CSALÁDI
KÉP Szöveg: Zorándy Sára. Fotó: Sipos Dániel
• 116 •
CSALÁDI
KÉP Susanne Rabensteiner (44) Keglevich Norbert (37) Keglevich Kamilla (5)
ne: „Igen, és ott lakott a Judengassén Bécsben.” Susanne akkor még semmit nem tudott a saját zsidó hátterérôl.
A HELYSZÍN: egy utca végi, pár éves, 120 nmes családi ház Hegykôn, körülbelül huszonöt kilométerre Soprontól. Egy osztrák cég építette, vadonatújan vették négy éve, huszonkét millióért az egyik felét, majd ugyanannyiért a másikat, amit most megvásárolna a jelenlegi bérlô. Az emeleten hálószobák, játszószoba, fürdôszoba – és mindenhol rózsaszín tárgyak, Barbie babák. Kamilla most ezt a korszakát éli.
MOZART: Az elôszobából nyílik az ebédlôs nappali, jobbra a konyha, az ebédlôn túl a dolgozószoba, ami a kertre néz. Az ablakon sárga függöny, felvidítja a teret, mintha mindig sütne a nap. A dolgozószobában a nyomtatón mozartos matrica, Norbert kapta Kamillától. Norbert: „Nagyon szeretem Wolfgang Amadeus Mozartot, a komolyzenét!” Fontos a számítógép karbantartása. Norbert: „Azért úgy háromnegyed évente érdemes újítani.” Susanne: „Végül is nem a gép új, hanem ami benne van, muszáj, mert...” Norbert: „...rengeteg a munkánk!” Susanne: „Laptop, internet, minden van. Szerintem internet nélkül képtelenek lennénk élni...”
BÔRKABÁT: Susanne elsô férje osztrák volt, ôt hívták Rabensteinernek. Susanne: „Azóta szegény már meghalt. A nevét viszont megtartottam, mert nagyon megkedveltem.” Pécsett született Stánits Zsuzsaként, anyja pécsi, apja soproni. Susanne szereti Pécset, mert ott mindig zajlik az élet. Miután befejezte a vendéglátóipari és kereskedelmi iskolát, cipôboltban dolgozott eladóként: „Imádtam, hiszen nekem mindig a szívügyem volt a cipô, a ruha, a divat! De sosem felejtem el, akkoriban, ‘86-ban kétezer forintot kaptam kézhez fizetésként. Na, gondoltam, enynyiért én nem gürcölök – pedig nem számított az akkor rossz pénznek. Vettem magamnak háromezer forintért egy bôrkabátot a kesztyûgyárból! Na, kérdeztem magamtól, hogy fogok én most megélni...” Apai nagybátyja a belügyminisztériumban dolgozott Kádár János sofôrjeként, így nem kellett diszidálnia, hanem rajta keresztül beadták a kérvényt, így Susanne 1987tôl Bécsben élt, és évente egyszer jött haza. A SZERELEM UTÁN: Nemcsak úgy ment ki külföldre, hanem az elsô nagy szerelme után. Susanne: „Norbert ezt nem szívesen hallja, de ez a magyar fiú volt életem elsô nagy szerelme, még Pécsett ismerkedtünk meg, de aztán ô Németországba disszidált.” A szerelem késôbb elmúlt, de a fiú volt annyira rendes, hogy segített Susanne-nak munkát találni. Divatbemutatókon lépett fel nagy szállodákban, ahol a bemutató után a hölgyek rögtön meg is vásárolhatták az éppen látott ruhákat, nercbundákat. Még nem tudott németül, valahol el kellett kezdenie. Egy fél évre rá, amikor már megtanulta a nyelvet, Salzburgba került, ahol egy diszkóban dolgozott bárpultosként. Ott ismerekedett meg Rabensteinerrel. Norbert: „Aki zsidó ember volt.” Susan-
