BUDAPEST 2. SZÁMÚ KÖRZETI FÖLDHIVATAL Tárgy: 114411/2012. vezetékjog bejegyzés melléklet BP.2.Sz.K FH Tisztelt Címzett! A Budapesti 2. számú Körzeti Földhivatal a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. CXL. Törvény 80/A.§. (1) d) pontja alapján, az ELMŰ Hálózati KFT. javára történő, közérdekű vezetékjog bejegyzéséről szóló határozatait a tulajdonos lakóhelye szerinti illetékességgel bíró Önkormányzat útján hirdetményi úton közli. Mindezidáig a hirdetmény mellékletét képező, az érintett tulajdonosok nevét címét, és a bejegyzéssel érintett ingatlanok helyrajzi számát tartalmazó listákat nyomtatott formában, a hirdetményhez csatolva küldtem meg az Önkormányzatok felé. Mivel a tecnikai feltételek lehetővé, a takarékossági szempontok pedig elvárhatóvá teszik a közigazgatás hatékonyabb működését, szíves segítségét és együttműködését kérem abban, hogy a közzétételhez kapcsolódó listákat .txt formátumban, hivatalos e-mail címén küldhessem meg, és kérem, hogy azokat ügyfélszolgálatán ügyfeleink számára megismerhetővé tegye – a táblázat kezelése nem okoz túlmunkát, kinyomtatni nem szükséges. A hálózati szolgáltató javára történő vezetékjog bejegyzések során a tulajdonosok lakóhelye szerinti önkormányzat címére hirdetmény kerül kiküldésre és annak mellékleteként a bejegyzéssel érintett ingatlanok helyrajzi száma listában, illetve az érintett tulajdonosok neve, címe listában. Ezen listák több ezer oldalnyi nyomtatást igényelnek, jelentősen megnövelve a nyomtatási és postaköltséget. A továbbiakban, mivel a hatóságok és önkormányzatok közötti elektronikus kommunikációhoz szükséges minden feltétel adott, Tisztelt Cím egyetértésével elektronikus posta segítségével oldhatjuk meg ezen listák megküldését. Az ily módon küldött listák nem tartalmaznak semmiféle olyan adatot, információt, melyhez jogkövetkezmény fűződhetne. A hirdetményi kézbesítés esetére magának a hirdetménynek a közzétételéhez fűződik, fűződhet joghatás. A villanylevélben küldött állomány tartalmazza a postai úton megküldött hirdetményhez kötődő azonosítókat. (földhivatali ügyiratszám a küldemény címében, illetve az állományok címe) További ügyintézésük során csak a záradékolt hirdetményt szíveskedjék hivatalom címére visszaküldeni. Minden bejegyzés esetében kettő darab csatolmány kerül megküldésre. Kérem szíves együttműködését fent vázolt ügymenet gördülékeny lebonyolítása érdekében. Amennyiben kérdése vagy észrevétele van - esetleg nincs meg hivatalánál a szükséges technikai vagy személyi feltétele - kérem fenti e-mail címen, vagy a 422-4510/733 telefonszámon számomra jelezni szíveskedjék. Köszönettel: Kovácsné Haraga Kornélia vezető-főtanácsos Bp.2.sz. KFH
FK_ADATOK_CIM_F
HELYSEG BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
FEKVES belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület
HRSZ 73927 74279 74280 74281 74282 74347 74514 74516 74517 74521 74524 74559 74569 74570 74571 74572 74579 74580 74581 74583 74584 74585 74586 74587 74588 74589 74590 74591 74592 74593 74594 74609 74615 74619 74620 74621 74624 74625 74626 74630 74631 74632 74634 74635 74648 74649 74650 74651 74653 74658 75105 75154 75155 75159 75163
HRSZ1 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Page 1
FK_ADATOK_CIM_F
BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület
75168 75169 75170 75171 75172 75197 75197 75213 75214 75214 75214 75214 75214 75214 75214 75214 75214 75214 75214 75214 75214 75214 75215 75235 75236 75256 75257 75278 75290 75331 75378 75425 75464 75465 75466 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75487 75488 75489 75516 75519 75520 75521
0 0 0 0 0 1 2 0 3 4 7 9 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 5 6 9 10 11 12 13 23 24 25 26 30 31 0 0 0 0 0 0
Page 2
FK_ADATOK_CIM_F
BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület
75536 75551 75567 75583 75603 75604 76294 76298 76298 76298 76298 76298 76302 76330 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331
