Campus-lét a Debreceni Egyetemen Csoportok, csoporthatárok, csoportkultúrák OTKA K 81858 számú kutatás
3. munkacsoport:
Cselekvési minták csoportképző szerepe Elméleti és empirikus háttértanulmány
1
Bevezetés ...............................................................................................................................4 Nagy Zita: A posztadoleszcencia fogalma, elméletek és vizsgálati lehetőségek.......................5 Bevezetés ...........................................................................................................................5 A posztadoleszcencia fogalmának értelmezése....................................................................5 A posztadoleszcens fiatalok Magyarországon: Kutatási adatok ...........................................7 A posztadoleszcencia vizsgálati lehetőségei........................................................................9 Felhasznált irodalom...........................................................................................................9 Márkus Zsuzsanna: A tanulással kapcsolatos elméletek, fogalmak, és a tanulás csoportképző szerepe .................................................................................................................................11 Elméleti háttér ..................................................................................................................11 Az időmérleg vizsgálatokról és más kutatási eredményekről.............................................12 OTKA kutatás: vizsgálati lehetőségek...............................................................................14 Irodalom...........................................................................................................................15 Kiss Gabriella – Fényes Hajnalka: Az informális tanulás szerepe a felsőoktatásban..............16 Bevezetés .........................................................................................................................16 Az informális tanulás jelentősége korunkban és sajátosságai.............................................17 A fogalom tisztázása.........................................................................................................18 Az informális tanulás sajátossága a felsőoktatásban ..........................................................19 Az informális tanulás mérése ............................................................................................21 Nemi különbségek az informális tanulás szinterein való részvételben, a felsőoktatásban...22 Összegzés .........................................................................................................................28 Irodalom:..........................................................................................................................29 Fényes Hajnalka: Tanulmányok alatti munkavégzés, munkaattitűdök ...................................31 A munkaattitűdökről általában (kimeneti tényező, a csoportképződés egyik eredménye)...31 A munkaattitűdök nemi különbségei: hipotézisek és eredmények .....................................32 A tanulmányok alatti munkavégzés, és egyéb munkával kapcsolatos kérdések nemi különbségei ......................................................................................................................34 Összegzés .........................................................................................................................37 Irodalom...........................................................................................................................38 Kiss Gabriella: Az önkéntes munka/tevékenység szociológiája és szociálpszichológiája.......39 Bevezető...........................................................................................................................39 A témakör fő kérdései.......................................................................................................40 1. Az önkéntes munka definiálási problémái .................................................................40 2. Az önkéntes tevékenység értelmezési keretei, paradigmái, elméleti alapjai................43 3. Az önkéntes tevékenység funkciói ............................................................................44 4. Az önkéntes tevékenység motivációi.........................................................................46 5. Az önkéntes tevékenység típusai ...............................................................................48 6. Aktivitási területei.....................................................................................................49 OTKA - kutatás. Kutatási kérdések és hipotézisek. ...........................................................49 Irodalom:..........................................................................................................................52 Bocsi Veronika, Buzinkay Nóra, Németh Nóra Veronika: A szabadidő, mint csoportképző tényező .................................................................................................................................53 A szabadidő definíciója és főbb trendjei............................................................................53 A szabadidő szerepe a rétegződés- és miliőelméletekben ..................................................57 Kísérletek a szabadidős tevékenységek csoportosítására ...................................................59 A magaskultúra problematikája, valamint hatása a szabadidő felhasználására ...................61 Az ifjúsági szubkultúra, mint csoportképző tényező..........................................................64 Irodalom...........................................................................................................................70 2
Nyüsti Szilvia – Ceglédi Tímea: A három versengő dimenzió - kísérlet hallgatói típusok kialakítására a tanulás, a szabadidő és a munka dimenziója mentén ......................................73 Célok, kérdések ................................................................................................................73 Eredmények......................................................................................................................73 A típusok jellemzői...........................................................................................................75 Összefoglalás és kitekintés................................................................................................80 Irodalom...........................................................................................................................80 Összegzés.............................................................................................................................80
3
Bevezetés Tanulmányunk részét képezi a Campus-lét OTKA kutatásnak, mely a felsőoktatási hallgatok körében képződő csoportok szerveződésének, csoportkultúráinak és szocializációs folyamatainak a feltárására irányul. A harmadik munkacsoport a hallgatók által végzett cselekvési minták csoportképző szerepét állatja középpontba. Résztanulmányaink szólnak a posztadoleszenciáról, a tanulásról, az informális tanulásról, a tanulás alatti munkavégzésről és a munkaattitűdökről, az önkéntes munkáról, a szabadidős tevékenységekről. Készült egy kvantitatív háttértanulmány is a munkaközpontú, szabadidős és tanulásközpontú hallgatók csoportjairól a TERD kutatás adatbázisa alapján. A fent említett cselekvési minták kapcsolatban állnak különféle háttérváltozókkal (nem, kor, családstruktúra, vallásosság, településtípus). A képződő csoportok végső soron meghatározzák majd a diákok munkaértékeit, állampolgári értékeit. A háttértanulmány elméleti részeiben definiáljuk az általunk vizsgált cselekvési mintákhoz kapcsolódó főbb fogalmakat, bemutatjuk a kapcsolódó elméleteket, majd a tanulmányok empirikus részeiben néhány adatot is bemutatunk korábbi kutatások eredményeiből. Az empirikus elemzésekben a Kozma Tamás vezette 2003-2006-os Regionális Egyetem kutatás (NKFP-26-0060/2002), és a 2008-2010-es TERD kutatás „A harmadfokú képzés hatása a regionális átalakulásra” (OTKA szám: 69160) négy adatbázisát használtuk fel A minták regionálisak, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye oktatási intézményei és néhány határontúli (Erdély, Kárpátalja) intézmény diákjai szerepelnek benne.
4
Nagy Zita: A posztadoleszcencia fogalma, elméletek és vizsgálati lehetőségek Bevezetés Az ifjúságnak, mint társadalmi csoportnak a megjelenése szorosan kötődik a posztadoleszcencia fogalmához. Az ifjúságszociológiának ma már nincs olyan kutatási területe, amelyhez ne kapcsolódna ez a fogalom, hiszen az ifjúság, mint életszakasz jelentősen megváltozott az utóbbi évtizedekben. A mai szülői generációban még el tudtuk választani egymástól az ifjúkor és felnőtt kor szakaszait, azonban ma már ez nem ilyen egyszerű. Számos olyan esemény van a fiatalok életében, amely a felnőtt léthez kötődik, vagy helyesebben mondva kötődött, és számos más esemény, amelyet viszont a mai ifjúság nem kíván felvállalni, pedig életszakaszuk, életkoruk már megkívánná. A posztadoleszcencia jelenségének vizsgálata kiemelt kutatási témája a hazai ifjúságszociológiának is. Ezért elkerülhetetlen, hogy egy olyan kutatáson belül, amely a fiatal egyetemisták csoportképző tényezőit, csoporthatárait vizsgálja, ne foglalkozzon a jelenséggel.
A posztadoleszcencia fogalmának értelmezése Az ifjúság megváltozására az 1960-as évek végétől figyeltek fel. Ezekhez az évekhez kapcsolódnak a Párizsból kiinduló diáklázadások, és a szubkultúra, mint fogalom és jelenség elterjedése is. A posztadoleszcenciát, éppen úgy mint a szubkultúrát, normaszegésnek, devianciának tekintették. A meghosszabbodott ifjúkor viszont nem új jelenség a történelemben, hiszen a felsőbb osztálybeli fiú gyermekek privilégiuma volt mindig is, hogy munkába állásuk előtt ismerkedjenek a világgal, utazgassanak, és így bővítsék tudásukat. A 1960-a évektől elterjedő jelenség azonban mégis más, hiszen azt mondhatjuk, hogy tömegessé, általános jellemző vált a fiatok életében egy új életszakasz. Olyan átmeneti életszakasz ez, amely a végleges felnőttkor és a serdülőkor között húzódik meg, és nagy szerepet játszik benne a felsőoktatásba való belépés. Olyan fiatal felnőtteket nevezünk tehát posztadoleszcenseknek, akik az oktatásban való részvétellel késleltetik a felnőttkorba, illetve munkaerőpiacra történő belépést (Bois-Reymond 2006). A hazai szakirodalomban az elhúzódó kamaszkor értelmezése megosztja a kutatókat, tudósokat. Somlai Péter (2007) az „új ifjúság” nemzedékének nevezi őket, Gábor Kálmán viszont „ifjúsági korszakváltásról” beszél. A korszakváltást abban látja, hogy a 1960-as évek végétől figyelhető meg egy olyan nemzedék, amely lázad, hangot ad véleményének, és nem enged a felnőtt társadalom elvárásainak. Ehhez a nemzedékhez szorosan kapcsolódik a posztadoleszcencia jelensége, amely azonban nem csak a lázadást foglalja magában, hanem az életút, életpálya megváltozását is jelenti. Az életutak, életpályák leírására több modell is kínálkozik (Gábor- Molnár 2006). Gábor Kálmán a klasszikus ifjúságszociológiai modellt alkalmazva, munkásfiatalok és középosztálybeli fiatalok, vagy másként klasszikus és kibővített életpályáról beszél. Igaz a klasszikus életpálya is magánban foglalja a serdülőkorból a felnőttkorba való áttmenetet, ez sokkal rövidebb idő jelent ennek az életpályának az esetében, mint a kibővített modellben. A meghosszabbított ifjúkornak sajátos jellemzője az, hogy a fiatalok nehezen szakadnak el egyes gyermeki szerepeiktől, és felnőttkori kötelezettségeit az előző nemzedékhez viszonyítva később vállalják magukra (Gábor- Molnár: 2006 339) Somlai Péter a posztadoleszcencia jelenségének értelmezésekor a „standard életút”, vagy másként nevezve a szekvenciális és nem szekvenciális modellek megközelítést 5
alkalmazza. A szekvenciális modell azt jelenti, hogy az életpálya egyes szakaszainak szigorúan rögzített sorrendje és időrendisége van. A standard életútnak nevezett pályában az iskolai tanulás bejezését rögtön követnie kellett a munkába állásnak, majd a szülőktől való elköltözésnek. Az elköltözést a szülői háztól a házasság és önálló család alapítása, gyermekvállalás eseményei követték. Ez az útmodell azonban némileg más, ha a nőkről fiatal lányokról van szó, hiszen az ő életükben nem a szakmaszerzés, hanem a házasodás és a gyermekvállalás az, amely a választóvonalat jelentette az ifjúkor és a felnőttkor között. A nem szekvenciális életútmodellben ezek az események felcserélődnek, illetve kitolódnak a kamaszkor elnyúlásával (Somlai 2007). A két életútmodell megkülönböztetésére használja még a szakirodalom a választásos életrajz és normalizált életrajz kifejezéseket is. A választásos életrajzi modell a meghosszabbodott ifjúkorban élő fiatalok helyzetének, felfogásának leírására alkalmas, míg az utóbbi azokra a fiatalokra érvényes, akik a szakképzés után rögtön átlépnek a felnőttkorba. Ők már korai életszakaszban stabil kapcsolatok kialakítására törekszenek, szakmát és munkát keresnek, és korai családalapítást terveznek (Bois-Reymond 2006: 282). A modellekben megjelenő életszakaszok, életesemények egyben sugallják azt is, hogy az eltérő életminták más társadalmi korszakok sajátjai. A hagyományos, szekvenciális modellről azt mondhatjuk, hogy az ipari társadalmak jellemző életútmintája, amelyben a központi szerepet a munka jelenti. Ezzel szemben a nem szekvenciális modellekben (vagy választásos életrajzokban) a tanulás jelenti az életpálya középpontját, és a posztindusztriális társadalmak életmintáját adja. Azt, hogy a posztadoleszcencia jelensége egyre általánosabbá válik a fiatal nemzedékben több változás is elősegítette. Az oktatás, és elsősorban a felsőoktatás expanziójának köszönhetően egyre több fiatal számára válik lehetségessé a középiskola után a továbbtanulás. Így a középiskolai szakma megszerzése után rögtön nem lépnek be a munkaerőpiacra, és nem kezdenek önállóan, anyagilag független életet szüleiktől, hanem meghosszabbítva fiatal felnőttkorukat, belépnek a felsőoktatásba. Nagyon lényeges változás, hogy a nemek közötti különbségek eltűnőben vannak, tehát az elhúzódó kamaszkor jelensége éppen úgy megjelenik a fiatal nők nemzedékében is, mint a férfiaknál. A felsőoktatásba való belépés azonban nem csak a munkavállalást késlelteti, hanem a fiatalok családalapítását, gyermekvállalását is. (Somlai 2007). A posztadoleszcencia jelenségéhez azonban nem csak események kitolása, halasztása tartozik hozzá, hanem az is, hogy egyes cselekmények korábban következnek be a fiatalok életében. Nagyon jó példáját adja ennek a fiatalok első szexuális kapcsolata. Az elhúzódó kamaszkor jelenségét azonban nem lehet egyszerűen úgy értelmezni, hogy egyes jelenségek kitolódnak, mások pedig előbbre kerülnek az életpályában. Ennek az életszakasznak sajátosságát ugyanis sokkal inkább a határok elhalványodásában láthatjuk meg. Igaz ugyan, hogy a fiatalok a felsőoktatásban töltik éveiket, és hivatalosan nem lépnek be a munkaerőpiacra, de nagyon sok diák dolgozik az iskola mellett. Tehát nem válik el élesen egymástól a munka és a tanulás jelensége. A példákat sorolva még nagyon sok olyan fiatallal találkozhatunk, hogy igaz már dolgozik, és önálló keresettel rendelkezik, de még mindig a szüleivel lakik. A szakirodalom szerint a szülőkhöz való visszaköltözés „az új ifjúság” egy sajátos magatartása (Bois-Reymond 2006). A posztadoleszcenciát tehát az életpályák egyes eseményeinek megváltozásán keresztül értelmezhetjük, mérhetjük. A felnőtté válás egyik legfontosabb momentuma a munkaerőpiacra való belépés, vagyis a munkába állás. Ez szorosan összekapcsolódik a szülőktől való elköltözéssel, az önálló élet kialakításával, az önálló lakás fenntartásával. Végül a felnőtté válás egyik mutatója lehet a párkapcsolat kialakítás, házasság illetve gyermekvállalás. Úgy véljük, hogy a posztadoleszcencia jelensége ezekben a dimenziókban, ezeken az eseményeken, életút-pontokon keresztül mérhető, így a dolgozat további részében részletesen foglalkozunk ezekkel a dimenziókkal, ismertetve a legfontosabb haza eredményeket, kutatásokat. 6
A posztadoleszcens fiatalok Magyarországon: Kutatási adatok A posztadoleszcencia tehát nem magyarázható, írható le egyetlen dimenzió segítségével. A szülőktől való elszakadásnak mindig is több tényezője volt. Ilyen életesemény az otthonról való elköltözés, munkába állás, tartós párkapcsolat kialakítása, és a gyermekvállalás. Ezeknek a jelenségeknek a kitolódása, az életpályában való elcsúszása az, amit a közvélemény, illetve az ifjúságkutatás is érzékel. Az életpályák megváltozására, már az előzőekben volt szó róla, hogy Nyugat-Európában már a 1960-as években felfigyeltek, viszont hazánkban csak a 1980-as években került erre sor (Gábor-Molnár 2006). A 1980-as évek közepén készült két reprezentatív vizsgálat alapján a magyar, illetve e nyugatnémet ifjúság fejlődési trendjeit hasonlították össze. A szerzők arra voltak kíváncsiak, vajon a német ifjúsági fejlődés irányvonala megjelenik-e a magyar ifjúság változásában? Mennyire hasonló, illetve eltérő módon változik a két ország fiatalsága? Az adatok arról adtak tanúbizonyságot, hogy a fiatalok életében egyes események, mint például a munkavállalás, jelentősen kitolódik az idősebb generációkhoz képest, mindkét országban. Más események, mint például az első szexuális tapasztalat, hamarabb következik be az életpályában. Azonban a két ország fiataljainál megfigyelhető egy megkésettség a magyarokat illetően, „mintegy 15 éves késéssel került a nyugatnémet ifjúsági kultúrával összevethető fejlődési szakaszba” (Gábor-Molnár 2006: 343) A magyar ifjúság „megkésettségét” jelzi az Ifjúság 2004-es vizsgálat egyik értékelése is (Kabai 2007). A felsőoktatásban részt vevő hallgatók (a tanulmány külön foglalkozik a főiskolai és egyetemi hallgatókkal) életúteseményeiről illetve életútterveiről saját korcsoportjukhoz mérve megállapítható, hogy ezek a fiatalok a posztadoleszcencia magyarországi képviselőinek tekinthetők. A nem felsőoktatásban tanuló, 18-25 év közötti fiatalok egyes életeseményeitől jelentős mértékben eltérnek a hallgatók. Ilyen például az első munkába állás időpontja, hiszen az adatokat tekintve a teljes korcsoportot nézve a munkába állás eseménye már megtörtént a fiatalok 61 százalékánál, azonban ezt csak az egyetemisták 17 százalékáról, a főiskolásoknak pedig csak 26 százalékáról mondható el (Kabai 2007: 141) Ez a „csúszás” a további életesemények eltolódását is magával hozza, mint például a szülőktől való elköltözés, vagy a komolyabb partnerkapcsolat kialakítását. Más életesemények azonban hamarabb következnek be, mint például ebben az első szexuális tapasztalatok megszerzése, vagy a szabadidős programok önálló, saját döntésen alapuló kiválasztása. Ez a teljesül az Ifjúság 2004-es adatbázis mintájában is. Kabai azonban egy fontos szempontra hívja fel a figyelmet. Nem csak az életesemények bekövetkezésének idejével foglalkozott, hanem azzal is, hogy a fiatalok mikorra tervezték, vagy tervezik az adott esemény bekövetkezését. Az egyetemisták, főiskolás hallgatók egyes életeseményeiket ugyan későbbre tervezik, de életterveikben sokkal nagyobb szerepet játszanak olyan hagyományosnak tekintett értékek, mint a házasság vagy a gyermekvállalás. A házasságellenes attitűd lényegesen kisebb arányban jelenik meg az egyetemi oktatásban résztvevő fiatalok körében, és a gyermekvállalás kérdéséről is máshogyan vélekednek: több gyermeket szeretnének, és jóval kevesebb arányt képvisel a gyermekvállalás elutasítása. Tehát a posztadoleszcens vonások mellett tradicionális értékek is megjelennek. Ugyanakkor tény, hogy a tartós párkapcsolat kialakítását a mai fiatal generáció jelentős része későbbre halasztja, mint a szülői nemzedék. Tóth Olga (2007) szerint az elhúzódó felnőtté válás egyik sajátos jele a párkapcsolatokban, kapcsolatépítésekben látható meg. A házasodási adatok tekintve ugyan az egész társadalomban, de különösen a fiatal korosztályokban jelentősen lecsökken a házasságkötések száma. Az élettársi kapcsolatok jelentős része pedig a fiatal korosztályokra jellemző. Annak ellenére azonban, hogy a társadalom elfogadó lett az élettársi kapcsolatokkal, és más, alternatív életformákkal szemben, az elvárás még mindig a tartós kapcsolatra, és főként a házasságra lépés. A társadalom aggályait főleg a gyermekszám csökkenése miatt fejezi ki, de a szülői nemzedék a gyermek késő felnövését, és késői felelősségvállalását is sérelmezi. A közvélemény azonban nagyobb ellenszenvét fejezi ki egy más alternatív 7
életformával szemben. A mai fiatalok körében leírt jelenség a szingliség, amely főként a fiatal nők körében jellemző. A szakirodalom szerint ezek a nők munkájukban sikeresek, jólétben élnek, és aktívak munkájukban és szabadidejükben. A vizsgálatok szerint a fiatalként szingliként élő nők többsége nem így képzeli el életét, azonban a késői párkapcsolatkialakítás, és az ebből következő kései gyermekvállalás az, ami kiváltja a társadalmi ellenszenvet. A posztmateriális értékeket leginkább ez a csoport testesíti meg, mint az önmegvalósítás, a munkában és szabadidőben egyaránt, saját személyiség kibontakozása és előtérbe helyezése. Bognár Virág (2007) a posztadoleszcenciát a felnőtté válás egyik jelének tekintett dimenzió segítségével vizsgálta, korcsoportos bontásban. A magyarországi trendeket, generációs változásokat az első elköltözés és a hozzá kapcsolódó más életesemények időzítésének és sorrendjének bemutatásával próbálta illusztrálni. Az elköltözéshez olyan életeseményeket viszonyított, mint az iskola bejezése, párkapcsolat kialakítása, családalapítás, munkába állás. A korcsoportos elemzés révén világosan kirajzolódik az a tendencia, hogy a szülői háztól való elköltözés egyre inkább későbbi életkorra tevődik át. Ez a trend előbb jelenik meg a férfiak körében, és később ugyan, de megjelenik a fiatal nők körében is. Az elköltözéshez kapcsolódó életesemények vizsgálata bizonyítja az életpályák megváltozását. A kutatás szerint az első elköltözés nagyobb részt még mindig az első házasságkötéshez kapcsolódik (az előző generációkhoz hasonlóan), azonban a fiatalabb korcsoportok felé haladva folyamatosan növekszik azok arány, akik a házasságkötést a szülőktől való elköltözés utáni időszakra halasztják. De nem csak ebben figyelhetünk fel a változásra. Egyre több az olyan fiatal, akiknél az elköltözés az első gyermek születésével esik egybe, illetve az első lakás megszerzésével. Végezetül egyre több az olyan fiatal, aki igaz befejezte az iskolát, és már dolgozik teljes állásban, de még mindig szüleivel él. A szerző vizsgálatában típusokat, klasztereket hozott létre az életutak összehasonlításának céljából, melyek alapján az életutak, életpályák pluralizációjára következtet. Ez azt jelenti, hogy egyes életesemények ugyan hagyományos életmintának megfelelően következnek be, például az otthonról való elköltözés szoros kapcsolatban marad továbbra is a házasságkötéssel, de ugyanakkor már jelentősen növekszik az olyan életpályák száma, ahol az elköltözés más eseményekkel kapcsolódik össze, például élettársi kapcsolattal, vagy lakásmegszerzéssel. A szülőktől való elköltözés vizsgálatánál, mint a posztadoleszcencia egyik jelenségének magyarázatánál azonban nem hagyható figyelmen kívül a fiatalok lakáshoz jutatási esélyeinek megemlítése. A szociális, állami lakások visszaszorulásával jelentősen nehezültek a fiatalok esélyei az önálló lakás megszerzésében. Ezt bizonyítja az Ifjúság 2000 vizsgálat is, amelyben a megkérdezett fiatalok 70 százaléka még szüleinél lakott, és csupán 19 százalékuk lakott saját lakásban. Ha csak a 23-29 éves korosztályt vesszük figyelembe, már kevesebb a szülőkkel élő fiatal, de míg így is a csoport felét teszik ki. Az önálló lakástulajdonosok aránya 30 százalékra nő ebben a korcsoportban (Székely 2002: 117). A fiatalok ugyanakkor elsődleges céljuknak tekintik a lakással kapcsolatos tervek megvalósítását, legyen szó lakásszerzésről, vagy lakásfelújításról. Ezek a célok olyan eseményeket szorítanak háttérbe, mint a családalapítás és gyermekvállalás. Mindenesetre ezek a számok is azt támasztják alá, hogy a fiatalok az előző nemzedékhez képest, későbbi életszakaszban, életkorban hagyják el a szülő házat. A munkába lépés, a munkaerőpiacra való beilleszkedés nehézségeit bizonyítják azok az adatok is, amelyek szerint a 20-29 éves korcsoport fele rendelkezik csupán főállású munkaviszonyból származó jövedelemmel (Berendi 2004 : 82). A fiatalok munkaerőpiac rugalmatlanságát elemzi Laki László, aki felhívja arra, hogy a rendszerváltás óta rohamosan megnőtt a fiatal munkanélküliek száma. A felsőoktatási expanzió egy olyan társadalompolitikai eszköz lehet, amely kitolja munkába állás időpontját, így csökkentve, „halogatva” a munkanélküliséget (Laki 2002). Ugyanakkor pont a felsőoktatás az, amely 8
elsősorban kialakítja a posztadoleszcensek nevezett jelenségeket, hiszen főként a felsőoktatásban megjelenő fiatalok azok, akik jellemezhetők az „új ifjúság” jegyeivel.
A posztadoleszcencia vizsgálati lehetőségei A posztadoleszcencia tehát nem újdonság a magyar ifjúságszociológiában sem, viszont magának az életszakasznak a vizsgálatával viszonylag kevés kutatásban találkozunk. Az új ifjásági életszakasz, és azzal ezzel kapcsolatban megjelenő életminták feltárása elengedhetetlen, hiszen részben ebben találjuk meg a mai demográfiai adatok magyarázatát, például a házasságok és gyermekszám csökkenését. Természetesen azt nem szabad elfelejteni, hogy a párkapcsolatok megváltozásához nem csupán a fiatalok életmódjának változása járult hozzá, hanem a hétköznapi értékek megváltozása is. Azonban az kétségtelen, hogy a fiatalok egy jelentős részének nem az előző generációkhoz hasonlóan zajlik fiatalkora, nem úgy válik meg serdülőkorától és lép át a felnőttkorba, mint a szülő nemzedék. A fiatalok vizsgálatára folyamatosan szükség van, és ha a posztadoleszcenciáról van szó, az egyetemista ifjúság kutatása rejti a legjobb lehetőségeket, hiszen ők azok, akik a leginkább hordozzák a nyugati országokban már megfigyelt jegyeket (Kabai 2007). A vizsgálathoz jó mintát adhat Bognár Virág típusalkotása. Az életesemények alapján el tudunk különíteni csoportokat, így kutatva a posztadoleszcencia jelenségét a debreceni egyetemisták körében. A vizsgálatban az elsődleges szempont a diákok megkülönböztetésében egyes életesemények megtörténése, illetve meg nem történése lenne, valamint a bekövetkezett életesemények sorrendiségének összehasonlítása. A kirajzolódott életút minták és a standard, hagyományos életútnak tekintett pályával való összevetés mutatja a változás mértékét, irányát. Az életútátmenetek, amelyek kiindulópontot szolgálhatnak a posztadoleszcencia vizsgálatához, a szakirodalmak és eddigi kutatások alapján a következő: szülői háztól való elköltözés, a szülőktől való anyagi függés, a munkaerőpiacra történő belépés, a párkapcsolatok kialakítása és gyermekvállalás. Az életutak vizsgálatát Kabai után érdemes kiegészíteni az élettervek felmérésével, az előbb említett dimenziók mentén. Ugyanis így válik igazán összehasonlíthatóvá elsősorban a fiatal egyetemisták értékeinek, céljainak összehasonlítása a kortárscsoporttal, illetve az is, hogy valójában mi okozza a életesemények eltolódását? Felmerül a kérdés, hogy ezek a fiatalok valóban halogatják-e a döntéséket, az „élet nagy lépéseit”, vagy egyszerűen csak sodródnak a továbbtanulás hozta élethelyzetekkel, és tulajdonképpen maga a rendszer az, amely a fiatalokat a döntések és felnőtt válás halogatására kényszeríti?
Felhasznált irodalom Berendi Zsuzsanna (2004): A fiatalok jövedelmi helyzete. In: Kacsuk Zoltán (szerk. ): Fiatalok a felnőtté válás küszöbén. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal, 82-86. pp. Bognár Virág (2007): Első elszakadás a szülőktől. In: Somlai Péter (szerk.): Új úfjúság. Budapest, Napvilág Kiadó, 45-80. pp. Gábor Kálmán-Molnár –Péter (2006): Az ifjúsági kultúra korszakváltása (A magyar és nyugatnémet fiatalok a nyolcvanas években). In: Gábor Kálmán- Jancsák Csaba (szerk.): Ifjúságszociológia : szemelvények. Szeged, Belvedere Meridionale, 337-349. pp. Kabai Imre (2007): A magyar egyetemisták és főiskoláso életútja, élettervei 2004-ben. In: Somlai Péter (szerk.): Új úfjúság. Budapest, Napvilág Kiadó, 111-154. pp. Laki László (2002): Munkaerő-piaci helyzet, gazdasági aktivitás, foglalkoztatottak, földbirtoklás és vállalkozás. In: Bauer Béla- Laki László- Szabó Andrea (szerk.) Ifjúság 2000. Tanulmányok I. Budapest, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, 53-103. pp. 9
Munuella du Bois-Reymond (2006): „Nem akarom még elkötelezni magam”: Fiatalok életfelfogása. In: Gábor Kálmán- Jancsák Csaba (szerk.): Ifjúságszociológia : szemelvények. Szeged, Belvedere Meridionale, 279-299. pp. Somlai Péter (2007): A posztadoleszcensek kora. Bevezetés. In: Somlai Péter (szerk.): Új úfjúság. Budapest, Napvilág Kiadó, 9-44. pp. Székely Gáborné (2002): A fiatalok lakásviszonyai. In: Bauer Béla- Laki László- Szabó Andrea (szerk.) Ifjúság 2000. Tanulmányok I. Budapest, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, 103-118. pp. Tóth Olga (2007): Fiatalok párkapcsolatai történelmi háttérrel. In: Somlai Péter (szerk.): Új úfjúság. Budapest, Napvilág Kiadó, 81-110. pp.
10
Márkus Zsuzsanna: A tanulással kapcsolatos elméletek, fogalmak. A tanulás csoportképző szerepe OTKA kutatásunk választ keres az alábbi kérdésekre is: A debreceni egyetemen az egyes diáktípusok (például: pénzkereső, tanulás iránt elkötelezett, diplomaszerző, szabadidő orientált) hogyan határozhatók meg? Milyen csoportképző szerepük van az egyes típusoknak? Van-e az egyetemi karoknak és szakoknak csoportképző szerepe? A nem formális tanulásnak (iskolarendszeren kívüli tanulásnak) milyen csoportképző szerepe van? Ha van csoportképző szerepe a tanulásnak, akkor az milyen intenzitású, mennyire folyamatos és tartós? Hol foglal helyet a tanulás a hallgatók tevékenységi struktúrájában?
Elméleti háttér Az iskolai ifjúkor relatíve önálló életszakasz, melynek keretei között specifikus társadalmi életmódok, kulturális formák és politikai-társadalmi orientációs minták alakulnak ki. Ebben a korszakban az iskolai- és képzési intézmények differenciálódott rendszere, és az általuk generált iskolai és képzési életpályából adódó szervezőerő válik meghatározóvá. Ebben az életszakaszban az iskolai és képzési intézmények látogatása révén az ifjú életszakasz autonómiája növekszik. Továbbá a fiatalok egy időre mentesülnek a felnőtt lét kötöttségei alól, ami lehetővé teszi, hogy egyre nagyobb arányban sajátítsanak el kulturális tőkét azáltal, hogy az iskolai bizonyítvány megszerzésére egyre több idejük van. A képzési idő meghosszabbodása miatt a kereső tevékenység kényszerétől mentes iskolai életszakasz jön létre, amelyben nagy teret kap a személyes időfelhasználás és a személyes aktivitás1. Az oktatási intézményekben eltöltött idő tehát egy olyan életmódot alakít ki, amely messze túlmutat az iskola és az egyetem közvetlen tanító és tanuló színterén, amely egy időre felmenti a fiatalokat a családalapítás alól, ezáltal pedig a fiatalok a polgárok külön státuszát nyerik el (Gábor 1993). Az egyetemi hallgatók a társadalom, az ifjúság egy igen jellegzetes csoportja. A diákok életmódja, életritmusa jelentősen eltér a társadalom átlagos értékeitől. Ennek oka a fentiekkel összhangban abban keresendő, hogy a diákévek teljesen eltérő kötöttségeket követelnek az egyéntől, valamint nagyobb szabadságot biztosítsanak a lehetséges tevékenységi körök kiválasztásakor és megvalósításakor. Ezen kívül a kötött tevékenységek rendszere is átrendeződik. A tanulás ebbe a kategóriába kerül, míg más társadalmi csoport esetében ez a kötetlenül végzett és szabadidős tevékenységek közé sorolható. Továbbá a populáció idő-felhasználását fokozottabban jellemzik az értelmiségiekre jellemző attitűdök (önképzés, készségfejlesztés, változatos szabadidős attitűdök) (Bocs V.). Tisztán szociológiai szempontból az időt a gazdaság, a termelékenység, a munkafegyelem szempontjából kezdték el vizsgálni. Az időmérő eszközök egyre szélesebb elterjedése magával hozta egy újfajta szemlélet kialakulását, kialakult egy újfajta puritán szemlélet, illetve a polgári pontosság. Mindezek következtében kialakul az idő tőke jellege, ami voltaképpen az jelenti, hogy az időt már nem töltik, hanem költik. Thompson vizsgálatai szerint az óra a 18. századra minden társadalmi rétegben elterjedt (igaz ez a megállapítás vizsgálódásának fő helyszínére, Angliára), sőt a munkaadók az órát mint fegyelmező eszközt 1
Az ifjúkori életszakasz Thorstein Veblen szavával a henyélés időszakává vált, ami demonstratív henyélést képvisel más társadalmi csoportok felé.
