CSALÁDI
KÉP Szöveg: Zorándy Sára. Fotó: Sipos Dániel
• 112 •
CSALÁDI
KÉP GYÔRFI LÁSZLÓ (42) GYÔRFI TÍMEA (38) GYÔRFI SÁRA (10) GYÔRFI DÁNIEL (9) GYÔRFI BENJÁMIN (4)
A HELYSZÍN: egy, a budapesti Alsórákoson épült 210 négyzetméteres ház: földszint és emelet, négy hálószoba. A kert nem túl nagy, de elfér benne kerti bútor, lehet kint enni, és a gyerekeknek is jut hely játszani. Hitelbôl és sok munkából hozták össze. László: „Engem ez nem nyomaszt. Egész másképp gondolok erre, mint sokan mások. Imádkozzanak a bankok, hogy egészséges maradjak, és vissza tudjam fizetni. Ez nem megy hitelek nélkül, és ez így rendben is van. Amíg bírjuk napi szinten, és lejár idôvel a hitel, nem szabad azon gondolkodni, hogy végül mennyibe került a ház.” GRÜN: László apja még Grünnek született, a nagyszülôk ‘46-ban magyarosítottak Gyôrfire, három nappal a második gyermek születése elôtt, hogy ôt már ne kelljen magyarosítani. László: „Gondolom, nem volt könnyû Grünként élni mindennap, minden vicc Kohn és Grünnel kezdôdött. Megvan még a névváltoztató levél is: ‘46 augusztus 22., és 25-én született a nagybácsikám.” ALMA: Benjámin jele az óvodában az alma, már nem kiscsoportos, és még nem nagycsoportos. A Benjámin zsidó óvodába jár. Sára és Dániel is ide jártak. ALLERGIA: Néha kicsit nehéz kósert tartó zsidóként egy hagyományos állami, nem zsidó iskolába járni, de ez a kerület egyik legjobb iskolája. Sára: „Mindig kérdezgetnek, hogy miért, mondjuk a Danikát már nem.” Dani: „De, mostanában engem is kérdeznek.” Sára azt szokta mondani, hogy allergia miatt kap külön ételt, Dani pedig semmit sem mond, mert nem szoktak rámenôsen kérdezni. Sára: „Az osztálytársak nem tudják, hogy zsidók vagyunk, a tanár tudja.” Amikor egy ünnep miatt nem tudnak bemenni, Tímea igazolást ír, de ez ritkán fordul elô. Tímea: „Nem igaz, hogy nem tudják, hogy zsidók, több anyuka megkérdezte, hogy miért hozzák...” Sára: „De a gyerekek nem tudják.” Tímea: „A gyerekek még nem értik, mi az, hogy zsidó.” KONSZENZUS: Ami az iskolát illeti, László és Tímea között nem teljes a konszenzus. László: „Ez egy kompromisszum. Én jobban örültem
volna zsidó iskolának, meg ezek a félreérthetô, kicsit magatartászavaros, keszekusza dolgok kicsit tisztábbak lettek volna. Ugyanakkor mindketten úgy gondoltuk, hogy a gyerekek képességei megkívántak volna egy jobb iskolát. Ami persze rossz, mert ha már a mi gyermekeink se járnak oda, mitôl lenne jó? A zsidó iskolában viszont nem kap annyi pluszt, mint amennyi hátrányt.” László úgy érzi, a Scheiber Sándor iskolában a kóser étkezés, a héber- és vallástanulás, valamint a zsidó identitás megszilárdítása mellett vannak hátrányok is, melyek közül a legnagyobb a vegyes osztályok kialakítása. Ide felvesznek bárkit, halachikusan zsidókat és halachikusan nem zsidókat is. „Ôk azt hiszik, hogy zsidók, aztán születnek barátságok, szerelmek, és kiderül a szerelem közepén, hogy mégsem. Több példát is tudok erre mondani, és ez baj.” A Wesselényi utcai zsidó iskola nem is játszott, úgy érezték, túl kicsi az osztálylétszám. Nemrég a Chabad is nyitott iskolát, azon