2011. november
I. évfolyam 2. szám
CsobánkaÚjság Csobánkai olvasnivaló, havonta Lesz-e (van-e) iskola Csobánkán? Csobánka talán legfontosabb gondja az általános iskola, pontosabban annak hiánya. Mert nem nevezhető normálisnak, hogy az óvodát befejező gyerekeknek legfeljebb 10 %-át íratják be szüleik a falu iskolájába, mint ahogy az sem megengedhető, hogy kevesek miatt sokaknak kell kisgyereküket más településekre utaztatni. Jó (vagy inkább elkesrítő?) nézni a 95-ös tablót, huszonketten végezték itt az általános iskolát.Vajon hogy alakult ki a mai helyzet, mik a tényleges okok, lehet-e változtatni? Mert abban mindenki egyetért, hogy szükséges lenne. Rostásné Dudás Zsuzsát, óvodás és iskoláskorú gyermekek édesanyját és Benke Tamásné, önkormányzati képviselőt, Csobánka utolsó tanácselnökét kérdeztük. Beszélgetésünk az 5-6-ik oldalon olvasható.
Gordon Lajos:
Megjött a Mikulás!
Újságunkban szeretnénk olyan embereket bemutatni, akik valamit „hozzátesznek” Csobánkához, amitől egy kicsit jobb lesz az élet. Ilyen például Gordon Lajos, a Csobánka Rádió mindenese, aki nemcsak rádióján keresztül, hanem személyesen is részese a község mindennapjainak és ünnepeinek. Mostani beszélgetésünknek aktualitást ad, hogy Ő a Mikulás bácsi is a községben. - Budapesten, 1960-ban születtem, de gyermekkorom legnagyobb részét Hevesen, nagyszüleimnél töltöttem. A vidékhez húz a szívem, érdekes módon a hegyekhez, bár Heves a Mátra alján van, nem különösebben dombos vidék. Kalandosnak mondható életem során ’99-ben kerültem Csobánkára, először kevesebb, majd több időt töltöttem a faluban, végül ideköltöztem. Az itt lakók Mikulásként ismerhettek meg, amikor bementem az iskolába. Találgatták, ki lesz abban az évben a Mikulás, az igazgató vagy a fűtő, aztán jöttem én, az „igazi”. Az akkori kisiskolások már felnőttek, de még mindig úgy köszönnek: Csókolom Mikulás bácsi, milyen idő lesz? – mert korábban a Meteorológiai Szolgálatnál dolgoztam. - Szakmája is a rádiózás.
- Híradásipari műszerész az egyik szakmám, a másik az esztergályos, fúr-farag ember vagyok. A rádiózás fontosságát a mai, katasztrófákkal sújtott időkben hamarabb átlátja az ember, szükség van olyan hírközlő eszközökre, melyek függetlenek a különböző – elektromos, távközlési, stb. – hálózatoktól, míg pl. a televízió, az internet már hálózatfüggő. Ha én bekapcsolom a rádiót, bárki meghallgathatja, úgy, mint régen a kisbírót. - Öntől viszont nem független a RádióCsobán, Ön dönti el, mi kerüljön adásba. Mi a filozófiája, milyennek kell lenni egy helyi rádiónak? - Négy éve működik a rádió, a kezdeti időkben bizony megpróbáltam a saját véleményemet másokra ráerőszakolni. Volt, aki figyelmeztetett, én pedig azóta is beletanulok a „szakmába”. A legfontosabb, hogy téves információk ne kerüljenek ki. Ugyanakkor, ha a faluból valaki szeretne megszólalni, szeretettel várom. Jönnek is, például egyre több mesemondó anyuka fedezi fel ezt a lehetőséget, van köztük, aki már túl van a második CD kiadásán is. Mint Mikulás és gyakorló szülő erősen gyermekközpontú a gondolkodásom, remélem a
természet szeretete is érződik műsoraimon. Amikor belekezdtem a rádiózásba, két dolgot kérdezgettem a helyiektől: Mi legyen és mi ne legyen az adásokban? A többség azt mondta, a hétköznapokról hallanának szívesen, mert az ünnepekről úgyis tudnak. Ami ne legyen benne, az a politika, a marakodás. Filozófiámat egy Márai idézettel mutatnám meg: „Aki jobban tudja, mondja jobban!” Várom tehát azokat, a civil szervezeteket is, akiknek mondanivalójuk van, de ne várják, hogy én kutassak fel minden információt. - Egy másik, klasszikus rádiós idézet a BBC etikai kódexéből: „A hír szent, a vélemény szabad.“ Él-e ezzel a lehetőséggel? - Igen, de korlátok között. Ha elhangzik valami, ami érdekeket sért, igyekszem a másik fél érdekeit is megszólaltatni, ha ez nem sikerül, képviselni.(Folyt. a 6. oldalon.)