11
használták. Később a gazdasági intézményeken túl más területek intézményrendszereiben is a pontos idő által szervezett rend működött. Emiatt szükséges kitérni a szocializáció és az oktatási intézmények fontosságához, melyek az egyén időkezelésére, időészlelésére maradandó bélyeget nyomnak. A szocializáció során épül az egyén életébe az időtakarékosság és az időkezelés, valamint az oktatási rendszerben eltöltött idő alatt tanulja meg a gyermek a kötött idő megszabta fegyelmet (Thompson 1990). Durkheim szélesebb kontextusba helyezte az időt elemzéseiben. Az időt mint szociális produktumot vizsgálta, álláspontja szerint a szociális idő csak a társadalmi képzetek, szimbólumok, azaz a társadalom természetének feltérképezése után ismerhető meg. Ő kiemelte az időt az egyén struktúrájából és társadalmi szintre emelte. Durkheim szerint az idő társadalmi-történeti konstrukció, vagyis szociokulturálisan meghatározott2 (idézi Bergman 1990). A fentiekben jellemzett szerzők az idő jelenségét össztársadalmi szinten vizsgálták. Csak később jelentek meg olyan munkák, melyek egy-egy társadalmi részrendszer időszerkezetére fókuszálnak. E kutatási körbe tartoznak azok a kutatások, melyek pl. egyes foglalkozások időstruktúrájával, egyes társadalmi alrendszerek időstruktúrájával foglalkoznak.
Az időmérleg vizsgálatokról és más kutatási eredményekről Az időmérleg-vizsgálatok az időfelhasználás mennyiségi adatnak képet. Ezek a vizsgálatok az ember és az idő viszonyának legmegragadhatóbb szeletét mérik fel: a végzett tevékenységek hosszát, gyakoriságát, időpontját, ezek társas környezetét. Az így kapott adatok rendkívül informatívak, igen szemléletesen jellemzik az adott társadalmak vagy társadalmi csoportok életmódját, valamint egyéb változók mentén tovább bonthatóak (Bocsi V.). Az ifjúság nemzetközi időmérleg-vizsgálatainak elemzése során leggyakrabban az ifjúsági korcsoportokat életkor vagy tanulói jogviszony alapján különítik el. Ez alapján három csoportot definiálnak: középiskolások, a felsőoktatásban résztvevők és a teljes állásban dolgozók. Ez a megkülönböztetés azonban nem tűnik minden esetben szerencsésnek. Az ifjúság különböző csoportjait összevetve legkevesebb szabadidővel a hallgatók és főállásban foglalkoztatottak rendelkeznek, de a fiatal felnőttekkel összevetve az ifjúság minden csoportjának kevesebb a kötött ideje. Továbbá minden ifjúsági csoport jellemzőire igaz az a kijelentés, hogy egyre több időt csoportosítanak át a szabadidős tevékenységek irányába a tanulási idő rovására. Magyarországon a Szalai Sándor-féle nemzetközi összehasonlító vizsgálatban a tanulók csoportját nem választották külön, így a hallgatókra vonatkozó tiszta jellemzőkről nem kaphatunk képet. Azonban elkülönítették a „tanuló” csoportot, ahová beletartozik a középiskolások és a felsőoktatásban részt vevők is és korcsoport szerint két kategóriát, a 1519 éveseket és a 20-29 éveseket. A vizsgálat eredményeiből az derül ki, hogy egyre nagyobb a fiatalok tanulásra fordított idejük. (Bocsi V.) A témáról igen sokrétű és gazdag kutatási adatokat adott a Regionális Egyetem Kutatócsoport 2003-ban a „Partium” területére kiterjedő kérdőíves vizsgálata3. A vizsgálat 2
Durkheim munkájához kapcsolódóan Sorokin és Merton Socional Time című művükben az idő társadalmi konstruktum jellegét hangsúlyozták, melyet a durkheimi társadalmi tény fogalomkörébe sorolva. Továbbá a szociokulturális idő fogalmának tisztázását szorgalmazták, megfogalmazták annak jellemzőit is: szociokulturális preferenciapontok, interkulturális változatok, az időbeli lefogás (idézi Bergman 1990). 3 A mintát 1600 első éves hallgató képezte. Nem csak magyarországi (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felsőoktatási intézményeiben), hanem határon túli (PKE, Beregszászi Főiskola) hallgatók is belekerültek a mintába.
12
célja az volt, hogy az adatfelvétel eredményeit a hallgatók idő-felhasználásának szempontjait elemezze, kiemelje a kiugró értékeket és a legfontosabb sajátosságokat, valamint megpróbálja feltárni az ezek mögött meghúzódó magyarázatokat. A kutatás megpróbálta feltérképezni azt is, hogy a felsőoktatás nyújtott kötöttségek és szabadságok rendszerén belül a diákok különböző csoportjai hogyan alakítják idő-felhasználásukat (Bocsi V.). A mintába kerültek időfelhasználását a legfontosabb tevékenységek napi átlagos megbecsült idő-ráfordítás alkotta. Az elemzés adatai közül jelen tanulmányban csak a tanulás dimenziójának vizsgálati eredményeit emelem ki, továbbá a tanulással kapcsolatos egyéb tevékenységek (például olvasás) körét tekintem át. Mindenképp ki kell emelni a társadalmi átlagtól eltérő magas olvasási és sportolási idő-ráfordítást. 1. táblázat: Tevékenységek napi idő-ráfordítása (perc, átlag) Alvás 452 Zenehallgatás Rádióhallgatás 65 Szórakozás Tömegközlekedés 60 Munka Vásárlás 40 Házimunka Olvasás 66 Internet Tanulás 156 Tévé-videó Sport 45
109 129 41 72 43 87
A KSH 1999-2000-es „tanuló” csoportjához viszonyítva (itt a középiskolás diákok is a mintát képezték) a kapott eredmények esetén alacsonyabbnak tekinthető a tanulás időráfordítása. Az adatok elemzése során igen érdekes összefüggések kerültek napvilágra. A szülők iskolai végzettsége az egyes tevékenységek jelentős részét befolyásolta. A tanulás esetében az anya iskolai végzettsége mutatott szignifikáns kapcsolatot, míg az apáé az olvasással és az internethasználattal. Továbbá minél magasabb az édesapa végzettsége, annál kevesebb időt fordít a diák tanulásra. A település-változó is szignifikáns kapcsolatot mutat a tanulásra fordított idővel. A tanulásra fordított perceket-órakat a falvakban lakók becsülték a legmagasabbra, míg a megyeszékhelyeken élők esetében ennek az ellentéte figyelhető meg. 2. táblázat: A település-változó és a tanulás kapcsolata (perc) Megyeszékhely 141 Kisebb város 163 Falu-tanya 169 A megkérdezett tanulók neme a tevékenységek nagy részével, többek között a tanulással mutatott kapcsolatot. A lányok (170 perc/nap) több időt fordítanak tanulásra, mint a fiúk (129 perc/nap). A tartózkodási hely változója csupán négy tevékenységgel mutatott kapcsolatot, a tanulással nem. A saját lakással rendelkezők esetében fokozottabban jelennek meg a szabadidővel kapcsolatba hozható tevékenységek, valamint a házimunkára és a munkára fordított időtartamok, míg a kollégisták esetében a tanulás és az olvasás értékei a magasabbak. A bejáró hallgatók esetében a tömegközlekedés rovására csak a kötetlenebb tevékenységek szorulnak háttérbe, a tanulás nem. De összességében csak a pihenésre fordított idő mutat
13
szignifikáns eltéréseket a három változó között4. Azonban a saját lakással rendelkező személyek olvasására szánt ideje a legmagasabb, napi 306 perc, míg a legalacsonyabb értéket 126 percet a kollégisták adatai mutatnak. A tanulók anyagi helyzete is szignifikáns kapcsolatot mutat a tanulás értékeivel5. A gazdasági tőke mennyiségének növekedésével növekszik a tanulásra fordított idő hosszával. A kulturális tőke6 pedig az informális tanulás egyik lehetséges módjával, az olvasással mutat szignifikáns kapcsolatot. Fontos megjegyezni, hogy az olvasásra fordított idő mennyisége minkét tőkefajta esetében egyenes arányt mutat. A vizsgálat rámutatott, hogy a hallgatók idő-felhasználásának mennyiségi jellemzőit a demográfiai mutatókon kívül az egyetemi-főiskolai életmód legfontosabb keretei is megszabják, sőt a tevékenységek nagyobb hányada inkább ezeknek a változóknak a felhasználásával magyarázható. Az elemekből kimutatható, hogy az egyes egyetemi-főiskolai karok eltérő időkezelési stratégiákkal rendelkeznek, amelyek a különböző tevékenységek időráfordításában bizonyos tendenciákat mutatnak A legtöbb időt az orvostanhallgatók töltik tanulással (454 percet), míg a legkevesebbet a közgazdászok (289 perc) áldoznak napjukból erre a tevékenységre. Továbbá az olvasásra szánt idő esetében hatalmas különbségek mutatkoztak az egyetemi karok diákjai között. A legtöbbet – a várakozásoknak megfelelően – a bölcsész diákok olvasnak, kiemelten magas még az orvostan hallgatók olvasásra szánt ideje. (Bocsi V.). Ezek az eredmények az elsőéves egyetemi/főiskolai hallgatók adatainak elemzése adta, azonban a kutatás kierjedt az ötödéves hallgatók vizsgálatára is. Ennek eredményeit nem szükséges részletesen bemutatni, mivel a főbb tendenciák megegyeznek a két populációban. Szükséges azonban kiemelni, hogy a tanulásra fordított idő lényegesen magasabb a KSH „tanuló” csoportjához (a fentiekben részletesebben) képest7.
OTKA kutatás: vizsgálati lehetőségek Mérési módszer: Fókuszcsoportos technikával kutatható például a hallgatók tanulói motiváltsága. Fókuszcsoportos interjút homogén és heterogén csoporttal is lehet készíteni, hogy a témát minél jobban megismerjük. Heterogén csoportot képezhetnének például a napi ingázók, heti vagy ritkábban hazalátogatók, a kollégisták, a saját lakással rendelkezők, a debreceniek stb. A témában a résztvevő megfigyelést nem tartjuk gyümölcsözőnek, mert ezzel a technikával csak a pillanatnyi cselekvést láthatjuk, a mögöttes tartalmakat nem. Hipotézisek: A kollégistákra inkább jellemző a tanulás csoportképző hatása, többi diákokra, legkevésbé pedig a napi ingázókra A tanuló csoportok más tevékenységeket is együtt végeznek. A nemek között a tanulói csoportok kialakulásában is különbségek vannak, a lányokra inkább jellemző csoportképződés, mint a fiúkra.
4
A kutatók számos esetben – a várakozásuktól eltérően – nem találtak szignifikáns kapcsolatot, például a tömegközlekedésre fordított idő mennyiségében. 5 A hallgatók háztartásainak felszereltsége képezte a gazdasági tőke változóját (saját lakás, családi ház, nyaraló stb.). 6 A kulturális tőke indexét a szülők iskolai végzettsége, olvasási szokása, és a megkérdezett magaskultúrafogyasztása és olvasási szokása adta. 7 A hallgatók munkára fordított ideje szintén magasabb a KSH értékeinél, azonban figyelembe kell venni, hogy a diákmunkák hálózata jelentős mértékben kibővült, a hátrányos helyzetű tanulók aránya megnőtt, valamint ebbe a csoportba a középiskolások is beletartoztak.
14
Az egyetemi/főiskolai csoportképződésében
karok
szerinti
különbségek
is
vannak
a
diákok
Irodalom Gábor Kálmán (1993): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Kutatás közben. Oktatáskuttaó Intézet, Budapest Bocsi Veronika: Idő a campusokon. Felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók időszociológiai vizsgálata. Doktori értekezés. E. P. Thompson (1990): Az idő, a munkafegyelem és az ipari kapitalizmus. In: Gellériné Lázár Márta (szerk.): Időben élni. Történeti szociológiai tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest. Werner Bergman (1990): Az idő a szociológiában. Szakirodalmi áttekintés az “időszociológiai” elmélet és kutatás helyzetéről. In: Gellériné Lázár Márta (szerk.): Időben élni. Történeti szociológiai tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest.
15
Kiss Gabriella – Fényes Hajnalka: Az informális tanulás szerepe a felsőoktatásban Bevezetés Tanulmányunk feltételezett alapja, hogy az informális tanulásnak meghatározó szerepe, lényeges befolyása van a felsőoktatásban8 való részvételre /a motivációra, a jelentkezők számára, a megcélzott intézmények és szakok jellegére/, a felsőoktatási teljesítményekre, az esélyegyenlőségekre vagy - egyenlőtlenségekre - különös tekintettel a származási- és gender- egyenlőtlenségekre, illetve az elhelyezkedési esélyekre. Ez a hatás lehet pozitív vagy negatív. Az informális tanulás témája mostanában kezdi hazai karrierjét, ám ez nem jelenti, hogy ne lenne máris szép teljesítményt felmutató kutatói múltja és kutatói bázisa, amint azt konferenciák és tanulmányok sokasodása jelzi. Ugyanakkor - véleményünk szerint - az eddigi informális tanulást megcélzó „direkt” kutatásokon kívül bátrabban támaszkodhatnánk a szocializáció fogalmára és irodalmára, a spontán tanulásról leírtakra. A szocializáció során megvalósuló informális „tudásszerzés” - igen széles értelemben használva a szót – igazi „tudáshalászat” /kölcsönvéve a kifejezést Vajda Zsuzsától (Vajda 2008: 241)/, azaz minden honnan, minden félét, minden módon szerzett komplex tanulási folyamat. Úgy tűnik, mintha félnénk bátrabban szerepeltetni ezt a fogalmat, inkább felfedeznek egy új kifejezést, az informális tudás- és tanulás elnevezést. Kétségtelen, hogy jogos ennek a kategóriának a használata a szakirodalomban, különösen a pedagógiai irodalomban, ahol a tanulást illetően hármas fogalmi hálóban gondolkodnak. A tanulás három típusát egymástól megkülönböztetve, de egymásra vonatkoztatva tárgyalják: formális, nemformális és informális módjáról beszélnek. Természetesen nem lehet az informális tanulás folyamatát a szocializációra szűkíteni, hiszen a szocializáció a személyiség mély rétegeit érinti és tartós /értékrendben, normákban, szerepekben, habitusban, pl. kulturális ízlésben/ beállítódást jelent, míg az informális tanulás lehet felszínesebb jellegű, eredménye lehet rövid életű tudás is. De a jelentősége, amiért igazán szükséges foglalkoznunk vele az, az az informális tanulás és tudás, amely hosszú távon, maradandóan fejti ki hatását. A tanulmány nem kiforrott kutatási eredményt mutat be, hanem egy divatossá váló kategória használhatóságát és hasznosságát próbálja nézni egy olyan területen (felsőoktatás), amelyre eddig az informális tanulás szempontjából kevés figyelmet fordítottak, mert: egyrészt általában is, főleg empirikusan, nehezen kutatható, másrészt a felsőoktatás elsődlegesen a formális tanulás terepe, harmadrészt képzettebb, ezáltal tudatosabb döntéseket hozó, tudatosabb motivációjú és cselekvésű csoportról van szó, továbbá, bár az informális tanulás itt is jelentős, akár „előzetes tudásként” hozott, majd a felsőoktatás idején erre épülő „másodlagosan szerzett tudásként” tekintjük, de igen speciális makro- és mikrofolyamatok által befolyásolt körülmények között folyó tanulási formaként jelentkezik. Célunk tovább bővíteni ismereteinket az informális tanulásról olyan különleges körülmények között, mint amilyen a felsőoktatás, hiszen ennek nemcsak elméleti-kutatási, de a gyakorlati haszna is nyilvánvaló. Elméleti meglátásainkat néhány vonatkozásban empirikus 8
Felsőoktatásról leszűkített értelemben, felnőttoktatás nélkül beszélünk.
16
adatokkal is alátámaszthatjuk, elsősorban a nemek közötti egyenlőtlenségi viszonyoknak – igen fontosnak tartott, ezért meglehetősen kutatott - területére fókuszálunk. Erre azért is vállalkoztunk, mert fogalmi tisztázatlanságok és módszertani nehézségek miatt még igen kevés empirikus kutatással rendelkezünk ezen a területen. Ide vonatkoztatható adatokat és meglátásokat azonban „szorgos hangya módjára” sok kutatásból át lehet „forgatni” kellő kreativitással.
Az informális tanulás jelentősége korunkban és sajátosságai Témánk áttekintése és feldolgozása szempontjából kikerülhetetlenül szükségesnek érezzük – ha nagyvonalúan is – érinteni két területet. Egyrészt azt a történetileg és elméletileg érdekes és fontos kérdéskört, hogy miért az érdeklődés a téma iránt, mi az informális tanulás jelentősége napjainkban, hiszen ebből érthetjük meg olyan speciális területének problémáit, mint amelyek a felsőoktatásban jelentkeznek. Másrészt - a kutatás mai állapotát nézve szükséges valamennyire tisztázni magának az informális tanulásnak a fogalmát, illetve saját értelmezésünket körvonalazni. Az informális tanulás jelentősége korunkban 1. A tanulás általános felértékelésének keretében lehet megérteni a tanulás különböző formái iránti érdeklődést, dimenzióinak növekvő kutatását, számbavételét. Ezt kétségtelenül a tanulás szerepének a késő modern társadalomban való tényleges gazdasági - társadalmi szükségességéből fakadó növekedése okozza – amit metaforái /tanulóés tudástársadalom, információs társadalom stb./ is mutatnak. Felértékelésében másrészt a tanulásnak, az oktatásnak „reménytőkeként” történő szerepeltetése játszik közre, mintha minden társadalmi problémára az oktatás lenne a gyógyír, ha már más eredményes stratégia nem működik. Harmadrészt, mivel maga az oktatás, a tanulás – pozitív lehetőségei mellett, számos nem kívánatos tudás, érték, beállítódás stb. elsajátítására is alkalmas, az informális tanulást erről az oldalról is érdemes megvizsgálni és figyelembe venni. A mai anómiás társadalomban ez egyre inkább elkerülhetetlen. /Deviáns szubkultúrák kapcsán a negatív folyamatokat sokan elemezték már, a fiatalok szocializációs problémái között újabban kitüntetett témakör./ Továbbá közrejátszhatnak az oktatás növekvő jelentősége körüli negatív felhangok is, hiszen napjainkban – minden fontossága ellenére - az oktatás és tanulás gyakran lesz pótcselekvés, parkolópálya, vagy pusztán jövedelmező üzlet, munkahelyteremtő szolgáltatás, így önmagán kívüli okokból túlértékelt. Korunkat egyfajta „ifjúságcentrizmussal” szokták jellemezni, ezért fontos a tanulás típusait a fiatalok szempontjából vizsgálni, különösen a felsőoktatás szemszögéből. 2. A tanulás formáinak felértékelődése nemcsak az előbbiekben említett funkciói, de egy megfigyelhető másik jelenség: a tanulás jellegének megváltozása révén is bekövetkezik. A felsőoktatás fiataljainak körében is megfigyelhető - elsősorban számos elit értelmiségi munkakörre jellemző - jelenség, hogy az alaptevékenységek kapcsolódnak, keverednek, azaz a tanulás, munka és szabadidő/szórakozás szinkretizmusa. A társadalmi idő felhasználásának megváltozott módját, a szektorális elkülönülés merevségének oldását nemcsak a munka világának új sajátosságai okozzák, de az azt kísérő élethossziglani tanulás terjedése is, hiszen permanens jellegét kényszer jellegének csökkenése kell, hogy kísérje. Az informális tanulás pedig ilyen kényszer nélküli élethossziglani tanulás, amely spontán módon minden tevékenységünk kísérőjeként mindig jelen van pozitív vagy negatív hatásában. Ez végtelenül megnöveli jelentőségét, és természetesen kutatásának jelentőségét is minden területen, így a felsőoktatás területén is. 17
A fogalom tisztázása Nem célunk a fogalmi tisztázás szövevényébe belemerülni, de az informális tanulás legjellemzőbb jegyeire és más tanulási formáihoz való fontosabb kapcsolati pontjaira mégis szükséges utalni. Az empirikus tanulmányozáshoz is szükség van egy operacionalizálható fogalomra, ez a mérésének problémája is. Értelmezésünkben – építve a hármas fogalmi elkülönülésre: a formális, a nem-formális és az informális tanulás megkülönböztetésére – elfogadjuk az Európai Bizottság 2001-es Memorandumának definícióját. Az informális tanulást a nem-formális tanulástól is megkülönböztetjük, „a mindennapi élet természetes velejárójának”, spontán, nem tudatos, kísérő tanulási folyamatnak tekintjük, azaz nem azonosítható a tudatos, tervezett, önálló tanulással, bár érintkezhet vele. Mint eddig is rámutattunk, a spontán tanulás lényeges területéről - bármennyire is megnehezítjük módszertani szempontból a kutatását - nem mondhatunk le. Az informális tanulás az „előzetes szocializáció”-val kezdődik, amely a személy nyitottságát lezárja, azaz kiemeli az üres térből, biztosítsa azt az előzetes és „kéznél lévő” elméleti-gyakorlati tudást, készséget és habitust, amely megalapozza a „másodlagos”, illetve a „harmadlagos” szocializáció lehetőségét, és a későbbi szocializáció és más szituatív tanulási formák hatását is meghatározza. Hosszú távon, leginkább a tartós beállítódáson keresztül hat /pl. családi szocializáció hatása a szakmaválasztásra, foglalkozási szerepértelmezésekre, vagy az iskolai miliőből, tradícióból és presztízsből adódó kötelezettségek identifikációja/, de konkrét képességet és tudást is jelenthet /pl. zenei képességek és foglalkozási, továbbtanulási motivációk átadása cigányzenész családokban/. Az értelmezésének problémája kettős: - egyrészt az informális tanulás sokféleképpen, különbözően meghatározott - másrészt igen tágan értelmezhető, szinte a parttalanság veszélyét hordozza, ami a mérését, empirikus kutatását jelentően megnehezíti. Lassan kezd azonban egy fogalmi tisztázódás elindulni és egy értelmezés kikristályosodni. Az informális tanulás jegyei: Az informális tanulás jegyeit a szakirodalom alapján (pl. Pardány 2006, Tóth 2006, Derényi (2008), Vajda (2008). Szabó (2008)) megpróbáljuk az alábbiakban összegezni: - minden társadalmi csoportra kiterjed - észrevétlen, a mindennapos tevékenységek során spontán, természetes módon megvalósuló elsajátítás - nehezen változtatható, mert nehezen tudatosítható és sokszor nem szituatív tudás, de a személyiség mélyrétegeihez kötődik - nem önálló tevékenység, elsődleges célja nem a tanulás, az önképzés vagy személyiségformálás, hanem másodlagos, indirekt tanulás, kapcsolt melléktermék - véletlenszerű, nem tervezett, nem szisztematikus, nem irányított, s bár nem szervezett tanulási tevékenység /spontán/, de szervezett tevékenységet is kísérhet indirekt módon - igen „demokratikus”, nem hierarchikus, nem szabályozott, nincsenek „felszentelt tanítók” és tanulók, nem jellemzi a tanár-diák viszony - nincs meghatározott célja - a metatanulás és metakommunikáció szerepe erős az informális tanulásban - nem intézményesített, de kísérheti a formális, a szervezett, intézményesített, az igazolt tudásszerzést is. /Ezért az iskola is igen fontos tanulási terepe, pl. az iskola intézménye kapcsán sokat beszélnek a pedagógiai irodalomban a „rejtett tantervről”, a tanári mintaadásról, az iskolai miliő, tradíció szerepéről stb./ 18
-
-
-
-
-
-
Oklevéllel nem ismerik el, nem igazolt tudás, de ha eredménye tudásnövelő, a munkahely előnyben részesítheti a formális végzettséggel, igazolt tudással, diplomával szemben, pl. nyelvtudást, szaktudást, kommunikációs készséget stb. illetően a kulturális tőke inkorporált formájának megszerzési és megjelenítő folyamata, de képződésében az objektív tőkének /pl. a családi és iskolai könyvtárnak, infokommunikációs felszereltségének stb./ is fontos a szerepe informális tanulás kísér minden művelődési tevékenységet, formális eseteit is. Pl. tévézés, turizmus, infokommunikációs rendszerek használata /leginkább a reklám és a televízió negatív hatását említik és újabban az internet szerepét is vizsgálják/ a spontán tapasztalatszerzés folyamata, ezért nem azonos az önképzéssel. /Önállóan, tudatos önképzés miatt tanulmányozni az impresszionista festészetet nem informális tanulás, de a falon lógó impresszionista kép /reprodukció/ nap, mint nap történő észrevétlen hatása informális tanulást eredményez. A reklám sokat szidott „ereje” is ebben az észrevétlen hatásban van./ a tanulási formák határainak átlépése, érintkezése, a formák keveredése, komplexitása jellemző a folyamatára kapcsolata a „specifikus” tőkékhez (kulturális- kapcsolati- presztízs- kompetatív tőke stb.) kétoldalú: informális tanulás tőkeképződést biztosít, ugyanakkor eltérő tőkék az informális tanulást befolyásolják tartalmában és mennyiségében, pl. gazdagabb kapcsolati tőke gazdagabb tanulási folyamatot tesz lehetővé, legyen az érintkezés bármely társadalmi csoport felé irányuló pozitív vagy negatív hatású egyenlőtlenségi viszonyok jellemzik folyamatát és eredményét nehezen mérhető, nehezen számszerűsíthető az egész életen át folyó tanulás része a legfontosabb emberi tevékenységszférákkal kell/lehet kapcsolatba hozni: fiatalok esetében a tanulás más formáival, a munkával és a szabadidővel tudattalan, de tudatosítható, felszínre hozható, amelyre nevelni is lehet és kell arra, hogy hogyan lehet mozgósítani az informális tudást és a tanulás útján szerzett javakat, miként funkcionál emberi erőforrásként, humán tőkeként.
Az informális tanulás sajátossága a felsőoktatásban Témánk szempontjából a legfontosabb számot vetni a felsőoktatás sajátosságaival – és a hallgatói létből fakadó három alaptevékenység /tanulás, munka, szabadidős tevékenység/ legfőbb jegyeivel. Mindennek keretét képezi az „ifjúsági korszakváltás”, a fiatalok mai sajátos „ifjúsági korszaka”, amelyet a felnőttvilágtól való sajátos függőség - elsősorban egzisztenciális - jellemez, de egyben átmenetet képez a felnőttkor autonómiája felé. A hallgatók életvitelükben – az „ifjúság centrizmusnak” (az önállósodó rétegspecifikus ifjúsági szubkultúrának) megfelelően - nagyban függetlenednek a családtól és az oktatási intézménytől. Ez a szocializációs és tanulási folyamatokat is átalakítja, a hallgatói alaptevékenységek viszonyát is formálja. A posztmodern korszak társadalmai /amelyeket igen beszédes metaforákkal illetnek: tanuló-, információs-, rizikó-, élmény-, flexibilis-, projekt-, hálózattársadalom stb./ új szocializáló közeget jelentenek, különösen a fiatalok számára. A státuszút nyitottabbá válik, bizonytalanabbá és kockázatosabbá. Sokféle karrierút adódik, a kísérletezés, az egyéni tapasztalat és tapasztalatszerzés szerepe nő. Az anómiás társadalomban: a tekintélytisztelet és az elkötelezettség hiánya, a normatív keret széttöredezése, a generációs távolság növekedése, a társadalmi intézmények pl. család, iskola, egyház és egyéb szervezetek átalakulása, gyengülő szocializációs befolyása, az individualizáció, az identitás fragmentálódása, bizonytalanná válása köszön be. 19
Ha a szocializációban figyelembe vesszük az életkori dimenziót, akkor megfigyelhető, hogy a fiatal társadalmi aktorok nem passzív befogadók és mások által könnyedén formálható személyek, de aktív személyiségformálók, énalkotók, társadalmi újítók. A befejezett szocializáció helyett a permanens szocializáció, a „szocializációra történő szocializáció” dinamikája lesz fontos a flexibilis társadalomban, ahol az élethossziglani tanulással az élethossziglani szocializáció párosul, hiszen az egyén életútja során többször arra kényszerül, hogy újat kezdjen, személyiségét, identitását újraépítse. Erre akár felsőfokú tanulmányai alatt is sor kerülhet, melynek sikerességéhez erőforrásainak tudatos mozgósítása szükséges. A fiatalokra egyre inkább a „kísérletező szocializáció” lesz a jellemző. A szocializáció „akcionalista modelljében” megnő az „előzetes”, az „elsődleges”, a „másodlagos” szocializáció jelentősége, a korábbi környezeti és társas hatások, élmények, tapasztalatok súlya, az informális tanulás jelentősége. Nő a hagyományos szocializációs színterek /család, iskola/ mellett az ún. harmadik szocializációs szféra /a szabadidő/ jelentősége, továbbá kiemelik a kortárscsoport, a média és a globalizáció erősödő hatását is. A felsőoktatási sajátosságok Az informális tanulás felsőoktatási sajátosságának vizsgálatánál a legfőbb hallgatói tevékenységek: a tanulás - munka – szabadidő hármasságára kell koncentrálni, és különösen figyelembe kell venni, hogy: igen heterogén a hallgató réteg /korosztály, otthonról hozott tőkék, intézmények, karok, szakok tekintetében/ igen nagy a szerepe a régi és új kontextuális hatásoknak, pl. a tanulási eredményekben szerepe van a családi és iskolai kulturális miliőnek kiemelkedő jelentőségű a tőkeképződés (különösen a kapcsolati és a kulturális tőke képződésének folyamata) jellemző a társadalmi egyenlőtlenségek olyan sajátos formáinak újratermelődése mint a demográfiai és rétegződési, amelyek kiemelt jelentőségét az adja, hogy minden más egyenlőtlenségnek is hordozója az ifjúsági korszakváltás sajátosságai is befolyásolják: a fiatalok egyre több szabadidőt csoportosítanak át szabadon választott területekre, munkára és szabadidőre, a formális tanulás és a rekreáció idejéből, amint azt az időmérleg kutatások is tanúsítják. 1. A tanulás világa Az informális tanulás szerepét az intézményt jellemző tevékenységek kapcsolódása határozza meg. Természetesen a hallgatói jogviszonyban a tanulás, mint fő tevékenység, illetve ennek is formális típusa a domináló, amelyhez szervesen kapcsolódik a nem-formális tanulás, különösen az idegen nyelv elsajátításában. Az informális tanulást sokan általában és felsőoktatásban sem tekintik igazán tanulásnak, a legkisebb értékkel bír a három tanulási forma között. A felsőoktatásban a szervezett tanulást megalapozó „előzetes tudásként” /érték, szerep, attitűd, kognitív ismertek, kompetenciák stb./ és kiegészítő, vagy átható „plusz tudásként”, a képzési idő alatt szerzett tudásként szükséges vizsgálni, mint a teljesítményt, a versenyt lényegesen meghatározó tényezőt. 2. A szabadidő világa Második alaptevékenységként a szabadidő-eltöltés heterogén tevékenységeit említjük, bár a tanulás melletti munka is egyre növekvő szereppel bír. A szabadidő eltöltés az informális tanulásnál különösen fontos - mert a felsőoktatás hallgatóinak sok és növekvő szabadideje van, ezért igen jellemző kihasználtsága, felhasználása, erőforrás termelő képessége
20
-
-
-
-
mert a spontán tanulás legfontosabb színhelye, hiszen az informális tanulás olyan tanulási forma, ahol maga a tanulás elvész más jellegű tevékenységekben, azaz nemcsak a formális tanulást kíséri, de minden szabadidős tevékenységet is. Ma gyengül a különböző tevékenységi formák elkülönülése, pl. a munka és a szabadidős tevékenységeké. A tanulásra általában is, de a felsőoktatás fiataljaira még inkább jellemző a „szórakozva tanulás” /„edutainment”/. Olyan szabadidős tevékenységek, mint a művelődési intézmények látogatása, vagy az infokommunikációs eszközök használata az informális tanulás ideje is. A szabadidő erőforrás-termelő funkciója meghatározó. A szabadidő a társas kapcsolatok gazdag ideje is, ami megint sajátos tudás tartalmak elsajátításának gyakorló, tapasztalatszerző közege /pl. nemi szerepek, családi szerepek, párválasztási stratégiák gyakorló terepe./ A szabadidő a tőkeképződés ideje is. A társadalmi tőke a szabadidőben könnyebben képződik, a társadalmi távolságokat áthidaló gyenge kötések révén, amely „támogató tőkeként” erőforrásként funkcionál.
