidens, mint első hallásra tűnik. 241 242

243

244 245 246 247

Füredi 1818. Az előadást követő hozzászólásokat beépítve ugyanabban az évben megjelentette a felfedezést: Viszota 1907. Híradás az előadásról: [Név nélkül] 1904. A kéziratokat lásd: MTAKK, K773, 24a–29b; MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 127; MTAKK M. Ir. Lev. 4r. 130. Takáts Sándor 1892: 91–93; Bajza 1906: 1–13; Császár 1910: 121–130. A dunántúli írók körét is érinti: Szimon 1933; Horváth János 1936, különösen: 26–33. Utóbbi kötet gondolatmenetében Kisfaludy kontrollszemélyeként gyakran van Kazinczy feltüntetve. Már a könyv indító sorai is szembe állítja két figurát. Lásd még Pais 1937: 45–50; Fenyő 1961: 279–298; 333–338; Margócsy 1981; Hász-Fehér 1999. Fenyő 1961. Szana 1876: 39–40. Bajza 1906. „Minél többször s minél alaposabban olvassuk a múlt század első évtizedének legélesebb irodalmi pörét, a neológia körüli harcok dokumentumait, s ezek közt is a legizgalmasabbakat, tehát azokat, melyek a Kazinczy és Kisfaludy között i szembenállást idézik fel, annál kevésbé lehetünk biztosak ítéleteinkben, s az irodalomtörténetírás hagyományozódott képzetében. A dokumentumok, levelek és tanulmányok ugyanis csupán rögzítik a szembenállást, de ezeknek még alapos elemzése is csak alig vet fényt, nemcsak hogy a szemben álló felek indulatainak végletességére, hanem magára a szembenállás okára is; s ha nagyon bizonytalanul is, de talán megkockáztathatjuk a feltevést: az ellenségeskedő felek közt a vitában talán még valódi, döntő, elvi megalapozott ságú ellentétet sem fedezhetünk fel.” Margócsy 1981: 753.

65



Az egyik jellegzetes szólam szerint Kazinczy és Kisfaludy kapcsolata eleinte harmonikus volt, és a kölcsönös szimpátia hirtelen ért véget. A békés időszakot 1809-ig szokás datálni, ekkor jelent meg Kazinczy német nyelvű recenziója az Annalenben.248 A névtelenül publikált írás Kisfaludy művét bírálta, és annak az időszaknak közvetlen kiváltó okaként nevezték meg többen, amelyben Kisfaludy elzárkózott a Kazinczyval való levelezéstől, s amelyben utóbbi a visszavágástól tartott.249 A kapcsolat elmérgesedésének második jeleként az 1811-es Tövisek és virágokat250 szokás megnevezni, amelyben Kazinczy Dayka Gábort ítélőbíróvá téve tűzbe vettette Kisfaludy művének jórészét.251 Néhol említésre kerül a Vitkovicshoz írt episztola is, „amely már nyílt hadüzenetet jelent a nyelvújítást ellenzők számára”.252 A következő kiemelt állomás az 1813-as év és termései: a Daykaéletrajz, amelyben Kazinczy kifejtette a neológia stíluseszményét,253 és a Mondolat,254 amelyet élete végéig ellene írt támadásként értelmezett. A szakirodalom előszeretettel hangsúlyozza, hogy amikor Kazinczy postán megkapta ennek egy példányát, Kisfaludyt, mások szerint Kisfaludyt és körét vélte a háttérben felfedezni.255 A történetalakítás innen legtöbbször az 1814-ben magyarul megjelenő Himfy-recenzióra256 és az 1815-ös Felelet a Mondolatra tér rá.257 Kulcsfontosságú állomás Kazinczy 1816-os kudarcba fulladó békülési kísérlete is,258 amely Ruszek József által váltott levelekben realizálódó vitába torkollt, és amely a Tudományos Gyűjtemény indulásával a folyóirat hasábjaira tevődött át. Itt jelent meg A’ Recensiókról című írás, amelyet rendszerint úgy interpretálnak, mint amely Kazinczy eszményeivel vitázott.259 Kazinczy Orthologus és Neologusát pedig többek között az akadémiai irodalomtörténet is erre adott válaszként, s a Kisfaludy által vezetett dunántúli társaság irányában való megenyhülésként értelmezi.260

Horváth János két egymással vitázó tábor szövegeiként tekint a két tanulmányra, amelyek egy több szövegből álló nyilvános vitába illeszkednek: „Az első évfolyamban Kazinczy-párti cikkek, a másodikban már dunántúli ellenzékiek is megjelentek, s ezek közt az 1818 júniusi füzetben Kisfaludytól A’ Recensiókról című, Füredi Vida álnéven. Kazinczy 1819-ben felelt mindezeknek, Füredi Vidának a novemberi számban (Orthologus és Neologus).”261 A főképp 20. századi szakirodalom konszenzusos történetmondásában tehát a Kisfaludy–Kazinczy-viszony meglehetősen tág keretek között értelmeződik. Kapcsolatuk, a közöttük fennálló elvi ellentétek és személyes rokonszenv ismertetése során nem csupán kettejükre tartozó események és írásproduktumok kerülnek be a történetmondásba. Gondolhatnánk, ez rendjén is van így, hisz nem is ezt a célt tűzték ki maguk elé a tanulmányok, azok tágabb problémakörrel foglalkoznak. Szigorú értelemben véve viszont Kazinczy két recenziója és Himfyepigrammája, a Ruszeken keresztül történt levélváltás és Füredi Vida A’ Recensiókról című írása, valamint Kazinczy Orthologus és Neologusa az, amely kizárólagosan hozzájuk volna társítható, ahogyan ezt a pusztán kettejük viszonyával foglalkozó tanulmány le is szögezi.262 Másrészt az is látszik, hogy a szakirodalom csupán nyomtatásban megjelent írásokkal érvel, kivétel nélkül publikált szövegek és levelek kerülnek be határpontokként a narratívába, illetve jelentkeznek argumentációs tényezőkként. Általános tendenciaként jegyezhető fel, hogy a szakirodalom a kéziratos hagyományt ignorálja viszonyuk ismertetésekor. Az eljárás azt eredményezi, hogy a kanonikus eseménysorban csak említés szintjén esik szó az 1816–17-es Ruszeken keresztül történt levélváltásról,263 ritkábban a levelek tartalmi ismertetését is olvashatjuk, amely még ebben a formában sem tanulság nélkül való.264 Kazinczy első levelében265 arra kérte Ruszeket, közvetítsen közte és Kisfaludy között. Minden körülményt félretéve szeretett volna békét kötni vélt vagy valós ellenfeleivel, s ezért igyekezett elsimítani a Mondolat és a Himfy-recenzió által felkavart hullámokat. Kisfaludy az alsóbb stílusregiszter eszközeit is serényen

248

249 250

251 252

253 254

255 256 257 258 259

260

[Kazinczy] 1809b. A jó viszony bomlásáról lásd Szimon 1933: 72–83; Horváth János 1936: 28; Császár 1910: 121; 123–124; Fenyő 1961: 284–286. Fenyő 1961: 285; Horváth János 1936: 28. [Kazinczy] 1811c. A Tövisek és virágok megjelenéséről lásd Horváth János 1936: 28; Fenyő 1961: 286. ”Lásd [Kazinczy] 1811c: 24. Ugyanitt Fenyő kifejti, hogy ezt követően alakult ki a dunántúliak tábora, amelynek vezére Kisfaludy, lelki vezetője Takáts, a csoport további tagjai pedig Pázmándi Horváth Endre, Ruszek József, Verseghy Ferenc, Pápay Sámuel, Fejér György, Juranics László és Batsányi voltak. Fenyő 1961: 286. Fenyő 1961: 288; Kazinczy 1813. [Név nélkül] 1813. A Mondolat megjelenéséről lásd Horváth János 1936: 29; Császár 1910: 122; Mezei 1994: 165. Takáts Sándor 1892: 712–715; Fenyő 1961: 288–290; Horváth János 1936: 29. Horváth János 1936: 29; Császár 1910: 122. A megjelent írás: Kazinczy 1814a. [Név nélkül] 1815. Megjelenését említi többek között: Fenyő 1961: 290. Fenyő 1961: 292–296; Horváth János 1936: 29–30. Fenyő István így fogalmaz a következő eseménnyel kapcsolatosan: „A’ Recensiókról című, Füredi Vida álnév alatt jegyzett írásában [Kisfaludy] újra heves támadást intéz Kazinczy ellen”. Fenyő 1961: 297. Az írás megjelenéséről lásd még Császár 1910: 128. Pándi 1965: 276. Lásd még Fenyő 1961: 336; Margócsy 1981: 756.

66

261 262 263 264

265

Horváth János 1936: 31. Margócsy 1981: 753–754. Pais 1937: 46; Margócsy 1981: 754; Császár 1910: 125–126; Mezei 1994: 146. Fenyő 1961: 292–296; Horváth János 1936: 29–30. Alaposan ismerteti Kisfaludy leveleinek nyelvújítási tételeket tárgyaló szakaszait: Szimon 1933: 1–14; 68–69. Összesen hat levélről van szó: Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefnek, Széphalom, 1816. január 7., in: KazLev, XIII, 3093. lev., 399–401; Kisfaludy Sándor Ruszek Józsefnek, Sümegh, 1816. április 17., in: Kisfaludy 1892–1893: VIII, 280–292; Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefnek, Széphalom, 1816. május 15., in: KazLev, XIV, 3210. lev., 191–193; Kisfaludy Sándor Ruszek Józsefnek, Sümegh, 1816. június 3., in: Kisfaludy 1892–1893: VIII, 292–309; Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefnek, Széphalom, 1816. október 2., in: KazLev, XIV, 3279. lev., 306–309; Kisfaludy Sándor Ruszek Józsefnek, Sümegh, 1817. január 25., in: Kisfaludy 1892–1893: VIII, 341–355.

67



kiaknázó válaszai a békülésnek a legcsekélyebb jelét sem mutatták. A levélíró meg sem próbált a vitázás korabeli szabályai266 szerint írni: Kazinczyt nagyon sok egyéb mellett irodalmi Robespierre-nek nevezte, despotának, aki literátori diktatúrára törekszik. Kazinczy harmadik leveléből megtudjuk, hogy az események váratlan fordulatot vettek: Kisfaludy válasza nem Ruszeken keresztül jutott el a békülésre hajló félhez. Ezért Kazinczy miután pontról pontra felelt a hírláncon hozzá került vádakra, megkérte Ruszeket, hogy az ő levelét is bocsássa a nyilvánosság elé. Mintha nem is a Kisfaludyval folytatott vita volna már a fontos, hanem a levél nyilvánosságának megfelelő tájékoztatása. Kisfaludy hosszú és utolsó válaszában Kazinczy jellemrajzát és írói munkássága sajátos értelmezését adta. Közölte, nincsen ellenére annak, hogy Ruszek körbeküldje a leveleiket. De ha vitapartnere arra vágyik, szívesen kinyomtattatja Kazinczynak „minden itt ezen vidéken feltalálható leveleit, és a’ három enyimet, mind azokkal együtt, mellyeket Kazinczyra nézve mások is írtak […]. De ne kívánnya Kazinczy azt, mert Ügyevesztett lesz.” A mások szó itt Pázmándi Horváth Endrére és Péteri Takáts Józsefre utal, akiknek a levelei másolatban szintúgy letétbe kerültek a keszthelyi könyvtárba.267

A kéziratok az alábbi formában maradtak fenn. 1. Kisfaludy Sándornak és Kazinczy Ferencznek Fő Tisztelendő Ruszek Jósef Hajóti Apát Urhoz irt Tudományos Leveleik. Pesten 4a Aprilis, 1827.268 A nyolcadrész, negyven folio terjedelmű, modernkori, kemény, márványmintás papírkötésű kötet barna műbőr gerinccel rendelkezik.269 A levelek egy kéztől származnak, s egy másik kéz utólag változtatásokat végzett rajtuk. A helyesírási hibákat és tipikus szövegromlásokat korrigáló javításokból kikövetkeztethető, hogy a másoló nem ismerte sem a vita elméleti hátterét, sem a korszak külföldi és magyar irodalmát, sem a vitázó feleket, a javító viszont szakértője volt a témának.270 Vagyis egy képzett személy bízott meg egy írni tudó másikat a levelek lemásolásával. A másolat hitelessége a megbízó számára olyannyira fontos volt, hogy az eredetit és a másolatot összevetve javította ki a hibákat. 2. Kisfaludy Sándornak és Kazinczy Ferencznek Fő Tisztelendő Ruszek Jósef Hahóti Apát Urhoz irt Tudományos leveleik.271 A nyolcadrét fűzött, márványmintás, kemény papírborítású kötetben szintén egy kéztől származik a fent ismertetett hat levél. Az előző kötethez hasonlóan egy másik, fekete tintás kéz ejtett rajtuk javításokat, amelyekkel a szövegromlást igyekezett javítani, illetve a szándékos szókihagyásokat pótolta.272 Ennek a kötetnek a másolója sem volt jártas a korabeli tudományokban. 3. Kisfaludi Kisfaludy Sándor és Kazinczy Ferenc Urak közt folytatott Levelezések. 1816/7dik Esztendőkben.273 A negyedrét, ragasztott, márványmintás, modernkori, kemény papírkötést kapott köteten a cédulakatalógus szerint Szemere Pál jegyzései láthatók. A kötet különlegessége, hogy hat csomóból áll és öt kéz írása. Mivel a levelek határai nem esnek egybe a kézírásváltással, egészen bizonyos, hogy már kötetbe rendezett levelekről készült a másolat, mégpedig úgy, hogy a teljes szövegegységet másolás céljából hatfelé osztották (a negyedik kéz kétcsomónyit másolt).274 Feltételezni lehet tehát, hogy a másolás helyszínén

2. KISFALUDY SÁNDOR ÉS KA ZINCZY FERENC KA PCSOLATÁRÓL

Azok a kéziratos formában fennmaradt levelek, amelyek a MTA Könyvtárában és az OSZK Kézirattárában találhatók, nem közvetítenek új információt sem a nyelvújítás történetét tekintve, sem a vitázó felek álláspontjaira nézve. A Mondolat és néhány kéziratos paszkvillus ismeretében sejteni lehetett, hogy a nyelvújítási nézetkülönbségek nem csupán teoretikus szövegekben jelentkeztek, hanem a populáris regiszterben is éreztették hatásukat. Ezt a sejtelmet az iratanyag megerősíti: nem csupán a levélmásolatok magas száma fontos – több mint tíz példányban maradtak fenn, s ez kivételes a teljes hagyatékhoz viszonyítva –, hanem az is, hogy nagyobbrészt kötetbe szerkesztett formában, a paszkvillus sti láris eszközeit mutatva terjedtek a 19. század tízes és húszas éveiben, s így hagyományozódtak az utókorra. 266 267

Vö. Mezei 1994: 13–22. Ezek a másolatok jelenleg az OSZK Kézirattárában vannak: „Tettes Téti Takács József, Kazinczy Ferencz, és Tiszt. Horváth András Téti Plebános Urak köztt való Correspondentiák a’ Magyar Literaturára való nézve. 1815., és 1816.ik Esztkben.” OSZK Kt, Oct. Hung. 3731. A csomó borítóján a fentiek és Bibliotheca in KESZTHELY ovális kék pecsétje található, a második levélnél pedig meg van jelölve a másoló is Moiser László személyében, aki az erkölcstan tanára volt Festetics Györgynél. Úgy tűnik, Kazinczynak hatékonyabban ment a levélgyűjtés, mert azok a levelek, amelyeket a keszthelyi könyvtár begyűjtött , nála eredetiben voltak meg. És ez azokra a levelekre is érvényes, amelyek nem neki, hanem csak róla íródtak. Lásd az MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117. jelzetű levélgyűjteményt.

68

268 269

270

271

272

273 274

OSZK Kt, Oct. Hung. 1230. Az ismertetett leveleken kívül az Értekezés az őszi idő örömeiről című írást is tartalmazza. Kikövetkeztethető, hogy utólag lett egybekötve a két szöveg, mivel a kötet hátuljában található esszének korábbi a dátuma, mint a levélmásolatoknak (1824). Példák a javításokra: „Bereghszászi Úr” (3b); „Szakács” javítva: „Takács” (18a); „Nem tudom Turányi Nencsének könyelműsége nem veszi-e még őtet arra is, hogy Kazinszy Ferensz legyen” javítva: „Surányi Nincsínek” (18a); „Ferinczy Ura” javítva: „mint Ferney’ Ura” (19b); „Hendernek” javítva: „Herdernek” (22a); „Philologia Munkái” javítva: „Philosophia Munkái” (26b). OSZK Kt, Oct. Hung. 376. Müller Ignác tulajdona volt 1885. január 2. előtt (lásd az első belső borítón: „Müller Ignácztól vásároltatott 1885. jan. 2.”). Javítási példák: „A’ nyelv a’ Nemzetségnek legdrágább Palladiuma” (7a); „Angolokat …[üresen hagyva]… másképen ír” javítva: „mímelvén” (21b); „ha a’ Német valakinek just adna” javítva: „ha a’ Nemzet valakinek” (25b); „Bécsmegyeit” javítva: „Bácsmegyeit” (27b). OSZK Kt, Quart. Hung. 3366. 1. kéz: 1. csomó; 2. kéz: 2. csomó (a szöveghatár: 5a fönt: „érzem, a mit érezni szoktunk…”); 3. kéz: 3. csomó (9a fönt: „Emlékszem felőle, hogy a’ Széphalomi Göthe…”); 4. kéz: 4-5 csomó (13a fönt: „ért- vagy ha

69



legalább öt írni tudó személy tartózkodott. A kötet possessora bár a zirci apátsági könyvtár, ebből mégsem vonhatunk le következtetést, hiszen 1954-es a bekerülés. 4. A másolatok számát gyarapítja az OSZK Kézirattárának Levelestárába rendezett 2 darab levél is:275 Kazinczy Ruszekhez írott első és második levele.276 Mivel a második levél félbeszakad, mégpedig úgy, hogy a végén ez áll: folytatása „hiányzik”. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy félbeszakadt változatról másolták a leveleket, amelyeket vagy kiszemelgettek egy eredetileg hat levelet tartalmazó, de megcsonkult gyűjteményből, vagy egy csak Kazinczy leveleket tartalmazó levélgyűjteményből másolták őket. 5. Különálló másolatokat bőséggel találni az MTA Kézirattárában is. A Kazinczy-hagyaték Töredékek című gyűjteményes kötet első kötetében megtalálható Kazinczy második levele és előtte Ruszek József eddig nem említett levele Kazinczyhoz.277 Ezek a másolatok Kazinczy kezétől származnak. 6. A Döbrentei–Kazinczy-levelezést magában foglaló kötet is tartalmaz Kazinczy-másolatot.278 A levél Ruszekhez van címezve és 1816. szeptember 28-án született . Egy Kazinczytól származó jegyzés található rajta, amelyből kiderül, hogy elküldetlen maradt, valamint hogy a Ruszekhez címzett második levelének variánsáról van szó: „Ez el nem ment. Rövidebbet írtam; K[is]f[alud]y nem méltó ennyire.” A levelet azért írta át Kazinczy, hogy Döbrentei számára megvilágítsa a vitahelyzetet. A kezdeményezés olyannyira sikeres, hogy Döbrentei a levél erdélyi terjesztésére vállalkozik. 279 Az ehhez hasonló levélmásolatok nem ritkák a hagyatékban. 7. A hatleveles sorozat töredéke megtalálható Toldy Ferenc hagyatékában Kazinczi Kazinczi Ferencz és Kisfaludy Sándor Urak köztt 1816/17ik Években folytt Levelezések Somogyi Gedeon Úr kéziratjáról folytatólag leirta Duhában Augustus Holnapban 1821. S. Gy. címmel.280 A negyedrét méretű kötegnek borí-

tója van, amelyen megjelöli a másoló, hogy ez az első köteg. Ez a feljegyzés és a köteg utolsó levelének befejezetlensége arra enged következtetni, hogy a köteg valamikor nagyobb terjedelmű egység részét képezhette. Zádor (Stettner) György 1825-ös leveléből megtudjuk, hogy a másoló S. Gy. monogramja mögött valószínűleg ő rejtőzik: „A’ Tekintetes Urnak [Kazinczynak] Himfyvel Ruszek által folytatott levelezését ismerem, még gyermekkoromban Somogyi Gedeontól írtam-le, ki azt Vajky Préposttól kapá.”281 Ez tehát egy olyan példány, amelynek másolási időpontja és keletkezési dátuma is ismeretes. 8. Az előző jelzet alatt található meg Kazinczy október 2-i levelének sajátkezű másolata és Kisfaludy áprilisi levelének Kazinczy által készített kópiája is. Az utóbbi levél érdekessége az, hogy április 14-i dátum szerepel az első lapján, de a végén már helyesen, április 17. áll, ahogyan minden másolaton. A Kisfaludyautográfon április 17. a datálás, ezt a példányt azonban Kazinczy nem láthatta. Talán ennek a saját kezű másolatnak a továbbmásolása okozza, hogy ő mindvégig április 14-i dátumú levélre utal. 9. Az MTAK Kézirattárában található még a Kazinczy Ferencnek és Kisfaludy Sándornak Fő Tisztelendő Ruszek József Hahóti Apát Urhoz irt Tudományos Leveleik című kötet.282 A rózsaszín, szőlőlevélmintás, dombornyomású, nyolcadrét könyvecske mind a hat levelet magában foglalja. 10. Az 1851-ben Toldyhoz került a Kazinczy Ferencznek és Kisfaludy Sándornak Fő Tisztelendő RUSZEK JÓSEF Hahóti Apát Urhoz írott Tudományos Leveleik című kötet,283 melynek keletkezése 1826-ra tehető. Kötése kemény, márványozott barnás papírkötés. A kötet szintén mind a hat levelet tartalmazza egyetlen kéz másolatában, valamint a hat levél, és azok hibajegyzéke után egy különböző kéztől újrakezdődik a sor: az első levél teljes, a második töredékes. 11. A Kazinczy Ferencznek és Kisfaludy Sándornak Fő Tisztelendő Ruszek József Hahóti Apát Úrhoz írott Tudományos Levelek című kötet Pesten keletkezett, 1828-ban, ma az MTA Könyvtárában tárolják.284 A bejegyzésekből megtudjuk, hogy a nyolcadrét könyvet Nagy Antal budai tanár küldi valószínűsíthetően vagy Toldynak, vagy Bajzának.285 Vélhetően 1828-ban keletkezett, borítója szintén márványos, kemény papírkötés.

275

276 277

278 279

280

érti is, nem érzi vagy ha érzi is…”; és 17a fönt: „Bároczy: nem vala szép-arczu, de nem vala rut-növesü…”); 5. kéz: 6. csomó (21a fönt: „ra, mind átallyában a’ Hazafi ságnak minden…”). OSZK Kt, Levelestár, Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefhez. Az első oldal jobb felső sarkában ismeretlen kék színű pecsét (monogram?). A levél félbeszakad 4b-n: „Ez, és az, hogy Recensiómat Kisfaludynak még a’ lenyomtatás…” MTAKK, K638. I., Ruszek József Kazinczy Ferencnek, Keszthely, 1816. május 1., és Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefnek, Széphalom, 1816. május 15. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 53. I. Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefnek, Széphalom, 1816. szeptember 28. Erről egy levélrészlet tájékoztat, amely valamilyen oknál fogva nem jelent meg Kazinczy levelezésének összkiadásában. A Döbrentei-levelezés sajtó alá rendezésekor észlelte a hibát Hász-Fehér Katalin: A MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 51. II. „kéziratcsomóban a 107. szám alatt kétoldalnyi levélszöveg van, melyet Váczy János sehol sem közölt. Kazinczy 1816. november 14-iki válaszából azonban egyértelműen kiderül, hogy a részlet Döbrenteinek ebből a leveléből származik, bár a levélen belüli helye pontosan nem rögzíthető” – írja Hász-Fehér a Döbrentei levelezés kiadását előkészítő jegyzeteiben. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 121.

70

281

282 283 284 285

Zádor (Stett ner) György Kazinczy Ferencnek, Világosvár, 1825. november 7., in: KazLev, XIX, 4546. lev., 453–455. Itt: 454. MTAKK, Ms 1346. MTAKK, M. Ir. Lev. 8r. 3. I. MTAKK, M. Ir. Lev. 8r. 3. II. A borító b oldalán olvasható: „Szeretném tudni, ezen levelek, eredetienek [!] birtokában van-e Nagyságod vagy Kazinczy Gábor Ur? – Különben ezekkel szolgálhatnék adalékul Kazinczy Fer. Leveleinek netalán folytatásához. Nagy Antall budai tanár”. Nagy Antal 1815-től 1840-ig cenzor. Lásd Mályuszné Császár 1985: 47–48.

71



12. Kisfaludy Sándor hagyatéka is értékes leveleket rejt.286 Megtalálható benne Kazinczy kézírásával az összes Kisfaludyhoz írott levél, köztük a Ruszeken át írt levelek minden darabja. Ezek közül az első bizonyosan az eredeti levél (hátoldalán címzés található: „Fő Tisztelendő Ruszek József Hahotai Apát ’s Keszthelyi Plebánus Úrhoz”),287 a többi talán autográf másolat, de mivel a Kisfaludy-hagyatékban vannak, gyanítható, hogy azok maguk az elküldött levelek. Kisfaludy autográf levelei követik a három Kazinczy-levelet. A foliók bal sarkában álló ceruzás számozás folytonossága azt sejteti (81, 82, 83), hogy más levelekkel összevegyítve nem voltak. 13. Az MTAK Kézirattárában található egy magányos, Kazinczy kezétől származó autográf, amelyről sikerült megállapítani, hogy az eredetileg Pandektának nevezett Kazinczy-gyűjtemények VI. kötetének volt része.288 14. Egy Kazinczy által összeállított levelezéskötetben is megtalálhatók a levélváltás darabjai.289 Feltehető, hogy a levelek rendkívüli módon el voltak terjedve, ha ekkora példányszámban fennmaradtak, annál is inkább, mert valószínűsíthető, hogy más gyűjteményekben is fellelhetők még ezeken felül is darabok. A nem Kazinczy kezétől származó másolatokon és az eredeti leveleken kívül három Pesten és kettő a Dunántúlon keletkezett (három példányról nem állapítható meg, hol másolták). Ez arra utal, hogy valóban létezhetett a dunántúli régiókban Kazinczyellenes att itűd, legalábbis a kéziratok inkább dunántúliakat és pestieket mulattattak. A kópiák közül a húszas években keletkezett négy példány, a többi nem datálható. Ez az adat azt mutatja, hogy a Kazinczy iránti érdeklődés nem lohadt a húszas években, hiszen a fenti szövegekben való jelenlét szintúgy a népszerűség egyik példája. A későbbi példányok érvként hozhatók a nyelvújítási tematikájú, de populáris megfogalmazású szövegek húszas évekbeli rendületlen népszerűségére. A vizsgálat szempontjából a legfontosabb megfigyelést mégis az jelenti, hogy ezek a kópiák, és az a feltételezés, amely szerint már a tízes években is léteztek azok a levelek, amelyekről később a másolatok készültek, valamelyest bepillantást engednek a Kisfaludy–Kazinczy-ellentét színfalai mögé. Egy ilyen méretű gúnyiratáradat egy kapcsolatnak sem válik hasznára, ugyanakkor némi magyarázattal szolgálhat a tízes évek recenziós vitájának a névtelenséget és a személyeskedéseket ellenző szegmensére, illetve a tízes évek névtelenül vagy álnéven megjelentetett iratokhoz való viszonyára. A több kéziraton

is megjelenő „tudományos leveleik” ironizáló címadás pedig a nyelvújítás megítéléséhez nyújt új információt: a másolatokat készítő számára a vitázó felek tudósi pozíciója erősen kifogásolható volt, nevetség tárgya. Mindezeken túl a másolatok magyarázatul szolgálhatnak arra is, miért fogyatkozott meg Kazinczy levélírási kedve a tízes évek vége felé haladva, illetve miért keletkezett kevesebb levél a húszas években is. Kölcsey Ferenc már a lasztóci levelekben sajnálatát fejezte ki afelett, hogy Kazinczy kapcsolatba lépett Ruszek Józseffel és más dunántúli írókkal.290 Szemere Pál a Ruszeknek szóló egyik választ visszatartóztatta.291 Nem Kölcsey óvására történt, de a levelezés igen jelentősen megcsappan a következő években. Mert míg 1816-ban még 280 körüli levélváltás történt Széphalmon, addig 1817-ben ez 200, 1818-ban csak 170, és 1819-re csupán 140 körülire tehető a számuk. A levelek statisztikai adatai természetesen nem lehetnek pontosak, hiszen számos irat eltűnt, megsemmisült, lappanghat. Azonban még a hiányosságok ellenére is reprezentatívnak tekinthető egy ilyen arányú visszaesés, amely nem egyedül Kazinczyn múlt, hanem levelezőpartnerein is: számtalan példát sorolhatnánk, amikor a tízes évek végén Kazinczy arról panaszkodik, hogy a leveleire nem kapott választ. Sajnálatos módon mindezekről, a paszkvilluskötetekről vagy Kazinczy másolatainak létezéséről vajmi kevés tudható meg a nyomtatott forrásokra támaszkodva.292 Nyilvánvaló, hogy a szerzőközpontú szövegkiadói stratégiának estek áldozatul a Kisfaludy-levelek: azok ugyanis nem Kazinczynak szólnak, hanem Ruszek Józsefnek – nem válhattak részévé tehát a Kazinczy-levelezést közreadó sorozatnak. Váczy kiadásából viszont nem egyszerűen hiányoznak Kisfaludy válaszlevelei, hanem a szerkesztő teljesen hallgat róluk. A paszkvilluskötetek figyelmen kívül hagyása kapcsán újra csak arra kell felhívnom a figyelmet, menynyi és milyen hallatlanul jelentős információhalmazt veszítünk a foliális olvasás alkalmazása nélkül, mely nem puszta adattömeg, hanem szokatlan nézőpontokat vethet fel, nagy mértékben hozzájárulhat Kazinczy írói tevékenységének ismeretéhez, illetve új kérdések felvetéséhez kövezi ki az utat. A kötet a figyelmet egy rendkívül fontos háttér-információra irányítja. Közismert, hogy amikor a Füredi Vida álnevű szerző írása megjelent, Kazinczy találgatásokba bocsátkozott a személyazonosságot illetően. A találgatások

286 287 288

289

MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 130. Az alábbi csomó első levelének hátoldalán: „Kazinczy Ferencz levelei Ruszek Józsefhez”. Jelzete: MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 118. A M. Ir. Lev. 4r. 117. jelzetű kötet 131. oldalán olvasható utalás mutatja a csomó eredetét, amely jelenleg a K633/VI jelzet alatt van nyilvántartva. A kötetet és a benne található leveleket egy későbbi fejezetben ismertetem. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117; 135–157.

72

290

291 292

„Bár régen lett volna ez, bár Uram Bátyám soha se írt volna Ruszeknek, bár soha se Apologiát Horvát Endrének, ’s Complimenteket Pistának! Én Uram Bátyámnak soha sem voltam inkább barátja mint most, nekem szollanom szabad, nekem szollanom kell, bár ezen levél egyenesen nyomtatás alá menne is. Nem tartozik e valaki ’s minden valaki azzal magának, hogy annyi kedvetlenségtöl kimélje-meg magát ’s az magaéit, a’ mennyitöl lehet?” Kölcsey Ferenc Kazinczy Ferencnek, Lasztóc, 1817. június 2., in: KazLev, XV, 3453. lev., 234–237. Itt: 235. Szemere Pál Kazinczy Ferencnek, Pécel, 1816. október 24., in: KazLev, XIV, 3305. lev., 380–383. Itt: 380–381. Ezt kitűnően mutatja a tárgyat feldolgozó legfrissebb tanulmány, amely az alapszövegekre hivatkozva valóban semmit nem érzékel az eset hátteréből: Martinák 2009.

73



nem szűntek meg a tízes évek végével. Egy 1827-ben keletkezett kéziratos feljegyzés szerint A’ Recensiókról című értekezés: „a’ mint az egymást toló Citátumokból világosan láthatni, a’ Takács’ munkája”.293 Ugyanannak a szövegnek a Függeléke 1829 márciusában keletkezett, s benne Kazinczy újabb elméletét adja a névazonosságról: „Horváth Endre a’ Takács József ’ Értekezését csak toldozgatta, igazítgatta, ’s a’ Füredi Vida névvel jegyzette-meg; Verseghy pedig tulajdon kezével adta-be a’ Tud[ományos] Gyűjtem[ény] Redactiójának, hogy én ne tudjam ki ellen támadjak fel, ’s tégyem nevetségessé magamat, ha ellenkezőm’ személyét eltévesztem. […] Pesten írom ezt 1829. Márcz. 26d.” 294 Ezekből a sorokból világosan kiderül, hogy Kazinczy élete végéig (pontosabban három évvel előtte egészen bizonyosan) nem tudta, ki volt Füredi Vida. Amikor tehát Füredi Vidát ír, vagyis egyúttal amikor A’ Recensiókról című tanulmány passzusaira válaszol az Orthologus és Neologusban, az értekezés szerzőségéről a maitól eltérően vélekedik. Kazinczy mellett szól, hogy a Ruszekkel folyó levelezéssel egy időben a dunántúli Pázmándi Horváth Endrével és Péteri Takáts Józseffel írásban (és egyszer szóban is) élénk és tudományos színvonalú vitát folytatott a nyelvújítás elméleti kérdéseiről, és biztatta őket álláspontjuk írásban való megfogalmazására és névvel való publikálására. Logikus volt tehát azt feltételeznie, hogy A’ Recensiókról című értekezést is nekik köszönheti. Az ő szemszögéből viszont Kisfaludynak igen kevés köze volt a nyelvújításhoz. Az általa Kisfaludyhoz társított írások (az irodalmi alkotásokon kívül Ruszek hez írt levele és a Mondolat) inkább pórias nyelvhasználatáról és sértődésre hajlamos személyiségéről tanúskodnak, de nem elméleti kérdéseket higgadtan, rendszerezve és tudományos stílusban fejtegető literátorról – mint amilyen Füredi Vida. Ennek következtében a szakirodalom állásfoglalása Kazinczy Füredi Vidához való viszonyát illetően valótlanul hathat. Ahogyan már idéztem, Horváth János így fogalmaz a tárgyat vizsgálva: „Az első évfolyamban [ti. a Tudományos Gyűjteményben] Kazinczy-párti cikkek, a másodikban már dunántúli ellenzékiek is megjelentek, s ezek közt az 1818. júniusi füzetben Kisfaludytól A recensiókról című, Füredi Vida álnéven. Kazinczy 1819-ben felelt mindezeknek, Füredi Vidának a novemberi számban (Orthologus és Neologus)”.295 Ugyanerről Margócsy István így értekezik: Kazinczy „végszavában is, az álnevű Füredi Vida (=Kisfaludy Sándor) ellen irányított Orthologus és Neologus… c. cikkében […]: nem annyira taktikai kompromisszumot javall, hanem inkább beismeri (természetesen kombattáns mivoltát megőrizve)

teóriájának ellentmondásait”.296 Batsányi János műveinek kritikai kiadásában pedig ez olvasható: „Azt, hogy Kazinczy a német folyóiratokban mint a magyarság klasszikus írója szerepel, már Füredi Vida (= Kisfaludy Sándor) felhánytorgatta”.297 Vagyis egy későbbi, századfordulós irodalomtörténeti felfedezés beépült a 19. század eleji művek és egyben a kultúrpolitikai események interpretációjába, annak bizonyítása nélkül, hogy Füredi és Kisfaludy Sándor azonosságáról Kazinczy is értesült volna. Kazinczy Füredi Vida személyét illetően homályos és nem konzekvens ismereteinek figyelembe vétele egy általánosabb jellegű tanulsággal is bírhatna, és akár az írói álnévlexikonok 298 használatának módját is revideálhatná: egy álnév személyazonossága ugyanis nem minden esetben világos a kortársak számára, sőt. A levelek kéziratos szövegkontextusa pedig azt világítja meg, hogy az Orthologus és Neologus értelmezése esetében, a szerzői intenció körüljárásához Kazinczy ismereteit is figyelembe véve inkább a dunántúli írók körére szükséges bővíteni a másik oldalt.

293

296

294 295

MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117., VIII. Uo. XI. Horváth János 1936: 30–31.

297 298

74

Margócsy 1981: 756. Batsányi 1961: 526. Gulyás Pál álnév lexikona is Kisfaludy Sándorral azonosítja Füredi Vidát. Lásd Gulyás 1978: 170.

75

Negyedik fejezet

FÜREDI VIDA TANULMÁNYÁNAK SZÖVEGKA PCSOLATAI A TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNYBEN

Érdekes eredményre vezethet, ha egymás mellé helyezzük az A’ Recensiókról című értekezést és az Orthologus és Neologust. Az előbbi szöveg a kritikaírás gyakorlatával és követendő mintáival foglalkozik, a recenzióírás tisztázatlan kérdéseit foglalja pontokba, utóbbit a nyelvújítási csoportosulások elvi egyeztetéseként szokás olvasni. Kevés a két szöveg között az egyenes kapcsolódás, úgy tűnik, Kazinczy tanulmánya csak a recenziókról szóló írás perifériális témáira reflektál. Mintha a két szövegnek alig volna köze egymáshoz, mintha utóbbi nem az előbbivel folytatna dialógust. Kritikai kiadás egyik szövegnél sem segíti az értelmezést, mert a Füredi Vidát leleplező felfedezés egy jó évtizeddel később történt, mint a Kisfaludy életműkiadás lezárulta, így a tanulmány nincsen publikálva az Angyal Dávid által szerkesztett kiadássorozatban.299 Kazinczy értekezéseit teljes körűen pedig csak most rendezik kritikai kiadás igényével sajtó alá. A Füredi-szöveg kontextusának felderítése szövegkritikai ismeretek híján (a tanulmánnyal kapcsolatos műhelyviták feltáratlanok) nyomtatott források, főképpen a tanulmány fórumának, a Tudományos Gyűjtemény ide vonatkozó szövegeinek átvilágításán keresztül lehetséges.

1. A VATERLÄNDISCHE BLÄTT ER ÉS A TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNY

A’ Recensiókról keletkezéstörténetének első leírása Viszota Gyulának köszönhető, 300 de már Kazinczy Ferenc kora óta a nyelvújítás narratívájába kapcsolódva értelmezték. Viszota viszont arra is felhívja a figyelmet, hogy a megírás apropóját egy Vaterländische Blätterben megjelent recenzió nyújtja. A kapcsolatra egy utalás szolgáltat alapot – Füredi az alábbi sorokkal vezeti fel a recenzióírás körüli tisztázatlan kérdéseket: egy szíves Barátom mutatá, hogy az 1818-dik esztendőben újra, és tovább folytatandó német Hazai levelekben (Vaterländische Blätter) a’ Redactio jelenti, hogy 299 300

Kisfaludy 1892–1893. Viszota 1907.

77


FÜR EDI V IDA TA NULM Á N YÁ NA K SZÖV EGK A PCSOL ATA I

azokban mintegy hatvan magyar elmemíveknek recensiója készűl megjelenni. Ezen több félről figyelemre méltó jelentés a’ magyar Hazafiakat, kiknek nemzeti Literaturájok szíveken fekszik, kétség kivűl legközelebbről érdekli. Nékem pedig a’ következő elmélkedésre nyújt vala alkalmatosságot[.]301

Viszota még ennyivel kiegészíti: „Az értekezésnek [ti. A’ Recenciókról] ezen rövid ismertetéséből is kitetszik, hogy Kazinczy kritikai és nyelvújító működéséről van itt szó, a támadás az ellen irányul. Ezt a támadást pedig Kisfaludy Sándor akarta Kazinczy ellen intézni.”306 Vagyis Viszota gondolatmenete szerint Kisfaludy Sándor, aki az 1817-es keszthelyi ünnepségről álnéven („Egy jelen volt vendég”) tudósított, elkeseredett haragra gerjedt a Vaterländische Blätter recenziója miatt, mert az valótlant állított az ünnepélyről. Erről az eljárásmódról nyomban Kazinczyra asszociált, mert ő állt a recenziók pártján. Erre még egy indoka volt, miszerint az ő Himfyjét is Kazinczy bírálta egy szintén osztrák folyóiratban (legalábbis először ott), és ez a recenzió is névtelenül jelent meg, és tele volt tárgyi tévedéssel (Kisfaludy például felrója, hogy nem Kámon született, hanem Sümegen, a Himfy kötetszerkezete pedig nem az ő műve, ahogy a bíráló feltételezi), ahogyan a keszthelyi ünnepségek tudósítását érintő recenzió is. Viszota szerint ekkor Kisfaludy a Festetics Györgyhöz szóló ódáját az 1818-as ünnepélyről való tudósítással vezette be, majd ehhez a rövid tájékoztatáshoz egy ötször akkora lábjegyzetet fűzött. A jegyzetben a bírálat szerzőjéről feltételezés szintjén sem gondolta, hogy a lap munkatársa volna, hanem rögvest egy magyar íróra célzott. Viszota szerint Kisfaludy Kazinczyra utal az efféle sorokkal: „Valóban ezt lehet, és kell is gondolnunk, hogy valamelly nem jó lelkű magyar Írónknak palástya alatt egy olly Freronizmus akar lábra kapni, melly minden jót, igazat, szépet, hasznost már zsenge keletében meg akar emészteni.”307 Eztán Kisfaludy mivel mindezzel nem érte be, egy hosszabb szöveget fogalmazott – amelyből tulajdonképp kimetszette a Festetics-óda bevezetőjét –, és ezt A’ Recensiókról címmel publikálta ugyanazon a fórumon. Az érvelés nemcsak a Kazinczyra asszociáló Kisfaludy feltételezett bánkódásával, mint kizárólagos motiváló tényezővel esik túlzásba, hanem a keszthelyi ünnepség tudósításának osztrák recenziója kapcsán is. Viszota Gyula valószínűleg nem nézett utána, mit is ír a Vaterländische Blätter, így nem vehette észre, hogy a Chronic der österreichischen Literaturban megjelent recenzió mindösszesen két mondatban utal a keszthelyi ünnepségre: „Nr. 5. Keszthelyer Helikon. Beschreibung der Feyer des Geburtsfestes Sr. Majestät des Kaisers und Königs in Keszthely. – So was gehört eigentlich in politische Flugblätter; wir sehen an Mittags und Abendsschmäusen und an Tänzen nichts Wissenschafl iches.”308 Vagyis a cikk írója rendkívül szűkszavúan csupán azt

Az idézett sorokat a recenziókkal kapcsolatos kérdések és válaszok követik. Meg kell említeni, hogy Viszota Gyula Kisfaludy Sándor egyik álnévvel publikált cikkét is kapcsolatba hozza a Füredi-szöveggel, amely az 1818-as keszthelyi ünnepségekről nyújt tájékoztatást. 302 A cikk egy bevezetőből, egy ahhoz fűzött három oldalon átnyúló lábjegyzetből és egy Festetics Györgyhöz szóló ódából áll. Az ódát bevezető szakasz megtalálható a recenziókról szóló cikk kéziratos változatában. 303 A hozzá tartozó lábjegyzet érdekessége, hogy a Tudományos Gyűjteménynek arra a lapszámrecenziójára utal, amely néhány mondatban becsmérelte az „Egy jelen volt vendég” szerzőségű, a keszthelyi ünnepséget illető cikket. Viszota Gyula a „jelen volt vendéget” Kisfaludy Sándorban azonosítja, s ezzel összeköti az A’ recensiókról című tanulmány keletkezését a Festetics Györgyöt méltató óda és kísérőszövegei létrejöttével. Az összefüggés háttere itt nem reflektált, mintha túlságosan is nagyokat ugrana a logikai lépések sorában: A Vaterländische Blätter-ek magyar tudósítója a Tudományos Gyűjtemény ismertetése alapján az ünnepélyt politikai lakmározásnak minősítette304 s azonfölül jelezte, hogy legközelebb 60 magyar munkát fog megbírálni. Kisfaludy Sándort nagyon bántotta ez a tudósítás, mert a Vaterländische Blätter-ek szerkesztője minden vizsgálat nélkül adta ki s nem győződött meg arról, vajjon igaz-e a tartalma. Eszébe jutottak ekkor Kazinczy recensiói, a melyek szintén igy láttak napvilágot. Ez a recensio tehát csak a Kazinczy-törte úton haladt. Ezen elkeseredett haragra gyuladt, mert azt hitte, hogy »valamelly nem jó lelkű magyar Irónk palástya alatt egy olly Freronismus akar lábra kapni, melly minden jót, igazat, hasznost már zsenge keletében meg akar emészteni.« Meg volt győződve, hogy ezt azt állapotot Kazinczy-Freronnak köszönhetjük, mert ő kezdette meg nálunk a recenseálást, ő teremtette meg a meglévő irányt. Elhatározta, hogy a mostani recenseálás módja ellen síkra száll s kifejti, milyeneknek kell a recensióknak lenniük. 1818 elején meg is írta értekezését. 305

301 302 303 304 305

Füredi 1818: 6–7. Kisfaludy 1818. Viszota 1907: 86. A „minősítés” itt olvasható: [Név nélkül] 1817a: 235. Viszota 1907: 82.

78

306 307 308

Uo. 83. Kisfaludy 1818: 114. [Név nélkül] 1817a: 235. Magyarul: „A keszthelyi Helikon 5. száma. Őfelsége a császár és király keszthelyi születésnapi ünnepségének leírása. – Ilyesmi voltaképp a politikai röpiratokba való; a déli és esti lakomákban és a táncokban semmiféle tudományosságot nem látunk.”

79



rója fel, hogy az ünnepségek alkalmával semmi tudományt érintő esemény nem történt. (Megjegyzendő, hogy a 60 recenzióról tett ígéret ebben a szövegben nem is olvasható.) Kétségtelen, hogy ez nem a tudósítás bírálata, hanem magáról az eseményről kinyilvánított értékítélet, amely semmilyen formában nem kapcsolódik sem a recenzióírás elméletéhez, sem a gyakorlatához. Felmerül a kérdés, hogy ez a két mondat mennyiben volna Kazinczyhoz köthető, illetve kérdés az is, hogy ennek kapcsán miért írták volna meg Füredi (és társai), hogyan vélekednek a recenziókról. A válasz ugyanabban a német nyelvű bírálatban rejlik. A keszthelyi ünnepségről degradálóan nyilatkozó recenzió ugyanis a teljes lapszámot veszi górcső alá, és eközben szinte kizárólag egyetlen írásra reflektál igen aprólékosan: az Y szignójú magyar kultúrával foglalkozó tanulmányra, 309 amelyet a Tudományos Gyűjtemény programadó írásának is szokás nevezni.310 A szakirodalom úgy véli, hogy az 1817-ben induló folyóirat ideológiai megalapozását Y szövegén kívül Jankovich írása – amely a magyar és a külföldi kultúra egyenrangúsága mellett érvel –, Schedius Lajos János cikke a nemzetiségről és Horvát István írása a magyar nyomdákról, biztosítja. 311 De a recenzens még az utóbbi szövegekről és a többi cikkről is csak felsorolás szintjén ejt szót, és ebbe a sorba, az érintőleges megállapítások sorába kerül a keszthelyi ünnepségről szóló tudósítás. A bírálatban legalaposabban vizsgált tanulmány jellegzetessége, hogy adatok tekintetében gyakran javítja ki – az egyebek között – a Statisztikájában a tényszerű adatok száraz ismertetése, valamint a külső nézőpont könyörtelen érvényesítése által a magyar kulturális életet alaposan földbe döngölő Schwartner Mártont. Az író a pesti egyetemen az oklevéltan tanára és az egyetemi könyvtár első őre ekkor. Magyarország statisztikáját először 1798-ban publikálja Tratt ner kiadójánál egy kötetben.312 A mű 1809–1811-ben, majd 1813–1815-ben újra megjelenik, mindkét esetben három kötetben. 313 Nemzetközi hírnevét nem csupán német munkanyelvének köszönheti, hanem az 1813-as frankfurti megjelenésnek is,314 amely a franciául olvasók számára ugyancsak elérhetővé tette eredményeit. Schwartner egyik monográfusa szerint Napóleon 1809-ben maga fordíttatja le a Statisztika első kötetét, hogy ebből szerezzen behatóbb ismereteket az országról. A könyv népszerűségét az is érzékelteti, hogy Horvát István a Himfy’ szerelmei mellett a 19. század első évtizedében ezt a könyvet nevezi a legkelen-

dőbbnek. 315 A mű ugyanakkor ellenzést váltott ki a magyar literátorok körében, Horvát István vitairatot is publikált ellene. 316 A tiltakozáshoz – amely a vindikáció317 hagyományába illeszkedik – a Tudományos Gyűjtemény egyrészt a programadó írásokkal, másrészt az osztrák lapokban publikált lapszámrecenzió(k)ra adott feleleteken keresztül kapcsolódik. 318 A Füredi által is említett név telen recenzens(ek) ugyanis a Tudományos Gyűjtemény kritikáiban viszonyítási pontként folyton Schwartner Statisztikáját hozzák fel, annak adataival hasonlítják össze a folyóirat tételeit. Különösen igaz ez az 1817. évi harmadik kötet recenziójára, amely a lapszámot egyszerűen antischwartneriánusnak nevezi. 319 Ugyan így, az 1817. évi hatodik kötet bírálatában, amely még recenziónak sem igen nevezhető, hanem inkább könyvismertetésnek, Schwartner neve szintén előkerül. 320 A folyóirat cikkei időről időre reflektálnak ezekre a magyar kulturális életet végső soron negatív színben feltüntető bírálatokra. Az 1817. évi második lapszám recenziója kapcsán érzelmeit szabadjára engedve reagál a szerkesztő: Nincs többé ideje, hogy Német Íróink Nemzetünk ’s Literaturánk’ b e b i z o n y í t a t l a n kissebbítése által keressenek magoknak hírt és nevet a’ Külföldön. Minden tudós és helyes eligazítást, és okkal móddal meggyőzést, nagyra becsűléssel, ’s háladással fogadunk mi, de míg e’ Tud.[ományos] Gyűjtemény fenn áll, azon ostortól (Geiszel) mellyel T. Schwartner Úr fenyegetett bennünket (Statist. III. Th . 456. l.) a’ d u r v a Né me t R e c e n s i ó k t ó l el nem ijedünk. Esmérjük már, kik és millyen Hazánkfiai despotizálnak rajtunk a’ Bécsi és Halai Recensensek’ palástya alatt . Azért minden vádolásaikra figyelmezni fogunk, ’s mind úntalan arra kéntett yük őket, hogy o k o k k a l és t u d o m á n n y a l állyanak elő, nem c s ú f , g ú n y o l ó szókkal mint T. F[olnesics]. L[ajos]. Urnak kissebbitője. A’ Redactió. 321

A szerkesztői jegyzet a Statisztikának arra az oldalára utal, ahol a szerző az írói tevékenység területén mutatott passzivitás okát kutatja, és egyik lehetséges 315

316 317 318

309 310 311

312 313 314

[Fejér] 1817c. A szöveg egy cikksorozat befejező része. A többi írás: [Fejér] 1817a; [Fejér] 1817b. Mader 1976: 6. Mader Béla (Mader 1976: 8.) a nemesi „magyarság-program” elvi megfogalmazóinak tekinti az említett szövegeket: Jankovich 1817; [Schedius] 1817a; [Horvát] 1817. Schwartner 1798. A harmadik kiadás megvalósulását Lukcsics, Schwartner monográfusa vitatja. Lukcsics 1914: 53. Schwartner 1813.

80

319 320 321

Lásd Horvát István Mindennapija, OSZK Kt, Quart. Hung. 466. Folioszám megjelölése nélkül idézi: Dümmerth 1957: 218. Horvát [1815]. A szöveget elemezte: Dümmerth 1957. A vindikáció nemzeti kultúrára való kettős hatásáról lásd Dávidházi 2004: 167–204. A Schwartnerre hivatkozó recenziók hatása nagyban hasonlít Jacob Friedrich Reimmann könyvének (Versuch einer Einleitunk In die historiam litetatiam Insgemein als auch in die Historiam Literariam derer Teutschen insonderheit) és az általa kiváltott reakciónak az esetéhez. Lásd Debreczeni 2009b: 204–206; Dávidházi 2004: 170. [Név nélkül] 1817a: 235. [Név nélkül] 1817b. [Név nélkül] 1817f: 156. A hivatkozás Schwartner Márton statisztikájának harmadik kötetére céloz: Schwartner 1811.

81



romboló tényezőként az éles recenziókat nevezi meg. A jegyzet arra is felhívja a figyelmet, hogy az osztrák folyóiratokban megjelent recenziókat magyar írók készítik. Rumy Károly György két lapszámmal később ennek az írásnak a kapcsán mentegetőzve nyilatkozza, hogy a szerkesztő által megnevezett bírálatot nem ő írta. Rumy az érvek felsorolása után még a szerzők személyére is utal: „Az első Kötet’ Recensense, a’ mint jó forrásból tudom, egy magyar Kath. Pap, a’ második Kötetnek pedig Bécsben lakó Recensense egy Magyar Jurista (Cs.). Én nem szoktam az édes Hazámban lakó nemzeteket sértegetni”.322 Ez a tájékoztatás azért fontos, mert a német recenziókra adott válaszokból kiderül, hogy a recenzensek mögött evangélikus vallású személyeket sejtenek, talán azért, mert Schwartner Márton is evangélikus. 323 Rumy nyilatkozatához a szerkesztőség többek között hozzáfűzi: „Mi éppen nem törődünk vele, akár mellyik Földink recenseállya a’ Tud. Gyűjt. kötetit; ha igazsággal bánik velük, becsülni fogjuk őtet, akárki legyen bár.”324 Az eset persze nem áll egyedül, néhány számmal később, az 1817. évi hatodik kötet recenziója325 kapcsán is nyilatkozatot tesz közzé a szerkesztőség. 326 Fontos kiemelni, hogy a válaszolónak a bírálattal az utóbbi esetben a legnagyobb gondja csupán annyi, hogy az inkább a könyvismertetés műfajába illenék, vagyis kizárólag tartalmi bemutatását adja a lapszámnak, esetleg néhány jelzővel (unalmas, meggyőző stb.) tudja le érvelő kritika írása helyett a szövegeket. Ez a problémafelvetés azért fontos, mert – ahogyan a felelet hivatkozik is rá – a Chronic der österreichischen Literatur következő évre vonatkozó jelentésében azok közé a művek közé sorolta a Tudományos Gyűjteményt, amelyekről recenziót fognak adni, és nem abba a csoportba, amelyeket csak ismertetni kívánnak. 327 Vagyis a válaszoló a formai kritériumok meg nem léte miatt utasítja el a recenziót („Méltán tehát lehet kivánni, ’s óhajtani, hogy a’ R e c e n s i o annak rendje szerént történnyen.”328), majd hozzáfűzi: „Koránt sem kivánunk érdemetlen dicsőséget az igazságon kívül. – A’ literaturában dictátori Ton nem uralkodhatik; külömben hanyatlanak a’ szép mesterségek.”329 A folyóirat hasábjairól az derül ki, hogy a magyar nyelvű literátorok konfl iktusba keverednek bizonyos német nyelven publikáló írókkal, mert azok éles

hangnemben, a névtelenség palástja mögé rejtőzve írnak kritikát magyar nyelvű írásokról. Ezekben az írói perpatvarokban nem kerül elő Kazinczy neve, bár a diktátori hangnemet, a vezéri pozícióra törést a korszak esetében Kazinczyhoz társítja az irodalomtörténet-írás. Saját leveleiben bőven található példa annak igazolására, hogy ilyen vádak valóban érték őt, vagy bizonyos írásokat ilyetén vádként értelmezett . Csakhogy a szerkesztőség lakonikus mondata nyomán az is világos, a diktátori attitűdről való megnyilatkozások nem mindegyike vonatkoztatható Kazinczyra. A Kazinczy-hagyaték korszakforrásként való használata radikálisan leszűkíti a látóteret, és eltereli a figyelmet számos kisebb hatású, a kánonból kiszorult szövegről, amelyek hatástörténete a századelőn még igen jelentős lehetett. Jól mutatja ezt Horváth János forráskezelése, aki Kisfaludyelőadásaihoz kizárólag kanonizált szövegeket használt – ebbe nem tartoznak bele a kéziratos anyagok és a külföldi folyóirat-irodalom. Narratívájában az A’ Recensiókról című szöveget közvetlenül megelőző eseményként az 1816-os Kazinczy–Kisfaludy-féle békülési kísérlet áll, majd a levelezésben elkezdett vitát a Tudományos Gyűjtemény közegében értelmezi. Emiatt érvelésében a folyóiratbeli replikákat Kazinczy-párti cikkek és Kazinczy-ellenes írások soraként értelmezi, pedig ezeknek az írásoknak bizonyára a fenti replikázásokon kívül is kimutatható kontextusa. Így válik Füredi tanulmánya a nyelvújítási küzdelmek újabb állomásává, amelyet Kazinczy győzedelmes Orthologus és Neologusa követ.330 Csakhogy a tízes években nem csupán Kazinczy és Kölcsey recenziói rázták meg a közvéleményt. A jelenkorból kisebb jelentőségűnek látszó szövegek hatástörténetének felderítése még abban az esetben is megkerülhetetlen, ha csupán a kánon művei kerülnek a vizsgálat középpontjába, mert ezek a szövegek – ahogyan Füredi Vidáé is – érzékenyen reagálnak az egykorú kontextusra, amely a hosszú idő távlatából, a kánon szűrőjén keresztül homályossá vált. Schwartner Márton Statistik des Königreichs Ungern – ein Versuch című könyvének hatástörténete jóval nagyobb lehet, mint amennyire a szakirodalom felfigyelt rá. Az oka feltételezhetően abban rejlik, hogy a korszak vizsgálatához elsődleges forrásként Kazinczy levelezése szolgál, amelyben pedig éppen csak említés szintjén esik szó a műről, és a Tudományos Gyűjtemény lapszámai körüli szóváltásról. Schwartner könyve és a Tudományos Gyűjtemény Schwartnert kijavító att itűdje Széphalmon nem kelt érdeklődést. Bár a késmárki születésű Schwartnerral Kazinczy személyes kapcsolatban is állt, viszonyukat – annak a néhány levélnek tanúsága szerint, amelyben ez valamennyire említést nyer331 – mégsem határozza meg a vitát generáló Statisztika.

322

323

324 325 326 327

328 329

[Rumy] 1817. Rumy 1817-ben egyébként a Hesperusban is kikel azok ellen, akik ócsárolják a magyar irodalmat. Hivatkozza: Szögi 1934: 41. „Az Evangelikusok’ nevelését Hazánkban másoké fölé emelvén [a bíráló], nem önnön Vallásához szít e?” [Név nélkül] 1817c: 119. Uo. [Név nélkül] 1817d. [Név nélkül] 1818a. [Név nélkül] 1817e. A híradás talán a folyóirat mellékletében lehet publikálva, de az általam vizsgált példány mellett nem található. [Név nélkül] 1818a: 124. Uo.

82

330 331

Horváth János 1936: 30–31. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1814. október 23., in: KazLev, XII, 2755. lev., 137–140. Itt: 138; Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1815. március 4., in: KazLev, XII, 2881. lev.,

83



A Statisztika mottója Shakespeare Othellójából származik: „Speak of me as I am”. Ez a mondat utalhat arra, hogy a szerző tárgyilagosan, hitelesen, a valóságnak megfelelve fogja a magyar viszonyokat bemutatni, az angolszász és német statisztika módszertana fog érvényesülni a kötetben. 332 A magyar írók körében szemet szúrt, hogy a Habsburg-ház kitüntette Schwartnert irodalmi munkásságáért, magyar nemességet kapott, amelynek megítélésénél különösen Statisztikájára voltak tekintettel. Valószínűleg Horvát István pletykái sem múltak el nyomtalanul a pesti értelmiség körében. Ő azzal vádolta volt tanárát, hogy tanártársai besúgója volt. Mindezekről kevés információ maradt fenn – ezeket Lukcsics Pál gyűjtötte össze333 – hitelüket nem érdemes fi rtatni, csupán annyit kell megjegyezni, hogy a magyar literátorok körében Schwartner Márton igen sötét színben szerepelhetett, és ez részben a Statisztikának volt köszönhető. A könyv tematikája az ország geográfiájától kezdve, a népességen, a közigazgatáson, nyelvhasználaton, a mezőgazdaságon, a természeti kincseken, gazdaságon át a vallási jellegzetességek, az oktatási rend, annak intézményei és a kulturális javak vizsgálatáig terjed. A teljességre törekvő elemzés összehasonlító szempontú megközelítésének köszönhetően gyakran egyéb európai államok jellegzetességeit kéri számon Magyarországon az adatok ismertetése során. Érzékletes példaként hadd álljanak itt teljes terjedelmükben azok a kérdések, amelyeket a szerző például a magyarországi írók, nyomdák, sajtóorgánumok és könyvtárak, vagyis a könyvkultúra komparatív elemzése után tesz fel:

Mangel an Verlegern […] und dem so nöthigen Absatz? Oder die Menge anderweitiger Berufs- und AmtsGeschäfte […]? Ist’s (wie einige, wenngleich irrig wähnen) das Büchermonopolium der Deutschen, welches sie auch in Ungern zu behaupten suchen? Oder ist endlich die Schärfe der Censur […] Schuld daran?334

Was mag nun also wohl die Ursache dieser Schrift stellerLethargie seyn? Ist’s das Clima, welches, freylich verschieden von dem unsrigen, nach v. Villers, so mächtig auf norddeutschen Bücherfleiss wirken soll? Ist es die zu starke Nährung des Cörpers, welche den Geist matt macht? Ist’s Vorliebe für das Alte und Hergebrachte, besonders wenn es für nationell angesehen wird? Ist es diejenige beschränkte Verfassung unserer höhern Schulen, vermöge welcher diese nur mit Landesleuten besetzt, und nur von Landeskindern besucht werden; wodurch unsere Bildung eine gewisse Landesform und Einseitigkeit erhalten soll? Ist es der Mangel an mehreren grössern Städten, welche die Werkstätte der Künste, und die Niederlagen höherer Cultur, und auch der Bücher sind? Ist’s demnach der

332 333

438–440. Itt: 439; Kazinczy Ferenc Sárközy Istvánnak, Széphalom, 1815. március 4., in. KazLev, XII, 2882. lev., 440–442. Itt: 442; Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1815. június 16., in: KazLev, XII, 2922. lev., 534–538. Itt: 538; Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1815. június 17., in: KazLev, XII, 2923. lev., 539–545. Itt: 540; Kazinczy Ferenc Ajtay Sámuelnek, Széphalom, 1815. március 4., in: KazLev, XIII, 2934. lev., 2–4. Itt: 3; Kazinczy Ferenc Helmeczy Mihálynak, Széphalom, 1815. december 13., in: KazLev, XIII, 3062. lev., 327–331. Itt: 328. Márki 1893; Lukcsics 1914; Dümmerth 1957. Az esetről és Schwartner korábbi kínos ügyeiről – egy tiltott könyv bejelentéséről – lásd Lukcsics 1914: 67–72.

84

A letargia kifejezés itt arra a depresszív passzivitásra utal, amelyet a korban melankóliának is neveztek, 335 és amely ebben az esetben sötét színben ábrázolja a magyar viszonyokat. A könyv kérdésfelvetései nem azt a szemléletet képviselik, amelyet a Tudományos Gyűjtemény alapítói vallottak magukénak. A folyóirat az olvasók tudásának gazdagítására, művelésükre és ezen keresztül a nemzet boldogabbá tételének céljával jött létre, így érthető okokból reagál érzékenyen azokra a durva hangú recenziókra, amelyek a Tudományos Gyűjteményben megjelent, magyar nemzeti dicsőséget és kulturális értékeket középpontba állító cikkeket Schwartner Statisztikájára hivatkozva kérdőjelezik meg. Megkockáztatható, hogy Füredi cikke és a „jelen volt vendég” tudósítása szintén a Schwartnerre reflektáló Tudományos Gyűjteménybeli írások rendjébe illeszkedik. Az „Egy jelen volt vendég” híradására vonatkozó recenzensi megjegyzés nem a „politikai (lakmározás)” minősítés által degradál, hanem azzal, hogy a tudós összejövetel kulturális értékét vonja kétségbe, ahogy a recenzió korábbi passzusai más írások (és különösen Y. cikke) kapcsán is ezt teszik. A szövegszerű utalásokon túl a tanulmány születési ideje is a Tudományos Gyűjtemény recenzióihoz való kapcsolódást támasztja alá. A szöveg keletkezési idejére a folyóirat jegyzőkönyveiből lehet következtetni. Az A’ recensiókról című tanulmány 1818. április 4. dátummal kerül jegyzőkönyvbe, 336 első bírálója a Schwartner ellen könyvet publikáló Horvát István volt, a második a magyar kultúráról cikkező Jankovich.337 A Festetics-óda és kísérőszövege ennél korábban, 1818. február 22-én került jegyzőkönyvbe (a bírálók nem ismertek), 338 vagyis a keletkezés ideje még közelebbre tehető az 1817-es lapszámbírálatokhoz. 334

335 336 337

338

Schwartner 1811: 457. Magyarul: „Vajon mi lehet hát ennek az íróletargiának az oka? Esetleg a klíma, amely persze a miénktől eltérően Villers szerint ily erősen hat az észak-német könyvbuzgalomra? Esetleg a test túlzott táplálása, amely eltompítja a szellemet? Vagy a régi és hagyományos kedvelése, különösen ha azt nemzetinek tekintik? Vagy a felsőbb iskoláink korlátozott felfogása, amely miatt ezekben csak hazánk fiait alkalmazzák és csak itteni gyerekek tanulnak; miáltal művelődésünknek egyfajta helyi jelleget kap és egyoldalúvá válnia? Vajon a több nagyobb város hiánya, amelyek a művészetek műhelyei és a magasabb kultúra, valamint a könyvek letéteményesei lennének? Vajon a kiadók […] és a szükséges forgalom hiánya? Vagy a másfajta szakmai és hivatali ügyek mennyisége […]? Vajon (mint ahogy azt többen tévesen hiszik) a németek könyvmonopóliuma, amelyre megpróbálnak Magyarországon is szert tenni? Vagy végül is a cenzúra szigorúsága […] vétkes ebben?” Vaderna Gábor foglalkozott a jelenséggel Berzsenyi-tanulmányában: Vaderna 2005. OSZK Kt, Fol. Hung. 3, 9v. OSZK Kt, Fol. Hung. 1100, 16v. A bírálatok nincsenek meg, csupán a bírálók személye ismert, és a bírálat kimenetele (a tanulmány megjelent, vagyis el kellett fogadják). OSZK Kt, Fol. Hung. 3, 7v.

85



Amikor tehát a Füredi-tanulmány azt állítja, hogy a német folyóiratokban a magyar művekre vonatkozó recenziókat magyar írók írták, a Tudományos Gyűjtemény antirecenzióiban többször felmerült panaszhoz csatlakozik. A tanulmány kérdésfeltevéseinek elsődleges kontextusa is ide köthető, ugyanis nem az említett 60 kritika fogja megnyitni a magyar „elmemívek” recenzióinak sorát, a korábbiak pedig szükségét adják néhány alapvető kérdés megválaszolásának. Innen erednek Füredi alábbi kérdései: hogyan kellene meghatározni a recenzió műfaját („Mi az elmemíveknek recensiója?”), ki írhat recenziót („Kinek vagyon jussa az elmemíveket recenseálni?”) és milyen nyelven („Melly nyelven kell az elmemíveknek recenseáltatniok?”), mire szolgál a recenzió utilitarista szempontból („Mennyire hasznos, mennyire káros a’ recensió a’ Literaturának?”), milyen igényeknek kell az antirecenzióknak megfelelniük („Millyeneknek illik az Antirecensióknak lenniek?”), milyenek a magyar művekről írt magyar recenziók („Millyenek a’ magyar elmemíveknek eddig való magyar recensiói?”), illetve a magyar művek német nyelvű recenzióit kik írják („Kik a’ magyar elmemíveknek német Recensensei?”). Megkockáztatható, hogy eleve már a műfaji defi niálásra vonatkozó igény (1. kérdés) is a Tudományos Gyűjtemény egyik cikkéhez köthető, amely ugyancsak egy osztrák recenzióra reflektál. A bírálatra válaszoló kiemeli, hogy nem tekinti kritikának az érintett lapszámbírálatot, mivel az csupán tartalmi ismertetést ad.

’s a’ t. a’ régi és újjabb remekmíveknek példája után bévett, ’s megállapított aestetikai szabások szerint. […] A’ tsupa felhozás, annak elbeszéllése hogy a’ könyv mit foglal magában, nem recensió, hanem puszta ismértetés, tudósítás. 340

Sajnosan jelenhetni azonban, hogy az emlitett számban 6-ik Füzett ye Tud. Gyűjteménynek semmi tudós megvisgáltatásnak billyegét nem viseli, ’s mást bé jelentésnél nem is tulajdonithatni nékie. Hogy a’ tudós megvisgáltatás, tudós kifejtegetésekből, ’s bébizonyitó okok előhordásából, a’ megvilágositó észrevételek egyenes, valódi, bátor, igaz jelentéséből; a’ Könyv foglalatt yának tellyes, ’s hiv elő adásából álljon; azt a’ Referens Úr is tudni fogja: de hogy csupán illyen jelentések; ez jó – amaz rosz, ez csupa theoria, unalmas, nem foglal magában semmi szépet; meggyőző, ’s fő indító okok lehessenek a’ recensióban, helytelennek vélem eggyüt fogja lelni a’ Ref. is; külömben haladatlanúl diszeskedik a’ Recensió névvel[.]339

A cikk további tartalmi jellegzetességeire áttérve: Füredi ezután a német nyelvű recenziókkal foglalkozik, és akárcsak a korábban idézett írások, azt rója fel, hogy ezek mögött leginkább magyar szerzők keresendők. Amikor Füredi számot vet vele, hogy nincsen értelme magyar művekről német nyelven recenziót írni, mert a nyelvek eltérése csupán az intrikálásnak teremt terepet, szintén meglévő hagyományhoz csatlakozik, és ez a hagyomány nem csupán a Kazinczy nevével jelzett recenziókhoz társul. A külföldi (osztrák) folyóiratokban megjelent negatív recenzió publikálása rossz fényt vet a hazafi ra, és ez természetesen akár Kazinczyra is vonatkoztatható (ahogyan ő magára is értelmezi), hiszen a mai időkig kb. negyven német nyelven publikált írása ismeretes, és ezek között jócskán akad recenzió is. Füredi írása több egyértelmű utalást is tartalmaz Kazinczyra és táborára is, csakhogy ezek az utalások egy általánosabb problémarendszerbe kapcsolódnak. Kazinczy konkrétan mindössze három esetben kerül említésre a tanulmányban. Először a Tövisek és Virágok érintése által, ahol Füredi bizonyos, megnevezetlen kritikusok freroni att itűdjét mutatja be. A freroni kritika jellegzetessége a tanulmány szerint az, hogy a mű bírálata során a személyes szimpátiát vagy antipátiát részesíti előnyben, és erre példaként áll a szövegben Kazinczy epigrammakötete: Illyen Freron szabású szerentsénkre nem sok lehell a’ magyar ég alatt; ’s a’ kik volnának is, azoknak lehelletét nem örömest szívja be a’ magyar Közönség; mert […] a magyar olvasó Közönséget különös szíves emberség karakterisállya, annyira, hogy készebb a’ szerzőnek tíz hibáját, és botlását elengedni, – humani nihil alienum a se putans341, – mint sem a’ Recensensnek egy ostortsapását; jól értvén, hogy sokkal nehezebb egy középszerű eredeti munkát írni, mint azt Classice recenseálni. A’ T ö v i s e k és V i r á g o k (bár ne volna annyi csalány köztök!) a’ magyar olvasó Közönség előtt vékony szerentsével jártak: mert a’ nemesebb embertermészet, ha a’ feddést megszenvedi is, nem szeret tüzes fogóval tsipkedtetni; az olvasó ember pedig lelkére nézve legalább, a’ nemesebb és formálttabb tagja az emberi társaságnak. 342

Füredi így reagál ugyanerre a problémára: Az elmemeíveknek recensiója, annak megvizsgálása, ’s jobban mondva meg itélése: mi jó, mi nem jó, mi középszerű egy elmeszüleményben, minden tekintetre; úgymint: a’ munkának fogantatására, elrendelésére, kidolgozására, nyelvére nézve, 339

340 341

342

[Név nélkül] 1818a: 123.

86

Füredi 1818: 7. A teljes szöveg Terentiusnál így olvasható: „Homo sum, humani nihil a me alienum puto”, amely azt jelenti: „Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi”. Füredi 1818: 20–21.

87



Füredi Freronra való célzása a tanulmány egy korábbi szakaszával együtt nyer értelmet, ahonnan információt lehet szerezni Füredi Freron-képéről. A francia Denis de Sallot, az első francia irodalmi folyóirat indítója áll szemben Élie Catherine Freronnal, akit Voltaire-rel folytatott vitáiról lehet ismerni. A kettőjük között zajló vitatkozás műfajilag névtelen iratok, szatírák és éles hangú epigrammák formájában realizálódott. A dolgozat nem csak ennek a névtelenül zajló vitának a hangnemét nevezi károsnak, 343 hanem egy utalás által még össze is mossa a kritikusi tevékenységéről neves apát, a politikusi tetteiről elhíresült fiával, Louis-Marie Stanislas Freronnal, 344 aki a francia forradalom után történt hatalmi megtorlások főszereplői közé tartozott . Erre a bírálatra Kazinczy már évek óta számított, barátai tájékoztatták is arról, hogy az epigrammában Dayka átal tűzre vetett Himfy-versek nem csupán Kisfaludy Sándor által fogadtattak kritikusan. A dunántúli költővel folyó konfrontálódástól való visszavonulásként, megbékélésként is értelmezhető, hogy a Himfyre írt epigrammát Kazinczy később megváltoztatta. Tudjuk, az új verzióban Dayka Gáborral már nem Himfy, hanem Csokonai műveit égetteti el. A másik szöveghelynél Kazinczy már nem műve által, hanem névvel is említésre kerül, Füredi egyik példájával kapcsolatban. A szövegrész a magyar kritikusokat tipizálja, így elkülöníti az „alatsony lelkű, nyereséget, és kenyereket kereső Recensenek[et]”,345 „a’ kérkedékenységből, hír ’s név’ szomjából felfuvalkodott Recensenseket”, 346 „az irígység, gyűlőlség, és más szilaj indúlattól ingerlett Recensensek[től]”. 347 Az utóbbi típus írástechnikáját a pártosság jellemzi, bírálata során a saját nézeteihez csatlakozó írásokat részesíti előnyben, és nem tárgyilagos szempontrendszer alapján mérlegel: „Illyenek fájdalom! némelly Recensenseink, és F é l - R e c e n s e n s e i n k . Fél Recensenseknek azokat mondom, kik mintha mást valamit vennének tárgyúl, ki ki ereszkednek a’ magokkal nem eggyező Íróknak éles vagdalására, semmit egyebet nem erányozván, vagy tévén. Ezek tehát, a’ mint látni, sem Írók, sem Recensensek, hanem ex omnibus aliquid.”348 Erre a bizonyos „Fél Recensensre” példaként azt a P. Sz. A. álnevű írót hozza, aki Észrevételek némelly új szók felől címmel a Tudományos Gyűjteményben megjelent tanulmányával vívja ki a negatív bírálói magatartás minta-

adójának szerepét. Való igaz, hogy az írás nem érvelő jellegű szöveg, de részrehajlónak nevezni sem túlzás. Hovatovább még a recenzió név sem illik rá, inkább védőbeszédnek tekinthetjük. Füredi utalásának megvilágításához szükség van P. Sz. A. cikkének bemutatására is, amelyben a provokatív és bizonyítást nélkülöző felütést követően – ahol a szerző annyit közöl, hogy a fejlettebb népek mintájára ebben az országban is a nyelvújítás fog nyerni349 –, P. Sz. A. kizárólag Kazinczy-szövegekből vett szavakat sorol föl és magyaráz. A szavak értékelésében pozitív mérleggel záró szószedet végén P. Sz. A. közli, hogy a

343

344

345 346 347 348

„Freronnak rágalmazó recensiói, ki egy őrült vadként minden vele egy üdőben éltt Tudósokat, és Írókat megharapdált, valóban annál nagyobb betstelenségére voltak az emberi léleknek, és kárára a’ tudományoknak, és szép mesterségeknek.” Uo. 16. „Emlékezetre méltó, hogy ezen Freronnak fi a előbb hohér társa, utóbb hohér ellensége volt amaz újjabb üdőkben támadott emberi szörnynek Robespierrének.” Uo. 16–17. Uo. 24. Uo. Uo. Uo. 24–25. A teljes latin mondás: „Ex omnibus aliquid, ex toto nihil”, amelynek jelentése: „Mindenből valamit, az egészből semmit”; másképpen: „sokat markol, keveset fog”.

88

felhozott példákból látni lehet, hogy az új szók’ alkotásába csak az ereszkedhetik, ki nyelvünk’ tökéletes isméretével bír, ’s mind lelkét, mind ízlését egyenlőleg kimívelte; de más részről azt is észre lehet venni, hogy az új szók felől igen óva, ’s tartózkodólag kelljen ítéletet hoznunk; mert a’ ki a’ roszat elfogadja, szint’ ollyan hibát követ-el, mint a’ ki azt koholta; ellemben a’ ki a’ jót kárhoztatja: hibázik, ha megtévedésből, vétkezik, ha meggyőződése ellen cselekszi. Óhajtani lehetne, hogy a’ csatázó felek letévén végre minden gyűlölséget, és részrehajlást, tartozó hazafiúi szeretettel ölelkeznének-öszve, ’s egyesűlt tekintettel bizonyos állandó principiumot állapítanának-meg, mellyre minden előfordúló kétes esetekben magát kiki bátran meghívhatná. Itéletünk szerint legjobb volna e’ részben azt meghatározni: hogy „az új szók közűl csak azok vétessenek-fel, mellyeket a’ nyelv’ ideálja megkíván, ’s géniusza nem ellenz”. 350

Vagyis P. Sz. A. egyrészt a nyelvújítás fogalmát a szóteremtésre korlátozza, majd ezen az ingoványos területen, ahol igen nehéz meghatározni a jó és a nem jó kritériumait, a példák bemutatásakor nem törekszik szabályrendszer kialakítására, a zárszóban pedig végtére is ehhez hasonló módon, a jó és nem jó megítélésének alapjául a szintén nehezen körülírható nyelvgéniusz351 fogalmát teszi 349

350 351

„A’ nyelvbeli újítások eránt támadott harcz, melly a’ Publicum’ egy részét nevetségre, a’ másikát pedig méltó bosszonkodásra kísztette, még mindég foly, noha nem olly dühhel többé, mint az első elkeseredés’ hevében. Más mívelt Nemzetek’ példájiból tudhatjuk, hogy a’ pálmát bizonyosan a’ Neologok nyerendik-el, ’s Hazánk’ Géniusza már is hajlandónak látszik a’ józanabb részt azzal megtisztelni; de hány magahitt hívatlan fog még megostoroztatni, hogy profanáló kezeivel a’ legszentebb hímvarráshoz nyúlni nem rettegett?” [Név nélkül] 1818b: 78. Uo. 81–82. Benkő Loránd szerint a nyelvújítók ezzel a fogalommal próbálták meg helyettesíteni a nyelvi szabályokat. „E terminus kb. az egyes nemzeti nyelvek természetét, szellemét, sajátos arculatát jelenti, abban az értelemben, ami köt ugyan bizonyos alapvető nyelvi normákhoz, ezen belül mégis fölszabadítja az írót a merev szabályok alól.” Benkő 1989: 389–390. A fogalom a századvég nyelvészeti vitáiban is az érvkészlet részét képezi bizonyos iskoláknál. Imre Sándor Marczibányi-díjas A magyar nyelvújítás óta divatba jött idegen és hibás szólások bírálata, tekintett el az újítás helyes módjaira tanulmánya a nyelvbővítés helyességét a „nemzeties nyelvérzéknek” való megfelelésben határozza meg. Imre 1873: 26. A korabeli gondolkodók szerint ez a nyelvérzék különbözik a nyelvszellemtől, amely „nyelvszellem teremtő erő,

89



meg. Ismeretes, hogy még a húszas években is a nyelvújítással szemben felhozott vádpontok sorában szerepel az elméleti kidolgozottság hiánya. 352 Füredi Vida szintúgy az elméleti felépített séget kéri számon P. Sz. A. tanulmányán, szembeállítva ezt az írás erős hangnemével, amelyet szisztematikus szerkezet és ehhez kapcsolódó érvek híján nem lát indokoltnak. Tanulmánya címben is megjelölt tárgyától eltérő reflexióit nem haszon nélkül való terjedelmesebben idézni:

nek vége is („és nékem is botsáss meg, hogy úgy szólottam, a’ mint érzek; azértis, hogy kedvedért a’ derék tárgytól nem egészen ugyan, de még is valamennyire ki-tértem”355) erre utal. Másrészt azt is kinyilvánítja, hogy ő maga nem zárkózik el a nyelv bővítésétől. A kétségek inkább P. Sz. A. dolgozatának hiányosságaira és logikai ellentmondásaira vonatkoznak, és főképp vehemensen bírálják a tanulmány személyeskedő célzásait és hangnemét. Ezután Füredi a nyelvújítás sikerét vitatja, de nem magának a kezdeményezésnek szegül ellen, hanem leginkább a franciás példák magyar nyelvújításban való alkalmazását ellenzi. Ez a szakasz rendkívül fontos, mert a tanulmány általánosabb témájához képest ezekhez a bekezdésekhez kapcsolódik legszorosabban az Orthologus és Neologus. Különösen érvényes ez azokra a sorokra, ahol Füredi a járt utat szembeállítja az új úttal. Fontos viszont kiemelni, hogy Füredinek ezek a bekezdései sem irányulnak deklaráltan Kazinczy ellen. P. Sz. A. objektív szempontok alapján ma is pártosnak nevezhető és érvekben szegény dolgozatát bírálja, amelynek a példaanyagot tekintve van csupán szorosan köze Kazinczyhoz. Még egy harmadik esetet kell említenünk, ahol a Füredi-szöveg szintén utal Kazinczyra. Úgy tűnik, hogy Füredi egy kortárs irodalmi számvetésre tesz kísérletet, amelynek során szó esik Baróti Szabó Dávidról, Kazinczy Ferencről, Virág Benedekről, Verseghy Ferencről, Kisfaludy Sándorról és Berzsenyi Dánielről. Egyrészt az írók művészi érdemeit méltatja, és ezzel párhuzamosan hangsúlyozza, hogy mindezek az erények a művet bíráló recenzens kényétől függően válnak erénnyé vagy negatívummá. A kiemelt szerzők körének érdekessége, hogy mindegyikükről született Kazinczy-recenzió. Baróti Szabó költészetéről először 1786-ban356 ír a Magyar Hírmondóban, majd 1811-ben, 357 mindkét szöveg névtelen, ahogyan a Virág Benedekről szintén 1811-ben publikált írás is.358 Verseghy Aglájájának bírálata 1809-ben359 ugyancsak név nélkül jelent meg. A sokszor említett Kisfaludy-recenzió360 ezeknek a névtelen bírálatoknak a sorában helyeződik el, ahogy a Kis János fordításkötetéről írt bírálat, 361 valamint a Berzsenyi-recenzió362 is. Feltűnő, hogy majdnem minden írás az Annalenben jelent meg német nyelven, és mindegyikük névtelenül. Mégsem a válogatás maga, hanem a szerzőknél kiemelt példák teszik egyértelművé, hogy Füredi pontosan Kazinczy recenzióira utal, még akkor is, ha mai ismereteink szerint

Hogy pedig miért tértem ide, okát adom. A’ nyelvbéli újjításokról eggy Közlő ezt mondgya: „Más mívelt Nemzetek példájából tudhatt yuk, hogy a’ pálmát bizonyosan a’ Neologok nyerendik-el” Tud. Gyűj. III. K. 78. l. 353 – Ha ez az Úr a’ Neologiaról regulákat írt volna, bizonyomra mondom, örömest meghallgatnám őtet, és ha meggyőzne, követném-is; mert én szíves kívánója vagyok nyelvem’ bővítésének. És éppen ezért nem kárhoztatnám őtet abban, a’ miben használni akar, ha fáradását egyedűl e’ pontra szoritaná. De mivel a’ maga bajnokával nem tartók ellen szertelenűl motskolódik, azért ne legyen nehezére, hogy tőle magyar nyiltt szívűséggel kérdem: Meg lehet-e mutatni, hogy más Nemzetek a’ mostani stílus szerint értett neologiával boldogúltak nyelveknek gyarapításában? hogy a’ nyugoti nyelveknek egymáshoz való némű némű költsönösségéből lehet-e a’ magyarra mindenkor bizonyos analogiát formálni? Mekkora az a’ pálma, mellyet addig a’ Neologuk elnyertek? Mi a neve annak a’ Haza Geniuszának, ki a’ józanabb (?) részre hajlandónak látszik? kik azok a ’ maga hitt hivatlanok? kik fogják ezeket és mivel megostorozni? ’s a’ t. – Nem érzi-e szíved, Barátom! hogy az emberség, az okosság és a’ józanság mellett sebesen elhajlottál? Nem hallottad-e valaha: hogy in necessariis unitas, in nubiis libertas, in omnibus charitas. 354

A reflexiót érdemes máris az idézet első mondatával kezdeni: a szerző a tárgytól való eltérésnek nevezi a nyelvújítás tematizálását. Még ide vonatkozó okfejtésé-

352

353 354

a nyelvérzés fentartó tehetség, mely nem teremt, hanem a teremtett nyelvanyagból idomít, öntudatlan, ösztönszerű törvényességgel rendszerint; néha – szükségből – tágítva is a törvényen; s történik hogy a szigorún törvényes elejtetik ismét, a félig-az pedig fennmarad, épen mert előhozójok csak is nyelvérzék. S ez a dolog titka, melyet a grammatikusok nem akarnak érteni; amiért is nem a grammatikusok, hanem a költők és irók folytatják a nyelvérzék tehetségével azt, mit egykor a nyelvszellem indított meg és tett , míg teremteni meg nem szűnt: ő a semmiből, a nyelvérzék a meglevőből, s a meglevő szerint.” Toldy 1874–1875: 25–26. Vidovics Ágoston még 1826-ban is így ír, miután a nyelvújítás szabályszerűségeit megpróbálta kimutatni és a szabályellenességekre rámutatott: „Sajnálkodva kell […] mondanunk, hogy a’ Neologiának, a’ mint látt uk, semmi bizonyos consistentiája, systemája, határai, erős principiumai nincsenek.” (Vidovics 1826: 181.) Lényegében a kötet érvelése ebbe a megállapításba konkludál, s a szerző ezt követő javaslata éppen ennek a hiányzó szisztémának a kidolgozására irányul. Utalás P. Sz. A. tanulmányának második mondatára. Füredi 1818: 25–26.

90

355 356 357 358 359 360 361 362

Uo. 27. [Kazinczy] 1786. [Kazinczy] 1811a. [Kazinczy] 1811b. [Kazinczy] 1809a. [Kazinczy] 1809b. [Kazinczy] 1812. A Wallaszky Pál irodalomtörténetéről írt recenzió érinti Berzsenyit is: [Rumy] 1811.

91



nem minden recenzió szerzője Kazinczy. A Rumy Károly György által írt névtelen recenzióról kijelenthető, hogy Kisfaludy Sándor Kazinczyt gondolja az anonim szerzőnek. Ebben a Rumy-recenzióban olvasható ugyanis az a hírhedtté vált mondat, amelynek alapján Kisfaludy Sándor azt állítja, hogy Kazinczy saját magát nevezi a magyarok egyedüli klasszikus írójának. 363 És bár Rumy tollából származik, ezt nem lehet megállapítani, mert a cikk névtelen. Ez a vád különben nemcsak magánkézen küldözgetett levelekben, hanem nagy nyilvánosság előtt is olvasható volt néhány évvel később, Batsányi János írásában.364 Füredinél a tanulmány harmadik pontjában bukkannak fel azok a sorok, amelyek a recenzióval való súlyos visszaélésnek tartják, ha valaki saját magát önkezűleg vagy barátai által német nyelven a magyarok egyedüli klasszikus írójának nevezi vagy nevezteti. Kazinczy nem érti Kisfaludy célzását – hogy saját művét bírálta volna –, ezt Rumy Károly Györgynek is megírja. Mégis arra kéri, hogy ne írjon róla recenziót és többé ne dicsérje.365 Érvelésemmel tehát nem azt kívánom bizonyítani, hogy a schwartneriánus reflexiók Füredi szövegének korábbi értelmezéseit kiszorítanák. Nem tagadom a tanulmány Kazinczy ellen való élét, sem a kritikatörténetben Hász-Fehér Katalin által olyan körültekintően megrajzolt státuszát. 366 Több mint valószínű, hogy a tanulmányban Füredi még számos esetben utal Kazinczyra, többek között talán ott is, ahol a kívánatos bírálói att ribútumokról ír (olyan személyeknek kellene kritikát írni, akik az egész nemzet előtt elismertségre tettek szert valamilyen művük által). A német példa említése révén pedig nem csupán magasra teszi a mércét Schiller és Lessing kiemelésével, hanem talán Kölcsey deklaráltan schilleriánus Csokonai-kritikájára céloz. 367 A kritikaírás e fajának jellegzetessége, hogy a mű vizsgálata során az író személyi jegyeiből, szocio-

kulturális hátteréből, magánéletéből és egyéb individuális területről merít érveket. Ilyenformán Schiller nevének kiemelésével arra a keményhangú recenzióra is ráirányítja az olvasó figyelmét (ti. Kölcseyére), amely a korítélet szerint nemzetellenesebb eszmeiséget képvisel, mint maga Martin von Schwartner. Pálóczi Horváth Ádám vélekedik ekképp a Kölcsey-kritikákról:

363

364

365

366 367

A vélemény alapjául szolgáló szöveg így hangzik: „Ungarns vorzüglichste Dichter sind jetzt F r a n z v . K a z i n c z y (unter den Magyaren so klassisch wie Göthe unter den Deutschen – sein Liebling), V i r á g , K i s f a l u d y , J o h a n n K i s , D a n i e l v . B e r s e n y i .” [Rumy] 1811: 211. Magyarul: „Magyarország legkiválóbb költői most K a z i n c z y F e r e n c (a magyaroknál olyan klasszikus, mint Goethe a németeknél – a kedvencük) V i r á g , K i s f a l u d y , K i s J á n o s , B e r s e n y i D á n i e l .” Az Orthologus és Neologus című tanulmányra válaszul írt művében szintén ezekhez a sorokhoz utalja az olvasót: „Ez az olly igen bátor, és azonn az útonn olly igen meszsze, ’s mindeneknél másoknál tovább menő Nyelvújíttó; ez az olly igen híres, és olly igen tudós, derék Kritikus, ’s „a’ vízi Kaménák’ egyedűl kedvelltt fija”, – jelenti (ugyan ott) és az egész Hazának tudtára adgya még azt-is: „hogy a’ Magyarnak nem e g y e d ű l ő a’ classicus Írója”, és hogy ezt, több effélével egygyütt , „a’ Németek” ő tőlle magától „hallák”; minthogy ezt (és a’ mit ott kiki saját szemeivel bővebben láthat) „a’ Németeknek maga a’ Kérkedő beszéllé el!” Lásd Batsányi 1961: 110. „Ich bitte Sie, theurer Freund, meine IX Bände ja nicht zu recensiren, und mich ja nicht zu loben. Lassen wir das Lob denen, die darnach so begierig sind.” Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1819. január 2., in: KazLev, XVI, 3684. lev., 267–271. Itt: 269. Magyarul: „Arra kérem, drága barátom, hogy a kilenc kötetemet ne recenzálja és ne dicsérjen engem. Hagyja meg a dicséretet azoknak, akik olyannyira vágynak rá.” Hász-Fehér 1999. Erről lásd Csetri 1987–1988, különösen: 273.

92

ollyan pofozásokat […] tett szegény büntelen öseinek; nagyobbat, mint az annyiszor megbüntetődött M[agyar]. Statista [ti. Schwartner], a’ ki ekkorát meg nem mondott mint ő; hogy mind azon iró és nem iró Nemzetek közt, kik Europában a’ Nevátúl fogva a’ Tajóig lakoznak, nintsen talán egy is, mellyben a’ költésnek való szelleme olly későn gerjedt volna-fel, mint a’ Magyaroknál, ’s mellynél az, felgerjedése után is annyira nem ott honinak annyira idegennek látszanék; ez több mint ha egy erköltstelen fiú Apját anyját meg verte vólna[.]368

Az elemzés által megvilágított egykorú kontextus tehát arra irányítja a figyelmet, hogy (hangsúlyozottan és kizárólag) a tanulmány értelmezési köréből tekintve az általa elmarasztalt személyek nem egyszerűen a recenzióírásban vétettek, hanem a hazaárulás vétségét is elkövették, mert a magyar kultúra becsmérléséhez járultak hozzá névtelen recenzióikkal. Ebben az esetben Füredi egy sokkal súlyosabb vádat fogalmaz meg, mint amire eddig a szakirodalom rámutatott, és így tanulmánya nem kizárólag a nyelvújítás elleni periratnak tekinthető, még ha kétségtelenül vannak ilyetén vonatkozásai is. A Kazinczyt ért vádak sokkal súlyosabbak annál, minthogy franciás szóhasználatával megfertőzte volna a magyar nyelvet. Az persze más kérdés, Kazinczy ebből mennyit ért meg, vagyis ő hogyan olvassa a szöveget.

