1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár Galériájában 2011. december 19-én, 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint: (Jelenléti ív a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletét képezi) Németh Sándor polgármester, Baranyai Róbert alpolgármester, Pócza Csaba, Németh Violetta, Bodorkós László, Taródi Lajos képviselők Igazoltan távol van: Patthy Sándor képviselő A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Koltay Péter műszaki csoportvezető, Molnár Zoltán pályázati referens, Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető, Guttmann Andrásné adócsoport vezető, Horváth Aliz jkv. vezető Meghívottak: Horváth Béla nyugalmazott településvezető Németh Tiborné Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Virágh János a Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke Pócza Mária Gabriella Csodaország Óvoda vezetője Tóth Gyuláné a Parkom Kft. ügyvezetője Vojtkó Tibor Bük és Térsége Vízmű Kft. ügyvezetője Bittenbinder Miklós a Büki Gyógyfürdő Zrt. nyugalmazott igazgatója Tömböly Ágnes Büki Újság főszerkesztője Csóka Csaba a Büki Testedzők Köre elnöke Csébich Csaba a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság tagja Friedné Barki Andrea pályázó Tóth Tamás pályázó Kocsis Mihály vállalkozó Pálffy Tamás a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület munkaszervezet vezetője Varga Zsolt a TRIÓ MÉDIA Dunántúl Kft. ügyvezetője Németh Sándor polgármester: Köszönti a megjelenteket, megállapítja a határozatképességet, 6 fő képviselő jelen van. Javaslatot tesz a jegyzőkönyv hitelesítőkre: 1. Németh Violetta és 2. Bodorkós László képviselők személyében A Képviselő-testület egyhangúlag, 6 igen szavazattal 1. Németh Violetta és 2. Bodorkós László képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek. Németh Sándor polgármester: Javaslatot tesz az ülés napirendjére, melyet a meghívóban kiküldöttektől eltérően az alábbiak szerint kér módosítani:
2 A nyílt ülés napirendjéről a bizottságok javaslatára lekerülne a 8. napirend: Építményadó és iparűzési adó rendeletek módosítása. A nyílt ülés új napirendje: 14. Napirend: Sághegyi Gellértné hagyatéka Előterjesztő: Németh Sándor polgármester A zárt ülés az alábbiak szerint módosul: 4. Napirend: Varga Éva és Hódosi Zsolt kérelme Előterjesztő: Németh Sándor polgármester 5. Napirend: Horváth Szilvia és Horváth Franz kérelme Előterjesztő: Németh Sándor polgármester Kéri a Képviselő-testületet, hogy fentiek szerint hagyja jóvá a napirendeket. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: Erre a bizottságunk azért tett javaslatot, mivel célszerűbbnek tűnik, ha megvárjuk az országgyűlés döntését a helyi adókkal kapcsolatban, és utána tárgyaljuk meg a következő év végi rendkívüli ülésen a témát. A Képviselő-testület egyhangúlag, 6 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyta jóvá a napirendeket: NAPIREND 1. Beszámoló a két ülés között történt fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Németh Sándor polgármester 2. A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár intézményvezetői álláshelyére érkezett pályázatok elbírálása – sürgősségi előterjesztés Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző 3. A BBKTE éves marketingterve és feladatterve véleményezése Előterjesztő: ifj. Strén Tibor BBKTE elnöke 4. A BBKTE pályázatához szükséges vállalások Előterjesztő: Szabó András aljegyző 5. Tájékoztató a BTK működéséről Előterjesztő: Csóka Csaba a BTK elnöke 6. A Képviselő-testület 2012. évi Munkaterve Előterjesztő: Németh Sándor polgármester 7. A köztisztviselők teljesítmény-értékeléséhez szükséges célok meghatározása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző
3
8. A 2012. évi víz-és csatornadíjak megállapítása és a Bük és Térsége Vízmű Kft-vel történő megállapodás megkötése Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző 9. A menetrend szerinti helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 1/1991. (II.18.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző 10. A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 1/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző 11. Folyószámla hitelkeret szerződés meghosszabbítása Előterjesztő: Németh Sándor polgármester 12. Televíziós műsorkészítési pályázat elbírálása – sürgősségi előterjesztés Előterjesztő: Molnár Zoltán pályázati referens 13. Az önkormányzat és PARKOM KFT. közötti szerződés alapján a 2012. évi szolgáltatási díjak megállapítása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző 14. Sághegyi Gellértné hagyatéka Előterjesztő: Taródi Lajos a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke Zárt ülés: 1. Arany János Tehetséggondozó Programban való részvétellel kapcsolatos állásfoglalás Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző 2. Bük településnév megváltoztatása Előterjesztő: Németh Sándor polgármester 3. Bük 1501 hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában az elővásárlási jogról való lemondás Előterjesztő: Koltay Péter műszaki csoportvezető 4. Varga Éva és Hódosi Zsolt kérelme Előterjesztő: Németh Sándor polgármester 5. Horváth Szilvia és Horváth Franz kérelme Előterjesztő: Németh Sándor polgármester Indítványok, bejelentések. 1. Napirend: Beszámoló a két ülés között történt fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Németh Sándor polgármester (Írásos előterjesztés a jkv. 2. sz. mellékletét képezi)
4 Németh Sándor polgármester: Írásos beszámolóját az alábbiakkal egészíti ki: Kovács Ferenc, a Közgyűlés Elnöke tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a Vasi TISZK társulási megállapodást felmondják az érintett önkormányzatokkal. Konkrétumokat azonban nem említenek, így nem lehet tudni, mi lesz az önkormányzat által befizetett pénzösszegek sorsa. A tegnapi nap folyamán megrendezésre került a karácsonyi rendezvényünk, ahol Pócza Csaba képviselő tartott beszédet. Patthy Sándor képviselő megérkezett 15.10 órakor. Németh Sándor polgármester: Kérem a Képviselő-testület döntését a két ülés között történt fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 415/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a két ülés között történt fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadja. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Határidő: azonnal A napirend után: Smidéliusz Ferencné gyémánt oklevelét kapja meg. Németh Sándor polgármester Dr. Cseh Sándor dékán szavaival emlékezik meg Smidéliusz Ferencné munkásságáról. 2. Napirend: A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár intézményvezetői álláshelyére érkezett pályázatok elbírálása – sürgősségi előterjesztés Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző Dr. Tóth Ágnes jegyző: Mint ismeretes másodszor kerül sor az intézményvezetői állás elbírálására. Jelen van mindkét érvényes pályázatot benyújtott személy, csak a hozzájárulásukkal tartható nyílt ülés. A polgármester kérésére nyilatkoznak, megtárgyalásához hozzájárulnak.
