BOGÁNCS SÁRI
A 2. sz. Bodnár Gábor cs.cs. hírlevele 6. évfolyam – őszi szám
Véget ért a nyár és kezdődnek újra a programok; az iskola, a foci edzések, a Boskola, meg persze a cserkészet. Ebben a számban beszámolunk a nyári eseményekről, táborokról, és előrenézünk, hogy milyen klassz programok várhatóak idén. Gratulálunk az új kis és nagy cserkészeinknek, akik tavasszal lettek felavatva, valamint az új vezetőknek, akik nyáron elvégezték a vezetőképző táborokat. Ne feljtsétek el, hogy csapatunknak most már saját honlapja is van, ahol minden fontos információt és képet megtaláltok: http://boston-cserkesz.org. Izgatottan várjuk a cserkészkalandjaitokat megörökítő történeteket és képeket. Jó munkát! -Polgár Zita
“MONTBOST” HADAK ÚTJA CSOPORT KÉP: JÚNIUS 28, 2011 2011. szeptember
“Jó munkát” a parancsnoki szobából mindenkinek! Szeretettel köszöntünk Benneteket a csapat új évének kezdetén. Nagyon sok minden történt a nyáron, és sok izgalmas esemény vár ránk 2o11-2o12-ben is. Az első cserkészeten felsoroltuk, hogy melyik cserkészünk milyen eseményeken vett részt, és alig tudtuk befejezni a hosszú sort. Kezdjük a Mont Bost táborral. Attila és a hunok világa volt a keretmese, egy kevéssé ismert Jókai könyv alapján játszottuk el a hun regéket, egész Csaba királyfi és a székelyek történetéig eljutva. Mintegy 4o bostoni cserkész, vezető és segítő ráádásul közös táborra hívta meg a montreáli magyar cserkészeket, akik nagy örömmel jöttek. Sok vezető innen rövid nagymosás után repülőre ült és a magyarországi három hetes Őrsvezetői Körút kalandos életét élte. Budapesti városnézés, biciklitúra a Vértesben, majd kenuzás a Dunán és egy hosszúra nyúlt búcsúest adott nekik életreszóló élményeket. Marcinak és Daninak ezután jött a hab a tortán, a Magyarországi Cserkész Szövetség csapatához csatlakozva részt vettek a svédországi cserkész világ Jamboree-n. Hatalmas cserkészkalapjukat, csereberén szerzett nyakkendőiket, és a svéd királyt üdvözlő rakétás csatakiáltást már meg is mutatták nekünk, sokatok fejében megfordult azóta: talán én is eljuthatok a 2o15-ös következő Jamboree-re Japánba? Soha nem lehet elég korán elkezdeni a tervezgetést! A klasszikus fillmore-i nagytáborunkba idén is szép számmal mentek bostoniak. A 22 cserkész egy része táborozó résztvevő volt, de emellett Gyurcsán Feri, mint kiscserkész altábori vezető dolgozott, Rezes Adri kiscserkész segédtiszti, Romhányi Dani és Erdősy Dániel nagycserkész őv, Badics Dóri és Emi, Fogarasi Domos, Pitlik Viki kiscserkész őv. képesítést szerzett a tábor alatt. Dániel megnyerte a nagyőv-képzősök pontversenyét, a négy kisőv-s pedig a 35 fős jelöltcsoportban a 2., 8., 9. és 11. helyet érte el. Jó jel a jövőnkre nézve! A legkisebbek voltak a legbátrabbak, kitartottak a pennsylvania-i Magyar Tanyán még Hurikán Irénke sem tudta őket megijeszteni, csak akkor csomagoltak, amikor már muszáj volt hazamenni. Nekik is nagy élmény volt kilépni a bostoni keretekből és más csapatbeliekkel táborozni. MOST vége ennek a fantasztikus nyárnak, és indul a cserkészcsapat új tájak, kalandok felé, hogy okosodjunk, emberebb emberekké váljunk, magyarabb kicsi magyarokká a nagy messzeségben is. Megint eggyel több örsünk van, és a csapat két harmada kiscserkész korú. A nagyok Turul rajánál Polgár Zita veszi át a rajparancsnokságot, Vámos István vele marad, mint tanácsadó. A közepesek Sas raját Gyurcsán Feri viszi tovább, vagányabb kalandokat tervezve. A legkisebbek, a Fecske raj, Izsák Carolina vezetésével halad, akit idén többször fog segíteni Dömötör Csilla