KULTÚRA Mesterségem címere: Szalma- és sásfonó népi iparművész SPORT Visszatért a versenyzéshez Kovács Lacee
XXVI. évfolyam 14. szám
HÍREK Járdafelújítások, őszi fasori munkálatok
Ceglédi Hírmondó A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Új forgalmi rend a városközpontban „Ceglédiek mondták” a körforgalomról 6. oldal cegled.hu 2015. november 12.
Évértékelő Korondi Miklós a Jobbik önkormányzati képviselője
Imregi Tibor a Fidesz önkormányzati képviselője
12-13. oldal
20-21. oldal
A diákok második otthona Interjú a kollégium megbízott vezetőjével
Gasztrovat Sült gesztenye receptek 31. oldal
14. oldal
Cegléd Város Önkormányzata 2015. december 5-re
„KARÁCSONYFA DÍSZÍTŐ” versenyt hirdet civil szervezetek, alkotó csoportok, családok és magán személyek számára. A verseny célja: A karácsonyi ünnepekhez kötődő hagyományok felelevenítése, éltetése városunkban, közös ünneplés. Jelentkezni lehet: Saját kezűleg hagyományos módon elkészített dísztárgy kollekcióval. Egyének és csoportok jelentkezését várjuk. Jelentkezési határidő: 2015. novem-
ber 27-ig papír alapú vagy elektronikus levélben a versenyzők nevének, címének, elérhetőségének feltüntetésével, a dísztárgyak megnevezésével (mézeskalács, csipke, horgolás...) A pályázók részére az önkormányzat fenyőfát talppal együtt biztosít. Minden pályázó névre szóló emléklapot kap. A díszítés 2015. december 5-én 14.00 órakor kezdődik a Szabadság téren a jégpálya melletti területen. A verseny eredményhirdetése 2015. december 20-án lesz. A karácsonyfákat rászoruló nagycsaládosok és szociális intézmények részére osztjuk szét. Információ: Cegléd Város Önkormányzata/ Rendezvényszervezés telefon:+36 53 500 287; e-mail:
[email protected]
2. oldal
„Átadták a járásbíróság megújult épületét”
Fotó: Szokolai
hírek innenonnan
Fotó: Szokolai
FELMÉRIK, FIGYELMEZTETNEK November közepéig felmérik a közterület felügyelők, a város mely kereszteződéseiben jelent balesetveszélyt az elburjánzott vagy túl nagyra nőtt növényzet. Az érintett ingatlanok tulajdonosait először levélben kérik meg: metsszék meg vagy távolítsák el a kilátást akadályozó növényeket. Ha ezt nem teszik meg a tulajdonosok, az önkor-
Fotó: Szokolai
GALLYAZNAK, IFJÍTANAK Elkezdődtek az őszi fasori munkálatok. A város több pontján gallyaznak, ifjítanak, hajtást válogatnak a szakemberek. Sok helyen – így a Kossuth téren is – az elöregedett, balesetveszélyes, odvas fák okoznak gondot, sok helye a járdák, parkolók betonját púposítják fel a gyökerek. Ez a kép nem ismeretlen a Kossuth téren járókelők vagy éppen parkolók számára.
mányzat fogja eltávolítani a növényzetet. Legvégső esetben – amit szeretnének elkerülni – közigazgatási eljárást indítanak. Előzetes felmérések alapján megközelítőleg 70 érintett kereszteződés van a városban.
FEJLESZTÉSI FORRÁSOKAT A MEGYÉNEK Önálló régió legyen Pest Megye vagy a környező megyék között felosztják – jelenleg ezzel a két elképzeléssel számol a kormány – jelentette be a KDNP parlamenti frakciója egy sajtótájékoztatón. A képviselői csoport vezetője Harrach Péter és Földi László képviselő elmondta a kérdés eldöntésére kevesebb, mint fél év van. A központi régió a következő hét évre 280 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást használhat fel, ám ebből csak néhány tízmilliárd forint adható a vállalkozóknak. 3. oldal
hírek innenonnan
Fotó: Kisfaludi
Fotó: Halminé Jozefa
EMLÉKKIÁLLÍTÁS A GALÉRIÁBAN Nagy Béla festőművész munkáiból nyílt kiállítás október 26-án a Ceglédi Galériában. Hiánypótló ez a tárlat, hiszen a művésznek még soha nem rendeztek kiállítást szülővárosában, sajnos erre csak halála után hat évvel került
sor. Nagy Béla 1923. október 23-án született Cegléden, s már egészen fiatalon, 8 évesen eldöntötte, hogy festőművész lesz. Hat évet járt a ceglédi Kossuth Gimnáziumba, majd a család Pestszentlőrincre költözött, ott fejezte be középiskolai tanulmányait. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy előtanulmányok nélkül, elsőre felvették a Képzőművészeti Főiskolára, melyet 1942 és 1950 között végzett el. Indulása szép reményei azonban hamar szertefoszlottak, nyugdíjazásáig szinte csak nyári művésztelepeken volt lehetősége festeni. 1981-ben Bakonykoppányba költözött, ahol élete végéig – betegen is – festett. A tárlat különlegessége, hogy a festmények, aquarellek és grafikák mellett jó néhány személyes tárgy is helyet kapott az emlékkiállításban. nemes gesztusára emlékezve 1997-től rendezik meg a kutatók és a tudomány iránt érdeklődők részvételével a Magyar Tudomány Ünnepét.
TÖBBEZER DIÁK ISMERKEDETT A SZAKMÁKKAL
A helyi és környékbeli iskolák mellett jónéhány munkáltató is bemutatkozott az idei pályaválasztási kiállításon. A nyolcadikosokat várták a sportcsarnokba, hogy segítsék a továbbtanulás döntését. Mintegy 2500 diák gyűjtött információt a képzési lehetőségekről. A 14 évesek többsége még bizonytalan milyen irányba szeretne továbbtanulni, ezért nagyon jó lehetőség, hogy az iskolák egy helyen, egy időben tudtak bemutatkozni. Most először a diákok szavazatai alapján a három legjobb kiállítót is díjazták.
Fotó: Kisfaludi
MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából került koszorú gróf Széchenyi István szobrára. A Közgazdasági iskola mellett álló alkotás eddig kimaradt az ünnepségekből, most a város vezetése úgy döntött a legmegfelelőbb nap a Magyar Tudomány Ünnepe lehet arra, hogy virággal is emlékezzenek a politikusra. 1825. november 3-án ajánlotta fel gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalakulását. A „legnagyobb magyar”
4. oldal
JÁRDAFELÚJÍTÁSOK VÁROSSZERTE A város öt pontján bontatja fel a járdát – közmű építése miatt – az egyik szolgáltató. Távközlési kábelt fektetnek le, emiatt vágják fel az aszfaltot több helyen is. A helyreállítás, amennyiben az időjárás is engedi – még idén befejeződhet. Ám az önkormányzat elképzelései szerint már korszerűbb és esztétikusabb burkolat kerülhet a régi aszfalt helyére. A város kipótolja a hiányzó összeget és így egy végleges, hosszú távú helyreállítás történhet meg, egy használható, zömében viacolor térburkolattal, hiszen ÁROKRENDEZÉS A BUDAI ÚTON Az árkok és átereszek szintezésével és bemérésével nyújt segítséget az önkormányzat a Budai út menti ingatlanok tulajdonosai-
Fotó: Szokolai
„AZ EMLÉKEZÉS NAPJA A SZABADSÁG FÁJÁNÁL
hírek innenonnan
ezeket fel lehet szedni és vissza lehet rakni a későbbi közműépítéseknél is. De vannak olyan helyek, ahol az öntött aszfaltos járdaburkolatot állítják helyre. nak. A közútkezelő záros határidőt hagyva felszólította az ott élőket, hogy biztosítsák a víz lefolyását, a beállók alá fektessenek le csöveket. Az ügy előzménye egy a katasztrófavédelem által lefolytatott vizsgálat. Ennek egyik eredményeként az Budai út kezelője, a Magyar Közút kötelezte az ingatlantulajdonosokat, hogy pótolják a hiányzó átereszeket. Az önkormányzat magára vállalja a tervezés, földmérés költségeit, annak érdekében, hogy a szintezés úgy alakuljon, hogy az a közösség érdekeinek és az út állagának is megfeleljen.
ÚJJÁALAKULT BIZOTTSÁG Pedagógus, fuvarozási vállalkozó, közlekedési szakember és természetesen a rendőrség munkatársai is részt vettek a Városi Baleset-megelőzési bizottság újjáalakuló ülésén. A szakemberek együtt szeretnének minél hatékonyabban dolgozni azért, hogy egyre kevesebb baleset történjen Cegléden és a térségben. A bizottság tagjai ezután havonta találkoznak majd, hogy pontos programokat, akciókat tervezzenek, és persze szervezzenek meg. 5. oldal
Ú
j forgalmi rend lépett életbe a Pesti út két kereszteződésében is. A Kossuth Ferenc utcaiban körforgalmat alakítottak ki. A Városháza előtt, a Kossuth tér felőli oldalon kétirányúvá vált az eddig egyirányú forgalom. Ha pedig valaki a Kőrösi út felől érkezik, stoptábla figyelmezteti, most már nem neki, hanem a Városháza előtt közlekedőknek van elsőbbsége. Az átadás utáni napon kérdeztünk arra járókat, mi a véleményük a változásokról?
