CSALÁDI
KÉP Szöveg: Zorándy Sára. Fotó: Sipos Dániel
• 104 •
CSALÁDI
KÉP
HOL: Budapest, VIII. kerület, a Gutenberg téren A SZEREPLÔ: Ágnes (80) TETÔTÉR: 1994 májusában költöztek be a férjével, miután Amerikából hazajöttek. Addig cserelakásokban laktak. Elôször csak a mostani lakás egy kisebbik részét vették meg („ez padlás volt itt”), három millió forintért vették meg („akkor nem volt szokás a tetôtérbeépítés, azóta már divattá vált.” A férje egy hónapig élvezhette az új lakást, utána elhunyt. A második részt Ágnes 1998-ban építette hozzá („szintén három millió forintért, az ember most el se tudná hinni”), a lakás ezzel majdnem háromszor akkora lett. Nehéz megsaccolni hány négyzetméter lehet: sok kisebb helyiség, itt-ott lépcsô, egy-egy lépcsôfok a szinteltérések miatt, nagy gerendák, amelyeken át kell lépni, váratlan terek jobbra-balra. Ágnes nem gondolkodik négyzetméterben, csak abban gondolkodik, hogyan tudja a dolgait elhelyezni. Az tetszett neki a lakásban, hogy egy kicsit furcsa („szeretem a furcsát”), hogy jó a kilátás, nem lármás, és olcsó volt: nem kellett kölcsönt felvenni. NAPI RUTIN: A nyarat javarészt Nagybörzsönyben tölti, de napirendje mindkét helyen egyezik, reggel felkel, fél kilenckor leül dolgozni, délután ötig dolgozik, aztán elmegy másfél, két órára sétálni, utána leül zenét hallgatni, olvasni. „Ez egy nagyon jó idôbeosztás.” Idén még nagyon kevés lehetôsége volt rá. Mindig van valami. Csörög a telefon: „És mi ez a tábor, mirôl szól ez? Igen? ... Korábban nem, akkor a Sziget van, oda már elígérkeztem, a Fôvárosi Könyvtár sátrában leszek.” De nem unja a sokaságot, mindig élvezi. Pesten a január egy remek hónap („itt minden halott”), akkor megreggelizik a televíziós hírek mellett, „éveken keresztül mindig ugyanazt, most müzlit eszem joghurttal, utána fekete kávé fekete csokival. Azt mondják, attól intelligens marad az ember, és hiszek benne, mert szeretem.” Éjfél körül fekszik, hétkor kel, napközben sosem alszik („kétéves koromban közöltem anyámmal, hogy nem vesztegetem az idôm az alvással”). Hangversenyre, operába rendszeresen jár, kiállításra is, de moziba soha. RENDETLEN SZOBA: most már csak raktárnak és ruharaktárnak használja, „meg persze könyvraktárnak”. Mindig utazik, egyszer itt van, egyszer ott, itt könnyen ki-, becsomagol. Sok a cipô is: sokfélék, színesek, kicsik, különbözô évtizedek divatjai.
FÉNYKÉP: amerikai barátok, Ausztráliában élô magyar barátok, elsô férj („már réges régen meghalt”), második férj. Máshol a gyerekek, unokák, külön is, együtt is, és néhány kép Ágnesrôl. HÁZASSÁG ÉS GYEREK: Két házasság, két gyerek. Hermann Pistát már gyerekkora óta ismerte a cionista mozgalomból. Nem allhatott soha nála, amig össze nem házasodtak: Ágnes anyja nem engedte. De együtt voltak: „a Mautner szállóban, vagyis a szabadban.” Három év után összeházasodtak, 1949-ben – zsidó esküvô volt („a Dohány utcai zsinagógában, ketubám is van”), három évvel rá született meg Zsuzsa lányuk. Pista volt filozófia szakos, ô vitte be Lukács György elôadásaira, így lett Ágnesbôl filozófus. Vele ugyanabban a lakásban laktak mint ahol Ágnes nyolc éves kora óta, a Falk Miksa utcában („akkor még egy vacak utca volt, szén- és fakereskedéssel”). Erôsen eltérô világnézetük miatt váltak el, amúgy jó házasság lett volna. Feri, a második férj, régi családi barát