„KERTÉSZKEDŐ CSALÁDOK” – VANYARC („Kisadományozói program” – Autonómia Alapítvány)
A program értékeléséhez hozzájáruló munka előkészítésében, az adatfelvételben, az adatok feldolgozásában és a tapasztalatok, eredmények összefoglalásában részt vett: Csabai Lucia (ELTE TáTK KCMA), Béres Tibor (Autonómia Alapítvány), Darvas Ágnes (ELTE TáTK), Dés Fanni (ELTE TáTK SZMMA), Fóti Orsi (ELTE TáTK SZMMA), H. Nagy Boglárka (ELTE TáTK KCMA), Kondákor Ferenc (ELTE TáTK KCMA), Kovács Annamária (ELTE TáTK KCMA), Lakatos Sarolta (ELTE TáTK SZMMA), Szalay Ági (ELTE TáTK KCMA), Takács Viktória (ELTE TáTK KCMA), Tamasi Judit (ELTE TáTK KCMA), Varbai Marianna (ELTE TáTK KCMA)
Tartalom: 1. A programba bevont családokkal felvett kérdőívek eredményei 2. A csoportos interjúk, a kérdőíves adatfelvétel és a közösségfejlesztő szakemberrel készített interjú tapasztalatainak összegzése
Budapest – Vanyarc, 2012. október – 2013. január 1. Vanyarc - Kertészkedő családok program – a kérdőíves vizsgálat eredményei
A programban összesen ötvenen vettek részt. Közülük került ki az a kilenc mentor, aki előzetes tapasztalatai alapján a programban résztvevő családokat segítette a megvalósításban. A fennmaradó 41 közvetlenül érintett család közül 31-et tudtunk megkérdezni a programmal kapcsolatos tapasztalataikról, véleményükről. (Négyen időközben elköltöztek a községből, egy érintett kórházban tartózkodott, további öt címen pedig nem voltak elérhetők a lakók a kérdezés időpontjában, 2012. november 17-én, illetve 18-án.)
A kérdőíves adatfelvétel eredményei alapján a résztvevők hasznosnak tartották a Kertészkedő családok programot. Bár a konkrét gazdálkodási eredmények több tényező miatt is elmaradtak a várakozástól (részben a kedvezőtlen időjárási tényezők, részben a program néhány hiányossága miatt), összességében mégis sikeresnek ítélik a családok mindazt, ami ennek a kezdeményezésnek köszönhető. Ez több szorosan összefüggő tényezővel magyarázható. A községben jelentős a munkanélküliség, munkalehetőség közel-távol nincs. Az érintett családok anyagi helyzete tragikus, a program pedig többek számára felvillantott valamiféle lehetőséget. Lehetőséget a megélhetési nehézségek legalább minimális szintű enyhítésére. Mindezt olyan formában nyújtotta a program, hogy közben közösségi élményhez is juttatta az embereket. Mindezzel pedig úgy tűnik, hogy többekben reálisnak látszó reményt ébresztett, hogy ha kitörni nem is lehet a helyzetből, de vannak a helyi közösségben
olyan tartalékok, amelyek mozgósíthatók és ilyen módon talán hosszabb távon és nagyobb mértékben is csökkenthetők a családok megélhetési nehézségei. A problémák nem mai keletűek, most valami végre megmozdult a faluban, és így a résztvevők életében is. Ahogy az egyik válaszadó megfogalmazta: „egy élmény volt, amúgy nem történik semmi Vanyarcon”.
Az alábbiakban a kérdőíves adatfelvétel tapasztalatait részletesebben három kérdés köré csoportosítva mutatjuk be. 1) Milyen tényezők miatt tartották hasznosnak, fontosnak a résztvevők a programot? 2) Milyen problémákat láttak, mivel voltak elégedetlenek? 3) Mit gondolnak a program folytatásának lehetőségeiről, milyen jövőre vonatkozó terveik vannak? 1) Milyen tényezők miatt tartották hasznosnak, fontosnak a résztvevők a programot? A résztvevők szinte egyöntetűen fontosnak érezték, hogy részt vehettek a programban. Csupán ketten voltak ennek megítélésében bizonytalanok és egy résztvevő válaszolt egyértelmű nemmel (l. M1 ábra). A pozitív válaszok magyarázataként leggyakrabban a rászorult helyzet, az anyagi nélkülözés enyhítése, valamint a „jó valahova tartozni” érzése fogalmazódott meg. Ezzel együtt a család helyzetének konkrét javulásáról csak kevés résztvevő számolt be (l. M2 ábra). Ők elsősorban azt említették, hogy a terményeknek köszönhetően kicsit könnyebbé vált a mindennapi étkezések megoldása, illetve a befőzés segítséget jelent a téli hónapokban is.
Az adományok fontos részét képezték a programnak. A válaszok alapján úgy tűnik, hogy a legnagyobb segítséget a vetőmag és a palánta jelentette az emberek számára (1. ábra).
1. ábra:
Az adományokon túl a program hasznosságát az új ismeretek elsajátításának lehetősége is növelte. Igaz, csupán a megkérdezettek kisebb részénél (11 fő – l. M3 ábra), mivel a többiek szinte egytől-egyig arról számoltak be, hogy a gazdálkodás számukra szinte születésüktől megszokott tevékenység. „Gyerekkorom óta foglalkozom a kerttel”, „beleszülettem a gazdálkodásba”, „mindig is gondoztuk a földünket, neveltünk állatokat”. Ezzel együtt sokan kaptak új ismereteket is: pl. befőzés, lecsókészítés fortélyai stb. Lényeges eleme az elégedettségnek, hogy a résztvevők többsége úgy érzi, minden szükséges – egyénenként nagyon változó formájú: szakmai tanácsok, tapasztalatcsere, szerszám, segítség a gépi művelésben, szervezés stb. – segítséget megkapott a programtól (M4 ábra). A programnak erre az elemére 16-an adtak jeles osztályzatot, az értékelések átlaga 4,1 (2. ábra). 2. ábra:
A mentorok munkája összességében még jobb osztályzatot kapott (3. ábra). Néhány a pozitív visszajelzések közül: „Le a kalappal, segítőkészek, tisztelettudóak.” „Rendesek, megértők.” „Rengeteg időt áldoztak erre.” „Ügyesek, nem kivételeznek a rászorulók közt, igazságosak, sokat kell biztos kibírniuk.”
3. ábra:
Ugyancsak fontos eleme a programmal kapcsolatos elégedettségnek a közösségi beszélgetés-sorozat. Bár nem mindenki (l. M5 ábra) és nem minden alkalommal tudott ezeken az alkalmakon részt venni, a tapasztalatok jók. Ezt mutatja az osztályzatok segítségével történt értékelés is (4. ábra). „Jó összefoglaló, jó hallani arról, mi lesz a jövőben, hogy lehet kérdezni.” „Hasznosak voltak, de hat gyerek mellett nehéz ott lenni.” „Kérdezték, hogy mit szeretnénk, sok mindenről volt szó.” „Közelebb hozta az embereket, sok mindent megbeszéltek.” 4. ábra:
Bár a megkérdezettek többsége nem érez változást a falun belüli kapcsolataiban (M6 ábra), mindazok, akiknek a programhoz kötődően új kapcsolatai születtek, úgy gondolják, ezeknek az új kapcsolatoknak a többsége a programon túl is működni fog (M7 ábra). A megkérdezettek közül húszan érzik úgy, hogy a program hatására javult a falu közhangulata (5. ábra). „Pozitív visszajelzést tapasztaltam. Úgy hallottam, szeretnének többen csatlakozni a programhoz (akik korábban nem tudtak). Úgy érzem, jó a megítélése, nőtt a nem csatlakozók motivációja.” „Jó dolog, sokan felfigyeltek rá olyanok, akik soha nem művelték a kertet, a gyerekek is.”
„Örülnek neki, remélik, hogy tavasszal újra beindul.”
5. ábra:
Ugyancsak a programmal való elégedettséget jelzi, hogy a 31 megkérdezett közül 29-en a jövőben is részt vennének hasonló programban (M8 ábra). A program-elemek megválasztásának sikerességére utal, hogy a válaszadók többsége az adományokat (ezek közül elsősorban a vetőmagot és a kisállatot), a mentori támogatást és a közösségi beszélgetéseket is szükségesnek és fontosnak tartanák a program folytatása esetén (6. ábra). 6. ábra:
2) Milyen problémákat láttak, mivel voltak elégedetlenek?
A leglényegesebb, de elsősorban külső (időjárási) tényezőkkel magyarázható probléma a rossz termés (7. ábra). A fagy és a szárazság miatt a vártnál jóval kevesebb volt a termés. „Nem voltak jók (az eredmények), nem volt termés. Ha egyszer a Jóisten szárazságot adott…” A kedvezőtlen eredményekben azonban az időjárási viszontagságokon túl szerepet játszott az is, hogy nem minden vetőmag, illetve palánta volt megfelelő minőségű, illetve egy részük a megfelelő vetési időhöz képest megkésve érkezett. „Kínai fokhagymát kaptunk, a dughagyma ki sem bújt, kevés a krumpli a kert méretéhez képest, a sárgarépa és a borsó nem bújt ki, pedig a többi évben, amikor saját vetőmaggal, dugvánnyal ültettünk, megtermett.” „Állatok és a vetőmag sem volt jó, amit kaptunk, ezért nem csinálom, egyébként ezekkel foglalkoznék szívesen.”
