Csillag a máglyán Dráma három felvonásban
Szereplők KÁLVIN JÁNOS SZERVÉT MIHÁLY FÁREL ORY FŐINKVIZÍTOR DE LA FONTAINE IDELETTE ANTAL, Kálvin öccse HITNYOMOZÓ I. POROSZLÓ II. POROSZLÓ LA FORGE VERONIKA ARZELLIER DE LA COURT RENDŐRFŐNÖK PERRIN I. POLGÁR I. ASSZONY II. POLGÁR II. ASSZONY DARLOT SZINDIKUS Poroszlók, fegyőrök, prédikátorok, genfi polgárok, bakó
Első felvonás Első kép Kálvin János albérleti szobája Párizsban. Szegényes bútorzat: vaságy, szék, íróasztal, szekrény, karos gyertyatartó gyertyacsonkokkal; az olvasás áldozatai. A falon kezdetleges kézi rajz: piros szív egy nyitott tenyéren. Utcára nyíló ablak, Párizs tornyai. November, mindenszentek napjának esős hangulata. Odakint tüntetés zajlik, melynek időnként Dávidzsoltár a kísérő dallama. Egy-egy rikkantás: „Éljen Copus rektor!” Harangok szólnak, a hugenották fel-felröppentik a jelszót: „Vissza az evangéliumhoz!” A fiatal Kálvin – arcán az eljövendő nagy reformátor szigorával, melyet néha felold mégis az ifjúság csupaszív kedélye
– az ablakból figyeli az utcai eseményeket. A kopogást nem hallja. Szervét lép be vékonyan öltözve, üveg borral a kezében. Szónoki pózba vágja magát, köhint.
KÁLVIN Megfordul. Szervét! Láttad, mi van odakint? SZERVÉT Testvérem, Kálvin, az Úrban! Ami odakint, Párizs utcáin zajlik: történelmi tévedés. Az egyetemi ifjúság Copus rektor urat ünnepli, nem tudván, hogy hatalmas erejű székfoglaló beszédét a rektor mással íratta: Kálvin Jánossal. A hang az övé volt, de csak a hang: az eszme, a mindent felforgató Keresztyén bölcselet az ablakban mélázó vulkáné Kálvinra mutat. az újabb kitörésen tűnődő Vezúvé. Inkvizítor uraim, véssék eszükbe, hogy az idei mindenszentek napjával, az Úrnak 1533-ik esztendejében a reformáció második hulláma vette útját Róma felé. Istentelen pompájában Luther csak megrendítette, a mansfeldi bányászfiú csak félig rombolta le, a noyoni vékony csontú gyermek pedig Pompeji sorsára juttatja. Kálvin legyintésére. Ne szakíts félbe! A mai nap, Ferenc felség és Ory úr, szerzetes feleim, Isten kutyái – Domini canes, dominikánusok, karmeliták, ferencesek –, a megtisztított evangélium, a hamis dogmák koporsójából napfényre hozott Tanítás győzelme! Éljen! KÁLVIN Éljen! Ha nem lennél cirkalmas! A fülem fáj tőle. SZERVÉT A pápa füle fájjon. Kupát az ünnepelt kedvenc borának! Vörös. Maga szedi elé a szekrényből a két kupát, és tölt. KÁLVIN Amitől mintha máris berúgtál volna. SZERVÉT Már a díszteremben. A diadalérzéstől. Míg téged hallgattalak. KÁLVIN Copus beszélt. Én hallgattam. SZERVÉT Beszélt? Mennydörgött. Hallgattál? Szavaid hatását ittad. Néztelek. Szerényen meghúzódott ismeretlen ifjút a legutolsó padban. KÁLVIN
Láttad az elámult arcokat? A leesett kanonokállakat? A rezgő tokákat? Nevet. SZERVÉT S a lobogást a diákok szemében. Majdnem odakiáltottam: fületeket Copusnak irányítsátok, de szemeteket az utolsó padra vessétek! Ama sápadt felforgatóra. Mint apró fáklyákat, ő mártott meg benneteket az evangélium tüzében… KÁLVIN …tüzében, tüzében! Pápista szófüzér! SZERVÉT Befejeztem. Isten éltessen, János! KÁLVIN Isten éltessen, Mihály! Koccintanak, isznak. SZERVÉT Hadd öleljelek meg, te vékony csontú! Átöleli. KÁLVIN Mindig túlzol! Örökös túlzó vagy. SZERVÉT Ne óvatoskodjunk a lelkesedésben. El sem dicsekszel vele, hogy a királynő mégis neked gratulált. Tudja tehát… Ó, szépséges Navarrai Margit. Boldog ember vagy! KÁLVIN Egy királynői gratulációtól? SZERVÉT A szoknyája csücskét – ha egyszer én is megcsókolhatnám. KÁLVIN Nem csókoltam meg. SZERVÉT Én a királynővel csak álmomban beszéltem. Aragóniában jártam újra, valahol a Pireneusok lábánál, folyó mentén, azt hiszem, a Gallego volt, röpdöstem, az Aneto csúcsáról
nagyapám házára szálltam Villanovába, mert szárnyam is volt, Ikarosztól kértem kölcsönbe, mikor megláttam Margitot. Képzeld! KÁLVIN Mondtam már: kezeltesd magad az álmaid ellen. SZERVÉT Neked is ajánlom: kezeltesd magad doktor Szervét Mihállyal az álmatlanság ellen. KÁLVIN Attól tartok: ha egy órára is elszundítok, Isten és ember közé visszasettenkednek a pápista közvetítők, a búcsúk, vértanúk, cédulaárusok. SZERVÉT Kitűnő altatóporom van. KÁLVIN És hová repültél azután? SZERVÉT A vízre szálltam. Kit találok ott is a habokban? KÁLVIN Margitot. SZERVÉT Már nemcsak a vesémbe: az álmaimba is belelátsz. KÁLVIN Mert örökösen tiltott helyen kószálsz. Ha nő – királynő legyen, ha lélek: a vérben keresendő. SZERVÉT Antal öcséd megint árulkodott. KÁLVIN Csak elmondta, hogy titokban újra embert boncoltál. SZERVÉT
Halottaskamrába lopakodva Michelangelo is boncolt. Kimentem tehát a vízből Margitot. Viszem a karomban, Jákob létráját keresve, hogy kimenekítsem a földről. Megpillantom a létrát, nagy magasságban az utolsó fokán a szimbólumod ragyog: ott a dobogó szív Margit tenyerében. Nyúlok érte, minden szétesik, zuhanok, reszketek, s a távolban megpillantom őt… Igen, őt. KÁLVIN Újra Margitot? SZERVÉT A tüzet. KÁLVIN Milyen tüzet? SZERVÉT Amellyel mostanában álmodni szoktam. KÁLVIN Hát már a tűz is ott van az álmaidban? SZERVÉT Gyermekkori emlék. Villanovában a nyitott kandallót szerettem esténként bámulni. Hatalmas tűz égett benne. Mit bámulsz, gyermek? Őt nézem, mondtam anyámnak, a tüzet megszemélyesítve. Hallottad a tüzet énekelni? Néha, mikor leszakadt, eldúdolt nekem egy egész kis antifónát. Gaude et laetare Virgo Maria. KÁLVIN Nevet. Katolikus tűz volt. SZERVÉT Hugenotta dallamát nagyapám azonnal máglyahalálra ítélte volna. KÁLVIN Őt. SZERVÉT Akit újra megpillantottam, és újra Margittal. Fáztunk, olyannyira, hogy most is fázni kezdek tőle. Kinyújtottam a kezem, ó, be gyönyörű fekhely, királynőm, ez a lángbokor az ágyunk lehetne, mikor…
KÁLVIN Felébredtél. SZERVÉT Nem, nem. Valaki már ott feküdt az ágyban. KÁLVIN Milyen ágyban? Egyre komorabban figyeli. SZERVÉT Vagyis a tűzben. Az égő hús bűze csapott meg. Még élő, rángatózó zsigerek, izmok, vérerek látványa, hajbűz, körömszag, vakító fehér csontok, zsugorodó, sercegő máj, vese, vergődő tüdő, sárga arc, mely szétrobbant, akár egy porcelánváza, fekete csonkos két fogsor az alján, a két szeme bugyborékolt kocsonyásan, s végül, mint két tüzes puskagolyó, kisüvített a koponyából az agyvelő füstjével… KÁLVIN Elég, elég! Remélem, Ory volt, a fő máglyamester. SZERVÉT Én voltam. KÁLVIN Te beteg vagy. SZERVÉT Magamat láttam. KÁLVIN Beteg vagy. Nem attól, amit álmodban láttál. Ahogy meséled. SZERVÉT Nem is tudom én azt úgy elmesélni. KÁLVIN Kiütött rajtad a verejték. Miféle ostoba bűntudat jeleként, Mihály? Mintha embert gyilkoltál volna. SZERVÉT
Beismerő mosollyal. Csak loptam. KÁLVIN Mit loptál? SZERVÉT Egy hullát az akasztófáról. Csak Leonardónak szabad? Nekem utóvégre fontosabb, mint egy piktornak. KÁLVIN Abba fogod hagyni. Túl poétikus vagy te a kegyetlen tudományokhoz. Már a hideg is kiráz. SZERVÉT Fiatal, vézna hugenotta volt. Hogy elvágtam a kötelet, az ölembe hullott, a feje a vállamra, akár egy alvó gyermeké. KÁLVIN Rettenetes, amit művelsz. Ülj a tűz mellé legalább. SZERVÉT Rettenetes, de mindennek ára van. Nyomon vagyok már. A vér a szív jobb kamrájából a bal kamrába áramlik, de nem közvetlenül, hanem hosszú ereken át, miközben a tüdőben levegővel érintkezve megtisztul. Erről eddig csak Istennek volt tudomása. KÁLVIN Túl közel merészkedel a titkaihoz. SZERVÉT Most már te is tudod. Hárman vagyunk. Ez a szentháromság! KÁLVIN Ne vétkezz már megint! Köpenyét a Szervét vállára veti. Reszketsz. SZERVÉT Köszönöm. KÁLVIN
A legnyomorúságosabb látvány a megromlott ember. Még virágos kertben is, hát akkor az akasztófán! Foglalkozz filozófiával, vallástudománnyal. SZERVÉT A kis könyvemre nem tüzet kiabáltak? Al fuego! Igaz, nem is lett volna könyv az, ha nem kiáltanak rá tüzet, máglyakritikát. KÁLVIN Ne védd, ha egyszer visszavontad. SZERVÉT Kényszerítettek. Attól az első rossz álmom. Mintha anyámat fojtottam volna meg a visszavonással. KÁLVIN A tévedésed volt, nem anyád. De trinitatis erroribus. Ellenségünk Róma, nem a szentháromság. A németországi naplódat folytasd. SZERVÉT Legyint. Amikor egy Kálvin dolgozik már a keresztény vallás nagy rendszerén? Mit írhatnék én az Institutióra? Egy Restitutiót legföljebb. KÁLVIN Miért épp Restitutiót? És ki ellen? SZERVÉT Nem hadakozom többé senki ellen. Félek. Tele vagyok félelemmel. KÁLVIN Isten büntetése rajtad a boncolás miatt. Mára pedig itt maradsz. A hitnyomozók megérzik az emberekben a félelmet. Kutyaszimatjuk van. SZERVÉT A királynő vajon megtudhatja? KÁLVIN Hogy embert loptál az akasztófáról? SZERVÉT
Az álmomat. Hogy akaratomon kívül az ölembe vettem, a máglya felé vittem. Lehet vajon az álmot büntetni? KÁLVIN Ez már a félelem hidegrázása. Fél a kritikától, mégis olyan könyvet ír, amelyre tüzet kiabálnak. Fél a hatóságtól, és akasztottakat boncol. Fél a pápától, miközben élesen támadja… Válassz ki magadnak valamit, amitől nem rettegsz. SZERVÉT Félelmetes minden, amihez hozzányúl az ember. Köszönöm a csodatevő ködmönt. Elmúlt a hideglelésem. KÁLVIN Hála Istennek. De sötétedés előtt innen ki nem teszed a lábad. SZERVÉT Annyira lerí rólam – valami? KÁLVIN Ahogy nézlek: túlságosan is vakmerőnek mutatkozol. SZERVÉT A félelem vakmerősége. Nevet. Mit a köpenyednek köszönhetek. Ha majd egyházat alapítok, ezt a malaclopót ereklyének nyilvánítom. KÁLVIN Vigyázz! Ereklyegyűjtőkből lesznek az ereklyeimádók. De félreértettél engem. Nem azt tanácsoltam, hogy új egyházat alapíts, hanem hogy írjál. Miféle egyházat akarsz te létrehozni? SZERVÉT Semmilyent. KÁLVIN A szavak nem ugranak véletlenül egymás mellé. SZERVÉT A gondolat játékos szökellései. KÁLVIN
Bakugrásai. SZERVÉT Fura képzelődések. Akár a királynővel. Csak elgondoltam valamit arról, hogy Isten mindenütt és mindenben jelenvaló, tehát nemcsak a Jóban… KÁLVIN Hanem a Rosszban is? SZERVÉT Megvillant a szemed. Ugrásra kész benned a tigris. A kétely nélküli. Boldog ember lehetsz, János. Énbennem rengeteg a kétely. Pondróhadjárat valósággal az agyamban. KÁLVIN Védekezz. SZERVÉT Imádkozom. KÁLVIN Csakhogy kételkedés közben imádkozni nem lehet. SZERVÉT Talán úgy van. Mégis kételkedem abban, hogy Isten tartózkodási helye pusztán a Magasság lenne. Az űr, a csillagok. Mindenütt jelenvalónak kell lennie. Benne van tehát mindabban, amit megteremtett. KÁLVIN E padlódeszkában is, melyet a lábammal tapodok? A sátánban is? SZERVÉT A kérdéseid ijesztőek. Úgy értem: benne van mindenben potenciálisan. Amennyiben a sátán például Isten akarata és intése nélkül a Rosszat, tehát az Úrnak büntetését rajtunk nem cselekedheti, lásd Jób könyvének első fejezetét satöbbi. KÁLVIN Nevet. Gyönyörű bakugrás volt. Kettős szakadékot ugrottál át: egy gyanús fogalom segélyével – potencialiter – a panteizmust, ami nem idegen tőled, Jób kezébe kapaszkodva pedig a közönséges istenkáromlást. Ugyancsak nem idegen tőled, a könyvedre emlékezz! De miért ugrottál félre saját gondolatod elől?
SZERVÉT Mert gondolkodom – tehát félek. KÁLVIN A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyát nem oltja ki a szél. SZERVÉT Te már nem félhetsz, az utadat megszabtad. KÁLVIN Magad is. A naplód igazolja. SZERVÉT Tetszett? Nem mertem kérdezni. KÁLVIN Gyönyörűséggel olvastam. Remek az augsburgi följegyzés: „Saját szemeimmel láttam őt, a pápát, nagy pompával vitette magát a fejedelmek feje fölött, miközben jobbjával a kereszteket hányta. A nép leborult, szerencsésnek tekintette magát, aki a lábait megcsókolhatta. Ó, te bestiáknak leggonoszabb bestiája!” Így kell beszélni. Ez a filum Labyrinthi, ezt kövesd. Hagyd az orvhalászatot a gondolkodásban. SZERVÉT Orvhalászat? És a vizek főbérlője – kicsoda? KÁLVIN Asztaláról a bibliát felkapva. Itt van. Nem főbérlő, hanem Felügyelő. Minden cselekedetünk Irányítója. SZERVÉT Ha még írok valamit, újra kihívlak vitára. KÁLVIN És újra visszavonod. SZERVÉT Fanatikus tömeg nélkül, egyedül csak veled – hatalmas visszhangos téren, izgalmas lenne.
KÁLVIN A fanatikus tömeg ijesztett meg? SZERVÉT Tőled, ha legyőzöl is, nincs mit félnem. Nézeteink esetleges… KÁLVIN Esetleges? SZERVÉT …különbözőségét a szívnek egysége pótolja. A tömeg azonnal máglyát kiabál. Veled csak úgy érzem magam biztonságban, ha ketten vagyunk. A híveid nélkül. KÁLVIN Mi céllal állítasz most engem szobortalapzatra? SZERVÉT Mert a mai nappal a szobrod elkészült. Csak értékelésem: a talapzat hiányzott. KÁLVIN Köszönöm, nagy tudású férfiú, doktor Servetus. Megengedem, hogy hűsölni lábaimhoz üljön. Nevetnek. SZERVÉT Köszönöm, serenissimus! Magam is szobrot óhajtok, valamivel magasabbat! Nevetnek. Ó, nem a szerénytelenség szól belőlem. Csak forró nyárban árnyéktartó bronzága lehessek a mai nap hősének. Nevet. KÁLVIN Végre megint bolondozol, te hideglelős tévelygő! ANTAL Be, rémülten. Copus rektor urat letartóztatták. KÁLVIN Az én beszédem miatt. ANTAL
Ory parancsára. KÁLVIN A kutyák! A pokolnak veszett kutyái. ANTAL Bátyám, meneküljünk innen. Te is, Mihály. A Copus mellett tüntető diákokat korbáccsal verték szét, a hugenotta-gyanúsak házában fegyveres poroszlók kutatnak. Jól tudjátok: házigazdánkat is lesik, megfigyelés alatt tartják, a följelentők száma légiónyi; nemcsak a kocsmárosok, már a virágárus lányok is besúgók. A falak is besúgók. SZERVÉT Kálvint, Szervét Mihályt ugyan kereshetik. Kálvinra, majd saját magára mutat. Lucanius és De Villanovus. ANTAL Meneküljünk! KÁLVIN Copus élete fontos, nem az álnevünk. Antal, eredj, figyelmeztesd La Forge urat is, zárja be a kaput. Mi pedig egyenest a királynál emelünk panaszt a sátán kutyái ellen. A következményekkel számolva tiltakozásomat már megfogalmaztam. ANTAL La Forge úrnak fegyvere van. Eldugassam vele? KÁLVIN Gyertya és fegyver nem tartatik véka alatt. Papírtekercset vesz elő. ANTAL Nem tartatik véka alatt. El. SZERVÉT Olvasd! Első Ferenc királynak, legkegyesebb üldözőnknek… KÁLVIN Hagyd most a tréfát. Felséges királyunk! Copus rektor letartóztatása dicsőséges uralkodásodnak újabb szégyenfoltja. Engedtessék nyíltan megmondanom, hogy Ory főinkvizítorod a tekintélyedet csorbítja naponként… mivel: nem keresztényi eljárás az egyházból kitaszítottakat fegyverrel üldözni, és megtagadni tőlük a szabad vizsgálódás
legelemibb emberi jogát; nem keresztényi eljárás az eretnekeket megölni, őket tűzzel és vassal pusztítani, a hivatalos egyházi tanoktól eltérő felfogásukért az állam ellenségeivé nyilvánítani; nem keresztényi a képmutatás, midőn egyfelől a lelkiismeret szabadsága hirdettetik, másfelől, akik e kinyilatkoztatást komolyan veszik, az inkvizíció hóhérainak kezére jutnak. Kapudöngetés. SZERVÉT Jönnek. KÁLVIN Jöjjenek. Nem keresztényi eljárás vizsgálati fogság alá vetni a szabad vizsgálódást. Libertas scientiae diabolicum dogma! – az emberiség történetének e legszégyenteljesebb mondatát, a lelkiismereti szabadság ördögi tanná való nyilvánítását azok a pápisták hirdetik manapság, akiknek keresztény ősei oroszlánokkal tépették szét magukat e szabadság nevében. Dörömbölés, kiáltás: „Kinyitni!” Kérdem én Felségedet: ki akarna ma keresztény lenni, ha török, mohamedán, akár emberevő is, bántódás nélkül sétálhat közöttünk, míg a keresztényt máglyára hurcolják saját keresztény társai; míg a rablógyilkos büntetése enyhébb a gondolkodásbeli árnyalatok büntetésénél. Ki akarna ma keresztény lenni, ha mindazokat, akik Krisztust vallják, Krisztus nevében vetik máglyára, noha lángok között is hirdetik, hogy hisznek. Őbenne? Dörömbölés. Ki akarná még Krisztust szolgálni, látván, hogy ha nézetei nem egyeznek… Dobogás a lépcsőn. SZERVÉT Itt vannak. KÁLVIN Legyenek! Ha nézetei nem egyeznek az EGYEDÜL ÜDVÖZÍTŐ KATOLIKUS EGYHÁZ tanaival, az állam ellenségének nyilváníttatik? Minden, amit kérünk, Felség: tolérance! tolérance! tolérance!
Kálvin az írást az asztal fiókjába rejti.
