BEVEZETÉS A cím hamis és igaz értelmezése
I. A hamis értelmezés Ez a cím: „Loyolai Szent Ignác megalapítja Jézus Társaságát", P. Bobadillát felbőszítette volna. Az „első atyák" csoportjának többi tagja szintén tiltakozott volna ellene, ha talán kevésbé hangosan is, de ugyanilyen határozottan; egész biztosan Simon Rodrigues, de a sze rény Faber, sőt maga Xavier Ferenc is, pedig ő Ignác legbensőbb ba rátja volt. Még inkább tiltakozott volna a cím ellen maga Ignác. A kezdet minden egyes résztvevőiének véleménye szerint a Jézus TársaságaTier^^ nak művét látták. Akárcsak égy karizmatikus esemény, olyan remény telenül jelent meg a Társaság a történelem porondján. A Társaság Jé zus nevét viseli: ez sokkal inkább utal az eredetére. Jézusnak köszöni létrejöttét, lelkiségét és életét. Ezek a férfiak, akik ott álltak a Társaság bölcsőjénél, azt érezték, hogy új pünkösdöt élnek át, vagy legalábbis megint az apostoli idők és az „ősegyház" hevét, örömét és erejét ta pasztalják meg. De ha éppenséggel emberi értelemben akarunk alapítókról beszélni, nos akkor Ignác első társai együtt alapítótársaknak tartották egymást. Az egész csoportjelen van a Társaság alapításánál. Előbb heten voltak - ők tettek fogadalmat a Montemartre-on - majd nemsokára tízen. Együtt ajánlották fel magukat 1538-ban III. Pál pápának. Együtt hatá rozták el 1539-ben, hogy szerzetesrenddé alakulnak és elöljárót vá lasztanak maguknak. Végül Ignácot együttesen választották meg gene rálisnak a társak, a jelenlevők is, a távollevők is. Bobadilla adott alkalommal hangot is adott társalapító igényének. A Simon Rodrigues körüli válságban éppen az volt a leghegyesebb és legfájdalmasabb tüske, hogy Ignácnak az „első atyák" egyike ellen kel lett szigorúan eljárnia: a generálisnak az egyik alapítótárs ellen. A szük séges szigor ellenére Ignác nagyon is azon volt, hogy Rodriguesben mindig a Társaság első idejének útitársát tisztelje. 5
Egyáltalán, Ignác az első társak iránt mindenkor különleges tisztele tettanúsított. Gyakran bízta meg őket fontos tisztséggel vagy feladattal. Ha nem nevezhette ki őket elöljárónak, gondja volt rá, hogy legalább ne olyan tisztségviselőnek legyenek alárendelve, aki csak Jézus Tár saságának alapítása után lépett be a rendbe. Ők tehát csak a pápától és magától Ignáctől, vagy legfeljebb az „első atyák" egyikétől függtek. Ignácnak ezt a szokását mindjárt itt kell hangsúlyoznunk, mert a ma gatartására nézve sok mindent mégvilágít és meghatároz.
II. Helyes értelmezés Akkor mégis miért az „alapítás" szót használjuk Ignácnak Jézus Tár sasága alapításánál vállalt szerepe megjelölésére?
Az „alapítás" szó két jelentése. Ha szerzetesrendről van szó, főként missziós közösségről, akkor az „alapítani " szónak sokkal átfogóbbjelentése van, mint a közönséges szóhasználatban. Az alapítás ilyenkor nemcsaldétrehozást^alapozást, struktúrák teremtését jelenti. Olyan jelentése is van mint: eredeti és sa játos lelkesültséget kiváltani vagy előidézni, szellemiséget közvetíteni, ú^\^^^^^^^emben, ahogyan l l g y ^ x K vallás, esetleg mozgalom alapításáról szoktunk beszélni. Úgy is mondhatjuk, hogy a Jézus Társasága esetében az „alapításban" benne van mind két latin szó értelme: fundare = megalkotni, megalapozni, és fundere = kibontakoztatni, elterjeszteni.
