Cantate 2012. május 6. A vasárnapról: Cantate a húsvét utáni negyedik vasárnap. Elnevezését a „Cantate Domino canticum novum, quia mirabilia fecit!” bevezető zsoltár-antifóna rövidítéseként kapta. A gyülekezet nemcsak imádságban, hanem szívből jövő énekléssel is hálát ad Isten nagy tetteiért.
Szenvedésben is hálát adva… Textus: Apostolok Cselekedetei 16,23−34 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai/kortörténeti megértés Pál második missziói útja során meg akarta látogatni az általa alapított gyülekezeteket, Szilászt vette maga mellé, akivel bejárta Szíriát és Ciliciát, majd Derbébe és Lisztrába ment, ahol munkatársaként fogadta az ifjú Timótheust. Troásba érve kapja Pál az Úr biztatását, hogy menjen Macedóniába hirdetni az evangéliumot. Ekkor szegődik hozzá Lukács is. Pál és három kísérője áthajóznak Európába, Számotracia majd Neápolis érintésével megérkeznek Filippibe, ahol egy Lídia nevű asszony megkeresztelkedik egész háza népével együtt. Az imádkozás helyére menve találkoznak egy szolgálólánnyal, akiben jövendőmondó lélek volt (puvqwn). Ez a fogalom visszautal a görög Delfoi városára, ahol az emberek hite szerint Apolló isten egy óriáskígyóban öltött testet. Az eredeti papnőkről Delfoiban azt tartották, hogy Apolló megszállottjai, és ezért képesek megmondani a jövendőt. Így aztán bárki, akiben az óriáskígyó-lélek élt, előre meg tudta mondani a bekövetkező eseményeket. Egy-egy ilyen személyt a jövendőmondás képességével egy démon ruházott fel. Egy ilyen szolgálólánnyal találkozik Pál és Szilász, aki utánuk kiáltozott, és megmondta, hogy kik ők (a Magasságos Isten szolgái), és mit hirdetnek (az üdvösség útját). Bár igazat mondott, mégis károsan hathatott Isten evangéliumára az, hogy ez egy rabszolga jóslány szájából hangzott. Pál tudta, hogy ha gonosz lélekkel áll szembe, nem űzheti ki azt a saját akarata szerint, csak isteni hatalommal, tehát várnia kellett addig, amíg bizonyossá vált benne, hogy Isten megbízta őt a gonosz lélek kiűzésével. A lány ezért szaladhatott és kiabálhatott napokig akadálytalanul Pál után. Több nap elteltével Pál kiűzte a démont – a rabszolgalány urai, akik a jövendőmondásért busás haszonra tettek szert, bosszúból bevádolják Pált és Szilászt, hogy felforgatják a várost, és olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekik nem szabad sem átvenniük, sem követniük, mert rómaiak. Röviddel ezelőtt az incidens előtt történt, hogy Claudius császár kiűzte a zsidókat Rómából, bizonyára Filippire, a római gyarmatra is átterjedt az antiszemitizmus. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért nem vitték Timótheust és Lukácsot is a hatóság elé. Timótheus félig, Lukács pedig valószínűleg teljesen pogány volt. Róma megengedte, hogy a gyarmatain élő emberek a saját vallásukat gyakorolják, kivéve, ha áttértek a római polgárságra. A polgári hatóságok nem tudtak különbséget tenni 216
Apostolok Cselekedetei 16,23−34
judaizmus és a krisztusi tanítás között, ezért Pál és Szilász igehirdetését a birodalmi törvény botrányos megsértésének tartották. A sokaság nyomására Pált és Szilászt megbotoztatták (ez volt az egyike a három botozásnak, melyről Pál a 2Kor 11,25-ben ír), majd börtönbe vetették őket. A börtönőr szigorú parancsot kapott őrzésükre, ezért nem kockáztatott, a belső börtönbe vetette őket, tehát a legbiztonságosabb cellába, és lábukat kalodába zárta. Pál és Szilász méltatlankodás és zúgolódás helyett inkább imádkozni kezdtek és énekkel dicsőítették Istent. Pál és Szilász éneklése a belső cellában különös jelentőséget ad az öröm témájának az Apostolok Cselekedetiben (vö. Zsolt 42,8 – „éjjel éneke van velem”). Pál és Szilász csodálatos szabadulása, a bilincsek lehullása, a börtönajtók kinyílása kétségbe ejti a börtönőrt, aki egy személyben felelős a börtönben történtekért. Öngyilkos szeretne lenni, Pál megakadályozza. Más megoldást kínál: minden bajból, mélységből van szabadulás Isten által. A hatalmas földrengés, mellyel adva volt a szabadulás a rabok számára, és Pál biztató szavai arra indították a börtönőrt, hogy rákérdezzen az üdvösség útjára. Pál kulcsfontosságú tanítást mond. A megigazuláshoz semmi más nem kell, csak az Úr Jézus Krisztusba vetett hit. Nem cselekedetek, hanem hit által üdvözül az ember. A börtönőr házába fogadja Pált és Szilászt, kimossa sebeiket (megdöbbentő cselekedet egy börtönőr részéről), majd megkeresztelkedik háza népével együtt. A krisztusi evangélium győzelmének bizonyítéka megint az öröm volt: „…és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.”