SZERVÉT Tolérance! Fegyveres poroszló belöki az ajtót, s belép, nyomában egy civil hatósági emberrel: Ory hitnyomozója. HITNYOMOZÓ Kinek az a tolérance? KÁLVIN
Az emberiségnek. HITNYOMOZÓ Úgy általában? SZERVÉT Hans Blüchernek. Azt tárgyaltuk éppen, hogy Lutherék – mert hű katolikus – Drezdában most akarják megégetni. HITNYOMOZÓ Válasznak jó lesz a Copus rektor úr hamuja? KÁLVIN A hamu nem válasz. HITNYOMOZÓ Ön kicsoda? SZERVÉT A Montaigu kollégium diákjai vagyunk, Lucanius úr… HITNYOMOZÓ Lucanius. És ön? SZERVÉT De Villanovus. HITNYOMOZÓ Fegyver? KÁLVIN Fegyvertelenek vagyunk. HITNYOMOZÓ Int a poroszlónak, hogy kutassa át a szobát. A hugenották fegyverkeznek, az állam létét veszélyeztetik, és önök, a Montaigu diákjai, Hans Blüchert siratják? KÁLVIN
Mi még nem vettük föl a fegyvert. SZERVÉT Az eretnekség lelki tulajdonság. Fegyverrel, sajnos, nem lehet megsemmisíteni… HITNYOMOZÓ Hanem? SZERVÉT Isten szavával. HITNYOMOZÓ Isten szavát egy dárdával nem árt megtoldani. Igaz-e, Lukács… Lucanius? KÁLVIN Dárdával a gyöngeséget és a gyávaságot szokás megtoldani. Isten szava bátor és legyőzhetetlen. HITNYOMOZÓ Önök tehát a szavak fegyverneméhez tartoznak. A poroszlóhoz. Rejtett iratokat is megnézni… KÁLVIN Tiltakozom. A főinkvizítor engedélyét kérem a házkutatásra. HITNYOMOZÓ S még mit nem? Véletlenül nem Copus rektor úr szavait ismétli? KÁLVIN A jogszabályokat ismétlem. Különben holnap följelentem a főinkvizítornál. SZERVÉT Jól ismerik egymást. HITNYOMOZÓ A pápával is? A poroszlóhoz. A házkutatást abbahagyni. I. POROSZLÓ
Igenis. HITNYOMOZÓ Lucanius úr, megengedi, hogy az asztalához üljek? Választ nem várva leül, táskájából kitöltetlen, de pecsétes megbízólevelet vesz elő, írni kezd. Mert ugyebár nem a valóságot igazítjuk a papírhoz, hanem a papírt a valósághoz. Pecsét is van rajta. Melyikük nevére szóljon? KÁLVIN Lucanius… HITNYOMOZÓ Lucanius… Étienne de la Forge úr házában, akit, remélem, már nyakon csíptek… Rue Bernardin… kelt, mint fent… Káplár! I. POROSZLÓ Igenis! HITNYOMOZÓ E házkutatási paranccsal kimegy, majd visszajön – jogszabályosan. Az urakkal, látja, nem lehet ám tréfálni. A pápa rokonai. KÁLVIN Ellenkezőleg. A poroszló kimegy. HITNYOMOZÓ Ellenségei? SZERVÉT Csupán az állítás negációja, nem konklúziója. Vagyis nem vagyunk Őszentsége rokonai. KÁLVIN Miközben a hitnyomozó a lúdtollat vissza akarja helyezni a kalamárisba. A tollamat kérem! Kiveszi a kezéből, a tűzbe hajítja. HITNYOMOZÓ Ez mi volt? KÁLVIN
Fertőzött holmi. Miközben kezet mos. Önnek ismernie kell a köztisztasági szabályokat. HITNYOMOZÓ Engem tekint kolerásnak vagy a szerencsétlen tollal írottakat? KÁLVIN Hitnyomozó úr, értelmezze, ahogy jónak látja. HITNYOMOZÓ Tegyük függővé a házkutatástól. A kopogtatásra. Jön valaki. Tessék. A poroszló belép. Mit óhajt? I. POROSZLÓ Főhadnagy úrnak alázatosan jelentem, házkutatási és személyi motozásra jogosító parancsot hoztam. Átnyújtja a papírt. HITNYOMOZÓ A papírt vizsgálva. Kinek a pecsétjével? Ory főinkvizítor. Rendben van. Az érdekeltnek mutassa, ne nekem. KÁLVIN Nem veszi kézbe a papírt. Nem óhajtok másodszor is kezet mosni. HITNYOMOZÓ Uraim! Périgod hitnyomozó vagyok. KÁLVIN Akkor tessék hitnyomozni. HITNYOMOZÓ Folytassuk hát törvényes keretek között a… KÁLVIN …törvénytelenséget. HITNYOMOZÓ Nézze, Lucanius: nem létezik sem törvény, sem törvénytelenség. Egyedül a Helyzet létezik.
KÁLVIN És a helyzetek mindenkori urai… HITNYOMOZÓ …valamint a fegyver, amelyet Villanovus úr azonnal letesz az asztalra. SZERVÉT Mondtam, hogy nincs fegyverem. HITNYOMOZÓ Baloldalt, csípőtájt, bőrtokban. Feledékenyek az entellektüelek. SZERVÉT Kését az asztalra dobja. Békanyúzó, nem fegyver. HITNYOMOZÓ Béka. A végzet kezében – azaz csőrében a teknősbéka is halálos fegyverré válhat. Egy entellektüel mesélte – káplár, ne zavarjon most a zakatolásával –, hogy valamely kopasz görögnek… SZERVÉT Aiszkhülosznak… HITNYOMOZÓ Úgy van. Egy sas a teknőcöt a fejére pottyantotta. KÁLVIN Remélem, az eset nem aggasztja hitnyomozó urat. HITNYOMOZÓ Csak óvatosságra int. KÁLVIN Ugyanis az eset számos tényezője közül egyetlenegy adott: az ön kopaszsága. Honnan szerezzünk az aggodalmához teknőcöt, sast és Aiszkhüloszt? HITNYOMOZÓ Szervét nevetésére. Villanovus úrral egyezséget szeretnék kötni.
SZERVÉT Tessék. HITNYOMOZÓ Az nevet, aki utoljára nevet. Rendben? SZERVÉT Kis módosítással: legutoljára. HITNYOMOZÓ Legeslegutoljára. A könyveiket szeretném látni. KÁLVIN Szellemi lakomára szívesen látjuk.
A könyvespolcra mutat.
SZERVÉT Miközben a hitnyomozó a könyvek címeit böngészi. Csupa cenzúrázott kiadás. KÁLVIN Szellemi vámtisztektől agyonmotozott gondolat. SZERVÉT A tiltott könyvespolcot a fejünkben keresse. Nevet. HITNYOMOZÓ Máris megszegte az egyezségünket. Erasmus… Encomium moriae. Mi van ebben feldolgozva? KÁLVIN A balgaság. HITNYOMOZÓ Kinek a balgasága?
KÁLVIN Aki magára veszi. HITNYOMOZÓ Lucanius úr magára veszi? KÁLVIN Udvariatlanság lenne. HITNYOMOZÓ Kivel szemben? KÁLVIN Önnel például. Szervét nevet. HITNYOMOZÓ Villanovus… Legeslegutoljára… Magára mutat. Ismerik önök személyesen ezt az Erasmust? KÁLVIN Természetesen. HITNYOMOZÓ Olyan értesüléseink vannak róla, hogy afféle kétkulacsos entellektüel. KÁLVIN A kulacsait nem ismerem. Csak az írásait. HITNYOMOZÓ És erről a könyvről mi a véleménye? KÁLVIN Zseniális. HITNYOMOZÓ Másik könyvet lapozgat. És ez a Villon? Igaz, hogy betörő volt? KÁLVIN
Lehetséges. HITNYOMOZÓ Ön tréfás kedvében van. Lássuk tovább. Dante… Ez az, ugye, aki megfordult állítólag a pokolban. Igaz, hogy a felesége mellett szeretőt is tartott? KÁLVIN Mostanság nem találkoztunk vele. SZERVÉT Nem válaszol a leveleinkre. HITNYOMOZÓ A szeretője bizonyára lefoglalja. Erasmus úr könyvét engedelmükkel magamhoz veszem. Önök nem írogatnak Villon módjára? Nem óhajtanak valahová betörni? KÁLVIN Engedelmével – kitörni óhajtunk. HITNYOMOZÓ Miből, honnan? KÁLVIN Abból a pokolból, amelynek ön az egyik háromfejű cerberusa. HITNYOMOZÓ Vagyis kutyája. Szerencséje, Lucanius, hogy csak személyemet sértegeti, nem az ügyet, amelynek szerény őrizője vagyok. Fejezzük be a társalgást. Keményebb érvem is lenne. KÁLVIN A poroszlóra mutatva. Ott áll a sarokban. HITNYOMOZÓ Tudják, miért viszem el ezt a könyvet? KÁLVIN Mert eredetileg mindig lőfegyvert keresnek. HITNYOMOZÓ
Ön okos embernek mutatkozik. Akkor tudnia kell, hogy a nyomtatott betű veszélyesebb a golyós fegyvernél. Akkor is, ha Dantéról van szó, akivel ugyebár mostanság nem találkoztak, lévén halott immár kétszáz esztendeje; akkor is, ha Erasmusról van szó, aki valóban zseniális szélhámos, mert nyájas orcával fogcsikorgató eszméket firkál gyanútlan olvasóinak. Intézményünk szolgálatos könyvellenőrei sajnos elfelejtik, hogy nem a szerző, hanem az olvasó a veszélyesebb. A szerzőt, ha tévelyeg, máglyára lehet küldeni. Az olvasó – az eszmékkel fertőzött – tömegében ki nem irtható. Óvni kell tehát. KÁLVIN Könyvégetéssel. A könyvhöz néha szerzőt mellékelve. HITNYOMOZÓ Csak végső esetben. Ha szerzőnek nagy a sikere. Villanovus, ön rosszul érzi magát? SZERVÉT Reszkető kézzel vizet tölt magának. Semmiség. Fejgörcs… Néha… HITNYOMOZÓ Ha nem ír, ne fájjon a feje. SZERVÉT Nem. Nem írok többet. Kálvinhoz. Elmúlt. HITNYOMOZÓ Két kérdésem van még. Bizonyos Kálvin nevezetű teológus urat ismernek-e? SZERVÉT Kálvin? Soha nem hallottam róla. HITNYOMOZÓ Ugyan kérem! Zeng a város a nevétől. Hol tartózkodik? Lucanius! Az arcára van írva, hogy ismeri. Hol tartózkodik? KÁLVIN Remélem, Isten kegyelmében.
Kivágódik az ajtó, két fegyveres poroszló La Forge-ot lökdösi be megkötözve.
HITNYOMOZÓ Megkerült a jómadár? II. POROSZLÓ Étienne de la Forge, jelentem alássan! HITNYOMOZÓ A fogolyhoz. Ismételje. LA FORGE Étienne de la Forge. HITNYOMOZÓ Ezt a két urat ismeri? LA FORGE Nem ismerem. Senkit sem ismerek. HITNYOMOZÓ Saját lakóit nem ismeri? LA FORGE A nevüket tudom, de nem ismerem őket. Nem tudom, mivel foglalkoznak, semmit sem tudok róluk. HITNYOMOZÓ Kálvinra mutat. Őt hogy hívják? LA FORGE Lucanius. HITNYOMOZÓ És őt? LA FORGE Villanovus. Egyebet semmit sem tudok. HITNYOMOZÓ
Vigyék! Egyenest a vallatóba. LA FORGE Miközben kifelé toloncolják. Engedjenek! Nem vagyok eretnek! Krisztusnak hűséges híve vagyok, engedjenek. Kálvin úr, ne hagyjon elveszni! HITNYOMOZÓ Vissza vele! Visszahozzák. Melyik a Kálvin? LA FORGE Egyik sem. Mondottam: Villanovus… Lucanius… Lucanius… Villanovus… A lakóim… Krisztusnak hívei… HITNYOMOZÓ Rendben van. Tudja, kinek fog ön erre válaszolni? LA FORGE Mindenkinek csak azt mondhatom, ami az igazság. HITNYOMOZÓ A kínzócsigának is? A hüvelykcsavarónak is? Vigyék. LA FORGE Isten önnel, Lucanius testvér. Isten önnel, Villanovus testvér. Bocsássanak meg, ha vétettem valamit. Elviszik. HITNYOMOZÓ Fegyveres őröket az ajtó elé. Tehát melyik a Kálvin? KÁLVIN Megígéri, hogy… La Forge urat… HITNYOMOZÓ Megígérem. Nem fogják kínozni. KÁLVIN Én vagyok az. HITNYOMOZÓ
Kálvin? KÁLVIN Johannes Calvinus. HITNYOMOZÓ Megkerült a keresett fegyver. SZERVÉT Ne higgyen neki. A barátját akarja menteni. Én vagyok Kálvin. KÁLVIN Tiltakozom, hogy a nevemet bárki bitorolja! Kálvin csak egy van. Rendelkezzék velem. HITNYOMOZÓ Mivel igazolja ön, hogy azonos – önmagával? SZERVÉT Nem tudja igazolni. Semmivel sem… Én igazolni fogom. A könyvespolcon keresgél. A könyvemmel igazolom. Tessék. De trinitatis erroribus. Tudja, mit jelent? HITNYOMOZÓ A Szentháromság tévelygéseiről. SZERVÉT Én írtam. KÁLVIN Mihály, hagyd abba a komédiát. SZERVÉT Én írtam ezt a könyvet. Én akarom felforgatni vele a világot. HITNYOMOZÓ Servetus ellen nem érkezett följelentés. Annál több Kálvin ellen. SZERVÉT
Kálvin ellen! Énellenem! A könyvem ellen. Tudja ön, mit írtam meg benne? A gyermekkeresztelés ostobaság. A Szentháromság tana és a szeplőtelen fogantatás: félreértés. Az Isten egy és oszthatatlan. KÁLVIN Megtiltom, hogy a nevemben Istent káromold. Villanovus, a könyvedet és a nézeteidet egyszer visszavontad. Magad mondtad: mint amikor a gyermek ír gyermekeknek. Uram, ne higgyen neki, nem tudja, mit beszél. SZERVÉT De tudom, mit írtam. Korszakos művet. A Szentháromság tanát megdöntöttem, és ha nem dőlt meg egészen, újabb hatalmas munkám készül a nyomdában. Christianismi restitutio. KÁLVIN Villanovus, megbolondultál? SZERVÉT A véglegesen megtisztult egyház talapzata. A pápista tévelygés romjain. Jegyezze meg, tisztelt hitnyomozó: egy új világfelfogás kezdete: Christianismi restitutio. HITNYOMOZÓ Följelentés nem érkezett. KÁLVIN Nem is fog érkezni. Az a könyv nem létezik. Az említett tanok: egy beteg ember lázálmai. Villanovus becsületes orvostanhallgató, gyermekded eszméit, kérem, ne vegye komolyan. Nincsenek sem hívei, sem ellenségei… SZERVÉT Lesznek! Milliószám! Nőnek már a gyermekek, akik a nevemre fognak esküdni. Nincsenek híveim? Mert egyelőre láthatatlanok. Színüket a környezetükhöz kénytelenek igazítani. Terepszínűek, uram, védekezésképpen, mint oly sok gyönge teremtménye az Istennek. Egyelőre csak én, Kálvin János vagyok itt fölkiáltójelként. KÁLVIN Fölkiáltójeleként az elmebajnak! Majd én bebizonyítom, melyikünk a Kálvin. Tollat ragad, nevét a keze ügyébe eső papírra írja. Tessék elolvasni. HITNYOMOZÓ Johannes Calvinus. Mivel tudom én ezt összevetni?
KÁLVIN A fiókból előveszi a királyhoz írott tiltakozást. Ezzel. Olvassa. HITNYOMOZÓ Johannes Calvinus. KÁLVIN Vesse össze! Végeztünk. HITNYOMOZÓ Káplár! Őrség! Vezessék el. KÁLVIN Isten áldjon, Mihály. Sose fogom megérteni: miért csináltad ezt. Kérve kérlek, vigyázz magadra. El. HITNYOMOZÓ Az ajtóból visszalépve. Sajnálom, uram, hogy egyelőre nem méltó a letartóztatásra. SZERVÉT Majd teszek róla! HITNYOMOZÓ Tiszteletére vadonatúj bilincseket csináltatok. Viszontlátásra. SZERVÉT A viszontvallatásra.
Második kép Szín: a franciaországi vienne-i koronahercegi palota börtönének bűnügyi terme. A bírói elnökség asztala. Mária-kép, feszület, oldalt az esküdtszéki állvány a szentírással, égő gyertyával. Veronika porol, dúdolgat. De la Fontaine jön, a jegyzőkönyveléshez szükséges holmival a hóna alatt.
DE LA FONTAINE
Jó reggelt, asszonyom. Dicsértessék. VERONIKA Mindörökké, La Fontaine úr. DE LA FONTAINE Melyek a ma reggeli gondolatok a városban? VERONIKA Alig néhány hete vagyunk itt, jegyző úr. A rabok egész éjjel ordibálnak, jajgatnak, nem lehet miattuk aludni. Valamelyiknél a csigát is alkalmazták. DE LA FONTAINE Miből gondolja? VERONIKA Amennyi vallatószerszám, az uram mindet meg tudja különböztetni. Hang után. Ez most a csiga, hüvelykcsavaró, lágyékszorító, tüzes pálca… érdekes, hogy a rabok mindenikre másként reagálnak. DE LA FONTAINE Reagálnak. Kezd kiművelődni, Veronika. VERONIKA A börtönőr szokta mondani: reagálnak, nem reagálnak. Pedig az, hogy jajgatnak, üvöltöznek, szerintem közelebb áll a valósághoz, nem? DE LA FONTAINE Maga csak ne nyelvészkedjék, mindjárt itt lesznek a bíró urak. Mi újság még? VERONIKA Nyelvészkedjem? Ma reggel visszajött az a kanonok, aki nem bírta asszony nélkül az istenes életet, kiugrott, és megnősült Genfben a reformáltaknál. Ott lehet. Azt mondják, olyannyira, hogy azután el se lehet válni. Csakhogy titokban az új asszony mellett a régi nézeteit is fenntartotta, mitől a genfiek visszazavarták a kolostorba. Letétbe helyezve otthagyta tehát az asszonyt… DE LA FONTAINE Mi az, hogy letétbe helyezve?
VERONIKA Egy barátjára bízta… De itthon a cölibátust nem bírva sokáig, másodszor is kiugrott. A genfi presbiterek már szemmel tartották, s a legelső keresztvetésnél megint csak átkergették a határon. Mármost ott van az asszony, itt vannak a nézetei. Hogy lehet egy ilyen dilemmából kievickélni? Az embernek kedvesek a nézetei. De ha az asszony még kedvesebb? Úgy látszik, a kettőt nem lehet összeegyeztetni. Vagy nézet, vagy asszony. Mit tetszik gondolni? DE LA FONTAINE Nem tudom, mit szóljak. VERONIKA Csak nem esett maga is ilyen dilemmába? DE LA FONTAINE A kezét jártassa, Veronika. VERONIKA Láttam, négylovas hintón érkezett a legfőbb inkvizítor. DE LA FONTAINE Igen. Megtisztelik az új rabot. VERONIKA Főeretnekhez fő-fő vallató. Igaz, hogy a legjobb barátja jelentette föl? De la Fontaine fejét rázza. Akkor csak a jó barátja. Az ellensége semmi esetre sem. Az uram tűzmester a vallatóban, mindig azzal jön haza: nincs többé barátság. Az isten adta az emberi magányosság ellen, az isten vette el. Kinek mondta ön ezt meg amazt a pápáról, az anyaszentegyházról? Senkinek. Mikor a nyelvét kezdik átfúrni, bevallja: csak a barátainak. Az a lyoni kereskedő például, akinek a fülét vágták le… holmi tréfás dolgot mesélt a pápa törvénytelen gyerekeiről, akik szerintem nincsenek. Vagy mégis lennének? Mindegy. Meséli tehát a dolgot, valamelyik hallgatója – hallgatózója? – csak félszájjal nevetett. Másnap teliszájúlag nem följelentette? Az uram azt mondja: még a templomok is alá vannak ásva a besúgók patkányjárataival. Úgy tessék vigyázni! DE LA FONTAINE Én? Hallott maga valamit énrólam? VERONIKA Az embernek már fáj a füle a sok hallomástól. La Fontaine úr, mikor fogják följelenteni a följelentőket?
DE LA FONTAINE Rájuk is vigyáz valaki. VERONIKA Az uram azt mondja: másként nem lehet őket megszüntetni, csak ha megszüntetik a följelentőhivatalokat. Tetszik tudni: ahol szétverik a varjúfészkeket, a varjak oda többé nem szállnak vissza. Az uram legalábbis… DE LA FONTAINE …az ura legalább tízévi börtönre valót vélekedett össze. Jönnek már… Inti az asszonynak, hogy menjen ki. Teremőr! VERONIKA Atyaságos isten! Följelentettem az uramat… El.
Bejön a teremőr, megáll az ajtóban. A hátsó ajtón bejön Ory, Arzellier és De la Court. Elfoglalják helyüket a bírói asztalnál, Ory középen.
ORY Kezdhetjük. DE LA FONTAINE A vádlott! TEREMŐR A vádlott!
Két fegyőr kíséretében jön Szervét tíz évvel öregebben, de nem összetörten, civil öltözetben.
DE LA COURT Michel de Villanovus, tárgyalásunk harmadik napján bizonyára tudja, hogy a vienne-i koronahercegség ítélőszéke előtt kik fogják önt ma újra kihallgatni.