hogy
a
pályázatuk
nyílt
ülésen
történő
Németh Sándor polgármester: A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság a pályázók anyagát véleményeztette Kakuk János közművelődési szakértő bevonásával. Az ülésen Németh János, a közalkalmazotti tanács delegáltja és a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság tagjai vettek részt. Pócza Csaba képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: A bizottság lelkiismeretesen tanulmányozta az anyagot, az eddigi leghosszabb ülés volt, minden információhoz hozzá szerettünk volna jutni. A beadott pályázatokban formai hibák
5 nem voltak. Vezetői gyakorlata Friedné Barki Andreának volt, Tóth Tamásnak nem. A szakértő Friedné Barki Andrea pályázatát támogatta, Németh János közalkalmazotti delegált is az ő pályázatát támogatta, a bizottság 3-2 arányban szintén Friedné pályázatát támogatta. Friedné Barki Andrea pályázata alapján sokrétű tevékenységet képzel el, Tóth Tamás hagyományőrző jelleget emelte ki, ezért nehéz összehasonlítani. Nem könnyű döntés. Németh Sándor polgármester: Formai hiba nincsen, jogosan pályáztak mindketten. A tartalmi részeit kellene értékelni a testületnek. Nehezen összevethető a két pályázat. A szakértő is az előnyöket és az esetleges hátrányokat sorolta fel. A polgármester kérésére a pályázók nyilatkoznak, hogy nem szeretnének kiegészítést tenni. Taródi Lajos képviselő: Kétszer tárgyaltuk a pályázatokat, másodszor nem szóltam hozzá a bizottsági ülésen, így most szeretném elmondani a véleményemet. Szoros volt az elbírálás. Én Tóth urat támogattam. Régi ember vagyok, a mai világ rossz irányba terel minket, a tradicionális közösségek széthullottak. Mintha szégyellnénk, hogy magyarok vagyunk, de én büszkén vállalom. Tóth Tamás pályázatában én olyat látok, amit jó dolognak tartok, olyan értékeket írt a pályázatában, amik kivesztek a mai világból. Nem a pénzügyi rálátást kellene bírálnunk. Pócza Csaba képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Szeretnék reagálni, a gazdasági ügyintéző személye lesz új az intézményvezető személyén kívül. A gazdálkodásért felelni kell, az intézményvezetőnek kell ezt megtennie, a feladatok között ez egyértelműsítve lett. Friedné Barki Andreának erre van rálátása. Németh Sándor polgármester: Tóth Tamáséban egy határozottabb irány lelhető fel, Friedné Barki Andreánál pedig a pénzügyi vonulat erősebb. Komoly mérvadó indok ezen kívül nincsen. A szakértő is hajszálnyival ítélte jobbnak a hölgyet. Amennyiben egyéb hozzáfűznivaló nincsen, akkor a bizottság javaslatát terjeszteném elő. Németh Sándor polgármester: Kérem a Képviselő-testület döntését a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár intézményvezetői álláshelyére érkezett pályázatok elbírálásával kapcsolatban. Határozati javaslat: Friedné Barki Andrea legyen az intézmény vezetője. A Képviselő-testület 3 igen 4 nem szavazattal elvetette a javaslatot. Németh Sándor polgármester: Mivel a bizottsági javaslat nem nyert többséget, felteszem szavazásra a másik pályázót, Tóth Tamást. A Képviselő-testület 4 igen 3 nem szavazattal az alábbi határozatot hozta: 416/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat fenntartásában álló Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár (9737 Bük, Eötvös u. 11.) intézményvezetői munkakörének (magasabb vezető beosztás) betöltésére Tóth Tamás pályázót választja, határozatlan, teljes munkaidős közalkalmazotti jogviszonyban. A vezetői megbízás időtartama határozott, 2012. január 1-jétől 2016. december 31-ig tart.