2. A perikópa megértése – teológiai összefüggések feltárása A gyűlölködő vádaskodásnak meglett a hatása. A közvélemény az apostolok ellen fordult. A hatóság megkorbácsoltatta, majd börtönbe záratta őket, s a börtönőr minden óvintézkedést megtett, nehogy megszökhessenek. Háromszoros nyomorúság nehezedett az apostolokra, hiszen a verés miatt testi fájdalmaik voltak, nem kevésbé gyötörte őket a lelki kín, hiszen belegázoltak a becsületükbe, végül, megakadt a missziói munkájuk. Engedve az isteni útmutatásnak, hogy hirdessék az evangéliumot Európában, ilyen megaláztatást kellett az apostoloknak elszenvedniük. Ebben a helyzetben is kiváltságnak tekintették szenvedésüket – örültek, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az Úr nevéért. Imádkozásuk és éneklésük azt bizonyítja, hogy ők még kalodába zárt lábakkal is szabadabbak, mint fogvatartóik. Tudták, hogy a Jézus miatti bántalmazások nem szégyenükre, hanem dicsőségükre válnak. A börtönőr Pálékat megkínozta, kalodába zárta lábaikat, pedig ezt nem kellett volna feltétlenül megtennie. Mikor azonban a börtönőr került szorult helyzetbe a földrengés és a foglyok bilincseinek lehullása miatt, Pál nem elégtételt és kárörömöt érzett. Ehelyett baráti szóval figyelmezteti: „semmi kárt ne tégy magadban.” Ez az ellenséghez való viszonyulás bibliai útja. Így tudta Pál legyőzni 217
Cantate
őt, és ezért vágyott majd a börtönőr az evangélium után, és lett ellenségből baráttá. Isten Pál és Szilász imádságára és éneklésére válaszolva megrengette az eget és a földet. Ezek nélkül is kiszabadíthatta volna őket, de Pál e csoda folytán megértette, nem azért rengette meg Isten az eget és a földet, hogy elmeneküljön, hanem azért, hogy megerősítse őt a szolgálatban a jövőre nézve is. Isten tehát úgy válaszol Pál és Szilász imádságára, hogy megmutatja: elég hatalmas ahhoz, hogy kiszabadítsa őket, ha akarja, és semmi sem gátolja meg Őt abban, hogy behatoljon nemcsak a börtönbe, hanem a sírba is, hogy az övéit a halálból kiragadja. A börtönőr „remegve borult Pál és Szilász elé”. A tiszteletadásnak és a bocsánatkérésnek gyakori módja volt, hogy leborultak azelőtt, akitől kérni akartak valamit. Az isteni ítélettől való félelem készteti a börtönőrt leborulásra. Hiszen a földrengésben megsejt valamit Isten rettenetes erejéből, amely egy pillanat alatt megsemmisíthet minden emberi tervet – egyrészt. Másrészt, Pál barátságos viselkedésében felragyogott előtte az isteni szeretet egy sugara. A kettő együtt alkalmas arra, hogy meglágyítsa a legkeményebb szívet, és alázatra indítsa a legbüszkébb embert is. A börtönőr kérésére: „mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek”, Pál és Szilász megparancsolják neki, hogy higgyen az Úr Jézus Krisztusban. És hirdették az Isten Igéjét neki és háza népének. Az Isten Fiában való hit tehát, és az igehirdetés, a tanítás összetartoznak. „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által” (Róm 10,17). A hit nem eredmény nélkül való. A börtönőr nem fél házába fogadnia azokat, akiket a hatóság és a közvélemény meghurcolt. Ahol Krisztus jelen van, ott a lélek bilincsei is lehullnak. A hit eredménye azonban nemcsak a szilárd jellem, a bátorság, az igazsághoz, az emberséghez való ragaszkodás, hanem az öröm is. Tartós öröm is csak hitből származik. Ezért mondja Zakariás: „Örvendj nagyon Sion lánya, Királyod érkezik hozzád” (Zak 9,9). Isten kegyelmének és az üdvösség bizonyosságának átérzése tartós örömet ad.
