ETOLÓGIA 6
Canine Science Forum Dr. Pongrácz Péter Egy tudományos konferencia szervezésekor nem szokott gondot okozni, hogy az oda jelentkezõ elõadók munkája mennyire „szól a nagyközönséghez” – sajnos már megszokottá vált ugyanis, hogy ami szigorúan véve tudományos, az az átlagember számára gyakorlatilag érthetetlen. A kutyák viselkedésével foglalkozó etológusok azonban jól tudják, hogy amivel õk foglalkoznak, ahhoz tulajdonképpen „mindenki ért”, hiszen oly sokszor tapasztaltuk már, hogy a hallgatóság soraiból a hozzászóló úgy kezdi mondanivalóját, hogy „Amikor otthon az én kutyám…”. A budapesti Canine Science Forum elõkészületei közben tehát nem kis gondot okozott, hogy vajon hol húzzuk meg a határt a „valódi” tudományos munkák, és a „népszerûsítõ irodalom” szintjén mozgó jelentkezõk között. Aggodalmunk nem volt megalapozott, mert a résztvevõk gyakorlatilag mind tudományos igényû kutatási adatokkal érkeztek. És hogy a kutyákkal foglalkozó kutatások egyáltalán nem olyan elvontak, hogy abból „normál földi halandó” már egy szót sem értene meg, szolgáljon ízelítõül ez a válogatás a konferencián elhangzottakból. Mostani összeállításunkhoz olyan anyagokat válogattunk, melyek tanulságul szolgálhatnak a kutyatenyésztés, illetve a kutya kiválasztása során.
Viselkedésteszt a rottweilerek tenyésztési programjában (Joanne van den Borg) A világ egyre több országában foglalkoznak hivatalos szinten is a támadékony kutyák jelentette veszély kiküszöbölésével. Sajnos, a megoldás szinte mindig egyes fajták tartásának, tenyésztésének betiltásában ölt testet, figyelmen kívül hagyva a komoly kutatási eredmények szinte teljes hiányát, illetve a törzskönyv nélküli kutyák által okozott sérüléseket. Hollandiában a túlzottan harapósnak, veszedelmesnek ítélt fajtákat tiltás alá helyezik, és a 2000-es évek elejére a rottweilerek is már majdnem erre a sorsa jutot2008. szeptember
2. RÉSZ
2008
tak a kedvezõtlen baleseti statisztikák miatt. A fajtát gondozó klub közbelépett, és hogy mentsék a menthetõt, a rottweilerek tenyésztését (törzskönyvezését) egy olyan viselkedésteszt sikeres teljesítéséhez kötötték, melynek az a feladata, hogy kiszûrje az agresszív, illetve pánikra hajlamos egyedeket. Az említett intézkedés 2001 óta van érvényben, így elegendõ idõ telt el ahhoz, hogy a kötelezõ viselkedésteszt eredményét az azóta született állományban megvizsgálják. A kutya emberrel és kutyákkal szembeni agresszivitását, illetve félelmi reakcióit vizsgáló kérdõívet (C-BARQ) töltettek ki több, mint 400 törzskönyvezett rottweiler, valamint hasonló mennyiségû „papír nélküli rottweiler” gazdáival. A két csoport összehasonlítása nagyon érdekes eredményt hozott. Nem volt különbség az olyan tulajdonságok között, melyekre a viselkedésteszt nem vonatkozott (gazda elleni agresszió, más állatok üldözése, ismerõs kutya elleni agresszió). Viszont azok a tulajdonságok, amelyek kiszelektálására a viselkedéstesztet alkalmazzák (idegen kutyától, illetve embertõl való rettegés, idegen kutya, illetve ember megtámadása, élettelen tárgyaktól, zajoktól való erõs félelem), mind fokozottabban voltak jelen a nem törzskönyvezett rottweilereknél, amelyeknek legalább egy szülõje ezek szerint nem ment át a teszten.
Ennek a vizsgálatnak tehát az a tanulsága, hogy megfelelõen összeállított (és alkalmazott) magatartástesztekkel befolyásolható egy kutyaállományban megfigyelhetõ viselkedésformák elõfordulása, és már néhány év alatt is észlelhetõ a változás populációs szinten. A nagy kérdés már csak az, hogy ki és milyen szempontok szerint fogja megszabni, mi az adott fajtában az elvárt, illetve elvárható viselkedés, temperamentum.