2. AHOGY KA ZINCZY FÜREDIT OLVAS

Nehéz helyzetbe kerül az a személy, akit nyilvános támadás ér. Ennél csak egy rosszabb történhet: ha névtelenül jelenik meg az őt kínos helyzetbe hozó szöveg. Érthető emberi reakció a kritikus személyének kutatása: Kazinczy rögvest Füredi Vida értekezésének kézhezvétele utáni első levelében határozott elképzeléseket fogalmaz meg az álnév személyazonosságát illetően.369 A következtetést 368

369

Horváth Ádám Kazinczy Ferencnek, Petrikeresztúr, 1818. április 10., in: KazLev, XVI, 3583. lev., 1–6. Itt: 2. „Ich halte für meinen [N. jegyzésű] Recensenten den Horvát Endre Pleban zu Tét bey Raab, u. für den Verfasser des Aufsatzes über die Recensionen den Ober Notär Raaber Com. Joseph Takács von Tét. Orthographie, Stil, Grundsätze, Partheilichkeit, Hass gegen mich, zeigen dieses. Und die vielen unnöthigen Citationen, ganz wie im 1ten Band der Ung. Minerva”. Kazinczy Ferenc Rumy Károly György-

93



egy közel húsz évvel korábbi írás jellegzetességeiből vonja le. A dolgozat helyesírásából, a stílusából, a gondolatmenet alapelveiből, a részrehajlásból, a Kazinczy-ellenes hangnemből és a rengeteg idézetből arra következtet, hogy a szöveg bizonyosan Péteri Takáts József dunántúli literátorhoz köthető, akinek mindezek a karakterjegyek egy 1799-ben megjelent könyvében voltak tapasztalhatók. Az írás a Magyar Minerva című könyvsorozat második köteteként látott napvilágot Erköltsi oktatások címmel. 370 Kazinczy megfigyelése az idézeteket tekintve éles, mert a Festetics Lászlónak írt etikai fejtegetések valóban gazdagon tarkítottak idézetekkel, s ezek a citátumok látszólag véletlenszerűen bukkannak fel a szövegben, éppen aszerint, ahogyan Füredi Vida írásán is tapasztalható. Ez a megfigyelés hosszú időn keresztül Takáts személye mellett i elköteleződésre készteti Kazinczyt. Az értekezéssel való első találkozástól fogva egészen 1819 februárjáig nyilatkozik így. 371 Ekkor – egyik Helmeczi Mihályhoz írott leveléből tudjuk meg: bizalmas forrásból, egy barátjától – értesült arról, „hogy a’ Füredi Vida név és az N. bétű alatt Verseghi rejtezik. Meglehet hogy Verseghi adta-be az írást: de mind a’ stílus mind a’ mik eggy bizonyos valakinek hozzám írt leveleiben vannak, azt mutatják” – folytatja Kazinczy – „hogy Verseghi ott csak Leíró, ’s talán toldító és toldozó volt.”372 Úgy tűnik tehát, hogy a szöveg stílusa és nyelvhasználata, valamint az idézéstechnika olyan erős érvként áll Kazinczynál, hogy hiába kap hírt a személyazonosságról, egyéni álláspontját nem adja fel. Egy változás tapasztalható csupán: óvatosabbá válik a levelezésben, ugyanis eztán hosszú ideig nem írja le, hogy Füredi Vidát Takátsnak gondolja. Ugyanakkor Verseghy szerző voltát egyenesen elutasítja: „A’ Füredi Vida Értekezését Verseghy írta-le tulajdon kezeivel, noha az nem az ő munkája.”373 Természetesen az érte-

sülést másokkal is megosztja, 374 később viszont szinte kiaknázza, hogy a hírek szerint Verseghy kézírásával került a szerkesztőséghez a szöveg: „Füredi Vidának nevezetes Értekezése a’ Recensiók felől, melly engemet Nabugodonozorrá csinál, Verseghinek kezével leírva ment-be a’ Tud. Gyüjt. Redactiója’ kezébe. Ez annál szebb, mert Verseghi ott magasztaltatik, és így a’ maga magasztalását maga írta-le”. 375 Vitkovics Mihály újbóli megerősítése mellett („Füredi Vida ki légyen, eddig hallhattad: Ez ál név alatt Franciscus Verseghi rejtődzik.”)376 talán az idézett felfedezés is közrejátszik abban, hogy Füredi Vidát (F. V.) és Verseghy Ferencet (V. F.) lassan következetesen azonosítani kezdi. 1819 májusában írja le először a valós személynév és a kitalált álnév első betűinek kombinációjából adódó szófejtését: „Füredi Vida ist Franz Verseghy, wie schon die 2 ersten Buchstaben in seinem Füredi Vida zeigen. Auch ist der Aufsatz mit seiner Hand geschrieben an die Redaction gekommen.”377 Ez a felfedezés áttörő erővel érvényesül a későbbi levelekben. Május első hete után az azonosítás már reflektálatlanul is megjelenik: a saját kézírásban beadott dolgozatában önmagát dicsérő, immorális költő „Füredi Vida (az az Ferseghi Verencz)”.378 És innentől már csak kisebb 374

375

376

370

371

372

373

nek, Széphalom, 1818. június 23., in: KazLev, XVI, 3616. lev., 87–92. Itt: 90. Magyarul: „Az [N. jegyzésű] recenzensemnek Horvát Endrét, a Győr mellett i Tét plébánosát gondolom, a recenziókról szóló tanulmányok szerzőjének pedig Győr vármegye főjegyzőjét, a téti Takács Józsefet. A helyesírás, a stílus, az alapvetések, a pártosság, az irántam érzett gyűlölet ezt jelzi. És a számtalan szükségtelen idézet, pontosan mint a Magyar Minerva első kötetében”. Takáts József 1799. Kazinczy rosszul hivatkozza a könyvet: az első kötet Ányos Pál munkáit tartalmazza, csak a második kötet Takáts írása. „Füredi Vida pedig Győr Vármegyei Fő Notárius Takács József, eggykor Festetics Györgynek házánál Nevelő” Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1818. június 28., in: KazLev, XVI, 3617. lev., 92–95. Itt: 93; „Füredi Vida (Téti Takács József) ugyan haragszik ám.” Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1818. július 2., in: KazLev, XVI, 3622. lev., 102–104. Itt: 104; „Füredi Vida (Téti Takács Jósef Győri Fő Notár. Himfynek legszorosbb barátja)”. Kazinczy Ferenc Báró Wesselényi Miklósnak, Széphalom, 1818. október 23., in: KazLev, XVI, 3651. lev., 199–202. Itt: 200. Kazinczy Ferenc Helmeczy Mihálynak, Széphalom 1819. február 17., in: KazLev, XVI, 3703. lev., 300–303. Itt: 302. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. március 16., in: KazLev, XVI, 3718. lev., 330–333. Itt: 333.

94

377

378

„Leicht möglich, dass er [ti. Tratt ner] das nicht wüsste. So viel hat er aber wissen können, das Füredi Vida’s Aufsatz über die Recensionen mit Verseghis Hand abgeschrieben an die Redaction eingeschickt ward. So viel weiss ich aus sichren Händen schon.” Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1819. február 22., in: KazLev, XVI, 3705. lev., 304–307. Itt: 307. (Magyarul: „Könnyen meglehet, hogy ezt ő [ti. Tratt ner] nem tudja. Annyit azonban tudhatott volna, hogy Füredi Vida recen ziókról szóló tanulmányát Verseghi kézírásával küldték be a szerkesztőségbe. Ennyit már tudok biztos forrásból.”); „A’ Recensiókról való értekezés a’ Versegi kezével írva küldetett-be a’ T. Gy-nek, és még is mi vagyunk a’ kik lesből bántunk mást.” Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1819. március 7., in: KazLev, XVI, 3711. lev., 315–319. Itt: 318. Kazinczy Ferenc Buczy Emilnek, Széphalom, 1819. március 18., in: KazLev, XVI, 3719. lev., 333–336. Itt: 334. Vitkovics Mihály Kazinczy Ferencnek, Pest, 1819. április 24., in: KazLev, XVI, 3727. lev., 352–356. Itt: 355. Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1819. május 1., in: KazLev, XVI, 3732. lev., 363–368. Itt: 368. Magyarul: „Füredi Vida Verseghy Ferenc, ahogy azt már a Füredi Vida két első betűje is jelzi. A tanulmány is az ő kézírásával került a szerkesztőségbe.” Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1819. május 4., in: KazLev, XVI, 3736. lev., 371–374. Itt: 373. Máshol így ír: „Füredi Vida, igazi nevével Verseghy Ferencz Úr”. Kazinczy Ferenc Horváth Ádámnak, Széphalom, 1819. május 4., in: KazLev, XVI, 3737. lev., 374–376. Itt: 375; „Füredi Vidának (igaz nevével Verseghy Ferencznek)”. Kazinczy Ferenc Ercsey Dánielnek, Széphalom, 1819. május 9., in: KazLev, XVI, 3739. lev., 379–385. Itt: 382; „Füredi Vida, az az Verseghi Ferencz”. Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1819. május 25., in: KazLev, XVI, 3744. lev., 394–397. Itt: 394; „Sie, mein Herr Graf, werden wohl wissen, dass er [ti. Verseghy] der Ehrenmann ist, der jenen berühmten Aufsatz a’ Recensiókról im VI. B. des Tud. Gyüjt. 1818. der Redaction mit seiner Hand geschrieben eingesendet hat, wenn der Aufsatz auch vielleicht durch mehrere Männer gearbeitet oder doch aus ihren Notaten zusammengesetzt worden seyn sollte”. Kazinczy Ferenc Majláth Györgynek, Széphalom, 1819. június 13., in: KazLev, XVI, 3749. lev., 407–412. Itt: 409. (Magyarul: „Ön, gróf úr, bizonyára tudja, hogy ő [ti. Verseghy] az az úriember, aki a Tud. Gyüjt. 1818 VI. k.-ben megjelent híres tanulmányt a’ Recensiókról saját kézírásával küldte be, még ha a tanulmányon esetleg több ember is dolgozott vagy az ő jegyzeteikből állított ák össze”.); „Füredi Vida, das ist Verseghy”. Kazinczy Ferenc Rumy Károly

95



megingásnak tekinthető, hogy mikor az Orthologus és Neologus a szerkesztőségbe való beküldését helyezi kilátásba újra a Verseghy–Takáts-párosról ír. 379 Talán ez is hozzájárul – mivel Verseghy működése még Kazinczy szemszögéből sem köthető a Tudományos Gyűjteményhez – hogy sem a schwartneri utalásokra, sem a Füredi-tanulmány folyóiratbeli kontextusára nem történik reflexió Kazinczy korabeli leveleiben. Az ő szövegértése az eddigiektől némiképp különböző, de néhány jól meghatározható téma körül koncentrálódik. A tanulmány a Mondolat társaként határozódik meg, ahogy a tízes években még jó néhány szöveget (Ruszekhez írott levelek, Lúdas Matyi) is ekképpen olvas. Éppen ezért, a tanulmány burkoltan támadó hangnemére hivatkozva határolódik el néha a válaszadástól.380 A Füredi-tanulmány korábban említett Tövisek és Virágokra való hivatkozása Kazinczy nézőpontjából szintén a Mondolattal rokonítja a cik ket. 381 Ebben nyilvánvalóan közrejátszik a szöveg névtelensége, és gondolhatnánk, a ruszekes levelekkel (illetve, Kazinczy szempontjából tekintve, csak egyetlen levéllel) való tartalmi rokonsága. Kisfaludy első levele és a recenziókról szóló írás között nagyon sok tartalmi párhuzam mutatható ki, lényegében Viszota Gyula is elsősorban a szövegszerű megfelelésekre alapozva érvelt Kisfaludy szerzősége mellett. Viszota táblázatosan, egymás mellé rendelve listázza ki az egyezéseket, az ezt alátámasztani látszó kéziratot csak később találták meg. Ebből arra is lehetne következtetni, hogy Kisfaludy levelének feltételezhetően van hatása Kazinczy szövegértelmezésére. A tanulmányt olvasva elvileg lehetne olyan érzése, hogy ő a szöveget nem először, hanem újraolvassa. A ruszekes levél elterjedtsége alapján pedig logikusan gondolhatná azt is, hogy a szöveget rajta kívül igen sokan hasonlóan értelmezik. Ezen kívül, s ez már bizonyosan Kazinczy szövegértelmezését befolyásoló körülménynek tekinthető: a műveinek kilenc kötetét bíráló recenziót382 jóformán minden esetben Füredi írásával együtt említi meg a leveleiben. Olykor még a választ is egyetlen szöveg formájában képzeli el, mert a két írást egy ugyanazon körből származó ikertámadásként fogja fel.

Ezzel a Kazinczy által is ismert szöveggel Füredi tanulmányának lényegesen kritikusabb célzatú kontextusa teremtődik meg. Az értelmezési mező, és a névtelen, a Mondolat íróival egy tábort alkotó ellenség víziója, szintén abba az irányba mutat, hogy Kazinczy valószínűleg tágabb körben fogja magára vonatkoztatni a Füredi-cikket, mint ahányszor abban a neve vagy műveinek címe előfordul. A szöveget olvasva számára evidenciaként merül fel, hogy a Füredi-tanulmányban manifesztálódó burkolt támadásra nyelvi újításaival és határozott véleménynyilvánításaival szerzett okot. 383 Ennek nagyon fontos értelemképző szerepe van. Magától értetődőnek tekintjük, pedig nem az, mivel a szöveg nem csak címében, hanem tematikájában is a recenzió műfaji körülírását valósítja meg, illetve a kritikaírás elméleti és gyakorlati problémáit tárgyalja, s mellékesen és alig reflektál a nyelvújítás problémakörére. Ráadásul akkor sem Kazinczy bármely szövegére, hanem P. Sz. A. tanulmányára reagálva, és annak is leginkább elméleti kidolgozatlanságát, retorikai túlkapásait kimutatva, illetve a gallicizmusokat elvetve. P. Sz. A. cikke példaként támasztja alá az argumentációt, a rossz bírálat mintájaként említtetik, de a tanulmány 30 oldalas terjedelmét tekintve ez a reflexió is csupán néhány oldalnyi szövegben valósul meg (25–27.). Mindent mérlegelve megállapítható, hogy Füredi Vida tanulmánya kizárólag azáltal kerülhetett be a nyelvújítás irodalmának szövegkontextusába, mert Kazinczy arra a bizonyos két és fél oldalban kifejtett példára egy egész tanulmánnyal reflektált. Továbbá azért, mert a munka alakulásáról a leveleiben igen sűrűn tájékoztatta ismerőseit. Jó pár levelében a Füredi-tanulmányra reflektálva egy feltételezett nyelvi és tudománypolitikai törekvéssel szemben foglal állást: „Azok a’ Túladunaiak, ’s Pestiek most leginkább az eggységet óhajtják, – írja – mellyet elérni nem lehet, és így a’ mellyet keresni sem igen kellene: én is szeretem az eggységet, de a’ különbségben: Einheit in der Mannigfaltigkeit.”384 Ez a feltételezett egységre irányultság a levelezés szerint éppen úgy megnyilvánul egy egységes nyelvhasználatra való törekvésben, mint ahogyan a magyar akadémiai kezdeménye-

379

380

381

382

Györgynek, Széphalom, 1819. augusztus 31., in: KazLev, XVI, 3781. lev., 495–501. Itt: 496; „Nabugodonozorrá csinála Füredi Vida (Verseghy Ferencz)”. Kazinczy Ferenc Szentgyörgyi Józsefnek, Széphalom, 1819. november 4., in: KazLev, XVI, 3791. lev., 523–524. Itt: 523; „Aug. 27dikén küldém-le a’ Tud. Gyűjt. Kiadójihoz feleletemet a’ Füredi Vida (Verseghy) Értekezésére.” Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. november 11., in: KazLev, XVI, 3794. lev., 527–531. Itt: 528. „Füredi Vida, az az Verseghy, ’s az, a’ ki Füredi Vida neve alatt szól a’ Recensiókról írt Értekezésben, az az Takács József ”. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. július 20., in: KazLev, XVI, 3765. lev., 460–462. Itt: 461. „– Füredinek épen nem fogok felelni, ’s azért nem, a’ miért Somogyinak nem feleltem.” Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. november 10., in: KazLev, XVI, 3665. lev., 228–230. Itt: 229. „Jót ’s jól! ebben áll a’ nagy titok – ezt mondám én a’ Töv. és Virágokban, mellyért Füredi Vida és N. Úr rám annyi rosszat mondanak, ’s valóban igazat mondott am.” Kazinczy Ferenc Bay Györgynek, h. n., d. n. [1818-ban, augusztus 14. után], in: KazLev, XVI, 3638. lev., 136–138. Itt: 137. [Név nélkül] 1818c.

96

383

384

„Szabó Dávidnak adott intéseimmel támadni-meg, igen elmés neme az ostromnak, de semmit sem nyom. Tartozom e én valónak vallani 1818. a’ mit 1788. tanított am? Az vagyok e én, az e most Nyelvünk, ott áll e most Literatúránk, Nyelvünk szükségei azok e ma, a’ mik akkor?” Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1818. június 28., in: KazLev, XVI, 3617. lev., 92–95. Itt: 93–94; „Melly vakság péld. ok. az, midőn azt veszik nekem vétkűl, hogy én másoknak dolgozásaik felől szabadon adom itéletemet! K. F.nek az nem szabad: de a’ r e c e n s e á l ó K. F.nek szabad, sőt kötelessége. ’S miért ne legyen nékem szabad recenseálnom? – Irígységet, fekete vért keresnek minden szavamban, ’s még azt is véteknek, hamis vádnak veszik, hogy eggy Recensióm Pater Verseghynek azt veté szemére, hogy a’ m o c s k o s gyönyörüséget c o n a m o r e festi.” Kazinczy Ferenc Wesselényi Miklósnak, Széphalom, 1818. október 23., in: KazLev, XVI, 3651. lev., 199–202. Itt: 201. Kazinczy Ferenc Bay Györgynek, Mikóháza, 1818. szeptember 26., in: KazLev, XVI, 3643. lev., 152. Itt: 152.

97



zésben is. Vagyis ez ismét egy olyan szál, amely nem kizárólag Füredi szövegével fonódik össze, mert Füredi ugyan valóban a tudományos kollektivitást tűzi ki zászlajára a dolgozatban, csakhogy ő a műbírálatok területén javasol közösségi döntéshozatalt. Az individuális kritika, mint ítéletalkotás jogkörét vitatja – egyben megtartja a véleményalkotás szabadságát – szembeállítva azt a közösségi ítéletalkotással, amelyet a publikum gyakorol.385 Utóbbi hatóköre éppen annyira kiterjed a műre magára, mint az annak érdemeit vizsgáló recenzióra. Innen tekintve Kisfaludy Himfyje egyik jeles példája annak, hogy a recenziók mennyire széttartó ítéleteket alkothatnak egy-egy műről, míg a közvélemény ítélete a piac reagálásában egyértelműen megragadható: ha egy műnek rövid időn belül több kiadása is létezik – ahogyan a Himfynek, – az nyilvánvalóan a publikum tetszését mutatja, illetve a pénzügyi zárást követő anyagi haszon is egyértelmű jelzés a közönség ítéletéről. Kazinczy a műbírálat terén a szabad véleményformálás mellett kardoskodik, de nem a kollektív recenzióírás az, amitől tart, hanem a nyelv rendeleti korlátozása. A levelezésből kirajzolódik Kazinczy vélelme: az ellentábor akadémiát készül alapítani, mégpedig olyat, amely szabályozást bevezetve fogja korlátozni a szabad nyelvhasználatot, és ez egyúttal az írók művészi szabadságát is keretek közé fogja szorítani. Ez a feltételezés rendkívül erősen foglalkoztatja ebben az időben, amely megegyezik az Orthologus és Neologus születésének időszakával. Ismeretes, hogy 1818 végén készül el a tanulmány elődjének tekintett szöveggel, amelynek a mottója a későbbi szövegváltozatokat is végigkíséri.

Az idézet egy Dessewff ynek írt levélből származik, s még több másikkal egyetemben arra utal, hogy ez az „egység”-től való tartózkodás nem valamilyen elvont, írói teóriának való elzárkózásban képzelhető el, hanem egy nagyon konkrét akadémiai szabályozásnak való szembeszegülésben. Az ifjú Teleki Józsefnek ettől való félelmeiről vall 1818 végén. A levél tartalmára csak a fiatal gróf válaszából387 következtethetünk, aki ebben a levelében a francia akadémia és az olasz Academia Della Crusca kártékony hatásáról ír, és ezzel párhuzamosan a német mintát emeli ki. Teleki mintegy megnyugtatásként hangsúlyozza, hogy az említett két szerveződés nem intézményes voltának köszönhetően, hanem a hatalmi visszaélések miatt vált kárára a nemzeti nyelveknek. Vagyis ha ezeket sikerülne kiküszöbölni, akkor lehet hasznos is az akadémia.

Quid velit et possit linguae CONCORDIA DISCORS. Horat. Horátz rerum Concordia discors-ot mond: de az én czélomra ezt által kelle változtatnom. Tudniillik Pesten most azon vannak, hogy unitást hozzanak be; én pedig azt mutatom-meg, hogy úgy lesz jól a’ dolog, ha kiki a’ szerint ír a’ hogy legjobbnak véli, mert most még nem jutott-el nyelvünk azon pontjára, hogy az eggyik vagy másik felet kelljen az uralkodó székre felültetni, ’s mind a’ két felekezetnek vannak darabosságai, mellyeknek le kell tördelőzni, korholódni. A’ rossz példák legjobban némítatnak-meg jó példák által. 386

385 386

Hász-Fehér 1999. Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1818. december 7., in: KazLev, XVI, 3675. lev., 245–251. Itt: 246. Máshol: „Értekezésem mottója ez: Quid velit et possit linguae CONCORDIA DISCORS. Mert nékik nem a’ Külömbségek Eggysége kell, a’ mi a’ Természetben mindent tenyész és fenn-tart, hanem az Eggység’ Eggysége, a’ mi mindent elakasztana, ha e n s r a t i o n i s nem volna.” Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1819. július 18., in: KazLev, XVI, 3763. lev., 454–456. Itt: 455.

98

De ezeket nem az illy intézetek természete közönségesen véve, hanem az ő részre hajló munkálkodásaik, az egésznek a tudatlan nagyok eránt való hizelkedése, az egyes tagoknak dagályos vóltok, a keblekben fel nem vett tudósok üldözése, és az időkornak rabszolgai gondolkozása módja; – nem a nékik tulajdonított hatalom, hanem az ezzel való visszaélés tette kárhozatosakká. Ezektől különbözik egy tudósok olly szelid egyezete, melly nem parancsoló hangja, párfogóinak[!] tündöklő fényök által kíván az ellenkezőin diadalmaskodni, hanem minden pártosságot félre tévén, egyenesen a nyelv kimíveltetésének előmozdításán, a honi tudományosság öregbítésén munkálkodik, és okoskodásainak helyességök, iparkodásainak czélerányosságok, állításainak alaposságok, de főként engedelmes türedelmessége által kivánja a nemzet bizodalmát megnyerni; egy olly akademia, melynek egyesűlt ereje az óriási mív végbenvitelére elégséges, hatalma pedig a hatalmas fáradozásoknak különben könnyen elenyésző szüleményeiket egy nagy tökélletes egészben forraszthatja, de a melly egyéberánt a több tudósok szabad gondolkozású köztársaságában merész ellenkezőkre talál, mihelyt kimért korlátain kicsapni bátorkodik. 388

Úgy tűnik, hogy az akadémiai tervről való kedvező vélemény kialakításának céljával írott Teleki-sorok Kazinczy nézeteit visszhangozzák, mert az ő szeme előtt vészjóslóan egy éppen a francia és az olasz akadémiához hasonló, preskriptív szabályozással rendeletileg irányító, pontosabban meg nem nevezett intézmény készül felállni: Füredi Vidáék „nyelvünket úgy szeretnék elrontani, hogy magokat A c a d é m i c i e n -ekké tehessék, mint a’ Franczia nyelvet rontottael az ő Academiájok.”389 Máshol: „Franczia Academia forog szemeik előtt, ’s nem 387

388 389

Teleki József Kazinczy Ferencnek, Pest, 1819. január 26., in: KazLev, XVI, 3695. lev., 287–289. Itt: 287–289. Uo. 288. Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1818. október 27., in: KazLev, XVI, 3653. lev., 203–206. Itt: 204.

99



akarják látni, melly veszedelmet vonnának a’ Nyelvre. Én azt az útat óhajtom Nyelvünknek ’s Literaturánknak, a’ mellyet a’ Német teve.”390 A német példa szerint pedig az egymástól különböző írói gyakorlatok forrják ki majd a kívánt írói nyelvet. A francia és olasz akadémia gyakorlati veszélyeiről később sem változik meg a véleménye, még egy év múlva is hasonlóképp gondolkodik. 391 Erre az időszakra – vagyis miután megtudja, hogy a Füredi-tanulmányt Verseghy kézírásával adták be a szerkesztőségre –, már elég világosan kirajzolódik, hogy az ellentábor vezérének, az akadémiai kezdeményezés irányítójának Verseghy Ferencet gondolja. Rövid úton más írókkal bővíti az ellenséges tábor körét: „Az első emberei Verseghi, Kultsár, Czinke etc. ezek alku által akarnak E g g y s é g e t , noha Kultsár Grammaticai Deista, és még is minden Deismusa mellett Eggység kell neki, tudnillik hogy ő csinálhassa ugyan a’ mi neki látszik jónak, de papolása ’s térítgetései által hozzájok tartozzék. Ide való Horvát Endre is, azt predikálván, hogy a’ szakadások Magyar Nyavalya, ’s az ő Takács Józsefe és Himfyje.”392 A névsor szerint tehát a Dunántúl és Pest összefogott egy közös cél érdekében, amelyben a Tudományos Gyűjtemény is tevékeny részt vállal. De nem pusztán a szerkesztőségben tagsággal bíró Kultsár István és Pethe Ferenc révén, hanem azáltal is, hogy 1818 során több alkalommal is felvettek Kazinczy-ellenes írást, de alkalomadtán a cikkíró személyét sem árulták el neki. Vagyis Kazinczy levelei alapján annyit lehet megállapítani, hogy Füredi szövegét egyértelműen egy ellene fogalmazott támadó jellegű, alattomosan, gyalázkodóan és névtelenül támadó szövegként értelmezi. A támadás hátterében az ő nyelvújítás területén végzett munkásságát, és határozott véleménynyilvánításait, vagyis kritikáit, leveleit, epigrammáit sejti. A másik oldalt tekintve egy aktív és ellenséges csoport körvonalai rajzolódnak ki előtte, amelynek tagjai a dunántúli és a pesti írók köréből kerülnek ki. A névsor szerint leggyakrabban Verseghy Ferenc, Kultsár István, Pázmándi Horváth Endre és Kisfaludy Sándor tartozik ebbe a csoportba.

3. VERSEGHYÉK ÉS A DUNÁNTÚLI SZERVEZŐDÉS

390

391

392

Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. november 10., in: KazLev, XVI, 3665. lev., 228–230. Itt: 229. „Eggységet akarnak [ti. Fürediék], a’ szabadság (merés) eloltását, ’s ezt azért, hogy az legyen, a’ mit ők akarnak, ’s nem gondolják, melly kárt készűlnek tenni. Ennek magamat ellene szegzem, ha keresztre feszítenek is, mert ez categorisch Imperativ. Legveszedelmesebb az, hogy az Olasz és Franczia Academia példája szerint nekik is Academia kell, ’s nem látják, hogy nekünk nem volt Danténk, Petrarcánk, Tassónk, és így nekünk nem hátra, hanem előre kell mennünk; nem látják, hogy a’ Franczia Academia nem hasznára volt a’ Nyelvnek, hanem kárára.” Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. november 11., in: KazLev, XVI, 3794. lev., 527–531. Itt: 528. Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1819. május 4., in: KazLev, XVI, 3736. lev., 371–374. Itt: 374.

100

A recenziókról szóló írás alkotói intenciójáról nyilván valamilyen egyéb szerzői szöveg előkerülésekor lehetne több szót ejteni. Például a dunántúli írók levelezése, esetleg valamilyen napló- vagy jegyzőkönyvi feljegyzés a között ük folyó szakmai egyeztetésről segítségül szolgálhatna. Azokat megvizsgálva talán volna értelme mérlegelni, hogy Kazinczy értelmezése mennyire esik távol az intencionált céltól, és a válaszszöveg (az Orthologus és Neologus) megvalósít-e valamilyen párbeszédet. Sem erről, sem a szerveződésről nem sokat tudunk, s amit igen, azt sem Kazinczy szövegeiből. Igaz, hogy az érintett szereplőknek vagy nincsen teljes életműkiadása, vagy ha van is, több mint száz éve jelent meg, 393 és ehhez hasonlóan, a felsoroltak egyikének sincsen még teljes levelezéskiadása. Néhányukról jó, ha utoljára a múlt század második felében megjelent valamilyen jelentősebb tanulmány. Kazinczy életműkiadása is töredékes – és ebbe bele kell érteni a levelezéskiadást is. 394 Azzal is számot kell vetni, hogy Kazinczy a tízes évek végén elszigetelten él, mert sem anyagi körülményei, sem a családi viszonyai nem teszik lehetővé, hogy utazgasson. Ennek köszönhetően a kulturálisan pezsgő településektől távol él, és a területi távolságon levelek által próbál hidat verni, ahogyan az információszerzésre is ezt a módot használja. Csakhogy ebben az időben még barátaival sem zökkenőmentes a kapcsolata: bizonyos személyektől (például Szemere Páltól, Vitkovics Mihálytól, Kölcsey Ferenctől, Döbrentei Gábortól, Horvát Istvántól) hosszú ideig nem kap hírt. Mivel pedig a sajtó útján töredékes ismeretekhez juthat, Kazinczynak a kulturális élet eseményeiről nem biztos, hogy naprakész információi voltak, s a Kazinczy-levelezés kizárólagos forrásként való használata félrevezető lehet. Bármennyire is monumentális forráshalmazzal és egy nagyhatású, olvasott , széles érdeklődési körű szerzővel van dolgunk, aki elképesztően kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezett, és legyen bármekkora klasszikus, a tévedés joga Kazinczyt és levelezőpartnereit is megilleti, ráadásul nagyon sok esetben közelebbi források is léteznek, amelyek ha nincsenek is publikálva, bárki számára könnyen elérhetőek. 395 Olyan történések esetében tehát, amelynél Kazinczy nem volt jelen, érdemes óvatosan eljárni. 393 394

395

Ilyen például Kisfaludy Sándoré: Kisfaludy 1892–1893. A Váczy-féle levelezéskiadás azáltal, hogy levélmásolatokat is az eredetiek státuszában közöl, valamint a jegyzetek pontatlansága és hiányosságai miatt csak töredékesen járul hozzá a levelezés vizsgálatához. Orbán László és Soós István Kazinczy levelezésének egy-egy újabb kötetét rendezi sajtó alá: ez a huszadik században megjelent két pótkötetet fogja kiegészíteni – nyilván időlegesen. Ilyenek például a Tudományos Gyűjtemény jegyzőkönyvei, amelyeket a folyóirat egyik monográfusa még csak nem is idéz – Kazinczy levelezésével ellentétben. Mader 1976. Ez az eljárás több a folyóiratról szóló tanulmányt és könyvet is jellemez.

101



Azt, hogy az „eggységre” törekvő társaság képzetét Kazinczy mire alapozhatta, szintén egy levelezőpartnertől Szemere Páltól – jóval korábban – kapott levélből tudjuk meg:

bízás az oktatás egységesítésének részeként kívánta a nyelvtanoktatást új tankönyvvel elősegíteni. Az iskolákban ugyanis akkor számtalan grammatikát használtak, és mivel minden osztályban más-más tanár tanított , még osztályok és tanárok szerint is változott a nyelvoktatási módszer. A nyelvtant 1815-ben fogadta el a Helytartótanács, és a következő évben meg is jelent öt füzetben. 399 Kultsár talán erre utalhatott, amikor Verseghyről beszélt Szemerének. A levélben ez hatalmi pozícióra való törekvésként van megjelenítve, holott – Nyitray befolyásáért való törekvést azért feltételezés szintjén megtartva – ez pénzszerző kereset volt Verseghy számára, amelyet később is folytatott: több iskolai nyelvtana is megjelent még az évtizedben. Szemere Nyitray Mátyást nevezi meg, mint Verseghy fő pártfogóját. Ez elég magas kapcsolati tőkét jelent – hacsak megint félre nem értettek valamit –, mert Nyitray 1808-tól fogva elnökhelyettes volt a Tanulmányi Bizottságnál (Gremialis Consilii Regii Locumtementialis Hungarici Comissio Studiorum).400 Ami a nyelvi szabályozó társaságot illeti – szándékosan nem írunk akadémiát, hiszen ekkor még nem lehetett azt tudni, hogy nem egészen tíz év múlva megalakul a Magyar Tudós Társaság – két megoldás lehetséges. Elképzelhető, hogy Kultsár a Helytartótanács egy másik megbízására célzott, amely az oktatás további egységesítésére irányult, és amelyet Szemere félreérthetett . Mert a Tanulmányi Bizottság később nem csupán a tanulás, hanem a tanítás egységesítését is kezdeményezte, és egy ehhez szükséges módszertani segédkönyvet rendelt meg Verseghynél.401 Ő ekkor írta meg a Magyar Grammatica avvagy Nyelvtudomány című nyelvkönyvét, amelyet előszava alapján akár félre is lehetne érteni. Első mondatai ugyanis az összezavarodott magyar nyelv és az összeegyeztethetetlen felekezetek egységesítését tűzik ki célul.402 Mindezt magával a kötettel, egy helytartótanácsi rendeletre megírt, a fi lozófia princípiumaira helyezett grammatikával kívánják megvalósítani. Azt, hogy erről Kazinczy menynyit tudott, és hogy az a bizonyos félve említett „egység” az oktatás szabványosítását érintő áttételes híradás alapján rajzolódott-e ki, nem igazán megítélhető.

Délután Kultsárra jött a’ sor. […] Bejött ’s polit. tárgyakat kezde: én a’ Literaturába léptettem által. Verseghy della Crusca társaságot akar állítani, így beszéllé K[ultsá]r. Hogyhogy? Grammatikáját Nyitray által iskolai könyvvé téteté ’s talán Czinke is az ő szolnokiságát tartozand tanítani. V[erseghy] még többet akar: parancsoltatni a’ Consil[ium] által, hogy a’ javallással megkoszorúztatandó Grammatika szerént írjon m i n d e n I r ó , és így az övé szerént. Ezek segédtársai Verseghynek: Prof. Varga, Sághi, talán Virág, talán Kisfaludy és Takács és Horváth András és Pápay, a’ főfő pedig Nyitray a’ Consiliumnál. Verseghy ezt és ezeket elhitette hogy a’ Helmeczismus, Kazinczysmus a’ Révai philol. principiumainak következetje; ’s így a’ Folnesics és Vandza szokatlanságai is onnan. A’ Révaianismusnak pedig nem lehet hathatósabb czáfolatja, mint Verseghy principiumai. 396

A levél Pécelről jött 1816 végén, és egy Kultsár Istvánnál tett pesti látogatást örökít meg Kazinczy számára. Kazinczy továbbítja a hírt Döbrentei Gábornak nem egészen egy héttel Szemere levelének papírra kerülése után. 397 Eszerint Verseghy Ferenc az olasz akadémiához hasonló társaságot szeretne alapítani az irodalmi nyelv megtisztítására. A „Consilium” jelen esetben a Királyi Magyar Helytartótanács Tanulmányi Bizottságát jelenti. Szemere levelének igazságtartalmát tekintve, való igaz, hogy Verseghy nyelvtanát iskolai könyvként tanították, de a kijelentés mégsem teljesen helyes. Ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy ezt a nyelvtanát „tétetette” volna iskolai tankönyvvé, hanem maga a Helytartótanács bízta meg már az 1810-es évek közepe óta – többek között – iskolai tankönyvek szerkesztésével, majd 1814-ben ilyenek írásával is.398 A meg396 397

398

Szemere Pál Kazinczy Ferencnek, Pécel, 1816. november 4., in: KazLev, 3317. lev., 421–424. Itt: 423–424. „Verseghy eggy Magyar Academia della Cruscát akar állítani. Nyavalyás Grammatikáját Consiliarius Nyitrai által iskolai könyvvé téteté, ’s Versegi még azt akarja parancsoltatni, hogy ezután minden Magyar az ő Gramm. szerént írjon. Segédtársai ezek: Prof. Varga, Sághi, talán Virág, talán Kisfaludi és Takács ’s Horváth András és Pápay, a’ fő fő pedig Consil. Nyitrai. Versegi ezt és ezeket elhitette, hogy a’ Helmeczismus, Kazinczysmus a’ Révai philologiai principiumainak következetje, ’s így a’ Folnesics és Vandza szokatlanságai is onnan. A’ Revaianismusnak pedig nem lehet hathatósabb czáfolatja mint Verseginek principiumai.” Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1816. november 14., in: KazLev, XIV, 3324. lev., 435–437. Itt: 436; „Barátom, ott állunk, hogy Verseghy a’ v é l e k e d é s s z a b a d s á g á t el akarja ölni, hogy az legyen meg a’ mit ő akar. A’ Magyar nem a’ Richelieu és XIV. Lajos Francziája. Gyöngyörű az a’ mi a’ Tud. Gyűjt. Septemberi vagy Octóberi darabjában a’ Döbrentei által munkába vett Erdélyi Társaság felől mondatik. Úgy én is akarom hogy Academiánk legyen. Nem úgy hogy alku, ’s számlált voksok határozzanak-meg valamit a’ Tudomány dolgában.” Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1819. december 20., in: KazLev, XVI, 3801. lev., 543–545. Itt: 544. Császár Elemér a megbízást rögzítő körrendeletet is jelöli: Császár 1903: 310. Általa adott jelzete: MNL OL H. T. 1813: 25342.

102

399 400

401 402

[Verseghy] 1817. Lásd Fallenbüchl 1987–1994: 224. A kiadvány csak 1815-ig sorolja fel a tisztségviselőket, de Nyitray később is a Praesidium gerentes pozícióját töltötte be. Verseghy helytartótanácsi megbízásairól és az oktatás egységesítéséről lásd Császár 1903: 309–319. „Az egymással ellenkező rideg szokások, és önkényes vélemények úgy öszvezavarták egynehány esztendőtűl fogva Nyelvünköt, hogy Grammaticáinak száma már harmincznál is többre megy, mellyek egymástúl több mivolti dologban külömböznek. A’ sokféle felekezetet tehát lehetetlen lévén megegyeztetni; nem volt bizonnyára egyéb hátra, hanem hogy Nemzetünknek sükeresebb gondolkozású része nyelvének müvelesében a’ Filozofi ához folyamodgyon. Innen történt, hogy a’ Felséges Helytartó Tanács ama’ Kegyelem Intimátumában ddto 31. Januar. 1814. Nro 25342. mellyel a’ Magyar Grammaticának Plánum szerint való kidolgozását reám bízni méltóztatott , világos szókkal megkívánnya, hogy e’ munka határozott Principiumokra építtessen.” [Verseghy] 1821: III.

103



Verseghy más művében is találhatók olyan sorok, amelyek az írói nyelv egységesítését tűzték ki célul (például A’ Tiszta Magyarságban).403 Csakhogy ezek jó 10 évvel korábban születtek. Nem tudni, Kazinczy Verseghy tízes évekbeli munkásságáról milyen információkkal rendelkezett .404 Ha csak a fenti levélhez hasonló híradásokkal bírt, akkor egész biztosan keveset. Beszédes adalék, hogy Verseghy 1817-es, 1818-as könyveit 1819 decemberének végén még nem látta.405 Könnyen meglehet, hogy Verseghy valóban szerette volna egységesíteni a magyar írói nyelvet. Hogy éppen 1818 körül folytatott-e valamilyen szervezkedést, vagy hivatali munkáját elvégezve visszahúzódva, budai magányában az egyetemi nyomda kiadványait korrektúrázta, szintén nem lehet tudni. Ezidőben keletkezett levelezése ugyanis nem maradt fenn. Horváth Konstantin 1819-től 1822-ig adja ki a Verseghy leveleket, s az ezt megelőző időszakban – egyetlen 1818-as dátumú nyilvánosan is publikált levelet406 leszámítva – 1812-ig visszamenve nem maradt fenn levél. Hangsúlyozandó, hogy nemcsak publikálva nincsenek ilyen levelek, hanem kéziratos formában sem bírunk ebből az időintervallumból Verseghy-levelet. Innen tekintve igen nehéz tehát megítélni, hogy Verseghy mit tervezett a tízes évek közepén, és hogy Szemere információja a szakmai pletyka műfaját meríti-e ki – amelyben azért persze mindig van valami igazság is –, illetve mennyiben tekinthető hihetőnek Verseghy nyelv felett i hatalomért tett erőfeszítése. Az is lehet, hogy Kultsár István egy másik szerveződésre utalt Szemerével társalogva. Mert Horváth János csakugyan társaságot kívánt alapítani a tízes években: az „Egyházi Értekezésekben munkálkodó Veszprémi Tudós Társaság”-ot. Az elnevezésben foglalt folyóiratot – az Egyházi Értekezések és Tudósításokat407 – Horváth a Tudományos Gyűjtemény ellenlapjaként indítja meg az évtized végén, mert amaz szerinte túlságosan protestáns befolyás alatt áll. Horváth Konstantin

– a folyóirat indításának kutatója – szerint nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy ez egy valóságos társaság lett volna, amilyen például a Tudományos Gyűjtemény Egyesülete volt,408 inkább valamilyen szakmai együtt működésként lehet elképzelni. Verseghy 1819. júniusi levelében ír arról Horváth Jánosnak, hogy szívesen csatlakozik az új folyóirathoz.409 Ez is mutatja, hogy ahogyan a folyóirat nem, úgy annak társasága sem saját kezdeményezése. Ekkoriban már javában dolgozik azon a katolikus lexikonon, amelyet az egyházszervezet támogatásával állít össze. A katolikus irodalom alapvető szerzőit – Telegdi, Pázmány, Gánóczy, Molnár, Káldy, Vajda, Faludi, Fejér – olvastatják és jegyzeteltetik ki egyházi személyekkel, káplánokkal, kispapokkal, plébánosokkal. Ezek a bedolgozók nem tagjai a fenti társaságnak – amelynek egyébként sem tudunk jegyzőkönyveiről –, csupán néhány rövid instrukció alapján gyűjtenék ki a rájuk kirótt munkákból az „egyházi magyar szavakat”. Ezeket a szószedeteket Verseghy kapja meg és tartalmuk alapján írja meg a tervezett lexikont.410 A tervek szerint öt kötetnek kellett volna elkészülnie,411 de Verseghy jóval a befejezés előtt meghalt. A fennmaradt első kötet kéziratát összedolgozták egyéb fennmaradt szószedetével, és egy kötetben adták ki az egyetemi nyomdánál.412 A kötet által átvizsgált könyvek és szerzők köre természetesen nem egyezik a Kazinczy-kánonnal, de világosan látható, hogy maga a szervezkedés nem Kazinczy nyelvújítási tevékenysége ellen irányul, hanem a katolikus irodalom fejlődését szeretné elősegíteni. Még mindig kérdésként merül fel, hogy Kazinczy sejtelme – az ellene tervezett Verseghy irányította támadásról – mennyire tükröződik Verseghy szándékaiban. Verseghy levelezése alapján ugyan a tízes évek közepéről nincsenek információink, de azért vannak ettől későbbi adatok, amelyek válasszal szolgálhatnak. Egy 1821-es levelében Verseghy a helytartótanácsi tankönyvrendeléseiről vall: „A’ Consilium’ parancsolatt yára az én Grammaticám szerint kell a’ Normális, sőt még a’ falusi Oskolakönyveket is kijobbítani és a’ Stereotypus alá adni: ezeket tehát nekem kell a’ Calvinista rongyokbúl Pápista ruhába öltöztetni; a’ mi új kidolgozás nélkűl tellyességgel lehetetlen.”413 Ez a nyilatkozattétel

403

404

405

406 407

„Így a’ magyar nyelv a’ belső cultúrának legfőbb pontyánn állhat örökkön örökké, a’ nélkül hogy azt valaha a’ világ a’ könyvekben a’ tökélletességnek legmagosabb tetejénn ragyogni szemlélhesse, ha csak az Országlás az Írókot világos törvény által arra nem kényteleníti, hogy az észnek engedelmeskedgyenek; avvagy világosabban szóllván: ha csak az Országlás a’ már kidolgozott nyelvet legfőbb tekíntetével meg nem határozza. A’ hol annyiféle az értelem, valahány a’ fő, ott eggyességet csak a’ hatalom szülhet.” Verseghy 1805: VII. Annyi bizonyos, hogy 1806-ban az alábbi könyveit adta el: „Versegi /:Franz:/ Ungarische Sprachen. Pesth, 1803.”, „Versegi /:Franz:/ a’ tiszta magyarság. Pest, 1805.”, „Kardos Adorján Verseginek megcsalatkozott illetlen mocskolódásai a’ tiszta Magyarságban.”, Versegi /:Fer:/ Magyar Aglája, avvagy kellemetesen múlató nyájaskodások külömbféle vers nemekben, Budán, 1806.”, Millót közönséges történetei. ford. Versegi. I. és II. kötet, Pesten és Budán, 1790 et 1791.”, és végül: „Versegi Millótjának 2dik kötete”. Kiss 2006: 127; 149. „Kérlek arra is, hogy ha Verseghinek Magyar Nyelven 1817. vagy 1818. nyomtatott Grammaticai tárgyú Munkáját bírja, engedje látnom. Én csak Analyt. Grammaticáját bírom.” Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1819. december 20., in: KazLev, XVI, 3801. lev., 543–545. Itt: 544. Verseghy Ferenc Müller Jakab Ferdinándnak, Buda, 1818. szeptember 18., in: Verseghy 1818. A folyóirat indulásának történetét lásd Madarász 1900; Horváth Konstantin 1937.

104

408

409 410

411

412 413

Alakulásának történetét, a szabályzat összeállításának dokumentumait, a megindítást engedélyező iratot lásd: OSZK Kt, Fol. Hung. 4. A Tudományos Gyűjtemény Intézetének Rendszabásai című irat: OSZK, Fol. Hung. 1100. Verseghy Ferenc Horváth Jánosnak, 1819. június 3., in: Horváth Konstantin 1937: 14*–17*. Itt: 15*. Verseghy kidolgozta a munkarendet: Verseghy Ferenc Horváth Jánosnak, 1819. január 12., in: Horváth Konstantin 1937: 5*–8*. I. Lexicon Logicum et Psychologicum.; II. Lexicon Theologicum (v. Dogmaticum) et Exegeticum.; III. Lexicon Morale, Patrologicum et Liturgicum; IV. Lexicon juris Patrio-Canonici.; V. Lexicon Thetorico-Aestheticum. Lásd Madarász 1900: 211. [Verseghy] 1826. Verseghy Ferenc Horváth Jánosnak, 1821. február 15., in: Horváth Konstantin 1937: 101*–104*. Itt: 102*.

105



felekezeti és nem nyelvújítási csoportosulások szerinti elhatárolódást tükröz. Nem nyelvújítók és ortológusok, nem puristák, neológusok vagy syncretisták állnak szemben egymással, hanem kálvinista és katolikus nyelvészeti munkák.414 Kazinczyról pedig – ahogyan a nyelvújításról – semmilyen formában nem esik szó itt. Máshol azonban, egy szintén késői levelében Kazinczyhoz való viszonyáról is színt vall. Egy Majláth gróffal való beszélgetését idézi fel az alábbiak szerint:

Minő Tudományos Rendszabások szerint kellene és lehetne Újj Szavakkal, és Szóllás módokkal a’ Magyar Nyelvet bővíteni külömbféle Tudományokra, és Mesterségekre nézve? Elkerűlhetetlenűl megkívántatik a’ megfejtésben, hogy a’ Magyar Nyelv’ első történetei, grammatikai alkotmánya, az Európai Tudós nyelveknek példáik, és az a’ tekéntet, hogy a’ Magyar Nyelv Napkeleti nyelv, folyvást szem előtt tartassék.417

Gróf Majláth Úr eljött hozzám a’ multt őszkor illy declaratióval: […] „Én, úgymond, Kazinczinak (!) szíves barátt ya vagyok, és őtőlle hallottam, hogy a’ Magyar Nyelvre nézve két felekezet van az országban, és hogy az egyiknek fővezére maga Kazinczy, a’ másiknak pedig Főtiszt. Úr.” –Ez énelőttem újság! felelém én. Ha Kazinczy magát fővezérnek tette, engemet annak ne tegyen, minekelőtte tőllem nem tudgya, ha ő ellene a’ fő vezérséget fel méltóztatomë vállalni, vagy sem. – „Én – mondá erre a’ Gróf, az egész dologrúl csak historicus akarok lenni. Kazinczy nekem írásban adta az okokot, mellyekre ő felekezetét építi; ezt kérem Főtisztelendő Úrtúl is.” Szívesen! ’s ezzel Feleletemet a’ 4. kérdésre kezébe adván, én még okaimot nyomtatásban adom Nagyságodnak ajándékúl. – „És e’ könyvön kívűl nincs egyéb ide tartozó?” Nincs. – „Én hát kiolvasom, kívonom, és az extractust átvisgálásnak okáért elhozom.” Ammint tetszik! – Hozza biz ő a mai napig is, mert könyvemet nem is érti.415

Verseghy akár az egész könyvet is átadhatta volna, ezért a negyedik kérdés kiemelése fontos jelentéssel bír, mert azt bizonyítja, hogy számára az ország nyelvi szempontú felekezetekre oszlása a helyesírás területén ragadható meg a legjobban. Ahogyan a grammatikákat és módszertani könyveket nem értékeli teoretikus kifejezőeszköznek (ezeket nem adja át), úgy a többi jutalomkérdésre tett válaszát sem tartja a témához illőnek. További levelei is alátámasztják, hogy a levélbeli kinyilatkoztatás nem felvett póz, hanem valóságos att itűdöt mutat. Nem reagál a kanonikus nyelvújítási vitairodalomra vagy az Orthologus és Neologus ellene irányuló soraira pedig a folyóiratot olvassa, ez kiderül egyéb levelekből. Még egy kérdést fontos megválaszolni: Kazinczy abban is ellene folyó szervezkedést lát, hogy a recenziókról szóló tanulmány Verseghy kézírásával lett a szerkesztőséghez eljuttatva. Azt nem tudjuk, hogy valóban Verseghy kézírásával küldték-e be a Füredi-tanulmányt, vagy tévedés történt, esetleg szándékosan szivárogtattak ki valótlan információt – mindenesetre a kézirat nem maradt fenn. A rendelkezésre álló iratokból néhány következtetést azért meg lehet kockáztatni. A folyóiratba bekerült dolgozatokról elvileg rendelkezik a Tudományos Gyűjtemény társaságának szabályzata. Az 1817. december végi, a tagok által szignózott dokumentum meghatározza, hogy: „Minden esztendő végével a’ kinyomtatott Ertekezéseket [!], és Jelentéseket a’ mint a’ Tudományos Gyűjtemény számára kötetenként censuráltattak és kiadattak a’ Nemzeti Museumnak a’ kiadó Úr eredeti kézírásokban által fogja adni.”418 Vagyis a dolgozatnak elvileg jelenleg az OSZK Kézirattárában volna a helye. Találhatók is a Tudományos Gyűjteménybe

A levélrészlet azt mutatja, hogy Verseghy 1821-ben még csak nem is értesült arról, hogy közte és Kazinczy között vita folyna, vagy legalábbis nem kívánta az ellenfél szerepét felvállalni ebben a beszélgetésben. A fővezér és a felekezet szót Verseghy kiemelte, vagyis a kifejezések idegenül csengenek a fülében. A harci retorikába egyébként sem szívesen helyezkedik bele, nem kíván „vezérséget” vállalni Kazinczy ellenében. Majláth kérését természetesen teljesíti, de nem lehet eltekinteni attól, hogy csupán a negyedik jutalomkérdésre adott válaszát nyújtja át neki (a kérdés így szól: „Miképpen lehetne a’ Magyar helyes Írást (Orthographiát) az egymással ellenkező szokások és önkényes vélemények helyett Filozofiai Principiumokra építeni?”).416 A jutalomkérdések közül a negyedik kiemelése Verseghy teljes avatatlanságát mutatja, mivel a második kérdés éppen a szóbővítés módjára kérdez rá: 414

415

416

A nyelvújítás felekezeti színezete a szocialista rezsim ideje alatt nem tematizálódhatott hangsúlyosan sem az irodalom- sem a nyelvtudományban. Ennek ellenére korábbi és későbbi szakírások természetesen feltüntetik a mozgalom ilyetén hátterét. Lásd például Császár 1903, különösen: 332–340; Madarász 1900: 56–58; Takáts Sándor 1890: 690. A felvilágosodást az egyházi értelmiség laicizálódásával párhuzamosan vizsgáló irodalomtörténet felülvizsgálatát fi rtatja: Szilágyi 2009. Verseghy Ferenc Horváth Jánosnak, 1821. február 15., in: Horváth Konstantin 1937: 101*–104*. Itt: 103*–104*. A hivatkozott mű: Verseghy 1818. Verseghy 1818: XXVIII.

106

417 418

Uo. XXVII. OSZK Kt., Fol. Hung. 4., 16–17. folio. A Kötelezvény című dokumentumot Tratt neren kívül az összes társasági tag és a hivatal is aláírta (Jankovich Miklós, Tratt ner János Tamás, Schedius Lajos, Pethe Ferenc, Fejér György, Kultsár István, Forgó György). Egy másik helyen, a szabályzat fogalmazványában is hasonlóképpen rendelkeztek: „14. Noha a’ Felsöbbi rendelések az kivánják, hogy a’ Könyvnyomtatók az eredeti Kéziratokat a’ kinyomtatás után a’ késöbben tétethetendő kérdések miatt magok legitimátiojara megtartsák: mivel mégis reménylik az öszvemunkálkodók hogy ezen később tzél avval semmit sem akadályoztatik ha az eredeti Kéziratok a’ Nemzeti Museumnak az esztendő végével általadattatni fognak, holis mindenkor meg tekéntethetnék – arra kötelezik a’ kiadót, hogy ezen kivánságoknak elégtétessék. –” Uo. 22v–23r.

107



beküldött kéziratok az állományban, de Füredi (és Kazinczy) írása elveszett. Az OSZK-ban található egyik irathalmazt mégis érdemes megvizsgálni, még ha nem tartalmazza is a Füredi-szöveget. A tanulmányok kötetbe vannak szerkesztve,419 és ennek gerincsorszámozásból (első kötet) akár arra is lehet következtetni, hogy ezen kívül több hozzá hasonló könyv is létezett . Sajnos ilyet nem találtam a mostani állományban. De ebből az egyetlen kötetből is le lehet vonni néhány konklúziót az írás lejegyzőjére vonatkozóan. A díszes korabeli kötésű könyv a Tudományos Gyűjteménybe beküldött eredeti kéziratokat és a cenzor, esetleg már a nyomtatás számára készített tisztázatokat tartalmazza. Minden szövegnek van borítója is, amelyen az írás szerzője és címe áll – ebből feltételezni, hogy ugyanazon az eljárásrenden mentek keresztül. A legtöbb íráson található egy szám, ez a nyilvántartási szám, amelyet a szabályzat értelmében420 a kiadó (Tratt ner) rendelt a hozzá beérkezett írásokhoz. A kötetbeli sorszámok alapján előkereshetőek az egyes szövegek a bekerülési-átadási jegyzőkönyvben.421 A kötet több névtelen írást tartalmaz. A Tudományos Gyűjtemény 1818. január 27-i jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy kizárólag azok az írások jelenhetnek meg a folyóiratban, amelyeket a szerzőjük elismer sajátjának.422 Ugyanakkor a szerzőnek jogában áll az írását névtelenül jelentetni meg – de a szerkesztőknek ismerniük kell a személyazonosságot. Meg kell különböztetni tehát azt a névtelenséget, amelyet az olvasó látott, és azt, amellyel a szerkesztők találták szemben magukat. Az utóbbi értelemben vett névtelen írásokat nem vették fel a folyóiratba. A szerzők persze rendelkezhettek arról, hogy névtelenül jelenjen meg a szövegük. Így történt ez Kazinczy Ferenc egyik tanulmányával, amely a Tudományos Gyűjtemény 1818. évi ötödik számában jelent meg. A Szerző neve oszlopban álló név át van húzva, és alá van írva Kazinczy egyik gyakori álneve: G. H. I.423 Innen egyenes út vezet ahhoz, hogy – mivel a jegyzőkönyvben a Füredi Vida nincs feloldva – a Tudományos Gyűjtemény szerkesztői vagy valódi névnek gondolták azt, vagy tudták kit takar a név. És ha valóban Verseghy kézírásával küldték be a kéziratot a szerkesztőségbe annak készítői, akkor az nem csupán azt jelentheti, hogy meg akarták téveszteni Kazinczyt, hanem hogy esetleg a szerkesztőségi tagokat is félre akarták vezetni. Mindkettőre van esély, egyikre sincs bizonyíték.

A tények sajnos csupán annyit mutatnak, hogy ma már nagyon nehéz megítélni, készült-e valamilyen Kazinczy ellen irányuló szerveződés és ha igen, kik által, hol és mikor. A feltételezett ellentábor hagyatékának alaposabb feltárásával talán többet lehet majd tudni. Alapos a gyanú, hogy ha volt valamilyen kezdeményezés, azt Verseghy irányító részvétele nélkül kell elképzelni. Teljes biztossággal kijelenthető viszont, hogy Tolnai Vilmos nyelvújítás-története elveszítette referencialitását:

419

420 421 422

423

OSZK Kt, Quart. Hung. 12. Tudós Értekezések Gyűjteménye (A Tudományos Gyűjteményben való közlés céljából beküldött tanulmányok.) (1817–1818.) OSZK Kt, Fol. Hung. 1100. OSZK Kt, Fol. Hung. 3. „3szor A’ be küldött Munkák között találtatván némellyek mellyeknek szerzöi neveiket alá nem jegyzették / Ne hogy illyeknek kinyomtatása után a’ T. Gy. szerzöinek Egyesületétet [!] valamily kérdés érdekelhesse és az a’ nem esmert szerzőnek vélekedéséért felelni tartozzon az illyen munkák mind addig még a’ béküldöktől mint sajátok el nem fogadtatnak ki nyomtatásra nem érdemittetnek. Szabadságában lesz mind azon által a’ szerzőnek a’ mint kivánni fogja a’ ki nyomtatandó munka után nevét akár kinyomtatt atni, akár a’ kinyomtatástól meg kéméltetni.” OSZK Kt, Fol. Hung. 4., 47v OSZK Kt, Fol. Hung. 3., 7v.

108

A hírlappal és a folyóirattal szinte egyrangú terjesztője a nyelvújításnak a levelezés, főleg a XVIII. század végén s a XIX. század elején. A levelezés hatásában akkor elképzelhetetlenül nagyobb volt, mint ma; helyettesítette és pótolta a vagy nem eléggé fejlett, vagy rendszerint igen rövid életű s ezért nem elég erős hatású folyóiratot. KA ZINCZY levelezése az egész ország szellemi életét Széphalmon központosított a; oda irányultak, onnan indultak ki az irodalmi hírek, az új eszmék. A nyelvújítás életét bennük figyelhetjük meg legközvetlenebbül; alkotásainak keletkezése, sorsa, terjedése belőlük ösmerhető meg hitelesen.424

Az írói levelezések önmagukban sem nem teljesek, sem nem objektívek, sem globális képet nem adhatnak egyetlen korszakról sem. Ez nem ekvivalens azzal, hogy ne pótolnák a hírlapirodalmat: valóban pótolják, ez nem is lehet másként, mert bizonyosan fellépnek információközvetítő szerepben is. De ez még önmagában nem jelenti azt, hogy tartalmukban lefednék egy-egy korszak legfontosabb eseményeit. Különösen nem állítható ez egyetlen személy (legyen az akár Kazinczy Ferenc) levelezéséről. Az írói levelezés magán viseli a levél szerzőjének érdeklődését, műveltségét, emberi és szakmai motivációit és érdekeit, nyomot hagy rajta az író szellemi és egzisztenciális háttere egyaránt. A levelezések forráshasználata elengedhetetlenül fontos történeti jelenségek és irodalomtörténeti események vizsgálatakor, de önmagukban nem lehetnek elegendőek egyegy kijelentés verifi kálásához. Mivel a fi lológia nagy elmaradásokkal küzd ennél a korszaknál (is), rengeteg szövegkiadás hiányzik ahhoz, hogy elegendő legyen csupán publikált szövegekkel dolgozni. Amennyiben pedig kizárólag Kazinczy kiadott levelezése alapján próbáljuk meg megírni a nyelvújítás történetét, az szükségszerűen ahhoz vezet, hogy az ő szempontrendszere felerősödik, bizonyos események és szövegek kimaradhatnak a vizsgálatból, mások hangsúlyosabb pozíciót nyernek, Kazinczy tévedései továbböröklődnek, preferenciái, meglátásai a hagyományba épülnek. Ez persze önmagában nem is volna probléma, amennyiben tudatosulna – de ez például Tolnai nyelvújítás-monográfiájában 424

Tolnai 1929: 20.

109


nem történik meg. Úgy tűnik, a 19. században gyökerező irodalomtörténet-írás nagyon hosszú ideig Kazinczy nézőpontját tekintette a nyelvújítás történetének, emiatt lehetséges, hogy a neológus szervezkedéssel látszólag mit sem foglalkozó Verseghy Ferenc és a dunántúli írók köre Kazinczy ellenfeleként került be a nyelvújítás eseménysorába.

Ötödik fejezet

MÁRTON ISTVÁN PÖRE A NYELVÚJÍTÁS SZOLGÁLATÁBAN

Füredi Vida személyazonossága máig sem ismert pontosan, Viszota cikke és a megtalált kéziratok ellenére sem. A probléma, amely tanulmányát övezi számos korszakbéli névtelen írásra jellemző. Ezek közül megemlíthető akár a Mondolat – amelynek legalább két szerzője volt Somogyi Gedeon és Szentgyörgyi József személyében – vagy a válaszul írt Felelet,425 vagy „Képlaki Wilhelm” írása,426 amely nevetségessé tette Czinke Ferencet. Tudjuk, mert szerencsére dokumentált a Felelet keletkezése, hogy azt Kölcsey Ferenc és Szemere Pál írta, a Képlaki név mögött pedig Szemere Pál és Vitkovics Mihály rejtőzik.427 Füredi Vida értekezése ezekhez hasonlóan minden bizonnyal kollektív szerzőségű mű. Amikor Viszota Gyula csupán azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az általa megtalált kéziratot valahogyan egyéb Kisfaludy-szövegekhez kösse, nem vette figyelembe, illetve a tény megállapításán túl nem foglalkozott azzal, hogy mások is dolgoztak a szövegen. Említi ugyan, hogy bizonyos személyek a kezük nyomát hagyták az értekezésen, s valóban: a Kisfaludy nevével fennmaradt másolatok és az eredeti kézirat428 oly mértékben térnek el a Tudományos Gyűjteményben megjelent verziótól, amelynek következtében valóban más személyek szerzői közrejátszását is feltételezni szükséges. Viszota tanulmánya felsorolja a törléseket, említi a Kazinczy-ellenes hangnem enyhülését a változatok között , a szövegmódosulásokat is jegyzi, és még személyeket is köt az elvégzett munkához. Nagyjából a Kazinczy által is vélt dunántúli írókat nevezi meg, kiterjesztve még néhánnyal, Péteri Takáts Józsefben, Pázmándi Horváth Endrében, Pápay Sámuelben, Ruszek Józsefben azonosítva a szerzőket. Azt viszont nem tudjuk meg, hogy milyen érvek alapján körvonalazza épp ezeket a literátorokat, és azzal sem vet számot, hogy a szöveg ezen nem csekély mértékű módosításainak felsorolása után esetleg érdemes volna a szerzőséget egy tágabb körre kiterjeszteni. 425 426 427

428

110

[Név nélkül] 1815. [Szemere Pál] 1810. Utóbbi forrását lásd: Kazinczy Ferenc Zádor Györgynek, Újhely, 1825. november 25., in: KazLev, XIX, 4552. lev., 463–466. Itt: 464. A kéziratokat lásd: MTAKK, K773, 24a–29b.; MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 127. és MTAKK M. Ir. Lev. 4r. 130.

111


M Á RTON IST VÁ N PÖR E A N Y ELV ÚJÍTÁS SZOLGÁ L ATÁ BA N

Pedig ilyen értelemben Kazinczy sem tévedett nagyot, mikor „nomen collectivumnak” gondolta az álnevet.429 A tényleges szerzőség felderítése helyett most elsősorban annak tisztázása fontos, hogy Kazinczy különböző időpontokban melyik személyre vonatkoztatta a Füredi Vida nevet. Fontos körülmény, hogy a tízes években Kazinczy több alkalommal is névtelen szerzőségű szöveggel találta magát szemben, és közülük csak egy épült be a középiskolai irodalomoktatásba: a Mondolat. A névtelenül (N. szignóval) megjelent recenzió mellett a Kazinczy családját mocskoló paszkvillust is meg kell említeni, és egy bizonyos szempontból Fazekas Mihály Lúdas Matyija430 is idesorolható. A paszkvillust Kazinczy Láczai Szabó Józsefnek, a Lúdas Matyit hol Kerekes Ferencnek, hogy Pethe Ferencnek tulajdonította.431 Hogy a paszkvillus őt támadta, teljesen nyilvánvaló. Köszönhető ez a szöveg explicit megfogalmazásának (a direkt utalások köréhez tartozik, hogy a dialógus felvezetésében annak résztvevői a Tövisek és Virágokat épp árnyékszéken kívánják használni, s a mű szerzője is nevén van nevezve). A Mondolat esetében ellenben már nem ilyen egyértelmű a helyzet, mert a szöveg a széphalmi írón kívül mások munkásságát is nevetség tárgyává teszi (Barczafalvi Szabó Dávid, Folnesics Lajos, Berzsenyi Dániel, Wándza Mihály, Pethe Ferenc stb.).432 A címlapon szereplő, a dicsőség temploma felé szamaragoló személy is értelmezhető akár egy költőként bármiféle személyi specifi káció nélkül.433 Az viszont, hogy Kazinczy a Lúdas Matyi Döbrögijében is saját magát vélte felfedezni, a kánonba eleve már be sem épült, pedig Csetri Lajos is üldözési mániáról beszélt a Lúdas Matyi esete kapcsán.434 A szerző személyét éppen olyan találgatások övezték, mint a Mondolatét, a nevezett paszkvillusét vagy később Füredi Vidáét.

a’ czélzást nem értette, ’s azt hitte hogy az csak barátságos kedveskedés. – Én Pethe Urral semminemü relatióban nem állottam; nem láttam soha, soha neki levelet nem írtam, soha levelét nem vettem. Azonban a’ Mondalatisták tudatták vele hogy én az ő Képzelmész (Poeta), számtalan (substantivum, legionem militarem denotans) ’s hasonló szavait jónak nem láttam. Ezért ellenem két tompa explosiót teve Nemzeti Gazdájában [ti. folyóiratában] ’s most a’ 3dikat Matyival teszi, ’s azt ígéri benne, hogy 4dik is lesz. A’ dolgot úgy vettem a’ hogy illik, a’ leghidegebb vérrel, a’ legtökéletesebb nyugalomban. Visszaírtam neki rettegés és ingerlés nélkül, de nyomtatásban neki felelni soha nem fogok, akármit csinál. A’ költemény ez: Ludas Matyi vásárra hajtja az anyja lúdjait, nem vesz süveget Döbrögi Urnak, ’s ez Matyit levonatja. Ez mint Ács Döbrögit az erdőbe csalja, ’s elveri. Mint Chirurgus gyógyítja, ’s elveri, ’s így 3szor, 4szer.435

Pethe Ferencz Úr is Poetává lett ellenem. Eggy Lúdas Matyi nevű eggy ívből álló hexameteres munkát ada-ki. Gróf Desőff y által küldé-meg nekem, de a’ Gróf 429

430

431 432 433

434

Kazinczy Ferenc Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1821. január 18., in: KazLev, XVII, 3937. lev., 363–365. Itt: 365. Megjelent: [Fazekas] 1815. Döbrentei megpróbálja Kazinczyt erről az ötletről lebeszélni: „Hogy’ jöhettél Te azon gondolatra kedves Barátom, hogy a’ Ludas Matyi ellened van írva. Nekem az eszembe nem juthatott , ’s nem is hihetem.” Döbrentei Gábor Kazinczy Ferencnek, Kolozsvár, 1816. január 6., in: KazLev, XIII, 3091. lev., 393–397. Itt: 396. Kazinczy Lúdas Matyi-olvasatáról lásd Szilágyi 2007. Erre korán felfigyelt a szakirodalom. Például Váczy 1891, különösen: 268; 270. Onder Csaba – mint korábban már utaltam rá – a metszetet elemezve arra hívja fel a figyelmet, hogy a képi megformálás nem teszi teljesen egyértelművé az ábrázolt személy beazonosíthatóságát. (Lásd Onder 2010.) Azt, hogy Kazinczy ennek ellenére önmagát ismeri fel a képen, Onder a védekező fél taktikai fogásának tudja be: „Hogy miért válik nyomatékosan elítélendővé, személysértő paszkvillusként megjelöltté a Mondolat képe, elég egyértelmű: ez a védelem alapvető taktikája, amely az elhallgatás helyett a szánalomkeltés eszközével él, és ehhez mindenképpen Kazinczyként kell azonosítani a képen látható alakot.” (Uo. 191.) Ez a tétel valóban kézenfekvőnek tűnhet, mégis míg érvekkel nem kerül alátámasztásra, csupán feltételezés. Csetri 1990: 91.

112

A levél szövegéből azon az elképesztő következtetésen túl, hogy Pethe Ferenc egyetemi tanár Lúdas Matyiként többször szeretne rajta verbális erőszakot tenni, az is jól látható, hogy Kazinczy a névtelen támadásokra hasonló módon reagált: igyekszik személyesen rendezni a konfl iktust, és arra törekszik, ne írásban kelljen nyilvánosan fellépnie a közönségesebb hangnemű szövegekkel kapcsolatban. A Lúdas Matyi vélt szerzőjéhez hasonlóan így írt magánlevelet Láczai Szabó Józsefnek is, akit a családját bántó paszkvillus mögött sejtett. Felmerül a kérdés: hogyan járt el Kazinczy azokban az esetekben, ha nem találta meg a szerzőt, vagyis nem tudott kit megbékíteni vagy számon kérni? Először puhatolózott. A személyazonosságok néhány szerencsés esetet leszámítva máig bizonytalanok, és nyilvánvalóan csak alapkutatással feloldhatóak (az N. aláírású szöveg kézirata tudtommal nem került elő, mégis evidens Horváth Endrét nevezni meg szerzőként, pedig a Tudományos Gyűjtemény jegyzőkönyvében B. S. monogram áll az írás mellett436) – ezért inkább a találgatások logikáját érdemes megfigyelni. A sárospataki Láczai Szabó József esetét leszámítva Kazinczy a „Mondolatisták” csoportját sejtette a háttérben, akik területileg éppen úgy a Dunántúlon keresendők, mint a Kisfaludyval váltott levelek másolói. Csakhogy mivel a Kisfaludyval való kapcsolatfelvétel sem volt eredményes, így nem volt mód újból békítő vagy megbocsátó jobbot nyújtani. A dunántúli kör említésével párhuzamosan látszik kirajzolódni a Kazinczy-textusokban 435

436

Kazinczy Ferenc Nagy Gábornak, Széphalom, 1815. december 19., in: KazLev, XIII, 3073. lev., 359–360. Itt: 359–360. Váczy János rosszul közölte a szöveget („postává lett ellenem”). A kéziratban „poetává” áll. Lásd OSZK Kt, Levelestár, Kazinczy Ferenc levelei Nagy Gáborhoz. Lásd még: Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, Széphalom, 1815. február 4., in: KazLev, XII, 2849. lev., 368–373. Itt: 370; Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1815. december 16., in: KazLev, XIII, 3071. lev., 352–356. Itt: 353.; stb. „B. S. Kazinczy Ferencz Munkájinak Recensiója.” OSZK Kt, Fol. Hung. 3. 7b.

113



a névtelenség problematikája, amely sokáig az esettől függetlenül is érdeklődésére tart számot. Kazinczyt a kérdés még a Füredinek szóló válasz írásával azonos időben sem csupán a saját írásaival kapcsolatban foglalkoztatta, hanem egy bizonyos Márton István nevű teológussal összefüggésben. Az esetet kiváltó könyv Kazinczytól és a nyelvújítás ügyétől teljesen független, a fi lozófia és teológia diszciplínájához kötődik. Kazinczy Márton István katekizmusának ügyében nyilvánosan is színt vallott, de az esemény, valószínűleg a téma irodalomtudománytól való idegensége miatt , alig keltett számottevő érdeklődést. Eddig csupán Márton István monográfusa,437 a magyar fi lozófiatörténettel foglalkozó Perecz László438 és legutóbb Bíró Ferenc439 szentelt neki figyelmet. Pedig az ügy lefolyásának időintervalluma és a névtelenség problémája egyaránt indokolja, hogy mellette egy kissé elidőzzünk.

és dicséretre érdemes munkáját, hogy a kötet olvasói maguk győződhessenek meg a Tudományos Gyűjteményben M. A. és A. betűvel jelölt szerzők kritikáinak igazságtalanságáról.444 A bevezetés záróbekezdései a recenziókra mint a nemzeti kultúra ügyének előmozdítóira hívják fel az olvasó figyelmét. A kötet eztán dialógusformában egymás után helyezve a felek írásait, először M. A. recenzióját, majd Márton István445 és Pálóczi Horváth Ádám erre adott válaszát, majd az önmagát később más betűkombinációval jelölő M. A. T. P. (eredetileg M. A.) feleletét, és Márton újabb válaszát tartalmazza. Végül A. kritikája olvasható, amelyet Kazinczy és Márton felelete követ, és zárásul Márton István tekintélyes terjedelmű A’ morális katekhismus’ ideája című tanulmánya olvasható. Mivel a bírált könyv, amelynek szerzőjét a bevezető szerint méltánytalanság érte, egy katekizmus, így témájában és műfajában sem feltétlenül illeszkedik Kazinczy tevékenységéhez. Már csak azért sem, mert szerinte a katekizmusok egyetlen haszna, hogy a gyerek memóriáját fejlesszék.446 Míg a recenziókötet bevezetésében erkölcsi indítékkal magyarázza a vitában való megszólalását, magánleveleiben enigmatikusan fogalmazza meg motivációját. Egyik levelében például tettét így indokolja: „az Igazság ügye mellett szólni kötelesség volt, ha azért keresztre vonnak is”447 – Krisztus-párhuzammal pozícionálva magát a történéssorozatban. Szintén morális indítékokra hivatkozik, és egy evangéliumi példázatot idézve, a magvető szerepében jeleníti meg önmagát egy másik levelében: „A’ kiknek az igazság ügye, ’s a Nemzet’ cultúrája igazán kedves, szeretni fognak esztelenségemért, ’s az a’ mit mondok, nem mindenütt kősziklára esett magv lészen.”448 A recenziókötet bevezetésében és mottójában kifejti, hogy mire céloz az igazság ügyének említésével: a Tudományos Gyűjteményben Márton nem kapott lehetőséget, hogy a könyvét ért bírálatra választ adjon. Úgy tűnik tehát, Kazinczy szándéka az volt, hogy a kötet megjelentetésével biztosítsa a válaszadás fórumát és egyensúlyt teremtsen az egyoldalú támadással lezárult vitában. A Tudományos Gyűjtemény első két évfolyamában valóban nem gyakran fordult elő, hogy egy könyvről két bírálat lásson napvilágot a folyóirat hasábjain, pláne anélkül, hogy a szerző reagálhatott volna.449 Ilyen eset azért történt né-

1. MÁRTON ISTVÁN, A KA NTIÁNUS KATEKIZMUSÍRÓ

1818-ban jelent meg a kérdéses tanulmánykötet, ezzel a mottóval: „Nemo aequus Judex, parte altera inaudita,” azaz hallgattassék meg a másik fél is. A könyv címe is a mottó gondolatára van felfűzve: Prof. Tiszt. Márton István úrnak ker. morális katekhismus nevű munkájára írtt recensiók az azokra tett feleletekkel egybekötve 440 – vagyis a „másik fél” írásai is a könyvben olvashatók, a bírálatokat válaszok követik. A kiadó előszavából kiderül, hogy a kötet születését Kazinczy Ferencnek egy írása, mégpedig egy recenzióra írt válasza motiválta. Ez a munka szintén a kötetben olvasható, sőt a tanulmánykötet bevezetését is Kazinczy írta. A bevezető a kötetben szereplő írások születésének történetét nyújta. Eszerint nem sokkal a recenziós kötet címében foglalt katekizmus441 kiadása után a Tudományos Gyűjtemény 1817. évi tizedik számában megjelent a katekizmusnak egy Kazinczy szerint igazságtalanul negatív bírálata,442 ám a szerző válaszát nem jelentették meg a folyóirat szerkesztői. A feleletnek még a saját úton kinyomtatt atott füzeteit sem kötötték a Tudományos Gyűjtemény példányai mellé, ehelyett egy újabb, nem kevésbé negatív és bántó recenziót bocsátottak közre443 – tudósít Kazinczy. Majd közli az olvasókkal, akik a kötetet épp kézben tartva maguk is láthatják: pártfogása alá vette az általa nagyra becsült írót 437 438 439 440 441 442 443

Tóth Endre 1931; Szabó 1860. Perecz 1992. Bíró 2010: 616–621. Kazinczy 1818a. Márton 1817. M. A. 1818. A. 1818.

444 445

446

447 448

449

114

Kazinczy 1818a: 5. Márton István (1760–1831) iskolába Kecskeméten, majd Debrecenben jár, ahol a wolfi ánus Hatvani Istvánnál tanul fi lozófi át. Európai tanulmányait a gött ingeni egyetemen végzi, de látogatást tesz Bécsben, Prágában, Lipcsében és Jénában is, hazatérve élete végéig a pápai iskola tanára és vezetője, a főiskola megalapítója. Márton Istvánról lásd Tóth Dániel 1833; Szabó 1860; Tóth Endre 1931. Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1816. december 9., in: KazLev, XIV, 3336. lev., 464–466. Itt: 465. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. március 29., in: KazLev, XV, 3574. lev., 538–540. Itt: 540. Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1818. március 5., in: KazLev, XV, 3565. lev., 509–510. Itt: 509. Azt, hogy hányszor utasított a el a Tudományos Gyűjtemény szerkesztősége egy bírált könyv szerzői válaszadásának közlését, a folyóirat szerkesztőségi könyvéből pontosan kideríthető. Az OSZK Kézirat-

115



hányszor, például Sípos József Ó és újj magyar 450 című könyvének első recenziója az 1817. évi nyolcadik kötetben, a második pedig az ugyanezen évi tizenkettedikben jelent meg – a második kritikát Kazinczy jegyzi. Később Beregszászi Nagy Pál Kazinczy recenziójára való válaszát viszont nem közli a folyóirat. Beregszászi szintén saját maga adta ki a választ, vagyis még csak egyedi esetnek sem tekinthető Kazinczyék megmozdulása. Mégis szinte biztosnak tekinthető, hogy ha például Zsoldos János Dietetikájának,451 vagy Pethe Ferenc időjós pókokról szóló könyvének,452 esetleg Ertsei Dániel Philosophiájának453 egy második recenzióját is közölte volna a folyóirat úgy, hogy szerzőjük válaszát nem teszik nyilvánossá, Kazinczy nem kezdett volna védőbeszéd fogalmazásához. A tanulmánykötet bevetőjében Kazinczy a könyv körüli tevékenykedése okaként a Márton Istvánt ért igazságtalanságot nevezte meg – miszerint nem felelhetett az őt ért alaptalan támadásra. Kazinczy bevezetője azonban félrevezető: Márton István feleletét valójában szétküldték a Tudományos Gyűjtemény 1818. évi első 454 kötetével, csak épp nem volt a folyóirathoz kötve, és nem tüntették fel a szám tartalomjegyzékében sem, csupán mellékletként kapták kézhez az olvasók. Ugyan az írást nem a Márton-testvérek szerint azt megillető formában, mégis olvashatóvá tették, vagyis ebből a szempontból nem volt feltétlenül szükséges egy ilyen reprezentatív kiadvány megjelentetése. Ez is abba az irányba mutat, hogy más indok rejtőzik a háttérben, ahogyan a Kazinczyval foglalkozó kutatók is gondolták. Ha a Kazinczy-korpuszon kívülre tekintünk és a Dunántúli Egyházkerület jegyzőkönyveit egészen az 1815-ös évtől átvizsgáljuk, kiderül, hogy Márton István könyve annak ellenére, hogy az egyházkerület iskolai reformtervezetének részeként, felsőbb megrendelésre készült, fi lozófiai beállított sága miatt nem kapott engedélyt a megjelenésre.455 A cenzurális korlátozás hátterében a magyar-

országi Kant-ellenes att itűd áll, amely miatt a konzisztórium óvakodott a fi lozófussal kapcsolatba hozható írások megjelentetésétől. Ráadásul a tankönyvről döntést hozó személyek közvetlenül is ismerték Mártont, aki a fennmaradt források tanúsága szerint öntudatos, csekély együtt működési készséggel rendelkező személy hírében állt. Tíz évvel korábban, mikor a főiskolai professzorok béremelést kértek – ez az infláció miatt teljesen általános esetnek számít456 –, a kuratóriummal nevezetes vitába keveredett, ahol a nyilvánosság bevonásától sem zárkózott el. Már iskoláztatása sem volt mentes az árnyaktól: a Debreceni Kollégiumból sem békés úton távozott.457 De elég volt Márton tudományos munkásságát ismerni, abból is tudhatták, hogy nem ortodox protestáns teológiai alapokon álló katekizmust fognak kapni a „pápai Kanttól”,458 ezt a tankönyvrendelés megszövegezése is kizárta. Mégis erős lépésnek számított, hogy Márton nem tartotta magát a szabályokhoz. Határozat rendelkezett arról, hogy az egyházkerületnél alkalmazott személyek milyen formában publikálhattak: „Azok az Írók, a’ kik valamelly Munkát Világ eleibe akarnak adni: kötelességeket esmerjék azt, mind a’ külső, mind a’ belső censorokkal edgyformánn meg visgáltatni, és különben munkájokat Tÿpus alá ne is adják.”459 Ezek szerint vagy váratlanul érte Mártont a végső elutasítás, vagy már korábban feldühíthette a belső cenzúra akadékoskodása, mert 1817-ben úgy adta ki könyvét, hogy a Litteraria Deputatio nem bólintott rá. A Tudományos Gyűjtemény az 1817. évfolyam kilencedik számában adott hírt a kötet megjelenéséről,460 Márton monográfusa a tavaszi hónapok idejére datálta a kiadást, a terminus ante quemet pedig a nyári egyházkerületi gyűlés idejében határozta meg.461 Nem lehettek váratlanok, még ha Márton számára bizonyára fájdalmasak is voltak a következő időszak eseményei, amelyek Kazinczy előszavából már ismerősek. A Tudományos Gyűjtemény 1817. októberi és az 1818. januári számában megjelentek a katekizmus negatív

450 451 452 453 454

455

tárában megtalálható az a jegyzőkönyv, amely a folyóiratba beküldött értekezéseket, recenziókat és tudományos jelentéseket tartalmazza. Az iktatási könyv 1819 elején, Vass, majd Th aisz szerkesztővé válásával félbeszakad. (A’ Tudományos Gyűjtemény számára béküldetett kinyomtt atott ’s vissza Kűldetett Értekezéseknek, Recensióknak Tudománybeli Jelentéseknek ’s t. e. f. feljegyzése. 1817. 1818. Jelzete: OSZK Kt, Fol. Hung. 3.) [Sípos] 1816. Zsoldos 1814. Recenzióját Kultsár István írta: Kultsár 1817. Pethe 1817. B. V. L. által készített bírálata: B. V. L. 1817. Ertsei 1813; Ertsei 1817. Recenziója: Tóth László 1817. „Erre most az Első Kötet (1818) [ti. a Tudományos Gyűjteményé] megküldésével azt feleli [Tratt ner]: »Sajnálom, hogy az Úr kívánságát nem telyesíthetém: de a’ Censorok nem akarták, hogy belé vagy mellé köttessem a’ Tsomónak. Én mindazáltal magamtól, belé raktam külön, úgy hogy mégis minden megkapja.«” Márton József Kazinczy Ferencnek, Bécs, 1818. február 5., KazLev készülő pótkötete (BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Levéltár) A káté megrendelésének, megírásának, bírálatának körülményeiről valamint fi lozófiai irányultságáról bővebben lásd Czifra 2008a: 449–461.

116

456

457

458

459 460

461

A 19. század két legnagyobb éhínségét 1816-ra és 1846–47-re datálja Kaposi Zoltán gazdaságtörténete (lásd Kaposi 2002: 28.). Az életszínvonal csökkenésében nyilvánvalóan a devalváció is közrejátszott . Az 1811. február 20-i pátens a pénz értékét ötödére csökkentette, hogy helyrebillentse az 1798-tól 1810-ig tizenhatszoros értékűre növekedett papírpénz-kibocsátás okozta gazdasági instabilitást. Ez nem vezetett eredményre, így 1816-ban újra le kellett értékelni 40%-al az osztrák pénzt (lásd uo. 45–46.). Mindezek a körülmények együttesen játszhatt ak közre abban, hogy a pápai oktatóknak fi zetésük emelését rendszeresen kérvényezték. Az osztrák válságkezelésről áttekintően lásd Gergely 2005: 31–34. Márton István és Csokonai Vitéz Mihály debreceni kollégiumból való távozásának párhuzamairól lásd Szilágyi 2005, különösen: 31–33. Márton István kollégiumi pöréről lásd Csűrös 1912. Kazinczy nevezi így őt először. Lásd Kazinczy Ferenc Horváth Ádámnak, Széphalom, 1814. október 27., in: KazLev, XII, 2756. lev., 140–148. Itt: 146. DREL, I. 1. a. 1800–1822, 429. 69. pont. Az Új könyvek rovatban olvasható a híradás: „Keresztyén Moralis Kis Kátekhismus, a’ Helvetziai Vallás tétellel megegyezőleg a’ magános olvasóknak számokra készítette, ’s kiadta Márton István Professor. Bécsben Pichler Antal betűivel.” Tudományos Gyűjtemény, 1.9 (1817. szeptember): 138. Trócsányi 1931: 174.

117



bírálatai, fél évre rá pedig, az 1818. június 30-tól július 2-ig tartó superintendentionális gyűlésen ismét – és utoljára – elutasították a könyvet.462 Márton István esetünkben nem a jelen vizsgálat középpontjában álló kátéja, hanem tudományos megbélyegzettsége folytán válik fontos figurává. Mezei Márta az eset kantianizmust érintő vonulatainak tudta be Kazinczy bekapcsolódását a vitába.463 Ezzel a nézetével egy 19. században is jelen lévő állásponthoz csatlakozott, amely a katekizmus megjelenését követő vitával kapcsolatban Kazinczyt a legnagyobb magyarországi kantiánusok közé sorolta Márton István, Köteles Sámuel és Sipos Pál mellett .464 A bírált katekizmus kantiánus elméleti háttérrel rendelkezik, ehhez kétség nem fér. Kazinczy tisztában volt a káté fi lozófiai irányultságával, a kanti eszmék védelme viszont csak részben fogadható el az ellenrecenzió motivációját illetően.465 Mellékes, de nem elhanyagolható tény, hogy nem ez volt az első Kant körüli lárma a Tudományos Gyűjtemény első köteteiben. Ilyen alkalomnak bizonyult például a Szabó János, Folnesics Lajos és Schedius Lajos nevével is fémjelzett, eredetileg pedagógiai eszmecserének induló, később a kantianizmus erkölcstani, társadalmi következményeit vitató eszmecsere.466 Kazinczy nem ragadott tollat sem akkor, mikor Folnesics Fichtét,

Schellinget és Kantot bíráló sorait olvasta, sem pedig a másik három válaszszöveg olvasása után, pedig Márton kátéját is érintették az írások. Kétségtelen, hogy a Márton-ügy során Kazinczy a kantianizmus iránt érzett szimpátiájának is hangot adott leveleiben, egyik levelezőpartnerének figyelmét például felhívta arra, hogy antirecenziójába „Kant-apológiát” is beleszőtt.467 Az is igaz, hogy mivel védelmébe vett egy többek közt bölcseleti preferenciája miatt üldözött írást, tette akár állásfoglalásként is értelmezhető a filozófiai irányzat mellett. Kazinczy akciójának tehát valószínűleg van köze a tankönyv fi lozófiai hátteréhez, de ha a körülményeket is figyelembe vesszük, a felsorolt indokok nem bizonyító erejűek fellépésének motivációját illetően. Közbelépésénél nem elhanyagolható az a körülmény, hogy figyelme történetesen a Tudományos Gyűjteményben megjelent, nagy visszhangot kiváltó névtelen recenziókkal kapcsolatosan fordult Márton felé.468 Sokáig saját recenziói szövegkörnyezetében helyezte el Márton katekizmusáét. Eleinte helyeselte M. A.469 szókimondását, recenzióját jó példának tartotta a jogos fenyítékre, amely a rossz írókat illeti – ekkor azonban még a katekizmust nem ismerte.470 Csak 1818 januárjának elején471 kapta meg a kátét, és már az előszó olvasása után,472 a teljes szöveg ismerete nélkül gyökeresen megváltoztatta véleményét: M. A. bírálatát innentől kezdve mindvégig igazságtalannak nevezte, de még hosszú ideig kizárólag saját recenziói kontextusában említette. Szerette volna tudni, a bírálat hogyan viszonyult a Himfy-recenziójához, vajon ő is igazságtalanul járt-e el

462

463 464

465

466

Márton írását tízen vizsgálták meg. A káté fennmaradt kézirata a cenzúrázott példány, belső, első borítóján olvasható, kik és mikor vizsgálták meg (Katona Mihály, Kolmár József, Osvald Sigmond, Zsoldos János, Sebestyén István, Nagy Mihály, Szép Ábrahám, Búzás Pál, Zsóldos Jákob, Fábián József). Dunántúli Református Egyházkerület Könyvtárának Kéziratt ára, O.390.o. Közülük azonban csak öten – plusz az elnök – írták alá az elutasító szakvéleményt. DREKK, O.794. 581.6. Aláírásával hitelesítette az egy lapnyi terjedelmű bírálatot: Búzás Pál, Katona Mihály, Sebestyén István, Kolmár József és Zsóldos Jákob, és az elnök, Laky Mihály. Nincs feltétlenül igaza Trócsányinak, aki szerint ez az alacsony létszám annyit jelent, hogy csak ennyien értettek egyet a bírálattal. A dátum szerint (1818. július 1.) a gyűlésen fogalmazták meg az elutasítást – érv erre a rengeteg javítás is –, vagyis akár az is könnyen elképzelhető, hogy a többiek nincsenek jelen, ezért nem tudják szignózni a döntést. Trócsányi jelzet feltüntetése nélkül írja, hogy a bizott ság tagjainak bírálata Szép Ábrahámé és Fábián Józsefé kivételével megtalálható az egyházkerületi levéltárban. (Lásd Trócsányi 1931: 207.) Ezeket én nem találtam. Egy korábbi elutasításról lásd DREL, I. 1. b., Egyházkerületi jegyzőkönyv 1806–1830 (Budai Pál féle), 1817. július 1–2. gyűlés 14. pontja. Mezei 1987–1988: 269. Gerecze 1881: 21. Köteles Sámuel (1770–1831) tanulmányait Jénában végző nagyenyedi bölcselettanár volt. Sipos Pál (1759–1816) a gött ingai és frankfurti tanulmányok után a sárospataki református kollégiumban tanár. Színes, sokoldalú műveltséggel rendelkező személyiség, teológiával, fi lozófiával, matematikával és fi zikával foglalkozik. Kazinczy fi lozófia iránti érdeklődésének serkentője és kielégítője éveken át. Lásd Sipos 1944; Makkai 1944; fi lozófi ai munkásságának legújabb szakirodalma: Egyed 2003. Mezei Márta azt írja Kazinczy egy 1818-as levelét is idézve, hogy Kazinczy Kant tanaival megismerkedve őt “»istenli«; s 1817 – 1818-ban önként kapcsolódik be egy, Kant nézeteit élesen támadó vitába Márton István Erkölcsi Katekizmusának védelmében.” (Mezei 1987–1988: 269.) A Nagyváthy Jánoshoz írt levélből kiragadott szó Kazinczyt szélsőséges Kant-követőként mutatja be. Az idézett szó szövegkörnyezetéből viszont kiderül, hogy Kazinczy Márton kátéjának első recenziójából emeli ki az általa alulminősített kifejezést: “Én is Kántot istenlem, – ha ezen oktalan szavával a’ Recensensnek élnem szabad.” Lásd Kazinczy Ferenc Nagyváthy Jánosnak, Széphalom, 1818. január 17., in: KazLev, XV, 3544. lev., 448–449. Itt: 449. A vita szövegei: Folnesics 1817; Schedius 1817b. Erre Folnesics felelete következik (amely már utalást tartalmaz Márton kátéjára is, ebből következően akár egyetlen, bár meglehetősen szétt artó

118

467

468

469

470

471

472

vitának is tekinthető a cikkek sorozata): Folnesics 1817; Pucz 1818. A Schedius Lajos János által közvetített gondolatokról lásd Balogh 2007: 119–120. Kazinczy Ferenc Szentmiklóssy Alajosnak, h. n., 1818. március 18., in: KazLev, XXIII, 5824. lev., 262–264. Itt: 263. Az ide sorolható legfontosabbak: Z. 1817; Kazinczy 1817; és ide tartozik az Erdélyi Muzéumban megjelent: Kazinczy 1814a. M. A. kilétéről többféle nézet ismeretes: Moldoványi Antal (lásd például Szinnyei 1903: 130.), Fejér György (lásd például Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1817. december 25., in: KazLev, XV, 3527. lev., 404–407. Itt: 406.), Molnár András (lásd például KazLev, XVI, 583. Váczy János jegyzete). Márton István öccse, József viszont, aki személyes érdekeltsége folytán bizonyára minden lehetőt megtett , hogy kiderítse a bátyja művén foltot ejtő nevét, néhány találgatás után megállapodik abban, hogy M. A. kilétét nem tudja felderíteni. Márton József Kazinczy Ferencnek, h. n., 1818. március 31., in: KazLev készülő pótkötete (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár). A lehetséges nevek listájának hosszára és a megfejtés következményének csekély relevanciájára való tekintettel maradok én is ennél a lehetőségnél. Márton József 1817. december 26-i levele mellett küldi el neki. Lásd Márton József Kazinczy Ferencnek, h. n., 1817. december 26., in: KazLev, XXIV, készülő pótkötete (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár). Kazinczy Ferenc Pápay Sámuelnek, Széphalom, 1818. január 4., in: KazLev, XV, 3532. lev., 413–416. Itt: 415. Márton József először csak az első három ívet küldi el Kazinczynak. Korábban Tratt neren keresztül próbálta a teljes kötetet hozzá eljutt atni, de a kísérlete ismeretlen okokból meghiúsult. Lásd Márton József Kazinczy Ferencnek, h. n., 1817. december 26., in: KazLev készülő pótkötete (Borsod-AbaújZemplén Megyei Levéltár).