2011. november A testületi ülésen történt:
Változó rendeletek és díjak Közterületek Csobánka Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 29-i ülésének napirendi pontjai között szerepelt a közterület-használatról, a közterülethasználati díj megállapításáról, valamint a használati engedélyezési eljárással kapcsolatos szabályok megalkotása. Az önkormányzat korábbi e tárgykörben hatályban lévő rendeletének felülvizsgálatát a jogharmonizáció is szükségessé tette. Az újonnan alkotott 26. /2011. (XI.30.) önkormányzati rendelet, amely a közterülethasználatról, a közterület-használati díj megállapításáról és a közterület használatának engedélyezésével kapcsolatos eljárás szabályairól szól a korábbi rendelet szabályait részben átvette, de új rendelkezéseket is tartalmaz. Meghatározza azokat a közterület használati formákat is, melyek csak engedély birtokában végezhetőek: - a közterületbe nyúló üzlethomlokzat (portál), kirakatszekrény üzleti védőtető (előtető), ernyőszerkezet, hirdető berendezés (fényreklám), továbbá cég- és címtábla elhelyezése, amennyiben e felszerelések bármelyike 10 cm-nél nagyobb mértékben nyúlik be a közterületbe, - parkolóhely kialakítása abban az esetben, amikor az építési telken végzendő tevékenységhez szükséges gépjárművek elhelyezése nem megoldott, - a közúti közlekedéssel és fuvarozással kapcsolatos állomáshely, indítófülke, pénztárfülke, fedett várakozóhelyiség, üzemanyagtöltő-állomás elhelyezése, - az egyes létesítményekhez a közút területén kívül szükséges gépjárművárakozóhelyek létrehozása, - a köztisztasági célú berendezések (mobil WC és kézmosó, hulladékgyűjtő konténer) elhelyezése, - szobor, emlékmű, díszkút, vízmedence, szökőkút, alapzatos zászlórúd, önálló hirdető berendezés és köztárgyak (pad, figyelmeztető és tájékoztató táblák, tartóoszlopok stb.) elhelyezése, - építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék elhelyezése, - alkalmi és mozgó árusításhoz, javító-szolgáltató tevékenység, - közterület film- és televízió felvétel céljára tartósan (4 óra időtartamot meghaladóan) történő, a közforgalmat kizáró elfoglalása, - előkert vendéglátó ipari célra történő igénybevételhez, üzleti szállítás vagy rakodás alkalmával árukirakodás, - kiállítás, alkalmi vásár, sport- és kulturális rendezvények, továbbá mutatványos tevékenység céljára terület igénybevétele. A közterületnek olyan használata, amelyhez nem adható engedély: - bűzös, tűz- és robbanásveszélyes tevékenység, erotikus termékek bemutatása
2 és értékesítése, továbbá szeszesital (kimért és palackozott) forgalmazása, kivéve a vendéglátó ipari egységek közterületen ideiglenesen kialakított kerthelyiségeit, - a közlekedés biztonságát veszélyeztető berendezések és anyagok elhelyezése, göngyöleg üzlethelyiség előtti tárolása. A közterület használati díj mértéke: - közterületbe 10 cm-en túl benyúló üzlethomlokzat, kirakatszekrény, üzleti védőtető, előtető, ernyőszerkezet, hirdető berendezés, fényreklám, cég-és címtábla, levélszekrény: 537,-Ft/m2,hó, - árusító és egyéb fülke, pavilon, büfé, távbeszélő-fülke, közúti közlekedéssel, árufuvarozással kapcsolatos állomáshely, indító-, pénztárfülke, fedett várakozó helyiség: 633,Ft/m2,hó - alkalmi-és mozgóárusításra, javító-szolgáltató tevékenység esetére 537,-Ft/m2,nap - önálló hirdető-berendezés (reklámtábla, hirdetőoszlop, totó-lottó láda, reklám-automata) létesítése-telepítése 633,-Ft/m2,hó - építési munkával kapcsolatos állvány és építőanyag tárolása 210,-Ft/m2,hét - film- és televízió-felvétel céljára igénybe vett közterület 421,-Ft/m2,nap - vendéglátó-ipari előkert céljára 421,Ft/m2,hó - vásári és cirkuszi rendezvény esetére (mutatványos tevékenységgel kapcsolatos területfoglalás: lakókocsi, céllövölde, tehergépkocsi, stb. parkolása)210,-Ft/m2,nap - vendéglők, kereskedelmi és szórakoztató létesítmények által elfoglalt közterület: 50 m2-ig, ill. 50 m2 fölött 421 ill. 327,Ft,-/m2,hó 10. Gépkocsik, taxik állomáshelye, ill. az egyes létesítményekhez - kialakított gépjármű várakozóhely gépkocsinként 10 538,-Ft/db/év - üzemanyagtöltő állomás 1055,Ft/m2,hó, - idény és alkalmi jellegű árusítás 110,Ft,/m2,nap - közhasználatra meg nem nyitott közterület ideiglenes használata 174,Ft/m2,hó. A közterületeknek a rendeletben előírtaktól eltérő használata esetén a szabálysértési bírság összege a korábbi 30 000.Ft-ról, 50 000 Ft-ra emelkedik. További lényeges módosítás, hogy a rendelet átmenetileg - az óvoda felújítása idejéig - lehetővé teszi a Fő téren a rendelet előírása szerinti árusítást. Az elfogadott új rendelet 2012. január l. napjától lép hatályba és ezen időponttól beérkező kérelmek esetében kell alkalmazni. A kihirdetett rendelet teljes szövege a melléklettel együtt a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján megtekinthető Bérlakások Az önkormányzat felülvizsgálta a Csobánka Község Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek hasznosításáról, valamint lakásgazdálkodás szabályairól szóló rendeletét. A lényeges részek nem változtak, kivétel a lakbér megállapítása, amely 10 %-kal emelke-
Csobánka dett, valamint a társbérletre való utalás. 2012. január l. napjától a lakbér mértéke (régi): a) összkomfortos 854,- Ft/m2 (776) b) komfortos 534,- Ft/m2 (485) c) félkomfortos 319,- Ft/m2 (290) d) komfort nélküli 212,-Ft/m2(193) Kikerült a szolgálati lakás köréből a Vörösvári út 12. szám alatti – az iskola épületében lévő – lakás. A rendelet 2012. január 1. napjával lép hatályba.