gondolkodnak, Benjáminnak már jó lesz, mert alulról építkezik, nincsenek még felsôbb osztályok. Tímea: „De annak nagyon jó osztálya van, nagyon elfogadó.” László számára még nagy kérdés, hogy jó döntés volt-e a nagyobb gyerekek iskoláját így megoldani. SAPKA: A kerületi iskolában eddig egyszer volt konfliktus az egyik szülôvel, Dani osztályában a szülôi értekezleten. Az apuka egy cetlit csúsztatott oda Lászlónak: „Kedves uram, tiszteljük meg azzal a tanárt, hogy leveszi a sapkáját.” László: „Nagyon udvariasan megköszöntem, hogy figyelmeztetett erre, és ment tovább a szülôi értekezlet. Aztán hallottam, hogy pusmogtak ketten, és odajött a végén elnézést kérni. Valaki elmondta neki, hogy ez nem az a sapka, ez egy másik sapka. Tisztelem az embert, mert nagyon nehéz elnézést kérni.” Dani elvileg szintén sapkában jár. Sára: „De ô az osztályban le szokta venni.” László: „Én nem csinálok ebbôl problémát.” VALLÁSOS IDENTITÁS MÁSHONNAN: László és Tímea otthoni példamutatással és talmud-tóra órák segítségével reméli biztosítani a gyerekeknek a vallási identitást. László: „Meg járunk gyülekezetbe, a Károli Gáspár térre, a Bét Sálomba. Azt szeretjük, mert nekünk is fontos a közösség, és mi is fontosak vagyunk a közösségnek. Kölcsönösen segítjük egymást, és jól érezzük magunkat. Sokszor járunk még Chabad közösségekbe is – elsôsorban Óbudára –, ott is otthon érezzük magunkat.”
• 113 •
CSALÁDI
KÉP REÁL: László és Tímea végzett közgazdászok, a gyerekeknek is erôs a reál képességük, ezért is volt fontos az erôs reáliskola. László: „Már most látszik, hogy jók a reáltárgyakban. A nyelvtudás, a vallás is nagyon fontos, de nem lehet belôle megélni. Az embernek legyen egy szakmája. Elfogadtam, amit Timi mondott.” VEGYES TÁRSASÁG: Augusztusban Lászlóék egy közös nyaraláson vettek részt, több szülô, nyolc gyerek. Egy gyerek bicklivel nekiment az egyik autónak, kisebb karcolást okozva, azóta sem tudják, melyik gyerek lehetett. Márciusban, több mint fél évvel késôbb, a sérült autó tulajdonosa váratlanul azzal rukkolt elô, hogy biztos a Dani volt, mert „ismerem a fajtátokat.” László és Tímea nem hagyták annyiban, elindítottak egy köremailt a baráti társaságban. Volt, aki még csak nem is reagált. A társaság szétesett, már csak pár emberrel tartják a kapcsolatot. László: „Ilyen problémák vannak. A gyerekek még nem tudják, de egyre inkább lesznek ilyenek. Nem lehet úgy zsidónak lenni, hogy kicsit vagyok az, leveszem a sapkám, felteszem a sapkám.” KETTÔ: A nyitott konyha a nappalival van egyben, ettôl az egész földszinti tér világos és nyitott. A konyhában minden duplán van: két hûtô, két sütô, két fôzôlap, két mikró. Eddig a családban László az, aki a legkomolyabban tartja a vallás. László: „Nem kényszerítem a gyerekeket, sem a Timit arra, hogy tartsanak valamit, amit nem akarnak, de vannak megállapodások. Ilyen például a kóser háztartás, az nem alku kérdése.” Lászlónak bele kellett tanulnia ebbe, Tímeával nem volt kóser háztartásuk egészen addig, amíg két éve be nem költöztek az új házukba. László: „Disznóhúst már nem ettünk régóta, keverni már