CODEX HÍRLEVÉL
0PIACI KÖRKÉP – Magyarország Bármilyen furcsa felülteljesített a hétfői kereskedésben a BUX-index, miután a vezető európai tőzsdék a záráskor 7 százalékos mínuszban voltak, míg az oroszok közel 20 százalékot estek hétfőn napközben. A BUX esését ugyanis jelentősen fékezte, hogy a Richter szinte egész nap pluszban volt, és a zárás utolsó fél órájában kitört pánik idején is csupán nulláig tudott behullani. A Richter ugyanis pénteki záró árán 31 750 forinton fejezte be a kereskedést. Ugyanakkor az OTP alól kihúzták a talajt, miután a bankpapírnál elesett az az 5900 forintos támasz, amely az idén már háromszor megfordította az esést. A nap végén így óriási pánik eladások voltak a bankpapírnál, amelyet a kereskedés vége előtt 10 százaléknál nagyobb esés miatt fel is kellett függeszteni. Ezután sem tért azonban magához a papír, amely 13 milliárd forintos forgalom mellett 11 százalékot esve 5610 forinton fejezte be a kereskedést. Átlagos teljesítményt nyújtott a Mol, amely 5,7 százalékkal 14 470 forintig csúszott le. Jól szerepelt az MTelekom is, a pánikban általában menekülési útvonalnak használt osztalékpapír árfolyama 2,6 százalékkal 776 forintig csúszott le. A kisebb papírok közül a másik gyógyszergyár az Egis is viszonylag jól tartotta magát, mivel 12 200 forintos záró ára 1,1 százalékos esést jelentett. Az FHB is viszonylag jól tartotta magát a nagytestvéréhez képest, a papír 3,1 százalékos eséssel 960 forinton fejezte be a kereskedést.
2008. október 7, Kedd
Szerkesztette: Bánréti Gábor
Komoly esést szenvedett el azonban több kisebb papír is, az Állami Nyomda, és az econet több mint 9 százalékot, a Fotex és a Rába pedig közel 8 százalékot esett vissza.
NÉV ECONET EGIS ELMU FHB FOTEX FREESOFT GENESIS HUMET KONZUM MOL MTELEKOM ORC OTP PANNERGY PFLAX PHYLAXIA RABA RFV RICHTER SYNERGON TVK TVNETWORK ZWACK
Záróár
%
76 12200 26000 960 475 3300 1585 38 133 14470 776 3600 5610 1110 632 13 1128 6400 31750 615 4150 270 13195
-9,52% -1,13% 0,78% -3,13% -7,95% 0,15% -6,76% -9,52% -1,48% -5,73% -2,63% -5,64% -10,95% -2,12% -8,14% -7,14% -7,69% -1,54% 0,00% -7,10% -7,47% -4,59% -2,26%
A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történő felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegű információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelősséget a hírlevélben következtetések levonásából eredő esetleges károkért.
CODEX HÍRLEVÉL
PIACI KÖRKÉP – USA Óriási eséssel zárták a hét első kereskedési napját a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 3.6, a szélesebb piacot átfogó S&P 500 3.8, a Nasdaq pedig 4.3%-ot veszített értékéből. A pénzügyi mentőcsomag egyelőre nem a várt reakciókat eredményezte, a befektetőkön ugyanis újra eluralkodott a pánik a recessziós félelmek felerősödésével párhuzamosan és válogatás nélkül öntötték a papírokat. A Dow Jones index 800 pontos mínuszban is járt, mely története során a legnagyobb pontban számolt napi esésnek számít. “A jelenlegi pánikhangulat közepette a befektetők figyelme a világ vezető jegybankjainak kamatpolitikájára irányul. Amennyiben sor kerülne egy összehangolt kamatvágásra az USA-ban, Európában és Nagy-Britanniában, az arról tájékoztatná a piaci szereplőket, hogy a kormányzatok felismerték a probléma súlyosságát és készek cselekedni “ - nyilatkozta Robert Pavlik, az Oaktree Asset Management piaci stratégája a Marketwatcnak adott interjújában. A Dow 370 pontos, vagyis 3.6%-os csökkenéssel fejezte be a kereskedést, ezzel elesett a technikailag és lélektanilag igen fontos 10,000 pontos szint, melyre utoljára 2004 októberében volt példa. A 30 komponens mindegyike a negatív tartományban zárt, a lejtmenetben ezúttal is a pénzügyi szektor járt az élen. A Citigroup 5.1, a Bank of America 6.6, a JP Morgan pedig 4.1%-kal értékelődött le a szektort övező rendkívül borús hangulat közepette. A félelmek újjáéladésével párhuzamosan a piac volatilitását jelző VIX index is történelmi magasságba emelkedett, a mutató napközben 57.55 pontra is felkúszott.
