Bunker. Dráma három megszakítással. Személyek HADNAGY ŐRMESTER TIZEDES KÖZLEGÉNY BOTOS ÖREG TARISZNYÁS ÖREG LÁNY. Bemutatták

Bunker Dráma három megszakítással Személyek

HADNAGY

ŐRMESTER

TIZEDES

KÖZLEGÉNY

BOTOS ÖREG

TARISZNYÁS ÖREG

LÁNY

Bemutatták Nova Huta, 1967, Teatr Ludowy Poznań, 1977, Państwowy Teatr Nowy 7 8 A darab hármas megszakítása formai. A várakozás, az eseménytelenség, az emlékeken kérődzés, a bunkerlét csendjét felkavaró külvilág (szükségszerűen bizonytalan körvonalú külvilág) s az érlelődő lázadás légköre: idő nélküli közegben préselődnek egymás mellé. A rendező felfogásától függ, hány megszakítással, hogyan tudja elérni a legjobb hatást. A darab

többet bíz rá az atmoszférára, mint a cselekményre. A mozgás ábráját a szöveggel egyenértékű kifejezésmódnak szántam. Ha a pantomimelemek kifejezőbbnek bizonyulnak a játék során egyes szövegrészeknél, a mozgást, a mozdulatot kell a rendezés hangsúlyaival előnyben részesíteni: a csendet a hanggal szemben; s a játék mikrorealizmusát. Lefelé fordított, hatalmas betonkúp belseje a színpad: a kúp csücskét alul a színpad vízszintesen metszi. Vagyis félkör alakú a játszótér, s viszonylag igen szűk. Balra négy, emeletesen elhelyezett ágy, a fal megdőlt síkjához igazodva: olyanok, mint a lépcsőfokok. Vaslétra vezet fel az ágyakhoz. Szemben, hátul, keskeny vasajtó, 9három előlépcsővel. Középtől kicsit jobbra kerek lyuk, a szellőzőakna nyílása. Jobbra beépített mosdó. Középütt asztal, két szék, az asztalon telefon. A legalsó ágy mellett hangosbeszélő telefon, amely a figyelővel köti össze a bunkert. A láthatatlan mennyezetről kellemetlenül hosszú fémcső nyúlik le, a végén háromszög alakú neoncső, ez világít. A csőben időnként vibrál a fény, ilyenkor a szereplők valamelyike székre áll, megkocogtatja a neoncsövet, mintha az segítene. Néha csakugyan segít. Mikor a függöny felmegy, Őrmester és Közlegény vannak a színen. Öltözetük bizonytalan nemzetiségű egyenruha. Őrmester az alsó ágyon hever, lelógatja a fél lábát. Közlegény az asztalon matat, a mosdóhoz megy, vizet tölt, megbugyogtatja a szájában, kiköpi. Távoli dörrenések. Közlegény a szellőzőaknánál hallgatózik. Őrmester unottan lóbálja a fél lábát, a dörrenéseket számolja.

ŐRMESTER Egy… kettő… három… Lassan felül. három… három…

KÖZLEGÉNY Tisztelettudóan. Ez az ötödik volt.

ŐRMESTER Ki itt a följebbvaló? Te vagy én?

KÖZLEGÉNY Kihúzza magát. Az Őrmester úr.

ŐRMESTER

Akkor nyugodj bele! Lemászik az ágyról, megveregeti a Közlegény hátát. 10Azért isteni pofa vagy te! Mint egy kiskutya. Csak pislogsz folyton, mintha kettőig se tudnál… Újabb dörrenések, hallgatják.Különben teljesen mindegy. Attól függ, mikor kezdi számolni az ember. Leül az egyik székre, ásít. Gyere, borotválj meg.

Közlegény magához veszi a szükséges holmikat, pamacsolni kezd.

ŐRMESTER Kis szünet után. Na?

KÖZLEGÉNY Semmi, Őrmester úr.

ŐRMESTER Pedig beszélhetnél. Szeretem, ha közben beszél valaki. A borotvakrém-tubusból arasznyi krémgilisztát nyom ki. Mit gondolsz, meddig tart egy ilyen tubusban a krém?

KÖZLEGÉNY Azt hiszem, sokáig… ha be nem szárad. Jó kis krém. A szaga is olyan finom.

ŐRMESTER Megszagolja. Nagyszerű. Az ilyen gólyáknak való… Szünet. Csak azt tudnám, mi az istennek kényeztetnek benneteket! Mi még tudtuk, mi a nélkülözés… meg a roham! Ki az árokból… bele, hogy csurogjon… érted?

KÖZLEGÉNY Igenis.

ŐRMESTER Dehogy érted. Szünet. Semmit se tudtok. Beleszülettetek az összkomfortba, gyapjúpokrócba, meleg levesbe, csokoládéba… Most aztán jó. Nem is lehet jobb. Igaz?

KÖZLEGÉNY Pamacsol. Nem tudom…

ŐRMESTER Gondolkoztál már, hogy mi 11lesz a vége? Hová jutunk így? Mint az anyád hasában! Kiszolgálás, biztonság, friss levegő, az élelem sose fogy ki, mindig új érkezik… Meg borotvakrém – krém! A szappan már nem is jó. Tudod, mi mit kentünk a pofánkra? Elhajítja a tubust.

KÖZLEGÉNY Szelíden. Nekem még nem kell borotválkoznom.

ŐRMESTER Hirtelen indulattal. De én akkor is rólad beszélek! Húzd ki magad! A szemembe nézz!

Csönd. Nézik egymást. Őrmester zavartan megtörli a homlokát, akadozva nevetni kezd, újra elkomolyodik. Föláll, tesz pár lépést.

ŐRMESTER Iszonyú ez a hőség…

KÖZLEGÉNY Nyissam ki az ajtót?

ŐRMESTER Szordínós iróniával. Az kevés. Nyisd ki az ablakokat. Reggelit a teraszra! Ahogy a Szabályzat előírja.

KÖZLEGÉNY Lehajtja a fejét. Nem akartam megbántani az Őrmester urat. Nem tehetek róla, hogy gólya vagyok még.

ŐRMESTER Visszazöttyen a székbe. Te nem. Erről a döghőségről se…

KÖZLEGÉNY Borotválni kezdi az Őrmestert. Télen mindig ilyen meleg van nálunk.

ŐRMESTER És most tél van? Olyan biztos vagy benne?

KÖZLEGÉNY Azt hiszem… Vagy tavasz lenne már? Szünet. 12 ŐRMESTER Ordít. Legalább aludni tudna az ember! Halkan. Nem ébredtél fel hajnalban?

KÖZLEGÉNY Nem.

ŐRMESTER A hadnagy úr énekelt álmában.

KÖZLEGÉNY A hadnagy úr? Ő sose szokott…

ŐRMESTER Legyint. Ez is a krém miatt van.

KÖZLEGÉNY Pedig még van egy ládára való.

ŐRMESTER Na, hála Isten. Az Úristen nem feledkezik meg rólunk. Keresztet vet, állánál fejezi be a mozdulatot. Ide kenj még egy kicsit.

Közlegény fölveszi az elhajított tubust, Őrmester állára nyom belőle, szétdörzsöli.

ŐRMESTER Nevet. Az a fontos, hogy tartjuk a támaszpontot! Semmi más nem fontos. Az ellenség lapul, morzsolódik… Úgy fognak megemlékezni rólunk, mint akik a nap huszonnégy órájából… Fölnéz. Véres kockapartik! Tíz méterre a föld alatt!

Csönd.

KÖZLEGÉNY

Őrmester úr…

ŐRMESTER Mondtam, hogy beszélj! Szeretem, ha közben beszél valaki.

KÖZLEGÉNY Mostanában sokat gondolok rá, hogy hogyan is volt – miért volt? Próbálom összeállítani azt a néhány képet meg… nem 13is tudom… Emlékek? Ezt a szót nem szereti a Hadnagy úr.

ŐRMESTER Közbevág. Az ember azt nem szereti, fiam, ami úgyis cserbenhagyja. Majd megtanulod! Ha már nem bírod, szépen fölzabálod az emlékeidet, hogy ne legyenek útban. Jó szaftos vacsorát csinálsz belőlük – megeszed a nagyanyucikát, akinek tornácos háza volt vidéken, méhes meg gyümölcsös meg hasonlók… Ami van. Mindenkinek más van. Ahány ház, annyiféle. Csak a lényeg ugyanaz: ne maradjon szem előtt semmi, üres legyen az asztal… Kis szünet. Fura, mi? Hogy egyszerre ilyesmit akarjon az ember?

KÖZLEGÉNY Feni a borotvakést. Furcsa…

ŐRMESTER De figyelj csak tovább. Egy ideig tényleg úgy érzed, hogy jóllaktál, ülhetsz a fenekeden, mint a parancsnok, aki likvidált egy falut, egy egész várost… Üresek az utcák, a házak, az udvarok… Arca keményre vált, hangja mégis önkínzó. Tudod te, micsoda érzés: egy likvidált városon végigrobogni motorral? Vagy lóháton, rövid vágtában? Mikor a kövezet visszhangzik csak, a paták… – és semmi fény, csak az olajos tócsák… a kockakövek! Tudod, mi az? Mikor te magad érzed meg látod, hogy minden üres… senki se néz utánad… ha kinyitsz egy ajtót, senki se csukja be… Kis szünet után. Ez a vacsora vége. 14Akkor már nincs gondod az emlékekkel. Nevet. Oda küldted a tornácos házat, ahová a reggeli feketekávét szoktad, meg azokat a rohadt kincstári konzervhúsokat: a közös nagy reterátba. Hosszabb szünet. Tudsz jobb megoldást?

KÖZLEGÉNY Bizonytalanul. Nem… Így még sose gondoltam végig. Változott hangon. Szabad? Közelít a borotvával.

ŐRMESTER Félrekapja a fejét. Mit akarsz?

KÖZLEGÉNY Befejezni. Még itt a nyakánál van egy kicsi…

ŐRMESTER Lassan a nyakához nyúl. Itt? Fürkésző pillantást vet a Közlegényre. Nincs itt semmi…

Közlegény megnedvesített kendőt nyújt át, Őrmester megtörli az arcát, de továbbra is ülve marad.

ŐRMESTER Úgy látszik, hiába tartom ezeket a reggeli lelkigyakorlatokat. Hálából majd egy szép nap… Mutatja, hogy elvágja a nyakát. A törülközőt odadobja a mosdóra.

KÖZLEGÉNY Tréfál az Őrmester úr… Ártatlan nyíltsággal. Én még soha nem öltem.

ŐRMESTER Nevet. Óriási! Azt hittem, nem is tudsz másra gondolni.

KÖZLEGÉNY

Viccel az Őrmester úr…

ŐRMESTER Élesen. És ha nem?

KÖZLEGÉNY Hökkenten. Tudom, hogy mivel tartozom… Az Őrmester úr tanított meg 15vigyázzban állni, tisztelegni… meg hogy az alkatrészeket hogyan hívják…

ŐRMESTER No? No?

KÖZLEGÉNY Iskolásan számolja az ujján. Cső, lobbantyú, závárzat, závárzattok, ütőrugó, adogató és hüvely… adogató és hüvely… irányzék és foglalványok…

ŐRMESTER Harsányan nevet. És ezért nem nyiszálod el a nyakam! Mit tudsz még felhozni a mentségemre?

KÖZLEGÉNY Akadozva. Az Őrmester úr…

ŐRMESTER Ne dadogj!

KÖZLEGÉNY Az Őrmester úr se gondolja komolyan. Az emlékeiről is szívesen beszél. Csak engem félt tőlük…

ŐRMESTER Meglepődve. Kis disznó! Ez tényleg kimondja, amit gondol. Ordít. Húzd ki magad! Hátra arc! Vissza! Feküdj! Föl! Feküdj! Föl! Tovább!

Közlegény lehasal, felugrik. Őrmester nézi, dünnyögve dúdol, feláll a székre, megkocogtatja a neoncsövet.

ŐRMESTER A széken állva. Ki van a figyelőben? A Hadnagy úr?

KÖZLEGÉNY Hasalás-felugrás közben. Nem… a Tizedes úr.

ŐRMESTER Odamegy a hangosbeszélőhöz, felkattintja, a készülékhez hajol. Tizedes?

TIZEDES HANGJA Igenis. 16 ŐRMESTER Mondja, milyen évszak van most? Maga tudja?

TIZEDES HANGJA Nem értem…

ŐRMESTER Tagolva. Milyen – évszak – van? Most már érthető?

TIZEDES HANGJA Azt hiszem, tél vége. De ha fontos, megkérdezem a parancsnokságtól.

ŐRMESTER Nem fontos. És nem telefonál sehová! – Újság? Van valami újság?

TIZEDES HANGJA Csak a szokásos. Valamelyik északi körzetet bombázzák.

ŐRMESTER Kicsoda?

TIZEDES HANGJA Nem tudom. Tegnap nem mi voltunk soron. Hangot vált. Őrmester úr… nincs kedve feljönni? Játszhatnánk egy partit.

ŐRMESTER Felcsattan. Micsodát?

TIZEDES HANGJA

Elbizonytalanodik. Semmit… csak gondoltam.

ŐRMESTER Csak ne vigye túlzásba! Ráér idelent gondolkodni… – Várjon! Ha lát valami madarat…

TIZEDES HANGJA Nem értem…

ŐRMESTER Azt mondtam: ma-da-rat. Két lába van, csőre, két szárnya. Érthető?

TIZEDES HANGJA Igenis.

ŐRMESTER Ha valami ilyesmit lát, szóljon le, azt megnézzük mi is.

Őrmester lekattintja a készüléket, ledől a 17legalsó ágyra, onnét nézi barátságosan a le-föl ugráló Közlegényt. A fiú ereje fogytán van.

ŐRMESTER Elég! Ülj oda a székre.

Közlegény szuszogva leül.

Látod, kell ez a kis testmozgás. Holnap majd megkezdjük a kézállást. Én a te korodban fél órát járkáltam kézen, körbe a laktanyaudvaron. Nagyon jó dolog. Egészséges. Jót tesz az a gyereknek.

KÖZLEGÉNY Ha úgy gondolja az Őrmester úr, én szívesen… akár most is…

ŐRMESTER Jó! Azért stréberkedni nem kell. Szuszogd ki magad. Kezét kényelmesen a tarkója alá húzza, így bámul fölfelé. Fogadni mernék, a tizedesünk már húzza a lóbőrt. Nagy katona! Tegnap egymás után nyolcszor dobott hatosat a kockával. Aztán láttad! Ugrált, mint egy bakkecske. Meg vagyok én áldva… Felkönyököl. Amióta itt vagy, még sose dobtál hatosat. Mit gondolsz, miért?

KÖZLEGÉNY Megvonja a vállát. Nem tudom.

ŐRMESTER De nem is izgulsz, mi? Jó neked úgy, ahogy van. Ha nem dobsz, hát nem dobsz.

KÖZLEGÉNY Én annak is örülök, ha az Őrmester úrnak sikerül.

ŐRMESTER Megvető pillantással. Marha. Olyan jámborka vagy, mint nyolc évvel ezelőtt.

KÖZLEGÉNY Tizedik éve, hogy itt vagyok már.

18 ŐRMESTER Bosszúsan. Megint kezded? Folyton okosabb akarsz lenni! Ezerszer megmondtam, hogy én tudom, mire emlékezhetsz! Kölyök voltál még… olyan kopasz, mint a biliárdgolyó. Erre csak emlékszel?

KÖZLEGÉNY Igen.

ŐRMESTER Meg arra, mikor az első éjszakát töltötted idelent? Nevet. Úgy fulladoztál, mint akinek kupicával mérik a levegőt. Mint az egér a lábas alatt… „Őrmester úr, ez igazi levegő? – Hadnagy úr, én egy autóról estem le… vissza kell mennem a garázsba…” – Emlékszel?

KÖZLEGÉNY Igen.

ŐRMESTER Na, és hol van az a garázs? Gondoskodtunk róla. Csönd. Eredj, mosd meg a kezed.

KÖZLEGÉNY Megnézi a tenyerét. Nem piszkos.

ŐRMESTER Akkor helyettem mosd meg.

KÖZLEGÉNY

Nevetni próbál. De tényleg nem piszkos…

ŐRMESTER Hirtelen indulattal. Nem pofázunk vissza!

Közlegény hosszan kezet mos. Őrmester mozdulatlanul fekszik, tenyerével eltakarja az arcát. Közlegény lassan odamegy az ágy mellé, nem szól. 19 ŐRMESTER Elhúzza a kezét. Mit bámulsz?

KÖZLEGÉNY Most mit csináljak?

ŐRMESTER Bánom is én!

KÖZLEGÉNY Nem jut eszembe semmi.