is. Fogarasi Kristóf egy új dolgot indít, őv-kiképző őrsi órákat. Faye Gillespie veszi át Zita őrsét, Barabási Dani a Tintahalakkal, Rezes Adri a Kolibrikkel marad. Fodor Karcsi többet fog segíteni Zitának, míg őrsét, az Aligátort átveszi Romhányi Dani. Batho Michelle futtatja a Tigriseket, Fogarasi Domos úsztatja a Bálnákat, Sándor Marci bűvöli a tavaly még Sárkány néven, de idéntől Kobra-ként sziszegő fiúkat. Badics Dóri szalad a Mókusokkal, Badics Emi mászkál az örökmozgó Majmokkal, Pitlik Viki fogadta be a legkisebb leányokat, az Őzikéket, míg Erdősy Dániel vezeti majd a legfiatalabb fiúkat. Ha jól számolom egy tucat fantasztikus őrs, 12 remek kis közösség! Idén a (nagyok) keretmeséje IV. Béla kora és a tatárjárás. Lehet, hogy találkozunk Batu kánnal és Szent Margittal, sőt megtudjuk azt is, merre van Trau vára, a Nyulak szigete vagy a muhi csatamező... Mindenkinek tartalmas, vidám cserkészkedést, jó egészséget kívánunk, a vezetőinknek pedig Jó Munkát! 2011. szeptember
Üdvözöljük legújabb kiscserkészeinket!
Echaniz Zsófi Vincze Anna Csontos Mira Campbell Lexi Bethlendy Dani Olland Gabril Walker Eszter Kovács Ottó Mező Levente
MontBost Tábor Recept Kellékek: kb 30 Bostoni cserkész kb 10 Montreáli cserkész 7 őrs 1 Hun vezér és népe 3 koporsó Atillának 1 csapat Római 3 égő nyílvesző 1 puli kutya 1 szakács 8 doboz tea 5 órányi vezetés 2 tonna sár 3 zsáknyi tűzijáték 12 doboz világító pálca 2 zuhany 3-4 kürt 25 ponyva 12 sátor 3 kenu 500+ szúnyog 0 jávorszarvas 1 méta ütő és labda nem elég gumi csizma 2 számháború csapat 5 őrség napló sok jó kedv
június 24-28
Előkészület: A két csoport cserkészt kora reggeli ébresztés után beültetjük autókba és 5 órányit vezetünk velük Maine-be. Ezután, szakadó esőben, összekeverjük a két csapatot és betesszük őket sátrakba összefőni kb. egy óráig. Amint egy kicsit összemelegedtek, kivesszük őket és szárazabb időben ismertetjük a “hadak útja” keretmesét. Miután Atilla Király bemutatta fiait és Hun népét kezdődhet a mulatás. A következő öt napon belül fontos hogy a cserkészek minél sárosabbak legyenek, hogy rendesen meglegyen a tábori íz. Ezt meg lehet oldani hírtelen eső záporokkal, gumi csizmanélküliséggel, meg persze azzal, hogy minél messzebre tesszük a tábortűzhelyet. Ahhoz, hogy a jó kedv zamatait kihozzuk, fontos hogy legyenek megfelelő programok is. Ezekhez tartozik a kürt fújó verseny, a portya és kenuzás, a számháború (nappali és esti), a métázás, íjazás, úszás meg persze játszás. Ne felejtsük el, hogy nagyon fontos esténként tábortüzekkel egy kicsit megfüstölni a cserkészeket, hogy jobban megtartsák az ízüket. A táltos ebben tud segíteni tűzijátékokkal is. A Hun viseletet is persze ilyenkor jó belekeverni. Ha kezdenek kihülni, egy esti világító focijáték sosem árthat. Az öt nap után már elégé összesült a csapat, hogy rá lehessen tenni a dekorációt. Díjakat lehet kiosztani magyar beszédért, remek őrsvezetésért, cserkészies viselkedésért, meg finom főzésért. Ha minden tag kap egy jávorszarvas nyakkendő emléket is, akkor már egész biztos, hogy rettentően finom lesz.
2011. szeptember
MontBost Tábor Recept
június 24-28
2011. szeptember
Őrsvezetők Magyarországi körúton vettek részt
Július 3-án tizenkettedszer indult a KMCSSZ őrsvezetői körút Magyarországon. Idén 12 őrsvezető és 2 segédvezető vett részt két kontinens három országából: Ausztráliából, Kanadából és az Egyesült Államokból. A körút, mint a mult években, idén is három részböl állt – egy hét Budapest megtekintésére, egy heti kerékpártúra és egy hét kenuzás a Dunakanyarban.
