Reuss András* Hitvallásosság – a felekezeti elzárkózástól az ökumené felé1 Megjelent: Hitvallásosság – a felekezeti elzárkózástól az ökumené felé. Fabiny Tibor 60. születésnapjára. In: Szólító szavak / The Power of Words. Tanulmányok Fabiny Tibor hatvanadik születésnapjára. Szerk. Tóth Sára, Kókai Nagy Viktor, Marjai Éva, Mudriczki Judit, Turi Zita, Arday-Janka Judit.Károli Gáspár Református Egyetem, L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2015, 173-185.
<173> A keresztyén egyház az apostoli kezdetektől fogva ragaszkodott ahhoz, hogy hitét tagjainak közös hiteként fogalmazza meg. A hitvallás kezdetben a hit és hitetlenség, krisztusi és nem krisztusi, keresztyénség és zsidóság, keresztyénség és pogányság megkülönböztetését tette lehetővé. Újabb kérdések a bibliai bizonyságtételt és a keresztyén hit olyan területeit érintették, amelyek további tisztázást igényeltek. Az ökumenikus gondolkodás elterjedésével a hitvallásokat sokszor nemcsak eszköznek tekintik, amelyek lehetővé teszik a közös hit együttes megvallását, hanem olyan akadálynak, amely megnehezíti vagy lehetetlenné is teszi azt. A történetileg kialakult hitvallási szövegek egy másik korban nem egészen ugyanazt a funkciót töltik be, mint egykor. A hitvallások, hitvalló nyilatkozatok, állásfoglalások másik típusát azok a szövegek jelentik, amelyek főként a XX. század második felétől kezdve keletkeztek és aktuális szociáletikai kérdésekhez szólnak hozzá,2 vagy ökumenikus, egyházpolitikai, egyházkormányzati ügyekben kívánják az egyház hangját megszólaltatni.3 Tanulságos ebben az összefüggésben a reformátori hitvallások eltérő funkciójának feltárása. A következőkben – főként terjedelmi okokból – csak a lutheri reformáció hitvallásai szerepének magyarországi változását tekintjük át. <174> Az egyetlen, közös hit igazolása A magyarországi lutheranizmus történetének kezdetén, sajátos módon nem az Európa más tájain elismert hitvallások játszottak szerepet. Nem azok tehát, amelyeket 1580-ban a németországi evangélikusok a Konkordia-könyvbe foglaltak. Amikor a pozsonyi országgyűlés (1548) határozatával az újrakeresztelőkként és szakramentáriusokként említett menekülteknek a befogadását akarta megakadályozni, I. Ferdinánd király a következő évben elrendelte az egyházi viszonyok tisztázását a felső-magyarországi szabad 1
Teológus. A Budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem emeritus professzora. Kutatási területe: rendszeres teológia, a reformáció teológiája. A tanulmány a Seevetalban 2014. január 21-én a Martin-Luther-Bund konferenciáján németül tartott és 2015-ben megjelenő előadás rövidített és átdolgozott változata. 2 Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoportja eddig mintegy kétezer ilyen, természetesen különböző terjedelmű és fajsúlyú nyilatkozatot gyűjtött össze. 3 Vö. Hitvalló nyilatkozatok. A huszadik században és napjainkban Európa, az Egyesült Államok és Magyarország protestáns egyházaiban, szerk. Fabiny Tibor (Budapest: Hermeneutikai Kutatóközpont, 2009) fénymásolt kézirat.
1
királyi városokban. Nem a lutheránusokról volt szó, hanem a római egyház helyzetének visszaállításáról (reformatio catholica), amit az augsburgi birodalmi gyűlés (1548) törvénye (Formula reformationis) a német területekre vonatkozóan akart megvalósítani. 4 Ennek nyomán terjesztette a felsőmagyarországi öt város szövetsége az Ötvárosi hitvallást (Confessio Pentapolitana) a király elé. Mivel iratukat lényegében tudomásul vette az egri püspök és a király is, ezeknek az evangélikus gyülekezeteknek a vallásgyakorlását egy időig nem akadályozták.5 Hasonló okból még két másik hitvallás is keletkezett így, 1559ben a Bányavárosi vagy Hétvárosi hitvallás (Confessio Montana vagy Heptapolitana), 1569-ben pedig 24 evangélikus gyülekezet beadványaként a Szepességi hitvallás (Confessio Scepusiana). Ezeknek a regionális hitvallásoknak a rendeltetése tehát az volt, hogy elhárítsák az eretnekség vádját és az Ágostai hitvallásra való hivatkozás nélkül igazolják igaz keresztyénségüket. Bár az Augustananak sem egészét, sem egyes részeit nem vették át és szó szerint sem idézték, mégis csorbítatlanul adták vissza annak tartalmát. Eközben a magyarországi politikai és egyházi helyzetre alkalmazták azáltal, hogy bemutatták tanításuk katolicitását és kikerülték a középkori egyház megszüntetett visszaéléseiről folytatott vitát.6 Közvetve tettek tanúságot az Augustana ismeretéről és elfogadásáról. Hatásuk a történeti helyzettel magyarázható: „A tridenti dekrétumok elfogadása és közzététele előtt a katholicitásnak egy tágabb, rugalmasabb felfogása uralkodott, mely az egyházi rítus számos kérdésében megtűrt eltérő véleményeket és gyakorlatokat.”7 <175> A későbbi fejlemények inkább a nemzetközileg elismert Ágostai hitvallásra való hivatkozást tették szükségessé. A három felső-magyarországi hitvallás mégis jelentősen hozzájárult az evangélikusok tanbeli és szervezeti egységéhez Felső-Magyarországon. Mivel hűségesen adták vissza az Ágostai hitvallásba foglalt reformátori tanítást, nem jött létre egy külön vagy sajátos irányzat a lutheranizmuson belül. Ennek következtében nem okozott semmiféle nehézséget az a körülmény, hogy ezek a hitvallások nem szóltak az Ágostai hitvallásról,8 és hogy az később növekvő egyházjogi jelentőséget kapott.9 Az egyházi szervezet alapja Bocskai István szabadságharca nyomán a bécsi béke (1606) szabad vallásgyakorlatot biztosított az evangélikusoknak és a reformátusoknak, bár közülük csak a nemeseknek, a katonáknak és a városoknak. A királyi Magyarország területén felszólították a két felekezetet, hogy alakítsák ki szervezetüket és válasszanak szuperintendenseket. Az evangélikusok zsolnai zsinata (1610) a hitvallásokat vette segítségül. Határozataiban azzal 4