6 Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Határidő: azonnal Németh Sándor polgármester: Javaslatot tennék Tóth Tamás illetményére is, ez egyelőre munkáltatói döntésen alapuló illetményrész nélkül 199.300,- Ft lenne. Kérem ezen összeg elfogadásáról döntsön a Képviselő-testület. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 417/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Tóth Tamás intézményvezető illetményét havi Br. 199.300,- Ft-ban állapítja meg. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Határidő: azonnal 3. Napirend: A BBKTE éves marketingterve és feladatterve véleményezése Előterjesztő: Pálffy Tamás BBKTE munkaszervezet vezetője (Írásos előterjesztés a jkv. 3. sz. mellékletét képezi) Pálffy Tamás a BBKTE munkaszervezet vezetője: Írásos beszámolóját az alábbiakkal egészíti ki: A bizottsági ülésen kiegészítési kérelem érkezett hozzánk a Büki Gyógyfürdő Zrt. 50 éves jubileumával kapcsolatban. Egyeztettünk a fürdővállalattal. A fürdőnél a konkrét tervek megvannak a jubileummal kapcsolatban, ebbe kapcsolódnánk bele. Ezt egyeztetnem kell még egyesületünkkel és a fürdővel, hogy mik lennének a kapcsolódási pontok. A locsmándi fürdő bezárásával kapcsolatos volt a másik kiegészítési kérelem. Álláspontunk volt, hogy a locsmándi fürdő bezárását propagáljuk, hogy Bükre jöjjenek a vendégek. Kérem, hogy a kért kiegészítéseket januárban konkretizálhassam. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: Jónak találja a bizottság a tervet így kiegészítve, és elfogadásra javasolja. Pócza Csaba képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Pont ma volt Felügyelő Bizottsági ülés a fürdővállalatnál, ott is felmerült a jubileum és a locsmándi fürdő fél érve történő bezárása. Locsmándon ezt gond nélkül meg tudnák tenni. Több kedvezménnyel is készül a Büki Gyógyfürdő Zrt. Pl. 50 évesek, akik akkor töltik be életévüket, mint a fürdő, ingyen mehetnének be. Fontos lenne, hogy a településmarketing és fürdőmarketing találja meg a közös utat. Hozzáteszem, volt olyan háttérmunka a fürdőnél, amire nem volt rálátásunk.
7 Németh Violetta képviselő, a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Pálffy Tamás meghallgatása előtt nem volt róla tudomásunk, de a bizottsági üléstől számított 4 nap alatt olyan információkhoz jutottunk, hogy a jubileumra készülnek. Szorosan együtt tud dolgozni a TDM és a fürdővállalat a jövőben. A bizottság egyöntetűen elfogadja a marketingtervet. Németh Sándor polgármester: A locsmándi fürdő bezárását hirdetik, hogy felújítási munkák miatt szünetel az üzemeltetés. Bükön a tavalyi évben nem volt meghirdetve. Kocsis Mihály vállalkozó: Végre alakult egy ilyen szervezet, mint a BBKTE, mely elősegíti, hogy a fürdő és település együttműködjön. A fürdő eddig nem működött együtt a TDM-mel, Szanyi Krisztián TDM-es léte ellenére sem. A szervezet sokat dolgozik, a vendégek dícsérik őket. Akik társadalmi munkában végzik a feladatukat, mindezek ellenére sokat dolgoznak, nem könnyű feladatuk van. A zárt ülés anyagában láttam, hogy Bükfürdőre változtatnák a település nevét, ezt meggondolandónak tartom, hiszen az „ősbükiek” ennek nagyon nem örülnének. Dr. Tóth Ágnes: Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a hozzászólás maximum 3 perces lehet a testületi ülésen, az előterjesztésre vonatkozó SZMSZ-ben rögzített szabályok szerint. Németh Sándor polgármester: Kérem a Képviselő-testület döntését a BBKTE éves marketingterve és feladatterve elfogadásával kapcsolatban. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 418/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület feladat-és marketingtervét elfogadja, azzal a kiegészítéssel, hogy januárra a szervezet a Büki Gyógyfürdő Zrt-vel a programokat egyezteti és ismételten a Képviselő-testület elé tárja. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Pálffy Tamás a BBKTE munkaszervezet vezetője Határidő: 2012. januári munkaterv szerinti Képviselő-testületi ülés 4. Napirend: A BBKTE pályázatához szükséges vállalások Előterjesztő: Szabó András aljegyző (Írásos előterjesztés a jkv. 4. sz. mellékletét képezi) Szabó András aljegyző: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testülete 309/2011.(08.29.) számú határozatával elfogadta „ A Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület mint kiemelt gyógyhelyen működő helyi TDM szervezet fejlesztése" című, NYDOP-2.3.1/A-11-2011-0001 jelű pályázatot, illetve felhatalmazta Polgármester urat a" Hozzájáruló nyilatkozatok" aláírására az útbaigazító, útvonal jelző táblák elhelyezése ügyében.
