Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2016. (II. 22.) önkormányzati rendelete a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32 cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: A rendelet hatálya 1. § A rendelet hatálya a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésére, bizottságaira, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatalra terjed ki. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2016. évi költségvetése 2. § (1) A Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2016. évi költségvetésének -
költségvetési bevételi főösszegét finanszírozási bevételek főösszegét bevételi főösszegét
354.000 eFt-ban 319.142 eFt-ban 673.142 eFt-ban
állapítja meg. (1. melléklet) (2) Az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszegek előirányzat csoportonkénti és kiemelt előirányzatok szerinti, valamint kötelező, önként vállalt és állami feladatok szerinti részletezését a 2. melléklet és a 2.1. melléklet tartalmazza. 3. § (1) A Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2016. évi költségvetésének -
költségvetési kiadási főösszegét finanszírozási kiadások főösszegét kiadási főösszegét
állapítja meg. (1. melléklet)
454.000 eFt-ban 219.142 eFt-ban 673.142 eFt-ban
2
(2) Az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszegek előirányzat csoportonkénti és kiemelt előirányzatok szerinti, valamint kötelező, önként vállalt és állami feladatok szerinti részletezését a 3. melléklet és a 3.1. melléklet tartalmazza. (3) A költségvetési létszámkeretet e rendelet 4. melléklete szerint hagyja jóvá a Közgyűlés. (4) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2016. évi költségvetés bevételeinekkiadásainak előirányzat felhasználási ütemtervét a rendelet 5. melléklete tartalmazza. (5) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kiadásainak hivatali Cofog kódok, szakfeladatok szerinti csoportosítását a rendelet 6. melléklete tartalmazza. (6) A 2015. évi záró mérlegben szereplő eszközök 2016. évi értékcsökkenésének számítását a 7. melléklet tartalmazza. (7) A költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban a 8. melléklet tartalmazza. (8) Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait, valamint az önkormányzat ilyen projekthez történő hozzájárulását elkülönítetten a rendelet 9. melléklete tartalmazza. (9) Több évre szóló kötelezettségvállalást és közvetett támogatást a költségvetési rendelet nem tartalmaz. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat költségvetése végrehajtásának szabályai 4. § A Közgyűlés felhatalmazza elnökét, illetve hivatalát a költségvetésben előírt működési és felhalmozási célú bevételek beszedésére, és a jóváhagyott működési, valamint a felhalmozási célú kiadások teljesítésére. 5. § A 4. §-ban megállapított kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítást a Közgyűlés két ülése között 10 millió Ft-ig, illetve a pályázatok saját forrás fedezete előirányzat terhére a pályázati kiírásban előírt saját forrás erejéig a Közgyűlés elnöke végrehajthat, melyet a 2016. évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról szóló előterjesztésben jóváhagyásra a Közgyűlés elé kell terjeszteni. Ez kiterjed az általános tartalékkal való rendelkezésre is. Ez a hatáskör új feladat vállalására nem terjed ki. A Közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy az önkormányzat által benyújtott pályázatokra vonatkozóan nyilatkozatot adjon ki a saját forrás biztosításáról.
3 6. § Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 23. § előírásaira vonatkozóan a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése a finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel kapcsolatos hatáskört egy éven belüli hitelművelet esetében a Közgyűlés elnökének, az egy éven túli hitelműveletek esetében a Közgyűlés hatáskörébe utalja. 7. § Az Áht. 85. §-a szerint a bevételek beszedésekor, a kiadások teljesítésekor készpénzkímélő fizetési módokat kell alkalmazni. A kiadások készpénzben történő teljesítésére a következő esetekben kerülhet sor, illetve igényelhető készpénz felvétel a Magyar Államkincstártól: - a készlet- és kis értékű tárgyi eszköz beszerzésekre, - a kiküldetési, reprezentációs kiadásokra, - egyes kis összegű szolgáltatási kiadások készpénzben történő teljesítésére, - a foglalkoztatottaknak elszámolási kötelezettséggel adott előlegekre, - az önkormányzat által az államháztartáson kívüli szervezetek számára biztosított támogatások kifizetésére abban az esetben, ha a támogatott szervezet nem rendelkezik hitelintézeti számlával. A részletes szabályokat a pénzkezelési szabályzatban kell meghatározni. 8. § A Közgyűlés felhatalmazza elnökét és főjegyzőjét, hogy a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 3. mellékletében szereplő megyei önkormányzatok által igényelhető rendkívüli támogatásra, az év közben jelentkező többletfeladatokra, előre nem tervezhető kiadásokra pályázatot nyújtson be. 9. § A Közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy a megyei önkormányzat bevételeinek növelése érdekében az átmenetileg szabad pénzeszközökért tőkegarantált értékpapírt (kincstárjegy) vásároljon. Záró rendelkezések 10. § E rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba, de a pénzügyi bevételi és kiadási előirányzat meghatározására irányuló rendelkezéseket 2016. január 1. napjától kell alkalmazni.