Csepregi Zoltán, „Az 1548-as országgyűlés vallási rendelkezései”, in, Három lutheri hitvallás Magyarországon, szerk. Kónya Péter és Csepregi Zoltán (Prešov: Vydavatelstvo Prešovskej Univerzity, 2013) 28–29. 5 Vö. Kónya Péter, „A lutheri reformáció Magyarországon és a három hitvallás”, in Három lutheri hitvallás Magyarországon, szerk. Kónya Péter és Csepregi Zoltán (Prešov: Vydavatelstvo Prešovskej Univerzity, 2013) 21. 6 Max Josef Suda, „A felső-magyarországi hitvallások teológiai értékelése”, in Három lutheri hitvallás Magyarországon, szerk. Kónya Péter és Csepregi Zoltán (Prešov: Vydavatelstvo Prešovskej Univerzity, 2013), 38–44. 7 Csepregi Zoltán, „A hitvallások többrétű keletkezés- és befogadástörténete”, in Három lutheri hitvallás Magyarországon, szerk. Kónya Péter és Csepregi Zoltán (Prešov: Vydavatelstvo Prešovskej Univerzity, 2013), 33. 8 A Szepességi hitvallás a három közül az egyedüli, amely az előszavában megemlíti az Ágostai hitvallást – in Kónya – Csepregi, Három lutheri hitvallás, 112. 9 Csepregi, A hitvallások, 35.
2
a feltétellel támogatta a lelkészjelöltek tanulmányi vagy más célú külföldi utazását, ha Wittenbergbe vagy olyan intézménybe mennek, amely elkötelezte magát az Egyességi irat (1580) vagy az Ágostai hitvallás mellett. A külföldi ordináció elismerését és a szuperintendens választását is a Konkordia-könyv előzetes elfogadásához kötötték.10 Ezt a feltételt az egyes tisztségviselők esküje is tartalmazta, akiknek kötelességük volt arról gondoskodni, hogy a szeniorok és a lelkészek ezt a tanítást vallják és tanítsák. 11 Ez megfelelt annak a szabályozásnak, amit Németországban már harminc évvel korábban bevezettek, s amit a protestantizmus többi ága is napjainkig betart. Az ezután következő századokban a zsolnai zsinat határozatait újra és újra megerősítették. A hitvallási elkötelezés is ez idő óta napjainkig része a lelkészi eskünek, 12 az egyházi alkotmánynak, és megsértése fegyelmi vétség.13 <176> Őrködés a tiszta tanításon A kora XVI. századi vitákban, amelyek a Tiszántúlon és Erdélyben Krisztus úrvacsorai jelenlétének kérdésében zajlottak, mindkét fél az Ágostai hitvallásra hivatkozott: a lutheránusok a változatlan (invariata), a helvétek a változtatott (variata) szövegére. Úrvacsorai vita folyt 1591-ben a Dunántúlon is. Addig a lutheri, vagy a helvét irány követői egységük megőrzésére törekedve hosszabb ideig kerülték a vitát a különböző úrvacsorai felfogásokról. Azonban Nádasdy Ferenc Csepregen marasztalta a felvidéki Sculteti Severint,, hogy vegyen részt egy kollokviumon, amelyre néhány lelkésszel együtt Beythe István szuperintendenst is meghívta. Feltehető, hogy Nádasdy nem akarta tovább halogatni az eltérő felfogások tisztázását, mivel a Tridenti zsinat után a katolikus egyház lendületesen hozzálátott sorai rendezéséhez. Az Ágostai hitvallás úrvacsoráról szóló 10. cikkének felolvasása után Beythe István tette fel kérdéseit Krisztus úrvacsorai jelenlétének lutheránus értelmezését illetően. A fiatal Sculteti az akkor még magyarra nem fordított Egyességi irat érveivel válaszolt. A következő napon Beythe, aki egyedül képviselte a helvét irányt, elhagyta a kollokviumot. Ezután következett be az evangélikusok és reformátusok szervezeti szétválása a Dunántúlon.14 A másik vitás kérdés a pietizmus megjelenése volt. Az ortodoxia képviselői a rózsahegyi zsinaton (1707) a pietizmusban súlyos veszedelmet láttak, szinte a reformáció tiszta tanításának megtagadását. A Konkordia-könyv hitvallási iratainak felsorolásával határozták 10
Zsilinszky Mihály, Az 1610-ik évi zsolnai evangélikus zsinat háromszázados emlékünnepén (Selmecbánya: Egyháztörténeti tanulmány, 1910), 29. 11 Zsilinszky, Evangélikus zsinat, 31–32. 12 Így az ún. Prőhle-Agendában: „Krisztus evangéliumát a teljes Szentírás szerint egyházunk hitvallásai értelmében tisztán és igazán hirdetem” (Agenda 1963, 351; Agenda 1986, 450), kiegészítve „és tanítom” a legújabb változatban (Budapest: Luther kiadó, 2011, 201). 13 Lásd az 1894. évi egyházi alkotmány 324. §; az egyházi bíráskodásról szóló VIII. törvény 35. § in A Magyarországi Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház 1934-1937. évben Budapesten tartott országos zsinatán alkotott Egyházi Törvények és az 1891-1894. évi budapesti országos zsinaton alkotott törvények hatályban maradt rendelkezéseinek gyűjteménye (Budapest: Magyarországi Evangélikus Egyház, 1938), 110; a VI. törvény 12. § in Egyházi törvények. A Magyarországi Evangélikus Egyház Törvénykönyve, (Budapest: Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1967), 128-129; a IX. törvény Az egyház törvényes rendjének és békéjének megőrzéséről, 32. §, in Evangélikus közlöny, 15. évf. Különszám (2013. február 10.): 81. 14 Sólyom Jenő, „A vigasztalás és élet védelmében. 375 éves az Egyezségi Irat magyar nyelven”, Evangélikus Naptár (1973): 32–33.