VENDÉGSZERETET: Norbert: „Nagyon sokan kérdezték – ingatlanközvetítéssel foglalkozunk, számos embert ismerünk az Európai Unióban, elkészítettük a weboldalunkat –, hogy miért költöztünk vidékre. Elsôsorban azért, mert bíztunk a világhírû magyar falusi vendégszeretetben. Ezt persze most már fanyar nevetéssel mondom. Két éve gyakorlom a zsidó vallást, és gondolom, hogy hetvenéves koromban is lesz még mit tanulnom – és most már rájöttem, milyenek az emberek a környezetünkben. Az antiszemitizmus alaphozzáállás. Gyakorlatilag bármirôl szól a beszélgetés – tisztelet a kivételnek –, mindig arra fut ki, hogy bezzeg a zsidók... És nem a zsidó vallásúak, hanem mindig a… Most már tudják, hogy a miénk zsidó család, és ez is problémát okoz. Ha tudom ezt... Hatalmas gond ez egy olyan közegben, ahol – nyugodtan ki lehet jelenteni – tombol az antiszemitizmus.” Susanne: „Inkább a tipikus hegykôi emberekre jellemzô ez, mert akik betelepedtek, azok mindenhonnan jöttek, és igazából nem foglalkoznak senkivel se.” Norbert: „Mert ez egy új telep itt, Susanne Bécsbôl jött, én meg Keszthelyrôl.” Susanne: „Tehát nagyon sokan... Debrecenbôl is...” Norbert: „... Miskolcról... az ország különbözô pontjairól.” SAJÁT DIÓ: Mindig hever az asztalon saját dió, ebéd után feltörnek pár szemet, mert lassítja a szénhidrátok lebontását, jót tesz a szervezetnek. Norbert: „Kamilla kislányom kalapácscsal dolgozik!”
• 117 •
CSALÁDI
KÉP EGYES: Vivien Susanne nagyobbik lánya, tizennégy éves, több mint egy éve kint lakik Bécsben az édesapjánál. Akkoriban egy hónap alatt tanult meg németül egy felkészítô táborban, addig nem is nagyon hallotta a nyelvet. Alig több mint fél éve szinte csak egyese van az iskolában, ami Ausztriában egyenlô a magyar ötössel. Bár Vivi és Kamilla féltestvérek, nagyon jól kijönnek egymással. Susanne: „Nagyon szeretik egymást!” SALOMON MACSKA: Kint él, és nem is nagyon akar bejönni. Amikor hideg van, néha beengedik egy rövid idôre melegedni, de néhány perc múlva magától kimegy. Nagy fekete kandúr. Norbert: „A rágcsálóknak esélyük sincs, mert figyel az ôr!” Susanne: „Van egy kis kutyánk is, egy fehér német spicc.” Az eb meglehetôsen ugatós, ezért amikor vendégek jönnek, inkább átviszik Susanne testvéréhez. „Olyan éles a hangja!” Norbert: „Kislányunknak a fogadott testvére.” Susanne testvére, Mónika egy utcával arrébb él, a házban mûködik a fodrászüzlete is. Az ô kislánya egy hónappal fiatalabb Kamillánál, így sokat játszanak együtt. Mónika fél évvel Susanne után költözött Kôszegre. Norbert: „Ô mindig jön a Suzy után! Addig együtt laktak Pécsett, egy házban, de amikor a két élettárs is beköltözött, kicsi lett nekik, keresték az alternatívákat. A pécsi házat most kiadják.” GETTÓSÍTVA: Norbert: „Gyerekkoromat a nagymamáimnál, Pécsett és Keszthelyen, a régi gettóban töltöttem el, ott voltak a pajtásaim. Nagy iróniája ez a sorsnak. Nem tudom, ritka-e, de én megborzongok ezen. Van is róla egy fekete-fehér fénykép, rajta van, hogy ez egy zsidóknak kijelölt terület, gyakorlatilag ott egy zsinagóga volt. Nagyon fontos számomra, hogy mindkét nagyszülôi ágat – nem voltak ôk városiak, például nagymamám Szöllôn született –, csúnya szó, de ki kell mondani, betelepítették vagy gettósították Pécsre.” HAL: Susanne-ék nagyon szeretik a halat, ezért gyakran járnak át vásárolni Ausztriába. Susanne: „Ott sokkal nagyobb a választék. Itthon nincs rá igény, egyrészt, mert annyira drága, másrészt, mert nem mindenki ismeri ezeket a halakat. Mi a gyerekeinket már úgy neveltük, hogy ôk már ettek mindent: lazacot, rákot...”