ŐRMESTER Idegesen. Azt hiszed, nekem folyton eszembe jut valami új?

KÖZLEGÉNY Cinkosan. Kezdjem a mesélést?

ŐRMESTER Hirtelen mozdulattal felül. Nem! Lassan visszadől. Még nem…

Csend.

KÖZLEGÉNY Még messze van az este.

Őrmester fal felé fordul, nem mozdul. Közlegény az asztalhoz lép, matat. Hol itt vakarja meg magát, hol ott, a körmeit nézegeti, kihúz egy szálat a hajából, ezzel a láthatatlan szállal játszik. Közben oda-odapislant az ágy felé.

KÖZLEGÉNY Sóhajt. Akkor felsöpröm a szobát.

ŐRMESTER Anélkül hogy megmozdulna. De halkan! Ne csinálj zenebonát!

Közlegény lábujjhegyen a mosdóhoz megy, előszed egy kis seprűt, fehér zománcos lapátot. Sokáig, aprólékosan söpörget. Őrmester egy idő múlva megfordul, felkönyököl, nézi. Odamutat egy helyre.

ŐRMESTER Ott is.

Közlegény szó nélkül engedelmeskedik.

Őrmester maga elé bök. Itt is.

Közlegény az ágy előtt söpörget.

Mutasd, 20mit működtél össze? Ez az egész? Cérna, gomb… egy kis por…

KÖZLEGÉNY Még egy papírdarab is van.

ŐRMESTER Ez semmi.

KÖZLEGÉNY Nem is szokott több lenni. Minden órában felsöprök.

ŐRMESTER Visszafordul a fal felé. Söpörj félóránként.

KÖZLEGÉNY Tétován áll a szemétlapáttal. Hová szórjam?

ŐRMESTER Ahová a többit.

KÖZLEGÉNY Igenis.

Körülnéz, félkörös mozdulattal leszórja a földre a szemetet. Aztán a mosdóhoz megy, újra alaposan kezet mos.

ŐRMESTER Hirtelen megfordul. Mit szólnál egy kis pálinkához?

KÖZLEGÉNY Elmosolyodik. Én szívesen…

ŐRMESTER No, ugrás! De valami erőset!

Közlegény rábök egy helyen a falra, tolóajtó nyílik ki, a süllyesztett szekrénykében üvegek.

ŐRMESTER Fektéből mutogat. Várj csak… Azt a hosszúnyakút…

KÖZLEGÉNY Ezt?

ŐRMESTER Abban még sose csalódtam. A szenteltvizet csak igya a hadnagy úr.

Közlegény megtölt két poharat, átnyújtja az egyiket.

Hát akkor – egészségünkre! Iszik; kiveszi a másik 21poharat is a Közlegény kezéből. Ezt meg arra, hogy legalább egy nyavalyás, dög madár… Iszik. Bár amilyen daliák vagytok! Hirtelen föláll. Kapcsold csak be… mit csinál ez odafönt?

Közlegény bekapcsolja a hangosbeszélőt, egyenletes hortyogás hallatszik.

Na! Nem mondtam? A szolgálat! Újra tölt magának, iszik. A tizedes úr! Hát nem röhej? És még azt se mondhatom, hogy… Nevet. Belehortyog a poharamba! Ordít. Kapcsold ki!

Közlegény kikapcsolja a hangosbeszélőt.

A tizedes úr… Mustrálva nézi a Közlegényt. Azért te se bízd el magad… Egyformák vagytok! Azt várnátok, hogy a szátokba röpüljön… Iszik. Pedig csak az ér valamit, ami élve… Látni, ahogy úszik… Aztán jól odapörkölni! Újra kortyol.

KÖZLEGÉNY Bátortalanul. Az Őrmester úr rá tudna lőni?

ŐRMESTER Rámered a Közlegényre. Nevet. Madárra? Ordít. Egy hangyára is! Egész halkan. Ha nincs más… Suttog. Nem érted, hogy meg kell őrülni? Csak ülünk itt… mint valami számsor… Megrázza a Közlegényt. Süket vagy? Mi jöhet még? Se ölni, se megkegyelmezni… Leejti a poharat, rátapos, lezöttyen az egyik székbe.

Hosszabb szünet. Közlegény a széttört poharat söprögeti.

ŐRMESTER Csöndesen. Tudod, mit gondo22lok néha? Hogy a fiam vagy. Csak már egyikünk se emlékszik… Hirtelen felnéz. Gyere… Most nem bánom. Most mesélhetsz.

KÖZLEGÉNY Lerakja a lapátot, seprűt, odalép az Őrmester mellé. Honnét kezdjem?

ŐRMESTER Lehunyt szemezel, pohárral a kezében. Tudod te. Ahonnét szoktad.

KÖZLEGÉNY A garázstól?

ŐRMESTER Hümment.

KÖZLEGÉNY Mintha távoli, vetített vászonról olvasná, amit mond; mimikája lassú, szögletes. Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap… vagy tegnapelőtt… Igazi, nagy garázs volt, betonkifutóval, olajfoltokkal. Sokáig ott bújtunk, aztán engem küldtek ki, hogy szerezzek kenyeret. Azt mondták, egy gyereknek könnyebb, jobban megsajnálják. Akkor már nem volt semmi kenyér, csak valami kemény, rozsdás színű…

ŐRMESTER Kortyolgatás közben. Cvibak volt, fiacskám. Jó régi cvibak.

KÖZLEGÉNY

Igen. Az lehetett. És más nem is volt már. A város se, csak a tűzfalak, kémények. Egész délután mentem alattuk, de nem találtam semmit. Még embert se…

ŐRMESTER Nagy csuda – egy kiürített városban!

KÖZLEGÉNY De halottat se! Az volt a legrosszabb. És akkor leültem a járdán…

ŐRMESTER Kortyol. Egy angol vécére. 23 KÖZLEGÉNY Valahogy odakerült, de nem volt eltörve. Egészen olyan volt, mintha új lett volna.

ŐRMESTER És bőgtél.

KÖZLEGÉNY Éhes voltam.

ŐRMESTER Meg be is esteledett.

KÖZLEGÉNY

Még nem…

ŐRMESTER Zsörtölődve. Hogyhogy? A gázgyár égett, attól volt világos. Mért akarod mindig másképp mondani?

KÖZLEGÉNY És akkor jött a szirénás autó. Pedig nem volt értelme, hogy szirénázzon…

ŐRMESTER Ez igaz. Egy üres városban?

KÖZLEGÉNY És hirtelen fölrántottak a vécéről. Ezt sose fogom elfelejteni. Azokat az arcokat ott! Feketék voltak, szakállasak…

ŐRMESTER Újra tölt, iszik. Na ja. Ha egyszer nincs borotvakrém.

KÖZLEGÉNY Egy macska is volt velük…

ŐRMESTER És madár?

KÖZLEGÉNY

Az csak később. Előbb még próbáltam könyörögni, hogy rakjanak le, de kinevettek.

ŐRMESTER Te meg szépen kipottyantál.

KÖZLEGÉNY Nem vették észre, hogy kiestem.

ŐRMESTER Vagy megunták, hogy bőgsz. Azt hiszed, öröm hallgatni? Rontja a harci szellemet. 24 KÖZLEGÉNY Azt hiszem, elájultam akkor…

ŐRMESTER Iszik. Egy frászt!

KÖZLEGÉNY Bizonytalanul. De igen!

ŐRMESTER Már megint kezded? Pancser! Oktatóan. Az volt a szerencséd, hogy puhára estél, egy nagy gyapotbálára – érted?

KÖZLEGÉNY

Igenis.

ŐRMESTER Tudod te, micsoda ritkaság az? Gyapot? Egy kiégett városban? – No, mondjad! Aztán?

KÖZLEGÉNY Betakaróztam a gyapottal. Ott esteledett rám. Láttam a csillagokat… a kémények olyan kicsik lettek, mint a gyufaszálak. Tudtam, hogy többé nem találkozom azokkal, akiket a garázsban hagytam – s akkor egyszerre összeszorult a szívem…

ŐRMESTER Halkan. Hogyan?

KÖZLEGÉNY Mintha valaki a markába szorította volna… egyre kisebbre… mint valami szivacsos gumilabdát…

ŐRMESTER Zavartan. Gyere. Térdelj ide mellém. Közlegény odatérdel, Őrmester magához húzza. Nem akarok én rosszat. Csak szeretem, ha mesélsz. Hallod?

KÖZLEGÉNY Igenis.

ŐRMESTER Akkor mondd még egyszer. Hogyan szorult össze?

KÖZLEGÉNY Mintha valaki a markába 25vette volna… egyre kisebbre szorította volna…

ŐRMESTER Behunyt szemmel. Mint egy gumilabdát… Rázogatja a fejét. Büdösül szépen tudod ezt mondani! Ezzel veszel le a lábamról mindig. Tölt, itatni kezdi a Közlegényt. Nesze. Most megérdemled. Akarsz még egyet? Igyál! Újra tölt, itatja. Aztán hogy volt tovább?

KÖZLEGÉNY Még mindig térdepelve. Akkor jött a madár…

ŐRMESTER És?

KÖZLEGÉNY Egy olyan fél lábú madár, oda szállt le az úttestre, pár méterre tőlem. A szárnyát használta a hiányzó lába helyett.

ŐRMESTER Kicsit hangosabban. És?

KÖZLEGÉNY Kényszeredetten, mint aki tudja, hogy ennél a fordulatnál mi következik. Én meg szerettem volna, ha közelebb jön. Összekapartam a zsebemben egy kis morzsát, hogy odacsalogassam…

ŐRMESTER Kiált. És? Mondd ki már!

KÖZLEGÉNY De éppen akkor robogott arra az Őrmester úrék motorkerékpárja. És attól megijedt, elröpült. Engem meg fölraktak az oldalülésre. Az Őrmester úrék. Lehajtja a fejét.

ŐRMESTER Föláll, lassan körbejárja az asztalt, a Közlegényt. Igen. Szóval én voltam az oka, hogy elröpült, mi? És hogy azóta se lát26tál másikat. Mi? Az őrmester úr beleköpött a tálba! Az őrmester úr egy megveszekedett vadállat! Ilyesmiket gondolunk magunkban? Na, mondjad! Kellett nekem akkor robognom arra, mikor már magadhoz tértél… meg a madár is pityegni kezdett, pityegni, a drága! Kellett nekem egy gyerekbe belebotlani, egy senkifiába, aki még azt is elfelejtette, hogy hívják, csak feküdt ott szaros képpel meg kificamodott bokával, mert még ahhoz se volt esze, hogy a gyapotbálára essen – de nem ám! Éppen melléje zuhant a hülye! Érted? Muszáj volt nekem pont arra mennem, mikor a madár is megtette volna – szépen fölcsíp, aztán huss! – elvisz valahová, ahol nem ordítozik folyton az őrmester úr – mi?! Ilyeneket gondoltunk magunkban? De az istenit! – most már itt vagy! Mit csináljunk? Liheg a felindulástól, a zubbonya nyakát rángatja.

KÖZLEGÉNY Még mindig lehajtott fejjel térdel; fölnéz. Csurgasson egy kis vizet a nyakára, Őrmester úr.

ŐRMESTER Hökkenten. Micsodát?

KÖZLEGÉNY Egy kis vizet. Az jót szokott tenni.

ŐRMESTER Halkan. Jó. Majd csurgatok.

Lassan elindul a mosdó felé; Közlegény is föláll. Őrmester félúton visszafordul.

ŐRMESTER Legalább gyűlölsz már egy kicsit?

KÖZLEGÉNY Szelíden. Nem. 27 ŐRMESTER Csodálkozva, de bosszankodva is. Szóval, még azt se. Nem gyűlölünk, csak gyilkoljuk egymást szeretettel. Nagyon jó.

A csaphoz megy, hosszan vizet csurgat a nyakára.

KÖZLEGÉNY Én szeretem az Őrmester urat. Az Őrmester úr jó ember. A Tizedes úr is jó ember.

ŐRMESTER Vizesen visszafordul. És a Hadnagy úr?

Csönd.

ŐRMESTER A Hadnagy úr nem jó ember?

Újra hosszú csönd. Közlegény lesüti a szemét.

ŐRMESTER Szóval nem nyilatkozunk. Erőltetetten nevet. Csuda kis pofa vagy! Elkomolyodik. A mi időnkben, tudod, mi járt ezért? Két óra kikötés. Ájulásig. Mert így kezdődik a lázadás. Hallgatással. Kicsit enyhébben. Nézz rám!

Nagy robajlás kintről: mint mikor a lépcsőn meglódul valaki, s nem tud megállni. Pár pillanat múlva kivágódik az ajtó, beesik a Tizedes, tenyeréről lepöndörödik valami, utánaveti magát, négykézláb áll meg fölötte: egy kis fekete dobókockát emel föl diadalmas arccal.

TIZEDES Hatos! Megint hatos! Kis csönd. Mi az? Nem is örültök?

ŐRMESTER Kimérten odamegy, megnézi a kockát. Nagyszerű. 28

TIZEDES De tényleg… tényleg annyi! Föltápászkodik. Ma ez az első.

ŐRMESTER Akkor pláne.

TIZEDES Tétován. Mit csináltatok egymással? Történt valami?…

ŐRMESTER

Köztünk?

TIZEDES Mustrálja őket. Csak a szokásos lelkigyakorlat?

ŐRMESTER Ingerülten. Micsoda hang ez?

TIZEDES Nevetni próbál. Azt hiszem, fórban vagy… Az üres üvegre mutat. Én csak kávét ittam még.

ŐRMESTER Ingerülten. Beosztott!

TIZEDES Flegmával leül a földre, dobálni kezdi a kockát. Nem vagyok szolgálatban. A figyelőben, az más.

ŐRMESTER Ki adott engedélyt, hogy otthagyd?

KÖZLEGÉNY Kérlelve. Őrmester úr… tessék kockázni inkább.

ŐRMESTER Tizedeshez. Meguntuk a horkolást?

TIZEDES Csak öt percet… Annyit ti is szoktatok. – Fontos jelentenivalóm van.

Csönd. Mind a ketten a Tizedesre néznek.

ŐRMESTER Fáradt kíváncsisággal; mint akiből kifújódott a gőz. Micsoda?

TIZEDES Hunyorít. Három civil madarat láttam közeledni a Csatornánál. 29 ŐRMESTER A Csatornánál?… Hitetlenkedve. Még mindig nem tanulták meg?…

TIZEDES Tovább játszik a kockával. Azért mondom. Nevet. Úgy látszik, angyalkák. Nem a földön járnak. Civil angyalkák.

ŐRMESTER Már humorod is van? És?

TIZEDES Szerintem ide jönnek.

ŐRMESTER Hová?

TIZEDES Ide, hozzánk. Ha eddig nem mentek aknára, biztos tudják, hol az átjárás. Biztos dörzsöltek. Vagy a parancsnokság engedélyével jönnek.

ŐRMESTER Gúnyosan. Vagy csakugyan angyalok.

TIZEDES Ezt mondom én is. Két öreg, egy fiatal. Eltűnődve. De a harmadik, az…

ŐRMESTER Közbevág. Nő?

TIZEDES Aha.

Csönd.

TIZEDES Igaz, nem tudtam jól kivenni a messzelátóval… Újra dob, megnézi. Ötös! Mosolyogva fölnéz. Lehet, hogy mégis?…

ŐRMESTER

Töpreng, majd legyint. Hülyéskedsz megint! Ismét indulatosan. Egyáltalán, mért jöttél le? Legalább a formát tartanátok be!

KÖZLEGÉNY Csitítva. Tessék kockázni inkább…

ŐRMESTER Tizedeshez. Három civil? 30

TIZEDES Most tényleg nem hazudok. Nincs olyan kedvem.

ŐRMESTER Akkor annál inkább. Menj, nézz körül jobban. Vontatottan. Néhány riasztólövést is leadhatsz… A parancsnokság mindenesetre nem értesített. Ha meg a faluból… Majd észbe kapnak! Ha ugyan föl nem robbantak azóta. Emlékeztek? Mikor az a három betévedt az aknamezőre?

KÖZLEGÉNY Konzervdobozokat kerestek.

ŐRMESTER Szépen föl is lettek bontva! Miszlikre. Tizedeshez. Na, nem érted? Indulás!

TIZEDES Tovább dobálja a kockát. Szívesebben maradnék.

ŐRMESTER Keményen. Azt mondtam, fölmész!

