egy ismeretlen ismerős avagy Ábel Frigyes, az életművész Amikor legjelentősebb filmszerepében, az MGM csatornán mostanában is gyakran látható Külügyi intrikákban1 a főhős (Robert Mitchum) oldalán elindul Svájc és Anglia felé, hogy eleget tegyen a rábízott feladatnak, abban van valami szimbolikus. Az általa játszott titokzatos Jonathan Springről többször elhangzik, hogy milyen furcsa neve van. Végig nem sejtjük, melyik oldalon áll, mik a szándékai, a kilétét, nemzetiségi hovatartozását sem tudjuk. A zárójelenetben a két szereplő egyre távolodik a kamera szemszögével ellentétes irányba, ahogy Chaplin csavargója szokott a filmjei végén. Valahogy így vághatott neki 1925-ben az a huszonkét éves fiatalember is a világnak, aki eleinte az Ábel Frigyes, majd a Friedrich Abel, később pedig a Frederic Abel, a Fred, Frederic, illetve Frederick O´Brady nevet használta, aszerint, hogy éppen Budapesten, Münchenben, Párizsban vagy az Egyesült Államokban élt. Hosszú és kalandos élete során volt színpadi és filmszínész, táncos, bárzongorista, zeneszerző, karmester, koreográfus, újságíró, színházi mindenes, bábjátékos és egyetemi tanár. Továbbá anarchista, szabadkőműves és még sok minden más.
Blattner Géza az Ádám misztérium színészeivel. A zongoránál Ábel Frigyes. OSZMI Bábgyűjtemény
1903. december 11-én született Budapesten. Mint a XX. század elején a középosztályhoz tartozó pesti zsidó családok többsége, az ő szülei és testvérei is felváltva beszéltek otthon magyarul és németül. A későbbi életútjához nélkülözhetetlen francia nyelvtudást szintén idejekorán örökül kapta, ahogy divat volt mondani: „von Haus aus”. De egyesek szerint már kamaszkorában jól beszélt angolul is, ami akkoriban távolról sem volt elengedhetetlen tartozéka a külföldi érvényesülésnek. Szem- és fültanúk állítják, hogy több mint három évtizedes franciaországi tartózkodása alatt előszeretettel forgott az orosz emigránsok körében, akikkel folyékonyan beszélt oroszul, és rendszeresen olvasta a Párizsban megjelenő orosz újságokat. Ezenkívül állítólag spanyolul és olaszul is egész jól elboldogult.
Alighogy leérettségizik a budapesti Kereskedelmi Akadémián, Bárdos Artúr felfedezi, és leszerződteti a Belvárosi Színházhoz. Első, néhány mondatos szerepében 1921. október 29-én lép színpadra Szenes Béla A gazdag lány című vígjátékában. Színészi pályája azonban nem indul szerencsésen. Bárdos, a megszállott felfedező hamarosan főszerepben lépteti fel a semmiféle színpadi gyakorlattal nem rendelkező, alig húszéves fiatalembert. Ez a merész terve csúfos bukással végződik. Egy anekdota szerint a szellemes gonoszkodásairól is közismert Sebestyén Géza így szólt a premier szünetében Bárdoshoz, az ifjú titán nevére célozva: „Káinnak minden meg van bocsátva!”2 A kudarc nem szegi kedvét, néhány évig különböző fővárosi színpadokon lép fel, majd mégis inkább Párizsba megy szerencsét próbálni.