NAPSZEMÜVEG: Norbert sok mindennel foglalkozott, piackereskedéssel is, Pestre járt fel. „Keszthelyen az szenzációs dolog volt! Gyakorlatilag szezonális jellegû, illetve mûszaki cikk is volt, napszemüveg – nekem csodálatos tanulmányi élménynek számított.” RÁDIÓ: A kétezres években Susanne volt az Európa Rádió egyik tolmácsa, sok híres emberrel találkozott. Norbert: „Bill és Hillary Clinton...” Susanne: „Tulajdonképpen az amerikai, a német és a magyar rádiónak fordítottam.” Norbert: „Marcaliban volt egy rádiótorony.” LAKÓKOCSI: egy Hegykô közeli tónál állt eredetileg, de már nemigen használták, inkább elhozták a kertbe, most ez Kamilla külön játszóhelye, benne pokróc, mackó, kiskonyha, Barbie. MINDENNAPOK: Norbert késôbb fekszik, és késôbb is kel. Akár hajnali háromig is fent van, hirdetést, szerzôdést szerkeszt. Susanne Kamillával nyolc óra felé kel, az anya megissza a reggeli kávét, a gyerek Maci kávét kap, amelynek ugyanolyan a színe és a habja. Kamilla fél kilencig mesét néz, addig Susanne készülôdik. A kislány maga választja ki a ruhát, de az anyja azért figyel, hogy az idôjárásnak megfelelô legyen. Kamilla sportosan szeret öltözködni. Susanne: „Ez nekem nagyon nehéz, nem bírom elviselni, de mit tehetek, ô a gyerekem. Mindig kiválasztja a pólót és a cicanadrágot, és már el is készült. Én meg azt szeretném, ha olyan szép ruhákat hordana, mint a másik lányom, mint egy Götz baba – ott lógnak a szekrényben, de fel nem húzná ôket. Még szoknyát se hajlandó felvenni.” Gyalog mennek az iskolába, addig megsétáltatják a kiskutyát. Néha Susanne húga viszi Kamillát, de elôfordul, hogy Móni is, Susanne is, gyerekestôl, kutyástól. HORDOZHATÓ KÁLYHA: Susanne: „Az egyik nagymamám, az apukám édesanyja soproni volt, a másik pécsi, mindketten túlélték, emlékszem, mesélték, hogy a föld alatt laktak, annyira elbújtak.” Norbert: „Ez borzasztó...” Susanne: „Gyerekként én is ott játszottam, sosem felejtem el, volt egy ilyen hordozható kék kályha, azzal játszottunk, begyújtottuk, ez itt volt Újkéren. A pécsi nagymamáról semmit nem tudok, nem mesélt soha semmit.” Norbert: „Hát
• 118 •
CSALÁDI
KÉP még az én nagymamám, ki sem lépett a régi pécsi gettóból, de nem is mesélt, nem akarta ezzel bántani a kis lelkünket, de igenis a mi felelôsségünk, hogy megmutassuk a világnak, és méltóképpen folytassuk azt az utat, amit nekik megszakítottak. A nagyapám munkatáborban volt, láttam is róla fényképet, de nekem sajnos nincs meg, mert én akkor már nem éltem Pécsett.” DAVID: Susanne: „Mi együtt kezdtük el gyakorolni az imákat, én annak idején Rabensteinerrel nem törôdtem ezzel, nem tudtam, mi ez, hogy kell csinálni, egyáltalán szabad-e errôl beszélni. Két éve fogalakozunk ezzel.” Az osztrák zsidó közösség kulturális lapja, a David fôszerkesztôje, Ilan Berezin Kôszegre járt nyaralni, és Susanne húgánál vágatta le a haját: Mónika, mivel nem beszél nyelveket, megkérte a nôvérét, hogy segítsen, ô pedig rögtön rokonszenvesnek találta az embert, és áthívta magukhoz. Norbert: „Nincsenek véletlenek!” Onnantól kezdve rendszeresen járt át hozzájuk. Susanne: „Ô biztos érezte, amit mi akkor még nem is tudtunk.” Idôvel már minden hétvégén meglátogatta ôket, ilyenkor kibérelte a kiadó