BI ZALOM
Havonta kétszer megjelenő szemle, a világ folyásáról és az ember alkotásairól.
18. szám.____________________________ /. évfolyam.___________________ 1930 szeptember 15. ELŐFIZETÉSI ÁR egész évre 3 pengő, számonként 16 fillér.
Szemelvények: Pellico Silvio „Börtöneim" című naplójából. Pellico Silvio olasz író volt, aki épúgy harcolt tollával az olasz szabadságért az osztrák elnyomás és Habsburg uralom ellen, mint a múlt századokban a mi íróink, mint pl. maga Kossuth Lajos is. Pellico Silviot ezen működéséért bebörtönözték, akár csak a mi Kossuthunkat. De míg Kossuth aránylag hamar kiszabadult, Pellico Silvio pőre rosszul végződött s öt halálra ítél ték. A halálos ítéletet a császár kegyelme súlyos vár fogsággá alakította át. 15 évig sínylődött ártatlanul Spielberg várában a legnehezebb fogságban, majdnem mindig bilincsbe verten. Szenvedéseit csodálatos türelem mel, jóságos lélekkel viselte el. 15 év múlva szabadult s részben feljegyzései, részben emlékei alapján megírta börtönben töltött idejének történetét egy csodaszép könyv ben, melynek „Börtöneim" a címe. Ebből a könyvből köz lünk néhány szemelvényt, különösen azokat a fejezeteket melyekben elmondja, miként kezdte el írni a börtönben feljegyzéseit. * A szabad élet sokkal szebb, mint a börtönbeli; ki kétkednék ebben? Mindazáltal a börtönnek nyomorai közt is, ha meggondoljuk, hogy isten jelen van, hogy a föld örömei mulandók, hogy a valódi jó a lelkiismeret ben és nem a külső tárgyakban rejlik: a börtönben is örömet érezhetünk azon, hogy élünk. Én egy hónapnál kevesebb idő alatt, ha nem is teljesen, de meglehetős módon tisztában voltam magammal. Láttam, hogyha nem akarom elkövetni azt a méltatlan tettet, hogy szabad ságomat mások romlásának előidézésével vásároljam meg, sorsom nem lehetett más, mint az akasztófa vagy
hosszú fogság. Szükségképpen meg kellett ebben nyugod nom. Addig fogok élni, míg itt lehelnem engednek — mondogattam magamban — és hogyha a levegőt meg vonják tőlem, azt fogom tenni, amit minden beteg, aki az utolsó pilianatjához ért: meg fogok halni. Törekedtem arra, hogy ne panaszkodjam semmi ről és hogy lelkemnek megszerezzek minden lehető élvezetet. Legszokottabb örömöm volt elősorolni magam ban azokat a javakat, amelyek napjaimat megszépítet ték; legjobb atyám, legjobb anyám van, kitűnő fivéreim és nővéreim; sok jó barátom van, jó nevelést kaptam, szerettem az irodalmat stb. Ki lön hát több boldogsággal megáldva, mint én; és miért ne adnék ezért hálát az Istennek, habár most boldogságomat a szerencsétlenség mérsékeli? Olykor ily emlékeknél elérzékenyültem és sírtam egy pillanatig; azonban bátorságom és derült ségem visszatérének. Mindjárt az első napokban szereztem egy jó bará tot. Nem a börtönőr volt az, sem valamelyik a secondinók közül, sem pedig az ügyvédö urak közül. Más emberi teremtményről beszélek. Ki volt hát? — Egy öt vagy hat éves siketnéma gyermek. Atyja és anyja latrok voltak és a törvény sújtó keze elérte őket. Az én árvácskám néhány hasonló helyzetű gyermekkel a rendőr ség által tartatott főn. Mindnyájan egy szobában laktak, szemben az enyémmel és bizonyos órákban megnyílt az ajtó, hogy kimenjenek friss levegőt szívni az udvarra. A siketnéma ablakom alá jött, reám mosolygott és kezeit jártatta. Én egy jókora darab kenyeret dobtam oda neki; ő azt örömugrással fogadá, társaihoz futott, mindeniknek adott belőle, azután ablakomhoz jött meg
126
BIZALOM
enni saját darabocskáját, miközben liáládatosságát szép szemeinek mosolygása fejezte ki. A többi gyermekek -távolról néztek reám, de nem mertek közeledni; a siketnéma nagy rokonszenvvel visel tetett irányomban és pedig nem pusztán érdekből. Néhány szor nem tudott mit csinálni a kenyérrel, melyet adtam neki és jelek által tudatta velem, hogy ő és társai jól laktak és nem tudnak többet enni. Hogyha látót egy secondinót szobámba jönni, odaadta neki a kenyeret, hogy az azt nekem visszaadja. Jóllehet olyankor nem volt mit várnia tőlem, mégis szeretetreméltó módon tovább pajkoskodott ablakomnál, örvendve, hogy én őt láthatom. Egyizben egy őr megengedő neki, hogy szobámba jöjjön; alighogy belépett, hozzám szaladt és lábaimat ölelte át és örömkiáltást hallatott. Karjaim közé vettem és kimondhatatlan az az elragadtatás, amelylyel engem kedveskedéseivel elhalmozott. Mennyi szere tett lakott ebben a kedves kis lélekben! Mint szeret tem volna őt fölneveltethetni s kiragadni abból az ala csony helyzetből, melyben volt. Sohasem tudtam meg nevét. Maga sem tudta, hogy van neve. Mindig víg volt és sohasem láttam őt sirni, csak egyszer, mikor a börtönör nem tudom miért megverte. Különös: hasonló helyzetben élni, a legfőbb szerencsétlenségnek látszik és mégis ez a gyermek oly boldog vala, amilyen boldog lehet egy fejedelemnek a gyermeke ily korban. Meggondoltam ezt és azt tanul tam belőle, hogy az ember lelki állapota független lehet a helyzettől. Uralkodjunk képzelődésünkön s úgyszólva, mindenütt jól fogjuk magunkat érezni. Elmúlik egy nap és ha valaki estve éhség és gyötrő fájdalmák nélkül nyugodhatik le, mit dönt az, vájjon ágya oly falak között van-e, melyeket börtönnek hívunk, vagy olyanok között, melyeknek neve ház vagy palota? Nagyon szép okoskodás! De hogy uralkodjunk képzelődésünkön? Megpróbálkoztam vele s úgy látszék, olykor igen nagy sikerrel. De máskor a kegyetlen diadal maskodott rajtam és én bosszankodva álmélkodtam gyengeségemen. Szerencsétlenségem közepeit mégis elég szerencsés vagyok — mondám magamban —, hogy földszinten adtak nekem börtönt, arra a jkis udvarra nyílót, ahol pár lépésnyi távolra jöhet hozzám az a kedves kis gyermek, akivel siketnémák módjára.oly édesen társalgók! Cso dálatos az emberi értelem! Mennyi mindent elmondtunk mi egymásnak — ő és én — , a tekintetek és az arcvoná sok végtelen számú kifejezéseivel! Mily kedvesek az ő mozdulatai, hogyha rá tekintek! Mint igyekszik azokat kijavítani, ha látja, hogy nekem nem tetszenek! Mint érti, hogy szeretem, ha társai közül valamelyiket szereti és megajándékozza! Senki sem képzeli a világon, hogy én az ablaknál állva, e szegény kis teremtésre nézve, mint egy nevelő lehetnék. Jelbeszédünk kölcsönös gyakor latának ismétlése által tökéletesíteni fogjuk eszméink közlését. Én rá nézve az ész és a jóság géniusa leszek; ő meg fogja tanulni rám bízni fájdalmait, örömeit, vágyait; én fogom tudni őt vigasztalni, nemesíteni, vezetni egész viselkedésében. Ki tudja, talán itt hagynak elöregedni, hiszen sorsom hónapról-hónapra eldöntetlen marad ? Ki tudja, vájjon ez a gyermek nem nő-e fel szemeim előtt és nem alkalmazzák-e valamely szolgálatra e házban? Amennyi érlelem mutatkozik benne, mennvire viheti még? Nos, nem fogok-e jó dolgot művelni, ha bele lehelem a vágyat, hogy a becsületes embereknek és magának tessék, ha hozzá szoktatom szeretetreméltó érzelmekhez?