nem kevertük a tejest a húsossal elég régóta, de hogy teljesen el legyen választva...” Tímea: „... és két mosogató legyen...” László: „... és minden – az csak itt van.” SZÜNNAP: Benjámin szobájában dupla ágy van. Sára: „Mert fél egyedül aludni, és felváltva megyünk át hozzá mi ketten a Danival, napi váltásban.” Beni: „Ma szünnap.” Ilyenkor egyedül alszik, de el tudja fogadni, mert tudja, hogy másnap újra ott alszik mellette az egyik testvér. Tímea: „Beni mindig nagyon rosszul aludt. De nem akartuk, hogy nálunk aludjon el, mert akkor vége. Akkor elkezdtünk matracon aludni Beni mellett. Amikor épült a ház, átmenetileg kisebb lakásban voltunk, ahol nem volt mindenkinek saját szobája,
és kiderült, hogy ha ott van vele valaki, akkor legalább nincs az a sétálós mûsor. A kétszemélyes ágy pedig biztosítja, hogy mindenki jól aludjon, nem úgy, mint elôzôleg a matracon.” TUSOLÓ: A fürdôszobán kívül még van egy tusoló, ott, ahol a mosógép, ez különösen akkor jó, amikor péntekenként egyszerre kell indulni zsinagógába. ÜNNEP VAGY ISKOLA: A gyerekek dönthetnek, hogy ünnepnapokon mennek-e iskolába, vagy jönnek-e templomba. László: „Olyan nincs, hogy Hawaii-dizsi. Vagy az iskola, vagy, mert az ünnep fontos nekik, a zsinagóga, de akkor ott kell lenni. Egyelôre az iskola még mindig jobb.” ZUGLÓ: Budapesttôl 25 kilométerre éltek, Veresegyházán túl, de az iskola szempontjából problémás volt. Sára: „Gyenge volt az az iskola, nagyon jobbos volt.” Tímea: „Fel sem merült, hogy oda járjanak.” Azt sem akarták, hogy sokat kelljen járni mindennap a gyerekekkel be a városba. László mindig is zuglói volt, ott járt iskolába, ott laknak a szülei, most is ott van a cége, logikus volt, hogy közel keressenek telket. László: „Itt is lehet zsidónak lenni, zsidóként élni.” Zsinagóga is van elég közel, csak nem oda járnak. Tímea: „Mi a gyerekekkel kocsiba ülünk, Laci viszont busszal jár.” László: „Ez egy kompromisszum. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy csak a gettóban lehet zsidónak lenni. Annál nagyobb kárt nem okozhatok sem saját magamnak, sem a gyerekeknek, hogy én bezárkózzak, vagy beköltözzünk a Dob utcába, kis túlzással, és járjunk a Vasváriba. Tímea: „A Vasvári nem családoknak szól, oda leginkább fiatalok és chabadnyikok járnak.” László: „Lényeg az, hogy lehet kertvárosban is zsidóként élni, modern orthodoxként.” Tímea: „Mizrachi.” László: „A modern ortodox az sómer sábesz és kóser, és nekünk az is necces.” Sára: „Jó lenne, ha többször mennénk Bécsbe.” Ott van egy kóser kínai étterem. Tímea: „Persze...” László: „Errôl lehet beszélni, hogy mi a probléma. Alapvetôen az a probléma, hogy ha igény lenne is rá, nincs meg az infrastruktúra.” Tímea: „A Carmel, az tök jó egy alkalomra, de nem arról szól, hogy mindennap ott együnk.” László: „A Carimama Pizzériája mint tejes étterem, oda járunk viszonylag sûrûn.” Tímea: „De nincs olyan, mint a bécsi kínai, ahol 7,5 euróért egy húsos menü levessel. Sára: „Nagyon finom!” László: „Szóval a modern orthodoxia, az lenne a cél, és fontosnak tartjuk, hogy minden évben egy picivel többet tartsunk.”