„Én nagyon jó fejlesztésnek tartom, eddig ez a rész nagyon megfogta a forgalmat és balesetveszélyes volt. Többször előfordult, hogy a máshonnan idetévedt vezetők szembe jöttek velünk a Polgármesteri
Hivatalnál. Most még elég viccesen néz ki az új körforgalom. Mindenképpen valami magasabb dolgot raknék a piros rész helyére, esetleg egy szobrot, egy ceglédi szimbólumot, vagy szökőkutat.” – Velkeiné Német Nikoletta „Személy szerint nagyon örülök az újításnak, mert azt gondolom, hogy gyorsabbá teszi a forgalmat és élhetőbbé ezt a részét a városnak. Sokkal
Kényszer szülte megoldás, a forgalom gyorsítása miatt. Hiányolom a központi kiemelkedő részt belőle, mert ha erre a piros felfestésre ráesik a hó már nem fog látszódni és igen balesetveszélyessé válik majd a közlekedés. Az elkövetkezendő napokban többször kellene ismételni az új változásokat a rádióban és a tévében egyaránt az egyszerű emberek részére, hogy minél jobban rögzüljön beléjük az új forgalmi rend – Kovács Sándor
könnyebb lesz a közlekedés, az átmenő forgalom gyorsabbá válik. Sokkal biztonságosabbá válik így a közlekedés. Eleinte biztosan jobban kell majd figyelni, az új forgalmi rend miatt, de reméljük jól fog működni a dolog.” – M. A.
„Azt gondolom, hogy hasznos fejlesztés a városban, gyorsabbá teszi majd az áthaladó forgalmat. Amit hiányolok, az a zebra a plébánia, a templom és az Arizona pizzéria között, ha szabályosan akarunk átkelni, akkor igazából meg kell kerülnünk az egész épületet sort..” – Kottes Anikó
Fotó: Kovács Diána
Ceglédiek mondták
„Biztosan jobb és valamelyest könnyebb lesz így a közlekedés, de majd meglátjuk hétfőn reggel a csúcsforgalomban hogyan fog működni.” – Sebestyén János „Szuper újításnak tartom, mert ezáltal egyből be lehet hajtani a Kossuth Ferenc útra a Pesti út felől, ez megkönnyíti az autósok dolgát” – T.G.
6. oldal
Közlemények
A MI KÖRNYEZETÜNK, A MI JÖVŐNK
Megvalósult az Európai Unió által támogatott önkormányzati környezetvédelmi projekt, melyet a Kossuth Toborzó Ünnepéllyel egy időben szerveztünk meg. A pályázat az Európai Unió – Európai Bizottság által kiírt Európa a Polgárokért Program keretében került megszervezésre, a résztvevők – a helyi és a magyarországi résztvevők kivételével – 2 ország 6 városából érkeztek. Szeptember 24-én rajzkiállítás nyílt a Városháza aulájában, amelyre a testvérvárosi közösség gyermekeinek rajzai érkeztek – igen nagy számban – határon innen és túlról egyaránt, így a gyermekek szemén keresztül láthatták a résztvevők a környezetvédelem különböző aspektusait. A továbbiakban megrendeztünk egy környezetvédelmi workshopot, ahol minden város a saját tapasztalatát osztotta meg a résztvevőkkel a környezetvédelem témájában, így rálátást engedve a bevált és jó gyakorlataikra. Ezen kívül egy projektbemutatón a vendégek megtekintették városunk legújabb fejlesztéseit, például az új led alapú közvilágítást is.
Tanulmányútra is sor került, Újszilvásra látogattunk el, ahol Petrányi Csaba polgármester mutatta be a falu innovációit, melyeknek köszönhetően kiemelkedő szintet ért el a fenntartható energiatermelés Újszilváson. A projekt egyik fontos eleme volt, hogy 6-12 éves diákoknak interaktív biológia óraként tanulmányutat szerveztünk a Gerje patakhoz, melynek élővilágáról dr. Surányi Dezső professzor úr tartott érdekes és tartalmas előadást.
A gyermekek és a felnőttek bevonásával sikerült egy olyan eseménysorozatot megvalósítani, mely által kapcsolatok épülhettek, fontos gyakorlatok és információk kerülhettek a résztvevők birtokába, melyet remélhetőleg mindenki a környezetvédelem legjobb szolgálatában fog hasznosítani.
7. oldal
hírek innenonnan
MESTERSÉGEM CÍMERE: SZALMA- ÉS SÁSFONÓ NÉPI IPARMŰVÉSZ Egy verőfényes őszi napon látogattam meg Botlik Mária szalma- és sásfonó Népi iparművészt törteli otthonában. Az udvari kemence mellett ültünk le beszélgeti, méltóságteljesen terebélyesedett fölénk a nyáron oly értékes árnyékot adó öreg diófa, most elszáradt levelei finoman értek földet mellettünk. – Az elmúlt évtizedekben többféle kézműves technikát kipróbáltál, mégis a szálas anyagok állnak legközelebb a szívedhez. Miért a szalmafonásra esett a választásod? – Kötés, subázás, gobelinezés, festés, grafika, csuhézás és nemezelés... jó sok mindenbe belekóstoltam, míg végül 1996-ben Törökszentmiklóson részt vettem egy országos szalmafonó alkotótáborban. Hihetetlen élmény volt, ahogy 120 ember egyszerre dolgozott
ezzel a természet adta alapanyaggal. Már az első napokban teljesen beleszerettem ebbe a kézműves mesterségbe. Azóta is minden évben részt veszek az alkotótábor munkájában. Ma már nem csak szalmából, hanem sásból és csuhéból is készítek használati- és dísztárgyakat. 2013-ban kaptam meg a Népi Iparművész címet. – Mennyire időigényes az alapanyag előkészítése? – Viszonylag hosszú folyamat. A szalma begyűjtését az aratást megelőző 2-3 hétben kell elvégezni, amikor a kalászok még nem teljesen aranysárgák. Ez az un. „viaszérés” időszaka. Nyilván ez időjárás függő, ilyenkor már naponta kell nézni a búzatáblát. Kizárólag a sarlóval levágott szálak alkalmasak a fonásra, hiszen nem szabad, hogy összetörjön a búzaszár. Teljesen megtisztított állapotban kerül a padlásra, s időt kell hagyni arra, hogy alaposan kiszáradjon, különben bepenészedik. Ha megszáradt, akkor ízekre szedem, s vastagság illetve hosszúság szerint kötegelem. Ha megnézzük a szárat, akkor jól megfigyelhető, hogy a felső része vékonyabb, míg az alsó vastagabb. Előbbiből készítem a szalmadíszeket, utóbbi részből pedig a kalapokat, tárolókat. Száraz, jól szellőző helyen évekig is eláll, most éppen 2013-as évjáratú alapanyagból fonok. Az évjáratokat azonban nem szabad keverni, mert minden aratáskor más a búza minősége. Az is előfordul, hogy a sok eső miatt barnább a szár, ezt előbb ki kell kénezni, s utána lesz alkalmas a felhasználásra. A kalászt sem szoktam eldobni, kiszáradás után kiválóan lehet vele díszíteni például az aratókoszorúkat. – Hogy mi minden készülhet szalmából, annak csak a fantázia szabhat
8. oldal
határt. Ékes bizonyíték erre a most elkészített „kalász anya” figurád. Milyen tárgyakat készítesz még? – Szó szerint mindent. A hagyományos táskák, kalapok, szakajtók, ékszerdobozok, kenyeres kosarak mellett ember és állatfigurákat, lakásdíszeket. Jelenleg 150 féle karácsonyfadíszem van. Gyerekekkel szoktam kisállatokat formázni, nyuszit, csigát, kutyust, de fontunk már szőlőfürtöt is. Az ékszereim árpaszalmából készülnek, ez a legpuhább alapanyag. Azonban nem csak fonom, hanem gyűjtöm is a szalmatárgyakat, elsősorban a régebben készülteket. Van egy szép fedeles kupujkám – tojás, hagyma, krumpli tárolására készítették – azonban az anyag keménysége miatt ez férfiember kezének való munka. Egyszer próbálkoztam az elkészítésével, de az én kezemnek nehéz volt. – Az aratókoszorú a legismertebb szalmatárgy. Egykor az aratás végeztével a lányok az utolsó kéve szalmából kötötték, s a gazda kapta ajándékba. A templomban megszentelték, majd a házban főhelyen – a mestergerendán, vagy a tükör fölé akasztva – tartották. A gabonaszemeket kinyomkodták a kalászokból és a következő esztendő vetőmagjai közé keverték. Mennyi aratókoszorút készítettél? – Nagyon munkás egy aratókoszorú elkészítése, én eddig 5 darabot fontam. Tájegységenként és nagyság szerint több megjelenési formája is lehet, többek között csigaszerű, korona és házforma. Ezt rendszerint kézben vagy rúdon vitték a gazda házáig. Esőcsigák és kalászok díszítik, most éppen egy koronaformájú koszorún dolgozom. Ma már a tartósság miatt összedrótozzuk belülről. Elkészítésének módját Erdélyben tanultam, illetve néprajzi lexikonból lestem el. Volt olyan év, hogy az általam készített aratókoszorúval vonultak fel a Ceglédi Alkotók Egyesületének kézművesei augusztus 20-án a Mesterségek Ünnepén.