E magánbeszéd igen természetes volt. Mindig nagyhajlandósággal viseltetém a gyermek iránt és a neve lőnek tiszte előttem fönségesnek látszék. Hasonló tisztet vittem néhány évig Porro Joákhim és Gyulával, két szépreményű ifjúval szemben, akiket mint saját fiai mat szerettem és mindig is úgy fogok szeretni. Isten tudja, hányszor gondoltam rájuk a börtönben? Mennyire megszomorított az, hogy be nem végezhettem nevelésüket! Mily égőn óhajtottam, hogy olyan új tanítót kapjanak, aki hasonlítson hozzám az irántuk való szeretetben! S alig hallottam némán hangját, vérem hevesebben keringett, mint egy atyáé, aki a fia hangját hallja. S az ö hangja és az ő látása eloszlatának bennem minden töprengést alacsony helyzetén. — Ugyan bün-e az, ha rongyos és nyomorék és latrok fia? Az emberi lélek az ártatlanság korában mindig tiszteletreméltó. így szólék magamban és napról-napra több szeretettel tekintek reá és úgy tetszők, hogy növekedik értelemben; s megerösite elhatározásomban, hogy őt megnemesítsem; s el ábrándozván a lehetőségeken, elgondoltam, hogy egykor talán kilépek a börtönből, s módomban lesz ezt a gyer meket valamely siketnéma intézetbe tenni és föltárni előtte az útat szebb sorshoz. Míg én ily édesen foglalkoztam az ő javával, egy nap két őr jött hozzám elvezetésem végett. — Lakást változtatunk uram! — Mit akarnak ezzel mondani? — Meghagyták nekünk parancsban, hogy önt át helyezzük más szobába. — Miért? — Valami más jómadarat fogtak el és ez lévén a jobb szoba. . . átláthatja, hogy. . . — Értem: ez az újonnan érkezettek első nyugvó helye. És elvittek az átellenes udvarba, de óh, ez nem volt többé alkalmas a némával való társalgásra. Átrnenvén ezen az udvaron, láttam a gyermeket a földön ülve, elrémülve, szomorúan; rögtön érté, hogy engem elveszí tett. Egy pillanat alatt fölkelt és elémbe rohant; az őrök el akarták kergetni, én karjaim közé ragadtam és amilyen szurtos volt, ismételten megcsókoltam gyöngéden, azután elszakítottam magamat tőle, kell-e mondanom, hogy könnybe lábadt szemekkel? Szegény szívem! te oly könnyen és oly melegen szeretsz és óh! mennyi válásra voltál már kárhoztatva! az iménti bizonyára nem volt a legfájdalmatlanabb; és ezt annál inkább éreztem, mert új cellám igen gyászos volt. Rossz, sötét, piszkos szoba volt, ablak helyett papírral voltak beragasztva az ablaküregek, falai mázolá sokkal voltak berútítva, amelynek színeit nem tudom meghatározni; és amely helyek nem voltak bemázolva, azokon föliratok voltak. Sok fölirat csak valamely szeren csétlennek család- és keresztnevét és hazáját jelzé, eifogatása gyászos napjának dátumával. Mások még hozzá csatoltak fölkiáltásokat csalfa barátok, önmaguk s más ellen. Mások rövid életrajzokat foglaltak magukban. Mások erkölcsi mondatokból állottak. Ott voltak olvas hatók Pascal e szavai: „Azok, akik a vallás ellen harcolnak, tanulják meg legalább, mi az a vallás, mielőtt ellene harcolnának. Ha az a vallás azzal dicsekednék, hogy egészen világos fogalma van az Istenről, hogy annak mivolta fátyolozatlan előtte, az ellen azt lehetne fölhozni, hogy nincs a világon semmi sem, ami Istent annyi evidenciával mu tatná. De mivel a vallás inkább azt mondja, hogy az emberek sötétségben botorkálnak, távol az Istentől, aki rejtvény marad megismerésök előtt és a név, mely a
BIZALOM szentírásban önmagát nevezi, éppen Deus absconditus mit nyerhetnek amaz ellenesek, akik oly közömbösséget mutatnak az igazságnak vizsgálása iránt és mégis azt kiáltozzák, hogy az igazság nem fedetik föl előttük?,, Alább ez volt fölírva (ugyanazon szerzőnek szavai): „Nem valamely idegen egyén csekély érdeke forog itt szóban; szóban forgunk itt mimagunk és egész mi voltunk. A lélek halhatatlansága oly fontos és bennün ket oly mélyen érdekel, hogy józan eszét kellett elveszí tenie annak, aki közömbösségből nem akarja tudni mi a lélek?” Mas fölirat így szólt: „Áldom a fogságot, mert megismertette velem az emberek háládatlanságát, az én nyomorultságomat és Istennek jóságát." Ilyen alázatos szók mellett ott valának a legerő szakosabb és legdölyfösebb káromlások, egy valakitől írva, aki magát atheistának mondotta és ki Isten ellen lázadozott, mintha megfeledkezett volna arról, hogy azt mondotta: nincs Isten. Megmutattam ezen silányságokat egy őrnek és kérdeztem, ki írta? — „Örvendek, hogy ön megtalálta e föliratot, feleié ez; annyi felirat van itt és nekem oly kevés időm van azok között keresgélni. S anélkül, hogy mást mondott volna, a falhoz lépett s egy késsel kezdte kivakarni azokat a szavakat. — Miért teszi ezt? — mondám. — Mert a szegény ördög, aki ezt írta és halálra ítéltetett, nagyon bánkódott ezek miatt a csúf felírások miatt, s engem ezen szívességre fölkért. — Isten bocsásson meg neki! — kiáltáin. — Ha az ember szerencsétlen és a haragtól elragad tatja magát, akkor borzasztóan éleselméjű felebarátjának, sőt a Teremlőnek szidalmazásában is. A harag sokkal erkölcstelenebb és gonoszabb, mint általában hiszik. Ámbár lehetetlen heteken keresztül reggeltől estig dühöngeni és oly lélek is, mely teljesen rabja a dühnek, okvetetlenül megkívánja időnként a nyugalmat; mégis az immorális harag utóhatása a nyugodság perceiben is észrevehető. Olyankor úgy látszik, mintha a kebelben békesség honolna, de ebékesség kaján és vallástalan; e békesség egy gúnykacaj emberszeretet és erkölcsi méltó ság nélkül; e békesség az elvtelenségnek, a keserű gúny nak és a dőre ábrándozásnak szeretete. Ilyen állapotban egész órákon keresztül bizonyos jó