SZERVÉT Tudom. Ory főtisztelendő úr, a teológiai tudományok doktora, szentszéki gyóntató, vallási főinkvizítor a francia királyságban s az egész Galliában, Louis Arzellier úr, a jognak doktora, valamint Ön, De la Court fő vizsgálóbíró úr, kegyes kihallgatóim. DE LA COURT Lépjen a Szentírás elé, mondja utánam. Szervét kezét esküre emeli. Én, Michel de Villanovus, esküszöm a szent evangéliumra… SZERVÉT Én, Michel de Villanovus, esküszöm a szent evangéliumra… DE LA COURT …hogy mindenben a tiszta igazat fogom mondani. SZERVÉT …hogy mindenben a tiszta igazat fogom mondani. DE LA COURT Isten engem úgy segéljen, ámen. SZERVÉT Isten engem úgy segéljen, ámen. DE LA COURT Zárjuk le tegnapi témánkat. Michel de Villanovus, fenntartja, hogy Lucanius, alias Kálvin János fegyveres kiszabadításában semmi része nem volt? SZERVÉT Kálvint a királynő emberei szabadították ki. Én a királynővel csak álmomban beszéltem. DE LA COURT Csak álmában. ARZELLIER És milyen körülmények között? Ory rosszalló pillantása. SZERVÉT
Az emberi álom körülményei között. A szabadság tökéletes állapotában. Egyedül, tehát félelem nélkül. A csukott pilláim alól néztem őt, hogy senki meg ne vakíthasson azért, amit látok. Beszéltem is vele, de csak kimondatlan szavakkal, hogy ki ne tépessék a nyelvem. DE LA COURT Orvossal szokta magát vizsgáltatni? SZERVÉT Orvos vagyok, tehát minden pillanatban. Fő vizsgálóbíró úr, remélem, nem tekint elmebajosnak. Ha válaszom különösnek tűnik, először a kérdezőt, általában az emberiség faggatóit kellene megvizsgáltatni. ARZELLIER Kikérjük magunknak! ORY Szabadságában a foglyot ne gátoljuk. Kérem, írja le saját kezűleg: én a királynővel csak álmomban beszéltem. Szervét De la Fontaine asztalához lép, leírja. A papírlapot Ory veszi át. Köszönöm. Folytassák, uraim. ARZELLIER Mégis megkérdezném: Vádlott, az álomról szólván ki ellen szólott? SZERVÉT Az álom védelmében. Isten, mikor a bűnbe esett embert az édenből kiűzte, vigasztalásként egy szál fügevirágot nyújtott át neki. Ez minden, amit meghagyok tenéked a paradicsomi boldogságból. Senkitől vissza nem vonható jogodat az álmodozáshoz. Ezt mondotta. ARZELLIER Sehol se mondta! Önnek eszerint saját szentírása van és külön bejáratú édenkertje. SZERVÉT Ó, csak az álmaim… Tenyérnyi édenkertmaradék… Így értettem… ORY Hagyjuk a beteges álmokat. Kálvin ügyében tehát a királynőt, annak hugenottapárti embereit ki értesítette? SZERVÉT
Valaki, akit nem lehet letartóztatni. ORY Mindenkit le lehet tartóztatni. SZERVÉT Kálvin hírnevét nem lehet! ORY De fenntartóit, terjesztőit és csodálóit igen! Találkozott ön azóta Kálvinnal? SZERVÉT Nem találkoztam. Útjaink elváltak. ORY Elváltak. Hogyan érti? SZERVÉT Az ismeretlen Lucaniusból Kálvin ugrott a porondra, s nőtt egyetemes fogalommá, az ismeretlen Villanovus maradt, aki vagyok: a névtelen Villanovus. Pierre Palmier érsek úr háziorvosa Vienne-ben. Itt élek tizenkét esztendeje szolgák szolgájaként egymagamban. ORY Kálvin talán a világ ura lett? SZERVÉT Egész Genf ura a Saint Pierre prédikátora a konzisztórium elnöke könyvtárnyi tanulmány szerzője a Biblia fordítója és magyarázója egyetemalapító és szemináriumindító a városi tanács állandó elnöke politikai vezérkari tábornok a vallásháborúban
A Szent Szó Minisztere prédikátorok prédikátora nyomdák és titkosszolgálatok legfőbb ellenőre hercegek barátja és fejedelmek tanácsadója s a maga teremtette mozgalom irányítója Skóciában, Angliában, Hollandiában, Magyarországon és Lengyelországban… Ezt az embert kellett volna nekem kiszabadítanom? ORY Látom, szemmel tartja. SZERVÉT Nem lehet őt megkerülni. Minden gondolkodó embernek az útjába tette le magát. ORY Állítólagos dicsőségét és hatalmát nem irigyeli? SZERVÉT Nem vágyom hatalomra. Egy kölyökkutyát sem tudnék kordában tartani. ORY Áhítattal sorolta föl a Kálvin tisztségeit. SZERVÉT Kálvinnak hét agya van, nekem csak egy. Ezt irigylem tőle. ORY Kálvin letartóztatásakor miért akart ön a helyébe ugrani? Mi szándéka volt a dublírozással? SZERVÉT Csak tenni szerettem volna valamit az érdekében. ORY Ha önnek is hét agya lenne: mire fordítaná?
SZERVÉT Csapdát sejtve. Anyaszentegyházunk védelmére. Természetesen. ORY Ön sokkal rokonszenvesebb, ha nem hazudik. Sorolja föl a könyveit. Egyetlen agyának a termékeit. SZERVÉT Syruporum universa ratio… Apologetica disceptatio pro Astrologia In Leonartium… ORY Potomságok! A legutolsót mondja! SZERVÉT Jegyzetek Ptolomeus földrajzához… ORY Hagyjuk a földrajzot és a szirupokat. A teológiát mondja! Amit nem találtunk a házkutatásnál. SZERVÉT Amit nem találtak: nem létezik. ORY Olvasta Kálvin Institutióját? SZERVÉT Igen. ARZELLIER Hogyan jutott hozzá? SZERVÉT Könyvárustól.
ARZELLIER Miért nem jelentette? SZERVÉT Vásárolni mentem hozzá, nem azért, hogy följelentsem. ARZELLIER És a könyvet magát miért nem jelentette? SZERVÉT Nem jelenthetem föl naponként az olvasmányaimat. Önök is olvasták Arius, Wycliffe, Husz János és Luther tanait. Följelentették ezért saját magukat? ARZELLIER A mi koponyánkban azok a tanok nem fertőznek, tehát jó helyen vannak. SZERVÉT A gondolat székhelyének dolgában nincs illetékes és illetéktelen koponya. Isten valamennyit nyitott ablakokkal teremtette. Kinek adott felhatalmazást, hogy csak egyet is bedeszkázzon, avagy… ORY Ítéletnapig nem vitatkozunk! Villanovus, hallott ön bizonyos Szervét nevezetű teológusról? SZERVÉT Megfagy. Hallottam. ORY Ismeri bizonyára. SZERVÉT Nem… Nem ismerem. ORY Michael Servetus Villanovus. Így hívják. Nézze meg ezt a könyvet. Lépjen közelebb. Vegye kézbe. Olvassa, legyen szíves, a szerző nevét. SZERVÉT
Michael Servetus Villanovus. ORY A címet is! SZERVÉT De trinitatis erroribus. ORY Tehát a Szentháromság tévelygéseiről. Tehát nem ismeri. Tehát engedje meg, hogy emlékeztessem valamire… SZERVÉT Fölösleges. Amikor Párizsban Kálvint letartóztatták, rettenetesen szégyellvén magam, hogy nem tudok rajta segíteni, polcáról hirtelenében ezt a könyvet emeltem le, s mondottam a hitnyomozó főhadnagynak, hogy a szerzője én vagyok, vagyis Kálvin, azaz Lucanius, a tulajdonképpeni körözött reformátor… Akkori zaklatott lelkiállapotomban, ifjonti becsvággyal telten, és bevallom, irigységgel is, hogy egész Párizs Kálvin nevét zengi… gondolom, érthető volt a vakmerőségem, de mikor volt az, és ki hitte el nekem? Maga Kálvin igazolta végül… Nevet. A hitnyomozó főhadnagy is nevetett rajtam… Excellenciád ezt most veszi komolyan? Akkor talán boldog – legalábbis büszke lettem volna, hogy ily kegyes csalással meglopom a barátom hírnevét, és engem szabadítanak ki a királynő fegyveresei vagy épp a bitófa alól rabolnak el… képzelődések, ugyebár… eszembe sem jutott, hogy Kálvin házigazdáját, szegény Étienne de la Forge urat két hét múlva megégetik… hiszen, gondolják meg önök, a húsz évet be sem töltöttem még, s a gyermek, ha szónokot hallgat, nem Cicerónak? – ha dobszót hall, nem Julius Caesarnak szeretné látni magát? ORY Avagy újabb hatalmas mű szerzőjének, Villanovus, ön akkor szó szerint ezt mondotta: a Szentháromság tanát megdöntöttem, és ha nem dőlt meg egészen, újabb hatalmas munkám készül a nyomdában: Christianismi restitutio. SZERVÉT És elkészült ez a hatalmas munka? ORY Kérdem: elkészült? SZERVÉT És ha elkészült: hatalmasnak ítélik önök? Korszakalkotónak? ORY
Ha dicséretre szomjas, megmondom: zseniálisnak. SZERVÉT Zseniálisnak! Akkor nincs nálamnál szerencsétlenebb érseki orvos Európában! Kész a zseniális munka, és nem lehetek azonos a szerzőjével. Nem vallhatom magaménak a művet, amelyről excellenciád ily elismerőleg nyilatkozik. Pedig a címe után a keresztapja vagyok. Kálvinnak szóló tréfás replikaként akkor valóban azt mondtam: Institutio? Olvasd el majd a Restitutiót! Kinek nem ugrott volna egy ilyen könyvcím a nyelve hegyére? Sajnos, a könyv a képzelet puszta szüleménye. Az említett nyomda is csak a fejemben zakatolt. Az akkori gyermek képzeletében. ORY Gyermekem, szíveskedjék képzeletének szüleményét közelebbről megtekinteni. Átnyújtja diadalmasan a Restitutio egy példányát. SZERVÉT A könyvet kézbe veszi, belelapoz reszketegen, erejének utolsó tartalékaival védekezik. Csodálatos. ORY Ugye? Ez már nem Syruporum universa ratio. Ez már teológia! SZERVÉT Hát nem különös? Elkészült. Pedig csak épp hogy megemlítettem. ORY Hol készült? Kinek a nyomdájában? Kinek a szövege alapján? SZERVÉT A képzeletemben. A kényszerűség parancsára. És mondá Lábán Jákobnak, midőn az juhpásztornak elszegődött: mit adjak neked? Ne adj nékem semmit… ORY Kik voltak szedőmesterei? SZERVÉT …hanem juhaidat ismét legeltetem és őrizem, és valahány tarka bárányod lesz, mind az enyém legyen. A feketék pedig neked maradjanak. ORY
Azonos vagy nem azonos a könyv szerzőjével? SZERVÉT A tulajdonképpeni szerzővel – ha én írtam volna! – akkor sem lennék azonos. ORY Szentséges innocentia! SZERVÉT És tarkára hántott mogyoróvesszőket állított Jákob az itatóvályúkba, hogy mikor inni jönnek a juhok, lássák azokat, mindig szemük előtt lássák és tarka bárányokat foganjanak. ORY Mózes könyvét akarja nekem fölmondani? A sajátját mondja, az eretnekségben fogantat. SZERVÉT És a juhok a vesszők előtt foganának, és csupa tarka bárányt ellettek. ORY Mintha őt is érdekelné már a példázat. Nyilván a tarka kosoktól. SZERVÉT De a mogyoróvesszők jegyében. Ez törvénye minden alkotásnak. ORY A mogyoróvessző? SZERVÉT A szemünk elé állított kényszer. Jákob akarata a vizünkben, a kenyerünkben, minden szándékunkban. DE LA COURT Oryhoz, döbbenten. Megháborodott. ARZELLIER Bemogyorózott. Harsány kacagása átragad a másik kettőre is. DE LA COURT
Tarka vessző Szervét itatóvályújában… Kacag. ARZELLIER A bárány mégis fekete lett.
Tikog a nevetéstől.
ORY Kalapácsütéssel. Tehát a kényszer. Az elkerülhetetlen. Michael Servetus Villanovus, ön be sem ismerte még szerzői mivoltát, s példázatával a könyvét máris védelmébe vette. Köszönjük a segítségét. SZERVÉT Tétován. Nem vagyok azonos. ORY Olvassa, kérem, fennhangon a bevezetőt. Szünet. Mondhatja fejből is. SZERVÉT Nem mondhatom fejből – a más bevezetőjét. ORY Az aláhúzott sorokat olvassa. SZERVÉT Olvassa. Ó, Jézus Krisztus, Isten fia, aki adattál nekünk az égből, nyilatkoztasd meg magadat a te szolgádnak, hogy egy ilyen nagy kinyilatkoztatás előttünk igaz módon világossá legyen. A te ügyed az, amelynek megvédelmezésére, belső isteni sugallatot követve, vállalkoztam… Te tanítottál meg arra, hogy ne rejtsük el világosságunkat. Jaj nekem, ha nem hirdethetem az igazságot! ORY Aláírás? SZERVÉT M. S. V.
ORY Michael Servet Villanovus. Aki előttünk áll. SZERVÉT Én csak Michel de Villanovus vagyok. Palmier érsek úr háziorvosa és hűséges tagja az Egyedül Üdvözítő Római Anyaszentegyháznak. ORY Hűséges?! SZERVÉT Tanúm az egész város. Az egész templomi gyülekezet. Hiányoztam-e egyetlenegyszer bár – akár betegen is – a hajnali, délutáni, vasárnapi, hétköznapi szentmisékről? Vienne-i lelkiatyánk a tanú rá: rendszeresen imádkoztam a kísértések ellen, a pápáért, a püspökért, imádkoztam a védőszentekhez, őrzőangyalunkhoz, gyóntam, adakoztam, búcsúra jártam, és tiszta lélekkel járultam valamennyi szentáldozás elé. A vád nem illet meg, de ha mégis tévedtem, kész vagyok a legsúlyosabb vezeklésre. Én az egyháztól elpártolni sohasem akartam, mert hiszem és vallom: egyedüli az Anyaszentegyház, amely soha semmiben nem téved. Egyedül önök tévednek, mikor azt állítják, hogy eretnek munkát írtam, és Szervét Mihállyal lennék azonos. Semmi bizonyítékuk rá. ORY Az ítélethozatalnál mentő körülménye lehetett volna az őszinteség, a töredelmes beismerés. Akkor hát kénytelen vagyok bemutatni önnek a bizonyítékokat. Ismeri ezeket a leveleket? Saját könyvének az igazát bizonygatja bennük. Saját keze vonásával. Azt írja például: „Kedves barátom, én a királynővel csak álmomban beszéltem.” Címzett Johannes Calvinus, feladó: Michael Servet Villanovus. SZERVÉT Megsemmisülten. Házkutatás volt Genfben is? Letartóztatták Kálvint is? ORY Kálvinnak és tanainak fegyveres őrizői vannak. SZERVÉT A levélköteget nézve. Betörtek hozzá. Ellopták a leveleket! ORY Nem kellett. Ő maga küldte el nekünk. SZERVÉT
Az én leveleimet? ORY Az ön leveleit. Sub sigillo secreti. SZERVÉT Kálvin – az inkvizíciónak? ORY Engedelmével – szerény személyemnek. SZERVÉT Nem… nem lehetséges. ORY Az ön levelei? SZERVÉT A Kálvinnal megosztott gondjaim. ORY És csodálkozik, hogy itt látja őket – holtan kiterítve. SZERVÉT Nem csodálkozom, főinkvizítor uram. Méltatlanság lenne részemről. Csak azt mondom, amit a halál színe előtt mondani lehet: hogy ez nem lehetséges. ORY Lehetséges. Tudja, miért? Az ön barátjának mint mondotta – hét agya van. Akkor az ön könyvét olvasva könnyű volt észrevennie Michael Servetus Villanovusban a másik Reformátort. A másik hétagyút. Mert hiába csatlakozott ön hozzá az eretnekségben: hiába támadja Rómát, fújnak egy követ, hiába gyalázzák közösen a katolikus egyház hitelveit s a pápa őszentségét; hiába üvöltik önök közösen, hogy Isten és ember között nem kell közvetítő, nem kell a búcsú, a kép, a szenteltvíz, fölösleges a festmény, az ereklye; templomainkból hiába dobálják ki önök együtt az aranyat, ezüstöt, a kegyajándékokat, gyertyákat és csillárokat, a szent zászlókat, misemondó ruhákat, hiába űzik ki onnan a ministránsgyerekeket, a koronázott szenteket s a Boldogságos Szüzet… hiába, mindhiába! Mert ha ön mindezt másként akarja véghezvinni, ha ön az új tanoknál újabbakat hirdet, a gyermekkeresztelést és Krisztus istenségét is tagadva, ha ön nem éri föl ésszel a kálvini predesztináció abszurditását, mondván, hogy annak gondolati mélysége az ön számára
túlságosan magas, akkor vegye tudomásul, Michael Servet, volt Villanovus: ön nem ellensége Kálvinnak, hanem annál is rosszabb: ellenzéke. SZERVÉT Semmije sem vagyok immár. Barátja voltam. ORY Nekünk csak ellenségünk. Mi megelégszünk ennyivel is. Hol nyomtatták a könyvet? SZERVÉT Palmier érsek úr helyi nyomdájában. ORY Miközben az érsek úr kenyerét ette. Példányszám? SZERVÉT Ezer. ORY Hol terjesztették? SZERVÉT Németországban, Hollandiában, a svájci városállamokban. ORY Széles fronton nyitotta meg a tüzet Kálvin ellen. SZERVÉT Nem ellene írtam. Hanem a lelkiismeretem érdekében. ORY A tarka mogyoróvesszők. És hogyan fogadták Genfben a libertinusok? SZERVÉT Nem ismerem a libertinusokat. ORY
Kálvin ellenségei. Sajnálhatja, hogy a dicséretükből személyesen már nem fog részesülni. És mit szólt maga Kálvin a művéhez? SZERVÉT Csak levélben korholt. ORY Sajnáljuk, hogy személyes vélekedését már nem fogja hallani. Helyben hány példányt adott el? SZERVÉT Ötöt. ORY Az orgazdák közül négyet megtaláltunk. Örvendetes hírt is mondok: az ön szellemének hullafoltjai már kiütöttek rajtuk. De la Fontaine megrebben. Az ötödik kicsoda? SZERVÉT De la Fontaine-re pillant. Az kétségbeesetten lesi a válaszát. Az ötödiket nem ismerem. Egy lyoni kereskedő volt. ORY Főjegyző úr, mitől rémült meg annyira? DE LA FONTAINE Tulajdonképpen… a gondolattól, hogy én ezzel az emberrel nemegyszer sétára indultam. ORY Együtt sétálunk a saját tudatlanságunkkal. A végzetünkkel is néha. Más kérdésük az uraknak? Nincs. Vádlott, holnapig gondolkozzék azon, hogy ki volt a lyoni kereskedő. Az ötödik. Szerzővel ugyanis végeztünk. Az olvasói következnek. Őket is meg kell mentenünk. Ne feledje, Szervét: ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővelkedik. SZERVÉT Rómabeliekhez írott levél… ORY Bravó! Elvihetik. Az őrök kifelé vezetik a foglyot.
SZERVÉT Visszafordulva. Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában: hanem bármi annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja… Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel. ORY No végre! Levetette a sisakját. Vigyék! A foglyot kivezetik, a bírák levonulnak az emelvényről, De la Fontaine a helyén marad. Elmenőben Ory visszafordul hozzá. Pál apostol latinul tömörebb: ubi abundavit delictum, superabundavit gratia. Rómabeliekhez írott levél, de hányadik rész? De la Fontaine rémülten vonogatja vállát. Ötödik. Ne feledje. Ötödik! Jó étvágyat. El.
De la Fontaine riadtan néz sokáig utána.
VERONIKA Jön seprűvel, törlőronggyal. Ezt a szerencsétlent ugye fölmentették? DE LA FONTAINE Nem. VERONIKA Úgy ment pedig… Láttam a folyosón. Vajon ki jelentette föl? DE LA FONTAINE Aki az urát is. VERONIKA Az én uramat? Kinél? És miért? DE LA FONTAINE Nálam. A kiszólásai miatt. VERONIKA A kiszólásai! Szent Ágoston! Abból sok van neki. DE LA FONTAINE
Sajnos. A legsúlyosabb tudja, melyik? VERONIKA Jaj, honnan tudnám én azt? Egyik vastagabb, mint a másik. Valamitől megiszonyodott, tetszik tudni: túl sokat látott már a vallatóban, és hiába intem, Jeromos, tégy lakatot a szádra, különben lakat alá kerülsz, Jeromos! Innen is meg kell majd szökni, ebben a városban oda jutott az ember, hogy nem lakhat a véleményével egy fedél alatt. Mi volt a kiszólás? DE LA FONTAINE A varjúfészek. Ha szétverik, a varjak oda többé nem szállnak vissza. Így mondta? VERONIKA Pontosan. DE LA FONTAINE Úgy fogják föl, hogy az inkvizícióra mondta. VERONIKA A főinkvizítor úrra! Rettenetes. Jegyző úrnak a följelentést muszáj továbbadni? DE LA FONTAINE Az a baj, hogy mielőtt letartóztatták volna, elkotyogtam ennek a… Villanovusnak. A vádlottnak. Ma már szóba kerültek a lázongók, de név szerint még senki. Holnap kiszedik belőle. VERONIKA Kiszedik, tudom. Jeromos azt mondja: amire szükségük van, a májával együtt szedik ki. Mit tudjunk csinálni? DE LA FONTAINE Megmondom. VERONIKA Tessék megmondani. DE LA FONTAINE A börtönőrnek az ura jó barátja. VERONIKA
Rokonság. DE LA FONTAINE A fogolynak, Villanovusnak, éjfélig innen el kell tűnnie. Meg kell szöknie. Civil ruhában. VERONIKA Igen. DE LA FONTAINE Ha megszökik, holnap nincs, aki beszéljen. VERONIKA Igen. DE LA FONTAINE S az ura megmenekült. VERONIKA Igen. DE LA FONTAINE Zsebéből papírlapot vesz elő. Én pedig hallgatni fogok. A papírt a gyertya fölé tartja. Hallgatni fog a följelentés is. VERONIKA Az égő papirost nézve. A legszebb máglya, amit életemben láttam. Főjegyző úr, az Isten áldja meg mind a két kezével! Ó, bár így látnám az uram besúgóit is hamuvá hullni. DE LA FONTAINE Menjen! VERONIKA Főjegyző úr, a poklokon át is! Jeromosért, ha kell, az egész börtönt kiüríttetem. És ha nem sikerül: felgyújtom. Jeromosért ezt az egész patkányfészket fölégetem! Hamuvá, hamuvá legyen minden besúgó! Minden följelentő! Ámen! El.
Függöny
Második felvonás A genfi konzisztórium tanácsterme, a reformáció főhadiszállása. Két íróasztal: egyik a De la Fontaine-é, a másik a Kálviné. Oldalt a fegyveres őrség szobája, a fal mentén glédába rakott fegyverekkel. A falon térkép s nyomdai kivitelezésben a Párizsban látott szimbólum: piros szív nyitott tenyéren. Háttérben a Saint Pierre templom homlokzata. Kijárat kétoldalt. Jobb oldali ajtó a váróteremre nyílik. De la Fontaine – Kálvin titkára – a térkép előtt működik: fehér zászlócskákkal jelöli meg a reformáció újabb székvárosait. Odakintről időnként lódobogás hallatszik. Európa minden irányába induló futárok zaja. A fegyveres őr megkongatja a jelzőharangot. De la Fontaine Kálvin íróasztalán kezdi rendezni gyors, kapkodó mozdulatokkal a papírokat. Tavaszi nap.