8 A Regionális Operatív Program Irányító Hatóság vezetője 2011. november 25-i levelében 91 557 920 Ft összegű támogatást adott a projekt végrehajtásához, ami a beruházási költség 85 %-a. Jelen időszakban kell azokat a dokumentációkat beszerezni, amelyek a támogatási szerződés megkötéséhez szükségesek. A pályázat megvalósulásához szükséges a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 33. § (8) bekezdése alapján biztosíték nyújtása. A biztosíték lehet egyesületi vezető kezességvállalása, bankgarancia, jelzálogjog ingatlanra, vagyont terhelő zálogjog, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség. A biztosítéki értéknek fedeznie kell a kifizetési igénylésben igényelt, továbbá a már kifizetett támogatás együttes összegét. A fenntartási időszakban a kifizetett támogatás 50%-ának megfelelő mértékben kell nyújtani a biztosítékot a fenntartási időszak végéig. A Polgármesteri Hivatal pénzügyi csoportja kigyűjtötte azokat a forgalomképes ingatlanokat, amelyek könyv szerinti értéke legalább 90.000.000,-Ft. Ezek alkalmasak lehetnek értékbecslést követően arra, hogy jelzálogjogot jegyeztetünk be az ingatlan-nyilvántartásba a pályázat támogatási összegének megfelelően. Bük Város Önkormányzat Képviselő-testülete 309/2011.(08.29.) számú határozatában hozzájárult ahhoz, hogy a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület a büki 096, 0117/1, 072, 147/143, 717/4, 717/5, 717/6, 918, 608/2, 677, 276/4, 1337/41, 1494, 1226, 742, 146, 1337/42, 1333/22, 1337/38 hrsz-ú ingatlanokon a pályázat tartalmának megfelelően információs és útvonalakat jelző táblákat helyezzen el, illetve fejlesztéseket végezzen ezeken a területeken, amelyet a záró kifizetést követően 5 évig fenntart. A támogatási szerződés aláírásához azonban nem elég a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozata, hanem szükséges bérleti szerződés megkötése. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a büki 1337/41, 1226 hrsz-ú parkokban a fejlesztéshez, a többi területen pedig jelző és információs tábla elhelyezéséhez a melléklet szerinti bérleti szerződéssel adja bérbe a BBKTE-nek az ingatlanokat. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: 11 ingatlant jeleztek számukra. A bizottság véleménye szerint a legmagasabb értéket képviselő ingatlant jegyeztessünk be fedezetként, ha ezt az értékbecslő 90 millió forintra becsüli, ez az 1337/28 hrsz-ú Camping a fürdőnél terület. Németh Violetta képviselő, a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Ugyanez a mi bizottságunk véleménye is, a legmagasabb értékűt javasoljuk. Németh Sándor polgármester: A projekt idejére szólna csak természetesen ez a fedezet, és javaslom fogadjuk el a Pénzügyi Bizottság általi módosító javaslatot. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatokat hozta: 419/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testülete a BBKTE-nek a „Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület, mint kiemelt gyógyhelyen működő helyi TDM szervezet fejlesztése" tárgyú NYDOP-2.3.1/A-11-2011-0001 jelű pályázat megvalósítása érdekében hozzájárul a tulajdonát képező büki 1337/28 hrsz-ú, 91.500.000,-Ft erejéig 46.692 m2 nagyságú „Camping a fürdőnél" megjelölésű forgalomképes ingatlan jelzáloggal történő megterheléséhez. Felhatalmazza a Polgármestert a közjegyző által elkészített okirat aláírására.
9 Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Szabó András aljegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Ifj. Strén Tibor a BBKTE elnöke Pálffy Tamás a BBKTE munkaszervezet vezetője Határidő: azonnal 420/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testülete a BBKTE-nek a „Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület, mint kiemelt gyógyhelyen működő helyi TDM szervezet fejlesztése" tárgyú NYDOP-2.3.1/A-11-2011-0001 jelű pályázat megvalósítása érdekében bérbe adja szerződésben megjelölt ingatlanokat a BBKTE-nek és felhatalmazza polgármestert, hogy a határozat mellékletét képező bérleti szerződéseket aláírja. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Szabó András aljegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Ifj. Strén Tibor a BBKTE elnöke Pálffy Tamás a BBKTE munkaszervezet vezetője Határidő: azonnal 5. Napirend: Tájékoztató a BTK működéséről Előterjesztő: Csóka Csaba a BTK elnöke (Írásos előterjesztés a jkv. 5. sz. mellékletét képezi) Csóka Csaba a BTK elnöke: Írásos beszámolóját az alábbiakkal egészíti ki: A bizottsági ülésen 2 plusz adatszolgáltatásra kaptam felkérést, a társasági adó bevételekkel kapcsolatban, és az egyéb bevételek kimutatását is kérték. Elhoztam a kért adatokat tartalmazó táblázatokat. Összességében megállapítottuk, hogy a társasági adó bevételek mindösszesen 37,47 %-a helyi gazdasági társaság által felajánlott. A másik táblázatunk sportáganként mutatja ki az egyéb bevételeket: tagdíj, reklám, alapítványon keresztül kapott összeg, mérkőzések bevételei, nevezési díj, labdarúgásnál pedig az MLSZ-től kapott pénzösszeg. Összesen 2.768.700,- Ft az egyéb bevételek nagysága. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A bevételi források pontos összegét kértük, ez megtörtént. Pócza Csaba képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: A büki vállalkozásoknak hány százalékát kereste meg az egyesület? Bükre pl. kevés szakképzési hozzájárulást fizetnek vissza a büki vállalatok, és hasonló a helyzet a társasági adónál is.