3
meg azt a régi jó rendet, amin nem szabad változtatni. 15 Csak a pietisták nyilatkozata, hogy ezekhez az iratokhoz ragaszkodnak, és az Egyességi iratra elmondott eskü nyugtatta meg a zsinaton az ortodox pártot.16 Ezen túlmenően az Ágostai hitvallást nyilvánították a hit és az egyházi életben a gyakorlati kérdések alapjának.17 Nem csak a hitvallási iratok felsorolásában, hanem másutt is megemlítik – az óegyházi egyetemes hitvallások mellett 18 – Melanchthon Apológiáját19 és Luther kátéit.20 <177> A hitvallási iratok ebben az időben tehát abszolút tekintéllyel bírtak. A rájuk hivatkozást elégségesnek tartották ahhoz, hogy segítségükkel az evangélikus egyházon belül a vitás kérdéseket eldöntsék. A modernitás és az ökumenikus törekvés akadályozói A hitvallás viták tárgya lett a pesti zsinaton (1791) is. Míg a korábbiak csak valamely régió lutheránusainak összejövetelei voltak, most az egész ország területéről jöttek a küldöttek. A reformátusok ugyanakkor Budán gyűltek össze, hogy megtartsák zsinatukat. Mindkét felekezetnél döntő szava volt a világiaknak, akik az előkészítő megbeszélések után a két egyházat egyesíteni akarták. Az elképzelés az volt, hogy a két egyház hasonló szervezeti felépítést fogad el, majd egyetlen közös konzisztórium alatt működnek. Ennek kapcsán tárgyaltak az evangélikusok a leendő konzisztóriumba megválasztandó tagok esküjéről. Három változat kristályosodott ki a vita során. Az a javaslat volt a leginkább irénikus, hogy minden tag az Ágostai hitvallásra és a Második helvét hitvallásra egyaránt utaló esküt tegyen,21 de ez egyúttal meg is kérdőjelezte annak alkalmazhatóságát. A másik két változat, mindkettő az evangélikus tagoknak, abban különbözött egymástól, hogy csak a Szentírás és az Ágostai hitvallás, vagy az Ágostai hitvallás és a Konkordia-könyv minden irata iránti hűséget említette-e.22 E változatok mentén sorakoztak fel az egyesülést támogató liberális világi személyek és fiatalabb lelkészek, akiket antiszimbolistáknak neveztek. Velük szemben ennek ellenzői, akik az idősebb lelkészek közül kerültek ki, akiket szimbolistáknak mondtak. A vitát arra hivatkozva hagyták abba, hogy a zsinatnak nincs felhatalmazása dogmatikai kérdéseket tárgyalni. A döntés pedig úgy szólt, hogy a konzisztóriumi tagok esküje a Szentírásra és az Ágostai hitvallásra utaljon, de ordináció vagy különböző iktatások alkalmával a szuperintendenturák addigi gyakorlatát kövessék.23 Nemcsak az figyelemre méltó, hogy a két protestáns felekezet uniójának gondolata negyedszázaddal az 1817-ben bevezetett porosz unió előtt téma volt, hanem az a tény is, 15
Zsilinszky Mihály, Egy forradalmi zsinat története (1707-1715) (Budapest: Hornyászky Viktor, 1889), 21. 40. A zsinat egy külön cikke az ún. Egyességi formulát is felsorolja (i.m. 79). 16 Zsilinszky, Egy forradalmi zsinat, 59. 17 Zsilinszky, Egy forradalmi zsinat , 66. 94. 18 Zsilinszky, Egy forradalmi zsinat , 53. 54. 69. 91. 19 Zsilinszky, Egy forradalmi zsinat , 88. 20 Zsilinszky, Egy forradalmi zsinat, 66. 21 Szeberényi Andor, Az 1791-iki pesti ág. hitv. ev. zsinat történelme (Pest: Hornyánszky és Träger, 1869), 110. 22 Szeberényi, Az 1791-iki pesti ág. hitv. ev. zsinat, 110. 23 Az egész vitához lásd Szeberényi, Az 1791-iki pesti ág. hitv. ev. zsinat, 111–115; 167–168; Zsilinszky Mihály, A magyarhoni protestáns egyház története. (Budapest: Athenaeum, 1907), 579; Wiczián Dezső és Sólyom Jenő, Az egyház története (Győr: Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem,1948), 15; Zoványi Jenő, „Pesti ev. zsinat” in Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, szerk. Ladányi Sándor (Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, 1977), 470.