3. Prédikációvázlat 3.1.Nincs ember, akit ne ért volna alaptalan rágalom, vádaskodás, különösképpen, ha keresztyén emberről van szó. Ennek hátterében nyilván nem a tárgyilagosság, vagy az igazság keresése áll, hanem valami mögöttes érdek, önző szándék, haszon, befolyás. Pál és Szilász ennek áldozatai. A jövendőmondó lélektől megszállt rabszolgalány jövendőmondásaival busás hasznot szerzett gazdáinak. Bennük azonban egy csöppnyi részvét sem volt szolgálójuk iránt, nem is örültek gyógyulásának, hanem az elmaradt haszon és profit kárvallottjainak tartották magukat. Bosszúból, egészen más indokkal bevádolták Pálékat a hatóságoknál. Nemcsak bosszúvágyók voltak, hanem álnokok is. Eszük ágában sem állt a hatóságok tárgyszerű tájékoztatása az apostolok tevékenységét illetően. Szándékosan eltorzították vádjukban Pál és Szilász missziói munkáját. Akit nyereségvágy 218
Apostolok Cselekedetei 16,23−34
és bosszúvágy indít vádaskodásra, attól nem is lehet azt várni, hogy a valóságnak megfelelően és tárgyilagosan adja elő a tényállást. Mindennapjaink történései igazolják, hogy milyen nehéz helyzetbe kerülnek emberek és nemzetek, éppen az önzés, a nyereségvágy, a korlátlan és törvények feletti haszonelvűség miatt. A bosszúhadjáratok sem maradnak el olyan emberek, kormányok, esetleg országok ellen, amelyek az emberi méltóság és igazság útján kívánnak járni, akik nem osztják a pénz és a profit mindenhatóságának és sérthetetlenségének elvét. Hitükért, emberi tartásukért, a trenddel és a korszellemmel nem megalkuvó szilárdságukért sokan kerültek és kerülnek ma is a megbélyegzettek táborába, a morális és erkölcsi ellehetetlenítés kalodájába. Ilyen nyomorúság szakadt Pálra és Szilászra is a börtönben. Nemcsak testi fájdalmaik voltak a megbotozás és lábaik kalodába zárása miatt, hanem lelki szenvedéseik és vívódásaik is az őket ért igazságtalanságokért, méltánytalanságokért. A látszat azt mutatta, hogy semmi kilátás nincs munkájuk folytatására, az erkölcsi elégtételre. Milyen különös: ilyet kellett megélnie Pálnak, miután engedelmeskedett Isten útmutatásának, hogy Macedóniába hirdesse Krisztus evangéliumát. Van úgy, hogy Isten néha olyan helyzetekbe juttatja gyermekeit, amelyek pillanatnyilag teljesen érthetetlenek. Talán mindnyájan éltünk már át ilyen helyzetet. Amikor úgy éreztük, hogy Isten megengedte számunkra is a mélységeket, a nyomorúságokat, az igazságtalan és méltánytalan bánásmódot. És nem értettük miért. Az Úr útján járunk, az Ő törvényei szerint élünk, erkölcsi magatartásunkban is minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy Krisztust kövessük, hogy krisztusi példával járjunk elől, persze csúszhatnak be hibák, mert tökéletesek azért nem vagyunk – ennek ellenére, keresztyén, istenhívő emberek létére, Isten mégis megengedi, hogy hátrányba kerüljünk, hogy az igazságtalanság, a rágalom tort üljön felettünk. Egy azonban bizonyos, és ez olyan szépen kiderül a felolvasott Igéből: ha minden elsötétül, és látszólag minden út bezárul körülöttünk, a kegyelem útja, az Istenhez vezető út akkor is megmarad számunkra. Erre az útra még kalodába szorított lábakkal is rá lehet lépni. Pál és Szilász magatartása ezt bizonyítja: kalodába szorított lábakkal is tudnak imádkozni, hálát adni, énekelni. Valósággal elképzelhetetlen a mai ember számára: nyomorúságban, rabságban, szenvedésben, meghurcoltatásban hálát adni az Úrnak, Őt dicsőíteni? Nem inkább a panasz fogalmazódna meg az ilyen ember lelkében? 3.2. Ha megpróbáljuk magunkat Pál és Szilász helyzetébe képzelni a filippi börtönben, meg kell vallanunk, hogy a kétségbeesés és a keserűség érzései, a harag és a fölháborodás szavai sokkal közelebb állnak hozzánk, mint az örvendező dicséret. Ki ne ismerné a háborgó gondolatok hatalmát, amelyek egymást követő tengerhullámokként ostromolják a lelkünket, hogy elveszítsük bizodalmunkat és reménységünket? Hogy csupán a magunk igazát védjük, hogy visszautasítsunk minden alaptalan vádat. Ki nem roskadozik vagy törik össze az igazságtalanul vállára helyezett kereszt súlya alatt? Milyen figyelmeztető és tanulságos mégis 219