Az egyesületnek egyébként 2006 óta én is tagja vagyok. A tavalyi munkámat a NESZ Szálasanyag bizottsága a washingtoni Folk Fesztiválra küldte ki. – Idén beválasztottak a Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) Szálasanyag szakmai bizottságába. Milyen új feladatokat jelent ez számodra? – Mindenek előtt nagy megtiszteltetés ez a felkérés, hiszen ez visszaigazolása annak a munkának, melyet a népi kézművesség terén végzek. A Mesterségek Ünnepén már feladatom volt a Budai várban megjelent szálasanyaggal dolgozó kézművesek munkáinak véleményezése, a kézműves műhelyek zsűrizése. Örömmel tapasztaltam, hogy míg néhány évvel ezelőtt csupán hárman voltunk az országban, akik a sással dolgoztunk, mára egyre többen használják. – Szálasanyagról beszélünk, melybe a szalma mellett a sás és a gyékény
9. oldal
is beletartozik. Mi volt az oka, hogy 2010-ben elkezdtél sással is dolgozni. – 2010-ben Tiszaalpáron voltam egy szalma-, gyékényés kosárfonó táborban, azonban egy kosár elkészítése után nagy vágyat éreztem arra, hogy kipróbáljam a sásfonást. Az egyik sásfonó mesternek volt kimaradt alapanyaga, melyből rögtön késztettem egy kalapot. Utána már csak ez érdekelt, hiszen már elsőre sikerélményben volt részem. Nincs anyaggondom sem, mert felfedeztem, hogy Törtel határában bőven terem ez a növény. Minden évben bőségesen aratok. Ezt hasonlóan kell tisztítani és szárítani, mint a szalmát. Egy kéve elég egy szakajtónak vagy kalapnak az elkészítésére. – Melyik növénnyel nehezebb dolgozni? – Attól függ, hogy mit készít az ember. Mindkettőnek megvan a nehézsége. A szalma könnyű anyag, hengeres szárát óvatosan kell hajlítani, gyakorlatlan kéz könnyen összenyomja. A lapos sást nyugodtan meg lehet erősen is húzni, azonban rendkívül éles szélei könnyen elvágják az ember tenyerét. – Tavaly, régóta dédelgetett álmodat sikerült megvalósítanod: vettél Törtelen egy parasztházat. Milyen terveid vannak ezzel kapcsolatban?
– Már régóta szerettem volna létrehozni egy olyan tájházat, ahol nem csak megnézni, hanem kipróbálni is lehet a régi eszközöket: pl. a kukoricamorzsolót, a teknőben lehet kenyeret dagasztani, a kemencében cipót sütni, sőt belefeküdni a trózsákba (az ágy deszkáira tett, szalmával tömött zsák). Mindenki, aki betér ebbe a kis házba, saját maga megtapasztalhassa, hogyan éltek egy emberöltővel ezelőtt – meséli, s közben átsétálunk a néhány utcával odébb lévő portára. Nagyszüleim tanyán éltek, nagyon sok szép emlékem kötődik az ott töltött gyermekévekhez. A tanyasi lét szabadságot jelentett. Hosszú folyamat lesz a ház felújítása. – mondja már a zöld léckerítéses porta előtt állva, melynek cserépteteje és újra rakott kéménye nem utal arra, mit is rejtenek a falai. Az udvarra lépve azonban rögtön feltűnik a valaha szebb napokat látott kukoricagóré, mögötte a gondosan befedett 10. oldal
gémeskút áll, szemben az előző tulajdonos által kivágott 400 éves eperfa másfél méter átmérőjű tuskója mered ki a földből. Belülről már újra tapasztottuk és meszeltük, még a külseje van hátra. A múltszázad elején épült. – mesél tovább Marika, miközben kinyitja az ajtót. A küszöböt átlépve majd egy évszázadot lépek vissza az időben, egyenesen a konyhába. Nemrégen kaptam ezt a parasztpadot – mutatja büszkén – sajnos a kemencének már csak az ajtaja van, de szeretném újjáépíteni. Van itt alumínium mosdótál, szövött törölközők, a tálason poharak sorakoznak. A konyhából jobbra nyílik a pici éléskamra. Balra a döngölt padlójú hálóhelyiség, itt van már egy sublót, sifon, benne az egykori lakó néhány ruhája. Suszter volt a bácsi, megvan a suszterszék, sok-sok kaptafa, csizmák sőt a mesterlevele is. És nézd a famennyezetet! Ebbe szerettem bele! **** Bejárjuk az egykori istállót, az udvart, közben sorolja Marika a terveit. Jövő nyáron már szeretne gyerekeket fogadni, kézműves foglalkozást tartani az udvaron. Szívből kívánom, hogy minél többen leljék örömüket a leendő tájház falai között. KozI
kulturális paletta
Novemb er 17-én 17.30 órától folytatódik Gimesy Péter „A művészettörténet nagy korszakai” című előadássorozata a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében. A Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze ezúttal a modern művészet kialakulásáról, vagyis az 1905 és 1945 közötti évekről beszél, az absztrakciós fordulatról, különösen Picasso munkásságáról. (www. cegledikultura.hu) November 17-én nyílik a Ceglédi Galériában a Ceglédi Alkotók Egyesülete képzőművész szekciójának kiállítása, „Advent-várakozás” címmel. Ezzel egy időben készül el a tíz éves munkájukat dokumentáló katalógus. (www. cegledikultura.hu) A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely november 21-én 10-12 óráig fonaljátékokkal, november 28-án 10-16 óráig társasjátékokkal várja a családokat. (www.szorakatenusz.hu) A gyerekek számára az év egyik legizgalmasabb napja, amikor megérkezik a Mikulás. Hogy a várakozás órái még emlékezetesebbek legyenek, kézműves délelőttre és Mikulásváró koncert-re hívják a családokat december 5-én a Kossuth Művelődési Központ munkatársai. 9 órától kézműves játszó-
ház a színházi előtérben, 10 órától Kiss Kata Zenekar „Jófej hópelyhek” című interaktív koncertje a színházteremben. 11 órakor pedig megérkezik a Mikulás. (www.cegledikultura. hu) 2008-ban hunyt el, de a kortárs képzőművészeti színtér még mindig elevenen őrzi emlékét. A lehorgasztott orral ülő rókaszerű állatot, a szúrós végű hegycsúcsokat, a mesebeli holdbéli tájakat, valamint a merész, harsány ecsetvonásokat nem lehet könnyen elfelejteni. El Kazovszkij a ’70-es, ’80-as és ’90-es évek egyik legeredetibb alkotójaként visszavonhatatlanul beírta magát a magyar művészet történetébe. A Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítás külön szekciókra bontva mutatja be El Kazovszkij Kossuth-díjas festőművész munkásságának egyes egységeit. (www. mng.hu) A Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola oktatóinak munkáiból látható kiállítás december 17-ig. Tanulóik szerint „a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola a világ legjobb iskolája, ahol kézműves mesterségeket tanulhatsz – a fazekasság, fafaragás, nemezkészítés, bőrművesség fortélyait oktatják itt.” Szakmai képzésük országosan is kiemelkedő a hagyományos kézműves szakmák iskolarendszerű oktatása tekintetében. (Bp. Fő u. 6. www.hagyomanyokhaza. hu/nmm/muzeum) KozI
11. oldal
Képviselői mérleg
Korondi Miklós a városfejlesztésről
Több mint egy évtizede teljes mellbedobással része a politikai életnek Korondi Miklós a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezetének elnöke és önkormányzati frakciójuk vezetője. Képviselői csoportjuk munkájáról, eredményeiről beszélgettünk. – Miként kapcsolódott be Cegléd politikai életébe? – Önkormányzati képviselő voltam 2006tól 2009-ig, a Jobbik színeiben. 2010-2014-ig országgyűlési képviselőként tevékenykedtem, természetesen, amikor tehettem városunk érdekében is szót emeltem, lobbiztam. – Befolyásolja-e munkájukat, hogy Cegléd határában él Volner János, pártjuk országos alelnöke, országgyűlési képviselő? – János a ceglédi választókerület elnöke, jómagam választókerületi szervező vagyok. Kölcsönösen tájékoztatjuk egymást az aktu-
ális eseményekről, feladatokról, előkészítjük sajtótájékoztatóit és fórumait. Munkánk miatt szoros kapcsolatban vagyunk egymással. Rengeteg elfoglaltsága ellenére a választókerületben rendszeresen tart sajtótájékoztatókat és lakossági fórumokat. – Kisebbségben, de önálló frakcióként mit tudtak megvalósítani eddig a választási ígéreteikből? – A Fidesz gazdasági programjában és az Integrált Városfejlesztési Stratégiában döntően szerepelnek a mi kampányelképzeléseink is. Ezek a következők: a közbiztonság erősítése, munkahelyteremtés, a városi közlekedési rend korszerűsítése, a felszíni csapadékvíz elvezetésének megoldása és a járdák, felújítása. – Beszéljünk először a közbiztonság erősítéséről. – Különösen örülünk a lovas mezőőri szolgálat megalakításának, amelynek eredményei máris tapasztalhatók, különösen az Ugyerban, amely választókerületben jobbikos képviselőt választottak Horváth Gábor személyében. Gábor nagyszerű kapcsolatot alakított ki a mezőőrökkel, a körzeti megbízottal és a polgárőrökkel, s ő maga is sokat tesz a választókerülete biztonságáért. Hasonló változások szükségesek a Csengeri környékén is. – Milyen előrelépés tapasztalható a munkahelyteremtésben? – Támogattuk a szociális szövetkezet működését az Ugyerban. Fontos, hogy az Infineon Kft. komoly fejlesztésbe fogott. Azonban nem támogattuk a munkahelyteremtés ígéretével járó börtön építését, sőt megvalósítása ellen aláírásgyűjtéssel is tiltakoztunk. – Mi a véleménye a közlekedési rend változtatásáról, a járdák helyzetéről és a csapadékvíz elvezetésről? – A Közlekedési Koncepciót fő mozzana-
12. oldal
tiban frakciónk is támogatta. Szeretnénk, hogy mindig a leghatékonyabb, legésszerűbb és a legolcsóbb megoldás váljon valóra. Jobbikos képviselőnk kitartó munkájának köszönhetően a 7. sz. körzetben a Vidra utca csapadékvíz elvezetése rendeződött, több utca útburkolatának kijavítása megtörtént, a Mikes utca új burkolatot kapott. Az Aranymeggyes szélen a mély árok mellett reményeink szerint mobilkorlát épül a balesetek megakadályozásra. A Jobbik frakció javaslatára a Szent Imre herceg, valamint a Damjanich utca kétirányúsítása megvalósul, és egyetértünk a Pesti út s a Kossuth Ferenc utca kereszteződésében az egyszerű kivitelezésű körforgalom kialakításával is. Reméljük, hogy lesz majd folytatása pl. a Béke téren, és a Széchenyi út végi hajdani malom előtt is. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy az Örkényi út felújítása mielőbb megvalósuljon. Egyetértünk
Fotó: Szokolai Attila
a felszíni csapadékvízrendszer problémáinak felmérésével és a munkálatok megkezdésével. Fontosnak tartjuk a járdahálózat jelenleginél nagyobb ütemű felújítását, lehetőleg járdalapokkal. Határozott véleményünk, hogy a járdák szintjét önkényesen megemelőkkel helyre kell állíttatni az eredeti szintnek megfelelő járdaszakaszt. – Mit tart legnagyobb sikerének ceglédi politikusként, és mi a kiemelt vágya?