4
hogy a hitvallási elkötelezettség kérdése volt többek között <178> az az ok, amely miatt az egyesülés végül nem jött létre. Különös még, hogy az evangélikusok ezen a zsinaton nem tudtak megegyezni hitvallásaik felől. Csak az 1937-ben tartott budapesti zsinat volt képes a Konkordia-könyv minden iratát felsorolva azokat a hit érvényes mértékének nyilvánítani. 24 Az 1967-es zsinat a Szentírás mellett röviden csak az egyetemes és az evangélikus hitvallásokat említi.25 A rendszerváltás után, 1997-ben összehívott zsinat is foglalkozott a hitvallások kérdésével. Az új törvénykönyv preambuluma az Ágostai hitvallást és Apológiát mondja mértékadónak, nagyra értékeli Luther Kis és Nagy kátéját, valamint a Konkordia-könyv minden iratát.26 Az első törvény az egyház tanítását viszont úgy határozza meg, hogy annak alapja a Szentírás, az egyetemes hitvallások, valamint a reformáció lutheri iránya és – zárójelben említve – az Ágostai hitvallás és a Kis káté.27 Az utóbbi évtizedekben egyesek az evangélikus egyház szemére vetik – elsősorban a Lutheránus Világszövetség Helsinkiben tartott világgyűlésére (1963) utalva, ahol nem sikerült a megigazulástan jelenkori leírását megfogalmazni, és utalva a római katolikus egyházra, amely a II. Vatikáni zsinaton és azután modern megfogalmazásban adja közre tanítását – hogy az Ágostai hitvallás óta nem írták le újra a középponti tanítást. Érdekes látni, hogy ez a szemrehányás a többi evangélikus hitvallási irat és különösen az Egyességi irat lebecsülésével párosul. Vagyis éppen azt az igyekezetet vetik el, amellyel utóbbi az 1530 után felvetődött kérdésekre szándékozott válaszolni. Ismeretek és szövegek nélkül? A hitvallások akármilyen hatásának feltétele a szövegek elérhetősége és ismerete. Már 1791-ben több zsinati küldött arról panaszkodott, hogy a hitvallási iratok még a lelkészek számára sem elérhetők. Érdemes nagy vonalakban áttekinteni a helyzetet. Az egyetemes hitvallások ezer év óta ismertek Magyarországon. Feltehetően azonban Raffay Sándor Agendája (1932) volt az evangélikus egyházban az első, amely mindhárom egyetemes hitvallást hozta, és tanácsolta, hogy a gyülekezetek közösen mondják az Apostoli hitvallást. Az 1955-ben kiadott <179> Evangélikus énekeskönyv ezt a tanácsot magáévá tette, de csak az 1982-ben kiadott új változat ágyazta a liturgia rendjébe és adta közre a Nicea-konstantinápolyi hitvallást is. Luther Kis kátéja magyarul Heltai Gáspár fordításában 1550-ben jelent meg nyomtatásban Kolozsvárott.28 A történeti Magyarországon azóta mintegy 100 magyar és 50-50 szlovák és német kiadás jelent meg. Az Ágostai hitvallás első fordítása (Pálházi Göncz Miklós, 1615) kéziratban maradt. Az első nyomtatott kiadás Samarjai János Máté református lelkésznek köszönhető (Pápa, 1628), aki a lutheránusoknak szemére vetette, hogy nem ismerik saját hitvallásaikat. 29 24
Lásd az 1934-1937-es zsinat nyilatkozatát az egyház hitbeli alapjáról, in Egyházi törvények 1934-1937: 3; Zoványi, „Budapesti ev. zsinatok”, in Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, szerk. Ladányi Sándor (Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, 1977), 103. 25 Egyházi törvények (1967): 3. 26 Evangélikus közlöny 15. (különszám, 2013. február 10): 1. 27 i.m. 3. 28 Sólyom Jenő, „Luther Kis Kátéja magyarul”,in Tanuljunk újra Luthertől! Sólyom Jenő (Budapest: Luther kiadó, 2004), 143–145. = Evangélikus Naptár (1967): 86–87. Hubert Gabriella, „Luther 450 éves Kis Kátéjának magyar fordítása”, Evangélikus Naptár (2000): 65–66. 29 Sólyom Jenő, Az Ágostai Hitvallás magyar fordításai (Budapest: Luther Társaság, 1930), 4–6; Fabiny Tibor, „Az Ágostai Hitvallás hazai útja”, in Négyszázötven éves az Ágostai Hitvallás, szerk. Fabiny Tibor és Hafenscher Károly (Budapest: Evangélikus Sajtóosztály, 1980), 38–40; Az Ágostai hitvallás, ford. Paulik János (Budapest: Luther-Társaság, 1930), 16–17.
5
Ezután minden évszázadban néhányszor lefordították és megjelentették. Az Apológia 1900ben jelent meg először Mayer Endre fordításában, majd még egyszer a 20. században (Wiczián Dezső, 1957). A Schmalkaldeni cikkek Masznyik Endre fordításában (1900), majd Pálfy Miklós (1957) és ifj. Prőhle Károly (1983) gondozásában. Luther Nagy kátéját először csak 1930-ban fordította le id. Prőhle Károly, de azóta többször megjelent (1944; ifj. Prőhle Károly fordításában 1957 és 1983). Az Egyességi irat rövid összefoglalása, az Epitomé már 1598-ban megjelent magyarul. De a teljes mű, a Solida declaratioval együtt csak most lett nyomdakész Bohus Imre ny. lelkész fordításával. A mai egyházi valóság Látszólag jogosnak tűnik a megállapítás, hogy az evangélikus hitvallások nem képesek betölteni a szerepüket, mert számos lelkésznemzedéknek nem volt alkalma, hogy a hitvallások mindegyikével anyanyelvén ismerkedhessék meg. A hitvallásokat manapság a tovatűnt konfesszionális korszak itt felejtett kellékének bélyegzik. Aki pedig megbecsüli a felekezeteket és a hitvallásokat, azt nem ritkán békebontónak vagy összeférhetetlennek tartják. Az Apostoli hitvallásról, amely pedig egyáltalán nem polemikus vagy intoleráns hangú, 1928-ban Szimonidesz Lajos így írt: „Minden mondatán, illetve állításán hangsúly van, mellyel nemcsak állít, hanem ki is rekeszt.”30 Ha ezt az állítást elfogadnánk, <180> akkor egyetlen állításra sem lenne lehetőség, hiszen minden állítás „kirekeszti” az ellentétes véleményt. Ilyen alapon nemcsak semmiféle meggyőződés, de még kommunikáció sem lenne lehetséges. Az id. Prőhle Károly pedig, aki másokkal együtt a hitvallásos reformátori keresztyénség mellett föllépve fáradozott az egyház megújulásán, már 1935-ben arról panaszkodott, hogy tevékenységüket még az egyházban is az „illiberalizmus” vagy „buta és népbutító maradiság” szégyenbélyegével illették, egy egyházi vezető pedig a lelkészi eskübe foglalt hitvallásokra hivatkozóknak azzal válaszolt: „Mit nekünk azok a szibilli könyvek!” 