3. A munka világa A felsőoktatási tanulmányokat mindig is kísérte a munkavállalás, a diákmunka, de újabban a gyakorlati életben és a kutatásban is előtérbe kerül. Okai: - Megnövekedett a diákmunka szerepe a hosszú és önállósuló ifjúsági életszakaszban, bár motivációja és dinamikája eltérő Nyugaton és Keleten. A hazai emelkedés eddig még csak lassan jelentkezett, de pl. a negatív gazdasági tendenciák felgyorsulást eredményezhetnek. - A felsőoktatás expanziója növeli a rossz gazdasági tőkével rendelkező hallgatók számát, de a rossz kulturális és kapcsolati tőkével rendelkezők számát is. Pótlásuk anyagi tőkét igényel, egyre többen rászorulnak kiegészítő jövedelmekre. Kérdés, mennyire hozható ez összhangba a formális tanulás kötelezettségeivel, az esélyegyenlőséggel, hiszen a származási egyenlőtlenségek itt erősen hatnak. - Az önálló ifjúsági kultúra kialakulásával együtt jár a hallgatói igényszint növekedése, változó összetétele, homogenizációja a globalizáció hatása, amely szintén növeli a pénzkereső munka iránti szükségletet. - A munkaerőpiaci elvárások között erősödik a munkatapasztalat, sőt a karitatív munkavégzés értéke. - A munkafolyamat a felnőttszerepek gyakorlatának színtere. - Maga a képzés is igazodik az elvárásokhoz, egyre gyakorlatiasabbá válik. A bolognai rendszerű képzés egyik jellemzője is ez. A formális képzésekhez növekvő súlyú szakmai gyakorlat párosul, amely ösztönzi és könnyíti a hallgatói, - főleg a szakmához közelálló munkavállalást, és egyben a kapcsolati tőke képződést. Ez természetesen szakmafüggő és korspecifikus: a végzéshez közelítő évfolyamokon emelkedő a munkát vállalók aránya. - Jellegzetes – akár egyenlőtlenségeknek is nevezhető - munkamegosztás van a diákmunka területén. Eltérő, hogy milyen jellegű munkára jelentkeznek, vagy találnak, nem csak karok, szakok, de nemek szerint is (jellegzetes lánymunka a babysitter, az öreggondozás, kórházi munka, a fiúkra jellemző pedig a nyári táboroztatás, fizikai munkavállalás).
Az informális tanulás mérése Az informális tanulást viszonylag kevesen mérték a mérési nehézségek miatt. A szakirodalomban vannak kvantitatív és kvalitatív vizsgálatok is. Kvalitatív vizsgálatot végzett 21
például Tóth Éva (2006), aki a munkavégzéshez kapcsolódó informális tanulást vizsgálta életút interjúkkal. 2003-ban az EU-s tagországokban kvantitatív úton mérték többek közt az informális tanulást9, az „Élethosszig tartó tanulás” című adatfelvétel keretében. A kutatásban csak a tudatos, tanuló által tervezett önálló tanulási tevékenységre kérdeztek rá. (Milyen önálló/informális tanulással bővítette-e tudását az elmúlt 12 hónapban? A válaszoknál a könyvolvasás, a folyóirat-olvasás, a nyomtatott anyagok használata, a számítógéphasználat, az internet használata, a könyvtárhasználat, és az egyéb intézménylátogatás (pl. múzeum..) szerepeltek.) Eredményeik szerint így csak 7%-os részvétel volt kimutatható az informális tanulásban (mivel a spontán tanulást nem tudták mérni), és kimutatták, hogy a nők körében kisebb a számítógéphasználat. (Pardány 2006) Többek közt az informális tanulást (önképzésre fordított időt) mérte kvantitatív úton Falussy (2003) is a KSH időmérleg-életmód felvételei alapján. A kutatás a felnőttkori tanulásra összpontosít, a felnőttképzésben résztvevők és nem résztvevők időmérlegét hasonlítja össze. Eredményei szerint az önképzésre és tanulásra fordított idő nőtt Magyarországon 1993 és 2000 között, de a felnőttképzésben nem tanulók önképzésre fordított ideje nagyon kis arányokat mutat, még úgy is, ha a formális tanulási és önképzési időt együttesen vizsgáljuk. Kimutatta azt is, hogy a nők több időt fordítanak tanulásra és önképzésre, mint a férfiak. Egyéb EU-s vizsgálatok szerint élethosszig tartó tanuláson belül (más mérési módszert használva), az informális tanulás kiemelkedően népszerűnek mutatkozott. A tanulás szintereit tekintve lakáson belül (otthon) 69%-ban, más emberekkel kommunikáció során 63%-ban, szabadidős tevékenységek alkalmával 51%-ban végeztek informális tanulási tevékenységet a megkérdezettek. (Pardány 2006) Egy 2006-os vizsgálatban a tanulásra fordított időt mérték a felsőfokú képzésben. Az eredmények szerint ez az idő kevesebb volt, mint az elvárható, és elvileg ez az idő az önálló tanulást is tartalmazta. Az okoknál felmerülhet, hogy kevés az egyéni tanulásra vonatkozó követelmény a tanórákhoz viszonyítva a felsőfokú képzésben, és ezért fordítanak kevés időt a diákok önálló tanulásra. (Derényi 2008) A kvantitatív vizsgálatok vagy a tanulási folyamatra (önképzés) kérdeznek rá (végzette ilyen tevékenységet egy adott időszak alatt), vagy a tanulás módjára, igénybevett eszközökre koncentrálnak, nem a szerzett tudás tartalmára (Tóth 2006). A saját mérés a második szemléletmódot érvényesíti, az informális tanulás potenciális színterein való részvételt tekinti a munka, a tanulás, és a szabadidő dimenzióiban. Dolgozatunk további részében az informális tanulás potenciális szinterein való részvétel nemi különbségeit vesszük sorra, mivel az informális tanulás nemi különbségeit kiemelt kutatási területnek tekintjük. Vizsgáljuk a tanulás melletti munka, a szabadidős önképzés, kulturális fogyasztás (olvasás, könyvtár, színház, mozi, múzeum és hangverseny látogatás, internet használat) és a kapcsolati tőkék nemi különbségeit is.
Nemi különbségek az informális tanulás szinterein való részvételben, a felsőoktatásban Hipotézisünk szerint a lányok mind az informális, mind a formális tanulásban sok mutatót tekintve előnyben vannak a fiúkhoz képest a felsőfokú képzésben.
9
Bár ha a formális, nem formális és informális felosztást használjuk, akkor mivel a tudatos, tervezett cselekvés szerepel a vizsgálatban, ez inkább a nem formális tanulás körébe tartozik.
22
A formális tanulásban kutatások szerint (lásd például Fényes 2009) a lányok eredményesebbek középfokon, felsőfokon azonban kicsit más a helyzet. Belépéskor megvan a lányok előnye (többen tanulnak tovább, jobbak az érettségi eredményeik, több nyelvvizsgájuk van), a tanulmányok során azonban egyes mutatók szerint a lányok (nyelvvizsga, felsőfok utáni továbbtanulási tervek (a lányokra inkább jellemző a többlábon állás, és az élethosszig tartó tanulás), külföldi tanulmányút), más mutatókban (OTDK, publikációk, szakkollégiumi tagság, demonstrátori, doktori tervek) már a fiúk vannak előnyben. (Ezek az eredmények előrevetítik a fiúk nagyobb munkaerőpiaci sikerességét, különösen a tudományos karrier tekintetében.) Hipotézisünk szerint az informális tanulás szinterein is, pl. felsőfok alatti önképzésben, kulturális fogyasztás egyes formáiban (olvasásban, könyvtár-, színház-, múzeum-, hangverseny- és mozi látogatásban) és a kapcsolati tőkeépítésben előnyben lesznek a lányok. Két területen azonban a fiúk lesznek előnyben, a számítógép-használatban, illetve internetezésben, valamint a tanulás melletti munkában. (Ez szintén előrevetíti a nagyobb munkaerőpiaci sikerességüket.) Adatbázis Az elemzésben Kozma Tamás vezette Regionális Egyetem kutatás10 két adatbázisát használtuk fel: az ISCED51 (elsőéves főiskolások és egyetemisták, N=1587 fő) és az ISCED54 (negyedéves főiskolások és egyetemisták N=940 fő) adatbázist. Az adatfelvétel 2003-2005-ig folyt. Mindkét minta regionális, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye oktatási intézményeinek diákjai szerepelnek benne, illetve a két felsőoktatási adatbázis kiegészül két, illetve három határontúli intézmény diákjaival. Eredmények Elsőként az időfelhasználás és a kulturális fogyasztás (olvasási szokások, kulturális intézmény látogatás, internethasználat) nemi különbségeit vizsgáljuk. Az időfelhasználás nemi különbségei Bocsi (2007) az időfelhasználás nemi különbségeivel kapcsolatban - hipotéziseinkkel összhangban - szintén az ISCED54 adatbázist használva, a következő eredményekre jutott: A tradicionális női szerepekhez igazodva a lányok előnyben voltak a higénia, tanulásra fordított idő, háztartás, vásárlás, önképzés területén, a fiúkra viszont szignifikánsan több számítógép használat, internet használat, és hobbi tevékenység volt jellemző. A szabadidős olvasás (különösen a szépirodalmi), a kulturális intézmények látogatása (könyvtár, színház, múzeum, hangverseny és mozi látogatás) szintén megjelenhet, mint informális tanulási színtér. Kulturális fogyasztás Szabadidős (nem szakirodalmi) olvasási szokások 1. táblázat: A hallgatók olvasási szokásai nemenként (ISCED51) Férfiak Nők Hallgató olvas-e (%) 71,1 84 Érvényes válaszok száma: 456 fő 948 fő Hallgató utóbbi évben olvasott könyveinek száma (átlag) 7,67 8,29 Érvényes válaszok száma: 423 fő 906 fő A hallgató olvas-e szépirodalmat 16,9 32,4 10
Chi-négyzet ***
NS Anova ***
A tanulmány az NKFP-26-0060/2002 számú kutatáson alapul.
23
(%) Érvényes válaszok száma:
354 fő
698 fő
Az ISCED5 elsőévesei körében, hipotézisünkkel összhangban, a lányok többen olvasnak, és többen olvasnak szépirodalmat. A negyedévesek esetén is a lányok szignifikánsan többen olvasnak, és több könyvet olvastak az elmúlt évben (a lányok 12,6, míg a fiúk 9,83 könyvet olvastak, bár a különbség már éppen nem volt szignifikáns), valamint a szépirodalom olvasásában is aktívabbak a lányok. (A negyedévesek olvasási szokásairól részletesen lásd Kóródi – Herczegh 2006) Kulturális intézmények látogatási gyakoriságai 2. táblázat: A könyvtár-látogatási gyakoriságok nemi különbségei (ISCED54) Fiú Lány Összesen Naponta 21 47 68 7,0% 7,4% 7,6% Egy héten többször 43 138 181 14,4% 19,8% 22,4% Egy héten egyszer 48 129 177 16,1% 19,4% 20,9% Havonta egyszer 72 188 260 24,2% 28,4% 30,5% Ritkábban 95 102 197 16,6% 21,6% 31,9% Soha 19 12 31 1,9% 3,4% 6,4% Összesen 298 616 914 100,0% 100,0% 100,0% Chi-négyzet *** szign.
Adataink szerint a lányok gyakrabban járnak könyvtárba, ahol formális tanulás mellett az informális tanulás is folyhat. 3. táblázat: Színház, mozi, múzeum és hangverseny látogatási gyakoriságok nemenként (ISCED51) Férfiak Nők Anova Színház (átlag) 1,95 Szig 2,16 Érvényes válaszok száma: 471 fő 978 fő Hagyományos mozi (átlag) 2,03 2,13 NS Érvényes válaszok száma: 462 fő 964 fő Multiplex mozi (átlag) 2,43 2,33 NS Érvényes válaszok száma: 468 fő 974 fő Múzeum (átlag) 2,01 Szig 2,11 Érvényes válaszok száma: 472 fő 968 fő Hangverseny (átlag) 1,38 Szig 1,51 Érvényes válaszok száma : 464 fő 971 A látogatási gyakoriságok mérésénél 1 jelenti, hogy soha, 2: évente, 3: havonta egyszer, 4: havonta többször, 5: hetente egyszer, 6: hetente többször, 7: naponta, a táblázatban ennek átlaga szerepel.
24
A kulturális intézmények látogatásában előzetes várakozásainkkal összhangban a lányok valamivel aktívabbak, főleg a színház, múzeum és hangverseny látogatás területén (ISCED5 elsőévesei), és a fiúk előnye egyik intézmény látogatásánál sem mutatható ki. Ez azért is érdekes eredmény, mert a lányok ebben az adatbázisban szignifikánsan többen laknak faluban, illetve kisvárosban (l. Fényes 2006), így nehezebben jutnak el a kulturális fogyasztás szintereire. Meglepő, hogy adataink szerint negyedévre a fiúk felzárkóznak a lányokhoz, a negyedéves adatbázisban nincs szignifikáns különbség nemenként a színház, mozi, múzeum és hangverseny látogatási gyakoriságokban, sőt multiplex moziba a fiúk járnak gyakrabban (ezt a táblázatot most nem mutatjuk be). A jelenség magyarázatánál arra gyanakodtunk, hogy a felsőéves hallgatók már nagyobb arányban választanak párt, és a lányok felfelé „húzzák” a fiúkat, a párok együtt járnak színházba, múzeumba, hangversenyre. (Ez egyben a kapcsolati tőke hatása az informális tanulásra.) A kulturális aktivitás tehát nemenként hasonlóvá válik. Összességében adataink szerint a lányok előnyben vannak a kulturális tőke felhalmozásában (olvasás, kulturális intézmények látogatása), melynek célja lehet a nagyobb iskolai eredményesség (a formális képzésben), a jobb állások elnyerése, a jobb hozzáférés a magasabb státuszú férjekhez, de a kulturális tőke felhalmozása fontos szerepet játszhat a későbbi gyereknevelésben is. Internet használat A kulturális fogyasztás modern formája az internet használat. Az internet használatnál három fő tevékenységi formát különböztethetünk meg: az információszerzést (ez inkább a nem formális tanuláshoz tartozó tevékenység), a rekreációs böngészést (ez egyfajta spontán tanulás) és a kapcsolatépítést. Az internethasználat átvesz szerepeket, például a internetes tanulás (a diák saját maga adagolja az ismereteket, a tanulás tempóját, az internet korlátlan információforrást jelent, ami ráadásul ingyenes, nincs szükség intézményi támogatásra, de az egyénnek tudni kell, hogy mire kíváncsi, és fennállhat a plágiumveszély, tehát teljesen nem válthatja ki a formális képzéseket (Vajda 2008)) olvasás, kulturális fogyasztás, szórakozás is történhet a neten, és a könyvtárhasználatot is részben felválthatja az internethasználat a kapcsolatok építése is történhet az interneten, amelynek pozitív és negatív hatása is lehet (felmerülhet az elszemélytelenedés, felületes kapcsolatok veszélye) 4. táblázat: Az internet-felhasználás napi átlaga és internet-kávézó látogatás gyakoriságának átlaga nemenként (ISCED51) Férfiak Nők Anova Internet-használat (átlag) 37,64 perc Szign. 54,37 perc Érvényes válaszok száma 428 867 Internet-kávézólátogatás 5,9 Szign. 5,62 Érvényes válaszok száma 466 971 Az internet-kávézó látogatási gyakoriságai:1:naponta, 2 hetente többször, 3 hetente, 4 havonta többször, 5 havonta egyszer, 6 évente.
5. táblázat: Az internet-felhasználás napi átlaga és internet-kávézó látogatás gyakoriságának átlaga nemenként (ISCED54) Férfiak Nők Anova Internet-használat (átlag) 51,09 perc Szig 84,59 perc Érvényes válaszok száma 227 473 Internet-kávézólátogatás 1,56 (0,078 szig) 1,67 Érvényes válaszok száma 299 615 25
Az internet-kávézó látogatási gyakoriságai:1:soha, 2 évente, 3 havonta 1-2szer, 4 hetente, 5 hetente többször, 6 naponta.
Amint látható a fiúk szignifikánsan több időt fordítanak internetezésre mindkét adatbázisban. Internet-kávézóba is adataink szerint a fiúk járnak gyakrabban. (Ebben az értelemben digitális szakadékról beszélhetünk nemek szerint.) Így tehát míg a nők kulturális fogyasztása általában magasabb, az internetezés szempontjából kissé le vannak maradva a férfiakhoz képest. Feltételezésünk szerint a fiúk nagyobb arányú internethasználatának célja elsősorban a tanulás, információszerzés, és szórakozás lehet, mivel kapcsolatépítésben (pl. az internetes ismerkedésben) feltehetőleg a lányok jobbak (lásd a kapcsolati tőke részt). A kapcsolati tőkék nemi különbségei Az irodalomban megkülönböztetnek erős és gyenge kötéseket. Az erős kötések (például kapcsolat a családtagokkal, közeli barátokkal) általában zártak, és közös értékek és normák tarják össze. Ezzel szemben a gyenge kötések (kapcsolat a távolabbi barátokkal, ismerősökkel) képesek társadalmi és térbeli távolságokat átívelni, így fontos szerepük lehet például a munkahelykeresésben. A személyes kapcsolatoknak fontos szerepe lehet az informális tanulásban. Vannak személyek, akik képesek és akarják tudásukat megosztani az egyénnel (családtagok, csoporttársak, barátok, tanárok, szakemberek), illetve egyben spontán mintaátadóknak is tekinthetjük őket. A felsőoktatási hallgatók felhasználhatják a csoporttársakkal, és barátokkal létesített kapcsolataikat például a közös szabadidő-eltöltésben, a formális tanulás segítésében (jegyzetcsere, korrepetálás), illetve ezek a kapcsolatok információforrást is jelenthetnek (pl. az ösztöndíjakról, munkalehetőségekről, utazási lehetőségekről). Nézzük most a diákok kapcsolati erőforrásainak nemi különbségeit (erről részletesen lásd Fényes – Pusztai 2006): 6. táblázat: A fiatalokat körülvevő támogató kör mérete (fő) átlagokban (ISCED51) Férfiak Nők Magánéleti kérdésekben tanácsot adók száma (átlag) 2,1 2,4 Tanulmányokkal kapcsolatban tanácsot adók száma (átlag) 2,2 2,4 Támogatók összesen (átlag) 4,3 4,7 N 480 994 A Chi-négyzet *** szinten szignifikáns.
A hallgatókat körülvevő támogató kör nagysága szerint látható, hogy a lányok több kapcsolati erőforrással rendelkeznek, mint a fiúk. 7. táblázat: A szabadidős tevékenységek társas vonatkozásai nemek szerint, százalék (ISCED51) Férfiak Nők Jelenlegi barátaival 43,5 55,4 Változó összetételű társasággal 44,6 56,5 N 480 994 A Chi-négyzet *** szinten szignifikáns.
A táblázat adatai szerint a szabadidő eltöltésének társas vonatkozásait vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a lányok stabilabb baráti körre támaszkodhatnak. 8. táblázat: A hallgatók kapcsolatrendszerének összetevői nemek szerint, százalék (ISCED51) 26
Családban Férfiak Nők Egyetemi hallgató 61,0 64,3 főiskolai hallgató 55,4 64,2 ** Diplomás ember 82,7 85,1 Külföldön dolgozó ember 59,0 ** 53,0 külföldi állampolgár 50,4 * 44,8 Vallásgyakorló ember 59,4 64,2 * pap/lelkész 26,3 28,3 Sikeres üzletember 55,8 59,5 Fővárosi lakos 58,1 65,7 ** Vezető beosztású ember 69,6 72,4 Munkanélküli 54,6 52,5 Illegális kereskedelemmel 20,0 *** 13,1 foglalkozó ember Országgyűlési képviselő 14,2 10,8
Baráti körben Férfiak Nők 76,9 73,5 72,9 71,5 43,5 43,0 30,8 * 26,6 24,4 21,6 32,5 34,0 16,3 12,8 23,3 ** 18,0 33,5 32,8 24,2** 18,8 26,3** 20,8 15,8*** 8,4
Ismerősök közt Férfiak Nők 8,1 13,9 *** 12,9 14,4 27,1 32,4** 21,7 23,7 21,0 18,8 19,4 23,5* 13,8 14,9 24,8 22,9 19,8 24,0** 25,8 25,7 19 19,7 11,5*** 7,3
3,5
6
3,1
5,7
A sötét háttér jelöli a szignifikánsan nagyobb arányokat, a Chi négyzet szignifikancia szintjét pedig a szokásos ***, **, * jelöli.
Látható, hogy a lányok kapcsolataira jellemző a társadalmi hierarchiában felfelé törő orientáció, míg a fiúk több kötelékkel rendelkeznek olyan szereplők felé, akik nem az eredményes iskolai pályafutásuk révén érték el jelenlegi helyzetüket. Összességében a kapcsolati erőforrások különbségeit tekintve a fiúk sem a felfelé irányuló gyenge kötésekkel, sem a stabil és szoros erős kötésekkel nem rendelkeznek olyan mértékben, mint a lányok, így az informális tanulás e formáját tekintve lemaradásban vannak a lányokhoz képest. Tanulmányok alatt végzett munka Jellegzetes és jelentőségében növekvő informális tanulást jelent a felsőoktatási tanulmányok alatt végzett munka. Ezt támasztja alá, hogy a felsőoktatási törvényben az informális tanulások között csak a munkatapasztalatokat nevesítik a kreditbeszámítás során (bár ez elsősorban a levelező képzésre vonatkozik). (Derényi 2008) Nézzük tehát a tanulás melletti munkavégzésben levő nemi különbségeket: 9. táblázat: A tanulmányok alatti munkavégzés nemenként (ISCED54) Fiú Lány Igen, rendszeresen 50 69 11,2% 16,5% Igen, alkalomszerűen 101 193 33,3% 31,2% Igen, de nem fizetett munkát 10 14 3,3% 2,3% Nem dolgoztam 142 342 46,9% 55,3% Összesen 303 618 100,0% 100,0%
Összesen 119 12,9% 294 31,9% 24 2,6% 484 52,6% 921 100,0%
Chi-négyzet * szign.
10. táblázat: A végzett munka mennyiben kapcsolódott jelenlegi tanulmányaihoz? (nemenként) (ISCED54) 27
Mindig kapcsolódott Többnyire kapcsolódott Nem kapcsolódott Összesen
Fiú 27 16,7% 44 27,2% 91 56,2% 162 100,0%
Lány 29 10,6% 63 23,0% 182 66,4% 274 100,0%
Összesen 56 12,8% 107 24,5% 273 62,6% 436 100,0%
Chi-négyzet majdnem szign. (0,069)
Látható, hogy a fiúk többen dolgoznak rendszeresen a tanulmányok mellett, mint a lányok, és munkájuk jellege jobban kapcsolódik jelenlegi tanulmányaikhoz. Így tehát a számítógép és internet használat mellett a tanulás melletti munkában is előnyben vannak a lányokhoz képest. Tanulás melletti munkavállalás motivációi (nemenként nem tértek el, ezért az adatokat most nem mutatjuk be) a jobb munkaerőpiaci érvényesülés, a munkatapasztalat szerzés, az anyagi okok (főleg a hátrányos helyzetűeknél), az önmegvalósítás és a szakmai ambíció. A tanulás melletti munka oka lehet még a felkérés, és jellemző a diákokra a kötelező gyakorlat során végzett munka is. A külföldön végzett munka motivációi (erről sajnos nem voltak adataink egyik adatbázisban sem) már némiképpen eltérhetnek nemenként. Elsődleges ok mindkét nemnél a nyelvtanulás és az anyagi szempontok, de a lányoknál motiváló tényező lehet a nemi szerepekre való felkészülése is (pl. a baby-sitter állások). Az adatoknál megkülönböztettük a karitatív (nem fizetett) munkát is, melynek elsődleges célja lehet a tapasztalatszerzés (amit számos munkaadó külön értékel), és az önzetlen segítés vágya, de számottevő nemi különbségeket itt sem találtunk. (A végzés utáni munkaattitűdök nemi különbségeivel most nem foglalkozunk, mivel ez nem kapcsolódik szorosan a felsőfokon tanulók informális tanulásához, erről lásd Kóródi (2007) munkáját. Emellett nem tudtuk vizsgálni a munkavégzés jellegének nemi különbségeit a kérdőívben szereplő adatok korlátai miatt.)
Összegzés Az oktatás szerepe - a felsőoktatási expanzióval és a tudás általános társadalmi felértékelődésével - a fiatalok körében nagyobb, mint az idősebb nemzedék estében, hiszen „természetes állapotuk” a tanulás. Az élethossziglani tanulásról írt számtalan tanulmány meggyőzően bizonyítja, hogy ma már szocializációjuk része kell, hogy legyen a „tanulásra szocializálás”. Eredményességében segít az informális tanulás szerepének a felsőoktatás hallgatói körében való tanulmányozása. Dolgozatunk első felében elméleti-fogalmi kérdések tisztázása volt az elsődleges cél, a második részben pedig megpróbáltuk empirikusan mérni a felsőoktatási hallgatók informális tanulásának nemi különbségeit, az informális tanulás potenciális szinterein való részvétellel. Megállapítottuk, hogy a mérési nehézségek miatt viszonylag kevés empirikus kutatás született ebben a témában. Empirikus eredményeink szerint, a szabadidős önképzésre fordított időben, a kulturális fogyasztás egyes mutatóiban (szabadidős olvasás, a könyvtár-, színház-, múzeum-, hangverseny látogatás) és a kapcsolati tőkeépítésben hipotézisünkkel összhangban a lányok voltak előnyben. Két területen azonban (a számítógép-használatban, illetve internetezésben, valamint a tanulás melletti munkában) a fiúk jeleskednek inkább, és munkájuk szakterülete inkább összhangban volt tanulmányaikkal. Más kutatások is kimutatták, hogy napjainkban a digitális szakadék figyelhető meg a fiúk és lányok között (a fiúk inkább „őslakók”, a lányok 28
pedig „bevándorlók”). Összességben azonban mind a formális (lásd Fényes 2009), mind az informális tanulásban inkább a lányok jeleskednek, bár egyes mutatókban kimutatható a fiúk előnye is. (A fiúk előnyei előrevetíthetik nagyobb munkaerőpiaci sikerességüket.) Empirikus vizsgálatunk korlátja, hogy az informális tanulást csak az informális tanulás potenciális szinterein való részvétellel tudtuk mérni, mivel célzottan az informális tanulásra vonatkozó adatokkal nem rendelkeztünk. Úgy gondoljuk, hogy mind a kvantitatív, mind a kvalitatív vizsgálatokat alkalmassá lehetne tenni az informális tanulása pontosabb mérésére, ennek kidolgozása azonban túlmutat jelen tanulmány keretein. Befejezésként két dolgot hangsúlyoznánk: 1. Elsősorban, hogy az informális tanulás lehetőségeit sokkal jobban kellene/lehetne a felsőoktatási képzés hatékonyságának emelésében hasznosítani. A felsőoktatás érdeke is ez, mert tudatosítani kell, hogy a hallgató meglévő, mozgósítható és fejlesztendő erőforrásainak növelése, az informális tudásról szerzett ismeretek által is lehetséges, új szakmai képzések alakulhatnak ezt segítően (pl. human erőforrás tanácsadó szak), de a hagyományos szakmai képzésbe is szükséges beépíteni, különösen a pedagógiai és a tanár szakos képzésbe. 2. Másodsorban a terület kutatásának fontosságát emelnénk ki. A további kutatásoknak a fogalmi tisztázáson túl meg kell keresni az informális tanulás megnyilvánulásának jellegzetes csomópontjait. Vizsgálni lehetne: az informális tanulásnak a demográfiai és a foglalkozási szerepek, az értékek, a motivációk és attitűdök kialakításában betöltött funkcióját az informális tanulásnak a tőkefajtákkal való kapcsolatát (pl. a kulturális, a kapcsolati és szimbolikus tőke képződésében betöltött szerepe) az informális tanulás helyét a különböző stratégiákban (barátkozási, házasodási, tanulási (befektetési), kompenzációs és túlélési stratégiák) a szocializációhoz és szocializációs csatornákhoz (család - iskola - szabadidő) való viszonyát a társadalmi mobilitáshoz a felsőoktatási tevékenységformákhoz (tanuláshoz, munkához, szabadidőhöz) való viszonyát, és végül leginkább kutatandónak tarjuk az egyenlőtlenségi viszonyok megjelenését és újratermelődését az informális tanulás során.
Irodalom: Bocsi Veronika (2007): Az időfelhasználás nemek közötti különbségeinek vizsgálata a hallgatói populáció esetében. Educatio 16. évf. (4) 675-687. Derényi András (2008): Tanulás felsőfokon. Educatio 17. évf. (2) 253-262. Falussy Béla (2003): A felnőttkori tanulás, önképzés változásai, jelenlegi feltételei és körülményei a KSH időmérleg-életmód felvételei alapján. In: Mayer József (szerk.): Az időfelhasználás társadalmi változásainak felnőttoktatási tanulságai Magyarországon. Forrás: http://www.oki.hu/cikk.php?kod=idofelhasznalas-1-Falussyfelnottkori.html Fényes Hajnalka (2006): Férfiak és nők az érettségi utáni képzésben határon innen és túl, In: Juhász Erika (szerk.): Régió és oktatás. A „Regionális Egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete, Debrecen, Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, 115-128. 29
Fényes Hajnalka (2009): Nemi sajátosságok különbségének vizsgálata az oktatásban. A nők hátrányának felszámolódása? Habilitációs értekezés (kézirat) Fényes Hajnalka – Pusztai Gabriella (2006): Férfiak hátránya a felsőoktatásban egy regionális minta tükrében Szociológiai Szemle 16:(1) 40-59. Granovetter, Mark (1982): A gyenge kötések ereje In: Angelusz Róbert-Tardos Róbert szerk. 1991. Társadalmunk rejtett hálózata. Magyar Közvéleménykutató Intézet Bp. 371-400. Kóródi Márta (2007): Munkaértékek vizsgálata két felsőoktatási intézményben. Educatio 16. évf. (2) 311-322. Kóródi Márta – Herczegh Judit (2006): Egyetemi és főiskolai hallgatók olvasásszociológiai vizsgálata három felsőoktatási intézményben Educatio 15. évf. (2) 406-416. Pardány Sarolta (2006): Az informális tanulás értelmezése és mérése. In: Feketéné Szakos Éva (szerk.): Fókuszban a felnőttek tanulása. Gödöllő, Szent István Egyetem Gazdasági- és Társadalomtudományi Kar Tanárképző intézet, 25-33. Szabó Katalin (2008): Tanulás a munkahelyeken és a munkahelyekért Educatio 17. évf. (2) 218-231. Tóth Éva (2006): A munkavégzéshez kapcsolódó informális tanulás Felsőoktatási Kutató Intézet Budapest Vajda Zsuzsanna (2008): Tudáshalászat: Az internet és a tanulás. Educatio 17. évf. (2) 241231.