Párizs ekkor már nem az a békebeli napfényes főváros, amelyet Ady megismert a századelőn, ahol konflisok gördülnek a Champs-Élysées-n, és Szent Mihály útján nesztelen suhan az ősz. Ez Clemenceau diadalmas mámorban úszó metropolisza, amelyet elleptek a munka nélkül lézengő kelet-európai emigránsok. Illyés Gyula Párizsa, amely „kezdett foltosodni, most már a külföldi szegénység színeivel is”. És Éluard, Tristan Tzara, Max Jacob, Breton, Gide, Cocteau, Picasso, Chagall, Miro, Buñuel, a Zürichből ide hurcolkodott dadaizmus meg a futurizmus menedéke. És mindazoké a jól ismert és ismeretlen bohémeké, akik hadat üzentek az előttük járó, vagy egy helyben toporgó művészeknek és művészeteknek. Frederic Abel egyelőre nem találja a helyét közöttük. Hamarosan odébbáll. Előbb német színházakban tevékenykedik, egy ideig az egyik müncheni színház dramaturgja, majd Angliában nyelvtanár, music hallok zongoristája és karmestere. 1932-ben visszatér Párizsba. Eleinte itt is kávéházakban zongorázik. Egy alkalommal honfitársa, Blattner Géza szólítja meg, és invitálja, csatlakozzon három éve működő bábszínházához, az Arc-en-Cielhez. Az ifjú zongorista boldogan fogadja az ajánlatot. „A bábok engem csak 1932-ben fedeztek fel maguknak, mikor Franciaországba érkeztem – írja 1947-ben. – Nem volt nehéz számukra megtétetni velem az első lépéseket. Úgy találkoztunk, ahogy az ember a villámcsapással találkozik, a végzettel, a beteljesüléssel. Párizsban egy kicsit elveszett gyerek voltam, kifejező eszközök nélkül, s a bábok
kigyógyítottak abból a gyötrő vágyakozásból, amellyel a némaságra ítélt színész gondol a játékra. Hallatlan szerencse folytán a zsinóros bábozás magasiskolájába csöppentem, Blattner Gézánál.”3 A sokoldalú, de előnytelen külsejű, alacsony termetű, vörös hajú fiatalember joggal érzi, hogy megtalálta igazi helyét a színházművészetben. Ír, fordít, zenét szerez és játszik Blattner színházában. Első közös munkájuk a Bendzsó úr és az ő pelikánja4 című marionettkettős, amelyet Blattner ötlete nyomán ketten adnak elő éveken át hatalmas sikerrel. „A Bendzsó úr és az ő pelikánja, ha lehet így mondani, egy kézzel fogható tünemény. A pelikán belépése, talpig vörös flitterben, amerikai ritmusra táncolva, a csőrével kopogtatva és a fenekét riszálva, Walt Disney legjobb pillanatait idézte” – írja egy későbbi előadás nyomán a lelkes kritikus.5 1934-ben Ábel létrehozza Nemzetek csömöre6 című etűdsorozatát, amelyet még a háború után is nagy sikerrel játszik Párizsban, majd Amerikában. Az általa komponált és különböző nyelveken előadott kuplékra az egyes nemzetek jellegzetes figurái – a holland sajtból van, a francia gall kakasként jelenik meg – táncolnak és nyílnak-csukódnak, hol a profiljukat mutatva a közönségnek, hol pedig szembefordulva a nézőkkel. Ugyanebben az évben kerül bemutatásra az Ádám misztérium, amelyet egy XII. századi iskoladráma nyomán írt Pierre Albert-Birot7. A zeneszerző Frederic Abel, aki később a Thanatos az utazó8 című groteszk misztériumhoz is kísérőzenét komponál. Az ember tragédiája mellett ezzel az előadással szerepel az Arc-en-Ciel az 1937-es párizsi világkiállításon. Ábel igazi területe azonban a kesztyűsbáb. Több magánszáma ugyancsak Blattner színházában kezdi pályafutását: A hercegnő mosolya9, a Drágaságom10 című „kínai fantázia” és mások. Blattner színházában a francia bábjátszás három későbbi kiválósága ismerkedik a műfajjal: Yves Joly, Marcel Temporal és Roger Roussot. Ábel a kesztyűsbáb iránti rajongását egyértelműen Temporalnak és Roussot-nak köszönheti. „Tőlük tanultam meg a bábjáték három alapelvét: miképpen kell a mutatóujjat függetleníteni úgy, ahogy azt a német Kasperl-játékosok teszik, hogyan szakítsunk végre a babonával, miszerint a bábjáték miniatűr színház csupán, és azt is az ő segítségükkel értettem meg, hogy a klasszikus lyoni Guignol-játékokban bizony túl sok a szöveg. Ha megfelelően elsajátítjuk a kesztyűsbáb technikáját, a párbeszéd nem igazán fontos többé, és gyakran fölösleges is” – mondja egy 1988-ban, nyolcvanöt éves korában, Rochesterben készített, magyar nyelvű hangfelvételen11.