volt, egy fiú gyerekük született, a Gyuri. De mivel Zsuzsi már tizenkét éves volt, amikor Gyuri megszületett, lényegében mindketten egykeként nôttek fel. Ferivel az elsô öröklakás egy garzon volt a Széchenyi utcában, 64.000 forintba került, amit nagyrészt a Lukács Györgytôl kapott kölcsönbôl fizettek ki. FILOZÓFIA: „Minden más képességemet megszüntettem ennek kedvéért, mert minden képességet nem lehet egyformán fejleszteni. Matematikából voltam jó, és fizikából is, de rájöttem, amikor filozófiát kezdtem el csinálni, hogy a problémamegoldó gondolkodás itt nem mûködik.” KÖNYVESPOLC: szinte mindenhol. A rendetlen szobában a másodpéldányok a saját könyvekbôl, „az elsô példányokat máshol tartom”, arrébb a filozófiakönyvek. „Akinek könyvtára van, annak nincs nagy lakása, de itt legalább elférnek.” Nagybörzsönyben a nyaralóban van a könyvek másik fele. Ágnesnek jelent meg könyve angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul, olaszul, kínaiul, japánul, törökül, dánul, perzsául: összesen több mint húsz nyelven. MAGYARORSZÁGRÓL EL: 1973-ban, Lukács halála után, Ágnesék ellen volt egy párthatározat, kitették ôket az állásukból, felsôoktatási intézményben nem kaphattak állást. „Állást nem kaptunk, gyerekünk volt, pénzünk nem volt.” Egy barátjuk rábeszélte ôket, hogy menjenek Ausztráliába. Ott éltek kilenc évet. Az elején Ágnes elég gyengén tudott angolul („a felét nem értettem amikor kimentünk, de olvasni több nyel-
• 105 •
CSALÁDI
KÉP
ven tudok”). Leginkább a budapesti házak hiányoztak neki, a folyók, a budai dombok („ez az én városom”), minden szegletéhez emlékek fûzôdnek. Annó Melbourne-ben mindent lehetett kapni, amit még itthon sem: a legjobb szalonnát, Egri Bikavért, de ezek sosem hiányoztak. „Nekem tulajdonképpen sosem hiányzik semmi, ott érzem jól magam, ahol vagyok”, de azért az óceán hiányzik. Ausztráliában az emberek nem idegesek, nem ôrjöngenek. Ágnes azt nem tudja megszokni, hogy Magyarországon az emberek megszólják a távollevôket. „Valahogy divat az, hogy beszéljünk arról, aki nincs ott, és megbeszéljük, hogy milyen szar az élete. Akkor is ha szeretjük, és nem gondoljuk komolyan.” FESTMÉNYEK: szinte mind magyar festô, a huszadik század elsô felébôl, „kivéve azokat a festményeket amirôl fogalmam nincs, hogy ki festette”. Ugyanis volt egy hölgy aki elment, eladta a képeit, és Ágnes megvette azokat, amelyek tetszettek neki. Az egyik falon csak nôi arc-
képek. Körös-körül festmények, minden egyenes falon, egymás fölött, alatt, mellett. „Ezt azért vettem, mert rettenetesen rossz: ilyen rosszul megfestett képet ritkán lát az ember.” Több Fehérképet találni, van Ágnesrôl is, de van indiai kép is, még Ausztráliából, és kopt kép Egyiptomból. Van egy tizennyolcadik századi kép is, („nem tudom, kicsoda micsoda”). Van Szônyi tehénkép is: „Nagyon szeretem ezt a szomorú tehenet!” FÖNT: „Fönt rendetlenség van és hálószoba”, már közvetlenül a tetô alatt, nyáron meleg, de Ágnes jó alvó. Mellette egy szobányi szekrény: a walk-in closet. A régi tulaj ott tartotta a kutyákat („igen sok kutyájuk volt”). CSALÁDI HÁTTÉR: Apja Bécsben született értelmiségi családban. Zsófia nagymama láza-
Nagymama és édesapa – Heller Ágnes családi albumából