10 Csóka Csaba a BTK elnöke: Sok céget megkerestünk, van olyan, ahol választ sem kaptunk, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy milliókat kellett befizetniük, pedig a könyvelést is könnyítene. Pócza Csaba képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Ez elszomorító. Újszerű, hogy a BTK tájékoztatót tart, és megnyugtató, hogy kifizetetlen tartozása nincsen. Németh Violetta képviselő, a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Hasonló álláspont született nálunk is. A bizottság elfogadásra javasolja a tájékoztatót. Németh Sándor polgármester: A szakmai programban tervezett összegnek meg kell lennie. A legtöbb büki székhelyű vállalat kis vállalkozás, a nagy foglalkoztatók egy része nem itteni székhelyű, ott a döntés nem biztos, hogy itt, bükön születik meg. Pl. a kézilabdásoknak is utolsó utáni időben jött meg a támogatásról az értesítés. Kérem a Képviselő-testületet, hogy a BTK tájékoztatóját fogadja el. Dr. Tóth Ágnes jegyző: Kérjük a BTK-t, hogy a szóban ismertetett kiegészítő információkat írásban is juttassa el a Polgámesteri Hivatal részére. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 421/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a BTK elnöke által adott tájékoztatót elfogadja a Büki Testedzők Köre működéséről. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Határidő: azonnal 6. Napirend: A Képviselő-testület 2012. évi Munkaterve Előterjesztő: Németh Sándor polgármester (Írásos előterjesztés a jkv. 6. sz. mellékletét képezi) Németh Sándor polgármester: Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata 5.§ (1) bekezdése alapján a Képviselő-testület éves munkaterv alapján működik, melyet a polgármester terjeszt elő a tárgyévet megelőző utolsó testületi ülésen. Dr. Tóth Ágnes jegyző: A módosító javaslatokat beépítettem a munkatervbe, amelyek a bizottsági ülésen felvetődtek: a Művelődési Ház programterve most februárban kerül elfogadásra, és decemberben a 2013. évre vonatkozó programjait is tárgyalja a testület. A bizottságok munkájáról szóló beszámolók pedig kikerültek a munkatervből. A kiosztott előterjesztést szíveskedjenek elfogadni.
11 Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: Igen, a bizottsági ülésen erről volt szó, így elfogadásra javasoljuk. Pócza Csaba képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Bizottságunk is egyetért, és elfogadásra javasolja. Németh Violetta képviselő, a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Bizottságunk is hasonlóképpen vélekedik. Taródi Lajos képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: A Szociális és Egészségügyi Bizottság is elfogadásra javasolja a munkatervet. Németh Sándor polgármester: Kérem a Képviselő-testület döntését elfogadásával kapcsolatban.
Képviselő-testület
2012.
évi
Munkatervének
A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 422/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a határozat mellékletét képező "Bük Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. évi Munkatervét" elfogadja. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Határidő: a munkaterv szerint 7. Napirend: A köztisztviselők teljesítmény-értékeléséhez meghatározása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző (Írásos előterjesztés a jkv. 7. sz. mellékletét képezi)
szükséges
célok
Dr. Tóth Ágnes jegyző: Írásos előterjesztését az alábbiakkal egészíti ki: Minden évben a decemberi ülésen határozza meg a képviselő-testület a köztisztviselők teljesítmény-értékeléséhez szükséges célokat. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A bizottsági ülésen erről volt szó, így elfogadásra javasoljuk. Pócza Csaba képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Az előterjesztést elfogadásra javasoljuk. Németh Violetta képviselő, a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Elfogadásra javasolja a mi bizottságunk is. Taródi Lajos képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Hasonlóképpen vélekedik a mi bizottságunk is.
12 Németh Sándor polgármester: Kérem a Képviselő-testület a köztisztviselők teljesítmény-értékeléséhez szükséges célok meghatározásával kapcsolatban. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 423/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: 2012. évben a köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célokat Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Jogszabályi rendelkezésekből következő kiemelt célok: - a képviselő-testületi és bizottsági ülések színvonalas szakmai igazgatási és jogi előkészítése, a lebonyolítás feltételeinek biztosítása - a polgármester és a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó önkormányzati, államigazgatási ügyek előkészítése - az önkormányzat gazdálkodására vonatkozó rendelkezések maradéktalan betartása - a közbeszerzésről szóló törvény és a kapcsolódó jogszabályok érvényre juttatása - az önkormányzat fizetési kötelezettségeinek rendszeres, határidőben történő teljesítése, a költségvetés pénzügyi egyensúlyának biztosításához szükséges előkészítés és végrehajtási feladatok megvalósítása. 2. A kisebbségi önkormányzatok munkájának segítése. 3. ISO minősítés fenntartása. 4. A pályázati lehetőségek feltárása, pályázati anyagok kidolgozása és a pályázatok megvalósításában való közreműködés. A köztisztviselők munkájukkal segítsék a képviselő-testület működését, kiemelkedő szakmai ismerettel, hivatástudattal, felelősen, az állampolgárok érdekeire figyelemmel és jogszabályoknak megfelelően járjanak el. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Határidő: 2012. december 31. 8. Napirend: A 2012. évi víz-és csatornadíjak megállapítása és a Bük és Térsége Vízmű Kft-vel történő megállapodás megkötése Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző (Írásos előterjesztés a jkv. 8. sz. mellékletét képezi) Dr. Tóth Ágnes jegyző: A Bük és Térsége Vízmű Kft. elkészítette 2012. évre vonatkozó szolgáltatási díj-javaslatát. A Kft. 2011. december 5-i taggyűlése az alacsonyabb emelést tartalmazó változatot fogadta el. Kérem a Tisztelt képviselő-testületet, hogy a díjakra vonatkozó rendelet-módosítást fogadja el, a kedvezményes szolgáltatási díjakra vonatkozó megállapodás megkötéséről szóló megállapodással együtt. A lakossági és a kedvezményes intézményi díjak emelése 4,58 %-al történik (összesen 502,-Ft/m3+27% ÁFA), a nem lakossági fogyasztók díja 5,36 %-al növekszik. Az áthárított vízterhelési díj mértéke nem változik: 8,-Ft/m3+27 % ÁFA. Mint fizetési kötelezettséget megállapító rendeletet a hatályos SZMSZ szerint nem kell társadalmi egyeztetésre bocsátani. A javasolt díjemelés a Kft. tájékoztatása szerint szükséges a kiegyensúlyozott működéshez, elmaradása esetén a Kft. veszteséges lesz.