7. ábra:
Néhányan a szennyvíz kerteken keresztül történő elvezetését említették problémának. Mivel nem rendelkeztek megfelelő információval a lehetséges fertőzésekről, illetve azok elkerülésének módjairól, nem merték a rendelkezésükre álló földrészt használni. Ismerősnél, rokonnál kaptak kisebb területet, nem saját kertjükben művelték a földet. A nehézségek között kiemelkedően sokan említették a programhoz kapcsolódó kisállat-tenyésztést. A csirkék oltóanyaga későn érkezett, sokaknak nincs tyúk-óla, a falu néhány részén gyakoriak a lopások, így a csirkék nagyobb része eltűnt, illetve elpusztult. A nyulak pedig nem szaporodtak. „A nyuszit pl. nem sikerült befialtatni, de a gyerekek imádják.” Ugyancsak gondot okozott, hogy a résztvevők számához képest kevés szerszám került kiosztásra, néhányan sérelmezik, hogy akár ők, akár mások nem részesedhettek ebből az adományból. „Nagyobb mennyiségű vetőmag és szerszám kéne, valamint a rászorulóknak segítség a fizikai munkában.” Többen úgy látják, hogy az adományok elosztása során nem volt megfelelő az információáramlás, illetve az elosztási alapelvek ismeretének hiányában, mindenki maga próbálja magyarázni, hogy ki miért kapott vagy nem kapott valamit. Néhány esetben ezt a mentorok tevékenységéhez kötik. „Nem egyenlő a bánásmód, a mentorok klikkesedtek, nem hallgatják meg a többieket.” „90%-ban meg vagyok elégedve de van olyan család aki nem is látta soha a mentorát, a szerszámokat későn kapták meg.” „Volt olyan, akinek kellett volna még segítség, a jövőben legyen célzottabb a segítség.” Ugyancsak ezekre a gondokra vezetik vissza, hogy néhány program-résztvevőben, illetve falusi lakosban a program az irigységet és az ellenségeskedést erősítette. „A program nagy segítség volt, de feszültséget generált az irigység.” Ugyanakkor konkrét, a programhoz kapcsolódó, a kérdezettet vagy a családját érintő hátrányról csak ketten számoltak be (M9 ábra). Magyarázatként részben a rossz termés, részben az adományokból való részesedés kedvezőtlen módja jelenik meg válaszaikban. Bár csupán egy beszélgetésben esett róla szó, de a folytatás szempontjából fontos adalék lehet, hogy a helyi kereskedők nem feltétlenül támogatóak a programmal szemben. Néhányan saját érdekeik érvényesülésének veszélyeztetését látják a háztáji gazdaságok nagyobb térhódításában.
3) Mit gondolnak a program folytatásának lehetőségeiről, milyen jövőre vonatkozó terveik vannak? A programot – két válaszadó kivételével mindenki szívesen folytatná. Nagyobb terület megművelését kicsit kevesebben (8. ábra), a kisállattartás, illetve a részletesebb válaszok alapján akár a disznótartást is többen reális lehetőségnek látják (9. ábra).
8. ábra
9. ábra
A tervekhez az eddigi segítségeken túl elsősorban gépi művelésre, az ólak építéséhez szükséges alapanyagokra és takarmányra lenne a megkérdezetteknek szüksége, valamint néhány esetben megfelelő minőségű és méretű földre.
A szociális szövetkezet megalakításának tervéről nem mindenki tudott a kérdezés idején (10. ábra), de csaknem mindenki szívesen dolgozna abban, ha erre lehetőség lenne (11. ábra).
10. ábra:
11. ábra:
A motiváció változatos: „segíteni tudna kisebb dolgokban a család mellett; muszáj dolgozni; mert munka kell; mert kell a pénz; mert érdekel; mert nincs más lehetőség; de olyan emberek legyenek benne, akikben meg lehet bízni; mert lefoglalná magát; mert közösségben szeretne lenni; főként a jövedelemforrás miatt, valamint fontos számára a közösség, ahol tapasztalatot tudnak egymásnak átadni és segítséget tudnak nyújtani.” A konkrét terveket, a szövetkezet tervezett tevékenységét is kevesen ismerték a kérdőíves felvétel idején. A válaszok így csak részben vannak összhangban a már formálódó tervekkel. Kiinduló képet adhatnak arról a szövetkezet tervezőinek, hogy milyen jellegű munkákkal segítenék az emberek a szövetkezet létrehozását, valamint milyen munkákra vállalkoznának a későbbiekben szövetkezeti keretekben. Néhány jellegzetes válasz: „kertészeti munka, kapálás, ásás; takarítás; bármi, mezőgazdaság, állattenyésztés, takarítás; kőműves, ács; bármilyet; szervezés; amit kiadnának, olyat vállalnánk; kosárfonás, szövés; konyhai munkák; lakatosmunka; segítségnyújtás; fafaragás, varrás; mezőgazdasági munka; közös földművelés, kézműves feladatok; takarítás, főzés, rendezvényeken is; bármit, kapálástól a takarításig, mindent.” A formálódó elképzelések, pályázatok miatt is fontos hangsúlyozni, hogy a kérdezettek többsége semmiféle közös jövőbeli tervről nem tudott, a szociális szövetkezetről sokan nem hallottak. A kérdőív személyes felvétele során csak nagyon korlátozott lehetőségünk nyílt az alapvető információk átadására. Az emberek többsége nem tudja, hogy mi a szociális szövetkezet. Egy részüknél a „régi” szövetkezeti emlékek jöttek elő, és szinte mindenkinél az „akármi is az, de munkalehetőség” gondolata. A kérdezés tapasztalatai tehát azt mutatják, hogy van motiváció és komoly szándék a folytatásra, de annak formája, tartalma egyénenként változó. A közösségi tervek a programban résztvevőkhöz nem jutottak el. Az ezekről szóló beszélgetéseken való részvétel esetleges volt, csak egy-két ember jutott ezek révén megfelelő ismeretekhez. Összegzés helyett: Tapasztalatainkat az írás elején összegeztük. Lezárásként fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy mindenhol nagyon kedvesen és segítőkészen fogadtak minket. Jó beszélgetések alakultak és sokszor nagyon sajnáltuk, hogy sietnünk kell, hogy mindenkihez eljussunk. Mindenkinek köszönjük a munkánkhoz nyújtott segítséget! Melléklet - ábrák M1 ábra:
M2 ábra:
M3 ábra:
M4 ábra:
M5 ábra:
M6 ábra:
M7 ábra:
M8 ábra:
M9 ábra:
2. A csoportos interjúk, a kérdőíves adatfelvétel és a közösségfejlesztő szakemberrel készített interjú tapasztalatainak összegzése Kertészkedő Családok program vizsgálata kapcsán csoportos interjút készítettünk a programban résztvevő mentorokkal, valamint a helyi kulcsfigurákkal. Továbbá skype-interjú készült Hallgató Évával, a program közösségfejlesztő szakemberével is. Az interjúk során elhangzottakat, a kérdőív eredményeivel kiegészítve dolgoztuk fel. Kiemelten foglalkoztunk a következő témákkal: • A résztvevők motivációja. • A megvalósító szervezet, és annak sajátosságai (hierarchia; kapcsolatok; feladatmegosztás; együttműködés; kommunikáció stb.). A mentorok és kertészkedő családok közötti kapcsolat sajátosságai (kapcsolat jellege; fókusza; kedvező és kedvezőtlen tapasztalatai stb.). • A program egyes elemeinek sikere, vagy sikertelensége (tapasztalatok; adományok; szakmai segítség; közösségi beszélgetések). • Jövőkép. Az elemzés során három különböző csoportként kezeljük a program vezetőit, a program mentorait, és programban résztvevő családokat. A három csoport együttműködése a programban a következőképpen van elképzelve: a program vezetői azok, akik megalkották a programot. Ők azok, akik kitalálták a program különböző elemeit, beszerezték az ezekhez szükséges forrásokat, alapanyagokat. A mentorok az előzetes tapasztalataik alapján lettek kiválasztva. A mentorok csoportja az, akik a program vezetői által kiválasztott családokat mentorálja, felelős a családok által megművelt kertekért, a vetőmagok, kisállatok, szerszámok szétosztásáért – emellett ők is részesülnek az adományokból, ők is művelik a saját kertjeiket. A programban részt vevő 41 család a program célcsoportja. A program vezetői A program vezetői a település különböző kulcsfiguráiból tevődnek össze. Károly a Vanyarcért egyesület vezetője. Az egyesület eredendően faluszépítő környezetvédelmi célokra alakult, az utóbbi néhány évben vállalt magára szociális feladatokat. Károly volt a program pályázatainak megírója és a projekt vezetője. Erzsi a Vanyarci tanoda vezetője a kapcsolataival és ötleteivel járult hozzá a program megvalósításához bár a program megvalósításában közvetlenül nem vett részt, a vezetők szintjén segítette a programot. A helyi takarékszövetkezet alkalmazottja a mentorok koordinátoraként vett részt a programban. Magdi a külföldi kapcsolatai által a kisállatok és a kertészkedéshez szükséges szerszámok beszerzéséért volt felelős. A település polgármestere az önkormányzat együttműködésével segítette a programot. Mentorok A mentorok mindannyian a vanyarci kertészkedő kör tagjai. A kertészkedő kört hatan alapították Ágival a mentorok koordinátorával együtt. Vallási indítatásból, hogy segítsenek a rászorulóknak, tizenkét család vett részt a program „előzményében”. Összesen kilenc
mentor vett részt a programban, valamennyien önkéntesen. A mentorok koordinátora mentorként is működött a programban, koordinátorként pedig folyamatosan részt vett a vezetők általi egyeztetéseken.