30
Fényes Hajnalka: Tanulmányok alatti munkavégzés, munkaattitűdök A munkaattitűdökről általában (kimeneti tényező, a csoportképződés egyik eredménye) A munkaattitűd fogalma „abszolút értelemben” azt jelenti, hogy mi a munka jelentése az egyén életében, „relatív értelemben” pedig azt, hogy melyek a „jó élet” jellemzői, és milyen kapcsolatban állnak ezek a munkával (Kóródi 2006). A munkaattitűdhöz hasonló fogalom a munkaérték, mely a munka materiális és szubjektív jutalmainak fontosságával kapcsolatos véleményeket takarja (Megyesi, Róbert 2000). Fiatalok munkaattitűdjeinek vizsgálatát indokolja, hogy „Ericson definíciójában a munkaattitűdök olyan mélyen gyökerező elképzelések, amelyek a társadalom felől érkező impulzusok eredményeként már a gyerekkor alatt kialakulnak az egyénben, s a későbbiekben „csak” formálódnak az új tapasztalatok hatására” (idézi Kóródi 2006:290). A fiatalok munkaattitűdjére hatással lehet a tanulmányok alatti munkatapasztalat, de a szülők és más felnőttek hatása sem elhanyagolható. A munkaattitűdök vizsgálata a közgazdászok és szociológusok fontos kutatási területe, mely a hazai kutatások között is kiemelt jelentőséggel bír (lásd pl. Medgyesi Róbert 1998, 2000, 2008, Altorjai és Róbert 2006, Kóródi 2006, 2007). A munkaattitűdök vizsgálata a fiataloknál is hangsúlyos téma, mert összefüggésben van a későbbi munkaerőpiaci viselkedéssel. Altorjai és Róbert (2006) megkülönböztette az instrumentális (pénzorientált) és az elkötelezett (értékorientált) munkaattitűdöket, melyek fontosságánál nemenként eltérő eredményekre számítunk. Instrumentális attitűddel rendelkezőknek fontos a magas kereset, szerintük a munka pénzkereseti lehetőség, és semmi több. Az elkötelezett attitűddel rendelkezők akkor is dolgoznának, ha nem lenne szükségük pénzre, akiknek fontos, hogy munkájuk társadalmilag hasznos legyen és segíthessenek másokon. Érdekes eredmény, hogy az instrumentális attitűd nem vezet bérelőnyhöz, sőt inkább az elkötelezett munkavállalóknak volt magasabb keresete (Altorjai, Róbert 2006). A magyarországi munkavállalók körében az utóbbi években nőtt az állás biztonságának, a kereset nagyságának, és az előrejutás lehetőségének fontossága, míg a munka társadalmi haszna, másokon segítő jellege és a munkaidő rugalmassága veszített jelentőségéből (Medgyesi, Róbert 1998, 2000, 2008). Kóródi (2006, 2007) 2005-ös (a „Regionális egyetem” kutatás ISCED54 adatbázisából kapott) eredményei szerint a felsőoktatási hallgatók körében is az állás biztonsága, a magas kereset és a munka érdekes volta volt leendő a munka legfontosabb jellemzője. A felnőtt lakosság körében nemek szerint végzett vizsgálatok (Medgyesi, Róbert 1998, 2000) azt mutatják, hogy a nők elégedettebbek munkájukkal, pedig általában alacsonyabb bérért, kevesebb előmeneteli lehetőség, és kisebb munkaerőpiaci biztonság mellett dolgoznak. Ennek hátterében az állhat, hogy a nőknek mások az elvárásai a munkával kapcsolatban, illetve a munka szerepe másodlagos, és a család és a háztartás fontosabb számukra (Medgyesi, Róbert 1998, 2000). Érdekes eredmény, hogy a férfiak emberi tőke megtérülése elsősorban a magasabb keresetben, a nőknél viszont a magasabb státuszú munkában jelentkezik. (Altorjai, Róbert 2006)
31
A munkaattitűdök nemi különbségei: hipotézisek és eredmények A munkaattitűdök vizsgálatára egy több itemből álló, nemzetközileg elfogadott kérdést használunk11, melyhez hasonlót Medgyesi és Róbert is alkalmazott kutatásaiban (Medgyesi, Róbert 1998, 2000, 2008). A munkaattitűdökkel és munkatapasztalatokkal kapcsolatos eredményeinket a Regionális egyetem kutatás negyedéves adatbázisa (2005, N=940 fő) segítségével mutatjuk be, mivel a végzés előtt álló egyetemistáknak és főiskolásoknak már feltehetőleg kiforrott elképzelései voltak leendő munkájukról, és ebben a kérdőívben szerepelt több olyan kérdés, mellyel a munkához való viszonyt jól meg lehetett vizsgálni. Hipotézisünk szerint az eltérő karrierorientáció (a nők számra fontosabb az érzelmileg kiegyensúlyozottság és a munkahelyi interperszonális viszonyok kielégítő volta, a férfiaknak pedig inkább a hatalom és a pénz) (Koncz 2005) következtében azt várhatjuk, hogy: A felsőoktatásban tanuló nőknek fontosabb lesz a társadalmilag hasznos munka végzése, hogy segíthessenek másokon (altruista, elkötelezett, értékorientált munkaattitűd lásd Altorjai, Róbert 2006), emellett a munka biztonsága, érdekessége és változatossága, az hogy a családra is jusson idő a munka mellett, a rugalmas munkaidő, és hogy ne legyen túl megerőltető a munka. Emellett a lányoknak fontos lehet a jó hangulatú munkahely, hogy a munka során emberekkel lehessen találkozni, hogy barátságos kollégák körében dolgozhassanak, és fontos lehet a csapatmunka is. A sikerélmény szintén a lányoknak lehet fontosabb, kisebb önbizalmuk következtében. Ezzel szemben a férfiaknak fontos lesz a jó kereset, az önálló munkavégzés, a teljesítményközpontú és felelősségteljes munka, valamint a jó előrejutási lehetőségek. A fiatalok munkaattitűdjével kapcsolatos eredmények már az 1980-as években azt mutatják, hogy a fiúk számára a jó kereseti lehetőségek, a csekély szellemi erőfeszítés a lányoknak pedig a jó munkakörülmények, a munka szociális jellege és esztétikai értéke a fontos. A társadalmi háttér szerint a hátrányos helyzetű lányok és fiúk munkaattitűdjei között nagyobb volt a különbség, mint az előnyösebb helyzetűeknél. (Forray 1986) Kóródi (2006, 2007) (aki a „Regionális egyetem” kutatás ISCED54 adatbázisát használta, de a határontúli diákok nélkül, illetve ő csak a munkaattitűdre vonatkozó kérdésekre adott pontszámok átlagának különbségét nézte, mi viszont három módszerrel is vizsgáljuk majd a munkaattitűdök nemi különbségeit) eredményei szerint a felsőoktatásban tanuló nőknek fontosabb a társadalmilag hasznos munka végzése, hogy segíthessenek másokon, emellett a munka biztonsága és érdekessége. Az önálló munkavégzésben, valamint a jó előrejutási lehetőségekben nem volt szignifikáns különbség nemenként, ráadásul a jó kereset furcsa módón a lányoknak volt fontosabb (ennek hátterében az állhatott, hogy a mintában lévő lányok anyagi helyzete rosszabb volt, mint a fiúké). Nézzük most a mi eredményeinket, melyek a teljes ISCED54 negyedéves adatbázisból születtek. A munkaattitűdöket három módszerrel hasonlítottuk össze nemenként. Kóródihoz hasonlóan a fontosságot jelző változó (1:egyáltalán nem fontos, 2:nem fontos, 3:fontos, 4:nagyon fontos) átlagait vetettük össze (itt az ANOVA érték szignifikanciáját néztük). Ezután sima kereszttáblát használtunk (itt a chi-négyzet próba szignfikanciáját néztük). Végül kétértékűvé alakítottuk a munkaattitűd fontosságára vonatkozó kérdést (fontos és nem fontos 11
Mennyire fontos (egy négy fokú skálán): a jó hangulatú munka, a sikerélmény, a barátságos kollégák, az, hogy emberekkel lehet találkozni, az, hogy lehessen másokon segíteni, a társadalmilag hasznos munka, a csapatmunka, a családra jusson idő, a változatos munka, a munka érdekessége, a biztos állás, a felelősségteljes munka, a rugalmas munkaidő, a ne legyen megerőltető szempont, a teljesítményközpontú munka, a magas kereset, az előrejutás lehetősége, és végül az önálló döntések lehetősége.
32
értékekkel) és szintén szignifikanciáját.
kereszttáblákat
használva
vizsgáltuk
a
chi-négyzet
próba
A fiúk mindhárom módszerrel mért abszolút előnye egyik munkaattitűdnél sem volt kimutatható. Szignifikáns lányelőny mutatkozott viszont mindhárom módszerrel a következő munkaattitűdöknél (a harmadik módszer adatain bemutatva): 1. táblázat: Hét munkaattitűd nemi különbségei, a fontos és nagyon fontos választ adók összevont százaléka szerint (ISCED54) FONTOS a … Fiú (N) Lány (N) Chi-négyzet Jó hangulatú munka 93,7% (303) 98,4% (622) *** Sikerélmény 95% (301) 98,1% (622) * Barátságos kollégák 91% (300) 95,5% (620) ** Emberekkel lehet találkozni 81% (300) 88,7% (621) ** Lehessen másokon segíteni 63% (303) 84,8% (620) *** Társadalmilag hasznos munka 70,7% (300) 82,3% (620) *** Csapatmunka 65,3% (303) 72,2% (622) * Hipotézisünkkel összhangban a másokon való segítés és a társadalmilag hasznos munkavégzés a nőknek fontosabb volt, mint a férfiaknak az eltérő karrierorientáció, és a hagyományos nemi szerep szerinti viselkedéssel összhangban. A nőkre tehát inkább jellemző az altruista, értékorientált, elkötelezett munkaattitűd, mint a férfiakra. A csapatmunka, a barátságos kollegák, az emberekkel lehessen találkozni szempont szintén a nőknek fontosabb, összhangban azzal, hogy a nőknek jobbak a szociális készségei, és a közösségben való lét és munkatársak fontosabbak számukra. A sikerélmény (főleg a külső elismerés) szintén a nőknek fontosabb, melynek hátterében az eltérő nemi szocializáció állhat. (Mickelson (1989) szerint a nőknek fontosabb a külső elismerés, míg a férfiaknak nagyobb az önbizalma.) A jó hangulatú munka szintén a lányoknak fontosabb. A következő táblázatban bemutatjuk azokat a munkaattitűdöket, ahol kis lányelőny/fiúelőny mutatkozott (a három módszer közül egy vagy kettő nem volt szignifikáns nemenként, de a harmadik a lányok/fiúk előnyét mutatta). 2. táblázat: További nyolc munkaattitűd nemi különbségei (ISCED54) Kis lányelőny Kis fiúelőny Nincs különbség nemenként A családra jusson idő Rugalmas munkaidő Előrejutás lehetősége Változatos munka Ne legyen megerőltető Az önálló döntések lehetősége A munka érdekessége Teljesítményközpontú munka Biztos állás Magas kereset Felelősségteljes munka Ahogy várható volt (szintén a hagyományos nemi szerepekkel összhangban), kis lányelőny mutatkozott a családra jusson idő munkaértéknél a kérdésre adott válaszok átlagának összehasonlításakor, de a kereszttáblák szerint a különbség már nem szignifikáns. A változatos és érdekes munka szintén kicsit fontosabb a lányoknak, mint a fiúknak a kereszttáblák tanulsága szerint, de a kérdésre adott válaszok pontszámának átlaga nem tért el szignifikánsan egymástól. A lányok karrier terveinél – a hagyományos nemi szerepekkel összhangban – nem feltétlenül a magas kereset, hanem a szakmai érdeklődés és kulturális tőke gyarapítása szerepel (amit a családi életükben is tudnak hasznosítani) (Fényes 2009). Ezzel összhangban a változatos és érdekes munka önmagában is érték számukra. 33
Ahogy azt vártuk, a biztos állás a lányoknak kicsit fontosabb, de nem mindhárom módszer szerint szignifikáns a különbség (ez a szempont a fiúknak fontos, lányoknak pedig nagyon fontos volt). A felelősségteljes munka viszont – hipotézisünkkel szemben - szintén a lányoknak fontosabb szempont a négyértékű kereszttáblák tanulsága szerint, de a két másik mérési módszer esetén a különbség nem szignifikáns. Kis fiúelőny mutatkozott a rugalmas munkaidőnél (a kereszttáblák szerint ez a lányoknak nem olyan fontos, a fiúknak viszont nagyon fontos), ami ellentmond a hagyományos nemi szerepek diktálta munkamegosztásnak, hiszen a gyereknevelés feladatai inkább a nőkre hárulnak, ami a rugalmas munkaidővel jobban teljesíthető. Itt a jelenséget Mickelson (1989) alapján magyarázhatjuk a felsőoktatásban tanuló nők irreális várakozásaival, miszerint a nők munkaerőpiaci hátrányaikat alulbecslik, és a házimunkában egyenlő részvételre számítanak a férfiaktól. A rugalmas munkaidő preferálása a fiúknál emellett lehet, hogy összefüggésben van a fiúk nagyobb szabadságvágyával és önállóságával. Hipotézisünkkel szemben a „ne legyen megerőltető a munka” szintén a fiúknak fontosabb. 12 Ahogy azt a továbbtanulási motivációk nemi különbségeinél láttuk (l. Fényes 2009), a fiúkra ott is jellemző egyfajta „lustaság” (kevésbé akarnak elköteleződni), azért jelentkeznek a felsőoktatásba, hogy addig se kelljen dolgozni, illetve azért választják az adott szakot, mert oda nem kellett felvételizni. A kereszttáblák szerint a nem megerőltető munka a lányoknak fontos, a fiúknak viszont nagyon fontos szempont volt. A teljesítményközpontú munkánál és a magas keresetnél kis fiú előny van, ezek a szempontok a lányoknak fontosak, a fiúknak viszont nagyon fontosak, ami összhangban van hipotézisünkkel. Látható továbbá, hogy nincs szignifikáns különbség a lányok és fiúk között előrejutás lehetősége (karrieresély) és az önálló döntések lehetősége szerint egyik mérési módszerrel sem, pedig itt a fiúk előnyére lehetett számítani.
A tanulmányok alatti munkavégzés, és egyéb munkával kapcsolatos kérdések nemi különbségei A következőkben a „partiumi” egyetemista és főiskolás fiúknál és lányoknál vizsgálni fogjuk, hogy milyen gyakori a tanulmányok alatt végzett munkavégzés, és annak jellege mennyiben különbözik nemenként. Megnézzük emellett, hogy a fiúk és lányok hogyan ítélik meg elhelyezkedési esélyeiket, milyen attitűdökkel rendelkeznek az atipikus munkavégzéshez, köztük is a részmunkaidős állásokhoz, és vizsgáljuk azt is, hogy ha nem találnának megfelelő munkát, mit tennének, illetve melyik gazdasági szférában dolgoznának szívesen. Kóródi eredményei szerint a vizsgálati térségben („partiumi” régió), a felsőoktatásban tanuló diákok mindössze 12,4%-a végzett rendszeresen munkát a tanulmányai alatt 2005-ben, és munkájuk jellege 62%-ban nem kapcsolódott a tanulmányok jellegéhez. Elsősorban az anyagi kényszer, az anyagi függetlenség a szülőktől, és a tapasztalatszerzés miatt vállalták el a diákok ezeket a munkákat, és érdekes eredmény, hogy a munkatapasztalattal rendelkezők munkaattitűdjei nem tértek el jelentősen a munkatapasztalattal nem rendelkezőktől. A tanulmányok alatti munkavégzéssel kapcsolatos hipotézisünk szerint a fiúk többen dolgoznak majd rendszeresen a tanulmányok mellett, mint a lányok, és munkájuk jellege jobban kapcsolódik majd jelenlegi tanulmányaikhoz, ami előrejelzi későbbi munkaerőpiaci sikereiket. Tanulmányok alatt végzett munka okainál (az anyagi kényszer, az anyagi függetlenség, a tapasztalatszerzés, az önmegvalósítás, a felkérésre végzett munka, a szakmai ambíció, a kötelező gyakorlat során végzett munka) azonban nem számítunk jelentős eltérésre 12
Ez összhangban van Forray (1986) 1980-as évekre vonatkozó eredményeivel, miszerint a fiatal fiúk a munkával kapcsolatban a csekély szellemi erőfeszítést is fontosnak tartották.
34
nemenként. Ennek hátterében az áll, hogy a diákok többsége még családalapítás előtt áll, tehát a munka és családi feladatok közti konfliktus még nem jelentkezik az esetek többségében, a tanulmányok alatti munkavégzést hasonló okok mozgatják mind a lányok, mind a fiúk esetén. Következő hipotézisünk szerint a lányok tudatában lesznek rosszabb munkaerőpiaci kilátásaiknak, és ezért pesszimistábbak lesznek az elhelyezkedési esélyeikkel kapcsolatban, emellett arra is számítunk, hogy a lányok nagyobb arányban vállalnának részmunkákat, mint a fiúk összhangban a hagyományos nemi szerepekből fakadó feladatok tudatosításával. Feltesszük emellett azt is, hogy a lányok, ha nem találnának megfelelő munkát, kényszerűségből bármilyen munkát elvállalnának, szemben a fiúkkal, akik várnának a megfelelő lehetőségre. Következő hipotézisünk szerint a lányok inkább az állami, illetve a civil (nonprofit) szférában (tipikus „pink collar” állásokban), míg a fiúk a magánszférában, illetve multinacionális cégeknél helyezkednének el, melynek hátterében itt is a hagyományos nemi szerepekkel való azonosulás, illetve munkaattitűdök különbségei állhatnak. Nézzük most eredményeinket a tanulás melletti munkavégzésben levő nemi különbségekről, mely hatással lehetett a munkával kapcsolatos attitűdökre, illetve a későbbi munkavégzésre is. 3. táblázat: A tanulmányok alatti munkavégzés nemenként (ISCED54) Fiú Igen, rendszeresen 16,5% Igen, alkalomszerűen 33,3% Igen, de nem fizetett munkát 3,3% Nem dolgoztam 46,9% N 303 (100%)
Lány 11,2% 31,2% 2,3% 55,3% 618 (100%)
Chi-négyzet * szinten szignifikáns
4. táblázat: A végzett munka mennyiben kapcsolódott jelenlegi tanulmányaihoz? (nemenként) (ISCED54) Fiú Lány Mindig kapcsolódott 10,6% 16,7% Többnyire kapcsolódott 23,0% 27,2% Nem kapcsolódott 56,2% 66,4% N 162 (100%) 274 (100%) Chi-négyzet csak majdnem szignifikáns (p=0,069), ennek hátterében az állhat, hogy itt kisebbek az elemszámok, mivel csak a munkát végzők nemek szerinti megoszlása szerepel.
Látható, hogy a fiúk többen dolgoznak rendszeresen a tanulmányok mellett, mint a lányok, és munkájuk jellege jobban kapcsolódik jelenlegi tanulmányaikhoz. Ez összefüggésben lehet a fiúk későbbi munkaerőpiaci sikerességével. A karitatív (nem fizetett) munkavégzés a lekérdezés idején (2005-ben) még alig volt jellemző a diákok körében, és ebben nincs is különbség a fiúk és a lányok között (erről még részletesebben is lesz szó). A tanulás melletti munkavállalás motivációi (az anyagi kényszer, az anyagi függetlenség, a tapasztalatszerzés, az önmegvalósítás, a felkérésre végzett munka, a szakmai ambíció, a kötelező gyakorlat során végzett munka) – hipotézisünkkel összhangban - nemenként nem tértek el (a szignifikancia hiány miatt adatainkat most nem mutatjuk be). Eredményeink szerint a tanulmányok melletti külföldi munkavállalásban sem volt szignifikáns különbség nemenként.13
13
Ennek motivációi (erről sajnos nem voltak adataink) már némiképpen eltérhetnek nemenként. Elsődleges ok mindkét nemnél a nyelvtanulás és az anyagi szempontok, de a lányoknál motiváló tényező lehet a nemi szerepekre való felkészülése is (pl. a baby-sitter állások).
35
A továbbiakban néhány, szintén a munkavégzéssel kapcsolatos kérdésre adott válaszokat mutatunk be, melyek nemek szerint szignifikáns különbséget mutattak. 5. táblázat A „Milyenek az elhelyezkedési esélyei?” kérdésre adott válaszok nemenként (%) (ISCED54) Fiúk Lányok nagyon jók 3,91 13,71 Inkább jók 53,48 57,66 Inkább rosszak 22,18 33,04 nagyon rosszak 6,45 9,57 Összesen 248 (100%) 460 (100%) Chi-négyzet *** szinten szignifikáns
Amint az látható, a lányok pesszimistábbak az elhelyezkedési esélyeikkel kapcsolatban, ahogy az előzetesen várható is volt. Egyfajta realitás tükröződik a válaszaikból, amikor a jövőbeli munkaerőpiaci helyzetről kérdezzük őket. A lányokra tehát, ebben a vonatkozásban nem jellemzőek az irreális várakozások a munkaerőpiaci pozícióval kapcsolatban, ahogy azt Mickelson (1989) várta, a lányok magas felsőoktatási részvétele magyarázatánál. A lányok karrierpályája esetén fontos lehet, hogy milyen a viszonyuk a részmunka vállalásához. 6. táblázat Az „Elvállalna-e részmunkaidőben végzett munkát?” kérdésre adott válaszok nemenként (%) (ISCED54) Fiúk Lányok Nem tudja, hogy elvállalná-e 4,74 7,07 Nem vállalná el 3,76 9,09 Csak más lehetőség híján vállalná 45,92 46,80 Szívesen elvállalná 37,04 45,59 Összesen 297 (100%) 612 (100%) Chi-négyzet ** szinten szignifikáns
Amint az várható volt, a lányok nagyobb arányban lennének hajlandóak ilyen munkákat végezni, talán felmérve azt, hogy a gyerekvállalás esetén rájuk nagyobb teher fog rakódni. (További eredményeink szerint időszakos, vagy alkalmi munkát a fiúk kicsit szívesebben vállalnának el, határozott idejű munkában és távmunkában pedig nincs szignifikáns különbség nemenként. Az adatok bemutatásától most eltekintünk.) Következő kérdés, ahol számottevő nemi eltérés volt, hogy ha nem találna elképzeléseinek megfelelő munkát, mit tenne. 7. táblázat A „Ha nem találna elképzeléseinek megfelelő munkát, mit tenne?” kérdésre adott válaszok nemenként (%) (ISCED54) Fiúk Lányok Kényszerűségből elvállalna bármilyen munkát 48,01 56,94 Várna a megfelelő lehetőségre 17,90 24,83 Nem tudja 27,15 25,16 Összesen 302 (100%) 620 (100%) Chi-négyzet * szinten szignifikáns
Látható, hogy a lányok itt is pesszimistábbak a sikeres karrierlehetőségekkel kapcsolatban, kényszerűségből bármilyen munkát elvállalnának, míg a fiúk inkább várnának a megfelelő 36
lehetőségre. A fiúkra nagyobb önbizalom jellemző, az eltérő nemi szerep szocializációval összhangban. Végül a tervezett munkahely jellegével kapcsolatban is voltak nemi különbségek. 8. táblázat A „Milyen szférában dolgozna legszívesebben?” kérdésre adott válaszok nemenként (%) (ISCED54) Fiúk Lányok Állami szférában 24,75 35,89 Magánszférában (vállalkozó) 22,35 34,24 Civil/nonprofit szférában 2,37 6,04 Multinacionális cégnél 16,31 23,05 Nem tudja 15,59 19,41 Összesen 295 (100%) 613 (100%) Chi-négyzet *** szinten szignifikáns
Látható, hogy a lányok – a hagyományos nemi szerepekkel összhangban, illetve munkaattitűdjeik különbözősége (lásd az előző részt) miatt – inkább az állami szférában és a civil (nonprofit) szférában helyezkednének el, míg a fiúk a magánszférában, illetve multinacionális cégeknél. Összhangban előző eredményünkkel látható az is, hogy mivel a lányok bármilyen munkát elvállalnának kényszerűségből, a munkahely jellegét tekintve többen írták be, a „nem tudom” választ.
Összegzés A korábbi kutatások szerint a nők számára fontosabb az érzelmi kiegyensúlyozottság és a munkahelyi interperszonális viszonyok kielégítő volta, a férfiaknak pedig inkább a hatalom és a pénz. A felsőoktatásban tanuló diákok munkaattitűdjeiben is jelentkeznek ezek a különbségek. Az eltérő karriertervek és munkaattitűdök hátterében a hagyományos nemi szerepek elfogadása és a nemi szerep szocializáció állhat. Hipotézisünkkel összhangban a lányoknak fontosabb volt a társadalmilag hasznos munka végzése, hogy segíthessenek másokon, továbbá a munka biztonsága, érdekessége és változatossága, és az, hogy a családra is jusson idő a munka mellett. Emellett fontos volt nekik a jó hangulatú munkahely, hogy a munka során emberekkel lehessen találkozni, barátságos kollégák körében dolgozhassanak, és fontos volt a csapatmunka is. A sikerélmény szintén nekik volt fontosabb, részben kisebb önbizalmuk miatt. Az eltérő karrierorientációval összhangban a férfiaknak fontos volt a jó kereset, és a teljesítményközpontú munka, viszont – hipotézisünkkel szemben - a felelősségteljes munka inkább a lányoknak volt fontosabb. Emellett várakozásainkkal szemben az önálló munkavégzés és a jó előrejutási lehetőségek hasonlóan fontosak voltak, mind a lányoknak, mind a fiúknak. Hipotézisünknek ellentmond az is, hogy a rugalmas munkaidő, és hogy ne legyen túl megerőltető a munka a fiúknak kicsit fontosabb volt, pedig itt a lányok előnyére lehetett számítani. Ennek magyarázata lehet a lányok irreális várakozásai (Mickelson 1989), miszerint a nők munkaerőpiaci hátrányaikat alulbecslik, és a házimunkában egyenlő részvételre számítanak a férfiaktól, illetve a fiúk nagyobb szabadságvágya és önállóság igénye. Hipotézisünkkel összhangban a fiúk többen dolgoztak rendszeresen a tanulmányok mellett, mint a lányok, és munkájuk jellege jobban kapcsolódott jelenlegi tanulmányaikhoz. Tanulmányok alatt végzett munka okai viszont nem különböztek nemenként, hiszen a még tanuló fiatalok többségének nincs saját családja, és a lányoknál nem jelentkezik a családi és 37
munkavállalási feladatok közötti konfliktus, munkavállalásunkat hasonló okok motiválják, mint a fiúkét. A fiúk és lányok munkával kapcsolatos attitűdjeiben és munkatapasztalataiban tehát eltéréseket tapasztaltunk. Összességében a fiúk későbbi jobb munkaerőpiaci érvényesülésben közrejátszhat a tanulmányaik alatti gyakoribb munkavégzés, az hogy munkájuk jellege jobban kapcsolódott tanulmányaikhoz, és hogy fontosabb számukra a magas kereset és a teljesítményközpontú munka.
Irodalom Altorjai Szilvia, Róbert Péter (2006): Munkaorientáció, emberi tőkemegtérülés In: Kolosi Tamás, Tóth István György, Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2006 Budapest: TÁRKI, 314-333. Forray R. Katalin (1986): Ahol a nők előnyben vannak. Köznevelés 1986/15. 3-4. Koncz Katalin (2005): Női karrierjellemzők: esélyek és korlátok a női életpályán. In: Palasik Mária, Sípos Balázs (szerk.): Házastárs? Vetélytárs? Munkatárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Budapest, Napvilág Kiadó 55-77. Kóródi Márta (2006): Munkaértékek vizsgálata egyetemi és főiskolai hallgatók körében In: Juhász Erika (szerk.): Régió és oktatás. A „Regionális Egyetem” kutatás zárókonferenciájának tanulmánykötete, Debrecen, Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, 289-300. Kóródi Márta (2007): Munkaértékek vizsgálata két felsőoktatási intézményben. Educatio 16. évf. (2) 311-322. Medgyesi Márton, Róbert Péter (1998): Munka-attitűdök: időbeli és nemzetközi összehasonlítás In: Kolosi Tamás, Tóth István György, Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 1998 Budapest: TÁRKI, 437-457. Medgyesi Márton, Róbert Péter (2000): A munkával való elégedettség nemzetközi összehasonlításban In: Kolosi Tamás, Tóth István György, Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2000 Budapest: TÁRKI, 591-616. Medgyesi Márton, Róbert Péter (2008): Vélemények és attitűdök a munkavégzésről: időbeli és nemzetközi összehasonlítás (OTKA zárójelentés) http://real.mtak.hu/1520/1/46648_271.pdf Mickelson, R. A. (1989): Why Does Jane Read and Write so Well? The Anomaly of Woman’s Achievement. Sociology of Education Vol. 62 (January): 47-63.
38
Kiss Gabriella: Az önkéntes munka/tevékenység szociológiája és szociálpszichológiája Bevezető Az önkéntes munka/tevékenység végzése igen régi, bár, mint annyi másnak, különösen itt Közép - Kelet Európában, történetileg eltérő a jelentősége, ideológiai megítélése, ennek megfelelően az önkéntes munkavégzés is. Érdemes vizsgálni az új társadalmi-történeti körülmények között: milyen új igény merül fel iránta, milyen új társadalmi-gazdasági, akár politikai szerepe jelentkezik, milyen új jegyei, típusai, motivációs bázisa mutatkozik, pl. a posztindusztriális társadalom, a posztmodern társadalom, az információs társadalom, networktársadalom, az élménytársadalom, a tanulótársadalom, a szabadidő-társadalom, a projekttársadalom, az öregedő társadalom, az anómiás társadalom stb. folyamatainak fényében, hogy a késő modern társadalom leggyakrabban emlegetett – igen beszédes – elnevezéseit soroljam.14 . Magyarországon, különösen a 90-es évek óta – bár hullámzóan - növekedett az elvégzett önkéntes munka mennyisége, és egyre inkább felismerik jelentőségét, közvetlen és közvetett hasznát a társadalom, a közösség, az egyén, a munkavállaló és a munkaadó számára egyaránt. Természetes mindezek következtében erősödik a hazai kutatása is/ Bartal Annamária, Czike Klára, Kuti Éva stb./ A kutatások legfontosabb témái : - a fogalmi tisztázás, a megközelítések, sajátosságok elemzése, - motiváció-kutatás, az önkéntesség típusainak kidolgozása, - makro-statisztikai kutatások /elsősorban a részvétel és a demográfiai jellemzők vizsgálata/. Az önkéntes munka négy dimenzióját lehet elkülöníteni az elemzés során, amelyek mentén funkciói is csoportosíthatók: - társadalmi /itt elsősorban a társadalmi inklúzió - exklúzió kérdését, közösségépítő szerepét, a társadalmi tőke képződéséhez történő hozzájárulását vizsgálják/, - gazdasági /anyagi értéktermelő voltát, pl. költségráfordítás és –megtérülés, ráfordított munkaidő, bérmegtakarítás, közös kiadások csökkenése stb./ - politikai / társadalmi szervezetekben pl. pártokban, szakszervezetekben, új társadalmi mozgalmakban való részvétel, feladat és funkcióvállalás, politikai szocializáció, demokratikus értékrend alakítása stb./, - szociálpszichológiai / szubjektív értelme, jutalma, szocializációs funkciója, motívumai, attitűdök, identitás, elkötelezettség, az anómia csökkentése stb./. A rendszerváltás után új szakasz kezdődik az önkéntes munkában, nagyobb a kínálat és a kereslet iránta. Bár számos tendencia és társadalmi folyamat miatt nagy szükség volna rá, figyelembe véve értékeit és funkcióit, de nálunk kisebb mértékű, mint Nyugaton, mert a jóléti szolgáltatások alacsony foka növeli a családi, rokoni gondoskodás / különösen az. „őszülő 14
Sokasodnak azok a társadalmi jelenségek, amelyek növelik az igényt iránta: pl. a jóléti társadalom válsága, a civil szféra erősödése, a munkatársadalom vége, a munka csökkenése, atipikus formáinak terjedése, a magas munkanélküliség, az új foglalkoztatási stratégiák, a tanulás értékmódosulása, az informális munka és az informális tanulás térnyerése, a megnövekedett szabadidő, munka és szabadidő keveredése, önmegvalósító életforma terjedése, öregedő társadalom és a gyengülő gondoskodó állam viszonya, anómiás társadalom /integráció és identitás, lojalitás zavar/, a projekttársadalom jelenségei: új típusú elkötelezettség és lojalitás, rövidebb, projektre tervezett munka, módosuló munkaerkölcs, lineáris karrierutak vége, új típusú szocializáció / kísérleti szocializáció/, az ifjúság új helyzete / ifjúsági moratórium, posztadoleszencia, választásos életrajz, campus-lét stb./, hogy csak a legfontosabb tendenciákat említsem, és az összefüggést jelezzem a kortendenciák és az önkéntes munkavégzés jelenlegi specifikumai között.
