Blog es évem

Blog 2012

2012-es évem.... Nagyon nehezen ültem neki ennek az év végi összefoglalónak. Az igazat megvallva, még soha sem volt ennyire nehéz évem, mondhatni ennyire rossz évem. Történtek jó dolgok is, de a tragédiák mindent feledtettek. Talán április 30.-áig ment minden a normál kerékvágásban. Megalakult az LDT TEAM, 2012. április 26.-án megjelentünk a BalatonMan sajtótájékozatóján, ami nagyon jól sikerült. No itt le is kellett volna zárni az évet. Itt valami történt, valahogy kizökkentem a normál kerékvágásból és elindultam a leejtőn lefelé. Április 30.-án a Lanzarote Ironman előtti utolsó kemény edzéseim egyikén hatalmasat buktam kerékpáron. Beroppant mindkét térdem, részlegesen elszakadt a vállszalagom, leégett a bőr a hátamról, stb. A Ironman-en való indulás lehetetlen volt. 6 hétig gyalogolni is alig tudtam, A sebek miatt úszásról szó sem lehetett. Az út már be volt fizetve, amiből persze a biztosító alig térített vissza valamennyit. De az anyagiaknál jobban fájt, hogy egy tél munkája ment kárba. Ekkor még reménykedtem, hogy talán Júliusban, Zürich-ben el tudok indulni. De sors nem így akarta. Lassabban gyógyultam. Még a húgom esküvőjén is főleg a széken ülve kellett végignéznem a táncoló násznépet. Sokkal később tudtam elkezdeni az edzéseket, mint gondoltam. Apukám évek óta tartó betegsége is súlyosbodott. Ráadásként pedig a kutyánkat is megmérgezték. Mint állatorvosnak helyt kellett állnom szakmailag. Anyukámnak szüksége volt a segítségemre, így messze nem tudtam annyit edzeni, hogy tisztességesen helyt tudjak állni Zürich-ben, így inkább lemondtam.

A következő verseny, ahol kipróbáltam magam és a visszamentett formámat a BalatonMan volt. Éreztem, hogy ez még nagyon kevés, többet kell edzeni. Sóvárogtam a versenyzés után, már eljött az augusztus és én még alig versenyeztem, ezért úgy döntöttem a Kalmar Ironman-nel már megpróbálkozom. Ahogy elrendeztük az utazás részleteit, apukám állapota válságosra fordult, kórházba került. Sajnos hamarosan meg is halt. Mély gyász ült a családra. A edzések amolyan terápiaként szolgáltak. Itt álltam ismét egy teljesen megszervezett versenyre való utazással és nem tudtam mit tegyek. Végül a család beszélt rá, hogy menjek, induljak el a versenyen. Kimentem és végigcsináltam. Nem sikerült jól. Hogy is sikerülhetett volna jól. Hazaérve temetés és még mélyebb lelki gödör. De még messze nem volt vége. Szeptemberben egy kis nyugalmat kaptam. Tudtam edzeni és készülni a Wales-i versenyre. Mi hajtott még? Nem tudom, talán jó volt valami másra koncentrálni, kiszakítanom magam a valóságból. A verseny az évemhez képest jobban sikerült. Szereztem néhány értékes KPR pontot és mivel ez a verseny már 2013-ra kvalifikált, így rövid ideig a KPR raglista 24. helyére kerültem. Szeptember végére aztán a sors ismét lecsapott. A cicánk súlyos beteg lett. Ismét szakmailag kellett helyt állnom, azonban a nyárival ellentétben most alul maradtam, a cicánkat is elveszítettük, ami most különösen nehéz volt. Minden egyes veszteség most még jobban fájt. Mintha az ember kezéből hullana ki az élete és nem tudná megállítani. Októberben a férjem, Bence 6 hetes külföldi munkalehetőséget kapott. Az eszemmel tudtam, hogy ez tényleg jó lehetőség, de azt is tudtam, hogyha ő elmegy, akkor minden munka rám marad és mellé egy végtelen nagy magány is, 6 hétig, ami most nagyon nem hiányzott. Elengedtem. A kint léte alatt próbáltam magam összeszedni, elkezdeni edzeni, de volt, hogy napi 16-20 órát kellett dolgoznom, hogy mindent időben befejezzek, így maradt a néha-néha mozgás, amolyan wellness jelleggel. Túléltem. Bence hazajött, épségben.

Azt hittem most már a könnyebbik része jön, de sajnos decemberre még maradt csapás. A kutyánk ismét rosszul lett. Egyik este nekiment a falnak, elájult és összeesett. Kiderült, hogy súlyos szívbeteg.

