ELTE FÖLDTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Vezetője: Dr. Gábris Gyula egyetemi tanár
FÖLDRAJZ-METEOROLÓGIA DOKTORI PROGRAM Vezetője: Dr. Nemes-Nagy József egyetemi tanár
CSIKI ANITA AZ AMERIKAI TRANSZNACIONÁLIS VÁLLALATOK TERJESZKEDÉSI ÉS LOKALIZÁCIÓS STRATÉGIÁI AZ ÉRTÉKESÍTÉSI ADATOK TÜKRÉBEN 1983-TÓL 2007-IG
TÉMAVEZETŐ: Dr. Bernek Ágnes főiskolai tanár a földrajztudomány kandidátusa
Készült az ELTE Regionális Tudományi Tanszékén
BUDAPEST, 2010
Tartalomjegyzék I. Előszó ...........................................................................................................................................1 II. A kutatás háttere és a disszertáció felépítése ..........................................................................3 II. 1. A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA ...................................................................................................... 3 II. 2. A KUTATÁS CÉLJA, A KUTATÁSI TÉZISEK ......................................................................................... 3 II.3. A KUTATÁS ADATBÁZISA ÉS MÓDSZERTANA .................................................................................... 6 II.4. SZAKIRODALMI ELŐZMÉNYEK: A TNC-K TÉRBELISÉGÉT HANGSÚLYOSAN ELŐTÉRBE HELYEZŐ KUTATÁSOK ............................................................................................................................................. 9 II.5. A DOKTORI ÉRTEKEZÉS FELÉPÍTÉSE ................................................................................................ 10
III. Elméleti és szakirodalmi háttér ............................................................................................11 III.1. A TRANSZNACIONÁLIS VÁLLALAT FOGALMA ................................................................................ 11 III.2. TRANSZNACIONÁLIS VÁLLALATI STRATÉGIÁK ÉS A NEMZETKÖZI TERMELÉSI RENDSZEREK ........ 12 III.2.1. A termelés térbelisége és a TNC-k nemzetközi szervezeti megoldásai .................................................. 16
III.3. A KÜLFÖLDI MŰKÖDŐTŐKE-BEFEKTETÉSEK MAGYARÁZATA ....................................................... 19 III.3.1. A működőtőke-áramlással kapcsolatos hagyományos kereskedelmi és vállalatelméleti megközelítések 19 III.3.2. A működőtőke-áramlások telephelyválasztáson alapuló elméletei ....................................................... 24 III.3.3. A működőtőke-áramlással és TNC-k lokalizációjával foglalkozó empirikus kutatások ......................... 30
III.4. A VÁLLALATOK NEMZETKÖZIESEDÉSE ÉS LOKALIZÁCIÓJA ........................................................... 34 III.5. A TNC-K TERJESZKEDÉSE A SZOLGÁLTATÓ SZEKTORBAN ............................................................ 39 III.6. A KITERMELŐIPARI TNC-K NEMZETKÖZI TERJESZKEDÉSÉT MOTIVÁLÓ TÉNYEZŐK ..................... 40 III.7. A TNC-K AZ ÉRTÉKESÍTÉSI TEVÉKENYSÉGÜK TÜKRÉBEN ............................................................. 41
IV. Az amerikai vállalatok nemzetköziesedettsége ....................................................................52 V. A külföldi leányvállalatok értékesítési adatainak időbeni vizsgálata .................................54 VI. Az amerikai vállalatok külpiaci terjeszkedése a kibocsátás (értékesítés) alapján ...........56 VI.1. KÜLPIACI TERJESZKEDÉS AZ ÖSSZESÍTETT KIBOCSÁTÁS (ÉRTÉKESÍTÉS) ALAPJÁN ....................... 57 VI.2. A KÜLFÖLDI LEÁNYVÁLLALATOK TERÜLETISÉGE AZ EGY FŐRE ESŐ KIBOCSÁTÁS ALAPJÁN ........ 72 VI.3. A KÜLPIACI TERJESZKEDÉS VIZSGÁLATÁNAK FŐBB EREDMÉNYEI ................................................ 75
VII. Az amerikai vállalatok külpiaci lokalizációjának ágazati aspektusai .............................77 VII.1. A PRIMER SZEKTORBAN TEVÉKENYKEDŐ LEÁNYVÁLLALATOK LOKALIZÁCIÓJA......................... 79 VII.2. A SZEKUNDER SZEKTORBAN TEVÉKENYKEDŐ LEÁNYVÁLLALATOK LOKALIZÁCIÓJA ................. 83 VII.3. A TERCIER SZEKTOR LOKALIZÁCIÓJA .......................................................................................... 93 VII.4. AZ ÁGAZATI LOKALIZÁCIÓS VIZSGÁLATOK FŐBB EREDMÉNYEI .................................................. 99
VIII. Helyi értékesítés kontra export: a leányvállalatok térszerveződése az értékesítések fő irányultsága szerint ....................................................................................................................101 VIII.1. PIACORIENTÁLT ÉS EXPORTORIENTÁLT LEÁNYVÁLLALATOK A TERÜLETI FOLYAMATOK TÜKRÉBEN ............................................................................................................................................ 103 VIII.2. PIACORIENTÁLT ÉS EXPORTORIENTÁLT LEÁNYVÁLLALATOK AZ ÁGAZATI ASPEKTUSOK TÜKRÉBEN ............................................................................................................................................ 108 VIII.3. AZ ÉRTÉKESÍTÉSI IRÁNYULTSÁG VIZSGÁLATÁNAK FŐBB EREDMÉNYEI ................................... 115
IX. A termelésorientált és a nagykereskedelmi leányvállalatok térbelisége .........................116 X. A termeléskihelyezés és a vertikális termelési rendszerek növekvő jelentősége ..............119 XI. Összefoglalás .........................................................................................................................129 Hivatkozások ...............................................................................................................................136 Melléklet ......................................................................................................................................142
ii
Ábrák, táblázatok és térképek jegyzéke Ábrák 1. ábra: A stand-alone vállalati stratégia ................................................................................................................. 13 2. ábra: Az egyszerű vállalati integrációs stratégia (kitelepítés - „outsourcing”)....................................................... 15 3. ábra: A komplex integrációs vállalati stratégia .................................................................................................... 15 4. ábra: Az amerikai vállalatok növekvő nemezetköziesedettsége 1983 és 2007között ............................................ 52 5. ábra: A leányvállalatok értékesítése 1983 és 2007 között .................................................................................... 54 6. ábra: A HHI változása 1983 és 2007 között .......................................................................................................... 60 7. ábra: Az európai leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között............................................. 61 8. ábra: A közép-, kelet és délkelet-európai leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között ........ 64 9. ábra: Az értékesítés súlypontjának elmozdulása Európában 1983 és 2007 között ................................................ 64 10. ábra Az amerikai leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között .......................................... 65 11. ábra: Az értékesítés súlypontjának elmozdulása az amerikai „ikerkontinensen” 1983 és 2007 között ................ 66 12. ábra: Az ázsiai leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között .............................................. 68 13. ábra: Az értékesítés súlypontjának elmozdulása Ázsiában 1983 és 2007 között ................................................. 68 14. ábra: A közel-keleti leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között ...................................... 72 15. ábra: A területi és az ágazati koncentráció alakulása a HHI szerint, 1983 – 2007 ............................................... 78 16. ábra: Az értékesítések főbb ágazatok szerinti megoszlása 1983 és 2007 között ................................................. 78 17. ábra: A fogadó országban létesült kitermelőipari leányvállalatok értékesítéseinek területi megoszlása 1983 és 2007 között ............................................................................................................................................................. 80 18. ábra: A feldolgozóipari alágazatok részesedése az összesített feldolgozóipari értékesítésből 1983 és 2007 között ................................................................................................................................................................................ 84 19. ábra: A leányvállalatok helyi értékesítésének és exportjának évi átlagos növekedési üteme 1983 és 2007 között .............................................................................................................................................................................. 102 20. ábra: A kivitel összesített kibocsátásban mért aránya a főbb desztinációk szerint 1983 és 2007 között ............ 102 21. ábra: A kivitel főbb szektorok szerinti arányának változása 1983 és 2007 között ............................................. 109 22. ábra: A leányvállalatok intrafirm értékesítési arányának változása 1983 és 2007 között ................................. 119 23. ábra: Az anyavállalatok, illetve a leányvállalatok felé irányuló intrafirm eladás részesedése az összesített intrafirm eladásból 1983 és 2007 között ................................................................................................................ 120 24. ábra: Az intrafirm értékesítés aránya az összes értékesítésben 1983 és 2007 között ........................................ 123
Táblázatok 1. táblázat: A beruházások orientációja Marcusen és Venables 2005-ös modellje alapján ....................................... 29 2. táblázat: Az amerikai vállalatok nemzetköziesedettsége a legfontosabb ágazatok szerint, 1983 és 2007 ............ 53 3. táblázat: A kiemelt térségekben létesült leányvállalatok részesedése az amerikai TNC-k külföldi leányvállalatainak összesített értékestéséből (kibocsátásából) ............................................................................................................. 57 4. táblázat: A vállalati eladások területi differenciálódását meghatározó tényezők ................................................. 74 5. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a kitermelőipari értékesítés bevételéből .............................................................................................................................................................. 80 6. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a feldolgozóipari értékesítések bevételéből .............................................................................................................................................................. 84 7. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a vegyi anyagok értékesítési bevételéből .............................................................................................................................................................. 87 8. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a járműipari értékesítés bevételéből ................................................................................................................................................................................ 88 9. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése az elektronikai értékesítések bevételéből .............................................................................................................................................................. 90 10. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése élelmiszeripari értékesítések bevételéből .............................................................................................................................................................. 92 11. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése fémipari értékesítések bevételéből ................................................................................................................................................................................ 93 12. táblázat: Kapcsolat a nagykereskedelmi eladása aránya és néhány országspecifikus tényező között, 2006 ........ 94 iii
13. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a nagykereskedelmi értékesítések bevételéből .............................................................................................................................................................. 95 14. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a pénzügyi tevékenységek értékesítéséből származó bevételekből .................................................................................................................... 96 15. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a professzionális szolgáltatások értékesítéséből származó bevételekből .................................................................................................................... 98 16. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése az információs szolgáltatások értékesítéséből származó bevételekből .................................................................................................................... 98 17. táblázat: Az értékesítési típusok a célországokban 2004 és 2007között ........................................................... 106 18. táblázat: Az értékesítési típusok a célországokban 1983 és 1985 között........................................................... 106 19. táblázat: Kapcsolat az export összkibocsátásban mért aránya és néhány országspecifikus tényező között, 2006 .............................................................................................................................................................................. 107 20. táblázat: Az export aránya a főbb ágazatokban ............................................................................................... 110 21. táblázat: Az értékesítési típusok az egyes ágazatokban ................................................................................... 110 22. táblázat: A feldolgozóipari értékesítési típusok az egyes országokban 2004 és 2007 között ............................. 112 23. táblázat: A nagykereskedelmi leányvállalatoknak a termékek értékesítéséből való részesedése ...................... 116 24. táblázat: A leányvállalatok felé irányuló intrafirm eladás az összesített intrafirm eladás arányában ............... 121 25. táblázat: Az intrafirm értékesítés ágazati megoszlása ...................................................................................... 122 26. táblázat: Az intrafirm értékesítés megoszlása .................................................................................................. 124 27. táblázat: Kapcsolat az intrafirm értékesítés aránya és néhány országspecifikus tényező között, 2006 ............. 126 28. táblázat: Az intrafirm értékesítés százalékos megoszlása a fő desztinációk (célirányok) szerint ........................ 128 29. táblázat: A „harmadik országok” felé irányuló kivitel célirányonkénti megoszlása 1999-ben............................ 142
Térképek 1.térkép: Az egyes nagytérségeknek az amerikai TNC-k kibocsátásából való részesedése, 2001 és 2007 közötti átlagos kibocsátási értékek...................................................................................................................................... 58 2. térkép: Az egyes nagytérségeknek az amerikai TNC-k kibocsátásából való részesedése, 1983 és 1988 közötti átlagos kibocsátási értékek...................................................................................................................................... 58 3. térkép: Az egyes országokban létesített leányvállalatok részesedése az amerikai leányvállalatok kibocsátásából, 2005 és 2007 közötti átlagos kibocsátási érték ........................................................................................................ 59 4. térkép: Az egyes országokban létesített leányvállalatok részesedése az amerikai tulajdonú leányvállalatok kibocsátásából, 1983 és 1985 közötti átlagos kibocsátási érték ............................................................................... 59 5. térkép: A leányvállalatok egy főre eső kibocsátása 2007-ben ............................................................................... 73 6. térkép: A nagykereskedelmi leányvállalatok értékesítésének összesített értékesítésben mért aránya, 2007 ....... 118 7. térkép: Az intrafirm értékesítés aránya az összes értékesítésben napjainkban (utolsó elérhető 3 év átlaga) ...... 125 8. térkép: Az intrafirm értékesítés aránya az összes értékesítésben 1983-1985 (3 év átlaga) ................................. 125 9. térkép: A világ nagytérségek szerinti felosztása ................................................................................................. 148
iv
I. Előszó Az elmúlt évtizedek egyik kulcsszava kétségtelenül a globalizáció volt, ami az élet számos területére volt hatással, de különösen a gazdasági folyamatokat változtatta meg. A gazdasági globalizáció egyik látványos megnyilvánulási formája a nemzetközi munkamegosztás átalakulása, a termelés nemzetközi szinten és komplexebb módon történő szerveződése. Ennek alapját egyrészt a technológiák (különös tekintettel a kommunikációs technológiák) fejlődése, másrészt a nemzetközi kereskedelmi és beruházási környezet liberalizálása teremtette meg. A termelési folyamatok nemzetköziesedése nem újkeletű jelenség, hiszen már a 20. század előtt is történtek kísérletek a termelési folyamatok kihelyezésére, bár kétségtelen, hogy a TNC-k által megvalósított külföldi befektetések a második világháborút követő időszakban váltak meghatározóvá. Kezdetben a vállalatokhoz kapcsolódó nemzetköziesedési folyamatok inkább csak mennyiségi változásokat jelentettek, de a hetvenes évek végétől, a nyolcvanas évek elejétől a hangsúly sokkal inkább a termelés struktúrájában bekövetkező változásokra helyeződött át. A TNC-k külföldi befektetéseinek bővülése a korai időszakban együtt járt a leányvállalatok önállóságának növekedésével, azaz a lényegében horizontálisan szerveződő, a helyi piac felé orientálódó külföldi leányvállalatok nyertek nagyobb teret. Később, amikor a kereskedelmi és beruházási környezet liberalizálásával és a technológiai fejlődéssel megteremtődtek a feltételei a nemzetközi szinten integrálódott termelési rendszerek térhódításának, egyre jelentősebbé váltak az országok közötti tényezőellátottság különbségeit kihasználó vertikálisan szerveződő transznacionális vállalatok. A nemzetközi tevékenységet szorosan integráló globális hálózatokban a leányvállalatok önállósága jelentős mértékben csökkent, termelési tevékenységük csak néhány, az adott országban leghatékonyabban elvégezhető folyamatra korlátozódik. Ezek a változások azt is jelentik, hogy a globalizáció korszakában a lokális tényezők szerepe felértékelődött. Ma már a piac nagysága és a földrajzi távolság mellett az egyes országok relatív tényezőellátottsága is nagyon fontos lokalizációs tényezőnek számít. A nemzetközi piacok összefonódásában kulcsszerepet játszó TNC-k külföldi befektetéseinek növekedése az értékesítési forgalom növekedését is eredményezte. 2007-ben ezeknek a vállalatoknak az összesített eladása már 31 trillió USD-t tett ki (UNCTAD, 2008: 9.o.). A TNC-k értékesítéseinek 1/5-ét az amerikai vállalatok bonyolítják le (UNCTAD, 2008: 283.o.). Ez azt mutatja, hogy a világ transznacionális szférájában az amerikai dominancia tagadhatatlan. De nem csupán mennyiségi változások következtek be a termékek piacra juttatásában, de szerkezetileg is változott a kereskedelem. A vertikálisan integrálódó vállalatok olyan áruforgalmat generálnak, amely számottevő arányban vállalaton belüli tranzakciót jelent. (Becslés szerint a világkereskedelem harmada bonyolódik le vállalaton belül (Lahiri, 2009: p.1.).. 1
Az utóbbi évek folyamatai természetesen hatással voltak a befektetések ágazati és területi megoszlására is. Ágazati szempontból a legjelentősebb iparágnak a feldolgozóipar tekinthető, de az utóbbi időszakban tendenciaszerűen nő a szolgáltatási ágazatokba, különösen a pénzügyi, a telekommunikációs, az információtechnológiai, valamint a professzionális ágazatokba irányuló befektetések értéke. Az ezredforduló óta a növekvő nyersanyagárak (elsősorban a kőolaj árának növekedése) következtében a kitermelőipar tőkevonzó képessége is javult. Korunk világgazdaságában a TRIÁD (Európa, Észak-Amerika, Kelet- és Délkelet-Ázsia) államai továbbra is a legfontosabb célterületeit jelentik a TNC-k külföldi befektetéseinek, a külföldön befektetett működőtőke állományának több mint 4/5-e ezen államokban került befektetésre. A TRIÁD dominanciája még inkább igazolódik, ha a kihelyezett tőkeállomány értékéből való részesedést vesszük alapul: a külföldön befektetett FDI állományának több mint 95%-ával ugyanis ezen államok rendelkeznek (UNCTAD, 2005; Dicken, 2007: 40.o.). Ugyanakkor az évenként a legmagasabb jövedelemmel rendelkező államokba áramló tőke mennyiségére összességében csökkenő tendencia jellemző, miközben az alacsonyabb jövedelmű országok felé egyre több befektetés irányul. Ám az alacsony jövedelmű országok megítélése nem egységes. A legelmaradottabbak – különösen, ha még jelentősebb nyersanyagkészlettel sem rendelkeznek – még inkább a világgazdaság perifériájára szorulnak, miközben a közepes jövedelmű feltörekvő gazdaságok aktivitása dinamikusan növekszik az utóbbi időkben. A világ transznacionális szektorát leginkább meghatározó amerikai TNC-k befektetései követik a világtendenciákat (bizonyos mértékben azt az USA vállalatainak a befektetései határozzák meg), hiszen az amerikai vállalatok külföldi leányvállalatai is elsősorban a fejlett államokban koncentrálódnak, de a fontos célpiacok között ott találjuk a feltörekvő gazdaságokat is (pl.: Mexikó, Malajzia, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Kína, Közép-Kelet- és Délkelet-Európa). A 2008/2009-es hitel-, pénzügyi- és gazdasági válság kétségtelenül hatást gyakorolt a TNCkre és a világgazdaság egészének szerkezetére is. A vállalatoknak a gazdasági válságra adott rövidtávú válasza sok esetben leépítést és tőkekivonást jelentett, de olykor gyárbezárások is szükségessé váltak. Már mutatkoznak a fellendülés jelei, de továbbra is kérdéses, hogy a válság milyen hosszútávú hatással lesz a vállalatok jövőbeni lokalizációs stratégiájára, s azáltal a világgazdaság egészének térszerkezetére.
2
II. A kutatás háttere és a disszertáció felépítése II. 1. A témaválasztás indoklása A disszertáció középpontjában az amerikai transznacionális társaságok (TNC-k) termelési hálózatának vizsgálata áll. A kutatási téma aktualitása mellett szól, hogy e társaságok jelentősége napjainkban óriási. E vállalatok a világ legkiterjedtebb nemzetközi termelési hálózatát jelentik (Dicken, P. 1998). 2007-ben a TNC-k termelése már elérte a 31 trillió USD-t. Ugyanebben az évben a külföldi leányvállalatok összes kibocsátása a világ GDP-jének már 11%-át tette ki (UNCTAD, 2008: 9.o.). Megítélésem szerint a vállalatok térbeliségének vizsgálata a világ globalizálódása ellenére egyre fontosabb, sőt éppen a globalizáció az, ami jelentős térszerkezeti változásokat eredményezett korunk világgazdaságában. Ugyan kétségtelen, hogy a globalizáció az élet számos területén mutat az homogenizáció irányába, azonban – ahogy Bernek (2002) is fogalmaz – mégsem jelent teljes homogenizálódást, hiszen a TNC-k éppen az országok közti különbségek alapján határoznak lokalizációs stratégiájukról. A téma kiterjedtsége miatt mindenképpen szükség volt a kutatási terület szűkítésére. Az értékesítési adatokra 1 való korlátozást az indokolta, hogy a termelés szerkezete leginkább ezzel a mutatóval vázolható fel. A disszertációnak az amerikai vállalatok vizsgálatára történő szűkítése pedig két meghatározó tényezővel indokolható. Ezek közül az egyik az, hogy a vállalati értékesítési adatok legkomplexebb bontásban az amerikai TNC-kre vonatkozóan érhetők el. A termelés földrajzi hálózatának felvázolásához elengedhetetlenül szükséges adatbázist az USA Gazdaságelemző Hivatala („Bureau of Economic Analysis” – BEA) teszi közzé a legrészletesebben. Fontos tényező az is, hogy az amerikai vállalatok jelentős világgazdasági súlyt képviselnek: az UNCTAD (2007, 2008) adatai azt mutatják, hogy a TNC-k értékesítéseinek 1/5ét az amerikai transznacionális vállalatok bonyolítják le. Ha a világ legnagyobb vállalatait vesszük alapul, szintén igazolódik az amerikai transznacionális vállalatok világgazdasági jelentősége. Az UNCTAD a „World Investmen Report‖ című jelentésében évről-évre közzéteszi a legnagyobb TNC-k listáját. Eszerint 2007-ben a 100 legnagyobb vállalat közül 20-nak volt a központja az Egyesült Államokban, s e vállalatok az összesített vállalati értékesítés 31%-át bonyolították le (UNCTAD, 2008). Ez pedig azt is jelenti, hogy a világ transznacionális szektorában az amerikai vállalatok meghatározó szerepe tagadhatatlan.
II. 2. A kutatás célja, a kutatási tézisek Az értekezés az amerikai transznacionális vállalatok külpiaci tevékenységének területi és iparági jellemzőit az értékesítési adatokra alapozva mutatja be. A vizsgálat a többségi amerikai 1
Kibocsátást, termelést leginkább visszatükröző mutató.
3
tulajdonban lévő külföldi leányvállalatokra korlátozódik, amit az indokol, hogy az értékesítési adatok közlése e leányvállalatok esetében a legrészletesebb. Mivel azonban az amerikai leányvállalatok jelentős részét a többségi amerikai tulajdonban lévő leányvállalatok teszik ki 2, megítélésem szerint megengedhető az ilyen jellegű szűkítés. A
disszertációban
hangsúlyosan
szerepel
a
leányvállalatok
terjeszkedésének
és
lokalizációjának bemutatása. E vonatkozásban a disszertáció legfőbb célkitűzése annak kimutatása,
hogy
milyen
tendenciák
jellemzőek
az
amerikai
vállalatok
nemzetköziesedettségére, s a nemzetköziesedettséggel együtt változott-e az amerikai vállalatok térszerveződése és ágazati megoszlása. Vizsgálom azt is, hogy miként alakult át a leányvállalatok feladatköre, változott-e a horizontálisan (lásd: 13.o.) és vertikálisan szerveződő vállalatok (lásd: 14.o.) egymáshoz viszonyított aránya, kimutatható-e a komplex és integrált termelési rendszerek növekvő jelentősége, illetve a leányvállalatok növekvő exportorientációja. A szakirodalomra alapozva – a fent megfogalmazott célkitűzéseket követve – disszertációm céljául az alábbi tézisek vizsgálatát tűztem ki: 1) Az amerikai TNC-kre növekvő nemeztköziesedettség jellemző. 2) A leányvállalatok területileg egyre differenciáltabban, kevésbé koncentráltan szerveződnek, azaz a vállalati hálózat térben egyre egyenletesebbé válik. 3) Az amerikai TNC-k hálózatában az egyes nagytérségek és államok jelentősége átértékelődött. Egy-egy nagytérségen belül is kimutatható az országok szerepének átértékelődése. 4) A leányvállalatok kibocsátásának területi jellemzőit leginkább a befogadó ország gazdasági fejlettsége (mérőszáma: GDP/fő, nominális érték) határozza meg. 5) A vizsgált időszak folyamán mérséklődött az amerikai vállalatok ágazati koncentrációja, azaz a befektetések iparági szintű diverzifikációja erősödött. Ágazatonként és iparáganként vizsgálja az amerikai leányvállalatok tevékenységének területi koncentrációját, ugyancsak kimutathatók változások. 6) A leányvállalatokra egyre jellemzőbbé válik az exportorientált tevékenység. A kivitel esetében a „harmadik országok3‖ csoportja felé irányuló kivitel az USA felé irányuló kivitelnél nagyobb ütemben bővül, ami az exportplatform befektetések4 növekvő súlyát igazolja. 7) Az amerikai vállalatokra vonatkozó adószabályok miatt az amerikai nagykereskedelmi (disztribúció-orientált)
és
feldolgozóipari
2
(termelőorientált)
leányvállalatok
térben
2007-ben az amerikai leányvállalatok 94%-a volt többségi amerikai tulajdonban (BEA - http://www.bea.gov). A „harmadik ország‖ a fogadó ország és az Egyesült Államokon kívüli egyéb országok. A „harmadik országok‖ felé irányuló kivitel túlnyomórészt intra-regionális kereskedelmet jelent. (lásd: 29. táblázat, 142.o.) 4 Az export az un. harmadik országok csoportja felé irányul (ami nem a fogadó ország és nem is az USA). 3
4
elkülönülnek, azaz egy TNC egy országban jellemzően vagy csak nagykereskedelmi, vagy csak termelő leányvállalatot létesít. 8) Növekszik a vállalaton belüli értékesítés aránya. A leányvállalatok intrafirm értékesítései azonban már elsődlegesen nem az anyavállalat, hanem a többi leányvállalat felé irányulnak, azaz a leányvállalatok közötti kapcsolatok intenzitása erősödik. Ezen tézisek vizsgálata során ─ az amerikai vállalatok terjeszkedésével, külpiaci lokációjával kapcsolatosan ─ az alábbi kutatási kérdésekre kerestem a válaszokat: 1. Az amerikai transznacionális vállalatok nemeztköziesedettsége fokozódott-e a vizsgált időszak (1983-2007) folyamán, azaz igazolható-e, hogy idővel az amerikai vállalatokra erőteljesebb aktivitás jellemző a külpiacokon, mint az USA belső piacán? 2. A változó világgazdasági körülmények milyen hatást gyakoroltak a külföldi leányvállalatok térszerveződésére? Kimutatható-e, hogy az amerikai vállalatok földrajzi hálózata 1983 és 2007 között egyenletesebbé vált? 3. Mely térségek, országok sorolhatók a fő kibocsátó (termelő) térségek/országok közé? Időben vizsgálódva kimutatható-e számottevő átrendeződés az egyes nagytérségek, illetve országok között? Egy-egy nagytérségen belül átértékelődött-e az egyes országok szerepe, jelentősége? 4. Milyen
tényezők
befolyásolják
leginkább
az
amerikai
tulajdonú
leányvállalatok
kibocsátásának területi differenciálódását? 5. Mi jellemzi az amerikai tulajdonú leányvállalatok kibocsátásának ágazati megoszlását? Az egyes
ágazatok,
iparágak
térszerveződése
milyen
sajátosságokkal
jellemezhető?
Ágazatonként és iparáganként vizsgálja az amerikai vállalatok kibocsátásának területi koncentrációját, milyen változások mutathatók ki? Mely ágazatokat jellemez erőteljesebb területi koncentráció, és melyek esetében alakul kiegyenlítettebben a területi megoszlás? 6. Az amerikai TNC-k kibocsátása milyen arányban irányul a helyi piacok felé, és milyen arányban szolgálja az exportpiacokat? Az exportorientált leányvállalatok esetében kimutatható-e az un. exportplatform leányvállalatok növekvő jelentősége? Mely országokban jellemező a leányvállalatokra a helyi piaci orientáció és mely országokban jut meghatározó szerep az exportcélú kibocsátásnak? 7. Az egyes befogadó országokat tekintve, a nagykereskedelmi (disztribúciós) és feldolgozóipari (termelő) leányvállalatok térszerveződését illetően kimutatható-e területi elkülönülés? Mely államokban létestesített leányvállalatok értékesítéséből részesedik magas arányban a nagykereskedelem és
mely államokban kap elsődleges szerepet a termelés? A
nagykereskedelmi értékesítés magas aránya milyen tényezőkkel magyarázható? 8. A vizsgált időszak folyamán változott-e a vállalaton belül (intrafirm) lebonyolított értékesítés összesített kibocsátáshoz viszonyított aránya? Az intrafirm értékesítés hogyan oszlik meg a 5
leányvállalat-anyavállalat, illetve a leányvállalat-leányvállalat relációjának vonatkozásában? A vállalaton belüli értékesítés aránya mely államok esetében kimagasló? Az intrafirm eladás tekintetében mely államok szerepe vált jelentősebbé? II.3. A kutatás adatbázisa és módszertana A disszertáció alapját részben egy széleskörű szakirodalmi háttér, részben egy kiterjedt statisztikai adatbázis képezi. A szakirodalmi feldolgozás keretében azon legfontosabb elméleteket és empirikus kutatási eredményeket foglaltam össze, amelyeket leginkább relevánsnak tekintek a disszertáció témáját illetően. Empirikus kutatásaim középpontjában kvantitatív vizsgálatok állnak. Az ehhez szükséges adatbázist több éves kutatómunkával sikerült úgy összeállítani, hogy az adatok a lehető legszélesebb területi és ágazati bontásban álljanak rendelkezésre, és emellett az időbeni összehasonlíthatóság feltételei is teljesüljenek. A kutatás során elsősorban a leányvállalatok értékesítési mutatóinak feldolgozása alapján vizsgáltam az amerikai vállalatok lokalizációját, mivel ezen adatokra alapozva lehet leginkább következtetni arra, hogy az egyes országokban a leányvállalatokra alapvetően milyen szerepkör jellemző. Az értékesítési adatok mellett esetenként egyéb vállalati mutatók (hozzáadott érték, foglalkoztatottak száma, vállalati vagyon) vizsgálatba történő bevonását is fontosnak tartottam. A TNC-k lokalizálódását befolyásoló tényezők feltárása esetében pedig az egyes országokat jellemző adatokat is figyelembe vettem. A vizsgálatokba ezen adatok mellett még konkrét amerikai vállalatokra vonatkozó információkat, illetve az UNCTAD legnagyobb TNC-ket rangsoroló listáját is bevontam. Az amerikai vállalatokra vonatkozó adatokat az Amerikai Gazdaságelemző Hivatal („Bureau of Economic Analysis” – BEA) közli évről évre. Az értékesítési adatokat területi és ágazati bontásban is publikálják. A BEA az értékesítési adatokat a három fő desztináció (1. helyi eladás, azaz eladás a fogadó ország piacán, 2. eladás {export} az Egyesült Államok felé, 3. eladás {export}
az egyéb országok {un. „harmadik országok‖ csoportja} felé) szerint is közli. Ezen
túlmenően a vállalaton belül (intrafirm) és nem vállalaton belül lebonyolított értékesítési adatok is hozzáférhetőek. A BEA honlapján (www.bea.gov) keresztül elérhető legkorábbi részletes vállalati adatsor 1983-ra vonatkozik, így nem volt lehetőségem az 1983 előtti tendenciák feltárására. Mivel ez az adatbázis különféle vállalati mutatók szerint közöl statisztikákat, egy igen nagyméretű adathalmazról van szó, éppen ez az oka annak, hogy az összegyűjtött adatok az adatgyűjtés évéhez viszonyítottan jelentős késéssel kerülnek publikálásra. A jelenleg elérhető utolsó adatok 2007-esek,
így a vizsgálatok záró évét is a 2007-es év jelenti. További
módszertani problémát jelentett, hogy az egyes évekre vonatkozó adatok folyó áron kerültek publikálásra, ezért szükségesnek tartottam az adatok inflációval korrigált értékének kiszámítását 6
is5. Ennek során szintén a BEA adataira támaszkodtam. Az adatbázis összeállítása során a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy 1999-től megváltozott a BEA ágazati besorolási rendszere, aminek keretében a SIC-féle kategorizálásról („Standard Industrial Classification”) a NAICS-féle rendszerre (North American Industry Classification System) tértek át. Az új rendszer keretében olyan ágazatokra (főleg szolgáltatási tevékenységek, pl. információs ágazatok; professzionális szolgáltatások6) vonatkozóan is gyűjtenek adatokat, amelyek a rendszer bevezetésekor még nem rendelkeztek jelentőséggel a külföldi befektetések terén, ám napjainkban egyre növekszik fontosságuk. Ezen kívül változás történt a tekintetben is, hogy a korábban is közölt alágazatok jelentős részénél is módosult a csoportosítás (pl. 1999 előtt a PC-k és az irodai gépek gyártása alkotott egy – tovább nem bontott – alcsoportot. 1999-től azonban a PC gyártás már az összes elektronikai cikkel együtt képzett tovább nem részletezett alkategóriát). A változás következtében az időbeli összehasonlíthatóság korlátozottá vált és csak a főbb ágazatok (lásd a 78.
oldalon található 15. ábra alatti megjegyzést) esetében adódott lehetőség teljes idősoron történő komparatív vizsgálatokra, az egyes kiemelt ágazatokra vonatkozó területi vizsgálatokat pedig már csak 1999-től tudtam elvégezni. (A főbb ágazatok adatait tartalmazó adatbázist a részletes bontású ágazati adatbázisok alapján, a részletes adatok aggregálásával állítottam össze.) A vállalati tevékenység területi vizsgálatát részben nagytérségek szerint, részben országos adatokra vonatkozóan végeztem el. A nagytérségek szerinti besorolásnál a disszertáció némi változtatások alkalmazása mellett követi a BEA besorolását (Európa, Kanada, Közép-Amerika, Dél-Amerika, Bermuda és a Karib-térség, Ázsia és a csendes-óceáni térség, Közel-Kelet, Afrika). A területi kategorizálásnál (lásd: 9. térkép, 148. o.) a következő változtatásokat alkalmaztam: 1.) A Közel-Kelet térségéhez besoroltam a BEA által Európához sorolt, de kulturális szempontból sokkal inkább a Közel-Kelethez tartozó Törökországot. 2.) Ázsiát és Európát a sokszínűségük miatt további alcsoportokra bontottam. Az ázsiai államokat öt alkategóriába soroltam be: a) Japán, b) Ausztrália és Új-Zéland, c) újonnan iparosodó délkelet-ázsiai államok első hullámába sorolt országok7, melyeket ‖fejlett délkelet-ázsiai államoknak‖ neveztem el, d) újonnan iparosodó délkelet-ázsiai államok második hullámát képező államok 8, melyeket „feltörekvő délkelet-ázsiai államoknak‖ neveztem el, e) Kína, India és a máshová nem sorolt államok. Európa esetében két alcsoportot különítettem el a) Nyugat-Európa (EU 15-ök, Norvégia, Svájc), b) Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa (egyéb európai államok és a közép-ázsiai államok9).
5
A reálértékben magadott adatok esetében a bázisév 2007 volt. Ide sorolható pl.: tudományos, mérnöki és műszaki szolgáltatásokat, tanácsadási tevékenységek „Newly industialized countries – first wave‖ (NIC I): Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea 8 „Newly industialized countries – second wave‖ (NIC II): Malajzia, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Indonézia 9 Mivel a BEA a közép-ázsiai államokat az európai egyéb államok kategóriájába sorolja, nem volt lehetőségem a szovjet utódállamok esetében külön alcsoportot képezni. 6 7
7
A világ 100 legnagyobb vállalatát jellemző adatok forrását az UNCTAD által évről-évre közzétett „World Investment Report‖ című jelentés képezte. A fogadó ország piacának jellemzői elsősorban az ENSZ különféle szakosított intézményeinek statisztikai adatbázisaiból származnak. Mivel az ENSZ adatbázisaiban nem lelhető fel minden, általam fontosnak ítélt kérdéskör, ezért az adatok körét – a lehetőségekhez mérten – egyéb nemzetközi forrásokra alapozva (a vállalatok jövedelemadó-kulcsának forrása: KPMG (2007). Global Tax Rate Survey 2006., az USA és a fogadó országok közötti távolság forrása: http://cs.usm.my/untrains/trains.html) egészítettem ki. A vállalati esettanulmányoknál az elsődleges információforrást a vállalati honlapok jelentették. Az empirikus vizsgálatok folyamán az alapadatok és az azokból különféle statisztikai módszerekkel – megoszlási viszonyszámok számítása, súlypontelemzés10, koncentrációs vizsgálatok, korrelációs vizsgálatok 11, többváltozós lineáris regresszió-elemzés – számított egyéb mutatók értékelését végeztem el. A koncentrációs vizsgálatok során – a lehetőségeket figyelembe véve – vagy Herfindhal-Hirschman indexet (HHI)12 vagy Koncentrációs-rátát13 számoltam. Koncentrációs-rátát az egyes ágazatok területi koncentrációjának országos szintű adatokra alapozott mérésére használtam, ugyanis az ágazati adatok esetében már jelentős volt az adathiány (az adathiány elsősorban az adott ágazat szempontjából kisebb jelentőségű államokat érintette). A többváltozós lineáris regressziós vizsgálatok esetében a potenciálisan szóba jöhető, a fogadó ország adottságait jellemző változók jelentős részét az UNCTAD (2008, 34.o.) által kidolgozott, a működőtőke-vonzást mérő FDI Potenciál Index összetevői jelentették, de az előszámítások során e mutatók körét további, általam fontosnak tartott változókkal is kiegészítettem. (Sajnos minden fontos szempontot nem lehetett a vizsgálatokba bevonni, mert vagy nem volt az adott tényezőre jellemző mutatószám14 vagy, mert korlátozott azon országok köre, melyekre az adott mutató elérhető.) A fogadó ország jellemzőin kívül az amerikai vállalatokat jellemző mutatókat is igyekeztem bevonni e vizsgálatokba. A statisztikai módszerek mellett kartográfiai és más grafikai módszerek alkalmazására is sor került. 10
„Egy n pontból álló síkbeli pontrendszer súlypontjának koordinátái, ha a pontok helyzete koordináta-rendszerben (…) adott, és minden ponthoz egy-egy „súly‖ (tömeg) tartozik, a pontok koordinátáinak súlyozott számtani átlagaként számíthatók:‖
Az x és y a súlypont két koordinátáját, xi és yi az alappontok koordinátáit, fi pedig az alappontokhoz tartozó súlyokat jelöli. (Nemes Nagy, 1998) 11 A lineáris korreláció (r) azonos megfigyelési egységekre vonatkozó két adatsor kapcsolatát méri. (értéke +1 és –1 közötti értéket vehet fel. (Nemes Nagy, 1998) 12 A HHI a piaci koncentráció fokát méri. Értéke 0 és 1 között lehet (1-nél maximális a koncentráció). Képlet:
Ahol n a vizsgált egységek száma, az xi a vizsgált mutató értékei, a X az xi számtani átlaga. (UNCTAD, 2004:414.o) 13 A Koncentrációs ráta ebben az esetben azt fejezi ki, hogy a legfontosabb országok milyen arányban részesednek az amerikai vállalatok külföldi leányvállalataiból. K-ráta=A legnagyobb részesedéssel rendelkezők együttes részesedése (Nemes Nagy, 1998) 14 pl. nem tudtam az országokat rangsorolni a befektetés-ösztönzés vagy éppen a fajlagos termelési költségszint alapján
8
II.4. Szakirodalmi előzmények: a TNC-k térbeliségét hangsúlyosan előtérbe helyező kutatások A disszertáció témája tagadhatatlanul multidiszciplináris. Bár az értekezés elsősorban földrajzi szempontból vizsgálja a TNC-k térszerveződését, ugyanakkor a rokontudományok, – elsősorban a közgazdaságtudomány – publikációi is igen fontos alapját képezik a disszertációnak. Tapasztalataim szerint a nemzetközi szinten szerveződő vállalatok térbeliségének kutatása a földrajztudományban még ma is hiányterületnek számít. Az ezen a területen végzett kutatások az angolszász területen hozták a legtöbb eredményt. A témában megjelent legátfogóbb geográfiai szemléletű műnek a brit Peter Dicken „Global shift” c. könyvét tekintem. Az említett könyv 1986-ban jelent meg először, ám azóta további négy aktualizált kiadás is publikálásra került, a legutolsó, ötödik, kiadás 2007-ben jelent meg. Dicken (2007) ebben részletesen foglalkozik a globalizáció hátterében álló tényezőkkel, a globalizált világgazdaság térbeli folyamataival, az egyes iparágakban tevékenykedő transznacionális vállalatok (TNC-k) térszerveződésével. Dicken mellett az angolszász kutatók közül ─ a teljesség igénye nélkül ─ Nachum (2000), Jones (2005), Dawley (2010), Schoenberger (2001), illetve Coe és Martin (2008) nevét emelném ki, mint akik a gazdaságföldrajz keretében kiemelten foglalkoztak a TNC-kkel. A magyar földrajztudományban Bernek (2000, 2001, 2002, 2003, 2006) végzett mélyreható kutatásokat a transznacionális vállalatok
lokalizációjával,
illetve
a
nemzetközi
termelési
rendszerek
térbeliségével
kapcsolatosan. Juhász (2006) fő kutatási területe szintén a TNC-k lokalizációja, ő elsősorban a német transznacionális vállalatok térbeliségével foglalkozott (Juhász-Schottner, 2003; Juhász, 2007). Schottner (2009), aki bár elsősorban az amerikai működőtőke befektetéseket vizsgálta, szintén kutatta a TNC-k nemzetközi tevékenységét. Az említett kutatók mellett még meg kell említeni Barta Györgyit is, akinek fő kutatási területei között is megtalálható a vállalatföldrajz, bár ő elsősorban a vállalatok Magyarországon belüli térszerveződésével foglalkozott (2001, 2002, 2003). A közgazdaságtudomány nemzetközi képviselői közül a területiség szempontja hangsúlyosan megjelenik Vernon (1966); Dunning (1993, 1996); Krugman (1991, 2003); Braunerhjelm és Ekholm (1998), Hanson, Mataloni és Slaughter (2001) munkáiban is. Vernon (1966) az amerikai transznacionális társaságok terjeszkedését egy adott termék, illetve iparág életciklusgörbéje alapján elemezte, úgy, hogy eközben az életciklus görbe lokalizációs hatásait is beemelte a vizsgálatba. Dunning (1993) a külföldi működőtőke-befektetések egyik legátfogóbb elméletének, az „OLI paradigmának‖ (lásd a disszertáció 22. oldalán) a megalkotása során kiemelten kezelte a lokalizációs tényezőket. Krugmannak (1991,1998,2003) az ipar térbeliségét vizsgáló kutatásainak középpontjában a koncentrációs és dekoncentrációs folyamatok vizsgálata áll. Krugman 9
hangsúlyozza, hogy a gazdasági folyamatok alakulásában a földrajzi szempontok meghatározó jelentőségűek. Braunerhjelm és Ekholm (1998) „A multinacionális cégek földrajza‖ („The geography of multinational firms”) c. könyve a vállalatok lokalizálódásával, illetve a térszerveződést meghatározó tényezőkkel foglalkozik. Hanson, Mataloni és Slaughter (2001) szerzőtrió a horizontális- és vertikális-FDI tükrében vizsgálta az amerikai TNC-k külpiaci terjeszkedését, és arra az eredményre jutott, hogy a vertikális-FDI a korábbi évekhez képest jelentősebbé vált. A közgazdaságtudomány hazai képviselői közül is egyre többen foglalkoznak a transznacionális vállalatokkal, bár a TNC-k területiségére még mindig kevés kutató koncentrál (Simai-Gál, 2000; Szentes, 1999; Székely-Doby, 2003; Szalavetz, 2003). A szakirodalmi előzmények ismertetése során említést kell tennem még az Amerikai Gazdaságelemző Hivatal (BEA) publikációiról is. A BEA évről évre közzéteszi az amerikai vállalatok külpiaci tevékenységéről szóló „Survey of Current Business‖ c. jelentését, melynek egy fejezetében röviden és tényszerűen összefoglalásra kerül az anyavállalatok és azok külföldi leányvállalatainak adott évre vonatkozó tevékenysége. (Barefoot. – Mataloni (2007).) II.5. A doktori értekezés felépítése A bevezető részt követően a TNC-k elméleti és szakirodalmi hátterét tekintem át. Előbb ismertetem a nemzetközileg használt és elfogadott definíciókat, majd felvázolom a transznacionális vállalatokra jellemző stratégiákat és struktúrákat. Ezután áttekintem az e vállalatokra vonatkozó legfontosabb elméleteket és empirikus kutatási eredményeket. A disszertáció ezt követően – a szakirodalomra alapozva – a TNC-k nemzetköziesedésével és a vállalatok térbeliségével, valamint a vállalatok kereskedelemben betöltött szerepével foglalkozik. Az elméleti háttér ismertetését követő rész tartalmazza az önálló kutatási eredményeket. A IV. fejezet az amerikai vállalatok növekvő nemzetköziesedettségére világít rá a vállalati vagyon, az értékesítés és a foglalkoztatottság mutatóinak segítségével. Az V. fejezet a leányvállalatok értékesítésének időbeni változását vizsgálja. A disszertáció a VI. fejezettől foglalkozik a leányvállalatok terjeszkedésével és lokációjával. A VI. és VII. fejezet a leányvállalatok terjeszkedésének területi és ágazati aspektusaira világít rá. A VIII. fejezetben az értékesítések fő desztinációk (irányok) szerinti vizsgálata következik. A IX. fejezet középpontjában a termelő és az disztribúciós (nagykereskedelmi) leányvállalatok térszerveződése áll. A X. fejezet a termeléskihelyezés, a vertikális termelési rendszerek növekvő jelentőségének igazolására helyezi a hangsúlyt. Ebben a részben a vállalaton belüli (intrafirm) értékesítések vizsgálatával teszek kísérletet annak kimutatására, hogy a vállalatok közti együttműködés egyre inkább elmélyül. Végezetül a dolgozat XI. fejezete a kutatás legfontosabb eredményeit foglalja össze. 10
III. Elméleti és szakirodalmi háttér A III. fejezet a TNC-kkel kapcsolatos elméletekkel foglalkozik. Elsőként a nemzetközileg használt terminológiákat ismertetem, valamint felvázolom a transznacionális vállalatokra jellemző stratégiákat és struktúrákat. Ezt követően áttekintem a TNC-kre és a külföldi működőtőke-befektetésekre vonatkozó elméletek közül azokat, amelyek leginkább relevánsak a disszertáció témája szempontjából, majd összefoglalom a témában végzett fontosabb empirikus kutatások eredményeit is. Az elméleti rész ezt követő része a vállalatok nemzetköziesedésével és lokalizációjával foglalkozik. Végezetül a TNC-k kereskedelemben betöltött szerepét tekintem át. III.1. A transznacionális vállalat fogalma Az országhatárokat átlépve szerveződő nemzetközi vállalatok megnevezésére többféle kifejezés is fellelhető a szakirodalomban, ezért először is e terminológiákat ismertetem. Bár korábban is léteztek országhatárokon átnyúló tevékenységet folytató vállalatok, ám azokat kezdetben csak, mint „nemzetközi vállalatokat‖ emlegették. A „multinacionális társaság‖ elnevezést a hatvanas évektől kezdték használni (Simai-Gál, 2000). A transznacionális jelző vállalatokhoz kapcsolása pedig csak a hetvenes években történt meg. A „transznacionális vállalat‖ terminológiát az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsán belül megalakuló Transznacionális Társaságokkal foglalkozó Bizottság és Központ („Commission and Center on Transnational Corporations” - UNCTC) alkotta meg és vezette be 1974-ben. Az UNCTC meghatározása szerint transznacionálisnak tekinthető minden olyan vállalat, amely kettőnél több országban rendelkezik leányvállalattal, és évi forgalma meghaladja a 100 millió dollárt (Blahó, 1980.:245.o.). Később módosították ezt a definíciót, és három kritérium együttes meglétéhez kötötték a „transznacionális vállalat‖ elnevezés használatát: 1. gazdálkodási tevékenységét két vagy több országban folytatja, 2. döntéshozatali rendszere centralizált és globális stratégiát alkalmaz, 3. a különböző országokban létesített vállalatok között az információkat, forrásokat, eszközöket és a felelősséget megosztják (Simai, 1996.: 14.o.). Az UNCTAD definiált az anya- és a külföldi leányvállalatok fogalmát is (UNCTAD, 1999: 465.o.). Az anyavállalat olyan vállalat, amely az anyavállalat országán kívüli vállalatok törzstőkéjének részét vagy egészét birtokolja (küszöbértéknek a 10% feletti részesedést tekintik). A külföldi leányvállalat pedig olyan cégforma, amelynél egy más országból származó befektető vállalat legalább 10 %-kal részesedik a tulajdonhányadból. Napjainkban a transznacionális vállalatok és a multinacionális vállalatok
(MNC)
megkülönböztetése az erősödő pénzpiaci integrációnak és a vállalati tevékenységek növekvő nemzetköziesedésének következtében egyre nehezebb. A TNC-k olyan vállalkozásokként definiálhatók, amelyek integrált tevékenységet folytatnak, továbbá az irányítás és ellenőrzés egy 11
gazdasági feltételrendszerhez kötődik. Az MNC-k pedig olyan társságok, amelyeknek tulajdona többnemzetiségű, tevékenységük több nemzetgazdaságra terjed ki, döntési központjaik pedig több gazdaság által meghatározottak. Ez alapján a mai modern, nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok többsége transznacionálisnak tekinthető (Simai-Gál, 2000). Dicken (2003) a TNC-k legfontosabb jellemzőit a következők szerint foglalta össze: 1) Az ellenőrzés és irányítás egyszerre több nemzetgazdaságra is kiterjed. 2) Képesek kihasználni a tényezőellátottság területi különbségeit. 3) Nagyfokú földrajzi rugalmassággal jellemző rájuk. Az amerikai statisztikákban és irodalomban a TNC kifejezés helyett az MNC elnevezés vált általánossá, ám ott a multinacionális jelző nem arra utal, hogy a tulajdon és az irányítás soknemzetiségű, hanem azt jelent, hogy az adott vállalat külföldi közvetlen befektetést valósított meg. Az Amerikai Gazdaságelemző Hivatal (BEA) három fogalmat különböztet meg a nemzetközileg szerveződő vállalatokkal kapcsolatosan: anyavállalat („parent company‖), külföldi leányvállalat („foreign affiliate‖), multinacionális vállalat („multinational company‖). A BEA meghatározása szerint „az amerikai anyavállalat olyan amerikai társaság, amely külföldi közvetlen befektetést hajt végre (min. 10%-os tulajdoni részesedés mellett), a külföldi leányvállalat olyan külföldi társaság, amelyben az amerikai anyavállalat közvetlen befektetéssel rendelkezik (min. 10%-os részesedés mellett), az amerikai multinacionális társaság pedig az anyavállalat és külföldi leányvállalatainak együttese‖ (Barefoot – Mataloni, 2007). Mivel az amerikai definícióban nincs utalás arra, hogy a vezetés köthető-e egyetlen országhoz, vagy pedig soknemzetiségű, így az amerikai statisztika nem is tesz különbséget a TNC és MNC között. Mindez azonban nem okoz különösebb problémát, mivel a külföldi közvetlen befektetéseket eszközlő amerikai tulajdonú vállalatok döntő többsége valójában transznacionálisnak tekinthető, azaz a vezetésben egyértelműen kimutatható az Egyesült Államokhoz való kötődés (SzékelyDoby, 2003: 62.o.). Ez pedig azt jelenti, hogy az amerikai statisztikák multinacionális vállalatfogalma gyakorlatilag megfelel a korábban bemutatott TNC fogalmának. III.2. Transznacionális vállalati stratégiák és a nemzetközi termelési rendszerek A TNC-k nemzetközi üzletpolitikájuk alapján határoznak a termelés lokalizációjáról. Leányvállatokat az egyes országokban különböző céllal létesítenek, melyek sorában ott szerepel például a fogadó ország piacához, vagy annak szomszédságában lévő piacokhoz – különösen regionális integrációk esetében – való hozzáférés, a nyersanyagok és egyéb erőforrások hasznosítása, az adózási feltételekben és ösztönzési módszerekben mutatkozó különbségek kiaknázása. A TNC-k lokalizációs döntéseit elsősorban az határozza meg, hogy az adott termék gyártása
milyen
konfiguráció
keretében
biztosítható 12
–
összvállalati
szinten
–
a
leggazdaságosabban. Ehhez figyelembe kell venni a potenciálisan számba jöhető országok termelési tényezőkkel való ellátottságát és termelési költségeit, illetve az egyes egységek, részegységek kereskedelmével kapcsolatos valamennyi járulékos költséget. A vállalat vezetése az egyes tényezőket mérlegelve dönt az alkalmazandó lokalizációs stratégiáról, azaz arról, hogy az egyes országok, térségek milyen szerepet (helyi piaci orientációjú termelés, exportorientálttermelés disztribúció-orientált vállalat, stb.) kaphatnak a vállalatok nemzetközi rendszerében. Alapvetően két fő oka lehet annak, hogy egy vállalat nemzetközi méretekben szervezi tevékenységét (azaz külföldön is létesít üzemeket): vagy a kereskedelmi akadályok leküzdésével a helyi (esetleg regionális) piacok közvetlen kiszolgálása, vagy nemzetközi tényezőárkülönbségekből fakadó költségcsökkentés a fő cél. A különböző célt szolgáló befektetések esetében mind az alkalmazott stratégiában, mind pedig a beruházás területi struktúrájában eltérés mutatkozik. Amennyiben egy vállalat azon céllal létesít külföldi termelői telephelyet, hogy a helyi fogyasztók igényeit közvetlenül elégítse ki, akkor az egyes helyi piacokon létesülő leányvállalatok hasonló tevékenységeket végezve egy horizontálisan integrált vállalati rendszer részét képezik és úgynevezett „stand alone‖ stratégiát (1. ábra) követnek. (Az ilyen típusú vállalatok térbeli szerveződése un. „multidomestic‖ struktúrát eredményez.) A horizontális transznacionális vállalati rendszerben a több országban – nagyfokú önállósággal – párhuzamosan tevékenykedő leányvállalatok tehát ugyanazt a terméket állítják elő, s a célpiacokat lényegében a leányvállalatok helyi termelésével szolgálják ki (UNCTAD, 1993). „Ezek a vállalatok leginkább annyiban különböznek a befogadó ország nemzeti vállalataitól, hogy a tulajdonosuk külföldi, s a gyártás az anyavállalat technológiája alapján folyik‖ (Bogóné, 1995). E stratégia esetében az integráció foka alacsony, a vállalaton belüli (intrafirm) kapcsolatok csak néhány területre – lényegében a központ tulajdonjogának szűk körű gyakorlására, a technológia-transzferre és a tőke biztosítására – terjednek ki. 1. ábra: A stand-alone vállalati stratégia
Saját szerkesztés a forrás alapján. Forrás: Investment Report, 1993 United Nations Centre of Transnational Corporations (1993). World Investment Report. Transnational Corporations and Integrated International Production. p.119.
De felvetődhet a kérdés, hogy az egyre liberalizáltabb nemzetközi befektetési környezetben mi késztetheti a társaságokat a horizontális stratégia követésére. A vállalatok ma elsősorban akkor szerveződnek a horizontális stratégiának megfelelően, ha az adott fogyasztási cikk tekintetében a kulturális tényezők, illetve az igények és ízlések országonként (és régiónként) különbözőek, és ha 13
a fogadó ország (vagy regionális integráció) belső piacán a méretgazdaságosság megteremthető. De e stratégia kerül alkalmazásra az olyan nem forgalomképes („non-tradable‖) szolgáltatások (pl. kiskereskedelem, egyes egészségügyi és pénzügyi szolgáltatások) esetében is, amelyek teljesítéséhez
szükséges
a
közvetlen
jelenlét.
A
magasabb
kereskedelemmel kapcsolatos költségek, mint pl. a szállítási kapcsolatos
egyéb
járulékos
költségek
15
(leginkább
telekommunikációs
és
és a kereskedelmi tevékenységgel a
különféle
protekcionista
kereskedelempolitikai eszközök16) szintén ösztönzőleg hatnak a horizontális szerveződési mód alkalmazására. De a helyi piacon kialakult éles versenyhelyzet is rákényszerítheti a vállalatokat e stratégia követésére (UNCTAD, 1993). Ám ha egy cég ─ a befektetések hatékonysága növelése érdekében ─ a tényezőellátottságban és a szabályozásban rejlő területi különbségekből származható előnyök kiaknázása miatt létesít külföldi telephelyeket, akkor az értéklánc különböző szintjeihez köthető munkafolyamatokat más-más országokban lévő üzemek végzik (ezt a szakirodalom fragmentációnak is nevezi). Ebben az esetben vertikális működőtőke-befektetésről van szó. Hagyományosan ilyenkor leginkább a termelési folyamat munkaintenzív szakaszait helyezik ki az alacsony költségű országokba, míg a szakképzett
munkaerőre
épülő tevékenységek és a tőkeintenzív
munkafolyamatok az anyavállalat keretei között maradnak meg. Az így megtermelt értéket aztán az un. transzferárak alkalmazása mellett vállalaton belüli (intrafirm) vagy iparágon belüli (intraindusry trade) kereskedelem útján juttatják el a további feldolgozást vagy összeszerelést végző üzemekhez, illetve az anyavállalathoz. A most említett esetben tulajdonképpen arról van szó, hogy a vállalat un. egyszerű vagy a komplex vertikális integrációs stratégiát követ, és területileg regionális vagy globális struktúra szerint szerveződik (UNCTAD, 1993). A kommunikációs és szállítási technológiák fejlődése következtében a szállítási és kommunikációs költségek is csökkentek, s ez egyre több vállalat számára tette lehetővé a termelési stratégiaváltást (és termelési szerkezetváltást): a helyi piac közvetlen kiszolgálását szolgáló stratégiáról az egyszerű vagy komplex integrált termelést követő stratégiára történő áttérést (UNCTAD, 1993). (Erre persze csak akkor van lehetőség, ha a stratégiaváltásból adódó költségmegtakarítások meghaladják a célpiac elérését terhelő ─ kereskedelemmel kapcsolatos ─ költségeket (szállítási költségek, protekcionista kereskedelmi eszközök).) Egyszerű vállalati integráció (2. ábra,
15.o.) esetében az anyavállalat a termelő
tevékenységek alacsonyabb költségű államokba telepíti ki. Ebben az esetben a leányvállalatok (mint beszállítók) számára a piacot az anyavállalat jelenti, az együttműködés az anya- és 15
Az alapanyagok szállítási költsége esetenként magas lehet, ezért jobban megérheti helyi termeléssel kiszolgálni a helyi piacot. Ezeket sok állam a belső piac védelmében alkalmazza, de néhány ország tudatosan használja fel e kereskedelempolitikai eszközöket a működőtőke beáramlásának ösztönzésére: a magas vámok alkalmazása ugyanis kifizetődőbbé teszi helyi leányvállalatok létrehozását a külföldi cégek számára, mint a lokális kereslet exporttal való kiszolgálását‖ Erdey (2004: 477. o.). 16
14
leányvállalatok között valósul meg. Ez a fajta munkamegosztás a feldolgozóipart illetően leginkább a textiliparban, a ruházati iparban, a sportszergyártásban és a cipőiparban vált jelentőssé (Bogóné, 1995). De nemcsak az ipar, hanem a kereskedelmi forgalomba hozható (un. „tradable‖) „offshore back-office‖ szolgáltatások (számítógépes adatfeldolgozás, szoftverek gyártása, stb.) terén is megfigyelhető a jelenség, köszönhető ez a telekommunikációs és számítástechnikai technológiák fejlődésének (UNCTAD, 1993: 119.o.). 2. ábra: Az egyszerű vállalati integrációs stratégia (kitelepítés - „outsourcing”)
Saját szerkesztés a forrás alapján Forrás: Investment Report, 1993 United Nations Centre of Transnational Corporations (1993). World Investment Report. Transnational Corporations and Integrated International Production. p.120.
A fogyasztási szokások terén tapasztalható uniformizálódás, az éleződő verseny számos területen lehetővé tette – sok esetben ki is kényszerítette – a vállalatok közötti együttműködés elmélyülését, a komplex módon integrált rendszerek (3. ábra) kialakulását és elterjedését (UNCTAD, 1993). (Már a World Investment Report 1993-as jelentése is kiemeli, hogy a TNC-k egyre inkább olyan komplex integrációs stratégiát követnek, amellyel nemzetközi szinten biztosítható a specializáció előnyeinek hasznosítása.) 3. ábra: A komplex integrációs vállalati stratégia
Saját szerkesztés a forrás alapján Forrás: Investment Report, 1993 United Nations Centre of Transnational Corporations (1993). World Investment Report. Transnational Corporations and Integrated International Production. p.123.