Célcsoport, a programban résztvevő családok A célcsoport a falu azon családjait fedi le, ahol valamelyik felnőtt családtag foglalkozást helyettesítő támogatásban részesül. A település önkormányzatának azon rendelkezésére hozták létre válaszként a programot a vezetői, melynek alapján csak azok a családok részesülhetnek a foglakozást helyettesítő támogatásban, akik megművelik a kertjeiket. A kisadományi program célját – mely a roma integráció, és a roma-nem roma lakosság közti együttműködés javítása volt – figyelembe véve megállapítható, hogy a kulcsfigurák által a részvételi szándékukról és motivációjukról megfogalmazottak nem fedik egyértelműen a pályázati kiírásban meghatározott célkitűzéseket. A célcsoportot tulajdonképpen nem a program vezetői választották. A célcsoportot az önkormányzat határozta meg azzal, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatást feltételekhez kötötte. A vezetők a célcsoport kiválasztásánál három szempontot tartottak nagyon fontosnak: a családok részesülhessenek a támogatásban, az éhezés mértékének csökkentése és a településen a lopások mértékének visszaszorítása. Tehát amellett, hogy az eredeti cél az volt, hogy kompenzálják az önkormányzat rendeletét, fontosnak tartottak még, hogy hozzá járuljanak a családok megélhetéséhez, és hogy a települést segítsék azzal, hogy a program által csökkentik a lopások számát. “Ha valaki nem műveli meg, akkor te nem…...Az egész egy undorító helyzet. Az önkormányzattal megkötöttük a mentori, vagy nem mentori, védnökségi szerződést kötöttünk az önkormányzattal, és benne volt, hogy ez az öt család mentesül az ellenőrzés alól. Lefedte az FHT-sokat. Ez az egyik. A másik az, hogy a sok megműveletlen kertnél sokan talán azért nem művelik, mert nincs miből, nincs mit beletenni. Nincs eszköz. Ez volt a másik, hogy hátha hozzájárul a kajához valamennyire.” “Az én célom is ez volt, hogy az önellátásra ránevelni a családokat. Mert két éve is ez volt, hogy rengeteg lopás van a faluban. De annyira elharapózott már, hogy valakinek mindent elloptak a kertjéből, az utolsó krumpliig is kiásták a földből, krumplit, zöldséget, hagymát, mindent elvittek. Bementek a fészerbe, sok mindent összeszedtek, elvittek és pont ezt akartuk kiküszöbölni azzal, hogy nem biztos, hogy az a megoldás, ha a másét elviszem, hanem annak az embernek is adunk. Hogy nem elvinni a másét, hanem annak az embernek is adunk, hogy megdolgozzon érte, sikerélmény az.” Közvetlen motivációs forrásként csak egyikük említette, hogy kifejezetten a roma-nem roma családok együttélésének javítása céljából vállalt volna szerepet a program megvalósításában. Ezzel ellentétben inkább azt erősítették meg, hogy a településen és a program során megjelenő konfliktusok sokkal inkább a faluban élő roma családok között vannak jelen. Tenni akarásuk hátterében sokkal inkább egy általános, és nem kifejezetten a cigánysághoz kötődő segítő szándék fogalmazódik meg. „De viszont veszekedés, marakodás kifejezetten paraszt-cigány családok közt nincs.” „… csak roma, belső konfliktus. Testvérháborúk. Olyan magas szinten.” „Bevetették a kertet, de szüretelni már nem tudtak, mert menni kellett, ilyen problémák is voltak. Vagy, hogy nem sajátban lakik, valamelyik rokonánál vetette el, nem fért hozzá később. Mert összevesztek a rokonnal.” Károly az interjú végén a következőképpen fogalmazta meg tapasztalataikat: „Volt egy kísérletünk, iszonyúan rózsaszín kép volt bennünk. Senki más egy panaszt nem mondott, csak mi veszekedtünk.” „Azt most megtanultam, hogy ilyen programnál, nincs mód arra… nem szabad azt nézni, hogy mije van mije nincs, mennyire rászorult, mennyire nem. A program részese, így jár neki, normatív módon. Így csinálnám most már legközelebb.”
1. A RÉSZTVEVŐK MOTIVÁCIÓJA A Kertészkedő Családok programban szerepet vállaló kulcsfigurák és a mentorok által elmondottakat összegezve megállapítható, hogy minden résztvevő önkéntesen, saját elhatározásból vett részt a megvalósításban, továbbá az is, hogy mindannyiuk számára meghatározó motivációs tényező volt egyfajta társadalmi érzékenység, a faluban élők sorsa iránti tenni akarás. A kulcsfigurákkal készült interjú minden szereplője kihangsúlyozta, hogy a településen kialakult kedvezőtlen állapotok változása érdekében elengedhetetlennek tartja, hogy a segítségre szorulók maguk is aktívan részt vegyenek saját helyzetük javításában. A módszerek tekintetében többféle elképzelés is megjelent, de abban valamennyien egyetértettek, hogy közösen, egymással együttműködve tehetik a legtöbbet. Részvételükkel elsősorban ennek eléréséhez kívántak hozzájárulni.
További, kifejezetten a vizsgált programhoz kapcsolódó motivációs forrásként értelmezhető esetükben az a feszültség, melyet az önkormányzat által nyújtott foglalkoztatást helyettesítő támogatás igénybevételének feltételeit előíró rendelet váltott ki. A családok kiválasztásának ez lett a legfőbb szempontja, mivel a programba való belépéssel elkerülhetővé vált számukra a szankcionálás. A kulcsfigurák a település életének meghatározó szereplői. Együttműködésük – elsősorban Ági, Magdi, Erzsi és Károly között – az elmúlt években egyre erősebbé és tudatosabbá vált, kapcsolatuk jó. Közös gondolkodásuk meghatározó eleme, hogy a helyi közösség erősítését, a településen megjelenő konfliktusok enyhítését mindannyian fontosnak tartják. Vállalt szerepükkel kapcsolatos elképzeléseik határozottak és tudatosak. „Aki itt ül, mindegyik úgy gondolja, hogy a másik nyomorának a látványától rosszul van. Ez biztos, hogy összeköt bennünket. Tehát a szerencsétlenségnek a jogtalanságával mindannyian tisztában vagyunk.” Néhányuk esetében a közösségi munkában kiemelt jelentősége van a hitéletnek, a keresztény értékrendnek. A polgármester asszon y elsősorban a helyi hatalmat képviseli, és ennek megfelelően egyfajta szabályozottságot, mindenkire egyformán kiterjedő és érvényes elvárásokat próbál megfogalmazni, míg Károly a helyi civil élet központi alakjaként, illetve az önkormányzat civilügyi megbízottjaként egyfajta összekötő szerepet tölt be. A résztvevők elköteleződésével és tenni akarásával kapcsolatosan egyetértenek abban, hogy az eddig elért eredmények ellenére még sok tennivalójuk van. Sokan továbbra is passzívak, rábeszélés és nyomásgyakorlás nélkül nehezen mozdulnak.
Ki, hogyan és miért kapcsolódott be a program megvalósításába? Vannak-e közös pontok az egyes szereplők motivációjában? KÁROLY 2001-ben, Budapestről költözött a faluba feleségével, Katival. A költözést követően sokáig ingázott lakó- és munkahelye között, de kb. 1,5-2 évvel ezelőtt elbocsátották, azóta munkanélküli. A falu életének a kezdetektől aktív résztvevője, 2009 óta a Vanyarcért Egyesület elnöke. Az egyesület elsődlegesen faluszépítő, környezetvédelmi célokra alakult, tevékenységi köre az elmúlt néhány évben egészült ki szociális célú és jellegű feladatokkal. Ez nagyban köszönhető az egyesület és az Erzsi által vezetett Tanoda között létrejött együttműködésnek, az ezzel párhuzamosan a faluban zajló egyéb közösségi és társadalmi kezdeményezéseknek, valamint a településen belüli problémák (munkanélküliség, szegénység, bűnözés) érezhető erősödésének. Az egyesület hosszabb ideje támogatja Erzsi kezdeményezéseinek megvalósítását. A segítség eddig elsősorban adminisztratív jellegű volt, a Kertészkedő Családok program kialakítása és megvalósítása során azonban már a szakmai, módszertani feladatok kidolgozásában is együttműködtek. „Az Egyesület egyébként ilyen klasszikus civil egyesületként szépítés, környezetvédelem, virágosítás… tehát ilyenekre alakult. Az utóbbi években a szociális problémák növekedésével jutottunk ebbe az irányba.” Károly a program keretében többféle feladatot vállalt, valamennyit önkéntesen. Ő volt a pályázat írója és a projekt vezetője, kivette részét a szervezéssel kapcsolatos feladatokból, továbbá civilügyi megbízottként a pályázatás során a települési önkormányzatot is képviselte. Saját bevallása szerint szociális érzékenysége a legfőbb oka, hogy elköteleződött, és részt vett a projektben. Közvetlen, kifejezetten a vizsgált programhoz kapcsolódó motivációt jelentett számára az önkormányzat azon rendelete is, ami az aktív korúak ellátásának igénybevételét az igénylő saját kertjének megműveléséhez kötötte. „Kicsit jobban szociálisan érzékeny vagyok, mint az elődöm, meg hát a helyzet.” „Nekem fontos szempont volt, hogy ettől az undorító jegyzői eljárástól mentesítsük az embereket, tehát mikor meghallottam, hogy ez így fog működni, hát ez… elképzeltem magamban, ez gyönyörű lesz.” ERZSI A helyi Tanoda megalapítója és vezetője, 6 éve dolgozik a településen élő cigány családokkal és gyermekekkel. Jelenleg a váci egyházmegye alkalmazottja. Erzsi az elmúlt években rengeteg energiát fektetett egy működőképes és megbízható szakmai kapcsolatrendszer kiépítésébe. Ennek köszönhetően ismerte meg a Caritast, illetve az Autonómia Alapítványt is. Kezdeti nehézségei után, kb. 2-3 évvel ezelőtt jutott el arra a pontra, hogy kapcsolatait a falu érdekében is mozgósítani kezdte. A kivárás elsődleges oka az volt, hogy munkája eső éveiben mind a támogatni kívánt családok, mind a faluközösség sokat támadta őt. Az elmúlt néhány évben egyre több helyi szereplőt – elsősorban a Kertészkedő Családok program kulcsfiguráit – ismert meg, és kezdett el velük közösen gondolkodni és dolgozni. „… kiépítettem egy ilyen kis kapcsolati, hálózati rendszert, amibe megismertem a Béres Tibit… a Caritas akkori igazgatóját, és ővelük ilyen úgymond barátságok kötődtek.”