Dr. Kovács János főjegyző
Török Dezső a közgyűlés elnöke
KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE 2016.
1. melléklet a 2/2016. (II. 22) önkormányzati rendelethez
Ezer Ft-ban
Megnevezés
BEVÉTELEK Kötelező feladat
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről
Önként vállalt Állami feladat feladat
318 600
6 000
0
B3. Közhatalmi bevételek B4. Működési bevételek
7 000
B6. Működési célú átvett pénzeszközök
Előirányzat összesen
Megnevezés
KIADÁSOK Kötelező feladat
324 600 K1. Személyi juttatás K2. Munkaadót terhelő járulékok és szociális 0 hozzájárulási adó 7 000 K3. Dologi kiadások
17 400
17 400 K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 K5. Egyéb működési célú kiadások 0
Önként vállalt Állami feladat feladat
250 611
250 611
70 845
70 845
85 544
85 544
0
0
16 000
Ebből: Általános tartalék
16 000
32 000
3 000
3 000
0
A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6)
318 600
30 400
0
B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétel
Céltartalék A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 349 000 ÖSSZESEN (K1. …+K5.)
0 423 000
90 000 K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása 219 142
219 142
B. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN
309 142
0
0
309 142 B. FINASZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN
219 142
C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B) B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
627 742
30 400
0
658 142 C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B)
642 142
0 K6. Beruházások
B5. Felhalmozási bevételek
0 0
0
16 000
0
15 000
0
5 000
0
10 000
5 000 K8. Egyéb felhalmozási kiadások D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 5 000 ÖSSZ.(K6….+K8.)
219 142 658 142 15 000
0 K7. Felújítások 5 000
439 000
219 142
K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése
219 142
B813. Maradvány igénybevétele
0
0
B816. Központi, irányítószervi támogatás
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.)
16 000
0 K912. Belföldi értékpapírok kiadásai 90 000
Előirányzat összesen
0 0 15 000
0
0
10 000 K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása
15 000 0
B813. Központi, irányítószervi támogatás E. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN
F. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (D+E)
10 000
0
0
10 000 E. FINASZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN
0
0
0
0
15 000
0
0
15 000
10 000
5 000
0
F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 15 000 (D+E)
G. KÖLTSÉGV. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+D)
318 600
35 400
0
354 000 G. KÖLTSÉGV. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+D)
438 000
16 000
0
454 000
H. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F)
637 742
35 400
0
673 142 H. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+F)
657 142
16 000
0
673 142
Az önkormányzat 2016. évi bevételi előirányzatai összesen
2. melléklet a 2/2016. (II. 22.) önkormányzati rendelethez
Ezer Ft-ban Önkormányzat BEVÉTELEK JOGCÍMEI
A. Működési költségvetés bevételei összesen
Kötelező feladat
Önként vállalt
Önkormányzat Hivatala
Állami feladat
Előirányzat Kötelező összesen feladat
Önként vállalt
Állami feladat
Mindösszesen
Előirányzat Kötelező összesen feladat
Önként vállalt
Állami feladat
Előirányzat összesen
318 600
17 400
0
336 000
0
13 000
0
13 000
318 600
30 400
0
349 000
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen:
318 600
0
0
318 600
0
6 000
0
6 000
318 600
6 000
0
324 600
B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
318 140
318 140
0
318 140
0
0
318 140
460
460
0
460
0
0
460
B116. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
0
0
0
0
0
0
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
0
6 000
0
6 000
0
6 000
B115. Működési célú központosított előirányzatok
B3. Közhatalmi bevételek
0
0
0
0
0
B31. Jövedelemadók
0
0
0
0
0
0
B33. Bérhez és fogl.kapcs. adók
0
0
0
0
0
0
B35.Termékek és szolgáltatások adói
0
0
0
0
0
0
B36. Egyéb közhatalmi bevételek
0
0
0
0
0
0
600
0
7 000
0
7 000
B4. Működési bevételek
0
0
0
6 400
0
0
B401. Készletértékesítés ellenértéke
0
6 000
6 400
0
0
0
600
0
0
0
B402. Szolgáltatások ellenértéke
5 000
5 000
600
0
0
0
0
0
600
0
5 600
0
5 600 0
B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó
0
0
0
0
0
B407. Általános forg. adó visszatérülése
0
0
0
0
0
0
1 400
0
0
1 400
0
1 400
6 400