Komplex integráció esetében immár nem csak az anya- és a leányvállalatok közötti együttműködésről van szó, de a leányvállatok is kapcsolatban állnak egymással (UNCTAD, 1993). Az ilyen stratégiát követő vállalatok esetében a nemzetközi termelés egyaránt magában foglalja az anyavállalatnál és a leányvállalatoknál előállított hozzáadott értéket, azaz a teljes értéklánc vált nemzetközivé (Blahó, 2002). A fent említett integrációs formán belül két további típust lehet elkülöníteni, hiszen a világgazdaságban ma már regionálisan és globálisan integrált vállalati rendszerek egyaránt 15
léteznek. A regionális stratégiát követő vállalatok egy régión belül szervezik meg tevékenységüket, és e vállalatok fő célpiaca is az adott régió. Mivel e stratégia alkalmazására a regionális integrációs megállapodások ösztönzőleg hatnak (Reinert- Rajan, 2009), nem meglepő, hogy a vállalatok jelentős része ezt a stratégiát követi az európai piacokon (az Európai Unióban és Közép- és Kelet-Európában is), Észak-Amerikában (NAFTA) és Kelet-Ázsiában is (UNCTAD, 2003). A globálisan integrált rendszerek pedig már világszinten szervezik működésüket: az egyes részegységeket a világ különböző pontján lévő leányvállalatoknál állják elő, majd e köztes termékeket a szállítási rendszerek segítségével további feldolgozás, illetve – a folyamat végén – végső összeszerelés céljából más földrajzi helyen működő egységhez juttatják. Az egyes részegységek előállítása azonban nem csak a vállalaton belül, de azon kívül is folyhat. Az utóbbi években egyre gyakoribb bizonyos tevékenységek alvállalkozók felé történő „átadása‖ un. „Contract manufacturing‖ („szeződéses gyártás‖) formájában, ez pedig a gazdaság hálózati szerveződésének alakulására is jelentős hatást gyakorol. A gazdaság hálózati szerveződése az új üzleti modell alapvető jellemvonása. A gazdaság hálózati szerveződését a vállalati tevékenységek növekvő K+F-igényessége mozdította elő leginkább. Napjainkra a K+F a korábbiakhoz képest költségesebbé és kockázatosabbá vált, a technológiai ciklusok egyre rövidebbek. A termékek előállításához egyre összetettebb tudásra van szükség, a tudásfelhalmozódás ütemével a cégek pedig sokszor csak úgy tudnak lépést tartani, ha egy-egy tudáselemre specializálódnak. Így azonban a vállalatok a tevékenységükhöz szükséges egyéb tudást (vagy annak egyre nagyobb részét) kénytelenek kívülről, arra specializálódó cégektől megszerezni. A hálózatosodásnak két további jelenség adott új lendületet az utóbbi évtizedben. Az egyik az erősödő vertikális dezintegráció, ami nem jelent mást, mint a korábban vállalatokon belül integrált tevékenységek növekvő részének kihelyezését, a másik pedig a tudásalapú szolgáltatások gazdasági szerepének növekedése, illetve magának a feldolgozóiparnak a tercierizálódása. („A feldolgozóipar tercierizálódása a vállalati működéshez kapcsolódó szolgáltatások növekvő súlyát, illetve a termékekhez kapcsolódó, a fogyasztók számára nyújtott szolgáltatások egyre szélesedő körét jelenti”.) (Szalavetz, 2003) A nemzetközi üzleti- és menedzsment irodalom a hálózati szerveződés tekintetében több országspecifikus hálózati típust is elkülönít a megrendelő és a beszállító közötti kapcsolatok alapján (Sturgeon, 2002). A japán típusú „hierarchikus fogoly” („captie”) hálózatokban a beszállítók gyakran erősen függenek a kevésszámú kulcsmegbízóktól. A beszállító és a megbízó sok esetben egyazon tulajdonosi érdekeltséghez tartozik. A megrendelő sokszor technológia- és minőségellenőrzési rendszerek átadásával, technikai segítségnyújtással és pénzügyi támogatással nyújt segítséget a beszállítónak, hogy az a megrendelő igényeit minél jobban ki tudja elégíteni. A megrendelő erős pozíciójának köszönhetően rá tudja „kényszeríteni” a beszállítókat arra, hogy kedvezőtlen piaci viszonyok esetén csökkentsék költségeiket, míg fellendülési időszakokban vevő-specifikus kapacitásukat befektetések révén bővítsék. E hálózatokat formalizált, bürokratikus belső környezet jellemzi. A konfliktusok kezelése lényegében adminisztratív eszközökkel történik. A rugalmassági foka alacsony. A térbeli megjelenésre szétszórtság jellemző. Az amerikai moduláris hálózatok beszállítói egyidejűleg több megrendelőnek is szállítanak, s eközben egyik megrendelőjükhöz sem kötődnek túl szorosan. A beszállítók megrendelőik felé teljes körű szolgáltatást nyújtanak. Nagyfokú rugalmasság és alkalmazkodóképesség jellemző e hálózatra. Relációs (kapcsolati) termelési hálózatok (Pl.: Olaszország, Németország, Kína) esetében elsősorban a hálózat tagjai közötti társadalmi kapcsolatok (különösen azok, amelyek bizalmon és a jó hírnéven alapulnak) határozzák meg. A hálózat tagjai kölcsönös függőségben vannak egymástól. E hálózatok sokkal rugalmasabbak a hierarchikusan szerveződő hálózatoknál, de kevésbé rugalmasak a moduláris hálózatokhoz képest. A térbeli megjelenésre erőteljes földrajzi koncentráció jellemző. (Az egyes típusok természetesen sehol nem jelenik meg maga tiszta, homogén formában.)
III.2.1. A termelés térbelisége és a TNC-k nemzetközi szervezeti megoldásai A termelést és termékfókuszt illetően a vállalatok termelési egységének négy jellemző típusát különíthetjük el Dicken (1998, 2003, 2007) nyomán:
16
a. A globálisan centralizált termelés: A termelő üzem egy termék, vagy egy szűk termékcsoport gyártására specializálódik. A termelési folyamat teljes egészében egy szervezeti egység keretei között koncentrálódik és egy földrajzi helyen lokalizálódik. Az itt gyártott termékeket aztán a marketing és értékesítési rendszereken keresztül a nemzetközi piacokon is értékesítik. b. A fogadó ország piacára irányuló termelés: A termelés célja a helyi piaci igények kielégítése, így a termelési egységek termékkínálatuk kialakítása során a fogadó ország igényeihez igazodnak. Ez a termelés azokra az országokra jellemző, ahol a piac mérete nagy, ahol a kereslet jelentős, illetve ahol a fogyasztási szokások számottevő egyedi jellemzőket mutatnak. c. Nemzetközi (elsősorban regionális) piacokra irányuló termelés termékspecializációval: Ez a típus a regionális kereskedelmi integrációk következtében jött létre. A termelés célja az egyes nagy regionális blokkok ellátása. Az adott regionális integráció tagállamaiban a vállalatok egy vagy néhány termék előállítására specializálódnak, majd az ott gyártott termékeket az integráció valamennyi országában értékesítik. d. Transznacionális szintű vertikálisan integrált termelés: Ma már a technológiai fejlődés következtében lehetőség van arra, hogy a különböző munkafolyamatok révén előállított termékek gyártása során az egyes folyamatok földrajzilag elkülönüljenek. A vállalatok nemzetközi rendszerébe vertikálisan integrálódó egységek egy-egy résztermék előállítására specializálódnak, majd az így előállított terméket intrafirm kereskedelem formájában juttatják el a további feldolgozást végző üzemhez. A kommunikációs és közlekedési technológiák teszik lehetővé, hogy a térben elkülönülő egységek között a hatékony termék- és információáramlás biztosított legyen. A vertikálisan integrált termelés során a termelés és a piac közötti hagyományos kapcsolatok megszűnnek, hiszen az egyes országokban előállított termékek sok esetben az adott országban már nem is kerülnek értékesítésre. Az anya- és a leányvállalatok közötti viszony, a feladatok és a jogkörök megosztása termelési típusonként és vállalatonként is igen eltérő lehet. De bármekkora autonómiával rendelkeznek is a vállalatok, Bernekkel (2002: 171.o., 2006.: 101.o.) egyetértve úgy ítélem meg, hogy a stratégiai jelentőségű döntések továbbra is a vállalatközpontokban („headquarter‖, HQ) születnek, azaz e központok a vállalatok működtetése során még napjainkban is meghatározó jelentőségűek. De mi jellemzi a vállalatközpont és a leányvállalatok közötti kapcsolatokat, szervezeti megoldásokat? Az anyavállalat és azok leányvállalatai között kialakuló szervezeti megoldásokat tekintve Bartlett és Goshal (1998)17 négy típust különböztet meg: 1. Multinacionális szervezeti modell („multinational organization model”): Ennek a modellnek a létrejötte a harmincas évekre tehető. A vállalat világszintű tevékenysége lényegében a 17
Idézi: Dicken (2007)
17
nemzeti üzleti egységek portfoliójaként működik. Minden nemzeti egységnek meglehetősen nagy az önállósága, működésükben meghatározó a lokális orientáció. Az egyes szervezeti egységek jelentős autonómiával rendelkeznek és erőteljesen helyi piaci orientációval jellemezhetőek. Ez a típus hatékonyan tud reagálni a helyi piaci igények változására, de a széttagolt szervezeti struktúra csökkenti a méretgazdaságosságot és a belső tudásáramlás hatékonyságát. Ez a vállalati stratégia az észak-amerikai és az európai piacot összevetve hagyományosabban az európai piacon gyakoribb, amit véleményem szerint elsősorban az magyaráz, hogy Európában kulturális és fogyasztási szokások sokszínűbbek, ami következtében a piacokra is nagyobb változatosság jellemző. 2. Nemzetközi szervezeti modell („Internacional organization model”): Ez a típus az ötveneshatvanas években alakult ki, amikor is az amerikai vállalatok olyan intenzív nemzetközi terjeszkedésbe kezdtek, amikor növekedésükkel elsősorban vállalatspecifikus eszközeiket, technológiai vezető szerepüket és marketingerejüket akarták hasznosítani. Ennél a szervezeti modellnél – bár a központi menedzsment független üzleti egységek portfóliójaként tekinti a leányvállalatok tengerentúli tevékenységét, és néhány kulcsfontosságú eszközt, illetve felelősségi és döntési kört is decentralizál – a központban felhalmozódó tudás és képességek következtében a leányvállalatok jelentős mértékben függenek a központi kontrolltól. Ennek a típusnak a legnagyobb előnye, hogy esélyt biztosít a nagyságrendi megtakarítások kiaknázására és nagyobb lehetőséget teremt az anyavállalatnál vagy valamelyik külföldi leányvállalatnál kifejlesztett innováció más egységben történő hasznosítására. Hátránya viszont, hogy a lokális sajátosságokra érzéketlen (Fülöp: 2001). 3. Globális szervezeti modell („global organization model”): Ez a típus rendelkezik a legnagyobb múlttal. Az 1900-as években ez a modell jellemezte az amerikai Fordot és a Rockefellert (lásd az ExxonMobil térszerveződését: melléklet, 143.o.) is. A hetvenes években a japán vállalatok kezdték el ezt a modellt követni. Ezt a típust az eszközök és felelősségi körök erős centralizációja jellemzi. A külföldi egység fő feladata az összeszerelésre és a termékek helyi piaci értékesítésére korlátozódik, amely során a leányvállalatnak a központ által diktált terveket és politikákat kell megvalósítania. A leányvállalatok kevés szabadsággal rendelkeznek az új termékek és stratégiák kidolgozásában, illetve a meglévők módosításában. Megítélésem szerint ennek a típusnak a legfőbb előnye, hogy alkalmas a méretgazdaságosság lehetőségeinek kihasználására, ám a helyi piaci viszonyokat sokszor figyelmen kívül hagyja. 4. Integrált hálózat szervezeti modellje („Integrated network organization model”): E modell legfőbb jellemzőiként a szórt hálózati konfiguráció, a rugalmas koordinációs folyamatok kialakítására való képesség, a kooperáció és a megosztott döntési mechanizmusok említhetőek. A kölcsönösen függő egységek között jelentős termék-, erőforrás- és 18
információáramlás van. Ez a típus a leginkább alkalmas a globális hatékonyság és a lokális versenyképesség előnyeinek ötvözésére (Fülöp: 2001). Ugyanakkor ezen idealizált modellek nem foglalkoznak a regionális központok („regionális headquarter‖) jelentőségével, holott – ahogy Bernek (2002, 2006) is írja – a központi HQ regionális HQ-eken keresztül irányítja a vállalatot. E regionális központok jellemzően döntéshozó és irányító jogkörrel rendelkeznek egy adott térség vonatkozásában. A központi és a regionális HQ-ek meghatározó telepítő tényezői közé Bernek (2002) a stratégiai földrajzi helyzetet, az üzleti szolgáltatások körét és színvonalát, illetve az agglomerációs folyamatok jelenlétét sorolja. A regionális központokon túlmenően ma már léteznek olyan leányvállalatok is, melyeknek – bár regionális központi funkcióval nem rendelkeznek – bizonyos tevékenységi területen meghatározó nemzetközi szerepük van, amihez nem csak feladatokat, de jogköröket is kaphatnak. III.3. A külföldi működőtőke-befektetések magyarázata A nemzetközi tőkeáramlás és a TNC-k kérdéskörével kapcsolatosan számos publikáció jelent már meg, melyek teljes körű áttekintésére e disszertáció keretében nincs lehetőség. Éppen ezért itt azon elméletek és kutatási eredmények összefoglalására teszek kísérletet, melyek leginkább relevánsak a disszertáció témája szempontjából. Mivel a külföldi működőtőke-befektetések magyarázatára eltérő megközelítésű elméletek születtek, én a továbbiakban a külföldi működőtőke-bekektetések
elméleteit
a
hagyományos
kereskedelmi
és
vállalatelméleti
megközelítések, illetve a telephelyválasztáson alapuló megközelítések szerint ismertetem. III.3.1.
A
működőtőke-áramlással
kapcsolatos
hagyományos
kereskedelmi
és
vállalatelméleti megközelítések A tőkeáramlás kérdéskörével a komparatív előnyök Ricardói-elmélete még nem foglalkozott, az első olyan elméletek, amelyek már megengedték a tényezőáramlást is, a Hecksher-Ohlin modell és annak továbbfejlesztett válfajai voltak. „A tényezők nemzetközi áramlásának oka ezekben az elméletekben a megtérülési ráták eltérése: minden termelési tényező abba az országba áramlik, ahol relatíve kisebb mennyiségben található, hiszen ott nagyobb a határterméke. Szabad tényező- és termékáramlást tételezve fel, az árak és a megtérülési ráták végül kiegyenlítődnek.”18 Az 1929-es Heckser-Ohlin modell alapfeltevése, hogy a termelési tényezőkkel (tőke, munkaerő) való ellátottság országonként eltérő, így az egyes államok az egyes termelési tényezőket nem azonos arányban használják fel az egyes termékek előállításához, ami azzal a következménnyel jár, hogy az előállított áruk tényezőigényessége (munkaintenzív vagy 18
KOPINT-DATORG Rt., KOPINT-DATORG Konjunktúra Kutatási Alapítvány (2002: 168.o.)
19
tőkeintenzív) is eltérő lesz. A komparatív költségek tekintetében meglévő eltérések eszerint az országok közötti tényezőellátottságbeli különbségekre vezethetők vissza. Azt, hogy melyik ország melyik termékek gyártására és exportjára specializálódik, azt a rendelkezésre álló termelési tényezőkkel való ellátottság határozza meg. A tőkében gazdag országok inkább tőkeintenzív termékeket gyártanak és exportálnak, mivel ezen a területen rendelkeznek komparatív előnnyel. Ezzel szemben a munkaerőben gazdag államoknak komparatív előnye a munkaintenzív áruk termelése tekintetében mutatható ki. 19 Ez az elmélet lényegében a nemzetközi kereskedelemi folyamatok alakulására koncentrál, a nemzetközi tőkeáramlásokat nem képes magyarázni. Mindemellett a modell kereskedelemre vonatkozó következtetéseit sem támasztja alá minden empirikus kutatás (Leontief, 1953). A tőkemozgás lehetőségének bevezetésével pedig a Heckscher-Ohlin modell egyik fontos feltételezése vesztette érvényét, „ugyanis a tőkével relatíve jobban ellátott ország a tőkeintenzív termékek kivitele helyett magát a tőkét is exportálhatja, mindaddig, amíg a jobb tőkeellátottsága a tőkeexport következtében meg nem szűnik. (Szanyi, 1997: 492.o.). Az elmélet a hiányosságok ellenére mégis jelentős hatással volt a kereskedelemi elméletek kialakulására. „Mundell (1957) elsőként illesztette be a tőke nemzetközi mozgását a tényezőellátottságon alapuló elméleti keretbe” (Éltető, 2003: 24.o.). A Mundell-féle modell azt mondja, hogy a tőkeáramlás és a nemzetközi kereskedelem egymásnak tökéletes helyettesítői. A modell szerint a termék szabad mozgását akadályozó intézkedések következménye tőkeáramlás és ezzel együtt az árukereskedelem megszűnése lesz, hiszen a kereskedelmi áramlásokat korlátozó intézkedéseket helyi piacon értékesítő leányvállalatok létesítésével ki lehet kerülni. Az ilyen beruházások egyébként „csökkentik a világ külkereskedelmének volumenét, ezért Mundell elméletét a fejlett országok egymás közötti működőtőke-áramlásáról a külföldi beruházások külkereskedelemhelyettesítési (más szóval szubsztitúciós) elméletének is szokás nevezni.” (Árva, 1997.: 1015.o.) Úgy vélem, hogy Mundell legnagyobb érdeme abban rejlik, hogy megalkotta az első olyan jelentős elméletet, amely már a tőkemozgások és a kereskedelem közötti kapcsolatra fókuszált. Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatták, hogy a tőkeáramlással egyre inkább összekapcsolódott a transznacionális vállalatok kialakulása és tevékenysége, s ezt Mundell megközelítése nem tudta megfelelően magyarázni (Éltető, 2003). A hetvenes évek elején jelentek meg az úgynevezett külkereskedelem-teremtő működőtőkebefektetések20. Ezeknek az egyik leglátványosabb példájaként a második világháború után a délkelet-ázsiai országokat érintő japán beruházások említhetők, melyek fő célja az alacsony 19
http://www.econ.rochester.edu/Faculty/jones/Palgrave_Jones_on_Heckscher_Ohlin.pdf Külkereskedelem-teremtő beruházásról akkor beszélünk, ha a fogadó országban az olcsó termelési tényezők kihasználására hoznak létre kapacitásokat, s az ott előállított termékeket végül a világpiacon értékesítik. E beruházások eredményeként növekszik a világ külkereskedelmi forgalma (erre utal e típus elnevezése is). Az ilyen jellegű külkereskedelem-teremtő külföldi beruházásokat a jelenség egyik korai leírójáról „Kojima-típusú tőkekivitelnek‖ is nevezik (Árva, 1997: 1015.o.). 20
20
termelési költségekből adódó előnyök kiaknázása (legfőképpen az olcsó munkaerő) volt (Kojima, 1978). A vállalatelméleti megközelítések első jelentős modellje Hymer (1960) nevéhez köthető. Hymer volt az első szerző, „aki a külföldi közvetlen befektetésekre úgy fókuszált, mint egy olyan eszközre, amit a multinacionális vállalatok arra használnak, hogy transzferálják és hasznosítsák a tulajdonosaik szabad forrásait.” (Tóth, 2008: 41.o.). Hymer (1960, 1976) szerint egy vállalat akkor fog befektetni egy másik országban, ha belépését annak piacára jelentős kereskedelmi akadály nehezíti meg, illetve ha a licenszmegállapodások túl magas költségekkel járnak. Ám mivel a beruházni szándékozó vállalatoknak szembe kell nézniük un. piacra lépési akadályokkal is ─ hiszen a hazai vállalatok jobban ismerik a helyi körülményeket (kultúra, nyelv, szokások, ízlést, stb.) ─, a külföldi beruházónak olyan, a vállalat által bitokolt tulajdonosspecifikus („ownership advantages„) versenyelőnnyel kell rendelkeznie,
amivel
képes
kompenzálni
a
hazai
vállalatokkal
szemben
meglévő
versenyhátrányát. A beruházó vállalat által birtokolt, s egyben versenyképességet javító tényezők egyaránt lehetnek a vállalat piaci értékében és erejében, a humán erőforrás adottságában, a vállalati menedzsment egyedi szervezési, vezetési és marketing képességeiben vagy éppen a kutatási és fejlesztési eredményekben rejlő értékek. Úgy vélem, hogy ennek a modellnek a legnagyobb újdonságtartalma, hogy már vállalati oldalról közelíteti meg a külföldi működőtőke-befektetéseket. Az eddig ismertetett elméletek közös hiányossága, hogy egyik sem veti fel komolyan az export és a külföldi termelés közötti választás lehetőségét. A hatvanas évektől azonban az export és a külföldi termelés közti alternatíva a külföldi befektetések elméleti magyarázataiba is beépült. Vernon (1966) az amerikai transznacionális társaságok terjeszkedésének vizsgálata során egy adott termék, illetve iparág életciklus görbéjét elemezte. Megállapítása szerint a fiatal iparágak kialakulására nagy valószínűség szerint a fejlett ipari országokban kerül sor, hiszen ezekben az országokban találhatóak meg a megfelelő feltételek. A Vernon által megfogalmazott termékciklus-elmélet alapja is a műszaki fejlettségből származó versenyelőny. Az elmélet azt mondja, hogy a vállalatok nemzetközi terjeszkedésének fő mozgatórugója a specifikus technológiai előny; a vállalatok ezt használják ki, amikor külföldre telepítik a termelésük egyes részeit. Vernon véleménye szerint a termeléskihelyezés menete a termékek életciklusával függ össze. Az elméletben a piacon bevezetésre kerülő új termék életciklusában öt fázis különíthető el: a bevezetés, a növekedés, az érettség, a visszaesés és az elavulás szakasza. Azonban minden egyes fázisban más és más termelési tényezők vállnak fontosabbá, aminek következtében más és más piaci versenyelőny kerül előtérbe. A termék bevezetésekor a K+F tényezők dominálnak, és ekkor még magasan kvalifikált munkaerőre van szükség. Ám a növekedési szakasztól kezdődően 21
már a termelés válik meghatározóvá, ehhez pedig már az alacsonyabban képzett munkaerő is elegendő. Az előbbiekből az következik, hogy eltolódás figyelhető meg a termékspecifikus technológiától a költségminimalizálás által meghatározott termelési technológiák felé, azaz idővel a versenyelőny a kutatás-fejlesztésről egyre jobban az árra helyeződik át. Vernon az életciklus-görbe lokalizációs hatásait is vizsgálta. Minden szakasznak megvannak a maga sajátos termelési jellegzetességei, amelyek a különböző fejlettségű országokban valósíthatók meg a leghatékonyabban. Így a bevezetés szakaszában a magas kutatás-fejlesztési költségek és a fejlett technológia alkalmazása a legfejlettebb országok termelésben történő egyeduralkodását eredményezi. Később – ahogy tömegtermékké válik a kezdetben kis szériában gyártott cikk – a kevésbé fejlett országok is bekapcsolódhatnak a munkamegosztásba. A folyamat végén az egész termelés kihelyeződik, ugyanakkor más területeken a ciklus kezdődik elölről. Megítélésem szerint Vernon egyik legnagyobb érdeme, hogy a lokalizációs hatásokat beemelte az életciklus-görbe vizsgálatába. A modell további jelentősége, hogy a termékek külkereskedelme és a külföldi működőtőke-befektetés összefonódik, ami részben a transznacionális vállalatok kialakulását is magyarázza (Éltető, 2003). Vernontól
kezdődően
a
transznacionális
vállalatok
tevékenységének
vizsgálata
hangsúlyosabbá vált. Caves (1996) e vállalatok kutatása folyamán már különbséget tett a horizontális (különböző országokban ugyanazon termékek gyártása folyik) és vertikális szerveződés (a termelés különböző munkafolyamatait különböző országokba telepítik) között. A leginkább átfogó teória a közvetlen tőkebefektetések magyarázatára Dunning (1993) eklektikus paradigmája („OLI-paradigma”), mely a hetvenes években született meg. Az elmélet egy modellben egyesítette a már létező, különféle típusú magyarázatok előnyeit. Az „OLI paradigma‖ további érdeme, hogy nem csupán a tőkekihelyezésekre koncentrál, hanem a nemzetköziesedés más formáit is – export, licence szerződések, közös vállalat – figyelembe veszi. Az elmélet abból az alapfeltevésből indul ki, hogy a vállalat akkor fogja az exporttal szemben előnyben részesíteni a működőtőke beruházásokat, ha ezzel a cég tulajdonosi és tranzakciós költségelőnyökre tehet szert, továbbá ha a helyi termelési feltételek is kedvezőek. Dunning a megszerezhető előnyöket három csoportba sorolta: 1.
A tulajdonspecifikus előnyök („ownership specific advantages‖) közé sorolható pl. a
méretgazdaságosság, a birtokolt technológia, a K+F kapacitás, a szellemi tőke, a termékdifferenciáció, az innovációs képesség, a bevezetett márkanév vagy éppen a védjegy. 2.
Lokalizáció-specifikus előny („location specific advantages‖) lehet pl. a termelési
tényezők bősége és minősége; az imputárak; a piacok mérete; a kormányzati beavatkozások jellege; a politikai helyzet; az infrastruktúra; szállítási és kommunikációs költségek.
22
3.
Az internalizációs előnyök („internalization advantages‖) olyan előnyök, melyek a TNC
létrejöttéből, a vállalati hálózat bővítéséből származó termelés- és kereskedelemfejlesztési lehetőségekből származnak. Az előnyszerzés e módja a vállalatok azon érdekeiből fakad, hogy a már létező termékeket, illetve termelési eljárásokat az adott vállalat nem szívesen engedi ki a kezéből, ezért licenc vagy közös vállalat helyett közvetlenül jelenik meg az adott ország piacán.). Internalizációs előnyök származhatnak pl. a tárgyalási költségek és/vagy a tranzakciós kiadások és/vagy a vásárlási bizonytalanságok elkerüléséből, az értékesítés folyamatának közvetlen ellenőrzéséből vagy az elszámolási árak alkalmazásából származó stratégiai előnyökből. A beruházások motivációt Dunning négy csoportba sorolta: 1. Helyi erőforrásokat kiaknázó beruházások („ressource seekers”): A beruházó célja ebben az esetben a tevékenység nyereségességének, versenyképességének növelése a külpiacon rendelkezése álló erőforrások (természeti erőforrások, olcsó és/vagy szakképzett munkaerő, technológia, üzleti tudás, szervezeti tapasztalat) megszerzésével. 2. Piacorientált beruházások („market seekers”): A beruházás legfőbb célja ilyenkor a piacszerzés és/vagy a piaci részesedés növelése. Az ilyen típusú külföldi beruházásoknak öt meghatározó oka lehet.
A beruházó azon országokban létesít leányvállalatot, ahol legfontosabb szállítói vagy vevői már jelen vannak, mert ezzel segíti elő a folyamatos működést és növelheti piaci részesedését.
Az adott piacon való jelenlétet a vállalat globális versenytársai is kikényszeríthetik.
A termékeknek a helyi igényekhez való adaptálása, vagy a helyi, speciális termelési tényezők bevonásának igénye is megkövetelheti a közvetlen piaci jelenlétet.
Az alacsonyabb termelési és tranzakciós költségek miatt a helyi piacok ellátása lényegesen olcsóbbá válhat a fogadó ország piacán történő termeléssel.
A célország befektetést támogató intézkedései (adók, vámok, az import adminisztratív ellenőrzése, stb.) is ösztönözhetik a vállalatokat a termelés kihelyezésére.
3. hatékonyságnövelő beruházások („efficiency seekers”): Az ilyen beruházás legfőbb célja a vállalati tevékenység világszintű optimalizálása, amely során a már létező, erőforrás- vagy piacorientált beruházásokat racionalizálják oly módon, hogy a beruházó cég szinergiahatást érjen el a földrajzilag eltérő helyeken működő leányvállalatok összehangolt irányítása révén. 4. stratégiai előnyöket érvényesíteni kívánó beruházások („strategic asset seekers”): A stratégiai motivációjú beruházások a hosszú távú stratégiai célok biztosításához szükséges nemzetközi tőkebefektetések.
23
Dunning álláspontja szerint a helyi erőforrás-orientált és a piacorientált beruházások jelentik az első, kezdeti, un. bemutatkozó beruházásokat, míg a hatékonyságnövelő és a stratégiai előnyökre törekvő beruházások már általában pótlólagos befektetéseknek számítanak. Úgy vélem azonban, hogy e beruházási motivációk az elméletben felvázolt formában ritkán jelennek meg; a nagy, de alacsonyabb jövedelmű piacokon (mint pl. Brazília, Kína, Mexikó) egy konkrét beruházás pl. egyszerre lehet piac- és erőforrásorientált is. Dunning legnagyobb érdemét elsősorban abban látom, hogy megkísérelte szintetizálni a részmagyarázatok közül mindazokat, melyek megítélése szerint fontosak a transznacionális vállalatok tevékenységének magyarázatára. III.3.2. A működőtőke-áramlások telephelyválasztáson alapuló elméletei A működőtőke-befektetések formalizált teóriái az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején kezdtek megjelenni. Az 1980-as évek közepén születtek meg az első jelentős kísérletek a transznacionális vállalatoknak az új kereskedelmi elméletek rendszerébe történő integrálására. Az első ilyen elméletek a vertikális működőtőke-befektetésekre koncentráltak (Helpman, 1984, 1985, Helpman–Krugman, 2000)). Az említett szerzők modelljei a tényezőellátottságbeli különbségekre helyezik a hangsúlyt, innen is az elnevezés: tényezőellátottsági modellek. A tényezőellátottságbeli különbségekből adódó költségelőnyöket kiaknázó vállalatok esetében elkülönül (földrajzilag is) egymástól a magasan képzett munkaerővel végzett központi szolgáltató tevékenység („headquarter services”) és a munkaintenzívebb termelési folyamat. Vertikális beruházás során a vállalat különböző tényezőellátottsága
eltérő)
helyez,
tevékenységeket különböző országokba (ezek
annak
érdekében,
hogy
a
termelési
tényezők
árkülönbözőségéből származó előnyöket kiaknázva termelési költségeket takarítson meg. Mivel azonban ezek a modellek a verikális-FDI-ra koncentráltak, segítségükkel csak a külföldi működőtőke-befektetések szűk körére lehetett kielégítő választ adni. Ám nem sokkal az első vertikális modellek publikálása után megjelentek az első horizontális működőtőkebefektetéseken alapuló elméletek is (Markusen (1984), Brainard (1993), Horstmann Markusen (1987, 1992), Markusen - Venables (2000)). A horizontális modellekben a kereskedelmet helyettesítő működőtőke-befektetésekre helyeződik a hangsúly. A horizontális modellek (nevezik költség-koncentráció modelleknek is) első formalizált változatát Markusen (1984) dolgozta ki. Az elmélet szerint a nagyobb célpiac, a kisebb üzemi szintű méretgazdaságosság (alacsonyabb üzemi fix költségek) és magasabb kereskedelmi költségek a horizontális beruházásokat ösztönzik. A modell feltételezi, hogy a beruházó és a célország hasonló tényezőellátottsággal rendelkezik. Az elmélet középpontjában az összvállalati 24
szinten jelentkező méretgazdaságosság áll, ami ösztönzi a vállalatot, hogy külpiacon – elsősorban a nagyobb országokban – is felállítson olyan termelőegységeket, amelyek ugyanazt a terméket gyártják majd, mint az anyaországban, így kerülvén el a nemzetközi kereskedelemből fakadó költségeket. (A külföldi beruházás e formáját nevezik piac-kereső beruházásnak {―marketseeking FDI‖} is, hiszen a beruházó vállalat azért hoz létre új termelőüzemet a fogadó országban, hogy annak piacát közvetlenül szolgálja ki.) Horstmann és Markusen (1987, 1992), valamint Brainard (1993) modelljei oligopolisztikus piaci szerkezetet feltételeznek. A szerzők vállalat- és üzemspecifikus fix költségeket különböztetnek meg, amelyek vállalat- és üzemspecifikus méretgazdaságossághoz vezetnek. Az elméletek rámutatnak arra, hogy amikor az országok hasonlóak a technológiát, a tényezőellátottságot és a preferenciákat illetően, akkor az üzemi szintű méretgazdaságossághoz viszonyítottan magasabb vállalati szintű méretgazdaságosság és a magasabb szállítási és kereskedelmi költségek a horizontális-FDI számára kedveznek. Bár a horizontális modellek a kereskedelmet helyettesítő működőtőke-befektetésekre képesek voltak választ adni, a vertikális-FDI-t nem tudták magyarázni. Az empirikus kutatások (lásd az empirikus kutatások eredményeinek összefoglalását ismertető III.3.3. fejezetet a 30. oldaltól) eredményei egyre inkább rávilágítottak arra, hogy a transznacionális vállalatok nemzetközi tevékenysége sokkal összetettebb annál, semhogy azt csak vertikális vagy csak horizontális modellek segítségével le lehetne írni. Az empirikus kutatások eredményeit követően több olyan modell is megalkotásra került, melyben több oldalról igyekeztek megközelíteni a jelenséget. Az így megalkotott modellek részben a tudástőke modellek közé, részben az annak hiányosságait megoldani kívánó komplex modellek közé sorolhatók be. Az 1990-es évek második felében több olyan tanulmány is született, amely kísérletet tett a horizontális és vertikális modellek integrálására (Markusen (1997), (2002), Markusen, Venables, Konan és Zhang (1996) Carr, Marcusen, Maskus (1998)). Az említett szerzők által megalkotott modelleket a szakirodalom tudástőke modelleknek is nevezik, hiszen ezek az elméletek a tudásbeli, képességbeli különbségek hatását is figyelembe veszik. A tudástőke modellben a külföldi működőtőke-befektetések két fontos motivációja integrálódik: a piachoz való közvetlen hozzáférés (horizontális-FDI) és a tényezőellátottság eltéréséből adódó tényezőköltség-különbségek kiaknázása (vertikális-FDI). A tudástőke modell három alapfeltételre épül: 1) A tudásalapú vagyon térben gyorsan terjeszthető, szállítható, azaz a tudásbeli tényező elkülönítése a termeléstől földrajzilag sem jár jelentős többletköltséggel. 2) A központi szolgáltatási tevékenységek a jól képzett munkaerőt intenzívebben hasznosítják, mint a termelés. 3) A tudásalapú tényezőt több termelőegység
25
hasznosíthatja egy időben. (Az első két elem a vertikális transznacionális vállalatok létrejötte számára kedvezhet, míg a harmadik a horizontális vállalatok elterjedését segítheti.) Az elmélet utal arra is, hogy a horizontális beruházások akkor válnak dominánssá, ha a beruházó ország és célország tényezőellátottsága hasonló, illetve magasak a kereskedelmi költségek. A vertikális beruházások – amelyek azon országok felé irányulnak, amelyek ellátottsága a termelési tényezők terén eltér az anyaországétól – ezzel szemben alacsony kereskedelmi költségeket feltételeznek. Úgy vélem, a tudástőke modell egyik legfontosabb érdeme, hogy a horizontális és vertikális modellek egyesítésével beruházást befolyásoló különféle tényezők együttes hatását veszi figyelembe. Ugyanakkor ez a modell sem mentes a kérdésektől. „Az empirikus vizsgálatok, attól függően,
hogy
milyen
modellspecifikációt,
illetve
adatsorokat
használnak,
eltérő
következtetésekre jutnak: többségük a tudástőke-elméletet támasztja alá, némelyikük a horizontális modellt erősíti meg, azonban egyikük sem jut olyan eredményre, amely a vertikális modellt helyezné előtérbe a horizontálissal szemben.‖ (Erdey, 2004). Ráadásul az empirikus vizsgálatok lényegében csak az USA-ra és kis mértékben Svédországra vonatkoznak, így általános érvényű következtetések levonására legjobb esetben is csak korlátozottan van lehetőség. Az utóbbi évek elméletei megkísérelték a tudástőke modell hiányosságait kiküszöbölni komplexebb modellek megalkotásával. Ekholm, Forslid és Markusen (2003) közös teóriájában egyértelműen komplexebb modell jelenik meg. A modell azt a feltételezést kívánta alátámasztani, hogy az exportplatform-FDI esetében a leányvállalatok termelésének exportja túlnyomórészt a „harmadik országok‖ és nem az anyaország felé irányul. A modell háromféle térséget vet össze, amiből kettő nagy méretű és magas költségű (Kelet és Nyugat), míg a harmadik egy kis méretű és alacsony költségű (Dél) gazdaság. Mindkét magas költségű térségben működő vállalatnál előállítanak további feldolgozásra szánt közbülső terméket, amelyet majd a másik északi térségben és délen szerelhetnek össze. A modellben két vállalat képviseli a transznacionális szektort, az egyik vállalat központja Nyugaton, a másiké Keleten van. Feltételezték továbbá, hogy a kicsi és alacsony költségű országban nincs belső kereslet, azaz a teljes termelés kivitelre irányul. A szerzők két alapesetet vizsgáltak. Első esetben szimmetrikus kereskedelmi költségeket feltételeztek. Ekkor mindkét vállalat ugyanannyi üzemmel rendelkezik. Az üzemek megoszlása a régiók, országok között különböző lehet attól függően, hogy a kereskedelmi és az összeszerelési költségek miként alakulnak. Amennyiben magas a köztes termékek kereskedelmi költsége és Dél költségelőnnyel rendelkezik az összeszerelés terén, akkor a költségek fokozatos csökkenése mellett négyféle működési stratégia különíthető el: 1.
Tisztán nemzeti cég stratégia: az északi vállalatok üzemet csak az anyaországban
működtetnek, és exporttal látják el a másik északi piacot. 26
2.
Tisztán horizontális stratégia: mindkét északi vállalat működtet leányvállalatot a másik
északi piacon, és helyi termeléssel látják el azt a piacot. 3.
Tisztán exportplatform stratégia: mindkét északi vállalat a hazai és a déli piacon hoz létre
leányvállalatot. Az anyaországban lévő üzem csak a hazai igényeket, míg a déli termelés a másik északi piac igényeit elégíti ki. 4.
Kombinált vállalati stratégia (vertikális/exportplatform stratégia): igen alacsony
kereskedelmi költségek és Dél jelentős összeszerelés tekintetében meglévő költségelőnye esetén mindkét északi vállalat csak délen végez összeszerelő tevékenységet, és az ottani termelés exportjával elégíti ki hazai igényeket (vertikális stratégiát követve) és látja el a másik északi piacot (ebben az esetben exportugródeszkának tekintve Délt). A második esetben Nyugat és Dél között szabadkereskedelmi megállapodás van érvényben, így Keletnek kereskedelmi költségeket kell fizetnie, ha alkatrészeket szállít a délen létrehozott leányvállalat felé (ha rendelkezik ilyennel) vagy ha végterméket exportál Nyugatra. Ugyanakkor a Kelet által üzemeltetett déli összeszerelő leányvállalat kereskedelmi költség nélkül szállíthat végtermékeket a másik északi piac felé. Ám Kelet összességében költséghátrányban van, hiszen a további feldolgozásra szánt termékek Délre exportálását kereskedelmi költség terheli meg. Ám ahogy bizonyos költségek (pl. Délen a termelési költségek) fokozatosan csökkennek, más és más működési módok lesznek optimálisak: 1) Előbb Nyugat fektet be Délen, és az ottani leányvállalat elégíti ki saját és Kelet piacának igényét. 2) Ezt követően Kelet fektet be Délen, hogy kiszolgálja a nyugati piacot, de eközben fenntartja a hazai termelést is. (Kelet déli beruházása tisztán az exportplatform stratégiát követi.) 3) Amikor már kellően alacsonyak a költségek Délen, Kelet bezárja hazai üzemét, és az északi piacot Délről látja el. Amikor az integrációt alkotó fejlett északi ország délen hoz létre leányvállalatot saját igényeinek kielégítése céljából (3. pont), akkor lényegében vertikális működőtőke beruházásról van szó. De ugyanennek az északi országnak a délen létrehozott leányvállalata a másik fejlett északi piacot is kiszolgálhatja (pl. azok az amerikai vállalatok, amelyek Mexikóban létesített üzemeik exportjával szolgálják ki az európai piacot), ám ebben az esetben exportplatform-FDI-ról beszélhetünk. Ha egy magas keresletű és költségű ország és egy alacsony keresletű és költségű ország szabadkereskedelmi megállapodást köt, akkor sem csak az integrációt alkotó magas költségű országnak, de az integráción kívüli magas költségű fejlett országnak is oka lehet Délen üzemet működtetni: jó példa erre, hogy az európai vállalatok részben a Mexikóban létesített üzemeik termelésének USA-ba történő exportjával szolgálják ki az Egyesült Államok piacát. Ebben az
27
esetben a kereskedelmi és a termelési költségek alakulásától függően előbb exportplatformvállalat, majd a költségek csökkenésével kombinált stratégiát követő vállalat jön létre. Megítélésem szerint a modell lényegében megerősíti a korábbi kutatások eredményét, miszerint a horizontális befektetések kereskedelemhelyettesítő befektetések, míg a vertikális és az exportplatform stratégiát követő befektetések inkább nemzetközi kereskedelmet (vállalaton belüli kereskedelmet) generáló befektetések. Yeaple (2003) modellje is három olyan térséget tartalmaz, amiből kettő Északon, egy pedig Délen található. A modellben a végterméket két köztes termékből (alkatrészekből) állítják elő. Az egyik köztes terméket északon, a másikat Délen lehet költséghatékonyabb módon megtermelni. Feltétel még, hogy a végtermék fogyasztása teljes mértékben az északi országokban realizálódik. A szerző végül négyféle működési stratégiát vázolt fel: 1) nemzeti cég, mely mindkét részterméket abban az északi országban termeli, ahol a vállalat központja található (azaz ahol az anyavállalat működik); 2) vertikális MNC, amely az egyik köztes terméket Délen, a másikat az anyaországban állítja elő; 3) horizontális MNC, amely mindkét északi országban előállítja mindkét köztes terméket; 4) komplex MNC, amely az egyik köztes terméket Délen, a másikat a két északi országban állítja elő. A modell rámutat arra, hogy az egyes stratégiák közötti választás függ a szállítási költségektől, a leányvállalatok alapításának fix költségeitől valamint a termelési tényezők árkülönbségétől. Markusen és Venables (2005) modellje országonként eltérő kereskedelmi költségeket és tényezőellátottságot feltételez. A modellbe két termelési tényezőt (L és K) és két fogyasztási terméket (X és Y) építettek be. X termék esetében megengedhető a két lépésben történő előállítás (fragmentáció): alkatrész illetve részegység gyártása (C), valamint összeszerelő tevékenység (A). A modell igyekszik választ adni arra a kérdésre, vajon a különböző tényezőellátottsággal és kereskedelmi költségekkel jellemezhető államok miként reagálnak a megváltozó feltételekhez. A szerzők az alábbi főbb megállapításokat fogalmazták meg: 1) Egy ország specializációjának foka növekszik, ha nő az eltérés a saját és a világ többi részének tényezőellátottsága között, illetve ha mérséklődnek az adott országban előállított termékek piacra juttatását terhelő kereskedelmi költségek. 2) Ha adottak is a lehetőségek a fragmentált termelésre, a magasabb kereskedelmi költségekkel rendelkező államok nem kereskedethet X termékkel versenyképesen. 3) Azon országok, melyek ideális feltételeket nyújtanak X termék integrált (egy lépésben történő) előállítása számára, a fragmentáció során hátrányba kerülhetnek (sem A, sem pedig C termék előállítása tekintetében nem versenyképesek). 28
4) Sok ország reagál a fragmentált termelésre termékspecializációval. Azon államok, melyek nem kínálnak kedvező feltételeket X termék előállítására, komparatív előnyre még szert tehetnek A vagy C termék előállítása során. 5) A fragmentáció alkalmassá teszi az alacsony kereskedelmi költségű országokat arra, hogy a relatív tényezőellátottságuknak megfelelően exporttevékenységre specializálódjanak. Ezzel szemben a magas kereskedelmi költségekkel rendelkező államok esetében a fragmentáció az importhelyettesítés eszközeként jelenik meg. A munkaerővel jól ellátott, alacsony kereskedelmi költségű országok részegységek importálására és késztermékek exportálására szakosodnak,
míg a
magas
kereskedelmi
költségű
országok
importálnak
ugyan
részegységeket, s elő is állítanak késztermékeket, de azokat csak a helyi piacokon értékesítik. a) Az alacsonyabb kereskedelmi költségekkel rendelkező és munkaerővel bőségesen ellátott országok részegységeket importálnak és készterméket exportálnak, azaz exportplatform tevékenységre (és exportorientáció) specializálódnak, b) A magas kereskedelmi költségű országok is importálnak ugyan részegységeket, és elő is állítanak belőlük késztermékeket, de azokat csak a helyi piacokon értékesítik, azaz ebben az esetben a piacorientált (és importhelyettesítő) működőtőke válik meghatározóvá. A következőkben azt tekintem át, hogy a leányvállalatok termelésének vizsgálata terén milyen eredményre jutott a szerzőpáros. A modell négyféle országtípust különböztet meg a leányvállalatok termelésben és kereskedelemben betöltött szerepe alapján (1. táblázat). 1. táblázat: A beruházások orientációja Marcusen és Venables 2005-ös modellje alapján A beruházás orientációja A termelésben betöltött szerep piacorientált a fogadó-ország szempontjából összeszerelő üzemek (saját belső igény kielégítése céljából) piacorientált az anyavállalat szempontjából összeszerelő üzemek (saját belső igény kielégítése céljából) exportplatform beruházás az anyavállalat szempontjából összeszerelő üzem exportplatform beruházás a fogadó ország szempontjából alkatrész gyártása Saját szerkesztés a forrásalapján. Forrás: Markusen, James R., and Anthony J. Venables. 2005. ―A Multi-Country Approach To FactorProportions Trade and Trade Costs.‖ NBER Working Papers No. 11051.
1 2 3 4
Piacorientált beruházás esetén (az első két eset) a fogadó országban létesített leányvállalat csak a helyi piaci igények kielégítésére végez termelést (lényegében horizontális-FDI-ról van szó). A kereskedelmi forgalmat – ha egyáltalán van – ebben az esetben a termeléshez szükséges alkatrészeknek az összeszerelő üzemhez történő szállítása jelenti. Az anyavállalat szempontjából exportplatform-stratégiát követő beruházás (harmadik eset) esetében összeszerelő üzem létesül, ami alkatrészeket importál és késztermékeket exportál. A fogadó ország szempontjából exportplatform-stratégiát alkalmazó beruházás alkatrészgyártó üzemet hoznak létre. Az üzem ebben az esetben alkatrészeket fog exportálni, és a fogadó ország végtermék iránti igényeinek kielégítésére végterméket importál. A kutatásból még levonható két további igen fontos következtetés is:
29
1.
Az, hogy a fogadó országban piacorientált vagy exportplatform stratégiájú beruházásról
van-e szó, azt leginkább a kereskedelmi költségek határozzák meg. 2.
A tényezőellátottság szerepe lesz az elsődleges annak eldöntése során, hogy hol érdemes
alkatrészgyártó üzemet létrehozni, és hogy hol érdemes összeszerelő üzemet működtetni.
III.3.3. A működőtőke-áramlással és TNC-k lokalizációjával foglalkozó empirikus kutatások A vertikális (közelség–koncentráció) modellre többek között Brainard (1993) és Ekholm (1995, 1998) talált empirikus bizonyítékot. Brainard (1993) a BEA TNC-kre vonatkozó értékesítési adatait vizsgálta, ez alapján a külföldi leányvállalatok értékesítésének két típusát különböztette meg, a helyi piacra (horizontális működőtőke) és az anyaországba (export, vertikális működőtőke) irányulót. Ezen értékesítéseket vizsgálva tett kísérletet annak kimutatására, hogy a horizontális beruházások (a közelség–koncentráció-megközelítés modellje) jelentősége meghaladja a vertikális-FDI (a tényezőellátottságon alapuló modellek) súlyát, azaz a közelég-koncentrációs modellek empirikusan sokkal inkább alátámaszthatóak-e, mint a tényezőellátottsági modellek. Brainard kutatási eredménye a kezdeti feltételezését támasztja alá. A statisztikai adatok szerint ugyanis az amerikai transznacionális vállalatok külföldi leányvállalatai által lebonyolított exportnak csak 13 %-a irányult az Egyesült Államok felé, ami arra enged következtetni, hogy a vállalatok külföldi beruházásai döntően piacorientáltak (azaz a cél a helyi, regionális piacok kiszolgálása). A kutatásból az is kiderül, hogy a külföldi TNC-k amerikai leányvállalatai termelésük 64%-át értékesítik az amerikai piacon. Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a nagy belső piacok tőkevonzásban játszott súlya nagyobb, mint az olcsó munkaerő szerepe. A vállalatok az USA-ba irányuló és az onnan kiinduló külföldi beruházásokat túlnyomórészt inkább horizontális, mintsem vertikális formában valósítják meg. Ugyanakkor Brainard kutatása rávilágít arra is, hogy bizonyos esetekben a vertikális-FDI is lehet jelentős, ami bizonyíték a tényezőellátottsági modellek létjogosultsága mellett. A regressziós vizsgálatok azt mutatják, hogy az anyavállalat felé irányuló leányvállalati export esetében a relatív tényezőellátottsági különbségek játszanak pozitív szerepet, míg a szállítási költségek negatív befolyásoló tényezőként jelennek meg. Azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a tényezőellátottsági modellek csak a befektetések szűk körét képes magyarázni. Ekholm (1998) svéd adatokra alapozott empirikus kutatása is inkább a horizontális modelleket igazolják. Ekholm arra a kérdésre is választ kívánt adni, hogy a vállalat mikor szolgálja ki a külpiacokat export útján, és mikor látja el a célpiacokat leányvállalatokon keresztül. A regressziós vizsgálatai azt mutatják, hogy a távolság és az üzemi szintű méretgazdaságosság 30
negatívan hat a leányvállalaton keresztül történő értékesítést támogató döntésre. Ám amikor már ez a döntés megszületett és megindul a leányvállalat termelési tevékenysége, a leányvállalat értékesítésének a svédországi összértékesítéshez viszonyított aránya a távolsággal és a kereskedelmi költségekkel együtt növekszik. Markusen és Maskus (1999, 2001) regressziós vizsgálat során arra a következtetésre jutott, hogy a helyi értékesítést célzó működőtőke-befektetés (horizontális-FDI) és az exportcélokat szolgáló termelés (vertikális-FDI) közötti döntés az egyes államok jellemzőitől (mint pl. a relatív méret, a viszonylagos tényezőellátottság, kereskedelmi és beruházási költség) függnek. A nagyméretű helyi piac ösztönzőleg hat a helyi értékesítést célzó termelésre (a horizontális-FDIra), míg a fogadó ország képzett munkaerőben való hiánya inkább az exportcélú (vertikális) termelésre gyakorol pozitív hatást. Markusen és Maskus 2001-es tanulmányukban kiemelték még, hogy a működőtőke befektetések döntően horizontális formában valósulnak meg, valamint hogy a tőkeáramlás elsősorban a hasonló méretű és relatív tényezőellátottságú országok között bonyolódik le. Ugyanakkor kutatásuk a vertikális modellek létjogosultságát sem cáfolja meg. Slaughter (2000) az amerikai transznacionális vállalatok adatait elemezve szintén talált bizonyítékot a vertikális-FDI mellett. A szerző a vertikális beruházások előtérbe kerülését azon ténnyel igazolta, miszerint nőtt a nem OECD államokban (leginkább az un. „feltörekvő piacok‖, mint Kína és Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa) foglalkoztatott munkaerő aránya az Egyesült Államok transznacionális vállalatainak külföldi leányvállalatainál. Ugyanakkor Slaughter is megfogalmazta, hogy – bár a vállalatok döntéshozatalában mind a horizontális, mind a vertikális stratégiák fontos szerepet töltenek be – a horizontális stratégia az elsődleges. A tudástőke modellt Carr, Markusen és Maskus (2001) 21 tesztelte először, és a modellt alátámasztó eredményüket egy 2001-ben megjelenő tanulmányban tették közzé. A nevezett szerzők az amerikai vállalatok külföldi, illetve külföldi vállalatok amerikai leányvállalatainak eladási adatait vizsgálták, és arra az eredményre jutottak, hogy „két ország között a működőtőkeáramlás nagysága pozitív kapcsolatot mutatott a két ország együttes nagyságával, nagyság szerinti hasonlóságukkal, az anyaország képzett munkaerőben való relatív bőségével, illetve a méret és a relatív tényezőellátottságok különbségének interakciójával.” Hanson, Mataloni és Slaughter (2001) empirikusan vizsgálta az amerikai vertikális és a horizontális működőtőke-befektetések előfordulását. Megítélésem szerint Hansonék kutatása egyértelműen a komplexen szerveződő vállalatokat igazolja.
21
Idézi: Erdey (2004: 484.o.)
31
A kutatók az amerikai TNC-k nemzetközi tevékenységének három formáját vizsgálták: a. exportplatform-befektetés,
b.
globális
termeléskihelyezést
szolgáló
befektetés
(„global
outsourcing-FDI‖), c. nagykereskedelmi leányvállalatok („distribution related FDI‖)22. a) A szerzők az exportplatform befektetések regressziós vizsgálata során arra a kérdésre keresték a választ, hogy a vállalatok mikor döntenek a helyi piacra irányuló, és mikor az exportcélú termelés mellett; ennek megfelelően egyszer az exportcélú termelés, egyszer a helyi piacra irányuló termelés értékét23 tekintették független változónak. A vizsgálatokra alapozva az találták, hogy az exportcélú-FDI jelentősebb a nagyobb összesített és egy főre eső GDP-jű, alacsonyabb adókkal terhelt és kevésbé védett piacokon. A helyi eladás a nagy, de emellett védettebb és magasabb adórátákkal rendelkező piacokon jellemző. A kétféle értékesítést összevetve azonban azt is tapasztalták, hogy a kisebb piacokon jelenlévő leányvállalatok sokkal inkább exportorientáltak, mint a nagy piacokon jelenlévő vállalatok. b) A szerzők a termeléskihelyezés vizsgálatát szintén regressziós vizsgálatra alapozták, melynek eredménye, hogy a vállalati döntéshozók a termeléskihelyezés (mely leginkább a vertikális stratégiát követi) során leginkább az alacsonyabb munkatermelékenységű, kisebb piacú és az USA-hoz közelebb fekvő államokat preferálják. A helyi piac közvetlen termeléssel történő ellátása a nagyobb, védettebb és magasabb adórátákkal rendelkező piacokon jellemző. Ezzel szemben a kisebb és az anyavállalat központjától távolabb fekvő országokban a leányvállalat feladata a társaság termékeinek disztribúciója (disztribúció-orientált FDI). Az amerikai TNCk termékeinek értékesítéséből e nagykereskedelmi vállalatok már 1/4 arányban részesednek, ami mutatja, hogy a nagykereskedelmi tevékenység mekkora jelentőséggel is rendelkezik. A kutatás a termeléskihelyezést vizsgálva bizonyítékot szolgáltat a vertikális működőtőke mellett is: az amerikai anyavállalatok termelésük kicsiny, de növekvő részét exportálják leányvállalataikhoz további feldolgozás céljából. Ez az arány bizonyos országok és iparágak esetében lényegesen magasabb az átlagnál. Területileg nagyobb arányú vertikális aktivitás jellemző Észak-Amerikára (Kanada és Mexikó esetében az ottani leányvállalatok értékesítéséhez 30%-ban járul hozzá az anyavállalattól származó, további feldolgozásra szánt köztes termék) és az un. feltörekvő gazdaságok némelyikére. Iparági szinten azon ágazatok fontosak e tekintetben, ahol a jól képzett és a kevésbé kvalifikált munkaerőt igénylő folyamatok földrajzilag elkülöníthetők egymástól (ilyen pl. az elektronika és a járműipar). c) A nagykereskedelmi leányvállalatok értékesítésben játszott szerepének vizsgálatát ugyancsak regressziós
modellezéssel
végezték
el.
A
modellben
független
változóként
a
nagykereskedelmi leányvállalatok értékesítésben mért aránya szerepelt. A modell szerint a 22
Az amerikai TNC-k külföldi leányvállalatainak eladásának 24%-át a nagykereskedelmi leányvállalatok bonyolították le. (HansonMataloni-Slaughter, 2001) 23 Ennek 10-es alapú logaritmikus értékét vették figyelembe.
32
nagykereskedelmi értékesítés összértékesítésben mért aránya általában az angol nyelvű és nagyobb országokban alacsonyabb, míg a magasabb egy főre eső jövedelem ösztönzőleg hat a nagykereskedelmi leányvállalatokon keresztül történő értékesítésre. A szerzők e vizsgálatok kapcsán felhívták a figyelmet arra is, hogy a külföldi működőtőkeberuházás esetében a vertikális és a horizontális befektetések közötti választás helyett helyesebb lenne a termelési-orientációjú és a disztribúció-orientációjú befektetések összevetése, mivel a horizontális-FDI és a vertikális-FDI a gyakorlatban átfedi egymást. A tanulmány felvet még egy fontos kérdést: Mi tekinthető valójában horizontális stratégiának? A standard horizontális stratégiáról akkor van szó, ha a leányvállalat értékesítése kizárólag a fogadó ország piacára irányul. A szerzők jogosan vetik fel a kérdést, hogy ez valóban helyes felfogás-e napjaink világgazdaságában. Az exportplatform-beruházással létrehozott leányvállalatok sok esetben ui. hasonló céllal jönnek létre, mint a hagyományos értelemben vett horizontális vállalatok, gondoljunk csak a regionális integráció területén működő üzemekre. Az ilyen beruházások esetében az a cél, hogy egy nagy belső (regionális integráció külső határán belüli) piacot szolgáljon ki a leányvállalat – ilyen értelemben ez is tekinthető horizontális stratégiának. Ugyanakkor jelentős vállalaton belüli kereskedelem is jellemzi e vállalatokat, hiszen a további értékesítésre szánt áruk más leányvállalattól érkeznek intrafirm kereskedelem formájában. Megítélésem szerint ez azt is jelenti, hogy a nagykereskedelmi leányvállalatok esetében a vertikális és a horizontális elemek egyaránt jelentősek. Az exportorientált FDI jelentőségét Ekholm, Forslid és Markusen (2003) közös kutatása is megerősíti (részletesebben lásd: 51. o.). Yeaple (2009) az értékesítési adatokra alapozva regressziós modell felállításával vizsgálta az amerikai vállalatok külföldi lokalizációját, illetve az azt meghatározó országspecifikus tényezőket. A 49 elemszámú minta vizsgálata 1994-es adatokkal történt. Yeaple a vizsgálat során magyarázó változóként négy tényezőt emelt be a modellbe: 1. GDP (ennek 10 alapú logaritmusát vette), 2. GDP/fő, 3. távolság Washington és a vizsgált országok fővárosa között (ennek is 10-es alapú logaritmusát vette), 4. az angol nyelv általános használata a mindennapi életben. Független változóként a leányvállalatok értékesítésének 10-es alapú logaritmikus értéke szerepelt. A modell 74%-os magyarázóerővel rendelkezett. A vizsgálat eredménye szerint a leányvállalatok összes kibocsátása azon országokban magasabb, amelyek nagyobb GDP-vel és egy főre eső GDP értékkel rendelkeznek, ahol az angol nyelv használata általános, illetve amelyek távolabb fekszenek az USA-tól. Amint látható, ez a vizsgálat is inkább a vállalaton belüli horizontális kapcsolatok elsődlegességét erősíti meg.
33
A szakirodalom áttekintése után levonható az a következtetés, hogy a témában végzett empirikus kutatásokat nagyon megnehezíti, hogy kevés ország közöl olyan szintű statisztikákat, melyek lehetővé teszik a téma átfogó kutatását. A legrészletesebb adatközlést az Egyesült Államok Gazdaságelemző Hivatala (BEA) teszi közzé. Az amerikai vállalatok mellett a szakirodalomban még a svéd vállalatokra vonatkozóan lehet e témában kutatásokat fellelni. Az elméleti és az empirikus kutatások központi témáinak időbeni alakulására alapozva azonban az eddigi vizsgálatok alapján is levonható két fontos következtetés: 1. Az exportplatform-befektetések és a viszonteladói (nagykereskedelmi) leányvállalatok súlya növekszik a világ transznacionális szektorában. 2. Bár az empirikus vizsgálatok a horizontális munkamegosztás (stratégia) dominanciáját támasztják alá, a vertikális-FDI (mely során a termelés egyes szakaszait más-más országba telepítik annak megfelelően, hogy a globális optimalizáció miként biztosítható) növekvő jelentősége is tagadhatatlan. Ugyanakkor az is igaz, hogy a vállalatok ma már nem írhatók le egyszerűen csak horizontálisan vagy csak vertikálisan szerveződő képződményekként, így komplex modellek szükségesek a befektetési motivációs feltárásához. Sajnos azonban eddig még általános magyarázóerővel rendelkező modellt nem sikerült megalkotni. A vállalatok külföldi befektetését befolyásoló tényezők köre ugyanis igen sokrétű, e tényezők között mind vállat-, mind iparág-, mind pedig lokalizáció-specifikus tényezőket találhatunk, melyek közül sokat nem is lehet matematikailag leírni. III.4. A vállalatok nemzetköziesedése és lokalizációja A globalizációs hatására a vállalatok egyre inkább nemzetközi szinten szerveződnek. Az utóbbi évtizedek egyik meghatározó gazdasági folyamatai közé immár beletartozik a transznacionalizálódás (nemzetköziesedettség24) is. Buckly és Casson (1976) a vállalat nemzetköziesedettségét befolyásoló tényezőket vizsgálva négy típus különített el: 1. ágazatspecifikus tényezők, 2. régióspecifikus tényezők, 3. országspecifikus tényezők, 4. vállalatspecifikus tényezők. Antalóczy és Éltető (2002) a vállalatok nemzetközi piacra lépésének okait két nagy csoportba sorolta:1. a „hazai lökést adó‖ („dometic push factors‖), 2. a „nemzetközi húzó‖ („international pull factors‖) tényezők. A hazai lökést adó tényezők közé olyan elemek tartoznak, mint pl. az ország kis mérete, a gazdaság nyitottsága, vagy az ország periférikus elhelyezkedése. Nemzetközi húzótényezőként pedig pl. a nagy és nyitott külföldi piacok megléte tekinthető.
24
Definíció szerint a nemzetköziesedés olyan fokozatos folyamat, amelynek során a vállalat – adott piacokon, adott termékekkel – növekvő mértékben integrálódik a nemzetközi üzletmenetbe (Luostarinen, 1994).