A könyv címének értelmezése Kérdésünk világos: vajon Jézus Társasága a maga struktúráját és szellemét, dinamizmusát és életstílusát nagyobb mértékben köszönhe ti-e Ignácnak, mint az „első atyák" köréből bármelyik másik társnak? Sokáig haboztunk, míg é mellett a cím mellett döntöttünk. Mielőtt ezt valaki kifogásolná, kövesse elképzeléseinket részletekbe menően és vegye figyelembe magyarázatunkat. A végén világos és egyértelmű lesz álláspontunk. / ^ a i r i b e r i tevékenység síkján igenis mondhatjuk: Igná^_alafi!MaJézju^T pítja. Ebben a vállalkozásbanVvolt a Szentlélek kiválasztott eszköze. 6
Az Úr szinte sarokkőnek használta őt, úgy, ahogy Péter apostolt is Egy háza alapításakor.
Melyik Jézus Társaságáról van szó? Hogy félreértés ne essék, tegyünk mindjárt egy fontos megkülönböz tetést. Könyvünk Jézus Társaságának mint egy szerzetes és missziós rendnek a megalapítását, nem pedig csak néhány társnak egybegyűj téséttárgyalja. Ilyenféle csoportalakítást Ignác háromszor kísérelt meg. Ez is csak 1529-ben sikerült neki, a párizsi Szent Borbála Kollégium ban, akkor is csak öt évi fáradozás után. Szabad csoport és struktúráit rend között lényeges a különbség. Szabad csoport nem ismer alkotmá nyos tekintélyt; ember és ember közt itt kötetlen az érintkezés; nincs közös élet sem, csak jó társas együttlét, és nincsenek benne struktú rák, sem szilárd keretek. Minden csoport a maga útját járja és a saját elgondolásait valósítja meg. Az ilyen társakat csak lelki rokonság kap csolja egymáshoz. Bármilyen kicsinyes ok elég ahhoz, hogy egy társat elidegenítsen a csoporttól. Ilyen esetben tehát nem annyira alapításról beszélünk, hanem inkább - véletlen, vagy éppen gondviselésszerű találkozásról. Az effajta csoportot minden tag azzal gazdagítja, amije van, és azt fogadja be a többiektől, amit ők adhatnak: egyikük többet, a másikuk kevesebbet. Ignác az ő baráti körének vitathatatlan közép pontja volt életkora, tapasztalata és magas fokú erényélete, de főleg szeretete révén. A csoport ő köré és az ő kedvéért alakult meg. De ez nem volt minden. Ő a hat társ i d ö s e b b j e s t y ^ szᬠmított. Ezek akkoriban semmiképpen semjtad^ál*4t~val&ra^ T 5 ^ ^ sem terveztek ak koriban semmilyen szervezetet. A párizsi csoporton belül Ignác még háttérbe is vonult Faber Péter elől, mert az pap volt, egyelőre az egyet len közöttük. Az a tény, hogy Fáber pap volt, méghozzá embernek is rokonszenves és szeretetreméltó, és rendelkezett bizonyos szellemi ki sugárzással is, a hat társ részéről, Ignácot is beleértve, tiszteletet és megbecsülést biztosított neki. Amikor Ignác 1535-ben elhagyta Párizst, hogy Spanyolországba utazzék, Faber lett a csoport felelőse, de ő is csak mint idősebb testvér. A kérdés, amely minket ebben a könyvben foglalkoztat, egészen másképpen hangzik. Itt Jézus Társaságának mint szerzetesrendnek az alapításáról van szó. Ez a szerzetesrend pedig arra hivatott, hogy a vi lág minden részén működjék, hogy legyen utánpótlása és gyarapodjék.