Tudom, ezt a harcot nem tudom megnyerni, lassan, de biztosan el kell őt is engednem. Ebben az évben nagyon meg kellett tanulnom az elengedést és azt, hogy én is veszíthetek. Bármilyen kitartó vagyok, veszíthetek, mert vannak nálam nagyobb erők. Mégis most az az elhatározás, hogy elkezdek edzeni a jövő évre. Megmutatom, hogy én nem adom fel! Rábízom magam a felsőbb erőkre, hátha megengedik, hogy legyen egy jó évem, ha nem, akkor elmondhatom, hogy én mindent megpróbáltam. Pofonokat kaptam az élettől, de én mindig felkeltem. Hogy miért ? Ilyen vagyok. Szeretem, amit csinálok. Erőt ad a nehéz helyzetekben, boldogságot ad, ha sikeres vagyok, kiutat ad, ha már nem látok kiutat és kapaszkodót ad az élethez. Lehet nem ilyen beszámolót vártak sokan, hanem edzésekkel, számokkal, időkkel teli beszámolót. De nekem ez az évem nem erről szólt. Nem a kilométerekről és az időkről, hanem a túlélésről. Azt hiszem megjártam a poklokat az idén. Talán erősebb lettem, talán bölcsebb, talán nem. De én szeretném hinni, hogy ettől is csak több lettem. Ha valakit megbántottam az idén vagy nem értette, hogy miért vagyok olyan, amilyen, talán most egy kicsit megérti. Ennek ellenére azt hiszem, azért fel tudok mutatni egy 10. helyet a Pozsonyi Marathonon, egy BalatonMan Special győzelmet, két 5. helyet WTC Ironman versenyen PRO kategóriában és egy KPR világranglista 24. helyezést. Egy előléptetést a munkahelyemen . Én most ennek örülök. Ezért is szívből kívánok most mindenkinek Boldog, Békés Karácsonyt és szép új Évet!

2012.08.23. Ironman Kalmar - Sweden Svédország , augusztus közepe, Ironman Kalmar. Egy csodálatos utazás. Nehézségekkel kezdődött az utazás és igazán jól és szerencsésen végződött. Sokáig kétséges volt, hogy el tudunk-e utazni a versenyre. Egy családi tragédia beárnyékolta a verseny előtti két hetet, de végül úgy döntöttünk, hogy mivel megvan a repülőjegy, egy kedves barátunk közbenjárásával szállásunk is van, nekivágunk. A sok halogatás miatt csak csütörtökön szálltunk gépre, ami azért volt húzós, mert a verseny szombaton volt. De csak így fért bele. Mivel Kalmar városába horrorisztikusan drága volt a repülőjegy, így Malmö-ig repültünk, ott autót béreltünk és még 280 km-t utazva érkeztünk meg, csütörtök este úszó tanítványom, Péter keresztanyukájához. Innentől mondhatni sínen voltunk. Irén és Hans hihetetlen lelkesedéssel fogadtak minket.

Szállásra, kajára nem volt gondunk. A helyi újságból még a rajtszámomat is kinézték nekem, ezzel megkönnyítve az utolsó pillanatban, péntek délben a rajtszám felvételemet. Irénék egy pillanatra sem hagytam magunkra, mindenben segítettek, ha kellett navigáltak minket a városba, ha kellett fuvaroztak minket, minden nap 3-szori étkezéssel vártak minket otthon. Azt hiszem nélkülük, sokkal, de sokkal elveszettebbek lettünk volna. Csütörtök esti érkezésünk után, a péntek délelőtt a kerékpár összeapplikálásával telt, ami ismét nem volt probléma mentes, 11:15-kor, az utolsó pillanatok egyikében sikerült felvenni a rajtszámot és azonnal be is depózni. Azt hiszem ekkor nyugodtam meg először és éreztem, hogy talán mégis el tudok indulni a versenyen. Röviden felmértük versenyközpontot, a másnapi rajthelyet és a futó pálya egy részét, majd a pihenés mellett döntöttem. Szombat reggel szokásosan indult 4 óra keléssel. Nehézkes reggeli, majd a régi malomhoz mentünk, a tengerpartra, ahonnan a verseny 7:00-kor indult. A víz hideg volt , 19 fokos, de tiszta. A rajt vízből volt, így a 10 perces rajtprocedura alatt én már kockára fagytam. Az úszás viszonylag jól ment. A pálya hosszabb volt 3890m. 2 kört kellett úszni a tengerben, melynek a végén mindig meg kellett kerülni egy kő hullámtörő gátat, nagyon közel a parthoz. Ez azt eredményezte, hogy hiába rázódott szét a mezőny, a gátnál újabb torlódás volt, újabb helyezkedéssel és pofonokkal. A másik problémát a gát külső szélén a medúza raj volt. Több száz medúza között kellett átúsznunk mindkét alkalommal. Az úszás végén a fekete leves, a csatorna vize volt, ahol annyira felkavarta a mezőny az iszapot, hogy nem lehetett látni és a sok hínár is jócskán akadályozta a haladást. A kerékpár ennél eseménytelenebbül telt. Az első 6 km szakasz egy tenger fölött átívelő hídon volt, majd átjutottunk Ölandra, a nap, a szél és a víz országába, ahogy a helyiek mondták. A szelet éreztem, a napot kevésbé, a 24 fok nekem kicsit hűvösnek tűnt. Ennek ellenére az első nagy kör, 106 km meglepően jól ment, 35 km/h-s átlagom is volt. A szigetet a hídon át hagytuk el és a szárazföldön még 74 km-t tettünk meg. Ekkor már kaptunk a nyakunkba egy kis esőt is, bár nem volt zavaró, a bordás aszfalt burkolat jobban megviselt. Úgy éreztem nem haladok kellőképpen. Végül 5:30-as idővel szálltam le a bringáról és nagy lendülettel kezdtem meg a futást. A futás mindig pozitív élményeket tartogat számomra. Ott szoktam feljönni. Most is ezt terveztem. 9 km után azonban éles fájdalmat éreztem a gyomoromban. Próbáltam nem foglalkozni vele, de a fájdalom erősödött. Végül, úgy 12 km-nél csuklani kezdtem, ami öklendezésbe, majd hányásba ment át. Innen már nem tudtam helyrebillenteni magam, ami bement az ki is jött. Teljesen legyengültem, nem tudtam rendesen futni. Azt fontolgattam,