119



bírálatában.473 Vagyis Márton ügye a Kisfaludyval és a dunántúliakkal való kudarcba fulladt béküléshez kapcsolódik Kazinczy eszmefuttatásában. A káté melletti nyilvános állásfoglaláson először akkor kezdett el gondolkodni, mikor megjelent a második kritika a Tudományos Gyűjtemény 1818. évi első számában. Ekkor megfordult a fejében, hogy esetleg feleljen a második recenzióra, de a később tapasztalható hevület egyelőre alacsonyabb hőfokon jelentkezett. Nem is saját maga készült válaszadásra, hanem Rumy Károly Györgyöt kérte, hogy írjon feleletet, amit az Erdélyi Muzéumban – vagyis nem a Tudományos Gyűjteményben – tervezett megjelentetni.474 Másfél héttel később – Rumy válasza nem ismert – kezdte fontolgatni, hogy ő maga reagáljon a bírálatra.475 Ebben a gondolatában a sorsdöntő megerősítést, és az „igazság ügye” horizontba kerülését február eleje hozta meg, felkérést kapott ugyanis Márton István öcscsétől, Márton Józseftől:476 „Szívesen kérem én is méltóztassék pártját fogni Kedves Testvérem személyében az Igasságnak, mellyet elnyomni olly sok Irígy és szánakozást érdemlő lélek igyekszik.”477 Ebből a levélből szerzett tudomást a felelet megjelenése körüli bizonyos nehézségekről. Márton József úgy sejtette, hogy bátyja feleletét szándékosan vitték Pesten olyan cenzorhoz, aki nem engedte a megjelenést. Tratt ner János Tamás kiadó ekkor megkérte Márton Józsefet, hogy inkább Bécsben engedélyeztesse bátyja feleletét, eztán megjelenhet a Tudományos Gyűjteményben. Mikor a bécsi cenzúrán egyetlen vonás nélkül átment a munka – nyilatkozott Márton József – akkor ő elküldte Tratt nernek, aki korábbi ígéretéhez mégsem tarthatta magát: bejelentette, hogy mivel Fejér György szerkesztővel újra kibékültek, nincsen már kizárólagos döntési joga a folyóirat tartalmát illetően, és mivel kaptak egy jobb recenziót, s a szerkesztőségi tagok eldöntötték, hogy az fog megjelenni a januári számban, nem tehet az érdekükben semmit. Ráadásul túlzottan költséges is egyetlen témáról ekkora terjedelemben írni a folyóirat hasábjain. Az utolsó érvet kiküszöbölendő, Márton József kinyomtattatta önköltségén a feleletet Bécsben és elküldte a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségébe, hogy legalább

a nyomtatási költségen ne múljék a megjelenése. Trattner legközelebb már csak az 1818-as évfolyam első kötetét küldte el Márton Józsefnek, és a mellé tűzött levélben írta, hogy a cenzorok nem engedték Márton István antirecenzióját a folyóirathoz köttetni, de az írás példányait a folyóirat mellé helyeztette, így segítette, hogy mégis eljusson az olvasóközönséghez. Márton József arról is tájékoztatta Kazinczyt, hogy bizonyos meg nem nevezett források szerint a debreceniek örömünnepet ültek a recenziók megjelenése miatt, mert a Rosta címen ismert gúnyirat után Márton ismét megbukott az olvasók előtt.478 Budai Ferenc könyve479 jelentősen hozzájárult a kanti tanok kedvezőtlen magyar fogadtatásához, mások szerint egyenesen a magyar nyelvű fi lozófiatudomány megtorpanásának oka a Rosta.480 Márton József felkérő levele, különösen a cenzúrázás körülményei, Tratt ner be nem váltott ígérete és a Kazinczy nézőpontjából évek óta ellenséges színben feltűnő Debrecen említése folytán, akár önmagában is elég ok lett volna ahhoz, hogy Kazinczy nyilvánosan állást foglaljon a megtámadott könyv védelmében. De az indítóokok sora ennyiben nem merül ki. Az 1818-as évfolyam első Tudományos Gyűjteményét megvizsgálva újabb háttér-információra derül fény. Az első szám könyvbírálat-rovata tematikusan épül fel: három teológiai tárgyú írás recenzióját tartalmazza, mindhárom protestáns szerző műve, kettő közülük pápai, egy debreceni íróé. A bírálatok közül az első a Márton könyvéé, a második Budai Ézsaiás Propedeumata Theologiae Christianae című munkájáé, a harmadik a már említett Tóth Ferenc Keresztyén Erkölts-Tudomány című írásáé. Amíg Budai Ézsaiás A. álnevű481 bírálója nem mérte szűkmarkúan a dicséretet, addig 478

479

480 473

474

475

476

477

Például Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. január 6., in: KazLev, XV, 3535. lev., 420– 422. Itt: 421., Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1817. december 25., in: KazLev, XV, 3527. lev., 404–407. Itt: 406. Kazinczy ajánlkozik Rumy írásának fordítására. Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1818. január 6., in: KazLev, XV, 3536. lev., 422–424. Itt: 423. Kazinczy Ferenc Nagyváthy Jánosnak, Széphalom, 1818. január 17., in: KazLev, XV, 3544. lev., 448–449. Itt: 449. Márton József (1771–1840) Debrecenben, Jénában végezte iskoláit. Bécsben magán magyar nyelvtanár János főhercegnél és nemes családoknál, később a bécsi egyetemen a magyar nyelv és irodalom rendkívüli tanára, közben a protestáns konzisztóriumban titkár, eztán a magyar testőrségnél a magyar nyelv tanára. Kezdetektől a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Márton József Kazinczy Ferencnek, Bécs, 1818. február 5., in: KazLev készülő pótkötete (BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Levéltár).

120

481

„Azt írja Debreczenből egy igen Érdemes Hazafiu [javított szó] ide, nem nekem, hanem egy jó barátjának „No volt örömünnepe a’ Pipatzéhnek. De koránt sem a’ Ref[ormátusok] Jubileuma. Nagyobb volt ennél, mert még a’ Pipaszálát is illuminálták, mikor a’ Pápai Professor Moralis Kátéja Recensiója ide megérkezvén ez eránt első Pipagyűlés tartatott . Egyik ezt mondá No másodszor van most eltemetve Márton élvén. (először talám akkor volt eltemetve, mikor a Moralját megszólta [javított szó] Szováthi Pred[ikátor] Budai Fer[enc]”. Uo. Horkay László – Trócsányira hivatkozva – tévesen Budai Ézsaiást nevezi meg a mű szerzőjeként, aki Budai Ferenc bátyja. Lásd Horkay 1974: 206. A Rostáról lásd Perecz 1992: 846–847; Trócsányi 1931: 160–167; Csikós 1985: 936–945; 937; Horkay 1974: 206–209; Mészáros 2000: 98. A két A. álnevű személy (Márton recenzense és Budai bírálója) azonosságára gyanakodott Márton József, aki Debrecenből kapta meg a hírt, miszerint mindkét recenzió szerzője Varga nevű debreceni professzor. Lásd Márton József Kazinczy Ferencnek, h. n., 1818. március 31., in: KazLev készülő pótkötete (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár). Ugyanakkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Tudományos Gyűjtemény egyik szerkesztőségi iratában a 127-es sorszámnál az alábbi bejegyzés olvasható: „1818. jan. 12.”, majd Folnesics Lajos áthúzott neve után: „N. N., Könyvisgáltatás a Tóth Ferencz Erkölcsi Moraljának”. (Lásd OSZK Kt, Fol. Hung. 3., 5v.) Hasonló áthúzást abban az esetben alkalmaztak a jegyzőkönyvben, amikor egy szerző nevét ismerték, de a szerző kérésére vagy más okból mégsem névvel jelent meg az írása. Ha a következtetés helyes, és Folnesics írása jelent meg név nélkül (A. jelzéssel), akkor A. személyét tekintve Márton József tévedett , legalábbis Tóth Ferenc könyvét semmi esetre sem a debreceni Varga bírálta. Kazinczynak viszont annyiban igaza volt, hogy Folnesics Lajos valóban protestáns, így valóban eltalálta a bíráló vallását.

121



Tóth Ferencé képletesen fogalmazva egyenesen a magasságos mennyország fényességes kapujába hordozta fel puszta tenyerén a pályájának bemutatása során már egyébként is dicsőségben tündöklő szerző munkáját, amelyet a recenzens szó szerint is tökéletesnek nevezett. Különösen érdekes, hogy a recenzens fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a könyv írója nem ellensége a kanti fi lozófiának. Szerkezetére nézve Tóth írása klasszikus módon erkölcstudománnyal kezdődik és kötelességtudománnyal zárul – épp ellenkezőleg, mint a Mártoné. A recenzens felhívta arra is a figyelmet, milyen sajnálatos, hogy a könyvet igen kevesen fizették elő, pedig annak helye volna minden háztartásban, és papi könyvtárban egyaránt – ezzel megszólítva érezhette magát a könyv beszerzésére minden potenciális vásárló. Sok mindent megmagyaráz, hogy a bírált könyv kiadója éppen Trattner, aki pár hónapja még nem tudta megoldani, hogy Márton válasza megjelenjen. Ismét le kell szögezni tehát, pontatlanul fogalmazott Kazinczy a recenziós kötet előszavában 1818 áprilisában: Mártont nem azért érte igazságtalanság, mert válasza nem jelenhetett meg szabályosan a Tudományos Gyűjteményben, ráadásul másodszor is megbírálták könyvét, hanem mert a könyve második bírálata mellett a folyóirat másik két protestáns szerző szélsőségesen méltató kritikáját hozta, továbbá azért, mert az egyik dicséretet kapott könyv kiadója az a személy volt, aki Márton válasza meg nem jelenésének idejében Fejér nélkül irányította a folyóiratot, a könyv szerzője pedig azon a főiskolán volt tanár, amelyet ő indított (Pápán), és végül azért, mert ilyen mértékű egybeesés elképzelhetetlen, hogy a véletlen műve volna. A könyvek – különösen a Mártoné és a Tóthé – konkurálnak, a kiadónak pedig elkél a segítség. Márton antikritikája pedig hiába ment szét482 a folyóiratpéldányok mellett egy ilyen apparátus kíséretében. A körülmények megvilágításához adalékként szolgál hogy tíz évvel korábban a pápai professzorok béremelési vitája kapcsán álláspályázatot írtak ki Pápán. Az előrelátó pályáztatók aggodalma beigazolódott, ugyanis az egyik kollégiumi tanár, Láczai Szabó közvetlenül a küzdelmek lezárulta után távozott a főiskoláról. A helyére Mokry Benjámint vették fel, aki 1806-ban tette le a tanári esküt.483 Mártonnak azonban nem nyerte el tetszését, hogy az ő megkérdezése nélkül vettek fel új professzort, és ezt kifejezésre is juttatta. Korabeli forrásokból kikövetkeztethető, hogy Mokry 1813-as távozásához ő is hozzájárult.484 A káté vitájának érveihez visszatérve: mikor Márton könyvének recenziója megjelent a Tudo-

mányos Gyűjteményben, a szerkesztő Fejér és Trattner között vita robbant ki, ami a két személy munkakapcsolatának megszakításával és Fejér a szerkesztőségtől való ideiglenes távozásával zárult. Ezt mindketten megemlítették Kazinczynak:485 Fejér leveléből lehet tudni, hogy az új főszerkesztő személyére Mokry Benjámint szemelték ki, ahogyan azt is, hogy a Trattner és közte fennálló vita kirobbantójaként szintén őt tisztelte Fejér. Rövid ideig, 1817 novemberétől 1818 januárjáig vezette a folyóiratot, épp abban az időszakban tehát, mikor Márton István válaszának felvételét kérte a Tudományos Gyűjteménybe, és még akkor is, mikor a saját úton kinyomtatott választ elküldte a szerkesztőségbe, s amikor már annyival is megelégedett volna, ha a tartalomjegyzékben feltüntetnék, hogy a melléklet a folyóirat részét képezi. A szerkesztőség azonban ezt is viszszautasította. Januárban, mikor a második recenzió megjelent, már épp nem Mokry Benjámin vezette a folyóiratot. Fejér és Trattner között normalizálódott a viszony, és mikor a januári szám mellett szétküldték Márton kinyomtatott feleletét, már ismét Fejér volt a szerkesztő. Emiatt Mokry Benjámin személyének jelenléte a folyóiratnál a korabeli események és személyes ellentétek ismeretében még ha nem is sorsdöntő, mégis figyelmet érdemlő körülmény. Kazinczy, ha a régi pápai ellentétekről nem is tudott, a szerkesztői elfogultság jeleit észrevehette – Tóth Ferenc könyvének bírálata már-már taszítóan pozitív. De Márton József különben sem bízta a véletlenre, hogy Kazinczy a színfalak mögé pillantson, nyíltan felhívta Tóth Ferenc üzleti érdekeire a figyelmét:

482

483 484

Ahhoz a Tudományos Gyűjteményhez, amelyet az MTA Könyvtára birtokol (és a folyóiratolvasó szabadpolcán található) valóban mellé kötötték Márton válaszát. A tanárok névsorát lásd Köblös 2006: 71. Tóth Endre 1931: 180–181.

122

Külömben Tiszt[eletes] Tóth Urnak nagyon szükséges az illyen Recensio szin alatt kiadott Encomium, mert vajmi Anxius szokott lenni, mikor valamit kiad, hogy nem kél el. – Egynehány esztendővel ezelőtt jelen voltam, midőn a’ Testvérem előtt azon töprenkedett , hogy a’ Dogmaticája, mellyet akkor másodizben adott volt már sajtó alá soha el nem kél; mert Láczai Ur éppen akkor hirdeté ki a’ maga két Tómusban kiadandó Dogmaticáját, ’s attól félt, hogy a’ Deákok majd azt a’ két Tómusból állót inkább fognák venni. A Testvérem ezzel vigasztalá: „Ne féljen Colléga Uram el kél biz az és kedvessebb leszsz mint amaz, nagyon tudja már azt a’ Deák inter duo mala minus est eligendum.[„] Most hát szükséges vala a’ Publicumot figyelmessé tétetni Kováts Ur [ti. Tóth Ferenc könyvének feltételezett bírálója] által hogy a’ két kiadott Moral között melyik jobb, hogy azt választhassa, vagy is hogy azt vegye az.486 485

486

Tratt ner János Tamás Kazinczy Ferencnek, Pest, 1817. november 14., in: KazLev, XV, 3509. lev., 356– 357. Itt: 356–357; Fejér György Kazinczy Ferencnek, Pest, 1817. november 12., in: KazLev, XV, 3506. lev., 351–352. Itt: 351–352. Fejér a levélben arról értesíti Kazinczyt, hogy a folyóirat helyett újat indít, és kéri Kazinczyt, hogy támogassa írásaival. Márton József Kazinczy Ferencnek, k. n. [1818. március], in: KazLev készülő pótkötete (Borsod-AbaújZemplén Megyei Levéltár). A Busa Margit által kikövetkeztetett dátum [1815. március 5.] téves.

123



A Tudományos Gyűjtemény ideológiai elkötelezettsége által diktált szerkesztési gyakorlatot, amely kantiánus elméleti háttérrel rendelkező írásokat kritikusan közelített meg – Perecz László ezzel indokolja a Márton-vita aránytalanságait487 –, úgy tűnik, fi nanciális motivációk is támogatták. Erről azonban a literátori etikett íratlan szabályai szerint nem illett írni egy recenziós kötet előszavában, sőt, valamilyen okból még a privát és szakmai levelezésben sem. Kazinczy még Márton Józsefhez is titokban, a szállítást megbízható személyekre és nem a postára bízva küldte el antikritikáját,488 ezzel gondoskodva arról, hogy a levelet kizárólag az illetékes bontsa fel. Az irodalomtörténet-írás szempontjából egyáltalán nem lényegtelen, hogy nemcsak a recenziós kötet előszavában nem írt a vita hátterében rejlő eseményekről Kazinczy, hanem egyetlen egy magánlevelében sem említette azokat. Ez alól persze kivételt képeznek a Márton Józseffel váltott levelek, amelyek a Kazinczy-levelezés legújabb pótkötetében fognak megjelenni. Kazinczy diszkréciója, amely egyelőre indokolatlannak látszik, és amely nyilván további kérdéseket vet majd fel, most egy általános érvényű tanulsággal szolgál: a fennmaradt Kazinczy-levelezés olvasásával kapcsolatos óvatosságra hívja fel ismét a figyelmet. És nem csupán annak evidenciája miatt, miszerint bármikor előkerülhetnek olyan Kazinczy-kéziratok, amelyek keresztülhúzhatják a spekulációt, ahogy Márton József felbukkant leveleivel történt. Hanem azért is, mert fennáll annak a lehetősége, hogy a levelek kommunikációs szituációjának (a kommunikációban résztvevő szereplők kapcsolatának milyensége, viszonyuk jellege, eredete és története, a „levélszituáció” körülményei)489 és retorikai státuszának alapos vizsgálata és fokozott figyelembevétele nélkül nem derül fény az üzenetek aktuális és érvényes jelentésére. Különben is érdekes időszaknak tekinthető a levelezés szempontjából a tízes évek második fele. Kisfaludy levelének köszönhetően ugyanis 1817 körül Kazinczy újra olyan helyzetbe került, amilyenben a tudta és hozzájárulása nélkül publikált Verseghyt kritizáló levél idején volt a század első évtizedében. Kisfaludy Sándor konkrétan említette is ezt az esetet áprilisi – Kazinczy által is ismert – levelében, de már az írás első gondolatfutama is egy levelezése által „telefonközpontot” fenntartó írót festett meg, mégpedig sötét tónusban:

Kár! hogy Hazánknak ezen Elsőbbek közűl való Literátora olly Aszszony-természettel bír, és az aszszonyi tulajdonságok az esztendőkkel nem hogy enyésznének, hanem mind erősödnek, nőnek, és szembetünőképpen hajtanak személyes valójába. – Mert hát az egyedűl uralkodni vágyódás a’ tudományos társaságban, – a’ híren, dicséreten, hangadáson olly esenkedve kapkodás, – a’ Literátori Udvarlókat, tisztelőket, szeretőket, imádókat hajházó Gőgösség, – az a’ szerfelett való Affectálás, és a’ sok más nyelvekből vett Grimace, – az a’ Literátori zsémbelődés, mende monda, mellyek természetét különösen kijelelik – ’s mind ezek mellett az a’ sok szép, jó, kellemes, és tetszetős, a’ mi írásaiban olly magához vonszó, – mind ezek nem valóságok aszszonyi tulajdonságok-e, mellyek az embert hol magokhoz édesgetik, hol viszsza taszítt yák?490

487 488

489

Perecz 1992, különösen: 847–848. „Méltóztassék ezen Recensiómat, a’ hogy itt megyen, felküldeni Prof. Márton József Úrhoz Bécsben, a’ Reform. Templom’ épületjében. Ennek meg fogom írni, hogy a’ sajtó alá adandó Recensiót az Úrtól fogja venni. Csak azt kötöm-ki, hogy a’ levél, Márton József Úrhoz ne postán ’s ne dilizsánszon menjenfel; Pesten minden héten talál az Úr ollyat a’ ki a’ fáradságot nem sajnálja, a’ mellybe a’ levél általadása kerűlhet.” Lásd Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1818. március 5., in: KazLev, XV, 3565. lev., 509–510. Itt: 510. Mezei Márta levéldefi níciója tartalmaz hasonló komponenseket: „a levél az alkalmi közlés műfaja, amelyet alapvetően meghatároz a levél-helyzet, továbbá a levél funkciója, tárgya, a levélíró alanya és a címzett .” Lásd Mezei 1994: 244.

124

A „mendemondázónak”, „zsémbelődőnek” megrajzolt, az erkölcseit negatív köntösben feltüntető sorokat olvasó Kazinczy számára tudatosultak a vádak („meine Briefe ein Telegraph waren”).491 Okkal vált eztán óvatosabbá a levelezésben: a fogalmazásmódja visszafogottabb lett, előfordult, hogy csak utalt valamilyen témára, de nem fejtette ki álláspontját. Mezei Márta is jelezte az 1817-es év korszakváltó jellegét, amikor Kazinczy bizonytalanságát, a „vezéri szerep” megingását hangsúlyozta.492 Egy Helmeczihez írt levél sorai felettébb beszédesek: „Mondhatnék én eggy grávis Írót, a’ ki ugyan-ezt tette ’s teszi, de inkább csak szóval, quia scripta manent;”493 másképpen: az írás megmarad. A mondat azt mutatja, hogy Kazinczy a leveleket ekkortájt igen tudatosan és bizonyos, a címzettektől elkülönülő tábor potenciális olvasóként való feltételezésével fogalmazta. Az óvatossága hátterében részben az állt, hogy az évtized második felében az is valahogyan tudomására jutott, hogy bizonyos személyek felbontották leveleit, és azokkal visszaéltek, és a közvetítések szerint bennük ellentmondásokra találtak.494 A visszaélés módja abban látszott körvonalazódni, 490

491

492 493

494

Kisfaludy Sándor Ruszek Józsefnek, Sümegh, 1816. április 17., in: Kisfaludy 1892–1893: VIII, 280– 292. Itt: 280–281. Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1819. február 22., in: KazLev, XVI, 3705. lev., 304–307. Itt: 306. Mezei 1994: 167. Kazinczy Ferenc Helmeczy Mihálynak, Széphalom, 1819. február 17., in: KazLev, 3703. lev., 300–303. Itt: 302. „Osztán én félek a’ Keszthely’ szomszédjától. Esztendeje hogy minden leveleidet feltörve ’s ismét lepecsételve vettem; ezt a’ mostanit még is fel nem bontott ák. Igy vettem nem régiben kettőt Pestről, ’s eggy pesti Prókátor eggy pakétocskát teve le a’ Tratt ner’ kezébe; az is fel vala törve.” Kazinczy Ferenc Horváth Ádámnak, Széphalom, 1819. február 26., in: KazLev, XVI, 3707. lev., 309–310. Itt: 309; „Kérdeztem Horváthtól mit tsinálnak Reád nézve a’ Pestiek, azt mondott a, hogy Complot felől semmit sem tud, de azt tudja, hogy leveleiddel nehányan, a’ kikhez bizodalmad volt, vissza élnek.” Kis János Kazinczy Ferencnek, Sopron, 1819. február 27., in: KazLev, XVI, 3708. lev., 310–312. Itt: 311; „Az Úr levelei fel nem bontva értek hozzám, holott eggy idő olta csaknem minden levelem, melly Pestről jő, felbontatik.

125



hogy Kazinczy magánjellegű leveleit, a bennük olvasható bizonyos célra szánt információkkal és vélekedésekkel olyan személyek számára mutatták meg a levélcímzettek, akiket ez nem illetett, vagyis Mezei Márta terminusaival élve a levélnyilvánosság többféle neme összekeveredett. Innen tekintve nyer értelmet, hogy az Orthologus és Neologus kéziratát Kazinczy a Teleki-famílián keresztül küldte el kiadásra. Márton művére írt antirecenzióját is ezért küldte Bécsbe magánszemélyen keresztül. Másrészről tekintve viszont teljesen természetes volt az óvatosság, hiszen a korabeli Magyarország írói tisztában voltak a titkosrendőrség és a postahálózat összefonódásával. A posta 1722 óta állami kézben volt, a Helytartótanács 1780. évi április 17-én kelt rendelete szerint, amennyiben azt a körülmények szükségessé tették, lehetségessé vált a levelek felbontása, másolása, felettes hivatalhoz való továbbítása vagy akár visszatartása is.495 Ez a körülmény természetes módon befolyásolta a levélközléseket vagy a kézbesítés módjának megválasztását. Mindezekből ismét az az evidencia következik, amelynek talán mégsem haszontalan az újbóli kimondása: ti. hogy a levelezés nem világíthatja meg egy időszak eseményeit teljességükben. Egyebek mellett figyelembe veendő a levélíró célja és a levelek bizonyos fokú manipuláltsága is. Amennyiben ugyanis a leveleket felbontják, és erről a levélíró tudomást szerez, vagyis a továbbiakban készül rá – márpedig Kazinczy úgy hiszi, hogy a pestiek vagy a dunántúliak feltörik a küldeményeit –, nyilvánvalóan ennek a körülménynek bekalkulálásával érint bizonyos témákat vagy kerül el másokat. Az ő esetében például elég világosan kirajzolódik, hogy a Dunántúlra írott levelek sokkal erőteljesebb írói szerepvállalásról tanúskodnak, néhány körülményt alaposabban megmagyaráznak. Levélírójuk valószínűleg arra számított, hogy amennyiben a levelét felbontják és továbbmásolják, esetleg maga a címzett továbbítja az üzenetet, legalább

olyan kép rajzolódjék ki a sorok alkotójáról, amilyet ő szeretne magáról festeni. Ez amennyire emberi, épp annyira érthető, ösztönös és kiküszöbölhetetlen törekvés. Nemcsak a levél születésekor, hanem később, azok fennmaradása kapcsán is számolni kell a személyes tényezőkkel. Miért is őrizgetne bárki őt rossz színben feltüntető vagy akár utólag is kínos helyzetbe hozó szövegeket? Kazinczy hagyatékában legalábbis nem lehet találni ellene született gúnyiratokat, pedig nem egy ilyenről tudunk. Vagyis a felsorolt körülmények és hatások figyelembe vétele nélkül egy helytelen valóságreprezentáció forrásává válhatnak a levelek (különösen, ha azt is hozzászámítjuk, hogy Váczy János szövegkiadása erősen elavult, és a mai kor textológiai kívánalmainak alig felel meg). Esetenként előfordulhat, hogy nagyon is hangsúlyos kérdések olykor egyáltalán nem válnak levélmegnyilatkozások témájává, ugyanakkor esetleg kevésbé jelentős háttéresemények, retorikai eszközökkel felduzzasztott szempontok hangsúlyosabbakká válnak, mint amilyenekké irodalmi életre gyakorolt hatásuk által különben lehetnének. A hangsúlyeltolódás a vizsgált esetben igen nagy: Tratt nerék machinációját bármilyen okból is, de nem fedte fel Kazinczy, pedig tudjuk, hogy a színfalak mögé látott: „hatalmas kéz íratá a’ Pesti Recensiót; én pedig nem szeretem, ha Tudomány dolgába hatalmas kéz avatja magát” – így fogalmazott .496

495

Minap Gróf Dezsőff y Tratt nertől hoza nekem eggy 4 ívből álló pakétet, mellyet ott eggy Prókátor teve le. A’ Prókátor két pecsétet ütött a’ borítékra. Valamelly becsületes ember az eggyiket felbontott a ’s idegen pecséttel pecsételte-be.” Kazinczy Ferenc Bilkey Pap Ferencnek, Széphalom, 1819. február 28., in: KazLev, XVI, 3709. lev., 312–313. Itt: 312; „Leveleimet feltördelik; a’ Szala-Egerszegi postáról eszt. olta csak eggyszer vettem fel nem tört levelet; eggy Pesti Prókátor eggy kis pakétet teve le Tratt nernél számomra két pecséttel; az eggyiket feltörték, ’s idegen pecséttel nyomták-le. Bár hát mind a’ kettőt, mert úgy nem sejtettem volna meg a’ gazságot. – Kik producálák leveleimet egymásnak, nem tudom; de úgy hiszem, hogy Tratt ner és Y.” Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. március 16., in: KazLev, XVI, 3718. lev., 330–333. Itt: 332–333; „Felbontva ’s ügyetlenül de gondosan leraggatva vévén több holnapok előtt azon levelkéjét az Úrnak, a’ mellyben a’ már azelőtt megküldött czédula felől szólott , – ’s felbontva ’s ügyetlenül lepecsételve vévén más helyekről is leveleket az Újhelyi postáról, nevezetesen kettőnek híjával így mind azokat, a’ mellyek hozzám Horváth Ádám barátomtól jöttek, nem képzelhettem egyebet mint az, hogy Pesten lakó ellenkezőim titkos játszásokat engednek magoknak ellenem, ’s jónak látt am eggy ideig nem írni”. Valamint: „két ember producálá egymásnak leveleimet. Mástól hallom, hogy abban antithesiseket találtak etc.” Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Sz[éphalom], 1819. május 7., in: KazLev, XVI, 3738. lev., 376–379. Itt: 376; 379. Lásd Hennyey 1926: 131.

126

2. KA ZINCZY A NÉVTELENSÉG ELLEN

Márton István reformteológiai kátéjához visszatérve: aki a századfordulón és a húszas években kantianizmussal kapcsolatba hozható írást publikált, hamar az érdeklődés középpontjában találta magát – ezt Márton katekizmusának szélsőségekben gazdag egyházkerületi fogadtatása is alátámasztja. A téma különös kitüntetettsége 1795-től datálható, amikor a Helytartótanács betiltotta a Kantoktatást a katolikus iskolákban.497 A kantiánus protestáns gondolkodók, akikre a tiltó parancs nem vonatkozott, Budai Ferencnek a transzcendentálfi lozófia és korabeli legrelevánsabb képviselője, Márton István ellen irányuló Rosta című gúnyirata után kénytelenek voltak a nyilvánosságtól elvonulva áldozni a kriticizmus oltárán, amennyiben a retorziók ismeretében még volt hozzá merszük. A Rosta etikai alapú bírálata a kantianizmus társadalomra és kereszténységre való kártékonyságát vélte bizonyítani. Több mint egy évtizeddel később, mikor Folnesics Lajos a Tudományos Gyűjteményben megjelent Pestalozzi-ellenes 496

497

Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. január 18., in: KazLev, XV, 3545. lev., 449–451. Itt: 450–451. A tiltó határozatot említi: Csikós 1985: 937.

127



írása nyomán vita indult a folyóiratban, az eszmecsere szintén hasonló konklúzióval zárult. A vita során szóba került Márton István katekizmusa is. Az anyag legfrissebb feldolgozója, Perecz László egyenesen a Pestalozzi-vita folytatásaként kontextualizálta Márton kátéjának recenziós vitáját.498 Megerősíti az elméletet, hogy az A. álnevű recenzens szintén Folnesics Lajos. Kazinczy előtt nem volt titok, hogy sokak szerint nem kevesebbet jelentett ekkor Kanttal foglalkozni, mint a puszta erkölcs szintjére lealacsonyított vallás eszméjét hirdetni, és ezzel együtt a fennálló társadalmi rend békéjét veszélyeztetni. Vagyis a vitában való részvétel nem csupán fi lozófiai, vallási és politikai állásfoglalás volt, hanem a botránytémához kötődő sajtómegjelenés által a magyar gondolkodók figyelmének Széphalomra irányítását is jelentette egyben. Nem átlagos beszédszituációban állt tehát Kazinczy, mikor válaszrecenzióját közrebocsátotta. 1818 márciusának elején több csatornán keresztül is elindította az információfolyamot, de a tájékoztatottak köre még hetek múltán is bővült.499 Az első címzettek az ország egészen különböző részein éltek, különböző társadalmi rétegekkel érintkeztek, megfelelő módon biztosíthatták a hírek minél népesebb tábort érintő továbbterjedését, és nem tartoztak a Kazinczy által ellenségesnek vélt táborokba, amelyek a Dunántúlon és Debrecen tájékán koncentrálódtak. Ezek a címzettek és a későbbi olvasók a Kazinczy-levelek szövedékében a Tratt ner–Tóth-féle összeesküvés részleteinek ismertetése helyett csak annyiról értesültek, hogy 1817-ben napvilágra került egy recenzió, amelyre Márton István nem felelhetett, mert a cenzúra nem engedte megjelenni válaszát. A felelete Bécsben átment a cenzúrán, Márton József ki is nyomtattatta, Tratt nerhez küldte azzal a kéréssel, hogy kössék az 1818-as első kötethez, és vegyék fel a tartalomjegyzékbe. Ez nem teljesült, helyette viszont egy másik recenzió jelent meg a Tudományos Gyűjteményben. Szó sem esett arról, hogy az első szám mellett szétment volna Márton felelete, ahogy arról sem, hogy amellett a bizonyos második recenzió mellett egy szélsőségesen méltató kritika is megjelent a Márton kátéjával konkuráló könyvről, és hogy ez talán a könyv kiadója közbenjárásának is köszönhető. Jogos a kérdés: mi indokolja, hogy ezeket az információkat Kazinczy nem közölte? Másképpen fogalmazva: mi az, amit ennél fontosabbnak tartott közölni az olvasók táborával? Szinte minden esetben fontosnak tartotta megírni, hogy Mártont sem személyesen, sem levelek útján nem ismerte. Akkurátusan hozzáfűzte: igaz, hogy

1808-as bécsi útjáról hazafelé jövet Pápára is ellátogatott , de Márton Istvánnal ennek ellenére sem sikerült találkoznia. A levelek nagyobb hányadában megemlítette ezen kívül a Rostát, méghozzá a Mondolat párjaként:

498 499

A Pestalozzi-vitáról és Márton recenzióiról is lásd Perecz 1992; Balogh 2007. Például Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. március 1., in: KazLev, XV, 3561. lev., 493–495; Kazinczy Ferenc Cserey Miklósnak, Széphalom, 1818. március 2., in: KazLev, XV, 3563. lev., 498–502; Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1818. március 3., in: KazLev, XV, 3564. lev., 502– 509; Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1818. március 5., in: KazLev, XV, 3565. lev., 509–510.

128

Debreczen nem szenvedheti Mártont, mert ez Kant’ tanítványa. 1800 táján ellene Budai Ferencz, testvér bátyja Ésaiásnak, egy Mondolat forma Pasquillt íra; ’s minthogy az ember készebb felejteni a’ vett mint az adott bántást, Debreczen a’ maga haragjából Márton István ellen magához nem tud térni. A’ Moralis Keresztény Cathecismus a’ hamu alatt lappangó tüzet most ismét felgerjesztette. 500

Vagyis Kazinczy párhuzamba állította saját szakmai pályafutását Mártonéval. Annak idején, a Mondolat megjelenésekor egy rövid ideig még úgy gondolta, Márton István is részt vállalt a gúnyirat megírásában, de ezt az ötletet hamar elvetette. Miután a Mondolatot elolvasta, levelet írt Ruszek Józsefnek és Márton Istvánnak, hogy mint tudósok támogassák a jó ügyet. Ne a személyét, hanem a támogatásra érdemes ügyet: ezzel a szófordulattal élt, ahogy Mártonnal kapcsolatban is fogalmazott évekkel később, még A.-nak írt válaszában is. Kérésére akkor sem Ruszek, sem Márton István nem válaszolt. Természetesen megtudjuk azt is, hogy ő ellenben pártjára állt a jó ügynek, amíg Ruszek József az ő Kisfaludy békülésére írt levelét idegeneknek mutogatt a Kisfaludy őt nevetségessé tevő levele kíséretében. Eszerint a Kazinczy-levelek narratívájában a Mondolatnak és a Rostának köszönhetően Márton István és ő egy immorális úton előkészített , szervezett támadás áldozatai, azzal a különbséggel, hogy ő segítségére sietett a másik megtámadott nak, míg ez Márton Istvánról nem mondható el. Kazinczy azt írta, az „adott bántást” Debrecen nem felejtette el, ezért támadt újra Mártonra. Ezekből logikusan következhet egy rejtett konklúzió is, miszerint Márton példáján okulva Kazinczynak sem árt óvatosnak lennie egy erkölcstelen eszközöket alkalmazó, agresszív ellenféllel szemben (amilyet mondjuk a Tövisek és Virágok szúrásaival bőséggel szerezhetett), erről azonban nem esett szó. Antirecenziójában azt írta, hogy Debrecen azért támadta a kantianizmust, mert nyelvileg nem értette meg Kantot, Márton esetét pedig egyrészt a nyelvi jellegű tudományos vitákhoz, másrészt ismét egy új ponton a saját ortológiával való konfliktusához közelítette. Kazinczy ambivalens viszonyát Debrecennel (bármit is jelentett a „debreceniség” a szóhasználatában)501 élesen tükrözi ez az abszurd érvelés, amelynek igazságtartalma legalábbis nehezen hihető, mind az adott 500 501

Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. március 1., in: KazLev, XV, 3561. lev., 493–495. Itt: 493. Kazinczy „debreceniségről” vallott nézeteit, Debrecennel esett konfrontálódásának aspektusait vizsgálja: Bíró 2010: 214–223.

129



bántások felejthetősége, mind a csekély nyelvi kompetenciával rendelkező debreceniek tekintetében. Ezek a vonulatok nagyjából megjelentek a recenziós kötet előszavában és Kazinczy válaszrecenziójában is.502 Elgondolkodtató, hogy még a recenzió terjedelmesre nyúlt bevezetésében is hangsúlyt kapott, hogy Kazinczy nem ismerte sem Mártont, sem a bírálót. Szinte érthetetlen ez a deklaráció, különösen azért, mert több bekezdésnyire terjed kifejtése. Az olvasók bizonyos csoportjai számára viszont sajátos jelentéssel bírtak ezek a sorok. Például először is Márton István kátéja ellen fi nanciális okokból energiákat mozgósító szereplők, Tratt ner és Tóth Ferenc számára. Az ő nézőpontjukból ez burkolt elutasításként értelmezhető: az antirecenzens elhatárolódott magatartásformájuktól, továbbá biztosítja a maga tisztaságát, mert az ő fellépése hátterében nincsenek személyi összefonódások – nem úgy, mint a könyv második recenziója esetében volt tapasztalható. A kiadás érdekében Kazinczy szövetségre lépett a Magyar Kurírral, a recenzióskötetet a Kurír íveivel küldték szét a számok mellett. Az első perctől kezdve elzárkózott attól, hogy ráhasson a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségére: amikor először fontolgatta, hogy írni fog, az Erdélyi Muzéumban kívánta megjelentetni tanulmányát. Márton József viszont felolvasta Kazinczy antirecenzióját Pethe Ferencnek (vagy legalábbis erről tájékoztatta Kazinczyt), aki sajnálatát fejezte ki Kazinczy terveit illetően, és a Magyar Kurírt javasolta médiumként Kazinczy írása számára. 503 Az esetben az az érdekes, hogy Pethe ekkor a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségének a tagja, ez tehát részéről is a Tudományos Gyűjtemény elleni állásfoglalásként értelmezhető. Továbbvizsgálva a Mártonnal való kapcsolatáról szóló deklarációt: az, hogy Kazinczy Mártont nem ismerte, a katekizmus első és második bírálója számára

szintén egyedi üzenettel bírt. Ha ők bármilyen jellegű Márton személyéből fa kadó benyomásuknak teret engedtek a bírálatukkal kapcsolatosan, nem helyesen cselekedtek. Kazinczy egy hosszabb szakaszt idézett A. bírálatából kizárólag azért, hogy A.-ról bebizonyíthassa, belemosta a bírált könyv szerzőjének személyiségjegyeit és szakmai történetét a bírálatba, vagyis a személyeskedés vétségét követte el.

502

503

Antikritikája tartalmi részében Kazinczy bravúrosan elhárított a a recenzens vádjait, és kifejtette a saját vallási felekezetével kapcsolatos sérelmeit. Az igazi protestáns ezek szerint a heidelbergi kátét és a helvét hitvallást felekezete hivatalos állásfoglalásaként, de csupán emberi alkotásokként tartja számon, nem gondolja egyedül üdvözítőnek a vallását, az isteni parancsokat épp olyan vallási hittel teljesíti, amilyet különben a kategorikus imperatívusz parancsol, és úgy tartja, a gondolkodás nem távolíthatja el Istentől, ez a képessége is egy a tőle kapott ajándékok közül. Kazinczy törekszik arra, hogy ebben a kényes témában úgy nyilvánuljon meg, nehogy rá lehessen fogni, hogy a társadalmi és erkölcsi rendet veszélyezteti. Mindezek a vonulatok a levelekben szintén jelen vannak. Az antirecenzió élét növeli, hogy A. valóban protestáns, és ez nemcsak a Kazinczyt informáló levelekből vagy A. recenziójának tematikájából és okfejtéséből következtethető ki, hanem a recenzió helyesírásából is. Az is igaz, hogy Kazinczy a protestantizmus áldatlan állapotáról 1813-ban épp Tóth Ferenccel folytatott parázs vitát, talán ez is növeli a kálvinizmus-, és protestantizmusellenes sorok terjedelmét. A Tóth Ferencnek írt levelek nincsenek meg, csak Sipos Pálnak elküldött levélfogalmazványok ismertek két, egymástól eltérő változatban. Lásd Kazinczy Ferenc Sipos Pálnak, Széphalom, 1813. november 2., in: KazLev, XI, 2543. lev., 111–116. Itt: 111–116; 1813. november 23., in: KazLev, XI, 2554. lev., 142–146. Márton József Kazinczy Ferencnek, h. n., 1818. március 31. in: KazLev készülő pótkötet (Borsod-AbaújZemplén Megyei Levéltár).

130

Minden könyvet, melly a’ Keresztény Vallásra tartozó tiszta isméreteket, mellyek az ember’ valóságos boldogságának egyedűl való kútfejei, a’ hazafiak köztt terjeszti – – – nagy örömmel veszek kezembe. Légyen bár híja az illyennek – – csak kárt ne tegyen a’ fogyatkozás, a’ könyvet jónak és hasznosnak, Szerzőjét pedig dicséretre méltónak tartom. Így ítélek e’ Catechismus felöl is: Szerzőjének hazafiúi nemes buzgóságát, tanításbeli tüzét, szíves igyekezetét rég olta ismerem és becsűlöm; ámbár a’ módot, mellyel ezen igyekezetében gyakran élt, a’ határon túljárónak hallottam: mellyért azt mindenben helyben nem hagyhatom. Úgy van e most is mint régen, nem tudom. 504

Valóban érinti tehát a recenzens Márton személyét, mégis úgy tűnik, Kazinczy túlreagálja az esetet: Engedje kérdenünk A. Úr, mind ezeknek mi köze van a’ könyv’ megítéléséhez? ’s a’ Moralitás és Keresztyénség nem emlékeztetheté e’ A. Urat, hogy, a’ h a l l o t t a és n e m t u d j a mellett, egy d i t s é r e t r e m é l t ó n a k v a l l o t t embert vádolni, de ELHALLGATOTT vádja által (melly lehet méltó, de méltatlan is lehet; és a’ melly ellen, minthogy elhallgatott vád, a’ talán méltatlanúl Vádlott meg nem szólalhat) a’ mostani és jövendő korok előtt gyanúba hozni, sem nem Morális sem nem Keresztény cselekedet?505

Kazinczy A.-tól vett idézete, és válasza is kifejezetten hosszú antirecenziója arányait tekintve. Nyilván a sorok olvasóinak legnagyobb bázisát azoknak a köre tette, akik nem láttak a színfalak mögé. Számukra egyszerűen Kazinczynak a recenzióírás szabályairól alkotott véleményét mutatta ez a hosszúra nyújtott bevezetés: a tudományos közéletben kritikát írni kizárólag azért szabad, „mert a’ jó ügynek ’s az üldözött ártatlanságnak védelmére kelni Morális és Keresztyéni kötelesség, ’s jó embernek öröm.”506 504 505 506

Kazinczy 1818a: 94. Uo. 94–95. Uo. 93.

131



Mikor Kazinczy eldöntötte, hogy pártfogása alá veszi Márton írását, önérzetesen jegyezte meg: az ő neve az írás alatt fog állni.507 Leveleiben gyakran hangsúlyozta az anonim írások iránti ellenszenvét.508 Egyrészt ekkoriban általában véve izgatták a recenziók elméleti és gyakorlati kérdései a gondolkodókat. Másrészt a saját tapasztalaton alapuló előzmények is ide kapcsolódnak: és innen érthető meg a Mondolat vagy az őt mocskoló paszkvillusok íróinak kiderítésére irányuló erőfeszítés, amely különben évekkel később is foglalkoztatta őt. A szélesebb szövegkontextusból kiindulva érdemes elkülöníteni antirecenziója címzett jeinek egy speciális csoportját, amely azokat az írókat tömöríti, akiket Kazinczy ismeretlen ellenfeleiként (például a Mondolat íróiként, a ruszekes levelek névtelen másolóiként, a Lúdas Matyi talán elvétett szerzőjeként) tartott számon, vagyis a dunántúli írók köre, akik szerinte valószínűleg részben megegyeznek a Mondolatot író személyekkel. Ez a csoportosulás a nyilvánosság egy sajátos szegmensét képviseli. Egyik 1818. márciusi levelében Kazinczy így fogalmaz erről a csoportról:

nek nem dicsőség”.510 Kazinczyt bírálói öndicsérettel, és barátai, elvbarátai általi magasztaltatással vádolták. A nyilvánosság fórumain való válaszadás anélkül, hogy a felelet címzett jét annak írója megnevezné, ezzel a közlendőjét felé irányíthatná, mások előtti mentegetőzésként hathat. Különösen abban az esetben, ha olyan írásra kényszerül az író választ adni, amelyben nincsen deklarálva, csak sejthető, hogy ellene irányulna, vagy talán olyanra, amelyikre nincsen mód felelni (mint például egy nagy olvasott sággal bíró kéziratosan terjedő paszkvillus). Az utóbbi esetre példa Kisfaludy Sándor olyan nagymértékben elterjedt 1816. áprilisi levele (nincsen arra adat, hogy Kazinczy a másik két levelet is ismerné), az előbbire akár a Mondolat. A Kazinczy és Márton tudományos karrierje között hangsúlyozott párhuzam számos előnnyel kecsegtetett Kazinczy számára. Amíg Márton István számára a válaszadás fóruma nem volt biztosított, addig Kazinczy esetében a literátori imázsán ejtett sérülések okozói hiányoztak ahhoz, hogy vitába szállhasson velük. Jó eszköz volt tehát Márton ügye, egy az övétől független eset – ezt Márton személye és könyvének műfaja egyaránt biztosította –, mert alkalmat nyújtott arra, hogy Márton kátéját oltalma alá véve a kötet bevezetőjében, írói leveleiben, és magában az antirecenzióban azokat a pontokat hangsúlyozza, amelyek az őt ért támadásokat is jellemzik, kiállásában egyben felmutasson egy követendő, mintaértékű magatartásformát. A recenziós kötet egy valóban tudományos színvonalú vita egy példáját testesíti meg: az érvelő szövegek dialógus formában követik egymást, a hangnemet az ésszerűség, a gondolatmenetet a logikusság jellemzi. Egy speciális olvasótábor számára épp a tudományos jelleg folytán kerül pozitív fénybe Kazinczyt. A korabeli olvasók, akik ismerték vagy másolták a ruszekes paszkvillusköteteket, már azok címoldalán ezzel találják magukat szemben: Kisfaludy Sándornak és Kazinczy Ferencznek Fő Tisztelendő Ruszek Jósef Hajóti Apát Urhoz irt Tudományos Leveleik. 511 A címbéli „tudományos” jelző visszatérése és a kötetek stílusjegyei, a vitatott problémák fontossága (vihart kavart például, hogy Kisfaludy Téten született-e vagy Kámon, vagy hogy Báróczy Sándor kellemes megjelenésű személy volt-e avagy kellemetlen) nem csupán Kazinczy és Kisfaludy levélváltását hivatott paródiává formálni, hanem az egész nyelvújítás körüli csörte hangnemét is jellemezte, hiszen a levelekben a nyelvújítás által felhozott

– Engem Tuladuna (a’ Kisfaludi hada) azzal vádol, hogy én a’ Németek előtt (a’ Bécsi Annálisokban ’s Hálai Tud. Ujságban) mocskolom Íróinkat ’s ez által a’ Nemzetet – mintha a’ rossz Írót bántani nem volna szabad, és a’ ki ezt teszi, a’ Nemzetet sértené! – sőt azzal is vádolnak hazugúl és istentelenűl, hogy én magam kürtölgetem a’ magam magasztalásaimat – ’s így az okosság azt kívánná, hogy valamint már sok esztendők olta semmit nem recenseáltam, a’ Márton’ perébe se avatkozzam: de az illy bajba avatkozni kötelessége a’ jó embernek, kivált midőn látja, hogy sok köztt ünk az Arimathiai József. Én dicsekszem azzal, hogy engem a’ veszedelem nem igen ijeszt, mikor szükségesnek látom hogy szóljak. 509

Ez a vád bukkant fel Füredi Vida cikkében is, amely azonban csak három hónapra rá hagyta el a nyomdát. Ugyanakkor éppen ez a vád már Kisfaludy Sándor Ruszekhez írott legelső levelében is olvasható: „kivált a’ német tudós újságokban, Kazinczy önmagának, és másoknak, (kik imádóji) legcsekélyebb darabjait is olly fennyen dícséri, és magasztallya, a’ miként a’ legnagyobb Remekeket sem lehetne jobban […]. Az illy ok nélkűl való, és aprólékokra vesztegetett erőszakos dicséretek, ’s mintegy öszvebeszéllett egymásnak magasztalása nemzetünk507

508

509

„Én nagy ellensége vagyok az anonymus írásoknak; hamis gyanúkra vonják a mostaniakat, a maradékot pedig elgyötrik. Nevemet a recensio alatt fogja találni a Tek. Úr.” Kazinczy Ferenc Kis Józsefnek, Széphalom, 1818. március 29., in: KazLev, XV, 3578. lev., 545–547. Itt: 546. Kazinczy Ferenc Kis Józsefnek, Széphalom, 1818. március 29., in: KazLev, XV, 3578. lev., 545–547. Itt: 546; Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, h. n., 1819. február 13., in: KazLev, XVI, 3700. lev., 296. Itt: 296; Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. február 16., in: KazLev, XVI, 3702. lev., 298–300. Itt: 299. Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1818. március 16., in: KazLev, XV, 3571. lev., 528–530. Itt: 529.

132

510

511

Kisfaludy Sándor Ruszek Józsefnek, Sümegh, 1816. április 17., in: Kisfaludy 1892–1893: VIII, 280– 292. Itt: 283–284. OSZK Kt, Oct. Hung. 1230. További példányokon is olvasható a jelző: Kisfaludy Sándornak és Kazinczy Ferencznek Fő Tisztelendő Ruszek Jósef Hahóti Apát Urhoz irt Tudományos leveleik (OSZK Kt, Oct. Hung. 376.); Kazinczy Ferencnek és Kisfaludy Sándornak Fő Tisztelendő Ruszek József Hahóti Apát Urhoz irt Tudományos Leveleik (MTAKK, Ms 1346.); Kazinczy Ferencznek és Kisfaludy Sándornak Fő Tisztelendő Ruszek József Hahóti Apát Úrhoz írott Tudományos Levelek (MTAKK, M. Ir. Lev. 8r. 3. II.).

133



tételeket vitatták meg. Innen látható, hogy Márton István ügye milyen jelentős előnyt biztosított Kazinczy számára, mert a dunántúli teológus személyében egy olyan szereplőt segített, akinek tudományos munkássága elismert, de semminemű emberi kapcsolat nem mutatható ki között ük. És aki ráadásul őt a Mondolat idején nem vette pártfogása alá, még a levélben megfogalmazott kérés ellenére sem, vagyis semmi esetre sem tartozott az őt bearanyozó írótársak közé. Kazinczy antirecenziójának a kritikusok névtelenségét és személyeskedését pellengérre állító aránytalanságait ebből a perspektívából tekintve a katekizmus mellett i állásfoglalás rejtett apológiaként is értelmezhető. Mert Márton recenzenseit bírálva, az elvárt tudósi magatartásforma reprezentálásával ugyanis diszkvalifi kálja a Mondolat eljárásmódját, Kisfaludy vádjait, s ezzel együtt az írások tudományos munkásságára és hírnevére gyakorolt hatását is.

Újabb fordulat csak október táján következett be, vagyis nemcsak N., hanem már Füredi Vida írásának megjelenése után. Új motívum tűnt fel ekkor leveleiben: a Márton István és Luther Márton között vont párhuzam, amelyet előbbi éles fogalmazásmódja hívott elő Kazinczyban. „Ez a’ Tudósunk második Luther, ’s ha az, hogy ő a’ XIV. százban élt, míg Luther a’ XVIban, érdemét fogyasztja: az hogy a’ Wittenbergi Barátot Fejedelmek védelmezték, azt pedig senki sem védelmezi, viszont ennek adja az elsőséget. ’S mellyike vítt-meg inkább az I g a z ér t?”515 Nem könnyű eldönteni, hogy a párhuzam szerény vagy szerénykedő-e, hiszen a rokonítás eleve sántít: Márton nem áll védelem nélkül, sőt Kazinczy mellett Pálóczi Horváth Ádám is szellemi pártfogása alá vette munkáját, ő is publikált a recenziós kötetben. Egy másik helyen Kazinczy azt írta, hogy míg Luthert a fejedelem megvédte, addig Mártont elnyomta.516 Kérdés, hogy ki az, aki a tudományos haladást gátló „fejedelemmel” szembeszállhat, milyen hatalommal rendelkezik, és milyen erőket tud mozgósítani, amikor az „igazság ügye” forog veszélyben? Kazinczy 1819-ben maga válaszolta meg ezeket a kérdéseket. Akkor ugyanis, amikor 1819 elején hírt kapott a Tudományos Gyűjtemény év eleji első szerkesztőségi üléséről.517 Itt a szerkesztőségi tagok döntést hoztak: a folyóiratban eztán nem jelenhet meg sem névtelen, sem személyeskedő írás. Hogy Kazinczynak szerencséje volt-e vagy valóban hatással volt a folyóirat-szerkesztőkre, arról csak találgatások kockáztathatók meg. Annyit lehet tudni, hogy a folyóirat szabályozása elvileg már jóval korábban is különös figyelmet tanúsított a névtelen írások iránt. Az 1818. január 27-i szerkesztőségi ülés 3. pontja szerint:

3. ÖNIMÁZSÉPÍTÉS A KA ZINCZY-LEVELEKBEN

A Márton István recenziói kapcsán indult történet azonban itt még nem ért véget. Kazinczy néhány hónappal később, 1818. június 8-án Fejér Györgyöt levélben kérte arra, hogy a szerkesztőségben kiadásra váró N.-nek írott antikritikáját ne publikálja. 512 A Márton kapcsán írt cikke ekkor már rég készen volt (márciusra fejezte be),513 de még nem jelent meg.514 A levél rövid, más témája nincs, kizárólag egyetlen rendkívül nyomatékos kérést fejt ki indoklással, miszerint nem szeretné, ha a kezdeti tervek szerint, a Tudományos Gyűjtemény 1818. évi hatodik kötetében jönne ki N.-nek írt válasza. Fejér teljesítette Kazinczy kérését, az antirecenzió publikálásáig jó pár hónap eltelt, s csak a következő év negyedik számában jelent meg az írása. A javítások elvégzéséhez talán ennél rövidebb idő is elég lett volna. 512

513

514

„Anticriticám eddig kezében vagyon Fő Tisztelendő Úrnak. Az vala kérésem ez eránt, hogy ha nem lehetetlen, a’ Júniusi Kötetben vétessék-fel. E’ kérésemet most vissza vonom. A’ legszorosb vizsgálatok alá veszem minduntalan theoriámat, praxisomat, ’s a’ czélt a’ melly ezt tanítani ’s igy dolgozni indit, ’s nem felejtem hogy én is ember vagyok, megtévedhettem; nem felejtem hogy Ellenkezőimnek lehet igazok, ’s öszve-hasonlítgatom ezeknek állításaikat a’ magaméival. Ez éjjel esett-le szemeimről a’ hályog; lehetetlen hogy ők hamisnak leljék a’ tanítást, de attól félnek, hogy veszedelmes ne legyen, mert gyakorlatban embereink a’ Gramm és a’ Szokás tanulását és tiszteletét szükségtelennek tarthatnák. Szükség tehát hogy őket ez eránt megnyugtassam, ’s úgy szóljak, hogy a’ tanúlatlan veszedelemre ne vitessék. Ma indúl a’ Posta, ’s az uj Anticriticám addig el nem készülhet. Méltóztassék tehát megelégedni addig, míg az Anticriticát a’ jövő postán elküldhetem, e’ jelentésemmel, mellyet azon kérésemmel rekesztek-be, hogy a’ Redactio kezében lévő Anticriticám sajtó alá ne adassék.” Kazinczy Ferenc Fejér Györgynek, h. n., 1818. június 8., in: KazLev, XXIII, 5825. lev., 262–264. Itt: 264. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. március 1., in: KazLev, XV, 3561. lev., 493–495. Itt: 493. A recenziós kötet bevezetésének dátuma: 1818. árpilis 13. Lásd: Kazinczy 1818a: 6. Csak júliusra jelenik meg, lásd Kazinczy Ferenc Horváth Ádámnak, 1818. július 2., in: KazLev, XVI, 3623. lev., 105–106. Itt: 105.

134

3szor A’ be küldött Munkák között találtatván némellyek mellyeknek szerzöi neveiket alá nem jegyzették Ne hogy illyeknek kinyomtatása után a’ T. Gy. szerzöinek Egyesületétet [!] valamily kérdés érdekelhesse és az a’ nem esmert szerzőnek vélekedéséért felelni tartozzon az illyen munkák mind addig még a’ béküldöktől mint sajátok el nem fogadtatnak ki nyomtatásra nem érdemittetnek. Szabadságában lesz mind azon által a’ szerzőnek a’ mint kivánni fogja a’ ki nyomtatandó munka után nevét akár kinyomtattatni, akár a’ kinyomtatástól meg kéméltetni. 518 515

516

517

518

Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1818. november 10., in: KazLev, XVI, 3667. lev., 233–234. Itt: 234. Kazinczy Ferenc Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1818. október 27., in: KazLev, XVI, 3656. lev., 210–214. Itt: 212. Kazinczy Ferenc Báró Wécsey Pálnak, Széphalom, 1819. február 10., in: KazLev, XVI, 3698. lev., 293–294. Itt: 293; Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. február 16., in: KazLev, XVI, 3702. lev., 298–300. Itt: 299; Kazinczy Ferenc Helmeczy Mihálynak, Széphalom, 1819. február 17., in: KazLev, XVI, 3703. lev., 300–303. Itt: 301–302; Kazinczy Ferenc Bilkey Pap Ferencnek, Széphalom, 1819. február 28., in: KazLev, XVI, 3709. lev., 312–313. Itt: 313; Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1819. március 7., in: KazLev, XVI, 3711. lev., 315–319. Itt: 318–319. Ezt a szakaszt már korábban is szükséges volt idéznem. OSZK Kt, Fol. Hung. 4., 47v.

135



Vagyis a szerkesztőség hónapokkal a Mártonhoz kötődő recenziós kötet megjelenése előtt konstatálta a problémát. Igaz, az intézkedés nem volt radikális, hiszen csak arról határoztak, hogy a munkát valakinek sajátjának kell elfogadnia, még akkor is, ha utána mégis arról rendelkeznék, hogy névtelenül jelenjen meg a műve. 1819-ben szigorúbbá válik a szabályozás, névtelen írások semmilyen formában nem jelenhetnek meg többé, és erről az év első számában is nyilatkozatot tettek. 519 Igen tanulságos, ahogyan Kazinczy a fejleményeket a levéláramlásba eresztette.

névtelen személy bírálta: „Füredi Vidának Értekezését eggy Anonymus derekasan megkefélte a’ Júniusi Kötetben. Mint Márton István Úr örvende, hogy bennem ügyének pártfogójára talált, úgy örültem én, hogy a’ zavart fejű, szívű, ’s előadású ember megkeféltetett.”523 Nem valószínű, hogy Kazinczy előre kitervelte volna a lépéseket, vagyis ütemtervet készített volna, amely meghatározza az események sorrendjét és ritmusát: először kiválaszt egy botránytémát, amire minél többen felkapják a fejüket, majd a választás eredményeként bekapcsolódik a Márton-vitába, aztán megvárja míg a Magyar Kurír mellékleteként a széles nyilvánosság számára olvashatóvá válik az írása, amelyben többek között a névtelenség és a személyeskedés ellen szónokol. Eztán kivárja, amíg lecsillapodnak az események, végül megjelenteti feleletét N.-nek és válaszol Füredi Vidának, ugyanakkor gondosan ügyel arra, hogy egyrészt a Márton-ügyről nagy intenzitással számoljon be leveleiben, de a publikációi tartalmáról ne engedje információhoz a vitapartnereit. Sokkal valószínűbb, hogy csak az események áramlásába sikerült ilyen szerencséses megkapaszkodnia. Az viszont bizonyos, hogy Márton katekizmusának bírálatai felé még az eset részleteivel való megismerkedés előtt nagy vehemenciával fordult, mégpedig azért, mert személyes érintettsége folytán épp különös figyelmet tanúsított a recenzió alakuló műfaja, valamint a Tudományos Gyűjtemény iránt. Ekkoriban írt engesztelő levelet például Sípos Józsefnek a Tudományos Gyűjtemény 1817. évi utolsó számában részben Sípos írásáról szóló recenziója miatt 524 (amely, nem mellékesen, Sípos munkájának második recenziója volt a Tudományos Gyűjteményben). Pálóczi Horváth Ádámnak szóló levele tematikáját tekintve pedig teljes egészében a műfaj létjogosultsága mellett i apológia. 525 Fejér egyik levelében arról tájékoztatta, hogy a Tudományos Gyűjteményben egy recenziókról szóló írás fog megjelenni – a levéldátum alapján kikövetkeztethető: ez Füredi Vida írása – tehát egy bizonyos körben ismert volt a kortársak körében is, hogy a téma különösen foglalkoztatta őt (másrészt Fejér is láthatta, hogy a dolgozat Kazinczyt bírálja). 526 A Márton-eset tehát Kazinczy önimázsteremtő stratégiájának részeként, a névtelenség elleni, s egyben a tudományos recenzióírás mellett i érvként jelenik meg. Mint említettem, a káté kritikája eleinte a jogosan erős, 527 később az igazságtalan kritika példája gyanánt, és nem ritkán saját recenziói oppozíciója-

Örvendek hogy a’ literárius despotismusnak magamat ellene vetettem, ’s a’ Pápai Catechism. Védelme által megmutattam a’ Tud. Gyűjt. Redactiójának, a’ mit az a’ Január. Kötet első lapjaiban maga is megismer, hogy bántó irást valaki ellen felvenni ’s a’ feleletet fel nem venni, ’s a’ mellett egy újabb igazságtalan Recensiót ismét felvenni, igen nagy igazságtalanság, ’s ollyan, a’ mi arra kényszerít bennünket, hogy más helytt szólaljunk-meg. 520

Ilyen és ehhez hasonló sorok tömkelegével bombázta levélpartnereit. 521 Január utolsó napjaitól március végéig hét személynek írta meg ezt az önigazolást, s ez az a pont, amikorra a fent említett halasztás is beérett, és megjelent a Tudományos Gyűjtemény 1819. évi negyedik számában N.-nek írt válasza. A különös csak az, hogy 1818. május 27-i, vagyis egy évvel korábbi dátummal. 522 Nem állnak rendelkezésre adatok arra nézvést, hogy Kazinczy az eredeti szövegváltozatot jelentette-e meg a Tudományos Gyűjteményben, vagy a dátumot változatlanul hagyva megváltoztatta a szöveget. Az viszont megállapítható, hogy egy a fentihez hasonló levéldömping némiképp formálja az olvasói elváráshorizontot és kevesebb támadási felületet hagy a szerzőn. Azon a szerzőn, aki ebben az időszakban javában dolgozik a művén, amely után a tervek szerint talán többé „nem kell megszólalnia”: az Orthologus és Neologuson. A Márton-ügy és a saját szakmai-irodalmi-nyelvészeti tárgyú vitái között vont párhuzam hosszú ideig hivatkozási pont maradt még. Akkor is fenntartotta, mikor 1819 közepén Füredi Vida írását a Tudományos Gyűjteményben egy másik 519 520

521

522

[Név nélkül] 1819. A névtelenségről: 7. oldal 6. és 7. pontja. Kazinczy Ferenc Helmeczy Mihálynak, Széphalom, 1819. február 17., in: KazLev, XVI, 3703. lev., 300–303. Itt: 301. Kazinczy Ferenc Báró Vécsey Pálnak, Széphalom, 1819. február 10., in: KazLev, XVI, 3698. lev., 293– 294. Itt: 293; Kazinczy Ferenc Dessewff y Józsefnek, h. n., 1819. február 13., in: KazLev, XVI, 3700. lev., 296. Itt: 296; Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. február 16., in: KazLev, XVI, 3702. lev., 298–300. Itt: 299; Kazinczy Ferenc Bilkey Pap Ferencnek, Széphalom, 1819. február 28., in: KazLev, XVI, 3709. lev., 312–313. Itt: 312; Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1819. március 7., in: KazLev, XVI, 3711. lev., 315–319. Itt: 319; Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. március 16., in: KazLev, XVI, 3718. lev., 330–333. Itt: 332. Kazinczy 1819a: 120–126.

136

523 524 525 526 527

Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1819. július 18., in: KazLev, XVI, 3763. lev., 454-456. Itt: 455. Kazinczy Ferenc Sípos Józsefnek, h. n., 1818. március 7., in: KazLev, XV, 3566. lev., 510–511. Kazinczy Ferenc Horváth Ádámnak, Széphalom, 1818. március 15., in: KazLev, XV, 3569. lev., 519–522. Fejér György Kazinczy Ferencnek, Pest, 1818. május 18., in: KazLev, XVI, 3597. lev., 37. Itt: 37. Például Kazinczy Ferenc Szabó Jánosnak, Széphalom, 1817. november 13., in: KazLev, XV, 3507. lev., 353–355. Itt: 354.

137



ként jelent meg a levelekben, s ez a tematikus kötődés a későbbiekben sem szűnt meg. Az események egymásutánjában a Kazinczy által írt levelekben és recenziójának textusaiban kirajzolódik egy hősies, az igazságtalanul bántalmazott, kapcsolati rendszer tekintetében a gyengébb pozícióval bíró felet támogató, 528 hatalmi túlkapásokat megtorló, a jó ügyért harcoló literátor imázsa, aki tollával tudományos egzisztenciát, narratív jelenlétet biztosít a védelmezett jének, akit nem személyes indokból támogat, továbbá hatással van a tudományos élet vezető folyóiratának szerkesztői gyakorlatára, és ezáltal a kritikaírás szabályai fölött is befolyást gyakorol. Az 1819-es év eleji levéldömping narratívája felelevenítette a Tudományok országában529 győzedelmes Kazinczy képét, aki a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségét arra kényszerítette, arról győzte meg, hogy anonim és személyeskedő írásokat ne jelentessen meg, továbbá, aki más literátorok által egyelőre érintetlen maradt, hiszen az ellene irányuló támadások szabálytalanok voltak. A Márton István mellett i állásfoglalás persze ugyanúgy válasz volt a Dunántúlon ellene acsarkodóknak: a Kisfaludy-levelek terjesztése miatt morálisan kifogásolható Ruszek Józsefnek és kisebb mértékben, de valamennyire Kisfaludy Sándornak. A későbbi heroikus hangnemet pedig az is magyarázza, hogy Kazinczy N.-ben a dunántúli Pázmándi Horváth Endrét, Füredi Vidában pedig a dunántúli nomen collectivumot azonosítja – így amikor írásaik megjelentek, ők is társultak a fölényesen legyőzött körhöz. Márton további tudományos pályafutása alátámasztotta a Kazinczy által megrajzolt harcos, győzedelmes literátor imázsát. Márton még 1819-ben, a recenziós kötet kiadásának idején megírta Kazinczynak, hogy a válaszadásban és a kötet megszerkesztésében anyagi mozgatók irányították: teljes nyíltsággal közölte, szeretné, ha készülő fi lozófiájára előfizetőket szerezne a vitának köszönhetően. Főleg a recenziós kötet végén álló elméleti írásától remélt sokat:

A nem kicsit nyers és nyíltszavú levélre Kazinczy válasza sajnos nem ismert. Szintén 1819-ben A’ pap és a’ doctor a sínylődő Kánt körűl531 című, a sors fintora folytán ismét névtelenül megjelent gúnyirat néhány szakaszát és a doktor szerepét a szerző Márton István karakterének szentelte. A gúnyirat szerint Kant fi lozófiája haldoklik, a halálos ágynál megjelenik a doktor, aki orvosi szereket javasol, és a pap, aki vigasztal, bátorít és az örökkévalóságra készítgeti a beteget. A rendes doktorok, vagyis a „tzéhbeli közönséges Philosopusok”532 nem tudtak segíteni szereikkel, míg végül megjelenik a félreérthetetlenül felismerhető Márton.

Az egész organismussa ugy bele van a Philosophiába szőve, hogy az olvasó ha tsak nem bikfa tapló, felébred a Critica Philosophiának ohajtására – – – és osztán talán talán a Praenumerálásra is. Szén égetőnek – ugy é? – tőkénn a szeme! – Per se! – Természettel szegény a Kalvinista tudós! – Nekem pedig még familiám is van – mit táplálni kell!!! Nem ereszkedhetem ki nagyon vén koromra!530 528

529

530

Vö. „Én ezen Munkámon kimondhatatlanúl gyönyörködöm; hérósa vagyok az Igazságnak, ’s Mártont lelkesen védelmezém gonosz bántója ellen.” Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1818. március 21., in: KazLev, XV, 3573. lev., 532–538. Itt: 535. Vö. Kazinczy Ferenc Buczy Emilnek, Széphalom, 1819. március 18., in: KazLev, XVI, 3719. lev., 333–336. Itt: 334–335. Kazinczy összefoglalja az elmúlt hónapok recenziós vitáinak eseményeit, epizódszerűen említi Márton ügyében való fellépését is. Fejtegetésének zárlata: „Ezek istentelenségek, és erőszakok, pedig [a] Tudományok országában erőszaknak nincs helye.” Márton István Kazinczy Ferencnek, Pápa, 1818. szeptember 17., in: KazLev, XVI, 3639. lev., 138–140. Itt: 140.

138

De bezzeg a’ Papi ranggal élő Doktor se vesztegle […] mindjárt fut, lót, haragjában Mondolatossá lész, segedelemért folyamodik fűhöz, fához, még ollyanokhoz is […], kik a’ dologban való járatlanságokat megvallani szégyenelvén, közönségesen a nyavalyákról tartottak unalmas beszédeket; eggyik nevezetesen beszélgete a’ Beteg felett az új Catechismus’ származásáról, ennek Recensenseit pírongatta[.]

Felebaráti szeretetre hívta fel a figyelmet és új szókat alkotott, amilyen a szobra, szellem, gyönyör, továbbá grammatikai jegyzéseket tett.533 A tudományos narratívában tehát, bár éppen fi lozófiai dilettánsként, de megjelent Kazinczy alakja, méghozzá „mondolatosként” (itt: újítóként), a védelmező pozíciójában. A gúnyirat írója kiemelte még azt is, hogy Kazinczy a recenzenseket „pírongatta”, tehát a kortársak számára is hangsúlyos volt az első két recenzens bírálói eljárásmódjával kapcsolatos kritikája, mert egyéb pírongatásként értékelhető nem nagyon található a szövegben. Márton gyógymódjának zseniális humorú leírásában pedig feltűnt a recenziós kötet is. A doktor először értelmetlen szavakat halandzsázott a betegágy felett („Jankó, bankó, ista, pista, suska, puska”) – a varázslórítust idéző sorok Márton M. A.-nak írott válaszában olvashatók 534 – a leírással Márton hozzáértése vonatik kétségbe. Eztán magnetizált: „13 árkusnyi únalmas beszéddel a’ körűl állokat elaltatja.” Utána elektrizált: „a’ kik eddig a’ Beteget gyógyítani mérészlették, sőt még a’ beteg körűl átsorgokat is ökölnyi electrica lángokkal ütteti ’s perzselteti, sőt némelly menyköveit, hogy súlyosabbak légyenek, igen magas helyre, Bétsbe felviteti, ’s onnan nagy zuhanással a’ régi gyógyítókra sűrűen szóratja le” – Bécsben jelent meg ugyanis a recenziós kötet, melyet a Magyar Kurír mellett kaphatott meg az olvasótábor, ahogyan ez 531

532 533 534

[Rozgonyi] 1819. A címből is látszik, hogy a papot Pucz Antalra formázza a szerző. Az 50 oldalnyi írásnak csak első 10 oldala kapcsolódik Márton munkásságához. Uo. 4. Uo. 7. Kazinczy 1818a: 15.

139


a „gyógyítás” további fázisaiból is kivehető. Hánytat: vagyis ügyesen elintézi, hogy ne csak a gyógyítók, hanem azok is, akik Kantról soha sem hallottak „hetenként fölöstökömre, gyomor émelyítő 16 Ipecacuanha dózisokat (a’ Bétsi Újsághoz tsatolt, a’ leg nagyobb p e d a n t i s m u s s a l v. tanítói kevélységgel írtt Feleletek’ Darabjait) vegyenek bé, ’s másokkal egygyütt szenyvedjenek.”535 Az elektrizálás és hánytatás az ívenként megjelenő recenziós kötetet formázza, amely ilyenformán a kortársi vélekedés szerint is széles rétegekhez jutott el. A gúnyirat zárlata valamelyest rávilágít arra is, hogy mit jelenthetett Márton számára Kazinczy védelme. „Míg amaz igen szaporító Atyának, Aeolusnak sok fijai, ’s leányai lésznek, míg a’ Mondolatos Társaság, melly óltalma alá vette, fenn áll, míg az éhes emberek éhségek’ elűzésére tőltetlen rákkal élnek: addig el nem enyészik a’ Kánt’ Philosophiája!”536 A gúnyirat textusaiban tehát Kazinczy fellépése kulturális egzisztenciát jelent a fi lozófiai irányzat és egyben pápai képviselője számára is a tudományos diskurzusban – Kazinczy segítői szerepkörben való önpozícionálása tehát ebből a szempontból sikeresnek tekinthető. Kazinczy érdeklődését persze A’ pap és a’ doctor nem keltette fel, pedig levélben felhívták a figyelmét a megjelenésére. 537 Neki az esetre nem a kantianizmus kiegyensúlyozottabb nyilvánossága miatt volt szüksége, hanem a névtelen, támadó hangú szövegekkel szemben való egyetlen lehetséges apológia nyilvánosságra hozatalához, valamint az írói csatározások kedvezőbb alaphangjának megteremtéséhez. A kötet teret nyitott , hogy személyazonosság ismerete nélkül is válaszolni tudjon a névtelen írásokra, valamint lehetővé tette, hogy amikor N.-nek írt válaszát publikálta, illetve Füredi Vidának felelve az Orthologus és Neologus; nálunk és más nemzeteknél című tanulmányát fogalmazta, már nem kellett az alacsony vádaskodásokkal foglalkoznia.

Hatodik fejezet

AZ ORTHOLOGUS ÉS NEOLOGUS KÉZIRATOS VÁLTOZATÁNAK ÉRTELMEZÉSE

Az elmúlt kétszáz évben az Orthologus és Neologusnak 538 egy 1819 óta több alkalommal is megjelentetett szövegváltozata állt a kutatók érdeklődésének homlokterében. Annak ellenére, hogy a kéziratos szövegváltozatok 539 létezése ismert volt, hiszen a hagyaték katalógusa említést tesz ezekről, furcsa módon eddig senki sem próbálkozott a szöveg újraolvasásával, így természetesen nyomtatásba sem kerülhetett a korpusz. 540 Ez annál is inkább sajnálatos, mert a tanulmány piszkozatai, variánsai és véglegesített szövegpéldányai egy új, elméleti szinten sokkal határozottabban kikristályosodott beszédpozíciót rögzítenek, mint a Tudományos Gyűjteményben és a jóval később megjelent szövegkiadások. A dolgozatnak öt edíciója létezik a Tudományos Gyűjteményben olvashatón kívül – ahhoz képest, hogy Kazinczy legjelentősebb esszéjéről van szó, ez nem is olyan sok. A 19. században már nem adták ki újra, ami azt jelzi, inkább a 20. században kezdték el érdemeit felfedezni, mégpedig a nyelvészek. Ez a momentum elég furcsa helyzetet teremt, hiszen Kazinczy nyelvi újításait éppen a grammatikusok támadták a 19. század elején. A tanulmányt Balassa József publikálta 1904-ben, egy Kazinczy nyelvújításhoz kapcsolódó szövegeit tartalmazó szöveggyűjteményben.541 Ezután Vajthó László 1931-ben, Kazinczy halálának századik évfordulója alkalmából rendezte sajtó alá, szépirodalmi írásai, életrajzi szövegei, fordításai, néhány értekezése és levele kíséretében, vagyis a tanulmány egy ünnepi szöveggyűjteményben bukkant fel újra, az életmű sokféleségében elrendezve.542 Vajthó lábjegyzeteket is fűzött a tanulmányhoz, amelyek jobbára Kazinczy más írásaiból származó idézetek. Ám ezek relevanciája igen csekély, nem kis fejtörést okoz annak megfejtése, miért éppen az adott szakaszok kerültek lábjegyzetbe. A kiadó címhez kapcsolt kommentárja szerint ez „Kazinczy legkitűnőbb értekezése. […] Ebben mondja ki, hogy az ő elmélete nem a neologismus, hanem a syncretismus.”543 Mindkét említett kiadás a Tudományos 538

535 536 537

[Rozgonyi] 1819: 7–9. Az Ipecacuanha egyfajta hánytatószer. Uo. 53. „Méltóztatott é olvasni a’ Putz Antal Úr Elmélkedései visgálását ezen tzimű munkába: A’ Pap és a’ Doctor a’ sinlódó Kánt körül?” Szabó János Kazinczy Ferencnek, Pest, 1819. július 10., in: KazLev, XVI, 3761. lev., 449–452. Itt: 452.

140

539 540 541 542 543

A tanulmány keletkezéstörténetét lásd Czifra 2011a. MTAKK, K631, 34r–55v.; autográf kézirat. Egyik töredékének ismert csak kiadása: Kazinczy 1826. Balassa 1904: 46–68. Vajthó [1931]: 81–91. Uo. 81.

141


A Z ORTHOLOGUS ÉS NEOLOGUS K ÉZIR ATOS VÁ LTOZATÁ NA K ÉRTELM EZÉSE

Gyűjtemény szövegváltozatát vette alapul, de utóbbi azt csonkítva adta, három ponttal jelölve azokat a részeket, ahol valami kimaradt – anélkül, hogy a kipontozás jelentését felfedte volna. Vajthó olyannyira szabadon bánt a szöveggel, hogy az utolsó mondatot is törölte, és az „A maradék tanuja lesz tetteinknek; rettegjük ítéletét” után pontozást illesztett, majd lábjegyzetben három, a nyelv fejlődését igazoló idézettel zárta a szöveget. Ezután egy 1960-as szöveggyűjteményben jelent meg újra Kazinczy tanulmánya, a Magyar Klasszikusok sorozat Szauder Józsefné válogatta kötetében, mely a szerző halálának 200. évfordulóját követő évben jelent meg egyéb cikkek és tanulmányok között. 544 A tematikusan a dolgozathoz társított szövegeket felölelő fejezet alcíme: Harcban a nyelvújításért,545 vagyis a szövegrendezés felhasználta a mű születését övező és a korszak eseménytörténetének bemutatására gyakran alkalmazott harci metaforikát. Utána a jól ismert Magyar Remekírók sorozatban jelent meg a tanulmány 1979-ben. 546 A kiadó kommentárja, szinte szó szerint megismétli az előző kiadás jegyzetét: „Kazinczynak kétségkívül legszebb, legelmélyültebb tanulmánya, legszabatosabb meghatározásával annak, amit nyelvi síkon tennie szabad az írónak. Megjelent a Tudományos Gyűjtemény 1819. novemberi számában. A szöveget innen közöljük. Ezzel a cikkel zárult a nyelvújítási harc.”547 Amilyen tárgyilagos és kanonikus igényű a magyarázat, olyan alapos a szövegközlés; hátul magyarázó jegyzetek segítik a befogadást. Az ötödik kiadás szintén Szauderné 1960-as kiadására épült. Szalai Anna Pennaháborúk – Nyelvi és irodalmi viták 548 című szöveggyűjteményében a Nyelvújítási harc fejezetének záródarabja Kazinczy tanulmánya a Mondolat és a Felelet a Mondolatra után. A szövegkiadáshoz névmutató kapcsolódik és egy oldalnál rövidebb eseménytörténet vezeti be a három kiemelt tanulmányt. A kiadások sora ezzel lezárult: a szöveg minden esetben a Tudományos Gyűjteményből került közlésre, egy egységes, kompakt szöveget közvetít, s ezért a kísérőszövegek és kommentárok is a kanonikus olvasást segítik elő. Ettől nem sokban különbözik a mű huszadik századi fogadtatása sem. A szakirodalom egységes képet mutat a tízes évek végétől, és ehhez el kell tekintenie a tanulmány variánsaitól. Az Orthologus és Neologus esetében olyan szöveggel van dolgunk, amely Kazinczy életében megjelent, 549 ismeretesek továbbá a publikáción ejtett kritikai

változtatások, és még a szövegkiadások is jobbára hitelesen, bár a szerző javításai nélkül adták ki a tanulmányt. Azt azonban nem vették figyelembe, hogy Kazinczy maga nevezte meg a szöveg végső változatát egy másik dolgozat formájában. A Kazinczy-hagyaték mérete sem indokolhatja a szövegkiadások alapszöveg-választását, mert bár a fő hagyatéknak még az összefoglaló katalógusa is csak 1993-ban jelent meg, jócskán ismerünk példát arra, hogy a hagyaték nem átláthatatlan. Ezt a Pályám emlékezete legújabb kiadása 550 is tanúsítja. A kéziratos szövegek mellőzése hátterében egy sajátos irodalomtudományos att itűd áll. Az 1910-es évek után, a levelezés összkiadásának lezárultát követően ugyanis nem jellemző a Kazinczy-kéziratokkal való bíbelődés. Az irodalomtudósok, kevés kivétellel, a Gutenberg-galaxis végtelenjében, nyomtatott szövegekkel dolgoznak. Csakhogy hiába 400 éves Gutenberg találmánya 1840-ben: a 19. század elejének Magyarországán a könyvek világa mellett egy kéziratos galaxis is létezett, és ennek hatása elég világosan kimutatható, ha a kéziratok felől olvasunk.

544 545 546 547 548 549

Kazinczy 1960: 194–211. Uo. 640. Kazinczy 1979: 813–834. Uo. 920. Szalai 1980: 546–562. Bár a Pályám emlékezete Kazinczy életében nem jelent meg teljes terjedelmében, a kéziratokhoz való viszonyulás szempontjából nagyon hasonlít az Orthologus és Neologuséhoz a kiadástörténete. A Pályám emlékezete kiadásai éppen így, korábban publikált szövegekre épültek, a kéziratos szövegek variabilitá-

142

1. AZ ORTHOLOGUS ÉS NEOLOGUS MODERN RECEPCIÓJA

Az Orthologus és Neologus című tanulmányt igazán alaposan alig vizsgálták: a kevés kivétel közé tartozik Bíró Ferenc elemzése és Csetri Lajos interpretációja. 551 Ezeket a vizsgálatokat is beleértve megfigyelhető, hogy a szakirodalom egyöntetűen egy történeti narratíva határpontjaként, a nyelvújítás korszakát lezáró végpontként jeleníti meg a tanulmányt. Mivel a szövegek elsősorban a nagy narratíva bemutatására törekszenek, a kiemelt két tanulmányon kívül az elemzések nem igazán elmélyültek, inkább érintőlegesen tesznek néhány megállapítást a nyelvújítás diadalának ismertetése során, és alig bocsátkoznak részletekbe. A csata kognitív metaforájának nyelvi eszköztárát mozgósítva érvel a szakirodalom éppen úgy, mint ahogyan a Kazinczy szövegek és a korabeli szimpatizánsok és elvbarátok. 552 Az írások két szempontot emelnek ki, egyrészt

550 551 552

sáról nem véve tudomást. Orbán László 2002-es tanulmányában (Orbán 2002.) sorra veszi az autobiogra fi kus szövegek változatait, és kimutatja, hogy a megjelent szövegek közül egyik sem vezethető vissza valamelyik teljes kéziratos szövegváltozatra. A dolgozat végén Orbán összefoglaló táblázatba listázza a Pályám emlékezete és más önéletírások kéziratait és kiadásait, illetve Toldy listáját a Kazinczy Gábor tulajdonában lévő kéziratokról. Kazinczy 2009c. Csetri 1990: 86–98; Bíró 2010: 637–648. Legyen elég csak néhány példát felsorolni: „A Kazinczy és a Dunán túli írók között helyreállt béke megpecsétlése a harcz elméleti befejezésének. A pártok vezérei lerakják fegyvereiket s az irodalmi élet pezsgő vérkeringésétől várják az irodalmi nyelv egysége fejlődését.” Váczy 1909b: 7; „A küzdelem ezek után is folytatódott röpiratokban, könyvek elő- és utószavaiban és jegyzeteiben, továbbá magánlevelekben,

143



hogy Kazinczy tanulmánya a legalább (de inkább több mint) egy évtizede tartó vitairodalom zárószövege, 553 valamint hogy a cikk elsöprő hatású győzelmet aratott a nyelvújítás frontján. Miután státuszát egybehangzóan jelölik ki, az irodalmi nyelv, sőt az irodalmi élet előretöréséről írnak, 554 amely ezáltal mintegy okozatává válik Kazinczy cikkének. A kultikus nyelv tónusain csendül fel a történet végkifejlete a Kazinczy-levelezés sajtó alá rendezőjének akadémiai székfoglaló beszédében:

fogadtatás az elbeszélésben egy jelképes szövetséggel folytatódik: Kazinczy és Kisfaludy Sándor békülésével. 557 Az esemény kontextusba emelése az 1908 – vagyis Füredi Vida Kisfaludyval való azonosítása – után keletkezett szakszövegek esetében558 kimondatlanul is egy nagyon erős következtetést implikál. Tudniillik azt, hogy az Orthologus és Neologus ihletője, vagyis a tanulmányt cikke által inspiráló Füredi Vida is belátta érvei hiányosságait, illetve számára is elfogadhatóak voltak Kazinczy összeegyeztető sorai, és ezzel a szöveg sikere teljesnek tekinthető. Egy küzdelmes csaták sorában megvívott harc diadalmas végpontjaként, és a nemzeti nyelvű költészet virágzó korszakának, az akadémiai mozgalom, a nyelvészeti munkák és lexikonok hosszú sorának kezdőállomásaként jelenik meg az Orthologus és Neologus. A szakirodalom diakronikus szemléletének köszönhetően a történet láncszemeiként megjelenő események egymás okozataivá és következményeivé válnak, még ha ehhez néha az időrenden változtatni is kell. Így társulhat az Orthologus és Neologus sikerének ismertetéséhez Kazinczy keszthelyi megjutalmaztatása Horváth Jánosnál: „Kazinczy értekezésének megnyugtató hatása lett, vele a harc tulajdonképpen befejeztetett. Dunántúl részéről is hozzájárultak az ellentétek enyhítéséhez: az 1818-i helikoni ünnepen már neki is ültettek fát, mire ő a következő év elején megírta költői levelét Festetics Györgyhöz”. 559 A szigorú időrendet követő Horváth mindezt az Orthologus és Neologus ismertetése után közli, holott az eset korábban történt. Ha nem valósulna meg a helycsere, az rontaná a történet dramaturgiáját. A visszatekintő elbeszélői szempontnak köszönhetően egy másik időrendi torzítás is tapasztalható – és nem csupán egy irodalomtörténész szövegében. Teleki József pályamunkája560 szintén az Orthologus és

Az izgató vezér látnoki lélekkel tekint a jövőbe s az ifjabb írókat a felvirágzó irodalom képviselőiként üdvözli; és maga pedig belenyugszik azon gondolatba, hogy ő és pályatársai mihamar csak a multéi lesznek. Nem is szorul most már fegyvertársakra, hogy eszméit győzelemre segítsék, mert az ő irányában megindult irodalmi fejlődésnek természetes rendje biztosítja azt. Felesleges többé minden szó, minden érv. A új írók művei a legékesebben szóló bizonyítékok, hogy az újítás szelleme mikép indította haladásnak a nemzetet. „Nekem – írja Döbrenteinek már 1822 decz. 23-án, midőn ez nyiltan megmondja mesterének, hogy csak azokat magasztalja, a kik »a neologia felén állanak« – semmi szükségem a győzedelemnek ezen újabb jelére: Hebe és Aurora végtől-végig azt kiáltják, s a kérdés örökre le van döntve.” Íme tehát a nyelvújító harczot, mely a tízes évek vége felé éri el tetőpontját: a húszas évek elején nyomon követi a győzelem, s a megalakult Akadémiának már csak a befejezett tényekkel kellett számolni. 555

Mintha a politikai és hírlapirodalomtól kezdve a modern regény- és a szótárírói irodalomig és később a nyelvészet területén jelentkező új neológiai és új ortológiai mozgalomig – s ezzel már igazán az 1850-es, sőt az 1860-as éveknél járunk –, mindennek Kazinczy és tanulmánya állnának a hátterében.556 A pozitív

553

554

555 556

majd 1817-től a Tudományos Gyűjtemény című folyóirat lapjain. A vitát, mely mint ismeretes, a neológusok győzelmével végződött, elvi síkon Kazinczynak Orthologus és Neologus; nálunk és más nemzeteknél című tanulmánya zárta le 1819-ben.” Zsilinszky 2003: 96; „A tanulmány hatása mind a két táborban szinte egyhangúan a legkedvezőbb volt. Hívei dicsőítik, az egyeztetők örvendenek, az ellenfelek megnyugszanak, hisz minden ellentét ki van egyenlítve; a harcban senki sem lett vesztessé, mindenki nyert, gyarapodott , legtöbbet a magyar nyelv ügye.” Tolnai 1929: 137; „A harc sokszor volt szenvedélyes és igazságtalan, s az nemcsak a pártharcok természetéből folyt.” Horváth János 1956: 119–136. „Kazinczy értekezésének megnyugtató hatása lett , vele a harc tulajdonképpen befejeztetett .” Horváth János 1956: 129. „A Kazinczy és a Dunán túli írók között helyreállt béke megpecsétlése a harcz elméleti befejezésének. A pártok vezérei lerakják fegyvereiket s az irodalmi élet pezsgő vérkeringésétől várják az irodalmi nyelv egysége fejlődését.” Váczy 1909b: 7. Uo. 8. „Kazinczy joggal kereshette a békét, mert harcának eredményei meggyőzték győzelméről. Már a Tud. Gyűjtemény kötetei, még ellenfeleinek dolgozataiban is, az ő irányában haladnak. Külsőleg az újuló

144

557

558 559 560

nyelv, belsőleg a sokoldalú érdeklődés és kivált a vizsgálódás szabadsága és ösztöne az ő eszméit hirdetik. A teljes győzelmet azonban a két zsebkönyv: Igaz Sámuel Hebe-je (megjel. 1825, május) és Kisfaludy Károly Aurórá-ja (augusztus) jelentette.” Tolnai 1929: 147; Horváth János szerint: „A nyelvújítás elvi győzelme hát a húszas évekre biztosítva volt. Hátra volt beteljesedése irodalmi gyakorlatban és életben. […] Az elkövetkezendő valóságot elméleti fejtegetésben igen bölcsen előlegezte Teleki József (László fi a, az Akadémia leendő első elnöke) a Marcibányi-bizott ság pályakérdésére írt feleletében (A magyar nyelvnek tökéletesítése 1821); […]. A húszas évek zsebkönyveinek (Hébe, Auróra), immár nem fordító, hanem eredeti költői, majd a modern regényirodalom (Jósika); a politikai- és hirlapirodalomban Széchenyi – (az ő szavai: ön, ildom, Budapest) –, a tudományban a mindenestől neológ Akadémia, annak is kivált szak- és műszótára (1835, 1838), s a harmincas-negyvenes években felburjánzó szótárirodalom: nemcsak megrögzítik, hanem tovább is fejlesztik az eddigi eredményeket.” Horváth János 1956: 130–131. „Mikor a haladó idővel kiderül, hogy nincs is már szépíró, aki ne lenne neológus, íróknak: költőknek nem lett nehéz a lényegre nézve egymást megérteniök. […] Mihelyt ezt Kazinczy kellőképp megmagyarázta: megtörténhetett a két „egyéniség”: ő és Kisfaludy Sándor, kibékülése.” Uo. 130. Tolnainál: Kisfaludy „elfogadja a békejobbot”. Tolnai 1929: 146–147; Horváth János 1936: 32. Ebben az évben leplezi le Füredi Vidát Viszota Gyula. Lásd Viszota 1907: 81–100. Horváth János 1956: 129. „A gyakorlati részletkérdések tisztázását Teleki József gróf (utóbb a Magyar Tudós Társaság első elnöke) végezte el A’ magyar nyelvnek tökélletesítése új szavak és új szóllásmódok által című tanulmányában

145



Neologushoz kapcsolva épül be az érvelésbe, pedig azt a szerző az Orthologus és Neologus kiadásánál korábban írta és később publikálta. Itt sokan azt sem felejtik el megemlíteni, hogy nem kisebb író hivatkozott Kazinczyra könyvében, mint maga a Magyar Tudós Társaság első elnöke. 561 Mintha ez a jóval később megszerzett pozíció is növelné Kazinczy szövegének értékét. A szakirodalom egyöntetűen ítéli meg az Orthologus és Neologus szerkezetét is: a tanulmányt logikus felépítésűnek 562 és meggyőzően érvelőnek tartja, 563 de ebben nem csak struktúrája, hanem az érvelő személy problémához való hozzáállása és elbeszélői att itűdje egyaránt közrejátszik. Gyakran emelik ki nyugodt hangnemét és a higgadt, nem túlzó érvek alkalmazását:564 Mezei Márta diplomatikusnak nevezi, Csetri Lajos többször is használja a szimpatikus, rokonszenves kifejezést a tanulmánnyal kapcsolatban. 565 Sokan idézik azonban a szöveget anélkül, hogy interpretálnák a kiemelt szakaszt. Van, aki a tanulmány gondolatmenetét egymást követő idézetek soraként adja vissza, és ahol a neológusok és ortológusok leírását közvetíti, szinte dialógusformába állítja a citátumokat. 566 Tartalmi ismertetésen az ilyen elemzések nem merészkednek túl: a kiragadott sorok valamilyen magától értetődő, magyarázatra nem szoruló értelmet hordoznak. Ha csupán néhány mondatnyi tér áll rendelkezésre az Orthologus és Neologus jellemzésére, akkor leggyakrabban a tüzes neológusról és tüzes ortológusról szóló szövegrészt emelik ki – vagyis azt a néhány mondatot, amely az első megjelenés fórumán, a Tudományos Gyűjteményben kapitálissal van szedve. Csak néhányan említik a szöveg ellentmondásosságát. 567 A hatvanas évek reprezentatív irodalomtörténete a nyilvánvaló ideologikus alaphangnak köszönhetően „dialektikusnak” nevezi a megfogalmazást a „jól és szépen…” kezdetű szakaszra utalva. 568 Horváth János Kazinczy jelleméből eredezteti a – szóhasz-

nálatával élve – „paradox” megfogalmazást.569 Senki nem jegyzi meg, hogy a cikk esetleg hiányos lehet, annak ellenére sem, hogy a szerző több helyütt említi ezt jó néhány levelében. Az ortológusok táborának foghíjas leírását ugyan többen konstatálják, de hasonló módon nem sejtenek töredékességet a háttérben. Az elemzések megállapítják, hogy az összes a tanulmányban felsorolt személy neológus, és az ortológusok táborát egyetlen író alkotja, Teleki József. Kazinczy innen tekintve könnyen helyezkedik metapozícióba, hiszen jóformán csak egyetlen személytől kell eltávolodnia, mégpedig a neológia rokonszenves leírása által. Az is szokásosnak tekinthető, hogy a húszas évek nyelvészeti jellegű vitái a szakirodalomban csak futólag kerülnek ismertetésre. Mint teljesen jelentéktelen szöveget említik a többi között Batsányi János az Orthologus és Neologusra írt válaszát is. 570 Vagyis arról nem esik szó, hogy a baráti visszajelzéseken túl Kazinczy cikkének ismeretes kortársi olvasata is, amely még ha „nem is rendítette meg az elért eredményeket”571 – mert ennyiben azért meg szokás említeni és egyben elsúlytalanítani a szöveget – azért mégsem szabad megfeledkezni róla.