7
III. Tanulmányunk időszerűsége A mi időnkben, az aggiornamento korában ez a mű bizonyára a leg jobbkor jelenik meg. Kétségkívül elősegítheti a most folyó kutatómun kát. Amikor évekkel ezelőtt meghallgattam a lelki élet több mesterének véleményét Jézus Társasága lényegéről, nagyon elcsodálkoztam a ka pott nyilatkozatok különbözőségén. Akadtak közöttük egymással hom lokegyenest ellentétes magyarázatok is. Keresni kezdtem, mi lehet a feloldása ezeknek az ellentmondásoknak. Ez a könyv megadja rá a vá laszt. Az újabb kutatások csak akkor fogják a valóságot feltárni, ha világos képünk lesz Ignác tizenhatéves kormányzásáról (1540-1556). Mert a részlétkérdéseknek csak úgy mutatkozik meg az igazi jelentőségük és csak akkor segítik elő a helyes megoldást, ha beleágyazzuk őket az ignáci gondolatvilág általános összefüggésébe. A szegénység, a külön böző fokozatok, a papság, a laikus testvérek és főleg az engedelmes ség és egyebek kérdését bele kell helyeznünk ebbe az átfogó horizont ba. Ez az az irány, melyre rá kellett állítanom munkámat. Termé szetesen nem egyedül dolgoztam, hanem baráti kapcsolatban más ku tatókkal: különös tekintettel Jézus Társasága Történeti Intézetének tag jaira, a Gergely Egyetem Lelkiségi Intézetének atyáira, és más szak emberekre. Közben eleve tudtam, hogy ez a mű nélkülözni fogja egy részt azt az alaposságot, másrészt azt a kellő terjedelmet is, amelyet pedig tárgya megkövetelne. De reménykedem, hogy munkám hasznos építőköve lesz annak az építménynek, melyet előbb-utóbb meg kell va lósítani. Ez a tanulmány tehát csak szerény kísérlet. Bizonyára kivált majd bí rálatokat, hiszen egyéniségem színezi és beleépítem saját véleménye met. Mivel ezeknek a veszélyeknek tudatában vagyok, úgy határoztam, hogy munkám eredményét két külön műben adom közre. Az első mű Jézus Társasága első tizenhét éve krónikájának dokumentációja. Eb ben a puszta tényeket hoztam össze, rendszereztem és tiszta tárgy szerűséggel adtam elő őket. A másik mű összefoglaló tanulmányként ezt akarja értelmezni. Ez ennek a kötetnek a témája. Mondhatná valaki, ez a mű túl későn jelenik meg. De talán túl korán is? Mert korunk eseményei számos tanulmány megírására ösztönöztek Jézus Társaságán belül is, kívül is. Vannak érdekes munkák, amelyek némely problémát új fényben világítanak meg. Ezenkívül a rendi veze tés síkján szorgos munkával olyan kutatások folynak, és olyan tapasz1
8
tálatokat cserélnek ki, amelyeket az egész Egyházon belüli mozgások tágabb összefüggésében látunk. Mindez bizonyára közvetlenül vagy közvetetten is több világosságot vetít majd a rendnek erre a fontos, sőt egyedülálló időszakára: arra a tizenhat évre, amikor Loyolai Ignác vezette a fiatal és viharosan fejlődő Jézus Társaságát.
IV. Tanulmány esélyei és buktatói A szintézisnek ennél a kísérleténél is a lehető legszigorúbban ra gaszkodtunk az eredeti okmányokhoz. Meg vagyunk ugyanis győződ ve, hogy ezekből, és kizárólag ezekből ismerhetjük meg Ignác és kör nyezete igazi szellemét, vagy legalábbis, segítségükkel érezhetünk rá némileg arra a lelkiségi klímára, amelyben ezek a férfiak éltek.