dásból hozzáment az elsô unokatestvéréhez, nem hagyta magát férjhez adni satchen segítségével, nagyon boldogak voltak, hamarosan három gyerekük született, Ágnes apja 1888-ban. Zsófia nagymama egyedül maradt velük miután a nagypapa meghalt, amúgy ô volt az elsô nô aki elvégezte Bécsben a humán szakot. Magyarországra ment dolgozni, Modorba, ami most szlovák terület, a helyi iskolában tanított németet és történelmet. Újvidéken a nagymama jobb ajánlatot kapott, ott járt katolikus gimnáziumba Ágnes apja. Móric bácsi vállalta, hogy kitaníttatja, és így lett ügyvéd, bár sosem érdekelte ez a pálya. Csak akkor tartotta fontosnak, amikor gyôztek a nácik Németországban: kihozott embereket internáló táborból, névházasságokhoz segített, hogy Magyarországon maradhassanak a menekültek. Aztán jöttek a németek, akik a magyar hatóságoktól tudtak Ágnes apjának különbözô szervezkedéseirôl, és felvitték a gestapóhoz a Svábhegyre. Átadták a magyar hatóságoknak, akik internálótáborba vitték, onnan ment Auschwitzba „és ez apám történetének a vége”. Anyja családja „tökéletesen más” volt. Onnan Ligeti György zeneszerzô unokatestvére. Ezek igazi magyar zsidók voltak, „nagyon magyar, nagyon hazafias,” ugyanakkor vallásos zsidók. Még jiddisül beszéltek. Az anyai nagyanya nem engedte lányának, hogy Ágnesnek testvére legyen. „Közölte: ‘Ebbe az idôbe nem kell több gyerek.’” Amikor kisgyerek volt, Ágnesnek néha hiányzott egy testvér. VILLAMOS ÉS HOLLÁN UTCA: Egyszer beállították ôket az Auschwitzba menô sorba, de Ágnes érezte, hogy ha itt maradnak, akkor megölik ôket. „Ugyanabban a sorban voltak Kertészék.” Villamosra ugrottak fel az anyjával. Még
• 106 •
CSALÁDI
KÉP
háromszor állították ôket sorba a Hollán utca 22-bôl. Az elsô alkalommal már lôtték bele a Dunába az embereket, a második alkalommal csak a Szent István parkig jutottak el, a harmadik alkalommal pedig csak a ház udvaráig. Minden egyes alkalommal teljesen biztosak voltak benne, hogy megölik ôket. „Ez teljesen természetes érzés.” Mindig az volt, hogy egy ponton a nyilasok eltüntek, azt mondták, menjenek haza... „Véletlenül maradtunk életben.” DOLGOZÓSZOBA: A nappali fölött egy galérián. Az íróasztal szôttesek, polcok mögött, lentrôl nemigen látni. „Igyekszem az emberek szeme elôl eltitkolni.” Ott vannak a szobrok Papua Új-Guineából, lent a Fidzsi-szigeti szobrok. A dolgozószobában is van az Ágnes által írt
gyûlölöm a bevásárlóközpontokat, hogy inkább nem veszek telefont”. Ami még megvan, azon a fax már nem mûködik, „már a válaszoló sem mûködik, csak éppen csenget, és amire ide följövök már le is teszik a kagylót”. A telefonvonal az egész lakásba be van kötve, csak a többi telefon már rossz. De márcsak mobilt kapni minden sarkon, vonalas készüléket nem. TORNA: Minden nap tornászik, úszik, hetente kirándul, úgy érzi ugyanolyan fitt, mint negyvenéves korában. Hetente négyszer úszik. A tornát otthon, már negyvenhat éve, de minden nap csak tíz percig GYUFAGYÛJTEMÉNY: Sok kicsi doboz dísztányéron. Ahol járt, onnan hozott, és sok helyen járt. („De manapság már nem tartanak gyufát mert tilos a dohányzás.”) KITÜNTETÉS: a felsô polcon az érmék, alatta a szövegesek. Van középkereszt csillaggal, Széchenyi-díj, Hermann Cohen-díj, Várhegyi György-díj, van cseh, van Buenos Aires-i egyetemtôl díszdoktorátus. A takarítónô néha máshova teszi vissza ôket. A díjaknak most is örül. Az elsô díj a Lessing-díj volt, 1981-ben. SZUVENIR: Minden országból hazahoz egy apróságot. Van ami turisztikai: kígyó Egyiptomból, tank Észtországból, azt már nem tudja megmondani, hogy a szamaras kisdoboz hon-
