Blaha Lujza és Budapest A Blaha Lujza tér nemcsak a Nagykörút, hanem Budapest egyik legforgalmasabb része – a BKK adatai szerint naponta több, mint 300 000 ember halad át rajta. Vajon a rengeteg ember közül hányan tudják, miért pont egy századfordulón élt színésznőről van elnevezve a forgalmas csomópont? Blaháné nemcsak hogy a téren bérelte utolsó lakását, de művészetével éveken keresztül munkálkodott a magyar kultúra fejlődéséért. A színésznő és Budapest viszonyát hosszú éveken keresztül a kölcsönös szeretet és ragaszkodás jellemezte. Mindenki tudta, Blaháné akár a bécsi színházak ünnepelt csillaga is lehetne, ám ő egész életében kitartott a magyar nyelvű színjátszás mellett. Az, hogy Blaháné élete a színház körül fog forogni, már a kezdetektől eldöntetett. Gyerekkorában, akkor még Reindl Lujza néven, gyakran fellépett Láng Boldizsár vándorszínész társulatában, melynek szülei is tagjai voltak. Apja hirtelen halála után anyja újraházasodik, és egy győri társulathoz szegődik. Itt kapja Lujza első nagyobb szerepét, A koldusnő című darabban, melyről Kovács Pál így ír biztató kritikát: “Szívem mélyéből kívánom Kölesi Lujza szüleinek, hogy ezt az ügyes barna kislányt gondosan képezzék ki, mert az ilyen rejtett bimbókból nyílnak a legszebb rózsák.” Lujza meg is kapja a remélt kiképzést – a Budai Népszínházban, Balatonfüreden, és Szabadkán is vendégszerepel. Az utóbbi alatt ismerkedik meg Johann Blahával, aki a színdarabot kísérő katonazenekar karmestere. Blaha felismeri Lujza tehetségét, így miután feleségül veszi, megfogadja, hogy támogatni fogja színésznői karrierjében. Az idilli jövőképet csak egy dolog zavarja meg – Blaha nem beszél magyarul, így feleségét német ajkú színésznőnek szeretné kineveltetni; ezzel szemben Lujza már ekkor is ragaszkodik a magyar színpadhoz, a magyar nyelvű szerepléshez. Ez akkoriban karrier szempontjából logikátlan vágynak látszott – a jobb megélhetést biztosító kőszínházak nagy részében még ekkoriban is német nyelven zajlottak az előadások, a magyar nyelvű vándortársulatokhoz való elszegődés pedig csak bizonytalansággal és nehézségekkel kecsegtetett. Lujza kötelességszerűen követi férjét Bécsbe, ám míg Blaha az ottani Operáról álmodozik, felesége szíve mégiscsak a pesti színpadok felé húz. Számos vita után karrierjét végül Debrecenben folytatja, ahol a színésznő és legkedveltebb műfaja egymásra találnak – itt lép fel először a Tündérlak Magyarhonban című népszínműben. A népszínmű stílusa, nyelvezete, és politikai üzenete is illett Blaháné karakteréhez, sikereinek híre pedig gyorsan eljutott a fővárosba is. Bármennyire is meg akarták tartani maguknak a debreceniek újonnan Forrás: Nagy magyar színészek felfedezett csillagukat (már Blaháné egyik pesti vendégszereplésénél is füttykoncerttel és tüntetéssel fenyegetőztek), mikor Paulay Ede színházigazgató 4000 forintos szerződést ajánl fel, a döntés vitathatatlan: Blaha Lujzának Pesten a helye.
A pesti élet, mint Blaháné naplójából kiderül, eleinte kissé ijesztőnek tűnt. Mikor Lujza anyjával és nővérével felköltözik a fővárosba (Blaha ekkor már két éve halott, de hálából mindig is az ő nevét fogja viselni a színésznő), éppen vásárnap van, így nemcsak a tömeggel, de a szálláshiánnyal is szembesülnie kellett. A magyar nyelvű színjátszás helyzete pedig egyáltalán nem volt reménykeltő. Blaháné később így emlékezett vissza erre: “50 évvel ezelőtt jöttem Budapestre, az én drága fővárosomba. Akkor milyen idegen, milyen német világ volt itt! A rozzant kis házak akácos udvaraiban, a rosszkövezetű sikátorokban német valcert nyaggatott a verkli, és nyihogott a harmónika.” Az akkoriban a Múzeum körút és Rákóczi út sarkán álló Nemzeti Színház barátságos légköre, és a közönség szeretete azonban gyorsan otthonná változtatja a nyüzsgő Budapestet. A Nemzeti Színházból 1875-ben átszerződik az újonnan megnyílt Népszínházba, melyet a mai Blaha Lujza téren építettek fel, az akkori Sertéskereskedő (ma Népszínház) utca sarkán.