kedvvel daloltam, melyből azonban minden jó érzemény hiányzott; tréfálkoztam mindenkivel, aki a szobámba lépett; minden erővel azon voltam, hogy közönséges bölcsességgel tekintsem a dolgokat, a cinikusok bölcses ségével. Ez a gyalázatos idő kevés ideig tartott, hét vagy nyolc napig. Bibliám poros volt. A bőrtönőr fiainak egyike enyel.egve mutatott reá. Megütödtem, hogy a gyermek észrevette a por ról, hogy a bibliát többé nem olvasom. — Gonosz! — mondám neki szerető szemrehányás sal és fájlalva, hogy őt megbotránkoztattam. — Ez nem rossz könyv és -azon néhány nap óta, -mióta nem olva som, sokkal rosszabbul vagyok. Mikor anyád megengedi néked, hogy egy pillanatig velem légy, igyekszem el űzni rossz hangulatomat, de ha tudnád, mint vesz raj tam erőt a kedvtelenség, midőn magam vagyok, midőn észnélkül hallasz dalolni. A gyermek kiment s én bizonyos örömet éreztem azon, hogy kezembe vettem a bibliát és megvallottam magamnak, hogy anélkül rosszabb vagyok. Úgy tetszék
127
előttem mintha egy ncmeslelkü, igazságtalanul megsértett barátomnak elégtételt szolgáltattam volna, mintha kibé kültem volna vele. És Téged hagytalak el, én Istenem? kiáltani. Tőled fordultam el? azt tudtam hinni, hogy a cinizmus gyalá zatos mosolya jól illik kétségbeesett állapotomhoz? E szavakat kifejezhetetlen megindulással mondtam, a bibliát egy székre tettem, a földre térdepeltem, hogy azt olvassam; és én, akinek szeméből oly nehezen csordult könny, könnyekre fakadtam. Ezen könnyek ezerszerte édesebbek voltak minden hitvány vígságnál. • Újra éreztem magamban Istent! Szerettem! Bán kódtam azon, hogy magamat lealacsonyítva, megsértet tem öt! és megfogadtam, hogy soha, sohasem válók meg többé tőle. Oh mennyi vigasztalást nyújt és mennyire emeli a szellemet a valláshoz való őszinte visszatérés! Egy óránál tovább olvastam és sírtam s tele hit tel keltem föl az iránt, hogy Isten velem van, hogy Isten megbocsátotta minden dőreségemet, s ekkor kicsiny ségeknek tetszettek előttem szerencsétlenségeim, a pör által okozott kínok s a fenyegető bitófa. Ujjongtam, hogy szenvednem kellé, mivel ez alkalmat ada nekem, hogy némi kötelességet teljesítsek, mert nyugodt lélek kel tűrve, engedelmeskedtem az Úrnak! A bibliát — hála az égnek — tudtam olvasni. Elmúlt az az idő, midőn Voltaire gonosz kritikájával ítéltem róla, oly kifejezéseket fitymálva, amelyek nem nevetségesek és tévesek, csak akkor, hogyha valódi tudatlanságból, vagy rossz akaratból nem hatolunk be értelmükbe. Világosan átértém, hogy az, a szentség, s ennélfogva minden igaz ságnak törvénykönyve. Jézus Krisztus kijelenté: minden szentirati törvény, a próféták, a szent könyveknek egész gyűjteménye, bennfoglaltatnak e parancsban: „Szeresd Istent és fele barátodat!" Ez iratokban, hogyne foglaltatnék tehát az el évülhetetlen igazság? a Szentlélek örökké élő szava? Miután e gondolatok újból fölébredtek bennem, megújítottam azon föltételt, hogy összeegyeztettem a vallással minden gondolatomat az emberi dolgokról, min den nézetemet a polgárosodás előhaladásairól, emberszereteteniet, hazafiságomat, lelkem minden érzeményét. Az a néhány nap, melyen a cinizmus erőt vett rajtam, megfertőztette gondolkodásomat. Ennek hatását hosszú ideig éreztem s mennyire kellett erőlködnöm, hogy legyőzzem. Az ember nagyon hajlandó a bűnbe való visszaesésre, ha megrontja gondolkodását az által, hogy enged a kísértésnek, ha lealacsonyítva szellemét, Istennek műveit a gúny ördögi szemüvegén át tekinti, ha megválik az imádság jóltevő gyakorlatától. Több héten át csaknem mindennap kellett küzködnöm a hitetlenség ellen és minden lelki erőmre volt szükségem, hogy e kísértéseket legyőzzem. Miután e lelki harcok megszűntek s azt hittem, hogy újra szilárd vagyok az Isten tiszteletének gyakor latában, egy ideig a legédesebb békét élveztem. Á valla tások, amelyeknek a bizottság minden második vagy harmadik nap alávetett, nem ragadtak többé tartós nyugtalanságra, bármily kínosak voltak is. Nehéz hely zetemben azon igyekeztem, hogy hű maradjak a becsület és a barátság kötelességeihez s aztán azt mondtam: „A többit Istenre bízom." Nagy gonddal készítettem magamat újra elő min dennap a lehető meglepetésekre, felindulásokra és sejt-
128
BIZALOM
lictö szerencsétlenségre. És ezen gyakorlat ismét nagy hasznomra vált. El hagyatottságom eközben egyre növekedett. A börtönőrnek két fia, akik eleinte olykor társalogtak velem, iskolába küldetett s minthogy igen keveset voltak ott hon, nem jöttek többé hozzám. Anyjuk és nővérük, akik mikor a gyermekek nálam voltak, szintén gyakrabban ma radtak olt, hogy velem beszélgessenek, most nem jelent keztek többé, csak mikor a kávét hozták, azután ma gamra hagytak. Az anyát ugyan kevéssé bántam, mert nem mutatott résztvevő szivet'. Azonban a leánynak, ámbár egy kevéssé rút volt, tekintetében és szavaiban bizonyos kellem nyilvánult. Mikor ez hozta nekem a kávét és azt mondta: „én csináltam", akkor mindég ki tünően ízlett. De ha azt mondta: „a mama készítette", akkor olyan volt, mint a melegített víz. Ily ritkán látván emberi teremtményt, gondomat néhány hangyának szenteltem, amelyek ablakomra jöttek; bőségesen elláttam azokat eleséggel, mire egy egész sereg társai hívtak és aljlakom tele lett ily állatkák kal. Hasonlóképpen gondoskodtam egy szép pókról is, amely szobám egyik falát hálóval bevonta. Ezt legyek kel és szúnyogokkal etettem; s annyira megbarátkozott velem, hogy ágyamra és kezemre jött s ujjamról vette el az eleséget. De ha csak ezek voltak