apartmant, de vacsorázni is elvitte ôket. Susanne: „Mint egy család. Mindig úgy érezte magát, mint aki hazajön, mindig felhívott Bécsbôl, hogy: Susanne, most indulok!, tele volt a kocsija ajándékkal a gyerekeknek...” Norbert: „Tíz doboz bonbon! Már mi éreztük magunkat kellemetlenül.” Aztán Berezin felesége nagyon megbetegedett, azóta megszakadt a kapcsolat. Csak azt tudják, hogy a férfi az osztrák Honvédelmi és Sportminisztériumban dolgozott. Norbert: „Nagyon sajnáljuk, hogy megszakadt a kapcsolat, de azt hisszük, azért találkoztunk, hogy felnyissa a szemünket. Ez úgy történt, kérlek szépen, hogy felhívtam az édesanyámat, és elmondtam neki a gyermekkori emlékeimet, a nagymamával kapcsolatosakat is. A nagyapámat az orosz katonák szedték le az utolsó pillanatban az akasztófáról.” DURACELL ELEM: Norbert: „Suzyval tizenegy éve debütáltunk. Én mindig imádkoztam az Istenhez, hogy találkozzam egy érett nôvel, aki a gyermekem édesanyja lesz.” Norbert a Gillette Group Hungary Kft.-nél dolgozott. A piacozás után nagyon élvezte a céges eladást, gyorsan haladt a ranglétrán, végül már több megyében is tevékenykedett. Az iskola sosem érdekelte különösebben, inkább a foci és a kereskedelem.
Norbert: „Véremben van a kereskedelem, már gyerekkoromban is mindig csereberéltem, biciklit, mindent, ment mindig a biznisz.” A Gillette terméke a Duracell elem is, Norbert pedig úgy gondolta, egy intim eszközöket árusító üzletben könnyû eladni, így találkozott elôször Susanne-al, aki épp ilyet vezetett Pécsett. A férfi elôször majdnem kifordult a boltból: „Ennyi furcsa terméket még sosem láttam!” De Susanne tetszett neki, bár a nô nem kívánt tôle elemet venni. Susanne: „Hát, ami a szerkezetben eleve benne van, az jár hozzá, utána oldja meg mindenki magának, nem?” Norbert egy héttel késôbb óvszer eladásával próbálkozott, azt sem vá-
sárolt Susanne, de neki is megtetszett Norbert: „Nyár lévén le volt barnulva, a szemembe nézett, hú, de jól néz ki ez a srác!, gondoltam magamban.” De nem érezte úgy, hogy kész egy új kapcsolatra, Vivi még kicsi volt, nem sokkal korábban települt át Ausztriából, távol a Vivi apukájától úgy érezte, jobb, ha egyedül marad, felneveli szépen a lányát, nem kell neki most más. A Balaton partján azonban hirtelen rájött, hogy azért jó egy társ, felhívta Norbertet, jöjjön le. Norbert dolgozott, nem ért rá, de megbeszélték, hogy Susanne újra felhívja, ha ismét a városban jár. Így is történt, ahogy visszaért, találkoztak is. A nô azt javasolta, menjenek el vacsorázni. Susanne: „Ami nagyon megfogott, hogy azt vá-
• 119 •
CSALÁDI
KÉP laszolta, ne haragudjak, nem vihet el vacsorázni, csak egy kapucsínóra tud meghívni.” Norbert: „Nem kaptam meg a fizetésemet...” Susanne: „Gondoltam, ha valaki ilyet elmond egy jóformán ismeretlen nônek, az bizonyára nagyon ôszinte ember. Én biztos nem mertem volna bevallani, inkább kitaláltam volna valamit, például azt, hogy aznap este nem érek rá...” Norbert: „Nagyon szégyelltem magam!” Susanne: „Az unokatesómnak is elmeséltem a történetet, ô is azt mondta, hogy semmiképp ne zavarjam el a fiút, mert ô olyan tisztalelkû, hogy meg kell tartanom.” Susanne akkor már túl volt egy-két érdekes, de nem mindig könnyû életszakaszon.