39
társadalomban”/ és a baráti kölcsönös segítségnyújtás iránti igényt. Ez időt, energiát von el az önkéntes munkától. Továbbá a társadalmi időstruktúra jellegzetességei, a foglalkoztatásban, a háztartásban töltött nagyobb időarány, az önkizsákmányoló túlmunka, a kevés szabadidő csökkentik jelenlétét / Falussy, B. 2004 /, míg más tendenciák ösztönzőleg hatnak fejlődése irányába, szükségletet alakítanak ki iránta. Komoly szerepet szánnak neki a különböző társadalmi problémák /pl. munkanélküliség/ enyhítésében. Erősödik a civil szféra, több az olyan civil szervezet, amely önkéntes munkásokat alkalmaz. A hasznos, értelmes szabadidőeltöltés iránti igénynövekedés, a változó, kevésbé altruista motivációjú önkéntes tevékenységek terjedése is vonzóvá teszi, különösen a fiatalok számára. Hazai jelentőségének felismerését mutatja, hogy 2005 óta már törvény szabályozza a vele kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket.
A témakör fő kérdései 1. Az önkéntes munka definiálási problémái Számos meghatározás létezik, amelyek jellegzetes értelmezési keretekhez illeszkednek. A definíció megfelelő, kielégítő voltának az önkéntes munkát, az önkéntes munkást, végzésének külső szervezeti feltételeit, a külső identifikáció alanyait is figyelembe kell venni. Igaz ugyan, hogy minden önkéntes munka/munkás bizonyos tekintetben egyforma, így kritériumait meg lehet adni, de ugyanakkor az is, hogy mindig egyedi, sajátos is. Ez utóbbira különösen kell figyelni, mert az önkéntes munka XXI. századi formája – az individualizáltabb életvitelből, a biográfia nagyobb szerepéből adódóan /Hustinx,L.- Lammertyn, F. 2003 / – az önkéntes munka/munkás sokféleségét, típusainak bővülését hozta létre. Így - éppen sokszínűsége miatt - a helyes törekvés: a legtágabb értelmezése, hogy minden formája beleférjen, egyben kizárjon ide nem sorolható tevékenységeket. Forgalomban van több elnevezés is, amely főbb típusaihoz, illetve szűkebb-tágabb értelmezéséhez igazodik: „önkéntes munka”, „önkéntes tevékenység” , „önkéntes aktivitás”, „önkéntesség”. A fogalmak viszonyának tisztázására van szükség, amelyeket néha szinonimaként, néha megkülönböztetésként használnak. Az önkéntes munka négy legfontosabb jegyét az alábbiakban adhatjuk meg: 1. anyagi ellenszolgáltatás nélküli - ezzel ki lehet zárni a fizetett munkát, / bár lehet anyagilag támogatni az önkénteseket foglalkoztató szervezeteket, illetve a munkavégzés során felmerült költségeket el lehet számolni/, 2. mások számára végzett, teleologikus jellegű / általában segítő célú és jellegű/ - ezzel ki lehet zárni a tisztán szubjektív indíttatású és önérdekű, vagy pusztán üres időtöltés jellegű aktivitásokat, pl. játék, amatőr tevékenységek, hobbi.15 3. önként, szabad elhatározásból, szabad akaratból végzett / ezért nem sorolható ide a régi „társadalmi munka”/ 4. belső /szubjektív, értékorientált/ vagy külső /instrumentális, de nem közvetlenül anyagi / indíttatású vagy motivációjú. 15
A hobbi kedvtelésből, passzióból, szabadidőben állandó jelleggel végzett foglalatosság. Véleményem szerint önmagában nem önkéntes munka, mert bár önkéntes és a szubjektív hasznon túl társadalmi haszna is van, másokért végzett jellege csak nagyon áttételesen jelentkezik, tehát nem felel meg a – motivációjában manifeszt módon jelenlévő - mások számára végzett munka kritériumának. Ugyanakkor önkéntes munkának számít pl. a jótékonysági célból végzett sport, amatőr művészi tevékenység vagy bármely politikai vagy szabadidős tevékenység szervezeteiben fizetés nélküli mandátum-betöltés.
40
Felmerülhet magának az elnevezésnek, az „önkéntes munka” kifejezésnek a problémája is. A Czike-Kuti szerzőpár / Czike-Kuti 2006/, az önkéntes munka jeles hazai kutatói maguk is amellett érvelnek, hogy az „önkéntes munka” kifejezést az „önkéntes tevékenységgel” váltsuk fel, mert: ”arra a különbségre szeretnénk a figyelmet felhívni, hogy az önkéntesség nem tekinthető munkának a szó hagyományos értelmében, hiszen a munka olyan szerződéses tevékenység, amelyért mindenképpen fizetség jár. Az önkéntes tevékenység fogalom pedig lehetőséget ad arra is, hogy az önkéntességet a lehető legtágabb, munkán túli értelemben használhassuk, azaz a közösségért, a társadalomért végzett fejlesztő, értékteremtő tevékenységként fogjuk fel.” Czike-Kuti 2006. 24-25. A szerzőpáros azonban a bérmunka jellegzetességeit azonosítja „a munkáéval” meg nem engedhető módon, így argumentációja nem jó. Az „önkéntes munkának” és a bérmunkának összemosásán kell túllépni, és nem feltétlenül a munka fogalmának használatán. Ugyanakkor valóban vannak érvek és tanulmányok, amelyek a munkatársadalom végével, vagy legalábbis jelentős átalakulásával, a tevékenység régi-új fogalmának használatát tartják bizonyos esetben szükségesnek, különösen, ha nem bérmunkáról van szó. / Dahrendorf, R., 2004 /. Más felfogás szerint nem kell feltétlenül a munka fogalmának használatán túllépni, lehet a munka világának módosulásait figyelembe véve a munka fogalmát kiterjeszteni úgy, hogy a mai tendenciák következményei is beleférjenek. Így vezetik be „a munka triád fogalmát”: megkülönböztetve a „fizetett munka”, az „önkéntes munka” / önkéntes, nem fizetett, mások számára végzett/ és az „önértékű” / önkéntes, nem fizetett, nem mások számára végzett formáit. / HustinxL.- Lammartin F. 2003, Mutz, G. 2002 / A már említett négy „differencia specifika”, megkülönböztető jegy az önkéntes munkát elsősorban a „fizetett munkától” választja el minden vonatkozásban, amennyiben ez a munka „bérmunka”, külső kényszer, instrumentális motiváció /a megélhetés biztosítása/ dominálja. Igaz, a munkaszociológia és munkafilozófia, antropológia a munkát árnyaltabban látja és feltételezi nem elidegenült formájában önmegvalósító funkcióját, közösségi jellegét, azaz nem azonosítja a munkatársadalom bérmunkájával. Különösen nem lehet napjainkban, a munkatársadalom radikális átalakulásakor. A hivatásszerű munka már nem foglalja magába az élet teljes terjedelmét és mindennapjait, más tevékenységeknek a képe kerül előtérbe. A kereső tevékenységen kívüli életidő növekedése olyan terepet szabadít fel, amelyet új cselekvési területek foglalhatnak el. A társadalmi elismerés egyetlen alapja nem a fizetett munka lesz, hanem inkább a tevékenység jellegű aktivitások iránti bizalom erősödik. A tevékenység olyan emberi cselekvés, amely nem egy külső instrumentális cél megvalósításában éri el beteljesülését, hanem önmagában is értelemmel bíró és ilyen kötődések hordozója. A szubjektív értelem jelentőségét csak a közösségi elismerés biztosíthatja, de a tevékenység közvetlenül nem irányul minden esetben valamely közösség vagy tagjának hasznára. A játék, a sport, az amatőr művészeti alkotás, vagy a politizálás nem feltétlenül mások javára szolgál. A politika világában is elkülönítik a „politikából élni” és a „politikáért élni” jelenségeit. A teljes jogú társadalmi tagság megőrzése, a kirekesztődés megakadályozása a nem fizetett munka térnyerésével lehetséges, amely teret enged a szabadidős tevékenységek kibontakozásának, emberi és társadalmi erőforrásként történő elismerésének. De jelenleg ”semmilyen garancia nem látszik arra, hogy az ilyen tevékenységek társadalmi elismertsége hasonlóvá válhatna a fizetett munkáéhoz. Valószínűbbnek tűnik, hogy ez egyfajta másodrendű állampolgárokat hoz létre, csak részleges választ kínálva így a kirekesztés problémájára.” / Török E., 2006:123/ „ Komoly szabadidős perspektívában ” látatva az önkéntes tevékenységet talán növelni lehet az önkéntes tevékenység presztízsét. 41
A kategóriák reménytelen akadémikus elkülönítés helyett eredményesebb – szociológiailag kezelhetőbb - a társadalmi változásra, magának a munka világának illetve az önkéntes munka világának az átalakulására fókuszálni, - ami rátereli a figyelmet ismét a munkán kívüli kategóriákra, - kiemeli továbbá az önkéntesség sokféleségét, egyes formái inkább a munka, mások inkább a tevékenység jegyeit hordozzák, - kirajzolódik egy új tendencia: a professzionalizáció erősödésével, a formális önkéntes munka szervezeti jellegének színesebbé válásával csökken a fizetett munka, az önkéntes munka és az önkéntes tevékenység különbsége. Az önkéntes munka a tradicionális formájában az egyházi és a társasélethez kapcsolódott, /azaz hagyományosan volt csoportképző funkciója/. Később, a jóléti állam kialakulásával, méginkább a harmadik szektor fejlődésével tovább módosult az önkénes munka jellege és szerepe. A fizetett munkával előállított szolgáltatások egyik kiegészítője lesz, szakmailag tervezett és célzott szolgáltatás. Ezzel inkább közeledik a fizetett munka jellegéhez, bár – fogalmához híven - őrzi távolságát. Ez a folyamat összhangban van a munkatársadalom bérmunkacentrikusságával, amennyiben az egyre inkább iskolázottságot és szaktudást igényel, /ha ez utóbbit nem is a középkori céhes világ kézműves munkája értelmében, mint a bérmunka kritikusai hangoztatják./. A változás a későmodernitásban még ellentmondásosabbá formálja a viszonyt a szakmunka és az önkéntes munka között. Amennyiben egyaránt erősödik a kapcsolata az önkéntes munkának az állami, a privát/piaci és a non-profit szektor szervezeteivel, kezd úgy viselkedni, mint a fizetett munka, a főszektor: professzionalizálódik, erősödik és színesedik szervezeti jellege, keresletre reagál és hatékonyságra törekszik. Növekvő komplexitása és a szociális problémákra fókuszolása növeli a speciális tudású és tapasztalatú szakember iránti szükségletet az önkéntes munkában, szemben a korábbi alapvetően nem szakemberek által végzett önkéntes munkával. Az önkéntesség új modellje alakul ki az új típusú munka modelljének terjedésével, amelyben a munka jelentése kitágul, sokféle formát ölt, a fizetett munka jelentése változik. Ebben a szemléletben a változó munkaerő-piaccal, a munkaviszony megszakítottságával, a foglalkoztatottság és életutak fragmentálódásával eljutunk a „munka triád modelljéhez”, amelyben a fizetett-, az önkéntes- és az önértékű formák egymást kiegészítő alternatívák lesznek a munkaerőpiacon, a foglalkoztatottságban, de az egyén életútjában akár egyidejűleg, akár az életút folyamán egymást váltva, megfelelve a biográfiai és kínálati meghatározottságnak. Ezért is tekintenek az önkéntes munkára, mint a munkanélküliség értékes helyettesítőjére. De nemcsak kialakul, de csökken is a különbség a munka három formája között, ahogyan a különböző típusú szervezetekhez tartozása is színesedik. A kategóriák választása az értelmezésnek megfelelően történik, mit akarunk elérni, hangsúlyozni és miért. „Önkéntes munkáról” beszélhetünk, ha eltolódik a hangsúly a kollektív, a társadalmi, a külső, a termelő jellegű, a materiálisabban mérhető, számszerűsíthető hozadéka felé, amit leginkább a gazdasági aspektusa fejez ki. Atipikus munkaformáról van szó, a gazdasági igény is nagy iránta, az egyének is preferálják a növekvő munkaerő-piaci tapasztalatszerzés kívánatossága miatt. Mindezek a sajátosságok nem szüntethetik meg a mások számára való munkavégzés jellegét. „Önkéntes tevékenység” szűk értelemben, ha az egyén szubjektív, önérdekű, nem materiális hozadéka az erősebb, és jelen van a mások számára végzés valamilyen formában, megkülönböztető azoktól az önkéntes tevékenységektől, amelyek nem mások számára végzett aktivitások. „Önkéntesség”: semleges kifejezés, belefér mind a három forma. A kategóriák választása a felfogásnak, értelmezésnek megfelelő, mit akarunk elkerülni, mit akarunk hangsúlyozni. 42
2. Az önkéntes tevékenység értelmezési keretei, paradigmái, elméleti alapjai Ez a rész alkalmas az önkéntes munka sajátosságainak és történetiségének feltárására. Két jellegzetes elméletet emelnék ki: a „szociológiai modernizáció paradigmáját” / Hustinx,L.- Lammertyn, F. 2003 /és „az önkéntesség, mint komolyan veendő szabadidős tevékenység” /Stebbins, A.R.1996 / értelmezést. Az önkéntes munka értelmezésére a legalkalmasabb a legtágabb keretbe, a „szociológiai modernizáció perspektívájába” helyezni, mert változása során rajzolódnak ki jellegzetességei, a benne rejlő lehetőségek, aspektusok sokfélesége, sokszínűsége. Új elméleti keretet ad, mert lehetővé teszi a legáltalánosabb, a legszélesebb szociális kontexbusba vonást, és a társadalmi változásra, átalakulásra teszi a hangsúlyt, amely megváltoztatja az önkéntesség társadalmi bázisát. A modernizáció a tradicionális életmódok, életvitelek, életstílusok gyengülését hozza, és erősíti az új önkéntesség alapjait, jellegzetes változás történik az önkéntesség jelentésének és sémáinak tekintetében. Az értelmezési alap U. Beck „reflexív modernizációs elmélete” / Beck,U. 1994/, illetve összhangban van M. Castells felfogásával, aki szerint napjaink egyéne a kollektív és reflexív determináció kettősségének dinamikája által meghatározott. / Castells, M. 2000/ Az új társadalmi paradigma szerint erősödik a reflexíven tervezett élet, az önkéntesség stílusának biográfiai beágyazottsága, nő szabadságfoka, aminek következménye a nagyobb belső bizonytalanság és kockázat, a véletlentől függés. Ezek alakítják az önkéntesség két alapvető ideáltípusát, illetve a „kollektív önkéntességtől” az átmenetet a „reflexív önkéntességbe”. Ezeket majd az önkéntesség típusainak tárgyalásánál fejtem ki bővebben. Egy másik, kétségtelen szűkebb paradigma - de az önkéntesség jellegzetességei és legfőbb társadalmi bázisai /szabadidővel rendelkezők/ szempontjából jól hasznosítható - az önkéntes tevékenységeknek a szabadidő keretébe vonásával alakul ki. Hiszen az önkéntes tevékenység - a latin eredetű voluntarizmus szó jelentéséhez híven – szabadidőben szabadon választott tevékenység. Az összes szabadidős tevékenység önkéntes tevékenység - némi megszorítással, tegyük hozzá, mert joggal vitatott sokféle megjelenésének, típusának, formájának kimondottan szabadidős tevékenységként való értelmezése. A társadalmi változás egyik legfontosabb jegye, a szabadidő jelentőségének növekedése. Nemcsak arról van szó, hogy a szabadidős elfoglaltságok révén megszerezhető társadalmi és személyes többlet visszaáramlik a munkaszférába, hogy a szabadidő behatol a munkaidőbe, vagy a munkaidő a szabadidőbe / lásd az önkéntes munkát/, hogy a tevékenységszférák keverednek, hanem a szabadidős tevékenység elveszti másodlagos szerepét, önmagában is értékké válik. /Kiss, G. 1994/ Ebben az értelmezésben a szabadidő az önkéntes tevékenység komolyan veendő perspektíváját jelenti. Az önkéntes tevékenységnek csökken az altruista jellege, nő szubjektív önértéke, beleértve akár az örömszerzés, a szórakozás szükségletét, motivációját is. A „szabadidő perspektívának” alkalmazása több előnnyel jár: nemcsak definiálja és magyarázza az önkéntességet /amennyiben munkaidőn túli szabadidőt igényel/, de lehetővé, sőt kötelezővé tesz egy összehasonlító elméleti megközelítést, amely megmutatja - a szabadidővel való kapcsolata alapján - a különbséget a sokféle önkéntes aktivitások között, az eltérést és távolságot más motivációjú, célú, funkciójú és jellegzetességű tevékenységek között, szabadidős és nem szabadidős tevékenységek között, illetve a „par exellence” szabadidős „önkéntes tevékenységek” /pl. gyermektáboroztatás /és a nem kifejezetten szabadidős tevékenységek /pl. önkéntes munka/ között. Alkalmazása előnyös az önkéntes munka kutatása szempontjából is, de új perspektívát nyithat a szabadidő-kutatás szempontjából is. Ennek ellenére Stebbins, A. R. szerint / Stebbins, A. R. 1996/ nem eléggé alkalmazott megközelítés egyik területen sem, mert nem tűnik elég komolynak és 43
lényegesnek a szabadidős perspektíva egy olyan fennkölt, emelkedett aktivitás tekintetében, mint az önkéntesség /gondoljunk csak, a már említet „önkéntes munka” és „önkéntes tevékenység” eltérő konnotációjára. A szabadidős aktivitások jelentőséggel való felruházása növeli a paradigma elfogadásának, pozitívabb értékelésének lehetőségét, amennyiben kimutatható, hogy az „önérdekű szabadidős önkéntesség” egyéni, sőt társadalmi hozadékkal, haszonnal bír. Kaplan szerint / Kaplan, M. 1975/ a szabadidős tevékenységek egyszerre szolgálják magunk és mások érdekeit. Mégis szükséges egy differenciált szemlélet, amelynek alapján megkülönböztethetjük a munka jellegű / szabadidős/ „önkéntes munkát” /pl. önkéntes részvétel egészségügyi szolgáltatásnyújtásban/ a kifejezetten szabadidős „önkéntes tevékenységtől” /pl. orvosok „bohóc doktorkodása” vagy művészi csoportban való jótékonysági fellépése. / A szabadon választott szabadidős tevékenység, pl. sportolás, szűk értelmében nem önkéntes tevékenyég, csak ha valamiképpen mások hasznára végezzük. A szabadidős „önkéntes tevékenység” értékét nem gyengíti, hogy saját nem anyagi haszna és élvezete, értéke van. Különösen az „élménytársadalom” fényében beszélhetünk az élményt, a szenzációt, a szórakozást biztosító önkéntes tevékenységek iránti érdeklődés növekedéséről – különösen fiatalok körében.
3. Az önkéntes tevékenység funkciói Megkülönböztetjük társadalmi és egyéni hasznát, illetve funkcióit a már említett négy vonatkozásban: gazdasági – társadalmi – politikai – szociálpszichológiai funkcióit különíthetjük el. Gazdasági funkció: az „önkéntes munka” esetében a legnyilvánvalóbb, amennyiben a gazdaság dinamikus szektora, atipikus munkavégzés. Lehetővé válik általa: - a társadalmi erőforrások gyors, hatékony, célirányos mozgatása, - jelentős anyagi érték-előállítás a termelő és szolgáltató szektorban, - a munkaerőpiac, a foglalkoztatás bővítése. Politikai funkciója: - „politikáért élés” és „nem politikából élés” - a politikai részvétel /globális és lokális/ gyakorlása, - politikai-állampolgári szocializáció: demokratikus értékek és készségek elsajátítása / pl. felelősségvállalás, szolidaritás, társadalmi tudatosság, együttműködés stb./. Szociálpszichológiai funkciója: ez a funkció egyre nagyobb értékhez jut az önkéntes munka jellegének átalakulásával / individualizáció, biografikus meghatározottság, altruizmus csökkenése stb./ Az egyéni funkciója / Stebbins, A., R. 1996 /: - közvetett anyagi megtérülés, - az egyén számára egzisztenciális és mentális stabilitást biztosít, - önaktualizáció, - önkifejeződés, - önjutalom, - rekreáció. Társadalmi-közösségi funkciója, haszna: - társadalmi integráció elősegítése, a kiilleszkedés csökkentése, csoportba involválódás, - társadalmi tőkeképződés: formális és informális kapcsolatok építése és gazdagítása, - társadalmi – emberi kapcsolatok építése / akikért /kliensekért/ és akikkel /más önkéntesekkel/, a hivatalos intézményekkel és képviselőikkel. - a csoport térben-időben lejátszódó feladatteljesítményei, az önkéntes munka tervének teljesítése 44
- mentálhigiénés: a társadalom egészségi és mentális állapotának javítása, az anómia társadalmi jelenlétének gyengítése: a társadalmi elégedettség növelése, a mentális problémákat csökkentése, mentális védelemnyújtás, - csoportképző szerepe, integrációs erő, csoport normarendszerének, az intézményes, a szervezeti lojalitás erősítése, segít újratermelni, megszilárdítani a közösségi alapokat: - szocializációs funkciója: általános személyiség fejlesztés, állampolgári és szakmai szocializáció, értéktermelés, modelladás. Fontos funkciója a csoportképző szerep, amit OTKA kutatásunk a kutatás fókuszába állít. Az önkéntes munka csoportképző szerepének vizsgálatát a csoportlét, a közösség régi és mai szerepébe és helyzetébe, keretébe kell állítani. Történetileg tekintve a csoport, a közösség a tradicionális társadalmakban kiemelkedő fontossággal bír, az önkéntes munkának hagyományosan erős a csoportképző szerepe az egyházi és a társaséleti indíttatása miatt. A tradicionális önkéntes munkát tagsági csoportokban végezték egy életre szólóan. Ma individualizáltabb a csoporthoz való viszony, de nem kevésbé fontos, hanem más. Az egyén nem rendelődik alá a csoportnak, kreatívan és szabadon formálja a változó viszonyt. A csoportokhoz való tartozás rövidebb idejű, ritkán tagsági jellegű, inkább programcentrikus, szerződéses. A csoportba való involválódás gyengébb, ezért a kölcsönhatás mindkét vonatkozásban szintén, ez nem annyira gyengíti, inkább változtatja szocializációs funkcióját. Az önkéntes munka vagy tevékenység több vonatkozásban betölt csoportépítő, csoportformáló szerepet. - Először is mások javára végzett tevékenység, jellegzetes kapcsolat alakulhat ki sajátos csoportokkal, amelyek létében javító, melioratív funkciót lát el. Csoportokban vehet részt és csoportokért dolgozhat. - Csoportépítés megtanulása, a kommunikatív racionalitás terjedéséhez szükséges készségek, pl. együttműködés, elfogadás, megértés, kölcsönösség stb. megtanulása. A kutatások egyik kérdése, milyen csoportokban vesz részt és melyek az önkéntes munka célcsoportjai és alanyai. Sokféle, de leginkább periférikus helyzetűek, a társadalom fősodrából kiszorulók, pl. munkanélküliek, szegények, megváltozott egészségállapotúak stb., nyugdíjasok. A csoportok számára az önkéntesség prevenciós és korrekciós lehetőséget kínál. /Czike-Kuti 2006. 59./ Az általános funkciók módosulnak a demográfiai csoport-hovatartozás szerint, pl. fiataloknál, időseknél, nőknél stb. A fiatalok és a nők inkább preferálják a csoportos tevékenységet. Önkéntes tevékenység funkciói a fiataloknál: - lehetőséget ad társadalmi, szakmai és állampolgári szocializációra, szereptanulásra, - „híd szerepet” tölt be az iskola, az oktatás és a munka világa között, ezzel együtt - közvetítő szerepet a felnőttlét felé, - informális tanulás: tudás, tapasztalat, információszerzés hosszú távra, konkrét szakismerettől általános társadalom ismeretig, speciális készségektől általánosan hasznosíthatókig, - az emberi kapcsolatok szélesítése, gazdagítása, - a szakmai karrier elindítása és építése, változtatása, a munkavilágába illeszkedés, kapcsolati tőke építése, szakmai szocializáció: szakmai tapasztalatszerzés, csoportmunka tanulása, gyakorlása, - társadalmi innováció, az aktivitás formáinak megújítása, új formáiban a modern technika alkalmazása az interakcióban és a kommunikációban. A szocializáció kérdésével kiemelten kell foglalkozni, mert az önkéntes munkának és tevékenységnek, különösen a fiatalok vonatkozásában kimagasló a többirányú szocializációs funkciója. 45
Jól lehet hasznosítani a legújabb szocializációs elméleteket. Míg a tradicionális önkéntességnél a „rekonstrukciós modell” működött, azaz a közösség megszilárdítása, a kollektív önkéntesség motívumainak megerősítése volt az alapvető szocializációs cél, addig a késő modern társadalmában csökken e modell érvényessége. Az „interakcionalista modell” az individualizáltabb, aktívabb, kreatívabb jellegét, a reflexív, értelmező eljárások jelentőségét hangsúlyozza a rendelkezésre álló idő, a szabadidő hasznosításának megválasztásában. A radikális változás különösen a fiatalok szocializációját érinti. A fiatalokra az „expresszív individualizmus ” jellemző, ami megengedi, sőt megköveteli a kezdeményezést, a különböző életstílusok, tevékenységek kipróbálását. A szocializáció stabil körülmények között működő „identifikációs modelljét” a „kísérletező modell” váltja fel /ami megmutatkozik a fiatalokra jellemző önkéntes tevékenység vállalásánál, sajátosságainál, funkcióinál, motivációinál. A „kísérletező szocializáció” nagyobb aktivitást kíván, a hagyomány szerepe kisebb lesz, kipróbálás, változtatás és újrakezdés jellemzi. A státuszút nyitottabbá, válik, bizonytalanabbá, sokféle karrierút mutatkozik. Az új szocializációs trendet a meghosszabbodott és autonómmá váló ifjúsági életszakasz, a posztadoleszencia jelensége csak erősíti. Míg a hagyományos modell szerint a fiatalok a homogénebb norma- és értékrendszer internalizációján a társadalmi szabályok asszimilációján keresztül szocializálódtak, napjainkban „az egyén különböző lehetséges utakkal szembesül: az integrációs út során egy csoport tagja lesz, a stratégiai út során versenyre kell másokkal, szubjektivista út pedig lehetővé teszi az én eltávolítását a kultúrán keresztül. Ezek egyszerre nem adoptálhatók, és az egyénnek saját társadalmi tapasztalata fényében kell őket kezelnie.” Galland, O. 2004: 133 Új szocializációs színterek jelennek meg. A hagyományos formái mellett megnő a kortárscsoport, a média és az ún. „harmadik hely” szerepe, a szabadidő eltöltésének helye. Az önkéntes munka pedig tipikusan szabadidős tevékenység. Összhangban van ezzel a fiatalokra jellemző önkéntes tevékenység: az attraktív jellegének növekedése, a változatosság keresése, a rövidebb idő, az ún. „forgóajtós” önkéntesség / Hustinx, L. 2001/, a különböző tevékenységek kipróbálása. Különösen a jobb társadalmi státuszú fiatalok rendelkeznek szabadon kísérletezésre, önkipróbálásra fordítható idővel, anyagi tőkével.
4. Az önkéntes tevékenység motivációi Az egyik legnépszerűbb kutatási téma, arra keres választ, miért végez valaki önkéntes tevékenységet. Az önkéntes munka egyszerre függ a preferenciáktól és a lehetőségektől. A vizsgálódásokban meg kell különböztetni az önkéntesség objektív, strukturális vonatkozását és szubjektív motivációs szintjét. A motívumok különbözőek lehetnek, függnek a strukturális különbségektől, az egyéni reflexiótól és az intézményes szervezeti kerettől. A szubjektív biográfiai elem az elkötelezettség által formált. /Hustinx L. 1998. 71./ A motiváció megfelel a biográfiai helyzetnek, amely korlátokat is állít /pl. kevés szabadidő, pénzkeresés szükséglete/, de új lehetőséget is ad alternatív tevékenységek biztosításával. A modernizációs paradigma keretén belül tárgyalva az önkéntes munka motivációit két fő történeti típusát különböztethetjük meg: a „kollektív motivációs törekvéseket” és a „reflexív önkéntesség törekvéseket”. A „kollektív motiváció” a közös orientációból, közös értékrendből fakadó kötelezettség. Hagyományosan vallási közösségek tradíciójába ágyazódik. Erős az altruista attitűd. Cél a közjó előmozdítása. Az egyéni motiváció alárendelt a közösségi érdeknek. Nem reflektált, a közösségbe erősen integrált egyén természetes beállítódásának része. A többékevésbé zárt közösség által definiált, és a betöltött szereppel, közösségi szerepértelmezéssel, előírással és - elvárással függ össze az önkéntes motivációja. 46
A „reflexív önkéntes motiváció” erőteljesebben kapcsolódik az individualizált életúthoz, mint a közösségi léthez. Az önreflektált életút vezető elve az öncentrikus önkéntes attitűd. Sajátosságait meghatározzák a késő modern társadalom jellegzetességei, így a motivációjára jellemző lesz a folytonosság hiánya, a megszakítottság, a biografikus bizonytalanságból fakadó kockázat. A motiváció önorientáltsága határozza meg az altruizmus, a szolidaritás, a felelősség értékéhez való viszonyát. A késő modern életstílusa kevésé altruista, kedvez - különösen fiataloknál -, az „önvezérelt instrumentális motívumoknak”. A motívumok pluralizáltsága, sokfélesége és nem koherens rendszere figyelhető meg, melyben a két ideáltípus nem összegződő dinamikában létezik. A motivációt az elkötelezettség jellege alakítja, amely más a két ideáltípus esetén. A kollektív elköteleződésnél a közösség felé irányuló elköteleződés intenzív, folyamatos, egész élete szól, egy közösségi, annak alárendelt, abba szervesen integrálódott egyén élettapasztalata van mögötte, természetes, magától értetődő, problémátlan, nem reflektált. Az erős elkötelezettség miatt ez a tevékenység nagyra érékelt, mert érvényesül „az elkötelezettségi hatás /endowment effect/: azokat a javakat, melyek iránt az ember elkötelezett sokkal magasabbra értékeli, mint amelyek nem hozhatók kapcsolatba elkötelezettségével.” /Hámori, B. 1998. 17. / Ez a szociálpszichológiai jellegzetessége az önkéntes tevékenység és az érintett csoport vagy személy értékét egyszerre növeli. A „reflexív önkéntesség” motivációját új elkötelezettség formálja, amely az individuális életúttal tart szoros kapcsolatot, más az időstruktúrája, folyamatos helyett megszakított, térben-időben szegregált, kevésbé előrejelezhető, kiszámítható és tervezhető, inkább esetleges, bizonytalan, ad hoc jellegű, és legfőképpen erőteljesen individualizált, tudatosan a biográfiai feltételekhez illeszti az önkéntes munka gyakorlatát. Az ilyen motivációsbázis esetén nagyobb az igény a flexibilis, a mobilis, a változó formájú, az egyéni életutat inkább figyelembe vevő, nagyobb döntési szabadsággal járó, szerződéses önkéntes munka iránt. A szabadidős paradigma keretében /Stebbins, R. A 1996/ sokféle motivációjú szabadidős tevékenységekről van szó. Motívuma lehet kifejezetten a szabadválasztás, nem kötelező és nem kötelesség jellege, a szabadidős aktivitásra és azok hozadékára fókuszálás, nem külső haszon, elismerés, de belső elégedettséget-okozás és egyéni haszon. Motivációként jelentkezik egyéni és társadalmi előnye, hozadéka. Maga a részvétel a vonzó, a motiváló. A kifejezetten szabadidős önkéntesség önérdeke vezérli, nem altruista, nem anyagi nyereségből, nem kényszerből, nem mandátumból végzik, de mert értékkel bír számára már maga részvétel is. Az érdekesség, az élmény, olykor a szenzáció jelenik meg az „élménytársadalom” motívumai között, és jut nagyobb szerephez. Az önkéntesség két alapmotívuma, hogy segítsünk másokon /az önkéntesség altruista motívuma/ és segítsünk magunkon. /Van Til, J.1988/ A két típus nem különül el mereven. „Az önkéntesek motivációi ezerfélék, de két jól elkülöníthető típust mégiscsak fel lehet vázolni:a társadalmi, közösségi hasznosság szempontjából mindegy, hogy valaki gyakorlatias, pragmatista értékek mentén, vagy altruista, idealista értékek birtokában önkéntes. Tulajdonképpen mindkét motiváció vallója a közösségek fejlődését, a tudatos, felelős, munkavégző állampolgárok sorát gazdagítja.” /Czike-Kuti 2006. 58./ A motivációs modellek kezdetben két vagy háromfaktorosak /altruisztikus, egoisztikus, szociális motivációjú/, ma multifaktorális modelleket használnak. Itt is erősödik az interdiszciplináris megközelítés: szociológia, pszichológiai és szociálpszichológiai, közgazdasági stb. faktorokat figyelnek. A motivációk nem függetlenek egymástól, egyesek között szoros a kapcsolat, motivációs bázisról lehet beszélni. A régi típusú koherensebb, az új típusú önkéntesség motivációrendszere kevésbé, az érdeklődés és élmény vezérli, ezért a szabadidős tevékenységek vonzóak.