volna az egyedüli rovarok, amelyek meglátogattak! Még csak tavasz volt s a szú nyogok mondhatni rettentő módon elszaporodtak. A tél rendkívül enyhe volt s rövid márciusi szeles idő után meleg idő állt be. Kimondhatatlan, hogy mennyire átmelegcdett a levegő abban a veremben, amelyben lak tam. Egészen délnek feküdt, ólomtető alatt, ablaka a szomszédos, szintén ólommal fedett templom San-Marco tetejére nézett, melyről a napsugarak visszaverődése bor zasztó volt, elannyira, hogy fulladoztam. Ehhez a kínhoz járultak még a szúnyogok, oly tömegesen, hogy elborí tottak, akármint mozogtam és igyekeztem szabadulni tőlük, az ágy, a kis asztal, a szék, a padló, a falak, a boltozat: minden el volt borítva velük; a levegőben számtalan repdesett, folyton ki- és bejöttek az ablakon s pokoli zummogást vittek véghez. Ez állatok szúrásai fájdalmasak; s hogyha estétől reggelig s reggeltől estig szenvedni kell tőlük és arra gondolni, hogy számukat miként lehetne kevesbíteni, valóban testileg úgy, mint szellemileg iszonyúan szenved az ember. Mikor ez a csapás ért, nem nyerhettem meg azt, hogy börtönömet megváltoztassák s öngyilkosság vágya kísértett s oly kor attól tartottam, hogy megörülök. De hála az égnek, ezek a rohamok nem valának tartósak s a vallás itt sem engede csüggedni. Ez győzött meg arról, hogy az embernek szenvednie kell állhatatosan szenvednie ; ebből folyólag bizonyos gyönyört éreztem a fájdalomban s azt az örömet, hogy nem engedem magamat leveretni, ha nem mindenen diadalmaskodom. így szóltam magamban: minél fájdalmasabb életem, annál kevésbé fogok rettegni, habár még ifjan ítélnek halálra. És azután van-e bennem annyi erény, hogy a boldogságot megérdemeljem? Hol vannak? S igazságos szigorúsággal vizsgálván magamat, átélt életemben csak kevés, némileg helyeselhető mozza natot találtam; de ellenkezőleg: sok dőre szenvedélyt, bálványozást, fennhéjázó és nem valódi erényt találtam abban. Szenvedj teliát, ki méltatlan vagy: következtet tem. Hogyha az emberek és a szúnyogok dühből és jogtalanul ölnének meg, ismerd föl bennük az isteni igazságosság eszközeit és hallgass! Valóban annyi megerőltetésbe kerülne az ember
nek, hogy magát őszintén megalázza és bűnösül ismerj él? Nem igaz-e az, hogy az ifjúságot általában hiúságoké kai töltjük el és ahelyett, hogy minden erőnket arra forditanók, hogy a jó pályán előbbre haladjunk, azokat legnagyobbrészt saját lealacsonyításunkra használjuk? Vannak kivételek; de megvallom, az én szerény egyéni ségem nem tartozik azok közé. De nem tudom be érde mül magamnak, hogy magammal elégedetlen vagyok. Ha az ember látja, hogy egy lámpa sokat füstöl és keveset világit, akkor nem kell nagyon őszintének lennie, hogy kimondja: nem ég úgy, mint kellene. Igen; magamnak lealacsonyitása és egy töprengőnek aggódásai nélkül tekintvén magamat, beláttam, hogy méltó vagyok az Isten büntetésére. Egy belső szózat sugalta: az ily büntetéseket, ha ezért nem, akkor másért megérdemletted; szolgáljanak azok neked arra, hogy vissza tereljenek ahhoz, aki tökéletes és . akit a hallandók hivatva vannak erejük szerint utánozni. Mily jogon panaszkodhattam volna én némely emberekre, akiket silányoknak tartottam, s másokra, akik igaztalanok voltak irántam, hogyha kénytelen voltam magamat is elitélni Isten iránti számos hűtlenségem m iatt;. panaszkodhaltam-e azért, hogy a világi javaktól meg vagyok fosztva, hogy börtönben kell elemésztőd nöm vagy erőszakos halállal kimúlnom? Arra törekedtem, hogy jól bevéssem szívembe az ily igazságos és átérzett gondolatokat; s ezt tévén át láttam, hogy következetesnek kell lennem s ez nem lehetett más módon, mintha áldom az Istennek igazsá gos ítéleteit és kiölök magamból minden akaratot, mely azokkal ellenkezik. Hogy annál állandóbb legyek szándékomban el elhatároztam, hogy ezentúl leírom minden érzelmemet és gondosan kifejteni azokat. Az volt rossz, hogy a bizottság engedélyezett ugyan számomra papírt és tin tát, de megszámláltalta a papíriveket és megtiltotta, hogy csak egyet is megsemmisítsek közülük. A papír pótlása végett azon ártatlan fogáshoz folyamodtam, hogy durva asztalomat egy darab üveggel kisimítottam és a sima lapjára írtam aztán mindennap hosszas elmélkedéseket az emberek, s különösen a magam kötelességeiről. Nem túlozok, ha azt mondom, hogy így eltöltött óráim néha gyönyörteljesek voltak dacára annak, hogy a nagy forróság miatt alig lélegzelhettem s dacára a szúnyogok fájdalmas csípéseinek. Hogy a szúnyogokat némileg kevesbítsem, kénytelen voltam a forróság mel lett is fejemet és lábaimat beburkolni; sőt kezeimet is bekötöttem, hogy a szúnyogok öltőnyujjamba ne hatol hassanak. Elmélkedéseim leginkább az önéletleírás jellemével bírtak. Leírtam mindazon jó és rossz tulajdonságok tör ténetét, melyek bennem gyermekségemtől fogva kifejlőd tek, magammal vitatkoztam és árrá törekedtem, hogy minden kétségemet eloszlassam, minden eszmémet a különféle tárgyakról lehetőleg rendezzem. Midőn kis asztalom fölülete tele volt írással ismé telten átolvastam azt, újra meg újra elmélkedtem felette s utoljára (gyakran habozás között) levakartam az egé szet üveggel, hogy újra alkalmassá tegyem az asztalt gondolataim félfogadására. így folytattam élettörténetemet meg-megszakítva azt, mindennemű drigesziók által, a metafizika, az erkölcstan, a politika, a vallás, hol ezen, hol azon pont jának elemzése által; s mikor az asztal ismét tele lett, újra elolvastam néhányszor amit írtam s aztán leva kartam.
BIZALOM Ó kezek!...