34
Gál Péter és Simai Mihály (2000) nyomán a vállalatok nemzetköziesedésének az alábbi fokozatait lehet megkülönböztetni annak alapján, hogy a vállalatstratégia, a piaci és hatékonysági helyzet milyen mértékben függ a külgazdasági, világgazdasági tényezőktől 25: 1. indirekt, ad hoc export szakasza (a külső piac sem input, sem output oldalon nem válik a vállalati gazdálkodás meghatározó részévé) 2. közvetlen, aktív export szakasza (a vállalatok eredményesség már függ a külső piacoktól) 3. licenc- és know-how kereskedelem szakasza (a nemzetközi technológiatranszfer input vagy output oldalon már meghatározóvá válik) 4. egyedi külföldi befektetések, „joint venture‖-k szakasza (a vállalkozásban már a külföldi tulajdon és gazdálkodás megjelenik, de még nincs nemzetközi vállalatstratégia) 5. nemzetközileg komplex, integrált vállalatok szakasza (a vállalatstratégiánál már nem válik külön a hazai és külföldi tevékenység, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok internalizálódnak, vállalaton belülivé válnak) 6. vállalati globalizáció szakasza (megvalósul az értékláncelemek nemzetközi integrációja) A komplex és a globális vállalati integráció a TNC-k esetében valósul meg. De
miként
mérhető
a
tevékenységüket
nemzetközi
szinten
folytató
vállalatok
nemzetköziesedettsége? A szakirodalomban e témában többféle mérési módszer lelhető fel. Vannak mérőszámok, amelyek egyetlen tényezőre koncentrálnak, leginkább az eladásokat, a foglalkoztatottságot, a vállalati vagyont (összes eszközértéket), a profitra vagy a K+F ráfordításokat veszik figyelembe. Dunning és Pearce (1981) pl. megalkotott egy széles körben elterjedt egydimenziós mutatót, amely a külpiaci és az összesített eladások egymáshoz viszonyításával méri a nemzetköziesedettséget. Dunning (1996) az eladás nemzetköziesedettségét mérő mutató mintájára további egydimenziós mérőszámokat (vállalati vagyon, foglalkoztattak száma, K+F ráfordítások) vont be vizsgálataiba. Az egydimenziós mutatószámok mellett többdimenziós mérőszámok is léteznek. Ilyen pl. az ugyancsak az UNCTAD (1995) nemzetköziesedést
mérő
indexe,
a
„Transznacionalitási
index‖,
vagy
röviden
TNI
(„Transnationality index‖). Ebben a külföldön működő leányvállalatok összes vagyonát, eladási adatait és foglalkoztatottainak számát az összesített vállalati vagyonhoz, eladási adatokhoz és az összefoglalkoztatottsághoz viszonyítjuk, majd az így kapott értékekből súlyozatlan átlagot számolva kapjuk meg a nemzetköziesedettség komplex mérőszámát. A globalizáció és a nemzetköziesedés új tendenciákat eredményez a gazdasági térfolyamatokban is: új helyek kapcsolódnak be a világgazdaságba, új ipari terek születnek, új növekedési pólusok jönnek létre, egy olyan új globális térgazdaság formálódik, amelyet a gazdasági tevékenységek nagyfokú egységesülési folyamata jellemez (Dicken, 2003). Dicken az 35
így kialakuló új világgazdaságot „new geo-economy‖-nak nevezi. Ebben az új gazdasági térben átértékelődik a területi szintek26 szerepe. A globális gazdaságot meghatározó öt folyamat (transznacionális vállalatok tevékenysége, technológiai fejlődés, nemzetközi integrációk létrejötte, új globális pénzügyi rendszerek kialakulása, termékek és szolgáltatások előállítása) mindegyike hatást gyakorol ezekre a térségi szintekre. De milyen tényezők határozzák meg a vállalatok lokalizációs döntéseit és ennek következtében mi jellemző a TNC-k térbeli szerveződésére? Az egyre éleződő globális versenyben a vállalati üzletpolitika fontos eszköze a lokalizációs stratégia. A transznacionális vállalatok lokációs stratégiája határozza meg a vállalat beruházásainak, vállalati egységeinek földrajzi elhelyezését, azaz a telephelyhálózat alakulását. A cél természetesen a „globális optimalizáció‖ vagy másképpen fogalmazva az ‖abszolút költségelőny‖, melyre Bernek (2002:.162,.) szerint minden világgazdasági és nemzetgazdasági tendencia visszavezethető. „Már nem az egyes nemzetgazdaságok termelékenységének relatív hatékonysága szabja meg a nemzetközi termelés szerkezeti alakulását, hanem az a tény, hogy a transznacionális társaságok ott gyártják le termékeiket, ahol ezt világszinten a legalacsonyabb költségráfordítással megtehetik, s így a legnagyobb profitot érhetik el.” A lokációs stratégia legfontosabb célja, „hogy kiválassza az adott vállalat működéséhez legkedvezőbb stratégiai földrajzi helyet” Bernek (2002, 166.o.). Bernek (2001) a stratégiai földrajzi hely fogalmát különböző térségi szinteken értelmezi, azaz kiemeli, hogy stratégiai földrajzi helynek ugyanúgy tekinthető egy, a világgazdaságban kiemelkedő szerepű nemzetgazdaság, mint ahogy ennek a nemzetgazdaságnak egy városa. Bernek (2000) egy korábbi tanulmányában is rávilágít arra, hogy a vállalatok nemzetközi üzletpolitikájában, valamint a bankok tevékenységében a nagytérségi erőterek és a nemzetgazdaságok mellett már az országos szint alatti térségek és maguk a települések is mindinkább előtérbe kerülnek. Ez megfelel Lengyel és Mozsár (2002) azon álláspontjának, amely hangsúlyozza, hogy a telephelyválasztási döntés előtt álló vállalatok nem csak a költségeket veszik figyelembe, de a makrogazdasági feltételek mellett figyelmet szentelnek a helyi, lokális tényezőknek is. A TNC-k lokációs döntései sok makro- és mikrogazdasági, valamint társadalmi és politikai tényezők elemzésén alapul. Szentes (1999) azt hangsúlyozza, hogy a lokációs stratégiák jelentőségének hátterében a piacok – leginkább a tényezőpiacok – tökéletlensége áll, hiszen annak ellenére, hogy a világgazdaság egyre szervesebb interdependensebb rendszerré vált, a világpiac egyáltalán nem nevezhető egységesnek. Megítélésem szerint ebből az is következik, hogy a földrajzi szempontok változatlanul meghatározóak.
26
Dicken 4 szintet emel ki: 1. globális szint, 2. szupranacionális szint, 3. nemzeti szint, 4. szubnacionális (regionális/lokális) szint.
36
Simai (2000) szerint a célpiac mérete és a termelési költségekben mutatkozó eltérések jelentik a legfontosabb szempontokat. 1999-ben a beruházási célterület megválasztása során a legfontosabb tizenkét szempont fontossági sorrendje az alábbiak szerint alakult: 1. piac bővülése, 2. piac nagysága, 3. profitkilátások, 4. politikai és társadalmi biztonság, 5. jogi szabályozás környezete, 6. munkaerő minősége, 7. üzleti infrastruktúra minősége és az üzleti környezet, 8. emberi és pénzügyi erőforrásokhoz való hozzájutás, 9. bérköltségek, 10. K+F források és képességek, 11. állami kereskedelempolitika jellege, 12. nyersanyagforrások közelsége és hozzáférhetősége. Ám az egyes tényezők fontossága országonként és iparáganként is eltérhet. A japán TNC-k esetében például a nyersanyaghoz való hozzáférés biztosítása fontosabb lesz, mint általában a transznacionális vállalatoknál. Az elektronikai cégeknél pedig az olcsó munkaerő jelentősége kap a többi iparághoz képest nagyobb szerepet (Simai-Gál, 2000: 356.o.) Mivel az egyes ágazatok lokalizációja során a figyelembe vett tényezők köre és jelentősége eltérő, az egyes ágazatok térszereződése is eltérő. Így míg egyes ágazatokban a termelés földrajzi szétszóródása figyelhető meg, addig más iparágaknál erős területi koncentráció mutatható ki. Az iparágak területi elhelyezkedésének és koncentrációjának irodalma óriási, de a legfontosabbakat fontosnak tartom megemlíteni. A területi koncentráció klasszikus közgazdasági elemzése Marshall (1920) nevéhez köthető. Marshall az iparágak földrajzi eloszlását vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a területi koncentrációt három fő okkal magyarázható: 1. Az információ helyi szinten gyorsabban terjed, mint nagyobb távolságok esetében. 2. Ha egy adott iparág esetében több vállalat működik egyazon helyen, olyan egyesített munkaerőpiac jön létre, amely a munkavállalók és a vállalatok számára is előnyökkel jár. 3. Az iparági központokban az adott iparágak számára szükséges, a kereskedelembe nem kerülő termelőerő-felhasználás kínálata sokrétűbben és kedvezőbb áron áll rendelkezésre. Marshall az iparágak térszerveződésének vizsgálata során az externáliák hatásaival is foglalkozott. A nyolcvanas évektől megfigyelhető ezeknek a gondolatoknak az újrafelfedezése (Lengyel – Mozsár, 2002; Krugman, 1991). Krugman (1991) is hangsúlyozza az externáliák telephelyválasztásra, illetve a területi koncentrációra tett hatását. Mivel az externáliák jelentős része helyi szinten jelentkezik, véleményem szerint az „extermáliák újrafelfedezése” is azt igazolja, hogy a lokális szint a telephelyválasztás során előtérbe kerül. Krugman (1998) azt is vallja, hogy a gazdasági rendszer mindenkori térbeli struktúráját a centripetális és a centrifugális erők egymáshoz való viszonya határozza meg. A centripetális erők a gazdaság térbeli koncentrálódása felé mutató erők, melynek főbb tényezői a méretgazdaságosság, az agglomerációs hatás, a munkaerőpiac nagysága és a piac mérete. A centrifugális erők ezzel szemben a gazdasági tevékenységek kiegyenlítettebb térbeli eloszlása irányába hatnak; ebben az erőben a szállítási költség szerepe a meghatározó. Krugman (2003) empirikus kutatásai során 37
arra a kérdésre is választ keresett, hogy az USA-ban milyen iparágakra jellemző magas fokú területi koncentráció. A kérdésre a Gini-együtthatók kiszámításával adott választ Az adatok az Amerikai Statisztikai Hivataltól (BEA) származtak. Krugman arra az eredményre jutott, hogy sok iparág mutat magas területi koncentrációt, és hogy a legtöbb magasan koncentrált iparág nem a csúcstechnológiai szektorhoz tartozik. Ez nem jelenti azt, hogy a csúcstechnológiai iparágak földrajzilag ne lennének koncentráltak, csak az alacsony technológiai szintű iparágak (textilipar és a textilhez kötődő iparágak) is lehetnek nagyon koncentráltak. Ahogy láthattuk, Marshall és Krugman egy országon belül, helyi szinten vizsgálta az iparágak koncentrációját. Ugyanakkor nemzetközi szinten, országos adatokra alapozva más eredményre juthatunk. Az UNCTAD 2001-es jelentése hangsúlyozottan foglalkozott az egyes iparágakban tevékenykedő TNC-k leányvállalatainak nemzetközi szintű lokalizációjával. Az ott felvázoltakból jól látszik, hogy míg egyes feldolgozóipari ágazatokra (pl. biotechnológia) erőteljes földrajzi koncentrálódás jellemző, addig más ágazatokban (pl. a textiliparban) a termelés térbeli szerkezete fellazult. De mi áll az egyes iparágak eltérő nemzetközi szintű térszerveződésének a hátterében? Globális szinten az egyes iparágak földrajzi koncentrációjának mértékét alapvetően az határozza meg, hogy milyen technológiai szintű iparágról van szó: minél magasabb az alkalmazott technológia szintje, várhatóan annál fontosabb szerepe lesz a telepítés során az agglomerációs hatásból származó előnyöknek és ennek következtében annál magasabb lesz a koncentráció mértéke is. 1999-ben pl. 5 ország részesedett a magas technológiai szintet képviselő biotechnológiai leányvállalatok (csak a külföldi leányvállalatokat figyelembe véve) 71%-ából. Ugyanabban az évben a textilipari leányvállalatoknak viszont már csak 40%-a működött a textiliparban öt legjelentősebbnek tekinthető országban (UNCTAD, 2001). Az UNCTAD eredményét támasztják alá Dicken (2003, 2007) és Amiti-Wei (2004) vizsgálatai is. Dicken (2003,2007) az egyes iparágak térszerveződésének vizsgálata során áttekintést ad a textilipar térszerveződéséről is. A munkaintenzív munkafolyamatokat nemzetköziesedése az alacsony technológiájú ágazatok közé sorolt textiliparban kezdődött meg, s mára az ágazat földrajzilag az egyik legszétszóródóbb iparágnak számít. Az ágazatban erősen elkülönül a tervezési és a termelési munkafázis. Az előbbi terén a fejlett államok továbbra is jelentős szerepet töltenek be, míg a munkaintenzív termelési fázisok az alacsonyabb jövedelmű államokba helyeződtek át (Dicken, 2005). Amiti és Wei (2004) földrajzi szétszóródásra példaként szintén a textilipart említi, mint ahol a költségek nagy részét a bérköltségek jelentik, és ahol nagy arányban alkalmaznak szakképzetlen munkaerőt. Mivel az alacsony szinten kvalifikált alkalmazottak bérszínvonalában globális szinten nagy területi egyenetlenségek vannak, a nemzetközi szintű termelési folyamat is szétterült. Ugyanakkor pl. az elektronikai, gyógyszeripari ágazatok, valamint a járműgyártás területén erős földrajzi koncentráció figyelhető meg, mivel ezen 38
iparágaknál a beszállítók és a vevők földrajzi közelségéből származó előnyök messze felülmúlják a tényezőárakban mutatkozó különbségek kiaknázásából származó előnyöket. E vizsgálatok összevetésével Nemes Nagy (1988) azon álláspontja igazolódik, miszerint egyes szintekhez eltérő tartalmú folyamatok kötődnek. Ez abban is megnyilvánul, hogy az egyes iparágak földrajzi koncentrációjának mértéke a különböző térségi szinteken vizsgálódva eltér. Addig, míg nemzetközi szinten a vállalatok térben egyre szórtabbá válnak (hiszen egyre több ország integrálódik a TNC-k hálózatába), addig az országos szint alatt az agglomerációs előnyök felértékelődése, a koncentráció erősödése, a klaszterek növekvő jelentősége figyelhető meg. III.5. A TNC-k terjeszkedése a szolgáltató szektorban27 A TNC-kről és az FDI-ról szóló irodalom nagy terjedelemben foglalkozik a szolgáltató transznacionális hálózatok sajátosságaival is. A szolgáltató TNC-k szerkezeti felépítése jelentősen különbözik az árutermelő vállalatokétól. Míg az árutermelő TNC-k esetében jelentős arányt képvisel a vertikális jellegű munkamegosztás, addig a letelepedési kényszer miatt 28 a nemzetközi szolgáltató TNC-ket döntően (de nem kizárólagosan) a horizontális felépítés jellemzi. A letelepedési kényszer a magyarázata annak, hogy a szolgáltatások a külföldi közvetlen tőkeberuházásokban több mint kétszer akkora arányt képviselnek, mint a világ teljes (áru+szolgáltatás) kereskedelmében. A szolgáltató TNC-k terjeszkedésének legfőbb célja, hogy vállalatspecifikus előnyeiket (szervezési, vezetési, finanszírozási ismereteiket, kiépített információs forrásaikat és hálózatukat) megfelelően ki tudják használni. 1. A transznacionális szolgáltató vállalatok világméretű hálózatokkal és információs rendszerekkel rendelkeznek. E vállalatok komplexen standardizált, de egyben rugalmasan adaptálható szolgáltatáscsomagokat kínálnak. A szolgáltató TNC-k más szolgáltatási ágazatokban való terjeszkedése elsősorban azon a törekvésen alapul, hogy már kiépített nemzetközi hálózatuk kihasználását fokozzák. 2.
A szolgáltató TNC-k legfőbb előnye a felhalmozott tudásban és tapasztalatokban, a nagyfokú szervezettségben, az információszerzési és -hasznosítási képességekben rejlik. Ezt pedig nem is általában a magasan képzett munkaerő alkalmazása, hanem a kifejezetten vállalatspecifikus ismeretek (képzettség) és standardizált ismeretek hasznosítása biztosítja.
3
A nemzetközi szinten szerveződő szolgáltató vállalatok legfőbb versenyelőnyét azonban az biztosítja, hogy a szolgáltatások esetében különös jelentőség tulajdonítható a márkanévnek,
27
Kopint-Datorg Rt., Kopint-Datorg Konjunktúra Kutatási Alapítvány (2002). A szolgáltatások nyújtása a szolgáltató és az igénybevevő szoros kapcsolatát, sok esetben fizikai közelségét és együttműködését igényli. Mivel a szolgáltatások túlnyomó része nem személytelen, a fizikai közelségre gyakran akkor is szükséges, amikor a kapcsolattartás telekommunikációs eszközökkel is megoldható lenne. 28
39
az image-nek, tehát mindannak, ami a fogyasztó megelőlegezett bizalmának megszerzéséhez szükséges. Egyrészt ez azért van így, mert a szolgáltatások nagy részénél a minőség nem határozható meg csupán műszaki paraméterekkel. Másrészt a szolgáltatások minősége jelentősen függ a szolgáltatás elvégzésének módjától (az emberi tényezőtől), s az emberi tényező nagy szerepe miatt a minőség kevésbé standardizálható. 4.
A nemzetközi üzleti életben jó hírnévvel rendelkező vállalatok szolgáltatásainak igénybevétele magának a megrendelőnek presztízst is jelent, a vele szembeni bizalmat fokozza. Pénzügyi körök általános megítélése szerint a New York-i vagy a londoni tőzsdén bejegyzésre készülő vállalatok nem nagyon számíthatnak kedvező elbírálásra, ha nem az 5 (az Enron-botrány óta már csak 4) legnagyobb könyvszakértő vállalat valamelyikével auditáltatják magukat. Igaz, az Arthur Andersen Enron botránya fényesen bizonyította a márkanév túlzott erejét, s azt, hogy a márkanévbe vetett korlátlan bizalom óriási kockázatokat rejt magában. Az Andersen botrány jelentősen megtépázta a nagy könyvszakértő-tanácsadó vállalatok korlátlan hírnevét és hatalmát.‖ 29 (Kopint-Datorg Rt., Kopint-Datorg Konjunktúra Kutatási Alapítvány (2002, 126.o.))
5. A szolgáltató vállalatok transznacionalizálódása mellett szól az is, hogy a nagy szolgáltató vállalatok klienseinek nagy része maga is TNC, amely a szolgáltatásokat mindenütt helyben igényli. A szolgáltató vállalatok tehát bizonyos mértékben követik a feldolgozóipari TNC-k terjeszkedését. III.6. A kitermelőipari TNC-k nemzetközi terjeszkedését motiváló tényezők 30 A nyersanyagpiaci tevékenységek kibővítésének több motiváló tényezője is van, melyeket négy nagy csoportba sorolt az World Investment Report 2007-es jelentése (UNCTAD, 2007): 1. A természeti erőforrások keresése motiválja az upstream üzletágba (a lelőhelyek, készletek felkutatása és a kitermelés) való befektetést. A TNC-k három fő okból kereshetnek erőforrásokat: a. A downstream üzletág (finomítás, feldolgozás) erőforrás igényeit kívánják kielégíteni. b. A kitermelt nyersanyagot közvetlenül értékesíteni kívánják akár a hazai piacon, akár a fogadó ország piacán, akár egyéb nemzetközi piacokon. c. Az anyaországaik energiastratégiai igényeinek kívánnak eleget tenni. Az első ok a kitermelő és finomító vállalatok államosításával, illetve a nyersanyagtőzsdék kialakulásával veszített jelentőségéből, a másik kettő viszont továbbra is fontos tényező. A második ok főleg a magánkézben lévő vállalatokra jellemző, de néhány állami tulajdonú 29 30
Kopint-Datorg Rt., Kopint-Datorg Konjunktúra Kutatási Alapítvány (2002, 126.o.) UNCTAD, 2007
40
vállalatnál (pl. Petronas, Petrobras) is megjelenik motiváló tényezőként. A harmadik ok mind az állami, mind a magánkézben lévő társaságoknál fontos lehet. 2. A piackeresés, mint a nemzetközi terjeszkedés motiváló tényezője az upstream üzletágban kevéssé jellemző, viszont a downstream üzletágban annál fontosabb. Különösen azon társaságokra jellemző, amelyeknek központja nyersanyagban gazdag országokban van (pl.: kuvaiti, orosz, szaúdi vállalatok). A főleg az upstream üzletágra alapozó társaságok a downstream üzletágba való befektetéssel erősítik piaci pozíciójukat. A két üzletág között a profitok ingadoznak, de a vertikális integrációval a cégek diverzifikálni tudják tevékenységüket, csökkentve így az üzletágak profitingadozásából származó piaci kockázatot. 3. A hatékonyságnövelés szintén leginkább a downstream (feldolgozási) üzletágban ösztönöz külföldi befektetésekre. A termelési költségek jelentősen változhatnak országról országra, ezért sok esetben érdemes lehet a feldolgozás kezdeti fázisait a kitermelés közelében elvégezni, s így a nyersanyagok szállítási költségei minimalizálhatók. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a méretgazdaságosság előnyei inkább a nagyfogyasztók (piac) mellé való településsel aknázható ki igazán, s a nagyfogyasztók nem feltétlenül esnek egybe a kitermelő országokkal. 4. A stratégiai eszközök (technológia, know-how) keresése leginkább a fúziók és felvásárlások révén terjeszkedő TNC-k sajátossága. A feltörekvő gazdaságok új vállalataira (pl. a kínai vállalatokra) – főként az állami kézben lévő vállalatokra – különösen jellemző ez a motiváló tényező. Az anyaországok kormányai (mint tulajdonosok) befolyásolhatják a vállalati döntéseket és stratégiákat, ami azt eredményezheti, hogy a kitermelt nyersanyagok közvetlenül az anyaország piacára kerülnek, azaz a nyersanyagok nem kerülnek ki a nemzetközi piacokra. III.7. A TNC-k az értékesítési tevékenységük tükrében Vitathatatlan tény, hogy a transznacionális vállalatok a világkereskedelem meghatározó szereplőivé váltak. Már az UNCTAD 1998-as jelentése31 is arról számolt be, hogy a világkereskedelem közel 2/3-át e vállalatok bonyolítják le, s ennek a forgalomnak fele vállalaton belüli (intrafirm) kereskedelem formájában realizálódik. De a hagyományos értelemben vett külkereskedelemnél jóval nagyobb jelentősége van a TNC-knek az áruk és szolgáltatok piacra juttatásában a leányvállalatok külpiaci termelésének és értékesítésének. „Termelési oldalról a TNC-k outputja a globális kibocsátás 25%-át tette ki 1998-ban.‖ Az ezt megelőző évtizedben a
31
Idézi: Bernek (2002: 168.o)
41
külföldi leányvállalatok globális kibocsátása és értékesítése gyorsabban ütemben nőtt, mint a világtermelés és a világkereskedelem.‖ (Éltető-Sass, 1997: 474.o.) Az elmúlt 30 évben, de különösen a nyolcvanas évek közepe óta a nemzetközi tranzakciós környezet oly módon változott meg, hogy az jelentős hatással volt a TNC-k nemzetközi tevékenységére is. A nemzetközi környezet legfontosabb változását az áruk és szolgáltatások nemzetközi mozgását korlátozó technológiai és a kereskedelempolitikai akadályok megszűnése, vagy legalábbis nagyfokú mérséklődése jelentette (UNCTAD, 1996). E változások következtében ma már a külföldi beruházások sok esetben nem is a helyi piacokat kívánják megcélozni, hanem egyszerű vagy komplex vertikális
integrációs stratégiát (lásd: 14.o.) alkalmazva a
tényezőellátottságbeli különbségekből származó előnyök kiaknázására törekszenek. Azáltal, hogy a vertikálisan szerveződő vállalatok értéktermelési lánca nemzetközivé válik, lényegében jelentős, TNC-k-hez kapcsolódó kereskedelmi forgalom is generálódik, hiszen a TNC-k integrációs, befektetési stratégiái már a „termék- és szolgáltatás-export számos lehetőségét kínálják a fogadó országok számára a vállalathálózaton belül, illetve független cégeknek‖.32 Ez a kereskedelmi forgalom sokkal jelentősebb, mint ami a „multidomestic‖ struktúra (lásd: 13. o.) szerint szerveződő TNC-k esetében jellemző, hiszen abban az esetben a nemzetközi kereskedelmi forgalmat lényegében az anyavállalattól a leányvállalat felé szállított működési berendezések és szolgáltatások jelentik. A vertikális integrációs stratégiát követő vállalatok esetében a generálódó kereskedelmi forgalom mértékét és irányát az határozza meg leginkább, hogy egyszerű vagy komplex stratégiát (lásd: 14.o.) alkalmaz-e a vállalat. Egyszerű integrációs stratégia esetében a „multidomestic‖ struktúra szerint szerveződő leányvállalatokhoz képes nagyobb mértékű kereskedelmi forgalom indukálódik. Ebben az esetben az intrafirm kereskedelem iránya attól függ, hogy a leányvállalat az értéktermelési lánc melyik részén helyezkedik el. Komplex integráció esetében már nem csak az anya- és a leányvállalat közti kereskedelmi forgalomról beszélhetünk, de a leányvállalatok között is jelentős kereskedelmi tranzakciók bonyolódnak le (inter-affiliate kereskedelem) (UNCTAD, 1996). A kereskedelmi korlátok enyhítése, illetve a befektetési környezet liberalizálása mind a fejlett, mind a fejlődő térségekben változásokat idézett elő a TNC-k stratégiájában. Amint Európán belül – pontosabban az Európai Közösség, később Európai Unió területén – a tarifális, majd a nem tarifális kereskedelmi korlátok mérséklődtek, majd leépültek, az amerikai cégek számára is új lehetőségek nyíltak meg a hatalmas európai piacon. Egyre több vállalat a „stand-alone‖ stratégiáról
a
regionális
termelési
és
marketingstratégia
alkalmazására
tért
át
a
méretgazdaságosság és a specializáció előnyeinek kiaknázása érdekében (bár azért a horizontális
32
Antalóczy–Sass (www.penzugykutato.hu/hu/node/221)
42
szerveződés maradt az elsődleges). Ez azzal a következménnyel járt, hogy növekedett az Európán belüli kereskedelmi forgalom. Ez a kereskedelmi forgalom sok esetben vállalaton belüli kereskedelmi forgalmat jelentett (UNCTAD, 1996). Az amerikai TNC-k értékesítési adatai is megerősítik ezt az állítást. 1957-ben az Európában létesült amerikai érdekeltségű leányvállalatok 85%-a közvetlenül a helyi piacon realizálódott. Az eladások 1%-a célozta meg az Egyesült Államok piacát, míg az értékesítések fennmaradó 14%-a egyéb, jellemzően más európai országok piaca felé irányult (Dunning, 1996). Ezzel szemben 1993-ban már az eladások 31%-airányult az egyéb piacok (azaz nem a fogadó ország, és nem is az USA piaca) felé. 1966-ban és 1977-ben a nem az USA felé irányuló export fele bonyolódott le vállalaton belüli formában, 1993-ban ugyanebben a kivitelben már 59%-os volt intrafirm export aránya (UNCTAD, 1996). Ez jelzi, hogy az Európában tevékenykedő amerikai vállalatokra idővel csökkenő mértékben jellemző a helyi piaci orientáció, miközben egyre inkább felértékelődik a külpiacok jelentősége. Az exportbővülés pedig jelentős mértékben vállalaton belüli export formájában valósult meg. A liberalizált kereskedelmi és befektetési környezet a fejlődő ázsiai és latin-amerikai országokban is változást idézett elő a vállalatok működésében, amit jól mutat az e térségekben létesült
leányvállalatok
növekvő
exporthajlandósága
is.
A
legtöbb
fejlődő
ország
feldolgozóiparába közvetlenül a második világháború után befektetett amerikai tőke piackereső TNC-k („market-seeking TNC‖) által került befektetésre „stand-alone‖ (lásd: 13.o.) leányvállalat formájában (UNCTAD, 1996). A helyi piac elsődlegességét mutatja, hogy 1957-ben a fejlődő térségekben működő amerikai leányvállalatok értékesítésének csupán 16%-a irányult a külpiacok felé (Lipsey, 1988). A helyi piaci orientáltság Latin-Amerikában sokkal inkább jellemző volt, mint Ázsiában, hiszen a latin-amerikai térségben működő amerikai leányvállalatok termelésének csupán 4%-a került kivitelre, míg Ázsia esetében ugyanez az arány 20% volt (Lipsey – Kravis – Roldan, 1982). A hatvanas-hetvenes évek folyamán a feldolgozóipari leányvállalatok exportorientációja hangsúlyosabbá vált, ez majdnem minden fejlődő térség (Latin-Amerika, újonnan iparosodó délkelet-ázsiai államok (NIC-országok), egyéb fejlődő ázsiai térség) és iparág esetében kimutatható. Az exporttevékenység bővülését mutatja, hogy 1977-ben a leányvállalatok értékesítéséből az export már 18%-ot tett ki (UNCTAD, 1996: 109-110.o.). Ennek a növekedésnek a hátterében elsősorban az ázsiai piacok, azon belül is az újonnan iparosodó délkelet-ázsiai államok első hullámát jelentő államok (NIC I-országok: Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea) növekvő exporthajlandósága áll. 1977-ben a NIC I-országok termelésének több mint 4/5-e, az egyéb fejlődő ázsiai államok összes kibocsátásának kb. fele irányult kivitelre. S bár Latin-Amerika esetében is növekedett a leányvállalatok kivitele, de 1977-ben ennek az összkibocsátáshoz viszonyított aránya még csak 10% körül volt. 1977 után tovább növekedett az export kibocsátásban mért aránya, és 1993-ban már meg is közelítette a 40%-ot. Ez azt is jelenti, 43
hogy a fejődő országokban a leányvállalatok még inkább exportorientálttá váltak. Ekkor már a legnagyobb mértékű növekedés Latin-Amerikában, elsősorban Mexikóban következett be (1993ban Latin-Amerikában az összértékesítés 22%-a célozta meg az exportpiacokat, Mexikóban a termelés 32%-a irányult a külpiacokra). De további növekedés jellemezte a nem NIC I-országok közé sorolt egyéb fejlődő ázsiai térséget is, különös tekintettel Malajziát, ahol a 1993-ban már az összértékesítés 85%-a irányult külső piacok felé (UNCTAD, 1996: 110.o.). Ugyanakkor a fejlődő országok nem egységesen értékelődtek fel az exportorientált termelés számára. Az UNCTAD 1999-es jelentése hangsúlyozza, hogy csupán néhány ország játszik domináns szerepet a fejlődő országok feldolgozóipari exportjában, és hogy a koncentráció mértéke a termékek összetettségével növekszik. S annak ellenére, hogy különbségek mutatkoznak az országok specializációjában, mégis ugyanazok a gazdaságok jelentették az 1997es év legnagyobb exportálóit (pl: Kína, Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan, Mexikó, Malajzia, Thaiföld, Indonézia, Brazília, India, Hongkong – lásd még: UNCTAD, 1999: 441-442.o.). A fejlett országok TNC-éi nagy szerepet játszottak a fejlődő/feltörekvő és az újonnan iparosodó (de mára érett gazdaságúvá váló) országok munkaintenzív exportjának fokozásában. Ugyanakkor ez a hatás a különböző technológiai szintű iparágak esetében nem volt egységes. A munkaintenzív munkafolyamatok nemzetköziesedése az 1960-as években az alacsony technológiájú ágazatok közé sorolt ruházati iparban kezdődött, amikor is csökkentek a fejlett országok importkorlátozásai, illetve megjelentek a termeléskihelyezés („outsourcing‖) keretében végzett tevékenységek számára nyújtott vámkedvezmények. A szállítási költségek csökkenése és a külföldi működőtőke-befektetésekre vonatkozó szabályozások liberalizálása még gazdaságosabbá tette a termelés ilyen módon történő átalakítását. Az exportorientált működőtőke-befektetéseket vonzó fejlődő országok nem csak alacsony bérű, de közepesen képzett munkaerővel is magukhoz vonzották a külföldi befektetőket, emellett a vonzó pénzügyi kedvezmények, az exportfejlesztő övezetek, a kiépített infrastruktúra és a legsikeresebb országok esetében a képzett menedzserek és műszaki szakemberek biztosítása is elősegítette a külföldi tőke beáramlását. A fejlett államokból származó termelők, az importőrök, illetve a kis- és nagykereskedők az olcsó kínálathoz való hozzájutás különböző módjait alkalmazták. Néhány textilipari TNC 100%-os tulajdonban lévő leányvállalatot alapított, ám a kis- és nagykereskedők inkább helyi cégekkel kötött alvállalkozói szerződés keretében végzett bérmunkabérmunkákra alapoztak. Az alacsony technológiájú tevékenységek exportfejlesztésénél a külföldi befektetések viszonylag csekély jelentőséggel rendelkeztek, különösen igaz ez azon államokra, ahol megfelelőek voltak a hazai kapacitások. Ezzel szemben ott, ahol a helyi kapacitások gyengébbek voltak, fontosabb volt a TNC-k szerepe.
44
A közepes és magas technológiai szintű tevékenységek esetében már sokkal jelentősebb a TNC-k exportfejlesztő tevékenysége, mint az alacsony technológiai szintű termékek esetében. A magas technológiai termékek exportja biztosítja a fejlődő államok számára a legnagyobb exportjövedelmet: 2000ben a fejlődő országok „high-tech‖ termékeinek exportja 450 milliárd USD-t tett ki, ami 64 milliárd USD-ral haladta meg a primer szektorban realizált exportbevételek értékét, és 45 milliárd USD-ral volt több mint a „lowtech‖termékek exportjából származó összbevétel (UNCTAD, 2002: 145.o.).
Ugyanakkor országonként, illetve vállalati tevékenységenként eltérések mutatkoznak. Három fő vállalati tevékenység említhető, ahol a TNC-k exportfejlesztő tevékenysége kiemelkedően jelentős: 1. külföldi összeszerelő tevékenység; 2. természeti erőforrások kitermelése, 3. forgalomképes információ-intenzív szolgáltatások. 1) A külföldi összeszerelő tevékenység túlnyomórészt az elektronikai iparban koncentrálódik, de az autóiparban és más gépipari tevékenységnél is jelentőssé vált. Ezen tevékenységek esetében általában alacsony a helyi hozzáadott érték. Az exportcélú összeszerelést végző vállalatok jellemzően exportfejlesztő övezetekben lokalizálódnak, relatíve elkülönülve a fogadó ország gazdaságától. Az exportfejlesztő övezetek olyan földrajzilag elkülönített területek, ahová az exportcélú termeléshez szükséges import vámmentesen kerülhet be. Az import vámmentessége mellett egyéb kedvezményeket (pl. adókedvezmények, képzési támogatások) is biztosítanak. Méretük és összetételük szerint különböző fajtái léteznek: vannak ipari park méretűek, de Szingapúr esetén szinte az egész állam exportfejlesztő övezetként funkcionál. Az exportfejlesztő zónák export-versenyképességet növelő hatás egyértelműen kimutatható pl. Costa Rica, Kína, Mauritius, Banglades, Szingapúr, Malajzia és Sri Lanka esetében is (UNCTAD, 1999: 237.o).
A befektetést meghatározó legfőbb tényezőként – hasonlóan az alacsony technológiájú iparágakhoz – az olcsó munkaerő említhető, ám szervezésében attól különbözik. Az egyszerűbb összeszerelési tevékenységek a feltörekvő fejlődő országokba települnek, a magasabb technológiai szinten folyó összeszerelés pedig az újonnan iparosodott érett gazdaságokban zajlik, míg a kutatási, fejlesztési és tervezési tevékenységeket az anyavállalat keretein belül látják el. (A merevlemez-meghajtó iparág jól példázza ezt: az innovatív K+F tevékenységet az amerikai anyavállalatok végzik, a komplex technológiai feladatokat leginkább Szingapúrba telepítik, míg a legegyszerűbb munkafolyamatokat leginkább Thaiföldön és Kínában végzik.). Az exportcélú külföldi összeszerelési tevékenység területileg sokkal koncentráltabb, mint azt az alacsony technológiai cikkek esetében tapasztalhattuk. Az exportcélú külföldi összeszerelési tevékenység elsődleges célterületei közé pl. Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld, Mexikó és Costa Rica sorolható. Az egyes országok között számottevő különbségek vannak a technológiai képesség tekintetében. A külföldi összeszerelést végző leányvállalatok közül a legmagasabb technológiai tartalommal a szingapúri leányvállalatok jellemezhetőek, ott a termelés a kifinomultabb elektronikai alkatrészekre és termékekre koncentrálódik. A magas technológiai tartalmú folyamatokra történő specializáció elsősorban 45
a szingapúri kormány sikeres gazdaságpolitikájára vezethető vissza, melynek legfőbb elemeit a szakképzés fejlesztése, a technikai háttér biztosítása és a célzott támogatások jelentik. A következő lépcsőfokot Malajzia jelenti, ahová elsősorban a folyamatfejlesztéshez és a fogyasztási termékekhez kapcsolódó K+F kapacitásokat telepítették ki. Malajziát a technológiai sorban Thaiföld és a Fülöp-szigetek követi. A fülöp-szigeteki kormányzat jelentős képzési bázist teremtett meg, s ez az elektronikai működőtőke-befektetések növekvő beáramlását eredményezte, különös tekintettel a félvezetőgyártásban. A feltörekvő fejlődő államok közül Mexikó és Costa Rica rendelkezik még érdemben jelentős pozícióval, mindkét országra igaz, hogy viszonylag új szereplők a high-tech termékek gyártása és exportja terén. Latin-Amerika többi része azonban a magasabb technológiai szintű termékek kivitele terén nem rendelkezik számottevő szerepkörrel (UNCTAD, 1999: p. 237-238.). Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy bár a külföldi összeszerelő tevékenység arányait tekintve még ma is elsősorban a TNC-k keretein belül folyik, az alvállalkozói szerződés keretében folytatott
együttműködés
(„szerződéses
gyártás/termeltetés”
/
„contract
manufacturing”) is egyre jelentősebb. Az elektronikában számottevő szerepet betöltő Tajvanon pl. a hazai vállalatok fejlett és kiterjedt kapacitásai miatt elsősorban nem tulajdonosi viszonyon, hanem alvállalkozói szerződéseken keresztül kapcsolódnak a multinacionális vállalatokhoz. Az contract manufacturing (szerződéses gyártás) során szervezetileg és tevékenységében elkülönült, fő tevékenységét nézve gyártással foglalkozó vállalatnak alvállalkozóként történő alkalmazása történik, egy vagy több termékkomponens gyártására, részegységek vagy késztermékek összeszerelésére. Eközben a vállalatok a termékfejlesztést, az innovációs folyamat menedzselését, a marketingfeladatokat továbbra is saját hatáskörében végzik el (Hinek, 2009).
a) Az UNCTAD 1999-es jelentés, valamint az indiai Prakash (2005) külön kategóriába sorolja azokat az érett „infant33‖ iparágakat („mature infant industries‖), amelyek az importhelyettesítő iparpolitika felszámolása után szerkezetátalakításon, racionalizáción és a technológiai szint emelésén estek át külföldi TNC-k segítsége révén. (lásd pl. Mexikó és Argentína példáját). E vállalatok kezdetben inkább csak egyszerűbb összeszerelési tevékenységet végeztek, de idővel továbbléptek a tervezés, illetve a kutatás és fejlesztés irányába is. A külföldi tőkére alapozott szerkezetátalakítás ebben az esetben is jelentős exportbővüléshez vezetett. Vitatható azonban, hogy ez valóban értelmezhető-e külön kategóriaként. Megítélésem szerint e típusnál is elsősorban arról van szó, mint az 1. pont esetében, azaz hogy külföldi tőkére alapozva exportorientált tevékenység valósul meg. 2) A természeti erőforrások kitermelése jelenti a TNC-k tevékenységének következő olyan típusát, amely jelentős exporttevékenységet generál. Bár összességében a kitermelőipari
33
„Infant‖ ágazatnak a nemzetközi szakirodalom az újonnan alapított és az állam által védelemben részesített ágazatokat nevezi‖.
46
befektetések súlya messze elmarad a feldolgozóipari befektetések súlyától, számos alacsony jövedelmű országban számottevő a kitermelőipari befektetések súlya (UNCTAD, 2007), és a nyersanyagok TNC-k általi kitermelése is nagyon jelentős bevételi forrást jelentő exportorientált tevékenységet jelent.34 (Kivételt jelentenek a dinamikusan fejlődő nagy piacok, mint pl. Kína és India, ahol a termelés nagy része belső szükségleteket elégít ki.) A kitermelőipari befektetések utóbbi években tapasztalható növekedése elsősorban a szénhidrogénszektort és a fémbányászatot érintette, főleg Latin-Amerikában, Ázsiában és a Független Államok Közösségéhez tartozó államokban (UNCTAD, 2007). A TNC-k befektetései által a korábban alacsony helyi hozzáadott értéket előállító nyersanyagkitermelő területek közül többen is olyan első osztályú telephelyekké váltak, melyek szorosan illeszkednek a nemzetközi hálózatokba. Az ilyen típusú exportorientált-FDI fő célterületévé Latin-Amerika (pl. Chile, Argentínában, Venezuelában, Mexikó) vált, ami annak köszönhető, hogy a befektetési szabályozások liberalizációja és a technológiai fejlődés együttesen a kitermelőipar újjáéledését eredményezte. A kitermelőipar mellett jelentős mértékű működőtőke-befektetések történtek a kitermelőipari termékeket feldolgozó ágazatokban is. 3) „Forgalomképes‖ (és exportorientált) információ-intenzív szolgáltatások A külföldi működőtőke-befektetésekkel foglalkozó szakirodalom nagy terjedelemben foglalkozik a szolgáltató transznacionális vállalatok sajátosságaival is. Korábban a szolgáltatások sajátosságának tekintették, hogy termelésük és fogyasztásuk időben egybeesik. Napjainkban azonban a szolgáltatások növekvő része termékként viselkedik (így egyes a szolgáltatások tárolhatók, előállításuk és fogyasztásuk tömeges), s ezáltal a szolgáltatások növekvő része bekerülhetett a nemzetközi kereskedelembe (Szalavetz, 2008). A kilencvenes évek elejétől a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem növekedési üteme felgyorsult.
A transznacionális
szolgáltató vállalatok a hagyományos piacorientált szolgáltatások mellett tehát egyre jelentősebb szerepet töltenek be a forgalomképes szolgáltatások terén is. A szolgáltatáskereskedelem növekedésének hátterében gazdasági és technikai tényezők egyaránt meghúzódnak. A legfontosabb gazdasági tényezők között említhető pl., az ipari termékekhez kötődő szolgáltatások jelentőségének
növekedése35,
a
szolgáltatások
liberalizációjának
megindulása,
majd
felgyorsulása. A technikai szempontok vonatkozásában pedig az új információs és telekommunikációs technológiák megjelenése és térhódítása emelendő ki. Az 1990-es évek
34
Ugyanakkor az is igaz, hogy sokszor problémát jelent, hogy egy-egy ország sok esetben lényegében csak egyféle nyersanyaggal tud megjelenni a nemzetközi piacokon, ami – a kereslet és az árak ingadozása miatt - rendkívül sebezhetővé teszi az adott nemzetgazdaságot. 35 Ezzel kapcsolatosan említeném meg, hogy a szolgáltatási szektor térnyerésének egyik legfontosabb új megnyilvánulási formája a szektorok közötti határok elmosódása, a feldolgozóipar tercirizálódása (Szalavetz, 2002, 2008). Számos TNC fokozatosan kiterjesztette tevékenységét különféle szolgáltatási területekre is (pl.: olajkitermelő és feldolgozó cégek benzinkutakat üzemeltetnek, autógyártó vállalatok autóvásárlási hitelezéssel foglalkoznak. (UNCTAD, 2004: 107.o.)
47
elejétől elterjedő technológiáknak köszönhetően számos szolgáltatás vált „forgalomképessé‖ (Jancsik, 2003). Míg a helyi piacorientált szolgáltató leányvállalatokra szinte kizárólag horizontális felépítés jellemző, addig az információ-intenzív szolgáltatásokat végző leányvállalatok esetében a vertikális jellegű munkamegosztás is teret kaphat. Az UNCTAD 2004-es jelentése alapján három olyan tevékenységi formát emelnék ki, amelyek jelentős vállalaton belüli munkamegosztással, s abból adódóan jelentős intrafirm szolgáltatáskereskedelemmel járnak:
A részfolyamatokra bontható szolgáltatási tevékenységek egyes részfolyamatait különböző földrajzi helyen végzik, annak megfelelően, hogy hol végezhető az adott tevékenység a leghatékonyabban. (A „front-office‖ szolgáltatások végzése jellemzően a világ vezető pénzügyi és gazdasági központjaihoz köthető, míg a munkaintenzívebb „back-office‖ szolgáltatások sok esetben a
periférián és
a
félperiférián valósíthatók
meg a
leghatékonyabban.) Amennyiben egy külföldi leányvállalat szolgáltatást kizárólag az anyavállalat számára végez, egyszerű vállalati integrációról beszélhetünk. Ám amennyiben a vállalaton belüli nemzetközi munkamegosztás más leányvállalat (és esetlegesen az anyavállalat) között valósul meg, komplex integráció valósul meg.
Globális szinten (vagy egy régión belül) egy adott leányvállalat egy vagy néhány szolgáltató tevékenység végzésére specializálódik, úgy, hogy eközben a többi leányvállalat (vagy csak az adott régióban lévő leányvállalat) számára is elvégzi ezen tevékenységet/tevékenységeket. (Pl. számvitel és könyvelés, funkciók koordinálása).
Egy szolgáltató tevékenység végzésével egyszerre több (de általában csak néhány) leányvállalatot is megbíznak. E leányvállalatok párhuzamosan dolgoznak ugyanazon feladaton, s amennyiben különböző időzónában találhatóak, a nap végén a tevékenységet egyik leányvállalat egy másik leányvállalatnak adja át.
Az UNCTAD besorolása alapján a leggyakrabban külföldre helyezett forgalomképes (exportorientált) vállalati tevékenységek az alábbiak formákhoz köthető (UNCTAD, 2004:.159163.o.): – IT szolgáltatások (pl. szoftverfejlesztés és tesztelés, tartalomfejlesztés, termékoptimalizálás): Az új évezred elején az ide sorolható az exportorientált FDI projektek36 nagyjából azonos arányban oszlottak meg a fejlődő és a fejlett országok csoportja között, ám a projektek száma a fejlődő államokban megkétszereződött, miközben a fejlett világban csak 6%-os volt a növekedés. A fejlett államok csoportján belül az Egyesült Királyság, Németország, az USA és Ausztrália képezik a fő befogadó államokat. A fejlődő államok csoportján belül Ázsia (azon belül is India és Kína) jelenti a fő célpiacokat. Közép-Kelet-Európában a Cseh Köztársaság, 36
2002-2003-ban ezek száma 632 volt. (UNCTAD, 2004: 162.o.)
48
Latin-Amerikában Brazília, Afrikában a Dél-afrikai Köztársaság szerepe vált jelentőssé ezen a területen. – Call-centerek keretében végzett szolgáltatások (pl.:‖help desk‖, technikai tanácsadás, piackutatás, információs szolgáltatás, CRM (Ügyfélkapcsolat menedzselése)): 2002-2003-ban az 513 FDI projekt több mint fele a fejlett országokban valósult meg, bár az is igaz, hogy callcenterek száma a fejlődő országokban nagyobb ütemben növekszik, mint a fejlett országokban. A fejlett országok közül Kanada, Írország és Nagy-Britannia jelentette a fő befogadó államokat. A fejlődő országokban a projektek 80%-a Ázsiában (lényegében Dél-, Kelet- és Délkelet-Ázsiában) valósult meg; a térségben a három fő célországot India, Kína és Malajzia képviselte. Az említettek mellett még Latin-Amerika (ahol Brazília, Chile és Costa Rica szerepe vált e téren jelentőssé) és Közép-Kelet-Európa (ahol Magyarország számít az első számú célterületnek) szerepe érdemel említést 29, illetve 31 projekttel. – Megosztott szolgáltató-központok által végzett tevékenységek (pl.: számlakezelés, tranzakciók lebonyolítása, HR-feladatok és bérelszámolás, adatfeldolgozás, logisztikai szolgáltatások, minőségbiztosítás): 2002-2003-ban a fejlődő és a közép-kelet európai országok vonzották az exportorientált szolgáltatási FDI projektek37 65%-át. E projektek fele Indiában került megvalósításra. Ázsiában még Kína és az ASEAN országok rendelkeztek jelentős tőkevonzó képességgel. Közép-Kelet Európában a legkedveltebb célországokat Magyarország, a Cseh Köztársaság és Lengyelország jelentette. Latin-Amerikában Chile és Costa Rica szerepe emelhető ki. – Regionális „headquarterekhez”38 (regionális QH / regionális főhadiszállás) kötött funkciók ellátása (lényegében regionális koordinációs feladatok ellátását jelenti): 2002-2003-ban az 565 regionális HQ közül 339 volt a fejlett államok területén, amelyek közül az USA és az Egyesült Királyság elsődlegessége tagadhatatlan 80, illetve 64 regionális HQ-rel. Ázsiában Kína, Hongkong, Szingapúr és az Egyesült Arab Emírségek (Dubai); Latin-Amerikában Brazília, Közép-Kelet-Európában Magyarország és Románia a legfontosabb célország. (A szolgáltatások külföldre helyezése – akárcsak a feldolgozóipari vállalatok esetében – nem csak cégen belül folyhat, de kiszervezéssel („outsourcing‖), nemzetközi alvállalkozók bevonásával is megvalósulhat. Bár kétségtelen, hogy a TNC-k esetében a szolgáltatások külföldre helyezése elsődlegesen külföldi leányvállalat létrehozásával valósult meg.) A működőtőke-befektetésekre alapozott exportstratégia gyorsan eredményezheti a komplex tevékenységek meghonosodását, új technológiákhoz való hozzáférést, valamint a globális piacokhoz, illetve a vállalathálózatokhoz történő szorosabb integrálódást. Ennek egyik látványos 37 38
2002-2003-ban ezek száma 139 volt. (UNCTAD, 2004: 162.o.) 2002-2003-ban ezek száma 565 volt. (UNCTAD, 2004: 162.o.)
49
eredménye az exportbővülés lehet. Ám ez a stratégia kockázatokat is magában rejt. Legtöbbször az export alacsony technológiai szintről indul, ez pedig azzal a veszéllyel járhat, hogy a bérek növekedésével vagy a technológiai változásával a versenyképesség erodálódik. Amennyiben egy ország nem fejleszti kellőképpen a tudást, a technológiát, valamint a hazai beszállítói és az infrastrukturális bázist, akkor exportja visszaeshet (UNCTAD, 1999: 234-239.o). Megítélésem szerint ebből az is következik, hogy a TNC-kre alapozott exportfejlesztést hazai bázisú cégek exportfejlesztésével kell kiegészíteni, annak érdekében, hogy az ország kevésbé függjenek a külföldi tőkétől, s ezáltal is csökkenthető legyen az állam sebezhetősége. A TNC-k exportorientáltsága több nemzetközi és hazai empirikus vizsgálatnak is tárgyává vált. Ezekben az értékesítés szerkezete alapján csoportosították a vállalatokat. Meyer (1996)39 267 brit és német vállalattal kelet-közép-európai befektetésekért felelős részlegeinél végzett kérdőíves felmérést. Meyer a piacorientált, a tényezőár-orientált, illetve a piac- és tényezőárorientált vegyes vállalatok között tett különbséget. Bár itt a kiindulási pont nem a kereskedelem szerkezete, hanem a befektetések motívuma volt, mégis kiderül a felmérésből, hogy a piacorientált befektetések a térségen, illetve az országon belüli értékesítést célozza meg, míg a tényezőár-orientált befektetések esetében magasabb az interregionális, illetve intrafirm kereskedelem aránya. Lankes és Venables (1996) 40 117 befektető 145 érdekeltségének bevonásával végzett vizsgálatokat. Meyerhez hasonlóan ők is a kelet-közép-európai befektetéseket kutatták, és ők is a befektetésekért felelős részlegeknél végeztek felmérést. Mintájukban a forgalom céliránya szerint két nagy vállalati kör szerepelt: 1. helyi vagy regionális szállító vállalatok (a minta 51%-a), 2. a térségből más térségbe exportra szállító vállalatok (a minta 32 %-a). Emellett egy harmadik típust is megkülönböztettek, a disztribúciós vállalatokat (feladatuk a máshol megtermelt áruk továbbértékesítése – a minta 17 %-a). Pye (1996)41 334 közép-európai (Visegrádi országok és Románia) külföldi érdekeltségnél végzett kérdőíves felmérést, azaz az előzőekhez képest itt már a helyi leányvállalatok körében történt a mintavétel. Pye aszerint vizsgálta az alkalmazott vállalati stratégiákat, hogy a vizsgált érdekeltség integrálódott-e valamely nemzetközi rendszerbe, illetve hogy a területi orientáltsága szerint helyi, regionális vagy globális jellegű-e. Mintájában a vállalatok 28%-a helyi és integrálatlan (valószínűsíthetően helyi szállító), 27%-a pedig globális és szervezetileg integrált volt (valószínűsíthetően sok térségen kívülre irányuló kivitellel). Éltető és Sass (1997) 1996-ban végzett – Magyarországra vonatkozó – vizsgálata egy 124 elemszámú mintára épül. A mintában 17 összeszerelő exportorientált, 19 hazai bázisú exportorientált és 64 nem exportorientált vállalat szerepelt. A többi 25 cég vagy nem volt egyértelműen besorolható egyik csoportba sem, vagy 39
Idézi: Éltető - Sass (1997) Idézi: Éltető - Sass (1997) 41 Idézi: Éltető - Sass (1997) 40
50
szolgáltató vállalat volt. Az tanulmányból kiderül, hogy a Magyarországon létesített vállalatok sem a befektetési motivációikat, sem a tevékenységükre ható tényezőket tekintve nem tekinthetők homogénnek. Míg a nem exportorientált cégek legfontosabb befektetési motivációja a hazai piac, az abból való részesedés, addig az exportőröknél a munkaerő jellemzői (elsősorban a szakképzettsége, rugalmassága) kerülnek előtérbe. Ebből is következik, hogy az oktatás és szakképzés minőségére nagyobb figyelmet kell szentelni. Incze (2005) a magyar piacon jelenlévő vállalatok nemzetközi terjeszkedésének kutatása során végzett olyan felmérést, amely a vállalatok nemzetközi terjeszkedésének két formáját, nevezetesen az exportot és a közvetlen külföldi tőkebefektetést (külföldi leányvállalat alapítása) vizsgálta. A vállalatok exportorientáltságának meghatározása az exportnak a 2003. évi árbevételhez viszonyított aránya alapján történt egy 4-es skála42 szerint: Incze a vállalatok nemzetközi terjeszkedését illetően arra az eredményre jutott, hogy a vállalatok nagy része elsősorban export útján terjeszkedik. Az exportorientált vállalatok nagy része többségi külföldi tulajdonban van. A jelentős exportorientációval jellemezhető vállalatok között nagyobb valószínűséggel találunk külföldi szakmai tulajdonban lévőket, mint a kevésbé exportorientáltak között. A főképp piacszerzés által motivált leányvállalatok alapítása a külföldi tulajdonú, ám hazai ellenőrzésű vállalatok sajátossága. Ekholm, Forslid és Markusen (2003) az amerikai TNC-k külföldi leányvállalatainak kivitelét vizsgálta 39 országban. A kutatás eredményeként az országokat három csoportba tudták besorolni. Az első csoportba azon országok kerültek, amelyeknél a legmagasabb volt az un. „harmadik országok‖ felé irányuló kivitel („exportplatform-országok‖). Ilyen országok elsősorban az Európai Unión belül találhatók: Írország, Belgium, Hollandia. Az előbb említett három ország, mint az EU kis méretű és viszonylag alacsony költségű tagállamai kiszolgálják az egész Európai Unió piacát. Az országok második csoportját azok a délkelet-ázsiai államok alkotják, ahol viszonylag egyensúlyban van az USA-ba és a „harmadik országokba‖ irányuló export aránya (Hongkong, Malajzia, Szingapúr, Tajvan). A harmadik csoportba tartozó országoknál a legmagasabb az USA-ba irányuló export részaránya. E csoportba az USA NAFTApartnerei tartoznak. (De itt is magas a helyi eladások aránya, mivel két nagy piacról van szó.)
42
1. nincs exporttevékenység: 0 %, 2. alacsony exporttevékenység: 0-25 %, 3. közepes exporttevékenység: 26-50 %, 4. jelentős exporttevékenység: 51-100 %.
51
IV. Az amerikai vállalatok nemzetköziesedettsége Elsőként
megfogalmazott
tézisem
szerint
az
amerikai
transznacionális
vállalatok
nemeztköziesedettsége fokozódott, ami alatt azt értem, hogy az amerikai vállalatokra erőteljesebb aktivitás jellemző a külpiacokon, mint az USA belső piacán. Hogy ezen állítást alá tudjam támasztani, az amerikai vállatok külpiaci tevékenységét az összvállalati szinten végzett tevékenységgel vetettem össze három mutatóra (vagyon, értékesítés, foglalkoztatottság) alapozva. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a külföldön működő leányvállalatok összes vagyonát (eszközértékét) az összesített vállalati vagyonhoz, a leányvállatok eladási adatait az összesített vállalati eladáshoz, a külföldi foglalkoztatottak számát az összvállalati foglalkoztatottak számához viszonyítottam. Az így kiszámított három nemzetköziesedettséget mérő indexekből (Vagyon index=AI; Értékesítési index=SI; Foglalkoztatottsági index=EI) egyszerű átlagolással számítottam ki az UNCTAD által képzett TNI-t43 (lásd a TNI meghatározását lásd: 35. o.). A nemzetköziesedettségi indexek alakulását az 4. ábra jól mutatja: valamennyi index esetében azt láthatjuk, hogy az amerikai vállalatok 1983 és 2007 között egyre nyitottabbá váltak, azaz fokozták külpiaci aktivitásukat. Ma már azt is kimondhatjuk, hogy az amerikai vállalatok tevékenységük 1/3-át a külső piacokon bonyolítják le (Csiki, 2010). A nemzetköziesedettség mértéke (%)
4. ábra: Az amerikai vállalatok növekvő nemezetköziesedettsége 1983 és 2007között 40 35
AI
30
SI
25
EI
20
TNI
15
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A nemzetköziesedettséget mérő komplex mutatószám értéke 1983 és 2007 között 20%-ról 36%-ra emelkedett. Az eladások nemzetköziesedettségének indexe (SI) amerikai viszonylatban mindig is a legmagasabb volt, hiszen a végső cél a termékek minél szélesebb körben történő értékesítése (már 1983-ban 23% volt e mutató értéke, és 2007-ben elérte a 35%-ot). Ám ahogy a 43
Az index számításának módja: átlagolja a külföldi eszközök, a külföldi értékesítés és a külföldi foglalkoztatás (teljes eszközértékben, értékesítésben és foglalkoztatásban képviselt) százalékos arányait.
52
világgazdaság egyre inkább globalizálódott, úgy vált az amerikai vállalatok egyéb tevékenysége is egyre növekvő mértékben nemzetköziesedettebbé. Ennek a következménye, hogy a vagyon szerint nemzetköziesedettség indexe (AI) 1983 és 2007 között – bár kisebb ingadozásokat mutatott – 17%-ról 40%-ra növekedett. Stabil emelkedés mutatható ki a foglalkoztatottság nemzetköziesedettségének alakulását illetően is: 1983 és 2006 között ennek az indexe (EI) 21%ról 31%-ra emelkedett. (Itt megjegyezném, hogy a külső foglalkoztatás növekedése mögött jelentős részben a munkaintenzív ágazatoknak a magas jövedelmű országokból az alacsony és közepes jövedelmű országokba történő részbeni áthelyezése, valamint az újabb munkaintenzív befektetéseknek az alacsonyabb bérigényeket támasztó államokba való telepítése húzódik meg. A fejlett
országokban
megvalósuló
beruházások
ezzel
szemben
lényegében
tőke-
és
technológiaintenzív beruházások, amelyek relatíve kevesebb, de magasabb szaktudást igénylő és magasabb munkabért adó új munkahelyet teremtenek. ) A főbb ágazatokat alapul véve csupán a mezőgazdaság, az építőipar, a kitermelőipar, illetve a kőolajfinomítás
és
kokszgyártás
terén
nem
fokozódott
az
amerikai
vállalatok
nemzetköziesedettsége. Az amerikai vállalatok külpiaci aktivitása a hazai tevékenységhez viszonyítva a gyógyszeriparban, a gépgyártásban, az élelmiszeriparban és a pénzügyi tevékenységek esetében fokozódott a legnagyobb mértékben (2. táblázat). 2. táblázat: Az amerikai vállalatok nemzetköziesedettsége a legfontosabb ágazatok szerint, 1983 és 2007 Nemzetköziesedettségi indexek
Világ Mezőgazdaság Kitermelőipar Építőipar Élelmiszeripar * Vegyipar Fémipar Gépgyártás Járműgyártás Papírgyártás Textilipar Nagykereskedelem Pénzügy és biztosítás
AI
SI
(vagyon)
(értékesítés)
1983 17 27 67 25 17 24 10 15 13 15 15 31 16
2007 40 36 61 25 29 26 34 30 17 31 35 46 35
*: dohányipar és üdítőitalgyártás is ide lett besorolva Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
53
1983 23 32 78 27 18 33 12 15 22 17 11 43 10
2007 35 32 69 27 34 32 30 44 34 34 32 56 26
EI (foglalkoztatottság) 1983 2007 21 31 78 45 54 51 23 22 26 44 28 36 19 32 24 44 24 36 25 33 15 56 43 42 9 22
TNI 1983 2007 20 35 46 38 66 60 25 25 20 36 28 31 14 32 18 39 20 29 19 33 13 41 39 48 12 28
V. A külföldi leányvállalatok értékesítési adatainak időbeni vizsgálata Ebben a fejezetben az amerikai vállalatok értékesítési adatainak (eladási adatokat reálértékben) időbeni alakulását mutatom be az 1983 és 2007 közötti időszakban (5. ábra).
Értékesítés (Mó USD)
5. ábra: A leányvállalatok értékesítése 1983 és 2007 között 6000000 4000000 2000000 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1988 1989 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
0
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A vállalatok számára a gazdasági visszaesés nyilvánvaló jele, hogy a termékeik és szolgáltatásaik iránt csökken a kereslet. Így volt ez a nyolcvanas évek elején, az 1979-es második kőolajválságot követő recesszió idején is, amikor is a világgazdaságban visszaesett a gazdasági növekedés. A nyolcvanas évek második felétől aztán az évtized végéig ismét növekedtek az eladási mutatók. A fellendülés hátterében egyrészt a világgazdasági konjunktúra állt, másrészt – részben a konjunktúrával összefüggésben – fokozódtak a nemzetközi működőtőke-befektetések is. Ez utóbbit a szállítás és a kommunikáció technikai fejlődése és annak olcsóbbá válása is előmozdította, aminek következtében drámaian beszűkült a gazdasági tér. A következő fontos tényező a nemzetközi beruházások szabadabbá válása: nemzeti szinten egyre szélesebb körűvé vált a belső piacok deregulációja, a kereskedelmi korlátok csökkentése vagy akár megszüntetése, a privatizáció valamint a nemzetközi tőkeáramlások liberalizálása44. Mindezek hatására egyre több vállalat kezdte működését nemzetközi szinten szervezni45. Az 1989-93-as recesszió (az amerikai, az európai és a japán gazdaság is recesszióban volt) idején átmenetileg és kismértékben ismét csökkent a nemzetközi kereslet a vállalatok termékei iránt. A világgazdasági fellendülés hatására 1993 és 1997 között aztán már ismét emelkedtek az amerikai vállalati eladási adatok. A vállalatok nemzetközi aktivitásának növekedésére minden valószínűség szerint hatást gyakorolt a Clinton-adminisztráció külgazdasági politikája is. A Clinton-doktrína kimondta, hogy az új nemzetközi rend alapja a gazdaság elsődlegessége, és hogy a külpolitikai célok legkönnyebben gazdasági úton érhetők el. A Clinton-adminisztráció a doktrína gyakorlati alkalmazásának megfelelően olyan lépéseket is tett, melyek a TNC-k nemzetközi sikerességét igyekeztek biztosítani (pl. bi- és multilaterális megállapodások megkötése). A Clintoni kormányzat idején identifikálták az un. feltörekvő piacok („Emerging markets‖) körét is. E piacok közé olyan államok kerültek be, ahol a GDP évi átlagos növekedési 44
Antalóczy – Sass (www.penzugykutato.hu/hu/node/221) A BEA adatai szerint 1983 és 1990 között 23%-ról 27%-ra emelkedett az a külföldi leányvállalatok összvállalati (anya- és leányvállalatok együtt) értékesítéséből való részaránya. 45
54
üteme két-háromszorosa volt a fejlett államok GDP-növekedési ütemének, ezért e piacokon az amerikai befektetéseket, az amerikai vállalatok aktivitását érdemes volt növelni (Garten, 1997). A fejlett országokban a kilencvenes évek közepén újabb lassulás következett be, aminek hatása átterjedt a kevésbé fejlett államokra is. A lassulás a „fejlettek importkeresletének 1996–97. évi mérséklődésével, egyben a külkereskedelmi árak visszaesésével volt összefüggésben.‖ (Farkas, 2002: 6.o.). A kilencvenes évek végének pénzügyi válságai további negatív hatást gyakoroltak a kereslet alakulására. Az államok importkeresletének csökkenésére a nemzetközi szinten szerveződő TNC-k (azok külföldi leányvállalatai) termelésük visszafogásával reagáltak, azaz a változások az amerikai TNC-k eladási adataiban is megmutatkoztak. Egy rövid, átmeneti ideig tartó „fellendülést” követően 2001-ben újabb csökkenés volt kimutatható a leányvállalatok eladásában, amit elsősorban szintén világgazdasági folyamatok indukáltak. Az USA – és vele együtt a világgazdaság – gazdasági lassulása már 2000 második felében megkezdődött, 2001 második felében pedig már – összességében – visszaesés következett be. A jelentősebb feltörekvő és fejlődő államok gazdasági növekedési üteme is lassult, esetenként negatív lett. Az akkori recessziónak az egyik legfőbb okaként az un. „dot-com buborék‖ kidurranása említhető. Az IT-szektor részvényeinek árai a kilencvenes évek végétől igen gyorsan növekedtek. Az Amerikai Kereskedelmi Hivatal kimutatása szerint az Internetszektor 2002-re 300 milliárd dolláros üzletággá „fejlődött‖. Az „e-szolgáltatások‖ árai akkoriban a magasba szöktek, de az ár nem állt arányban az értékkel. 2001-ben az IT-szektor részvények zuhanni kezdtek, s a „dot-com‖ cégek jelentős része nem élte túl a válságot.46 2002-től aztán újabb fellendülés kezdődött, de a 2008-as évek végén az egész világra kiterjedő recesszió újabb keresletcsökkenéssel és ennek következtében termelésvisszafogással (sok esetben üzembezárásokkal) járt. A világgazdaság 2009 második felétől aztán növekedésnek indult. Ekkor a növekedés motorját főleg a gazdaságösztönző és a bankmentő állami csomagok jelentették. 2009 közepétől aztán a növekedés hajtóereje részben a külkereskedelem és az ipari termelés növekedése volt. Mindezt a kormányzati gazdaságösztönző programok és a TNC-k belső forgalma is serkentette. Az USA, Japán és a feltörekvő országok (azon belül főleg a BRIC-országok) adták a lendítőerőt, míg az Európai Unió csak lassú növekedést ért el. Kína, India és Brazília esetében nem szabad elfelejteni, hogy részben a területükön működő transznacionális társaságok termelő és exporttevékenysége nőtt. „Kínában azonban a döntő tényező a gazdaságpolitikai lépésváltás: a hatalmas, az USA ösztönző csomagját közelítő, 650 milliárd dolláros állami rásegítés és ezzel párhuzamosan a belső piac felfűtése, a fogyasztás ösztönzése.‖ (Farkas, 2010: 16.o.)