13 Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A bizottság az emelést elfogadja, így az előterjesztést elfogadásra javasolja. Németh Violetta képviselő, a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Bizottságunk is elfogadásra javasolja az előterjesztést. Pócza Csaba képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Akár egy rendkívüli ülésen hasonlítsuk össze a Bük és Térsége Vízmű Kft. vízdíjait a környékbeli szolgáltatókkal szemben. Vojtkó Tibor a Bük és Térsége Vízmű Kft. ügyvezetője: A környező szolgáltatóknál már megtörtént a vízdíj meghatározása. A nyugat-dunántúli és soproni szolgáltatókkal szemben kisebb az emelés. Elvileg január 1-jén lép hatályba, hogy nem az önkormányzat határozza meg a vízdíjakat. Ezt szomorúan vesszük tudomásul, hiszen eddig úgy gazdálkodtunk, hogy az a lakosság előnyét is szolgálta. Németh Sándor polgármester: A múlt évben is kértem igazgató urat, hogy az összehasonlítást a lakossággal is közölje írásos formában. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: Az egységes vízdíjat az állam egységesítés miatt hozná létre, amiből csak rosszul jöhetünk ki, így hosszú távon nem tudjuk tartani a kedvező díjakat. Németh Sándor polgármester: Amennyiben a minimális bekötésszám a meghatározó ebben, lehet, hogy egész Vas megye sem lesz elegendő erre. Ezügyben történt megbeszélés a Bük és Térsége Vízmű Kft. és a környékbeli vízművek között. Kérem a Képviselő-testület döntését az előterjesztéssel kapcsolatban. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: Bük Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2011.(XII. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért és a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjról szóló 13/2003. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 424/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testülete az ivóvíz szolgáltatás díja és a csatornadíj megállapítására vonatkozó - a határozat mellékletét képező - megállapodást elfogadja a Bük és Térsége Vízmű Kft-vel és felhatalmazza Németh Sándor polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Határidő: 2012. december 31.
14 9. Napirend: A menetrend szerinti helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 1/1991. (II.18.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző (Írásos előterjesztés a jkv. 9. sz. mellékletét képezi) Dr. Tóth Ágnes jegyző: A Vasi Volán, mint helyi közlekedési feladatokat végző vállalkozó, az önkormányzattal kötött szerződésben foglaltaknak megfelelően a személyszállításhoz kapcsolódó tarifaemelési javaslatot az önkormányzat felé megtette, ez jelen előterjesztés mellékletét képezi.(Levél és kapcsolódó táblázat.) A Volán a tájékoztatásában szereplő változatok közül a II. számmal jelölt elfogadását kéri, a Vasi Volán szerint ez fedezné a kiadási költések növekedését. Azonban a bizottságok az I. számmal jelölt elfogadását javasolják. Amennyiben a Képviselő-testület a javaslatot elfogadja, úgy a vonatkozó önkormányzati rendelet módosítása is szükséges. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A Vasi Volán bevétele kb. 2 millió forint, kb. 10 millióra tehető a szolgáltatás költsége, így közel 8 millió forint támogatás kell az önkormányzatoktól. A jegyárak között nem lényegi a különbség, azonban nem tudjuk a jegyáremeléssel követni a kiadások növekedését. Rossz a kihasználtsága a helyi járatos buszoknak. 1/5-öd részét tudja fedezni a költségeknek a jegyárbevétel. Megfontolandó, hogy érdemes-e a helyijárat. Mi az I. variációt javasoljuk elfogadásra. Németh Violetta képviselő, a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Hasonló érvekkel, egyöntetűen az első változatot fogadjuk el. Németh Sándor polgármester: Nem tudunk olyan munkarendet találni, amihez igazítanánk a menetrendet. A fürdőre való kijutást megnehezítené, ha megszűnnének a járatok, de 2012 végéig ezt felül tudjuk vizsgálni. Kérem a Képviselő-testület döntését a rendelet módosításával kapcsolatban. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: Bük Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a menetrendszerinti helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 1/1991. (II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról 10. Napirend: A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 1/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző (Írásos előterjesztés a jkv. 10. sz. mellékletét képezi) Dr. Tóth Ágnes jegyző: A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 1/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet alapján Szabó Norbert (Sárvár, Cukorgyári u. 8.) vállalkozó végzi a folyékony hulladék gyűjtését és elszállítását.