Melyek azok a kutyák, amelyekre menhely vár? (Gudrun Braun) A kutyamenhelyek túlzsúfoltsága köztudomású, és ez nemcsak Magyarországon van így. Szinte mindenhol sokkal több eb áramlik folyamatosan a menhelyekre, mint amennyit jószívû emberek onnan örökbe fogadnak. Mindezidáig ennek a szomorú folyamatnak sehol sem sikerült igazán gátat szabni. Sokan vannak azon a véleményen, hogy a megoldást a megelõzés jelentené, vagyis ki kellene dolgozni azokat az eljárásokat, melyekkel elkerülhetõvé válna a kutyák tömeges „nemkívánatossá” válása, és ezzel a menhelyre kerülése. A fent említett tanulmány a bécsi központi kutyamenhely sok tízezres adatbázisára alapozva készült, és arra kereste a választ, milyen kutyáknak van
31
„nagyobb esélyük” arra, hogy a menhelyen kössenek ki. Ebbõl ugyanis kiderülhet, hogy milyen preferenciák és esetleges elõítéletek mentén döntik el az emberek, hogy mely kutyáktól szabaduljanak meg. A tanulmány azokra a kutyákra vonatkozott, melyeket a gazdájuk adott be a menhelyre, így a búcsú oka is ismert volt. A leggyakoribb probléma az agresszivitás, az egészségi problémák, illetve a „neveletlenség” volt, valamint elõfordult a szõrallergia, illetve a váratlan családi esemény is. A menhelyen megforduló kutyákat felismerhetõ fajtajegyeik alapján hat funkcionális csoportba sorolták (szobakutyák, juhász- és terelõkutyák, vadászkutyák, agarak, terrierek, munkakutyák). 1990 óta magasan a juhászkutya csoportból került a legtöbb kutya a menhelyre, számuk a tízezret is meghaladta, míg a többi csoportba ennek legfeljebb a fele jutott. Ebben valószínûleg közrejátszik, hogy a fajtára lebontott adatok szerint német juhászkutyából (illetve arra emlékeztetõ keverékbõl) került a legtöbb a menhelyre. A szomorú listán tekintélyes mennyiségû tacskó, „pitbull” terrier, rottweiler, dobermann, valamint labrador retriever is szerepel. Az emberi értékrend furcsaságára mutat rá a menhelyre vitt kutyák színeloszlása. Tizennégyezer kutya volt fekete, hatezer barnás, és csak háromezer fehér, illetve világossárga. Úgy tûnik, ma is érvényes az a megfigyelés, amit már a római korban is feljegyeztek: „ha valaki megbízható, rettegést keltõ õrkutyát szeretne, csakis feketét válasszon”. Az emberek a fekete színû kutyát, valószínûleg minden alaposabb ok nélkül, harapósabbnak, komiszabbnak tartják, és könnyebben megszabadulnak tõle, mint tarka vagy világosabb színû fajtársától (vagy kevésbé merik befogadni). A méret vonatkozásában sem egyenlõk az esélyek a menhelyek világában. Ha egy kutya nem kis termetû (marmagassága több, mint 46 cm), sokkal nagyobb a veszély, hogy a menhelyen köt ki, mint kisebb kollégái.
32
A kisebb kutya tehát jobb? (James Serpell) Az elõzõ vizsgálat tanulsága tehát az volt, hogy a kutyamenhelyekre leginkább nagy termetû, sötét színezetû, juhászkutya jellegû ebek kerülnek be. Levonhatjuk-e vajon azt a tanulságot, hogy ezek a kutyák valóban sokkal agresszívabbak, problémásabbak lennének a többihez viszonyítva? Végighallgatva Serpell professzor elõadását, megnyugodhattunk: a válasz – nem. Említett szerzõ munkatársaival kidolgozta az azóta már szabadalmaztatott, és az interneten is elérhetõ kutyaviselkedéskérdõívet (C-BARQ), melynek elsõdleges célja az volt, hogy a gazdák megkérdezésével a kutyafajtákban meglévõ magatartási problémák elemezhetõvé, összehasonlíthatóvá váljanak. A kérdõív jellegzetessége, hogy nemcsak a kutya aktuális magatartására vonatkozó kérdéseket tartalmaz, hanem olyanokat is, ahol a gazdának arról kell nyilatkozni, vajon számára okoz-e problémát a kutya ilyen vagy olyan tulajdonsága (elégedettség).