A növekedés csúcsát 2009 negyedik negyedéve jelentette. Mivel azonban a fiskális ösztönzés már gyengült, az utóbbi hónapokban csökkent az ipar és a nemzetközi kereskedelem dinamizmusa is, így 2010 elejétől a növekedési ütem mérséklődött, és erősödött a bizonytalanság (Farkas, 2010). 46
http://hun2.org/lexikon/dot_com_buborek/
55
VI. Az amerikai vállalatok külpiaci terjeszkedése a kibocsátás (értékesítés) alapján Ebben a fejezetben az amerikai TNC-k leányvállalatainak tevékenységét időbeni aspektusból, az értékesítési adatokra47 alapozva vizsgálom. E vizsgálat segítségével egyrészt igyekszem alátámasztani a disszertáció második tézisét, miszerint a változó világgazdasági körülmények hatással voltak és vannak az amerikai vállalatok külpiaci lokalizációjára, aminek következtében a leányvállalatok területileg egyre differenciáltabban szerveződnek, azaz a vállalati hálózat térben egyre egyenletesebb. Megítélésem szerint a területi koncentráció az elmúlt közel negyedszázad alatt mérséklődött. Úgy vélem, ez világszinten (mind országos szintű adatok, mind nagytérségi adatok esetében), valamint az egyes nagytérségi szintek alatt is igaz. Harmadik tézisem szerint az egyes nagytérségek és államok jelentősége némileg átértékelődött. Úgy vélem, hogy egyfelől Közép-Amerika növelte részesedését. Közép-Amerika felértékelődése mellett szól, hogy az olcsó munkaerőt kínáló térség közel fekszik az Egyesült Államokhoz (a földrajzi közelség ugyanis a vertikálisan szerveződő iparágak esetében még mindig fontos — de nem kizárólagos — telepítő tényezőnek számít), emellett egyre több államban fordítanak kiemelt figyelmet a munkaerő fejlesztésére is (pl.: Costa Rica, Mexikó). A térség jelentőségének növekedéséhez nagymértékben hozzájárult Mexikó NAFTA-tagsága is, hiszen a szabadkereskedelmi megállapodásnak köszönhetően a Mexikóban előállított termékeket (melyek termelési költségszínvonala jóval az USA termelési költségszínvonala alatt marad) vámmentesen lehet az USA-ba juttatni. Közép-Amerika mellett a gyorsan növekvő és hatalmas belső piaccal rendelkező Kína és India, valamint a regionális összefüggésben kezelt Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa esetében is részesedésnövekedésre számítottam. Ezek az államok viszonylag új célterületeket jelentenek, hiszen egy-két évtizeddel ezelőtt ezen államok vonatkozásában még szinte nem is beszélhettünk amerikai vállalati jelenlétéről. Mindezeken túl úgy gondolom, hogy a kőolaj árában az utóbbi években bekövetkező emelkedés miatt Afrika és a Közel-Kelet kismértékű, de érdemben kimutatható részesedés-növekedése is kimutatható. Az eddig említett térségek/államok növekvő részesedése következtében Kanada és néhány európai állam esetében viszonylagos pozícióvesztés következhetett be, ugyanakkor az amerikai TNC-kre jellemző Európa-központú lokalizációs stratégia továbbra is jellemző. A tézisek vizsgálata érdekében a továbbiakban az értékesítési (kibocsátási/termelési) adatokra alapozva azt tekintem át, hogy az amerikai vállalatok hálózata a földrajzi térben miként szerveződik. Vizsgálom az egyes térségeken belüli térszerveződést is, aminek a segítségével az egyes térségeken belül zajló folyamatokról kaphatunk áttekintést. Mindezen vizsgálatokhoz 47
Ez jól szemlélteti a termelés alakulását.
56
részben megoszlási viszonyszámokat számoltam, de koncentrációs vizsgálatokat (HerfindhalHirschman index (HHI), Koncentrációs ráta) és néhány esetben – amikor érdemben erre lehetőség adódott – súlypontszámításokat is végeztem. VI.1. Külpiaci terjeszkedés az összesített kibocsátás (értékesítés) alapján A kiemelt térségekben (a térfelosztást lásd a mellékletben: 9. térkép, 148.o.) működő leányvállalatok összesített kibocsátásból való részesedését a 3. táblázat ismerteti. 3. táblázat: A kiemelt térségekben létesült leányvállalatok részesedése az amerikai TNC-k külföldi leányvállalatainak összesített értékestéséből (kibocsátásából) 1983-1988 17,4 Kanada 53,1 Nyugat-Európa 0,1 Közép - Kelet- és Délkelet-Európa 5,1 Dél-Amerika 2,0 Közép-Amerika 3,4 Bermuda és a Karib-térség 1,7 Közel-Kelet 2,6 Afrika 3,8 Ausztrália és Új-Zéland 4,5 Japán 3,3 Fejlett délkelet-ázsiai államok 2,3 Feltörekvő délkelet- ázsiai államok 0,2 Kína, India és egyéb ázsiai államok Saját számítás és szerkesztés. Forrás:www.bea.gov
1989-1994 14,5 56,9 0,2 4,3 2,6 2,0 0,9 1,1 3,4 5,9 5,2 2,2 0,2
1995-2000 12,6 53,8 1,0 5,3 3,5 1,8 0,8 1,1 3,0 5,9 7,3 2,5 1,0
2001-2007 12,6 50,2 2,0 4,6 4,2 2,7 1,0 1,6 2,8 5,3 7,8 2,7 2,5
1999-2007 12,7 50,6 1,8 4,7 4,2 2,6 1,0 1,5 2,8 5,4 7,7 2,6 2,3
2007 11,3 49,2 2,9 4,8 3,9 2,7 1,3 1,8 3,0 3,9 9,1 2,7 3,3
Az adatok azt mutatják, hogy Afrika és a Közel-Kelet továbbra is marginális szerepet játszik az amerikai TNC-k terjeszkedése során. A teljes időszakot tekintve a legnagyobb mértékben a közép-, kelet- és délkelet-európai térség, valamint Kína, India és az egyéb ázsiai államok, a fejlett délkelet-ázsiai államok és Közép-Amerika részesedése növekedett. Dél-Amerikát és Japánt stabilan 5%-5% körüli részarány jellemzi. A legnagyobb mértékű pozícióvesztést Kanada szenvedte el, de az ország még így is valamivel több, mind 1/10 arányban részesedik az összesített értékesítéséből. Bár némileg csökkent Nyugat-Európa részesedése is, ennek ellenére az amerikai vállalatokra az Európa-központú lokalizációs stratégia továbbra is jellemző. Az egyes nagytérségek fontosságát a termelésből (kibocsátásból, értékesítésből) való részesedéssel jellemeztem. E vonatkozásban négy kategóriát különítettem el: az elsődleges, a másodlagos, a harmadlagos és a negyedleges kibocsátási területek („termelőterületek”) kategóriáját (lásd az 1. és a 2. térképet: 58. o.). Az elsődleges termelőterületek közé a kiemelkedően magas, 10% feletti részesedéssel rendelkező térségeket soroltam be. A még mindig magas, 4% és 10% közötti részesedésű térségek esetében másodlagos termelőterületekről beszélhetünk. A 2% és 4% közötti részesedéssel jellemezhető területek alkotják a harmadlagos termelőterületeket. A legalacsonyabb részesedéssel rendelkező térségek részaránya már a 2%-ot sem éri el, ezek alkotják a negyedleges termelőterületeket. 57
1.térkép: Az egyes nagytérségeknek az amerikai TNC-k kibocsátásából való részesedése, 2001 és 2007 közötti átlagos kibocsátási értékek
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2. térkép: Az egyes nagytérségeknek az amerikai TNC-k kibocsátásából való részesedése, 1983 és 1988 közötti átlagos kibocsátási értékek
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A térségeket az ismertetett szempontok szerint kategorizálva a következő eredményre jutottam: Nyugat-Európa és Kanada a csökkenő részesedés ellenére is megmaradt az amerikai vállalatok első számú kibocsátási területének. A Közel-Kelet, Dél-Amerika, Bermuda és a Karib-térség, a feltörekvő délkelet-ázsiai államok, valamint Ausztrália és Új-Zéland megítélése sem változott jelentős mértékben. Ugyanakkor javult Közép-Amerika, a fejlett délkelet-ázsiai államok, valamint Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa pozíciója, miközben Afrikai már a nyolcvanas évek második felében átkerült a legkevésbé fontos térségek közé (1. és 2. térkép). A változások ellenére – a főbb térségek kibocsátásból való részesedését tekintve – a vizsgált időszak folyamán, nagytérségi szinten, jelentős területi átrendeződés nem volt kimutatható. Az országos szintű adatok (3. és 4. térkép: 59.o.) azt mutatják, hogy továbbra is az Egyesült Királyság és Kanada rendelkezik kiemelkedően magas (10% feletti) részesedéssel. E két ország mellett még a kibocsátás tekintetében számottevő szerep tulajdonítható az Írországban, a 58
Szingapúrban, a Japánban, a Németországban, a Franciaországban, Hollandiában, a Svájcban és a Mexikóban (2007-ben 3,7%-os részesedés) felállított leányvállalatoknak is. 3. térkép: Az egyes országokban létesített leányvállalatok részesedése az amerikai leányvállalatok kibocsátásából, 2005 és 2007 közötti átlagos kibocsátási érték
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
4. térkép: Az egyes országokban létesített leányvállalatok részesedése az amerikai tulajdonú leányvállalatok kibocsátásából, 1983 és 1985 közötti átlagos kibocsátási érték
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A teljes vizsgált időszakot figyelembe véve, az összesített kibocsátásból való részesedést tekintve, országos szinten sem következett be jelentős területi átrendeződés, bár egyes országok esetében a változások igen számottevőek voltak. A napjainkban magas részesedéssel rendelkező államok közül 1983 és 2007 között a legnagyobb arányú növekedést az ír (1%-ról 5%-ra), a szingapúri (2%-ról 5%-ra), a mexikói (1%-ról 3-4%-ra) és a kínai (0%-ról megközelítőleg 3%-ra) leányvállalatok érték el. Mellettük néhány, korábban periférikus helyzetű, de a kilencvenes évek elejétől felértékelődő piacokon (India, Kína, Magyarország, Lengyelország, Cseh Köztársaság, Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán) is jelentős arányban növekedett a kibocsátás. A legnagyobb mértékű pozícióvesztést egyértelműen Kanada szenvedte el (1983 és 2007 között az ország részesedése
59
17%-ról 11%-ra esett vissza). Kanada mellett a korábbi jelentős célpiacok közül a kilencvenes évek eleje óta érzékelhetően csökkent Németország relatív súlya is. A vizsgált időszak során az amerikai vállalatok területi koncentrációja ─ a kismértékű területi átrendeződés következtében ─ némileg megváltozott. A világszinten mért területi koncentráció a nyolcvanas évek végéig erősödött, majd azt követően csökkenés volt tapasztalható (Csiki, 2010). A nyolcvanas évek koncentrálódásának hátterében az áll, hogy a fejlődő államok összességében nem játszottak számottevő szerepet az amerikai vállalatok terjeszkedése során. 48 Akkoriban tehát lényegében a fejlett államokat jellemezte magas és növekvő részesedés, mindez pedig azt eredményezte, hogy az amúgy is magas részesedésű fejlett államok pozíciója a nyolcvanas évek folyamán tovább erősödött. A területi koncentráció számottevően a kilencvenes években mérséklődött, amikor is a feltörekvő piacokon (pl.: Kína, India és Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa államai) jelentősen megnövekedett az amerikai vállatok aktivitása. Mivel az ezredfordulót követő időszakban a célterületek köre számottevően nem bővült, nagyon nem is mérséklődött tovább a területi koncentráció sem. (A területi koncentráció csökkenése mind a legnagyobb részesedésű államok együttes részesedését jellemző Koncentrációs-rátával, mind a Herfindhal-Hirschman-Index (HHI) alapján (6. ábra) kimutatható.) 6. ábra: A HHI változása 1983 és 2007 között Világszintű HHI (országos szintű adatokkal mérve)
0,500 Világszintű HHI (régiós szintű adatokkal mérve)
0,400
HHI-Ázsia
0,300
0,200
HHI-Amerika
0,100
HHI-Európa
1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1988 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
Herfindhal-Hirsman -Index (HHI)
0,600
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
1983 és 1990 között az 5 legmagasabb eladási adatokat elérő ország együttes részesedését jelző Koncentrációs-ráta 52%-ról 55%-ra, a 10 legnagyobb részesedésű ország részesedését jelző Koncentrációs-ráta pedig 71%-ról 73%-ra növekedett. 2007-re azonban az 5 legfontosabb állam összesített részesedése 41%-ra, a 10 legmagasabb részesedésű állam részesedése 62%-ra esett vissza. 48
A fontosabb fejlődő államok közül Brazília említhető kivételként.
60
A világ egészére vonatkozó HHI alakulására ─ akár országos, akár nagytérségi adatokkal mérjük is (6. ábra) ─ hasonló tendenciák jellemzőek, mint a Koncentrációs-ráta változására, azaz a nyolcvanas években még növekedés jellemezte az index értékét, majd azt követően csökkenés volt kimutatható. A továbbiakban azt tekintem át, hogy a kiemelt nagytérségek esetében milyen területi átrendeződési folyamatok történtek. A kutatások igazolták, hogy a transzatlanti kapcsolatok továbbra is kiemelt jelentőségűek, hiszen a termelés fő területe mindvégig Európa, azon belül is Nyugat-Európa volt.49 A nyugat-európai térség legfőbb vonzerejét az egységes és nagy felvevőpiac, a fejlett gazdaság (magas szintű ipari és szolgáltató ágazatok), az üzleti és gazdasági élet nagyfokú koncentrációja, a képzett munkaerő, a jó hírű oktatási intézmények és kutatóintézetek nagy száma jelenti. A térségben a Dunning által ismertetett (lásd: 23.o.) piacorientált, erőforrásorientált és hatékonyságnövelő befektetések egyaránt jelentősek. Az országos adatok azt mutatják, hogy a térségben a leányvállalatok térszerveződésére erőteljes földrajzi koncentráció jellemző (7. ábra).
Részesedés az értékesítésből
7. ábra: Az európai leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 1983-1988
1989-1994
1995-2000
2001-2007
2007
Spanyolország
Belgium
Olaszország
Írország
Hollandia
Svájc
Franciaország
Németország
Egyesült Királyság
Egyéb országok
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A legfontosabb kibocsátó gazdaságként kezelt Egyesült Királyság továbbra is igen magas részesedéssel rendelkezik (a nyugat-európai értékesítések 1/4-ét bonyolítják le az ott működő leányvállalatok). A brit feldolgozóipar legjelentősebb ágának a gépgyártás tekinthető, amit elsősorban nem a tömegárú-termelés, hanem a nagyfokú specializálódás és a gyártmányok kiváló minősége jellemez (Szegedi, 2007a). Az ország Németországgal együtt a K+F intenzív tevékenységek legfontosabb célterülete: 2007-ben a külpiaci K+F kiadások 1/3-a e két ország leányvállalataihoz voltak köthetők (Barefoot–Mataloni Jr. 2007: 78.o.). Az Egyesült Királyság kiemelt helyzetét egyrészt az magyarázza leginkább, hogy nyelvi és kulturális viszonyait, valamint jogrendszerét tekintve (és földrajzilag is) is igen közel áll az USA-hoz. Emellett igen fontos tényező az is, hogy London, mint a világ vezető pénzügyi központjainak egyike, igen kedvező üzleti környezetként szolgál a nemzetköz vállalatok számára. 49
Még a 2001 és 2007 közötti időszakban is a nyugat-európai államok részesedtek az európai eladások 96%-ból).
61
Az Egyesült Királyság mellett a legnagyobb európai gazdaságok (Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország), valamint a Benelux-államok, Svájc és Írország számít kiemelkedő befogadó országnak. Az időbeli változásokat tekintve Írország szerepének felértékelődése a legnyilvánvalóbb, de kis mértékben erősödött Hollandia és Spanyolország, valamint az egyéb országok kategóriájába sorolt Luxemburg, Finnország és Svédország pozíciója is. Ezzel együtt Németország és Franciaország részesedését számottevő csökkenés jellemezte, ennek ellenére ezen országok továbbra is fontos elemei az amerikai TNC-k nemzetközi hálózatának. Az amerikai vállalatok érdekszférájába erősen integrálódott Írország gazdasági fejlődésének az elmúlt húsz évben az egyik legfontosabb tényezője a külföldi tőke volt. Az IDA („Investment and Development Agency”) tudatos állami befektetésösztönzési politikájának eredményeként a nyolcvanas évek közepétől napjainkig a külföldi vállalatok mintegy 160 milliárd eurónyi tőkét invesztáltak írországi termelőegységek létesítésébe.50 A befektetők a tőkével együtt magukkal hozták a korszerű termékeket, gyártási technológiákat és a felvevőpiacokat is. „Az 1990-es évek közepén már az írországi iparban dolgozók fele külföldi cégek leányvállalatainál dolgozott; ezek adták a feldolgozóipari termelés és kivitel 2/3-át. Termékeik zöme a „high-tech‖ ágazatokból kerül ki.‖ Az ír gazdaság egyik legfontosabb exportágazta az elektronika, a vegyipar (főleg a gyógyszergyártás), de egyre bővül az irodai szolgáltatások köre is (Probáld, 2007a: 117.o). Írország EU tagsága kedvező lehetőségeket teremtett az Európán kívüli, különösen az amerikai vállalatok számára az EU piacának elérésére. Az oktatás magas színvonala, a kedvező bérköltség, az üzletbarát környezet és a jó infrastruktúra (beleértve az IT-t is) is vonzást gyakorolt a befektetőkre (UNCTAD, 2002.: 173.o.).
A Benelux-államok jelentősége a térség méretéhez képest felülértékeltnek tűnhet. Az amerikai vállalatok gyakran ezen államok valamelyikébe – elsősorban Hollandiába – telepítik európai regionális központjukat, amit ezen államok nagyrészt kedvező földrajzi helyzetüknek (a „Benelux-államokat „Európa kapujának‖ is nevezik) és kiváló közlekedésföldrajzi adottságuknak köszönhetnek (Probáld, 2007b: 56.o.). A befektetők számára Hollandia által kínált előnyök között élen áll a marketing, a kereskedelmi és az egyéb üzleti szolgáltatások magas színvonala, az európai irányító- és elosztó központi funkció és a fejlett gépipar, különösen az orvostechnika, az IT és az elektronika.51 De a kedvező, egyedi sajátosságokkal jellemezhető adórendszer is azt a célt szolgálja, hogy minél több külföldi vállalat telepedjen meg Hollandiában. Hollandia vonzerejét tovább növeli, hogy a vállalatalapításra viszonylag egyszerű és rugalmas szabályok vonatkoznak.52
Az elmúlt években a nyugat-európai átrendeződési folyamat azzal a következménnyel járt, hogy csökkent a leányvállalatok földrajzi koncentrációjának mértéke: a 17 nyugat-európai országra számított HHI értéke az 1983 és 2007 közötti időszakban 0,24-ről 0,17-re mérséklődött (ez viszonylag folyamatos csökkenés mellett következett be) (lásd: 6. ábra, 60.o.). 50
„Investment and Development Agency‖( http://www.idaireland.com) http://orszaginfo.itdhungary.com 52 http://orszaginfo.itdhungary.com 51
62
Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában a befektetések igazi lendületet a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján vettek, amikor is a korábbiakhoz képest jelentős mennyiségű tőke érkezett a régióba 53. Ehhez kedvező feltételeket teremtett a térség államaiban lezajló rendszerváltás, a politikai és gazdasági átalakulás, a meginduló privatizációs folyamat. A befektetések eleinte főleg csak a privatizációhoz kapcsolódtak, a befektetők elsődleges célja az állami tulajdonban lévő legértékesebb vállalatok megszerzése volt. De emellett fontos szempontként említhető a térség piaca (Simai, 2000.o.), az olcsó munkaerő és az európai centrumtérséghez
való
közelség
is.
Az
amerikai
TNC-k
kezdetben
nyugat-európai
tevékenységüket terjesztették ki Európa keleti felére, de később az Egyesült Államokból közvetlenül is érkeztek befektetők (Csiki, 2004). A térségben a befektetések bővülését 1990 után mindvégig magas értékek jellemezték. Ennek részben az az oka, hogy korábban a térségben összességében alacsony volt a külföldi – így az amerikai – tőke részaránya, másrészt – mivel a térségben a privatizáció folyamata különböző időszakaszokban ment végbe – a befektetések dinamikája végig fennmaradt. Mindemellett idővel már nem csak a privatizációhoz kötődő befektetéseket valósítottak meg a vállalatok, de megjelentek a zöldmezős beruházások, majd a már magánkézben lévő vállalatok felvásárlása és a vállalati fúziók is. E folyamatok különösen a rendszerváltás (és privatizáció) tekintetében élen járó államokban (Magyarország Lengyelország és Csehország) nyertek nagyobb teret, emiatt a közép-, kelet- és délkelet-európai befektetések igen magas területi koncentrációt mutatnak (8. ábra, 64.o.) 2007-ben az eladások 48%-át az említett három közép-európai országban létesített leányvállalatok bonyolították le. A kilencvenes évek elején még egyértelműen Magyarország számított a régió első számú befektetési területének (a piacgazdaság kiépülése és a privatizáció terén élen járt az ország), az évtized végére azonban az ország részesedése jelentősen csökkent. Előbb Lengyelország, majd a Cseh Köztársaság értékelődött fel számottevően (Csiki, 2004). Ám ahogy a privatizációs folyamat, illetve az amerikai működőtőke-befektetésk egyre inkább más közép- és kelet-európai államot is érintettek, úgy csökkent az említett három közép-európai ország régión belüli kibocsátásból való részesedése is (1993-ban még 74% volt ezen államok összesített részesedése). Eközben egyre inkább nőtt Oroszországnak részaránya (1993 és 2007 között 6%-ról 21%-ra növekedett a térségben lebonyolított eladásokból való részesedése). Oroszországban az amerikai tőke ma még elsősorban a kitermelőiparban koncentrálódik.54 A fő befektetési motiváció Oroszország esetében a jövőben a nagy piaci potenciál kell, hogy legyen, ugyanis a globalizáció a TNC-ket a vevők igényeinek világméretekben történő kielégítésére kényszeríti.55
53
Ennek ellenére még mindig alacsony a térség részesedése az amerikai befektetésekből. http://www.ustr.gov 55 http://orszaginfo.itdhungary.com 54
63
Oroszország mellett újabban Kazahsztán, Azerbajdzsán és Türkmenisztán2 növekvő jelentőségét kell megemlíteni. Az említett országokban a kitermelőipar a legfontosabb és legdinamikusabban bővülő ágazat, a működőtőke legfontosabb célpontjai is a szénhidrogén kitermelésével, illetve feldolgozásával és szállításával kapcsolatos beruházások. 8. ábra: A közép-, kelet és délkelet-európai leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között Részesedés az értékesítésből
100
Oroszország
80
Lengyelország
60
Magyarország
40 20
Cseh Köztársaság
0 1993-1994 1995-2000 2001-2007
2007
Egyéb országok
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
Mivel a vizsgált időszakban a közép-, kelet- és délkelet-európai államok összeurópai termelésből való részesedése jelentősen nem növekedett (még 2002 és 2007 között is átlagosan kevesebb, mint 4%-át bonyolították le az európai értékesítéseknek), ezért Európán belül nagymértékű keletre tolódás sem volt kimutatható. Bár az 1990-es évek elején – a közép- és kelet-európai privatizációs folyamatok kezdeti időszakában – kimutatható egy keletre tolódási folyamat, de az csak minimális és átmeneti súlypontelmozdulást jelentett. Ennél jelentősebb elmozdulás 2002-ben kezdődött, amikor is a szovjet utódállamok részesedése növekedett jelentősebben. A kilencvenes évek elejéhez viszonyított nagyobb mértékű elmozdulás azonban csak kis részben köszönhető a térségbe irányuló befektetések növekedésének (és a kőolaj világpiaci árának emelkedésének), a kilencvenes évek elejéhez viszonyított nagyobb mértékű elmozdulás inkább a nagy földrajzi távolság következménye (9. ábra). Észak Dél Észak-Déli koordináták
9. ábra: Az értékesítés súlypontjának elmozdulása Európában 1983 és 2007 között 51,2 2000 51,0 50,8 2007 1983 50,6
Nyugat
50,4 50,2 50,0
1990
3,5
3,7
3,9
4,1
4,3
4,5
4,7 Kelet
4,9
Nyugat-Keleti koordináták Saját számítás és szerkesztés a források alapján. Az értékesítési adatok forrása: www.bea.gov; A földrajzi koordináták forrása: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2011.html (A súlypontszámításhoz a fővárosok koordinátáit használtam fel. Az ábrán szereplő pontok az egyes évekre vonatkozó súlypontokat jelentik. A pontok fölött csak a kezdő és a záróévet tüntettem fel.)
Az amerikai kontinens államainak részesedése 2002 és 2007 között évi átlagban 24%-os volt, de ez a részesedés időben előrehaladva csökkent (bár a csökkenés igazán csak a nyolcvanas
64
évekre volt jellemző, 1990 óta a térség részesedése 22% és 26% között mozog). A térség államai közül a legnagyobb jelentőség Kanada, Mexikó és Brazília számára tulajdonítható (10. ábra.). 10. ábra Az amerikai leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között
Részesedés az értékesítésből
100
Kanada
90 Argentína
80
Brazília
70 60
Venezuela
50 40
Egyéb dél-amerikai államok
30
Mexikó
20
Egyéb közép-amerikai államok
10 Bermuda
0 1983-1988 1989-1994 1995-2000 2001-2007
2007
Karib-térség
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
Bár a Kanadában működő amerikai tulajdonú leányvállalatok értékesítésből való részesedésére egyértelműen csökkenő tendencia jellemző, az amerikai vállalatok Európa után még mindig Kanadát kezelik a második legfontosabb kibocsátási területként. Ennek hátterében nagyrészt a földrajzi és a kulturális közelség, az ország ásványkincsben ─ főleg energiahordozókban
(az
ország
bányászati
termelési
értékének
4/5-ét
az
ásványi
energiahordozók, különösen a szénhidrogének, képviselik (Probáld, 2004) ─ való gazdagsága, a két ország között fennálló szabadkereskedelmi megállapodás (NAFTA), a képzett munkaerő, valamint az ipar és szolgáltatási szektor fejlettsége áll. Kanada kitermelőiparában ─ azon belül is a szénhidrogénszektorban ─ igen nagy súllyal képviselteti magát az amerikai tőke. A Kanadában tevékenykedő amerikai olajipari cégek közül kiemelkedik a legnagyobb amerikai befektető, az ExxonMobil56, de jelen van az országban a ChevronTexaco57 és a Conoco Philips 58 is. De nagyon erős amerikai jelenlét jellemzi az autóipart is: a kanadai autóipar „szinte teljes egészében amerikai mamutvállalatok (pl. General Motors, Ford) kezében van. Az autóiparhoz hasonlóan a szűkebb értelemben vett feldolgozóipar legfejlettebb, legkorszerűbb ágai is elsősorban az USA monopóliumainak kezében koncentrálódnak (Próbáld, 2004). Kanada nemcsak a világszintű eladási adatokat tekintve veszített pozíciójából, de a kilencvenes évek eleje óta az összesített amerikai eladásokból való részesedése is csökkent, ami elsősorban a közép-amerikai térség ─ azon belül is elsősorban Mexikó ─ felértékelődésével, az
56
http://www.exonmobil.com http://www.chevron.com 58 http://www.conocophillips.com 57
65
USA erőteréhez való szorosabb integrálódásával magyarázható. Mindezt az amerikai vállalati tevékenység súlypontjának délebbre helyeződése is mutatja (11. ábra).
1983
40,0 35,0 2007
30,0 -85,0
-84,0
-83,0
-82,0
-81,0
Nyugat
-80,0
Észak Dél Észak-Déli koordináták
11. ábra: Az értékesítés súlypontjának elmozdulása az amerikai „ikerkontinensen” 1983 és 2007 között 45,0
Kelet Nyugat-Keleti koordináták
Saját számítás és szerkesztés a források alapján. Az értékesítési adatok forrása: www.bea.gov; A földrajzi koordináták forrása: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2011.html (A súlypontszámításhoz a fővárosok koordinátáit használtam fel. Az ábrán szereplő pontok az egyes évekre vonatkozó súlypontokat jelentik. A pontok fölött csak a kezdő és a záróévet tüntettem fel.)
Az 1990-es évek folyamán a vállalatközi fúziós és felvásárlási hullám, valamint az olcsó munkaerőre települő feldolgozóipari vállalatok jelentős amerikai tőkét vonzottak a latin-amerikai térségbe. Latin-Amerikán belül Közép-Amerika, azon belül Mexikó vonzotta leginkább az amerikai befektetőket: a vizsgált időszak folyamán az ország részesedése 4%-ról 15%-ra nőtt. Ez rávilágít Mexikónak az amerikai gazdasági erőtérbe történő szorosabb integrálódására. Mexikóban az amerikai vállalatok jelentős része az un. „maquiladorák‖ körébe tartozik. Ezek a termelési egységek ─ miután 1965-ben a mexikói kormányzat az USA-val „kölcsönös előnyökön‖ alapuló határmenti iparfejlesztési programot indított el ─ Mexikóban már a hatvanas évek második felében megjelentek (Jeney, 2004: 195.o.). A két ország által megkötött megállapodás lehetőséget teremtett az amerikai vállalatok számára arra, hogy a munkaerőigényes termelési fázisokat költségmegtakarítási céllal áttelepítsék Mexikóba, ezzel biztosítva a világpiaci versenyképességet. Mivel e leányvállalatok nagyrészt további feldolgozásra szánt termékeket állítanak elő, amelyeket aztán vállalaton belüli és iparágon belüli kereskedelem útján juttatnak vissza az USA-ba, a „maquliadorák‖ többsége az USA-Mexikói határ mellé települt. Az olcsó munkaerő mellett az ország felvevőpiaca is fontos tőkevonzó tényezőként jelenik meg, így a „dunningi‖ erőforrásorientált beruházások mellett a piacorientált beruházások is jelentősek. (lásd: 23.o.) A térség államai közül Costa-Rica szerepe értékelődött fel látványosan. A közép-amerikai ország kormánya egyrészt kedvező befektetési, másrész tudatos oktatáspolitikájának köszönheti, hogy bekerült az amerikai vállalatok (különösen az elektronikai vállalatok) érdekszférájába (UNCTAD,2002:168 o.). 66
Bermuda és a Karibi-térség együttes részesedése mind az amerikai mind pedig a világszintű összesített eladásból csökkent 1998-ig, ám azóta ismét felértékelődni látszik a térség jelentősége. A térség államainak fő vonzerejét a képzett és angolul beszélő munkaerő, az információs infrastruktúra fejlettsége és nem utolsó sorban a kedvező adózási feltételek jelentik. A térségben realizált eladásokból származó bevétel fele a világ egyik legjelentősebb „offshore‖ pénzügyi központjaként számon tartott Bermudán jelenik meg. A térségben még számottevően felértékelődtek a szintén „offshore‖ területként számon tartott, brit fennhatóság alatt álló szigetek59 is. A karibi államok az „offshore‖ pénzügyi funkció mellett jelentősek az un. „offshore back-office‖ szolgáltatások (adatfeldolgozás, call-centerek működtetése, stb.) területén is. A dél-amerikai leányvállalatok az amerikai értékesítésekből a legtöbb évben 18% és 26% közötti arányban részesedtek. A dél-amerikai eladások valamivel több, mint felét mindvégig a brazil leányvállalatok bonyolították le. Brazília legfőbb vonzerejét a nagy belső piac, a MERCOSUR-tagság, az olcsó munkaerő és a nyersanyag-ellátottság jelenti, tehát ahogy Mexikó esetében, itt is egyaránt fontosak a Dunning által ismertetett (lásd: 23.o.) piacorientált és az erőforrás-orientált beruházások. Az országban az amerikai befektetések elsődlegesen a feldolgozóiparban koncentrálódnak, a feldolgozóiparon belül az autógyártás jelentősége emelhető ki. Brazíliának sikerült elérnie, hogy az autógyártásban érdekelt TNC-k megjelenése (Ford, General Motors, Volkswagen) széles brazil beszállítói ipar kifejlődését vonja maga után (JeneyProbáld, 2004). A feldolgozóipar mellett Brazíliában jelentős az amerikai vállalatok szolgáltatásértékesítése is (2006-ben 17,7 milliárd USD60). Brazília mellett Argentínában, Venezuelában, Kolumbiában és újabban Chilében rendelkeznek számottevő érdekeltséggel az amerikai vállalatok. Argentína azonban az ország méretéhez (lakosságszámához) és Brazíliához képest is kevés amerikai tőkét fogad. A külföldi befektetéses relatíve alacsony mértékéhez hozzájárul, hogy a külföldi befektetőknek nyereségük 30%-át legalább egy évig az országban kell tartaniuk és újra be kell fektetniük. A külföldi befektetők távolmaradása az ipari potenciál fejlesztésének legnagyobb akadálya.61 E folyamatok következtében az amerikai vállalatok földrajzi koncentrációja mérséklődött, de a koncentráció szintje továbbra is nagyon magas. A HHI értékének alakulása is jól tükrözi Kanada amerikai eladásokból való részesedésének alakulását 62 (lásd: 6. ábra, 60.o.). Az amerikai beruházásokat tekintve az elmúlt két évtized legnagyobb növekedését egyértelműen Ázsia és a csendes-óceáni térség érte el: 1983 és 2007 között a térségbe sorolt 59
Kajmán-szigetek, Brit Virgin-szigetek, Anguilla http://www.ustr.gov 61 http://orszaginfo.itdhungary.com 62 A kilencvenes években Kanada részesedése még növekedett, így a területi koncentráció is erősödött. Ám a nyolcvanas évek végén csökkenni kezdett Kanada részaránya, ami csökkenést eredményezett a területi koncentrálódásban is. 2002 és 2005 között Kanada részesedése – mind Dél-, mind Közép-Amerika rovására – átmenetileg ismét emelkedett, aminek következtében egy ideig ismét nőtt a területi koncentrációt mértéke. 60
67
államok összértékesítésből való együttes hozzájárulása 14%-ról 22%-ra nőtt. A nyolcvanas évek elejéhez képest mind a fejlett délkelet-ázsiai országok, mind Japán (bár az ország pozíciója 2000 óta folyamatosan mérséklődik), mind Kína és India világgazdasági pozíciója erősödött, ami világszinten az amerikai vállalatok súlypontjának keletre tolódását eredményezte (lásd: 7. ábra, 61.o.). Az újonnan iparosodó fejlődő délkelet-ázsiai államok együttes pozíciója lényegében nem változott (csupán enyhe emelkedés volt kimutatható), de a csoporton belül erősödött Thaiföld jelentősége, míg az indonéz és a fülöp-szigeteki leányvállalatok részesedése jelentősen csökkent. Ausztrália és Új-Zéland eladásokból való együttes részesedése szintén mérséklődött. A térség államai által lebonyolított eladásokból Japán, valamint Ausztrália ás Új-Zéland részaránya látványosan visszaesett, miközben a fejlett délkelet ázsiai államok – Szingapúrral az élen – és Kína térségen belüli részesedése jelentősen megnövekedett (12. ábra). Részesedés az értékesítésből
12. ábra: Az ázsiai leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között 100
Feltörekvő délkelet-ázsiai államok
90 80
Szingapúr
70
Egyéb fejlett délkelet-ázsiai államok
60 50
Japán
40 30
India és egyéb országok
20 10
Kína
0
1983-1988
1989-1994
1995-2000
2001-2007
2007
Ausztrália és Új-Zéland
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
Ennek az átrendeződésnek az egyik látványos megnyilvánulása a leányvállalatok súlypontjának északnyugati irányba mutató elmozdulása (13. ábra).
Észak Dél Észak-Déli koordináták
13. ábra: Az értékesítés súlypontjának elmozdulása Ázsiában 1983 és 2007 között 20,0 15,0 10,0
2007
5,0
1983
0,0 116,0
118,0
120,0
122,0
124,0
Nyugat
126,0
128,0 Kelet
130,0
Nyugat-Keleti koordináták Saját számítás és szerkesztés a források alapján. Az értékesítési adatok forrása: www.bea.gov; A földrajzi koordináták forrása: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2011.html (A súlypontszámításhoz a fővárosok koordinátáit használtam fel. Az ábrán szereplő pontok az egyes évekre vonatkozó súlypontokat jelentik. A pontok fölött csak a kezdő és a záróévet tüntettem fel.)
Annak ellenére, hogy Japán relatív súlya csökkent, az ország továbbra is kiemelkedő kibocsátónak számít a térségben. A magas termelési költségek miatt azonban csak a nagy 68
szakértelmet igénylő és nagy hozzáadott értéket termelő leányvállalatok lehetnek világszinten is versenyképesek a japán piacon termelve. Míg Japán régión belüli részesedése visszaesett a vizsgált időszak második felében, addig a délkelet-ázsiai fejlett államok részaránya folyamatosan nőtt. Ez utóbbi csoporton belül Szingapúr szerepe a legjelentősebb. Szingapúrban a külföldi tőke számára a legfőbb vonzerőt az előnyös földrajzi fekvés, a logisztikai adottságok, a liberális gazdaságpolitika, a kedvező adózási és pénzügyi feltételek, valamint a kvalifikált munkaerő jelenti. Ezen előnyök együttes megléte miatt több száz TNC hozott létre itt képviseletet vagy leányvállalatot (Bernek-Szabó, 2008). A térségben jelentős mértékű növekedés jellemezi még Tajvant és Dél-Koreát is. Az erős állami gazdaságpolitika Tajvan és Dél-Korea esetében is fontos szerepet játszott a tőkevonzó képesség javításában. A két államban alkalmazott gazdaságpolitika a gazdasági szerepkör átalakításában is nagy szerepet játszott: mindkét országra igaz, hogy ma már a magas hozzáadott értékkel jellemezhető, tőke- és technológiaintenzív termékek gyártása terén jelentősek. Ez természetesen megkövetelte az oktatás, a képzés, a kutatás-fejlesztés és az innováció felfuttatását. Tajvan esetében mindezeken túl a pénzügyi és üzleti funkció is igen jelentős (Artner, 2002). A feltörekvő délkelet ázsiai államok végig 2% és 3% közötti részesedéssel rendelkeztek. Ugyanakkor a vizsgált időszak alatt változott a térségbe sorolt gazdaságok egymáshoz viszonyított pozíciója. A nyolcvanas évek első felében még Indonézia
(elsősorban
kőolajszektora) jelentette a legfontosabb kibocsátó területet, az amerikai TNC-k értékesítésének felét is az ottani leányvállalatok bonyolították le. 1992 óta azonban már Malajzia számít a térség első számú termelő területének. (1993 óta már Thaiföld is nagyobb arányban részesedik a térségben létesült leányvállalatok kibocsátásából, mint Indonézia.) Malajzia jól mutatja a befektetők és a kormányzat közötti együttműködés szükségességét. 63 Jelenleg a térségbeli értékesítések közel 40%-át lebonyolító Malajzia tudatos és hatékony exportorientált fejlesztési politikájának köszönheti sikerességét. Kezdetben a külföldi befektetők az olcsó, közepesen képzett, angolul értő munkaerőbázisra és a megfelelő szintű infrastruktúrára települve egyszerűbb munkaintenzív összeszerelő-tevékenységeket telepítettek az országba. Ahogy a bérek nőttek és modernizálódott a gazdaság, a kormányzat nagyobb hangsúlyt fektetett a képzésére és a technológia fejlesztésére. Az elektronikai TNC-k automatizált összeszerelő üzemekkel váltották fel a korábban munkaintenzív termelési rendszereket, és magasabb technológiai szintű termékek gyártására helyeződött a hangsúly. A leginkább munkaintenzív termelési folyamatokat pedig a
63
Antalóczy Katalin – Sass Magdolna. (www.penzugykutato.hu/hu/node/221)
69
szomszédos, még ma is alacsony munkabérű Vietnamba64 telepítették át (UNCTAD, 1999: 248.o.). Kína, India és az egyéb ázsiai országok együttes részesedését is növekvő tendencia jellemzi. A csoport tagjai közül Kína játszik kiemelten fontos, és egyre fontosabb szerepet, amit az is jelez, hogy 2002 és 2007 között évi átlagban már az ázsiai értékesítések 1/10-e bonyolódott le a kínai leányvállalatok révén. Kínában a külföldi befektetéseket az 1979-es gazdasági nyitás tette lehetővé, de az országba áramló külföldi tőke csak az 1990-es évek elején kezdett jelentősen növekedni. A befektetési környezetet érintő további liberalizációs és deregulációs intézkedések, valamint a gazdasági növekedés, a piac mérete, az állami kedvezmények és a világszinten is olcsó munkaerő jelentősen növelte a külföldi TNC-k befektetési kedvét. Mindezek mellett az országban újabban egyre több energiát fordítanak a tudományos képzésre is (Barefoot – Mataloni Jr. 2007: 78.o.). Mindezeknek köszönhetően Kína immár a külföldi tőkebefektetések elsődleges célországává vált, és a munkaintenzív termelés mellett egyre nagyobb technológiai tartalmú termékeket is előállít (a high-tech export már 2002-ben az ipari kivitel 22%-át adta (UNCTAD, 2002.: 161.o.), s az amerikai vállalatok K+F kiadásai is gyorsan növekednek (Barefoot – Mataloni Jr., 2007: 78.o.)). India pozíciója a kilencvenes években kezdett erősödni, összefüggésben a gazdaság nyitottabbá tételét elősegítő intézkedések sorozatával. Ennek ellenére az ország az ázsiai kibocsátáshoz még mindig csak 3%-kal járul hozzá. Véleményem szerint ebben az is közre játszik, hogy a Kínához képest demokratikusabb és decentralizáltabb Indiában hiányzik az a fajta erős, központi kormányzati politika (mely egyébként az emberi jogokat oly gyakran semmibe veszi), ami Kína sikerességében oly nagy szerepet játszik. A feldolgozóipari befektetések növekedését akadályozza még a műszaki infrastruktúra (gyakori áramszünetek, kiépítetlen úthálózat, stb.) elmaradottsága is. India fő vonzerejét elsősorban a nagy piac mellett az angolul beszélő és képzett (különösen az IT és a műszaki területeken) munkaerő jelenti. A gazdasági fellendülés egyik húzóerejét az IT szektor adja (Szegedi-Wilhelm, 2008.), ezért sem meglepő, hogy az országba érkező amerikai vállalatok is elsősorban az információs technológiákra épülő információs és professzionális szolgáltatások területein koncentrálódnak. A fenti folyamatok következtében a nyolcvanas évek végétől a HHI alapján mért területi koncentráció az ázsiai térségben is mérséklődött (lásd: 6. ábra, 60.o.). Az amerikai vállalatok marginális jelentőséget tulajdonítanak Afrikának és a Közel-Keletnek. Az ezen térségekben létesített leányvállalatok nagyrészt a természeti erőforrásokat kiaknázó bányászatban és az olajágazatban koncentrálódnak (különösen jellemző ez Afrikára). Ám mivel a 64
Vietnam pozíciójának erősödéséhez az alapot az teremtette meg, hogy 1995-ben Bill Clinton ─ az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke ─ hivatalosan is bejelentette, hogy a vietnámi-amerikai kapcsolatok normalizálódtak.
70
primer szektor relatív súlya az amerikai befektetések terén összességében csökkent, így e térségek relatív súlya is mérséklődött. S bár az utóbbi pár évben a kőolajárak emelkedésének köszönhetően ismét növekszik a szektor részesedése, ez csak kismértékű növekedést eredményezett az afrikai és a közel-keleti leányvállalatok értékesítésben való részesedésében. Az afrikai és a közel-keleti beruházásokra az alacsony részesedés mellett erős területi koncentráció is jellemző, bár ez a vizsgált időszakban mérséklődött. Afrikában az amerikai befektetők nagyobb jelentőséget csupán Nigériának, a Dél-afrikai Köztársaságnak és Egyiptomnak tulajdonítanak (eladásokból való együttes részesedésük 2002-2007 között évi átlag 44% volt). Nigériában és Egyiptomban túlnyomórészt a kitermelőiparban koncentrálódnak az amerikai vállalatok, a Délafrikai Köztársaságban ennél kiegyenlítettebb az amerikai vállalatok ágazati megoszlása. Az említett három ország mellett még a kőolajjal rendelkező országokba áramlik nagyobb mennyiségű amerikai tőke (vállalati kutatások igazolják ezt, pl. nőnek az ExxonMobil befektetései az afrikai országokban: Angola, Egyenlítői-Guinea, Kamerun, Csád65.) A Közel-Keleten a legfontosabb kibocsátó gazdaságként Törökország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Izrael tartható számon, e négy államban létesült leányvállalatok bonyolítják le a közel-keleti értékesítések 4/5-ét (lásd: 14. ábra, 72.o.). Izrael esetében a magas technológiai fejlettséget képviselő, jelentős K+F igényű feldolgozóipar és a professzionális szolgáltatások adják termelés és az értékesítés jelentős hányadát. „Izraelben az ipart néhány évtized alatt úgyszólván a semmiből teremtették meg.‖ (Probáld, 2008: 338.o.) Az izraeli gazdaság motorjának ma már az innovatív, magas hozzáadott értéket előállító ágazatok (hightech szektor, a generikus gyógyszergyártás, információs szolgáltatások) tekinthetők. 2008-ban a high-tech szektor a teljes ipari kivitel 52%-át adta (a gyémántkivitel nélkül). A K+F-kiadások GDP-hez viszonyított aránya (4,8%), valamint a PhD-fokozattal rendelkezők, a tudományos publikációk, a mérnökök és tudósok lakosságon belül aránya a világon az egyik legmagasabb.66 Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben a leányvállalatok eladásának igen tekintélyes részét a nagykereskedelmi leányvállalatok bonyolítják le, azaz e két országban jelentős a disztribúciós funkció (közvetítő-kereskedelem). A másik fontos vonzerő a kőolaj. Emellett az Egyesült Arab Emírségek növekvő működőtőke-importja a gyorsan fejlődő és világviszonylatban is versenyképes szabadkereskedelmi övezetek hálózatának is köszönhető. A kedvező viszonyok következtében a transznacionális vállalatok többsége ide ─ főként Dubaiba ─ telepíti regionális központját, disztribúciós vagy logisztikai irányító részlegét.67 Törökország szerepének növekedése az amerikai-török kapcsolatok felértékelődését is jelzik. A két ország vezetői számos megállapodást kötöttek az elmúlt években, beleérve a kereskedelmi 65
http:// www.exonmobil.com http://orszaginfo.itdhungary.com 67 http://orszaginfo.itdhungary.com 66
71
és befektetési egyezményeket is. Törökországban az amerikai befektetések elsődlegesen a pénzügyi szektorban és feldolgozóiparban koncentrálódnak.68 14. ábra: A közel-keleti leányvállalatok értékesítéseinek megoszlása 1983 és 2007 között
Részesedés az értékesítésből
100
Egyesült Arab Emírségek
80 60
Szaúd-Arábia
40
Törökország
20
Izrael
0 1983-1988 1989-1994 1995-2000 2001-2007
2007
Egyéb országok
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
VI.2. A külföldi leányvállalatok területisége az egy főre eső kibocsátás alapján Ebben a fejezetben a leányvállalatok összesített kibocsátását a népességszámhoz viszonyítva tekintem át. Úgy vélem, e tekintetben továbbra is a gazdasági fejlettség, a magasabb piaci jövedelmi viszonyok (nominális GDP/fő mutatóval mérve) határozzák meg leginkább a befektetések lokalizációját. E feltételezés igazolásához előbb felvázolom a leányvállalatok egy lakosra eső értékesítésének alakulását, majd többváltozós lineáris regressziós modellt alkalmazok a lokalizációt leginkább meghatározó tényezők feltárásához. A leányvállalatok egy főre eső kibocsátásának területi alakulását az 5. térkép (lásd: 73.o.) mutatja. A célország lakosságszámához viszonyított eladások aránya az amerikai gazdasággal szorosan összefonódó Kanadában; a kőolajszektor tekintetében jelentős, de egyben kisebb népességszámú országokban69; az „offshore‖ területként számon tartott, kedvező adózási feltételeket nyújtó karibi államokban70 és Bermudán71; valamint a regionális központnak és /vagy elosztó-rendszernek, illetve exportplatform-FDI-nak otthont adó, szintén kedvező adózású államokban72 a legmagasabbak. (A kedvező adózású államokat a TNC-k a tranzakcióik során sokszor közvetítőként iktatják be, hogy ezáltal a profit jelentős része az „offshore‖ cégnél halmozódjon fel, s az ezáltal adómentes legyen, vagy csak minimális adó terhelje. Relatíve magasabb értékek jellemzik az USA vállalatainak nemzetközi rendszerébe egyre jobban integrálódó feltörekvő gazdaságokat (pl.: Mexikó, Malajzia, Magyarország, Cseh Köztársaság) és a fejlett államokat is (fejlett európai államok, Japán, Ausztrália, Új-Zéland, Izrael, Tajvan).
68
http://www.ustr.gov Norvégia, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Egyenlítői-Guinea 70 Bahama-szigeteken, Barbadoson, Holland Antillák 71 2007-ben 906628 USD volt az egy főre eső értékesítés! 72 Hongkong, Szingapúr, Hollandia, Svájc, Írország 69
72
A magasabb egy főre eső értékesítéssel jellemezhető államok többsége a magasabb jövedelmű államok közé sorolható.73 (Ugyanakkor, ahogy már említettem, kiemelkedően magas főre eső érték74 jellemzi Egyenlítői-Guineát is, ami azzal áll összefüggésben, hogy az ország népességszámához viszonyítottan jelentős kőolajvagyonnal rendelkezik, aminek kitermelésében újabban az amerikai vállalatok is egyre nagyobb szerepet vállalnak (ExxonMobil75, Chevron76, lásd még az ExxonMobil térszerveződését: melléklet, 143.o.). A legalacsonyabb értékek ezzel szemben inkább az alacsony jövedelmű, főleg afrikai és dél-ázsiai államok rendelkeznek (pl.: Madagaszkár, Burundi, Ruanda, Banglades, Pakisztán, Malawi, Zambia, Zimbabwe). 5. térkép: A leányvállalatok egy főre eső kibocsátása 2007-ben
minimális:50 USD alatt, nagyon alacsony: 50-500 USD, alacsony: 500-1000 USD, közepesen magas: 1000-5000 USD, magas: 500010000 USD, nagyon magas: 10000 USD felett Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
De milyen tényezők határozzák meg az amerikai leányvállalatok termelési és értékelési rendszerének területi differenciálódását? Erre a kérdésre többváltozós lineáris regressziós vizsgálat segítségével kerestem a választ. A vizsgálat során függő változóként az összes kibocsátás77 egy főre vetített mutatóját vettem figyelembe. A figyelembe vett magyarázó változókat részben ország-, részben vállalatspecifikus tényezők jelentik. A vizsgálat időpontjában a potenciálisan szóba jöhető, a fogadó ország adottságait jellemző változók többsége 2006-os adatokat jelentettek, ezért erre az évre végeztem el a vizsgálatot. Az általam figyelembe vett országspecifikus tényezőket részben az UNCTAD által kidolgozott, a működőtőke-vonzást mérő FDI Potenciál Index összetevői (UNCTAD, 2008: 34.o.) jelentették, de az előszámítások során e mutatók körét további változókkal is kiegészítettem. A változók kiválasztása során a témában eddig végzett regressziós vizsgálatok is segítségemre voltak 73
A GDP/fő mutatója és az egy főre eső vállalati értékesítési mutató közötti kapcsolatot a Pearson-féle korellációs együttható is alátámasztja: r=0,504 (szignifikancia=0,0001). 74 2007-ben 9789 USD 75 http://www.exxonmobil.com 76 http://www.chevron.com 77 helyi és exportcélú értékesítés együttvéve
73
(Ekholm (1998) – lásd: 30.o., Markusen és Maskus (1999) (2001) – lásd: 31.o., Hanson, Mataloni és Slaughter (2001) - lásd: 31.o). Az amerikai vállalatokat jellemző mutatókat a BEA vállalatokra vonatkozó adatai, illetve az azokból általam számított mutatók jelentették. A vizsgálatok lehetőségét korlátozta, hogy az amerikai vállalatokra vonatkozó adatok nem érhetők el minden országra, illetve egy-egy mutató esetén nagy adathiány mellett történik az adatközlés. A vizsgálható országspecifikus statisztikai adatok pedig nem fednek le minden fontos befolyásoló tényezőt78. E módszertani problémák miatt nem lehetett mást tenni, mint a befektetésekre potenciálisan ható, a lehető legtöbb országra elérhető változók bevonásával több próbavizsgálatot végezve döntsek a végső modellbe beépülő változók köréről. 79 A regressziós modellbe végül 44 országot és az 4. táblázatban szereplő nyolc változót építettem be. A független változók együttesen 67%-ban (korrigált R²) magyarázzák a leányvállalatok kibocsátásának alakulását (4. táblázat). Az egy főre eső kibocsátás leginkább az egy főre eső GDP alapján differenciálódik: minél nagyobb egy országban az egy főre jutó GDP értéke, várhatóan annál nagyobb lesz a célországban működő leányvállalatok kibocsátásának értéke. Ez azt is jelzi, hogy az eredményem a témában végzett vizsgálatok eredményével e tekintetben nagy hasonlóságot mutat (lásd még pl. Yeaple (2009) eredményét a 33. oldalon és Hanson, Mataloni és Slaughter (2001) megállapítását a 31. oldalon). Az egy főre eső GDP mutatója mellett még a jövedelemadó mértéke és az egységnyi termelésre jutó bérköltség rendelkezik érdemi magyarázóerővel, ám e tényezők már negatív irányban befolyásolják a függő változó alakulását. (A GDP/fő mutató mellett eszerint érdemben kimutatható hatása van a vállalatok befektetéseire a termeléshez kötődő költségeknek is.) 4. táblázat: A vállalati eladások területi differenciálódását meghatározó tényezők Függő változók Standardizált koefficiens:ß t Szignifikancia (Konstans) -4,297 ,028 Egy főre eső GDP (UDS)a ,775 7,118 ,000 Vállalati jövedelemadó kulcsa d -,352 2,267 ,001 Egységnyi termelésre jutó bérköltség (Kifizetett bér/ Hozzáadott -,324 2,731 ,013 érték)c a Átlagos feldolgozóipari tarifaráta (%) ,295 4,317 ,031 Egy főre jutó összes befektetett külföldi tőke állománya a ,246 4,606 ,020 Egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték c -,205 3,552 ,055 GDP évi átlagos növekedési rátája 1995 és 2005 között a ,196 -3,576 ,043 Távolság az USA-tól (lg érték) b -,152 3,231 ,110 Függő változó: Egy főre eső leányvállalati értékesítés (UDS) / Minta:N = 44 Korrigált R2=0,67 (R2=0,73 ) Saját számítás a források alapján. Forrás: a: http://stats.unctad.org/handbook/ReportFolders/ReportFolders.aspx, b: http://dss.ucsd.edu/~kgledits/data/capdist.csv c: http://ww.bea.gov, d: KPMG (2007). Global Tax Rate Survey 2006. April 2006.
78
pl. nincs összehasonlítható adat az országok által nyújtott kedvezmények mértékére A próbavizsgálatok során törekedtem arra, hogy a változók valóban hatással legyenek a termelésre és az értékesítésre, másrészt arra is figyelmet fordítottam, hogy minden esetben relatív mutatókkal számoljak. 79
74
VI.3. A külpiaci terjeszkedés vizsgálatának főbb eredményei Az amerikai vállalatok termelési egységeinek térbeli megoszlására a nyolcvanas években még erősödő területi koncentráció volt jellemző, akkoriban a befektetések elsősorban az akkori fejlett államok piacait célozták meg. Ám a nyolcvanas évek vége, a kilencvenes évek eleje óta némileg kiegyenlítettebbé vált az amerikai vállalatok térbeli megoszlása. Ez egyrészt a korábban is meglévő, de addig kis jelentőséggel jellemezhető térségek és államok felértékelődésének, másrészt új célterületek megjelenésének volt köszönhető. A korábbi fogadó országok közül a fejlett délkelet-ázsiai államok és a közép-amerikai földhíd államai (elsősorban Mexikó és Costa Rica) értékelődtek fel. Emellett számottevő növekedés jellemzett még néhány kisebb méretű európai államot (Írország, Luxemburg) is. A hagyományos célterületek mellett az amerikai vállalatok számára új célpiacok is megnyíltak, közülük is kiemelkedik Közép-, Kelet-és DélkeletEurópa, Kína és újabban India is (bár ezen államok együttes részesedése még 2007-ben is csak 6% körüli volt). Közép, Kelet- és Délkelet-Európában az amerikai befektetések kezdetben a rendszerváltás tekintetében élen járó közép-európai államok (Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország) felé irányultak. Ám ahogy az átalakulási és a privatizációs folyamat más térségbeli államot is érintettek, úgy bővült az amerikai érdekszférába bekerülő más közép-, keletés délkelet-európai államok köre is. A legutóbbi évekre vonatkozó vizsgálatok már azt mutatják, hogy a térségbeli befektetésekből egyre nagyobb arányban részesednek a szovjet utódállamok, elsősorban Oroszország. A kitermelőiparnak az utóbbi években megfigyelhető növekvő jelentősége miatt Afrika és a Közel-Kelet kismértékű részesedésnövekedésére is számítani lehetett, de ez csak minimális mértékben következett be. A vizsgált időszak folyamán jelentősen nem változott Japán és Dél-Amerikai pozíciója sem, e két gazdasági térséget végig kb. 5%-5%-os részesedéssel lehetett jellemezni. A Karib-térség részesedése viszont a kilencvenes évek második feléig még csökkent, azóta viszont kismértékű növekedés mutatható ki. Mindeközben néhány nagy világgazdasági súlyú állam ─ így pl. Kanada, Franciaország és Németország is ─ veszített pozíciójából, ugyanakkor Európa részesedés összességében jelentősen nem változott, azaz az amerikai befektetésekre továbbra is erőteljes európai orientáltság jellemző. Annak ellenére, hogy az amerikai vállalatok térben egyre differenciáltabban szerveződnek, még mindig magas az értékesítési (kibocsátási) adatok alapján mért földrajzi koncentráció: 2007ben az 5 legfontosabb állam összesített eladásból való részesedése 41%, a 10 legmagasabb részesedésű állam részesedése 62% volt. Az erős területi koncentráció valamennyi nagytérségen belül is kimutatható, de különösen magas földrajzi koncentráció jellemző a Közel-Keletre, Afrikára és Kelet, Közép- és Délkelet-Európára. Közép, Kelet- és Délkelet-Európában a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban és Magyarországon létesített leányvállalatok bonyolították le 75
az eladások közel felét. Afrikára és a Közel-Keletre a közép-, kelet- és délkeret-európai térséginél is erősebb földrajzi koncentráció jellemző: az amerikai vállalatok Afrikában elsődlegesen a Délafrikai Köztársaságban, Egyiptomban és Nigériában; a Közel-Keleten pedig Izraelben, az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában és Törökországban koncentrálódnak. A vázolt területi folyamatok eredményeképpen az amerikai vállalatok világszintű tevékenységének súlypontja keletebbre tolódott, hiszen a vizsgált időszakban csökkent az amerikai kontinens összesített eladásból való részesedése, míg Ázsia és a csendes-óceáni térség jelentősen növelte részarányát. A keletre tolódás Európán belül is kimutatható, bár az utóbbi években mérhető nagyobb mértékű elmozdulás csak kis részben volt köszönhető a közép-, keletés délkelet-európai térségbe irányuló befektetések növekedésének; valójában a nagy területű és keleti irányban hosszan elnyúló Oroszország célpiacként való megjelenése eredményezte az utóbbi évek nagymértékű eltolódását. Az amerikai gazdasági térségben a súlypont némileg délebbre helyeződött át Kanada összesített amerikai eladásokból való részesedéscsökkenésének köszönhetően. Ázsiában a súlypont északnyugat felé mozdult el. A leányvállalatoknak a célország népességszámához viszonyított eladásainak vizsgálata azt igazolja, hogy a magasabb egy főre eső jövedelemmel rendelkező államokban magasabb egy főre eső eladási adatok jellemzőek, ami megítélésem szerint a piac elsődlegességét és egyben a horizontális jegyekkel inkább jellemezhető befektetések dominanciáját igazolják. Végezetül a területi változásokat egy mondatban összefoglalva elmondható, hogy az egyes országok és térségek részesedését tekintve ugyan történtek változások, de e változások nem voltak olyan mértékűek, hogy azok az amerikai vállalatok nagymértékű területi átrendeződésével jártak volna.
76
VII. Az amerikai vállalatok külpiaci lokalizációjának ágazati aspektusai E fejezet legfőbb célkitűzése az amerikai TNC-k iparági jellemzésének bemutatása. Az ágazati vizsgálatok során a következő kérdésekre keresem a választ: Mi jellemzi az amerikai tulajdonú leányvállalatok kibocsátásának ágazati megoszlását? A vizsgált időszak folyamán mérséklődött-e az amerikai vállalatok ágazati koncentrációja, azaz a befektetések iparági szintű diverzifikációja
erősödött-e?