0 0 0 0 0 0 0 2 3 4 5 6 2 0 8 9 21 22 23 24 25 26 39 41 42 43 44 47 48 53 55 56 57 58 59 62 67 69 72 76 79 89 90 100 101 119 120 122 123 135 136 137 138 139 146 153
Page 3
FK_ADATOK_CIM_F
BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület
76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331 76331
171 181 182 183 184 185 186 187 188 191 193 194 195 196 197 198 199 200 201 204 209 210 211 212 213 219 231 241 242 243 244 245 246 248 249 250 251 252 260 261 262 263 264 271 272 281 282 283 284 287 295 297 302 303 304 305
Page 4
FK_ADATOK_CIM_F
BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület
76331 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76334 76335 76588 76588 76588 76588 76588 76588 76588 76588 76588 76588 76589 76595 76596 76597 76598 76599 76600 76608 76618 76619 76620 76620 76621
306 4 29 30 31 32 33 34 35 48 49 59 61 68 72 79 80 95 98 105 108 109 112 113 114 116 117 121 122 126 131 133 0 2 4 5 13 15 21 27 31 31 31 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 2 3 0
Page 5
FK_ADATOK_CIM_F
BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület belterület
76622 76624 76624 76625 76628 76630 76631 76632 76633 76633 76634 76634 76636 76637 76637 76637 76638 76639 76640 76640 76641 76642 76643 76644 76644 76644 76644 76652
0 1 2 0 0 0 0 0 2 3 2 3 0 1 2 3 0 0 1 2 0 1 5 1 2 9 9 3
Page 6
FK_TULAJDONOSI_ADATOK
TULAJDONOS_VEZ_TULAJDONOTULAJDO ANYITOSZTELEPULES Angi Jenő 1044 BUDAPEST IV.KER. Apor Nóra 1046 BUDAPEST IV.KER. Aporné Kopasz Erzsébet 1046 BUDAPEST IV.KER. Bakos Andrea 1182 BUDAPEST XVIII.KER Balázs János Péter 1046 BUDAPEST IV.KER. Balázsné Dr Kerekes Éva 1046 BUDAPEST IV.KER. Balogh Ágnes 0 BUDAPEST IV.KER Balogh Adrienn 0 BUDAPEST IV.KER Balogh Jánosné 1046 BUDAPEST IV.KER. Bánkutiné Tóth Mária 1157 BUDAPEST XV.KER. Bánkutiné Tóth Mária 1157 BUDAPEST XV.KER. Bárány Attila 1139 BUDAPEST XIII.KER. Baranya Jánosné 1044 BUDAPEST IV.KER. Baranya Ágnes 1044 BUDAPEST IV.KER. Barkó Szilvia 1047 BUDAPEST IV.KER. Barna Csaba 1044 BUDAPEST IV.KER. Barna Tibor 2143 KISTARCSA Barnucz Albert 2650 RÉTSÁG Barnuczné Földi Judit 2650 RÉTSÁG Bátky Lajosné 1046 BUDAPEST IV.KER. Bátky Lajos 1046 BUDAPEST IV.KER. Becski István 1046 BUDAPEST XIV.KER. Becskiné Marton Rita 1046 BUDAPEST IV.KER. Bende Pál 1047 BUDAPEST IV.KER. Benke Ágnes 1077 BUDAPEST VII.KER. Bense Mária 2001 GÖDÖLLŐ Bérci Krisztián 1046 BUDAPEST IV.KER. Bérci Lívia 1046 BUDAPEST IV.KER. Berecz János 1047 BUDAPEST IV.KER. Bognár János István 1044 BUDAPEST IV.KER. Bognár János István 1044 BUDAPEST IV.KER. Bognár Zoltán 1138 BUDAPEST XIII.KER. Borbély Attila 1047 BUDAPEST IV.KER. Botos Ernő 1044 BUDAPEST IV.KER. Bozsik Tibor 1044 BUDAPEST IV.KER. Busai Szabina Zsuzsanna 1041 BUDAPEST IV.KER. Buzás István 1046 BUDAPEST IV.KER Christman Sándor 1044 BUDAPEST IV.KER. Chwist Ágnes 1046 BUDAPEST Chwist Katalin 1000 BUDAPEST Chwistné Kövendi Erzsébet 1046 BUDAPEST IV.KER. Chwistné Kövendi Erzsébet 1046 BUDAPEST IV.KER. Csató Ferencné 1134 BUDAPEST Csender Zsuzsanna Viktória 1046 BUDAPEST IV.KER. Cseri János 1222 BUDAPEST XXII.KER. Csomos László 1046 BUDAPEST IV.KER. Csorba András 1040 BUDAPEST IV.KER. Csorba András 1040 BUDAPEST IV.KER. Csukás Tímea 1041 BUDAPEST IV.KER. Csuri Károly 1047 BUDAPEST IV.KER. Csuri Károlyné 1047 BUDAPEST IV.KER. Csuri Károlyné 1047 BUDAPEST IV.KER. Csuri Károly 1047 BUDAPEST IV.KER. Czakó Tibor 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA Czakó Lukács 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA Czank Mihály 1044 BUDAPEST IV.KER. Czipczer Tibor 1044 BUDAPEST IV.KER. Czudar Józsefné 1131 BUDAPEST XIII.KER. Czudar József 1131 BUDAPEST XIII.KER. Dajka Mariann 1157 BUDAPEST XV.KER. Dalmadi Sándorné 1046 BUDAPEST IV.KER. Dalmadi Sándor 1046 BUDAPEST IV.KER. Dalmadi Sándor 1046 BUDAPEST IV.KER. Dani Szilvia Mária 1132 BUDAPEST XIII.KER.