A harmincas évek végétől rendszeresen fellép Temporal bábszínházában a Luxembourg-kertben. Itt mutatja be legfontosabb magánszámait: a Weber zenéjére készített Felhívás keringőre című etűdöt, a Sibelius Valse triste-jére, Ravel Lúdanyó meséi című szvitjének két darabjára (Csúnyácska, a pagodák császárnője, A Szépség és a Szörny párbeszéde), Bach és Chopin műveire és dzsesszzeneszámokra komponált kétkezes játékait. A Szépség és a Szörny párbeszédében eljut a bábjáték lényegéhez: két fagolyóval és puszta kézzel játssza el a néma szerelmi jelenetet. Ugyanúgy, mint Obrazcov, aki ez idő tájt készíti el előbb egy Csajkovszkij-románcra, majd Majakovszkij Én és a kisasszony című versére híres „golyós” etűdjeit. Anélkül, hogy tudtak volna egymásról, mindketten a legegyszerűbb eszközökkel fogalmazták meg minden báb egyetemes és örök érvényű szubsztanciáját. „Egy délután Marseille-ben elemi iskolai tanítók látogattak meg – meséli Ábel. – Bábszínházat akartak létrehozni. Kérték, mutassam meg, hogyan kell mozgatni a bábokat. A sarokban gömbölyű bútorlábat találtam, amelybe lyukat fúrtak az asztalosok. Bedugtam a mutatóujjamat a lyukba, így bábfej lett a gömbből. Puszta kezem annyira kifejező lett, hogy meg tudtam mutatni a kéz szerepét a kesztyűsbábok belsejében. Lemondtam a kesztyűről, a kéznek csak egy fejre volt szüksége, amit a mutatóujj tartott. Ebből keletkezett a Ravel zenéjére készített szerelmi párbeszéd, amelyet később évekig játszottam párizsi kabarékban, a televízióban, Londonban, New Yorkban, Las Vegasban és Chicagóban.”12 Közben egyre többet foglalkoztatják a francia színházi és filmrendezők. Részt vesz az Übü király 1937-es párizsi előadásán, amely a szürrealista színház jelentős manifesztumának számít (rendező: Sylvain Itkin, tervező: Max Ernst és Jean Effel). Fellép a Comédie des Champs-Élysées-ben (Ronald Gow: Megjutalmazatlan álmok13, Marcel Aymée: A kék légy14), a Théâtre Palais Royalban (Édouard Bourdet: Borsóvirág15, Marc-Gilbert Sauvajon: A Dressen-gyűjtemény16), a Théâtre
Récamier-ben (Roland Dubillard: Ahová a tehéncsorda inni jár17). Az ötvenes években kabarészínpadokon játszik. Operettben lép fel Bourvillal és Annie Cordyval. Hosszú élete során több mint három tucat filmben játszik kisebb-nagyobb szerepet. Dolgozik Marcel Carnéval (Furcsa dráma, 1937), Julien Duvivier-vel (A halál kocsisa, 1939), Jean Renoirral (Miénk az élet!, 1936, Ebéd a szabadban, 1959), Orson Wellesszel (Mr. Arkadin, 1955), Roger Vadimmal (Veszedelmes viszonyok, 1959) és a filmtörténet más kiválóságaival. Irodalmi tevékenysége is számottevő. Első regényéhez, a Velencei külsőségekhez18 Orson Welles ír előszót. Második franciául írt kötete, a Szemben az éggel19 Goncourd-díjat kap. A Rozmaring emlékül20 után tizenkét évvel Londonban jelenik meg könyve21, ekkor már felváltva ír angolul és franciául. 