B u d a p e s t e n a M a t h i a s Ko r v i n u s kollégiumban szálltunk meg, és hat napon keresztül változatos és izgalmas programon vettünk részt. Felmásztunk a Jánosheg yre , megnéztuk a Parlamentet, a Terrorházat és a 301. Parcellát, e l u t a z t u n k Visegrádra, a Palota játékokra. A csúcspont az utolsó napon, a nagy melegben, Margit szigeten a Palatinuszban, a hullámfürdő volt.
Az idei kerékpár túrát Borsai Csaba vezette. Várpalotán kezdtuk a Trianoni Emlék Muzeum megtekintése után. Attol kezdve biciklin közlekedünk. Székesfehér vár központjában, majd a Velencei tó körül bringáztunk. Közbe megálltunk Pákozdon, és a szabad strandon úsztunk. Onnan felfelé vezetett az út Vargesztesre a Vertesbe. Ott a várban aludtunk két estét. Tatabányán az óriás Turul szoborhoz felmásztunk. Tatán meg varosnézés után lehültünk a szálláshelyünk strandján. Innen már Esztergom volt a végső megálló. Borsai Csaba szerint a mi utunk volt eddig a legnehezebb túra, a hosszu es meredek emelkedők miatt. Plusz ekkor volt országos kánikula. 35-37 fokokban bicikliztünk végig. A hét alatt összesen 300 km-t tettünk meg kerékpáron!
július 2-21
A kenutúrát Esztergomban kezdtük, ahol mise után meglátogattuk a gyönyörű bazilikát. Felmásztunk a kupolába és lementünk az altemplomba Mindszenti bíboros sírjához, majd megnéztük a Vármuzeumot. Következo nap a Duna Muzeumba mentünk majd kenuval egy szigetkerülőt tettünk és úsztunk. Este átsétáltunk a Mária Valéria hídon Szlovakiába, azaz a Felvidékre. A következő m e g á l l ó V i s e g r á d vo l t , a h o v a é p p, h o g y megérkeztünk, sátrat vertünk, és ránk zúdult egy nagy vihar. Olyan szél kerekedett, hogy mindenki behúzódott a sátrába, ahol reggelig hallgattuk a zúgó szelet, esőt és villámcsapásokat. Visegrádnál „vadon” táboroztunk. Délelott elmentünk, a továbbra szakadó esőben, a bob palyara, majd a Fellegvárba, és Salamon toronyba. Addigra kitisztult az idő. Ebed után, uccu neki vesd el magad, p a ko l t u n k , h o g y elérjük Tahitófalut. Szerencsésen odaértünk. Az este bográcsba foztünk és fagyiztunk. Reggel s i e t t ü n k összepakolni, hogy elérjük Szentendrét az eső előtt. Ki is tisztult evezés közben. Utána sátorverés és városnézés volt délután. Pénteken szép időben mentünk a Falu Múzeumba, ahol kenyeret sütöttünk és mézeskalácsot díszítettünk. Utána végig jártuk a falukat.
Utolsó nap visszaérkeztünk Budapestre a Kollégiumba, ahol egy finom bankett várt ránk. Három izgalmas, érdekes hét véget ért. Ez alatt a huszonégy nap alatt sokat láttunk és tanultunk. Jobban megismertük egymást és életre szóló élményekkel tértünk haza. Daróczy Zsuzsa, Cleveland, OH, USA 2011. szeptember
A Világ Dzsembori idén Svédországban volt
július 27-augusztus 8
Barabási Dani és Sándor Marci voltak az egyetlenek az egész KMCSSZ-ből, akik eljutottak a Svédországi Világ Dzsemboriba! A képek alapján ez egy életre szóló élmény lehetett. 38,000 cserkész vett részt, több mint 150 országból. Október 8-án tartják majd vetítéssel egybekötött beszámolójukat a nagy teremben. Minden érdeklődőt várnak előadásukra!