Page 1
UTCANEV Székesdűlő Újkisház Újkisház Bója Jósika Jósika Reviczky Reviczky Reviczky Zsókavár Zsókavár Hajdú Székesdülő Székesdülő Vasvári Pál Ugró Gyula Bellus József Madách Madách Reviczky Reviczky Farkaserdő Farkaserdő Thaly Kálmán Dob Palotakert Tungsram Ugró Gyula Vasvári Pál Ugró Gyula Ugró Gyula Bodor Attila Ugró Gyula Dallos Ida Lebstück M. Ugró Gyula Dallos Ida Reviczky Reviczky Reviczky Reviczky Dózsa Gy. Telkes Bérkocsi Káposztásmegyeri Vasvári Pál Vasvári Pál Nyár Baross Baross Baross Baross Kinizsi Kinizsi SzékesdülŐ Székesdűlő Jász Jász Kőrakás Reviczky Reviczky Dalos Ida Visegrádi
KOZTEHAZSZAM utca 60 utca 67. utca 67. utca 25. utca 4. fsz.2. utca 4.fsz.2 utca 36b utca 36b utca 36/b.III.10. utca utca utca 16.III.22. utca 43 sor 13. utca 18. sor 7.II.14. utca 26 utca 13 1/4 utca 13 1/4 utca 36/b.II.6. utca 36/b.II.6. utca 23. VII..37. utca 23. Vll.37. utca 37 utca 103.f.4.a sétány 9. IX./9. utca 57.IV.em.21. sor 7.V.33. utca 18. sor 13. IX.55. utca 13. IX. 55. utca 20. utca 130.a sor 11. VII. 44. utca 15.I.8. utca 69.II.15. sor 7. 3. emelet 18 utca fszt.4. utca 36. utca 36. utca 36.III.lph.II.7. utca 36.III.lph.II.7. út 140 földszint 12 út 63. utca 50. út 12/B. II.7. utca 35 utca 35 utca 28. V/34. utca 108. utca 108. utca 108. utca 108. utca 2/A utca 2/A sor 4 utca 60. utca 113/B utca 113/B park 35. I.10 utca 36/c.IV.12. utca 36/c.IV.12. utca 19.III/21. utca 55-61. VII./71.
FK_TULAJDONOSI_ADATOK
Delimán Delimán Dobos Dobos Dobos Eichberger Eihberger Enisz Fábián Faragó Farkas Farkasné Takács Farkasné Takács Farmosi Farmosi Farmosiné Sulyok Fellner Ferenczi Ferencziné Dr.Fodor Fiáth Floch Fodor Fodor Fodor Fodor Földi Fölker Fölkerné Szabó Forray Forray Fülöp Fülöp Gábor Gáborné Benkő Gabrieli Gabrieli Gagyi Gagyi Gagyiné Andrási Gál Gál Gallé Gallé Gelencsér Gelencsér Gloviczki Gloviczkiné Henter Godó Godó Godó Gombás Gombásné Kerst Görföl Gremsperger Gyevát Hajnal Halasi Halász Halász Halmi Halmi Haraszlin Haraszlin Haraszlin Haraszlin
Renáta Imréné Jánosné János János Ferencné Ferenc Józsefné Mária László Nándor Zsuzsanna Zsuzsanna Dániel Viktória Erika Éva Sándor Katalin Mónika Gábor Sándorné Sándor Orsolya Gábor Zsuzsanna Tamás Éva József Józsefné József József László Magdolna Richárd Gáborné Miklós Nikolett Mónika László László Károly Andrásné Ferenc Ferenc Zoltán Eszter Jánosné János János Tamás Mária Virginia Istvánné Gyula Sándor Szandra Ágoston Ferenc Tibor Tiborné Albertné Gábor Gábor Albert
Anna
Ibolya
Magdolna Krisztina
Edina
Lajos
Mónika
Gergely
1044 1044 1040 1040 1150 1046 1046 1045 1046 1046 1047 1047 1047 1044 1044 1044 1044 1046 1046 1083 1045 1046 1044 1042 1147 1045 1046 1046 1040 1040 1046 1072 1110 1110 1035 1135 1046 1046 1046 1046 1046 1044 1046 1047 1046 1048 1048 1047 1047 1047 1046 1070 1134 1046 1135 1064 1151 1046 1044 1136 1136 1046 1046 1046 1046
BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER BUDAPEST IV.KER BUDAPEST VIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIV.KER BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST VII.KER. BUDAPEST XI.KER. BUDAPEST XI.KER. BUDAPEST III.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST VII.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST VI.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
Page 2
Reviczky Reviczky Bucka Bucka Kőrakás Ugró Gy. Ugró Gy. Reviczky Reviczky Erdősor Thaly Kálmán Thaly Kálmán Thaly Kálmán Tűztövis Tűztövis Tűztövis Kálmos Ugró Gyula Ugró Gy. Füvészkert Klára Ugró Gyula Ugró Gyula József Attila Fűrész Reviczky Erdősor Erdősor Vetés Vetés Erdősor Dob Fegyvernek Fegyvernek Hunor Máglya Szőnyi István Szőnyi István Hajló Bucka Bucka Szondi Bucka Tungsram Tungsram Külső-Szilágyi Külső-Szilágyi Vasvári Pál Vasvári Pál Vasvári Pál Ugró Gy. Tanács Kassák L. Reviczky Rákospalotai Vörösmarty Benkő István Ugró Gyula Dallos I. Rajk L. Rajk László Kosár Kosár Kosár Kosár
utca utca utca utca park utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca sor sor utca utca sor sor utca utca utca utca utca utca utca út utca utca utca utca köz utca utca utca utca utca utca utca utca utca út út utca utca utca utca körút utca utca utca utca utca sor utca utca udvar utca utca utca utca