• 114 •
CSALÁDI
KÉP KÉT HEKSER: Idén a kóser pékség elindítása volt a „picivel több”, elég nagy falatnak bizonyult: két közgazdász, 15 éve vezetnek egy kiállítás-kivitelezô és könyvelési vállalkozást, és akkor ez. A budapesti kóser közösségben többen érezték úgy, hogy az addigi monopolhelyzet nem optimális, egyesek aggódtak a kóserségi feltételek miatt is, mert amott vegyes gyártás volt: kóser és nem kóser egymás mellett. László: „A kásrut szempontjából egy magasabb szintû dolog, ha csak kóser gyártás van, és én azt vállaltam, hogy csak kósert gyártok, olcsóbban, mint ami eddig volt, és szélesebb körben próbálok terjeszteni. Mostanra már a választék is nagyobb.” Eddig sem nagyon dolgozott szombaton, de most már olyan fáradt szokott lenni szombatra a hatnapos gyártás mellett, a folyamatos tanulás és a különbözô kezdeti problémák megoldása után, hogy ha akarna, sem bírna dolgozni, kifejezetten jól esik a szombattartás. Most már csak Lászlóék gyártanak kóser pékárut Budapesten, és nagyon örülnek, hogy az elôzô gyártó jelezte feléjük, nemcsak nem haragszik, de nem is irigyli ôket. László: „Nekem fontos volt az a félmondat, hogy ô nem haragszik!” Amikor elkezdték, semmit se tudtak: hogy mekkora a termelés, hány emberre kell, mi a területigénye, mi az elektromos igénye. Tímea: „Találtunk egy péket tavaly szeptemberben, és vele végigcsináltuk.” Feltették a hírdetést, ketten eljöttek, de próbamunkára sem tudták hívni ôket, mert a pékség nem volt meg, még a gépek sem voltak meg. Az egyik kifejezetten szimpatikusnak tûnt, érzésre felvették. Azóta is ô a vezetô pék. Tímea: „Kérdeztük tôle, van-e kifogása a kóser pékség ellen, mert ha azt nem tudná elviselni, akkor ne is beszéljünk tovább. Mondta, hogy ôt ez nem zavarja, és így ennyi. Ha az utcán szembe jönne, talán nem gondolnád. Nagyon helyes, de egy kigyúrt, egy erôs magyar férfi.” László: „De nagyon rendes. És mi bíztunk benne, pedig egy kiflit se tudott sütni nekünk. De mondta, hogy ô jó pék – mondta magáról, mi meg elhittük.” Tímea: „És amikor elindult a gyártás, akkor kiderült, hogy igaza van.” László: „Tudniillik ez egy nagyon nehéz dolog. Más igénye van az ortodoxiának, más igénye van a Chabadnak...” Tímea: „Ízben, formában, sötétre süljön, világosra süljön...” László: „Legyen ropogós...” Tímea: „Kaptunk olyan kritikákat, hogy sültebb legyen, ne legyen sültebb, a zsömle puhább, keményebb, cserepes legyen, minden!” László: „És akkor a kóserságról még nem is beszéltünk!” Végül Oberlander rabbi a Chabadtól is megadta az áldását, és Weiszberger rabbi, a
magyar ortodoxia vezetôje is. László: „Két hekser is van a termékeinken, ami egyedülálló Magyarországon. Erre nagyon büszke vagyok!” A KOMÓD HELYE: Mivel László és Tímea maguk terveztették a házat, mindennek úgy van helye, ahogy ôk szerették volna. Egy rég a családban lévô komódnak a lépcsô alatti falból kihagytak pont annyi helyet, hogy beférjen, így nincs útban, mégis szépen mutat. JÁTSZÓSAROK: Az emeleten az elsô tér a játszósarok, amit egy kissé a nappalitól elkülönítve alakítottak ki, de mivel galériaszerûen lóg a nappali fölött, mégis van némi közelség. Sára: „A régi házban mindig a nappaliban játszottunk, és nem hagytuk a szülôket békén, itt most tudunk rendesen autózni és játszani, és nem a szülôk hátán.” HÖRCSÖG: Sára szobájában hörcsög, Mazsi a neve, Sára találta ki, nem emlékszik, hogyan. Dániel: „Az elsô meghalt egyik éjszaka.” Dániel szobája pont ugyanolyan, mint Sáráé, csak van még egy szekrénye, hörcsöge viszont nincs. IDEGBAJ: Beni Tímeát kérdezi a konyhában, László válaszadás közben odafordul: „Nem tudok így beszélni, nem hallom a saját hangomat se.” Beni félbehagyja a mondandóját, kicsit késôbb folytatja, közben valami játékkal zajong. László megint hátrafordul: „Ezt lehet talán kicsit jobban is koordinálni, nem? Tímea: „Ne kapj idegbajt.” László: „Nem kapok idegbajt.” Tímea: „Dehogynem!” KÖTÖTT SAPKA: László nagypapáit munkaszolgálatba vitték, Auschwitzba az egyik nagymamát, Buchenwaldba a másikat. Apukája ‘41es, Szegeden vészelte át a háborút, végül a pesti gettóban kötött ki, ‘44 májusában vitték el az anyját, onnantól közel egy évig nem látta: valaki vigyázott rá, négyéves volt, amikor felszabadították, anyja, apja nélkül. Asszimiláns zsidóként élték az életüket. László hatéves volt, amikor valakinek a temetésére mentek. László: „Nem voltak ezek a baseballsapkák divatban. Adtak egy olyan jó kis kötött, alul bekötôs sapkát a fejemre – júniusban, hogy akkor ezt vegyem fel. Azért kell, mondták, mert zsidó vagyok. És ennyi.” László csak 17–18 évesen kezdett el fogalkozni a témával, már nem tudja pontosan, hogy minek a révén. Brisze húszévesen volt. László: „Az az elsô lépcsô. A családom akkor még ellenezte.” A szülei eleinte azt hitték, majd csak kinô belôle,
• 115 •
CSALÁDI
KÉP de 25 évvel késôbb már beleszoktak. Ezek után valaki meghívta hanukabálba a Gellért szállóba, ahol kérdezték, hogy nem megy-e ki Izraelbe. ‘90-ben egy alijahullámmal ki is ment. A PAPÍROK: Lászlóéknak fontos, hogy a gyermekeik zsidó párt találjanak maguknak, az nem gond, ha betért zsidóról van szó, bár az itthoni betérés nem problémamentes. László: „A magyar betéréseket csak Magyarországon fogadják el. Nem gondoljuk, hogy mindhárom gyerek itthon marad, talán egyik sem fog itthon élni, hanem Ausztráliában, Amerikában, akár Izraelben. Annyi biztos, hogy ha a fiam elvesz egy lányt – mert csak a fiúkkal van baj, a lányokkal kevésbé, mert az unoka zsidó lesz. Szóval ha a fiam elvesz egy lányt, aki betért, vagy azt hiszi magáról, hogy zsidó, és abszolút éli, és nem is téma, csak az esküvô elôtti héten, amikor odajön a rabbi, és azt mondja, ne haragudjatok, ismerlek benneteket már húsz éve, de a papírokat jó lenne, ha behoznátok.” Dani briszénél is ez volt, akkor Tímea anyukájának a papírjai után kellett rohangászni, és meg is lettek, egy nagykanizsai, zalaegerszegi, zalaszentgróti kutatóút után. Oberlander rabbi Lászlót is, Tímeát is nagyon régóta ismeri, sôt, Tímea szüleinek a ketubájáról is tudott, de a papírokat be kellett mutatni. RADIKÁLIS: Sára lejön a játszószobából, mutat Tímeának valamit: „Nézd!” László: „Ez most annyira fontos?” Tímea: „Nekem mutatja, te csak beszélj tovább.” László: „Van itthon minden, van a Szim Sálóm, az a nôi rabbis történet, van a neológ, ahol orgona szól a templomban, van az általunk képviselt modern ortodox, ahol normális, polgári munkával rendelkezôk járnak, de vallásosabbak, vannak az ortodoxok, ott már nehezebb, aztán a chabadok, ott meg még inkább, és egy csomó stációt kihagytam.” Tímea: „Na, Laci ebben egy kicsit radikális.” László: „Igen, radikális. Nem vagyok radikális, abban a templomban, ahova mi járunk, ott is sok a betért zsidó, a mi rabbink is része ennek a betérôs programnak, ô azt mondja: Aki akar, az jöjjön! Mindenkinek joga van megismerni a zsidóságot, és részesévé válnia – ha úgy akarja.” Tímea: „Egy húszéves gyerektôl már meg tudod kérdezni azt, hogy: Figyelj, kid zsidó? Azért ha az neki fontos, arra tud válaszolni.” László: „De ne legyen az a becsapás, és tudunk ilyenrôl, hogy a tizenhatodik randevúnál, amikor már fülig szerelmes, derül ki a lányról, hogy kis gebasz van.”