1964-ben New Yorkban kerül először kiadásra önéletírása Mindent bevallok22 címmel. Ezt a kötetét nem sokkal később egy londoni, majd egy párizsi kiadó is megjelenteti. 1939-től két évet tölt az idegenlégióban, ahová alacsony termete miatt csak némi protekcióval sikerül bejutnia. Hazatérése után csatlakozik a francia ellenállási mozgalomhoz. Letartóztatják. Szabadulása után egy ideig Marseille-ben él, egy tánciskolában szervez bábszínházat. Bemutatja Andersen A kis hableány című meséjét. A hatvanas évek elején francia feleségével, Colette-tel az Egyesült Államokba költözik. Még „amerikaiként” is megjelenik egy franciául írt regénye, a Helyes és helytelen szándékok23. A rochesteri egyetem tanáraként vonul nyugdíjba. 2003. február 23-án, kilencvenkilenc éves korában hal meg. Életútja némelyik Rejtő-regény fordulataival vetekszik. Gyanúsan sokoldalú volt. Korunk kétkedve fogadja a többféle területen tevékenykedő művészeket. De a bábművészet mindig vonzotta a sokoldalú embereket. Az igazi bábjátékos mindent maga csinál. Ír, zenét szerez, bábot farag, játszik. Azt mondják, akik látták Ábel Frigyes egyik-másik műsorát, hogy elementáris komédiás volt. Alighanem akkor volt a legboldogabb, amikor elbújt a paraván mögé, és egy személyben lehetett önmaga és saját partnere-ellenfele. A Belvárosi Színház sikertelen színésze megtalálta azt a műfajt, amelyben színészi, muzsikusi és írói képességeit egyszerre és maradéktalanul tudta kamatoztatni. Bárdos Artúr, a csalhatatlan felfedező mégsem tévedett, amikor a tizennyolc éves kamaszt színpadra engedte. Balogh Géza 1
Forein Intrigue, 1956. Rendező: Reynolds Sheldon
2
Don Péter – Raj Tamás: Magyar zsidó históriák. Makkabi, Bp., 1997.
3 Frederic
O´Brady (Ábel Frigyes) írásai és levelei. OSZMI Bábgyűjtemény
4
M. Banjo et son Pélican, 1932.
5
O.P.: Les Marionnettes ressuscitées (Életre kelt bábok). Candide, 1934. november 1.
6
Satiété des nations – szójáték a népszövetség (Societé des Nations) szó elferdítéséből.
7 Apollinaire,
Breton és Aragon harcostársa, a „modern művészet” programjának meghirdetője, csaknem valamennyi XX. századi formabontó író elődje. 8 Adrianus 9
Michael de Jong holland író darabja.
Le Sourire de la princesse
10 Mon
petit chou
11 O´Brady-hagyaték,
OSZMI Bábgyűjtemény. Az ekkor már magyarul nehézkesen beszélő Ábel szövegét némileg átalakítva közlöm. 12
Uo.
13
Rêves sans provision, 1937
14
La Mouche bleue, 1957
15
La Fleur de pois, 1934
16
La Collection Dressen, 1960
17
Où boivent les vaches, 1972
18 Exterieurs
à Venise, 1950
19
Le Ciel d´en face, 1954
20
Romarin pour souvenir, 1958
21 There´s Always 22 All 23
a Throgmorton, 1970
Told: the Confession of Frederick O´Brady, 1964
Propos pertinents et impertinents, 1973
http://www.criticailapok.hu/index.php? option=com_content&view=article&id=38043&catid=24&Itemid=2