Az
egyes
ágazatok,
iparágak
térszerveződése
milyen
sajátosságokkal jellemezhető? Ágazatonként és iparáganként vizsgálja az amerikai TNC-k termelésének területi koncentrációját, milyen változások mutathatók ki? Mely ágazatokat jellemzi erőteljesebb területi koncentráció, és melyek esetében kiegyenlítettebb a területi megoszlás? Az ágazati vizsgálataimat döntően megoszlási viszonyszámok elemzésére és koncentrációs vizsgálatokra (Herfindhal-Hirschman indexet (HHI) Koncentrációs rátára 80) alapoztam. HHI-et (az ágazati koncentráció mérése során használtam. A főbb iparágak területi koncentrációja során azonban csak Koncentrációs-rátát alkalmaztam. Ennek oka, hogy az iparágak térszerveződésére vonatkozó adatok kisebb piacok esetében már hiányoznak, így ott HHI–et nem voltlehetőség számolni. A statisztikai vizsgálatok mellett konkrét vállalati példákon keresztül is igyekeztem bemutatni az amerikai vállalatok térszerveződését. (ezeket lásd a mellékletben a 143. oldaltól) Az elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy az amerikai vállalatok a három fő gazdasági szektor (primer81, szekunder82, tercier83) közül 2000 óta már a tercier szektorban bonyolítják le az eladások legnagyobb részét, de közel azonos súllyal jellemezethető a szekunder szektor is. A tercier szektor térnyerésének alapjait a szektor alágazatait érintő liberalizációs és deregulációs szabályozások, az ezt követő privatizációs folyamatok, valamint a technológiai fejlődés – elsősorban a kommunikációs technológiák fejlődése – teremtette meg. A szolgáltatások nemzetközi szintű értékesítését a „posztfordista‖ termelési rendszerek további térhódítása, és a szolgáltatások egyre több területre kiterjedő szabványosítása is növelte. A folyamatot tovább erősítette, hogy míg az ipari termékek árai stagnáltak (olykor vissza is estek), addig a szolgáltatások árai sok esetben tovább növekedtek, így az értékesítés megoszlásában folyamatos eltolódás volt megfigyelhető a tercier szektor javára. Ugyancsak befolyásoló tényezőként említhető, hogy az iparból kiszervezésre került jó néhány szolgáltató tevékenység, így tovább csökkent a szekunder szektor részaránya (Nemzeti Fejlesztési Hivatal, 2005: 8. oldal). Míg a szekunder és a tercier szektor részesedése igen tekintélyesnek mondható, addig a primer szektor részesedése egyik évben sem haladta meg a 10%-ot. A legmagasabb részarány 1984-ben
80
A legnagyobb részesedésű államok együttes részesedését jelenti. Kitermelőipar és mezőgazdaság 82 Építőipar és feldolgozóipar 83 Nagykereskedelmi tevékenység, pénzügy és biztosítás, professzionális szolgáltatások, egyéb szolgáltatások 81
77
jellemezte a szektort, majd azt követően 1988-ig folyamatos csökkenés volt kimutatható. Ám a 20. század végétől ismét növekedésnek indult a szektor jelentősége: 2000 és 2007 között az értékesítések évi átlagban már 15%-kal bővültek, ez elsősorban a kőolaj világpiaci árában tapasztalt emelkedésnek köszönhető. A növekvő kőolajár eleve többletbevételt eredményezett a vállalatok számára, de az árak növekedése a növekvő működőtőke-befektetésen keresztül közvetett módon is hatást gyakorolt az értékesítési bevételek alakulására.84 A továbbiakban a leányvállalatok lokalizálódását a főbb ágazatok térszerveződésének sajátosságait hangsúlyozva tekintem át. Ennek keretében először arra a kérdésre kívánok választ adni, hogy a vállalatok területi koncentrációjának csökkenése együtt járt-e az ágazati koncentráció csökkenésével. Ehhez kiszámítottam a 16 fő ágazat (lásd a 15. ábra alatti megjegyzést) területi koncentrációját mérő HHI-et, ami azt mutatja, hogy az elmúlt évek nemzetköziesedési folyamatai az ágazati koncentráció csökkenésével is együtt jártak (15. ábra.) 15. ábra: A területi és az ágazati koncentráció alakulása a HHI szerint, 1983 – 2007
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov (A 16 fő ágazat: mezőgazdaság, bányászat, építőipar, élelmiszeripar, kőolaj-feldolgozás és kokszgyártás, gumi- és műanyagtermékek gyártása, egyéb vegyi anyagok és termékek gyártása, fémipar, gépgyártás, járműgyártás, papírgyártás, textilipar, máshová nem sorolt feldolgozóipar, nagykereskedelem, pénzügy és biztosítás, máshová nem sorolt szolgáltatások)
Az ágazati HHI csökkenésének hátterében a szolgáltatási szektor, azon belül is a pénzügyi és egyéb szolgáltatások felértékelődése, illetve a feldolgozóipari tevékenységek csökkenő részaránya áll (16. ábra).
Részesedés az értékesítésekből
16. ábra: Az értékesítések főbb ágazatok szerinti megoszlása 1983 és 2007 között Egyéb szolgáltatások
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
Pénzügy és biztosítás Nagykereskedelem Feldolgozóipar Építőipar Bányászat 1983-1988
1989-1994
1995-2000
2001-2007
2007
Mezőgazdaság Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov 84
A magasabb profit lehetősége ugyanis motiválttá tette a vállalatokat a költségesebb technológiákkal kitermelhető készletek felszínre hozatalára és a nagyobb kockázatok felvállalására.
78
VII.1. A primer szektorban tevékenykedő leányvállalatok lokalizációja A
primer
szektort
egyértelműen
kitermelőipari
dominancia
jellemzi,
hiszen
a
mezőgazdaságnak a szektorból való részesedése egyik évben sem haladta meg az 5%-ot. A kitermelőiparon belül a kőolaj- és gázkitermelés meghatározó szerepe mutatható ki: 1999 és 2007 között az ágazat kitermelőipari eladásokból való részesedése 80%-ot tett ki (ez némileg elmarad a nyolcvanas évek 90% feletti részarányához képest). Ugyanezen időszak alatt a kitermelőiparban az eladások évi átlagban 16%-kal bővültek. Ez a növekedés a kőolaj árának emelkedésével és a növekvő külföldi befektetésekkel magyarázható. Az Egyesült Államok TNC-i jelentős mértékben növelték meg befektetéseiket a szénhidrogénszektorban. A növekvő tőkebefektetéseket elősegítette, hogy 1994-től85 az USA már nagyobb mennyiségű kőolajat importál, mint amennyit az ország területén kitermelnek. Ennek hatására a nemzetgazdaság sebezhetősége növekedett és az import terén a kőolajstratégia egyik legfontosabb eleme a diverzifikáció lett. Az import, illetve az ellátási bizonytalanságok csökkentésének egyik lehetséges és az USA által alkalmazott eszköze a tőkekihelyezés. A magas világpiaci árak következtében az ágazati profitkilátások növekedtek, mely jelentős mértékben növelte a TNC-k befektetési hajlandóságát. 86 A kitermelőipar lokalizálódását elsődlegesen a természeti erőforrások eloszlása és a készletek kitermelésének körülményei határozzák meg, de ezen túlmenően az adott ország politikai stabilitása, illetve az infrastruktúra kiépítettsége és fejlettsége is fontos befolyásoló tényezőként jelenik meg, bár e tényezők korántsem hatnak akkora erővel a lokalizáció során, mint más ágazatokban. Részben ez az oka annak, hogy az ágazat nagytérségi szinten viszonylag egyenletes eloszlással jellemezhető. Ezt egyrészt alátámasztja az amerikai kitermelőipari-FDI területi megoszlása: az UNCTAD 2007-es jelentése arról számol be, hogy az amerikai kitermelőipari beruházások viszonylag egyenletesen oszlanak meg a fő célterületek (Afrika, Latin-Amerikai és a karibi térség, a fejlődő ázsiai térség) között. Másfelől az is igaz, hogy a legnagyobb amerikai vállalatok (ExxonMobil,87 Chevron88, Conoco Philips 89, Alcoa90) valamennyi nagytérség területén
rendelkeznek
jelentős
érdekeltséggel.
(Ezt
támasztja
alá
az
ExxonMobil
térszerveződéséről készült leírás is – melléklet: 143.o.) A kitermelőipari leányvállalatok területi koncentrációjának mértéke a Koncentrációs-ráta (K-ráta)91 alapján is átlagosnak tekinthető (a
85
Energy Information Administration – Official Energia Statistic from U.S Government - www.eia.doe.gov Schottner, 2009 87 http://www.exxonmobil.com 88 http://www.chevron.com 89 http://www.conocophillips.com 90 http://www.alcoa.com 91 A legnagyobb részesedésű államok együttes részesedése 86
79
kitermelőipari K-ráta92 értéke jelentősen nem tér el az összesített termelésre számított K-ráta értéktől) (5. táblázat). A táblázatból az is leolvasható, hogy a vizsgált mutató 2003 és 2007 között némileg mérséklődött, ami azt támasztja alá, hogy az Egyesült Államok 2001 óta – nemzetbiztonsági okok miatt – tudatosan is igyekszik potenciális nyersanyag-beszerzési forrásait diverzifikálni (5. táblázat). 5. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a kitermelőipari értékesítés bevételéből 1999 Egyesült Királyság 18 Kanada Kanada 15 Egyesült Királyság Indonézia 10 Norvégia K-ráta: TOP 3 ország 43 K-ráta: TOP 3 ország Norvégia 7 Indonézia Nigéria 5 Nigéria Ausztrália 4,7 Ausztrália Peru 2,9 Peru Kolumbia 2 Argentína Egyiptom 1,8 Egyiptom Argentína 1,7 Hollandia K-ráta: TOP 10 ország 68 K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes K-ráta: TOP 10 országágazat 67 összes ágazat K-ráta= Koncentrációs- ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2003 25 12 8 45 7 5 4 2,2 2,1 1,8 1,5 69 66
Kanada Ausztrália Norvégia K-ráta: TOP 3 ország Egyesült Királyság Nigéria Indonézia Peru Mexikó Argentína Egyiptom K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes ágazat
2007 18 10 8 36 7 6 5 2 1,8 1,8 1,7 61 62
1999 és 2007 között jól látható területi átrendeződési folyamatok is lezajlottak az ágazatban. A jelentős termelőterületek közé sorolt Egyesült Királyság, Latin-Amerika, Indonézia és 2003 óta Kanada eladásból való részesedése is csökken, nagymértékű növekedés jellemzi viszont a fejlődő államokat, Oroszországot és a Független Államok Közösségének egyéb tagállamait. Ezen államok részesedése az amerikai kitermelőipari FDI-ból 1985 és 2005 között 31%-ról 44%-ra növekedett (UNCTAD 2007: 102.o.). Különösen magas növekedés jellemezte az afrikai államokat (Afrika 12%-ról 19%-ra nőtt a részesedés a vizsgált időszak folyamán) (17. ábra). (Ezek a tendenciák az egyik legnagyobb amerikai olajipari cég, az ExxonMobil lokalizációjával is alátámaszthatók: melléklet, 143.o.).
Részesedés az értékesítésből
17. ábra: A fogadó országban létesült kitermelőipari leányvállalatok értékesítéseinek területi megoszlása 1983 és 2007 között 100 Indonézia 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
Ausztrália Közel-Kelet Afrika Dél-Amerika Egyesült Királyság Norvégia Kanada 1999
2000
2001
2002
2003
2004
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov 92
A legnagyobb részesedésű államok együttes részesedése
80
2005
2006
2007
Egyéb országok
Kanada 18%-os részarányával – a csökkenő részesedés ellenére is – őrzi vezető pozícióját. Az ország igen gazdag ásványkincsekben, főleg energiahordozókban (Probáld, 2004: 152.o.). Az amerikai olajipari cégek közül a legjelentősebb érdekeltségekkel az ExxonMobil 93 rendelkezik, de jelen van az országban a Chevron és a Conoco Philips is. A világ egyik legnagyobb bauxitbányászattal és feldolgozással foglalkozó vállalata, az Alcoa is jelentős súllyal képviselteti magát Kanadában. Az amerikai gazdasági térség súlyát tovább növeli, hogy a szintén csökkenő jelentőségű Latin-Amerika részesedése még 2007-ben is meghaladta a 10%-ot. Latin-Amerikában a két legfontosabb befogadó országot Mexikó és Peru jelenti. Mexikó ásványkincsekben igen gazdag ország, de a mexikói ásványkincsek kitermelésében mégis
messze kiemelkedik az
energiahordozók ─ elsősorban a kőolaj ─ jelentősége (Jeney, 2004.: 192.o.). Az ExxonMobil latin-amerikai tevékenysége is elsősorban a mexikói kőolajvagyon kitermelésére koncentrál (ExxonMobil térszerveződése: melléklet, 143.o.). Ezzel szemben Peruban a nemesfémek és még inkább a színesércek jelentik a legfőbb vonzerőt (Szabó, 2004.). Az országban a legnagyobb fémbányászati vállalatok jelen vannak, köztük a Newmont Mining Corp. 7 telephellyel, a Phelps Dodge Corp. 2 telephellyel és a Freeport McMoran 1 telephellyel (UNCTAD 2007: 112.o.). Az egyes országokat alapul véve a második legmagasabb kitermelőipari részesedéssel az ásványkincsekben szintén gazdag és kitermelőiparát tekintve növekvő jelentőségű Ausztrália rendelkezik. 2007-ben az országban jelenlévő amerikai vállalatok az értékesítések 1/10-ét bonyolították le. A legnagyobb amerikai kitermelőipari cégek közül az ausztrál piacon jelen van a bauxit- és alumínium szektorban tevékenykedő Alcoa, a szénhidrogénszektorban érdekeltséggel rendelkező Chevron, ExxonMobil és Conoco Philips is. Bár a területi kutatások azt igazolták (lásd: 3. táblázat, 57. o.), hogy az amerikai TNC-k lokalizációjára továbbra is erőteljes európai orientáció jellemző, Európa összességében viszonylag alacsony
arányban részesedik
a kitermelőipari
leányvállalatok
összesített
kibocsátásából (2007-ben 27%-os részesedés jellemezte a térséget). Európában az amerikai vállalatok legfontosabb kitermelőipari érdekeltségei a norvég és a brit szénhidrogénszektorban találhatóak (az ExxonMobil európai tevékenysége is ezen államokban a legjelentősebb, lásd: melléklet, 143.o.). E két ország Oroszország után Európa 2. (Norvégia) és 3. (Egyesült Királyság) legnagyobb kőolajtermelője (Szegedi, 2007a), de a kőolaj mellett földgázkitermelésük is jelentős. A norvég piacon jelenlévő legnagyobb külföldi olajvállalat az ExxonMobil, a cég több egységgel is jelen van az országban. Bár a vállalat a brit szénhidrogénszektorban is érdekelt, de ott ─ a hazai olajcégek erős pozíciója miatt ─ korántsem rendelkezik akkora pozícióval, mint Norvégiában. Az ExxonMobil mellett a Conoco Philips is képviselteti magát mind a norvég, 93
http://www.eoearth.org/article/Energy_profile_of_Canada
81
mind pedig a brit szénhidrogén-szektorban. Az Egyesült Királyság piacán termelőként még a Chevron is jelen van. Európában Norvégia és az Egyesült Királyság mellett még a 8% körüli részesedéssel rendelkező Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa jellemezhető számottevő tőkevonzó képességgel. A régióban
elsősorban
Oroszország,
valamint
Kazahsztán
rendelkezik
tekintélyes
nyersanyagkészlettel (elsősorban szénhidrogénkészlettel). A hatalmas energiatartalékokkal rendelkező Kazahsztán a függetlenné válása után felértékelődött a nyugati nagyhatalmak számára. Az USA geopolitikájában is kiemelten fontossá vált az ország, amit a növekvő amerikai befektetések is igazolnak. Az FDI szerkezetét tekintve a legtöbb tőke a kitermelőiparba és az ahhoz kötődő feldolgozóiparba áramlik, a legnagyobb külföldi befektető pedig az USA (a Chevron és az ExxonMobil is jelen van az országban). (Tarjányi, 2008).
Az ázsiai és a csendes-óceáni térségben továbbra is az indonéz leányvállalatok jelentősége a legnagyobb, bár az ország összesített kitermelőipari kibocsátáshoz viszonyított részesedése 1999 és 2007 között a felére esett vissza (lásd: 6. táblázat, 84.o.). A Közel-Kelet szénhidrogénkitermeléséből az amerikai vállalatok együttes részesedése továbbra is alacsonynak tekinthető. (Ugyanakkor az ExxonMobil e térségben is javította pozícióját, a kitermelt kőolaj mennyisége több mint kétszeresére növekedett 2003 és 2007 között (lásd az ExxonMobil térszerveződését: melléklet, 143.o.). Az amerikai kitermelőipari vállalatok a térségben elsődlegesen SzaúdArábiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Katarban és Kuvaitban létesültek. Afrika kitermelőipari jelentősége óriási: 2007-ben a kontinens államaiban működő amerikai vállalatok az összesített értékesítési bevételeknek már 18%-át realizálták. A növekedéshez nagymértékben hozzájárult a kőolaj világpiaci árának alakulása is (Barefoot – Mataloni Jr., 2007: 33.o.). Afrikában a kitermelőipar tőkevonzó képessége még mindig Nigériában a legerősebb, de a vállalati adatok alapján látszik, hogy a befektetések fontos célterületeivé vált újabban a kőolajban gazdag Angola és Egyenlítői-Guinea is (ExxonMobil térszerveződése, mellékelt:143.o.). Nigéria gazdaságának meghatározó tényezője a kőolaj, az ország a Szaharától délre fekvő afrikai területek első számú kőolajkitermelője, és egyben az amerikai vállalatok első számú afrikai kitermelőipari befektetési területe. Az állam tulajdonában lévő Nigériai Nemzeti Kőolaj Társasággal (NNPC) öt külföldi olajvállalattal – az amerikai Chevron és ExxonMobil mellett a Shell, az Agip és a Total – együttműködve hozza felszínre a kőolajat, amelyből becslések szerint még 36 milliárd hordónyi rejtőzik a Guineai-öbölben. A kőolaj mellett egyre nagyobb jelentősége van a földgáznak is, s mivel a gáztartalékok a kőolajkészleteket meghaladják, várhatóan egy évtized múlva a földgáz kitermelése jelentőségében felülmúlja majd a kőolajét (Tarjányi, 2008). Azt követően, hogy Angolában a luandai vezetés 2002-ben lezárta az UNITA-val („União Nacional para a Independência Total de Angola” - Nemzeti Szövetség Angola Teljes 82
Függetlenségéért) vívott, 27 éven át tartó polgárháborút, ismét növekedni kezdtek az amerikai cégek angolai leányvállalatainak eladási adatai (2002 és 2007 között 1166 millió USD-ról 9957 millió USD-ra nőttek az eladási adatok). A bevételek nagy részét a kőolaj adja (az ország Nigéria után a Szaharától délre fekvő afrikai területek második legfontosabb kőolajtermelő országa). Angolában az 1976-ban alapított, állami tulajdonban lévő Sonangol olajipar vállalat kizárólagos joggal rendelkezik a kőolaj kitermelésére, de koncessziós szerződést köthet külföldi cégekkel termelési és fejlesztési céllal. Két nagy amerikai olajvállalat, az ExxonMobil és a Cevron is rendelkezik ilyen koncessziós megállapodással. 94 Angola gyémántbányászata is számottevő, de a kitermelési joggal rendelkező állami vállalat, az ENDIAMA, fontosabb koncessziós partnerei között amerikai vállalatok nem szerepelnek. (A angolai gyémántbányászat legnagyobb hányada a dél-afrikai De Beers Csoport kezében van.)95
Egyenlítői-Guinea tőkevonzó képessége is javult, miután az országban is felértékelődött a kőolajszektor: 1997 és 2004 között a kitermelt kőolaj mennyisége meghétszereződött, és 2004ben a kitermelés már elérte a napi 360 ezer hordót (ezzel az ország a Szaharától délre fekvő afrikai térség harmadik legnagyobb kőolajtermelőjévé lépett elő (Blum, 2004)). Ennek hatására az amerikai cégek (ExxonMobil, Chevron) is kiterjesztették az országban érdekeltségüket, aminek következtében 1997 és 2007 között 446 millió USD-ról 5,6 milliárd USD-ra növekedett a többségi amerikai tulajdonban lévő leányvállalatok termelési értéke. VII.2. A szekunder szektorban tevékenykedő leányvállalatok lokalizációja 2007-ben az ipari kibocsátás 251,8 milliárd USD-t tettek ki, ez háromszorosa volt az 1983-as értéknek. Mivel azonban az ipari termelés bővülése már hosszú ideje elmarad a szolgáltatások átlagos bővülési ütemétől, így az értékesítési bevételeknek már „csak‖ valamivel kevesebb, mint fele (2007-ben 45%) realizálódik az iparban. Az ipari termelése lényegében a feldolgozóipari termelést jelenti, az építőiparnak az összesített ipari kibocsátásból való részesedése 2007-ben már az 1%-ot sem érte el. A feldolgozóiparban a vegyipari tevékenységek, a járműgyártás és a gépgyártás (azon belül is elsődlegesen az elektronika) dominanciája mutatható ki (18. ábra, 84.o.), ezen ágazatok együttesen a feldolgozóipari termelés 3/4-ét adják.
94 95
http://www.sonangol.co.ao http://www.endiama.co.ao/eng/investioreseparceiros.php
83
18. ábra: A feldolgozóipari alágazatok részesedése az összesített feldolgozóipari értékesítésből 1983 és 2007 között
Részesedés az értékesítésből (%)
100 80 60 40 20 0
1983-1988 1989-1994 1995-2000 2001-2007
2007
Papírgyártás+textilipar Járműgyártás Gépgyártás Fémipar Gumi- és műanyag termékek gyártása Egyéb vegyi anyagok gyártása Gyógyszeripar Kőolaj-feldolgozás, kokszgyártás Élelmiszeripar Máshová nem sorolt feldolgozóipar
*A gyógyszeripar és az egyéb vegyipari ágazatok (ennek nagy részét a háztartási vegyi áruk gyártása jelenti) együtt képezik a vegyi anyagok és termékek gyártását. Ha ehhez még hozzátesszük a kőolaj-feldolgozást és kokszgyártást, valamint a gumi- és műanyaggyártást, az összesített vegyipari termelés kapjuk meg. Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A feldolgozóipari termelés térszerveződésére a kilencvenes évek végén – az összesített kibocsátáshoz viszonyítva – még viszonylag alacsony területi koncentráció volt jellemző, de a 2001-es recessziót követően átmenetileg növekedett a Koncentrációs-ráta értéke (a csúcsot a 2002-es év jelentette, amikor is a TOP 10 ország együttes részesedése elérte a 70%-ot). Az utóbbi pár évben viszont már átlag körüli és csökkenő koncentráció jellemző az ágazatra (6. táblázat). 6. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a feldolgozóipari értékesítések bevételéből 1999 Kanada 15 Kanada Egyesült Királyság 14 Egyesült Királyság Németország 12 Németország K-ráta: TOP 3 ország 26 K-ráta: TOP 3 ország Franciaország 6 Franciaország Mexikó 6 Mexikó Hollandia 3,9 Írország Olaszország 3,9 Japán Írország 3,9 Hollandia Japán 3,8 Olaszország Szingapúr 3,6 Szingapúr K-ráta: TOP 10 ország 57 K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– K-ráta: TOP 10 ország-összes összes ágazat 67 ágazat K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2003 15 12 9 36 8 7 5 4,7 4,0 3,7 3,3 69 66
Egyesült Királyság Kanada Németország K-ráta: TOP 3 ország Írország Szingapúr Mexikó Hollandia Szingapúr Brazília Kína K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes ágazat
2007 11 11 10 32 5 5 4,6 4,1 4,1 4 4 63 62
A feldolgozóipari értékesítések felét az európai, azon belül is a fejlett európai leányvállalatok bonyolítják le. A térségen belül a legnagyobb tőkevonzó képességgel az Egyesült Királyság és Németország jellemezhető. Mindkét országban a járműipar és a vegyipar súlya a legjelentősebb. A legdinamikusabb növekedés viszont – főleg a vegyipar, valamint a számítógépgyártás és az elektronikai szektor bővülése következtében – az ír leányvállalatoknál következett be. S bár a közép-, kelet- és délkelet-európai államoknak az európai eladásból való részesedése 1999 és 2007 között megduplázódott, a térség az összesített európai eladáshoz még 2007-ben is csupán 6%-kal járult hozzá. Az amerikai feldolgozóipari leányvállalatok azonban egyes közép-európai államokban nagy nemzetgazdasági jelentőséggel bírnak. 2007-ben a Lengyelországban és a Cseh 84
Köztársaságban működő amerikai leányvállalatok eladásainak 71%-a a feldolgozóiparban realizálódott. A Cseh Köztársaságban a legnagyobb potenciállal rendelkező feldolgozóipari területek közé a járműipar, a vegyipar és az elektronika sorolható. Lengyelországban a járműipar mellett az élelmiszeripar rendelkezik még számottevő jelentőséggel. Tekintélyes a feldolgozóipar súlya Magyarországon is, ahol a járműipar mellett kiemelkedő szerep jut az elektronikának is. Viszonylag magas feldolgozóipari részesedés jellemzi Latin-Amerikát is (11%-13% közötti étékek), ahol Mexikó vonzza a legtöbb feldolgozóipari tőkét. Mexikóban a járműipar, az elektronika és a vegyipar együttes részesedése eléri a 2/3-ot. A járműalkatrészek és elektronikai termékeket gyártása főleg a „maquiladorákban‖ folyik (lásd: 66. o.). Latin-Amerikában Mexikó mellett Brazília rendelkezik számottevő jelentőséggel. Brazíliában a gazdasági felélénkülésnek és a belső fogyasztás növekedésének következtében a feldolgozóipari termelés (különösen a járműiparban) is bővült (Barefoot – Mataloni Jr., 2007: 73.o.). Brazíliában a járműipar, a vegyipar és az élelmiszeripar adja az amerikai feldolgozóipari leányvállalatok által lebonyolított eladások közel 2/3-át. Bár
a
kanadai
leányvállalatok
részesedése
a
feldolgozóipari
leányvállalatok
összértékesítéséből csökkent, az ország ennek ellenére az értékesítésből származó bevételeknek még mindig 1/10-ét realizálja. Kanadában a fő feldolgozóipari ágazat a járműipar, de jelentős az ország vegyipari értékesítéshez való hozzájárulása is. Ázsiában az egyre fontosabbá váló Kína, valamint Szingapúr részesedése éri el a 4%-ot. Kínában és Szingapúrban a feldolgozóipari kibocsátás felét az elektronikai leányvállalatok realizálták 2007-ben, de mindkét országban jelentős súllyal rendelkezik a vegyipar is. A szingapúri feldolgozóipar ma már a magasan képzett munkaerőt, nagyarányú K+F tevékenységet, tőkét és technológiát igénylő elektronika terén vonzza a legtöbb amerikai tőkét. S bár Kína egyik fő vonzereje még mindig az olcsó munkaerő és a nagy piac, de az ország a csúcstechnológiai termékek gyártása terén is egyre jelentősebbé kezd válni (lásd: 70. o.). A feldolgozóipari leányvállalatok lokalizálódását több tényező befolyásolja (piac nagysága, piac elérhetősége, relatív tényezőellátottság, kedvezmények, stb.), de a különböző technológiai szintű tevékenységek esetében más-más tényezők kapnak meghatározó szerepet. Ennek következtében a magasabb és az alacsonyabb technológiai igényű ágazatok térszerveződése eltérően alakul (lásd: 38. o.). A feldolgozóiparon belül mindvégig a vegyipar részesedése volt a legmagasabb, ám az iparágnak mind az összesített, mind a feldolgozóipari kibocsátásból való részarányára csökkent. A feldolgozóiparon belüli részesedéscsökkenés legfőképpen a kőolaj-feldolgozással és kokszgyártással
foglalkozó
vállalatok
értékesítéseinek
1998-ig
tartó
visszaesésével
magyarázható. A kőolajszektor azonban az ezredfordulón ismét felértékelődött, amit az eladások 85
azóta is tartó folyamatos és nagymértékű bővülése is igazol. Napjainkban az ágazat 12%-kal részesedik a leányvállalatok összesített kibocsátásából, a vegyiparon belüli részesedése pedig 34% volt 2007-ben (18. ábra: 84.o.). A vegyipar másik fő ágát a gumi- és műanyaggyártás jelenti, de ennek az ágazatnak a vegyipari részaránya a nyolcvanas évekbeli 9%-ról napjaikra 3%-ra esett vissza. A vegyi anyagok és termékek gyártására szakosodott vállalatok jelentik a vegyipari cégek harmadik nagy csoportját. Az ide sorolt tevékenységeknek az összesített termelésből való részesedése mindvégig 8% és 10% között alakult, de eközben mind a vegyiparon belüli, mind a feldolgozóiparon belüli részesedés növekedett. E területek közül a gyógyszeripar jellemezhető a legnagyobb jelentőséggel. 1983 és 2007 között az gyógyszeripar feldolgozóipari eladásokból való részesedése kisebb ingadozások mellett 3%-ról 8%-ra növekedett, a vegyiparon belüli részesedése pedig megháromszorozódott, s az új évezredben a gyógyszeripari leányvállalatok végig 21% és 25% közötti vegyiparon belüli részesedéssel rendelkeztek. Az erősen K+F intenzív gyógyszeripar térhódításához hozzájárult a külföldi K+F kapacitásokhoz való hozzáférés növekvő igénye, de az erős verseny és az eltérő fogyasztási szabályozások, előírások, sztenderdek is ösztönzőleg hatottak az ágazat nemzetköziesedésére. A vegyi anyagok gyártásának nagytérségi szintű területi koncentrációja változatlanul magas, mivel továbbra is elsősorban az európai térségben koncentrálódnak az ágazatban érdekelt vállalatok. (Európa fölényét a Pfizer realizált bevételének regionális megoszlása és a P&G leányvállalatainak térszerveződése is alátámasztja (lásd pl. a Pfizer és a P&G térszerveződését: melléklet, 144. és 145o.).) Különösen igaz ez a gyógyszeripari leányvállalatokra, melyek továbbra is a fejlett államokat részesítik előnyben a külföldi befektetéseik során, hiszen leginkább ezek az államok képesek biztosítani a magas szintű szakembergárdát, illetve a megfelelő technológiai és kutatási hátteret, de ők jelentik a fő célpiacot is. (Pfizer térszerveződése: melléklet, 144.o.). A vegyi anyagokat gyártó leányvállalatoknak az országos szintű koncentrálódása 2007-ben átlagos volt, bár az ezredforduló idején és azt követő pár évben még jóval magasabb koncentráció jellemezte az ágazatot (7. táblázat, 87.o.). Ugyanakkor ez a relatív érték eltakarja az egyes vegyipari tevékenységek térszerveződésére jellemző sajátságokat. Ahogy már említettem, a gyógyszeripari befektetések elsősorban a magasan képzett humánerőforrást és a magas színvonalú technológiai hátteret biztosítani képes fejlett államok felé irányulnak, ezzel szemben a vállalatok a környezetet kevésbé kímélő technológiákra alapozott tevékenységüket az alacsonyabb jövedelmű államokba telepítik át, kihasználva azt, hogy ezekben az országokban a környezetvédelmi szabályozások még nem tartanak ott, mint a fejlett államokban. A munkaintenzív tevékenységek terén szintén az alacsonyabb jövedelmű államok szerepe értékelődött fel.
86
7. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a vegyi anyagok értékesítési bevételéből 1999 Egyesült Királyság 12 Írország Franciaország 9,5 Franciaország Kanada 8,3 Egyesült Királyság K-ráta: TOP 3 ország 29,8 K-ráta: TOP 3 ország Németország 8,1 Németország Írország 7,6 Hollandia Hollandia 6,1 Japán Japán 5,7 Olaszország Olaszország 4,7 Mexikó Belgium 4,8 Belgium Mexikó 4,7 Brazília K-ráta: TOP 10 ország 72,1 K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– K-ráta: TOP 10 országösszes ágazat 67 összes ágazat K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2003 11 10 10 31 7,6 6,5 5,9 5,4 4,9 4,5 4,4 70 66
Írország Egyesült Királyság Kanada K-ráta: TOP 3 ország Németország Franciaország Hollandia Svájc Belgium Olaszország Brazília K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– összes ágazat
2007 10,1 8,4 7,3 25,8 6,7 6 5,9 5,5 4,6 4,4 4,2 63,3 62
A vegyi anyagok és termékek értékesítéséből származó bevételek 60%-a az európai leányvállalatoknál realizálódik. Az európai, de egyben a világ eladásainak legnagyobb részarányát az ír leányvállalatok bonyolítják le. Írországban, az utóbbi években igen dinamikusan fejlődik a vegyipar (pl. a gyógyszergyártás), ami a kivitelnek immár 43%-át adja (Probáld, 2007b: 117.o). Az országban a legnagyobb amerikai vegyipari cégek közül a Pfizer96, a Johnson & Johnson97 és a Procter & Gamble 98 is létrehozott leányvállalatokat. A vegyi anyagok gyártása közé besorolt gyógyszeripar tekintetében egyre nagyobb jelentőség tulajdonítható a svájci leányvállalatoknak is (Barefoot –Mataloni Jr., 2007: 72.o.). A svájci exportorientált iparágak közül újabban a nagy tőkekoncentrációjú és automatizált vegyipar fejlődik a legdinamikusabban (Szegedi, 2007c). Viszonylag magas a vegyipari eladásokhoz való latinamerikai (10%) és kanadai hozzájárulás is. Latin-Amerikán belül Brazília és Mexikó szerepe meghatározó. Ázsiában a szingapúri, a japán és a kínai leányvállalatok a legjelentősebbek, e három ország együttesen az ázsiai eladások 63%-át bonyolította le 2007-ben. A gépgyártás és a járműipar tekinthető a második és harmadik legfontosabb feldolgozóipari alágazatnak. A vizsgált időszakban az összesített eladások megközelítőleg 1/10-ét – 1/10-ét bonyolították le az ezen ágazatokba besorolt leányvállalatok. A feldolgozóipari eladásokból való részesedést tekintve mindkét ágazat kis mértékű növekedést tudott elérni (18. ábra, 84.o). A járműipari vállalatok telephelyválasztását leginkább a piac közelsége és a szállítási költség (illetve a távolság) határozza meg, ezért is jellemző az, hogy a nagy autógyártó cégek elsősorban regionális szinten szerveződnek. Természetesen az egyes munkafolyamatok lokalizációjára egyéb (munkaerő képzettsége és ára, technológiai háttér, stb.) tényezők is hatással vannak, de megítélésem szerint ezek szerepe regionális szinten értékelődik fel.
96
http://www.pfizer.com http://www.jnj.com 98 http://www.pg.com 97
87
A járműipari Koncentrációs-ráta azt mutatja, hogy ez az ágazat szerveződik a legkoncentráltabban, ugyanakkor időben erre a koncentrációra csökkenés jellemző (8. táblázat). 8. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a járműipari értékesítés bevételéből 2000 2003 Kanada 30 Kanada 25 Kanada Németország 19 Németország 15 Németország Mexikó* 13 Egyesült Királyság 13 Egyesült Királyság K-ráta: TOP 3 ország 61 K-ráta: TOP 3 ország 53 K-ráta: TOP 3 ország Egyesült Királyság 12 Mexikó** 11 Mexikó Spanyolország 5,2 Svédország 6,8 Spanyolország Franciaország 2,6 Spanyolország 5,8 Svédország Ausztrália 2,3 Franciaország 3,7 Dél-Korea Brazília 2,1 Ausztrália 2,9 Brazília Belgium 1,9 Brazília 2,7 Franciaország Olaszország 1,8 Belgium 2,2 Ausztrália TOP10 ország 90 TOP10 ország 88 TOP10 ország K-ráta: TOP 10 ország– K-ráta: TOP 10 országK-ráta: TOP 10 ország– összes ágazat 67 összes ágazat 66 összes ágazat *: 2000 évre vonatkozó adat / **: becslés a 2002-es és a 2004-as adatok alapján (átlagolással) /***: 2005-ös adat K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2007 19 15 13 47 8,2 5,5 4,8 4,5 4,4 2,6 2,4 79 62
Az amerikai járműipar elsősorban az észak-amerikai gazdasági térségben (NAFTA) és a legnagyobb piacokon (Európa, Brazília, Ausztrália) koncentrálódik. Ez azt igazolja, hogy az amerikai járműgyártó vállalatok lényegében regionális szinten integrálódnak. (Ez megfelel Dicken 3. termelési típusának: Nemzetközi piacokra irányuló termelés termékspecializációval: lásd az értekezés 17. oldalán) Ha megvizsgáljuk, hogy a NAFTA-n belül a mexikói és a kanadai termelés milyen arányban irányul a helyi piac illetve az USA piaca felé, akkor megállapíthatjuk, hogy az értékesítések lényegében a NAFTA-n belül bonyolódnak le intrafirm kereskedelem formájában.99 Ez pedig egyértelműen igazolja, hogy az erősen integrálódó észak-amerikai autógyártás helyi igényekre épül. Az európai piacot szintén egységes regionális összefüggésben kezelik az amerikai autógyártó cégek, amit jól tükröz a Ford Europe tevékenysége is (Dicken, 1992). Brazíliában helyi és regionális piacra (MERCOSUR), Ausztráliában helyi piacra orientációjú termelés jellemző, hiszen az értékesítések túlnyomó része a helyi piacokon realizálódik: lásd a 17.táblázatot a 106. oldalon). A regionális, illetve helyi piaci orientáció a nagy tömegű járműipari termékek kereskedelmét terhelő szállítási költségekkel magyarázható leginkább. Ez az oka, hogy a vállalatok közötti együttműködés is elsősorban regionális szinten nyilvánul meg. Az egy térségben szerveződő leányvállalatok jellemzően vertikálisan szerveződnek, azaz az egyes leányvállalatok különféle munkafolyamatokra specializálódnak, majd az így előállított terméket vállalaton belüli kereskedelem útján továbbítják a vertikum következő szintjére. A leányvállalatok együttműködése mellett a szektorra jellemző, hogy számottevő beszállítói háttér is segíti a termelést (lásd pl. Brazíliát, ahol a befektetések igen széles helyi beszállítói ipar kifejlődését vontak maguk után (Jeney-Probáld, 2004). 99
www.bea.gov
88
Kanada az értékesítések 1/5-ével rendelkezik, ha ehhez még hozzávesszük Mexikó részarányát is, akkor azt láthatjuk, hogy az USA NAFTA partnerei a külföldi járműipari összes kibocsátásból 30%-kal részesednek. Kanadában igen erős amerikai jelenlét jellemzi az autógyártást: a kanadai autóipar „szinte teljes egészében amerikai mamutvállalatok kezében van (Probáld, 2004). Mexikó autógyártásában is maghatározóak az amerikai vállalatok. A mexikói autógyártásba érkezett befektetések teljesen átalakították a mexikói járműipart, s azt az ipar legfontosabb ágazatává (egyben exportágazatává is) tette. Ebben a modernizációban kulcsszerepet játszott a Ford, mely a fejlesztés keretében nem a régi termelő üzemét modernizálta, hanem 3 milliárd dolláros befektetéssel új gyárat épített az észak-amerikai piac kiszolgálására (Mortomore, 1998). Az európai leányvállalatok a járműipari értékesítések bevételének felét realizálják. Európán belül a legjelentősebb autóipari beruházásokkal Németország és az Egyesült Királyság rendelkezik, de jelentős autóipari érdekeltségeket hoztak létre Belgiumban, Spanyolországban és Svédországban is. 2007-ben a két legnagyobb amerikai autógyártó cég ─ a GM100 és a Ford101 ─ is rendelkezett leányvállalatokkal ezen országokban. A Ford európai térszerveződése erős területi koncentrációt mutat, a legfontosabb célterület az Egyesült Királyság. A GM a Forddal szemben területileg differenciáltabban oszlik meg (vállalatok térszerveződése: melléklet, 146. o.). KözépEurópa jelentősége ebben az ágazatban is megmutatkozik: Magyarország, a Cseh Köztársaság és Lengyelország együttes részesedése 2007-ben már elérte a 4%-ot. A Ford és a GM ezen államokban is jelen van, de termelést csak a GM végez (melléklet: 146. o.). A 8. táblázatból az is kitűnik, hogy újabban Dél-Korea is jelentős járműipari érdekeltségekkel (elsősorban a GM révén) rendelkezik. A dél-koreai leányvállalatok növekvő részesedésének a hátterében az állhat, hogy a GM 2002-ben megszerezte a többségi tulajdonjogot a Daewooban. (A dél-koreai leányvállalatok termelésük nagy részét külső piacokra szánják.) 102 A 2008-ban kirobbanó hitel, pénzügyi és gazdasági válság erősen érintette az európai autóipart. Különösen a GM leépítései hozták nehéz helyzetbe az európai leányvállalatok munkavállalóit. A vállalat a válság hatására 8600 európai munkahely megszüntetéséről döntött, ebből Németországban 4 ezer, a flandriai telephelyen pedig 2600 állást szándékoztak leépíteni.103 (Az elsők között a belga La Libre Belgique január 12-ei száma számolt be arról, hogy Nick Reilly, a General Motors európai vezetője, bejelentette a belgiumi Opel Üzem bezárását104.) Jó hír azonban, hogy a 2010-es év már a fellendülésről szól: az előző év azonos hónapjához viszonyítva közel 11%-kal emelkedtek 2010 márciusában az újautók értékesítése Európában.105
100
http://www.gm.com http://www.ford.com http://www.gm.com 103 http://www.bruxinfo.hu 104 http://www lalibre.be 105 http://hirek.logportal.hu/folytatdik-a-fellendls-az-eurpai-autpiacon 101 102
89
Bár Kínában jelenleg még nem rendelkeznek számottevő érdekeltséggel az amerikai járműipari vállalatok, az ágazatot jellemző jelenlegi tendenciák arra engednek következtetni, hogy a jövőben a növekvő kínai autópiac nagyobb vonzerőt fog gyakorolni az amerikai befektetőkre is. Kínában az autóeladások 1999 óta folyamatosan növekednek. 2009-ben az előző évhez viszonyítva 62%-kal bővült az eladás, és elérte a 13,6 milliós darabszámot. Ezzel Kína lett a világ legnagyobb autópiaca. A kínai autóeladások meredek emelkedésének hátterében az áll, hogy a legnagyobb nyugati autógyártók az átlagosan évi 9 százalékkal növekedő kínai piacon igyekeztek pótolni a szűkülő európai és amerikai piacok keresletét.106
A Ford mindenesetre 490 millió USD-os beruházással már harmadik gyárát építi Kínában. Az üzem várhatóan 2012-ben kezdi meg működését és a Ford Focus új generációját fogják majd gyártani.107 A feldolgozóipari kibocsátás majdnem 1/4-ét a gépipari leányvállalatok adják. A gépipari eladások 2/3-a az elektronikai szektorban (ezen belül kiemelkedik a PC- és a félvezetőgyártás) bonyolítják le. Az elektronikai termékek magas keresletét nagymértékben az magyarázza, hogy a folyamatos és dinamikus technológiai fejlődésnek köszönhetően a termékek életciklusa lerövidült, így a fogyasztók gyakrabban cserélik le ezeket a termékeket. Az országos szintű adatok alapján mért elektronikai Koncentrációs-ráta továbbra is igen erős földrajzi koncentrációt mutat (9. táblázat). Különösen magas a kutatási tevékenységek koncentrációja, amit az Intel térszerveződése is mutat (melléklet: 147. o.). 9. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése az elektronikai értékesítések bevételéből 1999 Szingapúr 16 Írország Egyesült Királyság 11 Szingapúr Írország 9 Malajzia K-ráta: TOP 3 ország 36 K-ráta: TOP 3 ország Malajzia 6,9 Kína Németország 6,6 Egyesült Királyság Japán 5,6 Mexikó Mexikó 5,4 Franciaország Franciaország 5,1 Japán Kína 4,8 Németország Kanada 4,6 Kanada K-ráta: TOP 10 ország 75 K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– K-ráta: TOP 10 országösszes ágazat 67 összes ágazat K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2003 12,8 12,6 10 35 9,9 6,0 5,6 5,5 5,3 5,3 4,2 77 66
Írország Kína Szingapúr K-ráta: TOP 3 ország Malajzia Németország Franciaország Egyesült Királyság Mexikó Japán Hollandia K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes ágazat
2007 13,8 13,5 13,5 40,8 7,8 6,9 5,4 5,1 4,5 3,5 2,3 76,3 62
Európa részesedése ebben az ágazatban is magas, de a 40%-os részesedés elmarad a többi kiemelt iparág részarányától. Európán belül a több mint 1/10-es részesedéssel jellemezhető Írország jelentősége messze meghaladja a többi fő európai célország súlyát. Az ír gazdaság vegyipar utáni második legnagyobb exportágazta az elektronika, ami a kivitelhez 30%-kal járul hozzá is (Probáld, 2007a: 117.o), és ami elsősorban amerikai kézben összpontosul. A 106
http://www.napi.hu A Ford az új üzemet a Chongqing Changan Automobile társasággal és a Mazda Motor Corporationnal közösen hozza létre Kína déli részén (http://www.vg.hu/ (letöltés dátuma: 2009. 9. 25)) 107
90
legnagyobb „ír‖ exportőrök sorai között ott találhatjuk az Intelt, a Dell Productsot és a Microsoftot is (UNCTAD 2002, 172-173. o.). Írország az ágazatban jelentős K+F szerepkörrel rendelkezik, az Intel például több kutatólaboratóriummal is rendelkezik az országban (melléklet: 147. o.). Az Intel 1990-ben az írországi Leixlipben nyitotta meg első olyan termelő üzemét, melynek célja az EU piacának kiszolgálása. Az Intel beruházása az elektronikai ágazat fejlődésére nagy hatással volt. Az Intel 5 fő tényezővel indokolta lokalizációs döntését: 1. kellő számú képzett munkaerő elérhetősége, 2. alacsony adóterhek, 3. tiszta víz elérhetősége, 4. biztonságos elektromosáram-ellátás, 5. üzletbarát környezet.108
Világszinten Kína és Szingapúr elektronikai szegmensének is nagy jelentőség tulajdonítható. E két ország az összesített elektronikai kibocsátás 1/4-ért, az ázsiai termelés valamivel több, mint feléért felel. A legnagyobb számítástechnikai és félvezetőgyártó cégek közül mindkét országban jelen van az IBM109, a Hewlet Packard110 és az Intel111 is. Az említett országokban létesített vállalatok nem csak termelő, de K+F tevékenységet is végeznek. Ázsiában még kiemelkedő jelentőség tulajdonítható Malajziának is, ahol az egyik legnagyobb amerikai befektetést szintén az Intel valósította meg. Kezdetben főleg integrált áramköröket állítottak elő az ott működő leányvállalatoknál, ám mára egyéb számítástechnikai alkatrészek gyártása is jelentőssé vált. Az amerikai térségben viszonylag kevés amerikai érdekeltségű elektronikai vállalat létesült, a térségnek az elektronikai értékesítésből való részesedése 2007-ben is csak épphogy elérte a 9%ot. Az amerikai kontinensen az első számú telephelye az elektronikai vállalatoknak egyértelműen Mexikó (az országban koncentrálódik a latin-amerikai termelés fele). Mexikóban a legjelentősebb elektronikai cégeket az IBM és a General Electric képviseli, a mexikói export számottevő részét e vállalatok bonyolítják le (UNCTAD, 2002: 176.o.). A térségben az Intel révén (lásd részletesebben lásd a 104. oldalon) felértékelődött Costa Rica szerepe is. Az ország egyrészt kedvező befektetési politikájának, másrészt tudatos oktatáspolitikájának köszönheti, hogy bekerült az amerikai vállalatok érdekszférájába (UNCTAD, 2002: 168 o.). Ugyanakkor Kanada részesedése más ágazatokhoz viszonyítva csekélynek mondható, és 2007-ben 2%-os részesedésével már a 10 legfőbb célpiac közé sem tudott bekerülni. Az egyik legmagasabb szintű technológiai hozzáadott értékkel a szingapúri leányvállalatok rendelkeznek, amelyek a szofisztikált elektronikai alkatrészek gyártására és tervezésére specializálódtak. A magas színvonal elsősorban a szingapúri kormány befektetést ösztönző gazdaságpolitikájával függ össze: oktatás és szakképzés fejlesztése, technológiai háttér megteremtése, célzott állami támogatások (UNCTAD, 1999).
108
http://www.idaireland.com; idézi: UNCTAD, 2002.: 173.o. http://www.ibm.com 110 http://welcome.hp.com 111 http://www.intel.com 109
91
Az élelmiszeripar, az üdítőital-gyártás és a dohányipar együttesen a feldolgozóipari eladásokból tartósan 1/10-ed arányban, az összesített eladásból 5%-kal részesedik. A szűkebb értelemben vett élelmiszeripari112 leányvállalatok az összesített feldolgozóipari eladások 7%-át, az a teljes kibocsátás 3%-át bonyolítják le. Várakozásommal ellentétben az élelmiszeriparra az ipari és az összesített kibocsátáshoz viszonyítottan is magas területi koncentráció jellemző, s a magas koncentráció az utóbbi években sem mérséklődött számottevően (10.táblázat). A magas földrajzi koncentráció hátterében az állhat, hogy az ágazatban tevékenykedő vállalatok viszonylag alacsony arányban részesednek a vállalatok összesített kibocsátásából, s a nagyobb befektetések csak néhány ország piacán valósulnak meg, s ez növeli a koncentrációt. 10. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése élelmiszeripari* értékesítések bevételéből 1999 Egyesült Királyság 14 Kanada Kanada 13 Egyesült Királyság Németország 10 Hollandia K-ráta: TOP 3 ország 37 K-ráta: TOP 3 ország Hollandia 9 Németország Brazília 7 Brazília Ausztrália 6 Franciaország Mexikó 5,6 Mexikó Franciaország 5,3 Ausztrália Argentína 3,7 Argentína Belgium 3,6 Belgium K-ráta: TOP 10 ország 77 K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes K-ráta: TOP 10 ország-összes ágazat 67 ágazat *Üdítőital- és dohánygyártás nélkül / K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2003 14 12 10 36 9 7 6,6 6,0 4,4 3,5 2,8 76 66
Kanada Brazília Egyesült Királyság K-ráta: TOP 3 ország Németország Hollandia Mexikó Franciaország Ausztrália Argentína Spanyolország K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– összes ágazat
2007 13 11 10 34 10 8 6,4 5,8 4,3 4 2,8 75 62
Az élelmiszeriparban az értékesítések felét az európai leányvállalatok bonyolítják le. A térségen belül az Egyesült Királyság, Németország, Hollandia és Franciaország részesedése éri el a 4%-ot. Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa európai értékesítésekből való részesedése 4-6% körül alakult a vizsgált időszakban. Az európai államok mellett csak a kanadai, az ausztrál és a három legnépesebb latin amerikai ország (Mexikó, Brazília, Argentína) részesedése éri el a 4%-ot. A fémipar összesített eladásokból való részesedésére enyhén csökkenő trend jellemző: 1983 és 1987 között még évi átlagban 2,1% volt a szektor összes eladásból való részesedése, ez 2001 és 2007 közötti időszakra évi átlagban 1,6%-ra mérséklődött. Az ágazat lokalizációja során a fő telepítő tényező a feldolgozáshoz szükséges energiabázis, a nyersanyaglelőhely (ha van a közelben energiaforrás) és a szállítási költség. Ezért a nyersanyagok elsődleges feldolgozása sok esetben a nagy kikötők környékén történik, hiszen oda hajókon viszonylag olcsón szállítható a nyersanyag, s a kikötők környékén a feldolgozáshoz szükségen energia is rendelkezésre áll. Az említett tényezők mellett a piaci kereslet, a nagy fogyasztópiacok elhelyezkedése is hatást gyakorol a fémipari termelés területi megoszlására (lásd pl. Kína esetét). 112
Ebben nincs benne a dohány és az üdítőital-gyártás.
92
A fémiparban a termelés koncentrálódása még a magas élelmiszeripari koncentrációt is meghaladja, bár a K-ráta alakulása ebben az esetben már csökkenést mutat (11. táblázat). 11. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése fémipari értékesítések bevételéből 1999 Egyesült Királyság 20 Kanada Kanada 15 Egyesült Királyság Németország 10 Németország K-ráta: TOP 3 ország 45 K-ráta: TOP 3 ország Spanyolország 8 Spanyolország Franciaország 7 Franciaország Ausztrália 6,8 Ausztrália Olaszország 5,6 Hollandia Mexikó 4,9 Olaszország Brazília 3,8 Mexikó Hollandia 3,2 Brazília K-ráta: TOP 10 ország 84 K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– K-ráta: TOP 10 ország–összes összes ágazat 67 ágazat K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2003 15 14 13 42 7,2 6,8 5,8 4,9 4,7 3,6 3,1 78 66
Kanada Németország Egyesült Királyság K-ráta: TOP 3 ország Spanyolország Ausztrália Franciaország Hollandia Brazília Olaszország Kína K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– összes ágazat
2007 14 11 10 35 8 7,5 6,5 4,2 3,6 3,4 3 71 62
A magas szintű koncentráció részben az iparágat meghatározó lokalizációs tényezőkkel, részben a fémipari befektetések viszonylagos alacsony értékével magyarázható (mivel relatíve kevés külföldi termelőhelyet hoznak létre a vállalatok, azok – az élelmiszeriparhoz hasonlóan – csak néhány országban koncentrálódnak). Az ágazat magas koncentrálódását mutatja, hogy a fémipari értékesítések 2/3-át az európai leányvállalatok bonyolítják le. A jelentős kikötőiparral is rendelkező német, brit, spanyol, francia és holland leányvállalatoknál realizálódik az összbevételek 2/5-e, az európai bevételek 60%-a. A közép-, kelet-, és délkelet-európai leányvállalatok (döntően szovjet utódállamokról van szó) az összesített eladásokból közel 1/10 arányban, az európai eladásokból 14%-kal részesednek. Az európai államok mellett még jelentős fémipari kapacitások jellemzik a kikötőkkel szintén rendelkező Kanadát, Ausztráliát, valamint Brazíliát és a gyorsan fejlődő Kínát is (a gyors gazdasági fejlődés ugyanis növeli a fémipari termékek felhasználását). VII.3. A tercier szektor lokalizációja A tercier szektor súlya a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején kezdett erősödni, majd 2000-ben már az eladások 50%-át ezen a területen bonyolították le a leányvállalatok. A szektorba sorolt leányvállalatok közül 2007-ben a nagykereskedelmi leányvállalatok realizálták az összesített értékesítések 1/4-ét, tercier szektorban realizált eladások 2/5-ét, de a vizsgált időszakban egyaránt csökkent az ágazat összesített eladásból és összes tercier szektori eladásból való részesedése is. A nagykereskedelmi értékesítés aránya több országspecifikus tényezővel is összefüggést mutat (lásd: 12. táblázat). A nagykereskedelmi lokalizáció egyrészt az egyes országok piacának protekcionizmusával és az adott ország termelési költségszínvonalával függ össze. (Pl.: 93
amennyiben egy országban drága a termelés, de a termelési költségekhez viszonyítva az importot relatíve alacsony vámok terhelik, a vállalatok elsősorban nagykereskedelmi leányvállalatokon keresztül látják el az adott piacot (pl. Japán). Az adott ország jövedelmi színvonala és a már befektetésre került tőke állománya szintén befolyásoló tényezőként jelenik meg. A lokalizáció során a földrajzi helyzet (kedvező kikötő és/vagy központi fekvés jelentős mértékű tranzitforgalom lebonyolítására tehet alkalmassá egy földrajzi helyet. Pl. Szingapúr és Svájc) ugyancsak meghatározó jelentőségű tényező lehet. a
12. táblázat: Kapcsolat a nagykereskedelmi eladás aránya és néhány országspecifikus tényező között, 2006 Pearson-féle korrelációs együttható Elemszám (N) GDP 1 -,122 34 Feldolgozóipari termékek importvám szintje 1 -,303 31 Logisztikai index 2 ,362* 34 GDP/fő 1 ,458** 34 Társasági jövedelemadó-kulcs 3 -,415* 34 Befektetett összes külföldi tőke állománya egy főre vetítve 1 ,447** 34 Befektetett amerikai tőke állománya egy főre vetítve 1 ,531** 34 a: összesített értékesítés (áruk+szolgáltatások) / *:minimum 90%-os valószínűség, **: minimum 95 százalékos valószínűség Forrás: 1: http://stats.unctad.org/handbook/ReportFolders/ReportFolders.aspx, 2: http://info.worldbank.org/etools/tradesurvey/mode1b.asp?cgroup=0&sorder=lpirank#, 3: KPMG (2007). Global Tax Rate Survey 2006. April 2006.
Szingapúr, ahol több ezer TNC működik, az ázsiai és csendes-óceáni térség legfontosabb tranzitcsomópontja s egyben a térség egyik legjelentősebb elosztópontja. 2007-ben az Amerikai Kikötők Szövetsége (AAPA) által közzétett, a kikötőben megforduló konténerek száma szerinti kikötői rangsort113 - Sanghajt és Hongongot is megelőzve - ez a kis városállam vezette. Szingapúr a teljes forgalom volumene szerinti sorrendben Sanghaj után a második helyen végzett.114 A városállam az Európát Ázsiával összekötő útvonalnak is tranzitcsomópontjaként funkcionál. A Chang-repülőtér a világ több mint 60 országának 190 városával köti össze Szingapúrt. 115
A kedvező földrajzi fekvés a nemzetközi piacokat megcélzó nagykereskedelmi tevékenység esetében jelentősen felértékelődik. A jó földrajzi fekvés önmagában még nem elégséges, csak szükséges feltétel; ezt még megfelelő logisztikai kapacitással, megfelelő egyéb infrastruktúrával és munkaerővel is ki kell egészíteni a tőkevonzó képesség fejlesztése érdekében (lásd Szingapúr, Svájc és Hollandia példáját). Az említett tényezők mellett még az vállalatok jövedelmét terhelő adó mértéke is befolyásolja a nagykereskedelmi leányvállalatok lokalizációját. Éppen ezért van az, hogy a vállalatok az „offshore‖ területeket igen gyakran beiktatják különféle kereskedelmi ügyleteikbe, hogy aztán a máshol megtermelt profit az „offshore‖ cégnél halmozódjon fel, s az így adómentessé váljon, vagy legalábbis minimális adófizetési kötelezettség alá essen. Az elvi alapja ennek az elgondolásnak az, hogy ha bármilyen terméket egy „offshore‖ cég szerez be, majd értékesít tovább egy másik országban működő vállalat felé (pl. egy leányvállat az anyavállalat felé), akkor a profit az „offshore‖ cégnél halmozódik fel, s az ezáltal adómentessé válik. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy ha pl. „valamely hazai cég meg kíván vásárolni egy terméket egy másik országban működő társaságtól, akkor ezt az ügyletet azon az offshore cégen keresztül bonyolítja le, amely kifejezetten erre a célra jött létre. A terméket tehát nem a hazai cég, 113
a kikötőben megforduló konténerek száma alapján http://www.aapa-ports.org/Industry/content.cfm?ItemNumber=900&navItemNumber=551#Statistics 115 http://www.changiairport.com/changi/en/about_us/fact_sheets/?__locale=en 114
94
hanem a külföldi offshore társaság vásárolja meg az eladótól, és megemelt áron ez adja tovább az eredetileg vételi szándékkal fellépő cégnek. A két ár közötti különbözet az offshore cég nyereségeként jelenik meg, és az offshore környezet miatt adófizetési kötelezettség alá nem, vagy csak kismértékben esik.‖ 116 A nagykereskedelmi leányvállalatok területi megoszlására kissé átlag feletti, de csökkenő koncentráció jellemző (13. táblázat). 13. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a nagykereskedelmi értékesítések bevételéből 1999 Hollandia 10, Svájc Egyesült Királyság 10 Németország Svájc 9,6 Egyesült Királyság K-ráta: TOP 3 ország 30 K-ráta: TOP 3 ország Kanada 8,4 Kanada Japán 6,6 Hollandia Németország 6 Japán Szingapúr 5,9 Szingapúr Franciaország 5,7 Hongkong Hongkong 4,9 Franciaország Belgium 3,8 Olaszország K-ráta: TOP 10 ország 71 K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes K-ráta: TOP 10 ország–összes ágazat 67 ágazat K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2003 14 8,5 8,2 30 7,4 6,4 6,1 5,9 4,9 4,7 4,2 68 66
Svájc Szingapúr Egyesült Királyság K-ráta: TOP 3 ország Kanada Hollandia Németország Hongkong Írország Franciaország Bermuda K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– összes ágazat
2007 14 11 9 34 8,6 5,1 4,5 4,2 3,9 3,8 3 67 62
A relatíve magas koncentráció részben azzal magyarázható, hogy a nemzetközi piacok felé orientálódó nagykereskedelmi leányvállalatok az országok szűk körére koncentrálódik (közülük is kiemelkedik Szingapúr és Svájc). A magas koncentráció másik okaként az „offshore‖ területek (pl. Bermuda) és más kedvező adózású területek (Szingapúr és Svájc ebből a szempontból is kedvező célterület) különféle tranzakciós folyamatokba történő beiktatása említhető. Térségi szinten a nyugat-európai leányvállalatok jellemezhetőek a legnagyobb jelentőséggel: a nagykereskedelmi értékesítések közel felét az ott működő leányvállalatok bonyolítják le. A legtöbb nagykereskedelmi leányvállalat vagy a nagy kikötőkkel is rendelkező tengerparti államokban (pl.: Egyesült Királyság, Hollandia, Németország, Franciaország) vagy (és) a kontinens belsejében lévő országok felé jelentős tranzitforgalmat lebonyolítani képes államokban létesült (pl. Svájc, Németország). Országos szinten Svájc és Szingapúr szerepe kiemelkedő, 2007ben a világszintű eladásokból Svájc 14%-kal, Szingapúr 11%-kal részesedett. De magas az „offshore” cégekben gazdag karibi államok (5%) részesedése is. A nagykereskedelmi vállalatok stratégiájában a fogadó ország mérete szerint eltérés mutatható ki. Míg a magas jövedelmű és nagy belső piacokon az amerikai TNC-k helyi értékesítési céllal létesítenek leányvállalatokat (pl. Japánban), addig a kisebb országok esetében a leányvállalatok nemzetközi ellátó funkciója lesz erős (pl. Szingapúr, Írország, Svájc, Hongkong esetében a nemzetközi – elsősorban regionális 116
http://cegvezetes.cegnet.hu/2005/8/offshore-cegek-adoparadicsomok
95
piacokra irányuló ─ eladások jelentősége kimagasló). (A nagykereskedelmi leányvállalatokról további információ található a IX. fejezetben a 116. oldaltól.) A pénzügyi és biztosítási leányvállalatok117 eladásból való részesedése igen kicsi ingadozások mellett növekedett 1983 és 2007 között. (2001 és 2007 között e tevékenységekből származó bevételek átlagosan az összértékesítés 7,4%-át, a tercier szektorbeli kibocsátás 15%-át tették ki.) A pénzügyi területen tevékenykedő leányvállalatok esetében – a tevékenységet meghatározó lokalizációs tényezők következtében – igen magas, bár 1983 és 2007 között már csökkenő koncentráció mérhető (14. táblázat). 14. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a pénzügyi tevékenységek* értékesítéséből származó bevételekből 1999 2003 Egyesült Királyság 29 Egyesült Királyság 30 Egyesült Királyság Japán 13 Japán 16 Japán Kanada 10 Kanada 9 Kanada K-ráta: TOP 3 ország 52 K-ráta: TOP 3 ország 54 K-ráta: TOP 3 ország Németország 7 Bermuda 7,4 Bermuda Bermuda 7 Németország 5,4 Hongkong Tajvan 3,5 Tajvan 4,1 Tajvan Hongkong 3 Hongkong 2,7 Brit fennhatóságú karibi szigetek Ausztrália 2,3 Mexikó 2,6 Svájc Mexikó 2,1 Hollandia 2,6 Ausztrália Brit fennhatóságú karibi szigetek 1,9 Ausztrália 2,4 Németország K-ráta: TOP 10 ország 79 K-ráta: TOP 10 ország 81 K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes K-ráta: TOP 10 ország– K-ráta: TOP 10 ország–összes ágazat 67 összes ágazat 66 ágazat *: Főleg a pénzügyi ügyek intézése, illetve különféle értékpapír- és biztosítási ügyleteket sorolhatok ide K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
2007 29 11 9 49 7 4 3,6 3,4 3,2 3,1 2,4 76 62
(A magas szintű koncentráció a Morgan Stanley térszerveződése alapján is kimutatható: melléklet: 148. o.).). A csökkenő koncentráció elsődlegesen annak a következménye, hogy a technológiai feltételek és a jogi szabályozások egyre több államban váltak adottá az un. „offshore back-office‖ és pénzügyi szolgáltatások végzésére. A pénzügyi tevékenységek esetében a lokáció egyik legfontosabb tényezője az információs technológiák kiépítettsége, színvonala, mely meghatározza az adott földrajzi pont virtuális térben való elérhetőségét. Emellett alapvető még, hogy rendelkezésre áll-e pénzügyi területen megfelelő szinten képzett, nemzetközi bankműveletek végzésére alkalmas, angolul kiválóan beszélő pénzügyi szakemberbázis. Fontos továbbá, hogy az adott ország milyen szintű és minőségű pénzügyi és üzleti központként funkcionál, hiszen az un. „front-office‖ pénzügyi szolgáltatások esetében a nagy központokban való tényleges fizikai megjelenés továbbra is igen fontos. Napjainkban az adózást érintő körülmények is kiemelt telepítő tényezőként jelennek meg, hiszen a vállalatok a felépítésük révén az alacsony adókulcsokkal rendelkező államokat fel tudják használni a befizetendő adó csökkentésére. Mindezek tudtában nem meglepő, hogy a pénzügyi 117
A speciálisan pénzügyi leányvállalatoknak általában nincs önálló üzleti tevékenysége (legalábbis a kezdeti időszakban), ehelyett legfontosabb feladatuk az, hogy javítsák az anyavállalat pénzügyi menedzsmentjének hatékonyságát. Azaz „esetükben a tevékenységi kör bővüléséről, az anyavállalat beruházási növekedéséről, „leválásáról‖ van szó.‖ (Fülöp Gyula, 2001: 30.o.)