„… és volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy most már talán megérett arra, hogy ezt a kapcsolatrendszeremet, amit én kiépítettem, azt behozzam a faluba. Hogy ne egyedül, hanem többen…” A Vanyarcért Egyesület Erzsin keresztül szerzett tudomást a kisadományi programról. Erzsi a projektben megvalósítóként közvetlenül nem vett részt, de kapcsolataival, ötleteivel egyértelműen hozzájárult a sikeres megvalósulásához. „… úgy gondolom, hogy ez, ami itt megszületett valahogy ennek az eredménye is, hogy megindult egy valaki, aki tényleg tenni akar, és ez mellé így társultak. Így lettünk mi.” Saját bevallása szerint szívügye a helyi közösség, hogy az emberek foglalkozzanak egymással. Úgy érzi, legfontosabb szerepe, hogy hidat építsen, összekösse egymással a cigány és nem cigány lakosságot. Ehhez az elmúlt években társakat is talált, akikkel közösen mára olyan egységet alkotnak, amelyre a jövőben is építkezni lehet. „… mert én nekem a szerepem a hídépítés elsősorban a cigányok és a nem cigányok között. És, hogy én úgy gondolom, hogy a tartópillér már áll. Az Ági, a Magdika, meg itt vagyok én és a Karcsi, és hogy erre a tartópillérekre lehet aztán építkezni.” „És akkor végül is én úgy gondolom, hogy az álmom egy kicsit valóra vált. Mert nem tudom, ez nekem így mindig ilyen volt, hogy én nagyon szeretnék egy álomfalut, és ebből egy kis szelet most, ez a program által… meg hogy vagyunk mi is így, akár négyen, meg hogy a mentorok…” ÁGI Ági a helyi takarékszövetkezet alkalmazottja, a programban részben mentorként, részben a mentorok koordinátoraként vett részt. A helyi közélet ismert és megbecsült tagja, a faluban már hosszabb ideje működő kertészkedő asszonyokból álló csoport létrehozója és vezetője. Erzsihez hasonlóan az ő életében is meghatározó szerepe van a vallásosságnak és a hitéletnek. A kertészkedő asszonyok csoportját 3 évvel ezelőtt alapította, elsősorban vallási indíttatásból. A csoport tagjai rajta kívül mind cigány származásúak. A tagok havonta találkoztak. Céljuk kezdetben a kertészeti munkákkal kapcsolatos tudás megosztása, a tapasztalatcsere, a szabadidő közös eltöltése, valamint az ismerkedés volt. A csoport működése során az első komoly – és problémáktól sem mentes – megmérettetést az jelentette, amikor tevékenységük elismeréseként, illetve az általuk megvalósított jó példa terjesztése céljából (1-2 évvel ezelőtt) felajánlottak számukra egy közösségi földet, melyen különféle növényeket kezdtek termeszteni. Ezt a támogatást egészítették ki később Erzsin keresztül a Caritas, majd Magdiékon keresztül a külföldi szponzorok adományai, melyek segítségével tovább folytathatták megkezdett munkájukat. A különféle támogatások eredményeként időközben tíz főre bővítették a kezdeti hat fős csapat létszámát, és a Kertészkedő Családok programban már ebből a bővített körből került kiválasztásra összesen kilenc mentor. A programba Károly meghívására kerültek be, elsősorban azért, mert helyben működő közösségként használható tapasztalattal és tudással rendelkeztek a projekt sikeres megvalósításához. „Aztán, hogy mutassuk a falu felé is, hogy valami itt jól működik, kaptunk egy közösségi földet. Ez a hat asszony közösen dolgozik, megmutatjuk a falunak, hogy így is tudunk közösen dolgozni és elosztani…” „Eleinte nem is volt gond… viszont az osztásnál már nagyon nagy probléma volt. … nem tudta ráhagyni a másikra, két marék babból olyan problémát csináltunk, hogy itt aztán teljesen fölborult a kapcsolat. És erre nagyon jó volt két évvel ezelőtt, az Erzsin keresztül, a Caritason keresztül… adták a támogatást. … Hogy ha már működik egy kis csapat, akkor… kapunk vetőmagokat. És akkor a hat asszonyt kibővítettük még négy családdal… És azt kiegészítve a Magdikáékon keresztül nem csak vetőmagot, hanem a Magdikáék lányán keresztül Ausztriából egy kisállat programmal is kibővítettük ezt a két évvel ezelőtti, illetve tavalyi programot.” Ági önmagát, a többiekhez hasonlóan szociálisan érzékeny embernek tartja, akit megérintenek, cselekvésre ösztönöznek a környezetében érzékelhető problémák. Kiemeli továbbá, mind a kertészkedő csapat létrehozásakor, mind a program tervezése és megvalósítása során alapvető szempont volt számára, hogy ráirányítsa a helyiek figyelmét az öngondoskodás szükségességére, és ennek érdekében olyan tudáshoz segítse őket, mely hosszabb távon elősegítheti az önfenntartást. „… elég szíven érintett nem egyszer, nem kétszer, amikor az üzletben láttam, hogy a családokból, egy szem hagymát vesz, meg két sárgarépát, fél kiló krumplit, hogy megfőzze az ebédjét az illető. És akkor feltettem magamban 3 évvel ezelőtt, hogy olyan embereket veszek magam mellé, kimondottan egyházi, lelkiségi alapon, hogy magunkat léleképítő, kertépítő kis csapat volt ez, amikor elindult 3 évvel ezelőtt.” „Ami az alapvető elgondolásom volt régen, az önellátásra nevelni helyben az embereket, illetve, hogy az a rengeteg parlagon hagyott föld, ami Vanyarcon van, hogy legalább egy tenyérnyit megműveljen belőle, hogy ha nem is tesz el télire, de legalább nyáron legyen mit ennie. Úgyhogy ez most sikerült nekünk.” MAGDI Kb. 15-16 évvel ezelőtt költözött Vanyarcra holland állampolgárságú férjével. Külföldi kapcsolataik révén az elmúlt években már
több alkalommal szereztek – elsősorban vetőmag és kisállat formájában – támogatást a falu számára. A kulcsfigurák által egyezményesen kisállat programnak keresztelt programjuk a „Kertészkedő családok” kiegészítő eleme volt, melynek keretében a projektben résztvevő összesen ötven családból harminc család számára csirkét, húsz család számára pedig nyulat, illetve a tartásukhoz szükséges eszközöket biztosítottak. A program iránti elköteleződésének elsődleges motivációjaként ő is a szociális érzékenységet emeli ki, illetve Károlyhoz hasonlóan, ő is megemlíti az aktív korúak ellátásának igénybevételét szabályozó önkormányzati rendeletet. „Bennünket az éhezés mozgatott. Amióta itt vagyunk pár éve, rengeteget járnak hozzánk az emberek különböző problémákkal, hivatalos ügyeket elintézni, papírokat, elmagyarázni, kitölteni, internetről letölteni, formanyomtatványt adni. Rengeteg ilyen dologgal.” „És tavaly télen nagyon nehéz volt, nagyon sokan és sokszor jöttek, és igyekeztünk, valami élelmiszert szerezni.” „… februárban már tarthatatlan volt a helyzet. És amikor megjelent az önkormányzatnak ez a bizonyos rendelete, akkor elszakadtak a cérnák. Akkor elkezdtük hajtani, hogy mi módon legyen valami. Ha élelmiszer nem lehet, akkor jött a vetőmag. De hát azért kellett ez a rendelet ahhoz, hogy mindenki beinduljon.” POLGÁRMESTER (MÁRTI) Márti 2010 óta Vanyarc polgármestere. A rendszerváltás előtt, több mint 10 évig már dolgozott az akkor még tanácsnak nevezett szervezetben pénzügyi előadóként, majd 1992-ben vállalkozó lett. Férjével egy kisboltot üzemeltetett a faluban. Elmondása szerint ekkor került közelebbi, személyes kapcsolatba a település lakosaival. „Tehát a vásárlókon keresztül én szinte jobban beleláttam az emberek életébe, mint bárki más, mert egy picike bolt volt, én voltam ott egyedül, és amikor bejött egy vásárló, és esetleg senki nem volt ott rajtunk kívül, akkor kiöntötte a lelkét és mindent elmesélt nekem. Tehát a kapcsolat talán itt kezdődött. Mondhatom azt, hogy megszerettem az embereket, de azt is, hogy ők is megszerettek engem ezáltal.” A helyi kulcsfigurákkal megválasztását követően, az önkormányzati munkán keresztül került szorosabb kapcsolatba. Elmondása szerint ebben mindenképpen szerepe volt annak a felismerésnek, hogy a településre jellemző szociális problémák enyhítéséhez egyéb kielégítő eszközök híján a helyi lakosság önfenntartó képességnek serkentése szükséges. Ezt a képviselő testület azzal a rendelettel kívánta elérni, mely a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságot az igénylő házához tartozó kert megműveléséhez kötötte. „Úgyhogy erre az önfenntartásra az önkormányzat is próbálta terelni az embereket olyan szinten, hogy akik az Fht-t, a foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapják, ott a szociális rendeletünkbe belefoglaltuk, hogy csak az kaphatja, aki a saját kertjét megműveli.” Az interjúból kiderül, hogy a döntés a kisadományi program magvalósításának nagyon fontos katalizátora lett. A kulcsfigurák közül Magdi és Károly is említést tett arról, hogy a döntés helyességét és hatásosságát megkérdőjelezték, ezért különösen fontosnak tartották, hogy valamilyen megoldást keressenek a rendelet szigorának ellensúlyozására. Márti az önkormányzat döntésével kapcsolatban jóval megengedőbben fogalmaz. Véleménye szerint ez (a rendelet), és a program elindulása olyan szerencsés találkozásként értelmezhető, melynek eredményeképpen az erőteljesebb külső beavatkozás feleslegessé vált és egy használható megoldás született. Hozzáteszi azt is, hogy a program sikeres megvalósulását igyekezett mindenben támogatni. Ezt a többiek is – különösen Károly – egyöntetűen megerősítették. „Hallomásból tudom, hogy több önkormányzat is van, ahol keresztbe tesznek a dolgoknak, de nekünk is az az érdekünk, hogy létrejöjjön ez az önfenntartatás. És hát remélem a pályázat útján tovább is tudunk lépni. Magdikáék révén holland kapcsolatunk van, de gondolom, ezt elmesélték már. És mindenben próbálunk partnerek lenni.” A rendelet kapcsán kialakult feszültség kezelése érdekében végül az a közös döntés született, hogy a kisadományi programba elsősorban azok a családok kerülnek bevonásra, akik jogosultak az aktív korúak támogatására, és ezáltal kötelesek kertjüket megművelni. A kulcsfigurák elmondása szerint ezzel lényegében az összes érintett családot sikerült bevonni. MENTOROK A Kertészkedő Családok program megvalósításában összesen kilenc mentor vett részt. Valamennyien – a csoportot vezető Hrtyán Ágit is beleszámítva – a helyi kertészkedő kör tagjai. A csoportot hatan alapították, további négy család később, a különféle támogatásoknak köszönhetően került a közösségbe. A „Kertészkedő Családok” programban önkéntesen dolgoztak, tevékenységükért cserébe a kiosztott adományokból részesültek. A csoport tagjait Károly, a Vanyarcért Egyesület elnöke kérte fel a munkára. Ennek elsődleges oka az volt, hogy ezek az emberek előzetes tapasztalataiknak köszönhetően a program megvalósítása szempontjából hasznos tudással rendelkeztek. A mentorok számára a családok segítésével a szegénység csökkentése volt cél. Az, hogy segítsenek a rászoruló családokon, enyhítsék a szegénységet a termések által. Emellett ők is megfogalmazták a lopások számának csökkentését. Saját feladatuk lényegének egy részt a kertészkedés módszereinek megtanítását nevezték meg, másrészt a folyamatos ellenőrzést és segítést.