Immár tízezres adatbázisára alapozva Serpell elmondta, hogy a kutyatartók számára a legtöbb gondot a kutyájuk részérõl tapasztalható agresszív megnyilvánulások okozzák (idegen emberekkel, gazdával, kutyákkal szemben). De vajon melyek ezek a problémás, harapós kutyák? A kedves olvasó biztos máris mondaná, hogy természetesen azok, amelyek a menhelyeket és az újságok „színes” híreit is megtöltik: a nagyok, a vérszomjasok. Az érdekes tanulság azonban nem ez volt. A viselkedési kérdõív agresszivitásra koncentráló kiértékelése során ugyanis a „klasszikus harapós”, emberrel, vagy kutyával szemben támadékonynak tartott kutyák csak a középmezõny végén kullogtak. Szinte minden harapóssági kategóriában kimagaslott ugyanakkor két kutyafajta e kellemetlen vetélkedõben: a tacskó és a csivava (!). Vagyis a gazdák bevallása, az általuk szolgáltatott adatok alapján e kis termetû, ártalmatlan kinézetû kutyák okozzák a tulajdonos számára gondot jelentõ támadások zömét. De vajon milyen következtetés vonható le mindebbõl? Talán hogy a csivava tényleg veszélyesebb, mint egy rottweiler? Vagy hogy a vérengzõ tacskókról szóló híradások hamarosan háttérbe szorítják a pitbullokat? Természetesen ilyesmirõl szó sincs. A kutyafajták szelekciója, illetve a társadalomba való beilleszkedésük iránt érdeklõdõk számára az a fontos tanulság, hogy amikor valamely tulajdonságra, avagy tulajdonság ellen nincs kiválogatás, akkor az a jellegzetesség szélsõséges mértékekig is eljuthat. Míg különösen az utóbbi évtizedekben a kutyaagresszivitás komoly ellenérzéseket vált ki az emberekbõl, és a valóban veszélyes fajtáknál sok tenyésztési és tartási intézkedés is történt e tendenciák megfordítására, a kis termetû kutyáknál, ölebeknél a harapósság nem jelentett ekkora problémát. A kedvtelésbõl tartott kis díszkutyák, a vadász funkciót elveszített „öreg néni barátja” tacskók esetében nincs válogatás az agresszivitás visszaszorítására. Ez a folyamat sajnálatos, hiszen habár a legtöbb ember elnézõen viszonyul a kis zsarnokká váló ebecskéhez, egy kisgyermekkori traumához egy „kis” kutya támadása ugyanúgy hozzájárulhat, mint egy nagyé – az eredmény pedig egy kutyáktól örökké viszolygó ember lehet. 2008. szeptember
Ujfalussy Dorottya Júlia
2. rész Az ELTE Etológia Tanszékének Családi Kutya Kutatócsoportja 2008. július 5. és 9. között nagyszabású nemzetközi konferenciát (Canine Science Forum 2008) rendezett Budapesten, ahol a világ élvonalába tartozó kutyákkal foglalkozó kutatók számoltak be legújabb eredményeikrõl. E konferencia „védõszárnyai” alatt rendezték meg az elsõ magyar Kutyaviselkedés-terápia Konferenciát.