Költségvetés, 2012
Csobánka Község Önkormányzat Képviselő-testület 141 /2011. XI.30.) számú határozatával elfogadta a 2012. évi költségvetés készítéséhez szükséges koncepciót, ezt következő számunkban ismertetjük.
FELHÍVÁS Felhívással fordulunk Csobánka község lakosságához, hiszen a tél beköszöntével előbb-utóbb a síkosság-mentesítés is aktuálissá válik. Felhívjuk a figyelmet Csobánka Község Önkormányzat Képviselő-testületének a települési környezet védelmét szolgáló helyi rendelkezésekről szóló 18/2011.(V.26.) számú rendeletére, amely kimondja: - Ónos esőtől, jégtől, hótól síkossá vált járdát (járdaszakaszt, lépcsőt, stb.) – szükségeshez mérten, de legalább a reggeli és esti órákban egyszer-egyszer – naponként fel kell hintetni. - A felhintésre bomló szerves anyagot nem tartalmazó szóróanyagot (homok, hamu, fűrészpor, kőporliszt, stb.) kell használni. E célra tüzelés után visszamaradt darabos anyagot használni nem szabad. A szóróanyag beszerzéséről a tisztántartásra kötelezettnek kell gondoskodnia. - A járda és a közút síkosság-mentesítését a tisztántartásra kötelezettnek úgy kell elvégeznie, hogy abból ne származzon baleset. - A járdáról letakarított jeget, havat a közút és a járda között úgy kell elhelyezni, hogy se a gyalogos, se a gépjármű forgalmat ne akadályozza. - TILOS az összerakott hó elhelyezése: gyalogos közlekedési útvonalon, útkereszteződésben, úttorkolatban, tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyénél, a jármű megállóhelye és a járda között, és hídon. - A járdáról a havat (ha szükséges) naponta többször is el kell takarítani. Tájékoztatjuk Önöket, hogy az önkormányzati rendelet értelmében, aki a fent leírtaknak nem tesz eleget szabálysértést követ el, és 50.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. Kérünk mindenkit, hogy a hó eltakarítását és a síkosság-mentesítést a gyalogosok balesetmentes közlekedésének érdekében teljesítsék! Köszönettel: Polgármesteri Hivatal
Újság
Programok innen - onnan CSoBÁnKA - Advent 2011. CSOBÁNKA – Fő tér November 26. szombat 16 óra Közreműködnek a Petőfi Sándor Ált. Iskola diákjai és a Borony Tánccsoport December 3. szombat 16 óra Közreműködnek a Vadvirág nyugdíjas klub tagjai December 10. szombat 16 óra Közreműködik a Borostyán óvoda December 17. szombat 16 óra a Kraxner Alajos speciális foglalkoztató otthon lakóinak előadása ADVEnTI VÁSÁRoK A Borostyán óvoda SZMK tagjainak közreműködésével SzEnTEnDRE 2011. december 6. Jazz Klub Szentendrén - Borbély Műhely Belépő: 600 Ft Állandó közreműködők: Borbély Mihály - szaxofon, fúvós hangszerek Szabó Dániel - zongora Horváth Balázs - bőgő Baló István - dob, ütőhangszerek Dunaparti Művelődési Ház, Szentendre Dunakorzó 11/a. - Tel.: 06 26 312 657 2011. december 8-12., hétvége kivételével, 8-12h és 13-17h Szentendre, Paprikabíró utcai parkoló JÖVŐnK EnERGIÁJA Szentendére érkezik a Paksi Atomerőmű tájékoztató kamionja Hogyan működik az atomenergia? Mi lenne, ha nem létezne a Paksi Atomerőmű? Hogyan őrizhetjük meg egészséges környezetünket gyermekeink, unokáink számára úgy, hogy ne kelljen áramhiánnyal küszködnünk, vagy a mainál jóval magasabb villanyszámlát fizetnünk? Ezekre és még további izgalmas kérdésre is választ kaphat, ha meglátogatja a Paksi Atomerőmű interaktív kiállítását. 2011. december 9. – február 26. Szentendrei Képtár (Szentendre, Fő tér 5.) KILENC ÉVTIZED A MŰVÉSZET VONZÁSÁBAN Pirk Jánosné Remsey Ágnes (1915 – 2010) és a Remseyek A kiállítás három nagyobb egységben mutatja be Remsey Ágnes életművét: Gödöllő – Családtörténet - Szőnyegtervezés - Palotás Szőnyegműhely Irodalom (szimbolikus mesék és dokumentumregények) – Akvarellfestészet Bábművészet a Remsey családban – Remsey marionettszínház 2011. december 11. 17 óra Szentendre, Városháza, Díszterem Lemezbemutató koncert: Dunán innen, Dunán túl BőRRevolúció - Anh Tuan kiállítása az Erdész Galériában Luu Anh Tuan, vietnámi származású divattervező a kortárs magyar divatélet