1. Esélyek Az ilyen kísérletnek megvannak a maga esélyei. Kívánatos lenne ugyan, hogy Polanco Chroniconja - tanulmányunk alapvető okirata mielőbb javított kiadásban megjelenjék. Ám a meglévő kiadás így is el sőrangú forrás. Polanco, a Társaság titkára (Ignác és három utóda ide jén), alkalomszerűen került bele abba a kikerülhetetlen forgatagba, amely felkavarta a rend belső életét, főleg 1560 után. Bár nagyon igye kezett, hogy írásaiban tárgyilagos és pártatlan legyen, itt-ott mégis érezteti rokonszenvét vagy ellenszenvét. Sőt, olykor például ha Simon Rodriguesről vagy Bobadilláról ír, stílusa szárazon gunyoros és bizony éles. Végül, beszámolójának adatai lehetnének némelykor (de csak rit kán) pontosabbak; emiatt néhány kérdés nyitott marad. De egészében véve a Chronicon mégis jelentőségteljes hagyaték és egy jó felkészült ségű krónikás műve. Kerek ötezer oldal a tájékoztató adatok felbecsül hetetlen kincsesbányája. A Chronicon mellett messzemenően felhasználtuk az alapítás idejé nek levelezését, jobban mondva levelezéseit. Első helyre kívánkoznak Ignác levelei. Ezekhez számítjuk azokat is, amelyeket az ő megbízásá ból a titkárok, elsősorban Polanco, fogalmaztak meg, de Ignác sugal latára és felelősségére írták le. Ide tartoznak továbbá az „első atyák", valamint a generális közvetlen munkatársainak levelei. Ezek össze vannak állítva az „Epistolae Mixtae", az „Epistolae Quadrímestres" ki adványokban és más kötetekben (pl. Borja, Nadal, Ribadeneira írásai 9
stb.). Ezek a levelezések, amelyek Polanco Cfrron/conjának egyik for rása voltak, egyúttal ennek ellenőrzésére, bizonyos szempontból leg jobb magyarázatára is szolgálnak, sőt adott esetben a Chronicon elen gedhetetlen kiegészítésére is valók. Dokumentációnk alapja volt a Monumenta Historica Societatis Jesu (MHSI) majdnem minden kötete, maguk a szövegek és a kommentárok is. A történész, aki nem szakmabeli, szerencsésnek mondhatja magát, hogy rendelkezésére áll a Lelkigyakorlatok J. Calveras és C. de Dalmases-féle kiadása, ezenkívül a Konstitúciók és Szabályok olyan pél dánya, melyet P. Codina és munkatársai adtak közre, valamint a Fontes NarrativL Ezek sok, egyébként nehezen hozzáférhető szöveget tár tak fel. Értékes kiegészítésként csatlakozik az MHSI-hez a rend Törté neti Intézetének folyóirata: az Archívum Historicum Societatis Jesu (AHSI). Tanumányunknak van még egy további jó esélye: az első társak kö zül egyeseknek - némelykor naiv - hajlama volt önéletrajzuk, lelki nap ló vagy más vallomások megírására. Ez az irodalmi műfaj lehet ugyan itt-ott bosszantó, de gyakran árul el igen értékes titkokat. Mint rendkí vüli kincset említsük itt meg Ignác önéletrajzát, a „Zarándok Beszámo lója" címűt, amelyre Luis Gongalves da Camara késztette a generálist, ennek élete vége felé. Megemlítjük ugyancsak de Camara művét: a Memóriáiéi amely betekintést enged a római közösség mindennapi életébe, sőt maga Ignác bizalmas lelki dolgaiba is.
2. Nehézségek Tekintsünk most el ezektől a történetíró számára is ritka esélyektől. Vegyünk figyelembe néhány, jelen tanulmányunk sikerét részben na gyon veszélyeztető nehézséget. 1. Mennyiségi és minőségi különbség van azok között a tanulmányok között, amelyek Ignácnak a Jézus Társasága alapítása előtti életéről (1539-ig), illetve Ignácról mint alapítóról, társait is beleértve, és a Tár saság vezetőjéről szólnak (1539-1556). A ,,nemes", a „zarándok", az alcalai, salamancai és párizsi „diák" alakja mindig is témája volt a szor gos kutatásnak. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy néhány másodren dű részlettől eltekintve semmi sem maradt homályban, és mindenről egészében véve egybehangzó vélemény alakult ki. A Lelkigyakorlatok könyve bizonyára a jövőben is egyre újabb tanulmányok tárgya lesz, hi szen fejlődik az egzegézis és a hittudomány, s új filozófiai vagy pszi chológiai iskolák lépnek fel. Maga a könyv szövege azonban biztosan 10