2008. szeptember
A konferencia második elõadója Dr. Sátori Ágnes állatorvos volt. Elõadása több szempontból is igen érdekes volt, mivel az elõadó nem csupán igen tapasztalt gyakorlati viselkedésterápiás szakember, hanem a téma tudományos kutatásában is aktívan részt vesz. Emellett a kutyák viselkedészavarait nemcsak állatorvosi, hanem pszichológusszemmel, a kutya emberi környezete szempontjából is megközelíti. Elõadásában elsõként az utóbbi idõk ember-állat kapcsolatának alakulását tekintette át, különös tekintettel a hazai viszonyokra. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy az utóbbi években az állattartók már megváltozott igényeket támasztanak az állatorvosokkal és pszichológusokkal szemben, így az állatorvosi szerepek, feladatok kibõvültek; az új feladatok közé tartozik többek között az ismeretterjesztés, az oktatás, nevelés is, természetesen a gyógyítás mellett. A saját és kollégái kutatásainak adatai alapján Dr. Sátori áttekintette a leggyak-
rabban elõforduló viselkedési zavarokat, valamint azt, hogy a gazdák általában kihez fordulnak ilyen problémák esetén. Kiemelte, hogy a viselkedésterápia nem képzelhetõ el a gazda, illetve a család „kezelése” nélkül. Ez egy olyan fontos momentum, amelynek kapcsán világossá válik, hogy a viselkedésterápiát végzõ személynek, illetve személyeknek milyen sokrétû ismeretekkel kell(ene) rendelkezniük. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyakorlati viselkedésterápiában elsõdleges jelentõsége van a megelõzésnek, konkrétan a helyes fajtaválasztásnak és a korai nevelésnek. A doktornõ egyike az elsõ hazai szakembereknek, akik maguk is foglalkoznak kutyák (és macskák) viselkedésterápiájával. Véleménye szerint az esetfelvételnek minden esetben a családnál kell történnie, lehetõleg standard kérdõíves módszerrel, a terápia kidolgozása során pedig el kell végezni egy részletes állatorvosi kivizsgálást, a kutya és gazdája személyiségének felmérését, és körülte-
33
kintõen át kell tekinteni az esetleges további befolyásoló tényezõket. Kiemelkedõ fontosságú mindezeken felül a gyógyult esetek hosszú távú utánkövetése is. Összefoglalásképpen a viselkedésterápiát az elõadó úgy definiálta, mint számos tudományterület (az állatorvoslás, etológia, kinológia, pszichológia) ismereteit felhasználó, ezeket kombináló tudományt, amely képes „kezelni” a gazda és a kutya viselkedését egyaránt, így megoldást tud nyújtani az adott problémára. Fontos azonban megemlíteni, hogy – mint az összes többi tudomány – ez a szakterület sem képes csodákat tenni, hiszen tagadhatatlan, hogy egyes zavarok nem gyógyíthatóak, ám ezek felismeréséhez, kiszûréséhez is elengedhetetlenek a már fent részletezett ismeretek. Mindezek miatt hibás az a mai álláspont, hogy szinte akárkibõl lehet „kutyapszichológus”, hiszen ehhez a feladathoz komoly képzettségre és tapasztalatra van szükség. Az elõadó ezért üdvösnek tartaná egy esernyõszervezet létrehozását, amely a viselkedésterápia területén dolgozó szakembereket összefogná, akkreditált oktatást tenne lehetõvé, illetve etikai elveken nyugvó szabályokat hozna létre a szakma gyakorlói számára. Az elõadás révén közelebb kerülhettünk a viselkedésterápia gyakorlatához, a területen dolgozó szakemberek
problémáihoz, illetve az esetleges konstruktív megoldásokhoz. Mint azt a Dr. Sátori elõadásában ismertetett kutatások adataiból is láthattuk, az agresszióval kapcsolatos viselkedési zavarok fordulnak elõ leggyakrabban az állatorvosi praxisokban. Ennek nem csupán az lehet az oka, hogy az ilyen
természetû problémák valóban gyakran fordulnak elõ, hanem az is, hogy ezek a gondok konkrét, kézzel fogható veszélyt jelentenek a kutyára és környezetére egyaránt. Az agresszív viselkedés okaival, illetve idegrendszeri mûködésével kapcsolatban még sok a megválaszolatlan kérdés. Éppen ezért volt igen érdekes Klausz Barbara elõadása, aki az ELTE Etológia Tanszékének PhD-hallgatója, és az agresszió témakörével foglalkozik. Az elõadó az agresszió típusairól és ezek neurális mechanizmusairól beszélt igen részletesen, majd összefoglalta a sokakat érintõ és igen érdekes, úgynevezett Rage-szindrómával kapcsolatos ismereteket. Ez az öröklõdõ viselkedési zavar elsõsorban a cocker és a springer spánieleknél fordul elõ, és legtöbbször a gazdára irányuló hirtelen támadással jár. Ilyen állapotban az állat szinte öntudatlan, a támadás, harapás után zavart, visszahúzódó. Ez a rendellenes viselkedés érdekes módon gyakoribb az egyszínû állatoknál, mint a foltosaknál, illetve gyakoribb az aranyszínû egyedeknél, mint a feketéknél. Három formáját különítik el: a dominancia-agressziót, az epileptikus epizódot követõ agressziót, illetve a „klasszikus”, mentális kihagyáson alapuló állapotot. Ezek kezelése természetesen eltérõ, illetve a gyógyulás esélye is igen különbözõ, ezért fontos a pontos diagnózis.