KÁLVIN Be. Jó reggelt! DE LA FONTAINE Jó reggelt, Mester! Hogy szolgált az éjszakai nyugodalom? KÁLVIN Sehogy. De többet ne kérdezze. Fölösleges időtöltés. DE LA FONTAINE Fárel tiszteletes parancsára mindennap meg kell kérdeznem. Egész Genf aggódik a Mester egészségi állapotáért. KÁLVIN Egész Genf. A libertinusok is? Leveti köpenyét, megáll a térkép előtt. A panteisták, ateisták és újrakeresztelők is? DE LA FONTAINE Talán még azok is. KÁLVIN Nem talán. Leginkább. Mert a halálomat várják. Mondja meg nekik, La Fontaine, hogy az életem szakadatlan haláltusa, de legnagyobb bánatukra nem fogok meghalni. Mondja meg, hogy kilencféle betegség kínoz, egyebek közt súlyos köszvény, vesegörcs, epekő, álmatlanság
és húsz éve tartó fejfájás; hogy ma hajnalban is vért hánytam, tíz éve nem reggeliztem, és böjtöléssel gyógyítom magam, harminchat órással. Mondja meg, hogy nemcsak én vagyok beteg: a feleségem is ágynak esett, miután Isten a gyermekeinket magához vette. Tör és zúz engem a Fennvaló, de tudom, az ő keze műve, és ez megvigasztal engem. És meg nem halok, míg ki nem füstölöm őket a városból. Lássunk munkához. A szerzetesek imádkoznak, csevegnek, bort vedelnek és asszonyok után mászkálnak, mi dolgozzunk valamit. A futárok elindultak? DE LA FONTAINE Minden irányba. KÁLVIN A prédikátorok? DE LA FONTAINE Valamennyien. KÁLVIN A térkép előtt. Prága? DE LA FONTAINE A csehek újabb felvilágosítást kérnek a predesztináció dolgában. KÁLVIN Küldjön nekik egy példányt az Institutióból. Varsó? DE LA FONTAINE A lengyel király kérése: a szentháromság ügyében adjon a Mester méltó választ Stancarusnak. KÁLVIN Megkapja. DE LA FONTAINE Azt írja: Varsóban is feltűntek a szentháromság-tagadók. Írásban válaszoljanak nekik vagy méreg formájában? KÁLVIN Kötél.
DE LA FONTAINE Londoni püspökünk új papot kér. KÁLVIN Ott van Gessner. DE LA FONTAINE Megégették. KÁLVIN Menjen Galesius. Burgius jöjjön vissza Lotharingiából. DE LA FONTAINE Meggyilkolták. KÁLVIN Gyronus menjen helyébe. Párizs? DE LA FONTAINE II. Henrik francia király… KÁLVIN Mit akar már megint ez a babiloni parázna? DE LA FONTAINE …azt üzeni, hívjuk vissza Párizsból az embereinket, különben kénytelen lesz őket megégetni. Zavarják a kormányzásban. KÁLVIN Írja meg neki, hogy senkit nem zavarnak. A békesség evangéliumát hirdetik. S engedje szabadon a lyoni diákokat. Különben majd megfogalmazom. DE LA FONTAINE A lyoniakat máglyára ítélték. Vigasztalást kérnek a Mestertől. KÁLVIN Öt kedves gyermekem. Újabb levelet írok annak a babiloni bagzó kutyának. Hollandia?
DE LA FONTAINE Semmi új hír. Alciati és Blandrata Erdélyben mételyez. KÁLVIN Ha elviccelik a hitvitákat, s a vesztes félnek csak a fogát húzzák ki büntetésül, persze hogy mételyez. Castellio? DE LA FONTAINE Röpiratokat szerkeszt Kálvin ellen. Akár Gentylis Lyonban. KÁLVIN Méltó választ kapnak. Jegyezze elő. DE LA FONTAINE Fölösleges. A visszavágást a Mester nem felejti. KÁLVIN A berniek mit csinálnak? DE LA FONTAINE Újra kérnek, hogy az egység érdekében határozzunk: kovászos vagy kovásztalan kenyér legyen-e úrvacsorához? És a cölibátus… KÁLVIN Nincs fontosabb dolguk? Írja meg: ha van kovász, jó, ha nincs: úgy is jó. A lényeggel törődjenek, különben szétverik őket a pápisták. A libertinizmust, a szentháromság-tagadókat semmisítsék meg, ne kovászkodjanak. Írja meg Bázelnek, Zürichnek is – ó, lágyszívű Melanchton! –: zablát a belső ellenségre! S ha képesek, gondolkozzanak nagyobb összefüggésekben. A reformációt az egész világ számára terveztük, s nem a kovásztalan kenyér és a kovászos uborka miatt, hanem hogy minden népet elvezessünk a tiszta evangéliumhoz. Hol vagyunk még attól, hogy Isten igéjét minden nép a maga nyelvén olvassa, nemcsak a Szent Jeromosén? Spanyolország, Németország, Anglia földjének harmada, ha nem fele, még mindig katolikus egyházi birtok, és cuius regio, eius religio – ügyünket az ósdi feudumrendszer fojtogatja, a jobbágyok milliói írástudatlanok, pápista közvetítőkre szorulnak, tisztességes polgári törvénykezés helyett pallosjoggal rendelkezik minden részeges földesúr, berni atyánkfiai pedig a cölibátuson rágódnak. DE LA FONTAINE Újabb állásfoglalást kérnek… KÁLVIN
De la Baume püspök Genf határán szervezkedik. Fegyvert küldjenek, ne skolasztikus kérdéseket. Gerson professzor úrnak még volt ideje arról értekezni, hogy valamely koszos bakbarát álombeli pollúciója szándékos bűn-e vagy sem… nekünk nincs időnk ilyesmire. Írja meg: nem tartozom azok közé, akik Rómát kizárólag nőügyben támadják, mint Tróját azok a bolond görögök. Más? DE LA FONTAINE Szervét Mihály úr kereste másodszor. KÁLVIN Ne jöjjön. DE LA FONTAINE Könyvét a városban összeszedettem, nagy részét, sajnos, elrejtették a libertinusok. Nyilván a Mester ellen írott harminc levele miatt. KÁLVIN Ne jöjjön. DE LA FONTAINE Fárel házkutatásra adott rendelkezést. KÁLVIN Ne jöjjön! DE LA FONTAINE Jönni fog. Kissé szemtelen, és a Mesterrel kötött ifjúkori barátságára hivatkozik. KÁLVIN Régen fölrúgta már azt az eretnekségével. DE LA FONTAINE Majd kidobom. KÁLVIN Ne dobja ki. Szépen kérje meg: ne keressen engem. Könyörögve kérem: menjen Isten hírével. Pedig azt mondtam: élve nem hagyja el Genfet, ha ide merészkedik. Büntesse meg őt az Isten… javítsa meg őt az Isten… ha bírja… A magam részéről békében eresztem ki a város kapuján.
DE LA FONTAINE Ezt megmondhatom neki? KÁLVIN Ne jöjjön! DE LA FONTAINE De hogy javítsa meg őt az Isten… KÁLVIN Fejét rázza. Különben mit okvetetlenkedik, La Fontaine? Nekem kellene őt észhez térítenem. A tehetetlenségünket ne hárítsuk az Istenre. Mondja meg neki, hogy elnézését kérem, most nem tudom fogadni. Holnap sem… Fáradt vagyok… beteg is… Majd üzenek neki. Valahol egy csöndes helyen még elbeszélgetünk… Támadólag. Ízekre szedem a könyvét! Újra csöndesen. Csak annyi türelmet tudjak összespórolni magamnak. Tűnődve. Csöppnyi ifjúság kellene hozzá… Meg egy diákszállás… Ridegen. De most ne jöjjön! DE LA FONTAINE Tehát hagyja el a várost. KÁLVIN …Amint mondottam! Saját zavarát röstellvén. És hányszor mondjam? És mitől a szószátyárkodása? DE LA FONTAINE Talán rosszul aludtam, Mester. KÁLVIN Maga csak ne aludjék rosszul. Ez az én feladatom. Hívja Fárelt. Küldje az orvost a feleségemhez. Az ordonnance-ok másolatát kérem.
De la Fontaine átadja az iratokat, és elmegy. Kálvin fel és alá sétál.
SZERVÉT Be, batyuval a hátán, akár egy csavargó; hosszan nézik egymást. Én a királynővel csak álmomban beszéltem. Adta volna Isten, hogy Kálvin Jánossal is csak álombeli levelezést folytathassak. A szabadság és biztonság tökéletes állapotában. Hogy leveleimet ne juttassa az
inkvizíció kezébe. Szervét Mihály, a valamikori Villanovus, a reformáció Fejének, a valamikori Lucianiusnak csak ennyit akart mondani. Tétován indulna kifelé. Vitába mertem szállni veled, de csak kenyérrel dobtalak meg. Dobtál volna vissza sárral vagy mennykővel. Ne följelentéssel. KÁLVIN Én tettem, azt gondolod? SZERVÉT Saját szememmel láttam Ory asztalán… a veled megosztott gondolataimat. KÁLVIN Támadásaidat Krisztus istensége, a hit általi megváltás, a predesztináció és a keresztség ellen. Minden, ami kételyed volt: üvöltéssé fajult benned, Mihály. SZERVÉT Heves természetű vagyok, az inkvizíciónak üldözöttje, de nem szövetségese! KÁLVIN A leveleket tudtom nélkül Fárel juttatta el. SZERVÉT Esküszöl a gyermekeid egészségére? KÁLVIN Meghaltak. SZERVÉT A feleségedére? KÁLVIN A betegség halálraítéltje. SZERVÉT Akkor Istenre, aki nem halt meg, és nincs halálra ítélve. KÁLVIN És nincs ideje kettőnk okvetetlenkedéseire. Tanúnak hívjam őt, mikor a feleségem életét kell tőle visszakönyörögnöm? Mikor ezzel is, térden is, lázongó könnyeket hullatva, a
szándékaiba ártom belé magam? Az Úristen kell neked ahhoz, hogy szavamat helyettesítse? Ide hallgass, Mihály! Én téged megsemmisítelek, vagy szétzúzol engem, vagy szétzúzódol rajtam, de hazudni neked akkor sem fogok. SZERVÉT Boldogan. Lucianus! A régi hangodat hallom! Ne haragudj, ha kételkedtem a szavadban. Ezért jöttem, ettől a kételytől kellett megszabadulnom. KÁLVIN És a többivel mi lesz? SZERVÉT Nem tudom. Engedd, hogy megöleljelek. Megöleli. Bocsásd meg a csavargóöltözékemet. Talán mocskos is. A börtönőr adománya. Így menekülhettem, akárcsak te, puttonyos szőlőpásztorként, a hitnyomozók karmaiból. Negyedik hónapja bujdosom – Európában. A humanizmus szülőföldjén. KÁLVIN Nem kellett volna ide jönnöd. SZERVÉT Rómába menjek? Az ellenségeimhez? Batyujában keresgélve. Személyesen akartam neked átadni legújabb könyvemet. Munkácskámat az Institutio híres szerzőjének. Fogadd szeretettel. A Restitutio. KÁLVIN Tedd el. Tűzre való. SZERVÉT A könyv? Az írás? KÁLVIN A tévelygés! SZERVÉT A felfogásoddal ellentétes vagy attól csak néhány ponton eltérő gondolat – tévelygés? KÁLVIN Eretnekség.
SZERVÉT De hisz magad is eretnek vagy. A pápa kiátkozottja. Nem beszélhetsz így, mert… győztél. Poroszlóid védik már a tanaidat. KÁLVIN Kötelességem így beszélni, a tudatlanságod miatt is. Nem győztem. Genfet a libertinusok bármelyik órában Franciaország kezére játszhatják. S akkor nem a te könyveddel lesz szegényebb ez a város, hanem néhány ezer ember életével. Puskalövés. Hallod? Nem a tiszteletemre, hanem: ellenem lövöldöznek, Szervét Mihály. Tedd el azt a könyvet, és menj innen békével. Rossz helyre jöttél, ez nem Árkádia, nem a görög filozófusok sétánya, tudatlan gyermekként harctérre tévedtél. Nem kérem, hogy mellénk állj, tizenhét esztendeje vitázom veled eredménytelenül, nem is várom el, hogy letedd a fegyvert, és fölvedd a mi fegyvereinket. Téged már csak a végső kegyelem ragadhat ki a szentháromság-tagadás bűnéből. Eredj innen, ahová magam is kényszerből és borzadállyal jöttem, Fárel átkainak súlya alatt, mert jól tudod: magányra vágyom, tudományos munkásságra, s irtózom a harctól, de Genfet másként Isten elé vezetni lehetetlenség. Ha Isten letört engem és ide vezérelt, akkor én törhetetlen leszek, mert tőle kaptam, amit tanítok, és ez megerősíti a lelkiismeretemet. SZERVÉT És ha én is tőle kaptam? KÁLVIN Akkor itteni évtizedes munkámat s visszamenőleg a Lutherét meg fogja semmisíteni, és téged állít a helyünkbe. Hogy megreformáld a reformációt. Amelynek alig vagyunk a kezdetén. Akkor bebizonyítja majd – esetleg általad –, hogy eddigi tizenhét könyvem, félezernyi prédikációm és húszkötetnyi levelezésem: tévedés. A kegyet is visszavonja tőlem, amelynek alapján kötelességem a jót a rossztól elválasztani, az írás parancsainak érvényt szerezni, a sátán országát – ha nem is tetszik neked ez a kifejezés – elpusztítani, a szófogadókat inteni és oktatni, az ellenkezőket bevádolni és megsemmisíteni. Nem oszlopszentnek küldött az Úr, hanem oldani és kötni. Cselekedni. Ellened is, ha kell. SZERVÉT Nem vagyok ellenségetek. KÁLVIN Szándékod szerint. SZERVÉT Nem elegendő? KÁLVIN
Jó szándékú gyertya – a gyermek kezében. Hagyj föl a jó szándékoddal. Rossznak bizonyult. Hová indultál tulajdonképpen? SZERVÉT Magam sem tudom. Hozzád jöttem. Innen Zürichbe szeretnék menni és Nápolyba. Egy barátom prédikál ottan. KÁLVIN Egy másik antitrinitárius. SZERVÉT Az itt is akad elegendő. KÁLVIN Ne adja Isten, hogy ők hívtak volna. SZERVÉT Nem tudtam róluk. Esküszöm. KÁLVIN Könnyen esküszöl. És mint a holdkóros mászkálsz Európában. Még egyszer kérdem: tudod, hová jöttél? Ez a város tele van libertinusokkal és szakadárokkal. A könyved által hozzájuk hasonló lettél. Menned kell innen. De várj, így nem mehetsz. A csavargó gyanúsokat lefogják a főkapunál. Tisztességes emberhez illő ruhát vásárolj magadnak. Nincs pénzed. A sarki szabómesternél… Cédulát ír. Rendelj, amit akarsz. SZERVÉT Nem akarok ebben a városban ellened pártot szervezni. KÁLVIN Gutenberg óta ezt a munkát ólomkatonák végzik. S mielőtt elmennél, szedd össze az eladott könyveidet. Ne legyek kénytelen házkutatást elrendelni. Ne hagyd itt magad helyett a könyveidet… SZERVÉT Nem akarsz a máglyán hozzájuk csatolni… Nevet. KÁLVIN Igen. Genfnek egyetlen könyve lehet: a Szentírás.
SZERVÉT És egyetlen demokráciája: a bibliokrácia. Plusz a te könyveid. KÁLVIN Azok nem tagadják Jézus istenségét. SZERVÉT Mondd, jársz te kocsmába? KÁLVIN Nem iszákosnak jöttem ide, hanem hogy rendet teremtsek. SZERVÉT Mielőtt elmennék, hadd mondom el, miről értesültem a kocsmákban. KÁLVIN Nem érdekel. SZERVÉT Összeesküvést szőnek ellened. KÁLVIN Tudom. Egyszer már száműztek. Aztán visszahívtak. Ugyanazok, akik azelőtt fel akartak koncolni. SZERVÉT Ez másfajta összeesküvés. Puskalövésre. A puskalövésnél hangtalanabb. Csöndben és szívósan itt valaki ellened működik. KÁLVIN Hallgatlak. SZERVÉT Te huszonegy cikkelyben, katekizmussal szabtad meg a gyülekezeti élet új formáit. Ezt a híveknek nyilván el kell fogadniok. Akik ellene szegülnek, börtönbe jutnak. S mivel egyik kényszer a másikat szüli: az egyházi megbízottak előtt éjjel-nappal nyitva kell tartani az ajtókat. A szolga-alázat kapuit. Városodban, az Új Jeruzsálemben a leggyakoribb szó így hangzik: tilos. Tilos a feltűnő ruházat, lányokon a selyem és a bársony; tilos a fehér bor is, mely a vörösnél erősebb; tilos fiataloknak tiltott helyen enyelegni, és újszülötteknek olyan
nevet választani, mely nem szerepel a Bibliában. Tilos a csupasz kép, tehát akinek esze és megfelelő szőrzete van: Kálvin-szakállat hord. Tilos a fogadóban ellenőrizetlen csomaggal megszállni, tudomásotok nélkül levelet bárhova továbbítani, és kidoboltatott, miszerint: tilos másutt, mint a tanácsülésen, az egyház dolgairól beszélni és vélekedni. KÁLVIN Tovább. SZERVÉT Leggyakoribb szavatok pedig a kötelesség. Kötelessége mindenkinek mindenkit figyelni, hogy az előírtakat betartja-e. Kötelessége mindenkinek mindenkit följelenteni, ha úgy gondolja… azaz nem kell úgy gondolnia; meggyőződése ellenére is köteles úgy gondolnia. KÁLVIN Folytasd, folytasd. A fogad fehérjét kezded mutogatni. SZERVÉT Már ezzel is. A tények puszta föltárásával is. Mert ha nem úgy gondolja, hogy embertársát föl kell jelentenie, a konzisztórium ellen cselekszik. Mert nemcsak a jó vagy rossz gondolat: az arcon átsuhanó érzelem is cselekvésszámba megy. Keresztelő alatt mosolygott egy polgár a templomban: háromnapi börtön – a konzisztórium visszamosolygása. Másvalaki elaludt prédikáció közben: a börtönben ébredt föl. Száműzött ellenfeled, Castellio bibliafordítását dicsérte valaki: száműzték őt is. Valaki téged képmutatónak nevezett: kivégezték. Bizonyos Ameaux nevű kereskedő azt merte mondani, hogy engedélyed nélkül a tanácsban tüsszenteni sem lehet: a bűnbánók ingében a piacon térdepelve kellett e vélekedéséért bocsánatot kérnie. Ha van Isten, fizesse ki a boromat, mondta a részeg kocsis egymagában és – vizeldében: hathónapi toronyfogság. Három tudatlan gyermek illetlenkedett a folyóparton – az ítélet: máglyahalál, fölmentéssel, csak ijesztésképpen állították őket a tűz elé. Gúnyirat jelent meg Kálvinról savoyai dialektusban – Gruet Jacques-ot lefejezték. Bizonyíték? Genfben ő beszélte egyedül ezt a dialektust. Összegezés: különféle kisiklások miatt fél évtized alatt az Új Jeruzsálemben hetvenhat száműzetés, tizenhárom akasztás, tíz lefejezés és harmincöt máglya a kiutalt hatalmi válasz. KÁLVIN Jól számolnak a kocsmákban. SZERVÉT Ki adta ezeket a válaszokat, kinek a nevében? KÁLVIN Kényszerűségük – a reformáció nevében. Mert védekeznünk kell.
SZERVÉT Gyermekek ellen? KÁLVIN Fegyveres felkelők ellen. SZERVÉT Keresztelés alatt mosolygó polgárok ellen? KÁLVIN Fárel túlzásait számoltad össze a kocsmákban. Részeg barátaid csak az orrukig látnak, esetleg a pohár fenekéig. A büntetettek nagy része feslett libertinus. Tömjénfüst helyett alkoholbűzt kell miattuk Isten házában szagolnom. Vályú mellett hízó parázna disznók, eljönnek prédikációt hallgatni, de csak hogy engem a botjukkal fenyegessenek, és kovászos vagy kovásztalan kenyér címén az igehirdetést botrányba fullasszák, és verekedéseket támasszanak. De nem ez a lényeg. A térképre mutat. Győzelmi zászlóink ezek, azt gondolod? A reformáció prédikátorainak sírkövei Európa-szerte. Téged figyelmeztesselek az inkvizícióra? Tizenhárom felakasztott libertinus lázongó Genfben teneked szörnyűség? Tizenháromezer mártírunk Spanyolországban, Angliában és Itáliában – potomság? Százezer fölkoncolt lutheránus paraszt Németországban – semmiség? SZERVÉT Felkelők voltak, nem saját vezérük ellen tüsszentettek a tanácsban. KÁLVIN Fölkelők. Nem a reformáció adott fegyvert a kezükbe? Nem a reformáció mondta ki, hogy fejedelmek és minden hatalmasságok Istentől kapott hatalmát fegyverrel kell összetörni, ha letér az igazság útjáról? SZERVÉT Vagy a folyóparton illetlenkedik. KÁLVIN Ne keresd a kákán a csomót. Különben is bordélyházi nőszemélyek voltak. Nőstény ördögök. Az angyalokat is megrontják. A velejét mondom a dolognak. Háború folyik ellenünk. Vallásháború kezdődik, Isten tudja, mi lesz a vége. De bármi legyen is, Szervét Mihály: Genfet meg nem törik – csak a csontunkkal együtt. Ha ide akár a pápisták, akár a libertinusok visszatérnek, elveszett Zürich, Bázel és Schaffhausen, kezdhetjük elölről a harcot Wittenbergben. Ha ebben a városban nem lesz istenes élet és alázat… SZERVÉT
…és nézetbeli kötőfék, levélelcsípés és kötelező uniformis a hitben az utolsó gombig… KÁLVIN Az utolsó gombig, ha úgy tetszik! Mert kétely és gondolati kicsapongás közben nemcsak imádkozni: dolgozni sem lehet. SZERVÉT Gondolati kicsapongás! Én a pápaság babonáihoz nagy makacssággal ragaszkodtam. Nem az ifjú Kálvin mondta ezt valamikori Szervét nevű iskolatársának? Nem prédikáltál te is a régi tanok szerint? Megégetted ezért magadat? KÁLVIN Meg. Máglyát raktam magamban a tévelygő ifjúnak. Aki benned föltámad minden fordulóban. Szemétből és tudatlanságból jövünk mindannyian, de az egyszer megtalált igazságban kételkedésnek többé nincs helye, különben az ördögéi vagyunk. SZERVÉT Vagy az akasztófáé. KÁLVIN Aki engem követni akar, tagadja meg magát. SZERVÉT Jézus ezt nem a te nevedben mondta. KÁLVIN De én az ő nevében mondom. Akinek istenségét te kétségbe vonod. SZERVÉT Csak másként magyarázom. Háromságtanodat Lutherrel együtt Rómától vetted át. KÁLVIN Nincsenek tanaim. Csak lábzsámolya vagyok az evangéliumnak. SZERVÉT Szöges lábzsámolya. KÁLVIN Mert keresztet hordozó és üldözött egyház vagyok.