31 Mindezek ellenére, nem minden irónia nélkül állapíthatjuk meg, hogy a túlzó konfesszionalizmusnak a magyarországi lutheranizmusban nem volt és ma sincs meghatározó szava. Az egyházi élet megelevenedési korszakának végén, 1948-ban ezért írhatta le id. Prőhle Károly a finoman elmarasztaló szavakat: „A túltengő felekezeti önérzettől egyébként is távol kell hogy tartson bennünket annak alázatos, töredelmes megfontolása, hogy lutheri keresztyénségünk valóságos állapota sok tekintetben messze elmarad a mögött, aminek hitvallásunk igazsága szerint lennie kellene.”32 Eközben az is gyakori tapasztalat, hogy számos evangélikus keresztyén, aki egyháza hitvallásait sem felsorolni, sem idézni nem tudja, ökumenikus találkozások alkalmával olyan kérdéseket tesz fel vagy olyan válaszokat ad, amelyek a hitvallásokkal összhangban vannak. Ezért nem lehet a hitvallásosságot vagy a felekezeti hovatartozás kérdését pusztán formálisan számon kérni. Ha pedig türelmesen figyelünk, megláthatjuk, hogy még a késői fordítás következtében és a szükséges teológiai iskolázottság hiánya miatt legkevésbé ismert hitvallások is, mint az Apológia, a Schmalkaldeni cikkek vagy az Egyesség irat sokkal mélyebben gyökereznek az evangélikus identitásban és erősebben hatnak, mint feltételezni szokás. Ezek a hitvallások is – nem formálisan, hanem üzenetükkel – beépültek 30
Szimonidesz Lajos, A világ vallásai (Budapest: Dante, 1928. utánnyomás: Könyvértékesítő Vállalat, 1988), 496. 31 Prőhle Károly, „A protestantizmus sorskérdése”, Keresztyén Igazság 2 (1935/2): 30. 32 Prőhle Károly, A hit világa. Bevezetés a keresztyén hittanba (Győr: Harangszó, 1948), 295.
6
a lelkészképzésbe, a teológiai gondolkodásba és az igehirdetésbe.33 Ugyanakkor találkozunk azzal a jelenséggel is, amelyik elégedetlen a lutheri egyház hitvallási állapotával és azt oly módon kívánja orvosolni, hogy nemcsak a hitvallásokat, hanem Luther teológiájának minden részletét, esetleg még igehirdetési stílusát is számon kéri kortársain.34 <181> A keresztyén hitnek szüksége van hitvallásokra A hit egyértelmű megvallása mellett foglalt határozottan állást Luther A szolgai akaratról írt művében, amelyben a hit egyértelmű megvallását a keresztyénség elengedhetetlen feltételének tartotta: „Hitvallást vagy elkötelező teológiai kijelentést tenni azt jelenti – most nem a szavakkal játszom –, hogy valamin kitartóan csüngeni, valamit igenelni és megőrizni, valamiben következetesen megmaradni.”35 „Az igazságot az egész világ előtt minden időben tanítani és megváltoztathatatlanul prédikálni kell, azt soha sem szabad meghunyászkodással vagy agyonhallgatással megkerülni, hiszen nincs abban semmi megbotránkoztató. Az igazság egyenes jogar!”36 Hasonlóképpen gondolkodott Pál apostol, amikor ezt írta: „Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?” (1Kor 14,8) Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a hitvallásokkal szemben csak a kritikátlan magatartás lenne elfogadható. A hitvallások védelmében és szükségességük mellett most abban a tudatban kívánok érvelni, hogy a hitvallások nem egyszerűen a hátunk mögött, a múltunkban vannak, hanem előttünk. A bennük lévő és ki nem használt, kellően nem értékelt lehetőségek miatt a velük való foglalkozás véget nem érő feladat, nem elkülönülés másoktól, hanem testvéri párbeszéd lehetősége és kritikus önvizsgálat tárgya. A hitvallások: ki nem merített lehetőségek A hitvallások ugyan vitairatok, a ma emberének mégis óvakodnia kellene attól, hogy ezeket könnyelműen és elsietve – csak azért, mert számára idegen stílusban íródtak – lebecsülje. Megtörténhet ugyanis, ami 1791-ben a pesti zsinaton. Akkor ott néhányan elítélték az Egyességi irat szerzőinek stílusát, mondván: „A jelenkori finom írmodor az akkori idők írmodorával meg nem egyez.”37 A zsinati vita azonban mégis olyan hangon folyt, amit számos zsinati küldött elviselhetetlennek érzett. Ha a mai olvasó kissé szerényebben, kevésbé fölényesen és önkritikusabban közeledne a hitvallásokhoz, lelkileg és teológiailag meggazdagodva tanulmányozhatná ezeket az iratokat. 33
Karl Barth a Barmeni teológiai nyilatkozat recepciójával kapcsolatban sem azt, hogy hitvallásnak nevezzék, sem az egyház egésze által való hivatalos elfogadását nem tartotta szükségesnek, mert a hitvallások, ha igazak, létrehozzák elismerésüket – lásd Karl Barth, Kirchliche Dogmatik I/2 (Zürich: TVZ, 1960), 726. 34 Tubán József, „...az evangéliumot tisztán tanítják...” Korszerű hitvallásosság, hitvalló korszerűség (Veszprém: Fraternitás Lelkészegyesület, 2013), 63. 69. 35 Luther Márton, A szolgai akarat (De servo arbitrio 1525), ford. Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor (Budapest: Magyarországi Luther Szövetség, 2006), 19. 36 Luther, A szolgai akarat, 48. 37 Szeberényi, Az 1791-iki pesti ág. hitv. ev. zsinat, 111.