hogy feladom. Tudtam, hogy az esélyeim egy jó időre vagy helyezésre elszálltak. De a szívem vitt tovább. Nem szoktam feladni versenyt. Végül 10:44-gye célba értem. 30 percet töltöttem a kórház sátorban, megfigyelés alatt tartottak, hogy biztosan nem leszek-e még rosszabbul. Végül 6. lettem a profik között , 26. a lányok között. 1120 pontot kaptam a versenyért, így felkerültem a KPR listára, azaz az Ironman világranglistára a 148. helyre. Nekem a baleset miatt ez volt az első versenyem idén. A többiek minimum 3 versenyt mentek, így a 148. hely, ami a közép mezőny nem annyira rossz. Nyilván javítani szeretnék és felküzdeni magam jövő ilyenkorra az első 30-ba, hogy kvalifikálhassam magam Hawaiira, Pro kategóriába. Szeretnék köszönetet mondani Irénnek és Hans-nak a szíves vendéglátásért és azért a nagy szeretetért, amivel körbevettek minket a 6 nap alatt. Péternek és Mártinak a szervezésért. Tamásnak és családjának a városnézésért és a finom vacsoráért, a kellemes társaságért. Ba Irénnek, a térdem tapaszolásáért, hiszen részben neki is köszönhetem, hogy a térdem bírta a terhelést. Kalmar városának, hogy ilyen lelkesen fogadták a versenyzőket, a versenyt. Hihetetlenül jó hangulat volt a verseny körül, a szervezőknek pedig ezt a jól szervezett versenyt. Remélem legközelebb még jobb eredménnyel szolgálhatok a sok ismerősnek és barátnak, akik szurkoltak nekem a távolból!

2012.06.19. BalatonMan Hát igen, bevállaltam. Gondoltam letesztelem magam, honnan indulok akkor ebben az évben másodszor, mi maradt és mi veszett el :-) Kemény hétvégének néztem elébe. A Nutrend forgalmazóiként , a verseny frissítését biztosítottuk, standoltunk és persze én versenyeztem is. Ez már önmagában is elég. De a bonyodalmak még fokozták! Csütörtök este indultunk le Füredre. Én még 7-ig dolgoztam, így csak fél nyolckor tudtunk elkezdeni pakolni és 9-kor indultunk. Útközben felvettünk még egy utast és így hárman zötykölődtünk Balatonra. Fárasztó nap állt mögöttem, így alig bírtam ébren maradni, de Bencét nem akartam cserben hagyni, beszélgettünk, nehogy ő is elaludjon vezetés közben. Éjfélre értünk le. Mayát, az utasunkat kitettük a szállásánál és mivel mi már a rendezőséget ilyen későn nem értük el, az áru meg a kocsiban volt, kénytelenek voltunk sátrazni.

