Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselőtestülete Polgármesteri Hivatalának alapító okirata Egységes szerkezetű alapító okirat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1. §-a alapján az alábbi módosított alapító okiratot adja ki: A költségvetési szerv Neve: Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Székhelye: 1195 Budapest, XIX., Városház tér 18-20. Telephelyei:
Képviselő-testületének
1192 Budapest, XIX. ker. Ady Endre út 7. 1193 Budapest, Csokonai utca 3. „Közösségek és Civilek Háza” Létrehozásáról rendelkező határozat: Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 369/1993.(IX.21.) Ökt. határozata Jogszabályban meghatározott közfeladata: Az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása.
ügyek
döntésre
való
Az önkormányzat önként vállalt feladatai ágazati bontásban: Feladat Ellátás módja Az önkormányzat működésével kapcsolatban MSZ EN ISO 9001:2001 Minőségügyi rendszer Polgármesteri Hivatal Lakáscélú munkáltatói kölcsön Polgármesteri Hivatal Belügyi ágazat Önkormányzat részére lakásvásárlás bonyolítása Polgármesteri Hivatal Lakásért életjáradék, lakás előtakarékosságért rendszer Polgármesteri Hivatal Lakáscélú önkormányzati támogatások Polgármesteri Hivatal Közbiztonsági támogatási rendszer Polgármesteri Hivatal Kisebbségi önkormányzatok támogatása Polgármesteri Hivatal Rendőrség támogatása Polgármesteri Hivatal Polgárőrség támogatás Polgármesteri Hivatal Tűzoltóság támogatása Polgármesteri Hivatal Térfigyelőrendszer üzemeltetése Polgármesteri Hivatal Egészségügyi ágazat Járóbeteg szakellátás Kispesti Egészségügyi Intézet Gondozószolgálatok Kispesti Egészségügyi Intézet (tüdő-, bőr-, nemibeteg, onkológiai, pszichiátriai, és addiktológiai) Egészségmegőrző és betegségmegelőző támogatási rendszer működtetése Polgármesteri Hivatal Építésügyi és területfejlesztési ágazat Kerületi Műszaki Tervtanács Polgármesteri Hivatal és külső tagokkal
Díszvilágítás üzemeltetése szerződés Alapján Köztéri órák üzemeltetése
ELMŰ-vel kötött TÁV-COM –mal kötött szerződés
szerint
Lakossági akciók (növényültetés, avargyűjtés, lomtalanítás) Polgármesteri Hivatal Önkormányzati tulajdonú épületek felújításának szervezése, Polgármesteri Hivatal és külső
2 bonyolítása vállalkozók Szanálásra kijelölt önkormányzati tulajdonú épületek bontásaPolgármesteri Hivatal és külső vállalkozók Lakóközösségi felújítási pályázat Polgármesteri Hivatal Földművelésügyi ágazat Állattartási rendelet végrehajtása Polgármesteri Hivatal Kereskedelmi ágazat Piac üzemeltetés VAMÜSZ Környezetvédelmi ágazat Környezetvédelmi támogatási rendszer működtetése Polgármesteri Hivatal működtetése „Fogadj örökbe” program Polgármesteri Hivatal Közlekedési, hírközlési ágazat Sajtó, kommunikáció TV Kispest Kispest Újság Közoktatási ágazat Gimnáziumi oktatás Deák Ferenc Gimnázium Felnőttoktatás középiskolai szintű Dolgozók Iskolája gimnáziumi tagozat Alapítványi és egyházi iskolák támogatása Polgármesteri Hivatal BURSA HUNGARICA ösztöndíjPolgármesteri Hivatal rendszerhez csatlakozás Ifjúsági Klub működtetése GESZ Amatőr Művészek Klubja működtetése GESZ Ösztöndíj támogatási rendszer Polgármesteri Hivatal Ingyenes angol-informatikai oktatás GESZ Művelődési ágazat KASZINÓ KMO Helytörténeti Gyűjtemény KMO Kiállítóterem KMO Civil szervezetek támogatási rendszerének működtetése Polgármesteri Hivatal Alapítványok támogatása Polgármesteri Hivatal Egyházak támogatása Polgármesteri Hivatal Testvérvárosi kapcsolatok Polgármesteri Hivatal Kerületi rendezvények KMO, Polgármesteri Hivatal Egyéb szervezetek támogatása Polgármesteri Hivatal Sporttal, táborozással kapcsolatos ágazat Nyári táborozás biztosítása Káptalanfüredi üdülőtábor napközis tábor Sportpálya üzemeltetés KAC szerződés szerint Tábori támogatási rendszer működtetése Polgármesteri Hivatal Sportcélú támogatási rendszer működtetése Polgármesteri Hivatal Kispesti Uszoda üzemeltetése Kispesti Uszoda Szociális ágazat Rendszeres nevelési hozzájárulás Polgármesteri Hivatal Egyszeri anyasági támogatás Polgármesteri Hivatal Adósságkezelési szolgáltatás Polgármesteri Hivatal Szociális tanulmányi ösztöndíj Polgármesteri Hivatal Alapvető szakágazat: 841105 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Alaptevékenysége 2009. december 31-ig: 751153 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 014034 Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatásai - parkfenntartás 631211 Közutak üzemeltetése 642024 Városi és kábel TV üzemeltetése 751153 Önkormányzat és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 751670 Polgári védelmi tevékenység