könyvekbôl, igyekszik csak egyet tartani mindegyikbôl, de „néha kettô lesz belôle”. Van egy pár. Elégedett most, de mindig van, amit még meg szeretne írni. Közel a saját könyvekhez a barátok könyvei, amellett azok, amelyekben megjelent írása, például tanulmánykötet. VONALAS TELEFON: a dolgozóban van az egyetlen telefon, mivel vonalas telefont Budapesten nem lehet kapni. Ahhoz ugyanis el kell menni a „Nyugati bevásárlóközpontba, és én úgy
nan van. Hozott természeti emléket is: kavics, kagyló, homok, korall. Van olyan kô is, amin arcocska van, úgy találta. A férjével mindig köveket hoztak mindenhonnan. Amikor a csendesóceáni szigetekrôl mentek haza Ausztráliába, a reptéren az egyik biztonságis megemeli a koffert, és kérdezi: „Mi van ebben? Kövek?”, és tényleg. „Gyûjteménybôl nincs hiány nálam.” LAKÁSCSERE: egy hölgy el akarta hagyni az országot, és pénzzé akarta tenni a 2-szobás Radnóti utcai lakását, de az állami volt („és azt
• 107 •
CSALÁDI
KÉP
súlyosan büntették”). Így cseréltek lakást. A pici garzon öröklakásért kaptak egy gyönyörû, nagy, Dunára nézô tanácsit. ESTÉRE: közeli barátok jönnek, még egyszer utoljára, mielôtt mindenki elmegy nyaralni, Ágnes fôz rájuk. Már évek óta rendszeresen összejárnak, most épp hozzá jönnek. A barátok elmennek Szigligetre, ô Almádiba, aztán Olaszországba az unokákkal. MAGYAR HELYZET ÉS JÖVÔKÉP: „Most a béka segge alatt vagyunk, ennél lejjebb már nem nagyon lehet menni. A filozófus nem próféta, és még a próféták sem nagyon tudták, hogy hogyan tovább... Szavazni el fogok menni, és abban a pillanatban fogom eldönteni, hogy kire fogok szavazni. Ausztráliában megtanítottak engem — ugye ausztrál állampolgár lettem: ‘mindig a kisebbik rosszra szavazz’. Ezt követem, mindig a kisebbik rosszra szavazok, és el kell dönteni mi lesz a kisebbik rossz, akkor amikor a szavazás lesz. Eddig mindig az SZDSZ-re szavaztam: a kisebbik rosszra. Félni nem félek, akkor sem féltem. Most mi az istent féljek? A mennydörgéstôl például félek, de a náciktól nem. De nekem könnyû, mert idôs vagyok, mi az istentôl félhet az ember, ha nyolcvan éves? Úgyhogy az ötve-
néveseket kell kérdezni, nekik van mitôl félni, ha hajlamosak félni, én akkor sem voltam hajlamos. A gyerekeim se félôsek, az unokáimat nem tudom, de a gyerekeim nem félôsek. De most nem ugyanolyan: az unokáim, felülnek a vonatra, elmennek Hollandiába, Németországba, akárhova. Nincsenek idekötve, ha nagy a baj, szépen elmennek máshova, úgyhogy nem érzem azt, hogy félniük kellene. A magam részérôl nem tudom elképzelni, hogy elhagyom az országot, sokkal rosszabb idôkben éltem Magyarországon. A nácik alatt itt éltem, Rákosi alatt itt éltem, marginális voltam, most aztán igazán miért menjek el? Nem félek, de Magyarországot féltem...” BOLDOGSÁGI INDEX (1–10-IG): Ágnes: „Nézd, én az egész boldogsági indexben nem hiszek. Mi az, hogy „boldogsági index”? Az embert érik az életben szenvedések, kellemetlenségek, meg bajok, és szerencsétlenségek. Végül is az a lényeg, hogy az ember úgy érezze, hogy olyan tisztességesen élt, ahogy csak tudott, és azt hozta ki magából, amire képes volt. Akkor az ember meg lehet elégedve magával. Hogy a boldogság micsoda, azt nem tudom. Jól érzem magam az életben, szeretek élni.”