Péntek reggel 5 órakor arra ébredtem, hogy nagyon meleg van a sátorban és nem is tudtam már visszaaludni. Kávét főztünk, ébredeztünk, majd elindultunk a versenyközpontban, hogy 8 órára már kész standdal várjuk a versenyzőket. Egész nap nagy pörgés volt, sok volt az érdeklődő a vásárló és persze a Vasemberek is meglátogattak bennünket. Kora délután tudtam időt szakítani egy kis átmozgatásra. Tekertem egy kört a bringa pályán, felfrissítettem az emlékeimet, hogy merre is vezet az út. Estére már nagyon fáradt voltam, mire el kellet pakolni a standot, úgy éreztem nem sok erőm maradt a másnapi versenyhez. 10 óra környékén jutottam zuhanyhoz és az ágyba zuhanva azonnal elaludtam. Másnap megint korán ébredtem, még az óra csörgése előtt. Indul a nap. Nem egy Ironman, de a feeling ugyan az! Korai depózás, sorban állás, neoprén, hol a naptej, nem találom, ja itt van, oké minden kész, mehetünk. A rajtot nem kaptam el jól, de elég jól helyezkedtem, így az úszás közben nem volt gond. Majdnem végig előztem a bolyokat. Nem is értettem, hogy ez hogy lehet, mindenki ennyire bekezdett vagy én melegszem be ilyen lassan. Nem volt gond, végül elég jól jöttem ki a vízből. Irány a bicó! Óvatosan kezdtem, nem tudtam, hogy a térdem hogy fogja bírni, mennyire üt vissza kihagyás, az edzetlenség. Szerencséreee a pénteki standoláskor a „szomszédaink közül „Irén „össze tápé-t” így bízhattam benne, hogy ez majd segíti térdemet és vállamat. Így is lett Az első 3 körben kifejezetten jól éreztem magam. A 4-5 kör már nehezebben ment, a tape-lt térdem jól bírta, de az eddig jobban funkcionáló, most ragasztás nélküli bal térdem már kezdte feladni. A 6.-ra már elfáradtam, de ott is csak az emelkedőn éreztem a fáradságot és a térdemet, a többi rész ment szépen lendületesen. Eléhezés nem volt. Elég frissen szálltam le a bicóról és örültem, hogy csak 11 km-t kell futni. Szerencsére biztosíték -képpen két térdgumit is beraktam a futó zsákban, így a bal térdemre jutott egy. A futást is óvatosan kezdtem, figyeltem a testem visszajelzéseit. Fáradt egyáltalán nem voltam, de a baleset emlékei nagyon visszatükröződtek. Maradt a kocogós, biztonsági tempó, éppen csak amennyi kell.

Célba értem. Nagyon boldog voltam, hogy meg tudtam csinálni. Szomorkodtam, hogy még messze nem gyógyultam meg annyi, amennyire gondoltam, de azért elég jól bírom már a terhelést. 40 perces jegelés után már fel is tudtam kelni a padról! :-) Köszönet ezért a jól szervezett versenyért, Irénnel a Kineziológiai Tape-ért, Mukinak az ötletért és a rengeteg munkáért. Mindenkinek, aki szurkolt! Nekem a szombattal még nem ért véget a hétvége. Vasárnap még standoltunk egy „kicsit”, amit már délután 2-kor nem bírtam , kidőltem. Kemény hétvége volt! Most egy kis pihenő következik. Van rengetek családi elintézni valóm, majd elkezdem a felkészülést a kitűzött versenyre, amit most még jól át kell gondolnom, hogy mi is legyen. Mindenkinek gratulálok, aki teljesítette ezt a kemény versenyt ebben a hőségben!

2012.06.18. És újra lendületben…. Hosszú volt a felépülés a bringás baleset után, de a hétvége után mondhatom, hogy újra lendületben vagyok. A bukás után 5 hetet kellett teljesen kihagynom. Sajnos mivel a mindkét térdem és a vállam is megsérült, így se bringázni, se futni, se úszni nem tudtam. Sőt az első 2 hétben még járni is alig. 2 hét után már örültem, hogy a buszmegállóig el tudok gyalogolni. Ekkor találtam ki, hogy hosszúkat fogok gyalogolni, hogy ne vesszen el az állóképességem nagy része. 1,5 órás sétákat tettem, olyan tempóba, ahogy csak bírtam. A 4. héten a sebek már szépen gyógyultak, így megpróbálkoztam az úszással. AZ első edzés katasztrofális volt, de aztán szép lassan újra belelendültem, volt, hogy már mindkét karral is tudtam úszni egy-egy edzésen:-). 5 hét kényszerpihenő után eljött a pillanat, amikor a görgőn végre hajlott annyira a térdem, hogy át tudtam forgatni a pedált. Elkezdhettem edzeni. Sajnos az első 1 órás görgőzés után hatalmasra dagadt mindkét térdem, így kétségeim támadtak, hogy biztosan a javulás irányába megyek. Egyik barátom, Blasi ajánlott egy térdsebészt, aki megnyugtatott, hogy gyógyul a térdem, csak nagyon sok időt fog igényelni a teljes gyógyulás. Ő azt javasolta, hogy 20-30 percnél ne terheljem tovább. 30 perc ???? Az nem is edzés, csak fitnesz. Szóval ismét mentem a saját fejem után és maradtak az 1-1,5 órás görgőzések, míg el nem értem azt a pontot, hogy ki mertem merészkedni az országútra. Leírhatatlan érzés volt, ismét bringázni. Már csak futás volt hátra, amit egy 20 perces háztömb körrel kezdtem, majd szép lassan feltornásztam 40 percig.

Sajnos a bukás miatt le kellett mondanom számos versenyt, a BalatonMan és Nagyatád mögé is kérdőjel került, hiszen egyik sem egy egyszerű verseny. Mivel egyik nap már képes voltam 2x10 km-t futni és a BalatonMan előtt 2 héttel egy szombati napon 4 órát bringázni a Pilisben, úgy döntöttem megpróbálom és rajthoz állok Füreden, a Speciál távon. Elhatároztam, hogy óvatosan megyek majd és ha nem bírom, akkor ez van és kiállok. Sajnos túl sok edzés addig már nem fért bele, így inkább csak a könnyű laza mozgásra koncentráltam, hogy némi forma visszajöjjön. … Folyt köv.