A Népszínház, később Nemzeti Színház épülete a mai Blaha Lujza téren, 1890 körül Forrás: Klösz György; Fortepan
Nagy álma válik valóra ezzel: kedvenc műfajában, magyar nyelven adhat elő, többféle társadalmi réteg előtt is. A néphez szólhatott, a nép hangján és a nép nyelvén – nem csoda, hogy tömegek állnak sorba, hogy színpadon láthassák, sokan vidékről is csak ezért az élményért utaznak fel. Blaháné néhány év alatt Budapest idegenforgalmi látványosságává válik, annak ellenére, hogy hivatalosan nem lehet a Népszínház tagja – ugyanis új férje, Soldos Sándor nem támogatja karrierjét, és megtiltja, hogy szerződés kösse bármelyik színházhoz. Ezért szerepel Blaháné csak, mint vendégszereplő a plakátokon, miközben ő az igazi sztár, és ezért válik el néhány év után második férjétől. Lujza tehetsége és karrierje mellé nem egy tiltó, hanem egy támogató társ való – ezt a társat végül báró Splényi Ödön személyében találja meg. Új férjével először az Újvásár (mai II. János Pál pápa) téren vesznek ki lakást, de miután Blaháné anyja meghal, illetve a báró sikeresen elkártyázza a színésznői jövedelem nagy részét, muszáj szűkebbre venni a háztartást – így kerül Lujza 1897-ben élete utolsó lakásába, a Blaha Lujza Erzsébet körúti otthonában forrás: Wikimedia
Szelényi-házba, mely a mai Rákóczi út és a Erzsébet körút sarkán található, szemben az egykori Nemzeti Színházzal. Az épület EMKE-ház néven is ismert volt, hiszen itt működött Wassermann Jónás népszerű, könyvtárral is rendelkező EMKE kávéháza, melyet számos színész és művész választott törzshelyéül (sőt, visszaemlékezések szerint még József Attila is dolgozott itt egy ideig, kenyérhordó fiúként).
A híres EMKE kávéház Forrás: erzsebetvaros.hu
Blahánét azonban nem vonzotta sem a kávéház nyüzsgése, sem a főváros éjszakai élete. Két dolognak élt – a színháznak és a családjának. Miután a Népszínház épületét a Nemzeti Színház veszi birtokba 1908-ban, újra ott kezd játszani, és örökös taggá is választják. Az esti előadásuk után szinte mindig siet haza az Erzsébet körút 2. szám alatt álló lakásába, ahol az ajtó előtt, a körfolyosón, egy derékig érő zöld léckerítés őrzi az otthoni békét. Ennek a lakásnak az erkélyéről nézheti visszavonulása után régi diadalainak helyszínét, a Nemzeti Színházat, és a
Az EMKE sarok 1910-ben, a Rákóczi út és Nagykörút kereszteződése Forrás: Klösz György; budapestcity.org
forgalmas utcai látképet is. Már betegen, legyengült állapotban éli meg, hogy 1918-ban az ő nevét ölti magára az előtte elterülő tér. Ekkor már balatonfüredi villáját is eladja, minden idejét az EMKE házban tölti. “Nincs már más vágyam, csak egy szép, fényes napon kiülni az erkélyre, és melegedni, és csak nézni és nem törődni semmivel” írja naplójában. Pedig a korábbi külföldi turnék alkalmával csábították őt osztrák, olasz, és francia színházakhoz is, ő mégis mindig hazatért, Budapestre, és idős korában egyetlen kívánsága egy kis pihenés volt a Margit-szigeten. Az EMKE házban tölti utolsó éveit, egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig. Halála napján úgy tűnik, mintha az egész város gyászolna. Mind lakása erkélye, mind a szemben álló Nemzeti Színház gyászruhát ölt, az utóbbi előcsarnoka pedig a ravatal helyszíne lesz. A színház előtti területet rendőrök őrzik, de csak nehezen tudják visszatartani a több százezres tömeget, ami délután két órára összegyűlik. A villamosok eleinte még próbálnak hangos csengetéssel átjutni a várakozókon, de hamarosan minden közlekedés teljesen megbénul. A színház előtt többen beszédet mondanak, például Klebelsberg Kunó miniszter, és Ripka Ferenc, a főpolgármester is. Mikor a lovak vontatta koporsó elindul a Kerepesi (ma Rákóczi) úton a temető felé, kétszáz tagú cigányzenekar zendít Blaháné kedvenc nótájára. Így fejezi ki fájdalmát a főváros legkedvesebb színésznője elvesztéséért. Szinte száz év távlatából visszatekintve nehéz felismerni, mit is adott Blaha Lujza Budapestnek, és a magyar kultúrának. Kortársai azonban, emléke előtt tisztelegve, emlékalbumot is kiadtak, melyben a főpolgármester szavai próbálják összefoglalni a színésznő munkáját: “A magyar dal évezredes művészete Blaháné szívén keresztül ihlette meg Budapestet. E németségből indult es sokféle elemből zavarosan fejlődő várost Blaháné avatta magyarrá. Ezért kötelessége Budapestnek, hogy Blaháné emlékét legnagyobbjaival egy sorban,
hálás kegyelettel tisztelje.” Cenner Mihály pedig így fogalmaz: “Megállapíthatjuk, hogy ebben az asszonyban ritka erő, fegyelem, öntudat, és hazaszeretet lakozott.” Szánjunk tehát néhány gondolatot a Blaha Lujza tér környékén járva a névadó színésznőnek, aki a maga eszközeivel sokat tett a főváros fejlődéséért. Források: Blaha Lujza: Életem naplója. Budapest: Magyar Lap-és Könyvkiadó, 1920. Cenner Mihály: Blaha Lujza. In: Nagy magyar színészek. Budapest: Bibliotheca Kiadó, 1957. Csathó Kálmán: A régi Nemzeti Színház. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1960. Molnár Gál Péter: Blaha Lujza lakása. 168 óra 8. évf. 2. sz. (1996), p. 42-43. szerk. Porzsolt Kálmán: Blaha Lujza emlékalbum. Budapest, 1927. Budai Vera