47
A magyar kutatók is vizsgálják az önkéntesség motivációit. Például Czike –Bartal/ 2005/ non-profit szervezetekben önkéntes munkát végzők között a leggyakoribb 8 motiváció alapján típusokat különít el. A leggyakoribb motivációk: 1. szegényeken való segítés 2. tapasztalatszerzés 3. vallás, hit fontossága 4. kihívás, szakmai fejlődés 5. erkölcsi kötelesség 6. a szabadidő hasznos eltöltése 7. új barátok szerzése 8. közösséghez tartozás Két fő típus rajzolódik ki a motivációk alapján: 1. A régi típusú / más elnevezéssel tradicionális vagy közösségi /: jellemzi az 1., 3., 5., 8., erős a vallási indíttatás, altruista attitűd, szolidaritás, segítés szándéka, azaz a hagyományos érékekhez kapcsolódik 2. Az új típusú /vagy modern, reflexív/: jellemzi 2., 4., 6., 7., érdekalapú, kevésbé altruista , a tudás vágya inkább vezérli/főleg fiatalokra jellemző/, kreatív, innovatív, önmaga kipróbálására lehetőséget adó, kísérletező munka motiválja Tiszta típusok nincsenek, vegyes típusúak a két fő típusból hasonló arányban tartalmazó, illetve elkülöníthető az „inkább régi” és az „inkább új” típusok az értékdominancia alapján később már a kutatók csak a két fő típust különíti el./Lásd a többit Czike-Kuti 2006. 63-65./ Régi: altuista, idealisztikus, értékvezérelt, közösségi motívumú. Új: pragmatikus, gyakorlatias, instrumentálisabb, tudásszerzés vezérelt, egoistább, individualizáltabb, reflektáltabb. A motiváció változik a társadalmi státusszal és a demográfiai csoport-hovatartozással. /Lásd a férfi és női önkéntes motivációiról a táblázatot. Czike-Kuti 2006. 61./
5. Az önkéntes tevékenység típusai Sokféle, de sokszínű, de két nagy típusát különítik el: - hagyományos, régi típusú, klasszikus, tagsági, altruista indíttatású, vallásos hátér - új típusú tudatos választás, individuálisabb, értékrend szempontjából megosztott. ellentmondásos: instrumentálisabb és posztmodern értékrendű. A fiatalokra inkább jellemző. Az önkéntesség típusai az önkéntesség jellegzetességei, jellegzetes és elkülönülő motívumai alapján alakulnak ki. A szakirodalom természetesen weberi értelemben vett ideáltípusokat rajzol fel. A különböző elméletekből különböző típusok rajzolódnak ki. A „közösségi és a reflektív a modernizációs paradigma” alapján elkülöníthetjük a „kollektív önkéntesség” és a „reflexív önkéntesség” típusát, amelyről már írtunk. A „szabadidős paradigma” alapján az önkéntes tevékenységeket elkülöníthetjük az egyáltalán nem szabadidős tevékenységektől, pl. munkatevékenységtől. Továbbá megkülönböztethetjük - az altruista attitűd gyengesége miatt - nem magasra értékelt „par excellence szabadidős” perspektívával rendelkező önkéntes tevékenységeket és „a szigorú értelemben nem szabadidős” tevékenységeket /pl. önkéntes munka/. Az önkéntes munka mindig szabadidős, így különbözik a nem szabadidős munkától, ami gyakran kötelező és nem szabad választású tevékenység. A szabadidős önkéntes tevékenységnél a részvétel a döntő, maga a tevékenység lesz vonzó és nem következménye, mert az önkifejezés és önmegvalósítás eszköze. Kifejezetten 48
ilyen tevékenység az amatőrök és a hobbisták tevékenysége. Az új társadalmi mozgalmakban is erősödik ez a jelleg és megkülönbözteti a hagyományos társadalmi mozgalmaktól. /Szabó, M 1992./ Egyéb használt típuspárok: - formális /szervezethez kötődő / – informális/ nem szervezethez kötődő / - foglakoztatási /erre inkább használható az önkéntes munka fogalma/ - nem foglakozatási /tevékenység jellegű/ - egyéni vagy csoportos - rendszeres vagy alkalmi - belföldi vagy külföldi, - globális vagy lokális. A szervezeti jelleg szerint lehet állami, for-profit /piaci, vállalati/ és non-profit jellegű. A negyedik típus a nem formális, nem szervezeti önkéntesség. A szervezi önkéntesség jobban irányítható, áttekinthető, tervezhető. Jelentősége nő a non-profit szféra növekedésével, az önkéntes tevékenység professzionalizációjával.
6. Aktivitási területei Területei igen heterogének. A munka jellegű /termelő/ aktivitások /anyagi érték előállítása/, különböző szolgáltatások és szabadidős tevékenységek képezik aktivitási területeit. A legfőbb területek: - egészségügyi szolgáltatások - szociális szolgáltatások - kulturális szolgáltatások - sport, szabadidő - jogvédelem /emberi és állampolgári jogok, beleértve a békéhez való jogot, állati jogok/ - környezetvédelem Az aktivitási területek megoszlás még ma is erősen kor- és nemspecifikus, egyenlőtlenségei nehezen változnak. Az önkéntes aktivitások a munkaerőpiacra való kilépésen túl a nők nagyobb részének ma is a legfontosabb közéleti megjelenési lehetősége. „A korábbi évszázadok maradványaiként a nőket még ma is legnagyobb számban a szociális, vagy indirekten szociális területhez kapcsolódó terület önkéntesei között találjuk. Az esélyegyenlőtlenségre való társadalmi törekvés azonban itt is megjelenik, számos korábban a férfiak által dominált terület /pl. vezető tisztségek civil szervezetekben, pártokban/ váltak a két nem közötti megosztott területté. ” Czike-Kuti 2006. 60. lásd a táblázatokat a 60-61. oldalon. A fiatalok túl reprezentáltak az új társadalmi mozgalmakban /jogvédelem, környezetvédelem/, szabadidős szervezetekben, attraktív önkéntes tevékenységekben.
OTKA - kutatás. Kutatási kérdések és hipotézisek. Ha az önkéntes munka statisztikai jellemzőit és tendenciáit nézzük, akkor az aktivitás szempontjából érdemes figyelni a bekapcsolódó korosztályok egyre fiatalodó voltára, az iskolázottság növekedésére. Ezért mind az önkéntes tevékenység, mind a fiatalok szempontjából a felsőoktatásban résztvevők vizsgálatára egyre nagyobb szükség van. Bár az önkéntesek nem képeznek homogén csoportot, a felsőoktatásban való részvétel egyfajta homogenitást biztosít. 49
Igaz, a statisztikák hozzák a demográfiai bontást, és van a fiatalokra vonatkozó adat is, de ezen belül még kevés az árnyaltabb megközelítés. Keveset foglalkoznak a felsőoktatási hallgatók önkéntes munkájával, illetve azon belül azokkal a speciális szempontokkal, amelyek a mi kutatásunkból adódnak: - milyen mennyiségi és minőségi paraméterei vannak e sajátos csoport önkéntes tevékenységének, / a részvétel arányai, jellegzetes tevékenységterületei, motivációi, típusai, azok nemek, intézménytípus, kar jellege szerinti megoszlása stb./ - elsősorban milyen szocializációs és csoportképző szerepet tölt be. 1. Vizsgálódásunkban a kiindulás e speciális réteg jellemző hármas cselekvésstruktúrája lehet, azaz hogyan illeszkedik az önkéntes munka a hallgatók három fő tevékenységéhez: a tanuláshoz, a munkához és a szabadidős elfoglaltságokhoz. A hallgatók – a tevékenységtípusok minden arányváltozása ellenére - fő feladata a TANULÁS. Ha az önkéntes munka funkcióit elemezzük, látni fogjuk, hogy a tudatos és tudattalan informális tanulás mindig jelen van, és ez képezi az egyik jelentőségét, de főleg az új típusú formájánál, és a „szabadidős perspektíva” fényében. A mai fiatalokra és - nemi differenciát mutató - férfihallgatókra különösen jellemző, a tanulási motívum direkt, tudatos formában is jelen van. Ez lehet kutatásunk egyik hipotézise. A másik, a mai felsőoktatási hallgatókra egyre jellemzőbb a tanulás melletti növekvő multifunkcionális MUNKAVÉGZÉS. Az önkéntes munka differencia specifikája, hogy anyagi ellenszolgáltatás nélküli, aminek vállalásánál tudatában vannak. Így ez a munkavégzés eltér, és más funkcióval rendelkezik, mint a fizetett munka, bár ennek is van nem anyagi haszna, és nem is jelentéktelen. Megvizsgálhatjuk, hogy miben különbözik a munka sajátosságaitól, pl. nem a megélhetés biztosítója, ugyanakkor az új típusú önkéntes munkánál, a növekvő instrumentális motivációi és funkciói révén, ismét főleg a férfihallgatóknál közvetve, hosszú távon van anyagi hozadéka, a rendelkezésre álló idő választott eltöltésénél ez tudatosul a hallgatóknál. Ilyen materiális haszna, hogy elősegíti a jobb munkaerő-piaci helyzetet, a munkahelyi elhelyezkedést, a beilleszkedést, a sikeres karriert, a későbbi jobb pozíciót és a velejáró nagyobb fizetést stb. A hallgatóknak a bérmunkába, a fizetett munkába való involváltságának mértéke és minősége befolyásolja az önkéntes munkatevékenység mennyiségét és minőségét. Hasonlóan befolyásolja minden más tevékenységgel / tanulás, szabadidős elfoglaltságok/ való kapcsolata. A felsőoktatás hallgatóinak harmadik fő tevékenységi területe a SZABADIDŐ-s tevékenységek. Ezek közé egyértelműen besorolható az önkéntes tevékenység/munka. A társadalmi idő felosztásánál az időmérleg kutatásokban ezt figyelembe veszik /Falussy B. 2004/, hiszen a tanulási idő és a munkára fordított idő utáni maradék szabadidőben végezhető. Minél többet tanul valaki és kényszerül ezért vagy azért munkavállalásra tanulmányi ideje alatt, annál kevesebb – egyébként a mai fiatalokra egyre jelentősebb - szabadideje marad, és azon belül jellegzetes időmintázat alakulhat ki. Kérdés, mi ösztönözheti a hallgatókat az önkéntes munkára, hiszen a szabadidő eltöltésnek számos, rájuk jellemző / életkorukból és élethelyzetűkből: campus-lét, posztadoleszencia stb./ adódó cselekvési lehetőségük van. Ugyanakkor az önkéntes munka/tevékenység sajátos szabadidő. Mert bár valaki végezheti elsődlegesen érdekessége, vagy a vele járó szórakozás miatt, de meg kell különböztetni a mások javát szolgáló önkéntes munkát és tevékenységet a pusztán önszórakoztató szabadidős aktivitástól, annak ellenére, hogy a pluralizálódás és a különbségek csökkenése, a három forma egymást áthatása a jellemző tendencia. /Mutz, G. 2002/ A fiatalok növekvő mennyiségű és jelentőségű szabadideje miatt is szükséges kutatni szabadidős szokásaikat, a benne végzett önkéntes aktivitástípusokat. 50
2. Kutatni kell milyen sajátos motivációi és funkciói vannak. 3. A három tevékenységet összefogja az önkéntes munka hármas szocializációs funkciója, 1.a személyiség általános formálása /által befolyásolt és arra hatást gyakorol/, de 2. a szakmai szocializációban és 3. az állampolgári /felelősség vállalás, civil- és politikai szocializáció, szervezetekben való részvétel stb. / A típusainak változása összhangban vannak a változó szocializációs trendekkel. Az új típusú szocializáció, a kísérleti szocializáció összecseng az ún. „forgóajtós önkéntes munkával.” Hustinx, L. 2001/ Alap a projekt társadalom morálja és munkaetikája. Ez lehet egy másik vizsgálandó hipotézisünk. Tehát ami a felsőoktatás hallgatóit jellemzi vizsgálandó hipotézisként: 1. Nagyobb arányban van jelen az új típusú önkéntes munka, de a típusok aránya eltér a nemek között, azaz a lányoknál erősebb a tradicionális, összhangban tradicionális szerepeikre történő szocializációval. Vizsgálni miért. 2. Az új típusú belső ellentmondásossága, instrumentális racionalitás kontra érték-racionalitás. A mai fiataloknál megjelennek a posztmodern értékek, illetve az új társadalmi mozgalmak képviselte értékracionalizmus /Inglehardt, R. 1977/. Ez erősebb a lányoknál? 3. Formái bővülnek: állam-civiltársadalom – for-profit helyek erősödnek, instrumentális, szervezeti, formális jellege szintén. 4. Közösség/csoportképző szerepe. Főleg a posztmateriális értékeke alapján szerveződésnél erős. Részvétel új közösségi mozgalmakban. Közösségi értékek, kompetenciák kipróbálása, megtanulása. Létre jönnek-e az egyetemi évek alatt jellegzetes önkéntes munkát végző és önkéntes tevékenységet folytató csoportok? Milyen típusúak, pl. formális-informális, állami, piaci, non-profit. Család, baráti közösség hatása. Társadalmi tőkeképződés. 5. A szabadidős önkéntes munka/tevékenység informális tanulás, kulturális tőkeképződés a társadalmi tőkeszerzéssel párhuzamosan. Gyakori vizsgálat erőforrás-hasznosítás és növelés. 6. Motiváció, funkció, típusok vizsgálata. 7. Vannak-e ismereteik a hallgatóknak, az önkénes munkáról? 8. Milyen értékek mentén szerveződnek az önkéntes munkát végző csoportok. Vallásosság szerepe a régi és új típusú önkéntességben? Nem értékkategória a régi és az új típus. 9. Anómiával való összefüggése, a csoportoknak erősebb a védőszerepe és erősebb segítséget adhat. Az önkéntesség prevenciós és korrekciós funkcióval bír 10. Változók: nem, kor /18-30 év posztadoleszencia /, évfolyam, kar, szak, kollégisták, bejárók, városiak, albérletesek stb. szerint vannak–e különbségek? Kérdések a fókusz csoportos kutatáshoz 1. Végez-e önkéntes munkát: egyénileg - csoportosan, rendszeresen - alkalmanként belföldön - külföldön tudatosan - véletlenül állami, non profit, for profit formális /szervezetekben/ -informálisan. 2. Miben látja hasznát, előnyét? 3. Mi motiválta? 4. Kik véleménye szerint a rászorulók? 5. Szokott-e adományokat adni és milyet, pénz, ruha, játék stb.évente az összeg, kinek 6, Jobban kellene népszerűsíteni az önkéntes munkát és hogyan? 7. Milyen szervezetek vannak a DE-en? 8. Milyen tulajdonságok kellenek a jó önkéntesek 9. Milyen a társadalmi elismerése? - általában - a hallgatók között 51
10. Milyen típusú önkéntes munkát végez? 11. Tisztséget visel-e? 12. Milyen területen végzi munkáját? egészségügy, szociális szolgáltatás, sport, kulturális szolgáltatás, jogvédelem, politikai párt, környezetvédelem, békemozgalmak, 13. Az önkéntesek kapcsolati hálója. 14. Melyek véleménye szerint az önkéntes munkák legfőbb jegyei?
Irodalom: 1. Bartal Anna Mária /2002/: Non profit elméletek, modellek, trendek. Bp. Századvég Kiadó. 2. Beck, U.- Giddens, A.-Lash, S. /1994/: Reflexive Modernisation. Politics, Tradition and Aesthetics in the Modern Social Order, Polity Press, Cambridge 3. Castells, M. /2000/: Material for an Exploratory Theory of the Network Society. Br.J. Sociol.51:5-24. 4. Czike Klára – Bartal Annamária /2005/: Önkéntesek és non-profit szervezetek. OFA 5. Czike K. – Kuti É./ 2006/: Önkéntesség, jótékonyság és társadalmi integráció, Nonprofit Kutatócsoport Egyesület, Kutatócsoport és Önkéntes Központ Alapítvány 6. Dahrendorf, R./1983/: Die Chancen der Kriese. Über der Zukunft des Liberalismus. Stuttgart: Deutsche Verlag 7. Falussy, B. /2004/: Az időfelhasználás metszetei. Bp.Új Mandátum Kiadó. 8. Galland, O./2004/: Sociologie de la jeunesse, Armand Collin 9. Hámori, B. /1998/: Érzelem-gazdaság, Bp. Kossuth Kiadó. 10. Hustinx, L./ 2001/: Individualization and New Styles of Youth Volunteeing: an Empirical Exploration. Voluntary Action, 3/2/ 57-76. 11. Hustinx, L.- Lammertyn, F. /2003/: Collective and Reflexive Styles of Volunteering: A Sociological Modernization Perspective, 12. Inglehart, R. /1977/:The Silent Revolution. Princeton Univ. Press 13. Kaplan, M. /1975/: Leisure Theory and Policy, New York, Wiley. 14. Kiss Gabriella /1994/: Munka és szabadidő, Szociológiai Szemle, 3.65-81. 15. Mutz, G./2002/: Pluralisierung und Entgrenzung in der Erwerbsarbeit, im Burgerengagement und in der Eigenarbeit. Arbeit 11/1/: 21-32. 16. Szabó, M. /1992/: Társadalmi mozgalom és politikai változás: zöldek. Alapítvány a politkai kultúráért, Bp. 17. Stebbins, A. R. /1996/: Volunteering: A Serious Leisure Perspective, Nonprofit and Voluntary Sector Quartely,vol.25, no.2,June 18. Török, E./2006/: Túl léphetünk-e a bérmunka társadalmán? Szociológiai Szemle. 2.sz. 19. Van Til, J. /1988/: Mapping the Third Sector. Voluntarisme in a Changing Political Economy. New York, Foundation Center.
52
Bocsi Veronika, Buzinkay Nóra, Németh Nóra Veronika: A szabadidő, mint csoportképző tényező A szabadidő definíciója és főbb trendjei Az életmód kialakítása során megvalósuló elemek egy része a munkától és a létfenntartástól elkülönülő tevékenységeket ölel fel, amelyek a rekreációt szolgálják – ez a szféra a szabadidő szférája, amelyet sok esetben kötöttségektől mentes területként jellemeznek. Sőt, a szó köznapi értelmezése is a szabadon választható, munkán túli tevékenységeket érti alatta. Maga a szabadidő jelensége és fogalma azonban nem túl hosszú múltra tekint vissza, hiszen a modern ipari társadalom produktuma. Mivel a munkahely és a lakóhely elvált egymástól, a munka pedig időben lehatárolt tevékenységgé vált, újfajta, a tradicionális társadalmaktól eltérő igények jelentek meg az emberek életében. Kezdetben azonban – a rendkívül hosszú munkaidő miatt – ezeket az igényeiket a gyárakban dolgozó munkások első generációi nem tudták kielégíteni. Az üzemekben eltöltött idő csökkenésével és a munka hosszának évtizedekig tartó szabályozásának eredményeképpen született meg a mai értelemben vett szabadidő, amely nagyobb tömbökben realizálódott az esti órákban és a hétvégék folyamán. A modern társadalmakban így a munka és szabadidő fázisai fokozottabban különülnek el. A szabadidő tekinthető a munkától való menekülésnek, a munka szférájának hiányosságait pótló tevékenységeknek, az érzelmi alapokon választott aktivitási formának, vagy a munka okozta feszültség levezetésének (ez utóbbi gondolatmenetet annak ellenére is használják, hogy a szabadidős tevékenységek egy része maga is feszültségeket kelt). Ezek az állítások azonban egyáltalán nem általánosíthatóak, hiszen maga a szabadidő fogalma sem pontosan definiált, valamint az ide sorolható tevékenységek is nagyon sokrétűek. A Friedman által megalkotott tipológia is ezt sugallja, hiszen a szabadidőt a következő szférákra bontja le: gazdasági szükségletekhez kötődő, társadalmi kötelezettségekhez kapcsolódó, családi kötelezettségekhez fűződő, valamint szórakozási és kulturális tevékenységek. Norbert Elias és Eric Drunning felosztása rutin szabadidős tevékenységeket (pl. biológiai vagy háztartási rutintevékenységek), önfejlesztéshez és örömszerzéshez kötődő szabadidős tevékenységeket, illetve szórakozási tevékenységeket különít el (Granasztói 2000). Az értékrendek változásához és különbözőségéhez kapcsolódik a munka- és szabadidőparadigma elmélete (Kiss 1997). A munka-paradigma szerint élő és gondolkodó ember életében a munka központi helyet foglal el, ez képezi önértékelésének és hasznosságtudatának alapját, és kiemelt helyet kap a kommunikációban és az énképben is. Az életnek azok a percei-órái, amelyeket nem munkavégzéssel tölt el, értéktelennek tűnnek számára. Interjús kutatások során gyakran az ilyen értékrenddel bíró emberek gyermekkorukat úgy jellemzik, mintha végigdolgozták volna, ugyanakkor sok esetben – mutat rá Granasztói Péter – ezek a visszaemlékezések csupán a tevékenységek munkaközpontú percepciója miatt torzulnak (Granasztói 2000). Hasonló jelenség a tradicionális társadalmakban a tétlenség elutasítása – ezt a problémát Bourdieu szerint gyakran szimbolikus tevékenységekkel oldják meg (Bourdieu 1978). A munka-paradigma megléte mindenképpen köthető a protestáns etika kiformálódásához és az ipari forradalom okozta változásokhoz, napjainkban pedig inkább a társadalom hierarchiájának alsóbb rétegeire jellemző. A „szabadidő-paradigma”, amelyben a rekreáció nagyobb fontossággal jelenik meg, felfogható a megváltozó társadalmi gondolkodás jeleként is, hiszen egy olyan társadalomban, ahol a „munka elfogyása” (Kiss 1997) jelent problémát, nem tarthatóak fenn a korábbi értékrendek és időkezelési stratégiák. Ezen változások nem értelmezhetőek a munkaidő hosszának folyamatos csökkenése nélkül. A szabadidő-paradigma elterjedésének kezdete 53
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a huszadik század második felére tehető, Kelet-Európában pedig ez a trend több évtizedes késéssel jelenik meg. A munka és a szabadidő értékének átalakulása több generáción átívelő folyamat, ami szervesen illeszkedik az életmódot alakító tényezők területén tapasztalható változásokhoz (pl. környezeti feltételek, normarendszerek átalakulása stb.). A két paradigma okozta eltérő életvezetés kiváló terepet kínál a generációs konfliktusoknak is. Az értékrendek, amelyek meghatározzák az időkezelési stratégiákat, annak racionális fogyasztását írják elő. A rekreációnak és a szórakozásnak azonban – a hasznossági elv szempontjából megvizsgálva – közvetlen haszna nincsen, pedig a gyári munka keretei, a kötött tevékenységek egymásutánja miatt ezekre az órákra-percekre még inkább szükség lenne. A munka-centrikus gondolkodási forma csekély lehetőséget hagy a rekreáció változatos megvalósításához. A szabadidő megnyirbálását eredményezheti a társadalmi ranglétrán való feljebbjutás lehetősége és reménye is: ekkor az egyének céljuk megvalósítása érdekében használják fel pihenőidejüket kereső tevékenységek végzésére. A munkaidő és szabadidő hosszának kapcsolata azonban ettől sokkal bonyolultabb képet mutat: a hosszú munkaidővel rendelkező, magasabb státusú csoportok ugyanis nem rendelkeznek automatikusan kevesebb szabadidővel. A szabadidő eltöltése különböző aktivitási szinteken történhet. Az egyik legelterjedtebb tipológia a Vitányi Iván által is felhasznált passzív, rekreatív, akkumulatív és és inspiratív csoportosítás (ezekről bővebben: Vitányi 1995).16 Friedman szerint a szabadidőbe való menekülésnek két aktivitási szintje van, az „időölés”, ami passzívabbnak tekinthető, illetve az aktív formák, amelyek a menekülés magasabb rendű változatai (Friedman 1971). A szabadidőt Matuschek szerint is egyre inkább a passzivitás jellemzi, bár ezen a területen a nemek között is megfigyelhetőek bizonyos különbségek. A férfiak inkább az aktívabb, teljesítményközpontú szabadidő-felhasználást preferálják, míg a nők a kommunikációval járó, de gyakran passzívabb tevékenységeket részesítik előnyben (Matuschek 2005). A szabadidő mennyiségével foglalkozó kutatások egybehangzóan állítják, hogy az utóbbi évtizedekben a szabadidő mennyisége folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott – a korábbi évszázadokhoz viszonyítva példátlan mértékben – naponta átlagban 4-5 órára növekedett a szabadon felhasználható időmennyiség. (Friedman 1971, Granasztói 2000, Matushek 2005) A rendelkezésre álló szabadidő mennyisége általában az iskolai végzettséggel párhuzamosan emelkedik, de annak eltöltési módjait is befolyásolja. A nemzetközi összehasonlító időmérleg-vizsgálat adatai alapján a passzív pihenés gyakorisága például az alacsonyabb iskolai végzettséggel bíró nőknél gyakoribb, míg az önképzés, az olvasás, és a változatosabb szabadidő-eltöltési módok sokkal inkább a diplomások napjainak képezi szerves részét. A férfiak esetében a televízió-nézés időtartama a középfokú végzettségűek esetében mutatja a legmagasabb értékeket (bővebben: Strzeminska 1978). A magasabb iskolai végzettség sok esetben eredményez hosszabb munkaidőt is - ez azonban általában nem jár együtt a szabadidő összezsugorodásával. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a reprodukciós, valamint a háztartással kapcsolatos teendőiket ezek a csoportok képesek a leginkább minimalizálni. Az ifjúság időfelhasználásában megfogható trendek sok hasonlóságot mutatnak a felnőtt népesség időmérlegével. Zinnecker és Strozda 1996-os vizsgálata a németországi középiskolás diákok esetében egy hétköznapi napon valamivel több, mint öt óra, a hétvégéken pedig tíz óra körüli szabadidőt mért. Ezek az értékek nem sokkal magasabbak a nagykorú népességben átlagosan tapasztalható értékektől, és heti eloszlásuk is hasonló: nagyobb 16
Vitányi összehasonlítja ennek a négy csoportnak a százalékos arányát a magyar és az amerikai társadalomban. Ennek eredménye szerint Magyarországon a passzív kategória mutatkozik jóval szélesebbnek. A középső csoportok megoszlása alacsonyabb, az inspriratív szabadidő-fogyasztással bírók aránya pedig hasonló értékeket mutat (Vitányi 1995).
54
tömbökben a hétvégéken jelennek meg a fiatalok életében, míg a „munkanapjaik” nagy részét az iskola szervezeti ideje, valamint a tanuláson túli, de az oktatáshoz kapcsolódó tevékenységek kötik le – még a szabadidejük jelentős része is valamilyen szállal ide kapcsolódik. Az ifjúság különböző csoportjait összevetve legkevesebb szabadidővel a hallgatók és főállásban foglalkoztatottak rendelkeznek, míg a középiskolások helyzete valamivel kedvezőbbnek mutatkozik ezen a területen. Ugyanakkor a fiatal felnőttekkel összevetve az ifjúság minden egyes csoportjának kevesebb a kötött ideje. A fiatalok egyre nagyobb időmennyiségeket csoportosítanak át a tanulási időből a szabadidős tevékenységek irányába. Ez megerősíti azt az elméleti feltevést, hogy az ifjúsági kultúrának kitüntetett terepe a szabadon választott tevékenységek rendszere – ugyanakkor a megfelelően differenciált szabadidő-eltöltési szokások itt sem jellemeznek minden egyes társadalmi rétegű fiatalt azonos mértékben (Matuschek 2005). Magyarországon az 1986/87-es, valamint az 1999/2000-es vizsgálatok ezen a területen, tehát a szabadidő mennyiségére fókuszálva pozitív változásokat mutatnak – az utóbbi 2-3 évtizedben ugyanis az ide sorolható tevékenységek időráfordításai jelentősen megemelkedtek (230 percről 280 percre) – és ez a tendencia még a foglalkoztatottak esetében is 14%-os volt. A nemek adatait összevetve megállapítható, hogy a férfiak esetében nagyobb volumenű növekedés volt tapasztalható. A településtípusok szerinti megoszlás a várt eredményeket hozza: a fővárosiak, valamint a városi lakosok szabadidős kerete jóval tágabbnak mutatkozott. Életkorok alapján történő felosztásban a 30-39 évesek tűnnek a legleterheltebbnek. Ha a szabadidős tevékenységeket egyenként vizsgáljuk, mindenképpen ki kell emelni a televíziózásra fordított időtartam drasztikus növekedését. A vallásgyakorlásra fordított órák-percek szerény mértékben ugyan, de növekedtek, míg a szórakozással és a kultúrával összefüggő időráfordítások (természetesen a televíziózást ebből kiemelve) jelentősen estek vissza. A fizikai rekreációhoz kapcsolódó időráfordítás komoly mértékben megemelkedett, de relatív súlya még így is csekély a nyugati országok adataihoz viszonyítva. (A szabadidős tevékenységek időmérlegének alakulásáról bővebben: Harcsa 2002) A 20-29 éves korcsoport napirendjében a keresőmunka értelemszerűen sokkal nagyobb helyet kap (275, illetve 232 perc), a tanulás pedig töredéke a legfiatalabbak értékeinek (25 és 56 perc).17 A háztartási és házkörüli munkák esetén jelentős csökkenés tapasztalható (189 és 133 perc) – mind a két nem esetében, bár a lányoknál ez sokkal markánsabban jelentkezik. A szabadon végzett tevékenységek időráfordításai jelentős növekedést mutatnak (228 és 275 perc) – a fiatalabb korcsoporthoz hasonló nemi megoszlásban. Az olvasás a 20-29 évesek körében is majdhogynem a felére csökkent, míg a televíziózás-videózás másfélszeresére nőtt. A sporttevékenységek esetén a fiatalabbak esetében kisebb mértékű növekedés mutatható ki. A két korcsoport körében megfogható trendek azonban nagyrészt illeszkednek egymáshoz, valamint a többi korcsoport összesített adataihoz. A tanulók almintájának időfelhasználását a Függelék 1. táblázata tartalmazza. Az Ifjúság 2004 kutatás 15-29 év közötti mintájában a fiatalok 12 százaléka egy órányi, 47százaléka egy és három óra közötti, 27 százaléka pedig négy és hat óra közötti szabadidővel rendelkezik. Öt százalékuk állította, hogy nincsen szabadon felhasználható időmennyisége. Az életkor előrehaladtával ezek az értékek csökkenő tendenciát mutattak (Ifjúság 2004). A Regionális Egyetem kutatócsoport 2005-ös, hallgatói mintájában a szabadon végzett tevékenységek összesített (pihenés, olvasás, társas élet, hobbi, televíziózás) adatai (329 perc) magasabb értékeket mutatnak a KSH 15-74 éves korcsoportjának 17
Nagyon érdekes, hogy míg a 1986/87-es vizsgálat során még a fiúk kaptak fordítottak több időt a tanulásra, addig 1999/2000-ben ez nem mondható el róluk. Sőt, az önképzés terültén is s lányok dominanciája rajzolódik ki.