561 562

563

564

565 566 567 568

(1821), amelyben tudós felkészültséggel, az akkori hazai és nemzetközi szakirodalom ismeretében rendszerezte a nyelvújítás kérdéseit, vizsgálta lehetőségeit és határait, és határozott an állást foglalt a neológia mellett .” Zsilinszky 2003: 96. Idézet nélkül: Tolnai 1929: 137; Váczy 1909b: 6–7. Tolnai 1929: 138; Horváth János 1956: 131. „Kazinczy ebben az értekezésben fejti ki legrészletesebben és legvilágosabban nyelvujítási elveit s ezzel akarta a harcot végleg eldönteni.” Balassa 1904: 6. „Sohasem emelkedett Kazinczy olyan magasra, mint ebben a tanulmányban. Az eszmék kristály tisztasága, a fogalmazás szabatossága, az előadás remek szépsége páratlanná teszi fejtegetéseit, nemcsak a maga munkáinak sorában, hanem egész irodalmunk hasonló művei közt is.” Tolnai 1929: 137. „Kazinczy itt másképen beszél mint előbb. Hangja nyugodt, érvei általánosságban elfogadhatók, véleménye nem túlzott .” Viszota 1907: 88.; „Kazinczy […] a Füredi Vida-féle támadásokra felelni készült, de többé nem támadólag, hanem békítőleg.” Tolnai 1929: 132. Mezei 1994: 147; Csetri 1990: 92–95. Tolnai 1929: 134–137. „Néhol azonban látszólag frappáns érvelése már a szofi zma határát súrolja”. Csetri 1990: 92. „A neológia elveit mély dialektikával fogalmazza meg”. Pándi 1965: 279.

146

2. EGY ASZIMMETRIKUS ELLENFOGALOM LEBONTÁSA

Akárhonnan is tekintjük, a címben említett két fogalom – ortológia és neológia – meghatározása nem összhangon alapul a nyelvújítás narratívájában. Az ortológus csoport kívülről kerül meghatározásra, mégpedig olyan módon, hogy lekicsinylő árnyalat is rávetül a jelentésére. Ez az árny a neológia önelnevezéséből értelmezhető és a másik fél elismerésének kizárásán alapul. Az ehhez hasonló hozzárendeléseket nevezi Reinhart Koselleck „aszimmetrikusnak”. 572 569

570

571 572

„Ami aztán az egész tanulmány végeredményét illeti, az ő »synkretizmusá«-ban mindenesetre van valami paradox, de ily összeegyeztetéseknek az alig elkerülhető jellemük, másfelől Kazinczy egész idealizmusában mindig volt valami paradox […], mint minden olyan érzelmes idealizmusban, melyhez túléles elme teremt elméletet; a paradoxban kedvét is lelte, mint mély, nehezen érthető, nem közönséges megkülönböztető gondolkodási képletben. Így e látszólagos megalkuvásban is kielégítette hiúságát ez a paradox fenntartás: »Jól és szépen« – tehát az új iskola szerint – »az ír, aki tüzes orthologus és tüzes neologus egyszersmind, s egységességben és ellenkezésben van önmagával«.” Horváth János 1956: 128. „Kazinczynak értekezése: az Orthológus, és Teleki József pályanyertes könyve elméletben eldöntötte a nyelvújítási harcot.” Tolnai Vilmos úgy fogalmaz, hogy a további cikkek sora (Horváth József Elek, Beregszászi, Batsányi) „meg nem ingathatta az elért eredményeket”. Tolnai 1929: 146; „Nem szűnnek meg a csatározások sem; van még ortológia, de hatástalan (mint Batsányi támadása, vagy a P. Thewrewk Józseféi); Döbrentei csak elvben visszakozik a neológiától, mert Kazinczytól is elhidegült, valójában újító marad, Széchenyinek egyik nyelvi tanácsadója; (az ő szavai: élc, történelem, s Buda magyar határnevei). Annál több a túlzó neológia, mintha csak most szabadult volna fel igazán.” Horváth János 1956: 131. Persze azért van ellenpont is, bár még a 19. század terméseként: Takáts Sándor bekezdéseken át sorolja és ismerteti az Orthologus és Neologus utáni vitairodalmat. Lásd Takáts Sándor 1892: 109–111. Tolnai 1929: 146. „Az egyik esetben összhang van a két elnevezés között , vagyis aközött , ahogyan a mindenkori személy hívja önmagát és ahogyan mások nevezik őt, a másik esetben viszont ugyanazon személy vonatkozásában

147



Az ilyen „egyenlőtlenül ellentétes ellenfogalmakat az jellemzi” – írja Koselleck – „hogy saját pozíciójukat szívesen határozzák meg olyan kritériumok szerint, hogy az abból adódó ellenpozíció csak tagadható legyen.”573 Pontosan ez történik az ortológiával és neológiával is Kazinczynál: az újítókkal szemben határozták meg az ortológusok vélt táborát, így az a benyomás keletkezik, mintha ők ellenezték volna a különben magától értetődően helyeslendő nyelvi újításokat. Csetri Lajos monográfiája óta azonban egyöntetűen elfogadott, hogy az ortológusok táborát nem lehetséges az újítás vs. nem újítás dichotómiája szerint meghatározni. 574 Az ortológusok is újítottak, a neológiától való elvi különbözésüket szélesebb nyelvfi lozófiai, grammatikai és stilisztikai eszköztár használatával lehet csak vázolni, de annyi bizonyos, hogy nem az különbözteti meg őket a neológiától, hogy az újítástól elhatárolódtak volna. A „múltbeli szóhasználat megkérdőjelezése”575 – amelyet Koselleck sürget – tehát megtörtént, Csetri Lajos eredményeit szakmai konszenzus helyesli. Ezen az úton tovább haladva megkísérlem a csoportok újbóli meghatározását az Orthologus és Neologus későbbi, bővebb változata értelmezésével. Mivel a szöveg saját fogalmazványaiból és variánsaiból álló kontextusa új perspektívát nyit meg, megvilágítja a korábbi fejezetekben érintett kérdéseket és lehetőséget ad az ortológusok táborának újradefi niálására. A két variáns egymáshoz való viszonyát vizsgálva nehéz megállapítani, hogy az első és a második változat különböző szövegrészei milyen sorrendben keletkeztek. Két megoldás lehetséges: vagy eleve rövidebb volt az augusztusi dátumú szöveg, és újabb bekezdésekkel bővült novemberre. Az is lehetséges azonban, hogy az augusztusi szöveg eredetileg hosszabb volt, és Kazinczy törölt belőle, nehogy több részletben hozza le a folyóirat. Ez esetben a novemberi változat lényegében nem jelent tartalmi bővülést, hanem az augusztusi szövegből korábban kitörölt szakaszok kerültek vissza. Ez a kérdés eldönthetetlen, de mivel a két szöveg bekezdéseinek mikroszerkezete alig különbözik, 576 ezért

feltételezhető, hogy a novemberi szövegváltozat a megjelent tanulmányhoz képest jelentős tartalmi változásokon nem eshetett át. Mindkét tanulmány bevezetője a nyelvi változások keletkezésére mutat rá kezdő lépésként, és ebből a folyamatból, annak támogatóiból és ellenzőiből formálja meg a két tábor, az ortológus és neológus csoport körvonalait. (1) A folyamat természetes voltát hangsúlyozza: a nyelvváltozásból fakadó vitákon minden nemzetnek át kell esnie, de csak ott mehet végbe sikeresen, ahol csupán az ügy érdekei és nem kívülálló okok vezetik a vitatkozókat. 577 A külső szempontok ilyen korai felvetése nem meglepő, és előrevetíti, hogy ez a szegmens még elő fog kerülni az érvelésben. A vita hevességét a magyar nemzeti karakterrel és a véleményszabadsággal magyarázza, 578 s azt természetes folyamatként mutatja be, amelynek lefolyásában minden épp zajló esemény rendjén való – sőt, akár nagyobb viták sem volnának károsak, mert hamarabb bekövetkezne a kívánt változás. Csakhogy ez a tétel nem konszenzuális a korabeli tudományos diskurzusban és a szatirikus irodalomban sem: a vitaindító Füredi Vida például nem így vélekedett. A bevezető szakasz Füredi Vida dolgozatára való utalással zárul: elutasítja Füredi vádjait, hogy magát magasztalta volna osztrák folyóiratokban, illetve egyéb, Füredi által nem is említett , de szokásosan Kazinczyt érő vádakat is elutasít. A kéziratos változatban ez a szakasz kicsit hosszabb is, mint a nyomtatott változatban (4). A témamegjelölés szerint a két fél, az ortológus és neológus érveinek ütköztetése fog következni. Ennek megfelelően a tárgyalás az ortológusok és neológusok partíciójával indít: mindkét fél a nemzetiség összetartó erejét tiszteli a magyar nyelvben, de az egyik oldal elutasítja a nyelvi változásokat, mert elfajzást lát bennük – a másik viszont keresi az újítást, és más nemzetek példáján okulva lát hozzá a módosításhoz. (5) Itt történik meg az ortológia egyenlőtlenül ellentétes defi niálása. A kirekesztést csak erősíti, hogy a további szakaszok a nyelvi változás mecha-

573 574 575

576

már ellentét fejeződik ki az önmegjelölés és az idegenek általi elnevezés között . Az egyik esetben a nyelv tartalmazza a másik elismerését, a másik esetben viszont lekicsinylő jelentés csúszik a névbe, úgyhogy a másik fél csak megszólítva érezheti magát, de nem elismerve. Az ilyen ellentétes hozzárendeléseket »aszimmetrikusnak« nevezzük; használatukban egyoldalúság és egyenlőtlenség figyelhető meg.” Koselleck 1997: 6. Uo. 12. Csetri 1990. „Különösen az ellentétpárokban használt fogalmak alkalmasak arra, hogy a különböző csoportok között fennálló tényleges viszonyok és különbségek sokrétűségét átalakítsák, mégpedig úgy, hogy részint erőszakot követnek el az érintetteken, akik – ezzel arányban – éppen ezáltal tesznek szert politikai akcióképességre. Egy ilyen jellegű dinamika felismerése érdekében szükség van magának a múltbeli szóhasználatnak a megkérdőjelezésére.” Koselleck 1997: 11. Kazinczy szövege a számos, úgyszintén kéziratosan fennmaradt töredékekkel és fogalmazványokkal, valamint későbbi variánsokkal együtt Kazinczy műveinek kritikai kiadássorozatában fog megjelenni

148

577

578

más nyelvészeti és irodalomtörténeti tárgyú szövegek kíséretében. A szövegvariánsokkal együtt az Orthologus és Neologus szövegkomplexum terjedelme tíz ív. Jelen pillanatban sajnos csak a kéziratos változatra lehetett volna hivatkozni, ezért a függelékben a novemberi dátumú szövegvariáns átiratát párhuzamosan közlöm a Tudományos Gyűjteményben megjelent dolgozatt al. A főszövegben olvasható, zárójelbe tett számok a párhuzamos szövegkiadás bekezdéseire utalnak. A homályosabb helyek megvilágítására olykor idéznem kellett a többi töredékből is, amennyiben ott bővebb a megfogalmazás, de tartalmában nem módosult a szöveg. Ilyenkor azonban az egyszerűség kedvéért már a lábjegyzetben hivatkozom a szövegre. Mivel ezeknek a töredékeknek a kiadását ebben a terjedelemben nem lehetett megoldani, itt már a kéziratra hivatkozom. „Melly hasznunkra lehet csak e’ részben is, hogy a’ Tud. Gyüjtem. tisztelt Kiadóji a’ perlő felekezet’ vélekedéseinek helyt adnak Köteteikben, magok a’ perben nem csak Bírák lenni nem akarván, de nem is vévén részt. A’ hol a’ Közlők ezt teszik, és a’ hol a’ Perlők csak a’ dolog, nem egyéb miatt is, tusakodnak, ’s a’ hol az emberi szív’ erőtlenségeit fékben tartja a’ Tudományok’ szeretete és a’ Hazáé, az ügy ott győzni fog.” (2). „Szabad emberek köztt zajosabbak a’ tanácskozások mint a’ hol a’ rabcsoport felett pattog az ostor, mint a’ hol a’ láncz’ csörgése ollykor a’ Jókat is elnémítja”. (3).

149



nizmusainak természetességéről szólnak. A nyelv eszközjellegéből következik, hogy az azt beszélő nép átalakulása a nyelv változását vonja maga után. Érthető tehát, hogy amely csoportosulás nem támogatja az egész nemzet szempontjából fontos folyamatot az nem nyerhet méltánylást. A nyelvfejlődés csúcsára az írók közössége által alkotott nyelvállapot kerül, amely a nemzet változásától függően ismét hanyatlásnak vagy fejlődésnek van kitéve. (6) A magyar nyelv fejlődésének fázisait a nyelvemlék-irodalom és későbbi írók művei demonstrálják. (7–11) A nyelvállapotok történetét eszerint Kazinczy írók hoz, azaz írott alkotásokhoz köti, a következő szakaszok így az irodalmi nyelv alakulását vázolják. Az ív Zrínyiig felfelé tart, de az utána következő írók megakasztják az átalakulást. Ennek vallási okok állnak a hátterében:579 a bekezdés katolikus írókat sorol a magyar nyelv előrevivőiként, majd a fejlődés megakasztójaként a reformációt nevezi meg, amely a köznép nyelvi regiszterében kívánt hittérítés által érvényesülni és nem a nyelv esztétikai szempontjait, hanem az érthetőséget helyezte előtérbe. Verseghyék vallási alapú kezdeményezésével tehát elvi síkon találkozik álláspontja. Gyöngyösi műveiben (8) és Haller (9) fordításaiban már a nyelvi hanyatlás nyomai mutatkoznak meg, amelyben Báróczy, Barcsay, Bessenyei, majd Baróti Szabó, Révai és Rájnis hoztak újra előrelépést (10). Az ő művészetük megosztotta az olvasók táborát, xenologizmusaik nem mindenki előtt találtak elismerésre: ekkor fogalmazódott meg először a nyelvrontás panasza. (10) Barótit a műveltebb olvasók örömmel fogadták, a műveletlenebbek viszont nem mertek véleményt formálni, hogy saját olvasatlanságukat leplezzék. (11) Baróti ellenzőinek ilyetén jellemzése (ti. hogy költészetének megítélésére az olvasott ság van befolyással) jelöli Kazinczy értékítéletét és lehetetleníti el a neológia nyelvrontásban körvonalazódó önmeghatározását. Ekkor lépett színre iskolaformálóként Ráday, aki maga köré vonzott más művelt hazafiakat, s megismertette velük az angol, francia, német és olasz írókat. (11) Kitérőként megemlíti a Ráday-nem születését és Virágot, aki az időmértékes verselés meghonosításával nyert helyet a literátorok között . Az ő sorukat a kéziratos változat Kis János nevével bővíti ki. (11) Ahogyan arra Batsányi válasza is utal, Kazinczy ezekben a szakaszokban lényegében irodalomtörténetet ír, és csak részben nyelvtörténetet. Az irodalmi nyelv előmenetele szempontjából fontosnak ítélt szerzőknél nem felejti el megjegyezni, hogy melyik nemzet irodalma tett rájuk hatást. De amíg Gyöngyösi és Haller esetében nem volt termékeny a külföldi minta, a 18. század végének írói hatékonyan forgatták a nemzetközi irodalmat.

A felsorolt írók sorát Teleki József folytatja, aki külföldi tanulmányai ellenére ugyan elvetette a nyelvi újításokat, mégis maradandót alkotott. Az ő nevét Pálóczi Horváth Ádáméval egészíti ki a kéziratos szöveg. A nyomtatott változatnak valamelyest ellentmondva, a kéziratos dolgozat főszövegével dialógusba lépve Kazinczy a bekezdéshez fűzött lábjegyzetben a hiperortológia szemszögéből olvassa Telekit, és több olyan újítást szemelget írásaiból, amelyek már nem megfelelőek a radikális ortológusok számára (12). Vagyis azt bizonyítja, hogy az ortológia dísze is élt a nyelv változtatásának jogával. Ezek a sorok – amelyek nem találhatóak meg a Tudományos Gyűjteményben – még jobban kitágítják a nyelvi újítók körét, mint eddig ismeretes volt, hiszen a szélsőséges szempontnak köszönhetően teljes mértékben felszámolódik a „régibb szín” kedvelőinek tábora. A bekezdés legfontosabb állítása az, hogy az ortológiát nem lehet kizárólag a nyelvi újításokhoz való írói viszonyulás alapján meghatározni, mert ebből a szempontból minden író neológusnak számít. Az ortológia defi níciója tehát módosul, de nem derül még ki pontosan, milyen módon. A sor Báróczy és Baróti követőivel (az újítókkal) folytatódik, akik három csoportra szakadnak – szemben a nyomtatott szöveggel, ahol még csak két tábor van megnevezve.580 (13) Az első csoport szélsőségesen xenologizál („a külföldi Írókat, hol sietésből, hol ügyetlenségből szorosabban követték mint illett”), a második latinizál („a’ deák szín lepte-el írásaikat”), de nem a klasszikus latin szerint581 – amely valószínűleg az egyházi latinságra való utalás – a harmadik tábor pedig minden külföldi mintától mereven elzárkózik. A három iskolához viszonyítva Kazinczy középre orientálódik: „Látánk a’ megtévedést, ’s […] eggyesíténk a’ mit a három Iskola’ tanításaiban jónak találtunk”. (13) Ehhez hasonló a megfogalmazás a Tudományos Gyűjtemény cikkében is, de ott még csak a két csoporton kívül helyezi el azt a közösséget, amellyel többes szám első személyben azonosul: „Látánk ezt, ’s […] eggyesíténk a’ két hős által ajánlott szereket.” (13) Mivel ezek a mondatok tömörségükben elég nehezen értelmezhetők a bővebb szövegekhez érdemes folyamodni. Az Orthologus és Neologus harmadik töredékében ez a szakasz így olvasható: „Látánk a’ megtévedést, […] eggyesíténk a’ mit mind a’ három félnél jónak találtunk, hogy mindenik’ érdemét magunkévá tehessük, mindenik’ hibáját elkerülhessük, ’s beszédünk az Újak’ szépségével ’s a’ Régiek’ méltóságával, nemességével, tömöttségével ’s erejével ragyoghasson.”582 Az itt körvonalazott iskola nem egyezik egyik létező

579

581

„A’ vallásbeli versenygések úgy kívánák, hogy Íróink ne minél szebben írjanak, hanem minél érthetőbben, ’s ne keveseknek, hanem mindennek; ’s a’ darabos, de erős, lelkes beszéd görgővé, folyóvá, könnyenérthetővé leve, ’s erőtlenné ’s lelketlenné eggyszersmind.” (7)

150

580

582

„A’ Báróczi’ és Baróti’ követőjinek eggyik fele a’ széptelen Erő, a’ másik az erőtlen Szép felé tévedezett , eggy harmadik sereg pedig a’ régi szín mellett marada-meg, ’s így Literatúránk’ mívelőji háromfelé szakadtak.” (13) A második töredékben bővebben: „hogy írásaikat nem a’ Római, hanem a’ deák szín lepte-el”. (MTAKK, K631, 60b) MTAKK, K631, 65a.

151



iránnyal sem, hanem egy azoktól különböző metairányzat. A kéziratos, 1819. novemberi szövegváltozatban syncretismusnak hívja ezt az új iskolát, viszont nyomban törli is az ide tartozó megjegyzést (eszerint: „eggyesíténk a’ mit a három Iskola’ tanításaiban jónak találtunk, <’s így Iskolánk’ neve nem Neologia, hanem Syncretismus, de a’ mit sem barátink, sem ellenségink nem látnak.>„; 13). A törlés nem elvi megfontolásból történt, hanem retorikai korrekció eredménye: az utolsó szakaszokban ugyanis ismét előkerül majd ez az új metafogalom, de akkor már megfelelő felvezetés és érvelés után. A fogalom bevezetése itt még nincsen megalapozva, ezért kell vesznie. A törlés előtt i mondat még így is megteremtett egy új, a többi iskola, az ortológia és neológia fölé helyezett, azokat korrigáló irányzatot, amely mi-helyzetben beszél. Talán a szövegalakulás mechanizmusa ragadható meg itt, az a pont, amikor a neológiából való kilépés ilyenformán, egy új fogalom bevezetése által felmerült. Ez könnyen meglehet, mivel a publikált szövegben még nem szerepel a szinkretizmus fogalma, és viszonylag későn bukkan fel a levelekben is.583 Ennyiben tehát különbözik a kéziratos szöveg, de amint ez látszani fog, lényegi változás még így sem történik. Miután saját iskoláját elhelyezi a nyelvújítás palettáján, a nyelvújítás hasznosságának vizsgálatát célozza meg. (15) Ismét Füredi Vidára utalva védőbeszédet ír, amelynek részét képezi azoknak az íróknak a névsora, akik hozzá hasonlóan újítottak. (16) Ezen a listán merül fel Verseghy Ferenc neve is (a Tudományos Gyűjteményben csak a műve említése által), közvetlenül Füredi Vidáé mellé helyezve. 584 Innentől a kéziratos dolgozat és a nyomtatott szöveg érvelése elválik egymástól, hogy egy későbbi ponton újra összetalálkozzanak. A kéziratos tanulmány itt egy hosszabb olyan szakaszt tartalmaz, amely nem jelent meg 1819-ben (30–41). Ez azt jelenti, hogy a Tudományos Gyűjteményben közzétett szövegnek nem csak a vége, hanem a középső része is átdolgozásra került. Ezekben a kézírásos bekezdésekben a történeti szálat folytatva Kazinczy a neológia túlbillenéséről ír, amely teljes természetességgel vezet a másik oldal ellenállásához: „íme ismét új Iskolát látunk megnyilni, melly azon van, hogy örök újításinkat elakassza, különözésinket Eggységgé változtassa, mind azt, a’ mi közzénk, a’ Szokás és Grammatica’ törvényei ellen, vagy e’ törvényeknek szoros javalása nélkül, becsúszott, kihányja, ’s így a’ Nyelvet természeti tisztaságára visszatérítse.” (30)

A keletkezéstörténettel két dolgot fogadtat el a táborok viszonyát illetően: a neológia korábbi képződmény az „új Iskolánál”, az ortológiánál. És mivel a neológia örömmel üdvözölte a másik oldalt (ugyanis egyensúlyt várt a fellépésétől), egy szimpatikus, nem öncélú, hanem a nyelv előbbvitelét célzó iskola képében jelenik meg. Ebből következően az ortológus tábornak a kívánt mértéken való túllendülését éppen ebből az értékközpontúságából fakadóan kellett megállítania. Az egymás kiegyensúlyozására irányuló cselekvésben Kazinczy nagy szerepet szán saját magának.585 Tapasztalata formál jogot számára, hogy vitába szálljon az ortológusokkal – akikről eddig még nem derült ki, kik is vol nának, hisz az irodalomtörténeti vázlat a neológia univerzalitását hangsúlyozza, és minden szépírót egy táborba vonz. Eddig a pontig a kéziratos szöveg sem nevezi meg az ortológusokat, a neológia így egyelőre itt is bekebelezi a másik oldalt. A szöveg további részében azonban megváltozik ez a helyzet, az ortológia szó jelentésére is fény derül lassanként. Az ortológusokról két dolgot tudunk meg: hogy elveiket véghezvinni a magyar nyelv kárára válna;586 és egy egyelőre homályosabb tételt, ti. hogy nem lehetséges a nyelvet pusztán grammatikai szempontból megközelíteni: „És ha az vallatik igaznak, a’ mit az Analyt. Gram matica tanít, mit fogunk ítélni, mit kell ítélnünk a’ Virág’, a’ Kis’, a’ Himfy’, a’ négy Horváth’, a’ Döbrentei’, a’ Berzsenyi’, Szemere’, Kölcsey’, Szent-Miklósy’, UngvárNémeti Tóth’ dolgozásaik felől?” (33) Kazinczy arra utal, hogy ha Verseghy könyvének 587 szempontjai kíméletlenül érvényesülnének a nyelvben, akkor a korabeli magyar nyelvű irodalom elveszítené értékét. Ezzel a grammatikai szempontú megközelítéssel közelebb kerülünk az ortológia megismeréséhez, amelyhez további szakaszok is hozzásegítenek a nemzeti akadémiák tevékenységének ismertetése által. Kazinczy a külföldi példák vázolásával indít: az olaszok Della Crusca akadémiájához hasonló kezdeményezés a nyelv korábbi állapotának visszaállítását tűzte ki maga elé. (34) Csakhogy a magyar nyelvű literatúra még nem áll azon a ponton, hogy volna kire visszatekintenie, a múltban nem választhatna olyan alkotót, akinek nyelvállapota célul volna kitűzhető. (34) Éppen ezért érvel amellett Kazinczy, hogy a nyelv, vagyis – a bevezető szakaszra visszautalva – a nemzet és a literatúra állapota még nem áll azon a fokon, hogy a szabályokat rögzíteni

583

584

Első előfordulása 1819 novemberére tehető, és akkor is az új Orthologus és Neologusból származó idézetben szerepel: Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1819. november 11., in: KazLev, XVI, 3794. lev., 527–531. Itt: 529. „[’S] az volt eggykor, még pedig igen nagyon, sőt teljes elváltozása mellett még ma is az, Verseghy; ’s a’ Füredi Vida név alatt megjelent Értekezésben, melly a’ Neologusokat zaklatgatja, ezeket találjuk: szörny, inger, czímkép, ángoly, vágy (substantivum a’ vágyás helyett), embertermészet (Menschennatur), hatalomszó (Machtspruch), eggy fogadj’- Istent arat (ärndtet) – ’s ezek újak, szokatlanok, idegen példák’ követései.” (16)

152

585

586

587

„Én úgy hiszem, hogy ezt magamra nézve szoros kötelességnek tekinthetem; mert néhány ízben szólván már a’ Nyelvbeli Változtatások mellett , a’ kik e’ dolog körűl kevésbbé gyakorlott ak, mint ennyi törekedések után, lennem nekem lehetne és kellene: várni fogják, ha én is a’ másik félhez térek e által, vagy állításaim mellett tovább is megmaradok.” (31) „Mit nyerhet Nyelvünk, ha tanácsok elfogadtatik? Tiszta lesz, és elakad. ’S mit nyerhet, ha tanácsok el nem fogadtatik? Tiszta lesz, és haladni fog.” (32) [Verseghy] 1816.

153



volna érdemes. 588 A nyelvet egy olyan organikus rendszerként képzeli el, amely evolúciószerűen fogja saját maga kiforrni a kívánt nyelvállapotot; ebben viszont jelen állapotában akadályoznák a szabályok. Hogy a regulatív elemek miféle befolyással lehetnek a nyelvre, szintén külföldi mintákra hivatkozva mutatja be. A francia akadémia akadályozta a nyelvi fejlődést, Kazinczy emellett francia literátorok panaszaival, s a francia poétai szellem elhalásával érvel. (35) Egyenes az út innen a magyarországi viszonyokra átlépni: „Nekünk is Académia, nekünk is Tudós Társaság kell; ez a’ Nyelvnek hasznot, a’ Nemzetnek díszt fog, úgy mondják adni”. (36) Egy Cicero-idézettel utal arra, hogy ő nem zárkózik el a Tudós Társaság gondolatától, ha az nem törvényhozó testületként fog funkcionálni. 589 Az ortológusok táborának további leírása a nyelvújítók elleni vitairatok felsorolásával folytatódik. A csoport tagjainak körvonalazásához ekkor kerülünk először igazán közel: Beregszászi Nagy Pál könyve,590 Somogyi Gedeon Mondolata, Sípos József Ó és újj magyarja jelölik ki az elméleti határokat.591 (37) Rajtuk kívül még két név jelenik meg a listán, Verseghyé és Füredié: „Legközelébb az Analyt. Grammatica’ és a’ Füredi Vida név alatt megjelent Értekezés’ Szerzője költ a’ rongált Nyelv’ védelmére.” A mondat csak a mai magyar nyelven kétértelmű. Kazinczy, amennyiben nem azonosította volna az Analytica Grammatika szerzőjét – vagyis Verseghyt – Füredi Vidával, akkor így fogalmazott volna: „Szerzőji”. De nem így tett, ezért szófordulata a két szöveg azonos szerzőségére utal. 592 A tanulmány további szakaszai erre az utóbbi két szövegre válaszolnak, az alábbi felszólítással: „A’ két elsőbbnek, valamint IX. Köteteim’ Recensensé-

nek […] feleltem: itt a’ két utolsóbbra teszek némelly Jegyzéseket. – Tekintsük tehát, mit akarnak az Orthologia’ védjei.” (37) A listán szereplő nevek Somogyi Gedeont leszámítva egytől egyig grammatikusok. Műveik – ha Füredi Vidát Kazinczy nyomán Verseghyvel azonosítjuk – szintén mind nyelvészeti munkák. Ezek az írók az említett műveikben (és nem máshol, hiszen Kazinczy is elismeri: verseiben Verseghy is él újításokkal) elvetik a szóalkotást, a régi és a nyelvjárási szavakat, elutasítják a tükörfordításokat, és az idegen nyelvű példáktól általánosságban is tartózkodnak (38), de nem merül ki ennyiben bemutatásuk. Eljárásmódjukat az imént negatívumai által megragadott francia akadémikusokhoz hasonlítja, és utal az olasz akadémiára is. (38) Az útmetaforát felhasználva írja körül az ortológusok nyelvújítástól való elzárkózását.593 Majd arra céloz, hogy az ortológus tábor a nyelvújítás látszólagos támogatásával csupán annyit kíván elérni, hogy az újítás joga kizárólagosan az ő hatalmukba kerüljön. 594 Ezek a szakaszok felbukkannak a Tudományos Gyűjteményben megjelent tanulmányban is, amely viszont az iméntinél sokkal gyorsabb léptékkel haladva jut el eddig a pontig (17–29). Kimarad az ortológusok színre lépésének nyelvtörténeti indoklása, hiányzik az akadémiai kezdeményezés körülírása, vagyis az ortológus tábor sokkal kevesebb att ribútummal van ellátva. A megjelent szövegnek csak utalásai alapján, de a kéziratos változatot magyarázatul használva könnyedén ki lehet következtetni az ortológia vonalait. Az újonnan kontextusba került szövegek alapján az ortológusok inkább volnának grammatikusoknak nevezhetők, mert a nyelvhez való viszonyukat a szabályszerűségek követése határozza meg. A felhozott példák és kérdésfelvetések Verseghy Analyticae Institutionum Linguae Hungaricae című könyve alapján fogalmazódnak meg, amely nek harmadik kötete egy Baumgarten alapján megírt rendszeres esztétikai munka:

588

589

590 591 592

„[N]ekünk még nem vala Dantént, Petrarcánk, Tassónk, mint nekik, ’s így a’ Magyarnak nem vissza, hanem előre kell menni; az Írók’ korpájikat pedig a’ visszavezetés és az elakasztás nélkül is leszedhetjük, a’ nélkül, hogy a’ Szabadságot eltolni kelljen. Szabadság (és így szerencsés és nem szerencsés merések) nélkül, Mesterség soha sem juthat czélhoz, ’s a’ Szabadság a’ Mesterséget (szerencsésen és nem szerencsésen merve) nálunk is bizonyosan czélhoz jutt atja, mint minden más helyeken.” (34) „Álljon-fel az, ’s álljon vég nélkül, ’s a’ Szabadságot (az Írók’ hatalmát) ne eloltani ’s öszveszorítani, hanem csak a’ nagy czél felé intézni igyekezzék, minden kéjnek általjában, minden nyilván vagy titkos erőszaknak, minden nem érdemlett kedvezésnek ’s gyűlőlségnek vessen gátot, szeme előtt tartván mindég, a’ mit Cicero mond: Proprium sit Academiae judicium suum nullum interponere, ea probare, quae simillima veri videantur; conferre caussas, et quid in quamque sententiam dici possit, exprimere; nulla adhibita sua auctoritate judicium audientium relinquere integrum ac liberum.” (36) A latin szakasz jelentése és forrása: „Minthogy pedig az jellemző az Academiára, hogy nem fejti ki a véleményét, és azt helyesli, ami a legvalószínűbbnek tűnik, szembesíti az érveket, és megállapítja, hogy melyik nézettel szemben mit lehet felhozni, nem hivatkozik a maga tekintélyére, és a hallgatóságnak teljesen szabad vélekedést enged meg.” Cicero 2001: 132. Beregszászi 1815. [Sípos] 1816. Számos magánlevél hozható annak bizonyítására, hogy Kazinczy ezidőtájt többek között Verseghy Ferencet gondolta az álnév mögé rejtőzve. Egy példa: „Füredi Vidának (igaz nevével Verseghy Ferencznek) új oka lesz azt híresztelni, hogy magam kürtölök ’s kürtöltetek magamnak.” Kazinczy Ferenc Ercsey Dánielnek, Széphalom, 1819. május 9., in: KazLev XVI, 3739. lev., 379–385. Itt: 382.

154

Azt kérdik, ha megértettetnék e a’ Cúrio, ha Templomi-Beszédeit olly szókból szőv né, quales clarissimus auctor opusculi Mondolat provide congessit595 (Analyt. Gramm. I. 42. l.). Pedig a’ beszéd’ czélja az, úgy mondják, hogy megértessék. Gyűlölik az Ízlés’ bíróságát, mert ez a’ Bíró sokszor maga sem érti, mit miért akar. Osztán az Ízlés bennünket Anarchiára vezet, ’s az Anarchiát igazolja. ’S minthogy 593

594

595

„Továbbá nekik a’ merés és különözés tilalmas dolog, azért 1. mert a’ ki a’ törött úttól eltávozik, könnyen megtéved. Ollykor épen ez által jut-ki tévedéséből; 2. mert a’ régi út a’ kijelelt czélhoz igazán is, hamar is elvezet. Sokszor nem vezet; 3. mert az új út’ csinálása sok munkába, sok költségbe kerűl. De új útat csinálni, a’ hol arra szükség van, nem tanácstalan dolog; 4. mert új útat csinálni nem is szabad a’ más birtokában. ’S a’ Nyelv volna e a’ más’ birtoka? Semmiképen nem!” (39) Az „Orthologusok nem a’ merést tilalmazzák, hanem azt akarnák, hogy az csak az ő privilégiuma maradjon, ’s mások a’ magok’ találmányaikkal csak akkor élhessenek, mikor azt ők engednék-meg.” (40) Fordítása: „amilyeneket a Mondolat című művecske igen híres szerzője gondosan összeszedett”.

155



az Anarchiát semmi társaságban nem lehet és nem kell megszenvedni; meghívják a’ másik fél’ embereit, hogy mint jó hazafiak, az Eggység’ kedvéért mondjanak-le a különözéseikről, ’s alkuképen, kölcsönös kedvezésképen, meggyőződések nélkül, ’s meggyőződések ellen is, kövessék a’ mit a’ Többség követ, javal, kíván. (27)

SÉGÉRE törekszenek, melly csak a’ speculáló Bölcs’ káprázolatiban találtatik: a’ Természet mind a’ testi mind a’ lelki világban mindent a’ KÜLÖMBÖZÉS’ EGGYSÉGE (Concordia Discors) által tenyésztet, mindent az által tart-fenn, ’s a’ Neologus ezt követi. (27)

Kazinczy levelezése a bizonyíték rá, hogy e sorokat és Verseghy nevét szorosan összekötötte annak a nyelvi szabályozó társaságnak a képzetével, amelyről oly sokat ír barátainak Füredi Vida tanulmánya kapcsán. Az ortológusok nézeteit Verseghy elméleti írásai alapján foglalja össze, amelyben a tisztán érthetőség a nyelv legfontosabb kritériuma, és amelyben ugyanakkor az ízlés nem releváns szempont a nyelv területén, mert az szubjektív nézőpontok alapján érvényesül, s ez a vélemények anarchiájára vezet. (41) Úgy véli, ezek az írók „társaságként”, intézményesült formában kívánják a nyelvi egységesülést elérni. Eszerint Kazinczy az ortológia defi nícióját nem a nyelvi újítások elvetése alapján határozza meg, mert korábbi szakaszokban amellett érvel, hogy az ortológusok, ha csak a látszat kedvéért is, de törekszenek a nyelv változására. Jellegzetességük inkább az egységre való törekvésben ragadható meg, amelynek leírása kísértetiesen hasonlít ahhoz a jó pár levelében tematizált nyelvi szabályozó társasághoz, amelyet Verseghy neve fémjelez. A nyomtatott szöveg értelmezését nehezíti, hogy nem nevezi néven az ortológusokat, de mint létező személyekről ír róluk, és mint létező gyakorlatot mutatja be elveiket. (26) Nem lehet azzal magyarázni az ortológus tábor körvonalazódásának hiányát, hogy minden író újít és így megszűnik az ortológus oldal, vagyis a neológia bekebelezi az összes írót. A csoport defi niálása más szempontok alapján történik, és nem csak a kéziratban maradt szövegben, hanem a nyomtatottban is:

Az ortológusok eszerint nem tesznek különbséget a stílusnemek között , nem veszik tekintetbe a nyelv vízszintes és függőleges rétegzettségét. Amennyiben táborukat Kazinczy utalásait követve Somogyi Gedeonra és a grammatikusokra szűkítjük (a meg nem jelent szakaszban legalábbis a Mondolaton kívül kizárólag nyelvtudományi szövegekben írja körül az ortológusok tevékenységét), akkor belátható, hogy valóban nem tesznek különbséget nyelvi szintek között, de nem is tehetnek. Egy nyelvtan megírása, a magyar nyelv szabályszerűségeinek feltérképezése során az író nem lehet tekintettel sem a nyelvi rétegekre, sem az irodalmi műfajok különböző nyelvére. A magyar nyelv nagy grammatikaírási korszakának kezdetén járunk, és a diszciplínák még nem váltak el egymástól határozottan. A litterae fogalmába különböző, mára szétvált tudományterületek tömörülnek, amelyek éppen ebben az időszakban kristályosodnak ki. Elképzelhető, hogy a nyelvújítás története, a sűrűbb vitairodalom korszakában grammatikusok és szépírók vitatkozásaként is értelmezhető volna. Ez a szempontrendszer érvényesül Benkő Loránd tanulmányában, aki a két tábor mentén képzeli el a viták ütközőpontjait: „A grammatikusok – mint ismeretes – a nyelvi szabályok minél pontosabb megállapításában látták a nyelv megismerésének és előbbre vitelének zálogát; a szépírók a kezüket, tollukat megkötő szabályok ellen lázadnak, a nyelvvel megújító és esztétikailag fölemelő bánásmódra téve a hangsúlyt.”596 Az Orthologus és Neologus hátterében ez az elvi probléma áll. A nyelvészek a magyar nyelv szabályszerűségeit keresik, a szépírók a magyar nyelv irodalmi alkotásra való alkalmasságát helyezik előtérbe. És ha szépírók és grammatikusok is egyben – ahogyan Kazinczy nem, – hát más-más szöveg esetében különbözőképpen járnak el. A két szempontrendszer két diszciplínát választ el egymástól, a nyelvészett udományt és a stilisztikát. Az egyik objektív szabályszerűségek megállapításával írja le a nyelvet, a másik a nyelvi kifejezőerő maximalizálásának kulcsát keresi. A szabályok egységes volta korlátozza az írói nyelvet, és Kazinczy Verseghy nyelvtanát és nyelvészeti törekvéseit szépíróként olvassa. Az irodalmi nyelv autonómiájának áll pártjára, miközben egy szabályozó-tiltó és megtorló intézmény képe lebeg a szemei előtt. Itt derül ki végre, ami a leveleiből nem, tudniillik hogy milyen módon képzelte is el az írókat szabályozó társaságot: „De az Orthologus azt hiszi, hogy

Az Orthologusokat ez az Eggység’ űzése vitte tévelgésre, mert a’ mit a’ Stilisticának csak némelly nemeire kellett volna kiterjeszteniek, általjában minden nemeire terjesztetik-ki. A’ Stilistica’ külömböző nemeinek más meg más nyelvek van, ’s ezeket nem szabad öszvetéveszteni. Más a’ Poezis’ nyelve, más a’ Prózáé, sőt a’ Poezisé és Poezisé, ’s a’ Prózáé és Prózáé is más ’s a’ mi a’ Templomi-beszéd’ nyelvében nem jó, igen jó lehet a’ Románokéban ’s a’ Játékszínében, ’s meg fordítva. Így az Élet’ nyelvében is, hol másként szól az Udvarnok, másként a’ falusi lakos, másként az Úr és szolgája, másként a’ Had’ ’s az Iskolák’ Nagyjai. Ezt tanítják a’ Classicusok mind példájok mind leczkézéseik által, ezt tanítják az Iskolák: de az Orthologus azt tagadni akarná, hogy Eggysége légyen, holott a’ Nyelv annál tökéletesebb ’s elkészűltebb, minél több mértékével bír a’ sokszínűségnek, hogy mindent az annak saját színben adhasson. Eggy szóval, ők az EGGYSÉG’ EGGY-

156

596

Benkő 1989: 389.

157



a’ dolgok jobban mennének, ha az a’ ki valamit talál, elébb bemutatná, és csak úgy élne vele, ha arra engedelmet nyerne. Utóljára talán azt látná hasznosnak, sőt szükségesnek, hogy Magyarság’ Censorai állítatnának fel, a’ kik mind azon Munkákat, a’ mellyek másként vannak írva mint a’ mit javalhat a’ győzedelmes fél, tűzre hányják, ’s boldogúlásunkra még ez kellene!” (28) A műveket máglyán elpusztító nyelvi cenzorok víziójának apokaliptikus képével szembeszegülve fogalmazza meg: „A’ Nyelv MIÉNK, és így ENYÉM is. Az egész társaság’ folyamjával az egész társaság parancsol: annak telkemen keresztűl futó erével tehetem, a’ mit ítélek czélomra hasznosnak.” (29) Csakhogy ezek a sorok az or tológiáról szóló kellő felvezetés nélkül bukkannak fel a Tudományos Gyűjteményben, enigmatikusság érzetét keltve az olvasóban. Ezek után néhány bekezdés erejéig újra összekapcsolódik a nyomtatott és a kéziratos szöveg. (42–44) Ide utalja Csetri az olvasót, amikor a „szofizma határát súrolónak” mondja Kazinczy tanulmányát. A kéziratos szöveg előzményeihez viszont szervesen kapcsolódnak a nyomtatott egyéb felvezetéssel tálalt kérdések. Ezek az ortológus tábor legfontosabb fogalmának, az érthetőségnek elbizonytalanítására törekszenek, szó sincs szofizmáról. „’S mi az érthetetlen? Az e, a’ mit minden nem ért? vagy az inkább, a’ mit senki nem ért? ’S a’ ki az Ízlés’ bizonytalanságát emlegeti, gyanúba hozza magát a’ Philosophusnál, ’s ennek tanításai eloszlathatják mind kétségeit mind rettegését. Van e Anarchia a’ Tudományok’ országában? vagy a’ vélekedések’ külömbségét anarchiának illik e neveznünk?” (42–44) Kazinczy engedményt tesz Verseghynek: a grammatikai nézeteknek teret enged, és csupán abban határozza meg tévedésüket, hogy minden stílusnemre ki akarják terjeszteni a szabályokat, 597 a nyelv teljes szerkezetére kívánják szabályszerűségeiket kidolgozni („az Eggység’ Eggységére törekszik, melly egyedűl a’ Bölcs’ káprázolatiban vagyon-meg”), pedig ez szemben áll a természet rendjével („a’ Természet mind a’ testi mind a’ lelki világban a’ Kü lömbözés’ Eggysége, a’ concordia discors által tenyésztet”). (49, a nyomtatottban: 27) A komplex grammatikai rendszerekkel szemben ezért védelmezi a szószedeteket (51), mert azok nem állítanak fel szabályszerűségeket és nem tesznek javaslatot a megalkotott szabályok betartására. Ez a kikötés többek között azt bizonyítja, hogy Kazinczy nem tud Verseghy készülő lexikonáról,598 mert akkor tisztában volna vele, hogy Verseghy társaival egyetemben éppen olyan szólajst-

romokat készít, amilyet gyakran Kazinczy maga, 599 vagy mások között Szemere Pál is.600 A dolgozat további szakaszai a nyomtatott és a kéziratos szövegben szinte teljesen megegyeznek egymással. (62–73) Miután az eddigi szakaszok a nyelv sokszínűségében rejlő szépséget bizonyították és a nyelvhasználati szabadság mellett érveltek, a görögöknél és latinoknál kezdve bemutatja a nyelvgyarapítás mintáit. (62–64) Megfogalmazza, hogy a magyar nyelvnek ebben a németet érdemes mintául vennie. (65–68) A német–magyar párhuzam kifejtése ad alapot a tanulmány leggyakrabban idézett mondatainak megfogalmazásához:

597

598

„Mind e’ mellett , az Analyt. Gramm. Írójának bizonyos tekintetekben van valamelly igaza. Abban tévede-meg, hogy az Eggység’ felállíthatása miatt , melly most sokaknak óhajtása, a’ Stilisticának minden nemeire terjesztette-ki, a’ mit annak csak némelly nemeiről kellett volna mondania.” (48) Ekkoriban már javában dolgozik azon a katolikus lexikonon, amelyet az egyházszervezet támogatásával állít össze. Verseghy Ferenc Horváth Jánosnak, 1819. január 12., in: Horváth Konstantin 1937: 5*–8*.

158

A’ Nyelv ollyan mint az ég’ íve a’ maga egymásba-futó színeinek gyönyörű játékával. […] De minthogy ingó alapon semmi nem állhat, szükség, hogy a’ Neologiának az az Iskolája, mellyet Füredi Vida Úr gyakorol vádjaival, elmondja a’ maga titkát. Imhol vagyon az, fátyol nélkül azoknak, a’ kik megérteni tudják, ’s itt mondatik, a’ mennyire tudnunk lehet, először: „Jól és szépen az ír, a’ ki tüzes Orthologus és tüzes Neologus eggyszersmind, ’s eggyességben ’s ellenkezésben vagyon önmagával.” A’ mi Iskolánk’ neve tehát nem Neologia, hanem Syncretismus. (69)

A sorokat kevesen interpretálták, mivel azok – és maga a tanulmány is – olyanynyira homályosan céloznak az értelmezési keretekre, hogy a kéziratos szövegek ismerete nélkül szinte csak a megcélzott személyek érthetik meg, mire vonatkoznak. Pedig nem állítanak „paradox” szintézis elé, sem „mély dialektikával” nem kecsegtetnek, ha az ortológia defi nícióját a többi szövegrész alapján határozzuk meg. A nyelv sokrétűségében teljes; a neológia kilépett keretei közül, átalakult, így immár elismeri a grammatika fontosságát a stílus szabadsága mellett („tüzes Orthologus és tüzes Neologus eggyszersmind”). Az új irányzat, a szinkretizmus iskolája értelmében a szépíró megteheti mindazt: „a’ mit Erő és Szépség ajánl, a’ minden Nyelvek’ ideálja megkíván, a’ Magyar Nyelv’ természete (örök szokása ’s törvénye) világosan nem tilt, a’ régibb és újabb Classicusok’ által nevelt Ízlés még javasol is, ’s a’ Szükség múlhatatlanúl parancsol.” (69) Vagyis a literátoroknak helyes esztétikusan (az Erőnek és Szépségnek megfelelve), a magyar nyelv szabályszerűségeinek (amelyet a nyelv természete, a nyelvszokás és a nyelvtörvények határoznak meg) és a klasszikus ízlésnek megfelelve alkotnia és a nyelvet formálnia, amennyiben azt a szükség megköveteli. A kéziratos tanulmány elején el nem keresztelt, a nyelvújítás tengelye mentén egymástól elkülönülő irányzatok fölé emelkedő új tábor így emeli ki a különböző iskolák magyar nyelv számára hasznos sajátosságait. 599 600

Kazinczy Pandektái bővelkednek a szószedetekben. MTAKK, K633/I–VI. Szemere jegyzeteiből találhatók Kazinczy hagyatékában: MTAKK, K633/VI, 39–43 f.

159



Ezt követően a neológia hibái a fenti iskoladefi níció mentén kerülnek meghatározásra. (69) Téved a neológia, ha grammatikai ismeretek híján mesterkedik a nyelvvel, mert nem veszi figyelembe a „Magyar Nyelv’ természetét (örök szokását ’s törvényét)”, a nyelvi szabályszerűségeket. (69) Vét a neológus, ha a stílusréteget nem megfelelően választja ki (ezt a „régi és újabb Classicusok” tanítják (69). Tévedés az idegenszerűségek túlzott használata, mert azt nem „parancsolja a Szükség múlhatatlanul” (69), és végül, ugyanebből az okból kifolyólag nem javasoltak a túlzott magyarítások sem. A nyomtatott szöveg ezzel a gondolattal zárul, de a kéziratos változatban (74– 101) az eddigiektől eltérő tételek kerülnek még megfogalmazásra: Kazinczy többek között saját pályarajzát adja. Ifjúkori fordításai után a fogságban – amelyet eufemisztikusan „[e]lmélkedésekben elfolyt esztendeimnek” nevez (76) – grammatikai ismereteket szerezvén eszmélt rá arra, hogy a magyar nyelv alkalmas, és más nyelveknél alkalmasabb arra, hogy idegen mintákat kövessen (77), ezért újra fordítani kezdett (78–80). A fiatal írók számára is hasonló utat javasol: a klasszikus műveltség és a grammatikai ismeretek megszerzése után fordítsanak előbb a neológia, majd az ortológia iskolája szerint. (85) S miután megtették ezt magyar művekkel is (86), talán be fogják látni, hogy az újítók irányzata alkalmasabb eszközökkel szolgál a szépírók számára. Érdekes belegondolni, hogy ha ez a szövegrész megjelenik, az milyen hatással lett volna a tanulmány kanonizációjára, s hogyan kapcsolódott volna a romantikus eredetiségprogramhoz. Példa gyanánt teszi át Szemere Pál A’ Reményhez című szonett jét lírából prózába. (87–93) A végső bekezdés előtt, amely a folyóiratban is és a kéziratban is nagyjából azonos, a kéziratos dolgozatban kitekintést kapunk az ortológusok és neológusok vitájának kimenetelére nézve. Egyikük sem fog nyerni, „veszteni fog mind a’ két fél, ’s a’ pálmát a’ Syncretismus kapja-el, a’ mint illik, ’s igy hosszas rezgéseink után rá akadunk azon Eggységre, mellyet némellyek hatalom és erőszak által akarnának felállítani”. (97) P. Sz. A.-val – aki a neológiát tette meg győztesnek apologetikus írásában – szembehelyezkedik tehát Kazinczy is, ebben nem különböznek Füredi Vidával. A tanulmány további szakaszai arra mutatnak rá, hogy nem a hatalmi szabályozás vezet eredményre, a kulturális élet megnyilvánulásai – a könyvnyomtatás fejlődése, a színjátszás, a Keszthelyi Helikon ünnepei, a Marczibányi Alapítvány pályatétele (99), a nemesi családok társadalmi és kulturális szerepvállalása (100) – szintén arra mutatnak, hogy a szabadság útján hamarabb célt lehet találni. A retorizált utolsó bekezdés a tanulmány nyomtatott és írott változatában is egy végső üzenetet küld Füredi Vidának: „Egyéberánt, minthogy ez a’ nagy munka ellenkezések nélkűl meg nem eshetik, Füredi Vida Urral én is ezt mondom, ’s szájjal és szívvel: In necessariis unitas, in non necessariis libertas, in

dimicatione honesta arma.” (102) Az eredetileg a vallásszabadságot védelmező sorok arra céloznak, hogy amennyiben a fontos dolgokban egyetértés/egység, a nem fontos dolgokban szabadság, és minden egyébben szeretet lenne, a vallási jellegű problémák megoldódnának. Így idézi Füredi Vida is A’ Recensiókról című írásában a Tudományos Gyűjtemény 1818. évi hatodik számában.601 Füredi Vida ezt követően önhittségéért rója meg P. Sz. A.-t, a következő sorokkal: „Nem érzi-e szíved, Barátom! hogy az emberség, az okosság és a’ józanság mellett sebesen elhajtottál? Nem hallottad-e valaha: hogy in necessaris unitas, in dubiis libertas, in omnibus charitas.”602 Az Orthologus és neologusnak szép zárlata, a recepciótörténeti kánonnal egybevágó zárlata volna ennek az idézetnek az átvétele Kazinczy tanulmánya végén. Csakhogy számára az idézet a rettegett nyelvi egységet verbalizálja, ezért átírja a sorokat a következők szerint: „In necessariis unitas, in non necessariis libertas, in demicatione onesta arma” – vagyis a citátum végének megbékélést előmozdító szavai helyett a küzdelem, ebben az esetben a tudományos küzdelem tisztaságára hívja fel a figyelmet (a fontos dolgokban egyetértés (egység), a nem fontos dolgokban szabadság, a harcban tisztességes fegyverek). A harcbéli tisztességes fegyverek a grammatikusok szabályozó társaságának visszafogására utalnak. Vagyis Kazinczy fi nomít saját elvein azzal, hogy a stilisztikai szempontok mellett a grammatika hatáskörét is elismeri a nyelvben, de nem tágít sem a nyelvváltoztatás jogától sem hasznát nem vonja kétségbe, sem annak módjáról nem vélekedik másképpen; továbbra is vitában gondolkodik. Nyoma sincs tehát a szak irodalom tézisei szerint épphogy megjelenő elvi kibékülésnek. A szerző által beszúrt szövegek tétje nem kicsi: rajtuk múlt volna, hogy Kazinczy eltalálja-e Verseghy személyében Füredi Vidát vagy célt téveszt. Kazinczy 1819 február jában értesül arról először, hogy Füredi Vida tanulmánya Verseghy kézírásával került a szerkesztőséghez. Ekkor még a Péteri Takáts József nevű dunántúli literátort tartja szerzőként számon és jó néhány hónapnak el kell telnie, míg a magánlevelek szintjén Verseghyt egyenlővé teszi Füredi Vidával. Jól tudjuk, hogy a találgatás nem szűnik meg az Orthologus és Neologus itt elemzett kéziratának befejezésével. Kazinczy előtt később sem rajzolódik meg egyetlen írói személyiség, még a húszas években is fi rtatja ki állt a Füredi Vida név mögött: levelekben és magáncélú jegyzetekben, valamint ismeretes 1827-es, és 1829-es álnévfejtegetés is. A szerző nem kockáztatott: mivel magát a Mondolat, a Lúdas Matyi, és jó pár paszkvillus, köztük Kisfaludy Sándor ország szerte elterjedt levele célpontjának érezte, nem vállalt egy újabb konfliktust. Kihagyta a konkrétan Verseghyre cél-

160

161

601 602

Füredi 1818: 25. Uo.



zó sorokat, és ezzel az ortológia fogalmi meghatározását is csonkolta. A változtatások hátterében Füredi Vida személyazonosságának találgatása áll. Kazinczy hiába kapott arról hírt, hogy Verseghy kézírásával érkezett a folyóirathoz a tanulmány, emögött is összeesküvést sejtett. Egyik feljegyzése szerint: „Takács a’ Tudom. Gyűj. Redactorának Fejér Györgynek eggy Értekezést külde be a’ Recensiókról, mellyet ez 1818. Júniusban ki is ada. Hogy tévedjek meg annak Írójában, azt Verseghy írta le, és Verseghy adta be Fejérnek; Fejér pedig láttatá a’ Manuscriptumot Szent-Miklóssy Aloyzzal, nyilván azért, hogy ez majd tudatni fogja velem hogy a’ Verseghy’ kezére rá ismert, ’s én Verseghyt fogom bántani, ’s ezeknek lesz mit nevetniek.”603 Lényegtelen, hogy az itt idézett feljegyzés születésének pillanatában éppen kit gondolt Füredinek. Annyi fontos, hogy óvatosságának következtében törölte a direkt referenciákat és ezáltal a tanulmány kevésbé bipolarizálta a nyelvvel foglalkozók körét, vagyis a békülés, a vitazárás gesztusának hatott. Egy személyes probléma, a (vélt vagy valósan, de) névtelenül megtámadott Kazinczy Ferenc személyes, teljesen emberi és esendő motivációjának köszönhetően megszületett tehát egyik oldalon a kiterjesztett neológia, azaz a szinkretizmus tábora, a másik oldalon pedig a nyilvánosság számára érintetlenül maradtak az ortológusok.

Nincsen ugyanis tisztázva, hogyan érvényesülhet egyszerre a grammatikai szempontrendszer és a stilisztikai követelmények, és amennyiben ezek ellentmondanának egymásnak, melyiket kell inkább alkalmazni és milyen gyakorisággal. A részletek semmilyen fokig nincsenek tisztázva, a szöveg általánosságban fogalmaz, a húszas évek nyelvújítási vitairodalma pedig továbbra is a neológus tábor elvi szabályait követeli.604 Az Orthologus és Neologus elég kevés indokot nyújt arra, hogy a „nyelvújítási küzdelem” végét lássuk ebben a szövegben. Az eredeti tanulmány ráadásul célt tévesztett, mert Verseghy mint ortológus vezér ekkor egészen más területen tevékenykedett, a húszas évek irodalma pedig jócskán bővelkedett a nyelvújításhoz kapcsolódó szövegekben. Kazinczy is folytatta a munkát, tanulmánya egyre növekedett és újabb verselemzésekkel bővült. Egy esszékötet lehetőségét mérlegelve Kazinczy azt más szövegekkel társította, jóllehet ezek végül kéziratban maradtak, így a húszas évek vitairodalma szerzőjük nyilvános részvétele nélkül folytatódott tovább. 1827-ben Toldy Ferenc azt írta Kazinczynak: „Ki gondol most már a nyelvi vitákkal?”605 Ebben a kérdésben akár meg is nyugodhatnánk és a kánon zsinórmértékébe fogódzkodva gondolhatnánk azt, hogy senki. Ez a levél sem áll azonban kontextus nélkül. Közelebbről megvizsgálva néhány olyan információra derül fény, amelyek újrarajzolják az értelmezési kört. Az előző hónapokban jelent meg az Élet és Literaturában Kölcsey és Döbrentei 1815-ös levelezéséből egy sorozat,606 amelyben Kazinczy szellemiségétől független hangnemben írtak egyebek mellett a nyelvújítás kérdéséről is. A neológus tábor egysége megbomlott, mert a táborbeliek fegyelmezetlensége napvilágra került: ezek az 1815-ös szövegek ugyanis Kazinczyt is kritizálták. Előző évben jelent meg Vidovics Ágoston műve, A’ Magyar Neologia Rostálgottatása.607 A nyelvészeti munka a neológiát teszi mérlegre, az elméleti megalapozatlanság hiányát állapítva meg konklúzióként. A főneológus szerepében Kazinczy áll.

3. AZ ORTHOLOGUS ÉS NEOLOGUS TÉTJE

A syncretismus fogalmi bevezetése egy olyan logikus és eredeti lépés volt, amelyet már a Mondolat idején meg lehetett volna tenni. A röpirat megjelenésekor problémát okozott, hogy Kazinczy műveit arra kevésbé érdemes szövegekkel egy szinten kezelték. Egy új ideológia elméleti körvonalazása már akkor alkalmas lett volna arra, hogy eltávolítsa a szerzőt a bírált iskolától. Kérdés persze, akkor milyen eredménnyel járt volna az újabb táboralapítás. A tízes évek végén erre inkább megérettek a körülmények, de a szöveg sikeressége még így is vitatható. Az Orthologus és Neologus gyengéje a homályosság, amely csak részben tekinthető szándékosnak. A kéziratos töredékek hemzsegnek Verseghy nevétől, de a nyomtatott tanulmány olyannyira óvatosan fogalmaz, és annyira kevés felületet hagy a hivatkozások megtalálására, hogy még az is elképzelhető, hogy maguk a címzettek sem értették az utalásokat. Ez a kéziratos, sokkal egyenesebben fogalmazó szöveg nélkül alig is lehetséges. Ráadásul igen kétséges, hogy Kazinczy új, egységen és különbözésen alapuló iskoladefi níciója megnyugtatta volna az objektív szempontokat követő, műveiket paragrafusokba szedő nyelvészeket.

604

605 606

603

A dátum nélküli feljegyzés Kazinczy egy Pandekta kötetében található: MTAKK, K633, 52a.

162

607

Ez a követelés állandó jelleggel feszül a két irányzat között. A századvégi ortológus–neológus-vitában Toldy Ferenc érvel a nyelvérzék és nyelvgéniusz mellett (Toldy 1875.), s erre reagálva teszi jóformán nevetség tárgyává nézeteit Szarvas Gábor, a Magyar Nyelvőr szerkesztője, az ortológia lelkes híve: „Ez [ti. Toldyt idézte] úgy hisszük, világos beszéd. A nyelvérzék inspiráczió; de inspirácziója a grammatikusnak rend szerint nincs; a szóalkotásban azonban első kellék a nyelvérzék-inspiráczió: tehát a grammatikusnak hallgass, fogja be a száját, valahányszor szóalkotásról járja a beszéd.” Szarvas 1875: 258. Miután a nyelvújítási példákat sorol fel, amelyekben valamit „érezni” volna szükséges, de szabály nem alkotható rá, az alábbi szózattal zárkózik el és tartja képtelennek Toldy álláspontját: „Ó csudatevő, mindenható Nyelvérzék! a ki piros pünkösd napján tüzes nyelv alakjában először is leghivebb szolgádra, Bartzafalvi Szabó Dávidra leszállottál, és leszállottál azután Helmeczyre, Bugátra, Kovacsóczyra és a többi jámborokra, és elárasztottad őket tudományod malasztjával, szállj le, könyörgünk, mi reánk is szegény orthologusokra; világosíts fel bennünket; csöpögtesd lelkünkbe csudálatos malasztodat; nyisd ki szemünk előtt mindentudóságodnak ragyogó tárházát, hogy lássuk és megértsük bámulatos titkaidat”. Uo. 259. Toldy Ferenc Kazinczy Ferencnek, Pest, 1827. február 5., in: KazLev, XX, 4736. lev., 201–202. Itt: 201. Döbrentei–Kölcsey 1827. Vö. Vidovics 1826: 42–43.

163


Toldy szerint az álnév mögött Sághy Ferenc és a Dunántúl rejtőzött. 1824-ben jelent meg Szegeden Ponori Thewrewk József Velenczei szappanpora,608 amely a nyelvújítás alakjait – között ük Kazinczyt – formázta meg álnéven. A szereplők Helikonra tartó útja bukással zárul: egy égi szózat nem engedi be őket a dicsőség lakhelyére. Toldy Ferenc költői kérdésének szövegkörnyezete prezentálja mindezeket a szövegeket: „Ki gondol most már a nyelvi vitákkal? Csakhogy egyáltalában kevesebbet gondolnak könyvvel, mint régebben!! Szeretem, hogy sem Batsányi kurjongatásai, sem a szegedi vígjátékok, sem Vidovics nem recenseáltattak. Így elhangzanak. Ez reconvalescentiánkra mutat.”609 Az utolsó mondat arra utal, hogy ekkor ők saját meglátásuk szerint tehát lábadoznak. Batsányi kurjongatása a Faludi-tanulmányt jelenti, amely válasz az Orthologus és Neologusra. A szegedi vígjátékok az előbb idézett több szöveget tartalmazó Thewrewk-kötetet; a Vidovicsra való utalás pedig a szintúgy említett neológiaellenes nyelvészeti munkára céloz. Vagyis Toldy mondata vigasztalás. Csakhogy ezekről a szövegekről a szakirodalom vagy nem foglal állást, vagy a jótékony feledésbe száműzi őket azzal az indokkal, hogy nem ütöttek rést a diadalmas nyelvújítás bástyáján. Koselleck olyan fogalmakat elemez, amelyek dualizmusukkal átfogják az egész emberiséget, ebben az értelemben tehát univerzálisak.610 A neológia–ortológia fogalompár is univerzálisan fed le egy bizonyos csoportot. Annak defi niálása, hogy mely közösséget is kell értenünk a fogalompár által kettéosztottnak – a literátorok körét, a magyar nyelvet használók közösségét vagy a nyelvet formálók táborát – különbözőképpen történhet és az eredményt nagyban befolyásolja a történelmi kontextus.611 Bármely csoportok is értendők a két fogalom által lehatároltnak, az Orthologus és Neologus kéziratos szövegének tanúsága szerint az 1810-es évek végére ezek semmi jel szerint nem jutottak konszenzusra. Ezek után már csak azt az alapvető kérdést kell feltenni: ha az Orthologus és Neologus című tanulmány nem, akkor mi hatott olyan elementáris erővel Kazinczy utókorára, hogy az általa alkalmazott harci metaforikát eszközül használva olyan narratívát alkotott, amelyben a tízes évek vége az a nyelvújítás győzel mét hozta, és ezzel azt implikálta, hogy az Orthologus és Neologus a kazinczyánus újítási mozgalom viadalával zárult? Ezt a kérdést a Kazinczy-hagyaték elemzésén keresztül kísérlem meg megválaszolni. 608 609 610 611

Második kiadása: Thewrewk 1834: 43. Toldy Ferenc Kazinczy Ferencnek, Pest, 1827. február 5., in: KazLev, XX, 4736. lev., 201–202. Itt: 201. Koselleck 1997: 8. Az ortológia a 19. század végén például egy teljességgel elfogadható, nyelvvédő irányzattá forrta ki magát, és a neológia tűnt fel gyanús színben. A Magyar Nyelvőr című folyóirat történetének bemutatásán keresztül Balassa József egy „nagyhatású nyelvjavító harcot” mutat be, amelyben az „új ortológia” diadalmaskodik. Balassa 1941.

164

Hetedik fejezet

KA ZINCZY FERENC KÉZIRATOS HAGYATÉKA ÉS A’ GLOTTOMACHUSOK

Ismert szerző kéziratai mindig nagyobb valószínűséggel maradnak fenn, de ugyanennek a népszerűségnek köszönhetően a hagyaték széthullása is nagyobb eséllyel következhet be. A kanonizált szerző kéziratának értékét és a vakszerencse közrejátszását egyaránt remekül mintázza annak az emléklapnak a története, amelyet Kazinczy Ferenc 1820. március 27-én legidősebb lányának, Eugéniának ajándékozott.612 A keresztjét hordozó Krisztust ábrázoló kép hátuljára Kazinczy atyai jó tanácsokat írt. A lapocska csak 1983-ban került be a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe, előtte kalandos útján bejárta fél Európát.613 Lukács István, az utolsó tulajdonos az 1970-es években arról számolt be, hogy az emléklaphoz a második világháború idején, tábori lelkész korában jutott , egy bombázás során súlyos találatot szenvedett haditársától kapta. A katona – aki állítása szerint civilben magyartanár volt – elárulta, hogy a Széphalom körüli harcokban vett részt, amikor megpillantotta a Kazinczy-portán szétszórt irodalmi ereklyéket. Néhányat közülük összeszedett, majd rögvest a frontra vezényelték, s az emléklap egyéb tárgyakkal együtt így maradt nála. Lukács átvette az emléktárgyakat, majd később, amikor tudomást szerzett róla, hogy büntetőtáborba fogják vinni, a neuburgi katolikus gimnázium gondnokának, Thusnelda Dornnak adta át a gyűjteményt. A lapocska csak a hetvenes években került vissza az akkor Esztergomban élő szalézi rendi gimnáziumi tanárhoz, Lukács Istvánhoz. Halála után nővére révén az összes irodalmi ereklye az Irodalmi Múzeumba került.614 A régi akadémiai levéltári iratok némiképp pontosítják ezt az idealizált történetet.615 Innen tudható meg, hogy 1944. december 14-én Veress Géza616 százados elvitt 14 darab tárgyat a Mauzóleum tárlóiból, között ük Kazinczy Eugénia emléklapját, hogy biztonságba helyezze azokat. Csakhogy a tárgyak a háború végeztével nem kerültek elő, ezért a Magyar Tudományos Akadémia kerestetésüket indítványozta. 1949-ben – meg nem nevezett forrásból – úgy értesültek, hogy Veress százados átadta a tárgyakat Lukács István tábori lelkésznek. Az 612 613 614 615 616

Az esetről lásd: Czifra 2012a. Jelzete: PIM, V. 4789. A történetről híradás olvasható: Lukács 1975; Tóth Sándor 1974; Tóth Sándor 1983. Lásd Mázi Béla kommentjét az alábbi elektronikusan publikált cikk mellett: Czifra 2012a. Máshol: Veres Géza.

165


K A ZINCZY FER ENC K ÉZIR ATOS H AGYATÉK A ÉS A’ GLOTTOM ACHUSOK

információ nyomába eredve Voinovich Géza akadémiai főtitkár még egy utolsó kísérletet tett, amikor 1949. októberében a honvédelmi minisztertől próbálta megtudni Veress és Lukács honvédségi beosztását. Mivel egyikük sem állt szolgálatban, hollétükről nem sikerült információt szereznie. Hogy Veresstől jutott-e Lukács István az emléklaphoz, vagy egy harmadik személytől, ma már nem lehet tudni. Az ereklye eltűnése és újbóli felbukkanása a szerencsén kívül a Kazinczy név varázsának köszönhető. Szinte minden hagyaték történetében ismeretesek ehhez hasonló kivételes példák. Ideális esetben persze a szerző rendelkezhet saját kéziratai sorsáról, rendezheti őket, meghatározhatja, hová kerüljenek és ki férhet hozzájuk. Ezt a tervet módosítja – ahogy az látható – egyrészt a vakszerencse, amelynek hatása nem csekély, és néha a gyűjtők, és később a gyűjteményekben dolgozó kézirattárosok gyakorlata, amelyet részben a személyiség, részben a gyűjtemény szabályozása határoz meg. Kazinczy Ferenc hagyatékának legnagyobb részét a Magyar Tudományos Akadémia vásárolta meg új tulajdonosától, Kazinczy Gábortól a 19. század végén.617 A hagyaték kivételesen jelentős mennyiségű iratot tartalmaz. Jakab Eleknek, aki a Kazinczy-hagyaték rendezését és a szakrendek felállítását végezte, az MTA Könyvtárának Kézirattárában 16 évre volt szüksége a kéziratok feldolgozására.618 Váczy János, akire Kazinczy levelezésének kiadását bízták, 27 évesen kezdte el a munkát 1886-ban. A sorozat utolsó általa készített kötete 1911-ben jelent meg, vagyis 25 évi munka volt szükséges a levelezés Kazinczy teljes élethosszáig terjedő feldolgozásához. Váczy ehhez kb. hetven köz- és magángyűjtemény Kazinczy-anyagát rendezte sajtó alá. A szövegkiadói és iratrendezői tevékenység értékes produktumai nélkül nem létezne korszakkutatás. Váczy János műve korszakos jelentőségű forrás, hibái ellenére is. Jakab Elek nem tartozik azok közé a szakemberek közé, akiknek nevét hálás fohásszal zengenék az akadémiai kézirattári dolgozók. Áldozatos munkájának nyoma ettől függetlenül a papíron megjelenő ujjlenyomatnak tekinthető, amelynek leolvasása segítségül szolgál a szöveg sorsának, esetleg korai befogadástörténetének felderítéséhez. A közgyűjtemények belső szabályozásának és az alapvető kézirattári precizitásnak köszönhetően a Kazinczy-hagyatékon végzett munka következetesen dokumentált. Extrém példa gyanánt szolgáljon az alábbi esetet megörökítő rögtönzött jegyzőkönyv a hagyatékból, amelynek készítői között a legtöbb szereplő érintett, aki az Orthologus és Neologus kéziratával kapcsolatba került.

Jegyzés: E szám alatt i 1 drb Váczy János Ur által ez évi ápril 8-n tőlem Jakab Elektől használatra kivétetvén: egyikünk sem nézte meg, hogy a 8 számu íras meg van e vagy nincs. April 10-n én Jakab Elek a muzeumban járván, Váczy Ur kijelentette, hogy az 1ő szám hiányzik, s én a vissza vitelre halasztottam a dolog elintézését. Mikor ápr. 13-n a csomag vissza jött , constatáltuk ketten hogy az 1. szám csakugyan nincs ott . Hol van? Hová lett – én Jakab Elek nem tudom. Én Váczy János nem találtam helyén. Isten tudója ki által okoztatott a hiány. Buda-Pest, ápr. 13./889 Jakab Elek Dr. Váczy János

617

618

A hagyaték „regényét” Fried István tervezte megírni (lásd Fried 1986: 683.), munkája azonban sajnálatos módon nem készült el. Vö. Gergye 1993: 21–22. Jakab Elek jelentése az MTAK Kéziratt árának gyarapodásáról és rendezéséről: Jakab 1891.

166

Jakab Elek és Váczy János urak alkalmasint tévedtek. A kék boríték maga az 1-es szám. /L. ezt rajta/ Bpest. 1906. okt. 11-én Heinlein István Láttam Szily Kálmán619

Az ehhez hasonló esetek kivételesek, de a hozzájuk kötődő papírmunka nem rendkívüli – és ez gyakran már elegendő ahhoz, hogy egy kézirat sorsa nyomon követhetővé váljék.

1. A KÉZIRATOK TIPIZÁLÁSA

Kazinczy hagyatékának archiválása és rendszerezése idején, illetve az eddig megjelent kézirat-katalógust620 kiegészítendő levelezéskatalógus621 készítése során vált világossá, hogy a hagyaték iratai egymástól jól elkülönülő típusokba rendezhetők. Fölösleges szót vesztegetni arra, hogy egy szövegrendeződést osztályozó rendszer minden hagyaték esetében más és más mintázatot rajzol ki. Amennyiben Kazinczy hagyatékát megszerkesztettsége, rendezettsége és a rendszerezést végzők kézirathoz való viszonya alapján tipizálni szeretnénk, négy csoportba illeszthetők a hagyaték iratai. Az első típusba tartoznak mindazon kéziratok, amelyekben nem rekonstruálható, vagy csak rendkívül töredékesen állítható helyre a szerzői rendezőelv. Ide tartozik az Orthologus és Neologus kéziratát tartalmazó kötet is. Fontos megjegyezni, hogy még akkor is ebbe az osztályba tartozik a legtöbb Kazinczy-kézirat, ha között ük bekötött anyagok is vannak, tekintve, hogy a kötési rend nem 619 620 621

MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 121. Gergye 1993. A levelezés katalógusa hamarosan megjelenik.

167



feltétlenül a szerzőtől származik. Ezeknél a kéziratoknál különösen fontos, hogy minden személy, aki a kéziratot rendezi, valahogyan mindenképp nyomot hagy, még ha nehezen észrevehetőt is. Ennél a típusnál a fi lológus munkájának első lépése ezeknek az értékes információval szolgáló ujjlenyomatok láthatóvá tételének kell lenni.622 Az a séma, amely a szövegekkel való foglalkozást hagyományosan (pozitivista megközelítésben) a fi lológia, majd hermeneutika időbeli sorra építi fel – vagyis az a tétel, miszerint a szöveg rekonstrukcióját, kiadását a szöveginterpretáció követi –, több jelentős gondolkodói életmű kiadásánál csődöt mondott.623 Gyakori eset, hogy a szerkesztők az adott szerzőről alkotott képük alapján rendezték és jelentették meg a életművet. Ehhez hozzátehető, hogy miként a szövegkiadást, úgy a kéziratok rendezését is hermeneutikai lépések előzik meg – elég itt a hagyatékot rendező, szövegtöredékeket feliratozó Jakab Elekre vagy a munkáit kötetbe szerkesztő Kazinczyra utalni. Hogyan jelentkezik ez a jelenség a Kazinczy-hagyaték esetében? Az MTAK Kézirattárában a gyűjteményi sajátosságokból fakadóan eredetileg a Régi és Újabb Írók, a Történelem illetve annak segédtudományai, a Nyelvtudomány, a Bibliográfia, a Vegyes szakokba, valamint az Irodalmi Levelezés szakba került.624 A kézirattár átrendezésekor sem szűnt meg az Irodalmi Levelezés szak, bár a hagyaték többi részét jórészt a jelenleg K-jelzet alatt szereplő díszkötetekbe rendezték. Ez a partíció egyenes előzménye annak, hogy a levelezést gondozó Váczy csupán az Irodalmi Levelezés szakját dolgozta fel, s rendezte sajtó alá. Ebből fakadhat az is, hogy a hagyaték K-jelzetű, elsősorban nem leveleket tartalmazó egységeinek átvizsgálása a legutóbbi időkig nem történt meg. Ugyanis a Kazinczy-levelezés két pótkötetének szerkesztői is az egyéb gyűjteményekben felbukkant, vagy a Váczy ideje óta az akadémiai Könyvtárba került leveleket adták ki, és csak néhány olyan kötetet néztek át, melyek nem csupán leveleket tartalmaznak. Gergye László pedig, aki a Kazinczy-kéziratok, de deklaráltan nem a levelek katalógusának elkészítésére vállalkozott, a levelezés összkiadására utalva, a kötetbe rendezett levelek adatait csak összefoglaló leírásokkal vette fel

az 1993-ban megjelent katalógusba.625 Ennek következtében a Kazinczy-levelezés kézirat-katalógusának megjelenéséig bárki találhatott kiadatlan, sőt, akár autográf Kazinczy levelet a hagyaték legnagyobb gyűjtőhelyén, akár egészen rövid keresgélés után is. Az iratok számbavételére a most megjelenő pótkötetek sajtó alá rendezése során került sor. A kutatás szempontjából a legizgalmasabb felfedezést az jelenti, hogy a Kazinczy-hagyaték esetében magas azoknak a kéziratoknak az aránya, amelyek minden kétséget kizáróan Kazinczy rendezésében állnak ma is. Ezt nevezzük most második típusnak. Legegyszerűbben Toldy Ferenc egyik listáját követve bukkanhatunk rájuk626 – hacsak nem akarunk kétszáznál is több jelzetnyi kéziratos anyagot végigböngészni, ugyanis ennyi tétel alatt található Kazinczykézirat az MTA Könyvtárának Kézirattárában. Kazinczy Gábor vagy Kazinczy Ferenc özvegye persze alakíthatott a kéziratokon, vagy esetleg beköthette őket, mielőtt Toldy Ferenc leírása elkészült volna. Ezért most a típusjegyek ismertetésére kizárólag olyan példákat sorolok fel, amelyeknél ezt ki lehet zárni vagy a levelezésből nyert információk, vagy a kötet sajátosságai alapján. Igen magas számban képviseltetik magukat a második típus kéziratai között a leveleskötetek, amelyekből a teljes hagyaték arányaihoz mérten is magas számú maradt fenn. Ismert, hogy Kazinczy különös gonddal gyűjtögette és rendezte levelezését.627 Íme, ennek egy korabeli monumentuma egy Jankovich Miklósnak szóló 1809-es leveléből:

622

623 624

A kéziratok rendezői által hagyott jelek informativitására poétikus párhuzammal szolgál a hagyaték egyik 2011-ig kiadatlan levele (MTAKK, K620, 68. f.). A levél egyedi sajátossága, hogy két kéztől származik, mégpedig olyan módon, hogy a halvány, fakult tintaírás a levél teljes terjedelmében át van írva egy erősebb színű tintával. Az erősebb tintát használó kéz Gyulay Karolina halvány írásjegyeit követi, de még így is jól kivehető Kazinczy írása. A levélben Karolina elhunyt édesanyja felett érzett bánatát osztja meg fogadott atyjával, az idős Kazinczyval. A levélszituációhoz tartozik még, hogy a leány édesanyja Kazinczy ifjúkori szerelmese, így a halott asszony miatt érzett fájdalmat érzékeltető sorok újraírása – hogy azok végképp el ne halványuljanak –, a levél/tárgy mentésének aktusa, a textus csak hiátusban létező referenciájának (az elhalt asszony) újrateremtését is magában hordozza a hozzá kötődő emlékek újraélése által. A két írás alig különböztethető meg egymástól. A levél szövegkiadása: Czifra 2012b. Fehér M. 2009. Gergye 1993: 21.

168

Mig élek, Correspondentiáim ’s holmi egyéb papirosaim kezeimből ki nem mennek; mert dolgozgatásaimban nékem, azokra szükségem lészen, ’s a’ Ráday eggy egész kötetre ment levelei, Kisnek a’ Poétának, Virágnak, Daykának, Berzsenyinek hasonlóképen eggy kötetre, Csereinek kettőre, az Orczi Lőrincz, Horváth Ádám, Földi, Gróf Desőff y Jósef, Kovachich, Fejérvári, Csehi, Lakos, Baranyi Gábor, Bihari hires V. Ispán levelei a’ nagyatyámhoz Bossányi Ferenczhez etc. kezeik irásaik előttem olly szent maradékok, mellyeket a’ barátságnak elárulása nélkül ki nem ereszthetek kezeimből, ’s azokban sok olly is áll, a’ mit idegen szem nem láthat még most: de ha meg halok, ’s fiam nem marad, két lyányaim pedig olly emberekhez találnak menni, a’ kinek birtokában azok maradni fognak, erántok 625

626

627

„E katalógus minden, eredetileg a Kazinczy-hagyatékba tartozó kéziratos kötet leírását tartalmazza, kivéve az Irodalmi Levelezésben lévő, tőle származó és neki szóló levelekét, amelyek nyomtatásban megjelentek, s így tömegüknél fogva nagyon felduzzasztott ák volna a kötetet. Néhány olyan Kazinczy kötet ill. kéziratcsomó esetében, amely a széphalmi mester levéltári másolatait, gyűjtéseit foglalja magába, hasonló okokból szintén csak néhány tömör, összefoglaló jellegű mondat utal a szóban forgó dokumentum közelebbi tartalmára.” Uo. Toldy 34 kéziratos egységet sorol fel. MTAKK, M. Ir. RUI 4r. 15, 29–34. Később továbbiakat is lajstromoz, de ezek között már nyomtatványok is vannak. Uo., a 158. és 159. folio között i lapon. Lásd különösen Mezei 1994.

169



megszóllitani, óhajtom hogy azok a’ Mélt. Úr gyüjteményében álljanak inkább mint a’ Museumban[.]628

hoz, szakmai megbízatáshoz kapcsolódó szöveggyűjtemény, amilyen egyebek mellett az Akadémiai dolgozásaim. 1831. című kötet.638 Számos olyan kisebb egység is rendelhető a második típusba, amelyek önálló kötetet ugyan nem alkotnak, hanem kisebb csomókban, esetleg az első típusba tartozó kötetekbe rendezve találhatók, mégis megállapítható, hogy Kazinczy rendezte őket. Így szigorú értelemben véve olykor az első típus kéziratain belül is találhatók a második típusba tartozó iratok. Irodalomtörténeti hozadékára való tekintettel érdemes megemlíteni Kis János leveleit. Először idézzük fel Csetri Lajos éles megfigyelését, melyet egy Kazinczy által Kisnek639 címzett levélről tett:

Sem a Nemzeti Múzeumba, sem Jankovich gyűjteményébe nem kerültek az említett iratok. Jórészük díszes, korabeli kötésben vagy szétszedve, az Akadémián találhatók, több más leveles kötetekkel együtt. Bár Kis János levelei Pannonhalmára kerültek,629 Dayka Gábor és Orczy Lőrinc levelezése megsemmisült, eltűnt, jobb esetben lappang, de Ráday Kazinczyhoz írt levelei az MTAK Kézirattárában vannak,630 Berzsenyi kötetnyi levele szintén a fő hagyatékkal együtt található,631 ahogyan Cserey Farkas632 és Pálóczi Horváth Ádám633 levelei is. A kötetek gondosan, gyakran cirkalmas címlappal ellátva, dátum szerinti sorrendben tartalmazzák a leveleket. Nem ritka, hogy eléjük Kazinczy a levelező partner metszetét is odaköttette. Az iménti felsorolásban megnevezett leveleket tekintve alacsonyabb a kötetlenül fennmaradt iratok összessége: Virág Benedek levelei kötetlenül maradtak, ezért Kazinczy rendje nem követhető634 és a Dessewff y Józseffel való levelezés kéziratkötegei is kötetlenül állnak.635 Megjegyzendő, hogy a korabeli kötés gyakran – bár nem törvényszerűen – párosul a szerző rendezői kezével, de a levelezés legszembetűnőbb sajátossága más korabeli levelezésekkel összevetve mégsem a kötetrendezői indíttatás, hanem a levélpiszkozatok alacsony száma, illetve a postakönyv teljes hiánya. Kazinczy hatalmas levelezését vagy piszkozatok nélkül írta meg, vagy gondosan megsemmisítette azokat. Az előbbi mellett több érvet lehetne sorolni. Sok olyan tétel sorolható a második típusba a fenti példákon túl, amely például szépirodalmi műveket636 vagy feljegyzéseket637 tartalmaz, és létezik között ük fizetett munká628

629 630 631 632 633 634 635

636 637

Kazinczy Ferenc Jankovich Miklósnak, Ujhely, 1809. október 25., in: KazLev, XXIII, 5757. lev., 174– 175. Itt:175. Kis János levelei Kazinczy Ferenchez. 1801–1831, PFK, 10a. E. 27/1. Idősbb Gróf Ráday Gedeon’ levelei hozzám, Kazinczy Ferenczhez, 1786–1791, MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 45. Berzsenyi Dániel levelei Kazinczyhoz, versei, MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 44. Cserei Farkas levelei Kazinczyhoz I–V, MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 47., 48., 49., 50. Horváth Ádám levelei Kazinczyhoz I–II, MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 39 és 40. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 28. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 32. és 33. Ide járul, hogy az egyik csomó, a 4r. 32-es éppen olyan időintervallumot fed le, amilyet Kazinczy említ 1819-ben Dessewff y titkárának írt levelében. „Engedje-meg Secretárius úr hogy a’ Mélt. Gróf Leveleit csak más alkalmatossággal küldhessem-által a’ leírás végett . A’ csomó azokig, a’ mellyeket a’ Gróf hozzám 1816ig írt, eggyüvé vannak [!] kötve, ’s most általküldhettem volna: de elébb körűl akarnám tekinteni, hogy egyszersmind elmondhassam, mint óhajtanám látni a’ leírást.” Kazinczy Ferenc Dulházy Mihálynak, Széphalom, 1819. április 29., in: KazLev, XVI, 3730. lev., 359–361. Itt: 359–360. Ezek közül rendkívül sok található az OSZK Kéziratt árában is. A Méh című kötetek elvileg ilyenek lehetnek (ma egybekötve: MTAKK, K630), legalábbis Toldy Ferenc is látt a azokat Bánfalván: „A Méh [a lap szélén beszúrva:] Melitta. 2 kötetbe fűzve. Anthol[ogia]. magán haszn[álatra].” Lásd MTAKK, Tört. 4r. 15., 25. folio.

170

Olyan szakirodalmi művek, melyek nem sokat törődnek Kazinczy nézeteinek fejlődésével, s azt hiszik, hogy a mester egész pályájára érvényes nyelvújítási és -művelési nézetek rendszerét állíthatják össze, 1793-as levélként szokták idézni Kazinczy néhány levelét, különösen a Kaz. Lev. 425. levelét […]. Csak arról feledkeznek meg, hogy a levél egész szövege, későbbi utalásai a XIX. század első évtizedeinek irodalmi harcaira, Révai és Verseghy vitáira, a nyelvújítás körül lefolyt csetepatékra és a közönség értetlenségére a szóban forgó vitatémák körül egyértelművé teszik, hogy ez a levél nem 1793-ban, hanem kb. negyedszázaddal később született .640

Vagyis a levelezés összkiadásának 425-ikként felvett darabja egy átdolgozás, Csetri kiválóan érvel mellette. Nem egyedülálló ez a levél – ezt Csetri is említi –, Kazinczy négy másikkal együtt dolgozta át, s ezek jelenleg is egy közös csomóban találhatók.641 Váczy János a misszilis és irodalmi átírás viszonyában tárgyalja a levélpárok egymáshoz való kapcsolatát. Még a szövegközlés alapján sem deríthető ki a Csetri által megvilágosított háttér-információ, ti. hogy a variánsok nem ugyanakkor íródtak. Váczy egymás után közli az átírt és az eredeti leveleket, és a szerkesztői jegyzeteiben így kommentálja az esetet a Csetri által is kiemelt, 425. levélnél: E levéllel kapcsolatban az olvasó emlékezetébe idézzük Kazinczy törekvését, hogy leveleit új átdolgozásban kiadva láthassa. Tudtunkkal eddig még senki nem 638

639 640 641

MTAKK, K601. A kötet borítócíme Kazinczytól származik, Kazinczy Gábor bejegyzéséből kiderül, hogy 1834. május 25-e óta birtokolja a kötetet, Toldy leírásából pedig kivehető, hogy a kötet tartalma nem változott . Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Regmecz, 1793. július 27., in: KazLev, II, 425. lev., 300–303. Csetri 1990: 28–29. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 122. Kazinczy levelei sorrendben: Regmecz, 1793. július 27., Várad, 1794. március 4., H. n., 1801. június 28., K. n., kezdete: „El vagyunk homályosítva…”, Széphalom, 1819. március 15., Széphalom, 1806. augusztus 24.