TIZEDES Kis zavarral, még mindig a földön ülve. Most nem akarok… Drukkolni szeretnék, hogy van-e köztük… Fölnéz. Baj? Nyugodtan kiröhöghettek, nem érdekel. Szeretném utolsónak megtudni… hogy legalább addig… Újra fölnéz. Mért nem röhögtök? Ültéből hátradől a földön, széttárja a karját. Tudjátok, mi lenne szép? Ha szőke haja volna… mint a sörény… be lehetne takarózni vele. A szeme, mint a kék üveg… Azt se bánnám, ha nem szólna… – „Tessék, jöjjön közelebb… Nem vagyunk mi emberevők…” – Kikockáznám a szerencséjét! A kocka mindent tud. Majd31nem mindent. – „Tessék… dobjon! Ez nem robban… igazán nem robban…”

ŐRMESTER Lemondó mozdulatot tesz; halkan odaszól a Közlegénynek. Erre rájött! Eredj, menj föl te. Szólj le, ha látsz valamit.

Közlegény csöndben kimegy, behúzza az ajtót. Őrmester leül a székre, tenyerébe hajtja a fejét, hallgat.

TIZEDES Mutassam meg a fényképét? Hirtelen felül.

ŐRMESTER Dörmögve. Mit csináljak vele? Megmutattad már tízezerszer.

TIZEDES Élénken. De most egészen más… Előszed egy gyűrött fotót a zubbonyzsebéből. Nézd csak! Mutatja.

ŐRMESTER Odanéz. Aha.

TIZEDES Nézd a száját… Ott, ahol meggyűrődött. Olyan, mintha nyitva volna.

ŐRMESTER Nem volna jobb, ha békén hagynád a halottakat?

TIZEDES Nevet, elkomolyodik. Azt mondod?…

ŐRMESTER Szándékos szárazsággal. Tekintettel arra, hogy együtt temettük el, miután a pincéből előhúztuk, kénytelen vagyok ezt mondani.

TIZEDES Nézi a képet. Ha mondod, mindig elhiszem. De mégis őrültség…

ŐRMESTER Mi?

TIZEDES Hogy mondod. Rólunk is ugyan32ezt mondhatják, és… Az ember mégse mondja. Addig bűn mondani! Gyilkosság. Öngyilkosság. Hirtelen hangot vált. Különben tudom, mi bajod…

ŐRMESTER Micsoda?

TIZEDES Irigyled a képet! Azt hiszed, nem tudom? Négy éve egyszer… egyszer télen… majdnem egy hétig nem találtam. Te loptad el!

ŐRMESTER Felugrik. Tizedes!

TIZEDES Ül és vigyorog. Te loptad el! Még a budiba is magaddal vitted! Azt hiszed, nem tudom? Meglestelek! Láttam… de nem szóltam semmit. Kicsit csöndesebben. Nekem is jólesett, hogy…

ŐRMESTER Fojtottan. Hagyd abba!

TIZEDES Ismét támadóan. Ha letagadod, akkor tényleg tolvaj vagy!

ŐRMESTER Hagyd abba!

TIZEDES Tolvaj! Harsányan röhög. Te aljadék! Te…

ŐRMESTER Ordít. Fogd be…

TIZEDES Rabló! Szorongatja a képet, úgy hadonászik. Kellene, mi? De nem rabolod el… ha megdöglöm, se adom… Az enyém, csak az enyém! Különben is, ki találta meg a retikülben – te vagy én? Mi? Te meg se érdemelnéd… Egyáltalán, mi van benned? Veri a mellét. Itt, itt, igen! Mi van a zubbony alatt? Egyáltalán, mi voltál civilben? Arról sose beszélünk? Hogy miből lettünk?… Én nem szé33gyellem, megmondom… Rámered a fotóra, elteszi a zubbonyzsebébe. De te! Te mi voltál?

ŐRMESTER Ordít. Most már elég!

TIZEDES Nem!

Őrmester nekiugrik a Tizedesnek, rásújt az öklével; Tizedes megtántorodik, összeszedi magát. Vadul dulakodnak, ráesnek az ágyra. Tizedes van alul, Őrmester öklével veri a fejét.

ŐRMESTER Ez kell? Ez a hála?… Hogy mindent elnézek… a szolgálatot… a fegyelmet… És még én vagyok a gyanús? Te rongy!

TIZEDES Már nem védekezik, a hangja rekedt. Ne bánts… Már elmúlt.

Őrmester továbbra is a Tizedesen fekszik – akaratlanul is erotikus ez a póz –, és nem engedi el, csak elernyeszti magát.

ŐRMESTER Megválogathatnád, hogy miket pofázol.

TIZEDES Csöndesen. Ilyenkor nem tudom. Nem érted?

ŐRMESTER Mert csak magatokkal törődtök. Mit gondoltok – én hogyan?

TIZEDES Te erős vagy. Bírod.

ŐRMESTER Dehogy bírom. A Hadnagy bírja. De azt az isten érti… Pedig én igazán laktanyákban nőttem fel.

TIZEDES A Hadnagy nem normális.

ŐRMESTER Kesernyésen nevet. De mi aztán!… Például te az előbb.

TIZEDES

Az más. 34 Szünet.

ŐRMESTER Mit akarhatnak ezek? Megint a faluból?

TIZEDES Milyen lehet most egy falu?

ŐRMESTER Úgy látszik, visszafordultak. Nem volt robbanás.

TIZEDES Nem is lesz. Fönt kikockáztam.

ŐRMESTER És?

TIZEDES Biztos ideérnek. Csak az a harmadik… Te nem drukkolsz?

ŐRMESTER Kis nevetéssel. Drukkolhatok. Sokba nem kerül.

Halkan nyílik az ajtó, belép a Hadnagy. Meglepett pillantást vet az intim pózban heverő Őrmesterre, Tizedesre. Elmosolyodik.

HADNAGY Diszkréten krákog. Látom, jól szórakoztok.

Őrmester és Tizedes felállnak, nem gyorsan, de azért katonásan.

ŐRMESTER Unott hangon. Vigyázz! Hadnagy úr, jelentem, szobalétszám kettő, foglalkozás…

HADNAGY Finomkodó mozdulattal közbevág. Ne részletezzük. Bár az ilyen érzelmes jeleneteket éjszakára halaszthatnátok inkább. Tessék?

Őrmester és Tizedes pihenjre váltanak, zsebre dugják a kezüket.

TIZEDES Nem szóltunk. 35

HADNAGY Vagy ott a lőszeres raktár. Ott sötét is van.

ŐRMESTER Éllel. Köszönjük, de másképp is tudjuk egymást… Kis mozdulatokkal keresi a szót.

HADNAGY Mosolyogva. Gondolom. Különben nem kívánok beleszólni. Ez csakugyan magánügy. A faliszekrényhez lép, tölt magának, kortyol, ízlelgeti. Kóstoltátok már? A legjobb édes tömény, amit eddig kaptunk.

TIZEDES Utáljuk az édeset.

HADNAGY Ízlés dolga, Tizedes úr. Egy másik üvegből tölt, azt ízlelgeti. Például ez is egészen remek. Eltűnődve. Egy kis napfény a szigorúságban… Hogyan is mondtuk valamikor? Buké… jó bukéja van. Megszagolja a pohárban az italt.

ŐRMESTER Mellékesen. Azt borra szoktuk mondani. Töményre soha.

Tizedes a kockával játszik. Őrmester az ágy szélére ül. Hadnagy az asztalhoz megy, megemeli, majd szájával lefelé fordítja az üveget, amit az Őrmester ott hagyott.

HADNAGY A mértékletesség mindenesetre nem árt. A borostás Tizedesre néz; odafordul az Őrmesterhez. Tizedesünk újabban nem borotválkozik? Nem bántja a szemedet?

ŐRMESTER Biztos szakállt akar.

HADNAGY

Kapott engedélyt rá?

ŐRMESTER Nem… úgy határozottan. 36

HADNAGY Sajnálnám, ha elcsúfítaná magát. Nem fog jól állni neki. Azt hiszem, helyes volna, ha már ebédre… Kis mozdulatot tesz az arcán, jelezve a borotválkozást.

TIZEDES Kelletlenül. Igenis. Nem szoktam ebédelni.

HADNAGY Annál is inkább, mert fontos évfordulónk van, ha nem tudnátok. Leül az asztal mellé, pedánsan keresztbe rakja a lábát.

ŐRMESTER Évforduló?

HADNAGY Ma tizedik éve, hogy itt járt a Tábornok úr.

TIZEDES Elbámulva. Tényleg…

HADNAGY

Bizonyára emlékeztek ezüstös kefehajára… Végigsimítja saját kefehaját. Nagyszerű egyéniség volt! Szeretném, ha ma ebédkor valamelyikőtök pohárköszöntőt mondana a tiszteletére. Én majd válaszolok rá. Nos?

Tizedes az Őrmesterre néz, kis grimaszt nyom el a tenyere mögött.

ŐRMESTER Ez igazán a legtöbb… Ez a legkevesebb.

HADNAGY Másik lábát veti keresztbe. Meggyőződésem, hogy a legközelebbi szemle alkalmával nem marad el a parancsnokság elismerése. Mint tudjátok, támaszpontunknak különleges érdemei vannak. Azt sem felejthetjük el, hogy mikor a Tábornok úr itt járt, rendkívül hasznos tanácsokat adott, amelyeket módunkban volt magunkra alkalmazni. Emlékezve. Igen, 37ő már akkor tisztában volt vele, hogy mire kell felkészülnünk, és milyen veszélyek ellen kell felvérteznünk magunkat. Újabb pózban helyezkedik el. Feladataink számbavétele mellett mindig szem előtt kell tartanunk azt a pluszt, amire a kivételes helyzet kötelez. Azt hiszem, e téren elég figyelemreméltóak az eredményeink. Ugyanis vegyük csak az áttekintés kérdését. Hogyan értem ezt? Nagyon egyszerű. A mi áttekintésünk az eseményekről egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint azokban a régi időkben, mikor az eseményekben való közvetlen részvételt még nem sikerült kiküszöbölni. A mi helytállásunk, barátaim, sokkal nagyobb elszántságot igényel, és sokkal felelősségteljesebb. Mintha idézné. „Áttekintés helyett engedelmesség – közvetlen részvétel helyett türelem – tékozlás helyett erőtartalékolás.” – A Tábornok úr szavait idéztem. Klasszikus szavak. Kis szünet, lazább póz. Végül azt is meg kell őszintén mondanom, hogy az a bizalmas és hosszas együttlét, ami osztályrészünkül jutott, mindvégig bajtársias maradt. Ez pedig csak azért volt lehetséges – nos, miért? Körülnéz. Mert a kiindulás volt helyes, a kipróbált direktívák pontos betartása. És kitől kaptuk a direktívákat? A Legfelső Parancsnokságtól. És ki képviseli a Legfelső Parancsnokságot? A Tábornok úr. Föláll, kimérten járkál, magába merülve.

Őrmester és Tizedes összenéznek a háta mögött.

Hadnagy 38hirtelen feléjük fordul. Szóval, így valahogy. Szeretném, ha ezeket a gondolatokat szőnétek bele a pohárköszöntőbe.

A neoncsőben vibrálni kezd a fény, mindhárman fölnéznek. Tizedes föláll a székre, megkocogtatja a csövet. Hadnagy megvárja, míg a Tizedes visszalép.

HADNAGY Valami nem világos?

ŐRMESTER Valamit kezdett mondani a Hadnagy úr.

HADNAGY Aha. Persze. Megnézi az óráját. Még négy órátok van ebédig. Talán helyes volna, ha előre leírnátok a pohárköszöntő szövegét. Az ilyesmi nem árt.

ŐRMESTER Vontatottan. Ártani nem…

Megszólal a telefon. Rámerednek a készülékre.

HADNAGY Csillogó szemekkel, kezét föltartva, mint aki üdvözölni készül valakit. Ugye! Tudtam! Ez Ő! A Tábornok úr! Ő se feledkezett meg rólunk!

TIZEDES Gyorsan leejti a kockát a földre, megnézi. Nem ő az.

ŐRMESTER Odalép a telefonhoz. Vegyem fel?

HADNAGY Eltolja az Őrmestert. Majd én! Fölveszi a kagylót, kihúzza magát. Halló! Halló! Kis szünet. B/2-es különleges támaszpont. Igen. A parancsnok beszél. Hosszabb szü39net. Hogy ide… most? Hozzánk? Arca csalódott.

TIZEDES Izgatottan meglöki az Őrmestert. Mibe fogadsz?

HADNAGY Halló! Többször belefúj a kagylóba.

TIZEDES Halkan. Reggel óta tudom mikor még nem is láttam őket.

ŐRMESTER Lepisszenti a Tizedest. Várj!

HADNAGY Tessék? Nem értem… A saját felelősségükre? De mire jó ez, százados úr? Hosszabb szünet, Hadnagy ismét kihúzza magát. Kérlek. Nekem csupán kötelességem…

TIZEDES Újra megböki az Őrmestert. Szerintem fix!

HADNAGY

Kérlek. Saját belátásom szerint. Igenis. Kis szünet. Halló! Végeztünk! Vége… Lassan leengedi a kagylót; kis csörrenés jelzi, hogy a drót másik végén már letették. Tétován az Őrmesterre, Tizedesre néz. Mit bámultok? Kicsit hangosabban. Na és? Tévedtem. Tessék? Őrmester, Tizedes hallgat, Hadnagy hirtelen ráordít a Tizedesre. Tíz éve igenis itt járt a Tábornok úr! Megértette? Tizedes hallgat, Hadnagy az orra előtt gesztikulál. Ez nem rögeszme! Tizedes hallgat, Hadnagy fojtott indulattal a saját homlokára mutat. Normális. Kár reménykedni. Kihúzza magát; a Tizedesre mutat. A pohárköszöntőt maga mondja el! 40

TIZEDES Mormogva. Igenis.

ŐRMESTER És a telefon?

HADNAGY Kizökken. Valami három civil… Parasztok. Elhúzza a száját. Mindenesetre sajátságos idea. Kicsit túlságosan is… Megnézi az óráját. Állítólag most kell ideérkezniük.

Egyikük se szól, várakozva állnak. Kerülik egymás pillantását. Majdnem egy fél perc telik el. Kint lassú, súlyos lépések hallatszanak fel; mind a hárman felütik a fejüket.

TIZEDES Halkan. Stimmel! Ezek lesznek azok.

Az ajtó felé fordulnak; lépések kopogása erősödik.

Sötét.

Hirtelen világosodik ki. Balra két parasztforma öregember. Az egyik szakállas, bot van a kezében; a másik borostás, vállán tarisznya. Tisztelettudó görnyedtséggel váltogatják a lábukat. A lány, aki velük jött, jobbra helyezkedik el. Nincs rajta cipő. Hosszú, szőke haja befonatlan, válla fölött előreomlik. Rövid ujjú ruhája testhez simuló, egyik térdét takarja, a másikat nem. Ártatlan és nagyon testi mégis, félrehajtott fejjel áll. Őrmester az ágyon ül, arcát a tenyerébe ejti. Tizedes a mosdónak támaszkodik, a lányt bámulja. Mellette a Közlegény, a lányéhoz hasonló pózban. Ők ketten, többször, kutatva méregetik egymást a jelenet során. De 41ez mindig csak hangsúlyos némajáték marad. Hadnagy a középrészen járkál; hol a két öregre, hol a lányra néz. Feszült csend. Itt már elmondták a tényeket; de ez nem jelenti azt, hogy újra végig ne rágjanak mindent.

HADNAGY Nos? Kezdjük már érteni egymást?

BOTOS ÖREG Akkor se tudunk mást mondani, uram. Vártunk, ameddig lehetett…

HADNAGY Jó, ezt hallottuk. És?

TARISZNYÁS ÖREG Rettenetes tél volt az idei, uram.

BOTOS ÖREG Nem volt fa…

HADNAGY Közbevág. Nincsen liszt, nincs vetőmag, a faluban nincs más, csak öreg – tudom. A lányra néz. Ami különben nem is igaz. Na és?

TARISZNYÁS ÖREG Még trágya se volt, amivel fűtsünk.

HADNAGY Trágya mindig van.

BOTOS ÖREG Meg az ennivaló… Nem tehetünk róla, hogy élünk.

HADNAGY Mi sem!

BOTOS ÖREG Akkor se tudunk mást mondani, uram.

HADNAGY Csak mint a szajkók! Föl-alá járkál, hirtelen megáll. Nem érthető? Erőszakoltan száraz, halk hangon folytatja. Megszoktam, hogy nem kell kétszer elmondanom… Ez 42most rátok is vonatkozik. Nincs felhatalmazásunk, hogy a szavakkal dobálózzunk… meghatódjunk… „tekintetbe vegyünk”! Ez az én álláspontom. Kis szünet, a lányra néz, hangját közvetlenebbre fogja. Persze, el is szoktunk a civilektől. De azt hiszem, világos: a feladataink speciálisak. Szigorúan tilos mindenféle kódorgás. Szünet. Amit egyébként nem is értek… Hogyan engedtek ide benneteket? Kétértelmű mosollyal a lányra néz. Ő járta ki nektek?