96
szektor a világvárosként is funkcionáló (globális és regionális) pénzügyi központokban118, valamint az „offshore” területeken koncentrálódik, közülük is kiemelkedik az Egyesült Királyság (London, illetve a City), valamint az „offshore”-funkcióval rendelkező Bermuda ás a Karibtérség. A hozzáadott érték tekintetében a legnagyobb mértékű növekedés egyértelműen a brit leányvállalatoknál volt kimutatható, aminek hátterében a befektetési bankok növekvő aktivitása húzódik meg (Barefoot – Mataloni Jr., 2007: 72.o.). A tercier szektoron belül az egyéb szolgáltatások közé besorolt tevékenységek eladási bevételei növekedtek a legnagyobb mértékben, aminek következtében 2001 és 2007 között már évi átlagban 17%-os volt az ide besorolt tevékenységeknek a szektorbeli értékesítési bevételekből való részesedése. Az egyéb szolgáltatások közül az egyik legjelentősebb területet a különféle üzleti szolgáltatások képviselik, különösen igaz ez a professzionális, tudományos és technikai szolgáltatásokra (ezek 2007-ben az egyéb szolgáltatáson belül már 20%-kal részesedtek). Jelentős és szintén felértékelődő területnek számít az információs szolgáltatások köre is (aránya az egyéb szolgáltatási eladásokból 18% és 22% között mozgott 2000 és 2007 között). Ahogy a pénzügyi szolgáltatások esetében, úgy a professzionális és az információs szolgáltatásoknál is magas koncentráció mérhető (15. és 16. táblázat, 98.o.). A professzionális és az információs szolgáltatásokra erőteljes európai orientáció jellemző. E szolgáltatások esetében Európa részesedése 2007-ben 62%-os volt (lényegében Nyugat-Európa)). Európán belül is igen magas a koncentráció mértéke: az európai értékesítések 1/3-a koncentrálódik az Egyesült Királyságban működő leányvállalatoknál, de kiemelkedő szerep tulajdonítható az ír, a német, a holland és egyre inkább svájci leányvállalatoknak is. Jelentősek, és egyre jelentősebbek e területeken a kanadai és a fejlett délkelet-ázsiai leányvállalatok is. Bár Japán még mindig magas arányban részesedik az ágazat eladásaiból, az ország relatív súlya folyamatosan csökken. Az egyéb államok közé sorolt országok közül a latin-amerikai államok pozícióvesztését (1999 és 2007 között 8%-ról 5%-ra csökkent a részesedése) és India szoftvergyártásban betöltött szerepének erősödését fontos kiemelni. India 1999 és 2007 között 0,2%-ról 2 %-ra növelte részesedését, és 2007-ben az indiai vállalatok eladásainak 11%-át már az ebbe az ágazatba sorolt vállalatok bonyolították le. Az indiai szoftveripar fejlődéséhez a felsőfokú képzés színvonala, az angol nyelv értelmiségi körökben általános ismerete és az olcsó bérek adják a reálgazdasági alapot (Artner, 2002). De az, hogy Indiában 1990/91-ben megszüntették az exporthoz kapcsolódó félkész szoftvertermékek és beruházási javak importkorlátozását, szintén óriási hatással volt az indiai IT szektor fejődésére. A Texas Instruments és a Hewlett-Packard kihasználva a lehetőségeket, befektetéseket valósított meg India szoftveriparában. A külföldi befektetőkhöz hazai cégek is kapcsolódtak, ezek 118
A TNC-ék központjai és regionális központjai is ezeket a helyeket részesítik előnyben.
97
kezdetben csak adatfeldolgozást végeztek, de később már komplex szoftvercsomagok elkészítésére is alkalmassá váltak. S bár a külföldi befektetők továbbra is jelentősek, az öt legnagyobb indiai szoftvercég ma már hazai kézben van (UNCTAD, 1999). 15. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése a professzionális szolgáltatások értékesítéséből származó bevételekből Egyesült Királyság Japán Németország K-ráta: TOP 3 ország Ausztrália Bermuda Franciaország Hollandia Olaszország Belgium Brazília K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes ágazat
1999 27 16 7 50 6 7 4,8 3,2 2,8 2,6 2,2 79 67
Egyesült Királyság Japán Olaszország K-ráta: TOP 3 ország Németország Ausztrália Kanada Franciaország Hollandia Belgium Írország K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– összes ágazat
2003 28 14 7 49 5,5 4,9 4,1 4,1 4,1 3,0 2,7 77 66
Egyesült Királyság Kanada Japán K-ráta: TOP 3 ország Svájc Németország Írország Ausztrália Hollandia Olaszország Franciaország K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– összes ágazat
2007 21 8 8 37 7 5 4,7 4,6 4,4 3,7 3,6 70 62
K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A szolgáltatási szektor értékesítésének 1/5-ét lebonyolító információs ágazatok119 esetében is magas földrajzi koncentráció mutatható ki; de ellentétben a pénzügyi és a professzionális szolgáltatásokkal, ebben az ágazatban növekszik a koncentráció (16. táblázat.) Az információs szolgáltatásokat tekintve Európa még a professzionális szolgáltatásokhoz képest is magasabb részaránnyal jellemezhető (2007-ben 67%-os részesedés). Európában – ezt az ágazatot tekintve is – az Egyesült Királyság részesedése emelkedik ki (a brit leányvállalatok az összesített európai eladások 1/3-át bonyolítják le), de a szigetország már korántsem rendelkezik akkora szerepkörrel, mint a professzionális szolgáltatások esetében, hiszen az egyre jelentősebb ír leányvállalatok európai eladásokból való részesedése (2007-ben már elérte a 27%-ot). Az európai államok mellett még Japán és Szingapúr szerepe jelentős. 16. táblázat: A kiemelt fogadó országokban működő leányvállalatok részesedése az információs szolgáltatások értékesítéséből származó bevételekből Egyesült Királyság Németország Japán K-ráta: TOP 3 ország Írország Hollandia Hollandia Franciaország Kanada Ausztrália Argentína K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes ágazat
1999 22 13 7 42 7 5 4,9 4,5 4,5 3,5 2,4 74 67
Egyesült Királyság Írország Japán K-ráta: TOP 3 ország Hollandia Németország Franciaország Kanada Brazília Ausztrália Olaszország K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország– összes ágazat
2003 13 8 5 43 5,3 5,2 4,5 4,5 3,8 3,0 2,7 72 66
Egyesült Királyság Írország Japán K-ráta: TOP 3 ország Szingapúr Hollandia Németország Ausztrália Olaszország Kanada Franciaország K-ráta: TOP 10 ország K-ráta: TOP 10 ország–összes ágazat
K-ráta= Koncentrációs-ráta Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
119
e tevékenységek közül a telekommunikáció, a távközlés, az adatfeldolgozás és a kiadói tevékenység a legjelentősebb
98
2007 23 18 6 47 5,7 5,6 4,6 4,5 4,1 3,6 3,4 79 62
VII.4. Az ágazati lokalizációs vizsgálatok főbb eredményei Az elmúlt években az amerikai vállalatok földrajzi koncentrációjának mérséklődése együtt járt az ágazati koncentráció csökkenésével. A területi koncentráció azonban az egyes ágazatokban különbözőképpen jellemezhető. A járműipar, az elektronika, az élelmiszeripar, a fémipar, a nagykereskedelem, a pénzügyi szolgáltatások, a professzionális tevékenységek, valamint az információs ágazatok esetében magas területi koncentráció mérhető. A járműipar elsősorban az észak-amerikai gazdasági térségben és a legnagyobb piacokon (Európa, Brazília, Ausztrália), illetve Dél-Koreában lokalizálódik. Ez azt mutatja, hogy az amerikai járműgyártó vállalatok elsősorban regionális szinten szerveződnek. Az elektronikai értékesítési bevételek 40%-a Európában realizálódik. Európán belül Írország jelentősége messze meghaladja a többi fő európai célország jelentőségét. Világszinten még Kína, Szingapúr, Mexikó és Malajzia elektronikai szegmensének tulajdonítható nagy jelentőség. Az élelmiszeriparban az értékesítések felét bonyolítják le az európai leányvállalatok. A térségen belül az Egyesült Királyság, Németország, Hollandia és Franciaország rendelkezik jelentős pozícióval. Az európai államok mellett Kanada, Ausztrália, Mexikó, Brazília és Argentína jellemezhető kimagasló részesedéssel. A fémiparban a számottevő kikötőiparral is rendelkező Egyesült Királyságban, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Hollandiában, Ausztráliában, Kanadában, Brazíliában és Kínában épültek ki jelentős kapacitások. A nagykereskedelmi leányvállalatok legfontosabb telephelyét Svájc és Szingapúr jelenti. Emellett magas az „offshore‖ karibi államok részesedése is. A pénzügyi szektor a világvárosként is funkcionáló pénzügyi központokban, valamint az „offshore‖ területeken koncentrálódik, közülük is kiemelkedik az Egyesült Királyság, valamint Bermuda ás a Karib-térség. A professzionális és információs szolgáltatásokat nyújtó vállalatok lokalizációjára erős európai orientáció jellemző. 2007-ben e szolgáltatások nyújtásából származó bevételek 62%-a a kontinensen realizálódott. Az európai eladások 1/3-át az Egyesült Királyságban működő leányvállalatok bonyolítják le. Egyre jelentősebb e területen a kanadai a fejlett délkelet-ázsiai leányvállalatok pozíciója is. Bár Japán még mindig magas arányban részesedik az ágazat eladásaiból, az ország relatív súlya csökken. Az egyéb államok közül India szerepének erősödését sikerült kimutatni. Az információs szolgáltatások bevételeinek is több mint 60%-a származik az európai leányvállalatoktól. A térségben az Egyesült Királyságban és Írország működő leányvállalatoknál realizálódik az értékesítésből származó bevételek több mint fele. Az ágazatot tekintve az európai államok mellett még Japán és Szingapúr szerepe jelentős még. A kitermelőipart és a vegyi anyagok gyártását átlagos szintű területi koncentráció jellemezte 2007-ben. A kitermelőipar legfontosabb hagyományos célterületei között ott találjuk Kanadát, 99
Ausztráliát, Nigériát, Egyiptomot, az Egyesült Királyságot, Norvégiát, Indonéziát, Mexikót és Perut is. A Közel-Keleten az amerikai vállalatok pozíciója nem túl erős, ugyanakkor az utóbbi években egyre inkább növekszik Oroszország, Kazahsztán, Egyenlítői-Guinea és Angola jelentősége, ami arra utal, hogy az Amerikai Egyesült Államok a TNC-éin keresztül is igyekszik nyersanyagbázisát diverzifikálni. A vegyi anyagok értékesítéséből származó bevételek több mint fele Európában realizálódik. Az európai eladások legnagyobb hányadát az ír leányvállalatok bonyolítják le. Az utóbbi években egyre nagyobb jelentőség tulajdonítható a svájci leányvállalatoknak is. A latin-amerikai térségen belül Brazília és Mexikó, az ázsiai térségen belül pedig Szingapúr, Japán és Kína szerepe jelentős még. Az eddig ismertetett ágazatok mindegyékére vagy átlagos, vagy a feletti koncentráció volt jellemző. Az alacsonyabb szinten koncentrálódó ágazatok a máshová nem sorolt ágazatok közé lettek besorolva. Sajnos azonban az egyéb ágazatok esetében külön területi vizsgálatokra adathiány miatt nem volt lehetőség. Ugyanakkor a BEA a máshová nem sorolt tevékenységek területi megoszlásáról is közöl adatokat, amiből látszik, hogy az egyéb tevékenységek esetében a területi koncentráció mértéke elmarad az átlagos koncentrációs szinttől, hiszen 2007-ben a tíz legnagyobb részesedésű állam együttes részesedése 55% alatt maradt.
100
VIII. Helyi értékesítés kontra export: a leányvállalatok térszerveződése az értékesítések fő irányultsága szerint E fejezetben az értékesítési desztinációk (I.. helyi eladás; II. összes export, II.1. export az USA felé, II.2.: export az un. „harmadik országok‖ felé) szerint tekintem át a vállalatok lokalizációját. Úgy tűnik, hogy az amerikai TNC-kre egyre jellemzőbbé válik az exportorientált tevékenység (növekvő mértékben termelnek exportpiacra). Úgy vélem, hogy a kivitel esetében a „harmadik országok120‖ csoportja felé irányuló kivitel az USA felé irányuló kivitelnél nagyobb ütemben nő, ami megítélésem szerint az exportplatform befektetések121 növekvő súlyát igazolja. A feltételezés alátámasztása céljából e fejezetet érintő kutatás keretében megvizsgáltam, hogy a külföldi leányvállalatok termelése milyen arányban szolgálta a helyi piacokat (a fogadó ország piacát) és milyen arányban szolgálta a külpiacokat/exportpiacokat (beleértve az amerikai piacot is), azaz a helyi és az exportcélú értékesítés összesített kibocsátásban mért arányát vetettem össze. Vizsgáltam azt is, hogy az exportorientált leányvállalatok esetében kimutatható-e az un. exportplatform leányvállalatok növekvő jelentősége? Választ kerestem arra a kérdésre is, hogy a fogadó ország piacára irányuló termelés (helyi piaci orientáció) és az exportorientált leányvállalatok (azon belül a beszállítói feladatokat ellátó leányvállalatok 122 és az exportplatform leányvállalatok123) mely államokban váltak elsődlegessé. Ehhez az értékesítési adatokból megoszlási viszonyszámokat124 számoltam, és azok alapján különítettem el az egyes termelési típusokat, azaz az értékesítés szerkezete felől közelítve képeztem csoportokat. (Hasonló vizsgálatok – bár kevésbé komplexen – nemzetközi és hazai szinten is folytak már: Meyer (1996) – lásd a 50. oldalon; Lankes-Venables (1996) – lásd a 50. oldalon; Pye (1996)125 - lásd a 50. oldalon; Éltető-Sass (1997) – lásd a 50. oldalon; Incze (2005) – lásd a 51. oldalon; EkholmForslid-Markusen (2003)– lásd a 51. oldalon. E kutatások mellett az UNCTAD 1996-os és 1999es jelentése is részletesen foglalkozott az exportorientált termelés növekvő szerepével – lásd a III.7. fejezetet: 41. o.) A csoportosítás126 a következő szempontok szerint történt: Ha az értékesítés legalább 60%a a helyi piacon realizálódik, akkor elsősorban a helyi piaci orientációjú leányvállalatok kerülnek túlsúlyba az adott piacon. Ha egy országban a kivitel és a helyi eladás arányára 40-60% közötti érték jellemző, akkor közepesen exportorientált tevékenységről van szó. Ha egy országban az
120
A „harmadik ország‖ a fogadó ország és az Egyesült Államokon kívüli egyéb országok. A „harmadik országok‖ felé irányuló kivitel túlnyomórészt intra-regionális kereskedelmet jelent. (lásd:29. táblázat, 143.o.) 121 Az export az un. harmadik országok csoportja felé irányul (ami nem a fogadó ország és nem is az USA). 122 Amikor is export elsődlegesen az USA-ba irányul. (Ennek több mint 4/5-e vállalaton belüli kereskedelem, ami azt jelenti, hogy az USA-ba exportáló leányvállalatok lényegében beszállítói tevékenységet látnak el.) 123 Amikor az export a „harmadik országok‖ felé irányul. 124 helyi eladás aránya, export aránya, az USA felé irányuló export összexporton belüli aránya, egyéb export összexporton belüli aránya 125 Saját kategóriák. 126 Ebben az esetben ui. a kereskedelem több mint 4/5-e vállalaton belüli kereskedelmet jelent.
101
export aránya meghaladja a 60%-ot, akkor az erősen exportorientált leányvállalatok lesznek meghatározóak. Az exportorientált országok elkülöníthetőek a leányvállalatok kivitelének fő irányai (1. export az USA felé irányul, 2. export az un. „harmadik országok‖ piaca felé irányul) alapján is. Ha a kivitel több mint 60%-a az USA felé tart, akkor elsődlegesen az anyavállalatot kiszolgáló beszállítói tevékenység jellemző a leányvállalatra.127 Ha a kivitel több, mint 60%-a az un. „harmadik országok‖ felé irányul, akkor exportplatform-leányvállalatról128 van szó. Ha az exportban a kétféle kivitel aránya hasonló (40% és 60% közötti értékek), akkor vegyes exporttevékenység jellemző a leányvállalatra. (lásd pl: 17. táblázat, 106.o.) A továbbiakban a vizsgálatok eredményét ismertetem: A kilencvenes évek végéig a leányvállalatok értékesítésének körülbelül 1/3-a a helyi piacokon koncentrálódott, ám a kilencvenes évek óta az export nagyobb ütemben nő, mint a helyi eladás (19. ábra), így az export összes értékesítésen belüli aránya is növekszik (20. ábra).
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
1999
1998
1997
1996
1995
1994
1993
1992
1991
1990
1989
1988
1987
1986
1985
0 -10 1984
Évi átlagos növekedési ráta
19. ábra: A leányvállalatok helyi értékesítésének és exportjának évi átlagos növekedési üteme 1983 és 2007 között 30 20 Export növekedési rátája 10 Helyi eladás növekedési rátája
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
Az export bővülése lényegében a „harmadik országok” felé irányuló kivitelnél mutatható ki, ami az un. exportplatform-FDI jelentőségének felértékelődését bizonyítja (20. ábra). (Mivel azonban a „harmadik-országok” felé tartó kivitel nagyrészt régión belül bonyolódik le (lásd a 29. táblázat, 142.o.), ez az intra-regionális kapcsolatok további erősödését is mutatja.).
A kivitel összkibocsátásban mért aránya (%)
20. ábra: A kivitel összesített kibocsátásban mért aránya a főbb desztinációk szerint 1983 és 2007 között 45 40 Export aránya 35 30 25 20 A harmadik országok felé 15 irányuló export aránya 10 5 0 USA-export aránya
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov 127 128
Ennek túlnyomó része intra-regionális kereskedelmet jelent (lásd: 29. táblázat, 142.o.) Az erősen exportorientált délkelet ázsiai térséget érintette leginkább a válság.
102
De az export növekedése rávilágít még egy további fontos jelenségre: az exportbővülés a vállalatok növekvő integrálódásával is együtt jár, ugyanis az értékesítés több mint 60%-a már vállalaton belül realizálódik (lásd: 22. ábra, 119.o.). Mivel azonban az export arányának átlagos értéke mind iparági, mind területi szempontból elrejti a különbségeket, ezért a továbbiakban ezen aspektusból ismertetem az export összes kibocsátáshoz viszonyított arányának alakulását. VIII.1. Piacorientált és exportorientált leányvállalatok a területi folyamatok tükrében A BEA adatait elemezve megállapítható, hogy számos országban nőtt az exportorientált termelés jelentősége, bár a helyi piacot célzó eladások dominanciája összességében továbbra sem kérdőjelezhető meg. Ugyanakkor az is kimutatható, hogy az egyes időszakokban eltérően alakult a növekvő kiviteli aránnyal jellemezhető államok köre. A nyolcvanas években a kivitel összes kibocsátáson belüli aránya összességében nem hogy nem nőtt, de kis mértékben vissza is esett. Akkoriban inkább csak a fejlődő térségekben (Dél- és Közép-Amerika, illetve a Közel-Kelet, a feltörekvő délkelet-ázsiai államok) emelkedett a kivitel összesített kibocsátáshoz viszonyított aránya. Országos szinten részben a számottevő primer szektorbeli befektetésekkel és az arra épülő feldolgozóiparral rendelkező államokban következett be számottevő bővülés (pl.: Chile, Argentína, Egyesült Arab Emírségek, Kolumbia). Az intenzívebb exportösztönző politikát alkalmazó délkelet-ázsiai államok esetében is növekedett a kivitel aránya (Malajzia, Fülöp-szigetek, Thaiföld). Az importösztönző politika felszámolását, illetve a nyolcvanas évek közepén végrehajtott kereskedelmi és befektetési reformokat követően Mexikóban is nőtt a kivitel aránya 129 (Hanson-Mataloni-Slaughter, 2001), különösen a járműipar és a gépgyártás esetében volt jelentős a növekedés. Az amerikai vállalati rendszerbe egyre jobban integrálódó izraeli leányvállalatok vonatkozásában is számottevő volt az export arányának növekedése. Akkoriban a legfejlettebb államok közül a kivitel összkibocsátásban mért aránya jelentősebb mértékben csak Japán, Dánia és Luxemburg esetében emelkedett. A kilencvenes években tovább folytatódott az export arányának növekedése a feltörekvő délkelet-ázsiai és mexikói leányvállalatoknál. A feltörekvő délkelet-ázsiai államok közül Szingapúr és Malajzia alkalmazta a legsikeresebben az exportösztönző politikát, amit az is mutat, hogy az export értékének növekedésével együtt számottevően javult az exporttermékek technológiai szintje is (lásd még: 69. o.). E tekintetben előbb Szingapúr ért el jelentősebb eredményeket.
Szingapúr
azzal,
hogy a
külföldi
működőtőkét
a
munkaerő-intenzív
befektetésekről a technológia és tudásintenzív iparágak és a szolgáltatások felé terelte, valamint, 129
Ezt az mutatja, hogy a vizsgált időszakban, a kivitelben az USA felé irányuló export aránya 27%-ról 43%-ra nőtt (www.bea.gov). A Mexikóból az USA-ba irányuló export 1990 és 1997 között 4,5 milliárd USD-ról 20,8 milliárd USD-ra emelkedett (UNCTAD, 1999, 249.o.)
103
hogy a helyi beszállítói arányt képes volt növelni, jelentős versenyképességi előnyökhöz jutott Malajziával szemben. Ám a maláj béremelkedések és a „versenytársak‖ (pl. Kína, India, Vietnám) megjelenése miatt Malajziában is felismerték a szingapúri politikák helyességét, s a tőkevonzó potenciál fenntartása érdekében elindult az elmozdulás az olcsó munkaerőre és a tömeges exportra épülő politika felől a magasabb hozzáadott értéket adó iparágakra koncentráló és a helyi beszállítói arány növelésére építő politika felé. 130 Mexikóban 1993 és 1995 közötti időszak jelentette az exportbővülés második fellendülési periódusát: 1993 és 1995 között 30%-ról 41%-ra nőtt az exportcélú termelés aránya. Mivel a NAFTA szabadkereskedelmet teremtett az USA, Mexikó és Kanada között, a mexikói termelés növekvő mértékben irányulhatott az észak-amerikai piacra. A mexikói kivitel bővüléséhez az mexikói járműipar külföldi tőkére alapozott modernizációja is hozzájárult, hiszen az ágazat termelésének jelentős része exportra (elsősorban az USA piacára) kerül.131(lásd még a 46. oldalon) A mexikói kivitel 90%-a az NAFTA tagállamai felé irányul. 1985 és 2000 között Mexikó megduplázta piaci részesedését az észak-amerikai piacon. Ugyanezen időszak alatt az export szerkezete is átalakult. A nyersanyagok és az azok elsődleges feldolgozását jelentő iparágak termékeinek kivitelben mért aránya 55%-ról 16%-ra esett vissza, miközben a nem nyersanyagra alapozott feldolgozóipari termékek súlya 42%-ról közel 80%-ra emelkedett (ezen belül a közepes és a magas technológiájú termékek kivitelben mért aránya 40%, illetve 25% volt). Az export 2/3-át külföldi TNC-k bonyolítják le. A kivitelben az amerikai érdekeltségű elektronikai (Intel, Dell, Apple, Gateway, Motorola, 3Com, IBM) és járműipari (GM, Ford, Chrysler) vállalatok szerepe dominál (UNCTAD, 2002:173-174.o.).
Az 1989-es Kanadai-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt követően a kanadai leányvállalatok is növekvő mértékben termeltek exportra (Hanson-Mataloni-Slaughter (2001): lásd a disszertáció 31. oldalán). A piaci környezetüket liberalizáló kisebb közép-amerikai államok (Costa Rica, Honduras, Guatemala) exportképessége is javult akkoriban. A bővülés ezen államok esetében egyértelműen az USA felé irányuló kivitelben132 mutatkozott meg, azaz e vállalatok elsősorban az anyavállalatot kiszolgáló beszállítói feladatokra specializálódtak. Közép-Amerikában a legmagasabb kiviteli arány a kilencvenes években már egyértelműen a Costa-Ricában termelő leányvállalatokat jellemezte (1999-ben 72%), aminek hátterében leginkább az ország exportorientált gépipari (főleg elektronikai) szegmensének felfutása áll. Costa Rica export-versenyképessége az amerikai beruházások révén jelentős mértékben javult. Az ország legjelentősebb működőtőke-befektetője az Intel. A vállalat 1989-1999-ben 400-500 millió USD értékű beruházás keretében új összeszerelő- és tesztüzemet hozott létre az országban. Az ország legfontosabb feldolgozóipari exportcikkét a számítástechnikai eszközök jelentik, a kivitel 1/4-ét ez adja. Az exportált számítástechnikai eszközök túlnyomó részét az Intel helyi üzeme adja (UNCTAD, 2002: 167-168.o.).
Növekedés jellemezte az EU-ba a kilencvenes években belépő fejlett európai államokat (Finnország, Ausztria, Svédország) is. Ezen államokban az EU-tagság következtében mindenhol növekedett az exportcélú (elsősorban a regionális piacra irányuló) termelés aránya. 130
Antalóczy Katalin – Sass Magdolna. (www.penzugykutato.hu/hu/node/221) A külföldi befektetéseket koordináló Befektetési és Fejlesztési Ügynökség (IDA:„Investment and Development Agency‖) 132 A BEA statisztikája szerint az USA-ba irányuló leányvállalati export közel 80%-a az anyavállalat felé irányul. 131
104
Némileg fokozódott az exportorientált termelés néhány régi, de periférikus fekvésű EUtagország (Írország, Spanyolország, Olaszország, Írország) esetében is. Ezek közül az országok közül egyértelműen Írország érte el a legnagyobb sikereket. Az ír gazdaság és export húzóágazatának egyértelműen a vegyipar (gyógyszeripar), az elektronika és az információs szolgáltatások tekinthetők. A befektetések révén az export szerkezete is átalakult. 1985 és 2000 között a „high-tech‖ kivitel aránya 23%-ról 36%-ra növekedett. Az ír kivitel 90%-a külföldi TNC-khez köthető. Írország 100 legnagyobb exportcégének 2/3-a külföldi kézben van. Az elektronikai és a gyógyszeripar kivitelének jelentős részét az amerikai TNC-k bonyolítják le (elektronika: Intel, Dell, Gateway, Apple, EMC, Motorola, 3Com, IBM; gyógyszeripar: Janssen Pharmaceutical Ltd. (Jonson & Johnson leányvállalata), Swords Laboratories (Bristol-Myers Squibb leányvállalata), Allergan, Eli Lilly SA (Lilly, Eli and Company leányvállalata). (UNCTAD, 2002.: 172-173.o.)
Az EU-ba 2004-ben belépő, de a tagságra már a kilencvenes években is készülő, s a nyolcvanas évek végétől már jelentős kereskedelmi és befektetési reformokat végrehajtó közép-, kelet- és délkelet-európai államok esetében is jelentősebbé vált az exportorientált (elsősorban az európai regionális piacra irányuló – lásd: 29.táblázat, 142.o.) termelés. A térségben kiemelkedik Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság, ahol a nyugat-európainál olcsóbb munkaerő és az európai piacokhoz való közelség jelentette a legnagyobb vonzerőt az exportorientált-FDI számára. Mintegy 600 regisztrált amerikai vállalat van Magyarországon, ám beszámítva a kis (egy-két fős) képviseleteket, számuk eléri az ezret is. Az amerikai beruházások a telekommunikációs, az elektronikai, a számítástechnikai és az autóipari befektetések, illetve a regionális szolgáltató-központok területén kiemelkedőek. Az amerikai befektetések jelentős része exportorientált. Az elmúlt másfél évtized legjelentősebb és leginkább exportorientált amerikai befektetőjének a General Electric csoport, az Alcoa a General Motors, az IBM és a Flextronic számított. A növekvő amerikai befektetéseket, illetve z USA felé irányuló növekvő kivitelt a magyar exportösztönző iparpolitika mellett az is ösztönözte, hogy a magyar áruk 1989 novembere óta Generalized System of Preferences (GSP) kedvezményben részesültek az amerikai piacon133. (http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20060620kozel.html)
A kilencvenes évek elején fokozódott az export összértékesítésen belüli aránya a korábbinál jelentősebb kereskedelmi és befektetési reformokat végrehajtó Kínában (Hanson-MataloniSlaugter (2001) – lásd a disszertáció 31. oldalán), a kilencvenes évek második felétől egyre intenzívebben liberalizálódó Indiában, valamint Izraelben, a Dél-afrikai Köztársaságban és Törökországban is. 2000 és 2007 között a kilencvenes évekhez viszonyítva – összességében tekintve – jelentősebbé vált az exportorientált termelés súlya. A kilencvenes évekhez képest a legjelentősebb változásokat a következő pontokban foglaltam össze: a) Mexikó és Kína a helyi piac felértékelődése következtében kikerült a növekvő exportaránnyal jellemezhető államok köréből (Mexikóban 1998-ban még 40% volt a kivitel aránya, 2007-ben már csak 31%. Kínában 1988 és 2007 között 36%-ról 28%-ra mérséklődött az export összesített kibocsátáshoz viszonyított részaránya.) b) Egyre több magas jövedelmű gazdaságban (fejlett délkelet-ázsiai államok: Dél-Korea, Tajvan, Hongkong, Szingapúr; az EU magját alkotó államok: Hollandia, Belgium, Egyesült Királyság, 133
Az EU csatlakozás következtében pedig a többi EU-tagállamhoz hasonlóan Magyarország átkerült a "Most Favoured Nation" kategóriába, amelyben a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmazzák.
105
Németország, Franciaország; egyéb fejlett államok: Ausztrália, Svájc) jelentősen megnőtt az export összesített kibocsátáshoz viszonyított aránya, azaz ezen államok az integrált vállalati rendszerben egyre nagyobb szerepet kaptak.134 Az 17. és 18. táblázat a leányvállalatok értékesítési orientációja alapján csoportosítja az egyes államokat (a csoportosítás módját lásd: 101. o.). 17. táblázat: Az értékesítési típusok a célországokban 2004 és 2007között I. Helyi piac felé orientálódó leányvállalat
II. Közepesen exportorientált leányvállalat 1.Anyavállalat felé beszállító leányvállalat 2. Exportplatform leányvállalat 3. Vegyes exporttevékenységet folytató leányvállalat III. Erősen exportorientált leányvállalat 1.Anyavállalat felé beszállító leányvállalat 2. Exportplatform leányvállalat
Görögország, Japán, Új-Zéland, Dél-afrikai Köztársaság, Egyiptom, Venezuela, Egyesült Arab Emírségek, Portugália, Oroszország, Törökország, Brazília, Kolumbia, Ausztrália, Kanada, Mexikó, Ausztria, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Egyesült Királyság, Argentína, Chile, Kína, Dél-Korea, Thaiföld, Tajvan, Dánia, India, Dominikai Köztársaság Honduras, Malajzia Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Norvégia, Hollandia, Svédország, Peru, Panama, Szaúd-Arábia, Hongkong, Indonézia Fülöp-szigetek Costa Rica Belgium, Írország, Luxemburg, Svájc, brit fennhatóság alatt álló karibi szigetek (Kajmán-szigetek, Brit Virgin-szigetek., Anguilla), Szingapúr Izrael, Bermuda, Barbados Nigéria (a kivitel megoszlására a legkorábbi adat 1997 volt)
3. Vegyes exporttevékenységet folytató leányvállalat Fluktuáció, de a kivitelben általában magas az USAexport aránya (azaz beszállítói tevékenység jellemző) Azon államok, ahol a helyi értékesítés aránya 75% feletti, vastag betűvel lettek kiemelve Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás:www.bea.gov
18. táblázat: Az értékesítési típusok a célországokban 1983 és 1985 között I. Helyi piac felé orientálódó leányvállalat
II. Közepesen exportorientált leányvállalat 1.Beszállítói leányvállalat 2. Exportplatform leányvállalat 3. Vegyes exporttevékenységet folytató leányvállalat III. Erősen exportorientált leányvállalat 1.Beszállítói leányvállalat 2. Exportplatform leányvállalat
Görögország, Dánia, Portugália, Olaszország, Finnország, Ausztria, Svédország, Törökország, Argentína, Brazília, Kolumbia, Chile, Venezuela, Mexikó, Dél-afrikai Köztársaság, Izrael, Szaúd-Arábia, India, Japán, Új-Zéland, Ausztrália, Fülöp-szigetek, Thaiföld, Kanada, Franciaország, Németország, Spanyolország, Egyesült Királyság, Peru Dél-Korea, Tajvan Belgium, Hollandia, Norvégia, Panama Malajzia
Holland Antillák, Nigéria, Egyesült Arab Emírségek Írország, Luxemburg, Norvégia, Svájc, Bahamák, Bermuda, Hongkong, Szingapúr 3. Vegyes exporttevékenységet folytató leányvállalat brit fennhatóság alatt álló karibi szigetek (Kajmán-szigetek, Brit Virginszigetek., Anguilla),, Indonézia Azon államok, ahol a helyi értékesítés aránya 75% feletti, vastag betűvel lettek kiemelve Saját számítás és szerkesztés Forrás:www.bea.gov
A nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező államokban (pl. Kanada, Egyesült Királyság, Japán, Brazília, Spanyolország, Németország, Franciaország, Törökország, Olaszország, Oroszország, India és 2002 és 2007 között már Kína is) és/vagy a viszonylag elszigetelt, periférikus fekvésű piacokon (Ausztrália, Új-Zéland, Görögország, Portugália) a helyi piaci orientációjú befektetések szerepe kimagasló (világszintet maghaladó arány). De míg a nagyobb országokban a termelő üzemek (melyek inkább a horizontálisan szerveződnek) dominálnak, 134
Vertikális, mert a leányvállalat nem végez termelő tevékenységet, az értékesítendő árut intrafirm kereskedelem útján szerzi be. Ugyanakkor horizontális is, mert nagyfokú önállósággal működik, és hasonló terméket értékesít az egyes államok területén.
106
addig a kisebb és periférikus fekvésű államokban a nagykereskedelmi leányvállalatok (melyeknél véleményem szerint a horizontálisan és a vertikálisan szerveződő leányvállalatok jegyei egyaránt fellelhetőek135) kapnak hangsúlyosabb szerepet az értékesítésben.136 Az exportorientált termelés elsősorban a protekcionista intézkedések és adók által kevésbé sújtott államokban (pl. Svájc, Írország, Luxemburg, Malajzia, Costa Rica, Szingapúr, Bermuda, Barbados, brit fennhatóság alatt álló karibi szigetek, Hollandia, Hongkong) vált meghatározóvá (19. táblázatot). Ezek az államok kedvező befektetési környezetük miatt napjainkra az amerikai vállalatok termelési rendszerének meghatározó elemeivé váltak, amit az is mutat, hogy az ezen államokban befektetett külföldi működőtőke egy főre vetített értéke a legmagasabbak között van a világon137. 19. táblázat: Kapcsolat az export összkibocsátásban mért aránya és néhány országspecifikus tényező között, 2006 Pearson-féle Elemszám korrelációs együttható (N) GDP 1 -,279* 53 GDP/fő 1 ,235 51 Logisztikai index 2 ,285* 50 Nyersanyagexport részesedése az adott ország exportjából 1 ,280* 51 Feldolgozóipari termékek átlagos importvám szintje 1 -,385** 47 Társasági jövedelemadó-kulcs 3 -,439** 53 Befektetett amerikai tőke állománya egy főre vetítve 1 ,620** 50 Befektetett összes külföldi tőke állománya egy főre vetítve 1 ,502** 50 *:minimum 90%-os valószínűség, **: minimum 95 százalékos valószínűség Forrás: 1: http://stats.unctad.org/handbook/ReportFolders/ReportFolders.aspx, 2: http://info.worldbank.org/etools/tradesurvey/mode1b.asp?cgroup=0&sorder=lpirank#, 3: KPMG (2007). Global Tax Rate Survey 2006. April 2006.
Az exportorientált vállalatok eszerint azon államokat részesítik előnyben, ahol érvényesül az agglomerációs hatás, azaz ahol más (amerikai és egyéb) vállalatok is koncentrálódnak (a két mutató közötti kapcsolat közepesen erős és szignifikáns: 19. táblázat). A vállalatok a koncentrálódással ugyanis olyan előnyökre (lásd pl.: Marchallnál (1920) a disszertáció 37. oldalán) tehetnek szert, melyeket elkülönült szerveződés mellett fel sem merülnének (kedvezőbb munkaerőpiaci környezet, kiépített infrastruktúra, beszállítói háttér, együttműködési lehetőségek, stb.). De magas az kivitel aránya azokban az országokban működő leányvállalatoknál is, ahol magas a nyersanyagexport összexporton belüli aránya, illetve ahol az amerikai leányvállalatok érdekeltsége nagymértékben a kitermelőiparra terjed ki (Nigéria, Indonézia, Peru, Norvégia). Az exportorientált vállalatok esetében a „harmadik országok” felé irányuló kivitel (aminek jelentős része intra-regionális export - lásd: 29.táblázat, 142.o.) aránya rendszerint magasabb, mint az USA felé irányuló kivitel aránya; azaz összességében az exportplatform befektetések 135
Pl.: 2006-ban Új-Zélandon a nagykereskedelmi leányvállalatok bonyolították le a helyi értékesítések 53%-át. Görögországban szintén jelentős (2006-ban 46%) a nagykereskedelmi leányvállalatok értékesben játszott szerepe. (www.bea.gov) ahol a nagykereskedelmi leányvállalatok eladáshoz való hozzájárulását vizsgálom. 136 www.unctad.org 137 A leányvállalatoknál jellemző egy főre eső átlagkeresetek
107
váltak elsődlegessé. Ám egyes államok esetében az USA-felé irányuló export dominál a kivitelben. De melyek ezek az államok és miért éppen azok specializálódtak az anyavállalatot közvetlenül kiszolgáló beszállítói feladatok ellátására? Az USA-felé irányuló kivitel összes exporton belüli aránya 2007-ben Kanadában (88%), Hondurasban (87%), Costa Ricában (68%), Mexikóban (69%), Malajziában (66%), Bermudán (59%), a Dominikai Köztársaságban (51%), Izraelben (49%), Indiában (49%), Thaiföldön (50%) és a Fülöp-szigeteken (47%) volt a legmagasabb. A vizsgálatok azt mutatják, az Egyesült Államoktól való távolág csak a feldolgozóiparban jelenik meg befolyásoló tényezőként annak meghatározásakor, hogy az egyes célországban beszállítói tevékenység vagy az exportplatform tevékenység kapjon-e nagyobb jelentőséget. (Az USA-hoz közelebb fekvő, elsősorban feldolgozóipari befektetések által meghatározott államokban (Costa Rica, Honduras, Mexikó, Kanada, Dominikai Köztársaság) a leányvállalatok valóban elsődlegesen beszállítói feladatok ellátására specializálódnak.) Az IT alapú szolgáltatások esetében azonban a földrajzi távolságnál nagyobb szerepet kap a virtuális térben való elérhetőség, ezért az „offshore‖ karibi államokban az USA-export és az egyéb export aránya összességében kiegyenlített. Ugyanakkor azt is láthattuk, hogy az USA-tól távolabb fekvő országok között is akadnak olyanok, amelyeknél bár a feldolgozóipari befektetések váltak meghatározóvá, mégis magas az USA felé irányuló kivitel összexporton belüli aránya (ezek kedvező termelési költségű országok, pl.: Malajzia, Fülöpszigetek, Thaiföld, India, Izrael). Eszerint úgy tűnik, hogy az USA felé irányuló kivitel aránya nem elsősorban az USA-tól való távolsággal áll összefüggésben, hanem inkább a termeléssel összefüggő tényezőkkel, mint pl. a munkaerő bérköltségével138 mutat kapcsolatot.139 Izrael esetében azonban sem a bérköltségek, sem az USA-tól való távolság nem magyarázza az USA (egyben anyavállalat) felé irányuló export magas arányát. Izrael esetében a speciális ismeretekre és tudásra épülő tevékenységekről van szó (elektronika, gyógyszeripar – lásd: 71. o.), az ilyen feladatok esetében pedig elsődlegesen e speciális ismereteket megléte és hozzáférhetősége határozza meg a lokalizációt. (Izrael magasan képzett szakembereket, erős K+F hátteret tud biztosítani a termeléshez (lásd: 71. o.).) Emellett az izraeli-amerikai kapcsolatok jellege is hatással lehet a leányvállalatok specializálódására. VIII.2. Piacorientált és exportorientált leányvállalatok az ágazati aspektusok tükrében A következőkben az értékesítések főbb desztinációk szerinti megoszlását a három gazdasági szektor és a főbb iparágak szerint tekintem át (21. ábra: 109.o., 20. táblázat: 110.o.).
138 139
Bár ez sem szoros kapcsolat. A két mutató közötti kapcsolat szorosságát jelző korrelációs együttható értéke 2006-ban: 0,334138. 2006-ban a gépipari vállalatok eladásának 46%-a, a vegyipari eladásának 1/3-a vállalaton belül került további értékesítésre.
108
Az export aránya (%)
21. ábra: A kivitel főbb szektorok szerinti arányának változása 1983 és 2007 között 65 60 Primer szektor 55 50 45 Szekunder szektor 40 35 Tercier szektor 30 25 20 Öszesített kibocsátás
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A vizsgált időszak folyamán a primer szektorban ingadozások mellett csökkent az export aránya. A csökkenés hátterében az áll, hogy a szektorra egyre több országban feldolgozóipar is települ (lásd: 47. o.), különösen a szénhidrogén-kitermelő vállalatokra jellemző a tevékenységek feldolgozóipari vertikumokra történő minél szélesebb körű kiterjesztése (lásd: 127. o.). A szekunder szektorban a kivitel aránya dinamikusan és folyamatosan nőtt. A legnagyobb arányú exportbővülés a területileg koncentráltan szerveződő, a termeléskihelyezés által leginkább érintett vegyiparban és gépiparban 140 (számítógépek és irodai gépek gyártása, elektromos eszközök gyártása), valamint a szintén erősen koncentráltan szerveződő fémiparban következett be. Az export növekedésével együtt ugyanakkor az USA-ba irányuló kivitel aránya visszaesett. Ezt leginkább az autógyártásban zajló folyamatok eredményezték, ott ui. jellemző a regionális piacokra irányuló termékspecializáció (lásd: 17.o.),, illetve regionálisan integrált termelési stratégia, ami lényegében azt jelenti, hogy az adott regionális piac igényeihez illeszkedő termékek gyártása szinte teljes mértékben az adott piacon folyik, s ez természetesen az USAexport arányának csökkenését is magával vonta. A tercier szektorban az export aránya a nyolcvanas évek végéig még meredeken csökkent. Ennek hátterében a pénzügyi és még inkább az annál nagyobb súlyú nagykereskedelmi leányvállalatoknál tapasztalt exportarány-csökkenés állt. A kilencvenes években aztán stabilan 25% körül alakult a tercier-szektorban a kivitel aránya. Ez azzal magyarázható, hogy a jelentős súlyt képviselő nagykereskedelemben a kivitel aránya 30% körüli szinten stabilizálódott.141 2000 és 2007 között aztán a kivitel aránya a tercier szektorban 24%-ról 36 %-ra növekedett. Ekkor már minden alcsoportban142 növekedett a kivitel aránya. (A tercier szektorban nemcsak az export aránya volt a vizsgált időszak alatt a legalacsonyabb, de végig ebben a szektorban volt az USA felé irányuló kivitel összexporton belüli aránya is a legkisebb.) 140
A pénzügyi exportarány eközben ingadozott, de ez jelentősen nem befolyásolta az tercier szektorban az export arányát. nagykereskedelem, pénzügy és biztosíts, máshová nem sorolt szolgáltatások 4 Az országos szintű adtok nagyon hiányosak, szinte nincs is országos adat. 141
109
A továbbiakban a fő ágazatokra jellemző értékesítési típusokat tekintem át (20. és 21. táblázat). 20. táblázat: Az export aránya a főbb ágazatokban Export aránya a kibocsátásban 1983-1985 2005-2007 (3 éves átlag) (3 éves átlag) Összesített kibocsátás 36 39 Mezőgazdaság 74 52 Kitermelőipa 61 43 Építőipar 11 12 Feldolgozóipar 32 45 Élelmiszeripar 19 32 Vegyipar 20 36 Vegyi anyag, termék gyártása 27 42 Kőolaj-feldolgozás, kokszgyártás 15 26 Gumi-, műanyag termék gyártása 27 40 Fémipar 27 45 Gépgyártás 43 58 Járműgyártás 48 52 Papírgyártás 31 30 Textilipar 40 54 Máshová nem sorolt feldolgozóipar 38 40 Nagykereskedelem 44 43 Pénzügy és biztosítás 42 34 Egyéb szolgáltatások 9 19 Primer 62 43 Szekunder 31 44 Tercier 37 34 Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
USA felé irányuló export aránya a kibocsátásban 1983-1985 2005-2007 (3 éves átlag) (3 éves átlag) 33 26 52 20 53 33 6 9 35 27 10 18 21 18 11 13 31 29 23 21 23 26 34 30 63 36 52 34 21 26 20 33 20 22 62 33 32 28 53 33 35 27 25 25
21. táblázat: Az értékesítési típusok az egyes ágazatokban I.Helyi piaci orientáció II. Közepes exportorientáció III. Erős exportorientáció I.Helyi piaci orientáció II. Közepes exportorientáció
2004 és 2005 között építőipar, élelmiszeripar, összesített vegyipari termelés (azon belül is a háztartási vegyi anyagok gyártása és a kőolajfeldolgozás-kokszgyártás), papírgyártás, máshová nem sorolt feldolgozóipari tevékenységek, pénzügy-biztosítás, egyéb szolgáltatások mezőgazdaság, vegyi anyagok gyártása (ezen belül a gyógyszeripar), gumigyártás, fémipar, nagykereskedelem, bányászat, gépgyártás, járműgyártás, textilipar (a főbb iparágakban az export nagyobb része az un. harmadik országok felé irányul ) gépgyártásba sorolt elektronika (azon belül is kiemelkedő a félvezetők és a kommunikációs eszközök gyártásában a kivitel aránya) 1983 és 1985 között élelmiszeripar, kőolajfeldolgozás-kokszgyártás, fémipar, vegyi anyagok gyártása, gumigyártás, építőipar, papírgyártás, pénzügy-biztosítás, egyéb szolgáltatások nagykereskedelem, gépgyártás, járműgyártás, textilipar, máshová nem sorolt feldolgozóipari tevékenységek, pénzügy és biztosítás mezőgazdaság, bányászat
III. Erős exportorientáció (a kategorizálást lásd 101. oldalon) Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
Bár napjainkban a kitermelőipari leányvállalatok a nyolcvanas évekhez képest kevésbé exportorientáltak, de a termelés valamivel több, mint 2/5-e még így is exportra kerül. Ez a relatíve magas arány abból fakad, hogy a természeti erőforrások eloszlása és ezen erőforrások iránti kereslet, illetve a fogyasztás területileg nem esik egybe. 2007-ben a kitermelőipar termelésének fele irányult külpiacokra. Térségi szinten 4 a délamerikai, az afrikai és az ausztrál leányvállalatokat jellemezte egyértelmű exportorientáció, de a kitermelőiparban jelentős érdekeltségekkel rendelkező Európában és a Közel-Keleten is magas volt a kivitel aránya. Ezzel szemben a kanadai termelésnek csupán töredéke került exportra. 110
A kitermelőiparban a kivitelnek már csak 1/3-a irányul az USA piacára. A főbb térségek közül tartósan csak a kanadai kivitelben kimagasló az USA-ba tartó kivitel aránya, és csak Afrikában van egyensúlyban az USA-export és az un. „harmadik országok‖ felé irányuló kivitel. (Európa, illetve Ausztrália esetében a kivitel főleg az európai, illetve az ázsiai regionális piacot célozza meg. A közel-keleti kivitelben egyértelmű irányok nem mutathatók ki az erős fluktuáció miatt.) Napjainkban a feldolgozóipari termelés közel fele elégít ki külső piaci igényeket. Az összesített vegyipari termelésre erős helyi piacorientáltság jellemző, aminek hátterében a magas vegyipari részesedésű kőolaj-feldolgozás és kokszgyártás erős helyi piaci orientáltsága áll (2006ban az értékesítésnek csak 1/3-a került nemzetközi forgalomba). A szintén helyi piaci orientáltságú élelmiszeriparban a kivitel aránya csak 1/3-át teszi ki az összesített kibocsátásnak. Ennek elsősorban ágazatspecifikus okai vannak. Az élelmiszeripari esetében egyfelől számolni kell azzal, hogy a termékek értékesítésének sikerességét befolyásolja, hogy mennyire sikerül megfelelni a helyi fogyasztási szokásoknak és ízléseknek; a helyi piaci elvárásoknak leginkább megfelelni pedig helyi termeléssel lehet. A helyi piaci orientáltság másik fő oka, hogy a szállítási költségek ebben az iparágban magasak, különösen igaz ez a romlandó árucikkek esetében, ahol speciális szállítási technológiákra is szükség van. A következő tényező, amely kedvez a helyi piaci orientáció számára, az az, hogy az ágazat termékei sok esetben napi fogyasztási cikkek, ezért ezekből – a gyakori fogyasztás miatt – szűk piacon is lehet méretgazdaságosan termelni. Közepes exportorientáció jellemzi a járműipart, a gyógyszeripart, a textilipart, a gumigyártást és a fémipart. A gyógyszeriparban már a termelés fele irányul a külpiacok felé. Az ágazatra jellemző, hogy bizonyos termékek gyártására csak bizonyos leányvállalatok specializálódnak. Különösen a magas K+F és tudásintenzív tevékenységek esetében nagy a területi koncentráció, az ilyen tevékenységek terén ugyanis a legmagasabb technológiai szintű gyógyszervegyészettel rendelkező államok váltak meghatározóvá (pl. Izrael, Írország, Svájc, Szingapúr, Egyesült Királyság). És mivel az ágazat termékeinek fajlagos szállítási költségei kedvezőek (hiszen kis tömegű és térfogatú, de nagy értékű termékekről van szó), a gyógyszeriparban jelentős szerep jut az exportra történő termelésnek. A járműgyártás egy-egy térségben vertikálisan integrált termelés keretében folyik, ami magyarázza a kivitel magas arányát. Ám mivel az ágazat legfőbb célterületei a nagyobb gazdaságok közül kerülnek ki (pl.: Brazília, Németország, Egyesült Királyság), az előállított termékek nagy hányadát is helyi piacokon értékesítik. Mindezekből az következik, hogy az ágazatban az exportot és a helyi értékesítést nagyjából hasonló részarányok jellemzik. A legfontosabb alágazatok közül a gépgyártásba sorolt elektronikára jellemző erős exportorientáltság, a vizsgált időszak utolsó 3 évében az elektronikai termelésnek közel 2/3-a 111
irányult kivitelre (különösen a félvezetőgyártásra és a kommunikációs eszközök gyártására igaz ez, de a számítógépek és perifériák termelésének is valamivel több, mint fele megy kivitelre). Valamennyi kiemelt feldolgozóipari ágazat kivitelében a „harmadik ország‖ felé irányuló export szerepe az elsődleges, s 2005 óta még a legmagasabb USA-export aránnyal jellemezhető járműiparban sem éri el az USA-ba irányuló kivitel részaránya a 40%-ot. (Ugyanakkor a gépiparba (azon belül az elektronikába) besorolt félvezetőgyártás esetében kiegyenlített az USAexport és az egyéb export aránya.) A feldolgozóiparban (22. táblázat) a helyi piaci orientáció elsődlegesen a nagyobb belső piacú és/vagy periférikus helyzetű államok esetében mutatható ki (Oroszország, Törökország, Kanada, Kína, Brazília, Japán, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-afrikai Köztársaság). Közepes vagy erős exportorientáció a termeléskihelyezés által leginkább érintett államokat jellemzi. Közepes exportorientáció jellemző az USA szomszédságában található Mexikóra és a Dominikai Köztársaságra, valamint néhány délkelet-ázsiai (Thaiföld, Tajvan) és néhány európai (pl.: Cseh Köztársaság, Magyarország, Finnország, Dánia, Németország, Franciaország) államra. Az erősen exportorientált leányvállalatok a kisebb európai (a holland, belga, svéd, svájci és ír leányvállalatok erősen exportorientáltak) és közép-amerikai (Honduras, Costa Rica) államokat, Izraelt, Malajziát és a Fülöp-szigeteket jellemzik. Ezen államok összességében kedvező termelési feltételeket kínálnak: a kedvező költségek mellett végezhető termelés, a beruházásösztönző politika kedvezményei, illetve a külföldi beszerzésre vonatkozó szabályozások egyszerűsége143 is elősegíti az exportorientált termelést. A legtöbb exportorientált vállalat (akár közepesen, akár erősen exportorientált vállalatról van szó) esetében az exportplatform befektetések dominálnak. Az anyavállalatot kiszolgáló beszállítói tevékenység az USA gazdasági terébe egyre jobban integrálódó közép-amerikai államokban (Mexikó, Honduras, Costa Rica) és Malajziában vált elsődlegessé, de magas az USA–felé irányuló kivitel aránya az izraeli és a fülöp-szigeteki leányvállalatoknál is. 22. táblázat: A feldolgozóipari értékesítési típusok az egyes országokban 2004 és 2007 között I.Helyi piac felé orientálódó leányvállalat II. Közepesen exportorientált leányvállalat 1.Anyavállalat felé beszállító leányvállalat 2. Exportplatform leányvállalat
Kanada. Spanyolország, Görögország, Portugália, Egyesült Királyság, Brazília, Egyesült Arab Emírségek, Kína, Hongkong, Olaszország Mexikó Ausztria, Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Norvégia, Franciaország, Németország, Magyarország, Dominikai Köztársaság, Argentína, Dél-Korea, Szingapúr
3. Vegyes exporttevékenységet folytató leányvállalat III. Erősen exportorientált leányvállalat 1.Anyavállalat felé beszállító leányvállalat Honduras, Costa Rica, Malajzia 2. Exportplatform leányvállalat Hollandia, Belgium, Írország, Svájc, Svédország, 3. Vegyes exporttevékenységet folytató leányvállalat Izrael, Fülöp-szigetek Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov 143 A vállalatok termelésében sok esetben igen magas arányban van jelen más vállalatoktól származó import, így a beszerzés hatékonysága is fontos telepítő tényezőként jelenik meg. Írországban pl. a külföldi tulajdonú vállalatok körében az import a bruttó össztermelés valamivel több, mint felét teszi ki (Bary, 2004).
112
A három szektor közül a tercier szektorban a legalacsonyabb az export aránya, és ebben a szektorban a legkisebb az Egyesült Államok felé irányuló kivitel összexporton belüli részesedése is. Az export alacsony aránya részben a szolgáltató tevékenységek sajátosságából fakad, hiszen a szolgáltatásoknak egy igen tekintélyes része un. helyhez kötött, kereskedelmi forgalomba nem hozható tevékenység (ilyen többek között a kiskereskedelem, a vendéglátás és idegenforgalom, a hulladékgazdálkodás, valamint az egészségügyi szolgáltatások jelentős része). A szolgáltatások egy másik jelentős köre sok esetben igényli a személyes kontaktust (tanácsadói tevékenység, de bizonyos mértékben a professzionális, tudományos és technikai szolgáltatások is ilyenek). Vannak szolgáltatások, amelyeket a vállalatok a fogyasztási szokások és kulturális sajátosságok különbözősége miatt nyújtanak inkább lokális szinten (marketing és reklámtevékenység, távközlés és telekommunikáció). Az pedig, hogy a szolgáltatások terén az előírások, szabványok még korántsem olyan egységesek, mint az iparban (bár azért egyre inkább egységesebbé válnak), csak megerősítik a helyi piaci orientáció dominanciáját. A tercier szektorba sorolt tevékenységek közül a disztribúciós szerepkörrel rendelkező nagykereskedelem rendelkezik a legjelentősebb exporttevékenységgel (2002 és 2006 között az értékesítés 41%-a irányult a nemzetközi piacok felé. A kivitel elsősorban a nemzetközi piacokra irányul, az Egyesült Államokba a leányvállalatok kivitelének csupán 1/5-e megy.) Az államok többségére helyi piacorientált tevékenység jellemző. Közepes exportorientáció a brit és a belga leányvállalatoknál volt kimutatható. Az erősen exportorientált leányvállalatok a kisebb méretű, nemzetközi redisztribúciós funkcióval felruházott államokban koncentrálódnak. Ezen államok sok esetben kedvező adózási feltételeik és/vagy előnyös beruházásösztönzőpolitikáik, valamint rugalmas beszerzési politikáik révén váltak a nagykereskedelmi leányvállalatok elsőszámú célterületeivé (Bermuda, brit fennhatóság alatt lévő karibi szigetek, Hollandia, Svájc, Szingapúr). Szinte valamennyi említett államban az exportplatform-befektetés a meghatározó, csupán Bermuda esetében élvez prioritást az USA felé irányuló kivitel. A pénzügyi szolgáltatások esetében az értékesítéseknek csak 1/3-a irányul a külpiacok felé. A legtöbb államban ez esetben is erős helyi piaci orientáció jellemző. Erősen exportorientált leányvállalatok
az
„offshore‖
pénzügyi
tevékenységeket
nyújtó
karibi
államokban
koncentrálódnak. (A barbadosi leányvállalatoknál az amerikai kivitel az elsődleges, a bermudai leányvállalatok esetében az egyéb országok felé irányuló export a domináns, a brit fennhatóságú szigeteknél pedig a kettő aránya közel azonos.) Közepes exporttevékenység is főleg a kisebb államok sajátossága (Belgium, Írország, Luxemburg, Hongkong), a nagyobb országok közül csak az Egyesült Királyságban működő leányvállalatok esetében mutatható ki viszonylag magas (4060% közötti) kiviteli arány. Az országok többségénél az export elsődlegesen a térségbeli piacok
113
felé irányul, ám az Egyesült Királyság esetében közel azonos az USA és az egyéb országok felé irányuló export aránya. A helyi piaci orientáció a máshová nem sorolt szolgáltatások esetében szinte teljes mértékben meghatározóvá vált, az export ezeken a területeken csupán az összesített értékesítésnek 1/5-ét teszi ki. Export útján lényegében csak az interneten továbbítható szolgáltatóipari „termékek‖ (pl. mérnöki-műszaki szolgáltatások, számítógépes adatfeldolgozás, szoftvergyártás esetében) értékesítése történik. A máshová nem sorolt szolgáltatások két kiemelt területét is az IT alapú információs ágazatok és a professzionális szolgáltatások jelentik. Világszinten két országban, Írországban és Indiában, kimagasló ezen ágazatokban a kivitel aránya. Írország befektetés-ösztönző politikája nem csak a feldolgozóipari befektetések vonzását célozta meg, de a szolgáltatások (különös tekintettel az IT alapú szolgáltatásokra) számára is kedvező piaci környezetet teremtett. Ennek következtében az ország a szoftvergyártás terén az amerikai zöldmezős beruházásoknak is első számú célterülete lett Európában (UNCTAD, 2002: 159.o.). A szoftvergyártás és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások jelentik India legversenyképesebb exportágazatát. Az indiai szoftvertermékek kivitele 1988 és 2002 között évi átlagban 40%-kal bővült és 2001/2002-ben elérte a 7,6 milliárd USD-os értéket. Bár a legtöbb exportorientált szoftvergyártó cég ma már indiai tulajdonban van, a külföldi tőke szerepe is jelentős. 1989/1999-ben a külföldi vállalatok az indiai szoftverkivitelhez 1/5 arányban járultak hozzá. A legnagyobb amerikai (Intel, Oracle, Hewlet Packard) és európai IT cégek jelen vannak az országban (UNCTAD, 2002.: 158-159.o.).