• 108 •
CSALÁDI
KÉP II. HELLER ÁGNES NAGYBÖRZSÖNYBEN S z ö v e g / F o t ó : To o t h G á b o r A n d o r
• 109 •
CSALÁDI
KÉP
Szinte mindent megtudhat az érdeklôdô a Biciklizô majom címû interjúkötetbôl Heller Ágnesrôl. A könyv megjelenése után sem állt meg az élet. Ágnes többek között vett egy parasztházat Nagybörzsönyben. „Kôbányai János és Fenyô Ági többször meghívtak az itteni házukba. Ez egy zsákfalu és közvetlenül kapcsolódik a börzsönyi természetvédelmi területhez. Kiváló a fekvése, egy gyönyörû völgyben van, nagyokat lehet kirándulni, túrázni. Az emberek is kedvesek. Kisvasút visz fel Nagyírtáspusztára, ahol van úszási lehetôség, azonkívül jó az étterem. A falunak érdekes a története, arany és ezüstbányája volt. Patakok futnak át rajta, négy temploma van. Büszkélkedhet egy kicsi, nagyon szépen rendberakott zsidótemetôvel is. Egyszer ezen az utcán autóztunk fel a Fenyô Ágival, és én megláttam ezt a kertet. Azt mondtam, hogy ez a kert nekem kell. Azért kellett, mert nagyon gyakran álmodom ugyanazt az álmot, hogy van egy hatalmas házam valahol a Rózsadombon, Svábhegyen istentudja hol, vagy késôbb Melbourne-ben és ott van egy kert. Ez a kert nagyon hasonlított ahhoz a kerthez, amit én az álmomban láttam. Persze ezt csak úgy mondtam, mert ez az én álmom kertje. Mikor a ház végénél
befordultunk, akkor láttuk, hogy ez a ház eladó. Ez az Isteni elrendelés. Bementem és megalkudtam a tulajdonosokkal. Minden házat és lakást így veszek meg. Azonnal. Tudom, hogy melyik kell és miért. Ez 2001-ben volt, nyolc évvel ezelôtt. Gyuri fiam eleinte azzal az érvvel ellenkezett, hogy nincs itt egy kávézó, nincs semmi. Én meg azt mondtam, minek egy faluba kávézó, úgyse mennék kávézni. A vendéglô kicsit hiányzott, ma már az se hiányzik. Ha vendégeim vannak, már akkor se hiányzik a vendéglô, mert én fôzök nekik. Itt tudok fogadni nagyobb baráti társaságot, akár több napra is. Ágin és a Jánoson kívül, veled, mint szomszédommal és feleségeddel Kálmán Tünde tipográfussal is gyakran összejárok, kirándulok, de rajtatok kívül is vannak úgynevezett „hétvégiek”. Így nevezik azokat, akik csak hétvégén járnak fel, egyébként Budapesten élnek és dolgoznak. Sok képzômûvész, filmrendezô vett itt házat, velük is jó viszonyban vagyok. Ezenkívül minden év augusztusában kibérelnek itt a faluban egy házat a Tordai Zádorék. Azaz ô és felesége, Marinella. Évrôl évre tradícionális módon itt ünnepeljük a születésnapját. Ilyenkor nagy társaság gyûlik össze, bográcsozunk, borozunk, beszélgetünk. Felejthetetlen ezeknek az estéknek a hangulata.
A megálmodott kert
• 110 •
CSALÁDI
KÉP
A házat persze felújítottuk. Gyuri építtette be ezt a felsô részt. Ez az ô ötlete volt. Ha már úgy is meg kell csinálni a tetôt, akkor csináljunk egy tetôtérbeépítést. Annyival többe nem kerül, és van fent egy napos terasz is. Nagyon igaza volt. Enélkül nem is tudtam volna áthozatni a könyvtáramat New York-ból. Nyaranta sokat vagyok itt. Ideális a munkára, csönd van meg jó levegô. Elég sok könyvet írtam Nagybörzsönyben. Például az Imhol vagyokot, a Sámsont, A jelenkori történelmi regényrôl írottakat, A zsidókérdés megoldhatatlanságát. Ezek mind itt születtek. Ezenkívül sok kisebb cikket is írtam, és rengeteget olvastam. A családom is szeret ide járni. Éppen most jönnek a lányomék egy nagyobb társasággal három hétre. Valószínûleg az unokák egy része is velük lesz. A Gyuri fiamék is gyakran járnak ide. Nyáron bicikliznek, kirándulnak, jóban vannak a szomszédokkal nagyon. Ôk télen is szoktak jönni. Sajnos a közvetlen szomszédom, Etuska, most halt meg nemrég. Kiváló ember volt, sokat beszélgettünk. Ôk svábok voltak, akiket kitelepítettek, késôbb visszajöttek, majd visszavásárolták a házukat. Talán soha sem lesz ilyen jó szomszédom mégegyszer. Nagy veszteség ez nekem. Ezenkívül Magdikával, a szembeszomszédommal is jóban vagyok. Ô a helyi asszonykórusban énekel. Ha tehetem mindegyik fellépésüket meghallgatom. Az unokáim szeretnek átmenni a szomszédokhoz, mert láthatnak nyulakat, csirkéket, kutyákat, macskákat, teheneket. Nagy élmény ez nekik. Örülök, hogy vannak aktív szomszédaim és jó kapcsolatban is vagyok ezekkel a derék emberekkel.