3 kiemelkedő és aktív szereplője 2006-ban indította el saját márkáját. A több éve tartó sikeres együttműködés kiteljesedéseként 2011. november 18-tól Anh Tuan első önálló kiállítása tekinthető meg az Erdész Galériában, 2012. január 5-ig minden nap, hétfő kivételével 10-18 óráig. 2011. dec. 24-én szombaton 10-13 óráig, dec. 25-26-án zárva, december 31-én 10-13 óráig, 2012. január 1-én zárva. 2011. nov. 26. - 2012. jan. 30. Népművészetek háza, Rákóczi u 2. KISASSzonYTÓL VÍzKERESzTIG Az őszi – téli szokások bemutatásával folytatódik a Népművészetek Házának kiállítássorozata. A kiállítás megtekinthető január 30-ig hétfő, kedd kivételével minden nap, 10.0014.00 óra között. Skanzen Galéria Erdély virágai - időszaki kiállítás A tárlat 2012. április 10-ig megtekinthető, a téli nyitva tartás ideje alatt, hétvégenként 10-16 óráig. 2011. nov. 26 - 2012. jan. 8. KoRCSoLYAPÁLYA A Lázár cár téren 200 m2 –es korcsolyapálya nyílik az adventi időszakban. 2011. nov. 26 - 2012. jan. 8. ADVEnTI VÁSÁR a Dumtsa Jenő utcában December 31. Vizesnyolcas Uszoda és Szabadidőközpont SzILVESzTER 20-21.30-ig: háromfogásos vacsora 21.30-tól: Zenés időutazás indul az Arató Video Disco-val, a retro-tól napjainkig. 24.00: Himnusz és koccintás egy pohár pezsgővel 1.00: Újévi „első” étkezés és tombola Jegyek elővételben kaphatók az uszoda recepcióján. Belépő + vacsorajegy: 6500 Ft Sétálójegy: 2500 Ft A kisgyerekes szülőknek a Vízipók Játszóház biztosítja a szakszerű felügyeletet. P’ART Mozi műsora december 20-ig december 6. kedd 15.00 TInTIn KALAnDJAI 17.00 Bogyó és Babóca-13 - Új mese kn. szín., magyar animációs, 70 perc 18.20 Mr. és Mrs. Bridge Lélelkmozi sorozat színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 118 perc, 2008 kh.12 20.30 A bőr, amelyben élek (120’) kh.:16 év december 7. szerda 15.00 Tintin kalandjai 17.00 Bogyó és Babóca 18.20 FÉRFIT LÁToK ÁLMAIDBAn színes, feliratos, amerikai-spanyol romantikus vígjáték, 98 perc, 2010 kh.:12 20.00 SzÜLETETT FELESÉG színes, feliratos, francia vígjáték, 103 perc, 2010 kh.:12 december 8. csütörtök 17.00 Bogyó és Babóca 18.30 FÜLES (96’) kh.:12 év
I.
évfolyam
2.
szám
WOODY ALLEN SOROZAT 20.20 BARnEY ÉS A nŐK színes, feliratos, kanadai-olasz romantikus vígjáték, 134 perc, 2010 kh.16 december 9. péntek 17.00 Bogyó és Babóca 18.10 Az utolsó Kolomejka-Técsői banda (76’) MUZSIKUSPORTRÉK SOROZAT 19.30 KoPASzKUTYA KETTŐ (90’) kh.:12 év színes, magyar dokumentumfilm, 2011 december 10. szombat 18.00 CInEMA PARADISo színes, olasz-francia romantikus dráma, 155 perc, 1988 19.00 PSYCHE ÉS nÁRCISz (94’) kh.16 év, színes, magyar filmdráma, 94 perc, 1980 21.00 Apukalipszis Együttes, P’ARTI JAM SESSION december 11. vasárnap 15.00 nanny McPhee és a nagy bumm kn., színes, magyarul beszélő, angol-francia-amerikai családi vígjáték, 109 perc 17.00 RoSSz TAnÁR (92’) színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 92 perc, 2011 kh.:16 18.40 FÉRFIT LÁToK ÁLMAIDBAn 20.20 ÁLMoK oTTHonA színes, feliratos, amerikai misztikus thriller, 92 perc, 2011 kh.16 december 12. hétfő 17.00 Bogyó és Babóca 18.30 „Engedjétek hozzám a kisdedeket“ (82’) – A MAGYAR LÉLEK ARCAI SOROZAT (DunaP’Art Filmklub) 19.45 Barney és a nők (134’) kh.:16 év december 13. kedd 17.00 KoPASzKUTYA KETTŐ 18.30 Szentivánéji szexkomédia (84’) kh. 12 - Woody Allen sorozat 20.00 BARnEY ÉS A nŐK december 14. szerda 17.00 Bogyó és Babóca 18.10 DRIVE-GÁzT! (100’) színes, feliratos, amerikai akciófilm, 100 perc, 2011 20.00 BARnEY ÉS A nŐK december 15. csütörtök 17.00 Mazsola és Tádé: Hol az a Tádé? színes, magyar bábfilm,76’, 1971 rendező: Kende Márta, 18.30 Filmmeglepetés (100’) Szabó István sorozat (DunaP’Art Filmklub) A film után közönségtalálkozó. Meghívott venedégünk Szabó István, Oscar-díjas filmrendező 21.00 DRIVE-GÁzT! december 16. péntek 17.00 Mazsola és Tádé: Hol az a Tádé? 18.25 DRIVE-GÁzT! (100’) 20.10 Álmok otthona (92’) kh.16 év december 17. szombat 17.00 Út a csillagok alatt - El Camino a világ oltárától a világ végéig színes, magyar dokumentumfilm, 96 perc, 2011 kh.12 18.40 A HERCEGnŐ színes, mb, ang.-fr.-o.-am. tört. dráma
2011. november 20.30 ÁLMoK oTTHonA december 18. vasárnap 15.00 nancy McPhee és a nagy bumm 17.00 Út a csillagok alatt - El Camino a világ oltárától a világ végéig 18.45 A RASHEVSKI TAnGÓ a MISZBT-vel közös filmrendezvény színes, feliratos, belga-luxemburgi-francia romantikus film, 90 perc, 2003 20.15 A FELoLVASÓ színes, magyarul beszélő, amerikai-német romantikus dráma, 124 perc, 2008 kh.16 Telefon: 26/777-010, e-mail:
[email protected] Jegyárak: felnőtt 750 Ft, diák, nyugdíjas jegy: 650 Ft. A parkolás november 1-től 18 óra után díjtalan! PILISVÖRÖSVÁR - MűVÉSzETEK VÁRA december 8. csütörtök, 17 óra Kiállítás PLUSSZ: A Képzőművészeti Tanszak karácsonyi kiállításának megnyitója és beszélgetés a növendékekkel. december 10. szombat, 19 óra Kolibri – évzáró bemutató december 12-16. Játszóház óvodásoknak - gyertyamártás (zártkörű) december 14., szerda, 16 óra Könyvtár PLUSSz Karácsonyi készülődés mese, könyvajánló, kézműveskedés december 21. szerda, 18 óra A zeneiskola karácsonyi koncertje Belépés díjtalan. december 31. 20 órától Szilveszter a Bravi Buam zenekarral a Művészetek Házában Belépőjegy 5900,- Ft/fő, amely tartalmazza a meleg vacsorát és a welcome drinket. A rendezvény kizárólag elővételben váltott jegyekkel látogatható. A helyszínen jegy vásárlására nincs lehetőség! Értékesítés: december 20-ig a Művészetek Háza portáján. A bálra házi sütemények behozhatók. PoMÁz dec. 6. kedd 18:00 Mikulásváró a Városháza előtt dec. 11. vasárnap 15:00-18:00 U-nique Gála Modern tánc csoportok bemutató műsora dec. 17. szombat 10:00-17:00 Pomázi Advent BUDAKALÁSz A Kós Károly ÁMK – Faluház decemberi programjai (Szentendrei út 9.) dec. 8-10. Karácsonyi Vásár dec. 9. 17.00 Aprók tánca és Kézműves foglalkozás : karácsonyfadísz tésztából dec. 9. 18.00 Kiállítás megnyitó, Budakalászi Fotó- és Videó klub munkáinak bemutatása . dec. 10. 15.00 Lenvirág Táncos Évzáró Gála
4 dec. 12. 10.00 Diótörő a Nektár Színház előadásában. Zenés- táncos mesejáték, mely Csajkovszkij azonos című balett szvitjének zenéjére csendül fel. Jegyek csak elővételben válthatók! dec. 13 – dec. 24. 8.00- 22.00 Fenyőfa vásár a Faluház udvarán. dec. 15. 17.00 MRL Klub – Karácsonyi ünnepség dec. 16. 17.00 Kézműves foglalkozás - szalma és csuhédíszek készítése 18.00 Borklub dec.16. 18.00 Kós Károly emléknap - dombormű avatás (Simó Ágoston alkotása) dec.17. 19.00 Szent István Alapítvány adventi koncertje dec.18. 16.00 Városi Karácsonyi Ünnepség a Zeneiskola adventi koncertje dec.19. 11.00 A félőlény - musical a Függő Színpad előadásában dec. 31. 20.00 Szilveszteri bál Aradi Tibor humorista, Schramek Andrea énekesnő a Mikroszkóp Színpad művészei. Hastánc, tánczenét a Nosztalgia Band szolgáltatja.
Tájékoztatás Tisztelt Adózó Állampolgárok! Felhívom a Tisztelt Adózó Állampolgárok figyelmét, hogy az iparűzési adóval kapcsolatosan, akik társasági adót fizetnek és a 2010. évi nettó árbevétele a 100 millió forintot meghaladta a alábbi fizetési és bevallási kötelezettsége keletkezett: - az iparűzési adóelőleget a várható éves fizetendő adó összegére ki kell egészíteni, valamint - a kiegészített összegről az Adózónak adóbevallást is be kell nyújtania önkormányzati adóhatósághoz. A fenti kötelezettségnek teljesítésének határideje: 2011. december 20. napja. A bevallás a helyi iparűzési adóelőleg kiegészítéséről szóló nyomtatvány, valamint a befizetésre szolgáló csekk, munkaidőben a Polgármesteri Hivatalban átvehető. Átutalás esetén a 1174208715393678-03540000 iparűzési adó beszedési számlára kérjük a fizetést teljesíteni. Kérem a határidő pontos betartását és egyben köszönöm az együttműködésüket. Tisztelettel: Majorné dr. Stahácz Éva jegyző
Csobánka
Antal Atya elhunyt Szakál Antal atyát életének 76. évében, 2011. november 10-én magához szólította az Úr. Szentmise keretében november 19-én a Pomázi Szent István Király Plébániatemplomban helyezték örök nyugalomba. Csobánkai közvetlen munkatársai és hívei is búcsúztak szeretett plébánosuktól. Kedves Antal Atya! Amikor öt évvel ezelőtt eldőlt, hogy a pomázi mellett a Csobánkai Egyházközség irányítását is vállalod, sokan aggódtak amiatt, hogy el tudod-e látni ezt a plusz feladatot, hiszen már elmúltál 70 éves. De elmúltak ezek az aggodalmak, mert szeretni való egyéniségedet és elhivatottságodat megtapasztalva rövid idő alatt létrejött az összhang a pásztor és nyája között. A távolság ellenére szinte teljes értékű lelkipásztori munkát végeztél. Amikor szükség volt rá, pillanatok alatt megjelentél és intézkedtél. Hihetetlen munkabírásodat bizonyította, hogy a lelki támasz nyújtásán túl jutott energiád a templomunkkal való törődésre is. E viszonylag rövid idő is elég volt ahhoz, hogy maradandót alkossál. Személyesen irányítottad és felügyelted a sekrestye felújítását, a templom elektromos hálózatának és világításának rekonstrukcióját. Ezek az eredmények is mindig emlékezni fognak Rád. Kedves Antal atya! Hálás szívvel köszönjük a sok szeretetet és törődést, amit nekünk adtál. Lelkipásztori munkásságod emlékét szívünkben megőrizzük és imádkozunk érted, hogy földi zarándokutad végén elnyerd az üdvösséget és az Úr oldalán az örök boldogságot. Isten Veled! Sándor László Csobánka Újság Kiadja a Hírmondó Kft 2000 Szentendre, Huba u. 6. Tel.: 26 316 011, 20 4280 849
[email protected] Felelős szerkesztő: Horváth Gusztáv
Újság Dudás zsuzsának három gyereke van, egyikük már iskolás, nem Csobánkán.