7
Közismert, hogy a megigazulás bibliai fogalmának fontos szerepe volt a lutheri reformációban. Számos prédikációban, teológiai tanulmányban és <182> ökumenikus párbeszédek dokumentumaiban törekednek arra a szerzők, hogy ezt a fogalmat magyarázzák és megértessék. A megigazulás természetesen a hitvallási iratok témája is, amelyek azonban nagy szabadságot adnak arra, hogy a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot a megigazulás szó nélkül is megfogalmazhassuk. A legrövidebb és igen tömör az Ágostai hitvallásnak a megigazulásról szóló cikke, ezért ritkán tudatosodik, hogy valójában ez a hitvallás a maga egészében a megigazulásról szól. Luther Kis és Nagy kátéja az Apostoli hitvallást úgy magyarázza, hogy a megigazulás szót egyetlen egyszer sem említi. A Schmalkaldeni cikkekben az első és főtételt, amin „alapszik mindaz, amit a pápával, az ördöggel és az egész világgal szemben tanításunkkal és életünkkel vallunk” úgy írja le, hogy a megigazulás szót csak az újszövetségi idézetekben olvashatjuk.38 A hitvallási iratok különösen az evangélium következményeinek a tisztázásában lehetnek segítségünkre, ahol tehát a hitről és a cselekedetekről, a megigazulásról és a megszentelődésről van szó. A mai evangélikus igehirdetés mintha éppen ebben a kérdésben lenne egyoldalú. Akkor, ha valaki az igehirdető Luthert szeretné utánozni, de nem rendelkezik az ő nyelvi kifejező erejével és teológiai éleslátásával. Ő ugyanis hatásosan tudott beszélni a cselekedetekről és a megszentelődésről anélkül, hogy az egyedül hit által, Krisztusért, egyedül kegyelemből alapgondolatáról megfeledkezett vagy azt megerőtlenítette volna. Akik nem rendelkeznek az ő képességeivel és az ő teológiai karizmájával, könnyen esnek az egyik vagy másik végletbe. Elsősorban az Apológia és az Egyességi irat segíthet a helyes irány megtalálásában. Nem alaptalan az az ellenvetés ezekkel az iratokkal szemben, hogy túlságosan elvontak, túl dogmatikusak, túl skolasztikusak. Azonban világos meghatározásaik és megkülönböztetéseik, finom árnyalataik javunkat szolgálhatják. Ilyen értelemben lehet véleményem szerint igazat adni a fiatal Werner Elertnek, aki így fogalmazott: „Nem lehet eléggé nagyra értékelni az evangélikus hitvallások kialakulásának azt a mellékhatását, hogy megóvott attól, hogy az egyházat Luther személyéhez kössük.”39 Ezt úgy értem, hogy lutheránusnak lenni, nem azt jelenti, hogy Lutherré váljunk, hanem azt, hogy Jézus Krisztus evangéliumát olyan világosan és olyan következetesen megőrizzük, ahogyan ő igyekezett azt megtenni. Abbéli igyekezetükben, hogy a keresztyén élet örömét és derűjét fejezzék ki, a keresztyén hívők és az igehirdetők gyakran tévednek arra a tévútra, hogy csak Isten szeretetének örömüzenetére figyeljenek és azt hirdetik, közben pedig <183> elhanyagolják Isten követelését és ítéletét. Az evangéliumot azonban nem értjük helyesen és nem lehet helyesen hirdetni, ha a törvény nem jut szóhoz. A törvény és evangélium megkülönböztetése, amint arról a hitvallások tanítanak, ezért elengedhetetlen az evangélium helyes megértéséhez és tanításához. Az egyes felekezetek úrvacsorai tanításában a sajátosságok bemutatása azt a benyomást keltheti, hogy a lutheránus felfogás Krisztus jelenlétéről az úrvacsorában csak az egyik teória az egymással vetélkedő teóriák között Krisztus jelenlétének értelmezéséről, holott nem akar semmi más lenni, mint hűséges ragaszkodás az Úrnak a szent vacsorát szerző szavaihoz. 38
Konkordia könyv. (Budapest: Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, 1957), 2:13. Werner Elert, „Glaube und Bekenntnis der Kirche im Lichte von Marburg und Augsburg”, in Lutherischer Weltkonvent zu Kopenhagen vom 26. Juni bis 4. Juli 1929, szerk. Arndt von Kirchbach (Leipzig: Dörffling & Franke, 1929), 50. 39
8
Állandó feladat Az Ágostai hitvallás a nagy egyetértés kinyilvánításával kezdődik, amellyel a hitvallók szóltak: „A gyülekezetek nálunk nagy egyetértéssel tanítják”.40 Ez az egyetértés nem egyes emberek, tudósok vagy fejedelmek tekintélye alapján jött létre, hanem intenzív és fáradságos eszmecsere útján. Elég azokra a hosszan tartó tárgyalásokra gondolnunk, amelyek az Augustana felolvasását megelőzték, majd követték, és az Apológia létrejöttét eredményezték. Húsz éven át tárgyaltak a szerzők és fejedelmeik, míg 1579-ben aláírásra kész lett az Egyességi irat. A fejedelmek hatalmi szava nem lett volna elegendő, de a tudósok megegyezési készsége sem, hanem egyetértésük volt szükséges, hogy idáig eljussanak. Szépen fejeződött ki ez abban, hogy a fejedelmek az előszót, a teológusok a tanítás szövegét írták alá. A kritikai kiadásban nyomon követhető, hogy a különböző – ha nem is a szélsőséges – irányzatokhoz tartozók közül ki mit adott hozzá az Egyességi irat szövegéhez.41 Az irat történetéből látható továbbá, hogy a gnéziolutheránusok mint ellenezték Melanchthonnak még az említését is és minden hivatkozást az ő személyére, de nem volt ellenvetésük az ő írásai, az Augustana, az Apológia és az Értekezés ellen. A filippisták pedig, akik viszont Luther iratai közül a kátékat először magán-műveinek tekintették, a Schmalkaldeni cikkeket pedig túl élesnek, végül mégis mértékadónak ismerték el ezeket is. A hitvallások keletkezése körül egykor zajlott viták példát