3 751922 801115 801214 801313 802144 802166 852018 853211 853311 853344 930910 751999 853136 701015 853288 921815 901116 751966 805915 853266 921716 930921 851967 751197 751164 751692 926018 452025 751878 902113 926029 751175 751186 930932
Önkormányzat és többcélú kistérségi társulások elszámolása Óvodai nevelés Általános iskolai nappali rendszerű nevelés-oktatás Alapfokú művészet-oktatás Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás Gimnáziumi felnőttoktatás Állategészségügyi tevékenység Bölcsődei ellátás Rendszeres szociális pénzbeli ellátások Eseti pénzbeli szociális ellátások Fürdő és strandszolgáltatás Finanszírozási műveletek elszámolása Gyermek- és ifjúságvédelem feladatai Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás Művelődési központok, házak tevékenysége Szennyvízelvezetés és kezelés Önkormányzati és többcélú kistérségi társulások feladata nem tervezhető elszámolása Oktatási célok és egyéb feladatok Nappali szociális ellátás Egyéb művészeti tevékenység Családi ünnepek szervezése Egészségügyi ellátás egyéb feladatai Máshová nem sorolható szervek tevékenysége Helyi kisebbségi önkormányzat igazgatási tevékenysége Máshová nem sorolható szervek tevékenysége Máshová nem sorolt kulturális tevékenység Helyi közutak létesítése, felújítása Közvilágítási feladatok Települési hulladékok kezelése köztisztasági tevékenység Máshová nem sorolt sporttevékenység Országgyűlési képviselői választás Önkormányzati képviselői választás Máshová nem sorolható egyéb
Szakfeladatok 2010. január 1-jétől: 421100 Út építése 422100 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése 422200 Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése 602000 Televízió-műsor szolgáltatása 681000 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 811000 Építményüzemeltetés 813000 Zöldterület kezelés 829000 Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység 841126 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 841211 Egészségügy központi igazgatása és szabályozása 841212 Oktatás központi igazgatása és szabályozása 841213 Kultúra központi igazgatása és szabályozása 841214 Sport, rekreáció központi igazgatása és szabályozása 841218 Szociális szolgáltatások központi igazgatása és szabályozása 841403 Város -, és községgazdálkodási szolgáltatások 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 842531 A polgári védelem ágazati feladatai 856099 Egyéb oktatási kiegészítő tevékenység 882111 Rendszeres szociális segély
4 882112 882113 882115 882116 882118 882119 882121 882122 882123 882125 882129 882201 882202 882203 889961 890301 890302
Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Ápolási díj alanyi jogon Ápolási díj méltányossági alapon Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Helyi eseti lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Adósságkezelési szolgáltatás Közgyógyellátás Köztemetés Menekültek, befogadottak, oltalmazottak támogatása Civil szervezetek működési támogatása Civil szervezetek program- és egyéb támogatása
Illetékessége, működési köre: Budapest Főváros XIX. ker. Kispest közigazgatási területe Alapítói jogokkal felruházott irányítószerv neve, székhelye: Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testülete 1195 Budapest, XIX., Városház tér 18-20. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közhatalmi Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan működő és gazdálkodó Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: A jegyző kinevezésének rendje: a képviselő-testület – pályázat alapján – a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki. A kinevezés határozatlan időre szól. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselő, melyekre a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény az irányadó. Foglalkoztatottjainak jogviszonya lehet továbbá közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglakoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó. Budapest, 2010. szeptember 8.
Gajda Péter polgármester Záradék
5 Az alapító okiratot Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának Képviselő Testülete 370/1993.(IX.21.) Ökt. határozattal, annak módosításait a 797/2000.(X.17.), 83/2002.(II.19.), 690/2003.(VI.12.), 771/2007.(XI.20.), 13/2008.(I.22.), 56/2008.(I.22.), 57/2008.(I.22.) a 299/2009.(V.19.) számú határozatával, valamint 2010. szeptember -i ülésén a /2010.(IX. ) számú Ökt. határozattal fogadta el. Az alapító okirat 2010. szeptember -én lép hatályba.
A záradékot ellenjegyzem: Budapest, 2010. szeptember
dr. Istvánfi Sándor jegyző