0
17 400
0
17 400
0
0
0
0
0
B410. Egyéb működési bevételek B6. Működési célú átvett pénzeszközök
1 400 0
11 000
0
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről
0
6 400
0
0
B62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
11 000
11 000
B63. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B. Finanszírozási bevételek összesen
11 000
0 0
0
259 142
0
0
0
11 000
0
11 000
0
6 400
0
6 400
259 142
309 142
0
0
309 142
0
0
0
0
0
0
B812. Belföldi értékpapírok bevételei
0
0
0
0
0
0
50 000
40 000
40 000
90 000
0
0
90 000
B816. Központi irányítószervi támogatás
0
219 142
219 142
219 142
0
0
219 142
B817. Betétek megszüntetése
0
0
0
0
0
0
272 142
627 742
30 400
0
658 142
C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B)
50 000
50 000
0 6 400
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről
B813. Maradvány igénybevétele
50 000
6 400
368 600
17 400
0
386 000
259 142
13 000
0
0 D. Felhalmozási költségvetési bevételek B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
0
0
5 000
0
5 000
0
0
0
0
0
5 000
0
5 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
0
0
0
0
0
0
B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről
0
0
0
0
0
0
B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B5. Felhalmozási bevételek
0 0
0
0
0
0
0
0
B51. Immateriális javak értékesítése
0
0
0
0
0
0
B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
5 000
0
5 000
5 000
0
0
5 000
0
5 000
0
0
0
0
0
0
0
10 000
0
0
10 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
10 000
0
0
10 000
B51. Részesedések megszünéséhez kapcsolódó bevételek B7.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
0
B72. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
5 000
0
5 000
B73. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök E. Finanszírozási felhalm.bevételek összesen
10 000
0
0
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről
10 000
0
0
0
0
0
0
0
B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétele
5 000
0 10 000
10 000
0
0
B816. Központi irányítószervi támogatás
0
0
0
0
0
B817. Betétek megszüntetése
0
0
0
0
0
0
10 000
5 000
0
15 000
0
0
0
0
10 000
5 000
0
15 000
G. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+C)
318 600
22 400
0
341 000
0
13 000
0
13 000
318 600
35 400
0
354 000
H. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F)
378 600
22 400
0
401 000
259 142
13 000
0
272 142
F. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (C+D)
2.1. melléklet a 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelethez
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK RÉSZLETEZÉSE B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
Ezer Ft-ban Önkormányzat
BEVÉTELEK JOGCÍMEI B.A.Z. Megyei Önkormányzat ált.működési támogatása Előző évi bérkompenzációs támogatás
Összesen:
Kötelező feladat
Önként Állami feladat vállalt feladat
318100 40
Előirányzat összesen
318 100 40
318140
0
0
318140
B115. Működési célú központosított előirányzatok Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS
Önkormányzat
Hivatal
Mindösszesen
Bérkompenzációs támogatás
460
460
Összesen :
460
460
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS ÁROP területfejlesztési pályázat Munkaügyi központ bértámogatása Önk.választási elszámolás többletköltsége Értéktár Bizottságra kapott pályázati pénz
Összesen
Önkormányzat
Hivatal
Mindösszesen
0
0 6000 0 0
0
6000
0
0 6000 0 0 0 0 6000
B4. Működési bevételek Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS
Önkormányzat
Készletértékesítés ellenértéke Szolgáltatások, bérleti díjak ellenértéke
0 6400
0 600
0 7000
Összesen
6400
600
7000
Hivatal
Mindösszesen
B6 Működési célú átvett pénzeszközök Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS Europe Direct pályázati pénz Működési célú kölcsönök visszafizetése Összesen
Önkormányzat
0 11000 11000
Hivatal
Mindösszesen
6400 0 6400
6400 11000 17400
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK RÉSZLETEZÉSE B7. Felhalmozási célú célú átvett pénzeszközök Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS
Önkormányzat
Hivatal
Mindösszesen
Dolgozó lakáskölcsönök törlesztése
5000
0
5000
Összesen
5000
0
5000
3. melléklet a 2/2016. (II. 22.) önkormányzati rendelethez
Az önkormányzat 2016. évi kiadási előirányzatai összesen
Ezer Ft-ban Önkormányzat KIADÁSOK JOGCÍMEI
A. Működési költségvetés kiadásai összesen
Önként vállalt feladat
Kötelező feladat 150 858