PÁLYÁZATOT NYERT A TOLDY FERENC KÓRHÁZ Energia-takarékos röntgen beszerzésére nyert pályázatot a Toldy Ferenc Kórház. Az Új Széchenyi Terv program keretében meghirdetett pályázaton 100 %-os támogatást nyert el az intézmény diagnosztikai eszköz beszerzésére. A több mint 500 millió forintból 10-18 éves, elavult, ez által jelentős energiafogyasztónak tekinthető berendezéseket cserélhetnek le korszerűre. 13. oldal
– Országgyűlési képviselőként a Református Nagytemplomi Gyülekezeti Ház rendbetételét, helyi képviselőként pedig Magyarország legnagyobb hadifogolytáborának emlékhellyé történő kialakításának kezdeményezését, a volt huszárlaktanya területén. Fontosnak tartom a Tanácsköztársaság emlékművének mielőbbi eltávolítását a MÁV állomás előtti Kölcsey térről. Kőhalmi Dezső
Iskola
A DIÁKOK MÁSODIK OTTHONA Közösségi programok, segítség a pályaválasztásban, munkalehetőség a középiskolásoknak – ezek a legfontosabb célkitűzései a Dózsa György Kollégium megbízott igazgatójának. Farkas Albert szeptember elsejétől vezeti az intézményt. A régen is sikeres diákprogramok megtartása mellett számos új terve van a Kollégium megbízott vezetőjének. Farkas Albert éveken át tanított a Táncsics Mihály Általános Iskolában valamint a Losontzi iskolában, közben pedig egy új területen, a munkaerő-kölcsönzésben és közvetítésben is sikereket ért el. Szívesen mondott igent a KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) felkérésére, hogy tapasztalatait kamatoztassa mazott Farkas Albert, aki a Dózsa György Kollégium szeretné segíteni a középiskolások boldogulását: „Terélén. Izgalmas kihívás-fogal- veim között szerepel, hogy a
14. oldal
Cegléden tanuló diákoknak minél nagyobb körben tudjak munkalehetőséget biztosítani. Ezért gondoltam azt, hogy kollégiumi szinten is közvetlenebb kapcsolatom lesz a középiskolásokkal és a pedagógiai munka mellett a pályaválasztási lehetőségeiket is próbálom kiterjeszteni” Farkas Albert állásközvetítőként jelenleg is mintegy kétszáz főnek ad munkát. Szeretné a diákokat is megismertetni a környék nagyobb ipari vállalataival, így ha kedvük van, már tanuló éveikben tapasztalatot gyűjthetnek a munka világából és később jobb esélyekkel tudnak majd elhelyezkedni. A kollégiumban jelenleg 85 diák lakik, az új igazgató szeretné, ha még jobban ki lenne használva az intézmény: „Abban mindenféleképpen szeretnék újítani, hogy növeljük a létszámot. Minél több, környező településen szeretném megismertetni a szolgáltatásainkat a szülőkkel, hogy lássák: mint egy második otthonba nyugodtan és bátran beadhatják a kollégiumunkba gyermeküket, ez számomra az egyik legfontosabb dolog.” Nyílt napokat és fogadó-
órákat is tartanak majd, hogy még vonzóbbá tegyék a kollégiumot-tette hozzá Farkas Albert. A diákoknak az eddigi, sikeres közösségi programok mellett újabb kikapcsolódási lehetőségeket is biztosítanak. A mindennapos testedzés nagyobb hangsúlyt kap, a középiskolások számos sportágban kipróbálhatják magukat, most
először streetball bajnokságot is tartanak a kollégiumban. Az intézmény új funkcióval bővült szeptembertől. Az épületben nyolc tantermet alakítottak ki, így az Unghváry László Kereskedelmi Szakközép-és Szakiskola oktatásának egy része a kollégiumban zajlik. Zökkenőmentes a tanítás, naponta mintegy 150
kereskedelmi iskolást fogad az épület-mondta az igazgató. Farkas Albert büszkén mesélt a kollégium konyhájáról is, ahol naponta mintegy 350 adag ebédet főznek, és amely konyha a tervek szerint a későbbiekben a Kereskedelmi iskola szakács tanulói részére külsős gyakorló helyeként is működhetne.
Fuss az egészségedért
Arany Oroszlán Futóklub Cegléden A Ceglédi Arany Oroszlán Futóklubot 2014. májusban alapította Vári Kálmán abból a célból, hogy mindenki, aki hajlandóságot érez a futáshoz – valamint szeretne megismerkedni vele –, s aki versenyre készül: itt megtalálja számítását. A klubba mindenkit szeretettel várnak, edzettségi szinttől, nemtől, korosztálytól függetlenül. Így mindenki megtalálja a számára azonos edzettségi szinttel rendelkező futópartnert. Az edzések minden kedden és pénteken 18 órától érhetőek el a CVSE sportpályán a füvön. A futóedzések ingyenesek, melyeknek célja továbbá, hogy a tagok egy jó közösségben tegyenek az egészségükért a forgalomtól elzárva a friss levegőn. „Így hogy többen összejövünk hasznos tanácsokkal, tapasztalatokkal látjuk el egymást, ami nagy segítséget nyújt egy kezdő futónak. Másfél éven keresztül az edzéseket jómagam tartottam, de most kitaláltam hogy mindenki, aki kedvet érez hozzá és rendszeresen jár, az tartsa. Így mindig más vezeti az edzést, ami színesebbé, változatosabbá teszi, valamint mindenki sokkal inkább a magáénak érezheti a klubot.” – mesél az alapító a klub működéséről, aki
nyert már itthon félmaratont Albertirsán, Balatonfüreden egy 7 km-es versenyt és kisebb hegyi versenyt is. Hozzátette: ritka dolognak számít a mai világban, ha egy szakszerű edzést heti két alkalommal ingyen látogathatnak és tagjai lehetnek. „A másfél év tapasztalatából elmondhatom, hogy akik rendszeresen járnak, nagy sikereket érnek el saját magukhoz képest. Félmaratonnál például 10 perceket javítanak fél év elteltével.” – vallja Vári Kálmán, aki azt is elmesélte, hogy az írországi Cork-ban kezdett el futni, ott járt egy futóklubba ami nagyon megtetszett neki és nem szeretett volna felhagyni a csoportos futással sem. A klubba várják az érdeklődőket minden kedden és pénteken 18 órától a CVSE sportpályán a füvön.
15. oldal
Boldog szülinapot LOSI! Túl a korábbi hivatalos megemlékezésen – az őszi szünet egyik napján –, október 27-én bensőséges összejövetelre hívta valamennyi munkatársát Farkas Edit a Losontzi István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon igazgatója. A családias hangulatú rendezvényen persze nosztalgiáztak is az egybegyűltek a régi események
– Az 1985 őszén átadott épület Pest megye legnagyobb gyógypedagógiai komplexuma lett – kezdi a múltidézést Farkas Edit igazgatónő. Speciális arculatunk már az első tanévben kőrvonalazódott. Az iskolai képzés mellet óvoda is létesült, amelyben idén 43 gyermek nevelése történik. Ezt követően kialakult a szakiskolai tagozat, ahol először segédápolókat, aszta-
képeit, filmjeit nézegetve, az épület átadásának 30. évfordulóján. Külön köszöntöttek tizenöt, idén még aktív „Losis” dolgozót, akik felidézték a kezdetek s a folyamatos fejlesztések szép és kedves emlékeit. De szóba került a hajdani aládúcolt, s életveszélyessé vált Gyógypedagógiai Iskola története is. Estére meglepetésként 130 főre terített asztal mellet folyt a hangulatos, táncos, zenés program, amelyről nem maradt el a 130 szeletes születésnapi torta sem.
losokat és festőket képeztek. Idén textiltermék összeállító, számítógépes adatrögzítő, bevont elektródás ívhegesztő és asztalos oktatás folyik nálunk.