Reggel hétkor felkelek, akkor megreggelizek. Elmegyek a nagybörzsönyi fôtéren lévô közértbe a fûszereshez, megveszem a reggeli újságot. Az egyetlen hely, ahol újságot lehet kapni. Valamit esetleg még vásárolok. Azután hazajövök, leülök a komputerem elé és kis megszakításokkal délután négyig dolgozom. Egy órakor bekapok valamit. Az ebéd nekem nem fontos, sose eszem rendes ebédet. Négykor, ötkor elmegyek járni egyet, sétálok egy-két órát az idôjárástól függôen, majd visszajövök és akkor fôzök magamnak valami meleget. Utána olvasok és zenét hallgatok. Így szokott eltelni egy napom itt is meg Budapesten is. Budapesten nem megyek sétálni, helyette a reggeli TV mûsor elôtt tornászom és rendszeresen járok úszni. Itt sokat kirándulunk az erdôben a turista jelzések mentén. Az Apám versenyturista volt Ô szerettette meg velem gyerekkoromban a túrázást. A rendszerváltás elsô hatása az életemre az volt, hogy hazajöttem. Miután én elôször Ausztráliába, aztán Amerikába vándoroltam ki, emigránsnak számítottam. A rendszerváltás annyit jelentett számomra, hogy végre haza tudok jönni. Végre egy olyan rendszer van Magyarországon, hogy haza tudok jönni. Hiszen az nem volt kérdés, hogy demokrácia lesz és vissza fogok jönni.
• 111 •
A ház
CSALÁDI
KÉP
A vendéglátó
Az egyértelmû volt számomra, ha a rendszer öszszeomlik, akkor demokrácia lesz. Az lett volna 56-ban is öt perc múlva, ha az oroszok nem jönnek be. Hiszen a rendszer agyaglábakon állt és nem volt legitimitása. Abban a pillanatban, ha az oroszok nem avatkoznak be, akkor összeomlik a rendszer és kialakul egy többpárti demokrácia. Ebben nekem semmiféle kétségem nem volt. Azonnal haza akartam jönni és azonnal haza is jöttünk. Eleinte csak látogatóba, csak negyedévekre. Aztán eldöntöttük, hogy az életünk felét itt fogjuk letölteni. Nekünk kevesebb illúziónk volt a rendszerváltozáshoz, mint akiket itthon ért. Mert akik itt voltak, azok nem ismerték, hogyan mûködik egy demokrácia, azt sem, hogy mûködik a kapitalizmus. Meg voltak róla gyôzôdve, hogy a rendszerváltás után öt perccel olyan életszinvonal lesz, mint Ausztriában. Erre nekünk nem voltak illúzióink, mi tudtuk, hogy nehéz évek következnek, tudtuk, hogy elôször rosszabb lesz az életszinvonal, mielôtt jobb lenne. A demokráciában sem volt illúziónk, bár Churchillel szólva „rossz államforma, de még mindíg a legjobb, amit kitaláltak, mert a többi mind rosszabb nála“. Tudtuk, hogy mi minden van a demokráciában. Ausztráliában megtanítottak bennünket, mikor Ausztrál állampolgárok lettünk és választói jogunk lett. A legkissebb rosszra szavazzatok. Ez volt, amit azonnal megtanultunk. Nincs tökéletes párt. Tehát nekünk