2011. szeptember
Minta Főnökök!
augusztus 4-14
Melyik a legjobb altábor a Fillmore-i VK táborban? A válasz egyértelmű: a Minta tábor! A bostoni küldöttségből jó páran egyetértenének ezzel: kilencen voltunk: Badics Juli, Gyurkó Rita, Romhányi Réka, Cser Ádám, Ludman Nick és Tim, Morócz Yoyó, és Rohály-Medved Marci voltak tagokként, én pedig őrsvezetőként mentem a Hihetetlenül Főnök Kóbra Őrs élén. Persze nem csak az én őrsömnek volt érdekes neve: megjelent ott a Tigris, az Egyszarvú, a Piros Gumimaci, a Finom Palacsinta, a Kacsacsőrű Emlős, az Isten Csiga, és a Szőrös Tollas Pöttyös Csíkos Nedves Zsíros Gyík Törzs Őrs is. Ezelőtt már kétszer voltam Minta táborban, de mindkétszer tag voltam; most mentem először őrsvezetőként. De ettől függetlenül ugyanolyan jó volt a Minta tábor mint amikor tag voltam! Több mint ötvenen voltunk és az őrvezetői gárda nagyon jófej volt. Persze a Minta Táborra nagy faladat is várt: Tündérszép Zilona levelet küldött nekünk hogy veszélyben van és hogy segítsünk neki mert gonosz szörnyek kergetik. Elküldte nekünk a „lélek kamráját”, ami egy sokszínűen fénylő, háromszög alakú doboz volt, amiben nagy erő rejlett. Az egyik este, a szörnyek elrabolták a Zilonát, és ő kétségbeesetten eltörte a lélek kamrát hogy jelet adjon nekünk és hogy a szörnyek meg ne kaparintsák! Páncélöveket és lisztbomba-tartó tarsolyokat készítettünk, és úgy döntöttünk, hogy megmentjük Zilonát! Zilona testőre és baglya segítségével kiderítettük hogy hol lehetnek a lélekkamra darabjai, felkészültünk egy csatára, és egy hosszú, kemény portyán összeszedtük a darabokat.
A darabokat egy varázsló segítségével
összeforrasztottuk, és megtudtuk, hogy hol van Zilona. Vegül egy nagy lisztbomba csatában legyőztük a szörnyeket és megmentettük Zilonát! Persze a nagy hősködés közben rengeteg klassz prógramon vettünk részt!
Népijátékoztunk, énekeltünk, csomóztunk, kaput építettünk,
s e b e ke t k ö t ö t t u n k , z i p l i n e - o z t u n k , é s t á b o r t ü z e z t ü n k ! Számháborúban óriási sikerrel porrá vertük az idősebb Dobó tábort (kétszer is!) a nagy réten!
Fociban, röplabdában, kötélhúzásban, és
frisbee-zésben szintén megvertük a Dobót és bebizonyítottuk hogy miért „Minta” tábor a nevünk! Persze a Dobó „visszavágott” a tábor egyik fénypontjával, a Dobós rohampályával, aminek első állomása, ahol a sárban kellett kúszni, nagy sikereket aratott! Az egyik este a vadonat új Minta Mozi is megnyílt és magyar népmeséket neztünk, amit a cirkuszsátor egyik falára vetítettek. Mindenki élvezettel nézte a
Minta Főnökök!
augusztus 4-14
vetítést miközben a törzs pattogatott kukoricával kínált. Egyébként a táborban a kevésbé népszerű, de attól függetlenül fontos nyelvtan óra is helyet kapott. Tábor vége felé rendes VK szokás szerint elmentünk a Letchworth Nemzeti Parkba, ahol gyönyörű napos időben medencében úsztunk, népijátékoztunk (hű fillmore-i szokás szerint a vízben), és élvezük az életet.