„ ü l " , a keltezés néhány kérdését nem számítva. Ha Ignác ezen első életszakaszáról ismereteink mégis bővülni fognak, akkor ez nagyon va lószínűen arra lesz visszavezethető, hogy maga a történelemtudomány fejlődik, vagy változik: nagyobb figyelmet szentelnek a közgazdasági adottságoknak, a szociális és vallási környezetnek, vagy a korabeli szemlélet- és gondolkodásmódnak. Sajnos, ugyanezeket nem mondhatjuk el Ignác második, rendfőnöki életéről. Inkább az a benyomása az embernek, hogy Ignác életrajzírói életének erre a szakaszára nézve súlyos akadályokba ütköztek. Elbi zonytalanodtak: miként is igazodjanak el az okiratok, direktívák, kezde ményezések és magatartási formák eme labirintusában. Említsünk két példát: az angol James Brodrick „Loyolai Szent Ignác" című művének második kötetét, amely éppen ezeket az éveket tárgyalta, nem adta ki. Róbert Rouquette munkáját pedig félbeszakította a szerző halála. Ez nagy vesztesége a Loyolai Ignác-kutatásnak, mert Rouquette felkészült is volt, képessége is volt rá, hogy ezt a nehéz feladatot jól elvégezze. Volt alkalmam betekinteni kéziratának legtöbb lapjába: Ignác életének első fejezete majdnem teljesen elkészült; a másodikról csak vázlatok vannak. Biztos, hogy nincs hiány Ignác életrajzaiból, ezt bizonyítja I. Iparraguirre jegyzéke is. De - már amelyikhez hozzájutottam - valamennyit ugyanaz az aránytalanság jellemzi a két életszakaszra vonatkozólag. Erre jellegzetes példa, hogy a nagy lexikonok külön választják Ignác személyes életét, még rendfőnökségé atatti életét is (Loyolai Ignác cím szó alatt) attól a tevékenységtől, melyet mint generális fejtett ki (Jezsu iták címszó alatt). Az ilyen eljárás kényelmes, de vajon hozzásegít-e bennünket Ignác személyiségének pontos megismeréséhez? 2. Több összetevője van az itt érintett problémáknak. Nevezzünk meg közülük röviden kettőt. Ezek különösen fontosak, és egymástól kölcsönösen függnek. Itt van először is a téma rendkívüli terjedelme. Ignácnak mint rendfő nöknek, akarva-nem akarva korának legsúlyosabb problémáival kellett megküzdenie: politikaiakkal és gazdaságiakkal, továbbá társadalmi és vallási kérdésekkel. Nemcsak a katolikus reform óriási feladatáról van szó, ennek minden tanbeli, fegyelmi és diplomáciai szemptontjával. Hogyan lehetne hitelesen leírni azt az ellánállást, amellyel a fiatal Jé zus Társasága Flandriában, Franciaországban és magában Spanyol országban is szembekerült? Teljesen fel van-e derítve a Simon Rodrigues-ügy, amely a rend portugál provinciáját oly hevesen megrázkód tatta? A konfliktusnak még ma is két változata létezik: egy protugál és 2
11
egy spanyol, és a kettő egyáltalán nem egybehangzó. - Továbbá: mi volt a helyzet a rendi utánpótlás körül az első években. Milyen volt az újoncképzés gyakorlata a különböző tartományokban, sőt az egyes há zakban? Hogyan értelmezzük a kilépések és újrabelépések zavarba ej tő jelenségét? Hogyan értelmezzük a különféle „osztályokat" a rend ben? Milyen fényben mutatkozik meg Ignác viszonya a pápával, a fe jedelmekkel, más szerzetesrendekkel stb. Az utóbbi évek Ignácról szó ló irodalma, különösen azok az értelmezések, amelyek előszeretettel foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, mutatják, hogy mekkora homály fedi még ma is a generális Ignác gondolatvilágát és tevékenységét. A munkánkat nehezítő problémák második forrása a történelemkuta tás módszerének gyors fejlődése, valamint e módszer újabb irányzatai, sőt mondhatnánk ennek új filozófiája. Itt nincs helyünk ennek a témá nak taglalására. Csak annyit mondunk róla: ha eleget akarnánk tenni a történelemtudomány mostani követelményeinek, akkor tudnunk kellene csatolni kimerítő és részletekbe menő tanulmányt minden egyes vitatott kérdésről. De hol vagyunk mi ettől? 