GRÓFI INTÉZÔ: Tímea családja kanizsai, a hitközségben is aktívak voltak. Tímea egyke, hétéves koráig állítottak neki karácsonyfát. Tímea: „Nem lehet egy óvodás gyereknek elmagyarázni, hogy miért nincs karácsonyfa.” Anyai nagyanyját, apai nagyanyját, nagyapját elvitték Auschwitzba, anyai nagyapját nem hurcolták el, mert a Zala megyei grófnak volt az intézôje, a gróf pedig nem engedte elvinni, csak a feleségét. Tímea: „Nem lehetett mást csinálni, csak rá egyedül kapott mentességet.” A feleségét és a fiát vitték, akit meg is öltek, Tímea anyukája már a háború után született, ahogy apukája is. Pesten találkoztak, ott is éltek mindig. Gyerekkora óta járt Tímea templomba, talmud-tórára, de nem voltak olyan nagyon vallásosak otthon. Tímea: „Mindig szokták mondani, van az ortodox, van a neológ, és vannak a kanizsai zsidók...” FOCI AZ UDVARON: Tímea és László ugyanakkor jártak a Rabbiképzôbe, egy társaságba jártak. Tímea akkor még mással járt. Egy barátnôjük közvetített, egy esti beszélgetés után megkérdezte, hogy felhívhatja-e Tímeát a Laci. Tímea: „Azt mondtam, felhívhat – nekem akkor már voltak problémáim a másik sráccal, onnan már egyenes út volt.” Az elsô pillanattól tudták, hogy zsidó esküvô lesz, és idôvel elhatározták, hogy a zsidóságot pozitívumként akarják átadni a gyerekeknek, ne legyen túl nagy hangsúly a holokauszton, nem kényszerítik ôket semmire. Sábeszkor focizhatnak az udvaron, játszhatnak barátokkal, ettôl még a templomba járás pozitív, közösségi élmény lesz. László: „Van ez a történet, hogy a férfi elmegy a rabbihoz, hogy van egy négyéves fiam, mikor kezdjem el a zsidóságra tanítani? – Hát fiam, már négy évet elkéstél. – Mi is próbáljuk terelgetni a gyerekeket, tanítgatni, a pozitív részét hangsúlyozni az ünnepeken keresztül, nem ültetem le alef-bétezni.” SZOKNYA: Tímea a pékség elindítása óta szinte csak szoknyában jár. Tímea: „Nem akarok megbántani senkit. Ha tudom elôre, hogy semmi ilyen találkozóm nem lesz, akkor elôfordul, hogy nadrágot veszek, de rövid szoknyám nincs.” Lászlónak nem ez fontos: „Az igen, hogy legyen itthon kóser kaja, és a gyerekeken néha szoktunk vitatkozni, de hogy ô most milyen szoknyát vesz fel, az nem izgat. Én megyek elôre, vágom az ösvényt, és ô amit ebbôl elfogad. Én nem eszem kagylót, rákot tíz éve, ô nem eszik két éve, maga rájön, hogy neki fontos.”