Csönd.

ŐRMESTER

A lányhoz lép; súgja. Beszélj! Látod, hogy meg akarja engedni…

HADNAGY Folytatva a célozgatást. Ő a közbenjáró?

LÁNY Hangja határozottabb, mint ahogy várta volna az ember. Nem, uram. A járvány.

BOTOS ÖREG Minden állatunk elhullott, nincs mit levágjunk…

HADNAGY A készleteinkkel nekünk is gazdálkodnunk kell.

BOTOS ÖREG Nem abból kérünk mi… A Csatornán túl el van ásva egy hordó zsír…

HADNAGY Idegesen. De ki ásta el? Ti?

BOTOS ÖREG Nem…

HADNAGY Ez az! Valaki elásta! Akkor mért nem az jött könyörögni?

Csönd.

TARISZNYÁS ÖREG Meghalt már, uram.

HADNAGY Meglepetten. És ezt csak most 43mondjátok? Szünet. Persze, féltetek, hogy így még gyanúsabb. Nem, itt valami nem tiszta… Újabb szünet. Ha meghalt, honnét tudjátok, hogy hol a hordó?

BOTOS ÖREG A lány tudja a helyet.

HADNAGY A lányhoz. Te? Honnét? Kis gúnnyal. Megálmodtad?

TIZEDES Halkan a lányhoz. Beszélj…

HADNAGY Félretolja a Tizedest. Téged kérdeztelek!

LÁNY Az apám ásta el. És ott voltam én is.

HADNAGY Mikor? A nagy támadás előtt?

LÁNY Nem tudom. Ötéves voltam.

Közlegény a lányra néz. Kis csend.

HADNAGY A lány lábára mutat. És azóta nincs cipőd?

LÁNY De van… csak szeretek mezítláb járni.

HADNAGY Télen?

LÁNY Már nincs tél. Tavasz van, uram.

HADNAGY Ahogy vesszük. Ha egyáltalán jól emlékszünk rá…

TIZEDES Bizalmasan közelebb lép a Hadnagyhoz. Én szívesen megmutatom nekik az átjárót…

HADNAGY Élesen. Csak ne mutogasson! Tudhatná, miről van szó…

ŐRMESTER Szintén közelebb lép. És ha én… a saját felelősségemre?

HADNAGY Parancsom van a Tábornok úr44tól, hogy kizárólag katonai akciókért vállalhatunk kockázatot. Ez pedig nem katonai akció… Egészen közelről nézi a lányt. Egyáltalán nem az. Lassan továbblép, hirtelen ismét a lány felé fordul. Tulajdonképpen mi közöd ezekhez az emberekhez? Rokonaid?

LÁNY Nem… Ők neveltek fel, amikor megtaláltak.

Közlegény összerezzen, Őrmester is felkapja a fejét.

HADNAGY Kis tűnődés után, a lányhoz. Nem túlságosan kényeztettek el. Ők csizmában, te cipő nélkül… A végén a zsírral is így járnál, nem kapnál belőle. Kis pátosszal. Sajnos, nem egyedülálló eset, a bajtársiasság nem erénye a civileknek. Kis szünet után, közvetlenebbül. Nem akarsz valamit a lábadra?

LÁNY Köszönöm… szeretek mezítláb járni.

HADNAGY

Ha véres, akkor is? Mibe léptél bele?

LÁNY Nem tudom… Sok a konzervdoboz a mezőn.

HADNAGY És nem féltél kimenni? Két ilyen öreggel?

TARISZNYÁS ÖREG Az öregekért már nem kár.

HADNAGY Hirtelen. És a lányért?

Csönd.

HADNAGY A lányhoz. Hallod? Érted se kár. 45 LÁNY Indulnunk kellene, uram…

HADNAGY Olyan nincs, hogy kell. Különben is jegyzőkönyv nélkül… – Hm? Őrmester?

ŐRMESTER Közelebb jön. Már hogy kísérő nélkül? Lehalkítja a hangját. Szerintem hagyjuk. Ha egyszer vállalkoznak rá… De akkor már inkább estefelé vagy holnap…

HADNAGY Kicsit hosszabban, kutatva nézi az Őrmester arcát; elmosolyodik. Értem. A két öreghez fordul. Hol az az engedély?

TARISZNYÁS ÖREG Előkotorja a papirost. Tessék, uram.

HADNAGY Vizsgálja a papírt, a lányra néz. Mért van itt két neved? Egy nem elég?

LÁNY Az egyiket a faluban kaptam.

HADNAGY Kis mosollyal. Cipő helyett?

LÁNY Nem… csak mindig az anyámat kerestem, amikor megtaláltak. Aztán rám ragadt az ő neve is.

HADNAGY Aha. Újra a papirost vizsgálja. Az anyádé. Felnéz. Azért bekötözhetted volna a lábadat.

LÁNY Lepillant a lábára. Már puha a föld. Most először, kis mosoly suhan át az arcán.

Közlegény előszed a zubbonyzsebéből egy tiszta, fehér zsebkendőt; a lány felé lép. Lány tétovázik, hogy elfogadja-e. Mielőtt nyúlna utána, a Hadnagy int a kezével.

HADNAGY Közlegény! 46 KÖZLEGÉNY Vigyázzba kapja magát. Igenis!

HADNAGY Menjen a raktárba, hozzon egy pár bakancsot. Valami kisebb fajtát… A lány lábát nézi. A legkisebbet hozza.

KÖZLEGÉNY Igenis! Nem mozdul.

HADNAGY Mire vár?

KÖZLEGÉNY Zavartan. Nem várok, Hadnagy úr.

Közlegény kisiet, nyitva hagyja az ajtót. Hadnagy újra a papirost forgatja, hümmöget. Közben a Tizedes is végigtapogatja a zsebeit; előhúz egy nem éppen tiszta, gyűrött zsebkendőt. Nem tudja, hogyan adja oda a lánynak. Tanácsot kérő pillantással az Őrmesterre néz, az megrázza a fejét, végül vállat von.

HADNAGY Miközben a papirost nézi. Nézze csak, Őrmester! Még mindig ugyanazt az írógépet használják, mint öt évvel ezelőtt, az n betűjük ugyanúgy félreüt. Nem komikus?

Mikor felnéz, éppen elkapja a Tizedes és Őrmester néma jelenetét. Tizedes báván lógatja a gyűrött zsebkendőt.

HADNAGY Tizedeshez. Magának mi baja? Náthás?

TIZEDES Zsebébe gyűri a zsebkendőt. Tudja a Hadnagy úr. Tavasszal mindig náthás szoktam lenni.

HADNAGY Nem tudtam. De nem ártana, ha igyekezne meggyógyulni. 47 Csönd.

ŐRMESTER Bizalmasan megfogja a Hadnagy karját. Nem akarok beleszólni, de… Halkra fogja a hangját, hogy a többiek ne hallják. Muszáj ezt az egészet?… Most már egy órája csináljuk.

HADNAGY

Fojtottan. Valami nem tetszik?

ŐRMESTER Kelletlenül. Nem értek a kihallgatáshoz…

HADNAGY Gúnnyal. Csak éppen máshoz értenénk szívesebben? Hm?

ŐRMESTER Lehet. De én nem húznám így az időt…

HADNAGY Bosszúsan megrándítja a derékszíját. Jó. Majd igyekszem!

Amíg a Hadnagy és Őrmester beszélgetnek, Közlegény megjelenik a bakanccsal, tétován áll az ajtóban. Tizedes nyugtalanul forgolódik, mint aki kimaradt az eseményekből. Végül újra előveszi a zsebkendőjét, a homlokát törölgeti. A Hadnagy erre fordul vissza. Ránéz a Tizedesre, de az állja a pillantását; tenyerében dobigálja a zsebkendőt.

HADNAGY Utánozza a Tizedes mozdulatát. Nem idegesíti ez?

TIZEDES De igen.

HADNAGY

Akkor szüntesse be! Tizedes zsebébe gyűri a zsebkendőt; Hadnagy a lányhoz fordul. Hallgass rám. Azt szeretném, ha őszin48tén beszélnél. Zavar, hogy ennyien vagyunk itt? Küldjem ki őket?

Őrmester és Tizedes – néma tiltakozásul – zsebre dugják a kezüket, közelebb lépnek. Csak a Közlegény nem mozdul az ajtóban.

HADNAGY A lányhoz, a két öregre mutatva. Csak nem félsz tőlük? Megfenyegettek? A szádba rágták, hogy mit mondj?

LÁNY Nem…

HADNAGY Hát akkor?

LÁNY Indulnunk kellene, uram.

HADNAGY Összekulcsolja hátul a kezét. Nos, tessék. Rajta!

LÁNY Bizonytalanul. Indulhatunk?

HADNAGY

Vissza a faluba. Oda igen.

BOTOS ÖREG Térdre esik. Uram, ne tegye ezt…

HADNAGY Idegesen. Mondtam, hogy mindent megteszünk! Amit lehet. A Közlegény felé int. Ott a bakancs, például… Még azt is. De kötelességem tisztán látni. Mért jöttetek ide?

LÁNY Éhesek vagyunk.

HADNAGY Helyes. Itt vacsoráztok mind a hárman. De miért makacskodtok azzal a hordóval? Már rég romlott az a zsír! Büdös. Még egy bunkert is tönkretesz az idő! Vagy ha nem az idő, a bombázások. Mélyre ástátok el?

LÁNY Nem tudom.

HADNAGY Apád ásta el egyedül?

LÁNY Nem, még két barátja is ott volt. 49

HADNAGY Na, végre két tanú! És ővelük mi lett?

LÁNY Meghaltak.

HADNAGY Csak úgy egyszerre?!

LÁNY Lelőtték őket, mikor jöttünk visszafelé.

HADNAGY És azután?

LÁNY Az anyámat meg a bátyámat kerestem…

Őrmester és Közlegény egyszerre ütik fel a fejüket.

HADNAGY Volt bátyád is?

Hosszú csönd.

LÁNY Nem tudom… nem emlékszem már.

HADNAGY Hogyhogy nem? Akkor a hordó is csak hazugság! Csönd. Én mondjam meg, hogy mire emlékszel?

LÁNY Azt tudom, hogy égett a város…

HADNAGY Hol?

LÁNY Egy üres pályaudvaron… egy garázsban voltunk…

Közlegény lassan előbbre jön a fal mellett, mereven a lányt nézi. Őrmestert is meghökkenti ez a fordulat.

HADNAGY És még?

LÁNY Talán a pályaudvarról vittek el… aztán krumplit kerestünk…

HADNAGY

Kik?

LÁNY Hát ők… akik meghaltak később.

Csönd. 50

HADNAGY Szóval, senki, semmi nem maradt meg, csak te meg a zsír! Nem gyanús ez kicsit?

ŐRMESTER Vakkantva. Nem!

TIZEDES Különben is kikockáztam! Vihog.

HADNAGY Oda se hallgat az Őrmesterre és Tizedesre. Na jó. Elég sovány történet. Minden harmadik jegyzőkönyv ilyen. Ha nem zsír, akkor krumpli; ha nem krumpli, akkor csizmák, ha az se, akkor járvány! Kis szünet után. De lánynak még nem jutott eszébe idejönni.

KÖZLEGÉNY Váratlan bátorsággal. A lány igazat mond!

HADNAGY Gúnnyal. Nem kém?

ŐRMESTER Rákiált a Közlegényre. Hallgass! Bizalmasan a Hadnagynak. Most már tényleg hagyjuk… Tizedes is odalép melléjük, hallgat. Megvolt a formaság… megtettük a magunkét. De akkor már menjenek estefelé. Vagy holnap… Félrenéz.

HADNAGY Élvezi az Őrmester zavarát. És addig?

Egymás arcát kutatják.

ŐRMESTER Nem tudom…

TIZEDES Különben is évforduló van!

ŐRMESTER Hülye!

HADNAGY És ha rátok bíztam volna? Gúnyosan az Őrmesternek. Fogalmatok sincs a stratégiáról! Hirtelen megfordul. Közlegény! 51 KÖZLEGÉNY Vigyázzba kapja magát. Igenis!

HADNAGY Közlegény helyett a két öreghez fordul. Egyelőre fölmentek a figyelőbe, és ott vártok. Aztán majd kitalálunk valami megoldást. Se a lány, se a két öreg nem mozdul. Na, mi az? Ez se tetszik? Int a Közlegénynek. Vezesd fel őket!

Közlegény válaszul kihúzza magát. Tétován odalép a lányhoz, átadja a bakancsot. Lány kis mosollyal biccent. Közlegény nem mozdul mellőle – de elérti a Hadnagy pillantását, aki összefont karral figyeli. Lassan továbbmegy a két öreghez. Megérinti a karjukat, de azok se mozdulnak szívesen. Végül a Botos elindul, mögötte a másik. Pár lépés után megállnak.

BOTOS ÖREG És a lány?

HADNAGY Majd ő is megy. Csak menjetek.

BOTOS ÖREG Nélküle hiába indulunk el, uram…

ŐRMESTER Látható rossz lelkiismerettel veregeti az öreg vállát. Ne féljen. Nem bántottuk mi… Menjenek nyugodtan.

BOTOS ÖREG Nélküle hiába megyünk, uram…

TIZEDES

A Tarisznyáshoz. Nézd! Ugye, hasonlít rá? Ő a menyasszonyom! Mutatja a fényképet.

HADNAGY Keményen. Gyerünk.

A két öreg kimegy, utánuk a Közlegény. 52Zavart csönd. Félrehúzódnak, hogy a lány ne hallja őket.

HADNAGY Most mért hallgattok?

ŐRMESTER Csak ezt a két öreget… Zavartan félrenéz.

HADNAGY Mereven. Mindenesetre meg kell találnunk a megfelelő formát… Hallja, Tizedes?

TIZEDES Tenyerében dobigálja a kockát. Én hallom.

ŐRMESTER Vontatottan. Mi lenne az a „megfelelő” forma?

Csönd.

HADNAGY Ti hogy gondoljátok?

TIZEDES Felmutatja a kockát. És ha ez?… Ez igazán nincs betanítva… Kezdjem én? Hirtelen leejti a kockát, leguggol, megnyúlik az arca. Kettes… Gyorsan felegyenesedik. De ez csak próbadobás volt! Tétován kínálja a kockát. Nem akarjátok?

ŐRMESTER Nem! Megigazítja a derékszíját. Így semmi esetre sem.

HADNAGY Kimérten. Örülök, hogy nem nekem kellett kimondani. Kis szünet után. Hagyjatok magamra!

Feszült csend. Őrmester és Tizedes merev fejbiccentéssel kimennek. Nem néznek vissza a lányra. Hadnagy szándékosan háttal áll nekik; csak mikor hallatszik az ajtócsukódás, akkor mozdul meg. A lány emelt fejjel néz rá, kezé53ben a bakanccsal. Hadnagy kerüli a pillantását, járkálni kezd. Nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Iszik egy kortyot, húzza az időt.

HADNAGY Oldalról, éles szögből nézi a lányt. Szépeket gondolhatsz most… Pedig nincs igazad. Csak látnád, másutt hogy megy a kihallgatás! Ahhoz képest mi… Újra iszik, vár. De ti is olyanok vagytok – nem értetek szóból! Nem beszéltél okosan. Szünet. Jó lesz a bakancs? Nézted?

LÁNY Leteszi a bakancsot, a lábához méri. Azt hiszem, igen. Ha nem nekem, majd a szomszédban valakinek.

HADNAGY

Mit szomszédnak – neked adtam! Úgyis csak kihasználnak. Hiszen látom! Te vagy a jó bolond, aki mindenre kapható – törődnek is vele, hogy mit gondolsz! Ha egyáltalán megmondod nekik. Szünet. Kicsit belezavarodtál a válaszokba.

LÁNY Mellére teszi a kezét. Én?

HADNAGY Te, te. Már amikor hajlandó voltál megszólalni.

LÁNY Mindenre válaszoltam.

HADNAGY Amikor rászorítottalak. Persze, az se rossz, ha valaki hallgatni tud. Szünet. Mondom, hogy hallgatni.

LÁNY Biccent. Igen.

HADNAGY Amikor beléptetek, azt hittem, néma vagy. Aztán meg, hogy süket.

LÁNY Mindent elmondtam. 54

HADNAGY Az kevés.

LÁNY Most se tudnék mást…

HADNAGY Nem igaz! Csöndesebben. Hallottál mindent?

LÁNY Nem mindig beszéltek hangosan.