2012. 05.01. Összetört álmok Végre kiszabadultam egy kicsit a mindennapok robotolásából. Születésnapom alkalmából megleptem magam 2 nap szabadsággal. Október óta vágytam erre a kis „pihenésre” Persze aktív pihenésre, hiszen a Lanzarote-i Ironman előtti utolsó nagy edzést tervezetem a 6 napra. Minden jól alakult. Az idő ragyogóan szép volt. Első edzéseken még le is égtünk kicsit. A munka jól haladt. 3. napon egy kisebb megfázásból visszamaradt köhögés hátráltatta az edzéseket, így visszább kellett venni a mennyiségből, de a forma alakult. Utolsó előtti napon hosszú bringát terveztünk. Átmentünk Szlovákiába és az előző napon felrajzolt 120 km-es kört akartuk végigtekerni. 95 km-ig el is jutottunk, ott azonban egy kő az utamat állta, sajnos szó szerint. A nagy szembe szél ellenére 35 km/h sebességgel száguldottunk. Boronkay Peti elől és mögötte, mindketten bekönyökölve, Dia szerencsére lemaradt, Bence pedig messze előttünk járt, bringa versenyt szimulált. Robogtunk, már alig volt 4 km a határig, amikor hirtelen ráfutottam egy hatalmas kőre. A kormány kiesett a kezemből, az első kerék blokkolt, a z egyik küllőm eltört és én hatalmas lendülettel estem át a kormányon, magammal rántva a bicómat. Arra eszméltem, hogy a hátamon, pontosabban az alig 3 hónapos telefonomon csúszom az aszfalton. Megálltam. Az első sokk, Te jó ég, elestem!!! A második, nem tudok felkelni. Peti rögtön visszaszaladt, Dia is beért minket. Mondtam, hogy minden oké, csak néhány másodpercet kérek, amíg összeszedem magam. Felültem és jött az ellenőrzés…. Úgy tűnt mindenem mozog. Nem tört el semmim talán. A hátamról leszakadt a mez, a két térdemen nincs bőr, a vállam iszonyatosan fáj, a könyökömön nincs bőr. Na jó, a bukó kicsit

szétment, de legalább megvédte a fejemet, az is valami.

A bicó, Peti azonnal nézte a bicót. A fékkar elhajlott, annyi baj legyen, A váltó bovdent kitéptem a helyéről, na ezt hogy hogy csináltam ??? Az első kerék ép, a hátsó is, a váz oké. Hogyan tovább? Tekerni nem tudok, igazán felállni sem. Bencét próbáltam elérni. A teló ugyan összetört, de csodával határos módon működött. Sajnos Bence ne vette fel. Megtudtuk, hogy nem hozott magával telefont. Végül megoldottuk. Dia hazagurult a Kocsiért, bepakoltak, Szőnyi Kórház, RTG, szerintük sem tört el semmim. Varrni nem voltak hajlandók a térdem, pedig jobb lett volna. Az edzőtábor utolsó napját felpolcolt lábakkal és a gondolataimba merülve töltöttem. Lanzarote-t le kell mondani. Ha nincs májusi WTC verseny, akkor az idei Hawaii is ugrott. Sokat edzettem a télen, így nagyon rosszul esett, hogy meg sem tudom próbálni, új terveket kezdtem kidolgozni, át kell írnom az egész versenynaptárat, persze a felépüléstől függ, hogy hogyan és milyen versenyekkel tudok kezdeni. Rossz év kezdett, reméljük a folytatás jobb lesz!

2012.04.05. Manuálterápián voltam Alapvetően ez a tény nem érne meg egy blog bejegyzés, most mégis igen. Hogy miért? Régóta készültem már elmenni egy kis „csontropogtatásra”, de mindig csak elodáztam, pedig annak idején, mikor a porkorong sérvem kialakult, dr. Kővári Viktor Zsolt nagyon sokat tett hozzá a felépülésemhez. Meg is ígértem magamnak akkor és talán neki is, hogy megelőző jelleggel fogok járni hozzá. Persze, aztán jöttek a kifogások, nincs rá időm, nem is fáj, stb. Aztán elkezdett fájni. Nem nagyon, de a lapockám mellett a hátam, elkezdett fájni. Most már nem volt kifogás, kértem időpontot és tegnap voltam. A kezelés alatt már azon gondolkodtam, hogy hogy találhattam én ennyi kifogást. A doktor úr alaposan megvizsgált és csigolyáról csigolyára helyre rakott. No jó, a nyakamban maradt egy kis feladat még, de a többit 1 óra alatt helyrerakta. Majd szó-szerint a lábujjamtól a fejem búbjáig mindent végignézett, nehogy kimaradjon valami. A rendelőből távozva, hihetetlenül jó érzésem volt, mintha most lettem volna frissen összerakva, beolajozva. Mindenem szabadon mozgott. Kedves sportoló társaim, csak ajánlani tudom a manuálterápiának ezt a formáját. Sokan sok energiát és időt szentelünk az edzésnek, majd utána a nyújtásnak. Regenerálódunk masszázzsal, de nem gondolunk arra, hogy az ízületeink néha-néha „beállhatnak”. Lehet ez egy csigolya elmozdulása vagy egy ízületi becsípődés, a lényeg, hogy ezektől az apró kis

blokkoktól a mozgásunk beszűkül. Észre sem vesszük, de a teljesítményünket, az életminőségünket rontják.