15 A vállalkozó a díj emelésére tett javaslatot, mely az előterjesztés mellékletét képezi.(2011. évben nem volt díjemelés.) Jelenleg az érvényes díj 1.982,- Ft + ÁFA/m3, ez emelkedne 2.164,- Ft + ÁFA/m3 összegre. Bük Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2006.(X.31.) önkormányzati rendelet 21/A.§-a szerint a rendelet-tervezet nem került közzétételre mivel fizetési kötelezettségre vonatkozik. Kérem, a javaslat alapján a mellékelt rendelet-tervezetet elfogadni szíveskedjenek. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A bizottság elfogadja a 9,2 %-os emelést, be kell látni, hogy az elhelyezési díjak és az üzemanyagárak nőttek. Németh Violetta képviselő, a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Bizottságunk is elfogadásra javasolja, bár magas az emelés mértéke. Németh Sándor polgármester: Kérem a Képviselő-testület döntését a rendelet módosításával kapcsolatban. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: Bük Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2011.(XII. 20.) önkormányzati rendelete a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 1/2003. (X.27.) rendelet módosításáról. 11. Napirend: Folyószámla hitelkeret szerződés meghosszabbítása Előterjesztő: Németh Sándor polgármester (Írásos előterjesztés a jkv. 11. sz. mellékletét képezi) Németh Sándor polgármester: A Képviselő-testület 4/2011.(01.17.) sz. határozatával döntött a folyószámla hitelkeret meghosszabbításáról. A hitel összege 150 millió Ft, a futamidő 2012. február 9-én jár le. Javaslom a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a hitelszerződést a likviditási problémák megoldása érdekében továbbra is vegye igénybe. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A bizottságnak az a véleménye, hogy meg kell hosszabbítani hitelkeretet, mert így biztosítékot nyújt esetleges anyagi nehézségek esetén. Németh Sándor polgármester: Kérem a Képviselő-testület döntését a folyószámla hitelkeret szerződés meghosszabbításával kapcsolatban. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 425/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete folyószámla hitelkeret igénybevételét rendeli el. A hitel célja az önkormányzat likviditási problémáinak kezelése. A hitel összege: 150 millió Ft. A hitel futamideje: 2012. február 09-től számítva 1 év.
16 Hitelfedezet: az önkormányzat képviselő-testülete kötelezettséget vállal, hogy a futamidő alatt költségvetésébe a felvett hitelt és járulékait betervezi és jóváhagyja. Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazást ad a polgármesternek, hogy a hitelfelvétel ügyében eljárjon és a hitelszerződést az OTP Bank Nyrt-vel megkösse. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Határidő: 2012. február 09. 12. Napirend: Televíziós műsorkészítési pályázat elbírálása – sürgősségi előterjesztés Előterjesztő: Molnár Zoltán pályázati referens (Írásos előterjesztés a jkv. 12. sz. mellékletét képezi) Molnár Zoltán pályázati referens: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. november 28-i Képviselő-testületi ülésen fogadta el a „Televíziós műsor készítése havonta két óra időtartamban, és a munkaterv szerinti képviselő-testületi ülések közvetítése” tárgyú beszerzési szabályzat szerinti beszerzés ajánlattételi felhívását. A 2011. december 13-i beadási határidőig csak a TRIÓ MÉDIA Dunántúl Kft. nyújtott be ajánlatot. Az ajánlat beérkezése és tanulmányozása után megállapítható, hogy a TRIÓ MÉDIA Dunántúl Kft. által benyújtott ajánlat megfelel az ajánlattételi felhívásban támasztott követelményeknek így érvényes. Javaslom a tisztelt Képviselő-testületnek, hogy TRIÓ MÉDIA Dunántúl Kft-vel bruttó 610.000 Ft/hó vállalkozói díjért, és az ajánlat szerinti tartalommal kösse meg a vállalkozási szerződést. Kérem az előterjesztés megvitatását és elfogadását. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: Az elhangzottaknak megfelelően elfogadásra javasolja a bizottság a pályázatot. Pócza Csaba képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Az előző pályázatban foglaltakat a cég teljesítette, sőt túl is teljesítette, most ezt a túlteljesítést belefoglaltuk a kiírásba, mint követelményt, és ezt is vállalták. A hang minőségére érkezett panasz az ülésen. Varga Zsolt TRIÓ MÉDIA Dunántúl Kft. ügyvezetője: Új mikrofonok vannak, azonban a hálózati kábeleknél a hőmérséklet különbség is sokat befolyásol. Németh Sándor polgármester: Kérem a Képviselő-testület döntését a televíziós műsor szolgáltatójának kiválasztásával kapcsolatban. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 426/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a TRIÓ-Média Dunántúl Kft. – amely a határozat mellékletét képezi - által műsorszolgáltatási és képviselő-testületi
17 ülések közvetítésére szóló ajánlatot elfogadja és felhatalmazza Németh Sándor polgármestert a vállalkozói szerződés aláírására, egyben utasítja a polgármesteri hivatalt, hogy a 2012. évi költségvetési rendeletének tervezésekor a vállalkozói szerződést vegye figyelembe. A vállalkozói díj: műsorkészítésre bruttó 610.000 Ft/hó A szerződés időtartama: 2012. január 1-től, 2012. december 31-ig. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Szabó András aljegyző Molnár Zoltán pályázati referens Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Határidő: 2012. január 1. 