HADNAGY Közelebb lép. Csak a civilek hiszik, hogy az egyenruha mindjárt ordítozás is. Van úgy, hogy napokig halkan se beszélünk. Szünet. Nem akarsz leülni?

LÁNY Köszönöm. Leül a székre, amelyet a Hadnagy mögéje igazít. Egyenes derékkal ül, kezét két combjára fekteti.

HADNAGY Nos?

LÁNY Kérdezzen, uram.

HADNAGY Hagyd már ezt az uramozást! Nem vagyok én bíró. Megsimogatja a lány haját. Kik voltak a szüleid? Valahogy nem parasztlány formád van.

LÁNY Fiatal vagyok, uram.

HADNAGY Akarsz egy kis likőrt?

LÁNY Nem… még sose ittam.

HADNAGY Éppen azért. Tölt, és kínálja a lányt. Megkóstolod?

LÁNY Köszönöm. Még soha nem ittam.

HADNAGY Nevet. Akkor nézd meg, hogyan kell. Iszik. Így! Beleszagol a pohárba. Azt hitted, méreg van benne?

LÁNY Nem… Nem hittem semmit.

HADNAGY Rólam mit hiszel?

LÁNY Igazán semmit. Lassan feláll. Hadnagy úr… 55

HADNAGY Töltsek?

LÁNY Azt hiszem, mégse jó, ha este indulunk. Sötétben biztos nem találok oda.

HADNAGY Hát aztán. Megvárjátok a hajnalt. Vagy annyira rossz itt?

LÁNY Nem…

HADNAGY Akkor ülj le. Meg akarja ölelni a lányt, de az elhúzódik. Akkor ne ülj le!

Lány lassan visszaül a székre.

Látom, még nem szoktál hozzá a felnőttekhez. De nem is csoda… Az öregek nem felnőttek, hiába van annyi belőlük. Mint a csecsemők, egyik se különb a többinél. Csak a panasz, a

siránkozás! Felcsattan. De hát miért? Mi vagyunk a felelősek? Vagy a megbízatásunk? Miért nem lázadtok? Féltek? Csak egyedül mi nem félünk?

Csönd. Lány hátrakapja a fejét, kifelé fülel.

LÁNY Valaki szólt…

HADNAGY Senki.

LÁNY Azt hiszem, engem hívnak…

HADNAGY Odamegy az ajtóhoz, kulcsra zárja. Még mindig hallod?

LÁNY Igen.

HADNAGY Pedig csak a dörrenés hallatszik le. Az se mindig.

A neoncsőben vibrálni kezd a fény. Hadnagy föláll a székre, megkocogtatja.

HADNAGY

Sokat szoktál képzelődni? Újra megkocogtatja a csövet. Ez megbolondult! És 56nincs megint letörölve! Kezét undorral eltartja magától, visszalép a földre. Csak a kosz meg a por! Még az ilyesmivel is nekem kell törődnöm.

A mosdóhoz megy, kezet mos. Lány gyorsan fölveszi a földről a bakancsot, mintha indulni készülne.

HADNAGY Kézmosás közben. Mit akarsz a bakanccsal?

Lány riadtan visszateszi a földre a bakancsot.

Hadnagy mosolyogva megfordul. Ne félj, hátul nincs szemem. A tükörből láttalak. A mosdóra dobja a törülközőt a szappannal; odamegy a lányhoz. Szagold csak! Meg akarja simogatni a lányt, de az hátralép. Nem jó? Megrázza a fejét, fogai közt szűri. Nagyon válogatós vagy!

LÁNY Fiatal vagyok, uram.

HADNAGY És az mindenre érv? Azt hiszed? Arra is, hogy becsapj? Leül az egyik székre, de szembe a támlájával, arra könyököl. Ha tudni akarod, egy szót se hiszek ebből a hordóügyből. Valami célotok van vele. Kijátszottátok a parancsnokságot, ideküldtök két aggastyánt, hogy sajnáljuk meg őket – aztán idejössz te! És ez az egész mese az apáddal… Föláll. Olyan ártatlan, olyan kerek, amit kértek… de éppen azért gyanús! Ugyanis semmi se ártatlan, és semmi se kerek. Csak a parancs egyenes és félreérthetetlen. És a kötelesség. Kis szünet után. Hogy keveredtél ebbe az egészbe? De most már őszintén… Hosszabb szünet. 57Egyáltalán, jártál a Csatornán túl?

Lány lehajtja a fejét, hallgat.

Szóval nem! Még le is leplezed magad! De hát mit akarsz akkor? Először hazudsz, kikönyörgöd az engedélyt – most meg odadobod az egészet?!

LÁNY Még mindig lehajtott fejjel. Az igazat mondtam.

HADNAGY Csak éppen összekeversz mindent! Kis szünet után. Bele akarsz kergetni, hogy zsaroljalak? Pedig tévedsz… Ha az ember ilyen közelről nézhet egy hajfürtöt, egy szemöldököt, két eset lehetséges. Vagy olyan lesz, mint az állat… – Halkan – és van egy másik eset. Többet én se kérek tőled… Újra meg akarja ölelni a lányt, de az megint elhúzódik.

LÁNY Fölveszi a bakancsot a földről. Indulnunk kellene, uram…

HADNAGY Nézz rám… Nézik egymást. Úgy tudsz nézni, mint egy szentkép. Elfordul, úgy folytatja. Tudod, hogy szép vagy?

Lány hallgat.

Hadnagy elül, tenyerébe ejti az arcát. Azért mersz hazudni. Fölnéz. De vigasztalódj, még a beosztottjaim se őszinték hozzám. Éjszaka hallom őket… azt gondolják, hogy alszom. Néha énekelni szoktam… azt hiszik, álmomban énekelek. Aztán jön a reggel, a nappalok, a színlelés… Én meg örökké gyanakodhatom, hogy mikor rohad meg a fegyelem, ami összetartja ezt az egészet. De csak látnád őket, mikor kicsúszik kezükből a kötél… a 58rend, amibe kapaszkodni Iehet! Egyszerre meg tudnák ölni egymást. Nem tudnak mit kezdeni magukkal. Kis szünet után. Láttál te már állatkertet, amit szétbombáztak? Én láttam. Az ember azt várta volna, hogy mindegyik szedi az irháját – szegény rabok! –, de nem. Mind egymásnak estek… egyetlen gondjuk volt, hogyan meneküljenek vissza a ketrecükbe. Pedig akkor már vége volt a bombázásnak. Szünet. Ostobák? Még azt se mondhatom. Gyengék. Éretlenek. Persze, nagy dolog az, ábrándozni! Meséket hazudni szabadságról… mesebeli vashordóról! Én megértem, hogy muszáj. Nektek se könnyű… nem könnyebb. Mindennap

ugyanaz az este száll le, ugyanaz a sötét… a faluban nincs más, csak öreg… unjátok a világítórakétákat, a lassú postát, meg hogy egyáltalán nincs posta… Föláll, ismét a lány felé fordul. Hány éves vagy? Tizenhét? Tizenhat? Azt hiszed, nem értem én? Ki kellett találni azt a hordót, hogy az egyik nap ne legyen olyan, mint a másik. S a végén már magatok is elhiszitek. Kis szünet után. Hacsak nem kémkedni jöttetek ide. Tölt magának, iszik. De valahogy mégse úgy nézel ki. Szünet. Hm? Tulajdonképpen hálás is lehetnél nekem.

LÁNY Hálás vagyok… Fölveszi a földről a bakancsot.

HADNAGY Nem nagyon veszem észre. Közelebb húzza a széket, leül; mint az előbb, most 59is a támlájára könyököl. Mért nem mesélsz magadról?

LÁNY Nincs az én életemben…

HADNAGY Férfi? Nem is volt?

Lány hallgat.

Ide figyelj… Még közelebb megy a székkel. Én jót akarok. Nem ismered te őket. Nem szeretném, ha kézről kézre… meg hogy összevissza… A beosztottak felelőtlenek. Tovább közeledik a székkel. Hallgass rám. Most egy kicsit itt maradsz még, aztán visszamentek a faluba.

LÁNY Szájához kapja a kezét. Nem!… Odarohan az ajtóhoz, de csak a feje koppan. Lassan megfordul. Engedjen…

HADNAGY Hirtelen gúnnyal. Hívjam a Tizedes urat?

LÁNY Engedjen ki…

HADNAGY Asztalra dobja a kulcsot, feláll. Tessék. Itt a kulcs. Hátat fordít, a lány lassan elindul az asztal felé. Már nyúlna a kulcs után, mikor a Hadnagy megszólal. Azt hiszed, magadtól is megtalálod az átjárót az aknazáron?

LÁNY Megtorpan. Arrafelé is van?…

HADNAGY Hirtelen megfordul. Mit gondoltál? Ismét magához veszi, a kulcsot, játszik vele. Mindenütt van az. Csak tudni kell a kulcsát.

LÁNY Most először látszik rajta, hogy elvesztette a reményt; leül az ágy szélére, ott gubbaszt. Akkor is meg kell próbálnunk… 60

HADNAGY Mosolyogva nézi. Hát persze! Még fejjel is a falnak…

Csönd.

HADNAGY Azért nagy kár, hogy nincs nektek is tábornokotok! Úgy látszik, az kell hozzá, hogy a rögeszmékből kigyógyuljon az ember… Vár, majd közelebb lép; szuggerálva folytatja. Nem érted? Nincs hordó. Nincs! Különben se azért jöttél, hogy kockáztasd az életedet. Halkabban. Nem bírod a szagomat, az aranycsillagot rajtam?…

LÁNY Kínlódva. Mindent elmondtam már…

HADNAGY Ami hazugság! De jó… Majd vetkőzöm én! Egyszer nekem is szükségem lehet rá… Csak azt ne gondold, hogy hisz valaki neked, ha eljár a szád! Senki se hiszi el. Rólam senki. Meg van az én renomém alapozva! Vagy azzal döglök meg, vagy sehogy. De most le kell nyelned, ha akarod, ha nem… Szünet. Szép vagy – tudod? Szépen idehoztad a bacilust. „Süt a nap… mezítláb lehet járni… puha a föld, csak sok a konzervdoboz…” Na és? Vagy azt gondoltad, én már nem emlékszem? Azért én se voltam mindig… Csak kicsit régen volt már. Mindenesetre büszke lehetsz…

Lány mondani akar valamit.

Kifogtál rajtunk! Befertőzted a raktárainkat, a zubbonyainkat, a pokrócainkat – amitől mindig óvott a Tábornok 61úr! Szünet. Mielőtt ide értetek volna, telefonáltak – tudod?

Lány megrázza a fejét.

Ritkán szól itt a telefon. Egyszer két éve, éjszaka… Csak én voltam itt, a többiek fönt kockáztak. Tudod, mit csináltam? Nem vettem föl a kagylót. Mértem az időt. Tizenhét percig szólt… tizenhat? Csak ültem. Nem nyúltam hozzá. Nem volt senki, akinek elmondhattam volna, hogy mit éltem át… mi jutott eszembe… régi dolgok… csecsemőkori dolgok… Nevet. Képzelj el pólyában! Gyönyörű látvány! Elkomolyodik. Ha most megszólalna, most se venném föl. És ez a baj. Azt hiszed, azért zártam be az ajtót, hogy itt maradj? Azért zártam be, hogy ne gyere vissza. Hogy soha többé ne lássunk… Szünet. Pedig sajnállak is. De ha már itt

vagy… Fölveszi a földről a bakancsot, játszik vele. Ha más jött volna, fordulhatnának vissza. Csak neked teszem meg… Pedig a vesztedbe mész! Azt hiszed, nem rossz a lelkiismeretem? Szünet. De most te nem játszol becsületesen! Lerakja a bakancsot. Mit gondolsz, mi az, amit csinálsz? Az a zsarolás! Visszaélsz a helyzetemmel… és még vissza is dobod, amit kínálok! Ahelyett hogy segítenél. Segítenél tisztességesnek maradni. Szünet. Vagy jobb, ha hazudnék? Fönt mindegyik arra vár, hogy… Még a Közlegény se ártatlan, az is hazudni akar. Szünet. Ide figyelj… én őszintén akarlak. Nézz rám. Jól 62nézz meg! Tudod, hogyan neveltek engem? Ahogy szokás… ahogy illik. A fél szemüket behunyták közben – aztán mi is megtanultuk. Lakkcipő, matrózruha… Az ártatlanság! Az a rohadt nagy bizalom meg jóság… de ami mögötte van! Mocskos színészkedés. Csak a gyengék színészkednek. Szünet. Ide figyelj… Volt a városunkban egy nagy tér, piactér, tele zöldséghulladékkal, paradicsommal… Mint a húscafatok, ha megsütötte a nap. És a templom! A piactér az erőseké volt, nem illettem oda a matrózruhámban. A templom nem tudom, kié volt, de mindenki úgy csinálta, mintha az övé volna… Szünet. Iszonyúak a terek, ha üresek. És ha gyenge vagy. Mindig féltem, ha egyedül kellett átmennem… sose tudtam, honnét jön a támadás, a kavics, a sár. Vagy a paradicsom! Az még megalázó is, ahogy csurog… Sokszor szerettem volna átfutni a téren, mint valami golyó, valahol nekicsapódni a falnak, beszorulni a téglák közé, várni… Szünet. Egyszer kitaláltam valamit… tudod, milyen a gyerek. Amerre laktunk, ott hordták el az üveggyárból a törmeléket. Egész zsákra valót gyűjtöttem, egyenként elhelyeztem őket az utcákon sorba, ugyanolyan távolságra. Mint egy stratéga! Titkos vonalakat raktam ki színes üvegből, házakat, városnegyedeket kerítettem körbe – bezártam őket! Persze, hagytam kaput meg átjárót – de azokat csak én ismertem! Ők meg végig azt 63hitték, hogy szabadok… Szünet. S akkor elkezdtem szűkíteni a kört, mindennap egy kicsit. Először az egyik utcát vettem el, aztán a másikat, a harmadikat – a végén csak a piacteret hagytam meg nekik a rothadt zöldséghulladékkal… Hosszabb szünet. Tölt magának, iszik. – Ez csak elég jó történet? Azért van önkritikám. Szünet. Meg se hatódsz, hogy ilyen őszinte vagyok?

LÁNY Gubbasztva az ágyon. De igen.

HADNAGY Csak ennyire?

LÁNY Lassan feláll. Hol az átjáró az aknamezőn?

HADNAGY Mondom, hogy nincs hordó!

LÁNY De van!

HADNAGY Megígérem, hogy a többiek nem…

LÁNY Hol van az átjáró?

HADNAGY Nem érted? Még telefonon se… soha… ötödik éve senki…

LÁNY Hátrálva. Engedjen…

HADNAGY És ha kaptok a miénkből? Amit akartok…

LÁNY Tovább hátrál. Engedjen…

HADNAGY Követi a lányt. Mennyi kell? Beszélj!

LÁNY Háttal nekifeszül az ajtónak, mereven nézi a Hadnagyot. Engedjen…

HADNAGY Inkább éhezzenek otthon?

LÁNY Kitör. Zsarol!… 64

HADNAGY Egyszerűen. Nem jobban, mint te. De jó. Tévedtem. Azt hittem, emberek vagyunk. Hosszabb szünet. Tudod te, hány ember életét mentettem meg, akiket szívesebben láttam volna elpatkolni? És mindig az ilyenekből lettek a legjobb beosztottjaim. Arra mindenki alkalmas – szeretni! Mindig csak úgy, hogy nekem is jó legyen! De megérteni azt a másikat… még ha a fogam csikorog is bele! És helytállni!

LÁNY Mintha újra bizakodna, közelebb lép. Mi igazán nem árulnánk el… Nem vagyunk kémek.

HADNAGY Bizonyítsd be!

LÁNY Kínlódva. Hogyan?

Hosszabb szünet. Hadnagy arcán látszik, hogy újabb „érvet” talált ki.

HADNAGY Én kísérlek ki személyesen… de az átjárón bekötött szemmel jössz végig. Szünet. Még így is érdekel az a hordó?

LÁNY Halkan. Igen.

HADNAGY Kis mosollyal. Rendben van. Akkor mostantól te is katona vagy. Szünet. Bajtárs.

LÁNY Lehunyt szemmel áll, remeg. Induljunk, uram…

HADNAGY Elővesz egy fehér zsebkendőt. Várj… előbb bekötöm a szemed. Kipróbálod, hogy milyen. Ne félj…

Felköti a zsebkendőt, Lány bénultan hagyja, csak a kezével 65tesz egy erőtlen mozdulatot.

Ez már nem játék.

LÁNY Remegve. Induljunk, uram…

HADNAGY

Gyere utánam. Megfogja a lány kezét, húzza az ágy felé.

LÁNY Ki akarja szabadítani magát. Nem!