CÉGVEZETÉS: Norbert: „A bécsi partnerek azt mondják, hogy amíg ez a vezetés áll az ország élén, nem nagyon fektetnek be. Eljutottunk odáig, hogy már emailek sem érkeznek. Már nem tartjuk fenn magyar nyelvû honlapot, mert rengeteg fenyegetést kaptunk. Tavaly májusban megindult a zsidózás a website-unkon. És mi lesz itt még...“ ZSIDÓ ZENE: Norbert: „A tradicionális héber muzsika... szenzációs! Az a hang! A hang, a nyelv olyan érzéseket kelt bennem...” Susanne: „...mintha föntrôl jönne!” Norbert: „Nem is tudom, egyszerûen érzem, hogy 5772... Ezek
GUMIMATRAC: Gran Canarián is élt három évet, koktélbárt vezetett. Egyszer elaludt a gumimatracon, és a nyílt óceánon ébredt fel: „Körülnéztem, minden kékellett, azt az érzést nem kívánom senkinek. Kétségbeesve hajtogattam, hogy legalább a szüleimet láthassam még egyszer, meg ilyeneket, mindent, ami az eszembe jutott.” Egy halászhajó mentette ki. Susanne: „Kint járnak a nyílt tengeren, cápára vadásznak, és akkor hirtelen megláttak engem, hogy kiabálok, hogy Ayuda! Ayuda me, por favor! – enynyi még kijött a torkomon, de nagyon szomjas voltam.” Norbert: „Szerintem a jóisten tengerén lebegett végig!” Susanne akkor határozta el, hogy hazamegy Magyarországra, és egyszerûbb, családiasabb életet választ magának. Norbert: „Pedig oda járt Omar Sharif, David Hasselhoff, ilyen miliôben dolgozott. Rengeteg zsidó járt oda... már megint olyan helyre tette az Isten!” DNS: Pár évet még Bécsben töltött, összejött Vivi apjával, de már akkor vége szakadt a kapcsolatnak, amikor terhes volt. Susanne ezért is jött haza: nem akart egyedül maradni a kisbabával Bécsben, már otthon szülte meg Vivit. Az apa, Florian, nemesi család sarja, nem vehetett el csak úgy bárkit, ezért ért véget a kapcsolat. Florian a biztonság kedvéért DNS-vizsgálatot kért, természetesen pozitív lett, ezt Susanne tudta elôre: „Nem baj, neki számított, Vivi szempontjából is jó, rendben van ez így.” Norbert: „De úriember, mert azt mondta, Vivit egész élete során mindenben támogatja, pedig van még négy gyereke, mind kisebbek Vivinél.” Susanne: „Valójában már a vizsgálat elôtt is bevállalta, mert még amikor terhes voltam, adott pénzt, hogy vegyek a gyereknek lakást.”