Cantate
mindnyájunk számára Pál és Szilász magatartása! Harag és zúgolódás helyett imádkozni kezdtek, majd dicsőítették Istent énekkel. Nagyon nehéz elfogadni, mert ó emberünk lázad és méltatlankodik, hogy mégiscsak ez az egyetlen járható út: a mélységekben is Istenhez fordulni, és nemcsak szabadításért könyörögni, hanem hálát adni azért, hogy még kényszerhelyzetben is az a nagy kiváltság adatik számunkra, hogy Krisztusért szenvedjünk, Krisztusba vetett hitünkért részesüljünk megaláztatásban, vagy megcsúfoltatásban. Bajból, nyomorúságból, nehéz helyzetből mindenki szeretne szabadulni. Vajon melyik az az út, amely igazi megoldást jelent az ember számára? Mert az emberek különböző megoldásokat próbálnak, és különböző utakat járnak. De nem mindegyik célravezető. Amikor Isten megrengeti a földet, a börtönajtók kinyílnak, és a bilincsek lehullnak a rabok lábáról, akkor a börtönőr végzetes lépésre szánja rá magát. Öngyilkos akart lenni. Menekülni akar a felelősség elől, a baj elől, azt hitte, hogy a rabok elszöktek. Modern világunkban ismerős és egyre népszerűbb az a magatartás, hogy elfussunk a bajok elől. Az öngyilkosok száma egyre nő, már az ifjúság soraiban is, a szenvedélybe menekülőkről (kábítószer, alkohol) nem is beszélve. De hát valóban, mit is tegyen, mit is tehet az ember Isten nélkül, ha csupa nehézség és nyomorúság veszi körül, amelyekből sehova se tud menekülni. Egyetlen járható utat tár fel előttünk az Ige. Azt, amelyiken Pál és Szilász is járt. Ők is nagy bajban voltak, gyötrődtek az emberi igazságtalanság miatt, semmi kilátásuk nem volt jogra, igazságra – de ők imádkoztak és dicséretet énekeltek. Ők még a börtönben is Isten közelségében érezték magukat! Ez az egyetlen helyes út. Az Istenhez fordulás útja. Hihetünk abban, hogy Istennek van hatalma az emberileg legképtelenebbnek és legsötétebbnek tűnő élethelyzetekből való szabadításra is. Ezt az utat ajánlja Pál a börtönőrnek, amikor azt mondja neki: „ne tégy kárt magadban, mindnyájan megvagyunk.” 3.3. A filippi börtönben csoda történik. Megremeg a föld, megnyílnak a börtönajtók, a rabok bilincsei lehullnak. A börtönőr megérti, hogy a csoda Pállal és Szilásszal van kapcsolatban. Szeretne ő is eljutni arra a szabadságra, amellyel Pál és Szilász rendelkezik. Hiszen látta, hogyan bántak el az apostolokkal, ő maga is kalodába zárta lábaikat, amit nem feltétlenül kellett volna megtennie, és azt is látta, hogy mindezek ellenére hogyan viselte Pál és Szilász a megpróbáltatásokat, a szenvedéseket. Sőt, Pál részéről nem bosszút tapasztalt, hanem valami mélységes, felfoghatatlan szeretetet, aláhajlást, amely nem emberi, nem természetes. A börtönőr megérti: Pál még kalodában is szabadabb, mint ő, aki éppen Pál közbelépésre nem vetett véget saját életének. Azonban elgondolkodott: honnan van ez a szabadság? Csakis attól az Istentől, akiről Pál beszél, és akihez Pál imádkozik és hálazsoltárt énekel. Leborul az apostolok előtt és az üdvösség elnyerése felől kérdezi őket. Pál pedig hirdeti neki a szabadulás és az üdvösség útját: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz, mind te, mind a te házad népe.” 220