SZERVÉT S üldözöttként – magad is üldöző leszel. A szabad vizsgálódás nevében a hitből kényszerhitet, a hívőből álhívőt kovácsolsz. A házkutatás a szívben és a koponyákban az álhíveket szaporítja. KÁLVIN Föltéve, de nem megengedve: kényszerhit legyen inkább, mint tévhit. SZERVÉT Meggyőződésed, hogy az emberiség a te Jézus-kommentárodba fagyottan, mint valami őshüllő fogja megérni a feltámadás napját? Az utolsó gondolkodónak tartod magad, akinek még joga van a felfogásán módosítani? Isten azért teremtett saját képére, hogy szántszándékkal elbutuljunk? KÁLVIN Minden újításnak határa van. SZERVÉT Eddig, s ne tovább. Pedig hiábavaló és lehetetlen bárkinek is megparancsolni, vagy bárkit is erőszakkal kényszeríteni, hogy hite, gondolkodása ilyen vagy amolyan legyen. Miként merészkedik a dőreség oly titkos lelki dolgot, amilyen a meggyőződés, zabla alá vetni? Az efféle kényszer csak hazugságot és színlelést fiadzik. A gondolatok pedig, a gondolatok vámmentesek! KÁLVIN Mondotta Luther. Ó, Luther Márton, kelj ki sírodból, hallgasd meg saját szavaidat, eredeti értelmükből kiforgatva és ellened visszafordítva. Az evangélium szabadsága, íme, miként fajul az anabaptisták, panteisták, ateisták és újrakeresztelők szabadosságává, a szellemi száj- és körömfájás, a hitbeli pestis és a francia nemi betegségek vámmentes behozatali cikkévé! Hát van-e romlottabb nőszemély a Szónál, amely minden anarchistának odaadja magát?! Lehet-e gyöngyöt disznók elé szórni? Lehet-e egyetlen kötőszót is kimondani anélkül, hogy azt egy magadfajta meg ne hamisítsa? SZERVÉT Vagy az rúgja fel éppen, aki kimondta őket!
Fárel jön, mint egy dühös arkangyal. Kálvinnál sokkal idősebb. Szíjas, zord arcú öreg.
KÁLVIN
Mi történt, Fárel? FÁREL Az, hogy kétezer zendülést levertünk. Most készül a kétezeregyedik. Állíttassuk föl az akasztófákat. A libertinusokat másként nem ugrasztjuk széjjel. Perrinék farkastanyává züllesztik a várost. A házad előtt lövöldöznek, a katekizmus ellen vonyítanak, megtagadják az esküt, és föllázították a Rue des Allemands-belieket. Állíttassuk föl, János fiam, az akasztófákat. KÁLVIN Várjunk még, államtitkár uram. FÁREL Ide indultak. Őrséget állítok a kapu elé. KÁLVIN Jöjjenek csak. FÁREL Nem vagy Jézus, nem gyermekeket invitálsz magad elé. A rendőrfőnök szerint erősítést kaptak. Szervét a városban. A könyvét fennen lobogtatják: ezt cáfolja meg Kálvin, ha tudja! A Nagytanács többsége, Perrinnel az élen, Szervét-párti. Állíttassuk föl… KÁLVIN Nem állítjuk. Szervétre mutatva. Doktor Szervét. SZERVÉT Köszönöm, államtitkár úr, hogy közbenjárt értem az inkvizíciónál. Ory főinkvizítor úr azt üzeni, hogy följelentéséhez a gyújtófát elfelejtette ön mellékelni. Fahiány miatt elnapolták a büntetésemet. FÁREL Elképedten. Ekkora eretneket élősúlyban még nem láttam. János, mit tanácsol ilyenkor Pál apostol? Fordíts hátat a sátánnak, és távozz. KÁLVIN Ne távozz. SZERVÉT
Továbbá Dürer művész úr köszöni szépen, hogy szíveskedett porrá zúzni a szárnyas oltárait. KÁLVIN Michelangelo szobrát Bolognában a pápa hadjáratával zúzták szét, és öntöttek belőle golyót. Ágyúnak. FÁREL De la Baume püspök azzal fog lövetni bennünket. A kinti zajra, kiabálásra. Ha még lesz kit. Mert itt a fölkelés. Hiába mondtam, hogy állítsunk őrséget. Értesítem a rendőrfőnököt. KÁLVIN Sehová! Doktor Szervét még azt fogja gondolni, hogy semmi ereje már az evangéliumnak.
A bejáratnál hangok: „Eressz be, kutya! Kálvinnal akarunk beszélni. Majd a horpaszod közé vágok! Genfi őslakosok vagyunk, nem jövevény franciák!”
FÁREL Mint a kutyákat, úgy lövöm le őket.
Puskát ragad a glédából.
KÁLVIN Tedd le azt a fegyvert! Tedd le!
Perrin és társai, fegyveres férfiak, asszonyok, bezúdulnak a terembe. Tisztes öltözetű polgárok.
PERRIN Monsieur Kálvin! Ezt a házat atyáink építették, nem francia emigránsok. Ugye, bejöhetünk?
KÁLVIN Jertek. Ha már betörtetek. FÁREL Újra fölveszi a fegyvert. Egyetlen mozdulat a Mester ellen, és lövök. KÁLVIN Ne lövöldözz! Írjál! Jegyzőkönyveld Perrin úr panaszát. FÁREL Asztalhoz ül kelletlenül. Akasztófával kellene jegyzőkönyvelni. KÁLVIN Mondjátok. PERRIN Jó, hogy itt van doktor Szervét Mihály is. Legyen fültanúja a nyomorúságunknak. KÁLVIN Ismeritek egymást. A kocsmából! PERRIN A templomból. Amelyből véglegesen ki akarsz tiltani bennünket. KÁLVIN Csak az Úr asztalától. Míg a katekizmusra föl nem esküsztök. PERRIN Tízesével számoltok, mint a vágóhídi juhokat. KÁLVIN Sokan vagyunk. PERRIN És kevesen leszünk – a hitbéli testvériségben. Nem azért óhajtottuk a reformációt, hogy cseberből vederbe kerüljünk. KÁLVIN
Hajítsátok el a borosvedreket. I. POLGÁR Maholnap az sincs, amit elhajítsunk. Eltiltottál az úrvacsorától. De ki hatalmazott fel, hogy megvond a kereskedői és vásárlási jogomat is? Azt akarod, hogy nemcsak lelkileg, hanem testileg is étlen pusztuljunk? FÁREL Úrvacsora nélkül nem fogtok sem vásárolni, sem kereskedni! KÁLVIN Leinti Fárelt. Végül is mi kifogásotok a katekizmus ellen? PERRIN Hogy nem a lelkünkbe oltod, hanem a fejünkhöz vágod! Az új vallásnak hívei akarunk lenni, nem zsoldosai. Egyetértünk: vezess bennünket Istenhez a pápa közvetítése nélkül. Vezess, de ne kergess bottal, abszurd ordonnance-aiddal! Nem akarunk fanatikusok lenni. KÁLVIN Azért jösztök ide fegyveresen. És fanatikus dühvel. PERRIN Az ordonnance-aid kegyetlen szabályok. A szelídséghez való jogunkat védjük – fegyverrel is, ha kell. KÁLVIN Az inkvizíció fanatikusainak legnagyobb örömére. I. ASSZONY Már egyebet sem óbégattok, csak az inkvizíciót. Ne igyatok, ne táncoljatok, ne cifrálkodjatok, mert a nyakunkon Loyola Ignác. Loyola Spanyolországban, és minket áristomba vetnek – bársonyszoknya miatt. FÁREL Az igazat mondd, ne hazudj! I. ASSZONY Gyertyavilágnál paráználkodtam. FÁREL
És nem először. I. ASSZONY Remélem, nem is utoljára. A Mester sógorasszonya napvilágnál teszi… II. ASSZONY Ráadásul nem is az urával. FÁREL Hathónapi toronyfogságot kapott. I. ASSZONY Kevés neki. FÁREL Te majd többet kapsz. A nyelvedért is. VERONIKA Fúrjátok keresztül a nyelvét úgy, mint a szegény könyvnyomtatóét! FÁREL Tűzmesterné, hallgasson! Az egyháztanács kenyerét eszi. VERONIKA Már nem eszi, mert az uramat kidobták a vallatóból. Annyit merészelt mondani, mikor a könyvnyomtatónak a szöget tüzesítették, hogy embertelenség, amit véle művelnek. Kegyetlenség, amit a foglyokkal művelnek. Nem lehet aludni a jajgatásuktól, s némelyeket le kell kötözni, hogy ne legyenek öngyilkosok. Ezért kellett az uramat kidobni, mikor Szervétre mutat. a doktor urat is ő mentette ki a pápisták börtönéből? Ez a hála a reformációnak tett szolgálatainkért? FÁREL Nehogy büntetést kapjatok miatta. VERONIKA Akkor igaza van Perrin úrnak… FÁREL
Nincs igaza Perrin úrnak! Visszatoloncoltatunk benneteket oda, ahonnan elmenekültetek. VERONIKA Mindegy már nekünk. Eső elől tóba menekültünk. I. POLGÁR Adjátok ki nekünk az úrvacsorát. Helyeslés. II. ASSZONY Kovásztalan kenyérből adjátok!
Helyeslés: „Mint a berniek!”
FÁREL Akiket Kálvin mester eltiltott az úrvacsorától, nem kapnak sem kovászosat, sem kovásztalant. Lábvasat kapnak és korbácsot. A merénylet szándéka vicsorog valamennyinek a disznópofáján. PERRIN Tiltakozom. Nem vagyunk merénylők. A disznópofa téged illet meg. Mi szeretjük az Istent. Ezért hívtunk vissza benneteket a száműzetésből. Nem azért, hogy nyakunkra telepedjetek az ostorral, az ordonnance-aitokkal. Kidobtuk templomainkból a festett és faragott képeket, misekönyveket és tabernákulumokat. Ti kidobjátok az orgonaszót is; elnémítottátok a harangokat is. Életünk hasonlatos már a tarlóarcotokhoz. Az ember nem szelídíthető vadállat – mondjátok. Kinek a nevében, hiszen magatok is csak emberek vagytok? Istent nem szeretni, hanem félni kell! – magister dixit. Kálvinra mutat. Eszerint örökös rettegésre vagyunk ítélve. Ilyen Istenre nekünk nincs szükségünk. Rettegnek tőletek a gonoszok, és félnek a jók, mert egy meggondolatlan szóért bármikor őket is gonoszakká nyilváníthatjátok. A félelmünk és a zablád nélkül akarunk élni. FÁREL Zabolátlanul. PERRIN Zabolátlanság, hogy úrvacsorát követelünk? Pogányságra akartok ítélni bennünket? Fenyegetőleg. Kiadod, monsieur Kálvin, vagy nem adod ki? KÁLVIN
Nem! Nem adom ki, míg föltartott jobb kézzel a katekizmusra föl nem esküsztök. Kedélyes és könnyelmű Isten kellene nektek? Akivel kártyázni és inni lehet – a görög pogányok módjára? Mindent elnéző felsőbbséget óhajtotok, hogy a német-római császár, ha bármikor a Genfi Köztársaságra támadna, fegyveres ellenállók helyett Szodoma bujálkodó, részeg szamaraira csapjon le? A puritán Görögország megtartotta függetlenségét, a romlott erkölcsű elveszítette. PERRIN Ne takarózz a német-római császárral! Kiadod vagy nem adod ki? KÁLVIN Kezeimet levághatjátok, tagjaimat szétzúzhatjátok, házamat felperzselhetitek, halott gyermekeim csontjait is szétszórhatjátok, de soha semmivel sem fogtok arra kényszeríteni, hogy nektek, istenteleneknek a szent jegyeket odanyújtsam. Bejön a rendőrfőnök és a hitnyomozó. PERRIN Akkor másutt keressük meg a keresztényi jogainkat. S jöjjön végre tisztító égi háború a Szent Péter templomra és egész Genfre. Csak mennydörgés, villám és pokolkő szabadíthat meg bennünket ettől a lidércnyomástól. Menjünk, emberek. Mesterünk a vitát ezúttal is a rendőrfőnökkel óhajtja lezárni. Szervét úr jobban teszi, ha velünk jön. Perrin és a tömeg kifelé indul. KÁLVIN Jobban teszi, ha itt marad. SZERVÉT Még maradok. KÁLVIN A rendőrfőnökhöz. Mit óhajt, Maisonneuve? RENDŐRFŐNÖK Ory főinkvizítor úr párizsi megbízottja kíván a főparancsnok úrral beszélni. KÁLVIN Tessék. HITNYOMOZÓ A főinkvizítor úr doktor Szervét Mihály eretnek szökevény kiadását kéri tisztelettel. Írást nyújt át. Itt az ítélet.
KÁLVIN Ítélet. És mire van ítélve? HITNYOMOZÓ Máglya. KÁLVIN A papírt, majd a hitnyomozót nézve. Bátor ember ön. Emlékszik még Lucianiusra? HITNYOMOZÓ Emlékszem, főparancsnok úr. KÁLVIN A papírt nézve. Nem is olyan bátor. II. Fülöp francia király védelme alatt áll. Nos, mondja meg az inkvizítor úrnak, hogy Szervét Mihály nem áll a király védelme alatt. Tehát nem adjuk ki. Itt van letartóztatva. HITNYOMOZÓ Jelenteni fogom. Köszönöm. Távozhatom? KÁLVIN Elmehet. Hitnyomozó el. Rendőrfőnök úr, maradjon. SZERVÉT Hogy ijedelmét palástolja. Mégiscsak beszerezték a fát. KÁLVIN Messze vannak. Annál közelebb, sajnos, a szövetségeseid. SZERVÉT Volt mersze idejönni annak a gyalázatos hitnyomozónak. Oryt a válaszod hallatán megüti a guta. Nevet. Volt, nincs madár a máglyán. Remek diplomáciai érzékkel utasítottad el. Nyugodjék meg Loyola is, a pápa is, Szervét le van tartóztatva. Fárelhez. Államtitkár úr, tanulhatna egy kis taktikát a Mestertől. Ön a lepkét is harapófogóval akarja megfogni. Lábvassal, korbáccsal. Egyetlen jó szaváért még Perrinék is aranyba foglalnák. S ha ki tudná mondani azt a szót: tévedtem, a lábát is megcsókolnák. Tudja ön, mivel kezdtem én kutatásomat az orvostudományban? Kizárólag azokat a szerzőket olvastam, akik az én sejtéseimet cáfolták. Aki a cáfolattal nem mer szembenézni: elvakul, és az elvakultságban nincs igazság. Menjünk ebédelni.
KÁLVIN Először tisztázzuk a félreértésedet. Valóban le vagy tartóztatva. SZERVÉT Én? De hiszen elment már a hitnyomozó. KÁLVIN Itt maradtak a libertinusok a könyved eszméivel. Míg azokat nyilvánosan a város és Európa színe előtt vissza nem vonod: a Genfi Köztársaság foglya maradsz. Kértelek: ne gyere ide. Most már folytatnunk kell a vitát. SZERVÉT Elvbeli nézetek miatt le lehet tartóztatni valakit? KÁLVIN Ha azok a közre nézve károsak és veszedelmesek: igen. Így írják elő Genf törvényei. Mert félő, hogy lázadással vádoltatunk a mai napért, mivelhogy semmi ok sincs, amellyel számot tudnánk adni ezért a csődületért. SZERVÉT Én szerveztem ellenetek csődületet? Magatok szerveztétek. Verjétek le. FÁREL Csak példával. Példastatuálással. SZERVÉT Nem avatkozom a társadalmi ügyeitekbe. Mindent visszavonok, amit mondtam. KÁLVIN És amit írtál? SZERVÉT A gondolat szabad terére tartozik. KÁLVIN A gondolatnak nincs légüres tere. Már a könyved címének sincs. Restitutio Christianismi – tehát amíg te vissza nem állítod, nincs kereszténység. SZERVÉT
Nincs. Ha ezt teszitek velem… Nincs, és nem lesz… Felséges királyunk, Copus rektor letartóztatása dicsőséges uralkodásodnak újabb szégyenfoltja. Nem lehet vizsgálati fogság alá vetni a szabad vizsgálódást. Kinek a szavai voltak ezek, János? KÁLVIN Aki nem felejt: elpusztul. SZERVÉT A feledékenység véres lépcsősorát választod inkább. Az újjászületett Kálvint is megölted magadban? KÁLVIN A százszor újjászületettet is megölöm, ha reformációnk azt kívánja. Nem magamért jöttem ide. Rendőrfőnökhöz. Teljesítse kötelességét. SZERVÉT Mindent, amit kérünk, felség: tolérance! tolérance! KÁLVIN Igen! Azt kérjük tőled: légy elnéző irántunk. Szánd meg ügyünket, és vond vissza a Restitutiót. RENDŐRFŐNÖK A fegyverét kérem, uram. SZERVÉT Batyujából könyvének egy példányát veszi elő. Ez az egy példány van még… RENDŐRFŐNÖK A fegyverét kérem, uram. SZERVÉT Zavartan. Ó, igen… Kabátja belső zsebéből lúdtollat húz elő. Tessék. De tegye le más is. Miközben a rendőrfőnök megbilincseli. A bilincset vegye fel más is. Törvénytiprók! Genf törvényei szerint, aki bevádol engem, köteles maga is bevonulni a börtönbe. Köteles vállalni az ítéletet is – ha nem lesz igaza… KÁLVIN Nem felejtettük el. Rendőrfőnök! Bilincset ide.
RENDŐRFŐNÖK Nincs, főparancsnok úr. KÁLVIN Legyen. FÁREL Törvény szerint a vádlónak megbízottja lehet. Vállalom, János. SZERVÉT Ne vállald, mert a cellában megfojtalak. Csak Kálvinnal vitatkozom. KÁLVIN Közös bilincs alatt. FÁREL Gazdátlanul Genf nem maradhat. Egy Beliál fia, Sátán küldötte miatt… KÁLVIN Fárelhez. Átveszed a főparancsnokságot. FÁREL Nem hagyhatsz magunkra. Veszélyben vagyunk. Könyörgöm, mehessek én vele. A máglyára is, ha döntés születik. SZERVÉT Háztűznézőbe, feleséget választani neki elküldhetett maga helyett. Halálnézőbe most jöjjön személyesen. KÁLVIN Személyesen! Rendőrfőnökhöz. Ossza meg azt a bilincset. Parancsolom. RENDŐRFŐNÖK Igenis! Összekötözi őket. SZERVÉT A vita pedig nyilvános lesz. Nekem is vannak itt – fanatikusaim.
KÁLVIN Isten legyen mihozzánk irgalmas.
Függöny
Harmadik felvonás Szünet nélküli képsorozat. Szükséges játéktér: Kálvin és Szervét közös cellája, a bíróság terme, a Saint Pierre szószéke, Champel mezeje a máglyával. A színváltozásokat bírósági kalapácsütés vagy zene jelezheti.
A börtönben Két priccs, két asztal, székek, utcára nyíló ablak. Megfelelő helyen fegyveres őr. Szervét asztala üres, két szál gyertya rajta. Kálvin asztalán könyvek, égő gyertya. Szervét alszik, Kálvin és De la Fontaine halkan tárgyalnak.
KÁLVIN Itt a vádirat harmincnyolc pontban. Adja át azonnal Tissot vizsgálóbírónak. Másolatait elküldi Bázelbe, Zürichbe, Schaffhausenbe. DE LA FONTAINE Igen. Kifogásolják… KÁLVIN Ne kifogásolják. Galesius elindult Londonba? DE LA FONTAINE Két napja. KÁLVIN A prédikátorok?
DE LA FONTAINE Negyvenen indultak útnak. KÁLVIN A jelentéseiket Fárelnek küldjék. Itt a levél a lyoni diákok ügyében. Követelje fölmentésüket az egész református világ. Egységes tiltakozásunk nélkül – elvesztek. Itt egy levél Fárelnek. De la Baume újabb haditerveiről jelentést kérek három napon belül. A berniek legalább kétszáz fegyverest küldjenek. Fejezzék be a kovásztalan kenyér vitáját – kezdjék megszervezni a hadseregüket. Perrin? DE LA FONTAINE Védőügyvédet követel neki… Szervét felé mutat. KÁLVIN Újabb istenkáromlónak? Fölösleges. A Rue des Allemands-beliek felesküdtek már? DE LA FONTAINE Harmadrészük letartóztatva, negyedrészük elmenekült… KÁLVIN Dupla őrséget a város kapuihoz. Személyi nyilvántartásba venni valamennyit. DE LA FONTAINE Megtörtént. Fárel úr szabadon engedte a prostituáltakat és a hamiskártyásokat. KÁLVIN Hogy merte? DE LA FONTAINE Hogy elvegyüljenek a zendülők között, és naponta jelentést tegyenek. KÁLVIN Mondja meg Fárelnek, hogy Isten országát nem prostituáltakkal védelmezzük. A túlzásai miatt presbitériumi ítélőszék elé fogom állíttatni. DE LA FONTAINE Eredményesebbnek vélte… KÁLVIN
Hívőt hívő tartson szemmel. Buzgó a kevésbé buzgót. Önkéntes szolgálatból, hányadszor mondjam ezt neki? DE LA FONTAINE A tekintetes asszony is kéri: tessék beleegyezni, hogy magánvádlóként a Mestert én helyettesítsem a börtönben. KÁLVIN Mondja meg a tekintetes asszonynak, hogy törvényhozó vagyok – szolgája tehát a törvénynek. Antal öcsém ne mozduljon el mellőle. No, menjen. DE LA FONTAINE Elfújja a gyertyát. Míg el nem fogy végleg – a Mesterrel együtt. Tizennyolc órai szolgálat neki is elegendő… El.
Kálvin karba tett kézzel nézi Szervétet. Hang az utcáról: „Kálvin! Kálvin! Kálvin!”