171



vetette össze Kazinczynak missilis és tisztán kiadásra szánt leveleit egymással. Kiadásunkban most van először alkalmunk, hogy erre fölhívjuk az olvasó figyelmét, a kinek első pillanatra különösnek tűnhetik föl, hogy Kazinczy egy jó barátjának egy napon két különböző hangú levelet ír, a melyekben csak a tárgy hasonló, de a kidolgozás teljesen elütő egymástól. Ennek az a magyarázata, hogy az első levél missilis, a másik pedig csupán kiadásra van szánva. Kazinczy csakugyan megkezdte leveleinek új átdolgozását, de csak a kezdetnél maradt. Csupán a Kis Jánoshoz és édesanyjához írt levelek közűl alakított át nehányat újra, inkább csak próbaképen […]. Egymás mellé helyeztük e néhány próbát az eredetivel, hogy a kutató összemérhesse a kétféle kidolgozást s láthassa, mennyit nyer vala a magyar styl, ha Kazinczy föltett czélját teljesen megvalósíthatja. V. ö. e levelet a 425. számúval, a 436-kat pedig a 437. számúval.642

sének hátterét megismerve egy-egy eset történeti hátteréhez kerülünk közelebb, máshol pedig a szerző által intencionált kontextusra derül fény. A referenciális szövegekhez, anekdotákhoz, naplókhoz, levelekhez kapcsolt magyarázó jegyzetek, amelyektől gazdagon tarkított a hagyaték, s amelyek nem minden esetben kerülnek méltó helyükre a szövegkiadásokban, szintúgy hatással vannak a szövegértelmezésre. Ezek a kéziratok értő kézbe, a korszak és a szereplők ismerőjéhez kerülve, befolyással lehetnek a mű korai befogadására, illetve hatással lehetnek annak kiadására is. Az ebbe a típusba tartozó kéziratok által Kazinczy gyakran üzent is az utókornak, ilyen például az „Azokhoz, akik ezt most vagy később olvassák…” kezdetű textus, amely több kéziratos egység esetében is megfigyelhető. Kazinczy egy Döbrentei Gáborral való konfl iktusba bevezető levélcsomót a következő címsorokkal nyitja: „Azokhoz, akik ezt, most vagy később, olvashatnák, és nem ismervén a történeteket, rajta megbotránkoznának.” 647 Ezek a paratextusok a személyes megszólítottság érzetét ébresztik a kéziratot olvasóban, s ennek köszönhetően figyelemfelkeltő erejük rendkívül erős, emiatt – azzal, hogy a bevezetett kézirat fennmaradására, és másolására is befolyással vannak – olyan témákat is a kánonba emelnek, amelyek talán a bevezető sorok nélkül nem tartottak volna számot a kutató érdeklődésére. Az ehhez hasonló praetextusok a kézirat fennmaradására és másolására is befolyással vannak: a Döbrenteivel váltott leveleknek és az azt bevezető praetextusnak jelenleg négy változata ismert. Jellemző, hogy a kéziratcsomó létezéséről Döbrentei is értesült. Kazinczy halála után rögvest Dessewff y Józsefhez fordult, hogy az általa még nem is látott csomóban tett állításokat megcáfolja, és Dessewff yt egyenes jelleméről biztosítsa: „Hallom [Kazinczy] egy irást hagya maga után a’ czimmel: Bajom Döbrenteivel. ’S mivel ebben nyilván vádolni fog azzal, hogy én Kegyedet ellene kísztettem, minthogy azt már irta is, nyitva most is kérésemet hogy karakterem tisztába állítására vádjai ellen bizonyságom legyen.”648A kéziratos csomó hatástörténetéhez tartozik, hogy Kazinczy halála után három évvel Döbrentei Gábor egy pontokba szedett nyilatkozatféle levélben érdeklődött Dessewff y Józsefnél arról – mintegy apológiát írva – hogy „igaza lehetett e’ Kazinczynak alúlirt [Döbrentei Gábor] ellen, boszús indulattal viseltetni.”649

A szerkesztő tehát egymás mellett közli a levélpárokat, hogy a kutatók össze tudják vetni, milyen változtatásokat ejtett Kazinczy a szövegen, különös tekintettel a stilisztikai módosításokra. Csakhogy Váczy János a 436. és 437. levél végjegyzetében már nem említi, hogy miért követi egymást a főszövegben két ugyanazon dátumú, ugyanazon személyhez szóló levél. Igaz, ha valaki folyamatában olvassa a levelezést, és hozzá a jegyzeteket is tanulmányozza, észre kell vennie a korábbi levelekre vonatkozó megjegyzést, csakhogy egy leveleskötet olvasásmódja rendszerint nem az időrendi metódust követi. És ez jelen esetben azért is fontos, mert Kazinczy a 437. számú levélben többek között egy, az irodalomtörténet-írásban kultikussá vált esetet jelenít meg. Ez az a levél ugyanis, amelyben Kazinczy így ír Dayka Gáborról: „Nyelvünkre ’s Poesisünkre nézve nekem ez az ifjú ember eggyik legszebb reményem. Nem ismerek semmi szebbet, mint némellyik dala, ’s gyönyörködve látom, mint hányja tűzre ’s rakásokban mind azt, a’ miben magának nem tetszhetik.”643 A szövegnek abban a változatában szerepel ez, amelyet Váczy „kiadásra szánt”-nak nevez. Szükséges hozzáfűzni, hogy a misszilis levélben644 nincsen szó kéziratégetésről, 645 és ha a magyar nyelv stílusa sokat is nyert volna azáltal, hogy ha Kazinczy minden levelét sikeresen átdolgozza, egy sok mindenben különböző múltvariáns is állna előtt ünk egyúttal.646 A második típusba tartozó kéziratok így azért képeznek különösen fontos állományt, mert bennük a szerzői szándék, amely a művek értelmezését meghatározhatja, hol szerkesztői intencióval párosul, hol a kéziratos egység születé642 643 644 645 646

KazLev II, 579–580. Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Várad, 1794. március 4., KazLev, II, 340–342 (437). Kéziratát lásd: MTAKK, M. Ir. RUI. 4r. 260. A felfedezés nem saját ötlet, Kovács Idától származik. Kovács 2010: 55. A levélátdolgozásokról lásd Mezei 1994: 126–128.

172

647

648

649

Két autográf példánya ismeretes: MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 27. (Kazinczy Döbrenteihez írt leveleinek csomójában), valamint: OSZK Kt, An. Lit. 2945. Utóbbi fűzötten, tiszta írásképpel. A szöveg másolatai: MTAKK, M. Nyelvt. 4r. 43. (A csomó címe: Glottomachusok Függelék.); MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 145., 448. Döbrentei Gábor Dessewff y Józsefnek, Buda, 1831. szeptember 19., MOL, P91 5. cs. 53. 118r–119v. A csomót, melynek valóban ez a címe, Döbrentei újra említi: „Hallom marada Kazinczynak egy jegyzése is: Bajom Döbrenteivel, mit nyilván azért irt fel hiú ferdeséggel mivel féle hogy én igasságtalanágait felfedem halála után, maradjon tehát védelme. Apróság töprenkedései[.]” Döbrentei Gábor Dessewff y Józsefnek, Buda, 1831. december 24., MOL, P91 5. cs. 53. 115r–116v. Döbrentei Gábor Dessewff y Józsefnek, h. n., 1834. január 15., MOL P91 5. cs. 53. 120 f.

173



A levél a Döbrentei–Kazinczy-barátság rajzát adja Döbrentei szemszögéből, az 1820-as évek végi események bemutatásával. Itt érdemes áttérni a hagyaték méretét jelentősen megnövelő harmadik típusba tartozó kéziratokra. Azok a látszólag jelentéktelen, az eredetiekhez képest kisebb értékkel bíró, nem autográf kéziratok tartoznak ide, amelyeket Kazinczy közeli utókora termelt ki. Másolatok, amelyek szövegkiadáshoz, megőrzés, vagy tiszteletadás céljával készültek, lajstromok, jegyzetek, amelyeket rendezetlenségük, másodlagosságuk, illetve nem autográf voltuk miatt nem szokás publikálni, de a hagyatéknak egy korábbi állapota következtethető ki belőlük. Vannak között ük kevésbé használhatóak, amilyenek például a Váczy János által kiadás céljából, a nyomdának készített levélmásolatok, 650 de vannak olyanok is, amilyek jóval korábbi szövegállapotot konzerválnak a másolással, amilyenek Toldy Ferenc bánfalvi jegyzetei. Természetes módon a legtetemesebb anyagot a harmadik típusban Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc, valamint az általuk megbízott másolók kópiái és jegyzetei alkotják. Mivel mindkét személy hagyatéka az MTAK Kézirattárát gazdagítja – Kazinczy Gábor iratainak csak töredéke került végül az ELTE Egyetemi Könyvtárába651 – ezek Kazinczy Ferenc néhol széthullt, máskor az egységben egyébként sem lévő, vagy az idők során darabjaira esett, a korábbi állapottól eltérő szisztéma szerint rendezett kéziratai között i eligazodásban nyújtanak támpontot. Kazinczy Gábor egyik levéllajstroma652 például a Fogságom naplója kritikai kiadásának sajtó alá rendezéséhez szolgált segítséggel.653 A lajstrom alapján fény derült arra, hogy a Fogságom naplója máig lappangó vagy megsemmisült autográf példánya egy levélköteggel társult, amely nem csupán Kazinczyhoz szóló vagy általa írt, hanem a családtagok és közeli személyek által a fogság ideje alatt íródott leveleket is tartalmazta. Jelenleg ezek is másolati példányban állnak rendelkezésre. E szövegek korabeli felhasználása bizonytalan, de feltételezhető, hogy Kazinczy a Fogságom naplója írásánál információkat merített belőlük. Ez magyarázza, hogy honnan szerezhetett ismereteket Martinovicsék kivégzéséről, mikor ő az esemény idején a börtöncellájában tartózkodott. Mivel az eseményeket a rokoni és baráti levelek a külső szemlélő nézőpontjából rögzítik, kiválóan használhatók kontrollforrásként is a fogság eseményeinek rekonstruálásához.

Kazinczy leírásában másképpen szerepel például a halálos ítélet enyhítésének kihirdetése, mint Kazinczy András Bossányi Zsuzsannához írt levelében: „Az öcsém midőn a’ Sententia Kimondatott nagyon sírt”.654 Jellemző, hogy Ferenc a kézirat eredetijét marginális megjegyzéssel látta el: „Nem csak nem sírtam, de Comoediának nézvén a’ dolgot, a’ legcsendesebben voltam, ’s a’ Processusok titulusait olvastam. Lásd jun. 5d. az anyámhoz írt levelet; az egyébre mutat. És a’ jul. 2d. irottat, és a Julius 3dikait. K. F.”655 A Kazinczy Gábor feljegyzése alapján rekonstruált leveleknek sajnos csak töredéke maradt fenn még másolatban is. De azok még így is jelentős fi lológiai teljesítményt eredményeztek, mert másolási hagyományuk kirajzolta a szöveg rekonstruálásának lehetőségeit, és kétségtelen bizonyítékkal szolgáltak amellett, hogy mely változat tekinthető a Fogságom naplója eredetijéről készült elsődleges másolatnak. Egy másik forrásból, Toldy Ferenc egyik feljegyzéséből656 akár arra is lehet következtetni, hogy Toldy ezekkel a levelekkel együtt szerette volna kiadni a Fogságom naplóját 1862. augusztus 19-én: „Fogsági Naplóm. – Levelek”. Mindez persze feltételezés, hiszen Toldy azt nem írja, mely levelekre céloz. Feljegyzései azonban a mű szöveghagyományozódását a megválaszolatlan kérdésekkel együtt is átrajzolják. A levelek másolási hagyománya mutatott rá többek között arra, hogy a főszöveg kézirata Bártfay Lászlótól – akinél Kazinczy 1828-ban helyezte el – Kazinczy Eugéniához került, és nem vándorolt át Kazinczy Gáborhoz,657 akinél elvileg a teljes hagyaték volt megtalálható. Amikor Toldy Ferenc az ötvenes években meglátogatja Kazinczy Gábort a hagyaték átvizsgálása végett, fel is jegyzi: „Fogsági Napló Zseninél.”658 Vagyis még az ötvenes években is a Kazinczy-leánynál lehetett az írás. A Fogságom naplója nemrégiben megjelent kritikai kiadása már ezeknek az információknak a feldolgozásával készült, egészen új megvilágításba helyezve a szöveg keletkezését és hagyományozódását is. Az ilyen típusú feljegyzések kizárólag abban az esetben kerülnek nyilvánosságra, amennyiben egy szövegkiadás jegyzetapparátusát erősítik. Azoknál az olvasóknál viszont, akik egyben szövegkiadói szerepre is készülnek, a befogadást és döntést befolyásoló tényezőkként hatnak. A harmadik típusba sorolhatók még a hagyatékban található azon csekélyebb terjedelmű anyagok, amelyek nem kéziratosan, hanem nyomtatvány formában maradtak fenn, de nem jelentek meg, vagy többletinformációt hordoznak a megjelent szövegekhez képest. Itt nem a hagyatékba rendezett köny-

650 651

652 653

Például MTAKK, M. Ir. RUI. 2r. 44. II. Kenyeres 1971. Kazinczy Gábor halála után hagyatéka az MTA Könyvtárába, az Egyetemi Könyv tárba, illetve a Magyar Országos Levéltárba került. Egy kisebb hányada azonban a Vladár-családnál maradt (Kazinczy Gábor özv. Vladár Józsefné Lónyay Sarolta kastélyában élt Bánfalván), és csak a 20. század közepén került a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárba. Erről lásd Bitskey 1970. MTAKK, K610, 99. folio. A Fogságom naplójához kapcsolódó megfigyelések a Szilágyi Mártonnal folytatott eszmecserék alkalmával születtek. Az azóta megjelent (Kazinczy Ferenc 2011) – mű jegyzeteihez írt bevezetése bővebb információkkal szolgál. Lásd Szilágyi 2011.

174

654 655 656 657

658

Lásd MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 123. Uo. Kazinczy Ferenc jegyzete, nem autográf. PIM, V. 4713/1350, Kazinczy Ferenc Eredeti Munkái (kötetenkénti tartalomjegyzék). Talán ezért történt, hogy Kazinczy Gábor a készülő Kazinczy-életmű sorozatban nem nevezi meg a Fogságom naplóját (1843-as feljegyzés). Lásd MTAKK, M. Ir. RUI. 4. 15., 309–311 oldal. MTAKK, M. Ir. RUI. 4r. 15., 256. oldal.

175



veket értjük, hanem a kötetek kiadását megelőző, megjegyzetelt, kommentált korrektúraíveket Kazinczy életéből és a halálát követő évtizedekből. Között ük találhatók később nyomtatásban megjelent szövegek (ilyen például Kazinczy Szentgyörgyi Józseffel való levelezése),659 de vannak kiadatlanok is, amilyen többek közt az a kötet, amelynek az az érdekessége, hogy egy Kazinczy által összeállított (második típusba sorolható) az utókornak szóló praetextussal indító leveles kötet szolgált alapjául.660 A legritkábbnak számító negyedik típusba azok a korabeli rendezésű kötetek és kéziratos egységek tartoznak, amelyeket nem Kazinczy rendezett, de tartalmaznak tőle származó írást. Egyebek közt korabeli postakönyvekre,661 gyűjteményes kötetekre662 kell gondolni és ide tartoznak a Kisfaludy-féle paszkvillus-szerű leveles kötetek is. Ezek a gyűjtemények a szerzői népszerűség korabeli mércéinek tekinthetők: a Kazinczy-szövegek felhasználási módjáról és korabeli kanonizáltságukról, a szerző kortársi megítéléséről szolgálnak információkkal. A fenti tipizálás mind a kézirattárak és levéltárak rendszerezési elvétől, mind az irodalomtudomány által megszabott műfaji rendtől idegen, mert sem az iratok mérete, sem a tartalom műfajisága nincsen rá befolyással. Az iratok efféle osztályozása mégsem haszontalan, mert segít rekonstruálni azt a rendet, amely a hagyatékot jellemezte gyűjteménybe kerülése pillanatában, vagyis közelebb visz ahhoz a szövegállapothoz, amellyel a hagyaték első feldolgozói találkoztak. A tipizálás legjelentősebb eredménye annak felismerése, hogy a hagyaték egy igen érdekes, a teljeshez képest is jelentősnek mondható részét a Kazinczy rendezésében fennmaradt kéziratok alkotják, amelyek között éppúgy találhatók versek, mint autobiografi kus szövegek vagy levelek. Eredeti és másolati iratok gyűjteménye, akár szépirodalmi művekről, akár levelekről legyen szó. Ez utóbbiak gyakorisága tipikusan Kazinczy-jelenség – jelenlegi ismereteim szerint duplumok, sőt többszörös másolatok ritkábban jellemeznek egyéb írói hagyatékokat a 19. század fordulóján.663 Néhány egység kifejezetten sajtó alá készült, néhány meg is jelent, de vannak olyanok is, amelyek a kiadás igénye nélkül, sőt olykor annak lehetőségét épp korlátozva, kéziratos formában lettek az utókor

használatára összeszerkesztve. Az Orthologus és Neologust befogadó kötet rendje a tipizálásban, a leggyakoribb csoportba tartozik, azt idegen kezek állították öszsze, csak néhány szakasznál fedhetők fel benne olyan iratok, amelyeket Kazinczy rendezett. A fennmaradt kéziratok tipizálása során bizonyos műfaji elrendeződés is világossá vált. Kiderült például, hogy a szerző az értekezéseivel igen keveset törődött. Ismeretes Kazinczy által megkomponált verseskötet, autobiográfia, leveleskötet, idézeteket tartalmazó feljegyzéskötet, aláírásgyűjtemény, de nincsen kizárólag értekezésekből álló, a szerző által rendezett kéziratos egység. Az összeállított szövegkorpuszokon megmutatkozó gondos figyelem, a mellékelt használati utasítások azt mutatják, hogy a szerző az utókornak kívánja átadni, szerkesztői felhasználásra készíti, kiadásra, nyomdába szánja, máskor privát körű olvasásra rendezi a köteteket. Ilyen típusú készülődés nem jellemzi a Kazinczy-értekezéseket. Talán ez indokolja azt a könyvkiadói állapotot, hogy Kazinczy értekezéseiből gyűjteményes kötet mindezidáig nem jelent meg, s művei közül először a lírai darabok, az úti írások és három levelezéskötet hagyta el a nyomdát.664 Az utóbbi három szövegtípus rendezésében ugyanis a szerző éveken át jeleskedett . Ez esetben is érvényesülni látszik: a kéziratok elrendezettsége gyakran a kiadást befolyásoló tényezőként hat. Ez indokolja azt is, hogy az Orthologus és Neologus kézirata miért kerülhette el a kutatók figyelmét.

659

660 661

662

663

Kazinczy 1845. A nyomtatvány helye: MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 35. (Címzettenként külön csomóba rendezve: Kazinczy levelei Ercseihez, Szentgyörgyi Józsefhez, Ijf. Szilágyi Sámuelhez). Kazinczy levelei Csokonaihoz: MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 37. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117. Teleki László másolati könyve tartalmaz Kazinczyhoz szóló levelet: Teleki László, Levelek, beszédek, értekezések [gerinccím], MTAKK, M. Ir. RUI. 4r. 84/VI.; Széchényi Ferenc másolati könyvében is található Kazinczynak szóló levél. Lásd MTAKK, K210/I. Kazinczy-mű található többek között az alábbi vegyes tartalmú kötetekben: Poétai Gyüjtemény, OSZK Kt, Oct. Hung. 50.; Történeti Értekezések és velős gondolatok jegyzéke, összegyűjté Nagy Iván 1843, OSZK Kt, Oct. Hung. 1145. Vaderna Gábor Dessewff y József hagyatékának feldolgozása során csupán néhány levél esetében találkozott levélmásolatokkal. Lásd Vaderna 2010: 61.

176

2. AZ ORTHOLOGUS ÉS NEOLOGUS KÉZIRATOS VÁLTOZATÁNAK BEFOGADÁS- ÉS KIADÁSTÖRTÉNETE

Az Orthologus és Neologus revideált változata a K631-es számú jelzet alatt található az MTAK Kézirattárában. A kötet legnagyobbrészt negyedrét lapokból van összeállítva, kötése félbőr, a gerincén ez áll: „Kazinczy Nyelvészeti tanulmányai.” A 164 lap terjedelmű kötet tartalma jórészt megismerhető, de szerkezete nem pontosan vehető ki a kézirat-katalógusból.665 A tájékozódáshoz érdemesebb a Kazinczy-hagyatékot feldolgozó Jakab Elek helyrajzi katalógusát alapul venni. Ez azért is fontos, mert Jakab Elek 1875 és 1891 között az akkori gyakorlat szerint szakok és nagyságrend szerint rendezte a kéziratokat, amelyeknek korábbi tárolási módja – ti. az, hogy milyen rendben álltak, milyen egységeket alkottak, mely szövegek tartoztak egybe – nem ismert. Mégis, az eredeti tároláshoz időben legközelebbi, de már az MTAK Kézirattárában készült leírás tőle származik. A helyrajzi katalógus tanúsága szerint Jakabot követően Heinlein 664 665

Kazinczy 1836; Kazinczy 1839; Kazinczy 1842; Kazinczy 1845. Gergye 1993: 60–62.

177



István rendezte az anyagot, mégpedig: „(máskép)”. Hogy miképpen is, azt csak akkor tudjuk meg, ha feltételezzük, hogy az ötvenes években modern félbőr kötést kapott anyag Heinlein rendje szerint került bekötésre. Amennyiben inkább úgy vélnénk, hogy az ötvenes években kivitelezett könyvkötés egy másik rend alapján készült el, egy harmadik kezet is feltételeznünk kell, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy Heinlein 1945-ben elhunyt. A Kazinczy-hagyaték nagy részét ugyanis a Kézirattár 1948-as átszervezése után666 esztétikai igényeknek is megfelelve bekötötték. Az átrendezést részben állományvédelmi szempontok indokolták, de a díszes kötetek elsősorban egy reprezentatív igényeknek megfelelő helység polcait dekorálták. Az állagvédelmi előnyökön túl mutat (a bekötött kézirat nem kallódik el, nem keveredik össze), hogy raktárból való kiemelésük folytán az anyagok mindig kéznél voltak. A helyrajzi katalógus b oldalán látható lista valószínűleg a kötéshez kapcsolódik, ugyanis olyan szövegeket tartalmaz, amelyek ma nincsenek a kötetben: a német nyelvű „Himfy Szerelmei recensioja” (ez Jakabnál „Schőne Künste” címen szerepel XVIII. sorszámmal), a „Glottomachusok (Függelék)” (amelynek sorszáma XVIII.), és „A Magyar Nyelvről, annak természetéről stb” címmel jelölt értekezés (III. sorszám). A három címet Kovács Ferenc667 írta a helyrajzi másik oldalára 1955. június 18-án. Ez a jel értelmezhető úgy, hogy a három kézirat 1955-ig a többivel együtt állt. Az időben visszafelé lépkedve Heinlein munkája következik, amelyhez csupán a viszonyítási pont ismert: Jakab rendezése, amely az általa készített helyrajzi katalógus alapján I-től XX-ig számozza meg a kötegeket.668 A kötet folioszámozása(i) és a címadások alapján a kéziratok rendezési metódusát úgy lehet elképzelni, hogy Jakab Elek ül egy teljesen kusza vagy egy viszonylag rendezetlen, de tematikusan szétválogatott kézirathalom mellett, és szöveghatárokat keres. Azokkal a kéziratokkal, amelyeknek van címe, könnyű a dolga (például felveszi „Schőne Künste” néven), de a cím nélküli szövegeket olvasás után általános fedőcímmel látja el, például „nyelvészeti töredék”. A kötetbeli szövegek azonosításával a címadásból következtetve nem sokat vesződött, mégis alapos válogatást kellett végeznie, mert a Nyelvészeti töredék/ek című szövegek, néhány kivétellel, mind az Orthologus és Neologus szövegváltozatai. Feltehető a kérdés: vajon tudta-e Jakab, hogy egy szövegegységet rekonstruál? Ismerte-e annyira az eszmei hagyatékot, hogy meg tudja állapítani, melyik

írástöredék milyen dolgozatba illeszkedik? Vagy esetleg egy már eleve egységben tárolt, de töredékeket tartalmazó irathalmot próbált meg újra összefüggővé rendezni? Amennyiben az utóbbi esetről van szó, újabb kérdés adódik: vajon milyen állapotban lehetett a hagyaték, ha Jakab annak ellenére felcímzi a kéziratokat („Nyelvészeti töredék”), hogy azok egységben állnak? Vagy a szakok szétválogatása indokolná a címadást? Feltételezhető, hogy ha a töredékeket felismerte volna, nem átfogó címmel jelölte volna őket, hanem egymás után rendezésüket követően elegendő lett volna egy folyamatos lapszámozás. Jóllehet, a töredékek sorszámozása épphogy a rendezésükre, a töredékességükben való sorrendiség visszaállítására irányult, mert Jakab, amikor olyan egységet dolgozott fel, amelyben nem tudott rendszert megállapítani, oldalszámozást vezetett a foliókra: „egy folyó számot keresztűl vittem rajta, hogy legalább ezen túl ne csorbíttassék tovább.”669 Ez a gyakorlat a K631-es kötetre nézvést arra is utal, hogy Jakabnak a szövegtöredékekből ugyan nem sikerült teljes terjedelmében egységet gyúrnia, a sorrendiségükre vonatkozóan mégis határozott elképzeléssel rendelkezik. Ezzel az eljárással (egységek sorszámozásával) ugyanis elő lehet állítani egy olyan szöveget, amelyből bizonyos részletek hiányoznak, és elő lehet állítani egy véletlenszerűen egymás után rendelt, de azonos témájú töredékeket tartalmazó szövegkorpuszt. Jakab az előbbire törekedett. De vajon milyen formában kapta meg a hagyatékot? A kérdésre a kötet mai formája nem nyújt kielégítő választ, hiszen pillanatnyi állapotában nem követi még Jakab Elek számozását sem, 670 sőt, ahogyan arról már korábban szó esett, nem is tartalmaz minden korábbi köteget (hiányoznak a III., a XVIII. és XIX. sorszámú szövegek). A válaszadáshoz a fejezetcímeken kívül egyéb azonosítók is figyelembe vehetők: a kötet ugyanis több lapszámozással is rendelkezik.671 (1) Először is Kazinczy saját számozásával (szokásához

666 667 668

Uo. 22. A nevet egyelőre nem sikerült azonosítanom. I. Orthologus és Neologus.; II. Orthologus és Neologus folytatás.; III. A magyar nyelvről.; IV. Nyelvészeti töredékek.;V–IX. Nyelvészeti töredékek.; X. Új szók, szólások.; XI. Nyelvészeti töredékek.; XII. Nyelvészeti töredékek.; XIII. Különböző vélekedések a magyar nyelv elővitele felől.; XIV–XVI. Nyelvészeti töredékek.; XVII. Glottomachia. A nyelvtörők.; XVIII. Schőne Künste.; XIX. A Glottomachákhoz jegyzetek.; XX. Elisiok.

178

669 670

671

A jegyzet a Pandecták VI. kötetének címlapján olvasható: MTAKK, K633/VI, 1a. A kötet jelentős részét az Orthologus és Neologus autográf szövegváltozatai teszik ki. Ezeknek a kötegeknek Jakab Elek által tett sorszámozása és azoknak mai rendje (amely vagy Heinlein műve, vagy sem): I. Orthologus és Neologus, nálunk és más Nemzeteknél (a cím Kazinczy keze); 34r–55v; IV. Nyelvészeti töredék (a cím Jakab Elek keze); 56r–85v; II. Orthologus és Neologus. folytatás (Kazinczy keze); 86r–95v; XII. Nyelvészeti töredékek (Jakab Elek keze); 96r–99v; IX. Nyelvészeti töredék (Jakab Elek keze); 100r–101v; VII. Nyelvészeti töredék (Jakab Elek keze); 102rv; VI. Nyelvészeti töredék (Jakab Elek keze); 103r–104v; V. Nyelvészeti töredék (Jakab Elek keze); 105r–106v; XI. Nyelvészeti töredékek (Jakab Elek keze); 107r–108v; XVI. Magyar Nyelvészeti Töredékek (Jakab Elek keze); 109r–116v; XIV. [nincs cím]; 117r–120v; X. Új szók. Új szólások. Az illyeneknek millyeneknek kell lenni? (Kazinczy keze); 121r–123v; VIII. Nyelvészeti töredék (Jakab Elek keze); 124r–131v; XIII. Külömböző Vélekedések a’ M. Nyelv elővitele felől (Kazinczy keze); 132rv; XIV. Magyar Nyelvészeti Töredékek (Jakab Elek keze); 133r–134v; XVII. Glott omachia (borítólap, Kazinczy keze); 135rv; XVII. A’ Nyelvtörők (Kazinczy keze); 136r–143v. Sőt, a köteten végigfut egy második fejezetszámozás is, piros ceruzával. I. Rény (Kazinczy keze) 1r-tól; III. Nyelvészeti töredékek 56r-tól; IV. Külömböző Vélekedések a’ M. Nyelv elővitele felől (Kazinczy keze) 132rv; V. Glott omachia (borítólap, Kazinczy keze) 135rv; V. A’ Nyelvtörők (Kazinczy keze) 136r–143v; VI. Orthographiai Aphorismusok (Kazinczy keze) 143r–156v; VII. [nincs cím] 157r–160v.

179



híven a jobb felső sarokban), amely kéziratos egységenként újraindul és megszakad. (2) A lap tetején, a középső részen látható Jakab Elek lapszámozása, amely a 33. folióig megegyezik az előző számozással.672 (3) A foliók jobb felső sarkában kék ceruzás lapszámozás található ismeretlen kéztől. Ez nincsen a teljes köteten végigvezetve, ahogyan Jakab Eleké sem: a 34. foliónál kezdődik 2-es számmal, és a 95. folión zárul 63-as sorszámmal. A kék ceruzás számozás két egységet határol el egymástól: az első kék lapszámozású csomó az Orthologus és Neologus című dolgozattal kezdődik, és egy olyan szöveggel zárul, amelynek a címe: Orthologus és Neologus. folytatás. Vagyis a címek indokolják a szövegek összepárosítását. A kék számozás újraindul a 96. foliónál 1-es sorszámmal, és egészen a 131. folioig elhúzódik (36-os kék számmal zárul). Ez a második egység, amelynek a jellegzetessége az, hogy a Kazinczy által vezetett oldal- vagy lapszámozás folyton megszakad, újra- és újrakezdődik. Ez tehát a kötet itt vizsgált részének legzavarosabb szakasza, amely rövid szövegdarabokat, a vége felé papírszeleteket tartalmaz. Még ezek a szövegforgácsok is kapcsolódnak az Orthologus és Neologushoz, annak szövegvariánsai. Az oldalszámok sajnos nem vezetnek sehová, a nagyobb egységeket ugyan be lehet azonosítani, de nem nyújtanak információt arról, hogy a hagyaték feldolgozása közben Jakab Eleknek mivel kellett szembesülnie, vagyis Kazinczy Ferenc hagyatéka milyen állapotban volt az 1800-as évek második felében. Segítségül szolgál a nyomozásban, hogy a kötet nem csupán a Jakab által sorszámozott egységeket tartalmazza, rajtuk kívül számos más szöveg is megtalálható benne a számozott egységek előtt és után: tanulmánytöredékek, cikkmásolatok, levelek, amelyek a nyelvújítás tárgyköréhez tartoznak. Ezeknek a kéziratoknak a sorsáról Toldy Ferenc feljegyzéseiből nyerhetünk információkat. Ő ugyanis a maitól különböző formában látta az anyagot. Feljegyzéseiből a hagyatéknak arról a korai állapotáról nyerhetünk némi információt, amikor azok még Kazinczy Gábornál voltak. Toldy Ferenc ugyanis 1855-ben azzal a szándékkal utazik Bánfalvára, hogy a Kazinczy Gáborhoz került hagyatékot felmérje. Az 1855 tavaszán készített feljegyzéseiben jól felismerhetők a K631-es kötet kéziratai is.673 Innen tudjuk, hogy 1855-ben a kötet szövegei két helyütt (egy csomóba és egy tárcába helyezve), kötés és rend nélkül hevertek egymás mellett . A csomón belül néhány írás már akkor is egymáshoz közel helyezkedett el, így Kazinczy

Grammatikájának részleteit (amely a K631-es kötetben található)674 egy töredék („Ariadne-Libera. Melodrama. Bevezetés”) és a Hamlet első felvonása követett, s eztán volt megtalálható az elíziókat tárgyazó írások és feljegyzések köre (jelenleg a K631-ben 14r-tól 33v-ig) és A’ Magyar Nyelvről, annak természetéről, mostani koráról, szükségeiről kísérte. Ebben a struktúrában nehéz lenne, és fölösleges is rendszert keresni. Egyelőre elegendő annyi, hogy az iratok nincsenek bekötve 1855-ben. A másik hely, ahol a jelenlegi kötet dolgozatai megtalálhatók voltak akkor, egy tárca, KF Töredékei címmel. Toldy a következő sorokkal írta körül tartalmát:

672

673

Egyetlen jelentéktelen tévedést leszámítva: a 27. lapnak a verzóján áll Jakab Elek sorszámozása. Vagyis a Jakab Elek által sorba rendezett lapokat amikor bekötötték, véletlenül megfordítva helyezték be ezt a lapot. Ezután kapta meg a ceruzás sorszámot. Lásd MTAKK, M. Ir. RUI. 4r. 15.

180

Egy csomó töredékes dolgozat az Ujitásról. Stúdiumok, jegyzetek, fogalmazatok az Orthologus és Neologus első folytatásához, tisztázva 11–42 l., elül hátul csonka. Ezekből s a T[udományos]Gy[űjtemény]ben megjelent Orth-ból állt össze ugy látszik az átdolgozott és kibővített „Orth. és Neologus nálunk…” mely szinte itt van, egy 4r. füzetben p 3–48. Kelete Széph[alom] nov. 4. 1819. (az első dolgozat TGy 819 XI. kelt aug 15. 1819). Ugy látszik hogy a felebb * alatt említett tisztázat egy harmadik még bővebb v[agy] ellenzőit részletesen elutasító, átdolgozás töredéke, mely aligha el nem készült, bár itt töredékes.675

Összefoglalásul: Toldy iratai alapján az Orthologus és Neologussal kapcsolatban azt lehet megállapítani, hogy (1) amikor Jakab Elek a kéziratok rendezéséhez fogott, egy már eleve egységben tárolt, de töredékeket tartalmazó irathalmot próbált meg még összefüggőbbé rendezni, amelyekhez hozzátársított egyéb, az újításhoz kötődő szövegeket. A munka során római számokkal jelölte a különböző szövegdarabokat. Az Orthologus és Neologus szövegvariánsai közül a töredékesek tehát nem alkottak teljes szöveget, különben nem lett volna szükség sorszámozásra – egymás után rendezhetők lettek volna a töredékek és elegendő lett volna egy lapszám végigvitele. (2) Heinlein István tett még egy kísérletet az Orthologus és Neologus variációinak szövegbe rendezésére, és még több nyelvújítási tematikájú szöveget csoportosított a csomóhoz. A rendezése felrúgta Jakab Elek sorrendjét. (3) 1948 után bekötötték az anyagot, „Isten tudója ki által” alkotott rendben. (4) A legsajnálatosabb és egyben legígéretesebb eredmény az, hogy az Orthologus és Neologus esetében a feljegyzések alapján öt szövegkorpuszt lehet elkülöníteni. Az alábbi lista tételei Toldy elnevezését követik.

674 675

MTAKK, K631, 143a–160a. Grammatikájának töredékei a K759-es kötetben is nyomon követhetők. A „csillag alatt említett tisztázatt al” Toldy az itt második sorban álló 11-től 42. lapig terjedő szakaszra céloz. Az 1819. november 4-i dátumú Orthologus és Neologusból jegyzetei 106. oldalától kezdve egy hosszabb szakaszt idéz. Lásd MTAKK, M. Ir. RUI. 4r. 15., 22.

181



(a) A’ Magyar Nyelvről, annak természetéről, mostani koráról, szükségeiről. 676 Ezt a szöveget szokás az Orthologus és Neologus előzményének tekinteni, bár attól sokban különbözik. A két szöveg genealógiába való rendezése régi hagyományra nyúlik vissza. Toldy Ferenc, miután hosszú sorokat idézett a dolgozatból, megállapította, hogy a fogalmazvány „helyébe lépett az „Orth. és Neol.” a T. Gy. 1819. XId kötetében”.677 Kazinczy ezzel a tanulmánnyal 1818 végén készült el. A szöveg nem azonos az Orthologus és Neologussal. (b) Jegyzetek, előtanulmányok az Orthologus és Neologushoz. Ezek között találhatók olyan írások, amelyek olvasmányok kivonatai, jegyzetekkel, hivatkozásokkal, de fellelhetők körükben tanulmánytöredékek is vagy javításokkal tarkított piszkozatok. Keletkezési idejük meghatározása problémás. (c) A Tudományos Gyűjtemény 1819. novemberi számában megjelent Orthologus és Neologus. Keletkezési dátuma 1819. augusztus 15. Kézirata nem ismert, de az OSZK Kézirattárában, esetleg a Magyar Nemzeti Levéltárban lenne a helye. A nyomtatott értekezés Kazinczy birtokában is megvolt, rajta javításokat ejtett, amelyeket Toldy feljegyzéséből ismerünk. (d) Az átdolgozott és kibővített Orthologus és Neologus. A szöveg teljes, a 3. foliótól a 48-ig olvasható. Keletkezése 1819. november 4-ére tehető, amelyet a levelezés is alátámaszt. Ez a szakasz már Toldy idejében is fűzött volt, különálló egységet alkotott. Különlegessége, hogy Kazinczy lezártnak és kiadhatónak tekintette, a szöveg megjelenésére irányuló lépéseket tett . És ez még akkor is figyelembe veendő adat, ha a kiadás meghiúsulása miatt a szöveget továbbírta. (e) Az Orthologus és Neologus folytatásának töredékei. A (b) csoportba tartozó szövegektől elkülönülnek azok a töredékek és tisztázatok, amelyek a bennük található utalások alapján 1819 novembere, vagyis a második, átdolgozott és kibővített Orthologus és Neologus utánra datálhatók. Ez a szöveg már Toldy idejében is csonka volt. Az ebbe a csoportba tartozó töredékek a (c) pont szövegeitől nehezen elválaszthatóak. A szövegek korábbi történetéről kevés információ áll rendelkezésre. Annyi ismeretes még, hogy vagy a (d), vagy az (e) kézirat Zádor Györgyön keresztül jutott el Kazinczy Gáborhoz.678 Bármelyiknek fennáll a lehetősége. A fenti szö-

vegsorból az (a) és a (c) darabokat leszámítva minden szöveg a K631-es kötetben van. Feltételezhető, hogy A’ Magyar Nyelvről, annak természetéről, mostani koráról, szükségeiről című dolgozat azért található jelenleg egy másik jelzet alatt, noha formátumában is, témájában is ide tartozna, mert nem voltak eredetileg sem együtt. Jakab Elek vagy nem ismerte annyira az életművet, mint amennyire megismerhette volna munkája 16 éve alatt, vagy az eredeti egységek fenntartására törekedett (vagy csak emberi módon tévedett). Az, hogy az Orthologus és Neologus szövegvariánsait Nyelvészeti töredékek címmel jelölte, az előbbire utal, de az utóbbiak sem zárhatók ki. Heinlein már tudta, mivel van dolga (valószínűleg tőle származik a kék ceruzás lapszám). Miután az MTAK Kéziratt árának története nincsen feldolgozva, csak körülbelül határozható meg, hogy Jakab Elek és Heinlein István munkája és a kéziratok kötetbe rendezése mikorra tehető. Mindössze az események sorrendje és kimenetele biztos: egy meglévő törékeny rend megszűnt, de a hagyaték jelenlegi állapotában is azt a hatást kelti, mintha eredeti rendjében állna, bár nem tudni miben nyilvánul meg ez a rendszer. Toldy Ferenc jegyzetei mindenesetre megvilágítják azt a struktúrát, amelyben a 19. század közepén állt az iratanyag, még ha egyáltalán nem vehető biztosra, hogy az a rendszer az eredeti elrendezést tükrözte. Toldy Kazinczy halála után 24 évvel lapozta végig a hagyatékot, akkorra többen is átrendezhették; erről azonban nincsenek információk. Az a tény viszont, hogy a kéziratok nem voltak bekötve, vagy rendezve, ahogy sok más egyéb szövegnél tapasztalható, vagyis nem álltak eltéveszthetetlen rendben az utókor rendelkezésére, a szerző szöveghez való viszonyulásáról árulkodik. Ez közvetett hatása miatt fontos, ugyanis a kéziratok állapota a Kazinczy-hagyaték esetében jelentős hatással bír a szövegek kanonizálódására, és az ezt elősegítő szövegkiadásokra. A bánfalvai jegyzetekből fény derül arra is, hogy Toldy a megjelent szövegnek a szerző által javított utolsó verzióját szerette volna alapul venni kiadásához, ezért a Tudományos Gyűjtemény aktuális számának Kazinczy által korrektúrázott példányához nyúlt. „Feljegyzem itt KF önkezű javitásait” – írja Toldy – „a T[udományos]Gy[űjtemény] saját példányában, hogy e gyönyörű d[ara]bot KKönyvem IIId kötetében ezekkel adjam”.679 Ez egyrészt azt jelenti, hogy az Orthologus és Neologusnak ismeretes 19. századi kiadási terve is, másrészt pedig azt, hogy Toldy nem a végleges értekezést akarta kiadni, hiába látta és minden jel szerint olvasta annak kéziratát. Pedig a levelezésből is egyértelműen kiderül, hogy mely szöveget tekintette a szerző véglegesnek – vagy legalábbis a megjelentnél alkalmasabbnak a közlésre. Az a levél viszont, amelyben Kazinczy arra kérte a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségét, hogy ne adják ki az Orthologus és

676 677 678

A dolgozat jelenleg egy másik jelzet alatt van tárolva az Akadémián: MTAKK, M. Nyelvt. 4r. 43. MTAKK, M. Ir. RUI. 4r. 15., 21. A K631 13. foliója: „Pest, Jun. 12d. 1851. Tisztelt Barátom! Itt veszed K. F. kéziratait, könnyebb eligazodás végett I-III számokkal jelelve. Az I. számút, egészben, nem találom, sem a’ Tud. Gyüjtemény’ köteteiben, sem az Élet és Literaturában: de egyes szakai, a’ mint széljegyzeteim mutatják, megvannak az Él. és Lit. II. és IV. köteteiben. A’ II. számút, melly másolatban is meg van, nem lelem a’ fennebbi folyóiratokban. A’ III. sz. új dolgozata, a’ Tud. Gyüjt. 1819. XI. köt. 3–27. lapjain álló czikknek; de az általam x jegygyel jelelt szakaszok, csaknem szóról szóra, meg vagynak tarva. A’ Felső M. Orsz. Minerva’ kötetei nem levén kezemnél: ottan nem kereshettem. A’ legszívesb barátsággal üdvözöl Tisztelő barátod Zádor György” A levélbeli jellemzés alapján nem sikerült beazonosítani pontosan a szövegeket, de a III. sorszámmal jelölt kézirat leírása a (d)-re is, (e)-re is illik.

182

679

MTAKK, M. Ir. RUI. 4r. 15., 21. A Kazinczy bibliográfi a szerint legközelebb csak 1904-ben jelent meg újra a tanulmány. Lásd Busa 1981: 62.

183



Neologus náluk lévő verzióját, mert napokon belül befejezi az újat, csak 1918-ban került elő a Teleki-család gyömrői levéltárából.680 A levelet tehát Toldy nem ismerhette. Egyéb levelekből annyit tudhatott, hogy Kazinczy nem elégedett a megjelent szöveggel. Mindez azonban kevés ahhoz, hogy egy másik szövegváltozat kiadásával álljon elő, különösen Kazinczy esetében, aki némely művén egész életében, még a kiadást követően is dolgozott .

Nikomachos nevéről). Eszerint az utóbbi esetben a cím nem egy fogalmat jelöl, hanem személyeket, s ennek következtében a kötetnek nyelvharcosok bemutatását, nyelvharcosok történeteit kell tartalmaznia. Egyik sem idegen a nyelvújítás időszakának szövegeitől, s eseményeitől. A szóalkotás érdeme nem Kazinczyt illeti: Sylvester János alkalmazta először a kifejezést arra a folyamatra, amelyben a vulgáris nyelvek a szent nyelvekkel való egyenrangúságra törtek.684 Az Előszóban685 Kazinczy a címnek megfelelően fel is fedte a nyelvharcosok kilétét, és ehhez az 1815–16-ban történt bécsi útjának eseményeit idézte meg. Több egyéb eset mellett arról írt, hogy amikor Bécs felé menet és onnan hazafelé látogatást tett a pesti és győri értelmiségnél, a jelek szerint sikerült Péteri Takáts Józseffel, Pázmándi Horváth Endrével barátságot és szakmai együttműködést kötnie. A találkozók alkalmával szavukat vette, hogy a továbbiakban, ha nézeteivel nem értenek egyet, akkor írásos formában publikálják majd az övétől eltérő állásfoglalásukat, illetve írásban keresik fel panaszaikkal Kazinczyt. Az Előszó szerint a nyelvharcosok társaságába tartozott Batsányi, Horváth Endre, Takáts József, Verseghy Ferenc és még egy valaki, „ki ismeretes arról, hogy semmi megilletést nem tűr”, 686 úgy tűnik tehát, Kisfaludy Sándor is. Az Előszó által vázolt történethez illeszkednek a kötetet alkotó levelek, amelyek sora a bécsi út során tett látogatásokra reflektáló levelekkel indul, és a Batsányin és Verseghyn kívül (akik gyakori szereplői a kötet leveleinek), mind az öt nyelvharcosnak található írása a kötetben.687 A levelek az előszóban vázolt autobiografi kus feljegyzés kijelentéseit támasztják alá, Kazinczy érvekként alkalmazza őket, a bevezetés lábjegyzetévé és valóságreferenciájává válnak. Erősíti a hatást, hogy azok a levelek, amelyek a nyelvharcosok cselszövéseit bizonyítják, eredeti példányaikban pompáznak a többiek között . A történéseket még életszerűbbé teszi, hogy az időrendi struktúrát követő Előszót ugyancsak időrendben közölt levelek követik, s az Előszó utalásokat is tartalmaz a kötet tartalmára. A levéllánccal megalkotott történet egy apologikus narratívát alkot. A személyesség átüt a sorok között, a levélkommentárok a beszédszituációt világítják meg, a félreérthető helyzeteket igyekeznek tisztázni. Az Előszó egyenesen használati utasítással is rendelkezik, mivel bevezető sorai egy igen erős olvasói megszólítást tartalmaznak: „Azokhoz, a’ kik ezt most vagy később, látni fogják, ’s azon kéréssel, hogy a’ mit a’ becsűlet elfedni hágy, fel ne fedjék.”

3. KA ZINCZY EGYIK LEGNAGYOBB HATÁSÚ KÉZIRATGYŰJTEMÉNYE

A nyelvújítás történetével a Kazinczy-hagyaték esetében nem értekezéskötetek ismertetnek meg. Kazinczy iratrendezési gyakorlatát szem előtt tartva nem okozhat meglepetést, hogy éppen egy levelezéskötet681 rendezi egységbe a nyelvújítás dokumentumait. A kötet magában foglalja a legfontosabb eseményeket rögzítő, a tízes évek közepének vitáinak hevében íródott leveleket. A kötetet Kazinczy Ferenc állította össze 1816 végén: „A’ Tuladunaiakkal való historiákat mind eggy Kötetbe raktam ezen csuda titulus alatt A’ Glottomachuszok. 1816. Kisfaludinak is van benne eggy rémítő levele”.682 A kötetszerkesztés apropóját a Kisfaludyval való kudarcba fulladt békülés adja, ezért a kapcsolatfelvételhez kötődő levelek is a kopott, láthatóan sűrűn használt, papírborítású negyedrét kötet részét képezik. A kötet speciális státussal bír, mivel bizonyíthatóan Kazinczy szerkesztette azt egységbe, vagyis a hagyaték második típusú szövegeinek számát gyarapítja, amelyekhez megkomponáltságuk, rendezettségük miatt szerzőiszerkesztői intenció társul. A szerzői címmel rendelkező könyvben időrendben elhelyezett levelek követik egymást. Szövegeik gazdagon kommentáltak, s előszóval is ellátta őket Kazinczy.683 A címet képező görög szó (A’ Glottomachusok) két tagja, a glotté, ’nyelv’ jelentésű előtag és a -machus ’harc, háború’ jelentésű utótag a szövegegységet a nyelvújítás szövegkontextusába utalja és világos, a csatametaforika által meghatározott értelmezést kínál. A szóösszetétel jelenthet Nyelvháborúkat, de egyben jelenthet Nyelvvel harcolókat is. Ez utóbbi etimológiát a hasonló mintára felépülő görög személynevek is valószínűsítik, ahogy például a Dorimachos lándzsával harcolót, az Eumachos jól harcolót jelent (nem is beszélve Kallimachos vagy 680 681 682

683

Első közlése: Iványi 1918: 110–111. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117. Kazinczy Ferenc Kölcsey Ferencnek, Széphalom, 1817. január 13., in: KazLev, XV, 3359. sz. lev., 20–21. Itt: 21. Gyöngyössi János kötetbe foglalt levelében ejtett aláhúzásokra hívta fel a figyelmet Keszeg Anna: Keszeg 2011: 109.

184

684

685 686 687

Az erazmisták vulgáris nyelvért folytatott küzdelmét bemutatva Ács Pál (aki eszerint a Glottomachia szó eredetére felhívta a figyelmemet) idézi Sylvester János kifejezését: „Valódi nyelvi harc – Sylvester János kifejezésével glott omachia – indul meg, amelyben a magyar erazmisták esélyesnek tudják a saját nyelvüket a győzelemre.” Ács 1982: 395. Ezt a címet Jakab Elek írta a szöveg élére. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117., XI. oldal A kötet tartalomjegyzékét lásd Czifra 2008b: 31–34. Utóbbi személyekkel váltott levelei már csak azért sem lehetnek a kötetbe sorolva, mert ebben az időszakban nem állt velük kapcsolatban.

185



A kötet mélyreható elemzésétől eltekintve egy példán keresztül szeretném bemutatni, milyen eszközökkel él és hogyan épül fel Kazinczy leveleskötete, s ehhez a Ruszek–Kisfaludy–Kazinczy-vita szövegeit fogom felhasználni. A könyv első fele tartalmazza a korábbi vizsgálat tárgyát képező leveleket: az ő levélváltásukkal zárul az első szakasz. Barna tintával van írva, a főszöveg és az oldalszámozás is. Eztán történhetett egy (vagy több) újraolvasás, amikor Kazinczy fekete tintával belejavított a szövegbe. Egyetlen szakaszban azonban fekete tintás a főszöveg és az oldalszám is (135. oldaltól a 157-ig), egyetlen köteg esetében. A ráírt levél tematikája tökéletesen illeszkedik a szövegkörnyezetbe, mégsem feltételezhető, hogy a köteg a barna tintás oldalakkal egyszerre készült. Az oldalszámozása ugyanis hibás, az utolsó lapon javítás szerepel: „152 ad 156”. A következő köteg – amely újra barna tintás – első oldalán 157-es szám áll – feketével. Ezt a lapot kivágott oldalak követik, amelyek egyikén jól kivehető, hogy valamikor barna tintás írás volt rajtuk. Vagyis a papírok feltételezhetően egyetlen barna tintával megírt és oldalszámozott egységet alkottak egészen addig, míg valaki elhelyezett bennük egy új köteget, kivágta a fölösleges, teleírt és üres lapokat, és átírta a változtatások következtében elcsúszott oldalszámozást. Mivel a barna tintás kéz és a javításokat eszközlő fekete tintás kéz is Kazinczyé, kijelenthető, hogy a változtatásokat bizonyosan ő tette. A kötetnek ez a szakasza – egészen a 135. oldaltól a 157-ig, a két barna tintás csomó, illetve a közé helyezett fekete tintás is – a Ruszek–Kisfaludy–Kazinczy-levélváltást tartalmazza. Jól látható az is, hogy Kazinczy más sorrendben közölte a leveleket, mint a paszkvillusok: behelyezett új leveleket és kihagyott másokat, teljesen felborítva a korábban ismertetett leveleskötetekben felállított dialógusformát, s ezzel önálló történetet komponált. A saját levelével induló szövegegységet a következő borítóval látta el: „Ruszek József Keszthelyi Plebánus ’s Hahotai Apáthoz, és vissza”. Vagyis a címből arra következtethetünk, hogy Kisfaludy Sándor mellékszerepet kap a következő oldalakon. A fenti cím alatt továbbá Kazinczy arra hívja fel a figyelmet, hogy Ruszek ismerte már Kisfaludy válaszát, amikor a magáét fogalmazta. „Ruszek az itt következő levelet hozzám 1816. Május első napján írta. Kisfaludi az ugyan itt következőt 1816. Apr. 14dikén Ruszekhez. És így ez a’ Kisfaludi levele ekkor Ruszeknek már kezében volt, mert Keszthely 2 mérföldnyire van Simeghez.”688 Az apátnak tehát lehetősége lett volna tájékoztatni Kazinczyt arról, hogy Kisfaludy elutasítja a békekötés gondolatát. Ez a bejegyzés fekete tintával készült, nem a borítócímmel egy időben. Úgy tűnik tehát, Kazinczy a kötet elkészítésének második fázisában a megértést, az olvasói befogadást elősegítő megjegyzéseket tett.

A borítót követi Kazinczy első levele, s ezt Ruszek említett válasza, amelyben a levélíró közvetítette Kisfaludy kétségeit, s egyben közölte, hogy a választ rajta keresztül fogja elküldeni, mert cseltől tart, és nem szeretne közvetlenül Kazinczyval levelezésbe bonyolódni. Ez után Kazinczy második levele689 következik, s ebből látható, hogy Kazinczy a saját szemszögéből szerette volna rekonstruálni az eseményeket: hiszen ő, amikor válaszát fogalmazta, még nem olvasta el Kisfaludy feleletét, és nem is neki felelt, hanem Ruszeknek. A levelét is ezzel a megjegyzéssel zárta: „Erre Ruszek nem felelt; nem is tudnám, mit felelhetett volna.”690 Ebből az következik, hogy a válasza Ruszekhez szólt, a meg nem érkezett reakciót is tőle várta volna. Ez a kötet következő szakaszában is megmutatkozik: Kisfaludy válaszát ismét egy borítólap vezeti be („Kisfaludy Sándor Ruszekhez, 1816. Apríl 14dikén”)691 amelyből igen egyértelműen kifejezésre jut, hogy a levél nem Kazinczynak szól („Ruszekhez” és nem „Hozzám Ruszek által”), s ez egészen más megvilágításba helyezi az eseményeket. A következő egység, a fent ismertetett fekete tintás köteg egy aprólékosan, a kötetben legaprólékosabban kommentált levelet tartalmazza: Kisfaludy Sándor első válaszlevelét, hibás dátumozással.692 Ez után következnek a kivágott lapok, majd Kazinczy harmadik levele. Vagyis Kazinczy kihagyta a kötetből Kisfaludy második válaszát, amelyben Kisfaludy tagadta, hogy megkapta volna nyomtatás előtt a Himfy-recenziót, amelyben nézeteit változtatgató köpönyegforgatónak, literátori diktatúrára törekvő despotának nevezte őt, aki csupán azért ír recenziót, mert nem tud a bírált szövegeknél jobb irodalmi alkotásokat létrehozni. És ezzel együtt kihagyta Kisfaludy harmadik válaszát is, amelyben a harc ko689

690 691 692

688

MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117., 121. oldal. A jegyzetet Váczy nem közli.

186

A levélen újabb értelmezést segítő megjegyzés található („Lássd, Pandekt. VI. Kötet, lap 455.” Lásd MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117., 131. oldal), amelynek a referenciája vagy véletlenül, vagy a teljes állomány végiglapozásával előkereshető. A nehézségek oka az, hogy a Pandecták VI. kötete mai formájában nem egységes. Tartalmazza például a IX. és XI. kötetek címlapjait, 455. oldala viszont jelenleg nincsen. Természetesen Jakab Eleknek, a Kazinczy-kéziratok rendezőjének is voltak problémái ezzel a kötettel: „Ez egy teljesen összezavart gyűjtemény, megpróbáltam rendezni, napokig fáradtam vele, a fő szédülésig; sehogy sem tudtam végre hajtani. Ugy látszik, lelkiismeretlenség mive} elvittek belöle, össze hányták, megcsonkított ák, van emlékezet XI-XII-XIII számú Pandectárol is, a minek semmi nyoma nincs, már ma. Aki egybe tudja állítani, szerencsésnek mondva. Én teljesen bele romlottam, ezért egy folyó számot keresztűl vittem rajta, hogy legalább ezen túl ne csonkítt assék tovább.” (Talán nyíltszavúsága, vagy talán a fi lológusi munka során gyakori tapasztalat érzékletes megfogalmazása miatt idézik szívesen a szöveget. Lásd Orbán 2005: 210; Granasztói Olga bevezetését Kazinczy 2011b.) A kötet összeállításával nem próbálkoztam, aligha lehetetlen. A Kazinczy által megnevezett textusra viszont rábukkantam egy másik jelzet alatt az Akadémiai Könyvtárban. A M. Ir. Lev. 4r. 118. egy téka jelzete. Ennek egyik csomója ezt a címet viseli: Kazinczy Ferencz levelei Ruszek Józsefhez, Szent-Györgyi Józsefh ez, B. Szepesy Ignáczhoz, Kenderesy Mihályhoz, és Horvát Andráshoz, oldalai 445-től 486-ig számozott ak. A köteg tematikája és írásképe mutatja, hogy a Kazinczy által megnevezett oldalakról van szó. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117., 164. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117., 135. A levél végén található jegyzetből valószínűsíthető, hogy a fekete tintás szakasz 1817. március 28-án vagy az előtt készült. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117., 151.

187



molyabbra fordításával és a vidékén magánhasználatban elterjedt Kazinczylevelek publikálásával fenyegette meg őt. Nem tudjuk, hogy a leveleket miért nem tartalmazza a kötet, de könnyen elképzelhető, hogy Kazinczy nem is ismerte azokat. A fennmaradt Kazinczy-levelekben legalábbis nincsen arra utaló megjegyzés, hogy olvasta volna a többi levelet is. Kisfaludy első levelének hibás dátumozása is erre utal, hiszen ha egyetlen paszkvilluskötet is a kezébe került volna, revideálta volna legalább az első levél dátumát. A dolog azért érdekes, mert többször értesült még évekkel később is a ruszekes levelekről, és rendszerint többes számban olvasott róluk. Megrendülve említette őket még Kisfaludy Sándor is egy későbbi Kazinczyhoz írt levelében, amikor már helyreállt között ük a viszony. „Felőle [Kazinczy felől] írtt néhány levelem több kezekben is megfordúlt ugyan, de annak én akarója nem voltam; sőt mihelyt megtudtam azt, az eredetieket legottan magamhoz viszszavettem; és még most is boszonkodom, hogy azok, a’ mint hallom, annyira elterjedtek.”693 Kazinczy a néhány levélre, az eredetiekre semmit nem reagált, egész életében egyes számban írt a Kisfaludy-levelezésről.694 Ugyanígy nem érdeklődött, amikor Zádor György ezt írta neki: „A’ Tekintetes Urnak [Kazinczynak] Himfyvel Ruszek által folytatott levelezését ismerem”.695 Fontosabb megfigyelés, hogy amíg a korábban ismertetett paszkvilluskötetek egy Kisfaludy végső fenyegetésére visszavonuló (választ nem küldő), az őt mocskolódó írásokról mit sem tudó, nevetségessé tett író képét festik meg az olvasó előtt, addig Kazinczy változatában – mivel Ruszek nem felelt, és ahogy jegyzetében írja, „nem is felelhetett” a levelére, és mivel Kisfaludy durvább hangú és fenyegetőző válaszlevelei nincsenek a kötetbe foglalva – épp ellenkező szerepek rajzolódnak ki. Mind a szövegértelmezést terelgető, később, a húszas években keletkezett marginális jegyzetek, mind a másolás idején született bősé-

ges mennyiségű lábjegyzet is egy olyan szituációt fest, amelyben Kazinczy egy orvtámadás célpontja, de nem áldozata lett. A kötet első egysége pedig arra utal, hogy Kisfaludy Sándor mellékszereplő volt a történetben. A jól ismert „Azokhoz, akik…” bevezető formula általában a kéziratok továbbmásolását eredményezi, de mindenképpen felhívja az olvasói figyelmet, a megszólítottság érzetét kelti. Nincsen ez másképp A’ Glottomachusoknál sem. A levelek vértelen hadi történetté egységesülő narratívát alkotnak, s ebből kerekedik ki a neologizmus históriája. Csakhogy Kazinczy története teljességgel láthatatlan a nyomtatott könyveket olvasók számára, mivel Váczy János szövegkiadásából kikövetkeztethetetlen a kötet létezése. Ennek részben az az oka, hogy nem teljes körű a szövegkiadás, mivel a szerzőközpontú kiadási gyakorlatnak alárendelődve kimaradt számos, nem Kazinczynak szóló és nem általa írt levél. Sajnos a szerzőközpontúan kiválasztott szövegek közlésére sem minden esetben fordított kellő figyelmet a szerkesztő. A levelek szövegkörnyezetére szintúgy érvényes ez: a Bevezetést például a kötet első levele peritextusaként nevezi meg Váczy,696 holott a szöveg nyilvánvalóan egy komplex, több levélből felépülő szövegegységbe vezeti be az olvasót. A Ruszek–Kisfaludy-perpatvart felvezető szöveg, amely a levélszituáció megvilágítását segítené, pedig egyáltalán nincs közölve. Ilyen típusú peritextusokat Váczy egyébként is ritkán közölt. A szövegkiadás gyakran nem próbálja időben rekonstruálni a szövegek létrejöttét még a legalapvetőbb szinten sem: Kazinczy későbbi, fekete tintás bejegyzéseit esetenként egész egyszerűen belehelyezi a főszövegbe, és sem lábjegyzetben, sem végjegyzetben nem közli, hogy a bejegyzés később születhetett .697 A szövegközlést a kézirattal összevetve egészen biztosan állítható, hogy aki a Váczy-féle szövegkiadást használja – kis túlzással: 1911 óta szinte mindenki – a levelek szétszórtsága, a szerzőcentrikus szövegválogatás és a közlés alapjául szolgáló szöveg jelzetének pontatlan megadása miatt nincs abban a helyzetben, hogy rekonstruálni tudja Kazinczy kötetét, s ezzel együtt a szerkesztő vélhető intenciója szerinti történetet. Amennyiben Váczynak lehetősége volt rá és a kézirat rendelkezésére állt, minden esetben az eredeti levelet tette meg a szövegközlés alapjának. A’ Glottomachusok kötetben ezek aránya elég magas, így Váczy gyakran innen közölte a szövegeket. Ugyanakkor, mivel nem kritikai kiadásról van szó, nem tudjuk meg, hogy egy bizonyos levélnek van-e, illetve hány másolata található meg – nem a magyar nyelvterületen, vagy az országban, hanem az MTAK Kézirattárában, amely a Kazinczy-hagyaték fő lelőhelye. Pedig egy levél másolatainak

693

694

695

Kisfaludy Sándor Kazinczy Ferencnek, Sümeg, 1821. október 20. in: KazLev, XVII, 4016. sz. lev., 548–552 Itt: 549. Például: „Kisfaludi engesztelő szavamra csak nevete. ’S e’ fogadása után jő hozzám a’ hír, hogy épen ez a’ Ruszek Kisfaludinak hozzá Apr. 14. írt levelét a’ Keszthelyi Archívbe vitte-bé, azt mindennel, a’ kinek erre kedve volt, leíratt a, de nekem meg nem küldé!” Kazinczy Ferenc Kölcsey Ferencnek, Széphalom, 1817. június 14., in: KazLev, XV, 3455. lev., 240–244. Itt: 242; „[Ú]gy hiszem, hogy az Orthologusok olly kevélyen, mint eddig, nem néznek reánk nyelvrontókra, és hogy a’ Helicon’ Papja az Apr. 14dikén 1816. hozzá írt Kisfaludi Levelét, ha ez ismét írna, nem fogja olly triumphussal bevinni Istenének Archivumába, ’s nem másoltatja-le olly sokak által.” Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak, Széphalom, 1818. január 6., in: KazLev, XV, 3535. lev., 420–422. Itt: 421; „Kisfaludi minden magyart provocála eggy le nem nyomtatott , de ezer copiákban elterjesztett levelében”. Kazinczy Ferenc Szentgyörgyi Józsefnek, Széphalom, 1818. március 29., in: KazLev, XV, 3575. lev., 540–542. Itt: 541; „Kisfaludi a’ Ruszekhez írt nevezetes levélben”. Kazinczy Ferenc Horvát Istvánnak, Széphalom, 1821. január 18., in: KazLev, XVII, 3936. lev., 359–363. Itt: 361; „A’ Ruszekhez szólló Levél’ Iróját én szívesen tisztelem”. Kazinczy Ferenc Toldy Ferencnek és Zádor Györgynek, h. n., 1828. január 1., in: KazLev, XX, 4885. lev., 444–448. Itt: 445. Zádor György Kazinczy Ferencnek, Világosvár, 1825. november 7., in: KazLev, XIX, 4546. lev., 453– 455. Itt: 454.

188

696

697

KazLev, XIII, 520–525. A következő levél végjegyzeteként: Kazinczy Ferenc Takács Józsefnek, Széphalom, 1815. július 10., in: KazLev, XIII, 2940. lev., 19–24. Például az MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117., 117. oldalán.

189



száma, a másolatok készítője (leggyakrabban maga Kazinczy szaporította levelei számát), vagy esetleg az, hogy van-e belőle eredeti példány, esetleg talán csak egy utólag Kazinczy által megkomponált levelezéskötetben található-e belőle egyetlen egy másolt példány, igen sok következtetésre adhat alapot. Egy személy életében való közmegítéléséről többek között az is beszédes információval szolgál, hogy milyen írások terjedtek róla, amíg élt: milyen recenziók, milyen életrajzok, milyen levélmásolatok forogtak közkézen. Ha megnézzük A’ Glottomachusok című levelezéskötetet, a benne található levelek 30%-a (16 db) több példányban is fennmaradt csak (!) az MTA Könyvtárában. A Ruszek–Kisfaludy– Kazinczy-levelekre ez az arány természetesen teljes mértékben érvényes. Kazinczy könyvének nem kellett megjelennie ahhoz, hogy olvassák, és ennek köszönhetően az irodalmi kánonképződésre is befolyást fejtsen ki. Azok által a személyek által érvényesült a hatása, akik elsőként fennhangon vagy némán végigolvasták az Előszó kezdősorait: „Azokhoz, a’ kik ezt most vagy később, látni fogják, ’s azon kéréssel, hogy a’ mit a’ becsűlet elfedni hágy, fel ne fedjék.” Nem csupán a mondat „szívóerejének”698 tudható be, hanem talán annak a szükség által meghatározott körülménynek is, hogy mindenkinek azt kell felhasználnia munkája során, ami rendelkezésére áll: a 19. századi történészeknek pedig még nem voltak sem korszakmonográfiáik, sem szöveggyűjteményeik, nekik a kéziratokhoz kellett folyamodniuk. Az is lehet, hogy Kazinczy is megfelelően választotta meg a személyeket, akiknek a könyveit megmutatta – ebbe az irányba mutat, hogy Toldy Ferenc irodalomtörténeti munkásságában nyomon követhető az A’ Glottomachusok kötet hatástörténete. A kéziratos kötetet Kazinczy még életében, a húszas években elküldte az irodalmi élet körül serénykedő fiatal literátoroknak, Toldy Ferencnek és Zádor Györgynek – rajtuk keresztül olvasta Vörösmarty Mihály is. A kötet főszereplői, a levélírók közül jó néhányan még éltek ekkor. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Toldyék nem mutathatták meg senkinek. Amikor Kazinczy arról értesült, hogy Zádor György irodalomtörténetet ír, akkor igyekezett segíteni őt a munkában a megfelelő források átadásával:

leni, hanem szabadon ’s nyugalomban menni útunkon. Én magam kerestem a’ pert, a’ lármát, a’ versenygést, mert így jobban is kiőrlődik a’ dolog. De az emberek – emberek.699

Minthogy te, édes barátom, Poesisunk’ Történeteit dolgozod, nagyon fogok örvendeni, hogy eggy eléggé vastag csomó irásomat megolvasod. A’ mit nekem térítgetőim, Horvát Endre, ’s mások írtak, összevarrtam eggy quartkötetbe, e’ czím alatt: A’ Glottomachuszok. Kiadni belőle semmit nem szabad; a’ moralitás azt nem engedi: de a’ dolgot szabad ismerni az én barátimnak nem kevésbbé, mint a’ Horvát Endréét ismerik az én leveleimből a’ mit hozzá írtam. Legtanácsosabb nem per698

Vö. Witt mann 2000: 324.

190

Amikor a gyűjtemény átadása késett, Zádor több alkalommal is sürgette, szinte könyörgött a kézirat megtekintéséért.700 Valóban nagy reményeket keltett a várható olvasókban Kazinczy. Nemcsak a tízes évek vitáinak kiszivárogtatott információi ígértek izgalmakat a pesti literátorok számára, hanem a tiltó parancs is várakozást ébresztett: A’ Glottomachusokat csak ti ketten, és a’ kik hozzátok lélekben és szívben hasonlók, olvassátok. Ne is engedjétek hírbe menni, hogy láttáttok. H. Endre láttatá leveimet másokkal, de nem szeretné, ha ugyan azt én tenném az övéivel. Látni fogjátok, hogy ez az ember mint tud döféseket adni annak, a’ kinek azt mondja hogy szereti. – Miért nem tömjénezem Berzsenyit? miért tömjénezém magamat a’ Németek előtt? Leveleit ki ne nyomtatt assam. – Rendes gondolkozás, érzés.701

A könyvet nem láthatja más, csak a kiválasztottak, akik Kazinczy szerint bizonyára nem vágytak azoknak a titkoknak a tudására, amelyeket a levelek hordoznak.702 A kortársi olvasat megerősíteni látszik a kötet apológia jellegére vonatkozó érvelést. Toldy Ferenc ujjongva olvasta a lapokon a nyelvújítás történetét. Egyúttal a kortárs írók csoportosítását is elvégezte: Mely kincsek ezek, T. Úr! Ezek nélkül lehetetlen a neologismus históriáját megírni. De mint hökkenénk meg, midőn azt a per cuniculos [‘földalatt i’] való dolgo699

700

701

702

Kazinczy Ferenc Zádor Györgynek, Ujhely, 1825. október 25., in.: KazLev, XIX, 4540. sz. lev., 437–440. Itt: 439. „Ha a’ Tekintetes Ur levelében említett Glottomachiai gyűjteményét jó móddal, talán Vörösmarty által, ki nekem egyik legjobb barátom ’s a’ Tekintetes Urnak is hű tisztelője, közölhetné velem, nagy jótéteménynek venném: de különben a’ jószándékot is hálával fogadom.”Zádor György Kazinczy Ferencnek, Világosvár, 1825. november 7., in.: KazLev, XIX, 4546. sz. lev., 453–455. Itt: 454. Máshol: „Óhajtva várjuk, ő is, és Schedel és Bajza azon gyönyörű pillantatot, melly bennünket a’ Tek. Ur’ személyes ismerett ségével fog boldogítani; ’s könyörgök alázatosan, méltóztassék glottomachiai levélgyűjteményét is elhozni, mellyet ismernem, ha kedves nem lehet is, legalább az irók characteristicájára nézve, bizonyosan tanulságos lészen.” Zádor György Kazinczy Ferencnek, Pest, 1827. november 24., in.: KazLev, XIX, 4858. sz. lev., 389–390. Itt: 389–390. Kazinczy Ferenc Toldy Ferencznek, h. n., 1827. december 6., in.: KazLev, XX, 4865. sz. lev, 411–416. Itt: 412. Máshol: „De az Istenért, ki ne adjátok kezetekből.” Kazinczy Ferenc Toldy Ferencznek, h. n., 1827. december 12., in.: KazLev, XX, 4867. sz. lev., 417–418. Itt: 418. Vagy: „Te és Stett ner légyetek rajta, hogy a’ Kötet el ne vesszen, és hogy olly szemek ne lássák, mellyeknek azt látni nem kell.” Kazinczy Ferenc Toldy Ferencnek, h. n., 1827. december 28., in.: KazLev, XX, 4883. sz. lev, 440–441. Itt: 440. „Imhol mennek glottomachuszaim, édes barátom, ’s ezzel együtt az, a’ mit Te nem kivántál, de a’ mit én akarok veled és a’ tieiddel látt atni.” Kazinczy Ferenc Zádor Györgynek, h. n., 1827. december 6., in.: KazLev, XX, 4866. sz. lev, 416–417. Itt: 416.

191



zást látt uk! Mily könyörűletre méltólag jelen meg itt az a Sághy! Verseghyről nem hittem vala. Nem tudunk megválni ettől a könyvtől. Kisfaludy Sándort igen tiszteljük. Az öreg Gyöngyösinek pedig megbocsátott uk minden vétkeit a Múzsa ellen, s szeretetet érezünk az iránt, ki Tégedet úgy tuda tisztelni.703

tett , s melyek a sértett hiuság legaljasabb fegyvereivel, rágalom- és gúnynyal sértvén a szent öreg emlékezetét, mind a két írót örökre beszennyezték.707

És bár nem reagált másképpen az olvasmányra Zádor György sem,704 kettejük közül azt a bizonyos históriát Toldy Ferenc írja majd meg. 1855-ben találkozott újra a kötettel, amikor Kazinczy Gábornál vendégeskedett a hagyaték felmérésének céljával. Amikor A’ Glottomachusok első oldalait olvasta, feljegyezte: „érdekes előszó”,705 majd kijegyzetelte a teljes bevezető szöveget – úgy, hogy közben előtte állt az egész hagyaték, amelyet még át kellett néznie. 1868-tól fogva, amikor a Kazinczy Gábornál lévő iratok bekerültek az akadémiai könyvtárba, gyakrabban is tanulmányozhatta a kötetet. Erről tanúskodnak irodalmi életrajzai. A dunántúli tábor egyik tagjának történetén keresztül demonstrálom, hogyan íródik tovább Kazinczy kéziratos hagyatéka. Pázmándi Horváth Endre életét Toldy Kazinczy A’ Glottomachusaiból kommentálta több alkalommal,706 érdekes módon egy 1831-es esemény, egy újabb kínos összeütközés leírása során is. A körülmények rövid ismertetéséhez szükséges elmondani, hogy Kazinczy egyik úti írásával megbántotta Horváth Endrét a róla készült személyrajzzal – ezt a szakaszt idézte Toldy is. A sértődést vita követte, Toldy erre is kitért irodalomtörténetében: Ez időben, 1831 aprílban látta őt Kazinczy Ferenc utolszor Pannonhalmán és pázmándi magányában, s ’Útjá’ban ezt írá róla: ’Lelke elevensége egészen elhagyta; ritkán lobban dévajságra, vagy csak erővel.’ E sor, Döbrentei sugallásai által balúl értelmezve, idézte elő Horvát Endre azon leveleit, melyeket amaz ’Pátfalvi Márk’ álnév alá rejtőzve a magáéival e cím alatt: ’Felvilágosítás Kazinczy Útjának 25-d. lapjára’ a ’Sas’ X. kötetében, 1832. júniusban, s így Kazinczy halála után, közzé 703

704

705 706

Toldy Ferenc Kazinczy Ferencnek, Pest, 1827. december 29., in: KazLev, XX, 4884. lev., 441–443. Itt: 442. „Örvendetes meglepés vala nekem, a’ Tek. Ur’ 6d. Dec. levele mellett jött küldeménye. Méltóztassék becses bizalmáért legforróbb hálámat elfogadni. A’ Glottomachusokat már áltforgatám. Melly világosság ömlik ismét Literatúránk’ titkos történetére; de egyszersmind melly undokságok fátyoloztatnak-le! Legszebb elégtéte vagyon a’ Tek. Urnak, hogy azon ember párthíveitől gyalázatott , ki eléggé alacsony vala a’ Nagy Révait önnön lelke’ szégyenéből gyűlölni, ’s a’ Jankowich Miklóshoz szólló szép Epistolában méltán Szentnek nevezett Horvát Istvánról az 1809. 29d. April levélben álló sorokat írni nem pirúlt.” Zádor György Kazinczy Ferencnek, Pest, 1827. december 27., in.: KazLev, XX, 4881. sz. lev, 438–439. Itt: 438. MTAKK, M. Ir. RUI. 4r. 15., 32. Toldy 1876: IV, 30–31.

192

Az első számú lábjegyzetben magyarázatul Kazinczy Glottomachusait idézi: „Ki iránt [ti. Horváth Endre iránt] az említett levélbeli és folyóirati polemiák dacára, folyvást tiszteletet mutatott. »Hát Horvát Endre írt-e Neked? – kérdi Pápay Sámuel Kazinczyt 1823. okt. 5. költ levelében – Megfogadta ő nekem levelemre, hogy fog téged tudósítani azon felbonthatatlan barátságról, melyet több esztendők előtt ajánla, s melyet azóta sem változtatott.« Glottom.”708 Hor váth Endre életével kapcsolatban tehát Toldy fontosnak vélte elmondani, hogy Kazinczy minden kínos körülmény és félreértés ellenére barátjának érezte őt, és ezt az elköteleződést példával is alátámasztott a. Ennek következményeként a kettejük között történt méltatlan csetepatéban Kazinczy megdicsőült, Horváth Endre ugyanekkor az utókor tiszteletétől mentes örök feledésnek került átadásra: „S valóban, ezóta minden jobb érzésű visszavonúlt az egykor ünnepelt nyelvmüvésztől, ki már most ritkábban is járt fel az akademiai gyűlésekre, s nem becsűlve, nem szeretve múlt ki, mart. 7. 1839”.709 A kiragadott példához hasonló több volna még hozható Toldy könyveiből ennek az egyetlen levelezéskötetnek, A’ Glottomachusoknak az esetében is. De a kötet nemcsak szereplői életrajzára volt hatással, hanem a tízes évek eseményeit is szelektálta. A nyelvújítás ma ismert története megegyezik Kazinczy történetével, amely az előszóban rendeződik először elbeszéléssé. Verseghynek nincs nyoma nemcsak az Orthologus és Neologus recepciótörténetében, de Kazinczy eszmei hagyatékában is alig. Neve csak néhányszor kerül elő a Nyelvháború című kötetben. Megjelennek viszont mindazok az események, amelyek ma a részét képezik a „nyelvújítási harc” történetének. Többek között például az a bizonyos „egység” is, amely az Orthologus és Neologus, ortológusainak táborát összefogja.710 A kötetben felbukkannak a dunántúli csoportosulás körvonalai, a Kazinczy ellen tervezett és kivitelezett támadások, a Mondolat, Kisfaludy Sándor Ruszekhez írt leveleinek első darabja, a dunántúli írókkal folyó levele707 708 709 710

Toldy 1876: IV, 34. Kazinczy „Útja”: Kazinczy Ferenc 1831. Uo. Uo. „Elréműltem a’ szóra, meg sem álmodván a’ mit most már tudok, hogy Fejérből Verseghy szólla. Azt mondám, hogy tudományok körül hallatlan dolog, valamit alku, barátság, ’s voksok’ száma által eldöntetni.” MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117., IV. oldal.; „Azt az egyet még elérni kívánnék [!], hogy egy Magyar Grammatika és egy Szótár tudós Hazánkfi ai által elkészítetnék, és így osztán Királyi Kőltségeken kinyomtatatnék, hogy ezen segedelmek által egynémelly Íróink munkáiknak kiadásában segítetnének és egyszersmind kénszerítetnének magokat ahoz mint zsinormértékhez szabni, nehogy olly sokféle írásmódjára és szavakújjítására szabad tetszések szerént elragadtassanak, mellyek már is sok hazánk tudóssai előtt szembetűnők.” Pethő Jakab Kazinczy Ferencnek, Pest, 1815. november 1., in: KazLev, XIII, 3032. lev., 257–258. Itt: 257–258.

193



zések és titkos támadások, a Tudományos Gyűjtemény körüli viták, az Ó és újj magyar szerzőjével, Sípos Józseffel folyó levelezés, és végül, utolsó darabokként Kisfaludy Sándor és Kazinczy Ferenc békülése. A kötetbe csoportosított levelek meghatározzák a nyelvújítás irodalmának kánonát, és kijelölésre kerülnek a harcoló személyek is. Az Előszó sorai pedig nem pusztán annyit biztosítanak, hogy a csatolt levelek történetté álljanak össze, hanem azt is, hogy ez a történet Kazinczy Ferenc szempontjai szerint legyen elmondva. Kazinczy az íveket a Tudományos Gyűjtemény ide vonatkozó cikkeivel szerette volna kiegészíteni, de ez a vágya meghiúsult. Amikor a folyóiratfüzeteket Toldytól e célból elkéri, ismét, 1828-ban is nyilatkozatot tesz kéziratos kötete rendeltetéséről: „– Szeretném ha Pesten a’ Glottomachiára tartozó Tud. Gy. Kötetecskéjit (mindössze három az, vagy négy) megkaphatnám, hogy az ide tartozó íveket Kötetemhez ragaszthassam. Valóban jól történt, hogy azt a’ sokféle holmit eggyüvé köttetém. Nem akarom hogy azok valaha nyomtatva légyenek; de szükség hogy Nyelvünk’ barátjai kézírásban olvashassák.” 711 A kézírásos apológia hatástörténetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szövegkiadása is készült a 19. században. Mert Kazinczy kikötötte ugyan Zádor Györgynek és Toldy Ferencnek is, hogy ne mutassák másnak a leveleket, nem érezte ebben megszólítva magát viszont Kazinczy Gábor, aki egy komplett kötetet állított össze a Ferenc által összeválogatott levelekből.

Most veszem Kazinczy Gábor akad. tagtól néhai Kazinczy Ferenz ily című kötetét: A Glottomachusok, azon hivatalos kérésével, hogy azt az Akademiának kiadás végett bemutassam. Arra hogy a nyelvtudomány osztálynak beadjam, s a szokott formák szerint vélemény készűlvén, ezt az akademia elibe terjeszszem, nem levén idő; másfelül pedig 1828. óta ismervén e kéziratot, s ha az ajánltatni fog – a magam részéről ugyan, annak minél gyorsabb kiadatását felette kivánatosnak tartván: bátor vagyok Méltóságodat tisztelettel kérni, hogy e kézirat mielőbbi kiadatására – feltételesen, azaz ha az akademia által is ajánltatnék – a. Tek. Igazg. Tanács engedelmét kieszközölni méltóztatnék. Ugyan is e kötet, mire czíme – A Nyelvharcosok – is mutat, valóságos Codex Epistolárisa a neologiai harc egy nevezetes részének, melyet képesen a dunántuli harcjászatnak lehetne nevezni. Tudva van, hogy a dunántuli felekezet, mely Kisfaludy Sándor, Horvát Endre, Téti Takács József, Ruszek apát, Döme kanonok, Fejér György, Verseghy, Sághy stbekből állott, a keszthelyi gróf, Festetics György alatt magát Kazinczy ellen constituálván, okokkal és fogásokkal harcolt ellene. A küzdelem sokáig a levelezés terén folyt, míg a közönség elibe víve, Kazinczy diadalmával végződött . E küzdelem históriája, mely nyelvtörténetünk terén oly nagy fontosságú, az itt egybeállított eredeti acták, azaz levelekbe van letéve, melyek gyakran terjedelmesebb értekezésekké növik ki magokat, s mind Kazinczy nyelvészi álláspontjának, mind az ellene küzdő orthologusokénak teljes megismertetésére múlhatatlanúl szükséges apparátust képeznek. Nyelvtörténeti becse a Glottomachusoknak ebben határozódik. Nem említve tehát irodalmi érdeköket, melylyel a Kazinczy saját levelei bírnak, nem életrajzi fontosságukat a Kazinczy ellenzőire nézve: bátor vagyok Méltóságodat a tek. Igazgató Tanács amaz előleges határozata kieszközlésére kérni; mert épen most léven akademiai megbizásból Kazinczy Ferenc Élete II-d. kötetével foglalatos, melyben a neologiai harc története egy igen fontos fejezet tárgya: felette kivánatos, miszerint abban egy már nyomtatott kötet lapjaira hivatkozhassam. Kiterjedése a munkának 17–18 ív; az igénybe vett díj 100 Ft.– Mély tisztelettel, A Méltóságos Elnök Úrnak Pest, apríl 17. 1860. Alázatos szolgája Toldy Ferencz715

Ez évben [ti. 1838-ban Kazinczy Gábornak] egy más terve is volt; ki akarta adni nagybátyja levelezéseinek első kötetét, melynek tartalma lett volna: Csokonay, Nyelvharcz, Naplók, Hamlet töredéke 1819-ből jámbusban; nemkülönben adni akart évenkint egy külföldi classicai drámagyüjteményt. Mindkét terv kész – irja – csak a kéziratokat kell tisztázni; de ha Toldynak szüksége lenne rájok, rendelkezésére adja…712

A könyv nem jelent meg, Toldy Ferenc sürgető biztatása ellenére sem, de fennmaradt a korrektúraíve az MTAK Kézirattárában,713 amely azt mutatja, hogy a kéziratok tisztázása megtörtént, s 1839-ben Kazinczy Gábor azt írta, a Glottomachusok című leveleskötet lesz az első levelezéskötet a hagyaték kiadási rendjében.714 A kötet megjelenéséhez szükséges anyagi hátteret Toldy Ferenc igyekezett megteremteni: 1860-ban a Akadémia támogatását kéri.

711 712 713 714

Kazinczy Ferenc Toldy Ferencznek, h. n., 1828. január 4., in: KazLev, XX, 4886. lev., 447–449. Itt: 448. Jakab 1881: 7. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 35. A csomó elnevezése: Pápay Sámuel levelei Kazinczyhoz. Uo. 11.

194

715

RA L 1860:880 Kazinczy: Nyelvharcosok c. m. kiadásáról Toldy jelentése az elnökséghez.

195



Toldy hatékonyságát és az egyre szaporodó sürgető leveleket716 az indokolja, hogy ebben az időben írja irodalmi életrajzait, amelyhez forrásként szeretne hivatkozni a szövegkiadásra. 1875-re várta a megjelenést,717 amely végül mégsem valósult meg. Az akadémiai könyvtárban található korrektúraívek ebben a formájukban is forrásértékkel bírnak, mert Váczy János néhány levelet ezek alapján a nyomtatványok alapján közölt a levelezés összkiadásában. Az akadémiai példány részben nyomtatványokból áll, amelyek kéziratos levélmásolatokkal egészülnek ki, a tárolási rendnek megfelelően, vagyis nevek szerint szétválogatva. A’ Glottomachusok kéziratos előszavában Kazinczy felhívta a figyelmet arra, hogy csak azokat az információkat, iratokat hozzák nyilvánosságra, amelyeket a „becsület enged”. A töredékesen fennmaradt korrektúraívekből még ebben a formában is kivehető, hogy Kazinczy Gábor jelentősen átdolgozta a kötet tartalmát: a levelek számát is, rendjét is megváltoztatta. Engedelmeskedett tehát az írói-szerkesztői kívánságnak, és olyan leveleket rendezett sajtó alá, amelyek a kritériumoknak megfeleltek. A Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárában található példány718 Kazinczy Gábor és írnoka kezétől származó kéziratos, csaknem teljes másolat. Ezen a példányon remekül megfigyelhető, hogyan működött a kötet kommentárjaiban és praetextusában megfogalmazott használati utasítás. A levelek át vannak rendezve, szinte tökéletes időrendbe kerültek, problémagóconként szétválogatva. A Himfyvel való viszony bemutatása például a korai kapcsolatfelvétellel indul és zárásul az 1830-as tisztelettel teljes levélváltást vonultatja fel. A’ Glottomachusok kötet kiragadott példája talán önmagában is érzékelteti, milyen távlatokat nyit meg a kéziratok újbóli felülvizsgálata. Kazinczy kötetéről ugyanis annak kézbevétele nélkül, vagyis pusztán nyomtatott forrásokra támaszkodva nem szerezhetünk tudomást, a nyomtatott irodalom térnyerése által láthatatlanná váltak.719

A könyvet a kézirattól – persze sok egyéb mellett – az olvasói hozzáférés, az olvasók mennyiségi eltérése különbözteti meg. A kéziratos kultúránál (különösen az írói hagyatékok esetében) annak meghatározása sokkal egyszerűbb, hogy egy-egy kéziratos szövegnek milyen volt az olvasott sága. A hagyatékok kézről kézre vándorlása valamennyire adatolható, ennek köszönhetően azok hatástörténete sokkal jobban nyomon követhető. Ehhez azonban először tudatosítani kell, mely írások voltak elérhetők, illetve tekintettel kell lenni arra, hogy a kéziratos szövegek csupán egy kiemelt kör, egy kiváltságos olvasói csoport számára volt elérhető. A 19. században, a diszciplínák születésének és differenciálódásának, professzionalizálódásának korszakában nagy az átfedés ezen kéziratokhoz hozzáférő személyek és a tudományalapító atyák halmaza között. Emiatt a kéziratos irodalomnak a kánonképződés mechanizmusaira való erős hatását is feltételezni kell. Kazinczy a hagyomány születését ragyogóan átlátt a: tudta, hogy az „utókor” teszi az aktuális jelent azzá, amivé az vágyik lenni még jelenlévőségében. Ő maga is hasonlót vitt véghez például Daykával, Zrínyivel, a régi magyar irodalommal (és csak szerette volna megvalósítani Csokonaival). Ismerte a kánonképződés mechanizmusait, amelyre egy kisebb közösség formált jogot. Ennek a közösségnek az informálása, jegyzetekkel, feljegyzéskötetekkel, levelezéskötetekkel való kiszolgálása biztosította a magyar irodalom pantheonjába való belépést sokak számára.

716

717

718 719

M. Ir. Lev. 4r. 126. Toldy Kazinczy Gábornak, Pest, 1860. április 20. „A Glottomachusok, előadásomra, nyomatni rendeltettek az Igazg. tegnapelőtt i ülése által, rögtön, mihelyt t. i. az osztály is ajánlja. E feltétel betöltése az én dolgom. Küldd hát, az Istenáldon meg, rögtön az egészet, még pedig az eredetieket. 6 hét alatt meglesz a kötet.” Kazinczy Ferenc „[s]aját munkáiból pedig a már említetteken kövül a következő kötetek kiadása létesűlt: 35. Versei, gyémántkiadás, Pest 1858. (újra 1863); 36. Levelezése Kisfaludy Károlylyal s ennek körével, Pest 1860; 37. Levelezése Berzsenyi Dániellel, Pest 1860; 38.Gr. Dessewff y József bizodalmas Levelezése Kazinczy Ferencccl [!] 3 kötet, Pest 1860–64; 39. Guzmics Izidór és K. F. közti Levelezés, közli Gulyás Elek, Eszterg. 1860; 40. Glott omachusok (Kazinczy levelezése a nyelvújítás tárgyában) Budap. 1875. Mind ezek, a 39. számon kövül, Kazinczy Gábor által kiadva.” Toldy 1876: III, 92. BAZ M Lt, Kazinczy Ferenc levelezése más. 1808–1818. Jerome McGann Dickinson műveivel kapcsolatos észrevétele, amely a kéziratos szövegek relevanciáját értékeli újra Kazinczy Ferenc hagyatékára is érvényes: „A dickinsoni írás teljes jelentősége akkor kezd majd láthatóvá válni, amikor részletekbe menően magyarázzuk azoknak a különböző papíroknak a fontosságát, amelyeket használt, a híres »iratcsomókat«”, a kéziratait, valamint azok központozási és

196

oldaltervezési szokásait. Ezek az alapvető dolgok mind a mai napig nagyrészt rejtve maradtak. Mivel Dickinson – Whitman mellett – a két alapvető jelentőségű észak-amerikai költő egyike, a dickinsoni mű legbelső magja körüli homály súlyos kulturális tudatlanságot tükröz – tudatlanságot, amely annál szomorúbb, minthogy ilyen sokáig észrevétlen maradt.” McGann 2011: 80.