- Mióta lakik Csobánkán? - 2002 óta. - Mennyi idősek a gyerekek? - Három, öt és hétévesek. - Akkor alaposan érintett iskola ügyben. - Igen. - Megnéztem az iskola aulájában a régi tablókat, 90 óta nagyon lecsökkent a nyolcadik után elballagók száma. A tavalyi „végzős” ovisok közül mindössze hárman iratkoztak be az első osztályba. Egyszerű a kérdés: Miért van ez így? - Én sem ide írattam be a gyerekemet. A kérdése egyszerű, de csak bonyolult válasz adható rá, nem gondolom, hogy én meg tudom pontosan mondani, miért jutott idáig az iskola. Nyilván több tényező eredményeképpen, belejátszik például az is, hogy a csobánkai lakosság egyre nagyobb része kitelepülő budapesti, akik munkájuk révén Pesthez kötődnek, így beviszik gyereküket is. Döntő szerepe lehet annak is, hogy 90-től szabadon lehet iskolát választani. Valamikor ez egy jó iskola volt, többeket ismerek a mai húszharminc éves generációból, akik ezt állítják. - Ezt mondja Magyarné Tánczos Klára, az óvoda vezetője is. - Valamikor egy lefelé menő spirálba került, szegregálta saját magát, mostanra eljutottunk az összevont osztályokig. Bármennyire is szeretnék egyesek így minősíteni, itt nincs szó rasszizmusról. Ha az óvodában semmi gond nincs a cigány és a nem cigány gyerekek között, akkor miért lenne az iskolában? Ma már a cigány családok többsége is elhordja gyerekét más iskolákba, vállalva az utazási és anyagi nehézségeket. - nyilván ostobaság lenne a szülőkön számon kérni, miért nem ide járatják gyerekeiket. - A család és a gyerek számára is előnyösebb lenne ide járni, elég, ha csak arra gondolok, egy órával később kelhetne, ami az ő korukban nagyon fontos. Nem lenne probléma, miképp tud a barátaival találkozni, tovább működhetne az óvodában kialakult szülői közösség is. Remekül mehetne minden. - Egyértelmű, hogy nem a szülők a hibásak, hiszen nem akarnak gyerekeikkel „kísérletezni”. De valaki hibás abban, hogy egy 3200 lakosú településen nem tud normálisan működni az általános iskola. Az egymást követő önkormányzatok? Az isko-
I.
5
évfolyam
2.
szám
Ketten az iskoláról la vezetése, a pedagógusok? - Nem tudok és nem is akarok egyetlen felelőst megnevezni. Talán akkor indult el a folyamat, amikor minden lehetséges forrásra pályázott az iskola, például kisebbségi integrációs központ akart lenni, roma bázisintézmény, csak éppen semmihez nem volt átgondolt program. Miközben ezeket hajtották, teljesen leromlott az iskola, beleértve az ott dolgozó pedagógusokat is. - Önök segítenék azzal az iskola „újraindítását”, hogy megfogalmaznák igényeiket? - Ez már többször megtörtént, gyakorlatilag évente. Legutóbb Klári (Magyarné Tánczos Klára, az óvoda vezetője, a szerk.) egy kérdőívet töltetett ki velünk, névtelenül. Volt benne olyan kérdés is, hogy vannak-e olyan feltételeink, melynek teljesülése esetén ide hoznánk gyermekeinket. - Mit válaszoltak erre? - Szerintem a szülők 100 %-a azt írta, hogy igen, és őszintén írták ezt. Az én legfontosabb feltételem, nem vagyok ezzel egyedül az, hogy megfelelő legyen a pedagógus gárda. - Gondolom, vannak más elvárásaik is. - Természetesen. Például jelenleg csak német nyelvet tanítanak az iskolában, de azt is csak kis óraszámban. Ma már egy iskola angol tanítás nélkül nem lehet meg. Aztán legyen sport és legyenek különböző szakkörök. A fiam Budakalászra jár, dzsúdózik, sakkozik, kosarazik és boldog ezektől. A lányom más orientáltságú, inkább kreatív gyerek, neki zenei, festő, tánc, szóval művészeti szakkörökre lesz igénye. Tehát legyen kínálat. De ha én azt érzem, hogy a gyerekek kulturális analfabétaként jönnek ki az iskolából, akkor nem fogom oda beíratni a gyerekemet. - Még egy kérdés erről az iskoláról. Azt elképzelhetőnek tartja, hogy oldalról, tehát második, harmadik, negyedik osztályba is bejöjjenek gyerekek?