• 120 •
CSALÁDI
KÉP a szerelmes dalok... lehet érezni, hogy tényleg úgy viselkednek, mint a férfiak. Én nagyon a híve vagyok annak, hogy ne csaljuk meg egymást. Pedig az is óriási divat. Számtalan borzasztó történetet hallunk.” SVÁB: Norbert szülei, Edit és Miklós elváltak, amikor a fiuk tizenkét éves volt. Norbertnek van egy húga is. Norbert: „Nagyon antiszemita a férje, sváb.” Két éve nem tartják a kapcsolatot a húggal, annak férje miatt. Norbert: „Borzalmas, nagyon kemény. Kérem a jóistent, hogy segítse meg a húgomat, lágyítsa meg a szívét. Nagyon rossz a helyzet, az az antiszemita még az anyukámnak sem engedi, hogy meglátogassa ôket, pedig most születik a második unoka.” FALUSI KISLÁNY: Norbert nem sokat tudott meg a nagyszülôktôl, nem szívesen beszéltek a múltról, csak a nagyanyja, idônként, közvetve. Megmaradt néhány fénykép, de leginkább az interneten olvassa, hogy mik is történtek a munkaszolgálatban és a magyar gettókban. Norbert: „Ami nagyon érdekes, hogy nem láttam római keresztet, semmi katolicizmusra utaló jelet. Holott a nagymama falusi kislány volt, majd falusi asszonyka lett, ismernie kellett volna.” A neten megtudta, hogy a gettóba, ahol a nagyszülei laktak, római katolikus be sem mehetett. Akkor kezdett utánajárni a családjának, amikor Ilan Berezin mesélte, hogy nem tart karácsonyt, és hogy gyertyát gyújt, ekkor egyre jöttek elô az emlékek Norbertnél: a nagyszülei szintén nem tartották a karácsonyt, és nekik is volt egy szokatlan kinézetû gyertyatartójuk, amelyrôl most már tudja, hogy menóra. Susanne: „Állandóan kérdeztem Norberttôl, hogy figyelj, te hogyhogy nem vagy megkeresztelve, meg sose jártok templomba? Ám a zsidóságról nem tudott semmit, nem tudta, hogy mit kell csinálni.” Norbert: „De két éve képezzük magunkat, ez kötelességünk.” Susanne-nak már korábban feltûnt, hogy Norbert anyjának sötétebb a szeme alatt a bôr, ô már akkor gondolta, hogy itt valami más is van. AZ INCIDENS: Kamilla negyedik születésnapja a falunapra esett. Átjött Susanne bécsi üzlettársa a családjával, ebédeltek. Norbert elbeszélése szerint a helyi fakereskedô megkérdezte, mi van a fején. Norbert elmondta, hogy mivel zsidó vallású, kipát hord. A helyi ember pont az utcájukban lakik, mindennap találkoznak vele.
Akkor még nem történt semmi, de este tizenegyre, amikor Susanne hazament lefektetni Kamillát, és elkezdôdött a tûzijáték, már nagyobb volt a baj. A helyi kemény mag letépte Norbert kipáját, leköpték, és azt kiabálták: „te mocskos, rohadt zsidó, most meg fogsz dögleni, most megölünk, és az egész családodat, a gyerekeddel együtt!” Közben ütötték. Norbert próbálta megmenteni a kipáját, akkor törték el az ujját. Körülbelül tizenöt fô vett részt a támadásban, de nem ismeri a nevüket, csak kettônek, a másik is a szomszédjuk. Norbert futásnak eredt, nagyon fájt az ujja, sírt a fájdalomtól és a tehetetlenségtôl. Az osztrák barátjukat is megtámadták, a négyéves gyermeke elôtt. Norbert a tornacsarnokban próbált meg elbújni, de a törött ujja miatt nem tudta rendesen becsukni az ajtót, így rányitottak. Norbert csak késôbb tudta meg, hogy Mónika és a párja végig futottak utána, ôk most a koronatanúk. Az agresszorok a tornacsarnoknál is antiszemita szólamokat kiábaltak, és továbbra is gyilkossággal fenyegetôztek. Norbert akkor látta meg a polgármestert, odafutott hozzá, bemutatkozott, elmondta, hogy a soproni zsidó hitközség tagja, és elmesélte, hogy megtámadták. Azokat, akiket ismert, meg is nevezte. A polgármester