SZERVÉT A nehéz köhögés után felébred. A munka démonát szólítják. KÁLVIN Nem engem. SZERVÉT Kálvin csak egy van. KÁLVIN De kutyájuk rengeteg. Híveid rólam nevezik el a kutyáikat. Minden kuvasz: védőügyvéded.
Újabb kiáltás: „A Rhône-ba vele! Vízbe vele!”
SZERVÉT Ez is neked szól? Kálvin bólintására. Miért akarnak téged vízbe fojtani?
KÁLVIN Hogy átvehesd a genfi egyház vezetését. SZERVÉT Már ilyen hatalmas lettem? KÁLVIN Az írás növel. A téveszme különösen. Harmadik éjszakája, hogy vitatjuk. SZERVÉT A kihallgatásokon mindent elismertem, beismertem, magamra vállaltam. Ezt a vádat visszautasítom. Sohasem akartam a helyedbe kerülni. KÁLVIN Én sem. Átokkal kényszerítettek. Virágcsokor repül be az ablakon. Téged virággal kényszerítenek. SZERVÉT A virágot szagolva. A királynőm. Azt álmodtam, hogy itt bolyong, engem keres a városban. Piros szíve a nyitott tenyerén. Nem a te szimbólumod már. Módosítanod kell. KÁLVIN Mire? SZERVÉT Zablára. Korbácsra. Kedvenc jelszavadra: csökönyös szamárnak ostor a gazdája. Ó, csökönyös szamár, te romlott hústömeg, bűnös emberiség! KÁLVIN Ne mocskolódj! Védd magad! Jogot tanultál, tudnod kellene, hogy a szentháromságtagadókat már az első császárok idején, a niceai zsinat előtt is halállal büntették. Könyveket vagdos Szervét asztalára. Tessék, neked hoztam, hogy meggyőzzelek, te csökönyös szamár! Justinián-kódex, De Catolica Fidei, De Haereticis… SZERVÉT Szomorú vagyok, nem érdekelnek a dogmáid. KÁLVIN Az igazság érdekeljen.
SZERVÉT Téged talán az igazság érdekel? Lucanius, téged egyedül az igazság kisajátítása érdekel. Újabb virágcsokor. KÁLVIN Őrség! Bedeszkázni a cella ablakát!
Az őr hangja: „A hetes ablakot bedeszkázni!”
SZERVÉT A szájakat, szemeket, füleket is, őrség! Vakablakot a genfieknek, a szabadság utánzatait. Bedeszkáztatni az eget is, ne lássa Isten, mi zajlik nevében a földön! KÁLVIN A virágcsokorból levelet vesz ki. Ne lássa, hanem olvassa. Íme, a neked szóló üzenet: Doktor Szervét, rövidesen kiszabadítunk. Fojtsd meg a fegyenc diktátort, a rabtartó foglyot, a nagy szemfényvesztőt. Így beszélnek hát a rózsák. SZERVÉT Ijedten. Senkivel össze nem esküdtem. KÁLVIN Összeesküsznek mások a nevedben. Őrség! SZERVÉT Nem akartam és nem akarok perrinisták lobogója lenni! KÁLVIN Ez már nem akarat, hanem helyzet kérdése. SZERVÉT Nem vagyok a cselekvés embere. Könyvet írtam, nem harci programot. Nem törvényeket! Szemlélődöm lelkiismeretem szerint, nem óhajtok beköltözni senkinek sem az agyába. KÁLVIN
Hazudsz! Magad is híveket hajszolsz. Ember emberrel büntetlenül nem találkozhat. Személyes pecsétünket ütjük egymás homlokára. Jegyezd meg, Szervét Mihály: minden sorunk piros pecsét az olvasó lelkében. Őrség! A belépő fegyőrhöz. Ezt a levelet juttassa el azonnal Fárel úrhoz. A kísérő katonákat kérem. Szervéthez. Vitánkat folytassuk a vizsgálóbíróság előtt. SZERVÉT Menjünk hát komédiázni. Az üdvösségemre esküszöm: senkivel össze nem esküdtem. Kezét nyújtja a belépő fegyőr felé, hogy az a bilincset rákapcsolja. Parancsoljon, uram. Már megint csak engem illet meg a bilincs? Kálvinra néz, aki röstelkedve nézi saját kezét. KÁLVIN Dühösen. Fegyőr! A bilincsemet! A fegyőr Kálvint is megbilincseli. Vigye ezt az urat, és fegyőrt kérek magam is a hátam mögé! SZERVÉT Végigcsörgetjük bilincseinket a város utcáin. Egyikünk sem akar megszökni, jól tudod, Kálvin. Mégis ragaszkodol a színjátékodhoz. Ellenem gyűlöletet, magad érdekében szánalmat óhajtasz kelteni. Dobszót is rendelj hát! Őrség! Zenekart! Üvöltő sokadalmat a nagy mutatványhoz! Kifelé indulnak, szembejön Idelette. IDELETTE Vegyék le uram kezéről azt a bilincset! Kálvin intésére a fegyőr távozik Szervéttel. Mit művelsz, János? Tőrbe csalnak! Vesztedbe rohansz! KÁLVIN Az én igazságomnak nincs veszte. Idelette, hogy mertél a házból súlyos betegen kilépni? IDELETTE Fárel könyörgött, könyörögjek neked, János, ne mutasd magad megbilincselten a város színe előtt. Ne kösd magad ily törvényes formákhoz. KÁLVIN Kénytelen vagyok. IDELETTE Híveidet a látvány megfélemlíti, az ellenségeid vérszemet kapnak. Csak úgy lehetsz erős, ha annak is látnak. Véredet hullatod a havon, farkascsordát uszítasz magadra, János, édes uram. Hadd vessem le csuklódról a szégyent. KÁLVIN
Szégyent? IDELETTE Megalázó! KÁLVIN Megalázó? IDELETTE Mert nem igazi. Nem valóságos. KÁLVIN Nem igazi? Nem valóságos? IDELETTE Szervét után mutatva. A másiké. Az a valóságos. KÁLVIN A másiké… Idelette… már te is így beszélsz? Már te is komédiásnak tartasz? A hitestársam is… IDELETTE Ne vádolj. KÁLVIN Az imént még azt mondtad: véremet hullatom a havon… IDELETTE Igen. A perrinisták álma, hogy bilincsben lássanak. Hogy máglyán lássanak. De te nem velük dacolsz most. A bizonytalanságoddal tusakodsz. Nem láthatod magad, János. Soha nem néztél tükörbe. Szakadék támadt benned. Iszonyat ül a szemedben: félelem, amit sohasem ismertél. Rettegsz valamitől, azért vagy oly vakmerő, hogy bilincsben hurcoltatod magad a perrinisták előtt. Talán nem is előttük. Egyedül Szervét Mihály előtt. Szavad, hited, célod, igazad nem elég már. Megtoldod még egy szereppel. Egy magadra parancsolt bilinccsel. A színészek festett vérével. János, nem méltó hozzád! Méltatlanságot mívelsz magad ellen. KÁLVIN Akkor fosszatok meg minden hatalmamtól! Lemondok ezennel. IDELETTE
Nem, nem! KÁLVIN …minden tisztségemről, üljön Szervét a székembe, hogy onnan lökjem félre az eretnekségével. Őrség! Vissza azzal a spanyollal! IDELETTE János, édes uram, csillapodj! KÁLVIN Vegye csak át a város parancsnokságát, hajtsuk oda fejünk a perrinisták jármának vagy pallosának, mert én az igazamat festett bilincsek nélkül is, a vérpadon is az égre húzom föl, Idelette. Ha igazam akadálya a helyzetem, akkor a levegőbe röpítem magam, és a visszahulló húscafatjaimmal érvelek az egész világ ellen. Ellened is, Idelette, ha már így vélekedel… IDELETTE Teneked az igazat már csak az meri megmondani, aki nagyon gyűlöl, s aki nagyon szeret. Ha szólni mertem: oda sorolj, ahová jobbnak látod, János. KÁLVIN Bocsáss meg… IDELETTE Az őr az éjjel sírni látott. KÁLVIN Az álom játéka volt. IDELETTE Az álmatlanság kínja. Amióta Szervét megjelent itt, alig hunytad le a szemed. KÁLVIN A legjobb lenne, ha mindkettőnket megégetnének. IDELETTE Fennakadtál a legelső ellenvéleményen. Már a munkád egészét is veszni hagynád egy részletkérdésért. Csak őt látod. Mintha saját gyöngeségedre találtál volna. KÁLVIN
Ugyan… IDELETTE Senki sem tudja ezt rajtam kívül, János. Csak téged nézlek esztendők óta. Néztelek egészségesen, figyelhetlek most hajnalokig a párnáim közül. Minden könyvedet végigvirrasztottam veled, napjaimmal együtt koptak el a lúdtollaid, fogyott el a tintád. Nem tévedhetek a megítélésedben. KÁLVIN Adj tanácsot, Idelette. IDELETTE A bilincset hadd vegyem le. KÁLVIN Csak a másikéval… IDELETTE Akkor engedd szabadon. KÁLVIN A saját gyöngeségemet? IDELETTE A valamikori iskolatársadat. KÁLVIN Vállaljam a vereséget? Az összeesküvők egész hálózata támogatja. IDELETTE A kockázatot az erősebbiknek kell vállalnia. KÁLVIN De most ő az erősebb. Kész meghalni. Semmije sincs, csak az élete. Nekem pedig nem szabad meghalnom. Szétesik minden utánam… Őt ez nyilván nem érdekli. Ha életét tette föl a vitára, tőlem is azt kéri. Azt kellene megértetnem vele, hogy az én életem az övénél fontosabb. De vajon így van-e? Akárhogy is van: én fontosabbnak tartom, ezért szégyenlem magam előtte. IDELETTE
Ezt ne mondd! Életednek egyetlen kötőszava sincs, amiért szégyen érhetne. Megfordultál te már a halál torkában. KÁLVIN Akkor még magam is szabad voltam. Mint egy szál karddal, úgy rendelkeztem az életemmel. Talán nem lett volna szabad belehajszolnom magam ebbe a vitába. Ide jött ez az ember gyanútlanul, tudatlanul, akár a gyermek, átnyújtotta nekem a könyvét, nyitott tenyerén a nézeteit… el kellett volna zavarnom… De most már a tanácsnak egyetlen ellenszavazatán múlik, hogy melyikünk lép a máglyára. S nem tudom: azért küzdök-e, hogy őt megsemmisítsem, vagy mert az életemhez ragaszkodom. IDELETTE Mindkettőhöz ragaszkodnod kell, János. De nyílt vitában kell őt legyőznöd. Vétesd le az ő kezéről is a bilincset. Csodálatos szónoki erőd van, János, hívjátok össze Genf egész lakosságát, az összes kantonokat, meglásd, város város után csatlakozik hozzád, hiszen a köveket is megindítod, ha beszélni kezdesz, de könyörgöm, a gyermekeink emlékére kérlek, ne vállald ezt a festett bilincset, nincs szükséged látszatokra, és arra sem, hogy fővádlóként a vádlott szerepét megjátszd, amikor jól tudod, mi az igazság! KÁLVIN A törvény értelmében az ő sorsát is – ha ellenem szavaznak, az ő büntetését is magamra vállaltam! IDELETTE Nem vállaltad. Szervét bilincsének a kulcsa a te kezedben van. Nem égeti a kezedet? Halj meg inkább, de ne hamis kártyával… KÁLVIN Idelette! Hamiskártyásnak nyilvánítottál! Úristen! Életem egyetlen igazmondó társa az eszét vesztette. IDELETTE Mit mondtam… Bocsáss meg nekem. Nem, nem, nem, az én uram nem hamiskártyás, nem azt akartam mondani. Csak azt akartam mondani… és azt sem, hogy meghalj, örökkön élned kell, de mielőtt meghalnék… tudnod kell, hogy nem méltó hozzád, ne hagyd kicserélni a lelkedet, János… nem az vagy te már, aki voltál… Istenem, alig látom az arcodat… csak homályos körvonalaidat látom, János. KÁLVIN Az asszonyt estében fölfogja. Idelette… Fegyőr! A berohanó fegyőrhöz. A bilincset! A bilincset vegye le rólam. A fegyőr lekapcsolja Kálvin bilincsét, és kimegy. Idelette… Mi van veled? Mi történt veled?
IDELETTE Kálvin csuklóját megragadva. Így lássalak mindig… szabadon… Szabad kezekkel… Semminek se légy kiszolgáltatva, egyedül a becsületednek. Senki sem marad utánunk, gyermekeinket az Isten elvette… ha foltot ejtesz magadon, egy szál gyermekünk sincs, aki védelmedre kelne. Úristen! János! János! János! Káin bélyegét látom az arcodon, tiszta, szép arcodon. Sír. KÁLVIN Idelette, kedvesem. Nyugodj meg. Mint a gyolcsvászon, olyan az arcod. IDELETTE Egész éjjel vért hánytam. Elmegyek én rövidesen. KÁLVIN Ne gázolj Isten szándékába. Gyere, dőlj le, kedves… IDELETTE A börtönágyadra… KÁLVIN Fegyőr! Az orvost kéretem! Ugye, látsz már engem, Idelette? IDELETTE Látlak már. Szervét Mihályt is látni szeretném. Bilincstelenül. KÁLVIN Kikiált. Szervét Mihályt kéretem! Úgy fogod látni. IDELETTE És kivonultok ketten a börtönből a Saint Pierre-be. KÁLVIN Kimegyünk. IDELETTE Szószéket állíttatsz neki is, hogy védje magát szabadon. KÁLVIN
Szószéket állíttatok. Védje magát szabadon. IDELETTE Vizet… Forog velem a börtönöd.
Fegyőr hozza Szervét Mihályt, Kálvin intésére az ajtóban marad. Szervét eléjön, megáll Idelette előtt.
KÁLVIN Itt van Mihály. IDELETTE Vedd le a bilincsét. Kálvin lekapcsolja Szervét bilincsét. Így jobb látni benneteket. A kényszerben az ember elveszíti az arcát. Hajnalban, amikor minden véremet elveszítettem, a Megváltó jelent meg előttem. Feltámadásának legelső szavait hallottam: Békesség nektek. Parancsot is mondott: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj, és békélj meg előbb a te atyádfiával. Most már fényesnek látom az arcodat, János. Eltűnt arcodról a Káin-bélyeg. A tiedet is fényesnek látom, te szegény Szervét Mihály. Anyád helyett kérlek: szánd meg magad, szánd meg őt is Kálvinra mutat. ne ellenkezz. Egyetlen élet jutott csak osztályrészedül, te szegény Szervét Mihály.
A tárgyalóteremben A bal oldali asztalnál Kálvin sötét ruhás prédikátorai, a jobb oldalinál a perrinisták, világosabb polgári öltözékben. Középen Fárel. De la Fontaine a jegyzőkönyvet vezeti.
SZERVÉT Polgárok, atyámfiai! Tudomásukra kívánom hozni, hogy a genfi hatalmi állapotokról mondott szavaimat, legcsekélyebb kritikai vélekedésemet, gondolatomat is visszavonom. PERRIN A kínzócsiga hangja és a tüzes vasé. Ez nem a doktor úr vélekedése. SZERVÉT Bűnt követtem el a város ellen. Engedély és megbízatás nélkül, mi több: az egyháztanács keretén kívül dolgaitokról az utcán vélekedtem.
PERRIN A szólásszabadságnak az utcán is szabad járnia! FÁREL Szájkosárral. Az eretnekszájra szöges kosár kötelező. SZERVÉT Visszavonom, s nem csupán amit mondtam: amit láttam is. FÁREL Gúnyolódik. PERRIN A félelem szavai! Nem gúnyolódik! SZERVÉT A sátán freskóját láttam, nem a valóságot. Szúrjátok ki a szememet, amely egyebet látott, mint amit látnia kellett volna. Genf polgárai szabadon élnek. Kényszerhívekről fecsegtem meggondolatlanul. Biztosítom önöket, uraim, hogy mindahányan saját fejükkel gondolkoznak, nincs fizetett gondolkodójuk, sem semmiféle főbérlője nincs itt az egyetemes igazságnak. Mert ha Isten egy és oszthatatlan… FÁREL Antitrinitárius! Jegyzőkönyvelni! SZERVÉT …ha Urunk egy és oszthatatlan, az igazság ellenkezőleg: csak megosztva érvényesülhet. FÁREL Ahány ember, annyi igazság, felfogás, vallás, annyi fegyelem és annyi keresztyénség? Kálvin rábólint. SZERVÉT Annyi szív és elme – az igazság védelme alatt. A szabad vizsgálódás jogába ültetve. Nekihevülten. Kicsoda vagy te, hogy a más szolgáját kárhoztatod? – kérdezte joggal Pál apostol is. – Emez egyik napot különbnek tartja a másiknál, amannak minden nap egyforma. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve – ez az egyetlen lehetséges emberi állapot. Aki ügyel a napra: az Úrért ügyel, aki nem, az Úrért nem ügyel. Közülünk senki sem él
önmagának, senki sem hal önmagának. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Kiki saját maga ad számot magáról Istennek. A szabadság nem külsőség, hanem a belső ember. PERRIN Külső kényszer nélkül. Ordonnance-ok nélkül! SZERVÉT Megkövetem alázatosan a konzisztóriumot: fecsegéseimnek oka nem a gyűlölet, hanem a közönséges tudatlanság. Engedjenek vissza engem a gondolat szabad mezejére. A halottak titkai után az ég titkait szeretném kifürkészni. Amit rosszul láttam, az én bűnöm; túlságosan alacsonyan nézelődtem. Engedtessék meg, hogy e kicsinyes emberi tülekedésből visszatérjek Ptolemaioszhoz és a csillagokhoz. Ígérem, többé soha le nem veszem az égről a szememet. A meteorok nem sértődékenyek. PERRIN Engedjék szabadon! Szüntessék meg az eljárást! Beszéljetek szabadon, szívetek szerint; mi nem gályarabsággal, máglyával, karddal, börtönnel és kínpaddal támogatjuk álláspontunkat. A hóhérok nem tartoznak az érveink közé. A berni hitvitában te mondtad ezt, Fárel. Hát nem te falod föl azóta saját szavaidat, akár hímtársát a megtermékenyült nőstény skorpió? FÁREL Nem skorpiója: szolgája vagyok az evangéliumnak. PERRIN Szolgája. Zsarnokban még nem láttunk oly nagyot, amily hatalmas vagy te – szolgában. FÁREL Veszett kutyaként acsarkodsz ellenem, miközben undok nyáladat a Mester tekintélye ellen fröcskölöd. Szolga vagyok, nem tagadom: az ő tekintélyének szőnyege. Mert őt akarják száműzni abból a városból, amelynek erkölcseit erős kézzel megzabolázta. De ahhoz először a hátamból vágjatok szíjat, s a csontomból faragjatok botot magatoknak. PERRIN Nem ellene szóltunk! A lelkiismeretünk szabadságát követeljük vissza tőle! FÁREL Az ördögi tanok legveszedelmesebbjét. Libertas scientiae diabolicum dogma! Szervétre mutat. Íme, az élő – a még élő példája. Nézzétek meg őt, és olvassátok a tanait… PERRIN
Hol az a könyv? SZERVÉT Olvassátok, tanulmányozzátok! Görcsös kacagásba kezd. A hamuból… Olvassátok a tűzre vetett könyveimet… Kacag. Kétkerekű taligán az utolsó példányokat is máglyára vittétek… Olvassátok… Kacag. Ismerjétek meg az ellenfeleteket… Vitatkozzatok… szabadon… Kacag. Az ellenfélnek torkán akad a szó… Kacag. Mert elvágjátok a torkát. Hallgassátok… olvassátok… Olvasd, Isten, a pernyéből, amely hozzád száll… az én könyveim hamuja. Te még összerakhatod a szavaimat… hiszen te sugalmaztad… Köhögni kezd, majd fuldokolni. Bocsánatot kérek. Nem illenék az urak előtt így ugatnom… Hiába kérelmeztem a börtönigazgatóságnál… melegebb ruha kellene… Fölfalnak a tetvek és a bolhák… Kálvinra mutatva. A cellatársamat is bizonyára, de róla felesége gondoskodik. Úgy illenék mégis, hogy a tetveinken megosztozzunk. Közös bilincs, közös féreg. FÁREL Dolgoznia kell. SZERVÉT Igaz, igaz! A Justinián-kódexben keresi az érveket ellenem. Halálom igazolását. De keresi legalább. Nem zabál föl elevenen, mint Fárel, a skorpió! Reszket hideglelősen, akár az első felvonásban. KÁLVIN De la Fontaine-hez. Vizet! SZERVÉT Köhög, majd a kupát nyújtó jegyzőhöz. Boldog ember ön, La Fontaine. Jegyezgetünk, jegyzőkönyvelgetünk pápistáknak, reformáltaknak, s holnap talán az ellenreformációnak… ó, boldog kaméleon! Jégkorszak, kőkorszak, vaskorszak és – kaméleonkorszak. La Fontaine úr a megteremtője. De la Fontaine szó nélkül visszaül helyére. FÁREL Vitázni jöttünk ide, nem gyalázkodni. SZERVÉT Kacag. Vitázni! Veled! Úristen! A teológus – egy akasztológussal. Akasszatok föl, János, ne hagyd ezt a sakált ellenem ugatni. Hallottad, mit mondott? A gondolkodás – ördögi művelet. Nem okádod ki a gyomrod? Orvos vagyok, cickányt is boncoltam. A cickány, ha veszélybe kerül, büdösséget áraszt. Bűzzel harcol, mint ez a másik rágcsáló. Minden kötőszava bűzlik a türelmetlenségtől. Libertas scientiae… Kötözzetek meg! Láncot a csuklómra, különben megfojtom… Nekiront Fárelnek, Perrin lefogja, majd később a fegyőr is.