Önkormányzat Hivatala
Állami feladat
16 000
Előirányzat összesen 0
Önként vállalt feladat
Kötelező feladat
166 858
272 142
Állami feladat 0
Mindösszesen
Előirányzat összesen 0
Önként vállalt feladat
Kötelező feladat
Állami feladat
Előirányzat összesen
272 142
423 000
16 000
0
439 000
K1. Személyi juttatás
75 246
75246
175 365
175 365
250 611
0
0
250 611
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
16 982
16982
53 863
53 863
70 845
0
0
70 845
K3. Dologi kiadások
42 630
42630
42 914
42 914
85 544
0
0
85 544
0
0
0
0
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai K5. Egyéb működési kiadások összesen K501 Nemzetközi kötelezettségek K504. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre
0 16 000
16000
0
9 000
K506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre
5500
K508. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre
2 000
K511. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre
5000
0
16 000
16 000
0
32 000
9000
0
9 000
0
0
9 000
0
0
0
0
0
0
5500
0
0
5 500
0
5 500
2 000
0
0
2 000
5 000
7 500
0
12 500
32000
0
0
0
2000
0
7500
12500
3000
3000
0
3 000
0
3 000
219 142
219 142
0
0
219 142
K911. Hitel, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre
0
0
0
0
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai
0
0
0
0
219 142
0
0
219 142
K512. Tartalékok B. Finanszírozási működési kiadások összesen
K915. Központi, irányító szervi támogatás folyósítása
219 142
0
0
219 142
0 0
0
0
0
219 142
0
0
0
0
272 142
642 142
16 000
0
658 142
0
0
0
0
0
15 000
0
0
15 000
0
15 000
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
K911. Hitel, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre
0
0
0
0
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai
0
0
0
0
K915. Központi, irányító szervi támogatás folyósítása
0
0
0
0
K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése
0
0
0
0
K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B)
370 000
D. Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen
15000
K6. Beruházások
15000
16 000 0
0 0
15000
272 142 0
0 0
0 0
15000
K7. Felujítások K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások K84. Egyéb felhalmozási támogatások államháztartáson belülre
386 000
0 0
0
0
0
0
0
0
0
K87. Lakástámogatás K88. Egyéb felhalmozási támogatások államháztartáson belülre E. Finanszírozási felhalmozási kiadások összesen
F. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D+E)
0
15 000
0
0
0
0
0
15 000
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
15 000
0
0
15 000
0
0
0
0
G. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+D)
165 858
16 000
0
181 858
272 142
0
0
272 142
438 000
16 000
0
454 000
H. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+F)
385 000
16 000
0
401 000
272 142
0
0
272 142
657 142
16 000
0
673 142
3.1. melléklet a 2/2016. (II. 22.) önkormányzati rendelethez
Egyéb működési kiadások részletezése K501 Nemzetközi kötelezettségek Megnevezés
Önkormányzat
Ezer Ft-ban Mindösszesen
Önkorm.-i Hivatal
Tagdíjak, nemzetközi kötelezettségek
9000
0
9000
Összesen
9000
0
9000
K506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Megnevezés Elnöki keretből önkormányzatok, költségvetési szervek támogatására
Önkormányzat
Ezer Ft-ban Mindösszesen
Önkorm.-i Hivatal 4500
Kisebbségi önkormányzatok támogatása
1000
Összesen
5500
0
4500 1000
0
5500
K508. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre
Megnevezés
Önkormányzat
Ezer Ft-ban Mindösszesen
Önkorm.-i Hivatal
MFÜ támogatása
2000
0
2000
Összesen
2000
0
2000
K511. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre
Megnevezés
Önkormányzat
Ezer Ft-ban Mindösszesen
Önkorm.-i Hivatal
Elnöki keretből nonprofit szervezetek és egyházak támogatására
2500
0
2500
Pályázati alap
5000
0
5000
Kulcs-Tour Kft. Támogatása
5000
0
5000
12500
0
12500
Összesen
K512. Egyéb működési célú tartalékok Megnevezés
Önkormányzat
Ezer Ft-ban Mindösszesen
Önkorm.-i Hivatal
Általános tartalék
3000
0
3000
Összesen
3000
0
3000
Költségvetési szerv engedélyezett létszáma 2016. Költségvetési szerv
4. melléklet a 2/2016. (II. 22.) önkormányzati rendelethez
Tervezett létszám (fő)
B.A.Z. Megyei Önkormányzat B.A.Z. Megyei Önkormányzati Hivatal
2 34
Összesen:
36
Közfoglalkoztatotti átlaglétszám:
7
5. melléklet a 2/2016. (II. 22.) önkormányzati rendelethez
2016. ÉVI ELŐIRÁNYZAT-FELHASZNÁLÁSI TERV
Ezer Ft-ban
Hónap
Költségvetési Bevétel
Finanszírozási(pm.ig.v.)