16. oldal
Jövőre várhatóan megkapjuk az engedélyt arra, hogy a kerékpárszerelő szakmát is oktathassuk. Újabb kötelező feladatot kaptunk 2010-ben, ugyanis az arra alkalmas súlyosan halmozottan sérült gyermekekkel is foglakozunk heti 20 óra időtartamban az intézményen belül. Ilyen típusú munkánk a vonzáskörzetünkben, Dél-Pest Megye területén, az olyan családokhoz való eljutás, akiknek a sérült gyermekei nem fejleszthetők a csoportban, hozzájuk házhoz mennek a pedagógusaink. Utazó Gyógypedagógusi Hálózatot működtetünk a járás területén 2013 óta, s eme időponttól váltunk Egységes Gyógypedagógiai Módszertani intézménnyé. A hozzánk tartozó közel ötszáz főnyi gyereksereget 88 pedagógus, 43 nevelő- oktató munkát segítő alkalmazott, s 21 fő technikai dolgozó látja el. A kezdetekhez képest a foglalkoztatotti létszám mintegy megduplázódott. Kőhalmi Dezső
„Ceglédi vagyok és ezt büszkén hirdetem… bárhol járok az országban”
képviselők Ceglédről
Interjú Klément Györggyel
– Hogyan válik közéleti szereplővé, képviselővé valaki, akit minden szála a földekhez, gyümölcsökhöz, szőlőhöz… a mezőgazdasághoz köt? – Bennem régóta van egy jó nagy adag lokálpatriotizmus. Büszke vagyok arra, hogy ceglédi vagyok. Az 1800-as évekig követtük eddig vissza a családfánkat, „ősceglédiek” vagyunk. A tenni akarás pedig benne van az emberben. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy kívülről mindent sokkal jobban lát az ember – legalábbis ezt gondolja. Amíg nem vállal tisztséget az ember, például önkormányzati képviselőséget, addig úgy gondolja, lát egy fát vagy facsoportot, ami nem jól áll…telefonál egyet és a fák katonás rendben sorakoznak. Vagy például, ha az Alszegi úton tovább áll az árokban a víz, mint kellene, szólok a képviselőnek és megoldódik. Nekem is voltak ilyen illúzióim. Több mint tíz éves képviselő múlttal most már tudom, ez nem így működik. Ráadásul kitanul az ember egy mechanizmust, egy megoldáskulcsot és azzal szembesül: amit eddig megismert, már megváltozott. Más emberhez, más céghez tartozik. És kezdhetjük előröl. – Másképpen látja a várost, amióta képviselő? – Még jobban szeretem és másképpen is látom a várost. Ha valaki bekerül a város körforgásába, akkor rájön, sokkal színesebb, mint valaha gondolta volna. Engem elkönyveltek olyan embernek, aki csak mezőgazdasági, szőlő, gyümölcs és bor vonalon mozog. És valóban – régebben – a kulturális élmények – munkám miatt – kicsit háttérbe szorultak. Szép élményekkel és rengetek új emberrel találkoztam az elmúlt években.
– Szabadidejében milyen programokat részesít előnyben? – Ezt sok éven át alapvetően a legkisebb és legfontosabb egység, a család határozta meg. Most már négy gyermekem közül kettő Budapesten kollégista. Ami állandó és nagy kedvenc: a séta. De most már van kerékpárom is és vallom: lehet szidni a ceglédi kerékpárút hálózatot, de aki akar kerekezni…talál lehetőséget. Cegléd gazdag sportéletében is szívesen részt veszek szurkolóként. Vasárnap délelőtt pedig – ha tehetem – részt veszek az istentiszteleten a Református Nagytemplomban. Ez az épület a legmegnyugtatóbb és legkedvesebb helyem. A látvány, a monumentalitás. És a gondolat, hogy miért is itt épült és miért is nekünk? Nagyon büszkék lehetünk elődeinkre. De tetszenek a tereink is. Például a Szabadság tér a Református Templommal és a kecses evangélikus templommal…. – Bekerült egy új kifejezés is nemrégiben a ceglédi közéletbe….Cegléd Zamata. – Hogy miért a név? Nemrégiben Pestszentimrén voltunk egy vásárban, a Cegléd zamatát népszerűsítettük. Az ottani tévé velem készített interjút és az első kérdésük az volt: miért pont Cegléd zamata. Nekik is elmondtam: ceglédi vagyok és ezt büszkén szeretném hirdetni az ország bármelyik részén…
17. oldal
Tülekedő kereskedők? Több embertől is hallottam, hogy rémesen sokat kell várni az okmányirodában a gépkocsi átírásra. Akadt, aki biztatott, hogy írjak a helyzetről, mert a probléma sok embert érint. Még az a városi pletyka is a fülembe jutott, hogy ügyeskedő kereskedők strómanokkal lenyúlják a sorszámokat, és aki nem ad nekik megbízást, azoknak jó pénzért eladják a csellel beszerzett cédulát. Kaptam hát magam és november első munkanapján déltájban bekukkantottam a Pest megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatal Okmányirodája folyosójára. Nem túl sok ügyfél várakozott. Próbaként sorszámot húztam gépjármű ügyintézésre. A gép kétféle választási lehetőséget ajánlott, egyik a gépjármű-kereskedői, amiből én lettem volna aznap az 5. A másik az átlag állampolgári, aminél a 18. számot kaptam. Éppen sorára várt egy úr rendszámtáblával és iratgyűjtővel a kezében, akinek elárultam, hogy újságcikket írok a témában, s megkérdeztem, hogy neki mi a tapasztalata? Miközben az úr megengedte, hogy lefotózzam a rendszámtáblát és az iratköteget is. – Gépjármű kereskedő va-
gyok, de most egy ismerősömnek segítek az ügyeit intézni, ezért az átlagos ügyfelek sorszámával állok sorba. Így gyorsabban is megy az ügyintézés. Ha sokan várakoznak, akkor legfeljebb átszaladok Vecsésre, ahol kevesebb a várakozó. Alapvetően kedvesek az ügyintézők, bár szinte szőrszálhasogatón precízek. A múltkor római számmal írtam a hónapot egy okmányra és kijavíttatták velem, októberre – mondta a férfi, de a beszélgetés félbeszakadt, mert behívták az irodába. Ezek után felkerestem dr. Terbe–Szabó Csilla hivatalvezetőt, megkérdezve tőle, mit tud tenni a gépjármű ügyintézés jogszerű és gyors elvégzése érdekében úgy, hogy az átlag polgár és a kereskedő is elégedett legyen. To-
18. oldal
vábbá kíváncsi voltam arra, hogy az okmányiroda irat és ügyfélforgalmából mennyi a gépjárműből eredő feladat, amire arányosan elegendő munkatársat tud-e biztosítani. Megtudtam, hogy a legfrissebb adatok alapján, október
30-án 95.235 fő volt a 12 települést számláló Ceglédi Járás népessége. Az első félévben, a megye okmányirodáiban 555.675 személy fordult meg, ebből a mi hivatalunk ceglédi okmányirodájában 30.573 ember, az abonyiban pedig 14.446 állampolgár intézte az ügyét. Óránként átlagosan 23-an jelentek meg a ceglédi ügyintézők előtt, míg az abonyi átlag 15 volt. A hivatalnokok csak az említett két okmányirodában több mint 73.000 ügyirattal foglalkoztak. A nagy leterheltséghez az is hozzájárul, hogy a hivatal országos illetékességgel bír több ügytípusban. Megfordultak nálunk ügyfelek például Szentendréről is, de
jöttek Jász-Nagykun, továbbá Bács-Kiskun megyékből. Ráadásul Nagykőrösön hónapokig újították fel az okmányirodát, s hasonló munkálatok folynak Nagykátán, ami növeli a ceglédi ügyfélforgalmat. A hivatal hatáskörébe tartozó ügyek 22-23%-a tartozik a gépjármű ügyintézés körébe. Cegléden és Abonyban
összesen 22-en dolgoznak az okmányirodákban, akik közül öten Cegléden, ketten Abonyban a gépjármű ügyintézéssel foglalkoznak. Tehát a feladattal arányos a létszám. A korábbi gyakorlat szerint egy kereskedő naponta átlagosan két-két ügyben járhatott el. Sajnos a szóbeli megállapodást nem mind-
egyikük tartotta be. Ezért a legújabb gyakorlat szerint a kereskedő egy kupacban bármennyi iratot leadhat, és a törvény szerinti nyolc napon belül elintézik azokat. A kereskedők sajnos néha most is belopakodnak az átlagos ügyfelek sorába, inkorrektül lassítva azok ügymenetét. Kőhalmi Dezső
Könyvajánló Fehér Béla: Tengeralattjáró Révfülöpön Fehér Béla újságíró, de emellett több regény szerzője is, az idén bemutatott Kossuthkifli című TV-sorozat is az ő könyvéből készült. A most megjelent kötet rövidebb írásainak gyűjteménye, Örkény szellemében: Fehér Béla a nagy előd emlékének szenteli a művet, tele nagy adag iróniával és fanyar humorral. Néhány részlet a könyvből:
Hirdetés: Teljes körű ingyenes életbiztosítás az ország
19. oldal
egész területén. Gondolja meg! Holnap már késő! Másik hirdetés: Zavartalanul akarja nézni a Föld megsemmisülését? Nevetséges áron kínáljuk Armageddon élménynapszemüvegeinket! Csak a mai napon! Ez kihagyhatatlan! Ínyencek, figyelem! Félnapos főzőtanfolyamot indítunk! Reggel kezdünk, délben mindenki Michelin-csillagot kap! Pap Zoltán