PERRIN Szervét úr… ne tessék… SZERVÉT Megölöm! KÁLVIN Csöndesen. Vigyék ki. SZERVÉT Kit már csak a fegyőr ráncigál kifelé. Én hozzád jöttem, Kálvin János, veled a sírban is vitázni fogok, de ne hagyd, ne tűrd ezt a gyalázatot. Vágasd ki a nyelvem, de kímélj meg a híveidtől. Igazgyöngyöt ne vess disznók elé, ne zabáltass föl engem a szolgáiddal. Ó, libertas scientiae! Ó, cickányokkal fölétetett szabad lelkiismeret… Elviszik. FÁREL Hosszú csönd után. Megbolondult. Imádkoznunk kellene érette. PERRIN Korai még, tisztelt konzisztórium! Kinek a nevében óhajtják önök ezt az embert elítélni? KÁLVIN Isten igazságának nevében. PERRIN A ti kezetekbe van az letéve? KÁLVIN Engedelmeddel: a mi kezünkbe. PERRIN Mert ott a börtönkulcs is. KÁLVIN Veszélynek idején Isten igazságához börtönkulcs is mellékeltetik. Ágyú is, Perrin úr. Az istentelenek ártalmai ellen. PERRIN
Miért nem lövetsz akkor szét bennünket? KÁLVIN Nem akarok belháborút. Sétáljunk be közösen a pápisták torkába? PERRIN Reformátusnak vallom magam, nem óhajtok én sem belháborút. De Luther Márton szavaival követelem: hagyjátok a lelkeket egymásnak rontani! KÁLVIN Muzsikus vélekedés. Luther muzsikus volt a politikában. Egyetlen szerencséje, hogy míg a császár Madridban dőzsölt, a választófejedelmek – távolról sem az evangéliumért, hanem a katolikus egyházi domíniumokért – a pártjára állottak. S mindannyiunk szerencsétlensége, hogy a szakadárokat nemcsak megtűrte, hanem az általad fölkapott szavaival a legátkosabb ellenzékiségnek nyitott kaput. Vedd tudomásul, hogy 1531-ben Zürich falait nem a pápisták vették be, hanem saját gyöngeségünk: a megosztottság, a mulyasággal fölhizlalt ellenzékiség: hagyjátok prédikálni bátorságosan és fürgén ellenfeleiteket! Rontsatok egymásnak magatok is a reformáció táborán belül, amiként Luther is ölre ment Zwinglivel – hitbéli árnyalatok miatt. S az eredmény? A kappeli vereség. Zürich eleste és Zwingli fölnégyeltetése. Istenítélet, mondta ekkor Luther, megfeledkezvén arról, hogy maga is része a csatavesztésnek. Zwinglivel nem vitáznia kellett volna, hanem szövetségre lépni! Vitázzunk csak megértőleg, a végtelenségig, a tévedés mindenkinek a legszentebb joga, következésképp a vereség is, a győzelem nem kötelező, ahhoz ellenben jogunk van, hogy mindenünket elveszítsük. Minden katona oda lőhet, ahová éppen kedve tartja, visszafelé is, ha úgy tetszik. A tévedés jogán, a véleménykülönbség jogán. Tüzeljen hát Szervét Mihály az ordonnance-aink ellen, Krisztus istensége ellen, és ha majd por és hamu leszünk – elzengi himnuszát fölöttünk a tévedés joga. PERRIN Ne vágtass, ne rohanj, mint egy megvakított ló. Hatalmi mámorában Zwingli maga ásta meg a sírját. Öt kantont vett egyszerre gyönge haderővel és üres kamrával élelmiszerblokád alá. Katonai vezetői tudatlan képmutatók voltak, s terveiben senki sem merte megakadályozni. Az őszinte, nyílt vélekedést – akárcsak te magad – egyszerűen kiirtotta, még az utcaseprőkből is. Messze volt még az ellenség, és Zürich már a félelem s a bizalmatlanság vérveszteségében támolygott. Mert a félelem – amit bennünk elültettél: az egyház nyílt sebe. FÁREL A másik eretnek! PERRIN Te már az anyád méhében is ezt az egyetlen szót bömbölted. És az akasztófát. Mifajta bizalom erősödött volna Zürichben a kötelező templomba járással, a besúgók hadával, az erkölcsöket szimatoló kancelláriával s a Zwingli körüli titkos tanáccsal, amelyen belül a még
titkosabbak tanácsát is létrehozta? Ilyen tanács előtt akarjátok Szervét Mihályt elítélni? A templomba vele! Nyílt vitában győzzétek le. FÁREL Hogy az egész várost megfertőzze?! PERRIN Ami életrevaló, azt nyílt vitában sem lehet megfertőzni. KÁLVIN Ám legyen. Nyílt vita legyen. De orgyilkosságra bujtogatók nélkül. FÁREL Íme, egy rózsacsokorba rejtett üzenet. Doktor Szervét, rövidesen kiszabadítunk. Fojtsd meg a fegyenc diktátort, a rabtartó foglyot, a Nagy Szemfényvesztőt. Perrinre mutatva. Ti írtátok… PERRIN Tiltakozom. FÁREL Kérem a konzisztóriumot, szavazza meg Kálvin János magánvádló azonnali szabadlábra helyezését. PERRIN Nem szavazzuk meg. FÁREL A törvény értelmében a mindenkori magánvádlónak jogában áll maga helyett más személyt is kijelölnie, aki őt a vizsgálati fogságban helyettesíti. PERRIN Az indok nevetséges. A magánvádlónak semmi keresnivalója a vádlott cellájában. Ki kényszerítette rá Kálvint? FÁREL Igazának és ártatlanságának tudata. S a remény, hogy az eretneket észhez térítheti. PERRIN
Költözzék a börtön másik sarkába.
Ágyúhang távolról.
KÁLVIN Mi ez, Fárel? FÁREL Gyanús higgadtsággal. De la Baume püspök. Hadgyakorlat. RENDŐRFŐNÖK Be, izgatottan. Engedtessék meg jelentenem, főparancsnok úr, hogy Renáta hercegnőtől sürgős szóbeli üzenet érkezett. Titkos. KÁLVIN Mondja csak. Minél rosszabb, annál jobb nekünk. Az egység érdekében. RENDŐRFŐNÖK Ötödik Károly császár Genfet ajánlotta föl békekötés fejében a pápának. Ezerfőnyi spanyol zsoldoscsapatot indított útnak. KÁLVIN Megérdemeljük. A lándzsák majd lezárják vitánkat a vélemények szabad harcáról. Megszeppenés Perrinék csoportjában is. Köszönöm. Várjon meg odakint. Rendőrfőnök el. Ki vállalja önök közül a magánvádló szerepét? FÁREL Én. KÁLVIN Zürichbe kell utaznod katonai segítségért. DE LA FONTAINE Én. A prédikátorok is jelentkeznek. KÁLVIN
La Fontaine. Régi ismerősök is, nem lesz fojtogatás. Ellenzi valaki? Senki. Mai napon La Fontaine átveszi a magánvádló szerepét. És hogy semmi formai hiba ne essék, Perrin úr: azonnali hatállyal. Maisonneuve! RENDŐRFŐNÖK Be. Parancs! KÁLVIN Rendőrfőnök úr, tartóztassa le De la Fontaine urat, és kísérje be a börtönbe. De bilincs nélkül. Mától kezdve megtiltjuk a bilincs használatát. De la Fontaine föláll. Üljön vissza. Fejezze be még azt a jegyzőkönyvet. Írja: a bűnvádi eljárásra vonatkozó 1542-i törvény idevágó rendelkezéseinek értelmében Szervét Mihály magánvádlójaként Kálvin János helyett Nicolas de la Fontaine jelentkezett… Miért jelentkezett? DE LA FONTAINE Válaszként, Mester, a suttogásokra, miszerint a vádlottal Vienne-ben egy követ fújtam volna. Tisztázni akarom magam. PERRIN A rettegés bátorsága. KÁLVIN A bátrak leszámolása önnön tévelygéseikkel. Tehát jelentkezett, vállalván, hogy ha vádlott fölmentetik, azt a büntetést kell elszenvednie, amelyet a vádlottra szabtak volna ki bűnösségének beigazolása esetén. PERRIN Reméljük, alkalma nyílik a bizonyításra. KÁLVIN Mehetnek. Miközben De la Fontaine megy a rendőrfőnökkel. Perrin úr, tapogasd meg, nehogy szemfényvesztés legyen. PERRIN Komédia. Lesz vagy nem lesz vita a nyilvánosság előtt? KÁLVIN Holnap tizenegy órakor a Saint Pierre-templomban. Az ellenfélnek szószéket is állíttatunk. FÁREL
Nyakunkon a pápista veszedelemmel? KÁLVIN Éppen azért. Lássuk majd, kiben mi lakozik. FÁREL Hogy eretnek nézeteivel azokat is megfertőzze, akik sohasem hallottak róla? KÁLVIN Ledöntöm, mint egy repedt harangot. Ágyúgolyót öntök belőle, és De la Baume püspök hasába lövöm. Fárelhez. Hívasd össze azonnal a védelmi tanácsot.
A börtönben A város valamennyi harangja szól. Kintről egy poroszló az ablakot szegezi be. Szervét imádkozik hangtalan és magába roskadtan. Hangok az utcáról: „Gyerünk, testvérek, a hitvitára. A Saint Pierre-be tizenegy órakor. A libertinusokat ne engedjétek be. Ki a templomból a perrinistákkal!” Azután csönd.
SZERVÉT Segíts meg, Istenem, életemnek e nehéz órájában. Ne oltsd ki bennem, Uram, a gyertyát; te gyújtottad meg azt Szent Máté evangéliumával, te parancsoltad meg a szólást, és ítélted örök kárhozatra a hallgatást. Gyertyát nem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényét vesse mindazokra, kik a házban vannak. Gondolkodó emberek, ti vagytok a világ világossága, nem rejthető el a hegyen épített város. Te parancsoltad meg, Uram: amit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és amit a fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek. Jól tudom, mindezért pedig halálra adja testvér a testvérét, atya gyermekét; és támadnak magzatok szüleik ellen, és megöletik őket. Azért ne féljetek tőlük, mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne, és oly titok, mely ki ne tudódnék. És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában. A te műved, Uram, a kényszer, a szavaimat formáló sugallat; a nyájterelő Jákob varázslata az ivóvizünkben, falat kenyerünkben, szerelmünkben, szándékainkban és minden tétova mozdulatunkban az igazságért, mely bennünk lakozik, s mégis oly távoli, és immár csak álmainkban adhatunk neki fekhelyet…
A Saint Pierre-ből behallatszik a Gályarabok Éneke, Szervét hallgatja néhány pillanatig, azután maga is csatlakozik a dallamhoz. Egy-két ütemmel lemaradozva énekli: „Térj magadhoz, drága Sion…”
KÁLVIN Be, megvárja, míg Szervét az éneklést abbahagyja. Miért énekelsz? Miért nem a vitára készülsz? SZERVÉT Korai még. KÁLVIN Tizenegy óra lesz nemsokára. SZERVÉT Haladékot kérnék. KÁLVIN Délután hat órakor… Megfelel? SZERVÉT Száz esztendő múlva. KÁLVIN A mennyországban avagy a pokolban? SZERVÉT Ki a templomból a perrinistákkal. Ezt kiabálják az utcán a fanatikusaid. Velük töltetik meg a Saint Pierre-t. A könyvemet elégettétek. Az olvasóim zárt ajtók mögött reszketnek. Kinek beszéljek én ottan? Félezer Fárelnek? KÁLVIN Az egyházi döntőbíróságnak. SZERVÉT A bíróság Szókratészt is fölmentette volna. Halálos ítéletét a fanatikus tömeg kényszerítette ki. Mivel megtagadott valamit, ami élő szentsége volt még a tudatlanságnak. Az isteneket tagadta meg. Jaj annak, aki nagyobb sietséggel tanítja az embereket, mint ahogy tanulni képesek. KÁLVIN
És jaj annak, aki későn ébred, ha ügye védelemre szorul. Bízzuk hát vitánkat a történelemre! SZERVÉT A történelemnek nincs ideje igazságot tenni, mert tied az most már: a győztesé. KÁLVIN Akkor minek a száz esztendő? SZERVÉT Az érveid mellől addig talán kihalnak a fegyveres poroszlók. Bár nem kívánom a vereségedet. Csak az ellen írtam, ami benned is túlhaladott. KÁLVIN A reformáció megreformálása? A tető még fedetlen, a homlokzat vakolatlan, bontsuk le máris a házat, mert doktor Szervétnek újabbak az elgondolásai. SZERVÉT Pallérfilozófia. Agyunk mire jutna, ha növekedését a koponyacsontok nem vennék tudomásul? Alig három évtizede, hogy Luther föllépett, gyermekkorában még a mozgalom, s te máris benövesztetted a feje lágyát. Növesztetted? Bevakoltad, megvasaltad. Tartalma csak annyi, amit egymagad belesulykoltál. Az újítás veszedelmes és ártalmas, mondta Kelemen pápa, mielőtt a hitújításban győzelemre jutottál volna. Az újítás veszedelmes és ártalmas, mennydörgi most Kálvin János, miután… KÁLVIN …miután maholnap felmorzsolnak a külső-belső ellentétek. Ide hallgass, te Ariusnak boldogtalan megszállottja! Míg én veled töltöm az időmet, a német-római császár zsoldosai vágtatva közelednek. Összegezzünk: hat betű menti meg az életedet, REVOCO. Ötszáz ember előtt felmutatod a könyved a templomban, és azt mondod, kiáltod, suttogod, mindegy: REVO-CO. Visszavonod az első betűtől az utolsóig. Tizenegyet üt a harangóra. Mennem kell. SZERVÉT Az első betűtől az utolsóig. Gondolataim teljességét a bölcsőtől a koporsóig. Tehát mindent. Semmiért. KÁLVIN Az életedért. SZERVÉT Ami már elmúlt, ha értelmét nektek odadobtam!
KÁLVIN Amit még megmenthetsz az örök kárhozattól. SZERVÉT Tegyük föl: tévedtem. És ha az én tévedésem harcol a te tévedésed ellen? Esendők vagyunk, igazolod hatszáz oldalon az Institutióban. Útjából az embert a légy is kitéríti. Akkor te nem vagy esendő? Isten szólt általad – mindenki más nyomorúságáról? KÁLVIN Nem általam. Isten viszi véghez bennem a munkáját. SZERVÉT Kizárólag benned. És bennem a sátán. Városbeli atyádfia tenéked az Isten és az egyetlen igazság? Hát az Isten is noyoni születésű? Noyoni bábaasszony az Isten, ő vágta el a köldökzsinórodat? Honnan tudod, hogy nem aragóniai, ahol én születtem? Vagy tán nem is anyától születtél? KÁLVIN Istenkáromló kérdések özönével árasztottál el húsz éven keresztül. SZERVÉT És mindent megválaszoltál a kőtáblák szigorával, csupa fölkiáltójellel, csöppnyi alázat nélkül a kutató elme kérdőjelei és kínjai előtt. Te régóta már csak tanítasz – nem tanulsz, az írót is megölte benned a bíró, aki nem titkot, hanem rabot vallat. KÁLVIN Mondd el mindezt a gyülekezet előtt, és majd válaszolok. SZERVÉT Mert te vagy mindenek legfőbb válaszadója. Apollón s a delphoi jósda, orákulum, egyszemélyes zsinat és konklávé – magad vagy itt az egyszemélyes demokrácia. KÁLVIN Ez még csak vádaskodás, nem érvelés a könyved igaza mellett. SZERVÉT Amelyből egyetlen példányt hagytatok meg! KÁLVIN
Írj másikat! Tévelygés nélkülit. Istenem, ha a képességeiddel hozzánk csatlakoznál… SZERVÉT Püthagorász-fajankónak a szolgaszellemiség papagájketrecébe? S megajándékoznál engem a sorvadt agyú tanítványok vitamódszerével: állításom igaz, mivel a Mester így mondta. Állításod hazugság, mivel a Mester másként mondta. KÁLVIN Így beszél Perrin, akinek te vagy Püthagorásza. Téged idéz a hitvány tanítvány. Egyetlen Isten helyett háromfejű szörnyeteg van. Magister dixit, vagyis doktor Szervét Mihály, akit most már nem kímélhetek, mivel megsokasodott. Ahány téves nézet: annyi Szervét Mihály létezik ebben a városban. Magányos személyből gondolati járvány lettél. Én majd megfékezlek. A veled érintkezésbe került lelkeket kifőzöm, sóval és lúggal fertőtlenítem. A Saint Pierre-ben folytatjuk, ahogy szegény Idelette-nek megígértem. Indulni készül. SZERVÉT Egy szóra még, János! Gyalázzatok meg engem, de kímélhessem meg az írásomat. A könyvemet. A lélek székhelyét nem találtam meg a vérerekben. A lélek valahol mélyebben lakozik bennünk. Talán épp ahol az írás születik; ahonnan Leonardo színei kicsapnak, Michelangelo szobrai fölbukkannak. Nem tudom, hol ez a mélység, talán a sorsunkban. A sorsunkat nem tudom fölboncolni. De bizonyos, hogy minden leírt szavam önmagam megőrzésének legutolsó menedéke. Közönséges anyag, festék, papír ez a könyv, a könyvem: mulandó forma, tojáshéj, magzatburok, de hallgatózz belé: az életem értelme sír benne. Egy vagyok vele, János, mint anya a magzatával. Revoco? Azt kívánod, hogy magzatgyilkos legyek? KÁLVIN Magzatod: Isten arcába köpdöső eretnek. SZERVÉT Félezernyi fanatikus előtt fogod ezt mondani. Engem nem győzöl meg, de velük agyonveretsz. Ne siess, hallgass meg engem. Halasszuk el a vitát, a nyilvánosat is. Örökre. KÁLVIN Most már nem lehetséges. Alea iacta est. Zuhogjon ránk isten választóvize. Kitörve. Miért jöttél ide? Miért? Hányszor üzentem, könyörögtem: ne gyere, maradj, ahol vagy, pörölj egymagadban az Istennel – ő megbocsáthat neked. Én nem tehetem, én az ő hatalmával nem rendelkezem, csupán a kötelességemmel. Semmim sincs, szikrányi örömöm sincs, egyedül a kötelesség keresztje rajtam… SZERVÉT
Rábeszélő, gyermeki naivsággal. Megtaláltam a kiutat. Ariadne fonala itt a kezemben, János. Hallgass meg, János. Valamikor Lucanius voltál, én meg Villanovus. A könyvet, a Restitutiót Szervét Mihály írta, nem Villanovus. A híressé vált Szervét dicsőségét megirigyelve, én, Villanovus ama bizonyos vitára ingerlő levelekkel kezdtelek el téged ostromolni álnéven, vagyis a Szervét nevében. Mert arra gondoltam – így mondom el majd az ügyészeid előtt –, így biztosabb lehetek a válaszodban. Érted, János? Igaz híved, diáktársad, Villanovus, a csínytevő gyermek tudatlanságával, a Szervét nevében megjátszott eretnekséggel akarta próbára tenni Kálvin Jánost. Sikerén, vagyis a te haragos válaszaidon fölbuzdulva újabb csínytevésre szánta el magát: Szervét nevében a Szervét könyvével állított be hozzád – újabb vitát provokálni. Nézeteid teherbíró képességét puszta kíváncsiságból is újra próbára tenni. Érted? Mondjuk, a zürichiek, mert egyben-másban kételkednek benned, engem választottak csalétkül – a Szervét képében. De most kiderült, az éjszaka futár jött Zürichből, és közölte veled a csalafintaságot: vigyázat, az ember, aki a markotokba került, nem azonos az eretnek Szervéttel! Nehogy megégessétek! Húzzátok deresre, vágjátok le fülét a szélhámosnak, de nehogy megégessétek, nem méltó rá. Bizonyíték? A vienne-i törvényszék teljes bizonyossággal nem tudta megállapítani, hogy Villanovus azonos-e a hírhedett Szervét Mihállyal. De la Fontaine is tanúsíthatja. Villanovusként ismert ő is engem. Tévedés volt, ami közöttünk történt. Hadd menjen, fusson hát Villanovus. Szervét sohasem fog ide visszajönni, őrizd meg őt gyűlöleted emlékezetében. Elmegyek innen, János, a világ legtávolabbi zugában húzódom meg, valahol a sorstársaim között – én, a nézeteiben bujdosó eretnek. Te majd kerestetsz engem, és nem találsz, és eljön számodra is az utolsó óra, és halálod perceiben megtalálsz – magadban. A halál és a kétely ellen nincs orvosság. Akkor majd megérted: a folytatásod lehettem volna… Lelkesen. Lucanius! Hadd búcsúzzam el tőled – Villanovusként! KÁLVIN Soha többé nem lehetek Lucanius. Tehát nem tiéd a magzat. SZERVÉT Az enyém, egyedül az enyém, tehát vissza nem vonhatom. De magamat, e nyomorult porhüvelyt, nevezzék akár Szervét Mihálynak is, visszavonhatom. Letagadhatom! KÁLVIN A magunk megőrzésének utolsó menedéke tehát a hitvány hazugság és gyávaság mocskában. Ellenfeledből cinkosoddá tennél, s magadat lealacsonyítod. SZERVÉT Mert félek. Félek a tűztől. KÁLVIN Ha megsiratlak valaha, csak ezért siratlak meg. Az írás visszavonhatatlan, de szerzőjét képes lennél megtagadni. SZERVÉT Kettőnk között marad mindörökre.
KÁLVIN Az ég felé mutatva. És a harmadik? Hogyan számolok én el veled Isten előtt? Te csak megalázod magad; én a lelkemet adnám el hitvány egyezkedésben. SZERVÉT Magamat alázom meg inkább, semmint ezt a szerencsétlen, üldözött könyvet, amelynek immár saját élete van. Ha visszavonom: megsemmisítem. Ha letagadom: csak elválunk egymástól. Az igazságnak nem kritériuma, hogy kinek a neve díszlik a homlokán. Keserű iróniával. Neked adom, sorold a műveid közé… KÁLVIN Nagylelkű vagy. Bolonddá foglak nyilváníttatni. Indul. SZERVÉT Várj… Iratokat kapkod föl az asztalról. Az érveim, az irataim… Nem együtt megyünk a vitára? KÁLVIN Fárel jön el érted. SZERVÉT Együtt kellene mennünk. Félek egyedül. A fanatikusaid… Könyörgöm, ne uszítsd rám őket. Egyedül te beszélj. Ha Fárel üvöltözik, megbénul az agyam… KÁLVIN Nem fog üvölteni. SZERVÉT Ha Fárel ugatni kezd, az égő hús bűze csapja meg az orrom, nem látok egyebet, csak élő, rángatózó zsigereket, vakító fehér csontjaimat, vergődő tüdőmet a lángok között, az arcomat, amely szétrobban, akár egy porcelánváza… Vigyél most magaddal, János. KÁLVIN Idelette rosszul van. Először hozzá kell mennem. SZERVÉT De ne Fárel… Emlékezz, mit ígértél Idelette-nek! KÁLVIN
Egyedül gyere. Akár a perrinisták társaságában is. De engedelmeddel a város kapuit becsukatom. El. SZERVÉT Szabadon megyek… Szabad, nyílt vitára! Mindenható Atyám, légy a közelemben…
A tárgyalóteremben FÁREL De la Fontaine-hez. Közöld utasításomat a börtönparancsnokkal: akár Perrin úr, akár a vizsgálóbíró jön, hogy Szervét urat a templomba vezessék: a fogoly – utasításomig – helyben marad. DE LA FONTAINE De kérem… A Mester azt mondta… FÁREL Kálvin mesterrel én ezt majd tisztázom. Eretnek a lábát Isten fölszentelt házába be nem teheti. Végeztem. DE LA FONTAINE Megértettem. El.