Csak akkor tudhatjuk meg milyen is az igazi mozgásszabadság, ha ezek a blokkok feloldásra kerülnek. Hihetetlen szabadságérzést kapunk tőle és az edzés, a mozgás is nagyon jól esik utána. Csak ajánlani tudom mindenkinek : http://www.optimumstudio.hu/dr_kovari_viktor_zsolt

2012.04.01. Pozsony Marathon igazi áprilisi időben Még a télen úgy építettem fel az alapozást, hogy a végén legyen néhány teszt verseny a nagy

megmérettetés előtt. Az egyik a Pozsonyi Marathon, ahol a téli futó alapozást akartam lecsekkolni. Igaz a tervek szerint a marathon előtt már néhány résztávos edzésnek is kellett volna lenni, de sajnos egy váratlanul jött munka miatt ezek elmaradtak, így a „lassú” formámban vágtam neki a 42 km-nek. A rajt előtt nagy tanakodás ment, hogy mit is vegyek fel, mivel a vártnál hűvösebb, alig 2 fok fogadott a szomszédaink fővárosában. A nap ugyan sütött, de a szél egyre erősödött és a felhők is tömegesen kezdtek megjelenni az égen. Végül úgy döntöttem a lényeg, hogy ne fázzak meg: hosszú nadrág, hosszú felső, szél mellény, sapka, kesztyű. Nem ideálisan rekordfutó öltözék

Pontban 10 órakor rajtoltunk. Az első 2 kilométeren alig lehetett futni a szűk kanyarok és tömeg miatt. Ahogy kiszabadultam a tömegből, lendületesen , de nem túl erősen kezdtem futni, hamar el is értem a 3 óra 15-ös iramfutókat. Itt egy kicsit elgondolkodtam, hogy állja be vagy fussak fel a 3 órás iramfutókig, de végül úgy döntöttem, hogy a résztávok hiánya miatt ez a 3:15 most reálisabbnak tűnik. Maradtam.

A tempó könnyen futható, mondhatni kellemes volt. A terep hullámos. A rajt után egy rövidebb emelkedő után rögtön befordultunk a hátszélbe. Ez nagyon megdobta a tempót és mivel kisütött a nap a hőmérséklet is. Rögtön átfutott az agyamon, hogy „ túlöltöztem „! Sapkát levettem, de a többi holmit nem tudtam volna, hova tenni, segítőm nem volt, így maradt a meleg. Nem sokáig :-) 8 km-nél, amikor egy enyhe kanyarra, egy kissé oldalszeles szakaszra fordultunk, valami apró fehér kezdett szállingózni a levegőben. Az ég is beborult. Hamar kiderült, mi az a fehér apró, amit úgy visz a szél. HÓ. Alig 1,5 km-en belül szakadni kezdett a hó. A hőmérséklet a reggeli zord 2 fokra csökkent: „ mégis jó, hogy felöltöztem „ . Eközben a tempó átlagban maradt, de az iramfutóink elég rapszódikusan haladtak. Hamar elegem lett a rángatásból, úgy éreztem ez hosszú távon kikészít, így inkább előre futottam kicsit és próbáltam saját ritmust találni. A szélben azonban nem volt könnyű. Bolyokhoz csapódtam, kerestem a szélárnyékot, de volt, hogy egyedül küzdöttem az elemekkel, a hóviharral a szembeszéllel. Az első kör végére, mire visszaértünk a városba, ismét kisütött a nap. Megint barátságosabb arcát mutatta az április. A 2. kör elején már vártam a hátszelet, gondoltam jó lesz majd egy kicsit megpihenni, a megpróbáltatások után. Az egyenesben ismét megcsapott a meleg és mellé megérkeztek az iramfutók is, amin nagyon csodálkoztam, hiszen épp akkor számoltam ki, hogyha tartom a tempót 3:10 vagy akár alatta is lehet a vége. Kicsit elfutották magukat, egy 10-e bolyt magukkal húzva. Beálltam. Ismét úgy éreztem „túlöltöztem”, a gondolatnak azonban ideje sem volt befészkelnie magát az agyamba, ismét hatalmas hózáport kaptunk a nyakunkba, ami néhány percen belül jégesővé vált, majd eső és néhány perc múlva ismét havazás. Ekkor már nem lehetett követni milyen halmazállapotban hullik a fejünkre az „égi áldás”, tűrtünk és futottunk. 3:15-re előirányzott, de a valóságban 3:10-es marathon-i tempót. Próbáltam másra koncentrálni, a frissítésre, a többiekre, a futóstílusomra. Gyors ellenőrzést végeztem és megállapítottam, hogy jól vagyok energetikailag, tüdőre és keringésre nincs gond. A vádlim kicsit bekötött, de ez tavasszal sztenderd jelenség nálam. Elérkezett a 30. km. Vártam a „kalapácsos embert” … nem jött. Még mindig minden rendben ment. Az április szeszélye kicsit zavart, de a tempót jól bírtam. Íramfutóink továbbra sem tudták jól betartani a tempót, rángattak. Már ezt is egész jól toleráltam. Amikor jött a BUMM. 36. km és nem tudom mi történt. Elsőnek begörcsölt a jobb talpam, alig tudtam menet közben visszafeszíteni, majd a bal. Utána a combjaim kezdetem beállni, majd görcs a jobb hajlítómban, majd a bal is elkezdett fájni. Égető, feszítő érzés mélyen az izomban. Soha ne éreztem ilyet. A következő frissítő állomáson kicsit több izót vettem el és a maradék gél is betoltam. Nem sokat