Képviselői mérleg
A kicsapott képviselő Szinte az egész város ismeri a nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós arcú Imregi Tibor vendéglőst és bizony jó néhányan meglepődtek rajta, hogy a remek családi vállalkozásuk mellett bevállalta az önkormányzati választáson, hogy városatya lesz, ha a polgárok is úgy szavaznak, s meg is választották. Politikusi indíttatásáról és a választókerülete helyzetéről kérdeztem. – Mi vitte arra, hogy kiegyensúlyozott, konszolidált családi vállalkozásának irányítása mellett, az annál sokkal hálá-
datlanabb politikába is belevágott a Fidesz színében? – Mint általában mindenkinél nálam is a szülői ház-
20. oldal
ból hozott emlékek nagyban befolyásolják az életemet. Szüleim jó barátságban voltak az 1956-ban Cegléden a forradalmi eseményekből aktívan résztvevő Irházi Sándor tanár úrral. Soha nem rejtették véka alá beszélgetéseik során jobboldali érzelmeiket. Így azután én is ezen eszmék hatása alá kerültem olyannyira, hogy politikai véleménynyilvánításaim miatt – tizenhat évesen – kicsaptak Szolnokon a Szamuely Tibor Gépipari Technikumból. Szerencsére fordult a világ és felépítettem a vállalkozásomat, miközben mindig is érdeklődtem a közélet iránt. Olyannyira, hogy már a két megelőző választási ciklusban külsős tagjaként segítettem az önkormányzat egyik bizottságában a Fidesz munkáját. Törvényszerű, hogy lokálpatriótaként képviselő lettem. – Gyakran jár a körzetében? – Szinte naponta, mert az
Árpád utca, piac és Kossuth térrel kezdődő választókerületem az Akasztószélig tart. S otthonról a Hollós utcából a körzetem nagy részén áthaladva megyek a munkahelyemre, az Alszegi úti étterembe. – A rövid egy esztendő alatt milyen lakossági kéréseket tudott teljesíteni? – Még bizottsági tag koromban többedmagammal kezdeményeztem, hogy a Kossuth téri járdákat javítsuk ki és alakítsunk ott ki egy kellemes sétányt. Íme, a beruházás első üteme megvalósult, folyatása jövőre várható. Jó hír az is, hogy az Evangélikus templom melletti Ordass köz, szép járólapos burkolatát folytatva most folytatják azt a sarok utáni szakaszon, a Református Általános Iskola ebédlője előtt, egészen a Szabadság térig. S ha elkészül a főterünk rendezési terve, akkor a járdajavítás és csere folytatódik majd az Evangélikus templom, valamint a Városi Könyvtár előtt is. Sok ember kérésének eleget téve megkezdődött a körforgalom kialakítása a Városháza és a Járásbíróság sarkánál. Nagyon szeretném elérni, hogy a piac és a római katolikus plébánia előtti járda, valamint a Városalapítók tere is a városközponthoz méltó járdát kapjon. A Városrendezési Terv apján, erre igen jó az
esély. Az én támogatásom is közrejátszott abban, hogy a Cegléd és Vidéke Ipartestület, a székháza a felújításhoz, két pályázaton is pénzhez jusson az önkormányzattól. Fontos előrelépés, hogy megkezdődött a város felszíni vízelvezetési rendszerének felmérése. A vízelvezetés megoldása a választókerületemben főként az Akasztó szél környékén sürgős feladat. Néhány utcában pedig már régen elkészült az útalap, ám a burkolat hiányzik, azonban először a csapadékvizet kell elvezetni ahhoz, hogy az új útburkolat tartós legyen! A témához tartozik, hogy helyrehozták a Folyó utcán átvezető, beszakadt árkot. A csatornázás utáni megfelelő úthelyreállással szintén volt dolgom bőven. A közbiztonságot javítja, hogy a körzetem határán több térfigyelő kamerát is elhelyeztek. 21. oldal
Több hiányzó utca névtáblát pótoltattam, és jó néhány közlekedés biztonságát zavaró fát, bokrot metszettem le. – Nem bánta meg, hogy odavész sok szabadideje a városatyasággal? – Három leánygyermekem Borka, Luca valamint Kató már jól felcseperedett: 13, 20 és 21 évesek, s a családi összetartásnak köszönhetően cégünk is biztonságosan működik. Így azután több időm maradt a lokálpatriotizmusra. Olyannyira, hogy a képviselőség mellett tagja vagyok az önkormányzat Jogi és Ügyrendi Bizottságának, s benne vagyok a Fürdő Kft. Felügyelő Bizottságában is. Szívesen és örömmel áldozom a szabadidőm jelentős részét városunk szebbé, jobbá és lakhatóbbá tételére. Kőhalmi Dezső
interjú
Elnökségi tájékoztató
– Az egyesület alapszabályának változtatásával mostantól pártokat támogathat és támogatást fogadhat el pártoktól a CFE, annak érdekében, hogy ellenzéki összefogás jöhessen létre a jelenlegi vezetés leváltására. Mely pártok jöhetnek szóba és melyek nem? – Elöljáróban alá szeretnénk húzni, hogy a Ceglédi Hírmondó feltett kérdései egyértelműen provokatív szándékkal készültek, de az Elnökség úgy döntött, hogy minden kérdésre lelkiismeretünk vezérelve fogunk választ adni. Nyomatékosan felhívjuk az illetések figyelmét, hogy a vezetőség nem riad vissza a sajtótájékoztatónk után bennünket ért nyomásgyakorlás ellenére sem. Le szeretnénk szögezni a Ceglédért Független Egyesület az értékelvű politizálás híve. Minden olyan
helyi kezdeményezést ezentúl fel fogunk karolni, amely a várost és az abban élő polgárok érdekeit szolgálja, jöjjön ez bal vagy jobb oldalról. Bennünket nem kötnek pártpolitikai béklyók, ezért szabadon dönthetünk ezekben az ügyekben. – Ha összeállnak a Jobbikkal, vagy éppen az MSZP-vel, hogy maradhat független és civil a CFE? – Visszakérdezünk, ki nyilatkozta bárhol is, hogy „öszszeállunk” bármilyen oldallal. Idézném az alapszabályunkat a tisztánlátás kedvéért: „Az egyesület jelen alapszabály módosítás elfogadása napjától pártokat támogathat, és pártoktól támogatást fogadhat el. Ezen kérdésekben a taggyűlés jogosult dönteni.” A CFE-nek nem stílusa összeállni semmilyen szervezettel! Támogathatunk és támogatást fogadhatunk el. Nem értjük mi hat ezen olyan rémisztően,
22. oldal
ha a FIDESZ részéről érkezik számunkra támogatható kezdeményezés, akkor mellé állunk. Elveink és ezzel szuverenitásunk feladására senkit nem kényszeríthet bennünket. Célunk továbbra is az, hogy tevékenységükkel hozzájáruljunk Cegléd városának és polgárainak anyagi és kulturális gyarapodásához, felemelkedéséhez. Emellett kiemelt feladatuknak tartjuk, hogy továbbra is független szervezetként Cegléd várospolitikai életének egyik meghatározó elemévé váljunk. – Nem tartanak attól, hogy más civil szervezeteket is bepolitizálnak, és egy oldalra állítanak? – Ismét visszakérdezek: mit jelent a „bepolitizálás”? Miért kell oldalakat vagy, hogy aktuális legyek falakat felállítani? Akkor minden a városvezetéssel együttműködő szerveződés Fidesz-es és minden más szerveződés ellenzéki? Szeretnénk ha tartózkodna a város vezetése a
településen működő szervezetek sötét vagy világos oldalra állításától. – Milyen az összhang az egyesületen belül? Önkormányzati képviselőjük Bobál István, aki korábban az egyesület elnöke is volt, például az Önök által felvállalt óvoda ügyben mintha nem teljesen az Önök véleményét osztaná? – Ha Önök így látják, akkor jobbnak látom, ha a szerkesztőség újra olvasná a 2015. október 22-i testületi ülés jegyzőkönyvét. Bobál Képviselő úr NEM támogatta az óvodabezárás ügyét, a többi ellenzéki képviselővel egyetemben. – Milyen a régi és az új elnökség viszonya. Gondolkodtak arról, hogy mint önkormányzati képviselőt Bobál Istvánt visszahívják? – A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a visszahívás intézménye 1990 óta nem része a magyar alkotmányos rendszernek. Az önkormányzati képviselő maga lemondhat a mandátumáról, és megbízatása megszűnik akkor is, ha elveszíti választójogát. Emellett alapszabályunkban sem szerepel ilyen passzus. De erre nincs is szükség, Bobál István tiszteletbeli elnökként remek összhangban dolgozik a jelenlegi elnökséggel és minden testületi ülés előtt egyez-
tet a CFE elnökségével, hogy egy adott kérdésben mi az egyesület álláspontja. A CFE véleményének nyilvánossá
– Nagyon sajnáljuk, de az újság keretei túl kevésnek bizonyulnak álláspontjaink kifejtésére. Ennek ellenére
tételének elősegítésre a jövő évtől fogadó órákat fogunk tartani egy-egy testületi ülés után. – Milyen kritikát, és milyen megoldásokat fogalmaznak meg a jelenlegi fideszes városvezetéssel szemben?