HADNAGY Nem engedi. Itt csak én tudom a járást…

LÁNY Sikolt. Nem!! Lány elrántja magát, bekötött szemmel az ajtó felé rohan, az asztalba botolva elvágódik.

HADNAGY Vigyázz!

Hadnagy utánakap, de ahogy megragadja, kezében marad az elzuhanó testről lerepedő ruha. Mintha csak egy bőrt húzott volna le: a lány feláll, s egy majdnem ugyanolyan ruha van rajta, mint amilyen leszakadt róla. Hadnagy elképedve nézi, leejti kezéből a ruhát.

HADNAGY Nevetni próbál. Az egész ruhatáradat magadon hordod?

Lány mozdulatlanul, félrehajtott fejjel áll.

Gyere közelebb.

Lány nem mozdul.

Azt mondtam, bajtárs vagy. Beleegyeztél. Nem hallod?

Lány bizonytalanul közelebb lép, de ebben a pillanatban erős dörömbölés hallatszik az ajtón. Elindul az ajtó felé; Hadnagy lefogja.

HADNAGY Mit akarsz?

LÁNY Hívnak…

Kiáltani akar, Hadnagy a szájára tapasztja a kezét. 66

HADNAGY Rekedten. Ha előbb nem kiáltottál, most hallgass!

Dulakodni kezdenek.

Itt maradsz!…

LÁNY Csak suttogni mer. Nem!…

Dulakodás közben Hadnagy ismét letépi a lány ruháját – s az megint úgy marad ott, felöltözötten, az előbbihez hasonló ruhában.

HADNAGY Elképedve, fojtottan. Mi vagy te? Hány bőrt akarsz még levedleni?

Lány újra kiáltani akar, Hadnagy ismét befogja a száját.

Vagy mégse süt úgy a nap?

Újabb dörömbölés.

Csak engem hagytál vetkőzni? Most meg odadobnál… eléjük… a Tábornok úr elé? A saját becsületem elé?

Újabb dörömbölés.

Most már vállald, amibe belekergettél… Erőszakkal csókolja a lány mellét, aki egyre hátrál.

Mint két bábu, dülöngélnek. Kint újra felhallatszik a dörömbölés.

LÁNY Lihegve. Nem… ne!…

HADNAGY Hazudsz!…

Folytatják a dulakodást. Egy váratlan pillanatban Lány ellöki magától a Hadnagyot, de az olyan erősen kapaszkodik bele, hogy ismét lerepeszti róla a ruhát. A lányon – mint előbb – újra egy hasonló formájú s színű ruha marad. Mindez olyan természetes képtelenségnek hat, hogy a Hadnagy már meg se döbben. Bambán néz a lányra, halkan nevetni kezd; alig tudja abbahagyni. Utána hirtelen elkomolyodik. A lány most rémül meg. Már nem mer az ajtó felé 67menni, ahonnét egyre türelmetlenebbül hallatszik a dörömbölés; az ágy végéhez hátrál, a hangosbeszélő alá, s ott kuporodik le. Olyan kicsinek látszik így, hogy a belépők nem veszik észre azonnal.

HADNAGY Kezében a lány ruhájával. Trükknek nem rossz. Mezítláb… aztán egy egész rongyraktár! Körülnéz, fölkapja a másik két ruhát is, tétovázik, hogy mit csináljon velük, végül behajítja az ágy alá. Utána kihúzza magát, megigazítja a zubbonyát, derékszíját – most ismét olyan, amilyennek az első belépésekor ismertük meg.

HADNAGY Hűvösen. Különben sajnálom. Engem kötelez a bajtársiasság. Kimért léptekkel az ajtóhoz megy, kinyitja, hatásos szünet után kiszól. Tessék! Ti következtek!

Vár, de nem lép be senki. Erre ő lép ki az ajtón. Csak a Hadnagy távolodó lépései hallatszanak. Kis idő múlva belép az Őrmester, aztán a Tizedes, a Közlegény. Egymással szemben állnak, de kerülik egymás pillantását. Bizonytalanul nézegetnek körül. Halkan beszélnek.

TIZEDES Gyűlölettel. Láttátok az arcát?

ŐRMESTER Fogai közt szűrve. Inkább a magadét nézd…

KÖZLEGÉNY

Az ágy felé néz, visszafordul. De mért nem mozdul?

ŐRMESTER Ő is az ágy felé néz, vissza68fordul. Mért nem!… Mert olyan okosak vagytok! Törölgeti a homlokát. Azért mondom, hogy nem lehet így…

TIZEDES Gyanakodva. Ki akarsz golyózni?

ŐRMESTER Megvetéssel. Megérdemelnéd…

TIZEDES Könyörögve. Hallgassatok rám! Előveszi a gyűrött fotót, forgatja. Hagyjátok, hogy én… A képet is én találtam meg! Hirtelen az Őrmesterhez. Ugye, én találtam?

ŐRMESTER Félrenéz. Egy órája még a kockára esküdtél.

TIZEDES Neked volt feleséged!

ŐRMESTER És?

TIZEDES

Egyszer azt mondtad, hogy él.

ŐRMESTER Nyolc éve mondtam.

TIZEDES És a fiad?

ŐRMESTER Ingerülten. És a lányom? Mit tudom én már!

KÖZLEGÉNY Az ágy felé mutat. Még mindig nem mozdul…

ŐRMESTER Idegesen. Azért mondom, hogy nem lehet így! Hirtelen elhatározással. Majd én beszélek vele. Indul az ágy felé.

TIZEDES Őrmester karjába kapaszkodik. Nem – én! Egész testében remeg.

Őrmester végigméri, szája mosolyba rándul.

ŐRMESTER Na jó. Siess. Mielőtt letérdelnél könyörögni. 69

Tizedes nem veszi fel a gúnyt. Sugárzó arccal indul az ágy felé, mint egy alvajáró. Kezében a kép. Őrmester és Közlegény hátul maradnak, az ajtó közelében. Néhány pillanatig a Tizedest nézik, aztán hátat fordítanak, a falnak támaszkodnak. Tizedes megáll a lány mellett, de a nézőtér felé néz. Nyitja a száját, de nem jön ki hang a torkán, csak az arca torzul el. Sokáig tusázik. A képet odahúzza a szájához – aztán hirtelen megfordul, mint aki menekül.

TIZEDES Őrmesterhez, aki változatlanul a falnak támaszkodik. Nem megy… Félek… Megcsukló hangon. Mért mondtad, hogy mi temettük el?!…

Eszelős mozdulattal visszales az ágy felé, a fénykép szélét rágja, majd szó nélkül kirohan. Mintha bukdácsolna a lépcsőn. Hosszú csend. Őrmester és Közlegény egy darabig még a falnál állnak, háttal. Nem látják, hogy a lány feljebb húzódzkodik, és őket nézi; csak akkor fordul el, mikor az Őrmester becsukja az ajtót. A Közlegény is megmozdul erre. Zavartan jönnek-mennek, egymásba ütköznek a szűk helyen – mintha a lány nem is volna ott.

ŐRMESTER Halkan a Közlegényhez. Rakd a helyére a székeket.

Közlegény aprólékos gonddal helyezi el a két széket. Őrmester újra körülnéz, hogy mit vehetne még észre. Lehajol, fölvesz valamit, mutatja. 70 ŐRMESTER Nézd csak… Dugó. Az ilyet hova szoktad rakni?

KÖZLEGÉNY Átveszi. Ki szoktam vinni. A lányra néz, vissza az Őrmesterre. De el is rakhatom. Zsebébe csúsztatja a dugót.

LÁNY Feléjük fordul. Visszaküldtétek őket?

ŐRMESTER Megrázza a fejét. Odafönt várnak. Kis szünet után. Nem vagy éhes?

LÁNY Elmosolyodik. De igen. Csak most nem.

ŐRMESTER Sóhajt. Tudod, kicsit őrültek vagyunk itt… Udvariatlanok. Elszokik az ember.

KÖZLEGÉNY De frissen van takarítva!

LÁNY Körülnéz. Nagyon szép.

ŐRMESTER Azt éppen nem mondhatnám…

KÖZLEGÉNY A csaphoz megy, zubogtatva folyatja. A meleg víz is folyik!

ŐRMESTER

Bosszúsan. Mit vágsz föl! Azt hiszed, érdekli?

Lány fölnevet, de mintha lyukba esett volna a nevetése, utána még süketebb a csönd.

Látod!

LÁNY Föláll, tesz pár lépést. Nem azért nevettem. Egy kis vizet szeretnék.

ŐRMESTER Meglepődve. Vizet? Odasiet a faliszekrénykéhez, új üveget vesz elő, pohárkát. Ez édes… Nem akarsz ebből?

LÁNY Megrázza a fejét. Nem, sose szoktam. Egy kis vizet szeretnék. 71 ŐRMESTER Már úgy, hogy… Bizonytalan mozdulatot tesz, a mosakodásra célozva.

LÁNY Nem. Inni. Nagyon szomjas vagyok.

ŐRMESTER Ja. Csalódottan lerakja az üveget s poharat.

KÖZLEGÉNY Élénken. Várj! Kiengedem a csapot!

Amíg a Közlegény a mosdónál foglalatoskodik, Őrmester kis pillantást próbál kicsikarni a lányból, de nem nagyon sikerül. A lány fázósan összefonja a karját.

ŐRMESTER Fázol?

LÁNY Kis mosollyal. Nagyon meleg van itt.

ŐRMESTER Biztos azért fázol.

LÁNY Most már nem.

ŐRMESTER Jó hideg vizet kapsz mindjárt.

LÁNY Szeretem a hideg vizet.

ŐRMESTER

Szorosan a lány mellé lép, hadarva, halkan beszél. Ne félj, minden meglesz… majd én elmagyarázom, hol az átjáró… bennem bízhatsz, a Hadnagy egy mocsok… ha mondott valamit rólunk, hazudott… ha meg éhes vagy, kérjél… kiküldöm a gyereket valami ennivalóért…

KÖZLEGÉNY Megfordul, elindul a teli pohárral. Tessék.

ŐRMESTER Kis zavarral. Mi az – elég hideg már?

LÁNY Átveszi a poharat. Elég… Most 72már nagyon jó lesz. Kiissza a vizet, visszaadja a poharat a Közlegénynek. Köszönöm.

Suta csönd.

ŐRMESTER A lányhoz. Valamit akartál mondani…

LÁNY Én nem.

ŐRMESTER De igen. Csak lenyelted a vízzel.

LÁNY

Pedig igazán nem… Elmosolyodik.

ŐRMESTER, KÖZLEGÉNY Egyszerre. Nem akarsz leülni?

Őrmester és Közlegény maguk is meglepődnek, hogy ilyen egyszerre szólaltak meg, s nyúltak a szék után. A szék fölött egymásra bámulnak. A lány újra fölnevet, gyorsan elkapja a végét.

ŐRMESTER Most melyikünkön nevettél? Megmondhatod. Nem veszünk össze.

LÁNY Arra gondoltam, hogy… mért hasonlíttok úgy egymásra?

ŐRMESTER Hökkenten. Mi? Közlegényre néz. Ezt még senki se mondta.

LÁNY Pedig most nagyon! Külön-külön megnézi őket.

ŐRMESTER Pont most?

KÖZLEGÉNY Tőle szokatlan, kamaszos nevetéssel. Én tudom, hogy miért!

ŐRMESTER Kelletlenül. Nofene! Összefonja a karját a mellén, vár.

KÖZLEGÉNY A lánynak. Amióta itt va73gyok, mindig azt játsszuk, hogy ő az apám. Húsz évvel idősebb, csak nem látszik, hogy olyan öreg.

ŐRMESTER Nyel egy nagyot, de majd szétrobban. Marha jó. Tudsz még valami mást is?

LÁNY Őszintén helyeselve. De igazán nem látszik…

Őrmester mondani akar valamit, de meggondolja magát. Kis mozdulatot tesz a lány felé, aztán megjátssza más mozdulatnak. Végül megveregeti a Közlegény hátát.

ŐRMESTER Halkan a Közlegénynek. Ez ügyes volt – fiam. Gyorsan megfordul, a mosdóhoz megy, aztán a faliszekrénykét nyitja ki, mintha sürgősen keresne valamit.

A Közlegény utánalép.

KÖZLEGÉNY Nem úgy értettem… Nem akartam…

ŐRMESTER

Megjátszott szórakozottsággal. Hogy? Micsodát? Lányhoz. Te meg mért nem ülsz le? Hm? Lány leül. Mit is akartam még?… Körülnéz. Ja, igen. A lányhoz fordul. Most még várnotok kell, érted? Majd én megpuhítom a Hadnagyot, bízd csak rám. Meg a két öreggel is beszélek. Továbblép, ismét visszafordul. Az átjáró miatt meg ne fájjon a fejed, valahogy megoldjuk. Töpreng. Odafordul a Közlegényhez. Ismered te is a járást ott, mi?

KÖZLEGÉNY Igen.

ŐRMESTER Vontatottan. Ha azt mondom, magyarázd el… el tudod magyarázni?

KÖZLEGÉNY Igen. 74 ŐRMESTER Le tudod rajzolni az utat?

KÖZLEGÉNY Igen.

A neoncsőben ismét vibrálni kezd a fény. Ettől kezdve – kisebb-nagyobb szünetekkel – megismétlődik a vibrálás. De egyelőre nem vesznek róla tudomást.

ŐRMESTER Kis hallgatás után. Nahát. Akkor más nincs is. Csend. Vagy várjatok csak… Hirtelen megfordul, sietős mozdulatokkal az asztalon kezd kotorászni. Hova az istenbe tűnt el megint?

KÖZLEGÉNY Micsoda?

ŐRMESTER A dugó… amit ahhoz az üveghez találtunk. Műfelháborodással. Mert szappan van, krém van, minden van, csak a rohadt dugók tűnnek el mindig!

KÖZLEGÉNY Zsebébe nyúl, előhúzza a dugót. Itt van… Adjam vissza?

ŐRMESTER Csöndesen. Most már hagyd. Szünet. Úgyis jövök majd… Megmondom, mit végeztem. Szünet. Te…

LÁNY Nem néz az Őrmesterre. Tessék.

ŐRMESTER Azért vigyázz… ne vedd el tőlünk. Neki lesz rosszabb. Meg én is egyedül maradok. Kisiet, behúzza az ajtót.

Közlegény a becsu75kott ajtóra bámul, aztán leül a másik székre. Elég sokáig ülnek így.

KÖZLEGÉNY Sóhajtva. Akkor én… felsöpröm a szobát.

Indul a seprűért, lapátért. Lány továbbra is maga elé néz, de elmosolyodik. Aztán ő is feláll. A fiút figyeli, lépeget mellette, vele együtt hajol, fölegyenesedik – majdnem humoros ez a pantomim. De egy idő múlva egyáltalán nem humoros már. A lány visszahátrál a székig, újra leül. Közlegény abbahagyja a söprögetést, de háttal marad a közönségnek. A fénycső – hol erősebben, hol gyengébben – változatlanul vibrál. A lány sírni kezd, Közlegény erre fordul meg. Odamegy hozzá, letérdel, ölébe hajtja a fejét. Olyan természetességgel csinálja, mintha hosszú beszélgetés előzte volna meg ezt a mozdulatot.

LÁNY Nem igaz, hogy hasonlíttok egymásra. Csak azért mondtam, mert láttam, hogy szeret. De engem biztos gyűlöl most…

KÖZLEGÉNY Ne félj… nem olyan.

LÁNY Tényleg a fia vagy?

KÖZLEGÉNY Túlzó nevetéssel. Dehogy! Ahogy te az ő lánya. Elkomolyodik. Játékból. Meg hát, ő nevelt fel… Amit tudok, mindenre ő tanított. Az alkatrészek nevét hallottad már?

LÁNY Nem.

KÖZLEGÉNY Iskolásan. Cső, lobbantyú, 76závárzat, závárzatok, ütőrugó, adogató, závárzat… Elakad.

LÁNY

Megpöccinti a fiú orrát. Nem is tudod már!

KÖZLEGÉNY De igen… csak nem jut eszembe. Kis mosollyal. Pedig hányszor megvert!

LÁNY Szórakozottan. Egyszer engem is megvertek… még otthon. De már nem emlékszem, miért.

Csönd.

KÖZLEGÉNY Nem akarsz mesélni az apádról?

LÁNY Most?

KÖZLEGÉNY Hümmentve bólint.

LÁNY Mit szeretnél hallani?

KÖZLEGÉNY Ami eszedbe jut. Szünet. Szoktál úgy lenni, hogy egyszer csak látod?…

LÁNY Néha. De sokszor mégse tudom…

KÖZLEGÉNY Én már biztos nem emlékszem úgy, mint te. Mint te a saját apádra.