197

KÉRDÉSEK ÉS TÁVLATOK

Kazinczy hagyatékának eddig csupán töredéke jelent meg kritikai jegyzetapparátussal. Ez a tény önmagában is következményekkel jár irodalomtörténetünkre. A művek kiadásának első hulláma a 20. század elején zárult le a levelek publikálásával, így nagyon gyakori az a helyzet, hogy olyan szakirodalmat olvasunk, amely nem nyomtatott szövegeket, hanem kéziratokat vesz alapul állításai alátámasztására. Igaz ugyan, hogy a 19. században a könyvnyomtatás már széles rétegeket elért, de még nem határolódott el olyan élesen a könyvkultúra a kéziratos irodalomtól, mint a század második felében. Kazinczynak például jó néhány műve megjelent életében, mégis voltak olyanok, amelyeket kéziratos formában kellett felhasználni első monográfusainak (leginkább Toldy Ferencnek). Érdekes helyzet tehát, hogy páratlan mennyiségű olyan autográf, megszerkesztett, kommentált kézirat maradt fenn a Kazinczy-hagyatékban, amelyeknek példányait kézben tartva és kijegyzetelve írták műveiket a 19. században kialakuló irodalomtörténet-írás első mesterei. Ugyanazok a kéziratok tették meg sajátos hatásukat megszerkesztettségük, expresszivitásuk és unikalitásuk folytán, amelyeket ma is forgat egy korlátozott számú közösség. Még ha nincs is elegendő információm a korrekt válaszadásra, bizonyos nyelvújítással kapcsolatos problémák a vizsgálatnak már ebben a szakaszában is felvetődnek. Ahhoz, hogy tisztán lássuk a nyelvújítás fogalmának értelmezési kereteit, meg kell vizsgálnunk, milyen szerepet játszott a 19. század közepén nemzetivé alakuló irodalomtudomány eszköztárában. Az eredetközpontú értelmezésben a nyelvújítás a nyelvszerzés aktusához kötődik: a múlttal való szakítás testesül meg benne, amely az irodalmat művelők és alakítók nyelvi és általános potensségét bizonyítja. Egy megátalkodott, aljas fegyverekkel vívott küzdelemben vívott hősies és áldozatos (Kazinczy családja belé is szegényedett – bár a háborús éveknek és a devalvációnak köszönhetően a nélkülözés az ország népességét egyaránt sújtotta) csata eredménye a létrehozott magyar nyelv. Ezt a szegmenst még a nyelvújítás ellenzői sem vonták kétségbe: „Náluk nélkül a magyar talán már nem volna magyar” – írta egy új ortológus a 19. század végén.720 A századvég 720

Volf György bár elveti a nyelvújítás szükségességét, mert azt önkényes alapokon nyugvónak véli, az újítást csak erőszakosan tudja elképzelni. A századeleji nyelvújítással kapcsolatban azonban másképpen vélekedik: „De hát akkor a nyelvújítóknak semmi érdemük? Mint újítóknak, valljuk meg őszintén,

199


K ÉR DÉSEK ÉS TÁV L ATOK

nyelvújítás-ellenes iskolái szerint Kazinczyék teljesítménye az írásra való buzdításban ragadható meg legmarkánsabban, amely a magyar nyelv jogainak kivédését eredményezte végső soron. Ezért „[ú]jításukat nyugodt lelkiismerettel megbocsáthatjuk nekik.” 721 A húszas évek reformországgyűlése és a magyar nyelv – az 1848-as forradalomhoz már oly közeli – hivatalossá tétele egy nagy, a magyar nemzet nagyságára, hősiességére konkludáló narratívába rendeződik. A Munkácson található Kazinczy raboskodása emlékére állított tábla felirata remekül összegzi mindezt egyetlen mondatban: „E várban raboskodott […] Kazinczy Ferenc író, nyelvújító és forradalmár”.722 A narratíva egységességét elősegíti Kazinczy a magyar literatúrában – ahogy látt uk, már Sylvester János óta – amúgy is honos harcászati retorika következetes alkalmazásával. A magyar literatúra szereplői – noha már a korszak gondolkodói is látták, hogy nem sok különbözteti meg nézeteiket egymástól – így oszlanak két táborra, ortológusokra és neológusokra. A felvilágosodás kategóriájának irodalomtörténészi meghatározása is hordoz a nyelvújítás narratívájához hasonló jegyeket. A „felvilágosodás kora” kategória a magyar irodalomtörténetben – ahogy Margócsy István rámutat – a marxista irodalomtörténet-írás korában rögzült, amikor az irodalom külső, társadalmi meghatározottsága és eszmei funkciója erősebb volt, mint az esztétikai. Pedig a fogalom inkább mutat széttöredezettséget. A fogalomalkotás körülményeinek legmaradandóbb hatását Margócsy István a korszak mindenkor pozitív megítélésében és ennek az előjelnek a korabeli szerzőkre és műveikre való kisugárzásában látja: „a felvilágosodás elkötelezett hívei alapjában véve nehéz, de szép diadalmenetben vonulnak át a magyar irodalom történetén, mintegy megalapozván a következő korszakok még nagyobb és teljesebb kibontakozását”.723 Ha a nemzeti irodalom kifejlését valóban három tendencia alapozta volna meg – úgy mint (1) „az irodalom társadalmi szerepének, funkciójának, jellegének szekulirazációja”; (2) „a szépirodalom autonómiájának kibomlása az osztatlan, tudományközpontú literatúrából”; és (3) „a magyar nyelvű irodalom térhódítása […] és abszolutizálásra törekvése”724 – akkor ebben a hármasságban a magyar nyelvújítás is egyértelmű szerepet játszott volna. Ez a folyamat tette ugyanis lehetővé – ahogyan ezt a nyelvújítás-narratívák megerősítik – hogy a magyar

nyelvű szépirodalom teret hódítson és önállóságot nyerjen. A szoros összefonódás is indokolja, hogy a felvilágosodás kategóriájával együtt a nyelvújítás fogalma is fogalmi frissítésre szorul. Ennek a könyvnek nem volt célja új elbeszélésbe állítani a szövegeket. Inkább maga a narratíva létrejötte foglalkoztatta. Nemcsak azért, mert izgalmas nyomon követni egy eszme kialakulásának menetét, hanem azért is, mert pezsdítő érzés a múlttól eltávolított jelenből szemlélődve (még ha ez a pozíció illuzórikus is) alapvető tételeket fi rtató kérdéseket feltenni. Ha a nyelvújítás nem egyetlen személy vezényletére zajlott, ha nem bizonyos írói csoportosulások győzelmének, mások bukásának, valamint a német nyelvújítási minta magyar adaptációjának eredménye – márpedig úgy tűnik, hogy nem az –, akkor micsoda? Vajon a magyar nyelvben rejlő „képzékenység” – a kazinczyánus Szemere Pál szava! – spontán szükségszerű megnyilvánulása? Az írásmédiumok elterjedésének és egységesülési folyamatának természetes velejárója (a nyomtatás elterjedésével szükségessé vált a nyelvi egységesülés, mert szembetűnőbbé váltak a nyelvi és írásban megnyilvánuló különbözőségek)? Ha a nyelvújítás nem tudományos tanácskozás – mert a tízes években úgy tűnik, inkább lehet paszkvillusirodalomról és populáris szórakozást nyújtó, kacagtató avagy ízléstelen olvasmányokról beszélni (De gustibus non est disputandum), mint rendszeres, érvelő szövegekről – akkor nem lehetséges-e a nyelvújítási „csata” hátterében egy olvasási és írási forradalmat keresnünk, amely ugyan nem mérhető a Nyugat-Európában száz éve zajló folyamathoz, mégis ahhoz hasonlóan a technikai eszközök fejlődése váltotta ki? Nem csupán a nyomtatott médiára kell itt gondolni, hanem a kéziratos kultúra rendkívüli elterjedésére, amelyről a mai nyomtatványcentrikus irodalomtudomány hajlamos megfeledkezni. Az Orthologus és Neologus és A’ Glottomachusok kötet befogadástörténete kiválóan mutatja, hogy a kánonba való belépéshez olykor nem a széles nyilvánosságon át vezet az út: az Orthologus és Neologusnak nehéz közvetlen hatását kimutatni, a közeli utókor szinte nem vesz a szövegről tudomást. Egy jó kézben elhelyezett levelezéskötet ezzel szemben ragyogóan alkalmas volt arra, hogy a szerkesztő Kazinczy nézeteit az utókorra áthagyományozza. Ha A’ Glottomachusok összeállítása és a hagyaték telejegyzetelése hátterében az utókor érdemeinek megszerzése áll célként, akkor fel kell hívni arra is a figyelmet, hogy Kazinczy ebben nagyon is tudatosan járhatott el, mivel a saját bőrén tapasztalta meg, hogyan is működnek a kézírásos hagyatékok. Nemcsak a Dayka- és a Báróczy-versek kiadása során dolgozott kéziratokkal – az eredmény ismert: a két költő szövegeit Kazinczy, bár koncepciózusan, de kénye szerint módosította –, hanem levéltári munkálatai alkalmával is. Egy gyakorlott levéltáros és sajtó alá rendező nagyon jól tudja, milyen hatással vannak az írott

721 722 723 724

csakugyan nincs; de van más érdemük, megbecsülhetetlen, örök időkre szóló érdemük, az az érdemük, hogy ők vívták vissza a magyar nyelv elveszett volt jogait. A melly pillanatban a nemzet ezt elfeledi, háládatlanná válik e derék fi ai iránt, és hűtlenné lesz saját magához. Náluk nélkül a magyar talán már nem volna magyar.” Volf 1874: 58. Uo. 59. Az emléket a Rákóczi Kör állított a 1995-ben. Margócsy 2007: 6. Uo. 8.

200

201


K ÉR DÉSEK ÉS TÁV L ATOK

szövegek az azt olvasókra, és milyen fontos, hogy megfelelő kézbe kerüljenek, hogy később is olvashatóak lehessenek. Amikor tehát Kazinczy – talán családja anyagi boldogulása, talán saját hírnevének fenntartása, talán a magyar nyelv elővitele reményében – feldolgozza hagyatékát, újrafogalmaz leveleket, kötetbe szerkeszt verseket, marginális jegyzetekkel tarkít személyes leveleket, nagyon is tisztában lehet azzal, hogy fáradozásai ha megfelelő kézbe jutnak, nem lesznek haszontalanok. Az írás védtelen – vélekedik a Phaidroszban Platón. Egy befejezett szöveg nem tud vitatkozni, nem tud kiállni maga mellett – nem úgy, mint az élőszó. Kazinczy tesz azért, hogy olyan szövegeket komponáljon, amelyek ha élőként védekezni nem is tudnak, de a lehetséges kritikákkal szembeszegülve már előzetesen kiálljanak maguk mellett. Megszerkeszti, megjegyzeteli és megfelelő kézbe ajánlja őket. Tudjuk, hogy Kazinczy Ferenc – szándékosan vagy ösztönösen, de mindenképpen hatékonyan – alkalmazott olyan retorikai fogásokat, amelyek irodalmitudományos státusának megerősítését eredményezték. Ezt annyival kívánom kiegészíteni, hogy ehhez írói hagyatéka is hozzájárult. Kéziratait – levelezését, irodalmi alkotásait, feljegyzéseit, autobiografi kus szövegeit – már az 1810-es évektől fogva rendezgeti. Ennek a szerkesztői, levéltárosi munkának nyilván több célja lehetett, és ezek közül csak az egyik a család, az igen fiatal gyermekek és a súlyos gazdasági nehézségek között gyámolító nélkül maradó feleség jövőjének biztosítása. (Bizonyára nem véletlen, hogy Török Sophie férje halála után tizenkét nappal – már 1831. szeptember 5-én – árulni kezdi a hagyatékot.)725 Talán nem logikátlan azt feltételezni, hogy egy szerző által rendezett hagyaték a szokásosnál is jobban fejezi ki az azt rendező értékpreferenciáit. Ez azt jelenti, hogy ami rendelkezésünkre áll ma, az végső soron valahogyan Kazinczy Ferenc keze nyomát viseli: ami fennmaradt – és néha az is, hogy mi nem. Természetesen a hagyaték további kallódása miatt más személyek ujjlenyomatait is feltételeznünk kell, de ez a 19. század közepén még kevésbé volt érzékelhető.

És mivel az irodalomtörténet-írás születése idején a bábák nem ritkán írói hagyatékokból dolgoztak, a kézírásos szövegek hatása áthagyományozódott a nyomtatott irodalomba. Toldy Ferenc így fogalmaz A magyar költészet kézikönyvének bevezetésében:

725

„Óh Pali, eljöhetnétek Bajzával, Ti gyűjtitek az Ő kincseit. Úgy képzelem, hogy ő a csillagok sugarából is hálásan nézne le reátok. Remélem, a kérésemet nem utasítjátok el. Azt hiszem, ha fi vérem egészsége engedné, az árvák gyámja lehetne, segítene magas áron értékesíteni Ferencem kéziratait.” Török Sophie levelét idézi: Gergye 1993: 7. A levél lelőhelye: Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára – Szemere-tár 12. kötet, 1813/8.; Nem sokkal (1831. nov. 21-én) később a Magyar Tudós Társasághoz fordul egy beadvánnyal: „Haldokló férjem két szent kötelességet kötött szívemre, u. m.: árváinak nevelését, ’s azon tudományos kintsnek, mellyet ötven két évekig nagy szorgalommal gyűjtögete, gondos megőrzését. Az utólsót közhasznúvá kívánván tenni, kijelenté azon óhajtását, vajha az méltó kezekre ’s olly helyre juthatna, hol annak használása a vele kívánók nagyobb részére nézve lehetséges… Úgy vélem tehát, hogy boldogúlt férjem utólsó akaratják tellyesítem, midőn ezen gyűjteménnyel a Méltóságos Magyar Tudós Társaságot meg kínálván, azon esedezem, hogy méltóztatna ki küldeni nagy érdemű Tagjai közzűl egyet, vagy többeket, kik ezen Gyűjtemény tartalmát ’s betsét megvizsgálván, rólla a’ Méltóságos Magyar Tudós Társaságnak hiteles tudósítást tehetnének s velem a gyűjtemény áráról értekezhetnének.” Török Sophie levelét idézi: Gergye 1993: 9. A levél lelőhelye: MTAKK, RA L 942 65/1831.

202

Az életrajzok – mint minden historiai dolgozataim, ott is hol a tér hivatkozásokat nem enged – kivétel nélkül saját forrásvizsgálaton alapszanak. Soha nem állítok semmit, mit utolsó nyomig ki nem kutattam. Hogy előadásom annyi újat s a közkeletű adatok és nézetektől eltérőt tartalmaz, épen innen van, s mert igen gyakran nem épen mindennapi, sőt kézirati kútfőket is használtam, mint az az idézetek bizonyítják, miket ha lényegetlen adatokra is kiterjesztek, teszem azt hogy egyfelül a figyelmesebb, tán vizsgálódni is szerető olvasó nyomról nyomra ellenőrizhessen; másfelül hogy másokat is hasonló eljárásra gerjeszszek.726

A kutatás egyik eredménye annak felfedezése, hogy a nyelvújítás története és a Kazinczy-szövegkomplexum az idők során szorosan összefonódott. Az a 19. században gyökerező Kazinczy-kép, amelyet ma is ismerünk, kéziratos szövegekre épül, amelyek hatástörténete éppen úgy kimutatható, ahogyan bármely jelentős nyomtatott könyvé. A szálak kibogozása a jövő feladata, s a Toldyéhoz „hasonló eljárás” alkalmazásával valamint a korszak más életműveire való kiterjesztésével talán elvégezhető.

726

Toldy 1855: VIII.

203

Függelék

AZ ORTHOLOGUS ÉS NEOLOGUS TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNYBEN MEGJELENT VÁLTOZATÁNAK ÉS TOVÁBBÍRT VARIÁNSÁNAK PÁRHUZAMOS SZÖVEGKIADÁSA

Orthologus és Neologus; nálunk és más Nemzeteknél

Orthologus és Neologus; nálunk és más Nemzeteknél.

[Forrás: TGy, 1819/XI, 1–27.; nyomtatvány.]

[Forrás: MTAKK, K631, 34r–55v.; autogr. kézirat.]

Quid velit et possit linguae CONCORDIA DISCORS.

Quid velit et possit linguae CONCORDIA DISCORS.

[1.] Valahol a’ Literatúra virágzásra fakadt, a’ Nemzeti Nyelv mindenkor szenvede változást, mert az Élet’ nyelve Könyvek’ nyelvévé válván, az új ideákhoz magában nem talála készen szókat ’s az Író kénytelen vala a’ gondolatot és érzést élesbb vonásokkal kirajzolni, ’s azoknak gyakran alig-érezhető külömbségeiket kijegyezni. Igy akkor is, midőn a’ Literatúra a’ maga alantabb lépcsőjiről fenntebbek re lépe-által. A’ változás ott még tapasztalhatóbb, a’ hol az idegen szép példák mind a’ szorultságot inkább érezték, mind kimutaták az útat, mellyen mások jutottak dicsőségre. ’S illyenkor a’ Haladók és Veszteglők között mindég támada ellenkezés; azok örültek a’ Nyelv’ és a’ Nemzeti-Erő’ kifejtődésének: ezek a’ változásban rontást, még pedig akart rontást

[1.] Valahol a’ Literatúra virágzásra fakadt, a’ Nemzeti Nyelv változást szenvede, mert az Élet’ nyelve Könyvek’ nyelvévé válván, az új ideákhoz magában nem talála készen szókat, ’s az Író kénytelen vala a’ gondolatot és érzést élesebb vonásokkal kirajzolni, ’s azoknak gyakran alig-érezhető külömbségeiket kijegyezni. Így akkor is, midőn a’ Literatúra a’ maga alantabb lépcsőjiről fenntebbekre lépe-által. A’ változás ott még tapasztalhatóbb, a’ hol az idegen szép példák mind a’ szorultságot inkább érzeték, mind kimutaták az útat, mellyen mások jutottak dicsőségre. ’S illyenkor a’ haladók és veszteglők között mindég támada ellenkezés; azok örültek a’ Nyelv’ és a’ Nemzeti-Erő’ kifejtődésének: ezek a’ változásban rontást, még pedig akart rontást,

205


láttak. Amazokat Neologusoknak nevezték-el: ezeket Orthologusoknak mondhatnánk.

láttak. Amazokat Neologusoknak nevezék-el: ezeket Orthologusoknak mondhatnánk.

[2.] A’ melly nemzeteknél a’ Helicon’ járvány Istenségei korábban foghatának lakást, mint eggynél több ’s nagy okok miatt nálunk, a’ Nyelv eránt támadott pere, nagyjában tekintvén a’ viszálkodást, régen által estek: mi, kiknél a’ dolog nem segélteték úgy mint máshol, ’s a’ kik e’ szerint Philologiai isméretekben halkabban haladhatánk; most perlünk egymással. Melly hasznunkra lehet csak e’ részben is, hogy a’ Tudom. Gyüjt. tisztelt Kiadóji a’ perlő felekezetek’ vélekedéseiknek helyt engednek Köteteikben, magok a’ perben nem csak Bírák lenni nem akarván, de nem is vévén részt. A’ hol a’ Közlők ezt teszik, és a’ hol a’ Perlők csak a’ dolog, nem egyéb miatt is, tusakodnak, ’s a’ hol az emberi szív’ erőtlenségeit fékben tartja a’ Tudományok’ szeretete és a’ Hazáé, az ügy ott győzni fog.

[2.] A’ melly nemzeteknél a’ Helicon’ járvány Istenségei korábban foghatának lakást, mint eggynél több és nagy okok miatt nálunk, a’ Nyelv eránt támadott peren, nagyjában tekintvén a’ visszálkodást, régen általestek: mi, kiknél a’ dolog nem segélteték úgy mint másoknál, és a’ kik így Philologiai isméretekben halkabban haladhatánk, most perlünk egymással. Melly hasznunkra lehet csak e’ részben is, hogy a’ Tud. Gyüjtem. tisztelt Kiadóji a’ perlő felekezet’ vélekedéseinek helyt adnak Köteteikben, magok a’ perben nem csak Bírák lenni nem akarván, de nem is vévén részt. A’ hol a’ Közlők ezt teszik, és a’ hol a’ Perlők csak a’ dolog, nem egyéb miatt is, tusakodnak, ’s a’ hol az emberi szív’ erőtlenségeit fékben tartja a’ Tudományok’ szeretete és a’ Hazáé, az ügy ott győzni fog.

[3.] A’ mi széptüzü Nemzetünk e’ perben is érezteti sajátságát: hévvel viszi a’ pert, mint azoknak illik, a’ kik el vagynak melegűlve tárgyoktól, ’s égnek azért a’ mit szeretnek, lángolnak azért a’ mi a’ Nemzetiséghez tartozik. Szabad emberek köztt zajosabbak a’ tanácskozások, mint a’ hol a’ rabcsoport felett pattog az ostor, mint a’ hol a’ láncz’ csörgése még a’ Jókat is elnémítja. Nem történt tehát rosszúl, hogy némelly Iróink, hogy némelly Recensenseink bennünket dorgálásaikkal ébreszt-

[3.] A’ mi széptüzű Nemzetünk e’ perben is érezteti sajátságát: hévvel viszi a’ pert, mint azoknak illik, a’ kik el vagynak melegűlve tárgyoktól, ’s égnek azért a’ mit szeretnek, lángolnak azért a’ mi a’ Nemzetiséghez tartozik. Szabad emberek köztt zajosabbak a’ tanácskozások mint a’ hol a’ rabcsoport felett pattog az ostor, mint a’ hol a’ láncz’ csörgése ollykor a’ Jókat is elnémítja, ’s a’ természet nem megtévedésből ada epét a’ maga legnemesbb mívének. Nem történt tehát rosszúl, hogy

206

PÁ R HUZA MOS SZÖV EGK I A DÁS

getének férjfiasabb elmélkedésre, fáradhatatlan tanúlásra, gondosabb dolgozásra; ’s a’ ki ebben nem lát egyebet Catalinai dühnél, az vagy kurtalátású, vagy baja van. Bár zajosabbak voltak volna tanácskozásaink! bár a’ dologhoz-értők nagyobb számban szólaltak volna meg! Úgy a’ per eddig lefolyt volna, ’s most élnénk a’ Béke’ gyümölcseivel. Mert végre a’ Prisca Comedia’ vásottságai is megenyhűltek, ’s Tudományok körül forgó emberekhez semmi nem illik inkább mint az a’ nemes érzés, hogy nem ritkán még szebb, meg vallani botlásunkat, mint győzni.

némelly Bírálóink bennünket dorgálásaikkal ébresztgetének férjfiasbb elmélkedésre, fáradhatatlan tanúlásra, gondosabb dolgozásra; ’s a’ ki ebben nem lát egyebet Catalinai dühnél, az vagy kurtalátású, vagy baja van. Bár zajosabbak voltak volna tanácskozásink! bár a’ dologhoz-értők nagyobb számban szólaltak volna meg! Úgy a’ per eddig lefolyt volna, ’s most élnénk a’ Béke’ gyümölcseivel. Mert végre a’ Prisca Comoedia’ vásott ságai is (mellyekre, a’ hol törvény és idő meg nem fékezheték még a’ vadságot, mindég szükség van), megenyhűltek, ’s Tudományok körűl forgó emberekhez semmi nem illik inkább, mint az az érzés, hogy még szebb, megvallani botlásunkat, mint győzni.

[4.] A’ Tudom. Gyüjtem. tavalyi (1818) VI. Kötetében Füredi Vida költött név alatt eggy férfiu hallatá magát azon két nehezteléssel, melly a’ régibb szín’ kedvelőjit az újítások’ kedvelőji ellen lángoltatja. Illyen az a’ vád, hogy némelly Magyarok gyalázatot vontak a’ Nemzetre, midőn a’ Külföld’ Tudományos Újságleveleiben azon Magyar Írókat, a’ kik nem az ő feleken állanak és a’ kiknek írígylik fényeket, tatárostorjokkal szabdalák. Mintha a’ gondatlan Író’ fenyítése gyalázatot vonna a’ Nemzetre, ’s a’ Külföld nem tudná, hogy gondatlan Irója minden nemzetnek van; mintha a’ Kűlföld ugyan-azt nem tenné a’ maga gondatlan Írójival. Illyen az, hogy eggy valaki köztt ünk a’ Németeknek részint maga azt hirdeté, részint barátjai által azt hir-

[4.] A’ Tudom. Gyüjtem. tavalyi (1818.) VI. Kötetében Füredi Vida költött név alatt eggy férjfiu hallatá magát azon két nehezteléssel, melly a’ régibb szín’ kedvelőjit az újítások’ barátjai ellen lángoltatja. Illyen az a’ vád, hogy némelly Magyarok gyalázatot vontak a’ Nemzetre, midőn a’ Külföld’ Tudom. Újságleveleiben azon Magyar Írókat, kik nem az ő felekezeteken állottak, és a’ kiknek írígylették fényeket, tatárostorjokkal szabdalák1. Mintha 1

207

Egy mások eránt is maga eránt is igen sanyarú ember ezt mondta valaha: Qui mihi atque animo meo nullius umquam delicti gratiam fecissem, haud facile alterius lubidini malefacta condonabam. A’ tatárostor talán csak ostor, ’s az ostor talán csak feddése a’ hibáknak, vétkeknek. (Lássd a’ czélzott munka 122. és 125. lapjait) Jam pridem vera rerum vocabula amisimus, A’ feddő ellen cs. akkor lehet panasz, mikor költött vétket ostoroz, ’s a’ feddett Író’ szavait hamisan adja.


detteté, hogy egyedűl ő a’ mi classicus Írónk. Csudálni lehet, hogy ezekkel eggyütt azon másik rég olta pengetett vád is nem mondaték-el, hogy a’ Töviseket és Virágokat maga recenseálá azoknak Írója tömjénezésekkel a’ Bécsi Annálisokban, és hogy Békájiban eggy tiszteletünket megkívánható nem poetati Karra lőtte-el vakmerő nyilait. Ha Vádlóink nem olvasnának figyelem nélkül, illy üres terhelésekre nem kívánnának feleletet; mi ezenfelűl bizonyosokká tehetjük, hogy az Epigrammatista meg sem álmodá, hogy e’ dolgozása’ olly hamar a’ megjelenés után, Bírói szemeket vona magára, midőn azt nyomtatva hozá-meg neki az Annálisok’ Fűzete. – A’ mi azt a’ kérdést illeti, arra elég lesz jelentenünk, hogy a’ Németeknek maga a’ Kérkedő beszélé-el, hogy mi Magyarok a’ Horátz’ leveleit olly két fordításban bírjuk, melly Nemzetünk századok múlva is a’ szerint fog kevélykedhetni mint a’ német a’ Wieland’ és a’ Voss’, ’s a’ Franczia a’ Grof Darü’ fordításával. Tudva van, hogy ugyan-ő ugyan-azon melegséggel magasztala több magyar dolgozásokat is; melly szerint a’ Németek a’ classicus magyar Írónak tartatni egyedűl akarótól hallák, hogy a’ Magyarnak nem egyedűl ő a’ classicus Irója. Illy vádakat oszlatgatni, felette kedvetlen mind az Íróra mind az Olvasóra: de minthogy ezek ’s több e’ nemüek, ajakról ajakra, kézről kézre tétettek közönségessé, ’s végre íme nyomtatásba mentek, noha (nagy szerényen!) elhallgatva a’ Vádlott’ nevét: illő vala tudatni azokkal, a’ kik Nyelvünk’ ’s Literatúránk’ menetelét szemmel tartják, hogy

a’ gondatlan Író’ fenyítése gyalázatot vonna a’ Nemzetre, ’s a’ Külföld nem tudná, hogy gondatlan Írója minden nemzetnek vagyon! mintha a’ Külföld ugyanazt nem tenné a’ maga gondatlan Írójival! Illyen az, hogy eggy valaki részint maga azt hirdeté, részint barátjai által azt hirdetteté a’ Németeknek, hogy egyedűl ő a’ classicus magyar Író. Csudálni lehet, hogy e’ váddal eggyütt az a’ rég olta pengetett másik is nem mondatékel, hogy a’ Töviseket és Virágokat maga recenseálá tömjénezésekkel azoknak Írója, és hogy brekelélő Békájiban eggy nem-poetai Kar ellen lőtte-el nyilait. Ha ezek a’ Vádlók nem olvasnának figyelem nélkül, képtelen terheléseikre nem kívánnának feleletet, mert maga ez a’ Recensio, a’ mellyről szólanak, ’s magok a’ brekelélő Békák az igazságtalan vádat ellenemondhatatlanúl megczáfolják. Mi azonfelűl bizonyosokká tehetjük, hogy a’ Töv. és Vir. Írója meg sem álmodá még, hogy Epigrammáji, olly hamar megjelenések után, Bírói szemeket vonhatának magokra, midőn a’ Recensiót meghozá a’ Bécsi Annálisok’ Fűzete (1811. Aug.). A’ mi azt az igen rendes kérkedést illeti, arra elég lesz jelentenünk, hogy a’ Németeknek maga ez a’ Kérkedő beszélé-el, hogy mi Magyarok a’ Horátz’ Leveleit olly két fordításban bírjuk, mellyel Nemzetünk századok múlva is a’ szerint fog kevélykedhetni, mint szomszédink a’ Wieland’ és a’ Voss’, ’s a’ Francziák a’ Gróf Darü’ (der Setzer nehme am Ende des Namens Darü nicht zwey i, sondern ein Ü, und setze einen Apostroph dazu) fordításával. Tudva van, hogy ugyan-ő ugyan-

208


a’ vétek. Nekünk ez lesz utolsó válaszunk az effélékre, ’s bár mivel terheltessünk ezután, felelni semmi esetben nem fogunk. Nem az, épen nem az a’ kérdés, hogy ezt ’s amazt mennyire gyötri a’ maga-szerelme ’s az irígykedés; e’ részben jól esnék, ha mindnyájan kebelünkbe nyúlnánk, ’s úgy fognánk a’ kövezéshez: hanem hogy mellyíkünk ír jól, ’s mellyíkünk tanácsol jót. ’S mi itt ezen utolsó czikkelyt óhajtanánk olly tisztaságba jutatni, hogy a’ két felekezet értse egymást, ’s visszálkodások enyhűljön.

azon melegséggel magasztala több magyar dolgozásokat is; melly szerint a’ Németek egyenesen ettől a’ classicus magyar Írónak tartatni egyedűl-akarótól hallák, hogy nekünk Magyaroknak nem egyedűl ő a’ classicus Írónk. Illy vádakat czáfolni kedvetlen mind az Íróra mind az Olvasóra nézve: de minthogy ezek, ’s több e’ nemüek, ajakról ajakra, sőt kézről kézre adatának, ’s végre íme nyomtatásba is mentek, noha nagy szerényen! elhallgatva a’ Vádlott’ nevét, sőt a’ tettet a’ HA által enyhítvén, hogy az a’ félsetétben annál inkább vonjon szemet magára ’s az igazságtalan bántó kémélőnek látassék: illő vala tudatni azokkal, a’ kik Literatúránk’ előmentét szemmel tartják, hol fekszik a’ vétek. Neki, a’ ki ellen e’ nyilak intézve vagynak, ez lészen utolsó válasza az effélékre, ’s bár mivel terheltessen ezután, felelni semmi esetben nem fogunk. Nem az, épen nem az a’ kérdés, hogy ezt amazt mennyire gyötri a’ maga’ szerelme ’s a’ mások ragyogása; ’s e’ részben jól esnék, ha mindnyájan kebelünkbe nyulnánk elébb, ’s úgy fognánk a’ kövezéshez: hanem hogy mellyíkünk ír jól, és mellyíkünk tanácsol jót. ’S mi itt ez utolsó czikkelyt óhajtanánk olly tisztaságba hozni, hogy a’ két fél valaha értse-meg egymást, ’s visszálkodások enyhűljön.

***

*** [5.]

[5.]

A’ Nyelv eggyik legféltőbb kincse, eggyik legfőbb dísze a’ Nemzeteknek, ’s a’ Nemzeti Léleknek mind igen szép képe, mind

I. A’ Nyelv eggyik legféltőbb kincse, eggyik legfőbb dísze a’ Nemzeteknek, ’s a’ Nemzeti Léleknek mind igen szép képe, mind

209


hív fenntartója ’s ébresztője. Érzi ezt mind az eggyik fél mind a’ másik, ’s szereti a’ Nyelvet szent hazafisággal: abban hasonlanak meg, hogy míg eggyik azt elváltozásától ’s elkorcsosulásától félti, a’ másik annak elváltozását, az az, haladását, még óhajtja is; ’s ő is retteg ugyan elkorcsosodásától, de a’ mások’ szép és hasznot neki is igérő példájoknak követését, ha nem egyéb mint saját erejének kifejtése és gazdagítása, elkorcsosodásnak tekinti. Egyedűl a’ pók az, a’ mi mindent magából szed, fon és szőv: az embernek az az elsőség juta, hogy eggy ponton veszteg ne álljon, hanem tehetségeit használván ’s másoknak találmányaikat eszmélettel követvén, a’ tökéletesedés’ útján előbbre haladhasson. Valamivé ő lesz, e’ két szernek eggyesítése által lesz.

hív fenntartója ’s ébresztője. Érzi ezt mind az eggyik fél, mind a’ másik, ’s mind a kettő szereti a’ Nyelvet szent hazafi sággal: abban hasonlanak-meg, hogy míg eggyik azt elváltozásától ’s az elkorcsosodástól félti, a’ másik annak elváltozását, az az haladását, még óhajtja is; ’s ő is retteg ugyan elkorcsosodásától: de a’ mások’ szép és neki is hasznot ígérő példájának követését, ha az nem egyéb mint saját erejének kifejtése és gazdagítása, elkorcsosodásnak nem tekinti. Egyedűl a’ pók az a’ mi mindent magából szed, fon és szőv: az embernek az az elsőség juta, hogy eggy ponton veszteg ne álljon, hanem tehetségeit használván, ’s másoknak szerencsés találmányaikat eszmélettel követvén, a’ tökéletesedés’ útján előbbre haladhasson. Valamivé ő lesz, e’ két szer’ eggyesítése által lesz.

[6.] ’S midőn az Orthologus a’ Nyelv elváltozásától retteg, nyilván öszvetéveszti a’ Nyelv’ mostani színét és magát a’ Nyelvet. Pedig e’ kettő épen nem eggy. Egyedűl a’ kiholt nép’ nyelve nem változik többé: az élő népek’ nyelve minden nyomon változik, ’s örökké fog változni, hasonló a’ Horátz’ folyamjához, mellynek elfutását a’ paraszt csak várja, ’s az még is fut, változik, ’s az marad a’ mi volt. – Kezdetben szegény és csak tulajdon termesztéseivel bíró, a’ szerint bővűl és szépűl, a’ hogy az azt beszélő nép isméretekben gazdagodik ’s a’ magánál gazdagodni, elébb kezdett nemzetekkel szövetkezésbe jut, ’s mind addig gyűjt és szépít, míg minden gondolatjait ’s érzéseit híven és

[6.] ’S midőn az Orthologia’ embere a’ Nyelv’ elváltozásától retteg, nyilván öszvetéveszti a’ Nyelv’ mostani színét és magát a’ Nyelvet. Pedig a’ kettő nem eggy. Egyedűl a’ kiholt népek’ nyelve nem változik többé: az élő népeké minden nyomon változik, ’s örökké fog változni; hasonló a’ Horátz’ folyamjához, mellynek elfutását a’ paraszt csak várja, ’s az még is fut és változik, ’s ámbár más és mindég más, az marad a’ mi volt. Kezdetben szegény, és csak tulajdon termesztésivel bíró a’ szerint bővűl és szépűl, a’ hogy az azt beszélő nép isméretekben gazdagodik, ’s a’ gazdagodni elébb kezdett nemzetekkel szövetkezésbe jut; ’s mindaddig gyűjt és szépít, míg minden gondolatjait ’s ér-

210


teljesen kífejezheti; szomszédjaival öszvemérkezhetik vagy azokat meg is haladja, ’s Nyelvét a’ minden nemben nagy és nemben elégséges számú Írók megállapítják ’s bérekesztik. Elérvén így férjfiúi korát, vagy megfordúl útján ’s a’ nemezt’ hanyatlásával ő is hanyatlik, vagy megifjodván a’ nemzet, ő is, megifjúl, ’s újjászületve szép pályáját újra kezdi.

zéseit híven ’s teljesen kifejezheti, szomszédival öszvemérkezhetik vagy azokat meg is haladja, ’s Nyelvét a’ minden nemben nagy és minden nemben elégséges számú Írók megállapítják és bérekesztik. Elérvén így elébb serdűlt-ifjúi, majd férjfiúi korát, vagy megfordúl útján ’s a’ Nemzet’ hanyatlásával ő is hanyatlik, vagy megifjodván a’ Nemzet, ő is megifjúl, ’s újjá születve, szép pályáját másodikszor kezdi futni.

[7.] A’ mi Nyelvünk is ez úton ére-el serdülnikezdett ifjúi korát. Millyen lehete legrégibb idejében, némelly eggyes szavaink’ ’s a’ Boldvai Monostor’ Halott i-beszéde mutatják. Múltak az idők, ’s a’ Nemzet nem csak a’ deákúl-írt könyvekkel, hanem a’ régi Classicusokkal is megismerkedék, ’s a’ Bátori László’, az Erdősi’ és Komjáti’, a’ Halabori Bertalan’ és a’ Pápai Pál’ nyelve, ’s az Illyésé, Telegdié, ’s kivált a’ Pázmányé és Káldié, erővel bírt, tömött séggel, méltósággal. Zrinyi megjelene tanítványa a’ Rómaiaknak és Olaszoknak, mint eggy nagytüzű csillag; de ködők fogák-el egünket, ’s a’ szép csillag eltűnt, egész nagy fényével. Melly úton erede futásnak a’ minden új Nyelvek’ legszebbike! ’s hova jutott volna el, ha ez úton futhatott volna! A’ vallásbeli vetekedések azt tanácslák, hogy az Író ne minél szebben, hanem minél érthetőbben szóljon, ’s a’ darabos, de velős, lelkes beszéd görgővé, folyóvá, könnyen-érthetővé leve, ’s erőtlenné, lelketlenné eggyszersmind.

[7.] A’ mi Nyelvünk is ez úton éré-el serdűlni még csak kezdett ifjúi korát. Millyen lehete legrégibb idejében, némelly eggyes szavaink’ ’s a’ Boldvai Monostor’ Halott i-Beszédecskéje mutatják. Múltak az idők, ’s a’ Nemzet a’ Róma’ Írójival is megkezde ismerkedni, ’s a’ Bátori László’, ’s az Erdősi’ és Komjáti’ nyelve, ’s az Ilylyésé, Telegdié, ’s kivált a’ Pázmányé és Káldié, erővel bírt, tömött séggel, méltósággal. Zrínyi megjelene, tanítványa a’ Rómaiaknak és Olaszoknak, mint eggy nagytüzű csillag: de ködök fogák-el egünket, ’s a’ szép csillag eltűnt egész nagy fényével. Melly úton erede futásnak a’ minden élő nyelvek’ legszebbike! ’s hova juthatott volna el, ha azon maradt volna meg! A’ vallásbeli versenygések úgy kívánák, hogy Íróink ne minél szebben írjanak, hanem minél érthetőbben, ’s ne keveseknek, hanem mindennek; ’s a’ darabos, de erős, lelkes beszéd görgővé, folyóvá, könnyen-érthetővé leve, ’s erőtlenné ’s lelketlenné eggyszersmind.

211


[8.] Gyöngyösinek a’ Múza kerek ajkat ada, nem teremtő lelket is, ’s tudomány kevés volt. Szerencsétlenségünkre Rómának Költőji közzűl sem Virgílt ismeré, hanem Ovídba szeretett , ki a’ bővbeszédűt még bővebb-beszédűvé tette. És még e’ vétkei mellett is nem ritkán elkapta a’ poetai tűz, hogy merjen. Mere, ’s Nyelvrontónak vádoltaték. Nevezetes mentségét, hol e’ sorának is kénytelen vala védelmére kelni: Bellóna’ sisakját kevés a’ ki vágyja – lássd Dugonicsnál, Keménye előtt .

[8.] Gyöngyösinek a’ Múza kerek ajkat adott , ’s olly édesen-folyó beszédet, a’ millyennel Magyar az ő idejéig nem szóllott: nem teremtő lelket is; ’s tudománya megérteni a’ Római Írók’ érdemeiket ’s beszédjeknek titkosbb szépségeit, kevés volt. Szerencsétlenségünkre ezek köztt nem Virgílt és Horátzot ismeré, hanem Ovídba szeretett , ki a’ bővbeszédűt még bővebb-beszédűvé tette, és a’ kitől czifrázni tanúlt, nem szépen szólani. És még így is nem ritkán elkapá a’ tűz és a’ Római példa, hogy merjen. Mere, ’s Nyelvrontónak kiáltatott . Nevezetes mentségét, hol e’ szép sorának is kénytelen vala védelmére kelni: Bellóna’ sisakját kevés a’ ki vágyja – lássd Dugonicsnál, Keménye előtt .

[9.] Haller Gyöngyösinek példáján indult, ’s megjelene a’ szelid lelkü szelid beszédű Fenelon’ Telemachjával, nem a’ hogy illett , hanem a’ hogy a’ hamis útra vezetett idők kivánni látszottak. Ennek könynyűség kelle és czifra, nem szépség és erő; ’s a’ magyarrá-tett Telemach öszvepárosítá a’ franczia bájos eggyszerűséget az új deákok’ grandiloquentiájokkal, ’s Originálja’ periodusait eggy periodussá olvasztgatá-öszve; ’s minthogy Fenelon neki szegénynek látszék Gyöngyösihez képest, pusztaságát nehéz-illatú pór-virágokkal czifrázta-fel.

[9.] Haller Gyöngyösinek példáján indúlt, ’s megjelene a’ szelíd lelkű szelíd beszédű Fenelon’ Telemachjával, nem a’ hogy illett , hanem a’ hogy a’ hamis útra vezetett idők kívánni látszottak. Az akkori időnek könnyűség, érthetőség és czifra kelle, nem szépség és erő, ’s Haller öszvepárosítá a’ franczia bájos eggyszerűséget a’ deák-nyelvű Újak’ grandiloquentiájokkal; ’s minthogy Fenelon neki szegénynek látszott Gyöngyösihez képest, pusztaságát nehéz-szagú pór-virágokkal fedte-el.

[10.] Így senyvedénk a’ még így is örök áldást érdemlő Haller után a’ világ’ és a’ setét’

[10.] Így senyvedénk a’ még így is áldást-érdemlő Haller után, a’ világ’ és a’ setét’

212


derengési köztt, midőn végre (1772–75) Báróczi, Barcsai, Bessenyei előállának, ’s majd osztán Baróti Szabó Dávid (1777), Révai Miklós (1778), Rájnis József (1781), ezek a’ Deákok’, azok a’ Francziák’ és Németek’ tanítványai, ’s Olvasóink’ ítéleteik erántok megvalának osztva. A’ kik a’ Római ’s Franczia és Német nyelvvel és Literaturával iseretesek valának, elragadtatással hallák a’ xenologizáló Múza’ beszédét ’s zengését, noha az nem volt darabosságok nélkűl; míg az ezekben járatlanok nem látának egyebet a’ Nyelv’ elsüllyedésénél, ’s a’ három elsőbb Triumvirnek azt kiáltozák, hogy beszédjeket nem értik, az utolsóbb három Triumvirnek, hogy a’ Magyar Magyar és nem Görög, ’s így verseiknek is nem görög, hanem magyar-alakúnak kell lenni. Ekkor hallatszék legelébb nagy hanggal a’ nyelvrontás’ panasza, mert ekkor kezde Literatúránk, és ezzel eggyütt nyelvünk, igazán haladni; mindeddig csak csúszott , lépett , elakadt. Sokan javalák, hogy halad; de intették a’ haladókat, hogy késve siessenek, mászva szaladjanak, félve merjenek – bölcsen talán, ’s talán nem is. A’ jó ügy akkor halad igazán, ha némellyek késve, más-némellyek nem-késve sietnek; ’s midőn a’ követő panaszra kél Vezére ellen, hogy ez sebesebben megyen mint kellene, még kérdést szenved, nem ő megyen e lomhábban mint kellene. Ollykor nem csak sebesen futni, de szökni is szükség.

derengései köztt, mert a’ maga kora előtt semmi sem érik-meg, midőn végre Báróczi Sándor, Barcsai Ábrahám és Bessenyei György (1772–75.) előállának, ’s majd osztán Baróti Szabó Dávid (1777.), Révai Miklós (1778.) és Rájnis József (1781.), ezek a’ Rómaiak’, azok a’ Francziák’ és a’ Németek’ tanítványai, ’s az Olvasók’ ítélete erántok meg volt osztva. A’ kik a’ Római ’s a’ Franczia és Német nyelvvel ’s Literatúrával ismeretesek voltak, elragadtatással hallák a’ xenologizáló Múza’ gyönyörű beszédét és zengését, noha az nem volt darabosságok nélkül; míg az ezekben járatlanok nem látának egyebet a’ Nyelv’ elsülyedésénél, ’s a’ három első Triumvirnek azt kiáltozák, hogy beszédjeket nem értik, az utolsóbb három Triumvirnek pedig, hogy a’ Magyar nem Görög, hanem Magyar, és így versének is nem görög-, hanem magyar-alakúnak kell lenni.| Ekkor hallatá magát legelébb nagy hanggal a’ panasz, hogy rontják a’ Nyelvet; ’s azért ekkor, mert Literatúránk, és az által Nyelvünk, ekkor kezde igazán haladni; mindeddig csak csúszott, lépett, elakadt. Sokan javalák hogy halad; de intették a’ haladókat, hogy késve siessenek, lépve szaladjanak, félve merjenek; bölcsen talán, ’s talán nem is. A’ jó ügy akkor halad igazán, midőn némellyek késve, mások nem késve sietnek; ’s midőn a’ vezetett panaszra kél az a’ ki őtet vezeti, hogy hogy ez sebesebben megyen mint kellene, még kérdést szenved, nem ő megyen e lomhábban mint kellene. Ollykor nem csak sebesen menni, nem csak futni, de szökni is szükség; külömben a’ menés elakad.

213


[11.] Barótinak felét segélé a’ Római példányok’ tekintete, ’s az új igyekezet ellen sokan azért sem merének szólani, hogy tanúlatlanságokat el ne árulják: de azt, hogy németűl ’s francziáúl nem ért, megvallani akkor még senki nem szégyenlé, nem kevesen azzal még kevélykedtek is, ’s ez őket annál bátrabbakká tette a’ Báróczi’ felé kárhoztatásban. Mind e’ mellett a’ szerencsés újítások gyökeret verének, ’s a’ Neologusok’ száma naponként szaporodott, kik köztt Ráday, eggyik legtiszteltebb Fáklya-vivőnk, sereget vont. A’ külföldiek’ nyelveket ’s Literturájokat ismerő ’s sok ezer Kötetekből álló Bibliothécát bírt Öreg, maga keveset ereszte ki dolgozásaiból, de azokat kézírásban örömest látatta, a’ Nyelv’ és Litertúra’ férjfiait bátorította, ta nácslotta, Olvasóinkat a’ Haza’ fő városában, a’ jobb útra vezetgette, ’s e’ hármas szolgálatjai által a’ nyelvnek több segédjére volt, mint legszorgalmasabb Íróink. Ő most arra ta níta bennünket, hogy rímes verseinket is scandáljuk, mint a’ mívelt Europának minden nemzetei. Felzúdúlánk a’ tanácsra, mert az elnehezíté verselésünket, ’s az idegen ízlés, a’ mint mondák, a’ magyar ízlésnek kárt tenni készűlt. Említenünk kelle a’ történetet, noha inkább tartozik Verselésünk’ mint Nyelvünk’ változására, mivel bizonyítja a’ mit látatni akarunk. Valamint a’ Faragó és Festő nem emelkedhetik soha Mívésszé, ha az Antikok és a’ XVI. század’ nagy Mesterei ’s a’ későbbeké után nem gyakorolja szemét ’s karját, ’s csak eleven példányok után dolgozik: úgy nyelvünk soha azzá,

[11.] Barótinak felét segélé a’ Római példányok’ tekintete, ’s az új igyekezet ellen sok azért sem mere szólani, hogy tanúlatlanságokat el ne árulja, mert a’ tanultak tapsolva fogadák a’ merést. De azt, hogy francziáúl ’s németűl nem tud, megvallani akkor még senki nem szégyenlé; nem kevesen azzal még kevélykedtek is; ’s ez őket annál bátrabbakká tette a’ Báróczi’ felének kárhoztatásában. Mind e’ mellett a’ kezdett újítások gyökeret verének, ’s a’ Neologusok’ száma naponként szaporodott, kik köztt Ráday, eggyik legtiszteletesbb fáklyavivőnk, serget vont. A’ Külföldiek’ Nyelveket és Literatu rájokat ismerő Öreg, ki Péczelen, négy órányira Pesttől, gazdag Bibliothécát bírt, és a’ ki életének nagy részét e’ sok ezer Kötetek köztt élte-el, Verseit ’s egyéb dolgozásait nem eresztette-ki, de vendégeivel örömest látatta, a’ Dolgozókat, hogy merjenek, bátorította, Olvasóinkat a’ haza’ két fő városaiban a’ jobb útra vezetgette, ’s velek a’ Francziák’, Németek’, Olaszok’, Ángolok’ nagy Írójikat ismertette, ’s e’ szolgálatjai által ügyünknek több hasznára volt, mint legmunkásabb Könyvcsinálóink. Most arra taníta bennünket, hogy rímes verseinket is scandáljuk, a’ hogy azt a’ míveltebb Európa minden nemzetek teszik. Felzúdúlánk a’ tanácsra, mert az elnehezíté verselésünket, és azért is, mert az idegen ízlés, a’ mint mondák, a’ magyar ízlésnek kárt készűle tenni. Említenünk kelle a’ történetet, noha inkább tartozik Verselésünk’ mint Nyelvünk’ változására, mert bizonyítja a’ mit látatni akarunk. Valamint a’ Kép-

214


a’ mivé már is leve, annyival inkább a’ mivé lenni még ezután fog, nem vált volna, ha az Erdősi’ követőji, ’s ezek köztt senki nem inkább mint elébb Baróti és Révai, később Virág, velünk a’ rímetlen versek’ szépségét ’s méltóságát meg nem kedveltették, ’s ez által a’ bátrabb és fenntebb merésekre nem szoktattak volna. És a’ hogy ezek által kapattatánk-ki a’ Próza’ nyelvéből a’ Poezis’ nyelvébe, a’ hogy ezek által a’ Próza’ regiojából a’ Poezis regiojába – mi vala Kisig a’ legmagasbb, a’ legtüzesbb rímes darab is! – úgy Ráday a’ csengő lantnak olly bájt ada, melly régibb édességét sokkal nagyobb mértékben múlja-felűl, mint a’ mellyben azt elnehezítette.

ző Mesterségek’ Iskolájában nem fog soha Mívésszé emelkedhetni, a’ ki az Antikok’ és a’ XVI. Század’ nagy Festőji és a’ későbbeké után nem gyakorolja lelkét, szemét és karját, és egyedűl azt rajzolgatja ’s festegeti, a’ mit testi szemeivel lát maga körűl: úgy nyelvünk soha azzá, a’ mivé már is leve, annál inkább a’ mivé lenni ezután fog, nem vált volna, ha azok, a’ kik Erdősit követék, ’s ezek köztt senki nem inkább mint a’ három nagy Kezdő, később pedig Virág, velünk a’ rímetlen versek’ szépségét meg nem kedveltették, ’s ez által bennünket a’ bátrabb és fenntebb merésekre nem szoktattak volna. És a’ hogy ezek által kapatt atánk-ki a’ Prósa’ nyelvéből a’ Poesis’ nyelvébe, ’s a’ Prósa’ köréből a’ Poesis’ körébe – mi vala Kisig a’ legédesebb, mi a’ legmagasbb rímes darab is? – úgy Ráday a’ csengő lantnak olly bájt ada, melly régibb édességét sokkal nagyobb mértékben múlta felűl, mint a’ mellyben azt elnehezítette.

[12.] Nyelvünk nem nevezhetne nagyobb hőst mint Korona-őr ’s Ugocsai Fő-Ispán Gróf Teleki Józsefet, ha később’ született volna. Ez a’ nagy ember mind hazájában, mind Franczia-országban ’s Helvetziában ’s Hollandiában, a’ leggondosbb nevelést vette, ’s deákúl, francziáúl, németűl igen jól, sőt igen ékesen írt, ’s mind prózát, mind verset; nyelvünket hatalommal bírta; de sajtságai közzé tartozott , semmiben nem kapni azon a’ mi új, sőt gyönyörűségeit találta abban, a’ mit atyájitól veve-által, ’s azokhoz szorosan ragaszkodni. Segélte a’ mások’ igyekeze-

[12.] Nyelvünk nem nevezhetne nagyobb hőst mint Gróf Teleki Józsefet, a’ Koronaőrt és Ugocsai Fő-Ispánt, a’ Ráday’ testvérének fiját, ha később született volna. Ez a’ szertelen nagyságú ember mind honjában, mind Francziaországban ’s Helvetziában és Hollandiában, a’ leggondosabb nevelést vette; ’s deákúl, francziáúl ’s németűl nem csak jól, de ékesen is írt, ’s mind prózát, mind verset; nyelvünket hatalommal bírta: de sajátságai közzé tartozott , semmiben nem kapni azon a’ mi új, sőt abban lelte gyönyörűségeit, a’ mi atyájitól méne-

215


teiket a’ nyelv körűl, ’s a’ rímtelen verseket javalott a, kedvelte: de magát e’ nemben nem gyakorlá, ’s azon nagy szépségű versezetén kivűl, mellyben testvére’ halálát kesergi, eggy két más rövid versezetnél, ’s nagy tűzzel ’s Római ékesenszólással ’s fordúlásokkal, gondolkozással és érzéssel írt Fő-Ispáni Beszédeinél egyebet tőle magyarban nem bírunk. Régibb ízlését egészen festi a’ már említett Keserv’ czímje, melly ollyan, mintha a’ lelkes Költeményt a’ Gyöngyösi’ korából bírnánk. Azon felekezetnek, melly szorosan ragaszkodik a’ régibb színhez, Teleki a’ legfőbb dísze, ’s ő az az eggyetlen nevezetes Írónk mind eddig, a’ kinél új szót, új szólást nem lelünk.

által rá. Segélte ugyan másoknak igyekezeteiket a’ nyelv körül, ’s a’ görög szchémájú verseket javallotta, kedvellette, de magát e’ nemben nem gyakorlotta; ’s külömben is azon nagy-szépségű Versezetén kivül, mellyben testvére’ halálát siratja, eggy két más Versezetnél, nagytüzű, Római érzésekkel, gondolatokkal, ’s férjfias szépséggel írt Fő-Ispáni Beszédeinél, és a’ mellyeket a’ Magyar-országi ’s Erdélyi Dietákon elmonda, egyebet tőle nem bírunk. Régibb ízlését egészen látjuk a’ már említett , ’s Theologiai, Philosophiai ’s Politicai eruditióval tömött Keserv’ czímlapján, melly ollyan, mintha a’ Költeményt a’ Gyöngyösi’ korából bírnánk. Azon felekezetnek, melly szorosan ragaszkodik a’ régibb színhez, Teleki a’ fő dísze, őutána Horváth Ádám, ’s a’ Szép Literatúra’ nemében ő az az eggy nevezetes Írónk, a’ kinél új szót ’s új szólást nem találunk.2 2

216


[13.] A’ Báróczi’ ’s Baróti’ követőjinek eggyik fele a’ pedantság, a’ másik az erőtlen szépség felé tévedezett . Látánk ezt, ’s azok szerint a’ miket a’ Festők’ ’s Faragók’ példájában adánk-elő, eggyesíténk a’ két hős által ajánlott szereket. E’ seregben F. V. Úr, Értekezésének 27. lapján, az általa nem kedvelt Kazinczyt tisztelimeg a’ Neologia’ Vezérségének gyűlöletes nevezetével, vagy azért, mert ezen úton távolabb méne mint mindenek mások, vagy mivel a’ mit mások csak példájok által tanítottak, ez védelmezni is merte, melly az Orthologusok előtt a’ nyelv’ Felsége ellen elkövetett vétek.

[13.] A’ Báróczi’ és Baróti’ követőjinek eggyik fele a’ széptelen3 Erő, a’ másik az erőtlen Szép felé tévedezett , eggy harmadik sereg pedig a’ régi szín mellett maradameg, ’s így Literatúránk’ mívelőji háromfelé szakadtak. Az elsőnek vétke abban állott , hogy a külföldi Írókat, hol sietésből, hol ügyetlenségből szorosabban követték mint illett; a’ második rendbelieké abban, hogy a’ deák szín lepte-el írásaikat, a’ harmadiké abban, hogy a’ Széptől is irtóztak, ha az idegen volt, ’s a’ XVIII. Század’ végén ’s a’ XIX. elején úgy szerettek öltözni, mint nagyatyjaik öltöztek, ’s midőn mások a’ görög lantot, ismét mások a’ Bessenyeiét és Rádayét zengeték, ők bennünket a’ négyhúrú karvassal akarának múlatni, mert csak azt nézék magyarnak. Látánk a’ megtévedést, ’s azok szerint a’ miket a’ Festők’ és Faragók’ képekben adánk-elő, eggyesíténk a’ mit a három Iskola’ tanításaiban jónak találtunk, E’ seregben Füredi Vida Úr, Értekezése’ 27. lapján, engem tisztel-meg a’ Neologia’ Vezérségének sokak előtt gyűlőletes nevezetével; nem mintha ezt az Iskolát én kezdettem volna, hanem azért talán, mert ez úton én távolabb mentem mint mindenek mások, a’ Nemzetet idegen szókkal, formákkal, alkotásokkal meg ismértetni igyekeztem, új szókat

Sőt találunk; ha olly szorosan fogjuk, mint Hyperorthologusaink, kiknek semmi nem jó, a’ mi szokatlanocska. Illyenek ezek: Ottan pislen módra futkos két árvája; mert a’ pislen környéki szó. Zsémbjével sok házát csaknem felforgatja; mert van ugyan zsémbes, mint koros van, és harmad évű: de mint év és kor nincs in statu non constructo: úgy zsémb sincs, és zsémbje. Mondjameg, ha van e ott a’ gáncsnak helye; mert gáncs és gáncsolás nem eggyet tesznek: de köszönet sem eggyet a’ köszönetet érdemlő cselekedettel. Sőt azt meg is adja, minthogy adni tudhat; mert egy Nyelvtanítónknak (T. Gy. 1818. IV. K. 102. l.) tud adni nem jól van mondva magyarúl. Hogy tanúld szállítni kérkedékenységed’; nevezhetnénk példát, mellyben épen így vont feddést magára az ellipszis. Pedig ezek: Quem vocet (invocet) divum… és Iracunda Jovem ponere (deponere) fulmina, és Non sumit nut ponit secures, nem rosszak. Mellyel Zoilusnak is bedughatná száját, hol az OI eggyé van olvasztva, Synizesissel. Illyenek végre ezek is: Az elmult tavasznak MIDŐN kezdetében. Vidító erejét HA nem érezhetem. De még is kezemet HA hozzád felmérem; mellyekre példáink régibb és újabb Poetáink-

3

217

nál vagynak, ’s igen nagyszámban, de a’ Mondolat szerint (l. 44.) az illyenek is nyelvrontások. És már az is újítás, hogy a’ munka, a’ franczia példák ’s Bessenyei (1772) és Gróf Teleki Ádám (1773) után, nem négy hanem csak két sorú Alexandrínekben van dolgozva. Poocs a’ kétsorúak ellen protestált. Omnia verba (etiam passima) suo loco optima. Quintil.



csináltam, a’ régieket megcsonkáztam, kedvesebbnek gondolt alakúakká változtattam; ’s midőn mások mindenek felett az Eggységet keresik, én társaimat példámmal is tanításaimmal is a’ különözésekre bátorítottam, ’s az Orthológusok Eggységektől idegenkedtem. [14.] Ki itt a’ Vezér? e’ kérdés a’ dolgot sem jobbá sem rosszabbá nem teszi, ’s nékünk név és czím felett vetekedni kevés kedvünk: hagyjuk ennek meghatározását, és hogy a’ nyelv’ elővitele vagy rontása körűl ennek ’s amannak melly érdemei ’s vétkei vagynak, a’ később korra, melly az illyet nem csak kedvezés és gyűlölség nélkűl, hanem tisztább-látással is ítéli-el. De ha eggy Tudományt, eggy Mesterséget sem nevezhetünk, mellyben eggy Iskola más Iskolát nem szűle, és ha virágokat Római mezőkön szabad szedni, ’s nem azért szabad, mivel a’ Római nyelv eránt nem tudom melly tekintettel tartoznánk, hanem mivel azok szép virágok: nem látjuk, miért volna vétek, hogy új Iskola itt is nyilt, ’s miért legyen tilalmas virágokat az új nemzetek’ mezejiken is szedni, ha ezek is szépek. Példát az illy kölcsönzésre nyelvünk századok olta mutathat, ’s nagy bővségben, ’s így nem vethetjük-elő a’ két nyelv’ ellenkező természetét; az a’ társalkodási, országlási, vallásos és tudományos öszveköttetés pedig, mellyel a’ nyugot’ míveltebb népeivel állunk, gondolkozásunkat az ezek’ gondolkozásokkal, és így nyelvünket is, melly nem egyéb mint a’ gondolkozás’ képe, az ő nyelvekkel, rokonságba hozta.

[14.] Ki légyen itt , vagy máshol a’ Vezér, az a’ dolgot sem jobbá sem rosszabbá nem teheti, ’s nekem czím és elneveztetés felett vetekedni kevés kedvem: hagyjuk e’ kérdést, ’s annak meghatározását, hogy a’ Nyelv’ boldogítása vagy rontásai körűl ennek ’s annak melly érdemei vagy vétkei vagynak, a’ később korra, melly az illyet nem csak gyűlőlség és kedvezések nélkűl, hanem tisztábblátással is fogja elítélni. De ha eggy Tudományt és Mesterséget sem nevezhetünk, mellyben eggy Iskola más Iskolát nem szűlt, és ha virágokat a’ Látzium’ mezején szabad szedni, ’s itt nem azért szabad, mivel a’ Róma’ nyelve eránt nem tudom melly tekintettel tartoznánk, hanem mivel a’ Látziumi virágok szép virágok: nem értjük, miért volna vétek, hogy új Iskola itt is nyilt, ’s miért legyen tilalmas, virágokat az új nemzetek’ mezejiken is szedni, ha ezek is szépek. Példát arra hogy ezektől szót és szólást kölcsönözünk, és hogy ezeket követjük, Nyelvünk századok olta mutathat, ’s nagyobb számban mint azok képzelhetik, a’ kik e’ vizsgálatot meg nem tették; sem azt nem mondhatjuk, a’ mit az újítások’ nem kedvelőji mondani szeretnek, hogy ezt vagy amazt általvenni tilt ja a’ mi Nyelvünknek Áziai, az eze-

218

kének Európai eredete, ’s a’ kettőnek ellenkező természete. Az a’ társalkodási, országlási, vallási és tudományi öszveköttetés pedig, mellyben a’ Nyugot’ miveltebb népeivel állunk, gondolkozásunkat az ezek’ gondolkozásokkal, és így Nyelvünket is, melly nem egyéb mint a’ gondolkozás’ képe, az ő Nyelvekkel rokonságba hozta. [15.] Természetében fekszik a’ dolognak, hogy az illy változásokban a’ neheztelést a’ legújabb Újító vonja magára, ’s könnyítsen az eddig üldözteken, ’s most a’ sor azt érte, a’ ki az úgy-nevezett Nyelvrontást elébb a’ Dayka’ és Báróczi’ Életekben, azolta pedig a’ Tud. Gyüjt. Köteteiben is védeni bátor volt. Ezek a’ leczkék kevésnek lehetnek íze szerint. De ha az ő általa járt és az ő általa védett út valóban boldogítaná a’ Nyelvet, az a’ másik pedig, mellyet ellenkezőink tanácslanak, annak gyarapodását gátlaná: úgy neki nem csak mentséget és bocsánatot, hanem javalást is szabad volna reményleni, valamíg vélekedéseit tűzzel terjeszti ugyan elő, de erőszak nélkül, ’s nem azt kívánja, hogy mások szóljanak a’ hogy ő akarja, hanem hogy ő szólhasson ne a’ szerint a’ hogy mások akarják. Ha vélekedései hibások, a’ czáfolás’ útja mindennek nyitva áll: de tudománybeli dolgokban az erőszaknak soha nincs helye; a’ titkos erőszaktól pedig, annál inkább azoktól, a’ miket ellenkezőink ellen mások által követtetünk-el, mert magunk elkövetni pirúlunk, borzad a’ szebb érzés.

[15.] Természetében van a’ dolognak, hogy az illy változásokban a’ neheztelést a’ legújabb Újító vonja magára ’s könnyítsen az eddig-üldözteken, ’s most a’ sor azt érte, a’ ki a’ Neologismusokat elébb a’ Báróczi’ és Dayka’ Életekben, azolta pedig a’ Tud. Gyűjt. két Köteteiben is védeni bátorkodott . De ha az általa járt és védett út valóban boldogítaná a’ nyelvet, a’ másik pedig annak gyarapodását gát laná: úgy neki nem csak mentséget ’s bocsánatot, hanem javalást is szabad volna reményleni, valamíg vélekedését tűzzel terjeszti ugyan elő, de erőszak nélkűl, ’s nem azt kívánja, hogy mások a’ szerint szóljanak a’ hogy ő akarja, hanem hogy ő szólhasson nem a’ szerint a’ hogy mások akarnák. Ha hibások vélekedései, a’ czáfolás’ útja mindennek nyitva áll: de tudománybeli dolgok körűl az erőszaknak nincs helye; a’ titkos, a’ mások által tétetett erőszaktó pedig borzad a’ szebb érzés.

219


[16.] ’S nem igazságtalanság e, eggynek venni balúl, a’ mit minden Írónk cselekedett, ’s minden Írónk cselekszik? Kánonok Molnár ’s Dugonics felől nem szólunk, mert felőlök senkinek nincs kétsége, de mit mondanak a’ legújabb Neologiai Iskola’ ellenségei azon állításunkra, hogy Faludi is ezen Iskola’ értelmében Neologus? és hogy Ányós annyira az, hogy nálánál vakmerőbbet még ma sem találunk? Neologus, ’s ezen értelemben Neologus, a’ mindeneknek használni, és így mindenektől folyvást és könnyen érteni akart, ’s épen ezért sokat nem merő ’s még is merő Péczeli; az Aranka is, ki bennünket örömest a’ Haller’ idejére akart volna vissza vinni; az a’ Külföld’ nyelvével ismeretlen ’s a’ Külföld’ ízlését nem kedvelő Horváth Ádám; az Csokonai, ki az Orthologusoknak eggyik fele minden magyar Íróknál inkább szeret; ’s az, mostani teljes elváltozása után, az Analytica Grammatica’ Írója is minden sanyarúsága mellett, mellyel a’ Neologusokat zaklatja; sőt ezen Értekezés’ Írója is az, mert szörny, inger, czímkép, angoly, vágy (substant. a’ vágyás helyett), ember temészet (menschennatur), hatalomszó (Machtspruch), eggy fogadj’ Istent arat (ärendtet) – újak, szokatlanok, idegen példák’ követései.

[16.] ’S nem nyilván igazságtalanság e, eggynek venni vétkűl, a’ mit minden cselekedett és cselekszik? Magok a’ két Telekiek, József és Ádám (Dobokai Fő-Ispán és Titkos Belső Tanácsos) kiket Aranka a’ Magyarság’ kánonjainak tekinte, nincsenek Neologismusok nélkül. Kánonok Molnár és Dugonics felől szó sincsen; hiszen mind ketten azzal vádoltatnak, hogy ők adának leginkább példát, a’ legvakmerőbb szabadságokra: de az a’ Faludi, a’ ki között ünk velős és szép nagysága miatt érdemlett fényben ragyog, tagadhatatlanúl Neologus, ’s Ányós annyira az, ’s mind ketten ez Iskola’ értelmében, hogy nálánál vakmerőbbet még ma sem ismerünk. Neologus a’ mindeneknek használni, mindenektől értetni, még pedig könnyen értetni akart, ’s így sokat nem merő és még is merő Péczeli; az maga a’ Neologusok ellen harczolgatni akart Aranka; az az idegen színt nem kedvelő Horváth Ádám, ki görögűl olvas, de németűl nem ért; az Csokonai, ki az Orthologusok ellen nagy tűzzel, ’s perzselő, metsző élességgel viaskodott , és a’ kit az Orthologusoknak eggyik fele minden magyar Íróknál inkább kedvel; ’s az volt eggykor, még pedig igen nagyon, sőt teljes elváltozása mellett még ma is az, Verseghy; ’s a’ Füredi Vida név alatt megjelent Értekezésben, melly a’ Neologusokat zaklatgatja, ezeket találjuk: szörny, inger, czímkép, ángoly, vágy (substantivum a’ vágyás helyett), embertermészet (Menschennatur), hatalomszó (Machtspruch), eggy fogadj’- Istent arat (ärndtet) – ’s ezek újak, szokatlanok, idegen példák’ követései.

220


[17.] Elnézvén, hogy az úgy nevezett Nyelvrontást azok kiáltják veszedelmesnek, a’ kiket magokat is Nyelvrontóknak kiáltanak az igazán Orthologusok, és hogy ez a’ fél olly neveket említhet, a’ millyenekkel a’ másik nem dicsekedhetik, e’ kérdést vetjük-fel: Gondolhatni e’ képtelenebb gondolatot mint az volna, hogy mind azok a’ kik köztt ünk a’ Szép Literatúra’ nemében írtak, magyarúl nem tudnak, hogy mind azok rontani akarták a’ Nyelvet, ’s magyarúl csak az tud, a’ ki Szakáts-könyvet, ’s tbb., írt? De adjukmeg a’ mit kívánhatnának, hogy vétek nélkűl legtiszteltebb Íróink sincsenek; annyi mindég valónak fog találtatni, hogy a’ Mérés’ szabadsága a’ minden Írók’ példája által igazolva van. E’ szerint itt nem az lesz a’ kérdés, ha merni szabad e’: hanem hogy merni mit szabad; ’s ez annak meghatározását kívánja tőlünk, még pedig minél lehet szorosbb vonásokkal, hogy az Orthologus és Neologus köztt a’ külömbséget mi tészi. [18.] A’ Neologus a’ Nyelvet szűknek ’s czéljaira el készűltnek találván, nem elégszik-meg a’ Szokottal, hanem mind azt a’ mi a’ beszédnek erőt ’s szépséget adhat, keresi ’s elfogadja. E’ végre az idegen szókat, midőn olly dolgokat jegyeznek, a’ mellyeknek isméretekre nem kelle mások által vezéreltetnünk, kerűli; mert az idegen szó tarkít, ’s elárúlja szegénységünket, ’s a’ nemzeti büszkeséget igazságtalanúl alázza: nem így midőn a’ dolog’ isméretét másoktól vevénk, ’s ollyak-

221



Nyelveket értő Olvasóval kitaláltathatja. – Imhol nehány példa az effélékre.

hoz szólunk, a’ kik ezen idegeneket ismérik vagy ismerni tartoznak; mert akkor bizonyságok, hogy a’ mit máshol minden ért, mi is értjük (triposz, nimbusz, glória, nem dicsőség, hanem, festői értelemben, a’ mennyei fénynek széllyel súgározása, ’s tbb.) Szokásban nem forgó szókkal ’s szólásokkal él; szókat csinál, a’ készeket, de rútakat, szebbekké teszi, a’ kiholtakat sírjaikból előhozza, a’ nem nemtelen ’s nem kedvetlen-hangzású környékieket a’ Nemzetnek vissza-adja; a’ gyökerekkel inkább él mint a’ származtakkal; az öszveforrasztottakat particulájiktól megszabadítja; szavait új syntaxissal, periodusza’ tagajait szabadabban, merészebben, gyakorta idegen példányok után szövi-fel; az idegen szólásokat magyar szólásokká változtatja, nem azt nézvén, ha előtte más valaki szólott e már úgy, ’s az uralkodó Szokás azt javasolja e, hanem ha lehet e úgy szólani, ’s az a’ Nem a’ mellyben szól, az a’ hely a’ hol szól, szokatlan mondását engedi e, kívánja e, ’s a’ beszéd így erőt ’s szépséget nyer e.

[20.] A’ több részekből álló Egész máshol corpus, corps, Körper által jegyeztetett-meg. Mi, a’ metaphora miatt ’s az idegen példa után, testnek mondánk. Pázmány, Balassa, Csokonai hamar munkát, lovakat, követet mondottak Baróti ezt: Illyen jössz Kassára. A’ szó kedvesen emlékeztet a’ talis venis és a’ citus labor deák szólásokra. Berzsenyi az ököllel, marokkal, karral dolgozó gyalog vitézt öklelő hajdúnak mondotta, nem csak szépen ’s Poetához illőleg, hanem tudósan is; mert öklelni katonai szó Tinódinál. Az öklelni a’ köz embernek annyi mint türkölni, a’ hajdú mint poroszló. Egyetemben annyi mint universum, ’s a’ ben ragaszték. A’ gyökér tehát Egyetem. Az Universum, Universitás lehet, ’s a’ szóra szükség van. De azt mondják, hogy a’ szó rút szó. Miért volna rút, nem látni. A’ franczia és német Íróknál ismeretes isolé és isolirt szót nem csak általhozá hozzánk Ungvár-Némethi Tóth, de le is fordítá. Az elszigetelt szint olly jó, ’s mivel magyarúl adja a’ metaphorát, még jobb.

[19.] A’ Szép-Író az idegen szólással nem csak szorúltságból él, minthogy a’ maga Nyelvében ugyan-azt jellentőre ’s alkalmatosra nem akad, hanem azért is, hogy az illyen a’ tanultabb Olvasót kedves emlékeztetéssel lepje-meg, és mivel az illyen magát ollykor még az újság’ kecse által is megkedveltetheti. ’S kivált akkor szereti az új szót és új szólást, midőn azzal dolog, kép ’s olly bélyeg jön által; melly a’ jelentést az értelmesebb ’s az idegen

[21.] Hamletben ez fordúl-elő: Hány a’ harang? az az hány az óra? Mert a’ Szomorú Játék’ személyei Ángol-Dánok, ’s az ángol ezt így kérdi. A’ német fordító is így tevé a’ kérdést: Wie viel ist die Glocke? Clavigóban a’ francziásan szóló Carlos ezt mondja: Wenn du ein gemachter Mensch

222

223


bist, ’s magyarúl: Ha csinált ember lészesz. Ha a’ Személyek magyarok volnának, a’ szokás vétkes volna: így nem az.


[25.] Hol feddőjének farmatringkantára szerint az utolsó comma elsőnek, a’ harmadik másodiknak, a’ második harmadiknak, az első utolsónak van csinálva; egészen a’ deák után. Ezért ’s az illyenekért veté neki szemére amaz (lássd MentőIrását l. 38.) hogy deákúl gondolkodik ’s magyarúl szól. Ha van e’ deák gondolat? ha azt az öltözetet, mellyet a’ Deák vete a’ gondolatra, vétek e’ a’ magyarnak is rá vetni, ha szép öltözet, ’s itt is szép? Mi ezen Értekezésünk’ dolgozása alatt ezt hozánk-által: agmen ducere, és étrange ideé a’ nélkül hogy kerestük volna, ’s örvendve látánk, az új szólás melly jó hatást tesz. –

[22.] A’ léleknek azt az állapotját, midőn a’ ráható kedves tárgyak’ sokságától úgy kapkodtatik fel, hogy bánatjától nem lehet el nem vonatt atnia, a’ német a’ Zerstreuung által jegyzi. Az elszóródás nem egyéb, általhozta a’ trópust, ’s a’ magyar szó’ értelmének kitalálása segéltetik a’ német által. [23.] A’ szőlő’ ágát a’ Vinczelér venyigének hívja, ’s az neki nem borág, az neki borág soha nem lesz. De nem e a’ Poetának? A’ Sonetto’ Múzája azt beszéli, hogy régibb honjában narancság kerekíti homlokát, itt a’ borág. A’ venyige, által ellenében a’ narancságnak, szegény, sőt nemtelen: a’ borág azt a’ vesszőt adja előnkbe, mellyen az Istenek’ itala terem. Annyira való, hogy az új szót és új szólást a’ beszéd’ egész szövedékében kellene vizsgálat alá vennünk, ’s nem soha abból kikapva.

[26.] ’S mit akar viszont az Orthologus? Neki az jó a’ mit a’ Szokás és a’ Grammatica enged. A’ hol nem lél szót Lexiconában, azt kívánja, hogy vagy az ismért idegennel éljünk, ’s az idvezséges tanács, de csak néhol; vagy adjuk az ideát környülírások által, bár a’ mit tisztán kellene, homályosan, ’s a’ mit teljesen kellene, csonkán, ’s ez ritka helytt idvezséges tanács. Neki nem kell új szó ’s új szólás, mert az Író nem ura, hanem őrje, sőt szolgája a’ Nyelvnek. Neki nem kell régi szó, mert felejtett szó; ’s ámbár Íróinknak hálás tiszteletet érdemlő igyekezeteik felelevenítették, ’s azokat már most minden tartozik ismérni, ő kihányja Nyelvünkből, ki még az ádázt is. Neki a’ környéki szó nem jó szó; mert magyar szó ugyan, de már most csak némelly Megyéinké, ’s azért is eggyszersmind,

[24.] Barótinál e’ gyönyörü két sort találjuk; ő szerette a’ szép formát, ’s nehány helyeken él vele: Mellyben mulatozol, kies Elysiumnak öléből, Még eggyszer térj-vissza, Szabolcs’ nagy Lelke! –

224

225



böző nemeinek más meg más nyelvek van, ’s ezeket nem szabad öszvetéveszteni. Más a’ Poezis’ nyelve, más a’ Prózáé, sőt a’ Poezisé és Poezisé, ’s a’ Prózáé és Prózáé is más ’s a’ mi a’ Templomi-beszéd’ nyelvében nem jó, igen jó lehet a’ Románokéban ’s a’ Játékszínében, ’s meg fordítva. Így az Élet’ nyelvében is, hol másként szól az Udvarnok, másként a’ falusi lakos, másként az Úr és szolgája, másként a’ Had’ ’s az Iskolák’ Nagyjai. Ezt tanítják a’ Classicusok mind példájok mind leczkézéseik által, ezt tanítják az Iskolák: de az Orthologus azt tagadni akarná, hogy Eggysége légyen, holott a’ Nyelv annál tökéletesebb ’s elkészűltebb, minél több mértékével bír a’ sokszínűségnek, hogy mindent az annak saját színben adhasson. Eggy szóval, ők az EGGYSÉG’ EGGYSÉGÉRE törekszenek, melly csak a’ speculáló Bölcs’ káprázolatiban találtatik: a’ Természet mind a’ testi mind a’ lelki világban mindent a’ KÜLÖMBÖZÉS’ EGGYSÉGE (Concordia Discors) által tenyésztet, mindent az által tart-fenn, ’s a’ Neologus ezt követi.

mert Baróti fel nem jegyzé megbecsűlhetetlen Szótárjában, mellyiket mellyík megyéből vette. De mivel jobb vagy roszszabb az a’ szó, mellyet a’ Háromszék tarta-fel, mint kelme (materia, Stoff ) annál, a’ mellyet Abauj, mint máglya (boglyába rakott tűzi-fa, vagy donga) és ború, (az az, borúlat), ’s annál, a’ mellyet Veszprém, mint hanyag (lágy-meleg)? ’S a’ magyar szó, mint mind ezek, megszűnhet e’ magyar lenni, mert a’ Szótár nem mondja, honnan vette a’ Lexicographus? Neki az arcz, arczom, arczád nem jók, noha a’ Székelyföld, ’s egész Erdély, ’s Magyar-országnak Tiszai fele ezt ismeri, ’s csak ezt: neki csak az arcza, arczám, arczád, arczája kell, mert Túladuna ezt ismeri. Neki a’ merés tilalmas, mert a’ ki a’ törött úttól eltávozik, könnyen megtéved; a’ régi a’ kijelelt czélhoz igazán is hamar is elvezet, az új út’ csinálása sok munkába ’s költségbe kerűl, ’s az a’ más’ birtokában nem is szabados. Osztán, ha merni kell, ne eggy merjen, hanem mindnyájan merjünk. Azt kérdi, ha a’ Cúrio megértetnék e, ha Templomi beszédét új szókból szővné. Pedig, úgy mond, a’ beszéd’ czélja az, hogy értessék. Gyűlőli az Ízlés’ bíróságát, mert az gyakorta maga sem érti, mit miért akar, ’s mert az Anarchiára vezet; neki pedig Eggység kell.

[28.] ’S árthatnak e, ártsanak e a’ visszaélések és a’ szerencsétlen mérések a’ Szabadságnak, az eszmélettel tett merésnek? ’S hol esett még merés tántorgás, siklás, bukás nélkül? Hol és miben mere még minden ’s eggyszerre? De az Orthologus azt hiszi, hogy a’ dolgok jobban mennének, ha az a’ ki valamit talál, elébb bemutatná, és csak úgy élne vele, ha arra engedelmet nyerne. Utóljára talán azt látná hasznosnak, sőt szükségesnek, hogy Magyarság’

[27.] Az Orthologusokat ez az Eggység’ űzése vitte tévelgésre, mert a’ mit a’ Stilisticának csak némelly nemeire kellett volna kiterjeszteniek, általjában minden nemeire terjesztetik-ki. A’ Stilistica’ külöm-

226

227



Censorai állítatnának fel, a’ kik mind azon Munkákat, a’ mellyek másként vannak írva mint a’ mit javalhat a’ győzedelmes fél, tűzre hányják, ’s boldogúlásunkra még ez kellene!

zénk, a’ Szokás és Grammatica’ törvényei ellen, vagy e’ törvényeknek szoros javalása nélkül, becsúszott , kihányja, ’s így a’ Nyelvet természeti tisztaságára visszatérítse.

[29.] A’ Nyelv MIÉNK, és így ENYÉM is. Az egész társaság’ folyamjával az egész társaság parancsol: annak telkemen keresztűl futó erével tehetem, a’ mit ítélek czélomra hasznosnak. És ha azt azért zavarom-fel, hogy medrét mélyebbé tegyem, vagy egyenesbb futásba vegyem, igyekezetemet minden Jó javallani fogja. Ha szándékomban megcsalatkoznám ’s a’ rá-fordított munka haszontalan volna, magam vesztenék: ha meg nem csalatkoznám, az egész társaság nyerhetne. A’ zavar így is úgy is hamar elcsilapodik.

[31.] A’ megtámadott fél örömmel látja ezen legújabb Iskola’ megnyilását, mert a’ Nyelv’ Tudományában sok dolog lévén, melly Geometriai evidentiára fel nem emeltethetik, az egymás ellen dolgozó erőnek nem lehetnek nem óhajtott következései. De a’ nem-merésben szint olly könnyű eltéveszteni a’ mértéket mint a’ merésben, a’ tisztongatásban mint a’ zavarásban, ’s a’ systemához ragaszkodás, ’s az emberi gyarlóságok’ megszámíthatatlan nemei itt is ejthetnek botlásokat. Illő tehát felvigyáznunk, ’s épen akkor felvigyáznunk, midőn a’ kérdés azon ponton forog, hogy Nyelvünk ’s Literatúránk most indúljon-el igazi útján, vagy attól most tévedjen-el egészen. Leginkább pedig azoknak illő, a’ kik magokat e’ részben gyakorlották, és a’ kiktől így legméltóbban kívánhatni, hogy hallassák gondolkozásaikat. Én úgy hiszem, hogy ezt magamra nézve szoros kötelességnek tekinthetem; mert néhány ízben szólván már a’ Nyelvbeli Változtatások mellett , a’ kik e’ dolog körűl kevésbbé gyakorlottak, mint ennyi törekedések után, lennem nekem lehetne és kellene: várni fogják, ha én is a’ másik félhez térek e által, vagy állításaim mellett tovább is megmaradok.

[30.] A’ merésben túlmenénk a’ határon, ’s kivált a’ kik igen is könnyűnek képzelék a’ könyvcsinálást, ’s munkához tanúlás, elmélkedés gyakorlások nélkül fogának, ’s dolgozásokat az új szókkal ’s szólásokkal csak felpiperézni igyekeztek, temérdek vétkeket követének-el, ’s a’ hatás, a’ természetnek örök törvénye szerint, ellenhatást szűle: míg Nyelvünk ’s Literatúránk, rá-akadván végre az igaz útra, annyi szerencsével haladott , a’ mennyit azoknak Triumvireink’ kora előtt leghevesbb reménységeink köztt sem ígérheténk, íme ismét új Iskolát látunk megnyilni, melly azon van, hogy örök újításinkat elakassza, különözésinket Eggységgé változtassa, mind azt, a’ mi köz-

228

229



böztették, magyarúl nem tudnak, és magyarúl csak az tud, a’ ki semmit nem írt? És ha az vallatik igaznak, a’ mit az Analyt. Grammatica tanít, mit fogunk ítélni, mit kell ítélnünk a’ Virág’, a’ Kis’, a’ Himfy’, a’ négy Horváth’, a’ Döbrentei’, a’ Berzsenyi’, Szemere’, Kölcsey’, Szent-Miklósy’, Ungvár-Németi Tóth’ dolgozásaik felől? Én ezeknek mindenikét a’ Nemzet’ és a’ mostani Nyelv’ örök díszeinek tartom, ’s a’ Rudinai Apát’ írásait ’s a’ Horvát Endre’ Zirczét csudálom, ’s készebb vagyok mindent hinni a’ mit ellenkezőink tőlem kívánnak, mint azt, hogy ezek által nem szépűlt és gazdagodott a’ Nyelv, hanem romlott .

[32.] Minekelőtte a’ szóban forgó kérdések’ vizsgálatára lépnénk, legyen szabad tudakoznom Orthologusinktól: Mit nyerhet Nyelvünk, ha tanácsok elfogadtatik? Tiszta lesz, és elakad. ’S mit nyerhet, ha tanácsok el nem fogadtatik? Tiszta lesz, és haladni fog. Tiszta, mondom; bár nem egészen az a’ mit volt, melly nem is szükség, sőt a’ mi vétek volna, mert az élő nép’ nyelve nem maradhat mindég eggy karban, ’s a’ mai Magyar Nyelv nem egészen az a’ mi a’ Báróczi’ és Baróti’ idejéé volt, az ezeké nem a’ Halleré és Gyöngyösié, ez ismét nem a’ Zrínyié, Pázmányé, Káldié, ez nem a’ Bátori Lászlóé, nem a’ Latiatuc feleimé; és még is ezen itt megnevezteknek mindenike Magyarnak, ’s a’ kor és a’ nemzet’ szükségéhez ’s kimiveltetése’ pontjához képest tisztának ismertetett . Mert a’ Szokás a’ szokatlant szokottá, az idegent honnivá, a’ nem egészen jót egészen jóvá teheti is, teszi is, vagy Horátz és Quintilián hamis leczkét adtak, ’s a’ minden nemzetbeli Classicusok, újak és régiek, vétkes példát. Elvesztette e a’ Nyelv a’ maga tisztaságát az által hogy a’ szörny és szörnyeteg (monstrum); az emlék (monumentum), a’ czím (titulus), a’ lap (pagina), nem hallattak 1770 előtt? ’s a’ szokás nem tette e jóvá ezt: fordítani (übersetzen)? melly a’ deák vertere értése nélkül meg sem értethetik. –

[34.] Nagyon meg kellene csalatkoznom, ha a’ tiszteletünket kívánható férjfiakat, kiknek jó szándékok felől kételkedni sem nem merek sem nem akarok, a’ Florentziai Korpaszedő (della Crusca) Academiának példája nem tévesztette-meg, melly azt a’ szép arányt tevé maga elébe, hogy a’ hajdani fényétől elhanyatlott Nyelvet eggykori tisztaságára visszavezesse. De a’ mi Nyelvünk és az Olaszoké köztt az a’ külömbség, hogy nekünk még nem vala Danténk, Petrarcánk, Tassónk, mint nekik, ’s így a’ Magyarnak nem vissza, hanem előre kell menni; az Írók’ korpájikat pedig a’ visszavezetés és az elakasztás nélkül is leszedhetjük, a’ nélkül, hogy a’ Szabadságot eltolni kelljen. Szabadság (és így szerencsés és nem szerencsés merések) nélkül, Mesterség soha sem juthat czélhoz, ’s a’ Szabadság a’ Mesterséget (szerencsésen és nem sze-

[33.] Második kérdésem ez: Gondolhatni e képtelenebb gondolatot mint az volna, hogy valakik magokat között ünk a’ Szép Literatúra’ mezején 1772 olta megkülöm-

230

231



elvesztette igen nagy és igen nemes részben. Mi a’ Voltaire józan, igen józan kis Henriádja a’ más nemzetek’ nem józan, nem hibátlan, de nagy, de poetai HősKölteményeihez képest! ’s maga a’ Henriáde’ tömjénezett atyja is nevette Homért, mert Homér nem volt olly józan, nem volt olly hibátlan mint ő. Jaj annak, a’ ki nem érti, hogy a’ hiba néhol érdem, ’s az érdem néhol hiba. Notre langue un peu seche et sans inversions Peut-elle subjuguer les autres nations? Nous avons la clartè, l’ agrément, la justesse; Mais ègalerons nous l’ Italie et la Grèce? Est-ce assez en effet d’une heureuse clarté, Et ne pèchons nous pas par l’ uniformité?”

rencsésen merve) nálunk is bizonyosan czélhoz juttatja, mint minden más helyeken. Ollykor a’ tévedések vezetnek az igazsághoz, ’s a’ Génie nem ismer semmi korlátot, ’s a’ töretlen úton is megyen, a’ mint nekünk látszik, fejeskedésből, de igazábban igen nagy okok mellett . [35.] Megtévesztheté a’ Franczia Academia’ példája is, melly a’ Nyelvnek nem hasznára volt, a’ mint mi Magyarok képzelni szeretjük, kivált ha csak azon KöszönőBeszédeket olvassuk, mellyeket annak Felvett jei a’ bársony-székbe beűlvén tartogattak, hanem a’ mint a’ Nemzetnek tulajdon nagy Íróji vallják, megsirathatatlan kárára, örök veszedelmére. Az Írók, járomba verve halhatatlanságot szomjúzó ’s halhatatlanságot csak a’ jó’ akarása miatt érdemlő Alkotója és a’ Város’ Nagyjai által, ’s nem azon igyekezvén hogy a’ más nemzetek’ nagy Írójikhoz bátrabban hasonlítsanak, hanem hogy mindenben az ő saját színek tündököljön, ’s nem önmagoknak, hanem a’ Város’ Nagyjainak ’s a’ sokaságnak akarván tetszeni, Nyelvek kisimúlt ugyan, a’ mit a’ nagy, a’ gazdag, a’ pompát szerető Nemzet Academia nélkül is elérhetett volna: de el is veszté minden erejét, ’s anynyira jutott , hogy ez a’ lelkes, büszke, olvasni-szerető szép nemzet, melly minden újabb nemzetek köztt mind tökélyeiben mind hibájiban leginkább hasonlít a’ régi Görögökhöz, bír ugyan versecskéket, ’s azon nemben, melly nevét a’ társasági életnek köszönheti (pièces de société), igen szépeket: de poetai szellemét

232

[36.] Nekünk is Académia, nekünk is Tudós Társaság kell; ez a’ Nyelvnek hasznot, a’ Nemzetnek díszt fog, úgy mondják adni; ’s hiszem azt, minekutána értem eggy lelkes Jelentő’ tudósításából (T.Gy. 1819. IX. K. 106. l.), melly czél felé törekesznek az Erdélyinek Alkotóji, ’s nem képzelhetem hogy a’ miénk’ Alkotóji is törekedni egyéb czél felé akarjanak. Álljon-fel az, ’s álljon vég nélkül, ’s a’ Szabadságot (az Írók’ hatalmát) ne eloltani ’s öszveszorítani, hanem csak a’ nagy czél felé intézni igyekezzék, minden kéjnek általjában, minden nyilván vagy titkos erőszaknak, minden nem érdemlett kedvezésnek ’s gyűlőlségnek vessen gátot, szeme előtt tartván mindég, a’ mit

233



[38.] Nekik vétkes az új szó, mert úgy hiszik, hogy az Író nem ura, hanem szolgája a’ Nyelvnek, és hogy a’ hol Lexiconunkban nem találunk szót a’ dolog’ megnevezésére, jobb idegen, de ismert szóval élnünk, mint újat csinálnunk, vagy a’ dolgot magyarázatok ’s környűlírások által jegyzeni-meg; melly idvezséges tanács a’ maga helyén, de nem mindég az. (A’ monumentum és az emlékeztető-oszlop tehát jobb mint az emlék, mellyet Dugonicsnak köszönhetünk; ’s azért jobb, mert az emlék új szó, ’s rossz-alkotású, mintha ebből: gondolkozom, valaki ezt csinálná: gondolk.) – Nekik a’ régi szó nem jó szó, mert felejtett szó (hölgy, nő, ádáz;) ’s ámbár Íróink’ szorgalma felelevenítette, ’s azt ismerni már most minden magyar Olvasó tartozik, és valóban ismeri: ők az illyeneket ki akarják hányni írásinkból, sőt ki Lexiconinkból is. – Nekik a’ környéki szó nem jó szó, mert magyar szó ugyan, de most már csak némelly Megyéinkben ismeretes (kamat, interes, máglya, farakás, s így rogusis; balkány, sásas tó; meder, a’ folyam’ árka;). Azért is eggyszersmind, mert Baróti fel nem jegyzé Szótárjában, mint Sándor István nem a’ magáéban (Toldalék a’ Magyar Lexiconhoz. Bécs, 1808.) mellyík szót mellyík Megyéből vette; melly a’ megbecsűlhetetlen két Munkának, hisztoriai tekintetekben, fogyatkozása lehet, csak hogy ezen ok miatt magyar szóval nem lesz vétek nem mindennapi, annyival inkább poetai, magyar munkában élni. Nekik a’ mások szólásaik után csinált szólás nem jó szólás (levont, abstractum,

Cicero mond: Proprium sit Academiae judicium suum nullum interponere, ea probare, quae simillima veri videantur; conferre caussas, et quid in quamque sententiam dici possit, exprimere; nul la adhibita sua auctoritate judicium audientium relinquere integrum ac liberum. [37.] Nálunk a’ Nyelvújítók ellen, a’ miolta a’ két fél világosabb perre költ, Dr. Beregszászi Pál Úr szólala-meg legelébb (Dissert. Philolog. Pestini, 1815) mert Veszprém Várm. Esküdt Somogyi Gedeon Úrnak Mondolatja, az Orthologia’ embereinek ítéletek szerint is, nem egyéb vala mint szerencsétlenűl sűlt játék, Grammaticai tudomány és minden ízlés nélkül. Ugyan-azon eszt. adta-ki Szentesi Prof., most Békés Mező-Városi Első Predik. Sípos József Úr is Ó és Új Magyarját; de ez a’ sok tudományú ’s igazságot-szerető társunk úgy magyarázta-ki vélekedéseit (T. Gy. 1818. II. K. 89−94 l.), hogy ellenkezőnknek többé nem tekinthetjük. Legközelébb az Analyt. Grammatica’ és a’ Füredi Vida név alatt megjelent Értekezés’ Szerzője költ a’ rongált Nyelv’ védelmére. – A’ Mondolat nem kívánt választ, ’s így azt tőlem sem egyenesen és nevem alatt , sem mások által (melly módot magamhoz mindeddig illetlennek tartottam) és az én részvétemmel, nem kapott . A’ két elsőbbnek, valamint IX. Köteteim’ Recensensének (T. Gy. 1817. XII. és 1819. IV.) feleltem: itt a’ két utolsóbbra teszek némelly Jegyzéseket. – Tekintsük tehát, mit akarnak az Orthologia’ védjei.

234

235



abgezogen; befolyás, influxus, Einfluss; abrosz, Mappa Geographica; rajtam áll, per me stat, Terent.; hideg vér, sang froid, kaltes Blut; játékba avatja magát, hat sich in’s Spiel gemischt; magán kívül volt örömében, war ausser sich vor Freude); ’s nem jó, ha az ideát külömben nem adhatjuk is. Nekik a’ jó sem jó, ha másoktól vettük, ha mások után csináltuk; ’s inkább akarják, hogy szegényen maradjunk, mint hogy a’ mások’ tanításaik ’s példájik után gazdagodjunk. Sőt készebbek vagyunk még azon szavainkat is elveszteni, a’ mikkel bírunk, csak hogy az legyenmeg, a’ mit akarunk. Igy rekesztette-ki a’ Franczia Academia a’ népnek némelly szavait a’ Könyvek’ nyelvéből, ’s így vonta magára Fenelonnak feddését, hogy a’ szegény Nyelvet fi nnyásságok által ne tegyék még szegényebbé; ’s ez a’ leczke nekünk is szól. A’ mi Korpaszedőink talán azt sem fogják engedni, hogy a’ bajnok, melly Faludi olta4 a’ hérost is jegyzi, egyebet jegyezhessen, mint pugilt, mert Lexiconaink a’ szót így magyarázzák, ’s az Író nem ura a’ Nyelvnek, hanem szolgája.

a’ hol arra szükség van, nem tanácstalan dolog; 4. mert új útat csinálni nem is szabad a’ más birtokában. ’S a’ Nyelv volna e a’ más’ birtoka? Semmiképen nem! „Nem az Enyém, nem a’ Tiéd, hanem az édes Miénk” úgy mondja Erdélynek eggy igen tiszteletes fija a’ Döbrentei’ Muzéumában. ’S épen azért, mert a’ Miénk, nekem is Enyém; ’s a’ társaság’ folyamjának telkemen keresztűl-futó erével azt tehetem, a’ mit jónak látok; azt ollykor, úgy mondja Cicero (ad Famil. XI. 7.) az egész társaság’ folyamjával is: csak jót, csak hasznost. [40.] De megengedik az Orthologusok, hogy merjünk; azt kívánják, hogy ne Eggy merjen, hanem merjünk Mindnyájan. ’S hol és miben mert még Minden? hol és miben mert még minden Eggyszerre? ’S a’ Szónok szót, az Orator’ jelentésére, ’s a’ szörnyet és szörnyeteget, ’s az Egyetemet (universum és Universitas), ’s a’ Nádort (Nádor Ispán annyi mint Palatinus Comes, a’ Nádor tehát Palatinus) minden merte e, eggyszerre mertük e? Mutatja ez is, hogy az Orthologusok nem a’ merést tilalmazzák, hanem azt akarnák, hogy az csak az ő privilégiuma maradjon, ’s mások a’ magok’ találmányaikkal csak akkor élhessenek, mikor azt ők engednék-meg. Nem jobb volna e úgy hagyni a’ dolgot a’ hogy van; az az, megengedni, hogy kiki merje a’ mit jónak ítél, ’s azon Bíróra bízni a’ szó’ és szólás’ helybe-hagyását, megnemzetítését, a’ mellynek Horátz és Quintilián tulajdonítják ezt a’ hatalmat?