Kiadás
Január
30 000
25 000
Február
35 000
25 000
Március
20 000
Április
Bevétel
Hitel
Kiadás
Kibocsátás
Értékpapír Beváltás
Eladás
Összesen
Vétel
Bevétel
Kiadás
30 000
25 000
20 000
55 000
25 000
83 000
20 000
40 000
83 000
26 000
37 000
10 000
36 000
37 000
Május
25 000
37 000
10 000
35 000
37 000
Június
32 000
40 000
10 000
42 000
40 000
Július
26 000
30 000
10 000
36 000
30 000
Augusztus
26 000
33 000
10 000
36 000
33 000
Szeptember
62 000
38 000
10 000
72 000
38 000
Október
20 000
33 000
20 000
33 000
November
20 000
33 000
20 000
33 000
December
32 000
40 000
32 000
40 000
354 000
454 000
454 000
454 000
Összesen
100 000
0
0
0
0
0
6. melléklet a 2/2016. (II. 22.) önkormányzati rendelethez
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Hivatala 2016. évi kiadásai szakfeladatonként
Ssz.
COFOG megnevezése
2016. évi eredeti előirányzat
Önkormányzat Hivatal Önkormányzat
1.
2.
3.
011130 Önkormányzatok és önk. hivatalok igazgazgatási tevékenységének kiadásai 016010 Országgyűlési, önk. és eur.parlamenti választásokhoz kapcsolódó tevékenységek 041140 Területfejlesztés igazgatása
4.
041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás kapcsolatos kiadások
5.
049010 Nemzetközi kapcsolatok kiadásai
Összesen
Munkaadót terhelő járulékok
Személyi jellegű kiadás
108 858 234 642
Hivatal
Egyéb működési célú kiadás
Dologi kiadás
Felhalmozási kiadás
Önkormányzat Hivatal Önkormányzat Hivatal Önkormányzat Hivatal Önkormányzat Hivatal
75 246
147 365
16 982
46 363
16 630
40 914
0
0
0
1 000
0
800
0
200
0
0
0
62 000
30 500
0
22 500
0
6 000
15 000
2 000
32 000
15 000
0
6 000
0
4 700
0
1 300
0
0
0
0
11 000
0
0
0
0
0
11 000
0
0
0
0
0
0
0
181 858 272 142
75 246
42 914
32 000
0
175 365
16 982
53 863
42 630
0
0
15 000
0
2016. évi értékcsökkenés kiszámítása
Fők.szám
MEGNEVEZÉS
1113 Vagyoni értékű jogok 111412 Szellemi termékek 121312 Ingatlanok 13111 Ügyviteltechnikai berend. 13112 Egyéb gép, berendezés 132111 Járművek ÖSSZESEN:
Leírási kulcs
Bruttó érték
7. melléklet a 2/2016. (II. 22.) önkormányzati rendelethez
Ért.csökkenés Ft
16
115 499
18 480
33
3 148 855
1 039 122
2
35 803 175
716 064
33
15 406 868
5 084 266
14,5
10 247 052
1 485 823
20
21 544 450
4 308 890
86 150 400
12 634 165
8. melléklet a 2/2016. (II. 22) önkormányzati rendelethez
A költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámai főbb csoportokban Bevétel Megnevezés B1. Működési célú támogatások államházt.-on belülről
Előirányzat összege 2017
2018
2019
360 000
370 000
390 000
0
0
0
2 000
2 500
3 000
362 000
372 500
393 000
78000
80000
100000
B816. Központi, irányító szervi támogatás
310000
320000
330000
B. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN
388 000
400 000
430 000
C. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B)
750 000
772 500
823 000
B2. Felhalmozási célú támogatások államh.-on belülről
10 000
15 000
20 000
10 000
15 000
20 000
5000
5000
5000
B816. Központi, irányító szervi támogatás
4000
5000
5000
E. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN
9 000
10 000
10 000
F. FELHALMOZÁSI BEVÉT. MINDÖSSZESEN (D+E)
19 000
25 000
30 000
769 000
797 500
853 000
B3. Közhatalmi bevételek B4. Működési bevételek B6. Működési célú átvett pénzeszközök
A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6) B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államházt.-on belülről B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétele B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése
B5. Felhalmozási bevételek B.7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.) B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel államházt.-on belülről B812. Belföldi értékpapírok bevételei B813. Maradvány igénybevétele B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése
G. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+F)
8. melléklet a 2/2016. (II. 22) önkormányzati rendelethez
A költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámai főbb csoportokban
Ezer Ft-ban
Kiadás Megnevezés K1. Személyi juttatás
Előirányzat összege 2017
2018
2019
230 000
235 000
240 000
60 000
62 500
65 000
120 000
130 000
150 000
25 000
25 000
35 000
20 000
20 000
20 000
455 000
472 500
510 000
310000
320000
330000
K917. Pénzügyi lízing kiadásai B. FINASZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN
310 000
320 000
330 000
C. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B)
765 000
792 500
840 000
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzáj. adó K3. Dologi kiadások K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai K5. Egyéb működési célú kiadások Ebből: Általános tartalék Céltartalék A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1. …+K5.) K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre K912. Belföldi értékpapírok kiadásai K913. Államházt.-on belüli megelőlegezések folyóstása K914. Államházt.-on belüli megelőlegez. visszafizetése K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása K916. Péneszközök betétként elhelyezése
K6. Beruházások
8 000
K7. Felújítások K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások D. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K6. …+K8.)
0
0
8 000
4000
5000
5000
K917. Pénzügyi lízing kiadásai E. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN
4 000
5 000
5 000
F. FELHALMOZÁSI KIAD.MINDÖSSZESEN (D+E)
4 000
5 000
13 000
769 000
797 500
853 000
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt.-on kívülre K912. Belföldi értékpapírok kiadásai K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása K914. Államházt.-on belüli megelőlegez. visszafizetése K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása K916. Pénzeszközök betétként elhelyezése
G. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+F)
9. melléklet a 2/2016. (II. 22.) önkormányzati rendelethez
Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételei, kiadásai
e Ft-ban EU-s projekt címe: Projekt azonosítója:
Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban megyei önkormányzatok számára ÁROP-1.2.11/A-2013 ezer Ft-ban
Bevételek Saját erő Saját erőből központi támogatás EU-s forrás Társfinanszírozás Hitel Egyéb forrás Bevételek összesen
Kiadások Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Felhalmozási kiadások Kiadások összesen
EU-s projekt címe: Projekt azonosítója:
2013.
2014.
2015.
2016.
2017.
2018.
Összesen
10 515
43 317
34 938
0
0
0
88 770
10 515
43 317
34 938
0
0
0
88 770
2013. 4 780 1 100 1 335 3 300
2014. 11 819 3 382 28 116 0
2015. 16 598 4 482 13 858 0
10 515
43 317
34 938
0
Összesen 33 197 8 964 43 309 3 300 0 88 770
2016.
2017.
0
2018.
0
Europe Direct B.A.Z. Megyei Információs Központ működtetése ezer Ft-ban
Bevételek Saját erő Saját erőből központi támogatás EU-s forrás Társfinanszírozás Hitel Egyéb forrás Bevételek összesen
Kiadások Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Felhalmozási kiadások Kiadások összesen
2013. 4 497
2014. 2 055
2015. 3 080
2016. 3 100
5 226
5 872
5 400
6 400
9 723
7 927
8 480
9 500
2013. 3 135 847 1 702 983
2014. 3 135 847 6 018 983
2015. 2 464 847 5 169
2016. 5 900 1 600 2 000
6 667
10 983
8 480
9 500
2017.
0
Összesen 12 732 0 22 898 0 0 0 0 35 630
0
Összesen 14 634 4 141 14 889 1 966 0 35 630
2018.
0
2017.
2018.
0