Az információs szolgáltatások esetében is erőteljes helyi piaci orientáltság jellemző: az eladásoknak 2/3-a helyi szinten realizálódik. Csupán Írország esetében mutatható ki erős exportorientáció (az export főleg az európai piacok felé irányul). Írország mellett India jellemezhető magas kiviteli aránnyal, Indiában a „termelés‖ fele exportra irányul. (Az indiai kivitel elsősorban nemzetköz piacokra irányul, az USA felé az export 1/3-a tart.). Az ágazat átlagos értékéhez képest relatíve magas a kivitel aránya Hongkong (2007-ben 33%), Szingapúr (2007-ben 41%), a karibi államok (2007-ben 37%), Svájc (2007-ben 31%) és Hollandia (2007ben 35%) esetében is. (A „harmadik országok‖ felé irányuló kivitel aránya valamennyi említett országban meghaladja az USA felé irányuló kivitel arányát). A professzionális szolgáltatások esetében még az előzőnél is erősebb a helyi piaci orientáltság, hiszen ebben az ágazatban az értékesítéseknek már csak 1/4-e kerül kivitelre. Az utóbbi években tartós exportorientált tevékenység csak a magyarországi leányvállalatokra jellemző. (Magyarországon az értékesítés közel 3/4-e már külpiacok (elsősorban Európában) felé irányul.) Közepes exportorientációval Írország (ahol az export főleg az egyéb országok felé irányul), a Fülöp-szigetek, Izrael, India (ahol a kivitel főleg az Egyesült Államokba irányul), valamint Hongkong (ahol az USA-export és az egyéb export aránya hasonló) jellemezhető.
114
VIII.3. Az értékesítési irányultság vizsgálatának főbb eredményei Megítélésem szerint napjaink világgazdaságban tartósan nem tartható fent a bezárkózó gazdaságpolitika. A versenyképesség növekedésének egyik alapvető jele – különösen kisebb országoknál -, hogy egy ország részesedése nő a világexportból a külföldi közvetlen befektetések eredményeként.
A
világgazdaságba sikeresen integrálódó államok példája azt mutatja, hogy a
TNC-k befektetései révén viszonylag rövid idő alatt megváltozhatnak az alapvető piaci és gazdasági strukturális viszonyok. Egyes fejlődő országok néhány évtized alatt számottevő exportőrökké, sok esetben high-tech-exportőrökké is váltak (UNCTAD, 2001). A vizsgálatok rámutattak arra, hogy a leányvállalatok továbbra is növekvő mértékben termelnek exportra, azaz egyre jellemzőbbé válik az exportorientált termelés. Az exportorientált-FDI leginkább a kisebb piacú, kedvező vám- és adókörnyezetet teremtő, a termeléskihelyezés által leginkább érintett, a népességszámhoz viszonyítottan a legtöbb külföldi tőkét fogadó államokban vált elsődlegessé (pl.: Írország, Izrael, Barbados, Costa Rica, Bermuda, délkelet-ázsiai államok, Luxemburg, Hollandia, Svájc). A piacorientált befektetések pedig inkább a nagyobb államokban (Ausztrália, Brazília, India, Kína, Mexikó, Japán) koncentrálódnak. Ám több olyan kisebb piac is van, amelyeknél szintén erős helyi piaci orientáció mutatható ki, ezen államok általában egy-egy térségen belül periférikus fekvéssel jellemezhetőek (Portugália, Görögország, Új-Zéland). A helyi értékesítés lebonyolítását tekintve a nagyobb és a kisebb piacok között megfigyelhető egy lényeges különbség: általában a nagyobb országokban termelő, a kisebb országokban nagykereskedelmi leányvállalatok bonyolítják le a helyi értékesítést. Az exportbővülést tekintve megállapítható az is, hogy az un. „harmadik országok” felé irányuló kivitel az Egyesült Államok felé irányuló kivitelnél nagyobb ütemben bővül. Ez egyértelműen igazolja, hogy az exportplatform befektetések jelentősége tovább erősödik. Ágazati szempontból erős exportorientáció az elektronikai leányvállalatokat jellemzi. S bár a kitermelőipar esetében is erős exportorientáltságra számítottam, az ágazatban csak közepes exportorientációt sikerült kimutatni. Közepes exportorientáció jellemzi a mezőgazdaságot, a gyógyszeripart, a nagykereskedelmi tevékenységet, a gumi- és műanyaggyártást, a járműgyártást és a textilipart is. Helyi piaci orientáltság az élelmiszeriparnak, az építőiparnak, a háztartási vegyi áruk gyártásának, a kőolajfinomításnak és kokszgyártásnak, a papírgyártásnak valamint a pénzügyi és egyéb szolgáltatásoknak a sajátossága. A kutatások arra is rávilágítottak, hogy az exportorientált, magas hozzáadott érték-tartalmú, high-tech-et képviselő feldolgozóipari termelés vonzása és meggyökereztetése csak igen hatékony oktatási-képzési tevékenység, valamint magas szintű K+F-tevékenység révén valósítható meg hatásosan (Írország, Szingapúr, Malajzia vagy éppen Costa Rica példája is ezt támasztja alá). 115
IX. A termelésorientált és a nagykereskedelmi leányvállalatok térbelisége A külpiacokon a fogyasztói igények kielégítése megvalósítható közvetlen termeléssel, illetve nagykereskedelmi (disztribúció-orientált) leányvállalatokon keresztül történő értékesítéssel is. E fejezetnek a célja a termelésorientált és a disztribúció-orientált leányvállalatok területi megoszlásának vizsgálata, illetve azon tézis igazolása, miszerint egy TNC egy országban jellemzően vagy csak nagykereskedelmi, vagy csak termelő leányvállalatot létesít. A vizsgálatok során a következő kérdésekre kerestem a választ: A nagykereskedelmi (disztribúció-orientált) és feldolgozóipari (termelőorientált) leányvállalatok térszerveződését tekintve kimutatható-e területi elkülönülés?
A
leányvállalatok
értékesítéséből
hol
részesedik
magas
arányban
a
nagykereskedelmi tevékenység és mely államokban kap nagyobb szerepet a termelésorientáltság? A nagykereskedelmi értékesítés magas aránya milyen tényezőkkel magyarázható? A vizsgálatok azt mutatják, hogy általában egy amerikai TNC egy országban vagy csak termelő, vagy csak nagykereskedelmi leányvállalatot működtet, ritka az olyan eset, amikor egyazon piacon belül mindkét funkció megtalálható. Egy 1998-as empirikus kutatás foglalkozott a termelő és a nagykereskedelmi leányvállalatok területi megoszlásával. A vizsgálatba bevont 533 amerikai feldolgozóipari TNC közül Kanadában csak 60 működtetett feldolgozóipari és nagykereskedelmi leányvállalatot is. A tanulmány hangsúlyozta, hogy Kanada esete e tekintetben tipikus, azaz átlagosan kb. 10 %-ra tehető azon TNC-k aránya, melyek mindkét típusú leányvállalattal rendelkeznek egyazon országon belül (Hanson-Mataloni-Salughter, 2001.: 27.o.). A háttérben a külföldi tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó amerikai adózási szabályok állnak. Más szabály vonatkozik a nagykereskedelmi tevékenységből, és megint más előírás vonatkozik a termelő-tevékenyégből származó jövedelem megadóztatására. A nagykereskedelmi leányvállalatok külföldi tevékenységéből származó jövedelmet az USA-ban un. aktív jövedelemnek nevezik, ami után azonnal esedékes az adófizetés. Termelő leányvállalatok esetében un. passzív külföldi jövedelemről van szó, ami után akkor kell az adót megfizetni, amikor a jövedelem repatriálása megtörténik. A termelőtevékenységet folytató feldolgozóipari leányvállalatok azonban a repatriálást késleltethetik, amennyiben a külföldön megtermelt jövedelmet újra befektetik. Annak érdekében, hogy a kétféle tevékenységből származó jövedelem ne keveredjen, a vállalatok igyekeznek egyazon piacon belül csak az egyik típusú leányvállalatot létrehozni (Hanson-Mataloni-Salughter, 2001.: 28-29.o.).
A továbbiakban azt tekintem át, hogy a piac kiszolgálásában hol vált jelentősebbé a nagykereskedelmi funkció és mely államokban jutott nagyobb szerep a termelésnek. Mivel ismertek a nagykereskedelmi leányvállalatok eladási adatai, elkülöníthető azon államok csoportja, ahol a disztribúciónak szinte kizárólagos szerepe van az értékesítésben azon államoktól, ahol a termelésorientált leányvállalatok a meghatározóak (lásd: 6. térkép, 118.o). A BEA adatai azt mutatják, hogy világszinten a nagykereskedelmi leányvállalatok bonyolítják le a TNC-k külföldi értékesítésének 1/4-ét. Ha eltekintünk a kitermelőipartól és a szolgáltatási tevékenységektől, és csak a feldolgozóipari termékek piacra juttatására koncentrálunk, akkor ez az arány már meghaladja az 1/3-ot (23. táblázat). 23. táblázat: A nagykereskedelmi leányvállalatoknak a termékek értékesítéséből való részesedése Nagykereskedelmi leányvállalatok részesedése az összesített eladásból Nagykereskedelmi leányvállalatok részesedése a feldolgozóipari termékek eladásából Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
116
1983 28
1988 27
1995 27
2002 25
28
29
30
35
2007 25
36
Ám a világ egészére vonatkozó átlagok jelentős területi különbségeket rejtenek el, ezért fontosnak ítélem e különbségek kiemelését. Az arányokat térségi szinten értékelve megállapíthatjuk, hogy a nagykereskedelmi leányvállalatokon keresztül történő értékesítés aránya valamennyi vizsgált évben a Karib-térségben volt a legmagasabb (2007-ben 45% feletti részarány). A térség szűk belső piacú államai kevésbé fontos célterületei a termelésorientált FDInak. A helyi fogyasztók feldolgozóipari termékekkel történő kiszolgálása nagymértékben nagykereskedelmi leányvállalatok révén történik. A térségben a nagykereskedelmi tevékenység relatíve magas arányát a kedvező adózási környezet is magyarázza. Mint ahogy arról korábban már említetést tettem, ezek a leányvállalatok lényegében közvetítő szerepet töltenek be a termék eladója és vevője között (lásd: 94. o.). A karibi nagykereskedelmi leányvállalatok vételi és eladási ára között jelentős árrés van, így e vállalatoknál jelentős mennyiségű profit halmozódik fel, amit vagy semmilyen, vagy csak minimális adó terhel. Az ázsiai és a csendes-óceáni térségben is átlagot meghaladó a nagykereskedelmi eladások aránya (2007-ben 31%). A térségben a nagykereskedelmi eladások jellemzően a magasabb jövedelmű piacokon koncentrálódnak (Hongkong, Szingapúr, Japán). Szingapúr és Hongkong esetében a magas arányt a fekvésből adódó elosztó szerep magyarázza. Japánban a belső fogyasztói igények kielégítésében is hangsúlyosabb szerepet kapnak a nagykereskedelmi leányvállalatok. Ennek az az oka, hogy az amerikai TNC-k inkább a Japánhoz közel fekvő, olcsóbb termelési költségű országokban termelt termékeket értékesítik nagykereskedelmi leányvállalatokon keresztül a japán piacon, mivel a japán termelési költségek és a telekárak világszinten a legmagasabbak között vannak. A távol-keleti országban elsősorban azok feldolgozóipari amerikai befektetések jelentek meg, melyek esetében a fogyasztókhoz való közelség kiemelt szerepet kap (Keiko Ito - Kyoji Fukao, 2003), illetve ahol a japánok valamilyen jelentős előnnyel rendelkeznek a világ más államaihoz képest. Az olcsóbb munkaerőt kínáló, a vertikális-FDI kedvelt célterületévé vált államokban (pl.: Thaiföld, Malajzia), valamint a nagy belső piaccal rendelkező Kínában és Ausztráliában a termelésorientált befektetések játszanak az átlagosnál nagyobb szerepet. A Közel-Keleten átlag feletti (2007-ben 29%) jelentőség tulajdonítható a nagykereskedelmi leányvállalatoknak. Magas arány a nagy piacú Törökországra (55%) és Szaúd-Arábiára (49%) jellemző. Izraelben inkább a magas technológiai szintet képviselő vertikális-FDI-nak (elsősorban elektronikai és gyógyszeripari FDI-nak) tulajdonítható nagy jelentőség. Afrikában alacsony a nagykereskedelmi eladások értékesítésből való részesedése (2007-ben 10%). A Dél-afrikai Köztársaság az egyetlen olyan afrikai állam, amelyre a BEA rendszeresen közöl adatokat; az országban az utóbbi években csökkent a nagykereskedelmi leányvállalatok értékesítésből való részesedése (1997 és 2007 között 35%-ról 15%-ra), azaz Dél-Afrikában a termelésorientált leányvállalatok válnak egyre inkább meghatározóvá. Nigériára vonatkozóan 2003-ra érhető el az 117
utolsó adat, e szerint 10%-os a nagykereskedelmi leányvállalatok eladásból való részesedése. (Az országban az értékesítést elsősorban a szénhidrogénszektorban tevékenykedő kitermelőipari és feldolgozóipari vállalatok bonyolítják le.). Európát a világátlaghoz közeli értékek jellemzik. A nagykereskedelmi funkció jelentősebb szereppel egyrészt a kisebb, vertikális termelési rendszerbe szervesen nem illeszkedő országokban (Portugália, Görögország, Dánia, Ausztria), másrészt a nemzetközi (re)disztribúció terén jelentős államokban (Hollandia, Svájc) rendelkezik. Ezzel szemben a nagy piacok ellátásában (Németország, Egyesült Királyság, Franciaország) és a nyugat-európai termelési költségnél alacsonyabb költséget kínáló Közép-Európában (Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország) az átlagosnál fontosabb szerep jut a feldolgozóipari termelésnek. A közép-amerikai földhíd országaiban, (15%) Dél-Amerikában (15%) és Kanadában (25%) átlag alatti a nagykereskedelmi leányvállalatok értékesítésből való részesedése, azaz a térségben továbbra is a termelésorienált vállalatok az elsődlegesek. Országos szintű adatokat elemezve megállapítjuk, hogy az amerikai kontinensen a kisebb belső piacú, jelentős kitermelőiparral rendelkező, viszont a termelésorientált vertikális-FDI terén marginális jelentőségű államokban (Ecuador, Chile, Kolumbia, Peru) az amerikai átlaghoz képest nagyobb szerep jutott az elosztásorientált-FDI számára, míg a nagyobb államokban (Argentína, Brazília, Meikó, Kanada) egyértelműen a termelésorientált befektetések kaptak prioritást (6. térkép). Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a nagykereskedelmi leányvállalatok aránya a Karibtérség „offshore‖ területein a legmagasabb. Emellett a nagykereskedelmi leányvállalatok részaránya a kisebb piacú és periférikus fekvésű, a vertikálisan integrált rendszerekbe szervesen nem illeszkedő államokban is magasabb az átlagosnál. Ezzel szemben a nagyobb piacokon és a vertikális-FDI kedvelt célterületein, valamint a kitermelőipari-FDI által maghatározott államokban alacsony a nagykereskedelmi értékesítés összesített kibocsátáshoz mért aránya. 6. térkép: A nagykereskedelmi leányvállalatok értékesítésének összesített értékesítésben mért aránya, 2007
Nigéria - 2003-as adat Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
118
X. A termeléskihelyezés és a vertikális termelési rendszerek növekvő jelentősége E fejezet a termeléskihelyezés, a vertikális termelési rendszerek növekvő jelentőségének igazolására helyezi a hangsúlyt. A továbbiakban a vállalaton belüli (intrafirm) értékesítések vizsgálatával teszek kísérletet annak kimutatására, hogy a vállalatok közti együttműködés egyre inkább elmélyül. E fejezet legfontosabb célkitűzése annak vizsgálata, hogy a vállalaton belüli (intrafirm) értékesítés arányának növekedése statisztikailag kimutatható-e, illetve hogy igazolható-e az a feltevés, miszerint a leányvállalatok intrafirm értékesítései már elsődlegesen nem az anyavállalat, hanem a leányvállalatok felé irányulnak, azaz a leányvállalatok közötti kapcsolatok intenzitása erősödik. E vizsgálatok során a következő kérdésekre kerestem a válaszokat: A vizsgált időszak folyamán változott-e a vállalaton belül lebonyolított értékesítés összesített kibocsátáshoz viszonyított aránya? A leányvállalatok vállalaton belüli értékesítése hogyan oszlik meg a leányvállalat-anyavállalat, illetve a leányvállalat-leányvállalat relációjának vonatkozásában? A vállalaton belüli kereskedelem aránya mely államok esetében kimagasló? A vállalaton belüli kereskedelem terén mely államok szerepe vált jelentősebbé? A vizsgálatok keretében az intrafirm kereskedelem összesített kereskedelemben mért arányát, illetve annak változását vizsgáltam meg. Ennek keretében előbb a világszintű folyamatokat tekintem át, majd az intrafirm kereskedelem ágazati és területi jellemzőit vázolom fel. 1983 és 2007 között – kisebb ingadozások mellett – 23%-ról 31%-ra emelkedett a vállalaton belüli eladás összes értékesítésben mért aránya (22. ábra). A helyi eladásokból még mindig csak 1/10 arányban részesedik az intrafirm kereskedelem. Az exportnak viszont valamivel több, mint 60%-a mindvégig vállalaton belül bonyolódott le 144. 22. ábra: A leányvállalatok intrafirm értékesítési arányának változása 1983 és 2007 között
"Intrafirm" kereskedelem aránya (%)
100 "Intrafirm" eladás aránya az összes eladásban
90
80 70
"Intrafirm" kereskedelem aránya a helyi eladásban
60 50
"Intrafirm" kereskedelem aránya az USA felé irányuló exportban
40 30
"Intrafirm" kereskedelem aránya a "harmadik országok" felé irányuló exportban
20 10 0
"Intrafirm" kereskedelem aránya az exportban
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov 144
Az USA-ba irányuló export esetében ez az arány minden évben meghaladta a 75%-ot, de az egyéb országok felé irányuló exportban is 40% és 60% között volt az intrafirm eladás összesített eladáshoz viszonyított aránya.
119
Az intrafirm kereskedelem arányának növekedése az egyes időszakokban eltérő folyamatokkal magyarázható. A kilencvenes évek végéig az intrafirm kereskedelem arányának növekedése az un. „harmadik országok‖ felé irányuló kivitellel (lásd: 22. táblázat, 112.o.) függött össze, mivel 1988-ig ebben az exportban folyamatosan emelkedett a vállalaton belül lebonyolított kereskedelem aránya (55%-ról 66%-ra). Ez volt az az időszak, amikor a leányvállalatok közti együttműködés intenzívebbé kezdett válni. Az intrafirm eladások arányának kilencvenes évek vége óta tapasztalt növekedésének hátterében már ettől eltérő folyamatok állnak. A vállalaton belüli értékesítések napjainkban tapasztalt növekedése egyrészt a helyi leányvállalatok közti együttműködés elmélyülésével magyarázható 145. (A vállalatok helyi szintű együttműködése elsődlegesen a nyersanyagorientált vállalatok tevékenységének feldolgozóiparra történő növekvő kiterjesztésével függ össze, azaz a nyersanyagok feldolgozása is növekvő mértékben folyik helyi szinten.) Emellett az intrafirm kereskedelem arányának növekedéséhez a „harmadik országok‖ felé irányuló kivitel növekedése is hozzájárult.146 A vizsgált időszak folyamán a leányvállalatok intrafirm értékesítéséből folyamatosan csökkent az anyavállalat felé irányuló kivitel részesedése, azaz a vállalaton belüli kereskedelem egyre nagyobb mértékben bonyolódik le a leányvállalatok között (23. ábra). (Ez mutatja, hogy a TNC-k valóban komplexebb stratégia szerint szerveződnek, hiszen növekvő jelenőség tulajdonítható a külföldi leányvállalatok közötti együttműködésnek.)
Az "intrafirm" kereskedelem megoszlása (%)
23. ábra: Az anyavállalatok, illetve a leányvállalatok felé irányuló intrafirm eladás részesedése az összesített intrafirm eladásból 1983 és 2007 között 75,0 70,0 65,0 60,0 55,0 50,0 45,0 40,0 35,0 30,0 25,0
Anya és leányvállalat közötti kereskedelem részesedése az összes vállalaton belüli kereskedelemből
leányvállalatok közötti kereskedelem részesedése az összes vállalaton belüli kereskedelemből
1: összes intrafirm eladás= intrafirm eladás az anyavállalatok felé + intrafirm eladás a leányvállalatok felé Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
Ugyanakkor ez a jelenség a nyugat-európai, a közép-amerikai és Karib-térségre térség esetében nem mutatható ki (24. táblázat).
145
A BEA adatai mutatják, hogy a vállalaton belüli eladások aránya a helyi eladások esetében 5%-ról 9% fölé emelkedett 1998 és 2007 között. Ez az összes értékesítésben azért jelenik meg, mert az értékesítési bevételek nagyobb része még ma is helyi piacokon realizálódik. 146 Az összértékesítésben mért intrafirm kereskedelem arányát ennek a kivitelnek a bővülése ugyanis megemeli.
120
24. táblázat: A leányvállalatok felé irányuló intrafirm eladás az összesített intrafirm eladás1 arányában t 1983 1988 1993 1998 2003 2007 Összesített kibocsátás 60 64 66 65 69 73 13 11 9 11 23 28 Kanada 88 86 89 84* 83 83** Nyugat-Európa 51 20 94 68* 97 93** Közép - Kelet-és Délkelet-Európa 72 56 61 71 80 86 Dél-Amerika 48 26 31 29 43 45 Közép-Amerika 43 34 51 49 50 42 Bermuda és a Karib-térség 31 39 85 68 38 73 Közel-Kelet 24 15 19 52 38 61 Afrika 76 70 82 78 80 86 Ausztrália és Új-Zéland 62 55 62 74 86 77 Japán 27 36 53 58 72 82 Fejlett délkelet-ázsiai államok 26 47 53 57 58 52 Feltörekvő délkelet- ázsiai államok 34 51 54 58 61 60 Kína, India és egyéb ázsiai államok 1: összes intrafirm eladás=intrafirm eladás az anyavállalat felé+intafirm eladás a leányvállalatok felé /*:1987-es adat, **:2006-os adat Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A főleg „offshore” szolgáltatásokat és közvetítőkereskedelmet ellátó Karib-térség esetében az értékek 40% és 50% között fluktuáltak, ami azt jelenti, hogy az ottani leányvállalatok egyaránt „kiszolgálják‖ az anyavállalatokat és a leányvállalatokat is.
147
A közép-amerikai
térségben a tendenciákat a legnagyobb részesedéssel jellemezhető Mexikó határozza meg, ahol 1994-ig inkább csökkenés jellemezte az amerikai anyavállalat összes mexikói intrafirm kivitelben mért részarányát. Ám a NAFTA megalakulása következtében a kilencvenes évek közepétől újra intenzívebbé vált a leányvállalatok és az anyavállalatok közötti kapcsolat, ami az értékesítési adatok alapján is kimutatható, hiszen ekkortól ismét a leányvállalatok beszállítói tevékenységére helyeződött át a hangsúly. Nyugat-Európában a kilencvenes évek elejéig a mainál sokkal inkább helyi és regionális szinten integrálódtak az amerikai vállalatok; ám az adatok azt mutatják, hogy a kilencvenes évek eleje-közepe óta erősödik a kapcsolat az európai leányvállalatok és az amerikai anyavállalatok között. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a termékek életciklusa lerövidült, a korábbiaknál gyorsabban kell az új technológiákat kifejleszteni és azokat a piacon hasznosítani (Iansiti-West, 1999.). Éppen ezért az amerikai vállalatok a legmagasabb technológiai és K+F tartalmú tevékenységek terén is egyre nagyobb mértékben nemzetköziesednek. És mivel a magas K+F tartalmú tevékenységet a vállalatok elsődlegesen Nyugat-Európába telepítetik ki (ez megfelel Vernon termékciklus-elméletének: lásd a 21-22.o.), az európai leányvállalatokat és az amerikai anyavállalatokat is intenzívebb kapcsolat fűzi össze. A továbbiakban még választ kell adni arra a kérdésekre is, hogy a vállalaton belüli kereskedelem aránya mely államok esetében kimagasló, illetve hogy a vállalaton belüli kereskedelem terén mely államok szerepe vált jelentősebbé? Mielőtt azonban az intrafirm kereskedelem területi jellemzőit ismertetem, át kell tekinteni az ágazati jellemzőket, hiszen a leányvállalatok intrafirm kereskedelmének arányát az ágazatspecifikus tényezők erősen
147
Főként a lehető legtöbb profit vállalati rendszerben történő felhalmozására használják fel e vállalatokat a TNC-ék.
121
befolyásolják: azon államok esetében magas az intrafirm értékesítés összértékesítésen belüli aránya, ahol azon ágazatok váltak meghatározóvá, melyek leginkább alkalmasak a vertikálisan integrált termelés megvalósítására, a termelési/szolgáltatási folyamat fragmentálására. Az ágazati elemzések azt mutatják, hogy a leányvállalatok intrafirm kereskedelmének 5560%-a bonyolódik le a feldolgozóiparban (25. táblázat). A feldolgozóiparon belül a gépgyártás (elektronika), a járműipar és a vegyipar esetében kínálkozik leginkább lehetőség a vertikálisan integrált termelés (azaz a munkafolyamatok különböző országokba történő telepítésének) megvalósítására. A vegyipar 30%-kal részesül a feldolgozóiparban lebonyolított intrafirm értékesítésből. Az ágazaton belül az integrált termelés elmélyülése a vegyi anyagok gyártása (gyógyszeripar, háztartási vegyi áruk gyártása) esetében mutatható ki. 148 A gépgyártásban és a járműiparban
lebonyolított
intrafirm
eladások
együttesen
a
feldolgozóipari
intrafirm
kereskedelem több mint felét teszik ki. A kitermelőipart csökkenő részesedés jellemezi, így az ágazat már csak 6%-os részesedéssel jellemezhető.149 A vállalaton belüli értékesítés aránya a tercier szférában egyértelműen növekedést mutat, a szektoron belül a relatíve legnagyobb növekedés a máshová nem sorolt szolgáltatások esetében mutatható ki (ezen belül az IT-ra alapozott információs és professzionális szolgáltatásokban teremtődött meg leginkább a lehetőség az egyes feladatok különböző piacokra történő telepítésére). A legmagasabb arányok viszont továbbra is a nagykereskedelmi leányvállalatokat jellemzik. 25. táblázat: Az intrafirm értékesítés ágazati megoszlása Mezőgazdaság Kitermelőipa Építőipar Feldolgozóipar Élelmiszeripar Vegyipar Vegyi anyag, termék gyártása Kőolaj-feldolgozás, kokszgyártás Gumi-, műanyag termék gyártása Fémipar Gépgyártás Járműgyártás Papírgyártás Textilipar Máshová nem sorolt feldolgozóipar Nagykereskedelem Pénzügy és biztosítás Egyéb szolgáltatások Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
1983 1 13 0 55 2 12 2 10 1 1 13 16 0 0 9 23 4 4
1990 0 6 0 67 3 14 9 4 1 1 24 18 1 1 4 20 3 4
2000 0 5 0 62 3 15 9 4 1 1 20 19 1 0 2 24 5 4
2007 0 6 0 54 4 17 10 6 1 1 15 13 0 0 3 27 6 7
Napjainkban az intrafirm értékesítés aránya a három fő szektor közül a primer és a szekunder szektorban haladja meg az átlagos értéket (24. ábra).
148
Ezt az is jelzi, hogy miközben az ágazat összeladáson belüli részesedése mindvégig 8% és 10% között volt, addig az ágazatnak az összesített intrafirm kereskedelemből való részesedése 2%-ról 10%-ra emelkedett. 149 A csökkenést nagyrészt az magyarázza, hogy jelentősen csökkent az ágazatnak az összértékesítésből való részaránya is
122
Intrafirmkereskedelem aránya
24. ábra: Az intrafirm értékesítés aránya az összes értékesítésben 1983 és 2007 között 70 60 50 40 30 20 10 0
1983 1987 1992 1998 2002 2006 2007
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
A szekunder szektorban a feldolgozóipar, azon belül is a gépgyártás (ezen belül az elektronika150), a járműipar és a vegyipar kínál jó lehetőséget a vertikálisan integrált termelés megvalósításához. A szolgáltatásokat tekintve a pénzügyi és biztosítási tevékenységek esetében közelíti meg az intrafirm kereskedelem aránya az átlagos értéket. Ugyanakkor e területen jelentős eltérés mutatható ki aszerint, hogy a pénzügyi vagy a biztosítási tevékenységet nézzük. A biztosítási területen végig 10% alatt maradt az intrafirm értékesítések aránya, ezzel szemben a pénzügyi területeken 40-50% között mozgott a vállalaton belüli eladások aránya. Bár összességében folyamatosan növekedett az intrafirm kereskedelem összértékesítésen belüli aránya, egyes ágazatok ettől eltérő folyamatokkal jellemezhetők. A vizsgált időszak alatt csökkent a vállalaton belüli eladások aránya a primer szektorban (elsősorban a mezőgazdaságban, de 1998-ig a kitermelőiparban is csökkenő arányok voltak jellemzőek). A feldolgozóiparban viszont egyre komplexebben szerveződik a termelés (a papírgyártást és az amúgy is magas arányokkal jellemezhető járműgyártást és gépipart kivéve minden kiemelt ágazatban növekedett az intrafirm eladások aránya). A tercier szektorba besorolt tevékenységek közül a nagykereskedelemben növekedett a vállalaton belüli értékesítés aránya, és a kilencvenes évek eleje óta a pénzügyet megelőzve tartósan a legmagasabb intrafirm eladási arányokkal rendelkezik a tercier szektoron belül. Mivel a nagykereskedelmi vállalatok növekvő számban létesültek a kedvező adózású államokban (lásd: 95. o.), arra következtethetünk, hogy az ágazatban a vállalaton belüli tranzakciók sokszor csak azt a célt szolgálják, hogy a profitot a TNC-k a kedvező adózású országokban működő vállalatoknál tudják felhalmozni, hogy ott az adómentessé váljon, vagy legalábbis minimális adófizetési kötelezettség alá essen (lásd: 94.o.). 150
az intrafirm kereskedelem aránya 50% körül alakul
123
A továbbiakban az intrafirm kereskedelem eladásban mért arányának területi jellemzőit tekintem át: Az intrafirm kereskedelem szerveződésére nagy területi koncentráció jellemző151, ami annak a következménye, hogy a termeléskihelyezés során csak bizonyos államok élveznek prioritást (26. táblázat). Ugyanakkor a területi koncentráció ezen a területen is mérséklődött, hiszen míg 1983-ban a TOP 5 ország együtteses részesedése 52% -ot tett ki, addig 2007–ben már „csak‖ 45%-os együttes részesedés jellemezte a három legmagasabb részesedésű államot. Napjainkban a legmagasabb részesedéssel a brit, a kanadai, a szingapúri, az ír és a svájci leányvállalatok rendelkeznek, de míg az évek során Kanada és az Egyesült Királyság részesedése számottevően visszaesett, addig a többi említett államot nagymértékű növekedés jellemzi, azaz ezen államok egyre fontosabb szerepet töltenek be a vertikálisan integrált amerikai vállalatok nemzetközi termelési rendszerében. S bár összességében (összkibocsátást nézve) a vállalatok nagymértékű területi átrendeződése nem következett be, a vertikális-FDI tekintetében számottevő területi átrendeződés mutatható ki. Az ázsiai és a csendes-óceáni térégben a „súlypont” Japánról és Ausztráliáról Szingapúrra helyeződött át. Európában is kimutatható az átrendeződés: bár a térségben még mindig a brit leányvállalatok részesedése a legmagasabb, de ma már közel ekkora súllyal jellemezhető Írország és Svájc is. A latin-amerikai térségben is megváltozott az intrafirm kereskedelem megoszlása: A kilencvenes évek közepéig még Dél-Amerika részesedett magasabb arányban, de a NAFTA hatásaként a mexikói leányvállalatok növelték számottevően részesedésüket. Kis mértékű növekedés (ami az ország súlyához viszonyítva mégis jelentős) Costa Ricában is kimutatható. 26. táblázat: Az intrafirm értékesítés megoszlása 1983 1995 2007 Összesített kibocsátás 100 10 100 Közép-Amerika Kanada 17 13 9 Mexikó Nyugat-Európa 50 56 55 Bermuda és a Karib-térség Svájc 5 3 8 Bermuda Hollandia 4 5 5 Közel-Kelet Írország 1 2 9 Afrika Franciaország 6 7 4 Ausztrália és Új-Zéland Belgium 3 3 3 Japán Németország 9 11 6 Fejlett délkelet-ázsiai államok Egyesült Királyság 15 15 10 Szingapúr Közép - Kelet-és Délkelet-Európa 0 1 1 Feltörekvő délkelet- ázsiai államok Dél-Amerika 5 5 3 Kína, India és egyéb ázsiai államok Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.bea.gov
1983 2 1 5 3 2 3 4 4 3 2 3 7
1995 3 2 2 1 1 1 3 7 7 4 2 3
2007 4 4 5 3 1 2 1 1 12 9 3 6
A vállalati rendszerbe történő integrálódás fokozódása egy másik mutató, az intrafirm kereskedelem összesített kereskedelemben mért aránya alapján is igazolható: Növekvő intrafirm arányok elsősorban a kisebb államokat jellemzik. Az összesített értékesítést tekintve a legnagyobb mértékű növekedés a bermudai (39%-os növekedés), az izraeli (37%), a svéd (30%), 151
Bár a területi koncentráció csökkent:1983-ban a TOP 3 ország együtteses részesedése 41%, 2007 –ben már „csak‖ 27% volt.
124
a svájci (29%), a fülöp-szigeteki (25%), a nigériai (21%) és a szingapúri (21%) leányvállalatoknál mutatható ki. Az itteni leányvállalatok növekvő mértékben váltak részeivé az amerikai vállalatok vertikálisan integrált termelési hálózatának. Az intrafirm értékesítés összes értékesítésen belüli aránya (7. térkép) országonként nagyon eltérően alakul. A vállalaton belüli kereskedelem aránya a karibi államokban, a délkelet-ázsiai térségben (Szingapúr, Malajzia, Fülöp-szigetek), Közép-Amerikában (Honduras, Costa Rica), Írországban, Luxemburgban, Svájcban, Belgiumban, Hollandiában, Nigériában, Izraelben és az Egyesült Arab Emírségekben a legmagasabb. Ezen államokban elsősorban vagy az elektronika vagy az „offshore‖ szolgáltatások vagy a kitermelőipar szerepe a meghatározó (lásd az ágazati elemzést: VII. fejezet, 77. oldaltól). 7. térkép: Az intrafirm értékesítés aránya az összes értékesítésben napjainkban (utolsó elérhető 3 év átlaga)
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: www.bea.gov
8. térkép: Az intrafirm értékesítés aránya az összes értékesítésben 1983-1985 (3 év átlaga)
Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: www.bea.gov
Néhány ország csak egyes területeken játszik meghatározó szerepet. A Karib-térség „offshore‖ államai pl. a „back-office‖ szolgáltatások terén értékelődtek fel, az exportösztönző iparpolitikát 125
hosszú ideje alkalmazó délkelet-ázsiai államok (különösen Szingapúr és Malajzia) pedig egyik kiemelt célterületeivé váltak az elektronikai vállalatok befektetéseinek. Közép-Amerika a járműipari vállalaton belüli együttműködés területén vált jelentőssé (Csiki, 2006), míg Nigéria a szénhidrogénszektorban rendelkezik számottevő szerepkörrel. Annak meghatározására, hogy az intrafirm kereskedelem milyen országspecifikus tényezőkkel áll kapcsolatban, illetve ezek a kapcsolatok mennyire szorosak, korrelációs vizsgálatokat végeztem. Az intrafirm kereskedelem aránya az egyes országokban befektetésre került tőkeállomány egy főre vetített értékével és a vállalati jövedelemadó kulcsával mutatja a legszorosabb kapcsolatot. Az egy főre jutó külföldi tőkeállomány és az intrafirm kereskedelem aránya között pozitív152, a társasági adó kulcsa és a vállalaton belüli kereskedelem aránya között pedig negatív kapcsolat mutatható ki (27. táblázat). 27. táblázat: Kapcsolat az intrafirm értékesítés aránya és néhány országspecifikus tényező között, 2006 Pearson-féle korrelációs Elemszám együttható (N) GDP 1 -,173 54 GDP/fő 1 ,187 52 Logisztikai index 2 ,248 51 Feldolgozóipari termékek importvám szintje 1 -,334* 49 Nyersanyagexport részesedése az adott ország exportjából 1 ,378** 52 Befektetett összes külföldi tőke állománya egy főre vetítve 1 ,384** 54 Társasági jövedelemadó-kulcs 3 -,461** 54 Befektetett amerikai tőke állománya egy főre vetítve 1 ,556** 52 a: összesített értékesítés (áruk+szolgáltatások) / *:minimum 90%-os valószínűség, **: minimum 95 százalékos valószínűség Forrás: 1: http://stats.unctad.org/handbook/ReportFolders/ReportFolders.aspx, 2: http://info.worldbank.org/etools/tradesurvey/mode1b.asp?cgroup=0&sorder=lpirank#, 3: KPMG (2007). Global Tax Rate Survey 2006. April 2006.
A vizsgált időszakban megváltozott egyes államok intrafirm kereskedelmének célpiacok szerinti megoszlása is (lásd: 28. táblázat, 128.o.). A legjelentősebb változások a következők:
Bár a kanadai leányvállalatok esetében a vállalaton belüli kivitel továbbra is az anyavállalatok felé irányul (de ennek aránya 86%-ról 72%-ra csökkent), számottevően megnövekedett a helyi eladás az összesített eladásból való részesedése (8%-ről 22%-ra). Hasonló folyamatok figyelhetők meg Norvégiában és Nigériában is. Norvégiában a nyolcvanas évek folyamán az intrafirm eladásoknak még csak kevesebb, mint 1/5-e irányult a helyi piacra, a vizsgált időszak utolsó három évében viszont már az értékesítés legalább fele bonyolódott le helyi szinten. Napjainkra Nigériában is megnövekedett a helyi értékesítés aránya, 2005-ben és 2006-ban az eladásoknak több mint fele realizálódott lokális szinten. Ezekben az országokban az a közös, hogy a szénhidrogénszektor nagyon jelentős szerepet tölt be az ország gazdaság gazdasági életében és a külföldi befektetésekben is, ami magyarázatul szolgálhat a helyi intrafirm eladások növekedésére, hiszen a primer szektorban tevékenykedő vállalatok tevékenységüket egyre inkább kiterjesztik a nyersanyagok feldolgozásra is.
152
A kapcsolat azzal magyarázható, hogy az intrafirm kereskedelem erőteljes területi koncentrációval jellemezhető.
126
A kőolajkitermelő vállalatok elsődlegesen a feltárással, kőolajkutak fúrásával és a kőolaj kitermelésével foglalkoznak, ugyanakkor egyre gyakrabban fektetnek be olajfinomítók és petrolkémiai üzemek létesítésébe is. A szénhidrogénszektorban tevékenykedő vállalatok így jó példái a vertikálisan integrálódott TNC-knek, hiszen gyakran fektetnek be a szénhidrogénszektor szinte minden vertikumába (Novoszáth, 2007).
Az anyavállalatok felé irányuló kivitel az európai államokban, Costa Ricában és Hondurasban erősödött számottevően. Az európai vállalatok hagyományosan inkább egymás felé értékesítenek, ezért mindvégig alacsony volt az USA felé irányuló kivitel részaránya. Ám az utóbbi időkben – lásd: 22. ábra, 119.o. – erősödött az anyavállalatok és a leányvállalatok közötti együttműködés. A kapcsolatok intenzívebbé válása azonban csak egy vagy néhány ágazat által erősen meghatározott államnál153 figyelhető meg, melyek a következők: 1) a magas technológiai szintű gyógyszeriparban, elektronikában és az információs szolgáltatások terén kiemelkedő jelentőségű Írország; 2) a pénzügyi tevékenységek terén jelentős Luxemburg; 3) a járműipari leányvállalatok által dominált Svédország. Costa Ricában és Hondurasban is nőtt az anyavállalat felé történő kivitel aránya. Ezekben az országokban már nem csak a primer szektorba érkeznek a befektetések, e két állam ugyanis egyre fontosabb célterületévé válik a feldolgozóipari (elsősorban a gépgyártás területén tevékenykedő) TNC-k befektetéseinek is. És mivel ezen államok földrajzilag az USA-hoz a legközelebb fekvő államok közé tartoznak, bérköltségeik pedig kedvezőek, az itt létesített leányvállalatok elsődleges feladata az anyavállalat felé történő beszállítói feladatok ellátása.
A délkelet-ázsiai államokban csökkent az USA-ba irányuló intrafirm értékesítés összesített intrafirm értékesítésen belüli aránya. A térségben a vállalatok egyre inkább regionálisan integrálódnak., hiszen az eladások több mint fele már elsősorban az ázsiai piacok felé irányul (beleértve itt a helyi piacokat is) 154. A térségben csupán Indonéziát és Thaiföldet jellemzi ettől eltérő folyamat. Indonéziában a helyi eladás aránya növekedett meg számottevően (néhány százalékról 60% körüli értékre). A háttérben a szénhidrogénszektorban zajló folyamatok állhatnak. Thaiföldön, ahol a primer szektorra épülő nyersanyag-feldolgozóipar szintén jelentősebbé vált, ugyancsak nőtt a helyi eladás részaránya (11%-ról 39%-ra). A fejezet eredményeit összegezve megállapítható, hogy az amerikai vállalatok értékesítésében
megnövekedett a vállalaton belül lebonyolított értékesítés aránya, azaz a vertikális integráció növekvő jelentősége tagadhatatlan. A vállalatok szerveződésének komplexebbé válása abban is megnyilvánul, hogy a leányvállalatok vállalaton belüli értékesítése egyre nagyobb arányban nem az anyavállalat, hanem más leányvállalatok felé irányul, azaz a leányvállalatok közötti kapcsolatok intenzitása erősödött a vizsgált időszak során. 153 154
Az adott országban működő leányvállalatok által lebonyolított értékesítések ezen ágazatokban koncentrálódnak. A harmadik ország piaca ugyanis az ázsiai országokban is elsősorban régiós piacot jelent. (lásd a 29. táblázatot a 142. oldalon)
127
A vertikálisan integrált termelés tekintetében meghatározó államok elsősorban a gazdaságilag nyitott, exportorientált politikát folytató, kedvező adózási környezetet teremtő, kisebb piacú, illetve magas vagy közepes jövedelmű gazdaságok (pl.: Írország, Luxemburg, Izrael, Szingapúr, Costa Rica, Malajzia, Bermuda, Barbados) közül kerülnek ki, de magas az intrafirm kereskedelem aránya a lényegében csak a kitermelőipar által meghatározott Nigériában is (ez a kőolajtermelő vállalatok vertikális felépítésével magyarázható (lásd: 127.o.). 28. táblázat: Az intrafirm értékesítés százalékos megoszlása a fő desztinációk (célirányok) szerint Helyi eladás 1983 1995 2007 Összes kibocsátás 15 13 18 Kanada 8 6 23 Európa 17 14 15 Nyugat-Európa 18 13 15 Írország 11 8 5 Luxemburg 5 12 5 Svédország 18 6 6 Norvégia 7 49 51 Svájc 5 7 6 Latin-Amerika 9 12 12 Dél-Amerika 19 14 17 Közép-Amerika 20 14 20 Costa Rica 9,5** 2 6 Honduras na 57 24 Mexikó 10 13 19 Bermuda és a Karib-térség 5 7 4 Barbados na 21 1 Bermuda 2 0 5 brit fennhatóságú karibi szigetek 1 28 4 Afrika 4 6 35 Nigéria 1 1 54*** Közel-Kelet 14 32 33 Izrael 30 7 3 Ázsia és a csendes-óceáni térség 14 18 26 Fejlett délkelet-ázsiaiállamok 9 17 25 Tajvan 3 37 12 Dél-Korea 2 13 6 Hongkong 18 16 19 Szingapúr 3 14 29 Feltörekvő délkelet-ázsiai államok 8 12 24 Indonézia 1 16 58 Malaysia 19 11 14 Fülöp-szigetek 20 5 3 Thaiföld 11 12 39 Ausztrália és Új-Zéland 41 35 47 Kína, India és az egyéb ázsiai államok 11 12 21 *: 1994-es adat, **: 1989-es adat, ***: 2006-os adat Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: www.bea.gov
128
Export az USA-ba 1983 1995 2007 40 32 27 87 90 72 12 12 16 12 11* 17** 9 16 25 5 na 19 6 8 22 43 na 6 14 7 12 52 60 47 28 39 14 52 74 55 17,5** 61 68 na 21 68 73 80 56 57 54 58 63 34 53 60 65 71 13 33 76 57 39 89 92 na 71 26 36 52 79 67 na 37 24 73 38 18 82 30 65 81 41 32 54 41 35 84 38 11 74 38 48 96 26 4 44 57 66 44 34 47 23 24 35 24 22 14 66 39 40
Egyéb export 1983 1995 2007 45 55 55 5 4 6 70 75 70 70 69 80 77 70 90 na 77 77 87 72 50 na 43 81 87 82 39 28 41 53 47 68 28 11 25 73,3** 36 26 na 22 8 16 7 25 37 39 38 na 16 66 45 40 30 28 59 62 20 37 27 10 7 15 16 42 32 17 15 29 25 46 49 19 45 57 15 33 22 17 46 62 28 43 45 13 48 61 18 50 28 3 57 38 37 31 21 36 61 51 66 65 26 35 43 39 23 49 39
XI. Összefoglalás A kutatás középpontjában az amerikai TNC-k termelési hálózatának értékesítési adatokra alapozott vizsgálata áll. A dolgozat több aspektusból világít rá arra, hogy korunk világgazdaságban a vállalatok terjeszkedése milyen földrajzi következménnyel járt. A kutatás során választ kerestem arra a kérdésre, hogy milyen tendenciák jellemzőek az amerikai vállalatok nemzetköziesedettségére, s hogy ezzel együtt miként változott a vállalatok térszerveződése és ágazati megoszlása. Vizsgáltam azt is, hogy miként alakult át a leányvállalatok feladatköre, változott-e a horizontálisan és vertikálisan szerveződő vállalatok egymáshoz viszonyított aránya, kimutatható-e az integrált termelési rendszerek növekvő jelentősége, illetve a leányvállalatok növekvő exportorientációja. A kutatás eredményeit az alábbi nyolc pontban foglaltam össze: 1.) Az amerikai TNC-k nemeztköziesedettsége a vizsgált időszak folyamán fokozódott, azaz az amerikai vállalatokra egyre erőteljesebb külpiaci aktivitás vált jellemzővé. 2) Napjainkban az amerikai leányvállalatok földrajzilag differenciáltabban szerveződnek, mint a nyolcvanas években. A nyolcvanas években, amikor is a befektetések elsősorban a fejlett államokat célozták meg, még erősödő területi koncentráció volt kimutatható. Ugyanakkor a nyolcvanas évek vége, a kilencvenes évek eleje óta már kiegyenlítettebbé vált az amerikai vállalatok területi megoszlása. Ez leginkább az un. feltörekvő piacok (pl.: Malajzia, Mexikó, Kína; India; Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa) felértékelődésének volt köszönhető. Ám annak ellenére, hogy napjainkban az amerikai vállalatok térben szórtabban szerveződnek, mint a nyolcvanas években, még mindig magas a földrajzi koncentráció: 2007-ben az 5 legfőbb célország eladásból való részesedése 41%, a 10 legmagasabb részesedésű állam részesedése 62% volt. Az erős területi koncentráció valamennyi nagytérségben kimutatható, de különösen magas koncentráció jellemző a Közel-Keletre, Afrikára és Közép- Kelet- és Délkelet-Európára. Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában a cseh, a lengyel és a magyar leányvállalatok bonyolítják le az eladások kb. felét. Afrikára és a Közel-Keletre még ennél is erősebb koncentráció jellemző: Afrikában az amerikai befektetők nagyobb jelentőséget csupán Nigériának, a Dél-afrikai Köztársaságnak és Egyiptomnak szántak; a Közel-Keleten a legfontosabb célterületként Törökország, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Izrael tartható számon. 3.) Az amerikai TNC-k térszerveződésének vizsgálatát értékelve elmondható ugyan, hogy az egyes országok és térségek részesedését tekintve történtek változások, de e változások összességében nem voltak olyan mértékűek, hogy azok az amerikai vállalatok nagymértékű területi átrendeződésével jártak volna. A korábbi célterületek közül a fejlett délkelet-ázsiai államok (Szingapúr, Hongkong, Tajvan, Dél-Korea) és a közép-amerikai országok (elsősorban Mexikó és Costa Rica) értékelődtek fel. Emellett számottevő növekedéssel jellemezhető még néhány kisebb méretű európai állam (Írország, Luxemburg) is. A hagyományos célterületek 129
mellett új célterületek is feltűntek, ezek közül elsősorban Közép-, Kelet-és Délkelet-Európa, Kína és India tőkevonzó képessége javult a legnagyobb mértékben. Kína és India felértékelődése a kilencvenes évektől mutatható ki, a világ két legnépesebb országában a piac és az erőforrásorientált befektetések egyaránt jelentőssé váltak. A politikai és gazdasági átalakulási folyamat hatására a közép-, kelet- és délkelet-európai térségben is egyre több külföldi vállalat kezdte meg működését a kilencvenes évek elejétől. A térségben az amerikai befektetések kezdetben a rendszerváltás folyamatában élen járó közép-európai államok (Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország) felé irányultak. Ám ahogy az átalakulási folyamatok más térségbeli államot is érintettek, úgy bővült az amerikai érdekszférába bekerülő államok köre is. A legutóbbi években a térségbeli befektetésekből egyre nagyobb arányban részesednek a szovjet utódállamok, elsősorban Oroszország és a közép-ázsiai államok. A kitermelőipar utóbbi években tapasztalt újbóli felfutása miatt Afrika és a Közel-Kelet kismértékű részesedésnövekedésére is számítani lehetett, de ez csak minimális mértékben következett be; e két térség összességében továbbra is minimális érdeklődést vált ki az amerikai befektetőkből. A vizsgált időszak folyamán jelentősen nem változott Japán és Dél-Amerika pozíciója sem, e két gazdasági térség végig kb. 5%-5%-os részesedéssel rendelkezett. Bermuda és a Karib-térség részesedése viszont a kilencvenes évek második feléig még csökkent, ám azóta kismértékű növekedés mutatható ki. Mindeközben néhány nagy világgazdasági súllyal rendelkező állam ─ pl. Kanada, Franciaország,
Németország
─
pozíciója
gyengült,
ugyanakkor
Európa
részesedés
összességében jelentősen nem esett vissza, azaz az amerikai vállalatok lokalizációjára továbbra is erőteljes európai orientáció jellemző. 4.) A leányvállalatoknak a célország népességszámához viszonyított eladásainak vizsgálata azt igazolta, hogy a nagyobb GDP/fő értékkel jellemezhető államokban magasabb egy főre eső vállalati kibocsátás (értékesítési adatok) jellemzőek, ez pedig a piac, illetve a horizontális befektetések elsődlegességét erősíti meg.155 5.) A vizsgált időszak folyamán mérséklődött az amerikai vállalatok ágazati koncentrációja, azaz a befektetések iparági szintű diverzifikációja erősödött. Ágazatonként és iparáganként vizsgálva az amerikai leányvállalatok tevékenységének területi koncentrációját, ugyancsak kimutathatók változások. A főbb ágazatok közül a járműipar, az elektronika, az élelmiszeripar, a fémipar, a nagykereskedelem, a pénzügyi szolgáltatások, a professzionális tevékenységek valamint az információs ágazatok esetében mutatható ki magasabb területi koncentráció. A
155
Ez az eredmény megegyezik Yeaple (2009) vizsgálatának eredményével, ami szintén azt mondja, hogy a leányvállalatok értékesítése a piac méretével, az egy főre eső jövedelmi szinttel mutat növekedést – lásd:33.o..
130
kitermelőipart és a vegyi anyagok gyártását156 átlagos szintű koncentráció jellemezi. A kevésbé koncentráltan szerveződő ágazatok a máshová nem sorolt ágazatok közé lettek besorolva. A járműipar elsősorban az észak-amerikai gazdasági térségben és a legnagyobb piacokon (Európa, Brazília, Ausztrália), illetve Dél-Koreában lokalizálódik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a járműgyártó vállalatok elsősorban regionális szinten szerveződnek. Az elektronikai eladások 40%-a az európai leányvállalatoknál realizálódik. Európán belül Írország részesedése messze meghaladja a többi fő európai célország részarányát. Világszinten még Kína, Szingapúr, Mexikó, Malajzia és Costa Rica elektronikai szegmensének tulajdonítható kiemelkedő jelentőség. Az élelmiszeriparban az értékesítések felét bonyolítják le az európai leányvállalatok. Európában az Egyesült Királyság, Németország, Hollandia és Franciaország pozíciója a legerősebb. Az európai államok mellett Kanada, Ausztrália és a három legnépesebb latinamerikai ország (Mexikó, Brazília, Argentína) jellemezhető kimagasló részesedéssel. A fémiparban a számottevő kikötőiparral is rendelkező Egyesült Királyságban, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Hollandiában, Ausztráliában, Kanadában, Brazíliában és Kínában épültek ki jelentős kapacitások. A nagykereskedelmi leányvállalatok legfontosabb telephelyét a kedvező földrajzi fekvéssel és logisztikai háttérrel rendelkező Svájc és Szingapúr jelenti, de magas a karibi „offshore” területek részesedése is. A karibi államok magas részesedése azzal magyarázható, hogy a TNC-k az „offshore‖ cégeket sok esetben valamilyen nemzetközi kereskedelmi ügyletbe iktatják be, hogy így biztosítsák azt, hogy egy másik országban működő leányvállalatnál keletkező profit az „offshore‖ cégnél halmozódjon fel, s az ezáltal adómentessé váljon, vagy csak minimális adófizetési kötelezettség alá essen. A pénzügyi szektor a világvárosként is funkcionáló pénzügyi központokban, valamint az „offshore‖ karibi államokban koncentrálódik, közülük is kiemelkedik az Egyesült Királyság (London, illetve a City révén), valamint Bermuda és a Karib-térség. A professzionális és információs szolgáltatásokat nyújtó vállalatok lokalizációjára erős európai orientáció jellemző. 2007-ben a professzionális szolgáltatások végzéséből származó bevételek 62%-a a kontinensen realizálódott. Az európai értékesítések 1/3-át az Egyesült Királyságban működő leányvállalatok bonyolítják le. Jelentős, és egyre jelentősebb e területen Kanada és a fejlett délkelet-ázsiai térség pozíciója is. Bár Japán még mindig jelentős arányban részesedik az ágazat eladásaiból, az ország relatív súlya folyamatosan mérséklődik. Az egyéb államok közül India szerepének erősödése mutatható ki. Az információs szolgáltatások bevételeinek is több mint 60%-a származik Európából. A térségben az Egyesült Királyságban és az Írországban működő leányvállalatoknál realizálódik az értékesítésből származó bevételek több mint fele. Az európai államok mellett még Japán és Szingapúr szerepe jelentős. A kitermelőipar legfontosabb hagyományos célterületei között ott 156
Ám a gyógyszeripart nagy földrajzi koncentráció jellemzi.
131
találjuk Kanadát, Ausztráliát, Nigériát, Egyiptomot, az Egyesült Királyságot, Norvégiát, Indonéziát, Mexikót és Perut is. Emellett az utóbbi években egyre inkább növekszik Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Egyenlítői-Guinea és Angola jelentősége is, ami arra utal, hogy az USA a TNC-in keresztül is igyekszik nyersanyagbázisát diverzifikálni. (Ugyanakkor a KözelKeleten az amerikai vállalatok pozíciója továbbra sem jelentős.) A vegyi anyagok értékesítéséből származó bevételek több mint fele az európai leányvállalatoknál realizálódik. Az európai – de egyben a világ eladásainak legnagyobb hányadát is – az ír leányvállalatok bonyolítják le. Az utóbbi években a vegyi anyagok gyártása közé besorolt gyógyszeripar tekintetében egyre nagyobb jelentőség tulajdonítható a svájci leányvállalatoknak is. A latin-amerikai térségen belül Brazília és Mexikó, az ázsiai térségben pedig Szingapúr, Japán és Kína szerepe jelentős még. 6.) Az amerikai TNC-k külföldi leányvállalatai továbbra is növekvő mértékben termelnek exportra, azaz egyre jellemzőbbé vált az exportorientált termelés. A kutatások azt is igazolták, hogy az un. „harmadik országok‖ felé irányuló kivitel az USA felé irányuló kivitelnél nagyobb ütemben bővül, ami jelzi, hogy az exportplatform befektetések jelentősége erősödött. a) A főbb ágazatok közül az elektronika jellemezhető erős exportorientáltsággal (az export összesített kibocsátásban mért aránya 60% felett volt a legtöbb évben). A kitermelőipar esetében már „csak‖ közepes exportorientációt sikerült kimutatni (2000 és 2007 között a kitermelőiparban a kivitel aránya 40% és 51% között mozgott). Közepes exportorientáció jellemzi még a mezőgazdaságot,
a
gyógyszeripart,
a
nagykereskedelmi
tevékenységet,
a
gumi-
és
műanyaggyártást, a járműgyártást és a textilipart is. Helyi piaci orientáltság az élelmiszeriparnak, a
kitermelőiparnak,
a
háztartási
vegyi
áruk
gyártásának,
a
kőolajfinomításnak
és
kokszgyártásnak, a papírgyártásnak, a máshová nem sorolt feldolgozóipari tevékenységeknek, valamint a pénzügyi és egyéb szolgáltatásoknak a sajátossága. b) Az exportorientált vállalatok leginkább a kisebb, kedvező vám- és adókörnyezetet teremtő, a termeléskihelyezés által leginkább érintett államokban váltak elsődlegessé157 (az exporrtorientáltFDI fő célterületei: Írország, Izrael, Barbados, Costa Rica, Bermuda, a délkelet-ázsiai államok, Luxemburg, Hollandia, Svájc). A nagyobb piacokon (Ausztrália, Brazília, India, Kína, Mexikó, Japán) viszont a piacorientált leányvállalatok váltak elsődlegessé158. Ugyanakkor több olyan kisebb piac is van, amelyek szintén erős helyi piaci orientációval jellemezhetőek, ezek az államok általában egy-egy térségen belül periférikus földrajzi fekvéssel jellemezhetőek (Portugália, Görögország, Új-Zéland). (A helyi értékesítés lebonyolítását tekintve sikerült kimutatni egy
157 158
Ez összhangban van Hanson, Mataloni és Slaughter (2001) regressziós vizsgálatának eredményével – lásd: 31.o. Ez megfelel Markusen (1984) álláspontjának, ami szerint a nagyobb célpiac a horizontális beruházásokat ösztönzi – lásd: 24.o.
132
jellegzetességet: a nagyobb és a kisebb piacok között: általában a nagyobb országokban termelő, a kisebb országokban nagykereskedelmi leányvállalatok bonyolítják le az értékesítést 159.) c) Az exportplatform leányvállalatok a regionális piacok kisebb, összességében kedvező költségű államai közül kerülnek ki (pl: Írország, Hollandia, Szingapúr). 160 d) Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy a feldolgozóipar esetében kimutatható ugyan, hogy az USA-tól való távolág befolyásolhatja, hogy a beszállítói tevékenység (amikor az USA felé irányuló export aránya magasabb) vagy az exportplatform tevékenység (amikor az egyéb országok felé irányuló export aránya magasabb) válik-e elsődlegessé az egyes országokban, de a döntés során a földrajzi távolágnál nagyobb szerep jut a relatív tényezőellátottságnak161. Az IT alapú szolgáltatások esetében azonban az USA-tól való távolság nem is jelenik meg fontos lokalizációs tényezőként, mivel e tevékenységeknél a virtuális térben való elérhetőség az elsődleges. (Így a Karib-térségben kiegyenlített az USA-export és az egyéb export aránya.) 7.) Az amerikai vállalatokra vonatkozó adószabályok (pontosabban a külföldről származó jövedelemre vonatkozó amerikai szabályozás) miatt az amerikai nagykereskedelmi és feldolgozóipari (termelőorientált) leányvállalatok földrajzilag elkülönülve szerveződnek, azaz egy TNC egy országban jellemzően vagy csak nagykereskedelmi, vagy csak termelő leányvállalatot létesít. A nagykereskedelmi eladások aránya átlag feletti az EU földrajzi perifériáját jelentő Görögországban, Portugáliában és Finnországban, az ázsiai és a csendes óceáni térség perifériájának
számító
Új-Zélandon,
a
Közel-Kelet
és
Európa
találkozásánál
fekvő
Törökországban, de a legmagasabb arányok Bermudát és a karibi „offshore‖ területeket jellemzik162. Mindezek mellett a magas jövedelmű Svájc, Szingapúr, Hongkong és Japán is magas aránnyal jellemezhető163. (Svájc, Szingapúr és Hongkong esetében a magas arányt leginkább a fekvésből adódó disztribúciós szerep magyarázza. Japánban a belső fogyasztói igények kielégítésében is hangsúlyosabb szerepet kapnak a nagykereskedelmi vállalatok, aminek az az oka, hogy az amerikai TNC-k inkább a Japánhoz közel fekvő, olcsóbb költségű országokban termelt termékeket értékesítik nagykereskedelmi vállalatokon keresztül a japán piacon, mivel a japán termelési költségek (különösen a munkaerőköltség) világszinten az egyik legmagasabbak.)