[39.] Továbbá nekik a’ merés és különözés tilalmas dolog, azért 1. mert a’ ki a’ törött úttól eltávozik, könnyen megtéved. Ollykor épen ez által jut-ki tévedéséből; 2. mert a’ régi út a’ kijelelt czélhoz igazán is, hamar is elvezet. Sokszor nem vezet; 3. mert az új út’ csinálása sok munkába, sok költségbe kerűl. De új útat csinálni, 4

236

A’ bajnok szót nem Bessenyei vitte által a’ hérosra, hanem Faludi, ’s már 1750. Megholt Pálff y János, bajnoka hazánknak.

237


[41.] Azt kérdik, ha megértettetnék e a’ Cúrio, ha Templomi-Beszédeit olly szókból szővné, quales clarissimus auctor opusculi Mondolat provide congessit (Analyt. Gramm. I. 42. l.). Pedig a’ beszéd’ czélja az, úgy mondják, hogy megértessék. Gyűlölik az Ízlés’ bíróságát, mert ez a’ Bíró sokszor maga sem érti, mit miért akar. Osztán az Ízlés bennünket Anarchiára vezet, ’s az Anarchiát igazolja. ’S minthogy az Anarchiát semmi társaságban nem lehet és nem kell megszenvedni; meghívják a’ másik fél’ embereit, hogy mint jó hazafiak, az Eggység’ kedvéért mondjanak-le a különözéseikről, ’s alkuképen, kölcsönös kedvezésképen, meggyőződések nélkül, ’s meggyőződések ellen is, kövessék a’ mit a’ Többség követ, javal, kíván. [42.] ’S mi érthetetlen? Az e, a’ mit minden nem ért? vagy az inkább, a’ mit senki nem ért?

[42.] ’S mi az érthetetlen? Az e, a’ mit minden nem ért? vagy az inkább, a’ mit senki nem ért?

[43.] A’ ki az Ízlés bizonytalanságát emlegeti, gyanúba hozza magát a’ Philosophusnál.

[43.] ’S a’ ki az Ízlés’ bizonytalanságát emlegeti, gyanúba hozza magát a’ Philosophusnál, ’s ennek tanításai eloszlathatják mind kétségeit mind rettegését.

[44.] ’S van e Anarchia a’ Tudomány’ országában? ’s a’ vélekedések’ külömbségét anarchiának fogjuk e nevezni? A’ Nyelvbeli Anarchia nem él erőszakkal; ’s a’ hol hibás ideák mellett harczol, ott eggy tiszta előadás, eggy olly ok, mellyet a’

[44.] Van e Anarchia a’ Tudományok’ országában? vagy a’ vélekedések’ külömbségét anarchiának illik e neveznünk?

238


Logica szorítónak ismer, az Anarchia minden csoportját eggységre olvaszthatja. [45.] És végre az az alku, azok a’ baráti tekintetek, vagy a’ voksok’ többsége! ’s mind ez azért, mert külömben nem lesz vége a’ különözéseknek, mert külömben Eggységre nem juthatunk. Az Orthologia’ embereinek nincs semmi rettenetesebb mint ez az Anarchia, nincs semmi óhajthatóbb mint ez az Eggység: én pedig kimondom szabadon, mert a’ Nyelv’ és a’ Nemzet’ java úgy kívánja, hogy tartalék és kémélés nélkül szóljunk: Rettenetesebb semmi nem lehet mint ez az alku, mint ezek a’ baráti tekintetek, mint e’ voksok’ többsége által keresett Eggység, ’s semmi nem óhajthatóbb mint ez az Anarchia; és hogy sehova inkább, mint épen ide, soha nem illett még az, a’ mit az Aemíliusoknak eggyike mondott volt: Mihi semper potior visa est periculosa libertas quam quietum servitium.

[46.] Kérem azokat, a’ kik e’ szavamon megbotránkoznak, engedjék hogy eggy előterjesztést tehessek nekik: Mi volna abból, ha valaki ezt mondaná: „Nemzetiségünknek eggyik bélyege az Öltözet; ’s a’ mi a’ Nemzetiséghez tartozik, méltó figyelmünkre. Látjuk, hogy ez egészen eltávozott régibb színétől, ’s az idegen példák’ követése öltözetünknek minden nemeit elkorcsosította. Némely-

239



a’ Tuladunai gazdag Birkés ne szironnyal varrott mentét, az alföldi pór ne gubát; mert ezek újak, régiek, környékiek, idegen portékák’ követései; sőt arra hogy vasárnap is csak úgy öltözzünk, mint hétköznap.

lyek franczia szabású mentét hordanak, mások a’ XVI. Századbelit szedik-elő, az ökölnyi gombokkal, mintha sírjaikból jönnének-elő közzénk; a’ Cúrio másként szabatja mentéjét, másként a’ Törvény’ emberei, másként a’ Katona, másként a’ Debreczeni polgár, másként a’ falusi lakos; némellyíkünk bajuszt nevel, némellyí künk azt letarolja, ’s azzal akarja igazolni tettét, hogy bajuszt Hunyadi Mátyás királyunk sem viselt. Ezt a’ tarka Anarchiát tűrni nem lehet; Eggység kell itt is. Azért, a’ Nemzetiség’ szeretetéből, bízzuk a’ Res Vestiaria’ meghatározását ollyanok ítéletére, a’ kikhez bízhatunk. Azok rekesszék-ki tanácskozásaikból az Ízlést, melly minden emberben más meg más, ’s eddig is csak Anarchiát szűlt, s’ a’ voksok’ többsége döntse-el a’ dolgot, mindenben azt követvén, a’ mit az általjában vett Szokás és az Öltözet’ magyar természete ’s törvényei kívánnak.”

[48.] Mind e’ mellett , az Analyt. Gramm. Írójának bizonyos tekintetekben van valamelly igaza. Abban tévede-meg, hogy az Eggység’ felállíthatása miatt, melly most sokaknak óhajtása, a’ Stilisticának minden nemeire terjesztette-ki, a’ mit annak csak némelly nemeiről kellett volna mondania. A’ Templomi-Beszédbe a’ legjobb új, vagy régi, vagy környéki szó sem illik, mint a’ Bibliai szók és phrásisok nem az Ódák’, a’ Románok’ a’ Szín’ darabjainak nyelvébe, ’s a’ külömböző nemeknek külömböző nyelvek, más meg más szavaik, szólásaik, fordúlásaik vagynak, ’s azokat öszvetévesztenünk nem tanácsos, nem szabad. Ezt tanítják az Iskolák, ezt a’ Classicusok mind példájok, mind világos leczkézéseik által, ’ az Orthologus még is tagadja, mert Eggységre vágy, ’s nem látja, hogy a’ Nyelv annál tökéletesebb ’s elkészűltebb, minél több mértékével bír a’ sokszínűségnek.

[47.] Credite Pisones, etc. A’ kik az akarják, hogy Nyelvünkbe Eggység hozassék-be, ’s alku, ’s feláldozások, ’s voksok’ többsége által, ’s hogy a’ Poeta ne élhessen olly szókkal, mellyek a’ Templomi-Beszédbe nem illenek; a’ kik azt beszélik, hogy a’ Neologusok, „a’ Magyar Nyelv arczát grimasszá tették, ’s bűnösei a’ Nemzet’ megsértett felségének, ’s annak Palládiumát igyekeznek eloltani” nem hasonlatlanok ahhoz, a’ ki a’ Magyar Nép’ külömböző rendeit arra akarná kényszerítené, hogy valakik Magyarok vagyunk eggyformán öltözzünk, ’s a’ Városi ifjú ne vehessen zsillét a’ nagy gombokhoz,

240

[49.] Eggy szóval, az Orthologus az Eggység’ Eggységére törekszik, melly egyedűl a’ Bölcs’ káprázolatiban vagyon-meg: a’ Természet mind a’ testi mind a’ lelki világban a’ Külömbözés’ Eggysége, a’ concordia discors által tenyésztet, mindent az által tart fenn, ’s a’ Neologus azt követi.

241



lássák, melly igazságtalanok ők erántunk a’ magok’ tűrhetetlenkedésekben, ’s melly kárt tesznek a’ Nyelvnek, midőn annak használni akarnak.

[50.] De az az Iskola, a’ mellynek Füredi Vida Úr engem teve Vezérévé, a’ Neologus név ellen protestál, ’s azt csak bizonyos értelemben tűri. A’ magyarázatot alább adjuk.

[53.] Az új szó nekünk nem kedvetlen, (ha külömben jó hangzású ’s jelentése kitaláltathatik, ollykor még ha nem helyesen van is származtatva) midőn az idegen szót eltolja, ideáinkat tisztábban festi, beszédünknek erőt vagy szépséget ád; midőn olly képet hoz magával, melly az értelmesebb Olvasót a’ jelentés’ kitalálásában segélheti; midőn bennünket kedves emlékeztetéssel lep-meg; végre midőn magát valamelly keccsel ajánlja, bár az ollykor semmi nem egyéb mint az újság’ kecse.

[51.] Nem tetszik az Analyt. Gramm. tisztelt Írójának, hogy sokan között ünk Schólionokban ’s Glossáriumokban magyarázgatják ’s védelmezik szavaikat ’s szólásaikat, nyilván azt óhajtván, hogy az egyedűl azoknak hagyassék hatal mokban, a’ kik egész Grammaticákat adnak. De Varro, Cicero, Quintilián, Gellius, nem adtak Grammaticákat: igen illyen Jegy zéseket; ’s nincsenek e olly Grammaticáink, mellyekre a’ tudós férjfiu inkább neheztelhet, mint minden Schólioninkra ’s Glossáriumainkra egyetemben? Én pedig Nyelvünk’ gyarapításának nem ismerem szerencsésebb eszközét mint épen ezt, ’s örvendve látom, hogy eggy philosophicus főnk a’ Tud. Gyüjt. minapi Kötetében (1819. VIII. K. 47−57.) épen illyenek’ dolgozására hív-meg bennünket, kivel, a’ mint igen nagy örömmel látom, a’ két erő egymás ellen hatásának hasznai eránt is eggyeznek érzéseim. Az általján-fogva parancsoló vagy tilalmazó törvények ritkán állanak kifogások nélkül, ’s a’ védett, magyarázott példák sikeresebben éreztetik, mi helyes, és mi nem az.

[54.] Nem tudom ki, azt, a’ mit máshol az Obstetrix, Accoucheur, ’s eléggé ügyetlenűl mert igen hosszan, Geburtshelfer által adnak, a’ mi pór népünk pedig a’ Bába által jegyez: Szűlésznek mondotta, szembe-ötlő vétekkel, mert a’ ragaszték az illy szókban soha sem forrad a’ Verbumhoz. És még is jó, mert a’ szóra szükség van, ’s a’ jelentés kitaláltathatik. Dr. Weszprémivel Bábamesterségnek fogjuk e nevezni ezt a’ tudományt még ma is? élhetünk e itt az idegen nevezetekkel? ’s az Acconcheurt Bábaférjfinak mondjuk el? [55.] Mosoly, fohász, csín, ék, árny, Küprisz ’stbb. Sit fas, liceatque perire Poetae! Tudja ő, miért akar veszni.

[52.] Próbát teszek, melly szerencsével védhetném itt némelly kérdésbe-vett szavainkat ’s szólásinkat, hogy ellenkezőink

242

243



[58.] Berzsenyi az ököllel, marokkal, karral dolgozó gyalog vitézt öklelő hajdúnak mondá, még pedig olly szépségű stróphában, melly miatt neki a’ vétket is meg kellene bocsátanunk. A’ Mondolat ezt az eggy czikkelyt tartotta méltónak Lexiconában igen vastagon megcsapkodni; minden más czikkelyeit csak magyarázza. A’ köz embernek az öklelő annyi mint a’ türökkel (szarvval) bántó, ’s a’ hajdú mint a’ poroszló. B. nem csak szépen ’s Poetához illőleg, hanem tudósan is szólott , eggyszersmind arra emlékeztetvén tudós Olvasójit, hogy az öklelni régibb Magyarainknál katonai szó volt. Lássad Tinódit, sok helyeken. annyira való, hogy poetai munkák felől csak Poetának kellene hozni javaló vagy kárhoztató ítéletet.

[56.] Eggy lelkes ifjú Írónk ezt: isolirt, nem csak általhozta mint a’ Németek, hanem le is fordított a. Az elszigetelt azt jelenti, a’ mi úgy van különszakadva, mint a’ sziget a’ száraztól. Azt lehetne kérdeni, hogy nem lehett ünk e el nélkűle tovább is: ’s mi azt kérdjük, ha kár e ollyat is bírni, a’ mit nem bírtunk? [57.] Metaphora van ebben is: Elszóródás; ’s azért hogy az elnevezésben elől ment a’ franczia ’s a’ német, sőt a’ deák is, ’s a’ Magyar ezt csak most kezdi hallani, nem következik, hogy a’ szó rossz. Nem csak jelenti, hanem szinte festi a’ léleknek azon állapotját, midőn az a’ rá-ható tárgyak’ sokaságától úgy kapkodtatik-fel, hogy bánatjától nem lehet el nem vonatt atnia, bár teljes enyhűlést, felvídúlást nem lelhet. Igy az ív papiros (ein Bogen Papier, eddig árkus) nem mivel a’ német azt Bogennek nevezte, hanem mert hasonlít a’ lövő-fegyver’ meggörbűléséhez, ’s a’ német és deák nevezethez hozzá szokott Magyar, ezek által, a’ szó’ jelentésének kitalálásában segéltetik, mint a’ Testének kitalálásában a’ Corpus Juris és a’ gesetzgebeude Körper által segéltetett . – Ez: a’ Dunán Esztergom mellett tett ünk-által azért rossz, mert nem hoz képet magával, nem a’ Szépnek semmi nemét. Ellenben ez: Úgy néz-ki, úgy jő-ki igen jók (a’ Románok’ ’s a’ társasági, annyival inkább a’ városi élet’ nyelvén), mert homályosan festik a’ homályosan értett dolgot.

244

[59.] Hamletben e’ kérdés fordúl-elő: Hány a’ harang? mert az ángol így kérdi ezt: Hány az óra? ’s Gőthe Clavigóban (mellyet nem fordított , hanem maga dolgozott) a’ franczia-ízlésű spanyollal ezt mondatja: Wenn du ein gemachter Mensch bist, ’s magyar fordítója megtartá itt is, mint a’ Hamlet’ fordításában, az idegen szólást. A’ ki ízléssel ’s értelemmel olvas, érti, hogy ez a’ costűm ’s az áltatás’ segélete miatt történt: de némellyek a’ Misoxenia miatt végre még azt fogják kívánni, hogy Hamlet és Clavigó magyar ruhában lépjenek a’ Színre, mert Magyarok előtt jelennek-meg.

245


[60.] Pázmány hamar munkát, Balassa hamar lovakat, Csokonai hamar követet mondottak; vagy azért mert a’ participiumot kiszöktetni szépnek állították, vagy mivel a’ citus labor forga előttök, ’s talán a’ Görög mód is, melly az adjectivumot az adverbiummal felcserélni szerette. Barótinál pedig ezt találjuk: első jött, és ezt: Illyen jössz Kassára, az az, illyen vagy te, a’ ki Kassára megérkezél, és: ő jött legelsőben. [61.] Ugyan-csak Barótinál e’ nagy szépségű két sor áll. Megszerette a’ szép formát, ’s nem eggy helyen él vele: Mellyben múlatozol, kies Elysiumnak öléből, Még eggyszer térj vissza, Szabolcs’ nagy Lelke! – [62.] Más nemzetek ugyan-azon eszközök és szerek által gyarapított ák Nyelveket, a’ mellyel itt igyekeznek a’ Neologusok. Homér felől ugyan-ezt mondja Biográphja: Autoj epoihse tina onomata ouk onta proteron – ’s meg nevezvén nehányat, mellyek Homér előtt nem voltak, ezt veti mellé: kai ta toiauta. Teremte tehát többeket is, de már ma nem tudhatjuk, mellyek voltak-meg ő előtte, mellyeket csinála ő, mellyeket mások. Sophoclesz és Euripidesz felől ugyan-ezt bizonyítja Petróniusz. Cicero és Horátz szógyártóknak vallák magokat, még pedig a’ Római Literaturának azon korában, melly a’ miénknek eggy egész század

[62.] Más nemzetek ugyan-azon eszközök és szerek által gyarapított ák nyelveket, mellyekkel nálunk igyekeznek a’ Neologusok. Homér felől ezt mondja Biográphja: Autoj epoihse tina onomata ouk onta proteron – ’s meg nevezvén némellyeket, a’ mik Homér előtt nem voltak, ezt veti a’ mondottakhoz: kai ta toiauta. Teremte tehát többeket is, de ma nem tudhatjuk, mik valának meg őelőtte, miket csinált ő, miket csináltak mások. Sophocles és Euripides felől ugyan-ezt mondja Petrónius. Cicero és Horátz szógyártóknak vallák magokat, még pedig a’ Római Literaturának azon korában, melly a’ miénknek eggy egész század múlva vir-

246


múlva virradjon-fel bár; ’s az elsőbb dicséri Varrót, hogy az úgy gazdagítá honját szóban, mint ismeretekben. Sallust keresve kereste az archaismusokat, mint minden nemeit a’ különözésnek, ’s a’ Senati és a’ labos neki kedvesebb volt mint a’ Senatus és a’ labor; ő görögűl gondolkozott, ’s a’ Látzium’ szavaival írt; ’s mint az a’ Thucydidesz, a’ kinek szerette csókolgatni nyomait, és mint az a’ Tacitusz, a’ ki viszont Thucydideszt és őtet követte, akarva írt úgy, hogy minden Olvasójit meg ne értethessék, ellenben kevés, de jobb Olvasóji még szerethessék ’s csudálhassák is. Lucrétz tele van archaismusokkal, ’s Líviusznak emlegették ugyan Patavinitását, de ő a’ gáncsolt helyeken nem változtatott. Így ők, azok a’ Nagyok! ők rabi hűséggel ’s szabad ember’ bátorságával jártak a’ Görögök’ nyomaikon, görög syntaxissal, görög phrázisokkal éltek, nem vaktában mindenütt , hanem a’ hol az ollyan szépíte, periodusaikat görög példányok után szővték, ’s annál szebbnek tartották dolgozásaikat, minél inkább tetszett-meg azokon a’ görög szín és ízlés. Scriptores Romani omnem suam et doctrinae et eloquentiae laudem in hoc uno positam esse voluerunt, ut non male Graecoss imitari viderentur; atque Latinus sermo quicquid umquam habuit elegantiae atque venustatis, is ex Graecis fontibus accersitum est.

radjon-fel bár; ’s az elsőbb dicséri Varrót, mivel úgy gazdagítá honját szóban, mint isméretekben. Sallust keresve kereste az avult szókat, mint minden nemeit a’ különözéseknek, ’s a’ Senati, az imbecilla, a’ maxume, a’ labos, colos ’stbb., neki kedvesebb volt mint a’ szokott Senatus, imbecillis, maxime, labor, color. Görögűl gondolkozott, ’s a’ Látzium’ szavaival írt, ’s mint az a’ Thucydides, kinek szereté követni nyomdokait, és mint az a’ Tacitus, a’ ki viszont, Thucydidesszel eggyütt , őtet követte, szeretett úgy írni, hogy meg ne értessék minden Olvasójitól, ellenben kevés Olvasóji ne csak értsék, hanem csudálják is. Lucrétz tele van különözésekkel, Catull egészen görög, ’s nem vádoltatának. Liviusnak emlegették ugyan Patavinitását, de ő Libráriusai nem törlékki úgy soloecismusait, mint azok bizonyosan fognák, a’ kik, útálván az Anarchiát, ’s az Eggységet ’s Eggyformaságot keresvén, mindent elkövetnek, hogy az ő ízlésekkel ellenkező dolgozás Nyomtatót ne találjon, ’s az illy Kézírást el is vesztik, mikor lehet. Ők rabi hűséggel de szabad ember’ bátorságával jártak Mestereiknek nyomaikon, görög syntaxissal, a’ görög phrásisokat a’ Nyelvekbe bevitték, periodusaikat görög példányok után szővték, félgörögökké lettek. Romani scriptores omnem suam et doctrinae et eloquentiae laudem in hoc uno positam esse voluerunt, ut non male Graecos imitari viderentur; atque latinus sermo, quicquid umquam habuit elegantiae atque venustatis, id ex Graecis fontibus accersitum est.

247


[63.] A’ Római Nyelv’ leányai, valamint az Ángol, melly annak fogadott leánya, ’s sok esetekben még a’ Német is, melly épen nem leánya, elakadásaikban az által segítettek és segítenek magokon, hogy a’ szót a’ Római anyától, és a’ Görög nagyanyától, vagy inkább csak Nevelőtől, kölcsön veszik, de csaknem mindég elváltoztatják, néha utolsó syllabájokat ellökik. Fülnek szemnek érezhetetlenné tétetvén így a’ lopás, az idegen szó nem tarkítja-el a’ beszédet: Szorsz, szorte, szòr; templum, tempio, támpl, tempel; falx, falcse, fó; ’s a’ matéria (mostani hangzása szerint, peón lábbal) ’s a’ materí (anapeszti lábal) csak még is más, mint midőn a’ Magyar ugyan-annyi syllabával, ugyan-azon betűvel, ugyan-azon hangzással veszi-által, ’s szegénységünket a’ kölcsön-vett , de magunkévá által nem változtatott szó minden nyomon érezteti, ’s Nyelvünket, melly egészen más hangzásokból állott-eggyüvé mint azok, eltarkítjuk. Mi tehát kénytelenek vagyunk szót csinálni, ’s melly szerencsénk, hogy azt tenni kénytelenek voltunk! mennyivel vagyunk gazdagabbak; melly szerencsénk, hogy azt tenni kénytelenek vagyunk! mennyivel leszünk gazdagabbak; melly szerencsénk, hogy azt tenni kénytelenek leszünk! így örökké fogunk gazdagodni, ’s Nyelvünk soha el nem öregszik. Érdemli e az Orthologusok’ Eggysége, hogy ezen Istenek’ ifjúságáról, melly bennünket vár, lemondjunk?

[63.] A’ Római Nyelv’ leányai, és az Ángol, melly annak fogadott leánya, ’s sok esetekben még a’ Német is, melly nem leánya, az által segítének magokon elakadásaikban, hogy a’ szót a’ Római anyától, néha a’ Görög nagyanyától is, kölcsön veszik, de csaknem mindég elváltoztatják, ollykor az utolsó syllabát ellökik. Fülnek szemnek érezhetetlenné tétetvén így a’ lopás, az általvett szó nem tarkítjael beszédeket: – szorsz, szorte, szór; templum, tempio, támpl, tempel; falx, falcse, fó; matéria (mai kimondása szerint, péon láb) és materí (anapeszti láb) csak még is más mint midőn a’ Magyar ugyan-annyi syllabával, ugyan annyi betűvel, ugyan azon hangzással veszi-által, ’s a’ kölcsönözés szegénységünket minden nyomon érezteti, ’s Nyelvünket, melly egészen más hangokból állott eggyüvé mint azok, eltarkítja. Így mi kénytelenek vagyunk szót csinálni, ’s melly szerencsénk, hogy azt tenni kénytelenek voltunk! mennyivel vagyunk gazdagabbak! Melly szerencsénk, hogy azon úton indúlánk, hogy azt tenni örökké kénytelenek légyünk! úgy örökké fogunk gazdagodni, ’s Nyelvünk soha el nem öregszik. Érdemli e az Orthologusok’ Eggysége, hogy ezen istenek’ ifjuságáról, melly bennünket vár, lemondjunk?

248


[64.] Azt fogják mondani ellenkezőink, hogy mi többet csináltunk, változtatt unk, mint mások. A’ nélkül hogy ezen állítás’ valóságának vizsgálatjára ereszkednénk, örömmel kiáltunk-fel: Annál jobb! úgy poetai Nyelvünk szorosbb vonásokkal van elrekesztve a’ prózai Nyelvtől, az pedig megbecsűlhetetlen szerencse, mind a’ poetai, mind a’ prósai Nyelvre. [65.] A’ nevezett Nyelvek közzűl a’ Német az, mellyhez a’ magunkét az előnkbe-szabott tekintetekben öszvehasonlíta nunk lehet és kell, mert ez úgy törzsök nyelv, mint a’ miénk, úgy Áziai eredetű, mint a’ miénk, ’s úgy emelkedésben van, mint a’ miénk.

[65.] A’ nevezett Nyelvek közzűl a’ német az, mellyhez a’ magunkét az előnkbe-szabott tekintetekben öszvehason líta nunk lehet és kell, mert ez úgy törzsöknyelv mint a’ miénk, úgy Áziai eredetű mint a’ miénk, úgy emelkedésében vagyon még mindég, mint a’ miénk. Tekintsük tehát; mint gyarapodott ez.

[66.] Haller Albert és Gellert, ’s Klopstock és Göthe – melly külömbség ezek és azok között! azt mondhatnánk, hogy a’ két nyelv nem azon század’ nyelve, hanem ez leánya amannak. ’S a’ nagy változást a’ kettő köztt az egész német nyelvű nép csinálta e’, vagy az Írók? ’s a’ Gram maticusok e’, vagy azok, a’ kik a’ Szép Literatúra’ nemeiben dolgoztak, ’s az Erőt és Szépséget keresték? Ezek, és egyedűl ezek! még pedig küszködve a’ Grammaticusokkal, kik őket nyelv-rontóknak szidalmazták, ’s nem csak czélzásaikat ’s beszédeiket, de ollykor még szavaikat is nem értették. ’S mennyi vakmerőségnek kelle elkövettetni, míg a’ Haller’ velős, de darabos, ’s a’ Gellert’ kedvesen-folyó,

[66.] Haller és Gellert, ’s Klopstock és Göthe – melly külömbség ezek és azok között! Azt mondhatnánk, hogy a’ két nyelv nem azon századnak nyelve, hanem ez leánya amannak. ’S a’ nagy változást a’ kettő köztt az egész német nyelvű nép csinálta e, vagy az Írók? ’s a’ Grammaticusok e, kik a’ Nyelvet az elváltoztatás ellen őrizték, vagy a’ kik a’ Szép Literatúra’ nemeiben dolgoztak, ’s a’ Nyelvnek az Erőt és a’ Szépséget igyekezték megszerezni, ’s nem egyedűl azt tekintették, mi van már, hanem azt is, mi lehet még. Ezek, és egyedűl ezek; még pedig küszködve a’ Grammaticusokkal, a’ kik őket Nyelvrontóknak szidalmazták, ’s nem csak nagy czélzásaikat ’s beszédeket, de ollykor még

249


de beteges-erejű nyelve a’ Klopstock’, Lessing’, Winkelmann’, Wieland’, Herder’, Göthe’, Schiller’, Voss’ nyelvévé tisztúlt és emelkedék! ’S a’ magok’ Palládiumokért reszkető Németek melly tarka Anarchiát nem láttak ők ez erőlködésben, ’s az a’ tarka, az a’ reszkettető Anarchia veszedelmére ’s kárára volt e’ a’ féltett Palládiumnak, vagy inkább soha nem képzelt, ’s magoktól ezen Íróktól nem egészen remélt javára?

szavaikat is nem értették. ’S mennyi vakmerőségnek kell elkövettetni, míg a’ Haller’ erős, de darabos, ’s a’ Gellert’ kedves, de beteges erejű nyelve a’ Klopstock’, Lessing’, Winkelmann’, Wieland’, Herder’, Gőthe, Schiller’, Voss’ nyelvévé tisztúlt ’s emelkedett! ’S a’ magok’ Palládiumokért reszkető Németek, melly Anarchiát nem látának ők ez erőlködésben, ’s az a’ tarka, az a’ reszkettető Anarchia veszedelmére ’s kárára volt e a’ féltett Palládiumnak, vagy inkább soha nem képzelt ’s magoktól ezen Íróktól is nem egészen képzelt javára?

[67.] Való, hogy az igen nagy tüzű Klopstock – nagy tett ritkán lesz nagy tűz nélkűl – kénytelen vala lemondani némelly merészségeiről, nem mivel mások kényszeríték, hanem mivel később maga is látta, hogy nagy tüze elkapta volt. Való, hogy Adelung nem lele nehezteléseiben sem határt sem mértéket, hogy ezek a’ vakmerők, a’ kik nem írtak sem Lexicont, sem Grammatikát, sem Stilisticát, mint ő, még pedig vastag Kötetekben, rontani merik a’ mit ő épített , ’s szent haragjában rájok mérte a’ Porkolábi botot. Való, hogy Kotzebue nem állhatván az olly rossz Író’ vétkeit, mint Gőthe, ’s talán azt még kevésbbé, hogy az olly rossz Író, mint Göthe, az egész nemzet’ Nagyjai, az az, a’ legjobb Írók ’s legjobb Olvasók által a’ legelső Német Írónak, ő pedig eggy geniális Mázolónak, nézetett , jónak ’s szükségesnek ítélte, leczkézései alá fogni ezt a’ csudált rossz Írót, hogy tanúljameg őtőle, mint kell jól írni; való, hogy

[67.] Való, hogy az igen nagy tüzű Klopstock (nagy tűz nélkül ritkán lesz nagy tett) kénytelen vala lemondani némelly meréseiről, nem mivel mások kényszerítették, hanem mivel később maga is látta, hogy nagy tüze elkapta volt. Való, hogy Adelung nem lele neheztelésében sem határt sem mértéket, hogy a’ vakmerők, kik sem Grammaticát, sem Lexicont, sem Stilisticát nem írtak, mint ő írt, még pedig igen vastag Kötetekben, rontani merik a’ mit ő annyi munkával építe, ’s szent haragjában rájok mérte a’ porkolábi botot. Való, hogy Vossnak szemére hánytorgaták, hogy a’ Németet erőnek erejével Göröggé akarja csinálni, és hogy az, a’ ki az őáltala fordított Homért érteni akarja, sok helyeken a’ német fordítást csak úgy érti-meg, ha elébb a’ görög Originálba tekint. De viszont az is való, hogy a’ mit e’ nemes Nyelvrontók akarának, megleve; való, hogy a’ nemzet, megértvén végre a’ mit elejénte nem ér-

250


Vossnak azt hánytorgaták szemére, hogy erőnek erejével Göröggé akarja csinálni a’ Németet. De viszont az is való, hogy a’ mit a’ nemes Vádlottak akarának, megleve, ’s a’ Német nemzet, megértvén végre a’ mit elejtén nem értett , kimondá a’ sok tudományú, de nem jó izlésű ’s nem szép-tollú Grammaticusnak, hogy a’ nyelv nek kell ugyan Porkoláb, de a’ jobb Író kinőtt a’ bot alól. Nem rettegteté a’ Német Írókat az, hogy merni Eggy nek nem szabad, hogy a’ nyelv a’ más birtoka, hogy az Ízlés gyanús Bíró, hogy a’ VOX DEI (Horátz ennek más nevet ád) nem fogja javalni dolgozását; mert az igazi Mívész örül ugyan a’ Jók’ tapsának, ’s mind ügye’, mind dolgozása’, mind személye’ szeretetéből örűl: de ő nem tapsért dolgozik, hanem azon szép örömökért, mellyeket neki ideájinak életbe-hozása ’s erejének gyakorlása ’s gyarapítása nyújt. Tout autour, retenu par la crainte de ne pas plaire assez à son siecle, passe rarement aux siecles à venír.

tett , kimondá a’ soktudományú, de nem jóízlésű ’s nem széptollú Nyelvtudósnak, hogy porkolábra van ugyan szükség, de a’ jobb Írók a’ bot és az ostor alól kinőttek. Nem rettegteté a’ német Írókat az a’ gondolat, hogy a’ Nyelv másnak birtoka, nem az hogy Eggynek merni nem szabad, nem hogy az Ízlés gyanús bíró, nem hogy az Anarchiát nem kell tűrni, nem hogy a’ VOX DEI (Horátznál egyéb nevét találjuk) javalni dolgozásaikat nem fogja; mert a’ Mívész örűl ugyan a’ Jók’ tapsának, ’s mind ügye’, mind dolgozása’, mind személye’ szeretetéből örűl: de ő nem a’ tapsért dolgozik, hanem azon szép örömért, mellyet neki ideájinak életbe-hozása ’s erejének gyarapítása nyújt. Tout auteur, retenu par la crainte de ne pas plaire assez à son siecle, passe rarement aux siecles à venir.

[68.] Karamsin meglátogatá Herdert, (Briefe eines reisenden Russen. Leipzig, 1802.) ’s ez neki felolvasá Göthének némelly Verseit, fel nevezetesen azt, melly Meine Gött in czímet visel, ’s magyarra fordítva Poetai Berkeim’ 195. lapján áll. Das ist wahrhaft ig griechisch! mondá Herder, végére érvén az Ódának; Und welche Sprache! welche Reinheit und Leichtigkeit! a’ tanúlt Utazó még ezt mondja: Herder, Göthe, und andere, die mit dem Geiste der alte Griechen vertraut sind, haben auch ihre Sprache nach der

[68.] Karamsin meglátogatá Herdert (Briefe eines reisenden Russen. Leipzig, 1802.), ’s ez neki felolvasá Gőthének némelly Verseit, nevezetesen azt a’ bájos Ódát, melly magyarra a’ német Originál’ szchemájában fordítva, Poetai Berkem’ 195. lapján áll, e’ czím alatt: Az én Istenném. Das ist wahrhaft ig griechisch! mondá Herder, végére érvén az Ódának; und welche Sprache! welche Reinheit und Leichtigkeit! – A’ tanúlt Útazó még ezt mondja: Herder, Göthe, und andere, die mit dem Geiste der alten Griechen ver-

251


giechischen gebildet, wodurch sie die reichste und bequemste für den Dichter geworden ist. Darum haben auch weder Franzosen, noch Engländer so vortreffl iche Übersetzungen der Griechen, als jetzt die Deutschen. Homer ist bey ihnen Homer. – A’ Franczia ’s Ángol fordítónak a’ dolog volt a’ dolog; pedig a’ Classicusokban, mint a’ Festőnél és a’ Faragónál, nem a’ dolog a’ dolog.

traut sind, haben auch ihre Sprache nach der griechischen gebildet, wodurch sie die reichste und die bequemste fűr den Dichter geworden ist. Darum haben auch weder Franzosen, noch Engländer so vortreffl iche Übersetzungen der Griechen. Homer ist bey ihnen Homer. – A’ kettő köztt a’ külömbség az, hogy Vossnál a’ német magát hallja Homért, a’ maga teljes Homerságában: az ángol pedig és a’ franczia Popeban és Dacierben eggy commentálgató tolcsmácsot hall, a’ ki, lát- ván hogy ollyanokhoz kell szólania, kik Homért a’ maga teljes Homérságában el nem bírják, a’ Jóniai szent Öreget francziává ’s ángollá változtatta-által; nem kevésbb seteséggel, mintha valamelly Faragót az a’ gondolat érné, hogy a’ Medicsiszek’ szép asszonyi szobrát, minthogy a’ mi Szépjeink magokat nem látatják lepel nélkül, Párizsi ’s Londoni gálaruhában másolja.

[69.] A’ nyelv ollyan mint az ég’ íve a’ maga egymásba-futó színeinek gyönyörű játékával. Elbontja a’ szép játékot, a’ ki a’ színeket a’ magok nemeikre akarja osztani. Hadd játszák játékokat itt is a’ törvény, szokás, analogia, euphonía, ízlés, régiség, újság, magyarság, idegenség, hideg józanság ’s poetai szállongás, ’s hagyjuk a’ czirkalmat és líneát máshova. De minthogy ingó alapon építeni semmit nem lehet, ’s szükség hogy a’ Neologiának az a’ legújabb Iskolája, mellyet Füredi Vida Úr gyakorol a’ maga vádjaival, elmondja a’ maga titkát: ímhol vagyon az, fátyol nélkűl azoknak, a’ kik megérteni tudják, ’s itt mondatik, a’ meny-

[69.] A’ Nyelv ollyan mint az ég’ íve a’ maga egymásba-futó színeinek gyönyörű játékával. Elbontja a’ szép játékot, a’ ki a’ színeket a’ magok’ nemeikre akarja osztani. Hadd játszák azt itt is a’ törvény, a’ szokás, az analogia, az euphonia, az ízlés, a’ régiség és újság, a’ magyarság és idegenség, a’ prózai józanság és a’ poetai forróság és csapongások. De minthogy ingó alapon semmi nem állhat, szükség, hogy a’ Neologiának az az Iskolája, mellyet Füredi Vida Úr gyakorol vádjaival, elmondja a’ maga titkát. Imhol vagyon az, fátyol nélkül azoknak, a’ kik megérteni tudják, ’s itt mondatik,

252


nyire tudnunk lehet, legelőször. – JÓL ÉS SZÉPEN AZ ÍR, A’ KI TÜZES ORTHOLÓGUS, ÉS TÜZES NEOLOGUS EGGYSZER’SMIND, ’S EGGYESSÉGBEN ÉS ELLENKEZÉSBEN VAN ÖNMAGÁVAL. Hamisan lépni a’ tánczban csak annak szabad, a’ ki tánczolni igen jól tud, és a’ kit a’ Grátzia látatlanúl lebeg körűl. – És mi szabad az Írónak ezen Iskola’ értelme szerint? A’ fenntebb nemben mind az, A’ MIT A’ MINDEN NYELVEK’ IDEÁLJA MEGKÍVÁN, A’ MAGYAR NYELV’ TERMÉSZETE (örök szokása ’s törvénye) VILÁGOSAN NEM TILT, A’ RÉGI ÉS ÚJABB CLASSICUSOK ÁLTAL NEVELT ÍZLÉS MÉG JAVASOL IS, ’S A’ SZÜKSÉG MÚLHATATLANÚL PARA NCSOL. Azon nemekben, a’ hol az Író mindenhez szól, az szabad, a’ mit minden Olvasó javalhat.

a’ mennyire tudnunk lehet, először: „Jól és szépen az ír, a’ ki tüzes Orthologus és tüzes Neologus eggyszersmind, ’s eggyességben ’s ellenkezésben vagyon önmagával.” A’ mi Iskolánk’ neve tehát nem Neologia, hanem Syncretismus. És mi szabad ezen Iskola’ értelmében az Írónak: „Mind az, a’ mit Erő és Szépség ajánl, a’ minden Nyelvek’ ideálja megkíván, a’ Magyar Nyelv’ természete (örök szokása ’s törvénye) világosan nem tilt, a’ régibb és újabb Classicusok’ által nevelt Ízlés még javasol is, ’s a’ Szükség múlhatatlanúl parancsol.”

[70.] E’ szerint midőn valaminek jó vagy rossz volta felől vagyon kérdés, feltévén mindég, hogy azt nem a’ mindennapi, hanem a’ fenntebb beszédben tekintjük, mindenek felett azt kell vizsgálnunk, hogy a’ mit merénk, nyujt e hasznot, az az, a’ beszéd általa nyert e szépséget, erőt. ’S ha sem eggyiket sem másikat nem nyerte, bízvást kitörölhetjük; mert a’ szokatlan mindég darabos; ’s a’ mi haszon nélkül darabos, nem lehet szép. [71.] Minekutána mind eddig az Orthologusok’ megtévedéseik felől szólánk, illő kimutatnunk a’ Neologusok’ vétkeit is. Illyen midőn a’ Magyar nyelv’ tökéletes

[71.] ’S itt ideje, hogy a’ magunk’ vétkeiket is kimutassuk. Illyen az, midőn a’ Magyar Nyelv’ tökéletes tudása nélkül merünk írni, ’s Grammaticai készűletek nélkűl

253


tudása nélkűl írni merünk, ’s még a’ Mestert játszuk; illyen midőn felejtjük, melly nemben ’s az Olvasóknak melly osztályához szólunk, ’s ott a’ hol elég volna tisztán, eggyszerűen, csínnal szólani, tarka, czikornyás, csigázott , undokúl-czifra beszédet tartunk. Illyen, midőn vadásszuk a’ Xenologismusokat, ’s a’ Magyarismus’ gyönyörű virágait elmellőzzük. Illyen, midőn azt a’ darabosságot, mellyet a’ beszédnek az új szó ’s az új szólás még akkor is ád, mikor ez szükséges, stílusunk’ szépsége ’s kecsei által kedvességbe hozni nem tudjuk. Illyen, midőn messze vitt Purismusunk annyira ragad-el, hogy mindent magyar névvel igyekezünk adni, bár kétségesen, csonkán, nevetségesen. Az új szónak és az új szólásnak nem a’ mindennapi beszédben van a’ helye; ’s még a’ hol van is, csak úgy van, ha a’ szó és szólás érthető, kedves, használó.

játszuk a’ Mestert. Illyen, midőn feledjük, melly nemben, ’s az Olvasóknak melly osztályához szólunk, ’s a’ hol elég volna tisztán, eggyszerűen, csínnal szólani, tarka, czikornyás, csigázott , undokúl czifra beszédet tartunk. Illyen, midőn vadásszuk a’ Xenologismusokat, ’s a’ Magyarság’ gyönyörű virágit elmellőzzük. Illyen, midőn messze-vitt Purismusunk annyira ragad-el, hogy mindent, még az úgy-nevezett Mesterszókat is, mellyeket tulajdon nevek (nom. propr.) gyanánt szabad tekintetnünk, ’s még a’ beszéd’ alantabb nemeiben is, magyar névvel igyekezünk adni, bár kétségesen, csonkán, nevetségesen; mintha ugyan attól kellene tartani, hogy a’ mit más nemzeteknél minden Olvasó megért, nálunk a’ tanultak sem értik-meg.


felvilágosodék előtt ünk az a’ nagy titok, hogy a’ merés csak szerencsétlen volt, nem tilalmas.

lágosodott előtt ünk, hogy a’ merés nem tilalmas volt, hanem csak szerencsétlen.

[73.] Húsz eszt. múlva a’ Báróczi’ és Dayka’ Biográphja azt tanácslá, hogy a’ hol gyökérszót nem találunk az új szó’ származtatására, teremtsünk ollyat, mert jobb szót csinálni ’s bírni, mint nem csinálni ’s nem bírni. Vakmerőnek nevezteték a’ tanács, mert vakmerő volt. A’ később idők azt fogják mondani, hogy bár vakmerőknek adatott volna, mint a’ mi korunk, hogy atyáinknak, ’s akkor ne vakmerőtleneknek! Minél gazdagabb festékekben a’ Mívész’ csupra, annál tökéletesebb lesz munkája; mert az igazi Mívész az olajfestékhez nem örömest veszen pasztelt.

[73.] Húsz esztendő után a’ Báróczi’ és Dayka’ Biográphja azt tanácslá, hogy a’ hol gyökszót nem bír a’ Nyelv az új szó’ származtatására, ’s a’ szóra múlhatatlan szükség van, teremtsünk gyökszót; mert jobb csinálni ’s bírni, mint soha nem csinálni ’s soha nem bírni. Vakmerőnek neveztetett a’ tanács, mert vakmerő volt. A’ később idők óhajtani fogják, hogy bár vakmerőknek adatott volna, mint a’ mi korunk, hogy bár atyáinknak, ’s akkor ne nem vakmerőknek. Minél gazdagabb festékekben a’ Mívész’ csupra, annál tökéletesbb lehet munkája; mert az igazi Mívész az olajfestéshez nem örömest veszen pasztelt.

***

[72.] Eggy Írónk az elmúlt század’ nyolczadik tízedében az itt kimutatott hiba által vont magára közönséges neheztelést, a’ nélkül hogy azt bizonyost tekintetekben érdemlette volna. Míg Siegwartot fordítá megismerkedék az akkor mindent kaczagtató travestalt Eneidével, ’s az az idegen gondolat szállá-meg, hogy a’ síkató Románt sikató Románnak hagyja, de csuda szavai ’s csuda stilje által nyerje-el a’ Blumauer’ koszorúját. És még is Barczafalvi kárt nem teve, hasznot teve, ’s igen nagyot: eggy két szavat elfogadánk, ’s akkor eggy kettő is nagy ajándék volt; a’ többit addig neveténk, míg

[74.] ’S itt ismét vissza kell térnünk a’ Verseghy Úr’ Grammaticájához. Más sokakkal eggyütt a’ tudós férjfiu is veszedelmesnek tartja a’ fordítást, minthogy az bennünket idegen szólásokra csalogat. De úgy olvasni sem kellene idegen nyelven, sőt legjobb volna idegen nyelveket nem is tanulni, mert így is oda csalogattatunk. És még is Cicero nem csak fordított , hanem dolgozott is görögűl, sőt görögűl Beszédeket is tartott Rómában. De ő nem a’ pénz’ neme szerint, hanem egész summában fi zette-le adósságát:5 a’ mi fordí-

[72.] Eggy Írónk az elmúlt század’ nyolczadik tízedében az itt kimutatott botlás által vona magára közönséges neheztelést, a’ nélkül hogy azt bizonyost tekintetekben érdemlette volna. Akkor fordítván Siegwartot, midőn mindent a’ travesztált Énéis kaczagtata, megszállá az a’ gondolat, hogy a’ síkató Románt meghagyja a’ maga síkatóságában, de csuda szavai ’s badar beszéde által tégye kaczagtatóvá. És még így is Barczafalvi kárt a’ Nyelvnek nem teve, hasznot teve, még pedig igen nagyot. Eggy két szavát elfogadánk, ’s még akkor eggy kettő is nagy ajándék volt; a’ többit addig neveténk, míg felvi-

254

5

255

Converti enim ex Att icis, duorum eloquentissimorum nobilissimas orationes inter se contrarias, Aeschinis, Demosthenisque; nec converti ut interpres, sed ut orator, sententiis



azokban fogom hátra-való napjaimat is, hogy nagy tehetségekkel bíró, de akkor még készűletlen Nyelvünk miként léphet-fel teljes kifejtődésére, ’s érezvén hogy nekem teremtő erő kevés mértékben jutott , és hogy azt a’ kevés erőt a’ nevelés ’s eggy két Íróinknak példáji nem igen gyarapíthatt ák, megelégedtem azon alsóbb rendű szerencsével, hogy Literaturánkat idővel idegen zsákmányok által gazdagíthassam, ’s inkább igyekeztem nem rossz fordítónak tekintetni, mint olly eredeti Munkák’ dolgozójának, mellyek eggy két év múlva félre vettetnék, ha talán megjelenésekkor csudáltatnának is. Láttam ezenfelűl, hogy korunknak nem csak jó, hanem sok jó példányokra is van szüksége, mert ízlése mind Íróinknak mind Olvasóinknak nem az volt, a’ minek nagyon örűlheténk. Ezek szerint csonka, ’s eggyüvé nem jól függő készűletekkel, mellyeket csak az idő menthet, hozzá fogék munkámhoz, ’s Gessnernek Idylljeit (1778), majd Bácsmegyeit, Hamletet, a’ Wieland’ Diogeneszét, Herdernek Paramythjeit, Gőthének Sztelláját kieresztettem. A’ Nemzet mind ezeket nem fogadá kedvetlenűl, ’s Bácsmegyei, eltöltve Grammaticai ’s Stilisticai vastag vétkekkel, mellynek sem mi szerencsét nem ígértem vala, közönséges tapsolást nyert, ’s ez világosan mutatja, tapsolt ’s tapsolók hol állottak.

tóink pedig mindent szóról szóra adnak, ’s innen ered a’ felpanaszlott vétek. – Mint kell tehát jól fordítani? – Nem eggy formán mindent, hanem mindent a’ maga színében: a’ könnyen-írtat könnyű kézzel, a’ szelídet szelíden, az erőst erővel, ’s darabosan a’ darabost; ’s a’ legjobb fordítás az, a’ mellyen a’ mesteri kézzel dolgozott Originálnak egész színe ’s minél több sajátságai általsúgárzanak. Kölcsey úgy fordítá az Íliász’ három első Énekeit, hogy ha dolgozását kisimította volna, a’ mint készűlt, ’s úgy végezhette volna el a’ munkát a’ hogy elkezdette, most kevélyen öszvemérkezhetnénk a’ Németekkel. De a’ Kölcsey’ fordítása kevés javalást reménylhetett volna a’ görögűl nem értőknél; ezeknek a’ Révai’ fordítása, az Erdélyi Muzéumban, kedvesebb volt volna. A’ Vályi-Nagyé a’ kettő köztt foglal helyet; kevésbbé szorosan követi Homért mint Kölcsey: ’s hívebben mint Révai. [75.] Az én ifjuságom azon időbe esett , a’ midőn Báróczi jelene-meg között ünk, ’s lelkembe az ő Marmontele veté az első szikrát, ’s a’ Gróf Teleki Ádám Czídje. Később Ráday hatott rám minden más Íróink felett, és a’ mind úgy mint Grammaticus, mind úgy mint Iró, igen nagy, bár nem hibátlan Révai. Nem rövid életemet, első ifjuságomon kezdve az ősz korig, annak vizsgálatiban éltem-el, ’s

[76.] Elmélkedésekben elfolyt esztendeim mind inkább érzeték velem vétkeimet, ’s meggyőzének a’ felől, a’ mit eddig is hittem, hogy nekünk, ha ugyan szeren-

iisdem et earum formis, tanquam figuris, verbis ad nostram consuetudinem aptis: in quibus non verbum pro verbo necesse habui reddere, sed genus omnium verborum, vimque servavi; non enim ea me adnumerare [!] lectori putavi oportere, sed tanquam appendere. De opt. genere Orator. Cap. V.

256

257



melly a’ másikat szerencsésebben követhesse, mint a’ miénk ezeknek akármelylyíkét; melly annál több álmélkodást érdemel, mivel a’ Magyar és az Európaiak egymáshoz keveset, a’ franczia és a’ német egymáshoz, sok tekintetekben mint két testvér, hasonlítanak; mind azt, hogy Nyelvünknek hősei, ’s ezek köztt már Faludi is, a’ Nemzetet a’ merés’ merésére néki-szoktatták.

csével akarunk haladni a’ pályán, azon úton kell elindulnunk, a’ mellyeken előttünk minden más nemzetek mentek; hogy a’ későbben kezdőknek sem nem kell sem nem lehet azoknak példájikat elmellőzni, a’ kik ezt az útat immár megfutották; hogy minden nemzet’ nyelvének vagyon valamelly tulajdona, mellyet őrzeni szent kötelesség: de minthogy a’ Régiek’ és Újak’ Literaturája minden mívelt ember’ Literaturája, akármelly nemzethez tartozzék,’s ez a’ közösség bennünket a’ tudományi Patriotismus’ szűk köréből a’ tudományi Cosmopolitismus’ tágasabb és fenntebb körébe viszen-által: nekünk Magyaroknak, mint minden más nemzetbelieknek, az a’ kötelességünk, hogy ezt a’ tulajdont megtartsuk ugyan, ’s egyébbé mint a’ mik vagyunk, által ne változzunk, de a’ nemzeti színt az idális és a’ külföldi arcz’ szépségei által épen úgy neveljük, a’ hogy minden más nemzetek cselekedtek, ’s maga a’ Görög is, melly az Egyptus’ és Phoenicia’ találmányaival nevelte erejét, cselekedett .

[78.] A’ nyelvrontó Salluston ’s a’ nem nyelvrontó Cicerón kezdém dolgozásomat, ’s a’ Marmontel’ Regéjin ’s a’ Lessing’ Emí liáján, Miss Sáráján ’s Minnáján. Salluston azért, mert úgy hittem, hogy a’ kik ennek a’ Nagy Írónak különösségeit ismerik, ’s tudják, hogy ő mint uralkodott teljes kéje szerint a’ maga nyelvén, ’s értik hogy az ő beszéde mit nyere ezen különösségek által, szelídebben fognak az én különözéseim felől is ítélhetni: Cicerón azért, hogy ennek férjfiúi szépsége ’s simább arcza élesítse érzésemet, ’s a’ darabosság’ elsimítására tanítson; Marmontelen azért, mert itt a’ Báróczi’ nyomain tehettem első lépéseimet, ’s vetélkedésbe jővén csudált és szeretett Mesteremmel, kit utól érni, és mivel a’ Nyelv most már nem az a’ mi 1772ben volt, felűlmúlni törekedtem, erőmnek nem lehetett nem nevekedni: Lessinget azért, mert a’ német erőt szebb példányokban meg nem is, mértethetém a’ Magyar Olvasókkal.

[77.] Mostan tehát, több erőt és gyakorlást szerezvén már, ’s a’ Nyelv’ tudománya körűl, melly a’ Debreczeni Grammatica és a’ Révaié által nagy előmeneteleket teve, több isméreteket, elvégezém magamban, hogy újabb gondokkal fogom lesni, mennyire hajlékony ez a’ szép, de kimiveltetésének főbb pontjaitól még most is távol álló Nyelv a’ Régiek’ és Újak’ követésére; Örvendve látám, mind azt hogy az idegenek köztt egy sincs,

258

259



Epistoláktól fosztott ák-meg?6 A’ Herderből fordított Pályaírás eggyik gyöngye (úgy mondja eggy tisztelt Irónk) az Erdélyi Muzéumnak; nyilván azért, mert azt az is érti, a’ ki szunnyadozva olvasgat: én még is annak lapjait görög ízlésű Epigrammákkal töltögettem-el, mellyeken senki nem kap. Midőn saját gondolatimat vetem papirosra, ide nem értvén szokatlan szavaimat ’s szólásimat, dolgozásimban, úgy mondják, örömet talál minden Olvasó, ’s Erdélyi Leveleim, ’s az a’ Toldalék-Levél, melly Bácsmegyeim megett áll az újabb kiadásban, mutatják, hogy ha erőmet nem vesztegettem volna fordításokra ’s Grammaticai vizsgálatokra ’s perlekedésre, e’ részben én is tehettem volna valamit: ’s én még is untalanúl fordítok, ’s Literaturánkat a’ Tövisek és Virágok’ kis csomóján ’s némelly versezeten kivül semmi eredeti munkával nem gazdagítottam. ’S hexametereimben, sőt rímes verseimben is, öszveolvasztom a’ két vocálist, ’s az eggyiket kiszöktetem, ’s ezt azért mert más nemzetek így bántak, ’s talán még inkább, mert viszketegig ment különözésem itt is utól-ért, ’s mint egyebekben, itt is Vezérnek vágytam ne-

[79.] Dolgozásaimban ím e’ módot követém: Legelébb csaknem szóról szóra fordítottam Originálomat, ’s midőn így papíroson állott előttem, a’ munkát olly kényes kézzel igyekeztem a’ színeket rajta egymásba mosni, a’ mennyire az erőmtől kitölt. [80.] Sallust, Cicero és Lessing mind eddig meg nem jelentek: de Marmontelemet kétszer vette a’ Közönség, ’s a’ második Kiadás mutatja, hogy magamat nem tartom botolhatatlannak, ’s vétkeimet örömest igazítom. [81.] Igyekezeteim nem maradtak javalások nélkül, de javalóim’ száma nem volt nagy, kivált elejénte; ’s az, a’ kinek undok vétkekkel ellepett Bácsmegyeije eggykor meg nem érdemlett kedvességgel fogadtatott , azt az ítéletet vonta újabb dolgozásai által magára, hogy ő, „a’ ki valaha a’ legédesebb Magyar Írónak ismertetett , most, a’ miolta ízlését és nyelvét egészen elrontotta, ’s magát a’ Dictátorság’ áhítása által elvakítatá, veszedelmére van az ügynek.” [82.] Eggyik különösségem, a’ mint mondják, abban áll, hogy nem szűnök-meg új formákat rakni Olvasóim elébe, ’s a’ Magyart idegen ízlésre szoktatgatom. Melly szép, úgy mondják, Festeticshez írt Epistolám, ’s nem ismerem e magam is kárnak, hogy azok a’ csigázott Sonettek, azok a’ zordon jámbusok Literaturánkat illy

260

6

261

Kis után ki remélhet szerencsét pályán? Midőn én ezt az Epistolát dolgoztam, az ő Verseinek olvasása által hevítettem munkára magamat, ’s ha ez az Epistola számot tarthatna a’ jutalomra: úgy az Kist illetné, és Voltairt. Mert a’ Stóa’ leczkéjinek az a’ harsogtatása, ’s az az antithesisi játék melly az első szakasz’ két utolsó sorában hallatja magát és a’ mit olly sokan csudálgatnak, ’s az a’ józanság melly az egész darabon elömlött , egészen franczia mód. A’ darab’ javalóji meg nem sejtették, hogy az, a’ kit ők az idegen ízlés’ kedvelése miatt vádolnak, nekik itt cselt vete, ’s megkapaták vele magokat.



veztetni ’stbb. De míg Heyne velem tart7 ’s míg fülem érzi mit kíván maga a’ természet, ’s míg vagynak a’ kiknek ízlések eggyez az én ízlésemmel: légyen szabad tennem a’ mit magam látok jónak, ’s Nyelvünk’ ’s Literatúránk’ gyarapodására szükségesnek.

bölcsen cselekvé a’ Természet, hogy e’ gyengeséget, ösztönűl a’ tettekre, megadta mindnyájunknak: de én annyira túl vagyok azon hogy azt keresném, ’s rettegnék bizonyos nemű bántásokat, hogy mind kettejét még ingerlem is; ’s azt kérdvén mindég önmagamtól, hogy a’ dolgok’ legigazságosabb ítélője, az Idő, a’ mostaninak kedvező ’s kárhoztató ítéletét igazlani fogja e vagy megigazítani, egyedűl barátim’ javalásokban keresem jutalmamat. Akár nyereségére volt életem a’ szeretett ügynek, akár kárára, ifjaink előadásomból látni ’s ismerni fogják az útat mellyet tevék, ’s okaimat mellyek vezérlettek, ’s érteni mit kövessenek vagy kerüljenek; ’s így mind a’ két esetben jól történt, hogy magam felől, ellenére annak a’ mit a’ világ Okosságnak nevez, és a’ mi, közelebbről tekintve, nem egyéb mint félelem és ravaszság, szólottam.

[83.] A’ szerény sem tompa vakmerőséggel sem ravaszkodva nem fitogtatja érdemecskéjit, ’s a’ ki magánál van, lát érdemet másokban is. De a’ dolog és a’ személy nem ritkán olly szorosan öszve vagynak szőve, hogy a’ dolog felől nem szólhatunk a’ nélkül, hogy a’ személy felől is ne legyen szó, mint a’ személy felől nem, hogy a’ dolog is ne említessék; ’s az illy esetekben a’ szerény is fog szólani, ha el nem hűlt az ügy eránt, ’s az a’ rettegés, hogy szava félre értethetik, több erővel nem hat rá, mint az ügy’ híveitől várni lehet. Én úgy hittem, hogy a’ kik tudják, mik történtek és a mik történnek, érzeni fogják, hogy itt magam felől szólanom, ’s okaimat, mellyek által magamat vezéreltetni engedtem, előadnom, kötelesség volt. A’ javalás, sőt az a’ füst is, a’ mit Hírnek hívnak, a’ Jókat is csiklandja, noha ezek igen jól tudják, hogy az mit ér; ’s 7

262

[84.] ’S melly útat fognak követni? mit kell leginkább tenniek, hogy általok a’ Nyelv közelébb vitessék nagy arányához, ’s nagy munkák’ készítésére alkalmatosabbá váljon? [85.] Feltévén mindég, hogy itt olly ifjak felől vagyon szó, a’ kik a’ Classicusokat tudós Olvasóhoz illőleg értik ’s ismerik, ’s ízléseket e’ szorgalom által a’ Szép’ mindenik nemének érzésére teljesen elkészítették; feltévén hogy ezek mind a’ Magyar, mind az Egyetemi Nyelv’ Grammaticáját tanúlták, ’s a’ Nyelv’ Írójit, a’ régieket és legujabbakat, egymással öszvehason lí-

Mihi hiatus auditu sunt intolerabiles: alios iis delectari video. Praef. ad Pindar. Gött ing. 1798. Vol. 1. pag. 16. De vannak némelly esetek, melly a’ Nyelv, az értelemre nézve, pihenést kíván, ’s az illy helyeken a’ hiatus nem hiba. Igy e’ sorában a’ Göthe’ Iphigeniajának: Ki a’ ti árnyatokba, ingó tetőji A’ sűrűlombos régi szent ligetnek… Igy elidált a’ Görög, szabadabban mint a’ Római; így elidálnak a’ francziák, Olaszok, ’s még a’ sok consonánsokkal küszködő Német is; mert úgy kívánta a’ természet.

263



De most nem tűnsz-fel nékem, jobb Remény! Fenn révemtől köd, szél, hab, messze szóra; Faggat, gyötör, remegtet minden óra, ’S küzdell keblemben minden érzemény.

tották: azt tanácslanám, hogy az idegen remekek’ legszorosbb és legszerencsésebb magyar fordításaikat igyekezzenek felűlmúlni, azon lévén teljes erejekkel, hogy dolgozásaikba az eredeti írásnak minél több szépségeit általhozhassák. ’S e’ gyakorlásaikat elébb az Ortholo gusok’ kívánsága szerint, azután úgy a’ hogy a’ Neologusok tartják jónak, kellene dolgozniok, hogy a’ kettő velek éreztethesse, mit kelljen mind az eggyikből mind a’ másikból kitörleniek, mit meghagyniok.

Ah jőj, ringassd-el e’ nagy kínokat! ’S Endymionként a’ szent rózsaberken, Hagyd, éljek boldog istenálmokat! ’S ha lelkem e’ varázskarból felserken, Mint kedvesét Chitóne’ lángjai, Lepjék orczámat hölgyem’ csókjai.

[86.] Ugyan-ezt kellene cselekedniek, a’ legszerencsésebb magyar dolgozásokkal is. Ohajtanám nevezetesen, ha valaki Literaturánknak eggyik legszebb virágát, a’ Reményhez írt Sonettet, azon móddal öntené versekbe, a’ mellyet az Orthologusok kedvellenek; hogy a’ külömbség a’ kettő köztt éreztesse, hasznot ád e a’ Neologia a’ Nyelvnek, vagy kárt. Az általam csudált és irígylett darab olly rövid, ’s az a’ Haszon, mellyet az illy dolgozás, ’s így osztván a’ két munka’ öszvehasonlítása ígér, olly nagy, hogy ezt bátorkodom itt magam önteni prózába, ha az által Olvasóimat mellékútra vezetem is a’ tárgytól.

[88.] A’ Szenvedő megszólítja a’ Reményt, ’s kéri, hogy mivel őtet a’ való (realitas) többé boldoggá nem teheti, boldogítsa ő az áltatás (illusio) által, ’s szenderítse Endymioni álomba. ’S majd ha felserken, mi kedves lesz neki olly szerencsésnek látni magát a’ többé nem hív leány’ varázskarjai köztt, mint a’ Látmuszi ifjú volt az Dianának csókjai alatt . [89.] A’ poetai míveket nem a’ természetesen folyó beszéd ’s a’ mintegy magától jött rím teszi poetai mívekké, hanem a’ mély érzés, a’ phantasia’ játékai, eggy Aestheticai Egészbe szőve, ’s tárgyához illő szép formába ’s ékes nyelvbe öntve. Már melly érzések! melly hév phantasia! melly nemesség gondolatban, érzésben, szólásban! melly szép Egész, mind magát az Egészt tekintve, mind a’ részeket, mellyek ugyan-annyi szép és tökéletes Egészek! ’S ez az olasz forma, melly szép

[87.] A’ reményhez. Szelíden, mint a’ szép Estt űnemény, Kecsekkel bájorczádon, mint Auróra, Mosolygasz rám, sötét sohajtozóra, ’S megenyhűl sorsom, a’ vad, a’ kemény.

264

265



forma ez! ’s a’ Magyarnak melly nehéz! ’S melly kényes, melly gyönyörű Nyelv! ’S tizennégy sorban mennyi dolog! – Imhol az általöntés.

[93.] „’S ha majd lelkem fel fog serkenni e’ varázsálom’ karjaiból, leljem úgy magamat a’ kedves leány’ karjai köztt, mint a’ felébredt Endymion lelé magát a’ Diánáéi köztt .”

[90.] „Remény, midőn te rám, ki itt elsötétedve (búba süllyedve) sohajtozom, olly szelíden mosolyogsz, mint az estvelgő ég’ színe, vagy mint Auróra, ha bájorczájin minden kecs elterjed: akkor az a’ bíztató mosoly megenyhíti sorsomat, azt a’ vadat! azt a’ keményt!”

[94.] A’ dal tele van Xenologismusokkal: sor 1. Milde, wie die schöne Abender scheinung. Sor 2. Mit Reisen auf deinen Zauberwangen. Sor 3. Merész elhagyása a’ HA Particulának; Lächelst du, az az, Wenn du lächelst. Sor 4. Egészen görögűl; az adjectivumot elszakasztva a substantivum mellől, ’s articulusával ennek utána vetve. Sor 5. Jobb Remény; mint melior Fortuna; jobbak’ reménye, jobbal bíztató Remény. Sor 6. Hohes Ufer. Sor 8. A’ küzd maga is tartós cselekedetet jegyez. De a’ Poeta nagyítja a’ nagyot is, midőn nagyítani kell, ’s neki a’ szokatlan szó azért is kedves, mert ez őtet elmozdítja a’ köz néptől. Sor 9. Altassd-el mint a’ nyájas anyácska csecsemőjét a’ rengetés által. Sor. 10. Mint az az E., a’ ki a’ rózsaberken alszik. Sor 11. Götter träume. Sor 12. Zauberarm. Sor 13. Chitone, Diana. Azért a’ szokatlan nevet, mert szokatlan, és [m]ivel az Olvasót új dologgal ismerteti-meg. Egyedűl a’ 7dik és 14dik sor marada tisztán azoknak, a’ kik az újtól irtóznak. – vide pag. 38.

[91.] „De most elhagyál! Mint a’ hab, a’ köd, a’ szél messzére kapja a’ magas révtől, mellyben bátorságban nyugvék, a’ sajkát: akként kapott-ki az én bátorságosnak képzelt nyugalmamból engemet lyánykám állhatatlansága, gondolatlansága, hívtelensége.” (Ez a’ kétt agú periodus egészen benne áll a’ hét szóból álló sorban). „Faggat gyötör, remegtet minden óra, ’s keblemnek minden érzései küzdel lésben vagynak. [92.] „Tűnj-fel ismét, jobb Remény, ’s altassdel e’ kínokat, a’ hogy dallásával a’ nyájas anya altatja-el síró kisdedét, ’s engedd, hogy olly istenálmokat” (istenné-tevőket, engem istenné-boldogítókat) „lássak alvásomban, a’ millyeket a’ boldog Endymion láta a’ szent rózsaberken.” (a’ Szerelem’ berkeiben).

266

[95.] Teremteni csak azoknak kellene, a’ kik a’ másolások által derekasan elkészítették magokat. Tudomány ’s teljes elkészűlések nélkül a’ Génie sem teremt szépet;

267



nagyot néha teremt; ’s a’ törvényt csak annak szabad általhágni, a’ ki annak szoros követésében magát eléggé gyakorlotta.

túra naponként több több barátokat kap ifjaink és öregeink, férjfiaink és asszonyaink köztt , ’s a’ ki az ő nagy Irójikat kedveli, nem maradhat veszteg. ’S midőn azt a’ külömbséget tekintjük, a’ melly e’ két Nemzet’ Írójit választja-el egymástól, az az óhajtás ragad-meg bennünket, hogy bár az Istenek nemzetünket és azt az áldott földet a’ hol ez lakik, a’ Francziák és Németek köztt hagyták volna elterülni, hogy ne csak az eggyiknek hanem a’ másiknak is szomszédjaik lehettünk volna, ’s a’ német erőt eggyesít hettük volna a’ franczia könnyűséggel.

[96.] ’S mit várhatunk az Orthologusok’ és Neologusok’ peréből a’ Nyelvre nézve? Mellyíke fog győzni? ’s fog e valaha haladni Literatúránk? [97.] Győzni eggyike sem fog; veszteni fog mind a’ két fél, ’s a’ pálmát a’ Syncretismus kapja-el, a’ mint illik, ’s igy hoszszas rezgéseink után rá akadunk azon Eggységre, mellyet némellyek hatalom és erőszak által akarnának felállítani, felejtvén, hogy a’ Magyar nem a’ XIV. Lajos’ és Richelieu’ Francziája, ’s a’ XIX. Század nem a’ Lajos’ és Richelieu’ századja. Éledve látja minden, hogy a’ Tudom. Gyüjtemény’ Intézőji a’ Vélekedések’ Szabadságát, nem Egyenlőségét, tevék Intézeteknek ingadozhatatlan talpkövévé, és hogy az Erdélyi Tudós Társaság’ Alkotóji is ugyan e’ lélektől lelkesítetnek. A’ hol ez uralkodik, ’s béklyókra verve tartja a’ kéjt és erőszakot, ott lehetetlen nem gyarapodni. Sed civitas, incredibile memoratu est, adepta libertate (sensa sua eloquendi) quantum brevi creverit; tanta cupido gloriae (actionum gloria dignarum) incesserat.

[99.] ’S melly időkre virradánk-fel valaha mi is! Könyvárosaink ’s Nyomtatóink, ’s ezek köztt a’ minden társait elhomályosító Trattner, igyekezeteinket segélik, a’ Tud. Gyüjtemény ’s Ujságíróink a’ Dolgozókat egymással ismeretségbe vetélkedésbe hozzák, ifjaink, már az iskolákban, olvassák a’ Nemzet’ Írójit, ’s tőlök lángot kapnak, Sopronyban még is áll az ő Magyar Társaságok. A’ Magyar Thalia és Melpomene a’ Haza két fő városában nem valamelly homályos szugban játsza többé játékait, hanem ott ragadja álmelkodásra a’ Hallgatókat, tanítványait ott csudáltatja, a’ hol őtet illeti a’ hely, ’s Kolozsváron, Székes Fejérvártt és Miskolczon templomaik kelnek. Keszthely Szent ligetet nevel, ’s hirdeti a’ Festetics’ bölcseségét’ hazafi ságát; Pest Horvát Istvánt hálás tisztelettel fogadja polgárjainak számába, ’s Döbrenteinek eggy barátja, de a’ Kormányszék’ javalásával emlékpénzt verete; kisded megtisztelte-

[98.] Ujaink úgy neveltetnek Iskoláinkban hogy a’ Görög és Római Irókat olvashassák, értsék; a’ Német és Franczia Litera-

268

269



tések ugyan: de nagy példára emlékeztetők. ’S a’ pénzetlen Nemzet, melly a’ Ludoviceára kevés napok alatt olly sok ezeret tölte-öszve, és a’ mellynek eggyik tagja (Marczibán) ötvenezeret teve a’ haza oltárára áldozatúl, nagy és fényes sokaságban gyűle-fel azon nemzeti innepre, mellyen Virág és Pethe az Ország’ Bírájának, az érdemek alatt megöregedett Nestor Ürményinek, kezéből vevék a’ brabeumot. Érzette tudniillik, hogy ott a’ Nemzet nem a’ két Dolgozót tiszteltemeg, hanem maga magát. Itt az idő, hogy mi, kik a’ Bellona’ mesterségeiben eleget ragyogánk, a’ Pallasz Athéne’ Mesterségeiben is ragyogjunk, ’s ránk lévén függesztve a’ Nemzet’ szemei, dicsőséggel fogjunk megfutni pályánkat mert bennünket minden Istenek szeretnek. Olly ifjakat látunk a sarampók előtt; a’ millyenek nem voltak első futásokkor azok, a’ kik már ragyognak. [100.] ’S kinek keble nem telik-el a’ legszentebb tisztelettel a’ Széchényi név’ hallására, a’ ki felejteti fájdalmunkat, hogy a’ mit a’ nagylelkű Király az egész Europa csudáltára adott volt Budának, a’ tűz és ellopások zsákmánya lett? Az ő neve mellett mindég tiszteletben fog maradni a’ Rádayé, Aponyié, Eszterházy Károly Egri ’s Batt hyányi Ignátz Erdélyi Püspöké, a’ Bruckenthálé, Teleki Sámuelé, Józsefé és Lászlóé, Viczayé, Brunszviké, Jankovich Miklósé, Fáy Jánosé, kik a’ hazának kincseket gyüjtöttek és hagynak. – ***

270

[101.] Ezek az én vélekedéseim a’ Nyelv’ és Literatúra’ mostani ’s jövendő állapotja felől. Örvendenék ha tévedéseimet azok a’ kik a’ dologhoz értenek, kimutatni akarnák; mert ha egyebet, mint a’ minek igazsága felől meggyőződve vagyok, nem mondottam is, a’ per saturam dolgozott Értekezésben könnyű volt hibáznom; ’s mások a’ magok állításaikat bővebben is erősebb okokkal is támogathatják. – [102.] A’ mi Nyelvünk, anya, leány ’s ismert rokon nélkül, úgy áll a’ több Nyelvek között , mint a’ Phoenix az ég’ madarainak számában; ’s e’ miatt , ’s azért is, hogy minden új Nyelvek köztt maga ez zengheti-el egész tisztaságában a’ Görög és a’ Római lant’ mennyei zengzeteit; valamint azért, hogy ez a’ Görög Nyelv’ bájait, a’ Rómainak méltóságát, az Olasznak hevét, a’ Francziának könnyűségét, Ángolnak és Németnek erejét igen nagy mértékben már most is utólérheti – méltó, hogy, ha bennünket a’ Halhatatlanok’ végzése valaha eggy idegen Győző’ járma alá hajtana is, azt ez a’ Győző, ha nem barbarus, védelembe végye, fenn-tartsa, virágzásra juttassa; ’s mi ezt a’ Nyelvet szeretni tartozánk, ha illy szép és a’ maga nemében eggyetlen nem volna is, mert a’ miénk. Vizsgáljuk, melly szerek által gyarapodhatik; elmélkedjünk, tanúljunk, ’s tekintsük mit csináltak mások, ’s mi használ nekünk. A’ maradék tanúja lesz tetteinknek; rettegjük ítéletét. Egyéb eránt Füredi Vida Úrral én is ezt

[102.] A’ mi Nyelvünk, anya, leány, ismert rokon nélkül, úgy áll a’ több Nyelvek köztt mint a’ Phoenix az ég’ madarainak számában, ’s e’ miatt , ’s azért is, hogy minden új Nyelvek köztt maga ez zengheti-el egész tisztaságában a’ Görög és Római lant’ mennyei zengzetét, valamint azért, hogy ez a’ Görög Nyelv’ bájait, a’ Rómainak méltóságát, az Olasznak és Spanyolnak hevét, a’ Francziának könnyűségét, az Angolnak és Németnek erejét igen nagy mértékben már most is utól érheti, ’s sokkal szerencsésebben érheti-utól, mint ezeknek akármellyíke a’ másikát, – méltó, hogy ha bennünket a’ Halhatatlanok’ végezése valaha eggy idegen Győzedelmesnek járma alá hajtana is, azt ez a’ Győzedelmes, ha nem barbarus, védelembe végye, fenn tartsa, virágzásra juttassa; ’s mi ezt a’ szép Nyelvet szeretni tartoznánk, ha illyen szép és a’ maga nemében eggyetlen nem volna is. Vizsgáljuk, melly szerek által gyarapodhatik; elmélkedjünk, tanuljunk, ’s tekintsük mit csináltak mások, ’s mi használhat nekünk.

271


mondom, ’s szájjal és szóvval: In necessariis unitas, in non necessariis libertas; ’s ezt vetem mellé: in dimicatione honesta arma. Széphalom, Aug. 15. d. 1819.

A’ maradék tanúja lesz tetteinknek; rettegjük ítéletét. Egyéberánt, minthogy ez a’ nagy munka ellenkezések nélkűl meg nem eshetik, Füredi Vida Urral én is ezt mondom, ’s szájjal és szívvel: In necessariis unitas, in non necessariis libertas, in dimicatione honesta arma. Széphalom, Novemb. 4d. 1819.

Kazinczy Ferencz.

Kazinczy Ferencz

AZ IDEGEN NYELVŰ SZÖVEGEK FORDÍTÁSA

A Függelék az Orthologus és Neologus a Tudományos Gyűjteményben megjelent változatát és az 1819. november 15-i dátumú autográf szövegvariáns olvasószövegeinek párhuzamos szövegkiadását tartalmazza. A nyomtatott változat nyomdahibáit jelöletlenül emendáltam. A szövegek párhuzamos közlésének alapjául leggyakrabban a bekezdéseket vettem alapul, de ettől néhány esetben logikus volt eltérni; így a szövegek jelen formájukban szövegmezőkre vannak tördelve. Ennek az a célja, hogy jól látható legyen akár első pillantásra is, hogy Kazinczy javításainak legnagyobb része pontosan ezeket a nagyobb egységeket érinti, és sokkal kisebb hányadban irányul a mikroszerkezet megváltoztatására. Vagyis a szövegmezők mindkét esetben ugyanazon sorrendben követik egymást a tanulmányokban. A törlések és betoldások rendszerint egy-egy teljes bekezdést érintenek. Ezek az eltérések azért könnyen nyomon követhetőek, mivel a törölt vagy hiányzó szövegmezők helyét a párhuzamos szövegekben üresen hagytuk. A szövegmezők sorszámozása a könnyebb hivatkozást segíti elő. A latin szövegek fordításáért Kiss Bélát illeti köszönet. A görög nyelvű szövegek átírása és magyarázata Keisz Ágoston munkáját dicséri, a szövegközlés elvei szintén az ő javaslata szerint kerültek meghatározásra. Kazinczy ebben az írásában a görög szövegek esetében – a levelezéséhez hasonlóan – szinte teljes egészében mellőzte az ékezetek és a hehezetek használatát. Ezt a hiányt, a további hibákkal együtt megőriztük, hiszen információkkal szolgálnak Kazinczy görögnyelv-használatáról. A görög szövegek jegyzetében először a görög szavak, mondatok, mondattöredékek helyes írásmódját közöljük, ezt követi a fordítás, amelyet néhány magyarázattal kiegészítve adunk, majd – ahol lehetséges – megjelöljük a textus forrását. A francia szövegek átírásának ellenőrzése és fordítása Keszeg Annának köszönhető. A szövegbéli idézetek feloldását végjegyzetben adjuk – amennyiben azokat Kazinczy nem fordította volna le a főszögben. Utóbbira is sok példát mutat az anyag. *

272

*

273

*


Quid velit et possit linguae CONCORDIA DISCORS. – „s ily ellentétek közt mégis hogy lehet összhang?” Horatius: Epistulák I. könyve, XII. 19. (Horatius 1989: 294.) der Setzer nehme am Ende des Namens Darü nicht zwey i, sondern ein Ü, und setze einen Apostroph dazu – „A betűszedő a Darü név végén nem két i-t vesz, hanem egy ü-t, és egy aposztrofot illeszt ehhez.” Qui mihi atque animo meo nullius umquam delicti gratiam fecissem, haud facile alterius lubidini malefacta condonabam. – „Mivelhogy magamnak és hajlamaimnak semmiféle gyöngeséget nem bocsátottam meg, mások hitvány szenvedélyeit és bűneit sem egykönnyen néztem el.” Sallustius: Catilina összeesküvése, 52. (Sallustius 1978: 45.) Jam pridem vera rerum vocabula amisimus. – „bizony már réges-régen elfelejtett ük a fogalmak valódi nevét”. Sallustius: Catilina összeesküvése, 52. A pontos idézet: „Iam pridem equidem nos vera vocabula rerum amisimus.” (Sallustius 1978: 46.) Quem vocet (invocet) divum… – „Hol van az isten, kit nyomorult hazánkért / ostromolnánk?” Horatius Ódák I. könyve, II. 25. (Horatius 1989: 10.) Iracunda Jovem ponere (deponere) fulmina – „sose távozik / rólunk már Jupiter nagydühü mennyköve.” Horatius: Ódák I. könyve, III. 40. (Horatius 1989: 13.) Non sumit nut ponit secures – helyesen: „Non sumit aut ponit secures.”, azaz „nem vesz s veszít állást, hatalmat” A pontos idézetben „securis” áll, de ez csak helyesírásbeli különbség, nincsen értelemképző hatása. Horatius: Ódák III. könyve, II. 19. (Horatius 1989: 85.) Itt Horatius igekötős igék helyett igekötő nélküli változatot használ, amelyek eredetileg mást jelentenek: hív, nevez – megszólít, megidéz; tesz – letesz

A Z IDEGEN N Y ELV Ű SZÖV EGEK FOR DÍTÁSA

noklattan, X. könyv, 1. IX. (Quintilianus 2009: 650.) Az „említettek” alatt Quintilianus az iambosz és az ókomédia „kevésbé szemérmes” szavait érti. Notre langue un peu seche et sans inversions Peut-elle subjuguer les autres nations? Nous avons la clartè, l’ agrément, la justesse; Mais ègalerons nous l’ Italie et la Grèce? Est-ce assez en effet d’une heureuse clarté, Et ne pèchons nous pas par l’ uniformité?” – A sorok Voltaire Episztola Horatiushoz című verséből származnak, helyesen az alábbiak szerint: „Notre langue, un peu sèche et sans inversions. / Peut-elle subjuguer les autres nations? / Nous avons la clarté, l’agrément, la justesse; / Mais égaleronsnous l’Italie et la Grèce? / Est-ce assez, en effet, d’une heureuse clarté, / Et ne péchons-nous pas par l’uniformité?” Baranyi Ferenc fordításában: „[…] hisz nyelvünk száraz és szórendileg nehéz, / lefőzni szebb szavú nemzeteket kevés, / cifrázó, pontos és szabatos is, ha érvel, / de adós a görög s a latin kellemével, / a világos beszéd erényünk legalább, / de mindig ott kisért az únt egyformaság.” (Voltaire 1994: 55.) Proprium sit Academiae judicium suum nullum interponere, ea probare, quae simillima veri videantur; conferre caussas, et quid in quamque sententiam dici possit, exprimere; nulla adhibita sua auctoritate judicium audientium relinquere integrum ac liberum. – „Minthogy pedig az jellemző az Academiára, hogy nem fejti ki a véleményét, és azt helyesli, ami a legvalószínűbbnek tűnik, szembesíti az érveket, és megállapítja, hogy melyik nézettel szemben mit lehet felhozni, nem hivatkozik a maga tekintélyére, és a hallgatóságnak teljesen szabad vélekedést enged meg.” A szöveghelynél „causas” áll „caussas” helyett, „expromere” „exprimere” helyett. Cicero: A jóslásról, II. könyv, LXXII. (150.) (Cicero 2001: 132.) pugilt – ’ökölvívó’ A pugnus (’ököl’) jelentéső szóból származik. Cicero (ad Famil. XI. 7.) – ebben a levélben nem található meg az az utalást, amelyet Kazinczy érint.

Omnia verba (etiam pessima) suo loco optima. Quintil. – „Minden szó (még a legrosszabbak is) a legkitűnőbb lehet a maga helyén.” A pontos idézet: „Omnia verba, exceptis de quibus dixi, sunt alicubi optima.” „Minden szó, leszámítva az említetteket, a legkitűnőbb lehet a maga helyén.” Quintilianus: Szó-

quales clarissimus auctor opusculi Mondolat provide congessit (Analyt. Gramm. I. 42. l.) – „amilyeneket a Mondolat című művecske igen híres szerzője gondosan összeszedett” ([Verseghy Ferenc] 1816: 42.)

274

275


Mihi semper potior visa est periculosa libertas quam quietum servitium. – „Fontosabbnak tartott am a veszélyes szabadságot a nyugalmas szolgaságnál.” Az idézet pontosan: „Mihi quamquam per hoc summum imperium satis quaesitum erat nomini maiorum, dignitati atque etiam praesidio, tamen non fuit consilium privatas opes facere, potiorque visa est periculosa libertas quieto servitio.” Sallustius: Korunk története, Lepidus consul beszéde a római néphez. 26. (Sallustius 1978: 152.) Marcus Aemilius Lepidus i. e. 78-ban consul, Sulla reformjait támadta, polgárháborút akart kirobbantani. Credite Pisones, etc. – „Higgyétek, Pisók” Horatius: Ars poetica, 6. sor (Horatius 1989: 328.) Horatius Ars poeticája levélformában íródott , címzett jei a Piso testvérek. Obstetrix – lat. bába. Sit fas, liceatque perire Poetae! – „Költőnek joga van, hogy meghaljon, ha akarja.” Az idézet pontos szövege: „Sit ius, liceatque perire poetis.” Horatius: Ars poetica, 466. (Horatius 1989: 342.) Autoj epoihse tina onomata ouk onta proteron – aÙtÕj ™po…hsš tina ÑnÒmata oÙk Ônta prÒteron. „Ő maga alkotott néhány olyan szót (nevet), amely korábban nem létezett .” Az onoma szó első jelentése ’név’, úgy tűnik, Kazinczy számára itt inkább ez a szójelentés volt a fontosabb. kai ta toiauta – kaˆ t¦ toiaàta. „És más effélék.” Senati, az imbecilla, a’ maxume, a’ labos, colos ’stbb., neki kedvesebb volt mint a’ szokott Senatus, imbecillis, maxime, labor, color. – Sallustius szívesen alkalmazta a mondat első felében levő, archaikusabb szóalakokat a saját korában elterjedteknél, amelyek itt a mondat második felében állnak. Romani scriptores omnem suam et doctrinae et eloquentiae laudem in hoc uno positam esse voluerunt, ut non male Graecos imitari viderentur; atque latinus sermo, quicquid umquam habuit elegantiae atque venustatis, id ex Graecis fontibus accersitum est.

276

A Z IDEGEN N Y ELV Ű SZÖV EGEK FOR DÍTÁSA

– „A római írók a műveltségüket és ékesszólásukat egyedül abban az esetben tartott ák dicséretre méltónak, ha jól utánozták a görögöket; és ami a latin nyelvben elegáns és csinos, az görög forrásból származik.” Az idézet helye ismeretlen. Szorsz, szorte, szòr; templum, tempio, támpl, tempel; falx, falcse, fó; ’s a’ matéria (mostani hangzása szerint, peón lábbal) ’s a’ materí (anapeszti lábal) – sors ’sors’-ot, templum ’templom’-ot, falx ’sarló’-t jelent. A peón olyan versláb, amelyben 3 rövid és egy hosszú magánhangzó van. A materia szóban a klasszikus latinságban az első magánhangzó volt a hosszú (vö. mater), Kazinczy korára ez megváltozott és az e-ből lett é. VOX DEI – „Isten hangja” Tout auteur, retenu par la crainte de ne pas plaire assez à son siecle, passe rarement aux siecles à venir. – A francia szöveg fordítása: „Azok az írók, akik túlságosan félnek attól, hogy nem fognak saját századuknak tetszeni, ritkán élnek tovább a következő századokban.” (Crébillon 1779: VII.) Das ist wahrhaft ig griechisch! mondá Herder, végére érvén az Ódának; und welche Sprache! welche Reinheit und Leichtigkeit! – A’ tanúlt Útazó még ezt mondja: Herder, Göthe, und andere, die mit dem Geiste der alten Griechen vertraut sind, haben auch ihre Sprache nach der griechischen gebildet, wodurch sie die reichste und die bequemste fűr den Dichter geworden ist. Darum haben auch weder Franzosen, noch Engländer so vortreffl iche Übersetzungen der Griechen. Homer ist bey ihnen Homer. – „Ez aztán csakugyan görög! mondá Herder, végére érvén az Ódának; és micsoda nyelv! micsoda tisztaság és könnyedség! – A’ tanúlt Útazó még ezt mondja: Herder, Göthe és mások, akik a régi görögök szellemét jól ismerik, nyelvüket is a görögök után képezték, amely által az a leggazdagabbá és a legkényelmesebbé vált a költők számára. Ezért nincs sem a franciáknak sem az angoloknak olyan kiváló görög fordításaik. Homérosz náluk Homérosz.” nom. propr. – nomen proprium, grammatikai szakszó, ’tulajdonnév’ Converti enim ex Att icis, duorum eloquentissimorum nobilissimas orationes inter se contrarias, Aeschinis, Demosthenisque; nec converti ut interpres, sed ut orator, sententiis iisdem et earum formis, tanquam figuris, verbis ad nostram consuetudinem

277


aptis: in quibus non verbum pro verbo necesse habui reddere, sed genus omnium verborum, vimque servavi; non enim ea <..> me adnumerare [!] lectori putavi oportere, sed tanquam appendere. De opt. genere Orator. Cap. V. – Cicero: De optimo genere oratorum, 5. caput. „Lefordított am ugyanis att ikaiból a két legékesebben szóló szónok leghíresebb és egymással vitatkozó beszédét, ti. Aiszkhinészét és Démoszthenészét; de nem úgy fordítottam, mint egy tolmács, hanem mint egy szónok, megtartva az értelmét, és annak az alakját, mintegy figuráját, a szavakat a mi nyelvszokásunkhoz alkalmazva: ebben nem tartott am szükségesnek szóról szóra visszaadni mindent, hanem megőriztem minden szónak a stílusát és erejét; hiszen nem leszámolnom kell a szavakat az olvasó elé, (mint a pénzérméket) hanem mintegy (az összegét) lemérni.” Az eredeti szöveghelyen a „genus” után „omne” áll és nem „omnium”, de a szövegnek így is van értelme. Mihi hiatus auditu sunt intolerabiles: alios iis delectari video. Praef. ad Pindar. Gött ing. 1798. Vol. 1. pag. 16. – „Nem tudom elviselni a hiátusok hallatát, másoknak azonban, úgy látom, tetszik a hiátus.” (Pindarosz 1798: 16.)

IRODALOM- ÉS RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK

ARCHÍVUMOK BAZ M Lt – Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár DREKK – Dunántúli Református Egyházkerület Könyvtárának Kézirattára DREL – Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára MNL – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára MTAKK – Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye OSZK Kt – Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára PFK – Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár PIM – Petőfi Irodalmi Múzeum

HIVATKOZOTT KÉZIRATOK JEGYZÉKE

vide pag. 38. – „lásd 38. o.” Sed civitas, incredibile memoratu est, adepta libertate (sensa sua eloquendi) quantum brevi creverit; tanta cupido gloriae (actionum gloria dignarum) incesserat. – „Az állam azonban, miután elnyerte a szabadságát, hihetetlenül rövid idő alatt megnövekedett – akkora dicsvágy szállt meg mindenkit!” Sallustius: Catilina, 7. (Sallustius 1978: 13.) A (sensa sua eloquendi – a saját gondolatainak kimondása) és az (actionum gloria dignarum – a dicsőségre méltó tettek) nem szerepel az eredeti szövegben. In necessariis unitas, in non necessariis libertas, in dimicatione honesta arma. – Az eredeti szólás Rupertus Meldenius nevéhez köthető és így hangzik: „In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas.” Az eredeti jelentés („A szükséges dolgokban egység, a nem szükségesekben szabadság, és mindenben szeretet.”) módosul Kazinczy változata szerint: „A szükséges dolgokban egység, a nem szükségesekben szabadság, a harcban tisztes fegyverek.”

278

BAZ M Lt, Kazinczy Ferenc levelezése más. 1808–1818. DREKK, O.390.o. DREKK, O.794. 581.6. DREL, I. 1. a. Egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek 1800–1822 DREL, I. 1. b. Egyházkerületi jegyzőkönyv 1806–1830 MNL, P91 5. cs. 53. MTAKK, K210/I. MTAKK, K601 MTAKK, K610 MTAKK, K620 MTAKK, K622 MTAKK, K630 MTAKK, K631 MTAKK, K633/I–VI. MTAKK, K638, I. MTAKK, K759 MTAKK, K760 MTAKK, K773 MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 27.

279


MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 28. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 32. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 33. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 35. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 37. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 39 MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 40. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 44. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 45. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 47. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 48. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 49. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 50. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 53. I. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 53. II. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 117. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 118. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 121. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 122. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 123. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 127. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 130. MTAKK, M. Ir. Lev. 4r. 145. MTAKK, M. Ir. Lev. 8r. 3. I. MTAKK, M. Ir. Lev. 8r. 3. II. MTAKK, M. Ir. RUI 2r. 2. I. MTAKK, M. Ir. RUI 2r. 44. II. MTAKK, M. Ir. RUI 4r. 15. MTAKK, M. Ir. RUI 4r. 260. MTAKK, M. Ir. RUI 4r. 84/VI. MTAKK, M. Nyelvt. 4r. 43. MTAKK, Ms 1346. MTAKK, RA L 942 65/1831. MTAKK, RA L 1860:880 MTAKK, Tört. 4r. 15. OSZK Kt, An. Lit. 2945. OSZK Kt, Fol. Hung. 3. OSZK Kt, Fol. Hung. 4. OSZK Kt, Fol. Hung. 1100.

IRODA LOM- ÉS RÖV IDÍTÉSJEGYZÉK

OSZK Kt, Oct. Hung. 50. OSZK Kt, Oct. Hung. 376. OSZK Kt, Oct. Hung. 1145. OSZK Kt, Oct. Hung. 1230. OSZK Kt, Oct. Hung. 3731. OSZK Kt, Quart. Hung. 12. OSZK Kt, Quart. Hung. 466. OSZK Kt, Quart. Hung. 3366. OSZK Kt, Levelestár, Kazinczy Ferenc levelei Nagy Gáborhoz. OSZK Kt, Levelestár, Kazinczy Ferenc Ruszek Józsefhez. PFK, 10a. E. 27/1. PIM, V. 4713/1350 PIM, V. 4789.