- Óvodában még meg lehet ezt csinálni, de iskoláskorúakkal már nem. Sőt, ha az egyik gyerekemet már elvittem, akkor nagy valószínűséggel a többit is el fogom vinni. - Érzik azt, hogy fontos az Önök, a szülők véleménye, hogy annak figyelembevételével próbálják meg beindítani az iskolát? - Inkább csak reméljük.
Benke Tamásné Csobánka utolsó tanácselnöke volt, ma is képviselő, sokan hallgatnak rá.
- A 87-91 közötti felsős osztályból, a tabló tanúsága szerint, 27-en végezték el a nyolcadik osztályt. Ön hogy látja, mi történt azóta? Mert a folyamat vége az, hogy tavaly ősszel mindössze három „végzős” ovis iratkozott be az iskolába. - 89-ben, amikor én még tanácselnök voltam, 238 gyerek járt ebbe az iskolába. Az iskolának nagyon komoly súlya volt a község közéletében, Csobánka összes általános iskolás korú gyermeke idejárt. Ha csak a 90-ig itt végzetteket nézem, akkor is a legmagasabb pozíciót betöltőktől kezdve a szakmunkásokig, mindenki innen került ki. Ez egy normális, sőt, ha Baross Péterre visszagondolok, aki messze nem csak kitűnő magyar tanár volt, hanem az úttörő csapat vezetésétől a nemzetközi kapcsolatokig sok mindent csinált, nagyon jó tanári karral rendelkező iskola volt. 90-ben jött a váltás és ami történt nem Csobánka hibája, hanem az ország vezetőié. A szabad iskolaválasztással az ország összes kisiskoláját tönkretették. Természetesen az embernek joga van arról dönteni, hogy gyermeke a lehető legjobbat kapja meg, ezzel egyetértek. De általános iskolába, különösen alsó tagozatba, mindenképpen helyben kellene járni. Ha a csobánkai iskolába háromszor ennyien járnának, nem volnának olyan problémák, hogy csak ilyen vagy csak olyan gyerekek járnak. Azelőtt sem volt ilyen gond. A mi osztályunkban negyvenegyen voltunk, mégis lehetett tanítani és tanulni. - A mai helyzet különösen azért nyomasztó, mert 90 óta megkétszereződött Csobánka lakossága, 1600-ról 3200-ra nőtt. - Így van. Én úgy gondolom és ezt a véleményemet bármikor vállalom, az állam kivonult az oktatásból. Meghatározott egy normatívát és azt mondta a településeknek:Csináld ennyiből, ha kevés, tegyél hozzá pénzt! Ez nem önkormányzati feladat. Ön-kormányzati feladat az utak, a járdák fenn-tartása, karbantartása,stb., de az oktatás állami feladat, hiszen jól működő állam csak a jól képzett emberekből lesz, nem az analfa-bétákból. Ma a következő helyzet, (Folytatás a 6. oldalon)
2011. november (Folytatás az 5-ik oldalról) egyik ismerősöm példáját mondom el: Reggel 7-kor elindulnak, hogy beérjenek az iskolába és a munkahelyükre, a fővárosba. Ötkor végeznek, elkanyarodnak a következő utcában lévő iskolához, ahová a gyerekeket járatják és hazajönnek, így legalább nincs egykét órát utcán a gyerek, mivel nálunk nincs kora reggeltől késő délutánig napközi. A szabad iskolaválasztásnak azért vannak hátulütői is, mert a nagyobb iskolákban sem tudják megválogatni a szülők a pedagógust. Ráadásul a gyerekek nem hazai közegben élnek. - Bár a törvény tiltja a szegregációt, a szabad iskolaválasztás Csobánkán egy indirekt, negatív szegregációt hozott létre.
Mégis, azt kellene látni, hogyan indult és teljesedett ki ez a folyamat? - 90-től 94-ig, bár itt laktam, nem éltem ebben a faluban, reggel elmentem dolgozni, este jöttem haza. Nyolc szavazattal maradtam le az új polgármester mögött, úgy gondoltam, ha nem kellek, akkor nem foglalkozom a falu dolgaival. Akik úgy gondolták, hogy többet és mást akarnak gyerekeiknek, elvitték őket máshová. Közben az akkor még meglévő pedagógusgárdából többen nyugdíjba mentek vagy távoztak, kicserélődtek. Akik a Hanflandon építkezni kezdtek, már új, de rosszabb körülményeket találtak, főleg akkor, amikor gyerekeik kikerültek az óvodából. Mondják, nagyon leesett az oktatás színvonala. Az akkori polgármesterek bizonyára jobban ismerik a folyamat részleteit. Az utóbbi 2-5 évben határozott szándékot is tapasztaltam arra, ne is legyen Csobánkán iskola. Azt mondták, ezt az iskolát le kell dózerolni és a helyét besózni. - Ilyen létszám mellett már nagyon sokba kerül. - Ez így igaz, de 2008-ban az akkori testület megpróbált váltani. Akkor hoztuk létre a CSKM-et, a Csobánkai Közösségi Műhely–t. A cél az volt, ne három, hanem csak egy igazgató legyen, a beszerzések, a takarítás, stb. iskolagondnokság-szerűen működjön, óvoda-iskola pedagógusok közös tanítása, látogatások stb., de meg kell mondjam, ebből nem valósult meg semmi, mindenki tartotta a helyét. Ráadásul a CSKM hatáskörébe adtuk a falu költségvetésének kb. egyharmadát, úgy gazdálkodott, ahogy. Mára a dolog eldurvult, a CSKM-et megpróbáltuk megszüntetni, nem sikerült, bizonyos emberek azért harcolnak, hogy ne legyen iskola, má-