A szószék Újra megszólalnak a harangok. Gályarabok Éneke. Kálvin fölmegy a szószékre. Csönd.
KÁLVIN Kegyelmezz meg nekünk, mindenható Isten, hogy átadjuk magunk alázatosan tenéked, szolgálatunkat meg ne fertőzzük a magunk gondolataival, és megmaradjunk engedelmesen a te akaratodban. Ámen.
A játék ettől kezdve néhol polifonikussá válik. A három hang: Kálvin beszéde, Fárel szövege, melyet majd egy prédikátornak tollba mond, és Szervét dühöngése a cellában. Fényben a teljes játéktér, Champel mezejének kivételével.
SZERVÉT Fegyőr, elmúlt már tizenegy óra!
Izgatottan öltözködik, cipőjét fényesíti, majd iratait magához véve készül a vitára.
KÁLVIN Atyámfiai, testvéreim az Úrban! Nehéz napok szakadtak ránk, újra szembe kell néznünk a reformáció ellenségeivel. Most, amikor Lyonban fiatal hittestvéreink, ajkukon a kilencedik zsoltár szavaival lépnek a máglyára, most, miközben Károly császár spanyol zsoldosai Genf ellen vonulnak, hogy Róma rabságába döntsenek bennünket, és amidőn határainktól puskalövésnyire De la Baume püspök újabb tömegmészárlásra készül ellenünk, emlékezzetek mindenkori figyelmeztetéseimre: nők, férfiak, ifjak, öregek, szegények és patríciusok, valamennyien elpusztulunk, ha nem lépünk egységre. A bálványimádás fészke, Szodoma és Gomorra volt ez a város – a kínban és harcokban mintaországa lett az Úrnak tizenöt év alatt. Véres áldozatot hoztunk érte; szeretteitek, a megtisztított evangélium mártírjai nyelvüket szúratták át, s a bitófát választották inkább, mintsem az Ave Mariát újra elmondják. SZERVÉT Fegyőr! A börtönigazgatóval akarok beszélni! A fegyőr mozdulatlan és néma. KÁLVIN Áldozatuk meghozta gyümölcsét. Az Úrnak jókedve telik benne, ha reánk letekint. Jól tudjátok, atyámfiai, nem áltatom magam, nem gyönyörködöm saját ábrázatomban – mondják el mások: mily boldogító érzés számba venni az új napok változásait. Vélekedjék mirólunk s helyettünk a kényszerűség szavaival Vergerius, Istriának volt pápista püspöke. Íme, testvéreim Olvassa: Ó, micsoda megindító gyülekezet látható Genfben! Ha megszólalnak a harangok, üzleteiket a kereskedők azonnal bezárják, végét vetik a munkának, a legközelebbi templom felé veszik útjukat Dávid zsoltárait énekelni, az Igét hallgatni. SZERVÉT Beszélnem kell, fegyőr, a templomban. Nem érted? Nem hallod, te kutya? Följelentelek, te gazember! KÁLVIN Anyanyelvükön dicsérik az urat, közvetítő s érthetetlen latin szavak nélkül, a megnyilatkozás szabadságában. SZERVÉT
Fegyőr, Kálvinnak üzenjen, a hitvány szószegőnek! A tárgyalóterembe bevonulnak a prédikátorok és Perrin bilincsben. FÁREL Kérem, hallgassák meg a védelmi tanács határozatát Perrin úr ügyében. Fenyegetett állapotunkban a város biztonsága végett letartóztattatik. KÁLVIN Miközben a rendőrfőnök Perrint elvezeti. Ó, Genf! Áldott legyen, aki falaid között a pogányságot megszüntette. Áldott legyen, ki a szabad vizsgálódás fénykorát ezer év után elhozta. Eddig a levél, minekutána megkérdem: hol vagy, Szervét Mihály, te undok eretnekségből szerkesztett szörnyeteg, békénk s egységünk anabaptista, panteista, antitrinitárius megbontója? Állj ki elibénk, hadd válaszoljam meg istenkáromló kérdéseidet. Mutasd meg magad a gyülekezetnek, hadd lássa annak ábrázatát, aki levetette ugyan a pápát, de nem öltötte fel Krisztust, kinek istenségét Restitutio Christianismi című szennyiratában megtagadta. EGY HANG Hol van? Lássuk. KÁLVIN Sajnos, meglátjátok. Itt lesz nemsokára. SZERVÉT Fegyőr, börtönőr, államtitkár, börtönigazgató! Hol vagy, Kálvin? Cselekedeteiddel bizonyítom, hogy gyilkos vagy és gyáva, nem mered velem a nyílt vitát vállalni. Nem félek már a haláltól, mert ügyem igazságos, hiába kiabálsz ellenem, mint vak a pusztában. FÁREL A bírói asztalnál ülő prédikátorokhoz, kik a felsoroltakat rendre, kézfelemeléssel megszavazzák. Bázel: ellene. Zürich: ellene. Schaffhausen: ellene. És hozzáteszik: szabadítsatok meg bennünket az undok eretnektől. KÁLVIN A puszta kérdéseidtől is elborzad minden tisztességes keresztény ember. Első kérdése, mely sunyi módon válasz is egyben: a megfeszített ember, vagyis Jézus Istennek fia-e, s ha igen, miért? Halljátok? Miért? Második kérdése: Krisztus országa az emberekben van-e, s ha igen, mikor jut el oda az ember, mikor születik újjá? Figyelitek? Mikor születik újjá? Én azt mondom: mikor tőle és a hasonszőrűektől az egyházat megszabadítjuk. Nevetés. SZERVÉT
Minden szavamat félremagyarázod, mert a bosszú szelleme égeti a szívedet, és hazudsz, hazudsz, hazudsz, te tudatlan, aljas rágalmazó. Benned habzik a düh a legszelídebb ellentmondásra még az időjárás dolgában is. Hol vagy, Isten, hol vagy, Krisztus, mikor az ártatlanokat nevetekben halálba kergetik?! FÁREL Diktál az időközben megjelent De la Fontaine-nek. A mi hatalmas szindikus uraink és városunk büntetőbírái előtt Nicolas de la Fontaine magánvádló kérése alapján a spanyol aragóniai királyságbeli villanovai Szervét Mihály pöre az Úrnak 1553-ik esztendejében október 26-án véget ért. A vádlott nyílt bevallásai a vádiratban foglalt pontok mindenikét igazolták. Eretnekséggel teli könyvét, melyet titokban nyomatott ki, a testvérvárosok egyházi tanácsai genfi testvéreikkel egyetemben borzadállyal és felháborodással fogadták… KÁLVIN Harmadik kérdése: kell-e hit a keresztséghez, s mi céljuk a szentségeknek az újszövetségben? Ide figyeltek? Kell-e hit a keresztséghez? Tagadván ugyanis a gyermekkeresztelés jogosultságát, ő maga harmincéves korában újrakeresztelkedett. Képzeljétek el, amint e szakállas csecsemőt keresztapaként a sátán, keresztanyaként valamely nőstény ördög a keresztvíz alá tartotta. Harsány nevetés. SZERVÉT Alkalmat, alkalmat adjatok, hogy gyűlöletes hazugságaidat megcáfoljam! A könyvégetés nem válasz! Semmire sem válasz! A meggyilkolás nem meggyőzés. Az isten szerelmére kérlek benneteket, győzzetek meg a tévedéseimről, győzzetek meg, győzzetek meg, győzzetek meg! Nem szakad rátok a mennybolt, amikor személyes ellenségeiteket eretnekké nyilvánítjátok? KÁLVIN Negyedik kérdése: és ha mindezek a szentségek csak allegorikus jelentőségűek? Allegorikusok, tehát lényegnélküliek, ostobaságok, pápista ceremóniák… EGY HANG Tűzre vele! KÁLVIN Ötödik kérdése: mi légyen Krisztus eljövetelében a kegyelem, és vajon azelőtt atyáink mindannyian a pokolban voltak? Oly alattomos kérdés, mint fűben a kígyó. Ez a kételyekben bujálkodó babiloni paráznája a gondolkodásnak, aki már ifjúkora óta prostituáltként adta oda magát minden jöttment idegen eszmének, valójában Dante poklának siralmas jelensége: Űr, Lyuk, Semmi. De veszélyes űr a hitbéli vakok számára, semmisége minden bizonytalankodónak ártalma. Javulását elősegíteni már nem lehet. Véle s általa már csak az általános romlást akadályozhatjuk. EGY HANG
Bitófára vele! SZERVÉT Miért nem csap belétek az istennyila, ti lélekbitorló, vádaskodáson hízott kisajátítói az igazságnak? Kitől vásároltatok meg engem? Anyámtól, apámtól rabszolgavásáron? Nem idomításra: gondolkodásra születtem. Embernek születtem, aki nemcsak a testével: a gondolataival is rendelkezni akar. Hol vagy, Kálvin, te válaszok istene? Kicsoda kényszeríthet bárkit is arra, hogy szabadságotok nevében saját meggyőződésének rabságát levesse? Pál apostollal vágom a szemetek közé: ki-ki legyen rabja a lelkiismeretének. Győzzetek meg, győzzetek meg, ha tévedek. FÁREL Mi, e város szindikusai, büntetőbírái, az ellened lefolyt per alapján, meggyőződvén arról, hogy minden intés, figyelmeztetés ellenére hamis és eretnek tanokat terjesztesz, és a keresztény vallás alapelvei ellen munkálkodsz, egyházunkban szakadást és zavart idéztél elő, s nem szégyelletted tanaidat világszerte nyíltan elhinteni… SZERVÉT Nekem talán nincsenek érveim? Polycarpus, Kelemen és Tertullianus… KÁLVIN Kelemen ilyet sohasem mondott. Cyprián is az ellenkezőjét állítja. A trinitás fogalma már a niceai zsinat előtt is elfogadott volt. SZERVÉT Hol vagy, Arisztotelész, hogy vágd a szemükbe: drága nekem Platón, de nálánál is drágább az igazság… az én kínom az én igazságom. Jó anyám, miért szültél e kegyetlen világra! Magába roskad. KÁLVIN De mi szükség mindezekre, mikor ő maga bevallja tévelygéseit?! EGY HANG Vallja be! Előttünk vallja be. KÁLVIN Bevallaná, ha nem futamodott volna meg ezúttal is a nyílt vita elől. Másodszor csaptál be, Szervét Mihály. Másodszor és utoljára. Fordítsa az Úr az ő orcáját tefeléd, és könyörüljön rajtad, ámen. A Gályarabok Éneke. FÁREL
Nem, nem, nem! A fiatalságára nem lehetünk tekintettel! Aki rókát irt, a kölyökrókát irtsa, míg a ravaszság meg nem öregszik benne. Nem kételkedem a bűnösségében, ahogy nem kételkedem az Istenben. Ha kell, dobot csináltatok a bőrömből, úgy fogom hirdetni halálomig, hogy eretnek. Talán csak Lyon, Róma és Madrid joga máglyára küldeni legjobb fiainkat? Genfnek példastatuálás végett nem lehetnek eretnekei? A válaszadás nem kötelességünk? Írja, La Fontaine!
Champel mezeje Harangzúgás. Tömeg vonul Champel mezejére, ahol már áll a máglya. Veronika egy szál virággal. Bakó az utolsó hasábfákat igazítja a helyükre. Emelvény, sorban ülnek a prédikátorok. Fárel jön sietve, Darlot szindikusnak átadja az ítélet szövegét. Szervét Mihályt két poroszló vezeti elő. Hóna alatt a könyve. A máglya elé állítják, szemben a bírósági emelvénnyel. Fárel intésére Darlot föllép az emelvényre. Csönd.
FÁREL Atyámfiai! Gyötrelemmel teli hónapok múltak el azóta, hogy a francia inkvizíció börtönéből megszökött ismeretlen vándor bérelt lovon, batyujában a lelki kútmérgezés eszközével, melyet ő maga hitújításnak nevezett, megszállt a Rózsa fogadóban, majd azután Mesterünk többszöri visszautasítása ellenére, goromba vádakkal rontott be hozzá, hogy eretnek tanai számára megnyerjen valamennyiünket. Vakmerőségénél csak gyermekded hiszékenysége lehetett nagyobb, midőn azt remélte, hogy a tudatlanság álmában lepi meg Kálvint és reformált hitünknek őreit. Ismeretlenségéről az álarcot letéptük; a hírhedett Szervét Mihályt, ábrázatán a keresztény egységbontás rút vonásaival, íme, számba vehetitek. Cselekedeteinek és hamis nézeteinek bűnlajstromát a városházára kifüggesztve mindenki olvashatta. De nem olvashattátok sok-sok napunk és számtalan éjszakánk gyötrelmét, míg a megbocsátás szándékának s a büntetésért kiáltó tények párviadalának eredményeként az igazságos, az egyetlen ítéletet a perrinisták ellenére meghozhattuk. EGY HANG Hol van Auber Perrin? FÁREL Megérdemelt helyén: a börtönben. Hívei patkányok módjára elmenekültek. Aki kérdezősködni óhajt még, mutassa meg magát. Lássuk a maradék kígyótojásokat! Riadt csönd. Fájdalmas kötelességünket teljesítettük. Domin Darlot szindikus úr ismertesse véghatározatunkat. DARLOT Vádlott, térdeljen le. SZERVÉT
Egyedül Kálvin és az Isten előtt. FÁREL Az Istentől elfordultál, Kálvint megtagadtad. A törvény előtt állasz. SZERVÉT A törvénytelenségben. DARLOT Miután Fárel int neki. Szervét Mihály, rettenetes, iszonyatosan megbotránkoztató, lelket mételyező garázdálkodásban találtatsz bűnösnek. Nem sajnáltál sem fáradságot, sem szenvedélyes, konok érvelést, hogy eretnekségeiddel, eszméidnek bűzhödt mérgével a világot megfertőzd. Súlyos, utálatos bűn és vétek, mely kemény testi büntetést érdemel. Minthogy Isten egyházát a ragálytól megtisztítani s a megrothadt tagot abból kivágni akarjuk; miután polgártársainkkal kellő ideig tanácskoztunk, és az Isten nevét… SZERVÉT Az erőszakét! DARLOT …segítségül hívtuk, hogy igaz ítéletet hozhassunk az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében… SZERVÉT A szellemi magzatgyilkosság nevében… DARLOT …törvényt tartva, és minden eretnekségedet beigazolva, jelen végzésünkkel arra ítélünk téged, Szervét Mihály… SZERVÉT Térdre roskad, könyvét a karjába fogja. Istenem… DARLOT …arra ítélünk téged, Szervét Mihály, hogy megkötözve a Champel mezejére vitessél, és ott karóhoz láncolva, könyveiddel együtt elevenen, lassú tűznél – à petit feu – megégettessél, mígnem tested hamuvá leszen. Így érjen véget az életed, örök példaképpen mindazok számára, kik hasonló bűnt akarnának elkövetni. Ámen. FÁREL
Imádkozzunk. A tömeg hangtalan imára borul, miközben a poroszló Szervétet megkötözi. S mikor a könyvét el akarja venni, két kézzel ragadja meg. SZERVÉT Gyilkos kéz a könyvemet ne érintse! Könyörgöm, ne tűzre, palloshalálra ítéljetek. Pallost! Legyen szívetek! Rozsdás, fenetlen, kicsorbult pallost legalább. FÁREL Pallos csak gyilkosokat illet. Hat betű ellenében azt is megkapod. Revoco! Különben kétszeres halál vár… A második a túlvilágon. Revoco! Könyörülj magadon. Nyomorult porhüvelyed amúgy is elvész. A lelkedet szánd meg, ne légy tirannusa, ha viselője már nem lehetsz. SZERVÉT Lelkem ez a könyv. Meg nem gyalázhatom. Ó, csak a nyelvem üszkösödne meg elsőnek, hogy utálatos hat betűdet a fájdalom ki ne mondassa velem. Ha kimondanám – tanúim legyetek rá, jó emberek! –, az már nem én leszek. Tüdőm, májam, csontjaim hangja lesz az, nem vállalom – érvénytelenítem! Pallost, bitófát könyörgök, öljétek meg az embert, aki vagyok, de szánjátok meg az ifjút, aki voltam. Egész ifjúságom itt van e könyv falai között. Egy levágott fő, egy akasztófán kihűlt tetem számotokra nem elégtétel? FÁREL Revoco!
Kálvin jön megtörten.
SZERVÉT János! Lucanius! Misericordia! Elébe borul. Misericordia! Nem volt bátorságod meghallgatni az utolsó érvemet. KÁLVIN Nem a gyávaság: a halál tartott vissza. Meghalt a feleségem. Meghalt Idelette. Kelj föl. SZERVÉT Nem kel föl. Bocsáss meg nekem. Bocsásd meg, hogy magányomban oktalanul zaklattalak. Ki máshoz fordulhattam volna, hiszen közületek való vagyok. Az utolsó szó jogán mondom: én is közületek való vagyok. Hozzád tartozom, aki vesztemnek oka vagy. Róma kebelén biztonságban érezhettem volna magam, közvetítők rendezték helyettem Istennel minden dolgomat; a nevemben és helyettem olvastak és gondolkoztak, míg te nem jöttél, hogy
rádöbbents a magunk személyes felelősségére. Kezembe adtad az Írást, a másoktól meghamisított kinyilatkoztatást, és magányra kényszerítettél vele, saját gondolataim törvénykezére adtál, János. Letépted rólunk a hitvány külsőséget, befelé fordítottad az arcunkat, belső emberré kényszerítettél a gondolkodás szakadékában, koporsós egyedüllétben. Nyájban, mások szájából kaptuk a kegyelmet, míg el nem égetted a bűnbocsátó cédulákat, hogy a személyes önvizsgálat kínjai között saját hátunkon vágjunk magunknak lépcsőt a fölemelkedéshez. Mások vállaltak azelőtt bennünket, és te ránk parancsoltál, hogy vállaljuk önmagunkat. Megtettem. Újra s újra kiszakítottam magam a szabad vizsgálódás félelméből… te biztattál… Írásra biztattál… Azt mondtad: a megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyát nem oltja ki a szél. Kioltja, Kálvin. Miért nem mondhatom el rólad is: én a királynővel csak álmomban beszéltem? KÁLVIN Mert az álmainkért is felelősek vagyunk. SZERVÉT Iszonyatos kegyetlenség. KÁLVIN A végső kegyelemért. Az ügyért, amely életünkkel s halálunkkal rendelkezik. Ha százszor igazad lenne: akkor sem hagyhatom el az EGÉSZET annak RÉSZE miatt, aki ma te vagy, holnap én lehetek. Magánbántalmakért sohasem üldöztelek – magam is üldözött vagyok, s veled mondom a reformáció hiteként: a pislogó gyertyát nem oltja ki a szél. Veled mondom, és egyedül kérdem: ki adja meg nekem a galambnak szárnyát, hogy itthagyjam ezt a várost, amely holtiglani felelősségben reám bízatott, és látszólagosan ura lennék, holott csak megfeszítettje vagyok a kényszerűségek keresztjén. Magam vállaltam, magam iszom ki megbízatásomnak minden keserű poharát. Koporsó vár, Isten kegyelmét kívánom neked… El. VERONIKA Egy szál virágját a máglyára dobja, majd Szervéthez rohan, sírva megcsókolja. Istenem, doktor úr, be rossz csillagzat alatt született. Zokogva. Miért a barátaihoz? Miért nem az ellenségei közé menekült? Doktor úr, drága doktor úr, hol van ilyenkor az Isten? Hol az igazságos, a fényes Mindenható? SZERVÉT Ne kérdezze, Veronika, mert üres a szemem és üres az ég; nem tudom már, hol a fényes Mindenható, mert elhagyott engem, álmodozásba kergetett, és magamra hagyott a kérdő mondataimmal, és nem tudom: fölemelt-e vagy megvert engem, amidőn e városba vezérelt, és nem figyelmeztetett: nyitott szemmel aludj, Szervét Mihály. Mint a viaszbabák, mint a játékbabák! Nyitott szemmel aludjatok, jó emberek. Mint a viaszbabák. Mint a játékbabák. Jó éjszakát.
A bakó félretolja Veronikát. Szervét elindul a máglya felé. A tömeg a Gályarabok Énekébe kezd. Genf harangjai szólnak.
Függöny
*
Jegyzet A reformáció irodalmában járatos olvasó ténybeli tévedéseket vethet a szerző szemére, mint például: Szervét nem sorolható Kálvin ifjúkori barátai közé; Szervétnek Kálvinhoz írott leveleit nem Fárel, hanem Guillaume de Trie juttatta el az inkvizíció embereinek; De la Fontaine, Kálvin genfi titkára, sohasem volt a vienne-i érsekség jegyzője; Kálvint – amidőn Párizsból Copus rektorral együtt menekülnie kellett – nem Navarrai Margit fegyveresei mentették meg; életének ez későbbi fordulata, mikor is Ferrarában Renáta hercegnő mentette ki az inkvizíció karmaiból stb. Az is köztudomású, hogy Kálvin felesége, Idelette de Bure 1553-ban, a genfi Szervét-pör esztendejében már nem élt; 1549-ben halt meg. Mindezek időbeli és térbeli elmozdítása, avagy árnyalatos módosítása: dramaturgiai követelmény volt.