LÁNY Halkan. Ezt mért mondod?

KÖZLEGÉNY Nem akarsz beszélni róla?

Csönd. A lány a fiú nyakán kulcsolja össze a kezét.

LÁNY Most nem. Melyik a te ágyad?

KÖZLEGÉNY Ott fönt… a legfölső.

LÁNY Mindet te szoktad bevetni ilyen szépen?

KÖZLEGÉNY Nem mindet, csak a Hadnagy úrét.

77 LÁNY A csizmáját is te pucolod?

KÖZLEGÉNY Igen.

LÁNY A ruháját is?

KÖZLEGÉNY Azt is.

LÁNY És az őrmester hagyja?

KÖZLEGÉNY Muszáj.

LÁNY Én nem hagynám az ő helyében.

Hosszú csönd.

KÖZLEGÉNY

Ha ő nem hoz ide, sose találkozunk.

LÁNY Elveszi a kezét a fiú nyakáról. Csak most.

KÖZLEGÉNY Lassan elhúzódik. Hát nem?

Közlegény föláll, lány ülve marad.

KÖZLEGÉNY Nem néz a lányra. Milyen volt a garázs, amire emlékszel?

LÁNY Üres hangon. Nem garázs volt… egy pályaudvarról vittek el.

KÖZLEGÉNY Halkan ismétli. De az a garázs milyen volt?

LÁNY Nem garázs volt… csak a pályaudvarra emlékszem.

Hosszú csönd.

LÁNY

A fiúhoz lép, a mellére bukik. Nem érted?

KÖZLEGÉNY Simogatja a lány haját. De…

LÁNY Még jobban a fiúhoz bújik. Mégis, hogy faggatsz…

KÖZLEGÉNY Félsz? 78 LÁNY Megrázza a fejét a fiú mellén. Most már nem. Felnéz mosolyogva. Pedig még a nevedet se tudom! Talán nem is tudnám kitalálni.

KÖZLEGÉNY Én se a tiedet. Kis szünet után. Vagy próbáljuk meg?

A neoncső egyszerre erősebben vibrál, pár pillanatra kihagy a fénye. Lány riadtan néz föl.

LÁNY Nem ! Halkabban folytatja. Nem hallasz semmit?

KÖZLEGÉNY Kifelé fülel. Csak a lámpa. Mért ijedtél meg? Reszketsz…

LÁNY Kicsit.

Csönd.

KÖZLEGÉNY Bántott a Hadnagy?

Lány visszahajtja a fejét a fiú mellére.

Nézz rám…

A lány fölnéz.

LÁNY Azt hittem, megérzed rajtam.

Hosszabb szünet.

KÖZLEGÉNY Ne haragudj…

LÁNY Buta…

KÖZLEGÉNY Megérdemelném, hogy megbüntess.

LÁNY Kis mosollyal. Hogyan?

KÖZLEGÉNY Azt nem tudom… huszonöt fekvőtámasz… vagy „Feküdj! Föl! Feküdj! Föl!” – Ahogy a gólyákkal szokták.

LÁNY Egyre nagyobbra mereszti a szemét; elengedi a fiút. Azok kik?

KÖZLEGÉNY Aki kisebb meg ügyetlenebb. 79 LÁNY Te nem vagy kisebb nálam! Én vagyok a fiatalabb…

KÖZLEGÉNY Persze. De mondjuk, ha nem bátyád volnék, hanem az öcséd…

Lány a fiú szájára teszi a kezét, pár pillanatig így állnak. A neoncsőben ismét vibrálni kezd a fény; fölnéznek rá.

LÁNY Miközben a lámpát nézi. Játsszuk azt?

KÖZLEGÉNY A lámpát nézi ő is. Jó. Nevet. De akkor parancsolnod kell. A gólyáknak parancsolni szoktak. Mit csináljak?

LÁNY A lámpára mutat. Nem szeretem, hogy pislog. Mintha valaki folyton jönni akarna…

KÖZLEGÉNY Kihúzza magát. Igenis. Föláll a székre, a csövet kocogtatja, közben lenéz a lányra. Különben már tíz éve pislog. Amióta itt vagyok. Ez az egy, ami nem működik jól. Tovább kocogtat.

LÁNY Hagyd akkor… nem fontos.

KÖZLEGÉNY Várj… Azért megpróbálom.

A neoncső drótjával babrál – a lámpa végképp kialszik. Sötétségbe borul a színpad; és így is marad a jelenet végéig.

LÁNY Puff! Ezt jól megjavítottad.

Csönd.

KÖZLEGÉNY Pedig nem akartam.

Csönd. 80 LÁNY Most megbüntetnek?

Dobbanást hallani a sötétben: a fiú lelépett a székről. A továbbiakban semmi nesz, csak a beszélgetésük. A két hang váltakozva egymáshoz közel, majd egymástól távol hallatszik fel.

LÁNY Hová mész?

Csönd.

LÁNY Mit keresel?

Csönd.

KÖZLEGÉNY Gyufát. Máskor mindig van nálam… most meg egy szál se! Biztos az Őrmester úrnál maradt.

LÁNY Hagyd most…

Csönd.

KÖZLEGÉNY Nem is kerestem. Közlegény gyufát gyújt, a láng megvilágítja az arcukat, ahogy egymással szemben állnak.

LÁNY Csak megtaláltad?

KÖZLEGÉNY Fújd el.

LÁNY Elfújja a gyufát. Így egészen más. Ezt a sötétet mi csináltuk.

Csönd.

KÖZLEGÉNY Most legalább megtudod, milyen nálunk…

LÁNY

A színpad jobb széle felől. Nálatok nincs is temető?

KÖZLEGÉNY A színpad bal széle felől. Nappal is tudunk éjszakát csinálni… éjszaka meg nappalt. Külön áramfejlesztőnk van. 81 LÁNY Továbbra is jobbról. Nagyon büszke vagy rá…

Csönd.

KÖZLEGÉNY Már szintén jobbról. És nálatok? Nálatok nincs?

LÁNY Csak gyertya. Van egy színes gyertyánk is.

Csönd.

LÁNY Kis hangon, a színpad bal széle felől. Gólya! Gólya…

Csönd.

LÁNY

Hangosabban. Bátyó!…

Lány halkan fölnevet. Aztán megint. Egyszer-egyszer a fiú is. Nevetésük hol innét, hol onnét hallatszik fel. Egyre inkább elcsöndesednek. Kitartott, hosszú csönd.

Hirtelen kivilágosodik a színpad.

Őrmester a földön ül, a Tizedes mellette térdel. Szótlanul kockáznak, de most szabályosan, pohárban rázogatják a kockát. Pár pillanatig csak a monoton üvegkocogás töri meg a csendet. Hadnagy az ágyon fekszik. Szeme nyitva, de mozdulatlan. Lehet, hogy hallja, ami körülötte elhangzik, lehet, hogy nem. Néhány dobás után a Tizedes nem nyúl a pohárért; kissé félrefordulva a zubbonyzsebéből előcsúsztatott fényképet bámulja. Viselkedésén ott kísért a tétovaság, ami a lánnyal való utolsó jelenetét idézi. Őrmester fölnéz, dob helyette. Egy darabig türelmesen vár. 82 ŐRMESTER Te következel.

TIZEDES Zavartan visszasüllyeszti a fényképet. Én?

ŐRMESTER Hát kicsoda? Van, akinek derogál a kocka… nekünk nem derogál.

TIZEDES Dob, de nem nézi meg.

ŐRMESTER

Meg se nézed?

TIZEDES Úgyis kettes.

ŐRMESTER Megnézi a kockát. Hármas.

TIZEDES Halkan, de kitartóan nevet.

ŐRMESTER Ordít. Ne nevess! Halkan. Dobjál még egyszer.

TIZEDES Elkomolyodva. Most már jönniük kell. Hatodik órája, hogy elmentek. Az Őrmesterre néz. Tudod, hogy a két öreg százhuszonhárom? Hatvan meg hatvanhárom, az százhuszonhárom.

ŐRMESTER Szedd össze magad. Dobjál.

TIZEDES Dob, megnézi. Három.

ŐRMESTER

Na látod. Nem is rossz. Ha azt vesszük, hogy egyes is lehetne… Rázogatja a pohárban a kockát. Ha a hármas átjárót megtalálják, talán nem lesz baj. Legalább lesz valami haszna! Rajtunk kívül aztán úgyse… a fene se… De nekünk, ugye, tilos! Drága az életünk! Csak parancsra dögölhetünk… Mégis akadnak, akiknek derogál kimenni. Dobjál.

TIZEDES Te következel.

ŐRMESTER A kezében tartott pohárra bámul. Én? Leborítja a poharat, úgy hagyja. 83

TIZEDES Figyelj csak! Fölemeli a poharat, szórakozottan fújni kezd bele. Tizenhét… hatvan… hatvanhárom… Mennyi az? –

ŐRMESTER Tudom én? Ceruzát vesz elő. Add össze. Kis szünet után. Különben nem lehet tizenhét… A Kölyöknél biztos fiatalabb.

TIZEDES Most a ceruzát rágja. Akkor csak száz… százharminckilenc… – Mit gondolsz, az elég? Szerinted mit csinálnak, ha megtalálják? Gurítják hazáig?

Egy darabig némán kockáznak.

ŐRMESTER Mért tőlem kérdezed? Mindenki alszik? Nem fordul a Hadnagy felé, a Tizedesre néz, mintha annak beszélne. Persze, ha már mind ilyen rongyok voltunk… Mi maradhat a végén?! Dob,

megnézi. Majdnem. Kis nevetéssel. De csak majdnem! A hatosért tenni is kellett volna valamit… Nem?

TIZEDES A Hadnagy felé int. Nem alszik.

ŐRMESTER Szeretem, amikor ilyen értelmes vagy. De még ez is jobb, mint ha valaki süket. Kis szünet után. Volt neked már kutyád?

TIZEDES Sűrűn bólogat. A Madár?

ŐRMESTER Kutyád, azt kérdeztem.

TIZEDES Madárnak hívták.

ŐRMESTER Az se rossz. Vagy még jobb is… Magában hümmöget. Madár… Akkor te is tudod, hogy van. Ha egyszer kezedbe kerül egy, nem azt csinálod, hogy igyekszel fölnevelni? A szívedet beleadod, a májadat, a fa84latot megosztod vele… még egy kutyával is. Egy madárral! Hiszen a tied, nem? Jogod van hozzá. Ha nem nyúlsz utána, ott döglik valami gyapotbálán… mindegy, hogy hol. Akkor kinek van joga hozzá? Ordít. Ki köphet bele a tálba?

TIZEDES Bizonytalanul, az ágy felé. Hadnagy úr…

ŐRMESTER Rám figyelj most. Nem kell fölébreszteni.

TIZEDES Csak azt gondoltam, egy világítórakétát lőhetnénk fel… Mit csinálnak, ha nem találják meg?

ŐRMESTER Elintézzük. Ha félórán belül nem jönnek – kettő kimegy, és átvezeti őket.

HADNAGY Anélkül hogy megmozdulna. Senki se hagyja el a körletet.

ŐRMESTER Ő se fordul hátra. Mondtam. Kettő kimegy, és megkeresi őket.

HADNAGY Mint fent. Senki se hagyja el a körletet.

Csönd.

ŐRMESTER Odamegy a hangosbeszélőhöz, fölkattintja. Gyere le. Beszélni akarok veled.

KÖZLEGÉNY HANGJA

Igenis.

Őrmester lekattintja a készüléket, visszaül a földre. A poharat ütemesen a földhöz ütögeti. Közben a Hadnagy – ugyanolyan kimért mozdulatokkal, mint az Őrmester – odalép a készülékhez, most ő kattintja fel. 85

HADNAGY Fönt marad. Megértette? A válasz bevárása nélkül elzárja a készüléket, visszafekszik az ágyra.

ŐRMESTER Tizedes elé tolja a poharat. Na, mi az – miért nem dobsz?

TIZEDES Rázogatni kezdi a poharat, hirtelen abbahagyja. Nem bírom tovább…

ŐRMESTER Most már csak bírd! Ha eddig bírtad. Inkább a kutyádról beszélj. Visszaveszi a poharat, dob. Azt mondtuk, ugye, hogy jogod van hozzá… a tied… Vagy vegyük azt, hogy más mit csinálna? Fölveszi a kockát, megnézi. Ötös. Mondom, hogy igazam van! Az ember tudja, mikor van igaza – még ha a parancs pofázik is, hogy kuss… semmi közöd hozzá! Mármint hogy nekem… De ki volt az, aki szó nélkül lelépett? Vagy én talán nem szívesen „pityegtem” volna? Szünet. Nem várok hálát. Egyáltalán. Ordít. De azt se, hogy a hátam mögött csomót kössenek!

Ismét szótlanul kockáznak.

TIZEDES Bűnbánóan. Te… szeretnék valamit…

ŐRMESTER Hm?

TIZEDES Nem igaz, amit délelőtt mondtam.

ŐRMESTER Mit mondtál?

TIZEDES Hogy láttam, mikor a budiba kivitted. Hazudtam. Sose vetted el tőlem. De ha akarod, legyen közös. Egy hétig nálad, egy hé86tig nálam. Én nem akarok csomót kötni a hátad mögött…

ŐRMESTER Halkan. Jó. De azért szedd össze magad.

TIZEDES Most már jobban vagyok. Csak jönnének már… Nevet. Emlékszel? A retikül… Azért csoda, hogy úgy megmaradt! Persze, az mégiscsak pince volt, betonpince, nem kint a mezőn! Kis szünet után. Nem kellene indulni?… Az ágy felé néz.

HADNAGY Anélkül hogy megmozdulna. Senki se hagyja el a körletet. A Tábornok úr parancsa.

ŐRMESTER Nem hallod? Dobjál!

Tizedes tétován rázza a poharat; közben belép a Közlegény. Megáll az ajtóban. Tarkóján nagy, ragasztott kötés. Roggyant vállal, bizonytalanul lép. Csak a Tizedes néz rá, Hadnagy és Őrmester nem mozdulnak. Közlegény igyekszik elkerülni, hogy szembenézzen velük.

ŐRMESTER Nem fordul hátra. Te vagy az?

KÖZLEGÉNY Én.

HADNAGY Mint fent. Azt mondtam, fönt marad. Ez parancsmegszegés.

ŐRMESTER Közlegény helyett. Az. Gúnnyal. De reggel óta úgyse csinálunk mást… a legfelsőbb direktívák szellemében! Most megengedünk magunknak egy kis kimenőt. Lassan föláll, a Közlegényre néz, de az elfordítja a fejét. Mi van a nyakaddal? 87 KÖZLEGÉNY Már nem fáj.

ŐRMESTER Közelebb lép, nézi a kötést. Jó kis ütés volt! Pontos. Ha két centivel följebb… De látszik, hogy szeretettel ütöttek le. Csak kicsit ügyetlen a kötés. Nem nagy szakértelemmel csinálták.

KÖZLEGÉNY

Most már nem fáj. Továbbra se néz az Őrmesterre.

ŐRMESTER Éppen rólad beszélgettünk. Szünet. Rólad is.

TIZEDES Az ágy felé pillantgat, megfogja az Őrmester karját. Gyere… kockázzunk.

ŐRMESTER Elhúzza a karját, nem néz a Tizedesre. Félórát adtam magunknak. Utána kimegyünk a Csatornához. Megnézi a karóráját. Még van negyedóránk.

HADNAGY Mint fent. Reggel leltárellenőrzés! Ha elfelejtettétek volna.

ŐRMESTER Újra megnézi az óráját. Még van tizenöt percünk. Körülnéz, mintha a szavai hatását várná. Tudjátok, mennyi az? Mennyi az örökkévalóság? Annyi csak elég, hogy az ember megpróbáljon őszinte lenni? Közlegényhez. Hm?

KÖZLEGÉNY Kínlódva. Már elmondtam, Őrmester úr…

ŐRMESTER Közbevág. Újra akarom hallani.

Csönd.

ŐRMESTER Mintha csak általánosságban 88beszélne. Valaki azt mondta az előbb, hogy inkább akkor brillíroztam volna, mikor értelme volt a vallatásnak. De köszönöm. Inkább bízzák rám… Az olyan vallatást átengedem másnak. – Na, és a válasz? Tizedeshez. Hallottad!

TIZEDES Bizonytalanul, idéző hangsúllyal. „Ehhez a hanghoz nincs joga…”

ŐRMESTER Hirtelen indulattal. De leütni egy bajtársat, egy kölyköt, akit én kapartam össze… én hoztam ide! Ahhoz van jogunk! Csöndesebben. És még örülhet is, hogy nem golyót kapott… Az ágy felé. Igaz?

HADNAGY Mint fent. Igaz.