55
időráfordításaitól, és nagyjából hasonlóakat a 15-19 évesekhez, valamint a tanulókhoz viszonyítva. Az átlagokat a 2. táblázat szemlélteti. Az Ifjúság 2004 kutatás adataival összevetve kijelenthetjük, hogy a hallgatói mintánk relatíve magas szabadon felhasználható időkerettel rendelkezik. A magyar fiatalságot reprezentáló mintában a szabadidő mennyiségét jelentősen befolyásolta a településtípus, hallgatói mintánkban ezt a nem és az egyetemi karok változója árnyalta tovább. A szabadidő egysíkú felhasználása az utóbbi évtizedekben fokozottabban jellemző a magyar társadalomra – ennek jelei megfoghatóak az ifjúság esetében is. A televíziózással töltött időtartamok átlagos ráfordítása a hallgatók esetében ugyan töredéke a KSH által mért értékeknek, de még így is vezeti a leggyakrabban végzett szabadidős tevékenységek listáját (időráfordítása naponta átlagosan 77 perc, és diákok 55%-a televíziózott előző munkanapján). Gyakoriak még az internettel kapcsolatos szabadidős formák (szörfözés, e-mailezés), míg a klasszikus hallgatói jellemzők, mint például a szakirodalom olvasása vagy a könyvtárazás, csak ezután következnek (1. táblázat). A tíz leggyakrabban végzett tevékenység köré még befért a letöltés, a sport, és a kocsmázás is. Összességében kijelenthetjük, hogy a hallgatói populáció szabadidő-felhasználása a magyar társadalom adataihoz viszonyítva kevésbé egysíkú, és jelentős szeletét képezik az információs technológiához kötődő tevékenységek, valamint sokkal inkább jellemzőek a társasági, valamint a kulturális programok. Az egyes szabadidős tevékenységek gyakoriságát és mennyiségét jelentősen befolyásolta a nem, az egyetemi karok, valamint a kulturális- és a gazdasági tőke mértéke. 1. táblázat A leggyakrabban végzett tevékenységek százalékos végzési aránya a Regionális Egyetem hallgatói mintájában Hallgatói Fiúk Lányok Alacsony Magas Alacsony Magas minta gazdasági gazdasági kulturális kulturális tőke tőke tőke tőke Televízió Televízió Televízió Televízió Televízió Televízió Televízió (54,2) (49) (56,8) (47,6) (60,9) (53,8) (50,2) Szörf Szörf Mail Szörf Szörf Szörf Mail (26,4) (41,4) (20,5) (24,1) (31,6) (31,6) (33,9) Mail Mail Nyelvtanulás Mail Mail Mail Szörf (24,9) (34,4) (20,2) (21,7) (31,3) (19,7) (32,2) Nyelvtanulás Letöltés Szakirodalom Szakirodalom Letöltés Nyelvtanulás Szakirodalom (17,2) (29,3) (16,8) (20,8) (19,2) (16,6) (20,9) Szakirodalom Sport Szörf Nyelvtanulás Nyelvtanulás Szakirodalom Nyelvtanulás (16,1) (18,8) (20) (16,5) (17,6) (14,1) (20,6) Forrás: Bocsi Veronika
A hallgatói időfelhasználás fontos, de percekben-órákban sokkal kevésbé megfogható sajátossága a hektikusság: ez egyrészt megfogható a napok váltakozó ritmusában, másrészt pedig az esti programok esetlegességében. A tanulási-, munkajellegű, valamint fix szabadidős tevékenységek között így néha többórás üresjáratok találhatók. Ezt a semmittevést a szakirodalom – más társadalmi csoportok kapcsán, de – sokszor e devianciákkal összefüggésben taglalja (Rácz, 1998), valamint a történések és az arra irányuló várakozás közötti sajátos ritmus rajzolatát látja benne. Észak-Amerikai nagyvárosok gettóiban a fiatalok életritmusának ezt a jellegzetességét „street-time” néven taglalja a szakirodalom.(Bergmann 1990) Ha nem is hasonló intenzitással és mélységekkel, de az egyetemisták életében – különösen annak a társas szórakozási formáira orientált csoportjában – is minden bizonnyal megragadhatóak hasonló sűrűsödési pontok, valamint a várakozással teli üresjáratok. 56
A szabadidő szerepe a rétegződés- és miliőelméletekben A társadalmak különböző csoportjainak meghatározásának egyik fő eszközei a különböző rétegződés- és miliőelméletek. Míg a XIX. században ezek leginkább elméleti konstrukciók voltak (pl. Marx, Weber stb.), a huszadik században fokozatosan nyer teret a különböző tömbök empirikus beazonosítása. Max Weber háromdimenziós modelljében már fontos szerepet kap az életmód kategóriája, és ezáltal a szabadidő dimenziója is: a rétegek elkülönülésében ugyanis nem csak a viselkedés és a tárgyi környezet, hanem a szabadidős- és sporttevékenységek (pl. tenisz, lovaglás stb.) is szerepet kapnak, bár a gyors társadalmi átalakulások időszakában szerepük korlátozottabb a rétegképzés folyamatában. A szabadidő felértékelődésével, identitásképző funkciójának erősödésével párhuzamosan fog ezen tényezők súlya jelentősebbé válni a társadalmi csoportok beazonosításának kísérleteiben: míg korábban az egyes kategóriák a munka világára összpontosítottak (pl. a Ferge Zsuzsa-féle munkajelleg csoportok), a 80-as évek szociológiája a rétegződés- és miliőelméleteknek egy olyan hullámát indítják el mind a nemzetközi, mind a magyar empirikus vizsgálatokban, ahol a társadalmi csoportok megragadásában vagy jellemzőikben fokozottabb szerepet kapott a szabadidő dimenziója is. Mindezen tendenciáknak egy ifjúsági vizsgálat esetében fokozottabban meg kell jelennie, hiszen a fiatalok, és ezáltal a hallgatók életmódjának kitüntetett terepét képezi a szabadidő szférája – akár az időfelhasználás, akár az identitás, akár a csoportképződés területén. A vizsgált korcsoportok életében a munkához kapcsolódó tevékenységek visszaszorulása is ezt a folyamatot erősíti fel. Az ifjúsági életszakasz esetén ki kell emelni még a társas kapcsolatok fontosságát és a kortárscsoportok felértékelődését is, amely összefüggésben áll az utóbbi évtizedekben, a szocializáció mechanizmusában lezajlott változásokkal. A kortárs kapcsolatok alakításában és fenntartásában a szabadidős tevékenységek kitüntetett szerepet játszanak. A hallgatói életformában ezeken a tendenciákon túl az otthonról hozott szocio-kulturális háttér milyenségével, valamint a kulturális tőke mennyiségével is magyarázhatjuk a szabadidő felértékelődését. A német SINUS-intézet rétegződéskutatásai számos ország makrotársadalmi elemzésének képezték az alapját. A 80-as évek nyugat-német társadalmában a következő csoportokat azonosították be: konzervatív felső, kispolgári, tradicionális munkás, tradíciókkal nem rendelkező munkás, felemelkedés-orientált, technokrata-liberális, alternatív, illetve hedonista – ezen csoportok életében a szabadidő funkciói (pl. a hedonista vagy a konzervatív felső csoport esetében) és eltöltési formái (kispolgári – alternatív) természetesen gyökeresen eltérő képet rajzolnak ki. Az intézet által kidolgozott metodikái eljárások felhasználásával az ezredforduló Magyarországának társadalmát is megvizsgálták. A kapott eredményeket az 1. ábra ismerteti.
57
1. ábra Miliők az ezredforduló Magyarországán
Forrás: The Sinus-Millenus in Hungary
A Chicagói Egyetem életstílus kutatásai során pszichológiai jegyek, értékvilágok és az életstílus tényezői (pl. magatartás, szabadidős szokások, öltözködés) alapján különítettek el tizenegy életstílus csoportot, amelyek feminin (pl. sokoldalúan érdeklődő öntudatos), maszkulin (sportos, nyílt szakmunkás), illetve uniszex (rezignált elégedetlen) kategóriákba soroltak. A kutatás kapcsán kiemelendő, hogy az értékek világa, a szabadidő és az életmód egyéb jegyei koherens, jól megragadható típusok megrajzolását tették lehetővé (Hradil 1995) A magyarországi rétegződéskutatások történetében komoly jelentőséggel bírnak az Utasi Ágnes 1984-es vizsgálata alapján kialakított életstílus-csoportok. Ezek meghatározásakor a tárgyi környezeten, a munkaerőpiaci helyzeten, valamint az emberi kapcsolatok dimenzióján túl jelentős szerepet játszanak a szabadidős tevékenységek (pl. rekreáció) és a kulturális aktivitás is. A megragadott csoportok a civilizációs szükségletek négy eltérő szintjét képezik (pl. primer szükségletek szintje, intellektuális és fogyasztási elit). (Utasi 1984) Fábián Zoltán, Kolosi Tamás és Róbert Péter az ezredforduló Magyarországán különítettek el fogyasztási csoportokat. A különböző csoportok kialakításakor a lakáshelyzetet, az anyagi fogyasztást, illetve a szabadidő szféráját használták fel: ez utóbbi kategória esetében a színházba, múzeumba, hangversenyre illetve étterembe járás gyakoriságát, a nyaralások jellemzőit, valamint a könyvek, hanglemezek és cd-k számát vizsgálták (Függelék, 3. táblázat). Az így kialakított csoportok a következők voltak: elit, jómódú, szabadidő-orienált, felhalmozó, jó lakású deprivált, deprivált-szegény. A csoportoknak mind a demográfiai jellegzetességeit, mind az attitűdjeit megvizsgálták, valamint kitértek az elemzésben a kulturális fogyasztás jellegzetességeire is. A szabadidőorienált csoport zömmel középosztályi háttérrel és identitással rendelkezett, és felülreprezentáltak voltak körükben a diákok. Referencia-csoportként az ő esetükben a közvetlen emberi kapcsolatok és a baráti társaságok jelentek meg (Fábián-Kolosi-Róbert, 2000). 58
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a rétegződési modellekben a szabadidő szférája az utóbbi évtizedekben kiemelt szerepet kap, amely mind a rétegképző változók, mind pedig a kirajzolódó csoportok esetében megragadható. A szabadidő orientált életmódhoz tartozók a középosztálybeli bázissal rendelkeznek, és felülreprezentáltak körükben a hallgatók és/vagy a fiatalok, a tradicionális-modern tengely mentén pedig az utóbbi végponthoz állnak közelebb.
Kísérletek a szabadidős tevékenységek csoportosítására A szabadidővel kapcsolatos elemzések egy csoportja arra tesz kísérletet, hogy a különböző tevékenységi formákat halmazokba rendezze vagy bizonyos szempontok szerint összekapcsolja. Ezek a kutatások általában többváltozós statisztikai eljárásokon alapulnak (pl. klaszterezés, faktoranalízis). A nemzetközi szakirodalom számos tipológiát kínál a szabadidős tevékenységek kapcsán. Közös pont ezekben a felosztásokban, hogy a két szélső póluson leválasztják a passzív, valamint a magas kulturális aktivitást mutató csoportokat, valamint a fogyasztókon belül elkülönítik a könnyed-rekreációs kategóriákat. Magyarországon számos vizsgálat tett kísérletet különböző tipológiák kialakítására (pl. Füstös László – Tibori Tímea, Vitányi Iván már korábban említett kategóriái stb.). A Gallup Intézet Manchin Róbert és Regös Rita vezetésével végzett hasonló profilú kutatásokat, amelyben a következő csoportokat sikerült megragadni: urbanizált passzív, falusi passzív, haverkodó, aktív-kikapcsolódó, trendi, illetve aktív-intellektuális (Manchin-Regős 1998) Hunyadi Zsuzsa a szabadidős tevékenységi formákat vizsgálva egy 2003-as országos, nagymintás vizsgálat alapján négy csoportot alakított ki, amelyek a következők voltak:
Fiatalos, társasági, modern csoport: itt a számítógépekhez kapcsolódó tevékenységek, a sport és a könnyed szabadidő-eltöltési formák egyszerre jelennek meg. Hagyományos kulturális tevékenységeket előnyben részesítő csoport: színház, könnyű- és komolyzenei koncertek látogatása, művelődési házak és sportrendezvények jellemzőek. Otthonülő csoport: szűk emberi kapcsolatok jellemzik ezt a csoportot, amely a külvilággal csak a tömegkommunikáció révén érintkezik. Semmilyen kulturális tevékenységet nem folytató csoport: esetükben csupán az állatok gondozása, kertészkedés, és a ház körüli fizikai munkák sorolhatók a szabadidő szférájába.
A tanulmány kiemeli, hogy a szabadidő szférájában jelentős törésvonalak találhatók, ahogyan a szerző fogalmaz: „nagyon erős a státuszkristályosodás”. Hunyadi Zsuzsa az iskolai végzettségnek és a településtípusnak a szabadidő felhasználását befolyásoló erejét is hangsúlyozza. A kutatások lényeges tanulsága az, hogy a szabadidős aktivitás az iskolás évek alatt a legmagasabb, innentől azonban folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. A különböző tevékenységek összerendeződését a 2. ábrája szemlélteti. A tanulmány a négy alapcsoportot további kisebb egységekre bontja, majd kitér ezek bővebb jellemzésére is (Hunyadi 2005b).
59
2. ábra
Forrás: Hunyadi Zsuzsa
A szabadidős tevékenységek területén többé-kevésbé éles határvonalat húz a számítógép és az internet használata, amely egy modern-klasszikus felosztást tesz lehetővé. A modern kategóriába a számítógépes tevékenységek, valamint az internet-használat különböző módjai, valamint a modern médiumok fogyasztása tartozik, míg a klasszikus szabadidő az olvasás, a színház- és múzeumlátogatásokat, a művészeti tevékenységeket, tehát az ún. klasszikus kultúrát öleli fel. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a két csoport között jelentős átfedés található, tehát megragadható egy olyan réteg, amelyre mind a modern, mind pedig a klasszikus jegyek jellemzőek (Hunyadi 2005b).A Regionális Egyetem hallgatói mintájában faktorelemzés segítségével ragadható meg klasszikus, a modern, illetve a klasszikus-modern csoport. Érdekesség, hogy a modern szabadidős tevékenységeket a sportversenyek látogatása, valamint a kocsmázás egészíti ki, a klasszikus-modern kategóriában pedig a nyelvtanulás pozitív, a plázázás, valamint a fesztiválok látogatása negatív faktorsúllyal jelennek meg. Ebben a csoportban a letöltés és az e-mailezés jellemző, ugyanakkor a modern hallgatók más sajátosságai, például a chatelés vagy a játék, már jelennek meg a diákok életmódjában (2. táblázat). A leggyakrabban együttjáró tevékenységpárok azonban továbbra is vagy a modern, vagy pedig a klasszikus kategóriákból kerülnek ki (Bocsi 2010). A modern-klasszikus tengelyen megfogható csoport-hovatartozást jelentősen befolyásolta a nem, a szülők iskolai végzettsége, a különböző tőkefajták mértéke, valamint az egyetemi főiskolai karok szerinti beosztás (Függelék, 1. ábra)
60
2.táblázat A klasszikus, a modern, valamint a klasszikus-modern faktor jellegzetességei hallgatói mintában Klasszikus Szörfözés Letöltés Film számítógépen Tévé Játék számítógépen E-mail Chat Szépirodalom Szakirodalom Hangszeres zene Művészeti tevékenység Nyelvtanulás Sport Sportverseny Színház Mozi Múzeum Könyvtár Koncert Hangverseny Könyvesbolt Művelődési ház Pláza Kocsma Fesztivál Forrás: Bocsi Veronika
Modern ,643 ,663 ,579 ,583 ,577 ,583
,516 ,347 ,376 ,451
Klasszikus és modern ,411 ,297
,419 ,365 ,500
,457
,644 ,502 ,701 ,424 ,534 ,650 ,564 ,571
,401
,418
-,338
-,268
,336 -,255
,461 6
-,324 -,332 -,369
A magaskultúra problematikája, valamint hatása a szabadidő felhasználására Nehéz lenne egyetlen, minden területre érvényes kultúra-meghatározást találni a társadalomtudományokban, mivel a kultúra-fogalom adott értelmezése nem választható külön attól a tudománytörténeti háttértől, amelyben keletkezett. Kutatási témánk szempontjából a szociológiai megközelítés tűnik relevánsnak. Ehhez Andorka Rudolf (1997) meghatározását használhatjuk kiindulópontnak. Véleménye szerint a kultúra szociológiai értelmezése az antropológusok kultúra megközelítéséből ered, s ebből adódik, hogy a kultúrát igen tág fogalomként határozza meg. Andorka szerint a kultúra fogalmába beletartozik „minden ember alkotta tárgy, tudás és hiedelem, valamint viselkedési szabály (érték, norma), amelyet a társadalom tagjai az előző nemzedékek tagjaitól örökölnek, tanulnak meg” (Andorka 1997:273). A kultúrának Burke felosztása alapján különböztethetjük meg három rétegét: a népi kultúrát, a tömegkultúrát, illetve a magaskultúrát. Ez utóbbi réteg a tradicionális társadalmakban a felsőbb társadalmi csoportok kultúrája volt, míg a másik tömböt a népi kultúra képezte. Az ipari társadalmak kialakulásával született meg a tömegkultúra, amelynek egyik fő célja a szórakoztatás, a rekreáció – így befogadását, tartalmát és hatásmechanizmusát 61
a magaskultúrától eltérő vonások jellemzik. A magaskultúra fokozatosan egészült ki a népi kultúra bizonyos elemeivel (pl. népzene, néptánc, népművészet), valamint megfigyelhető bizonyos fajta „leszivárgás” a társadalmak közép- és alsóbb rétegeinek irányába is ugyanakkor a magaskultúra területén megfogható magas aktivitás továbbra is a középosztály és az elit sajátossága (Burke 1991). A magaskultúra fogalma több szállal kapcsolódik a kulturális tőke fogalmához. Egyfelől a magas szociokulturális háttérből származók életében az olvasás, a művészeti tevékenységek, a klasszikus zene nagyobb hangsúlyt kap, de bizonyos esetekben a magaskulturális aktivitás összekapcsolódhat a felfelé irányuló mobilitás szándékával vagy tényével – hiszen a kultrális tőkébe való befektetés hosszabb távon megtérül. A szabadidőnek a magaskulturális tevékenységek irányába történő elmozdítása tehát kapcsolódhat a habitus fogalmához, és mint szabadidő-felhasználási minta, rögzülhet a családi szocializáció által, valamint eszközként is funkcionálhat egy karriermobilitás hátterében. A magaskulturális aktivitás azonban nem zárja ki a rekreációs szabadidő-felhasználást, vagy a tömegkultúra fogyasztását. Az előbbivel jelenhet meg összefonódva vagy párhuzamosan (lásd pl. a Hunyadi-féle helikopter-térkép egymáshoz közel álló tevékenységi formáit), bizonyos rekreációs formák pedig felső-középosztályhoz, vagy az elithez kapcsolódó státuszszimbólumokként értelmezhetőek (pl. egzotikus nyaralás, extrém sportok stb.). Ugyanakkor a magaskultúra fogyasztásának presztízse magasabb a tömegkultúráétól – ez megmutatkozik pl. Riesman művelődési irányainak esetében is (Riesman, . A felfelé irányuló művelődés, vagy az arra irányuló szocializáció (pl. hangszeres zene, művészeti tevékenység) oka nem csak a belső késztetésből eredhet, hanem bizonyos esetekben társadalmi elvárással vagy a presztízzsel is magyarázni, míg a lefelé irányuló művelődés nyilvános formája derogáló lehet bizonyos körökben (pl. a populáris kultúra termékeinek fogyasztása). Az ifjúság művelődési magatartása legkönnyebben a kulturális javakhoz való viszonyából derül ki. Mint sok alaptulajdonságunk, a kultúra iránti igényünk milyensége is a gyermek- és ifjúkor alatt ölt formát, az a későbbiekben gyökeresen nem változik meg. A változtatáshoz és nyitott szemlélethez szükséges képességek elsajátítása is ennek az életkornak a feladata. (Andrássy-Vitányi 1979). Magyarországon Vitányi Iván (Vitányi 2006) vezetésével többször végeztek olyan életmódkutatásokat, amelyek a különböző társadalmi csoportok kulturális szokásait vizsgálta. A kulturális javak fogyasztása terén végzett kutatások eredményeiből jól látható, hogy a kultúra fogyasztása és az életmód között szoros összefüggés tapasztalható, valamint hogy a kultúrához való viszony társadalmi rétegzettséghez erősen kötött. Erre utalnak Hunyadi Zsuzsa eredményei is, aki a különböző életmódokat folytató emberek kulturális viselkedését vizsgálta meg. Hunyadi 2005-ben megjelent tanulmányában négy fő életmódtípust nevez meg a kulturális tevékenységek végzése alapján. Vannak a sokoldalú életmódot folytató csoportok, az egyoldalú életmódot folytató csoportok, az otthonülő csoportok és az atipikus életvitelt, azaz a sivár életmódot folytatók csoportjai. (Hunyadi 2005).18 18
A sokoldalú életmódot folytató csoportba tartozók egyik részét nevezik mindenevőknek. Általában fiatalok sorolhatók ide. Életmódjukra a modernitás, a komplexitás és a sport dominanciája jellemző. Kulturálisan nyitottak, sokat olvasnak, különböző kulturális intézmények programjaiban rendszeresen részt vesznek. Zenei ízlésükre jellemző, hogy mind a modern (jazz, alternatív, világzene), mind a komolyzene iránt érdeklődést mutatnak. Életmódjukban jelentős szerepet játszanak az élénk társas kapcsolatok. Szabadidős elfoglaltságaik között gyakran előfordulnak az alábbi hobbik: filmezés, videózás, fotózás. A csoportba tartozókra jellemző, hogy nemcsak résztvevői, hanem aktív alkotói is különböző művészeti tevékenységeknek (például: tánc, képzőművészet, zene). A kritériumok alapján a Hunyadi azt a következtetést vonta le, hogy ebbe a csoportba elsősorban a közép és felsőfokú végzettséggel rendelkezők tartoznak, a nemek szerint arányosan oszlanak meg (fele férfi, fele nő), és átlagéletkoruk 29 év.
62
Az Ifjúság 2000 vizsgálat egyik legfontosabb eredménye a kulturális fogyasztás terén, hogy a fiatalokra ugyanolyan társadalmi kettészakítottság jellemző, mint a magyar társadalom egészére. A fiatal korosztály egyik része könnyen hozzáfér a különböző kulturális javakhoz, és birtokolják azokat az anyagi javakat, melyek a kultúra fogyasztásához a piaci viszonyok között feltétlenül szükséges. Ugyanakkor a különbségek nemcsak a tőkejavak differenciáltságától függ, hanem a területi adottságokból adódó eltérésektől és a társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíciótól is (3. ábra) 3.ábra A lekérdezés pillanatában könyvet olvasók százalékos aránya
Forrás: Ifjúság 2000
Az egyoldalú életmódot folytató csoportok tagjai ugyancsak elsősorban a fiatalok táborából kerülnek ki. Ők azonban már nem olyan képzettek és igényesek, mint az úgynevezett „mindenevők”. Az egyoldalú életmód velejárója, hogy a csoportba tartozók már igénytelenebbek a szórakozási, kulturálódási kérdések tekintetében. A csoportot Hunyadi további két alcsoportra bontotta. Egyiket a „mozizós, bulizós” kategóriával illette. Ennek az alcsoportnak a tagjai főleg moziba, ritkán (évente maximum egyszer) színházba, (inkább rock jellegű) koncertekre, esetenként művelődési házba járnak. Olvasási szokásaikat vizsgálva a felmérés kimutatta, hogy elsősorban könnyű irodalmat, azaz krimit, kalandregényt, romantikus témájú könyveket forgatnak a csoportba sorolt fiatalok. A zenei fogyasztásukban viszont szinte minden megtalálható: a hazai és külföldi aktualitások, a különböző zenei irányzatok és stílusok egyaránt. A vizsgálat alapján a csoportba elsősorban a huszonévesek tartoznak, körükben több a férfi (60%). Főleg tanulók alkotják a csoportot, de a kevésbé képzettek is megjelennek köztük. Nagyobb részük városokban (közepes- és nagyvárosban) él. A másik jellemző csoportkategória az egyoldalú életmódot folytatók között az, melynek tagjai inkább művelődési házakba járnak, amikor kulturális, szórakozási lehetőséget keresnek. Elmondható róluk, hogy ezek az emberek havi rendszerességgel látogatják a művelődési házakat, ahol kulturális és ismeretterjesztő programokon vesznek részt. Ugyanakkor szinte egyáltalán nincs kapcsolatuk más kulturális intézménnyel vagy programmal. Az olvasás sem jellemző rájuk, hiszen évente átlagosan csak négy könyvet olvasnak. Szabadidejükben a korábban említett csoportoknál több időt töltenek tévénézéssel és rádióhallgatással. Hunyadi szavaival: ők a vidék polgárosuló rétege. A vizsgálat kimutatta, hogy ebbe a csoportba nem jellemzően egy bizonyos korosztály tartozik, hanem fiatalok és idősebbek vegyesen. A nők és a férfiak aránya sem mutat nagy eltérést (nők: 57%, férfiak: 43%). A képzettségüket tekintve azonban már elmondható, hogy főleg az alacsonyabb képzettségűek tartoznak ide. Főleg kétkezi munkások, szakmunkások alkotják a csoport nagy részét.
63
Az Ifjúság 2004 adatbázisát elemezve kitűnik, hogy a társadalmi rétegek között megfogható távolság tovább nőtt. Az elitkultúra szegmenseibe tartozó művelődési javakhoz való hozzáférés és hozzájutás csak az egyéb javakban is bővebben rendelkezők számára lehetséges. Az elitkultúra színterei közé sorolhatjuk a kutatás alapján az art mozit, az operát, a színházat, a múzeumokat és kiállításokat, illetve a komolyzenei koncerteket, hangversenyeket. Az eredmények tükrében elmondhatjuk, hogy a fővárosi fiatalok egyértelműen előnyben vannak például a mozik látogatottságát tekintve. A multiplex mozik elterjedése is hozzájárult ahhoz, hogy a különbségek nőjenek a fővárosban vagy nagyobb városokban, illetve kisebb településeken élők között. Jelentősen differenciálnak az ifjúsági életszakaszon belüli életkori csoportok is (3. táblázat). 3. táblázat A különféle művelődési intézményeket nem látogató fiatalok aránya az Ifjúság 2000 alapján
Könyvesbolt Könyvtár Art-mozi Múzeum, kiállítás Hangverseny Színház Opera
15-19 évesek 34 28 68 35 76 35 86
20-24 évesek 33 42 67 42 76 45 87
25-29 évesek 36 53 70 49 81 47 87
Összességében kijelenthető, hogy az egyetemista populáció a magyar társadalomnak azon csoportjai közé tartozik, ahol a magaskulturális aktivitás jelentősnek tekinthető (olvasás, könyvesboltok, színházak látogatása stb.), ugyanakkor mindez keveredik az ifjúsági kultúra populáris szeletével. A magaskultúra területén megfogható aktivitás a Regionális Egyetem 2005-ös lekérdezése alapján fokozottabban jellemző a lányokra, a bölcsészekre, az alacsony gazdasági-, valamint magas kulturális tőkével bíró hallgatókra, illetve az anya iskolai végzettségének két szélső pólusán, tehát a nyolc általános, valamint az egyetem esetében.
Az ifjúsági szubkultúra, mint csoportképző tényező Az ifjúságon belüli tömbök feltérképezése kapcsán feltétlenül foglalkoznunk kell az ifjúsági szubkultúrákkal, amelyek a fiatalságot a külső szemlélő számára is egyértelműen vágja különböző szeletekre. Az így kiformálódó csoportok azonban nem csak az öltözködésben, zenei ízlésben vagy a viselkedésben vagy politikai ideológiában térhetnek el egymástól, de sajátos szórakozási formákkal és találkozási pontokkal rendelkeznek. A nagyobb települések szórakozóhelyei például jól feloszthatók a különböző ifjúsági szubkultúrák között (pl. Debrecenben a Fácán), de sajátos kábítószer- és alkoholfogyasztási szokásokkal bírnak, valamint különböző könnyűzenei koncerteket és fesztiválokat is látogatnak (Buzinkay 2010). A társadalomtudósok közül sokakat foglalkoztatott, és foglalkoztat mind a mai napig az a kérdés, hogy mi van a kultúra alatt?19 A szubkultúrák jelenségére az ’50es években jelentkező ifjúsági mozgalmak, ellenkultúrák irányították rá a figyelmet (hippik, beatek, rockerek, stb.). Ezek a mozgalmak új együttélési normákat, életfilozófiát hirdettek (Keszeg 19
A Dilemma című lap 1999. decemberében megjelent számának címében jelent meg a kérdés.