közölte, tudja jól, hogy kicsoda Norbert, nem kell bemutatkoznia, és hogy ô nem fog rendôrt hívni, menjenek csak haza. Ekkor a fakereskedô kivált a tömegbôl, miközben a többiek azt üvöltötték, hogy „öld meg, öld meg a zsidót”. Norbert ekkora már teljesen sokkos állapotba került, és még jobban sírt, hiszen egy hivatalos személy megtagadta, hogy kihívja védelmében a rendôrséget. Páran azzal fenyegették, hogy ha Norbert még egyszer fel meri venni a kipát, vagy ki meri hívni a rendôrséget, megölik az egész családját. Már fél egy felé járt az idô, amikor egy ismerôsük, aki végig hallotta az egészet, egy Mercedes Vitóval odaküldte pár emberét, akik a közelben dolgoztak, felvették Norbertet és az osztrák barátját is. A rendôrségen alig értették, mit mond Norbert, úgy sírt, és már alig volt hangja. Norbert: „Ez megtörtént. Azóta eltelt néhány hónap. Elmondom a véleményem. Fogalmam sincs a törvényekrôl, nekem az Istenhez való közeledés a fontos, az ima, a családom, a megélhetés, nem foglalkozom bírósági ügyekkel. Naivan azt gondoltam, hogy nagyon gyors eljárás után kiderül az igazság. A valóságban azonban húzzák-halasztják, az ember felejt, a koronatanú is felejt, és olyan nyilatkozatok ke-
• 121 •
CSALÁDI
KÉP rülnek elô... Életemben elôször szembesültem azzal, hogy három-négy órán keresztül csak hazugságot kell hallgatnom, és nem válaszolhatok, mert ha megpróbálnám védeni magam, akkor attól félhetek, hogy esetleg behívják a többi rendôrt. Félretájékoztatás történt, hogy nekem nem lehet ügyvédem, merthogy minek az nekem. Olyan hangnem egy hölgytôl... Azt hittem, egy lojális százados hölggyel beszéltem. Hát édesapa vagyok, cégvezetô, de úgy üvöltött torkaszakadtából...” Susanne: „Elfogultság miatt tették át Kapuvárra.” Norbert: „Mert a polgármester napi kapcsolatban van a helyiekkel.” Norbert elbeszélése szerint az egyik elkövetô két év felfüggesztettet kapott rasszista cselekmény miatt, egy romát bántalmazott, mert nem tetszett neki, hogy egy romának büféje van Hegykôn. Norbert: „A másik, aki mindig azt mondja magáról, hogy ô mennyire keresztény, nem tudom menynyire ismeri a tízparancsolatot, hogy ne ölj... Én ezt most feltételes módon mondom, mert annyit már tanultam. Ez még nem bizonyított.” Norbert jelenleg gyilkossági kísérlettel vádol két embert. FÉLELEM: A soproni hitközség vezetôje arra kérte Norbertékat, hogy ne beszéljenek a hitközségben a történtekrôl. A közösség jobbára idôs tagokból áll: félnek, nem kellene ôket ezzel ijesztgetni. Sopronban a zsinagógán sincs kint a Dávid-csillag. Norbert: „Úgyis összetörnék. Sándor Péter mindig megköszöni a polgármesternél, hogy nem bántanak minket. Itt tartunk Sopronban 2012-ben.” EL: Norbert két dolgot tanult az egészbôl: 1.) mindig ki fog állni a zsidóságért 2.) el fognak költözni. Már szervezik a kivándorlást Bécsbe, ott van eleve az ingatlanirodájuk egy része, Susanne nagyon jól beszéli a nyelvet, és otthonosan is érzi magát. A kôszegi házba költöznek majd az asszony szülei. Ôk sem szívesen beszélnek a zsidó hátterükrôl, és még Bécsben is féltik Susanne-ékat. Zajlik a lakásnézés, egyszer már úgy tûnt, hogy megtalálták, de végül másnak adta ki a hölgy. Susanne: „Nagyon nehéz innen lakást intézni! Mire kiérek, már másnak adják ki a lakást! Felhívom, mondom, két óra múlva ott vagyok, de már kiadta, legalább felhívott volna, és akkor nem indulok el!” Kamilla még nem beszél németül, de Susanne és Norbert bíznak benne, hogy hamarosan megtanul: ilyen korban még könnyen megy.