129
lakásunk l keretében, amilyenben azok a szabadban éltek. És ezt a nagyon természetes tételt a legkönnyeb Ó kezek! ti keskeny vékony ujjak; ben éppen a halaknál valósíthatjuk meg; sokkal Ájtatos imára tapadón simultak, egyszerűbben, mint akár a madaraknál, akár az emlő söknél. Amellett az aquariummal való foglalkozás tiszta, Boldogan, jólétben, Iwgylia kértek, szagtalan és zajtalan. S egy jól berendezett és benépe Esdjétek le áldást sok néma szegénynek, sített víztartály kedvesebb, derűsebb és művészibb lát Kiknek teher az, hogy élnek. ványt nyújt a legdrágább kalitkákban raboskodó legtar kább madárseregnél is. Mert bár különösen hangzik, a O kezek! ti keskeny vékony ujjak, szobánkban élő halakat nem érezzük annyira raboknak, Akik keservre tán sohasem jutnak, ha megadjuk nekik mindazt, amihez — szerény igényeik Imádkozó lázzal, szűzi hófehéren, szerint — joguk van: a megkívánt hőmérsékletet, a Bebocsájtást kaptok odafenn az Égben, növényzetet, a napsugarat és azt a kosztot, amit elfo Ha nyomort enyhittek, csillagtalan éjen. gyasztanak. Akkor vidámak, fürgék, akkor szaporodnak és növekednek nagy gyönyörűségünkre. Ó kezek! ti keskeny vékony ujjak, A szobalevegö (tehát a benne tartott víz) átlagos Emberek a harcban, könnyen földre hullnak, temperatúrája 16—24 fok, a vízvezeték vize (a jól „kiKenyere sincs tán a síró sok ezernek, csurgafotl" friss víz) pedig 8— 12, tehát a fele az iménti Hidegtől fogyotton, hányán megdermednek, hőmérsékletnek. Ez az óriási különbség, ha egy-két Ó esdjetek kegyelmet, a szegény embernek. másodperc alatt zúdul a szánandó állatkákra, csak hamar megöli azokat. Ezért a vizet sohasem kell, sőt Irta: Sz. Sch. L. sohasem szabad kicserélni, csupán az elpárolgott részt pótolni. Ismerünk aquariumokat, melyeknek a vize több, mint tízéves, aminthogy azoknak a tavaknak, mocsaraknak, vagy egyéb állóvizeknek, melyekből apró barátaink nagy Hogyan kell a halakat víztartályokban része származik, folyadéka is mindig nagyon régi és (aquariumokban) ápolni? csak részben, a légköri lecsapódások által megújuló. Sőt az ilyen, ú. n. „érett" víznek megvan a maga külö A „Bizalom" sokszor rámutatott arra, hogy az nös értéke is; újonnan berendezet aquariumok friss vizé állatvilág hányféleképpen segíti az embert. Először is hez ajánlatos mindig egy-két litert az ilyen régi vízből úgy. hogy eledelt, ruházatot, bútorzatot és mindenféle is hozzáadni. más ajándékot ad az embernek. Másodszor mindenfélére Mi hát mindennek a magyarázata? Az, hogy az megtanítja az embert, mert az állatvilágot nagy bölcses állat- és növényvilág természetes életszükségleteit köl ség hatja át és irányítja. A költöző madarak tudnak csönösen kiegészíti, vagyis az állatok és növények segí világrészeken és tengereken át tájékozódni, minden eszköz tik egymást. Tudvalevő, hogy a növény oxigént lehel nélkül. Hangyák, méhek, vidrák gyönyörűen építenek. A ki és nitrogént vesz fel táplálékul, az állat ellenkezőleg: lepkék, bogarak ismerik a növényeket. Sok-sok példát oxigént lehel be és nitrogént lélekzik ki. A növény leg sorolhatnánk még fel. De az állatvilág arra is megtanítja jobb és legtermészetesebb tápláléka az állati trágya. A az embert, hogy milyen ne legyen. Megmutatja, melyek hal egyik fontos tápláléka pedig az az alga, mely a nö azok az állati tulajdonságok — vad ösztön, szenvedély, vényt (részben mint élősködő) elborítja, valamint azok a önzés, vérengzés, bosszú stb. —, melyek nem méltóak szinte mikroszkopikus kicsinységű élőlények (plankton), az emberhez s melyeket az embernek önmagából, ki kell melyek az ilyen érett vizekben erősen elszaporodnak, így segítik ki egymást növény és állat és így érthető meg, pusztítania. Mindezeken felül az állatvilág sok örömet és ked hogy nem szorulnak egyéb segédeszközökre, mint az ves érzést is okoz az embernek és megkönnyíti az ember egymáséira, eltekintve egy kevés, egyéb tápláléktól. életét. Egy-egy állat sok nehéz órában hűséges, felvi Ami az aquariumot és annak szakszerű berende dító társa az embernek. A „madarakról" szóló cikkünk zését illeti, ahhoz előbb tudnunk kell, hogy milyen ben említettük, hogy hány rabnak derítette fel nehéz állatokat is akarunk tartani benne. Mert — különböző életét egy-egy madárka. De ugyanilyen szerepet tölthet szempontok szerint — különféleképpen osztályozhatjuk nek be a halak is. Ha egyszerű vízzel telt üvegtartály állományunkat. így például előre el kell döntenünk, váj ban (aquariumban) néhány vidám halat helyesen ápo jon folyami, pataki vagy állóvízi halakat óhajtunk-e lunk, sok örömet szerezhetünk magunknak s környeze tartani és nevelni. Mindegyik más és más elbánást tünknek. S bár általában nem helyeseljük, hogy az követel, mert amíg a folyóvízi ha! több oxigént fogyaszt állatokat az ember megfossza szabadságától, megenged (tehát erősebb szellőztetésre szorul), addig az állóvizi hetőnek tartjuk ezt olyankor, ha szenvedő, nehézsorsú inkább szereti a jól „befásított" tartályokat. Az egyik emberek kedvéért történik ez. csak az élő eledelt hajlandó elfogadni, a másik szívesen Az aquariumokban tartott halak helyes ápolására megeszi a „szárazai" is stb. Minden édesvízi aquarium berendezésének alapja nézve sok tévhit van forgalomban, ezért alábbi sorok ban felhívjuk olvasóink figyelmét a helyes ápolási módra. azonban a tisztára mosott homok és a kellő sűrűségű Mindenek előtt tudni kell azt, sem a friss vizet, sem a vízinövényzet. A növények fajtája már kevésbé fontos, zsemlyét nem bírja a szegény hal, amelyik nagyon is mert a vízi örökzöldek közül csak kevés az, amely pl. érzékeny a hirtelen hőmérséklet-változás és a természet- kimondottan csak a hideg és árnyékosabb vizet kedveli. ellenes táplálék iránt, viszont türelmes és igénytelen, Ajánlatos a homok talajba elültetett példányok mellett hacsak félig-meddig is a hajlamainak megfelelő környe úszó (felületi) és mocsári (vizfeletti) növényeket is el helyezni az aquariuinunkban. zetbe kerül és emésztéséhez való táplálékot kap. Maga a berendezés úgy történik, hogy beszerzőnk . A helyes halápolás lényege az, hogy vízi kedven ceinket lehetőleg olyan viszonyok közé helyezzük egy 4, 5, 10, 20, 50, vagy 100 literes tartályt, melynek
BIZALOM
130
váza lehetőleg fehérre zoniáncolt kovácsolt vas, oldalai pedig megfelelő vastagságú és mínium-kittel vízmente sen beerösitett tükörüveg legyen. Fenekét 3—5 ujjnyira megtöltjük tisztára mosott folyami homokkal, ebbe ültet jük bele a növényeket, azután összegyűrt és megnedvesitett újságpapírt helyezünk lazán föléjük és az egészet gondos lassúsággal teletöltjük vízzel. (Ajánlatos itt mindjárt az előbb említett érett vízből is legalább néhány litert hozzáadni. Mikor mindezzel elkészültünk, a tartályt világos (lehetőleg napos) helyen, legalább 8— 10 napig nyugton hagyjuk, hogy a növények gyökerei megerő södjenek és a víz kellőleg átérjen. A papiros termé szetesen cltávolitandó. Csak ekkor tesszük a vízbe az állatokat. Itt a kö vetkezőkre kell ügyelnünk: 1. hogy a víznek ugyanaz a hőfoka legyen, mint amilyenből a halak bekerültek; 2. hogy a tartály űrtartalma arányban legyen a halak nagyságával és számával; 3. hogy lehetőleg egyforma nagyságú állatokat Helyezünk össze; 4. hogy ragadozó kat ne zárjunk össze békéstermészetűekkel. Átlagszabály, hogy egy liter vízre egy ötcentiméteres, vagy három háromcentiméteres halat lehet számítani. Feltétlenül aján latos minden tartályba néhány kisebb vízicsigát is helyezni házmesternek és takarítónak; ezek megeszik az esetleg meghagyott ételmaradékokat, segítenek az algák és a szemét (korhadt növényi részek stb.) eltüntetésében. Az aquarium berendezése után annak okszerű kezelé sére kerül a sor. A szellőztető készülék felszerelése minden esetben helyes, de sok fajtánál elengedhetetlen a fűtőlámpa alkalmazása is a hideg hónapokban. Ter mészetes, hogy a túlfűtéstől cpúgy óvni kell az állato kat, mint a víz lehűlésétől, ezért gondosan kell előbb szabályozni lámpánkat. Á tartály fedelét üveglappal, vagy üvegcsíkokkal kell befedni, aminek hármas célja, hogy ez a fedél meg óvja a víz gyors elpárolgását, megakadályozza a halak kiugrálását, végül elhárítja a víz felületének clporosodását. Etetni napjában egyszer kell (lehetőleg ugyanegy időbeni, de mindig csak annyi élelmet kell a vízbe tenni, amennyit a halak félórán belül el tudnak fogyasz tani. „Száraz" eledelül borjúhús, vagy szívvakarékot, és az állatkereskcdésben kapható haleledelt adhatunk megfelelő nagyságú adagokban, élöeledeliil pedig szú nyog-álcát, stb. Minden hal szereti a változatos kosztot. Segédeszköznek ajánlatos a következőket beszerezni: gumicsövet (a viz esetleges lecsapolására, a tartályt sohasem szabad oldalára fordítani!), üxeglopót, (a szemét, az elhullott állatok stb. kiemelésére) hosszúnyelű ollót és facsipeszt (ugyané célra), etetőgyürüt üvegből vagy parafából, mely a vízszinén úszik és megakadályozza a száraz eledel szétterjedéséi a víz felületén, úszóhőméröt és drótkefét (az clalgásodott üvegfalak tisztítására).