“azt szeretnénk, hogy ne legyenek annyira szegények. Nagy a munkanélküliség, olyan nagy a szegénység, hogy az ember, amit megtermel, azt megeszi legalább, ami van, mert pénzből viszont nem tud venni senki. Azt szeretnénk, hogy ne legyenek ilyen elmaradottak, ilyen szegényék, sehol a földön, Vanyarcon se. Valamit tenni kell. Itt vagyunk az isten háta mögött, nincs munkalehetőség, pedig nem vagyunk messze Pesttől. Bejárni messze van”. “Nekem voltak olyan mentoráltjaim, akik olyan szegények voltak, hogy egész nap csak kószáltak a faluban. És aztán a kertet megművelték és volt, aki azt mondta, hogy te azokkal foglalkozol? Nem lesz abból semmi. Azok 20, 30 éve nem csinálnak semmit. De meg kell próbálni, esélyt kell adni, segíteni kell és bejött. És az egész falu csodálkozott. Úgyhogy mentünk segítettünk, csináltuk és büszkék voltunk, hogy sikerült. Már nem lófráltak a faluban, megtanultak kapálni, krumplit ültetni és nekik is sikerült.” A program mentorai számára az egyik legfőbb motivációs forrást a mezőgazdasági munkavégzés iránti elköteleződés jelentette. Az interjú során többen beszámoltak arról, hogy gyermekkoruktól életük meghatározó része a föld, illetve az ott folyó munkálatok. Legtöbben még emlékeznek a helyi termelőszövetkezetre, többen dolgoztak is benne. A föld körüli munkák kapcsán szerzett tapasztalatok a helyi közösség tudásának alapvető részét képzik, melyről szeretettel beszélnek, és amit szívesen osztanak meg másokkal. „Hát mi meg oda születtünk. Mert falun éltünk, kertek voltak mindig, már pici kortól belenőttünk.” „Ebben nőttünk fel, a téeszbe.” „12 évesen mentünk kapálni a felnőttek közé. Ha anya beteg volt mentem, hogy munkaegység legyen.” Szintén meghatározó szempont volt számukra, hogy úgy érezték, a program keretében végzett tevékenységük hozzájárul a résztvevők kertészeti szaktudásának bővítéséhez, a résztvevő családok megélhetésének javulásához. Mivel a mentori feladatok alapvetően örömet szereztek számukra, többen említették, hogy a jövőben sem zárkóznak el ennek folytatásától. „… nagyon szeretem ezt csinálni, amit csinálok. Úgyhogy azért jöttem most ide, hogy tudjak egy kicsit segíteni azon, akin kell. A jövőben, hogy könnyebb legyen a megélhetése. Szeretném tovább csinálni…” „… örömmel csinálom, kicsit fárasztó nekem, de megpróbálom úgy, hogy jó legyen. És segíteni azoknak, akik még ezt nem csinálták, mert vannak elég sokan, akik még ők sem dolgoztak földön, otthon kertben, földeken kint. Nekik elkezdeni.” „Meg azt szeretnénk, hogy ne legyenek annyira szegények. Nagy a munkanélküliség, olyan nagy a szegénység, hogy az ember, amit megtermel, azt megeszi legalább, ami van, mert pénzből viszont nem tud venni senki. Azt szeretnénk, hogy ne legyenek ilyen elmaradottak, ilyen szegényék, sehol a földön, Vanyarcon se.” A program vezetői számára a célcsoport kiválasztásának célja az volt, hogy kompenzálják az önkormányzat által hozott rendeletet és mindenki megkapja a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, aki jogosult rá. Emellett segíteni akartak és a lopások számát csökkenteni. A mentorok célja a programban való részvétellel alapvetően a célcsoporton való segítés volt, de a lopások számának csökkentését ők is megfogalmazták, mint a segítés célját. A mentorok bevonásának célja alapvetően a családok ellenőrzése volt és hogy valaki megmutassa a családoknak, hogy hogyan kell a kerteket művelni. A mentorok ugyanígy értelmezték a saját szerepüket a programban. A vezetők a mentorokkal nem osztották meg a program részleteit, a pályázat konkrét tartalmát többségük nem ismeri. A vezetők kiadták a feladatokat a mentoroknak, akik ezt közvetítették és segítették a családokat a megvalósításban. 2. HIERARCHIA, KOMMUNIKÁCIÓ, EGYÜTTMŰKÖDÉS A mentorkodás célja a vezetők megfogalmazása szerint az volt, hogy a családokat koordinálni lehessen, legyen kapacitás arra, hogy valaki segítsen nekik, ellenőrizze őket. A mentorok nem vettek részt a döntések meghozatalában, a vezetők beszélgetésein. A pályázatot sem látták, a vezetők nem akarták, hogy a mentorok amiatt vegyenek részt a munkában, mert az különböző adományokkal jár. “Mikor aztán szóba jött, hogy mentorok: akik ti eddig dolgoztatok, a 6 asszony biztos, hogy mentor lesz, és válasszunk mellé még olyan embereket, akikről tudjuk, hogy önjáróak, és valaki mellé még tehetünk, akit bevállalnak még segítésképp. Végig-végig azon az állásponton voltam, hogy az 50 család nagyon sok, nem lehet elindulni. Úgy látszik, hogy a program őt (Karcsit) igazolta, mert nagy lépés volt, nagy merész lépés volt, és úgy néz ki, hogy sikerült. Tehát volt olyan mentorunk, akinek 5-6 család is jutott” “Hát meg létrehoztátok ezt a négyest. Tehát a kezdeti viták után szépen minden lecsillapodott és létrejött ez a négyes aki, volt a fej. És akkor a mentoroknak már, amit a fej összehozott, az lett közölve. És azért az sok mindent megoldott, hogy nem a mentorok előtt kellett apró-cseprő, meg annál nagyobb problémákat megoldani.” “Gyakorlatilag a mentorok közül a pályázatot egyik sem olvasta végig, egyszer sem.” “Nem is éreztük szükségességét, meg taktika. Tehát én nem akartam, hogy bárki is azért akarjon beszállni, mert tudja, hogy szerszám, vagy ilyesmi. Tehát azt, ami az igazi csalogató erő, azt nem akartam kiadni. Mindig arról beszéltünk csak, hogy vetőmag. Direkt. Mert nekem olyan emberek kellettek, aki nem azért jön, hogy hozzájusson bármihez.” Saját feladatukat a következőképpen definiálták a mentorok:
“hát mindegyikhez kellett menni, ha nem is kérte, meg kellett néznünk. Ültesse és mit csináljon. Utána is, ültetés után is még mondtuk, hogy mit csináljon, aztán mikor kikelt, utána is menni kellett, megmutatni, hogy hogy kapáljon. Úgyhogy egy ellenőrzés volt végig, a növényt ahogy elültett amíg ki nem kelt, végig.” “ahogy bújik ki az a kis magocska, nem tudták, hogy micsoda, nem ismerték. Mindent meg kellett mutatni, nehogy kivágják. Aki nem tudta.” A program vezetői az egymással való együttműködés motivációjának azt fogalmazták meg, hogy a közös bennük az, hogy mindanynyian a szegénység ellen akartak tenni valamilyen formában. A mentorokat nem tudták folyamatosan ellenőrizni, nem volt rá kapacitás, a feladatokat bízták rájuk. A programban való együttműködéssel kapcsolatban két problémát fogalmaztak meg: egyrészt az információáramlást, a mentorok nem mindig továbbították a mentoráltjaiknak az új információkat. Másrészt, hogy a programban résztvevő családok között gyakran adódott konfliktus abból, hogy ki mit kap, nem kap. “De itt azért nagyobb léptékekben haladtunk, meg a mentorokat se ellenőriztük úgy, hogy tényleg elment-e, tényleg szólt-e. tehát sokkal nagyvonalúbban kezeltük, mert ha avval a mentalitással, azzal az alapossággal próbáltuk volna csinálni, akkor végünk van.” Az információáramlás hiányosságát problémaként fogalmazták meg a program vezetői: “Hát az információáramlással volt probléma. Azzal volt sajnos. Nem jutott el. A mentorok nem 100 %-osan adták át az infót a családok felé. Pl. a csirkével kapcsolatban. Vettem csirkegyógyszert a faluban járó mozgó autóból, ami ezt árulja, a csirkéknek, ez pici, az egyik mentor eljött érte, és mondtam, hogy ki a partra. Ő azt gondolta, hogy ezt csak ő kapja. Ebből olyan probléma lett, hogy a legutóbbi mentortalálkozóra nem jött el az a mentor. Mint hogyha orrolt volna rám, de aztán ezt is helyre tettük. Kellemetlen volt, mert sok csirke elpusztult emiatt.” A mentorált családok közötti konfliktusokra a következő példát mondták el: “Ez két mentorált család. A szerszámaik megvoltak, és a második szerszámosztásnál megkérdeztem a fiataloktól, és megkérdeztem tőlük, hogy az anyuéknál minden szerszám megvan-e. Azt mondták megvan. Az osztásnál nem kaptak, csak egy kannát. A fiatalok viszont megkapták az ásót, kapát, gereblyét és kannát. Na innentől kezdve megindult a háború. Az anya bejött hozzám a takarékba és mondta, hogy mindenki megkapta a szerszámokat, de ő nem. Kitől sajnálod, a lányodtól? Ezután bejött a lány