nem voltak illúzióink, mi éltünk demokráciában. A mindennapi életemre nagyon kevés hatással van az, hogy zsidó vagyok, ha nem tekintem mindennapi életem részének, hogy a zsidó kérdéseken gondolkozom. Miután filozófus vagyok és számomra a gondolkozás a mindennapi életemhez tartozik, az hogy gondolkozom a zsidókérdésen, vagy gondolkozom a zsidó biblián az ebbôl a szempontból a mindennapi életemhez tartozik. Ezenkívül a mindennapi szokásrendszeremhez voltaképpen nagyon kevéssé, történetesen azért nem, mert nem vagyok templomjáró, nem vezetek kóser háztartást. Nem vagyok hagyománykövetô zsidó. Így se kóser nem vagyok, se zsinagógába nem járok. Amerikában komoly széderestékre jártam, ott komolyan veszik a dolgot. Nagyon szépek, meghatóak voltak ezek az esték. Ugyanoda jártam Hanuka alkalmával, ott gyújtottuk a Hanuka gyertyát, tipikus Hanuka ételeket készítettek nekünk. Amerikában ennyiben tartottam a zsidó ünnepeket, mert a közeli barátnôm vallásos volt és az ô családjával töltöm ezeket az alkalmakat. Ha Pesten vagyok, akkor a Fenyô Ágiékkal vagyok Széder este, ami nagyon szabálytalan, de jól érezzük magunkat. Aztán néha-néha elmegyek Jom Kipurkor a templomba, de csak akkor, ha véletlenül a fiammal vagyok együtt, mert ô jár Jom Kipurkor a templomba. Hát ha véletlenül együtt vagyunk, akkor én is elmegyek, mert vesz jegyet nekem. Általá-
• 112 •
CSALÁDI
KÉP
ban nem tartom meg az ünnepeket, nem tartom meg a szokásokat. Ennél fogva a mindennapi életben nincs komoly befolyása. A fiam tartja a nagy ünnepeket, még böjtöl is. A lányom nem tartja az ünnepeket, és az unokák közül sem tartja senki. Zsidó iskolába viszont jártak az unokáim, valami identitást talán összeszedtek ott. A Donka unokám viszont a rabbi szemináriumba jár. Fogalmam sincs, hogy a barátaim, ismerôseim közül, ki a zsidó és ki a nem zsidó, mert nem szoktam megkérdezni. Miért érdekelne ez engem? Sose érdekelt. Gyerekkoromban igen, mert akkor minden közeli barátom zsidó volt. Mi voltunk az elnyomott emberek, akiknek félni kellett, akiknek közös sorsuk volt, és csak mi osztoztunk ebben a sorsban. Akkor csupa zsidó barátom volt, de hol van ez most már? Hozzá kell tennem, hogy a vejem se zsidó és a menyem se. A menyem debreceni református, a vejem történetesen katolikus. Tehát minden unokám félzsidó, hogy így mondjam. Én ezt tökéletesen értelmetlen kérdésnek tartom. A társadalmi kapcsolataimban nagyon nagy szerepe van annak, hogy ki liberális meggyôzô-
désû, de nem annak, hogy ki zsidó. Persze, ha egy nácit hallgatsz Magyarországon, akkor minden liberálist zsidónak tekint. Mert szerinte mindenki zsidó, aki nem szereti a Magyar Gárdát. Na jó, de ebben az értelemben csupa zsidó barátom van, hiszen csak olyan barátom van, aki nem szereti a Magyar Gárdát. Volt alkalmam a szemükbe nézni. Mégpedig Nagybörzsönyben. Egy helybeli roma megölte Králik Attilát egy erdész fiút. Magányos, szimpatikus fiatalember – a falu szélén lakott egy régen nem mûködô vizimalomban. Kôbányai János szorosabb ismeretségben volt vele – még a könyvei közül is olvasott. Megrázó volt a halál, s a körülményei. János épp itthon volt, vele és Ágival mentem el Attila temetésére. Ezt több szempontból is fontosnak tartottam. Mint nagybörzsönyi polgár, egyik polgártársunk halálának megadni a tisztességet, s a Magyar Gárdának megmutatni, hogy élnek itt polgárok is, akik tudják, hogy mi a teendô és a tisztesség, s nincs semmi szükség rájuk. A zsoltárok, a Cseh Tamás-dalok szépek és meghatóak voltak – a fenyegetô zászlók és egyenruhák annál kevésbé. Hiányoltam a helybeli cigányság képviselôit is.