konstruktív eszmecserére bármikor nyitott a CFE vezetése, hogy ezzel is elősegítsük és támogassuk a város felvirágoztatását. Mindezt jobbító szándékkal, civil nézőponttal megerősítve. Ceglédért Független Egyesület Elnöksége
KÉRDEZNI PROVOKÁCIÓ? A CFE elnöksége azt állítja, hogy a Ceglédi Hírmondó kérdései provokálnak, pedig ezeket az egyesület sajtótájékoztatója és közleménye alapján vetettük fel. Szakmailag ezeket ítéltük a legfontosabb témáknak, és az a dolgunk, hogy kérdéseket tegyünk fel. Egy szervezetnek, pártnak, felelősnek pedig az a dolga, hogy válaszoljon. Sajnálom, hogy a ceglédiek nem tudhatták meg, hogy miért is tartja fontosnak a Ceglédért Független Egyesület, hogy pártokkal támogatási kapcsolatba kerülhessen (összeállhasson), mely pártokban gondolkodik és hogyan tud így független maradni? Pap Zsolt főszerkesztő
23. oldal
vallás
Egyházi iskolák Cegléden: a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda
M
árton napja kapcsán sok a tanító nénikről. Megismerni, letlenül, hiszen több, mint mindenre asszociálunk: feltérképezni tudniillik kép- tizenöt éven át nevezték így. libára, legendára, téljöttére, de telenség ennyi idő alatt vala- Nem állami iskola vált kaa legkevésbé az iskolaválasztás mit, de tapasztalatom szerint tolikussá, ahogy sokan gondilemmájára. Oly messze van a szülői döntés hátterében dolják, hanem a város régi, még a jelentkezés, pedig a leginkább személyes élmé- 1895-ben alapított katolikus legtöbb általános iskolában nyek, érzelmek állnak. Azért iskoláját államosították 1948ilyenkor kezdődnek ban, ahogyan tették ezt az óvodás-hívogató „A katolikus iskola az egyház bázisa országszerte az egyházi programok. A ceglédi és pillére, ahol olyan emberek felne- oktatási intézményekkel Szent Kereszt Katoli- velése a cél, akik a társadalom szá- a háború után, és csak kus Általános Iskola mára a katolikus hitet és életformát 1993-ban kaphatta vissza és Óvoda Márton-na- közvetítik, életükkel példát állítanak.” az egyház az intézményt, pi foglalkozásokkal, akkor még Mészáros Lőlámpás felvonulással indítja nem árt egy kis tényszerű rinc Általános Iskola néven. útjára „Suliváró” program- bemutatás sem a választás 2009. óta viseli a Szent Kesorozatát. Ezeknek a találko- megkönnyítése érdekében. reszt nevet, ezzel is erősítve A Szent Kereszt Iskolát még az együttműködést az egyzásoknak, játékos alkalmaknak az eredménye valamiféle manapság is hallom Mészá- házközséggel. (A plébániabenyomásszerzés az iskoláról, rosként emlegetni. Nem vé- templom neve is Szent Kereszt Plébániatemplom.) Emellett a katolikus szellemiség meglétét illetve erősödését is jelezte. A rendszerváltás után újra egyházi tulajdonba került iskola még nem volt a szó valódi értelmében katolikus. Sem pedagógusait, így módszertanát, sem diákjait tekintve. Mit jelent a katolikus iskola igazából? Azt az évszázados, évezredes hagyományt, szellemiséget, lelkületet, pedagógiát, értékeket, amelyet még a 24. oldal
11. században a monasztikus rendek hoztak létre (pl. bencések), és amely szellemiség ápolása, a hit tisztaságának az átadása egész a második világháborúig töretlenül zajlott a katolikus intézményekben. A ’90-es években újra kellett kezdeni, felépíteni mindazt a szellemiséget, amit a kommunizmus tudatosan meggyengíteni, szétzúzni akart. A katolikus iskolák lényege – ahogyan Szecsődi Péter atya fogalmaz – az egyházban való nevelődés, a Krisztusban való formálódás. „A katolikus iskola az egyház bázisa és pillére, ahol olyan emberek felnevelése a cél, akik a társadalom számára a katolikus hitet és életformát közvetítik, életükkel példát állítanak.” Egy egyházi iskolának formai és pedagógiai, lelki többletei vannak. Mindezekről Rajta László igazgató úrral beszélgettem. A formai többletet
az adja, hogy nincs körzetre leszűkítve a felvehető diákok száma. Az egész városból illetve a környező településekről érkező gyerekekből válogathat (!) az intézmény. Ez a szelekció természetes is, hiszen eleve olyanok érdeklődnek az iskola iránt, akik nyitottak a keresztény értékekre. Egy katolikus iskola akkor tud hatékony lenni, ha a pedagógusok katolikusok, vagy ha nem is gyakorló keresztények, de a keresztény értékeket vallják, és eszerint végzik nevelő-oktató munkájukat. Ez sokáig nem volt, de mára már igencsak jellemző a Szent Kereszt Iskolára. Az iskolai nevelés persze csak kiegészítője az otthoni nevelésnek. Ezért szerencsés, ha a család és az iskola nevelési szemlélete egyforma. A katolikus iskolába kerülésnek nem feltétele a gyermek katolikus vallása, felekezetre való tekintet nélkül iskoláznak be gyermekeket első osztályba. A város vegyes vallású, ennek következtében a protestáns diákoknak is lehetőséget biztosítanak a hitoktatásra – ez a református és evangélikus hittant jelenti. Az egyházi iskola sokak számára régimódiságot jelent. Ez igaz, ha a hagyományos keresztény értékek átadására értjük, minden más tekintetben modern. A Szent Kereszt kiemelkedően jó informatikai hálózattal büszkélkedhet. Az 25. oldal
iskola erőssége még a testnevelés-oktatás, részben a több évtizeden keresztül itt működő sporttagozatos hagyományok ápolásának köszönhetően, részben a tornatermek számának és ellátottságának. A nyelvoktatás színvonala mérhetően magas. Külföldi utakat is szerveznek angol, német nyelvterületre. Az egyházi oktatás hatékonysága a korai neveléstől az érettségiig tartó időszak felölelésében rejlik. Jelenleg Cegléd jó irányba tart, mivel már katolikus óvoda is kapcsolódik az általános iskolához, a középiskola hiányzik még ebből az oktatási modellből. Ennek is lenne létjogosultsága, volt is már rá kezdeményezés, de a fonal egyelőre szakadós… Kabdebó-Ladik Lívia
sport
Visszatért a versenyzéshez 1986-ban született. Judózni 1993-ban kezdett, a sportág többszörös korosztályos országos bajnoka. 2007-ben hagyott fel a cselgánccsal, és szinte azonnal a CrossFit lett a szenvedélye. A versenyzéshez közel kétévnyi szünet után tért vissza Kovács Lacee, 2013 CrossFit Európa-bajnoka. – Miért volt ez a két év kihagyás? – Kényszerszünetről van szó, felsorolni is sok lenne, hogy 2014-ben, de még idén is mennyi sérülés hátráltatott illetve akadályozott meg a versenyzésben. – Ha visszatekintünk egészen 2007-ig, miért
éppen a CrossFit került a látókörödbe? – Rögtön elnyerte a tetszésemet, a judo pedig adott hozzá alapot, hiszen a cselgáncsban nagyon sok állóképességi munkát végeztünk, erőfejlesztést. Amikor elkezdtem a CrossFitet, az elején még pörgős, állóképesség-fejlesztő gyakorlatokra helyeztem a hangsúlyt. A későbbiekben alakult ki a rendes CrossFit programom, ami tartalmazott súlyemelést, tornagyakorlatokat, metabolikus kondicionáló gyakorlatokat illetve hosszú állóképességi munkát. Szükség is volt rá, hiszen például 2013-ban a világbajnoksá-
26. oldal
gon, Los Angelesben volt olyan gyakorlat, amelynek során 21 km-t eveztünk az ún. concept2 ergométeren, azaz evezőgépen. – Magyarországon egyre több a tehetséges versenyző, de belföldön megszorongatni mind a mai napig nem tud senki. 2011 volt az az év, amikor a világ élvonalába is berobbantál, mely eredményeidre vagy legbüszkébb? – 2011-ben az Eb-n hetedik, 2012-ben – szintén a kontinensviadalon – negyedik lettem, 2013-ban pedig Európa-bajnoki címet szereztem. Sok további nemzetközi versenyen is értem el érmes helyezést, aminek nagy része arany volt. – Jól sikerült a visszatérésed, mik a további terveid? – Most Moszkvában nemzetközi versenyen, Kings of WOD-on első lettem, ami nagyon sokat segített lelkiekben, megerősített abban, hogy jó úton járok. Ami a jövőt illeti, Olaszországban, Cipruson és
Angliában lesznek versenyek, amelyeken szeretnék részt venni, de ez az anyagiaktól is függ. A 2016-os Európa-bajnokságra is szeretnék kijutni és ott a minimális elvárás magamtól, hogy az első ötben végezzek. – Mennyi új rivális tűnt fel külföldön az utóbbi években? – Sok a tehetséges fiatal, akik jelentősen jobb körülmények között és biztosabb anyagi háttérrel, azaz jóval nyugodtabban, kizárólag a CrossFitre koncentrálva készülhetnek, de velem is számolniuk kell még, bár már nem tartozom a fiatalabbak közé. Jó ideig béreltem, majd belekezdtem egy saját edző-
terem építésébe. A Beast&Barbells Gym 2.0 2014-ben készült el, azóta ott edzek és edzőként is dolgozom a tanítványaimmal. Kellő önerő hiányában félig-meddig ez is bérlemény, most még a banktól „bérlem”. – A családod is sportol? – Feleségem, Csilla, ha nem is versenyszerűen, de szintén foglalkozik a CrossFittel. A
nevelt lányom szinkronúszó, s kisfiunk – beceneve Kókusz – most három és fél éves, szeretnénk, ha ő is sportolna. Egy örökmozgó, nem hinném, hogy ezzel gond lesz. Az biztos, hogy a cselgáncs nem fog kimaradni a sorból, s hogy melyik sportág mellett marad, az már majd Kókusz döntése lesz. VGM
SPORTPROGRAMOK Férfi kézilabda NB I, Gál József Sportcsarnok Ceglédi KKSE – Váci KSE, november 22. (vasárnap) 18 óra Utánpótlás labdarúgás, Malomtószél Ceglédi VSE – Soroksár, november 14.(szombat) 10 óra: U15, 12 óra: U14 Ceglédi VSE – ESMTK, november 21. (szombat) 10 óra: U19, 12 óra: U17
Nehéz lesz pótolni Külföldön vállal munkát Halasi Réka. A Kék Cápák NB II-es női kézilabdacsapatának meghatározó játékosa olyan állásajánlatot kapott, amelynek nem lehetett nemet mondani, így nem tudja befejezni a bajnoki szezont. Nagy érvágás ez az egyesület számára, nem lesz egyszerű feladat pótolni a hiányát, hiszen Réka kétszer volt bajnokcsapat tagja, valamint kétszer felnőtt és egyszer ifjúsági gólkirálynői címet is begyűjtött. Igen nehéz lehetett meghozni egy ilyen súlyos döntést: „Abu Dhabiba megyek dolgozni a szállodaiparon belül. Egy ideje már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy váltanom kell, mert szeretnék előrébb jutni az életemben és új tapasztalatokat szerezni. Cegléden a Cápáknak nagyon sokat köszönhetek! Rengeteg élménynyel lettem gazdagabb az elmúlt években. Gondoljunk itt pl. a két bajnoki címre. Rengeteg barátot is adott nekem ez a hely. Azért sem váltottam csapatot az elmúlt években,
mert úgy éreztem, itt igazán megbecsülnek és szeretnek, nem beszélve a Kis Cápákról, a szurkolók támogatásáról és az edzőm, Jakab László bizalmáról! Egyelőre nem tervezem, hogy hamarosan hazajövök, majd meglátjuk, mit hoz a jövő, attól függ, hogy alakulnak kint a dolgaim – mondta Halasi Réka.” VGM
Fotó: Kisfaludi
27. oldal
televízióés moziműsor
Filmajánló: FEKETE MISE Barátok voltak. John Connolly (Joel Edgerton) és James „Whitey” Bulger (Johnny Depp) együtt nőttek fel a dél-bostoni utcákon. Azután vagy húsz évig nem találkoztak. Mire a 70-es években újra összefutnak, Connolly az FBI magas rangú tisztje, Whitey pedig az ír maffia főnöke lett. De a régi kapocs erősebb: amikor az olasz családok megpróbálják kiszorítani Whiteyt és bandáját a városból, ő meg-
egyezik egykori haverjával, hogy híreket fog szállítani addigi leggyűlöltebb ellenségeinek. De semmi sem úgy alakul, ahogy tervezték. Whitey végül felkerül az FBI 10 legveszélyesebb bűnözőt tartalmazó listájára: Bin Laden után ő volt a második helyezett. Szereplők: Dakota Johnson, Sienna Miller, Benedict Cumberbatch, Johnny Depp, Juno Temple.