férje, és azt mondta, Ági néni én visszaadom az összes szerszámot, mert az anyósom nincs kibékülve, hogy ők nem kaptak új kapát, gereblyét. Pedig van neki! Eddig is művelte a kertjét!” A mentorok úgy gondolják, hogy nagyon sikeresen tudtak együttműködni. Ha probléma volt, összeültek és megbeszélték. Az egyetlen, amit rosszul éltek meg, hogy az eredendően megalakult Vanyarci kertészkedő asszonyok csapata, a hatos mag, nem tud már öszszeülni. A mentorok a program vezetőivel ellentétben úgy élték meg, hogy folyamatosan ellenőrzik a munkájukat. Elmondták, hogy ha probléma volt a vezetők segítettek, csak szólni kellett és összehívtak egy beszélgetést. Úgy látják, hogy a mentorált családok alapvetően elfogadták őket. Voltak családok akiket nehezebb volt mentorálni, de nekik ez volt a feladatuk. “És ezt is közösen döntöttük el és akkor nincs az, hogy neked ennyi mentoráltad van nekem meg ennyi, hanem közösen eldöntjük. És akkor úgy döntöttük el, hogy akinek van már megdolgozott földje annak biztos, hogy van valamije, akinek meg nincs annak meg biztos, hogy nincsen.” “de probléma szerintem, mert amikor elkezdtük, akkor sokkal jobb volt....nincs egyszerűen időnk arra, hogy mi össze tudjunk jönni hatan, ahogy voltunk, és elmenjünk a templomba imádkozni. Ez hiányzik.” A program vezetőivel való együttműködésről a következőket mondták: “Adtak hozzá szerszámot, nézték, hogy hogy állunk. A vezetőség mindent megnézett, persze nézték. Meg hát feladat naplót kellett írni.” “Szóltunk a vezetőknek, hogy gond van és azt meg kéne beszélni. És akkor összehívott minket, mentorokat és akkor megbeszéltük.” A családokkal való együttműködésről így nyilatkoztak: “Hát ők minket is elfogadtak végül is, a mentorokat, mert elfogadtak és hát mink is őket.....Voltak olyanok is akik kicsit fordítva csináltak de hát ezt végig kellett csinálnunk, ezt mi vállaltuk. Kellett nekik mondani kétszer, háromszor egymás után, hogy az nem úgy volt az így kell, az nem úgy van azt így kell. Megyek, megnézem másnap, hogy jól csináltad-e”. Azt, hogy a programban részt vevő családok, hogyan élték meg a programban megvalósuló együttműködést, a kérdőíves felmérés során vizsgáltuk. A következő kérdések csoportosultak az együttműködés témája köré: Hogy érzi munkájához minden segítséget megkaptt? Mi a véleménye a programtól kapott segítségről, támogatásról? Mi a véleménye a mentorok munkájáról? Harmincegy emberből huszonegy érezte úgy, hogy a programtól a munkájához minden segítséget megkapott és tíz ember volt, aki hiányosságokat érzékelt a munkájához nyújtott segítségben. A programtól kapott segítségre 16-an adtak jeles osztályzatot, az értéke-
lés átlagos osztályzata 4,1 lett. Voltak, akik nagyon pozitívan nyilatkoztak a programtól kapott segítségről: “Igen, beteg vagyok és sokszor helyettem csinálták meg a teendőimet”, “Igen, ha valamit nem értettem, rögtön segítettek” A negatív válaszok például a következőek voltak: “Nem, mindent mi csináltunk, eddíg is mi csináltuk”, “ Nem, kapálásban, ültetésben nem.”, “Nem, mert nem volt rá szükségünk.” A mentorok munkája összességében még jobb osztályzatot kapott. Néhány a pozitív visszajelzések közül: „Le a kalappal, segítőkészek, tisztelettudóak.” „Rendesek, megértők.” „Rengeteg időt áldoztak erre.” „Ügyesek, nem kivételeznek a rászorulók közt, igazságosak, sokat kell biztos kibírniuk.” A negatív visszajelzésekre a következő példák vannak: “kiadták a vetőmagot, aztán eltűntek”, “nem voltam megelégedve, nem kaptam szerszámot.” A program szervezeti működésére vonatkozóan összességében két problémát jeleztek a vezetők. Egyrészt az információ áramlás hiányát, másrészt a mentorált családok közötti konfliktusokat. A mentorok között látszik, hogy azok a mentorok akik előzetesen is mentorkodtak a tizenkét családon, jobban összetartanak, hiányzik nekik az, hogy a vallás legyen az alapja a segítésnek. (az interjúk során kiderült, hogy a többi mentor nem ugyanabba a vallási közösségbe jár, vagy nem jár közösségbe.) Annak ellenére, hogy a vezetők azt fogalmazták meg, hogy nem volt kapacitásuk a folyamatos ellenőrzésre, a mentorok úgy élték meg, hogy ellenőrzik a munkájukat. A mentorált családok többsége elégedett volt a programtól kapott segítséggel, többségében úgy érzik, hogy a munkájukat mindennel segítette a program, amire csak a szükségük volt. A mentorok munkájával is többségében elégedettek voltak a válaszadók. Probléma - az akadályozott kommunikáció A program hármas tagozódása végső soron egy kétpólusú kommunikációt eredményezett, melyet egyedül csak a közösségi beszélgetés volt hivatott áthidalni. Ennek az elakadt kommunikációs folyamatnak a többcsatornás üzenetáramlás lett az eredménye. Mindezt a projekt résztvevői több irányból is megerősítették. Egyrészt tehát a mentorok s a mentoráltak között jött létre viszonylag szorosabb együttműködés, mindezt alátámasztja, hogy a mentoráltakkal végzett interjú során a „Mi a véleménye a programtól kapott segítségről, támogatásról?” kérdésre vonatkozó válasz jelentős többsége a mentorok munkájára vonatkozott , ily módon a projekthez való tényleges kapcsolódásuk egy az egyben a mentoraikhoz kötődött, mely egy alá-fölérendelt kommunikációs struktúrát eredményezett („a mentorok klikkesedtek”). Ugyanez megfigyelhető a központi mag s mentorok vonatkozásában is. A kommunikáció szempontjából tehát a mentorok egy kétirányú kommunikációt folytatnak, mely folyamat kulcsszereplőiként nagy hangsúly helyeződik az ő személyes szerepvállalásukra, annak intenzitására („A vezetők mondták, hogy mikor, hova kell menni.”- nyilatkozik ekképp egy mentor). Ezenkívül megjelenik egy következő szint, jelesül a pályázatíró szerepe, aki, pozíciójából adódóan, vezető szerepben tűnik fel, ám a program lebonyolítása során már nem válik el élesen a központi magtól: A következő ábra a kommunikáció szereplőit ábrázolja, mely során megfigyelhetjük az alá-fölérendeltség jelenségét, amely végeredményben nyomot hagyott a szereplők folyamatban való szerepvállalásán:
A jövőterv vonatkozásában tanulságképp megfogalmazható, hogy még egy ilyen alulról szerveződő, helyi, lokális színtéren kidolgozott program is megsérti a szubszidiaritás alapelvét, amelynek működését a következő ábra illusztrálja: A helyi tudás, s a közösségben rejlő potenciál valós feltérképezéséhez ideálisabb egy folyamatosan áramló, közvetítő csatornát nélkülöző, egy színtéren létrejövő kommunikáció létrehozása. Eme folyamat irányába tett lépés az öt alkalommal létrejött sikeres közösségi beszélgetés. Ennek a projekten túlmutató, rendszerszerű beépülése a település életébe tenné lehetővé a projekt eredendő céljai között szereplő közösségépítő folyamat tényleges megvalósulását. Ezáltal elkerülhető lenne annak egy szinten való megrekedése, rosszabb esetben pedig hanyatlása. Nem utolsó sorban lépést téve ezáltal a „megértés s a tisztelet elve” felé, téve mindezt úgy, hogy mindeközben érvényt szereznek egy esetleges „kíméletes, személyes és egyetértő döntés” -nek. 3. SIKEREK ÉS KUDARCOK A Kertészkedő Családok program sikerességét/sikertelenségét négy dimenzióban mérhetjük. Az első ilyen a konkrét adományok (kisállat, vetőmag, szerszám, stb.) minősége, kihasználtsága. A második támpont a mentorok által nyújtott szakmai segítség, melyet az adományok gyakorlati felhasználásához kaptak a mentoráltak. Ennek minőségét, gyakoriságát, hatékonyságát vizsgáltuk. A program harmadik mért dimenziója a közösségi beszélgetések közösségformáló ereje, azok kihasználtsága, hatása a falu életére. A program egyéb elemeinek a közösségre gyakorolt hatását is fontos vizsgálni. Végül a negyedik dimenzió, hogy megvalósult-e a program hatásossága, elérte-e azokat, akik a leginkább rászorulók, és vannak-e kevésbé rászoruló résztvevői. Adományok A program során a résztvevők különböző adományokat kaptak különböző forrásokból. Ilyen volt a kisállat, a szerszám, a vetőmag, a palánta, a befőttes üveg. Az ezek felhasználásához szükséges szakmai tudás miatt volt szükség a mentorok munkájára.