Persze
tábor végén volt a Nagy Tábortűz a többi altáborral, ahol a Minta tábornak volt a legjobb tábortüzi száma és a híres-nevezetes tűzugras! Sikeresen telt el a tábor, és mindenki szomorúan vált el egymástól, egy jó pár élménnyel gazdagabban! -Fogarasi Kristóf
2011. szeptember
Ketten mentek a nagy ŐV-képző táborba
augusztus 4-14
Romhányi Danival együtt a nagy őrsvezetőképző táboron vettünk részt, ahol sok izgalmas élményben részesülhettünk. A tábor keretmeséje Molnár Ferenc Pál Utcai Fiúk cimű regénye volt. Mindnyájan varrtunk piros sapkákat, és ezután lettünk felavatva igazi Pál utcai fiúkká. A fiúk és a Vörösingesek közötti harc fontos szerepet játszott a táborunkban; a portya fő célja az ellopott zászlónkról való informació megszerzése volt. Számomra ez a portya maga volt a tábor egyik legizgalmasabb élménye. Néhány kisebb riadalom ellenére (például az hogy az egyik egyik lány alvóhelytől kb. 50 méterre egy igazi medve aludt) a portya nagyon jol sikerült. A rengeteg gyaloglás után az egész őrs tűzön főzött magyaros vacsorát készített, zöldségekkel és nagyon finom császár szalonnával. A tábor maga, vezetőképző tábor létére, nem csak elméleti tanulással telt. Igaz, minden nap voltak olyan órák, amelyeken elmagyarázták a gyerekekkel való jó foglalkozás alapelemeit. Mint kiderült, ezek az órák azoban a napnak csak kis részét tették ki. Mivel a kisebb cserkészek vezetésének módszerei megtanítasa volt a fő cél, a tábori napok többségében egy-egy őrsi foglalkozás részeit kellett levezetni. A vezetők kiadták a témákat, amelyeket azután meg kellett tanítani a kis cserkészeknek. Ilyenek voltak például a nyakkendővel való elsősegély nyújtási módszerek, vagy a térképismereti alapelemek. Azonkívül minden alkalommal egy-egy népdalt is meg kellett tanítani az kisebbeknek. A foglalkozások előtt csak viszonylag rövid időt (általában úgy 45-60 percet) adtak a felkészülésre. Eztán az őrsvezető jelöltek többségét különböző un. nagymintás őrsökhöz osztották be. Minden foglalkozáson egy vezető felügyelt bennünket, és ő osztályozott minket az alapján, hogy mennyire volt élvezetes a foglalkozás és mennyire helyesen, és szépen használtuk a magyar nyelvet. Az egyik nap, azzal a céllal, hogy még jobban megtanuljuk hogyan kell gyerekekkel foglalkozni, azt a feladatot kaptuk, hogy egy egész dálutánon keresztül vezessünk egy őrsöt. Kétfelé osztottak bennünket a nagyminta és dobó táborok közé, és páronként kaptunk egy őrsöt. A foglalkozás elemei hasonlítottak a korábbi rövid
őrsi
összejövetelekre, de mégis sokkal nehezebb volt mivel késő estig tartott. Ezen kívül majdnem minden nap voltak forgószínpad foglalkozások, amelyeken nem csak különbözö témákról tanultunk, hanem azok megtanitásának módszereit is elmagyarázták nekünk. Mint minden tábornál, az esti tábortűzek nagyon mulatságosak voltak. A vicces tábortűzi számok jó kikapcsolodásra adtak lehetőséget, hogy kipihenhessük magunkat a nap sikeres elvégzése után. A népdalok igazi kedélyes, vidám hangulatot keltettek. A tábor végén egy írásbeli és egy a gyakorlati témákról szóló, többségében szóbeli vizsgát kellett tenni. A sikeres próbatétel jutalmaként érkeztünk el az ŐV avatáshoz. Nemcsak nekem, hanem a többi jelöltnek is életre szóló pillanatok voltak ezek. Összességében szerintem nagyon jó és izgalmas volt a tábor, ahol sok cserkésszel talalkozhattam és barátkozhattam össze. -Erdősy Dániel 2011. szeptember
Chászár Ede cscst.
-Csede báSzületett: Nagyrákos,Vas megye, Magyarország, 1920. szeptember 29. Elhunyt: State College, Pennsylvania, USA, 2011. szeptember 11. A KMCSSZ szervezetén belül csapatparancsnok 1947-1950, Olaszországban. Ugyanott országos megbízott, majd Kerületi Vezetőtiszt és Szövetség Vezetőtiszt helyettese. Első csapatparancsnoka a 22. sz. Bessenyei György cscs.-nak Clevelandban, 1951-52-ben. Intéző Bizottság tag és Végrehajtó Bizottság tag az 1950-es és 60-as években. Külügyi Vezetőtiszt helyettes 1952-53. Külügyi Vezetőtiszt 1965-68, 1971-83. 1984 óta WOSM (Cserkészmozgalom Világszervezete) összekötő. Társelnök 1960-tól; tiszteletbeli elnök 1970-től. A központi vezetőképző csapat tagja. Részt vett az 1933-as gödöllői, az 1937-es hollandiai, és az 1955-ös kanadai világdzsemborin. Kontingensvezető az 1960-as World Indában Hollandiában, utána a Pan-Arab dzsemborin és afrikai körúton, majd 1961-ben a karibi dzsemborin, 1965-ben a panamerikai dzsemborin. 1951 óta tagja az amerikai cserkészszövetségnek (Boy Scouts of America), melyben különböző tisztségeket viselt. Alkalmi tanácsadója a cserkész világirodának. Emlékét őrizzük! Nyugodjon békében!