36. 3/10. 36/A. 3/10. 63 63 35. I.10. 13. III.20. 13. III.em.20. 36.1/5. 34. I.57. 7.fsz/2 29. 29. 29. 2. 2. 2. 29 7 7. emelet 44 7. VII.emelet 44. 6.3/30 45 7.IV.26. 7.IV.26. 24/a. fsz. 1. 76. 36/a.II/8. 18. I.14. 18. I.14. 46 46 26 A ép. 4. emelet 57 50.1.em.65. 58.IV.fsz.1. 58.IV.fsz.1. 20. 9. I. 5. 70. 70. 35. IV. 9. 61. 61. 50 59. 11 11 40. II/4. 40. II/4. 18 18. 18 9.V.em.33. 13-15.I.1. 82. 36/c. 79 57.II.25. 12 15. VIII/50 15.VIII.50. 30. 30. 4 4 4 4
FK_TULAJDONOSI_ADATOK
Harasztosi Hegedűsné Porga Herczegné Eiler Hernády Hétvári Hideg Hodossy Hodossy Hodossy Hodossy Hodossy Holló Holló Holló Holló Horváth Horváth Horváth Horváth Horváth Horváthné Garami Hricisák Hricisák Hübler Huszár Huszár Huszti Inczédy Jäger Jagerné Fürstner Jakab Jakab Jakucsné Kis Jászberényi Jozefka Jozefka Józsa Juhász Juhászné Györök Juhászné Sárközi Juhos Kákonyi Kákonyi Kállay Kállayné Géczy Kántor Kántor Kaposi Karádi Karádi Kárándi Kardos Kardos Kardos Kardos Kaszala Kaszala Kaszala Kaszás Kaszás Kecskés Kecskés Kelemen Kelemen Kern
Istvánné Katalin Zsófia Györgyné Tünde József Katalin Katalin Gábor Gábor Gábor László Lászlóné Lászlóné László Gábor Jenő Jenőné Gáborné Róbert Judit László Lászlóné János Sándor Sándorné Jenő Mária Andrea Krisztina András Andrásné Anikó Gábor Antalné Antal Lajos László Edit Györgyi Zoltán Józsefné József Zoltán Éva István Péter Zoltán Magdolna Magdolna Krisztina Karolina Claudia Gyula Gyula Tibor Gabriella Istvánné Zoltán Ágota Gusztáv Gusztávné Lajos Lajosné István
Bernadett
Balázs László
Richárd
Károly
1158 1047 1046 1044 1044 1074 1040 1040 1153 1153 1153 1047 1047 1047 1047 1025 1046 1046 1046 1046 1046 1046 1046 1046 1047 1047 1046 1043 1044 2120 1046 1046 3121 1044 1066 1066 1047 1046 1170 1161 1046 1046 1151 6200 3100 1046 1046 1165 1030 1032 2151 1044 1044 1044 1044 1046 1046 1040 1046 1046 1040 1040 1046 1046 1046
BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST II.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. DUNAKESZI BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. SALGÓTARJÁN BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XVII.KER. BUDAPEST XVI.KER. BUDAPEST IV.KER BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XV.KER. KISKŐRÖS SALGÓTARJÁN BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XVI.KER. BUDAPEST III.KER. BUDAPEST III.KER. FÓT BUDAPEST BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
Page 3
Cservenka Lobogó Ugró Gyula Tűztövis Tüztövis Marek J. LATABÁR K. LATABÁR K. DOBÓ DOBÓ DOBÓ Thaly Kálmán Thaly Kálmán Thaly Kálmán Thaly Kálmán Verecke Bajza József Bajza József Reviczky Telkes Erdősor Reviczky Reviczky Erdősor Baross Baross Erdődor Tél Ugró Gyula Barátság Kordován Kordován Őrhely Ugró Gyula Zichy Jenő Zichy Jenő Thaly Kálmán Dallos Ida LÁZÁR DEÁK Rákospalotai Határ Sporttelep Sporttelep Csobogós József A. Pécskő Dallos Ida Erdősor Miklós Föld Föld Alagi Székes Székes Székesdülő Székesdülő Bucka Kunhalom Bucka Pálya Pálya Telkes Telkes Reviczky Reviczky Ugró Gyula
utca utca sor utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca út utca utca utca utca utca utca utca út utca utca utca utca sor utca tér tér utca sor utca utca utca utca utca út utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca dűlő dűlő
utca utca utca utca utca utca utca utca utca sor
81. 6.I.lh.III/10 9. 10/60. 4. 12 39. 7.V.17. 7.V.17. 31. 31. 31. 31 31 31 31 8 63 63 36/d. 53 18. 4/35 36/b.IV.14. 36/b.IV.14. 6. I.em.9. 110. 110. 20.fsz/6. 38.fsz1 13 13,3,17 10. 8/43. 10. 8/43. 5. 11 7. emelet 41 1 5. emelet 7 1 5. emelet 7 45. 9. I. 8. 9 19.III.6. 17. 2/4 13--2 8.I/4 9. 12/b. I.em. 15. 7. IV.27. 2. I. 9. 27 57 57. I. 3. 38 46/b 46/B 46/b. 46/b. 65. 9 65 5/b. I.7. 5/b. I.7. 69 69 36/b. 36/b. 7. X.em.61
FK_TULAJDONOSI_ADATOK
Keszericze Andrea Keszthelyi Miklós Kesztler Gábor Kesztler Gáborné Király István Királyi Károly Kiss Krisztina Kiss Sándor Kiss Ildikó Kiss László Kiss Tibor Kiss Csabáné Kiss Csaba Kissné Jancsik Kissné Jancsik Anna Kissné Kiss Ildikó Kissné Márté Zsuzsanna Kokas Lászlóné Kokas Lászlóné Koller Tamás Kondrát Gyuláné Kondrát Gyula Kondrát Barbara Kondrát Gyula Kondrát Andrea Koós Éva Kopasz Erzsébet Kordos Gyuláné Kőrösi Lászlóné Kossik Róbert Kőszeginé Pohrisztov Dimitra Kovács Imréné Kovács Ilona Kovács Katalin Kovács István Kovács Istvánné Kovács Attila Kovács István Kovács Imre Kovács Attiláné Kovács András Kovács Attila Kovácsné Benkó Klára Kovácsné Hideg Erzsébet Kovácsné Rózsa Zsófia Kovácsné Zengővári Éva Kovácsné Zengővári Éva Kövér László Kozáry Katalin Kreisz Balázs Kriss Béla Kriss Béláné Kucsera Tibor Kühn Tamás Kunné Illés Mária Kurfis László Laczkó Tamás Ladiszlajdesz Lászlóné Ladiszlajdesz Tivadar Ladiszlajdesz László Lányi László Lányi Tamás Lányi László Laudisz Judit Littmann Róbertné