NORBERTO: Susanne Norbertónak hívja Norbertet, ugyanis Mónika, Susanne húga is egy Norberttel él, így könnyebb ôket megkülönböztetni, és olyan olaszos. Norberto: „Én legalább öltönyben járok...” KARÁCSONY: Norberto szégyellte, hogy nem kap semmit az ünnepre. Szünet után mindig az ajándékokkal kérkedtek az osztálytársak, Norberto pedig azt hitte, ezért nem kap semmit, mert biztos annyira szegények, ezért sincs fenyôfa sem. Susanne: „És mindig csirkehúst ettek, csirkepörköltet meg ilyesmit, és azt a pászkát.” Edit, Norberto édesanyja most sem kíván foglalkozni a témával, bár nem tagadja a zsidóságát, de most fontosabb neki, hogy láthassa a születendô második unokáját. FENG SHUI: Mónikának sem könnyû most, mert bár nem tartja a zsidó hagyományokat, megmaradt a katolikus elemek mellett, amelyekkel felnôtt, ôt kérdezi a vádoltak ügyvédje, hogy a testvéréék valóban nem esznek-e sertéshúst, és valóban nem ünneplik-e a karácsonyt. Susanne: „Mónit érdekli a feng shui, a buddhizmus, a dalai láma, ô is keresi a helyét.” Norberto: „De én ezt nem fogom tudni tolerálni, azt javasolnám Móninak, hogy inkább az eredetit...” RITUÁLIS OKOK: Norberto két éve metéltette körül magát, úgy érezte, anélkül komolytalan az egész. Mivel a társadalombiztosítás állja a beavatkozás költségét, elment a soproni megyei kórházba, ahol a zárójelentésbe beleírták, hogy rituális okokból történt. MAI MAGYAR HELYZET: Norberto: „Szélsôséges. Nem akarom, hogy a kislányom elmondja az oviban, hogy zsidó. Tudja, de amíg ki nem megyünk Bécsbe, amíg nem jutunk el a szabadság országába, nem hangoztatjuk. Azt sem akarom viszont, hogy ugyanúgy nôjjön fel, mint én, hogy nem tud róla. Meglátjuk, hogy Bécsben a jóisten milyen utat nyit a számunkra, és hogy zsidó óvodában fogja kezdeni, vagy hagyományosban, vagy nemzetköziben. Valószínûleg nemzetköziben.” Susanne: „Attól még tarthatjuk majd a zsidó vallást. Mindenképp be szeretnénk kerülni egy zsidó közösségbe, menni is fog, mert nekem azért vannak kint kapcsolataim.” Norberto: „És akkor legalább felvállalhatjuk a zsidóságunkat.”
• 122 •
CSALÁDI
KÉP ELÉGEDETTSÉGI INDEX: Norberto: „Félelemben élünk, ez nagyon rossz. Én a jóistenben bízom...” Susanne: „Nekem van egy nagyon rendes párom, akire mindig vártam, akiért tûzbe teszem a kezem, aki még sosem hazudott, mindig csak az igazat mondta. Büszke vagyok, hogy ilyen társat találtam. Mindenhol elválnak, de mi már tíz éve együtt élünk, és tudom, hogy neki sem és nekem sem volt más. Nagyon szereti a gyerekeket, egy szuperapa! Úgyhogy én egy
nyolcast adok. Nagyon szerettem itt Hegykôn, amíg meg nem történt ez az incidens. Nagyon boldognak éreztem magam. Mindig elmentünk Juliska nénihez krumplit venni, mindenbôl a hazait, azért is nagyon szerettem.” ••• Az interjú idôpontja és a lap megjelenése közötti idôben Susanne, Norbert, és Kamilla sikeresen kiköltözött Bécsbe.
Valkó László: A forrás, 1993
• 123 •