2008. október 7, Kedd
Szerkesztette: Bánréti Gábor
Owen Fitzpatrik, a Deutsche Banak elemzője szerint a zuhanás elsősorban annak tudható be, hogy a befektetők tudomásul vették a recessziót és elkezdték keményen árazni. A pénzügyi szektornál maradva a National City papírjai több, mint 25%-ot estek azt követően, hogy a Fitch a likviditási problámákra hivatkozva lerontotta a társaság hitelbesorolását. A Coca-Cola 3.1%-os mínuszban zárt azt követően, hogy a Deutsche Bank vételről tartásra módosította ajánlását a társaság papírjaira vonatkozóan. A szakemberek szerint a negyedik negyedév különösen kemény lesz a cég számára, a belföldi és a külföldi eladások is visszaesése mellett a kedvezőtlen devizaárfolyam mozgások visszavetik majd a profitabilitást. A nyersolaj árfolyama tegnap tovább folytatta a lejtmenetet, a novemberi határidős WTI 4.6%-kal 89 dollárra korrigált vissza a globális befektetői hangulat romlása és a világgazdaság növekedése miatti aggodalmak hatására. Az olajár jelentős esésével és a keresleti oldali problémák várható megjelenésével párhuzamosan olyan spekulációk indultak az olajpiacon, miszerint az OPEC decemberi ülésén a kitermelés további csökkentése mellett határozhat. NÉV BOVESPA DOW JONES COMP DOW JONES INDU DOW JONES TRANS DOW JONES UTIL IPC IPSA MERVAL MSCI AC WORLD MSCI WORLD NASDAQ COMP NASDAQ100 S&P500 TSE300
Záróár
%
42100,79 3470,7 9955,5 4101,61 389,07 21749,13 2450,5 1423,35 265,87 1072,99 1862,96
-5,43% -3,10% -3,58% -0,80% -5,50% -5,40% -6,03% -5,91% -6,14% -5,77% -4,34%
1411,28 1056,89
-4,05% -3,85%
10230,43
-5,30%
A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történő felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegű információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelősséget a hírlevélben következtetések levonásából eredő esetleges károkért.
CODEX HÍRLEVÉL
2008. október 7, Kedd
PIACI KÖRKÉP – Európa Szerkesztette: Babrián Ildikó
Használt a befektetők geográfiai ismereteinek a térség országainak 2004-es EUcsatlakozása. Míg 1998-ban, az orosz válság idején a magyar, lengyel, cseh papírokat válogatás nélkül adták el az orosz összeomlás hírére (három olyan tőzsdenap is volt, amikor 10 százaléknál többet esett a BUX), most Európa nyugati és keleti felében ugyan leomlottak az árfolyamok, de Közép-Európa tőzsdéi viszonylag kisebbet estek. Varsó megúszta 5,4 százalékos WIG-eséssel, Bukarest 5,4 százalékot, a BUX 5,7 százalékot esett, de még a prágai index 8,5 százalékos zuhanása is mérsékelt a bécsi ATX 11 százalékos mínuszához képest. (Az esést jelentős részben az befolyásolta, mekkora a bankpapírok aránya az indexekben.) Az orosz mutató esése a 20 százalékot közelítette, de a norvég 12, a francia és az olasz 9, a svéd, a német és a brit 8 százalékos esés is sokkolta a befektetőket. Az európai zárások után a brazil Bovespa 15, a mexikói Bolsa index 10 százaléknál is nagyobb mínusszal riogatott. A bankrészvények vételére szóló megbízások kamikaze akcióknak kijáró elismeréseket váltottak ki a brókerekből, az este pedig Európa-szerte - a határidős pozíciók újraszámlálásával és a fedezetek előásásával telt. A kontinens nyugati felében tőzsdézők 1987es, a magyarok 1998-as tapasztalataikat elevenítik föl, ám a mostani válság megértésében ezek vajmi keveset segítenek. A pénzügyi rendszer egésze recseg-ropog, ugyanakkor sokan számolgatják a lehetséges beszállási pontokat. A magyar részvények viszonylag jó teljesítménye is abból fakad, hogy a Richtert láthatóan valaki már elszántan veszi (a papír napközben 33 ezer is volt és a zárás drámai perceiben sem esett a pénteki 31 750-es zárószint alá), az OTP-re pedig banki
mivolta ellenére is akadnak bátor vevők. Az orosz papírokból kiáramló pénzek kis hányada azért megmarad a régióban, mások viszont stratégiai pozíciók felépítésére használják fel a zavaros napokat. Egy biztos, forró őszük lesz a spekulánsoknak világszerte. NÉV AEX ATGI ATX BEL20 BET BUMIX BUX CAC40 DAX FTSE250 HEX IBEX35 ISE100 MDAX MIB30 OSE PX50 RIGSE RTS SAX SDAX SOFIX TALSE TECDAX WIG20
Záróár
%
312,56 2640,78 2585,13 2567,59 4164,83 1932,94 17991,02 3711,98 5387,01 7474,79 6412,69 10726 31574,74 6131,59 24053 331,54 1102,9 362,54 866,39 451,76 3101,87 688,27 437,42 604,17 2218,29
-9,14% -5,85% -8,22% -6,87% -4,65% -4,21% -5,68% -9,04% -7,07% -6,51% -7,62% -6,06% -8,62% -8,66% -8,44% -8,84% -8,46% -5,03% -19,10% 0,00% -7,18% -8,43% -3,31% -11,27% -5,69%
A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történő felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegű információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelősséget a hírlevélben következtetések levonásából eredő esetleges károkért.