A nyár nagy eseményei. A nyár az évnek azon időszaka, amikor a természetben megérik minden termés, s mikor az ember learatja azt, amire élelmének egész esztendőben szüksége van. Külö nösen olyan országokban, mint a mienk, ahol az anyaföld nagy termőereje folytán, mezőgazdaságból él a lakos ság nagy része, igen fontos a nyár, mint az aratás ideje. Más országokban, ahol az anyaföld nem ad annyi dús ajándékot, mint nálunk s ahol nem a legnagyobb dolog idő a nyár, ezekben a nyári hónapokban nem gabonát, hanem szellemi termést aratnak le az emberek. Ez azt
jelenti, hogy ünnepélyes alkalmakon bemutatják társaik nak, hogy az elmúlt évben a művészet, a tudomány az irodalom és zene terén mit dolgoztak és mit termeltek. így hát nyáron az emberiség nem csak gabonát, hanem tudományos és művészeti munkájának gyümöl cseit is learatja. Olvasóinkat röviden tájékoztatni akarjuk, hogy a nyár folyamán más országok milyen szellemi aratásukat mutatták meg haladni és javulni vágyó ember társaiknak. < Van német Bajorországban egy Oberammergau nevű falu. Ebben a faluban az idén nyáron is, mint minden tizedik évben, díszes színielőadásokban mutatta be á község parasztsorban levő lakossága Krisztus Jézus kínszenvedéseit feltüntető passiójátékokat. Ezeket a passiójátékokat a községnek egyszerű lakossága 1643ban, tehát mintegy 300 évvel ezelőtt tanulta be és ját szotta először. U. i. akkor irtózatos pestis pusztított a lakosság körében és ennek.alkalmából, a szerencsésen megmenekültek fogadalmat tettek, hogy ezentúl min den tizedik évben el fogják játszani a Krisztus Jézus kínszenvedéseiről szóló színdarabot. Ám ezek a passió játékok nem közönséges színdarabok, hanem komédiázás helyett vallásos és hivő lelkeknek őszinte megnyilatko zásai. Éppen azért, mert az összes színjátszók lelkét nagy szeretet hatja át Krisztus iránt és mert' mindegyik mély séges áhítattal van eltelve a szenvedés története iránt: az előadás olyan csodaszép, amilyet keveset látni a vilá gon. Ötszáz színjátszó személy vesz részt benne és a színház, ma már olyan nagy, hogy 6 ezer ember befo gadását bírja el. Egy-egy előadás 7—8 óráig tart. A tíz évenkénti előadásra a szereplők időközben is gyakorol ják magukat. Az eredeti fogadalom úgy szólt, hogy a szent szenvedések történetét ábrázoló eme passiójáté kot csakis otthon, Oberammergauban fogják eljátszani, így bármilyen óriási vagyonokat ígértek a színjátszók nak Amerikába, hogy oda el menjenek s ott is tartsa nak előadást, ők visszautasították a szédületes nagy összegeket s hívek maradtak fogadalmukhoz, s nem moz dultak falujukból. így az egész világ oda seregük hoz zájuk minden tizedik évben, s ők nem győzik elég sok szor megismételni az előadásokat, olyan sokan óhajtják megnézni. De van Bajorországnak még egy kis városa, ame lyik híressé, nevezetessé vált az utolsó évtizedekben. Ez Bayreuth. Itt 1876-ban nyitottak meg egy új „Nem zeti Színházat", amelyet Wagner Richard, nagy német zeneszerző alapított azért, hogy az ő operáinak méltó színpada legyen. Ez a nagy Wagner át volt hatva attól a meggyőződéstől, hogy a zene Istentől nyert magasztos ajándék, amelyik arra szolgál, hogy az emberiségben nemesebb érzéseket, nagy bátorságot és lelki boldogsá got ébresszen fel. Ezért azt akarta, hogy azt a zenét, amit ő költ ne akármelyik színházban adják elő, ahol mindenféle léha muzsika is megcsendül, hanem komoly és áhitatos ünnepi helyen, hová az emberek igazán neme sedni és épülni jönnek. Wagnert rengetegen üldözték és csúfolták merész és nagy gondolataiért, új fajta zenéjéért, rendkívül sok szenvedésen és megpróbáltatáson kellett neki keresztül mennie. De nagy akaratereje és őszinte meggyőződése minden akadályon átsegítette őt, úgy, hogy még életében elismerte öt a világ, most pedig halála után egyenesen meghajolnak előtte a jobbra vágyó embe rek szívei. itt Bayreuthban a Wagner által alapított Nem zeti Színházban is voltak az idén nyáron gyönyörű és ünnepi előadások, amelyekre szintén a világ minden részé ről sercglettek össze emberek Érdekes, hogy azok a zené szek és énekesek, akiket a színház a nyári ünnepijáté
BIZALOM kokra felkér, aránytalanul kevés fizetésért működnek közre, mert büszkék és boldogok, hogy ily nagy kitün tetés éri őket és az emberiség jobb érzéseinek "ápolóivá leletnek. Szomorú és különleges ténye a sorsnak, hogy idén nyáron az ünnepijátékok alatt halt meg a nagy Wag ner hűséges fia, Wagner Szigfrid, aki egész életét annak szentelte, hogy édesatyja által költött magasztos zenét mind hűségesebben és szebben szólaltassa meg. A harmadik hely, ahol az emberiség törekvő része szellemi aratásra gyűlt össze: a svájci Goetheanum. Ez a Goetheanum egy úgynevezett szabad főiskola, ahol a nagy költő és tudós Goethe szellemében tanulnak és fej lődnek tovább oly felnőtt, érett emberek, akik a minden napi élet követelményei szerint tanulmányaikat már régen befejezték. Itt a Goetheanumban az idén nyáron a leg fontosabb európai nyelveken tartottak értékes előadá sokat a tudomány minden ágából. Különösen kitűnik azonban az az előadás sorozat, amely a mai társadalmi helyzettel foglalkozik. A világ minden részéből össze gyűlt szónokok, mindenféle nemzetiségű hallgatóközön ség előtt reá mutattak arra, hogy a társadalmi nehéz ségek és bajok, ha különböző formában is, de minde nütt megvannak, s keresték a kivezető útat. Egyhan gúlag kialakult az a vélemény, hogy javulás csak akkor várható, ha az emberek egész gondolkodás módja ala posan megváltozik, mert most már olyan nagyok a bajok, hogy csak gyökeres gyógyítástól lehet eredményt várni s ma már pusztára gazdasági intézkedések nem segí tenek. Lapunk következő számaiban még részletesen fogunk foglalkozni azzal, hogy Goetheanum társadalom tudományi előadás sorozata milyen eredményekkel vég ződött.