KÖNYVÉSZET A. 1818 – A.: Keresztyén Moralis kis Katechismus ’s a’ t. Irta Márton István Pápai Professor. Bécsben, Pichler Ant. betűivel. 1817. 100. l., Tudományos Gyűjtemény, 2.1 (1818. január), 78–86. Alszeghy 1915 – Alszeghy Zsolt: Csokonai és Hubay, EPhK, 39.2 (1915. február): 152–154. Ács 1982 – Ács Pál: A magyar nyelv két elmélete: az erazmista és a Balassi-követő, ItK, 86.4 (1982): 391–403. B. V. L. 1817 – B. V. L.: Idő Próféta, vagy Időváltozást Jövendölő Pókok. A’ Quatremer–Disjonval’ értelmei szerént unalmas várakozás közben írta, tulajdon költségén kiadta, Magyar Gazda sorsosinak készen ajánlja K. Sz. Pethe Ferentz. Pesten, 1816. – Tratt ner János Tamás’ Nyomtató szerivel. – 24. rétben – 60. old., Tudományos Gyűjtemény, 1.4 (1817. április): 104–107. Bajza 1828 – Bajza [József]: Az Epigramma’ theoriája, Tudományos Gyűjtemény, 12.7 (1828. július): 24–61.; 12.12 (1828. december): 3–43. Bajza 1906 – Bajza József: Kisfaludy Sándor és a nyelvújítás, Budapest: Athaeneum, 1906. Bajza 2004 – Bajza József: Az epigramma theoriája, in: uő: Szó és tett jellemzik az embert (kiad. Kerényi Ferenc), Kolozsvár: Kriterion (Téka), 2004, 55–56. Balassa 1898 – Mondolat – két hasonmással (Dicshalom, 1813) (kiad. Balassa József), Budapest: Franklin-Társulat (Régi Magyar Könyvtár 10.), 1898. Balassa 1900 – Balassa József: A Tövisek és virágok forrásai, EPhK, 24.1 (1900): 9–12.

280

281



Balassa 1902 – Balassa József: Bevezetés, in: Tövisek és virágok Széphalom 1811. A Tövisek és virágok egykorú birálataival (kiad. Balassa József), Budapest: FranklinTársulat, (Régi magyar könyvtár 20.), 1902, 1–18. Balassa 1904 – Kazinczy és a nyelvújítás. Szemelvények prózai műveiből (kiad. Balassa József), Pozsony–Budapest: Stampfel Károly (Segédkönyvek a magyar nyelv és irodalom tanításához 14.), 1904. Balassa 1941 – Balassa József: A Magyar Nyelvőr története 1872–1940, Budapest: Országos Néptanulmányi Egyesület, 1941. Balázs 2009 – A nyelvújítás jelvilága: Tanulmányok Kazinczy és a nyelvújítás máig tartó hatásairól (szerk. Balázs Géza), Budapest: Magyar Szemiotikai Társaság, 2009. Balogh 2007 – Balogh Piroska: Ars scientiae. Közelítések Schedius Lajos János tudományos pályájának dokumentumaihoz, Debrecen: Kossuth Egyetemi (Csokonai Könyvtár 38.), 2007. Batsányi 1821 – Batsányi János: A’ Magyar Tudósokhoz – I. Faludy Ferentz’ ’s több más Magyar Költők’ Munkájinak Kiadásáról. II. A’ Nemzeti Nyelvről ’s Poézisről, és a’ Mái Nyelvrontók’ törekedésiről, Pest: Tratt ner János Tamás betűjivel ’s költségével, 1821. Batsányi 1961 – Batsányi János összes művei III. Prózai művek. Második kötet (s. a. r. Keresztury Dezső – Tarnai Andor), Budapest: Akadémiai, 1961. Becske 1909 – Becske Bálint: A széphalmi Kazinczy-mausoleumban. Kazinczy Ferencz unokájától, Becskeházi Becske Bálinttól összegyűjtött emléktárgyak jegyzéke, Akadémiai Értesítő, 20.10 (1909. október 15.): 567–580. Benkő 1989 – Benkő Loránd: Elméleti törekvések a felvilágosodás korának magyar nyelvtudományában, in: A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében. Die Ungarische Sprache und Kultur im Donauraum (szerk. Moritz Csáky – Horst Haselsteiner – Klaniczay Tibor – Rédei Károly), Budapest–Wien: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, 1989, 383–393. Beregszászi 1815 – Beregszászi Nagy Pál: Dissertatio Philologia de Vocabulorum derivatione ac formatione in Lingua Magyarica, Pest: Tratt ner János Mátyás, 1815. Beregszászi [1820] – Beregszászi Nagy Pál: A’ Tudományos Gyűjteményből kihagyatott két darab értekezés. I.) Penna-háború, nemzeti nyelvünk’ dolgábann, II.) A’ pataki collégiumról tett tudósítás’ megvisgálása. A’ Tudós Közönség’ ítéletére botsáttatik, k. n., Nem-Pesten [Sárospatakon], d. n. [1820.] Bessenyei 1983 – Bessenyei György összes művei. A Holmi (s. a. r. Bíró Ferenc), Budapest: Akadémiai, 1983. Bíró 2004 – Bíró Ferenc: A kialakulás ideje (A fiatal Kazinczy és a nyelvkérdés), ItK, 108.4 (2004) 423–456. Bíró 2010 – Bíró Ferenc: A legnagyobb pennaháború. Kazinczy Ferenc és a nyelvkérdés, Budapest: Argumentum, 2010.

Bitskey 1970 – Bitskey István: Kazinczy Gábor levelezése, ItK, 74.2 (1970): 228–244. Bitnitz 1827 – Bitnitz Lajos: A magyar nyelvbeli előadás’ tudománya, Pest: Petrózai Tratt ner Mátyás’ betűjivel, 1827. Bodrogi 2010 – Bodrogi Ferenc Máté: A nevetés kritikai gesztusának egyik lehetséges forrása Kazinczynál, Széphalom Évkönyv, 20 (2010): 61–71. Bojtár 2008 – Bojtár Endre: „Hazát és népet álmodánk”. A felvilágosodás és a romantika a közép- és kelet-európai irodalmakban, Budapest: Typotex, 2008. Bornstein 2011 – George Bornstein: Hogyan olvassuk a könyvoldalt? (ford. Vincze Máté), in: Déri–Kelemen–Krupp 2011: 81–117. Busa 1981 – V. Busa Margit: Kazinczy Ferenc bibliográfia, Miskolc: II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár – Hermann Ottó Múzeum, 1981. Busa 1994 – Kazinczy Ferenc bibliográfia 2. 1980–1990 (összeáll. Busa Margit), Sátoraljaújhely: Kazinczy Ferenc Társaság, 1994. Busa 2001 – V. Busa Margit: Kazinczy Ferenc prózai kéziratainak bibliográfiája, Sátoraljaújhely: Kazinczy Ferenc Társaság, 2001. Cerquiglini 2011 – Bernard Cerquiglini: A variáns dicsérete (ford. Keszeg Anna), in: Déri–Kelemen–Krupp 2011: 219–297. Crébillon 1779 – Collection complette des oeuvres de M. de Crébillon le fils, I, A’ Londres: k. n., 17793. Cicero 2001 – Marcus Tullius Cicero, A jóslásról (ford., jegyz., utószó Hoffmann Zsuzsanna), Szeged: Belvedere Meridionale, 2001. Czifra 2008a – Czifra Mariann: „Fejedelmek védelmezték" Kazinczy önimázsformáló mechanizmusai egy protestáns katekizmus recenziós vitájának fényében, ItK, 112.4 (2008): 447–476. Czifra 2008b – Czifra Mariann: Kazinczy-levelezéskötetek a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában, in: Prima Manus. Tanulmányok a felvilágosodás korának magyar irodalmából (szerk. Keszeg Anna – Vaderna Gábor) Budapest: Ráció, 2008, 13–35. Czifra 2008c – Czifra Mariann: Glottomachia – szembetűnő részletek a Kazinczylevelezés kéziratos hagyatékában, in: Mozgásban. Irodalomtudományi PhD-konferencia elméleti irányvonalakról, kihívásokról és lehetőségekről (szerk. Bodrogi Ferenc Máté – Miklós Eszter Gerda), Debrecen: Kossuth Egyetemi (Studia Litteraria XLVI.), 2008, 68–77. Czifra 2009 – Leleplezett mellszobor. Nyomozások Kazinczy birtokán (szerk. Czifra Mariann), Budapest: Gondolat, 2009. Czifra 2011a – Czifra Mariann: A „nyelvújítási harc” korlátai. Egy kognitív metafora értelemképző szerepe a nyelvújítás narratívájában, It, 92.3 (2011): 321– 340.

282

283



Czifra 2011b – Czifra Mariann: A kéziratok Tejútrendszere – foliális olvasás a Kazinczy-hagyatékban, Korall, 43.4 (2011): 5–29. Czifra 2012a – Czifra Mariann: Ereklyegyűjtők a fronton, A Vörös Postakocsi, 6 (2012. szeptember 14.), Internet: Czifra 2012b – Czifra Mariann: Gyulay Karolina Kazinczy Ferenchez írt levele 1827-ből, Lymbus, 9 (2012): 308–383. Czifra 2012c – Czifra Mariann: A légy mint történelmi tapasztalat, A Vörös Postakocsi, 6 (2012. május 9.), Internet: [Czinke] 1810 – [Czinke Ferenc:] Papagénó bodzafurulya egy hevenyjében penderitett szatira vitézi versekben, felelet gyanánt a’ rhytmusok vagy is cadentziás versek a’ minapi védelmezőjének, Új Holmi, 1 (1810): 7–23. Császár 1903 – Császár Elemér: Verseghy Ferencz élete és művei, Budapest: MTA Irodalomtörténeti Bizott sága, 1903. Császár 1910 – Császár Elemér: Kisfaludy Sándor, Budapest: Franklin-Társulat, 1910. Csetri 1987–1988 – Csetri Lajos: Kölcsey Csokonai-bírálata és Döbrentei, ItK, 91–92.3 (1987–1988): 271–284. Csetri 1990 – Csetri Lajos: Egység vagy különbözőség? Nyelv- és irodalomszemlélet a magyar irodalmi nyelvújítás korszakában, Budapest: Akadémiai (Irodalomtudomány és kritika), 1990. Csikós 1985 – Csikós Ella: Hegel magyarul, Magyar Filozófiai Szemle, 29.5–6 (1985): 936–945. Csűrös 1912 – Csűrös Ferenc: Mándi Márton István pöre, ItK, 22.1 (1912): 11–38; 22.2 (1912): 175–199. Dayka 1792a – Versek F. I. Ferentz Magyar Királynak koronáztatására. Irá Új-hellyi Dayka Gábor a’ Magyar Nyelvnek, és Szép mesterségeknek, Közönséges, Rendszerént való, Királyi Professora, Lőcse: Podhoránszky Mihály, 1792. Dayka 1792b – Versek Tekéntetes Nemes Nemzetes Lomnitzai Horváth Kissevits Maria Aszszonynak Tekéntetes Nemes Nemzetes Bárdosy János Úrnak a’ Lőtsei Gymnasium’ Directorának néhai kedves életet párjának VIII. Még életben lévő Gyermekeknek Szerelmes Annyának halálára Irtta Új-hellyi Dayka Gábor, Lötse: Podhoránszky, 1792. Dávidházi 1989 – Dávidházi Péter: A hatalom szétosztása, Helikon, 35.3–4 (1989): 328–343. Dávidházi 2004 – Dávidházi Péter, Egy nemzeti tudomány születése. Toldy Ferenc és a magyar irodalomtörténet, Budapest: Akadémiai–Universitas (Irodalomtudomány és kritika), 2004.

Debreczeni–Gönczy 2005 – Et in Arcadia ego. A klasszikus magyar irodalmi örökség feltárása és értelmezése (szerk. Debreczeni Att ila – Gönczy Monika), Debrecen: Kossuth Egyetemi (Csokonai Könyvtár 36.), 2005. Debreczeni–Gönczy 2010 – Ragyogni és munkálni. Kultúratudományi tanulmányok Kazinczy Ferencről (szerk. Debreczeni Att ila – Gönczy Monika), Debrecen: Debreceni Egyetemi, 2010. Debreczeni 2009a – Debreczeni Att ila: Kazinczy Ferenc műveinek kiadása elé, in: Kazinczy 2009c: 9–15. Debreczeni 2009b – Debreczeni Att ila: Tudós hazafiak és érzékeny emberek. Integráció és elkülönülés a XVIII. század végének magyar irodalmában, Budapest: Universitas, 2009. Debreczeni 2012 – Debreczeni Att ila: Csokonai költői életművének kronológiai rendje, Budapest–Debrecen: Akadémiai–Debreceni Egyetemi, 2012. Déri–Kelemen–Krupp 2011 – Metafilológia 1. Szöveg – Variáns – Kommentár (szerk. Déri Balázs – Kelemen Pál – Krupp József) Budapest: Ráció (Filológia 2.), 2011. Dési Nagy 1803 – Dési Nagy Sándor: A szerelem gyötrelmei, Pesten: N. Kiss István Könyvárosnál, 1803. Dessewffy József 1860–1864 – Gróf Dessewff y József bizodalmas levelezése Kazinczy Ferenczczel 1793–1831. Első kötet–Harmadi kötet (kiad. Kazinczy Gábor), Pest: Heckenast Gusztáv (Gróf Dessewff y József irodalmi hagyományai 1–3.), 1860–1864. Dessewffy 1888 – Gróf Dessewff y József levelei. 1812–1843 (s. a. r., jegyz. Ferenczy József), Budapest: Méhner Vilmos, 1888. Devescovi 2000 – Devescovi Balázs: A mítosz és Fanni. A Kármán József körüli legendák és a Fanni hagyományait környező mítosz(ok) elemzése, Budapest–Szeged: Osiris–Pompeji (deKON-KÖNYVek), 2000. Doncsecz 2009 – Doncsecz Etelka: „…de patvar horjon el benneteket! A’ Kazintzi levele belé tsuszott” Egy engedély nélkül közzétett magánlevél visszhangja, Sic Itur ad Astra, 61 (2009): 119–138. Döbrentei–Kölcsey 1827 – Döbrentei Gábor és Kölcsey Ferencz leveleikből, Élet és Literatura, 2.7 (1827): 87–134. Dümmerth 1957 – Dümmerth Dezső: Schwartner Márton és a nyelvi gondolat, It, 45.2 (1957): 215–223. Egyed 2003 – Egyed Péter: Az ismeretlen: Sipos Pál, in: Iskolafilozófia Magyarországon a XVI–XIX. században (szerk. Mészáros András), Pozsony: Kalligram, 2003, 135–145. EPhK – Egyetemes Philologiai Közlöny Ertsei 1813 – Ertsei Dániel: Philosophia Első darab. Lélek munkái tudománnya, (Psychologia empirica), Debrecen: Csáthy György, 1813.

284

285



Ertsei 1817 – Ertsei Dániel: Philosphia Második darab. Ontologia, metaphysica és erkőltsi-philosophia, Debreczen: Csáthy György, 1817. Fallenbüchl 1987–1994 – Fallenbüchl Zoltán: A hivatalnokság története 1790– 1815. Adattár 2. Magyar Király Helytartótanács, h. n. [Budapest]: OSZK, 1987–1994. Faludi 1985 – Faludi Ferenc: Fortuna szekerén okosan ülj. Versek. Téli éjtszakák (kiad. Vargha Balázs), Békéscsaba: Szépirodalmi, 1985. [Fazekas] 1815 – [Fazekas Mihály]: Lúdas Matyi egy Eredeti Magyar Rege Négy Levonásban, h. n.: k. n., 1815. Fehér M. 2009 – Fehér M. István: Szövegkritika, kiadástörténet, interpretáció. A történeti-kritikai és az életműkiadások fi lológiai-hermeneutikai problémái, in: Filológia – Interpretáció – Médiatörténet (szerk. Kelemen Pál – Kulcsár-Szabó Zoltán – Simon Att ila – Tverdota György), Budapest: Ráció (Filológia 1.), 2009, 56–151. [Fejér] 1817a – Y [Fejér György]: A’ Nemzeti Culturáról közönségesen, ’s a’ Magyar Nemzet’ Culturájáról különösen, Tudományos Gyűjtemény, 1.1 (1817. január): 13–42. [Fejér] 1817b – Y [Fejér György]: A’ Nemzeti Culturáról közönségesen (Folytatás), Tudományos Gyűjtemény, 1.2 (1817. február): 3–27. [Fejér] 1817c – Y [Fejér György]: A’ Magyar Nemzet Culturájáról különösen, Tudományos Gyűjtemény, 1.3 (1817. március): 3–44. Fenyő 1961 – Fenyő István: Kisfaludy Sándor, Budapest: Akadémiai (Irodalomtörténet Könyvtár 6.), 1961. Folnesics 1817 – Folnesics [Lajos]: Észrevételek a’ Pestalozzismus ellen, Tudományos Gyűjtemény, 1.1 (1817. január): 83–100. Fried 1986 – Fried István: A „Fogságom Naplója” regénye, ItK, 110.6 (1986): 683–694. Fried 2009 – Fried István: „Aki napjait a szépnek szentelé…”. Fejezetek Kazinczy Ferenc pályaképéből és utókora emlékezetébő1, Sátoraljaújhely–Szeged: Kazinczy Ferenc Társaság, 2009. Folnesics 1817 – Folnesics Lajos: Kant, Fichte, Schelling és Pestalozzi, Tudományos Gyűjtemény, 1.5 (1817. május): 44–90. Füredi 1818 – Füredi Vida: A’ Recensiókról, Tudományos Gyűjtemény, 2.6 (1818. június): 3–32. Gálos Magda 1933 – Juranits László levelei Batsányi Jánoshoz (kiad. Gálos Magda), ItK, 43.1 (1933): 317–332. Gálos Rezső 1935 – Gálos Rezső: Egy esztendő Verseghy Ferenc életéből. 1811–12. Kiadatlan levelei, in: Győr szab. Kir. Város négyfolyamú női felső kereskedelmi iskolájának 20. évi értesítője az 1934/35. iskolai évről, Győr: Győri Hírlap, 1935. Gerecze 1881 – Gerecze Péter: Kazinczy Ferenc vallási és bölcselmi nézetei, Pécs: Ramazetter K. könyvnyomdája, 1881. Gergely 2005 – Magyarország története a 19. században (szerk. Gergely András), Budapest: Osiris, 2005.

Gergye 1993 – Gergye László: Kazinczy Ferenc kéziratos hagyatéka, Budapest: MTA (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának Katalógusai 21.), 1993. Gergye 1995 – Gergye László: Kazinczy költészetesztétikája (A Tövisek és Virágokról), ItK, 99.2 (1995): 145–162. Greetham 1993 – Evan C. Greetham: Editorial and Critical Theory. From Modernism to postmodernism, in: Palimpsest. Editorial Theory in the Humanities (ed. George Bornstein – Ralph G. Williams), Michigan: University of Michigan Press, 1993, 9–28. Gulyás 1978 – Gulyás Pál: Magyar írói álnév lexikon, Budapest: Akadémiai, 1978. Harsányi 1917 – Harsányi István: A Kazinczy F. ellen irt gúnyirat szerzője, It, 6 (1917): 501–504. Hász-Fehér 1999 – Hász-Fehér Katalin, „Kinek vagyon jussa…” A felvilágosodás kori folyóirat-kritika etikai kérdései, Híd (Újvidék), 62.11 (1999. november): 801– 814. Hász-Fehér 2000 – Hász-Fehér Katalin: Elkülönülő és közösségi irodalmi programok a 19. század első felében. (Fáy András irodalomtörténeti helye), Debrecen: Kossuth Egyetemi (Csokonai Könyvtár 21.), 2000. Hennyey 1926 – Hennyey Vilmos, A magyar posta története, Budapest: Wodianer F. és fiai, 1926. Horkay 1974 – Horkay László: Kant első magyar követői, in: Irodalom és felvilágosodás (szerk. Szauder József – Tarnai Andor), Budapest: Akadémiai, 1974, 201–228. Horvát [1815] – Horvát István, Nagy Lajos, és Hunyadi Mátyás híres magyar királyoknak védelmeztetések a’ nemzeti nyelv ügyében. Tekintetes, tudós Schwartner Márton úr vádjai, és költeményei ellen, [Pest: Tratt ner János Tamás, 1815]. [Horvát] 1817 – [Horvát István:] A’ Kézírások’ vagy régi Írott-könyvek’ hajdani állapott jának Rövid Históriája, Tudományos Gyűjtemény, 1.1 (1817. január): 61–71. Horváth József Elek 1819 – Horváth József Elek: A’ Nemzeti Csínosodásról, Tudományos Gyűjtemény, 3.12 (1819. december): 41–64. Horváth János 1936 – Horváth János: Kisfaludy Sándor, Budapest: Kókai Lajos kiadása, 1936. Horváth János 1956 – Horváth János: A nyelvi törekvések irodalmi kitisztulása. Kazinczy Ferenc, in: uő: Tanulmányok, Budapest: Akadémiai, 1956, 119–136. Horváth Konstantin 1937 – Horváth Konstantin: Az „Egyházi Értekezések és Tudósítások” (az első magyar kat. teol. folyóírat) története 1820–1824. Verseghy Ferenc és Horváth János levelezése 1819 – 1822, Veszprém: Egyházmegyei Könyvnyomda, 1937. Hubay 1810 – Hubay Miklós költeményes munkái, Pest: Tratt ner Mátyás, 1810. Imre 1873 – Imre Sándor: A magyar nyelvújítás óta divatba jött idegen és hibás szólások bírálata, tekintettel az újítás helyes módjaira, Budapest: Eggenberger-féle Akad. Könyvkereskedés (Hoff mann és Molnár), 1873.

286

287



It – Irodalomtörténet ItK – Irodalomtörténeti Közlemények Iványi 1918 – Iványi Béla: Irodalomtörténeti levelek a gróf Teleki-család Gyömrői Levéltárából, ItK, 28.1 (1918): 95–117. Jakab 1881 – Jakab Elek: Kazinczy Gábor irodalmi hatásáról, in: Értekezések a társadalmi tudományok köréből VI. (szerk. Pesthy Frigyes), Budapest: MTA, 1881. Jakab 1891 – Jakab Elek: Jelentés a M. Tud. Akadémiai Kézirattár bevégzett rendezéséről, Magyar Könyvszemle, 16.3–4 (1891): 315–322. Jankovich 1817 – Jankowich [Miklós]: Magyar Nyelven jegyzett Történeteinkről, Tudományos Gyűjtemény, 1.1 (1817. január): 42–57. Joannovics 1891 – Joannovics György: A végtelen kérdés, Magyar Nyelvőr, 20.2 (1891. február 15.):, 49–56. [Kazinczy] 1786 – [Kazinczy Ferenc: Elsősorban Baróti Szabó Dávid költészetéről], Magyar Hirmondó, 7.84 (1786. mindszent havának 25 napján szeredán): 701–704. [Kazinczy] 1809a – [Kazinczy Ferenc]: Magyar Aglája, avvagy Kellemetesen múlató nyájaskodások külömbfele versnemekben. (Das ist, wörtlich übersetzt: Ungerische Aglaja, oder anmuthig unterhaltende Liebkosungen in verschiedenen Versarten.) Ofen, mit Schriften der königl. ungerischen Universität für den Buchhändler Joseph Eggenberger in Pesth. 1806 in 8. S. 251. Ladenpreis 1 fl . 15 kr., Annalen der Literatur und Kunst in dem Oesterreichischen Kaiserthume, 1809. jún., 262–264. [Kazinczy] 1809b – [Kazinczy Ferenc:] Kisfaludy Sándor: Himfy’ Szerelmei. A’ kesergő szerelem, Pest, 1807. 306. p., Annalen der Literatur und Kunst in dem Oesterreichischen Kaiserthumes, 1809, II, 127–136; 1810, I, 233–236; III, 413–415. [Kazinczy] 1811a – [Kazinczy Ferenc]: Béts (Bécs), Doll Antal’ Költségével: Virgilius’ Énéisse (Aeneise). Fordította Baróti Szabó Dávid. Első Kötet. I–V. Ének. 1810., Annalen der Literatur und Kunst in dem Oesterreichischen Kaiserthume, 1811. jún., 304–317. [Kazinczy Ferenc] 1811b – [Kazinczy Ferenc]: Ofen, mit Schriften der königl. ungarischen Universität: Poémák. Irta Virág Benedek, néhai Kir. Professzor. (D. i. Gedichte. Von Benedict Virág, gewesenem königl. Professor.) 1911. 80. S. 8., Annalen der Literatur und Kunst in dem Oesterreichischen Kaiserthume, 1811. szept., 322–326. [Kazinczy] 1811c – [Kazinczy Ferenc:] Tövisek és Virágok, Széphalom–Sárospatak: Nádaskay András, 1811. [Kazinczy] 1812 – [Kazinczy Ferenc]: Sopronyban, Szíesz’ Maradéki’ betűjivel: Horátzius’ Levelei Wielandnak magyarázó jegyzéseivel. Fordította Kis János. Első Kötet., Annalen der Literatur und Kunst in dem Oesterreichischen Kaiserthume, 1812. máj., 187–196.

Kazinczy 1813 – Kazintzy Ferentz, Dayka élete, in: Újhelyi Dayka Gábor’ versei. Öszveszedte ’s kiadta barátja Kazintzy Ferentz. Pesten: Tratt ner Mátyásnál, 1813, III–XLVIII. Kazinczy 1814a – Kazinczy Ferenc: Kisfaludy Sándor, Himfy szerelmei. Buda. 1807. I. köt. XXIC, 36 p. 2. köt. 299 p., Erdélyi Muzéum, 1.1 (1814): 72–89. Kazinczy 1814b – Kazinczy Ferenc, Báróczy Sándor’ élete, in: Báróczynak Minden Munkáji, újrakiadta Kazinczy Ferenc. Nyolczadik kötet. Pesten: Tratt ner János Tamásnál, 1814, 1–35. Kazinczy 1817 – Kazinczy Ferenc: Dissertatio Philologia de Vocabulorum derivatione ac formatione in Lingua Magyarice. Scripsit Beregszászi Nagy Pál és Sipos József: Ó és Ujj Magyar, vagy: rövid értekezés miképen kelljen az Ó-magyarsággal az Ujjat egyesíteni, Tudományos Gyűjtemény, 1.12 (1817. december): 87–105. Kazinczy 1818a – Prof. Tiszt. Márton István úrnak Ker. Morális katekhismus nevű munkájára írtt recensiók az azokra tett feleletekkel egybekötve, Bétsben: a Magyar Kurír kiadójának költségén, Pichler Antalnál, 1818. Kazinczy 1818b – G. H. I. [Kazinczy Ferenc]: Sáros-Patak hajdan Szabad-Királyi, sokszor Királynéi, most Mező-városnak Történetei, Tudományos Gyűjtemény, 2.5 (1818. május): 3–29. Kazinczy 1819a – Kazinczy’ Antikritikája. Tud. Gy. IV. Köt. 95–115 lap, Tudományos Gyűjtemény, 3.4 (1819. április): 120–126. Kazinczy 1819b – Kazinczy Ferenc: Orthologus és Neologus; nálunk és más Nemzeteknél, Tudományos Gyűjtemény, 3.11 (1819. december): 1–27. Kazinczy 1825a – Kazinczy Ferenc: A’ Nyelv’, az Írás’ feltalálása ; a’ Magyar Nyelv’ Bölcsője, ’s legrégibb Maradványaink, Felső Magyar Országi Minerva, 1.1 (1825. január): 5–14. Kazinczy 1825b – Kazinczy Ferenc: Wieland Adelung ellen: Mi a Tiszta Németség? (Wielands Werke. Supptem. VI Band.) – Tűkörül azoknak, kik nyelvrontást emlegetnek, ’s ezt kérdezgetik: Mi a’ Tiszta Magyarság? – ’s intésül a’ szere felett merészeknek, Felső Magyar Országi Minerva, 1.3 (1825. július): 268–286. Kazinczy 1826 – Kazinczy Ferenc: [Részlet az Orthologus és Neologus; nálunk és más nemzeteknél című szöveg kései variánsából „el kell, úgy hiszem azt, mondanom, melly okok által indítatám…” kezdettel], Élet és Literatura, 1 (1826): 257–260. Kazinczy 1831 – Kazinczy Ferenc Utja Pannonhalmára, Esztergomra, Váczra, Pest: Landerer, 1831. Kazinczy 1836 – Kazinczy Ferencz’ Eredeti poetai munkái, a’ M. T. T. megbízásából összeszedék Bajza [József] és Schedel [Ferenc], Budán: a Magyar Kir. Egyetem’ betűivel (Kazinczy Ferencz’ Eredeti munkái I), 1836.

288

289



Kazinczy 1839 – Kazinczy Ferencz’ Utazások, a’ M. T. T. megbízásából összeszedék Bajza [József] és Schedel [Ferenc], Budán: a Magyar Kir. Egyetem’ betűivel (Kazinczy Ferencz’ Eredeti munkái II.), 1839. Kazinczy 1842 – Kazinczy Ferencz’ Levelei Kis Jánoshoz I–II, összeszedék Bajza József és Schedel Ferencz, Budán: a’ Magy. Kir. Egyetem’ betűivel (Kazinczy Ferencz’ Eredeti munkái, Második osztály), 1842. Kazinczy 1845 – Kazinczy Ferencz’ Levelei Szentgyörgyi Józsefhez, Ifj. Szilágyi Sámuelhez, Csokonaihoz és Ercseihez, összeszedék Bajza [József] és Schedel [Ferenc], Pest: Kilián György’ tulajdona (Kazinczy Ferencz’ Eredeti munkái, Második osztály III.), 1845. Kazinczy 1960 – Kazinczy Ferenc válogatott művei II. (s. a. r. Szauder Józsefné, vál., jegyz. Szauder József), Budapest: Szépirodalmi, 1960. Kazinczy 1979 – Kazinczy Ferenc: Versek, műfordítások, széppróza, tanulmányok (kiad. Szauder Mária), Budapest: Szépirodalmi (Magyar Remekírók), 1979. Kazinczy Ferenc 1991 – Kazinczy Ferenc: Biblia Kazinczy Ferencz szavaival (s. a. r. Busa Margit), Budapest: Cserépfalvi, 1991. Kazinczy 1998 – Kazinczy Ferenc: Kazinczy Ferenc összes költeményei (s. a. r. Gergye László), Budapest: Balassi (Régi Magyar Költők Tára. XVIII. század II.), 1998. Kazinczy 2009a – Kazinczy Ferenc: Fordítások Bessenyeitől Pyrkerig. Önállóan megjelent fordításkötetek (s. a. r. Bodrogi Ferenc Máté – Borbély Szilárd), Debrecen: Debreceni Egyetemi (Kazinczy Ferenc Művei), 2009. Kazinczy 2009b – Kazinczy Ferenc: Külföldi Játszószín (s. a. r. Czibula Katalin – Demeter Júlia), Debrecen: Debreceni Egyetemi (Kazinczy Ferenc Művei), 2009. Kazinczy 2009c – Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete (s. a. r. Orbán László), Debrecen: Debreceni Egyetemi (Kazinczy Ferenc Művei), 2009. Kazinczy 2011a – Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója (s. a. r. Szilágyi Márton), Debrecen: Debreceni Egyetemi (Kazinczy Ferenc Művei), 2011. Kazinczy 2011b – Kazinczy Ferenc Pandektái, hálózati kiadás (szerk. Granasztói Olga, informatikai fejlesztés Nyitrai Nóra. Internet: A lekérdezés dátuma: 2012. január 9. Kazinczy 2012 – Kazinczy Ferenc: Szép Literatúra (s. a. r. Bodrogi Ferenc Máté), Debrecen: Debreceni Egyetemi (Kazinczy Ferenc Művei), 2012. Kazinczy 2013 – Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek (s. a. r. Szabó Ágnes), Debrecen: Debreceni Egyetemi (Kazinczy Ferenc Művei), 2013. KazLev, I – Kazinczy Ferencz levelezése. Első kötet. 1763–1789 (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1890. KazLev, II – Kazinczy Ferencz levelezése. Második kötet. 1790–1802 (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1891.

KazLev, III – Kazinczy Ferencz levelezése. Harmadik kötet. 1803–1805 (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1892. KazLev, IV – Kazinczy Ferencz levelezése. Negyedik kötet. 1806. Január 1. – 1807. Április 30. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1893. KazLev, V – Kazinczy Ferencz levelezése. Ötödik kötet. 1807 Május 1. – 1808. Junius 30. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1894. KazLev, VI – Kazinczy Ferencz levelezése. Hatodik kötet. 1808. Július 1. – 1809. Szeptember 30. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1895. KazLev, VII – Kazinczy Ferencz levelezése. Hetedik kötet. 1809. Október 1. – 1810. Junius 30. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1896. KazLev, VIII – Kazinczy Ferencz levelezése. Nyolczadik kötet. 1810. Július 1. – 1811. Június 30. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1898. KazLev, IX – Kazinczy Ferencz levelezése. Kilenczedik kötet. 1811. Julius 1. – 1812. Június 30. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1899. KazLev, X – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizedik kötet. 1812. Július 1. – 1813. Július 31. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1900. KazLev, XI – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizenegyedik kötet. 1813. Augusztus 1. – 1814. Július 31. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1901. KazLev, XII – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizenkettedik kötet. 1814. Augusztus 1. – 1815. Június 30. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1902. KazLev, XIII – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizenharmadik kötet. 1815. Július 1. – 1816. Február 29. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1903. KazLev, XIV – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizennegyedik kötet. 1816. Márczius 1. – 1816. Deczember 31. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1904. KazLev, XV – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizenötödik kötet. 1817. Január 1. – 1818. Márczius 31. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1905. KazLev, XVI – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizenhatodik kötet. 1818. Április 1. – 1819. Deczember 31. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1906. KazLev, XVII – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizenhetedik kötet. 1820. Január 1. – 1821. Deczember 31. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1907.

290

291



KazLev, XVIII – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizennyolczadik kötet. 1822. Január 1. – 1823. Deczember 31. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1908. KazLev, XIX – Kazinczy Ferencz levelezése. Tizenkilenczedik kötet. 1824. Január 1. – 1826. Márczius 31. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1909. KazLev, XX – Kazinczy Ferencz levelezése. Huszadik kötet. 1826. Április 1. – 1828. Deczember 31. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1910. KazLev, XXI – Kazinczy Ferencz levelezése. Huszonegyedik kötet. 1829. Január 1. – 1831. Augusztus 20. (s. a. r. Váczy János), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1911. KazLev, XXII – Kazinczy Ferencz levelezése. Huszonkettedik kötet. 1764. December 3. – 1831. Augusztus 5. (s. a. r. Harsányi István), Budapest: MTA (Kazinczy Ferencz Összes Művei), 1927. KazLev, XXIII – Kazinczy Ferenc levelezése. Huszonharmadik kötet. (1927 óta előkerült, és kötetbe nem foglalt levelek gyűjteménye) (s. a. r. Berlász Jenő – Busa Margit – Cs. Gárdonyi Klára – Fülöp Géza), Budapest: Akadémiai (Kazinczy Ferenc Összes Művei), 1960. Kaposi 2002 – Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete 1700–2000, Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 2002. Kecskeméti–Tasi 2012 – Filológia és textológia a régi magyar irodalomban. Tudományos konferencia, Miskolc, 2011. május 25–28. (szerk. Kecskeméti Gábor – Tasi Réka), Miskolc: ME BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, 2012. Kenyeres 1971 – Kenyeres Ágnes: Kazinczy Gábor hagyatéka nyomában, Budapest: Szegedi Nyomda (Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei V.), 1971, 269–289. Keszeg 2011 – Keszeg Anna: Gyöngyössi János. Szövegek és kontextusok, Budapest: Ráció (Ligatura), 2011. KFMM, Lev, I – Kölcsey Ferenc: Levelezés I. 1808–1818 (s. a. r. Szabó G. Zoltán), Budapest: Universitas (Kölcsey Ferenc Minden Munkái), 2005. KFMM, Lev, II – Kölcsey Ferenc: Levelezés II. 1820–1831 (s. a. r. Szabó G. Zoltán), Budapest: Universitas (Kölcsey Ferenc Minden Munkái), 2007. KFMM, Lev, III – Kölcsey Ferenc. Levelezés III. 1832–1833 (s. a. r. Szabó G. Zoltán), Budapest: Balassi (Kölcsey Ferenc Minden Munkái), 2011. [Kis] 1811 – [Kis János: Bírálat a Tövisek és Virágokról], Annalen der Literatur und Kunst in dem Oesterreichischen Kaiserthume, 1811. június, 317–328. [Kisfaludy] 1801 – [Kisfaludy Sándor:] Himfy’ szerelmei. A’ kesergő szerelem, Budán: A’ Királyi Universitás’ betűivel, 1801.

[Kisfaludy] 1807 – [Kisfaludy Sándor:] Himfy’ szerelmei. Első rész, Budán: A’ Királyi Magyar Universitás’ betűivel, 1807. Kisfaludy 1818 – Kisfaludy Sándor, Ő Cs. K. Felsége születése napjának Ünnepeltetése a’ Keszthelyi Helikon által 1818. Feb. 12-kén, Tudományos Gyűjtemény, 2.3 (1818. március): 113–118. Kisfaludy 1892–1893 – Kisfaludy Sándor minden munkái I–VIII. (kiad. Angyal Dávid), Budapest: Franklin-Társulat, 1892–1893. Kiss 2006 – Kazinczy Ferenc könyvtári gyűjteménye Sárospatakon (kiad. Kiss Endre József), Sárospatak: a Sárospataki Református Kollégium Gyűjteményei (Acta Patakina XIX.), 2006. Koselleck 1997 – Reinhart Koselleck: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történetipolitikai szemantikája (ford. Szabó Márton), Budapest: Jószöveg Műhely, 1997. Kovács 2009 – A Szép és a Jó. Kazinczy és a művészetek. Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2009. május 27. – 2010. február 28. (szerk. Kovács Ida), Budapest: PIM, 2009. Kovács 2010 – Kovács Ida: Bepillantás a szentélybe. Az íróknál tett látogatás mint kommunikációs ceremónia az írói kultusz formálódásában, doktori értekezés, ELTE BTK, Történelemtudományok Doktori Iskola, Művelődéstörténeti Doktori Program, 2010. Kováts 2009 – Dr. Kováts Dániel: „Kivívánk a szép tusát…” A magyar nyelvújítás (Kiállítás a Magyar Nyelv Múzeumában), h. n.: a Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Köblös 2006 – A pápai református Kollégium diákjai. 1585–1861, Pápai Református Gyűjtemények kiadványai (szerk. Köblös József), Pápa: Pápai Református Gyűjtemények (Forrásközlések 9.), 2006. Krompecher 1931 – Krompecher (Korompay) Bertalan: A Tudományos Gyüjtemény Intézetében, in: uő: Jankovich Miklós irodalmi törekvései, Budapest: Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Rt., 1931, 25–41. Kulin–Margócsy 1990 – Kulin Ferenc – Margócsy István: Előszó, in: Klasszika és romantika között (szerk. Kulin Ferenc – Margócsy István), Budapest: Szépirodalmi, 1990, 5–9. Kultsár 1817 – Kultsár István: Diaetetika vagy az egésséget fenntartó, és a’ betegségtől tartóztató Rendszabások. – Irta és kiadta Zsoldos János Orvos Doktor, több Tudós Társaságoknak Tagja, Tek. N. Vezprém Vármegye Első Rendes Orvosa és Tábla Birája. – Győrben özvegy Streibig Jósefné betűivel. 1814. – Az Előbeszéd 8 oldal, a’ munka 224 oldal 8-ad rétben., Tudományos Gyűjtemény, 1.1 (1817. január): 100–103. Laakso 2009 – Johanna Laakso: A magyar nyelv nem idioma incomparabile. A magyar nyelvújítás európai kontextusban, Sic Itur ad Astra, 61 (2009): 189–221.

292

293



Labádi 2008 – Labádi Gergely: A magyar episztola a felvilágosodás korában. Műfajés médiatörténeti értelmezés, Budapest: L’Harmattan (Ligatura), 2008. Lakoff–Johnson 1980 – Lakoff George – Johnson Mark: Metaphors we live by, Chicago: University of Chicago Press, 1980. Lakoff 2001 – Lakoff George: Metafora és háború (ford. Kertész Gergely – Scheibner Tamás), Huszonegy, 2.2 (2001): 18–36. Lovász 1835 – Lovász Imre: Értekezés a’ magyar nyelvújításról, és annak némelly nevezetesebb hibáiról, Pest: Tratt ner-Károlyi, 1835. Lukács 1975 – Lukács István: Jegyzet egy Klapka-levélről, Vigilia, 40.4 (1975. április): 272–273. Lukcsics 1914 – Lukcsics Pál: Schwartner Márton élete és tudományos jelentősége, Veszprém: Egyházmegyei Könyvnyomda, 1914. M. A. 1818 – M. A.: Keresztyén Moralis Kis Katekhismus. Irta Marton István Pápai Professor. Bétsben Pichler Antal betűivel 1817., Tudományos Gyűjtemény, 2.10 (1818. október): 100–108. Madarász 1900 – Madarász Flóris: Verseghy és a nyelvújítás, Budapesti Szemle, 28.280 (1900. április): 47–68; 28.281 (1900. május): 195–211. Mader 1976 – Mader Béla: A Tudományos Gyűjtemény története Fejér György (1817– 1818) és Thaisz András (1819–1827) szerkesztősége idején (szerk. Karácsonyi Béla), Szeged: Szegedi Nyomda (Dissertationes ex Bibliotheca Universitatis de Att ila József Nominatae 2.), 1976. Magda 1825 – Dr. Magda Pál: Értekezés, a’ Magyar nyelvben teendő újítások’ barátjai és ellenségei köztt lévő perpatvarkodásról, Felső Magyarországi Minerva, 1.2 (1825. május): 181–202. Makkai 1944 – Makkai Ernő: Sipos Pál és Kazinczy Ferenc, Kolozsvár: Erdélyi Múzeum Egyesület, 1944. Mályuszné Császár 1985 – Megbíráltak és bírálók. A cenzúrahivatal aktáiból (1780–1867) (vál., s. a. r., ford., bev. Mályuszné Császár Edit), Budapest: Gondolat, 1985. Margócsy 1981 – Margócsy István: Kazinczy és Kisfaludy Sándor, It, 63.3 (1981): 753–760. Margócsy 2007 – Margócsy István: A felvilágosodás határai és határtalansága (Kételyek és tézisek az irodalomtörténet historiográfiáját illetően), Erdélyi Múzeum, 64.3–4 (2007): 6–14. Márki 1893 – Márki Hugó: Schwartner Márton és a statisztika állása a XVIII. és XIX. század fordulóján, Budapest: Politzer-féle Könyvkiadó Vállalat, 1893. Martinák 2009 – Martinák János: Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Sándor vitájáról, Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, 19 (2009): 117–126.

Márton 1817 – Márton István: Keresztyén moralis kis katekhismus a Helvétziai Vallástétellel megegyezőleg a Magános Olvasóknak számokra, Bécs: Pichler Antal betűivel, 1817. McGann 2011 – Jerome J. McGann: Szövegek társadalmivá tétele (ford. Danyi Gábor), in: Déri–Kelemen–Krupp 2011: 62–80. Megyeri 1833 – Nyelvprity, vagy: az új magyar író mint kérő. Vígjáték 1 Felvonásban, Külömbféle irományokból öszveszedte és játékszínre alkalmaztatt a Megyeri Károly, in: Beretválkozó tűkör az új magyarok’ számára (szerk. P. Thewrewk József), Pozsonyban: Belnay’ Örököseinek Betűjivel, 1833, 1–46. Mezei 1987–1988 – Mezei Márta: Kazinczy világnézeti problémái, ItK, 91–92.3 (1987–1988): 237–270. Mezei 1994 – Mezei Márta: Nyilvánosság és műfaj a Kazinczy-levelezésben, Budapest: Argumentum (Irodalomtörténeti Füzetek 136.), 1994. Mészáros 2000 – Mészáros András: A filozófia Magyarországon. A kezdetektől a 19. század végéig, Pozsony: Kalligram, 2000. Miskolczy 2009a – Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc útja a nyelvújítástól a politikai megújulásig I. Orpheus világában avagy a magyar demokratikus politikai kultúra kezdetei, Budapest: Lucidus (Kisebbségkutatás könyvek), 2009. Miskolczy 2009b – Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc útja a nyelvújítástól a politikai megújulásig II. A virtus jegyében avagy a széphalmi mester erény-, nyelv- és nemzetszemlélete, Budapest: Lucidus (Kisebbségkutatás könyvek), 2009. Miskolczy 2010a – Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc útja a nyelvújítástól a politikai megújulásig III. Reformot! De hogyan? avagy Kazinczy Ferenc és Berzeviczy Gergely vitája, Budapest: Lucidus (Kisebbségkutatás könyvek), 2010. Miskolczy 2010b – Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc útja a nyelvújítástól a politikai megújulásig IV. A nyilvánosság vonzása és taszítása avagy Hajnóczytól Kossuthig, Budapest: Lucidus (Kisebbségkutatás könyvek), 2010. Murányi 1997 – Murányi Gábor: Nyelvháborús históriák. Elszállt szavak, HVG, 19.26 (1997. június 28.): 76–82. Nátly 1825 – Nátly József: Némely vélekedések a’ magyar nyelv ügyében, Szeged: Grünn Orbánnál, 1825. [Név nélkül] 1811 – [Bírálat a Tövisek és Virágokról], Hazai és Külföldi Tudósítások, 1811/I, 157. [Név nélkül] 1813 – Mondolat. Sok bővitményekkel és eggy kiegészített ujj-szótárral eggyütt. Angyalbőrbe kötve. Eggy Tünet-forint. Dicshalom: k. n., 1813. [Név nélkül] 1815 – Felelet a Mondolatra néhai Bohógyi Gedeon Úrnak, „Mondolat. Sok bővítményekkel, és egy kiegészített új Szótárral eggyütt. Dicshalom (azaz WESZPRÉM) 1813.” czímű Pasquilusára, Pesten: Franklin-Társulat, 1815. [Név nélkül 1815?] – [Gúnyirat Kazinczy Ferenc ellen], in: Balassa 1898: 100–109.

294

295



[Név nélkül] 1817a – [Név nélkül]: Tudomanyos Gyüjtemény. Wissenschaft liche Monathschrift , 3. Heft . Pest bey Tratt ner 1817. S. 160., Chronic der österreichischen Literatur, Heft 58 (1817. júl. 19.): 229–231; Heft 59 (1817. júl. 23.): 233–235. [Név nélkül] 1817b – [Név nélkül]: Tudományos Gyüjtemény VI. Heft Pest, bey Tratt ner. 1817. S. 164. 8., Chronik der österreichischen Literatur, Heft 102 (1817. dec. 20.): 405–406. [Név nélkül] 1817c – Y: Kivonás A’ Tudományos Gyűjtemény’ III. kötetének visgáltatásából, a’ Visgálónak jeles vallásaival, ’s annak ellenvetésire való feleletekkel egygyütt , Tudományos Gyűjtemény, 1.8 (1817. augusztus): 118–129. [Név nélkül] 1817d – [Név nélkül]: Tudományos Gyűjtemény VI. Heft Pest, bey Tratt ner. 1817. S. 164. 8., Chronik der österreichischen Literatur, Heft 102 (1817. dec. 20.): 405–406. [Név nélkül] 1817e – Ankündigung der mit einer Österreichischen Literaturzeitung verbundene Vaterländische Blätter, Jahrgang 1818., Intelligenzblatt der öster reichischen Literatur, Heft 105 (1817. dec. 31.). [Név nélkül] 1817f – A’ Tudományos Gyűjtemény II. Kötetének külföldi visgáltatása, Tudományos Gyűjtemény, 1.6 (1817. június): 155–156. [Név nélkül] 1818a – [Név nélkül]: A’ Tudományos Gyűjtemény 6-dik Kötetének Bécsi Kronika által lett megvisgáltatása 102-dik szám alatt , Tudományos Gyűjtemény, 2.1 (1818. január): 123–126. [Név nélkül] 1818b – P. Sz. A.: Észrevételek némelly új szók felől, Tudományos Gyűjtemény, 2.3 (1818. március): 78–82. [Név nélkül] 1818c – N.: Kazinczy Ferencz’ Munkáji. Szép Literatúra, Pesten, Tratt ner János Tamásnál, 1814–1816. Tudományos Gyűjtemény, 2.4 (1818. április): 96–115. [Név nélkül] 1819 – A’ Szerzők, és a’ Kiadó, Elő Szó, Tudományos Gyűjtemény, 3.1 (1819. január): 3–16. [Név nélkül] 1904 – [Név nélkül: Az MTA I. osztályának aznapi üléséről], Alkotmány, 12.7 (1907. január 8.): 8–9. Onder 2009 – Onder Csaba: „…ő lesz Dictátor között ünk?” A Nekrológ-ügy Kazinczy hatalmi stratégiájában, in: uő: Illetlen megjegyzések, Budapest: Ráció – Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2009. Onder 2010 – Onder Csaba, Egy „paszkvillus” anatómiája. Kazinczy Ferenc a Mondolat címlapján?, in: Debreczeni–Gönczy 2010: 183–192. Orbán 2002 – Orbán László: Kazinczy Ferenc Pályám emlékezete címen ismert önéletírásának kéziratai és kiadásai, ItK, 106.5– (2002): 627–650. Orbán 2005 – Orbán László: Kazinczy önéletírásai. A Kazinczy-emlékkert, in: Debreczeni–Gönczy 2005: 203–210. Orbán 2009 – Orbán László: A tinta színe, in: Czifra 2009: 199–247.

Pais 1937 – Pais Károly: A két Kisfaludy, Cegléd: Simon és Garab Könyvnyomdája, 1937. Pálos 1929 – Pálos Bernardin: Irodalmunk ismertetése XIX. sz. eleji német folyóiratokban, Pécs: Dunántúl Egyetemi Nyomdája, 1929. Pándi 1965 – A magyar irodalom története III. 1772-től 1849-ig (szerk. Pándi Pál), Budapest: Akadémiai, 1965. Perecz 1992 – Perecz László: Felemás portré politikai keretben. Kant-vita a Tudományos Gyűjtemény 1817–1818-as évfolyamában, Világosság, 33.11 (1992. november): 845–856. Pethe 1817 – Pethe Ferenc: Idő Próféta, vagy Időváltozást Jövendölő Pókok, Pest: Tratt ner János Tamásnál, 1817. Pindarosz 1798 – Pindari Carmina cum Lectionis Varietate et Adnotationibus, iterim curavit Chr.[istian] Gott l.[ob] Heyne, Volumen I., Typis Jo. Christian Dietrich, Gött ingae, 1798. Pucz 1818 – Pucz Antal: Kant’ Filosofiájának fő Resultatumai, Tudományos Gyűjtemény, 2.11 (1818. november): 32–51. Quintilianus 2009 – Marcus Fabius Quintilianus: Szónoklattan (ford. Adamik Tamás – Krupp József – Simon L. Zoltán), Pozsony: Kalligram, 2009. [Révai] 1806 – Versegi Ferentznek megtsalatkozott illetlen motskolódási a’ Tiszta Magyarságban, mellyeket valóságok szerént nyilván megmutat, és méltán megdorgál Révai Miklósnak buzgó hív tanítványa, ’s igaz tisztelője, Fényfalvi Kardos Adorján [Révai Miklós], Pest: Tratt ner Mátyás, 1806. Ritt el–Gründer 1981 – Historisches Wörterbuch der Philosophie VI (Hrsg. Joachim Ritt el – Karlfried Gründer), Basel–Stuttgart: Schwabe & Co., 1981. [Rozgonyi] 1819 – [Rozgonyi József:] A’ pap és a’ doctor a’ sínylődő Kánt körűl, vagy rövid vizsgálása főképen a’ tiszt. Pucz Antal Úr’ elmélkedéseinek: a’ Kánt philosophiájának fő Resultátumairól, ’s óldalaslag illetése az erkőltsi Catechismust Író’ Bétsi feleleteinek, h. n.: k. n., 1819. [Rumy] 1811 – [Rumy Károly György:] Budae, typis Regiae Universitatis Hungaricae: Conspectus Reipublicae Litterariae in Hungaria ab initiis regni ad nostra usque tempora delineatus a Paullo (Paulo) Wallaszky. Editio altera auctoir et emendatioe. 1808. 8maj. p. XX et 586, ausser dem Index., Annalen der Literatur und Kunst in dem Oesterreeichischen Kaiserthumes, 1811. okt., 44–61; 1811. nov., 204–218. [Rumy] 1812 – [Rumy Károly György: Bírálata a Tövisek és Virágokról], Allgemeine Literatur-Zeitung, 1812/II, 31. [Rumy] 1817 – Rumy Károly György: Jelentés a’ Tud. Gyűjt. I. és II. Kötetinek Recensensei eránt, Tudományos Gyűjtemény, 1.7 (1817. július): 129. Sallustius 1978 – C. Sallustius Crispus összes művei (ford. Kurcz Ágnes), Budapest: Európa, 1978.

296

297



[Sípos] 1816 – [Sípos József]: Ó és újj magyar, vagy: rövid értekezés, miképpen kelljen az ó magyarsággal az újjat egyesíteni? az az: Miképpen kelljen a régi magyar nyelvet, újj szavak, szóllások és formák által gazdagítani, tsinosítani úgy, hogy azt természeti állásából ki ne vegyük? mint némeljek, Pest: Tratt ner János Tamás, 1816. Sipos 1944 – Sipos Pál: Természet és szabadság, hat filozófiai tanulmány (kiad., bev. Makkai Ernő), Kolozsvár: a M. Kir. Ferenc József Tud. Egyetem Philosophiai Intézete, 1944. Soós 1987 – Soós István: Kis János levelei Döbrentei Gáborhoz, Soproni Szemle, 41.2 (1987): 128–141. [Schedius] 1817a – S. [Schedius Lajos János]: A’ Nemzetiségről, Tudományos Gyűjtemény, 1.1 (1817. január): 57–61. Schedius 1817b – Schedius [Lajos János]: A’ Pestalozzismus ellen való észrevételekről, Tudományos Gyűjtemény, 1.2 (1817. február): 115–121. Schiller 2005 – Johann Christoph Friedrich Schiller: Levelek az ember esztétikai neveléséről, in: uő: Művészet- és történelemfilozófiai írások (ford. Papp Zoltán) Budapest: Atlantisz, 2005, 155–260. Schwartner 1798 – Martin von Schwartner: Statistik des Königreichs Ungern. Ein Versuch, Pest: Tratt ner, 1798. Schwartner 1811 – Martin von Schwartner: Statistik des Königreichs Ungern. ein Versuch, zweyter u. drittel Theil, Ofen: gedurckt mit Königl. Univertitäts – Schriften, 18112. Schwartner 1813 – [Martin von] Schwartner: Statistique du Royaume de Hongrie par M. Schwartner, trauite de l’allemand sur la second edition de Bude, 1809, Francfort S. M.: par M. Wacken, 1813. Szabó 1860 – Szabó Károly: Mándi Márton István, a helvét hitvallásúak pápai főiskolájának alapítója, s ugyanott a bölcsészet és mennyiségtannak negyvenegy évig rendes tanára, Pápa: a Reformált Főtanoda betűivel, Magda L. által, 1860. Szalai 1980 – Pennaháborúk. Nyelvi és irodalmi viták, 1781–1826 (szerk. Szalai Anna), Budapest: Szépirodalmi, 1980. Szana 1876 – Szana Tamás: A két Kisfaludy, Budapest: Aigner Lajos, 1876. Szarvas 1875 – Szarvas Gábor: A nyelvújítás apológiája II., Magyar Nyelvőr, 4.6 (1875. június 15.): 251–259. Szemere Gyula 1974 – Szemere Gyula, Az akadémiai helyesírás története (1832–1954), Budapest: Akadémiai, 1974. [Szemere Pál] 1810 – Képlaki Vilhelm [Szemere Pál]: Az Új Holmi első csomójának kritikai megitéltetése, Pest: Tratt ner Mátyás, 1810. Szemere Pál 1824 – Szemere [Pál]: [Bírálata a Tövisek és Virágokról], Aspasia, 1. (1824): 61–73. Szemere 1890 – Szemerei Szemere Pál munkái. I–III. rész (szerk. Szvorényi József), Budapest: Franklin-Társulat, 1890.

[Szentmiklóssy] 1822 – Szerényi Vilmos [Szentmiklóssy Alajos]: A’ Magyar Tudósokhoz. I. Faludi Ferencz’ ’s több más Magyar Költők’ Munkájinak Kiadásáról. II. A’ Nemzeti Nyelvről ’s Poézisról, és a’ mai Nyelvrontók’ (?) törekedéseiről. írta Bacsányi János Pesten (sic), Ns. Tratt ner János Tamás betűjivel ’s költségével. 1821., Tudományos Gyűjtemény, 6.3 (1822. március): 91–94. Szilágyi 2005 – Szilágyi Márton: Csokonai és a debreceni Kollégium konfl iktusai, in: Debreczeni–Gönczy 2005: 15–36. Szilágyi 2007 – Szilágyi Márton: Kegyelem és erőszak (Fazekas Mihály Lúdas Matyija), in: uő: Határpontok, Budapest: Ráció, 2007, 164–183. Szilágyi 2008 – Szilágyi Márton: A Fogságom naplója mint szöveg és mint forrás, Korunk, 19.5 (2008. május): 97–104. Szilágyi 2009 – Szilágyi Márton: Vallás, felvilágosodás, irodalom, Korunk, 20.10 (2009. október): 12–19. Szilágyi 2011 – Szilágyi Márton: Bevezetés. in: Kazinczy 2011: 209–229. Szimon 1933 – Szimon Béla: Kisfaludy Sándor írói köre, Budapest: Juventus Nyomda (Palaestra Calasanctiana, a piaristák doktori értekezései az 1932. évtől), 1933. Szinnyei 1903 – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IX. kötet Mircse–Oszvaldt, Budapest: Hornyánszky Viktor, 1903. Szögi 1934 – Szögi Ferenc: Rumy Károly György a magyar irodalom ismertetője, Budapest: a szerző kiadása, 1934. T. Szabó 2010 – T. Szabó Levente: A kritika hivatásosodása és a debattőr kritika a 19. század közepén. Egy kritikai att itűd nyomában, kézirat, 2010. Terentius 1895 – Terentius Publius Afer: Vígjátékai I. (ford. Dr. Kis Sándor), Budapest: MTA, 1895. Takáts József 1799 – Péteri Takáts József: Erköltsi oktatások, tolnai gróf Festetits László’, kedves tanítványának, Bétsben: özvegy Alberti Ignátzné betűjivel, 1799. Takáts Sándor 1890 – Takáts Sándor: Részletek a nyelvujítási harcz történetéből, Katholikus Szemle, 4 (1890): 366–385; 520–550; 681–717. Takáts Sándor 1891 – Takáts Sándor: A Mondolat és a Felelet hatása, Katholikus Szemle, 5 (1891): 280–296, 364–388. Takáts Sándor 1892 – Takáts Sándor: Irodalmi harczok (1815. után.), Katholikus Szemle, 6 (1892): 79–111. Takáts Sándor 1980 – Takáts Sándor: A posta a kémrendszer szolgálatában. in: uő: Kémvilág Magyarországon, Budapest: Szépirodalmi, 1980, 64–78. Thewrewk 1834 – Velenczei szappanpor az uj magyarok számára (szerk. P. Thewrewk József) Pozsonyban: Belnay’ örököseinél, 1834. Tolcsvai Nagy 2007 – Tolcsvai Nagy Gábor: 1813. A nyelvi és irodalmi ízlésvita nagy, nyilvános szakasza. Mondolat, in: A magyar irodalom történetei II. 1800-tól 1919-ig (főszerk. Szegedy-Maszák Mihály), Budapest: Gondolat, 2007, 40–56.

298

299



Toldy 1855 – Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve a mohácsi vésztől a legújabb korig I. (A mohácsi vésztől Kisfaludy Sándorig), Pest: Heckenast Gusztáv, 1855. Toldy 1856 – Toldy Ferenc: Irodalmi arcképei s újabb beszédei, Pest: Tárkányi, 1856. Toldy 1871 – Toldy Ferenc: Magyar költők élete II., Pest: Ráth Mór, 1871. Toldy 1874–1875 – Toldy Ferenc: Az új magyar orthologia, Értekezések a Nyelv- és Széptudományok Köréből, 4 (1874–1875). Toldy 1876 – Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve a mohácsi vésztől a jelenkorig, vagyis az utóbbi negyedfél század kitünőbb költői életrajzokban és jellemző mutatványokban I–V., Budapest: Franklin-Társulat, 18762 . Tolnai 1929 – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. A nyelvújítás elmélete és története, Budapest: MTA, 1929. Tóth Dániel 1833 – Tóth Dániel: Mándi Márton István Életrajza, in: Egyházi Almanak 1833-dik esztendőre, Az illető Elöljáróság’ rendeléseből, kiad. Tóth Dániel, Pozsony: Wigand Károly Fridrik, [1833], 168–211. Tóth Endre 1931 – Tóth Endre: MÁNDI MÁRTON István élete, Pápa: Főiskolai Könyvnyomda, 1931. Tóth László 1817 – Tóth László: Philosophia, írta Ertsei Dáneil, Philosophia Doctora, és a’ Debreczeni Ref. Collegiumben a’ Philosophiának, Statisticának, és Politicának Professora. Első Darab. Lélek munkái Tudománya (Psychologia Empirica) Debreczenben nyomtatta Csáthy György 1813. Második Darab. Ontologia, Metaphysica, és Erköltsi Philosophia. Debreczenben. nyomtatta Csáthy György. 1817., Tudományos Gyűjtemény, 1.5 (1817. május): 95–115. Tóth Orsolya 2009 – Tóth Orsolya: A mulandó és a múlhatatlan. Kazinczy és kortársai irodalmi szemléletmódjainak diszkurzív határai, Budapest: Ráció, 2009. Tóth Sándor 1974 – Tóth Sándor: Eszköze lenni az isteni kéznek, Új Ember, 30.51 (1974. december 22.): o.n. Tóth Sándor 1983 – Tóth Sándor: Kazinczy Ferenc üzenete, Új Ember, 39.24 (1983. június 12.): o.n. Trócsányi 1931 – Trócsányi Dezső: Mándi Márton István tudományos munkássága, Pápa: Főiskolai könyvnyomda, 1931. Váczy 1891 – Váczy János: A Mondolat keletkezéséről, ItK, 1 (1891): 264–274. Váczy 1909a – Váczy János: Kazinczy Ferencz, Budapest: Franklin-Társulat, 1909. Váczy 1909b – Váczy János: A nyelvújítás győzelme (Kivonat Váczy János lt. 1908 november 30-iki székfoglalójából.), Akadémiai Értesítő, 20.1 (1909. január 15.): 5–8. Vaderna 2005 – Vaderna Gábor: Torlódások. Diskurzusok összjátéka Berzsenyi Dániel egyik levelében, in: Debreczeni–Gönczy 2005: 370–401. Vaderna 2010 – Vaderna Gábor: A Hamvvévő fi lozófiája. A Hitel-vita eszmetörténeti helyéhez, Századvég, 15.1 (2010): 43–81.

Vajthó [1931] – Kazinczy világa (szerk. Vajthó László), Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda (Magyar Irodalmi Ritkaságok 10.), é. n. [1931]. Verseghy 1805 – Verseghy Ferenc: A’ tiszta magyarság, avvagy a’ csinos magyar beszédre és helyes írásra vezérlő értekezések. Követi ezeket a’ Cadentiák’ lajstroma mellynek hasznát a’ filologusok és a’ poéták eggyaránt vehetik, Pest: Eggenberger Jósef, 1805. [Verseghy] 1816 – [Verseghy Ferenc:] Analyticae Institutionum Linguae Hungaricae, Pars I. Etymologia Linguae Hungaricae, Sectio I. Etymologia Nominum, ac Pronomium, Budae: Typis Regiae Universitatis Hungaricae, 1816. [Verseghy] 1817 – [Verseghy Ferenc:] Epitome Institutionum Grammaticarum Lingue Hungaricae I–V, Buda: Typographia Regiae Universitatis Hungaricae, 1817. Verseghy 1818 – Verseghy Ferenc: A’ Filozófiának talpigazságaira épített felelet a’ Nemzeti Múzeum’ nevében a’ Magyar nyelv iránt tett , ’s az 1818. esztendőben, Bőjt előhavának 7dik napjánn a’ Hazai Tudósításokba iktatott Kérdésekre, melly értekezés gyanánz is szolgál, egyszersmind a’ nyelvművelésnek mivoltáról és akadállyairúl, Buda: a’ Királyi Magyar Universitásnak Betűivel, 1818. [Verseghy] 1821 – [Verseghy Ferenc]: Magyar Grammatica avvagy Nyelvtudomány, mellyben a’ Hazai Nyelvnek sükeres okokra épített Regulái napkeleti nyelvhez illő tanításrenddel mind és pontosan előterjesztetnek. A’ Magyar Nemzeti Oskolák’ számára, Buda: a’ Királyi Magyar Universitás’ betűivel, 1821. [Verseghy] 1826 – [Verseghy Ferenc]: Lexicon Terminorum Technicorum az az Tudományos Mesterszókönyv. Próba képen készítették némely Magyarnyelvszeretők, Buda: a’Királyi Magyar Universitás’ betűivel és költségével, 1826. Vidovics 1826 – Vidovics Ágoston: A’ Magyar Neologia Rostálgottatása, Pest: Tratt ner Mátyás, 1826. Viszota 1907 – Viszota Gyula: Kisfaludy Sándor a recensiókról, Akadémiai Értesítő, 18.206 (1907. február): 81–100. Volf 1874 – Volf György: A nyelvújítás nyelvrontás, Magyar Nyelvőr, 3.2 (1874. február 15.): 54–65. Voltaire 1994 – Voltaire válogatott versei (vál., előszó, jegyz. Baranyi Ferenc), Horpács: Mikszáth Kiadói Kft ., 1994. Wittmann 2000 – Reinhard Wittmann: Az olvasás forradalma a 18. század végén? (ford. Sajó Tamás), in: Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban (szerk. Guglielmo Cavallo – Roger Chartier), Budapest: Balassi, 2000, 321–347. Z. 1817 – Z.: A’ Mondolatnak, ’s rá való Feleletnek megítéltetése, Tudományos Gyűjtemény, 1.6 (1817. június): 97–107. Zsilinszky 2003 – Zsilinszky Éva: A magyar nyelvújítás, in: Természetes nyelvek – mesterséges nyelvek (szerk. Gecső Tamás), Budapest: Tinta, 2003, 94–101. Zsoldos 1814 – Zsoldos János: Dietetika vagy az egésséget fenntartó, és a’ betegségtől tartóztató Rendszabások, Győrben: özvegy Streibig Józsefné betűivel, 1814.

300

301

SZEMÉLYNÉVMUTATÓ

A névmutató a kötetben felbukkanó valós személyek neveit és álneveit, valamint az antik mitológia személyek és bibliai alakok neveit tartalmazza. Nem lett volna értelme Kazinczy Ferencet is a felsorolásba venni, hiszen neve úgyis oldalról oldalra felbukkan. Az álnevek feloldása csak abban az esetben történt meg, amennyiben azt irodalomtörténeti konszenzus támasztja alá. A. lásd Folnesics Lajos Ács Pál 185, 281 Adamik Tamás 297 Adelung, Johann Christoph 30, 43, 250, 289 Aeolosz 140 Aigner Lajos (Abafi Lajos) 298 Aiszkhinész 278 Ajtay Sámuel 84 Alberti Ignácné 299 Alszeghy Zsolt 21, 281 Angyal Dávid 77, 293 Ányos Pál 94 Apáczai Csere János 16 Apolló 24 Aranka György 220 Arimathiai József 132 Augiász 22 Auróra 264, 266

Balogh Piroska 9, 13, 27, 119, 128, 282 Balogh Sándor 19 Baranyi Ferenc 275, 301 Baranyi Gábor 169 Barczafalvi Szabó Dávid 16, 29, 97, 112, 163, 257 Barcsay Ábrahám 150, 213 Bárdosy János 284 Báróczy Sándor 9, 20, 26, 32, 76, 133, 150, 151, 201, 213, 214, 217, 219, 230, 255, 256, 259, 289 Baróti Szabó Dávid 16, 29, 46, 91, 97, 150, 151, 213–215, 217, 223, 224, 226, 230, 235, 246, 288 Bártfay László 175 Bátori László 211, 230 Batsányi János 13, 44–47, 49, 54, 55, 66, 75, 92, 147, 150, 164, 185, 282, 295 Batt hyány Ignác 270 Baumgarten, Alexander Gott lieb 155 Bay György 96, 97 Becske Bálint 5, 282 Belnay György Alajos 295, 299 Benkő Loránd 89, 157, 282 Beregszászi Nagy Pál 43, 44, 47, 51–54, 69, 116, 147, 154, 234, 282, 289 Berlász Jenő 292

B. S. 113 B. V. L. 116, 281 Bajza József 15, 65, 71, 191, 202, 281, 289, 290 Balassa József 15, 28, 34, 35, 52, 57, 141, 146, 164, 281, 282, 295 Balassi Bálint 223, 246, 281 Balázs Géza 13, 282

303

SZEM ÉLY NÉV MUTATÓ

Berzeviczy Gergely 295 Berzsenyi Dániel 16, 17, 20–22, 24, 25, 32, 46, 85, 91, 92, 112, 153, 169, 170, 191, 196, 223, 231, 245, 300 Bessenyei György 54, 55, 150, 213, 217, 236, 282, 290 Bilkey Pap Ferenc 126, 135, 136 Bíró Ferenc 9, 13, 14, 33, 36, 114, 129, 143, 282 Bitnitz Lajos 49, 50, 283 Bitskey István 174, 283 Bodmer, Johann Jakob 32 Bodrogi Ferenc Máté 23, 283, 290 Bojtár Endre 33, 290 Borbély Szilárd 10, 290 Bornstein, George 61, 283, 287 Bossányi Ferenc 169 Bossányi Zsuzsanna (Kazinczy Józsefné) 175 Bruckenthal, Samuel von 270 Brunszvik József 270 Buczy Emil 95, 138 Budai Ézsaiás 121, 129 Budai Ferenc 121, 127, 129 Budai Pál 118 Busa Margit 12, 60, 123, 183, 283, 290, 292 Búzás Pál 118 Buszirisz 22 Cacus 22 Catilina, Lucius Sergius 207, 274, 278 Cavallo, Guglielmo 301 Cerquiglini, Bernard 59, 60, 283 Chartier, Roger 301 Chimaera 52 Chitone 267 Cicero, Marcus Tullius 154, 234, 237, 242, 246, 255, 260, 275, 278, 282 Crébillon, Claude-Prosper Jolyot de 277, 283 Czibula Katalin 290 Czinke Ferenc 21, 28, 56, 100, 102, 111, 284 Cs. 82

Cs. Gárdonyi Klára 292 Csáky, Moritz 282 Császár Elemér 65–67, 102, 103, 106, 284 Csáthy György 285, 286, 300 Csehy József 169 Cserey Farkas 21, 169, 170 Cserey Miklós 43, 128 Csetri Lajos 15, 16, 29, 33, 35–37, 50, 92, 112, 143, 146, 148, 158, 171, 284 Csikós Ella 121, 127, 284 Csokonai Vitéz Mihály 21, 29, 30, 48, 88, 97, 117, 176, 194, 197, 220, 223, 246, 281, 284, 285, 290, 298 Csűrös Ferenc 117, 284 Danaé 23 Dante Alighieri 100, 154, 231 Danyi Gábor 295 Daru, Pierre 208, 274 Dávidházi Péter 10, 59, 61, 81, 284 Dayka Gábor 26, 30, 46, 66, 88, 169, 170, 172, 197, 201, 219, 255 Debreczeni Att ila 9, 12, 13, 54, 63, 81, 285, 296, 299, 300 Demeter Júlia 290 Démoszthenész 255, 277, 278 Déri Balázs 60, 283, 285, 295 Dési Nagy Sándor 27, 285 Dessewff y József 11, 13, 17, 18, 20, 23–25, 30, 31, 36, 38, 41, 42, 45, 51, 52, 94, 95, 97–99, 102, 104, 112, 113, 126, 132, 136, 169, 170, 173, 176, 196, 285 Devescovi Balázs 60, 285 Diana 265, 267 Dickinson, Emily 196, 197 Dietrich, Johann Christian 297 Diogenész 257 Diomédész 22 Doll Antal 288 Doncsecz Etelka 13, 31, 285 Dorimakhosz 184 Dorn, Thusnelda 165

304


Fortuna 267, 286 Földi János 82, 169 Freron, Élie Catherine 78, 79, 87, 88 Freron, Louis-Marie Stanislas 88 Fried István 13, 15–17, 166, 286 Fülöp Géza 292 Füredi Vida 7, 36, 38, 41, 43, 45, 49, 65–67, 73–78, 80, 81, 83, 85–100, 107, 108, 111, 112, 114, 132, 135–138, 140, 145, 146, 149, 152, 154–156, 159–162, 207, 217, 220, 234, 242, 252, 271, 272, 286

Döbrentei Gábor 13, 17, 20, 24, 28, 36, 37, 41, 48, 57, 70, 83, 94, 95, 100–102, 112, 135, 136, 138, 144, 147, 153, 163, 173, 174, 192, 231, 237, 269, 284, 285, 298 Döme Károly 29, 195 Dugonics András 212, 220, 235 Dulházy Mihály 170 Dümmerth Dezső 81, 84, 285 Egyed Péter 118, 285 Eisemann György 10 Endümion 265–267 Ercsey Dániel 95, 154, 176, 290 Esterházy Károly 270 Eumakhosz 184 Euripidész 246 Fábián József 118 Fallenbüchl Zoltán 103, 286 Faludi Ferenc 44, 45, 47, 105, 164, 220, 236, 259, 282, 286, 299 Fáy András 287 Fáy János 270 Fazekas István 24, 25 Fazekas Mihály 112, 286, 299 Fehér M. István 168, 286 Fejér György (Y) 66, 80, 105, 107, 119, 120, 122, 123, 134, 137, 162, 195, 286, 294 Fejérvári Károly 169 Fénelon, François 212, 236 Fényfalvi Kardos Adorján lásd Révai Miklós Fenyő István 27, 65, 66, 67, 286 Ferenc, I. Habsburg-Lotharingiai (magyar király) 284 Ferenczy József 285 Festetics György 68, 78, 79, 85, 94, 145, 195, 260, 269 Festetics László 94, 299 Fichte, Johann Gott lieb 118, 286 Folnesics Lajos (A.) 81, 102, 112, 114, 115, 118, 119, 121, 127–131, 281, 286 Forgó György 107

Gálos Magda 45, 286 Gálos Rezső 12, 286 Gánóczy Antal 105 Gecső Tamás 301 Gellert, Christian Fürchtegott 249, 250 Gellius, Aulus 242 Gerecze Péter 118, 286 Gergely András 117, 286 Gergye László 12, 15, 16, 166, 168, 177, 202, 287, 290 Gérüón 22 Gessner, Salomon 257 Goethe, Johann Wolfgang 16, 69, 92, 245, 249–251, 257, 262, 277 Gott sched, Johann Christoph 32 Gönczy Monika 13, 285, 296, 299 Granasztói Olga 9, 63, 87, 290 Greetham, Evan C. 60, 287 Gründer, Karlfried 50, 297 Grünn Orbán 295 Gulyás Elek 196 Gulyás Pál 75, 286 Gutenberg, Johannes 143 Guzmics Izidor 196 Gyapay László 10 Gyöngyösi István 16, 46, 48, 150, 184, 212, 216, 230 Gyöngyössi János 13, 54, 192, 292 Gyulay Karolina 168, 284

305


Gyulay Lajos 13, 38 Habsburg-ház 84 Hajnóczy József 295 Halabori Bertalan 211 Haller, Albrecht von 249, 250 Haller János 150, 212, 220, 230 Harsányi István 29, 287, 292 Haselsteiner, Horst 282 Hász-Fehér Katalin 13, 15, 16, 22, 65, 70, 92, 98, 287 Hatvani István 115 Heckenast Gusztáv 285, 300 Hegedüs Béla 13 Heinlein István 167, 177–179, 181, 183 Helmeczi Mihály 28, 48, 84, 94, 102, 125, 135, 136, 163 Hennyey Vilmos 39, 126, 287 Héraklész 22, 23, 30 Herder, Johann Gott fried 69, 250, 251, 257, 261, 277 Heyne, Christian Gott lob 262, 297 Himfy lásd Kisfaludy Sándor Hoff mann Zsuzsanna 283 Homérosz 54, 233, 246, 250–252, 256, 277 Horatius Flaccus, Quintus 25, 35, 50, 98, 208, 210, 212, 223, 230, 237, 274–276, 288 Horkay László 121, 287 Horvát István 44, 80, 81, 84, 85, 101, 188, 192, 269, 287 Horváth Ádám lásd Pálóczi Horváth Ádám Horváth András lásd Pázmándi Horváth Endre Horváth Endre lásd Pázmándi Horváth Endre Horváth János (1769–1835) 104–106, 153, 158, 231, 287 Horváth János (1878–1961) 35, 65–67, 74, 83, 144–147, 287 Horváth József Elek 43, 45, 147, 153, 231, 287 Horváth Kissevits Mária 284 Horváth Konstantin 12, 104–106, 158, 287

Hubay Miklós 21, 281, 287 Hunyadi Mátyás lásd Mátyás Hidra 22 Igaz Sámuel 145 Illyés András 211 Imre Sándor 16, 89, 287 Iványi Béla 184, 288 Jakab Elek 166–168, 177–181, 183, 185, 187, 193, 194, 288 Jankovich Miklós 80, 85, 107, 169, 170, 192, 270, 288 Joannovics György 50, 288 Johnson, Mark 57, 294 Jósika Miklós 145 Jupiter 217, 274 Juranits László 45, 66, 286 Kácsándy Zsuzsanna 18 Káldy György 105, 211, 230 Kallimakhosz 184 Kalmár György 13 Kant, Immanuel 51, 117–119, 121, 122, 124, 127–129, 139, 140, 286, 287, 297 Kaposi Zoltán 117, 292 Karácsonyi Béla 294 Karamzin, Nyikolaj Mihajlovics 251 Kardos Adorján lásd Révai Miklós Kármán József 60, 285 Katona Mihály 118 Kazinczy Eugénia 165, 175 Kazinczy Ferencné lásd Török Sophie Kazinczy Gábor 13, 71, 166, 169, 171, 174, 175, 180, 182, 192, 194, 196, 283, 285, 288, 292 Kazinczy-család 112, 199 Keats, John 61 Kecskeméti Gábor 60, 292 Keisz Ágoston 273 Kelemen Pál 60, 283, 285, 286, 295 Kenderesy Mihály 187

306


Kenyeres Ágnes 174, 292 Képlaki Vilhelm lásd Szemere Pál Kerekes Ferenc 112 Kerényi Ferenc 281 Keresztury Dezső 282 Kertész Gergely 294 Keszeg Anna 10, 13, 54, 184, 273, 283, 292 Kis János 11, 17, 19–21, 23, 27, 29, 30, 32, 36–38, 41, 50, 83, 84, 91, 92, 94, 96, 100, 115, 120, 125–129, 132, 134–136, 150, 152, 153, 169–172, 188, 215, 231, 261, 288, 290, 292, 298 Kis József 132 Kis Sándor 299 Kisfaludy Károly 145, 298 Kisfaludy Sándor 7, 12, 25, 26, 28–30, 44, 45, 48, 59, 65–80, 83, 88, 91, 92, 94, 96, 98, 100–102, 111, 113, 119, 120, 124, 125, 129, 132–134, 138, 145, 153, 161, 176, 178, 184–190, 192–196, 271, 281, 284, 286–289, 292–294, 297, 298–301 Kiss Béla 273 Kiss Endre József 104, 293 Klaniczay Tibor 282 Klapka György 294 Klopstock, Friedrich Gott lieb 27, 249, 250 Kolmár József 118 Komjáti Benedek 211 Koppi Károly 13 Koselleck, Reinhart 147, 148, 164, 293 Kossuth Lajos 295 Kotzebue, August von 250 Kovachich Márton György 169 Kovács Ferenc 178 Kovács Ida 13, 172, 293 Kovacsóczy Mihály 163 Kováts 123 Kováts Dániel 13, 293 Köblös József 122, 293 Kölcsey Ferenc 11, 19, 20, 27, 48, 73, 83, 92, 93, 101, 111, 153, 163, 184, 188, 231, 256, 284, 285, 292

Körmendy Kinga 10 Köteles Sámuel 118 Krisztus 115, 165 Krompecher (Korompay) Bertalan 41, 293 Krupp József 60, 283, 285, 295, 297 Kulcsár-Szabó Zoltán 286 Kulin Ferenc 33, 293 Kultsár István 20, 100, 102–104, 107, 116, 293 Kurcz Ágnes 297 Laakso, Johanna 14, 33, 293 Labádi Gergely 9, 21, 59, 294 Láczai Szabó József 27, 29, 30, 112, 113, 122, 123 Lajos, I. Nagy Anjou (magyar király) 287 Lajos, XIV. Bourbon (francia király) 102, 268 Lakoff, George 57, 294 Lakos János 169 Laky Mihály 118 Landerer Lajos 289 Lepidus, Marcus Aemilius 276 Lessing, Gott hold Ephraim 92, 250, 259, 260 Livius, Titus 247 Lónyay Sarolta (Vladár Józsefné) 174 Lovász Imre 48, 49, 294 Lucretius Carus, Titus 247 Lukács István 165, 166, 294 Lukcsics Pál 80, 84, 294 Luther, Martin 135 M. 48 M. A. 114, 115, 119, 139, 294 M. A. T. P. 115 Madarász Flóris 104–106, 294 Mader Béla 80, 101, 294 Magda Pál 48, 294 Majláth György 95 Majláth János 38, 42, 106 Makkai Ernő 118, 294, 298 Mályuszné Császár Edit 71, 294 Marczibányi István 270

307


Margócsy István 10, 33, 65–67, 74, 75, 200, 293, 294 Márki Hugó 84, 294 Marmontel, Jean-François 256, 259, 260 Maróthy Mátyás 48 Martinák János 73, 294 Martinovics Ignác 174 Márton István, Mándi 7, 111, 114–124, 126–140, 281, 284, 287, 289, 295, 298, 300 Márton József 116, 119–121, 123, 124, 128, 130 Mátyás, I. Hunyadi (magyar király) 240, 287 Mázi Béla 165 McGann, Jerome 196, 197, 295 Medici-család 252 Megyeri Károly 48, 295 Meldenius, Rupertus 278 Melpomené 269 Mészáros András 121, 285, 295 Mezei Márta 66–68, 118, 124–126, 146, 169, 172, 295 Miklós Eszter Gerda 283 Miller Jakab Ferdinánd 104 Millot, Claude-François-Xavier 104 Miskolczy Ambrus 13, 295 Mokry Benjámin 122, 123 Moldoványi Antal 119 Molnár András 119 Molnár János 105, 220 Murányi Gábor 34, 295 Müller Ignác 69 N. 48 N. Kiss István 285 Nabukodonozor 95, 96 Nádaskay András 288 Nagy Antal 71 Nagy Gábor 18, 28, 113, 281 Nagy Iván 176 Nagy Mihály 118

Nagyváthy János 118, 120 Napóleon, I. Bonaparte (francia császár) 17, 80 Nátly József 48, 295 Nesztor 270 Nikomakhosz 185 Nyitrai Nóra 290 Nyitray Mátyás 102, 103 Onder Csaba 10, 28, 54, 112, 296 Orbán László 9, 12, 61, 101, 143, 187, 290, 296 Orczy Lőrinc 169, 170 Osvald Zsigmond 118 Ovidius Naso, Publius 212 P. Sz. A 52, 88–91, 97, 160, 161, 296 Pais Károly 65, 67, 297 Palásthy Márton 13 Pálff y János 236 Palladio, Andrea 51 Pallasz Athéné 271 Pálóczi Horváth Ádám 30, 93, 95, 115, 117, 125, 126, 134, 135, 137, 151, 153, 169, 170, 216, 220, 231 Pálos Bernardin 26, 297 Pándi Pál 16, 66, 146, 297 Pap Ferenc 126, 135, 136 Pápai Pál 211 Pápay Sámuel 22, 25, 26, 45, 47, 66, 102, 111, 119, 193, 194 Papp Zoltán 298 Pázmándi Horváth Endre 12, 45, 66, 68, 73, 74, 93, 94, 100, 102, 111, 113, 138, 153, 190–193, 195, 231 Pázmány Péter 105, 211, 223, 230, 246 Péczeli József 220 Perecz László 114, 121, 124, 128, 297 Pestalozzi, Johann Heinrich 127, 128, 286, 298 Pesthy Frigyes 288

308


Péteri Takáts József 27, 66, 68, 69, 74, 93, 94, 96, 100, 102, 111, 161, 162, 185, 189, 195, 299 Pethe Ferenc 29, 100, 107, 112, 113, 116, 130, 270, 281, 297 Pethő Jakab 193 Petrarca, Francesco 100, 154, 231 Petronius Arbiter, Gaius 246 Pichler Antal 281, 289, 294, 295 Pindarosz 262, 278, 297 Pisók 240, 276 Platón 202 Podhoránszky Mihály 284 Ponori Thewrewk József 48, 147, 164, 295, 299 Poóts András, Csenkeszfai 217 Pope, Alexander 252 Pölitz, Karl Heinrich Ludwig 27 Prométheusz 25 Pucz Antal 119, 139, 140, 297 Pyrker János László 290 Quintilianus, Marcus Fabius 217, 230, 237, 242, 274, 275, 297 Ráday Gedeon 19, 32, 150, 169, 170, 214, 215, 217, 256, 270 Radó Sándor 28 Ragályi Tamás 27 Rájnis József 150, 213 Rédei Károly 282 Reimmann, Jacob Friedrich 81 Révai Miklós (Fényfalvi Kardos Adorján) 16, 21, 22, 31, 48, 54, 55, 102, 104, 150, 171, 192, 212, 213, 215, 256, 258, 297 Richelieu, Armand Jean du Plessis de 102, 268 Rittel, Joachim 50, 297 Robespierre, Maximilien de 68, 88 Rozgonyi József 139, 140, 297 Rumy Károly György 17, 25, 27, 37, 40, 43, 45, 82, 84, 91, 92, 93, 95, 113, 115, 119, 120, 125, 128, 135, 297, 299

Ruszek József 7, 29, 30, 59, 66–74, 96, 111, 125, 129, 133, 138, 186–190, 193, 195, 281 Sághy Ferenc 102, 164, 192, 195 Sajó Tamás 301 Sallot, Denis de 88 Sallustius Crispus, Caius 247, 259, 260, 274, 276, 278, 297 Sándor István 235 Sárközy István 84 Schedel Ferenc lásd Toldy Ferenc Schedius Lajos János 13, 27, 80, 107, 118, 119, 282, 298 Scheibner Tamás 10, 294 Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph 119, 286 Schiller, Johann Christoph Friedrich 16, 27, 30, 92, 93, 250, 298 Schwartner, Martin von 80–85, 92, 93, 96, 285, 287, 294, 298 Sebestyén István 118 Shakespeare, William 84 Simon Att ila 286 Simon L. Zoltán 297 Sípos József 44, 52, 53, 116, 137, 154, 194, 234, 289, 298 Sipos Pál 25, 118, 130, 285, 294, 298 Somogyi Gedeon 28, 36, 45, 70, 71, 96, 111, 154, 155, 157, 234 Soós István 11, 12, 101, 298 Stett ner György (Fenyéry Gyula, Zádor György) 32, 70, 71, 111, 182, 188, 190–192, 194 Streibig Józsefné 293, 301 Sulla, Lucius Cornerlius 276 Surányi Antónia 69 Sylvester János 32, 185, 200, 211, 215 Szabó Ágnes 290 Szabó G. Zoltán 292 Szabó János 38, 41, 42, 98, 115, 118, 124, 126, 128, 132, 135, 137, 140 Szabó Károly 114, 115, 298

309


Szabó Márton 293 Szabolcs (magyar vezér) 224, 246 Szalai Anna 142, 298 Szana Tamás 65, 298 Szarvas Gábor 163, 298 Szauder József 287 Szauder Józsefné (sz. Kovács Mária) 142, 290 Széchényi Ferenc 176, 270 Széchenyi István 145, 147 Szegedy-Maszák Mihály 299 Szemere Gyula 35, 298 Szemere Pál (Képlaki Vilhelm) 11, 21, 27, 56, 69, 73, 101–104, 111, 153, 159, 160, 201, 202, 231, 298 Szentesi János 234 Szentgyörgyi József 43, 49, 96, 111, 176, 187, 188, 290 Szentmiklóssy Alajos (Szerényi Vilmos) 45, 49, 119, 153, 162, 231, 299 Szép Ábrahám 118 Szepesy Ignác 187 Szerényi Vilmos lásd Szentmiklóssy Alajos Szilágyi Márton 9, 12, 106, 112, 117, 174, 290, 299 Szilágyi Sámuel 176, 290 Szily Kálmán 167 Szimon Béla 65–67, 299 Szinnyei József 119, 299 Szophoklész 246 Szögi Ferenc 82, 299 Szvorényi József 298 T. Szabó Levente 55, 299 Tacitus, Publius Cornelius 247 Takáts József lásd Péteri Takáts József Takáts Sándor 16, 28, 34, 39, 65, 66, 106, 147, 299 Tarnai Andor 282, 287 Tasi Réka 60, 292 Tasso, Torquato 100, 154, 231 Telegdi Miklós 105, 211 Teleki Ádám 217, 256

Teleki József (1738–1796) 215, 216 Teleki József (1790–1855) 40, 41, 44, 99, 145, 151 Teleki László 39–41, 145, 176 Teleki Sámuel 270 Teleki-család 39, 40, 126, 184, 220, 288 Terentius Afer, Publius 22, 23, 87, 236, 299 Thaisz András 39, 40, 116, 294 Thália 269 Thuküdidész 247 Tinódi Lantos Sebestyén 223, 245 Tolcsvai Nagy Gábor 14, 33, 299 Toldy Ferenc (sz. Schedel Ferenc) 5, 31–33, 47, 70, 71, 90, 143, 163, 164, 169–171, 174, 175, 180–184, 188, 190–196, 199, 203, 284, 289, 290, 300 Tolnai Vilmos 15, 34–36, 38, 42, 50, 109, 144–147, 300 Tóth Dániel 115, 300 Tóth Endre 114, 122, 300 Tóth Ferenc 121–123, 128, 130 Tóth László 116, 300 Tóth Orsolya 13, 300 Tóth Sándor 165, 300 Török Sophie (Kazinczy Ferencné) 11, 202 Tratt ner-Károlyi István 294 Tratt ner János Tamás, id. 80 Tratt ner János Tamás, ifj. 39, 40, 95, 107, 108, 116, 119–123, 125–128, 130, 269, 281, 282, 287, 289, 296–299 Tratt ner János Mátyás (Petrózai) 282, 283, 287, 289, 289, 297, 298, 301 Trócsányi Dezső 117, 118, 121, 300 Tverdota György 286


Vaderna Gábor 10, 11, 13, 85, 176, 283, 300 Vajda Sámuel 105 Vajky György 71 Vajthó László 141, 142, 301 Vályi Nagy Ferenc 25, 256 Vándza Mihály 102 Varga István 102, 121 Vargha Balázs 286 Varro, Marcus Terentius 242, 247 Vass László 116 Vay Ábrahám 60 Vécsey Pál 135 Veress Géza 165, 166 Vergilius Maro, Publius 212, 288 Verseghy Ferenc 12, 13, 29, 31, 32, 41–43, 54, 55, 66, 74, 91, 94–97, 100–110, 124, 150, 152–158, 161–163, 171, 185, 192, 193, 195, 220, 255, 275, 284, 286, 287, 294, 297, 300 Viczay József 270 Vidovics Ágoston 47, 90, 163, 164, 301 Villers, Charles de 84, 85 Vincze Máté 283 Virág Benedek 91, 92, 102, 150, 153, 169, 170, 215, 231, 270, 288 Viszota Gyula 65, 71–79, 96, 111, 145, 146, 301 Vitkovics Mihály 15, 26, 66, 95, 101, 111 Vladár Józsefné lásd Lónyay Sarolta Vladár-család 174

Voinovich Géza 166 Volf György 199, 200, 301 Voltaire (sz. François-Marie Arouet) 88, 233, 261, 275, 301 Voss, Johann Heinrich 208, 250–252 Vörösmarty Mihály 190, 191 Vulcanus 21–23 Wallaszky Pál 91, 297 Wesselényi Miklós (1750–1809) 18–20 Wesselényi Miklós (1796–1850) 84, 97 Weszprémi István 243 Whitman, Walt 197 Wieland, Christoph Martin 30, 43, 208, 250, 257, 288, 289 Wigand Károly Fridrik 300 Williams, Ralph G. 287 Winckelmann, Johann Joachim 250 Witt mann, Reinhard 63, 64, 190, 301 Y lásd Fejér György Z. 119, 301 Zádor György lásd Stett ner György Zeusz 23, 48 Zoilosz 216 Zrínyi Miklós 16, 150, 197, 211, 230 Zsilinszky Éva 33–35, 144, 146, 301 Zsóldos Jákob 118 Zsoldos János 116, 118, 293, 301

Ungvárnémeti Tóth László 153, 223, 231 Ürményi József 270 Váczy János 12, 15, 16, 35, 70, 73, 101, 112, 113, 119, 127, 143, 144, 146, 166–168, 171, 172, 174, 186, 189, 196, 290–292, 300

310

311

Ráció Kiadó Budapest, 2013 www.racio.hu ISBN 978-615-5047-52-7 ISSN 1789-0292 Kiadványszám: 174 Felelős kiadó: Lajtai L. László Felelős szerkesztő: Scheibner Tamás Tördelés: Layout Factory Grafi kai Stúdió Nyomdai munkák: mondAt Kft., www.mondat.hu

CZIFRA MARIANN KAZINCZY FERENC ÉS AZ ORTOLÓGUSOK

Recommend Documents