Az elmúlt kertészszezonban az időjárási körülmények nem voltak megfelelőek, a szárazság és a fagy miatt a termés minősége a vártnál rosszabb volt. Eredményeink azt mutatják azonban, hogy sok esetben az adományok minősége sem volt tökéletes. Egyöntetűen erről számolnak be a mentorok, a program kulcsfigurái és az érintettek is. „A baj ott kezdődött, hogy nem sikerült a mesterséges megtermékenyítés. Iszonyatos hőség volt azokban a napokban, és valószínűleg tönkrement az anyag, mire ideértek vele. De ugye, hát eltelt a négy hét, mire kiderült, hogy egyetlen nyúlnak sem lett kölyke. Ugye akkor kaptunk két bakot. Az egyik az túl fiatal volt még, a másik termőképes, úgyhogy az volt két hét, mire végigment a dolgon. Volt, ahol az sem sikerült, és volt, ahol szegény mama nyuszi lerágta a kisnyulak fejét, három családnál. Úgyhogy végül is három családnál maradt kisnyúl, egy család az még a kezdet kezdetén megette a nyulat, tehát ők kiestek, és két családnál az idők folyamán megdöglött, sőt három, mert nemrégen döglött meg a harmadik. Tehát nem voltunk szerencsések a nyúllal.” (a program egyik kulcsfigurája) „Nem termett annyi, hogy el lehessen tenni, meg fogják enni. Kevés lesz nekik. … De a bab! Ilyen még nem volt a faluban, hogy nem volt bab, kiégett. Meg nagy volt a vadkár is. Ebből a szempontból az időjárás nagyon betett a programnak, lecsökkentette a sikerélményt. Ha egy normál termés lett volna, egy átlagtermés, akkor meglett volna az esély, hogy kihúzza a telet, de így sajnos nem.” (a program egyik kulcsfigurája) Ez látszik az érintettekkel felvett kérdőíves vizsgálat során érkezett válaszokból is. Amikor arra kértük az érintetteket, osztályozzák az elmúlt kertészszezon eredményeit 1 és 5 közti skálán, a válaszadók legtöbbje (11 megkérdezett) 3-ast adott. Szakmai segítség A programban dolgozó kilenc mentor között oszlott el a 41 mentorált család. Egy-egy mentorhoz különböző számú család tartozott, attól függően, hogy ki mennyit tudott/akart vállalni. A közös munkával alapvetően mindenki elégedett, bár abban egyetértenek, hogy vannak nehézségek. „Azok húsz-harminc éve nem csinálnak semmit. De meg kell próbálni, esélyt kell adni, segíteni kell és bejött. És az egész falu csodálkozott. Úgyhogy mentünk segítettünk, csináltuk és büszkék voltunk, hogy sikerült. Már nem lófráltak a faluban, meg tanultak kapálni, krumplit ültetni és nekik is sikerült.” (mentorinterjú) A mentorok tehát büszkék a mentoráltjaik által elért eredményekre, ezen eredményeknek a faluban okozott visszhangjára. Volt azonban olyan mentorált is, aki bizonyos okokból nem fogadta el a segítséget, vagy nem úgy, ahogy a mentor gondolta. Olyan mentorált is akadt, akinek megvolt az előzetes tudása, csak az alapanyagok megvásárlásához szükséges anyagiak hiányoztak, így az adományokon kívül másra nem volt szüksége a programtól. A mentorok azonban az interjú tanúsága szerint saját ismereteiktől eltérő technikákat nem igazán fogadtak el a mentoráltaktól. „- Hiába mutattuk, máshogy csinálták. Igazi cigányosan megcsinálták. - Az mit jelent az ültetésben, hogy igazi cigányosan? - Például azt, hogy a (szomszéd település)-i cigányok sosem ültettek. - Azok oláh cigányok. Igaza van, nem ültettek. - Volt egyszer egy olyan, hogy valaki mondta, hogy nem kell segítség, mert a férje meg tudja csinálni. Nézek rá, hogy a férjed, hát az életébe nem ültetett. Én is onnan való vagyok különben, onnan tudom. És nem, ő megcsinálja, jó. Akkor mentem utána nézni, hogy mi van, és mondom úristen. - Ez a te hibád. - Nem hibám, én felajánlottam. - Én nem engedtem volna, nem szabadott volna. - És akkor kimentem és néztem, hogy atyavilág, mit csináltak. És ahhoz képest, ahogy elültették a krumplit, nagyon szép lett nekik. Én is meglepődtem. Kis területük volt, de nagyon megmaradt nekik. - Na de azért mégis elkezdték, mert évek óta nem csináltak, én amióta ismertem őket, nem volt ültetve. Annak ellenére, hogy nem úgy csinálták, ahogy kellett volna, de mégis elkezdték” (mentorinterjú) „Veszekedés, érdektelenség. Volt egy olyan réteg, hogy adták, jól van, de nem érdekli tovább a dolog.” (a program egyik kulcsfigurája) Az, hogy a mentorok maguk is érintettek, furcsa, kettős helyzetet eredményezett számukra. Bár a programban – önkéntesként – dolgoznak, de a program vezetői, kulcsfigurái a projekttel kapcsolatos információk töredékét osztják csak meg velük. A helyi, falusi viszonyokba ágyazva élik mindennapjaikat, ettől mentorként is nehéz eltekinteni. „Vettem csirkegyógyszert a faluban járó mozgó autóból, ami ezt árulja, a csirkéknek, ez pici. Az egyik mentor eljött érte, és mondtam, hogy ki a partra. Ő azt gondolta, hogy ezt csak ő kapja. Ebből olyan probléma lett, hogy a legutóbbi mentortalálkozóra nem jött el az a mentor. Mint hogyha orrolt volna rám, de aztán ezt is helyre tettük. Kellemetlen volt, mert sok csirke elpusztult emiatt.” (a program egyik kulcsfigurája) Az érintettek véleménye a programtól kapott segítségről alapvetően pozitív, a legtöbben 5öst adtak, amikor azt egy 1 és 5 közt lévő skálán kellett értékelni.
A mentorok munkáját is a legtöbb válaszadó (17) ötösre értékelte. Arra a kérdésre, hogy szolgált-e a program új ismeretekkel, a legtöbb válaszadó (20) válaszolt nemmel. Ennek oka a már említett előzetes tudás, amivel több mentorált is rendelkezett. Ebből arra következtethetünk, hogy mivel mégis jónak ítétélték meg a programtól kapott segítséget és a mentorok munkáját, ezért nem pusztán a szakmai ismeretek átadását tekinthetjük segítségnek a mentorok részéről, hanem ennél tágabban értelmezhető az általuk nyújtott segítség a program során. Jól mutatja ezt az is, hogy a válaszadók többsége (21-en) úgy érzi, munkájához minden segítséget megkapott. Közösségi beszélgetések, a program közösségformáló ereje A mentorok szerint egyértelmű sikere a programnak, hogy a korábbi falubeli lopások, a kéregetés megszűntek vagy gyakoriságuk csökkent. Ez nemcsak a rászorulók életszínvonalának program általi javulását jelenti, hanem a falu szegényeinek falubeli megítélésében is pozitív változást hozott. „- Sok lopás volt, mondjuk főleg gyerekcsínyek voltak, hogy bejártak a kertekbe. De ha zöldség vagy krumpli kellett, akkor mentek az utcába kéregetni. - Már nem mennek be mások kertjébe. Bemennek, de nem annyira. Hát fellendülést hozott a faluban. - Igen, teljesen egyértelműen. - Épp azért volt, hogy ne menjenek be mások kertjeibe. - Úgyhogy örültek is a faluban ennek.” (mentorinterjú) Ez egy a program közösségformáló hatásai közül. Volt azonban a programnak negatív hatása is a közösségre. Egy olyan program, amely adott területen belül kiválaszt néhány rászorulót és azokat segíti, természetes módon szül rossz érzést a kimaradókban. Nem történt ez másként most sem. „- Olyan is volt, hogy a másiknak szép volt a kertje és lerombolták. Irigyelték a másiktól. - Az volt, hogy ugye nem mindenki jutott be a csapatba, hogy kapjon és akkor persze, hogy irigykedtek. - Én kaptam, én is akarok, ilyenek voltak. - Én egy öregasszonytól kaptam meg, amikor az üvegeket osztottuk, hogy hát, hogy ti mindent megkaptok, nektek semmit nem kell venni. Nektek jó.” (mentorinterjú) A közösségi beszélgetéseken a mentorok és a vezetők szerint is kevesen vettek részt. „- Az a probléma, hogy kevesen jöttek el. Kevesen vettek részt. - Hát nem nagyon érdekelte őket. - Akartak eljönni, mert vannak a faluban családok, akik így vannak egymással és nem akartak eljönni, hogy vita alakuljon ki, úgyhogy otthon maradtak. - Nem egy-két család, sok. - Hát ilyen is van meg olyan is. - Vegyes.” (mentorinterjú) Az ilyen, mélyen megbúvó konfliktusokat pedig nem tudta a program direkt közösségfejlesztő eleme sem orvosolni. „- A betelepült roma is magas feszültséget hoz. Sok helyen nem lakhatnak. Valahol laknak, aztán mennek tovább. Bevetették a kertet, de szüretelni már nem tudtak, mert menni kellett, ilyen problémák is voltak. Vagy, hogy nem sajátban lakik, valamelyik rokonánál vetette el, nem fért hozzá később. Mert összevesztek a rokonnal. - Ezeken a problémákon egyáltalán nem segített a közösségfejlesztés? - Nem, mert ezek az emberek részt sem vettek, ilyen szinten nem működött. Meg ezek olyan mélyen gyökereznek ezek az ellentétek, amit olyan emberek tudnának feloldani, akik naponta látogatják őket.” (kulcsszereplő-interjú) Az érintettek megkérdezésekor azonban azt találtuk, hogy a válaszadók nagy arányban vettek részt legalább egyszer a közösségi beszélgetéseken, és a legtöbben jónak is értékelték azokat. A mentorok és a vezetők által is sokat emlegetett beköltözött cigányok és régóta ott élők közti konfliktus a kérdőíves vizsgálatban nem jelent meg ilyen hangsúlyosan, azonban a programból kimaradtak irígységét az érintettek is megemlíttették. „A program nagy segítség volt, de feszültséget generált az irigység.” Ennek ellenére a legtöbb válaszadó szerint javult a közhangulat a program hatására, és csupán egyetlen válaszadó volt, aki szerint romlott.