Anita
Anna
Péter
8840 1046 1040 1040 1044 1046 1046 1044 1044 1044 1043 2015 2015 1062 1060 1151 1043 1046 1046 1145 1046 1046 1046 1046 1181 1066 1046 1160 3034 1046 1046 1047 1046 1046 1046 1046 1041 1040 1042 1134 1151 2112 1040 1154 1044 1047 1047 1047 1046 1153 1046 1046 1046 1089 1044 2146 1221 1040 1041 1042 1046 1046 1046 1149 1046
CSURGÓ BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. SZIGETMONOSTOR SZIGETMONOSTOR BUDAPEST VI.KER. BUDAPEST VI.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XVIII.KER. BUDAPEST VI.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XVI.KER. SZÜCSI BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST XV.KER. VERESEGYHÁZ BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST VIII.KER. BUDAPEST IV.KER. MOGYORÓD BUDAPEST XXII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIV.KER. BUDAPEST IV.KER.
Page 4
Rózsa Vécsey Károly Virág Virág Székesdülő Régi Fóti Dallos Ida Ugró Gyula Székesdűlő Székes Virág Kossuth L. Kossuth L. Székely B. Székely B. Vácegres VIRÁG Reviczky Reviczky Törökőr Bajza József Bajza József Bajza Bajza József Hosszúház Ó. Ujkisház Báróczy Széchenyi Szabolcsi Bence Dallos Ida Thaly K. Vörösmarty Ugró Gyula Dallos Ida Dallos Ida Deák F. Dallos Ida Rózsa Apály Vácbottyán Csibaj Dallos Ida Győzelem Kálmos Baross Baross Báthory Reviczky Dugonics Reviczky Reviczky Vadgesztenye Diószeghy Sámuel Reviczky Gödöllői Péter Pál Vetés Rózsa Rózsa Erdősor Erdősor Erdősor Nagy Lajos Király Reviczky
utca utca utca utca út utca sor sor dűlő utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca tér utca utca utca sor utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca út utca utca utca utca utca út utca útja utca
12. 71/b. 9. III.18. 9. III.18. 46/c 4. IV. 31. 17. V/32. 15. VI.36. 6. 32 23.IV.28. 24. 24. 26.fszt.2. 26 földszint 21. II/11. 23. IV. 28. 36/c. 36/c. 1-3 61 61 61. 61 23. IV.4. 38.fsz/2/a 67. 6 41 4.IV.12. 11 27. 73 3. emelet 27 15. VI. 40. 17. 17 51. II.7. 9 65.VII.22. 2/C. 9. 26. 9 6. 22 114 földszint 4 114 22.fsz.5. 36/b. fsz. 1. 29. 36/c. 36/c. 27 10.b.1/10 36./D. 1/5. 205. 147. 48 49 5. emelet 15 2 1. emelet 4 14. III. 39. 14. 14. 158.1/1. 36/d.
FK_TULAJDONOSI_ADATOK
Littmann Róbert Littmann Ildikó Lóczi Balázsné Lukász Tamás Madacsay Miklós Madarász Zsolt Madarászné Kanozsa Zsuzsanna Maginecz János Magos László Magos Lászlóné Magyar Jánosné Magyar Jánosné Magyar Jánosné Magyar János Majlinger Laudisz Csilla Major Sándor Majorné Fülöp Éva Makai Gábor Makai Gábor Makai Katalin Márczi Éva Marteny Károly Mátai Tamás Mató Gyula Mató Gyula Matula Györgyi Matusik László Menyhért Zoltán Mester József Mészáros László Mészáros László Mészáros István Mészáros Péter Metercsik Sándorné Metercsik Sándorné Mezei Kálmán Mező Gyula Mező Gyula Mező Gyula Mezősi Károlyné Mezősi Tamás Micskó Mónika Miklósi Erika Miklósi Zoltán Miklósi Nikoletta Miklósi Nikoletta Mocsáry György Mohai Teréz Molnár József Molnár Tamás Molnár Jánosné Molnár Sándor Molnárné Vécsei Andrea Monori József Monori József Monori Józsefné Mousios Georgiosné Mousios Georgios Mrekvicskáné NémethAranka Nagy Tibor Nagy Istvánné Nagy Zsolt Nagy Józsefné Nagy József Nagy János
Simonné
Zoltán
Gábor
Zoltán Zoltán Zoltán Péter Erika
1046 1046 1200 1044 1046 1043 1043 1151 1045 1044 1041 1047 1047 1047 1044 1040 1047 1035 1044 1046 1044 1044 1046 1046 1046 1046 1066 2100 2131 1040 1040 1046 1062 1044 1044 1046 1046 1046 1046 1144 7625 1216 1046 1046 1040 1040 1042 1048 1046 1046 1115 1131 1046 1046 1046 1046 2131 2131 1047 1045 1068 1043 1046 1046 1046
BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XX.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPAEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST III.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST VI.KER. GÖDÖLLŐ GÖD BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST VI.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIV.KER. PÉCS BUDAPEST XXI.KER. BUDAPEST BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XI.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. GÖD GÖD BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST VI.KER BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
Page 5
Reviczky Reviczky Rákóczi Dallos I. Dallos Ida Kassai Kassai Bem Berda J. Reviczky Erzsébet Gárdi Jenő Gárdi Jenő Gárdi Jenő Kálmos Munkás otthon Lőrincz Raktár Székesdűlő Intarzia Flottilla Dallos I. Dallos Ida Reviczky Reviczky Rajki Márton Zichy J. Szilágyi Erzsébet Hernád Telkes Telkes Ugró Gy. Bajza SzékesdülŐ SzékesdülŐ Mikszáth K. Erdősor Erdősor Erdősor Vezér Ilona Erdősor Reviczky Reviczky Vasvári Pál Vasvári Pál Liszt F. Tomori Sporttelep Pálya Etele Gyöngyösi Pálya Tungsram Tungsram Tungsram Erzsébetliget Erzsébetliget Thaly Kálmán Reviczky Király Kassai Reviczky Reviczky Ugró Gyula
utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca sor utca utca utca utca utca utca tér utca utca utca utca utca sor utca sor sor utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca út utca utca utca utca utca köz köz utca utca utca utca utca utca sor
36/d. 2/7. 36/d. 2/7. 153-155 17.V.3. 9. I. 9. 10.III.17. 10.III.17. 42/a. 34. 3/20. 36/a. IV.14. 23 16. 16. 16. 15. 41 4. emelet 16 39. fsz.3. 6 25. 13. 50. III/9. 15.II.14. 19. 36/b. 36/b. 7. 7. I.5. 34. 3. 65 65 19. F/4. 45. fszt. 4. 4 4 29. 14.II.27. 14.II.27. 14.II/27. 59/A 19. 4 36.C.lph.1/3a 36.C.lph.1/3a 35 35 6/C. III/9. 4 15--2 5/A. 1/6. 42/B: II-.em. 16. 15. V/16. 5/A. 1/6. 3 3 3 2.I/6. 2.I/6 35 36.III.12. 78. 1/22 11. IV/25. 36/.c. 36/c.III.9. 7. IX/55.
FK_TULAJDONOSI_ADATOK
Nagy Nagy Nagy Nemeréné Tremmel Nemes Nemes Nemeskéri Nemeskéri Németh Németh Németh Németh Németh Novák Nyikes Nyikes Olbort Oravecz Oravecz Oszter Oszter Paár Pados Padosné Oszlár Pallag Parragi Parraginé Zsankó Pászti Pászti Pataki Patakiné Mühlhause Péter Péter Péter Petrényi Petrényi Petrényi Petrohánné Mihalecz Pogány Pohánka Polgár Porga Posta Posta Posta Posta Posta Posta Posta Pozsonyi Pozsonyi Puskás Rab Rab Rehák Rehák Répási Roczó Román Román Rupfné Fehér Salamon Sallai Sándor Sándorné Varga
Péter Andrásné Tibor Zsuzsánna Lajos Lajosné Róbertné Róbert Lászlóné László László Sándor Sándor László Tamás Klára Oszkár Zsuzsa Zoltán Péterné Richard Frigyes Gyöngyi Gyöngyi Gergely Gábor Judit György Szilvia Atilla Zsuzsa Attila József Edit Nándorné Nándorné Nándorné Tímea Ilona Lászlóné István Erzsébet Árpád Árpád Géza Géza Géza Géza Enikő Anna Tivadarné Józsefné János János Miklós Roland Julianna Sándor Zoltán Zoltán Tímea Károly Attila József Judit
Gizella
Norbert
Béláné
1044 1138 1155 1046 1046 1046 1046 1046 1047 1047 1046 1158 1158 1040 1046 1046 1046 1047 1046 1046 1046 2151 1046 1046 2120 1046 1046 1046 1046 1039 1039 1044 1044 1077 1044 1044 1044 1046 1040 1047 1046 1047 1044 1044 1044 1044 1044 1044 1044 1045 1082 1044 1046 1046 2100 2100 1047 1045 1047 1060 1151 1046 1046 1040 1040
BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. FÓT BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. DUNAKESZI BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST III.KER. BUDAPEST III.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST VII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST VIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. GÖDÖLLŐ GÖDÖLLŐ BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST VI.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
Page 6
Kálmos Bodor Bercsényi Telkes Böröndös Bőröndös Revicky Reviczky Thaly Kálmán Thaly Kálmán Káposztásmegyeri Neptun Neptun SzékesdülŐ Pálya Pálya Erdősor Reviczky Reviczky Reviczky Reviczky Móricz Zs. Szent László Szent László Krajcár Reviczky Reviczky Reviczky Reviczky Kossuth L. Kossuth L. Flottilla Kálmos Király Reviczky Reviczky Reviczky Reviczky Gy Gárdi J. Reviczky Dallos Ida Gárdi J. Kálmos Kálmos Kámos Kámos Kálmos Kálmos Kálmos Reviczky Nagytemplom Reviczky Tungsram Tungsram Palotakert Palotakert Vasvári Pál Erzsébet Baross BAROSS Csobogós Erdősor Ugró Gy. Ugró Gy. Ugró Gy.