CODEX HÍRLEVÉL
2008. október 7, Kedd
PIACI KÖRKÉP – Ázsia Szerkesztette: Bánréti Gábor
A központi bank irányadó kamatlába a szakértők várakozásának megfelelően változatlan, 0,5 százalék maradt, így már huszadik hónapja ezen a szinten áll. A pénzintézet ugyanakkor jelezte: egyre komolyabban aggasztja a japán gazdaság megtorpanása és a globális pénzügy válság. Elemzők szerint a kamatvágás nyomása egyre erősödik, így októberben, de legkésőbb decemberben már 25 százalékpontos csökkentéssel számolnak. A Morgan Stanley lefelé módosította az ország növekedési előrejelzését, sőt a március 31-ével végződő pénzügyi évben egyenesen a japán gazdaság zsugorodását prognosztizálja. A BoJ júliusban még 1,2 százalékos növekedéssel számolt.
NÉV BSE30 JKSE KLSE KOSPI NIKKEI225 NZSE50 PSE SET SHANGHAI B-SHARE SHANGHAI COMP STRAITS TIMES TWSE
Záróár
%
11731,45 1636,85 998,15 1366,1 10155,9 3004,19 2424,19 537,31 124,74 2144,65 2211,56 5524,66
-0,60% -0,72% 0,13% 0,54% -3,03% -1,45% -3,01% -2,63% -0,79% -1,34% 1,99% 0,34%
Az export lassulásától való félelem miatt a Nikkei 2003 decembere óta először esett 10000 pont alá, a jen ugyanis hároméves csúcson van az euróval szemben és öt hónapja nem volt ilyen erős a dollárhoz képest, ez pedig elsősorban az exportőrök bánhatják.
A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történő felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegű információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelősséget a hírlevélben következtetések levonásából eredő esetleges károkért.
CODEX HÍRLEVÉL PIACI KÖRKÉP – Makroadatok
2008. október 7, Kedd
Szerkesztette: Bánréti Gábor
Közzété tel időpontja
Hely
Információ, adat
Időszak
:: 05:58:00 CET 07:00:00 CET 07:00:00 CET 09:00:00 CET 10:30:00 CET 10:30:00 CET 10:30:00 CET 10:30:00 CET 12:00:00 CET 13:45:00 CET 13:45:00 CET 14:55:00 CET 14:55:00 CET 17:00:00 CET 21:00:00 CET 23:00:00 CET
JP JP JP JP HU GB GB GB GB DE US US US US HU US US
Bank of Japan-kamatdöntés Bank of Japan-kamatdöntés Együttható mutatók (coincident indicators) Előrejelző mutatók (leading indicators) Ipari kibocsátás év/év Ipari kibocsátás h/h Ipari kibocsátás, év/év Feldolgozóipari kibocsátás h/h Feldolgozóipari kibocsátás, év/év ipari megrendelések h/h ICSC áruházláncok forgalma hét/hét ICSC áruházláncok forgalma év/év Redbook index h/h Redbook index év/év Költségvetési mérleg Fogyasztási hitelek ABC CCI
Oct Oct Aug Aug Aug Aug Aug Aug Aug Aug w/e w/e w/e w/e Sep Aug w/e
Té nyadat Előre jelzé s 0.50 % 0.50 % -2.8 -2.1 -
-2.8 -2.3 -1.80 % -0.20 % -2.00 % -0.20 % -1.60 % -0.1 %
-
5.2 bln
Előző adat 0.50 % 0.50 % 2000-09-01 2000-06-01 0.60 % -0.40 % -1.90 % -0.20 % -1.40 % -1.7 % -0.2 % 1.1 % -1.3 % 1.0 % -91.20 bln HU 4.6 bln -41 Forrás: Reuters
A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történő felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegű információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelősséget a hírlevélben következtetések levonásából eredő esetleges károkért.
CODEX HÍRLEVÉL
2008. október 7, Kedd
Figyelmeztetés:
Tisztelt Ügyfeleink! A 2007. évi CXXXVIII. törvény 40.§ előírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezető tőzsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elő. A hírlevél kizárólag informatív jellegű és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra. Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlődő trendekről. A történelmi részvény árak fejlődése nem garantálja a jövőbeli hozamot. A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket. A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. semmilyen szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A hírlevélben szereplő adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegűek. Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. beleegyezése nélkül !!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához.
CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1) 320-0330
www.ertektar.hu A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történő felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegű információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelősséget a hírlevélben következtetések levonásából eredő esetleges károkért.