mutatnak arra nézve, hogy miként kell ma az egyetértést, a konkordiát keresni. A hitvallás<184>szerűséget vagy a hitvallási elkötelezést nem lehet elintézett vagy lezárt ügynek tekinteni, inkább olyan folyamatnak, amelynek során a következő nemzedékek megérlelt saját meggyőződéssel léphetnek az előzők helyére. A hitvallásszerűség nem lehet az utolsó érv, amellyel eldöntjük a vitákat, hiszen a hitvallások megfontolása inkább bátorítás arra, hogy a jelen is megküzdjön a maga válaszaiért. Értékes tanulság ez az egész mai keresztyénség és a magunk felekezete számára is. A hitvallások világosan megfogalmazott tanítása nemcsak egy jól szervezett egyháziasság miatt szükséges, hanem életfontosságú, hogy a tudatlan keresztyén hívők idegen vagy ellenséges ideáknak, vallásoknak vagy véleményeknek ne legyenek védtelenül kiszolgáltatva. Azok a látszat- vagy névleges keresztyének, akik nem tudják, mit jelent keresztyénnek lenni, a legkülönbözőbb és legrosszabb dogmatizmusok áldozataivá válhatnak. A pluralista Európában ez komoly veszély. Nem kérdéses, hogy a keresztyénség helyzete egészen más, mint ötszáz évvel ezelőtt volt. Az a mód, ahogyan a hitvallások atyái a hitet előadták – a tanítás formája – sokszor idegen és nehezen érthető, de a tanítás szándéka42 mégis „az evangélium igazságának megvallása”. Ha a szándékra kérdezünk rá, nem téveszthet meg és nem zavarhat a tanítás formája, mert a szándék a meghatározó. A hitvallásokat ezért le kell fordítani, ki kell nyomtatni, el kell olvasni, meg kell ismerni, tanulmányozni és tanítani szükséges. Mindez nem maradhat a 40
Ágostai hitvallás, ford. Bódi Emese, Reuss András (Budapest: Luther Kiadó, 2008), 19. George J. Fritschel, The Formula of Concord. Its Origin and Contents (Philadelphia: The Lutheran Publication Society, 1916) kiadása ezt plasztikusan mutatja be, amit az új amerikai kiadás – The Book of Concord, The Confessions of the Evangelical Lutheran Church, szerk. Robert Kolb et al. ford. Charles Arand (Minneapolis: Fortress Press, 2000) is átvett, és a magyar fordításban is követhető lesz. 42 A Lehrgestalt és Lehrintention német szavakat használva ezt fejti ki: Friedrich Brunstäd, Theologie der lutherischen Bekenntnisschriften (Gütersloh: Bertelsmann Verlag, 1951), 9. 41
9
szakemberek foglalatossága, akiknek roppant felelőssége van ebben. Feladat továbbá egyrészt az evangélium igazságának mai megfogalmazása, hogy eredeti üzenete és aktualitása ne vesszen el. Másrészt a XXI. század új kérdéseire a ma egyházának kell aktuális és helyes válaszokat adnia. Ha ebben a XVI. század válaszait nem tartjuk kielégítőnek, mégis sorvezetőként szolgálhatnak. A ma egyházi nemzedékének nagy feladata, hogy megőrizze hitvallásos önazonosságát és – sokkal erőteljesebben, mint a korábbi nemzedékek – kifejezze a keresztyének összetartozását és az egyház egységén fáradozzék. A hitvallások önkritikára hívnak A hitvallások vitákban keletkeztek, ezáltal a konfesszionalizmus és a keresztyén egyház szétszakadozottságának jelképei lettek. Meglehet, hogy a felekezetek egymáshoz való mai viszonyára nézve a minket elválasztó tanításokból az <185> egyik vagy másik ponton más következtetésekre is tudnánk jutni, mint atyáink. Ragaszkodjunk hitvallásainkhoz, ugyanakkor ne felejtsük, hogy ugyanannak a testnek a tagjai vagyunk – különbözőek a tagok, de egy a Fő. Hitvallásaink igazságát nem csak a másik felekezettel kellene szembeállítanunk. Ez nem lenne ökumenikus. De a hitvallások elvetése sem lenne ökumenikus. 43 Önmagunkat is kérdeznünk kell, hogy vajon a felismert igazság értelmében – amint azt hitvallásaink magukba foglalják –, tehát a megismert evangélium értelmében prédikálunk, élünk és gondolkodunk-e. Ez egy lépés lenne felekezeti különbségeink konvergens értelmezése irányába. A Leuenbergi konkordia (1973), a Limai dokumentum (1982) és a Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról (1999) első és jó lépések ebbe az irányba. Természetesen olyan lépések, amelyek hitvallásaink megvilágításában további megbeszéléseket igényelnek, de ezeknek alapjául is szolgálhatnak. Minden különbség és vita közepette sem szabad elfelednünk, amit az Ágostai hitvallás előszava ismétel, hogy „az egy Krisztus alatt vagyunk és küzdünk”. 44 Sem annak tudata, hogy az egy Krisztushoz tartozunk, sem egymással folytatott vitáink, vagyis a mi emberi fáradozásunk ennek az összetartozásnak a tartalmáról, jelentőségéről és következményeiről – nem érhetnek véget ebben az életben. Felhasznált irodalom: Az Ágostai hitvallás. Fordította Paulik János. Budapest: Luther-Társaság, 1930. Ágostai hitvallás. Fordította Bódi Emese, Reuss András. Budapest: Luther Kiadó, 2008. The Book of Concord. The Confessions of the Evangelical Lutheran Church. Szerk. Robert Kolb et al. Fordította Charles Arand, et al. Minneapolis: Fortress Press, 2000. Barth, Karl. Kirchliche Dogmatik I/2. Zürich: TVZ, 1960. Brunstäd, Friedrich. Theologie der Bertelsmann Verlag, 1951.
lutherischen Bekenntnisschriften. Gütersloh:,
43
Reinhard Frieling, az Evangelischer Bund igazgatója mondta: „Ökumenisch ist nicht die Abschaffung der Konfessionen, sondern der richtige Umgang der Konfessionen miteinander.” in Lutherische Welt-Information (30/1991):10. ide kellene a cikk címe 44 Ágostai hitvallás 15–16.