utca 29. utca 16. fsz. 1/a. utca 65. utca 58. utca 3 2/3 utca 3. II/3. utca 36. utca 36/d.fsz.1. utca 35 utca 35 út 19. II. 8 utca 110 utca 110 sor 3 utca 5/a. I. 3. utca 5/a.I/3 utca 12.II.35. utca 36/c. fsz. 1. utca 38/b. utca 36/d. utca 36/d. utca 139. tér 11. II/2. tér 11.II/2. utca 12.3/9. utca 36/c utca 36/c. II.7. utca 36/a.fsz.3. utca 36/a.1/5. utca 4. utca 4. utca 50. III/9. udvar 6. utca 67. utca 36/B. I.3. utca 36/B. I.3. utca 36/B. I.3. utca 36/D III/10 utca 18/B utca 34 A ép. B.lház földszint 16 utca 17. utca 30 utca 3. utca 3 utca 3. utca 3. utca 3. utca 3 utca 5. utca 36. utca 25 fsz/3 utca 36/b.IV.em.12 utca 19. utca 19. sétány 9. IX./9. sétány 9.IX.9. utca 18 utca 19.III.19. utca 106 utca 106 utca 2. V.em.30. utca 4.VIII/48. sor 11.III/20 sor 11 sor 11
FK_TULAJDONOSI_ADATOK
Sápi Sárközi Sárközi Sárközi Sárközi Sárosi Sárosi Schmelz Schulteisz Schulteisz Sebők Sebők Sebők Sebők Sebők Sebők Sebők Séllei Séllei Seres Seres Seres Seres Sevecsek Siliman Simon Simon Simon Simon Sipos Sipos Sipos Solti Soltiné Mucsi Solymosi Somogyi Sonkoly Sonkoly Soós Soós Stanka Stanka Steinbach Sült Szabó Szabó Szabóné Kőmíves Szabóné Nyitrai Szamosszegi Szamosszegi Szánti Szántó Széles Széles Szentmihályi Szentmihályi Szilágyi Szilveszter Szőke Szporni Szücs Szücs Szűcs Szucsik Szuhovszky
Soma Kálmán Béla Gergely Kornél Zoltán Zoltánné Miklósné Péter Péter Áron Dávid Éva Dávid Áron Ferencné Ferenc Attiláné Attila István Gabriella Gabriella Csaba János István Béláné Arnold Józsefné Kornél György Zsuzsanna György Lajos Margit Judit Károly Tamás László Miklósné Erzsébet István Lászlóné Tiborné Péter Dezső Zsolt Krisztina Szilvia Miklósné Miklósné Etelka Mária Jánosné János Béláné Béláné Mihály Györgyi Tibor Annamária Istvánné István László József Miklós
Attila
Miklós
Györgyné
1048 1046 1040 1046 1040 1046 1046 1046 1144 1144 1044 1044 1044 1044 1044 1046 1046 1044 1044 1039 1040 1040 1138 1141 1046 1047 1046 1044 1122 1044 1044 1135 1044 1044 1046 1046 1157 1157 1040 1040 1046 1046 1046 1152 1046 1046 1042 1046 1047 1047 1046 1047 1152 1152 1040 1040 1046 1047 1046 1134 1046 1046 1146 1047 1139
BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIV.KER BUDAPEST XIV.KER BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST III.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST XIV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XIII.KER.
Page 7
Külső-Szilágyi Vetés Erdősor Erdősor Erdősor Reviczky Reviczky Dallos Ida Gvadányi Gvadányi Reviczky Reviczky Reviczky Reviczky Reviczky Nádasdy Kálmán Nádasdy Kálmán Tűztövis Tűztövis Kabar Vetés Vetés Párkány Öv Erdősor Reviczky Erdősor Székesdűlő Lomnici Kálmos Kálmos Kádár Nagyszombati Nagyszombati Berzsenyi D. Erdősor Páskompark Páskompark Új kis ház Új kis ház Pálya Tungsram Ugró Gy. Juhos Reviczky Orgona József Attila Orgona Baross Baross Reviczky Vasvári Pál Epres Epres Telkes Telkes Erdősor Bródy Ugró Gyula Dózsa Gy. Káposztásmegyeri Káposztásmegyeri Cházár András Vasvári Pál Fiastyúk
út utca utca út utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca utca tér út
utca utca utca utca sor utca utca köz utca köz utca utca utca utca sor sor utca utca utca utca sor út út út utca utca utca
64. III/9. 24. 14.III.46. 14. III.em.46. 14. III./46. 36/c. 36/c. 19. 44-46 VII. em. 189 44-46 VII. em. 189 36/c. 4/13 36/c. 4/13 36/c.IV/13 36/c. 4/13 36/c. 4/13 25. VI.16. 25. VI.16. 10 10. 3.7/40. 58 58 18 10. emelet 60 100. II.em. 9. 5. IV. 24. 36/d.II/8. 12/B.3/46 35. 6. 4. FSZ1 14. 4 földszint 1 12. 12. 13/D. 2. VII/43. 4.II/15. 4.II/15. 65 65 5/B. 2/12. 35. 11.VII.45. 26. 36/d. 3/9 5 31. 11.lph. II.4. 5 114 földszint 4 114 földszint 4 36/c. 18. 1 1 65 65 4.III/20. 1.III.11. 9. VII/44. 140 földszint 12 13. I. 6. 13. I. 6. 2/C.VIII/10. 18.fsz.2. 7. II/2
FK_TULAJDONOSI_ADATOK