159
Japán kivétel, ott ui. a magas termelési költség miatt a nagykereskedelem játszik nagy szerepet a termékek piacra juttatásában Ezt az eredményt Ekholm, Forslid és Markusen (2003) közös kutatásának egyik részeredménye is alátámasztja – lásd:51.o. 161 Így az USA-hoz közelebb fekvő országokban létesült feldolgozóipari leányvállalatok elsődlegesen valóban beszállítói feladatok ellátására (Costa Rica, Honduras, Mexikó, Dominikai Köztársaság) specializálódnak. De a délkelet-ázsiai, illetve a kanadai és az izraeli leányvállalatok kivitele is elsősorban az USA felé irányul. 162 A kedvező adózási okok miatt az itteni vállalatok közvetítőkereskedelmet is „ellátnak‖, így lehetőség van a profit itteni felhalmozására. A karibi nagykereskedelmi leányvállallatok vételi és eladási ára között ui. jelentős árrés van, így e vállalatoknál (jelentős mennyiségű profit halmozódik fel, ami után nem, vagy csak minimális adófizetés történik. 163 Ezt Hanson, Mataloni és Slaughter (2001) kutatási eredménye163 is megerősíti – lásd:31.o. 160
133
8.) A nyolcvanas évek elejéhez képest a vállalaton belüli értékesítés aránya növekedett. A vertikális-FDI növekvő jelentősége tehát tagadhatatlan, ugyanakkor a horizontális-FDI elsődlegessége továbbra sem kérdőjelezhető meg, hiszen a horizontális beruházások jelentősége meghaladja a vertikális beruházások súlyát. Mindebből arra következtethetünk, hogy a nagy belső piacok tőkevonzásban játszott súlya még ma is nagyobb, mint az olcsó munkaerő szerepe. 164 A vertikálisan integrált termelés terén jelentős államok165 főleg a nyitott, exportorientált, kedvező adózású, kisebb piacú, illetve magas vagy közepes jövedelmű gazdaságok (pl.: Írország, Luxemburg, Izrael, Szingapúr, Costa Rica, Malajzia, Bermuda, Barbados) közül kerülnek ki, de magas az intrafirm kereskedelem aránya a kitermelőipar által meghatározott Nigériában is. Az intrafirm kereskedelemi arány növekedésének hátterében az egyes időszakokban eltérő folyamatok álltak. A kilencvenes évek végéig a vállalaton belüli kereskedelem arányának növekedése az un. „harmadik országok‖ felé irányuló kivitellel függött össze, mivel 1988-ig ebben az exportban folyamatosan emelkedett a vállalaton belüli kereskedelem aránya. Ez volt az az időszak, amikor a leányvállalatok közti együttműködés intenzívebbé kezdett válni. Az intrafirm kereskedelem arányának kilencvenes évek vége óta tapasztalt növekedésének hátterében már ettől eltérő folyamatok húzódnak meg. Az intrafirm kereskedelem arányának akkori növekedése
egyrészt
a
helyi
leányvállalatok
közti
együttműködés
elmélyülésével
magyarázható166. Emellett az intrafirm kereskedelem arányának növekedéséhez a „harmadik országok‖ felé irányuló kivitel növekedése is hozzájárult167. Ezek a folyamatok azt is jelentik, hogy a vállalatok komplexebbé válása abban is megnyilvánul, hogy a leányvállalatok vállalaton belüli értékesítése egyre nagyobb arányban nem az anyavállalat, hanem más leányvállalatok felé irányul, azaz a leányvállalatok közötti kapcsolatok intenzitása erősödik. Ugyanakkor a fent vázolt jelenség (a leányvállalatok közötti kapcsolatok intenzitásának növekedése) Nyugat-Európa, Közép-Amerika és a Karib-térség tekintetében nem mutatható ki. A főleg „offshore‖ szolgáltatásokat és közvetítőkereskedelmet ellátó Karib-térség esetében az értékek 40% és 50% között fluktuáltak, e leányvállalatok tehát egyaránt „kiszolgálják‖ az anyavállalatokat és a leányvállalatokat is. A közép-amerikai térségben a tendenciákat a legnagyobb részesedéssel jellemezhető Mexikó határozza meg, ahol 1994-ig inkább csökkenés jellemezte az amerikai anyavállalat összesített intrafirm kivitelben mért részarányát. Ám a NAFTA megalakulása következtében, a kilencvenes évek közepétől újra intenzívebbé vált a leányvállalatok és az anyavállalatok közötti kapcsolat, hiszen ekkortól ismét a leányvállalatok
164
Ez összhangban áll Brainard (1993)- lásd:30.o.- , Hanson, Mataloni és Slaughter (2001) – lásd: 3131.o.-, Ekholm (1998) – lásd:30.o.és Slaughter (2000) – lásd:31.o- kutatási eredményével. 165 Ahol magas az intrafirm értékesítés aránya. 166 A vállalatok helyi szintű együttműködése elsődlegesen a primer szektorban tevékenykedő vállalatok tevékenységének feldolgozóiparra történő növekvő kiterjesztésével függ össze, azaz a nyersanyagok feldolgozása is növekvő mértékben folyik helyi szinten. 167 Az összértékesítésben mért intrafirm kereskedelem arányát ennek a kivitelnek a bővülése ugyanis megemeli.
134
beszállítói tevékenységére helyeződött át a hangsúly. A nyugat-európai leányvállalatok és az amerikai anyavállalatok közötti együttműködés a kilencvenes évek eleje-közepe óta erősödik. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a termékek életciklusa lerövidült, a korábbiaknál gyorsabban kell az új technológiákat kifejleszteni és azokat a piacon hasznosítani. Éppen ezért az amerikai vállalatok a legmagasabb technológiai és K+F tartalmú tevékenységek terén is egyre nagyobb mértékben nemzetköziesednek. És mivel a magas K+F tartalmú tevékenységet a vállalatok elsődlegesen Nyugat-Európába telepítetik ki168, az európai leányvállalatok és az amerikai anyavállalatok közötti együttműködés is fokozódik. A disszertáció kitért a vertikális rendszerek területi megoszlásának vizsgálatára is. 1983-ban Kanada, az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország részesedett a legmagasabb arányban a vállalaton belüli értékesítésből. Ehhez képest 2007-re ezen államok részesedése jelentősen mérséklődött. Új célterületek értékelődtek fel a vertikális befektetések számára, közülük is kiemelkedik Szingapúr, Írország és Svájc, de a közép-amerikai térség (elsősorban Mexikó) és kis mértékben Hollandia is növelte jelentőségét. A változások következtében az ázsiai és a csendes-óceáni térégben a vertikális-FDI „súlypontja‖ Japánról és Ausztráliáról Szingapúrra helyeződött át. Európában is kimutatható az átrendeződés, s bár a térségben még mindig a brit leányvállalatok részesedése a legmagasabb, de már közel ekkora súllyal jellemezhető Írország és Svájc is. A latin-amerikai térségben is megváltozott az intrafirm kereskedelem megoszlása: a térségben a kilencvenes évek közepéig még Dél-Amerika részesedett magasabb arányban, de a NAFTA hatásaként újabban a mexikói leányvállalatok növelik részesedésüket. (Kis mértékű növekedés (ami az ország súlyához viszonyítva még is jelentős) Costa Rica esetében
is
kimutatható.) A kutatási eredményeket összegezve megállapítható, hogy a növekvő nemzetköziesedettségű amerikai vállalatok napjainkban kevésbé koncentráltan szerveződnek, mint a nyolcvanas évek elején. Úgy tűnik, hogy a fő beruházási tényező továbbra is a piac, így a leányvállatok túlnyomó részére még ma is helyi piaci orientáció jellemző. Ez azt is jelenti, hogy a vállalatok elsődlegesen horizontális integráció szerint szerveződnek. Ugyanakkor az exportorientáció és a vertikális integráció növekvő jelentősége is tagadhatatlan; a vertikálisan integrálódó vállalatok esetében viszont már nem a piac nagysága, hanem a relatív tényezőellátottság, a termelési tényezők árkülönbözőségéből származó előnyök szabják meg a vállalatok lokalizációját.169
168
lásd Vernon termékciklus elméletét:21.o Ez alátámasztható Helpman (1984, 1985) és Helpman–Krugman (2000) elmélete – lásd: 24.o.-, illetve Markusen és Maskus (1999) (2001) empirikus kutatási eredményei is ezt igazolják – lásd: 31o.169
135
Hivatkozások Antalóczy Katalin – Éltető Andrea (2002). Magyar vállalatok nemzetköziesedése – indítékok, hatások és problémák, Közgazdasági Szemle. XLIX. évf., 2002. február.158–172. o. Amiti, Mary – Wei, Shang-Jin (2004). Fear of Service Outsourcing. It Justified? Economic Policy, v20 (42,Oct.), 2005. pp. 308-347. Antalóczy Katalin – Sass Magdolna. Működőtőke-befektetések és a külkereskedelem modernizációja – nemzetközi kitekintés és magyarországi tapasztalatok. (www.penzugykutato.hu/hu/node/221) Artner Annamária (2002). Híradás a fejlődő országokról. Délkelet-Ázsia: Válság után, alatt, előtt? Magyar Tudomány, 2002/7. Árva László (1997). Külföldi működőtőke, hazai beszállítói kapcsolatok, külkereskedelmi mérleg és technológiatranszfer. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. november. 1007–1018. o. Barefoot, Kevin B. – Mataloni Jr., Raymond J. (2007). U.S. Multinational Companies. Operations in the United States and Abroad in 2007. Survey of Current Business (SCB). Barta Györgyi (2001). A nagyvállalatok szervezeti – tulajdoni – térbeli változásai. Tér és Társadalom 1. sz. 39–65.o. Barta Györgyi (2002). A magyar ipar területi folyamatai, 1945-2000. Dialóg Campus, Budapest–Pécs. 272.o. Barta Györgyi – Bernek Ágnes – Nagy Gábor (2003). Globalizáció és a világvárosok által a külföldi működőtőkebefektetések jelenlegi tendenciái és területi elmozdulásának esélyei Magyarországon. XVII. Évf. 2003. 4: 1–16.o. Bartlett, Christopher A.- Ghoshal, Sumantra (1998), Managing across boarders: The transnational solution, Harvard Business School Press, Boston, C.A. Bartlett (1986). Building and managing the transnational: The new organizational challenge. In: Editor:M.E. Porter (1998). Harvard Business School Press, Boston. MA. pp. 367 - 401. Barry, Frank (2004). Export-platform foreign direct investment: the Irish experience p. 25. EIB PAPERS.Volume 9 N° 2 2004 (http://www.tcd.ie/business/staff/fbarry/papers/export%20platform.pdf) Bernek Ágnes (2006). A globális világgazdaság térbeli szerveződése különös tekintettel a transznacionális vállalatokra. In: Szerk.: Bernek Ágnes – Farkas Péter (2006). Globalizáció, tőkekoncentráció, térszerkezet. A Harsányi János Főiskola és az MTA Világgazdasági Kutatóintézet közös kiadása. Budapest. 2006.83-115. o. Bernek Ágnes (2002). A transznacionális vállalatok világgazdasági jelentősége. In: Szerk.: Bernek Ágnes (2002). A globális világpolitikai földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. 162-181. o. Bernek Ágnes (2001). Üzleti stratégia – stratégiai földrajzi hely. Tér és Társadalom, XV. évf., 3-4. szám. 1-9.o.. MTA Regionális Kutatások Központja. Győr. Bernek Ágnes (2000). A globális világ "új gazdaságföldrajza". Tér és Társadalom. XV.évf., 4.szám. 87-108.o. Bernek Ágnes – Szabó Pál (2008). Az Indokínai félsziget országai. In: Horváth Gergely - Probáld Ferenc – Szabó Pál (2004): Ázsia regionális földrajza. ELTE Eötvös Kiadó.564-589.o. Blahó András (1980). A transznacionális vállalatok az új világgazdasági helyzetben. KJK. Budapest. Blahó András (2002). Az integrált nemzetközi termelés és hatásai a felgyorsult globalizáció körülményei között. Külügyi szemle. 1. 2002. 1. 122-133. Blum, Justin (2004). U.S. Oil Firms Entwined in Equatorial Guinea Deals. Riggs Probe Led to SEC Inquiry on Corruption, Profiteering. Washington Post. September 7, 2004. Bogóné Jehoda Rozália (1995). A nemzetközi kereskedelem és a multinacionális vállalatok. Külgazdaság. XXXIX. évfolyam. 3. szám, 1995. március. 4-18.o. Brainard, S. Lael (1993). A Simple Theory of Multinational Corporations and Trade with a trade-off between proximity and concentration, NBER Working Paper n° 4269, February. Braunerhjelm, Pontus–Ekholm, Karolina (Szerk.) (1998): The geography of multinational firms. Economics of Science, Technology and Innovation. Vol. 12. Dordrecht Kluwer Academic, Boston, London. Buckley, Peter J. and Casson, Marc (1976). The Future of the Multinational Enterprise, Macmillan: London. Carr, David L., Markusen, James R.- and Maskus, Keith E. (1998). Estimating the Knowledge-Capital Model of the Multinational Enterprise, NBER Working Paper, No.6773, October, Cambridge, Mass. Caves, Richard (1996). Multinational Enterprise. and Economic Analysis. Cambridge University Press, New York. Coe, Neil M., Dicken, Paul. and Hess, Martin. (2008). Global production networks: realizing the potential, Journal of Economic Geography, Vol. 8., No.3. pp. 271-295. Csiki Anita (2010). Az amerikai transznacionális vállalatok lokalizációja 1983 és 2007 között. In: Tér és Társadalom (Megjelenés alatt, Befogadó nyilatkozat van.). MTA Regionális Kutatások Központja. Győr. Csiki Anita (2006). Az amerikai transznacionális vállalatok belső (intrafirm) kereskedelmük tükrében. In: Szerk.: Bernek Ágnes – Farkas Péter (2006). Globalizáció, tőkekoncentráció, térszerkezet. A Harsányi János Főiskola és az MTA Világgazdasági Kutatóintézet közös kiadása. Budapest. 2006. 236-280. o. 136
Csiki Anita (2004). Az amerikai transznacionális vállalatok térszerveződése az 1990-es években. Tér és Társadalom, XVIII. évf., 2004. 3. szám. 91-110.oldal. MTA Regionális Kutatások Központja. Győr. Dawley, Stuart (2010). TNCs and local and regional development. In: Pike, A; Rodriguez-Pose, A; Tomaney, J, ed. Handbook of Local and Regional Development. Routledge, 2010. Dicken, Peter (2007). Global shift. Mapping the changing contours of the world economy London, Publications Ltd. Dicken, Peter (2003). Global Shift: Reshaping the Global Economic Map in the 21st Century, 4 th edition. London. Publications Ltd. Dicken, Peter (1998). Global Shift: Transforming the World Economy. London: Paul Chapman Publishing. Dicken, Peter (1992.) Global Shift: Industrial change in a turbulent world.. London: Paul Chapman Publishing. Dunning, John H. (1993). Multinational Enterprises and The Global Economy. AddisonWesley, New York. Dunning, John H. (1996). The Geographical Sources of Competitiveness of Firms: Some Results from a New Survey, Transnational Corporations, 5,3, 1996, pp. 1–29. Dunning, John H.- Pearce, Robert D. (1981). The world's largest industrial enterprises. Gower Press, Aldershot. Ekholm, Karolina (1998). Proximity Advantages, Scale Economies, and the Location of Production. In: Editors: Braunerhjelm, P.–Ekholm, K. (1998). The geography of multinational firms. Economics of Science, Technology and Innovation. Vol. 12. Dordrecht Kluwer Academic, Boston, London, pp. 59–76. Ekhlom, Karolina (1995). Multinational Production and Trade in Technological Knowledge,Lund Economic Studies, number 58, 1995. Ekholm, Karolina–Forslid, Rikars–Markusen, James R. (2003). Export-Platform Foreign Direct Investment. NBER Working Paper, 9517., February, National Bureau of Economic Research, Cambridge, MA. Éltető Andrea (2003). Integráció és nemzetközi versenyképesség – A Magyar gazdaság esélyei. Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézet. Műhelytanulmányok. 52. Szám 2003. November. Éltető Andrea-Sass Magdolna (1997). A külföldi befektetők döntéseit és a vállalati működést befolyásoló tényezők Magyarországon az exporttevékenység tükrében. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. június 531.546. o. Erdey László (2004). A működőtőke-áramlás a telephelyválasztás elméletének tükrében. Közgazdasági Szemle, LI. évf., 2004. május, 472–494. o. Exxon Mobil Corporation (2007). 2007 Financial and Operating Review. (http://www.exxonmobil.com) Farkas Péter (2010). Válságkezelés és növekedési trendek 2009 közepétől 2010 közepéig. Műhelytanulmányok. 85. szám 2010. október. Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézet. Budapest. Farkas Péter (2002). A világgazdasági fejlődés szcenáriói. A Gazdasági Minisztérium Szcenáriók a Nemzeti Fejlesztési Tervhez című kutatási program keretében készült tanulmány. MTA Világgazdasági Kutatóintézet. Műhelytanulmányok, 38. szám, 2002. február. Ford Motor (2007). 2007 Annual Report. (http://www.ford.com/doc/2007_ar.pdf) Fülöp Gyula (2001). A globális vállalati stratégiák. Aula. Garten, Jeffrey E. (1997). Troubles Ahead in Emerging Markets. Harvard Business Review, May-June. pp.38-49. General Motors (2007). 2007 Annual Report. (http://bigthreeauto.procon.org/sourcefiles/GM_AR_2007.pdf) Hanson, Gordon H.- Raymond J.Mataloni -Jr.- Matthew J. Slaughter, (2001). Expansion Strategies of U.S. Multinational Firms. In Editors: D. Rodrik and S. Collins. (2007). Brookings Trade Forum:2001, Brookings Institution Press, Washington, D.C. Helpman, Elhanan (1985). Multinational Corporations and Trade Structure. Review of Economic Studies, Vol. 52. No. 3. July, pp.443–457. Helpman, Elhanan (1984). A Simple Theory of International Trade with Multinational Corporations. Journal of Political Economy, Vol. 92. No. 3. June. pp.451–471. Helpman, Elhanan-Krugman, Paul (2000). Market Structure and Foreign Trade. In: Increasing Returns,Imperfect Competition and the International Economy, The MIT Press, Cambridge, Mass. Hinek Mátyás (2009). Az outsourcing. A tevékenység-kihelyezési döntések elmélete és gyakorlata. Doktori értekezés. Pécs. Horstmann, Ignatius J. - Markusen, James R. (1992). Endogenous Market structures in international Trade.Journal of International Economic 32, pp.109-129. Horstmann, Ignatius J. - Markusen, James R. (1987). Strategic Investments and the Development of Multinationals. International Economic Review, Vol. 28. No. 1. February, pp.109–121. Hymer, Stephen (1960, published in: 1976). The International Operations of National Firms: A Study of Foreign Direct Investment. The MIT Press, Cambridge, London, 1976. Iansiti, Marco – West, Jonathan (1999). A technológia integrálása - a sikeres kutatástól a sikeres termékig.1999/4. szám. 21-31.o. 137
Incze Emma (2005). A vállalatok nemzetközi terjeszkedésének jellemzői. Versenyképesség kutatások (http://edok.lib.uni-corvinus.hu/157/01/18_mht_Incze_Emma.pdf) Intel (2007). 2007 Annual Report. (www.intc.com/intelAR2007/index.html) Jancsik András (2003). A nemzetközi szolgáltatáskereskedelem liberalizációja. Külgazdaság. 47.évf. 2.sz.53-83.o. Jeney László (2004). Mexikó. In: Szerk.: Probáld Ferenc (2004): Amerika regionális földrajza. Trefort Kiadó.179201.o. Jeney László – Probáld Ferenc (2004). Brazília. In: Szerk.: Probáld Ferenc (2004): Amerika regionális földrajza. Trefort Kiadó. 313-336.o. Jones, Andrew (2005). Truly global corporations? Theorizing ‗organizational globalization‘ in advanced businessservices Journal of Economic Geography, Vol. 5, No. 2, Oxford University Press 2005; Juhász Krisztina (2006). A német transznacionális vállalatok térbeli szerveződése. Disszertáció. (Kézirat). ELTE Regionális Földrajzi Tanszék. Budapest. 2006. Juhász Krisztina – Schottner Krisztina (2003). Németország és az Amerikai Egyesült Államok működőtőkebefektetései Magyarországon (1993–2000). XVII.ÉVF. 2003/4. szám. 84-98.o. Keiko Ito - Kyoji Fukao (2003). Foreign Direct Investment and Trade in Japan:An Empirical Analysis Based on the Establishment and Enterprise Census for 1996. Kojima, Kiyoshi. (1978). Direct Foreign Investments: a Japanese Model of Multinational Business. Operations. Croom Helm, London. Kopint-Datorg Rt., Kopint-Datorg Konjunktúra Kutatási Alapítvány (2002). Internacionalizálódás és globalizáció. Budapest. (http://telnet.datanet.hu/~kopint/kutatas/EUfelz1_InternacGlobaliz/4.2fej.doc) KPMG (2007). Global Tax Rate Survey 2006. April 2006. (http://stats.unctad.org/handbook/ReportFolders/ReportFolders.aspx) Lahiri Sajal (2009). Foreign Direct Investment: An Overview of Issues. International Review of Economics and Finance. Volume 18. Number 1. Krugman, Paul (2003). Földrajz és kereskedelem. Nemzeti tankönyvkiadó. 2003. Budapest. Krugman, Paul (1998). What's New About the New Economic Geography? Oxford Review of Economic Policy Ltd. Oxford University Press. VOL. 14, NO. 2. Krugman, Paul (1991). Geography and Trade. MIT Press, Cambridge, Massachusetts Lankes, Hans-Peter - Venables, Antony J. (1996).: Foreign Direct Investment in Eastern Europe and the Former Soviet Union: results from a survey of investors. (Script). A Literature Review (Kiel, Working Papers no. 668.). idézi: Éltető Andrea-Sass Magdolna (1997). A külföldi befektetők döntéseit és a vállalati működést befolyásoló tényezők Magyarországon az exporttevékenység tükrében. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. június. 531-546. o. Lengyel Tamás – Mozsár Ferenc (2002). Tér és Társadalom. XVI.évf. 2002. 2. sz. 1-20 .o. Leontief, Wassili. (1953). Dynamic analysis. In Leontief, W., Chenery, H.B., Clark, P.G., Duesenberry, J.S., Ferguson, A.R., Grosse, A.P., Grosse, R.N., Holzman, M. (Eds),Studies in the Structure of the American Economy: Theoretical and Empirical Explorations in Input-Output Analysis, Oxford University Press, NY. Lipsey, Robert E. (1988). Changing patterns of international investment in and by the United States. In Martin Feldstein, ed., The United States in the World Economy (Chicago: University of Chicago Press), pp. 475-545. Lipsey, Robert E., I.B. Kravis and R.R. Roldan (1982). Do multinational firms adapt factor proportions to prices? In: Editor: A.O. Krueger(1982). Trade and Employment in Developing Countries: Factor Supply and Substitution. Chicago: University of Chicago Press. Luostarinen, Reio (1994). Internationalisation of Finnish Firms and their Response to Global Challenges. World Institute for Development Economics Research. WIDER, Helsinki. Markusen, James R. (2002). Multinational Firms and the Theory of International Trade, MIT Press, Cambridge, MA. Markusen, James R. (1997). Trade versus Investment Liberalization. NBER Working Paper 6231. October, National Bureau of Economic Research, Cambridge, MA Markusen, James R. (1984). Multinationals, Multi-Plant Economies, and the Gains from Trade. Journal of International Economics, Vol. 16. No. 3. May. pp. 205–226. Markusen, James R.-Maskus, Keith E. (1999). Multinational Firms: Reconciling Theory and Evidence. Working Paper 7163, National Bureau of Economic Research, Cambridge, MA. Markusen, James R.-Maskus, Keith E. (2001). General-equilibrium approaches to the multinational firm: a review of theory and evidence. NBER WP 8334. Markusen, James R. -Venables, Anthony - Konan, Denise E. - Zhang, Kevin H. (1996). A Unified Treatment of Horizontal Direct Investment, Vertical Direct Investment, and the Pattern of Trade in Goods and Services. Working Paper 5696, National Bureau of Economic Research, Cambridge, MA. 138
Markusen, James R. – Anthony J. Venables. (2005). A Multi-Country Approach To Factor-Proportions Trade and Trade Costs. NBER Working Papers No. 11051. Markusen, James R.–Venables, Antony J. (2000). The theory of endowment, intra-industry and multinational trade. Journal of International Economics, Vol. 52. No. 2. december, pp. 209–234. Marshall, Alfred (1920). Principles of Economics. London. Macmillan. In: Krugman, Paul (2003). Földrajz és kereskedelem. Nemzeti tankönyvkiadó. Meyer, Kevin (1996). Business Operations of British and German Companies with the Economies in Transition. Middle Europe Center, Business School Discussion Paper Series, no. 19. London. In: Éltető Andrea-Sass Magdolna (1997). A külföldi befektetők döntéseit és a vállalati működést befolyásoló tényezők Magyarországon az exporttevékenység tükrében. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. június (531.546. o.) Mortimore, Michael (1998). Getting a lift: modernizing industry by way of Latin American integration schemes. The example of automobiles. Transnational Corporations 7,2. Mundell, Robert A. (1957). International Trade and Factor Mobility. American Economic Review, Vol.47, No.3 (Jun., 1957), pp.321-335. Nachumt, Lilach (2000). Economic Geography and the Location of TNCs: Financial and Professional Service FDI to the USA. Journal of International Business Studies. Palgrave Macmillan Ltd. (2000) 31, pp. 367–385. Nemes Nagy József (1998). A tér a társadalomkutatásban. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület. Budapest. Nemzeti Fejlesztési Hivatal. (2005). Kilátó. Magyarország fejlődését meghatározó nemzetközi folyamatokról. Az OFK-t megalapozó nemzetközi kitekintés – A Magyar Tudományos Akadémia véleménye és a beérkezett tárcavélemények alapján átdolgozott változat. 2005. július 27. Novoszáth Péter (2007). A vállalaton belüli kereskedelem jelentősége, típusai – ellentmondásossága Magyarországon. 2007/1.Gazdaság és társadalom. 18. évfolyam 1. szám, 2007. Egészséges Nemzedékért Alapítvány. Győr. 27-61.o. Prakash, Ved (2005). Business Environment. Anmol Publisher. Delhi. Pfizer (2007). 2007 Pfizer Financial Report. (http://media.pfizer.com/files/annualreport/2007/financial/financial2007.pdf) Probáld Ferenc (2008). A „termékeny félhold‖ államai. In: Szerk.: Horváth Gergely - Probáld Ferenc – Szabó Pál (2004): Ázsia regionális földrajza. ELTE Eötvös Kiadó. 318-342.o. Probáld Ferenc (2007a). Írország. In: Szerk.: Probáld Ferenc – Szabó Pál (2007): Európa regionális földrajza. Társadalomföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó. 112-119.o. Probáld Ferenc (2007b). A Benelux-államok. In: Szerk.: Probáld Ferenc – Szabó Pál (2007): Európa regionális földrajza. Társadalomföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó. 53-79.o. Probáld Ferenc (2004). Kanada. In: Szerk.: Probáld Ferenc (2004): Amerika regionális földrajza. Trefort Kiadó.138167.o. Pye, Robert K. (1996). Foreign Direct Investment in Central Europe: Results from a Survey of Major Western Investors. (Script). In: Éltető Andrea-Sass Magdolna (1997). A külföldi befektetők döntéseit és a vállalati működést befolyásoló tényezők Magyarországon az exporttevékenység tükrében. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. június. 531.546. o. Reinert, Kenneth A. –Rajan, Ramkishen S. (2009). The Princeton Encyclopedia of the World Economy. Princeton University Press. Schoenberger, Erica (2001). Corporate Autobiographies: The Narrative Strategies of Corporate Strategists. Journal of Economic Geography. 2001. vol.1. 2 Schottner Krisztina (2009). Az Amerikai Egyesült Államok külföldi működőtőke-exportjának területi szerveződése 1966-tól 2007-ig. Disszertáció (kézirat). ELTE Regionális Tudományi Tanszék. Budapest. 2009. Simai Mihály – Gál Péter (2000). Új trendek és stratégiák a világgazdaságban. Vállalatok, államok, nemzetközi szervezetek. Akadémiai Kiadó. Budapest. Simai Mihály (1996). Nemzetközi üzletpolitika. AULA. Budapest. Slaughter, Matthew J. (2000). Production Transfer within Multinational Enterprises and American Wages. Journal of International Economics, 50, pp. 449-472. Sturgeon, Timothy. J. (2002). Modular production networks: a new American model of industrial organization. Industrial and Corporate Change, vol. 11, No. 3 Szabó Pál (2004). Az Andok országai. In: Szerk.: Probáld Ferenc (2004): Amerika regionális földrajza. Trefort Kiadó. 225-289.o. Szalavetz Andrea. (2008). A szolgáltatási szektor és a gazdasági fejlődés. Közgazdasági Szemle, LV. évf., 2008. június (503–521. o.) Szalavetz Andrea (2003). Hálózati szerveződés az „új gazdaságban‖ – a világgazdaság centrumában és azon kívül. Információs társadalom 2003. III. évf. 1. szám. 139
Szalavetz Andrea (2002). Újgazdaság-jelenségek. A feldolgozóipar tercierizálódása. Külgazdaság, 12. sz. Szanyi Miklós (1997). Elmélet és gyakorlat a nemzetközi működőtőke-áramlás vizsgálatában, Közgazdasági Szemle 1997/6, 488-508.o. Szegedi Nándor (2007a). Nagy Britannia. In: Szerk.: Probáld Ferenc – Szabó Pál (2007): Európa regionális földrajza. Társadalomföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó.79-112.o. Szegedi Nándor (2007b). Németország. In: Szerk.: Probáld Ferenc – Szabó Pál (2007): Európa regionális földrajza. Társadalomföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó.151-192.o. Szegedi Nándor (2007c). Svájc. In: Szerk.: Probáld Ferenc – Szabó Pál (2007): Európa regionális földrajza. Társadalomföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó.192-208.o. Szegedi Nándor – Wilhelm Zoltán (2008). India. In: Horváth Gergely - Probáld Ferenc – Szabó Pál (2004): Ázsia regionális földrajza. ELTE Eötvös Kiadó. 404-440.o. Székely-Doby András (2003). Az amerikai transznacionális társaságok és az új gazdaság. Ph.d. Értekezés. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási egyetem. Budapest, 2003. Szentes Tamás (1999). Világgazdaságtan I. kötet, Aula 1999. Tarjányi Krisztina (2008). Gazdasági és társadalmi fejlődés az energiaszektor árnyékában – a feltörekvő Kazahsztán. In: Novák Tamás (szerk.). Kelet-Európa tanulmányok. Sikerek és kudarcok: A FÁK-térség energetikai és integrációs dilemmái. Budapest, 2008. 212-237.o. (http://www.elib.hu/08500/08505/08505.pdf) Tóth Tímea (2008). Fejezetek a nemzetközi üzleti gazdaságtanból. In: szerk.: Czakó Erzsébet. Vállalatgazdaságtan Intézet Műhelytanulmányok c. kötete. 97.sz. Corvinus. Budapest. 2008.szeptember. UNCTAD (2008). World Investment Report 2008: Transnational Corporations and the Infrastructure Challenge. New York and Geneva. UNCTAD (2007). World Investment Report 2007: Transnational Corporations, Extractive Industries and Development. New York and Geneva. UNCTAD (2005). World Investment Report 2005: Internationalization of R&D activities. New York and Geneva. UNCTAD (2004). World Investment Report 2004: The Shift Towards Services. New York and Geneva. UNCTAD (2003). World Investment Report 2003. FDI Policies for Development: National and International Perspectives. New York and Geneva. UNCTAD (2002). World Investment Report 2002. Transnational Corporation and Export Competitiveness. New York and Geneva. UNCTAD (2001). World Investment Report 2001: Promoting Linkages. New York and Geneva. UNCTAD (1999). World Investment Report 1999: Foreign Direct Investment and the Challenge of Development. New York, Geneva. UNCTAD (1998). World Investment Report 1998: Trends and Determinants. New York and Geneva. Development. New York, Geneva. UNCTAD (1996). World Investment Report 1996: Investment, Trade and International. Policy Arrangements . New York and Geneva. UNCTAD (1995). World Investment Report 1995: Transnational Corporations and Competitiveness. New York and Geneva. UNCTAD (1993). World Investment Report 1993: Transnational Corporations as Integrated International Productions. New York and Geneva. Vernon, Raymund (1966). International investment and international trade in the product cycle, Quarterly Journal of Economics –Vol.80. 1966, May. Yeaple, Stephen R. (2009). Firm heterogeneity and the structure of U.S. multinational activity. Journal of International Economics 78. pp. 206-215. Yeaple, Stephen R. (2003). The Complex Integration Strategies of Multinationals and Cross Country Dependencies in the Structure of F oreign Direct Investment. Journal of International Economics, Vol. 60. No. 2., August, pp. 293– 314.
140
Internetes hivatkozások:
http://cegvezetes.cegnet.hu/2005/8/offshore-cegek-adoparadicsomok http://cs.usm.my/untrains/trains.html http://dss.ucsd.edu/~kgledits/data/capdist.csv http://hirek.logportal.hu/folytatdik-a-fellendls-az-eurpai-autpiacon http://hun2.org/lexikon/dot_com_buborek/ http://info.worldbank.org/etools/tradesurvey/mode1b.asp?cgroup=0&sorder=lpirank# http://kitekinto.hu/karpat-medence/2009/09/09/elkeszult_az_els_roman_ford http://orszaginfo.itdhungary.com http://mediapedia.hu/procter-gamble http://media.ford.com/plants.cfm?region=NA http://stats.unctad.org/handbook/ReportFolders/ReportFolders.aspx http://techresearch.intel.com/articles/None/1475.htm http://welcome.hp.com http://www.aapa-ports.org/Industry/content.cfm?ItemNumber=900&navItemNumber=551#Statistics http://www.alcoa.com http://www.bea.gov http://www.bruxinfo.hu http://www.changiairport.com/changi/en/about_us/fact_sheets/?_locale=en http://www.chevron.com http://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2011.html http://www.conocophillips.com http://www.econ.rochester.edu/Faculty/jones/Palgrave_Jones_on_Heckscher_Ohlin.pdf http://www .eia.doe.gov http://www.endiama.co.ao/eng/investioreseparceiros.php http://www.eoearth.org/article/Energy_profile_of_Canada http://www.eurofound.europa.eu/emcc/automotivemap/index.htm http://www.exonmobil.com http://www.ford.com http://www.gm.com http://www.ibm.com http://www.idaireland.com http://www.intel.com http://www.intel.com/en_US/worldwide.htm?iid=hdr+location, http://www.jnj.com http://www.kulugyminiszterium.hu http://www.lalibre.be http://www.morganstanley.com http://www.morganstanley.com/about/offices/ http://www.napi.hu http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20060620kozel.html http://www.pfizer.com http://www.pg.com http://www.pg.com/company/who_we_are/globalops.shtml http://www.pg.com/en_LB/company_history_details.shtml http://www.sonangol.co.ao http://www.unctad.org http://www.ustr.gov http://www.vg.hu
141
Melléklet 29. táblázat: A „harmadik országok” felé irányuló kivitel célirányonkénti megoszlása 1999-ben Az értékesítő leányvállalat elhelyezkedése Világ Kanada Európa Világ 100 1,5 64,7 Kanada 100 na 48,7 Európa 100 1,3 82,9 Belgium 100 0,9 86,9 Finnország 100 0,6 82,1 Franciaország 100 0,5 89,0 Németország 100 0,7 80,8 Görögország 100 1,1 86,5 Magyarország 100 0,7 91,3 Írország 100 1,2 77,7 Luxemburg 100 na 80,6 Hollandia 100 0,5 82,5 Norvégia 100 2,0 93,8 Lengyelország 100 0,4 94,3 Oroszország 100 0,9 90,6 Spanyolország 100 0,4 91,3 Svédország 100 0,7 93,1 Svájc 100 3,5 79,6 Egyesült Királyság 100 1,0 81,9 Latin-Amerika 100 1,9 33,5 Dél-Amerika 100 1,1 31,5 Argentína 100 0,6 20,0 Brazília 100 1,4 35,3 Chile 100 1,0 31,5 Kolumbia 100 1,6 13,5 Peru 100 0,4 na Venezuela 100 2,0 17,1 Közép-Amerika 100 6,1 21,5 Costa Rica 100 3,5 35,8 Honduras 100 1,9 18,9 Mexikó 100 7,9 19,5 Bermuda és a Karib-térség 100 1,5 37,8 Barbados 100 1,4 57,5 Bermuda 100 1,9 51,0 Dominikai Köztársaság 100 3,1 15,9 Brit fennhatóság alatt álló karibi szigetek 100 0,9 20,2 Afrika 100 3,4 59,0 Egyiptom 100 2,6 71,7 Dél-afrikai Köztársaság 100 4,0 53,9 Közel-Kelet 100 na 23,1 Izrael 100 ma 28,3 Egyesült Arab Emírségek 100 ma 4,6 Törökország 100 0,3 74,9 Ázsia és a csendes-óceáni térség 100 na 14,8 Ausztrália 100 2,2 13,0 Kína 100 2,6 14,1 Hongkong 100 0,9 9,3 India 100 1,4 14,8 Indonézia 100 0,1 8,8 Japán 100 0,3 48,1 Dél-Korea 100 3,4 19,2 Malajzia 100 0,4 8,9 Új-Zéland 100 1,9 4,7 Fülöp-szigetek 100 0,8 13,5 Szingapúr 100 na 14,0 Tajvan 100 0,4 6,5 Thaiföld 100 2,4 12,6 *:Törökország nélkül Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: www.bea.gov
142
Az értékesítések céliránya Latin-Amerika Afrika 6,2 2,7 21,7 0,3 3,0 2,9 1,7 2,0 2,0 0,9 2,6 1,6 5,7 6,2 2,1 2,4 1,4 0,8 4,8 0,8 na 1,3 1,4 na 0,4 na 0,9 0,6 1,7 1,1 2,1 1,2 0,9 0,4 2,7 2,5 3,1 2,5 40,7 2,3 49,6 1,9 52,2 na 49,5 1,1 32,0 0,5 74,6 0,8 29,2 0,2 68,0 1,0 55,3 3,8 37,0 1,7 22,2 na 60,8 1,0 30,5 2,2 24,4 0,3 16,3 2,3 70,3 1,0 53,8 na 5,3 16,2 2,4 15,2 4,2 30,4 0,2 7,7 na 7,7 0,3 6,0 1,0 1,0 3,2 1,0 2,6 2,3 3,9 0,9 2,8 0,3 3,6 1,8 0,5 0,2 0,9 0,2 4,0 0,6 1,7 0,6 5,2 0,4 3,1 1,0 4,2 1,3 1,5 0,6 4,1 0,9
Közel-Kelet 2,3 0,9 2,1 2,9 1,4 1,4 1,2 2,1 1,1 0,9 3,0 1,4 0,2 1,1 1,4 0,8 0,4 2,5 3,1 1,7 0,9 na 0,6 1,0 0,4 0,1 0,5 1,1 1,9 0,5 0,4 2,5 0,1 0,5 na 1,2 1,0 0,8 36,7 30,7 30,7 na 2,1 10,1 3,0 0,9 3,0 4,4 0,6 2,1 1,8 1,8 2,9 0,9 1,4 3,0
Ázsia 22,6 28,3 7,9 5,7 12,9 5,0 5,5 5,6 4,8 14,7 8,5 na na 2,7 4,3 4,2 4,5 9,2 8,4 19,9 14,9 20,1 12,0 33,9 9,1 na 11,5 12,2 20,2 na 10,4 25,6 16,3 na 9,2 24,4 14,8 6,9 6,7 na na na na na 69,8 75,5 85,9 75,4 86,0 49,8 70,7 86,5 86,0 78,6 na 89,7 77,0
Az ExxonMobil térszerveződése Az ExxonMobil Corporation, mely a világ egyik legnagyobb szénhidrogénszektorban tevékenykedő vállalata 170, az Exxon és a Mobil egyesülésével született meg 1999-ben. A vállalat (mind az Exxon, mind a Mobil révén is) John D. Rockefeller 1870-ben alapított Standard Oil nevű cégének utódja. 1911-ben az Egyesült Államok legfelsőbb Bíróságának a Standard Oil felosztásáról szóló döntése következtében a vállalatot 34 független társasággá osztották fel. Az utódok között ott volt az Exxon171 elődje, a Standard Oil Company of New Jersey és a Mobil 172 elődje, a Standard Oil Company of New York is. A felosztást követő évtizedekben a két vállalat gyors növekedésnek indult és megindult a nemzetközi terjeszkedés is. 173Mára az ExxonMobil a világ 43 országában működtet leányvállalatokat (I.térkép). I.térkép: Az ExxonMobil térszerveződése
Vállalatközpont: 1.Irving , A legfontosabb kitermelőmezők:2. Trawick, 3. Diana, 4. Hawkins, 5 West Delta 6. Ursa/Genesis, 7. Mobile Bay, 8. Ram/Powell, 9. Santa Ynez Unit, 10. Area, 11. LaBarge, 12. Piceance, 13. Hugoton, 14. Prudhoe Bay, 15. Syncrude, 16. Cold Lake, 17. Sable, 18 Hibernia, 19. Terra Nova, 20. Augaragure, 21 Chihuidos, 22. Ormen Lange, 23. Brent, 24. Statfjord, 25. Beryl Area, 26 Ringhorne, 27. Goldeneye, 28. Balder, 29. Grande, 30. Volve Spleiner, 31. Gannet, 32. Shearwater, 33. Groningen, 34. Hemmelte, 35. Boetersen, 36. Kome, 37. Nigeria deepwater, 38. Nigeria JV, 39. Equatorial Guninea, 40. Angola deepwater, 41.North Field (Katar), 42Upper Zakum Field (Egyesült Arab Emírségek), 43. Onshore Oil Concession (Egyesült Arab Emírségek), 44. Baku, 45. Arun, 46. Jerneh/Lawit, 47. Guntong, 48. Angsi, 49. Sahalin, 50. Snapper, 51. Martin, 52. Flounder, 53. Breneb Saját számítás és szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.exxonmobil.com
2007-ben az Exxon napi 2,6 millió hordó kőolajat termelt ki világszerte. A kőolaj kitermelésének közel fele az afrikai, a közel-keleti, az orosz és a kaszpi-térségbeli mezőkről származott. Az említett térségek mindegyikében nőtt a kitermelt kőolaj mennyisége, és jelentősen nőtt e térségek összkitermelésből való részesedése is. Ezzel szemben az amerikai (beleértve az USA-t, Kanadát és Latin-Amerikát is) és az európai (a térségen belül csak Norvégiára jellemző stabilitás) kitermelés mennyisége egyre inkább csökken (I. táblázat). Ugyanebben az évben a világszintű földgázkitermelés 9384 millió köbláb volt naponta. Bár az európai államokban összességében csökkenés jellemzi a földgázkitermelést, 2007-ben a termelés 38%-át még mindig a földgáztermelést tekintve legfontosabb négy európai állam adta. Közülük is kiemelkedő jelentőségű Hollandia, ahol Európa legnagyobb gázmezője (Groningen) adja a termelés nagy részét. Európában a groningeni mezők mellett az Északi-tengeren folyó kitermelés rendelkezik nagy jelentőséggel. Az európai államok mellett a közel-keleti érdekeltségek részesedése számottevő, ráadásul a térség jelentősége egyre növekszik. Az ExxonMobil tevékenysége Afrikában még alig irányul a földgázra, de ez a jövőben valószínűleg változni fog, mivel jelentős gáztartalékokkal rendelkezik a kontinens (elsősorban Nigéria).174 (II. táblázat) 170
A cég 2007-es pénzügyi évben 390 milliárd dolláros árbevételre és 40 milliárd dolláros profitra tett szert. 1972-ben alakult. 172 1950-ben alakult 173 http://www.exxonmobil.com 174 Exxon Mobil Corporation (2007). 2007 Financial and Operating Review (http://www.exxonmobil.com) 171
143
I.táblázat
Kőoaljkitermelés megoszlása 2003
2005
2007
USA
25,4
18,9
15,0
Kanada/Latin-Amerika
17,1
15,7
12,4
Egyesült Királyság
11,6
8,0
5,7
Norvégia
11,6
13,0
12,2
0,9
0,7
0,4
Nigéria
10,8
11,9
15,9
Angola
1,8
7,2
6,6
Egyenlítői Guinea
0,5
4,8
2,9
Egyéb afrikai államok
0,6
2,5
2,0
Közel-Kelet
6,2
6,5
14,3
Ausztrália
4,6
2,9
2,5
4,4
3,3
2,6
Egyéb európai államok
Malajzia Egyéb ázsiai államok
0,9
0,6
0,4
Oroszország/Kaszpi-térség
3,7
4,2
7,1
II.táblázat
Föl dgá zki termel és megos zl á a 2003
2005
2007
USA
22,2
18,8
16,3
Kanada/Latin-Amerika
10,3
10,9
9,0
Egyesült Királyság
12,2
12,2
8,7
Norvégia
6,6
7,7
7,8
Hollandia
15,7
17,2
12,8
Németország
9,9
9,6
8,6
Afrika
0,0
0,0
0,3
Közel-Kelet
4,5
9,1
20,9
Ausztrália
4,4
3,7
4,3
Malajzia
5,6
5,3
6,5
Idonézia
7,4
4,4
3,2
Egyéb ázsiai államok
0,4
0,3
0,3
Oroszország/Kaszpi-térség
0,7
0,8
1,2
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ------------A Pfizer térszerveződése 175 A Pfizer 1849-ben egy kis vegyipari gyárként alakult meg New Yorkban. A vállalat első jelentősebb terméke a santonin nevű parazitaölő anyag volt, ám az igazi sikert egy másik termék, a citromsav hozta meg. Ennek a sikerének köszönhetően a vállalat az 1880-as években gyors növekedésnek indult. A II. világháború éveiben a Pfizer kifejlesztette a penicillin tömeggyártásra alkalmas technológiáját, ami mérföldkőnek számított a vállalat hatalmas nemzetközi konszernné fejlődésében. A 20. század közepén a vállalat erőteljes nemzetközi terjeszkedésbe kezdett. A cég már az ötvenes években működtetett leányvállalatot Belgium, Brazília, Kanada, Kuba, Mexikó, Panama, Puerto Rico, az Egyesült Királyság, Olaszország és Törökország területén. A folyamatos terjeszkedés következtében a vállalat ma már a világ 45 országban rendelkezik leányvállalattal (I. térkép). I.térkép: A Pfizer térszerveződése A legtöbb leányvállalat Európában, valamint az ázsiai és a csendes-óceáni térségben létesült, de fontos a vállalat számára a latin-amerikai térség is. A vállalat egy átlagos amerikai TNC-hez képest még mindig inkább az alacsony szinten nemzetköziesedett vállalatok közé tartozik, amit a bevételek megoszlása is igazol. A cég által realizált összes bevétel közel fele még mindig az USA-ban realizálódik, bár a külföldi leányvállalatok eladásból való részesedése
növekszik. A növekedés legnagyobb mértékben az európai leányvállalatokat érinti, de láthatóan bővülnek az ázsiai eladások is (főleg a kínai leányvállalatoknak köszönhetően).176 (I. ábra).
Saját szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.pfizer.com.
175
Pfizer (2007). 2007 Pfizer Financial Report (http://media.pfizer.com/files/annualreport/2007/financial/financial2007.pdf)
144
A Procter & Gamble (P&G) térszerveződése A világ egyik legnagyobb háztartásvegyipari vállalataként ismert a P&G évről-évre felkerül az UNCTAD által felállított, a legnagyobb 100 TNC-t rangsoroló listára177. A vállalatot még 1837-ben, Cincinattiban (Ohio) alapították meg ‖The Procter & Gamble Company‖ néven. A vállalkozás szappan- és gyertyakészítő családi vállalkozásként indult. 1890-re az újításokra épülő cég már 30 különféle szappant gyártott.178 A gyorsan növekvő kereslet kielégítése céljából a cég terjeszkedni kezdett, előbb csak Észak-Amerikában (Kansas City -USA, Ontario – Kanada), de idővel a vállalat egyre nagyobb figyelmet szentelt a nemzetközi jelenlét kiterjesztésére is. Mivel a vállalat vezetése úgy vélte, hogy az új piacokon közvetlen helyi jelenléttel lehetnek igazán sikeresek, a P&G először Mexikóban, majd Európában és Japánban is létrehozott leányvállalatokat. Az egyre fokozódó terjeszkedés eredményeképpen 1980-ra a vállalat már 23 országban volt jelen és évi 11 milliárd USD-os forgalmat bonyolított le. 179 A P&G termékeit ma már a világ legtöbb országában értékesítik. A vállalat több mint 80 országában közvetlenül is jelen van, termelő tevékenységet pedig több mint 50 országban végez (I. térkép). Bár a vállalat termelési rendszerére erőteljes európai koncentráció jellemző, a P&G Ausztrálián kívül valamennyi kontinensen jelen van termelőként is 180 (I. térkép). I.térkép: A P&G térszerveződése napjainkban
Termelő leányvállalatok:1.Cincinatti (Headquarter), 2. Toronto, 3. Mexikóváros, 4.San Jose, 5. Caracas, 6. Brasilia, 7. Buenos Aires, 8. Casablanca, 9. Algír, 10. Kairó, 11. Nairobi, 12. Tel-Aviv, 13Riad el Sol, 14. Isztambul, 15. Kijev, 16. Moszkva, 17. Karacsi, 18. Mumbai, 19. Guangzhou, 20. Hongkong, 21. Szöul, 22. Köbe, 23. Tajpej, 24. Makati város, 25. Nenagh, 26. Surrey, 27. Oslo, 28. Stockholm, 29. Espoo, 30. Tallin, 31. Riga, 32. Vilnius, 33. Rotterdam, 34. Schwalbach am Taunus, 35. Varsó, 36. Prága, 37. Pozsony, 38. Budapest, 39. Bukarest, 40. Ljubljana, 41. Zágráb, 42. Szarajevó, 43. Belgrád, 44. Montenegró, 45. Szófia, 46. Szkopje, 47. Maroussi, 48. Tirana, 49. Róma, 50. Genf, 51. Asniéres -Sur-Seines, 52. Madrid Egyéb leányvállalatok: 52. Oeiras, 53. Kisinyov, 54. Guatemala, 55. Managua, 56. Panamaváros, 57. Lima, 58. Santiago, 59. Santo Domingo, 60. Puerto Rico, 61. El Salvador, 62. Ibadan, 63. Johannesburg, 64. Jeddah, 65. Kuvait, 66. Bahrein, 67. Qatar, 68. Dubai, 69. Maskat, 70. Szanaa, 71. Alma-Ata, 72. Taskent, 73. Bangkok, 74. Ho Si Mihn 75. Petaling Jaya, 76. Szingapúr, 77. Jakarta, 78. Hongkong, 79 Sidney, 80. Auckland Saját szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.pg.com/company/who_we_are/globalops.shtml
177
A vállalat 2007-ben 76 md dolláros nettó árbevételre tett szert. Az értékesítési bevételek legnagyobb hányadát, 46%-át, a háztartási vegyi áruk értékesítése tette ki. A kozmetikai cikkek értékesítéséből a bevételek 30%-a, az egészségügyi termékek, illetve a Gillette márkanév alatt forgalmazott termékek értékesítéséből pedig a bevételek a bevételek 12-12%-a származott. 178 http://mediapedia.hu/procter-gamble 179 http://www.pg.com/en_LB/company_history_details.shtml 180 http://www.pg.com/company/who_we_are/globalops.shtml
145
A Ford térszerveződése181 Az 1903-ban alapított amerikai Ford a világ egyik legrégebbi autógyártó vállalata. A detroiti Mack Ford gyárban kezdetben csak néhány autót gyártottak naponta. Minden egyes autón két-három munkásból álló csoport dolgozott, a munkások feladata lényegében a más cégektől megrendelt alkatrészek összeszerelése volt. Henry Fordnak 1908-ban, a T-modell bemutatásával váltak valóra az álmai arról, hogy futószalag-rendszerű termelés keretében egy elfogadható áron, megbízható és jól működő autót gyártson. 1914-re már minden második autó a Ford üzeméből került ki. A Ford autók akkoriban az autópiac minden kategóriájában uralták a piacot. A növekedés egyre inkább szükségessé tette a nemzetközi terjeszkedést. Kezdetben a Ford külföldön zöldmezős beruházás keretében létrehozott üzemekkel kezdte meg terjeszkedését.182 A Ford első külföldi telephelyét a kanadai Windsorban (Ontario) hozta létre még 1904-ben, ezzel megalakult a „Ford Canada‖.183 Az első európai megjelenést pedig az 1911-ben megnyitott manchesteri gyár jelentette. A terjeszkedés tovább folytatódott, s a cég immár 90 gyárat üzemeltet világszerte (I. térkép). I.térkép: A Ford terjeszkedése az első gyártó üzem telepítésének dátuma alapján184
A Ford - a legnagyobb hazai riválisához, a GM-hez hasonlóan - az előállított autók valamivel több, mint felét a külső piacokon állítja elő (I. ábra).185 A két vállalat között az egyik legszembetűnőbb különbség, hogy a Ford külpiaci termelésére sokkal erősebb európai koncentráció jellemző, mint a GM termelésére. Emellett az is igaz, hogy Európán belül is a Ford területi koncentrálódási foka a magasabb
(II.térkép). A Ford 2007-ben 6 európai országban volt jelen 15 gyártó üzemmel, amiből 7 az Egyesült Királyságban létesült. (2009ben megindult a termelés Romániában is. ). Ezzel szemben a GM 10 országban 28 üzemet működtetett úgy, hogy egy ország sem rendelkezett háromnál több gyártó üzemmel. Ebből az is látszik, hogy a Ford számára az Egyesült Királyság sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint a GM számára (II.térkép). A Ford és a GM Európán kívüli legfontosabb üzemei viszont nagyjából ugyanazon államokban vannak (Kanada, Mexikó, Brazília és Ausztrália). 186 Forrás: Ford Motor (2007). 2007 Annual Report. (http://www.ford.com/doc/2007_ar.pdf)
II.térkép:A Ford és a GM európai termelőüzemeinek elhelyezkedése, 2007187 Ford üzemek: 1 – Halewood, 2 – Caste Bromwich, 3 – Browns Lane, 4 – Solihull, 5– Nweport Pagnell, 6 – Bloxham, 7 – Southampton, 8 – Ghent, 9 – Genk, 10 – Köln, 11 – Saarlois, 12 – Valencia, 13 – Kocaeli, 14 – Uddevala, 15 – Gothenburg GM üzemek: 16 – Ellesmere Port, 17 – Luton, 18 – Antwerpen (ennek bezárását jelentették be 2010 elején), 19 – Bochum, 20 – Eisenach, 21 – Ruesselsheim, 22 – Gliwice, 23 – Trollhattan, 24 – Azambuja, 25 – Zaragoza, 26 – Szentgotthárd, 27 – Grugliasco, 28 - Cerizay (aláhúzás az GM-hez tartozó Opel-üzemeket jelenti) (2009-ben megkezdődött a Ford romániai (Craiova) gyárában is a termelés. 188 (összeszerelés)
Saját szerkesztések a hivatkozott források alapján.
181
http://www.ford.com Dicken (1992) 183 Dicken (1992) 184 http://media.ford.com/plants.cfm?region=NA 185 GM 2007 Annual Reopot (http://bigthreeauto.procon.org/sourcefiles/GM_AR_2007.pdf), Ford 2007 Annual Report (http://www.ford.com/doc/2007_ar.pdf) 186 http://www.ford.com, http://www.gm.com 187 http://www.eurofound.europa.eu/emcc/automotivemap/index.htm 188 http://kitekinto.hu/karpat-medence/2009/09/09/elkeszult_az_els_roman_ford 182
146
Az Intel térszerveződése Az Intelt Gordon E. Moore és Robert Noyce alapította 1968-ban. Az alapítók eredetileg a „Moore Noyce‖ cégnevet választották, azonban ez nem hangzott jól, így az Intel (INTegrated ELectronics) mozaikszó mellett döntöttek 189. A cég eleinte memóriákat gyártott, majd később processzorokat. Az Intel190 ma is elsősorban mikroprocesszorairól ismert, de ezenkívül gyárt még egyéb számítógépes eszközöket is. Az Intel éves értékesítési bevétele 1983 és 2000 között 42-szeresére növekedett. A növekedése azt eredményezte, hogy 1983 és 2001 közötti a vállalat a félvezetőpiacon a 7. helyről az 1. helyre került. Az Intel napjainkban a félvezetők értékesítésének ¼-ét bonyolítja le, ugyancsak ¼ arányban részesedik az ágazat K+F ráfordításaiból is (UNCTAD, 2002). Az erősen integrált termelést folytató vállalat központja a kaliforniai a Szilikom-völgybeli Santa Claraban található. Az USA területén kívül az Intel valamennyi kontinensen rendelkezik érdekeltséggel. A vállalat 2001-ben 13 gyártóüzemmel és további 11 összeszerelést végző üzemmel rendelkezett a világ 7 országában: USA (a termelés 2/3át adja), Malajzia (11%), Fülöp-szigetek (8%), Írország (4%), Izrael (3%), Costa Rica (2%), Kína (1%)191. (UNCTAD, 2002: 127.o.). Az erősen technológiaintenzív szilikonlemezgyártás csak az USA, Izrael és Írország üzemeiben folyik. Intel kutatólaboratóriumok a világ 21 városában működnek, ebből 15 esetben külföldön. A legtöbb kutatólaboratórium az USA-ban, Írországban és Németországban található192 (I.térkép). I.
térkép: Az Intel térszerveződése
Jelmagyarázat: 1.Siettle, 2.Hillsboro, 3. Berkeley, 4. Santa Clara (vállalatközpont), 5. Pittsburgh, 6. Guadalajara, 7. Szentpétervár, 8. Bangalore, 9. Peking, 10. Barcelona, 11. Belfast, 12. Shannon, 13. Leixlip, 14. Dublin, 15. Maynooth, 16. Ulm, 17. Köln, 18. Braunschweig 19. München, 20. Genf Saját szerkesztés a forrás alapján. Forrás: http://www.intel.com/en_US/worldwide.htm?iid=hdr+location, Laboratóriumok forrása: http://techresearch.intel.com/articles/None/1475.htm
A leginkább tőke- és technológiaintenzív folyamatok az USA-ban, illetve Izraelben és Írországban koncentrálódnak. A feltörekvő fejlődő országokba (Malajzia, Fülöp-szigetek, Costa-Rica, Kína) a termelés munkaintenzívebb folyamatait telepítette a vállalat. (UNCTAD, 2002: 127.o.). A vállalatok ingatlan és műszaki vagyonának megoszlása is ezt támasztja alá (I.ábra).
Saját szerkesztés a forrás alapján. Forrás: Intel 2007 Annual Report (www.intc.com/intelAR2007/index.html)
189
Az Intel szó azonban egy szállodalánc javára volt védjegyként bejelentve, ezért az alapítók kénytelenek voltak az INTEL védjegyet megvásárolni. 190 A cég egyébként részvénye egyike annak a harminc részvényből álló kosárnak, amelyből a Dow Jones Ipari Átlagot számítják. 191 A zárójelben a termelésből való részesedés szerepel. 192 http://techresearch.intel.com/articles/None/1475.htm
147
A Morgan Stanley térszerveződése 193 A Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató vállalat 1935-ben, New Yorkban alakult meg. A vállalat már az ötvenes években megkezdte külpiaci tevékenységét Ausztráliában. A cég 1967-ben Párizsban, 1970-ben Tokióban, 1973-ban Genfben, 1975-ben pedig Londonban is megjelent. A nyolcvanas évektől a vállalat erőteljes nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, 1987-ben megnyílt a hongkongi, 1987-ben pedig a milánói iroda is, majd a kilencvenes években Amszterdamban, Pekingben, Buenos Airesben, Zürichben, Glasgowban, Johannesburgban, Madridban, Mexikóvárosban, Moszkvában, Mumbaiban, Sao Paolóban, Szöulban, Sanghajban, Stockholmban és Tajpeiben is irodák nyíltak. A vállalat a 21. században tovább terjeszkedett és megkezdte működését Münchenben, Tel-Avivban, Athénban, Budapesten, Zhuhaiban, Dublinban, Dubaiban, Rijádban, Alkhobarban és Isztanbulban is. A Morgan Stanley immár a világ 30 országban van jelen (I. térkép). I. térkép: A Morgan Stanley térszerveződése
1.New York, 2.Boston, 3.Baltimore, 4.West Conshohocken, 5.Chicago, 6.Atlanta, 7. Denver, 8.Dallas, 9.Houston, 10. Austin, 11. Mexikóváros, 12. Los Angeles, 13.Menlo Park, 14.San Francisco, 15.Calgary, 16.Toronto, 17.Montreal, 18.Sao Paolo, 19 Buenos Aires, 20. Dublin, 21.Glasgow, 22.London, 23. Amszterdam, 24.Stockholm, 25.Párizs, 26.Frankfurt, 27.München, 28.Zürrich, 29.Genf, 30.Milánó, 31.Genova, 32.Madríd, 33.Budapest, 34.Athén, 35.Moszkva, 36.Tel-Aviv, 37.Jeddah, 38.Rijád, 39.Alkhobar, 40.Dubai, 41.Mumbai, 42.Peking, 43.Sanghaj, 44.Hongkong, 45.Zhuhai, 46.Tajpei, 47.Szöul, 48.Tokió, 49.Szingapúr, 50.Sydney, 51.Melbourne, 52.Johannesbourg, 53. Isztanbul Saját szerkesztés a forrás alapján. .Forrás: http://www.morganstanley.com/about/offices/ ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
9. térkép: A világ nagytérségek szerinti felosztása Jelmagyarázat:
1:Kanada, 2:Közép-Amerika, 3:DélAmerika, 4:Bermuda és a Karib-térség, 5:Afrika, 6: Közel-Kelet, 7:Nyugat-Európa, 8:Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa, 9:Kína, India és az egyéb ázsiai államok, 10:feltörekvő délkelet-ázsiai államok, 11: Ausztrália és Új-Zéland, 12: Japán, 13: fejlett délkelet-ázsiai államok (•)
Saját szerkesztés. 193
http://www.morganstanley.com
148
Összegzés
A kutatás középpontjában az amerikai transznacionális társaságok (TNC-k) termelési hálózatának vizsgálata áll. Az értekezés az amerikai transznacionális vállalatok külpiaci lokalizációjának jellemzőit az értékesítési adatokra alapozva mutatja be. A
kutatás
megerősítette,
hogy
az
amerikai
TNC-k
nemeztköziesedettsége
(transznacionalizálódása) az utóbbi időszakban fokozódott. A nemzetköziesedéssel együtt az leányvállalatok földrajzi koncentrációja is mérséklődött, ennek ellenére az amerikai vállalatok térszerveződésére még mindig magas koncentráció jellemző. Az amerikai TNC-k térszerveződésének vizsgálata kimutatta, hogy bár az egyes országok és térségek részesedését tekintve történtek változások, de e változások összességében nem voltak olyan mértékűek, hogy azok az amerikai vállalatok nagymértékű területi átrendeződésével jártak volna. Úgy tűnik, hogy a fő beruházási tényező a piac, így a leányvállatok túlnyomó részére még ma is erős helyi piaci orientáció jellemző. Az értékesítések irányát tekintve ugyanakkor igazolható, hogy az amerikai TNC-k külföldi leányvállalatai növekvő mértékben termelnek exportra, azaz fokozódott az exportorientált termelés. A kutatások azt is igazolták, hogy az un. „harmadik országok‖ felé irányuló kivitel az USA felé irányuló kivitelnél nagyobb ütemben bővül, ami jelzi, hogy az exportplatform befektetések jelentősége erősödött. A vállalaton belüli értékesítés aránya is nőtt. A termelés komplexebbé válása abban is megnyilvánul, hogy növekedett a leányvállalatok közötti értékesítés, azaz a leányvállalatok közötti együttműködés intenzitása erősödött. Az intrafirm értékesítés vizsgálata tehát rávilágított a vertikális-FDI jelentőségére, ugyanakkor a horizontális-FDI elsődlegessége továbbra sem kérdőjelezhető meg.
149
ABSTRACT
The dissertation focuses on the global network of the U.S. TNCs. The characteristics of the localization of U.S. transnational corporations are reviewed by analyzing of sales data. The research confirms that the transnationality of the U.S. TNCs has been rising recently. Together with the growing transnationality of the U.S. corporations, the geographic concentration of the U.S. TNCs has been declining. In spite of this phenomenon, the geographic distribution of affiliates is highly concentrated. The examination of the localization of the U.S. TNCs shows that the shares of some countries and regions have changed, but these changes were not so big to result in significant geographic realignment. It seems that the main investment factor is the market; the consequence of this is that the majority of the affiliates are still heavily oriented toward local markets. Concerning the destination of sales, it can be verified that the U.S. TNCs has been producing more and more for export, so the export-oriented production has been intensifying. The research also proved that the export to ―third countries‖ has been growing faster than the export to the USA. It indicates that the role of exportplatform-FDI has become more important. The ratio of intrafirm sale has grown, too. The increasing complexity of production is also expressed in rising intrafirm sales among affiliates; it means that the intensity of the cooperation among affiliates has become stronger. The analyzing of intrafirm sales shed light on the importance of the vertical-FDI, but the priority of the horizontal-FDI is henceforward undeniable.
150