ŐRMESTER Közlegényhez. Nekem nem vagy hálás?

KÖZLEGÉNY De igen…

ŐRMESTER Keserű gúnnyal. Azért vonultatok el a Hadnagy úrral! Mert úgy érezted, hogy mindannyiunkra tartozik! Azért hazudtad, hogy beverted a nyakad, mert kímélni akartál? Hálából? Bizalomból?

KÖZLEGÉNY Nem voltam magamnál. Hadnagy úr a karjában vitt le a kötözőbe.

ŐRMESTER Utána meg ide se lökted a képed. Csak egyszer. Nagy nehezen.

KÖZLEGÉNY A raktárban voltam.

ŐRMESTER Mint a kiskutya! Elviszi elásni, elkaparni – mi?

Csönd. 89 ŐRMESTER A Közlegény mögé lép, a nyakát nézi. Tudod, én mikor kötöztelek utoljára? Tízéves voltál. De akkor tényleg a csapóajtó vágott fejbe.

Tizedes leül a földre, kockát dobigál. A képet is előveszi, nézegeti, néha elmosolyodik közben, ismét elkomorodik az arca. Föl-fölfigyel a beszélgetésre.

ŐRMESTER Mondd… amikor lejöttünk ide a lányért… mért nem akartad, hogy mi is fölmenjünk a figyelőbe? Kis szünet. Jó… el akartál még búcsúzni. De csak mi nem kellettünk? A Hadnagy úr nem zavart?

KÖZLEGÉNY Kínlódva. Nem tudtam, hogy ott lesz… Ott lesett rám.

Hadnagy hirtelen fölkel az ágyról, elindul a faliszekrényke felé. Egy pillanatra megáll.

HADNAGY Most már elég. Szüntessétek be! Szekrénykéhez lép, teletölt egy nagy poharat, egy hajtásra kiissza.

ŐRMESTER Mereven nézi a Közlegényt. Mért ütött le?

HADNAGY Úgy emlékszem, ezt már tisztáztuk. A földön ülő Tizedesre pillant. Vagy mind bediliztek most? Legjobb volna, ha ezt a… ezt az egészet… És ez rám is vonatkozik. Hiba volt. El kell felejteni. Nagyon az orrotokba ment a szaga! A mezítláb… a puha föld… Közlegényhez. És különösen te hallgass! 90 ŐRMESTER Nyugtalanul. Hogy?!

HADNAGY Tudja ő nagyon jól. Hogy mért így jobb.

ŐRMESTER Zubbonyánál fogva megrázza a Közlegényt. Beszélj

HADNAGY Kis mosollyal. És ha nincs kedve előtted?

ŐRMESTER Újra megrázza a Közlegényt. Beszélj!

HADNAGY Mit akarsz tőle?

Csönd.

ŐRMESTER Közelebb lép, már egész a Hadnagy arcánál van. Vissza akarom kapni…

Hadnagy hangtalanul nevet.

ŐRMESTER Nagyon halkan kezdi. Jogom van hozzá! Jogom! Nem fogod lekenyerezni! Nem fogod ellenem uszítani! Nem csinálunk belőle rongyot! Azért, mert nektek kijutott… nektek kettőtöknek – ennyi már elég is, hogy a hátunk mögött?… Ölbe vegyük, kötözgessük – hogy a végén még ő legyen hálás?

HADNAGY Még mindig nevet. Parancsolj! Senki se veszi el tőled. Ha már annyira aggódsz… Csönd. Hadnagy leül az asztal mellé. Különben – tényleg van mit menteni rajta.

ŐRMESTER Elbizonytalanodva. Mit csinálni?…

HADNAGY A Közlegényre néz, aki lesütött szemmel áll. Semmi.

ŐRMESTER Ordít. Hallani akarom! 91

HADNAGY Ne ordítson. Halljuk.

ŐRMESTER A néma Közlegényt nézi. Na jó! Jó! Jó. Odamegy a mosdóhoz, vizet csurgat a nyakára.

HADNAGY Tizedeshez. Hozza ide azt a kockát. És mit ül folyton a földön? Nem elég, hogy a föld alatt vagyunk?

Tizedes odaviszi a poharat a kockával.

HADNAGY Dobjon!

Tizedes kifejezéstelen, de elszánt arccal nemet int; visszaül a földre.

HADNAGY Kiált. Azt mondtam, dobjon!

Tizedes újra megrázza a fejét. Őrmester nem törülközik meg, vizesen jön vissza a csaptól.

ŐRMESTER Maga mért kiabál? Halljuk.

HADNAGY Közlegényhez, halkan. Gyere ide.

ŐRMESTER Megragadja a Közlegény karját. Én hívattalak le a figyelőből!

HADNAGY Mosolyog. Helyes. Arca hirtelen megkeményedik. De a fegyelem kérdésére még visszatérünk. Erre valamennyiüket figyelmeztetem. Burogatni kezdi a poharat, nem mozdul el az asztaltól; mint aki csapdába esett.

ŐRMESTER Maga felé fordítja a Közlegényt. Velük akartál menni?

KÖZLEGÉNY Bólint.

ŐRMESTER És a lány nem akarta?

KÖZLEGÉNY De… csak…

ŐRMESTER A Hadnagy őt is megfenyegette? 92 KÖZLEGÉNY Nem…

ŐRMESTER Hát?

KÖZLEGÉNY Engem féltett a Hadnagy úrtól.

HADNAGY Anélkül hogy felnézne. Annyit egy lány is tudhat, hogy mi jár a parancsmegszegésért. Kis szünet. Ha nem azonnal – akkor később. Csak most néz fel.

ŐRMESTER Fojtottan. Pontosan. Megvárod, míg elindul, és hátulról lövöd le, mint egy kutyát!

HADNAGY Dob magának. Nem lőttem le.

ŐRMESTER Nem… Csak rosszabbat csináltál vele.

HADNAGY Újra dob. Vagy ő magával.

TIZEDES Hazudik! Sumákol!

HADNAGY Hozzám őszinte volt. Igaz – nem volt magánál… De hát! Kemény mosollyal néz fel. Egy parancsnok elégedjék meg olyan őszinteséggel, amilyen jut neki. Köztetek ezt is megtanultam. Közlegényhez, halkan. Gyere. Ha már senki se akar velem…

Mind a Közlegényre néznek. Közlegény kínban van. Őrmesterre sandít, de annak meg se rezzen az arca. Így állnak pár pillanatig, aztán a Közlegény a pohár után nyúl.

ŐRMESTER Rekedten. Csak rajta! Nyugodtan. Nem kell szégyellni, fiam. Ha köpsz rám – köpjél! Keserűen. Neked van igazad. Így vagy úgy – mégiscsak élsz! Kicsit nyakcsigolyán 93vágtak figyelmeztetésül… de miért ne? Vagy engedték volna, hogy legalább te becsülettel csináld végig… legalább helyettünk is? Nem könnyű hősnek lenni. Látod! Nevet. Itt ülsz, vele kockázol… Elkomolyodik. Most aztán ideális! Szépen el vagyunk konzerválva, jöhet a Tábornok úr. Nem lesz hiány a készletben…

HADNAGY

Eddig fegyelmezetten burogatta a poharat, mintha feladatot teljesítene. Meddig akarja folytatni?

ŐRMESTER Végkimerülésig.

HADNAGY Asztalra csapja a poharat. De hát mit akar?

ŐRMESTER Tagolva. Helyrehozni. Amit lehet. És ha nem késő… Hirtelen, a Közlegényhez. Melyik átjáróhoz küldted őket?

KÖZLEGÉNY Halkan. Az egyeshez.

ŐRMESTER Felkiált. Az a legrosszabb!…

HADNAGY Felugrik. Kiadtátok a térképet?

TIZEDES Én is kiadtam volna.

HADNAGY

Ez árulás! Haditörvényszék!

ŐRMESTER Én parancsoltam.

HADNAGY És ha kémek?

KÖZLEGÉNY Kiáltva. Nem azok!

HADNAGY Metsző gúnnyal. Nocsak! Védjük a húgocskánkat? Azt hiszem, jobb lesz, ha… Figyelmeztető mozdulattal fejezi be a mondatot.

Csönd. 94 ŐRMESTER Halkan. Hogy?! Húgod? A húgod?…

KÖZLEGÉNY Izgatottan. Nem… Csak azt játszottuk…

HADNAGY Nekem mást gagyogtál a kötözőben!

Őrmester a Közlegényre néz, aztán a Hadnagyra. Közlegény lehajtja a fejét.

ŐRMESTER A Közlegénynek, halkan. És te még itt vagy? Nem szöktél utána? Hatalmas pofont ad a Közlegénynek.

HADNAGY Fölemeli a kezét. Őrmester!

ŐRMESTER Ordítva. Takarodj ! Takarodj utána! Átöleli a Közlegényt. Gyere!

Kirohannak az ajtón.

HADNAGY Támadó lendülettel ugrik utánuk. Itt maradtok! Megtil…

TIZEDES Előrántja a revolverét, oldalról a Hadnagyra tartja. Kuss!

A nyitott ajtón behallatszik a távolodó léptek dobogása. Hadnagynak mosolyba rándul az arca.

HADNAGY Szóval, így vagyunk.

TIZEDES Így.

Hosszú csönd.

HADNAGY Most mit óhajt csinálni?

TIZEDES Megvárjuk, amíg visszajönnek. De esetleg kockázhatunk is. Ha megígéri, hogy nem kapkod. Muszáj vigyázni. Kicsit remeg a kezem. 95

HADNAGY Kis fáradtsággal. Hagyjuk ezt.

Hosszú csönd.

TIZEDES Le akar ülni?

Hadnagy lezöttyen a székbe az asztal mellett.

TIZEDES Nem ide. Oda üljön. Tizedes az ágyak felé mutat.

Hadnagy először az ágyakra néz, aztán a Tizedesre. Nem szól. Fegyelmezetten nekidől az ágylétrának. Tizedes a háta mögé lép, szorosan.

TIZEDES A négy közül melyik ágyat… használta?

HADNAGY Anélkül hogy megfordulna. Egyiket se. Arcán kényszeredett mosoly. Most már boldog?

TIZEDES Nem. De most már ez se segít magán. Felmutat. Oda menjen föl. A legfölsőre. Az a Kölyöké. Kérjen bocsánatot.

Hadnagy nem mozdul.

Nem hallotta? Oda, a legfölsőre.

Hadnagy lassan föllépked, fönt hanyatt dobja magát. Tizedes visszahátrál az asztalig, szemmel tartja a Hadnagyot. Kicsit maga is tétova, nem tudja, mihez kezdjen. Leül a földre, a kockával játszik, a revolvert se teszi le a kezéből.

TIZEDES Fölpillant a Hadnagyra. Mért nem hangosan imádkozik? Ne szégyellje. Most lövik fel mindjárt a világítórakétákat… Mosolyog. Aztán egyszerre világos lesz. Most már hamarosan húsvét… Magának nem szokott eszé96be jutni? Nekem még a hordóról is ez jutott eszembe… Meg a pince. Amikor megtaláltuk a retikült, akkor is világos lett… egyszerre akkor lett világos. Mikor már meghalt. Újra fölnéz. Mért nem imádkozik? Csak nem fél? Nevet. Biztos még soha életében nem volt kutyája… olyan igazi kutyája. Madár! Biztos azért…

Csönd.

HADNAGY Anélkül hogy megmozdulna. Biztos. Csak most már késő. Nektek is.

Tizedes a kockát gurigálja. Távoli sorozatdörrenés hallatszik. Hadnagy hirtelen felül, Tizedes is felugrik, Hadnagyra fogja a revolvert. Így nézik egymást némán.

TIZEDES Ez a maga bűne…

HADNAGY Nem! Hebeg. Nem én…

TIZEDES Mint aki ítéletet olvas fel. Ezek ők. Ez a maga bűne. Kezdje…

HADNAGY Nem lehet…

TIZEDES Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben… – Folytassa!

HADNAGY Szenteltessék meg a Te neved… jöjjön el a Te országod… Elakad.

TIZEDES A Te országod…

HADNAGY Legyen meg a Te akaratod… Elakad.

TIZEDES Tovább!

HADNAGY Miképpen a mennyben… úgy itt a földön is… Elakad. 97

TIZEDES Tovább!

HADNAGY Nem tudom…

TIZEDES Hogyhogy nem? Pedig most jön még! – Úgy itt a földön is… a földön is… Ő sem tudja tovább. Na mindegy. Kezdje elölről!

Hadnagy engedelmesen motyog, de inkább a ritmusát lehet kivenni, a szavakat nem. Tizedes kihúzza a tárat a revolverből, megnézi, erősen visszalöki. A csattanásra a Hadnagy megemeli a hangját, két keze összetéved, úgy marad. Mikor elhallgat, Tizedes a revolverével kocogtat sürgetően. Elég sokáig tart ez. Aztán közeledő lábdobogás hallatszik; majd egyre lassuló

léptek. A nyitott ajtó felé fordulnak. Először az Őrmester lép be, utána a Közlegény. Látszik rajtuk, hogy rohantak; s érződik, hogy nem sokat fognak beszélni. Mindent hosszan néznek meg, egymást, a tárgyakat.

TIZEDES Még mindig a Hadnagyra tartja a revolverét. Melyik robbant?

ŐRMESTER Az egyes aknazár.

Csönd.

TIZEDES Akkor fuccs.

Csönd.

ŐRMESTER Tizedeshez. Érted jöttünk vissza. Őrmester leoldja a derékszíját, ledobja a földre. Tedd le a revolvert. 98 Tizedes zsebébe csúsztatja a revolvert, ő is leoldja a derékszíját, ledobja a földre. Közlegény szintén. Pár pillanatig így állnak. Közben a Hadnagy – hátát a létrának döntve – lassan lefelé lépked. Őrmester odamegy a Közlegényhez, letépi a két vállpántját; Közlegény az övét. Tizedes a magáét kezdi lerángatni, az Őrmester segít befejezni. A Hadnagy ekkor már lent áll, mögöttük. Reszket; reménykedik; bosszút állna; fél.

HADNAGY

Legalább reggelig várjatok… tudjátok, mi ez?… gondoljátok meg… esküt tettetek!… és hová?… kihez?… bajtársak voltunk!… hány tél meg nyár!… és soha semmi… vagy azt hiszitek, csak én?… ti meg ártatlanul, mint cukor a selyempapírban?!… azt hiszitek?… hogy elfelejtik, ami volt?… még a szátok széle is véres!!… csak itt hisznek nektek!… megvolt mindenetek… az éjszakák, amikor énekeltünk! Őrültek vagytok!!… Ordít. Hozzátok beszélek!!!

Míg a Hadnagy beszél, némán jönnek-mennek. Apró tárgyakat szedegetnek össze, a szekrénykéből, a mosdó mellől. A zsebeiket ürítgetik. Van, amit visszaraknak, van, amit földre szórnak. Mintha nem is látnák a Hadnagyot, aki folyton a nyomukban van. Mikor rájuk ordít, szótlanul ránéznek, folytatják a járkálást.

HADNAGY Izzadva, halkan. Hallgassatok 99rám… nem jobb, hogy így?… Nemsokára húsvét… ti mondtátok… akkor úgyis világos lesz… egyszerre világos… most már nem tarthat soká… vége lesz… puha lesz a föld… csak addig kell kitartani!… hallgassatok rám…

Őrmester és Tizedes letérdelnek, kezdik előhúzni az ágy alól a három egyforma, fogantyús faládát.

HADNAGY A Közlegényhez. Emlékszel, mit mondtál a kötözőben? Hogy mért csak leütöttelek… hogy jobb lett volna, ha te is… De én azt akartam, hogy élj!

KÖZLEGÉNY Artikulálatlan hangon. Elég!

Közlegény a Hadnagyra emeli a kezét; de nem üt. A Tizedesre mered, aki éppen előhúzza az ágy alól a három letépett ruhát. Csöndben nézik. Már kezükben a kis faláda. Egyszerre fordulnak a Hadnagy felé. Lassan megindulnak. A Hadnagy az ajtó felé hátrál, kezét széttárva, mintha az utat akarná elállni, de úgy összetömörülnek előtte, hogy csak feltartott karja látszik, a motyogása hallatszik.

HADNAGY Vissza… vissza!… És a Tábornok úr?… Úgyis elfognak… elfognak benneteket…

Sorban kilépnek az ajtón, anélkül hogy visszanéznének. Hadnagy a nyitott ajtónak támaszkodik. Távolodnak a lépések. Hosszú csend, 100majd csörömpölni kezd a telefon; erre összerázkódik. Hátrálva az asztalig lépked, lenyúl a kagyló után. Végül mégse veszi fel. Lezöttyen a székbe.

Függöny

1959