Szuhovszkyné Sosna Hedvig Szüle Endre Szulik Richárd Takács Hajnalka Takács Mihályné Takács József Tamási Barbara Tamási Viktória Tamásiné Zaczkowsk Grazyna Tári József Taródi Lőrinc Tátrai Márton Tátrainé Tóth Márta Tésenyi Gabriella Tomka Bálint Tomkáné Dóla Beáta Török Tamás Török Andrea Tóth Zsuzsanna Tóth Mária Tóth Lajosné Tóth Erika Tóth Lászlóné Tóth Andrea Totola Imre Urbánné Beke Eszter Vadász Zoltán Vadász Gyuláné Vadász István Vágó János Váradi József Váradi József Váradi József Váradi József Váradi József Varga Attila Varga György Varga Péter Varga Imre Varga Tímea Varga Zoltán Varga Gyula Vargáné Balogh Zsuzsanna Vargáné Lechner Zsuzsanna Vas Viktor Veres Rudolfné Veres Rudolf Verle Iván Vida Attila Vidovszky Márton Vidovszky Sára Víghné Nagy Irén Villi János Virág Sándor Virág Sándorné Virág Béla Walcz Lászlóné Wallnerné Gallé Ildikó Wallnerné Gallé Ildikó Walnerné Gallé Ildikó Waltz Gyula Wichnalek Józsefné Willi-Hajdu Edit Wrchovszky Miklós Zágh Istvánné
1130 1046 1046 1045 1045 Zoltán 1165 1044 1044 1043 1097 1046 1039 1039 1046 1048 1048 1117 Márta 2146 Lilla 1046 Márta 1047 1044 1044 1044 Zsuzsanna 1155 1046 1046 1043 1046 2120 1046 1044 1044 1044 1044 1044 Tibor 1041 1046 1046 1046 1044 1044 1046 Mária 1041 1046 Sándor 4025 1046 1046 1171 1044 Zoltán 1122 Alexandra 1122 1040 Ákos 1046 1044 1044 Istvánné 1064 1046 1046 1046 1046 1040 1046 Judit 1046 1044 1040
BUDAPEST XIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST BUDAPEST BUDAPEST XVI.KER. BUDAPEST IV.EKR. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IX.KER. BUDAPEST IV.KER BUDAPEST III.KER. BUDAPEST BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XI.KER. MOGYORÓD BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. DUNAKESZI BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. DEBRECEN BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XVII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST XII.KER. BUDAPEST XII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST VI.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
Page 8
Fiastyúk Ugró Gyula Csokonai Rózsa Rózsa Tatjána Székesdülő Székesdülő Aradi Lónyai Erdősor Gyűrű Gyűrű Pálya Tóth Aladár Tóth Aladár Karinthy Frigyes Pataksor Reviczky Attila Dallos I. Vasrózsa Székesdűlő Obsitos Ugro Gyula Sporttelep Erzsébet Vetés Dr Babicz Béla Dallos Ida Székes Székes Székes Székesdűlő Székesdűlő Deák F Pálya Pálya Ugró Gyula Ugró Gyula Ugró Gyula Tungsram Deák Ferenc Pálya Széchenyi ErdŐsor ErdŐsor Zimonyi Luther M. Városmajor Városmajor Ugró Gy. Erdősor Ugró Gyula Ugró Gyula Izabella Bucka Bucka Bucka Bucka Izzó Reviczky Erdősor Tűztövis Kunhalom
utca sor utca utca utca utca sor sor utca utca utca utca utca utca utca utca utca út utca utca utca utca utca utca sor utca utca utca utca utca dűlő dűlő dűlő út út utca utca utca utca sor sor utca utca út utca út út utca utca utca utca utca utca sor sor utca utca utca utca utca utca utca út utca utca
7 7. IX.56. 6.fszt.10 19 49 17. 5 5 17 10. emelet 59 42/A.III.39. 6. 1/7a. 32. IV/11 32. 22. II. 30/a. 31. 3/6. 31.III.6. 5. IV/33. 16/B. 36/C. IV.12. 130.a. 15.X.62. 16. 21 15. 17. X.em. 63. 15--2 21.5/34 68. 25.f.3 9. II. 8. 60. 60. 60 60. 60 31. fsz.4. 7/b.2/10. 7/B I/6 11.fsz.3. 11. 10/63. 11. 10/63. 53. 31. fsz.4. 7.b.I.6. 25fsz1 39 39 1. 32 56. 2.ép. 3/2. 56. 2.ép. 3/2. 17 6. I. 5. 13.VIII.49. 13.VIII.49. 69 2. emelet 22 51 59 59 59 5. II.9 36/b.I.4. 6. I/5. 1. 1-3
FK_TULAJDONOSI_ADATOK
Zágh Zakar Zakarné Standi Závodszky Závodszky Zengővári Zengővári Zombori Zsák Zsankó Zsankó
Istvánné István Katalin György Györgyné István István Balázs Jenő László László
József
1040 1046 1046 1046 1080 1047 1047 1044 1047 1044 1046
BUDAPEST IV.KER. BUDAPES IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST VIII.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER. BUDAPEST IV.KER.
Page 9
Kunhalom Szent László Telkes Reviczky Futó Baross Baross Dallos I. Vasvári Pál Ugró Gyula Ugro Gyula
utca tér utca utca utca utca utca utca utca sor sor
1-3 11.3/5 51, 36/b.fsz.2. 6. 114 114 17.VI.40. 35 17 III/17 17. 3/20