segített. Ugyan a görcsök elmúltak, de mintha megszűnt volna az ideg-izom kapcsolat a lábamban. Keringésre, tüdőre még mindig jól voltam, de már csak vánszorogtam. Leszakadtam a bolyról és hiába küldte az agyam a parancsot, hogy futunk, a lábam felülírta azt és csak valami szánalmas vánszorgást hajtott végre. 4 km volt még hátra és a 3:10 terveim elszálltak. A városban való utolsó keringő kínszenvedés volt. Hajrát sem tudtam nyitni, nem ment. Végül 3:19 lett a vége, abszolút 10. hely. Örüljek neki? Legyek elégedett? Vagy mondjam, hogy hát nem ezt terveztem és nem ezt vártam magamtól? Nem tudom. Álmomban sem gondoltam, hogy benne leszek az első 10-ben és még egy kicsit anyagilag is jól járok egy marathon-on, amit tudvalevőleg valahogy nem tudom 180 km nélkül jól megfutni. A 3:19-es idővel azonban nem tudok elégedett lenni, csak ha ezt tudom hozni Lanzarote-n is a bringa után. JA és a végére summa-ként : Jól öltöztem! Ebben az időjárásban, nem lehetett volna máshogy felöltözni

2012.03.20. Új szponzor: Moose :-) Azt hiszem egy nagyon kedves szponzorral lettem gazdagabb. A Moose zoknik magyarországi forgalmazójával kötöttem megállapodást. Kompresz zoknival és sportzoknival fognak támogatni. Nagyon különleges ez a megállapodás, hiszen aki ismer, tudja, hogy mennyi fenntartással kezelem a kompressz zoknikat. Regenerációra már régóta használom az orvosi változatát, sportolás közben azonban nem nagyon győzött meg eddig. A Moose sportzokniját már egy éve használom és azok nagyon beváltak. Van olyan versenyzoknijuk, ami egyáltalán nem tartja meg a vizet, így nagyon meleg versenyen, pl. Barcelonai Ironmanen, ahol végig locsoltam magam vízzel, sem cuppogott a lábam a vizes zokniba, hiszen teljesen áteresztette a cipőbe folyó vizet. Emellett maximálisan megvédte a lábamat attól, hogy a cipő feltörje. Szóval ezzel a sportzokni változatával nagyon összebarátkoztunk.

Így történt, hogy hosszas töprengés után úgy döntöttem a kompresz zoknijukat is kipróbálom. Regenerációra már most is nagyon jó! Az edzés alatti tesz még hátra van. Ha beválik, ígérem versenyen is ki fogom próbálni és megírom a tapasztalataimat. Addig is köszönöm a bizalmukat és a támogatásukat, remélem jó eredményekkel tudom majd meghálálni. Örülök, hogy ilyen illusztris csapatba kerülhettem be. :-)