3. Ezért a szintézisteremtés minden kísérlete kudarcra lenne ítélve, ha máris nem rendelkeznénk megbízható tanulmányokkal és szigorúan tu dományos kutatási eredményekkel a korai Jézus Társasága meghatá rozott területeit, bizonyos tényeket és egyes személyeket illetően. Né hány jellegzetes példa: Pietro Tacchi-Venturi: Storia della Compagnia di Gesu in Itália című művének kiadásakor mintegy ösztönösen fölvetett néhány, az egész Társaságot érintő kérdést. Ebben a rá jellemző beava tottsággal és mesteri tudással járt el. Művében főleg Ignác római életét ismerteti részletesen. Egy másik jeles történész: Mario Scaduto művé vel - Epoca di Giacomo Laynez - Tacchi-Venturihoz csatlakozik. A mű számos szakasza visszapillantásszerűen ad felvilágosítást Ignác rend főnökségéről, tevékenységéről és a környezetében lévő személyekről. Ignác életének némely eseményéhez elég, ha például Leturia, Hugó Rahner nevét, vagy a Fontes Narrativi és az Archívum Historicum Soci etatis Jesu címszavakat említjük, hogy felbecsülhessük az utóbbi évek ben megtett haladást. A Monumenta Historicaatyái figyelemre méltó ér tekezésekkelgazdagították a missziók valósághű történetét. Lehetetlen ség valamennyit felsorolni. De meg kell említenünk legalább Georg Schurhammer (1971) „FranzXavier, sein Lében und seine Zeit' című nagyszabású művét További példa Ottó Braunsberger kitűnő kiadvá nya: „Beati Petri Canisii S.J. epistulae et acta" . Ilyen társaságban a történész biztonságban érzi magát annál is inkább, mivel mindezek a 3
4
5
6
12
művekjegyzetekkel, forrásadatokkal, név és tárgymutatókkal vannak el látva. Igy szükség esetén a források fellapozhatók. Sajnos, ez a bőség újabb veszéllyel jár. Vajon ezek az egyébként ki váló tanulmányok meghatározott provinciákról, tényekről és szemé lyekről, nem növelik-e még tovább ezt a homályt, mely más provinciá kat, tényeket és személyeket takar? A fent idézett művek csak kiraga dott példák. Csak az asszisztenciák történetét tárgyalja még további hat mű. Jüan de Polanco és Simon Rodrigues életrajzára sajnos még nem vállalkozott olyasvalaki, aki helyesen ítélné meg jelentőségüket. Bizony itt rések tátonganak és valódi hiányok mutatkoznak. Oktalan-e tehát a szándékunk? Alaposan megfontoltuk, mielőtt bele fogtunk megvalósításába, mégis úgy gondoltuk, hogy a szóba hozott aggodalmaknak nem szabad visszariasztaniuk bennünket. Először is: máig elég dokumentáció került nyilvánosságra és elegen dő megbízható tanulmánnyal rendelkezünk ahhoz, hogy nagy vonalak ban feltárjuk, miként vezette Ignác a rendjét s milyen volt gondolkodásés szemléletmódja. Ez a dokumentáció alátámasztja az előzőkben elő adott tézisünket: emberi módon szólva Jézus Társaságát Ignác alapí totta és alapítja még ma is. Másodszor pedig: itt most kísérletről van szó, amely nyitott kíván ma radni minden bírálat és helyesbítés előtt. Semmiképpen sem olyan munka, amely a teljesség és véglegesség igényével lépne fel. És végül: tudatosan a biztos tényekre szorítkozunk. Homályos moz zanatok fognak maradni. Ezekre tárgyilagosan felhívjuk majd a figyel met.
JEGYZETEK 1. Les Chroniques saint Ignace de Loyola, a kézirat letétben a Christus c. fo lyóiratnál. 2. Orientaciones bibliográficas sobre San Ignacio de Loyola (2. kiadás, IHSI, Róma, 1965, 16-26. old) 3. Négy kötet. 4. Két kötet 5. Négy kötet. 6. Nyolc kötet
13