6 sok azért, hogy legyen. - Ön szerint mi lehet a megoldás? - Inkább azt mondanám, mit csinálnék én, ha rám lenne bízva. Teljesen egyértelmű, hogy felső tagozatba elviszik a gyerekeket – legalább 90 %-ukat - olyan iskolába, amely megalapozza a következő időszak továbbtanulását. Sokan azzal példálóznak, hogy lám, az óvodában milyen jól megvannak egymással a gyerekek, akkor az iskolában miért nem? Nem tudtam a választ, de pedagógus ismerőseim elmagyarázták, a gyerek az óvodában játszik, az iskolában tanulni kell és nem mindegy, hogyan. Senki sem vállalja, hogy az ő gyerekén kísérletezzenek. Azzal egyetértek, hogy próbáljuk meg az alsó tagozatot felhozni. Éppen ezért nem értek egyet az önkormányzat júliusi döntésével, mellyel összevontuk az alsós osztályokat is. Tehát az alsó tagozatban már most meg kellett volna teremtenünk azt, amit jövőre kínálni akarunk. Tanulhasson a gyerek idegen nyelvet, választhasson az angol és a német között, járjanak el uszodába épp úgy, mint az óvodások stb. Ami itt kialakult, azt nem a jelenlegi vezetés produkálta, hanem, az, akinél ezek a dolgok nem jöttek, vagy jöhettek létre. - Csöppet se mindegy, lesz-e egy év múlva normális első osztály, mert 2013. január 1-től átveszi a kormány az általános iskolákat, tehát nagy jelentősége van annak, hogy 2012 szeptemberében hányan iratkoznak be. - Ezért mondom, hogy már idén szeptembertől „alá kellett volna nyúlni” az alsó tagozatnak, mert ez lett volna a garancia a folytatásra. Most csak ígérhetjük, hogy lesz két nyelv, ez, meg az, de nem tudjuk bebizonyítani, hogy meg tudjuk csinálni. Részemről ennek érdekében azt ígérhetem, hogy a költségvetés tervezésénél erre a feladatra fokozott figyelmet fordítok. Összeállította: Horváth Gusztáv
Felhívás! A hideg beállta óta több bejelentés is érkezett Hivatalunkba, hogy egyesek a tüzelésből visszamaradt égésterméket, sok esetben a még forró, sőt izzó hamut a közterületre rakják ki. Ezzel az eljárással nem csak az a baj, hogy illegális hulladéklerakásnak minősül, hanem tűzveszélyes is. A forró, izzó hamut utcára, vagy egyéb területre lerakó személy veszélyezteti az itt lakók testi- és vagyonbiztonságát, sőt az életét is! Felszólítjuk ezért a Tisztelt Ingatlantulajdonosokat, hogy forró, izzó égésterméket, hamut ne rakjanak ki a közterületre, hanem a többi szeméttel együtt, kihűlés után (!) a kukájukban helyezzék el! (A forró hamu használhatatlanná teheti a kukát!) Mindannyiunk biztonsága érdekében kérjük a fentiek betartását! Köszönettel: Polgármesteri Hivatal
Csobánka
(Folytatás az 1. oldalról) A testületi ülések hanganyagát le szoktuk adni, az egyik ilyenben valakire nézve bántó vélemény hangzott el, nagyon örültem, amikor az illető megkeresett, természetesen Ő is elmondhatta véleményét. - nehéz az ilyet megállítani… - Lett is válasz, viszontválasz, de aztán abbamaradt. Az adás annyira sikeres volt, hogy kocsmában is terjesztették. Miből finanszírozza a rádió működését? - Legnagyobb részben az ORTT, illetve most már a Médiatanács támogatásából. Ez „kutya vacsorája”, minden évben újra kell pályázni és semmi nem garantálja, hogy nyerek. Az idei és a jövő évi kiírás szerint is az elismert költségek 50 %-ára lehet pályázni, ehhez jövőre önrészként már 30 % készpénzt kell felmutatni és csak 20 % lehet az önkéntes munka aránya. A jövő évi pénzek csak január végén fognak eldőlni, addig nekem kell előfinanszíroznom. Ha az 50 %-nál kevesebbet nyerek, akkor gondolkodóba esem a jövőt illetően. - nem sokat láttam eddig Csobánkából, de Ön majdnem mindenütt jelen volt, beöltözve, konferálva, bohóckodva, mindig másként. - Általában fel is kérnek, de szívesen is teszem, ha előre tudom mozdítani a dolgokat. Itt-ott elkötelezett is vagyok, például a nyugdíjas klub felé, mivel az esküvőnkön nagyon sokat segítettek. - A szlovák önkormányzatba miként csöppent bele? - Érdekes történet. Nagyapám haláláig nem tudta meg, hol született. Kisgyermek kora után szüleivel nem találkozott, hevesi rokonai sem tudták. Már meghalt, amikor egy véletlen révén kiderült, a szlovákiai Vámoson született, melynek ma már egészen más a neve. Az előző választási ciklusban nem volt Csobánkán Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, 2010-ben sikerült létrehozni, elvállaltam a vezetését.
H. G. A MI CSOBÁNKÁNK című könyvet bevezetője szerint: Ösztönözte és könyvvé ötvözte: Padisák Mihály, a szöveget gondozta: Padisák Marika, a fotókat készítette : Kleer László. A könyv a napokban jelenik meg, nem kerül kereskedelmi forgalomba, csak az előfizetők juthatnak hozzá. Következő számunkban beszélgetünk a könyvről Padisák Mihállyal. a szerk.