Írta Lendvai-Lintner Imre
Használva engedély nélkül a http:// images.aazubrits.multiply.multiplycontent.com/attachment/0/ TnT5ZAooCyEAAHmCV7g1/Chászár%20Ede%20rövid %20%20bio4.pdf?key=kanadaikerulet:journal:86&nmid=485977424 oldalról. 2011. szeptember
Hálás köszönet az erdélyi Tiszta Szív kórust vendéglátó családoknak :
Bukur-Dóczy Krisztina és Gyuris Viktor, Rácz Livia és Bruce Kozuma, Barabási László és Janet Kelley, valamint Kitti Virga Ágnes és Ray Gillespie, Juhász Ildikó és Zoltán , Rasmussen Erzsébet és Eric valamint a vendéglátásban segítkeztő Varga Emesét, Medved Andreát, és Kisné Hankó Mariannt. A fenti családok és önkéntes segítők munkájuk és családjuk ellátása mellett vállalták, hogy több napon át a 15 tagú leánykórust és két vezetőjüket is vendégül látják. Köszönjük a közössegünkért kifejtett áldozatos munkájukat.
2011. szeptember
ŐSZI SZÜLINAPOK SZEPTEMBER: VON JAKO CHRISTIAN, SÁNDOR JOHANNA, MILLER SZILVI, GYURCSÁN KRISTIÁN OKTÓBER: BENCZE ANDRÁS, GILLESPIE FAY E, GYURIS ESZTER, GYURKÓ MAT YI, KHAN LILLA, MEZŐ LEVENTE, RÁCZ-KOZUMA EMMA, ROHÁLY-MEDVED KRISTÓF, VÁRAI-HORÁK BENCE, VINCE VIVIEN
NOVEMBER: ECHANIZ VIKTOR, ERDŐSY DÁNIEL
Közeledő események és táborok Kis és nagy cserkész szülők, vezetők! Itt van újra az ősz és elindult a cserkész évünk. Kérjük, hogy a jelentkezési lapokat töltsétek ki és adjátok Tarcsa Editnek minél hamarabb. Csekkeket Fogarasi Miklós nevére lehet kitöltenni. Idén sok izgalmas kirándulásunk és programunk lesz, kezdve az őszi nagycserkész szigeti táborral, őrsi kirándulásokkal, meg egy új félnapos kiscserkész raj kirándulással. Kérjük, tartsátok észben ezeket a dátumokat, hogy senki ne maradjon le a fantasztikus élményekről, amiket ezek a programok nyújtanak!
BOLDOG SZÜLINAPOT!!!
Őszi szigeti tábor: Október 1-2 "Reszkess Tatár Tábor! Jön a Bodnár Gábor!"
A múlt évi siker után az idei első nagy cserkész táborunk is a bevált Boston Harbor-i Lowell’s szigeten lesz. Szombat reggel 7:00-kor indul a hajó a kikötőböl és vasárnap délután 16:00-kor hozza vissza a gyerekeket. A keret mese IV. Béla és a tatárjárás kora lesz, illetve Julisanus Barát és felfedezései. Több információ majd a weboldalunkon található. Őrsi Kirándulások: Október 29 A nagy cserkész rajban egy napos kirándulásra mennek őrsileg a gyerekek. Az őrsvezetőktől lehet majd megtudni, hogy melyik őrsök hova mennek és, hogy meddig fog tartani a program. A kis cserkész rajokban is lesz hoszabbított őrsi óra kirándulásokkal, de ezek befejeződnek a rendes cserkész idő keretében. Kiscserkész raj kirándulás: November 19 Ez az új fél napos kirándulás csak a kiscserkészeknek szól és Gyurcsán Feri szervezi. Bővebb információ elérhető lesz, ahogy közeledünk a dátumhoz. Figyeljétek az email-eket meg persze a honlapon lévő híreket!
2011. szeptember
NAGYCSERKÉSZEKNEK: Emlékeztek még a róvásírásra? Próbáljátok a róvásírásból kitalálni, hogy ez melyik híres magyar madár!
KISCSERKÉSZEKNEK: Itt van az ősz! Ki tudjátok találni, hogy ezek milyen fa levelek? Színezzétek ki szép őszi színekkel!
2011. szeptember