A falusi asszony konyhája. A falusi asszony konyhája mindig híres volt ízle tességéről és bőségéről. Az idők azonban megváltoztak, a falusi ember táplálkozásának is meg kellett változnia. Jónak az egyszerű, ízletes, tápláló ételt nevezzük, mely testünknek elhasznált erőit pótolja, a gyermek- és ifjú korban a növekedéshez és fejlődéshez szükséges anya gokat tartalmazza. A táplálkozásban nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos. A helyes táplálkozás az egészségnek az egyik főtényezője. Ismerni kell tehát a táplálkozás fötörvényeit. Az emberek azért vannak több betegségnek kitéve, mert természetellenesen táplálkoz nak. A táplálkozás régi tanai szerint egy felnőtt embernek naponta 80—120 gramm fehérjére, 50 gramm zsírra és 450—500 gramm szénhidrátra, vagyis keményítöanyagra van szüksége. A fehérje a tojásfehérjéhez hasonló anyag, mely a szervezetre nézve igen fontos, de a túlsók fehérje ártalmasabb, mint a túlkevés. A sok húsevés ártalmas, mert a húsnak aránylag nagy fehérjetartalma van. A fölösleges mennyiség a szervezetben felbomlik és külön féle betegségeket okoz. Mivel a hús íze kellemes, elké szítése könnyű és változatos, ezért igen kedvelt táplá lék. Azonban téves az a hit, hogy a sok hús erősít, táplál, könnyen emészthető. Igazság szerint a sok hús evés káros, a húsleves nem táplál, nem erősít, ellenben sok káros alkotórésze van. Vitaminok. A legújabb tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy csupán fehérjékből, zsírból, szénhid rátokból, sókból és vízből megélni nem lehet. Kísérle teztek állatokkal és ezek ily anyagokkal táplálva, rövid időn belül elpusztultak. Rájöttek arra, hogy a szerve
131
zetnek ezeken kívül .még szüksége van valamire, annélkiil nem élhet. A táplálkozásban nélkülözhetetlen táp sókat Vitaminoknak nevezik. Nagyon kis mennyiségek kellenek belölükéshiányuk mégis súlyosbetegségeketokoz. A vitaminokat legjobban úgy ismerjük meg, ha meg figyeljük, mi történik a szervezetben, ha ezen anyagok hiányzanak. A vitamin hiánya bénulást, ideggyulladást okozhat. Keleten ezt pl. a hántolt rizzsel táplált lakos ságon észlelték. A rizsről lekoptatott hártya tartalmazza ezt a fontos anyagot, mely nélkül a táplálkozás hiá nyos. A gabonamagvak héjában, a tejben, a zöld leve lekben nagyobb mennyiségben feltalálhatóésezt vitaminnek nevezik. A magvak belső részeiből és gumós növényekből hiányzik, a húsban kevés van belőle. A fehér lisztből készült kenyér és tészta kizárólagos fogyasztása azért káros, mert a korpában levő vitamin hiányzik belőle. A sovány birka- és szarvasmarhahús szintén tartalmaz B-vitamint, valamint az állati mirigyek, agyvelö, a tej és tejtermékek. Legtöbb van a vajban, tojásban, csuka májolajban, marhazsírban és halzsírban. A friss gyü mölcsben, narancs és citrom levében is vitamin van, mely nek hiánya skorbutot okoz. Konzervekkel táplált embe rek, a háború alatt a katonák, sokat szenvedtek c fáj dalmas betegségtől. Vitamint tartalmaznak a friss gyü mölcs és a zöld levelek, tehát: spenót, sóska, saláta, paradicsom is. Az ezekben levő vitamin a rövid főzést kibírja, de fölmelegítve elpusztul, ezért hiányzik a konzervckből. A vajban és a tej zsírjában található vitamin hiánya a gyermeknél szembajokat, sőt angolkórt okoz. Az ily szembajos gyermekeket csirkemájjal gyógyítják. Külö nösen fontos a táplálék minősége a csecsemő- és gyer mekkorban, ezen időszakban a rossz táplálkozás vég zetes: éppen ezért az anyatej minőségének a legnagyobb jelentősége van. Az anyatej a legtökéletesebb táplálék, mely magában foglalja mindazon tápanyagokat, melyek re a rohamosan fejlődő csecsemőnek szüksége van. Kimu tatható alkatrészein kívül a benne levő A-vitamin pótol hatatlan anyag, enélkül a csecsemő nem növekedhetik. Az anya teje csak' akkor felel meg céljának, ha az anya táplálékában a szükséges vitaminok megvannak. Külö nösen áll ez a növekedési A-vitaminra nézve. Ezért fon tos, hogy a szoptató anya elegendő friss zöldségfélét, vajat, tejet, tojást fogyasszon, mely az anyatejbe azon nal átmegy és a csecsemő tápláléka ezáltal megfelelő lesz. Ha az anya főleg hússal és lisztes anyagokkal táp lálkozik, tejében kevés a B-vitamin, vagyis a korpában rejlő anyag és a csecsemő állítólag azért esik görcsökbe. Különös gondot kell fordítani a fejlődő gyermek helyes táplálására, mert a rosszul táplált gyermek gyenge szer vezete a betegségek iránt teljesen védtelen, és nemcsak testileg, hanem lelkileg is elmarad és egész életén át szerencsétlen lesz. A gyermek fejlődésére ily fontos vita mint kis mennyiségben a burgonyában is megtaláljuk. Sokat tartalmaz a friss narancs- és citromlé, friss málna szörp, paradicsom, a dió és mogyoró. Népünk széles rétegei ma is helytelenül táplálkoz nak még ott is, hol a vagyoni viszonyok a legjobb táplál kozást is megengedik. Az alföldi gazda családjában csak a béresek esznek fekete kenyeret, a gazdasszony büszke hófehér kenyerére, holott a barna és fekete kenyér az egészséges. A zsigerek, melyeket leginkább a szegény nép fogyaszt, bővelkednek a vitaminokban. A májban három vitamin van meg. A friss káposzta három vita minban gazdag. Érdekes azonban, hogy a káposzta vitamintartalmát savanyítva is megtartfa. Hússal, zsírral, tésztafélékkel sohasem lehet meg felelően táplálkozni, tejet, vajat, gyümölcsöt és zöldsé
BIZALOM
132
get is kell fogyasztanunk. Különösen fontos ezen isme ret az anyákra nézve. Zsírra szüksége van a szervezetnek, de a falu népe sokkal többet fogyaszt a kelleténél. A sok zsíros étel ártalmas, gyomorbajt okoz. Ehhez járul, hogy a zsíros húsételeket a gazdasszony bőven sózza, borsozza és jó magyarosan paprikázza. Az így táplált ember izgatott, szomjas, vízzel be nem éri, de bort, sört, később pálinkát kíván. A szegény tudatlan asszony nem sejti, hogy fér jének és fiainak iszákosságát az ő jó magyaros föztje okozza. — Sok vidék népe túlszegényen, rendetlenül táplálkozik. Asszonyai nem tudnak főzni. A sok jó táp lálékot nem használják, nem tudják helyesen elkészíteni. Gyermekeik vérszegények, kicsinyek, a nép rosszul táp lált, tüdővészre hajlamos. Ha korán reggel munkába indul, kenyeret, szalonnát eszik, de legtöbbször csak pálinkát iszik. A szalonna és kenyér jó táplálék ugyan, de reggel a gyomornak valami meleg ételre van szük sége, a pálinka ezt nem pótolja. Egy pohár meleg tej fekete kenyérrel a legjobb reggeli, ha tej nincs, egy tányér meleg leves is erőt ad a munkához. A mezei munkában is háromszori étkezés szükséges. Este keve set együnk. Nyáron élvezzük a sok jó gyümölcsöt, melyet legjobb héjával együtt, de tisztán megmosva fogyasz tani. A helyes táplálkozás szabályaihoz tartozik még a tisztaság is. A konyha, a főzőedények, a szakácsnő ruhája tiszta legyen. A konyhában szappan, körömkefe sohase hiányozzék, hogy a szakácsnő kezét főzés közben gyak ran megmoshassa. A konyha falát évente kétszer timsós vízzel be kell meszelni, ezt a légy nem szereti. A légy a legtöbb ragályos betegség terjesztője, tehát pusz títsuk; ahogy csak lehet. Az ételek födetlenül sohase maradjanak. Evés előtt mossuk meg kezünket, utána fogaiijkat. A gondozott tiszta fog szép és óvja egész ségünket. A rosszfogú ápolatlan száj ragályos betegsé gek fészke és korai vénülést okoz.