2012.03.15. A tavasz első hosszú bringázása

200 km 1400 m szint Erős szél :-) 5 kemény sportoló :-) :-) 7 óra

2012.03.14. Indul a mandula! Régen nem jelentkeztem, pedig lenne mit írni. Az első és legfontosabb, hogy belevágok újra! A decemberi Triatlon esten még csak homályosan utaltam rá, hogy vannak tervek, de akkor még nem mertem "elkiabálni" ,most viszont már valósággá vált. Újra kiváltottam a WTC Profi licencet és most már biztos, hogy beszállok az új szabályok mozgatta nagy WTC Ironman ringlispil-be. :-) Ez annyit jelent, hogy ahhoz, hogy Hawaii kvalifikációt szerezzek vagy legalább felvegyem a harcot a Hawaii Világbajnokság indulási jogáért 5 WTC versenyen kell részt vennem, melyből minimum 1 Ironman távú. Ismerve a képességeimet és azt, hogy nem vagyok túl gyors, no meg nem tartozó a jó úszók közé, terveim között 3 Ironman és 2db 70.3 szerepel. Eddig leadtam a nevezési kérelmemet és meg is kaptam a nevezési jogot Lanzarote-ról és Svájcból, így ez a két Ironman van eddig betervezve. Szemezgetek még a svéd Ironmannal, bár ott elég rizikós az időjárás. A 70.3-ra még ötletem sincs, ez még a jövő zenéje, meg kell találni, hogy melyik a legoptimálisabb. Számításaim szerint, mivel idén elég későn szállok be a versenybe, így inkább jövőre lehet reálisabb a ranglistán való megfelelő hely elérése. Annyi biztos, hogy kemény 2 év elé nézek, de úgy gondoltam adok még magamnak egy esélyt. Meglátjuk mennyi tűz és erő maradt még bennem.

2012.01.15. 6 órás görgőzés - sikeresen teljesítve!

Még karácsonykor gondoltunk egyet. Igazán Ferenci Kornél indította el a dolgot, hogy nincs motivációja hosszút görgőzni. Szó szót követett és lett belőle egy ötlet, görgőzzünk egyszer 6 órát, persze együtt, mert egyedül ez nem megy. A szavakat tettek követték. Szereztünk termet (Margitszigeti Atlétikai Centrumban), kis szponzort, aki a frissítőt biztosította és körítettünk köré egy kis expót, hogy többen jöjjenek és mozgalmasabb legyen a 6 óra. Vasárnap reggel 8-tól összegyűlt a kemény mag: Raymond, Szabolcs és én. A többiek valahogy elmaradtak. 9kor nyeregbe pattantunk és elindult a nagy menet.

Az elején volt némi technikai gond a zenével, nem akartak megszólalni a hangfalak, de szerencsére akadt néhány sportoló társ, akik szóval tartottak minket, csevegtek, sütit hoztak, így az első óra még csöndben is - hamar eltelt. aztán megszólalt a zene, jöttek a kiállítók, Brooks-osok és a Moose zoknisok, Nutrend. Kicsit beindulni látszott az élet. A nagy rajongó tábor elmaradt, amit nagyon sajnáltunk, de kis csapatunk elég jól elszórakoztatta magát. Aztán megérkezett Timi is. Frissen. Kisebb malőr, bringás cipő probléma megoldása után, becsatlakozott ő is 3 órára. Vidáman peregtek a percek, Bence osztogatta a Nutrend csokikat, L-karnitint, magnéziumot, töltötte a kulacsokat, defektet szerelt, mert hát az is volt. 4. órában már kicsit megzuhant a társaság, de Raymond nem hagyott minket elcsüggedni, mindig átlendített mindenkit a holtponton. Ekkor már látszott, hogy a 180 km meglesz, Rayminak a 200 is ! Az 5. órába lépve aztán már nem volt kérdéses, megcsináljuk és megcsináltuk! Így utólag nem is volt olyan vészes. Az elején ijesztőbbnek tűnt, 6 órát egy helyben ülve tekerni. A hely ideális volt, a zene változatos, a társaság szuper! Nagyon jó kis alapozó edzés volt. Este persze azt mondtam, hogy soha többet ilyet ( Milyen ismerős, mintha ezt az Ironman-ek után is mindig megemlíteném), Aztán másnap reggel már forogtak a kerekek az agyamban, ez nagyon jó volt, ilyet kéne még többször. Meglátjuk! Köszönet Bükkösi Raymondnak, Nagy Szabolcsnak, Földy Timinek, Bencének, Brooks-nak, a Moose-nak és Nutrendnek, a MAC-nak. Nélkülük nem jött volna létre! Editnek külön köszönet a sütiért, életmentő volt és nagyon finom! 2012.01.05. Egyszer volt, hol nem volt... nem is olyan régen volt : Triatlon est Aki esetleg nem tudott volna eljönni, annak ajánlom figyelmébe a Triatlon Estről készült videót és beszámolót. A Video-n és az est első felében Major Joe tartott beszámolót a 2011-es szezonjáról. Az est második felében pedig keresztkérdések tüzébe került    

Boronkay Péter, többszörös Európa és Világbajnok paratriatlonistánk, Csomor Erika, Duatlon Világbajnok, többszörös Magyar Bajnok,IM Arizona győztes Major Joe, IM Arizona győztes és hétszeres magyar Ironman Bajnok valamint Én.

A linkre kattintva a sporhírügynökség oldalára navigál, ahol a közvetítés megtekinthető! http://sporthirugynokseg.hu/2011/12/ironman-est-major-joe-val/

2012.01.01. BUÉK - Az év első futása

2012.01.01. Boldog Új évet mindekinek !

Kívánom, hogy ez az év legyen jobb és szebb mindenkinek! Úszáshoz jó lábvizet, bringához hátszelet, futáshoz leejtőket ! Az élethez kitartást! Sok türelmet, jókedvet, pozitív gondolatokat !