Tordai Zádorral
• 113 •
CSALÁDI
KÉP
Ez az az alkalom, ahol nincs helye félelemnek. A liberalizmus és bizonyos fajta liberális baloldaliság, ami lényegében meghatározza a baráti körömet. Sokkal érdekesebb kérdés, amit nem tesznek fel nekem, hogy nônek lenni milyen szerepet játszik az életemben. Speciálisan nô is vagyok Magyarországon. Még mindíg az a helyzet Magyarországon, ha egy csoportban felteszik az emberek a kezüket, hogy szeretnének beszélni, a férfiakat szólítják fel elôször és utoljára a nôket. Ez Amerikában már rég nincsen így, de Magyarországon még mindig hülye csajnak tekintenek minden nôt. Velem kivételt tesznek, akik ismernek innen-onnan. A mai Magyarország helyzetét rossznak tartom. Európa is jobb felé fordult el, ami eléggé tipikus, mert gazdasági válság idején mindíg a jobboldal erôsödik meg. Az embereknek roszszabbul megy és megerôsödik a szélsôjobb. Mikor megerôsödik a gazdaság, megerôsödik a baloldal is. Akkor jön az újraelosztás, a jóléti állam és ami hozzá tartozik. Erre számíthattunk a rossz gazdasági helyzetben, hogy megerôsödik a szélsôjobb. Arra nem számítottunk, hogy egy ilyen szélsôjobb jön létre, ami páratlan európai vonatkozásban is, mert nyiltan antiszemita, nyiltan használ fasiszta szimbólumokat és nyiltan rasszita, félkatonai szervezet, cigánygyûlölet formájában kifejezetten rasszista formát ölt. A véleményszabadsághoz nem tartozik, hogy szabadon lôjünk. Ez voltaképpen betiltandó lenne, utóvégre Amerikában, ahol a véleményszabadság végtelenül érvényesül, azért a Ku Klux Klant nem engedik mûködni. Itt valami történt, aminek nem szabadott volna történnie. Elszabadult a pokol. Ugyanakkor a baloldal fölbomlik. A baloldali liberális oldal önmarcangolással felbomlasztja önmagát. Nagyon rossznak tartom Európát, de Magyarországot még rosszabbnak tartom, mert nagyon problematikus hellyé vált. Ahogy az antiszemitizmus erôsödik a zsidók helyzete úgy rosszabbodik. Az, hogy valaki zsidó, nem lesz ajánlólevél magas pozíciók betöltéséhez. De miért kell magas pozíciókat betölteni egyáltalán? Az üzleti életre nem lesz befolyással. Lehet, hogy visszaáll a zsidóknak az a sajátossága ilyen helyzetben, hogy az üzleti életben fogják a maguk otthonát megtalálni, mert az kevésbé függ a politikai rendszerben uralkodó tendenciáktól és ideológiától. Egy támogatója van a zsidóságnak, az mindig a szektariánus keresztény-
ség, tehát nem a történelmi egyházak. Egyrészt nagyon pro izraeliek, toleránsak, másrészt nem tûrik az antiszemitizmust. Én most legutóbb az SZDSZ-re szavaztam és a lányom is. A fiam az MDF-re szavazott, mert ô szimpatizál a Bokros Lajossal. Az Andris unokám pedig az LMP-re voksolt. Lényegében mindenki a liberálisokra szavazott. Én hagyományból az SZDSZ-re szavaztam, ha nem is jó szívvel, megmondom, de még mindig él bennem a hagyomány. A saját és a családom jövôje? Nem vagyok próféta. A családom saját maga csinálja a saját jövôjét, mint ahogy én is magam csináltam magamnak a jövômet a múltban. Ôk saját maguk csinálják a saját jövôjüket a jövôben. Ezt nem nekem kell látnom, azt meg nekik kell látniuk, hogy mit akarnak, mit terveznek, hogyan tervezik. Az a baj, hogy nem kell ahhoz jól éreznie magát az embernek, hogy kötôdjön egy helyhez. Kötôdöm a multamhoz, kötôdöm a nyelvemhez, kötôdöm a barátaimhoz. A kötôdés nem attól függ, hogy milyen a politikai helyzet. Más volt a Kádár-korszakban, mikor elvesztettük az állásunkat, nem volt mibôl élnünk, határozatot hozott ellenünk a párt, és voltaképpen, akkor aztán tényleg elegünk volt a rendszerbôl. De most nem errôl van szó, most olyan rendszerben élünk, amelyben változások lehetségesek. Ma így, holnap úgy. Ha a gazdasági helyzeten urrá lesznek, akkor elôbb-utóbb a gazdasági válságnak is vége. Minden gazdasági válság után prosperitás következik, akkor meg fog változni a politikai helyzet is. Lehet, hogy ez még az életemben megtörténik. Remélem. De biztos, hogy a gyerekeim életében igen. Én nem optimista vagyok, én realista vagyok ezzel kapcsolatban. Magyarországot szeretném kevés gyûlölködéssel, kevés szélsôjobboldallal, több megértéssel, több racionalitással, több igazságossággal, jobb jogrendszerrel látni. Saját magam számára azt kívánom, hogy még húsz évig úgy éljek, ahogy most élek. Na jó. Tizenkilenc évig. Az életben szerintem elértem mindent, amit elérhettem, ezt szeretném folytatni. Sok terv áll elôttem. Azokat szeretném megcsinálni. Sokat dolgozni, úszni, tornászni, kirándulni, utazni, barátaimmal együtt lenni, jókat enni, jókat inni és egészségesnek lenni. Az nem a tervem, az a kívánságom. Az utódaim pedig érjék el azt, amit ôk szeretnének elérni.”
• 114 •