A kérdőíves felvételkor ugyanakkor megjelent egy olyan elem, amely a mentorokkal és kulcsfigurákkal készített interjúk során nem ilyen hangsúlyosan jelenik meg, mint egy, a program gyakorlatában problémát okozó jelenség. Sok megkérdezett érintett szerint az adományok nem-megfelelő elosztása okozott konfliktust a mentorált családok között. „Nagyobb mennyiségű vetőmag és szerszám kéne.” „Nem egyenlő a bánásmód, a mentorok klikkesedtek, nem hallgatják meg a többieket.” „90%-ban meg vagyok elégedve, de van olyan család aki nem is látta soha a mentorát, a szerszámokat későn kapták meg.” Erről a dilemmáról mentorok is beszámoltak, ám szerintük a szituációt sikerült megoldani. „Hát amikor például 15 szerszám volt és van ugye a programban 50 ember, akkor úgy probléma volt, hogy hogyan osszuk széjjel” Hasonló jelenségről számoltak be a kulcsfigurák a csirkékkel kapcsolatban, amelyekből túl kevés volt, ezért kellett bizonyos családoknak nyulat adni.
A célcsoport kiválasztása, hatásosság Már részben érintettük ezt a kérdést, annak kapcsán, hogy a nem-résztvevők körében irigységet szült a faluban a program. Fontos azonban azt is tudni, vajon sikerült-e kiválasztani azt a célcsoportot, aki a leginkább rászoruló, és vannak-e a programban „potyautasok”. Tehát, hogy ilyen módon teljesült-e a program hatásossága. A csoportos interjúk és a kérdőívek tapasztalata alapján azt mondhatjuk, ezt nem sikerült száz százalékosan megvalósítani. „- Van pár ember a csapatban, akik nincsenek annyira rászorulva. - Nem annyira rászorultak, mint egyesek. - És hagytunk ki olyanokat sajnos, akik jobban rá lettek volna szorulva. - Most már nem tudjuk őket bevenni, de jövőre igen. - Ha a keret engedi, akkor igen. - Vannak olyanok, akik nagyon oda valók lennének, de sajnos nem.” (mentorinterjú) „Elkövettünk egy hibát. Egy tényleg nagyon rászorult család kimaradt. Össze kellett utólag szedni, vissza a szerszámot. Itt probléma volt. Oké, itt haragudtam. Hogy miért nem azok a mentorok adták vissza, akik nem rászorultak. És akkor kiderült, hogy az a mentor adta vissza, aki bőven rászorult, érted, voltak ilyenek. Azt most megtanultam, hogy ilyen programnál, nincs mód arra… nem szabad azt nézni, hogy mije van, mije nincs, mennyire rászorult, mennyire nem. A program részese, így jár neki, normatív módon. Így csinálnám most már legközelebb.” (a program egyik kulcsfigurája) „Volt olyan, akinek kellett volna még segítség, a jövőben legyen célzottabb a segítség.” (érintettek) 4. JÖVŐKÉP A település sajátosságából adódóan a munkahelyteremtés nem csupán helyben, ám még az „ingázási” életformát figyelembe véve sem megoldott, ennek következtében a megélhetés igencsak korlátozott formában s – keretek között valósul meg. Egyszersmind elmondható, hogy a program minden résztvevője érdekelt a projekt folytatásában, bővítésében, s új alternatívák kialakításában. A mentoráltak pozitív, támogató attitűdjének következtében Vanyarc élhetőbb településsé alakítása jó irányban halad. Azzal az előfeltevéssel élhetünk, hogy a 29 folytatást igenlő válasz mögött nem csupán egy-egy személy véleménye húzódik meg, hanem egyszersmind egy egész család támogatását is maga mögött tudhatja a program. A programban való részvétel elsődleges motivációja a rászorultság, melyet eleve implikál a bevonás mikéntje, hiszen a projektben résztvevő mentoráltak kiválasztásának elsődleges kritériumaként a szükségletalapúságot jelölték meg mint alapvető szűrőelemet. Ezen túl e folyamathoz, feltételezéseink s tapasztalataink szerint, a falu lakóinak kiépült kapcsolati hálója is hozzáadódott (pl. rokoni -, baráti kötődések pozitív szűrőként jelentek meg), mely néhol felülírta az elsődleges rászorultsági alapot. A kertészkedő családok jövőre irányuló motivációi között szerepel többek között – a rászorultságon s az élelmezésbeli segítségen túl – a közösségben való szerepvállalás („Jó társaságban lenni, többet tanulnak ebből”, „Van hová tartozni”, „több időt fordítana a falu közösségére”). A tapasztalatok tükrében az is megállapítható, hogy a program alapvetően kimozdítja az embereket a megszokott mindennapi sémáikból. Ennek következtében lehetőség nyílik alternatívák megfogalmazására, az együtt gondolkodás által pedig a megélhetés hatékony formáját dolgozhatják ki, figyelembe véve az egyéni képességeket, s az emberekben rejlő potenciálokat. Mindezeken túl elmondható, hogy Vanyarcon élénken él egy jól működő TSZ emlékezete, melyhez való pozitív visszacsatolás s az emberekben rejlő mezőgazdasági tapasztalat kedvez a háztáji kertészkedés újbóli elterjedésének („A rendszerváltás előtt mindenki kertészkedett. Akkor volt mezei munka, eljártak dolgozni”). A folyamatot erősíti az a meggyőződés, hogy a projekt kedvezően hatott a megélhetésre, ilyen formán pedig kimutathatóan hozzájárult a családok mindennapjainak kedvező alakulásához, mely egy újabb motivációs erővel bír a folytatás vonatkozásában. Lokális gazdálkodás „Kínai fokhagymát kaptunk, a dughagyma ki sem bújt, kevés a krumpli a kert méretéhez képest, a sárgarépa és a borsó nem bújt ki, pedig a többi évben, amikor saját vetőmaggal, dugvánnyal ültettünk, megtermett” – vallja az egyik résztvevő. Ez az idézet méltó tükre a projekt egyik sajátosságának. Bár vegyszermentes gazdálkodás jellemezte a háztájik művelését, elmondható, hogy a vetőmagok, dughagymák s palánták beszerzése, valamint a kisállat-program nem fedte le a helyi sajátosságokra épülő gazdálkodás szempontjait. A projekt során nem vették figyelembe a helyi adottságokat (pl. vanyarci talajszerkezet, helyi vetőmag). A következő program során hiánypótló területként jelöljük meg tehát a tájjelleg s a tájfajták feltérképezését és alkalmazását. A termés s az állattartás jövőbeni sikeressége érdekében is megfogalmazhatunk irányelveket. A növények gondozásában problémát okozott a vízellátás hiánya. Pozitív előrelépés lenne, amennyiben az alternatív vízgyűjtő formákat is megismernék a kertgondozók (pl. esővíz elvezetésének s gyűjtésének módszerei). A kisállattartás vonatkozásában szükségszerű elemnek jelölték meg a mentoráltak az állatok elhelyezésének és fenntartható gondozásának hiányos feltételeit: faanyag az ólak készítéséhez, takarmány, időben érkező oltás. Mindettől függetlenül azonban, bár kis mér-
tékben, a jövőben is szeretnék folytatni a kisállattartást. Nem csupán a földterület mennyiségét, hanem a bevontak körét is szeretnék növelni, mely irányvonalhoz kapcsolódóan a központi mag egy aktora a következőképpen fogalmaz: „(…) mindenképpen kisebb csoportokat csinálnék, és szorosabbakat. Említettük, hogy volt mentor, akinek három, volt, amelyiknek 7 vagy 8 családja volt. Négy család bőven elég, ötödik a mentor, de azok tudjanak összejárni, tudjanak együtt dolgozni, "ma az én kertem, holnap a te kerted" alapon, és kialakuljon közöttük egy egymást megsegítő kapcsolat. Sok ilyen kiscsoport, és ha már egymás között működik, akkor a csoportok közöttit is”. E megnyilatkozás utal a fent elemzett kommunikációs akadályra, miszerint az egymás közötti jól működő kommunikációs csatornák kiépítésére még nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Jövőre irányuló tervek között szerepel a szociális szövetkezet létrehozása. E folyamatot szintén segítené a cirkuláris kommunikációs viszony kialakítása. A kérdőívből kiderült, hogy a fogalmi lehatárolás akadályokba ütközik, s bár a válaszadók nagy százaléka részt venne egy efféle helyi termelésben, azonban nem ismerik a szociális szövetkezet fogalmát és annak működését. A szociális szövetkezet lényegének homályos voltából adódóan a szerepvállalások s a folyamatba való bekacsolódás lehetőségei sem tisztázódtak a válaszadók számára. „Hívnak is minket, meg küldenek is, nem tudjuk, hogy mi legyen…” – vallja az egyik mentor. Ennek tisztázása, minden szereplő bevonásával s egy szemtől szembe létrejövő kommunikációs helyzet kialakításával, véleményünk szerint, elengedhetetlen. „Mindannyian motiváltak arra, hogy létrehozzanak egy élhető települést. Itt igazából még a kulcsfigurák is érintettek, hiszen például Károly is munkanélküli. Szeretnének munkahelyet teremteni, megélhetési formát, amire ezen a zárványszerű településen nagy szükség van. Ami itt nagyon szerencsés helyzetet eredményezett, hogy a „kis projekt” után lehetőség nyílt egy nagyobb pályázat benyújtására, ami már a szövetkezetté válást teszi ténylegesen lehetővé (amennyiben nyer). Az ehhez szükséges előkészítő munkákat volt hivatott a kisadományi program megvalósítani” – foglalja össze a jövőre irányuló terveket a projekt közösségfejlesztője.