A CEGLÉDI URÁNIA MOZI FILMKÍNÁLATA november 12-től 18-ig Patkós Irma terem 16:00 Hotel Transylvania 2 (családi animációs film) 18:00: Libabőr (amerikai kalandfilm) 20:00: Fekete mise (amerikai akciófilm) SZOMBATON ÉS VASÁRNAP 14:00 Argo2 (magyar akció-vígjáték) Huszárik Zoltán terem 15:30: A kis herceg (francia animációs film) 17:30: A meglepetés (romantikus vígjáték) 19:30 A szerelem útján (amerikai romantikus film) – SZOMBATON ÉS VASÁRNAP 14 órakor is
november 19-től 25-ig Patkós Irma terem 15:45: Blinky Bill - A film (animációs film) 17:30 és 20:00 Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. rész (amerikai kalandfilm) SZOMBATON ÉS VASÁRNAP 14:00 Argo2 (magyar akció-vígjáték) Huszárik Zoltán terem 15:30: Új esély (magyar film) 17:30: Apák és lányaik (amerikai-olasz film) 19:30: Fekete mise (amerikai akciófilm) SZOMBATON ÉS VASÁRNAP 14:00: A szerelem útján (amerikai romantikus film)
28. oldal
VIII. CEGLÉDI GIGASZTÁR jelentkezési határidő:
november 22.
[email protected] infó: www.cegledigigasztar.info
A CTV műsora Hétfőtől péntekig: 18.00 HÍRADÓ – Friss hírek Ceglédről és a térségből minden hétköznap 18.20 HÁTTÉR – Mi áll a hírek hátterében? Minden hétköznap a Híradó után Hétfő: 18:50 Archív-múltidéző magazin Kedd: 18:50 Sportközvetítés Szerda: 18.50. Sporthírek 19:10 Hosszabbítás 19:30 Fogadóóra - politikai magazin Csütörtök: 18:50 Múzsa – kulturális magazin Péntek: 18.50 Múzsa (ism.) 19:30 Fogadóóra (ism.) Szombat: 18:00 Heti hírösszefoglaló Vasárnap: 18:00 Sportközvetítés (ism.) 19:10 Háttér - a hét magazinjainak ismétlése www.ctv.hu
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA Felelős kiadó: Ceglédi TV Közhasznú Nonprofit Kft.
[email protected] Főszerkesztő: Pap Zsolt Felelős szerkesztő: Bekker Bernadett HU ISSN 0864–7798 Megjelenik kéthetente 16.000 példányban Nyomdai munkák:
29. oldal
Ceglédi Hírmondó
Közlemények, felhívások
HIRDETMÉNY Lejárt Temetői Sírhelyekről A SZIGÜ Temetőüzemeltető Kft. felhívja az érintett hozzátartozók és a lakosság figyelmét, hogy a Ceglédi Újvárosi Köztemetőben az 1990. év előtti években megváltott koporsós sírhelyek, valamint a 2006. év előtt megváltott urnafülkék és urnasírok megváltásának ideje lejár. A 145/1999. (X.1.) Kormányrendelet 18.§ (5) bekezdése értelmében megszűnik a temetkezési hely felett a rendelkezési jog gyakorlása, ha a használati idő meghosszabbítás hiányában lejár. Ha a sírhely használati idő letelt, a temető üzemeltetője – a türelmi idő lejártát követően – az újbóli temetések lehetővé tétele céljából a temetési helyet megszüntetheti. A meg nem váltott temetkezési helyek folyamatosan felszámolásra kerülnek. Kérjük a hozzátartozókat, hogy a sírhelyek újraváltása érdekében a SZIGÜ Temetőüzemeltető Kft. irodáját felkeresni szíveskedjenek. SZIGÜ Temetőüzemeltető Kft.
Tájékoztató a településképi bejelentési eljárásról
Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a város arculatának és épített örökségének védelme érdekében 2016. január 1. napjától hatályba lépnek Cegléd Város Önkormányzatának a településképi bejelentési eljárásról és a településképi véleményezési eljárásról szóló rendeletei. A város egyes területein tervezett, engedélyhez nem kötött építési tevékenységek, reklámelhelyezések vagy rendeltetés-változtatások esetében a településképi bejelentési eljárás, az engedélyhez kötött építési tevékenységek esetében a településképi véleményezési eljárás lefolytatása lesz szükséges. A településképi bejelentési eljárás esetében a bejelentésről a meghatározott feltételek tel-
jesülése esetén a polgármester igazolást ad ki a bejelentésről. A településképi véleményezési eljárás során a főépítész szakmai véleménye alapján a polgármester véleményt ad ki, amely kötelező érvényű mind az építtető, mind az engedélyező hatóság számára. A bejelentést illetve a vélemény kiadása iránti kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani a rendeletben meghatározott mellékletekkel. Cegléd Város Önkormányzata 19/2015 (VI.25.) és 20/2015. (VI.25.) önkormányzati rendeletei a Cegléd város hivatalos honlapján (cegled.hu) a Közérdekű információk között megtalálhatóak. Cegléd Város Önkormányzata
30. oldal
gasztrovat
Ha ősz, akkor gesztenye A sült gesztenye illata semmivel sem összehasonlítható. Mint ahogy az az érzése sem, amikor némi küzdelem árán igyekszünk hozzájutni a finom őszi-téli csemegéhez. Küzdelem… vagy azért, mert nem jól sütötte meg az árus – esetleg nem kellő gondossággal válogatott gesztenyékből – vagy azért, mert nem tudjuk, hogyan válogassunk, hogyan süssünk. Jöjjön néhány ötlet. Sütésre, főzésre…sütésre-főzésre. ÁZTATVA ÉS SÜTVE Mint a főzésnél általában, itt is a jó alapanyagnál kezdődik a dolog. A vásárlásnál nagyon résen kell lenni! Fényes, sötétbarna színű, sima és kemény felületű, méreté-
hez képest nehéz, és hasonló nagyságú szemeket érdemes kiválasztani. Vegyen ki egy adagot, majd vékonyan vagdossa be a domború oldalát. Ezután áztassa be legalább egy órára. Egy tepsi aljára tegyen sütőpapírt, így a mosogatással sem kell annyit bíbelődni. Majd forró sütőben süsse addig, míg picit szétnyílnak a gesztenyék. Időről-időre rázza meg kicsit a tepsiben
őket, hogy mindenhol jól átsüljön! Még melegen pucolja meg. GESZTENYE MIKRÓBAN A gesztenyéket tegye edénybe, az edényt öntse fel annyi vízzel, hogy a gesztenyéket ellepje. Helyezze az edényt 10 percre közepes hőfokra állított mikrohullámú sütőbe. Ha telelt az idő, hagyja pár percig
még vízben állni a szemeket, majd öntse le a vizet és süsse még tányérra kirakva 5-10 percig a gesztenyéket. Fontos, ne kapcsolja a készüléket grillezésre, használja a normál üzemmódot. 31. oldal
FŐZVE ÉS SÜTVE… Személyenként 15 dkg gesztenyét mossunk meg, majd éles késsel metsszük be az egyik oldalukat. Öntsünk rá annyi vizet, hogy bőven ellepje, és fedő alatt főzzük kb. 25 percig. A majdnem puhára főtt gesztenyét szűrőkanállal szedjük ki, tartsuk egy pillanatra a hideg vizes csap alá, és még melegen hántsuk le róla a külső, kemény héját. Utána nagyobb méretű tepsiben szétterítve erősebb tűzön süssük kb. 10 percig, amíg megpirul. A megtisztított gesztenyét haladéktalanul rakjuk az előzőleg felfűtött sütőbe, mert ha rászárad a belső héj, akkor már nagyon nehezen jön le róla. Akkor vegyük ki a sütőből, amikor az illata már érződik, de vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert akkor kiszárad és rágós lesz. Ha a héja nem elég ropogós, akkor hagyjuk a lekapcsolt sütőben száradni. A megpirult gesztenyéről távolítsuk el a vékony belső héjat, és melegen fogyasszuk.
KÖZMEGHALLGATÁS LESZ! Cegléd Város Önkormányzatának (CVÖ) Képviselő-testülete és Cegléd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata (CRNÖ) Képviselő-testülete 2014. november 19-én, csütörtökön, 15:00 órai kezdettel együttes Közmeghallgatást tart a Városháza Dísztermében, melyre Cegléd város lakosságát tisztelettel meghívom! A bemutatkozást követő felszólalásra személyenként legfeljebb 5 perc áll rendelkezésre. Jelezni kell azt is, hogy melyik önkormányzat a felszólalás címzettje. Kérem, hogy az időkorlátra való tekintettel, lehetőleg írásban is nyújtsák be választ igénylő hozzászólásukat. Kérem továbbá, hogy egyedi hatósági ügyeket, illetve személyes érintettséget mellőzve, kizárólag közérdekű problémákkal készüljenek. Jakab István Takáts László CRNÖ elnök polgármester
32. oldal