64
2007) .Kuczka Péter szerint a szubkultúra mindig valamiféle nyomás alatt születik. Rolf Swandtner a következőket állapítja meg egyik írásában a szubkultúrákkal kapcsolatban: „A társadalomnak vannak olyan részei, melyek elhajlanak a kultúrától; a szubkultúrának lázadó természete van; valamint a szubkultúra ellenkörnyezetet, ellennyilvánosságot teremt.” (idézi Keszeg 2007: 9). A szubkultúra fogalmának használhatóságáról régóta vita folyik a kutatók körében, egyesek a csoportkultúra terminusát hangsúlyozzák (Szapu Magda), mások ifjúsági szubkultúrákról, klubkultúrákról, zenei szubkultúrákról beszélnek. A szubkultúra elméletekben Rácz József szerint három hullámot lehet megkülönböztetni. A klasszikus megközelítés térhódítása az 1950-es évekre tehető, és többnyire amerikai kutatások jellemezték a korszakot. A második hullám már Angliában bontakozott ki a ’70-es években, ekkor a chicagói iskola által kutatott bandakultúrák helyett a látványos ifjúsági kultúrákat kezdték el vizsgálni. Napjainkra pedig a posztmodern irányzat jellemző, mely főként az ifjúsági szubkultúrákkal foglalkozik. (Kacsuk 2007) Az ifjúsági szubkultúrák vizsgálata leginkább a birminghami Kortárs Kritikai Kultúrakutatási Központban vált fontossá (CCCS). A kutatók azért éppen az ifjúsági szubkultúrák jelentőségét hangsúlyozták, mert ezeken keresztül fejeződnek ki a társadalomban jelen lévő ellentmondások (Kacsuk 2007). Phil Cohen a második világháború utáni brit ifjúsági szubkultúrákkal foglalkozott, és vizsgálatai alapján ez a generáció a munkásosztályi kultúra válságára próbált meg választ adni sajátos szubkultúrájával (Kacsuk 2007). A szubkultúrák nemzetközi vizsgálataihoz erősen hozzátartozott a punk zene megszületése a ’70-es években. A punk „bukása” után azonban sokáig nem alakult ki olyan zenei irányzat, mely képes lett volna egy jól behatárolható szubkultúrát létrehozni maga körül. A ’80-as évek végén megjelent az addig ismeretlen acid house zenei irányzat, és az ahhoz kapcsolódó rave buli fogalma, mely újra felhívta a kutatók figyelmét a szubkultúrákra. (Kacsuk 2007) A klubkultúra elnevezés Sarah Thorntontól származik, valamint ezzel párhuzamosan bevezette a szubkulturális tőke fogalmát is. Sarah Thornton párhuzamba állította a szubkultúrát és az elitkultúrát, ugyanis szerinte mindkettő retteg a profanizálódástól, valamint mindkettő elérhetetlen a kívülállók számára. (Kacsuk 2007) A poszt-klubkultúra kutatások Ted Polhemus, Michel Maffesoli és Andy Bennett nevéhez kötődnek. Andy Bennett a populáris zene szemszögéből közelíti meg az ifjúsági kultúrákat. (Kacsuk 2007) Paul Hodkins a 21. század elején megkísérelte újradefiniálni a szubkultúrát. Négy elemét különbözteti meg a szubkultúráknak: következetes jellegzetesség (ízlések, attitűdök), identitás, elkötelezettség, és autonómia (Kacsuk 2007). Patakfalvi Czirják Ágnes a kolozsvári drum and bass közösségeket vizsgálta a résztvevő megfigyelés, valamint az interjúzás eszközével. Felhívja a figyelmet arra, hogy Romániában az elektronikus zene nem populáris jelleggel jelent meg, és a kutatása során is kiderült, hogy ezek a bulik csak egy szűk kör számára érhetőek el egyrészt az információk és a kapcsolatok belterjessége miatt. A drum and bass partik a csoporton belül a kollektív tudás részévé válnak. Megfigyelte, hogy a tánc, az öltözködés, a viselkedés mind-mind a hitelességet vagy annak hiányát jelenítik meg a csoporttagok számára. Ebben a csoportban az egyik legfontosabb fogalom a kapcsolatháló, nagyban meghatározza a csoporthoz, szubkultúrához való tartozást az, hogy ki kiket ismer. (Patakfalvi 2007) Sólyom Andrea a székelyudvarhelyi ifjúsági szubkultúrákat vizsgálta. Arra kereste a választ, hogy a szubkultúrához tartozó tagok hogyan látják a saját csoportjukat, valamint más csoportokat, miért csatlakozik valaki a különböző csoportokhoz. Fontos kutatási kérdése volt, hogy a zene szervezi-e a csoportot, vagy a csoportszerveződés találja-e meg a magának megfelelő zenei stílust. Az interjúiból kiderül, hogy a motivációk között fontos szerepet kap a valahová tartozás igénye, valamint a felnőttekkel szembeni dac is. Különböző ifjúsági 65
szubkultúrákat vizsgált: rockerek, partizók, illetve tevékenység-centrikusok. A partizók zenei preferenciáikat többnyire nem az alapján határozták meg, hogy mi az ami beletartozik, hanem az alapján, hogy mi az ami nem. Sólyom Andrea megfigyelései szerint csak a partizókra jellemző a folyamatos tánc. A tevékenység-centrikusok csoportjánál azt figyelte meg, hogy a csoporthoz tartozás fontos kritériuma az anyagai függetlenség, a kitartás, a teljesítmény. Az öltözködés és a zene alapján a csoportokat a következő módon különítette el Sólyom Andrea (4. ábra) 4. ábra A Sólyom Andrea által elkülönített csoportok székelyudvarhelyi mintán
Forrás: Sólyom 2007 Szapu Magda A zűrkorszak gyermekei című könyvében a hazai ifjúsági csoportkultúrák vizsgálatára vállalkozott a kaposvári középiskolások zenei irányzatok és életvitel szerinti csoportosulásain keresztül. Szapu szerint a legfontosabb csoportképző tényezők az alapvető emberi érzelmeken alapulnak, de fontos csoportképző tényező a stílus is. A ma ifjúsági szubkultúrák esetében meg kell említeni a drogfogyasztás tényezőjét is, mely jelentősége eltérő a különböző csoportokon belül. Gábor Kálmán a Szigeten a különböző zenei irányzatok kedvelőinek csoportjain belül próbálta vizsgálta a drogfogyasztást (5. ábra)
66
5. ábra Kedvelt zenei irányzat és kábítószer kipróbálásának kapcsolata (%) (N=1603) 35 30
32,4 27,4 26,7
25 20,9 19,8
20
17,9 17,6 17,2
15,3
15 10
7,4
5
5,4
0
r te Al
k e s d o ck tal ap co gia inta un chn l ue roc ous k ro me R Dis tal o B rd r z H un v y sm Te rg a os elj e e p ea h d , N , n T H ck nk ,u Ro Pu ív t na
Forrás: Gábor Kálmán
A szubkultúrákhoz kapcsolódó életvitel tehát jelentősen strukturálja a fiatalok életmódjának számos elemét – így természetesen mindez érinti a szabadidő szféráját is. A preferált szórakozási formák, szórakozó helyek és a különböző csoportok zártsága, összetartó ereje egyedi, a különböző csoportokra jellemző rajzolatot mutatnak – joggal feltételezhetjük tehát, a kutatásunk egyetemistákból álló mintájában is szerepet fog játszani a szubkulturákhoz való tartozás ténye. Háttértanulmányunk megírásakor arra vállalkoztunk, hogy megtaláljuk az egyetemista populáció esetében azokat a csoportképző dimenziókat, amelyek a szabadidővel kapcsolatban relevánsak lehetnek. Elemzésünk nagyobb csomópontjai a rétegződés- és miliőelméletek, a szabadidős tevékenységek segítségével megragadható csoportok, a magaskulturális aktivitás, valamint az ifjúsági szubkultúrák voltak. Reményeink szerint mind az itt felvázolt elméleti háttér, mind pedig a röviden bemutatott kutatások támpontokat szolgáltatnak majd abban a tekintetben, hogy a hallgatók csoportképződésében a szabadidő milyen szerepet játszik, és milyen törésvonalakat húz meg a diákok különböző tömbjei között. Függelék 1. táblázat A tanulók napi átlagos időbeosztása az 1986/87 és 1999/2000-es időmérlegvizsgálatok alapján, nemek szerinti felosztásában (percben megadva)
Kereső tevékenység (összesített) Iskolai tanulás Önképzés
1986/87
1986/87
1986/87
1999/2000
1999/2000
1999/2000
férfiak
nők
összes
férfiak
nők
összes
52
34
43
38
24
31
250
246
248
249
262
256
5
5
5
14
10
12 67
Háztartási és házkörüli munka (összesített) Szabadon végzett tevékenységek (összesített) Olvasás Tévénézés, videózás Sport, testedzés
47
101
74
45
80
62
322
280
301
337
291
314
39
38
38
20
22
21
98
92
95
135
131
133
28
7
18
20
6
13
Forrás: Harcsa István
2. táblázat A becsült időráfordítások átlagai, „A” tábla (percben megadva) Alvás Higiénia Pihenés Órán való részvétel Tanulás Önképzés Munka Háztartás Közlekedés Vásárlás Olvasás Tévé Zenehallgatás Számítógép-használat Internet Társas élet Hobbi
átlag 419 49 71 203 131 34 39 43 83 31 49 77 82 54 50 95 37
szórás 116,12 29,44 80,50 157,34 155,21 57,82 113,00 54,18 87,38 40,40 78,91 76,12 123,02 82,97 75,50 117,95 116,12
elemszám 861 863 744 777 755 650 634 761 820 754 727 749 751 702 712 707 619
Forrás: Bocsi Veronika
68
3. táblázat A Fekete-Kolosi-Róbert-féle fogyasztási csoportok kialakításakor használt háttérváltozók
Forrás: Fekete-Kolosi-Róbert
69
1.ábra Szabadidő-orientációs típusok karonkénti bontásban
KFRTKF NYF Beregs… Partium Jog Eü-i H.Bösz. Műszaki Orvosi Közgáz TTK BTK Agrár 0%
50%
100%
modern klasszikus modern/klasszikus alacsony vagy közepes szabadidő-orientáció
Forrás: Bocsi Veronika
Irodalom Az 1999/2000. évi életmód és időmérleg felvétel módszertani dokumentációja I. szerk.: Falussy B., Budapest, 2001, KSH Andorka, R: Bevezetés a szociológiába Budapest, Osiris Kiadó, 1997. Andrássy M. – Vitányi I.: Ifjúság és kultúra Budapest, 1979, Kossuth Kiadó Bauer B. - Szabó A. (szerk): Ifjúság 2004. Gyorsjelentés NIKI, 2005 http://www.ditzendy.hu/dka/konyvtar/ifjusagpolitika/ifjusag2004_gyorsjelentes_2005_02 _28.pdf Bergmann, W.: Az idő a szociológiában. In: Gellériné Lázár Márta (szerk.): Időben élni – történeti-szociológiai tanulmányok. Budapest, 1990, Akadémiai Kiadó, 117-174. p.
Bocsi V.: Az idő a campusokon. Felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók időszociológiai vizsgálata. PhD-értekezés, Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Programjának archívuma, 2008. Bocsi V.: Klasszikus és/vagy modern? Hallgatók szabadidő-orientációinak vizsgálata. In.: Bajusz Bernadett et al. (szerk.): Professori salutem. Tanulmányok a 70 éves Kozma Tamás tiszteletére. Debrecen, 2009. Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete, 5-22. p. Bourdieu, P.: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése Budapest, 1978, Gondolat Kiadó Burke, P.: Népi kultúra a kora újkori Európában Budapest, 1991, Századvég Kiadó Buzinkay Nóra: Fesztiválkultúra a mai magyar fiatalok körében. Szakdolgozat. Kézirat, Debreceni egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék, Fábián Z. – Kolosi T. – Róbert P.: Fogyasztási csoportok Tárki Társadalomtudományi Tanulmányok, 2000 http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a405.pdf Friedman, G. (1971): A szabadidő és a munka kielégületlensége In.: A francia szociológia, szerk: Ferge Zs., Budapest, 1971, KJK, 179-222. p. Gábor K.: Fesztiválok ifjúsága és a drog Szeged, 2005, Belvedere Kiadó Granasztói P.: Munka, szabadidő és szórakozás. Társadalmi idők átalakulása a 19. században és a 20. század első felében In.: A megfoghatatlan idő, szerk.: Fejős Z., 2000, Budapest, Tabula Könyvek, Néprajzi Múzeum, 103-117. p. Harcsa I.: A népesség időfelhasználása 1986/87-ben és 1999/2000-ben Budapest, 2002, KSH Hradil, S.: Régi fogalmak és új struktúrák. Miliő-, szubkultúra- és életstílus-kutatás a 80- as években. In: Andorka R. – Hradil S. – Peschar J: Társadalmi rétegződés Budapest, 1995, Aula Kiadó, 347-387. p. Hunyadi Zs.: Kulturálódási és szabadidő eltöltési szokások, életmód csoportok Magyar Művelődési Intézet, 2005a. http://www.socio.mta.hu/dynamic/Talalkozasok_a_kulturaval_7.pdf Hunyadi Zs.: A kulturális fogyasztás és a szabadidő eltöltésének néhány jellemzője In.: A magyar városok kulturális gazdasága, Szerk.: Enyedi Gy. – Keresztély K. Budapest, 2005b, MTA Társadalomkutató Központ, 91-109. p. Kacsuk Z.: Szubkultúrák, posztszublultúrák és neo-törzsek. A látványos ifjúsági szubkultúrák brit kutatásának legújabb hulláma In.: Csoportok és kultúrák. Szerk.: Jakab A. Zs. - – Keszeg V., Kolozsvár, 2007, BBTE Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék, 7-19. p. Keszeg V.: Csoportok és kultúrák In.: Csoportok és kultúrák. Szerk.: Jakab A. Zs. - – Keszeg V., Kolozsvár, 2007, BBTE Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék, …. Kiss G.: Munka és szabadidő In.: Kiss G.: Korunk alapszavai, Debrecen, 1997, Nullpont Kulturális Egyesület, 9-37. p. A középiskolák nappali tagozatán tanuló diákok időmérlege 1987 I-II. szerk.: Fazekas Cs., Budapest, 1990, KSH Manchin R.- Regös R.: Szabadidő- és életstílus-vizsgálat. Konferenciaanyag, 1998. Magyar Gallup Intézet, Budapest. Matuschek, I.: Zeit und Devianz http://edoc.hu-berlin.de/dissertation/matuschek-ingo.1999-07-19/PDF/Matuschek.pdf; 2005.03.17.h.
71
Patakfalvi Czirják Á.: Going under. A kolozsvári drum and bass színtér bemutatása In.: Csoportok és kultúrák. Szerk.: Jakab A. Zs. - – Keszeg V., Kolozsvár, 2007, BBTE Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék, 7-19. p. Rácz J.: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák Budapest, 1998. Scientia Humana Sólyom A.: Ifjúsági szubkultúrák és csoportfolyamatok Székelyudvarhelyen In.: Csoportok és kultúrák. Szerk.: Jakab A. Zs. - – Keszeg V., Kolozsvár, 2007, BBTE Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék, 7-19. p. Szabó A. – Bauer B. – Laki L. (szerk): Ifjúság 2000 Budapest, 2002, NIKI Szabó A. - Bauer B. Laki L. - Nemeskéri I. (szerk.): Mozaik 2001 Gyorsjelentés - Magyar fiatalok a Kárpát medencében Budapest, 2002, NIKI Utasi Á.: Életstílus-csoportok, fogyasztási preferenciák Budapest, 1984. Kossuth Könyvkiadó
72
Nyüsti Szilvia – Ceglédi Tímea: A három versengő dimenzió kísérlet hallgatói típusok kialakítására a tanulás, a szabadidő és a munka dimenziója mentén Célok, kérdések Jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy a nappali tagozatos hallgatók életében legfontosabb szerepet játszó kulcsdimenziók – a tanulás, a szabadidő és a munka – mentén típusokat alakítson ki és jellemezze azokat (vö. Bocsi 2008). Ehhez a TERD kutatás20 survey adatbázisa szolgált alapul, melynek kérdőívét a magiszteri (MA/MSc) hallgatók első generációja töltött ki a Partium történelmi régió magyar tannyelvű felsőoktatási intézményeiben 2010 tavaszán (N=602 fő, a teljes alapsokaság 68%-a). Vizsgálatunk során abból a – nappali tagozatos hallgatókat jellemző – sajátos léthelyzetből indultunk ki, melyben az egyének a mindenkori legnagyobb döntésszabadságot élvezhetik abban, hogy mivel, milyen minőségben és milyen célok szerint strukturálva szervezik tevékenységeiket (Bocsi 2008, 2009; Somlai 2008). Az egyetemi szervezeti idő nyújtotta viszonylagos autonómia azonban döntési kényszerrel, s az azzal járó felelősséggel is párosul, hiszen ezen életszakasz erős, s közvetlen hatással bír a későbbi életpályára (Schilling 2005, Garhammer 2002). Az egyéneknek ki kell alakítaniuk – egyebek mellett – az általunk vizsgált három dimenzióra vonatkozóan a preferencia-sorrendjüket, s ez alapján az idejüket is meg kell osztaniuk közöttük. Mindez értelmezhető e három tevékenységtípus versenyeként is, amely sajátos konfliktusokat generálhat a hallgatói léten belül. A konfliktus egyrészt abból adódik, hogy egy-egy tevékenység túlzott dominanciája korlátoz más tevékenységeket, másrészt pedig a különböző külső kényszerek (pl. anyagi kényszer) szülte léthelyzetekből, amelyek felülírhatják az egyéni preferenciákat. Ezekre a konfliktushelyzetekre többféle megoldási mintázat adható, amelyeket mi a három dimenzió mentén kirajzolódó típusokban ragadtunk meg. A kérdőív a hallgatók lehető legteljesebb megismerését célozta meg, így a vizsgálatunk középpontjában álló három dimenzió elemzésében több kérdésblokkot is segítségül tudtunk hívni. A tipológia kialakításához végül azt a mutatót használtuk fel, amely leginkább magában hordozza mindhárom dimenziót: az időmérleget. Előzetesen azt feltételeztük, hogy előfordulnak szélsőséges típusok, amelyekben egyes dimenziók erőteljes dominanciája figyelhető meg, valamint olyanok, amelyekben kettős dominancia jelentkezik (kevert típusok). Ugyanakkor számítottunk az idejüket harmonikusan felosztó, szélsőségektől mentes típusokra is.
Eredmények A típusalkotáshoz klaszteranalízist végeztünk,21 amelyhez a kérdőív időmérleg blokkját használtuk fel.22 A klaszteranalízis eredményeként négy típus rajzolódott ki (1. ábra). Ebből három tekinthető szélsőséges típusnak (tanulásorientált, szabadidő orientált, munkaorientált), egy pedig átlagosnak.
20
OTKA T-69160 „A harmadfokú képzés szerepe a regionális átalakulásban (TERD)” kutatás, 2007-2010 (Kutatásvezető: Kozma Tamás) 21 K-közép módszerrel, 4 klaszterrel dolgoztunk. A 2 és 3 klaszteres elemzések túl homogén csoportokat alakítottak ki. A klaszterszám 4 fölé emelése során elemezhetetlenül kis elemszámú csoportokat is kaptunk. 22 Az időmérlegben bizonyos tevékenységek napi átlagos óraszámáról kérdeztük a hallgatókat: tanulással eltöltött idő, olvasás tanuláshoz kötődően, olvasás szabadidőhöz kötődően, szabadidő, tanulás melletti munka, beszélgetés barátokkal, beszélgetés szülőkkel. Az elemzésnél három dimenzióra redukáltuk ezeket a mutatókat. A hétköznapokat és a hétvégéket is összevontan kezeltük.
73
1. ábra Az időfelhasználás alapján kirajzolódó típusok
A szélsőséges típusok időbeosztásában aránytalanul nagy hangsúlyt kap egy-egy dimenzió: valakinek a tanulás, másoknak a szabadidő tölti ki idejének nagy részét, valaki pedig nappali tagozatos hallgató létére munkával tölti a legtöbb időt (2. ábra). A legtöbb hallgatót magába foglaló típusban ezzel ellentétben az egyes tevékenységek arányosabb felosztását látjuk. Ez a csoport – ahogy ez az ábrán is látható – lényegesen kevesebb idővel számolt el, mint társai, így sajnos nem derül ki, mivel töltik napjaik hátralevő részét.23 2. ábra A hallgatók típusainak napi átlagos időtöltése (órában)
23
Az időmérlegben nem kérdeztünk rá a fiziológiai szükségletekre, utazásra, stb. Az sem volt megkötve, hogy 24 órára jöjjön ki egy nap.
74
A típusok jellemzői Az időfelhasználás alapján kirajzolódó típusokat tovább jellemeztük a vizsgált három dimenzióra vonatkozó egyéb változók mentén is. Az újonnan bevont változók között nem csak manifeszt, hanem látens elemek is voltak, így a tevékenységek, a tanulmányi eredmények, valamint a munkavégzés megléte mellett az ezek mögött meghúzódó motivációkat, vagy a későbbi terveket is feltárhattuk a kérdőív adta lehetőségeknek köszönhetően. Továbbá azt is megvizsgáltuk, hogy mennyire társulnak a szocio-kulturális háttér különbözőségeivel a három dimenzióra vonatkozó jellegzetességek (1. táblázat).24
24
Mivel elemzésünk során számtalan kereszttáblával dolgoztunk, sajnos itt nem áll módunkban az eredmények részletes interpretálása, így a szűkös keretek miatt egy áttekintő táblázat közzététele mellett döntöttünk.
75
1. táblázat A típusok jellemzőinek összefoglalása
TANULÁS
DIMENZIÓK
Tanulmányi Eredményesség
Nagy többségük kap tan. ösztöndíjat (80%); A BA/BSc diploma minősítése átlag fölötti arányban jeles (51%)
Akadémiai eredményesség
Magasan átlag fölöttiek
Mesterképzés motivációja (átlag fölötti értékek)
Tervezi-e még, hogy továbbtanul? Szabadidős Tevékenységek SZABADIDŐ
SZÉLSŐSÉGES TÍPUSOK Tanulásorientált (56 fő) Munkaorientált (96 fő)
Internetezési szokások (Mire használod az internetet?)
Doktori képzés; könnyebb elhelyezkedés; elismert foglalkozás; kiderüljön, mihez van tehetsége; szülők/tanárok javaslata
Szabadidő orientált (106 fő) Több mint felük kap tan. Csak negyedük kap tan. ösztöndíjat (58%) ösztöndíjat (24%) A diploma minősítése A BA/BSc diploma többnyire jó, illetve köztük minősítése többségében van a legtöbb közepes jó (62%) (14%) Átlag fölöttiek, vagy Átlagos, de van egy 8 ahhoz közeliek, % körüli eredményes kiemelkednek a szakmai aktív mag önéletrajz terén Büszke legyen rá a család; Könnyebb tovább gyarapítsa a elhelyezkedés; jól tudását; csak így lehet jövedelmező állás; még tanár; szülők/tanárok nem akart dolgozni; javaslata vonzotta a diákélet
38% igen
37% igen
33% igen
Az egyetemi léthez köthető tevékenységek átlag fölöttiek: szakest, sport, buli, szakmai előadás/konferencia A játék erősen átlag alatti (20%)
Az egyetemen kívül eső tevékenységek átlag fölöttiek: tábor, vallási rendezvény, művészeti tevékenység, színház Minden az átlagos érték alatti. Kivéve a böngészés/információkeresést
Szerteágazó tevékenységek: kirándulás, bál, tábor, filmvetítés, sport, buli, színház A játék (42%) és a chat (45%) aránya kiemelkedő
ÁTLAG TÍPUS(OK) Átlag/Létezgető (301 fő) Átlagos
Átlag alatti/közeli teljesítmény
Könnyebb elhelyezkedés; jól jöv. állás; elismert foglalkozás; vonzotta a diákélet; kiderüljön, mihez van tehetsége; csak így lehet tanár 35% igen Minden kategóriában átlag közeli arányok.
Minden az átlagos érték feletti. Kivéve: böngészés/információkeresés
76
Kapcsolat barátokkal és szülőkkel
Demográfia és szociokulturális
MUNKAVÉGZÉS
Dolgozik-e?
Átlag fölötti időt töltenek a szülőkkel/barátokkal való beszélgetéssel, a szülőkkel kiemelkedően sokat.
39%-uk dolgozik
Gyakorisága/jellege
A csak nyaranta végzett és a nem fizetett munka átlag fölötti körükben
Motivációja
Szárnypróbálgatás a munka: Átlag fölött: önmegvalósítás, szakmai ambíció, tapasztalatszerzés, kötelező szakmai gyakorlat
Kapcsolódott-e a tanulmányokhoz? Nem Kor Állandó lakóhely
53%-ban többnyire vagy mindig Átlag 23 év Közel felük kisebb városból származik, a község/falu esetében alulreprezentáltak (21%)
Átlag alatti időt töltenek a szülőkkel/barátokkal való beszélgetéssel.
69%-uk dolgozik
Átlag fölötti időt töltenek a szülőkkel/barátokkal való beszélgetéssel, a barátokkal kiemelkedően sokat. 41%-uk dolgozik
Átlag alatti időt töltenek a szülőkkel/barátokkal való beszélgetéssel.
48%-uk dolgozik
Közel felük végez A csoport több mint fele Az alkalomszerű és az rendszeresen fizetett munkát csak nyaranta, vagy önkéntes munkavégzés (a többi csoportnál csak 10- alkalomszerűen dolgozik jellemzi őket átlag fölött 12%) Egyértelmű az anyagi Átlag fölött: Átlag fölött: anyagi kényszer Átlag fölött: tapasztalatszerzés vágy, kényszer, anyagi kényszer, szülőktől kötelező szakmai tapasztalatszerzés vágya való függetlenedés vágya, gyakorlat. önmegvalósítás, szakmai ambíció 51%-ban többnyire vagy 68%-ban NEM 53%-ban NEM mindig nem differenciál Átlag 27év Átlag 23év Átlag 24 év Közel azonos arányuk A község/falu esetében Minden kategóriában származik község/faluból, felülreprezentáltak (38%) átlag közeliek, de a mint megyeszékhelyről (38község/falu kevésbé, a 42%) kisebb város inkább jellemzi őket.
77
Egyetemi/főiskolai lakásformák
Szülők iskolai végzettsége25 (átlag fölötti értékek) Anyagi háttér26
Családi állapot
25 26
Átlag fölött: kollégium, albérlet, helyben családdal élés. Erősen alulreprezentált: bejárás, szülőktől külön élés helyben
Átlag fölött: bejárás, szülőktől külön élés helyben Erősen alulreprezentált: kollégium
Magasan iskolázott szülők
Alacsonyan iskolázott szülők
Átlag fölött: átlagos (57%) és jó anyagi helyzetűek (18%) Túlnyomó többségük hajadon/nőtlen (91%)
Átlag fölött: rossz anyagi helyzetűek (40%) Magasan átlag fölött: élettársi kapcsolat, házasság, elvált
Átlag fölött: kollégium, helyben családdal élés Erősen alulreprezentált: albérlet
Átlagosan iskolázott szülők Átlag fölött: rossz (42%) és jó anyagi helyzetűek (14%) Főként hajadon/nőtlen (84%), házasok alulreprezentáltak
Mindenben átlag közeliek, de kissé a fölötti a kollégium és az albérlet, az alatti pedig a bejárás és a helyben családdal élés Átlagosan és magasan iskolázott szülők Átlag fölött: átlagos anyagi helyzetűek (55%) Minden kategóriában átlag közeliek.
A szülők iskolai végzettsége összevont változót az apa és az anya iskolai végzettségét bevonva klaszteranalízissel hoztuk létre. Az anyagi háttér összevont mutatót klaszteranalízissel képeztük tíz, az objektív jövedelmi helyzetre vonatkozó változó bevonásával (“Van-e a szüleid tulajdonában…?”).
78
A szélsőséges típusok karakteresen elkülönülnek egymástól: A tanulásorientált csoportba tartozókról elmondható, hogy a tanulásra szánt napi közel 12 óra megtérül, hiszen ők a legeredményesebbek a diplomaminősítéseket, valamint a tanulmányi és az akadémiai eredményességet illetően. A klasszikus, tanulásközpontú egyetemista képét testesítik meg. Ők kötődnek leginkább az egyetemhez a szabadidő eltöltés és a lakhatás szempontjából is. Ezzel párhuzamosan nekik vannak a leggyengébb kapcsolataik az egyetemen kívüli világgal. Csak kis hányaduk dolgozik, őket is inkább a nyári, illetve a nem fizetett munkavégzés jellemzi. Ez fiatal korukból, valamint stabil családi és anyagi hátterükből is adódhat. Jelzés értékű, hogy jövőbeli terveiket bizonytalanság jellemzi, leginkább az egyetem nyújtotta biztonság meghosszabbítását tűzik ki célul (doktori képzés). A szabadidő orientált típus testesíti meg a mai hallgatókról kialakított másik jellegzetes képet: a sokat bulizó, életélvező/hedonista egyetemista sztereotípiáját. Napjának jelentős részét szabadidős tevékenységekkel tölti, de az elvárásoknak átlagos szinten eleget tesz: diplomája jó minősítésű, itt-ott akadémiai sikereket is magáénak tudhat. Ő maga is úgy nyilatkozik, hogy – a könnyebb elhelyezkedés és a jó jövedelmező állás elérése mellett – főleg a munkába állás kitolása, illetve a diákélet vonzalma miatt jelentkezett magiszteri képzésbe. A diákéletet ki is használja, hiszen a legkülönfélébb szabadidős tevékenységekben vesz részt, ugyanakkor emellett családjára, barátaira is sok ideje jut. Nem az anyagi kényszer, hanem inkább a tapasztalatszerzés vágya ösztönzi a munkára, de jellemzően csak nyaranta vagy alkalomszerűen dolgozik. Kisebb településről származik, szülei átlagosan iskolázottak, ugyanakkor anyagi háttere ellentmondásos, ugyanis a típuson belül azonos arányban találhatunk jó és a rossz anyagi helyzetűeket is. Az időmérleg alapján kirajzolódott egy markáns csoport, amely idejének legnagyobb részét munkával tölti (napi 6 órát), s magiszteri létét is ez határozza meg (munkaorientált típus). Ők kerülnek ki a legkedvezőtlenebb szociokulturális háttérből, továbbá családi állapot szerint a leginkább elkötelezettek (élettársi kapcsolat, házasság), s a szülőkről is ők váltak már le a legnagyobb arányban. Mindez talán annak tudható be, hogy ők a legidősebbek. A munka szervezi elsődlegesen az életüket, háttérbe szorítva az egyetemi szabadidős programokat és a baráti-családi kapcsolatokat (baráti kötelékeik azonban stabilabbak, még ha kevesebb időt is töltenek velük). A felsőoktatáshoz való kötődésük laza, ami térbeli távolságot is jelent a többi csoporthoz képest: közöttük van a legtöbb bejárós és a legkevesebb kollégista. Továbbtanulási motivációjukban és a munka kiválasztásában ők a legcéltudatosabbak. Amellett, hogy a leggyengébb családi támogatottság miatt anyagi kényszerből dolgoznak, a szakmai ambíció is lényeges munkájuk kiválasztása során. A szélsőséges típusok mellett egy masszív hallgatói tömbre27 akadtunk, akik időfelhasználásáról munkánk jelen fázisában nagyon keveset tudunk. Ők a vizsgált manifeszt és látens változók tekintetében vagy átlagos, vagy ellentmondásos értékeket mutattak. Így róluk nem egységes típusként beszélhetünk, hanem egy további elemzésre váró konglomerátumként. Kísérletet tettünk e 300 hallgató további strukturálására (külön klaszteranalízist futtatunk le csak rájuk vonatkozóan az időmérleg alapján). Az eredmények azt mutatják, hogy felfedezhető ebben a csoportban is egy látens struktúra, amit a jövőben érdemes feltárnunk.
27
Sokat gondolkodtunk ennek a tömbnek az elnevezésén. A konferencia előadás során még a létezgetők nevet viselte a csoport (Mászáros–Templom–Vajda 1982 alapján), azonban ez nem tükrözi megfelelően a valóságot, s félrevezető lehet. Mivel ezt a típust további elemzésre szánjuk, így a mostani elnevezése is csak ideiglenesnek tekinthető.
79
Összefoglalás és kitekintés Elemzésünk alkalmas volt a szélsőséges típusok kirajzolására, a hallgatók feléről azonban nem sikerült éles jellemrajzot adnunk. Eredményeink nem minden kérdésünkre adtak választ, de segítettek kérdéseink pontosításában és bővítésében, amelyeket később célzottan, egy erre hivatott vizsgálat keretében részletesebben és mélyebben is tárgyalhatunk. Így lehetőségünk adódna például a szorgalmi és a vizsgaidőszak közötti különbség feltárására, a karonkénti, esetleg szakonkénti eltérések leírására, valamint a három dimenzió pontosabb operacionalizálására. Erre a most induló Campus-lét28 kutatás is alkalmat nyújthat számunkra. Emellett vizsgálatunk érdeme, hogy az elsők között elemzi a Bologna-rendszer által életre hívott „új” hallgatói csoport jellemzőit, vagyis az MA/MSc fázisban résztvevő hallgatókat.
Irodalom BOCSI V. (2008): Az idő a campusokon. Felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók időszociológiai vizsgálata. Debrecen, doktori disszertáció (kézirat) BOCSI V. (2009): Az időszociológia pedagógiai vonatkozásairól. http://www.ofi.hu/ tudastar/bocsi-veronika. Utolsó letöltés: 2010. június 8. MÉSZÁROS J. – TEMPLOM K. – VAJDA J. (1982): Determinált viselkedéstípusok a bölcsészkaron. In Medvetánc 1982/4-1983/1, pp. 60-73 GARHAMMER, M. (2002): Pace of Life and enjoyment of Life Journal of Hapiness Studies. Vol. 3. 217-256. pp. SCHILLING, E. (2005): Die Zukunft der Zeit: Vergleich von Zeitvorstellungen in Russland und Deutschland im Zeichen der Globalisierung. Heinrich Heine Universität, Düsseldorf. SOMLAI P. (2008): A posztadoleszcensek kora. In (Somlai Péter szerk.): Új ifjúság. Budapest, Napvilág Kiadó, 9–43. pp.
Összegzés Tanulmányunkban a posztadoleszcencia, tanulás, informális tanulás, munkavégzés és munkaattitűdök, önkéntes munka, szabadidős tevékenység alapfogalmaival, elméleti kérdésköreivel, eddigi kutatási eredményeivel, az OTKA kutatásban levő vizsgálati lehetőségekkel, a tevékenységek csoportképző szerepével, és a TERD kutatás alapján egy kvantitatív háttértanulmánnyal (a munka szabadidő és tanulás dimenzióiban) foglalkoztunk. Az OTKA kutatás harmadik munkacsoportjának következő feladata a kutatás empirikus részének előkészítése lesz. Ez a háttértanulmány a későbbi publikációk elméleti részeit alkotja majd.
28
OTKA- K 81858 „Campus-lét” a Debreceni Egyetemen. Csoportok, csoporthatárok, csoportkultúrák, 20102012 (Kutatásvezető: Szabó Ildikó)
80