Állatorvosi elsõsegély-szolgálat 06-30-942-0987 Éjjel-nappal hívható olyan kutyákhoz és macskákhoz, amelyek nincsenek szállítható állapotban. Részletes felvilágosítás, feltételek, árak és további hasznos információk az interneten: www.webarculat.hu/allatmento
Kutatók Éjszakája – 2008. szeptember 26. ELTE TTK Biológiai Intézet Etológia Tanszék
Az emberi és az állati viselkedés a tudományban és a mindennapokban Tapasztalja meg saját érzékeivel azt, amirõl Konrad Lorenz, Csányi Vilmos vagy Desmond Morris könyveiben olvasott! Bepillanthat az ELTE Etológia Tanszéken folyó viselkedéskutatásba, és megismerkedhet annak kétlábú és négylábú munkatársaival. Programunkban ön – és ha elhozza magával kedvenc ebét, kutyája is – etológiai vizsgálatok alanya és megfigyelõje lehet. Élõ bemutatón figyelheti meg a különbségeket a farkas és háziasított leszármazottja, a kutya között. Megtudhatja, hogyan zajlik az együttmûködés a vakvezetõ kutya SZABADTÉRI PROGRAMOK
Helyszín: ELTE TTK, Pázmány Péter sétány 1/C, déli tömb, a nyugati kapu elõtti füves terület. A programot esõs idõben is megtartjuk, érdemes esernyõvel készülni. Idõpont: 15:30–18:30 óráig Tesztek kutyák számára, szakképzett etológusok közremûködésével (elõzetes regisztráció szükséges). A kutyás részvevõk egy akadálypályán kipróbálhatják, vajon a kutyájuk segít-e a gazdának, úgy, ahogyan egy vakvezetõ kutya tenné.
és gazdája között, mirõl ugatnak az ebek, mirõl dalolnak a madarak. A természetjárók megismerkedhetnek a terepetológia eszközeivel, és mindent megtudhatnak a nyulakról, az ürgékrõl, sõt még a güzüegerekrõl is. A játékok, bemutatók értelmezését a tanszék kutatóinak elõadásai segítik.
Terepetológia Ismerkedjen meg a távcsövek és a telemetria világával, avagy milyen eszközökkel dolgoznak a terepetológusok? Nyúlvadászat telemetriával Telemetriás módszerek megismerése és kipróbálása. A feladat: megkeresni egy nyulat az egyetem területén. Félreismert farkasok Szelíd, emberrel szocializált farkasok bemutatása. Tévhitek eloszlatása a félreismert ragadozóról. Milyen viselkedésbeli változásokhoz vezetett a háziasítás a kutyánál?
Az irodalom iránt is fogékony érdeklõdõk számára Csányi Vilmos professzor olvassa fel Bukfenc mindent tud címû könyvének részleteit, és a helyszínen dedikál.
BELTÉRI PROGRAMOK
Helyszín: ELTE TTK, Pázmány Péter sétány 1/C, déli tömb Idõpont: 16–20 óráig Bukfenc mindent tud Csányi Vilmos professzor, akadémikus részleteket olvas fel könyvébõl, és a helyszínen dedikál. A kutya ugat A kutyaugatás-analizáló szoftver kipróbálása. Vajon a gép vagy az emberek sikeresebbek a kutyaugatás típusának beazonosításában? Madárdal-kvíz Megismered a madarakat hangjukról? A kvíz keretében felmérheted tudásodat!
Talajlakó emlõsök A bemutató keretében bepillantást nyerhetsz a güzüegerek és az ürgék magánéletébe, egy valóságshow keretében. Mitõl lesz bátor a nyúl? Van otthon nyulad? Nagyon barátságos és kedves? Esetleg inkább magának való? A bemutatón választ kaphatsz arra, hogy mitõl válik a nyuszi emberbaráttá. Mit eszik a nyúl? Saját szemeddel figyelheted meg, hogy valójában milyen növényeket kedvel a nyúl, és a legelésnek milyen hatásai lehetnek.
ELTE Etológia Tanszék – http://etologia.aitia.ai 2008. szeptember
35