A szövetség megújítása. Steffcn Albert regénye. (Fordította: L. G. L.) I<>.
(Minden jog fenntartva). HUSZONHARMADIK FEJEZET.
Az Erikáéknál látott, élményt jelentő képek tovább kísértettek Hartmann lelkében, amidőn hosszabb vándor útra indult. A fény, a lég, a patak, melynek partjait járta, új tartalmat nyertek megújhodott szeme előtt. íme vala mennyi dologban, csupán azok szellemi része nyűgözte le figyelmét. ' Most terebélyes fenyőfához ért, amely a mocsár és a dombvidék közötti lankás talajban gyökerezett. A fa hatalmas árnyékot vetett a domboldalra, mert a nap a mocsár felett nyugodott le. Közelebb kerülvén, Hartmann néhány gyermeket pillantott meg, akik ép a fa ágairól csúszkáltak le. A gyermekek, leszólva a fáról, nagy, fenyötobozokkal tele rakott zsákokat emeltek vállukra s sietve az erdőség felé vették útjukat. Hartmann kiáltása vissza akarta hívni őket. De hiába, azok nem fordultak vissza. A férfi lejelepedett a harmatos földre, amelyen sűrű mohák, páfrányok, s a nedvtől duzzadó fűfélék burjánoztak. Feje felett terpeszkedtek, a fának vaskos ágai, amik a kortól széjjel estek és elkorhadtak. Ámde egész sor
friss és nyílegyenes gályát hajtottak ezek az ágak, mielőtt elvegyültek volna a fekete földdel. így képződtek az erdők, mélyedések, s burjánzó növényvilág fenn a levegőben. Hartmann a gyermekek után nézve, így szólt magá ban; „Amikor egészen fiatalok vagyunk a fa megmászási alkalom nekünk, majd idősebb korban, hasznot akarunk hajtani törzséből és többi részeiből. Ámde nem késik az az idő sem, midőn szívünk igénytelenné válik és fel ismerjük a fa szépségét. Végül pedig, immár nyomára szeretnénk jutni annak az erőnek és szellemiségnek, mely a fát ily csodálatossá teremtette. Mert ekkor már meg tudjuk sejteni Istent." Miközben ilymódon elgondolkozott, egyre mélyebbre merülve önmagában, egyszerre olyasmit érzett, mintha szokatlan érintés hatolna át egész bensején. Úgy tetszett neki, mintha egy lény közelgett volna feléje, aki vágyott megismerkedni leikével. Észrevette, hogy ennek a lény nek, aki így befészkeli magát leikébe, egész határozott mozdulatai és tulajdonságai vannak: _— csupa halgatás, csupa bizalom, csupa odaadás ő! Mozdulatai, érzés kifejezései oly ismerősek. — „Szeretlek Téged" — így szóltak hozzá. Hirtelen és tisztán átérezte, hogy halott szerelmese volt közelében s annak lelke érintette öt szentséges szellemi érintéssel! így élvezhette volna ö élő szerelmese gyöngédségét is, ha nem élte volna le életét titkos vágyai martalékaként. Habár ő, oh kínok kínja, nem szívta sohsem magába kedvese lelkét, ellen kezőleg, teljesen a maga perzselő szenvedélyeiben égett, most mégis határozott bizonyossággal tudta, hogy ez a leikébe lopózott valaki nem lehet más, — csak a szerel mese, akit halálba kergetett. De lám, nem bosszúvágytól kergetve jött, — óh nem —, jött bensőséges szeretettől át itatva, nem csupán mint a feloldozás küldöttje, hanem, jött, mint a legédesebb, legbékességesebb, legmegszenteltebb boldogság osztogatója, mint szerető társ, hű őrangyal, mint az ő asszonya! Hartmann közt, s ö közötte ekkor megindult az érzelmek kicserélődése. Kölcsönösen átadták egymásnak lelkűket. Egyikük sem lehet olyasvalami birtokában, amiben ne részeltesse a másikat. Ez a közösség: ez a szeretet, ez a szerelem értelme. A férfi a fákra, a sziklákra és a fellegekre bámult. Ez a nézés volt az ő beszédje. S a nő, sejtelmeket sugalmazott neki arról a szellemi ségről, amelynek művei voltak: a fák, s a szikla m ega felhő. Ezek voltak az ő szavai. (Folyt, köv.) L ap z árta u tán vesszük a gyászhírt, hogy Vass József népjóléti minisztert szeptember hó 8-án reggel halva találták ágyában. Előző este még teljesen egész ségesen feküdt le, vidékről érkezvén haza. A hatalmas testalkatú, nagy munkabírású miniszter váratlan halála mindenfelé nagy megdöbbenést és gyászt keltett. 10 év óta volt miniszter, sok év óta helyettesí tette a miniszterelnököt, rengeteget dolgozott s úgyszól ván sohasem pihent. Egyszerű családból származott s nagy pályát futott be. 75 éves édesanyja büszkesége s boldogsága volt. Ki hitte volna, hogy az ősz matróna túléli szeretett fiát ? .'.. Felelős szerkesztő és kiadó:
N. GÖLLNER MÁRIA. Szerkesztőség és kiadóhivatal:
FOGHÁZMISSZIÓ HELYISÉGE
Budapest, V., Markó-utca 16., Ili, emelet 28. ajtó. Nyomatott a váci kir. orsz. fegyintézet könyvnyomdájában.