• 116 •
CSALÁDI
KÉP MINDENNAPOK: Tímea felkel hatkor, becsomagolja a gyerekek uzsonnáját, innivalóját. Sári 6:45-kor kel, a fiúk egy picit késôbb. László, ha imádkozni megy, ilyenkor már nincs otthon, ha viszont nem, akkor leginkább még alszik. László: „Késôbb kelek, de késôbb is érek el.” Tímea öszszeszedi a gyerekeket, és vagy mindhármat viszi oviba, suliba, vagy László viszi a Benit. Utána Tímea bemegy a családi vállalkozásba, és könyvel, László is beér, megosztja a figyelmét a kiállítás-szervezés és a kóser pékség között. A csütörtök a pékségben zajlik: mindent elô kell készíteni a sábeszre. Hétfôtôl szerdáig Tímea megy a gyerekekért, csütörtökön a fiúkért általában a Laci anyukája megy. Sára pingpongozik, Dani kézilabdázik, kedden angolóra, Beni focizik. Hosszú, rohangálós napok. László: „Külön Excel-táblázatunk van, hogy ki mit csinál különórát, sportot, melyik gyereket mikor hol kell összeszedni, és kinek.” MAI MAGYAR HELYZET: László: „Próbálok elszigetelôdni, nem akarok nagyon tudni semmit.” Tímea: „Nem akarjuk tudni. Tudjuk mi van...” László: „Tudjuk, képben vagyunk, de nem politizálunk aktívan. Struccpolitika. Nem vagyunk hajlandóak naponta foglalkozni vele. Engem csak a devizaárfolyamok érdekelnek. Napi sajtót nem, tudatosan nem.” Tímea: „Szoktunk azért nézni híradót, de nem vagyunk benne ebben a felspilázott ki-mit-mondottban.” László: „A zsidó része érdekel, de ott sem a folytonos torzsalkodások, erôfitogtatások.” ELÉGEDETTSÉGI INDEX: LÁSZLÓ: „Vannak célok még, konkrét célok is, anyagi célok,
családi célok, amikor diófát ültetsz az unokádnak: termés még nincs, mint például egy nyugodt, stresszmentes élet. A hitelt jó lenne letudni. A megélhetésünk legyen meg, sosem kellett a luxus, csak legyünk meg. A gyerekeknek megadni mindent normális keretek között, mert Smartot nem fog kapni a kisasszony, hiába az a kedvence. Egy nyolcast tudok adni, aránylag egészségesek vagyunk, jó életünk van. Vannak problémák, mindig is vannak, de próbálok optimista lenni, erôsek vagyunk.” Benjámin: „Szeretem apucit, anyucit, Danit, Sárit,... meg a Juditot, Verát, Gyurit” Tímea: „Ôk a nagyszülôk. Nem használjuk a nagyi, nagymama, mama szavakat, mert amikor Sári megszületett, közölték, hogy azt szeretnék, ha a keresztnevükön szólítanák ôket az unokák.” Sára: „Anya, most te jössz.” László: „Kimenjek?” Tímea: „Én is azt mondom, olyan nyolcas. Vannak nehezebb napok, mint mindenkinél, vagy nehezebb idôszakok, de úgy nagyjából rendben vagyunk. Egészségesek vagyunk, ez nagyon fontos, és akkor már jöttök ti.” Dániel: „Sári!” Sára: „Jó, akkor én adok egy kilencest. Mert mindenki egészséges és boldog...” Benjámin: „Én már elénekeltem a...” Sári: „Azért nem adtam tízest, mert azért vannak rosszabb idôszakok, amikor apa kiabál.” László: „Jaj, köszi. Rendes zsidó családban ez azt hiszem, része a...” Dániel: „Nem tudom, mit mondjak, a hetes és a tízes között gondolkodom.” Tímea: „De min múlik, hogy rossz napod van, vagy jó napod van?” Dániel: „Igen.” Benjámin: „Anya, énekelhetek egy számot?” László: „Énekelj!” Benjámin: „Má nistáná, há lájlá háze, mikol ha lejlot sebkol halejlot anu oklin hamets umatsa...”
• 117 •