Apostolok Cselekedetei 16,23−34
A Krisztusba vetett hit szabadíthat ki azokból a béklyókból, amelyekből az ember önmaga erejéből soha nem tudna kiszabadulni. Mert ahol Krisztus jelen van, ott van a szabadság is. „Ahol az Úr lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17). Mélységekben, nehézségekben tudunk-e mi is úgy fordulni embertársainkhoz, mint Pál a börtönőrhöz? Mi, akik az Úrban már elnyertük a szabadságot, tudjuk-e hirdetni a szabadulás útját a bűntől, a félelmektől, a szenvedélyektől, a kétségektől és kételyektől megkötözöttek számára? 3.4. A börtönőr megtérésének következményei vannak. Egyrészt a szeretetszolgálat. Otthonába fogadja azokat, akiket börtönbe vetett. Kimossa sebeiket, majd asztalt terített nekik. Másrészt, ővele együtt egész háza népe megkeresztelkedett. A Krisztusban szabadságot nyert ember tehát bekötöz, vigasztal, sebeket mos, enyhülést ad. Háza népe számára pedig az Úr szabadításának a hirdetője. Lehetünk mi is együttérző, vigasztaló, fájdalmat enyhítő és lelki sebeket bekötöző emberek, akik Isten szabadítását hirdetjük szeretteink és embertársaink körében. Nemcsak Pál és Szilász lelki arca lehet a miénk, hogy mélységekben, nyomorúságokban, szenvedésekben is az Úrhoz fordulunk, és jót cselekszünk rosszakaróinkkal, a minket rágalmazókkal. De a börtönőr lelki arca is miénk lehet abban a tekintetben, hogy valamikor Krisztus minket is a bűn, az elveszettség mélységéből vezetett ki a bűnöktől szabad élet világosságára és az üdvösség útjára: kegyelemből, hit által, amelyen ma is, most is járhatunk. Ezért töltheti el szívünket az öröm, a hit öröme, az üdvösség öröme, amelyet immár semmilyen bűn, életellenes erő nem zavarhat meg, és nem vehet el. Ezért énekelhetünk mi is mindig hálaéneket.
4. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: Mt 11,25−30; Zsolt 98,1−6; Zsolt 146; Kol 3,12−17 Énekek: RÉ 161; 426; 171; 469. Ahol zenés istentiszteletet tartanak, ajánlott a következő Bach kantáták valamelyikének meghallgatása: BWV 29 – „Wir danken dir, Gott, wir danken dir”; BWV 108 – „Es ist euch gut, dass ich hingehe”; BWV 166 – „Wo gehest du hin”. Tekintettel arra, hogy Cantate vasárnapja egybe esik anyák napjával, szükséges megemlítenünk a keresztyén családok, szülők, gyermekek helyzetét egy olyan társadalomban, ahol a liberális nevelés és életfelfogás, a keresztyén értékek háttérbe szorítása nehéz döntések elé állítanak sokakat. Gyakorló lelkipásztorként sokszor tapasztalom, hogy hittanos gyermekeink mennyi zaklatásnak, csúfolásnak vannak kitéve, éppen azért, mert hitoktatásra járnak. Az igehirdetésben föltétlenül bátorítsuk az édesanyákat, hogy a gyermekeikért mondott imádságuk még ilyen helyzetekben is meghallgattatásra talál, s ha a körülmények nem is változnak, de a Krisztus lelkének ereje képes a gyermekeket is megszabadítani a félelmektől, a szorongástól, hogy felülemelkedjenek társaik sértő magatartásán.
221
Cantate
Szintén szükséges az édesanyák biztatása arra, hogy otthonaikban vegyék komolyan a hitre és a krisztusi értékekre való nevelést, még akkor is, ha a mindennapi trend és tapasztalat inkább az ettől való eltávolodásra kísért.
5. Felhasznált és ajánlott irodalom A Biblia ismerete, Kommentársorozat, Budapest, 1998. CHRISTLIEB, ALFRED: Pál Apostol, Pécel, Református Egyház, 1997. DE BOOR, WERNER: Die Apostelgeschichte, Wuppertaler Studienbibel, Wuppertal – Zürich, R. Brockhaus Verlag, 1994. KÁLVIN JÁNOS: Az Apostolok Cselekedetei magyarázata II., Budapest, Kálvin János Kiadó, 2010. SCHLATTER, ADOLF: Die Apostelgeschichte, Stuttgart, Calwer Verlag, 1965.
Fazakas Alpár (Tiszadada)
222