10
Csepregi Zoltán. „Az 1548-as országgyűlés vallási rendelkezései.” In Három lutheri hitvallás Magyarországon, szerk. Kónya Péter és Csepregi Zoltán. 27-29. Prešov: Vydavatelstvo Prešovskej Univerzity, 2013. Csepregi Zoltán. „A hitvallások többrétű keletkezés- és befogadástörténete.” In Három lutheri hitvallás Magyarországon, szerk. Kónya Péter és Csepregi Zoltán. 30-37. Prešov: Vydavatelstvo Prešovskej Univerzity, 2013. Egyházi törvények. A Magyarországi Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház 1934-1937. évben Budapesten tartott országos zsinatán alkotott Egyházi Törvények és az 1891-1894. évi budapesti országos zsinaton alkotott törvények hatályban maradt rendelkezéseinek gyűjteménye. Budapest: Magyarországi Evangélikus Egyház, 1938. Egyházi törvények. A Magyarországi Evangélikus Egyház Törvénykönyve. Budapest: Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1967. Elert, Werner. „Glaube und Bekenntnis der Kirche im Lichte von Marburg und Augsburg.” In Lutherischer Weltkonvent zu Kopenhagen vom 26. Juni bis 4. Juli 1929, szerk. Arndt von Kirchbach, 41-53. Leipzig: Dörffling & Franke, 1929. Fabiny Tibor. „Az Ágostai Hitvallás hazai útja.”; In Négyszázötven éves az Ágostai Hitvallás, szerk. Fabiny Tibor és Hafenscher Károly, 5-67. Budapest: Evangélikus Sajtóosztály, 1980. Frieling, Reinhard, XXXXXX in Lutherische Welt-Information (30/1991): oldalszámok Fritschel, George J. The Formula of Concord. Its Origin and Contents. Philadelphia: The Lutheran Publication Society, 1916. Hitvalló nyilatkozatok. A huszadik században és napjainkban Európa, az Egyesült Államok és Magyarország protestáns egyházaiban, szerk. Fabiny Tibor, Budapest: Hermeneutikai Kutatóközpont, 2009. H. Hubert Gabriella. „Luther 450 éves Kis Kátéjának magyar fordítása.” Evangélikus Naptár (2000): 65–66. Konkordia könyv. Az Evangélikus Egyház hitvallási iratai. 2. Budapest: Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, 1957. Kónya Péter. „A lutheri reformáció Magyarországon és a három hitvallás.” In Három lutheri hitvallás Magyarországon, szerk. Kónya Péter és Csepregi Zoltán, 12-26. Prešov: Vydavatelstvo Prešovskej Univerzity, 2013.
Luther Márton, A szolgai akarat. (De servo arbitrio 1525). Fordította Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor. Budapest: Magyarországi Luther Szövetség, 2006. Prőhle Károly. Prőhle-féle Ágenda, Budapest: Luther kiadó, 2008. 2011. Prőhle Károly. „A protestantizmus sorskérdése.” Keresztyén Igazság 2 (1935/2):, 28–32. Prőhle Károly. A hit világa. Bevezetés a keresztyén hittanba. Győr: Harangszó, 1948. Sólyom Jenő. Az Ágostai Hitvallás magyar fordításai. Budapest: Luther Társaság 1930. = In Sólyom Jenő, 132–143. Tanuljunk újra Luthertől! Budapest: Luther kiadó, 2004. Sólyom Jenő. „Luther Kis Kátéja magyarul.” Evangélikus Naptár (1967):, 86–87. = In Sólyom Jenő, 143–145. Tanuljunk újra Luthertől! Budapest: Luther kiadó, 2004.. 11
Sólyom Jenő. „A vigasztalás és élet védelmében. 375 éves az Egyezségi Irat magyar nyelven.” Evangélikus Naptár (1973): 32–33. Suda, Max Josef. „A felső-magyarországi hitvallások teológiai értékelése.” In Három lutheri hitvallás Magyarországon, szerk. Kónya Péter és Csepregi Zoltán, 38-44. Prešov: Vydavatelstvo Prešovskej Univerzity, 2013. Szeberényi Andor. Az 1791-iki pesti ág. hitv. ev. zsinat történelme. Pest: Hornyánszky és Träger, 1869. Szimonidesz Lajos. A világ vallásai. Budapest: Dante, 1928. Reprint 1988. Tubán József. „...az evangéliumot tisztán tanítják...” Korszerű hitvallásosság, hitvalló korszerűség. Veszprém: Fraternitás Lelkészegyesület, 2013. Wiczián Dezső és Sólyom Jenő. Az egyház története. Győr: Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem, 1948. Zoványi Jenő. „Budapesti ev. zsinatok”, „Pesti ev. zsinat” In Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, szerk. Ladányi Sándor, 102-103., 470. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, 1977. Zsilinszky Mihály. Egy forradalmi zsinat története (1707-1715). Budapest: Hornyászky Viktor, 1889. Zsilinszky Mihály. A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest: Athenaeum, 1907. Zsilinszky Mihály. Az 1610-ik évi zsolnai evangélikus emlékünnepén. Selmecbánya: Egyháztörténeti tanulmány, 1910.
12
zsinat
háromszázados