13. Napirend: Az önkormányzat és PARKOM KFT. közötti szerződés alapján a 2012. évi szolgáltatási díjak megállapítása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző (Írásos előterjesztés a jkv. 13. sz. mellékletét képezi) Dr. Tóth Ágnes jegyző: Bük Nagyközség Önkormányzata és a PARKOM BT között 2004. november 12-én aláírt szerződésben rögzítettek szerint „a szolgáltatás díjának összege évente módosításra kerül, maximum a KSH által hivatalosan közölt inflációs mértékkel növelve”. A szerződés tárgya az önkormányzat törzsvagyonához tartozó közterületek, parkok karbantartása, temető karbantartása, lakás és nem lakás céljára szolgáló épületek kezelése, köztisztasági feladatok folyamatos ellátása. Az előterjesztés mellékletét képező táblázat 2012. évre 4,2 %-os emelést tartalmaz, hisz az előterjesztés időszakában még nincs pontos információ a 2011. évi infláció mértékéről. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a szolgáltatási díjak változására tett javaslatot elfogadni szíveskedjenek. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: 4,2 %-os emelés várható, elfogadásra javasolja a bizottság. Németh Violetta képviselő, a Településfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Javasoljuk elfogadásra. 427/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja a PARKOM Kft. által beterjesztett a 2012. évi szolgáltatási díjakra vonatkozó díjtételeket. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Tóth Gyuláné a PARKOM Kft. ügyvezetője Határidő: azonnal
18 14. Napirend: Sághegyi Gellértné hagyatéka Előterjesztő: Taródi Lajos a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke Taródi Lajos képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Intézményünk hosszú ideig gondozta Sághegyi Gellértnét, aki elégedett volt a munkánkkal. Szeretett volna úgy rendelkezni, hogy olyan életbiztosítást kössön, amelyben az önkormányzat a kedvezményezett. Külön kérése volt, hogy az összeget a Dr. Horváth Tibor Szociális és Gyermekvédelmi Központra fordítsuk. Ő elhunyt, és a pénz az önkormányzatra szállhat. Dr. Tóth Ágnes jegyző: Mivel a vagyon elfogadása Képviselő-testületi hatáskör, ezért terjesztettük be most. Taródi Lajos képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: A már régebben intézményünk elhunyt lakója által felajánlott 1 millió forinttal és ezzel az összeggel egy alapítványt hozhatnánk létre, ami az időseket támogatná. Németh Sándor polgármester: Először javaslom, hogy a felajánlás elfogadásáról döntsünk. Utána arról, hogy olyan célra fordítsuk, amire szánta az idős hölgy. Van-e, él-e még olyan személy, hozzátartozó, akinek ezt meg lehetne köszönni. Taródi Lajos képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Egyenes ági rokonság nincsen. Bodorkós László képviselő: Rokonai élnek itt Bükön, de egyenes ági leszármazottai nincsenek. Németh Sándor polgármester: Kérem döntésüket ezügyben. A Képviselő-testület egyhangúlag, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 428/2011. (12.19.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete néhai Sághegyi Gellértné által életbiztosítási szerződésben átruházott összeget elfogadja. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Határidő: azonnal Indítványok, bejelentések
19 Patthy Sándor képviselő: Értesültem, hogy a mezőgazdasági utakra lehet pályázatot írni. Érdeklődni szeretnék, hogy pályázunk-e. Szabó András aljegyző: Vannak engedélyes tervek, pl. Baross utca és Horgásztó közötti út csapadékvíz ellátása, ez a terv, aminek felülvizsgálata aktuálissá válik. Az aktuális költségvetést a tervező elvégzi. Lehetőség van rá, hogy új utak kijelölésével és új terveztetéssel nyújtsunk be pályázatokat. Németh Sándor polgármester: Meg kell határozni azoknak az utaknak a körét, amit megterveztetnénk. Bodorkós László képviselő: A szennyvíztisztítótól a gátig tartó útról volt szó már régebben. Illetve még a csepregi „fekete” út az, amit meg kellene csinálnunk. Szabó András aljegyző: Előbbire vonatkozóan terv végülis nem készült. A csepregi út esetén konzorciumi megállapodás kell a két önkormányzat között. Patthy Sándor képviselő: A bányát és a temetőt összekötő út a másik, amiben segítséget is kapnánk a Csátép Kft-től a munkában. Németh Sándor polgármester: Javaslom, hogy a következő rendkívüli ülésen, még idén vitassuk meg a kérdést, és akkor konkrétan meghatározzuk a mezőgazdasági utak körét, amiket megterveztetnénk a pályázathoz. Taródi Lajos képviselő: A fakitermelés megkezdődött Bük területén, többen kérdeztek erről, és szeretném, ha polgármester úr tájékoztatná a lakosságot ennek céljáról. Németh Sándor polgármester: A fáknak van egy koruk, amit figyelembe vettünk, ezen kívül van egy hársfasor, amit a nagy gesztenyefák eltakartak. A „Valkó kastély” világosabb, szebb lett. A növényzetet folyamatosan cserélni, pótolni kell. A fák balesetveszély forrásai voltak. Baranyai Róbert alpolgármester: Az előző ciklusban is felvetődött a fák ügye, de előbb-utóbb ezt kellett tenni. Pócza Csaba képviselő: A vasúti átjáróhoz kellene tennünk a Bük táblát, hiszen előtte lévő városrészt nem kezelik megfelelően, ott karácsonyi dísz sincs. Németh Sándor polgármester: Le kell cserélni a karácsonyi díszeket, és a település minden részére kell tenni.
20 Tóth Gyuláné a PARKOM Kft. ügyvezetője: Elég kényesek az oszlopvilágítások amellett, hogy drágák, itt pedig csak ez a lehetőség van, vagy a fenyőfák, de azok elég magasak. Megjegyezném, hogy a vasúti átjáró előtt a buszmegállóban a menetrend tábla kb. 1,5 méterre van a lebetonozott szigettől, így a sárba kell lépni az embereknek, ha meg szeretnék nézni a menetrendet. Németh Sándor polgármester: A tábla áthelyezésének akadályát nem látom. További hozzászólás hiányában a nyílt ülés 17.10 órakor bezárta, a zárt ülés kezdetéig 10 perc szünetet rendel el.
k.m.f.
Németh Sándor polgármester
dr. Tóth Ágnes jegyző
Németh Violetta jkv. hitelesítő
Bodorkós László jkv. hitelesítő